Gothpaladinus Hírblogja

Summertime Sadness

noreply@blogger.com (Slayer Gothpaladin) — Mon, 03 Aug 2026 00:26:57 +0000

Ahogyan telnek és múlnak az évek, egyre inkább azt veszem észre magamon, hogy szinte csak olyankor veszem elő a Bloggert, amikor úgy érzem, hogy valami nagyon nyomaszt engem belül és muszájnak érzem kiírni magamból, de nem akarok senkit privátban terhelni velük és Instán/Threads-en nem mutatna jól az ilyen. Sokszor csak úgy írok itt valamit, aztán végül közzé sem teszem, csak a piszkozatok között marad.

Mondjuk ha belegondolok, hogy honnan is indult az én blogger életem és milyen irányt vett... akkor valószínűleg azt látnátok bennem, hogy egy életvidám, kreatív, közönségkereső és sokszínű kisfiúból egy olyasvalaki lett nagykorára, aki inkább csak magának való, elkeseredett és sokkal inkább csak a rosszat látja maga körül. Ez részben sajnos tényleg így is van. Részben viszont azért történnek jó és becsületre méltó dolgok is.

A legjobb dolognak, ami az elmúlt évek során történhetett velem, az érdi baráti köröm megalakulását gondolom. Ikeás karrieremmel egy időben indult ez a sztori, és bár az elmúlt öt és negyed évben sokat változott az aktív összetétele, mind a mai napig megmaradt belőle egy stabil keménymag, akikkel mindig tök jól tudom érezni magam. Huszonhét évesen léptem be tizenhárom-tizenöt évesek körébe, és még ha akadtak is ebből eredő előítéletek, mindig igyekeztem mindent megtenni azért, hogy ezeket idővel minden érintett félre tudja tenni és azért értékeljen engem, aki vagyok és hogy minden nehézség ellenére is végig kitartottam mellettük. Ez meg is hozta a gyümölcsét: egyre és egyre jobb csoportos programok születtek, és ezek olyan szép emlékeket hagynak bennem, hogy mindig jó rájuk visszagondolni. Időnként egy-egy gyengébb láncszem azért hajlamos kihullani, szóval sokszor tényleg csak a keménymag marad egyben, de így is tök szerethető marad ez az egész társaság.

Amit még szintén meg akarok említeni, az az, hogy nemrégiben ismét Szarajevóban jártam. Ennek nem egy szokványos apropója volt: egyik volt osztálytársammal, Nikivel, akivel anno általános iskola felsőtagozatosként hát finoman szólva nem jöttünk ki valami jól (mondjuk ki: rideg, rivalizáló, ellenséges volt a kapcsolatunk osztálytársként), egyszer egy kis újpesti pékségben összetalálkoztunk, s mint kiderült, ő ott dolgozott. Ez a találkozás teljesen felülírt mindent, ami a múltban történt: olyan kedélyes, olyan baráti beszélgetés indult akkor köztünk, amit a felnőtté válásom egyik legkedvesebb emlékeként tudok számon tartani. A kis pékség sajnos hamar tönkrement, de Nikivel fennmaradt köztünk a nagyon jó személyes kapcsolat. Tőle nem sokkal a találkozás után kaptam is egy olyan üzenetet, amit példaértékűnek tartok és amiért Nikit nagyon nagyra becsülöm és nagyon köszönöm is neki: nyíltan bocsánatot kért mindazokért, amikkel anno osztálytársként ellenem tett. Ez számomra egy óriási lélekemelő pont lett az életben; mivel sem tudnám jobban illusztrálni, amikor azt mondom, hogy sosem szabad feladni? Igen, gyerekek voltunk, tele gyermekbetegségekkel, de ha valaki ilyenné válik nagykorúvá, a szememben ilyen az _igazi_ felnőtt.

Na de hogy mindezt miért is meséltem el? Ennek az az oka, hogy a pékség bezárása után Niki Szarajevóba költözött, és még korábban volt is, hogy beszéltem vele a városról, hiszen 2020 februárjában én is ott voltam, bejártam a nagyját. Érett tehát bennem az ismétlés. Sajnos Niki nem tartózkodott a környéken, amikor lett egy jó alkalmam rá, hogy egy majdhogynem nyolc munkanapos hetet követően újra Szarajevóba tudjam venni az irányt, de megígértem neki, hogy mesélek arról, hogy milyen volt újra ott lenni, milyennek látom így közel hat és fél évvel később.

S hogy milyennek találtam most Szarajevót? Hát, voltak benne tök jók meg kevésbé jók is, nézzünk is pár konkrétumot.

Ami nagyon nem volt jó, az az, hogy miután megérkeztem az autóbusz-állomásra és elkezdtem besétálni a főútra és azon keresztül az óvárosba, akkor idehaza még elég hűvös és borult idők voltak, ott viszont a 34 fokos felhőtlen időben alig találtam árnyékot. Urbanisztikailag ugyanis valamit nagyon benéztek azok, akik az ottani nemzeti múzeum környékén jelölték ki, hogy hová ültessék a főút menti fákat, ugyanis a napállás miatt pont nem a gyalogos járdára jutott az árnyékból, hanem az útnak egy olyan részére, ahol nem jár senki, ezzel szembesülni pedig baromi kellemetlen volt. Az óvárosba érve már jobb volt a helyzet, de az odáig tartó részt inkább hagyjuk is.

A következő fekete pont az volt, hogy ha már ennyit kellett a tűző napon gyalogolni, gondoltam, beugrok a Sarajevo City Center (SCC) nevű bevásárlóközpontba venni valami hűvös frissítőt. Aha, gondoltam nagy naivan, hogy ez ilyen egyszerű lesz... Hát nem volt nyitva! Aztán ahogy mentem befelé a városközpont felé, alig láttam nyitva tartó helyeket. Na mondom bakker, nálunk már tíz éve megszűnt a vasárnapi boltzár, de itt még mindig érvényben van... Szinte csak és kizárólag az óvárosi főtéri nagy mecset körül lehetett nyitva tartó boltokat, kávézókat találni. Persze, mert hiszen ott _tényleg_ még ma is az a reális, hogy vasárnap mindenki vagy templomba [mecsetbe] jár, vagy ki sem mozdul otthonról. De ami az egészben a legérthetetlenebb volt számomra, az az, hogy még a vendéglátóhelyek többsége is zárva volt. Oké, értem én, hogy ilyen a muzulmán kultúra... de... nem éheznek meg az ott élő emberek? Mindenki csak a mecset körüli (méregdrága) helyeken étkezik, vagy ezt így hogy? Ráadásul kerékpáros ételfutárokat sem láttam aznap dolgozni, tehát még csak az az opció sincs, hogy ilyenkor kiszállítással oldanák meg a dolgot. Még csak az az étterem sem volt nyitva, ahová hat éve ültem be ebédelni, az Ilidza autóbusz-állomási iChicken. Végül Ilidzán a Taco Bell-be ültem be "tízóraizni" (délután öt órakor sikerült csak a célra megfelelő helyet találni, kicsit sem észbontó), ami olyasmi, mint nálunk a Pesti Pipi. Az viszont full jó volt, amit ott kaptam, igaz, még a magyar inflációs árakhoz képest nézve sem hatott olcsónak, de ha nincs más, miközben a gyomrom már kezdte felmondani a szolgálatot az ürességtől, akkor nem lehet mit tenni...

Maga Ilidza egyébként tök kellemes élmény volt. Bementem a városligetbe és a fő sétáló korzóra is, na az bezzeg tele volt élettel. Az onnan visszajutás a belvárosba viszont azt reméltem, hogy pofonegyszerű lesz: gondoltam, veszek egy jegyet a 3-as villamosra a végállomáson és meg is van oldva a dolog. Ja, csakhogy még a végállomáson sincsen lehetőség kártyás fizetésre, a legközelebbi ATM automata meg az istennek sem akarta beolvasni a bankkártyám adatait az NFC-érintős módszerrel ötszöri próbálkozás után sem, jegy nélkül meg nem szállhatok fel a villamosra. Jó, akkor nézzünk a Bookingon bérautót... Két óra múlva tudna csak odaérni. Na mondom még csak azt kéne, hát bakker, ennyi idő alatt gyalog is visszajutok... El is indultam gyalog, végül egy kicsivel a Stup csomópont előtt sikerült végre egy olyan helyet találni a főút mentén, ahol egymás mellett volt két ATM is és ott bezzeg a legelső kísérletre meglett az azonosítás és végre fel tudtam venni készpénzt (40 márkát), hogy abból fedezni tudjak minden hátralévő ottani fizetést. Egy jó kétezer Forintot vont le pluszban a bankom a külföldi ATM-s tranzakcióért, de úgy voltam vele, hogy inkább veszítsek ennyit, mint hogy végig kelljen caplatni gyalogosan és hogy ki tudja, hol lesz még szükség készpénzes fizetésre kártyás opció híján. A Stup állomáson ki is fogtam az egyik legrégebbi villamost, szerencsére full jó arc volt a járművezető, még meg is kérdezte tőlem, hogy honnan jöttem, tök jót tudtam vele dumálni útközben.

Végül, de nem utolsósorban jött a szállás, amihez az 1984-es olimpiára épült Hotel Holiday-t választottam. Nos, a szálloda mind a mai napig igencsak őrzi a nyolcvanas évekre jellemző brutalista építészeti vonásokat, de maga a szoba, amit ott kaptam, kifejezetten korszerű és modern bútorokkal volt felszerelve, és mivel a hetedik emeletén foglalt helyet, így az ablakból baromi jó kilátás is nyílt a városra. A szobát nem érheti panasz: nagyon tiszta és rendezett volt, a klíma is tökéletesen működött és a Wifi is, bár a net kicsit lassú volt, de stabil. Apropó, itt jegyzem meg, hogy Szarajevón és Ilidzán kívül szinte mindenhol az országban csak 3G/HSPA szintű lefedettséggel találkoztam [Magyarországon ilyennel nem is lehet már találkozni, hogy 3G, nálunk mindenhol minimum 4G-sre cserélték a régi 3G antennákat, ha nem rögtön 5G-re], még a 4G/LTE-ből is csak az egyik leglassabb változat érhető el. Mondjuk benne van a mobilszámlámban a havi 5 GB EU-n kívüli roaming net előfizetés mindkét telefonszámomra, így nem lett volna baj akkor sem, ha a szállodai Wifi nem működik, de mivel ha lassan is, de hibátlanul ment, így szerencsére nem kellett belőle sokat elhasználni. A végén pedig olyan jót aludtam, hogy azóta sem volt egyszer sem annyira jó és annyira hatékony alvásom. A reggeli... Na, az aztán kifejezetten bosnyák volt. Igencsak szűkös választék jellemezte, bár az alapanyagok minősége korrektnek mondható. Az viszont némi morgásra adott okot, hogy a melegételeket nem tartották annyira melegen, hogy ne hűljenek ki pillanatok alatt, mire az asztalhoz vittem belőlük. Ez persze javítható dolog, és igazából ennél nagyobb gondom nem is volt a szállással. Cserébe azon ténynek, hogy a kávéautomata forró kakaót is adott, na annak nagyon örültem.

Konklúzió: ha még valamikor újra Szarajevóba mennék, szívesen választanám újra ezt a helyet szállásért. Maga a város pedig tele van jobbnál jobb látnivalókkal, de legközelebb inkább nem vasárnapi napot töltenék ott, hanem olyat, amikor nyitva is lehet találni városszerte mindent.

Szóval... Ilyen volt. Ott és akkor felemásnak hatott, de minden jó, ha a vége jó, nem? A látogatás vége pedig jó volt. Egyedül a bródi határmenti ellenőrzés az, ami erősen nem volt kellemes, mert egy egész óra ráment, hogy normálisan tovább engedjenek minket, ráadásul még a vámosok is ellenőriztek. Na de annyi baj legyen... Nem volt belőle gond, csak hosszadalmas és unalmas volt. De túléltem, utána meg már sima volt a haladás a hazafelé vezető úton. Úgyhogy erről ennyit.

Viszont most hogy ránéztem az órára... Éjjel 2 óra 24 perc van. Azt hiszem, elég lesz most már, így is annyit írtam, hogy lassan össze fognak folyni előttem a betűk.

Na, jó éjszakát!

Harminckét felett a hétköznapokban

noreply@blogger.com (Slayer Gothpaladin) — Mon, 27 Oct 2025 10:34:00 +0000

Ismét eltelt több, mint egy teljes év a legutóbbi írásom óta. Az őszintét megvallva eléggé ki is ment a fejemből ez a platform, a ma reggeli Google Play-s Blogger mobilalkalmazás frissítés juttatta csak eszembe: jé, tényleg még itt van ez is.

Mik mennek mostanában? Stabilan dolgozom, szeretem a munkámat, a legutóbbi poszt óta talán egyszer sem voltam beteg, szóval igazából tök jól működnek a dolgok. Talán éppen ez volt itt a csend fő oka: a nyugalom. A konzisztencia, hogy nem nagyon történik velem semmi olyan igazán rendkívüli, ami olyan, hogy na, akkor most fogom magam és ezt muszáj magamból kiírni.

Másfél hete töltöttem be a 32-t. A korábban megszokottnál szembetűnően szűkebb körökben, csöndesebben zajlott az ünneplés, noha ez nem volt előre tervezett, tehát én azért egy nagyobb létszámot próbáltam hozzá megmozgatni - sikertelenül. Sebaj, a legközelebbi részek így is aktívan jelen maradtak, de egyértelműen érződik, hogy ez most közel sem az a hosszúra nyúlt szülinapozás, mint tavalyelőtt, amikor több, mint egy egész hónapon át még javában szinte minden a szülinapomról szólt és jóval szélesebb körök előtt.

Talán a legszebb rész az volt, amikor még tizennegyedikén, Bécsből hazafelé úton a Regiojeten a vasúti fülkében ülő utastársakkal közösen tudtunk koccintani és vidáman dumálni kötetlenül mindenről. Az egy olyan út volt, ami igazából már két nappal előre a legünnepélyesebb hangulatot biztosította. Lehet, hogy az akkori úti társakat csak akkor és csak ott láttam az életben, de ha bármikor valaki nekem őket fogja felidézni, akkor mindig úgy leszek a dologgal: igen, ez így volt szép, pont úgy és pont velük.

Meg úgy általánosságban elmondható, hogy az idei szülinapom legjava valójában még a szülinapot megelőző napokban zajlott. 11-én ugyanis nagy útra indultam: előbb Münchenbe buszoztam, majd Nürnbergbe vonatoztam, hogy végül ez utóbbiról 12-én napkeltére Lausanne-ba érhessek a barcelonai busszal. Kevés alvással, sok aktivitással, komoly városjárásokkal telt ez a néhány nap, Lausanne és elővárosát alaposan végig is tömegközlekedtem, igazából kb. mindent kipróbálva abból, amit az Olimpia fővárosa nyújt. A város amúgy erősen Fonyódot juttatta eszembe, különösen a tóparti része (Ouchy) meg ahogyan mögötte kezdődik a végeláthatatlan és igencsak meredek hegység. Ott aztán nem lehet a motorerősségen spórolni: kell ám az a rengeteg lóerő, ha valaki ott akar közlekedni.

