imbisz

Kekszüzem

noreply@blogger.com (Frau Paprika) — Mon, 19 Jan 2015 13:09:00 +0000

A cím nem véletlen, mostanában valóban gyakran sütök kekszet, mindenféle lisztből és mindenféle plusszal, sósat és édeset egyaránt. A kekszteszt végrehajtója pedig Marci, aki kétévesen már magas szinten áll ebben a dologban, nem kertel, szépítget, gondolkozik. Az majd később jön. Most eszi vagy nem eszi. Vagy még rosszabb. Amikor karácsony előtt nem is tudom, mit gondolva, sütöttem kekszet csak és kizárólag tökmaglisztből, és kevertem hozzá, hát persze hogy tökmagot, nos akkor rám nézett, majd kiköpte. Megértettem. Azért ne aggódjanak, ilyen furcsa és meggondolatlan ötleteim csak ritkán támadnak. Ritkábban, mint régen.

Az alábbi két recept még karácsonyi ajándéknak készült, és már most szólok, hogy nem jegyzeteltem, és hát azóta bizony eltelt, nem is számolom mennyi nap. Szóval ha úgy érzik, valamin illene változtatni, ne habozzanak, és szóljanak bátran.

Az áfonyás keksz a már megszokott alapreceptből készült, esetében nyugodtabb a lelkiismeretem, a második viszont speciális igényekre, alacsony szénhidráttartalommal, ott már egy hangyányit bizonytalanabbak az emlékeim, de azért bízom és bízzanak.

Itt a vége, kekszet sütünk.

Kókuszos-vörös áfonyás keksz

20 dkg liszt

10 dkg vaj

1 tojás

1 ek kókuszreszelék

5 dkg vörös áfonya

nádcukor

A lisztet, a vajat és a tojást egy tálban összedolgozzuk, hozzáadjuk a kókuszreszeléket, az összevágott vörös áfonyát és nádcukrot ízlés szerint. A tésztát gombóccá gyúrjuk, kettévágjuk, majd belisztezett deszkán két hengert formázunk belőle, fóliába rakjuk őket, és legalább két órára hűtőbe rakjuk.

Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, a hengereket kicsomagoljuk, és kb. fél centi vastag szeletekre vágjuk, majd a tepsibe rakjuk őket. A kekszet 180 fokos sütőben (légkeverés) kb. 10-12 perc alatt megsütjük.

Kókuszlisztes keksz karácsonyi fűszerekkel

20 dkg kókuszliszt

kevés teljes kiőrlésű tönkölyliszt

1 tojás

10 dkg vaj

1 tk sütőpor

1 tk mézes süteményhez való fűszerkeverék

1 ek Xilit (persze nyugodtan készíthető nádcukorral is)

A kókuszlisztet, a tojást, a sütőport és a puha vajat összedolgozzuk, hozzáadjuk a fűszert és a Xilitet (vagy cukrot, más édesítőt). A tésztából egy golyót formálunk és szórunk rá annyi tönkölylisztet, hogy ne ragadjon a felülete, majd újra átgyúrjuk, belisztezzük. Két darabra vágjuk, hengert formálunk belőlük. A hengereket fóliába tekerjük, néhány órára hűtőbe rakjuk.

Belisztezett deszkán fél centi vastag szeleteket vágunk a tésztából, majd sütőpapírral kibélelt tepsibe rakjuk őket. 180 fokos sütőben (légkeverés) kb. 10 perc alatt megsütjük a kekszeket.

Kekszet enni bármikor jó, januártól decemberig, szóval a recept még éppen időben érkezett. És mielőtt még megkérdeznék, Marci szerette mindkettőt.

Sóban eltett citrom férjnek

noreply@blogger.com (Frau Paprika) — Tue, 13 Jan 2015 13:21:00 +0000

Még mindig karácsonyi feldolgozás, január végére talán be is fejezem. Ne ijedjenek meg, még hamarabb is. A chutney-k és a trüffel után mára egy kis citrom, aminek az elkészítésénél a legnagyobb kihívást a beszerzés jelentette. Na nem a só vagy a fahéjrúd fájdította meg a fejem, a bio citrom megvásárlása viszont már nem ment könnyen, vagy nem találtam egyetlen darabot sem, vagy igen, de nem mondhatnám, hogy szívesen megvettem volna őket. Azután persze minden jól végződött, szóval nincs több panasz.
A sóban eltett citromot már régóta szerettük volna kipróbálni, leginkább férj, így amikor elhatároztam, hogy most végre ő is kap egy gasztroajándékot tőlem, akkor nem kellett sokat gondolkoznom. Egy délután, míg Marci aludt, elkészítettem a tartósított citromot, nem tartott sokáig, az elrejtése viszont már nehezebb volt. Végül a ruhásszekrényem aljában, a cipősdobozok között érlelődött karácsonyig, néha megnéztem, összeráztam, aztán egyszer le is fényképeztem. És majdnem lebuktam. Egy esti fotónézegetés közben véletlenül megmutattam egy pillanatra a képet, majd a hangos "jaj, ne nézz oda, nem láttál semmit!" kiáltással még fel is hívtam rá a figyelmet. Így aztán, amikor 24-én átadtam az ajándékot, nem volt meglepő, hogy férj elég hamar kitalálta, mi is lehet az. Jövőre, azaz idén majd jobban megtartom a titkaimat.
Itt a vége, citromot sózunk.

Sóban eltett citrom (1 üvegnyi adag)
Recept: Jamie belevág

5-6+3 bio citrom

2 rúd fahéj

2-3 babérlevél

só

7 szemes bors

Sterilizáljunk egy normál méretű befőttesüveget. Facsarjuk ki három citrom levét, tegyük félre. A többi citromot tetejét kereszt alakban vágjuk be, de csak kétharmad részben. Mindegyik citromba kanalazzunk sót, majd nyomjuk össze a gerezdeket. Tegyük a citromokat a befőttesüvegbe, szórjunk még rá sót, jöhet a fahéj, a babérlevelek és a bors. Végül öntsük az üvegbe a citromlevet, és töltsük fel annyi vízzel, hogy a folyadék teljesen ellepje a citromokat. Zárjuk le az üveget, és hagyjuk legalább 1 hónapig hűvös helyen érlelődni. Közben rendszeresen rázzuk meg az üveget, hogy eloszoljon a só.

Az üveg tartalma még egyben, szóval várakozóban vagyunk. Ha változás lesz, azaz felhasználjuk, megkóstoljuk, beszámolok. Itt vagy ott.

Kandírozott gyömbéres trüffel és a karácsonyi hadművelet

noreply@blogger.com (Frau Paprika) — Sat, 10 Jan 2015 13:40:00 +0000

A trüffel volt az utolsó dolog, ami a karácsonyi hajrában, 24-én délelőtt még egy nagy levegővétel kíséretében elkészült, hogy azután megveregethessem a vállam. Nem mondom, hogy nem gondoltam a megfutamodásra, de a megajándékozottak szerencséjére már előző este elkészült a csokimassza, azzal meg csak kellett kezdeni valamit. Persze megehettük volna kiskanállal a fadíszítés alatt, de győzött a lelkiismeret. Néha van.

A karácsonyfa feldíszítését egyébként Marci alvásidejére időzítettük, azután elégedetten elsötétítettük a szobát, bezártuk az ajtót, készen állva arra, hogy egy gyors hadművelettel elhagyjuk a lakást, majd hazatérve a nagyszülőktől megmutassuk a gyereknek a nagy meglepetést. Marci felkelt, és persze azonnal látta, hogy valami nincsen rendjén, ajtó zárva, na de mi lehet mögötte. A körülmények neki kedveztek, az ajtó üveges, könnyű volt feltapadni rá, és a rövid terepszemle után a 2 évesek magabiztosságával kijelenteni: Fenyőfa!

Jövőre függöny lesz.

Itt a vége, csokiba fulladunk.

Kandírozott gyömbéres trüffel

20 dkg étcsokoládé (70%-os)

6 dl tejszín

6-7 dkg vaj

nádcukor ízlés szerint

2 ek kandírozott gyömbér

kakaópor a forgatáshoz

A vajat és a csokoládét vízgőz felett megolvasztjuk, hozzáadjuk a tejszínt, a cukrot és az összevágott gyömbért. A masszát tálba öntjük, hagyjuk kihűlni, majd legalább 2-3 órára a hűtőbe rakjuk.

Ha letelt az idő, jöhet a formázás. A kakaóport egy mélyebb tálkába szórjuk. A megdermedt csokimasszából kiskanál segítségével kiveszünk egy adagot, majd kézzel golyóvá formáljuk, végül a kakaóporba hempergetjük és egy sütőpapírral letakart tálcára rakjuk. Addig folytatjuk ugyanígy, míg el nem fogy a csoki, közben érdemes néha benedvesíteni a kezünket. A kész golyókat csomagolásig a hűtőbe rakjuk. Azután jöhet a zacskó, a doboz vagy a kezünk, meg a szánk.

A kandírozott gyömbért személy szerint imádom, édes és persze nagyon csípős, jó étcsokoládéval párosítva nem hibázhatunk. Én legalábbis így gondoltam, és a tegnap kapott visszajelzés szerint nem is tévedtem.

Ezzel az írással sikerült beállítanom imbisz tavalyi bejegyzésszámát, és még csak január van. Mi jöhet még.

Ananász, füge avagy chutney duplán

noreply@blogger.com (Frau Paprika) — Thu, 08 Jan 2015 21:17:00 +0000

Nem túl érdekes karácsony után ünnepi, főleg ajándékügyi előkészületekről mesélni, de így legalább írok és megmarad, ráadásul mindkét recept nyugodt szívvel elkészíthető januárban is. A februárról már nem is beszélve. Én például a fügéset biztosan megfőzöm újra, ugyanis meggondolatlan módon éppen annyit készítettem, amennyi belefért az üvegbe, amit aztán megkapott Zsuzsi egy szép darab sajt kíséretében. Volt még keksz is, de arról majd később, mert megígértem.

A kettes számú recept, az ananász chutney volt az első dolog a gasztroajándékok listáján, ugyanis most már hagyomány, hogy Péternek, férj apukájának minden karácsonykor főzök chutney-t. Volt már mangós, sütőtökös kiadás is, de azért az első hely egyértelműen az ananászé. Szerintem, a megajándékozott még nem nyilatkozott.

Itt a vége, chutney fő.

Ananász chutney

1 érett ananász

1 közepes vöröshagyma

1 tk mustármag

chilipehely

1-2 ek fehér balzsamecet

nádcukor

olívaolaj

A hagymát megpucoljuk, apróra vágjuk. Az ananászt meghámozzuk, közepét kivágjuk, felkockázzuk. Egy edényben felmelegítünk 1 evőkanál olívaolajat, beleszórjuk a mustármagot, lefedjük, megvárjuk, míg pattogni kezd. Akkor következhet a hagyma, sütjük, míg üveges nem lesz, majd jöhet az ananász, chili és nádcukor ízlés szerint, végül egy kevés víz. Lefedjük és addig főzzük, míg az ananász megpuhul. A folyamat közben nem felejtjük el rendszeresen megkeverni, ha szükséges, adunk még hozzá vizet. Mielőtt befejeznénk, belekeverjük az ecetet, kóstolunk, ha bármi hiányozna, nem lenne lég csípős vagy édes, lehet pótolni.

A kész chutney-t még forrón sterilizált üveg(ek)be töltjük, lezárjuk, készen is vagyunk.

Füge chutney (recept innen)

50 dkg aszalt füge

1 ek fenyőmag

chilipehely

nádcukor

1,5 dl száraz vörösbor

1,5 dl frissen facsart narancslé

5 ek balzsamecet

5 dkg feketeribizli- vagy áfonyalekvár

A fenyőmagot száraz serpenyőben megpirítjuk, hagyjuk kihűlni. A fügéket apróra vágjuk. A cukrot egy edényben óvatosan felolvasztjuk, majd beleöntjük a bort és a narancslevet, néhány percig főzzük. Jöhet a füge, a chili és a lekvár, közepes lángon 10-15 percig főzzük, majd levesszük a chutney-t a tűzről és összeturmixoljuk. Visszatesszük az edényt a tűzhelyre, hozzáadjuk a balzsamecetet és a fenyőmagot, összefőzzük. Kóstolunk, ha bármi hiányzik, most lehet pótolni.

