Kopátsy Sándor gondolatai

Kortársunk Pozsgai Imre – disputa múltról és jelenről

2019-12-01T10:52:00.002-08:00

Kopátsy Sándor EH 2019 11. 26

Kortársunk Pozsgai Imre – disputa múltról és jelenről

Gerő az erdőgazdaságban bevezette a világpiaci árakat.

1952-ben Gerő Ernő a bolsevik Magyarország vitathatatlan gazdasági hatalmának birtokosa azt a feladatot bízta az Országos Tervhivatal elnökére, Vas Zoltánra, hogy derítse ki, miért lett hiánycikk a bútoripar igényét kielégítő választékot kielégíteni, amikor ez korábban soha nem fordult elő. A magyar erdészet korábban bőven kiszolgálta a bútoripar nemes fűrészáruban és hámozási rönkben jelentkező igényét, most pedig importálni kell mind a nemes fűrészárut, mind a hámozási rönköt.

Vas Zoltán ismeretlen okból ezt a feladatot rám bízta, aki pártonkívüliként az Országos Tervhivatal Mezőgazdasági Főosztályában osztályvezető voltam. Magamat marxistának tartottam, de az értékelmélettel eleve nem értettem egyet. Erről meggyőztek a tapasztalatim a bakonyi vadásztársaságban Ahol kiderült, hogy a trófeás vadak kilövése a minőségétől függően százszorosak voltak. Sőt a szelekciót sértő kilövés esetén büntetés járt. A kilőtt vad legjobb ezreléke esetén százszoros árat kellett fizetni. Lőttem olyan bikát, amiért a külföldi vadásznak az éves bérem tízszeresénél is többet kellett fizetni.

Ezért aztán megdöbbentem, amikor azt láttam, hogy az erőgazdaságban, a szovjet mintát követően, a választék ára a ráfordított költség volt. Ez azt jelentette, hogy a felhasogatott tuskó volt a legdrágább termék, a hámozási rönk pedig a legolcsóbb, hiszen arra volt a legkisebb ráfordítás. ezzel szemben az értékes fajok rönkjeinek a világpiaci ára a tűzifánál százszor magasabbak voltak. Ezért a vizsgálatomban azt javasoltam, hogy megoldást csak az jelentheti, ha bevezetjük a világpiaci árakat. Ezt a javaslatomat Gerő Ernő elfogadta, és az állami erdőgazdaságok mindegyike élüzem lett. Vas Zoltán annál jobban felfogta a tényt, hogy a termékek ára nem az értékük, hanem a keresletük és a kínálatuk egyensúlya határozza meg.

Erről a gyakorlat alig vett tudomást. Marx értékelméletével leszámoltam. Azon ugyan meglepődtem, 1953-ban, amikor Moszkvában Nagy Imrét nevezték ki miniszterelnöknek, és Vas Zoltán engem jelölt ki Nagy Imre két első agrárreformot készítő munkacsoportja titkárának.

A mechanizmus kidolgozása.

Közben Beriját Moszkvában megölték, és ezzel megszűnt Nagy Imre moszkvai megvédelmezője, Rákosi és Gerő hatalma Nagy Imrével szemben visszaállt. Én csak azt láttam, hogy Nagy Imre ugyan miniszterelnök maradt, de a hatásköre csak a mezőgazdaságra korlátozódott marat.

Ezt, naivul, nem mértem fel, és 1955 augusztusában írtam egy levelet Nagy Imrének azzal, hogy cselekednie kell, átvenni a gazdaság irányítását. A környezetével kapcsolatban voltam. Vas Zoltán volt a Minisztertanácsot működtető miniszter. Moré András volt a titkárság vezetője, Fekete Ferenc pedig a Közgazdasági Egyetem tanszékén az adjunktusa. Azt javasoltam, hogy készítsünk elő egy új mechanizmust. Nagy Imre azonnal hívatott, és közölte a mechanizmus kidolgozásának az elkészítését. A mechanizmus alatt a gazdaság piacosítását érttettem, vagyis, nem az értékhez kell igazodni, hanem a piachoz, vagyis a kereslet és a kínálat egyensúlyának érvényesítéséhez.

Másnap már hármasban lent dolgozunk Öszödön, a kormányüdülőben. Tíz nap alatt elkészült a közel száz oldalas javaslatunk. Azt Nagy Imre azonnal elfogadta, és a következő minisztertanács napirendjére tűzte.

Gerő Ernő azonnal felháborodott, bucharinista förmedvénynek minősítette, és Rákosihoz küldte. Ő pedig azonnal elrendelte az anyagok összegyűjtését és megsemmisítését. Tőlem még az indigókat is elvitték. Azt hittem, nem marat bizonyíték. Csak a 80-as években derült ki, hogy a Párttörténeti Intézetben megmaradt egy példány. Ettől megkönnyebbültem.

Gerő az erdészetek piacosítását ugyan bevezette, de a gazdaság egészének piacosítását bucharinista förmedvénynek minősítette.

A hidegháborúban nem volt a piacosításnak lehetősége.

Ezt is mi, magyarok ismertük fel először. Kádár Jánosnak ugyan azt köszönhetjük, hogy az 1956-os néplázadás után mi maradtunk a legvidámabb barakk, de ennél többnek a Szovjetunó szétbomlásáig nem volt reális lehetősége. Csak jelenleg válik egyértelművé, hogy a magyar marxisták voltak az elsők, akik felismerték, hogy a Bolsevik Szovjetunió elmeire esik szét.

Kádár János hatalmát ugyan nem veszélyeztették, de mellette számos tekintélyes, hatalommal rendelkező politikust tarthattunk Kádárnál is messzebb menő reformernek. Ez azonban nem jelentette azt, hogy Kádár leépülése előtt nála messzebb lehetett volna menni.

Ugyanakkor 1988-ban már látni lehetett, hogy a Szovjetunió elemeire hullik szét. Ezt Horn Gyula és Pozsgai Imre ismerte fel. Ahogyan az 56-os népfelkelés bukását követő harminckét évet Kádár Jánosnak, a rendszerváltást követő évtizedeket első sorban Horn gyulának és néhány társuknak köszönhetjük, akik már 1988-ban világosan látták, hogy a hidegháború befejeződik, megszűnik a vasfüggöny. 1990-es választáson még Antall József úri középosztálya győzött. Szinte azt lehetett látni, hogy a Trianon utáni helyzet ismétlődik meg, restaurálódik az úri középosztály hatalomra jutása. A következő választást azonban Horn Gyulának és néhány társának, köztük Pozsgai Imrének köszönhetően megnyerte a marxista állampárt. 1990-ben szétesett a bolsevik Szovjetunió, felszabadultak a csatlós országok.

Kínában a gazdaságot piacosítását és a népszaporulat megállították.

Európa történészei máig nem veszik tudomásul, hogy az európai csatlós országok felszabadulása eltörpül ahhoz képest, hogy mi történt Kínában, ahol az emberiség ötöde él. Ott a bolsevik párt egyeduralma piacosította a gazdaságát és megállította az elviselhetetlen túlnépesedését. Az ezt követő három évtized ellenére, máig titok marad, hogy milyen erők és milyen megfontolások alapján történt meg a gazdaság piacosítása, és a közel 3 százalékos népszaporulat megállítása.

Számomra a bolsevik Szovjetunió kudarca elsősorban azzal magyarázható, hogy a lakosságának többsége ortodox keresztény és mohamedán volt. Marx ugyan figyelmen kívül hagyta a lakosság viselkedési kultúráját. Ez Max Weber a 20. század küszöbén ismerte fel, hogy csak a puritán kultúrájú népek lehetnek képesek a többi kultúrájúaknál hatékonyabb felépítményt létrehozni és működetni. A cári Oroszországban csak a finnek és az észtek voltak puritánok. A bolsevik Szovjetunióból a finnek eleve kimaradtak, az észtek pedig a leggazdagabbak voltak. Mára Finnország gazdag skandináv állam lett, Észtország pedig minden tekintetben a Szovjetunió legfejlettebb etnikuma volt, és az ott élő oroszok máig is ott maradtak. A korlátlan politikai hatalmat gyakorló oroszok számára az észtek közé település jellemző cél volt. Még nyugdíjasságom előtt juthattam olyan adatokhoz, hogy a Szovjetunión belül az állami gazdaságok dolgozóinak a bére Észtországban volt a legmagasabb.

A Szovjetunió elviselhetetlen fegyverkezést folytatott.

A Szovjetunió hadikiadásainak nagysága máig titkosított, csak becsülni lehet. Ennek alapján a viszonylag hatékony fegyverkezése a nemzeti jövedelmének mintegy harmada volt. Ezzel szemben az Egyesült Államokban 7 százalék elég volt a katonai fölényének megtartásához.

A Szovjetunió nagyüzemesítette a mezőgazdaságot.

Amennyire a fegyverkezési verseny köztudott, a mezőgazdaság nagyüzemesítése említésre sem kerül. Márpedig a nagyüzemes mezőgazdaság a bolsevik Szovjetuniónak még a fegyverkezésnél is többe került. A gazdaságtörténészek sem ismerték fel, mi történt az elmúlt száz évben a mezőgazdaságban. A nagyüzemi mezőgazdaságot legyőzték a családi farmok.

Kevés ismeret lepett meg jobban, mint a családi farmok fölénye a nagyüzemekkel szemben. A hetvenes években Bábolnán találkoztam amerikai farmerekkel. Megkérdeztem, mennyibe kerül az Egyesült Államokból érkező farmereket, mennyi nálunk egy mázsa kukoricának a termelési költsége. Megdöbbenésemre azt mondták, hogy egy órás munkába kerül egy mázsa. Tizede, mint Bábolnán. El sem akartam hinni. Aztán lassan összeállt a kép. Azzal kezdődött, hogy gyakran törtek a tárcsák. A maszek késesek egy heti fizetést adtak a törött tárcsákért, mert azokból páratan késeket készíthettek. A nagy kapacitású vetőgépeknél ugyan azonnal jelezte, ha egyik csoroszlya nem működött. Ezt a farmer azonnal kijavította, a nagyüzemi munkás azonban nem állt le vele, pedig ez egyetlen napon több napi bért jelentő terméskiesést jelentett. A több havi bérbe kerülő gumiabroncsok csökkent nyomására sem reagáltak a bérmunkások. Ezzel szemben a farmer azonnal korrigált, minden hibát azonnal kijavított.

Még nagyobb bizonyított a tény, hogy a világ második leggazdagabb országa Dánia mezőgazdasági ország, a farmerek országa. Ennél is nagyobb meglepetést okozott a tény, hogy 2016-ban Oroszország volt a világ legnagyobb gabona exportőre. A bolsevik Szovjetunióban a munkások megismerkedtek a modern gépekkel, csak nem vigyáztak azok hatékonyságára. A Szovjetunió szétesése után az ipari nagyüzemeket és a szolgáltatókat a tőkések olcsón felvásárolták, a mezőgazdasági nagyüzemek azonban nem kellettek senkinek, hagyták széthullani őket. A gépekkel azonban a dolgozók családi farmerek lettek.

Rákosi Gerőt a Titóhoz küldte.

Máig titok fedi, miért ment egy nappal a népfelkelés előtt Gerő Titóhoz. Az ugyan már 1956 tavaszán egyértelmű volt, hogy a népharag nem fogja eltűrni Nagy Imre félreállítását. Az is világos volt, hogy Tito Nagy Imre oldalán áll, de a több pártos demokráciát ugyanúgy nem tűrné meg, mint egyetlen bolsevik sem. Tehát a több pártos demokráciát már ő sem fogadja el. Számára is megdöbbenést jelentett, amikor megtudta, hogy a forradalmat követő délelőtt a tömeg nem tűrte el, hogy a kommunista Nagy Imre a Parlament ablakából őket elvtársaknak szólította. Egy héttel később pedig több pártos kormányt alakított. Rákosi és köre megállapíthatta, hogy ennek a Nagy Imrének már nem támogatója Tito. Nagy Imre azonban még a szovjet csapatok bevonulásakor is abban a hitben élt, hogy a Jugoszláv Követségen védelmet találhatnak.

A zsidóság szerepe az európai marxizmusokban.

A náci zsidógyűlölet a megmaradt európai zsidóságot a bolsevik marxizmus táborába terelte. Ezt megelőzően az európai zsidóság többsége liberális volt. Hitler hisztérikus zsidóirtása azonban a kisebbik rossz, Sztálin oldalára terelte. Ezért aztán Jalta után Sztálin védelme alá menekültek. A második világháború előtt a csatlóssá vált országok mindegyike többé-kevésbé antiszemita politikát folytatott. A csatlós államokban nagyon eltérő módon maradt meg a zsidóság, ezért aztán a hidegháborúban nagyon eltérő arányban maradtak meg, és ennek megfelelően nagyon eltérő politikai szerepet játszottak. Ennek ellenére a marxista történészek velük alig foglalkoztak.

