Emich család kalandjai

Links for 2012-05-13 [del.icio.us]

2012-05-14T00:00:00-07:00

Map of Life
Élőlények eloszlási térképe a Földön

Links for 2012-05-08 [del.icio.us]

2012-05-09T00:00:00-07:00

http://be-novative.com/
Új ötlet, terv és brainstorming

Links for 2012-05-03 [del.icio.us]

2012-05-04T00:00:00-07:00

Camera Comparison - Snapsort
Fényképezőgép összehasonlító

Links for 2012-04-11 [del.icio.us]

2012-04-12T00:00:00-07:00

Meetings.io
5 ember a legszebben talán így meetingelhet távolról

Milyen iskolát válasszunk és miért? (Csenge 5 éves és 10 hónapos)

2012-04-10T22:21:59Z

Bár még nem időszerű, hiszen Csenge csak jövőre lesz majd iskolás, találtam egy jó összefoglalót arról, milyen iskolát is szeretnénk. Vekerdy Tamás neve ismerősen csenghet a gyerekpszichológiával és pedagógiával tudatosan foglalkozó szülők körében. Ő az, aki megalapozottan és naprakészen képes felnyitni szemet, arc elé dugni a tükröt.

A riport vele a Kisgöncöl Waldorf Iskola oldalán jelent meg:

Egy vizsgálattal kezdeném: Csapó Benő és munkatársai Szegeden több mint 5 éve vizsgálják a gyerekek érdeklődését. Ennek a vizsgálatnak az egyik meglepő eredménye az volt – tömörítve és kiemelve -, hogy a magyar gyerekek érdeklődők. Érdekli őket a világ, az ember, önmaguk. Egyszerűen kíváncsiak (és ez a kíváncsiságuk mindig újra feltámad kamaszkorukig, ha új tantárgy, új tanár lép be az életükbe). Csak a tragikus az, hogy amikor nagy érdeklődéssel elkezdenek egy új tárgyat, vagy új tanár óráira kezdenek el járni, utána az érdeklődés elkezd apadni, zuhanni, majd eltűnik. Számomra a tragikus tanulsága ennek a vizsgálatnak, hogy ma olyanok iskoláink, tankönyveink, tanmeneteink, tanterveink, hogy nem táplálják a gyerekek egyéni, meglevő érdeklődését, hanem kioltják, elölik. Azt a benyomást keltik, hogy a világ unalmas, érthetetlen, nem érdemes rá odafigyelni…
Tehát az első válasz arra, hogy milyen iskolát szeretnénk gyerekeinknek: olyan iskolát, ahol megmarad a gyerekek érdeklődése, ahol megmarad a gyerekek kíváncsisága a világ dolgai és az ember dolgai iránt, és nem apad el.

A másik fontos dolog, hogy az iskolák ma nagy szorongást keltenek a gyerekekben. Ezt mérésekkel is igazolhatjuk. Jegyre felelni szorongást kelt. Milyen szorongást? Nagy szorongást. Galvános bőrreflexszel és egyéb módokon mérhető ez a nagy szorongás. A szorongásról viszont tudjuk, hogy visszafogja a teljesítményt ! Ezért a magyar iskola egyik önellentmondása, hogy úgy próbál teljesítményt kihozni, hogy közben visszafogja. Természetesen ahány gyerek annyiféle. Az úgynevezett exhibicionista, magamutogató, kifelé nyitott gyerek jobban szerepel, mint a befelé zárkózó, introvertált befelé forduló gyerek, aki abszolút nem tudja azt se kimutatni, ami benne van.

Másodszor tehát olyan iskolát szeretnénk a gyerekeinknek, ahol nincs szorongás, vagyis nincs például mindennapos jegyre felelés. Ma már van ilyen iskola Magyarországon, több mint 200 (nem csak a Waldorf iskolák), ahol együttes munkálkodás folyik, és időnként szöveges értékelés – a tanító néni szemvillanása, az is egy értékelés – történik. Tehát értékelés van, de osztályzás, jegyre felelés nincs.

Azt is rég tudjuk – Magyarországon is harminc éve, Winkler Márta híres iskolájából is -, hogyha nincs jegyre felelés, akkor sokkal több idő van, a felelés rengeteg időt vesz el. Sokkal több anyag végezhető el ugyanannyi idő alatt, minthogyha állandó jegyre felelésekkel időt rabolunk, szorongást keltünk és kudarcot okozunk a gyerekeknek.

Végül pedig egy olyan iskolát szeretnénk, ahol különböző képességek tudnak érvényesülni.
Mondok erre példát: a kilencvenes évek elején arra kérdeztek rá a kutatók nagy vizsgálatokban, hogy mitől függ a gyerekek későbbi beválása, életben való boldogulása. Első meghökkentő eredmény: az iskolában szavakban megtanult anyag 18%-ban befolyásolja az életben való későbbi helytállást.
Mi az a több, mi az a 82%? A 82% döntő eleme az, amit a kutatók érzelmi intelligenciának neveztek el, és EQ-val jelöltek IQ helyett. Az IQ a “rendes intelligencia” hányados, az EQ az emocionális, érzelmi intelligencia hányados. Először is erről az érzelmi intelligenciáról kiderült, hogy szinte korlátlanul fejleszthető, ellentétben az értelmi intelligenciával, melynek egyénekre jellemző határai vannak.

Másodszor, kiderült, hogy az életben való beválás döntő mértékben az érzelmi intelligenciától és ennek különböző változataitól, szociális készségektől és egyebektől függ. (Lásd minderről Daniel Goleman magyarul is kétszer megjelent összefoglaló könyvét: Érzelmi intelligencia.)
Mi alapozza meg az érzelmi intelligenciát? Először is a család által – magzatkortól – nyújtott érzelmi biztonság. Ahhoz, hogy egy szülő érzelmi biztonságot tudjon nyújtani, az kell, hogy valamennyire élvezze a gyerekét. Ahány gyereke van, annyiféle módon, mert az egyik egészen más, mint a másik. Ahhoz, hogy valamennyire élvezze a gyerekét, ahhoz saját szorongásának fel kell oldódnia. Tehát: úristen, mit is kéne a gyerekkel csinálnom, be kell adnom a legjobb iskolába, mert majd akkor ebben a teljesítményelvű világban… és topmenedzser képzés az óvodában: Van-e angol, számítógépes terem, befizetem a gyereket dzsúdóra, karatéra, lovaglásra, úszásra – kikapkodják a szabad játékból, ezzel jó korán neurotizálják. Keresem azt az iskolát, ahol a gyermekemet jól meghajtják, mert az élet teljesítményelvű, “nem baj, hogy szenved a gyerek, meg kell tanulnia, hogy ilyen az élet, mert akkor fog jól teljesíteni”. Vizsgálatokból tudjuk, hogy eznem igaz !Egész egyszerűen nem igaz – a gyerek akkor fog később jól, képességei szerint teljesíteni, ha minél tovább megőriztem az életkorának megfelelő szorongásmentes nyugalomban…