Forrón sterilizált üvegekbe töltjük. Ha kihűlt, jöhet a sajt. Meg az evés.

A chutney jó, a chutney finom, jön a hétvége, főzzenek egyet vagy kettőt akár.

És mivel sikerült még egyéb karácsonyi ajándékokat is elterveznem, megvalósítanom, sőt, még le is fényképeznem, attól tartok, lesz folytatás. Ha kíváncsiak, mi várható, megnézhetik itt.

Kekszet sütünk: a zabpehelylisztes változat

noreply@blogger.com (Frau Paprika) — Fri, 26 Sep 2014 13:19:00 +0000

Harmadszor kezdem el a bejegyzést, a képeket kiválasztottam, a receptet megírtam, a befejezést elkezdtem, csak a bevezetés nem akarja azt és úgy, ahogy én. Ez nem jellemző se rám, se imbiszre. Azt hiszem, ez a ritkán írók büntetése, lenne itt ez meg az, a fejemben összegyűlt sok dolog, most meg nem tudom, melyikkel is kezdjem. Legyen akkor inkább a keksz.

Gyerekkeksz ez, nem is próbálom tagadni, azaz inkább gyereknek készült (igen, mert tápláló és egészséges a zabpehely, gondoltam), de egy felnőtt sem fog fintorogni, ha beleharap. Nekem legalábbis ízlett, és hát férj sem kritizált. Legfeljebb magában. Szóval az első zabpehelylisztes sütés sikeres volt, csak a megfelelő arányok eltalálása lassította a folyamatot (15 deka lisztet tornáztam fel 20 dekára). Ismételni fogok, ez egészen biztos, szilva helyett mondjuk barackkal, dióval, áfonyával vagy mással.

Marci, a célszemély, nagyon lelkesen tette a próbát, elfogyott egy, aztán kettő, majd jött a harmadik és egy negyedikkel zártunk. Ő elégedett volt, én meg jobban. Még annál is. Egyébként változatos és váratlan Marci-reakciók vannak mostanában az asztalnál. Füstölt lazac igen, palócleves nem (ne is próbálkozzatok kanállal közelíteni), vajas brokkoli asztalnál ülve nem, konyhában állva igen, céklalé igen, nagyi eddig imádott babfőzeléke nem, fokhagymás kecskesajtkrém igen, zabkása igen-nem-igen, főtt tojás miért nincs minden reggel, húsleves igen, holnap nem, máj jó, a krumpligombócból a tiédet kérem, kurkumás-kókusztejes lencsefőzelék csak a szükségeset, szűzpecsenye jöhet, a kefirt imádom, a paprikát megrágom-lenyelem-vagy mégsem, almás süti, miért nem ezzel kezdted... Itt a vége, de persze csak itt.

Kekszet sütünk.

Aszalt szilvás keksz

10 dkg vaj
20 dkg zabpehelyliszt
1 tojás
8-10 szem puha aszalt szilva
őrölt fahéj
nádcukor

A puha vajat egy-két evőkanál nádcukorral (ki mennyire szeretné édesen) simára keverjük, hozzáadjuk a tojást és a lisztet, fahéjt kedvünk szerint, majd simára dolgozzuk. A szilvákat kis darabokra vágjuk, a tésztába dolgozzuk. Belisztezett deszkán egy hosszú hengert formálunk a tésztából, fóliába tekerjük, majd legalább két órára a hűtőszekrénybe rakjuk. Az én kekszalapom egész éjszaka behűtve várt. Sütés előtt kibélelünk egy normál méretű tepsit vagy sütőtálat sütőpapírral, a sütőt 180 fokra állítjuk (légkeverés), majd kivesszük a hengerünket és kicsomagoljuk. Éles késsel kb. fél centi vastag szeleteket vágunk, a tepsibe rakjuk őket, és kb. 15 perc alatt megsütjük a korongokat. Ha készen vagyunk, kinyitjuk a sütő ajtaját, és a rácson hagyjuk kihűlni a kekszeket.

Tányér, keksz, egy, kettő, három, kinek mennyi, kéz. Lehet tervezni a következőt.

Jön a hétvége, süssenek kekszet, sok időt nem kér, megenni jó. További darabok receptjei imbiszről itt.

Legközelebb folytatás.

Édesburgonya, kápia, leves

noreply@blogger.com (Frau Paprika) — Wed, 16 Jul 2014 20:22:00 +0000

Nem tudom, hogyan lehetne jól, szellemesen, de legalább azt a látszatot keltve, hogy ez itt most érdekes lesz, szóval ennyi kihagyás után elfogadhatóan elkezdeni. Most akkor így.

Eddig valahogy kevés olyan pillanat volt, amikor főzés után, evés közben úgy éreztem volna, ezt most megírom. Ha volt ilyen, hát nem készült fotó, anélkül meg azért nem az igazi. Imbisz így aztán pihent, én pedig inkább minden mást csináltam a felnőttként eltölthető időben, például olvastam jó sokat, néztem filmeket, elkezdtem jógázni, aludtam, ábrándoztam, esti kiruccanáson vettem részt, söröket kóstolgattam, mostanában pedig még meccset is néztem. Nyilván.
A mostani leves viszont helyet, időt és kedvet csinált magának. Az édesburgonya gyakran felbukkan a konyhában, szereti Paprika Junior és mi is, a sült kápia paprikát már régóta ki akartam próbálni, de valahogy sosem vettem, most meg aztán mégis. Harmadikként jött a kókusztej, és hiszik vagy sem, még egy valami hiányzik, a só. Talán már receptet sem kellene írnom, de tudják, a megszokás, meg aztán hiányzott egy kicsit.
Bevallottam, főzünk.

Édesburgonya-leves sült kápiával

2 nagy édesburgonya

fél kg kápia paprika

4 dl kókusztej

só

A kápia paprikákat megmossuk, egymás mellé rakjuk egy tűzálló tálban, villával egy kicsit megszurkáljuk őket. Sütőben 180 fokon addig sütjük a paprikákat, amíg egy kicsit megbarnulnak. Kivesszük, kicsit hűlni hagyjuk, majd lehúzzuk a bőrüket. (Lehet használni a zacskóba pakolós módszert, bevallom, én most lustán elraktam végül az egész adagot a hűtőbe, másnap viszont nem kaptam büntetést, könnyen lehúztam a felesleges külsőt.) A kápiák húsát kicsit összevágjuk, félretesszük.

Az édesburgonyákat meghámozzuk, megmossuk, kockákra vágjuk. Egy edényben némi sóval és annyi vízzel, amennyi éppen ellepi őket, puhára főzzük az édesburgonyákat. A végén jöhet a kókusztej, még egy kis főzés, majd a levesbe rakhatjuk a sült paprikákat. Lezárjuk, hűlni hagyjuk a levest, majd simára turmixoljuk. Ha túl sűrű lenne, hígítsuk vízzel. Kóstolás, ha bármi hiányozna, most lehet pótolni.

Gondolkodtam rajta, mit lehetne még szórni, morzsolni vagy csak rakni, de igazából ez így magányosan is rendben van, vállalom a kockázatot, nagyon jó leves volt. Legközelebb azért majd gondolkodom megint, és persze senkit sem szeretnék visszatartani a kiegészítéstől.

Tányér, leves, kanál.

A leves igen sikeres volt, a sült paprika-kókusz-édesburgonya nagyon jól működött együtt, ette gyerek, férj meg én, ismételni biztosan fogunk. Hosszú listát nem kell hozzá írni, sok munkát, felügyeletet nem igényel, más nem jut az eszembe. Vagy mégis. Főzzék meg, a színe miatt legalább.
Ígéret nincs, folytatás lesz.

Virtuális babaköszöntő II. avagy levest főztem

noreply@blogger.com (Frau Paprika) — Fri, 11 Oct 2013 11:46:00 +0000

Úgy látszik, tűnik, kellett egy alkalom, ami némi vesszőzéssel (és most nem írásjelre gondolok) rávett az írásra. Persze nem volt azért nehéz, hiszen tavasszal én is a megajándékozottak között voltam. Hát íme, itt van, bár Anikó megkönnyítette a dolgomat, következzen az ő bevezetője, hogy kiderüljön, mit, kiknek és miért:

A virtuális babaköszöntő, angolul „baby shower“ főleg Amerikában létező néhány éves hagyomány. Általában családi vagy baráti körben rendezik meg, egy születendő vagy már megszületett gyermek köszöntésére. Családonként változó, hogy a gyermek születése előtt nagy hassal, pocakosan ünneplik meg a kisgyermek érkezését vagy a megszületés után. Az azonban minden családnál egyforma, hogy az ünnepséget egybekötik finom ételek, sütemények, italok elfogyasztásával. A hagyomány nem teljesen ismeretlen nálunk, Magyarországon sem, hiszen évtizedekkel ezelőtt még létezett az a bizonyos „komatál“, amit a leendő keresztszülők vittek az újdonsült édesanyának. A komatálban erőt, egészséget adó ételek lapultak, amelyek mind hozzájárultak ahhoz, hogy az Anyuka tejtermelése fokozódjon, és a kisbaba minél több tejet kapjon, minél gyorsabban fejlődjön. A komatál tartalmát mindig az ajándékozók kóstolták meg először, jelezve hogy semmi ártalmas nem került bele. Másrészt ezzel is tehermentesítették az Anyukát, hiszen egy csecsemő mellett a mindennapi főzés bizony embert próbáló feladat, különösen ha a kisbabának van már esetleg egy-két nagyobb testvére… A virtuális babaköszöntő során idén februárban 4 kismamának kedveskedtünk. Most ősszel újabb három nagyszerű, kreatív gasztrobloggert és gyermekeiket köszönthetjük. Erikának, a Dublin felett az Ég (http://dublinfelettazeg.blogspot.co.uk/) szerzőjének pár hete született meg második kislánya. Katuci, a Katucikonyha blog ( http://katucikonyha.blogspot.co.uk/) szerzője pár hónapos csöppsége mellett fáradhatatlanul ajándékoz meg minket fantasztikus édességeivel. És Zita, a Zizi Kalandjai blog írója (http://www.zizikalandjai.com/) , a húsmentes valamint a vegán étkezés elkötelezett híve és konyhai nagymestere. Mivel mindannyian már hosszú ideje jobbnál jobb receptekkel lepik meg az olvasóikat, arra gondoltunk néhányan, ezúttal virtuálisan elindulunk hozzájuk, hogy gratuláljunk és jó egészséget kívánjunk a babáknak is és a mamáknak is.

Résztvevő bloggerek:

Ami http://www.colorsinthekitchen.com/
Alíz http://selectfood.hu/
Csilla http://mimiesmamaminikonyhaja.blogspot.co.uk/

Frau Paprika, alias Anikó http://imbisz.blogspot.co.uk/

Gabi http://rakottkert.blogspot.co.uk/
Ildikó http://ildinyo.blogspot.co.uk/
Kriszta http://vaniliaakonyhaban.blogspot.co.uk/

Anikó http://coffeinmentes.blogspot.co.uk/

És akkor most jöjjön az én személyes részem. Amikor megkaptam a kedves invitálást, rögtön tudtam, leves lesz. Nem vagyok egy szoptatási szakértő, csak csinálom, lassan tíz hónapja, de azzal a régi megállapítással egyetértek, hogy ebben az időszakban egy jó leves sokat ad, sokat tölt, sokat segít. Remélem, az enyém is majd. Az édesburgonya nálunk most általában előfordul a konyhában, bár leginkább Paprika Junior fogyasztja és nem mi, ő ugyanis a sima krumpliért egyelőre nem rajong. A fehérrépa ugyancsak kedvelt alapanyag a legkisebb kosztjában, hát most ezeket párosítottam felnőtteknek. Került még bele kókusztej, és készült a leveshez kuszkuszgolyó egy kis szezámmaggal. A kuszkusz P. J. jó ismerőse, gyorsan elkészül, tápláló és még finom is. A szezámmagban pedig sok a kalcium, ház ezért jött utolsó alkotóelemként.