A Szovjetunióban a zsidóság a háború után megmaradt. Sztálin zsarnoksága alatt azonban szerepük csak azoknak maradt, akikben megbízhatott. A többségük már a birodalom szétesése előtt áttelepülhetett Izraelbe.

Lengyelországban viszonylag kevesen maradtak. A bolsevik politikai vezetésben fontos szerepet nem kaptak, sőt üldözték őket.

Magyarországon a 600 ezerből csak 100 ezren maradtak, de a politikai vezetés egészen az 56-os népfelkelés leveréséig, a kezükben maradt. A politikát Rákosi Mátyás, a gazdaságot Gerő Ernő, a kultúrát pedig Aczél György irányította.

Rákosi Mátyás megítélése.

Időmbe került, amíg a jelenlegi véleményem kialakult. Ma a sztálinizmus alatti vezetők között, a legjobb vezetőnek tartom. Érzelmeim ugyan más tanácsot adtak.

A tudományos logikám azonban megváltoztatta a véleményem.

A társadalmi fejlődés csalhatatlan mércéjének tartom a testmagasság változását. Ebben is szerencsém volt. A kaposvári gimnáziumban egy zsidó gyermekorvos, Véli György, volt az egészségügy tanárunk, aki a kiegyezés óta mérte a gyalogezredhez besorozott katonák testmagasságát azt állítva, hogy ennek változása a társadalom fejlettségének a legjobb mércéje. Húsz évvel később olvastam egy angol szaklapban, hogy őt tartja a szakma ennek az elfogadott mutatónak a kitalálójának. Mivel a kormányunk ezeket az adatokat katonai titoknak minősítette, csak az első Fidesz kormány alatt tudhattam meg. Nem kis meglepetésemre kiderült, hogy az 1945 és 1955 között született besorozottak testmagassága nőtt a leggyorsabban. Ennek a következetes földreform, az olcsó kenyér, a munkahelyi étkeztetés, és a teljes foglalkoztatás volt az okozója. Ennek ellenére még egyetlen történész sem említette, hogy népünk táplálkozása a Rákosi diktatúra alatt javult a legjobban.

Nem kisebb hiba, hogy a még élő Németh Miklós nincs jelen ezen a megemlékezésen.

Egy hónap múlva szavaznak az Egyesült Királyságban

2019-11-23T09:44:00.000-08:00

Kopátsy Sándor EH 2019 11 12

Egy hónap múlva szavaznak az Egyesült Királyságban

A Boris Johnson miniszterelnök új Parlamentet választást azzal a céllal, hogy többséget nyer az új választáson. A jelen törvényhozásban ugyanis többségben van az ellenzék, és megakadályozza a brexit végrehajtását. Ez csak akkor történhet meg, ha a Konzervatív Párt többségbe kerül a törvényhozásban. Az a tény, hogy az Egyesült Királyságban egészen más az alkotmány, ez könnyen megtörténhet, mivel csak azok lehetnek törvényhozók és miniszterek, akiket a körzetükben megválasztottak. Tehát listán nem lehet senki sem törvényhozó vagy miniszter. Ezt a többi EU tagországban meg sem értik. Ezért, ha egy hónap múlva Boris Johnson a saját körzetében nem nyer, a Konzervatív párt kiléphet az EU-ból, de ő nem lehet miniszterelnök, de még miniszter sem.

Tegnap közölték a pártok támogatottságát. Magasan 39 százalékával vezet a Konzervatív Párt, de ez még mindig nem biztosan elég a parlamenti többséghez. A több százéves tapasztalat alapján nem biztosan jelent abszolút többséget. 40 százalék azonban midig azt is jelentett. A szakértők véleménye szerint azonban a népszerűség várhatóan túllépi a 40 százalékot. Ehhez elegendő az is, ha a konzervatívok győzelmét az Egyesült Államok elnöke, Trump megtámogatja. Ennek a legvonzóbb formája az lenne, ha az Egyesült Királyságot felvennék az Észak Amerikai vámmentes zóna negyedik tagjának.

Kína nemzeti jövedelme ebben az évben 6 százalékkal nő

2019-11-13T11:40:00.002-08:00

Kopátsy Sándor EH 2019 11 05

Kína nemzeti jövedelme ebben az évben 6 százalékkal nő.

Ez a mutató 1990 óta mindig magasabb volt, de ez nem alkalmas arra, hogy a társadalmi fejlődést mérje. Jelenleg erre csak az ENSZ által használt mutató a legalkalmasabb, ami három adat eredője, az egy lakosra jutó jövedelem, a várható életkor és az átlagos iskolázottság eredőjét. Az országok nemzeti jövedelménél jobb mutató az egy lakosra jutó jövedelem önmagában is. Mivel a kommunista Kínában 1990 előtt a lakosság évente 3 százalékkal nőtt, az egy lakosra jutó jövedelem sokkal lassabban, sőt nem is nőtt annak ellemére, mint az ország nemzeti jövedelme. Mivel a kommunista Kínában nagyon magas volt a felhalmozási ráta, mert az urbanizáció és a közlekedési hálózat kiépítése a világgazdaság történelmében példátlanul gyors volt, kevés maradt a fogyasztásra. Kevesen vették tudomásul, hogy a marxista Kínában példátlanul nagy maradt a mély szegénységben élők aránya. Szinte senki sem vette tudomásul, hogy a mély szegénységben élők aránya alacsonyabb volt Indiában, mint Kínában. Ez ugyan abból is fakadt, hogy a melegebb éghajlaton nagyobb volt a természet ajándéka, és kisebb a hideg tél jövedelmet nem termelő ellensúlyozása.

Ez a 6 százalékos növekedés egy lakosra vetítve mégis világrekord. 1990-ig ugyanis gyorsan nőtt a munkára fogható személyek számára. Ezért kellene az ENSZ által használt három adatot kiegészíteni egy negyedik mutatóval, az egy lakosra jutó vagyonnal. Ez elsősorban az éghajlattól függő. Minél keményebbek és hosszabbak a telek, annál több vagyonra van szükség. A kemény telek nemcsak a termelésből kieső jövedelmet, hanem az átteleléshez szükséges fűthető lakást, tüzelő anyagot, meleg ruházatot, hanem élelemtartalékolást is kívánnak.

Ezért az első fejlett társadalmak az északi sarkkörön túli szárazföldi térségekben, és a magas hegyekben alakultak ki. Minél nagyobb az élettérben szükséges vagyonigény, annál előbb jelentek meg a viszonylag fejlettebb és hatékonyabb társadalmak. E kör történészei máig nem veszik tudomásul, hogy az északi sarkkör közeli folyamok és a tengerpartok közeli térségben nemcsak bőséges élelemforrást jelentetek a vizek, de a megszerzett táplálék szinte korlátlan időre tárolható volt.

Az első átalagfeletti társadalmak ott jelentek meg, ahol viszonylag nagy vagyonra volt szükség. Minél nagyobb volt a jövedelemhez viszonyított vagyonigény, a hideg telekben védelmet nyújtó lakás, tüzelőanyag, a teleket áthidaló lakás, tüzelő, ruházat, táplálék, vagyis vagyonigény nagyon nagy volt.

A kemény telű magas hegyekben kialakuló magas kultúrák kialakulásának a körülményeit nem ismerem. Az ugyan kétségtelen, hogy Eurázsiában a Himalájában alakult ki az első magashegyi kultúra. Arról már sokkal többet tudunk, hogy a két amerikai magas kultúra, az inka és a maya is a magas hegyekben jött létre az eurázsiaitól függetlenül. Néhány tudós ebből arra következtetett, hogy az egyiptomi magas kultúra ismereteit a hajói vitték át Amerikába, ezt jelzi a tény, hogy ott is építettek piramisokat.

A hasonló építmények oka nem az átvitt tapasztalat, hanem a közös ok, a túlnépesedés volt. A monumentális építményeket a túlnépesedés foglalkoztatási igénye hozta létre.

A legfejlettebb társadalmak térbeni elhelyezkedése.

Jelenleg a világ tíz legfejlettebb társadalmú országa sorrendben. Norvégia, Dánia, Kanada, Svédország, Finnország, Ausztrália, Új-Zéland, Svájc, Hollandia és az Egyesült Államok. A meglepetés, hogy a történelemben páratlan szuperhatalom csak a tízedik. Ennek az oka, hogy a négy volt brit gyarmatból ennek a lakosságának a fele viszonylag elmaradott latin-amerikai és afrikai fekete. A négyük közül Kanada azért az első, mert a lakosságban alig van viszonylag elmaradott latin és afrikai fekete.

A tíz legfejlettebb állam azt bizonyítja, hogy a kis, kulturálisan homogén nemzeti állam, köztük a négy skandináv, az alpi Svájc, valamint Hollandia, és a négy óceánokon túli volt angolszász, alul népesedett gyarmat jelenti a társadalmi és gazdaági élvonalat.

A két legnépesebb állam, India és Kína.

Mindkettő az első magas kultúrák lakosságának a négyötödét tartotta el.

India élettere eleve gazdasági és kulturális tekintetben nagyobb lakosságot tartott el a melegebb éghajlata okán. Az egymástól eltávolodó folyamai okán azonban eleve gazdasági és politikai tekintetben nem volt centralizálható. Ezt ugyan a vasúti szállítás nagymértékben olcsóbbá tette, de mégis tízszer drágább maradt a lassú folyamokhoz és a hajózható csatornákhoz képest.

Kína a Himalájától északra jó tíz fokkal hidegebb éghajlatú és többször hosszabb telű volt. A fagyos téli napok nemcsak az élelemtermelésből való kiesést, de fűthető lakást, meleg ruházatot és élelem tartalékot igényeltek. A közgazdaságtan egyik súlyos hibája, hogy nem ismerte fel az éghajlattól függő vagyonigény szerepét. Amíg a sarkkör közeli vizeken a halászat télen is zavartalanul folyt, sőt a tél volt az eredményesebb szezon, a szárazföldön nagyon alacsony lakosságeltartó volt. Ezt jól jellemezte a tény, hogy amíg a halak északra vonultak, a szárazföldi állatok délre vándoroltak. Ezt jelezte a tény, hogy a tengerpartoktól távoli vadászok is arra kényszerültek, hogy a legfontosabb vadászzsákmánnyal, a rénszarvassal együtt néhány ezer kilométerrel délebbre, majd nyáron visszavándoroljanak. A sarkkör szárazföldi térségében vadászó emberhez társult a jegesmedvével és a farkassal nem versenyképes vadkutya, és ezzel megtörtént az életképtelen homo sapiens domesztikációjának az első lépése. Az emberhez domesztikálódott kutyával a rénszarvasok számára kiváló védelmet jelentettek. Ez a három faj, az ember, a kutya és a rénszarvas alkotta az első szárazföldi társadalmat, ami a kor emberiségnek nagyon kis, de a legfejlettebb hányadát jelentette. De nemcsak az első, és máig is jelentéktelenül mégis fennmaradt.

Az első jelentős lakosságot fenntartó társadalmak azonban csak a jégkorszakot követő felmelegedésnek köszönhettük. Annyi jég olvadt el, ami a föld kétharmadát jelentő tengerek szintjét mintegy 70 méterrel emelték fel. Ennek következtében a gravitációsan öntözhető gabonatermelés már a fajunk kétharmadát tartotta el. Adatokat ugyan nem ismerek arról, hogy mekkora területet öntött el a felemelkedett tenger, de meggyőződésem szerint mintegy százszor akkora terület vált gravitációsan öntözhetővé, és ezzel tette lehetővé, hogy mintegy százszor akkora területen vált lehetővé a gravitációs öntözésű gabonatermelés. Bámulatosan rövid idő alatt a Távol-Keleten, Dél-Ázsiában és a Közel-Keleten többször akkora területen vált általánossá az öntözéses rizs, köles, búza és árpa termelése. Fajunk életének a legnagyobb eredményét az jelentette, hogy mintegy tízszer annyi lakos a korábbinál sokkal jobban táplálkozhasson, sokkal jobban és tovább élhetett, mint az utolsó jégkorszakban.

Ezt a páratlan eredményt ugyan nemcsak a kor érintettjei, az elterjedt vallásai és a történészek katasztrófának, vízözönnek minősítették, amitől Noé bárkája mentette meg a fajokat. Ezzel szemben a tengerszint emelkedésének köszönhetően mára ezerszer annyi ember és háziállat élhet. Sőt olyan jól, hogy a társadalmaknak kellett fokozni a halandóságot, a nyomort, a háborúzást.

