Anne harca

Egy boszorkány könnyei

2012-02-10T15:27:00.001-08:00

Egy boszorkány könnyei

Azt mondják ha úgy fújsz el egy gyertyát,hogy az füstöl valahol sírva fakad egy boszorkány…

A boszorkányok is sírnak, mert nem minden boszorkány rossz,nem mindegyik hord hegyes kalapot és fekete köpenyt, vannak jó boszorkányok, akiknek a szívében szeretet él.

Jobban mondva minden boszorkány jó, csak a körülmények teszik rosszá őket.

Molly is jó boszorkánynak született, udvara volt a holdnak amikor édesanyja vajúdni kezdett, a tapasztalt bábaasszony tudta, egy különleges gyermek jön a világra. Csak azt nem látta amikor a sápadt arcú égitest vérvörössé vált.

A leány egyszerűen nevelkedett, mit sem tudva különlegességéről, úgy élt mint mindenki más, egyszerűen csak jobban szerette a magányt, az erdőt a mezőt és a vízesést.

Még a többi gyermek játszott, ő az erdőt járta hallgatta a szél meséjét, a vízesés énekét, tudta ő oda tartozik nem a visítozó gyerekhadba.

Hamarosan már nem tűnt fel senkinek mássága, jobban mondva mégis… A helybéli füvesasszonynak szemet szúrtak Molly erdei sétái az esdőben járt önfeledt táncai.

Egy ilyen erdei kirándulás alkalmával elegyedtek szóba először:

- Szervusz Molly! Hát te mi járatban erre? – véletlennek tűnt a találkozás de nem volt az, Lorenna már tudta Ő fajtája a lány, segítenie kell a kiteljesedésében.

- Jó napot Lorenna asszony! Csak sétálni támadt kedvem, és olyan szép az erdő.

- Na akkor sétáljunk együtt , gyere megmutatom a legszebb helyeket, gyűjtünk egy két gyógynövényt már fogytán vannak a készletek.

Molly örült a lehetősségnek nem is sejtette milyen gyönyörű és keserűsségekkel teli utazás vár rá.

Lorenna megtanította a gyógynövények használatát, a gyógyítás képességét, és azt ki is ő valójában.

Évekig volt a mestere, mindenre megtanította amit egy vajákos asszonynak tudnia kell.

Egyik este a kandalló előtt üldögéltek gyógyteát iszogatva, amikor már a fiatal felnőtt Molly feltette azt a kérdést ami évek óta foglalkoztatta:

- Lorenna még sosem láttalak a vasárnapi misén. Miért? – eddig nem volt bátorsága megkérdezni .

- Mert nekem nem kell templom, hogy az Istenemet imádjam. Molly én nem csak egy egyszerű füves asszony vagyok , én papnő vagyok boszorkánynak születtem , majd engedelmeskedtem az Istennő hívó szavának. Az én templomom az erdő, az én miseborom a hegyi patak kristálytiszta vize. Molly ne félj látom megriadtál, a boszorkány nem rossz, nem árt a szeretet a legerősebb mágiánk. Gyere leányom megmutatom ki vagyok, és ki vagy te.

A lány mindenre számított csak arra nem ami következett, a tornácra mentek Lorenna széttárta a karjait:

- Látod mindezt: a fákat, a hegyeket, az eget a csillagokat? Ezek vagyunk mi, a minden és a semmi. Bármerre nézel minden a Teremtőt és az életet dicséri. Minek kellene kőből építenünk templomot, amikor már megadatott nekünk?

- Lorenna a boszorkányok rosszak… rontást hoznak, paráznák megmérgezik, a vizet elrabolják a gyermekeket..az ördöggel cimborálnak, te nem lehetsz ilyen! – Molly nem akart hinni a fülének, Lorenna-nál jobb tisztább lényt még életében nem látott.

- Nem is vagyok! Jaj, csacska lány, minden ember gonosz és rossz, mert van közöttük tolvaj meg gyilkos? Ugyanígy van, a boszorkányokkal is vannak, akik eltévelyednek, akiket a dühük és a keserűségük irányít, ők sem rosszak, csak letértek a helyes útról. Mindig nagy a csábítás, de egyet ne felejts, bármit hangsúlyozom, bármit megtehetsz, csak ne árts vele senkinek.

Az elkövetkező évek is tanulással teltek, de már más tudást szerezhetett meg a lány. Lorenna jó tanító volt minden tudást átadott amit kellet. Az évek repültek mintha csak hópihék lettek volna a téli szélben.

Eljött az idő amikor a tanítvány mester nélkül maradt. Lorenna érezte a vég eljövetelét:

- Ne sirass Molly nincs miért, hazatérek, eggyé válok az Istennővel, tovább élek az erdő fáiban a források vizében. Egyet kérek, a mi szertartásunk szerint adj át engem a teremtőnknek. Rakj máglyát a folyóparton, majd járj örömtáncot, és emlékezz mindarra, amit tanítottam neked. Még egy: mindig maradj jó, bármit is hoz az élet sose felejtsd az alapszabályt. Soha ne árts senkinek.

Lorenna csendben ment el, Molly követte az utasításokat, igaz az örömtáncot nehéz szívvel járta el, de nem siratta mesterét, tudta mindig vele marad.

Hamarosan megszokta a kisváros az új füvesasszonyt, szépen lassan belefolyt a mindennapokba, megkeresték gyógyfüvekért,segített ahol tudott. Sosem volt egyedül, de mégis magányosnak érezte magát, hiányzott valami vagy inkább valaki.

Egy nagyon hosszú tél után a tavaszi nap első sugaraival érkezett, átutazóban volt segítségre szorult ő is és a lány is. Timothy mindaz volt amire a boszorkány szíve vágyott, előtte nem kellet titkolóznia.

Évekig éltek összhangban, Molly sosem volt még olyan boldog, mint akkor igaz titkolni kellet a szerelmüket, nehogy az emberek szájukra vegyék őket. Igaz az ő vallásuk szerint megtartották esküvőjüket. Az erdei tisztáson május első teliholdjánál, boszorkány szertartás szerint egybekeltek.

Sosem szegte meg tanítója által felállított erkölcsi normákat, igyekezett úgy élni és úgy hasznosítani különleges erejét hogy azzal csakis jót cselekedjen. Egészen addig az estéig.

Timothy megváltozott, egyre többet járt be a közeli városba, már nem szeretett az erdei házban élni, elvágyott a szíve.

- Elmegyek Molly..

- A városba? Hozni kellene egy két dolgot, mindjárt összeírom.

Útjára engedte kedvesét. A távolodó férfit nézve beléhasított az érzés: nem jön vissza.

Napokig várta előfordult máskor is hogy Tim késlekedett, de még olyan nem hogy ne térjen vissza szerelméhez. Nem sírt, ahogy akkor sem amikor Lorenna elment, fájt az is de ez más fájdalom volt,úgy érezte megszakad a szíve.

Egyik éjszaka álmodott furcsa rémisztő álmot, egy örvényben sodródott majd az örvény lassulni kezdett, s földet ért, de nem a jól ismert erdőben egy kopár síkságon, ahol nem volt más csak egy sötét alak. Nem félt inkább kíváncsi volt. Túl távol volt az alak hogy hallja de mégis tisztán értette minden szavát:

- Amikor szétvetnek az érzések, amikor rettegsz, bizonytalannak érzed magad vagy csak szomorúság telepszik rád... nincs akinek elmond, akkor jössz rá mennyire magányos is a szíved. Add nekem szíved fájdalmát…Add nekem a könnyeidet…

- Meg tudod szüntetni ezt az égető érzést amit idebent érzek? Ki vagy Te? Az Istennő küldött könyörületből?

- Istennő ? Ugyan már, magadra hagyott a fájdalmaddal!- mint a mennydörgés úgy dübörögtek szavai a sötét alaknak- Megvan a képességed a visszavágásra. Mért nem élsz vele?

- Mert nem árthatok… -Molly térdre rogyott még sosem égette így a fájdalom.

- Add nekem a könnyeid, és én megadom neked a lehetőséget a visszavágásra…

A lány zokogni kezdett, patakokban folytak a könnyei és még valami más is a fájdalma…

Másnap gyertyát öntött feketét,nagy gonddal készítette. Úgy érezte most jóvátételt vehet minden elszenvedett percért.

Mindent úgy tett ahogy a sötét alak mondta, nekiadta a könnyeit de a szíve még mindig ólomsúllyal nehezedett a mellkasában.

A telihold besütött a pajta ablakán, az oltáron a pentagram fordítva felrajzolva, öt szegletén öt fekete gyertya égett.

- Megátkozlak Téged ki ezt a fájdalmat adtad, megátkozom mindazt mi szívednek kedves!

Elfújta a gyertyákat a fekete füst a magasba szállt, és a boszorkány könnyezni kezdett.

A szirt mementóként magasodott az öböl felé, Alexander szikla a hivatalos megnevezése. A helyiek csak a szerelmesek sziklájaként emlegették. Mivel sok megtört szív itt kereste a megnyugvást. A tenger mindig haragosan mardossa a szirt alatt a partot, az éles kövek a biztos halál ígéretét hirdették.

Az autóban dübörgött a zene, mindenki vidám volt és jókedvű.

- Biztos ma van az a nap?- A sofőr biztos kézzel de gyorsan vezette az autót a szirt felé.

- Százezer százalék, ha csendben maradunk és figyelünk, láthatjuk ahogy leugrik az a nő a szirtről.

Évek óta terjedt egy városi legenda mi szerint minden évben egy nő leugrik a szikláról, többen látják de a holtestét sosem találják. A rendőrség már nem jön ha értesítik őket.

-A legenda szerint, egy boszorkány akit elhagyott a szerelme, és bánatában megátkozta őt, de a bűntudata nem hagyta nyugodni és véget vetett az életének. Elég sokat ültem a könyvtárba, mire kiderítettem melyik is az a nap.

-Te és a könyvtár… Ugyan már…

- Nem fog itt történni semmi! Ez is csak egy városi legenda!

Az autó begördült a megadott helyre, a zene már nem üvöltött, csendben figyeltek.

Nem sokkal később Molly megjelent lassan komótosan elsétált a szirt széléhez. A szíve fájdalommal volt tele, a lelkét bűntudat gyötörte, más vágya nem volt csak egyé válni mesterével.

Nem tudhatta, ez nem lehetséges mivel büntetése: az idők végezetéig cipelje tettének súlyát, és minden évben végigélje a szenvedést, amit akkor érzett amikor eldobta magától az Istennő legnagyobb ajándékát az életét.

Immáron négyszázötvenedszer elsétált a szírt széléhez, lenézett a mélybe majd könnyes arcát az ég felé emelve könyörgött mesteréhez megbocsájtásért.

-Lorenna, nem tartottam meg az ígéretemet, ártottam! Kérlek bocsáss meg nekem!

Majd egy lépést tett előre és elnyelte a mélység.

A tinik szájtátva bámulták a jelenetet, az egyik lány egy könyvtári könyvet szorongatott a kisváros helytörténeti könyvét. Molly legendájánál könyvjelző volt. A legenda utolsó sora szerint, a megtévelyedett boszorkány emlékére, ha úgy fújsz el egy gyertyát hogy füstje van, valahol egy boszorkány sírva fakad, neked adja a könnyeit.

Anne Wood Miskolc 2012-02-11

A Gonosz menyegzője

2011-12-26T10:42:00.000-08:00

Hosszú hallgatás után itt a legújabb novella:)
Teljesen nyers még nem javított:)

A Gonosz menyegzője

Az éjszaka jéghideg karmaival belemart a hazafelé sétáló nő vacogó testébe. Vékony pincérruha, egy szövetkabát ennyi volt az öltözéke nem messze lakott a gyorsbüfétől ahol dolgozott. Már bánta a délutáni meggondolatlanságát, vastagabb harisnyát kellet volna választania. Már csak 50 méter és otthon van. Igaz nem a Portland legszebb negyedében lakott, mégis tisztaság volt a házak egyszerűek és takarosak voltak /hála a házmesterek gondos kezének/ a közbiztonság meg kiváló.

Ezért is lepődött meg az árnyékból előbukkanó férfi láttán.

-Jó estét hölgyem, tudna nekem tüzet adni?

A férfi kezében a hosszú barna cigaretta alátámasztotta kérése valódiságát. Kate széthúzta kabátját pincérkötényéből előhalászta öngyújtóját.

-Parancsoljon!- meggyújtotta az öngyújtóját majd nyújtotta a férfi keze a kezéhez ért. Mintha villám csapott volna belé…

Másnap reggel fáradtan ébredt ránézett az ágy melletti órára már majdnem egy óra volt.

-Uram isten mindjárt elkések!- kipattant az ágyból gyorsan beállt a zuhany alá egy szerelmes dalt dúdolgatott újra élte az előző éjszakát…

A sikátorban való találkozás után a Férfi bemutatkozott neki Adamnak hívták egy barátját várta az utcán már órák óta álldogált teljesen átfagyott elmenni nem mert, megígérte megvárja. Igaz a barát is csak negyed órára ugrott el az egyik hölgyismerőséhez.

Kate megsajnálta a férfit álldogálni a sötét hideg sikátorban egyedül…

-Van itt nem messze egy éjjel nappal nyitva tartó kávézó igaz pocsék a kávéjuk de legalább meleg. Jöjjön, igyunk egyet, ha az ablakhoz ülünk idelát, nem tud megszökni a barátja!

-Jaj nem akarom feltartani, nehogy gond legyen, ha nem ér haza időben!

-Ne aggódjon a macskámon kívül más nem vár otthon, Ó meg maga a megtestesült lustaság észre sem veszi ha kések egy kicsit!

Elindult a kávézó felé háttá állt a Férfinak nem láthatta annak mosolyát. miközben eltaposta a cigarettát.

-Na ez könnyebben ment mint gondoltam..

-Parancsol?

-Jaj csak magamban dünnyögtem. Megköszöntem kedves barátom pontatlanságát, csakis neki köszönhetem, hogy megismerhettem Kate!

A lánynak nem rémlett hogy bemutatkozott volna, kezdet megijedni amikor a széttárt kabátjára esett a tekintete. Munkaruhában volt a blúzára tűzve egy arany névtábla hirdette büszkén tulajdonosa nevét.

Az éjjel maga volt a tökély. A kávézóban jobban szemügyre vehette Kate a férfit, egyszerűen gyönyörű volt nemes arc hosszú fekete haj a tarkóján copfba fogva.

Fel sem foghatta mit lát benne az egyszerű mainei lányban egy ilyen férfi.

Nem volt csúnya de egy világszépe sem, sovány mondhatni csontos volt seszinű haja állandóan kócos szénakazal benyomását keltette, hiába is próbálta kiegyenesíteni a párás levegő miatt újra rendetlen csigákba ugrott.

Mégis őt akarta Adam ezt egyértelműen a tudtára adta a háza kapujában váltott forró csókkal.

Nem tudta mi ütött bele de felhívta tudta mi lesz a mese vége, mégsem érzett bűntudatot sem szégyent.

Felemelő egyben lesújtó volt az együttlétük. Felemelő, mert a gyönyör azon tájain jártak ahová nem sokan jutnak el életük során. Lesújtó, mert semmi nem tart örökké még ez az utazás sem.

Hajnalban érezte mikor kikelt mellőle a férfi, tudta elmegy és azt is soha nem látja többé. Nem hallotta az ajtó jól ismert nyikorgását csak Lucy cica hangos fújását, támadó nyávogását.

Most ahogy kilépett a zuhany alól tudatosult benne az ajtó záródásának hiánya.

-Biztos elaludtam…nem csodálom, amennyire kimerültem…

Kapkodva készült gyorsan bekapott egy-két falatot sebtében felöltözött rakott Lucy tálkájába ételt, biztos valahol lustálkodott. Neheztelt magára, még a szokásos simogatásra sem maradt ideje, majd este bepótolják.

A munka villámgyorsan telt furcsa nap volt valahogy furák voltak a vendégek. Fekete ruhába öltözött fiatal lányok.

A shef még viccelődött is:

-Mi van temetés volt? Vagy Portland összes ütődöttje idetalált?

-Menj már Greg! Mit tudunk mi a mai fiatalokról, ki tudja, lehet ez az új módi.

-Tudod mit Kate jó nekem a régi. Olyanok, mint a siratóasszonyok, vagy mint Dracula összes menyasszonya egyben!

Valóban mind lányok voltak fiatalok és valahogy mégis idősek.

-Igazad van, hátborzongatóak de nem mindegy ki adja nekünk a borravalót? Nem hangoskodnak csendben ülnek iszogatják a kávéjukat meg megeszik az ehetetlen hamburgeredet!

-Visszasírnád, ha nem sütném többé!

Kate kedvelte a férfit, egyszerű volt hatalmas szívvel. Mindig volt egymáshoz egy-két kedves szavuk, szinte már párként tekintettek rájuk a kollégák. Szurkoltak nekik ügyesen úgy intézték, mindig legyen pár pillanatuk kettesben. Ennek köszönhetően történt meg az a buta kis csók a konyhaajtóban. Nem is volt igazi inkább csak egy puszi de egy kicsit hosszabb érzékibb. Ha tudták volna mibe kerül ez a meghitt pillanat inkább meg sem tették volna…

Greg hamarabb kezdte a munkát a többieknél hamarabb is fejezte be. Feltett szándéka volt az edzőterem után visszajönni, haza akarta kísérni Kate-et. A mai nap áttörés volt az a kis semmiség végre megtörte a jeget.

A hátsó ajtón távozott mint mindig ahogy kilépett megcsapta a dermesztő szél összehúzta a bomberén a cipzárt. Hanyagul vállára dobta sporttáskáját majd elindult az egyre növekvő sötétségbe. Nem vette észre az egyik kapualjban álló, barna vékony cigarettát szívó férfit.

-Jó estét Gregory! Tudod a középkorban mit csináltak azokkal akik az uralkodó ágyasára rá mertek nézni?

Greg a döbbenettől hirtelen megszólalni sem tudott. A semmiből előtte termet egy fekete kabátos alak aki a nevén szólítja akit még életében nem látott.

-Kivájták a szemét majd forró ólmot öntöttek a szemgödrébe, büntetésből mert szemet vetett a tiltott nőre.- körbe járkált a döbbenettől még mindig mereven álló szakács körül- Ha mindez nem lett volna elég elrettentő, a piactéren felnégyelték intő példának a többi ifjúnak! Ejnye Gregory vagy inkább Greg? Most mit csináljak veled? Szemet vetettél az ágyasomra…

-Maga megőrült!!!! Össze - vissza beszél!!! Mit akar tőlem? Nem is ismerem magát!

-Nem, de hű követőim figyeltek, vigyáztak a menyasszonyomra, a leendő hercegnőre…

Ugyanúgy ahogy a férfi a sötétségből szépen lassan újabb alakok bontakoztak ki. Lassan szabályos kört alkotva a két párbajozó körül. Mert az volt ez a javából csak a kihívott hátránnyal indult a kihívóval szemben.

-Uram Isten! Hiszen ezek azok a fura nők a büféből!!! Mi ez valami szekta? A hülyék társasága?- gyenge próbálkozás de remélte időt nyer. Kezdte belátni ez nem tréfa hanem véresen komoly…

-Kegyes leszek hozzád… Gyors halálod lesz…- közelebb lépett kezét a férfi arcához tette.

Greg mozdulni akart ütni, rúgni mivel fizikailag erősebb volt ellenfelénél valami furcsa bénultság megakadályozta. Érezte a kezet az arcán és még valami mást is-félelmet- amit a gyermek érez elalvás előtt amikor meg van győződve a mumus ottlétéről.

Meglátta támadója igazi arcát élete utolsó pillanatában újra gyermek volt aki találkozott a szörnyeteggel a szekrényből. Majd jött a jótékony sötétség….

Eljött a műszak vége Kate nem kis csalódottságára nem várta senki a hátsó kijáratnál. Bízott benne a délutáni intim pillanat után valaki hazakíséri. Cigarettára gyújtott úgymond időhúzásként Greg nem tudhatta pontosan mikor is végeznek a délutános felszolgálók.

-Ez is csak egy kifogás! Ne legyél Liba!

-Tudtad szép hölgy aki magában beszél az magányos?

Adam lépett elő a sötétségből a lány mindenkire számított csak Rá nem.

-De mért is lennél te magányos? Hisz itt vagyok neked!

-Reggel szó nélkül távoztál… Nem tudtam mire számítsak..- Mi a fene van velem? Mit agonizálok itt? Tényleg lelépett, egyetlen szó egy puszi nélkül.- A gondolatok cikáztak a fejében.

-Aludtál Hercegnő. Nekem mennem kellet. Nem akartam megzavarni az álmodat.

Az éjjel ugyanúgy telt mint az előző ha lehet még nagyobb szenvedéllyel még őszintébb sikolyokkal. A reggel valahogy más volt. Valami hiányzott… Kate nem gondolkozott mi hiányzik a kimerültség győzött.

Megint későn kelt a forgatókönyv ugyan az volt: rohanás a zuhany alá, gyors ebéd kapkodva készülődés. Nem véletlen választotta az állandó délutános műszakot utált korán kelni a magányos estéktől egyenesen a hideg rázta. Csak Lucy cica volt neki eddig…

-Apropó, macskaetetés!- majdnem megfeledkezett szegény jószágról…-Lucy! Cic cic cic, cicukám gyere a gazdihoz!

Nem jött az előző nap kirakott étel is érintetlen volt. Kate kezdett megijedni, nem szokott ilyet az ő hófehér perzsája. Kereste mindenütt nem találta minden ablak zárva volt el nem szökhetett, egy lehetőség maradt: Adam távozásakor kisurrant mellette.

-Na majd a hasad hazahoz!- mégis mikor lefele lépdelt a lépcsőn minden emeletnél bekukucskált a folyosóra hátha ott lustálkodik Őkelme.

-Mindegy majdcsak meglesz.- nem is tudta magát akarta megnyugtatni vagy a cicát, ahogy kimondta a szavakat, mindenestre neki indulnia kellet. Ha kirúgják nem telik majd cicakajára.

A hófehér macska épp akkor lehelte ki a lelkét az oltáron, a szertartást végző papnő mint egy végszóként felemelte a még meleg vértől csöpögő szívet majd urához lépet meghajolt egy ezüst tálcára tette. A fekete köpeny alól egy emberinek még jóindulattal sem mondható karmokban végződő kéz nyúlt ki megragadta majd a szájához emelte a véres szervet.

Egy harapásra befalta.

