Kovásznai szívkórház honlapja

Kovászna város honlapja

Kovászna megye honlapja

Youtube reklám a szívkórházról

Dr.Benedek Ibolya interjúja a Magyar Rádióban

A dél-tiroli (Olaszország) Dolomiten c. lap híradása a kórház névváltozásáról

Unokája, Dr.Benedek Géza Attila honlapja

Unokája, Benedek Botond honlapja

Évgyűrűk gyönyörűsége és szomorúsága

(Dr. Benedek Géza — ahogyan megismerhettem)

2010. december 18., szombat, Emlékezet

Dr. Benedek Géza (1916—2010)

Huszonhét évvel ezelőtt új munkahelyemen, a kovásznai szívkórházban hívatott a
főorvos úr. — Na, ide figyelj, öcsém — kezdte szokása szerint in medias res, vagyis a
dolgok kellős közepén.
— Ideje körvonalaznunk első feladataid egyikét. Ide nézz! — asztalfiókjából egy orvosi
szaklapot vett elő. (Medizinische Klinik, 22—11. november 1983., olvastam a borító
lapján). — Német klinikákon manapság ezzel foglalkoznak. Ezt a módszert mi is
meghonosítjuk — mondta, és előlapozta a cikket. — A te feladatod lesz a légköri
nitrogénnyomás mérése itt, a Tündérvölgyben. A vegyi labor majd a kiválasztott
betegeinknél vérgáztenzió-meghatározást végez. Sok a fiatal orvoskolléga, napiparancsba
adom, hogy fogadjanak baráti körükbe, és kezdődhet az együttműködés. A folyóiratomat
elviheted. De… kölcsön!

Mint aki magasból a mély vízbe zuhant, nem kaptam levegőt.
Főorvos úr — lihegtem —, ehhez a… nitrogénméréshez… van-e műszer? A főnök
csodálkozva nézett: — Ezt is a te dolgod beszerezni! Én tudjam, hogy mire lesz
szükséged? De főorvos úr, kitől, miként lehet műszereket szerezni? Hát ettől berobbant a
szigoráról közismert kórházigazgató. Rettegett haragjára gerjedt. — Na, jól nézünk ki, ha
te is olyan vagy, mint a mesebeli bamba székely, aki áll a szélben, és tátott szájjal várja,
hogy egy sült galamb hátha belérepül. Nézd, a szászok mi mindent alkottak, eközben mi,
székelyek vajmi kevéssel dicsekedhetünk. Indulj tüstént ismeretségeket szerezni, kérni,
ügyeskedni. Mit gondolsz, hogy ez a kórház miként lett? Csak úgy elővarázsolódott a
semmiből?

Nem részletezem, hogy miként, de sikerült műszereket szereznem. Ezt győzelemittasan
jelentettem is főnökömnek. Vesztemre! Újabb feladatokat kaptam: — Az udvaron áll egy
meteorológiai házikó. Helyre kell hoznod! Kezdődjék el a rendszeres mikroklíma-
tanulmány és az orvosmeteorológiai megfigyelés! Jövőre itt konferenciát tartunk, arra
elkészítesz egy húsz-huszonöt oldalas tanulmányt. Öt példányban kérem. Apropó, tudsz-e
írógépen írni? Ha nem, megtanulsz! …Hamarosan kapsz egy szobát, és felszereled a
Temesvárról hozott nukleáris berendezést. Foglalkoznod kell a mofettával is, a gáz nem
akar befeküdni…

Benedek Géza (az orvostudományok doktora) született tudós alkat volt, aki
szenvedélyesen szeretett oktatni, szakmai kérdésekről beszélgetni. A ,,jókedvű
pillanatok egyikében hallottam főnökömtől a valamikori autonóm Székelyföldről, és a
Maros Magyar Autonóm Tartomány idején Székelyudvarhelyen létrehozott, de tiszavirág
életű Orbán Balázs Borvízkutató Intézetről (Udvarhely rajon főorvosa volt dr. Benedek
ez időben). — Remélem, hallottad Bányai János nevét? — szegezte nekem a kérdést.