Ezt követte másnap délután egy újabb igencsak hosszú buszozás Bécsbe, addigra viszont már annyira elfogyott bennem a szufla, hogy Erdbergbe érve egy darabig nem is nagyon volt ötletem, hogy mit csináljak itt. Húsz perccel előbb értünk oda a tervezett időnél, így még tök sötét volt, nem volt semmi nyitva, még maga a buszpályaudvar sem, úgyhogy mit lehet tenni? Jobb híján úgy döntöttem, hogy elkezdek metrózni. Ennek az eredménye az lett, hogy - az ott töltött időszak első felében végig azzal küszködve, hogy ne aludjak be teljesen - sikerült Bécs összes metróvonalát elejétől végig beutazni. Ennek végén az ottani északi Ikeába beugrottam ebédelni, ez adott végül egy olyan energiabombát, hogy végig tudjam csinálni a nap hátralévő részét és hogy a végén jöhessen a fentebb említett Regiojetes hazaút, amiért már önmagában is úgy érzem, megérte ezt az egészet végigcsinálni, végig kitartani. Hazaérve aztán az eredmény több, mint 13 órányi alvás lett majdnem végig egy huzamban, de utána már minden rendben is volt. Szóval baromi hosszú, eszméletlen kitartást igénylő, de kiváló sikerességű utat zártam.

Na, és te hogy vagy? Írd meg kommentben!

Forró nyár volt

noreply@blogger.com (Slayer Gothpaladin) — Sat, 13 Jul 2024 00:26:00 +0000

36/22 fokos középhőmérséklet másfél héten keresztül? Üdv a valóságban, üdv 2024-ben.

Évek óta nem jutottam el odáig, hogy ide valami olyat írjak, amit közzé is vagyok képes tenni. Piszkozatokat írtam itt már egy csomót, de valahogy nem éreztem egyszer sem azt, hogy azokat ne lenne jobb inkább csak magamnak tartani. Ilyen volt például az, amikor egy régebbi barátot elvesztettem az élők közül, vagy amikor felbukkant valaki régebbről, akinek az újra feltűnése is teljesen felkavart bennem valamit, ami akkor lelkileg rendkívül megviselt és olyankor jellemzően hetekig nagyon lent voltam hangulatilag. Ezeket tehát noha akkor ki is írtam magamból, itt viszont szándékosan nem konkretizálom és nem is fogom közzétenni később sem. Akit érdekel, privátban elmesélhetem, de annyi.

Éjjeli kettő óra múlt, sőt már majdnem negyed három van, amikor ezen sorokat írom. Kb. 23-01 óra között a Majesty Gold játékot nyomtam a Steam Deck-en, jó volt vele egy kicsit nosztalgiázni. Utána egy kis YT-s videónézés, némi zenével és F1-el, meg persze egy kis gameplay a frissen megkezdett Age of Mythology Retold bétával, ha már tegnap este az Extended Edition-t is toltam két küldetés erejéig, még a Titans kiegészítő kampányából. Mostanában ezek kötnek le a leginkább. Meg persze az ETS2 ProMods... Vagy néha egy kis Minecraft. Meg ami éppen jólesik.

Az a jó, hogy javarészt szabadon választható, hogy épp mivel töltöm a pihenőnapokat. Ebben a hőségben most ez egy egész napos itthoni időtöltésnek volt tervezve és az is lett valóban. Ma és holnap vár a hétvégi munka, kíváncsi leszek, hogy ebben a hőségben mennyire lesz látogatottságunk, hányan mernek kimozdulni hozzánk. Na de ez már a jövő zenéje, még ha csak egy jó 12 óra van már csak addig hátra. A jelen azt jelenti, hogy ideje aludni, mert az órára nézve 2:22:22-t látok, és nem nagyon kéne tovább fent lenni, noha az elmúlt hetekben szép lassan elkezdtem visszaszokni az éjjeli fennléthez és az egész délelőttök átalvásához. Kivéve persze, amikor munka van, de azon kívül... Á, hagyjuk is.

Ha még így 2024 közepén is erre jönnél és ezen sorokat olvasnád, úgy neked is kívánok kellemes nyarat!

Na, jó éjszakát!

Fejest a tavaszból a télbe

noreply@blogger.com (Slayer Gothpaladin) — Mon, 28 Feb 2022 18:46:00 +0000

Amikor az ember Internet Explorert használ, néha észre sem veszi, hogy mire eljutott odáig, hogy megírja az év első posztját, addigra letelik két teljes hónap az évből, jóllehet az időjárás nem igazán állt ezalatt a helyzet magaslatán. Egyszer szélviharok, egyszer melegrekordok, egyszer erős fagyok, gyorsan ugráló hőingás, kettős frontok... Mindenki imádja őket, mi? Megnyugtatásul közlöm, hogy én sem. Az egész végére persze csak olaj a tűzre az, hogy mire eljutottunk a Busójárásig, addigra egyértelművé vált, hogy ez már nem a tél zárása és a tavasz köszöntése, hanem pont az ellenkezője történik most: az eddig eléggé tavaszias időket most, február/március fordulóján váltja fel a téli hideg.

Merre lehet ilyenkor tekinteni? Előre? Nem? Hátra? Nem? Felfelé nézni? Hát, inkább csak ha éjszaka fényszennyezéstől javarészt mentes környezetben vagyunk, és olyankor tisztán kivehetők a csillagok, s lehetőleg épp úgy hétfőn tegyük, mint amikor én ezeket a sorokat írom. Nézzünk tehát egyébként csak egymásra és önmagunkba: ezt kértük? Hát, meg is kaptuk. Betenném a fenyőfa alá, főleg mivel tegnap nagyon az volt az érzésem, hogy ki kéne tenni ismét a karácsonyi díszeket és meg kéne gyújtani az adventi gyertyákat, vagy épp a gáztűzhelyeken lévő négy gázrózsát, ahol ennek a hagyománynak a modern megoldásával szeretnek élni a népek. Csak aztán a gázszolgáltató nehogy kicsit magasabb számlát küldjön a korábban megszokottnál... Engem személy szerint nem fenyeget ez a veszély, mivel nálunk nincs a lakásban elérhető gázszolgáltatás, nálunk a sütő és a fűtés is villannyal megy, így ez nálunk nem opció, de akinek inge, nyugodtan vegye magára.

Amúgy... az év első öt hete valami ritka katasztrofálisan telt számomra. A hatodik héttől kezdtek csak jobbra fordulni a dolgok, de addigra már az volt bennem, hogy hasonló mértékben kiszenvedtem, mint tavaly augusztusban a csoportos 500+ vasúti túra után röviddel. Mostanában meg... úgy érzem, csomó mindennel le vagyok maradva abból, amit még januárban el szerettem volna intézni, de kifogytam a rájuk fordítható időből és energiából. Most meg ezek mind felhalmozódtak és azt sem tudom, épp hová kapjak, így csomót bakizok is ezek súlya alatt, próbálva újra felépülni a romokból, ami közel sem zajlik zökkenőmentesen. Talán majd márciusban fel tudok ismét zárkózni, de ezt a februárt sajnos már így zárom, elmaradások közepette.

Ha egy valami van, ami még úgy egész jól megy mostanában, az a munkavégzés, de január végére el is jutottam odáig, hogy talán túl jól is ment ahhoz, hogy mellette másra is maradjon időm. Utólag talán nem fogom megbánni, de az biztos, hogy szükségem volt arra, hogy az eljövő hónaptól kezdve lecsökkentsem a munkanapjaim létszámát. Nyilván ez kevesebb fizetéssel is jár, de én úgy vagyok a dologgal, hogy inkább keressek kevesebbet, csak ne legyen az, hogy átesek a ló túlsó oldalára azzal, hogy túlvállalom magam munka terén. Januárban ugyanis ez történt, csakhogy tavaly év végén még egyáltalán nem ezzel számoltam. Szerencsére meglett rá a megfelelő megoldás, így fel tudtam lélegezni, de az ehhez vezető út számomra jóval hosszabbnak hatott, mint ameddig valójában tartott. Na, mindegy, a lényeg, hogy így már nincs az, hogy úgy járnék be munkába, mint aki totál ki van facsarva és nincs semmi életkedve, hanem ismét tudok mosollyal és optimizmussal kezdeni műszakot. S azért az elmúlt háromnegyed év során úgy érzem, belejöttem a dologba, már egész rutinosan végzem a dolgom, s igyekszem minden kollégámat jobb kedvre deríteni, amennyire tőlem kitelik. E téren egyébként a későbbiekre ki is gondoltam valamit, hogy hogyan tudnám a jelenleginél jóval komolyabban kamatoztatni az abból eredő örömöt, hogy mind a mai napig mindenkivel tök jól eltalálom bent a közös hangot, de erről még kell bent beszélnem a vezetéssel. Remélem, részben erről is fog szólni az eljövő hónap, ez ugyanis sokat befolyásolhat az Ikeás jövőm alakulásán, de bízom a sikerben.

A feje tetejére állított év dióhéjban: 2020/2021

noreply@blogger.com (Slayer Gothpaladin) — Tue, 15 Jun 2021 22:23:00 +0000

Nagyon sokszor bennem volt az mostanság, hogy ide is kéne írjak valami újat, de egyszerűen... Nem állt össze a fejemben semmi, hogy mégis miről s mikor lenne a legjobb.

Ott tartunk, hogy majdnem egy teljes éve nem írtam már ki itt magamból semmit, pedig többet fordult ezalatt a világ velem és körülöttem egyaránt, mint máskor négy év alatt.

Ugye bejött tavaly március közepén ez a hülye járványhelyzet, ami minden addigi elképzelést felülírt. 2020 július végétől október elejéig az újpalotai Pólus Center Tescoban dolgoztam áruminőségi ellenőrként, aztán viszont az egekbe szöktek a járványügyi számok és minden bezárt, ami szóba jöhetett volna addigi munkám utódjaként, így hosszú ideig munka nélkül maradtam. Lett volna időm tehát írni ide, de az első bekezdésben írtak miatt ez eddig elmaradt.

A megoldást végül a 2021 áprilisi enyhülés okozta nyitási hírek hozták, amikor is végül sikerült egy olyan álláshirdetést találnom, ami ténylegesen is bevált és ami immár öt hete a munkám; ez a budaörsi IKEA lakberendezési áruház étterme, ahol éttermi tálalóként helyezkedtem el. Ezzel pedig, hogy bekerültem az Ikeához belsősként, gyakorlatilag idestova nyolc teljes évnyi rajongásom tudott beteljesedni, ugyanis még anno 2013 tavaszán kezdtem először önállóan kijárni a budaörsi Ikeába, és amíg ismerőseim többsége a zuglói áruházat kedveli jobban, én már akkor is inkább Budaörsre jártam ki szívesebben az ottaniba. A soroksári akkoriban még legfeljebb egyes személyek távoli vágyálmaiban létezhetett...

S talán ebben az egészben abba a legdurvább belegondolni, hogy életem legelső párkapcsolati szakítása is éppen az IKEA áruházon belül zajló ellentétekből eredt ezelőtt szűk kilenc évvel, bár az még az Örs vezér téri áruházban zajlott, de néhány évvel később pont ugyanazon volt barátnőmmel együtt látogattunk ki egy ízben a budaörsi áruházba is... Szóval ennek az előzményei, hogy én most ennyi év után belsős lettem, fordulatosabb és bonyolultabb, mint azt bárki hihetné.

És akkor arról még csak nem is beszéltem, hogy öt éve még az akkori csoportos 500+ vasúti túra személyes megszervezése is részben az Ikeában zajlott, amit azért említek most, mert idén nyáron is lesz ilyen csoportos vasúti utazás, már félig készen is van a szervezése, bár még kissé képlékeny, de kezd látszani az eredménye. A munkámon kívül javarészt ennek a szervezésén dolgoztam eddig így az idei tavasz végétől kezdődően, talán ez lesz az idei nyaram legfontosabb két napja, amikorra ez beteljesül.

Mivel engem még 2021 február/március fordulója körül kapott el ez a nagy népi vírus, de lényegében egyetlen napomat ütötte csak ki, utána teljesen simán kigyógyultam belőle, én egyelőre nem jelentkeztem az oltásra, mert most két napja a budaörsi kormányablakban így is el tudtam intézni, hogy a pozitív ellenanyag teszteredménnyel én is jogosulttá váljak a védettségi igazolványra, amit most a napokban fogok tudni átvenni postán, onnantól kezdve pedig lényegében tök szabad nyaram lesz, az ugyanis egészen 2021. augusztus 30-ig lesz érvényes.

Csomó mindent írhatnék még, de mivel amikor ezen sorokat írom, éjjel negyed 1 elmúlt, nekem meg 8:20-kor ébresztő van, mert 11 órától műszakban vagyok, így muszáj vagyok ezen a ponton befejezni ezt az írást. Viszont ne feledjétek: ami késik, nem múlik, MÁV. Szóval ha ennyit kellett is várni itt az új posztra, de végül most csak eljött ennek is az ideje. Így meg már végre egyszer nyugodtan tudok majd aludni amiatt, hogy csak sikerült végre mindezt kiírni magamból. Na, jó éjszakát!

Így fogyott el 2020 első fele - és vele együtt én magam is...

noreply@blogger.com (Slayer Gothpaladin) — Sat, 20 Jun 2020 01:52:00 +0000

Igen, tudom... Nem pont ilyennek terveztem a 2020-as évet, hogy egészen június második feléig egy darab posztot sem fogok ide kiírni, pedig nem volt eseménytelen az elmúlt fél év sem, de valahogyan ez sosem jutott megfelelő időben eszembe, hogy ide is kéne már valami érdemlegeset írni. Mostanáig.

Hétfő este például vettünk anyuval itthonra egy új, Szarvasi SZV-611 típusú kávéfőző gépet. Ez elsősorban azért fontos, mert így végre ha megint bejönne valami olyan rendkívüli karanténszezon, mint ami idén március közepén indult globálisan emiatt az előre nem látott Covid-19 járvány miatt, akkor ne legyen az, hogy nincs rendes kávézásra módunk, mivel hetekig az összes kávézó zárva tartott. S emellett az is lényeges benne, hogy ezzel végre valahára el tudtam kezdeni itthon, házilag, avagy ahogyan a karantén alatt mondani volt szokás: home office-ban gyakorolni a kávéfőzés és hozzá a tejhabosítás mikéntjét, mivel a Nem Adjuk Fel Szociális Szövetkezetből tavaly július másodikai kilépésem óta erre nem volt lehetőségem, most viszont csaknem egy teljes év leforgása után ismét bele tudok így végre jönni a témába, ezáltal szükség esetén nem lesz az, hogy azért rontok el egy ilyet, mert kijöttem a gyakorlatból. Tiszta haszon, nem?

S ha már home office: a karanténszezon kezdete sajnos az Artisjus-nál való munkaviszonyom végét is jelölte. Március 12-én még rendesen végigdolgoztam bent a délutánt, 16-án viszont jött a hír, hogy holnaptól ne menjek be, mert nincs hova, ugyanis bezárt az iroda, az egész cég átállt a távmunkára, az én munkaköröm pedig nem volt alkalmas távmunkában végezhetőnek. Ehhez még pluszban jött az a lesújtó tény, hogy noha március 14-én kora reggel forgalomba állt Budapesten az első MÁV-os Stadler KISS típusú emeletes motorvonat, de akkor még talán senki sem gondolta, hogy alig egyetlen nappal később, 15-én lesz az utolsó utasforgalmi napja is egyben... A 16-án életbe lépett határzár miatt ugyanis a Stadler azonnali hatállyal hazarendelte Magyarországról a tesztelési személyzetet, így az addig oly ígéretes KISS projekt hirtelen teljesen be is halt. Most június közepére végre éledezni kezdett ismét a dolog, a határzár feloldásával visszatérhetett a személyzet, s tegnap már csatolt szinkronüzemben próbázhattak az 1-es vonalon, ill. azért időközben szép csendben el is készült közülük néhány egység Dunakeszin, szóval még ha jelentős késéssel is ugyan, de valószínűleg a nyár második felétől ismét lehet majd rajtuk utazni.