-Kate az enyém vagy menyasszonyommá tettelek! Mostantól a nászunkat háljuk. Akene papnőm gyere ide! Készítsd elő az esküvőnket szombat éjjel, minden hívemnek bemutatom az utódom anyját! Ti meg alávaló népség- szemével körbejárta a termet – abban a kegyben részesültök: velünk ünnepelhettek!

Megfordult a tömeg felhördült már nem a pokol teremtménye állt előttük Adam a jól ismert Black Metál bár tulajdonosa.

-A holnap esti buli más, a Menyegzőm, szeretném ha az alkalomhoz megfelelő hangulat várna. Akene a te feladatod mindenről gondoskodni! Most menjetek, vigyázzatok az arámra hamarosan feledhetetlen éjszakája lesz….

Greg nem ment be dolgozni az egész Büfé felbolydult, a telefont sem vette fel, a főnök személyesen is elment a lakóhelyére, nem találta otthon.

-Furcsa még sosem volt ilyen gond vele. Na egy kis átszervezés és minden megy a maga útján. Kate tied a pult Magen te a konyháért felelsz. Hozok egy gyakornok szakácsot nehéz munkanap…Holnapra kerítek egy új konyhafőnököt. Hajrá Lányok ügyesek legyetek!

A főnök elviharzott akár a hurrikán jött mindent felforgatott majd továbbállt.

-Jellemző!- Morgolódott Magen- De a hétvégi fizetési csekkünkön nem fog látszani a nehéz nap!

-Ne morogj. biztos nyomós oka van Greg-nek amiért nem jött. Kibírjuk.

Elnyomták a cigarettájukat, munkába álltak. Kate alig várta a műszak végét tudta érezte a ma éjjel is a szerelemé.

Akene dühöngve tüntette el a nemrég lezajlott szertartás romjait, a macskatetem már kezdett megmerevedni. Akkora erővel vágta a sikátor falához, ha már nem lett volna szegény állat halott most biztos kilehelte volna a lelkét.

- Meg kell akadályoznom!!!! –Észre sem vette,hogy fennhangon beszél, ha lett volna szíve, akkor az most biztos megszakadt volna….

Már rég nem voltak érzései, nem is emlékezett már rá mikor érzett utoljára szerelmet, örömöt vagy bánatot.

Réges rég egyszerű farmerlány volt aki többre vágyott mint amit az 1800 as évek Kensese adhatott. Akkor ismerte meg Őt, hittérítőként érkezett a poros kisvárosba aminek már a nevére sem emlékszik. Azt hitte az igét hirdeti, az Isten igéjét, még a gondolatra is nevetnie kellet a jóságos. a megértő, a bölcs, ha az ő útját járta volna már rég az enyészet enné csontjait, senki nem elékezne már rá. Mekkora volt a meglepetése amikor a biblia helyett a paráznaság eszméit ismertette meg az ártatlan kislánnyal.

Nem értette miért olyan fontos ez a menyegző, mért épp most?

Évszázadok óta él és bolyong a világban, több mint kétszáz éve vele teszi, soha egyszer nem utalt arra: vágyna egy utódra.

De ha ez így is van ki más lehetne tökéletesebb mint ő Akene! Az a nő akit életében nem érintett más férfi csak az ő Ura, aki vérével táplálta igaz cserébe megkapta az örök fiatalság és a hallhatatlanság lehetősségét. Nem engedheti… nem alázhatják meg így!!!!

Már tudta mit kell tennie, visszatért a titkos szentélybe készült a nagy eseményre csak kérdés kinek lesz a nagy napja, reménye szerint az övé!

Nehéz nap volt, Kate úgy érezte mintha körbejárta volna a földet az egyenlítő mentén de nem egyszer hanem kétszer. A furcsa feketébe öltözött nők és férfiak szinte özönlöttek ma a Büfébe és mind olyan furcsán nézett rá, sőt mintha az egyik meg is hajolt volna előtte. Megdöbbentő volt, ugyanakkor hízelgő is.

Magen zsémbessége nem hogy csökkent volna egyre erősödött a nap folyamán. A gyakornok szakácsot akit a főnök küldött szabály szerűen üldözte, mintha Ő tehetett volna Greg távollétéről.

- Ha holnap reggel nem jön ez a lókötő esküszöm jobban teszi ha lemegy a térképről!!!- Volt valami az asszony szemében amiből Kate tudta komolyan gondolja.

- Nyugi Drága! Holnapra előkerül! – Valahogy maga sem hitte el de nem akarta egész úton Magen hisztijét hallgatni –Hol van Adam? Csalódottság érzése járta át, nem tudta mért de ugy érezte a mai éjjel valamiért különleges lett volna.

Gyorsan hazért, semmi másra nem vágyott csak egy forró zuhanyra, a cicája dorombolására, na meg őszintén: arra hogy jól kibőgje magát.

Az első dolog amit megérzett a cigarettafüst volt, sosem dohányzott a lakásban. Valaki van odabent, szíve zakatolt egyszerre reménykedett és rettegett.

Hangtalanul osont a hálószoba felé onnan jött a füst a szoba közepén Adam állt dühösen szívta vékony barna cigarettáját.

- Késtél!- hangja keményen és hidegen csengett.

- Nem tudtam, hogy vársz rám. –annyira szánalmas volt a mentegetőzése nem is hibázott de mégis úgy érezte ezt kell tennie.

- Jól van ne húzd az időt! Vedd fel ezt a ruhát és induljunk, várnak Ránk!

Kate úgy érezte magát a nehéz bársonyruhában mint egy hercegnő, mint az éjszaka hercegnője.. Ez a hasonlat jutott eszébe.

Egy limuzinban ültek, Adam pezsgővel kínálta.

- Mit ünnepelünk?

- A szerelmet Drágaságom! A mindent elsöprő vágyat és a beteljesülést. – Adam mosolya sokat sejtetet.

Az autó egy emberekkel teli szűk utcába hajtott be a tömeg úgy vált ketté ahogy Mózes és a menekülő zsidók előtt a Vörös Tenger.

- Üdvözöllek Nálam! Ez az én kis aranybányám!- mint egy végszóként kinyílt az ajtó. Ahogy kiszálltak a tömeg felzúgott majd egyetlen pillanat alatt hallgatott el a férfi egyetlen kézmozdulatára.

- A ma este különleges, aki bebocsátást kap olyan élményben lesz része amiben még soha! Küzdjetek meg a sikerért! Győzzön a legjobb!

belekarolt a lányba majd bevonultak. Kate hátrapillantott a tömeg egyetlen hömpölygő masszaként áramlott a bejárat felé, a biztonsági emberek erejüket megfeszítve tartották vissza a tomboló embereket.

- Mire volt ez jó? Össze fogják taposni egymást! Meg egyáltalán milyen hely ez? Ezek a fiatalok mind feketében voltak tele tetoválással hosszú hajjal szegecsekkel!

- Mint mondtam ez az én kincsestáram, nem csak anyagiakban bővelkedhetek itt, megkapom az életüket az erkölcsüket. Ez az én Black Metal klubnak álcázott lélekdarálóm. Nem mondom, hogy az Isten hozott mert nem lenne helyén való. Elégedj meg annyival: életed legszebb pillanatait itt éled meg.

- Ha veled vagyok Adam, minden pillanat szép!- Volt valami furcsa a lány mosolyában és hangjában, de a férfi elengedte a füle mellet. – Biztos fél.- ez járt a fejében meg Akene. reméli az asszony mindent előkészített, nem szeretné már sokáig váratni menyasszonyát.

A szentélybe lépve Adam-et meglepte az üresség sehol egy hívő csak az oltár de az úgy ahogy kérte és Akene fekete szertartásköpenyben.

- Miért nincs itt senki? Papnő nem ezt kértem tőled!!!- Haragjában nem is figyelt Kate-re

- Azt akartad Uram, a menyegződ tökéletes legyen, nem akarhatod a söpredék előtt elhálni nászodat! Csak én vagyok méltó szemtanúnak a nászodhoz. Majd később ünnepelsz híveiddel.

- Hmm mindig meglepsz Papnőm, azt hittem nem vagy képes gondolkodni de tévedtem!

Akene mindent elsöprő haragot érzett, nem elég hogy idehozta ezt a nőt de még ócsárolja is előtte, megérdemli ami rá vár! Vigyáznia kellet tudta, ha akarja az ő Ura úgy olvas benne mint egy nyitott könyvben takarnia kellet szándékait, egyetlen esélye van a meglepetés ereje.

Adam Kate felé fordult:

- Gyere kedvesem ne félj! Megajándékozlak! Azzal h asszonyommá teszlek az a megtiszteltetés ér,hogy világra hozhatod utódomat, cserébe megkapod azt amire minden emberi lény vágyik..- Itt hatásszünetet tartott- Pénzt, befolyást, hatalmat az emberi lelkek felett és ami a legfontosabb: örök életet!

Az asszony lehajtott fejjel követte Adam-ot az oltárhoz nem ellenkezett, nem viakosott felesleges lett volna túlerőben voltak.

Jöjjön aminek jönnie kell….

Akene megkezdte a szertartást Adam és Kate egymással szemben álltak kéz a kézben egymás szemébe nézve, egy rég elfeledett nyelven varázsigéket kántált, szinte levegőt sem vett.

Némelyik strófánál fellobbant egy eddig félhomályba merülő kőedényben a tűz , majd amikor mind a tizenhárom edényben lobogott a tűz, a démon levetette emberi arcát.

Kate felsikoltott, a gyönyörű férfi helyett egy szürke hüllőszerű lény fogta a kezét karmokban végződő keze pokoli szorításából nem volt menekvés, már bánta amiért nem menekült amikor még lehetett.

Akene erre a pillanatra várt az átalakulásra most sebezhető…Köpenye alól előhúzta az egyetlen eszközt amivel sebet ejthet a pokol eme teremtményén. Elég ha megsebzi, minél többször, attól meggyengül, majd utána a szívébe döfi a tört.

Épp lesújtott volna amikor valaki megfogta a csuklóját, Kate volt az.

Egyetlen mozdulattal kicsavarta a papnő kezéből a tört, elmélyülten nézegette majd amikor már úgy érezte ezek ketten túlvannak a sokkon megszólalt:

- Jaj Adam mert most épp így hívatod magad ugye? Ennyire Ostoba lennél? Ezer év nem volt elég arra, hogy bölcsebb legyél?

- Ki vagy te? –A démon egyszerre volt dühös és meglepett.

- Ismersz régóta, valamikor régen együtt néztük ahogy ez az ostoba emberi faj elkezdte útját, amikor a 13 ősi gonosz még nem volt elzárva, amikor még a káosz uralta az eget és a földet. Akkor is ostoba voltál most sem változtál.

Adam szólni akart de a nő leintette…

- Emberi lénnyel akarod elhálni a nászt? Ugyan már hisz a papnődben sem bízhatsz! Látod elárult volna. Miért? Szerelemből, fene nagy gőgödben nem vetted észre mennyire kötődik hozzád, de nem tiszteletből, igaz azt hitted kiölted belőle az érzelmeket, ki de ezzel csak a feléd táplált szerelmet erősítetted.

Akene ne hidd, hogy meg tudtad volna ölni hamarabb lehelted volna ki szánalmas emberi lelked roncsit, mintsem a szívének nevezett szervbe vágtad volna a kést.

Nyugodj meg megteszem helyetted rég meg kellet volna tennem, már sok évszázaddal ezelőtt.

Majd mielőtt a másik lény tehetett volna valamit a mellkasába vágta a tört. A démon halálhörgése mint ezer ember sikolya egyszerre volt rémisztő és sajnálatra méltó.

Akene a kezdeti sokk után megértette imádottja haldoklik, zokogva borult a vergődő testre.

- Megölted!! Mért kellet ezt tenned?- próbálta kihúzni a tört az Ura testéből de az egyé vált vele majd kezdett megkeményedni az eddig puha test majd elporladni. Kate fújt egyett és Akene kezeiből elillant ami megmaradt a szeretett lény utolsó porszeme is.

- Állj fel papnő! Szabad vagy! Most dönts szolgálsz engem vagy az enyészeté leszel!

Felesleges volt a kérdés a percekkel ezelőtt még üde fiatal nő egy százéves töpörödött vénasszonnyá vált, a szemében ott volt a válasz.

Kate felnevetett:

-Ostoba némber! Pusztulj!- Felemelte kecses kezét majd kékes lángok csaptak fel Akene testéből. – Emberek sosem fogom megérteni Öket!

Megrázta magát szelíd külseje helyett egy vad dögös nővé változott a fekete nehézbársony ruhából szűk bőrruha lett. Tudta tiszteletet parancsoló a külseje ez kell most ide.

Kitárta a kétszárnyas nehéz faajtót mintha csak papírból lettek volna, kint üvöltött a zene.

Megállt az erkélyen egyetlen csettintésére elhallgatott a ricsaj.

- Adam különleges estét ígért nektek, sajnos ő elhagyta ezt a helyet, Kate vagyok mától enyém a Klub ma este mindenki a vendégem! Igyatok az egészségemre, élvezzétek az estét és egymást még tudjátok!

Újabb csettintés minden a régi a zene még hangosabban üvölt a tömeg még jobban tombolt.

Kate elégedetten nézet végig az Ő kincsesbányáján…A kifogyhatatlan éléskamrán, mert mint mindig a gonosz sosem alszik, ráadásul folyton éhes…..

Anne Wood 2011-12-26.

2011-12-18T04:17:00.001-08:00

"Úgy tartják, hogy a "Halottak nem mesélnek".....Ez azt is jelenti, hogy nem LÉLEGEZNEK?

A történetem 10 évvel ezelõtt kezdõdött, amikor 14 voltam. Egy hatalmas öreg házban éltem Londonban, a szüleimmel, két nõvéremmel, és idõsebb unokahúgommal.

Ezen a különös éjszakán, az idõsebb nõvérem, Debbie, az unokahúgom, Amie, és én voltunk az egyetlenek a házban, és ideje volt, hogy Amie-t ágyba tegyük. Miután jó éjszakát kívántunk neki, Debie felvitte Amie-t az emeletre a szobájába, és elkezdõdött a hosszas folyamata, hogy elaludjon. Folytattam a tévénézést, mikor egy másfél órával késõbb Debbie leszólt nekem, és megkért, hogy menjek fel. Egy kicsit felbosszantott, megkérdeztem, hogy miért, és õ válaszolt: "csak gyere fel ide!" Tehát nem kis nyugalommal, elindultam fel az emeletre, és elindultam Amie szobájába. Amie egész boldogan ült a kiságyában, ÉBREN, én megjegyeztem, és Debbie azt mondta: "Figyelj"

Hallgattam. Halk lélegzés hallottam valahonnan a szobában, amit pontosan nem tudtam bemérni. A kiságyra támaszkodtam, és figyeltem Amie lélegzetét és figyeltem az növekvõ és csökkenõ mellkhasát, hogy megnézzem, hogy egybeesik-e azzal, amit hallottam. A szívem a torkomban dobogott, ahogy megbizonyosodtam, hogy nem az övé. Debbie-re néztem, akinek az arca sápadtra váltott, amikor látta a reakciómat. Sejtettem, hogy én is sápadt lettem.

Ahogy csendben álltunk ott, a lélegzés gyorsabb és gyorsabb lett, aztán megállt egy perc múlva, vagy egy kicsivel késõbb. Felvettem Amie-t a kiságyából és lementünk a földszintre, a nappaliba, ahol is ott töltöttük az éjszakát, amíg a szülink haza nem jöttek. Nem tudtuk elmondani nekik, hogy valójában mi történt, volt egy kimondatlan megállapodás közöttünk, de semmi más nem történt és Amie végül is elaludt.

Reméltem, hogy a hang a régi csöveknek volt köszönhetõ a tetõn, vagy valami, tehát másnap felmásztam a padlásra és kinéztem. Olyan mélyen mentem, ahogy csak tudtam, hogy körülnézzek Amie szobája felett de nem találtam semmit."

Submitted from: England

Amikor a lélek összeroppan

2011-11-19T04:00:00.001-08:00

Előszónak egy nagyon kedves ismerősömet idézem:
" A Jóisten ezt nagyon elrontotta, a nőbe nagyon sok érzelmet tett a férfiba meg túl keveset..."

Én nem a felsőbb hatalmat szidom hanem magamat. Lehet igaza van abban hogy túl érzelmesre sikerültünk mi nők..De ez így jó, bennünk nőkben rengeteg szeretet van, már csak azért is mert anyák vagyunk az anyaság első és legfontosabb része a feltétel nélküli szeretet.
Nem csak anyaként tudunk szeretni, nőként vagy asszonyként is. Egy darabig...

Van amikor a lélek összeroppan..Amikor annyira félsz a kötődéstől, hogy nem mered elmondani a másiknak igenis sokat jelentesz és igenis hiányozna ha nem mosolyognál rám és nem ölelnél meg..
Belemész megalázó lélekölő kapcsolatokba, amikor feltétel nélkül szeretsz és a másik orvul becsap...

Amikor nem kérsz mást csak annyit hogy a másik ne bántson, ne legyen olyan mint az elődei..

De mit csinál? Ugyanazt mint mindenki, igaz most én követtem el a hibát: elfelejtettem hogy a férfiak nem etikusak. Nekik a becsület és a tisztesség csak a haveri körben létezik A nő csak egy eszköz vele szemben megszűnik a tisztesség, az etika...

Zanya igazad van: én rontottam el ő csak élt a szabadság lehetőségével, nem baj tanultam belőle, csak a fene az érzelgős pici szívembe...
Még kell egy két pofon a nagybetűstől mire megtanulom, ne mással foglalkozzak csakis magammal:)

Most még rossz de holnapra jobb lesz remélem....

Úgy fájt, hogy rám se néztél, sőt inkább elkerültél, kedvesem.
Ezt nem tűrtem sosem!
Régebben esküdöztél, mondtad, hogy mit sem ér az életed,
ha nem vagy én velem.

De mostmár hagyjuk ezt, hisz vége lett, hagyjuk ezt, aha!

Biztosan hiányzol majd, hiába mondanám, hogy itt maradj.
Hát menj csak, kedvesem!

Ég veled!
Tudom, neked se könnyű az életed, aha.
Ég veled!
Jobb, ha vissza sem nézel, és elfelejtesz, aha!
Ég veled!
Látod, ilyen az élet, már nem szeretlek, aha!
Ég veled!
Legyél szabadabb nélkülem és boldogabb talán!

Láttam, hogy visszanéztél, éreztem, visszajönnél, kedvesem,
de mostmár nem lehet!
Megintcsak esküdöznél, de aztán nem törődnél énvelem.
Már nem kellesz nekem!

Így történt, hagyjuk ezt, hát vége lett, hagyjuk ezt, aha!

Lehet, hogy hiányzol majd, de azt, hogy széltoló vagy kedvesem,
azt nem felejtem el!

Ég veled!
Tudom, neked se könnyű az életed, aha.
Ég veled!
Jobb, ha vissza sem nézel, és elfelejtesz, aha!
Ég veled!
Látod, ilyen az élet, már nem szeretlek, aha!
Ég veled!
Legyél szabadabb nélkülem és boldogabb talán!

Ciao! Menj csak, kedvesem!

Hát ég veled!
Tudom, neked se könnyű az életed, aha.
Ég veled!
Jobb, ha vissza sem nézel, és elfelejtesz, aha!
Ég veled!
Látod, ilyen az élet, már nem szeretlek, aha!
Ég veled!
Legyél szabadabb nélkülem és boldogabb talán!

Ég veled!
Tudom, neked se könnyű az életed, aha.
Ég veled!
Jobb, ha vissza sem nézel, és elfelejtesz, aha!
Ég veled!
Látod, ilyen az élet, már nem szeretlek, aha ...

A kitartásról

2011-11-18T09:29:00.001-08:00

Nem egészen 4 hónappal ezelőtt valaki aki azóta fontos lett nekem, azt mondta sosem volt ilyen gömbölyded kedvese mint én. Mindezt azután hogy jóízűen elmajszoltam egy sajtburger menüt sült krumplistól colástól egyszóval minden földi jóval és hizlaló dologgal. Akkor született meg az elhatározás.
Igaz most mondhatnátok miért nem fordultam sarkon és hagytam ott azonnal azt a hímneműt aki ilyen gyalázatos módon belegázolt a lelkivilágomba.. Máskor lehet így tettem volna haza menekülés bánatűzés egy tábla csokoládéval..De helyette belenéztem annak az áruháznak a kirakatüvegébe aminek a parkolójában álltunk az autóval bevallom önérzet ide vagy oda igazat adtam neki: már nem erotikusan gömbölyded vagyok hanem gyalázatos módon kövér és amorf...
Csak hogy megértsétek mellékelek egy nem sokkal előtte készült képet:

Most hogy nézem ezt a fotót megértem miről beszélt....

Akkor kezdődött jött az elhatározás majd a tettek, édesanyám csak legyintett. ez is egy kampány pár nap és vége lesz.

Az elején rettenetesen nehéz volt elhagyni régi szokásaimat: a késő esti nagy zabálásokat az itt ott bekapott kis nasik-at. A legnehezebb a cukrot, kenyeret, és az olyan nagyon imádott tésztaételeket volt elhagyni.

A szervezetem szénhidrátért kiabált. Most már értem mit érezhet egy drogfüggő ha el akarja hagyni a imádott anyagot.

Az elvonási tünetek rémesek voltak: ingerlékenység hiszti mindenért csattantam. Rájöttem függő vagyok: kajafüggő.

Sosem voltam egy nagy zöldségrajongó a gyümölcsöket meg csak képekről ismertem.

Így borzalmasan nehéz volt örömet lelnem az evésben.

Gondoljatok bele egy szénhidrátfüggőnek egy tonhalsaláta mekkora kihívás, akkor olvastam a neten hogy ilyenkor kényeztessük a szemünket próbáljunk szépen tálalni, színesen kívánatosan így született meg ez az ellenállhatatlan ebéd:

A gyümölcsökkel továbbra sem voltam jóba, de megtaláltam a megfelelő módot erre is: mekkora áldás tud lenni egy gyümölcs centrifuga:)

Még egy dolog változott a mindennapjaim részévé vált a mozgás. Egy rémes középkori kínzóeszköznek is megfelelő lépcsőzőgép lett a legjobb barátom. Minden nap egy kicsivel tovább nyekergettem Mr Nyekergőt mert természetesen az ember lánya nevet ad legjobb barátjának. Mivel ha használom nagyon bír nyekeregni ezért lett a neve Mr Nyekergő.

Szóval először 20 perc is maga volt a pokol, de mára már 50-60 percet is együtt töltünk.