Nos, eme kutatóintézet hasonmását szerette volna megteremteni Kovásznán, bővebb
feladatkörökkel, a bioklimatológiától a radioaktív gyógytényezőn át a
fürdőhelytudományig.

Több mint ötven évvel ezelőtt dr. Benedek Gézának és elit baráti-értelmiségi körének az
a felismerése, miszerint a Székelyföld ásványvízkincse, a mofetták, a gyönyörű táj biztos
húzóereje lehet a megélhetésnek, mai napig helytálló. A gyógyturizmus ma is
jövőstratégiát jelent. De mielőtt mindent hétköznapi szintre gyűrne a feledés, hadd
emlegessük fel, hogy Benedek főorvos úr nem egyszerű kórházalapító/igazgató volt,
hanem a kisváros országos érdekeltségű fürdőhellyé felfejlesztésének is atyja. (Mellesleg
— ezt kevesen tudják — Zsuffa Zoltán barátjával ők voltak a helyi líceum megalapítói.)

A szívkórház gyarapodásával párhuzamban Kovásznán gombamód szaporodtak a
gyógyszállók, és mindegyikben a szívkórházban kidolgozott, ún. Kovászna-módszer
szerint folyt a kezelés. Délutánonként a kórház mentőautója beállt a főtéri
szállodaközpont elé, mindenütt ügyelet működött, és sürgősség esetén a beteg a
szívkórházba, a metodikai központba került.

Az intézmény fennállásának 25. évfordulóján, egy ünnepi orvoskonferencián dr. Benedek
Géza még a nyugat-európai fürdőhelyeken, de leginkább a németországi klinikákon
szerzett tapasztalatairól beszélt, és az általa vezetett orvoskollektíva eredményeit
összegezte. Jövőbe vetett hittel Kovásznával kapcsolatos terveit ecsetelgette. Csakhogy
ez idő tájt kezdődött az ország végzetes gazdasági (politikai), erkölcsi lavinaindulása.
Hogy már a besúgók besúgóit is besúgták, ez még hagyján! Ennél nagyobb
szerencsétlenség volt például, hogy negyedóránként adták-vették a villanyt. A főorvosnak
sikerült ugyan (ismeretségei révén) egy hatalmas generátort szereznie, de az óránként
harminchat liter gázolajat fogyasztott. Akut üzemanyagkrízisben ennek folyamatos
kiügyeskedése vált a következő kihívássá, majd a kórház saját disznóhizlaldájának
felfejlesztésével kellett foglalkoznia, és a disznópásztorral veszekednie, aki gyakran
berúgott, s ilyenkor beszédült a malacok közé. A közel ezerágyas intézmény a felelősség
teljes súlyával az alapjában szívgyógyász orvosigazgatóra nehezült, mert a hivatalnokok,
beszerzők, mindenféle ügyintézők tehetetlenül álltak a hatalmas nincstelenségben. A
főorvosnak tudomány- és kollektívaépítés helyett nap mint nap ügyeskednie, kérnie,
beszereznie kellett. Panaszolta is egyszer, hogy otthon írógépében befűzve áll a papír, de
soha sem jut odáig, hogy önfeledten eléje üljön, és gondolatait papírra mentse. —

Alapjában én kerestem magamnak a balhét, s így… megérdemlem — summázta egyszer
kedélyes öniróniával.

Hippokratészi eskün innen és… túl

Hogy dr. Benedek Géza — közel négyszáz munkatársa főnökeként és betegek ezreinek
orvosaként — miként tudott tájékozódni, helytállni a ,,tébolyban? Hogy mi lapult a
félelmetesen szigorú, mindenki iránt igényes, kegyetlenül szókimondó intézményvezető
lelkének mélyén? Erre próbálok rávilágítani személyes élményeimmel, már ha egyáltalán
annak lehet nevezni a balhét.