A lényeg, hogy az érzelmi intelligencia – az érzelmi képesség, az érzelmi igényesség – a családban gyökerezik. Örömmel fogadom-e el a gyereket, ismerem-e azokat a nagyon egyszerű dögönyözőket, csiklandozókat, amikkel a gyereket el tudom szórakoztatni. Nem fejleszteni akarom kiskorában, hanem a szabad játék lehetőségét biztosítani neki, mert az a legfejlesztőbb tevékenység. Ahogy ezt egyébként kimondja a mai hivatalos törvénybeiktatott óvodai alapprogram is. Tanítani a gyereket káros ebben az életkorban. Mintát adni neki, melyet szabadon követ, az jó, és szabad játékra lehetőséget biztosítani, mesét mondani életkorának megfelelően és így tovább és így tovább. Haszontalan időt töltsek vele, vagyis amikor nem fejlesztem, nem a ruháját rakatom el, nem azt kérdem, hogy mi volt az óvodában stb., hanem csak úgy együtt vagyunk, marháskodunk. Mesélek a nagymamámról, akinek volt egy szép fekete kecskéje… Ezek nagyon hasznosak. Ezek alapozzák meg az érzelmi biztonságot, az orientálódást családban, világban. Utána az óvodáskorban a szabad játék, mesehallga-tás, ének és egyebek azok, amik az érzelmi biztonságot kibontakozáshoz segítik, majd iskoláskorban a művészetek az érzelmi nevelés alapjai. Howard Gardner a Harvard egyetem professzora, azt kérdezi a kormányoktól, mit gondolnak akkor, amikor megtömik az iskolákat szóbeli tanulnivalóval, mikor tudjuk a vizsgálatokból, hogy annak 75 %-át 5 év alatt az eminensek is garantáltan elfelejtik, ha nem használják mindennap, mint például egy idegen nyelvet. Tehát a felejtés számára tanítunk. A szóbeli tanulnivalók kiszorítják a művészeteket, – köztük a nevelésben oly fontos dramatikus, színházi játékokat – melyek az érzelmi intelligencia kibontakozásának az alapjai.

Mi az, hogy érzelmi intelligencia? Például az, hogy valamennyire ismerem és kibírom önmagamat, nem leszek önmagamtól depressziós, kibírom a házastársamat, nem is csak kibírom, de meg is értem a gyerekemet, a szüleimet, a munkatársamat, a főnökömet, a beosztottamat - empátiával. Bele tudok helyezkedni a másik szempontjaiba. Van érzékem a hangulatokhoz, van érzékem az élet minőségéhez. Nem hagyom magam szorongani attól, hogy előrébb kellene jutnom ezzel meg ezzel. Van egy bizonyos elengedett lazaságom, bölcsességem – mindez a művészetekkel és az érzelmi intelligenciával is összefügg. Tehát az érzelmi intelligencia a művészetekben fejlődik. Azok az iskolák, alternatív iskolák – a Waldorf iskolák is -, amelyek a gyerekből indulnak ki és nem a tantárgyakból, azok nagyon nagy helyet adnak a művészeteknek, az egyes tantárgyakon belül is és külön is. Érzelmet is nevelnek, nemcsak értelmet. Nemcsak a feledés számára tanítanak. Hadd mondjak még egy példát: nem tudjuk egészen pontosan, hogy mi is a pusztán értelmi intelligencia, de mérni tudjuk… Jó, annyit azért tudunk, hogy az intelligencia veleszületett értőképesség.Legelterjedtebb mérése jelenleg – Magyarországra is standardizálva – az úgynevezett Wechsler teszt, ami 10 tényezővel méri az intelligenciát. Ebből öt szóbeli, öt cselekvéses. Minden nagy könyv leírja, hogy a gyerek a cselekvésesben erősebb. A cselekvéses táplálja a szóbeli intelligenciáját is és fejleszti ki 16-17 éves korára. A mai iskola a 10 tényezőből lényegében kettőt osztályoz. Egy lexikális memóriát, és egy matematikai készséget. Nyolcat úgyszólván nem osztályoz, még az értelmi intelligenciából sem. Ez a kettő, amit osztályoz, a szóbeli tartományba esik, ami a gyerekeknél a fejletlenebb, és a gyerekek esetében a fejlettebb cselekvéses ötöt meg se méri az osztályzataival… Ez az, amikor azt érezzük, hogy az én gyerekem azért ennél jobb, nem? Vagy ez szülői elfogultság? Nem, nem szülői elfogultság, jól érzem, és a gyerek is jól érzi, amikor harmadikban, ötödikben megbicsaklik a szóözönben, nem tud előre haladni, dacba, renitenciába szorul, hiszen csak egy egész kis szeletét kéri az iskola az ő értelmi intelligenciájának, a többiről – az érzelmi és cselekvéses intelligenciáról – már nem is beszélve.

Az alternatív iskolák, a Waldorf iskolák három nagy egyenlő sávban fejlesztik a gyereket: cselekvés(kézimunka, kézművesség – fafaragás stb.), művészetek és értelmi tevékenység és mind a háromban egyformán. Tehát ez egy harmadik rendkívül fontos különbség. Teszik ezt pedig azért, mert a gyerekből - és a gyerek felismert, életkoronként változó szükségleteiből – indulnak ki.
Mi az, hogy a gyerekből indulnak ki? Ma azt halljuk, hogy magyar iskolák-ban a gyerek karácsonyra ír olvas, és akkor jön egy másik iskola és azt mondja, nálam már novemberre tud olvasni, és jön egy harmadik iskola – sajnos nem viccelek – és azt mondja, nálam már októberre. És feladatlapo-kon kimutatom, hogy 72-83 %-ban jól oldották meg a feladatlapokat, tehát megtanítottam őket írni-olvasni. Ennek a következménye az, hogy a magyarországi 15 évesek nem tudnak írni-olvasni, jelentős, több mint 25 százalékban. Nem tudják az értő olvasást, a siettetett írás-olvasás tanítás miatt – mert semmi értelme annak, hogy a gyerekeket karácsonyra tanítsam meg írni-olvasni. Az egyik gyerek úgy jön, hogy már ír-olvas, mert nagy testvérei vannak és azokat utánozva megtanulta. A másik gyerek úgy jön, hogy két év után fog írni-olvasni, és ez nem azt jelenti, hogy az egyik butább, mint a másik, vagy hogy az egyik tehetségtelenebb, mint a másik. Ki kéne várni, és a magyar törvények erre lehetőséget is adnak. 1975-ben a művelődési minisztériumi 2-es számú módszertani levele azt mondta, hogy az első két osztályt egységnek kell tekinteni, és az óvodához kell közelíteni. Csakhogy ez a kezdeményezés is a magyar közoktatás állóvizébe hullott, és számon tartjuk, hogy ez a magyar óvodák iskolásítása második nagy hullámának a kezdete. A nagyhatalmú igazgatók azt mondták: közelíteni kell…, akkor majd ti fogtok (t.i. az óvodák) közelíteni, holott pontosan tudjuk vizsgálatokból – Lőrinc, Palkó, Petrován 1968-69, Nagy József 2001. stb. -, hogy a magyar gyerekek a mai értelemben nem iskolaérettek hat-hét éves korukban!

Azoknak a gyerekeknek az aránya, akiknek a keze készen van a háromujjas ceruzafogásra és az írásra 6 és 7 éves kor között, 7% Magyarországon. Tehát 93%-nak nincs kész a keze erre a háromujjas ceruzafogásra, fogásuk attól görcsös lesz. A ma iskoláiban nem tudnak a gyerekről úgy, ahogy például a régi magyar tanító néni tudott, aki azt mondta az írástanulás kezdetén: kisfiam, menjél haza, kérjél édesanyádtól a sparhert alól újságpapírt (oda volt készítve a begyújtáshoz), terítsd ki a konyhakőre vagy a konyhaasztalra, vedd a kezedbe a legvastagabb kék vagy piros postairónt és kerekíts rajta – óriásiban.

