HORGÁSZAT MESTERFOKON avagy FOGJUNK BUSÁT

Milyen távolságra érdemes kötnünk a horgot, avagy miként akad a busa

2021-02-18T16:30:00.000-08:00

Eredményes horgászatunk egyik alappillére, hogy horgaink hol, milyen távolságban helyezkednek el, csalinktól, legyen az Technoplankton tabletta, bármilyen préselt készítmény vagy etetőkosár. Minél messzebb kerülnek annál valószínűbb, hogy csak a közelben úszkáló halak fognak véletlenül a horogba akadni. Ez semmiképp sem lehet egy jó horgász célja. Persze nem utolsósorban, a véletlen sokkal kisebb eredményt hoz, mint a céltudatos horgászat. Vegyük hát sorba milyen tényezők befolyásolják horog eresztékeink hosszát, hiszen nem győzöm hangsúlyozni a jó horgász ismérvét: az OTT és AKKORban kell megfognunk a halat. Merészség és felelőtlenség hát centimétereket, horognagyságot, zsinórvastagságokat, ólomnehezék súlyokat írni, hiszen honnan tudom én, hogy kedves horgászolvasóm, miféle vízen horgászik. Mennyi az akadó, milyen a vízmélység, mekkora sodrás, mekkorák a busák? Persze adottak az alapszabályok, az általánosságok, amelyek minden vízre érvényesek, és ismeretükkel hatékonyabbak lehetünk, s épp úgy ezen ismeretek hiánya, oly annyira elennünk fordulhat, mintha arcul csapna.

A legtöbb sikertelenség véleményem szerint pont annak tudható be, hogy egyszerűen alkalmazunk egy módszert amelyet a látottak alapján sikeresnek vélünk, de nem formáljuk át a mi arculatunkra. A saját vizünkre, s akár a saját halainkra, hiszen némileg még a halak viselkedése is változhat élőhelyük tulajdonságbeli különbségei alapján.

Első lépés mindig a horgászmódszer kiválasztása kell, hogy legyen. Többnyire ismerjük a vizet ahová indulunk, hát aszerint szereljünk. Egy mocsaras vízben fenekezni, emelt fenekes nélkül hatalmas butaság. Hiszen a busa semmit sem lát az oldódó csaliból. A kárász, ponty még csak kitúrná esetleg, de a busa nem fog a kedvünkért bányászni a mocsárban. Aztán ott van még mikor meglehetősen hínáros a meder. Itt sincs sok esélyünk a fenekező szerszámmal. Tudnunk kell, hogy a busa előszeretettel a nyílt vízen tartózkodik, a tiszta terepen. Minthogy észre is kell vennie az etetésünk, legjobb a horgászhelyet s akár a mélységet is eszerint választani ki

Fenekező horgászat esetében, sok variációnk nincs. A horognak 6-10 cm közötti előkén érdemes lebegnie függőlegesen a kosártól. S a 10cm már itt is határeset, egész nyugodtan kijelenthető, hogy a nyolc centire lebegtetett horog a legmegfelelőbb. A nagyobb busa fogáshoz arányosan nagyobb előkehossz teljesen badarság. A kisebb és a nagyobb busa is egészen közel megy a kosárból áradó kajához, és szájával akár súrolja is azt. Miközben lassan szipogva elhalad felette, a horog megakad az alsó szájrészben. Talán a busa alsó szájrészének vastagsága adhatna okot az előke hosszának növelésére, de minthogy jelentős különbségről nem beszélhetünk, ezért a Szilvási Szilárd által kigondolt előkehossz különbségeket nevetségesnek tartom. (Meglátásom, és véleményem, hogy Szilvási remek horgász, nagyon sok horgásztechnikában kiemelkedő, és követendő, de még teljesen amatőr busahorgász.) A túl hosszú előkével minden esetben a busa külső akadását segítjük elő. Sok kapásunk lesz így melyek nem akadnak meg vagy útközben elmarad a hal az oka pedig, hogy a horog nem a halunk szájába akadt.

Úszós horgászat esetében is ugyanez történik amennyiben a horgot túllógassuk a kosáron, na de mit is jelent az, hogy túllógatni? A horog legalsóbb pontja tapasztalatom szerint, maximálisan épp egy horognagysággal lóghat csak túl a kosáron. A legfogósabb horog pedig a kosár aljától számítva fél - egy horognyival feljebb helyezkedik el. Persze ez nem azt jelenti, hogy egy öt centivel túllógatott horgon nem foghatunk busát, azonban ez a táv nem emeli, hanem csökkenti a fogási esélyeket. Az esetek túlnyomó többségében a rövidebb előkére érkezik a busa.

Egy pillanatra megállok itt. Sokszor megmosolygom a kedves horgásztársakat, mikor jönnek ezzel vagy azzal az úgymond új ötlettel, s példának okáért épp a horogtávolsággal is. Amit személyes tapasztalat alapján kijelentek - tudnotok kell - az nem egy, vagy tíz kifogott busa alapján történt megfigyelés, hanem több ezer kifogott busa alapján leszűrt tapasztalat. Érdemes belegondolni, vajon kinek higgyen az ember :) Én a sok ezer busának hiszek!

A túl hosszú előkén a horgokba bele-bele akadnak a busák, és a kapás amit látunk erőteljes gyors rántások a spiccen, vagy úszón, melyet leggyakrabban nem követ elhúzás. Úszóson itt is több információnk van, hiszen akár látjuk is a kimoccanó busát, olykor még a vízből is ki ugrik ilyenkor. A baj az, hogy a megugró busa képes szétijeszteni az egész csapatot, mely már közel a horgunkhoz s ezáltal a biztos kapáshoz helyezkedett el, s kezdődhet minden elölről.

Úszós horgászat esetében kitudjuk használni a hosszú előkéket is, mégpedig azokban az esetekben, mikor túl sok egyéb hal van a vízen. Kifejezetten a snecik, és a törpeharcsák szoktak gondot jelenteni. A küszöktől még csak-csak megszabadulhatunk, amennyiben valamivel mélyebbre helyezzük a kosarat, viszont a törpeharcsa követi mindenhová. Törpeharcsás vízen nem mindegy meddig tudjuk a szerelékünk úgy a vízben tartani, hogy ne akadjanak fel a horgokra a kis ördögök. Véletlenszerűen ismertem fel, hogy a hosszabb előkére lassabban akadnak fel. Kísérletezésem arra irányult, hogy talán a busa nem megy elég közel a kosárhoz, és nem elég az előkehossz ami így a szívás hatására nem tud a busa szájában landolni. Nem jött össze az elképzelésem, legalábbis nem eredményezett több, és gyorsabb kapást a hosszabb előke.

Esetemben a hosszabb előke nem túllógatott horgokat jelent, hanem az egész kosarat megváltoztattam, hogy hosszabb előkével tudjak horgászni, a horgok a kosárhoz - csalihoz - mérve ugyanúgy a bevált távolságban helyezkednek el. Ezeket a kosarakat neveztem el hosszabbított kosárnak.

A hosszabb előkén lágyabban mozgó horgokat könnyebben félrelökik az egyéb halak és ritkábban akadnak fel rájuk. Persze a sűrű fekete nyüzsgő labdából ez esetben is elkerülhetetlen, hogy idővel ne szúródjon fel egy-egy a tűhegyes horogra, de az esetek nagy részében ez később történik meg ezáltal növelhetjük a busafogás esélyét.

Sajnos azonban az is bebizonyosodott, hogy a hosszabb előkén a busa is lassabban akad meg. Youtubon és Facebook oldalamon is megosztott videómban próbáltam beszélni a két busafaj közötti úgymond "szipogási" különbségről, viszont nem igazán érthető mit is akartam mondani. Lényeg, hogy a horog a kapást megelőzően már sokszor a busaszájában van, a szívás irányába tehetetlenségi erejében kimozduló horog azonban nem fordul minden esetben úgy, hogy az kifújáskor illetve a szívó erő múltával megakadjon a busa szájában. Valószínűsítem, hogy úszózás esetében ezért válnak be sokkal jobban a nagy méretű öblös horgok.

(Így zárójelben megjegyzem, valamikor 9 éve, mikor a horogmérettel kísérleteztem, ami a kéthorgos végszereléken egyforma hosszúságú előkén elhelyezett különböző nagyságú horgokat jelenti, az esetek 90%-ban a nagyobb horogra érkezett a hal. Akkor vált kedvenc favoritommá a 2/0-ás horog méret, mely azóta is kísér. Csak érdekességként az időben visszautazva: 6-os horogmérettel kezdtem el a busázást. Azokban a "horogkísérleti" szakaszokban éves fogásom kb. 500-800 db. kifogott busát jelentett. Horgászatonként átlagosan 15 darab busát. Cseppet sem dicsekedni akarok a számokkal, pusztán szeretném érzékeltetni meglátásaim mire alapozom!)

Nos, tehát a busa beszívja, majd mondhatnánk kifújja a horgot, csakhogy nem fújja ki, mert a kopoltyúin keresztül távozik a felesleg. (Persze tud a busa fújni is: ilyenkor keletkeznek azok a harcsa mozgásra emlékeztető, vagy mondhatnám: megtévesztésig hasonlító örvények.) Viszont a szívó erő megszűnésével a horog igyekszik vissza eredeti helyzetébe, ez az első lehetőség, hogy a horog megakadjon. A fehér busa szipogása sokkal gyorsabb, mint a pettyes busáé, és csak ritkán áll be mozdulatlanul a kosárhoz. Az esetek túlnyomó többségében lassú mozgásban van a kosár körül. Ez a mozgás a második lehetőség az akadásra. Egyszerűen lassú haladásával a beszívott horgot akadáshoz segíti, na onnantól már nem lassú a mozgása xD. Egy táplálkozó busánál a szívások olyan erővel történnek, hogy a komoly teherbírású úszók is megsüllyednek, annak ellenére, hogy a horog egyáltalán nincs illetve nem akadt meg még a busában! A pettyes busa, noha jóval nagyobbakat szipog lényegesen lassabb ütemben teszi ezt. A nagy számok törvénye pedig, hogy egy-egy szippantás után a horog jól akadjon később következik be. Ráadásul a pettyes busák képesek szinte mozdulatlanul állni a kosár mellett és kitartóan falatozni a finom felhőt. A nagy számok törvénye persze ilyenkor is győzhet. Nem ritka eset, hogy az egyébként is ütemesen mozgó úszó besüllyed picit, és még kivehetőbbek a szipogás ütemei, noha nem indul el, mégis pettyes busa esetében (mindig pettyes az elkövető ilyen esetben) szinte a legjobb akadást biztosítja a bevágás.

A busa egyre közelebb merészkedik a felhőhöz, hogy minél több táplálékhoz jusson, oly annyira, hogy szinte érinti a kosarat (minden bizonnyal érinti is, sőt tolja maga előtt, olykor be is szippantja azt.) A kosárból noha nyugalmi állapotban lefelé hullik a kaja, a busa szívó hatásának következményeként oldalra fordul a felhő. A busa felső szája azaz az akadási pont ilyenkor nagyjából a kosár, vagy tabletta közepénél lehet. s ha megfelelő az előke hossz, akkor az is a busa szájába kerül. Ha belegondoltok, ilyenkor a túllógatott horog a busa alsó szája, vagy az alatt helyezkedik el, és így szinte kizárja az akadás lehetőségét. Amennyiben a busa a túllógatott előke távolságából is képes lenne felszippantani a horgot, akkor minden bizonnyal történnének mélyebbre nyelt akadások is a hosszabb előkének köszönhetően, de ilyen nem történik: a horog mindig a szájrészen helyezkedik el, sosem a szájüregben. Szinte biztosra veszem azt, hogy ilyenkor is a mozgásban lévő busa lassú haladása segíti, hogy horgunk megkapaszkodjon kicsit benne, az úszó felhajtó erejének közrejátszásával. (Fenekező horgászat esetében ugyanúgy a kosár felett tovább úszó halba akasztja meg az ólom a horgot) Persze ilyenkor a horog ahogyan írtam is, éppen csak megkapaszkodik, és szükség van a bevágásra is, hogy a horog biztosan átüsse a kemény szájrészt. A fehér busa jellemzően megugrik, ahogy érzi a bajt, s ha az ellenállás - az úszó felhajtóereje, illetve az ólom súlya - kellő mértékű akkor megakasztja saját magát. Kisebb - tapasztalatom szerint kb. 6-8 kilóig - pettyes busáknál is elegendő az úszó felhajtóereje, hogy halunk jól akadjon, nagyobb hal esetében azonban, annyira ritka a kivétel, hogy nyugodt szívvel mondhatom: SOSEM akad meg magától.

A videómban emlegetett nagy pettyes busák még esélytelenebb akadását persze, nem csak a kemény páncél, hanem maga a lefenekezett csúszóólmos módszer is növeli. Kapáskor - ami szinte kivétel nélkül lassú már-már méltóságteljes - az úszó eleve süllyedni kezd, s mi berántáskor, a fenéken lévő ólomnak köszönhetően az úszó felhajtóerejét semlegesítve lefelé rántjuk meg a horgot aminek felülre kéne akadnia, leggyakoribb esett, hogy a hatalmas szájból, melynek csak a hártyájába kapaszkodott meg a horog ilyenkor kifelé fordul és a hártyát felszakítva kiakad a halból. Az általam megfogott nagy pettyes busáknál a horognak vagy a szájszegletbe sikerült akadnia, vagy az úgymond különálló külső szájrész mögé.

Fenekező horgászatnál jobbak az esélyek az akadásra. Az alsó szájrész ugyanis noha kemény csontot tartalmaz, a külső húsos rész megtartja a halat kisebb horgok esetében is.

Szándékosan nem ejtettem szót magáról az előkéről, és egyszerűen azért nem, mert mindig puha fonott előkét használok. Tapasztalattal, hát nem tudom alátámasztani azt, hogy a merev zsinórra kötött előkénél jobb a puha előke. Amennyiben a fentiekben leírt akadásról való elképzelésem hiteles, akkor a merev előkének semmi hátránya nincs, sőt akár jobb is lehet. Hiszen nem feltétlenül a beszippantott horog miatt akad meg a busa, hanem ha mozgás közben összetalálkozik a megfelelő mélységben lógatott horoggal. A merev előke legyen az idei év egyik kísérlete :)

Gondolkodj el rajta!

2020-01-14T12:51:00.001-08:00

Valamikor jó 5 éve kezdtem bele ennek a bejegyzésnek a megírásába, de ennyi év alatt sem változott semmit a véleményem, sőt sok mindenben erősödött, vagy joggal mondhatom bebizonyosodott az elképzelésem. Miről is lenne szó? Természetesen a busáról, halakról, vizekről, s az emberről.

Emberi hülyeség és emberi felelőtlenség, talán ez lenne mondandóm fő témaköre.

A busa invazív faj. Mert tájidegen és mert felzabálja a planktonokat őshonos halaink ivadékai elől. Ugye köznyelven így fogalmazhatnánk röviden. A halbiológusok megfogalmazása, már sokkal óvatosabb. 2017es Balatoni kutatásokban az szerepel zárójelentésként, hogy táplálkozás szempontjából versengést feltételez őshonos halainkkal. Nem állítom, hogy tömeges elszaporodása nem okozna gondot őshonos halaink túlélésében, azonban még ez is eltörpül amellett, amit mi emberek teszünk vizeinkkel. S legtöbbször megmagyarázzuk a legrosszabb döntéseket is, hogy milyen jók voltak. Ami pedig mindennél szomorúbb, hogy legtöbb esetben a pénz, a nyereségvágy hajszolja a legtöbb döntést.

Amennyiben kézbe vesztek komolyabb leírással bíró édesvízi halakról szóló könyvet, majd minden pontyfélénél megtaláljátok, hogy versenyhala a pontynak táplálkozás szempontjából. Ilyen a vörösszárnyú keszeg, a bodorka, a kárász, a dévérkeszeg, és sorolhatnám tovább, hiszen szinte mindegyik békés halunk hasonló táplálkozást folytat, és valóban komoly ökológiai egyensúly játszik szerepet mindegyik halfaj megmaradásában.

Egész életemben horgásztam, jelenthetem ki nyugodt szívvel, hiszen négy éves koromban rögzült a horgászbot a kezemhez. Ez idő alatt sokat láttam, sokat tapasztaltam a rengeteg vízen töltött időnek köszönhetően. Nem volt nehéz észrevennem azt a tényt, hogy a busa viselkedése merőben eltér őshonos fajaink viselkedésétől. Akár táplálkozásban, akár tartózkodási szokásait, s nem utolsósorban szaporodását tekintve. A busa védekezése a ragadozókkal szemben abban nyilvánul meg, hogy gyorsan ki nő a szájukból, míg legtöbb őshonos halunk ivadéka a növények, kövek s egyéb vízben fellelhető rejtek oltalmában próbálja túlélni a kezdeti megpróbáltatásokat. Most akkor újra megfogalmazom, őshonos halaink nagy százaléka a part menti sekély növénnyel gazdag részeken ívik, különösen, mivel többnyire adott növényekre, ragasztják ikráikat. (Persze akadnak kivételek, mint például a szivárványos ökle, ami szintén kihalófélben van és a tavi kagylók létezése egyetlen túlélő reménye.) A tudományos kísérletek, elemzések azt bizonyítják, hogy egyazon planktonokat fogyasztanak, csak azt nem vizsgálják honnan veszi fel egyik, s a másik a táplálékot. Őshonos ivadékaink mindig partközelben lehetőleg akadók közelében tartózkodnak, a busa pedig az ilyen helyeket az esetek 99%-ban elkerüli. Legfőbb táplálkozási helye a nyílt víz. Kerüli a sötét árnyékos helyeket, a hínármezőket, nádasokat, stb. Csakhogy kicsit viccre vegyem a témát, holott cseppet sem az, példázok egyet. Az én tudósaim elkezdenek vizsgálni téged a saját városodban, és megállapítsák, hogy sörfogyasztásod azonos az enyémmel, s ebből levonják azt a következtetést, hogy te sörivásban versengést feltételezel velem, s emiatt nekem nem jut majd elég sör, és szomjan halok. Nagyjából ennyi. Remélem érthető. Egyszerűen nem egyazon helyen táplálkoznak, tehát nem tudja elenni előle a táplálékot, mint ahogyan a te söröddel nem tudod meginni előlem az én sörömet. Nos persze itt jön a harmadik tényező, ami már igenis befolyásolja sörfogyasztásunkat. Mi van, ha a sör gyár nem tud eleget termelni? Azaz a víz nem tud kellő mennyiségű planktonnal előállni? A busa kora tavasszal, amíg nem jelennek meg a hatalmas plankton mezők, addig tápláléka nagy részét detritusz teszi ki, azaz elhalt növényi állati szervezetek apróra morzsolt törmeléke. ( Érdekes, hogy erre nem terjedtek ki a vizsgálatok, de pontyféléinknek is általános tápláléka a detritusz) De nem fog bemenni a hínármezőkbe, a nádasokba, töklevelesbe, marad a nyílt területeken ahová meg a jogos félelmükben a ragadozók elől megbúvó őshonos ivadékaink nem mennek. Annyira nem hülyék még a halak sem, hogy önkéntes prédává váljanak. S alapból pár hétről van szó őshonos halaink esetében, amíg planktonokat fogyasztanak. Utána már áttérnek komolyabb táplálékra, amit a busa már el sem tud fogyasztani. Ami tény az tény, van egy felső határa mekkora mennyiségű táplálékot tud megtermelni egy élővíz élőlényei számára, mindazonáltal múltbéli tapasztalataim, és mendemondák tömege régről: attól a hal mennyiségtől nagyon távol állunk. S persze mai napig tényként szerepel a kutatásokban, hogy a busa a magyar vizekben nagyon szépen, egyenletesen növekszik, ami engem laikust arra enged következtetni, hogy van még elég plankton a vizeinkben. Ha nem így lenne akkor látszódna a növekedési görbén a visszaesés. Mindamellett, mi okos emberek bizonyosan tudunk tenni akkora hülyeséget, hogy a tápláléklánc felboruljon. Egy zárt semleges közegben, mint például egy pontynevelde, természetesen már befolyásolnák egymás növekedését, a meghatározott plankton fajta és mennyisége miatt. Bár ilyen esetekben is inkább csak a pettyes busa a vetélytárs, a zooplankton fogyasztás miatt. Ott egész biztosan kimutatkozna a pici pontyok illetve a pettyesek visszaesése. A fehér busa illetve a hibridek, a fitoplankton egyébként busa nélküli kihasználatlansága miatt akár kedvezően is hatnak még ilyen esetekben is a vízre. Valahogy a szívem mélyén nagyon dühít a tudományos nézőpont, és az azok szerinti állásfoglalás. Egyszerűen nem tudom elfogadni olyanok véleményét, akik mikroszkópon át nézik a vizet, azokkal szemben akik nap mint nap benne élnek természetes vizeink környezetében. Az élet, az élővilág sokkal bonyolultabb annál, hogy számokkal statisztikai adatok alapján ítéljük meg, különösen anélkül, hogy egyáltalán látnánk miről is beszélünk. Nem tudom másként mondani, mint, hogy a tudomány nézőpontja számokkal adatokkal törvényszerűségekkel rendkívül alapos és hiteles, csak mégsem jó.
Picit eltérve a témától, legyen példa a mezőgazdaság fejlődése. Falusi vagyok. Emlékszem gyermekkoromra, mikor még sokan kézzel ültették a kukoricát. Kapa a kézbe, egy tarisznyában a magok és lépés-kapálás-két szem, lépés-kapálás-két szem. A hektáronkénti termelés meg emlékeimből csak, de úgy rémlik 4-5 tonnányi volt. A mai világban már meghaladja a jó termés a 10 tonnát, és komoly baj lenne, ha nem érné el azt. Ez szép és jó, ha a számokat vesszük alapul, azonban, ha azt nézzük, hogy 50 év alatt sikerült tönkretennünk a termőföldet, és talán még húsz-harminc éve van hátra, ha ugyanezt a gazdálkodási módot folytatjuk, akkor igencsak elgondolkoztató, nem e voltak élenjáró fejlesztő tudósaink egy kicsit vakok. Őseink, ugyanis több ezer évet lehúztak rajta s mivel itt vagyunk, valószínűleg nem haltak éhen. Sok sok rossz döntést hozunk a józan paraszti ész nélkül, a tudományágak fejlettségére hivatkozva, aztán itt van mire megyünk vele.

Sajnos, amit szintén tényként vonhatunk le: a katasztrófákat a környezetünkben az ember idézi elő, nem a benne élő vadak. Legyen az hal vagy madár. Ez emberi felelőtlenség és hülyeség, párosulva a haszonvággyal. Szegény busákról is azt gondolták, na majd ezekből a halakból meggazdagodik az állam s az adott személyek, nem kell őket etetni elélnek a vízen, nem mint a hülye ponty, amit költségesen etetni kell, hogy hízzon. Hát ahol csak lehetett telepítették és szaporították. Persze az időarányosan nagy húshozamú relatív olcsón megtermelt halhús olcsóbb árat eredményezett, hogy mindenképp eltudják adni a nagy mennyiségű halhúst a világpiacon, s egyáltalán a piacon. Az olcsó halhús pedig azt a feltevést alapozta meg a magyar piacon, hogy nem is lehet valami jó a busa húsa. Megjegyzem őshazájában igen drága halfaj. Fejéből sokféle gyógyleves készül, amihez komoly áron lehet csak hozzájutni. Ahogy lecsökkent az ár lecsökkent a kereslet is a kereskedők által, mert mért tárolnának vagy tartanának élve 100 kiló busát, amikor ugyanannyi összegért csak 35kg pontyot kell tárolniuk illetve eladniuk. ( a számok nem adatok, csak saját hasamra ütött becsléseim) Az orvostudomány viszont már tényként közli: a halhús egészséges, és különösen a busa húsa, mely ér és szívrendszeri problémák esetén, az egyéb halainktól eltérően magas Omega3 zsírsav tartalma miatt, megelőzésben, és kezelésben is előnyös lehet. Nekem meg mindenféle tudomány nélkül is tetszenek a párom jóvoltából különbözőféleképpen elkészített busa sültek. Lényeg ami lényeg lehalászásukra történő lelkesedés is jelentősen lezuhant a várható pénzösszegekkel arányosan. Miután pedig megszűnt az orosz piac, gazdaságilag csődöt mondott a nagy ütemű busatermelés. Nem bizonyított, de köztudott, hogy busagyérítés közben gyakorta landoltak a hajók alján a szép nagy pontyok, süllők, harcsák is, gondolom ezzel próbálták pótolni az anyagi hiányt. Nem vetem a szemükre, az ember pénzből él. Meg aztán, de erről majd később fogok beszélni, magyar haltermeléssel foglalkozó tudósaink kivételesen jók, és lényegesen jobb eredményeket értek el ponty nemesítés, nevelés terén, mint azt a 60-70es években akár remélni merték volna. Egyszerűen a busa elvesztette anyagi létjogosultságát vizeinkben, s mivel mindenek hátterében sajnos a pénz az emberi útmutató, nem kívánatos hallá nyilvánították.

Túl gyorsan loholok át egyes részleteken melyek mindegyikéről oldalakat tudnék írni.

Amerika! talán a meghatározó busát megítélő közvélemény kifejlesztője, de legalábbis jó alibi számunkra, hogy a gazdaságilag gyenge értékű halat likvidáljuk környezetünkből. Na, de nem lennék én, ha ehhez nem fűznék egy történetet. Emlékeim szerint pont 90-ben egyik gyerekkori barátom apja fél évre Michigan-be költözött rég látott testvérének látogatása, és persze némi plusz pénz szerzésének okán. Lényeg szenvedélyes horgász volt. Nézegettük is a képeket a mindenféle hatalmas halakról amiket nem is ismertünk. Aztán hatalmas pontyok, öt-hat is kötélre fűzve, melyből néhányat már fel sem tudott emelni. Nem érdekli őket a ponty, mesélte, ha fognak bedobják a kukába, de nem eszik meg, még a négerek is csak ritkán. Senkit nem akarok bántani, ezek nem az én szavaim. Ami biztos az az, hogy ilyen megítélése volt akkoriban a pontynak az új világban. S ha valaki kétkedik egész nyugodtan keressen utána, fekete sügér, süllő, csuka, lazac, pisztráng, sokféle halat fog találni, amire épült a horgászpiacuk, de a pontyunk nem szerepelt köztük. Egyszerűen undorral tekintettek a zsíros halra. ( na nem is ismerik a bajai halászlét xD) Lényeg, hogy innen robbant ki a busa, mint inváziós halként való megítélés. A mértéktelen elszaporodásuk ott sem egyik pillanatról a másikra ment. A véleményem a következő: az USA talán a leggátlástalanabb környezetvédelem szempontjából. A történelem során számos olyan tettük volt, ami miatt nem hiszem, hogy követendő, jó példaként kellene tekinteni rájuk. Példa lehetne a kígyófejűhal miatt megmérgezett folyó, amely a víz teljes ökológiai láncát megölte, egyetlen hal miatt. Nem csak halak pusztultak így el, hanem minden élőlény melynek élete az adott víztől függött. Amíg nem indult be a horgászkultúra addig számos halat irtottak ki szinte teljesen, mondhatni puszta hóbortból. Saját szemszögemből nézve kifejezetten undorító a nagy kézi harcsa fogás is. Persze vannak nemzeti parkok, de legtöbb esetben olyanok a törvénykezések, hogy bátran hódolhassanak azoknak a szenvedélyeknek amiből pénzt lehet generálni. Sok volt az ugráló fehér busa, látszódik a videókon. Azt kevésbé részletezik, hogy gyenge árammal ingerlik az amúgy is félénk, s rendkívüli érzékenységgel bíró felszín közelben táplálkozó halakat. Megkérdezném ki nem ugrana egyet, ha seggébe nyomnának pár volt feszültséget. S mért volt szükség, hogy utálni való hal legyen? Új bevételt találtak ki belőle, horgászni csak kevesen horgásztak rá, viszont remekül ugrik, sokkal jobb poén íjjal lőni őket, vagy baseball ütővel ütni őket, vagy népünnepélyként versenyt rendezni az ugráló halakból ki tud többet elkapni merítőhálóval. Sportot csináltak belőle és jól, vagy inkább gazdagon elszórakoznak rajta. Csak hát ezt nem lehetett volna megtenni anélkül, hogy ne nevezzék invazív fajnak, hiszen anélkül állatkínzás, és sima vérengzés lenne. Így azonban népszerű sport. Világunk meg követi a divatot, ugye mára már azt sem mondjuk, hogy öltözék, hanem outfit. Szépen magyarul. Amerikásodunk hát. Egyszerűen nem lehetett figyelmen kívül hagyni, hogy ha ott invazív, akkor bizonyítsuk be, hogy Európában is. Különösen mivel a horgászok nem tudják megfogni. De kérem! Miféle szemlélet ez? Elterjedési területén kinevetnék az efféle gondolkodást. Arra ugyanis teljesen normális a bogáncs módszer, melyet sok más halfaj fogásához is használnak, példának okáért a mekong harcsákat is így fogják. A másfajta halak miatt egyszerűen másfajta horgászat alakult ki, s mi másért, ha nem az eredményesség szempontja miatt.