Szinte minden nap, igaz ma azt olvastam, nem jó ha egyfajta mozgást folyamatosan végezni mert hozzászokik a test és már nem lesz hatása a mozgásnak. Mivel korlátozva vannak a lehetőségek /amikor repkednek kint a mínuszok nem igazán van kedvem kocogni/ és gyakorló dolgozó anyuka ként nem tudok uszodába aerobik órára elmenni maradt az a módszer: vagy rövidítem a mozgás idejét vagy beiktatok egy két pihenő napot.

Írhatnám még a sikereimet: nincs nasi /vagy csak szökőéveben egyszer csábulok el egy kis chips-szel/ a fehér kenyér helyett teljes kiőrlésű pékáruk, tömény rántásos főzelékek és szénhidrát dús egytálételek helyett levesek, illetve köret nélküli raguk.

A halat nem igazán sikerült megszeretni helyette ha fehérje akkor csirkemell.

A másik nagy sikerem, hogy anélkül hogy észrevették volna a családom étkezését is megreformáltam.

Anyukám nem is tudja de egészségesebben étkezik: zsírszegény tejföllel, rántás helyett habarással vagy épp keményítővel készült ételeket eszik.

Na de nem szaporítom a szót beszéljen helyettem a fotó.

Büszkén mutatom be a 4 hónap kemény munkájával és rengeteg lemondással járó sikeremet:

Remélem büszkék vagytok rám:)

Blue Lady

2011-11-14T06:02:00.001-08:00

"Ez a sztori akkor történt, amikor kb 10 éves voltam. A nagynénémmel és nagybátyámmal és három unokatestvéremmel éltem, amikor ezt tapasztaltam, amelyik napról még mindig beszélünk a lányokkal.

Egy Renton széli csendes szomszédságban éltünk az USA-ban. A körben elrendezett házak közepén volt egy erdõ. Minden gyerek ott lógott az erdõben, erõdöket és kis faházakat építettek. Ide menekültünk az otthoni élet elõl. Karen volt az unokatestvéreim egyike, és a legjobb haverom. Elválaszthatatlanok voltunk. Minden nap az iskolából hazafelé elkapott, és mondta: "gyerünk az erdõbe". Egy nap, lefelé tartottunk az ösvényen, mélyen az erdõben, amikor Karen hirtelen megállt, és megragadta a karom. "Hallottad?". "Mit hallottam?" Kérdeztem. "Mintha egy nõ hívott volna minket". "Talán az anyukád?". "Nem, õ még nincs itthon, és nem ilyen a hangja". "Megijesztesz Karen, hagyd abba!". "Komolyan, nem hallottad?". "Nem, felejtsd el!".

Folytattuk az utat le az ösvényen. Karen még mindig a karomat fogta, haláli fogásban. Tudtam, hogy valami megijesztette, de pontosan mi? Megközelítettük a kedvenc fánkat az erdõben. Ez egy különleges helyünk volt, mert akármikor, amikor Karen-nek és nekem beszélgetésre volt szükségünk, vagy csak egy térre, ide jöttünk a régi juharfára. Valaki egy hintázó kötelet épített ide, tehát elkezdtünk játszani és himbálódzni rajta. Mikor Karen jött, hirtelen a levegõben, sikoltott, és lejött a kötélrõl. Odafutottam. "Mi a baj?". "Nézd!" és õ lefelé mutatott a bokrokhoz. A szívem szaporán vert és hirtelen elgyengült a térdem. Egy nõ állt a távolban, hosszú kék ruhában és a bõre parázslóan fehér volt. A nõ ránk mutatott. Karen és én mindketten horrorisztikusan ragadtuk egymást. Nagyon meg voltunk ijedve, alig tudtunk mozogni. A nõ elindult felénk, közben a kezével felénk nyúlt. Karen sikított és abban a pillanatban mindketten visszanyertük az erõnket és elkezdtünk futni a fenébe, anélkül, hogy hátranéztünk volna.

Hónapokkal azután Karen és én a "Kék hölgyrõl" beszéltünk és sosem mentünk a régi fához egyedül!"

Submitted from: Anna Gamez, Everett. WA, USA

The Bellringer

2011-11-14T06:00:00.001-08:00

"Amikor egész fiatal voltam, a családommal éltem egy szellem járta kis lakásban Edinburgh-ban, Skóciában. A hely a XVI. századból származott és egész közel állt a híres Royal Mile-hoz. Mindenki tudta, hogy szellem járta, beleértve az anyámat. Emlékszem, hogy hangosan beszélt a mi "házi vendégeinkhez" egy este, az elõszobában. Azt mondta: "Teljesen rendben van, hogy itt vagytok, de kérlek, ne ijesztgessétek a gyerekeket. Köszönöm". A két szellem egy idõs férfi volt, és egy kislány. Láttam a gyereket, valójában, egyszer lemenni a lépcsõn, de akkor még nem tudtam, hogy szellem volt. Mindenesetre, egy szombat délután az ajtócsengõ megszólalt, elég hosszan. Amikor kimentünk, nem volt ott senki. Ez párszor megtörtént, úgyhogy anyukám kihívta a elektrotechnikusokat, de természetesen a hétvégén nem voltak elérhetõk a villanyszerelõk, és várnunk kellett a hét elejéig. A csengő időnként megszólalt aznap, és a következőkben. Végre hétfõn, a mûszerész megérkezett. Leszedte a vakolatot, hogy elvágja a drótokat. És a befalazottak már el voltak vágva. Semmi esély nem volt rá, hogy megszólalhasson a csengõ. Rövidesen elköltöztünk..."

Submitted from: Martin Andrew Sandhage, Indiana, USA

Bed with a Beating

2011-11-14T05:59:00.001-08:00

"Ez körülbelül négy évvel ezelõtt történt velem, azidõ alatt 10 éves lehettem, akkor kaptam meg az új ágyamat a család új pár barátjától. Egyszer az ágyban voltam, apukám a szobám közepére tette, nem tudom miért, de én ide kértem. Egy éjjel, körülbelül egy hónappal az után, hogy megkaptam az ágyat, valaki, vagy valami megütötte a hátamat, nem egy barátságos pacsi volt, de olyan volt, mintha valaki megütött volna, vagy hozzámdobott volna egy labdát. Megijedtem, és megfordultam, hogy megnézzem mi történt, de senki nem volt ott. Utána lefeküdtem a nappaliban.

Néhány éjszakával késõbb elhatároztam, hogy visszafekszek az ágyamba, és ha ütés újra megtörtént, de ezúttal álmom is volt. És ott volt egy ember fehérben, akinek õsz haja volt, és izzó piros szemei, és hozzám dobott egy labdát, mintha teniszeztünk volna. Mindig, amikor dobott egy labdát, elvétettem az ütést, és eltalát, és úgy éreztem, hogy valaki épp ott üt engem hátulról. Utána elkezdtem visszaütni a labdákat az álmomban, és a labda eltalálhatta õt, és egy rövid idõ után megnyerhettem a meccset, mert a férfi (ha tényleg férfi volt) eltûnt. Azután nem volt furcsa tapasztalatom, amíg aludtam, de éreztem, hogy visszajöhet, szóval visszaadtam az ágyat azoknak, akiktõl kaptam."

Submitted from: R. M., Washington, USA

The Chair in the Basement

2011-11-13T03:28:00.001-08:00

"A St. Francis Kórházban dolgoztam, körülbelül egy éve, különbözõ mûszakban, de ezen az éjjelen a éjjeli mûszakban voltam este 11-tõl reggel 7-ig. Ez egy normális éjszaka volt, és fél négy körül volt az idõ. Biztos voltam abban, hogy a kollégám horkolt valahol a korházban, mert a biztonsági õrködés egy hatalmas kórházban nem volt valami izgalmas munka. Eldöntöttem, hogy keresztül megyek az alagsoron, és leülök olvasni egy újságot, hisz' rajtunk, biztonságiakon kívül soha senki nem ment le oda. Az alagsor kb 100*100 yard volt, és hogy eljuss egyik oldaltól a másikig, keresztül kellett menned használatlan orvosi felszereléseken, dobozolt dokumentumokon, és mindenféle vackon. A rendetlenség közepétõl jobbra volt négy összecsukható szék, amit a váróban használtak. Ez egy terület volt, amit gyakran látogattam én és a kollégáim, általában elõször kellett bemenned, ha jó széket akartál kapni, de az éjjeli mûszakban választhattam. Egy nagy zöld székre ültem, és kinyitottam az újságot. Egy perce voltam ott, amikor egy furcsa érzésem volt, mintha valaki figyelne, letettem az újságot, és átvizsgáltam a területet, de nem találtam semmit. Ekkor volt, hogy minden szõr felállt a hátamon. Eldöntöttem, hogy eltûnök innen a francba, gyorsan! Mikor megpróbáltam felállni, úgy éreztem, mintha valaki hatalmas és erõs odafogja a csuklómat és a bokámat a székhez. 200 font (90kg) -s srác vagyok, jó erõben, de olyan naggyá vált a nyomás, hogy az erõlködés nem ért semmit, úgy tûnt, hogy egyedül a szemeimet tudom mozgatni, amivel láttam a sötét pincét, tisztára pánikba estem. Nem tudom milyen hosszú ideig fojtottak vissza, de úgy tûnt, örökké tartott. Aztán egyszerre elengedett. A küzdelem ereje által szabályosan katapultáltam a székbõl, és úgy látszott, hogy 15 lábnyit repültem a levegõben, és amikor földet értem, kiszaladtam.

Az ambulencián ültem a munkaidõ végéig, mikor egy aggódó hívás jött hozzám, hogy nyissam ki a számítógép-termet, a pincében. Vártam az alkalmazottakat, hogy ne legyek egyedül. Ahogy elhagytam az alagsort, nem tudtam segíteni, de ránéztem a székre, ahol küzdöttem, és láttam egy fényes csillogást a szék ülésén. Gondolkoztam rajta egy ideig, és megnéztem. Az ülésen, teljesen a közepén, találtam egy félkarátos gyémánt fülbevalót. Egy barátom felbecsülte, és azt mondta, hogy több, mint 50 éves volt. Piercing volt a fülemben, és kb. hat hónapig hordtam a fülbevalót. Minden éjjel kivettem, és letettem a fürdõszobában, utána egy reggel eltûnt. Egy idõs Hawaii-i ember mondta, hogy egy nõi szellem volt, megpróbált elcsábítani. Ha õ volt, nem tudom, hogyan döntöttem volna."

Submitted from: Daniel Moe, Hawaii

Egy kis borzongás...

2011-11-13T03:23:00.001-08:00

"Amikor megérkeztem ebbe a házba, éreztem valamit, ismered az érzést, mintha figyelnének. Napos napunk volt, én és a szüleim a házban voltunk, amit újonnan vettek. Régi ház volt (1929-es), és tudtam, mielõtt beléptem a házba, hogy valami vagy talán valaki volt itt. A felsõ emeletek közül kettõt bedeszkáztak, mert az emberek, akik ott éltek, túl idõsek voltak, hogy felmenjenek. Apám rámnézett, és azt mondta: "Stéfanie, add a kezed, eltüntetjük azokat a deszkákat az második és harmadik emeletrõl. "Ez az", válaszoltam, de belül azt gondoltam: "a francba"

Hónapok múltak el, de az érzés, hogy figyelnek, megmaradt. Egy kicsit féltem. Az elsõ alkalom, amikor megmutatta magát, azt a nagynénémnek és nekem tette. Akkor történt, amikor egyedül voltam otthon, a konyhában, felhívtam Nancy nénémet, és megkérdeztem, nem tudna-e átjönni, mert nem szerettem egyedül lenni. Nancy néni mondta, hogy átjön, és nemsokára ott lesz. Letettem a telefont, és vártam. 10 perccel azután érkezett meg hogy felhívtam. Leültünk, és elkezdtünk beszélgetni. A Tv be volt kapcsolva, de nagyon le volt halkítva (hockey-meccs). Késõbb a második emeleten hirtelen egy babasírást hallottunk, tudtuk, hogy mi vagyunk az egyetlenek a házban, egymásra néztünk, és megkérdeztük egymástól: "Te is hallottad?"

Másodszor ismét egyedül voltam otthon, a szobámban, este tíz is elmúlt. Feküdtem az ágyamban, kezeimmel a takaró alattam, és mélyen aludtam. Meglepetten felébredtem a hideg hõmérséklet miatt a szobámban, utána kezeket éreztem magamon. Õrület, valami megérintett, hideg volt, puha.

Harmadszor is egyedül voltam otthon, a Farkas címû filmet néztem, és egy tál levest ettem. Mikor végeztem, a tálat letettem a konyhában a mosogatóba. De a tál egy másik mosogatóba került át. Megpróbáltam mindkettõt elmosni, és nem vettem észre, hogy van valami mögöttem. Mikor kirázott a hideg ott, ahol álltam, hirtelen megfordultam és megláttam egy árnyék tekintetét, talán egy emberi alak, eltûnt, ahogy megfordultam.

Richard-nak neveztem el, most a barátom, néha beszélek vele, elmondom neki a titkaim. Talán azt mondod, hogy nem igaz a történet, de tudom mit láttam, és mit éreztem

HISZED, VAGY NEM?"

If you want to e-mail me about any similar experiences please do Stéfanie Hébert

Egy kis borzongás...

2011-11-13T03:21:00.001-08:00

"Egy barátommal külön lakásokban éltünk München egy régebbi részén, Németországban 1975 nyarán. A város ezen részén az épületekbõl sok 200 éves lehetett, vagy idõsebb. A korának ellenére a külsejét korszerûsítették, úgy mint a vízvezetékeket és a villamosságot. A barátom lakása fél órányi buszozással volt onnan, ahol én éltem.

Egy este 9 körül kaptam egy telefonhívást (másik elérhetõ korszerûsítés) a barátomtól, aki megkért, hogy siessek át hozzá, és vigyek át bármit, ami kell nekem, hogy ott töltsem az estét. Megkérdeztem, mirõl beszél, de õ csak annyit mondott, hogy siessek, és majd megmagyarázza, ha ott leszek.

Miután megérkeztem, a barátom, Greg, a lakás nappalijába vezetett, és összefoglalta a tapasztalatát, amit megélt. Az ezt megelõzõ két vagy három hónap Greg furcsa zajokra ébredt a lakásában. Úgy tûnt, ezek a zajok a padlásról származtak, ami felettünk volt, amikor a nappaliban ültünk. Ezek a hangok nem kaparások voltak, sem suhogó hangok, sem patkány, macska, madár, inkább lépések...hangos, tiszta, ijesztõ. Azon a reggelen Greg eldöntötte, hogy kideríti, ki vagy mi volt a padláson. Felment a padlásra, és megbizonyosodott arról, hogy a fény le volt kapcsolva, utána bezárta, és magával vitte az egyetlen kulcsot. Rögtön azután, hogy hazatért a munkából este, felment a padlásra, és a lámpa fel volt kapcsolva.

Greg hozott egy létrát a nappaliba és felmászott egy kis csapóajtóig a nappali mennyezetén. Kinyitotta az ajtót és lemászott. Aztán megkért, hogy másszak fel a létrán, nézzek be a csapóajtón és írjam le, mit láttam. Tehát megtettem.

A különösen berendezett padlásszobában nem volt semmiféle nyílás, a csapóajtón kívül, amin benéztem. Greg lakása a másodikon volt a 18. századi épület legfölsõ emelete volt. Nem volt más lakó az épületben. Az elsõ emelet üres volt. Két vagy három régi fatörzs volt ott, egy sötét szoba porral tele és egy villanykörte, amit egy zsinórral lehetett be-ki kapcsolni. Más figyelemre méltó dolgot nem is láttam ott. Észrevettem, hogy a por a csapóajtó körül érintetlen volt. Greg mondta, hogy kapcsoljam ki a lámpát, és jöjjek le a létráról. Utána bezárta a csapóajtót, és eltette a létrát. Megkért, ha érdekel, aludjak közvetlen a csapóajtó alatt. Rábólintottam. Lefekvés elõtt Greg elmagyarázta, hogy az éjszaka alatt bekapcsolhat a lámpa, és talán lépéseket is hallanánk, amik az elmúlt két és három hónap alatt történtek. Három vagy négy hónapja élt ott.

Lekapcsoltuk a fényeket éjfél körül. Nyugtalanul aludtam másfél óráig, amikor azt éreztem, hogy valaki megérintette a vállam. Greg mellettem állt a sötétben, és megkért hogy maradjak csendben egy percig. Nemsokára lépéseket hallottunk a padláson, és észrevettem, hogy a lámpa fel volt kapcsolva. Nem volt más lehetõség, Greg visszatette a látrát, kinyitotta az ajtót, és lámpafénynél aludtunk a csapóajtó alatt. És mi van a lépésekkel? Ébren maradtunk egész este, akkor már nem jártak buszok. Minden lámpát felkapcsoltunk, mert nagyon meg voltunk ijedve. Pár perccel késõbb a lépések úgy tûnt, hogy megszûnnek, de a lámpa bekapcsolva maradt.

Greg átköltözött az én lakásomba egy-két napra, amíg nem talál új helyet, ahol lakhatna. Nem hallottunk többet a München-i lakásról, de ezt néha még mindig megvitatjuk. Majdnem biztosan érezzük, hogy ez egy paranormális tapasztalat volt. Egyikünk sem tudja megmagyarázni a jelenséget, és egyikünk sem tudja elfelejteni a horrorisztikus érzést"

Submitted from R Pyper, Utah, USA

Egy kis nosztalgia

2011-11-13T01:24:00.001-08:00

Az előzőekhez: eszembe jutott 2003-ban melyik kis csacska dalt hallgattam nagyon nagyon sokat:)
Mert mi sem tudtuk mit hoz a december, Annácskát vagy Marcikát:)

Liza

2011-11-13T00:54:00.001-08:00

Liza

Testvéremnek, aki akkor is elvisel amikor gonosz vagyok...

Ez a történet a Testvéremről szól róla, aki kétszer jött el hozzám és kétszer hagyott el..

Betty vagyok… öreg és magányos…pedig kétszer kaptam lehetőséget, mégsem éltem vele…

Azt mondják, az bármerre sodorja az élet az ember lányát egy biztos pont, mindig akad a család, ami gyermekkorban a biztonságot felnőttkorban a menekülés lehetőségét kellene nyújtania. Ez az én családomról nem volt elmondható. Egyszerű középosztálybeli családnak indultunk, apám kétkezi munkás volt a közeli acélgyárban anyám bejárónőként dolgozott a gyár egyik igazgatójánál.

Kicsi de takaros házikóban éldegéltünk mi hárman, nem is hasonlított ahhoz, ahová anyám dolgozni járt. Sokszor vitt magával főleg akkoriban, amikor apám egyre többet nézett a pohár fenekére. Ilyenkor mindig irigykedve néztem az iparmágnás lányainak tündérmesébe illő szobáit

– Csak nézni lehet Betty semmihez, ne nyúlj, azonnal észreveszik! -anyám féltette az állását eleget tettem a kérésének.

Valójában nem is a szebbnél szebb játékokat meg a baldehines ágyat irigyeltem, hanem azt hogy ketten vannak. Testvérek.

Istenem mennyire szerettem volna egy kistestvért, már elég nagy voltam, tudtam esélyem, sincs rá, hogy legyen.

Egyre jobban elszegényedtünk apám a kezdeti egy-két korsó sört hamarosan napi egy két hordóra cserélte anyám már három helyre járt, így tudtuk fizetni a költségeinket. Mindemellett el kellet viselnie apám alkoholmámoros dühkitöréseit.

Liza egy vasárnap délután jött el hozzám, a házunk hátsó kertjében játszottam a kert vége egy erdővel volt határos. A fák közül jött még ma is emlékszem a fodros kék ruhára olyan volt amilyet a gazdag gyerekek hordanak. Nem értettem egy ilyen úrilány mit keres egyedül a plori környéken főleg az erdőben –biztos eltévedt-gondoltam –majd szólok anyunak és hazavisszük.

De a kislány nem volt megijedve, nem úgy nézett ki, mint aki eltévedt egyenesen felém jött hosszú sötét haja két copfba volt fogva és befonva akárcsak az enyém.

Vidáman szökdécselt:

-Szia játszunk együtt?- mire észbe kaptam le is huppant mellém a pokrócra-, De szép babáid vannak! Hogy hívják őket?

A döbbenettől meg sem bírtam szólalni majd nagy nehezen kinyögtem a babák nevét:

- Ő Lucy ő meg Magen. Hogy kerültél az erdőbe, eltévedtél?

-Nem, én ott élek, amúgy te hívtál. Na akkor játszunk?

Azt hittem nem jól hallok én nem hívtam senkit, tudtommal az erdőben a mókusokon meg a nyulakon kívül senki nem lakik. Apámmal gyakran jártunk oda kirándulni, amikor még nem ivott.

-Engem Betty-nek hívnak neked, van neved?- kezdtem rájönni, hogy a kislány, akit én elveszett gyereknek hittem a képzeletem szüleménye amolyan elképzelt barátnő.

-Igen, Liza- nak hívnak, nem olyan szép a nevem, mint a babáidnak.

Egész délután együtt játszottunk. Amikor anya kihozta az uzsonnát csak nekem észrevettem hogy Lisa is szívesen enne

- Anya légy szíves csinálj még egy szendvicset!

- Na mióta van ilyen jó étvágya az én kis hercegnőmnek?

- Nem nekem kell, a barátnőmnek ő is éhes!

Édesanyám nem szólt semmit csak mosolygott majd nem sokkal később hozott még egy szendvicset, de addigra Lisa már messze volt..

Így ment ez napról napra a családban semmi nem változott apám ugyanúgy ivott egyre többet egyre intenzívebben. Anyám tűrt csendben könnyek nélkül sírt.

Majd egy szép napon megtörtént a csoda valami megváltozott na nem apám hanem édesanyám egyre bővebb ruhákat kezdett hordani az arcán valami angyali nyugalom és békesség jelent meg, pedig valami okból egyre sűrűbbek lettek a kis házikóban a veszekedések a részeg őrjöngések. Nem hallottam mi volt a vita témája ilyenkor én elbújtam volt egy titkos búvóhelyem a szobámban Lisával sokat kuporogtunk ott Lucy és Magen társaságában. Mindig megcsodáltam a kis barátnőm szebbnél szebb ruháit és szép fonatait mindig olyan volt mintha az én anyukám csinálta volna.

Majd egy délután eljött a búcsúnk:

- Betty most elmegyek, de ne félj hamarosan újra láthatsz! Egyet ne felejts soha nem hagylak magadra! Jaj és még egy Magan az én babám! – Mielőtt bármit is mondhattam volna beszaladt a fák közé.