Mi van ma? Tisztelet a kivételnek… Összehúzták az elemista füzet széles sorközét kisebbre, belehúztak még két sort, mint a gyorsíró füzetbe, tűhegyes Hb-s ceruzát adnak a gyerek kezébe, hogy ne piszkoljon… “Oda rajzold be kisfiam a kampókat, és arra vigyázz, hogy meg ne nőjön a sor vége felé!” Hogy-hogy?! Hisz eleve óriásinak kéne lennie! Annak idején én elküldtem a kétféle módszert az üllői úti Anatómiai Intézetbe és kértem, hogy adjanak szakvéleményt, melyik a helyes módszer: a régi tanító nénié, vagy a mai. Visszaírtak, hogy az a régi tanító néni zseniális volt, csak azt nem értjük, hogy honnan tudta, hogy így kell csinálni! Azt csak az ’50-60-as évek óta tudjuk, amikor kikutattuk, hogy a kézközépcsontok 6-7 éves korban nincsenek kellően elcsontosodva és összenőve. Az inak le vannak tapadva a kézfejben és még nincs meg a központ idegrendszerben a finom koordináció. Régen ösztönösen tudták, ma már tudhatjuk a tudományból is, de úgy látszik, ez a távolság az Anatómiai Intézet és a tanítóképző között – úgy öt és fél kilométer lehet -, túl nagy, ezt még nem sikerült áthidalni.

Tehát olyan módon akarjuk a gyerekeket írni és olvasni tanítani, aminek semmi köze az ő testi-szellemi, mentális fejlettségéhez! Az intézmény-központú, tantervközpontú iskolák valahol fenn kiagyalják (kiagyalták, mert most talán kicsit javult a helyzet) a tantervet az íróasztal mellett, és lenn ezt végrehajtották a gyerekeken, ahelyett, hogy a gyerekből indultak volna ki. Ilyenek a diktatúrák iskolái, míg a demokráciák iskolái azok, amelyekben szó nincs arról, hogy az óvodának fel kellene készíteni a gyereket az iskolára. A magyar óvodai alapprogram szerint sem. Nem! Az óvodának egy feladata van, hogy az óvodásgyerek életkori sajátosságainak megfelelőenteret biztosítson a sok mozgásra, szabad játékra, mindennapos mesére, és így tovább. Az iskolába óvodások mennek - mondja a program, és ma már a törvény is így szól. Az iskolának kell gondoskodnia arról, hogy az óvodásokat fogadja, hat és nyolc életév között, hosszú időn keresztül, lassan az iskolába bevezesse őket.

A művészetek szerepének hangsúlyozása sem új dolog. Ha megnézzük a magyar iskolarendszert attól kezdve, amikor igazán erőteljesen működik, a reformáció és az ellenreformáció kora óta, akkor ott azt fogják látni, hogy a kálvinista, piarista, ciszter, jezsuita, nagyon szigorú iskolák rengeteg időt töltenek iskoladrámák megírásával, színpadra állításával, megrendezésé-vel, bedíszletezésével, kosztümözésével, előadásával. Ezenkívül van énekkaruk, zenekaruk és önképzőkörük. A régi iskolák a szorgalmi idő rovására nagyon sok művészetben “mártották meg” a felnövekvő gyereket. Ma már tudjuk kutatásokból is, hogy erre van szükség, de ezt nem tesszük meg, kivéve az eltérő, alternatív iskolákban.

Röviden tehát olyan iskolára és olyan óvodára volna szükségük gyerekeinknek és nekünk, amely a gyerekekből indul ki.Olyan óvodára és iskolára van szükség, amelyik tudja, amit a két háború között Karácsony Sándor, a kitűnő pszichológus-pedagógus sokszor megírt, hogy nem az lesz egészséges és tehetséges felnőtt, akit felnőttként nevelnek már kisgyerek kiskamasz stb. korában, hanem egyedül az, aki lehetett teljes értékű kisgyerek, növő gyerek, kölyök, kamasz, ifjú… Nem kényszerítették másra, mint ami az életkorából következik.

Nem kell a gyereket járni tanítani! Ortopédiailag és lelkileg is káros! A járni tanított gyerek életveszélyesen fog esni, ha legurul egy lépcsőn, össze-
-vissza töri magát, míg az a gyerek, aki magától áll fel – előbb vagy utóbb, két éves korig mindegy, hogy mikor! – úgy esik, mint a macska. Ugyanígy nem kell a gyerekeket beszélni tanítani sem! Azzal csak rongáljuk, örülhe-tünk, ha nem kezd dadogni. Ahogy ezekre a gyereket nem kell tanítani, úgy nem kell semmi egyébre sem a 6. és 8. életév közötti időszakig. Nem igaz, hogy idegen nyelvet az óvodában kell tanítani! 6-8 éves korban viszont már el lehet kezdeni, akár két idegen nyelvet egyszerre, mert ez a nagy begyűjtés időszaka, persze ha nem nyelvtani alapon tanítjuk.

Rengeteg ilyen példát lehetne még mondani. Másképp kell kezelni a különböző életkorokban a gyerekeket, nagyon változnak, más és más módon kell közelíteni hozzájuk akkor, ha igazán fejleszteni akarjuk őket.Hasonló írások:

Links for 2012-03-31 [del.icio.us]

2012-04-01T00:00:00-07:00

OSX For Hackers — Gist?log=out
Rejtett beállítások az OSX -ben

Rimapénteki Rimai Péntekh

2012-03-23T22:41:05Z

deviantart.com

Egy kedves kollégám ma megosztott velünk egy Lázár Ervin mesét és nagyon jól fején találta a szögünket. A mesének azért is örültem nagyon, mert Lázár Ervin a kedvenceim közé tartozott és mégis már évek óta feledésbe merült. A mese hatására nagy lelkesedéssel vetettem maga bele újra a mesék böngészésébe, azt vizsgálva vajon az 5.5 és 3 évesnek melyik állna jól :)

Talán e keresés, talán a ma kapott plussz energiák hatására egy picik számára lebilincselő mesét költöttem a csütörtöki mozizásról. A mese lényege, hogy egy VIP moziteremben csuda fotelek voltak, tele mindenféle gombokkal, amiket a mozi előtt és alatt véletlenül nyomtak meg a nézük és történt velük ezer különös meglepetés. Volt olyan gomb, amitől ételek és italok pattantak elő, volt olyan ami kéretlenül megmosta a néző fogát. Volt amitől egy aranyhörcsög emelkedett ki amit filmnézés közben simogatni lehetett, majd miután kiszökött, egy másik gomb megnyomására előbukkanó humánus hörcsögvadász hozta vissza. Ezen felül volt lázat mérő és csillapító gomb, meg masszírozó funkció és mindenféle egyéb kéretlen, mókás technikai haszontalanság. Gurultunk a nevetéstől :)

És akkor a mese:

Lázár Ervin: A csodapatika

- Mit nem képzel?! – ordított első vevőjére torkaszakadtából Rimapénteki Rimai Péntekh vadonatúj patikájában, amit éppen az imént nyitott meg Rimapéntek főterén.

- Hogyhogy mit képzelek?! – emelte fel a hangját az első vevő. – Talán nem az van kiírva a maga boltjára, hogy patika?!