     Nálunk azonban a ponty, és főként a műcsalis pergetés testesíti meg a horgászatot. Az ismeretlen módszert komolyabb igény hiányában nem fejlesztette az európai piac. A ponty testesíti meg a halat. Szerintem mindenki hallotta már, ahogy egy-egy ismerős meséli, hogy vett halat karácsonyra, s ha megkérded milyet, bizonytalanul mondja, hogy pontyot, vagy harcsát(?). Hal=ponty. Mindenesetre a ponty igencsak értékes szerepet tölt be, ugye kíméleti eszközeinek neve is mutatja már: pontymatrac, pontybölcső, stb. S végül is mért ne a ponty? Relatív igénytelen jószág és könnyen fogható, nem utolsósorban pedig az utóbbi évtizedekben könnyen szaporítható, tehát a hal utánpótlás is biztosított. Nincs ezzel semmi baj. Azzal viszont már van némi gond, hogy amikor őshonos halat mondunk elsősorban a ponty jut eszébe a horgászoknak. Mert az is tény, hogy mai köztiszteletben álló pontyunk egy konyhára teremtett génmanipulált hal, fejlesztésében pedig annyi szempont játszott csak szerepet, hogy minél gyorsabban, minél nagyobbra nőjjön. Sok esetben nem is tudnak leívni ezek a pontyok. Legalábbis az idei év tilalmi ideje múltával beszélgettem egy horgásztárssal, s mondtam, hogy jól elcseszték a tilalmi időt, mert a tilalom után jött az ívásra alkalmas idő. Erre rám nézett elkerekedett szemekkel, ívás? Láttál te már itt kis pontyot? Döbbenten kellett válaszolnom: nem.
    Az ívás kellene, hogy legyen a meghatározó szaporulatszabályozó természetes vizeinkben. Csakhogy nem akar működni. S vajon miért nem? Persze vannak feltevések arról, hogy telepített hibrid pontyaink biológiailag nem képesek az ívásra, mégis sokkal bizonyosabb az, hogy az adott körülmények nem megfelelőek a számára. Mesélek nektek egy történetet.
    Talán a 2000-res évek első felében jártunk, mikor az időjárás rendkívül csapadékosra fordult. Egy közeli kis természetes erecske mely addig csendben csordogált, hatalmasra duzzadt. Tehette ezt azért, mert sok évvel azelőtt a közeli hatalmas birtokkal rendelkező szövetkezet, a bő száz, de egyes helyeken akár 300 méterre kiszélesedő ősrégi lápot gátak és magas töltés közé szorította valószínűleg öntözés, és haltermelés céljából. A munka egyébként önkéntesen zajlott, csak hogy tudjátok melyik időkről van szó. xD Azt mondják kiváló víz volt, sajnos én nem láttam az akkori eredetileg lápos területet mesterségesen felduzzasztott vizet, melyet később valamilyen oknál fogva, leeresztettek és lehalásztak, s többé nem törődött vele senki. Azonban az időjárásnak köszönhető eredményt évekig csodálhattam. Valójában a víz akkor újra elnyerte azt a formáját, ami még az első emberi beavatkozás előtt volt. Az erecskét eltakaró hatalmas nádasok feltöltődtek vízzel, sejtelmes tótükrök törték meg itt-ott a buja vízi növényzetet. Nádban, sásban kavargó vízi ösvények átláthatatlan sokasága. Noha halat nem reméltem benne, mindig megálltam megcsodálni ezt a gyönyörűséget. Persze volt benne hal, a széles kárász állandó lakója volt, s némi keszeg, de okkal móddal, majd minden őshonos állóvízi halunk megtalálható volt benne. Noha mindig láttam horgászokat a parton, főként gyerekeket, és a környező tanyavilág lakóit, egy két év után a víz megemelkedését követően már ladikokat is láttam. Nem tudtam elmenni mellette. Gyorsan kiderült, hogy a kárászok mellett, gyakori vendég a ponty is. Na nem 20 kilós példányok, többnyire méreten aluli kis pontyok, s néha néha egy-két alig méretes. Sokat jártam le, tetszett az igazi vad víz, gyakorta a nádasokon áttörve, a majd térdig érő vízben gázolva egy egy ígéretes külvilágtól elzárt horgászhelyhez. Persze nem ritkán néhány piócával gazdagodva. Egyszerűen élni kezdett az addig szinte kihalt táj. Vadmadarak sokasága. Vadkacsák, hattyúk, gémek, gólyák, s az apró nádasban élő madarak tömege költözött a környékre. A horgászat is szórakoztató volt, kárászból több kilónyit lehetett fogni néhány óra alatt, és az etetésen gyorsan megjelent a ponty is. Annak ellenére, hogy a víz nem tartozott egyetlen horgászszövetséghez sem, tehát nem kellett engedély, nem voltak szabályok, senkinél nem láttam kis pontyot. Gondolom mindenki őszinte szeretettel viszonyult a természet ajándékához. Sajnos a csapadékos idő azonban aszályosra fordult az elkövetkező években, s egyre zsugorodott a víz. Pár év múlva egy derült februári napon, akkor még pici lányommal lementünk sétálni egyet, hogy végre kiszellőztessük szobába zárt fejünket, elkeserítő látvány fogadott. A víz egészen megcsappant, alig volt már 20-30 méter széles, sok helyen, már csak az erecske sekély medrét töltötte ki. A felszínt pedig majdhogynem ellepte a pontyok teteme. Becslésekbe se merek bocsátkozni mennyi lehetett. A következő évek eredményei után viszont joggal mondhatom, szinte az összes. Néhány mély szakaszon sok kilométerrel távolabb élték csak túl valamennyien, ahol a vízszint aszályos időben is elérte a másfél méteres mélységet. Amit a természet adott, azt el is vette. Szerintem nem egyedülálló példám jól mutatja, ha teret hagyunk a természetnek akkor képes regenerálni magát. Véleményem, hogy a sikertelen ívás, és a megcsappant halszaporulat az emberi beavatkozások következménye.
    Azonban csak ívnak itt ott, s bizony összeívnak valóban őshonos pontyainkkal, nem csoda, hogy a nyurgaponty mára egyre ritkább természetes vizeinkben, és a veszélyeztetett listára került. A megmaradtak is egyre kisebb százalékban hordozzák magukban az ősi géneket. A magán horgásztavakról nem beszélek, hiszen azoknak mondhatni semmi köze vizeink élővilágához, hiszen alapból nem az ökológiai egyensúly tartja életben. Annál inkább kártékony lehet mikor természetes vizeinkbe nagy mennyiségű pontyot tömnek, s hozzáteszem ez még akkor is káros lenne amennyiben valóban az őshonos ponty megfelelője kerülne a vízbe. Na persze ez értünk horgászokért történik, nem pedig a ökológiai egyensúly fenntartása céljából. Meggyőződésem, hogy ezzel viszont sokkal többet ártunk, mint amit a busa árt őshonos halainknak. Ugyanis a ponty, s különösen ez a génmanipulált falánk fajta, szinte minden egyéb békés halunknak nem csak pár hétig, hanem egész életében táplálék konkurense. Ahol komoly állandó jellegű telepítések zajlanak lényegesen csökken a kárász, és keszeg populáció. Számomra mindenesetre példamutató, hogy közeli kis csatornámon a busaszezon előtti és utáni időben egyéb halra horgászva, legalább annyi pontyot fogtam, mint dévérkeszeget, elenyésző mennyiségű, pár darab kárászt, nem számottevő bodorkát, és a vörösszárnyú keszeg még ritkább vendég volt. Hozzáteszem part közeli úszós módszerrel horgásztam. Egyszerűen az éves szinten 2-3 haltelepítés, melyből csak ponty kerül a vízbe ezt eredményezi. Amennyiben horgászszempontból ítélem meg akkor szuper év volt. Viszont, ha a víz ökológiai egyensúlyára gondolok, akkor nagy bajok vannak. A horgásztársadalomnak is élnie kell valamiből. Meg él a pontyból. Mi horgászok elégedettek vagyunk, az irodában ülő horgásztörvényeket hozók is elégedettek, a horgász felszerelést gyártó cégek is. Megy az üzlet. S közben hajlamosak vagyunk elhinni, hogy azzal, hogy törvénykeztünk néhány hal megítéléséről megoldottuk a problémákat. Szinte egyértelmű még a vakok számára is, hogy a horgászdivat irányítja vízpolitikánkat. Csak takarónak használjuk az őshonos hal kifejezést, miközben pontyot akarunk az esetek legnagyobb százalékában, azért lehetőség szerint némi amurral vegyítve. Aztán a mégis szaporodó ezüstkárászt, keszegféléket kordában tartani néhány jelentéktelen százalékban csak de települnek főként süllők, és csukák is vizeinkbe. Persze ritka esetekben néhányan, talán csak lelkiismeret furdalásból, compót, széles kárászt, és réti csíkot is telepítenek. Ez utóbbi összességében sem éri el az egy százalékát a telepítéseknek. Különösen, ha figyelembe vesszük, azt a tényt, hogy a statisztikai adatok darabszám alapján készültek. Tehát kb. 100 darab pontyra jutott 5 darab egyéb hal. Sajnos azonban, ez is csak statisztika ami nem tükrözi a valóságot. Sok természetes vizünkbe ugyanis nem került semmi egyéb hal a pontyon kívül.
    Ugyebár ezek az őshonos ivadék halaink nem tudnak megnőni a busa miatt és éhen vesznek. Jajj a szegény őshonos halaknak, és mindezért a busa a felelős. (ezt folyamatosan fogom ismételgetni, hogy megértsétek végre ki, és mi felelős legnagyobb mértékben őshonos halaink csökkenő populációjáért)

S noha arról is készültek tanulmányok, milyen katasztrófát okoz, ha egy láncszemet megmozdítunk az ökológiai egyensúlyban, ezek nem kerülnek a nagy nyilvánosság elé, mert nem ezt kívánja a közérdek. Annak ellenére, hogy valóban nagy tudású halbiológusaink, tisztában vannak azzal, hogy a ponty versenytársa, szinte mindegyik őshonos halunknak, engedélyezik a korlátlan telepítéseket, vagyis igazából a pénz szab csak korlátokat. A folyamatosan ponttyal terhelt vizekben, valóban fellép az élelem hiány, ami a gyengébb fajok akár teljes eltűnését is okozhatja. Minthogy a ponty sem a levegőből táplálkozik, gyors növekedése sok táplálékot igényel, amit bizony egyéb halak elől esznek el, mert bizony ezek a halak nem csak ugyanabból, de egy helyen is táplálkoznak. Egy bő keszegállománnyal rendelkező vízben, törvényszerűen az történik, a nagyobb és akár éves szinten többszöri ponty telepítések után, hogy lassan, de biztosan megcsappan a keszegállomány. Persze a ponty sem tud elegendő táplálékhoz jutni, így növekedése lecsökken, s akár betelepített súlyából veszít is kezdeti időszakban. Tudva lévő, hogy amennyiben nem elég a tápláléka az ívni készülő halaknak, energia hiány miatt egyszerűen nem ívnak le, hanem felélik ikráikat, vagy bele is pusztulnak az ívásba. A sokszor egész szezonon át tartó ívásra készülő állapotban azonban a legszerencsésebb halak ikráinak is nagy része terméketlenné válik. S így lassan csappanni kezd a halállomány. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy táplálék szerzésben a ponty fog felül kerekedni, kisebb fajtársaival szemben, noha igazából megvisel ez minden résztvevőt az adott környezetben, ahogyan a pontyot, ugyanúgy ragadozóhalaink szaporodási mutatóira is kihat. Azok így kevesebb takarmányhalhoz jutnak a szerencsétlenebb ívás következtében. Ilyenkor a csukákon csak az amúgy is bevett táplálkozási módszer a kannibalizmus segít, csak sokkal kiélezettebben, ami által minimális mennyiség éli meg a következő évet. A rosszul megítélt ponty telepítések állítom sokkal ártalmasabbak természetes vizeinknek, mint a busa. Persze legtöbb vízben a horgászok el is hordják a betelepített pontyokat, sok helyen, már tilalmi ideje sincs a pontynak, nehogy lázongjanak a horgászok, hogy még a saját pénzükön telepített halat sem szabad kifogniuk. Ezeken a helyeken komoly csorbát nem szenvednek egyéb halaink, hiszen a halastóban nevelt pontynak megszokott dolog, hogy táplálják, és gyorsan megtalálják a horgászok által bevetett etetőanyagot, melyet megszokásból, mindenféle félelem nélkül fogyasztani is kezdenek. Vesztükre.
    Még pár szó csak a pontyról, ígérem. Szóval őshonos ponty. Noha valóban vannak tiszta vérű egyedek, kétlem, hogy ezeknek a szaporítása történik, és ezek kerülnek a vízbe. Meg aztán, mit is jelent az, hogy tiszta vérű? A pontyok nemesítése, háziasítása már a 16. században nagy kultúrával bírt. Ekkoriban jött létre a tükörponty és a bőr ponty is. Előszeretettel hozták be a cseh-német pontyokat, amit nem ritkán ázsiai fajtákkal kereszteztek, nem utolsósorban Kínában több ezer éves múltra tekint vissza a pontyok nemesítése. A hosszú idő miatt, s hogy példának okáért a tükörponty sem egy evolúció alkotta hal, erős kételyek merülnek fel bennem, mikor azt mondom őshonos ponty. Nem találtam egyértelmű írást arról, hogy a tőpontyot valóban a rómaiak szaporították el Európában, viszont több régi szakkönyv ezt állítja, vagyis, hogy állítólagosan a rómaiak ismerték fel a jó tulajdonságokkal rendelkező ázsiai tőpontyot, és kezdték szaporítani Európa szerte, az akkori római birodalomban. Az viszont tény, hogy már a rómaiak is nagy haltenyésztési kultúrával rendelkeztek, s egyes halakat halastó szerű rendszerekben neveltek (a megállapítások szerint inkább csak tároltak). Ez viszont alátámaszthatja azt a hivatalosan nem megerősített tényt, hogy a tőponty Ázsiából származik. ( na az is igaz, hogy az őshonos nyurga ponty is elvileg Kelet-Ázsiából származik, csak meghonosodása akár év milliókkal előbb történt, elvileg Ázsiából a Fekete-tengerbe, majd onnan a Duna vízrendszerébe, s így terjedt el kis hazánk vizeiben). Az ősmagyar kultúráról, ha hallunk egyből a nyilazó lovasokra gondolunk, a hódításokra, s elfejtjük azt a tényt, hogy kiváló vadászok és halászok voltak őseink. A történelem tudósok, persze hol cáfolják ezt, hol alátámasztják. Cáfolják, azzal érvelve, hogy sok volt a nagy vad, így mért kellett volna halászniuk, viszont minden harcsás tudja, hogy a kuttyogatás is ősi magyar módszer. Mért alakult volna ki, ha nem volt szükségük halra? Rengeteg láp, folyó, patak, tó gazdagította egykoron a Kárpát-medencét. Valószínűleg őseink tudták mihez kezdjenek a halban bőséges vizekkel. S ha a rómaiak megadták az esélyt a tőpontynak a szaporodásra, akkor a Kárpát-medencében terjedhetett el a leggyorsabban. Arról is keveset hallani, hogy már István király idejében is a magyar halászok voltak a legnevesebbek, és végig a török hódításig komoly üzletág volt a magyar halászat. A pontyról ezekből az időkből azonban nincs számottevő adat. Főként a pisztrángot, tokféléket, süllőt, csukát emlegetik, vegyítve egyéb apróhalakkal, mint például a réti csík aminek akkor még szintén komoly kereskedelmi jelentősége volt. A kereszténység elterjedésével terjedt el a ponty is azt lehetne mondani, talán ebben segíthetett a római birodalom a tőpontyoknak. Ugyanis gyorsan felismerték, hogy a ponty könnyen nevelhető gyors növésű hal ezért már az évezred első felében háziasították a nagyobb apátságok, hogy böjti időkben könnyen hozzá jussanak a minőségi hal húshoz. Pontyot írok, de itt az ázsiai tőpontyról van szó, s ezt próbálták már akkor is különböző keresztezésekkel nemesíteni. Az őshonos nyurga ponty azaz magyar ponty nem volt annyira közkedvelt, mocsárízűnek és zsírosnak tartották, és húshozama is jelentősen elmaradt a betelepített ázsiai pontyétól. (nem szabad elfeledni, hogy számtalan minőséges hal úszkált akkor a magyar vizekben) Azonban jöttek a törökök és tönkretettek mindent, hogy röviden fogalmazzak. Több száz évre visszaesett a haltenyésztés kultúrája. Sokkal inkább hiszem azt, hogy azokban a feldúlt századokban szabadult a nemesítgetett pontyok több alakja a természetes vizekbe, minthogy a rómaiak lettek volna a honosítók ( különösen, hogy ők csak tárolták ezeket a pontyokat). Odáig halászati szempontból ugyanis a magyar pontyot emlegeti csak a történelem, akkori nevén pozsár, vagy pózsár néven. A török idők után, az 1800-as években kezdik pontyként emlegetni a magyar pontyot. S lángra is kap újra a halászat, és a 19. század közepén kezdik újra céltudatosan tenyészteni már halastavakban a különféle tőpontyot. Bár még sokáig lényegesen nagyobb a pisztráng termelés. Az "őshonos" pontyaink megalkotása viszont egészen a II. világháború befejezéséig várat magára. 1950-es években válogatták ki és nemesítések révén alkották meg az adott táj jellegének legmegfelelőbb pontyokat, szám szerint 17 fajtát. Lehet sértő, de: bő tíz évvel később már megindult a busatenyésztés is.
Úgynevezett "őshonos" pontyok állományait génbankokban őrzik Szarvason, de szaporítása főként a legjobb tulajdonságokkal bíró hibrid egyedekből történik. Azt mondtam az előzőkben génmanipuláció. Nem arra gondoltam, hogy valóban mesterségesen előállított génekkel dolgoznak haltermelőink, csupán a sokféle kereszteződéssel, úgymond nemesítéssel változtattak pontyunk génállományán. Jól látható ez a pontyokon is, tényleg ahány fogás annyiféle. Palacsintaszerűen kerek tükörponty után egy nyurga tükörponty, nincs is már annyi név amennyivel fajtákba sorolhatnánk őket. A ponty nemesítés a mai napig jelen van a pontytenyésztésben. Példának okáért egyik legjobb tulajdonsággal bíró pontyunk jelenleg ( mit jelenleg? amiről tudomásom van), egy hazai hibrid nősténye, és az Amur folyóban a busákkal egy közegben úszkáló vadponty hím keveréke. Nos, akkor mi alapján ítélünk valamit őshonosnak vagy tájidegennek, ne adj isten: invazívnak? S kedves horgásztársak, mit gondoltok, régi környezettudósaink vakok, vagy hülyék voltak, mikor azt írták a tőponty legnagyobb testtömege akár a 25-30 kilót is elérheti. A magyar ponty leírásában pedig a 10-15 kilós súly szerepel. Legendaként emlegettek egy Komárom környékén fogott 20 kg feletti példányt. Erre mi van most? Az utóbbi évtizedben egyáltalán nem ritkák a 20 kg feletti fogások, s a rekordok, már 50 kg feletti példányokat jegyeznek. Ez az a szerinted őshonos ponty, aminek matracot, bölcsőt, fertőtlenítőt alkalmazol kedves sporttárs. Valójában egy ugyanolyan módszerrel háziasított, asztalra teremtett jószág, mint házi sertésünk. Rövidebb idő alatt, nagyobb húshozam. Ennyi. s hogy halbiológusok szavaival éljek: egyetlen háziasított halunk a ponty. Kedves sporthorgász akkor most gondolj bele ugyanazt csinálod valójában, mintha a vaddisznó vadászat címén házi sertéseket engednének szét, és azokat lőnéd halomra, s akkor fotó a kövérre dagadt vaddal. S akkor nem bírom ki, hogy a nagy C&R-nek is ne nyomjak oda egy lapáttal xD. Szóval példázzunk.
   Képzeld el akkor ezt a vaddisznó C&R vadászatot, ami ugyebár házi sertés. Elmentek a kollégával a tulajhoz, akinek könnyen megközelíthető parkosított farmja van. Némi ital, étel is fogyasztható akár. Megveszed a jegyet majd kezdődhet a "vadászat" persze, nem ölheted meg a "vadat", esetleg, ha kifizeted, de akkor is csak a gazda által kínált példányokat. Szóval némi elemózsiát vásárolsz amivel majd a közelbe csalogatod a jószágot, ami nem is várat magára. Ahogy megfelelő közelségbe ér, rákerül az orrára a huzal, és a kollégával elkezditek vonszolni a jogosan tiltakozó visító állatot a kijelölt helyre. Persze nem megy könnyen, de végül az ész a túlerő győzedelmeskedik. s fáradságos izgalmak árán, sikerül a megfelelő szűk tartóba vonszolni az állatot, aki hullafáradtan, s jogos halálfélelemben, de már erőtlenül az oldalára dől. Ekkor kiakasztjátok szájából a kötelet, pár fotó, fertőtlenítitek a horzsolt kisebesedett bőrt, és mehet szabadon, a szerencsétlen jószág, ami noha szédelegve, de meg is indul, esetleg még a farára csaptok, hogy no Gazsi! mehetsz és nőjj nagyobbra, hogy más is kivonszolhasson!
    Héééééj!!! Micsoda beteges dolog ez? Nem ez a normális. Mai napig lelövik a vadat, levágják a disznót, ami valójában sok helyen még hasonlóan zajlik, csak a végén a jószág elpusztul, mert táplálék lesz belőle. Mert mi emberek bizony húst eszünk, az állatok húsát esszük meg. Nem is látok én ebbe semmi kivetni valót. Az ember ősidők óta azért ment a vízpartra halat fogni, hogy megegye azt. Csak mi, a modern, kulturált ember lettünk annyira aljasak, hogy sportnak nevezzünk el egy nálunk alacsonyabbrendű élőlény megkínzását szórakozás céljából. Minek is nevezhettük volna, ha nem sporthorgászatnak. Az igazság viszont az, hogy a horgászat nem sport. a horgászat egy módja az élelemszerzésnek. Egy létforma, mely segítette már őseinket is abban, hogy egyáltalán itt legyünk. S te barátom!, ha szereted a halat akkor ne kínozd! Ezerféle vízalatti kamera van. Nézd őket, etesd őket, becézd, simogasd. De ne nevezd magad horgásznak. A horgász az más. A horgász nagyon is jól tudja mért megy a vízpartra, mint ahogyan azt is mit fog tenni a kifogott hallal. Pontosan tudja, hogy megöli majd. Ellenben szereti, tiszteli, és megbecsüli ellenfelét. S nem csak magát a halat, a körülötte lévő világot is más szemmel nézi. Ismeri a vízinövényeket, s magát a vízpartot átölelő környezetet. S óvja azt, szeretetből, s tiszteletből. Az amit buta törvényekkel próbál védeni az ember, mind mind ott kéne, hogy lakozzon egy mai horgász szívében is, ahogyan meg volt az már a régmúltban.
    Horgászrendet, törvényeket tanítunk gyerekeinknek ahelyett, hogy a sima emberi horgászetikát nevelnénk utódjainkba. A törvénykezések mindig kétélűek, ha nem tudja senki, akkor meg lehet tenni, amit nem szabad. Ahelyett, hogy azt nevelnénk gyermekeinkbe, hogy nem fogjuk ki a kis halat, hogy nagyobbra nőhessen, és így értékesebb lesz számunkra, azt mondjuk 30cm, vagy 40 cm. Ahelyett, hogy arra tanítanánk őket, hogy engedjük meg, hogy szaporodjanak, s majd utána, mikor biztosították számunkra az utánpótlást fogjuk ki őket, mi dátumokat tanítunk. Sorolhatnám a végtelenségig. S te aki leviszed a gyereked a vízre, hogyan mondod el neki, hogy az egyik halat párnára fekteted, fertőtleníted, s visszaengeded, a másikat meg szidalmak közepette fejbe vered és kukába dobod, vagy jobbik esetben hazaviszed megenni? Nem utolsósorban, immáron tudva, hogy messze nem őshonos egyik hal faj sem.
    Mit mondasz?
    Milyen példát mutatsz, mit nevelsz beléje?
   Nem gondolod, hogy pont olyan ez a busatörvény, mintha egy sziámi kiscicát hazavinnél, aztán meg nem fér össze az öreg kuvasszal, csak marakodnak, ezért úgy döntesz, ha megfogod, megölöd.
Nem a busa települt be hozzánk, mi hoztuk be, és szaporítottuk el. A busa csak mert itt van túlélni próbál. Nem halakra kéne mutogatni, mikor mutogatásra kerül sor. Mikor visszatekintünk a múltba és látjuk nagy tudású embereink mekkora hibákat vétettek vizeink ellen, kérdem én ki az, aki ki mer állni és hangoztatni, hogy most ez a törvény bizony egy jó döntés volt. Sajnos azt majd a jövő dönti el. Minden nagyon egyszerű lenne, ha törvénybe foglalnánk és működne. Mért nem hoznak törvényt arról, hogy mától tilos a földrengés, vagy az árvíz? Ugye milyen naiv dolog? Nem lehet. Az ember sokkal tehetetlenebb a környezetével szemben mint azt gondolja. S mikor belenyúl, változtat, minden alkalommal hibázik. Azonban mégis folyamatosan belenyúl és hibát hibára halmoz. Istent játszunk és nem biztos, hogy szabad. Ahogyan említettem emberi felelőtlenség és emberi hülyeség. S annyira átlátszó anyagi értékek. Képzeljétek el, bármilyen csúnyán is nézek a lányomra, akkor is visszaereszti a törpeharcsát. Egyszerűen, mert hal az is. Lehet utálni, lehet róla ítélkezni, de tény ami tény: hal. Azonban bármennyire is haragszom a bosszantó törpeharcsákra, ha nem is mutatom, büszke vagyok a lányomra, mert igaza van. Változik a világ, a környezet, s legtöbbet az ember döntéseitől. Nemcsak tájidegen halakról van szó, rákok, kagylók, rovarok, növények, emlősök változtatják földrajzi helyzetüket. S mert mi ember, csíkokra szabtuk a földgömböt, határokat rajzolunk rá, vajon jogunkban áll eldöntenünk mi élhet, és mi nem egy adott területen? Ráadásul ezek az állatok, növények nagy többsége nem betolakodó, hanem főként az emberi ostobaság savanyú gyümölcse. S a betolakodók, mert persze vannak ilyenek is, nagy bizonysággal a klíma változás eredményei. Talán nem kéne okosabbnak lenni a természetnél. Alig 6 éve, még az emberek 80%-a bizonygatta, hogy a globális felmelegedés, csak kitaláció, nem létezik, nem kell tenni semmit. Most meg szinte divat lett a világ megmentése. Ténylegesen viszont nem történik semmi lényegre törő változás. Nem is tud, nem irigylem az utókort. Sok generáció kellene, hogy egy olyan emberiség éljen újra a földön, amelyik nem csak rajta, hanem együtt él a földgolyóval. Na de, ez egy másik téma, igazából, meg nem is.
    Talán folytassuk az amurral, ami szintén tájidegen hal. Mi különbsége van a busával szemben horgászati szempontból? Annyi, hogy a hagyományosan elterjedt módszerekkel remekül fogható, és ki tudott épülni rá egy változásokat nem igénylő, már adott horgászpiac. Máris annak ellenére, hogy nem őshonos, közkedvelt, megbecsült hallá, ivódott a köztudatba, és védelmet: méretkorlátozást kapott. Már nem is készülnek róla nyilvános tanulmányok mekkora szerepet játszik őshonos halaink életében. Annak ellenére sem, hogy köztudottan a part menti sávban keresi élelmét mégpedig a növényeket, s jó adagot fogyaszt is belőlük napi szinten, hogy a nagyra növő hal biztosíthassa napi táplálékigényét. Nincs azzal semmi baj, utálom mikor horgászhatatlanná válik a víz a sok vízinövény miatt xD. Ugye-ugye, megint csak emberi szempontok megítélése a mérvadó. Őshonos halaink, mint már az előzőkben említettem, legnagyobb részben ezeknek a növényeknek a takarásában élnek és szaporodnak. Szóval az amur is, ha nem is a táplálékot eszi el egyéb halaink elől, de szaporodásukat nagy mértékben befolyásolhatja. Nem sokat vívódok az amur kérdésen, de ahogyan a busa, úgy egész nyugodtan az amur is lehetne nem kívánatos faj vizeinkben (névlegesen az is, csak a tények mást mutatnak: az amurnak jár a ponty matrac). Tapasztalatom viszont az, hogy az amur jelenléte sem tudta megszüntetni a növényeket a vízben. S a miatta több szerves anyag által okozott eutrofizációs folyamat gyorsulását sem. Mindazonáltal egész biztosan kihat őshonos halaink szaporodási és megmaradási esélyeire. Persze mindent meg lehet magyarázni, egyébként is: igazából, minden élő szervezet hatással van a másikra. Az amur csak károsan hat őshonos halaink életére, de mivel nem tud szaporodni ezért nem lehet invazív. De vajon meddig nem tud, és hol nem tud?
     Persze sok szempontot ki hagy az ember. Jó tíz éve, még mindenki kételkedett abban, hogy a busa képes szaporodni vizeinkben. Legtöbb vizünkben nem is tudott, s a mai napig nem is tud, és a jövőben sem tud majd . Azonban az utóbbi években egyre gyakoribb a sikeres ívás folyóinkban, talán legsikeresebb a Tiszában. Az, hogy ez létre jöhetett, nem puszta légből kapott elméletem, hogy nagyban köze lehet a globális felmelegedéshez. Sokan kérdeztétek tőlem, mikortól illetve meddig lehet busára horgászni. A válaszom mára igen pontos. Mégpedig, hogy ez földrajzi területenként változik. Minél délebre megyünk annál inkább növekszik a busaszezon intervalluma. Példaként itt Győrben leghamarabb májusban sőt annak közepén indul a szezon, és szeptember elején véget is ér. Délvidéken pedig már márciusban tudtam busát fogni és nem volt ritka a novemberi eredményes busahorgászat sem. A hőfok különbség pedig alig 2 fok. A gyengébb és rövidebb telek miatt egyszerűen több jut a busáknak is a felkészülési időre, hogy sikeresebben induljanak neki a szaporodásnak. A busa szaporodásához nincs szükség azokra a helyekre, körülményekre, amit őshonos halainktól elvettünk. A feltételek, ha nem is kedvezőek számára, de részben adottak. Persze az ötven éve vizeinkben lévő busa minden bizonnyal valamilyen szinten akklimatizálódik is. A kérdés annyi, ha a busa képes volt rá, az amur mért ne lenne?
   Nem utolsósorban, de hogy végre - legalábbis egyenlőre - a végére érjek az írásnak, itt van az ember. Ezerféleképpen öljük természetes és mesterséges vizeinket egyaránt. Bele se megyek a rengeteg vízbe kerülő szervetlen anyagba, sőt még abba sem mekkora pusztulást okozott a Tisza mérgezése, vagy a vörös iszap a Marcalon. Maradok a békés vizeken xD. Az amur képes lelegelni a növényeket, a konyhára nevelt ponty minden vele egyazon közegben élő őshonos halunk felett a keresztet ringatja, a busa az ivadékok elől eleszi a planktont, de amire az ember képes, azt már minősíteni sem lehet. A rengeteg vízlecsapolás, folyó szabályozás, kikötők, strandok, stb. mértéktelen létrehozása, sokkal több haltól fosztja meg vizeinket, mint amire bármelyik más élőlény képes, és nem szabad el feledni azt sem, hogy mindegyik vészharangot az ember emelte a magasba. Törvényekkel próbáljuk védeni halainkat, s közben törvényesen írtjuk őket, tudtunkkal, vagy anélkül. Az urbanizáció hatalmas méreteket harapott le az egész ökoszisztémából, s egyre inkább kiderül, hogy visszafordíthatatlan folyamatokat indított el. Nem érzem magamat elhivatottnak arra, hogy erről beszéljek, inkább csak úgy megemlítettem, hogy bizony a bajok forrása nem néhány halfaj létén múlik. Viszont: megváltoztattuk őshonos halaink életterét. Véleményem, hogy ez okozta legtöbb halfajunk mennyiségének visszaesését.
    A busa legtöbb veszélyeztetett halfajunknak nem is lehetne táplálék konkurense. Mint már említettem, mivel egyszerűen nem egyazon közegben élnek. Ahogyan a réti csík sem táplálék konkurense a márnának. A valóban őshonos réti csík noha táplálkozásban versenyhala akár a pontyféléknek is, még sem azoknak köszönheti, hogy védett listára került. Nem is a busának, inkább annak az egyszerű és szomorú ténynek, hogy megszüntettük az életterét. A lápokat, mocsarakat, időleges ártereket eltüntette az ember, mert azt hitte úgy nagyobb anyagi értékhez jut. Valószínűleg jutott is. Mindegy az ok amiért ezek megtörténtek, legyen az autóút, vagy parkoló, vagy városnegyed, vagy szántóföld, vagy legelő. Kevesebb víz természetesen kevesebb halat is ad. Különösen, hogy pont azokról a helyekről tüntettük el a vizet, ahol legtöbb halunk szaporodni képes. Ugyanilyen áldozat a széles kárász, és a külön fajként nem is emlegetett, s mára ismeretlenné vált aranykárász is. Noha az ő kipusztulásának okát az ezüst kárászban találtuk meg, hiszem, hogy a fő ok, eredeti élőhelyének nagymértékű megváltoztatása volt. Mondom ezt pusztán azért, mert a mai napig ismerek olyan vizeket, ahová, noha nagy példányszámú ezüstkárásszal történő halasítások is voltak a múltban, mégis uralkodó faj maradt őshonos kárászunk. A nagy különbség, hogy ezeken a vizeken nem történt lényegbetörő emberi beavatkozás, és komolyabb ponty telepítés sem. A lápi póc, botos kölönte, nagyon sok halat lehetne sorolni, ami így járt. Persze többnyire inkább állóvízi halakat emlegetek, noha folyóvízi halainkkal is hasonló a helyzet. A megszűnt tartós árterek, a kibetonozott partok, levágott szakaszok, vízerőművek, gátak, s talán legjobban az emberi szennyezéssel leterhelt folyóvizek, csoda, hogy ennyire is képesek túlélni.
     Persze sok mindent észrevesz a mai ember és tenni próbál az ellen amit a múltban elkövettünk. Szép is ez, viszont amíg képesnek érezzük magunkat arra, hogy bizonyos állatfajok létezéséről mi döntsünk addig tévúton járunk úgy érzem.
     Azt mondjuk a busa eleszi a planktont őshonos halaink elől. Azonban sok folyóvízen a vízszint nagy mértékű és rossz időben történő módosításával, már eleve megöljük az víz következő generációját. Halaink a sekély könnyen felmelegedő partközelben ívnak, s amikor elvesszük fejük fölül a vizet, egyszerűen megöljük őket, vagy jobb esetben csak ívóhely nélkül maradnak, s így a szaporodás nagy százaléka elmarad. Azt nem számolja senki sem mekkora károkat okozunk ezzel a vízi élővilágnak, azonban okkal lehet gyanakodni, hogy nem sok hal elől kell a fránya busának elzabálni a planktont. Persze nem állítom, hogy ezek a víz szabályozások minden ok nélkül történnek, természetesen leggyakoribb esetben igen is súlyos okai vannak ezeknek az intézkedéseknek, ennek ellenére azonban sors döntő következménnyel vannak a víz élővilágára. (csak zárójelben hagy említsem meg, hogy pont egy ilyen víz az évben elnyert egy félmilliárdos támogatást, hogy őshonos halaink népességét segítse helyreállítani, térképezze fel az idegenhonos invazív fajokat, stb. stb. nem méltatom mire lehetne használni azt a pénzt. De amennyiben a víz életének rendszerében nem születnek változások, akkor bármilyen mennyiségű pénz hosszútávon kidobott pénz.)
Ha több a víz, még a plankton is több. Érdekes tény, hogy a legsikeresebb ívások akkor vannak, ha nagy a vízszint, és az, az ivadékok fejlődése során még tovább emelkedik. A nagyobb víz, rengeteg új táplálékkal tölti fel a vizet, és pontosan azt a részt, ahol az ivadékok nevelkednek. Ezt sem támasztja alá a tudomány, de ennek ellenére ezek a tények.
A busa eredendően folyami hal, azonban jól megél állóvízben is. Joggal tehetnénk fel a kérdést miért? Véleményem, hogy a folyóvíz csupán a szaporodását segíti, valódi táplálkozó helye viszont a folyókon is a lelassuló, mondhatni állóvízszerű részeken van, a nyugodtabb vízterületeken. A busa ívás eltérő lehet időben, a felmelegedésnek indult vízben történik mindenesetre, nem sokkal később, mint ahogy a ponty ívás zajlik (vagy zajlana). Olyan állóvizeken ami összeköttetésben van folyóvízzel egészen jól megfigyelhető, különösen, mert a busa jelenléte nem kíván műszereket, elég ha nézzük a vizet. Mindig tömegesen vannak jelen, ilyenkor azonban, mintha még nagyobb csapatok lennének. Érdekes, hogy egyes napokon csak ikrások, míg máskor csak tejesek foghatóak. Na persze ugyanez megfigyelhető egyéb halaknál is. Nem vagyok halbiológus, sajnos sejtelmem sincs miért van ez. Ekkor már többnyire volt jó pár sikeres busahorgászattal töltött nap, majd mintha elharapnák, eltűnik a busa akár két hétre is. Nyoma sincs a vízen. Egyszerűen, mert felúsznak a folyóba. Azokon az állóvizeken ahol nem tud folyóvízre lelni, ilyenkor nem ritka, hogy százával úsznak el a horgunk mellett úgy, hogy pillantásra sem méltatják a legszebb etetőanyag felhőt sem. (Olyan állóvízen ami zsilippel van elválasztva a folyótól, ilyenkor tömegesen megjelennek ott, gyakran kiugorva a vízből vágódnak neki a zsilipkapunak, megpróbálva átugrani az akadályt) Máson jár az eszük. Ahol meg tehetik igyekeznek a folyó még hőmérsékletben megfelelő felső szakaszára úszni. Ott történik az ívás. A megtermékenyült ikrák, pedig sodródva az oxigéndúsabb vízben fejlődnek, majd az alsóbb szakaszon kelnek ki, és a sikeres túlélő ivadékok egy egy nyugodtabb területen kezdenek táplálkozni. Gondolom én xD. Persze a fajfenntartásnak eleget tett halak ívás után lassan újra megtalálják táplálkozásra alkalmas csendes vízterületeiket. Hogy ugyanoda térnek vissza, vagy sem, azt nem tudom, de hogy az általuk kedvelt helyeken újra megjelennek a busák az biztos.
Ez a kis gondolat menet után elmondom mire engedett ez engem következtetni: egyszerűen a busák abban az időszakban, míg őshonos halaink ivadékai planktont, pontosabban ugyanazt a planktont fogyasztják, nincsenek is ott a vízen, vagy megzavarodva az ősi ösztönök, hormonok működésétől, nem is táplálkoznak.
     Furcsa viszonyok uralkodnak a vízben, földön egyaránt. Példának okáért ugyanaz a nagyobb méretű zooplankton, mely a pettyes busa egyik legértékesebb tápláléka, előszeretettel fogyasztja a néhány napos őshal ivadékot is, a tőle egyszerűbb planktonszervezetek mellett. Persze ez is csak aprócska néhány napos időszak, mert az gyorsan kinő a szájából és máris fordított a dolog, már ő fogyasztja a planktont. A pettyes busának sőt a hibrid busának a szemére vetették, hogy elfogyasztja ezeket planktonokat. Elsősorban, mert elfogyasztja az őshonos halak elől, második érv pedig, hogy mivel elfogyasztja a zooplanktont, így azok nem eszik meg a fitoplanktont, amitől még inkább elalgásodik a víz, és katasztrofális következmények lesznek, amit most nem sorolok fel. A dolog érdekessége, hogy ez odáig fajult napjainkban, hogy azzal kísérleteznek, hogyan tudnák ezeket a ragadozó zooplanktonokat megölni természetes vizeinkben, anélkül, hogy károsan hatnának a többi élőlényre, akár másféle planktonokra. Meg áll az ész, hogy ilyesféle kísérletek folynak. Persze halastavakban bevett szokás fertőtleníteni a vizet, mielőtt a pontylárvákat kihelyezik bele, majd a planktonokat úgy adagolják, nehogy azok falják fel a pontyokat. Ez is probléma, meg az is probléma, de mi, az okos ember majd megpróbálja orvosolni. Vajon nem vetődik fel a képletekben leírt, de valós vizet sosem látott alapszabály? ha kevesebb a zooplankton, több lesz a fitoplankton. Vagy akkor még sem? Akkor sem, ha egy teljes fajtáját a zooplanktonnak kimérgezzük? Ismét csak irányítani szeretnénk azt amit nem tudunk. Véleményem, hogy nem azért alakultak ki azok a szervezetek, mert feleslegesek a vizeinkben. Mindazonáltal nem sokkal rövidebb időszak az sem amíg a zooplanktonok halat esznek, mint amíg őshonos halainknak táplálék konkurense lehet a busa. Természetes vizeinkben pedig szinte lehetetlennek tartom ezt a feltételezett konkurenciát. Első nyomós ok, a két különböző élettér, majd másodikként, hogy egybeesik a busa ívás időben, őshonos ivadékhalaink kikelésével és kezdeti planktont fogyasztó létformájukkal, ekkor viszont a busa nem táplálkozik. Érdekes, hogy erről egyetlen tanulmány nem készült. Ugye, csak az én söröm te söröd. Nem ritkán kísérleti céllal mondhatni medencében elemezték milyen planktont eszik a busa, vagy frissen kifogott egyedeket tanulmányoztak, de senki nem ír arról, hogy hol történt ez, pontosabban az adott víz melyik részén. Hol úszik, hol él? Hát a vízben. Nem tudom elhinni, hogy nincs egy cseppnyi józan ész ezekben a nagy tudású emberekben, hogy igenis ki megyek a vízpartra és megnézem, hogyan és hol élnek. Akik meg kimentek nem látnak a szemüktől? Meg aztán mi jön ezután? Az a vízibolha faj, mely szintén elkap néhány pontylárvát? Vagy a szegélyes csíkbogár, mely úgyszintén levadászik néhány ivadékot? Noha alátámasztott tény, hogy egy nyitott vízrendszerben egyetlen élőlény sem tudja kiirtani a másikat, pont az időjárás, a természet örökké változó szeszélyeinek köszönhetően ugyanis, hol egyik, hol a másik faj számára alakulnak ki kedvezőbb feltételek, mégsem képes az ember beismerni önhibáját, és azokat a problémákat orvosolni, ami valóban nagy mértékben befolyásolja a bennünket körülvevő élővilágot.
      Egyetlen ok, amiért a busát látjuk szaporodni, nem egyéb halainkat, hogy a busának adottak a feltételek egy sikeres íváshoz. Őshonos halaink populációja nagyon is megérzi azoknak a sekély különböző vízinövénnyel telített élőhelyek elvesztését, amire a busának nincs szüksége. Amennyiben mégis előfordul majd, hogy a busa szaporulat olyan méreteket ölt, hogy veszélyeztetni fogja őshonos ivadékainkat, az is csak az ember hibája lehet.
    Azt kihagytam, hogy a planktonok ténylegesen nem képesek helyváltoztatásra, mozgásuk szinte kizárólag a vízben lévő áramlatok függvénye. (erre alapszik a busa tartózkodási helyét meghatározó "alaptörvényem" is, mely szintén úgy szól, hogy a vízben húzódó áramlatok függvénye. Egyszerűen, mert ott a táplálék.) Szóval a busa nem megy be a hínárosba, a plankton nem tud kijönni, mindenképp megmarad az ivadékhalaknak. Viszont, amennyiben az ember ezeket a helyeket megszünteti, akkor egyszerűen, halaink szaporodásának nem jut tér. Szilárd meggyőződésem, hogy mára a köztudatba is berögzült mondás a Jurassic Park filmből, talán a legtalálóbb, és leghelytállóbb megfogalmazás: az élet utat tör magának. Amennyiben hagyjuk: az élet utat tör magának. Hiába a milliárdos támogatások, ha nem adjuk vissza azokat a feltételeket halainknak, amelyekben élni és szaporodni tudnak természetes módon. Azok a halfajok, melyek nem igénylik az elvesztett területeket, könnyebben visszatelepíthetőek, a megfelelő utánpótlással, míg a legtöbbet hiába is próbálunk telepíteni.