Másnap megszületett a húgom dédnagyanyám után Elizabethnek keresztelték de mi csak Liz-ának hívtuk nem Lizi nem Liz hanem Liza…

Még mosolyogtunk is anyámmal biztos az én képzeletbeli barátnőm jött el nem is tudta mennyire igaza volt és mégis milyen távol volt az igazságtól…

Teltek az évek cseperedtünk mind a ketten nagyon jó testvérek voltunk évekkel voltam idősebb mégsem volt jelen köztünk a testvéri féltékenység. Együtt örültünk ha édesanyánk a gazdag munkáltatóitól kapott néha egy egy olyan díszes ruhadarabot amiről én csak álmodhattam.

Egy vasárnap épp templomba készültünk anyám öltöztette a testvéremet én már „nagylány”voltam megoldottam egyedül. A nappaliban a kanapén apám szokásos részeg horkolásával pihente ki az éjszaka fáradalmait, már fel sem tűnt az embereknek a mi kis lányos hármas fogatunk vagy ha igen udvariasságból nem kérdeztek apánkról.

Akkor láttam meg Lizát a kék fodros ruhájában haja két copfba fésülve szépen befonva kék szalaggal díszítve kezében az én már kissé megkopott Magen babám.

Ismerős volt pedig még nem láthattam ebben a ruhácskában, anyám nemrég kapta még át kellet alakítania az én kis madárcsontú testvérkémre, mégis mintha…

- Baj van Betty? Úgy állsz ott mint aki szellemet látott!

Nem akartam megijeszteni őket ezért elhessegettem az érzést és elmosolyodtam:

- Nincs semmi csak elcsodálkoztam milyen szép is Liza mint egy igazi úri kisasszony!

Az évek úgy repültek mint egy pillanat elvégeztem az elemit majd a középiskolát sikeres okos és népszerű voltam, velem ellentétben Liza középszerű nem teljesített kimagaslóan de szinten alul sem. Nem lógott a lánybandákkal nem érdekelte a pom-pom lányság, egyetlen szenvedélye a természet az erdő volt. Ismert minden bokrot fát fűcsomót a házunk mögötti kis erdőben. Sokszor éreztem bűntudatot biztos miattam lett ilyen..mivel apám minden pofonját minden sértő szavát ő kapta, jómagam gyáván a háta mögé bújva hagytam.

Ő mindig megnyugtatott:

- Ne félj Betty, nem bánthat a szavaival majd én vigyázok rád! Te érzékenyebb vagy én elbírom..

Hagytam és nem féltem..

Hiába voltam jó tanuló nem sok esélyt láttam egy egyetemre. Apám véleménye szerint az asszonyok csak takarításra jók, kizárt dolognak tartott egyetlen pennyt is a lányai taníttatására költeni. Anyám meg örült ha a mindennapi betevőt megteremtette nekünk, nem várhattam segítséget.

Egy este Apánk nem jött haza nem furcsállottuk nemegyszer napokig nem láttuk a gyárból egyenesen az ivóba ment majd ki tudja hol töltötte az éjszakát, legtöbbször a gyár mellet a bozótban ájulásig lerészegedve.

Reggel az acélgyár egy képviselője ébresztett minket üzemi baleset történt egy halálos áldozattal. A szerencsétlenül járt munkás az apánk.

Technológiai hibáról rebesgettek az emberek meg arról szörnyű volt a dolog és nagy szerencse a szerencsétlenségben az egy áldozat, sajnálták az özvegyet meg a két árván maradt lányt.

Pedig apánk egyetlen jócselekedete morbid, de a halála…Anyánk életjáradékot kapott a gyár vezetőségétől meg egy jókora kártérítést ezzel ismerték el ők hibáztak.

Még az egyikünk taníttatását is állták, egyértelmű mehettem egyetemre.

Liza maradt én elmentem. Egyetemi éveim alatt igyekeztem sokszor hazalátogatni furdalt a lelkiismeret még egyikünk élte a nagyvilági életet a másikunk gondozza már öregedő édesanyánkat.

Liza boldognak látszott nem vágyott amire jómagam őt egy dolog boldogította az erdő, minden nap mint egy szertartásként kóborolt órákat, majd boldogan mosolyogva tért vissza.

- Mint régen Betty! Ahogy még az alkohol rabsága előtt apánkkal tetted.

Nem emlékeztem rá valaha beszéltem e ezekről az időkről de biztos, honnan tudhatna máshonnan erről a testvérem? Mikor ő megérkezett akkor már a börtönben élt..

Lizával a hátsó tornácon álltunk és néztük az erdőt már a diplomámmal a zsebemben büszkén érkeztem haza.

- Büszke vagyok rád Nővérem! Ugye már sínen van az életed?

Bárcsak lehetne előre tudni szavaink következményeit…

- Igen Liza teljes mértékben! Igaz minden nap gondolok rá mennyire jó lenne ha….

Liza a kezét a számra tette ezzel belém fojtva a szót.

- Akkor jó munkát végeztem! – Hosszasan beszélgettünk anekdotáztunk felelevenítettünk minden szépet gyermekkorunkból így utólag csakis a jó emlékekről beszéltünk egyetlen szó sem esett a pofonokról a veszekedésekről.

Még mindig egy szobában aludtunk ki-ki a maga kis sarkában elalvás előtt Liza átszökellt az ágyamhoz jóéjtpuszit adni. Majd belesúgta a fülembe:

- Ne feledd Betty Magan az én babám!

Másnap későn keltem Liza ágya üresen tátongott rá jellemzően hibátlanul bevetve sehol egy gyűrődés vagy ránc.

Anyám nem furcsállotta a dolgot:

- Minden reggel így történik, elmegy beszélget a fáival majd visszajön. – bennem mégis furcsa érzések kavarogtak.

- Anya! Éjjel furcsát álmodtam Liza jött el álmomban még jóval a születése előtt a kertben játszottam. Emlékszel? Az a kék fodros ruhát viselte amit mindig vasárnap adtál rá amikor templomba mentünk.

- Igen emlékszem, akkoriban volt egy képzeletbeli barátod még viccelődtünk is, a te Liza barátnőd testet öltött a húgodban.

- Arra emlékszel Liza első mondatára?

Anyám arcán mosoly futott át:

- Lehet azt elfelejteni? Más gyerek első szavai anya meg apa az övé: Magan az én babám.

- Az én Liza barátnőmnek is az volt a kedvence..és arra emlékszel mikor is lett nekem olyan képzelt társam?

- Természetesen nem sokkal az után, ahogy apád..- itt elcsuklott a hangja nem szívesen beszélt apánkról – nem kertelek elkezdett vedelni.. Addig minta apa volt imádott minket nem tudom emlékszel e de képes volt veled órákat lapulni a fűben őzre lesve olyan boldogan szaladtál mesélted milyen álatokat láttatok hogy utánozta apa a vadgerle huhogását természetesen veled elhitette baglyot hallottatok. Legalább annyira imádtad az erdőt mint Liza. Aztán minden megváltozott nem vitt többet de te vágytál oda egyedül nem mehettél..Később jött a te Lizád apád meg tudod.. De halottról jót vagy semmit.

Tudtam ezzel anyám lezárta a beszélgetésünket. Bement a konyhába ebédet készíteni én a tornácon álltam vártam haza a testvéremet…

Fájdalmas volt a felismerés nem jön többet vissza Magan a lépcső alján ült arccal az erdő felé akkor megértettem mindent…

Két hétig tartott a kutatás az erdő és a környező hegyek nagy részét átkutatták a közeli bányatavat is átvizsgálták a búvárok, nem találták…A hatóságok kiállították a halotti anyakönyvi kivonatot.

A városi temetőben üres koporsó került a sírba az apánké mellé. Sokan eljöttek mindenki szerette a kedves Elizabetht-et. A temetkezési vállalkozó honnan is tudhatta volna sosem szólítottuk így.

A sírkövén is Liza szerepelt… Nem sírtam a temetésén…Nem Őt temettük csak egy üres fadobozt. A kezemben szorongattam valamit egy elfoszlott régi fakó rongybabát.

A hivatalos szertartás végeztével évtizedek óta először kimentem az erdőbe a bokrok és a szellő simogatta a bőrömet nem fenyegetve szeretetteljesen. A két babát leültettem egy sziklára ott ahol a legsűrűbben nőttek a fák.

- Köszönök mindent! Aki lettem azt csakis neked köszönhettem! Szeretlek Liza sosem felejtelek! Hoztam neked valamit… Magan a Te babád!

Most öreg vagyok úgy érzem eljött az idő amikor elhagyom ezt a földet a vallomásom elején azt írtam magányos.. Sosem voltam. Az erdő jóságos szelleme mindig velem van testet öltött

mert szeretett..Ahogy befejezem az írást elindulok utoljára még érezni akarom az érintését a bátorító simogatását…

Anne Wood

Budapest- Miskolc 2008-2011

Örvény

2011-11-13T00:34:00.001-08:00

Örvény

Ajánlás: Neked akinek csak a saját Istenei parancsolnak, aki szerettél egy boszorkányt….

Örvény… a halászok ellensége, a folyókban fürdőzők rémálma. Egy forgó erő, ami a mélybe ránt, de van olyan örvény is, ami az emberi szívekben tombol, nem mi irányítjuk, hanem egy felsőbb hatalom. Igen a szív örvényei, amivel Isteneink nevezzük őket, akárhogy szívesen játszadoznak… Ez a történet két ősi Istenség játéka, nagyon kegyetlen játéka.

A lány Avalonban született, azon a helyen, ahol a nők évezredek óta őrzik a titkot, amiért Arthur király is életét áldozta. Nevét nem árulhatom el én ki e krónikát, lejegyzem.

Avalon: az Istennő szentéje mindent megad papnőinek kik híven, szolgálják őt, teljesítik ősi esküjüket. Ritkaság a szigeten egy gyermek születése tudták okkal született.

A fiú egy hűvös novemberi hajnalon egy nomád törzs sátrában szívta tüdejébe első éltető levegőjét. Egy sámán legkisebb fiaként. Születése pillanatában ősi hagyomány szerint kecskét áldozott apja majd a leölt állat beleiből igyekezett megtudni a jövevény sorsát. Majd istenei áldását és útmutatását kérte gyermekére.

Két különböző sors és mégis egy. Szereplők egy játékban, aminek hatalmas a tétje.

Mindkét gyermek a saját hagyományainak megfelelően nevelkedett, a sámán fia kiemelt figyelmet kapott a törzsben. Hamar kiderült különleges képességekkel van megáldva, ritka dolog apa lett a mester fiú a tanítvány.

-Fiam, amikor a megfelelő füveket a tűzre dobod vedd kezedbe a dobot a lelked a dobon, utazik, elvisz oda, ahová csak szeretnéd, megmutatja neked, amit csak szeretnél….-méltóságteljesen és tisztelettel nyújtotta át fiának a díszes Sámándobot-, Indulj fiam, figyelj és tanulj nagyon fontos az első utad…Megmutathatja létezésed célját..ha késznek látnak az istenek rá.

A Fiú nagy gonddal kiválasztotta a megfelelő gyógyfüveket közvetlen a tűzre vetés után erős illatú kékes füst szállt fel a sátor tetején, lévő nyíláson.

A törzs tudta az ifjú sámán utazni készül….

A dob úgy simult a kezébe mintha mindig is ott lett volna nem tanulta a ritmust ösztönből jött… ahogy a tánc is…egyre gyorsabb egyre erőteljesebb…forgás ritmus ,forgás ritmus…majd egyszer megszűnt a ritmus teste nem volt többé utazott… Céltalanul csak bele a semmibe.

A rét, ahová érkezett nem volt ismerős sem, a növények sem az éghajlat, ahonnan indult ott a Tundrára jellemző hideg zúzmarás táj volt. Itt minden nagyon zöld a levegő szinte nehéz ólomként nyomja a tüdejét. Mások voltak az illatok a madarak máshogy énekeltek, minden olyan idegen volt de mégis ismerős…Majd meghallotta az énekszót egész halkan szinte nem is, hallotta, inkább érezte elindult a dal forrása felé.

Furcsa kőből készült építményhez érkezett nem látott még ilyet függőleges kőoszlopon egy vízszintes szabályos kört alkotva, középen egy szintén kőből készült állvánnyal.

-Vajon milyen erős lehetett az a férfi, aki építette az építményt?- bár ő is jó erőben volt de fizikai ereje meg sem közelíthette azét, aki ily robosztus köveket egymásra tud halmozni.

Óvatosan közelített nem tudta vajon lelke ismét testet öltött nem volt még tisztában a spirituális utazás mivoltával.

A középső építményt asszonyok állták körül. Kezüket az ég felé tartva énekelték, dúdolták a dalt.

A fiúra szinte hipnotikusan hatott a látvány. Az asszonyok karcsúak voltak hosszú hajuk kibontva omlott a vállukra fejükön virágokból font koszorú. Egy cseppet sem hasonlítottak törzsének nőtagjaira. Volt köztük idős mondhatni aggastyán korú de zsenge fiatal lány is.

A nők befejezték a dalt, leengedték a kezüket, hallgattak, figyelmük a kőoltára szegeződött, ami mellett egy gyönyörű méz szőke hajú leány állt. Mind közül ő volt a legszebb szépsége egyből rabul ejtette a férfi szívét.

A lány felemelte a kezét, érthetetlen szavakat skandált majd hírtelen lecsapott az oltáron felhalmozott ágak felé.

A semmiből hirtelen tűz kerekedett a száraz ágak ropogása hallatszott csak még a természet is elcsendesült, majd újra felemelte a kezét. Az addig tiszta kék ég elsötétült majd kövér cseppekben esni kezdett az eső. Addig esett még el nem oltotta a tüzet.

A lány felemelte a fejét majd mosolygott, a világ legszebb mosolyával.

A fiú érezte elveszett…Megfeledkezve magáról kilépett a kőoszlop mögül, ahol elrejtőzött még figyelte a szertartást. A lány ránézett egyenesen a szemébe.

-Látsz engem?- hangtalanul mondta a szavakat, de tudta, akinek szánta hallja. A tünemény alig észrevehetően bólintott.

-Menned kell! Nem tudhatják, meg hogy itt voltál! Én végig tudtam neked varázsoltam!- nem mozdult a szája de mégis értette minden szavát

-Visszajövök, megkereslek!- Ő már hátat fordított neki indulni készült az asszonyokkal.

-Tudom várlak! A szél a vízesésnél megsúgta érkezésed! Most viszont menj! Már várnak rád!

Ahogy az utolsó szavak elhangzottak már újra a testében volt. A sámán sátor döngölt padlóján feküdt. Merevnek nehéznek érezte tagjait. Apja aggódó arccal hajolt fölébe.

-Azt hittem nem térsz vissza Fiam! Féltem a lelkednek jobban tetszik majd ott, ahol vagy és nem akar majd visszatérni!

-Visszatértem Apám! Az Istenek megmutatták a küldetésemet!

Majd mesélni kezdet elmondott mindent, amit látott de a lányról és a köztük elhangzott beszélgetésről hallgatott.

-Össze kell, hívnom a Véneket meg kell vitatnunk az utadat! Várj türelemmel Fiam!

Majdnem pirkadt, már amikor visszatért.

-Gyere fiam, kell mondanom valamit neked.- majd elővett egy bőrzsákot és tartalmát a szarvas prémre öntötte, amin az Ifjú ült.

-Születésedkor az ősi hagyomány szerint áldozatot mutattunk be Isteneinknek. Miközben Anyád vajúdott egy új csillag ragyogott fel az égen. Az áldozati kecske beleiből kiolvastuk a jövődet,- Rámutatott a prémen széthullott aszott darabokra, amit a Fiú faágaknak vélt – Mint látod a kecskebél nem rothadt el ezzel is, jelezte a Földanya, tervei vannak veled.

-Nem értelek Apám! Tudjuk az Istenek szándékát! Nem az elsőszülött fiad lesz az utódod, hanem Én!

-Nem Fiam nem csak ez volt a szándék! Indulnod kell! Meg kell keresned azokat az asszonyokat, el kell hoznod a tudásukat!

A fiú titkon örült remélni sem merte pont az Apja kéri erre,

-De Apám nem tudom, merre induljak.

-Bízz az istenekben Fiam, már jártál ott a lelked, tudja az utat! Odatalálsz! Vidd magaddal a dobod, ha elbizonytalanodsz, térj meg isteneidhez Ők erőt, adnak!

Másnap útnak indult sokszor kelt fel és nyugodott le a nap útja során. Az évszakokat nem tudta követni minél messzebbre jutott annál ismeretlenebbnek tűntek a tájak az évszakok.

Volt hogy a tundrai tél hidegét érezte de, volt h hűsölést kellet keresnie patakokban, tavakban.

Rendíthetetlenül haladt célja felé. Látni akarta a Lányt megérinteni, hallani akarta a hangját.

Mindeközben Avalon rejtekében egy fiatal papnő egy vízeséssel díszített tó partján ült a víztükörben egy ifjú képét nézte, mígnem egy szitakötő meg nem fodrozta a víztükröt. Felpattant szégyenkezve körülnézett anyja közeledett felé majdnem lelepleződött.

Zavarát leplezve eléfutott.

-Mi baj drága Gyermekem? Az avatásod óta olyan furcsa vagy… réveteg lettél, sokat álmodozol! Órákat töltesz a vízparton. Ne feledd, vannak kötelezettségeid!

-Igen Anyám tudom… Indulok! –elindult majd megtorpant- Anyám ugye én itt születtem?

-Igen.

A lány mindig furcsállta amúgy mindig készséges anyja a születése körülményeiről nem szívesen beszélt.

-Mért csak Én? Mért nem születnek itt gyermekek?

– Tudod mi, akik itt élünk a Szigeten az életünket az Istennőnek adjuk. Lemondunk az anyaság öröméről, a férfi szerelméről. Életünk végéig szolgáljuk Őt, őrizzük a Titkot. Az Istennő választja Avalon papnőit álmukban, meglátogatja őket, elmondja nekik a küldetésüket.

-Te is álmot láttál? – valahogy más volt ez a beszélgetés, mint máskor a Lány érezte, most többet megtudhat származásáról.

-Igen Lányom, mint mindenki, de én különlegeset. Kegyes volt hozzám az Istennő megnevezett egy férfit, akit szeretnem kellet, mielőtt idejöttem. Ebből a szerelemből fogantál Te. A papnők tudták érkezésedet a fogantatásod éjjelén új csillag ragyogott fel az égbolton. Ezzel is jelezve születésed elrendeltetett volt.

-Szoktam álmodni Anyám… Álmomban elhagyom Avalont…-mielőtt folytathatta volna a papnő dühösen, félbeszakította

-Buta Lány! Tudod, nem teheted neked feladatod, van! Nagyon áldott vagy az Ő áldása kísér életed első pillanatától!

-Ne légy dühös Anyám… Az Istennő súgta, elhagyom az otthonom, mert teljesítenem kell a küldetésemet!

-Na menj, segíts a szertartásnál! Megyek, megvitatom a Főpapnővel, amit mondtál.

Többet nem beszéltek az álmokról a Lány továbbra is sokat járt a vízpartra nézegette a férfi tükörképét. Ugyanaz a Fiú, akit az avatási szertartáson látott.

Akármikor megemlítette látomását a papnők csak a fejüket, csóválták.

-Nem volt ott senki hidd el! Nekünk is látnunk kellet, volna!

Természetesen a párbeszédükről hallgatott neki tilos bárkivel is szóba állnia főleg egy férfival.

Egyre jobban érezte itt az idő, amikor el kell hagynia a helyet, ahol születése óta élt.

Minél többet tudott küldetéséről annál jobban félt.

Az első perctől tudta a küldetés élete legnehezebb dolga lesz.

Megérkezett…harcos törzs hajójával ért partot furcsa állatszarvval díszített kalucsnit viseltek fényes volt és merev, nem látott még ilyet. Mind erős megtermett harcos volt vastag állatbőrből készült ruhákat viseltek. Valami csatából érkezhettek gyengék voltak tele súlyos sebekkel. Az ifjú sámán gyógyfüvekkel istenei segítségével gyógyította őket. Nekik más Isteneik voltak folyamatosan valami Thor-hoz fohászkodtak. A fiú nem értette furcsa pattogós beszédüket. De a porba lerajzolta a kőkolosszust amit látott utazása során. Hevesen bólogattak a csónakjaikra, mutogattak és a messzeségbe, a ködbe vesző végtelen vízre.

Amikor kitették a parton azonnal tudta megérkezett. A harcosok majd összetörték minden csontját, úgy megszorongatták. Hiába hívta, tartsanak vele, nem tették. A zord harcosok szinte rettegtek búcsúzóul egy nehéz fegyvert adtak neki, majd visszaültek csónakjaikba, hátra sem néztek csak a fejüket, csóválták.

A fiú sokáig nézte a ködbevesző alakokat majd elindult tudta az irányt a harcosok, megmutatták igaz feleslegesen tudta, merre kell mennie.

Elindult beteljesíteni végzetét…..

A Lány remegő lábakkal lépdelt a Főpapnő szentélye felé nem tudta mért kell megjelennie Avalon legbefolyásosabb asszonya előtt.

-Jöjj gyermekem, ne félj! Hidd el én is az Istennő gyermeke, vagyok akár csak Te. Gyere mondandóm, van neked!

A szentély közepén egy gyönyörű sziklakert pompázott. Egy árnyas padra telepedtek le közvetlen az istennő szobra mellet.

-Drága Papnő hallom lelkedbe költözött a kétely…Igaz még nem készültél fel, mégis beavatlak Avalon mítoszába. Hallgass végig és megérted mért nem Ő kéri, hogy elhagyj minket…- Tisztelettel nézett az Istenséget ábrázoló alkotásra.

-Még az idők kezdetén, amikor nem volt ember a földön az Istenek pusztán szórakozásból, a föld porából létrehoztak egy férfit minden Istenség hozzátett valamit, ami rá volt jellemző.

Így lett egyszerre harcos nagyszerű vadász mégis érezni képes kegyetlen uralkodásra törő félisten. Mégsem volt boldog hiányzott neki a társ. Teremtői gőgösségükben nem hitték, még egyszer meg tudnák alkotni a tökéletest, ezért egyik hírnöküket küldték neki társnak.

Lilith egy angyal volt, egy szépséges tünemény, akinek a férfi nem tudott ellenállni elégedettsége határtalan magasságokban szárnyalt. Egészen addig még egyik alkotójától kapott gőgje és zsarnoksága felül nem kerekedett érzelmein. Irányítani akarta Lilithet saját képére formálni, uralkodni a fölött, aki odaadással szerette. Szerette ő is, mégsem volt boldog…

Egy napon Isteneihez fordult kérte őket adjanak neki olyan társat, aki minden igényének megfelel.