- De az – mondta Rimapénteki Rimai Péntekh.

- Akkor meg mit ordítozik, ha aszpirint kérek? Hol kérjem, ha nem patikában?

- Az is ki van írva, hogy ki a cégtulajdonos – mondta fölényesen Rimapénteki Rimai Péntekh.

- Mit érdekel engem a cégtulajdonos – háborgott az első vevő -, nekem aszpirin kell, és kész.

- Csak nem képzeli, hogy egy Rimapénteki Rimai Péntekh vacak aszpirineket, fejfájás elleni porokat, lázcsillapítókat, lábizzadásgátlókat és popsikenőcsöket árul?!

- Mi a szöszt árulna mást egy patikában? – mérgelődött az első vevő.

- Embernek fia – mondta kissé lecsillapodva Rimapénteki Rimai Péntekh -, ez nem a test, ez a lélek patikája.

Az első vevő szemében érdeklődés csillant.

- Lelki bajok ellen?

- Igen – mondta Rimapénteki Rimai Péntekh.

Most már teljesen elpárolgott a mérge, szinte kedvesen nézett az első vevőre. Ami az ő esetében elég nagy szó.

- Tisztelt barátom – folytatta kissé ünnepélyesen -, mivel ön az első vevőm, bármit vásárol, ingyen kapja. Válasszon!

- Hogy őszinte legyek – toporgott izgatottan az első vevő -, nem pontosan értem, hogy mire lehet gyógyszert kapni az ön patikájában… bár reménykedem… de reményemet ki sem merem mondani.

- Mondja csak bátran – biztatta Rimapénteki Rimai Péntekh.

- Netalán irigység, gőg, nagyképűség, gyávaság, káröröm, rosszindulat…

Rimapénteki Rimai Péntekh átszellemült arccal bólogatott és folytatta:

- Meg kicsinyesség, kapzsiság, nagyravágyás, álszerénység, alamusziság, lustaság, torkosság, tohonyaság, lelki restség, pénzsóvárság és mindenféle gonoszság, eltévelyedés és átok ellen vannak írjaim, balzsamjaim, cseppjeim és pasztilláim.

- Ez nagyszerű! Uram, bocsásson meg, hogy az imént emeltebb hangot merészeltem megengedni magamnak. Akkor még nem tudhattam, hogy ön egy zseni, az emberiség megmentője. Egyúttal az én megmentőm is. Házsártosság ellen is van gyógyszere?

- Van – mondta gyanakodva Rimapénteki Rimai Péntekh. Az első vevő tapsikolt és ugrándozott örömében.

- Tetszik tudni, van egy házsártos, irigy, lusta és nagyképű feleségem, egy kicsinyes, kapzsi napam, egy torkos, tohonya, pénzsóvár ipam, egy alamuszi ángyikám, egy kárörvendő bácsikám, mindnek kérek, ami jár, ír, balzsam, pasztilla egyre megy, csak használjon.

Rimapénteki Rimai Péntekh vakarta a feje búbját.

- Van egy bökkenő – mondta.

- Engem már semmi meg nem akadályoz, hogy megmentsem a feleségemet, ipamat, napamat, ángyikámat, bácsikámat. Mindenre hajlandó vagyok a gyógyszerekért. Halljam azt a bökkenőt!

- Annyicska csak – mondta Rimapénteki Rimai Péntekh -, hogy a gyógyszert mindenkinek magának kell kérnie a bajára, különben nem használ.

- Úgy érti… – tátotta el a száját az első vevő.

- Úgy – bólintott a mondat végét meg sem várva Rimapénteki Rimai Péntekh.

- Hát azt várhatja – mondta elkeseredetten az első vevő.

- Mit?

- Hogy, mondjuk, a feleségem idejöjjön, és gyógyírt kérjen irigység, lustaság, házsárt és nagykép ellen a saját maga számára.

- Már miért ne történhetne meg?

- Mert azt hiszi magáról, hogy jóindulatú, szerény, szorgalmas. Éppen rólam állítja, hogy irigy, lusta, veszekedős és nagyképű vagyok.

- Szívesen állok rendelkezésére – készségeskedett Rimapénteki Rimai Péntekh -, kérjen csak akármelyik ellen, egy szempillantás alatt meggyógyul.

- Csak nem képzeli, hogy igaz?! Még hogy én irigy?! Még hogy én lusta?! Még hogy én nagyképű?! Nevetséges!

- De veszekedősnek csak veszekedős. Velem is mindjárt veszekedni kezdett, ahogy belépett.

- Én?! Ember, maga veszekedett! Legjobb lenne, ha beszedne valamit veszekedősség ellen a híres gyógyszereiből. Tablettát, írt vagy balzsamot.

- Maga nagyképű fajankó! – ordította el magát Rimapénteki Rimai Péntekh. – Takarodjon innét, mert úgy kivágom, mint a sicc!

Az első vevő sem volt rest, visszaordított. Egy darabig válogatott sértéseket ordítgattak egymásnak, aztán a vevő elunta, nagy dérrel-dúrral becsapta maga után a patikaajtót. Durr!

Hátha mégis igaza van – gondolta Rimapénteki Rimai Péntekh -, és be kellene vennem egy hirtelen harag elleni tablettát. Ugyan – legyintett azonnal -, nem hirtelen harag ez, egyszerűen csak igazságosság. Igazságos vagyok, annyi az egész. Abból meg kár volna kigyógyulni.

Nem is vett be semmilyen tablettát. Leült, várta a vevőket. Jöttek is, de mind másnak akart venni a balzsamokból, írokból, tablettákból. Saját magának egyik sem. Minek, hiszen nekik aztán semmi hibájuk sincs!

Lassan-lassan el is maradoztak a vevők. Nem akadt senki Rimapénteken, aki elismerte volna magáról, hogy nagyképű, rosszindulatú, irigy, kétszínű, kicsinyes, kapzsi, nagyravágyó, álszerény, alamuszi, torkos, tohonya, pénzsóvár, lelki rest. Nem tudom, ha te Rimapénteken laksz, elmentél volna-e Rimapénteki Rimai Péntekh patikájába valamilyen gyógyszerért? Igen? Nem?

Mert így bizony fölkopott az álla szegény csodapatikusnak. Írjai megpenészedtek, balzsamjai megpimpósodtak, tablettái szétporladtak, ő maga meg búvában-bánatában elbujdosott, ma sem tudja senki, hol lakik, mit csinál – hacsak Bab Berci nem. De ő mélyen hallgat felőle.

Tél és ünnepek (Csenge 5 éves és 9 hónapos, Csanád 2 éves és 10 hónapos)

2012-03-23T23:07:08Z

Ez a tél egy kicsit másképpen alakult mint az eddigiek. A hó, a hideg, a kinn kisebb szerephez jutott. Volt viszont bőven közösség és ünnep, nagy család érzés és játék. Érezhetően szűk lett a hely. Kinőttük a lakás és kinőttük az autót is. Szokásaink nem változtak sokat, én megtanultam meditálni, de az otthoni nyüzsgésben még nem találtam meg azokat a perceket amikor gyakorolhatnám. Geni bámulatosan kezel most már 3 micurt, akik nem mindig együttműködőek. Van velünk egy hihetetlenül makacs Csanád, aki általában egy tünemény, de amikor megmakacsolja magát, a legjobb ha úgy történnek a dolgok ahogy kitalálta, mert különben képes kikövetelni lankadatlanul. A legcukibb szokása, hogy én vagyok a párnája, úgy alszunk el, hogy a fejét a hasamra teszi.