Vissza márciusra! Én magam személy szerint nem féltem a vírustól, s amíg csak megtehettem, igyekeztem minél többet házon kívül tartózkodni. Március 24-én azonban kijött rajtam egy nem várt tüszős mandulagyulladás, ami rövid időn belül a fogínyemre is átterjedve azt is teljesen kimarta, így az onnantól kezdődő két és fél hét számomra életem eddigi legvészesebb szenvedését jelentette: konkrétan napokig egyáltalán nem bírtam enni, és inni is csak alig, annyira pokolian fájdalmas volt minden egyes nyelési kísérlet. Nagy nehezen sikerült végül április közepére kikezelni belőlem a betegséget, de maradandó nyomot hagyott az életemben, ugyanis az addig jellemzően 65-71 kg közti testsúlyom tartósan 62-65 kg-ra csökkent, így gyakorlatilag anélkül váltam anorexiás alkatúvá, hogy le akartam volna fogyni - a gyulladás viszont sajnos kikényszerítette belőlem. Minden eddiginél fontosabb lenne most visszahíznom, de rövid időn belül rá kellett jönnöm: egyszerűen nem tudok annyit enni, hogy ezt ki tudjam vitelezni - kénytelen voltam tehát lemondani róla, feladni a sikert. Ez azonban egy korábban soha nem tapasztalt aggodalomra adott okot: ha megint benyelek valami ilyen, a fogyasztásban akadályozó betegséget, akkor konkrétan nem lesz miből immunrendszert fenntartanom vele szemben, mert nincs rajtam minimális zsírréteg sem, hogy segítsen a védekezésben. Mostanában viszonylag jól vagyok szerencsére, de ha csak egyszer is beüt a krach... annak beláthatatlan következményei lehetnek rám nézve. Csak reménykedni merek, hogy nem lesz még egy ilyen borzalom az életemben, mint a mandulagyulladás.

Úgyhogy... BÚÉK 2020, bár ennél azért remélem, hogy már csak jobb lesz a második fele.

Egy évtized margójára

noreply@blogger.com (Slayer Gothpaladin) — Mon, 30 Dec 2019 21:42:00 +0000

Itt van tehát az évtized vége, én meg egyre inkább azt érzem, hogy ez az év vége mindenről szólt, csak rólam nem. Hacsak nem a csalódottságomról és a belső fájdalmakról... Azokból ugyanis jutott most bőven.

Konkrétan az a helyzet, hogy soha ezelőtt nem éreztem úgy, hogy ennyire a vesztesévé válok annak, hogy kitört az év végi vakáció. Amióta a múlt előtti hét csütörtök estével vége lett az idei munkaszezonomnak, alig tudom bármi olyanra kihasználni a munkaszünetet, amit tényleg csak olyankor tudnék megvalósítani, amihez kell az, hogy huzamosabb ideig szabadságon vagyok. Tavaly ugyebár ott volt a három napon át tartó lengyelországi körutam, ami egy teljesen jó megoldást jelentett a dologra, idén viszont nem sikerült kb. semmi olyan, amire azt tudnám mondani, hogy ezért megéri nem dolgozni az ünnepek alatt. Ilyet valószínűleg most először mondok ki az Életben: bárcsak még most is inkább dolgozhatnék az ünnepek alatt is.

Amennyire kihasználatlanul maradt ez az ünnepi időszak, ez gyakorlatilag páratlan. Esküszöm, ha ezt tudom előre, hogy ilyen értelmetlenné válik ez az időszak, inkább néztem volna valami olyan munka után, amit az ünnepek alatt is lehet végezni, mert akkor legalább valami hasznos dologgal telt volna az év utolsó másfél hete. De így... Egyszerűen szétunom ezt a szezont, és már úgy várom vissza a munkát, mint a vallásosak a Megváltót. Tehát azért hogy csak olyan program, csak olyan kimozdulás sikerüljön, amihez amúgy elég lenne egy-egy hétvégi pihenőnap, ez nálam a legalja. Jövőre szerintem úgy eltakarodok itthonról egy hosszabb munkaszünet erejére, mint a huzat. Még egyszer nem fogom hagyni, hogy ennyire gyakorlatilag semmittevéssel teljen el a munkaszünet.

Más. Ma miután kínomban már azt csináltam, hogy körbejártam az Északkelet-Dunántúlt vasúttal (Újpest - Esztergom - Almásfüzitő - Kelenföld - KöKi), a hazaút utolsó lépéseként a Budapest-Nyugati és Újpest közti vonatozásom során belefutottam egy régi jó piliscsabai barátnőmbe, Hajniba, akivel az elmúlt hónapokban többször is volt már, hogy csak így összefutottunk hazaút során. Mint a negyed órányi beszélgetési időnk során kiderült, ő négy héten belül elhagyja kis hazánkat, új, külföldi karrierbe kezdés címén... Ki is gördült a szemem körül jó néhány könnycsepp, miután a vonatról leszállás után belegondoltam, hogy lehet, hogy ez azt jelenti, hogy ma láthattam őt itt, belföldön utoljára élőben. Búcsúzóul adtam neki egy puszit, s kitartást kívántam neki a maradék hazai idejére.

Szóval ezek így együtt most nagyon meghatározták számomra az év végének alakulását... Már kb. az van csak bennem, hogy mi jöhet még? Csapások és sikertelenségek sorozata közepette próbálok helytállni s próbálom megőrizni a hidegvérem, de egyre kevésbé érzem azt, hogy bármi is jó kedvre tudna mostanság engem deríteni. Pontosabban hát az egyetlen megoldást az jelentené, ha a barátaimmal tudnék ilyenkor végre több érdemi időt tölteni, azon kívül pedig ha huzamosabb időt távol tudnék tölteni a hazámtól, de ezek egyike sem jött össze ezalatt normálisan. Így viszont tényleg az lenne a legjobb, ha valahol dolgozhatnék addig is, amíg más úgysem ér rá, aki érdekelne... S még csak egy jót bulizni sem tudtam.

Egy igazi ördögi kör ez, amibe kerültem, s hogy ez most idén velem tényleg megtörténhetett, hát... Bosszantó, csalódást okozó és fáj is. De hogy amint egy módom lesz rá, nem fogom hagyni, hogy bárki is visszatartson attól, hogy több napra is elhúzzak itthonról, az is biztos.

Ja, és még egy valami, amivel már utólagosan, december 31-én egészítem ki mindezt, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül: a Facebook-elérhetőségemet immár nem csak ideiglenesen, hanem végérvényesen megszüntetem. Úgy gondolom, hogy túl sok időt vesz el az életemből olyan egyéb Internetes dolgok elől, amikre egyébként úgy érzem, hogy nagyobb szükségem lenne. Többek között a honlapomat, a blogolást és a Gmailt teljesen elhanyagoltam az elmúlt hónapokban, ill. Instagram-on és YouTube-on is visszaesett az aktivitásom a Facebook miatt, s ez úgy gondolom, hogy nagyon nincsen rendjén, hogy egyetlen oldalért minden mást be kéne áldozni. Abszolút nem a Facebook-ban látom a jövőt, amennyire elváltozott 2010 áprilisi regisztrációm óta, egyáltalán nincs már meg az a motiváció bennem, hogy folytassam. Túl sokakkal vesztettem el a kapcsolatot a Facebook elváltozásai miatt, borzasztóan áttekinthetetlenné vált a felülete, s tele lett olyan szponzorált kamuhír-forrásokkal, illetve kattintásvadász (clickbait) átverési tartalmakkal, túlontúl szabad és szűretlen terepet adva a gyűlölködésnek és a sérültekkel szembeni uszításnak, ráadásul annyira túlnépesedett az Internetezésre kevésbé érett társadalmi réteggel, hogy már nagyon megelégeltem mindezt. Az Instagram viszont épp oly jó irányba változott el indulása óta, mint amennyire rossz irányt vett a Facebook, így a holnap induló évtizedet én már a Facebook nélkül, az Instagram-ot téve központi elérhetőségemként kezdem meg. Eltelt a Facebook évtizede, leáldozott neki, az új évtized új irányokat kell hozzon. Nélküle. Viszlát, Facebook, Helló, Világ!

Kellemes Szilvesztert és Boldog Óévet Kívánok Mindenkinek, találkozunk a következő évtizedben!

Májusi eső aranyér - tavaszi körkép

noreply@blogger.com (Slayer Gothpaladin) — Fri, 17 May 2019 08:35:00 +0000

Alapvetően egész jól teltek az elmúlt hetek. Sok szép élménnyel gazdagodtam, s több lényeges dologban is stabilizálódni látszódtak dolgaim.

Kezdjük a gépüggyel: a kettővel ezelőtti hétvégén végre át tudtam helyezni minden lényeges régebbi dokumentumot a régebbi laptopokról az új gépemre, ezzel egy jó másfél éven át tartó problémát sikerült megoldani, hogy ne legyenek a főbb fájlok szétszórva, hanem egységesen, egy helyütt lehessen mind. A múlt hét elején vettem a gépemhez újabb 8 gigabájtnyi RAM-ot, ez egyelőre beszerelésre vár, mondjuk talán még annyira nem is sürgős, de jó is lesz, ha majd benne lesz. Egyébként nagyon jól szuperál az új gép, amióta egy USB OTG-s memóriakártyáról bootolásos módszerrel sikeresen rátettem a legfrissebb Windows 10-est, remekül működik minden rajta és rendkívül gyorsan dolgozik. Tehát az, hogy egyetlen perccel a bekapcsológomb megnyomása után már nemhogy bebootolt a rendszer, de minden automatikusan induló alkalmazás is betöltődött teljesen (s az üzemszerű kikapcsolás is mindennel együtt jellemzően 10 másodpercet vesz csak igénybe), ezt ezelőtt elképzelni sem tudtam volna én, aki leginkább az 5-10-15 perces rendszerindítási időkhöz voltam szokva a régebbi gépeimen. Ja, és gond nélkül viszi a 12.800 Kbps-es 720p 60 FPS-s HD videoközvetítéseket is, így panaszra nem lehet okom. Egyetlen dolog kivétel, ez pedig az, amikor az Euro Truck Simulator 2 tök véletlenszerű pillanatokban egyszer csak fogja magát, és se szó, se beszéd alapon kivág az Asztalra, de ennek a legvalószínűbb, hogy az eredetileg csak 8 GB RAM telítettsége áll a hátterében, így azt most beszerelés során megoldhatja a fent említett plusz 8 giga.

A munkában is elég normálisan, rutinosan telik minden, komolyabb problémáktól mentesen végzem a dolgom, így ezzel sincs különösebb kivetnivalóm.

Azonban a közelmúltban az időjárás szélsőséges ugrálásai sajnos többször is meghiúsították kimozdulási terveim, így annak most eléggé híján vagyok, ez tehát eléggé beszürkítette a hétköznapjaimat. Ma mondjuk már végre vállalható idő van, de a hét első felében olyan sokat esett az eső, fújt a szél és annyira le is hűlt a levegő, hogy ez ellehetetlenítette az estis műszakok kezdése előtti kimozdulást. S félő, ez ha lassan is, de rámegy az egészségemre, ha emiatt a ritka borzalmas időjárás miatt nem tudok nyugodtan kikapcsolódni és edzésben maradni. Most pl. nem is vagyok valami jól, elég csúnyán tüsszögtem, miután felébredtem... még szerencse, hogy szabadnapos vagyok s csak holnap kell mennem legközelebb dolgozni. De hogy mindez ma kimozdulásért kiált, az is biztos...

Még a végére annyi, hogy ma a kereken hat évvel ezelőtti Facebook-elhagyásom után ismét úgy döntöttem, hogy egy darabig felhagyok az oldal használatával. Egész egyszerűen némi nyugodt kikapcsolódására vágyok, s ezt már túlzottan akadályozta mostanában a Facebook-használat. Így ma éjjel vettem egy nagy levegőt, és ismét letöröltem a telefonomról a Facebook és a Messenger alkalmazást is. Majd ha úgy érzem, hogy most már ismét alkalmasnak találom magam a célra, akkor újra használhatba veszem, de ehhez most kell némi pihenés. Az Instagramot és a többi oldalt/ alkalmazást (Youtube, Skype, Viber, Gmail, stb.) meghagyom, így aki akar, továbbra is elérhet engem a neten, de Messengerezni nem fogok bizonytalan ideig.

Nem is húzom tovább az időt, megyek ráncba szedni magam, aztán irány Buda kikapcsolódni! Köszi mindenkinek a figyelmet.

Februári áttekintés, illetve mi várható 2019-ben?

noreply@blogger.com (Slayer Gothpaladin) — Sat, 09 Feb 2019 22:46:00 +0000

Mindenekelőtt szeretnék mindenkinek Boldog Új Évet Kívánni 2019-re, mert ez az idei első posztom itt.

Nos... Kezdjük ott, hogy a Facebookról leszoktam. De most már nagyon úgy hat, hogy végérvényesen... Rájöttem ugyanis, hogy bőven elég nekem, ha csak kb. hetente nézek rá, mert sokkal nyugodtabb, rendezettebb így nekem minden, hogy nem folyton amiatt kell morognom, amiket a Facebookon láttam korábban napi szinten: általam látni nem kívánt, kéretlen, gyenge minőségű, ill. kamu tartalmak tömkelegét. Helyette egy sokkal nyugodtabb, sokkal személyesebb környezetben, az Instagramon kezdem egyre inkább otthon érezni magam, ott ugyanis nem kerül a szemem elé olyan, amire nem én magam iratkoztam fel, ill. amit nem követtem be, ami azonban érdekel, azt ott könnyedén elérem, így az összkép sokkal pozitívabb, könnyebben emészthető a számomra. Lehet, csak túl igényes lettem újabban? Nem tudom, de nem is célom ezen agyalni - a lényeg, hogy Facebookon nem vagyok már érdemben elérhető, s nem is hiányzik. Messengeren meg még annyira sem - üzeneteket tehát már felesleges nekem írni Facebookon, Instagramon viszont nyugodtan írjatok, ott el is olvasok mindent, amit kapok, s ha kell, válaszolok is rájuk, jellemzően néhány órán belül.

A másik, amit mindenképpen ki akarok emelni, az az, hogy elkezdtem összeírni egy konkrét listát azon hardverekről, amiket tervezek beszerezni idén. Igen, ez azt jelenti, hogy várhatóan február közepétől kezdve elkezdődik az általam már nagyon régóta halogatott, de érdemben csak idén januártól megkezdett, s immár kiemelt projektem: egy minden részében vadonatúj asztali számítógép otthonra, amihez az összes hardvert önállóan választom ki és veszem meg hozzá, az összeszerelést meg valószínűleg pár ismerősömmel, ill. családtagommal együtt fogom megoldani. Ez minden eddiginél nagyobb áttörést fog hozni a számítástechnikai életemben: így végre megszűnnének a gamer és videós életemben eddig fönnálló technikai korlátok, s végre gond nélkül tudnék akár Full HD minőségben közvetíteni, ill. videókat készíteni, s nem kéne a mai szinten már nagyon alacsonynak számító 360p-nél megrekedni, ugyanis jelen pillanatban éppen az a fő gond, hogy a mostani laptopjaim nem bírnak ennél többet, az általános közösségi igény a komolyabb videózáshoz viszont már a 720p-nél kezdődik, abból is jellemzően 30 FPS fölött. Na, most így végre lenne módom rá, hogy úgy közvetítsem játékaimat, hogy a 720p 60 FPS minőség már alap lehessen. Aztán később webkamerából is fogok venni egy ehhez kellőt, onnantól kezdve többé nem lesz részemről visszafogott képminőségű tartalom, azt garantálhatom!