Az egyik istenség haragjában száműzte Lilithet büntetésből emberként, kellet élnie, elvesztette halandóságát a varázslat képességét.

Lilith emelt fővel viselte a rá zúduló mérhetetlen gyűlöletet emberi léte első pillanatától, fizikai fájdalmaktól görnyedt . Az emberré válás megviselte a törékeny testet. Mégsem hátrált nem könyörgött kegyelemért.

Az utolsó éjszakáját már emberként töltötte azzal a férfival, aki miatt szenvednie kellet.

Mégis szerette utolsó ölelésével a boldogságtól is búcsúzott akkor még nem tudta: szíve alatt hordja a férfi gyermekét.

Az egyik istennő, aki kegyelmébe fogadta a bukott angyalt, visszaadta neki régi lénye egy részét, hallhatatlanságát nem adhatta vissza de, nagyon hosszú élettel megajándékozhatta.

Az Istennő megtanította Lilithet a szerelem művészetére cserében az asszony szentélyt emelt támogatójának. Imádta Istennőjét, ezzel megalapította közösségünket.

Megszülte gyermekét nemzedékeken át boldoggá tette a férfiakat, de szeretni sosem szeretett többé. Nagyon hosszú de boldogtalan élete volt.

Mi mindannyian az Ő leszármazottjai vagyunk.

Az Istennő irgalma végtelen mindenkit nem tud megmenteni az ősi büntetéstől. Megteremtette nekünk Avalont a kiválasztottaknak, nem kell beteljesíteni a végzetüket.

Ugye érted mi Lilith lányainak a végzete?- Most az egyszer nézett a Lányra

-Igen, mi életünkben csak egy férfit szerethetünk, és egy gyermeket szülhetünk. Mi ebben a rossz? Ha boldogok vagyunk azzal a férfival?

-Látom nem érted…A férfiakban megmaradt az ősi ösztön az irányítás és az uralkodás vágya.

Bennünk meg az ellenállásé….Előbb utóbb minden hozzánk hasonló asszony megéli a veszteség fájdalmát, ha akarja, ha nem….

Mi azon szerencsések közé tartozunk, akik abban a kegyelemben részesültek, a szigetünk rejtekében boldog életet élhetünk minden fájdalomtól mentesen…

-Ez igaz, Te sosem vágytál az anyaságra? Sosem akartad tudni milyen egy férfit szeretni?

Mit ér a biztonság és a védelem, ha nem élhetjük meg a csodát, amit a természet csakis nekünk adott?

-Itt mindenki mindenkinek az anyja és lánya, a szeretet olyan formáját élhetjük, meg amit csak kevesen…Remélem már érted Papnő, mért nem hiszem, hogy Avalon elhagyása lenne a küldetésed.

-Az ideérkezésem sem volt szokványos a távozásom nem végleges…Tudom, érzem hamarosan itt az idő, amikor indulnom kell, El kell engedned, be kell teljesítenem az Istennő akaratát.

-Jól van Lányom, szólj, ha indulnod kell…

Azonnal felismerte a helyet, az illatokat a természet neszét. Letáborozott tüzet gyújtott újra a kékes füst szállt az ég felé. Újra a végtelenbe járt válaszokért indult. Földöntúli tájra érkezett nem volt sem hideg, sem meleg sem szép se rémisztő maga volt a tökéletes semmi…

Hangok nélküli párbeszéd kezdődött a kérdések és a válaszok mindenhonnan jöttek és mégis sehonnan…

-Itt vagyok..Mi a feladatom?

Égzengésként jött a válasz:

-Halandó Ember…Nagy bátorság kell az Istenedet megszólítani…Kiérdemelted hogy kiválasztott légy….Egy ősi csorbát kell kiköszörülnöd…Szeresd a Boszorkányt amikor megkapod a jelt indulj….S többé hátra se nézz…

A menydörgés abbamaradt a parázsló tűz mellet ébredt az Ifjú.

Tudta csak várnia kell.

Álmában egy törékeny tündér áttetsző szárnyait rebegtetve a vállára szállt a fülébe suttogta Istennője üzenetét:

-Itt az idő Lilith Lánya indulnod kell…Teljesítsd küldetésed szeresd a barbár Isten fiát..ha menni akar ne engedd…hozd helyre őseid tévedését…

Pirkadatkor mint egy tolvaj surrant el búcsú nélkül, nem érezte szükségét, távozása csak átmeneti.

Sziklák ölelték óvón Avalon szigetét a szorosból visszanézett mielőtt bezárult mögötte a ködfüggöny akkor hasított szívébe a fájdalom: nem tér ide vissza többé.

Hűvös harmat lepte el az ifjút mégsem a hidegre ébredt. Nem nyitotta ki azonnal a szemét hallgatta a körülötte ébredező erdőt. Nomád életmódja megtanította megkülönböztetni a természet hangjait a lopakodó ember neszeitől.

Éberen figyelt mégsem hallotta levelek rezzenését az elsuhanó test súlya alatt nyögő avar hangját. Mégsem volt egyedül.

Nem a szent hely mellet vert tábort közel hozzá a fák oltalmában. Védelmet nyújtottak, ha nem az jön, akit várt. Lassan hangtalanul surrant szíve vadul vert minden idegszála megfeszült.

Jól érezte: egy csuklyás alak állt a kör közepén kezeit az ég felé tartva lassan forgott miközben halkan énekelt. Majd a felkelő nap felé fordulva letérdelt párszor meghajolt felállt. Hátrahajtotta a csuklyát. A Fiú ezer közül is megismerte volna az arcot, amit csak egyetlen egyszer látott sok évszakkal ezelőtt.

A lányt csalódottság járta át mikor nem találta az áldozati helyen a férfit mégsem ment tovább. Igaz a tündér nem közölte vele a találkozó helyét mégis érezte jó helyen, jár.

Akkor ébredt a nap szerette a napfelkeltét, a harmatot. Lerótta tiszteletét arcát a fűhöz, érintette a hűvös pára, simogatta. Hálát adott a reggelért de lelkében még ott bujkált a fájdalom, a szeretett otthon elvesztése.

Akkor érezte meg a Fiút szinte vibrált a teste a lelke már nem háborgott. Lassan fordult felé rettegett minden ízében reszketett.

Igen ő volt a Fiú a tó tükrében.

Hosszú ideig csak álltak meredten nézték egymást. Nekik nem kellettek szavak....

Egyszerre indultak egymás felé ajkuk csókban forrt össze….

Valahol a semmiben és a mindenségben egyszerre mosolyodott el két Isten.

Együtt indultak tudták itt nem maradhatnak, sok éjjelt dideregtek át a pislákoló tűz mellet.

Ha a Fiú nem boldogult a tűzgyújtással a Lány segített, minden nap elvégezték vallásik szertartásait, de nem egyszerre. Tanultak egymástól….

Nappalaik tanulással éjszakáik a szerelem jegyében teltek érezték, összetartoznak. Már nem számított a kitűzött cél egy volt a fontos Ők.

Egyik éjjel miután a szerelemtől kimerülve álomba zuhantak védelmet nyújtó barlangjukban mindketten álmot láttak.

Tudták eljött az idő teljesíteni kell a küldetéseiket.

A Fiú már ismerte a tudást, amit meg kellet szereznie tudta indulnia, kell mégsem ment, a szíve nem engedte. A Lány tudta vissza kellene tartania, mégsem tette beletörődött mindig is érezte, szerelme elhagyja. Szerette, jobban mindennél ezért is hagyta elmenni….

Azon a holdfényes hűvös éjszakán egyikük beteljesítette a sorsát a másikuk elbukott.

Az Ifjú megkapta Istenétől a jelet az indulásra hangtalanul, felvette ruháit, utolsó csókját szerelme arcára lehelte…

Mindeközben a Lánynál újra látogatást tett Istennője hírnöke

-Lilith Lánya teljesítsd küldetésed, ne hagyd elmenni a Barbár Isten fiát!

-Nem tehetem! Szeretem…

-Fel kell oldoznod Őseidet és minden most születő boszorkányt!

-Nem tehetem! Szeretem…

-Figyelmeztetlek Lilith Lánya: magja már megfogant benned teljesítsd feladatod, és boldog leszel! Mond el neki gyermeket, vársz, és nem megy el!

-Hogy lehetnék boldog, ha tudom, elvágyódik, mert már nem szeret…Neki ez a sorsa én meg csak teljesítem a végzetem….

-Figyelmeztetlek Lilith Lánya büntetésed: nem térhetsz vissza Avalonba soha…Jól gondold, meg mit teszel!

-Vállalom, kérlek hagyj menjen…

A Fiú visszatért hazájába elvitte a tudást, mégsem volt nyugodalma minden éjjel, ha lehunyta szemét látta a Lányt, akit orvul egyetlen szó nélkül elhagyott…Sejtelme sem volt róla ő csak bábú volt az istenek játékában…Sosem tért vissza utazásai alatt a Lányhoz képtelen lett volna látni, ha a lány mást szeret… Egy nap mégis kezébe vette dobját…

Lilith Lánya minden nap felment barlangja melletti dombtetőre gömbölyödő hasát simogatva várt egyre várt… Így telt el 9 hosszú hónap… Egyik este nem ment eljött az Ő ideje. Magányosan fájó szívvel készült világra hozni gyermekét…

A fájdalmak egyre sűrűbben jöttek erősödtek mégsem sikoltott..Átélte a bukott angyal emberré válásának fájdalmát…Nem tudta a kín okozta e a látomást mintha Őt látta volna…

Majd meghallotta a sírást…A gyermeke hangját, aki egy őszinte szerelem gyümölcse… erős kar átölelte egy ismerős hang a nevén szólította egy ismerős ajak az ajkára forrt…

Az égbolton egy új pici csillag felragyogott….

A mindenben és a semmiben két Isten értetlenül csóválta a fejét egyvalamit nem vettek számításba az emberi szív örvényeit a szerelem minden elsöprő erejét…pedig ők teremtették ezt a szívet….

Egy pogány és egy boszorkány szerelme emlékére…..

Anne Wood

Budapest 2010-07-18

Csata

2011-11-12T23:38:00.001-08:00

Jön a december.. Mindenki várja, legalább is az emberek nagy része. Az egyik legszebb ünnepünk hava. Van aki karácsonynak hívja van aki yule-nak. nekem dupla ünnep. Imádott kisfiam december 26-án jött a világra.
Mindig szerettem ezt a meghitt családi ünnepet, de 2003-tól maga a csoda.
Igaz keserédes..3. éve már nem egy egészként ünnepeljük, csak egy csonka kis családként. Igaz a szívemben mindig ott van a hiányzó egy fő.

Tavaly februártól már nem csak érzelmileg de fizikálisan is távol került a hiányzó személy...
2000Km nagy távolság, bíztam benne,hogy az elmúlt 3 év meg a nagy távolság segít a lüktető nyílt seb begyógyulásában.

Próbáltam újra kezdeni, megtalálni valakiben azt a valamit ami az elvesztett szerelmemben láttam, ideig óráig el is tudom hitetni magammal: megtaláltam.
Egy kedves barátnőmmel megállapítottuk nálam egy pasi kihordási ideje max 7 hónap :)
Miért is? Körülbelül ennyi ideig tudom áltatni magam, mivel senkiben nincs az ami Benne...

Van a wiccanak egy ága a Lilith legenda, miszerint egy boszorkány életében csak egy férfit szeret és egy gyermeket szül.
Próbáltam szeretni, próbáltam más férfi magját elfogadni. A szerelem érzése pillanatok alatt elillant a mag nem fogant meg. Talán jobb is így...

Visszatérve a decemberre közeleg.. Egy meglepetéssel: rövid időre megszűnik a nagy távolság.
Bevallom rettegek a találkozástól, félek a seb újra felszakad.
Tudom milyen érzés amikor szívem szerint megölelném megcsókolnám, de tudom nem ölelne vissza és elfordítaná a fejét.
Az igazi csata ilyenkor hidegnek maradni.

Ha valami csoda folytán olvasnád ezt a blogot tudd: még mindig szeretlek ,soha nem adom fel a reményt h újra együtt legyen a kis család....

Elbűvölve

2011-11-12T22:39:00.001-08:00

Elbűvölve

Minden azon az álmos kedd reggelen történt. Nora Rogers megigazította pincérnői egyenruháján a kötényt, majd az ajtóhoz sétált. Ideje kinyitni, túlélni még egy napot itt az isten háta mögött.

Már három éve dolgozott Norma kávézójában, alkalmi munkának indult, csak míg össze nem gyűlik a pénz a szabadságot jelentő buszjegyre. Mindegy lett volna hová szól, csak el Crystal Cityből.

Nora nem bízott már sorsa jobbra fordulásában, beletörődött, hogy maradnia kell, élnie a mindennapjait, hozzámenni valamelyik whiskytől bűzlő texas-ihoz. Jelentkező akadt bőven, nem volt csúnya lány, kedvessége ellensúlyozta mindazt, amivel a természetanya kevésbé áldotta meg. Kedvelt volt a kávézó férfi vendégei között. Mégsem érintette meg érzelmileg eddig egyik sem, pedig nagyon vágyott már a mindent elsöprő nagy szerelemre.

Az a nap is ugyanúgy indult, mint a többi, pite, kávé egy - egy rántotta, a szokásos reggeli nyüzsgés. Már minden törzsvendég tiszteletét tette, megvolt a napi lánykérés, amit a lány udvariasan de határozottan visszautasított, mint mindig.

- Ejnye de válogatós egy némber vagy te Nora!- a kijelentés a lány egyik legkedvesebb vendégétől, Mrs. Cook –tól jött –Meglásd, mire elkelsz, olyan öregasszony leszel, mint én!

- Ugyan már Mrs.Cook, ráérek még asszonysorsra jutni, mellesleg Ön szinte még tini!

Nora nagyon szerette az idős asszonyt, talán ő volt az egyetlen a városban, aki nem félt tőle.

Rebesgettek róla ezt-azt, hogy boszorkány, meg az ördög szolgája, de a lány nem hitt ezeknek a mendemondáknak. Az ő szemében csak egy magányos, szeretetre vágyó idős ember, aki valóban egy kissé különc, de legjobb tudomása szerint az nem büntetendő.

Merengéséből a nyíló ajtó nyikorgása riasztotta fel, a megdöbbenéstől szinte levegőt sem kapott: álmai férfija állt előtte. Magas, szőke, igazi macho Nora ábrándjaiban látta ezt a férfit.

- Jó reggelt! Egy kávét kérnék, ha lehetséges- a lány keze szinte gépiesen nyúlt a kávéskanna felé, kitöltötte a kávét de, nem bírt megszólalni, pedig annyi mindent szeretett volna mondani...

A pillanat elmúlt... A férfi megfogta a csészéjét, hátat fordított és elindult a kávézó egyik asztalához.

- Mekkora marha vagyok! –nagyon dühös volt magára, így elszúrni –Igaza lesz Mrs. Cook, tényleg vénlány maradok!

- Láttam lányom, megakadt a szemed azon a fiatalemberen. Lehet, öreg vagyok de a szemem még jó!

Az elkövetkezendő pár hétben, Nora, amit csak lehetetett, megtudott a titokzatos idegenről, az öreg Bill Harby farmját örökölte meg, Dallas-ból utazott ide, ügyvéd vagy valami hasonló, menő autója van, nem egy szegénylegény. Nora már remélni sem merte, hogy észreveszi, pedig minden éjszaka arról álmodott, hogy a szél fújja a haját a nyitott sportautóban, és nevetve integet poros kisvárosának. Várja egy jobb, szebb élet a nagyvárosban az imádott férfi oldalán.

Dédelgetett vágyait senkinek nem mondhatta el, de valaki tudott mindent, anélkül hogy egyetlen szót is szólt volna.

Mrs. Cook mindenre ráhibázott, a legtöbb értékes információ is tőle származott. Egyre közelebb került a lányhoz, szinte már a bizalmasa lett. Együtt várták Adam-et minden reggel. Az öregasszony hamar szóba elegyedett a férfival, majd óvatosan belevonta a beszélgetésbe Norat is. A lány egyre jobban beleszeretett a szépfiúba /egymás közt csak így emlegették/, de hiába is volt minden, a férfi az érdeklődés legkisebb jelét sem mutatta.

A lány kezdte elveszíteni minden reményét:

- Semmi értelme Mrs. Cook, hetek óta próbálom felkelteni az érdeklődését –panaszolta egy reggel Nora –Bármit teszek, neki csak egy pincérnő vagyok, aki kitölti a kávét, annyit jelentek neki, mint nekem ez a teáskanna.- olyan dühvel vágta a pultra a hőálló edényt, az majdnem eltörött.

- Nyugalom gyermekem! Majd én segítek rajtad –az öregasszony szemében hamiskás láng gyúlt- de, csak ha te is akarod leányom. Délután ötkor várlak, ne késs, azt nem szeretem.

Választ sem várva felállt, de még az ajtóból visszaszólt:

- Ne aggódj, találunk megoldást a problémádra.

A nap további része egy örökkévalóságnak tűnt, az óra mutatója egyre lassabban vánszorgott.

Nora nem tudta mit reméljen, de valami azt súgta, el kell mennie, mert a különc asszony tud neki segíteni, minduntalan azok a pletykák jártak a fejében, miszerint az öregasszony boszorkány. Vajon ha igaz, képes-e rá, hogy megszerezze neki az imádott férfit, a másik kérdés, ő akarja-e ilyen áron. A válasz egyértelmű volt, akarja, kerül, amibe kerül, nem tud nélküle élni.

Eljött az idő, levetette a munkaruháját, majd szorongva elindult. Lénye egy része még elkeseredett harcot vívott, próbálta meggyőzni, hogy őrültség, amire készül, bármi is legyen, az nem éri meg.

Minden félelme ellenére pontosan 17 óra 00-kor megnyomta Mrs. Cook nem épp bizalomgerjesztő házának csengőjét.

- A pontosság erény! Legalább egyel rendelkezel. - Nora a döbbenettől még köszönni is elfelejtett. A szelíd kissé szenilis öregasszony helyett egy határozott modhatni fiatalos asszony nyitott neki ajtót. A szelíd, szinte nagymamás vonások eltűntek, helyette egy szigorú, majdhogynem kemény /kegyetlen? ez jutott eszébe/ nő fogadta.

- Bejössz végre, vagy itt ácsorgunk, ahelyett hogy valami értelmeset is tennénk a ma este folyamán. Gyere, iszunk egy teát, majd meglátom, mire jutunk.

A ház belülről teljesen átlagos amerikai kisvárosi otthon volt, olyan, ami ezer meg egy, de a rejtett szalon, ahová vezette az idős hölgy Norat, már egyáltalán nem volt átlagos, a gyéren megvilágított szobában volt valami félelmetes, valami nem evilági.

- Gyere gyermekem, ne félj, látom, rettegsz. Nem kell félned, nem teszek veled semmit, amit te ne akarnál.

- Mi ez az egész Mrs. Cook? Azt mondta, segít nekem, most meg halálra rémiszt.

- Jaj, lányom, mind így vagytok vele, akartok valamit, ami elérhetetlen, aztán jövök én, de az első alkalommal mind halálra rémültök. Gyere, ülj ide, mesélek neked. Idd meg a teát, segít ellazulni.

Nora szinte gépiesen leült, nem mert szétnézni a szobában, tekintetét mereven az öregasszonyra szegezte, úgy érezte, ha félrenéz, a sötét sarkok beszippantják magukkal, ragadják oda, ahová emberfia nem kívánkozik. Minden porcikájában retteget már nagyon bánta, amiért nem a józan eszére hallgatott.

Mrs. Cook kezében fogta a csészéjét, rámosolygott a lányra /egy pillanatig megint az a szelíd nagymamás vonások/ majd belekezdett mondókájába:

- Annyira szép ez a világ, amiben élünk… legalább is annak látjuk, még meg nem próbáljuk megérteni, abban a pillanatban, amikor elkezdjük keresni a rendszert, akkor jövünk rá, mennyire nagy a fejetlenség. Legalábbis addig, amíg rá nem eszmélünk, hogy mi irányítunk mindent... Igen Lányom, mi, vagyis azok, akik kézben akarják tartani a gyeplőt.

Az ember kétféleképen dönthet, vagy ő, aki rendez, vagy őt rendezik.

Nora szólni akart, de az öregasszony felemelte a kezét, ezzel is jelezve, korán sincs vége a mondókájának.

- Látom nem érted, amit mondok, de várj, mindjárt megértesz mindent. -újabb korty a teából, egy bátorító mosoly- Mi nők tartjuk kezünkben a világot, számunkra nincsenek elérhetetlen dolgok. Vagyis nem lennének, csak tudnunk kellene használni azt, amink van. Itt nem a szépségről vagy az észről beszélek, ugyan már, ez csak iskolai szöveg. A nagy amerikai álom, ugyan már, nagyon csodálkozom rajta, hogy valaki beveszi még ezt a maszlagot.

Sokkal fontosabb dolgokról szándékozom neked mesélni. Rólunk, azokról a nőkről, akik megragadták az irányítást, akik tudatosan használják azt, ami bennük lakozik. Azokról, akiktől évszázadok óta rettegnek az emberek, akiket máglyára küldtek, akiket a középkorban halálra kínoztak. Sokszor sokféleképen neveznek minket vajákosoknak, boszorkányoknak, az ördög cimboráinak, sámánoknak. Bárhogy is nevezzenek, a lényeg ugyanaz, ismernek minket és félnek tőlünk. Nem is alaptalanul.

Nora azt hitte, rosszul hall, a pletykák tehát igazak.. Ez a nő tényleg valami boszorkányféle…

Kezdeti félelme kezdett izgalommá és kíváncsisággá szelídülni, lényének racionális része még mindig sikoltozott, hogy elég, ne hallgassa ezt tovább, boszorkányok nincsenek, sem koboldok, se tündérek, -de annyira akarta Adam-et- utolsó szalmaszál, amibe kapaszkodhatott, ezért szinte itta az asszony minden szavát.

- Nem bántunk mi senkit alaptalanul, a rituáléinkhoz nem kell csecsemővér, nem vagyunk gyilkosok, sem paráznák, semmit nem veszünk el, amit nem önként adnak. De ha bárki is fenyeget, akkor megvédjük magunkat, ha kell, akkor ártunk is. De hát nem így működik minden ebben a világban? Az állat is öl, ha fenyegetve érzi magát!