Csenge továbbra is fényen és szereteten él, enni nem sokszor látjuk. Az egyik kedvence, amit vonakodva adunk csak neki, a “kockatészta”. (Kínai gyorstészta). Viszont gyönyörűen rajzol és ír… ami egy Waldorf ovisnál nem feltétlenül előnyös (ezt később kifejtem majd). Kütyüket és képernyőket igyekszünk nem előtérbe helyezni, de van már neki egy saját tere a számítógépen és ott 30 percben limitálva játszhat Dórásat heti kb 3x. Vasárnap van mesenézős nap, ekkor nézhetünk meg együtt egy “nagy” mesét, legutóbb a Fehérlófia volt a kívánság. Ősszel elkezdtük apabankban gyűjteni a pénzét (eddig is gyűjtötte a talált aprókat) és ez egész jól kordában tartja most rágót kérek, labdát kérek igényeket, ugyanis az apa bankban kamatozik a pénz (heti 5% -ot) és ezt meglepően megértette, hogy nem jó gyorsan költeni. Vasárnap várja hogy kiszámoljuk az állást és hozzáadjuk a 200 Ft zsebpénzt.

Az egyik kedvenc családi foglalatosságunk a közös zenélgetés, a karácsony számos új hangszerrel gazdagított minket. Érkezett egy gitár, egy citera, egy xylofon és egy tilinkó is. Csanád dobolni, tilinkózni és gitározni szeret leginkább, Csenge pedig xylofonon és tilinkón ügyes és továbbra is gyönyörűen énekel.

Csongit imádják a testvérei, nagyon aranyos, mosolygós baba. Már nagyon figyeli amikor eszünk és rágcsálja vadul a fakanalat, valószínűleg nemsokára kibukkan az első foga. Répát és almaszeletet már szokott nyammogni.

Hasonló írások:

Links for 2012-03-12 [del.icio.us]

2012-03-13T00:00:00-07:00

File Juicer
Ez a holmi mindenféle file formátumokból (pl. doc, dmg, ppt) képes képeket kinyerni

Links for 2012-02-25 [del.icio.us]

2012-02-26T00:00:00-08:00

ShiftEdit - Online IDE | ShiftEdit
Online PHP fejlesztő környezet.

Levél Garciának

2012-01-25T00:13:45Z

Spanyol - Amerikai háború

Ma olvastam el ezt a nagyon híres novellát és azonnal közzé is teszem. A története is érdekes.

A novellát Elbert Hubbard írta 1899 -ben. Elbert eredetileg szappanárus volt, de nem tetszett neki ez a munka. Beiratkozott 1892 -ben a Harvardra, de itt sem találta meg amit keresett. Angliába utazott, ahol megismerkedett a nyomdászattal.

Visszatérése után elhatározta hogy író lesz, de nem igazán talált kiadót ezért nyitott egyet saját maga számára. Hamar híres íróvá vált és rajongók seregei zarándokoltak hozzá, hogy lássák őt munka közben. Szállodát építtetett hogy el tudja szállásolni a folyamatosan özönlő rajongókat.

Nem volt elég bútora így egy helyi ácsot felkért hogy készítsen saját tervezésű bútorokat. Így indult el a bútorgyára. Hamarosan egész sereg asztalos gyártotta ezeket a bútorokat, melyek még ma is keresettek régiség gyűjtők körében…

A sikert egy aforizmával magyarázta: “Készíts egy mindenen eddiginél jobb egércsapdát és a világ odajön hozzád az ajtódig”.

Feleségével angliába utaztak, amikor hajójukat elsüllyesztették és odavesztek. Fiuk, Bert vitte tovább az üzletet.

Elbert Hubbard két magazinnak volt a kiadója. A Levél Garciának minden idők legtöbször kiadott cikke lett.

1899 Február 22 -én Hubbard és fia Bert, arról beszélgettek, hogy ki volt a kubai háború (spanyol-amerikai háború) legnagyobb hőse. A fia szerint ez Rowan volt, aki McKinley elnök megbízásából egy levelet szállított a kubai lácadónak, Garcia tábornoknak.

Másnap Hubbardnak nehéz napja volt, idegesítették a munkatársak kifogásai, akiket nem tudott rávenni arra, hogy elvégezzék a munkát. Ráébredt arra, hogy a világ valódi hősei azok, akik kérdés és kifogás nélkül elvégzik feladataikat. Kb. egy óra alatt megírta a Levél Garciának c. cikket és reggel az egyik magazinjában már meg is jelent.

Ő volt legjobban meglepve hogy hirtelen mekkora sikere lett cikkének.A New York -i vasúttársaság 500 000 másolatot kért a műből, ugyanis a vezérigazgató minden egyes vasúti munkásnak adni akart egy példány.

Hamarosan elkészültek az első fordítások is és az Orosz vasúttársaság is rendelt minden dolgozójának egy példányt, majd a Japánok ellen harcoló orosz katonáknak is kötelező felszerelésévé vált.

Elfogott orosz katonáknál lévő példányból készült az első Japán fordítás és hamarosan a Japán kormány minden tagjának kötelező olvasmányává vált. Az első világháború alatt a novellát minden amerikai tengerész is kézhezkapta.

1913 -ig 40 millió másolat készült ebből a kis műből. Azóta ez a szám 100 millió fölött lehet…

Elbert Hubbard – Levél Garciának

Ebben az egész kubai ügyben egy ember emelkedik ki emlékeim horizontján, mint világítótorony a sötét messzeségben. Amikor kitört a háború Spanyolország és az Egyesült Államok között, parancsolóan szükséges volt, hogy sikerüljön gyors kapcsolatot létesíteni a lázadók vezérével. Garcia valahol a kubai hegyekben rejtőzött — senki sem tudta hol. Posta vagy távíró nem érhette el. Az elnöknek meg kellett szereznie az együttműködését méghozzá gyorsan.

Mit lehetne tenni?!

Ekkor valaki ezt mondta neki: ’Van itt egy fickó, akit Rowannak hívnak. Ha valaki, hat akkor ő megtalálja önnek Garciát.’ Elküldtek Rowanért, odaadták neki a levelet, hogy adja át Garciának. Hogy ez a ’fickó, akit Rowannak hívnak’, hogyan vette át a levelet, hogyan csomagolta be egy olajjal átitatott bőrtasakba, hogyan varrta be kabátjába a szíve fölé, hogyan indult útnak egy csónakkal, hogyan szállt partra négy nap múlva. Kubában éjnek éjjelén, hogyan jutott el három hét múlva a sziget másik felébe, gyalog téve meg az utat egy ellenséges országban, és végül hogyan adta át a levelet Garciának — olyan dolgok, melyeket itt szükségtelennek tartok részletezni. A lényeg, amit mondani akarok: McKindley elnök adott Rowannak egy levelet, hogy vigye el Garciának. Rowan fogta a levelet, és nem kérdezte: ’Hol találom meg Garciát?’ Istenemre! Itt van egy ember, akinek alakját a halhatatlanság bronzába kellene önteni, és a szobrot minden iskolában fel kellene állítani Mert a fiataloknak nem még több könyvszagú ismeretre, nem még több ilyen vagy olyan instrukcióra van szükségük, hanem egy kis gerincerősítőre, ami arra bírja őket, hogy hűségesen kitartsanak egy feladat mellett, hogy határozottan és gyorsan cselekedjenek, hogy egyetlen célra összpontosítsák erőiket. Vagyis elvegezzék a feladatot — elvigyék a levelet Garciának.

