KiberLövés

(Közhelyekkel) zárjuk az évet

2011-12-20T10:49:00.001+01:00

Igazán hosszúra sikerült ez az év, számomra rengeteg tanulságot rejtve.

Megtanultam, hogy mindig lehet rosszabb, keményebb és fárasztóbb az élet, de emellé mindig jön valami új, valami jó, ami segít átvészelni a nehéz időszakokat.

Bori idén újra teherbe esett, jövő tavaszra lesz egy kislányunk is. Ismeritek a közhelyet: nincs két egyforma terhesség. Nálunk eddig alig van hasonlóság a kettő között. Számomra sokkal gyorsabban telik az idő, szinte átalszom az egészet, csak azt látom, hogy Bori kínlódik, igazi értelmet adva a terhesség szónak. Csongival a hasában sokkal aktívabb volt a középső harmadban. Most már az első harmad is úgy legyengítette, hogy a szívatós részek hamarabb megtalálták. Csongival a hasában még kirándulni, hegyet mászni jártunk és csak az utolsó harmadban volt, hogy a sarkon már szuszogva állt meg pihenni. Most szegény sokkal fáradékonyabb, egyszer még kórházba is befektették egy háromnapos kivizsgálásra pár hete. Viszont sokkal hamarabb talált kapcsolatot az új babával. A kis alien amúgy kitesz magáért, hogy ne feledkezzenek meg róla. Sokat mozog, forgolódik, ficánkol, úszik ide-oda. Csongi is virgonc volt, de nem ennyire. Szóval más.

A melóban szakmailag előléptettek, egy hatfős rendszergaza csoport munkáját felügyelem, irányítom. Néha a lelküket ápolom, vagy épp az érdekeiket képviselem. Nem könnyű megtalálni az egyensúlyt és ez még sehol nincs egy középvezetői pozíciótól, ahol elképzeléseim szerint totál felőrlődik az ember a lentről- és fentről jövő együttes nyomás hatására.
Az éjszakáim sokkal nyugodtabbak, de a nappalok átkozott fárasztóak. Rengeteg adminisztráció, nyafogás balról, köpködés jobbról. Tervek vannak, de a kidolgozásra nincs erőforrás, hirtelen irányváltások és persze a legfontosabb projekt az ez-az-öt. Ráadásul az egész egy bankban, amit manapság divatos ügyfélként, kormányként utálni, így minden döntésnek végzetes következményei lehetnek és minden elvárás úgy kezdődik, hogy "a lehető legjobb minőségben, de pénzt azt nem tudunk adni rá".

Emellett suliba járni nem épp leányálom, főleg, mert a GDF idén igazán kitett magáért az eltántorítási módszertanban. A féléves tanszercsomag egy (1!) fizikai tankönyvet tartalmazott a befizetett tandíjért és persze jópár "ajánlott" olvasmányt, amit külön pénzért, vagy úgy sem lehet beszerezni. Az elektronikus tanszercsomagok közül többről kiderült, hogy elavult, az előző tanár készítette és nem ér semmit az új oktató szemében, de újat még nem volt ideje készíteni, talán következő félévre meglesz.
Apropó, oktató: a felsőoktatásban oktatóból kevés van, annál több a pökhendi, kivagyi tudós, meg régivágású - mára gépekkel helyettesített - szaki, aki keni-vágja a témakörét, csak épp a témaköre már inkább való bölcsészkarba egzotikumként, vagy a tudománytörténet érdekességei közé, mint a modern műszaki ismeretek közé. Átadni hatból egy tudja a tudását, a többi csak dicsekedni tud vele. Ennek ellenére (vagy épp emiatt) a közösségi szellem az évfolyamon belül nagyon erős. Több olyan évfolyamtársam van, aki képes munka, család mellett kikutatni a hiányzó anyagokat, ingyen közzétenni a vázlatait, összeállításait, aminek segítségével fel lehet készülni a vizsgákra, szemben a tantárgyanként kiadott átlag 350-650 oldalnyi "nesze, ebben benne van, ami kell a tantárgy elsajátításához" anyaggal. Összeülnek, együtt oldanak meg feladatokat, biztatják a kedvetlenedőket. Ez biztos hétköznapi dolog olyanok között, akik nappalisként mindent együtt ülnek végig, de a távoktatás épp arról szólna, hogy csak a hétvégi konzultációkon és a vizsgákon futunk össze. És mégis van összetartás, köszönhetően az internetnek. Nekem is nagy erőt adnak, bár már látszik, hogy ebben a félévben lesz 1-2 tantárgy, amiből még csak vizsgázni sem fogok tudni.

Nem véletlenül kerül a sor végére, idén az Aikido-ra jutott a legkevesebb energiám. Az edzéseim mind megtartom, a kurzusok nagy részén is ott vagyok, de már egyre kevesebben és a saját edzőm edzéseit is ki kell hagyom. Folyton figyelmeztetnem kell magam, hogy ez egy megállapodás, egy döntés eredménye és nem tartós állapot. A suli befejeztével újra ott leszek mindenhol, ahol tudok. De az még olyan messzinek tűnik és az intenzív edzés annyira hiányzik.

Azt vettem észre, hogy ahogy öregszem, úgy próbálom egyre inkább tervezni a jövőmet. Ezzel csak egy gond van: amerre a világ tart, egyre nehezebb kiszámítható és végrehajtható terveket készíteni. Egyre jobban oda kell figyelni a világ történésire és gyorsan, nagyon gyorsan kell reagálni egy-egy új helyzetre. Ilyen helyzetben nem lehet olyat tervezni, ami pár hónapnál messzebbre mutat, vagy a tervnek nagyon általánosnak kell lennie, ami tudja alkalmazni az élet hozta változásokat.

Jövőre ilyen tervek maradnak: kitartás, büszkeség, jóindulat, bátorság, egészség, szorgalom.

10 Android alkalmazás 10 centért - December 7

2011-12-07T16:39:00.001+01:00

Csongi strandol

2011-09-06T11:47:00.000+02:00

Az úgy volt, hogy egy meleg július végi vasárnap délutánon, amikor fáradtságomban már nem tudtam mit kezdeni a gyerekkel és láttam, hogy az anyjának is az idegeire megy a nyüzsgésével, felálltam és azt mondtam:

"Rakd össze a cuccait, elviszem a strandra!"

Pünkösdfürdő nincs messze, soha nincsenek sokan, a víz pedig pont nem túl meleg és nem túl hideg. Az egyik úszóknak, a másik babáknak, a harmadik a legkisebb. :) Csonginak pont a szájáig ér a vize, tökéletes.

Idén lesz 5 éves, tavaly még úszógumival pancsolt és azon a délutánon is karúszóval kezdte a strandolást. 6-7 alkalom viszont elég volt, hogy kutyában már bátran ússzon a 150 centis vízben is. Szinte mindent magától kezdett el, nekem csak bátorítani és dicsérni kellett. Időnként azon kaptam, hogy valamit állhatatosan gyakorol - erre idén szokott rá, eddig hamar elment a kedve attól, ami nem ment neki.

Alig várom a hivatalos úszóleckéket.

A rövid bevezető után az eredmény: így strandol a fiam 2011-ben.

Jázmin is :(

2011-08-26T11:16:00.000+02:00

Származási hely: Bodza & co

Kb. 14 évvel ezelőtt, az akkor még leendő sógorommal kitaláltuk, hogy Borinak egy kiskutyát adunk a születésnapjára. A családban volt már egy fekete labrador, Ali, aki egy kis pumival éldegélt a kertben, amíg azt el nem vitte az öregkor. Egy kutya márpedig nem kutya, a labradorok helyes kutyák, kerestünk hát egy tenyésztőt Mezőkövesd környékén és lefoglaltunk egy kölyköt. Én akkor még nem értettem a kutyákhoz, csak azt tudtam, hogy arra kell figyelni, hogy élénk és érdeklődő kölyök legyen, de ne túl heves természetű a választott. Ezt meg is osztottam a sógorral, aki elmesélte, hogy amikor ment kiválasztani a kölyköt, akkor a minifalka épp fogócskázott a kertben. Legelöl egy kis zsemleszínű loholt, őt akarták elkapni a többiek, mert a szájában volt a döglött patkány, amit találtak. Őt választotta.

Az átvételkor már én is ott voltam. A kis zsemlegombóc egy papírdobozban utazott haza a lábam alatt. A kutyát Jázminnak neveztük el. Később tudtuk meg, hogy a törzskönyvi neve is virágnév: Blondriver Daisy. Nagyon helyes kiskutya volt. Az akkor 6 éves Ali hamar befogadta, még enni is adott neki. Jázmin szépen fejlődött, nagyon okos volt. Sokat jártam vele a Dunára, útközben és ott is gyakoroltuk az alap dolgokat. Pár hónap után már póráz nélkül jöhetett velem, be tudtam hívni, nem rohant át az úton, még a bolt előtt is megvárt. Egy dolgot nem volt hajlandó soha megtenni idegenben, illetve csak nagyon ritkán: soha nem feküdt le sehol. Mindig sürgetett, menni akart tovább, ülve figyelte, hogy mikor indulunk már, még bökdösött, nyöszörgött is hozzá. Imádott kirándulni, és mi is. Főleg vele.

Származási hely: Bodza & co

A vizet nagyon imádta, minden pocsolyába belegázolt. Ali csak akkor ment be a folyóba, tóba, ha bedobtunk valamit, amit ki kellett hoznia, de Jázmin gyakran csinálta, hogy szimplán csak úszott egy kört és kijött.

A kertet is nagyon szerette, főleg Alival, majd később Bodzával játszottak, heverésztek ott sokat.

Amúgy meg igazi lány volt. Kényeskedett, hízelgett, törleszkedett folyton. Pontosan tudta, hogyan vegyen rá egy kis dögönyözésre. Csinált nagy marhaságokat is a kényelem jegyében. :)

Aztán pár évvel ezelőtt, 16 éves korában Ali elment. Jázmin Bodzával maradt, de a kis bichon-t csak nyáron engedtük a kertbe, amúgy elsősorban szobakutya volt. Jázmin szeretett a közelünkben lenni, apósommal is nagyon jól összehaverkodtak. Annyira, hogy át is vette az etetését, náluk is aludt, főleg onnantól, hogy megszületett Csongi.

Idén nyár elején Jázmin lesántult. Eleinte nem vettük komolyan, azt hittük, 1-2 nap és elmúlik. Volt már hasonló. Nem változott az állapota, ezért elvittük állatorvoshoz. Ott mindenféle vizsgálatokat végeztek rajta, de nem találtak semmit. Öregszik, biztos begyulladt a válla. Hazajöttünk némi fájdalomcsillapítóval, meg porcerősítővel. Pár napig jobban volt, de aztán folyamatosan romlott az állapota. A kedve jó volt, evett is, de a napjai nagyrészét már fekvéssel töltötte és a sánta lábára nemigen állt rá, mintha kezdett volna megbénulni.

A múlt héten ez a lába elkezdett duzzadni. Ismét állatorvos, ahol újabb vizsgálatok következtek, de itt a doki már jelezte, hogy ez vagy tályog, vagy daganat. Utóbbi esetben nem tud segíteni. Hazaküldött bennünket és éjjel hívott a tesztek eredményével: csontrák. Másnap, amikor elhoztuk, akkor mondta, hogy ilyen durvát még életében nem látott. A daganat annyit nőtt az alatt az egy nap alatt, hogy a mellkasánál átszakította bőrét is és azóta folyamatosan nőtt. A doki jelezte, hogy a kutyának pár hete van hátra. Vigyázzunk rá és ha azt látjuk, hogy eljött az idő, ne hagyjuk szenvedni.

Ez volt kedden. És Jázmin ma már alig tud felkelni, a seb a mellkasán egyre nagyobb, a vér pedig folyamatosan folyt belőle tegnap este óta. A tekintete tiszta, de a testében már nincs erő. A pár hétből így lett pár nap. Jázmint ma altatjuk el a kertben. Idén volt 14 éves.

Ez az ő nekrológja.

Viszlát Jázmin, legyen jó az utad!

A hivatalok, azok hivatalok maradnak örökre

2011-08-24T11:19:00.001+02:00

Semmi bajom az ügyviteli folyamatok sztenderdizálásával, végül is én is egy banknak dolgozom, de ez a mai hivatali kalandom elég mókás ahhoz, hogy közzétegyem.

A főszereplők: a Budapest Bank, a Főgáz és jómagam.

Az nem titok, hogy a BB-nél dolgozok és itt (vigyázz, rejtett reklám következik) létrehoztak egy hitelkártya terméket, ami a szokványos funkciókon túl ad egyrészt visszatérítést a vásárlások után, másrészt lehet a hitelkeret terhére csoportos beszedési megbízást adni, például erről fizetheted automatikusan a gázszámládat. Ez a kártya ráadásul a Főgázzal együttműködésben készült, ami azt jelenti, hogy a Főgázos gázszámlára további visszatérítés is jár. Dolgozóknak meg nem kell éves díjat fizetni, úgyhogy meg is igényeltem.

A gázszámla nálunk az anyósom nevére érkezik, de utánaérdeklődtem és ahogy eddig is fizethettem átutalással, a csoportos beszedési megbízás számlatulajdonosa is lehetek én. Így is lett, ez eddig sima ügy, laza pipa.

A gond ott kezdődött, hogy miután megkaptam és aktiváltam a kártyát, kiderült, hogy a netbankon csak a folyószámlám terhére tudok közüzemi megbízást feladni, a Főgáz kártya miatt fiókba kell mennem. Még jó, hogy a melóhelyemen pont van egy bankfiók. Kitöltöttük a megbízást, el is indult az ügy. Vártam pár hetet, de nem akart jönni a terhelés. Jött viszont fizetési felszólítás a Főgáztól, lejárt tartozásról a szokásos fenyegetésekkel.