A 20. század tudományos forradalma megoldotta a fogamzásmentes szexuális élet olyan lehetőségét, ami mellett a jólétben élő társadalmakban általánossá vált a fogamzásgátlók spontán használata, és megszűnt a túlnépesedés.

A túlnépesedés megállításának elkerülhetetlenségét csak 1990-ben ismerték fel a még szegény kínai marxisták, és erőszakkal korlátozták a gyermekvállalást, és biztosították annak a használatát. Jelenleg Kína az egyetlen állam, ahol a szegény lakosság számára megtiltották a második gyermek vállalását, és biztosították a fogamzásgátlókkal való ellátást. Ennek köszönhetően közel harminc éve a lakosság várható élete ugyan meghosszabbodott, de a száma stagnál, mert csökkent a gyermekvállalás és megnőtt a munkát vállalók kora a magasabb képzésnek köszönhetően.

Kínában nem az a jelenkor csodája, hogy 6 százalékkal nő az ország nemzeti jövedelme, hanem az, hogy ilyen arányban nő az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon is.

Nagyot nyert Umbrinában a választáson Matteo Salvini

2019-11-06T12:10:00.002-08:00

Kopátsy Sándor EH 2019 10 28

Nagyot nyert Umbrinában a választáson Matteo Salvini

Matteo Salvini az előző olasz kormány miniszterelnök helyettes és belügyminiszter volt, aki szigorúan korlátozta a menekültek befogadásának feltételeit, ennek köszönhetően gyorsan nőtt a népszerűsége. Ugyanakkor a bevándorlók fogadásában az EU álláspontjával egyetértő koalíciós párttal szemben csökkent. Ezt látva, Salvini és pártja új választást akart, ami igazolta volna a kialakult népszerűséget. Ezt a miniszterelnök és pártja is tudta. Hogy ne legyen választás, és kormányon maradhasson, a baloldallal kötött koalíciót, ezzel többségi támogatást nyert, és választás nélkül kormányon maradhatott. Salvini csak abban reménykedhetett, hogy a tartományi választásokon, melyek a parlamenti választásoktól függetlenül beindulnak, kiderül az ő, és a pártjának nagyobb népszerűsége. Ezek a választások nem egyszerre vannak. Tegnap volt az első, Umbrában, a legkisebb, alig egymillió lakosú tartományban, ahol korábban a baloldal volt erősebb. Ennek ellenér most Salvini elseprő győzelmet aratott. Ez azt jelzi, hogy a menekültek befogadásának szigorú ellenőrzése nagyon népszerű szinte minden olasz párt tagjai között.

Ezek után indokoltnak látszik, hogy a következő parlamenti választáson győzelemre számíthat az észak-olasz pártjával Salvini.

Az Európai Unió bukására van ítélve

2019-11-06T12:05:00.002-08:00

Kopátsy Sándor EH 2019 10 29

Az Európai Unió bukására van ítélve

Az EU nem ok nélkül hallgat arról, hogy az európai vámunióval szinte egy időben vámunió jött létre a három észak-amerikai állam, az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó között közel annyi, és olyan etnikai összetételű lakossággal. Erről azért hallgat, mert nagyon hamar eltérő útra tértek.

Az észak-amerikai máig három szuverén, saját nemzeti valótájával rendelkező állam, amelyek mindegyike gyorsan fejlődik. Ezzel szemben az Európai Unió gyorsan eltérő útra lépett azzal, hogy a 28-ra növekedett tagállamaitól nemcsak vámmentességet, és azonos pénzügyi fegyelmet követelt, a többsége számára közös saját valutát, az eurót vezette be. Vagyis amíg Észak-Amerika három államból áll, eleve ezek számára kellett a vámmentesség. De ezen nem is akartak túllépni, nem követeltek közös inflációt, eladósodást, majd közös valutát is.

Az észak-amerikai vámunió etnikai tekintetben csak abban különbözik az európai testvérétől, hogy abban a lakosság és a megtermelt nemzeti jövedelemben egyetlen tagállam, az Egyesült Államok kétharmados többséget jelent. Afrikai etnikum, az ültetvényekre évszázadokkal korábban betelepített rabszolgák utódainak a többsége is abban él. Abban tehát nem kell munkálkodnia, hogy a meghatározó erő legyen.

Ezzel szemben az Európai Uniót két olyan európai állam, Németország és Franciaország vezetője alakította, melyek előzőleg a kis kontinensről a második világháború előtt a kontinensen két legnagyobb katonai hatalom voltak, utána pedig gazdaságát és haderejét tekintetve nem maradt szuperhatalom. Ezt mindennél jobban jellemzi a tény, hogy az ENSZ négy mutatója, egy főre jutó jövedelem, iskolázottság és várható élekor eredőjével mérve a tíz legfejlettebb társadalmú ország között csak négy európai kis ország, Norvégia, Dánia, Svédország, Finnország, Svájc és Hollandia van, valamint a négy óceánokon túli volt brit gyarmat Kanada, Ausztrália, Új-Zéland és az Egyesült Államok van. Nincsen köztük Nagy Britannia, Franciaország, a két legnagyobb gyarmattartó és Németország, amelyik a második világháborúban messze a legnagyobb katonai erővel rendelkezett a kontinensen.

A világtörténelem közelmúltját és belátható jövőjének alakulását egyre kevésbé lehet a történelmet az ipari forradalom óta 1990-ig a nyugat-európai történelem alakulását a Nyugat erőviszonyai alapján megérteni, mert a Jaltai Szerződés, tehát 1990 óta a bolsevik Szovjetunió, szétesése és reformjai óta a kommunista Kína nélkül keveset érthetünk meg abból, ami az óta történt. Jalta után 1990-ig a bolsevik Szovjetunió, az óta pedig a piacosított és a népszaporulatát megállító Kína lett az a hatalom, amelyik példátlanul gyors fejlődése nélkül nem érhetjük meg az e század közepéig történő változásokat sem a politikában, sem a világgazdaságban. Jelenleg az EU vezetői csak a maguk gondjaival foglalkoznak, nem veszik figyelembe, nemcsak azt hogy a bolsevik Szovjetunió széthullása és a piacos kommunista Kína példátlanul gyors fejlődése teremtett előtte elképzelhetetlen világpolitikai változásokat.

A fogamzásgátlás világpolitikai jelentősége.

A jelenkor történészei és politikusai nem veszik tudomásul, hogy a jelenkor legnagyobb politikai és világgazdasági változásait a fogamzásgátlás megoldási folyamatának figyelembe vétele nélkül nem lehet megérteni. A tapasztalat azt mutatja, hogy először a fejlett társadalmakban vált az alkalmazása általánossá, és fajunk életében először szűnt meg a túlnépesedés.

Mivel minden osztálytársadalom olyan életfeltételeket biztosított, amiben fajunk gyorsabban szaporodott annál, ami elviselhető lett volna. Ezért általánossá vált az osztálytársadalmak szervezett halálokozása.

A legnagyobb és a legáltalánosabb halálokozás a lakosság jelentős hányadnak nyomorban tartása. Ezt a forradalmárok felszámolhatónak tartották. Még Marx sem vette tudomásul, hogy a többség kizsákmányolásának felszámolása azonnal elviselhetetlen túlnépesedést okozna. Ebből fakadóan csak akkor vált lehetségessé a lakosság egészének a jóléte, ha a szexuális ösztön kiélheti magát a nélkül, hogy ebből szükségszerűen nem származik fogamzás, azaz népszaporulat. Ez azért maradt figyelembevétel nélkül, mert a demográfusok nem mutatták ki, hogyan alakul spontán a népszaporulat, ha nincs arra lehetőség, hogy a nemi ösztönünk kiélése ne járjon teherbe eséssel. Ezt kielégíthető módon csak a jelenkori fogamzásgátlás oldhatja meg, de csak a már gazdag és iskolázott társadalmakban, és először az állam által kikényszerítve 1990 óta a kommunista Kínában. Ekkor már a fejlett Nyugaton, valamint a három fejlett távol-keleti kelet-ázsiai országban, Japánban és a két volt gyarmatán, Dél-Koreában és Tajvanban. Ezek mindegyike viszonylag gazdag, túlnépesedett, jóléti társadalmú állam volt. Lényegében a fogamzásgátlás általánossá vált a négy még alulnépesedett, korábbi brit gyarmaton, Észak-Amerikában, az Egyesült Államokban és Kanadában, valamint Óceániában, Ausztráliában és Új-Zélandon. Ezekben az országokban még néhány millió olyan bevándorlót fogad be előnnyel, akikre a munkaerőpiacon keresletük van.

Az emberiség nagyobb felében azonban százszor több ember él olyan nyomorban, akik számára a jobban élés a túlnépesedett fejlett országokban a munkanélküliek is sokkal jobban élnek, mint ami hazájukban elérhető volna. Ezért százszor annyi képzetlen bevándorló jutott a fejlett Nyugat országaiba, mint amilyenre szükség van. Azért is, mert nem voltak felkészülni a beengedettek szelekciójára.

A négy brit gyarmat fejlettségi sorrendje.

Kevesen tudják, hogy a volt brit gyarmat ugyan az ENSZ rangsora alapján a tíz első közé tartozik, de azon belül ezek rangsora: Kanada, Ausztrália, Új-Zéland és csak negyedik az Egyesült Államok. Ezt ismereteim szerint senki nem magyarázza, de még nem is tudatosul. Ez azért meglepő, mert az Egyesült Államok mind a gazdaságával, tudományával és haderejével a világtörténelem legnagyobb szuperhatalma. Ennek az az oka, hogy itt a legnagyobb az afrikaiak és a latin-amerikaiak aránya. Ebben a birodalomban élnek a leggazdagabb, a legképzettebb puritánok, de itt a lakosságon belül a legmagasabb mid az afrikai, mind a latin-amerikai etnikumú lakosság aránya.

Ennek az az oka, hogy ide telepítették a cukornád, a gyapot, a dohány ültetvényekre a legtöbb afrikai néger rabszolgát. Ez nemcsak embertelen tett volt, hanem a 20. században már óriási teher. Számomra az etnikumok mérését Max Webernek a jövedelemhez viszonyított vagyon aránya jelenti. Erre már az ötvenes években Rácz Jenő és Bródy András a tőkés társadalom vagyonigényéről szóló könyve hívta fel a figyelmemet. Ebben olvastam először, hogy a társadalmakban az etnikumok fejlettségét, értékét a jövedelemhez viszonyított vagyon arányával lehet a legjobban mérni. Ez a mutató általánosan jó mérce, ha a jövedelemhez viszonyítva nem a tőkét, hanem a vagyont kell viszonyítani, és ekkor ez a mutató nemcsak a tőkés osztálytársadalmakban, hanem minden társadalomban csalhatatlan mérce.

Ennek a könyvnek az olvasásakor a Baranya megyében a parasztpárt titkára voltam. A megye falvaiban élő etnikumoknak az egy lakosra jutó jövedelme között sokkal kisebb volt a különbség, mint a vagyonukban. Az etnikumok vagyonukkal az élen a svábok álltak. A magyar falvak között kiemelkedtek az egykéző kálvinista lakosúak, mert ott egyre nőtt az egy lakosra jutó vagyon. Ezzel szemben a gyermekvállalást hisztérikusan védő katolikus falvakban viszont egyre csökkent az egy lakosra jutó vagyon. Ahol sok gyermek között oszlott meg a vagyon, nagyon magas volt a falvak földjéhez viszonyított túlnépesedés, és a viszonylag nagy szegénység.

Hősök vagy áldozatok. Orbán Viktor tegnapi ünnepi beszéde

2019-10-28T13:29:00.000-07:00

Kopátsy Sándor EH 2019 09 24

Hősök vagy áldozatok.

Orbán Viktor tegnapi ünnepi beszéde

Kormányfőnk nem lát különbséget a hősök és az áldozatok között. Amikor Horthy Miklós hadat üzent a bolsevik Szovjetuniónak, a harcokban elesett katonákat hősöknek minősítették, pedig a kommunizmust gyűlölő magyar kormányzó és kormánya ártatlan áldozatai voltak. Most Orbán Viktor az 56-os forradalomban csak azokat az elesetteket minősítette hősöknek, akik az adott világpolitikai helyzetben reménytelen célért harcoltak, tehát mártírok voltak. A két reménytelen harc áldozatai között csak az a különbség, hogy hogy mindkettő reménytelen harcban elesetteket minősítette hősiességnek. Nagy Imre az ország miniszterelnöke nem a saját érdeméből lett, hanem a Szovjetunió akaratából. A rábízott feladatot százszor különbnek taratom, mint Horthy Miklósét, de egyrészt nem a Szovjetuniótól való elszakadással bízták meg, másrészt, amit november elsején, és utána tett, annak nem volt semmi világpolitikai realitása. Az irreális cél lehet jó, de jó is értéktelen, ha megvalósíthatatlan. Mivel a megvalósíthatatlan célok érdekében folytatott harc éppen olyan kártékony lehet, mint a rossz célokért folytatott.

Orbán Viktor pedig a célokat nem annak alapján értékeli, hogy minek volt realitása. Ebből fakadóan a jó célokért folyó harcban elesettek is hősöknek minősíti, pedig azok csak mártírok. Ez igaz az 56-os mind a forradalomban elesettek, mind a kivégzettek esetében. A jelenlegi politikai vezetés viszont csak a forradalom elbukása utáni megtorlásban kivégzetteket minősíti hősöknek. Nem veszi tudomásul, hogy ezek is mártírok voltak, mivel irreális, elérhetetlen célok áldozatai, mártírok voltak. A Terror Háza csak azokról az áldozatokról panaszkodik, akik az eleve irreális célokért harcoltak.

1956 kiemelkedő hőse Kádár János volt.

Az elérhető célok érdekben Kádár János volt a kiemelkedő hős, annak ellenére, hogy nem halt hősi halált, csak azt vállalta azt, ami menthető. Még akkor is, amikor a közvélemény óriási többsége hazaárulónak tartotta. Ezzel szemben a közép-jobb kormányunk csak azokat tartja a terror áldozatainak, akik az eleve irreális célokért harcoltak, és akik a bosszú során vesztették az életüket. Pedig ezek elsősorban a forradalom irreális céljainak az áldozatai, azaz mártírok voltak.

Tegnap a magyar miniszterelnök is hősöknek nevezte azokat, akik az esélytelen célokért áldozták fel az életüket. Többségük úgy, hogy fegyverrel harcoltak érte, kisebb részük úgy, hogy ezért kivégezték. Ma a Terror Házában, ami korábban az ÁVH központja volt, csak azok emlékét őrzi, akik áldozatai lettek az 56-os forradalom bukását követő számonkérésnek. Arról tegnap először hallottam a Magyar Televízióban egy történészt, aki a feltett kérdésre azt válaszolta, hogy nem volt realitása annak, hogy 1956-ban ki lehetett volna lépni. Ehhez én teszem hozzá, akkor még az Egyesült Államok sem értett egyet azzal, hogy a Szovjetunió megszállása alól kiléphet egy csatlós.

A magyar politika még ma is messze van ennek tudomásul vevésétől, hogy a demokráciáknak a szovjet hadseregtől való félelme az Egyesült Államok érdekét is szolgálta. Már pedig az irreális célokra épülő politika még mindig messze van attól, hogy ezt tudomásul vegye, iránytűje legyen

Orbán Viktor még sokáig a legtámogatottabb miniszterelnök lesz annak köszönhetően, hogy akkor formált a kis bal-liberális Fideszből tartósan a törvényhozás kétharmadával rendelkező közép-jobb pártot, és akkor igazodott a szavazók többségének az elvárásaihoz, amikor annak eljött az ideje. Akkor mondta ki a csatlós államok politikusai közül először, hogy a megszálló szovjet haderő hagyja el az országot, amikor ennek az elvárásunk megvalósulása megértek a világpolitikai feltételek. Ideje volna végre bevallani, hogy ennek a feltételei 1956-ban nullák voltak. Márpedig az állam vezetője nem tehet nagyobb hibát, mint egy olyan követelmény támasztását, mint amit az adott világpolitikai viszonyok még nem tesznek lehetővé. Nagy Imre súlyosan tévedett, hogy 1956-ban lehetősége volt annak, hogy egy Jaltában csatlós sorsra ítélt állam ezt megtehesse, és áttérhet a szovjet megszállásból a demokratikus oldalra. Ezzel megszűnt volna a bolsevik Szovjetunió az Egyesült Államokkal versengő katonai szuperhatalom lenni.

A saját karrierem.

Utólag magam is nehezen értem meg a saját politikai karrieremet. A fordulat előtt a Nemzeti Parasztpárt funkcionálisa voltam. Utána 1955-ig, az Országos Tervhivatalban, mint páron kívüli egy fontos osztályvezetője lehetem. Nem éreztem, hogy ez hátrányt jelentett volna. Sőt, meglepetésemre 1953 nyarán engem bíztak meg azzal, hogy a Szabadság hegyen titokban dolgozó Nagy Imre által vezetett két agrárreformját kidolgozó bizottságának a titkára, ettől kezdve Nagy Imre bizalmasa, tanácsadója lettem. Ebben a minőségben 1954 nyarán írtam egy feljegyzést Nagy Imrének, amiben felhívtam a figyelmét arra, hogy nem lehet a mezőgazdaságot úgy politizálni, ha közben minden tárca Gerő Ernő irányítása alatt marad. Ezért nem elég a mezőgazdaságot, az egész gazdaságot piacosítani kell.

Erre azonnal hívatott, és közölte, hogy két munkatársával közösen menjünk le Öszödre, a miniszterelnökség üdülőjébe, és készítünk egy reformjavaslatot. Ennek a javaslatunknak adtam a címet: Mechanizmus reform. Ezzel azt akartam kifejezni, hogy a gazdaságot olyan módszerrel kell irányítani, ami önkorrekciós, vagyis a piac, a kereslet és a kínálat jelzésére működik. Ezért adtuk a címet, Mechanizmus reform. A mintegy százoldalas javaslatot tíz nap elkészítettük. Nagy Imrének annyira tetszett, hogy a vitáját a következő Minisztertanácsi Ülésre szét is küldte. Ezt Gerő is megkapta. Ő a tartalmán azonnal elküldte Rákosinak, aki nem kevésbé, felháborodott. Utasították Nagy Imrét, hogy vegye le a napirendről. Nemcsak a szétküldött anyagokat, de minden annak készítését, még az indigókat is összeszedték. Azzal Rákosi is egyetértett, hogy az anyag készítőit nem vonják felelősségre. Ezért 1982-ig senkinél nem maradhatott példány. Csak akkor tudtuk meg, hogy egy példány a Pártörténeti Intézet birtokába megmaradt.

Később Nyers Rezső sem tudott szerezni. Ennek ellenére a szellemével egyet értett, és a Kádár rendszerben rám bízta a Magyarázom a Mechanizmus című rajzfilm sorozatban a Mechanizmus Reform terjesztését. Elképesztő sikere volt. Számos része gyakorlati alkalmazásra is került.

Ennek az én pályámon is voltak hatásai. Nyers Rezsőnek köszönhetően végül a Pénzügyminisztériumban a Pénzügyi Kutató Intézet igazgatója lettem. Csak 1980-ban, két évvel a nyugdíjazásom előtt Biszku Béla tette fel a pénzügyminiszternek a kérdést: Hogyan lehet a kutatóintézet vezetője, aki 1956-ban az Országos Tervhivatalban a Forradalmi Bizottsági elnök volt? Erre a miniszterem a nyugdíjazásomig változatlan fizetéssel feladat nélkül foglalkoztatott.

Nyugdíjasként másodállásokban foglalkoztattak. Anyagi gondok nélkül élhettük, és élünk. Ráadásul

A web lapomnak köszönhetően szabadon publikálhatok. Csak ezen, 90 ezer oldalt közölhettem, és a szakmában egyre népszerűbb lettem.

Az 56 forradalom utáni életem.

Ebben fontos szerepe volt a megelőző éveknek is, hiszen akkor a Parasztpárt alapítói és vezetői az értelmiségi elithez tatoztak.

1945-ben Pécsett én lettem a Nemzeti Parasztpárt megyei titkára. Németh László Minőség Forradalma címen megjelent esszé gyűjteménye megjelenése óta volt a példaképem, és általában a parasztságot felemelő népi baloldal híve voltam. A Trianon után megmaradt országunk esősorban mezőgazdasági ország volt. Családomban csak kertészek és köztisztviselők voltak. 1945 végén a front közeli dzsentri város Kaposvárról a már békésnek számító egyetemi és ipari városba, Pécsre mentem. Ott találkoztam gimnáziumi történész zsidó barátommal, Hanák Péterrel, aki csontra lefogyva élte át a fronton aknaszedésre kényszerített utóbbi éveket, és már akkor meggyőződéses kommunista volt. Én ugyan kommunista ellenes soha nem voltam, de a mezőgazdaságot kollektív nagyüzemekké átkényszerítő bolsevik Szovjetuniót nem tartottam példaképnek. Különösen nem a miden falusi családnak földet adó Földreform után. Ezért lettem a Baloldali Blokkba tartozó Nemzeti Parasztpárt híve, és az első Baranya-megyei titkára. Ekkor kellet megélnem, hogy a Szovjetunió megszállásánál szemben a választók többsége még a Horthy rendszer folytatását is inkább elfogadta nemcsak előtte, de akkor a leginkább.

A Kádár János vezetése alatti második választáson voltak a legvidámabb barakkot tudomásul vevők többségben. Pedig előtte, 1956. november elsején, amikor Nagy Imre több párti kormánya megalakult, semmi esélye nem volt annak, hogy a következő választás után még kommunista tagjai is lesznek a kommunista állampárti kormánynak.

Kádár János azzal, hogy vállalta a szovjet csapatok behívását, és a kormány vezetését annak ellenére, hogy akkor ez volt a közvélemény legnagyobb többsége által hazaárulásnak minősített tett.

A második világháborút követő 45 évben követett politikai álláspontom szinte kivételesen hibátlannak tartom. Az egyetlen kivétel volt a szovjet csapatok behívása. Azt nem vállaltam volna, pedig ez volt az egyetlen módja annak, hogy végül a legvidámabb barakk lehessünk.

Orbán Viktor kormányával sem mindenben értek egyet.

Azt ugyan az elsők között láttam, hogy Orbán Viktor az egyetlen politikus, aki elérte, hogy a választók többsége mögéje állt és állni fog. Ameddig munkaképes marad, ő lesz a szavazók többségének támogatásával kormányzó Fidesz és a kormány elnöke. Zseni abban, hogy aki hatalmon akar maradni, annak a szavazók elvárásaihoz kell igazodni. Ezt tette most a legutolsó választás után is. Mivel a megszerzett kétharmadot úgy érte el, hogy fővárosban és néhány vidéki városban vesztett. Erre azzal reagált, hogy nem a felső harmad megnyerésére, hanem az alsó kétharmad megtartására koncentrál.

Az már a választási kampányban is így volt. Ennek formája a gyermekvállalásra koncentrált politikája. Meggyőződésem szerint, a gyermekvállalás támogatásánál sokkal fontosabb volna a gyermeknevelés eredményét jutalmazó rendszer. A jelenkor demográfiájának nem a több állampolgárra, hanem annak a minősége javítását kell jutalmazni. Ez minél fejlettebb a társadalom, annál inkább nem a több születésre, hanem a megszületettek minőségének javítására kell törekedni. De minél gyorsabb a technikai fejlődés, annál inkább igaz ez a még felzárkózó országokban is.

Ezt tanultam meg az egykéző protestáns dél-dunántúli falvakban hetven éve. Ezeken a keresztény vallások, különösen a római katolikus botránkozott. A tények hiába mutatták azt, hogy ezekben a kis népességű falvakban nőtt leggyorsabban az egy lakosra jutó föld nagysága, és a következő generáció iskolázottsága és várható életkora.

1990 óta pedig a világ legnépesebb országa Kína kemény büntetéssel sújtotta azokat a városi lakosokat, akik második gyermeket vállalnak. Elsősorban ennek köszönhetően ez óta ebben a birodalomban nő leggyorsabban nemcsak jelenleg, de a történelmünk során valaha a lakosság jövedelme, vagyona, iskolázottsága és a várható életkora.

Blog olvasottsága

2019-10-22T00:43:00.001-07:00

Oldalmegjelenítések száma tegnap

Oldalmegjelenítések száma az elmúlt hónapban

266

Oldalmegjelenítési előzmények (összes)

96 914

Megbukik az euró övezet

2019-10-21T23:19:00.000-07:00

Kopátsy Sándor EH 2019 10 08

Megbukik az euró övezet

Az Európai Uniót két megalapítója, Adenauer és De Gaulle eleve nem az Európát megelőző Egyesült Államokkal akartak párhuzamos utat találni, hanem azzal szemben akartak fölénybe kerülni. véleményem szerint fogalmuk sem volt arról, hogy velük szinte egy időben a három észak-amerikai állam, az Egyesült Államok, Kanada is lépésre határozta magát azzal, hogy a déli, latin-amerikai szomszédjukat, Mexikót is bevonják, és egymás között felszámolják a vámhatárt. Az utóbbi bevonása két okból történhetett. Az Egyesült Államok meg akart szabadulni az egyre terhesebb mexikói bevándorlástól, ami akkor még szinte ezekre korlátozódott. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a tömegáruk gyártása egyre több képzetlen munkaerőt kívánt.