Ha az új gép megvan, az az elkövetkező nyolc évre tuti biztosítást fog jelenteni, mivel az idő múlásával fokozatosan tudom majd tovább bővíteni többek között plusz RAM-al, erősebb processzorral, videokártyával, ill. külső kiegészítő hardverekkel egyaránt, mint pl. komolyabb webkamera, mikrofon, monitor, billentyűzet, egér, meg még ami időközben felmerül. A játékokat ugyanis már megvettem, most már csak egy erős vas kell hozzájuk.

Addig pedig hát... Gyűjtögetek minderre pénzt, mert csak maga a gép konfigurációja negyedmilliós tétel, s akkor a későbbiekre tervezett külső hardveres bővítésre még el sem kezdtem összeszámolni, hogy azok még mennyibe fognak fájni, de az is jó eséllyel száz-százötvenezres nagyságrendbe lesz sorolandó. Szóval... A minőségért fizetni kell, a fizetésért pedig meg kell dolgozni.

Szerencsére a munkavégzésemmel fokozatosan egyre kevesebb a gond, egyre korrektebbül és gyakorlottabban végzem, így nem kell attól félnem, hogy bármi különösebb gond érne engem e téren. A legrosszabb esetben is legfeljebb érdemi előrelépésre nem lesz lehetőségem belátható időn belül, de hogy a már meglévő rész jól működik, az biztos. Most péntek este kaptam is egy kisebb dicséretet a heti teljesítményemre a főnöknőmtől, ami már csak azért is roppant fontos, mert egyébként amikor ezeket a sorokat írom, már egy hete folyamatosan köhögök az esti és reggeli időszakokban, bár napközben ez valahogy sokkal visszafogottabb. De szóval a lényeg az, hogy ha ilyen módon némileg legyengítve a betegség által is sikerült jól ellátnom a munkám, akkor amint kigyógyulok ebből a valószínűleg vírusfertőzésből, akkor aztán pláne minden a legnagyobb rendben lesz. Úgyhogy: lássuk mindezt csak optimistán! :-)

A Flixbus varázsa - gondolatok egy lengyel körútról

noreply@blogger.com (Slayer Gothpaladin) — Wed, 26 Dec 2018 14:09:00 +0000

Helló mindenkinek!

Mint azt észrevehettétek, ma kora délután korszerűsítettem a blog arculatán, remélve, hogy így könnyebb és talán gyorsabb is lesz Nektek is áttekinteni a felületét. Szerintem egyszerűbb is lett az eddiginél, mégis megmaradt rajta minden, ami eddig is rajta volt.

Lengyelország egy olyan ország, ahová korábban még kb. álmodni sem mertem volna, hogy megérem, hogy önállóan eljussak és saját magam járhassam be a legnagyobb városait, láthassam felépítésüket, tömegközlekedési megoldásaikat... S ez így is maradt egészen idén december 23-áig, vasárnapig.

Miután 22-én, szombaton még így idén utoljára végigdolgoztam egy esti műszakot a Villon Trió lemezbemutató koncertje alkalmából (amire sikerült is nem kevesebb, mint +40 perc túlórát pakolni, amennyire elhúzódott végül a koncert befejezése...), szerencsére még éppen sikerült elérnem a Nyugatiban a napi utolsó S72-es személyvonatot hazaútra, így 23:35-re értem haza, ami után már tőlem szokatlanul rövid időn belül mentem is aludni. Ennek oka nem más, mint ami vasárnap kora reggel várt rám: a Mexikói útnál, a Cafe Memories (ami az egykori Retro Lángos büfé - pár éve még de sokat jártam oda enni, mielőtt megszűnt... igaz, lett helyette az Eiffel téren egy Zsiráf, de erről majd később) előtt 6:55-kor kezdetét vette a lengyelországi felfedező túrám.

Az elmúlt egy évem egy része arról is szólt többek között, hogy ezt az utazást megtervezzem, megszervezzem, s végül Szentestére meg is valósítsam. Sokáig agyaltam azon, hogy milyen útvonalon jussak el Poznańba és Varsóba, mint a két elsődleges látogatási célom, nézegettem a MÁV-Csoport Elvira utazástervezőjét, hogy ad-e ki valami használhatót Budapestről e két város egyikébe, de nem jártam sikerrel. Így aztán mi maradt még mint alternatív tömegközlekedési megoldási módszer Lengyelországba? Lehetett volna a repülőzés, de azt egyrészt nagyon drágának ítéltem, másrészt én inkább földfelszínen, testközelből szeretem látni a tájakat. Létezik azonban egy jóval olcsóbb, a műfaján belül talán a legkomolyabbnak számító módszer is: ez pedig a nemzetközi buszozás. Ezt a szerepet napjainkban a lassan egész Európára terjeszkedő Flixbus nevű német távolsági autóbuszos cég látja el, nekik pedig számos ajánlatuk akadt erre a lengyelországi útra, el is tartott egy darabig, mire ki tudtam választani a számomra legmegfelelőbbet.

Az útiterv tehát így nézett ki: december 23-án reggel 6:55-kor indulás a Mexikói úttól végig az E77-esen Krakkóba, majd Krakkóból át Wroclawba, Wroclaw után Lesznon át Poznań, Poznańból Varsó-Nyugati pályaudvar, Varsóból végig az E77-esen Radom érintésével ismét Krakkó, majd Krakkóból E77-esen Budapest-Népliget. Minderre 48 és negyed órát szántam, tehát a Népligetbe 25-én reggel 7:10-re érkezéssel számoltam. Végül a nulla éjjeli közúti forgalomnak hála 25-én már 6:35-re beértem a Népligetbe, s így 7:15-re haza is értem a 650-651-es, ill. PDB-709-es M3-as metrókkal, aztán hamar ki is dőltem, hogy kialhassam magam rendesen a hosszú út után.

Az utazás első napjáról már megemlékeztem Poznańban egy élő közvetítés során, a második napról is fogok készíteni videós élménybeszámolót hamarosan, s annak elkészülte után ezt a bejegyzést is frissítem. Na de addig is: lássuk az első részt, avagy hogy milyen is volt eljutni Mexikói úttól poznańi szállásig, a Puro Hotelbe!

Ébredési gondolatok - álom a református múltam tükrében

noreply@blogger.com (Slayer Gothpaladin) — Tue, 04 Dec 2018 13:42:00 +0000

Azt álmodtam, hogy hittan órám volt.

Méghozzá éppen ugyanott és ugyanazon lelkésznél, mint ahová és akihez még úgy tíz évvel ezelőtt, a Lovag utcai általános iskolás gyermekkoromban jártam: a lipótvárosi Szabadság téren, a Hazatérés Templomában, Ifj. Hegedűs Lóránttal. Szinte pontosan ugyanolyannak is hatott az egész, mint akkoriban, két lényeges eltérés volt csak.

Az egyik az, hogy a templom azon terme a főbejárattól balra, ahol akkoriban mutatta nekem Lóránt a Hildenbergi Kátét, teljesen üres volt és egyszínű (barna), mint amit egy teljesen más célú helységnek terveznek kiadni. Rá is kérdeztem álmomban, hogy hát ezzel most mi lett, s azt a választ kaptam, hogy már nagyon leromlott a hosszú évek alatt a terem állapota, így megszüntették az aktív használatát, emiatt föl kellett menni néhány emelettel egy alkalmas termet találni a tanórához, s egy ágy mellett telepedtünk le.

A másik eltérés pedig az volt, hogy míg akkoriban a valóságban csak egyéni, mondhatni magántanítványa voltam, addig most rajtunk kívül két másik fiú is jelen volt az órán, akiket viszont nem ismertem korábbról. Az egyikük ráadásul feltűnően érdekes síkgeometriai ábrákat és (derék)szögeket rajzolt az órán, valamiről beszélve eközben, de hogy azt milyen vallási témával összefüggésben vetette papírra, én már nemigen fogtam fel. S így utólag, ébredés után már nem is emlékszem rá, hogy mi is zajlott akkor valójában.

S hogy mindezt miért is írtam most le?

Két okból is.

Az egyik az, hogy néhány hónappal ezelőtt, 2018. május 10-én a valóságban is ott sétáltam el a Hazatérés Temploma előtt, és pont akkor jöttek ki onnét többen is, Lóránttal közösen. Akkor és ott, a bejárat előtt jól el is tudtam játszani az egyikük kutyusával, ami egy derűs, kedves emlékként maradt meg a számomra. Mondjuk akkor kíváncsi is voltam, hogy Lóránt vajon így tíz évnyi távlat után is megismer-e engem, de nekem úgy hatott, hogy nem ismert fel... Na mondjuk tény, hogy eléggé sok mindenben el is változott azóta a külsőm, meg hát azért tíz év az tíz év...

A másik pedig az, hogy talán észrevehettétek, hogy vallási témáról sohasem írtam ezelőtt érdemben. Ennek megvan az a nagyon egyszerű oka, hogy nem voltam és most sem vagyok hívő. Az alapvető műveltséghez tartozó része viszont érdekelt a hittannak/Szent Bibliának is, és azért voltak benne szép számmal olyan részek, amik tetszettek. De talán pont a Hildenbergi Káté volt az a pont, aminél úgy éreztem, hogy ez nekem már túl mély kategória. Ennek ellenére most úgy érzem, kedvet kaptam arra, hogy meglátogassam ismét a templomot és felkeressem mind Lórit, mind Becske Katalint, aki még alsótagozatban volt oktatóm onnét, akivel viszont nem is magában a református templomban, hanem a Lovag utcai általános iskolában, napközin találkoztam a legtöbbször, s akkoriban még Nonó húgom is jelen volt ezeken a hittanórákon. Aztán viszont mind a ketten felhagytunk a történet folytatásával...

Most ez az álom mégis olyan különlegesen hatott rám, annyira élethűen idézte fel akkori időimet, hogy noha ez az itt még tavaly télen általam leírt belvárosi séta előtt eszembe sem jutott volna, de most valahogy mégis elgondolkodtatott arról, hogy legalább egyszer tényleg be kéne már néznem hozzájuk. Lehet, hogy folytatása már nem lesz utána ennek a sztorinak, de most ez valahogy nem hagy engem nyugton... Lehet, hogy talán még idén keríthetek is erre módot?

Úgyhogy most megyek is utánanézni. Neked pedig, Kedves Olvasóm, köszönöm a figyelmet! :-)

Novemberi karrierösszegzés

noreply@blogger.com (Slayer Gothpaladin) — Wed, 14 Nov 2018 15:29:00 +0000

A legutóbbi, áprilisi kiírásom idején még álláskeresésről írtam. Nos, mindenekelőtt lássuk, mi lett a végeredmény.

A MÁV-Csoportnál a FLIRT motorvonat vezető gyakornok képzésre jelentkeztem áprilisban, azzal el is jutottam egy jól sikerült tesztírásig, azonban ezt követően a személyes beszélgetés során a veleszületett szívbetegségem címén elutasítottak. A HVG Állásbörzén szintén nem volt átütő sikerem a cégek többségénél, talán a kecskeméti Mercedes-Daimler Magyarország valamilyen szinten kivételt képez ezalól, mert ők noha akkor épp nem tudtak pillanatnyilag elérhető állást ajánlani, de mivel az életrajzom és személyes beszélgetés során szimpatikusnak találtak, így azt a visszajelzést kaptam tőlük, hogy ha lesz olyan munkakörük, amire alkalmasnak találnak, felkeresnek. Hát, azóta még nem jött tőlük megkeresés, na de erről most csak így ennyi a tények rögzítése végett, ez volt tehát a kevésbé sikeres a tavaszi karrierépítési kísérletemnek, most pedig jöjjön a sikeres rész részletesen.

Szinte napra pontosan fél évvel ezelőtt, 2018. május 10-én délután egy lipótvárosi sétám sorám kaptam egy telefonos megkeresést a Nem Adom Fel Kávézó és Bárból az egyik ottani műszakvezetőtől, Ágitól (aki azóta is az egyik legfontosabb főnököm), hogy mivel ott korábbi alapítványos létem miatt már ismernek, így ha épp nincs állásom, volna-e kedvem a kávézóban dolgozni? Természetesen azonnal igent mondtam, ezzel megindítva azt a folyamatot, ami azóta abszolút be is vált számomra. Május közepén volt tehát néhány próbanapom felszolgálóként és konyhai kisegítőként egyaránt, végül az elsődleges befutó karrierem a felszolgálás lett, így némi adminisztrációt és egyeztetést követően 2018. június 4-én beléptem a Nem Adjuk Fel Szociális Szövetkezet aktív munkaállományába mint felszolgáló.

Júniustól Augusztus végéig felszolgálóként dolgoztam végig, egész jól is ment, szeptemberre viszont a változatosság kedvéért átkértem magam Áginál a kukták közé. Na, ez viszont leginkább bukás volt: a konyhán nem tudtam felvenni az ott kellő munkavégzési tempót, egy ízben ráadásul a jobb hüvelykujjamat is sikerült elég csúnyán és fájdalmasan megégetnem, így még az ujjégetés napján visszakértem magam Áginál a felszolgálásra, így az októbert már ismét felszolgálóként indítottam. Szóval ez egy húzós lecke volt számomra, de legalább javarészt kitanultam, mit hogyan kell intézni egy konyhán, még ha gyors nem is tudok lenni benne, de legalább nem állok tanácstalanul a továbbiakban, ha ilyen témában kell egyszer valahol helytállni, hanem tudni fogom, mit hogyan kell intézni.

Míg a nyáron javarészt délelőttös és kora délutános felszolgáló voltam, s a konyhán is leginkább csak délelőttől délutánig voltam, addig az októbert már estisként kezdtem. Amíg néhány munkatársamnak ez büntetésnek hat, hogy esti műszakba osztják, nekem ez inkább pont, hogy még jobban is fekszik, mint az ebédeltetési, úgyhogy azóta ismét jó minden.

Október második felében jött az eddigi legújabb lényeges változás, ami már a jelenemhez vezet: két, egyszerre pultos és felszolgáló kollégánk közösen, együtt léptek ki a kávézó állományából, így jöhetett szóba számomra a gyakorlatban is az, ami augusztus végén még csak felvetés szintjén merült fel: pultosnak is jelentkeztem. Október végén tehát megindult a pultosi betanításom is, ami szerencsére egész jól megy azóta is, így mostanra már biztos, hogy a pultos lét válik itt számomra elsődlegessé.

Amiről pedig a mostani bekezdésben írok, ez pedig már a belátható jövőmre vonatkozik mint célkitűzés: mivel az egyik, október végén kilépett kollégánk hatórás műszakban dolgozott, a jövő évre én is becéloztam a napi négy helyett immár napi hat órában munkát. Ez egyelőre vezetőségi elbírálásra vár, de ha most az év végéig elég jól végzem a munkám mind a pultban, mind felszolgálóként, úgy bízom benne, hogy sikerül elérnem ezt a célt, ami igencsak jelentős rangi előrelépést jelentene számomra.

Szumma szummárum, száz szónak is egy a vége, így mindent összegezve elmondhatjuk: öt hónap alatt egy univerzális, ún. "Jolly Joker" munkavállalóvá váltam a Nem Adom Fel Kávézó és Bár munkatársai között, aki szinte minden, a kávézó működtetésében lényeges feladathoz ért, így azt látom el, amire épp szükség van: félig pultosként, félig felszolgálóként látom el szerepemet, s nagyon szeretem a munkakörnyezetemet, a munkatársaimmal és a főnökséggel is jól kijövök, s a fejlődési lehetőségeket is fokozatosan aknázom ki, panaszra tehát nincs okom. Igyekszem tehát mindent megtenni azért, hogy ez a mostani jólét fenn is maradhasson, mert bizony mára az is elmondható, hogy szívügyemmé, hívatásommá vált, amire gyermekként még nem is gondoltam, hogy valaha eljöhet számomra: a vendéglátóipar.