     Lelkiismeretem megnyugvása érdekében kicsit visszatérek a C&R-re. Elmondom nektek, hogy én is gyakran, az esetek nagy többségében visszaengedem a halat. Cseppet sem azért, mert C&R horgásznak tartom magam. Amennyiben van valaki a parton szívesen neki ajándékozom, ha nem kell senkinek, akkor meg úszik tovább. Azonban nem csinálok belőle divatot. Különösen nem egy mesterséges tavon, ugyanis ezeket a helyeket alapból kerülöm. A valódi horgászathoz úgy tartom ezeknek a biológiai egyensúlyt nélkülöző akváriumoknak semmi közük nincs. Annyi örömöm van ezekben a tavakban, hogy a 21. század által generált divathorgászok, akiknek leggyakrabban, még a halismeretük is hiányos, nem pedig a vizet ölelő környezet élővilágának összetettsége, legalább elkerülik ezeket az örök értékeket rejtő igazi vad vizeinket. Persze, akinek nem inge, nem veszi magára. Azt is tudni kell azonban, hogy a visszaengedett halak nem mindegyike éli túl az elszenvedett tortúrát. A túlélési arányt sok tényező befolyásolja. Nem hiába sok helyen már az értékes halat ki sem szabad emelni a vízből. Persze a pontyok nagy részben túlélik, régebbi kutatások szerint is 95% tovább éli életét, a mai kifinomult bánásmóddal, pedig hiszem, nagyon csekély az elpusztulásuk aránya. A ragadozó halak, a harcsát leszámítva viszont már sokkal rosszabbul viselik a horgot. Ugyebár még az egyszárú horgon is gyakori egy-egy mélyre nyelt akadás. Kutatások szerint a visszaengedett ragadozók 25% belepusztul az okozott sebbe (bő 10 éve volt ez a statisztika, mára szerintem itt is enyhült a kár, köszönhetően a mind gyakrabban nélkülözött hármashorgoknak). Mondok egy elgondolkoztató példát. Lemegy az egyszeri horgász, mondjuk példának okáért a Tisza-tóra, és fog 2 darab méretes süllőt. Mivel annyi a megengedett egyazon nemes halfajból, hát vidáman mehet is haza. Jó ebéd készül belőle, stb., a Tisza-tóban pedig kettővel kevesebb süllő lesz. Elmegy a profi C&R pergetőhorgász is, felszereltségének, gyakorlatának, tudásának, és szerencséjének köszönhetően megfog akár húsz süllőt is. Mind visszaereszti. Viszont a statisztikákat, ha feljavítjuk 10%-ra, az eredmény jó esetben is ugyanaz: a Tisza-tóban kettővel kevesebb süllő marad. Mindenesetre elgondolkoztató.
   Bevallom, én azt találnám méltányosnak, ha a természetes vizekben kellene visszaengedni a halat, és a horgásztavakon a megvásárolt jegy árán elvinni őket. (Na, persze akkor a bértavakon is elszaporodna a törpeharcsa xD.) Ez lenne a logikus. Hiszen ezek a tavak, puszta haszonszerzés miatt alakulnak ki. Kiszámítható üzlet az egész. S ha minden hal vissza van engedve, komoly haszon a tulajnak a napi jegy ára. Szinte nincs kockázati tényezője. Ráadásul, még bizonyos szinten etetve is vannak. Lényeg ami lényeg, sokkal nagyobb tisztelettel kellene kezelni vadvízi halaink. Mi mégis a műhalakat, a műtavakon védjük inkább. Ott rendet tartunk, nem szemetelünk, míg mindennapos, hogy szemét hegyeket raknak a járatlan partok mellé.
     Mivel is zárhatnám? Emberi hülyeség. Egy horgász a halat halnak kell, hogy ítélje, mert az a valóság. Őshonos halaink nem mindegyike nagyra növő példány. A valóban védeni kívánt halak nagy többségét egy átlaghorgász nem is ismeri. Attól meg a legkevésbé kell tartania, hogy az ivadék pontyok elől eleszi a planktont a busa, meglehet ugyanis, hogy sokkal több az a ponty ami halasítással több nyarasan kerül természetes vizeinkbe, mint az ami ott nevelkedik fel. S ez pedig cseppet sem az idegenhonos halak hibája, hanem egyértelműen az emberé. Szép dolog, ha megpróbáljuk megőrizni azt ami volt, csupán be kéne látni, hogy megváltoztunk mi emberek is, a környezetünket pedig magunkhoz idomítottuk. Ősrégi halaink, nem tudnak meglenni azok a körülmények nélkül, amelyhez végül is az evolúció során kialakultak.
     Nem bírom abbahagyni! xD Szóval egy kicsit a Balatonról. Hiszen a busa káros hatását leginkább ott vizsgálták. A balaton élővilágának javítására ( nem részletezem a pontokat, aki akarja előkeresi, és elolvassa a megfelelő helyen ) másfél milliárdos támogatást sikerült kapnia a megfelelő szervezetnek. Én magamban csak azon röhögök, hogy elkezdik számolni a planktonok darabját és szemére vetik a busának. Viszont egyetlen tanulmányt sem látok arról, hogy a komoly motorcsónakok, vagy akár az az egyetlen engedély nélkül száguldozó, dízel hajtású hajó vajon mennyi ivadékot öl meg? Mennyi megtermékenyített ikrát söpörnek le a növényekről az általuk keltett hatalmas hullámverések? A garda is megfogyatkozott. Vajon majd ezt is a busa szemére vetik? Vagy ragadozó zooplanktonra? A garda kicsit hasonlóan ívik, mint a busa. Lényeg, hogy ikrái a vízen lebegnek. Valaki látott már olyan tanulmányt, hogy a vízi motoros járművek hatása a gardára? Nincs. Mert kell a pénz. Kell a turizmus. Pedig el lehet képzelni, mi történik a fejlődő ivadékokkal, mikor végig rohan egy gyors motorcsónak, mikor még a kifejlett halak is sokszor áldozatul esnek neki. Állíthatjuk, hogy mindig is volt turizmus. Csak nem ilyen az is tény. Teljesen átalakult nem csak a part menti szakasz, de az emberi közlekedés miatt a nyílt víz sem olyan, mint egykor lehetett, és mi mégis azt akarjuk, hogy olyan legyen, mint egykor volt. Érdekes módon a balatoni harcsák megmentéséről keveset hallani, noha a harcsákról is regéket mesélnek a régiek. Ott is a ponty, és a süllő. Mindenesetre legalább annyi pozitívum van a dologban, hogy a tenni akarás meg van. Viszont most is majd a busákat vizsgálják, egyéb idegenhonos élőlényeket sok-sok pénzért. Pedig lehet csak a saját körmünkre kéne nézni és nagyobb eredményt érnénk el. Az jut erről eszembe, mikor régi tudósaink a fogast és a süllőt vizsgálták a Balatonban. Elsősorban megállapították, hogy a balatoni fogas nem egyezik a folyókban élő fogassal. Másodsorban pedig addig bizonygatták maguknak, hogy a süllő nem egyazon faj a fogassal, hogy elhitték. Több tényt is felsorakoztattak érveléseikhez. Elsősorban a süllő mindig kisebb, mint a fogas, a süllők noha egyszerre, de nem együtt ívnak a fogasokkal, az ízük is más, és hasonló badarságok. De elhitték, mert annyira okosak voltak, és mert akkora kiemelkedő becsben állt akkoriban a balatoni fogas. Amikor az egyszeri halászt kérdezték a véleményéről csak a bajsza alatt mosolyogva mondta: a süllő a fogasnak a fia. Azt érzem, most is a sok pénzért csak a levegőbe beszélnek majd, és olyan dolgokat elemeznek, melynek minimális jelentősége van a valódi vízi világhoz, és a pénzből azt kapjuk majd amit diktál a 21. század divata, vízpolitikája. Na, de ez is egy hosszú és bonyolult téma, nem melegszek bele xD.
    Én csak annyit szeretnék, hogy te aki idáig elolvastad, gondolkodj el rajta, mire tanítod gyermeked! Mire neveled az utókort?

Véleményem Jankovich Krisztián busázó filmjéről

2019-12-18T15:53:00.001-08:00

Ahogyan a címben is említem ez egy vélemény. Mégpedig a sajátom. A sok érdeklődő miatt úgy döntöttem inkább nyilvánosan mondom el ezt, mint sok sok levélben magyarázgatni. Bevallom a sok év tapasztalat és kifogott busa a hátam mögött meg is követeli tőlem, hogy véleményt alkossak a kis horgászfilmről, azt azonban kihangsúlyozom, nem a bíróság vagyok aki ítélkezik, csak egy hozzáértő aki értékel.

Azonnal egy vicc ugrott be, mikor a válaszon kezdtem gondolkodni:

- Hogy vagy?

- Jól!

- Bővebben?

- Nem jól!

Tömören én is ezt tudnám mondani xD. Amennyiben mélyebben elemzem akkor nagyon nem jó a film. Egyébként tetszett, s talán még jobban J. Krisztián busahorgászatról alkotott záró véleménye. Nem mellesleg nagyszerű horgásznak tartom, mondhatom igazi horgásznak, ami tőlem talán a legnagyobb dicséret. Ha nem így lenne nem venném a fáradságot, hogy egyáltalán reagáljak a kisfilmre.

Végig mosolyogtam a filmet, tetszett alapból, és nem is sokat vitáznék a filmben elhangzottakkal, mert a nagy részét már hallhattátok, olvashattátok tőlem is.

Sok évvel ezelőtt Főző Péternek írtam, hogy nem tartom valósnak azt az állítást, hogy a módszer feltalálója, mert nem az, most Krisztiánnak is ez az egyik válaszom. A mai világban akkora újításokat már nehéz a horgászatba hozni, hogy azt állíthassuk róla, hogy mi találtuk ki. Ezek a módszerek egyszerűen ahogyan a népmesék: kialakulnak, s apró léptekkel módosulnak. Földrajzi területenként más és más irányba kicsit.

A fenekező horgászatra nem térek ki. Az ahogyan a "nagykönyben" meg van írva, olyan volt amilyennek kellett lennie.

Ami szúrta a fülemet, az csupán az az egy szó volt, mikor a hungarocell golyóra azt mondta: csali. Nem Krisztián! Az nem csali. Épp olyan része a szereléknek, mint az úszó, vagy a zsinór, vagy az ólom, vagy a horog. Ráadásul épp a legnélkülözhetőbb része. De busahorgászat esetében nem csali. A csali azaz csalétek az amivel odavonzod és becsapod a zsákmányt. Sőt azt is elmondom, hogy ebben az esetben felesleges volt. Csupán akkor van értelme a könnyítésnek, amennyiben puha fonott zsinórra kötöd a horgokat. Egy merev fluorkarbonon semmi funkciója nem volt.

Egy picit ki kell térnem a témáról, bár alapból ide tartozik. Az a véleményem kétféleképpen akad a busa: egyik, hogy beszippantsa a horgot és valószínűleg kifújáskor fordul a szájába, a másik eset pedig mikor szipogás közben egyszerűen felakad a horogra. Persze a szabályos szájban történő akadásról beszélek. Nem egyforma erejű szipogással táplálkozik a busa. Ugyebár szipognia akkor is kell, ha csak lélegzik, de egész más az eset mikor rákattanva a kajára táplálkozik. Utóbbi esetben hatalmas mennyiségű víztömeget mozgat meg. Ezek a leglátványosabbak is, mikor hatalmas gyűrűkkel jelezve útját halad, vagy éppen áll egy helyben. Legjobb esetben az úszónk alatt. A hatalmas szipogások viszont legtöbbször akkor vannak mikor valóban számára tetsző felhőt talál, míg az apróbbak inkább olyan kereső szipogások.

Visszatérve az akadásra. A merev előkén elhelyezett horogba mondhatnám egyszerűen beleúszik, s nem kifejezetten szívással kerül a szájába, ezért is láthatta Krisztián, hogy alig mozdul a horog s az egészen közeli se kerül még a szájába. Na nem Krisztián találmánya ez a típusú előke, sokkal inkább a "népmese" fokozása, mely ebben az esetben Dél-Amerikába vette az irányt. Főként Brazíliában horgásznak merev előkékre kötött horgokkal, ott a horgokat rugalmas acélelőkén helyezik a kosár köré. Nekem fene tudja nem tetszett (mert nem tudtam akkor megoldani :D ) és mivel eredményes volt a puha előke ezért nem használtam. (Megjegyzem fenekező szereléken is a kosár felett elúszó busa beleakad a felemelt horogba, nem beszippantsa azt.) Persze, ha nem lenne eredményes akkor valószínűleg ki sem alakul a rugalmas előkét alkalmazó módszer. Sose felejtem el mikor bő hat éve az első emailt kaptam Braziliából, ledöbbentem, hogy a hatalmas halfauna mellett mi a francot akarnak a busától xD. A kaja érdekelte őket, az igazi CSALI xD nem a hungarocell golyó. Akkoriban azt hittem a babán ízt nagyon kedvelik a busák, van is egy kis lelkiismeret furdalásom, hogy a legtöbb Brazil busakaját gyártó cég banán ízben gyárt legtöbbet xD.

Na egy lépéssel tovább. A két egymás fölé kötött előkén a horog kosár nélkül. Ugye ez mindenek őse. Onnan jött ahonnan a busa, Kínából. Persze Kínában is azokon a vizeken használják, ahol karnyújtásnyira tudjuk csalni a busát. Többnyire spiccboton. Furcsa horgászat az biztos. Emlékszem mikor először láttam azt sem tudtam mire véljem. Spicc bot, a végére meg vékony kötél, aztán ha akkora jött akkor engedték, hogy a botot vigye és a kézben tartott madzaggal fárasztottak tovább. Nem mellesleg a magyar piacra is megpróbálták behozni ezt a madzagos módszert, minthogy nem láttam még senkit használni ezért gondolom nem sikerült. Szóval az ős kínai horgász módszer, melyet valójában bármely más békés hal horgászatához is használnak, nem csak kifejezetten a busához. Csupán ezzel a módszerrel megfogják a busákat is. Az alap szinte megegyezik Krisztiánéval, csak az úszó mérete lényegesen kisebb pont az egyéb halak fogása miatt. Apró kis felhősítő etetések, az úszóra, különbség csupán, hogy a horgokra is gyúrnak belőle, és sok esetben a busa valóban beszippantja azt, s a kárász, ponty is, meg mindenféle számomra ismeretlen hal.