- Oké eddig értem, de mi a szerepem nekem? Miként oldódik meg az én problémám?

- Te is akarsz valamit és Én is. Te az imádott férfit megkaphatod, ha megadod nekem, amit én szeretnék!

- Bármit megadok Adam-ért, vigyen mindenemet! –Nora szinte már könyörgött

- Jaj gyermekem, félreértettél! Nekem nem a pénzed kell, nekem Te kellesz! Jaj már megint a rémület! Ne aggódj, nem áldozlak fel, nekem egy segéd kell, egy tanítvány, aki segédkezik a rituáléknál, akiben bízhatok, aki megőrzi a titkomat és szolgál engem.

- Vállalom, mindent vállalok, csakhogy megkaphassam Őt!- Nora el sem hitte, hogy ennyivel megúszta nem tudta, miért de elhitte az öregasszony minden szavát, tudta hogy minden, amit elmondott igaz, és azt is érezte, hogy hamarosan övé lesz az imádott férfi. Még az a kis apróság sem zavarta, hogy szolgálnia kell az asszonyt, úgyis, ha minden a tervei szerint alakul, hamarosan maga mögött hagyja ezt a koszos kisvárost minden lakójával együtt. Addig meg odaadóan segédkezik jótevője mellet, úgysem lesz hosszú idő. Nem is tudta mekkorát tévedett…

- Na jól van lányom, akkor ezt úgy veszem: egyezséget kötöttünk, a megállapodásunk szerint ma estétől a segédem vagy. Én vagyok a te úrnőd, az alárendeltem vagy, nem kérdezel, nem ellenkezel, minden esetben követed az utasításaimat. A legfontosabb, a külvilág felé azt mutatjuk, hogy ápolod és segíted az elesett öregasszonyt, és semmilyen körülmények között nem beszélsz arról, ami itt ebben a házban történik, sem arról, ki járt itt, és hogy mit akart. Megértetted?

- Igen Mrs. Cook!

- Majd el is felejtettem, ne ezen a néven szólíts a nevem: Akene, de ezt ne használd, csak ha kettesben vagyunk. Megértetted? – a lány bólintott-, Most pedig add a kezed a szövetségünket vérrel, kell megpecsételnünk.

Az asztal alól egy kelyhet, meg egy ezüst tört vett elő, lerántotta a terítőt az asztalról, az asztallapra egy pentagram volt rajzolva. A kelyhet az ábra közepére tette, majd megvágta Nora kezét. A lány felszisszent fájdalmában, a vér a kehelybe csöpögött.

- Végeztünk, most elmehetsz, ugye kitalálsz magadtól is? -ezzel hátat fordított a lánynak, jelezve a találkozójuknak vége szakadt.

Nora sajgó kezét szorítva kifelé indult a szobából, amikor is tekintete a rettegett sarok felé vándorolt, de azonnal el is kapta, utólag visszagondolva már nem is tudta, hogy tényleg látta-e vagy csak képzelte a két parázsló szemet, ami rávillant a sötétség mélyéről.

Ahogy bezárult a bejárati ajtó Nora mögött, Akene a sötétség felé fordult:

- Teljesítettem óhajodat uram, jöjj, itt a kehely, idd ki, és a munkám bevégeztetett. -majd alázattal meghajolt.

A sötétségből egy alak lépett elő szürkésbarna, varangyszerű bőrére lepelként hullt köpenye, karmokban végződő kezével a kehely felé nyúlt, majd egy húzásra kiitta tartalmát, közben szemei vad pirosas fényben izzottak.

- Szép munka volt Akene! Fiatal, ártatlan, tele életerővel. Állj fel papnő!- Akene felállt, rajongással nézett urára.

- Örülök, hogy elégedett vagy, a te örömöd az enyém is.

- Tudom, az egyezségünk töretlen, amíg táplálsz, addig te is élsz. Ravasz gondolat volt elrendezned a dolgot a fiatalemberrel. Mindig meglepsz. Ebben a városban ő már a második, ha bevégeztetett újra tovább, kell állnod.

- Igen Uram, ezért is kerestem olyat, aki kitartó, aki nem adja fel az első akadályoknál, megkedveltem ezt a helyet, itt valahogy elfogadtak, nem gyanakodnak, inkább csak bolondnak néznek. Teszek egy-két szívességet, beszélnek is ezt-azt, de nem üldöznek.

- Helyes... Akene, ne feledd, ő is csak egy ember, előbb utóbb megtörik…

- Ne aggódj, addig még sok idő eltelik, sokat táplálkozhatsz…

- Rendben, te tudod papnő, de ne feledd kötelezettségeidet…

- Értettem uram - újra alázatosan meghajolt, mire kiegyenesedett, a démon már nem volt sehol.

Így kezdődött Nora Rogers boldogsága és szenvedése…

Az elkövetkezendő hetekben Nora a fellegekben járt, Adam egyre többször járt be a kávézóba, és egyre több időt töltött a lány társaságában, viszont Mrs. Cook egyre ritkábban tette tiszteletét, ha be is tért, ivott egy kávét, váltott két szót a pincérnővel, majd elsietett.

- A végét járja az öreglány-, mondogatták a törzsvendégek- Az öreg Bill is így kezdte, egyre ritkábban járt a kocsmába, egyszer csak nem jött többet. A földeken találták meg holtan, még halálában is a puskáját szorongatta. Aszongyák, a serif alig tudta lefejteni róla a kezét, annyira szorította.. Hát furcsa volt az öreg, a vége felé a’ szent valami szürke ördögöt emlegetett, aki éjjel a földjein ólálkodik, és őt figyeli a parázsló szemeivel.. Én mondom, meghibbant az öreg Bill Harby…

Nora nem is figyelt az efféle mendemondákra, de ez a szürke a parázsló szemeivel nem hagyta nyugodni, eszébe jutott az éjszaka Akene-nél, de gyorsan elhessegette a gondolatot, mivel meglátta a piros nyitott sportautót.

A pincérnő izgatottan szaladt az ablakhoz, egyetlen pillanatra sem vette le a szemét imádottjáról.

Adam nem értette, mi történt vele az elmúlt időben, valami folyamatosan húzta Crystal city kis kávézójába. Akárhányszor elment előtte, valami mágnesként húzta befelé egyre jobban vonzódott a kávézó pincérnőjéhez. Egyre szívesebben töltötte idejét Nora társaságában. Szíve mélyén érezte, kezd beleszeretni a lányba. Bár Dallasban volt barátnője, valahogy mégsem ugyanazt érezte a két lány iránt, Angela képe kezdett elhomályosodni benne, egyre ritkábban hívta fel telefonon beszélgetéseik egyre rövidebbek lettek, legtöbbször vitával végződtek.

A másik nagyon furcsa érzése a maradni akarás vágya volt, már nem érdekelte a nagyvárosi jogász karrierje. Egyre többet meditált azon, milyen jó is lenne itt maradni, megművelni Billy bácsikája földjét, hatalmas gazdaságot kiépíteni../elvenni Norat feleségül/. A gondolat úgy cikázott át a fejében, mint nyári zápor alatt a villám az égen. Erre még sosem gondolt, sőt még jegyességre se, nemhogy házasságra.

- Tiszta őrült vagyok-mondta fennhangon –valami nincs rendben velem, esküszöm, mintha nem is én lennék- úgy zakatolt az agya, mint egy kivénhedt gőzgép. Mire észbe kapott már a kávézó szomszédságában álló virágüzlet előtt állt, kezében egy csokor vörös rózsával / nem is emlékezett rá mikor vette/ Gépiesen indult el a kávézó felé, belépett, majd egyenesen Nora felé ment, letérdelt, maga előtt tartotta a rózsacsokrot, majd megszólalt:

- Nora Rogers, hozzám jössz feleségül?

Mindeközben egy öreg ház eldugott szalonjában egy kis kerek asztalra rajzolt ősi jelkép közepén egy kőtálban egy szőke hajtincs égett, mellette egy idős hölgy egy rég elfeledett nyelven varázsigéket kántált…

Crystal City még sosem látott ekkora csodát, a gazdag és sikeres dallasi örökös elvette kicsiny városuk kávézójának pincérnőjét, már a leánykérés is mesébe illő volt, nemhogy az esküvő.

Azt beszélték, a szülők nem fogadták kitörő örömmel a fiuk döntését, de beletörődtek.

A menyasszony ragyogott a boldogságtól, de a vőlegény valahogy furcsa volt, mintha nem is igazán fogná fel, mi zajlik körülötte.

A helybéliek közt lábra kapott a szóbeszéd, miszerint a Rogers lány gondoskodik Mrs. Cook-ról és tudva-tudván, hogy az „öreglány” boszorkány, biztos ő bűvölte meg a fiatalokat.

A kocsmában és a kávézóban egy darabig még téma volt a hihetetlen házasság, de lassacskán elfelejtették. Ahogy mondani szokás, minden csoda három napig tart, ez Texas-ban sincs máshogy. Mrs. Cook egyre ritkábban hagyta el a házát, Nora is csak egy hetente kétszer ment hozzá, a férje megnyugtatta a közvéleményt, miszerint az idős hölgy betegeskedik, a felesége ápolja. Ennyi magyarázat az embereknek épp elég is volt:

- Mindig is jól kijöttek – mondogatták - milyen csupa szív ez a lány, jó dolgában sem feledkezik meg a régi barátairól…

Nora jó dolga csak a külvilág szemébe tűnt csábítónak Akene egyre többet követelt tőle, volt hogy éjszaka alvó férje mellől szökött el teljesíteni úrnője parancsait.

Adam hallani sem akart a költözésről, akárhányszor szóba jött, a válasz mindig ugyanaz volt:

- Nem hagyhatom itt a gazdaságot, nézd, milyen szépen fejlődik, na meg nem is szeretnéd te a nagyvárost.

- De szívem, gyerekkorod óta jogász akartál lenni. Miért nem megyünk el Dallasba, folytathatnád a pályádat, ahol abbahagytad…

- Nem Nora, én itt érzem otthon magam, ott szenvednék- Adam számára is felfoghatatlanok voltak a szavak, amik elhagyták a száját- Ide köt minden, Te, kedvesem, a gazdaság, úgy érzem, révbe értem.

Az asszony egy idő után felhagyott a próbálkozással, beletörődött sorsába, folytatta a kettős életét, nappal szerető feleség volt, éjjel egy boszorkány inasa.

Az első csapás a házassága második évében jött el, végre terhes lett, annyira várták ezt a pillanatot. Adam repesett az örömtől, kezdődő fásultságából kirángatta a gyermekáldás okozta boldogság.

Kihűlő érzelmei újra fellángoltak, jobban szerette a feleségét, mint valaha.

Nora aggódott egy picit, hogy állapotosan hogy oldja meg kettős életét. De Akene szívét is meglágyította a kis jövevény, egyre kevesebbszer kellet mennie. Nem tudhatta, hogy mindez egy ördögi terv utolsó felvonásának a része volt…

Egy este, amikor Noranak nem kellet mennie, Akene újra hívta urát:

- Uram, a bűvölet kezd veszíteni az erejéből, nem tudom, meddig tudom fenntartani a férfi érdeklődését a nő iránt, nagyon erős és harcol ellene, mintha sejtené…

- Jöhetnek a csapások, és papnő, készülj a jutalmadra. Tudod, ahogy szoktuk, el kell menned…

- Igen Uram, tudom…

Aznap éjjel az asztalon újra ott állt a kőedény, de ezúttal egy hosszú barna hajtincs égett a varázsigék kántálása közben…

Nora aznap éjjel elvetélt…

Attól az éjszakától kezdve valami megváltozott, valami más lett, a Harby farm már nem volt ugyanaz. Az ott dolgozó munkások valami átokról suttogtak, ami a farm tulajdonosát és nejét sújtotta. Az állatok közt járvány kezdett pusztítani, a földeken az aszály okozott végzetes károkat. Adam kezdte elveszíteni lelkesedését és még valami mást is… elkezdett más szemmel nézni eddig imádott feleségére, egyre többet jutott eszébe dallasi élete és Angela…

Egyszer még titokban fel is hívta, de nem volt ereje megszólalni csak hallgatta, ahogy Angela hallózik, majd leteszi a telefont./Istenem mennyire szerettem/ a telefonvonal kattanása kísértetiesen hasonlított egy puska csattanására… egy puska, ami a fészerben pihen… Az a puska, amit a nagybátya szorongatott… az hoz feloldozás, az hoz megnyugvást… szinte hívja őt… miért nem jutott eddig még eszébe.

Adam Harby egy kedd este komótosan elsétált a kert végében található romos fészerhez, vállára vette megboldogult nagybátya puskáját, majd kilovagolt a farm egy távol eső részére, ahol egy dombról nézte a naplementét.

Végiggondolta élete elmúlt két évét, felidézte megismerkedését a feleségével.. a lánykérést… az esküvőt… de úgy érezte, valami nincs rendjén, valami nem stimmel…

Miért nem érzett olyan boldogságot egyszer sem az elmúlt két évben a felesége mellet, amit Angela egyetlen mosolya láttán érzett...

- Mert sosem szerettem Norat!- ő maga mondta ki a választ a kérdésére, ami évek óta motoszkált benne, de nem merte /vagy nem akarta?/ feltenni még önmagának sem.

A tervei, a vágyai, az igazi szereleme most mind olyan távolinak és elérhetetlenek tűntek.

- Az egész rohadt életem egy nagy hazugság, nem élhetek tovább így, ebben a bűvöletben! -az utolsó szavakat már szinte kiabálta bele az éjszakába.

Lassan a szájához emelete a puskacsövet, összeszorította a szemét…

„Angela, szeretlek”

majd lassan komótosan meghúzta a ravaszt.

Valahol a távolban egy öregasszony kéjesen felnevetett, s az éjszakában felizzott egy vörös szempár.

A pár tizedmásodperc alatt, amíg a lövedék a puska csövén át Adam szájába ért, hogy elvégezze halálos pusztítását, a házban Nora felriadt szendergéséből, a semmiből felhangzott imádott férje hangja:

„Angela szeretlek”

Majd egy puskadörrenés. Kirohant a tornácra, kereste a hang forrását, a kinti sötétség miatt semmit nem látott, vagyis nem azt, amit szeretett volna..

Nem messze tőle egy szürke alak őt nézte az izzó vörös szemeivel

- Az enyém vagy Nora Rogers!

Döbbenten állt a verandán, lassan úrrá lett rajta a rettegés. Nem is tudta, mitől ijedt meg jobban, a ténytől, hogy végig egy démon irányította az életét, vagy a felismeréstől: az imádott férfi halott.

- Akene!!! Tönkretettél!!! - lassan térdre rogyott és zokogni kezdett

Mikor elfogytak a könnyei, tudta, mit kell tennie:

- Ha ő elvette az életemet, majd én is elveszem az övét!

Beszaladt az istállóba, felkapta a kétbenzines kannát, ami mindig ott volt a fűnyíró mellet, majd elindult a városba, egyenesen Akené házához.

Halkan fellopódzott a lépcsőn, nesztelenül, mint egy macska. Ismerte a járást, könnyen bejutott, tudta, óvatosnak kell lennie, a boszorkány az emeleti szentélyben készül az esti szertatásaira. Kinyitotta a benzineskannákat, sietve szétlocsolta a ház alsó szintjén, a nyitott bejárati ajtóban állva gyufát gyújtott, nézte egy darabig a lángot, majd megszólalt:

- Tévedtél Akene, nem csak a középkorban égették meg a boszorkányokat.. -majd elejtette az égő gyufát.

A tűz gyorsan terjedt, a szomszédok már mind ott álltak, a tűzoltók szirénája még messzinek hangzott. Nora úgy tett, mintha ő is most érkezett volna, sajnálkozott és sírt a többi asszonnyal, de a szíve mélyén elégtételt érzett.

- Remélem, sokat szenvedtél, te disznó!

A ház már teljesen lángokban állt, amikor kitárult a bejárati ajtó, Nora a lángokban Akene-t várta, de helyette Adam állt az ajtóban, csodával határos módon még a haja sem pörkölődött meg a nagy hőségben. Kitárt karokkal hívta feleségét:

- Gyere kicsim, ölelj meg!

Az asszony könnyes szemmel rohant a férje felé

- Adam él és rám vár!

Nem hallotta az intő szavakat, lerázta magáról a visszatartó kezeket, rohant egyenesen a lángoló ház felé.

A tornácra érve Nora nem hitt a szemének, Adam alakja elhomályosult helyette a szürke, vörös szemű démon állt az ajtóban, formátlan ajakai gúnyos vigyorra húzódva.

-Megérkeztél hát édesem!

Az asszony menekülni próbált ekkor a tornác hangos reccsenéssel leszakadt…

Akik ott voltak, egyhamar nem felejtik el azt a sikolyt, amit hallottak.. A világ összes félelme egyetlen kiáltásba tömörítve.

Pár nappal később egy fiatal, vörös hajú nő állt meg a dallasi repülőtértér újságos pavilonjánál.

Nem lehetett több 25 évesnél és szép volt, akár egy porcelánbaba.

Egy helyi bulvárlapot vásárolt, majd elindult a váróterembe.

Az újság vezető hírét kezdte el olvasni:

HALÁLOS KIMENETELŰ TŰZESET ÉS KÉT REJTÉJES ÖNGYILKOSSÁG CRYSTAL CITYBEN

A kedd este hármas tragédiával zárult az amúgy csendes kisvárosban, Crystal Ciyt-ben.

A város egyik köztiszteletben álló idős hölgyének, Mrs. Cook-nak háza eddig felderítetlen okokból porig égett, az idős hölgy nagy valószínűséggel a tűzben lelte halálát. Holtestét eddig nem találták, de a tűzoltóság véleménye szerint az idős, betegeskedő asszony az egyik hálószobában pihenhetett a tűzfészek közelében. A tűz olyannyira nagy pusztítást végzett, hogy maradványaira csak a ház romjainak teljes körű átvizsgálása esetén lelhetnek rá.

Az ügy érdekessége még, hogy az érintett idős hölgy ápolója /a második áldozata a tűznek/ a szemtanuk leírása szerint egyszerűen besétált az égő házba. Nem tudhatni, mennyiben volt e cselekedete összefüggésben férje öngyilkosságával.

Mr. Harby-t egyik alkalmazottja találta meg, amikor egy elveszett ló keresésére indult.

A helyi seriff jelentése egyértelműen kizárja az idegenkezűséget, amit lapunknak tett nyilatkozatában meg is erősített:

„Az áldozat a szájába vette a puskacsövet, ő maga húzta meg a ravaszt. A környező nyomok más személy jelenlétére nem utaltak.”

De vajon összefüggésben lehet-e ez a feleség, Mrs. Nora Harby tettével?

A halottkém jelentése szerint a két haláleset között alig egy óra telt el, a feleség nem tudhatott férje öngyilkosságáról, ezért valószínűleg a két eset nem függ össze.

A helyiek a házaspárt tökéletesen boldognak látták, ezért értetlenül állnak az eset előtt.

Egyesek szerint egy modern Rómeó és Júlia történet zajlódott le a poros kisvárosban…

Akene letette az újságot, elindult a beszállókapu felé. Útközben az egyik tükörben megigazította hosszú vörös haját. Tetszet neki az új külseje, na igen, mindig is volt érzéke a szép dolgokhoz. Na meg az új munkájához kellet is a szép külső, egy gimnáziumi ápolónő nem lehet egy vén csotrogány…

Az ő urának nagy az étvágya, kell valaki, hogy csillapítsa…

Anne Wood

Zanyámnak tudja miért:)

2011-11-12T01:20:00.001-08:00

3 jel, hogy láthatatlan energiavámpír van a közelben

Ha állandóan fáradt vagy

Ha állandóan fáradtság gyötör, gyanakodj az energiavámpírokra!

Az energiavámpírok manapság ugyanolyan zajos sikert aratnak az ezotéria hívőinek köreiben, mint a filmvászon jóképű vérszívói a tinilányok között. Ezek az életenergiát elszívó lények a környezetedben élnek, felbukkanhatnak az anyukád, a legjobb barátnőd, sőt, még a párod képében is.

Azonban nem minden energiavámpír érzékelhető az emberi szemmel, asztrális síkon is léteznek olyan energiák, amelyek megfosztanak téged az életerődtől. Ismerd fel őket, és ne hagyd, hogy legyőzzenek!

A láthatatlan életelszívók

Ezek az energiák nem szükségszerűen démoni szellemek, és nem is feltétlenül a fekete mágia termékei. Barátaid, családod, munkatársaid vagy szomszédaid negatív gondolatai és érzelmei is felelősek lehetnek egy effajta szerencsétlen helyzetért. A lényeg az, hogy ezek a negatív energiák telepatikus úton jutnak el a tudatalattidba.
A legtöbb lelki támadás az asztrális síkról indul ki. A számtalan láthatatlan fizikai, mentális, érzelmi és spirituális erő találkozása a hangokkal, színekkel, szagokkal és a földi sík természetes jelenségeivel együttműködve a negativitás folyamatos korlátját hozza létre.

Nyugtalan éjszakák

A lelki támadások ezen fizikai bizonyítékainak magyarázatai közé tartoznak az asztrális síkon lezajló összecsapások. Lelked minden testen kívüli élmény során az asztrális síkra kerül. Minden álom testen kívüli élménynek számít. Az asztrális sík a szellemek és a kopogó szellemek lakhelye. A halálközeli élményekről szóló beszámolók szintén ezt a dimenziót írják le.
Ha asztráltested valamilyen traumát szenved el az asztrális síkon történő utazása során, annak következményei megjelenhetnek fizikai testeden. Nyugodtan hasonlíthatod ezt ahhoz, amikor stigmák jelentkeznek a szentek vagy más emberek testén. Az asztrális test ellen elkövetett bármilyen támadás vagy az asztrális testet ért trauma zavart okoz az étertestben, és ez látható jegyeket mutathat a fizikai testen.

Negatív érzések ébren és álomban

A lelki támadások e típusa a gondolatformákra hasonlít, azonban van egy lényeges különbség köztük. Ha ez a gyakran szürke és színtelen ektoplazma materializálódik egy személy gondolataiból, ez az anyag saját életre kel. Ha nem nyer megerősítést, az ektoplazmikus támadó gyengülni kezd, majd eltűnik.
Míg a gondolatforma pusztán a lelki támadás elkövetőjének engedelmeskedik, az ektoplazmikus lények megalkotják és végrehajtják a saját terveiket. Ez utóbbi manifesztációt megfelelő figyelemkoncentrációval bárki, bármikor képes létrehozni.
Az erősen negatív töltésű érzelmek, például a gyűlölet, a harag, a féltékenység a felelősek az ilyen lelki támadások elszabadulásáért. Megteremtése után az ektoplazmikus támadó engedelmeskedni fog létrehozója gondolatainak, de csak rövid ideig. Ezután elszabadul, és alvás közben okoz károkat az embernek. Végül ez a negatív erő elgyöngül, majd távozik az univerzumból, hacsak speciális fekete mágikus technikák alkalmazásával életben nem tartják.