Most tehát megyek is dolgozni, mert a héten minden hétköznap 18-22 óra közti műszakban vagyok, s nem akarok kimaradni a jóból. Aki szeretne tehát engem munka közben látni, a Nem Adom Fel kávézó és bárban hétköznap esténként megtalál. Ott találkozunk! :)

Áprilisi #randompost - Xiaomi élmények, heti utak, karrierépítés

noreply@blogger.com (Slayer Gothpaladin) — Thu, 12 Apr 2018 10:50:00 +0000

Talán az lesz a legjobb, ha mindenekelőtt onnét folytatom, ahol a legutóbb abbahagytam az írást.

Szóval igen, kimentem 28-án reggel Révkomáromba, az Eustock-hoz átvenni az új kicsikémet, ami amúgy az eddigi legnagyobb méretű mobilom, de még éppen belefér egy kezembe a maga 5.5 hüvelykes kijelzőméretével. Az ottani ügyintéző, Zsolt nagyon rendesen, készségesen, felkészülten várt és fogadott engem, meg is dicsért engem a pontosságomért és hogy nem épp Komárom környéki létemre ilyen simán odataláltam, azonnal át is adta a két készüléket a szép narancssárga dobozukban és hozzá a két garanciajegyet is, kicsit még beszélgettem vele, nagy pozitívum volt tehát a készülék-átvételi fogadtatás.

Még ott az iroda melletti Lehár Ferenc téren ki is dobozoltam a sajátomat és be is kapcsoltam. Első ránézésre nagyon furcsának hatott a fogása és a MIUI felülete, az első negyed órában szinte csak hunyorogtam, hogy na akkor most ezen mi merre hány méter, de aztán hamar megszoktam és miután a MIUI-t frissítettem a már idei változatra, prímán be is vált.

Talán a legfontosabb számomra az, hogy tényleg kb. minden ma lényeges funkció ott van benne, a processzora is villámgyorsan és stabilan dolgozik, mégsem forrósodik fel szembetűnően és az akkumulátor is nagyon jól bírja a strapát, intenzív aktív WiFi/LTE és GPS-használat mellett is rendre 8-10 órákat kibír egyszeri feltöltéssel, ill. szabad RAM-ból sem fogytam ki. A kamera is elég szép képű ennyiért, a HDR mód is igényes megoldású, egyetlen igazán problémás pontot véltem csak fölfedezni a készülékben, de azt tudtam is előre: a mikrofon által rögzített "vízalatti hatású" hangminőség, ill. hogy néha akivel épp beszéltem telefonon, nem hallotta, amit mondok, hacsak nem hajoltam nagyon közel a telefon alján lévő hangszórókhoz. Szóval a hangbevitel/-rögzítés terén leszerepel, de kb. ez az egyetlen komolyabb hibája... Egyébként most már így bő két hétnyi használati idő mellett kiváló az összkép. Ja, és Dani is csupa jót mond róla, ő is nagyon megelégedett vele, szóval mindkettőnk részéről egyértelmű ötös jár a Xiaominak és az Eustocknak - és főleg az ottani Zsoltnak is a megfelelő ügyintézéshez - egyaránt. :)

A másik téma, amiről most még írni akarok, az annak dokumentálása, hogy manapság merre járok, ill. a várható karrierem, de ezekről egyelőre csak röviden.

Tegnapelőtt Szentendrén, tegnap Budatétényben és Százhalombattán voltam, ma késő délután Soltra, holnap pedig Kecskemétre visz utam. Eközben álláskeresés is zajlik a Nem Adom Fel Alapítványtól lejárt idejű munkaszerződésem címén kilépésem miatt, úgyhogy voltam a MÁV nyílt napján is, részt vettem az Autizmus világnapi sétán is, mindkettő vezetett is engem több, már elküldött állásjelentkezéshez. Hát, meglátjuk, hogyan tovább, honnét jeleznek vissza előbb, hogy várnának magukhoz szívesen - az eljövő hetekben még folytatom a körülnézést az álláslehetőségekre.

Újabb visszatérés... Helló 2018!

noreply@blogger.com (Slayer Gothpaladin) — Tue, 27 Mar 2018 02:52:00 +0000

Sziasztok!

Hát, a fene gondolta, hogy megint ennyire sok időbe fog telni, hogy idáig jussak...

A vlogolásaimból nem lett érdemi folytatás, teljesen leállt a dolog. Mindössze annyi valósult meg, hogy gameplay videókat néha-ritkán közvetítgetek élőben YT-n, de annyi... Már azokat sem verem nagy dobra.

Amikor ezen sorokat írom, hajnali 4 óra múlt pár perccel, én meg úgy érzem magam, hogy nem tudok nyugodtan aludni anélkül, hogy kiírnék magamból ezt-azt... De Facebookra egyre ritkábban és egyre kevésbé van kedvem ilyen hosszabb sztorizgatásokhoz. Valahogy nem hiányzik nekem, amikor állandóan több, mint napi száz új értesítő között kell eligazodnom. Megint kezdek arra a pontra jutni magamban, hogy egy időre megint otthagynám azt az oldalt...

Tegnap késő estétől éjfélig végignéztem a F1 ausztrál nagydíj ismétlését M4 Sporton, utána viszont valami előtört bennem... Egy nagyon húzós hiányérzet. S tudom is, ki iránt (egyik korábbi napközis társam, Tina, aki pont ma egy hónap múlva lesz két éve, hogy elhunyt), ill. eszembe jutott egy néhai magyar blogger lány, akit sajnos már nem adatott meg nekem, hogy személyesen megismerhessek, ugyanis még mielőtt én elkezdtem blogolni, eltávozott közülünk, s talán többen ismerték meg őt halála után, mint még életében... Ha jól emlékszem, Ilike utalt itt rá valamelyik bejegyzésemnél a kommentek között: Ewing-kór a young korban, ami Gergely Szasz blogja volt. Hát most hosszú évek után először újra felkerestem a blogját és újra végigolvastam... Nagyon sok mindenre nem emlékeztem akkoriból, amikor akkor olvastam, amikor itt volt linkelve, most meg már az Internet Archive Wayback Machine-t kellett segítségül kérnem ahhoz, hogy el tudjam érni, mivel azóta a blogol.hu megszűnt. Most azonban újra végigolvasva csomó mindenen ledöbbentem, hogy milyen szenvedéseken ment keresztül ez a lány, aki annyira élni akart volna még... Akkoriban még fogalmam sem volt arról, hogy pl. mi az a kemoterápia, talán az olyan és ahhoz hasonló posztjain korábban át is siklottam, most viszont már felnőttként újra értelmezve mindazt, amiket ő alig 16-17 évesen leírt... Hihetetlen. Én ma, 24 és fél évesen is kétlem, hogy valaha is olyan jól ki tudnék fejteni bármit is, mint amennyire ő már akkoriban tudott. Szóval... Egyelőre nagyon a sokkoló hatása alatt vagyok.

Na, de visszatérve önmagamra... Egy darabig eléggé úgy hatott számomra, hogy megtaláltam a nekem való legjobb elfoglaltságokat a Nem Adom Fel Alapítványnál és a Digitális Talkshow Mindenkinek operatőre címén. Ez utóbbi tök jól is megy nekem, imádom is csinálni, bár azért még mindig hiányzik nekem az a régi jó Modem Idők/Netidők jellegű műsorfelépítés, amiben nem csak a kukkolunk és beszélgetünk, hanem a játszunk és csetelünk is szerves részét képezte a műsornak, akárcsak a headline. Na de ne legyünk telhetetlenek, beérem azzal is, ha egyszer végre eljutok odáig, hogy én is az aktívan megszólaló Asztaltársaság tagsága közé kerülök. Bár mondjuk akkor meg ki fogja helyettem kezelni a kamerát... Ejhh. Ilyenkor érzem azt, hogy nemhogy nem sok belőlem egy is, hanem kifejezetten szükséges lenne, hogy kettő legyen belőlem. Ami meg a Nem Adom Fel Alapítványt illeti... Tök jó az ottani társaság, azt látom, hogy ott a kávézóban mindenki kedvel engem, s én is őket, egy csak a baj: az idei évben érdemi és konkrét, munkaszerződésbe foglalt feladatom még nem volt ott. S egyre inkább úgy érzem, hogy amíg oda tartozok, ez már nem is változik, pedig annyira szeretnék segíteni nekik kb. bármiben, csak kapnék végre valami érdemi elvégzendő feladatot. Amit eddig egyszer kaptam feladat, az sem került írásba, így ún. checklist híján el is úszott...

Most pedig, hogy végre újraindult az Aura Egyesület Akadémia csoportos foglalkozása, arra elkezdtem ismét járni, hátha látom még a későbbiekben valami érdemi hasznát pl. munkaszerzés céljából. Majd meglátjuk, mi sül ki belőle...

Most így az előző bekezdés után végre tartottam egy alvást, így innét folytatom némi sztorizással, hogy mik történtek mostanában.

Péntek éjszaka Édes Danival úgy döntöttünk, hogy veszünk mindkettőnknek egy-egy új Xiaomi Redmi Note 5A Prime típusú okostelefont, mivel ez még nagyon új keletű, belefér fejenként 36 ezresbe, mégis tud mindent, ami mai szinten fontos, miközben az eddig használt telefonjaink fölött már erősen eljárt az idő és a technika. Holnap reggel megyek őket átvenni Révkomáromba az Eustock dunaparti irodájába, de egy bajjal tartok ott majd némi városnézést is, ha már úgyis ott vagyok, miért is ne alapon. Remélem, lesz bent valami jó kis Regiojet Talent a vasútállomáson, esetleg valamilyen Arrivás busz az autóbusz-állomásán, de Komáromban is nagyon örülnék, ha sikerülne ismét kifognom az ex budapesti gellérthegyi fordás Neoplan midibuszt egy jó fotóra. Utána visszaérve Budapestre lesz még késő délután egy Kelenföld - Győr köröm is... Nem lesz kilométerhiányom most sem, az tuti.

Csütörtökön pedig elvileg utolsó munkanapom jön a Nem Adom Fel Alapítványnál, hacsak meg nem hosszabbítják a munkaszerződésem ismét, bár azt kétlem, hogy elérhettem. Na mindegy, úgyis úgy vagyok a dologgal, hogy amint lesz, úgy lesz. A jó személyes viszonyt fenntartom az ottaniakkal, bárhogy is végződjön a sztori. Ma még benézek hozzájuk így jelen állás szerint utolsó előtti belsős alkalomból, meg azért mégiscsak kedvelem annyira a kollégáimat, hogy kb. bármikor szívesen lássam őket... :)

No, egyelőre ennyi, majd ha még felmerül bennem valami vagy írtok valami konkrét kérdést, megírom. Addig is köszi a figyelmet! ^^

Vlogok 2017 telén és egy belvárosi séta emlékére

noreply@blogger.com (Slayer Gothpaladin) — Thu, 02 Mar 2017 21:13:00 +0000

Üdv mindenkinek a 2017-es tavasz elején!

Hát lássuk csak... két hónapja nem írtam itt, de van is pár dolog, amiket szeretnék most már leközölni itt is, még ha ez némi késéssel is történik ahhoz képest, mint amire eredetileg gondoltam.

Szóval... Nos, idén az újévi újhegyi buli óta két videokísérletem volt eddig, ebből az első Január 12-én Tatán, a második pedig Február 2-án Budapesten. Tatán a teljesen befagyott Öreg-tavon sétáltam majdnem elejétől végig, ezt mutattam élőben a nézőimnek, egészen amíg a telefonom egyszer csak le nem állt a hátsó kamerára átkapcsolás során - ez valami Androidos bug lehet, hogy téli időben nem bírja az ilyen intenzív igénybevételt és megadja magát. Na de haladjunk is tovább: Budapesten a terézvárosi Nyugati pályaudvar Eiffel téri McDonald's éttermében ebédeltünk Schichmann Dávid barátommal, ill. arról beszélgettünk, hogy mivel éppen aznap járt Budapesten Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin orosz elnök, a fél belvárosi főúti hálózat lezárásra került, így rengeteg járat terelve, ill. hosszabb menetidővel közlekedett, ezek közül elsősorban a Teréz körút és legfontosabb kereszteződései forgalmi helyzetét, érdekességeit elemeztük a nézőközönség előtt. Ezeket a felvételeket megtaláljátok alább.

Azóta előszedtem az eleddig tartalékos pihenőn volt Samsung GT-8190 Galaxy S3 Mini típusú mobiltelefonomat is, és az eredeti, elavult, gyári Samsung 4.1.2-es Android Jelly Bean alapú operációs rendszerét lecseréltem előbb a 4.4.4-es Android-alapú CyanogenMod 11-re, majd annak egy végzetes meghibásodása után a szintén 4.4.4-es Androidra épülő Carbon OS került rá tegnap délután, aminek köszönhetően megszűntek a Jelly Bean-nél tapasztalt véletlenszerű újraindulások a Facebook alkalmazás egyes új értesítőinél, ill. megjelent az alkalmazásban az élő videó közvetítési funkció is, amit alkalmazni is fogok a közeljövőben, sőt a régi jó Nokia E51-nek is vettem Február második felében Párkányban a Fő utcában egy új akkumulátortöltőt, amivel most az is tökéletesen működik, így újra el tudott kapni a költözésünk óta először az a jó kis nyomógombos mobiltelefonos retro fíling (azért épp a költözésünk óta, mert a költözés során veszett el az addigi akkutöltő, így több, mint fél éven át be se tudtam kapcsolni a telefont a lemerült akkumulátor címén). Most fel is raktam a gépemre a Mobiola Web Camera 3 alkalmazást, aminek segítségével Bluetooth/WiFi-kapcsolat segítségével a Nokia telefonom kijelzőképét közvetíteni tudom a számítógépen, így tudok majd arról is szép képernyővideókat készíteni. Hú, de jó lesz ismét a régi jó Java-játékokról videózgatni - és a vlogolásaimhoz is milyen jól fog ez jönni mint egy kiváló témakör! :)

Ja, még valami. Február 13-án tartottam egy retro sétát a Belvárosban... Erről Facebookon írtam egy négyrészes élménybeszámolót (1., 2., 3. és 4. rész), aminek a végén megígértem, hogy a blogomon egyesítve is közreadom a sztorit. Ezt itt és most meg is teszem tehát. Íme!

Gál Marcell: Egy belvárosi séta emlékére (2017.02.14)

Nos... tegnap tartottam egy hosszú, és számomra több ponton is sokkszerűen ható belvárosi sétautat. Erről fog most szólni több posztom is.

Kezdjük a sztorit ott, hogy miután délután háromnegyed 5 körül a Nádor utcai NAV-os ügyintézéssel végzés után arra gondoltam, hogy mivel onnan csak egy ugrás a Hild suli, benézek oda egyszerű kíváncsiságból, hogy mégis mi újság odabent.

Mivel ezt csak a legrégebbi ismerőseim tudhatták rólam, így mindenekelőtt kezdjük is a lényeggel, hogy érthető legyen a szituáció: ez ugyanis egy olyan hely, ahol tegnapig csaknem tizenhét (!!!) éve nem jártam egyáltalán... Ebbe pedig már ott belegondolni is borzasztó volt. De a legdurvább az, hogy azóta a bizonyos 2000/2001-es tanév óta alig változott valamit első iskolám belseje. Ugyanaz a régies, sötét, végtelenül egyszerű beltér, mint anno...