Garcia tábornok már halott, de vannak újabb Garciák. Nincs ember, aki igyekezvén megvalósítani egy sok kezet igénylő vállalkozást, ne hőkölt volna vissza néhányszor, látva az átlagember ostobaságát — hogy az vagy nem tud, vagy nem hajlandó egyetlen feladatra összpontosítani, és azt legjobb tudása szerint elvégezni. Slampos segítség, ostoba figyelmetlenség hanyag érdektelenség, félszívvel végzett munka — ez az általános norma, és nincs ember, aki ezen változtatni tudna, hacsak minden erejét bevetve fenyegetéssel, erővel vagy vesztegetéssel nem bír rá másokat, hogy tisztességgel segítsék őt. Vagy Isten nem tesz csodát, és nem küldi el neki segítségül a Fény Angyalát. Nos, olvasóm, tégy próbát! Ott ülsz hat dolgozód van elérhető távolságban. Hívd be az egyiket, és mondd neki ezt: ’Nézze meg, kérem, a lexikont, és állítson össze nekem egy rövid anyagot Correggioról!’ Netán csendesen azt mondja majd: ’Igen uram!’, aztán elmegy, hogy teljesítse a feladatot? Esküszöm mindenre, ami szent, hogy nem! Halszemével bámulni fog rád, és felteszi valamelyiket a következő kérdések közül:

Ki az a Correggio?
Milyen lexikont nézzek meg?
Hol van az a lexikon?
Erre vettek fel engem?
Véletlenül nem Bismarckra gondol?
Mi lenne, ha Charlie-t bízná meg vele?
Már meghalt az ürge?
Sürgős az ügy?
Nem lenne jobb, ha idehoznám önnek a kötetet, és maga nézné meg?
Pontosan mit akar tudni?

De ez még semmi! Tizet teszek egy ellen, hogy miután válaszoltál a kérdéseire, megmagyaráztad neki, hol keresse az adatokat, és miért van rájuk szükséged, el fog menni, felhajt egy kollégát, hogy segítsen neki — aztán visszajön hozzád, és azt mondja, a lexikonban nincs ilyen fickó. Lehet persze, hogy elvesztem a fogadást, de szinte kizárt. Nos, ha elég bölcs vagy, nem próbálod megmagyarázni a ’segítségednek’, hogy Correggio a C betűnél, és nem a K betűnél található. Ehelyett udvariasan mosolyogsz, és ezt mondod: ’Semmi baj! Ne törődjék vele!’ és indulsz, hogy magad nézz utána a dolognak. Ez a képtelenség a független cselekvésre, ez az erkölcsi korlatoltság, ez az akaratgyengeség, ez a vonakodás, hogy lelkesen megragadjak és felvigyek a hegyre, amit fel kell oda vinni — nos, ezek azok a dolgok, amelyek a nagyon-nagyon távoli jövőbe tolják ki az igazi szocializmust. Ha az emberek nem hajlandók önmaguk hasznára cselekedni, akkor mit fognak tenni, ha erőfeszítéseik egyformán szolgálják majd mindenki javát? Egy munkavezető kell majd furkósbottal, és pénteken az a félelem fogja helyükön tartani a munkásokat, hogy kaphatnak egyet a fejükre. Hirdess meg egy gépírónői állast, és tíz jelentkezőből kilenc nem fog tudni helyesen írni és nem is gondolja, hogy erre szüksége lenne! Meg tudna az ilyen írni egy levelet Garciának?

— Nézze meg azt a könyvelőt! — mondja nekem egy nagy gyár igazgatója.

— Igen. Mi van vele?

— Nos, ez egy jó könyvelő, de ha egy megbízással beküldöm őt a városba, lehet, hogy azt rendben teljesíti, lehet, hogy útközben megáll négy kirakat előtt, és mire beér a Main Streetre, elfelejti, mivel küldtem el őt. Meg lehet bízni az ilyen embert, hogy vigyen el egy levelet Garciának?

Az utóbbi időben sok szentimentális együttérzéseim nyilatkozásának vagyunk tanúi a ’munkásnyúzó üzemek kiszipolyozott szerencsétlenjei’ és a ’tisztességes munkát kereső hontalan vándorok’ iránt. Ezeket az érzelmeket általában a hatalom ’lélektelen’ bitorlóit ostorozó kemény szavak kísérik. Ugyanakkor egyetlen szó sem hangzik el arról a munkaadóról, aki idő előtt beleőszül a hiábavaló igyekezetbe, hogy a rendetlen ’soha – nem – csinálnak – meg – semmit – becsületesen’ -ektől tisztességes munkát próbáljon kapni. Egyetlen szó sem hangzik el arról az ismételt és ismételt próbálkozásáról, hogy hozzáértő, dolgos embereket vegyen fel. Mert akik most vannak, lógni kezdenek amint hátat fordít nekik. Minden gyárban és üzemben állandó ’gyomlálás’ folyik. A munkaadó szüntelenül igyekszik megszabadulni azoktól a ’segítségektől’, akik bebizonyították képtelenek hozzájárulni a vállalkozás sikeréhez. Mindegy, milyen szelek fújnak a gazdaságban, a rostálás állandóan folyik. A különbség csupán az hogy ha nehéz idők járnak és kevesebb a munka, a rostálás következetesebb — a nem hozzáértőknek, a tunyáknak menniük kell. Ez a természetes kiválogatódás törvénye. A munkaadót arra ösztönzik érdekei, hogy a legjobbakat tartsa meg — azokat, akik képesek elvinni a levelet Garciának.

Ismerek egy ragyogó képességű embert, aki képtelen saját vállalkozásba fogni, ennek ellenére teljesen használhatatlan egy másik ember vállalkozásában, mert állandóan magával viszi azt az őrült gyanakvását, hogy munkaadója elnyomja, vagy ha nem, akkor el akarja nyomni őt. Nem tud utasításokat adni, de nem hajlandó utasításokat elfogadni. Ha netán átadnának neki egy levelet, hogy vigye el Garciának, a válasza alighanem az lenne: ’Vigye el maga!’