Föl is hívtam őket rögvest. Egy kedves fiatalemberrel leegyeztettük, hogy beérkezett ugyan a megbízásom, de feltehetően az átfutási idők miatt már nem indítottak rá terhelést, a következő hónaptól már minden rendben lesz. Megegyeztünk, hogy újraküldik a lejárt tartozáshoz tartozó terhelést a már mindenhol aktív megbízásra.

Megnyugodtam, vártam pár hetet. Tegnap a banktól jött egy értesítő visszautasított tételről, mégpedig a gázszámlát nem engedték beterhelni. A visszautasítás oka: nem létező számla, vagy felhatalmazás.

Hahaha, mi az, hogy nem létezik? Hát a saját munkáltatómnál, a saját kollégám indította az igénylést és a megbízást is. Megkerestem a papírokat, majd reggel lesétáltam a fiókba. Kolléga nézegette, de nem talált semmi különöset - mindketten valamilyen hibás rögzítésre gyanakodtunk. Hívta az operációt, ahol kicsit kapirgáltak, majd közölték, hogy a terhelést limittúllépés miatt utasították el. Kiderült, hogy a csoportos beszedést vásárlásként kezeli a rendszer és mivel én pont aznap vettem meg ezzel a kártyával az SGS2-t, a gázszámla már kiverte a biztosítékot aznapra. Király ezt tudni, de amúgy akkor miért nem ez volt a visszautasítás oka?

Jól megemeltettem a limitemet és felhívtam a Főgázt, hogy ismételten kérjem az újraterhelést. Egy hölgy fogadta a hívásom, akinek előadtam a történetet. Mondta, hogy semmi akadálya az újraterhelésnek, de a gázszámla az anyósom nevén van, nekem van-e meghatalmazásom. Mondom, nincs, minek lenne?
Akkor legyek szíves azonosítani az anyósomat néhány személyes adata megadásával.
Én: hö? Ilyet az előző alkalommal nem kért a kolléga, elég volt az ügyfélazonosító.
De akkor az nem volt helyes eljárás, mert adatvédelem, meg rögzített hívás, meg egyebek. Itt beütöttem a fejem az íróasztalba, majd magamhoz térve próbáltam arról győzködni az ügyintéző hölgyet, hogy kérem én itt fizetni szeretnék, nem kiköttetni, nem nevemre venni, semmi rosszra ne gondoljanak.
"De az adatvédelem és a rögzített hívás." Ezek jó varázsszavak a munkakerülésre, bár az én területemen a "ticketet küldtél róla?" a divatos.
Végül "megkegyelmezett": Az is jó, ha az anyósom hívja fel őket. No, attól Isten mentse meg őket, anyósom imád hivatalokkal ordibálni, ezzel meg még ezt nem érdemelték ki. Különben is, ha ő hívja őket, akkor meg majd az én adataimra lesznek kíváncsiak, azt meg ő nem tudja. Maradjunk abban, hogy felírom, hogy mi kell nekik az anyósomról, én pedig begyűjtöm a szükséges információt. Szerencsére bugyiméret nem kellett, csak anyja neve, meg születési idő.

Felhívtam az asszonyt, hogy adjon infókat a kedves édesanyjáról, majd hívtam újra a Főgázt. Kedves férfihang fogadott, akinek újra előadtam a történetet és kértem az újraterhelést.
"Semmi gond, továbbítom a kollégáknak a kérést és pár nap, vagy hét múlva újraterhelik majd a számlát."
Bumm. Se anyja neve, se születési idő, hanem korrekt, barátságos és előrevivő ügyintézés.

És akkor én most hímsoviniszta lettem.

Becsületből

2011-07-31T12:43:00.001+02:00

Nem, csak azért sem írok arról, hogy milyen rég írtam már.

Ahogy nézem, mióta itt jártam, közben a Blogger felülete is átalakult, rá sem ismerek.

Lássuk csak, mi újság errefelé.
Az új pozíció egyelőre működik. Két új srác is tartozik hozzám, ezzel hat főre bővítve a csapatot, akikért szakmailag felelek. Jártam mindenféle vezetőknek hasznos tréningekre, ahol megismertem pár érdekes embert. Úgy tűnik, hogy egy csomó dolog, amit pár "fölnőtt" ismerősöm mindig olyan szívesen csinált, lassan engem is utolér. Lehet, hogy eddig azért utáltam a netvörkinget, mert nem voltam elég érett? Igazából még most sem szeretek majdcsak-jó-lesz-valamire alapon bratyizgatni, de már kapiskálom, hogy miért hasznos ez egyeseknek.

Jól van, van itt NAGY hír is:
Jövő tavaszra megint kispapa leszek. Bizony. Ha a papírforma szerint történik minden - amire azért nincs túl sok statisztikai esély - akkor 4 évente ünnepeljük a következő gyerek szülinapját, mert a doki február 29-re írta ki Borit szülni. :)
Szegénykémnek ez a második most sokkal nehezebben alakul, mint anno Csacsikával. A doki az örömhír megerősítése után rögtön 3 hétre ágyhoz ragasztotta őt egy - azóta elmúlt - kockázat miatt és a reggeli rosszullétek sem csak reggel jöttek, hanem kb. egész nap tartanak. Most már többet eszik, mint amennyit kihány, el tudunk menni vásárolni, meg moziba is, de mindenhol azonnal biztosítjuk a menekülési útvonalakat és visszük a túlélőkészletet (hányózacskó) is.

Ennek okán a tervezett két közös nyaralásunk elmaradt, illetve a céges zánkai hétvégére Csongival ketten mentünk, hogy Bori addig is tudjon itthon pihenni. Jó volt, csak a napi 2-3 "hiányzik az anyukám" menetet kellett túlélni, ami azért nem volt túl nehéz annyi fagyi-pénzzel a zsebemben, öleléssel a karomban és puszival a számon. Csongi élvezte a strandot, a nyitott tetejű buszt, amiből éjjel lehetett nézni a csillagokat és persze a késői lefekvést. Jól viselkedett, csak annyit lütyősködött, ami nekem még belefért. És - ami nekem a legjobb eredmény - megszerette a gyaloglást. Az utolsó nap hiába kínálták fel a kollégák, hogy levisznek a strandra, ő gyalog akart lejönni a partra, pedig azelőtt mindig unalmasnak tartotta a talpalást és estére a lába is megfájdult, ha aznap sokat gyalogolt.

Zánka 2011 Csongival

A másik nyaralás a tatai aikido edzőtáborral lett volna összekötve és mivel ott az edzéseken is szerettem volna részt venni, úgy döntöttünk, hogy egyedül megyek. Ezzel persze nem sokat segítettem Borinak, de megoldottuk a rendszeres Csongi-őrzést. Anyós, anyám, keresztszülő, barátok, mind nagyon sokat segítettek abban, hogy Bori tudjon pihenni és Csongi se unatkozzon.

Az edzőtábor nagyon jól sikerült. Az társaság összetartó volt. Jól szórakoztunk, de nem olyan vadul, mint egy egyetemista csapat, az edzések nagyon jók voltak és a helyszín is szuper volt. Nem mondom, hogy nem hiányzott a család, de biztos nem tudtam volna annyit kimozdulni esténként, ha ők is jönnek. Így viszont nappal sokat edzettünk, esténként pedig nagyon jókat mulattunk a csapattal.

HBSE nyári tábor 2011

A fentiek csak az én fotóim, ezen kívül még rengeteg kép készült és ott van a közös képekkel teli LiveShare album is, amit sajna csak a meghívottak láthatnak, utólag nem tudom publikussá tenni.

Érdekes évről-évre látni, hogy hogyan változik a trend, mikor mit szeretünk csinálni edzések között és után. Idén a már két éve tartó földharc-őrület után látványosan beszivárogtak az okostelefonok is a táborba, persze az, hogy ezt ki is használtuk egy kicsit az én közreműködésemnek is köszönhető, a LiveShare-t ugyanis kifejezetten én erőltettem rá a klubom tagjaira.

Ez a - Cooliris által indított új és - még kicsit gyerekcipőben járó szolgáltatás arra jó, mint egy zárt hashtag a Twitteren. Egy esemény, vagy téma köré szervezhető egy fotó-folyam, amibe a meghívottak folyamatosan dobálhatják be a képeiket és csak ők tudják visszanézni azokat és egymásét. Lehet kommentálni és lájkolni is, de kifelé megosztani utólag sajnos nem. Egy stream létrehozható eleve publikusként is és akkor bárki csatlakozhat. Bulikhoz, közös nyaraláshoz ideális, persze inkább csak a mobilképeket érdemes ide dobálni, a nagy fotómasinákkal készült képeknek nem ez a helye.

A teló nekem másban is nagy hasznomra volt. A Google térkép segített útvonalat találni a neszmélyi bortúránkhoz, bár ha teljesen rá hagyatkozunk, akkor igazából nem találunk oda, a Hilltop borvendéglő és hotel markere ugyanis a közelében sem volt az igazi helyszínhez. Aztán ott voltam én és a híres tájékozódóképességem. Az edzés, az étkezés és a szállás 3 külön helyen volt. Elsőre mindhárom helyhez elvittek, de esküszöm, ha nem csillagozom meg mindet a telefon térképén, többször eltévedtem volna. Szóval, köszi Android és köszi Samsung az SGS-ért.

Amúgy még Zánkáról hazafelé is jól jött, hogy találtunk elkerülő útvonalat, mert az M7-esen kigyulladt busz miatt az 1 órás kerülő helyett 2-3 órás dugóba kerültünk volna, ha nincs a Waze.

De ennyit a tudomány és technika világáról, vissza a családi élet örömeihez,

Bori épp most jött be kicsit szomorkodni, hogy most akkor mikor jutunk el újra Disneyland-be. Az volt ugyanis a terv, hogy amikor Csongi elég nagy lesz (5-6 éves) és nem fél már a repüléstől, akkor hármasban felkerekedünk és visszamegyünk vele is. No igen, de az új gyerek újabb évekre hátráltatja a tervet. Terveztünk mi annyi mindent, például Balaton-kört bringával kettesben, de terhesen és kismamaként az sem fog összejönni egy darabig. De szerencsére hamar vígasztalódunk. Az előbb épp azon kacagtunk egy nagyot, amikor hangosan elképzeltük, hogy már csak nyugdíjas-korunkra jutunk ki újra Párizsba és a Rock 'n' Roller Coasteren egymásnak adogatjuk majd az oxigénmaszkot, meg az elektrosokk-tapaszt, de akkor is megyünk. :D

Azért remélem, hamarabb is összejön...

Bocsika

2011-04-22T11:46:00.001+02:00

Igen, jó rég nem írtam már. Van vagy 3 post a draft-ban, de egyiket sem volt időm befejezni. Nagyon gyorsan haladnak a dolgok mostanában, alig tudok megállni, blogolni meg főleg.

Suli
A félév lassan a vizsgaidőszakhoz közelít már. Még gyűröm, de látszik, hogy nem lesz könnyű. A május lesz nagyon kemény. A suli szervezésből nem túl kiemelkedő. Előadásokat pakolgatnak össze-vissza, egymásra épülő tantárgyak előadásait fordított/kevert sorrendben adják le, a gyakorlatot előbbre teszik a konzultációnál, így a mérések közben csak lesünk, hogy most mit is csinálunk éppen. Jönnek a jó kis töltelék tantárgyak is, amiket letudunk, aztán jól elfelejtünk majd.
Szinte csak egyvalaki miatt szeretek bejárni. Az egyik tanárnő, aki két tantárgyat is visz a félévben nagyon lelkes. Láthatóan szeretné átadni a tudást, képes a mi szemszögünkből is látni a dolgokat és mindent megtesz, hogy segítsen saját erőből átmenni a vizsgákon. Nem csak az anyagot adja le, de tanácsokat ad arra, hogyan tanuljunk, hogyan készüljünk, bátorít, buzdít és működik is a módszere.

Család
Imádom a családom! :) Csongi szépen cseperedik. Biztos mindenkinek a saját gyereke a legokosabb, ezt most én is erősítem. Naponta többször lepődök meg azon, mennyire értelmes, milyen jól ki tudja fejezni az érzéseit, gondolatait szavakkal is. Máskor persze azon lepődök meg, hogy milyen kis bugyutaságai, értetlenségei vannak. Nem lehet könnyű dolga velem, mert bár nagyon szeretem, sokszor túl komolyak az elvárásaim vele szemben. Talán nem kellene mindig magamból kiindulni.
Szerencsére ott van Bori, akivel jól kiegészítjük egymást. Amikor ő túl kemény, akkor én csitítok, amikor én vagyok Szigorú Apa, akkor ő szól közbe.
A füle sajna túl gyakran gyullad be, attól tartok a nyáron ki kell majd venni az orrmanduláját. Sok mindennel próbálkoztunk, de a tél nagyon kemény volt ebből a szempontból. Utoljára két hétig volt otthon, erre tegnap reggel bejelentette, hogy fáj a füle. Harmadik napja járt újra oviba. :( És nem kamuzott, a doki tényleg elkapta egy újabb gyulladás elejét.

Meló
Még mindig nem írtam alá (nincs mit), de májustól átveszem a saját- és egy másik csoport szakmai vezetését. Az átvétel már folyamatban, de közben a "régi" melómat is csinálnom kell. Ez se lesz éppen könnyű dolog, de szerintem menni fog.
A legnehezebb rész maga a vezetés. Edzéseken megszoktam, hogy az a feladatom, hogy a klubtagokból, tanítványokból a lehető legjobbat hozzam ki és ezt általában úgy tudom elérni, ha jó példát mutatok, azaz magamtól is sokat követelek. Másrészt megvannak bizonyos feltételek, például a kialakult és megtartott alá-fölérendeltségi viszony. Itt ezt egyik napról a másikra bevezetni nem lesz könnyű és még az is lehet, hogy nem is lehetséges. A tapasztalatok szerint, ha erőltetem, csak ellenállásba futok, bratyizós főnök viszont nem akarok lenni, nem is tudnék, nem is működne. A saját főnököm ez már meglépte pár éve, neki bejött, de nem mindig tetszik az, ami lett belőle. Meglátjuk.
Közben egyre nőnek az adminisztrációs feladatok, de a létszámbővítésről hallani sem akarnak.

Edzés
Pár hete megint volt egy danvizsga, amin az utolsó pillanatban mégsem vettem részt. Állítólag idén azért még meglesz a 4. danom. :)
Nagy a káosz a vonalvezető mester halála óta, mindenki helyezkedik, furakodik. Őszintén örülök, hogy a sulira hivatkozva ebből ki tudom húzni magam. Az aikidoban én mindig is az aikidot szerettem, az edzéseket, a gyakorlást, az izzadtságot. Az, hogy kinek van több tanítványa, kinek milyen pecsét van a vizsgalapján, egyre kevésbé érdekel. A suli miatt sajnos sokkal több edzésről maradok ki, de az én döntésem volt és a suli végével minden visszaáll majd a régi kerékvágásba. A nagy álom, hogy az aikido legyen a fő foglalkozásom még odébb van. Ha reálisan gondolkozom, idehaza ez nem is nagyon fog összejönni. A verseny- és tömegsport sem kap elég erkölcsi és anyagi támogatást itthon, akkor mit várjanak azok, akik életmódszerűen csinálnak valamit, amin nincsenek versenyek, nem lehet rendesen szponzorálni és az egész célja szinte kizárólag az, hogy jobbak legyünk a tegnapi önmagunknál, de lehetőleg ne a másik kárára. Keseregni viszont nincs okunk, így is szép eredményeink vannak, a csapat összetartó, még bővülünk is időnként, bár ennek mértéke és minősége lehetne jobb is.
Látványosan rossz a mai fiatalok testkultúrája és hozzáállása. Sok az olyan érdeklődő, aki miután rádöbben, hogy ezt nem tudja elsőre, sőt századszorra sem olyan jól megcsinálni, mint amilyen könnyűnek ő képzelte, inkább nem jön többet. A frusztráció elvileg motivációs tényező, de nekik ez olyan sok, hogy azt képzelik, hogy aki idejár, az mind atléta volt előtte. Szó se róla, akinek van sport-múlja, azzal könnyebb dolgom van, de egy ma született bárány is tud aikidot gyakorolni, ha van hozzá kitartása. Persze, miért pont annak lenne, aki soha semmit nem csinált ezelőtt és most jött rá, hogy húszon-harmincévesen kellene valamit kezdeni a zsírpárnákkal, vagy a fájós derekával, satnya végtagjaival. Nem késő, de jelentős hátránnyal indul és ez nem úgy működik, hogy lenézem a Youtube-ról, vagy kiolvasom a könyvet és akkor tudom.
A legrosszabb az, amelyik van annyira öntudatos, hogy azt mondja, azért nem fejlődik kellő tempóban, mert kevés figyelem jut rá. Tehát, ha ott állok mellette és egész edzésen magyarázok neki, akkor majd 6 hét alatt szamuráj harcos válik belőle, de úgy, hogy valakivel gyakorolnia kell egy edzésen százszor, ezerszer ugyanazt a mozdulatot, hogy ellenőriznie és javítania kell saját magát az csak fárasztó és unalmas. Hát a budo már csak ilyen és én ezt nem is bánom. Meg kell ismernünk saját magunkat. Tudnunk kell a hibáinkat és látnunk kell az irányokat, hogy merre kell haladni. Segítséget kaphatunk időnként, de senki nem fog végigvezetni az úton. Rengeteg olyan akadály van az életben, amit ha nem egyedül küzdünk le, újra elénk kerülnek és még nehezebb lesz legyőzni őket. Ha ismered saját magad, a gyengéidet és erősségeidet, akkor úgy tudod fogadni a dolgokat, ahogy vannak. Tudni fogod, hogy mit tudsz megoldani és mihez kell még fejlődni. És ha megoldasz egy problémát, akkor büszke lehetsz saját magadra.

Hogyan szaunázzunk

2011-02-21T15:01:00.002+01:00

Tegnap délután Kápmegyeren voltunk az Aquaparkban egy kicsit pancsolni. A hely egész jó, bár az ár/érték aránnyal nem vagyok teljesen elégedett. Nagyon tetszett a dekoráció, meglepő volt, hogy a páratartalom mennyire alacsony odabent ahhoz képest, hogy mindenhol medencék vannak. Nem vittem be fényképezőgépet, de biztos vagyok benne, hogy itt nem párásodott volna be azonnal a lencse, mint más zárt fürdőkben, ahol próbálkoztam. Különösen jó megoldás, hogy a belépéskor kapott órák segítségével odabent lehet pénz nélkül fogyasztani és extra szolgáltatásokat igénybe venni és ezeket csak kifelé jövet kell kifizetni. Az szerintem ma már alap, hogy nem a kabinosért kell kiabálni, hogy nyissa-zárja a szekrényt, hanem ez is az órával működik.
Kevésbé tetszett, hogy több csúszda és pl. a szörf medence is zárva volt, enni pedig inkább csak a salátákat és a friss gyümölcsöt ajánlom. A "frissensült" csak melegen tartott grillkaja, órákkal korábban elkészült már. Az adag viszont kiadós, de az áron itt is lehetne még bőven faragni: 650 egy csapolt Dreher, 350 a 0.5l-es ásványvíz és kb. 1350-ből jött ki egy rántott pulykacsík hasábbal.

De térjünk vissza a szauna-komplexumra. Az Aquaworldön belül ez egy külön részleg, külön fizetni kell a használatáért. 800 forintot húznak le a karórán belépéskor, de ezért egész nap lehet ki-bejárni. Többféle izzasztó (és fagyasztó) kamra közül lehet választani, van gőzkamra, sókamra, merülőmedence és egy csomó zuhany is, no meg a szokásos pihenőhelyiségek. Nem vagyok egy nagy szaunába járó, illetve de: ha fürdőbe megyek, soha nem hagyom ki és otthon is van egy mobil infraszaunánk, viszont Csongi születése óta nem járunk sokat fürdőbe és az infrát sem használjuk már olyan lelkesen, mint azt megérdemelné. Más a hangulata, mint egy igazi (infra)szaunának, ami számomra csakis fürdőben lehet elhelyezve. :)

Bár nem vagyok nagy szaunás, pár dolgot már megtanultam és mivel úton-útfélen azt tapasztalom, hogy ismerőseim még ennyit sem tudnak, itt az ideje, hogy legalább az én tudásomat megosszam ebben a témában. Ez nem lesz egy tudományos értekezés a wellnessről, mert azt majd a neten kerestek magatoknak.

Mire jó a szauna?
Én elsősorban edzésre használom. Edzi a bőrt, a szívet, a vérkeringést. A szauna utáni merülés edzi a lelket és gyakoroltatja a tudatos légzést. Ezen kívül az izzadás révén segít méregteleníteni, hiszen az izzadtság a vizelethez hasonlóan sok méreganyagot távolít el a szervezetből. Erősíti az immunrendszert is, de mondjuk arra a sima váltózuhany is megfelelne.

Mire nem jó a szauna?
Pl. bátorságpróbának. Sok hülye azzal szórakozik, hogy ki bírja odabent tovább. A legutóbb egy finn és egy orosz versenyzett ebben, hivatalos körülmények között. Asszem mindkettő kórházban kötött ki és az egyik meg is halt. Gratulálok, Darwin-díjat nekik. A rendkívül alacsony páratartalom és a nagy meleg leterheli a szervezetet, ezért természetesen lehet erőpróbának használni, de minek?
A közhiedelemmel ellentétben nem jó arra sem, hogy itt éld ki a szexuális vágyaidat. Bár való igaz, hogy sok szaunában lehet meztelenkedni és még olyan is előfordul, hogy u.n. szép és kívánatos emberek is szaunáznak, (persze ízlések és pofonok) de itt még a fiatal szépségek is kivörösödnek és elpillednek, arról meg nem is beszélnék, hogy milyen megerőltető a 80-100 fokban bármilyen fizikai "munka". Gy.k.: a pornófilmekben a szaunajeleneteket kikapcsolt, szobahőmérsékletnél alig melegebb (esetleg infra, vagy bio) szaunákban veszik fel. :)

Hogyan illik szaunázni?
1. szabály: a szaunába zuhanyzás után, tisztán és szárazon megyünk be.
Tehát ne csöpögjön rólad a víz, amikor bemész és ne a dezodorod szagával leplezd az izzadtságszagod. A víz akkor csöpögjön rólad, amikor kijössz. Ha vizes bőrrel mész be, akkor eleve később kezdesz izzadni, hiszen először az párolog le rólad, amiben bementél. Az izzadságot a szervezeted azért engedi a bőrödre, hogy párolgása közben hűtse azt. Minél szárazabbra törlöd a bőröd, annál jobban fogsz izzadni és a szaunában ez a lényeg.

2. szabály: törölközőn ülünk és lehetőleg a lábunkat is arra tesszük.
Bár természetes dolog, hogy a szaunában izzadunk, senki nem szeret más izzadságában ülni, vagy állni. Azt a poént meg felejtsd el, hogy a kezeddel lehúzott izzadtságot rádobod a szaunakövekre. Taplóság.
Minden normális szaunában lehet kapni szaunakendőt. Sajnos az Aquaworld-ben ezért külön fizetni kell, ezért nem csodálkoztam, hogy alig élt ezzel a közönség. 800 forint után még 200 nem sok, de pofátlanság. Én tudtam, hogy szaunázni fogok, ezért vittem magammal külön emiatt egy törölközőt. A törcsi/kendő felszívja a lecsorgó izzadtságot, így nem kell másnak abba ülnie, amit otthagytál. Ne feledd: az izzadtság tulajdonképpen hígított vizelet. Te szívesen ülnél más pisijébe? A papucsot lehetőleg hagyd kint az ajtó előtt, de semmiképen ne tedd a padra. Más pont oda fog ülni, ha te kimentél.

3. szabály: az ajtót csak rövid időre hagyjuk nyitva
Hányszor láttam már, hogy egy nagyobb társaság egyik tagja kinyitja az ajtót, aztán onnan elkezdi csábítani a többieket, akik még szinte át sem öltöztek, hogy jöjjenek ők is, jó meleg van odabent. A szövegnek kint a helye, a melegnek bent és a kettőt pont a zárt ajtó választja el.

4. szabály: vallás és politika kint marad
Igazából én úgy általában a hangos beszélgetést kint hagynám, legyen az üzlet, nők/pasik, vagy sport. A szauna pihenőhely, sokan relaxálni mennek be. Ne zavarjuk egymást feleslegesen. Arra vannak megfelelőbb helyek.

5. szabály: amíg nem a tied, addig ne te alakítsd a szabályokat
Ha épp nem aromakabint választasz, akkor ne akarj szó nélkül mindenféle illóolajokat locsolni a kövekre. Ugyanez a helyzet a vízzel. Ott a vödör, ott a kanál, de te előbb kérdezd meg a bennlévőket, hogy zavarná-e őket, ha öntenél belőle a kövekre. Emlékszem, egyszer bejött egy pacák, konstatálta, hogy ez hideg, öntött a kövekre, amitől mindenkinek kiégett a tüdeje és ő volt az első, aki 2 perc után kimenekült az általa kreált minipokolból. Nagyon hálásak voltunk neki.

Ennyit az alapvető illemszabályokról és most néhány jótanács, hogy a szaunázás valóban egészséges élmény legyen:
1. Ha nem naponta szaunázol, egyszerre 2-4 körnél többet ne csinálj, de két kör azért legyen meg.
Feleslegesen terheled a szervezeted a tizedik körrel, de egy meg igazából nem ér sokat. Kell a meleg-hideg ciklikusság és az első kör csak bemelegítés.

2. Egy kör ne legyen hosszabb 10-15 percnél.
Ennél többet csak gyakorlott szaunázóként tölts bent. A lényeg igazából az, hogy amikor már rendesen megindult az izzadás és kezd elviselhetetlenné válni a meleg, akkor jöhetsz is ki pihenni. Eleinte előfordul, hogy 5-8 percnél nem tudsz tovább bent lenni. Nem kell erőltetni semmit. Ez is olyasmi, ami gyakorlással fejleszthető.

3. Kell a hűtés, de csak módjával
Ha fiatal és erős a szervezeted, akkor jó(pofa) dolog a merülőmedence, meg a jeges tó, de igazából egy hideg zuhany is megfelel. Ez elsősorban a bőrödnek tesz jót, de a tudatos légzést is lehet jéghideg vízben gyakorolni. Akik ezt nem szeretik, ne aggódjanak. Egy langyosból folyamatosan hűvösre állított hőmérsékletű zuhany kíméletesen, de kb. ugyanezt a hatást éri el.

4. Amennyit bent vagy, legyél annyit kint is
Tehát, ha kemény legény vagy és a forróságból egyből a jeges merülőbe/tóba is veted magad, utána ne rohanj vissza a kamrába, hanem dőlj le egy kicsit odakint, amíg a pulzusod visszaáll egy normál értékre (nem utolsó sorban meg is száradsz). Igyál egy pohár vizet, hogy pótold a kiizzadt folyadékot, beszélgess egy kicsit, vagy csak meditálj egyet. A keringési rendszer edzése épp erről szól: a nyugalom (regenerálódás) és a terhelés váltja egymást. Az utolsó kör után nyugodtan tarts hosszabb pihenőt, ülj be a meleg vízbe, melegedj át rendesen. Itt már akár ihatsz egy sört is, jól fog esni. :)

5. Fekszik, ül, áll, távozik
Ha van rá lehetőséged, odabent feküdj le a padra. Így jobban bírod a meleget, tudsz pihenni és lazítani. Hunyd be a szemed és csak a légzésedre koncentrálj. Ne érezd kényszerítve magad az izzadásra. A nők között sokan vannak, akik jóval később kezdenek izzadni.
Amikor már kezd kényelmetlen lenni a meleg, először ülj föl és maradj is úgy pár percig. Így elkerülheted, hogy felpattanva leesik a vérnyomásod és arccal a kövekre zuhansz kirohanás helyett. Ha erre amúgy is hajlamos vagy, akkor még mielőtt kimész, állj is fel egy percre, mielőtt távozol a kamrából.

És a végére egy fontos tanács:
Nem ciki rosszul lenni a melegtől és nem ciki hamarabb kimenni annál, aki utánad érkezett. Mind mások vagyunk, mások a szokásaink és más a teherbírásunk. Ciki viszont nem szólni, ha segítségre van szükséged és ciki belehalni a büszkeségbe. A szauna alapvetően jó dolog, de mindannyian ismerjük a szólást:
A jóból is megárt a sok.

Kellemes szaunázást!

Két edző

2011-01-31T18:53:00.000+01:00

1.
1995-ben kezdtem el aikidot tanulni az egyik leghíresebb és talán azóta is legnagyobb létszámmal működő (bár kettészakadt) klubban. A klub alapítójával nem találkoztam azonnal, a kezdő csoportot egy tanítványára bízta, amíg ő egy külföldi megbízatást töltött a szigetországban, de fél év után hazatért, hogy visszavegye a klub és az edzések vezetését.
Félistenként (de legalább negyed) kezeltük. A technikája laza, dinamikus, könnyed és játékos volt. A stílusa magával ragadó, lelkesítő. Sokat beszélt arról, hogy mennyire fontos, hogy képezzük magunkat, hogy minél többet gyakoroljunk, ne elégedjünk meg a jelenlegi tudásunkkal. Buzdított, járjunk el a szövetség által szervezett rendezvényekre, ahol 2-5 nap alatt lehet annyit fejlődni, mint odahaza 2-5 hónap alatt. És igaza volt. Nagyon hálás vagyok neki ezért azóta is, mert az én jelenlegi hozzáállásomat nagyban határozta meg az, ahogy ő bánt az emberekkel, illetve velem. Külön foglalkozott azokkal, akik hozzáállásukkal bebizonyították, hogy mélyebb tudást akarnak szerezni ebben a harcművészetben és láthatóan értékelte a lelkesedésünket.

A klub és az edzések szerkezete később sokat változott. A klub két részre szakadt. Az egyik részt az alapító ráhagyta legjobb tanítványára (aki engem is kezdett tanítani) ő maga pedig új csapatot indított egy másik helyen.

Én közben már párhuzamosan két helyre jártam edzeni, ezt továbbra is tartottam, majd más híres edzőhöz sodort az élet, miközben folyamatosan fejlődtem. Egy idő után magam is tanítani kezdtem, de a hozzáállásom továbbra sem változott, igyekeztem azt a példát követni és saját tanítványaimnak mutatni, amit az első klubom alapítójától tanultam. Vele a nem kompatibilis időbeosztásunk miatt már egyre ritkábban találkoztam, de szerettem vele dolgozni, mert a technikája semmit nem változott az eltelt időben.

2.
A hétvégén az egyesület, amihez a klubom is tartozik tartott egy rendezvényt, aminek záró eseménye egy vizsga volt a tanítványoknak. Nekem is több emberem tett sikeres vizsgát, nagyon büszke vagyok arra, hogy idáig jutottak és remélem, hogy sikerült nekik átadnom valamit nem csak a tudásomból, de a hozzáállásomon keresztül az aikido és budo szellemiségéből is.

A vizsgát sajnos egy kellemetlen incidens árnyékolta be. Az egyik jelentkező ahelyett, hogy részt vett volna a vizsgát megelőző edzéseken, csak közvetlenül a vizsga előtt érkezett a tatamira. Ez számomra olyan, mintha valaki a maratonnak csak az utolsó 2 kilométerére állna be, hogy a többiekkel együtt ő is átszakíthassa a célszalagot. A budoban nem csak egy előre megbeszélt időpontban és helyszínen kell bizonyítanunk a tudásunk, hanem minden helyen és minden időben. Az ilyen viselkedés tiszteletlenség a többi vizsgázóval szemben, aki végignyomta az egész napot, tiszteletlenség az egész napi edzések vezetőjével szemben, aki ott volt reggeltől a vizsga végéig, tanított, foglalkozott az emberekkel még az utolsó pillanatban is és tiszteletlenség a bizottsággal szemben is, akik átverve érzik magukat azáltal, hogy egy pihent embert kell az egész napi munkától már megfáradtakkal összehasonlítaniuk. Tagja voltam a bizottságnak, aki őt is vizsgáztatta és úgy ültünk le, hogy birtokunkban volt az edzője beleegyezése, hogy az embert ne engedjük a következő fokozatra a viselkedése miatt.
Technikailag nem volt komoly baj vele, de ahogy említettem, nehéz ezt a teljesítményt összehasonlítani valaki máséval, aki korán kelt, végignyomta az egész napot és ezután állt a tatamira vizsgázni.

Az eredményhirdetés után odajött hozzám, hogy tisztelettel magyarázatot kérjen a bukásra. Megmondtam neki, hogy ezt a hozzáállást nem tudtuk tolerálni és remélem, hogy legközelebb az egész programon részt vesz, mert amúgy amit láttam, azzal különösebb gond nem volt. Láthatóan megértette és elnézést kért a viselkedéséért, amit én nagyra értékelek. Őszintén remélem, hogy lesz még alkalmam vizsgáztatni - és megadni neki a következő fokozatot, mert úgy gondolom, megértett valamit, amit eddig nem érthetett és jobb emberré válik általa.

10 perccel később az edzője dühösen hívott oda magához, hogy magyarázatot követeljen a történtekre, mert ő nem adott jóváhagyást arra, hogy a késés miatt megbuktassuk a tanítványát. Különösen úgy, hogy nem teljesített rosszul. Próbáltam megértetni vele, hogy még ha így is van ez annak ellenére, hogy én nem hallottam tőle a beleegyezést, de mi már úgy ültünk le, hogy bírtunk a jóváhagyásával. És ha ez - mint kiderült - nem is igaz, továbbra is úgy gondolom, hogy helyes döntést hoztunk, mivel a többi vizsgázóval szemben lett volna kitolás és rendkívül rossz példa a jövőre nézve, ha ilyen hozzáállással valaki előrébb léphet az úton. Az edző sajnos nem így gondolta. Azt követelte, mutassunk írást arról, hogy a kurzuson is kötelező megjelenni, nem csak a vizsgán. Az emberének pedig fontos dolga volt, meg családja, azért nem tudott jönni az edzésekre.

A budo szabályai márpedig nem írott szabályok. Többen próbálták már összegyűjteni őket, de nincs hivatalos budo kézikönyv. Mégis mindenki, aki ezzel foglalkozik, egyre jobban érti és elfogadja ezeket a szabályokat, ami a kölcsönös tiszteleten, a becsületen és a szüntelen odafigyelésen alapulnak. Ezt megtanulni pedig az oktatók példáján és folyamatos gyakorláson keresztül lehet.
Családom, fontos munkám pedig nekem is van. Aznap hajnali négyig dolgoztam és fél nyolckor már keltem, hogy a fiammal is lehessek az egész napos edzés előtt. Az pedig eszembe nem jutott, hogy a tanítványaimat cserben hagyom és nem veszek részt azon az edzésen, amit tőlük megkövetelek.
Ismét jeleztem, hogy sajnálom, hogy ez a félreértés megtörtént, de a tanítványa maga is elismerte, hogy tiszteletlen volt, ezt nem én adtam a szájába és elfogadta a döntést.

Szó szót követett és végül abban sikerült megegyezni, hogy felőlem, ha meg akarja adni neki a fokozatot, azt megteheti, de rendezzen neki külön vizsgát, mert ez a rendezvénnyel együtt érvényes. Számomra is meglepő volt, hogy az edző ezt elfogadta, elkérte a tanítványnak ki nem adott diplomát és elvitte, hogy külön odaadja neki. Elszomorít a tudat, hogy milyen értéke lesz ennek a diplomának a tanítvány szemében azok után, hogy tudja (és egyszer már el is fogadta), hogy ez alkalommal nem érdemelte ki az előrejutást. Milyen példával fog ez járni a többi tanítvány felé? Csak azt tedd meg és oda gyere, ahol közvetlen hasznod is származik a dologból. Nálam már azok a tanítványok is kiverik a biztosítékot, akik a vizsgákat megelőző hetekben jelennek csak meg és úgy jelentkeznek a következő fokozatra. Az aikido olyan harcművészet, ahol ma már nem lehet egy vizsgán túl magas követelményeket támasztani mindenkivel szemben, mivel itt a férfi együtt vizsgázik a nővel, a fiatal az időssel. Az igazi vizsgát nem itt teszik, hanem a saját klubjukban a mindennapi munkájukkal, és a rendezvényeken, ahol velük együtt edzve megismerhetjük őket és felmérhetjük a tudásukat a korlátaikhoz képest. A hivatalos vizsga csak egy végső esemény, a diplomák átvételét megelőző parádézás a barátok, rokonok előtt. Az viszont nagyon szomorú lenne, ha már ez is egyre kevesebb lenne, ne adj isten lerövidülne az átadásai ceremóniára.

De ami a legjobban elkeserít, az nem ez. Ami a legjobban bánt, hogy ez az edző, az az edző.

Tojás Tóbiás

2011-01-20T17:33:00.000+01:00

Képzeljétek, a természet nagyon erős akaratú és ez ma reggel nálunk is megmutatkozott.
Masni, a ficheri tojónk Zsuzsival (aki fiú) él egy röpdében már kb. öt éve. Szándékosan igyekszem olyan körülményeket biztosítani, (illetve nem biztosítani) hogy ne legyen kedvük szaporodni. Pl. odút soha nem raktam fel és a fűzfavesszővel is fukarkodom. Enni úgy adok nekik, hogy mindig legyen előttük valami, de soha ne legyenek látványos bőségben. Lágyat, zöldet szándékosan ritkán kapnak, Laktiferm azért megy és madárlámpájuk is van. A szobában a páratartalom sem ideális, inkább száraz, mint párás a levegő.
És mégis: ma reggel meglepetten találtam egy kis hófehér "kavicsot" a röpde alján és ahogy látom a hasa alján, lesz ott még több is. :)
Kivettem és átvilágítottam, nem látszik magosnak, de a biztonság kedvéért visszatettem.

Igazából még nem döntöttük el, hogy ha lesz köztük magos tojás is, akarunk-e majd fiókát. Most a legfontosabb, hogy Masni egészséges maradjon. Amennyire tudom, egy ilyen esemény eléggé leterheli a tojók szervezetét.

A szakértők segítségét kérem, hogy mire érdemes ilyenkor figyelni? Masni kedve jó, röpködni is szokott. Mészpótló van a kalitban, zöldet, lágyat továbbra sem merek adni, nehogy még több kedvet adjak neki. De ha azt mondják a hozzáértők, hogy fontos, akkor természetesen megy majd.

Majd még írok a fejleményekről és a döntésről is, hogy teszünk-e fel ezek után költődobozt.

Előre is köszi a tanácsokat és elnézést azoktól, akik szerint nem szép dolog visszatartani a természet rendjét. :)

Jóslás a trágyaözönről

2010-12-30T14:28:00.000+01:00

Idézet Weöres Sándor: A TELJESSÉG FELÉ című könyvéből a világ "rendbetételéről".

Minden megnyilvánulásod, mely szépen, üdén, szabadon kibontakozik: ajándékod; minden megnyilvánulásod, mely mohóságodtól bűzlik: ürüléked. Bármelyikünkből sokkal több salak fakad, mint adomány, s ez ellen nincs más segítség, mint hogy salakunkat eltakarítjuk; ehelyett az európai ember kezdettől fogva és mindinkább, ürülékéből rendszert, törvényt, erkölcsöt épít, amit fegyverrel, pénzzel, hatósági pecséttel rangos testülettel őriz és mindenkitől megköveteli, hogy e bélsár-palotákhoz és ünnepélyes ganajszobrokhoz igazodjék. Ezek folyton repedeznek, omlanak, általános bűzt és viszketegséget terjesztve; s egyre több, frissebb, puhább ganajjal kell toldani-foldani őket. Lassanként az emberiség egész ürülék-metropoliszt emelt maga fölé, mely most, a húszadik században ráomlott a gazdáira. Ahogy valamikor az eget ostromló óriássá nőtt emberiségre tűz- és víz-özön zúdult, most a ganajimádóvá törpült emberiséget utolérte a trágya-özön. Évszázadokig nem lesz egyéb, mint fojtogató bűz, mocsokban evickélés, háborúzás durrogó, rotyogó, trágyaszagú fegyverekkel a régi fényes fegyverek helyett, míg a ganaj-kor embere ki nem pusztul. Aki az egész földgolyóból pöcegödröt csinált, most belefullad.

Mit lehet tenni a trágya-özön ellen? Orrunkat befogni, semmi egyebet. Mert aki valamelyik ganajtornyot le akarja bontani, csak egyik helyről a másikra hordja és közben maga is szaporítja a rondaságot. A trágya-özön magától fog lefolyni, lassan, míg a trágya-korszak embere az utolsóig bele nem fullad. Aki bármilyen iránynak, rendszernek, emberi kigondolásnak szívvel-lélekkel behódolt, azt elborította a trágya-özön; aki a tiszta érzést, szabad látást, örök mértéket őrzi, bárkában lebeg a trágya-özön felett. S ahogy a vízözön után megjelent az égen a szivárvány, jeléül, hogy vízözön nem lesz többé: majd megjelenik az égen a tiszta fehérnemű, jeléül, hogy trágyaözön nem lesz többé.

Ha addig nem futnánk össze, Boldog Újévet mindenkinek!

Kari

2010-12-27T10:39:00.000+01:00

Sokat esett az utóbbi időben a hó és úgy tűnik, engem is behavazott.

November végén írtam utoljára, akkor is csak azért, mert ~~depiztem~~ unatkoztam a brüsszeli gépen és ezt az Evernote-tal vezettem le. Most már több, mint egy éve ugyanazon a projekten dolgozom a cégnél. Más azt mondaná: izgalmas, meg fordulatos és akkor ez így jól is hangzana. Én sokszor legszívesebben azt mondtam volna, rosszul felmért és sok szempontból majd-lesz-valahogy stílusban levezetett, emiatt lépten-nyomon buktatókkal teli. Azért merem ezt leírni, mert amúgy viszonylag jól jövünk ki minden egyes meglepetés bukkanóból és szeretem azt hinni, hogy ebben nekem is van részem. A tervezést meg én se tudtam volna jobban, bár nekem nem is volt feladatom.

Annyit már sikerült elérni, hogy ha én valamire ma azt mondom, hogy lehetnek vele gondok, akkor már csak elsőre bagatellizálják el az aggályaimat. Ami mondjuk bosszantó, hogy gyakran akarnak szakértőként használni, pedig nem ebben a szerepben kerültem a csapatba és ez 1-2 alkalommal még oké, de ezen már jócskán túl vagyunk. Időnként ezt félelmetesnek találom, mert igazából nem vagyok a téma igazi szakértője. Amit tudok, az menet közben ragadt rám, nekem nem is nagyon vannak meg a hivatalos forrásaim, szemben a "hivatalos" szakértőkkel, akik viszont...
Mindegy, törünk előre, év végi hajrá, elvileg a célegyenesben vagyunk és hű de jó lesz, ha végre befejezzük.

(Már leegyeztettem a főnökömmel, hogy ha ennek vége én egy darabig nem szeretnék projekt támogatási feladatot kapni. Épp elég ötletem van az éles üzemeltetés gatyába rázásával kapcsolatban. Kíváncsi vagyok, meddig tudunk a terv szerint haladni.)

Amúgy nem mondhatom, hogy rosszul tartanak. Kis szerencse is volt benne, de kétszer is utazhattam egy-egy MasterCard tanfolyamra Waterloo-ba egyhetes különbséggel. Először egyedül mentem, ami miatt aggódtam kicsit. Nem vagyok utazós típus, egyedül meg még soha nem utaztam külföldre. Most már igen. :)
Szép élmény volt, a tanfolyam is használt sokat. Voltak kalandjaim szép számmal, de amúgy minden rendben ment. Remélem, lesz részem hasonlóban 2011-ben is.

Bringa-ügyben győzött a lustaság, azaz képtelen voltam leszállni róla. A tény, hogy 15 perc alatt ingyen beérek, szemben a 45-50 perces BKV-zással még a legnagyobb mínuszokban - és leszakadt derékkal - is a nyeregbe ültetett. Ma mondjuk Bori hozott kocsival és ez így lesz a héten, ha rajta múlik, de ez csak annak köszönhető, hogy karácsony hetének keddjére belobbant a torkom és azóta se nagyon gyógyul.
Amúgy remek érzés beöltözni téli-bringásnak és 5 perc könnyed tekerés alatt ébredni a HÉV-en való melankólia helyett. És fogytam is. A versenysúlyomnak mindig is a 71-72 kilót tartottam, és most ezt elég stabilan tartom a bringának köszönhetően. A térdemnek és tüdőmnek jót tesz, a lábamat is erősíti. Segít leadni az a rengeteg vizet, amit napközben megiszom. A derekamra kell kicsit odafigyelni, de az aikido miatt az amúgy is az egyik gyenge pontom. Így viszont duplán dolgozom azon is.

A karácsony amúgy meglepően kellemesen telt, leszámítva, hogy szinte végig ágyban voltam. Szerencsére Bori és Csongi nagyon szereti az ajándékozós ünnepeket. Bori azért, mert (saját bevallása ellenére) imád jópofa ajándékokat kitalálni, főzőcskézni, dekorálni, Csongi pedig (saját bevallása mellett) azért, mert imád ajándékokat kapni. Két adventi naptárat is beüzemeltünk, Csonginak pedig semmi baja nem volt decemberben a koránkeléssel. Reggel általában arra ébredtünk, hogy vidáman motyogva csattog lefelé a lépcsőn és hozza fel az aznapi adagot. Ajándékból dömping volt. Egy gyereknek úgy tűnik, könnyebben és szívesebben vesz ajándékot a család is. Egy négyévesnek pedig már elég sokféle jópofa ajándékot lehet találni. Könyvek, társasok, autók és édességek, játékló, játékhörcsög, fel sem tudom mindet sorolni. Csongi pedig hálás alany, mindennek nagyon örül és mindegyik a kedvence.

A suli megyeget. Még három vizsgám van hátra a félévből, ebből kettő január első hetének csütörtökén és péntekén. A többi már megvan mindenféle megajánlott jegy és elővizsga formájában. Az eddigiek utólag nézve nem voltak nehezek, de amikor előtte voltam, paráztam rendesen. Nagyon nehéz megtalálni a megfelelő időt, alkalmat a készülésre és számomra még nehezebb megtalálni, hogy pontosan mekkora enegriát is kell fektetni egy-egy tantárgyba/vizsgába. Azt hittem, a munkaidőből lesz lehetőségem lopni egy-két órát hetente, de amikor bent vagyok, nemigen hagynak békén. Otthon meg már inkább pihennék, főleg akkor, amikor a gyerek is elaludt végre.
A matekos tárgyakban kellemesen csalódtam, a programozásban pedig nagyon kellemetlenül. Úgy tűnik, itt ez lesz a frusztrációs faktor. Nem mondom, hogy értem, lévén 10 évig ez volt a szakmám és szerettem csinálni. Még most is alig várom, hogy a melóm kapcsán kicsit programozhassak.
Ami gondot okoz, hogy szerintem idejét múlt dolog az a régi oktatói gyakorlat, hogy az első 1-2 alkalommal "csakazértis" megvágják a vizsgázók 80-90 százalékát, mondván hadd szokja, hogy nem mindig rajta múlik a kudarc és időnként a 110% sem ér semmit sem. Nappali tagozaton, egy jó nevű egyetemen még csak-csak elmegy ez a stílus. Viszont kérem, én már jó pár éve a szakmában vagyok meló, edzés és gyerek mellett tanulok és ezt sokkal jobban megtanultam, mint ahogy azt iskolában valaha is meg tudnák tanítani. Tessék felnőtt emberként, urambocsá' partnerként kezelni és nem lesz semmi baj.

Az edzés, ahogy azt vártam (illetve terveztem) a háttérbe szorult mostanában. Most én vagyok a soros abban, hogy elmegyek, megtartom az edzéseimet, elmegyek azokra a hétvégékre, amikor épp nincs suli (nincs túl sok ilyen), de ennél többet nem vállalok. Ha befejeztem a sulit, vagy egy kicsit csökken az ottani nyomás, akkor ez változni fog, mert hiányzik az edzés és mert tudom, hogy a tanítványoknak is tartozom ezzel.
Talán nem is rossz, hogy ez most így jött ki. A hazai aikidos életben az utolsó félévben felkavarodott az állóvíz. Meghalt az egyik legerősebb vonal vezetője, tanítványai pedig erejüktől és hatalmuktól függően próbálnak jó pozícióba kerülni, vagy bizonytalanul keseregnek, hogy mi lesz most velük. Ez a folyamat a mi egyesületünket sem kíméli. Ha nem lenne a suli, akkor benne lennék ebben is nyakig, pedig a politika soha nem volt az én kenyerem. Így félig kívülről nézem, hogy merre folynak tovább az események, még csak meg sem lovaglom a hullámokat, próbálok a szűkebb feladataimra koncentrálni. Azért bízok benne, hogy a vezetők új generációja mindig tudni fogja, hogy miről is szól ez az egész (megoldás: a tatami szagáról).

Közeledik ennek az évnek is a vége. Hosszú és kemény év volt, de egyáltalán nem látom, hogy a következők könnyebbek lesznek. Az utolsó 1-3 évben sokat nőttem, kérgesebb lett a tenyerem, sokkal felnőttesebben viselkedem, néha még magam is elcsodálkozom ezen. Persze maradt itt még jócskán a Béki-féle idealizmusból, infantilizmusból és álmodozásból. Még mindig igyekszem a jót megtalálni minden ránk szakadó rosszban és még mindig azt mondom, hogy érdemes kitartani bizonyos, pénzben nem megváltható értékek mellett. Ha másért nem, hát viccből és a meglepetés kedvéért. :)

Kívánok mindenkinek utólag Kellemes Karácsonyt, előre pedig
Boldog Újévet!

Csak a hold

2010-11-23T22:45:00.001+01:00

From Evernote:

Csak a hold

Más nem látszik. Melegem van a bortól. Nem gondoltam volna, hogy ennyit adnak. Idegesnek látszom talán? :)

Kicsit bánom, hogy notit nem hoztam. Tiszta hülyeség, de a kütyük adnak némi otthonos érzést.
A Walkman és a Hero most a legjobb barátom. Utóbbi durván merül még airplane módban is. Remélem, a napelemes töltő beválik. Nem kuncsoroghatok konnektor után páróránként.

Most már a Hold sem látszik. Akira Kiteshi tolja a fülembe. Olyan ez a shuffle üzemmód, mint a gyerekkori jóskönyvek. Amit ad, az meghatározza a (közel)jövőt, a hangulatot. Csak ez gyakrabban ugrál.

A 9-10 hónapos forma kislány előttem egyre türelmetlenebb. Az előbb viccből odanyújtottam az ujjam. Berántotta egyből. Jó erős fogása van.

Süllyedünk, ettől eltekintve pont olyan érzés, mint ha vonaton ülnék. Még zötyög is.

Segíts választani!

2010-11-21T09:02:00.000+01:00

A spottr és a HVG közös fotópályázatot írt ki és én is szeretnék nevezni. Az alábbi 6 kép közül küldeném be az egyiket, de nem igazán tudok választani. Az én sorrendem az alábbi.

Neked melyik tetszik a legjobban?

1. Vili

2. Gombok

3. Szárított madár

4. Sugár

5. Csámpi

6. Hamar megöregszik

Felszabadít az Apple

2010-10-29T13:14:00.003+02:00

A képet a leo.prie.to készítette

Na, ilyet is ritkán fogtok tőlem olvasni, ugyanis nem vagyok igazán híve az almás cég politikájának. De egy baráti levél kapcsán átgondoltam ezt a SIM kártya nélküli iPhone dolgot és ha jól tervezik és jól kivitelezik, akkor egész korszerű dolog sülhet ki az ötletből. Persze az egy másik kérdés, hogy most is a marketing költségeket növeli majd jobban az ötlet, vagy ez esetben kap valamennyit a fejlesztés is és valóban használható lesz a megoldás, nem csak "incredible", "awesome", meg "amazing".

A SIM kártyákat mindenki ismeri, akinek GSM mobil telefonja van. Ez az a kártya, amit régen egészben, ma már csak a közepén lévő chip formájában kellett a telefon megfelelő nyílásába dugni, hogy az egy adott mobil hálózaton használható legyen. Gyakorlatilag ezzel a chippel, illetve a rajta lévő adatokkal és alkalmazásokkal lehet a telefont az adott előfizetéshez kapcsolni.

Technológia szempontból pont ugyanúgy működik, mint az újabb bankkártyákon lévő chipek. A gond csak az, hogy senki nem használja már ki a chip által kínált funkcionalitást, azaz alig van szolgáltató, aki a SIM kártyára a normál előfizetői azonosításon és az adatfolyam titkosításán kívül egyéb, használható alkalmazásokat (SIM toolkit) is telepítene. Nálunk ilyet főleg a T-Mobile csinál, de ott is kimerült az egész abban, hogy a különféle hálózati szolgáltatások megrendeléséhez (mobil lottó, autópálya díj, horoszkóp, forgalmi információ) és lemondásához szükséges SMS-ek összeállítását könnyítő alkalmazások voltak a kártyán.

Így lényegében mára már okafogyott és elavult az egész SIM kártya dugdosás, a legtöbb telefon hardvere, de az iPhone biztosan képes ugyanúgy ellátni ezeket a funkciókat, sőt még jobban is, csak a paraméterekre van szüksége, amit megkaphat egy letöltés formájában is, akár távolról.

Az Apple-nek ez azért jó, mert még zártabbá teheti a készülékét a fizikai behatásoktól. Eddig sem lehetett az akkumulátorhoz, vagy belső memóriához (nem használ SD kártyát) hozzáférni, most még a SIM kártyának sem lesz rajta külön slot. Másrészt egy csomót lehet spórolni a logisztikai költségeken. A SIM kártyákat el kell készíteni, fel kell paraméterezni, le kell szállítani, tárolni kell. Innentől majd csak fájlokat kell tudni fogadni a szolgáltatótól, amiben az adott előfizetéshez tartozó egyedi adatok szerepelnek.

Óriási hátránya viszont, hogy nem cserélhetsz SIM kártyákat benne, mondjuk ha hosszabb időre külföldre utazol és nem akarsz csillagászati roaming díjat fizetni, nem adhatod kölcsön a havernak, aki betenné a saját kártyáját és ha szolgáltatót akarsz váltani, annak támogatnia kell ezt a technológiát, mert a SIM kártyát, amit adna, nem tudod hova dugni.

Persze könnyen lehet, hogy a megoldás támogatja majd azt a funkciót, amit jelenleg csak kevés mobil támogat: hogy egyszerre több előfizetéssel lehessen használni párhuzamosan, (szoftveres dual-SIM) és akkor a fenti hátrányok helyett még a felhasználóknak is lesz előnye a dologból. Ez mondjuk nem az Apple stílusa, bár ki tudja? Ahogy a fenti linkelt cikkben is írják, a technológia a GSM és adat roaming pénztárca szaggató tulajdonságát is csökkenti majd, azaz új országba lépve akár már a határon csatlakozhatunk egy helyi szolgáltatóhoz, mintha vennénk egy SIM kártyát. Persze, ez a szolgáltatóknak biztos nem tetszik majd annyira, mint a felhasználóknak.

Amúgy hasonló dolog az USA-ban már régóta létezik. Az úgynevezett CDMA hálózatokon, amit a GSM helyett használ egyik-másik szolgáltató a telefonokban nincs SIM kártya, a készüléket az adott előfizetőhöz a szolgáltató rendeli hozzá. Kérdés, hogy ehhez képest mi újat tud majd nyújtani az Apple megoldása és hogy levédi-e a technológiát (naná), vagy mások is szabadon használhatják majd az előnyeit.

Hiszem, ha látom!

2010-09-21T09:37:00.000+02:00

Ez lenne kb. a megfelelő motiváció nekem az elkövetkező 3-4 évre.

Tegnap beiratkoztam. A GDF-re. Ja, távoktatás.

Félek? Igen, nagyon. Meg tudom csinálni? Meg kell.

A közvetlen családban már az érettségim is nagy eredmény, de a mai világban diploma kell, ha olyan tehetségtelen vagy, mint én és kockának mész el, ahelyett, hogy a lényeggel - az emberekkel - foglalkoznál. Persze, kellett nekem pedagógus családba házasodni. Itt még a kutyának is felsőfokú papírja van.

A jelentkezés a szokásos módon zajlott, azaz az utolsó pillanatban, minimális tájékozódással és elsősorban Bori unszolására, hogy "na most akkor már igazán csináld meg azt a sulit". Amúgy a diploma soha nem hiányzott a munkához. Annál inkább a munkakereséshez. Én meg dolgozni jobban szeretek, mint tanulni. Kivéve, ha munka közben tanulhatok meg valamit, példákon, feladatokon keresztül, vagy amikor épp elakadok valamiben, akkor nézek utána, hogy hogyan is kell. De a suli nem így működik. Az a matek, amit most megint meg kell tanulnom, egyáltalán nem hiányzott az elmúlt 16 évben a munkámhoz. El is kopott szépen. Most fogok harmadszorra megtanulni integrálni, meg deriválni, kb. minden 10 évben egyszer. Remélem, hogy valami azért elődereng majd az előző két alkalomból.

Tavaly a DUF-ot azért nem kezdtem el, mert beiratkozás előtt 2 nappal derült ki, hogy a suliba nem csak hétvégén, hanem péntekenként is kell járni, nem is ritkán. Ezt az előző melóban nemigen tolerálták volna, így el se mentem. A GDF okosabb volt: az órarendemet csak beiratkozás után kaptam meg, így csak tegnap szembesültem azzal, hogy szeptember közepétől október végéig minden szombaton más tárgy anyagát adják le. Ismétlés nincs, csak a nappali előadások keretében és van olyan alapozó tantárgy, amiből már hétfőig kell teljesíteni a követelményeket. De legalább lehet online tanulni és beküldeni anyagokat.

A távoktatás kényelmes, egyszerre jó és rossz az elfoglalt embereknek. Nem kell bejárni, de ha bejársz, akkor is kb. hússzor annyit kell otthon tanulni, mint amennyit a suliban. Nekem nincs más választásom, más képzési formát nem választhatok. Így is várhatóan elég sokat kell majd elvennem más dolgoktól, mint az pl. aikido (nagy para), meg a család és csak legvégső soron a meló. Mert a meló az fontos. Az elmúlt évek ásta gödörből még mindig nem kapaszkodtunk ki. Egész jó a fizum (a statisztikák szerint), jók a körülmények, de még így is pengeélen táncolunk. Középtávra nem tudok megtakarítani hónapok óta. Minden hónapban elugrik a szalmazsákba szánt pénz valami extra kiadásra. A hosszú távú pénzek (biztosítások) részletei is kezdenek nyűgösek lenni, az autóhitelről pedig ne is beszéljünk. És örülhetek, mert lakáshitelünk nincs is.

Szóval nem könnyű, de biztos lehetne sokkal nehezebb is. És van, akinek nehezebb.

Nagyon remélem, hogy ez a para attól, hogy a sok huszonéves mellé beülök a padba, attól, hogy már nem fog az agyam, hogy nem lesz meg a kitartásom és eljátszom az utolsó esélyem is, szóval remélem, hogy elmúlik 2-3 hét alatt. Mostanában túl sokszor tett próbára az élet, szeretném újra olyan szerencsésnek érezni magam, mint amilyennek születtem.

Ugrott

2010-09-04T12:51:00.002+02:00

IMG_6825
A képet feltöltötte: BékiPe
Ezt a képet kivételesen nem én készítettem, ott se voltam. Kérdem az asszonyt, hogy mégis hogy hagyta a gyereket onnan leugrani, amikor nekem ilyet nem szabad(na) engednem.

"Igazából én sem akartam hagyni, de túl messze voltam és túl későn reagáltam, úgyhogy inkább lefotóztam."

Reggeli üldözés

2010-09-02T13:36:00.000+02:00

Pocsolyakalóz sztori, de már úgyis rég írtam ide.

Reggel szokás szerint bringával jöttem melóba, ami a héten először volt igazán kellemes élmény, tekintve a hétfői fülfájdító szelet és a keddi elázást. A szélnek reggel van egy jótékony hatása is, az Északi összekötőn Pest felé konkrétan átfújja a bringást. Tegnap (és a sztori miatt ma is) 40-43 km/h sebességgel gurultam át viszonylag könnyed tekerés mellett.

Szóval mászok fel az összekötőre, ami egy 35-40 fokos emelkedővel kezdődik, kicsit dohogok, hogy rosszul jött ki a lépés, mert épp jött egy autó az úton, ami miatt a szokásos 30-as lendületem nélkül, álló helyzetből kellett elkezdenem feltekerni. Egyszer csak elgurul mellettem egy karbonvázas sportszerkós csoda és a nyeregből kiállva, engem lehagyva felteker a hídra.

Batinak ez nagyon nem tetszett és én sem voltam hozzászokva, hogy mások előzzenek minket. Felérve a hídra el is kezdtem üldözni az addigra 30-40 méteres előnyre tett sporttársat. Szegény, amikor legközelebb hátranézett, biztosan meglepődött, hogy egy fekete, városi gumikkal felszerelt és 7 kilós hátizsákkal megrakott dróthuszár nyomul a sarkában, aki közben igyekszik a világ legtermészetesebb dolgának mutatni, hogy együtt halad a virsligumis versenycsodával. A híd vége után még együtt gurultunk a városkapuig, de az aluljáró után szétváltak útjaink.

Nagyon büszke voltam magamra és Batira is. Megmutattuk, milyen az, amikor valaki Chemical Brothers-re teker. Persze, a legvalószínűbb, hogy csak egy kicsit megpörgettem a bemelegítő kilométerét a srácnak, de akkor is megérte látni, hogy hátra-hátratekintget, hogy jön-e még ez a barom mögötte. :)

Az egyetlen dolog, ami hibádzott, hogy ma már jóval melegebb volt, mint az előző napokon, így a 3 réteg, ami rajtam volt pont akkor kezdett megizzasztani, amikor már a mélygarázsban gurultam.

Nagyon nem várom azt a napot, amikor le kell szállnom a bringáról és újra hévvel, meg vonattal jöhetek csak dolgozni.

Ne vegyél Androidos mobilt!

2010-08-07T14:41:00.001+02:00

Hatásvadász cím, nem igaz? Valóban. Főleg egy olyan embertől, aki már több, mint egy éve Androidos mobilt nyúz. De lássuk szépen sorjában.

Tavaly augusztusban született meg az elhatározás, hogy ideje új mobilt venni és ez volt az az idő, amikor megléptem a telefonról okostelefonra váltást is. Azelőtt nem akartam még PDA-t sem, mert a telefon az telefon, a számítógép meg számítógép. De az idők változnak.

Viszonylag kevés ideig hezitáltam az iPhone fölött, az akkor megjelenő HTC Hero ár/érték arányban nálam bőven verte a szifont, a mögöttük lévő eszmeiségek közti különbség pedig számomra elsöprő volt. Kezdetben a szokásos szerelem, majd néhány hűvösebb élmény, de amúgy semmi komoly csalódás. Hogy akkor miért a cím? Figyelmeztetés. Vigyázz, mert addiktív, nem szabadulsz tőle, még akkor sem, amikor már tudod, hogy ez a világ sem fenékig tejfel.

Lássunk pár konkrétumot.

Az Android a köztudatban maga a szabadság. Nyitott forrás, nyitott platform, komoly fejlesztői közösség és szélesedő körű elterjedtség jellemzi mind a gyártók, mind a felhasználási módok terén. A felhasználó eldöntheti, mennyire komoly vasat engedhet meg magának és hogy ezen a vason mit szeretne használni az Android adta lehetőségek közül. Magyarul: testreszabhatóság. Senki nem mondja meg, hogy honnan telepíthetsz rá alkalmazásokat, vagy médiát, senki nem szabja meg, hogy egy adott funkcionalitást milyen app szolgálhat ki. Akár párhuzamosan használhatok 4-5 féle email klienst, vagy média lejátszót és böngészőből is van, vagy öt különféle fajta. A home screeneket én állítom össze, ha nagyon akarom, még a színekkel is játszhatok és ha kell még az alap launcher felületet is lecserélhetem. Jól hangzik, ugye?

De mi a nyers valóság? A platform és a forrás előbb-utóbb nyitott lesz minden Android verzió kiadása után, de a Cyanogen botrány óta tudjuk, hogy vannak bizonyos alap komponensenek, amiket a Google szeretne magának tartani, így ha valaki egyedi ROM-ot fejleszt, annak ezeket ki kell hagynia belőle. Olyan jelentéktelen alkalmazások ezek, mint a Maps, a Gmail, a Calendar, vagy a Market.

A fejlesztői közösség nagy, de kevés kivétellel nagyon belterjes. A mezei felhasználóknak sokat kell tanulnia, ha az általuk szállított egyedi módosításokat, hack-eket használni akarja. Arról ne is beszéljünk, hogy a gyártók nagy része már nem csak ellenzi, de komoly küzdelmet folytat azért, hogy az egyedi ROM fejlesztők ne tudják feltörni a készülékeiket, azaz ne tudjanak egyedi fejlesztésű ROM-ot telepíteni az általuk megvásárolt készülékekre, néha olyan messzire is elmerészkedve, hogy egy törési kísérlet érzékelésekor használhatatlanná teszi a hardvert.

És akkor lássuk a gyártókat. A HTC a korai Hero tulajdonosok szemében mára teljesen leírta magát. Amikor a telefont megvettem, érdeklődtem a magyarítások iránt és a válaszban nagyon bátor kijelentést tett a Speedshop eladója, amikor azt mondta, a HTC pár hetente ad ki frissítést a mobiljaihoz, 4-6 hét és lesz magyar prediktív szótáram, vagy akár magyar menüm. Nekem elsősorban az előbbi fájt. És fáj azóta is. A Hero anno az Android 1.5-ös verziójával került a piacra és a közösségben köztudott volt, hogy ez a platform még gyerekcipőben jár, de gyorsan fejlődik, sorra jönnek majd ki az újabb és újabb OS verziók. Jöttek is, tavaly őszre az 1.6, majd télre a 2.0 és hirtelen rá a 2.1, majd idén tavasszal már itt is volt az überállesz 2.2. És mit kaptak ebből a Hero tulajok? Az 1.5 után ősszel kijött egy másik 1.5, majd ígéret az 1.6-ra, ami módosult a 2.0-ra és később a 2.1-re és ez is csak mostanában kezd települni a gyári ROM-ot tartalmazó Herokra, szinte egy időben (néhol később), mint a 2.2 frissítés a Desire-re, vagy a Nexus One-ra. Ennél tovább pedig a cég szerint kár álmodni. Hiába bizonyítja a fejlesztői közösség, hogy a 2.2 is könnyedén portolható akár a Herora is, az ő érdekük, hogy az új OS-t az új készülékeken használd, a régit pedig dobd a szemétbe az új csúcsmodell megjelenésekor.

Ez esetleg érthető lenne egy olyan kiforrott platformon, ahol 2-3 évente jön ki egy újabb OS verzió, de ez itt kérem a gyorsan kamaszodó Android, tele pitiáner hiányosságokkal, de folyamatos és rendszeres újításokkal. Az OS fejlődése pedig pont most érkezett olyan szakaszba, ahol a csilli-villi parasztvakítások mellett nagy hangsúly került az optimalizációra is, ami az összes nagyképernyős, érintős mobil általános hiányossága: vagy lassú, vagy gyorsan merül az akksi, vagy pedig lassú és gyorsan merül az akksi. A 2.2 legalább kétszeres gyorsulást és mérhető akkuidő növekedést hozott és ezt kik kapták meg? Azok a készülékek, amik már eleve erősebb procival, több memóriával és nagyobb akkumlátorral kerültek piacra. A Hero pedig megkapta a már csak elkeseredettségből is kivárt 2.1 butított változatát FriendStream és Live Wallpaper nélkül, rendszeresen magától újrainduló Sense-szel és egyéb alkalmazásokkal, kissé lelassítva az eddig sem a villám sebességéről híres Herot, az akkuidőről meg hadd ne beszéljek.

De egy dolgon minden frissítéskor dolgoznak valamit a gyártók: egyre nehezebb root-olni a telefont, azaz - többek között - képessé tenni az egyedi, közösségi fejlesztők által gyakrabban és gyorsabban kiadott, ötletes újításokat tartalmazó ROM-ok telepítésére. Az, hogy a 2.2-ben van pl. App2SD, meg Wifi tethering és hotspot, a korábbi verziókon dolgozó közösségi fejlesztők ötlete nyomán jöhetett létre, talán pont az ő munkájukat felhasználva. Ezek már 1.5-ön is elérhető funkciók voltak - az egyedi ROM-okon.

Ennyit a készülék gyártókról. De ott van a nagy testvér is, a Google. Óriási ötlet volt felkarolni az Android fejlesztést. Ma már mindenki azt hiheti, hogy ők találták ki az egészet, pedig csak szokás szerint jókor vásároltak be jó helyen. Sejthették, hogy ha nem lépnek, ez a csónak elmegy mellettük és mire eléjük kerül, már óceánjáróvá dagad. De felkarolták és feltehetően tettek azért is, hogy ne maradjon a kezdeti sufnitunning szintjén. Például kitalálták a Market-et. iPhone tulajok már ismerik a saját változatukat AppStore néven, hiszen hivatalosan csak ott tudnak új alkalmazásokat szerezni. Az ötlet jó, mert katalogizált formában segít összekötni a fejlesztőket a felhasználókkal, lehet visszajelzést adni és a pénzügyi folyamatok is biztonságosabbak, egyszerűbbek, mint ha minden fejlesztő saját webshop-ot üzemeltetne. A Market elvileg a világon mindenhol elérhető, de közel sem mindenhol ugyanaz a választéka. Nálunk (és még sok más európai országban) például hivatalosan nem lehet fizetős alkalmazásokhoz jutni. Egyszerűen nem jelennek meg a Marketen. Dühös felhasználók petíciókat és Facebook csoportokat indítanak a Google felé, jelezve, hogy ez itt egy piac, aminek tagjai fizetni szeretnének, de a Google csak hümmög és hónapok óta ígérget. Ez már másoknak is feltűnt és a fejlesztők sorra keresnek alternatív módszereket arra, hogy az alkalmazásaikat megvásárolhassák a felhasználók. Van, aki igenis saját webshopot üzemeltet, a szoftverbe ezzel kényszerűen mindenféle belső licenszelő modulokat építve és van olyan is, aki a szemfüles Market klónokkal szerződik le, akik nem sóhajtoznak annyit, hanem beszedik a pénzt és eladják a terméket annak, aki fizet nekik.

Látható, hogy a robbanásszerű fejlődés néhány dolgot elhanyagolt, másokat pedig erősen deformált az eddig megszokott folyamatokhoz képest. Őszintén remélem, hogy előbb-utóbb minden a helyére kerül majd. De tudjátok mi a legrosszabb az egészben? Hogy ez az "eszme" így, sokszor ígéret szinten még mindig több, mint bármelyik alternatívája. Aki ebbe bekerül, az már nem szabadul, mert nincs hova mennie. El sem tudom képzelni, hogy következő telefonnak egy Symbian-os Nokiát, vagy egy iPhone-t vegyek, a többiek említésre sem méltóak. A következő telefonom is Android lesz és várhatóan azzal kapcsolatban is meg fogok lepődni pár agyament hülyeségen. De nincs menekvés, mert más még ígérni sem tud ekkorát, nemhogy szállítani.

És ezért írtam az elején, amit írtam. Ha még nem vagy benne, légy vele nagyon óvatos! Ha benne vagy, akkor ezt már amúgy is tudod, vagy hamarosan rájössz magadtól is.

Tápióság

2010-07-14T15:00:00.000+02:00

Épp két nyaralás között vagyok, így van időm egy kicsit blogolni. De jó is lenne, ha ez lenne a helyzet. :) Vicceltem. Semmire sincs időm és főleg ilyenkor nem.

Június utolsó hetét Tápióságon töltöttük, ahol egy Aikido edzőtábort tartottam 3 edző kollégával közösen. Most voltunk itt másodszorra és szerintem remekül sikerült a tábor. Egyedül én vittem magammal a családot, ami mindig kockázatos, hiszen amíg én az edzésekkel és a tanítványokkal töltöm az időmet, addig Bori és Csongi kettesben maradnak és ez egy 3-4 éves gyereket már nem dob fel annyira, mint egy párhónapos csecsemőt. Ráadásul a helyszín ideális edzőtáborozáshoz, hiszen a szálláson és néhány kocsmán kívül csak az edzőterem elérhető, de nyaralásra pont ez teszi alkalmatlanná. Se egy játszótér, se egy strand, de van hét ágra sütő nap és kánikula. Ilyen körülmények között minden szülőnek nehéz feltalálnia magát.

Ami miatt mégis hasznos ez a hét, hogy minden edzés előtt és után lehetőség van Csonginak büntetlenül hemperegnie, ugrálnia, futkároznia, fejjel lefelé lógnia, hasra- és akár fejre esnie a tatamin és ez nagyon sokat fejleszt a mozgáskoordinációján és az egyensúlyérzékén. Ha valakinek a gyereke mozgásfejlődési problémákkal küzd, tudom ajánlani a tatamit akár otthonra, akár egy külön terembe. Ott nem kell fogni a kezét, nem kell elkapni, ha eldől és nagyobb teremben még szaladgálni is tud anélkül, hogy 5 lépés után falnak rohanna. Nálunk a nagyszobában Csongi születésétől fogva puzzle tatami van és emiatt egyszer nem kaptunk utána, amikor dőlt, vagy borult. Amikor elég ügyes lett, már az ágyról is simán leugrálhatott és ez is hamar eljött.

A másik dolog, hogy a kölök biztonságban mozoghat önállóan sok "idegen" között. A tábor résztvevői odafigyeltek rá, így a szálláson könnyen engedhettük kisebb csatangolásra, nem kellett minden alkalommal WC-re kísérni, hanem élvezte, hogy egyedül csattoghat el a mosdóba és vissza. Mivel elég könnyen megszeppen, ez jó lehetőség volt neki a fejlődésre.

A tábor egyik délutánján idén is ellátogattunk Ceglédre a csúszdaparkba, ahol egy nagyon kellemetlen belépő után idén is jól éreztük magunkat. Történt ugyanis, hogy érkezéskor megérdeklődtük a pénztárnál, hogy 30-40 ember részére adnak-e valami csoportos kedvezményt. A válasz bizonytalan volt, aztán bősz telefonálgatás, végül pedig elküldtek bennünket egy másik pénztárhoz, hogy ott vehetünk csoportos jegyet a strand részre, aztán jöjjünk vissza és egyenként megvehetjük a csúszda-parkba a kiegészítő jegyeket.

Mire átértünk a strand pénztárához, addigra már mindkét pénztáros néni ezen tanakodott, hogy akkor most mit és hogyan lehet nekünk adni. Ők is telefonálgattak, végül a "marketinges" leszólt nekik, hogy mégsem adhatnak csoportos jegyet 41 fősre duzzadt csapatunknak és ezzel mehettünk is vissza a másik pénztárhoz. Az indoklás valami olyasmi volt, hogy a csoportos kedvezményt csak a strand területére találták ki, de akinek ilyen jegye van, az nem mehet át (még ha külön fizet, akkor se) a csúszdás részbe és különben is, ezt ők inkább gyerekeknek találták ki. Hogy erről hol írnak, azt nem sikerült megtalálni, mert a bejáratnál csak annyi volt, hogy a csoportos jegy x forintba kerül. Most néztem a honlapjukat, de ott már a csoportos kedvezmény sem szerepel.

Érdekes, mert tavaly ilyenkor ugyanitt, hasonló töketlenkedések után végül megkaptuk a csoportos kedvezményt, most pedig másképp döntött a cég.

Indulás az ingán.

Mindegy, odabent valóban jól szórakoztunk, leszámítva némi bőrt, amit a régen/rosszul karbantartott csúszdák húztak le a hátunkról. Csongi, amikor bekerült a medencébe, először még beszélni is elfelejtett. Csak csapkodott, kurjongatott és ugrált a hullámok között. Szinte az egész napját a gyerek-csúszdák között töltötte és hamar felbátorodott annyira, hogy egyedül csússzon le mindenhol.

Csongis képek a Flickr-en.
Ugyanez aikidosoknak.
És a strandos fotók az egyik résztvevőtől.

Velence

2010-06-20T11:31:00.000+02:00

Két héttel ezelőtt egy Aikido rendezvény miatt Olaszországba utaztunk a hétvégére. Hárman úgy döntöttünk, hogy egy nappal korábban érkezünk, így lesz időnk megnézni a "közeli" Velencét is. Gyerekkoromban voltam utoljára, akkor is kb. egy napunk volt körülnézni. Most annyiban volt más, hogy két félnapot terveztünk a városra és persze az, hogy kb. 22-25 évvel idősebb vagyok. :)

A Hero utólag jó utitársnak bizonyult, leszámítva, hogy még mobilnet nélkül is eszméletlen tempóban merült. Viszont, mivel majdnem a teljes barangolásunkat rögzítettem egy GPS logban, utólag lehetőség volt a fotók nagy részének geotaggelésére. Aki nem tudja, hogy mire jó a geotag, az ide kattintson és rá fog jönni.

A teljes album a Flickr-en

Alázok

2010-06-02T16:56:00.003+02:00

Vannak ~~futók~~ fotók a május 15-én rendezett Krúdy iskolai futóversenyről az iskola honlapjáról. Előre is elnézést a sporttársaktól, de kicsit alázósra sikeredett ez a sorozat. :)

Felkészülni!

Vigyázz!

Rajt!

Nyomás!

Célegyenes

Csak vidáman!

Az üldözők

Célfotó

Célfotó 2

Kupát a Papának!

Hosszú hétvége

2010-06-01T16:33:00.012+02:00

Pedig nem is most volt Pünkösd, ami amúgy gyorsan elrepült.

Az egész csütörtökkel kezdődött, amikor végre felülhettem a bringámra. Úgy kellett odatelefonálnom, hogy visszajött-e már a színterezésről, de szerencsére fogadtak, volt kormány, nyereg, pedál és kerék is rajta. És gyönyörű volt, csillogott a szemem rendesen. Csak félve kérdeztem meg, hogy lesz-e ebből kész bicaj másnapra? Határozott választ kaptam: "Naná! Holnap délután már jöhetsz érte."

Innentől alig tudtam koncentrálni. Se meló, se edzés nem érdekelt annyira, mint hogy milyen lesz hazatekerni. Alig aludtam éjjel és másnap is csak az órát néztem, hogy mikor mehetek már. Szerencsém volt, egy kolléganő pont a szomszéd utcában lakott és pont akkor indult, amikor én, így el tudott vinni. A bringa tényleg kész volt, illetve még nyerget és markolatot kellett választanom, de ez megvolt hamar. A lámpát érdekes módon úgy kötötték az agydinamóra, hogy nem lehet kikapcsolni. Ezt nagyon nem értettem, de végülis mindegy, hiszen ha folyamatosan generál a dinamó, akkor miért ne világíthatna folyamatosan a lámpa.

No igen, de amikor kivittem az utcára kipróbálni, akkor nem világított. Egy ideig bénáztunk, hogy kiderítsük, az elektronika, vagy az izzó a hibás, de aztán kiderült, hogy az izzóval nem stimmelt valami. Aztán pótizzó után kutattunk, de végül anélkül hoztam el. Gyors útvonalterv és irány az Északi összekötő, ahol Yoda várt szemlére.

A Tesco Tornádóhoz képest ég és föld a két bringa. Ez könnyű, mint a pehely, majdnem olyan érzésre, mint amilyen régen országúti bringát hajtani volt. És megy, mint a golyó, a váltó pontos és könnyű használni, a fékek harapnak. Kicsit féltem is, hogy nekivágom valaminek és szétesik egyből, de egyelőre bírja a strapát. A városkapunál megmutattam Yodának, gyorsan ki is próbálta, csináltunk pár képet, mert más kollégák is látni szerették volna már, aztán tépés haza.

Otthon kb. annyi időm volt, hogy bevigyem a házba, megmossam az arcom, összerakjam az edzőcuccom és nyomás a Kinizsi utcába. El is késtem egy kicsit, de a lényegen ott voltam. Érdekes, hogy aikido közben nem, de utána egyből csak a bringán járt az eszem. Mivel elég későn értem haza, már nem indultam el sehova.

Másnap, szombaton viszont elvileg délutánig szabad voltam. Úgy volt, hogy külföldre megyek egy aikido kurzusra, de a sofőr lemondta az utat, így inkább itthon maradtunk. Ez nekem azért volt jó, mert Bori már arra készült, hogy nem leszek otthon egész hétvégén és programot csinált magának és Csonginak is. Eljött hát az én időm.

Miután körbefotóztam, hogy emlékezzek arra, milyen volt, amilyen már soha nem lesz újra, legurultam a Dunapartra, aztán fel észak felé, Szentendre irányába. A Megyeri híd után nem sokkal visszafordultam, mert az út nagy részét elöntötte a víz. Visszamentem az Északi összekötőhöz, majd tovább a Hajógyári szigetre, ahol Boriék szalonnáztak. Itt ebédeltünk és mentem is volna tovább, ha Bori nem szúrja bele a bicskát a tenyerébe. A délután további részét két kórházban töltöttük. Hálát adok az égnek, hogy van orvos ismerősünk, ugyanis ha a nagy hírű (inkább hírhedt) János kórház traumatológiáján múlik, akkor délután kettőtől este 8-ig is ott ülünk és várjuk, hogy behívjanak, hogy beadják a tetanuszt. Így is másfél óra után sikerült visszaszereznünk a papírjait, miközben a váróban már lincshangulat volt.

A másik kórházból nyomás Csongiért a keresztanyjához és haza vacsorázni. Szegény Borinak az oltás helye azóta is jobban fáj, mint a szúrás a tenyerében, de azért lassan az is elmúlik.

Vasárnap gyereknapoztunk a Pünkösdfürdői gátnál. Egész jó kis zsibvásárt rittyentettek oda. Csongi valamiért semmire nem akart felülni. A tömeget még mindig nem bírja, de nézelődni szeret. A terv az volt, hogy a délutáni alvás után még visszamegyünk, hátha kevesebben lesznek, de közben leszakadt az ég, így új tervet kellett kiötölni. Sikerült is: irány a Decathlon, ahol Csongi megkapta az első pedálos bringáját, egyelőre még segédkerekekkel.

Szieszta alatt azért még Bori elengedett bringázni egyet. Megnéztem, milyen minőségű utcák vannak a környéken. Érdekes a diverzitás. Kátyúkkal teli utca folytatódik egy autópálya minőségű aszfaltútból. Valszeg az egyikben lakik "valaki" a másikban nem.

Gyerekbringa vásárlás után otthon egyből próba. Csonginak kicsit nehezen ment eleinte, mert hátrafelé könnyebb volt tekernie a pedált és ezért, ha elakadt valahol, akkor mindig ezzel próbálkozott, de szép lassan belejött. Vacsora után külön ki akart menni a kertbe és ott gurult föl és alá. Este még arról beszélt, hogy majd együtt biciklizünk a Dunaparton. Azóta is szorgalmasan gyakorol, fékezni például már remekül tud. Ha lekerül a pótkerék, elmegyek majd vele a környékbeli utcákra, aztán jöhet a Dunapart is.

Már alig várom.

Ma nyertem

2010-05-15T15:30:00.003+02:00

Ma nyertem
A képet feltöltötte: BékiPe
Holnap meg, ki tudja...?

No nem nagy durranás, asszony iskolája rendezett családi futónapot egyetlen
- 500 méteres - távon, különböző korcsoportokban.

Kicsit izgultam, mert sportolok ugyan, de futni nem szoktam és nem is
szeretek. De néha kell és ezért tudok is. Az eredmény meglepett. Már az
elején elhúztam a többiektől és a befutóig azt vártam, mikor hajráznak le.
Hát semmikor. Vagy 60 métert vertem a másodikra.

Bori büszke volt rám, de abban megegyeztünk, ha az eggyel öregebbekkel (40+)
futok, ott lett volna egy-két ember, aki megizzaszt, sőt le is fut.
Harmincasként viszont sokan hiszik még, hogy elég a hozott anyag.

Azért örülök és Csongi is örül a nyereményeknek.

Update: Fotók a futamról

Bringaaaaaaaa!

2010-05-14T16:32:00.001+02:00

Újpesten nőttem fel a lakótelepen, így természetesen nekem is volt NDK összecsukható CAMPING bringám. Jobb híján ezzel játszottunk BMX banditákat.

(Erről, no meg a Port.hu-s tartalom leírásról jut eszembe, hogy a magyar szinkron ugyan messze földről híresen jó, de a félrefordítások nagyon el tudnak cseszni egy filmet. Emlékszem, hogy a fimben a srácok saját "BMX sávot" szerettek volna, de ez sem bringautat - mint ahogy a filmben sugallják - , sem CB rádió sávot - ahogy a Porton írják - nem jelent, hanem simán csak egy jó kis BMX pályát. Pont olyat, amit a film végén épp meg is nyitnak egy versennyel. v.ö.: BMX track)

Ezeket a kontrás bringákat nemigen tartottuk karban, szerintem csak tavasszal poroltuk le, aztán hadd menjen. Ahhoz képes jól bírta a strapát, évekig kitartott alattam. Amikor már nem lehetett magasabbra állítani az ülést, meg a kormányt, akkor tettem le.

Ezután kis szünet következett, majd 16-17 éves koromban hárman (Stoci, Laci, meg én) kitaláltuk, hogy de jó lenne nyáron bringával menni Balatonfűzfőre az egyhetes nyaralásra. Nem nagy távolság, de a fejünkbe vettük, hogy a 7-esen biztos nem lehet kerékpárral közlekedni, ezért Biatorbágy felé vettük az irányt és mindenféle dimbes-dombos vidéken akartunk lejutni Fűzfőre. Minderre egy egész hétig készültem azzal, hogy az apámtól kölcsönkapott, a camping bringához mérten karbantartott mountain bike-nak csúfolt trekking bringával lófráltunk a városban Stocival, akinek persze tuti jó MTB-ja volt.

Nagyobb térképre váltás

Aztán eljött az utazás napja. A Déli pályaudvartól indultunk hárman, reggel 8-kor. A csomagokat feladtuk vonattal, csak kaját és innivalót vittünk. Illetve nálam volt egy használt gumijavító készlet is. Volt pumpám is, de valahogy azt is feladtuk a csomagokkal. Minek a pumpa a bringázáshoz? Az csak ahhoz kell, hogy bringázás előtt felfújjuk a kerekeket.

Az eleje nagyon mókás volt. Közúton tekerni tinédzserként egyszerre félelmetes és mámorító érzés. A legjobb rész az volt, amikor Biatorbágynál a nagy lejtőn gurultunk ezerrel lefelé. Egész a végéig, ahol egy szép kis gödörbe ketten is belerongyoltunk. Az én masszívabb MTB kerekem még kibírta, de az egyik srác - Laci - versenybringával jött, vékony kerekekkel. Lett is egy szép nyolcas a felniben.

Kicsit később ki is találta, hogy állít a küllőkön ott, az út mellet. Tekergette, állítgatta, aztán egy hangos szisszenéssel leeresztett a belsője. Belülről átszúrta. Sebaj, van nálunk gumijavító készlet. Illetve egy fél. Szerencsére elég volt, megragasztottuk a kereket, de nem volt pumpánk felfújni. Visszafelé már nem akartunk menni, mentünk tovább előre, hátha találunk egy benzinkutat, vagy egy másik bringást, akinek van pumpája. Kilométereket gyalogoltunk így. Illetve Laci tolta a bringáját, mi meg kőröztünk körülötte. Embert hátra nem hagyunk. Aztán találtunk valami gazdaságot, ahol volt kompresszor, de traktorkerékhez való szeleppel. Mindegy, olyan erős volt, hogy még így is sikerült felfújni a kereket. Laci ezen úgy nekibátorodott, hogy újra elkezdte a küllők állítását. Igen, másodszorra is átszúrta a belsőt. Viszont legalább már nem volt több gumiragasztónk.

Próbáltuk bringaszervizt találni, ami g.e. (GPS előtt) nem épp egyszerű mulatság. A vége az lett, hogy Laci felszáll egy buszra bringástól, elmegy Fehérvárig, ahonnan vonattal megy majd tovább. A busz érkezéséig meg majd elkocsmázgat.

Mi tekertünk tovább rendületlenül. Hegynek föl, völgybe le, a kerülőút miatt gyönyörű, de annál kacskaringósabb utakon. Délután volt már, mire Székesfehérvárra értünk, de legalább tudtuk, hogy úton vagyunk és nem tévedtünk el. Aztán ránk esteledett. Az én bringámon dinamós lámpa volt, a másikon semmi, az igazi MTB volt, csak valami karra, vagy bokára erősíthető elemes láthatósági égője volt Stocinak, amitől ugyan látszottunk, de a töksötét országúton az ég világon semmit nem láttunk. Mondtam is neki, hogy ne előttem menjen, mert semmit nem látok az útból. Főleg azután, hogy az én szuper dinamós lámpám égője kiégett. Miután vagy háromszor gurultunk az árokba a vaksötét miatt, kitaláltuk, hogy inkább menjünk az út közepén, mert ott legalább a záróvonal felfestése dereng egy picit. Csak amikor autó jön, akkor kell lehúzódni gyorsan.

Tekertünk. És tekertünk. És tekertünk. Egy faluban már olyan fáradtak voltunk, hogy ki akartunk feküdni egy padra a Posta előtt, hogy majd reggel folytatjuk. Igen ám, de tudtuk, hogy csak mi ketten tudjuk, hogy Fűzfőn hova is kell menni, Laci - akit buszra, majd vonatra ültettünk - még soha nem járt a házban. Mobil? No az se volt nekünk még akkor. Mennünk kellett tovább, mert csak mi tudtunk szólni a többieknek, akik reggel vonattal mentek, hogy Laci nem bringával jön és még be kell gyűjteni a pályaudvaron. Tekerés közben be-bekérdezgettünk minden faluban, hogy messze van-e még Fűzfő. Mindenhol azt mondták: "Nincs messze, még kb. 8-10 km". Vagy 3-4 faluban egymás után...

Aztán újra lakott területre értünk, de nem tudtuk, hol vagyunk. Egy kerti mulatság hangjai felé tekertünk, ahol a mulatozó fiataloktól kérdeztük, hogy merre kell mennünk. Ők vidáman válaszoltak, hogy a sarkon forduljunk jobbra és onnan már nincs messze. A sarkon már ott volt a Balaton és az országút. Itt valamiért elbizonytalanodtunk és inkább balra indultunk el, mert a fiatalok gyanúsan vidáman válaszoltak nekünk. Milyen jól is tettük, ugyanis a város tényleg balra volt, a fiatalok elirányítottak volna a szomszéd városba.

Éjfél után estünk be az ajtón, megettük a konyhában kosárba kikészített két kiló őszibarackot, aztán bedőltünk az ágyba és csak annyit mondtuk elalvás előtt, hogy Laciért ki kell menni a pályaudvarra. Másnap tudtam meg, hogy Lacit már korábban összeszedték a helyi kocsmában, ahova betért, mert nem volt hülye a pályaudvaron várni ránk. Mázlija volt, mert véletlenül a társaság is oda tért be, így eltámogatták bringástól, sörgőzöstől a szállásra.

Másnap felkeltem, de még székre sem tudtam ülni, nemhogy bringára és kijelentettem, hogy haza csakis vonattal vagyok hajlandó utazni, engem nem szívatnak többet a bringázás örömeivel. Így szakadt félbe újra a bringás karrierem tizenévesen.

Aztán felnőttem, és azon kaptam magam, hogy míg gyerekként mindig repültem álmomban, felnőttként már bringázok. De bringát nem vettem és kölcsönbringával is csak 4 éve mentem először. Ez ugyanaz a bringa volt, mint amivel Balatonra tekertem, de itt csak a Fertő-tóra gurultunk le Borival Fertőrákosról. Odafelé laza ismerkedés volt a megváltozott bringás tudásommal, visszafelé pedig már úgy felbátorodtam, hogy Borinak bohóckodtam a nyeregben. Sikerült is egy jól időzített manőverrel keresztbe állítani a kormányt és az így hirtelen megálló bringa elé repülnöm. Én csak két pillanatra emlékszem:
1. Repülök
2. Állok a bringám felé nézve, menetiránynak háttal

Bori pedig csak annyit mondott: "szépet gurultál". Bringa működött, tekertünk tovább, csak a póló szakadt el a hátamon, meg a bőröm kicsit lehorzsolódott. Aztán évekig újra semmi.

Dolgoztam, munkahelyeket váltottam és minden tavasszal kitaláltam, hogy bringával kellene melóba járnom. A gondolat érett, aztán egy indiai kollégám megkérdezte, hogy nem segítek-e neki eladni a párhónapos MTB-ját, mert ő hazautazik és nem akarja magával vinni. Így lett enyém Tesco Tornádó, a 10 ezer forintos gagyibringa. Eredetileg valami huszon-harmincezerért vette a srác, de alig használta és nekem pont kapóra jött. Ki akartam próbálni, hogy tudok-e, akarok-e rendszeresen melóba jönni kerékpáron. Ha a kísérlet jól sikerül, akkor esetleg beruházok egy komolyabb gépbe, ha nem, akkor meg alig bukok rajta valamit.

Egy hónapja tekerek hetente 3 alkalommal az irodába, a maradék napokon be kell mennem a városba edzésre és ezt még nem akartam két keréken intézni. Tornádót elvittem előtte a sarki szervizbe, ahol udvariasan körberöhögtek és megígérték, hogy átnézik, amennyire tőlük telik. Annyit kötöttek a lelkemre, hogy nem használom rendeltetés szerint, mármint hegyi kerékpárnak. A vas egész jó, de azért pár alkalom után rá kellett jönnöm, hogy ez a bringa sem túrára, sem melóba járásra nem alkalmas. Illetve csak olyanoknak, akik meg akarnak erősödni.

Viszont ettől még a bringázást újra megszerettem. Tömegközlekedve az eddigi legjobb időm hazafelé, amikor minden csatlakozást elértem 26 perc volt és azóta sem tudtam túlszárnyalni. Átlag 45 perc alatt járom meg BKV-val a Váci út - Csillaghegy útvonalat. Bringával mindez 15-20 perc alatt megvan. Igen, megizzadok. Igen, néha el is ázok. De váltóruha van nálam és egyelőre minden egyes tekerés feldob és egyre jobban megy. Elfáradok, mert lassan nem vagyok hajlandó menni. Ezzel a tankkal is 20-21 km/h-s átlagsebességgel nyomom le kétszer azt a 6 kilométert, de a fáradtság mellett az élmény fel is tölt.

A bringa szabaddá tesz. Nem kell menetrendhez igazodni, nem kell jóval korábban elindulni, hogy beérjek. Már csak jól kiépített kerékpárút hálózatra lenne szükség. Veszélyes-e? Biztosan az, de rám eddig vigyáztak az autósok. Persze én is igyekszem vigyázni velük és a gyalogosokkal is. Pár napja hazafelé Tornádó ledobta a láncát. Nyakig olajosan tekertem haza. Akkor dühös voltam, de nem a bringázásra, hanem a bringára. Utólag már azon is csak mulattam. Ma reggel 200 méterrel az iroda előtt letört az egyik pedál. Ezen már csak nevetni tudtam. Szerintem legközelebb a kormány marad majd a kezemben.

A fentiek miatt erősen érik az új, de legalábbis testre szabott bringa építésének gondolata. Nézegettem a bringaboltokat, kérdezgettem a bringás kollégákat, de csak arra jöttem rá, hogy ez a terület legalább olyan ismeretlen előttem, mint a madarászás volt, de legalább annyira érdekel. Próbálok hasonló módszerrel beilleszkedni. Nyitott és tapasztalat bringásokat kérdezek és most úgy tűnik, hogy sikerült találnom egy lelkes és lelkiismeretes kerékpár szerelőt is. Ma délben el is látogattam hozzá megismerkedni vele.

Nagyon megnyerő és láthatóan a szakmája iránt alázatos, de jó kedélyű embert ismertem meg. Bringát sajnos most nem mutatott nekem, mert az igényeim felsorolása (jó tempójú melóba járós, időnként túrázgatós, nem csicsás célszerszám) után ugyan egyből tudta, hogy milyen váz kell nekem, de az épp nem volt kipróbálható állapotban, ugyanis fényezték. Remélhetőleg hétfőn mehetek újra Matuz mesterhez és őszintén remélem, hogy a Tornádó kibírja addig, amíg elkészül a bringám. A többit meg majd meglátjuk. Én bizakodó vagyok. Májusra már nem vettem bérletet sem.