Nehéz volt mindezt hova tennem így 17 év után. Persze így tanítási napi délután 5 óra és negyed 6 között már leginkább csak a napközisek vonultak le az emeletekről, de egyébként több részen tök csöndes volt a suli, ez még furcsábbá tette számomra az épület bejárásának hangulatát, és megnehezítette számomra annak elképzelését, hogy annak idején milyen is lehetett, amikor nyüzsgés volt bent.

Az emeleteken bóklászva szembetűnt, hogy alig találni egy-két tablóképet. Végül lent a földszinten a főbejárattól balra nézve viszont ráakadtam a javukra, köztük rövid keresgélés után az akkori osztályoméra is. Na itt ért az első igazi sokk. Ugyanis két-három srácra még emlékszem is közülük, akik elsőben osztálytársaim voltak, meg egy kicsit az akkori osztályfőnöknőmre is, aztán slussz... A lányok közül gyakorlatilag egyikük neve sem rémlett. Szóval ez úgy ledöbbentett... hogy tényleg Ennyire megváltozott volna nyolcadik cére az első osztályom összetétele? Hajjaj...

A Hild József Általános Iskolából kiérve vettem egy mély levegőt, és úgy döntöttem, bejárom egy kicsit a környéket, mert hát úgyis annyira rég nem voltam már errefelé, de furdalta az oldalam a kíváncsiság, hogy mi maradt meg olyannak, mint akkor, mi változott, mennyit, miben...

Így jött tehát második lépésként a Nádor utca - Mérleg utca felől a Hild téri játszótér. Itt is épp oly rég nem voltam már, mint az iskolában, de egyből eszembe is jutott minden, milyen is volt ez a játszótér régen: az Október 6. utca felőli vége tele volt - legyünk őszinték: meglehetősen mocskos, büdös, elhanyagolt, elszáradt, kutyagumis - elfásított résszel, ami körülbelül annyira volt "szép" látvány akkoriban, mint napjainkban a Millenniumi Kulturális Központban a Ziggurat tövében húzódó, egyre inkább kihalófélben levő labirintus - tehát javarészt tragikus.

Mostanra ezt a részt a játszótéren szerencsére nagyon igényesen felújították, kipucolták azt a csomó mocskot és a helyére egy ilyen betonfalat építettek pár új paddal ültetve a szélére, ill. a Duna felé néző végében is lebontották az addigra igencsak lepusztult állapotú bódét és az ottani, szintén ramaty állapotú bokrokat is kiirtották és a helyükre újakat ültettek.

Mindezek közepette annál nagyobb öröm volt látni, hogy az akkori főbb játékok - a nagy hajó, a csatornarendszer, a libikóka és a csúszda - mind megmaradtak, csak legfeljebb újrafestették/lepucolták őket a játszótér pár évvel ezelőtti felújításakor. A csatornarendszernek különösképpen örültem, mivel hatévesen azzal szerettem a legjobban eltölteni az időt, de a hajónak is nagyon örültem, hogy újra láthattam. :)

Összességében tehát amennyire hiányoltam a korszerűsítést a suliban, annyival lett szebb és tisztább a játszótér a tizenhat-hét évvel ezelőtti állapotához képest. Ennek örültem is, nem is kicsit!

A Hild tér után a Vörösmarty tér környéke következett. Kezdve a József Attila utcai Postabankkal, folytatva a Dorottya utcában, majd az akkori nevén Szende Pál utcán (most pl. eszembe se jut, hogy is hívják azóta?) át a jelenleg átépítés alatt álló József Nádor térrel, aztán a Gerbeaud mellett elhaladva magával a Vörösmarty térrel, aztán a Váci utcával.

Nos, a Vörösmarty térig ezt a szakaszt sem tíz éven belül láthattam a legutóbb élőben. A József Nádor téren még emlékszem a felszíni parkolóra, akkor még igen sok ott parkoló autóval... Na annak a helyén épül most épp egy mélygarázs.

A Vörösmarty tértől kezdve már frissebb volt a terep emléke, bár az a jókora Váci utcai H&M a Kristóf tér előtt még így is újnak hatott, pedig a New Yorker-t a Vörösmarty téren már láttam korábban is. A Régi Posta utcához érve jutott is eszembe, mikor jártam errefelé utoljára: még amikor húgom volt osztály- és munkatársát, Kémery Sziszit látogattam meg egy ízben egy számítástechnikai segélynyújtás címén. Hát, annak is megvan már vagy hat-hét éve biztosan...

A Váci utca után a Duna utcán át a Veres Pálné utcába érkeztem, ahol a Papnövelde utca - Cukor utca megkerülését követően az Irányi Dániel utca kereszteződésénél levő CBA-ban bevásárlást követően reménykedve felcsöngettem a Colors Budapest Hostel recepciójára, hátha meg tudom lepni ottani régi jó ismerősömet, Kovács Rékát, hogy válthassak vele pár szót, kicsit felidézve a régi ottani közös emlékeinket, de balszerencsémre nem ő volt épp bent éjszakásként. Na sebaj, ezt a részt egyik nappal bepótlom. :)

A Veres Pálné utcától a Szerb utca - Kecskeméti utca (ahonnan egyébként mind a mai napig nem értem, miért tették ki a szűrét több, mint egy éve végleg a 15/115-ös busznak?) - Magyar utca útvonalon a Károlyi kertbe érkeztem. Na ez megint csak egy olyan rész, ahol ezelőtt több, mint tíz éve nem jártam.

A Károlyi kerti játszótéren a Hild térihez hasonlóan örömmel vettem észre, hogy a felújítása során eltűnt belőle a kutyafuttató és ez a kert is szépen ápolttá vált. Sajnos a koráb(b)an népszerű belga óriásnyuszikát, a hat éven át a kertben élő Karcsit már nem láthattam, mert ő még 2015 utolsó napjaiban kimúlt, pedig biztosan jobb kedvre derített volna, ha egyszer még életében megcsodálhattam volna. Igaz, 2016 Májusában került oda egy újabb nyúl, akit szintén Károlyként neveztek el az előtte elhunyt elődje emlékére, meg a régebbiről valahol a kertben szobrot is állítottak, de ezeket előzetes ismeretek híján az esti sötétben már nem vettem észre. Na de majd ha újból arra járok, megnézem őket.

Ezek után a Henszlmann Imre utca - Egyetem tér - Károlyi utca - Reáltanoda utca - Magyar utcán át értem el a Kossuth Lajos utcát, ahol elnéztem a volt Landerer-Heckenast nyomda bejáratához is, ahova épp akkor érkezett meg a házmester, akinek mondtam is, hogy bemenni a házba nem akarok, noha kíváncsi lennék, mi lehet vajon nagyim négy éve elhunyt öccsének lakásával, a kaputelefonnál ugyanis még mindig az ő nevét láttam kiírva. Persze a házmester is ismerte őt, de hát kimerült pár szóban a nagyjából másfél percnyi beszélgetésünk vele, aztán mentem is tovább a Ferenciek terén átkelve a Városház utcába, onnan a Szervita térre, végül a Deák Ferenc utcán át a Vörösmarty térre és végül le a Kisföldalattiba.

Az első szerelvényt elengedtem, a másodikként a 29-es futott be, amit lencsevégre is kaptam. Azzal elindultam a Deákra, ott pedig belefutottam egyik régi jó ismerősömbe, Zádori Tomiba, akivel ilyen módon tudtam ismét egy jó időt dumálni, ami úgy jól is jött, mert ez segített végül túllépni a belvárosi nosztalgikus sokkon és pillanatokon belül el is feledkeztem róla. Végül a földalatti sárga villamossal kimentem a Mexikói útra, ahol még reméltem, hogy nyitva találom a Retro büfét, de az addigra sajnos már zárva volt, így jobb híján hazafelé vettem onnan az irányt előbb az MHU-857-es 25-ös busszal - amin eleinte hering volt, de a Víztoronyig teljesen ki is ürült (magamban el is gondolkodtam ekkor azon, hogy ezzel az erővel maradhatott volna Rákospalota, Székely Elek út/Dunakeszi út, Medimpex a járat végállomása, ha úgyse jön vele senki Újpestre) -, majd zárásképpen az MHU-705-ös 196A busszal. Így értem végül haza este 9 óra 10 perc körül - de rengeteg olyan új belvárosi tapasztalattal gazdagodva, amikre korábban gondolni sem tudtam volna.

Végezetül hát arra jutottam, hogy mindezt kár lenne hagyni feledésbe merülni, így végül fogtam magam és géphez ültem, hogy - miután többek hívására kijátszottam magam Honfoglalón a napra - összeírjam, merre jártam és mit láttam ezalatt. Így született most meg ez a négyrészes beszámoló, aminek ezennel a végéhez érkeztünk. Nincs is más hátra, mint hogy lezárjam, amit most meg is teszek. Köszönöm, ha mindezt végigolvastad!

BÚÉK 2017 vlog!

noreply@blogger.com (Slayer Gothpaladin) — Tue, 03 Jan 2017 00:00:00 +0000

Üdvözlök mindenkit a 2017-es évben!

Ahogy az elmúlt két hónapban említettem már itt a posztjaim között, jó ideje tervezgettem már, hogy videós blogolásba kezdek. Nos, Újévkor Újhegyen megtört a jég: élőben közvetítettem 11 percét a szilveszteri haveri csoporttalálkozónak és mindhárom nézőnek élőben, a felvétel alatt válaszoltam minden élő csetes írására, miközben a saját 2017-es évi terveim közül is részleteztem párat a videón. Úgy gondolom, hogy ez most egy jó alkalmat adott számomra ahhoz, hogy nekiálljak vlogger pályám gyakorlati megvalósításának.

Lesz még ilyen élő közvetítésem a hónapban, erről itt és az előző posztom óta újra aktívvá vált Facebook-fiókomon (ja, igen, 2016. November 30-a óta ismét elérhető vagyok ott is!) fogok konkrét időpontot/akár rögtönzést meghirdetni. Ahogyan ebben az újévi beköszöntésben, úgy az eljövő ilyen élő közvetítésekben is minden, a videó alatt felmerülő kérdésre választ fogok adni, tehát játszhatunk élő kérdezz-feleleket is, ha az kell - mindez majd kialakul.

Nem is szaporítanám tovább a szót; következzen tehát Gál Marcell első hivatalos, élőben közvetített vlogja! Jó szórakozást hozzá. :)

Lényegesebb események November második feléről

noreply@blogger.com (Slayer Gothpaladin) — Fri, 25 Nov 2016 00:03:00 +0000

Az elmúlt hét számomra javarészt pihenéssel, erdei hegymászással, egy somogyi vasúti körúttal és régi jó ismerősökkel cseteléssel telt.

Az erdei hegymászás konkrétumai az Apáthy-szikla környéke (Nagybányai út) és a Normafa - Szépjuhászné turistaút voltak, mindkettő a késő délutáni sötétedés alatt zajlott.
Korábban nem sokat voltam esti fények között ilyen helyeken, mindössze a Normafa, Gyermekvasút - Makkosmária - Budakeszi, a Csillebérc, KFKI - Makkosmária - Budakeszi, Erdő utca, a Lipótmezei út - Szépjuhászné, Gyermekvasút és az Adyliget - Vadaspark - Budakeszi, Szanatórium utca voltak azok a szakaszok, amiket már sötétben is bejártam.
Most viszont tehát két ilyen környékkel is bővült a paletta, és a későbbiekben több ilyet is tervezek, az éjjeli sötétségben ugyanis minden ilyen turistaútnak egy teljesen másik oldalát is megismerem, aminek egyúttal teljesen más hangulata is van, mint nappal.
Tehát nappal a környező lakott területi épületeket, utakat, településrészeket nem látod, mert kitakarja őket az erdő és a nappali fények meg akár a köd is, viszont cserébe látod, ahova lépsz és a barnában, zöldben dús erdei környezetet, éjjel meg pont fordítva: az erdei részeknek csak az árnyékát látod, magad előtt az út nem látszik, viszont látod a környező épületek és utcák fényeit.
Noha ez kicsit para tud lenni, de annál nagyobb élmény, ha végigcsinálsz egy-egy ilyen túrát!

Somogyi nagyvasúti körút: Édes Danival 21-én, Hétfőn úgy döntöttünk, hogy bejárjuk a Siófok és Kaposvár közti somogyi vasútvonalat.
Ehhez meg is alkottam az útvonaltervet, ami Budapest-Déliből 11:10-es indulást, ill. végül Hárosra 22:45-ös érkezést jelentett, az útvonal pedig Budapest-Déli pályaudvar - Székesfehérvár - Siófok - Tab - Mernye - Kaposvár - Dombóvár - Pusztaszabolcs - Háros volt, ez összesen 399 kilométernyi vonatozást jelentett.
A célállomásunk azért volt Háros, mivel egy megállóval beljebb, Budafokig már nem teszi a MÁV-csoport lehetővé a jegykiadást, ebben az esetben ugyanis egy átszálló állomást kétszer is érintenénk (ugyanis Budafoktól délre, közvetlenül Háros előtt ágazik el egymástól a gyékényesi és a magyarbólyi fővonal), ilyen egyirányú utazást pedig nem lehetséges igényelni.
Székesfehérváron és Siófokon is volt háromnegyed óránk, ezalatt szépen bejártuk az állomást és az előtte lévő teret, majd Tabon volt még vagy 25 percünk a keresztre várás alatt körbejárni az állomás javát, onnan elinduláskor ért minket utol a naplemente, végül a mernyei újabb 20 perces keresztre már teljesen besötétedett, így ott már csak a peronra néztem le az ellenvonatra várás, ill. az arról lekapcsolt, és a mi vonatunk elejére rájárt 199-es Bz motorkocsival összekapcsolásunk erejére.
Meglepődtem, de nagyon megtetszett ez az egyébként Siófok és Felsőmocsolád között nagyon lassú, javarészt csak 30-40 km/h-val járható mellékvonal, Somogymeggyes környékén például szabályosan a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút vonalát juttatta eszembe, ugyanis tök ugyanolyan erdei vasúti hangulatot ad ez a vasútvonal is, mint az a kisvasút, így még a lassúság sem jelentett benne akkora hátrányt, mint amit az út előtt gondoltam volna róla - így tök jó volt látni a somogyi erdőt ebben a nyugodt, pihentető tempóban zakatolva és csattogva az ősrégi, nagyon rossz állapotú síneken.
Kaposváron 63 percünk volt, ez arra volt elég, hogy a helyközi autóbusz-állomás mellett átgyalogoljunk a korzóra, majd onnan tovább a plázával szemközti oldalon a felüljáró előtti részt gyalogoltuk be, végül a kaposi főutca javát, majd a hazaútra előkészülve még beugrottunk a Fő utca és az állomás közti Tom Market-be útravalóért, így mire visszaértünk az állomásra, pont akkor bukkant fel Gyékényes felől az érkező dombóvári személyvonat, így gyakorlatilag tökéletesen kihasználtuk az ott tölthető időt és éppen a legjobbkor értünk vissza a vasútra.
Dombóváron aztán újabb 26 perc, ezalatt viszont már csak éppen egy kicsit kinéztünk a felvételi épület utcafrontjára az autóbusz-állomásra, bementünk a váróterembe aztán vissza is a peronra. Ott végignéztük az ilyenkor megszokott vonatforgalmat, aztán beszállva a Délibe tartó személyre Hárosig már nem is sokat álltunk föl, csak egy-két mosdózás erejéig. Beloiannisz és Érd között végig is aludtam a távot, jólesett a végére a pihenés.
Érden aztán ácsorogtunk vagy 5-6 percen át keresztre várva, ezzel az egész vasúti körút egyetlen olyan pontja is meglett, ahol olyan késést szedtünk fel, amit a célállomásig nem sikerült behozni, ugyanis Dombóvárig rendre minden célállomásra vagy még előbb, mint kéne, vagy percre pontosan értünk be.
Hárosra tehát végül 6 és fél percnyi késéssel, 22:51-kor érkeztünk, onnan aztán az utolsó előtti 133E-s helyi busszal robogtunk be az Astoriához, majd onnan 49-es villamossal Deák Ferenc tér, végül a Deáktól már a napi utolsó utasforgalmi M3-as metróval indultunk haza. Így sikerült végül hazaérve a pontos helyi idő szerint 2016. November 22-én, 00:00:00-kor, tehát kereken éjfélkor beütni a kapukódot, ami azért is érdekes, mert anyunak még Gyönk környékén mondtam a telefonba, hogy valószínűleg úgy éjféltájt érek haza, de azt azért nem gondoltam, hogy másodpercnyi pontosságú leszek...