Ma ez az ember munkát keresve járja az utcákat, kopott kabátját átfújja a szél. Aki csak ismeri, fél alkalmazni, mert állandóan elégedetlenséget szít maga körül. Koponyájába képtelen behatolni a józan megfontolás. Az egyetlen dolog, ami hatást tud gyakorolni rá, egy vastag talpú, negyvenötös bakancs rúgása. Tudom, hogy az ilyen lelki sérültet ugyanolyan sajnálat illeti meg, mint a testi fogyatékost. Ám legyen néhány szavunk azokért is, akik nagyszerű vállalkozásokat működtetnek, azokért, akiknek munkaideje nem fejeződik be a sziréna hangjára, és akik a szükségesnél korábban beleőszülnek abba a küzdelembe, melyet a slampos érdektelenség, a trehány ostobaság és az igaztalan hálátlanság ellen vívnak, ami e vállalkozások nélkül nemcsak éhes, de otthontalan is lenne. Netán eltúloztam a dolgot? Feltehetően igen. De amikor az egész világ a nyomortanyákról zeng, szeretnék néhány együtt érző szót szólni azokról is, akik sikeresek. Akik óriási akadályok ellenére is egységbe szervezik mások erőfeszítéseit, és sikerre visznek dolgokat, hogy aztán rájöjjenek, semmi sincs benne: semmi, csak keserves küzdelem és néhány örömteli pillanat. Hordtam kis lábaskában vacsorát, dolgoztam napszámosként, voltam munkaadó is, és tudom, mindkét fél mellett felhozhatók dolgok. A szegénység nem jelent per se kiválóságot. A rongyok nem jelentenek ajánlást. Nem minden munkaadó kapzsi és zsarnok, mint ahogyan nem minden szegény szent. A szívem azért az emberért dobban, aki akkor is jó munkát végez, ha a ’főnök’ távol van, és nem csak akkor, amikor ott áll a háta mögött. Szívem azért az emberért dobban, aki ha megkapja a Garciának szóló levelet, csendben átveszi, nem tesz fel hülye kérdéseket, és sanda gondolat nélkül — hogy valami mást tesz vele, mint hogy eljuttatja a címzetthez — teljesíti, amit vállalt. Civilizációnk fejlődése — hosszú és kitartó kutatás az ilyen emberek után. Amit ő kér, meg fogja kapni, mert szükség van rá minden városban, minden faluban, minden irodában, minden üzemben, minden gyárban. A világ sóvárog az ilyen ember után. Szükség van rá. Nagy szükség van rá. Az olyan emberre mindig szükség van, aki ’elviszi a levelet Garciának’.Hasonló írások:

Karácsonyi pulyka

2012-01-09T01:13:53Z

Karácsonyi pulyka

Hogy emlékezzünk mit is fogyasztottunk 2011 Karácsonyán, leírom a mi pulykánk esetét a kíméletes sütőnkkel :)

A sütő nem szándékosan kíméletes, sajnos a pulyka sütése közben jöttünk rá, hogy 160 fok fölött kikapcsol…

Nos kezdjük ott, hogy kell egy kb 5 kilós bébipulyka (ez kb 10 embernek volt elég). Előző nap elő kell készíteni, mégpedig úgy, hogy jól megmossuk. Feloldunk egy nagy fazékban, kevés vízben kb 15-20 dkg sót, belenyomunk kb. 6-8 gerezd fokhagymát és beletesszük a pulykát. Legalább fél napot kell állnia ebben a sós-fokhagymás vízben, lehetőleg hidegben (pl. hűtő).

A sütés előtt töröljük szárazra a madarat, és tömjük meg. Pl. tegyünk bele almaszeleteket, rozmaring ágakat, zellert, répát… Kössük össze a lábait, tűzzük össze a hasát, tegyük tepsibe hassal lefelé és takargassuk be alufóliával.

Most jön a sütés rész. 220 -ra előmelegített sütőbe tegyük a csibét kb fél órára, majd 130 fokon süssük 6 órán át. Egy teavajat olvassszunk fel, keverjünk bele két evőkanál mézet. A lassan puhára sült pulykáról vegyük le a takarót és kenjük be alaposan a mézes vajjal. Süssük ismét 220 fokon kb 20 percig, amíg pirosrobogósra nem sül. Utána fordítsuk meg és kenjük be a hasát is.

A pulyka a lassú sütésnek köszönhetően nagyon finom omlós lesz, a bőre pedig piros és ropogós. Jó étvágyat! :)

Hasonló írások:

Szent Miklós ünnepéről

2011-12-08T23:47:33Z

Szent Miklós

Részlet az Ünnepi kalendáriumból:

Az adventi időn át vezető utunkon Szent Miklóssal egy újabb kép kerül a gyerekszobába.

A Mikulás-ünnep Szt. Miklós történelmi alakjához kapcsolódik, aki a IV. században élt. A hagyomány olyan embernek ábrázolja, aki szeretetet és jóságot sugárzott, és áldozatkész volt. Ezáltal vált ő a Karácsony előkészítőjévé, és útmutatóvá, amikor minden évben, az emberben a Krisztus születése újra meg akar történni.

Szt. Miklós tudja, hogyan lehet az utat az emberi lélek legbelsejéhez megtalálni, bepillantása van a kozmikus és a földi összefüggésekbe. Képileg kifejezve nem szokványos könyve van, hanem aranykönyve. Mert az arany az igaznak a képe, és mindig ott találkozunk vele, ahol pl. a mesékben a bölcsességre történik utalás. Ebbe a könyvbe objektív módon minden bele van írva, ami történt. Mennyire szeretnénk, ha lehetne a dolgokat meg nem történtté tenni, de ez sajnos nem megy. Csak a jócselekedetek által próbálhatjuk meg az egyensúlyt helyreállítani.

A Mikulás a Krisztusgyermek előhírnökeként jön és nem, mint a morál megtestesítője, vagy megszokott nevelői segítség.

Észleli a dolgokat, de nem ítéli meg, és örömöt mutat. Mivel az iskoláskor előtti kisgyermek egészen a pillanatban, a jelenben él, legjobb, ha az aranykönyvből olyan dolgokat olvas ki, amelyek az előző néhány napban történtek. A második hétéves szakaszban lévő gyermek már vissza tud tekinteni tetteire, és el tudja határozni, hogy valamit változtasson, vagy javítson. Így a Mikulás, aki az igaz mellett áll ki, és az emberben lévő jót szólítja meg, ezen gyermekek számára segítséget jelenthet, amikor a jóakaratukhoz fordul.

Szt. Miklós ellát minket útravalóval és ezért van az a jó szokás, hogy a gyerekeknek a csizmájába teszi az útravalót.

Melyértelműen az útravaló 3 dolog lehet:

alma: mint minden gyümölcsök képviselője, emlékeztető a tudás fájára,
diók: saját erőre van szükség ahhoz, hogy a belsejéhez hozzájussunk,
kenyérféle, mézes vagy fűszeres sütemény: a bennük lévő anyagok a szervezetet felmelegítik, és élettelivé teszik.

Más ajándékok meghamisítják a képet, a Mikulást Jézuskává teszik.

Valamikor minden gyermekben felébred a kérdés, hogy mi az igazság, hogyan jön el hozzánk Szent Miklós. A válasz erre a következő lehet: Miklós az isteni világban, a mennyben él és minden évben egyszer kölcsönkér a földön egy emberi alakot és hangot, hogy minden gyermekhez eljöhessen.

Mai világunkban nehéz megélni ennek az ünnepnek az igazi tartalmát. A fogyasztói társadalom betolakszik a családok életébe, az ajándékozást giccses tömegáruval próbálja ellelketleníteni. A szülő feladata és felelőssége, hogy a gyerekeknek példát mutasson az ünnep által, a valódi értékek és bensőséges ünnepi hangulat megteremtésével.

Hasonló írások:

Almás pite (Csenge 5 éves és 5 hónapos, Csanád 2 éves és 7 hónapos)

2011-11-29T22:57:09Z

Almás pite

Már egész jól lehet sütni – főzni Csengével és Csanáddal. A hétvégén egy nagyon szép almás pitét hoztunk össze közösen. Nekem az almapucolás művelet volt a legnyűgösebb (még ma sem tudom igazán jól pucolni…), a tésztázást viszont mindenki szerette (a nyers tésztát imádják csipegetni!)