Ez az igény közben spontán megoldódott a kommunista Kínával kialakult munkamegosztásban, ami a jelenkor egyik legnagyobb világgazdasági újdonsága lett. Kezdetben a kínai munkaerő ára tizede sem volt annak, amit az Egyesült Államokban egyre gyengébb munkaerővel kellett megosztani. Az ehhez szükséges tőkét az Egyesült Államok boldogan adta. Mindezt a tőkés vállaltok spontán megoldották, a felső politikai vezetésnek elég volt tudomásul venni. Az amerikai politika türelme akkor fogyott el, amikor ennek a költsége több százmilliárdos hiányra nőtt, és az Egyesült Államok demokrata elnökeit legutóbb köztársaságpárti váltotta fel, aki annak köszönhetően nyerhette meg, mert két népszerű célt hirdetett meg. Felszámolja a kínai külkereskedelem óriási veszteséget, és áthághatatlan kerítést épít a mexikói határra, ahol már nem is mexikóiak, hanem a még nagyobb nyomorban élő közép-amerikai bevándorlók ellen kell védekezni.

Mexikó ugyanis a leggyorsabban növekedő latin-amerikai ország lett, ahol az oda áramló amerikai tőke biztosította az északi szomszédjával kialakult vámmentes munkamegosztást, a hazájukban megtalálható foglalkoztatást.

Mindez olyan spontán alakult ki, hogy az európai politikai elit észre sem vette, hogy az egymást elválasztó határok vámmentessége velük párhuzamosan megvalósult a három észak-amerikai ország között is, de ott a három tagállam szuverenitása megmaradt azzal, hogy a saját valutájuk viszonylagos erejét önállóan alakíthatják.

Máig nem tudatosult az Európai Unióban, hogy Észak-Amerikában a három tagállamból a két fejlett jóléti, az Egyesült Államok és Kanada nem nemzeti, hanem sok viszonylag egyenrangú, egymás között a lakosság és az áruk korlátlan mozgásszabadságával rendelkező, államnak nevezett közigazgatási egység. Az, amivé a német-francia vezetés alatt vezetett Európai Unió szeretne lenni.

Ennek a célnak megfelelni látszott, amikor a tagállamok többsége, a fejlettek mind, viszonylag gyorsan átértek a közös valutára. A bankárok és a közvélemény vissza-visszatérő mániája a közös pénz előnyössége. Ebben a kevésbé fejlett, a fedezet nélkül is pénzt teremteni kénytelen gyenge országok közvéleménye is támogatja őket abban a hiú reményben, hogy ezzel megszabadulhatnak a pénzük romlásától.

A közös valuta bevezetése minden tagországot megszédítette, minden állam lelkesen jelentkezett. Még nagyobb lenne az Európai Unió tragédiája, ha minden jelentkezőt felvettek volna. A brüsszeli vezetés a 70 milliós Olaszországot eleve nem akarta kihagyni, Franciaország pedig ragaszkodott a másik három mediterrán ország tagságához, hogy a latin kultúrájú országoknak nagyobb legyen a súlyuk. Mi, magyarok a felvehetők határán voltunk. Máig nem tudom, minek köszönhettük, hogy várólistára kerültünk. Nyilván Magyarország közismert nacionalizmusától féltek. Mi pedig azzal vigasztalódtunk, hogyha nincs euró, időlegesen jó a svájci frank is. Szerencsénkre ez a kisebbik baj volt, mert abból, ha nem is olcsón, de ki lehetett lépni. Gyorsan egyértelművé vált, hogy a svájci frank még az eurónál is keményebb valuta, de ez csak akkor vált világossá, amikor elkezdtek a hitelek lejárni.

A következő választáson a kétharmados győzelmet aratott Fidesz elutasította a szuverenitásukat megfosztó kalandot, és a felszámolásával járó veszteségeket megosztotta a hitel felvevők, a folyósító bankok és az állam között. Ezzel lehetőségünk lett arra, hogy az euróhoz képest gyengítsük a forintunkat. Ennek a tudatosítását ugyan elhallgattuk, de csendben azonnal megindult. Szabadabbá vált akkor, amikor Matolcsy György lett a jegybank elnöke. Mára közel harmadával gyengült a forintunk, és beindulhatott az úttévesztésünk korrekciója. Javul a külkereskedelmi és a turizmusunk mérlege, és tört részére csökkent a külföldi hitelezőkkel szembeni adósságunk. Jelenleg az EU leggyorsabban javuló élcsapatában vagyunk. Jelenleg csak a négy mediterrán euró övezetes ország van kilátástalan csapdában.

A kiszállásuk fő akadálya, hogy a veszteség nagy többségét Németországnak kell megfizetni, mert ez a be nem hajtható államadóságok fő hitelezője. Az, hogy Németország a vesztes, már ma is nyilvánvaló, a vissza nem fizethető államkölcsönök értéktelenségét a német hitelezők, bankok, alapítványok, nyugdíjpénztárak részvényeinek az árcsökkenése bizonyítja.

A szuverén tagországok közös valutája a gazdaságtörténelem egyik legnagyobb tévedése, aminek korrekciója nagyon nehezen lesz megvalósítható.

Az élenjáró társadalmak három sebessége

2019-10-21T23:14:00.002-07:00

Kopátsy Sándor EH 2019 09 27

Az élenjáró társadalmak három sebessége

Harari

Az emberiség jelenleg évente mintegy 70 millióval gyarapodik úgy, hogy a szegény és egyre jobban lemaradó országok lakossága 100 millióval nő, az egyre fejlettebbek létszáma azonban 30 millióval csökken. Ez azt jelenti, hogy az emberiség gazdag és szegény országai között egyre nő a különbség. Nemcsak a társadalmak közti feszültség lesz egyre nagyobb, de ennek mind a tudatosulása, és a technikai megoldhatósága lett egyre könnyebb. Fajuk először jut olyan információkhoz, hogyan élnek a gazdag, ma már úgy nevezett jóléti társadalmakban, de ezek a társadalmak mára már elérhetőbbek is lettek a kor információs és közlekedési eszközeivel.

Fajunk különböző társadalmai az ipari forradalom előtt, alig tudtak valamit a fejlettebb társadalmakban jellemző életkörülményekről, de ha tudták volna, hogyan élnek ott a dolgozók. Az osztálytársadalmakban a lakosság alsó harmada alig élt jobban, mint az elmaradtakban. A munkanélküliség, a munkaerő felesleg ezekben az országokban is a létfeltételekhez közeli szinten és létbizonytalanságban élt.

Ezt a tényt egyértelműen bizonyítja a testmagasság alakulása. A városik lakosság kétharmada egészen a 19. század derekáig, a városi közművek és az egészségügyi szolgáltatások kiépítéséig alacsonyabb volt, mint a falvakban élőké. A tudományos és technikai forradalomig az iparosodott társadalmakban a városi lakosság kétharmada nem élt jobban, mind a kisárutermelő falvak lakossága. A városok lakosságának kétharmada nem élt irigylésre méltó életet és létbiztonságot. A sűrűjen élő városik lakosság halandósága nagyobb volt, mint a vidéken élőké.

A közművek és az egészségügyi hálózat kiépülése után a városok jelentik a nagyobb életbiztonságot, a várható élet meghosszabbodását.

Az1990-es kínai egyetlen gyermek vállalhatóságának a korlátozása bebizonyította, hogy az egyetlen gyermek azt eredményezte, hogy a szülők nagyobb gondot fordítanak annak az életének a megvédésére és minőségének növelésére.

A jóléti társadalom útja.

Nyugat-Európa volt a tudományos és technikai forradalom előtt a társadalmak élcsapata. Az egyetlen kivétel a távol-keleti Japán volt, amelyik önerőből képes volt felzárkózni az iparosodott, gyarmattartó tőkés társadalmak közé. Az emberiség nagy többsége a tőkés osztálytársadalmak gyarmatain, befolyási övezetein élt.

Kivételt csak a négy volt brit gyarmat jelentett, amelyek Nyugat-Európánál tízszer nagyobb, alulnépesedett élettereiben befelé építkeztek. Ezeknek nem az elmaradt gyarmatok kizsákmányolása volt a társadalmi céljuk, hanem az életterük hasznosítása. Ez a négy volt brit gyarmat között az Egyesült Államok minden tekintetben a legnagyobb volt. Ezért vállalhatta a gyarmatrendszer felszámolását. Ezt a kor társadalmi átalakítását jelentő célt az Egyesült Államok elnöke Woodrow Wilson fogalmazta meg már az első világháború előtt, és ez lett a trianoni békéket jellemző, a nemzetállamokat kialakító vezérvonal.

Ennek a következő lépése volt a második világháborút lezáró Jaltai Egyezmény, amit Roosevelt tett a hidegháború, majd azt követően a jelenkort jellemzővé. Ha nincs hidegháború, nem esik szét darabjaira a Szovjetunió, ha ez nem következhetik be, a marxista Kína csodája. Vagyis nélküle egészen másként állt volna össze a jelenkor valósága. Az mára egyértelművé vált, hogy a jelen század derekára Kína felzárkózik az Egyesült Államok mellé, mint szuperhatalom. Ezt elsősorban annak köszönheti, hogy megállította a népszaporodását. Ezt követően Kínában az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon, a munkaerő iskolázottsága, valamint a várható életkor példátlanul gyors növekedése következett.

A négy volt brit gyarmat.

A két észak-amerikai és a két óceániai brit gyarmat egyre jobban megelőzi Nyugat-Európát. Jelenleg a világ tíz legfejlettebb országa között hat viszonylag kis nyugat-európai nemzeti állam, és a négy volt brit gyarmat van. Ezek nemzeti vagyonának, életterének, jövedelmének 90 százalékát az utóbbi négy jelenti.

Az Európai Unió.

Ez a közösség egyre jobban lemarad, mert nem Európa szuverén államainak a közössége, hanem egy Európai Egyesült Államok akar lenni.

A világgazdaság élvonalába tartozók között vészesen nő a távolság.

Kína a század közepére túlsúlyba kerül, Nyugat-Európa pedig lemaradó harmadik, ugyan jóléti marad, de egyre gyengébb lesz.

A felmelegedés egyik előnye

2019-10-16T13:28:00.002-07:00

Kopátsy Sándor EH 2019 10 09

A felmelegedés egyik előnye

Fajunk életében a legnagyobb előrelépést a jégkorszak megszűnését okozó klímaváltozásnak köszönhetjük. Most, hogy a következőben vagyunk, ezt is tragédiának, katasztrófának minősítjük, annak ellenére, hogy a változás kisebb, és az ellene védekezési képességünk ezerszer akkora. Azt máig vízözönnek, mérhetetlen pusztításnak tartjuk, amitől csak az isteni beavatkozás mentette meg az embert és a szárazföldi állatvilágot, annak ellenére, hogy csak ennek a felmelegedésnek köszönhetően geológiai időmérés mértékével mérve nagyon rövid idő alatt sokszorosára felgyorsult fajunk fej nemcsak a fajunk, de a domesztikált állatok létszáma. Ha nem lett volna ez a földtani változás, még mindig ezred ennyi létszámban, mint ma, és továbbra is csak a gyűjtögetésből élhetnénk. Ennek ellenére a csillagászati okokból történő felmelegedést a fajunkat ért legnagyobb katasztrófának, vízözönnek tekintjük. Máig nem vesszük tudomásul, hogy ebben a felmelegedésben nem volt szerepünk, mégis ezt a fajunkat ért legnagyobb ajándékot a legnagyobb katasztrófának minősítjük.