Csetelés: több régi jó lány ismerősöm is előkerült mostanában Skype-on és Viber-en, különösképp tavalyról és tavalyelőttről, akikkel egy ideig egyáltalán nem tartottuk a kapcsolatot, most viszont ismét kb. napi szinten beszélek velük, és ez sokat segít a kedvem jobbra fordításában.
Többek között a tavaly volt infós osztályban általam mentorált társam, Meli, ill. a tavalyelőtti nyár vége és ősz között volt már-már páromként ható, de legalábbis hétköznapi társamként nevezhető Nikinek a mindmáig legjobb barátnője, Hajni, valamint a tavalyi és tavalyelőtti év fordulója körül YouTube-on egymásra talált, majd FB-n az egyik kedvenc poénkodási társam, Bea kerültek tehát ismét terítékre, sőt még az idei tavaszról az Autista Akadémia csoportban általam megismert Katival is ismét elkezdtem egy csomót dumálni.
Mind a négy lányról elmondható, hogy imádom őket, és mindegyikükkel olyan jól el tudtam a kezdetekben és mostanában is beszélgetni, poénkodni, lelkizni, sztorizni, hogy nekik mindannyiuknak nagyon sokat köszönhetek.
Itt tehát ki is nyilvánítom ezúton a számukra: köszi, hogy itt vagytok nekem, csajok! :)

A most következő utolsó hét viszont nagyon úgy néz ki, hogy húzós lesz; a ma délutáni dombóvári út után (az ottani Marcsival tali még a könnyebbik rész lesz) Szekszárdon leszek ismét várhatóan néhány napig. Ott pedig már látom lelki szemeim előtt, hogy sorsdöntő napok következnek, noha nem is elsősorban számomra, de részben rajtam múlva. Ennek a konkrét hátterébe egyelőre nem mennék bele, ezzel inkább kivárnám a végét, s majd (talán) csak akkor írom itt le, hogy miért is kell most a hétvégén ott lennem.
A nyugisabb fele az lesz, amikor reményeim szerint ottani ismerőseimmel, Biával, Szabinával és Szandival közösen hozunk össze ismét egy jó kis csajos talit, amire júliusi ottlétem alatt is volt már példa. Az ugyanis most is tuti tök jó lenne mind a négyünknek, akárcsak a júliusi. A többit meg majd meglátjuk. :)

Végezetül két kép és két videó a fenti utazásaimból - remélem, elnyeri tetszéseteket, ahogy a sztori is. :)

Az első 2016-os újpesti hó varázsa

noreply@blogger.com (Slayer Gothpaladin) — Wed, 16 Nov 2016 11:46:00 +0000

Úgy reggel 8 óra előtt 5-10 perccel lehetett, amikor ma fölébredtem. Ilyenkor hétköznapi szokás szerint első dolgom az volt, hogy kinéztem az ablakon. Valami szokatlanra lettem ekkor figyelmes. Valahogy úgy rémlett a tegnapi időjárás-jelentés alapján, hogy ma délelőtt tiszta idő lesz. Ennek ellenére akkor épp valamilyen csapadékot láttam hullani, amiről elsőre nem tudtam eldönteni, hogy na ez most micsoda is. Eleinte ónos esőre tippeltem, de aztán egy kis gondolkodás során rájöttem, hogy nem, ez havas eső. Hát mondom jól van ám, itt volt két rohadt hideg nap, erre most még ez is...

Pár perccel később azonban azt vettem észre, hogy te, hát ez már havazik, és egyre sűrűbben, egyre intenzívebben! Itt az első hó idén! Na mondom, ennek fele se tréfa, ne habozzunk: azonnal kaptam elő a Panasonic digitális fényképezőgépem, és rohantam is le előbb az erkélyre, majd az ablakhoz, hogy kinyissam és azon keresztül megörökítsem az eleddig soha nem látott, páratlan látványát a szakadó hónak. Jól is tettem, hogy abban a pillanatban ugrottam, ugyanis fél 9 körül el is állt a hóesés és 11 órakor már nyomát sem lehetett látni annak, hogy itten hó is esett ma már.

A testközeli hóesés élményét, varázsát a lehető legjobban azzal tudnám talán érzékeltetni, hogy úgy rohantam ki az erkélyre, hogy összesen volt rajtam egy póló, egy alsógatya, egy pár zokni és a benti papucs. Kész. Se egy kabát, se egy rendes nadrág, se cipő... Kb. a zoknit leszámítva mint aki nyári melegbe készül, holott tudtam nagyon jól, milyen fagyok voltak az elmúlt három éjjel-nappal... bár egyúttal azt is, hogy pont mától kezdve jön az enyhülés, holnaptól ismét érezhetőbben melegebb lesz. Persze az is sokatmondó, hogy ilyen lengén öltözve sem fáztam ma reggel az erkélyen annyira, mint 3 napja Székesfehérváron dupla kabátban, délutáni felhőtlen napsütésben...

Lényeg, ami lényeg: egy rövid ideig tartó, de imádni való látvány volt ez számomra. :)

Valahogy így nézett tehát ki a hóesés az ablakunkból...

...és így az erkélyről.

Novemberi fehérvári élmények

noreply@blogger.com (Slayer Gothpaladin) — Tue, 15 Nov 2016 08:50:00 +0000

Ahogyan azt itt 3 napja ígértem, nézzük, milyen is volt most számomra Székesfehérvár újratöltve!

Hát, amellett, hogy 2 és fél perccel előbb értünk oda Danival Fehérvárra a tervezettnél (a délelőtti találkozó Lehel téri helyét és 11:30-as időpontját is mind a ketten remekül betartottuk), végül a tornyos részt kihagytuk, ahhoz valahogy nem volt most ingerem. Ellenben a Videoton és a Széna tér környékét, a Kecskeméti utcai és a Csapó utcai fordulót, meg a történelmi belvárost a Várkörúttal egyetemben elég rendesen körbejártuk, sokat helyi járatoztunk is (a 26-os, 32-es, 35-ös, 42-es, 44-es vonalakon, legnagyobbrészt az idén érkezett Facelift-es [ráncfelvarráson átesett homlok- és hátfalú] Mercedes-Benz O.530 LE Citarokon, ill. a kicsivel régebbi Volvo B7R LE Alfa Busz Localokon utazva), miközben a gyalogos részeken majd' elhagytak minket a vöröslő ujjaink a fagytól, pedig ráadásul az általam várttal ellenben végig nagyon szép, gyakorlatilag felhőtlen, napos időnk volt, a szél is csak alkalmanként támadt fel, akkor is vállalható mértékben, aztán amikor beesteledett, a telihold is tökéletesen látszódott (amiből állítólag tegnapra még Szuperhold is lett - ezt erősítsétek meg, valós információ-e vagy sem?). A végén pedig egy "kis" kerülővel, Kisbér-Komárom-Tatabányán át jöttünk haza, tehát Budapest-Délibe, ahová úton egyébként egészen Bicske állomás bejáratáig teljesen pontosan közlekedtünk, ott azonban általam ismeretlen oknál fogva majdnem negyed órára megállítottak minket. Ehhez képest a Bicske alsóig +16 percnyi késésből a Déli pályaudvarra érve alig +8.5 perc lett, szóval amennyire haragszom a bicskei forgalomirányításra emiatt, éppen annyira pozitívan nyilatkozhatok a Bicskétől befelé jövő állomások forgalmi szolgálati munkájának eredményességére.

Természetesen a fotózás szerves része volt az utunknak, így néhány képet hoztam is magammal.

Illetve a hazaútról egy kis száguldozás. :)

Megemlékezés Székesfehérvár II. számú állítóközpontjáról

noreply@blogger.com (Slayer Gothpaladin) — Sat, 12 Nov 2016 16:31:00 +0000

Holnap egy jelentős szünet után ismét Székesfehérvárra látogatok el, ezúttal Édes Danival járjuk be a város javát.

Sóhaj... Belegondolva, hogy amikor a legutóbb voltam bent a városban (ma pont fél éve), aznap bontották le a fehérvári állomás 62 évet megért II. számú állítóközpontját, avagy közismertebb nevén irányítótornyát... azóta csak átutazóban voltam Fehérváron. Nehéz szívvel fogom a helyét nézni a zónázóvonatról leszállva, nem kizárt, hogy be is könnyezik odaérve a szemem belegondolva, hogy nem nézhetem soha többé oly magasról az egész állomást.

2016. November 17-én lesz másfél éve, hogy én magam is ott voltam A Toronyban. Mivel már akkor szinte biztosra tudható volt, hogy már nem sokáig fog állni e hatalmas épület, kihasználtam az alkalmat és sokat filmeztem benne. Azonban ekkor még komolyabb közzétételi tilalom állt fenn, ugyanis akkoriban a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő és a MÁV a bontás körüli civil ellenállásba ütköző perpatvar miatti hírnév-féltés címén különös figyelemmel követett minden ilyen akciózást.

Mostanra viszont, hogy az épület lebontásán kereken fél éve túl vagyunk, úgy gondoltam, nem húzom tovább az időt és megemlékezési céllal előkotortam a laptopomon tárolt nyers videókat és összeállítottam belőlük egy kisfilmet annak reményében, hogy hátha így még többen rájönnek, hogy mekkora értéket veszettünk el ebben az abszolút egyedi építészeti megoldásokat és egy kiváló kilátást is magával temetett toronnyal.

Hazaérve jelentkezem majd, hogy milyen volt Fehérváron, addig pedig itt az említett kisfilm A Toronyról:

A visszatérés következő nagy lépései: tartalomfrissítés, Viber-csoport és vlog

noreply@blogger.com (Slayer Gothpaladin) — Fri, 11 Nov 2016 09:28:00 +0000

Sziasztok! Mint az előző posztban ígértem, íme, itt vagyok, ragyogok, mint a fekete szurok. :D Na szóval...

Talán már észrevehettétek, hogy a két November eleji poszt között a blog posztokon kívüli tartalmát felfrissítettem. A nem működő scripteket leszedtem, a könnyedén orvosolható feedeket kijavítottam, ill. a blog fejlécének logóját is egy új képre cseréltem az eddigi OpenBVE-s cinkotai HÉV-esről.

Ez az új fejléckép pedig nem mást ábrázol, mint a Budaörsi út és a Sasadi út kereszteződésénél lévő - azóta egyébként teljesen átépült és immár intermodális célokhoz igazított - kelenföldi csomópont 2013-as megjelenését egy, az akkoriban még meglévő gyalogos felüljáró tetejéről esti kék órás, hosszú záridővel és szűk rekesznyílással készített fotómon, amit néhány hete a DeviantART-felhasználó Rednecked festett meg Canvas alkalmazás segítségével. Köszönetem küldöm ezúton is néki a kiváló festői munkához!

Más. A mai éjjelen vettem azt észre a legnagyobb örömömre, hogy végre Viberen is az itteni régi jó törzsközösség valamennyi tagja (Pál Ildi, Mau Ilike, Szebi, Anny, Sicu Dávid) elérhetővé vált, így most alighanem az lesz részemről a következő lépés a csapat újra összeszedését illetően, hogy Viberen összeállítok velük egy csoportos beszélgetést, ami alighanem a lehető legnagyobb segítséget fogja jelenteni most számomra a Blogger élet feltámasztásában. :)

Ezenfelül videoblogot is terveztem indítani a YouTube-csatornámon, amin belül az egyik legfontosabb rész az élő közvetítések lesznek, aminek megvalósítását már hetek óta tesztelgetem, bár sajnos arra kellett jutnom, hogy a mostani laptopom teljesítménye a jó minőségű élő közvetítéshez sajnos már túl karcsú, így ennek a tényleges beindulásához szükségem lesz egy új asztali számítógéphez, addig legfeljebb csak hagyományos jelleggel tudok ilyen vlog felvételeket közreadni, tehát hogy felveszem a videót, aztán csak a felvétel után teszem közzé. De szóval ez lesz az, amit az élőben közvetítések fel fognak váltani idővel, ami úgy gondolom, hogy nagyon jelentős mértékben meg fogja változtatni az ilyen felvételeket, ugyanis az élő közvetítések alatt figyelni fogom a nézők csevegését, és ha valaki a közvetítés idején belül tesz fel egy olyan kérdést/feltevést, arra igény szerint akár egyből az élő videóban is választ tudok majd adni, tehát alig pár másodperccel a felvetés után, mondhatni azonnali választ kaphat a kérdező, nem kell kivárnia a következő videó feltöltését. Ez pedig alapjaiban változtathatja meg egy ilyen, úgymond kérdezz-felelek típusú vlog lényegét és az élményfaktort is nagymértékben fel tudja dobni. Úgyhogy amint a technikai háttér az új géppel adottá válik, nekilátok, és ezekről a vlogokról itt, a blogomon is tájékoztatást fogok Nektek adni, úgyhogy... Figyeljetek. ;)

Eljött volna a nagy visszatérés ideje?

noreply@blogger.com (Slayer Gothpaladin) — Wed, 02 Nov 2016 05:26:00 +0000

Üdv mindenkinek!

Hát, az a helyzet, hogy több, mint közel hat és fél év után újból rászántam magam arra, hogy írjak ide valami újat...

Valami hihetetlen sok minden van, amiről most írni tudnék, mert rendkívül sok változás zajlott le bennem és körülöttem ezalatt az idő alatt.

Megpróbálom most mégis a lényegesebbeket kiemelni.

Nos, mindenekelőtt arra hívnám fel az erre járók figyelmét, hogy a legutóbbi bejegyzésemben említett honlapom már vagy két éve megszűnt létezni, helyette a Facebook vált az egyik fő elérhetőségemmé. Ez így is volt egészen 2016. Augusztus 16-áig, addigra ugyanis összegyűlt bennem minden, ami az oldal további használata ellen szól, és mivel amúgy is az egy elég súlyos mélypontnak számított az Életemben, így végül úgy döntöttem, hogy felhagyok a Facebook-al.

Aznap éjfél előtt 5 perccel, közvetlenül elalvás előtt tehát inaktiváltam a fiókomat. Ebben a döntésben nagyon sok minden összejátszott számomra... Maga az, hogy el tudtam jutni arra a pontra, hogy ezt meglépem, hogy hat és fél évnyi aktív használat után otthagyom ezt az oldalt sejthetitek, mennyi előzménnyel járhatott.