Hirtelen hangulatváltozás, hallucináció

A lelki támadások egyik fő tünete az érzelmi töltésű mentális konfliktusok sorozatának nevezett jelenség. Ez nem más, mint a megtámadott személy tudatosságának folyamatosságában bekövetkezett váratlan változás, melynek hatására az adott személy gyakran zavarttá, határozatlanná, közönyössé vagy visszahúzódóvá válik. Az ilyen ember hallucinációkat tapasztalhat, érzéki csalódásai lehetnek, és különösen könnyen befolyásolhatóvá válik.
A láthatatlan energiavámpírok hatásai lehetnek a megváltozott hiedelemrendszer, értékrend és szokások; az összezavarodott családi kapcsolatok, házasságok és barátságok; továbbá szélsőséges esetben önpusztító, erőszakos vagy bűnöző hajlamok is jelentkezhetnek. Ezen esetekben nem egyszerűen fokozatos változásról van szó: hirtelen valami teljesen zavart, új viselkedési forma jelenik meg.

Az érzelmi töltésű mentális konfliktusok áldozatai gyakran feladják a harcot, mintha egy belső hang azt parancsolná nekik, hogy egyetlen kérdés nélkül adják meg magukat, hagyják, hogy megtörténjenek a dolgok, illetve engedjék ki kezükből akaratuk irányítását.
Ez az egyszeri kapituláció láncreakciót indít el, és érzelmi töltésű mentális konfliktusokhoz vezet. Ilyenkor az agyban holografikus krízis lép fel. Az adott személy többé már azonos saját régi, jól működő énjével - személyisége szó szerint kettéhasad, és folyamatos támadásoknak van kitéve.

2011-11-12T01:04:00.001-08:00

Egyértelmű jelek, melyek szellemjárásra utalnak

Láthatatlan lakótársak

Vajon a kísértetek köztünk járnak? Nézd meg, milyen jeleket adnak a láthatatlan idegenek!

Egyértelmű jelek, melyek szellemjárásra utalnak

Láthatatlan lakótársak

Vajon a kísértetek köztünk járnak? Nézd meg, milyen jeleket adnak a láthatatlan idegenek!

Előfordult már veled, hogy úgy érezted, valaki figyel, miközben nem volt senki a lakásban? Az átvonuló szellőről azt gondoltad, huzat, de nem volt nyitva az ablak? Aki gyakran tapasztal ehhez hasonló jeleket, könnyen gyanút foghat, hogy szellemek vertek tanyát az életterében. Nem árt óvatosnak lenni azonban a feltételezéssel, mert sok esetben csak az ember fáradtsága vagy félálombeli tudatállapota űz tréfát vele, és ludas az egyértelműnek vélt szellemjelekben.
Ugyanakkor, bár az emberi elme is furcsa dolgokra képes, vannak jelenségek, melyekre nehéz bármiféle racionális magyarázatot találni. Léteznek az emberi érzékelésen kívül eső dimenziók, melyeket mindig is babonák és feltételezések öveztek, és amelyek lakói olykor meglátogathatnak minket. Az egyes szellemcsoportokat megkülönböztetik az alapján, hogy elhunyt emberek itt maradt lelkéről van szó, vagy emberi alakot sohasem öltött, úgynevezett asztrállényekről, akik mindig is más dimenziók lakói voltak.
Különbség van abban is, hogy pusztán ártatlan, eltévedt lelkek kísértenek, illetve rossz szándékkal érkező démonok hallatnak magukról. Íme, a leggyakoribb jelek, melyek paranormális tevékenységre utalnak, legalábbis az ebben hívők szerint.

Bekapcsolódó készülékek

Az elektromos készülékekkel való játék állítólag a szellemek egyik legkedveltebb tevékenysége. Úgy tűnik, az elektromos berendezéseket körülvevő mágneses tér különösen csábító lehet számukra ahhoz, hogy energiával töltődjenek, továbbá megfelelő kommunikációs csatornának kínálkozik nekik. Ilyenkor tapasztalhatod például azt, hogy az elektromos berendezések viselkedése megváltozik, netán egyenesen kiszámíthatatlanná válik.
Például nem kapcsoltad ki a tévét vagy a rádiót, hanem a készenléti állapotban hagytad, és a legváratlanabb időpontokban magától bekapcsol, esetleg újra ki, anélkül, hogy időzítetted volna. A rádióadást váratlan sistergés szakítja meg, esetleg olyan zaj, mintha sms-t kaptál volna a mobiltelefonon - miközben a telefon ki van kapcsolva. Ezek a machinációk azért lehetnek kézenfekvőek a szellemek számára, mert bizonyos elméletek szerint maguk is csupán mágneses mezőként vagy energiacsomagként léteznek a térben, így ez a legkönnyebb módja annak, hogy fizikai világunkba beavatkozzanak.

Suttogások és sikolyok

A szellemeknek állítólag sokkal nagyobb erőfeszítésre van szükségük ahhoz, hogy valódi zajt csapjanak. Ez főleg a poltergeist nevű csoportra tartják jellemzőnek, akik állítólag a tárgyak mozgatásától sem riadnak vissza. Váratlanul hallhatsz olyan zajokat, mintha fölötted egy szekrényt dobálnának. Lehetnek tompa puffanások és ajtócsapódásra emlékeztető hangok. Ritkábban emberi hanghoz hasonló megnyilvánulásokat is produkálhatnak.
Ha kizártad, hogy a szomszédoktól jönnek az ismeretlen zajok, akkor lehetséges, hogy egy szellem áll a háttérben. Ilyen lehet az, ha közelről és tisztán hallasz emberihez hasonló hangot, melynek a forrását nem tudod azonosítani. Lehet, hogy a neved hangzik el, esetleg egy mondatot hallasz. Az is lehet, hogy zene szólal meg. Mindenesetre a hang-jelekben akkor bízhatsz igazán, ha rajtad kívül mások is hallották őket, mert különösen félálomban az elméd is megtréfálhat ilyesmivel.

Szagos szellemek

A szellemek legfurcsább jelei a maguk után hagyott szagok, melyek jobb esetben illatok, rossz esetben azonban kellemetlen bűz is lehet. A szellemek jelenlétét általában valamilyen számodra ismeretlen, megmagyarázhatatlan szag kíséri, melynek nem találod a forrását. Ez lehet füstszerű, de valamilyen kölni szaga is.
Ugyanakkor egyes szellemvadászok szerint bizonyos helyek is megőrizhetik egyes múltbéli szagok emlékét anélkül, hogy kísértet járna arra. Így regisztráltak olyan helyeket, melyek állítólag szagukban őrzik a régi idők nyomait, mint a puskaporszagot árasztó háborús helyszínek, vagy a régi mosókonyháét a helyére épült szoba.

Hőmérséklet-változás

A szellemjárás egyik legklasszikusabb tünete, amikor a helyszín adott területein váratlanul eltérő hőmérsékletű, gyakran jóval hidegebb, ritkán feltűnően melegebb pontokkal találkozol, mint a helyiség többi részén. Az észrevehető hőmérséklet-változás hátterében viszont nem áll semmiféle racionális magyarázat. Egyes vélemények szerint ennek az eltérésnek az az oka, hogy amikor egy szellem kapcsolatba akar lépni veled, légnyomáskülönbséget idéz elő, mely összefüggésben állhat a hőmérséklet-változással is. Mindenesetre, ha a jelek valamelyikét tapasztalod, győződj meg arról, hogy kizárhatsz minden más, természetes forrást, és azt sem árt bizonyítéknak venned, ha rajtad kívül mások is tapasztalták valamelyik jelenséget.

2011-11-12T01:00:00.001-08:00

11. 11. 11.

Mit hoz a mágikus nap?

A 11-est a számmisztika kezdeteitől fogva különös érdeklődés övezi. Egyesek katasztrófa, mások megvilágosodás előjelének látják.

Akik figyelnek a véletlen egybeesésekre, valószínűleg észreveszik a számsorokban, az órán és a dátumokban megjelenő ismétlődéseket. Van, akit inkább szorongással tölt el ez a jelenség, mások szerencsés előjelnek tartják, és akadnak olyanok is, akik csak egyszerűen tudomásul veszik.
A mai dátumban a 11-es szám háromszori ismétlődése is olyan véletlen, mely akár jelentőségteljes is lehet. De vajon valóban az?

A 11-es szám megítélése sokat változott az idők során. A Bibliában és a középkori értelmezésben még a tökéletlenség és a felbomlás száma volt. Míg a 10-es és a 12-es is különleges státusznak örvendett az isteni rendben, addig a 11-es mostohagyerekként szorult kettejük közé a Biblia számmisztikai értelmezése szerint.

Mesterszám

Később azután fokozatosan nőtt a 11-es szám ázsiója. A modern számmisztika szerint ez nyitja az önmagukban ismétlést hordó mesterszámok sorát, nyomában a 22-essel, a 33-assal, a 44-essel, és így tovább. A 11-es a numerológusok szerint egy új ciklus kezdetét jelöli, és kaput nyit a spirituális és természetfeletti dimenziókba - melyekből egyes számítások szerint éppen 11 létezik.
A mai napot nőies energiák uralják, a gondoskodásnak és a kapcsolatoknak különleges szerep jut, háttérbe szorítva a munkát és más gyakorlati teendőket. Ugyanakkor az ember hajlamosabb lehet a valóságtól elrugaszkodott idealizmusra és az illúziókra is.

A stoppos

2011-11-12T00:54:00.001-08:00

A stoppos

A jogosítvány megszerzéséhez szükséges tanórák egyikén elhangzik egy intelem: ne vegyünk fel idegeneket az autónkba. Az esetek többségében be is tartják az emberek, bizalmatlanul tekintenek az út szélén álló hüvelykujjukat felfelé tartó főleg fiatal utazókra. De vajon mi történik, ha csak egyszer is lankad a bizalmatlanság? Néha megesik az ember szíve az út szélén ácsorgó ázó fázó stopposon.

Richard Mendes hazafelé tartott üzleti útjáról. Már hat órája vezetett, sajgott minden porcikája a szeme égett a megerőltető figyelemtől. A nagy távolságokat repülővel is megtehette volna, de iszonyodott a repüléstől. Kollégái gyakran ugratták, hogy a statisztikák szerint évente több ember hal meg a közúti balesetekben, mint a légi katasztrófákban. Őt hidegen hagyták a számok. A repülőgépeket az égben járó koporsóknak tekintette, nem beszélve a tömegről, a kellemetlenkedő útitársakról. Számára a vezetésnek megvolt a maga romantikája. Az út, az egyedüllét meg nem utolsó sorban a tudat: övé az irányítás.

Valahogy sosem bízott a kikent kifent díszes egyenruhába bújtatott pilótákban. Véleménye szerint őket csakis a csini kis utaskísérők érdekelték.

Nem mintha ő nem nézte volna meg a mostanság oly divatos feszülő farmerbe és testrezsimúló pólóba öltözött lányokat, de neki csak a saját életére kellet vigyáznia nem 250 emberére.

Egyszóval ha tehette inkább autózott. Nem számított a távolság, ha kellet napokkal hamarabb elindult. Főnökei először nem nézték jó szemmel különcségét, de mivel egyik legsikeresebb ügynöküknek bizonyult elnézték neki. A cég bajba jutott gazdaságokat, kisebb gyárakat vásárolt fel, modernizálták, visszarántották a csőd közeli állapotból majd magas haszonnal főleg közel-keleti partnereknek értékesítették.

Richard dolga a terepszemle majd az üzlet megkötése volt. Nagyon kifinomult érzékkel találta meg a kétségbeesett tulajdonosokat majd a cég számára a legelőnyösebb üzletet ütötte nyélbe.

Mindezt úgy, hogy az eladó úgy érezte élete legjobb döntését hozta meg.

Nem egy embert tett így földönfutóvá, nem sajnálta őket.

-Mért kezd üzletbe, akinek egy hangyányi érzéke sincs hozzá! -mondogatta, amikor munkatársainak mikor azok a módszereit bírálták.

-Nem véletlen, ha nektek nincsenek olyan jó mutatóitok, mint nekem! Mert ti az érzelmeitekre hallgattok! Amikor neki kezdik: még a nagyapám vette a földet… Még a dédapám építette a gyárat... Badarság! Ha már készen kapták, akkor mért vitték csődbe!

-De Richard!- szolt közbe az egyik kolléganője- Tudod nagyon jól: nem az ő hibájuk!

-Akkor kié Deby? Na halljam, mivel tömték tele azt a szép buksidat?- Megvolt a véleménye a nőről szívesen megdöngette volna igazi bombázó volt. Már lelki szemei előtt látta is vonaglani a gyönyörtől, amit ő a „nagy” Richard okozott neki. Új volt még a cégnél nem tudhatta, aki sikeres az üzletben ahhoz vonzódnak a nők. Előbb utóbb ő is beadja a derekát, mint oly sokan előtte.- Mondj egyetlen egy érvet, amivel meg tudsz győzni!

A nő zavartan nézett körül segítséget várt, Richard tudta győzött.-Jól van baby, meg is tetted az első lépést az ágyam felé.- gondolta majd önelégült vigyorra húzódott a szája.

-Egyetlen szerencséd van apafej! –a hang mögüle jött és tulajdonosa a nagy riválisa Tod Wilkins volt- Az egyre növekvő adók, és közterhek, amelyet hőn szeretett országunk kongresszusa évről évre megemel, illetve a keletről behozott olcsó de silány tömegcikkek áradata, amit az előbb említett intézmény nem szabályoz kellően, ez teszi lehetővé a magadfajta gátlástalan fickók sikerét.

Deby hálásan nézett az érkezőre Richard meg majd felrobbant a dühtől.- Ez a fickó mindig a legrosszabbkor jelenik meg a nézeteivel, lőttek a könnyű esti légyottnak legalábbis mára, ami késik, nem múlik, elkapom majd még ezt a cicamicát! -gondolta mérgesen

-Aham, hogy is kapcsolódik mindez azokhoz a pancserekhez?- felesleges volt a kérdés a válasz már vagy ezerszer hallotta, mégsem hagyhatta ki a szócsatát. Ezzel is imponálni akart legújabb kiszemeltjének.

-Nagyon egyszerűen: mivel sok a teher a vállalkozásokon a hazánkban megtermelt áruk minősége magas, ezzel arányosan az előállítási költségek is azok a termelők a többletköltségeket a fogyasztókra terhelik. Ergo, magas minőség és ár.- itt hatásszünetet tartott Richard nem is tudta vajon neki vagy az élénken figyelő szöszinek szólt a dramaturgiai elem.- Kezd érdekes lenni a dolog, úgy látom barátunk szemet vetett a csajra nagyon jó akkor két fronton alázom meg ezt az önelégült selyemfiút. Elhappolom előle a negyedév legjobb üzletkötője címet, meg a csajt is megkefélem. Ez lesz ám az égés „apafej”- A gondolatok csak úgy száguldoztak a fejében miközben élénk figyelmet mutatott a kollégája mondanivalójára.

-A Vietnamból és Kínából behozott árucikkek ellenben silány minőségűek és olcsók. A fogyasztók tudják, mégis az ár alapján döntenek.- megint szünet. Deby kihasználva gyorsan közbeszólt:

-De áruld el Tod, hogy kapcsolódik mindez a témánkhoz?- Richard utálta, ha egy nő okoskodik, mert ezzel próbálja leplezni a butaságát.

-Épp most akartam erre rátérni édesem. -Tod hanglejtése szinte már nyájas volt a másik férfinak szinte felfordult a gyomra tőle- a kereslet csökkenése a hazai ipar termékei iránt tönkreteszi a termelőket, kénytelenek hitelből vagy idegen tőke bevonásából fenntartani haldokló üzemeiket, gazdaságukat. Itt lépünk be mi a képbe: megjelenünk, visszautasíthatatlan ajánlatokat teszünk, modernizációt soha ki nem apadó tőkét vagy egyszerűen csak a jó öreg zöldhasút ígérjük.

-Te annak vagy a híve, hogy csak, mint többségi tulajdonos szálljunk, be vagy hozzuk össze a tőkéssel őket.- Richard megcsóválta a fejét- De ez hosszútávon nem kifizetődő a cégnek.

- Te csak a hasznot nézed! Nem nézed a befektetett munkát és a hagyományokat! A jól csengő készpénzes ajánlataiddal egész családok életét teszed tönkre?

-Ugyan miért? Mert megmentem ezeket az embereket, attól hogy a banké legyen mindenük?

A vita kezdett egyre jobban elmérgesedni Deby diszkréten félrehúzódott az egyre jobban szaporodó kíváncsikodók közé. Szinte már a fél iroda odasomfordált nagyon élvezték a két férfi szócsatáját. Nem ez volt az első és nem is az utolsó. Volt valami félelmetes abban, ahogy a két egymással teljesen ellentétes nézetű, de szinte azonos hatékonyságú gazdasági zseni összecsap.

-De hogyan? Lefested nekik a sötét jövőt: majd jön a csúnya gonosz végrehajtóbácsi és visz mindent! Ne aggódjanak, itt vagyok Robin Hood majd én segítek, átvállaljuk a jelzálogot, adok mellé egy kis nevetséges összeget, ami az éhhalál elkerülésére elég is lesz cserébe csak le kell mondaniuk apáik, nagyapáik álmáról, ugyan milyen kis áldozat ez a mumus ellen?

-Várjunk csak! Mintha egy csónakban eveznénk, te is ugyanezt teszed!

-Nem igazán, mert én nem veszem el mindenüket, legalább a reményt meghagyom nekik.

-Sokat érsz vele öregem, mert ezzel az érzelgősséggel annyit érsz el még az én bankszámlám hízik, a tiéd egyre csak soványodik. Pár év és könyörögni fogsz, hogy tanítsalak meg üzletelni!

-Tudod mit Richard, az emberség legkisebb szikrája is hiányzik belőled, remélem egyszer majd eljön az ideje a vezeklésednek, megfizetsz mindazért, amit azokkal az emberekkel műveltél.

Tod hátat fordított és kiviharzott az irodából még odaszólt valamit a titkárnőjének, majd hangos csattanással zárult az ajtó mögötte. Vitapartnere sütkérezett a számára nem ismeretlen dicsőség fényében.

Még egy lépés a hírneve megszilárdításához, tudta hogy munkatársai nagy része Istenként tekint rá. A nagy Richard Mendes háromszor lett az év üzletkötője és ezzel egyenesen arányosan szép lakás jó kocsi, na meg szép nők.

Imádta a nőket, használati eszköznek tekintett valamennyi nőnemű lényt, ostobának alsóbbrendűnek tartotta őket statisztának egy színdarabban, amiben a férfiak játsszák a főszerepet.

Egyszerűségük lenyűgözte a férfit: egy kis virág esetleg egy szép ékszer puccos éttermek pár hazug szó ennyi kell és mindenre hajlandók.

Sosem csinált titkot a nőügyeiből, abból sem ha épp az irodában dolgozó lányokra vagy asszonyokra vetett szemet.

Hírneve és nem utolsó sorban megnyerő külseje miatt válogathatott köztük.

A pénzen kívül egy dolgot szeretett még a világon önmagát.

49 éves létére 30-nál nem nézet ki többnek. Latinos hangzású nevéhez hasonló külső párosult: magas kisportolt alak sűrű fekete haj (ez nem utolsó sorban a fodrásza és a plasztikai sebésze érdeme, mivel negyvenes éve közepén járva erősen ritkulni és őszülni kezdett a haja) sötétbarna szinte már fekete szemek. Mindezekhez, ha akarta nagyon lehengerlő modor párosult, tudta kivel milyen hangnemet kell megütnie.

Egyszóval Richard, boldognak mondhatta magát mindene megvolt, amiről más csak álmodhatott.

A sikere megkoronázásaként aznap éjjel fergetegeset szeretkezett a kis szöszi Debyvel.

Másnap az irodában igyekezett a riválisa tudtára hozni a sikerét. Egy pont kipipálva, a kis butus Deby-ke észre sem vette csupáncsak jelentéktelen kis gyalog volt egy jól megtervezett sakkjátszmában, úszott a boldogságban próbált sütkérezni a siker mámorító fényében nem is titkolta kivel töltötte az éjszakát.

-Nem is sejti ez a buta liba mennyi munkát spórol meg nekem a dicsekedésével!- egyetlen bizalmasával és „barátjával” ültek a kávézóban.

Mély megvetése ellenére az egyetlen ember, akivel valamilyen érzelmi kapcsolatba került az a titkárnője Dolores. Anyja helyett anyja volt a kezdetektől mellette állt elnézte minden hibáját.

-Javíthatatlan vagy édes fiam!- így szólította, mivel úgy érezte valakinek törődnie kell, a kőszívűvel ahogy a háta mögött becézgették nem épp kedvesen.- Nem kellet volna bevonnod azt a kislányt a Tod ellen indított magánháborúdba, akár még házasság is, lehetett volna belőle legalább is ezt suttogták.

Richard jól tudta ki volt a suttogó ellenfele mindenese, néha áldotta a sorsot a nők közti információ áramlásért mindent elsőkéből tudott ezért mindig mindenki előtt járhatott egy lépéssel.

-Jaj Dolores csak fellazítottam a talajt Todnak! Legalább nem vesz zsákbamacskát az a szarházi.- pedig a lelke mélyén tudta: Tod mindezek után nem lesz hajlandó még szóba sem állni a nővel.

-Na ide figyelj te szépfiú!- Dolores a kelleténél kicsit ingerültebben mordult párfokoltjára- Igazán leszokhatnál már a nők megalázásáról, nézz magadra édes fiam közelebb vagy már az öregkorhoz, mint a fiatalsághoz.- Richard közbe akart szólni de a nő nem hagyta- Nem a testedről beszélek, hanem a lelkedről, vénségedre ki marad melletted, ki örökli a tudásodat a vaskos bankszámládat a puccos kocsidat meg mindent amit az életed során összeharácsoltál? Ki fogja fogni a kezed, ha szembe kell nézned a nagy ítélőszékkel?- A nő méretes keble hullámzott a dühtől- Egyedül maradsz a rothadó lelkeddel! Hidd el egy magamfajta sokat látott asszony szavát: minden bűnnek eljön a büntetése ez alol te sem vagy kivétel!