A jelenlegi felmelegedés sokkal kisebb, lassabb, ezerszer annyi embert érint, tízezerszer annyi kapacitásunk van a védekezésre, mégis pánikot keltünk, és csak a várható negatív hatásaival ijesztgetünk. Minden klímaváltozásnak előnyei és hátrányai vannak, de fejlődést csak azok hoznak. Mindegyiknek több az előnye, mint a hátránya. A bolygónkon azonban csak a viszonylag gyors fejlődés csak az ott lehet, ahol jelentősek és viszonylag gyakoriak a változások. Fajunk csak a jégkorszak megszűnését és a jelenlegi felmelegedést érezte változásnak, az előzőkhöz csupán, akár az állatok és a növények ösztönösen alkalmazkodtak. Az öntözéses gabonatermelést lehetővé tevőt is csak azzal, hogy élt a létrejött lehetőségekkel. A jelenlegi az első, az általunk támasztott és felismert okokból várja a negatív hatásait. Azt fel sem méri, hogy az új körülmények milyen lehetőségeket is teremtenek. Az fel sem merül, hogy a megváltozó körülmények mit kínálnak. Még a nyomát sem találtam annak, hogy a tudomány legalább keresné a változásokkal járó pozitív következményeket.

Utólag sem bizonyítjuk, hogy a felmelegedés eredményei nélkül hol tartanánk ahhoz képest, hogy hova jutottunk. Számomra ezt legjobban példázza az, hogy az utolsó jégkorszak megszűnése nélkül, ami a tengerszint 70 méteres felemelkedését eredményezte, nem voltak meg a feltételei annak, hogy a fagymentes telekben a folyamok völgyei gravitációsan öntözhető gabonatermelő kultúrák létrejöhettek volna. A gyűjtögetésről a gravitációs önözéssel történő gabonatermelésre csak annak köszönhetően térhettünk át, hogy a bolygónkon lévő jég többsége elolvadt, és ezzel a tengerek szintje 70 méterrel magasabb lett.

A jelenleg folyó felmelegedésnek hatására a tengerszínt, lassan, és potenciálisan is csak sokkal kisebb mértékben fog emelkedni. A jelenleg már megindult felmelegedés azt kívánná, hogy ennek hatását igyekezzünk megbecsülni. Fajunk szellemi fejlettsége már lehetővé tenné, hogy előre felmérjük a bekövetkező változásokat.

Harari szellemesen bemutatja, hogy a jégkorszak megszűnése mivel járt. A bolygónkon a biológiai élet a nagyon gyorsan, és alapvetően megváltozott. Tízezer éve az ember és háziállatai csak ritka jelenség voltak, a vadállatokhoz képest. Mára azonban a vadállatok váltak viszonylag jelentéktelenné. Most az volna a tudomány feladata, hogy felmérje, mi várható a közeljövőben.

Fajunk étellel és itallal történő ellátása.

Tízezer éve ezred annyi ember és háziállat sem volt, mint ma. A belátható jövő első feladata az lesz, hogy az ezerszer több és gyorsabban növekvő számú emberről és háziállatairól gondoskodjunk.

A néhány fokkal melegebb éghajlat legfontosabb hatása az, hogy több száz kilométerrel a pólusok felé terjed a négy évszakos klíma. Ez az északi sark irányában okoz jelentős változást, és elsősorban négy országot, Kanadát, az Egyesült Államokat és Oroszországot érinti. Már ma is ezek adják a gabonaexport 90 százalékát. A felmelegedés legnagyobb haszonélvezői is ezek lesznek.

Az Egyesült Államok és Kanada már száz éve egyértelműen bebizonyította, hogy a korszerű földművelés leghatékonyabb üzemi formája a kiscsaládos farmergazdaság. Ebben a két országban a munkaerő alig 3 százaléka elegendő a lakosság magas szintű élelmezésére. Ezek azért lesznek nagyon jelentősek, mert búzát, árpát, burgonyát, kukoricát a leghatékonyabban termelők.

Oroszország a sokkal kevésbé várható szerencsés. A 20. század történészei máig nem ismerték fel, hogy a bolsevik Szovjetunió széthullásának az egyik oka a nagyüzemi mezőgazdaság kikényszerítése volt. Akkor éppen akkor történt, amikor Észak Amerikában a kiscsaládos farmergazdaság gyorsan felszámolta a sokkal kevésbé hatékony mezőgazdasági nagyüzemeket. A Szovjetunió kierőszakolta a mezőgazdasági nagyüzemek teljes uralmát. Ennek lett a következménye, hogy a lakosságához viszonyított legnagyobb szántóterülettel rendelkező birodalom nem volt képes megterelni a kenyerét, állandó gabonaimportra szorult.

A Szovjetunió széthullása után jelentős állam csak Oroszország maradt. Amennyire annak idején a világ hangos tájékoztatást kapott az erőszakos kollektivizálásról, ennek teljes felszámolása alig kapott nyilvánosságot.

Oroszország az iparát és a szolgáltatásait tőkés nagyvállatokra cserélte, a nagyüzemi mezőgazdaságát azonban széthullani hagyta. Erről sem befelé, sem kifelé a világ közvéleménye számára említés sem történt annak ellenére, hogy az volt a bolsevik marxizmus egyik nagy hibája, hogy a cári Oroszország nagyrészt paraszti, azaz kisárutermelő mezőgazdaságát erőszakkal abnormális sok száz, illetve néhány ezer dolgozót foglalkoztató nagyüzemekbe, állami gazdaságokba kényszerítette. A magára maradt Oroszország azonban ezeket hagyta elemeire szétszóródni. Ez olyan csendben történt, hogy talán nem is sejtették, hogy ezzel az elkövetett hibájukat javították ki. Ez én is csak pár éve vettem tudomásul, hogy 2016-ban az ország gabona exportja megelőzte az Egyesült Államokét és Kanadáét, az első lett a világgazdaságban.

Kiderült, hogy a bolsevik Szovjetunióban a mezőgazdasági nagyvállalatok dolgozói nemcsak iskolázottak lettek, de meg is tanultak a rájuk bízott viszonylag modern gépekkel bánni. Most, hogy a saját gépeivel dolgoznak, megtanulták, hogyan kell azokkal hatékonyan dolgozni, és amit a nagyüzemi dolgozók nem ismernek, hogyan kell az állapotukra vigyázni. Ugyanakkor viszonylag lényegesen alacsonyabb jövedelemmel is megelégednek, mint az észak-amerikai farmerek.

Összefoglalva, a négy évszakos, természetes csapadékon termelt gabonatermelés várható kapacitása példátlanul gyors fejlődés előtt áll.

Ezt látva a kisebb problémának tartom a fajunk létszámának 70 milliós évi növekedését. Az az elmaradt társadalmak baja, hogy évente 100 millióval szaporodnak, de sem az egy lakosra jutó élelmezésük, sem az iskolázottságuk, sem a vagyonuk nem képes ezzel lépést tartani. A gyermekvállalásuk csökkeni fog, mert nő az iskolázottságuk és csökken a vagyonuk.

A jóléti társadalmaknak az elmaradott társadalmakat nem a lakosságuk számottevő hányadának befogadásával, hanem oktatással és fogamzásgátlókkal való ellátással kell segíteni.

Mi történhet a brexit után

2019-10-16T13:26:00.000-07:00

Kopátsy Sándor EH 2019 10 15

Mi történhet a brexit után

Egyre inkább reálisnak tartom, mi történhet a brexit után. Azt ugyan kezdettől láttam, hogy Nagy Britannia nem illett bele az Európai Unióba, mégis meglepett, amikor népszavazáson úgy döntöttek, hogy kilépnek. Ennek adták a brexit nevet. Számomra kezdettől fogva egyértelmű volt, hogy az Európai Uniót Németország és Franciaország eleve azzal a szándékkal hozta létre, hogy az Európai Egyesült Államokat sikerül létrehozni. Képtelenek voltak megérteni, hogy a példának tekintett négy angol gyarmat nem nemzeti államok egyesülésével jött létre, hanem az európai nemzeti államokból odatelepült különböző kultúrákból odavándorlók, illetve odahurcolt afrikai rabszolgák közös államai lettek, amelyek kivétel nélkül csak a britek által működtetett gyarmatoknak sikerült.

A történészek máig nem tisztázták, hogy miért csak a brit gyarmatok értek el az eredeti hazájuknál sikeresebb társadalmakat a gyarmataikon, miért nem sikerült az a latin országok gyarmatainak. De ez a hidegháború után sikerült Kelet-Ázsiában is a két városállamnak, a britek által működtetett Szingapúrnak és Hongongnak. Majd a hidegháború után két japán gyarmat, Dél-Korea és Tajvan mára elérte a gyarmattartójának, Japánnak a színvonalát. Ezzel szemben a két gyarmatosító mediterrán ország, Spanyolország és Portugália gyarmatai Amerikában még jobban lemaradtak, mint Európában.

A négy volt brit gyarmaton ma csak az Egyesült Államokban él jelentős latin-amerikai, és ezek ugyan jelentősen le vannak maradva a puritán lakossághoz képest, de messze jobban, tovább és tanultabban élnek, mint nemcsak a latin-amerikai államokban, de az európai őshazájukban, Európában. Ma ezek országa minél közelebb van az egyenlítőhöz, annál elmaradottabb lett. Viszonylag három latin-amerikai ország van az élcsapatukban, a két leginkább déli mérsékeltben, Argentína a Csille, és a leginkább északi, Mexikó. Az utóbbi felemelkedése akkor gyorsult fel, amikor az Egyesült Államokkal és Kanadával vámmentessé vált.

Ezzel eljutottunk mondandómhoz, Mexikó sikeréhez, amit annak köszönhetően ért el, hogy a két nagyon fejlett Egyesült Államokkal és Kanadával vámmentessé vált. Ezt úgy működteti, hogy mind a három ország megtartotta a saját valutáját. Ezzel szemben a vámmentes Európai Unió a vámmentesség után azonnal belenyúlt a tagországok gazdaságpolitikájába, és ezzel a szuverenitásába, sőt többségüket a közös valuta övezetbe csalta. Ezzel a négy mediterrán országot menthetetlen válságba hajszolta. Mexikó a fejlett szomszédjaihoz kötődve a latin-amerikai országok élvonalába emelkedett, a négy európai mediterrán ország pedig menthetetlen válságba zuhant.

Nagy Britannia az EU-ból kilépve.

Az a tény, hogy egy hete az angol font az euróhoz képest nagyon gyorsan keményebb valutává válik, azt jelzi, hogy a Boris Johnson által képviselt politika, az EU otthagyása reális lehetőségnek számít. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy az Egyesült Államok elnöke, Trump lelkesen támogatja. A brexit megvalósulása azt jelenti, hogy Nagy Britannia beléphet az észak-amerikai vámmentes, 500 millió lakosú közösség azt jelenti, hogy a tagjai megtartják a valutájukat. Ez azt jelenti, hogy Ausztrália és Új-Zéland is tagja lehet ennek a vámmentes közösségnek, ami az egyetlen abban a tekintetben is, hogy alulnépesedettek, az egyetlenek, amelyek a számukra értéket jelentő munkaerőt is be tudnak fogadni.

Ugyanakkor az EU erős bal-liberális oldala képtelen megérteni, hogy az elmaradt társadalmak több százmilliós bevándorolni akarók egyetlen százalékát sem képes hatékonyan beépíteni.

Nagy Britannia pedig megnyerte a főnyereményt azzal, hogy egy válságban ragadt EU tagságát a Nyugat egyetlen versenyképes csapatával cserélheti fel. Ha ez megvalósul ez a mesém, újra beigazolódik, hogy a három nyugat-európai legnagyobb európai nép között újra a britek kerülnek fölénybe. Ez a 70 milliós lakosságú nyugat-európai nép kerül fölénybe a másik kettővel, a németekkel és a franciákkal szemben.

Amikor Nyugat-Európa népeinek gazdagsága az elmarat gyarmatok birtoklását jelentette, ez nem volt lényeges fölény forrása, hiszen a gyarmattartók nem voltak fölényben a kis nemzeti államokkal szemben. Ez leginkább egyértelművé a jelenkorban vált a leginkább egyértelművé. Jelenleg a kontinens leggazdagabb hat leggazdagabb országa, Norvégia, Dánia, Svédország, Finnország, Svájc és Hollandia. Ezek között csak Hollandia volt gyarmattartó. Ha a brexit úgy valósul meg, ahogy leírtam, Gyorsan Britannia lesz a leggazdagabb Európai ország. De ennél is lényegesen fontosabb fölényt jelent azonban az, hogy a Nyugat élcsapatába csak Anglia lesz részes.

Ez nem azt jelenti, hogy Anglia nagyhatalom lesz, csak azt, hogy részese lesz annak a négy volt brit gyarmatra, azon belül az angolszász gyökerű Egyesült Államok marad önmagában is szuperhatalom, de vámunióban nemcsak a három volt brit gyarmattal és a nyugat-európai Angliával közös vámmentes unióban.

Ebben az esetben mit jelentenek a világ országai között az angol-szászok?

Az angol nyelv.