       Egyre közelebb kerülünk a filmhez és lassan eljutok nemtetszésemhez is. Nincs csali! A horgok szabadon lógnak a vízben és szerencsénkre, noha a bedobált felhősítő anyag segít(na ez a csali), mégiscsak a véletlenre várunk, hogy a busa épp ott ússzon és beleakadjunk abba. Lehetőleg a szájával. Sajnos itt kell megállnom. Megérkeztünk Magyarországra a "népmesénkkel". Szégyen nem szégyen, egykoron én is így kezdtem a busahorgászatot. Az viszont szégyen, hogy a mai napig sokan így folytatják. Mért mondom ezt? Egyszerűen mert etikátlan. Sajnos a legtöbb horgász nem Jankovich Krisztián, hanem egyszerű horgászemberke aki szívesen vinne haza halat. Úgyis olyan gyűlölt fajta, hát szemet huny felette mindenki, ha picit máshogy akadt a horogra. Tény, hogy a legtöbb ember képtelen kivárni, hogy a csábító hatalmas halak végre szabályosan megakadjanak, ezért mikor horogközelbe úsznak, nagyokat rántanak, és gyakran akad is a busa. Persze sok le is akad, végig hasított testtel, de nem érdekel ez senkit. Folytatódik tovább az efféle úri gereblyézés, hiszen minden szabályosan zajlik. Még átláthatatlanabb is, mint a ragyogóan elterjedt gumihalazás. Komolyan mondom undor fog el írás közben. Nyár kellős közepén egy szál gatyában dobálják a komoly méretű gumihalat a busa járta víz közepe felé és szaggatva tépik kifelé, és mikor kérdőre vonod, csak perget, balinozik, ha megkérded minek az a 30as fonott, akkor is van válasz: és ha harcsa jön? Idén tanúja voltam ahogyan egy kb. 28 kilós pettyest fogott a "szerencsés" pergető horgász. (A szabály úgy szól, hogy a kívülről akadt halat vissza kell engedni.) Érdekes módon alapból volt nála vágó horog, mikor biztonsággal beléakasztotta akkor a késével adta meg a kegyelemdöfést a halnak majd a part távolabbi részére vonszolta. Ott már nem sokat szenvedett a hal, párszor mozdult csak míg a becsületes pergető horgász térdelt mellette és telefonált. Majd újra felvette a botot és dobált volna tovább, ha az első dobás után nem lát meg, ahogyan állok a túlparton és telefonnal videózom. Akkor összepakolt és elment. Sajnos a túlparton volt és a tűző nap miatt alig volt kivehető mi is történt. Másnap is láttam ugyanazon a helyen. Szándékosan arra mentem, megálltam és szó nélkül bámultam. Vagy öt percig tűrte csak. Pakolt és ment. De sok ilyen van, és nem érdekli azokat akik tenni tudnának ellene. Persze félre ne értse senki, jómagam is pergetek olykor, bár inkább a gyors folyású patakok domolykóit, pisztrángjait szeretem célba venni könnyű felszereléssel a vadregényes tájakon. Nem a pergető horgászokkal van bajom, őket megismerni messziről, ahogyan ezt a másik csoportot is.
    Hú, de elkalandoztam. Szokásosan xD!
    Lényeg, hogy ezt a módszert is sokan használják és kihasználják, csak nem bízzák a véletlenre a horog akadását. Emiatt úgy érzem felelőtlenség a további népszerűsítése. Egyetlen szerencse, hogy a módszer csak nagyon korlátozott helyen alkalmazható, azaz csak ott, ahová tartósan közel tudjuk csábítani a busát, és ott is tudjuk tartani. Áramló vízben már elsodorja a kajával együtt a busákat is a víz. Na igaz, hogy csónakkal követhetőek.
   Leginkább ez a módszer nem tetszett a filmben. Csak halkan megjegyzem, hogy egy céltudatos kosárral tablettával történő horgászat hatékonyabb is. Ha nem így lenne lehet még én is ott tartanék :)

   Na de lépjünk tovább, a módszeren kívül is van még mit elemezni xD.
   A kaja! Szinte felröhögtem mikor bekapcsolt a kávédaráló. Nem Krisztiánon, magamon. Én is megcsináltam xD. Rám is nézett a párom a film nézése közben. Lehet tenni bele ezt is azt is, meg nem is kell bele. Az eredmény ugyanaz. Egy rövidke történetet hadd meséljek el. Régóta ismerjük egymást Karcsival aki szenvedélyes busahorgász, de csak az idén kezdtünk el együtt horgászni. Akárha tíz fogásos ebéd a csali arzenál amivel a partra érkezett néhány első közös horgászatunk alkalmával. Ahogyan utólag Ő is mondja volt ott mindenféle hanna-manna. Aztán mégiscsak én fogtam silány kis szokványos keverékemmel. Mindenféle hanna-manna nélkül. Jó pár horgászat kellett mire eljutott oda, hogy megértse nincs rá szükség. Felesleges pénz és energia kidobás. Olyannyira megértette, hogy az idei évben vitte is a pálmát egy 21kg pettyes busával, míg nekem a legnagyobb csupán egy 14,5 kilós volt. Lehet az etetőanyagba rakni mindenféle jó cuccot, de legtöbb esetben pénz kidobás minden további összetevő, mert nem leszünk tőle sikeresebbek. De ezt az etetőkosaras részben leírtam azt hiszem. Lehetne hülyíteni a horgászokat a speciális összetevőkről, de inkább az alap összetevők helyes aránya a sikeres csali kulcsa.
      Akkor most beszéljünk a szerelék láthatóságáról. Nem rég egy hozzászólásban már írtam erről. Véleményem, hogy ezeket a látja nem látja dolgokat nekünk embereknek találták ki. A halak meg látják így is úgy is. Tény, hogy riasztóan hathat egy nagy élénk úszó, riasztó lehet a vastag zsinór, nagy horog, de ezt nem tudom tapasztalattal alátámasztani. Inkább azt mondanám van eset, hogy jól jön a nem riasztó kinézetű szerelék. Legtöbbször azonban nem döntő fontosságú. A halak akkor is látják a bemoccanó úszót, ha az nekünk láthatatlan. Mi emberek a szemünkre alapozzuk a látás elméletet, a halaknál viszont ez máshogy működik. Remélem nem gondolja senki sem, hogy a busa meglátja felhőt a vízben 100 méterről és odaúszik. Éjjel a vaksötétben, hogyhogy nem megy neki a partnak, vagy a fának, stégnek, stb. A halak minden bizonnyal kiválóan érzékelik közegüket a szemük nélkül is. Különösen a ragadozók, és természetesen a busa is, aki hihetetlen érzékekkel megáldott hal. Tény ami tény pár éves írásomban szerepel is, hogy ha lehet kerüljük az élénk színű úszókat, ezek a véletlenül megmoccanó úszók alól gyakrabban menekül el a busa, de azt nem mondtam, hogy nem közelíti meg. Van egy bevett módszerem ami nagyon sok busát eredményez. Ez pedig, hogy kapástalan időszakban, gyakran megmozdítom a szereléket, ilyenkor nagyobb mennyiségű felhő képződik a vízben, ami olykor felér egy etetéssel, s ha a busa a közelben van odaúszik hozzá. De ha a busa közvetlenül alatta van, akkor megriad. Leggyakrabban lejjebb merül kicsit és pillanatok múlva akár már horog közelben, vagy a horgon van. Élénk úszóknál előfordul, hogy távolabbra menekül és óvatosabban viselkedik a továbbiakban. Azonban az úgymond láthatatlan úszó, a fluorkarbon zsinór semmivel sem eredményesebb, mintha hagyományos módon szerelnénk. Amennyiben a busát valóban zavarná a zsinór akkor mindig kikerülné és sosem lenne beleúszás. Persze sok mindentől függ, hogy veszélyforrásnak ítéli-e szerelékünket vagy sem. Ha nincs csali a horog közélben akkor egész biztosan nem vonzódik hozzá. Lényeg ami lényeg: a busát nem érdekli a szerelékünk a táplálék érdekli. Közeli horgászat esetén ugyanúgy lát, érzékel bennünket, ahogyan mi őt. Amikor erre rádöbbentem, kezdtem el sokkal sokkal nagyobb tisztelettel és szeretettel kezelni őket, és persze jó adag lelkiismeret furdalással. Nem hiba a láthatatlanságra törekedni, bennem is sokszor megfordult a gondolat, aztán a tapasztalatok azt mutatták legalább akkora naivitás, elhinni, hogy láthatatlanok vagyunk a busa számára, mint ahogyan ő elhiszi, hogy csak ártatlan része vagyunk a környezetnek. Valakikből csak fent kell tartania magát a horgászpiacnak, nagyjából ennyi a véleményem a láthatatlan szerelékek hatékonyságáról busahorgászat esetében.
     Talán az az egy dolog van még, ami a filmben nem is volt annyira kiélezve, mint az írásban: még pedig, hogy Krisztián rájött a pettyes busa fogásának nyitjára. El kell keserítenem mindenkit. Tapasztalatom, hogy ennek nincs nyitja. Az igazság az, hogy azokból a busákból tudunk fogni amelyek az adott vízen, vízszakaszon tartózkodnak. Ez a helyzet a busák nagyságával is, fajtájával is. Amennyiben az adott helyen pettyesek vannak épp akkor pettyeseket fogunk, ha fehérek akkor fehéret. Ha kicsik akkor kicsiket, ha nagyok akkor nagyokat. Helyválasztással tudunk szelektálni bizonyos szinten. Mint írtam már a busák akárha óramű pontossággal vándorolnak a vízen, szinte mindig ugyanott és ugyanakkor. Ez a vízben lévő áramlatok függvénye. Azokon a részeken ahol kapitális busával találkozunk, ott meg fog történni újra és újra. Míg vannak helyek ahová egyszerűen odacsalhatatlanok a busák. Kihasználva helyismeretünket tudunk sikeresebbé tenni egy-egy horgászatot. Tehát egyszerűen ott kell próbálkoznunk ahol alapból is gyakran látjuk a megfogni kívánt busákat.
      Új dolgot sajnos nekem nem tudott mutatni a videó, igaz ami igaz csodálkoztam is volna rajta xD. Sokkal inkább ismertem régi önmagamra. A sok emléket felidéző próbálkozásaimra.
      Az viszont jól esett, ahogyan láttam miként keríti J. Krisztiánt is hatalma alá a busa-láz! Biztos vagyok benne, hogy részese volt annak a különleges atmoszférának amit a közeli úszós busázás nyújt. Felejthetetlen élmények ezek. Persze tudom, jó érzés megfogni egy kapitális pontyot, amurt, de összehasonlíthatatlan a busával szemben. Nem akarok hasonlatokat mondani, mert nem szeretem bántani az embereket, de pl. az idén pici horoggal, vékony zsinórral olyan lazán tereltem szákba egy bő 12 kilós pontyot, hogy meg se kottyant, míg ismerve egy ugyanakkora busa kirohanásait esélyem nem lett volna azzal a felszereléssel. Legtöbb esetben komoly, nagyon komoly ellenfél a busa! És az igazi horgászizgalom nem kapástól kezdődik, hanem már jóval előtte, mikor még a kapás eszünkbe se jut, s csak reményként tekintünk rá.
   Mivel is fejezhetném? Jó volt! Bővebben meg olvashattátok xD!

Fenekes vagy Úszós?

2019-10-26T21:58:00.000-07:00

Fenekes vagy úszós, kérdezik tőlem sokan, és bevallom értelmetlenül nézek, mert számomra nem kérdés. No, de lássuk mért mondom mindig, hogy a busahorgászat legjobb módszere az úszózásban rejlik. Leírva a tényeket, pedig döntse el mindenki magában mit fog használni.

    A busa táplálkozásából eredően egy felszíni hal. Merőben ellentétes megszokott őshonos nagyobb termetű békés halainkkal, melyek nagy gyakorisággal a fenéken illetve fenékről táplálkoznak. A busa hatalmas szája nem véletlenül inkább felső állású a fenékről képtelen lenne felszippantani bármit is.    A fenekező módszert választó horgászok tehát eleve hátrányból indulnak. Ahhoz, hogy horog közelbe csalják a busát ki kell zökkenteni megszokott természetes közegéből. A sokak által alul becsült busa viszont nem egy bamba óriás. Rendkívüli érzékszervekkel megáldott hal. Hatalmas távolságból észreveszi a legkisebb sűrűség változásokat a vízben. Ez támasztja alá az etetés hatékonyságát, és segíti akár a fenekező horgászt is. Le kell csalnunk a busát. Ezt 4 méternél mélyebb vízben a tapasztalataim szerint ritkán sikerül megoldani. s ha igen akkor is csak komoly mennyiségű etetőanyaggal. Azonban 2-3 méteres állóvízben még jó esélyjel megtudjuk oldani a hatékony etetést. Alapozó etetésnek minimum 2 kg etetőanyagot be kell dobálni. Mégpedig olyan etetőanyagot amely a busának tetsző. Az összes általam ismert busázó etetőanyag alkalmatlan erre. Talán okkal-módal a Method Mix by Szilvási még használhatónak nevezhető. Persze Főző Péter Techno termékei tökéletesek, de a csillagos égig emelte árukat így a velük történő horgászat megfizethetetlen egy átlag magyar horgász számára. Mert ugye ha pénzre váltsuk a mondandómat akkor kb. így néz ki: dobjunk be a vízbe 4000 forintot és talán odamegy a busa, ha nem akkor dobjunk hozzá még ennyit. majd a horgászat során kb még 4000-6000 ezerrel pótoljuk ezt. Közben tegyünk a kosárba vagy busafára, negyven percenként még botonként 200 forintot. Olykor bejön és nem sajnálja senki a bedobott húszezrest. De gyakori eset, mint bármelyik más halnál is: hogy egyszerűen csinálhatunk bármit, nem eszik a hal. Akkor bizony pocsékba ment a húszas. Na most havonta ezt, ha valaki megteszi 8 alkalommal az egy fizetés nagyobbik része. Nem csoda, hogy Főző Péter úr nem tudta termékeivel megváltani a világot, vagyis, hogy pontosítsak: nem tudta népszerűvé tenni a busahorgászatot, s bármennyire is furcsa ennek egyetlen oka a pénz volt. Busahorgászatra szánt termékei teljesen jók!
   No, de akkor említsek pár másik terméket is: a nagy szavakkal beharangozott titkos ősi kínai receptes Benzár mix. egyenesen katasztrófa. Hatalmas szemcséket tartalmaz, és beragad a kosárba. Állóvízen, illetve lassan áramló vízben csodás véletlenek közrejátszásával foghatunk csak vele busát. Talán folyó vízben, ismétlem: talán! valamelyest alkalmas, de alapból rossz összeállítás. felhőképzése egyszerűen nem éri el a szükséges szintet, s valószínűleg a tápereje is gyenge.
    A Carp zoom busázó etetőanyaga már nevetség szintjébe megy. Nem ritka, hogy félszem kukoricákat tartalmaz. Nem tudom elképzelni ki a fene a tervezője ezeknek a termékeknek, de hogy fikarcnyi hozzáértés nélkül piacra dobjanak valamit ami úgy sz@r, ahogy van...nos hát nevetséges és egyben bosszantó és elkeserítő. Tudva, hogy a busa képtelen milliméternél nagyobb táplálék elfogyasztására - erre is csak a pöttyös busa képes, a fehér busa felső határa a fél milliméter - hogy a fenébe kerülhet az etetőanyagba a hatalmas szemcse. Nagyjából úgy képzeljétek el ezt, mintha a megvásárolt pontyozó etetőanyagba teniszlabdányi nagyságú almák lennének szórva, vagy csöves kukorica, és akkor edd meg hülye ponty....vagy sajnos inkább: vedd meg hülye horgász!
Egyszerűen a piacon található busázóként hirdetett etetőanyagok alkalmatlanok a busahorgászatra!
Aki tehát nem tud saját maga bekeverni busázásra alkalmas kaját annak marad egyedül a method mix, ami valójában szintén pocsék összeállítás, de legalább a szemcsézete okkal-móddal elmegy.
    Vissza a pecára hát. Fenekezéshez nélkülözhetetlen az alapos etetés ami 2 de akár 5kiló etetőanyagot is jelenthet, amit óránként érdemes pótolni. Minél mélyebb a víz, illetve a víz sodrása annál több. Másfél méter alatti vízben már kevesebb etetéssel is eredményesen fenekezhetünk.
     A hatalmas etetésre viszont sok hal fog érkezni, ha törpeharcsa van a vízben, akkor már csak az iszonyat nagy szerencse segíthet egy-egy busa fogásában. A törpeharcsát a busák csak ritka alkalmakkor tudják elkergetni. Többször tapasztaltam, hogy a törpék zavarták el a busákat, de legalábbis nem engedték őket a horog közelébe. Iszonyat mód hazavágják a busahorgászatot is, és sajnos nincs is mód kikerülni őket. Törpék hiányában ott lesznek a keszegfélék, kárászok, pontyok amik szintén imádnak a felhős kajában turkálni, és kikerülhetetlen, hogy ne kerüljön belőlük is a horogra néhány. Leggyakoribb eset sajnos, hogy gyorsabban, mint a busa. Viszont, ha komolyabb busacsapat érkezik az etetésre, akkor az egyéb halak eltűnnek és akadhat is busa. A fenéken fejtetőre állított horognak kiváló akadása van a busa alsó száj részében! Ha valami előnyt tudok felsorolni akkor ez az egyetlen előny ami a fenekezőhorgászat felé billenti a mérleget.

Na most felsorolom a tulajdonságait a fenekező horgászatnak:

alapból egy nyugodt, nem aktív peca. A botok bent, kapás jelző majd szól, ha van valami. Látványban szinte nulla.
drága horgászat a komoly mennyiségű etetőanyag miatt. 5 kiló alatti etetőanyag nélkül neki se kezdjünk.
sok egyéb hal akad a horogra, ami többnyire szabálytalanul "kabátba" akad

a horog szinte mindig jól akad, ha megfelelő nagyságú, azaz nyolc centinél nem hosszabb előkén emeltük meg őket.

Nézzük át az úszózást. Úszózni a felszín közelében szoktunk 20-80cm mélységben, a busa táplálkozási szintjén. Nem kell csalnunk sehová, illetve eltérő táplálkozási módot erőszakolni rá. Amennyiben kisebb vízterületről, vagy bő busa állománnyal rendelkező vízről van szó, akár etetés nélkül is jó esélyjel várhatjuk a kapást, mert még azt a minimális felhőt is messziről észreveszi ami a kosárból tablettából árad. Amennyiben ezt meg tuningoljuk egy kis ritkább etetőanyagba mártással ami azonnal komoly felhőt képez dobáskor, már hatványozottan nőnek az esélyeink a kapásra. Persze etetni mindig érdemes! Úszózáskor viszont folyékony állapotú etetőanyagot kell használni, ami kb. fél méter mélységig képez szép ködöt a vízben. A folyékony etetőanyaghoz nem kell több, mint egy kiló etetőanyag, amihez kb.4-7 liter vizet adhatunk. Egy liter bedobása bőven elegendő egy etetéskor. Ebbe a folyékony etetőanyagba nem kell különös képességű porokat szórni. Szinte megfelel bármi, aminek a busa számára tápereje van. kukoricaliszt, lucernaliszt, bármilyen tejpor, búzaliszt, stb... egy kiló por összeállítása nem kerül többe, mint 300-400 forint, és ez fedezi egy 6-8 órás horgászat etetését.

Úszózáskor is egyértelmű a kapás, azonban van, hogy egyszerűen nem akad a busa, vagy nem akad jól és a fárasztás első pillanataiban le is akad. Persze még gyakoribb az, hogy semmi gond nincs az akadással. Egyébként a pöttyös busába akad kevésbé a horog.
A látvány pedig maga a horgászat szépsége és csodája...Látjuk a közeledő halakat, látjuk a horog közelbe falatozó busák mozdulatait, Úszónk rezdülésiből már sejtjük a méretét, fajtáját, és a torokban veri a szív az ütemet, adrenalin, tömör izgalom. Egyszerűen, ha semmi más előnye nem lenne az úszós busázásnak, a látvány miatt is ezt választanám. Mivel látjuk mi történik gyakorta kell találékonynak lenni, hogy kapásra bírjuk busát. 10cm feljebb, vagy lejjebb, stb...ezernyi módon próbálkozni apró kis változtatásokkal akár egyetlen horgászat alatt. Látni a kiforduló uszonyokat, vagy épp az úszó alól kimozduló busát, csodaszép, arról meg ne is beszéljek, mikor a horoggal a szájában repül ki a vízből a hatalmas hal akár 2 méter magasságba több méter hosszan. Páratlan élmények ezek. Fenekezőn mit látunk? Görbül a botvég, vagy szalad a nyeletőfék, vagy odaragad a karika, sípol a jelző, és annyi...a horgászat kapáson kívüli része üres.

No de lássuk mit tud az úszós módszer:

néhány kiló etetőanyag elég akár egész napos horgászatra is : 2-3kg módszertől függően (tablettával horgászva sokkal kevesebb: 1kg)
aktív horgászat, folyamatos odafigyeléssel, amely látványban izgalomban igazi horgászélmény, sokszor még egy úgymond eredménytelen horgászat is páratlanul szép élménnyel gazdagít.
a törpeharcsa ha nem tömérdek van a vízben elkerülhető. Mindenesetre sokkal kevesebb egyéb hal akad a horogra.
kreatív horgászat, szinte mindig változó apróságokkal, ha jól figyelünk eredményesek lehetünk
mivel ott horgászunk rájuk ahol tartózkodnak, alapból eredményesebb a horgászat.

     Végezetül talán annyit mondanék, minden horgász maga dönti el mi is jelenti számára a horgászat örömét. S cseppet sem sértésnek mondom, amikor még valaki ott tart, hogy a zsákmányszerzés a fő cél, és az jelenti a legnagyobb örömöt a horgászatban, akkor választhatja bátran a fenekezést. Semmi dolga nincs, mint várni. Közben kártyázhat, főzhet, telefonozhat, beszélgethet vagy éppen unatkozhat. A busa 70%-ban megakasztja saját magát. Fenekezés esetében szinte mindig. Tehát egy eredményes fenekezéshez nem kell más mint egy jó etetés, és a megfelelő szerelék, megfelelő kajával a megfelelő helyen.
Egy igazi busahorgásznak már nem a megfogott busák száma jelenti a horgászat örömét. Hanem maga az adott atmoszféra az öröm. A közeledő, vagy épp az úszó alól elugró burványok, a vízből előtűnő farkak, uszonyok, hátak. A hatalmas tolóhullámok. A sárga szájak. Az úszó imbolygása. Sorolhatnám sok oldalon keresztül. Aki nem látta, nem tapasztalta, vagy egyáltalán: nem értékeli, annak hiába is mondanám. Pedig az igazság az, hogy legtöbben azért vágnak bele a busázásba, mert látták a halakat. Látni őket, megismerni, és becsapni, véleményem szerint ez lenne a busahorgászat.
     Egy egy horgásznap után gyakorta kérdezik tőlem, hogy: na mi volt? Én meg: húú, csodás volt! Mennyit fogtál? Semmit! S akkor látom az értetlen tekintetet. Akkor vajon mért volt csodás? Így az asztal mellől visszagondolva alig emlékszem a kifogott halakra. Az rutin. Bevágás, fárasztás, szákolás. Sokkal inkább egy-egy sikeres etetésre, mikor tömegével sikerült őket méternyire odacsalni, vagy a látványra ahogyan az úszó tövéből a magasba veti magát. Vagy épp a meg nem akasztott viszont látványos kapás közepette elmenekült halakra. Sőt volt rá példa, hogy már abban reménykedtem nem lesz kapás, olyan gyönyörű volt nézni a jámbor halakat, ahogyan keringve szipogtak az etetésen. S mondhatni lelkiismeret furdalással emeltem a botot, az elmerült úszóra reagálva. S talán 5 éve volt mikor először mondtam a páromnak: én sajnálom őket, ahogyan rám néznek a nagy szemeikkel, s már nem akarom a vesztüket.

Etetőkosaras horgászat - Az etetőanyag állaga és tápereje

2019-09-28T23:26:00.001-07:00

Az etetőanyag állaga

Szinte minden alkalommal elmondom, és érdekes módon, még az etetőanyag gyártó cégek sem figyeltek fel rá, mert sorra mindegyik gyártó busakaja helyett, mondhatom szemetet gyárt. Sajnos a gyári terméket nem találtam elfogadhatónak, az egyetlen talán Főző Péter felhősítő etetőanyaga, de ezt meg túl magas áron rakta piacra. Persze ez az én személyes véleményem.

Hol is rontanak? Etetőanyag keverékünknek teljesen porszerűnek, lisztszerűnek kell lennie. Semmiképp sem tartalmazhat nagy szemcséket, legalábbis azokból semmi haszon sincs. A busa nem képes elfogyasztani őket, s többet fogja köpködni az ilyen felhőt, mint beszippantani.

A bekevert etetőanyag sűrűsége is befolyásolja az olvadási sebességet, ritkább kaja természetesen gyorsabb, míg a sűrűbb tartósabban marad a kosárban.

Na itt is megállok egy pillanatra...kosárban...Az általam legeredményesebbnek tartott saját készítésű kosaraim nyitottak, ezt úgy értem, hogy valójában csak arra szolgálnak a kosáron fellelhető gyűrűk-karikák, hogy megtartsák a rágyúrt anyagot, nem pedig, hogy benne tartsák. Tehát a kosár köré gyúrom az anyagot, nem kifejezetten bele, így körülbelül úgy viselkedik, mint a tabletta.

Amennyiben az etetőanyagot túl ritkára keverjük nem képes elviselni a dobást, és leesik róla. A jó állag, talán egy kicsivel szárazabb, mint az általánosan használt földnedvesre gyúrt kaja, de még mindenképpen össze kell tapadnia. Zárt kosarak esetében pedig inkább a ritka anyag lehet hatásosabb, mert az tud kioldódni a kosárból kellő intenzitással.

A TÁPERŐ

Sokat olvasom, meg hallom a mendemondákat, hogy krétaporral fogták a busát, meg mittom mivel nem, amik valójában nem minősülnek tápláléknak. Elismerem, hogy a ponty, kárász egy falánk, buta, kíváncsi hal, és felvesz minden sz...rt a fenékről, attól függetlenül, hogy ehető vagy nem, így a gumikukoricát is, a busával azonban más a helyzet.

Teszteltem is talán olyan nyolc éve, hogy mi történik, ha csak ködössé tesszük a vizet némi ízesítőt még hozzá is adtam a simán mocsarat felritkított vízhez. A busák megjelentek és eltűntek. Míg egy másik szakaszon a szinte egyidőben úgymond normális táplálékot tartalmazó etetés segítségével, nemcsak megjelentek a busák, hanem kapás is lett. Az eltelt idő alatt pedig a sok vízen töltött óra, azt mutatta meg, hogy amennyiben nem elegendő az etetőanyagunk tápereje, hiába várjuk a kapást! Akár megjelenik a busa, ott matat szipog a szerelék közelében, de a kapásig csak nagy véletlenek segítségével lehet eljutni.

Egyik bejegyzésben írtam arról, hogy vannak planktonfajták amiket egyszerűen nem is fogyaszt, mert kevés táperőt képviselnek. Nagy böhöm halakról van szó, amiknek kell a táplálék, és mivel milliméternél kisebb táplálékokat tudnak csak elfogyasztani ezért ott esznek ahol több a táperő. Maga a felhő a vízben, csak megváltoztatja a víz sűrűségét, amire szinte azonnal reagál a busa, és ha abban az időben történik ez a vízben beállt változás mikor táplálkozik, akkor minden esetben odaúszik megnézni mi az. Amennyiben jó kaja akkor elkezdni fogyasztani, ha nem akkor úszik tovább. Ilyen egyszerű. Mondhatom: azok az esetek mikor ott látjátok ólálkodni a busákat az úszó körül és nem tudjátok kapásra bírni az leggyakrabb esetben a nem megfelelő etetőanyagnak köszönhető.

Nagyon fontos hát, hogy a kosárba rakott anyag, egy igazi táplálékbomba legyen. Míg maga az etetés, a csalogatóanyag lehet szinte bármi. A kosárba rakott krétapor, lösz por nem segít busát fogni. A csalogatóanyagba viszont belemehet és jótékony hatása van. De ezeket a nem táplálék anyagokat csak akkor érdemes használni, ha olcsón vagy ingyen tudjuk beszerezni, egyébként még a kukoricalisztnek is sokkal jobb hatása van.
   Persze ezekre az apró kis törvényszerűségekre a saját baklövéseim során jöttem rá, ti legyetek okosabbak és más kárán tanuljatok :)
Három éve költöztem Győrbe s rá is találtam egy jó busás vízre. Viszont a megszokott etetőanyag keverékeim főalkotó része párszáz kilóméterre távolodott tőlem. Nem tudom mit nem próbáltam, de sajnos tisztességes kapást nem tudtam kicsikarni, már már azt mondtam, amit itt hangoztattak a horgászok: ebben a vízben nem lehet megfogni a busát. Ezt úgy képzeljétek el, hogy kb. két hónapon át, szinte nap mint nap a vízen voltam és nem tudtam busát fogni. Tejporok sokaságát, kávéfehérítőt, stb. tényleg nem tudom mit nem próbáltam, és nem működött egy sem. Aztán a szereléket módosítottam, felraktam a harmadik horgot is, ezerféleképpen variáltam. A vízmélységet végig próbáltam. De semmi. Busa nem akadt. Csak úgy áradt belőlem a keserűség. S nem is tudtam mi lehet a baj. Mert alapjában véve a kaja kinézetre megfelelő volt. Szórt szépen, negyven percig ahogy megfigyeléseim megkövetelték, viszont néhány beleúszás kivételével az úszóm nem jelzett busa kapást. A következő busaszezonban jártam már, ami ugyanúgy kapás nélkül kezdődött, mire rádöbbentem, hogy az etetőanyagom nagy részét kukoricaliszt teszi ki. Egyszerűen mivel csak akkor tudtam elérni a normális szórás időt, ha kb. 80% már kukoricaliszt volt. Ez nélkül beragadt a kosárba minden. Legyen szó az itt kapható takarmánytejporról, vagy épp a magyar piacon kiadott busázó etetőanyagokról. S ezáltal oly mértékben csökkent a táperő, hogy noha a busát a közelbe csalta, annyira nem volt kívánatos számára, hogy az etetőanyagot közelről szürcsölje. Alig vártam, hogy otthonról hozatott takarmánytejporom megérkezzen és kipróbáljam az éveken át jól teljesítő keveréket ezek ellen a már misztikusan hitt megfoghatatlan busák ellen. Sose feledem. Fél óra sem telt el, mikor az egyik úszóm megindult a hatalmas robajban amit egy 8-10 kilós fehér busa okozott, a túl lógatott horog viszont nem akadt. szereltem is azonnal mindent vissza alaphelyzetbe :) Két horog, egyik egy centivel túl a kosáron, másik egy centivel feljebb. s a rá következő egy órában már két gyönyörű busa a szákban végezte.
     Sajnos nem tudom mi van az általam használt takarmánytejporban. Régebben még írta rajta, hogy 28% tejport tartalmaz, de vajon mi a többi? Most már csak felsorolás van: tartalmaz: szénhidrátokat, fehérjéket,vitaminokat.
    Gondolom sok kezdő busahorgásznak tudtán kívül is az a problémája, hogy mivel tegye szórósabbá az etetőanyagot, hogy megmaradjon a táperő. A jó etetőanyag keverék véleményem szerint a következő alapanyagokból lehet: különböző édességek vagy maga a cukor a szénhidrát( pl. keksz őrlemények, csokoládé, babapiskóta), a fehérje talán a halliszt, növényi fehérjék és persze maga a tejpor. Vitaminok és étvágyfokozók már jó kérdés, noha nem próbáltam talán alkalmazható a betain itt is akár a bojli készítésnél. A vitaminokat pedig a különböző gabonafélék adják (kukoricaliszt, búzakorpa, lucernaliszt.)
     Azoknak akiknek az takarmánytejpora nagyon ragadós, nem ajánlom a kukoricalisztet a szórási sebesség növelésére. Érdemesebb malacoknak való tápot vásárolni, amennyire csak lehet tovább darálni, majd liszt szitán átszitálva ezt adni a tejporhoz. Ha 60%nál többet kell hozzáadni még ekkor is, hogy az olvadási idő egy óra alá essen, akkor lucernalisztet kell hozzáadni a nagyrész táp helyett. Alapból tehát a következő lesz a keverék: 40% takarmánytejpor, kb. 30% malactáp vagy kukoricaliszt, és 30% lucernaliszt. Ez már elfogadható keverék. Ezt aztán bővíthetjük kedvünkre egyéb összetevőkkel, hogy saját fogós összeállításunk megalkossuk. Persze csak akkor bővítsük, amennyiben értelme van a hozzáadott alkotóelemnek. Amennyiben az tovább ragaszt a keveréken akkor szinte nincs miért hozzáadni. Az általam olykor kipróbált további adalékok pl. főtt tojássárgája, élesztő, kenyér, különböző aromák, ételszínesítők, cukoroldat vagy cukorszirup, tej, joghurt. Hallisztet nem adtam még a keverékhez viszont nem lehet rossz hatása, viszont törpeharcsás vízen semmikép sem vezetném a hal íz irányába a keveréket.
     S most a sok kísérletezésnek adok egy pofont: legfogósabb összeállításom a megfelelő minőségű takarmánytejpor és kukoricaliszt fele-fele arányú keveréke, amibe olykor cukoroldatot is teszek. Semmi íz, semmi titkos összetevő. Amennyiben tehát a takarmánytejporotok olyan, hogy fele-fele arányban keverve kukoricaliszttel az oldódási idő nem haladja meg az 50 percet, kezetekben a megfelelő keverék és kár minden további kísérletezés. Ha ezzel sem fogtok, akkor valami mást csináltok nagyon rosszul.

Etetőkosaras horgászat - Etetőanyag oldódási sebessége

2019-07-31T01:38:00.001-07:00

Úgy érzem illő újra elővennem a témát. Főként mivel a leírt receptek nem válnak be mindenhol. Az ok pedig egyszerű: mivel nem alapanyagokról van szó, hanem félkész termékekről. Alapanyagként azok változatossága túlságosan széleskörű és legtöbb esetben komoly eltérések keletkeznek a keverékekből. Még a kenyér sem mindenütt olyan mint másutt.