A leves gyorsan elkészül, azt hiszem, ez is egy fontos szempont, én legalábbis folyton szaladok az idő után, mellett, de sosem tudom megelőzni.

Mielőtt még befejezném, az alapanyagokat nem mértem, szóval a leírás a szemem és az emlékeim alapján készültek, nézzék el nekem, és persze változtatni nem tilos.

Itt a vége, jön a leves, fogadjátok, főzzétek, egyétek, kedves lányok. Hajrá Erika, Zizi, Katuci! És nem utolsósorban neked is küldöm, kedves Dzseki!;)

Édesburgonya-fehérrépa leves szezámmagos kuszkuszgolyókkal

3-4 nagy édesburgonya
3 vastag fehérrépa
1 közepes fej vöröshagyma
olívaolaj
só
kókusztej

4 ek kuszkusz
3 tk szezámmag

Az édesburgonyákat meghámozzuk, megmossuk, kockákra vágjuk. A fehérrépákat megtisztítjuk, megmossuk, felkarikázzuk. A hagymát megpucoljuk, apróra vágjuk. Egy közepes fazékban egy kevés olajat melegítünk, majd jöhet a hagyma, pirítjuk, míg üveges nem lesz. Következhet az édesburgonya és a fehérrépa, átkeverjük az egészet a fazékban, majd felöntjük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Kevés só, azután főzzük, míg a zöldségek megpuhulnak, a végén jöhet annyi kókusztej, amennyit elégnek látunk. Miután levettük a levest, majdnem levest a tűzhelyről, várunk egy kicsit, majd krémesre turmixoljuk. Ha esetleg túl sűrű lenne, hígítsuk még vízzel. A végén kóstolunk, ha bármi hiányozna, lehet pótolni.

A kuszkuszt tálba szórjuk, öntünk rá annyi forró vizet, amennyi éppen ellepi, majd lefedjük, várunk, míg megpuhul. A szezámmagot száraz serpenyőben megpirítjuk, majd hagyjuk hűlni. A kuszkuszt és a szezámmagot összekeverjük, nedves kézzel pici golyókat formázunk belőle. Ha van időnk, hagyjuk őket egy kicsit pihenni, hogy szépen összetapadjanak.

Tányér, leves, kuszkuszgolyó, kész vagyunk.

Ha nem erre az alkalomra készült volna a leves, akkor került volna bele egy kevés curry és némi chili is. A zöldségek készülhetnek a sütőben is, azután turmixoljuk vízzel vagy alaplével, majd kókusztejjel. A hagyma kimarad. És akkor itt be is fejeztem.

Jó volt írni megint, azt hiszem, ismételnem kell. Most nem untatnék senkit, a mi újság nálunk, velem résszel, de igyekszem hamar fárasztani. Higgyék el, főzök is néha, meg enni is szoktam, bár ez szegény imbiszen nem látszik.

Szombat után, vasárnap, szép napokat mindenkinek!

Paprika Junior avagy ez történt

noreply@blogger.com (Frau Paprika) — Sat, 16 Mar 2013 20:41:00 +0000

Nincs magyarázkodás, szabadkozás, mert a több hetes, őszintébben hónapos csúszást már magam előtt is szégyellhetem, de legalább a késő ugye később is múló. Most viszont írok, és szólok ám előre, a gasztronómia legfeljebb felbukkan, de ez sem biztos annyira.

Tavaly áprilisban kéktúráztunk még egyet, megittam az utolsó hosszúlépést a helyi kiskocsmában a buszra várva, aztán volt egy kis ösztönös gyanú, majd a tudat, hogy már nem vagyok magamban. Imbisz itt kezdett lassabb, ritkább üzemmódra váltani, ami nem volt tudatos, csak így adta. Nem mondom, hogy el-és lefoglaltam a helyet belül, de valahogy mégis, meg aztán furcsa írni úgy, hogy valami kimarad, de hogy kimarad, azt hamar eldöntöttem. És persze azt is, egyszer, majd, azután lesz egy bejegyzés, imbiszt kedvesen olvasóknak és nekem, neki és nekik. Tehát összefoglaló következik recept helyett.

A tavasz még nyugtalanul volt jó, a nyár már felhőtlenül, jött a gömbölyödés, a mindjárt elalszom, a hitetlenkedés: most akkor ez velem történik valóban, a megszokni próbálás, a hogyan lehetek megint éhes, vajon rám jön-e még a két hete vett szoknya, ha hason már nem annyira működik a vízszintes, akkor háton vagy oldalt, vigyázni, jót gondolni, nem aggódni, felkészülni, lazítani, feltenni a lábat. Mielőtt bármit is gondolnának, szerettem ezt az állapotot, csak elhinni volt nehéz. És hogy imbisz is előkerüljön, bár nem biztos, hogy a következők kicsit is érdekesek, de azért próba, szóval az evési szokásaim némileg megváltoztak. Vágyni kezdtem mindenféle, ahogy mondják házias étel után, és néha bármit megtettem volna egy sütiért. Édesség utáni sóvárgásom ugyanis nem csokoládéra, cukorra irányult, csak a sütik tudtak tüzet oltani. Főleg a mákosak. Aztán néha nagyon ettem volna egy igazán csípős indiait, de önfegyelmet gyakorolva lemondtam róla. Gondoltam, Paprika Junior (P. J.) kevésbé örülne ennek. Majd később együtt behozzuk a lemaradást.

Szeptemberben érezni kezdtem, fogy az idő, pedig voltak még hátra hónapok. A nyárra odakerült a pont, vége a láblógatásnak, csak épp nem iskolába vagy munkába, hanem szülni készültem, készülődtem. Ha jól emlékszem, imbisz is akkor frissült utoljára egy áfonyás sütivel, amit akkor nem terveztem így, de aztán elszaladtak valahogy a hetek, és egy idő után én is elengedtem a blogot. Egy időre. Decemberben már azokon a bizonyos tűkön ültem, és azon gondolkodtam, lehet-e egy has még ennél is nagyobb. P. J.-nak megsúgtam, hogy akár jöhetne a Mikulás társaságában is, de ő inkább a maradásra szavazott. Arra azért nem számítottam, hogy ilyen sokáig, tíz nappal sikerült megtoldanunk a kiszámolt időt, de végül persze minden gyerek elindul, hát ő sem volt kivétel. Szüléstörténettől mindenkit megkímélnék, ez mégiscsak egy gasztroblog, de azért elárulom, van az a pillanat, amikor se Jovanotti, se egy kívülről fújt Koop dal, se Frank Sinatra, de még a Verve Remixed akármelyik száma sem tudja elterelni a figyelmemet.

December 23-án már itthon is voltunk az új felállásban, azzal a megszokni való gondolattal együtt, hogy még mindig gyereknek számítok valahol, de P. J.-nak én vagyok az anya. (A hivatalos papírok kitöltésénél még emlékeztetnem kellett magam arra, hogy az anyja neve rubrikába nem Panni, hanem az én nevem írandó.) Még mindig nem szoktam meg, jól gondolják. A karácsonyunk egyébként évtizedekig mesélés tárgya marad, leginkább a Monty Python egyik részére emlékeztetett, és bár akkor nem tűnt mindig fergetegesnek a hangulat, azért a reggelre átcsúszó gyorsított ajándékbontáson tudtunk jókat nevetni. Azóta eltelt három hónap, van egy kis rend, van egy kis rendetlenség, egy egyre növő, változó Paprika Junior, aki egyébként a fiúk táborát erősíti, két szülőkezdemény, egyre kevesebb sírás, egyre több nevetés, elmúló aggodalmak helyett újak és minden egyéb, ami ilyenkor lenni szokott. Megtanultam például nagyon hatékonyan aludni, ami persze nem jelenti azt, hogy eleget. Amivel viszont még nem gazdálkodom jól az az idő. Valahogy sosem elég, imbisz is várakozik a sarokban, de legalább már tervezem és gondolok rá. Most meg írok is. Főzés terén az elmúlt hónapokban Panni és Herr Paprika volt igazán aktív, nem pedig a blog szerzője, de utóbbi is kezdi lassan felvenni a fonalat vagy inkább a fakanalat. Azon a mókás karácsonyon kaptam remek szakácskönyveket, voltak már receptpróbák, de nem én főztem, viszont lelkesen dicsértem Herr Paprikát és ettem. Mostanában viszont már gondolok a konyhára, szóval van remény.

A végén még elárulom és rögzítem a magam számára is, ha már nem kell ügyelnem evésre-ivásra, a következőket tervezem. Tartok egy valóban görbe estét, csípőset eszem egy indiai étteremben, aztán máshol, a borospohárba nem csak beleszagolok, fűszeres ételeket főzök, és megeszem mindent, amit csak megkívánok.

Itt a vége, legközelebb már egy rendes bejegyzéssel jelentkezem, a mikorra nem teszek ígéretet, de itt azért addig is írok néha. Ha eljutottak idáig, ölelés érte, ha nem, akkor is, bár nem értesülnek róla. És P. J. is üdvözletét küldi, étvágya kiváló, hogy lesz-e fakanál a kezében, majd kiderül.

Diós-áfonyás süti meg a tervezés

noreply@blogger.com (Frau Paprika) — Thu, 27 Sep 2012 10:38:00 +0000

Viszonylag ritkán esik meg, hogy valamit napokig tervezzek fejben, azután valóban úgy készítsem el, ahogy azt elgondoltam. A könnyed, lelkes, kapkodós főzés híve vagyok, hűségesen, szóval vagy valamit azonnal, vagy később és már másképp. A mai süti azonban nem tágított, nem sietett, változni nem volt hajlandó és nem akart elfelejtődni sem. Az egész úgy kezdődött, hogy vettem egy zacskó aszalt vörös áfonyát, amit két részletben szépen megettem, és ha őszinte akarok lenni, akkor tulajdonképpen egyszerre tüntettem el magamban, csak a látszat kedvéért hagytam néhány perc szünetet a két félidő között. A következtetésem nem az volt, hogy mohó és falánk vagyok, hanem hogy áfonyahiányom van, amit ennyivel biztosan nem lehetett orvosolni. És akkor egy süti, azaz a süti képében meg is jelent a megfelelő orvosság. Diós-áfonyás őszi süti. Akarom.

Aztán napok teltek el, és hiába gondoltam rá és vágyakoztam utána, az alapanyagok beszerzése mindenféle kudarcokba fulladt, de úgy egy hétnyi kitartó ábrándozás után nagy léptekkel indultam a tettek mezejére. A boltba. A süti megsült, pont olyan formában és ízben, ahogy elgondoltam az üres zacskóban kotorászva. Minden vágyam így teljesüljön.

Itt a vége, mielőtt még bolondosnak tartanának. Persze lehet, hogy már késő. Egy a fontos, sütizünk.

Diós-vörös áfonyás süti

15 dkg aszalt vörös áfonya

1 nagy marék dió

4 tojás

12 dkg vaj + kevés vaj a formához

15 dkg liszt

10 dkg nádcukor

10 dkg túró

Egy tálba rakjuk a kisebb darabokra vágott, puha vajat, hozzáadjuk a cukrot, majd robotgéppel addig keverjük, míg teljesen egyneművé válnak, a cukorszemek eltűnnek. Egyenként adjuk hozzájuk a felütött tojásokat, közben keverünk folyamatosan. Következhet a liszt, szitáljuk kisebb adagokban a tálba, a keverés persze folytatódik. (Zárójelben jegyzem meg, hogy készülhet a süti szétválasztott tojásokkal is, azaz először jönnek a sárgák, majd a végén a felvert hab. Akkor lazább és magasabb lesz a végeredmény.) Végül kanalazzuk a masszába a túrót, keverjünk, majd jöhet az áfonya és a mozsárban előzetesen összetört dió. Utóbbiakat már fakanállal keverjük a tésztába, különben az áfonya kis darabokra esik szét.