Az emberiség történetében aránylag nemcsak a több ember beszél angolul, mint valaha a fajunk történetében, de ez a nyelv egyúttal a legtöbb ember második nyelve is. A tudományokban sem lehet eredményes az, aki nem tud angolul. A fergetegesen fejlődő Kínából 800 ezer diák tanul angol egyetemeken.

A Nobel díjasok között legfeljebb irodalmi díjazottak között lehetnek olyanok is, akik nem használják ezt a nyelvet.

Először fordul elő a történelmünkben, hogy egy nép nyelve ilyen uralomra kerül.

Ezek a példátlan eredmények csak annak köszönhetően váltak egyértelművé, hogy az britek szuperhatalmakká váltak.

Gondolatok a latin kultúra alkalmatlanságáról

2019-10-08T09:04:00.002-07:00

Kopátsy Sándor EH 2019 09 11

Gondolatok a latin kultúra alkalmatlanságáról

A The Economist szeptember 7. száma egy általam 65 éve felismert problémáról fejti ki a latin-amerikai országokról alkotott véleményét.

Már középiskolás koromban azon botránkoztam, hogy a náci Németország korlátlanul népszerű diktátora, Hitler kiemelt partnernek választotta a fasiszta olasz diktátort, Mussolinit. A latin népek fasizmusával sem értettem ugyan egyet, de a germánokat nagyságrendekkel nagyobb potenciájú fenyegetőknek tartottam mind jóban, mind rosszban a latin olaszokhoz viszonyítva. Ezért a náci germánok befolyástól százszor jobban féltem, mint az olaszok fasizmusától.

Mivel akkor még történész akartam lenni, az ezer éves magyar történelem legnagyobb hatású döntésének tekintettem, hogy a pogány apa, Géza, és a már maga is keresztény királyként uralkodó fia, István az akkor a térségünkben terjedő két kereszténység közül, egyértelműen a nyugatit, a latint választotta. Ezzel a Kárpát Medencét nem Kelet-, hanem Nyugat-Európához csatolta. Ezzel azonos időben a háromszor nagyobb népességű szláv nép, a lengyelek királya is hasonlóan döntött. Ez lett az alapja az ezer éves lengyel-magyar barátságnak.

Mivel ekkor még nyoma sem volt annak, hogy Európa puritán népeinek a latinnál puritánabb kereszténységre, csak a két európai kereszténység között lehetett választani. Ez a lehetőség félezer évvel később kínálkozott, éppen akkor, amikor az ország kétharmada Hódoltság, illetve az Erdélyi Fejedelemség az oszmán szultán provinciája volt. Vagyis a Kárpát Medence térségének kétharmadában vallásszabadság volt. Ezzel szemben a katolikus Habsburg császárok uralma alatti Magyar Királyság üldözte a reformációt. Ekkor újra kezdődött a magyar történelem. A reformációt üldöző nagy formátumú Pázmány páternek sikerült a hithű katolikus Habsburg császárok segítségével reformációt tört részére visszaszorítani, a nevében megmaradt Magyarország hithű katolikus ország lett.

Történészeink nem ismerték fel a vasúti hálózat kiépülésének a jelentőségét a magyar történelemben. Ennek köszönhetően ugyanis egyrészt az országon belüli árucsere megtízszereződött, ugyanakkor a Kápát Medence tizednyi idejű és költségű szállítási távolságra került a fejlettebb Nyugat-Európához. Ez volt a legnagyobb változás a honfoglalásunk óta. Ezt megelőzően az országon belül csak az válhatott áruvá, ami egynapos idővel eladható, és utána még hazaérhető távolságra volt. A vasút előtt a falvakban csak az változhatott áruvá, ami egyetlen napon belül megoldható volt. Annak ellenére, hogy a legfontosabb történészi feladat annak a felmérése lenne, hogy a városi piacoktól 5-10, illetve 10-50 kilométer távoli falvakban a megtermelt javak hány százaléka válhatott áruvá, ilyen megközelítéssel még nem is találkoztam. Egy ilyen felmérés megmutatná, hogy a megtermelt jövedelem hány százaléka válhatott a vasút előtt, és utána áruvá. Csak becsülni tudom, hogy a potenciális kereskedelmi lehetőség megtízszereződött. Ennek tudomásulvétele nélkül nem érthetjük meg, hogy a vasút tízszer nagyobb kereskedő személyt és százszor több kereskedelmi tőkét igényelt teremtett. Csak ennek függvényében érthetjük meg, hogy a semmiből kellett tízszer több kereskedőt és kereskedelmi tőkét teremtenünk. Senki sem gondolt arra, hogy a gettókban élő, a lakosság 6 százalékát kitevő, eddig jelentéktelen zsidóság képes lett erre. Ugyanakkor, a magyar arisztokrácia és az úri középosztály gyorsan felismerte, hogy a magyar zsidóság győzelme az arisztokrácia és az úri középosztály hatalmának a megtörésével jár. Ezért lettek ösztönösen, türelmetlen antiszemiták. A Szegeden összegyűlt arisztokraták között két tehetség volt, Gróf Bethlen István, és Gróf Klebelsberg Kunó volt.

Gróf Bethlen István felismerte, hogy az ország kormányozójára a legjobb jelölt a nagyon közepes képességű tengerész altábornagy, Horthy Miklós a legalkalmasabb. Nem kell félni attól, hogy uralkodói dinasztiát alapít, ugyanakkor ösztönösen antiszemita.

Gróf Klebelsberg Kunó pedig tudomásul vette, hogy ő vállalja az első belügyminiszteri posztot, amiben a zsidóság szellemi fölényének érvényesülését állítja meg azzal, hogy a magasabb képzettség megszerezhetőségét létszámuk fölé, törvénnyel kell megakadályozni.

Mindkét arisztokrata elképzelése megvalósult.

Klebelsberg ambíciója azonban ennyivel nem elégedett meg, és a Bethlen kormányban kultuszminiszter lett. Megoldotta a tanyákon és az uradalmakon élő gyerekek iskoláztatását. Felszámolta az analfabetizmust. Itt érdemes megemlítni, hogy a6 1847-es népszámlálás adataiból kiderül, hogy a Kárpát Medencében csak a határőrvidéken volt alacsony az analfabetizmus. Vagyis csak ott, ahol az oktatás is az Osztrák Hadügyminisztérium felügyelete alá tartozott. Ezt nemcsak Kossuth Lajos, de Széchenyi István sem vette tudomásul. a magas analfabetizmusunkat csak Klebelsberg Kunó tartotta a legsürgetőbb nemzeti feladatnak, és meg is oldotta. Számomra ő a klasszikus példája annak, hogy a zsenik nemcsak nagy eredményekre, de történelmi hibákra is képesek. Ő követte el a történelmi legnagyobb hibánkat azzal, hogy törvényes korlátot állított a zsidóság polgárosodása elé, és a legnagyobb eredményt azzal, hogy felszámolta a tanyákon és az földesúri uradalmakon a gyerekek iskolázatlanságát.

Ezt a népi írók sem említik meg. Ugyanakkor először lehetett volna jelentős létszámú, és szinte példátlan minőségű magyarul beszélő zsidó polgárságunk. Ugyan korábban is volt jelentős számú és germán etnikumunk, de az évszázadokon keresztül sem tanulta meg az ország legnagyobb és a politikai hatalmat gyakorló magyar etnikum nyelvét, ezzel aztán a társadalmon belül izolált maradt.

Ezzel szemben az eddig izoláltan, gettókban élő zsidóság a vasúthálózat kiépítésének alig ötven éve alatt magyar polgársággá nőtte ki magát. Számomra a világhíres Fasori Evangélikus Gimnázium diákjainak a példája az, hogy a lutheránus vidéki papok gyermekei a már kikeresztelkedett, magyarul beszélő budapesti zsidó nagypolgárokkal az óta is a legsikeresebb találkozásnak bizonyultak. Ezt nem is annyira, mi magyarok minősítettük a földre repített marlakók megjelenésének, máig tartó világcsodának.

Arra ugyan soha nem gondoltam, hogy a római katolikus kereszténységem protestánsra cseréjem, de a reformációt mindig minőségében lényegesen korszerűbb kereszténységnek minősítettem. A római katolikus papok nőtlenségét, reverendába járását, a nőknek a klérusból kizáráságát súlyos hibának tekintettem. A latin kereszténység legnagyobb hibája azonban az antiszemitizmusuk volt. A Megváltó megölése, a liturgia szerint, az atyaisten akarata volt. Az ő akaratából ezért jelent meg a földi valóságban, hogy az eredendő bűntől halálával váltsa meg az emberiséget. Tehát azért halt meg, mert Júdás elárulta, hanem azért, mert ezzel megváltotta a kereszténységet, ez volt a küldetése. Fel sem vetik a keresztény teológusuk, hogy Krisztus halála az atyaisten akarata volt, hogy nem azért halt meg, mert elárulta Júdás, hanem azért, mert ez volt az Atyaisten akarata. A római katolikus teológiának eleve hibás volt a logikája. Ez számomra nem volt elegendő ok arra, hogy vallást váltsak. Azt ugyan tudomásul vettem, hogy a Fasori Evangélikus Gimnázium, ha katolikus vallású lett volna, nem történhetett volna meg a csodája. Úgy érzem, ha nem ezt bizonyítom a könyvemben, nem lehetnék rá büszke. Azt ugyan sajnálom, hogy ezt nem eléggé fejtettem ki.

Az sem nagyon zavar, hogy a Jelenlegi Fidesz kormány tejhatalmú vezetője protestáns, de ót sem zavarja, hogy a katolikus klérus politikai hatalmát természetesnek tarja. A keresztény egyházak közti vita gyorsan olvad.

Az európai latin népek.

Amióta a hatvanas évek közepén fél évet Olaszországban töltöttem, sokat tanulhattam abból, hogy a mediterrán népeket jobban megértsem. Azt ugyan Magyarországon megtanultam, hogy nem lehet előnyös az olyan ország, amelyben különböző viselkedésű etikumok élnek. Olaszországban ezt a felismerésemet kibővítettem azzal, hogy az sem lehet versenyképes, ahol ugyan közös nyelv, de nagyon elértő a közös nyelvet beszélő lakosság viselkedése. Az ilyen egynyelvű állam eleve nem lehet hatékony nemzeti állam. A négy európai mediterrán ország közül csak Olaszország ilyen. Spanyolország sem ilyen, mert ott a katalánok és baszkok ugyan nagyon a spanyoloktól nagyon eltérően viselkednek, de más nyelven is beszélnek és nemzeti függetlenséget is akarnak.

Az EU a tagállamok kulturális másságéra nem gondoltak.

Adenauer és De Gaulle eszébe sem jutott, hogy az európai mediterrán népek eleve alkalmatlanok a puritánokkal való közös társadalom hatékony működtetésére. Az EU vezetői problémamentesnek látták, hiszen az Egyesült Államok kulturális tagoltsága ellenére a történelemben az első, példátlan szuperhatalom lehetett, annak ellenre, hogy a lakosságának fele nem puritán kultúrájú nép, latin-amerikai és afrikai néger. A jelenkor történészei máig sem vették tudomásul, hogy az Egyesült Államok annak ellenére lett példátlan mértékű szuperhatalom, hogy a lakosságának csak a kisebb fele volt puritán. A jelenlegi elnök megválasztása előtt, többségében olyan demokrata párti elnökei voltak, amelyek szavazói többségét a latin-amerikaiak és az afrikai feketék jelentették. Ezek az elnökök abból indultak ki, hogy a latin-amerikai és az afrikai népek a lakosság egyre nagyobb hányadát fogják jelenteni, tehát ezek jelöltjei lesznek az elnökök.

Máig nem találtam történelmi felmérést arról, milyen volt az európai népek bevándorlásának etnikai, kulturális összetétele a 20. század előtt, és az óta.

A négy mediterrán európai országból szinte csak a spanyolok, és a portugálok mentek Latin-Amerikába. Harari volt az első, aki az Egyesült Államok Mexikó rovására történő 19. századi területi terjeszkedését jelentős eseménynek minősíti. Azt azonban ő sem veszi tudomásul, hogy a szuverén államként működő Mexikó gazdasági tekintetben mennyire az Egyesült Államok gyarmatává vált. Az USA demokrata párti elnökei példát mutattak arra, hogyan lehet a szomszédos latin-amerikai társadalmi és gazdasági tekintetben nagyon elmaradt Mexikót hasznos szomszéddá alakítani. Ezt a példát kellett volna az EU létrehozóinak követni. Az Egyesült Államok vámmentessé tette Mexikóval a külkereskedelmét, de az megtarthatta a dollárhoz képest leértékelt valutáját. Ennek nagyon gyorsan az lett a következménye, hogy a mexikói külkereskedelem szinte az Egyesült Államokkal való árucserére szűkölt le. Ugyanakkor megsokszorozódott nemcsak a vele történő külkereskedelme, és az onnan történő tőkebeáramlás is. Ennek a legfontosabb következménye az lett, hogy a mexikói munkaerő már elsősorban nem az Egyesült Államokba vándorol munkavállalásért, hanem a Mexikóban kiépült amerikai gyárakban vállal bedolgozást.