Az alapelvárások az etetőanyagunknál a következők: jól oldódó, táplálékdús felhőt képezzen a vízben, melynek kosarunkból való kioldódása legjobb esetben 40 perc.

Nos akkor most pontokra bontom az érthetőség kedvéért.

I. OLVADÁSI IDŐ

40 perc a legideálisabb horgászati szempontból. Ami elronthatja a horgászatot az az mikor ennél jóval korábban illetve jóval később ürül ki a kosár.

a. Amennyiben gyors az oldódási idő:

   Amennyiben egy húsz perces oldódású etetőanyaggal horgászunk gyönyörű és a busák számára kívánatos felhő képződik a vízben. Ez tény, viszont nem biztos, hogy lesz elég idő rá, hogy horogközelbe kerüljön hozzá a busa, sőt az is elképzelhető nincs is szüksége a horog közvetlen közelébe merészkednie, hanem óvatos távolságból is kellő táplálékot tud beszürcsölni belőle. Arról meg nem beszélek, hogy a sok apró hal - melyet szintén vonz az etetőanyag felhő - még gyorsabban kiveri a kaját a kosárból.
    Ha ott vannak a busák és esznek a busák, akkor vitathatatlan az eredménye egy 20 perces oldódású kosárnak is, mert a kapás leggyakrabban ilyenkor 2-10 percen belül érkezik. Sajnos azonban az is előfordul, hogy a tömegesen horog körül tolakodó busák közül egybe kicsit beakad a horog, vagy a zsinórba úszik, lényeg, hogy megriad, és ezzel elriasztja a többieket is néhány percre. rossz esetben ez többször is előfordul, és kettő ilyen álkapás, vagy riadás után már nem marad etetőanyag a kosárban.
    Meg aztán, kicsit a pénztárcára is figyel az ember horgászat közben is. Nagyon nem mindegy mennyi egy horgászat ára, különlegesen akkor, ha tudjuk azt, hogy feleslegesen megy 2x, 3x annyi kaja a vízbe.
Nem utolsó sorban pedig a nehéz szereléket sokkal sűrűbben kell kivontatni, bedobni, ami mind riasztóan hat az ott tartózkodó halakra. Vannak esetek mikor cseppet sem zavarja őket, az alap viszont, hogy egyre óvatosabbak lesznek, és lassabban térnek vissza a horgok közelébe, vagy akár el is mennek...
   A gyors olvadási időt viszont ki lehet használni a horgászat elején mikor olyan távolságra horgászunk, amit nem érünk el vizipuskával. Két sodrással egy vonalba kb.4 méter távolságra dobott botot, gyakran meghúzzuk néhányszor, hogy a gyors anyagból még több szóródjon. Ha meg jelennek a busák akkor meg azonnal cserélni a kaját a normális 40 percesre.

b. amennyiben túl hosszú az olvadási idő

     Jó kérdés, hogy mi a túl hosszú olvadási idő. Tapasztalatom szerint az egy óránál hosszabb oldódási idővel már kevesebb az esély busát fogni. Egyszerűen azért mert nem képez elegendő felhőt az etetőanyagunk, hogy az óvatos busa megközelítse. Voltak olyan kivételek mikor mégis sikerült busát fognom másfél órás oldódási idővel is, ez viszont ahogy írtam is KIVÉTELes eset volt. Gyanítom azért mert megfelelő táperőt képzett a tabletta körül az oldódás, illetve azonnal bedobás után, mikor még valójábban a bedobásból adódó felhőre reagáltak a busák, s nagy szerencsével egészen horogközelbe mentek. Leggyakoribb azonban az, hogy meg se közelítik az ilyen etetőanyagot. Egyszerűen nem minősül számukra kajának.
      Ha van valami ami tönkre teheti a busahorgászatot, akkor az a túl hosszú olvadási idő! Ennek a végletnek sajnos a horgászat szempontjából semmi előnye nincs.

    Ami kreatívvá teszi az egész etetőanyag keverést az az, hogy minden esetben legjobb, ha 40-50 perc között marad az etetőanyag olvadási ideje. Tehát akkor is, ha a kishalak ott ütik verik folyamatosan a kosarat, akkor is, ha még hidegebb a víz és meg se moccan körülötte semmi. Az első dobás mindig legyen egy teszt érdemes figyelni az órát. Félóra múlva lehet ellenőrizni az oldódást, ilyenkor, ha még van a kosáron 1/4-1/3 kaja akkor rendben van minden, ha nincs semmi vagy nagyon kevés, vagy még több mint a fele rajta van, akkor módosítani kell.
     Kukoricaliszttel gyorsíthatjuk az oldódási időt, míg a takarmánytejpor, cukor többnyire növeli az oldódási időt.
   A kukoricalisztnél hozzá kell tennem. A kukoricaliszt nem a busa kedvence. Csökkenti azt a táperőt ami a busát a horgunkhoz vonzza. Ha átesünk azon a bizonyos maximális mennyiségen akkor nem fog a horgunkhoz menni a busa. Egy alkalommal sikerült fognom csak kukoricaliszttel amit cukorsziruppal kevertem össze, viszont többször nem. A kukoricaliszt inkább csak tömegnövelő és szórási időt segítő anyag keverékünkben.

     Nos akkor még egyszer összefoglalva: az oldódási idő legjobb ha 35-50 percen belül van. S legjobb, ha 40-45 perc közé esik. Hogy mennyiséggel is számoljunk, saját kosaraimat így kb. 8-10x tudom megtölteni 1kg bekevert etetőanyagból. ez kb. 2-2,5 órás horgászatra elég 2 bottal.

Néhány szót a horogról

2019-05-02T01:50:00.002-07:00

Bevallom nem gondoltam volna, hogy erről is írnom kellene, és még mindig nem tartom a legjobb ötletnek. Sajnos a hatalmas horogválaszték azt eredményezte, hogy mondhatni fajtánként változóak a méretek. Egyazon gyártótól is változó az azonos számozás. Igencsak nehéz hát megfelelő horogméretet mondani.

Másrészt meg valójában bármilyen hal horgászatakor mi is az ami meghatározza a horogméretet? Természetesen a várható halak nagysága. Tehát horgunknak nem szabad beadnia a kulcsot egy-két hal kifogása után vagy közben. Személy szerint én a vastagabb húsú öblös horgokat részesítem előnyben. A tavalyi évben kipróbáltam az erősen visszakanyarodó horgokat, és most is a két horogból az egyik ilyen. Gondoltam majd ezzel kiküszöbölöm a rossz akadást, és nem marad el hal. De hát ez csak reklám fogás lehetett a horog gyártótól, mondhatom semmi különbség.Ugyanúgy maradtak el halak, mint az egyszerű pontyozó horgokkal is. Egy alkalommal még süllőző horgot is tettem fel. 1/0ás méretben, és azzal is fogtam. Egy csokorba összefoglalva azt kell mondanom a horog fajtája, alakja szinte mindegy, és fő szempont továbbra is: a megfelelő nagyság és a horog erőssége.

A horog mérete...hmm....Kifejezetten a nagy horog váltak be nekem, 2-3/0 méretig. A 3/0 feletti nagyságot, már a könnyítés ellenére sem tudták beszippantani a busák. Viszont egyértelmű volt a nagyobb horgokkal kifogott busák száma, szemben a 8-4 mérettartományba tartozó horgokkal.

Nem olyan rég valaki azt kérdezte, hogy nem írok a tehnopufiról, illetve, hogy mit rakok a horogra. Valójában esett róla szó. Mégpedig leggyakrabban az, hogy nem rakok semmit a horogra :D Úszós horgászat esetében sokkal többet ronthat egy rosszul kisúlyozott horog, mint amennyit használ. Vannak tények. Például egy pohárban is ki lehet próbálni mennyivel könnyebben mozdul el a szívás irányába a majdhogynem súlytalanra könnyített horog. Míg könnyítés nélkül szinte meg sem moccan. Tudom, hogy ebből a logikus következtetés az lenne, hogy súlyozzuk ki a horgot súlytalanra, és húdeaztamindenitmilyenjó lesz. A tapasztalatom viszont nem támasztja alá ezt a tényt. Aki látta már az úszó körül legyeskedő busákat, annak gondolom nem kell mesélnem arról, micsoda erejű örvényeket keltenek lassú mozdulatokkal is. Gyakran öt-hat busa is ott szipog a tabletta, vagy a kosár körül. Véleményem szerint azonban ezek az örvények nem mindig segítenek bennünket. A horog átcsapódik a túloldalra, körbetekerődzik, összeakad, stb. A könnyített horgok hátránya itt jön elő. Igaz, hogy a szívás irányába is elmozdulna, de meglehet, hogy már az a víztömeg amit a testével uszonyaival kelt elsodorja a horgunkat a szája elől, mielőtt táplálkozni kezdene a zamatos felhőből. Minap beszélgetem pár busázó horgásztárssal. Komolyan mondom, hogy annyira elcsodálkozom néha, hogy milyen végszerelékkel is fognak busát. 4 horog ebből 2 az etetőkosár alá lógott 8-10 cm 2 két oldalt 4-5cm előkén meg szinte beletapadt a kosárba. Na nem tapadt bele, mert jókora technopufival voltak felspécizve, és így minden bizonnyal a kosár fölé emelkedtek. Na, jó, én sokkal nagyobb hülyeségeket is csináltam :D, ha belegondolok a kosár alá 40-50 cmre lógatott horogra :D Lényeg ami lényeg: úszós horgászatnál teljesen felesleges a horogra bármit is tennünk! Sokkal fontosabb: a horog megfelelő mérete, az előke, és az előke hossza, és a horog helyzete.

A horog helyzete is elgondolkoztató. A jól kiegyensúlyozott horogra, amennyiben a pufit egyszerűen csak ráhúztuk a horog öblére a horog felbillen. Okosabb megoldás, ha a horogkötésre helyezzük el a könnyítést, már, ha a fent leírtak után is ragaszkodik valaki a könnyítéshez. ( ...a szezon végén hozzáteszem a fél nyarat kikönnyített horgokkal horgásztam végig, ugyanis túl nehéznek bizonyultak a horgaim.)

Sajnos még mindig nem adott a jézuska egy jó kis vízalatti kamerát, amivel rögzíteni tudnám a kapást élesben, vagy épp a miért nem akadt pillanatokat. Így hát továbbra is csak a feltételezésből élünk :)

A hosszabbított kosár.

Nem tudtam rájönni, mért van az, hogy a kicsi 2-3 kilós busák sokkal könnyebben és jobban akadnak. Persze azon felül, hogy itt több is van belőlük. Míg az egyértelműen nagyobb busáknál, nem ritka az üres bevágás. Sajnos még mindig nem tudom a választ. Legfogósabb az a horog amelyik a kosár vagy a tabletta aljától fél cm-rel feljebb van. Ez nálam 6-8 centis előkéket eredményezett. Nem mondom, hogy nem volt jó ez a beállítás, hiszen le sem merem írni mennyi busát eredményezett. Az idén azonban elgondolkoztam azon, hogy vajon mi van, ha busa mégsem megy elég közel a horoghoz. Persze látni láttam már, hogy szinte nyalták a tablettát, de ha legtöbb esetben mégis csupán a felhőt szürcsöli? Arra gondoltam, hogy ebben az esetben nem lesz elég az előke hossz, hogy kilendülve a busa szájában végezze a horog, hanem egyszerűen ellendül az orra előtt. Hát az idén készítettem pár meghosszabbított kosarat, nem sokkal hosszabbak, mert ugye minél hosszabbak az előkék annál nagyobb a gubancolódás lehetősége is. De nagyjából 8 centivel hosszabbak az előkéim. 14-18 cm között és remekül szuperálnak. Az első kellemes tapasztalat az volt, hogy egyre kevesebb egyéb hal akadt a horogra. Az egyéb hal sajnos nekem a törpeharcsát jelenti. Csupán elmélet, de azt gyanítom a hosszabb előkén lazábban mozog a horog, és könnyebben félretolják a kis ördögök.

Visszatérve a horogra, annyi a lényeg, hogy sokkalta fontosabbak az egyéb részletek, mint a horog fajtája! Tapasztalataim összegezve, ha mégis mondani kell valamit, akkor azt mondanám a jó busázó horog egy nagy méretű 2-2/0, erős, öblös, rendkívül éles pontyozó horog. A fenti ábrán láthatjátok, hogy a baloldali horog igencsak megviselt, és remélem alátámasztja azt az állításomat, hogy a kb. fél centivel a kosár aljától lévő horog a legfogósabb. Nem mellesleg tavaly(2018) 2db 20kg feletti busát eredményezett. S jó nyaláb 6kg felettit.
Ezzel zárni is lehetne a témát, de még egy kis apróságról azért szeretnék beszélni, folytatva a nagyok mért nem akadnak témát. Mégpedig a busa szájáról pár gondolat.
Vannak nagyon egyértelmű dolgok a busahorgászatában, ilyen a horog akadásának a helye is. Fenekező horgászat esetén egyértelműen az alsó szájrészbe akad a horog. Megvizsgálva az alsó szájrészt arra kell rájönnünk, hogy egész könnyű dolga van a horognak. lényegében egy puhább húsos masszív szájrészt találunk amibe a tűhegyes horog könnyen és jól akad. S akkor jöhet is az ellenérvem önmagammal szemben: nem kell iszonyat nagy méretű horog fenekező horgászat esetében. egy 8-as horog is pont olyan jól fog akadni, mint egy 2-es. Az már kérdés, hogy mekkora terhelést tud elviselni a kisebb méret.

2/0-ás és a 8-as horog

Úszós horgászat esetében pedig szinte kivétel nélkül a felső szájrészbe akad a horog. Ha ezt is megvizsgáljuk merőben mást találunk. Szinte egy páncélt. Kemény csontozatot, hártyányi bőrréteggel. Nem alaptalanul az a gyanúm, hogy a kisebb horog legtöbb esetben, egyszerűen nem tud beleakadni ebbe a kemény csontba, s csupán felkarcolja a hártyát. Mindebből persze bevágáskor, csak egy üres bevágást érzünk. Azonban néha mégis akad, akkor miért? A felső szájrész két részből áll, leggyakoribb akadás mikor a két rész közé fúródik a horog, vagy a szájszegletbe. S hogy pontosítsak itt is: nem a leggyakoribb, hanem - kivétel erősbíti a szabályt alapon - az egyetlen akadás. Ismétlem: a nagyobb busákról beszélek, és egy kicsit ez a pöttyös busákat is jelenti. Sokkal könnyebben akad a 10kg fehér busa, mint az ugyanakkora pöttyös busa. A nagy horog nagyobb méretű öble viszont már kellőképpen belemarkol, hogy átüsse a csontot is. Felesleges finomkodni a horogméretet illetően, ezer mással eltudjuk riasztani a busát, az azonban nem mindegy, hogy egy komolyabb busával szemben meg tudjuk-e nyerni a csatát, vagy alul maradunk.Csak gondoljatok bele, ha az a 2/0-ás horog elkezdett egyenesedni, akkor mi történik egy 8-assal? ami mondhatni negyed akkora. S hogy mit kell kibírnia legyen példa a következő videó.

A lefenekezett csúszóólmos úszós szerelék

2015-06-28T11:54:00.002-07:00

Mondhatom, a legegyszerűbb lefenekezett úszós módszerről van szó. Akár a gyors folyású, mély folyókban is megállja a helyét. Nagy előnye az egyéb lefenekezett úszós módszerekkel szemben, hogy a vízmélységgel szinte nem is kell törődnünk, csalink - etetőkosár, technoplankton tabletta, egyéb, mégis a megfelelő mélységben fogja kifejteni csalogató hatását.

No de lássuk mit is takar az elnevezés.

A horgászvíz függvényében kiválasztjuk a megfelelő nagyságú ólmot. Az ólom akár gubancolódásgátló csővel ellátott ólom, sőt(!) ólmozott etetőkosár is lehet. Ezt bármiféle ütköző nélkül felhúzzuk a főzsinórra, ami remélhetőleg fonott zsinór. Amennyiben kagylós vagy köves a meder, akkor mindenképp fonott zsinórt használjunk. Ezután felrakunk egy az úszónk zsinórvezetőjének megfelelő ütközőt. Majd jöhet az úszó. Ennek természetesen szintén az adott körülményeknek kell megfelelnie. Tehát lényeg, hogy csalinkat a megfelelő mélységben tudja majd tartani. Én személy szerint itt is az excentrikusan az úszón teljes hosszában átfutó úszókat kedvelem, annak ellenére, hogy a pusztán alsó zsinórvezetőn kapcsolt úszók szebben állnak. Majd végül egyszerűen felkötjük a busafát, vagy az etetőkosarat, és kész is a szerelék. Megjegyzem egyes jól kiszáradt tablettám, lebeg a vízen, így az originális busafán előfordulhat, hogy nem süllyednek kellőképpen. Házikészítésű rézdrót busafáimnak ez már nem okoz problémát.

Elsőre talán gubancolódósnak tűnhet a felszerelés, de cseppet sem az. Mondhatni tökéletes a busázásra. Közeli horgászatra nekem nem nyerte el a tetszésemet, de 20 méteren felül, már kiválóan alkalmazható, a távoli busahorgászatnak, pedig páratlan módszere. Amennyiben etetőkosaras ólommal szereljük, az etetőkosarat megtölthetjük azonnal kihulló felhősítő etetőanyaggal.

Bedobás után kicsit még hagyjuk lazán a zsinórt, amíg az ólom nem ér le a mederbe. Ezt a beálló úszóról jól látjuk. Mivel a zsinór sosem maximálisan feszes, ezért az áramlat, szél gyorsan el sodorja a mederből emelkedő zsinór mellől. Magától értődően szerelékünk mélységét az úszó ütközőjével állíthatjuk. Hajnali, reggeli, késő délután, napnyugta előtti időszakban, és éjszaka, alig a felszín alatt számomra a legeredményesebb, míg napközben 40-80cm mélységben érkezett több kapás.
Ahogyan az alábbi videón láthatjátok, én sima ütköző helyett világítórudacskával ütköztetem az úszót. Éjszakai horgászatkor, csupán ki cserelem a rudacskát újra, és már mehet is a peca.
Az úszó kinézetének nem adok különösebb jelentőséget már régóta. Lényeg, hogy tökéletesen megfeleljen a célnak. Tehát a sodrás ereje, illetve az etetőkosár ne merítse el. Megjegyzem a túl nagy, rikítós színű úszók felszín közeli horgászatnál kifejezetten zavarják a busát. Gyakori eset, hogy a véletlenül bemoccanó ilyen úszó alól azonnal menekül a busa, vagy meg sem közelíti a csalink, és csak kering körülötte.

10.2 A távoli busahorgászat mikéntje - Az etetés, és horgászat

2015-02-15T01:52:00.003-08:00

Semmi kétségem afelől, hogy az úszós horgászat eredményesebb busahorgászatban, mint a fenekező horgászat. Viszont hozzá kell tennem, hogy rossz szerelékek, módszerek nincsenek, csak rosszul, vagy rossz helyen használt módszerek. Említettem már, hogy sosem sietek a vízpartra, pontosabban ritkán indulok hajnalok hajnalán. Egy alkalommal amíg túlestem a szokásos készülődési ceremónián, nem tudtam nem észrevenni, hogy szomszédom egy nagyon lelkes busázó horgász. 8-10 percenként, hatalmas robajlással csapódott a vízbe a jól megtömött etetőkosár. Minthogy kapkodni nem kapkodtam, átsétáltam megnézni. Mondhatnám fejcsóválva, hogy volt mit látnom, no de nem szeretnék gúnyolódni. Fenekező horgászattal próbálkozott, persze addig eredménytelenül, de említette, hogy a múlt héten fogott kettőt. Az etetőkosárba valami kárásznak/pontynak szánt etetőanyag került. A szerelék nem hagyott maga után kivetni valót, a felszerelés meg egyenesen csúcsmodell volt. Kérdeztem, mért dob olyan a sűrűn? Azt mondta gyorsan kiürül a kosár. Nem tartottam illőnek, hogy bemutatót tartsak. Nem ildomos egy ismeretlent kioktatni hogyan horgásszon, hát ott hagytam, később meg Ő jött oda a fárasztás zajára, de köszönés nélkül, irigykedve el is ment. Tényleg van buta horgász mondogattam. De vegyük sorra a részleteket. Az adott vízszakasz, bizony megkövetelte a fenekező horgászatot, jómagam a szokásos 12-20 méternyi távolságban próbálkoztam, az első kapás a legtávolabbi botra érkezett, talán már 25 méternyire is volt. Ennél távolabb már nem is igazán tudtam horgászni a vízmélység miatt, már ott is 3,5 méternyi lehetett a mélység. Tehát szomszédom, aki 50 méterekre dobált joggal fenekezett. Csak nem döbbent rá, hogy ésszerűtlenül. Tényleg, mint az ágyúlövés durrant bele a 20-30 dekás végszerelék, és mindez 50 ,méternyire...hát el lehet képzelni, szegény busákat, mekkora rémülettel távolodtak el az etetéstől. Egyszerűen esélyt nem láttam arra, hogy halat fogjon. Mire odamerészkedtek a busák, már vonszolta kifelé a szereléket. Nem is tudom, talán nem is hitt a busa szabályos horgászatában, hanem abban reménykedett, hogy a kifelé vontatott szerelékkel megakaszt egyet?

Nagyon nem mindegy az sem mennyi etetőanyagot használunk el. Nem csak pénztárcára gondolok, de nem tesz jót a halaknak, nem tesz jót a víznek és a horgászatnak sem. Egy túl etetett helytől, még ha tömegével van jelen a busa, akkor is nehéz busát fogni. Sokkalta gyakoribb eset lehet a véletlen akasztás. A felhalmozódott etetőanyag káros hatásairól nem tudok, de hogy előnyére sem válik a víz élővilágának az is biztos. A ponty és amur horgászatot is a zsákszámra behordott etetőanyag használat utáltatta meg velem. Nem hiszem el, hogy az kell a halaknak, hogy bevigyünk egy nagy vödör kukoricát, beöntsük és akkor majd fogunk. És gondoljunk bele, hogy ezt nem egy horgász csinálja, hanem százával. Valóban tonnányi ilyen-olyan etetőanyag kerül a vízbe. S irigykedve gondolok azokra a kristálytiszta vizekre, ahol a hal megmaradt halnak, és táplálkozási szokása természetes maradt. A vége mindig ugyanaz, hogy ide lukadok ki: ki változtatja meg a víz a biológiai egyensúlyát? Mi vagy a busa? Mert bizony a végén tény ami tény, első fokozatban már, ha nem etetünk annyira, mint a szomszéd akkor oda se jön a ponty, tehát többet és . Aztán meg, hogy ne mindig magamtól idézzek, a Palicsi Tőzeg-tó, (ami azóta sok neves bojlis versenynek adott otthont) egyik alapító tagja, mondta, hogy: ha kukoricával csalizol, kiúszik a ponty elébed, és felmutatja az ujját....Gondolom mindenki érti mire gondolt...Egyszerűen hatalmas mértékben avatkozunk be halaink viselkedésébe, és jó kérdés szabad-e ezt tennünk? Ha pedig már megtörtént, akkor milyen jogon mondunk bármit is arról, milyen halaknak szabad úszkálni a vizeinkben és milyenek nem. Talán én is makacs, látni nem kívánó emberke vagyok, de szentül hiszem, hogy a természet, ha engedjük helyreálltja az egyensúlyt. Még azok a fránya törpeharcsák is köztudottan, ha annyira elszaporodnak, hogy más halat szinte nem is láthatunk, akkor gyakorta üt ki köztük fertőzés, ami lefelezi, vagy akár a populáció nagy részét elpusztítsa. Nem ritkán meg azokra a vizekre gondolok irigykedve, ahol már betiltották az etetést, s csak a vízparton megvásárolható természetes csalikkal szabad horgászni, és csodák csodája eredményesen, hiszen a megvigyázott vízben hemzsegnek a halak.

Hú de elkalandoztam, remélem senki kárára. Vissza a busára, és vissza az etetésre. Fenekezéshez sem kell több etetőanyag, mint úszós horgászathoz. Viszont az etetőanyagnak busahorgászatra alkalmasnak kell lennie. Kézenfekvő, hogy úszós horgászat esetében csalink-etetőanyagunk a sodrás függvényében lefelé ereszkedik. Ugyanígy ha a mederben horgászunk, olyan etetőanyaggal járunk nagyobb sikerrel, mely a felső rétegekben táplálkozó busát mélybe csalja, horgásznéven liftező etetőanyagra van szükség, amely felfelé irányuló felhőt is tud képezni. Legokosabb ha ezzel is etetünk. Pár dobás jól megtömött kosárral, lehetőleg egy helyre és kezdődhet a horgászat. Persze az etetéshez lehetőleg olyan kosarat kell választanunk és úgy beállított etetőanyagot használnunk amiből az a megfelelőhelyen ki is hullik. Ha kézzel is betudjuk dobni a megfelelő helyre, akkor 5-6 teniszlábdányi gombóc elég hosszú ideig. A magam készítette fenekezőtabletták alapanyagát is eleve ezen az elven állítom össze. De az egyszerű, vagy bolti tablettának sincs különösebb hátránya, ugyanis az egyébhalak felkavarják a vizet a mederben és így is képződik bizonyos méretű felhő, amely, ha nem is egyenfokú a liftező etetőanyaggal, de elegendőnek bizonyulhat, hogy a busák figyelmét felkeltse. Fenekezésnél, akár 1-1,5 órát is kibírnak az etetőanyagok, vagy tabletták. Hiszen ha le is potyognak, vagy szétesnek. attól még ott marad nagy része a horog közelében. Persze ezt a magam által horgászott álló, illetve lassú folyású vizekre értem. Sajnos fenekező horgászat esetében, csak a pontos etetés, a megfelelő etetőanyag-csali, és helyismeretünk teheti eredményesebbé a horgászatot.

Nem úgy, amennyiben az úszós módszert is alkalmazhatjuk. A nyári melegben kedvenc horgászhelyem átlagmélysége, mindössze 1,5 méter körül mozog. Körülbelül 20 méter távolság után eléri ezt a mélységet és szinte változatlan a 150 méternyire lévő túlpartig. A képen látható busát kb. 80 méteren, 20 centire eresztett etetőkosaras módszerrel fogtam.

Elsődleges célom, mindig, hogy a közelből fogjam ki őket. Viszont megfigyeltem, hogy délután 3órától egyre ritkábban jelennek meg az etetésen, majd 4 óra után legtöbb esetben már szinte odacsalhatatlanok. Ezért 3 órától elkezdek az egyik bottal bent horgászni, itt is 2 sávban szoktak megjelenni. A közelebbi sáv olyan 30-40 méterre húzódik, míg a távolabbi, 70 de akár 120 méteren is, nem ritkán szinte a túl parton.

A laza gyorsan felhősítő etetőanyag, ugyanúgy, mint partközelben, bent is felülmúlhatatlan. Nem kellett sokáig töprengnem mivel tudom bejuttatni. A pontyhorgászatban közismert rakéta adta az ötletet. Tablettagyártáshoz is remekül bevált pezsgőtablettás dobozból késztettem el a táv etetőt. Mégpedig úgy, hogy egy huzalólmot lemezzé lapítottam és körbetekertem a doboz tetéjére(nyillása köré) majd ömlenyragasztóval oda erősítettem. Az alsó részére pedig hungarocelből formáztam hengert és ragasztottam ömlenyragasztóval, ez akkora, hogy fent tartja a dobozt a víz tetején. Az egészre hosszában bő fület erősítettem fonott zsinórból, melyre előtte egy karikát fűztem. Ebbe a karikába jön a főzsinór forgókapcsa. Na nem kell részleteznem, akárha a rakéta. Vízbe érve megfordul, a nyitott szája lesz lefelé az ólomnak köszönhetően, a hungarocell felhajtóerejének köszönhetően pedig nem süllyed el, hanem a felszín közvetlen közelében ereszti ki magából a kaját. Hozzá kell tennem, hogy sajnos nem lett tökéletes. Nem lottyan ki belőle azonnal az összes etetőanyag, apró mozdulatokkal rá kell segíteni, hogy kiengedje magából. Viszont egy okos használati módjára is rájöttem, mielőtt még belefogtam volna a fejben már összeállított féloldalas súlyozású rakétám elkészítésébe. Először is hozzáteszem, hogy nem kell nagy ólom a végére hiszen be is kell dobnunk, tehát a lehető legkönnyebbre faricskáltam az ólmot is, és párhuzamosan vele a hungarocelt is. Ön súlyát a benne lévő etetőanyag kellőképpen megadja. Nem mértem, de kb. erős 1 deci etetőanyag fér bele, az akciós, 2+ tablettásdobozba. Említettem már, hogy régen a ragadozó hal horgászat megszállottja voltam. Akarva akaratlan kezembe rögzült az a mozdulatsor, ahogy nem engedem a műcsalit teljes erőből a vízbe csapódni, hanem finoman visszafogom, és majdhogynem rásiklatom a vízre. Minden módszernél alkalmazom, fenekezésnél, úszózásnál, mindegy visszafogom, mielőtt a vízbe csapódna. Itt is talán óvatosságból, hogy ne csobbanjon akkorát a nevezzük nevén, ormótlan végszerelék, visszafogtam, csak elcsesztem a nagy távolság kiszámíthatatlansága miatt - csakhogy ne mondjam, hogy bénáztam egyet xD - és a szereléket jó méternyire vízbeérés előtt megállítottam. Erre törvény szerű ami történt. Az ólom előre vágódott tehetetlenségi erejében, majd a dobozban található etetőanyag szépen kiterült a vízen, az üres már szinte súlytalan rakétám, pedig szinte nem is csobbant vízbeéréskor. 5-6 dobás így és kezdődhet a horgászat.

Mondanom sem kell, hogy ahogyan a közeli horgászatnál, rendkívüli eredményességgel bír a tablettára, vagy etetőkosárra plusz rágyúrt gyorsabb oldódású, majd a joghurt sűrűségű etetőanyagba mártás, távoli horgászat esetében szinte nélkülözhetetlen. A horgászat sorsa múlhat rajta. Az alap etetés után már ritkán etetek. A nagy csobbanások kártékonyabbak, mint amilyen hatása az etetésnek van. Mert azért az idő előtti visszafogás nem mindig jön össze a megfelelő időben és helyen.