A már említett nukleáris mérőberendezést (néhai Toró Tibor professzor közbenjárásával
került hozzánk) eredetileg a radioaktív gyógytényező felügyeletére kértük. A csernobili
atomerőmű-katasztrófa idején azonban a környezeti sugárszennyezést kellett mérnünk,
rendkívüli üzemmódban. Mint minden közérdekű cselekedetből, ebből is bonyodalom lett
a diktatúra idején. Alig pár nap elteltével, délelőtt előállt beszerző autónk (miniszteri
kéjautó lehetett valamikor), a hatalmas, nikkel cirádás, de lerobbant Volga. Rám várt!
Szentgyörgyre kellett mennem a szekuritáté (!) színe elé. Indulás előtt rettenetes szidást
kaptam, a főorvos úrnak remegett az álla. — Mondd, te milyen világon élsz? Kóvályog
az eszed, mint… gólyaszar a levegőben? Hogy merészeltél olyasmit mondani, amit én
sem engedhetek meg magamnak?… Megsemmisülten tűrtem a szóbeli ütlegelést, aztán
főnököm kifulladt, és én kinyögtem: főorvos úr, nem értem, hogy mi történt. Elképedve
nézett. Te valóban nem tudod, hogy tegnap kinek feleseltél, kit utasítottál rendre? —

Fogalmam sincs, főorvos úr! Főnököm félelmetes szigora erre megenyhült. — Na,
rendben! Te… balf*sz, holdkóros székely! Ha igazat beszélsz, te legalább nem tartozol
azok közé, akik besúgnak engem. Hát ideje megtudnod: D. ezredeshez volt szerencséd. Ő
a megyei szekuritáté-vezér. De indulj! Szakmai kijelentésedből jottányit sem engedsz!
Megértetted? Ne félj! Megpróbálok eléd szólni, mire odaérsz. És valóban így történt.
Igaz, másfél órás szobafogság után, de se szó, se beszéd, testi-lelki fenyítés… nélkül
kiengedtek.

Temetni is tudni kellett

Történt, hogy az ’50-es évek végén, amikor dr. Benedek még a városi kórház igazgatója
volt, és a Kovászna főterén álló ódon épület (ma kultúrotthon) még aggmenházként
üzemelt, egy öregember rosszullett. Az újonnan kinevezett intézményvezető orvost
hívott, épp Benedek doktort, aki megállapította: itt a vég. Az árva aggastyán sírva
könyörgött papért, hogy gyónjon-áldozhasson katolikus hite szerint. Erre az
intézményvezető papot hívott, aki aztán el is temette a halottat. Társai is kikísérhették a
koporsót. A sírhalomra rögtönzött deszkakereszt is került, bár addig csak jeltelen
földkupac dukált aggmenházi halottaknak. Ejnye! Mi folyik ott? — figyelt fel a politikai
vezetés. Aztán rövidesen bonyolódott a helyzet, és az öregotthon vezetőjét kirúgták.
Szocialista népjóléti intézményben nem teremthetünk fészket a klerikális reakciónak —
hangzott a mennydörgés, az elbocsátó dokumentumon pedig ez állt: ,,politikailag
megbízhatatlan. A dr. Benedek család (férj-feleség orvos) ez idő tájt épp harmadik
fiúgyermekét babusgatta. Karrierjük kezdetén álltak! Aggodalommal követték a
történteket, ugyanis a kovásznai intézményvezetők nem merték alkalmazni a
megbélyegzett embert. Ekkor szólalt fel az orvosházaspár: …egy kisgyermekes édesapát,
egy magyar embert nem szabad így utcára dobni! És tisztviselőként befogadták a
kitaszítottat. A zsarnokság vigyorogva bólintott rá: Rendben, de a doktor elvtársnak kell
saját bőrére politikai felelősséget vállalnia érte. És a Benedek család vállalta a nem
mindennapi kockázatot… egy alapjában idegen magyar emberért, annak családjáért.