Nem szeretnék nagyon mélyen belemenni a hátterébe, csupán a tények rögzítése végett összegzem a főbb pontokat.
Egy: én mindig is tudtam magamról, hogy nem vagyok Facebook-függő, bármikor kész vagyok felhagyni vele, képes vagyok megtalálni Facebookon kívül is az Életet. Elég katasztrofálisnak ítélem azt, hogy manapság nagyon sokan annyira rá vannak függve, hogy erre képtelenek. Ha jön egy szerverdöglés, máris szétunják a belüket, mert nem találnak egyéb elfoglaltságot maguknak. Pedig skacok: igenis VAN ÉLET A FACEBOOKON KÍVÜL IS!
Kettő: én például mindig is tudtam, hogy sosem volt a Facebook a kedvenc közösségi oldalam. Éppen ezért nézek rá mostanában a számomra örök kedvencre, a myVIP-re. Ugyanis ha valamit, akkor azt biztosan én leszek a legutolsó emberek egyike, aki amíg az az oldal létezik, elhagyná. Azt a páratlan élményt, amit a myVIP adott számomra immár gyakorlatilag egy teljes évtizeden át, sosem fogja visszaadni sem a Facebook, sem bármi egyéb közösségi portál. Igen, tudom, hogy azt a mai tizenévesek javarészt már nemhogy nem találhatóak meg rajta, de még csak nem is tudják, mi az... Pedig az volt ám a magyar fiatalság legjobb gyűjtőpontja. Sem az idősebb korosztály által akkoriban jobban preferált iWiW, sem később az azt végül teljesen kiirtó Facebook nem hozta azt a fiatalos lazaságot, amit a myVIP-en láthattunk.
Három: ha egy nagy közösséggel egyszer csak - akár a semmiből, akár már jó ideje köztudottan kitervelve, akár egy valamilyen formában az addigi Életed érintő válsághelyzet kialakulása következtében - felhagysz, az az egyik legjobb módszer arra, hogy önmagadat kész helyzetbe kerítsd ahhoz, hogy ki tudd deríteni: kik is az igazi barátaid, akik akkor is felkeresnek, ha nem tudnak egy addig biztos ponton elérni, ill. ha kérlelve sem tudnak visszahívni az addigi közösségbe? Hát e téren ki is derült számomra több olyan érdekesség jó pár ismerősömről, akikről nem gondoltam volna, hogy ha ezt meglépem, utána úgy fognak kezelni, ahogy... Negatív és pozitív meglepetéseim is lettek ennek következtében. Konkrét neveket most nem fogok írni, úgyis jó eséllyel minden érintett személy tudja magáról, hogy kikre gondolok ezalatt és kiről mivel kellett szembesülnöm.

Van viszont valami, ami megmaradt, és azóta is folyamatosan aktív: ez pedig nem más, mint a YouTube-csatornám. Mára tehát biztosra tudom mondani, hogy a Google-fiókom a fő Internetes elérhetőségem, ezen belül is a Gmail és a YouTube elsősorban, esetleg harmadikként a Google Plus, bár azt amúgy nem használom, csak ha onnan jön valami értesítőm, ami szerencsére YT-n is megjelenik, akkor azt megnézem, de ilyen csak ritkán adódik. Pedig anno úgy 5 éve még mennyire azt pletykálták sokan, hogy a FB éve után a G+ éve jön! Hát, ez a "jóslat" enyhén szólva sem vált be... Pedig én lehet, jobban örülhettem is volna neki, ha beigazolódik. De hát nem így történt... Az eredetileg a Google Plus és az Orkut utódjaként remélt FB-versenytárs Google Wave ugyebár meg is szűnt nagyon hamar, mert nem érte el a célját.

Ahol még napjainkban napi szinten elérhető vagyok a Google-ön kívül, az a Viber és a Skype - ez utóbbit ráadásul az eredetileg még MSN/Windows Live Messenger-hez használt Microsoft-fiókommal szoktam használni, így akik akkoriban rajta voltak a partnerlistámon, ők mind a mai napig utolérhetnek azon keresztül akadálymentesen!

Ezenkívül a DeviantART és a Vasutallomasok.hu oldal azok, amiket még szintén aktívan használok. Utóbbira az elmúlt hetek során rengeteg vasúti fotómat küldtem be, ott tehát szemezgethettek közöttük kedvetekre. ;)

Ja, és ha már vasútállomások... Hát ebben történt számomra egy gyökeres változás az elmúlt öt és fél év során. Ez pedig nem más, mint hogy a legjellemzőbben a Dél-Dunántúlra szoktam utazni mostanában. Ez hat-hét éve még fel sem merült bennem, hogy valaha így lesz, hogy Tolna és Baranya megyébe fogok akár napi szinten járni... Akkoriban ugyanis sokkalta inkább a gödi és a solymári térségek álltak hozzám közel Budapesten kívül. Dél-Dunántúl? Hahh... Százhalombattánál délebbre egyszer sem utaztam le 2011. Június 5-e előtt, odáig is csak egyszer volt addig, hogy lejuthattam, akkor sem önmagam miatt, hanem anyum egyik ottani ismerősét látogattuk meg.

Az áttörés e téren tehát 2011. Június 5-én történt meg, ez volt ugyanis az a bizonyos nap, amikor először utaztam le Szekszárdra, hogy néhány hónapnyi Internetes csetelés után megismerkedhessek végre személyesen is az első hivatalosan is barátnőmnek nevezhető leánnyal, Daradics Biával. Akkoriban még nem gondolhattam arra, hogy 2016 Júliusában még arra is sor tudott kerülni, hogy négy hét erejéig ténylegesen szekszárdi lakos is lettem, de mivel a 2016-os nyár elejére biztossá vált, hogy anyuval és húgommal együtt végre el tudunk költözni Lipótvárosból, és az új lakóhelyünkké Újpest vált, itt a lakásárak eltérése következében maradt annyi pénzünk, hogy azonnal amint idekerültünk Újpestre kezdetét vehesse itt a lakás felújítása. A felújítás az egész Júliust igényelte, így ez volt az az időszak, aminek négyötödét Szekszárdon, az utolsó részét pedig egy, a pesti Broadway-en a felújítás idejére anyuéknak kibérelt lakásban töltöttem. Azóta viszont újpestiek lettünk, és anyuval együtt jelenthettük ki örömmel, hogy nagyon jó nekünk itt élni, sokkal jobb itt nekünk minden a lakhatás és az elosztás terén, mint amilyen Lipótvárosban volt. Húgom eleinte ebben abszolút nem értett egyet, sőt ő egyáltalán a belvárosi létünk felhagyását is nagyon erősen ellenezte, de mára már ő is kezdi elfogadni, megszeretni az új lakóhelyünket, így most már mindenkinek jó, hogy ide kerültünk.

Ja, és tekintve, hogy tegnap volt Mindenszentek... Nos, tegnap volt kereken három éve, hogy hozzánk került a fekete macskánk, a Dózi. Na, hát őt azóta is változatlanul imádjuk! :) Emlékszem is, hogy anyu még úgy kb. öt-hét éve mondta nekem, hogy amikor már nyugdíjas lesz, akkor egy kiscicát szívesen fogadna magához. Nos, háromnegyed évvel a nyugdíjba vonulása előtt ez tehát meg is történt, ugyanis ekkor találtak rá apuval és húgommal együtt a Nyugati pályaudvarral szemben, az Alexandra könyváruház előtt az akkor még csak alig ~2 hetes kölyökcicára, és nem állhatták meg, hogy hazahozzák. Hát hogy őszinte legyek: én eleinte rendkívül féltem, hogy most ezzel a lépéssel vége a nyugodt alvásaimnak, mert hogy ő most tuti egész éjjel csak nyávogni fog mindenért... De szerencsére nem így történt, sőt, meglehetősen csöndes egy macska nevelkedett föl belőle, aki leginkább csak akkor nyávog, ha éhes, ill. ha már kinézne kicsit az erkélyre, de ezt leszámítva csak ritkán hallani a hangját, így nagyon hamar megszoktuk és megszerettük. Egy a baj csak vele, mégpedig hogy ha valami nagyon nem tetszik neki és/vagy ha nem engedjük őt ki egyből/játszunk vele azonnal, akkor rögtön lábon harap minket. Már azon is gondolkodtunk, hogy a lakás bejárati ajtajára ki kéne rakni a "harapós macska"-feliratú táblát... :))) Ettől függetlenül viszont egy rendkívül szerethető tünemény ez a Dózi (akinek a neve egyébként a buldózer szó becézéséből ered, eleinte ugyanis nagyon sok objektumra oda kellett ám figyelnünk a lakásban, hogy pl. mikor veri le ezt/azt, ill. mikor száguld valamin keresztül), és elválaszthatatlan tagja mára a családunknak. Mind a mai napig emlékszem is arra a bizonyos három évvel ezelőtti Halloween-estére, amikor épp bent ültem az Arany János utcánál levő Retro büfében kedélyesen beszélgetve az akkor még ottani kiszolgálólánnyal, Szandival (akiről egyébként akkoriban a honlapomon is tettem konkrét említést, ha még valaki emlékezne rá, hogy hát kezdek belezúgni - őt egyébként mind a mai napig szeretem is, és igazán most az elmúlt hetekben kezdett csak kijönni rajtam a hiánya, de most viszont nagyon...), amikor egyszer csak jött a hívás anyutól, hogy lesz egy meglepi, amikor hazajössz. Hát, erre nem gondoltam volna akkor még, hogy egy új házi kedvencről lesz itten szó... De hát íme. :)

Ennyit szerettem volna most így hosszú idő után elsőre összegezni, remélem, a kérdések java részére választ adtam, persze ha felmerül bennetek bárminemű kérdés ezeken felül, itt a komment szekció; kérdezzetek szabadon!

Mi legyen a blog további sorsa?

noreply@blogger.com (Slayer Gothpaladin) — Sat, 31 Jul 2010 19:50:00 +0000

Nagyon sokáig vártam ezzel a bejegyzéssel, de mivel még mindig azt látom, hogy teljesen megszűnt a blog iránti érdeklődés, illetve a blogon való aktív jelenlét, így most ezzel megpróbálok némi érdeklődést kiváltani olvasóimból.

Tehát, a kérdés az, hogy van-e így értelme folytatni a blogolást, ha sehonnét nem jön semmiféle reakció? Van-e értelme részemről fel-felnézni ide kb hetente, ha úgyse történik rajta semmi? Aki korábban itt rendszeresen olvasott, mind átment a fórumomra, illetve a honlapomra. A legutóbbi bejegyzésemre is mindössze egyetlen komment érkezett az elmúlt kb harmad év alatt, azóta semmi. Mintha csak feleslegesen lopnám még ezzel a nagyon kevés alkalommal is a szabadidőmet, amikor egy-kétszer felkukkantok ide.

A harmadik blogszülinapi találkozó teljes kudarca is közelebb hozott ehhez, hogy végül kiírjam azt, ami a következő bekezdésben olvasható. Nem akartam, hogy így legyen, de önhibámon kívül erre a pontra kerültem.

Ezek után azt hiszem, a legjobb lesz, ha én, mint a blog alapítója, vezetője hivatalosan lemondok a blog továbbírásáról. Amennyiben nem jön ez ellen komment, ez így is lesz. Onnantól kezdve vagy ír ide a többi blogtag, vagy inaktívvá válik a blog, bár ez utóbbi a valószínűbb.

A korábbi posztokat nem törlöm, a blog megmarad, csak frissítés nem várható egyhamar.

Ha jön erre igazi és tömeges reakció, nem fejezem be a blogolást. Ha nem jön, úgy leköszönök. Ha ez utóbbi lesz, akkor hát Köszönöm a mostanra majdnem 16000 látogatót, akik figyelemmel kísérték a blogot, Viszlát Mindenkinek - a honlapomon!

55-ös villamos

noreply@blogger.com (Anonymous) — Sat, 08 May 2010 06:42:00 +0000

Már letölthető a bve1.lapunk.hu oldalról az 55-ös villamos.
Kocsi csere történt, a tátrákat és a babánokat felváltja az ICS.
Megállóhelyeken a megállótáblák le vannak cserélve.

Utoljára szerkesztette: Slayer Gothpaladin (Megjegyzés: Elgépelések javítva, link aktualizálva.)

Ki itt az Április bolondja? Avagy: üdv Áprilisban!

noreply@blogger.com (Slayer Gothpaladin) — Thu, 01 Apr 2010 17:06:00 +0000

Újabb hónap telt el legutóbbi bejegyzésem óta. Ezalatt mondhatni szokás szerint nem kevés fontos dolog történt részemről, de mindenekelőtt a honlapom immár igazi beindulását említeném meg.

A Március 13-ai megnyitása óta ugyanis eleddig 12-en regisztráltak rajta, illetve mintegy 20 letöltés került föl rá, és azóta az oldalt 550-en nézték meg, ami mondjuk úgy, hogy "megfelel az elvárásaimnak". Az üzenőfal rendesen ki van használva, illetve a honlapon megjelenített hírek közül az egyikhez, amelyiket itt a bejegyzésben a következőként fogom sorba venni, az én hozzászólásaimmal együtt immár 25 hozzászólás született, nem is véletlenül!

Ugyanis éppen egy hónap van hátra az idei blogszülinapi találkozóig, de már (legalább) egy hete meg lettek a legfontosabb konkrétumok róla beszélve, tehát a helyszín, dátum, idő, stb már egyeztetve lett a várható tagokkal. De mivel a bloggal kapcsolatos ez a találkozó elsősorban, így ide is fontosnak tartom mindezt kiírni.

Tehát, a jelenlegi álláspontok szerint a hivatalosan Május 9-én ünnepelendő blogszülinapot Május 1-ére, a munka ünnepére tettük át, mert Május 9-én több várható tag nem tudna eljönni, viszont 1-je jelenleg úgy tűnik, hogy mindenkink megfelel. A helyszín - ha nem jön közbe semmi, gondolok itt pl időjárásra (nem fog-e esni, stb.) - ugyanaz lesz, mint tavaly, könnyű elérhetőségéből kifolyólag. Ezért a találkozási pont Budapest-Nyugati pályaudvar mellett, a Westend City Center bevásárlóközpont 1. emeleti tetőkertjén lesz, onnét fogunk majd a tagok megérkezése után átmenni a Nyugati téren levő McDonald's teraszához. Kezdési időpontnak Dél, tehát 12:00 lett kitűzve, tehát ettől az időponttól kezdve leszek én is biztosan a Westend tetőkertjén. Várható befejezési időpontnak pedig kb. 18:00-át mondanék így elsőre, de ez még sokat változhat a találkozóró jövők hangulata, szabadideje, beszélgetési kedve, stb. függvényében.

Ezek azok a találkozóval kapcsolatban, amik most már meg vannak szavazva, ezeken tehát már nem valószínű, hogy sokat változtatnánk a későbbiekben. Várom tehát a további tagok a blogtalálkozóra való jelentkezését, minden látogatót szeretettel várunk! Akik eddig már szinte tuti, hogy jönnek: Gothpaladinus (én), Anny, Ilike, PalIldi, Batka, Sicu220. Szebi is lehet, hogy jön, bár ő egyelőre bizonytalan abban, hogy lesz-e rá lehetősége, hogy eljöjjön, de azért ő is szeretne.

Akiket szívesen várnék még, azok között Valko2-t említeném meg elsőként, mint az ezen bejegyzés előtti legfrissebb bejegyzés szerzőjét, mert - és itt már konkrétan úgy írok, mint aki csak neki ír - Veled is már régen találkoztam, és szívesen vennénk, ha Te is eljönnél! Ezen kívül még volnának azért néhányan, akivel szívesen találkoznék, de azt hiszem, már így is épp eleget írtam e témában, úgyhogy aki még szeretne jönni, az írjon, lehetőleg a honlapomon vagy emailben!