Viszont busa szemmel kell gondolkodni :) , tehát gondoljunk bele, ha már az alap etetéssel, egy adott területre tudtuk koncentrálni őket, akkor a kicsit többlet a tablettán már elegendő, ahhoz, hogy a közelben tartsuk őket. A víz elcsendesülése után már keresni fogják a közben szétáradt felhő maradványit, ami a csalinkhoz vezeti őket, és addigra már csak az aprócska abból kiáradó felhő lesz a csalétek...

(Lesznek képek is hamarosan)

10.1. A távoli busahorgászat mikéntje

2015-02-14T22:40:00.000-08:00

Nyomós okok a távoli horgászatra

Kétségtelenül hatékonyabb, ha a közelben tudunk a busára horgászni, mégis előfordulnak olyan esetek, mikor ez nem lehetséges. Leggyakoribb ok a busa óvatossága. A közeli horgászathoz, bizony csend kell, na nem azt jelenti ez, hogy szótlan ülni és várni a kapást, de az erős, és főként hirtelen zajok, megriasztják a busát, a folyamatos hangoskodástól, pedig sokkal óvatosabban szemlélik vízbe dobott csalink, s akár egyértelműen el is kerülik. Ezeket az apróságokat fel kell ismerni. Ritka az a horgászcsapat, akik, ha hárman vannak csendben maradnak. Már ez is elég ok lehet arra, hogy távolabb kezdjünk próbálkozni. Mert még ha valóban csendben is maradunk a gyakoribb dobások is elegendőek lehetnek, hogy a busák elkerüljék a horgokat. Ilyenkor az ideális 10-15 méteren való horgászatot, legalább 20-30 méterre kell bővítenünk.

Persze, nem csak a zajongás adhat okot a távolabbi horgászatra, egyes horgászhelyeken magától értetődően nincs is lehetőség a közeli horgászatra. Túl sekély partszakasz, hínárral benőtt partsávok, stb. Csak megjegyzem, ellentétben legtöbb hazai halfajunkkal, a busa nem az akadók közelében keresi a táplálékot, hanem legtöbbször a nyílt vízen. Mint a fárasztásos fejezetben említettem is, fárasztás közben is leggyakoribb eset, hogy a nyílt víz felé ront. Eredményes horgászatához tehát inkább a nyílt akadóktól mentes vízterületet választjuk.

Az időjárás gyakorta csúnyán beleszól a busahorgászatba. Annak ellenére, hogy fogtam már busát, esőben, szélben, viharban, cseppet sem mondanám, hogy ezek horgászatunk nem befolyásolják. Én folyamatosan figyelem az időjárást. Szerencsére az internet korában, már nem csak a rádióban elhangzó rövid jelentésre kell alapozni, vagy a horgászat előtti esti híradóra, hanem az időjárást kísérhetjük műholdakról, felhők vonulását, szélirányt - ami szinte a legfontosabb tényező - jó előre láthatjuk. Sose feledem azt az őszi csukázást, amikor a hajnali időjós, bemondta a rádióban, hogy 8 körül eláll az eső, és bizony délután egykor már az esőkabát varratai is kezdték felszedni a vizet, az egész napi makacs esőben. Tehát előre figyelem. mikor és hol lesznek ideálisak a feltételek egy jó busahorgászatra. Amihez elsősorban: szélcsend, és napsütötte meleg kell. A nyári meleg napok kétségkívül a legeredményesebbek.

A szélcsend. Itt is megtorpanok egy pillanatra. Busahorgászatban a szélcsendet nem feltétlenül kell globális szélcsendre érteni. Gyakorta elegendő, ha a horgászni kívánt vízszakaszon szélcsend uralkodik. Persze bárki számára megfigyelhető, hogy ahogyan csitul a szél, a busák is mozogni kezdenek. Nyári szeles napokon ezért rendkívül eredményes lehet a napnyugta előtti szélcsend, és az esti órák. Míg érdekes módon a hajnali csendes vízben, gyakran annak ellenére, hogy a vonuló busacsorda, majd fel lökte a szereléket, és bizonyos fokig reagált az etetésre is, pirkadatban nem sikerült fognom. Talán 6 óra volt a legkorábbi időpont, mikor sikerült kapást kicsikarnom. Pedig a látvány gyakorta elképesztő, nem ritka, hogy a kapitális busák tömegével vonulnak végig a partközelében. Csak sajnos nem táplálkoznak.

Na de vissza a szélre. Szeles időben amennyiben mód van rá, igyekezzünk olyan horgászhelyet választani, ahol hátszéllel horgászhatunk. Ez akár sikeresebbé teheti horgászatunk, mint a szélcsend. Akár az etetést is megtudjuk oldani 20-25 méteren ami bőven elegendő távolság az eredményes horgászathoz. Nem utolsósorban pedig az etetést befelé hordja a víz, tehát a szél miatt távolabb tartózkodó busák felé sodorja azt. Tehát alap, hogy úgy választjuk ki a horgászhelyet, hogy az etetés, mindenképp a busák feltételezett tartózkodási helye felé sodródjon.

Csak példának említem meg, hogy épp ahol az oldalon található busafárasztás videó készült, mindkét oldalt széles 15-20 métert benyúló hínármező található, noha a felvételen nem látszik, az az erőteljes rántás-húzás balra épp ennek a hínármezőnek a kikerülésére szolgáló manőver volt. Azon a helyen, erős oldalszélben úgy etettem, hogy az etetés nagy része, mondhatni beragadjon a hínárral övezett nyílt részbe, mivel ha távolabb etettem, azonnal elsodródott. Érdekes módon bejött, vagyis a busák jöttek be :) Egy ilyen alkalommal sikerült egy valódi dinót akasztanom, ami sajnos diadalmaskodott a szereléken. Nem mondhatnám, hogy meglepetésként ért, hiszen félórának előtte már láttam a hatalmas busákat előttem, cseppet sem túlzok, ha 40 kilósra saccolom a csorda néhány példányát melyek közül egynek sikerült behabzsolnia a horgot.

Zajongás, szélirány, horgászhely adottságai mellet, még mindig van egy általam ismert ok, ami kényszeríthet bennünket a távoli horgászatra. Ez pedig a már előbbi fejezetben is említett vonulás. Az a rejtett útvonal a busákban, ami szerint akárha törvényszerűen közlekednek. S míg legtöbb esetben képes akár 100 méterről is beállni az etetésre, vannak esetek, mikor tonnaszámra is dobálhatjuk az etetőanyagot, nem fognak közel jönni, akkor sem, ha az eddig említett okok közül egyik sem mérvadó. Valószínűsítem csak, hogy ilyenkor bőséges eleséget talál a megszokott útvonalon.

Ilyenkor jön a mondás igaza, ha a hegy nem jön Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez. Csak sajnos ez nem olyan egyszerű. Talán egy átlagos horgász számára igen, de egy vérbeli busahorgász nem azt teszi, hogy becsattintom a botot, hagy repüljön, és ha jön kapás, jön, ha nem, akkor nem.

Hú ezernyi kitérő kell még :) Busahorgász.

Egy jó horgász nyitott szemmel járja vízpartot, vagy üli. Figyeli, hallgatja, látja.

Talán ezért nem jött be nekem a feederes horgászat, ahol a spicc rezdüléseit kell figyelnem. Á, nekem a vizet kell néznem, látni a csodát :) Miközben horgászok, véremig, szívemig hatol a természet. Látom a nádszélben bukdácsoló szárcsákat, gyakran kikelésüktől kezdve figyelem, ahogy felcseperednek. A hattyúcsaládot. A távoli tanya kivénhedt ágain tanyázó vadászmadarat. A békára leselkedő siklót. Egy-egy ragadozó erőteljes csobbanását...és sorolhatnám. Az alap öröm nem a halfogás már régóta, inkább ez a nyugodt, noha gyakorta drámai világ, melyből az ott tartózkodó horgász kanyarinthat egy szeletet.

Lényeg, ami lényeg nyitott szemmel ülök a vízparton. Egyik ötletem, meglátásom sem abból fakad, hogy egyszer történt valami, és akkor az van, és így meg úgy a jó, hanem a sok sok parton töltött óra, a megannyi jó és rossz tapasztalat gyümölcse. Gondolom te is így vagy vele :)

Tehát látod, ami látható é magadban lassan feltérképezed a vizet. Idővel látni fogod azt is mikor, merre mozognak a busák. Ekkor már nincs más hátra, mint a közelükben horgászni. Na, de hogy ne legyen sok egyszerre, legyen az a következő fejezet.

A busa tartózkodási szokása és közeli horgászat fortélyai

2014-09-04T05:34:00.000-07:00

Kezdetekben azt hittem, hogy a látott helyen lehet busát fogni. Nagy dobásokkal igyekeztem elérni őket, viszont a helyes etetés hiánya miatt az eredmény felemás volt. De többnyire nem sikerült akasztanom. Persze ez még azokban a időkben történt, mikor még nem ismertem fel a tablettára vagy etetőkosárra gyúrt gyorsan oldódó etetőanyag, és a joghurt sűrűségű etetőanyagba mártás hatékonyságát. (Megjegyzem, mostanság távolabbi horgászás esetén még az úszót is belemártom vagy meglocsolom e kicsit sűrűbb, de még éppen folyékony etetőanyaggal.) Aztán ahogy telt múlt az idő, az lett a mániám, hogy a közelbe csalom őket és ott fogom meg. Ez már lényegesen hatékonyabbnak bizonyult. S mind a mai napig fő busafogó stratégiám egyike. Előnye sokrétű. A óvatos dobásoktól nem riadnak el a halak. Pontosan rá tudok etetni a szerelékre. A víz elárulja jelenlétüket, s szinte kilóra megtudom mondani mekkora példányok vannak ott. Na nem mintha nem történnének meglepetések. Egy mindössze 60 centi mélyen lassan mozgó 10 kilós példány észrevétlen számunkra. Csak ha megriad fedi fel magát. Olykor csak a két kis örvény jelenik meg akárha harcsaforgás. Lényeg, hogy azért ad információt a víz, míg 50 méteren ezekből az apró jelekből semmit sem látunk.

Meggyőződésem volt, hogy bárhová oda lehet csalni őket. Viszont ez nem pontosan így van. Az eredményesség a vízben sodródó etetőanyagunk áramlásának függvénye. Pl. egy erős szembe szél esetén még állóvízen is, hiába etetünk partközelbe, szinte biztos, hogy nem fognak megjelenni.

Mit kell tenni? Nyitott szemmel horgászni, mondhatnám röviden. Aki sokat van a vízparton megfigyelheti, hogy akárha óramű szerint mozognának a busák, azonos széliránynál, különböző napokon. A szélcsendes hajnalokban mindig ezekben a természetes áramlatokban vonulnak végig. Napközben is megfigyelhetjük ezeket a helyeket. Aki már úszott természetes vízben biztosan érezte ezeknek az áramlatoknak a sokaságát. Van ahol kellemesen meleg, míg egyes részeken egészen hideg volt a víz. Nos ezek a vízben tekergő áramlatok. Amennyiben ezeket kihasználva horgászunk sokkal eredményesebbek lehetünk.

Etetésünkre legtöbbször megjelenik a busa, viszont nem mindegy mennyit kell ezért etetnünk, és meddig tudjuk ott tartani.

Érdemes tehát megfigyelni azokat a sávokat a vízen ahol a busák etetés nélkül is közlekednek, és kiválasztani azt a részt ahol meghorgászhatóak. Mindig figyeljünk az áramlat irányára. Abból az irányból fognak érkezni a busák, amerre az etetőanyag sodródik.

Jelenlegi horgászhelyemen, ha valami extrém időjárás nem szól közbe pontosan tudom, milyen széliránynál milyen időszakban, hol találom őket, illetve hová tudom a legkönnyebben, a legkevesebb etetéssel oda csalni őket. Persze nekem is hetekbe telt mire feltudtam térképezni őket. Viszont, lényegesebben eredményesebb horgásznapokat töltök azóta a vízen.

Fel kell ismerni azt is, hogy vannak olyan helyek, ahol csak ritka kivételekkor fordulnak meg. Ezeken a helyeken elfecsérelt idő és pénz próbálkozni.

Az is jellemző, hogy egyes helyeket a nagy példányok kifejezetten elkerülnek, s szinte mindig egy adott nagyságig foghatók. S a fordítottja épp úgy. Azokon a helyeken ahol kapitális busával találkoztunk, ott újra meg fog történni. Meglepő és hihetetlen lehet, de a nagyok nem feltétlenül nagy távolságban a parttól, vagy nagy mélységekben lakoznak. 2014es év eddigi legnagyobb hala alig 9 méterre, felszín alatt 15centire, a legközelebbi, hínár menti áramlatban jelentkezett s miközben próbáltam a torpedót megállítani, már talán 80 méteren, kiegyenesedett az elfáradt horog. Azóta is őrzöm a horgot, rengeteg busát fogott, s csak az én hibám, hogy a szinte már elvékonyodott horgot, nem küldtem nyugdíjba.

Persze mindig akadnak szabályerősítő kivételes napok. Ezek gyanítom szintén olyan időjárási viszonyok következményei, melyeket mi nem tudunk érzékelni.

Fontos tehát, hogy szemünk mindig a vízen legyen. Idővel felfogjuk ismerni azokat a pontokat a vízen, ahol a leghatékonyabban fejti ki hatását az etetés, és maga a csali is.

Vannak olyan kedvező időjárási viszonyok, mikor mindegy hol etetünk, nem feltétlenül szükséges az etetésen horgásznunk. Ez elsősorban a hátszél, illetve amennyiben horgászhelyünktől számítva a nyílt víz felé sodródik az etetőanyag. Kihangsúlyozom: álló, és lassan áramló vizek esetében! Ilyenkor a sodródás irányába - különösen, ha egy ismert természetes áramlatba - dobott szerelék rendkívül eredményes. Gyakorta észrevehető ilyenkor, hogy olykor 40-60 méterre is bemoccannak a busák a etetés helyétől, és akár lassan rá is állnak.

Az etetéssel gyakorta elég, ha annyit elérünk, hogy folyamatosan egy adott területre koncentráljuk a busák mozgását. Ilyenkor a mozgásuk által adott jelekből könnyen megtudjuk ítélni a horgászatra alkalmas pontokat. Az is fontos tudni való, hogy a látott halak, nem mindig táplálkoznak, sokkal könnyebb horogra csalni azt a busát, amelyik egyértelműen az etetés miatt jött horgászterületünkre. Észre fogjátok venni, hogy a nagy busák - feltételezve, hogy megfelelő áramlatban történt az etetés - beúsznak az etetés helyének közepébe, még ha az 15, vagy akár 35 perccel előbb is történt. Leggyakrabban elkövetett hiba ilyenkor, hogy az etetés irányába tartó busákra dobunk. Hiszen feltűnnek a vízen a hatalmas szájak, uszonyok, nem csoda, hogy megkísértenek :) De hiba. A távolabbi dobás miatt, egész biztosan elriadnak a csobbanástól. S vagy tovább folytatják útjukat az etetés felé, vagy visszatérnek természetes, megszokott áramlatukba. Leggyakrabban az történik, hogy a busák ott falatoznak az etetésen, mi pedig távol a 15 perccel előbb látott mozgásukon horgászunk. Elég bosszantó tud lenni. Mit tesz az egyszeri? Kihúzza a botot, és bedobja az etetés helyére. A busák pedig vagy elriadnak már a bot kivételekor, vagy látványos csobbanással illanak el a szerelék vízbecsapódásakor. És ilyenkor jön rá a következő oroszlánhiba: újra etetünk. Leggyakoribb, hogy kapkodásunkban, meg sem töltjük a kosarat illetve nem cseréljük ki a tablettát, hanem sietve dobunk.

Mert mi történik?

A megriadt busák visszatérnek, ellenben még lényegesen nagyobb táplálékot jelent számukra az etetés, mint a csalink. S így azt is fogják követni. Ha a víz sodróik elsodorja a busákat is. Azt az időt mire érzékelni kezdik a csalink által gerjesztett aprócska felhőt és visszatérnek, az esetek túlnyomó többségében etetőkosarunk vagy tablettánk már nem bírja ki. Újratöltéskor pedig, kezdődik minden előröl. Ezek azok a horgásztörténetek, mikor MAJDNEM fogtam :) Persze ritkán előfordul ilyenkor, hogy egy bátrabb példány mégsem riad el, és horogra kerül. E ritka esetekben pedig leggyakrabban kisebb fehér busa a zsákmány.

De mi a teendő?

Ha a busák szemmel láthatóan reagálnak az etetésre mindenképp az etetés közepébe dobjunk.

Nem kell kapkodni. Szépen élesítjük be a szerelékünk :) Mégpedig: alap, hogy kb. 40 perces csalit használjunk. Akár tabletta, akár etetőkosár, akár más, gyúrjunk rá 2-5 mm vastagon gyorsan oldódó etetőanyagot: ez lehet takarmánytejpor + kukoricaliszt fele-fele arányú keveréke. Vagy csak megfelelő állagú takarmány tejpor. Majd bele kell mártani egy kicsit sűrűbb etetőanyagba. Ilyenkor az történik, hogy a kevéske etetőanyag ami a csalinkról vízbeéréskor szétterült, új középpontra helyezi az etetést: pontosan a csalinkra. A gyorsan oldódó keményebb etetőanyag miatt, pedig már egyértelműen a busák odaérkeztekor is fő táplálékforrásnak a mi csalinkat fogják ítélni. S még óvatos viselkedésükkor is jelentkezni fog a kapás. Arra azonban vigyázni kell, hogy csak az egyértelmű kapásra kell bevágni, hiszen tömegével lesznek ott a busák, és lefenekezett úszós módszer esetén nem ritka a zsinórba úszás, ami kapásnak tűnő jelzést eredményez. 2 úszós lefenekezett szereléknél ritkábban fordul elő. Ráadásul pontosan látjuk, hogy nem a csalitartó úszó mozdult meg.

Előfordulhat, hogy a bedobás épp nem jön össze, pl. épp hatalmas csobbanással ér vízbe a szerelék. Ilyenkor mégis érdemes etetni, de csak akkor, ha pontosan az úszóra dobhatjuk, vagy spriccelhetjük az egészen ritka már-már vízszerű etetőanyagot. Ha a szerelék nem a kellő helyre érkezett viszont horgászta alkalmas a hely 2-3 méter távolságig nincs különösebb jelentősége, sőt ha az áramlat irányába tolódott el, még talán jobban is járunk.

Azok az esetek nehezek, mikor a busák, nem hajlandók reagálni az etetésre. Ennek is több fajtája létezik horgászszempontól. Természetesen alap, hogy amennyiben zajongunk, mozgolódunk, ne is próbáljuk a közelbe csalni őket. Viszont előfordul, hogy a közeli etetés minden próbálkozásunk ellenére sem válik be. Ilyenkor leggyakrabban egyszerűen nem táplálkoznak. A másik esetben segít ki minket a szemfülesség, mikor az történik, hogy egyszerűen máshol járnak. Amennyiben megfigyeltük már az áramlatokban vándorló busákat akkor nem nehéz megtalálni őket, akkor sem, ha adott pillanatban nem is látunk jelenlétükre utaló jeleket. Ilyenkor is megfoghatóak, de ennek mikéntjéről majd a következő bejegyzésben írok

A kétúszós módszer

2014-05-05T15:55:00.003-07:00

Messze felülmúlja az egyszerű lefenekezett úszós módszert. Könnyebb vele a dobás, ritkábban gubancolódik össze. Közelre pedig szinte csobbanás nélkül ereszthetjük a vízre. 3 méter mélységig használtam ezt a módszert eredményesen. Az ólom szabadon csúszik a főzsinórra szerelt úszótestben, és csak a víz mélysége állítható rajta. Bevágásnál kell vigyázni 2-3 méter mélységű vizekben, szóval tekerünk párat, míg nem érezzük biztosnak a kontaktust a hallal, ezután húzunk rá. Viszont el kell mondanom ilyen problémám az általam leggyakoribb 2,5m mélységben nem volt. Mire felkaptam a botot, már majdnem kitépték a kezemből :)

No, de hogyan is készül. kell egy 1-2mm átmérőjű műanyagcső kb 10cm hosszú, és egy vastagabb műanyagcső, mindenesetre fontos, hogy ez kicsit erősebb legyen hogy tovább bírja majd. :) Ennek kb. 25-35 cm-nek kell lennie. Elsőször is a 10 centis csövecskére keresek egy olyan vastagságú csövet amit rábírok húzni, ha netán nagyon laza akkor forró ömlenyragasztóval (műanyaggal) rögzítem. Az egész művelet alatt ügyelek arra, hogy a ragasztópisztoly ne melegedjen túl, éppen csak használni lehessen, de nehogy megolvassza a részeket. Tehát rögzítem a 10 cm cső középtáján második kis csövet ami kb 2 cm hosszú, ez csak azért kell, hogy erősebb legyen. ha a csövünk eleve erős, akkor nincs szükség rá. Fogok egy fonott zsinórt, ami leggyakrabban 0,35 mm vastagságú, (kb 80-100 cm függően a második hosszabb csőtől) dupla zsinórvéggel vett clinch csomóval odakötöm. Átfűzöm a hosszabb - nevezzük merevítő csőnek - merevítőcsövön, és szorosan a kötésig ráfeszítem majd NEM FORRÓ ömlenyragasztóval rögzítem. Nem szabad, hogy megolvassza még véletlenül sem a zsinórunkat, hiszen ezen lesznek majd a busák! Szivar alakúra megformálok egy hungarocell darabot, bevallom nem adok a szépségére xD. átfúrom, hogy a merevítőcső másik végére tudjam majd húzni. Átfúzöm rajta a zsinórt, rátolom a csőre, és szintén rögzítem. Ennek a nevezetesen második, bár kapásjelzés céljából az első, úszónak akkorának kell lennie, hogy a busafánkat a tablettával fent tartsa, ez kb 5-8 gramm, szóval nem kell túlméretezni. Ellenben, ha etetőkosaras módszerrel próbálkozunk akkor viszont gondoljunk az etetőkosár súlyára, hogy azt meg is tartsa! A két cső találkozásánál, ahol egy T keletkezett, akkora úszótestet kell csinálni ami, fent tartja a szereléket, ez már a vízviszonyok függvénye. Általában 20-30 grammos lehet, kb. egy nem túl nagy csukázóúszó mérete. Ezt előbb gömbre kiformálom hungarocellből, majd kettőbe vágom és a csövek találkozásához helyezve összeragasztom. Nem tartozik ide de szokásom a hungarocellt bevonni ömlenyragasztóval, amit szintén csak nem forró állapotban lehet, de így erősebbé, tartósabbá válik. A 10 cmres csövet majdnem a tövénél elvágom, mert úgyis megtörik egy idő után a dobásnál. kb. 1-1 centit hagyok meg. A fonott zsinór végére rákötöm a busafát, hogy az kb. 20 centis mélységben legyen majd. És kész is van. Lehet szerelni. Majd ha nem leszek lusta, akkor fotókkal is illusztrálom a készítés folyamatát.

Na de szereljük fel. Először is húzzuk fel az ütközőt a főzsinórra, mindegy milyen ütköző, szilikon, gumi, akármi, lényeg, hogy szabályozni tudjuk majd a mélységet horgászat közben. Ekkor a 10centis csövön, ami már nem tizcentis :) átfűzzük a főzsinórt, nálam ez is fonott 0,25-0,35 mm-es. Mindenesetre biztos ami biztos alapon ráhúzok egy 3-5 cm hosszú szelepgumit, Majd dupla zsinórvéggel vett, dupla hurkos clinch csomóval felkötöm a végólmot. a szelepgumit ráhúzom a kötésre, és lehet is menni busázni :) Ez a szelepgumi azért kell, mert az ólom tartja meg a halunkat! A szelepgumi megóvja a kötésünket, hiszen a műanyagcső, egy komoly fárasztásnál nekifeszül rendesen.

Sajnos kép nélkül nem tudom megmutatni, de ezzel a módszerrel komoly mélységű vizekben is horgászhatunk a felszín közelében, kis módosítás segítségével, még pedig még egy aprócska ütközőre van csupán szükség, ami képes átcsúszni a főzsinórt vezető csöveskén. a cső alsó részén pedig annyit módosítunk, hogy egy vékony acéldrótot U alakba hajlitva, két száránál összefogva ráerősítünk. Ennek a kis fülnek kb. 45 fokos szögben kell állnia. Ilyen esetben a lefelé irányuló húzásnál az aprócska ütköző - aminek át kell férnie ezen a fülön - átcsúszik rajta. Ellenben, ha felfelé húzzuk megakad a fülben, s így akár 4-5 méter mélységből is biztosan, gyorsan akaszthatunk. Idővel erről is rakok be képet illetve videót :)

Lényeg ami lényeg, a csúszó ólmos módszer remekül működik.

Közben eszembe jutott, hogy a Busa kapása videón is ez a szerék látszik. Ide rakom :)

Évzáró és évnyitó gondolatok

2014-04-09T01:15:00.001-07:00

Bevallom, mint busahorgász, eddig sem kellett szerénykednem. A fogási statisztikámat tekintve, az elmúlt év sem alakult másként. Ismét közel 200 darab busát sikerült szákba terelnem. Azonban hozzá kell tennem, már rég nem a mennyiség vonz újra és újra egy-egy busahorgászatra. Talán, ha egyet sem fognék akkor is élménydúsan, elégedetten zárnám a horgásznapot. Ez a kifogott mennyiség, inkább azoknak a hitetlenkedőknek szól, akik még mindig nem tekintik valódi sporthalnak a busát. Aki eredményesen - az általam ismertetett, illetve hasonló módszerek alapján - horgászik busára, annak nem kell ecsetelnem, a busázás izgalmának, szépségének milyenségét. Részegítő. Öröm figyelni ezeket a halakat. Lesni mozgásukat, vonulásukat, szinte testközelből...Valahol mindig is a természet, a vadvilág vonzott a vízpartra, busázás közben, minthogy nem a spiccet lessük elvakultan, sokkal inkább a vizet kémleljük, jobban részeseivé válunk ennek. Részemről bele sem tudok unni, a 2,5 nap folyamatos horgászat volt az, hogy na ez jól esett, de hazafelé úton már azon gondolkodtam, mikor tudok újra a vízpartra menni....

Szóval számomra egy szokványos év volt a fogást illetően, a busa megismerésében pedig mérföld kő.

   Ugye mert elkezdtem itt írogatni a magam módján, és olykor nem tudtam a feltett kérdésekre a választ. Hát jobban odafigyeltem legközelebb, mit és hogyan csinálok. Mik azok az apró részletek melyek sikeressé teszik a horgászatom? Mi az amit itt írás közben kihagyok? Mert sok-sok horgásztárssal ismerkedtem meg. Van akinek bejöttek a tanácsaim, és van akinek nem. Próbáltam rájönni mért van ez így, és azt hiszem meg is találtam a választ.
Legfőbb hiba az etetés volt. Busahorgászatnál a busákhoz alkalmazkodva kell etetni. S talán hibáztam, mikor megpróbáltam mennyiségeket, perceket írni. Mert nem lehet mennyiségeket, időpontokat írni. Vannak esetek mikor egyetlen apró spriccelésre is megindulnak a busák felénk, míg máskor sok köbméter befelhősített vízzel jönnek csak a közelünkbe. Meg aztán fel kell tudni ismerni, mikor vannak ott. A busa érzékenyen reagálhat, ha hangoskodunk, dobogunk, csörgünk. De pl. ez sem feltétlenül igaz. Többször előfordult már velem, hogy épp csak bemerítettem a busát, már görbült a másik bot, s indult volna a víz felé, és bizony a busafárasztás nem a legcsendesebb része a horgászatnak.
   Szóval a lényeg: figyelni kell. Figyelni kell a vizet, figyelni kell a halakat. Én szinte vadász vagyok. Nem a távolban látott busacsapatra horgászom a látott helyen, hanem saját területemre csalom őket, és becsapom őket. Ezáltal sok mindenben megváltozik horgászat milyensége.
   Sok minden azonban még további kérdéseket vet fel a busákkal kapcsolatban. Legalábbis számomra, aki szeretném ennél is jobban megismerni ezeket a halakat.
   Az idei év remélem komoly áttörés lesz busahorgászatban, mert bár a planktontablettás módszernek sem jutottam még a végére: egy sokkal finomabb horgászmódszer tökéletesítésére szánom ezt az évet. Leveleiteket, kérdéseiteket továbbra is szívesen várom. S ha minden igaz akkor néhány kisebb busázó találkozót is szervezek az idén, amelyen találkozhatunk, s a víz mellett élesben horgászva leshetitek el a busahorgászat mikéntjét. Sőt! meglehet én horgászom majd a legkevesebbet :)
    Akkor kezdjünk bele ebbe az évbe is!

Miért hatékony az erjesztett, büdös ízesítés?

2014-01-23T07:29:00.000-08:00

A következő kérdésem az volt, amit feltettem magamnak, mért tetszik a busának a tabletta, illetve akár az etetés? Mi köze van vajon a planktonokhoz? Hiszen abban már biztos vagyok, hogy nem nézik planktonoknak az etetést. Akkor meg miért kell nekik? Nagy nyaláb olvasás, kutatás, és lassan - Ervin segítségével - kialakult bennem néhány válasz a horgásztapasztalatok mellé.

Újabb kutatások szerint a busa tápláléka, az évszak, pontosabban a planktonok előfordulásának függvényében, akár 60%ot meghaladó mennyiségben detritusz is lehet.

A detritusz pedig az elhalt növényi és állati szervezetek, úgymond törmeléke, maradéka. Plankton hiányában ezt fogyasztja előszeretettel. S talán - mivel ez csak feltételezés - ezért hatékony a hidegebb vízben a főként növényi etetés, teszem azt: a lucerna liszt. S ahogyan fordul át az idő a melegebb napokra, úgy veszít a hatékonyságából. S nem utolsó sorban, ha belegondolunk egy bomló állati vagy növényi tetembe, joggal állítható, hogy ezért hatékony a büdös, erjesztett etetőanyag ízesítés is. Hiszen majdhogynem a természetes táplálék ízirányába tereljük vele az etetést, tápértékben pedig meglehet többet is kínálunk a busának.

Így már érthetővé válik sok minden. Az elképzelés viszont újabb kérdéseket vet fel.

Hidegebb vízben mért főként fehér busa érkezik a növényi etetésre, holott nyáron ugyanarra inkább a pettyes busát vonzza, főként? Talán még magyarázhatnánk azzal, hogy a fehér busa növényi eredetű planktonokat fogyaszt így számára érthető, hogy telibe találtuk az ízlését, azonban akkor meleg vízben mért nem jön be neki? Illetve mért kezd a pettyes jobban reagálni az efféle etetésre is? Talán csak mert nem jut már elég táplálékhoz különben, a már aktív, felgyorsult melegvízi élethez, gyors emésztéshez?

Sok még a nyitott megválaszolatlan kérdés, a tény viszont tény, jó úton haladunk, hogy a busa számára kedvelt étlapot előállítsuk.

Az viszont megnyugtat, hogy eddigi horgásztapasztalataimat alátámasszák ezek a tudományból lopott tényleges információk. Nem az a kérdés már, hogy vajon hogyan fogjam meg a busát, és valóban fogható-e szabályosan horoggal. Hiszen saját eredményeimen kívül is egyre több pozitív visszajelzést kapok, hogy: Igen. A módszer működik.
Véleményem, hogy semmi különbség a busa vagy egyébhal horgászatkor a fogási esélyeket tekintve. Pont ugyanolyan sikerrel tudjuk horogra csalni, akár a pontyot. S ha ismerjük, s kihasználjuk táplálkozási szokásait, még egyszerűbbé fog válni a horgászatuk....de ez már szintén egy újabb fejezet :)

Egy lépéssel erőre - avagy hogyan talál rá az etetésre a busa 2.

2014-01-03T19:12:00.000-08:00

Az előbbi írásból kiderült, hogy a busa oldalvonalai segítségével találja meg a legsűrűbb planktonfelhőket, és ezekbe veti bele magát. Csak azt mondom planktonfelhő, mert nem régen még abban sem voltam biztos, mi lehet valójában, hát nagyképűség volna most biológia órát tartani róluk, mikor néhány éve legjobban még Planktónit ismertem csak közülük a Spongyabobból xD. Lényeg, hogy nagyon sok fajtájuk létezik. S bár parányiak, még ezek között is válogat a busa. Vannak planktonfélék amelyeket szinte nem is fogyaszt. Nem is lényegesek számunkra, mert sajnos a nagyját sem tűzhetjük rá a horogra. Az azonban annál inkább értékes információ, hogy miért hagy egyes planktonokat szó nélkül, és mért kezdi habzsolni az etetésünk?

Na ez az ami mindenkit érdekel. Mert ugye, etetőanyagunknak semmi köze nincs a planktonokhoz, meg akár a régen megjelent Főző Péter busázó filmjében elhangzó mondatokhoz, hogy planktonoknak nézi őket, meg bla bla....Mi lehet, hogy planktonoknak nézzük őket :) de a busánál szó sincs erről. Sokkalta egyszerűbb a megoldás: hasznos tápláléknak ítéli az etetésünk, ami egy jó összeállításnál, minden bizonnyal táplálóbb is mint maga a plankton. Hiszen másként nem is tudnánk elcsalni őket a planktonfelhőből. Persze ehhez olyannak kell lennie, hogy el is tudja fogyasztani.

A nagyobb, alig milliméteres planktonok elfogyasztására már csak a pettyes busa képes, a fehérek akkorákat sem tudnak elfogyasztani. Na ugye, így már kezd érthetővé válni, mért is kell etetőanyagunknak és a planktontablettánknak a lehető legfinomabb szemcsékből összeállnia, egészen lisztszerűből. Mert bizony a dara, de még a grízszerű állag is fogyaszthatatlan számukra....Kb. arról van szó, mintha elkezdenénk nagyméretű bojlival snecire etetni. Azt hiszem dobálhatnánk be zsákszámra...

Még az állóvizekben is vannak aprócska áramlatok. Valószínűsítem, hogy ezekben sodródik legtöbbször a táplálékuk is, és nem mellesleg ezek az áramlatok továbbítják a híreket is számukra egy újonnan érkező tápanyagforrásról. Minden vízen megfigyelhető a busák mozgása, és ez szinte mindig ugyanaz, erre alapozom első állításomat. Többnyire a fő áramlatok bent helyezkednek el, ezért leggyakoribb látvány a víz közepén meg meg riadó busa csorda. De ez nem mindenütt van így. Egyik kedvenc stégemnél alapból kiúsznak a stégig etetés nélkül. Míg alig 60 méterre lévő szomszédomnál, komoly etetés árán lehet csak oda csalni őket, és akkor sem maradnak sokáig. Egyszerűen nem találok rá más magyarázatot, minthogy az áramlat ott húzódik el előttem. Persze ez horgászati szempontból nem akkora jelentőségű, hogy azt lehetne mondani egyik helyen sokat foghatunk a másikon semmit. Ellenben ezeken a helyeken az etetésünk is hatékonyabb. Perceken belül megérkeznek a busák, és ha elriasztottuk őket, szerencsés esetben egy izzasztó fárasztással, sokkal könnyebben vissza tudjuk csalni őket.

A busa parányi táplálékokból kell, hogy jóllakjon. Ez az oka annak, hogy válogat a planktonok között, azokat fogyasztja melyek nagyobb energiát nyújtanak neki. Ezért nem mindegy mit dobálunk be. Mint ahogy kiderítettem oda jöttek a zavaros vízre is, de ugyanolyan gyorsan tovább is álltak. Feltehetően pont amiatt, hogy belekóstolva, nem ítélték elegendőnek a benne lévő táperőt.

Többen kérdezték már tőlem, mi a véleményem a betain-ról. Vajon segít a jobb fogásban? Őszinte véleményem, hogy nincs rá szükség. A busa mindig éhes, nem szorul étvágyfokozóra. Talán a tablettába téve segíthet. De hiszem, hogy a jó összeállítású etetőanyaggal, tablettával ugyanazt el lehet érni.

Miként érdemes módosítani hát etetőanyagunkat a busa táplálkozásához, hogy az valóban kecsegtető legyen számára?

A busa emésztéséből és táplálékigényéből kiindulva hidegebb vízben talán a szénhidrát dúsabb etetőanyag, míg a meleg nyári napokon a fehérjedúsabb etetőanyagra várhatjuk a jobb eredményt.

Hogy ez a bejegyzés se legyen túl hosszú legközelebb innen folytatom.

1. A busa ízvilága - avagy hogyan találja meg a planktont a busa

2013-12-27T04:53:00.001-08:00

Mivel mégiscsak elsősorban pecások vagyunk, a sok gyűjtött információból, megpróbáltam kiszűrni, mi is az ami bennünket érint, a busa táplálkozási szokásaival kapcsolatban. Pintér Ervin - kedves horgászcimborám - vette a fáradtságot, hogy olyan emberektől gyűjtse az adatokat, akik értenek is a halak táplálkozásához. Mert, ugye, én sok mindenre rájöttem, de nem értettem a miértjét.

Miért volt jó tavasszal, a lucernaturmix? Mért nem volt jó nyáron? Mért van, hogy adott helyen 100 méterekről odatalálnak, míg másik helyen pedig csak a közelébe mennek az etetésnek, és villámgyorsan el is tünnek? Sőt egyes partközeli helyek, ahol akár minimális etetésre is megjelennek, máshol pedig nem. Mért táplálkoznak éjszakai is? és legfőként hogyan találják meg éjjel a csalinkat?

A tapasztalat sok mindenre megtanított, a miértjét azonban nem értettem. Csak ahogy figyeltem, próbálkoztam, rájöttem mi az a módszer vagy csali, ami egyes esetekben jobban beválik, mint a másik. És persze kétséget kizáróan, még mindig sok a rejtély, a válasz nélkül maradt kérdés.

Lássuk az első tapasztalatot, ami a legfőként megdöbbentett...az ízek...

Régóta kísérletezem az ízesítéssel, és azt kell mondanom, nem sok változást észleltem a különböző ízek használatakor. Nagyon zavart ez a tudatlanság, hogy mivel kellene próbálkoznom, hogy főként a busákat csalogassam, ne a törpeharcsát :) Ez volt a kiindulója néhány kísérletnek...mert mondom a törpeharcsa, a tekintélyesebb falatokat kedveli jobban, míg a busa planktonokat, ebből adódóan, lehet, ha elkezdek CSAK a megfelelő ízzel etetni, csupán a busák fognak odatalálni...

Azonban semmi sem történt...hiába volt a különböző ízesítések hada, a busák elkerültek...

De akkor mire jönnek oda? Kérdeztem magamtól? Ha az íz nem érdekli őket. Felhő kell! de hát pirosra festettem a vizet, eperrel, málnával!

Aztán adódott egy másik ötletet. Az történt, hogy bátyámmal egy közös horgászat alkalmával, egy etetéstől távolabbi helyen - mondhatni az orrunk előtt - jelentek meg kapitális busák. Persze voltak az etetésen is, de időről időre megjelentek azon a helyen, ahol a bátyám spicc bottal kárászozott. Ahogy figyeltem, gondolkodtam, arra jöttem rá, hogy azon a helyen - minthogy a hínár tövébe volt mindig a szerelék - gyakorta vitte be, többnyire bodorka a hínárba a horgot, s ilyenkor azzal együtt került a felszínre. A víz pedig zavarossá vált. S minthogy a kapás gyakori volt, ráfoghattam, hogy tartósan zavarossá vált.

Legközelebbi próbánál, már egyik helyen ízesített vízzel etettem be, majd egy másikon csak a part széléből kimarkolászott, és felhígított mocsárral. Csodák csodája a mocsaras etetésre megjelentek a busák, de gyorsan tovább is álltak. Ezen felbuzdulva, újabb ízes etetés, majd plusz vödör híján az ízbe raktam a mocsarat, és kevés előre bekevert etetőanyagot is rászórtam, de még így is70%-ban mocsár alkotta az etetőanyagom. És lőn csoda, félóra sem telt el már érkezett is az első kapás. Egy kifejezetten kis fehér busa (60 dekás) lett a zsákmány, majd a következő 2-3 órában, még 2 került a szákba, szintén kis példányok, de ez inkább a helyválasztásom következménye...

Talán 2 hónappal később érkezett Ervin az első alapokkal:

- a busa nem az ízeket érzékeli (akárcsak a legtöbb halféle), hanem a vízsűrűségében fellépő változásokat érzékeli, és azokra reagál. Ő kicsit szakszerűbben fogalmazott...xD

Hát igen. Elég különösnek is érezném, ha jobban belegondolok, hogy valami jó illata lehet a planktonfelhőnek és az ízlelőképessége alapján találja meg azokat....ne adj Isten: meglátja őket...

Tehát a válasz egyértelmű a tömegesebb plankton felhőkben nagyobb a víz sűrűsége, rendkívül érzékeny oldalvonalai jelzik ezt és már habzsol is. A sűrű, tartós etetőanyag-felhő szintén a táplálékot jelenti számára. Persze, ahhoz, hogy ne csak megjelenjen és csalódva tovább is álljon, olyanná is kell tenni azt.

Hogy mégis miért volt olykor eredményesebb a banán íz? Nem tudom, talán csak a szerencsés véletlen.

Ami mégis jó eredményt hozott az a romlott etetőanyag...no de ezt majd egy másik bejegyzésnél...

Balatoni busahalászat vagy törvényes halirtás?

2013-12-15T19:16:00.001-08:00

A minap kaptam egy levelet, egy horgászt és halat egyaránt védő balatoni horgászcsoporttól, amit most így egy az egyben közlök is, és - kihangsúlyozom - a saját véleményem is elmondom.

Így néz ki a szelektív busa halászat a Balatonon ősszel !
A halászok arra is lusták hagy naponta lehalazzanak de nem így a vízimadarak akik élve vájják ki szemüket és húsukat a kapitális pontyoknak amuroknak.
Ezt a hálót november végén fotózta egy horgásztársunk aki több 100 beledöglött halat látott a halászok hálójának felszíni részében.
A szelektív halászatot végző kedden lemondott Füstös Úr nem tájékoztatta a Balaton halait, hogy nyugodtan készülhetnek a vermelésre, mert Ők csak a busára mennek.
Ha jövőre nem fogtak pontyot, amurt vagy süllőt a Balatonon NE csodálkozzatok mert nincs.

Radarral megkeresték Őket és a törvény nevében, felkiáltással BUSÁNAK keresztelték el a Balaton összes halát.
Szerintetek ez nem állatkínzás, hogy ezeket a gyönyörű halakat élve etetik fel a sirályokkal, mert annyit hálót tettek le, hogy nem bírják kapacitással. Jó lett volna pedig pecával is megfogni Őket…..

Azt hiszem beszéltem is már hasonlóról valamelyik bejegyzésemben...Ahol megemlítem miért is lettem busahorgász. Mert biza ott is szelektív halászat volt...mindent kiszelektáltak. A kapitális amurokat, pontyokat és harcsákat rejtegető vízben szinte csak a busa maradt....na itt azért eladták a halak oroszlánrészét.

Mivel a busa horgászatával foglalkozom, ezért e szögből közelítem meg a témát. És szívesen veszem a hozzászólásokat is a témához, mert a legnagyobb baj, hogy a horgászok zöme csak szótlan tűr és tűr...Persze ott vannak a fizetős horgásztavak, és nem is baj ez, csak bevallom én viszolygok ezektől. Talán mert úgy nőttem, fel, hogy a vad nádas, hináros, fákkal, egyszóval akadókkal teli vizekben horgásztam...S bizony örültem a nád tövéből kifogott termetes kárásznak, compónak...ha meg jött a nyurga.....

Na de visszatérve, mint már említettem is valahol- bevallom, kicsit rosszmájúan- ha a busa annyiba kerülne, mint a ponty, vagy ne adj Isten: harcsa, süllő, akkor nem igazán találnánk busákat a vízben. A halászat pénz. Én nem állítom, mivel nem tudhatom, hogy szándékosan halásznak le busa halászat címen pontyokat s egyéb halakat is. De tény, hogy ez történik. Mert végső esetben mondhatják: mi busát akartunk, de ezek a fránya kapitális anyapontyok jöttek bele a hálóba! Az meg hogy ott hagyják kihasználatlanul a vízben, bizony nem más mint emberi nemtörődömség. Állatkínzás? Állatírtás! Míg bennünket horgászokat kemény törvényekkel sújtanak, ha netán egy horoggal több van a szereléken, vagy 1 kgval több apróhalat fogtunk, addig itt az anyapontyokat tömegesen mészárolhatják, következmények nélkül. És a végeredmény mi lesz? EZ A FRÁNYA BUSA KIÍRTOTTA PONTYOKAT!!! Mert a dögök mind felzabálják előlük a planktonokat és most éhen haltak szegény árva pontyocskák...és akár még mell döngetve szónokolnak is, hogy mi megpróbáltuk! már annyi hálót leraktunk, de úgy látszik a cseles, gonosz busák csak bent maradtak a vízben! Aztán meg jöhetnek a szlogenek is EGYÜK KI A BUSÁT A BALATONBÓL!!!! meg stb.

Nevetséges az egész!

Pénz, pénz és pénz. Erről van szó barátaim, nem őshonos halaink megóvásáról, meg minyavalyajótékonymitommiről.

S hogy gyakorta jobb a fogás, mint amire felkészültek? És úgyis kit érdekel?

Sosem az ember lesz a bűnös, hanem a hal....

Várom a hozzászólásokat!!!! Megjegyzéseket, akár a kapcsolatfelvételi úrlapon Emailban akár megjegyzésként a bejegyzéshez...

A busa kapása

2013-09-29T14:10:00.004-07:00

Nem szándékoztam erről külön témakörben is beszélni, mégis úgy tűnik szükséges, hiszen jó pár emailben kellett ecsetelnem már a busa kapását.

Először is azt kell tudnunk, hogy gyakran mikor már a közelben is van a busa, csak nekiúszik a zsinórnak, vagy akár az úszónknak is, de ez még nem kapás. Annak ellenére, hogy olykor a közvetlen felszín alatti horgászatnál, már láttam, hogy szinte szájukban a tabletta, és mocorog az úszó, ezt az ilyesfajta piszkálódást mégsem nevezném kapásnak, és semmiképp nem érdemes bevágnunk, az efféle mocorgásra. Csak elriasztjuk vele az ott tartózkodó busákat. Gyakorta történik, hogy szemmel láthatóan horog közelben vannak, és mégsem jön a kapás. Ennek több oka is lehet. Akár a busa óvatosabban viselkedik a szokásosnál, és kerüli a gyanús szereléket, vagy egyszerűen a horgok rosszul állnak. Ez utóbbi a leggyakoribb. Bedobáskor mindig győződjünk meg róla, hogy a horgok jól állnak, és bedobáskor nem fognak összegubancolódni. Valójában már ezért is érdemesebb, két horoggal horgászni, hiszen a harmadik csak felesleges gubanc, ha ott szipog a busa beszippantja akár az egyetlen horgot is. Tapasztalatból mondhatom, hogy a harmadik horog több bosszúságot okoz mint eredményt!

Amikor az úszónk csak rezeg, rángatózik azt többnyire apróhalak okozzák. Akik - kivéve, ha törpeharcsákról van szó - a busák megjelenésekor eltűnnek. Sőt sokszor ez az előjele a kapásnak: a hirtelen csend. Amennyiben a közelben - 20-25 méteren belül - horgászunk, gyengébb hullámzáskor is észrevehetjük a busa ott létét, vagy akár láthatjuk is őket. Legkönnyebben a sárgán felvillanó hatalmas szájat lehet észrevenni. Olykor az úszónk körül felburványlik a víz, s akárha harcsafordulás lett volna, két lassan távolodó tölcsér alakul ki a vízfelszínen. Ha ezt nem követi kapás akkor sajnos rossz hír, minthogy ezt a burványt nem halfordulás, csupán a busaszájából - szabályosan kilőtt - kitóduló víz okozza, amellyel a szájába került horgot próbálja kiköpni, kis horgok, de leginkább nem elég éles horgok esetében ez sikerül is neki. Erre mindig érdemes odafigyelni! A horgok folyamatosan tompulnak, ahogy a kemény tablettába fúrjuk őket! Én egyszerű dörzspapírral élezem őket horgászatonként.

A pettyes busa kapása, szinte kivétel nélkül kifejezetten lassú. Az úszónk magabiztosan elindul, és nem áll meg, persze mihelyt érzi a többletsúlyt vad kirohanásba kezd, mellyel akár a zsinórt is eltépheti, ha fékünk be volt szorítva, vagy a botunkat is magával ránthatja. A kapitális pettyes busák egészen lassan indulnak, szinte tükrözi a magabiztosan merülő úszó az erőt amivel bevágás után találkozunk. Még ha van is nyeletőfék, sose felejtsük el féket is kicsit finomabbra állítani. Akkorákat képes rúgni, hogy hihetetlen!!! De ezt már elmondtam néhányszor :) Nem úgy viselkedik mint a ponty, ami folyamatos húzásba kezd, inkább neki-neki lódul iszonyat erővel tépve le a dobról a zsinórt. Talán emiatt ragad meg a busahorgászat...

A fehér busa kapása az ellentéte. Kifejezetten vad elrohanás, melyből a legtöbbször már csak annyit látunk, hogy görbül a botvég, vagy indul a bot. Sőt nem ritkán megtörténik, hogy több métert is kiugrik a vízből a szerelékünkkel. Ritkán bukdácsoló kapást is csinál, ami az esetek 70%-ban szintén ugrással végződik, hacsak nem sikerül kiráznia a horgot. Még velem is megtörtént, - mindezek tudatában - hogy a rosszul lerakott botot, csak az orsó karja tartotta meg, szóval érdemes odafigyelni miként is helyezzük le a horgászbotunk...

Persze, szerelék függő is a kapás kinézete. Fenekező szereléken nem is látjuk meg a különbséget a két busa faj között. Fenekezéskor jól tesszük, ha nyeletőfékes orsót használunk. Az úszós módszereknél épp az alább szereplő videón is látható 2 úszós csúszóólmos szerelék (Amit nem mellesleg nádszálnak álcáztam, a szinte közvetlen felszín alatti horgászathoz) lassítja a kapást, hiszen az úszó amit látunk valójában nem a tablettát tartó úszórész, hanem csak a szerelék egyhelyben tartására szolgál. Mikor a felvétel készült, még csak kísérleteztem az efféle szerelékkel, de kifejezetten jó eredménnyel használtam, és egy ideje már ezzel az úszós módszerrel horgászom.

Tehát az esetek 99%-ban a busa kapás egyértelmű: megindul az úszó és nem áll meg. A rezgő, tologató, rángatózó úszómozdulatok, nem busa kapások.

Nem szabad elfelejteni, hogy a finom felhős etetést, minden hal szereti! Odagyűlnek az apróhalak, de akár komolyabb pontyok is, a jó etetésre. Az apróhalat követik a ragadozók, balinok, süllők, csukák, nagyobb sügérek vágnak időnként a felhőben habzsoló halak közé. Amikor hirtelen csend lesz, még ha nem is látunk semmit a busák érkeztek meg! Érdemes ellenőrizni a féket, merítőhálót, vágóhorgot.....:)

Etetőkosaras busahorgászat 2. - Mit tegyek az etetőkosárba?

2013-08-18T13:06:00.003-07:00

Mint ahogyan a planktontablettánál, úgy az etetőkosaras módszernél sem mindegy, milyen állagú és összetevőjű elemózsiával próbáljuk horogra csalni a busát. Az alapszabály, az alapszabály: az etetőkosárból megfelelő intenzitással kell, hogy hulljon kifelé az etetőanyag. Szépen szórjon és felhősítsen.. Amennyiben az beleragad, nem felhősít akkor aztán majdhogynem hiába várunk. Az egyedüli eset, mikor tartós anyaggal mégis fogunk, mikor nem sokkal a bedobás után érkezik a kapás. Ennek pedig az az oka, hogy bedobáskor kihullik egy nagy nyaláb kaja és ennek a felhője vonzza oda a busát. Persze a másik szélsőség sem kedvez: ha túl gyorsan kiürül a kosár. Még ha nem is vagyunk restek folyamatosan újratölteni, a folyamatos csattogások melyek bedobáskor keletkeznek legtöbb esetben elriasztják a komolyabb busákat. Mire meg visszaérnek már üresen tátong a kosarunk. Az az érdekes, hogy a busákon akárha valamilyen szenzor lenne, képesek néha még a 10-15 perccel előbb kihúzott kosár útvonalát is végigjárni jóformán a partig, holott már nyoma sincs etetőanyagnak a vízben. Ugyanúgy bennünket megtévesztve ott mozognak a horgok közelében, az üres etetőkosár alatt, de persze közel már nem mennek, mert nincs miért, csupán egyszerűen érzik a finom kaja nyomát. Vagy akár egy előbbi bedobás helyén tartózkodnak, ezért próbáljunk mindig egy helyre dobni!

Mint bármi más busacsalinál elsődleges követelmény, hogy rendkívül finom szemcsézetűnek kell lennie az anyagnak. Nem mintha titkolnám a számomra kedvenc összetevőket, vagy ízeket, de feleslegesnek tartom leirkálni azokat a keverékeket melyeket jómagam használok. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az adott vízben, az adott helyen kell megfelelni a busák elvárásainak :) Ha konkrét recepteket írnék egyszerűen megölném a horgászat kreativitását. No de azért lássunk egy alapot, amely kétségtelenül hatásos:

     Kukorica liszt és tejpor fele-fele arányú keveréke egy kiváló anyag melyre minden bizonnyal reagálni fog a busa. Azonban ez a keverék csak a zártabb kosarakban használható, a hagyományos kosárból pillanatok alatt kihullik.
     Tehát zárt hálószerű kosárba mehet ez is, mondhatni ennél felhősítőbb, szórósabb anyag nem is kell. Ha a közelben busa, és szépen bomlik ez a keverék a kosárból akkor hamar ott szipog majd körülötte, és szinte kizárt, hogy a kapás sokat árat magára.
     Azt azért észre fogjuk venni horgászatkor, hogy jól olvadó keverékből kb. 3 kg-ot használunk el egy 8 órás horgászat alatt, ha megfelelő időközönként töltjük újra a kosarat. Tehát gyakorta dúsítom valamivel, ami olcsóbbá teszi a horgászatot. Ez lehet akár különböző táp, vagy akár csak kenyérbél.
      Ha nyitott hagyományos kosarat használok, mint amilyeneket az előző képeken, videón láttok, akkor legegyszerűbb megoldásnak kenyérrel teszem tartósabbá. Csak kenyérbélt használok, belemártom a vízbe, majd mikor jól átázott kinyomom belőle a vizet. Ezután egy külön vödörben, tejport, kukoricalisztet, stb.( darált nyúltáp, malactáp) adagolok hozzá addig amíg meg nem kapom a megfelelő keménységű állagot. Amennyiben a keverékem túl tartósnak bizonyul, akkor kevéske vízzel, további kukorica vagy lucerna lisztet adagolok hozzá, amíg nem lesz szépen felhősítő, szóródós az anyag.
     Keveréket érdemes ízesíteni. Akár gombócokra osztani, és különböző ízzel látni el őket.
     Etetőkosaras horgászatnál ami az ízeket illeti számomra kifejezetten bevált a romlasztott etetőanyag. Erre a büdös tejsavas erjedésű masszára remekül reagáltak a busák.
     Fenekező horgászathoz, nem szükséges tartósabbá tenni a masszánkat, hiszen még ha ki is hullik a kosárból, akkor is ott marad mellette alatta, szóval horog közelben felhősít tovább. Persze jó rész (50%) pattogatott kukorica őrleményt adagoljunk az anyaghoz, de csak utolsóadaléknak, vagy akár az etetőkosárba gyúrás előtt.
     Alapjában véve ugyanazokat az összetevőket használjuk, mint a tabletta készítéshez, vagy az etetéshez:

Úszós etetőkosaras horgászathoz zárt etetőkosárban:

35% tejpor
35% kukoricaliszt
30% lucernaliszt

Persze az összetevők változhatnak, bővülhetnek, vagy például, akár maga a tejpor is megfelelő csalogató hatású lenne. Ami fontos, hogy minden összetevő maximálisan lisztszerű legyen, és búzalisztet, rizslisztet ne tartalmazzon.

Úszós etetőkosaras horgászathoz nyitottabb etetőkosárban:

30% tejpor
30% kukoricalisztszt
20% lucernaliszt
20% kenyérbél

vagy:

30% tejpor
60% malactáp vagy csirketáp
10% kenyérbél

Búzaliszt helyett használjunk kenyeret :) ilyenkor egy morzsálódósabb kenyér akár fele is lehet a keverékünknek. Ezzel tudjuk a legolcsóbban megoldani a kosárba valót! Hatékonysága pedig megkérdőjelezhetetlen!

Fenekező horgászathoz, pedig ugyanaz mint a zártabb kosárral használatos keverék, csak pattogatott kukorica őrleménnyel dúsítva.

Romlasztott keverékhez, egyszerűen csak néhány nappal előbb be kell keverni az anyagot és hagyni megromlani.

Az etetőkosaras busahorgászat - etetőkosarak

2013-08-10T11:07:00.000-07:00

A busát nem az érdekli, hogy miként juttatjuk a vízbe a felkínált csalit, hanem, hogy számára vonzó ízű és állagú legyen. Valójában teljesen mindegy, hogy etetőkosárban vagy planktontabletta segítségével csaljuk horgunkra a busát. Minden etetőkosár alkalmas lehet, amiből megfelelő intenzitással tud kibomlani az etetőanyag. A helyzet az, hogy én nem vagyok az etetőkosaras busahorgászat híve. Azonban olykor rákényszerülök a használatára. Elfogy a planktontabletta, vagy hirtelen szabadidő, és még nincs planktontabletta, szóval egyszóval, ha valami oknál fogva nincs, vagy nem megfelelő a planktontabletta.

Tapasztalataim szerint az etetőkosaras módszernél lényegesen több egyéb hal sereglik horgaink köré, mint tabletta esetében. Sajnos ez az általam horgászott vízben azt jelenti, hogy milliárdnyi apró törpeharcsa gyűlik a kaja köré, és nem engedik oda a busákat. Meg aztán fel is akad belőlük a horogra, a maradék horog pedig a ráncigálástől feltekeredik, összegubancolódik, vagy egy újabb törpeharcsa akad bele. Szóval minimumra csökkentik a busafogás esélyét. Persze vannak esetek, mikor mégiscsak sikerül a busáknak elüldözniük a törpeharcsákat. Ilyenkor kifejezetten fogós az etetőkosaras módszer, ha megfelelő etetőanyaggal töltöttük meg.

Kezdetekben sokat horgásztam ezzel a módszerrel ezért komolyabb etetőkosarakat is készítettem, sajnos ezeket már szétrágta az idő vasfoga :) Azonban történt, hogy egymásutáni horgászatok alkalmával nyalábnyi busafám vitték el a "dinók" és minthogy a városba beutazni nem volt időm itt meg nem volt kapható busafa, és hogy minden teljes legyen planktontablettákkal sem álltam készenlétben. Kénytelen voltam egyik botomat etetőkosaras módszerre szerelni.

Rézdrótból készült az alaprésze, amelybe kerültek a horgok és a főzsinór, acélosabb kötöződrótból maga a kosárrész. Az előkéket biztos ami biztos alapon csak átvezettem a szélső karikákon és a legfelső karikába hurkoltam. A főzsinór kötésekor átvezettem a hurkokon is a főzsinórt és így kötöztem a fülbe biztos clinch csomóval. Az ólomelőkét minthogy lefenekezett úszós módszert alkalmaztam egyszerűen a kosár aljára kötöztem. A kép sajnos nem adja vissza, de a kosár alját sűrűbb karikákkal fejeztem be és próbáltam lefelé szűkülőre formálni, hogy kevesebb eséllyel akadjanak bele a horgok.

A másik kosár amelyet gyakorta készítek az csupán maga a kosárrész ugyanígy elkészítve, középen egy vékonyabb szívószállal, aminek segítségével akár a planktontablettát felhelyezhetem a busafára. Ez a következő videócska végén látszódik :) Sajnos arra jöttem rá könnyebb videókat felhelyezni a blogba, mint képeket. Ámbár a videók csak egyszerű mobillal készülnek ezért csodát ne várjatok!

A részlet láttán aki inkább az etetőkosaras módszert választja, jobban teszi, ha inkább apró szemű drót, vagy műanyaghálóból készíti el az etetőkosár kosár részét. A fémháló előnye, hogy nem deformálódik, de azért nem kell megijedni a műanyaghálótól sem, ami akár szúnyogháló is lehet.

A Kínában használatos kosár 2 horoggal

   Persze válogathatunk kész termékekből is, ha nagyobb horgászszaküzletekben is megfordulunk. A kínaiak által használt etetőkosár is használható csak az originálisan felszerelt milliárdnyi horgot kell inkább két normálisra cserélni. Legjobb ha a horogméret 4-1 nagyság között mozog. Én személy szerint egyre inkább mellőzöm a kis horgokat. 2-es és 1-es horgokat használok Az originálisan szerelt busafákon van már csak 4-es méretű. De ezeket mostanság lecserélem.
   Etetőkosaras módszer esetében úszós szerelékkel horgászva lényegesen nagyobb úszóra van szükségünk, mint planktontabletta esetében, hiszen míg a planktontabletta szinte súlytalan a vízben addig a jól megtömött kosárnak komoly súlya van.
    Az etetőkosaras módszer akkor előnyös, mikor nem sikerül a busákat a közelünkbe csalni. Amennyiben látjuk vonulási sávjukat, és az dobótávolságon belül van, az etetőkosaras busahorgászatnak nincs párja. Mégpedig a következőképpen kell eljárni:
     Készítsünk egy gyorsan oldódó etetőanyagot. Ennek kb 10-15 perc alatt kell kioldódnia-kiszóródnia a kosárból. Ez kb. fele-fele kukoricaliszt és takarmánytejpor keveréke. Ezzel kb. 3at kell dobnunk. Gyakorta már erre jelentkeznek a busák. Ha táplálkoznak akkor kevésbé riasztja el őket a vízbe csobbanó szerelék, és hamar visszatérnek az erőteljes felhőképződésre ami a kosárból áramlik. Ezek után egy tartósabb keverékkel kezdjünk horgászni, ami már bármilyen busázó keverék lehet, vagy akár tabletta, lényege, hogy 40-60 percig kitartson a kosárban lévő etetőanyag.

...néhány gondolat a planktontabletta készítésről

2013-08-09T09:21:00.000-07:00

Meglepődve tapasztaltam, hogy szilikonpisztolyos videóm nem aratott valami sikert. Noha nem is sikervideónak szántam, mégis kifejezetten lehangolt, hogy az egyetlen szavazat ami érkezett, az egy: NEM TETSZIK. Hát ilyenek vagyunk mi emberek!!!! Talán a kedves horgásztárs bikini nélkül napozó topmodelleket várt vagy mifene? Hát ezek azok az emberkék akikre valójában az élet más területén is magasról sz...k. Az ember önzetlenül segíteni próbál, erre jönnek az ilyen barmocskák akik nem látnak ki a saját fejükből és fikázgatják azt amiről fogalmuk sincs...Na de elég is volt ezt a pár sort rájuk pazarolni, hiszen sokan vannak, akik bizony igenis éltek az ötlettel és kipróbálták az általam leírt módszert, úgy a horgászatra, mint a tabletta készítésre is. Az meg az igazi öröm, mikor segítségemmel sikereket érnek el a vízparton.

Példának okáért épp a nemtetszést bejelelő nap után kaptam egy kedves levelet Nagy Károly Rolandtól, aki bizony szilikonpisztollyal préselte a tablettát, és bár jó néhány emailban próbáltam tovább ecsetelni a tablettagyártás mikéntjét, őszintén elmondta, hogy bizony lett ami 5 percet bír vagy annyit se, de azért valamennyi sikeres tabletta is lett a 100 között :)

Azt hiszem a képek magukért beszélnek, és nem utolsósorban értem is :) Talán mégsem beszélek hülyeségeket...lehet el kellene rajta gondolkodni egyeseknek is... Mert bizony ez a kapitális fehér busa szabályosan akasztva, szilikonpisztoly segítségével préselt tablettára jött, az általam leírt recept szerint...

Hát ez van :)

Van aki fikázgatja a másikat, van aki meg halat fog xD.

No de komolyabbra fordítva a szót, a szilikonpisztoly kétségtelenül elegendő nyomást képes kifejteni ahhoz, hogy a cukorsziruppal ragasztott tabletta kellően összeálljon. Ami miatt mégis érdemes prést készítenünk az az, hogy bizony 500-600 tabletta készítése hazavágja a szilikonpisztolyunkat.

Egy kedves ismerősöm, arra panaszkodott, hogy 7 tonna nyomás mellett is 20 perc alatt szétesnek a tablettái. Akkor most hogy van ez?

Egyszerű a válasz. Cukorszirupos ragasztásnál, nem a nyomás erőssége, hanem a cukorszirup erőssége a tablettatartósságát befolyásoló tényező. Persze mással is ragaszthatnánk a tablettát, de a cukor kétségtelen olvadékonyságot biztosít. A további olvadékonyságot is még mindig nem a nyomáserősség, hanem a további összetevők szabályozzák. Ilyen például a búzaliszt, rizsliszt. Búzalisztet külön csak ritkán adok a tablettához, hiszen a búza megtalálható a malac-, disznó-, csirketápban is. Mikor tartósabb tablettát szándékozok készíteni ezeknek az arányát növelem. A kukoricaliszt kifejezetten az oldódékonyságot fokozza, minél többet tartalmaz a tabletta annál gyorsabban fog elfogyni. Persze ezzel arányosan nagyobb szórást képez a vízben, ami kifejezetten emeli a tabletta fogósságát. A tejpor szinte beleolvad a többi alkotóelembe, és abból való kiválása alkotja a tablettát körülvevő felhőt, ami szintén nélkülözhetetlen egy jól működő tablettához.

Tejpor. Itt megállunk egy pillanatra. Az általam használt tejpor az valójában alig 45-50%ban tejpor, minthogy malacoknak való tejport használok. Ez azonban számos hasznos összetevőt tartalmaz még, többek között különböző fehérjéket, további cukrokat(szénhidrátokat), étvágyfokozókat. Valójában mindenkinek ezt ajánlom használatra, és nem csak a lényegesen olcsóbb ár miatt. Valami oknál fogva a tiszta tejporból készült tablettáim, mindig gyorsabban szétestek. Sőt szószerint is: nem olvadtak, hanem egyszerűen elpuhult a tabletta és leesett a busafáról. Tehát aki tiszta, étkezési tejport használ az bátran növelheti a különböző tápok arányát, illetve kifejezetten a búza, jobbik esetben a rizsliszt mennyiséget.

A nyúltáp, illetve lucerna liszt szintén kiváló felhőt képez a vízben, melynek erős, a busák számára csábító illata van. Ami mégfontosabb tényezője, hogy könnyíti a tablettánkból kiáradó felhőt, ezért az tovább a tabletta körül, illetve a tabletta magasságában lebeg. Ez is akár a kukoricaliszt oldódékonnyá, szórósabbá teszi a tablettánkat.

Azt hiszem, így már kissé világosabb, hogyan készülhet felhősítőbb, vagy tartósabb, vagy szórósabb tabletta. A nyomó erő persze kell, de nem szabad elfelejteni, hogy nem a nyomás, hanem a cukorszirup, és egyéb összetevők aránya fogja a tabletta olvadását szabályozni!!!

A mai napig kísérletezgetek különböző féle ízű, alapanyagú tablettákkal. Van ami bejön azt feljegyzem, van ami meg persze tiszta kudarc. Példának okáért a darált kutyatápos tablettára rá sem hederítettek a körülötte úszkáló busák. De a jó horgászt ez teszi jóvá: a sosem apadó kísérletezési vágy. Ennek a sok kísérletnek azonban persze az az átka, hogy összejön vagy 10 féle tabletta, és a színükből már nem mindig tudom megállapítani, melyik melyik volt. Ezért gondosan lejegyzem a receptjét, és egy betűvel jelölöm meg a tablettán és a recept gyűjteményemnél is. Így a jól bevált tabletták újragyártása könnyen megy :)

A tabletta ízesítése, még mindig nagy kérdőjel számomra is. Míg sokan esküdnek az eper, vanília ízesítésre, számomra egyre jobban a banán íz viszi a pálmát. Legutóbbi horgászatom alkalmával is mondhatni lekörözött a banán íz. Ugyanis jómagam eper, fokhagyma, vanília ízzel próbálkoztam, míg bátyám - akit az idén rontottam meg a busahorgászattal - mindvégig banánízzel próbálkozott. Dupla annyit fogott mint én...köztük egy kapitális pettyest is. Szóval szó hátán szó: szeretik a banán ízt.

Az fő ízesítést a cukorszirupba rakom, de ez mellett külön ízesítőket is használok melyeket a tabletta furatába csepegtetek. Ez több célt is szolgál. Ezáltal könnyebben feltudom húzni a busafára a tablettát, és fokozatosan kioldódó ízesítéssel látom el :)

Remélem a leírtakból bárki eltudja készíteni saját planktontablettáját.

Busázó planktontabletta összeállítások

2013-07-28T03:58:00.002-07:00

A tablettákat nem csupán ízesítés szerint változtathatjuk. Számomra bevett módszer, hogy csinálok lassabban és gyorsabban olvadó tablettákat. Vannak időszakok mikor a busának nyomát sem látni, mindazonáltal ez nem jelenti azt, hogy nincsenek a közelben, vagy nem esznek. Ilyenkor vannak azok a derült égből villámcsapás kapások :) Ilyenkor esztelenség volna a gyors 10-15 perces tablettákat használni. Lehetséges, hogy ilyenkor épp óvatosabbak, gyanakvóbbak, és akár a vízbecsapódó szerelék is elüldözi őket. Más részt meg igencsak lehangoló, hogy fogynak a tabletták ezerszám a busa meg sehol. Lényeg az ilyen időszakoknál inkább a lassan olvadó tablettákat használom. Ezek olvadási ideje 50 perctől akár 90 percig is eltart. Fontos tulajdonsága ezeknek a tablettáimnak, hogy sokkal több ízanyagot rakok bele, mint egy általános tablettába.

Jó kérdés, hogy amennyiben ezek a tabletták beválnak akkor minek a gyorsan olvadó tabletta? Természetesen azért, mert ezek a tabletták azért nem a legtöbb busával ajándékoztak meg. Ízük, zamatanyagaik miatt odacsalják a busákat ugyan, de sajnos azt tapasztaltam, hogy az esetek többségében csak ott keringnek a környéken, és akár el is úsznak mellette. Ezzel szemben a jól felhősítő tablettára akár azonnal érkezhet a kapás.

Ezeknek a gyorsan olvadó tablettáknak kb. 20 percig kell kibírniuk a vízben. A kapás leggyakrabban 1-10 perc között érkezik. Kifejezetten akkor érdemes őket használni, mikor a busák beálltak az etetésre. Ilyenkor szemmel láthatóan ott kavarognak, kifordulnak, szipognak. 10-40centis mélység ilyenkor az ideális.

Tartós planktontablettám alaprecepje:

30% tejpor
40% malactáp
10% rizsliszt vagy finom búzaliszt
20% nyúltáp
a ragasztáshoz növelem a cukorszirup erősségét. Amennyiben 10 pohárnyi mennyiség az alapanyagunk akkor 1 pohár vízbe 1,2 pohár cukrot rakok. A szirupba rakok ízesítőt.

Fontos, hogy ne készítsünk egyszerre nagy mennyiséget. Erősebb cukorszirupnál szobahőmérsékleten is gyorsan elpárolog a nedvesség a szirupból és így nem tudjuk megfelelően összenyomni a tablettákat. A tabletta pedig csomós lesz, darabokban fog szétesni. 10 pohár alapanyagból, kb. 50 db normál méretű 3x4cm tablettát készíthetünk. Legokosabb tehát, ha vagy bezacskózzuk vagy el sem készítjük az összes anyagot. Egyszerre elegendő max. 25-30 tablettához szükséges mennyiség.
A tabletta ragasztásában jelentős szerepet játszik a malactáp, és a búza illetve rizs liszt. Ízesítőként a jobb minőségű akár a bojliba használatos ízesítőket javaslom. Egyébként előfordulhat, hogy mire használni kezdjük elveszíti az izét. Az ízekben határozottan a vanília, banán, eper, málna, fokhagyma vált be számomra.

Olvadékony planktontabletta alapreceptje:

30% tejpor (20-40%)
40% kukoricaliszt
30% nyúltáp (vagy 20% lucernaliszt+10% disznótáp)
a cukorszirupot a következőképpen készítem: 10 pohár alapanyag mennyiséhez, 1 pohár vízbe szűk 1 pohár cukor kerül mondhatni 0,8-0,9 pohárnyi.

Ezek a tabletták gyorsan olvadnak, de nem esnek szét. Felhőképződésük kiváló, és valójában bárminemű ízesítés nélkül is szinte azonnal reagál rá a busa.
Mindkét fajta tablettánál, és egyáltalán bármilyen fajta tablettánál fontos, hogy teljesen ki legyenek száradva. Ez normál méretű tablettánál legalább 3 nap. A szárítást siettetni nem lehet és nem is szabad. Ha gyorsan szárítjuk, mint már említettem is szétfognak repedezni.

Amennyiben nem melegen a prés nélküli módszerrel készítjük a tablettákat, hanem préssel, igyekezzünk megfelelő és egyforma erősséggel összenyomni a tablettákat. Annak ellenére, hogy nem a nyomás erőssége ragasztja össze a tablettánk, hanem a cukorszirup mennyiség, azért egy megfelelő nyomásra szükség van, hogy a tabletták megfelelően összeálljanak. A szilikonpisztoly nyomása bőven elegendő, tehát, már bármilyen saját készítésű préssel is elérheted a szükséges nyomást. A sok tonnányi nyomás pedig felesleges, attól nem fog jobban egyberagadni :)

Fenekezéshez használt tabletta receptje:

15% tejpor
15% kukpricaliszt
20% nyúltáp vagy 10% lucernaliszt + 10% malactáp
50% pattogatott kukorica őrlemény

Először összekeverem a szárazanyagot. Elkészítem a szirupot 1:10hez arányban cukormennyiségben. és belekeverem, mintha bármilyen más olvadékonyabb (30-40perces) tablettát készítenék. Mikor minden meg van már, szóval áttörve a szúnyoghálón stb. ekkor keverem hozzá az apróra darált pattogatott kukoricát 1:1hez arányban. Tehát amennyiben volt 10 pohár alapanyag 10 pohár pattogatott kukorica őrleményt keverek hozzá. Préselésnél jobban meg kell tömködni anyaggal a csövet, mert sokkal kisebbre préselhető mint a pattogatott kukorica nélküli keverék. A nyúltápot ehhez a tablettához nem szoktam leszitálni! Csak ami fenn akad az anyag áttörésekor, azt dobom ki belőle. Így még könnyebb emelkedő felhő képződik.

Busázó planktontabletta készítése házilag 3.- Préselt

2013-06-21T00:50:00.001-07:00

AZ ÍRÁS MÉG NEM TELJES LÁTOGASS VISSZA KÉSŐBB IS!!!!!!!!

Amire először szükségünk van az egy prés. Ennek számos fajtája megtalálható a neten is. Mert ugye az emberi találékonyság határtalan. :)
Még nem beszéltem a tabletta méretéről sosem. Volt egy időszak mikor azt gondoltam, hogyha nagyobb tablettákat készítek majd, akkor mivel nagyobb felhőt fogok képezni, jobban odatalálnak majd a busák. Sajnos azt kell hogy mondjam ez nem jött be. Semmi különbség nem lett, hogy a tablettám átmérőjét 5

cm-re nagyobbítottam, a számomra szokványos 2,8 cm helyett Az történt ugyanis, hogy a nagyobb felhő annyira odavonzotta a keszeg, törpeharcsa, kárász, sőt ponty rajokat, hogy néhány percen belül felakadt egyébhal a horgokra. többnyire küszök, apró törpeharcsák, de volt, hogy gyorsabban fogtam így a kárászokat, mint a lányom spiccel aki konkrétan kárászozott. Szóval nem jött be a nagy tabletta. Hogy mikor használom mégis őket? Ha látott csordába dobok. De az az igazság, hogy akkor meg a szokványos tablettanagyság, kevéske rágyúrt etetőanyaggal, ugyanolyan ha nem hatékonyabb.
Tehát amit ajánlati tudok az 2,8-3,5cm-es átmérő, és 3,5-5cm hosszúság.
Prést egyszerűen is tudunk készíteni. Én bevallom nem hiszek abban, hogy a tabletták tonnányi nyomást igényelnek. Persze fontos, hogy összeálljanak rendesen, de nem kell feltétlenül hatalmas nyomás. Saját présem még mindig csak a pezsgőtablettás doboz, két dugasszal, melyet egy szilikon pisztollyal nyomok össze. A tablettánk tartóssát okkal jobban befolyásolja a megfelelő nyomáson tartott időköz, tehát ha 1-2 perig nyomás alatt tartsuk, máris tartósbb tablettákat kapunk. Az ábrán látható a 3 féle méret,

1. az alkatrészek :) 3 féle tablettamérethez

melyek közül főként a 2 kisebbet használom. Mint látható is, nem valami profi gépezetek, mindazonáltal tökéletesen megfelelnek, hogy jó minőségű tablettát készítsek velük. A jó minőséget inkább a busák döntik el :), de az idei átlag horgászatonként 6 darab kifogott busa, és 2-4 elszalasztott kapás. Szóval joggal merem állítani, hogy nem kell eget verő nyomás a tabletta elkészítéséhez. Persze azért ezek a csak préselt tabletták lényegesen nagyobb nyomást igényelnek, mint a melegen nyomott tabletták, melyekhez kezünk nyomása is elegendő.
A kötőanyagunk ebben az esetben is a cukor. Melyet ilyenkor szirup formában adok a száraz anyaghoz. A szirupot lehet alkalmazni a melegítéssel készült tablettáknál is.
A szirupot 50% víz, és 50% cukorból készítem. Az adag pedig vizzel együtt 18-20%-a szárazanyagnak. Vagyis ha 10 pohár száraz anyag van, akkor egy pohár vízbe, egy pohár cukrot öntök és készítek el. Ilyenkor rakok bele íz eszenciákat tetszés szerint. Nem főzöm agyonra, inkább csak megrottyantom, szóval kicsit forrjon, de max 1-2 percet. Ezután hagyom hűlni keveset. Az összekeverés pedig ugyanaz. jól összedörgölöm az anyaggal, dörgölöm, mert szinte száraz marad a tabletta alapanyagunk, ezután áttöröm a szúnyoghálón, szokásosan, ha túl sok marad a szitán nedvesen akkor újabb poranyagot adok hozzá, leggyakrabban további tejport. És jöhet a préselés... Amit fontos tudni ezek a tabletták száradást igényelnek! minimum 24 óra száradás kell nekik, bár én úgy találtam az nem elég. A 2,8cm átmérőjű tabletta 4 nap után szárad ki mondhatni teljesen, és körülbelül 1,5-2 nap után használható eredményesen. A szárításról annyit, hogy siettetni nem lehet és nem is szabad! A tabletták ilyenkor megrepednek. Különösen az első napon kell őket óvni a gyors száradástól. Tehát ne rakjuk tűző napra, erős szélbe, stb. Legjobb, ha csak állni hagyjuk a hűvös szobában. Ha a tabletták nagyon megrepednek a lassú szárítás ellenére is, akkor sok volt a víz a tablettában!

Busázó csali - tabletta - készítése házilag 2. Prés nélkül

2013-06-11T15:43:00.000-07:00

Az első tablettáim készültek így, mert ugye rohadt lusta voltam, hogy készítsek valami normális prést, utána meg a busáknak tetszett, és úgy voltam vele, hogy akkor meg minek a prés? Fogtam velük, s a mai napig használom az ily módon készített tablettákat, és fogok is velük.

Szóval az alapanyag már megvan nem ismétlem el a szitálást, meg darálást, meg összetételt.

Amennyiben szitálva lett az anyagunk akkor az csont száraz, tehát kicsit elő kell nedvesítenünk. A vízmennyiség ami hozzámehet, az kb. 10%-a a száraz anyagnak. Tehát ha összesen van 10pohárnyi por állagú anyag, akkor 1 pohárnyi vizet adhatunk hozzá. Ezt szépen adagolva belemorzsoljuk a porba, majd mikor már egészen egyneművé vált, azért érdemes áttörni egy szitán. Erre a célra én egy szúnyoghálót használok, mint már említettem is. Ha netán túl sok anyag marad a szitában, melyek szinte apró sörétekké gördülnek a kezünk alatt, akkor még adok hozzá port. A helyes nedvesség az, mikor csak nagyon kevés anyag marad a szitában, amit kicsit jobban dörgölve, át is tudunk morzsolni rajta. Az anyagot addig igazítom a helyes állagra, míg ilyen nem lesz! A nedvességtartalom nagyon fontos, mert ha túl sok vizet adunk hozzá akkor a tablettánk szét fog repedezni, és nem fog tartós maradni a vízben. Ez az utolsó szitálás pedig szintén arra jó, hogy az egyforma anyagnak köszönhetően egyenletesen fog olvadni a tablettánk.

Mikor megvan a kellő nedvességtartalom, akkor egy edénybe beleöntök kb. félkilónyit. SOKAT NEM SZABAD!!!!! Mert nem lesz időnk elkészíteni a tablettákat. Szóval max félkilónyi az edényben, és felrakom melegedni. Kezdetben lehet kicsit nagyobb hőfok, hogy gyorsabban felmelegedjen a masszánk. Mikor már kezd melegedni, akkor hozzáadok kb. 6-8% cukrot. Persze mérhetjük is. Ha beleöntünk a tálba 10 egység (mondjuk pohár :) ) alapanyagot akkor ahhoz háromnegyed pohárnyi cukrot öntök.

A meleg hatására a cukor megolvad az anyagban, és kevergetés közben azt vesszük észre, hogy majdnem megőrzi a kanál formáját, és olyan kásás az egész. Na ez a legjobb időpont a tabletták gyúrására. Ilyenkor okvetetlenül félrehúzom a tűzről, amit annyira lehalkítok, hogy éppen csak melegen tartsa a masszát. Felhúzok egy kesztyűt, mert rohadtul süt az egész, és egyszerűen kézzel megformálom őket akkora hengerekké, ami az aktuális busafámra kényelmesen ráfér. Ez általában 2,5-3,5 cm szélesség, és 4-5,5 cm hossz. Persze egyik kicsit kisebb, másik ducibb, stb. de ez nem számít. Fontos, hogy annyit kezdjünk el melegíteni, amennyit el tudunk készíteni az előtt mielőtt a masszából kipárolog a víz. Ez nagyban függ a jól eltalált hőfoktól is amit sajnos nem tudok megmondani. Ha mégis azt látjuk, hogy nagyon kezd száradni az anyag akkor öntsünk hozzá kevés vizet.

Ahogy meggyúrom a tablettát azonnal lukasztom is, mert percek alatt megkeményedik és képtelenség szépen kilukasztani. Frissében pedig egyszerű. fogok egy busafát, vagy egy hasonlóvastagságú kerékpár küllőt, függően, hogy melyik van épp kéznél :), hosszirányban kilukasztom, és tálcára rakom. Még jobb esetben horgászlányom, segédkezik nekem ebben. Bár mostanában formába rakom, és kicsit összenyomom.

Hogyan készíts formát? Hát ez sem hűdehajde barkácsolás. Legalábbis ahogyan én készítettem. Igaz egy barátom, már vagy fél éve készíti nekem vasból, meg nikkelezve, meg ki tudja hogy, de a francokért sem akar elkészülni. Szóval maradtam az egyszerűségnél.

A pezsgőtablettás dobozt épp megfelelő vastagságúnak találtam, hát abból lett maga a forma, és már csak a két dugaszt kellett megoldanom. Ez sem okozott nagy fejtörést, elvettem a lányaimtól kevéske hőre szilárduló gyurmát vágtam egy karikát a pezsgőtabletta dobozból megtömtem vele, majd az egyik végét behomorítottam, átnyomtam a közepén egy 10 centisre vágott kerékpár küllőt, és így megfőztem, mikor kész lett, a gyurma olyan lett mint a kő, ekkor kicsit gyújtóval melegítettem a pezsgőtablettás dobozt, mert másként nem akart kijönni belőle, de így sikerült, és pontos jól illeszkedő kb.1 cm hosszú dugaszt kaptam. Ez lett a forma alja. ugyanezzel a módszerrel elkészítettem a felső dugaszt is. A pezsgőtabletta dobozból későbbi kísérletezés során kiderült, hogy 10cm hosszúságú kell, hogy legyen, és az ebbe lazán beletöltött massza kb 4 cm hosszú lesz, pont ami nekem kell :) vagyis inkább a busafának, no de azért a mai napig készül olyan is, amelyik több mint 5 centis, és olyan is, ami nincs 3 centis sem. Az egészet pedig szégyenszemre csupán egy kalapács nyelével nyomom össze, miközben a másik végét a kezemmel fogom be, és az ujjaim között csúszik ki a kerékpárküllő ahogyan préselődik egybe a massza. De ennek a melegen készített tablettának elég is ennyi nyomás. Ahogy már nem bírom tartani tovább, akkor azonnal ki is nyomom az egészet, és már jöhet is a következő.Na de ha csak a markunkkal szorongatjuk meg kicsit, az is elég, a busákat nem igazán érdekli, hogy milyen alakja van.

Az így készített tabletták nem igényelnek szárítást. Azonnal használhatóak, amint kihűltek

Minthogy több százan ezt a készítési receptet kapták el, és azért minthogy saját "találmány" rájöttem arra is hogyan lehet hibázni a tabletta készítésekor. Kezdem is sorolni:

túl sok cukrot adunk hozzá. Ez egy az egyben megöli a tablettánkat. Nem fog felhősíteni, márpedig a busa a tablettából kioldódó felhőre fog a horgunkhoz jönni! Szóval semmiképp sem legyen benne 8% maximum 10%nál több cukor. De legjobb, ha 7%nál maradunk. Nem kell megijedni, összefog ragadni, még ha hihetetlen is. Ha mégsem akkor inkább vizet adjunk hozzá, minthogy a cukormennyiséget emeljük.
túl sok vizet adunk hozzá. Ilyenkor olyan gumis marad a tabletta, miután kihűlt. Ha nem repedezik össze akkor nem baj. Vagy ha csak kicsit repedezik meg az sem. Bár ezeket jobb mielőbb elhasználni, mert kiszáradva, még tovább fognak repedezni, akár teljesen szét is repednek. Egyébként tűrhetően felhősítenek.
túl nagy hőfokon tartjuk a masszát és hamar kiszárad. A cukor ilyenkor megkaramellásodik, akár meg is pörkölődik, és bár még szinte szárazon is összeragad a tabletta mégsem fog szépen oldódni. Némileg felhősít, de többnyire nagy darabokban szakadozik szét a vízben.

   Érdemes a kész tablettákat kipróbálni egy üveg, vagy akár egy pohár vízben. A melegítéssel készített fogós tabletta kb. 1-1,5 órahossza alatt olvad el a csapvízben. Míg élesben 35-50 perig bírja, függően mennyi apró hal sereglik köré. Amennyiben a tabletta annyira megkeményedik, hogy nem akar rámenni a busafa, egyszerűen csak felhúzás előtt bele kell mártani a vízbe kicsit :) Én ezt egyébként is megcsinálom, mert így jobban rátapad az etetőanyag, amivel kicsit körbetapasztom, vagy meglocsolom.

         Kérdéseiteket, tapasztalataitokat továbbra is szívesen várom a hzoltn@gmail.com email címre.

   Mudri Béla - bár még csak a neten találkoztunk, de mondhatom: - barátom, és a Facebook-os Busa horgászat oldal szerkesztője, a leírásom alapján, némi plusz tanács, és jó adag kreativitással, készített egy videót a planktontabletta prés nélküli, melegen való készítéséről, köszönet érte!!! Remélem sokaknak segíteni fog a tablettagyártásban.

A busázó tabletta házi készítése - 1.Alapok

2013-06-11T13:59:00.000-07:00

Mint szinte bármi mást természetes módon otthon is elkészítheted a saját planktontablettádat. Nem valami nagy tudomány, csak egy kis akarat kell hozzá valójában. Aki sokat böngészgetett a neten az bizonyára rá jött, hogy az oroszok bizony tudnak! Szóval busahorgászatban kifejezetten profik. Sajnos én nem tudtam, most utólag nézegetem, és döbbenek rá, mennyivel egyszerűbb lett volna ha már előbb felfedezem ezt.

De végső soron mindegy is, legalább így a tapasztalat tanította meg velem, hogyan készíthetek busa fogásra alkalmas planktontablettákat.

Na de először is lássuk a fő összetevőket. Amit nélkülözhetetlenek tartok az a tejpor. Tablettáim legalább 30%-át ez teszi ki. Utána pedig jöhet az improvizáció. Akár valamilyen disznó-, csirke-, stb. táp, akár valami bekevert etetőanyag, akár kukoricaliszt, szóval szinte bármilyen gabonaőrlemény vagy gabonaőrlemény keverék alkothatja a tablettánk további összetevőjét. Kivéve a búzalisztet. (bár így zárójelben elmondom, hogy jelenleg épp azon kísérletezem, hogy vajon az egyszerű búzaliszt miként volna alkalmas a tabletta ragasztására)

      A planktontabletta készítésénél, legfontosabb szempont, hogy minél hosszabb olvadási idő mellett, minél nagyobb felhőképződésű legyen. Tehát ha kicsit is belegondolunk, már kézenfekvő, hogy ezért kell a minél apróbb szemcsézetű alapanyag. Legideálisabb eredményt akkor érünk el, ha teljesen por-lisztszerű anyagokat használunk. Hiszen a sokkal kisebb szemcse kiválása a tablettából lassabb olvadást, és nagyobb felhőt eredményez.
      Természetesen akármilyen disznó-, nyúl-, stb. táp túl nagy szemcséket tartalmaz. Ezért azokat érdemes leőrölni. Ezt kis mennyiségben egy kávédarálón is el lehet végezni. Én is egy kicsit nagyobb kávédarálón készítettem hosszú időn át. Újabban egy ismerősöm, leőröli nekem egy egyszerű kukoricadarálón, amibe a szokásosnál, jóval kisebb rostát tesz, én meg hébe-hóba megajándékozom néhány busával. De akár így akár úgy az alapanyag még ekkor sem lesz tökéletesen porszerű, így hát leszitálom. A szitám se valami hű de micsoda, egyszerűen egy volt kb. 30cm átmérőjű régi szita keretére, ráerőszakolok egy normális női harisnyát, amit a feleségemtől könyörgök ki. Egy párral elvagyok akár hónapokig is. :)

       No de hogyan tovább mikor megvan a jó összetételű poranyagunk? Mert ugye így nem fog összeállni, ha megszakadunk akkor se, tehát kell valami kötőanyag ami jól oldódik a vízben, a megoldás elég kézenfekvő volt számomra. Cukor. Na de kezdjünk planktontablettát készíteni:

- készítsük elő a POR-LISZT állagú alapanyagunk, amelynek legalább 30% tejpor.

A következő rövid videón remélem látszik, hogy körülbelül milyen nedvességtartalmú, illetve milyen állagú kell, hogy legyen a tabletta készítéshez szükséges keverékünk.