Béleljünk ki sütőpapírral egy 26 centis kapcsos tortaformát, azután vajazzuk ki. A sütőt állítsuk 170 fokra (légkeverés), süssük a sütit kb. 20-25 percig, a teteje kapjon egy kis aranybarna színt. Lehet tűpróbázni is, ha biztosra akarnak menni. Ha elkészültünk, a sütő ajtaját hagyjuk nyitva résnyire, majd úgy tíz perc múlva vegyük ki a sütit.

Óvatosan lazítsuk meg késsel süti körül a formát, majd vegyük le. Szelet süti, villa, jöhetnek extrák is persze. Tejszínhab, vaníliaszósz, kanál méz, narancsos vagy fahéjas szirup, több most nem jut az eszembe, de folytassák nyugodtan a sort.

A végére egy kis szolgálati közlemény, megpróbálom ezután szerepeltetni az étel nevét a címben, mert magam is nehezen keresem vissza néha a régieket. Nem tudom, jó-e, rossz-e, ellenvetést, egyetértést szívesen fogadok. És persze süssenek sütit.

Őszi kuszkusz

noreply@blogger.com (Frau Paprika) — Fri, 21 Sep 2012 11:19:00 +0000

Az időjárás hangulata folyton ingadozik, de azért mégiscsak ősz van, elengedtem a nyári gyümölcsöket, az konyhaablak mögött sárgulni kezdtek a szőlőlevelek, és a zoknik is előkerültek a fiókból, kérte őket a hideg lábfejem. A nyári cipős napok számát azt hiszem, sikerült tíz alatt tartanom, egy ideje viszont már nem érzem sértésnek, ha mondjuk tornacipőt kell húznom. És akkor a ruhákról mindenki kedvéért inkább nem beszélek.

Az evési szokásaimban is megjelent az ősz, egyrészt már szégyellhető mennyiségben eszem almát és szőlőt, másrészt elkezdtem marharagukról, kacsasültekről, párolt káposztáról, sütőtök- és céklalevesről ábrándozni, és őszintén szólva meg is főztem-sütöttem őket. Szombatonként Herr Paprikával gyomrot, szívet felfűtő ételeket eszünk, hogy aztán a fotelban felhúzott lábbal ülve, vagy a kanapén párnára dőlve veregessük meg egymás vállát, persze csak szavakkal, mert kinek is lenne kedve megmozdulni. Mielőtt rákérdeznének, igen, már megvan a holnapi terv, kell még dolgozni rajta, de a vázlaton nem változtatunk.

A mai receptről is írok azért, ami nagyon jól illeszkedik az őszi vonalba. Van benne füge, alma, dió, egy kicsit édes, egy kicsit sós, és nagyon hamar elkészül, szóval Pénteki gyorsnak is beilleszthető.

Itt a vége, fügét eszünk.

Fügés-almás kuszkusz (2 adag)

2 kávésbögre (kb. 1,5 decis) kuszkusz

1 marék dió

2 friss füge

1 kisebb alma

kevés mazsola (elhagyható)

4-5 dkg fetasajt

méz

kb. 0,5 dl száraz fehérbor

dióolaj (vagy extra szűz olívaolaj)

só

A fügéket, almát megmossuk, előbbit vékony cikkekre vágjuk, az utóbbiból eltávolítjuk a magházat, majd kis hasábokra vágjuk. Egy edénybe rakjuk a füge- és almadarabokat és egy kevés mazsolát, jöhet a bor és kb. egy evőkanál méz, aki szeretne még fűszerezni, próbálja ki a fahéjat vagy egy kevés chilit. Közepes lángon főzzük addig a gyümölcsöket, amíg sziruposra nem sűrűsödik alattuk a folyadék.

A kuszkuszt egy mélyebb tálba szórjuk, adunk hozzá egy kevés sót, locsolunk rá némi dióolajat, majd felöntjük annyi forró vízzel, amennyi éppen ellepi. A tálat letakarjuk, kb. 5 percig állni hagyjuk, majd átkeverjük villával, kóstolunk, ha késznek ítéljük, akkor jöhet az összeállítás.

A kuszkuszt keverjük össze az előzetesen megpirított, mozsárban összetört dióval, a kockákra vágott fetával, majd osszuk el két tányérban. A kuszkusz tetejére kanalazzuk a mézes fügét-almát, már csak egy villa kell, eszünk.

Jó hétvégét mindenkinek, tegyenek egy kis jót magukkal, menjenek piacra és főzzenek valami vágyott ételt, aztán fotel, kanapé, a többit már kitalálják.

Szilvaidő, szilvaleves

noreply@blogger.com (Frau Paprika) — Mon, 10 Sep 2012 13:32:00 +0000

Szeptemberre szilva, azt hiszem, imbisz igazán szezonhűen kezdi az őszt. Most mondhatják persze, nem történt semmi új, szilvával végződött a nyár, szilvával indul az ősz, de ezért csak a véletlen okolható. Bevallom, pénteki gyorsnak készülődött a bejegyzés, de mivel nem írtam egyetlen betűt se, így nehéz lett volna meg is valósítani a tervet. Ahogy az már ismeretes, mindig és mindenhol és mindenkivel történik valami, nem voltam kivétel én sem, így aztán a szilvaleves önállósodhatott. Az eltelt időben pedig megváltunk néhány tárgytól, szaladgáltunk, elmentünk az Öntödei Múzeumba, igen korán megettük az első őszi sütőtöklevest, megnéztük a Food Show-t, ettünk Wangnál, kóstoltunk egy jó marhaburgert, a remek poharas Rákóczi túróst is elkanalaztuk, és napokig terveztük, de végül nem sütöttük meg a lazacot és nem főztük meg a rizottót. De ami késik, tudják, az nem is siet múlni.

Vissza a leveshez, a recept nagyon egyszerű, de az ízek jól variálhatók és választhatók, éppen ezért találnak majd néhány fűszerjavaslatot, egyebet, hogy aztán elkészíthessék a saját verziójukat.

Itt is a vége, szilva jön.

Szilvakrémleves

kb. 1 kg szilva

méz vagy nádcukor

1,5-2 dl tejszín vagy kókusztej

fahéj / vaníliarúd / ötfűszer / őrölt chili

A szilvákat alaposan megmossuk, lecsöpögtetjük, majd kimagozzuk. Egy közepes edénybe rakjuk a most már magtalan szilvákat, csurgatunk rájuk ízlés szerinti mennyiségű mézet, vagy szórjuk a nádcukrot, végül kevés víz kíséretében (a folyadék később még pótolható) félig lefedve főzni kezdjük. Készíthetünk egy teljesen basic verziót teljesen fűszermentesen, akkor annyi csak a dolgunk, hogy a szépen szétfőtt szilvákat a tejszínnel vagy kókusztejjel együtt krémesre turmixoljuk. Kóstolás, ha hiányzik bármi, itt pótolandó. Aki még a tejszínhez, kókusztejhez sem ragaszkodik, nyugodtan főzze alacsony lángon víz nélkül a szilvát, közben persze ne felejtsen gyakrabban keverni, azután a turmixolás idején adjon a leveshez egy kis szénsavas ásványvizet.

Ha szeretnénk még egy ízt, akkor lehet választani. Fahéj és tejszín, vanília és kókusztej, ötfűszer és kókusztej, chili és tejszín, vanília, chili és kókusztej. Ahogy csak elképzelték. A végén jöhet még egy kis pirított mandula, esetleg dió, de persze bármi más is bevethető, ha éppen azt hozza az ötlet.

Akit zavar a szilvahéj, főzze sokáig a levest, esetleg passzírozza át egy szűrőn.

Tányér vagy bögre, csak a szánk vagy kanál, végül biztosan eszünk.

A szilva jó és szeretnivaló alapanyag, vegyék, egyék, főzzenek belőle sokat. Vagy igyák meg a palackból, az sem rossz választás...

Pénteki gyors: morzsás szilva

noreply@blogger.com (Frau Paprika) — Fri, 31 Aug 2012 14:26:00 +0000

Ha már tegnap hosszú voltam, ma rövid leszek. Nem mintha a szilva kevesebb figyelmet és szöveget érdemelne a cukkininál, de ha már pénteki gyors és egyszerű recept, hát a bevezetést sem engedem szabadjára.

A nyárzáró hét gyümölcse egyértelműen a szilva volt. Készült belőle szójás-sörös-mézes szósz vagy valami olyasmi csirke mellé, ez az az étel, ami minden szilvaszezonban elkészül, és mindig nagyon kedvemre van. (Azért is, mert Herr Paprika repertoárjába tartozó receptről van szó, én csak a rizsért vagyok felelős. Szóval lehet felelőtlenkedni. Persze nem a rizzsel.) Sütöttem aztán még morzsás szilvát vagy crumble-t, és az a tréfás helyzet alakult ki, hogy én lelkesedtem érte a legjobban. Nem szép dolog, de néha ez is előfordul. Az elégedettségi fokom olyan nagy volt, hogy eldöntöttem, a hétvégén érkező társaságnak is sütök egyet, a kerti szilvafa termelékenységét elnézve az ötlet abszolút ésszerű is volt. Tehát ismételtem, azt hiszem, ők is szerették.

Itt a vége, morzsázunk, a receptet pedig küldöm szeretettel Zsuzsinak. Tudom, nem pontos, de szívesen vállalom a telefonos segítséget...

Morzsás szilva

kb. 80 dkg szilva (persze minden a tepsi/tál méretétől függ)

2-4 dkg vaj

liszt

nádcukor

fahéj vagy ötfűszer keverék (választható, elhagyható)

A szilvákat megmossuk, alaposan lecsöpögtetjük, felezzük, majd megszabadulunk a magoktól. Egy tepsi vagy egy tűzálló tál aljában szépen egymás mellé rakjuk a szilvákat, vágott felükkel fölfelé. Ha megtelt a tál, megszórjuk a tetejüket nádcukorral, azután dönteni kell. Maradhatunk a teljesen szimpla változatnál, csak a szilva ízére és a cukor édességére hagyatkozva, vagy választhatunk még valamilyen fűszert. Klasszikusoknak a fahéjat, kockáztatóknak az ötfűszer keveréket javaslom, utóbbi szerintem remekül passzol a szilvához.

A morzsához a hideg vajat késes robotgépben összedolgozzuk a liszttel és egy kevés cukorral, az a lényeg, hogy végeredményként szép kis morzsákat kapjunk. Nem adtam meg pontos adagokat, mert minden attól függ, mekkora adagot készítünk. Azt javaslom, kezdjék kevesebb vajjal, adagolják hozzá a lisztet, aztán legfeljebb készítenek még egy adagot. A morzsát osszuk el a szilvák tetején, majd tegyük a tepsit 170 fokos sütőbe (légkeverés), és süssük addig, amíg a szilva rotyogni kezd, és a morzsa megpirul.

Tányér, morzsás szilva, villa. Fagyiból egy gombóc ér, sőt ajánlott.

Holnap már szeptemberre ébredünk, ami a mai hajszárítós időjárásban még egészen hihetetlen. Legalábbis nekem. Szóval mindenkinek szép nyári-őszi hétvégét, jöjjenek, menjenek, egyenek, igyanak, süssenek szilvát.