Richard nemegyszer hallotta már ezt a szentbeszédet. Nem hatotta meg. Végighallgatta, mint mindig de nem akarta értelmezni, még fogadott anyjától sem hajlandó elfogadni a kritikát.

-Nem nősülök meg Dolores! Ha meg jönnie kell az ítéletnek, jöjjön, majd keresek a túlvilágon egy jó ügyvédet, majd az kihúz a pácból!

-Javíthatatlan vagy édes fiam! Nem mondok én semmit csak annyit, kérek, emlékezz a szavaimra!

Ilyen ember volt Richard Mendes.

Az autópálya monotonsága nagyon nyomasztó tud lenni, főleg ha már órák óta vezet az ember gyermeke. A pihenők fényei olyanok, mint a forró sivatagokban kaptató karavánoknak az oázis. A bitumen is egyfajta sivatag, emberkéz alkotta végtelenbe nyúló messzeség.

A pihenő, ahová Richard letért szinte üres volt, egy árva kamion vesztegelt a parkoló távoli sarkában sofőrje a hallókabinban az igazak álmát aludta.

-A fenébe, Kiszúrtam Amerika leghitványabb pihenőjét még egy átkozott gyorsbüfé sincs!- mondta fennhangon, mintha bárki is hallaná.

Valóban szegényes hely volt egy mellékhelyiség két ütött kopott automata volt minden szolgáltatás. A férfi vett egy üveg colat- hála a nagy búzatermelőnek legalább működik- majd cigarettára gyújtott. Ritkán dohányzott főleg az ilyen hosszú autózások során segített ébren maradnia.

Elővette a térképet szenvedélye ellenére ez az út valahogy az örökkévalóságnak tűnt rövidítést keresett, minél előbb haza akart érni. Volt valami nyomasztó ebben az útban, valami baljóslatú.

Dolores tehet mindenről! A károgása miatt ilyen nyomott a hangulatom.- észre sem vette a felé közeledő lányt.

-Hello!- a férfi szíve majd megállt ijedtében. Megfordult még a lélegzete is elállt a látványtól.

Életében nem látott még ilyen gyönyörű nőt Vörös hosszú haja valóságos lángtengerként omlott a vállára bőre porcelánbabára emlékeztette a szemei…a legtisztább tengeri öböl.

-Hello!- Rá nem jellemző módon hebegett habogott- Szedd össze magad apafej! Csak egy nő igaz maga a végzet asszonya.

-Ne haragudjon, ha megijesztettem!- Uram isten de szép a szája – Itt hagyott a csoport, akivel utaztam. El tudna vinni a legközelebbi városig?

-Nem ijesztett meg –hazudta gyorsan – Ne mutasd a gyengeségedet-nem láttam, amikor kiszálltam az autóból!

-Úgy látszik ma láthatatlan vagyok, a buszsofőrnek is az voltam, amikor nem vette észre, hogy nem stimmel a létszám.

-Nem semmi! A maga helyében én rögtön pánikba estem volna. Nem próbált segítséget hívni?

-Minden holmim a buszon maradt a táskám a pénztárcám még a mobilon egyaránt. Mondjuk nem sok hasznát venném egyiknek sem, a fülke nem működik, térerő sincs.

A férfi ösztönösen a zsebéhez kapott már a kezében is volt legnélkülözhetetlenebb munkaeszköze. Valóban nem volt térerő.

-Furcsa egész végig volt most mi lelte?- nem is a lányhoz inkább magához intézte a szavait.

-Szóval elvisz vagy nem?- normál esetben nemet mondott volna soha nem vett fel idegeneket az autójába még akkor sem, ha az maga a megtestesült tökéletesség.

Valahogy mégis bólintott és már nyitotta is a kocsi ajtaját.

-Eskü nem vagyok normális! –megkerülte az autót majd beszállt

-Richard vagyok! Megtudhatom a magácska nevét? Mit szólnál, ha tegeződnénk?- Na végre újra a régi rámenősség már azt hitte cserbenhagyta a charme-ja.

-Laura. Természetesen váltsunk fesztelenebb hangnemre.

Az elkövetkezendő húsz perc túlságosan eseménytelen volt. Laura meg sem szólalt.

-Na mi a szösz!- gondolta- a szépséghez intelligencia is párosult?

Nagyon meglepte a lány hallgatása nem ezt várta. Csacsogásra számított üres fecsegésre, divatról, kozmetikumokról meg más értelmetlen dolgokról. Eljátszott a gondolattal hátha tudna vele az üzletről, a gazdasági helyzetről beszélgetni, de ez túl szép lett volna, hogy igaz legyen.

A lány törte meg a csendet:

-Láttam, a térpéket nézegetted amikor megzavartalak. Kerestél valamit?

-Ja igen már el is felejtettem valami rövidítést kerestem, nagyon fáraszt ma a vezetés.

-Ismerek egy rövidebb utat, igaz nem autópálya csak egy kis autóút, de legalább 50 mérföldet megspórolhatsz Los Angeles felé.

Richard dermedten nézett a lányra: -nem említettem merre tartok! Honnan tudtad?

-Az egyik kezed Los Angelesnél volt és onnan haladtál lefelé, nem kell sok ész rájönni hová tartasz.

A férfit lenyűgözte a lány logikája. Imái meghallgatásra találtak, megtalálta amit tudat alatt keresett: a tökéletes nőt. Nem is sejtette mennyire igaza van.

-Érdekel az út? Ha igen, akkor 200 méterre van a lehajtó.- nem követelte a letérést de volt valami parancsoló a hangjában.

Szinte automatikusan tette ki az indexet meg sem nézte a táblát merre megy csak vezetett, szinte gépiesen mintha valami erő kényszerítette volna a letérésre.

Újabb percek teltek el hallgatással a csend nagyon nyomasztó volt, a táj is egyre barátságtalanabb lett. Sűrű fákkal benőtt útszakasz, az a fajta, ami valami másodosztályú horrorfilm díszletének is beillett volna.

Richard egyre idegesebb lett. –Szólalj már meg, tegyél valami nőciset valami, amivel lerombolod ezt a tökélyt!- valami nagyon nem stimmelt ezzel a lánnyal ösztönei riadót fújtak.

-Mi járatban voltál itt az Isten háta mögött?- ha most nem kezd el beszélni, akkor soha egyfajta kényszert érzett a csend megtörésére.

-Hagyatéki tárgyaláson voltam, örököltem egy gazdaságot Kensesben.

-Az szép! Mi a szándékod vele? Értesz a gazdálkodáshoz? Ne haragudj de, nem úgy nézel ki mint akinek az életcélja lenne egy poros gazdaság vezetése.- Richardban felébredt az üzletember a végén nem is egy, hanem két szerződéssel tér vissza, nagy pofon lenne vetélytársának.

-Valóban nem, de ha akarnám sem tarthatnám meg, a magadfajták elvennék tőlem.

Richard beletaposott a fékbe, ha nem lett volna bekötve a biztonsági öve akár még baj is lehetett volna.

-Tessék? Honnan tudod mivel foglalkozom?- egyre jobban eluralkodott rajta a pánik.

-Mindent tudok Rólad Richard Mendes ismerem minden sötét titkodat!

-Ki vagy te? Tod Küldött? Csak ő lehetett az a szemét!- kétségbe esetten kereste a választ- Honnan tudtátok előre, hol fogok megállni? Biztos követetek, amikor letértem ő is letért, milyen zseniálisan kidolgozott terv! Belesétáltam, mint egy hülye.- csak így lehetett zakatolt az agya.- Nem tudom mi volt a célotok, ha meg akartatok rémíteni, akkor ki kell hogy ábrándítsalak nem sikerült. Most szépen kiszállsz az autómból.

Nem akart ránézni a lányra de mégis felé fordult bár ne tette volna.

Nem Laura ült mellette valami más valami nem emberi, a haja, ami eddig csak hasonlított a lángokra most igazi lángok lettek az arca elhomályosodott a szemei… az agya nem akarta elfogadni amit látott.

A szemei eltűntek, ha a fekete üregekbe nézett nem látott mást csak a végtelen feketeséget.

-Mi vagy te? Mit akarsz tőlem?- a rettegés minden porcikáját átjárta.

-Mindaz vagyok, amitől rettegsz, és egyben mindaz, amire vágysz a kezdet és a vég. A véged és az általad tönkretett emberek kezdete, a sóhajaikból, a könnyeikből születtem, a te gonoszságod, érzéketlenséged nevelt. Most eljött az idő a találkozásunkra, érezted az eljövetelemet, mégsem tettél ellene semmit.

Richard beszélni akart védekezni, érvelni de egy hang sem jött ki a torkán. Megbabonázta a mélység, ami a lány szemei helyén voltak egyszer csak rátört: a mélységes fájdalom a kétségbeesettség a csalódottság a szégyen, amit ő okozott azoknak, akikkel kapcsolatba került.

A világ minden embersége és szeretete sem tudta volna ellensúlyozni a rengeteg szenvedést. A felismerés szinte mellbe vágta:

-Ezt, mint én okoztam? Hagyd abba kérlek, ne tedd, összeroppanok a súlya alatt

Utolsó gondolata Dolores szavai voltak: „Egyedül maradsz a rothadó lelkeddel” akkor megérezte a bűzt a saját lelkének bűzét.

Nem akarta érezni a szenvedést, a bűzt, a véget akarta, a saját végét.

Laura nevetett:

-Tudom, mire vágysz! Nem kapod meg, veled leszek a részed lettem te, alkottál!

A vörös hajzuhatag –vagy lángoló tűznyelvek nem is tudta hirtelen melyik körbevették majd magába szippantotta az a két végtelen fekete üreg. A vezeklés megkezdődött.

Három hét telt el Richard Mendes eltűnése óta. Dolores-en a titkárnőjén kívül szinte senkinek nem tűnt fel a hiánya, ha észre is vették, nem foglalkoztak vele.

A cég vezetésén kívül senki nem sajnálta, lassan azok a pletykák is eloszladoztak miszerint valahol a keleti parton egy luxusszállodában tengeti mindennapjait mindenféle nők társaságában.

Szépen lassan elfelejtették. Mintha sosem létezett volna.

Egy hétfő reggelen két rendőr állt meg Dolores asztalánál.

-Ne haragudjon asszonyom a zavarásért, az ön főnöke volt Richard Mendes?

-Igen de már vagy 3 hete nem látta senki, jelentettük az eltűnését.

-Tudjuk, megtaláltuk a holttestét. Nem messze innen egy lezárt útszakaszon az autójában. Eltévedt turisták találták meg ,akik rossz lehajtón tértek le az autópályáról. A teste erősen oszlásnak indult az autóban talált papírjai alapján azonosítottuk.

-Mi történt vele? Balesete volt?

-Nem tudjuk asszonyom az úton nincs féknyom az autó ép, nincs rajta sérülés. Feltehetően elvesztette a tájékozódási képességét, az ijedség szívrohamot okozhatott legalább is erre a következtetésre jutott az igazságügyi orvos szakértő. Alig tudtuk leszedni a kezét, már ami maradt belőle a kormányról annyira szorította, ez utal a rohamra.

Dolores átvette a személyes holmikat (mivel nem találtak hozzátartozót a titkárnőjének adták át), miközben nézegette már tudta az igazságot főnöke nem halhatott meg szívrohamban rendszeresen sportolt egészségesen élt. Elérte a végzete a saját lelkiismerete ölte meg.

Megint beigazolódni látszott az asszony életfilozófiája: mindig azt kapod, amit adtál se, többet se kevesebbet.

Nyugodj békében Richard Mendes ha tudsz!

Hanyag mozdulattal a szemétbe dobta mindazt ami a férfiból ezen a világon maradt.

Anne Wood

Egy kis tréning Pasiknak

2011-11-11T13:12:00.001-08:00

Miért kérjünk bocsánatot egy nőtől?

avagy mi az egyik leggyakoribb férfi hiba

Kérj bocsánatot tőle, mond hogy nagyon „sajnálod” és meglátod csodákat fogsz tapasztalni, helyreáll a hite, bizalma és szeretete veled szemben. Ugyanakkor egy nyamvadt bocsánatkérés (vagy a bocsánatkérés hiánya) elmélyíti a haragot és rontja helyzeted. Ha rossz fát tettél a tűzre, és megfájdítottad a szívét akkor minél hamarabb, amint lehet kérj bocsánatot és állítsd helyre a békét!
Volt egyszer egy barátom, aki azt mondta: „soha ne mondjuk egy nőnek, hogy sajnáljuk, mondjuk inkább azt, hogy nem ezt kellet volna tennem, vagy ígérem máskor nem így csinálom stb., mert ez az egész olyan megalázó”. Nos azt kell mondanom, hogy a kedves barátom nagyon nagyot tévedett.
Talán ismerős ez a mondat: „Sajnálom, hogy Te így érzed.” Más szóval nem igazán sajnálom, amit tettem. Tettem valamit, amire nem az volt a reakciója a nőnek, mint amire számítottam, és most ez kényelmetlen számomra, de jó lenne már túllépni rajta. Ez a fajta bocsánatkérés hamis és sértő.

Egyszer egy másik ismerősöm megfeledkezett valamiről, ami nagyon fontos volt a barátnője számára. Az ő bocsánatkérése valahogy így hangzott: „Sajnálom, de rengeted dolgom volt.” Más szóval nem volt igazán bocsánatkérés, pusztán csak védi magát, felhoz valami ürügyet és eltolja a felelősséget magáról. Felejtsd el a „Sajnálom, de …” kezdetű mondatokat. Ez pontosan egyenlő azzal, hogy „Nem érdekelt, mert …”
Szóval, hogyan is kell valójában bocsánatot kérni?

1. Először is tedd félre az egodat (nem kell mindig fölényesnek lenni).

2. Ismerd el, hogy hibáztál és „hülye” voltál.
„Tudom, hogy fájt, hogy késve érkeztem meg a színházba, mikor a jegyet már hónapokkal ezelőtt nagy nehezen megszerezted. Teljesen elrontottam az estéd.”

3. Utána, mond el, hogy mi miért és hogyan történt, de ne azzal a céllal, hogy kimagyarázd miért nem vagy felelős a történtekért. Mond el őszintén, hogy mi rontottál el TE!
„Bent voltam a cégnél túlóráztam, és szétszórt volt a figyelmem, nem jutott eszembe, nagyon nem érzékeltem az idő múlását. Összességében figyelmetlen voltam.”

4. Mond el, hogy érzed magad, hogy ezt tetted vele és mutass megbánást.
„Nagyon rosszul érzem magam, hogy ilyen fájdalmat okoztam Neked. El sem tudom hinni, hogy ezt tettem veled. NAGYON SAJNÁLOM.”

5. Ajánlj fel valamit jóvátétel gyanánt (természetesen ha az adott helyzetbe ezt beleillik).
„A jövőben sokkal jobban oda fogok figyelni a kettőnk közös programjaira. Ezt pedig szeretném jóvátenni. Veszek rá jegyet kettőnknek, valamint utána elviszlek vacsorázni. Szeretném, ha látnád, hogy bánt és szeretném jóvátenni ezt a dolgot.”

Nem kell mondanom, hogy minden bocsánatkérést személyesen intézz és ne telefonon vagy üzenetben. Amikor bocsánatot kérsz, akkor nézz a szemébe. Ha esetleg meg is öleled, akkor az egyenesen csodákat tud tenni. Természetesen ez, amit most itt leírok, nem színházasdi. Ennek tényleg őszintének kell lenni és legfőképpen Neked is úgy kell gondolnod, hogy ez a helyes, máskülönben a nő megérzi a hazugságot és akkor sokkal rosszabb lesz a helyzeted mint előtte.
Ne feledd, elismerni hogy hibáztál, majd mindezért bocsánatot kérni a nőtől, akit szeretsz egyáltalán nem a gyengeség jele, hanem pont ennek ellenkezője. Sok „büszke” férfi képtelen erre és ezért kapcsolatuk szertetett nőjükkel gyakran megromlik, nem képesek kapcsolatukban egyenlő társként kezelni a nőt és lekezelőek vele. Elismerni hibánkat majd bocsánatot kérni a leghatékonyabb módja, hogy visszahozzuk kapcsolatunkba a harmóniát és egyensúlyt.

Végül íme pár dolog, amit ilyen szituációban soha ne mondjunk egy nőnek, ha szeretnénk a szeretet és békét fenntartani:

1. „Nyugi”, „Nyugodj meg.”, „Relaxálj”
Ha egy nő ideges valamiért és azt mondjuk neki, hogy nyugi, akkor az valójában olaj a tűzre. Ez valójában azt jelenti, hogy nem tudjuk, vagy nem akarjuk felismerni, elismerni az Ő érzéseit, és azt akarjuk, hogy fogja be a száját. Soha ne mond ezt még akkor sem, ha úgy érzed túlreagálja a dolgot. Ha valóban úgy érzed, hogy túlreagálja, túlzottan ideges inkább mond ezt „Hú ez valóban komoly probléma. Nézzük meg mi van a dolog hátterében!”. Ez a figyelem és érdeklődés a problémája iránt le fogja csitítani dühét.

2. „Mi ez a felesleges pánik?”
Ez hasonló ahhoz, hogy „Nyugodj meg.” Teljesen mindegy hogy miért ideges, soha nem mond ezt. Légy figyelmes.

3. „Tényleg most van az ideje erről beszélni?”
Ha szeretnéd, hogy a nő felrobbanjon a dühtől, akkor elég csak ez mondani. Akár igazad van, akár nem, a lényeg, hogy Ő ezt úgy fogja fel, hogy Téged egyáltalán nem érdekel az Ő problémája.

4. „Gyere inkább szeretkezzünk.”
Az utolsó dolog, amit egy ideges nő szeretne, az a szex a barátjával. A vita, harag UTÁNI szex az más. Ha a probléma nincs kibeszélve, megbeszélve, megoldva és még mindig az asztal közepén van, akkor szó sem lehet szexről. A helyes sorrend

1)   Meghallgatni a problémát
2)   Közösen kibeszélni, megbeszélni és megoldást találni a problémára
3)   Szex

Nők

2011-11-11T12:01:00.001-08:00

Mi Nők:
a fogkefével sétálunk a házban. A zuhany alatt olvasgatjuk a samponos flakont. Már előre nevetünk a vicceinken pedig még el sem meséltük. Ha bekapcsoljuk a rádiót, az énekessel együtt éneklünk és közben idétlen koreográfiákat találunk ki. Toljuk az ajtót, pedig nagy betűkkel ott a húzni felirat. Kérdezzük.....Mi? ...miközben mindent értünk. Utáljuk ha a szél összeborzolja a hajunkat. Nem találunk normális kaját a hűtőbe, de 2 percenként visszamegyünk, hogy lett-e valami új. Hívnunk kell a saját telónkat, ha megakarjuk találni. Nézzük az órát anélkül, hogy tudnánk mennyi az idő. Állunk a boltban a hűtős részlegen és nem tudjuk mit is akarunk venni. Megfordítjuk a párnánkat, mert így hűvösen tudunk aludni. Korábbra állítjuk az ébresztőt, hogy tovább tudjunk ágyban maradni. Számolás közben az ujjainkat használjuk, amit a párunk nem néz jó szemmel, de mi folytatjuk. Mikor művelődni akarunk, általában addig jutunk, hogy megnézegetjük a könyv képeit. Minden szőrös emlősre reflexből azt mondjuk Jujj, de cuki! Nyávogunk a teli szekrényünk előtt ,hogy nincs egy göncünk sem amit felvegyünk. Fehérneműben pózolunk a tükör előtt nem létező zsírpárnákat keresgetve. Kritikát kérünk a párunktól de ha pozitívat ad gyanakszunk, ha negatívat megsértődünk. De mi ilyenek vagyunk. Nagyon büszke vagyok arra, hogy Nő vagyok :)

Legyünk kacérok ne facérok!

2011-11-11T11:42:00.001-08:00

Kedves Hölgytársaim!

Ugyan ki nem élte át azt a 'tragédiát" hogy elhagyják vagy megcsalják.
Ilyenkor úgy érezzük értéktelenek vagyunk önbizalmunk a béka hátsója alatt.

Nemrégiben jómagam is átéltem ezt az érzést, természetesen a vele járó önváddal és az összes többi tünettel.

De Hölgyeim!

Miért is adjuk meg ezt az örömöt a teremtés koronáinak hogy egy pillanatig is szenvedni lásson minket?
Ha úgy érzitek: nincs tovább vagy csak unatkoztok a megváltozott estéiteken,
ajánlom figyelmetekbe a következő kis szórakoztató sorozatot:
Facérból kacér

Minden este 19.00-kor a LifeNetwork csatornán.
Kíváncsi leszek vajon nektek is kedvet hoz e ez a sorozat a változásra.
Kapjuk fel az edzőcipőt, majd utána a tűsarkút mutassuk meg milyen kacérok is tudunk lenni!!!

Bővebben az autizmusról

2011-11-11T11:23:00.001-08:00

Ha felkeltettem az érdeklődésedet, itt bővebben olvashatsz az Autizmus Spektrumzavarról:
Esőemberek: az autizmus

Autizmus

2011-11-11T11:11:00.001-08:00

Autizmus amikor kimondták azt hittem vége a világnak...
Semmit nem tudtam erről az állapotról csak annyit tudtam az Én Kicsifiam más mint a többiek.
Azóta eltelt lassan 3 év sokat tanultam, önuralomról türelemről elfogadásról.
Jobb ember lettem és rájöttem Ők nem beteg gyerekek hanem a világ egy icipici csodái, egy olyan ajándék amit kevesen kapnak és még kevesebben értenek.
Annak aki azt mondja a gyermekének ha egy sérült gyermekkel játszik egy játszótéren:
-Ne játssz XY -nal mert az hülye! - Ők sosem élik át a csodát.. Nem minket kell sajnálni akik ilyen gyermeket nevelnek hanem, ezeket az embereket akik semmit nem tudnak és nem is akarnak tudni arról a csodáról amit egy ilyen kisember tud nyújtani a világnak.
Utolsó gondolatként: a szakkönyvek szerint az autizmussal élők nem tudják átélni és megérteni az érzelmeket.
Cáfolom! A képen szereplő kislány és kisfiú is autizmussal élő, lehet életükben először és gyermeki ártatlansággal de megélték életük első önálló érzelmét: a szerelmet. A képek önmagukért beszélnek!

Minden ember értékes, de vannak akik kincset érnek ők a gyermekek. Tiszteljük őszinteségüket és ártatlanságukat!

Anne Wood