(Hadd szabadjon elárulnom: e sorok szerzőjének apjáról szólt a történet.)

Hallod-e, csont, a csöndet?

Anno 2000 őszén, a szívkórház fennállásának 40. évfordulóján miniszteri vizitáció,
ünnepi visszaemlékezések és kiértékelő beszédek idején váratlan, döbbenetes dolog
történt. Szót kért egy országos hírű bukaresti román szívsebész, és a nyilvánosság előtt
bevallotta: több orvostársával örökre szégyelli, hogy akkor, tizennégy évvel azelőtt nem
emelték fel hangjukat kollégájuk védelmében. (,,Hallod-e, csont, a csöndet? /

Összekoccannak a molekulák. Igen! Hirtelen józsefattilai csend feszült a teremre. Dr.Benedek Géza (az idő tájt 84 éves volt) hatalmas önfegyelemmel, rezzenéstelen arccal ült a prezídiumban.
De mi is történt tizennégy évvel azelőtt, 1986. szeptember végén a szívkórházban? Nos,
azon a reggelen rutinos gárdaátadással, beszerzési és egyéb gondokkal indult a nap, majd
a főorvos megkezdte a vizitet. Úgy tizenegy óra felé — mint derült égből villámcsapás —
kisebb delegáció érkezett a kórházba. Dr. Benedek Gézát — aki huszonhat éven át napról
napra téglánként építgette az ország egyik legtekintélyesebb egészségügyi intézményét
— hazaparancsolták a munkamezőről. Rögtönítélő eljárással nyugdíjba… rúgták. A
Kriterion egykori igazgatója, Domokos Géza, a főorvos barátja erről valahogy így
vélekedett 1995 körül, zárt körben (jelen lehettem): Géza Bácsi szakmai tekintélye,
országosan legendás hírneve egyre nagyobb fejfájást okozott a hatalmasoknak, mert
akkoriban már lépten-nyomon, fennhangon szidalmazta a rendszert. Ha a szekuritáté
megfélemlítéssel próbálta volna kerékbe törni jellemét, abból nemzetközi botrány
kerekedett volna. A legkényelmesebb megoldást választották: kidobták életteréből. Nota
bene: ezt épp hetvenedik születésnapja idején tették, gyalázatos stratégiával.

A példamutatás erkölcse

A rendszerváltás után dr. Benedek Géza visszalépett a közéletbe. Volt városi tanácstag,
átvette a Pro Urbe-díjat, tartott előadásokat Kovásznáról, orvostudományról. Épp egy
ilyen alkalommal (úgy kilenc éve) ért az a megtiszteltetés, hogy karomba fogódzott, és
hazáig kísérhettem. — Olvastad-e Fábián Ernő könyvét? A példamutatás erkölcse
nagyszerű írás — mondta, majd arról beszélt, hogy neki is papírra kellene már vetnie
élete és szívkórháza történetét. — Időm, az lenne bőven, gyakorta ülök le a gép elé, de
rövidesen összekuszálódnak a gondolataim. Szembedől velem a múlt, és arra eszmélek,
hogy fennhangon veszekszem életem kerékkötőivel, árulóimmal, besúgóimmal …vagy
épp a kocsissal, aki lapáttal verte a két gyönyörű lovat, melyet egy hálás betegem
ajándékozott a kórháznak. Kirúgtam a kocsist, bár magyar ember volt. Emlékszel? Ma
sem bánom, amit tettem! Ne legyen irgalom annak, aki ártatlan állatot vagy embert
bántalmaz!

Gyila Sándor

EGY VÁROS SZíVEVERÉSE

Laudáció dr. Benedek Géza szivgyógyász főorvosról

Nem érdekes, csupán jellemző, hogy dr. Benedek Géza szívgyógyász főorvosról az 1981-es kiadású Romániai Magyar Irodalmi Lexikon I. kötetében és az 1996-os Romániai Magyar Ki Kicsodában is csak egy nyúlfarknyi szócikk jelenik meg, a szó szigorú lexikális értelemben vett adatokkal: 1916 (!) szeptember 13-án született Kisbaconban, középiskoláit Sepsiszentgyörgyön végezte, orvostudományi tanulmányait Kolozsvárt, Budapesten és a németországi Halle an der Saale egyetemén. A kései, a már ritkaságként számon tartott nyugati peregrinusok közé tartozik tehát. Előbb külföldön munkálkodik, majd ugyancsak a peregrinusok szokása szerint hazatelepedik, Nagybaconban, szűkebb pátriájában, a Benedek familiák ősi fészkében körorvos, majd Székelykeresztúron és Székelyudvarhelyen, és innen telepedik át 1952-ben Kovásznára, tulajdonképpen második szülőhelyére, ahová Erdővidék népének „fonnivalóját“, Sütő Andrással szólva‚ úgy hozta magával, hogy ezt beleszőtte a székely-magyarság, a transzilván eszmerendszer szőttesébe.

Kevesen tudják, hogy első irása 1938-ban az Ifjú Erdélyben jelenik meg, témája Erdővidék. Ettöl kezdve az orvostudományi szakirodalmat műveli, azért tartják számon, ha Iexikonokban rövidre fogva is, a szakirodalmi és irodalmi-közéleti lexikonok is.

A dr. Benedek Géza életművének szócikkbe szerkesztése számomra képességeimet,  információimat felülmúló feladat. Hogy miért? Azért, mert miközben kiváló szív szakorvosként ( a skála szélesebb, hisz általános orvosként is tevékenykedett) az egész világ számára kincset érő Kovászna szív- és érrendszeri gyógyászati bázisát megteremtette, idejéből arra is futotta, de mennyire!‚ hogy népe szív- és érrendszerét a szó átvitt értelmében is orvosolja, kúrálja, szelid szóval és nem receptekkel, fantasztikus műveltséggel és tájékozottsággal. Szakemberek körében szinte ritkaság, hogy a szakmát és a közéletiséget olyan szinten és olyan hatásfokkal tudják összehozni, mint ahogyan ez dr. Benedek Gézának sikerült. Egyszerű emberek, magyar és román, mindenféle más náció politikusainak a lelki betegségeit és képes volt gyógyitani, a gondolkodás és cselekvés érszűkületeit, meszesedését megállítani, vagy, legalább, a folyamatot lelassítani. Egyszerű nevén kovásznai szivkórház „politikai elmegyógyintézetként is működött“, s hogy szakmai szempontból nem válhatott az általa megálmodott, repülőteres gyógyászati világvárossá, annak talán éppen Benedek-volta, nyugati képzettsége is oka volt.

Dr. Benedek Géza társalgója, terített asztala, a peripatetikus tündérvölgyi séták  Kovászna városán  messze túlmutatva az egész magyarság, s hangsúlyozandó, hogy a román gondolkodók, találkahelye is volt, nem egy, később másutt kivitelezett elképzelésünk, emlékházak, múzeumok létesitése, Kovászna városának magasabb szakmai, kulturális és társadalmi régiókba emelésének tervei itt születtek meg.

Számomra megtisztelő, hogy a Pro Urbe díj odaitélése alkalmából személyiségének főbb jelIemzőit érzékeltethetem, s ha volna olyan díj, hogy “ Pro Transsylvania“ a méltató szavak megírására önként vállalkoznék, mert dr. Benedek Géza a diktatúra érszűkületes esztendeiben, amikor már őt is próbálták lesodorni a pályáról,  amikor már politikai pokolsár választott városát is ellepte, mosolyával, jó szavával képes volt fölösleges, magunkat veszélybe soroló düheinket visszafogni, s vigyázni mindannyiunk normális szívverésére.

SYLVESTER LAJOS