Nyári lecsengés, cukkinifelfújt, River Cottage

noreply@blogger.com (Frau Paprika) — Thu, 30 Aug 2012 14:04:00 +0000

Hosszabb szünet után most azt mondom az elején, hogy hosszabban is fogok írni, aztán persze bármi lehet. Jó hír-e vagy inkább elrettennek, nem tudom. Bevallom, terveztem egy külön nyárlezáró bejegyzést, de aztán olyan fordulatokat vettek az elmúlt napok (és persze szívesebben mentem piacra és ittam forró csokit apával), hogy végül úgy döntöttem, sűrítés következik. Ami talán a cím láttán már nem is olyan meglepő. Jön tehát egy nyári ez+az (képeket még itt találnak), Herr Paprika reggelit készít, és a River Cottage is megtalálja a helyét.

Kaptunk egy napos, forró nyári hetet, volt benne sok szilva, elnyújtott reggelek, nem kevés izzadás, víz, lábtempó, próbafejelés és labdázás (ki gondolta volna, hogy szemüveg nélkül jobban dobok), macskás társaság, kávé+terasz, hőlégballon, vízszintes láb, lógó láb, felpakolt láb, szúnyogmentes naplemente, körte, alma, nagy levegő. Imbisz kedvéért pedig csak címszavakban némi gasztro. Lángos, meggyes rétes, fagyi, almafröccs, morzsás szilva, grillezett rák+halloumi, tojás és persze bacon, szilvás-szójás csirke Verebes nyomán, marharagu gombóccal (igen, hőségben is jó volt az étvágy), túrófánk, harcsapaprikás. Aki kimaradt, hát kimaradt. Hétvégén aztán társaságban szezont zártunk, és most csak elmesélni tudom a vacsorát, mert valahogy fotózás közben most az emberekre és nem az ételekre koncentráltam. Készült tehát remek csapatmunkával grillezett oldalas+csirke+tofu, bulgursaláta, fűszeres krumpli és fokhagymás szósz, saláta mindenféle zöldből, desszertnek pedig morzsás szilva. És volt persze bor és egyebek, sok beszéd, nevetés, ahogy az lenni szokott. Bár a táncot legközelebb pótolni kell. Reggel aztán sok kávé, sok tea, sok résnyi szem, azután reggeli. Tojáskrém, babkrém, túrókrém, lekvár és nem mondom tovább. Nyilván csak azért ettünk sokat, hogy utána legyen mit lejárni a lábbal, azután lehessen ebédelni a halászcsárdában. És vasárnap este lett.

Jön a második fejezet. Herr Paprikával egy bevásárlós kószálás során háromszáz forintért szereztünk egy River Cottage DVD-t, első évad, legelső részek. Szeretünk főzni és szeretjük nézni, ha mások főznek, bizony ilyen, ha gasztroblog van a a családban. Este aztán megnéztük az első részt, de a másodiknál már csak egy személy volt ébren. Nem én. Igen, a vacsora volt a hibás. Másnap a reggeli koffein után mondta Herr Paprika, hogy akkor most megnézzük, mi lesz a reggeli. Nahát! - mondtam én. Nem is gondoltam, hogy ilyen hamar behozom a lemaradást, de ha már. Eltelt tíz vagy tizenöt perc, és végre megláttam az aznapi reggelimet. Hugh cukkinifelfújtat sütött nagy lelkesedéssel, Herr Paprika pedig kijelentette, hogy akkor ő is süt egy ilyet. Hát nem mondtam nemet.
Következik tehát a recept River Cottage módra.

Cukkinifelfújt (2 személyre)

2 tojás
1 kisebb cukkini
2 dl tej
liszt
3-4 dkg vaj
só
szerecsendió
1 marék reszelt sajt
parmezán
olívaolaj

A cukkinit alaposan megmossuk, szárazra töröljük, vékony szeletekre vágjuk, majd olívaolajon puhára pároljuk. Besamelt készítünk: a vajon megpirítunk két púpozott evőkanál lisztet, hozzáadjuk a tejet, kevés só és őrölt szerecsendió, közben persze keverünk folyamatosan. A végeredmény legyen krémes, sem túl híg, sem túl sűrű, ha úgy érzik, nyugodtan változtassanak az arányokon. A cukkinit a besamelbe keverjük. A megmosott tojásokat szétválasztjuk, a sárgákat és a reszelt sajtot a többiekhez adjuk, jöhet még só és kevés bors. A fehérjékből kemény habot verünk, majd óvatosan a masszába forgatjuk. Egy vagy több kiolajozott formába öntjük a masszát, szórunk a tetejére reszelt parmezánt és 180 fokos sütőben (légkeverés) készre sütjük úgy tizenöt perc alatt.

Ez volt a legjobb reggelink, és most nem csak azért, mert elfogult vagyok. Pedig. (Azt már csak tényleg zárójelbe szorítva írom, hogy a cukkini a kertben termett.) Szóval nézzenek, főzzenek, egyenek, jobb tanácsom most nyilván nem lehet.
Itt a vége, a nyárnak is hamar, ha valaki eljutott idáig, annak valóban hálás vagyok.

Paradicsomsaláta a kertből

noreply@blogger.com (Frau Paprika) — Mon, 13 Aug 2012 11:11:00 +0000

Bizony, ma csak ilyen szimplán-egyszerűen, bár akik rendszeresen olvassák imbiszt, talán már sejtik, miről is szól a mai bejegyzés. Azért röviden összefoglalom az összefoglalandót, szóval jön a nagy paradicsomos írás, remélem, nem unják még.

Tavasszal kertészkedni kezdtünk Herr Paprikával egy számunkra is kezelhető méretűnek tűnő területen, ültettünk mindenfélét, retket, mángoldot, padlizsánt, hagymát, cukkinit, volt eredmény és persze bukás is, a kert címke alatt olvashatók a régebbi fejezetek. Egyszer vagy többször aztán említettem már, hogy a paradicsomokkal kapcsolatban egyetlen nagy vágyam van. Legyen egyszer a tányéromon egy színes saláta. Paradicsom, semmi más. Hát íme, itt van.

Valamikor márciusban négyféle paradicsom magját ültettem el az ablak alatt. A szobában persze. Sárga koktélparadicsom, fekete, tigriscsíkos és lugas fedőnevű várta a jövőt. Nem tudom, melyikünk volt izgatottabb. A magokból aztán előbb alig látható, később már szétültetést, kiültetést igénylő növények nőttek. Aztán csak magasodtak, levelesedtek, virágoztak, és végül megjelentek a zöld gumók. Itt kezdődött a történet izgalmasabb része, várni, hogy ki mivé alakul, lesznek-e színek, vagy meg sem közelítjük a zacskók rám nagy hatást gyakorló fotóit.

Először sárgulni kezdtek a legkisebbek, majd pirosodni, csíkosodni a nagyobbak, a feketedés bekövetkezése sokáig kérdéses volt. Aztán persze minden jó, ha jó a vége, még ha nem is szénfekete a végeredmény. De mivel sosem volt még fekete paradicsomunk (sem), így abszolút elfogadhatónak tűnik a végeredmény, remélem, másnak is.

Ha már egyszer imbisz azért főként gasztroblog, nem maradt el a kóstolás-értékelés sem. A legédesebb egyértelműen a fekete paradicsom, pedig őszintén szólva erre számítottam a legkevésbé. A sárgák is édesek és elég karakteresek, könnyebben megérnek és megpuhulnak. A tigriscsíkos íze és belseje engem jobban meggyőzött, szóval a pirosaknál ő nyerte a versenyt.

A saláta egyébként pont az, aminek látszik, amit nem lehet észrevenni, az a dióolaj és -ecet. Ha nem imbiszre készült volna, akkor került volna a tetejére egy kis lágy kecskesajt, összetört dió és mellé egy-két szelet pirított kenyér, mondjuk olívabogyóval vagy aszalt paradicsommal. De most nem akartam más szereplőt, csak a paradicsomot.

Itt a vége, röviden még lelkendezem egyet, ha nem bánják. Kertészkedni jó mulatság, paradicsomot nevelni két talpnyi területen is érdemes (a sárga változat az erkélyen is megérett), a tanácsom magamnak jövőre, hogy ne ültessem őket egymás nyakába, mert nem szeretnek a szomszéd nyakába lihegni, egyébként történhet minden ugyanígy, ugyanebben a menetrendben. És jöhetnek új szereplők is persze, nem mintha ráunnánk az eddigiekre.

Itt is köszönjük Péternek és Évának a sok segítséget! Nem ígérem meg, hogy nem lesz már paradicsom, kert és egyebek, de próbálom visszafogni magam. Aztán legfeljebb felhúzzák a szemöldöküket, hogy már megint.

Még egy összkép.

Balatonnál messze nézek

noreply@blogger.com (Frau Paprika) — Thu, 09 Aug 2012 14:42:00 +0000

Régi nyarakon gyakran előfordult, hogy Panni kiparancsolt a vízből, mert kékülni kezdett a szám. Csak néztem mit se értve, nem is kék, a víz pedig nem hideg, és csak még néhány perc, hossz, és jövök én. Aztán gyerekből felnőttem, de a víz az maradt, csak most már talán jobban szeretek messzire nézni a partjáról, mint megkékülni benne. És bevallom, a szívem, szemem a tengeré, nem hiszem, hogy valaha is ráunnék, és tudják, ha egyszer úgy lesz, akkor majd körberajzolok magamnak egy kis partszakaszt, és reggel-este messze nézek.

Most viszont Balaton, ahol azért ugyanúgy megtalálni a távolságot, és persze sok mást. Következik tehát egy rövid szöveg és néhány kép, ha nem elégszenek meg ennyivel, akkor itt folytassák. Lehetne írni rosszról, de csak a jóhoz van kedvem, a többit meg ki tudja már.

Szerettem Tihanyt. A folyton előbukkanó levendulával, a kilátással, a régi meg az új épületekkel, a látogatóközponttal, gyaloglással, túraútvonalakkal, hogy legyen merre menni legközelebb is, üldögéléssel, buszra szállással, almafröccsel. És igen, zsákmányoltam levendulát, és persze ittam levendulaszörpöt, nem csak itt. Herr Paprikával azt már eldöntöttük, hogy Éva készleteit megdézsmálva mi is főzünk egy adag szörpöt. Csak hogy legyen saját márkás.

Balatonfüreden nekünk sem maradt ki a Bergmann cukrászda, Herr Paprikának nehéz is lett volna elkerülni, mivel hittem abban, ha elégszer beleszövöm a mondataimba, akkor biztosan sütihez jutok. Tehát ezt a nevet sohasem fogja elfelejteni. Persze mi is megrendeltük a híres krémest, aztán másnap újra. A harmadik cukrászdalátogatás felajánlásakor felnőtt voltam egy percig, és lemondtam róla. Ettünk még egy remek sült túrótortát, volt Füred szelet, epertorta és még valami, ami szerencsére már nem jut az eszembe, emlékezni így is nehéz, villát emelni már csak legközelebb lehet.

Ittunk egyet a Kredencben is, és azt mindenképp jó volt látni, hogy jelen van a balatoni bor, könnyű venni (a nyári szezonra ott van a Bortársaság Füreden), de rendelni is, és nem csak a nagy nevektől. Lángosevés, bor és levendulaszörp közben azért megnéztük a Jókai villát is, és én bevallom, most tudtam meg, hogy Jókai milyen komolyan kertészkedett, sőt az egyik idézet tanulsága szerint úgy gondolta, ha a regényei okán nem is marad fenn a neve, kertészként biztosan maradandót alkotott. Mi már tudjuk, lehetett volna optimistább is, mindenesetre Kertészgazdászati jegyzeteit meg fogom vásárolni. Kiskerti résztulajdonosi minőségemben.

És jó volt még vonaton ülni, legközelebb hajó is lesz, megígértem magamnak, jó volt vízbe merülni, mólón gyalogolni, fotózni a hajókat, hattyúkat, egymást, vacsora közben nézni, hogy vízszintesen esik az eső, szurkolni, aludni, beszélni, megnézni egy darabot Veszprémből és legalább kívülről az ösküi templomot. Innen folytatjuk legközelebb.

Cukkinis süti másodszor

noreply@blogger.com (Frau Paprika) — Fri, 27 Jul 2012 11:56:00 +0000

A héten tartottam egy cukkininapot, ami azért érdemelne mindenképp említést, mert saját termésből főztem, meg sütöttem. Tudom, hogy sokaknak nincs ebben semmi izgalmas, de egy első szezonos kertész a budapesti lakásában azért megjegyzi ezt a pillanatot. A mi nápolyi fajtánk egyelőre hatalmas levelekkel, sok virággal és kevesebb terméssel ajándékozott meg minket, a leszedett cukkinik viszont csíkosak, feszesek és igazán finomak. Most cukkinis reginette készült, és nem tudom magamban tartani, eddig ez volt a legjobb cukkinis tésztám, pedig nem került bele semmi különös. Bacon, fokhagyma, fehérbor, reszelt cukkini, kevés só és frissen őrölt bors, végül parmezán. Láthatják, valóban semmi figyelemreméltó, de így együtt valahogy nagyon kedvemre való volt. Vagy egyszerűen jókor találkoztunk, ki ez már nem derül.

A másik cukkiniből mindenképp sütit akartam sütni, és igen, szerepelt már ilyen imbiszen, de azóta is szerettem volna kipróbálni egy másik változatot. A cél az volt, hogy csokoládésabb legyen a hatás, és a tészta a sütés után is lágy és könnyű maradjon. Azt hiszem, ez így is alakult. A napraforgómag igazából véletlenül került a receptbe, akartam valami ropogósat, és mostanában többször fordult meg itthon napraforgómag, így aztán gondoltam, kipróbálom a sütiben. Nem bántam meg.

Itt a vége, sütit sütünk.

Cukkinis-napraforgómagos süti

30 dkg reszelt cukkini

4 tojás

5 ek liszt

10 dkg jó minőségű étcsokoládé

10 dkg vaj

10 dkg sótlan napraforgómag (héj nélkül)

méz vagy nádcukor

só

A tojásokat megmossuk, szárazra töröljük, majd szétválasztjuk. A tojássárgákat kikeverjük ízlés szerinti mennyiségű mézzel (vagy nádcukorral), majd beleszitáljuk a lisztet, közben keverünk folyamatosan. A csokit kisebb darabokra törjük, majd vízgőz felett a vaj kíséretében felolvasztjuk. Kicsit hagyjuk hűlni, majd lassan a lisztes tojáshoz keverjük, azután jöhet a reszelt cukkini és a napraforgómag. A napraforgómagot kisebb darabokra törhetjük, ha úgy szeretnénk. A tojásfehérjéket csipet sóval kemény habbá verjük, majd óvatos mozdulatokkal a masszába keverjük.

Egy 26 centis kapcsos tortaforma alját kibéleljük sütőpapírral, és kivajazzuk. A formába öntjük a masszát, szépen eloszlatjuk. 170 fokos sütőben (légkeverés) kb. 30-35 percig sütjük, pár percig hagyjuk a sütőben hűlni, majd kicsit kinyitjuk a sütő ajtaját (tűpróbával ellenőrizhetjük a végeredményt). Tíz perc után vegyük ki a sütit, késsel lazítsuk meg a forma szélét, vegyük le, aztán már nincs semmi akadály.

Szelet süti, tetejére lekvár (nálam meggy-málna), vagy egy gombóc vaníliafagyi, villa, eszünk.

Nahát, péntek már megint, hát tervezzenek egy jókora láblógatást, ahogy én is. Nyakunkon az augusztus, szóval merüljenek el a nyárban, mielőtt még elfogy.

Kertészeti híradó: színesedés

noreply@blogger.com (Frau Paprika) — Mon, 23 Jul 2012 14:25:00 +0000

Pénteken ígértem a nagy paradicsomos bejegyzést, de előre szólok, a mai még bizony nem az. A kiskertben ugyanis egyesek gyorsabbak másoknál, bár persze semmi meglepő nincs abban, hogy a koktélparadicsomok hamarabb sárgulnak, érnek, mint nagy és kerek társaik. Szóval még várni kell néhány napot, mire valaki lassít, más meg sietősre fogja. Az viszont már vasárnap is jól látható volt, hogy megállíthatatlanul elkezdődött a színesedés, sárgulnak, pirosodnak és remélem, majd feketednek is a kisebb, nagyobb labdák. Így aztán amíg nem lesz egy igazi paradicsomszüret, aztán valami a tányéron is, jön néhány kép, mert azért már most büszke vagyok az első szezonra, bevallom. Paradicsomok a kiskertben.

És még a lábam is felbukkan valahol.

Pénteki gyors: cukkinis-paradicsomos pasta

noreply@blogger.com (Frau Paprika) — Fri, 20 Jul 2012 10:00:00 +0000

Mindenféle szezon van, fesztiválozós, dinnyevős, lecsófőzős, kovászos uborkás, messzire vagy közelre utazós, rövid nadrágos, barackos, fagyigombócos, és itt abba is hagyom. A mai pénteki gyors is illik a sorba, van benne cukkini, paradicsom, idei fokhagyma, hagyma, a többiek meg ugye szükségesek kiegészítőként. A tésztának pedig mindig szezonja van.

A cukkinik, érett paradicsomok az otthoni kertből kerültek hozzánk, ahogy a hagymák is, és igen, tudom, milyen szerencsés helyzetben vagyok. Bonyolult főzéshez valahogy még mindig nem jött meg a kedvem, és nem is akartam erőszakoskodni magammal, így aztán egy valóban nagyon gyorsan elő- és elkészíthető tésztaétel készült a kapott alapanyagokból. Vacsorának erősen javasolható, még egy végtelenül elkedvetlenítő vagy éppen megunt nap után is, a főzés egyébként is hasznos hangulatjavító, javaslom mindenkinek. Közben kell egy kis zene, énekelni ér, és a fejmozgatás sem tilos. Hozzánk ugyan néha átnéz a szemközti konyhaablakból egy hölgy, aki talán egyszer-egyszer furcsának találhat minket, de ki bánja.

Itt a vége, pasta lesz, és persze főzni vidáman is ajánlott.

Cukkinis-paradicsomos spagetti

3-4 kicsi, zsenge cukkini

8-10 koktélparadicsom

10 dkg bacon (elhagyható)

1 kisebb vöröshagyma

3 gerezd fokhagyma

0,5 dl száraz fehérbor

olívaolaj

parmezán

só

bors

30-40 dkg spagetti

A vöröshagymát megpucoljuk, apróra vágjuk. Ugyanezt tesszük a fokhagymagerezdekkel is. A cukkiniket megmossuk, szárazra töröljük, végeket levágjuk, majd vékonyan meghámozzuk, de ettől el is tekinthetnek, végül kisebb kockákra vágjuk. A bacont felcsíkozzuk.

Egy magasabb falú serpenyőben melegítünk egy evőkanál olívaolajat, rádobjuk a hagymát, sütjük, míg üveges nem lesz. Akkor jöhet a bacon és a fokhagyma, addig pirítjuk őket, néha megkeverve, míg a szalonna meg nem pirul egy kicsit. A serpenyőbe öntjük a bort, várunk, míg az alkohol elpárolog, majd jöhet a cukkini, kevés só, frissen őrölt bors, keverés, fedő.

A spagettit a szokásos módon megfőzzük, a főzővizéből néhány kanállal átmerünk a serpenyőbe. A paradicsomokat megmossuk, szárazra töröljük, felezzük. Ha a cukkini már szinte elkészült, a serpenyőbe dobjuk a paradicsomokat, néhány percig még együtt pároljuk őket, aztán készen is vagyunk. Kóstolás persze nem marad el, ha bármi hiányzik, most lehet pótolni. Ha kevésnek találnák a folyadékot, merjenek még néhány kanál főzővizet a serpenyőbe.

A spagettit leszűrjük, összeforgatjuk a paradicsommal, cukkinivel. Úgy három adaggal számoljanak. Tányér, tészta, tetejére reszelt parmezán, esetleg még egy kevés frissen őrölt bors, egy locsolásnyi olívaolaj, villa a kézbe, eszünk. A péntek persze felcserélhető keddel, szerdával, ahogy épp a kedvük tartja.

Péntekre már csak a megszokott. Legyen jó hétvégéjük, főzzenek, egyenek, igyanak, mulassanak, szellőztessék meg magukat valahol, valahogy. A hírek szerint a kiskertben színesednek a paradicsomok, ha lesz szüret, jövő héten jön a nagy paradicsomos bejegyzés imbiszen.

Nyári híradás

noreply@blogger.com (Frau Paprika) — Mon, 16 Jul 2012 13:39:00 +0000

Gondoltam, írni kellene, mert úgy elszaladtak imbisz mellett a napok, és még azt sem mondhatom, hogy itt lenne a nyári szünet. Csak nem főztem semmi dokumentálásra érdemest, vagy megettük, mielőtt kamera került volna a kezembe. Szóval ez most amolyan helyzetjelentés, júliusi beszámolás.

Amíg forró volt még a lábujjam is (ami nagy dolognak mondható, ugyanis már kislányként a hideg lábfej volt az egyik védjegyem) leginkább csak a reggeli kefir, napközbeni dinnye keretben mozogtam, ami persze nem egészen igaz, mert azért ettem mást is, sőt néha még főztem is. A múlt hét legsikeresebb vacsorája két, közepesnek mondható padlizsánból készült, és mivel Herr Paprika meglepetésszerűen örült, és ismétlést kért, hát most leírom ide. A padlizsánokat megmossuk, szárazra töröljük, fél centi vastagon felkarikázzuk, majd kevés olívaolajban mindkét oldalukat megsütjük. Két paradicsomot megmosunk, szárazra törölünk, felkarikázunk. Két mozzarellagolyót ugyancsak felszeletelünk. Egy tűzálló tál aljába fektetünk egy réteg padlizsánt, jöhet kevés só és bors, azután néhány paradicsomkarika, friss bazsalikomlevelek, egy kevés reszelt fokhagyma, néhány szelet mozzarella, majd újra padlizsán. A pakolást addig folytatjuk, amíg kitartanak az alapanyagok, a tetejére mindenképp mozzarella kerüljön, és ne legyünk fukarak magunkhoz, locsoljuk meg az egészet még egy kis olívaolajjal a végén. Tegyük a tálat 180 fokos sütőbe (légkeverés), és süssük addig a rakott padlizsánt, míg a mozzarella megolvad és pirulni kezd. Hozzá egy szelet pirított kenyér, néhány kanál nyers paradicsomszósz (sűrű paradicsomlé, só, bors, lehelet cukor, 1-2 gerezd fokhagyma, olívaolaj összeturmixolva) és mondjuk egy pohár hideg, száraz fehérbor. Készen is vagyunk.

Panni is itt járt, és amikor feltette a kérdést, mit is főzzön nekünk, nem gondolkodtam sokáig. Hetek óta vágytam már egy jó töltött paprikára, szinte már rászántam magam, hogy meg is főzzem, de aztán Panni jött, és én gyorsan átengedtem a feladatot, mert abban ugye egyetértünk, amit Anya készít, az valahogy nem másolható. A töltött paprikás akcióhoz néhány konyhai előkészítés mellett annyiban járultam hozzá, hogy javasoltam, rizs helyett gersli kerüljön a töltelékbe, és Panni nem mondott nemet. Minden egyéb a megszokott rendben zajlott, elkészült a húsos-gerlis töltelék, a paprikákról lekerült a kupak, hogy beférjen, aminek be kell férnie, azután paradicsomszószban főttek, amíg meg nem puhultak, és a végén még egy gyenge rántás is készült. És most nem azért dicsérek, mert az Anyukám főzte, de a töltött paprika remek lett, meg is beszéltük Herr Paprikával, hogy ez így kifogástalan, és tőlünk ezentúl mindig készülhet gerslivel. Történetnek itt a vége.

Az első kép láttán már biztosan kitalálták, ettünk a hétvégén barackos gombócot is, és de jó volt. Én amúgy is barackfüggésben szenvedtem az elmúlt hetekben (ha éppen nem dinnyét akartam), szóval Herr Paprika javaslatára azonnal rávágtam az igent. Nálunk egyébként Herr Paprika a gombócfelelős, én vagyok a kukta, a lelkes elő- és utókóstoló. A recept Horváth Ilona klasszikusából származik, de nem voltunk vele egészen elégedettek, főleg Herr Paprika bosszankodott egy-két fázisban, és kiadta az utasítást, hogy húzzam át a könyvben ceruzával az egész tojást, és írjam mellé az egy tojássárgát. De az is lehet, legközelebb maradunk a tojásmentes verziónál. A végeredményen a kis viszontagság meg se látszott, de azért javasoltam Herr Paprikának, hogy minél hamarabb teszteljük a végleges verziót. Nem mintha újabb adag gombócot próbálnék biztosítani magamnak, csakis a technológia miatt.

Kertészkedtünk is egy keveset, leszedtünk egy igazán méretes cukkinit (a képen még egy korábbi termés szerepel), számíthatnak tehát a megjelenésére imbiszen. A cukkinik egyébként továbbra is hatalmasak, kénytelen voltam fodrásszá lényegülni, és levágni jó néhány levelüket, hogy ők és a környezet jusson napfényhez is. Felkaróztuk Péter segítségével a paradicsomokat, és végre megkezdődött a rég várt színesedés, a villanykörte alakú paradicsomok közül többen citromsárgán világítottak a levelek között. Érzem, jön a paradicsomszüret, és persze majd beszámolok.

Itt a vége, mielőtt még végleg megunják, aki eddig eljutott, igazán jó hozzám. Legközelebb lesz már, ígérem, egy normálisnak mondható receptes bejegyzés is.

Töltött pljeskavica, rakéta meg a grill

noreply@blogger.com (Frau Paprika) — Tue, 10 Jul 2012 11:44:00 +0000

Nyár van, hát persze hogy kell a víz, a fröccs, a tölcsérre gombócok, a késhegyre dinnyemag, üvegbe uborka, kenyérre paradicsom, tányérba lecsó, fejre szalmakalap, talpra a semmi, reggel jegeskávé, este habos sör. Ha kihagytam valamit, szabadon kiegészíthető. És persze grillezni is kell, mert az első próba után valahogy folyton jön az ismétlési kényszer, és engedni muszáj. Herr Paprikával eddig tudtunk várni, és miután megnéztük az agárdi Cigánymeggy fesztivált, ettünk egy kiváló csirkecombot és egy igazi meggyes-túrós rétest, megszavaztunk egy rövid pihenőt, aztán jöhetett a grill.

Egy-két hete vágytam már egy jó pljeskavica után, és mivel a horvát tenger és én a következő hetekben nem kerülünk közelebb egymáshoz, így ideje volt saját kézbe venni a megvalósítást. És nagy mosollyal meggyőzni Herr Paprikát. Előkerült tehát újra a Rakéta porszívó, lett parázs, megsült a paprika, aztán a fetával töltött pljeskavicák, a kis kolbászok, a fóliában sült krumpli. Ajvár, joghurt, tálba saláta, villa, kés, aztán csak a szuszogás. Barack meg gombóc vanília.

Itt a vége, grillezünk, meg porszívózunk persze.

Fetával töltött pljeskavica

30-30 dkg darált sertés- és marhahús

1 közepes vöröshagyma

10 dkg fetasajt

2 tk őrölt pirospaprika

2 gerezd fokhagyma

olaj

só

bors

A kétféle húst egy mélyebb tálba rakjuk. A vöröshagymát és a fokhagymagerezdeket megpucoljuk, az előbbit apróra vágva, az utóbbit lereszelve a húshoz adjuk. Sózzuk, borsozzuk, beleszórjuk a pirospaprikát, majd hozzáadunk kb. 1 evőkanál olívaolajat, végül az egészen alaposan, kézzel átgyúrjuk. A fetasajtból vékony szeleteket vágunk.

Tenyerünkbe veszünk egy közepes gombócnyi húst, szétlapítjuk, a tetejére helyezünk egy szelet fetát, majd két oldalról szépen rásimítjuk a masszát. A végeredmény egy kerek húspogácsa, nem túl vastag, a feta pedig rejtve marad.

Süssük a grillen mindkét oldalát kb. 10 percig, a késze pljeskavica ajvárral, salátával, fóliában sült krumplival, grillezett, joghurtos paprikával az igazi. Ha máshogy szeretnék, persze nem lesz harag.

A sült paprika szerepelt már imbiszen, de akkor a végeredményt megettük, mielőtt lefotózhattam volna. Most ezért kap egy kis helyet, már csak azért is, mert szezon és szezon között egy kicsit elfelejtem az ízét, hogy aztán annál nagyobb lelkesedéssel egyem. Nem kell hozzá más, mint fejenként 1-2 paprika és zsíros, sűrű joghurt. A paprikákat addig sütjük a grillen, amíg a külsejük megfeketedik, akkor zacskóba velük, hagyjuk bekötve párolódni. Tíz perc múlva elkezdhetjük lehúzni a héjukat, ujjakra vigyázni, garantált a forróság. A csumát kivehetjük, végül tányér, paprika, néhány kanál joghurt. Próbálják ki, nem hiszem, hogy csalódást okozna.

Grillezzenek, mi sem teszünk még pontot arra a végre, szóval lesz itt még porszívózás, azt hiszem.

Gőz és mángoldtekercs

noreply@blogger.com (Frau Paprika) — Fri, 06 Jul 2012 10:36:00 +0000

Jól látják, érzik, gondolják, tovább is van, mondom még. Konkrétabban, a kiskertben még mindig jól bírja magát és növekszik töretlenül a mángold, annak ellenére is, hogy a körülmények egy kicsit nehezebbé váltak. A paradicsomok ugyanis egyre magasabbak és terebélyesebbek, a mángoldok igyekeznek ugyan, de jól láthatóan fejükre nőttek a szomszédok. A levelek minőségén ez azonban cseppet sem látszik, és a korábbi levesfőzés, párolás és már nem emlékszem után ideje volt valami újat kipróbálni. Jöhetett a gőz.

A technika nem ismeretlen a konyhában és imbiszen, ha nem tévedek, kétszer szerepelt már gőzölt tekercs a blogon (ha nem így van, valaki majd kijavít), most pedig itt a harmadik. És lesz negyedik is persze. Nem mondom, hogy könnyű, dalolós szívvel kezdtem el a konyhai tevékenységet, a lakásban kialakult kánikula engem sem tett frissebbé, de ez nyilván nem újdonság mostanában. Aztán ahogy haladtam előre, rájöttem, nem is olyan kínzó és drámai és keserves a keverés, hajtogatás, tekerés, a gőz meg nem nekem jut a végén. Panaszra semmi ok.

Itt a vége, mángoldot tekerünk.

Ricottával töltött, gőzölt mángoldtekercsek

kb. 15 nagyobb mángoldlevél

5-6 kisebb mángoldlevél

15 dkg ricotta

1 tojás

1 marék dió

só

bors

őrölt szerecsendió

A mángoldleveleket alaposan megmossuk, lecsöpögtetjük, papírtörlővel felitatjuk a megmaradt nedvességet. A kisebb leveleket csíkokra vágjuk, félretesszük, a nagyobbak végén levágjuk a felesleges szárrészt.

Egy tálban összekeverjük a ricottát, a mozsárban összetört diót és a tojást, belekeverjük a csíkokra vágott mángoldleveleket, végül ízesítjük sóval, borssal, őrölt szerecsendióval.

Jöhet a töltés. A leveleket egyenként deszkára fektetjük, a keskenyebbik végüknél rájuk helyezünk kb. két teáskanálnyi tölteléket, két oldalt kicsit felhajtjuk a leveleket, majd szorosan és persze óvatosan feltekerjük. A kész tekercsek egymás mellé helyezzük a párolóbetétre.

Egy megfelelő méretű edényben vizet melegítünk, belehelyezzük a párolóbetétet, fontos, hogy a tekercseket ne érje közvetlenül víz (én a svéd áruházban beszerzett párolóbetétet használom). Az edényt lefedjük, majd kb. 8-10 percig gőzöljük a mángoldtekercseket, azután kiemeljük a párolóbetétet.

Tekercs, tányér, kéz, esetleg egy kis fűszeres joghurt mártogatni. Készen is vagyunk.

Nyakunkba fúj lassacskán a hétvége, és még ha ez a lehelet kicsit forrónak is tűnik, azért élvezzék a nyári napokat. Víz, hideg fröccs, sok gyümölcs, víz, azért ne felejtsenek el enni valami rendeset. Az én terveim is hasonlók.

Gépesítünk avagy spenótos ravioli

noreply@blogger.com (Frau Paprika) — Tue, 03 Jul 2012 09:37:00 +0000

Két-három éve licitáltunk sikeresen egy régebbi évjáratú olasz tésztagépre, de már akkor nyilvánvaló volt, nem leszünk képesek ellenállni, és beszerzünk majd hozzá néhány igen fontos kiegészítőt. Dicsérem magunkat, eddig tudtunk várni és lemondani. Aztán néhány hete hívott Herr Paprika, hogy az egyik licitálós oldalon van egy raviolikészítő, és még a villámár is túl kedvező ahhoz, hogy nyugodt szívvel ne vegyünk róla tudomást. Leütjük? Leütjük. Így pár nap múlva itthon is volt az új, nélkülözhetetlen eszköz, és már csak a megfelelő pillanat, meg néhány szabad óra kellett ahhoz, hogy kipróbáljuk.

A történet másik szereplője a spenótliszt (igazából szárított, őrölt spenót), amit még Olaszországból hozott nekünk Dzseki és Herz, és eddig türelmesen várt a sorára. Hétvégén aztán forróság ide, izzadás oda, belekezdtünk a ravioliprojektbe. Az első probléma már igen hamar jelentkezett, és nem az okozta, hogy úgy éreztük, mintha folyton egy hatalmas hajszárító előtt állnánk. Rájöttünk ugyanis, hogy nem lehet a spenótliszttel önmagában dolgozni, mert túl puha és túl intenzív, ezért a meggyúrt adagot négy részre osztottuk, és kezdődött minden elölről, immár normál liszt társaságában. (A receptben ezért egy megsaccolt mennyiség olvasható, nyugodtan térjenek el tőle, ha soknak vagy épp kevésnek találják.) A végeredmény most már megfelelőnek ítéltetett, este viszont már nem mutatkozott kedv a folytatásra, maradtunk a kajszibarackos-sonkás-mozzarellás salátánál és az almás palacsintánál, a zöld golyó pedig szépen pihent a hűtőben.

Másnap aztán következett a második fázis, a próbatöltés. A kezdeti nehézségek és némi selejttermelés után egészen belejöttünk, elkészültek a táskák, főzés, evés, Éva szerint jól dolgoztunk, hogy ne csak ránk kelljen hagyatkozniuk. Azért levontunk néhány következtetést, legközelebb például krémesebb töltelékkel készülünk, és persze a gyakorlás sem fog ártani. De amikor a zöld ravioli parmezánnal a tetején a szájpadláshoz ért, az azért jó volt nagyon. És persze tudom, a jelenlegi olvasztó idő nem éppen tésztagyúrásra alkalmas, az egész nagyon jó móka volt, szóval próbálják ki. Géppel vagy anélkül.

Itt a vége, ravioli készül.

Fenyőmagos túróval töltött spenótos ravioli

20 dkg liszt (00 típusú)

2 tojás

kb. 1 ek spenótliszt

10 dkg túró

1 nagy marék reszelt parmezán

1 marék fenyőmag

1 tojássárgája

tejszín

só

bors

szerecsendió

vaj

parmezán

A fenyőmagot megpirítjuk száraz serpenyőben, félretesszük. A lisztet deszkára vagy egy mélyebb tálba szitáljuk, beleszórjuk a spenótlisztet, a közepében kialakítunk egy mélyedést, beleütjük a két tojást, jöhet egy pici só, majd elkezdjük szépen összedolgozni, aztán gyúrni. Ha túl száraz lenne a tészta, adjunk hozzá egy kevés vizet, vagy nedvesítsük be a kezünket, és úgy dolgozzunk tovább. Ha tészta szép egynemű, formáljunk belőle golyót, tekerjük fóliába, pihentessük a hűtőben legalább 30 percig.

Közben készülhet a töltelék. A túrót keverjük össze kevés tejszínnel, az összevágott fenyőmaggal, a parmezánnal, a tojássárgával, sóval, borssal, szerecsendióval.

A tésztát tésztagép segítségével nyújtsuk ki. A kész tésztalapokból készülhetnek a raviolik a kézi módszerrel is, erről itt olvashatnak részletesebben. Ha van ravilokészítőjük, akkor helyezzék a tésztagépre. A tésztalapokat vágják megfelelő szélességűre, középen hajtsák félbe, helyezzék a nyílásba, tekerjenek egyet, hogy befogja a raviolikészítő, majd jöhet a töltelék és a tekerés. A kész raviolikat válasszuk szét, lisztezzük be, tegyük félre.

A raviolikat főzzük meg enyhén sós, forrásban lévő vízben néhány percig. Tányér, ravioli, olvasztott vaj és parmezán. Villa, ehetünk.

Itt a vége, köszönjük Dzsekinek és Herznek a lehetőséget, ha lesz még ilyen, és persze lesz még ilyen, jön imbiszen az újabb tésztás fejezet.

Kertészeti híradó: júniusi fejlemények

noreply@blogger.com (Frau Paprika) — Thu, 28 Jun 2012 13:01:00 +0000

Június végére a kísérleti kiskert dzsungelruhát húzott magára, persze miniben. A látvány egészen tréfás, ahogy a paradicsomok és a cukkinik, mit sem törődve a többiekkel, maguknak akarják a teljese teret. Úgy is mondhatnám, van aki a gyenge, más az erős oldalra került, és szükség volt némi mentőakcióra is. Aztán levontuk a tanulságokat, ahogy ilyenkor szokás, és meglehetősen sokat nevettem. Lássuk.

Cukkiniből összesen tíz magot ültettem, egy percig sem gondolva arra, hogy valamennyi kinőhet. Na persze, nyilván kibújt valamennyi. Látva aztán a dinamikus növekedést, szétültetés következett, két palánta pedig Éva kertjébe került, és könnyelműen azt gondoltuk, a cukkiniprobléma ezzel megoldva. Herr Paprika a múlt heti helyszíni szemléje után már említette, hogy a cukkinik virágzanak és hatalmasak. Az előbbinek örültem (lett is töltött cukkinivirág), az utóbbira bólogattam, és nem hittem el. Vasárnap aztán magam is láthattam, hogy a cukkinik és az ő óriási leveleik mindent beterítenek, az árnyékba szorult növények pedig próbálnak valahogy a Nap felé törni. Ki ügyesebben, ki kevésbé. A padlizsánok például vesztésre álltak, így gyorsan kiszedtük a szezonját már lezárt borsót, kapa, gaztalanítás, aztán jöhettek a földlabdás padlizsánok. És reméljük a legjobbakat. A jövő évre rögzítendő tapasztalat a kevesebb mag, több bizalom a vetőmagos zacskó leírásában, és több hely. Egyébként sikeres a dolog, cukkinihiányban nem szenvedünk majd a nyáron.

Paradicsomból négyféle magot nevelgettem itthon, aztán kb. húsz palántát ültettünk el a kiskertben. Az elején még voltak címkék, ez piros, ez sárga, ez fürtös, ez fekete, egy idő után viszont felborult a rendszer, és meg sem próbáltam helyreállítani. Mostanra jelentősek a növények, tele zöld paradicsommal, és végre látszódnak a formában és méretben a különbségek, már csak a színekre kell várni.

A paradicsomrengeteg mellett a mángold jobban, a zöldbab már kicsit nehezebben tartja magát, a két édeskömény pedig azt hiszem, örül, hogy a kert egy sarkába került. A következő szezonban tehát a paradicsomoknak is több helyet kell biztosítani, majd igyekszem nem elfelejteni. Ettől eltekintve azért elég jó érzés leguggolva átnézni a paradicsomerdőn, azt pedig már csak halkan említem, mennyire büszke vagyok a palántázós tudományomra. Csak így szerénytelenül. Várom már nagyon a szüretelést meg a színeket, imbisz a végeredményből nem marad ki semmiképp.

És akik még tartják magukat: hagyma, articsókák (Herr Paprika pesszimista, én bizakodom), egy kis petrezselyem, egy-két fekete répa, fekete ribizli és a málna.

Itt a vége, kertészkedni jó, remélem, a következő részben jön sok júliusi eredmény, meg persze főzés, ha már egyszer imbisz azért leginkább gasztroblog.

Töltött cukkinivirág avagy kerti öröm

noreply@blogger.com (Frau Paprika) — Mon, 25 Jun 2012 12:05:00 +0000

A kertészkedés kezdetén nagy vágyam volt, hogy legyen saját termesztésű cukkinivirágunk. Persze cukkinink is, de a virág konyhai kipróbálása már régi terv, kívánság volt, eddig viszont valahogy nem sikerült megvalósítani. A szülői kert túl messze van, hogy ilyesmit szállítsunk belőle, piacon nem találkoztam vele, boltokban pedig mindig sikerült ellenállnom az utolsó pillanatban. Pénztárcavédelem. Idén viszont itt volt, van a kísérleti kert és az a bizonyos remek alkalom. A cukkinik a hétvégére egészen hihetetlen méretűre nőttek, az egy enyhe kifejezés, hogy meglepődtem, pedig Herr Paprika néhány nappal korábban említette, hogy hatalmasak, én meg azt gondoltam, biztosan túloz. Nem így volt. Le is vontam néhány kertészeti következtetést, de ezekről majd máskor.

A nagy levelek alatt ott lapultak a virágok, és én boldogan kezdtem neki a szüretnek, persze csak kíméletes üzemmódban. Itthon aztán Jamie Oliver kertes szakácskönyvéből kiolvastunk néhány tanácsot az előkészítésre, töltésre vonatkozóan, majd elkészítettük a saját verziónkat. A tavalyi sörtészta bevált, így most is ezt használtuk, tölteléknek pedig egy egyszerű fenyőmagos túró készült. Ha már nekiveselkedtünk, sütöttünk halat és néhány zsenge cukkinit is, azután jól megvacsoráztunk és megdicsértük egymást. Néha azért lehet.

Itt a vége, virágot töltünk.

Töltött cukkinivirág sörtésztában sütve

8-10 cukkinivirág

(zsenge cukkini vagy más zöldség, hal a maradék tésztához)

10 dkg liszt

1 dl sör

1 tojás

só

10-15 dkg túró

1 kisebb marék fenyőmag

bors

tejszín

olaj a sütéshez

A cukkinivirágokból óvatosan kirázzuk a bogarakat, ha vannak, azután óvatosan szétnyitjuk a szirmokat és kivágjuk a bibéket, végül megmossuk, majd papírtörlőre rakjuk őket.

A lisztet tálba szórjuk, a sörrel és a tojással simára keverjük, adunk hozzá egy csipet sót, harminc percre állni hagyjuk. Közben készülhet a töltelék, a túrót egy tálban kikeverjük az előzetesen megpirított, összevágott fenyőmaggal, pici sóval, borssal, majd annyi tejszínt adunk hozzá, hogy krémesebb legyen. A kész tölteléket egy kisebb zacskóba töltjük, az egyik sarkát levágjuk, azután óvatosan megtöltjük a virágokat, a szirmok végét megtekerjük, hogy lezáródjanak.

A cukkiniket, más zöldséget vagy halat előkészítjük, kisebb darabokra vágjuk. Egy serpenyőbe öntünk bőven olajat, felmelegítjük, majd a tésztába mártjuk óvatosan a cukkinivirágokat, lecsöpögtetjük a felesleget, és néhány perc alatt mindkét oldalukat aranybarnára sütjük, majd papírtörlőre rakjuk őket. A maradék tésztát felhasználjuk a többi zöldséghez vagy halhoz, ezeket is kisütjük. Ha nagyobb adagot szeretnének sütni, növeljék meg nyugodtan a tészta mennyiségét.

Tányér, cukkinivirág és a többiek, mellé valamilyen mártogatós és a kezünk. Készen is vagyunk.

Ha cukkinivirághoz jutnak, próbálják ki, jó esti móka lesz a konyhában. A héten lesz még kertészeti híradó, van miről beszámolni, és most meg is ígértem.

Pénteki gyors: kókuszos-vaníliás meggyleves

noreply@blogger.com (Frau Paprika) — Fri, 22 Jun 2012 11:58:00 +0000

Szedtünk sok meggyet, Herr Paprika létrára mászott, én meg a könnyen elérhető ágakat szüreteltem le. Egy részét aztán megettem, egy adagot elajándékoztam, a megmaradt mennyiség pedig arra várt, hogy megfőjön, megsüljön, legyen valami belőle. Gondoltam chutney-ra, sütire, de aztán levest főztem, az utolsó tálnyi pedig a tervek szerint lekvárként végzi majd. Hogy lesz-e még meggyezés, nem tudom, ha igen, akkor persze nem marad titokban. Annyit mindenesetre már most megállapítottam, hogy magozó nélkül, az izzasztó nyárban (sikerült elérnünk a lakásban a 29 fokot) nem olyan önfeledt szórakozás megdolgozni a meggyet. Ráadásul valami különös képességgel mindig sikerül egy olyan pózt találnom hasonló feladatok elvégzésénél, hogy egyetlen pontban megfájduljon a hátam. Jól gondolják, távol áll tőlem a szálfaegyenesség.

Vissza a leveshez, ami igazán pénteki gyors, persze csak ha eltekintünk a magozósditól, de legyenek nagyvonalúak. Savanykás meggy, vanília és egy kis kókusztej, meg persze némi édes, nincs is szükség másra. Herr Paprikánál váratlan sikert aratott, ezt jó jelként értékelem, talán ki is próbálhatnák.

Itt a vége, meggyezünk.

Kókuszos-vaníliás meggyleves

kb. 1,5 kg meggy

nádcukor

1 vaníliarúd

1,5 dl kókusztej

Még a recept elején leszögezném, hogy hűen magamhoz, nem mértem meg a meggy súlyát, szóval ez csak olyan szemrevételezés utáni megállapítás, lehet csökkenteni vagy növelni. A meggyet alaposan megmossuk, lecsöpögtetjük, kimagozzuk. Akinek van meggymagozója, azt ebben a pillanatban is erősen irigylem, bár tudom, ez nem szép dolog. A meggyet egy nagyobb lábasba tesszük, felöntjük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. A vaníliarudat hosszában kettévágjuk, a fazékba kaparjuk a belsejét, majd beledobjuk a vaníliarudat is. Végül jöhet annyi nádcukor, amennyit megfelelőnek ítélünk, szóval pontos mennyiség nincs. Alacsony hőmérsékleten addig főzzük a levest, amíg a meggy szépen megpuhul, akkor félretesszük, hűlni hagyjuk, a vaníliarudat kihalásszuk.

Jöhet a turmix. Ha szeretnénk, vegyünk ki a meggyből egy keveset a tálaláshoz, vagy turmixoljuk simára az egészet, közben adjuk hozzá a kókusztejet is. Ha esetleg túl sűrű lenne, akkor hígítsuk még vízzel. Kóstolunk, ahogy mindig, ha bármi hiányzik, most lehet pótolni.

Tányér, bögre, leves, esetleg meggy, kanál vagy a szánk. Behűtve az igazi.

Itt a vége, jó hétvégét és minden mást, egyenek jókat, mulassanak, szurkoljanak, élvezzék, hogy végre megmozdul éjszaka a levegő.