A recept:

Csenge 2.5 bögre finomlisztet egy edénybe szitált, belekevert egy sütőport és Csanád tett bele egy csipet sót. Bele vágtam 200g apróra kockázott teavajat (én margarinnal nem szeretem), és közösen kézzel olyan zsemlemorzsa állagúra nyomkodtuk. Belemértünk ezután 2 evőkanál cukrot, 1 tojás sárgáját és 1-2 evőkanál vizet. Némi gyurmászás után lett egy kemény, de nem morzsálódó tészta, amit hűtőben pihentettünk amíg elkészült a töltelék.

A 6-7 db hámozott almát vékonyra felszeleteltem és összekevertem fél bögre cukorral amibe előtte 2 kávéskanál fahéjat és 2 evőkanál finom lisztet kevertem. A tészta 2/3 -ával kibéleltem a pite tálat, beletöltöttem az almát és lefedtem a maradék tésztával (óvatosan kell kinyújtani, a kemény tészte könnyen szakad)! A széleket összenyomkodtuk Csengével (közben a Csanád elaludt), a tetejét bekentük tojásfehérjével, megszórtuk cukorral, lyukakat vágtunk rá és bevágtuk a sütőbe. 150 fokon kb 1.5 órán át sült ilyen szép barnára.

A pite nagyon finom lett, de Csenge kifogásolta az almaszeleteket, állítása szerint a másik fajta almáspite sokkal jobb, mert abban nem látszik az alma (reszelve)…

Hasonló írások:

A civilizációról

2011-11-04T22:45:32Z

A kor, amit szerettünk

Régi korok sűrített tapasztalatait olvasva, történelmi írások vagy próféciák esetleg kortárs gondolkodókat hallgatva azt érzem, nincs remény. A világ sorsa számunkra, emberek számára nem átlátható és választható csupán átélhető. Az átélés személyes mélysége az, ami számít. Az aranykor legendái és e korról mint a hosszú és lassú leépülés korszakáról mesélők (pl. védák) megérintenek és igaznak hatnak. Ilyenkor egy pillanatig elfog talán az az élmény hogy kár ezért a szép világért, de a következő pillanatban ezt érzem:

The year’s at the spring,
And day’s at the morn;
Morning’s at seven;
The hill-side’s dew-pearled;
The lark’s on the wing;
The snail’s on the thorn;
God’s in his Heaven—
All’s right with the world!

különös tekintettel az utolsó két sorra.

Amikor lelkes fiatalok megmozdulásait, előadásait hallgatom időnként eljátszom azzal a gondolattal, mi lenne ha elhinném néhány percre, órára, napra, évre, életre hogy minden ember ilyen lelkes, nem beletörődő, tudatos és tiszta. Ha figyelmemet csak rájuk irányítom, azokra akikre érdemes, élhetek -e úgy, mintha a világ nagyobbik része nem is létezne? Vagy élhetek úgy, hogy az ablakon kitekintve egy összeomló civilizációt látok, belül pedig béke van és nyugalom?

Nem keresem a híreket, nem is figyelem őket napi szinten, de ami eljut hozzám, megerősíti bennem azt az élményt hogy a fogyasztói társadalom: kultúra gyilkos. Mindez körülöttünk, így ahogy van és amerre halad, nem tartható fenn és össze fog omlani. Szerintem ezt érzi a korosztályom (vagy a fiatalabbak) nagyobbik része is és beletörődnek. Alig alig vannak azok, akik úgy érzik, hogy ők személyesen tehetnek valamit, tehetnek bármit is a szakadék szélén. Túlságosan elhitték már azt, hogy a túlnépesedés és az erőforrások szűkössége miatt, a 7mrd ember léte hajszálon függ. Túlságosan elhitték azt hogy csak ez a típusú rendszer és kultúra az, ami még életben tud tartani ennyi embert. Talán abba sem gondolnak bele, hogy a 7mrd ember mekkora hányada él már most is a pokolban.
Kicsit mindenki körülöttem arra játszik, hogy időt nyerjen, húzza az időt valahogy. Pl. úgy, hogy emigrál “jóléti” államokba, ahol néhány évtizeddel később következhet be az összeomlás. Van aki pont ezért marad, mert azt érzi, hogy ott már meg is történt ez az összeomlás és itt még van hátra néhány évtized.

Jómagam is azt éreztem és kicsit érzem ma is, hogy a gyermekeim miatt menni kellene, minél messzebre (pl. Ausztráliába). Olyan helyre, ahol legalább a jómódúaknak van lehetősége minőségi életre, minőségi kultúrára. Ahol a jómódúak közé kerülni valamivel könnyebb. Ahol pénzért lehet még választani minőségi óvodát, iskolát, lakóhelyet, táplálékot, levegőt és vizet.

Nem hiszem, hogy meg tudom, sőt azt sem hogy meg kell fordítanom a világ vagy az ország sorsának alakulását. De azt hiszem és érzem hogy feladatom jó példát mutatni, legalább a velem kapcsolatba lépő személyek miatt. Azt mutatni, hogy lehet másképpen és lehet jobban élni.

Lehet élni a városban úgy, hogy nem a város levegőjét szívom és szennyezem, nem azt és ott vásárolok ami a legkényelmesebb, nem úgy szórakozom, dolgozom, gyógyulok és szülök ahogy a város szerint kellene.

Keresni, illetve ha nem találom, építeni szeretném a számomra és családom számára elfogadható alternatív valóságot, bízva abban, hogy ez a valóság kapcsolódik más, hasonló gondolkodású ember valóságához.

Civil mozgalmakban való hozzájárulásaim és tájékozódásaimból azt a tapasztalatot szűrtem le, hogy a világ káprázata túlságosan sokszínű, Maya fátyla túlságosan ráncos ahhoz hogy egyetlen közös koherens világképe legyen akár csak egy maroknyi embernek is. Lehet, hogy a világképek néhány pontban hasonlítanak, de számtalan egyéb ponton el fognak térni. Ez bizony a mai “kultúra”, a rengeteg zaj hatása, amiből mindenki kicsit mást tart meg információként, tájékozódási pontként…

Bábel van.Hasonló írások:

Ősz, babavárás, állatkert (Csenge 5 éves és 4 hónapos, Csanád 2 éves és 6 hónapos)

2011-12-27T23:32:53Z

Az ősz leginkább babavárással telt. Geni az utolsó előtti napon is úgy mozgott, mintha nem lenne egy görögdinnye a pocakjában :)

Csengének az ovi nehezen indult, feszültségekkel terhelt évkezdéssel. Az egyik óvónéni megbetegedett, a másik pedig váratlanul elment. Azóta szerencsére rendeződött a helyzet. Balettozni is elkezdtünk, Ani-mami boszorkányos szerkójával, de egy idő után nem volt annyira vonzó a vegyes csoport. A testvérek nagyon aranyosan fogadták Csongort. Csanád eleinte még – fáradtabb perceiben – rendezett néhány féltékeny jelenetet, de ezek egyre ritkábbak.

Hasonló írások:

Emich Csongor megérkezett

2011-10-03T22:18:17Z

Emich Csongor

Ez volt talán a legszebb érkezés az összes közül. Annyira nyugodt, békés és meghitt…

A két nagy Cs Adrinál, mi pedig kettesben vártunk egy éjszakán át, majd utána egészen kora délutánig, amikoris 13:43 -kor előbukkant a kis micur.

Egy kedves kollégám ezt a dalt küldte az új lakónak:

Itt láthatóak az első napok fotói:

Jókívánságok:

Hasonló írások: