Ildikó könyves blogja

Déry Tibor - Vidám temetés

2012-02-12T11:32:00.002+01:00

Fülszöveg:

Az ötvenes évek történelmi eseményeinek emléke olyan kisregények, novellák megírására késztette Déry Tibort, amelyek nem csupán ezeknek az eseményeknek embertelen, törvénytelen, szorongató világát örökítették meg, hanem fölmutatják az emberi tartalékot, amely biztosítékot jelent az író hősei – és az olvasók – számára is, hogy az erőszak testet-lelket pusztító újjászületése ellenére mégis léteznek tartós kapcsolatok, sérülés nélküli érzelmek, emberség, tisztesség, tisztaság hangját hallató hősök.
Törvénytelenség, embertelenség és tisztán megőrzött érzelmek egymással feleselve viszik előre a kötetünkben közölt öt kisregény és novella történetét. Az 1955 és 1962 között született Déry-írásokat ez a tartalmat is kifejező szerkesztési elv kapcsolja össze. Az ártatlanul bebörtönzött hősök és a szabadulásukat otthon váró társaik; a játékból ketrecbe zárt kisgyerek és a kiszabadításáért szót emelő fiú; a haláltusa utolsó óráiban számvetést készítő haldokló és a halált leső környezet olyan ellentéteket szembesít, amelyekből a történetek záróakkordjaként mindenkor a tiszta emberség hangja csendül ki.

Olvasás után:

Szeretem Déry Tibort. Már önmagában azt is jó ötletnek tartom azt, amiről ír, pláne ahogy kivitelezi. Minden írása olyan kifejező, hogy szinte magam előtt látom játszódni a történetet, mintha én is ott lennék, és így teljesen bele tudom magam élni a szocializmus világába. Valószínűleg ezért is szeretem: sokan meséltek már nekem róla, szülők, ismerősök, de mivel én akkor nem éltem (pontosabban kisbaba voltam), ezért teljesen megérteni sosem tudom az akkori életet, így most már kicsit könnyebb.
Mikor megrendeltem ezt a könyvet, nem tudtam, de ez egy gyűjtemény, egy kisregény és négy novella található meg benne. Vegyük ezeket sorra:

Niki (kisregény): korábban már olvastam és írtam is róla, itt megtekinthető.

Vidám temetés (novella): Egy rákos férfi utolsó stádiumát írja le. Két vetülete is van a dolognak: egyrészt ahogy az 'özvegy' viselkedik, másrészt a beteg gondolatai. Nagyjából így két részre is oszlik a novella, persze átfedések vannak. Még sosem voltam egy haldokló szobájában, de itt most lehetőségem volt rá - mondjuk nem vágyom rá újra. Csak dicsérni tudom Déry leírásait.

Szerelem (novella): A kedvenc novellám. Nem csak Dérytől, hanem a novellák tömkelege közül. Egy börtönből szabaduló politikai elítélt első napja, pontosabban a börtöntől hazáig vezető út leírása. Fantasztikus! Tényleg el tudtam képzelni mindent. A legjobb benne, hogy mindenről csak úgy ír, ahogyan megtörtént, az okokat nem tárja fel, az olvasóra bízza, így hagyva egy kis teret neki.

A cirkusz (novella): Lehet, hogy furcsán hangzik, de féltem tőle. Egy falu gyerekeiről szól, akik egyik nap kitalálják, hogy cirkuszosat fognak játszani, de már a novella elején érezni lehet, hogy a 'vezetők' nagyon kegyetlenek és nem riadnak vissza semmitől. Nem szeretek gyerekkori kegyetlenségekről egyáltalán tudomást venni, nem számít, hogy velük tették, vagy ők tették, mindenhogyan borzasztó. Igazából nem volt olyan vészes a végkimenetele a történetnek, sokkal rosszabbra számítottam, valószínűleg azért is féltem tőle annyira.

Két asszony (novella): Egy haldokló, 96 éves anyós és menye, akik minden nap azt várják, hogy újra láthassák az őket összekötő férfit. A legfurcsább az benne, hogy itt is azt éreztem, mintha én is ott ülnék a néni szobájában és figyelném őket. Megrendítő a történet, főleg azok után, hogy a szereplők teljesen megfeleltethetőek az író anyjának és feleségének (erről a könyv utószavában olvastam).

Aghata Christie - Rejtély az Antillákon

2012-02-01T12:22:00.004+01:00

Fülszöveg:

– Van kedve megnézni egy gyilkos fényképét? – kérdezte a szederjes képű Palgrave őrnagy. Ám Miss Marple még nem is válaszolhatott, amikor a háta mögül közeledő léptek zaja hallatszott…
Csodálatosan ragyog a Karib-tenger azúrkéksége fölött a nap, gondtalanul sütkéreznek a strand meleg fövenyén az Arany Pálma-szálló vendégei, aki pedig színvonalasabb szórakozásra vágyik, kedvére tanulmányozhatja a nyugat-indiai szigetek egzotikus állat- és növényvilágát, mint az elválaszthatatlannak tűnő baráti négyesfogat: a higgadt, jó modorú Edward és Evelyn, meg a hangos Greg és a vidám Lucky. Este zene szól, hangulatvilágításnál táncolnak a párok: a szálloda újdonsült ifjú tulajdonosai, Tim és Molly nem kímélik a fáradságot, ha vendégeik kényelméről van szó.
És mégis…?
És mégis. Rejtély az Antillákon! Avagy: ki elégelte meg a szószátyár őrnagy szűnni nem akaró történeteit…? Kinek volt az útjában a szép fekete Victoria? ki zavarja meg a békés nyaralók éjszakai álmát…?
Rejtély az Antillákon!
De sebaj: mindenkit megnyugtathatunk – Miss Marple fölött eljárt az idő, de a bájos öreg hölgy mégsem hagyja magát. Kötögetés, csevegés, némi kis finom hallgatózás – és a rejtély nem marad örökre Rejtély!

Olvasás után:

Életem első Aghata Christie-jével Anita barátnőm ismertetett meg, aki már egy jó ideje függő lett, és aki karácsonyra meglepett egy példánnyal, konkrétan ezzel. Amint befejeztem A hercegnőt, rögtön neki is álltam ennek.
Az elején kicsit zavarban voltam, mert nem tudtam pontosan, hol játszódik. Nyilván az Antillák Közép-Amerikánál van, de többször emlegette benne Nyugat-Indiát is. Kisebb internetes kutatás után rájöttem, hogy az Antillák Hollandiához tartozó részét régebben Holland Nyugat Indiának hívták. Ahogy erre rájöttem, zavartalanul olvashattam tovább.
Első benyomásom Aghataról, hogy szereti nagyon összekuszálni a szálakat, pont azért, hogy az olvasóit elbizonytalaníthassa és a gyilkos leleplezésekor lehessen egy Aha-érzése, hiszen nyilvánvaló is volt, hogy ki a gyilkos. Jelentem, engem nem sikerült teljesen félrevezetnie, úgyhogy büszkén állíthatom, jól vettem az első akadályt. :)
Miss Marple személye nagyon elragadó. Nagyon jól játsza ebben a könyvben a csacsogós öreglányt, akinek minden szükségletét kielégíti, ha másokról pletykálkodhat, de közben az olvasó tudja, hogy ennél többről van szó. Különösen kedves jelenetem az, amelyet én csak 'kommandózásnak' hívok: elvetődik, hogy bekukucskálhasson az üvegajtón, de arra azért figyel, ha valaki észreveszi, akkor csak egy elbotlott vénlányt láthasson. :D Zseniális. :)
Valamiért a Miss Marple-s filmek is kimaradtak az életemből és ahogy keresgéltem az interneten, láttam, hogy ebből a könyvből is készült filmváltozat, úgyhogy majd igyekszem azt is beszerezni. És még az sem kizárt, hogy a jövőben több Aghata Christie-t fogok elolvasni, de úgy érzem, egyelőre még nem lettem elvakult követője.

Amanda Foreman - A hercegnő

2012-01-23T13:35:00.005+01:00

A kiadó honlapján lévő tartalom:

Georgiana mindenekelőtt az ellentmondások asszonya. Elismert szépség, de férje mégsem értékeli. Az emberek rajongnak érte, mégis annyira bizonytalan, vajon képes-e másokból szeretetet kiváltani, hogy végül férjének szeretője, lady Elizabeth Foster gyanús rajongásától válik függővé. Ír, de sosem publikál a saját neve alatt. Elkötelezett anya, aki feláldozta egyik gyermekét, hogy a másik hármat megmentse. Híresség és a művészetek támogatója egy olyan korban, amikor a házas nőktől még megtagadnak minden jogi státuszt. Politikus választójog nélkül, és képzett taktikus egy emberöltővel a professzionális pártpolitika kialakulása előtt.Különös és boldogtalan szerelmi élete csupán egy szál ebben az izgalmas életrajzban, mely bepillantást enged a 18. századi angol arisztokrácia szövevényes politikai világába.

Olvasás után:

Nem is tudom, hogy mi vitt rá az elolvasásra, mert alapvetően nem rajongok az ilyen könyvekért. Viszont kicsit sem bántam meg, hogy elolvastam, az alatt az idő alatt teljesen a hatása alatt voltam és ha nem úgy jöttek össze a dolgaim, akkor elvonási tüneteim voltak. Ha jobban belegondolok, nem is a főszereplőért rajongtam, inkább a korért és szokásokért, amik jellemzőek voltak a 18-19. század Angliájában.
Tény, hogy azért megszerettem Georgiana-t. Az egész regény alatt azt vártam, mikor lesz már végre boldog, mikor nő be a feje lágya és hagy fel az egészségét romboló szórakozásokkal. Sokat izgultam amiatt is, hogy végre sikerül-e fiút szülnie, vagy hogy alakul lányainak a sorsa. A nem kicsi kutatómunka, ami a könyv mögött áll, segítségével sikerült elég pontos jellemrajzot készíteni a szereplőkről, és tényleg olyan lett, mint egy regényben.
Talán kicsit sok a politizálás a könyvben. Nyilván enélkül nem ismerhetnénk meg Georgiana kiváló érzékét a témához, de az egész whig párt bemutatását egy kicsit túlzónak találom. Érdekes lehetett egyébként ez a pár: Georgiana és a férje. Míg a feleség élt halt a politikáért és nem is játszott rosszul, addig a férjét nagyon hidegen hagyta az egész és nem is tudott érvényesülni benne (az ő családja elvárta volna, hogy a nevével sokra vigye).
Elég kuszák a gondolataim a könyvről, lehet várnom kellett volna még ezzel a bejegyzéssel. Tömény impulzusokat kaptam tőle, ami éppenséggel nem hátrány.
Egy dolgot még szeretnék megemlíteni: a magyar kiadás borzasztó. Ahogy néztem, igyekeznek is kiadni az újabbat, ami egy helyes lépés tőlük. Ennyi helyesírási és szerkesztési hibát még egy könyvben sem találtam. A fülszövegben hiba van, valahol a főhős nevét elírták, valahol az idézőjel sosem zárul le, a lábjegyzetek jelölve vannak, de nincs ott semmi, vagy nincs vége a lábjegyzetnek. Arról már nem is beszélve, hogy az évszámokat is rendesen összekutyulták, ami viszont durva hiba, mert ezzel már a tartalmat is csorbították.
Amint eljutok oda, a filmet is szeretném megnézni belőle, kiváncsi vagyok ennyi adatból mit is használtak fel benne.

Dr. Csernus Imre - Ki nevel a végén?

2011-12-12T14:46:00.003+01:00

A kiadó honlapján lévő tartalom:

„Hosszú évek óta foglalkozom mind a szülőkkel, mind a gyerekeikkel. Drog-, alkohol-, játékszenvedély-, gyógyszerfüggőséggel és más nyomorokkal, amelyekben a gyerekek vannak és lesznek érintve. Azt hiszem, rég eljött az ideje, hogy kinyissuk a szemünket.”
Mivel kell ma szembenéznie annak, aki gyereket vállal és nevel? DR. CSERNUS IMRE szerint elsősorban önmagával. Hiszen csak ezután birkózhat meg a világ démonaival, kábítószerrel, erőszakkal, szexualitással, bűnnel és bűnhődéssel.
„Ki nevel a végén? Neveljük egymást a sok tudatlanságunkkal, félelmeinkkel, erényeinkkel és hibáinkkal: a gyerekek a felnőtteket, mi őket, a világ mindannyiunkat. A változás nagy fájdalommal jár, egyesek nem is fogják ezt bevállalni, ezzel sincsen gond. Mivel tőlük is sokat tanulhatunk.”
A gyereknevelés kapcsán a szerző ezúttal is olyan kérdésekkel szembesíti olvasóit, amelyeket a legtöbben nem tudnak vagy nem mernek feltenni maguknak. Pedig a jövőnk forog kockán.

Olvasás után:

Majdnem nem olvastam végig. A Nő és a Férfi után az eleje nem adott szinte semmi újat. Igaz, újra elgondolkodtam azokon a dolgokon, amikről azok elolvasásánál, de nem egészen arra vágytam. Ami miatt mégsem tettem le, az a könyv érdekessége: tele van tűzdelve 3 olvasó/író véleményével, akik szabadon asszociálva az egyes gondolatokhoz hozzáfűzték a saját gondolatokat, amik sokszor nem egyezted Csernus Doktoréval, így legalább több szemszögből is átgondolhatóak a dolgok. Van egy 'Gyerek', egy 'Szülő', egy 'Szerkesztő' és egy 'Tanító'. Utóbbi volt számomra nagyon érdekes, mert sok iskolai példával jött, illetve arról beszélt sokat, hogy az otthoni problémák hogyan ütköznek ki az iskolai viselkedésben, problémákban. Mivel én is tanárnak készülök, ezért hasznos információk voltak ezek.
A könyv egyik legérdekesebb fejezete majdnem a végén volt már: a drog. Mindig elzártam magam a témától, nem akartam tudomásul venni (biztos a jóhiszeműségem miatt), hogy ez mennyire el tudja rontani az emberek életét. Valójában a legdurvább felismerés bennem az volt, hogy milyen aprócska dolog is elég ahhoz, hogy valaki kőkemény drogos legyen és nem nagyon van visszaút. A legmegdöbbentőbbek itt a 'Szülő' megjegyzései voltak, akinek a fia már tiszta, de kemény droghasználó volt, ő pedig, mint jó szülő, ezt szinte észre sem vette. Ha mégis, megpróbálta meggyőzni magát, hogy az ő fia ennél okosabb. Az meg végképp meggyőzte az igazáról, mikor a fia képes volt elhitetni tisztaságát egy pszichológussal, aki megnyugtatta az anyát. Elég mellbevágó dolgok voltak, de úgy érzem, most már tisztán látok a témában.
Egy érdekes fejezet volt még benne, ami a gyerekbarátságokról szólt. Még sosem gondolkodtam rajta, hogy az másabb, mint a felnőtt, de ahogy leírták, rájöttem, hogy tényleg: egészen más elv szerint működnek, ezért nem olyan tragikus, ha véget ér. Rájöttem arra is, hogy én már elég korán felnőtt barátokat kerestem, mikor még a kortársaim gyerek barátságokat kerestek, így emiatt én sokszor sérültem is. Lehet, hogy korán érő típus voltam. :)

Henrik Lange - 90 klasszikus könyv türelmetlen olvasóknak

2011-12-01T14:39:00.002+01:00

A kiadó honlapján lévő tartalom:

Tömör tudásanyag: 90 klasszikus könyv 3 képkockába sűrítve!

Ez a kiadvány a világ legnagyszerűbb könyveiről szól. Azokról a regényekről, amelyeket mindenkinek el kellene olvasni. Négy képkockába sűrítve, szellemesen, néhány rövid mondatban foglalja össze mindazt, amit ezekről a művekről ,,tudni érdemes". Olyan, mintha a történeteket leszűrve-párolva kapná kézhez a nyájas olvasó. Csak a lényeg marad.

Olvasás után:

Egy csoporttársam nyitotta rá a szememet erre a könyvre, mondván, hogy milyen érdekes. És tényleg. :) Na meg vicces is.
Először csak azokat a klasszikusokat futottam át, melyeket már olvastam belőle (bevallom, nem volt túl sok), először jókat nevettem rajtuk majd rájöttem: tényleg ez a lényege! Utána olvastam csak azokat el, amelyekkel korábban még nem volt dolgom, és amellett, hogy azokon is nagyon jókat szórakoztam, szinte bármelyiket fel tudnám idézni fejből, hogy miről szólt. Talán a képek miatt. De tény, hogy a funkcióját betöltötte. Két megjegyzendőm van még erről a könyvről:
1) Elhatároztam, hogy minden benne szereplő könyvet el fogok olvasni, és amint elolvastam az lesz az első, hogy megnézem a képregényét. Csak úgy, mert ez egy jó móka.
2) Tanítási célokra sem utolsó felhasználni ezeket a képregényeket, bár a feldolgozott könyveket elnézve, inkább 11-12. osztályban van értelme.

Kosztolányi Dezső - Pacsirta

2011-10-06T19:16:00.005+02:00

A kiadó honlapján lévő tartalom:

Pacsirta nagydarab, csúnya vénlány. Pacsirta Sárszegen él szüleivel, ahol egész évben hamuszürke por hull az utcákra, de a Magyar Király étterméből a pörkölt remek, paprikás illatát viszi a szél, és mulatás zaja, cigányzene veri fel az éjszakákat. Pacsirta szülei – kisvajkay és köröshegyi Vajkay Ákos és kecfalvi Bozsó Antónia – régóta elszoktak már e zajoktól. Maguknak élnek, csendesen. Áhítatos rajongással imádják, féltik egyetlen kincsüket: Pacsirtát, a csúnya lányt. Boldogok, elégedettek. Legalábbis ezt hiszik magukról. De egy napon, ennek a történetnek a kezdetén Pacsirta vidékre utazik a rokonaihoz. Egy hétig van távol a szülői háztól, és ez az egy hét elegendő arra, hogy könyörtelenül szembesítse Vajkayékat az igazsággal. Egy csúnya arcban felmutatni az emberi lét iszonyatos kegyetlenségét, az öreg házaspár néhány napjában a tömlöcbe zárt sorsok groteszk tragikumát – könnyű kézzel, halálos biztonsággal – ez Kosztolányi művészete, a Pacsirta halhatatlanságának titka.

Olvasás után:

Ezelőtt Kosztolányitól csak az Édes Annát olvastam, meg novellákat, úgyhogy annyira egyértelmű képem nem volt róla, mint íróról. Ezt a könyvet viszont nagyon kritikusan olvastam, pont emiatt, és meg kell állapítanom, hogy nagyon jó kis könyv: a célját tökéletesen eléri. Adott egy kispolgári, unalmas házaspár, akiknek véletlenül nagyon csúnya lányuk születik, akit nem sikerül férjhez adni. Már úgy ismerjük meg őket, hogy a 'lány' jócskán benne van a korban és az egész család szenved ettől az állapottól: a szülők szégyellik a lányukat, a lány szégyelli önmagát, de ezt nem ismerik be egymásnak, úgy tesznek, mintha minden természetes és boldog lenne.
Már jócskán benne jártam a történetben, mikor azt vettem észre, hogy nevetek rajtuk. Akkor egy kicsit számot vetettem magammal, hogy milyen szívtelen vagyok, milyen rossz a sorsuk, én pedig kinevetem őket, pedig ez nem szokásom. Rájöttem, hogy Kosztolányi elérte nálam azt, amit szeretett volna: egyszerűen úgy voltak megfogalmazva a mondatok, pontosabban inkább úgy voltak kiválasztva a szavak, hogy akármilyen szomorú napot és eseményt le tudott írni úgy, hogy nevettem rajta. Nem tudom, erős kifejezés-e, de a paródia szó jut róla eszembe.
Csak egy dolgot bántam, hogy a történet vége tényleg szomorú volt, pedig lehetett volna valami vicces csattanó, ami nem rossz érzetet hagy bennünk, mert emiatt még tényleg lelkiismeret-furdalásom is lett az időnkénti nevetgéléseim miatt.

Mary Shelley - Frankenstein

2011-10-06T19:11:00.003+02:00

A kiadó honlapján lévő tartalom:

Victor Frankenstein, a szépreményű tudós ifjú elhatározza, hogy embert alkot a tudomány eszközeivel. Az eredmény irtózatos: torz teremtmény születik.
A sorsára hagyott lény szenved a magánytól, a megalázottságtól, de műveli magát, szeretetre, megértésre vágyik, amit nem kap meg.
Bosszút esküszik tehát, hogy számon kérje szörnyű sorsát teremtőjén…

Mary Shelley, korának kiemelkedő tehetsége alig tizenhét évesen írja meg minden idők legeredetibb rémtörténetét, amelyből azóta számtalan világhírű filmadaptáció készült. A Frankenstein alapkérdései nem is lehetnének időszerűbbek: mindenható-e a tudomány? Teremthetünk-e embert, saját képünkre? Kell-e határt szabni a vágyainknak?

Olvasás után:

Már október van, ezt a könyvet pedig még augusztusban olvastam, de nethiány miatt nem tudtam írni róla, így most próbálom összeszedni a gondolataimat róla.
Már olvasás közben folyton egy jelző járt a fejemben: sótlan. És sajnos a könyv végéig meg is maradt bennem ez az érzés. A történet nagyon jó lenne, de a tálalás nagyon erőtlen. Rengeteg benne az elmélkedés, 4-5 oldalon keresztül képes a főszereplő ugyanazon dolgon elmélkedni. Ráadásul legtöbbször ez az elmélkedés azt ecsetelte, hogy Frankensteinnek milyen nyomorúságos élete van. Ettől az egész könyv hangulata nagyon mélabús és szenvedős lett.
Tény, hogy 16-17 évesen megírni egy könyvet nagy teljesítmény lehetett, mert látszik, hogy mennyi dologban jártas az írónő, amit nem is gondolnánk egy ilyen idős hölgytől. Lehet, hogy az ő korában ez egy igazán rémisztő könyv lehetett, a mai világban ez inkább már csak érdekesség, de eredeti funkcióját elvesztette - amit nyilván a korunk intézett így.

Ahol olvasok

2011-08-18T21:25:00.002+02:00

Olvasás 7 hete - Hetedik hét

Olvasási szokások: hol, mikor olvasol szívesen? (otthon, tömegközlekedésen, parkban, erkélyen, reggel, délben, este, stb.)

Sajnos otthon nem sok időm van arra, hogy leüljek olvasni, maximum ilyenkor, nyáron, mikor nincs az az égtelen rohanás, hogy mindent időben megcsináljak, minden házit és beadandót időben elkészítsek. Bár azért ilyenkor is előfordul (mint például mostanság), hogy nincs időm otthon olvasgatni, mert van kb. este fél 10, mire le tudom tenni a kis hátsómat valami kényelmesebb bútorra.

Az időm nagy részében buszon olvasok. Már 10 éve napi szinten buszozom (falun lakom, de Pécsen tanulok és dolgozom), a korosztályom szinte már nem is buszozik, mert ők már végeztek a sulival, szóval az utazóközönség jóval fiatalabb nálam, akikkel már nem találom a közös hangot, ezért más foglalatosságot kell keresnem a beszélgetés helyett. Ezért van az, hogy a táskámban mindig van egy könyv, még akkor is, ha nem is biztos, hogy fogok tudni olvasni belőle. Bármikor jól jöhet a buszozás mellett is, mondjuk közbejön egy lyukasóra az egyetemen, vagy valahol várakoznom kell sokat, akkor olvasok.

Még egy időszak/hely van, mikor szoktam olvasni, de az is szituációhoz kötött. Este, lefekvés előtt imádok könyvvel befeküdni az ágyba. Bár ezt csak akkor szoktam, ha nem túl leterhelt a napom, vagyis nem zsong a fejem a nap eseményeitől. Ez a szokás amúgy elaltatáshoz is kiváló, mert negyed óránál többet nem tudok így olvasni, hamar leragad a szemem, de akkor legalább biztosan jót alszom. :)

Majdnem kifelejtettem a legjobbat, a nyaralást. Nah, akkor van az, mikor tényleg napi időtöltés nálam az olvasás, és mondjuk a strandon kifejezetten élvezet olvasni. Vagy kiülni a teraszra, ahol nagyon meleg van, mert hát a meleg az jó, nekem sosincs vele semmi bajom. :)

Carol Shields - Jane Austen

2011-08-18T21:19:00.003+02:00

A kiadó honlapján lévő tartalom:

Sokat halljuk, hogy a napjainkban reneszánszát élő Jane Austen magánélete unalmas volt, ám ez nagy tévedés. Elmezavar, árulás, többszöri költözés, törvénytelenség és lányszöktetés zavarták meg életét. A fiatal Jane falta a korabeli ponyvákat, álnéven olvasói leveleket irkált a lapoknak, „gyűlölöm és szeretem” kapcsolat fűzte nővéréhez, és alig tizenkét órával azután, hogy odaígérte kezét egy dúsgazdag birtokosnak, váratlanul felbontotta az eljegyzését. Austen kitűnő érzékkel formálta át életének hétköznapjait zseniális regényekké.
Az amerikai Carol Shields, a páratlanul népszerű írónő művein keresztül tárja a rajongók elé, milyen volt és hogyan élt a Büszkeség és balítélet, az Értelem és érzelem, a Meggyőző érvek és A klastrom titka titokzatos szerzőnője, akinek könyvei ismét bestsellerek lettek világszerte.

Olvasás után:

Szerintem a fülszöveg túloz. Mindent összevetve elég unalmas élete volt Jane Austen-nek, de ha nem így lett volna, lehet meg sem születnek a könyvei. Ez a sok minden, ami történt vele, életének 42 évében történt, ami arányos elosztva nem túl sok. Ettől függetlenül ez, az életéről szóló leírás nagyon részletes és izgalmas volt.
Mindig is érdekelt, főként az utóbbi időben, hogy hogy válik valaki íróvá. Ez a könyv pedig mintapéldánya ennek. A legrészletesebb leírás pont azé a korszaké, amikor bontogatja a szárnyait, felolvassa a családjának, kikéri mások véleményét, hogy mégis megtudja, tényleg olyan jó-e a műve, mint ő gondolja - ugyanis neki magának nagyon tetszettek az irományai. A későbbi évek szinte csak úgy rohannak, mikor már tényleg a könyvek kiadásáról szól az élete, és már a közönségnek akar megfelelni, aki viszont nem tudja, ki írhatja ezeket a regényeket, mert névtelenül jelenteti meg. Utólag szerintem bánta is, hogy nem tett szert hírnévre, mert akkor esélye lett volna más írókkal is megismerkedni, ugyanis ez nagy bánata volt, hogy egyetlen írót sem ismert, akivel a szakmáról tudott volna beszélgetni.
Egy nagyon furcsa dolog volt egyébként ebben a könyvben. Carol Shields úgy beszélt a Jane Austen által alkotott karakterekről, mintha azok is élő személyek lennének, akik maguk irányítják a sorsukat. Ez egy igen érdekes meglátás, mert hát az írónő teremti őket, mégis úgy beszél róla, mintha Jane Austen barátai lettek volna. Volt akit jobban kedvelt, volt akit kevésbé. Ez számomra furcsa, mintha maga az írónő sem tudná elválasztani a képzeletet a valóságtól. Ez nem volt szimpatikus.
Összességében egy nagyon alapos és pontos korképpel rendelkező műről van szó, amit minden rajongónak és nem rajongónak muszáj elolvasnia. :)

Szakmába vág

2011-08-09T18:03:00.003+02:00

Olvasás 7 hete - Hatodik hét

Az iskolai irodalomórák bátorítanak vagy tántorítanak? Miért olvasnak egyre kevesebbet a fiatalok? Mit olvastatnál az ifjúsággal?

Leendő magyartanár lévén muszáj volt ezt a témát választanom erre a hétre, hogy kifejthessem egy kicsit bővebben a nézeteim. :) A kérdés igen összetett, úgyhogy minden részére igyekszem válaszolni.

Az irodalomórák abszolút tanárfüggőek. Mostanában elterjedt a 'new wave' az irodalomtanárok körében, hogy mégis hogyan lehet közelebb hozni a diákokhoz a régen íródott műveket. E módszer sikerességét nem vitatom, mert láttam nem egyszer, hogy hasznos lehet, de úgy gondolom, hogy egy tanár akkor is lehet jó irodalomtanár, ha nem újhullámos. Nem egy olyan esetről hallottam, mikor a tanár a régi, 'jól bevállt' módszerrel dolgozott és a diákjai rajongtak érte, ezáltal az óráiért és a tantárgyáért is. Szóval visszakanyarodva a kérdéshez, egy irodalomóra akkor bátorít vagy tántorít, ha a tanár személyiségéből ez adódik. Ezzel viszont az a legnagyobb baj, hogy az ilyen tanári stílust megtanulni nem lehet, ez vagy van, vagy nincs...

Nézzük csak, miért is olvasnak keveset a fiatalok. Sokan mondják, hogy a 21. század egy elvadult időszak, főleg a kamaszok életében hoz komoly változásokat, már csak a számítógép, az okostelefon érdekli őket, nem pedig olyan esemény, mint például Rómeó szerelmi vallomása. Ebben nyilván van valami, hiszen manapság már praktikus is megtanulni a számítógépet, így nem árt, ha azt már kicsi kortól ismeri az ember, mert akkor sokkal könnyebben megy. Viszont szerintem a probléma nem innen eredeztethető. Valamikor (amire még nem tudtam rájönni, hogy mikor is) az emberek egyre kevésbé érdeklődtek a könyvek iránt, és mikor szülőkké váltak, az már meg sem fordult a fejükben, hogy a gyereküknek is meséljenek arról, milyen jó dolog az olvasás, mennyi érdekes és vicces dolgot lehet 'megtanulni' belőlük. Ha pedig egy gyerek úgy nő fel, hogy a szüleitől szinte semmit nem hallott a témáról (bár esetleg a szülők olvasnak, de az olyan felnőttes dolog), akkor őt nem fogja érdekelni. Ezzel az egésszel a legnagyobb baj, hogy a probléma saját magát generálja. Minél több ilyen figyelmetlen szülő csak minél több olvasásmentes szülőt fog megalkotni, és így tovább. Magyarán kiment a divatból az olvasás. Már nem menő elolvasni a kötelezőket, talán még a Pál utcai fiúkat, mert az vicces, de ennél többet már nem, minek, elolvassuk a rövidítését, vagy megnézzük filmen. Már ha a szülő legalább felveti ezt a lehetőséget a gyereknek, mert sajnos sok helyen még ez sem hangzik el. Pedig az alapműveltségbe szilárdan beletartoznak az iskolában tanult klasszikusok, sokan pedig még azok tartalmát sem ismerik. Azt hiszem, erről a témáról még órákat tudnék írni, úgyhogy inkább itt befejezem.

Az utolsó kérdés, hogy én mit olvastatnék. Nyilván a klasszikusokat, mert azok valamiért csak klasszikusok lettek, és legalább (ha fogcsikorgatva is), de igenis ismerje őket az a diák, aki a 'szárnyaim alól repül ki'. Emellett, a választható részben olyan műveket olvastatnék, amik nekem tetszettek. Nem egoizmusról van itt szó, vagy hogy nekem sokkal jobb az ízlésem másoknál, hanem arról, hogy a tanár rajongása egy mű iránt felkeltheti az érdeklődést a diákban, hogy mégis mi az, ami megfogta az ő tanárát, ezáltal jobban meg tudja ismerni - az pedig nem kérdés, hogy a diákok mindig szeretnék a tanárjuk nem tanári énét is megismerni, vagy legalább is valami hasonlót tapasztaltam eddig. Ha pedig véletlenül még neki is tetszene az a mű, akkor már el lehet indítani egy irányba, hogy saját maga szórakoztatására olvasson, és akkor már eljutottunk oda, hogy legalább olvas. Igen, tudom, lila köd, majd felébredek, de azért egy próbát megér. ;)

Jostein Gaarder - A történetárus

2011-08-07T17:26:00.003+02:00

A kiadó honlapján lévő tartalom:

Vannak írók, akik kifogynak belőlük, neki azonban állandóan új ötletek jutnak az eszébe. Már az iskolában virágzó kereskedelmet folytat: dolgozatokat cserél édességekre, később a lányok csókjaira. A tapasztalat, miszerint a lányok szeretik a meséket, egész életében elkíséri. Mégis abszurdnak tartja a gondolatot, hogy író legyen belőle. Nem vágyik a nyilvánosságra. Úgy dönt, megmarad az irodalom szürke eminenciásának, történetárus lesz. Ez az üzleti ötlet egészen új, a siker hatalmas.

Olvasás után:

Fura egy könyv, meg kell állapítsam. Olyan szempontból különleges számomra, hogy az első olyan olvasmányom, amely főszereplőjét, elbeszélőjét kifejezetten nem kedveltem. Egy arrogáns fickóról van szó, aki már gyerekkorában is többre tartotta magát a korosztályánál, hát még felnőtt korában! És ez a fölényeskedő hangnem az egész könyvön végig érződik, ami számomra kifejezetten ellenszenvessé tette.
A tartalom alapján a történetet sem ilyennek képzeltem, olyan hétköznapi volt, pedig a fülszövegben egy kicsit olyan varázslatosság érződött, de lehet, hogy csak én értettem félre valamit.
Gondolnánk, hogy a történetárusról lehet mesélni úgy is, hogy a történeteit nem hallgatnánk meg, de sajnos nem. Elég sok történet van leírva benne, melyek a főhős fantáziája által születtek, amik nekem olyanok voltak, mintha egy mesekönyvet olvasnék, nem pedig egy regény-alapanyagot. Pedig állítása szerint az írók remek regényeket írtak belőle, nekem viszont már a Panina Manina nevű hősnő nevétől viszolyognom kellett.
Összességében én többet vártam ettől a könyvtől, de az is lehet, hogy már túl sokat beleképzeltem és emiatt kellett csalódnom.

Ha írnék

2011-08-04T06:41:00.008+02:00

Olvasás 7 hete - Ötödik hét

Milyen könyvet írnál legszívesebben?

Ha egyszer könyvet írnék, akkor azt nagy valószínűséggel magamról írnám. Egoizmus ide vagy oda, úgy gondolom ez az egyetlen téma, amiről hitelesen tudnék nyilatkozni. A fantáziám annyira nem szárnyal, hogy egy olyan könyvet alkothatnék, ahol minden részletet korrektül össze tudnék rakni, meg hát annyira járatos sem vagyok egyik témában sem, hogy bennfentesként számolhatnék be róla. A saját történetem pedig előfordulhat, hogy másokat is érdekelhet, legalább is én személy szerint szeretem a hétköznapi emberek hétköznapi történeteit olvasni, mert azokból lehet igazán tanulni, vagy következtetéseket levonni, tapasztalatokat gyűjteni.

Most hirtelen más eszembe sem jut a témáról, röviden, tömören kifejtettem a lényeget, még talán annyit elmondanék, hogy az egyetemen egyszer kellett írnom novellát, és természetesn itt is saját magam témája voltam, amit ITT el is lehet olvasni.

Tapasztalataim a moly.hu-ról

2011-07-31T20:42:00.002+02:00

Olvasás 7 hete - Negyedik hét

A Moly.hu könyves közösségi oldal népszerűsítése

Elég régen hallottam már a moly.hu könyves közösségi oldalról, de sokáig húzódoztam tőle, mondván már rengeteg közösségi oldalon vagyok fent, nem hiányzik nekem még egy. De mikor már a második legjobb barátnőm (akiről egyébként nem is sejtettem volna - @czanita) kérdezte meg, hogy miért nem vagyok fent a honlapon, akkor egy váratlan pillanatban regisztráltam. Az elején nem nagyon fogtam fel a lényegét az egésznek, azt hiszem, főleg azért, mert kevés embert figyeltem, így nem is tudtam, mi a lényeg. De mikor már beindult a biznisz, akkor sokszor már alig vártam, hogy gépközelbe kerülhessek és újra megnézhessem, kinek milyen könyves élményei voltak.

Az egyik barátnőm (@zakkant) által eljutottam már az elején két moly-talira is, és meglepő élményekben volt részem. Olyan emberek ültek le a kis asztalunkhoz, akikről elsőre, azt hiszem, nem gondoltam volna, hogy valaha is szóba elegyednénk, de annál a bizonyos asztalnál kezdettől fogva megvolt a közös téma, ami összehozott bennünket. Ezekben az emberekben a közös téma mellett nagyon pozitívan is csalódtam, egészen új horizontok nyíltak meg előttem, melyek igazán személyiségfejlesztő hatással voltak rám.

De hogy ne csak magamról beszéljek, valami moly-fényező dolgot is kellene írnom. Az alig 1 éves tagságom alatt észrevettem egy fontos dolgot: a moly-barátok figyelnek egymásra, sőt nem csak az ottani emberekre figyelnek, hanem azokra, akik potenciális moly-tagok. Itt arra gondolok, hogy próbálunk észleléseket létrehozni, ami azzal jár, hogy a városban, iskolában, munkahelyen, tömegközlekedési eszközökön pásztázzuk az embereket, hogy ki olvas, mit olvas, és ha találtunk ilyet, akkor máris valamilyen kapocs köt össze bennünket: az olvasás szenvedélye.

Szabó Magda - Drága Kumacs!

2011-07-22T14:26:00.007+02:00

A kiadó honlapján található fülszöveg:

Annak idején, 1960 körül Hermann Hesse fedezte fel Szabó Magdát a nyugatnémet Insel könyvkiadónak, s így közvetve a Nyugatnak, a nagyvilágnak. Szabó Magda számára akkor és később is, a korabeli magyar kultúrpolitikának a „tiltás, tűrés, támogatás” hármasszabályával jellemzett viszonyrendszerében roppant fontos volt a külföldi ismertség, a nyugati visszajelzés, amely nemcsak az irodalmi életben, hanem egzisztenciálisan is valamiféle védettség- és biztonságérzetet adott neki.

Részben ez is indokolhatja, hogy a leghosszabb, leghűségesebb, legbizalmasabb barátság – az Ókút-beli Agancsos mellett – egy külhoni magyar irodalmárhoz, műfordítóhoz, kritikushoz, a Neue Zürcher Zeitung munkatársához, Haldimann Évához fűzte. Persze ebben fontosabb körülmények is közrejátszottak: a nagy műveltségű, kifogástalan ízlésű, ízig-vérig európai barátnőt Szabó Magda rokon léleknek érezte; nemhiába írja neki egy helyütt: „rengeteget gondolok Rád, és néha eltűnődöm, milyen érdekes, hogy Neked semmit se kell és kellett soha magyarázni, mindjárt megértetted a játékaimat, mintha a kishúgom volnál...”

Több évtizedes kapcsolatuk során csak nagy ritkán találkoztak személyesen. Érintkezésük legfőbb eszköze a levelezés volt. Az itt közreadott, 1970 és 2005 között keletkezett százhatvanöt levélből jól látható, hogy Szabó Magda a négyszemközti beszélgetés megfelelőjeként használta a kommunikációnak ezt a formáját: kendőzetlen nyíltsággal, őszinte fájdalommal vagy éppen sugárzó derűvel számolt be mindarról, ami történt vele és körülötte, hétköznapi életéről, utazásairól, betegségeiről, közéleti szerepéről, egyházról, pályatársakról, az irodalmi életről a rendszerváltás előtt és után, sikereiről és az őt érő méltánytalanságokról, imádott férjéről, Szobotka Tiborról, kedvenc kutyáiról-macskáiról, egyszóval bármiről, ami csak barátok közt felmerülhet. Ezekben a levelekben – ahogy Haldimann Éva írja – „benne van az egész élete, hiszen ebből a zseniből csak úgy folyt a téma és a szó”.

Olvasás után:

Nagyon tömör és nagyon sok. A végére már untam, mert sajnos a folytonos megszakítások miatt nagyon sokáig tartott elolvasni, és a végére már másra vágytam. Emiatt egy kis lelkiismeret-furdalásom is van, mert amúgy nagyon élvezhető és kellemes olvasmány, és valóban olyan, amiből elég jól bele lehet látni egy írónő lelkébe.
Sajnos majdnem az egészet átszövi a gyász, hiszen a kettejük barátságának elején meghal Szobotka Tibor, a férj, és az írónő nem hajlandó élni nélküle, legalább is nem boldogan. Éveket szentel annak, hogy a férje idő utáni elismerése végett összetegye az életművét, amit maradéktalanul sosem sikerül neki, de igyekszik. Mekkora bánat lehetett benne amiatt, hogy látja, a közönség csak a férje halálhírére figyel fel, akiről ő tudta, hogy mekkora író, ráadásul állította mindig is, hogy nagyobb, mint ő, csak neki valahogy jobban jöttek össze a dolgok. A férjének az élete viszont a megnemértettség miatt keserűen telt és a jó híreket vele már csak a temetőben közölhette. Nem is értettem, ezt hogy tudta elviselni és feldolgozni.
Ami még megfogott a levelekből, az az, ahogyan a rendszervált(oz)ást leírta. Kislány voltam még akkor, nem emlékszem semmire az akkori kemény világból, de Szabó Magda a saját történetén keresztül elég valósághűen láttatja. Idősebb éveire konkrétan annyira leszegényedett, hogy komolyan meg kellett fontolnia, mikor milyen élelmiszert vesz meg. Azért ez eléggé elszörnyesztett... Azt gondolnánk, egy jól menő írónak rengeteg pénze van, ami valószínűleg így is van, de nem biztos, hogy Magyarországon. Szóval ez a pálya is megfontolandó...
Aki szeretné megismerné az igazi Szabó Magdát, az ki ne hagyja ezt a könyvet, de egy valamire érdemes figyelni: Szabó Magda már idős volt, mikor ezt írta, ezért a könyvet érdemes idősebb fejjel olvasni ahhoz, hogy valóban mindent megértsünk, ami benne szerepel. (Igen-igen, nekem sem most kellett volna ezt olvasnom, hanem jó pár évvel/évtizeddel később.)

Hangulataim

2011-07-20T07:29:00.003+02:00

Olvasás 7 hete - Harmadik hét

Mi alapján választod ki a következő olvasmányod?

Nem vagyok túl követhető ebben a kérdésben. Mindig az aktuális hangulatomnak megfelelő könyvet választom ki. Ezek a hangulataim is könyvekhez köthetőek, van például szépirodalmas hangulatom, romantikus hangulatom, tudományos hangulatom, ponyvahangulatom, ilyesmik. :D Egy-egy ilyen hangulat általában egy adott könyv elolvasásáig tart, mert addigra ki is elégítődik egy ilyen hangulatom. Ritkább esetben - ha nagyon jó az adott könyv -, akkor ez a hangulat elhúzódhat még egy könyv erejéig.

Nemrég pont így jártam, elolvastam Szabó Magdától Az ajtót, és annyira tetszett, hogy még több Szabó Magdát akartam, ezért elkezdtem a Drága Kumacsot is. Ezzel viszont már kicsit megcsömörlöttem, mert iszonyatosan hosszú, és most egy kicsit elég volt Szabó Magdából, most nagyon mást akarok olvasni. Például valami könnyedebbet, ponyvát vagy romantikust. Mondjuk az is biztos, hogy valami vékonyabb könyvet fogok levenni a polcról - és ebből az is következik, hogy nálam a vastagság is kiválasztási szempont. Tehát Dan Brown is várat még magára...

Sorozatok

2011-07-13T11:16:00.003+02:00

Olvasás 7 hete - Második hét

Sorozatok: olvasol-e, gyűjtesz-e sorozatokat?

Nem kedvelem a sorozatokat. Már csak surmóságom miatt is: nagyon költséges beszerezni minden darabját, kivétel ez alól, mikor el tudom intézni szülinapi ajándékként, vagy ilyesmi. Magamtól szerintem nem kezdenék el egyet sem.

Szerintem olvasni sem sokat olvastam sorozatot, most hirtelen 2 jut eszembe. Az egyik a Napóleon menyasszonya - Napóleon felesége - Adieu, Bonaparte trilógia, de ebben az volt a jó, hogy minden könyvet egyszerre megkaptam, így nem volt az az éktelen várakozás egy-egy rész között.

A másik ilyen - sokan biztos tudják rólam - a Twilight volt, ami viszont megőrjített. Már sokat hallottam róla, ezért egy netes, elég csúnya fordításban elkezdtem olvasni. Az első két résszel így végeztem, de elmondani nem tudom, mennyre zavart a sok hiba és a csúnya fogalmazás benne. Szerencsére a második résszel pont akkor végeztem, mikor megjelent magyarul a harmadik rész, egyből meg is vettem, tehát a sorozat megvételét a harmadik résszel kezdtem. :D Elég gyorsan végeztem vele, és a nem hivatalos fordítások ez annyira tetszett, hogy elhatároztam a negyedik részt nem fogom nem hiteles forrásból olvasni, hanem kivárom a negyedik könyv megjelenését. És akkor itt kezdődött a hihetetlen várakozás, tényleg őrjítő volt. Mikor végre beszereztem, pillanatok alatt el is olvastam és akkor meg az volt a rossz, hogy vége van. Többet nem fogok kapni ebből a sorozatból, pedig kb. másfél évig végigkísérte az életemet.

Amondó vagyok, nem jó sorozatot olvasni, úgyhogy ezentúl próbálom is magam távol tartani tőlük.

Aki elindított

2011-07-09T19:41:00.007+02:00

A moly.hu-n elindított programban szeretnék én is részt venni, ezért most 7 hétig születnek olyan rendhagyó bejegyzések, amik az olvasási szokásaimról, véleményemről szólnak. Kezdődik is.
---------------------------------------------------------------

Ki adott először könyvet a kezedbe? Kinek a hatására kezdtél el olvasni?

Legelső könyvem, amit az iskolától függetlenül olvastam Mary Poppins volt. És hogy ki is adta a kezembe? Nem más, mint édesanyám, akinek nem sokat kellett győzködnie, hogy elolvassam, csak el kellett mondania pár hasznos információt a könyvről: neki kislánykorában ez volt az egyetlen könyve, ráadásul neki is ez volt az első. És ugyebár egy kislány mindig szeretne hasonlítani az anyukájára, ezért belefogtam.

Valószínűleg már akkor nagyon tetszett, hogy ő mennyire beletemetkezik egy-egy könyvbe, néha el is csíptem, mikor édesapámnak mesélt róla, hogy most milyen érdekeset olvasott és ez imponált nekem. :)

Azt kell mondjam, hogy most már valószínűleg túlnőttem a mesteremen, mert míg Anyu sokszor olvas Nora Roberts-et vagy Danielle Steel-t, addig én egy olyan könyvet nem tudnék elolvasni, inkább valami komolyabbat, aminek mélyebb mondanivalója van. Ettől függetlenül rajongásunk a könyvekért közös, közösen nézegetjük az akciókat a könyvesboltokban, vagy az internetes könyváruházakban.

Gabriel Garcia Márquez - Baljós óra

2011-06-13T09:19:00.006+02:00

Fülszöveg:

A rothadás bűze lengi be a híres-nevezetes Macondótól nem messze fekvő falut, amely a kolumbiai polgárháború után néhány évvel látszólag békésen szunnyadozik. Ezt a feszült csendet, a baljós nyugalmat zavarják meg a rejtélyes falragaszok, amelyek reggelente megjelennek itt-ott a házak falán, s bár titkot nem árulnak el senkiről csupa olyasmit tesznek közhírré, ami már úgyis jó ideje közszájon forog –, ezek a falragaszok indítják el az események végzetes láncolatát. „Nem a falragaszok okoznak álmatlanságot az embereknek, hanem a falragaszoktól való félelem” – mondja az egyik szereplő, s lassanként azt is megtudjuk, mi is táplálja igazából a falubeliek félelmeit: a rothadás bűze (melyet egy bozótban fennakadt tehén áraszt) már-már emberi alakot ölt, amikor az elöljáró, a véres polgárháborúban győztes új hatalom helyi képviselője rászabadítja a terrort a falura.

Olvasás után:

A Száz év magány magávalragadósága után döntöttem úgy (csak úgy hirtelen, mikor megláttam a könyvtárban), hogy érdemes lenne más könyvet is olvasni Márqueztől, ezért esett a választásom erre a könyvre - és persze még a rövidsége miatt is. Most ilyenre vágytam.

Nem egészen olyan lett, mint amire számítottam. Már a cím is felkeltette az érdeklődésem amúgy, de egy elejtett megjegyzésen kívül nem tudtam kötni a történethez. Viszont az a megjegyzés tényleg annyira semmitmondó volt a történet szempontjából, hogy nagyon.
A szereplőkkel is voltak bajaim. Míg a Száz év magányban több kedvenc szereplőm is volt, itt egy sem, sőt, utáltam őket. Mindegyik nagyon ellenszenves volt, bár sejtem, hogy pont ez volt a cél. Csak felvetődik bennem a kérdés, hogy miért? Nincs konkrét főszereplő sem benne, akihez kötődnénk, bár az elöljárónak kitűntetett szerepe van, viszont érdekes vele kapcsolatban, hogy a mű 2/3-ánál jutott eszembe, hogy nem ismerem a nevét. Ő egy teljesen név nélküli szereplő. Máskor máshol találkoztam már olyannal, hogy nem rögtön derül ki a (fő)szereplő neve, de a történet előrehaladtával valamilyen úton-módon tudomásunkra hozza az író, viszont Márquez ezzel totálisan szembemegy. Ebből a szempontból a mellékszereplők kezelése is érdekes. Szinte minden alkalommal (ami engem külön idegesített) nem is vezeti be az új szereplőt, hanem csak közli a nevét, és hogy mi történik vele. A nevek tengerében időnként el kellett gondolkodnom, hogy róla vajon olvastam-e már, vagy sem. A mű végéig jönnek új szereplők, és valakit e módon ismerünk meg, valakit meg a főszereplőhöz hasonlóképpen: nincs neve, csak beszél róla, mit cselekedett.
Ha a regény légkörét kellene jellemeznem, egy szóval tudnám megtenni: gusztustalan. Ahogy leírja a színeket, főként a szagokat, tapintásokat, az emberek hozzáállását, gondolatait, viselkedését, és főként azokat a tevékenységeit, amikről nem szoktunk beszélni, szó szerint gusztustalanságról van szó. Emiatt egyébként többször el is ment a kedvem tőle.
A történetet /sztorit tekintve: nincs. Kerek egy hetet ölel fel a regényidő, amikor is elkezdődik ugyan valami, amitől a falu retteg, de az egy hét leteltével magától megszűnik, és a falu újra fellélegezhet. Ezalatt az egy hét alatt pedig történik mindenféle (rossz) dolog, ami általában egy faluban meg szokott történni, váltogatva a nézőpontkat a szereplők között. Ez a váltogatás egyébként teljesen véletlenszerűnek hat.
Szerintem Márqueznek egy célja volt ezzel a regénnyel: az olvasó elgondolkozzon rajta, hogy mi is volt Márquez célja ezzel a regénnyel. Tényleg, ez csak egy jó vicc lehetett tőle. :) Én még nála absztraktabb írót nem nagyon olvastam, azt hiszem. Most már csak a Szerelem a kolera idejént kellene elolvasnom, és nagyjából teljesen képbe kerülnék őt illetően. :)

Múzsa lettem

2011-06-10T10:51:00.002+02:00

Képzeljétek, múzsa lettem. Nemrég kaptam e tényről az e-mailt, csak eddig nem volt időm (zárószigorlat magyarból) megírni ezt itt. :)

Emlékeztek még, hogy tavaly az egyik postomhoz a könyv írója is kommentált? Ez Az utolsó magyartanár feljegyzései című postom volt az, aki nem ismeri, kattintson rá, érdemes, ugyanis az utána lévő post már az írótól kapott levelet tartalmazta, ami szintén érdekesre sikeredett. Ezek után egy évig semmi sem történt az ügyben, de a napokban kaptam egy e-mailt, amiben kiderült, hogy múzsa lettem, pont ennek a postnak a kapcsán.

Tavaly indult a A 12 legszebb magyar vers konferenciasorozat, melyben felkérték Dreff Jánost, hogy vegyen részt a Ki viszi át a Szerelmet-állomáson, amiből nemrég jelent meg az előadást tartalmazó kötet, ugyan a honlapon (www.12legszebbvers.hu) még nincs fent, de az az, ami az én szemszögemből érdekes. Várni fogom és majd el is olvasom, talán majd még abból is lesz egy bejegyzés itt. :)

Szabó Magda - Az ajtó

2011-05-11T19:27:00.005+02:00

A kiadó honlapján talált szerzői szavak a műről:

A mindig is mitológiai személyiségnek érzékelt Emerenc aztán megtette első csodáját: az első kiadás megjelenése utáni héten már nem volt kapható története, a könyv üzenetét, amelynél magánabb magánügy igazán nem volt elképzelhető, személyes ügyüknek vállalták fel azok, akik az írót élete minden buktatóján átsegítették: az olvasók. A sepregető öregasszony, aki ha teheti, mindenki útjából el iparkodott seperni a bajt, veszedelmet, áthágta a magyar határt, alakját éppúgy ismerik német földön, mint az Északi-tengernél vagy Svájcban, a Columbia Egyetem Kelet-európai Arcképek sorozatából holdtükör arcába nézhetnek az olvasni szerető New York-iak. Lakásomat vadidegenek keresik fel miatta, állnak az erkélyemen, ahonnan még látni egykori otthonát, kértek tőlem már fényképet róla és valami emléket Viola kutyáról. Az Európa Könyvkiadó is nyilván Emerenc ösztönzésére döntötte el, hogy mikor újraindítja a szerző életműkiadását, nem a pályakezdő Freskó megjelentetésével teszi, amikor az arénába visszatért fiatal író szenvedélyének lángjai először lobbannak a higgadttá modulált mondatok között, hanem Az ajtó-val, amely alkotója jelenlétét harmincnégy nyelven igazolja vissza a nemzetközi könyvpiacon.

Olvasás után:

Hirtelen felindulásomban kezdtem el olvasni, ugyanis meguntam Proust-ot és valami jobbra vágytam, és ezt maximálisan meg is kaptam ettől a regénytől.
Szabó Magdától ez előtt az Abigélt és a Für Elise-t ismertem, de azok is annyira tetszettek, hogy muszáj volt tovább olvasnom. Az ajtóról csak a címét hallottam, illetve, hogy jó, de igazából még azt sem tudtam miről szól. Nem is akartam utána nézni, legyen meglepetés, gondoltam, és lett is, és nagyon pozitív meglepetés.
Emerenc alakja valami fantasztikus. Nem is tudom ennél jobban körülírni. Azt nehezen értem meg, hogy az ismerősei miért szerették ennyire, mert egy ilyen személyiséget elképzelni jó dolog, de élőben szerintem nagyon meghökkentő lehet. Fura mód az egész regény alatt a Mamámra emlékeztetett, aki már ugyan nem él, és sajnos felnőtt fejjel nem is ismerhettem. Annyiban hasonlítanak egymásra, hogy neki is voltak néha olyan kijelentései, amiket sosem tudtam értelmezni teljesen, mert valószínűleg a világképe volt olyan, a szeretetét is különös módon mutatta ki mindig, bár sosem olyan 'állatiasan', mint Emerenc. Mamám nála emberibb volt, de ugyanolyan merev személyiségszerkezettel rendelkezett, mint Emerenc. Sőt, külső leírásában is nagyon hasonlíthatott rá. A 'falusi' dolgairól már nem is beszélve, bár mi nem vagyunk hajdúságiak, de az ormánságban is hasonlóak a szokások, úgy vettem észre. Ezen dolgok miatt úgy érzem, nagyon közel áll hozzám a könyv, kicsit nosztalgiáztam vele és azt hiszem, ez kellett nekem.
Viszont nem csak Emerenc személyiségében találtam meg egy hozzám közel álló ismerős személyiségét: Violában is. Viola annyira részletesen kidolgozott, és olyan okos, hogy egyből a mi kutyánkra asszociáltam róla, Blökire. Ő az első olyan kutyánk, akinek 'látszik' a lelke, pont úgy, mint Violának, és feltűnő a hasonlóság, főleg ahogy ezt az írónő leírta. Tényleg fantasztikus.
A Für Elise elolvasása után annyira sajnáltam, hogy Szabó Magdának a folytatást már nem sikerült megírnia, mert a gyermekkora után ugyanannyira kíváncsi lettem volna rá felnőtt nőként, ahogy íróvá válik, illetve úgy unblock mindenre. Ebben a könyvben legalább kaptam egy kis szeletet az írói pályafutásából, pont azt az időszakot, mikor kezd nagyon híres íróvá válni, és ez, magyarszakos múltamra való tekintettel, nagyon tetszett nekem.
Olyan sok gondolat kering még bennem, de egyszerűen nem tudom őket megfogalmazni, azt hiszem ilyen is egy jó könyv hatása.
Kis kitekintés: Amint befejeztem Az ajtót, neki is álltam egy másik Szabó Magda könyvnek (ebből nem elég még), a Drága Kumacs!-nak és meglepődtem, hogy pont ott kezdődik, ahol Az ajtó befejeződik. Szerencsére azért még Emerencet is megemlíti benne, kiderül a valódi neve is, illetve hogy milyen az élet a halála után: a kutya hogy éli meg, és hogyan boldogul Emerenc utódja, illetve hogy nem. És ami még dupla öröm a számoma: újabb szeletet olvashatok el Szabó Magda életéből.

2 éves statisztika

2011-05-07T13:48:00.003+02:00

Májusban lett két éves a blogom, aminek köszönhetően most olvashattok tőlem egy kis statisztikát. Ugyanis statisztikamániás vagyok, mindenről szeretek adatszerűen tudni, pláne a saját dolgaimról. A blogomhoz tartozó statisztikát is napi szinten megnézem, hátha történt valami nagy dolog, amíg nem voltam gépközelben. :)

Jöjjenek a számok: A két év alatt
- 5300-an nézték meg a blogom,
- 35 bejegyzés született (ez nem túl sok, valljuk be),
- 55 kommentet kaptam.

A legek:
- A legtöbbet olvasott post: Mikszáth Kálmán - Szent Péter esernyője.
- A legtöbb kommentet kapott post: Az utolsó magyartanár feljegyzései.
- Az a kulcsszó, ami alapján a legtöbben jutottak el a blogomra: könyves blog.
- Az a hivatkozó URL, ahonnan legtöbben jutottak el a blogomra: Google.
- A legtöbbet használt címke: regény.

Remélem a következő évben sokkal többet fogok tudni foglalkozni az olvasással és a blogommal is és a mutatók is szépen növekedni fognak. :)

Dr. Csernus Imre - A férfi

2011-04-22T12:09:00.003+02:00

A kiadó honlapján lévő tartalom:

Amikor ez a könyv készült, körbetelefonáltam egy csomó pasit, akit ismerek. A tinédzserektől kezdve az ötvenesekig valamennyiüknek ugyanazt a kérdést tettem fel: mitől érzik magukat férfinak. A kérdésre, hogy mitől érzik magukat férfinak, a pasik egy jelentős része azt felelte, hogy ezen ők még soha nem gondolkodtak, és ez a kérdés eléggé meglepetésszerűen érte őket… Holott a nők esetében az utóbbi öt-tíz év másról sem szólt, mint hogy definiálják, mi az, hogy nő… Úgy tűnik, ezek olyan dolgok, amelyekről a pasik általában nem beszélnek. Vagy csak nagyon felületesen. Magáról a férfilétről… Azért nem, mert „ez teljesen magától értetődő”, hogy az illető férfi. Fel sem merül, hogy ezt bármi megkérdőjelezhetné…"

Hallgatás után:

A Nő után elég könnyed olvasmánynak véltem ahhoz, hogy néhány házimunka közben betegyem és hallgassam, és jó döntés is volt, így még a házimunka is könnyebben ment.
Azt mindenképpen meg kell állapítanom, hogy ez a könyv sokkal összeszedettebb, mint A Nő, van eleje és vége és a történetekben is látszik, hogy tartanak valahova, vezetve vannak. Így már azért sokkal élvezhetőbb volt.
Tartamát tekintve valamennyire jobban kiéleződött a férfiakra, de még mindig beszélt általánososan az emberi lélekről és rossz döntésekről, lépésekről. Sok mindenről szó esik benne, ami számomra nagyon tanulságos volt, bár ezt eddig is tudtam, csak nem ilyen expliciten, hogy a pasik/férfiak többsége nem beszél érzelmi dolgokról, pláne nem a sajátjairól. Emiatt nagyon sok kapcsolat megy tönkre, hisz nem beszélik meg otthon a dolgokat, hanem másban keresik meg az örömöt, például egy szeretőben. E gondolat kapcsán rájöttem, hogy az én párom nem ilyen. Ő szeret az érzéseiről beszélni, a kapcsolatunk is elég harmónikus, mert mindig elmondjuk a másiknak, mi a gond, vagy mivel nem értünk egyet. Úgy gondolom, hogy erre már lehet építeni, és ez így egy szép jövővel megáldott kapcsolat lesz. Persze, ehhez én is kellek, de azt hiszem, rajtam nem fog múlni.
Ahhoz képest, hogy ez egy könyves bejegyzés, szépen eltértem a témához, de ezek azok a gondolatok, amik a könyv kapcsán eszembe jutnak. Természetesen nem veszem szentírásnak, ami e könyvben szerepel, de aki elolvassa, legalább elgondolkodik a saját életén, és emiatt ez igen hasznos olvasmány.

Jane Austen - A klastrom titka

2011-04-22T12:07:00.002+02:00

A kiadó honlapján lévő tartalom:

A kislánynak csúnyácska Catherine idővel virágzó szépséggé érik, s amikor szomszédjuk Bath városába utazik fürdőkúrára, meginvitálja a kisasszonyt, hogy bevezesse a társasági életbe. Catherine körül nemsokára több udvarló is felbukkan: a hóbortos John Thorpe, a lány új barátnőjének bátyja, valamint a gáláns Mr. Tilney, miközben a kalandvágyó Catherine elindul, hogy felfedje a klastrom titkát…

Olvasás után:

Egyrészt barátnőm folytán sodródtam közel Austenhoz, másrészt pedig azért, mert véletlenül megnéztem pár filmet, melyet a könyveiből készítettek és azok egyszerűen lenyűgöztek. Gyönyörűek és a mondanivalójukba is beleszerettem, vagy még az is előfordulhat, hogy az akkori korba szerettem bele. Ezek után már kezdett nagyon érdekelni, hogy ki is ez a Jane Austen.
Egy hihetetlen akció folytán hirtelen felindulásból megvettem ezt a könyvet. Ha másért nem, hát a szép borítójáért, mert imádom a szép borítókat. :) Márquez után valami könnyed olvasmányra vágytam, így lekaptam a polcról ezt. Már ahogy elkezdtem olvasni "éreztem a kort", amire vágytam, viszont egy idő után annyira túltengett ez bennem, hogy majdnem letettem. Meg is lepődtem volna magamon, mert ilyet azért nem szoktam tenni, sok mindent kibírok, csak hogy lássam, mi fog kisülni belőle a végén. Először azt állapítottam meg róla, hogy unalmas, de rájöttem, hogy ez nálam nem gond, úgyhogy tovább kerestem az okokat, míg a könyv végére (amikor már nem olyan volt) rájöttem: olyan ellenszenves alakokat festett le Austen, hogy viszolyogtam tőlük. Ez pedig egyértelműen egy pluszpont az írónőnek. :)
Tökéletesen tudtam azonosulni a főszereplővel, főbb vonásaink teljesen hasonlóak voltak, így teljesen bele tudtam magam élni a szerepébe, főleg a klastrom szobájában való titok felkutatása közben: én is biztosan ilyen lettem volna. :)
Amiért még kezembe akartam venni Jane Austent, annak oka még az volt, hogy megtudtam, milyen jellegzetes humora van és most már legalább én is tanúsíthatom, hogy tényleg zseniális és nagyon jókat szórakoztam rajta. :)
Még egy pluszpont az írónőnek a happy end leírása: sok író csak meglebegteti az olvasó előtt, hogy milyen jó kis élet vár a főhősökre, itt viszont oldalakon keresztül úszhattam a boldogságmámorban, mert részletes leírást adott. Korábban ilyet még nem tapasztaltam, de nagyon tetszett. Már fontolgatom, hogy mégis melyik regénye legyen a következő.

Gabriel Garcia Márquez - Száz év magány

2011-04-10T08:34:00.007+02:00

A kiadó honlapján lévő fülszöveg (valójában idézet):

A szép Remedios... soha nem tudta meg, amíg e világban élt, hogy megmásíthatatlan sorsa, a lázító nőiesség mindennapos katasztrófát jelent. Valahányszor Ursula tilalmát megszegve az ebédlőbe lépett, páni kétségbeesésbe sodorta az idegeneket. Nagyon is szembeötlő volt, hogy a durva ing alatt teljesen pucér, és senki sem látta be, hogy nem kacérságból borotválja kopaszra tökéletes fejét, s az sem bűnös kihívás, ha a meleg miatt szemérmetlenül feltárja a combját, vagy ha élvezettel szopogatja az ujjait, miután puszta kézzel a szájába rakta a falatot. Azt viszont egyik családtag sem tudta, amit az idegenek tüstént érzékeltek: a szép Remedios valami izgató levegőt, kínzó fuvallatot áraszt, amely órák múlva is érződik mindenütt, ahol megfordult. Szerelmi viharokban edzett férfiak, akik a világ minden próbáját kiállták, megesküdtek rá, hogy még soha nem éreztek olyan gyötrő vágyat, mint amit a szép Remedios természetes szaga vált ki belőlük.

Olvasás után:

Pont ez az idézet, ami fülszövegben is szerepel, a kedvencem... Vannak szereplők, akiket jobban kedveltem a műben, vannak, akiket kevésbé. Remedios a kedvencem volt. De ez tipikusan az a mű szerintem, amiben mindenki találhat magának kedvenc figurát, mert olyan sokan vannak, hogy bőven lehet válogatni. Viszont ahogy ez előny, úgy hátrány is: még sosem olvastam olyan művet, ahol kiderült volna rólam, hogy nem tudom megjegyezni a neveket, vagy kapcsolatokat, vagy egyáltalán egy szereplő létezését. A Buendía-család 100 évében rengeteg családtagról beszélhetünk, de emellett még ott voltak azok a szereplők is, akiknek csak köze volt a családhoz.

Azt hiszem, most el fogok követni azt a bűnt (a blogom felé), hogy nem fogok semmi értelmeset írni erről a könyvről. Fantasztikusnak találom, azóta is folyton azon jár az eszem, de ehhez hasonlót még sosem olvastam és máshol sem tapasztaltam, úgyhogy még csak ott tartok, hogy egyáltalán rácsodálkozom a mágikus realizmusra, mint műfajra. De tény, hogy tetszik, nem nagyon tudtam letenni sem a könyvet, úgyhogy Márquez bácsi számíthat rá, hogy még olvasni fogok tőle. :)

Déry Tibor - Niki

2011-03-09T17:26:00.006+01:00

A kiadó honlapján lévő fülszöveg:

A kisregénynek keretet adó kutyatörténetben az 50-es évek tragikus eseményei elevenednek meg. A megindító történetből a kisebb gyerekek is megérthetik és átélhetik a korai közelmúlt tragikus eseményeit.

Olvasás után:

Egy antikváriumban találtam rá és ott helyben elszégyelltem magam, mikor elolvastam ezt a fülszöveget. Lévén, hogy magyartanárnak készülök, kissé furának éreztem, hogy nem hallottam még soha semmit erről a könyvről, pedig kötelezőnek szokták feladni. Így gyorsan megvettem és pótoltam e hiányosságomat. Bár azon is elgondolkodtam, hogy csak reklámfogás ez a fülszöveg, de akkor viszont nagyon jó. :)
A mű elején nagyon elszörnyedtem. A nyelvezete nehéz, sokszor a jelentéktelen dolgokat oldalakon keresztül mutatja be az író, igazán körmönfont mondatokban, amibe könnyen bele lehet unni. Viszont ha ezen túljut az ember (és jusson túl!), akkor már igazán érdekfeszítő.
A történet elején a kutya perspektívájából látunk, majd a Pestre költözést követő időszakban egyre többet látunk az emberek szemszögéből, hiszen az akkori politikai helyzetet egy kutya szemszögéből bizony elég nehéz lenne bemutatni. Innen kezdett számomra érdekessé válni, egyre többet megtudtam, össze tudtam rakni az ok-okozati dolgokat, végre lett benne ráció - hiszen addig, egy kutya fejével gondolva, nem sok ráció volt az emberek viselkedésében és cselekedeteiben.
A könyv végére már nagyon azt akartam, hogy jól végződjön, nagyon sok szenvedés lett leírva benne, de nem mondhatjuk, hogy pozitív a befejezés. Mármint ha kutya nélkül íródott volna a történet, akkor pozitívnak mondanánk, de úgy, hogy a kutya kvázi a főszereplő, úgy már tragikus a vég. Így viszont a gazdái számára is negatív, tehát végül is az emberi sztori is negatív lett ezáltal. Érdekes.
Elgondolkodtam rajta, hogy adnám-e kötelezőnek. A nyelvezete miatt csak idősebb korosztálynak, és még az is lehet, hogy csak emelt szinten, hiszen azok az elemzési szempontok, amik alapján érdekes lenne megfigyelni, már nem tartoznak középszinthez. Bár ha létezne egy irodalom iránt érdeklődőbb osztály, ott bevethető lenne.