A vámmentesség áldás, a közös valuta azonban pusztítás.

Az Európai Uniót Németország és Franciaország vámunióként hozta léte, de szinte azonnal megkezdte Maastrichtban a tagállamok szuverenitásának lebontását, olyan szabályok bevezetését, mint a közel azonos költségvetési hiányt kötelezővé tétele, az ezt megsértők súlyos büntetése. Mindebből gyorsan következett az euró, a közös valuta bevezetése. Ezt nemcsak a puritán társadalmú és már gazdag tagországok fogadták lelkesedéssel, de az erre abszolút alkalmatlan négy mediterrán ország is, akiknek a nemzeti valutájuk értéke a fejleteknél sokkal gyorsabban gyengült, inflálódott. Minden tagország a nemzeti valutájának stabilitását várta a közös valutától. Mi magyarok is azonnal jelentkeztünk, de bennünket várakozásra kényszerítettek. Erre azzal reagáltunk, hogy a hitelezési gyakorlatunkban a svájci frankra tértünk át. Ennek néhány év alatt az lett a következménye, hogy szinte ugyanúgy eladósodtunk, mint a négy mediterrán állam a közös valutára térésük során, romlott a külkereskedelmi és turizmusi mérlegünk, és külső eladósodásunk. A pénzügyi katasztrófa mégsem tudatosult eléggé, de szerencsénkre a liberálisról közép-jobbra átért Fidesz példátlan választási sikerrel került hatalomra, és leállította a svájci frankos mániát azzal, hogy az okozott kárjelentős hányadának viselésében részt vállalt, és erre kényszerítette a bankokat és a lakosságot is. Ezzel párhuzamosan csendben, de jelentős sebességgel megindult a forintunknak az euróhoz viszonyított leértékelődése is. A Fidesz kormányra kerülése idején 260 forintos euró ára mára 330-ra emelkedett. Ennek hatására a külső hitelezőkkel szembeni államadósságunk tizedére csökkent, ugyanakkor a külkereskedelmünk és a turizmusunk mérlege is megfordult. Még ezeknél is nagyobb eredmény, hogy a rendszerváltás után kialakult alacsony foglalkoztatás is munkaerőhiánnyá fordult át. Igaz, hogy ezen belül nemcsak a hazai foglalkoztatás javult, hanem a fejlettebb államokban dolgozóink száma is megkettőzött.

Ma még kimondani is közveszélyes, hogy a mienkéhez hasonló fordulat lenne várható, ha a négy mediterrán állam kilépne az euró övezetből, és mintegy harmadával leértékelné a volt nemzeti valutáját. Ez ugyan kedvezőtlenül érintené Magyarországot is, mert kicsit romlana a külkereskedelmi, és viszonylag sokkal jobban a turisztikai mérlegünk. A turizmusunk sikere jelentős mértékben annak köszönhető, hogy a négy mediterrán ország valutája óriási változást hozna nálunk is. A mi turizmusunk ugyanis elsősorban nem azért virágzik, mert nálunk nagyobb a közbiztonság, mint a négy mediterrán országban, hanem azért, mert azok valutája az euró maradt, nálunk azonban az euró harmadával többet ér.

Más a helyzet Latin-Amerikában.

Első sorban ott ötször annyian élnek, és jelentősebb mind őslakosságuknak, mind az afrikai négerek utódainak a száma. Annak indoklásával még nem találkoztam, mért sem az olaszok, sem a görögök nem alapítottak ott gyarmatot, ennek lett ugyanis a következménye, hogy Latin-Amerika gyakorlatilag kétnyelvű, spanyol és portugál maradt.

A másik különbség a sokkal nagyobb távolság. A puritán két észak-amerikai államnak egyetlen latin szomszédja van, a spanyol gyarmatból lett Mexikó.

A harmadik különbség a történelmi örökség. A nyugat-európai jóléti államok kulturális bölcsője a mediterrán térség volt. Ezzel szemben Latin Amerikában csak két viszonylag kicsi és izolált hegyi kultúra az inkáké és a majáké volt, de azok tényleges folytatódása inkább romantika, mint valóság. E két pogány viszonyoknál messzebb nem jutott hegyi kultúrának csak Mexikóban és Peruban őrzik az őslakók utódi az emlékeit. A latin-amerikai, vagyis többségében mediterrán lakosság bizalma az államával szemben 2010 után példátlan gyorsasággal csökken. Alig tíz év alatt a latin-amerikai országok lakosságának a saját országában való bizalom, az ahhoz ragaszkodás a tört részére csökkent. Amennyire érthető, hogy a túlnépesedő, és ezért egyre jobban elszegényedő Közel-Keletet és Afrikát a lakosság közel harmada 2010 előtt is el akarta hagyni, annyira érthetetlen, hogy ezek aránya az utóbbi nyolc év alatt Latin-Amerikában 20 százalékról, harminc százalékra emelkedett. Ráadásul a latin-amerikai államok élettereinek többsége alulnépesedett maradt.

Latin-Amerikában összeomlott az államukkal szembeni bizalom.

2010-ben a latin-amerikai országok lakossága szinte a legjobban bízott az államában. Jelenleg magasan a legkevésbé. Amennyire érthetetlen volt a túlzott bizalom, annyira indoktalan ennek az ellenkezőjére fordulása. Ez talán csak Venezuela esetében képzelhető el, de a többi latin-amerikai országok esetében érthetetlen. Ennek az országnak az olajtartaléka a még egyszer magasabb olajárak mellett jelentős bányajáradékot biztosított, a jelenlegi árak mellett ez megszűnt.

Jelenleg csak két jelentős latin-amerikai országban nem katasztrofális a kivándorlás, Argentínában és Mexikóban.

Argentína száz éve is a leggazdagabb latin-amerikai ország volt, mivel már akkor is az egyik leghatékonyabb gabona és marhahús termelőnek számított, ma is az.

Mexikó stabilitása viszont magyarázatra szorul.

Az 1990-es Kínai reform után a világtörténelem legnagyobb munkamegosztása alakult ki a nagyon alacsony bérű, de kiváló tömegtermelő kínai és a nagyon drága észak-amerikai munkaerő között. Ennek a munkamegosztásnak a tőkeigényét részben a nagyon magas kínai felhalmozás, részben az amerikai tőke beáramlása biztosította. De ezzel járt az is, hogy a két birodalom közti külkereskedelem évente több százmilliárd dolláros kínai többletet eredményezett. Ennek drasztikus csökkentése éppen a jelenlegi amerikai elnöknek az egyik kiemelt feladata.

Ez az amerikai és kínai külkereskedelmi érdekütközés fontos szerepet játszott abban, hogy vámmentessé tették az Egyesült Államok és Mexikó közti áruforgalmat, és ezzel a két ország közti külkereskedelem és tőkeáramlás megsokszorozódott.

Az Egyesült Államok és Mexikó közti árucsere néhány tízmillió mexikói munkaerőt igényel, de Latin-Amerikában százmillióknak nincsen munkája. Egyelőre azonban nincs Latin-Amerika lakosságának hazája, stabil állmamai arra, hogy megszervezze a világgazdaságba való részvételét. Ez csak a nemzeti államok feladata lehetne. De semmi remény a láthatáron.

Blog olvasottsága

2019-10-08T09:01:00.002-07:00

Oldalmegjelenítések száma az elmúlt hónapban

298

Oldalmegjelenítési előzmények (összes)

96 775

A Kínai Kommunista Párt uralma 70 éves

2019-10-08T09:01:00.000-07:00

Kopátsy Sándor EH 2019 10 01

A Kínai Kommunista Párt uralma 70 éves

A jelenkor egyre inkább bizonyítja, hogy a társadalomtudomány legnagyobb alakja Marx Károly volt. Ebben az sem ingatott meg, hogy ezt a tények szinte csak a jelenkorban bizonyítják. Marx előtt a társadalmak viselkedését alakító dogmákat csak a vallásalapító próféták fogalmazták meg. Ezért életem során a vallásalapításokat is mindig tudományos alapon értelmeztem.

Az azonnal megfogott, hogy Marx volt az első, aki dogmáit tudományos alapon igyekezett magyarázni.

A kereszténység egyház dogmái mögött is a tudományos okokat kerestem. Azt, hogy a megalakít prófétája zsidó volt, azzal

Magyaráztam, hogy a születése a közel-keleti egyistenhívő zsidóságból született, hiszen akkor ez a vallás volt az egyetlen, keményen egyistenhívő. Krisztus idejében a Közel-Kelet volt a társadalmi fejlődés csúcsa. Ezt az európai történészek máig nem veszik tudomásul, mert az európai történelmet a görög és római kultúrával kezdik, pedig ez a két kultúra még nagyon egyértelműen a kis Európa térségében élő mediterrán népek számára még közel-keleti kultúrája volt, de nem európai, hanem közel-keleti. Ekkor még a Földközi Tenger teljes vízgyűjtője szerves része volt a Közel-Keletnek. Az időszámításunk előtti görögök Anatóliában, a rómaiak pedig Egyiptomban érezték a szülőföldjüket. De nemcsak a saját kultúrájukat, hanem még a homo sapiens megjelenését is a Közel-Keleten keresték.

Fajunk történelmében a gyűjtögetésről az öntözéses gabonatermelésre való áttérés csak a Kelet-Ázsiában, Dél-Ázsiában és a Közel-Keleten történt. Mindhárom az összefüggő Euró-Ázsiának a déli, és Afrikának a Szaharától északra lévő gravitációsan öntözető síkságain vert gyökeret. Az önözéses gabonatermelés csak a trópusokhoz közelebbi, a fagyos telet nem ismerő, gravitációsan ötözhető síkságain jelenhetett meg.

A görögök és a rómaiak ezektől tanulták meg az öntözéses gabonatermelést akárcsak a melegebb és csapadékosabb hegyvidéken, ahol a csapadékot nem gravitációs módon a szántóföldekre engedték, hanem visszatartották, úgy önözték vele a gabonát. Ez a termelési mód hódította meg a dél-kelet ázsiai csapadékosabb hegyvidékeket.

Egységes önözéses gabonatermelő birodalom csak a négy kelet-ázsiai hajózható, folyamnak hajózható csatornákkal való összekapcsolásával kialakított térségben alakulhatott ki, a Kínai Világbirodalom.

Dél-Ázsia enyhébb éghajlatú térsége kedvezőbb éghajlatának köszönhetően még nagyobb életteret, nagyobb lakosságot tartott el, de gazdasági egységet jelentő politikai birodalom nem alakulhatott ki rajta. Mind kulturális, mind gazdasági tekintetben nagyon tagolt maradt.

Délkelet-Ázsiában a még inkább tagolt vízgyűjtő térségei csak a hegyekben visszatartott csapadékkal öntözött gabonát termeltek, ezért politikailag és kulturálisan még tagoltabb térségek maradtak.

A Közel-Keleten két egymástól szeparált, de nagyon kedvező adottságainak köszönhetően két viszonylag fejlett magas-kultúra alakult ki a Tigris és az Eufrátesz, valamint a Nílus völgyében. Ezek hatására körzetükben minden kikötői adottság és önözhető völgy hozzájuk igazodott, velük kereskedett, és öntözött gabonát termelt szinte minden patakvölgyben. Ez vált jellemzővé a Földközi Tenger térségében, a mediterrán görög és római kultúrákban is, amelyeket az európai történészek máig európainak minősítenek, annak ellenére, hogy ezek még egyértelműen közel-keleti kultúrák voltak. A kenyerüket jelentő gabona kis hányadát a gravitációsan öntözhető völgyekben termelték, de a táplálkozásukat biztosító gabonát a Közel-Keletről importált biztosította. Az ókori görög és római történelmet azért nem érhetjük meg, mert nem vesszük tudomásul, hogy először az Európában termelt gabonából készült kenyeret csak a 8. századtól a Frank Birodalom lakossága evett. Ez csak akkor történhetett meg, amikorra kitenyésztették azt a búzát és árpát, ami elviselte a téli fagyot, és megelégedett a természetes csapadékkal. Európa nyugati fele csak akkor szerzett rangot arra, hogy kicsisége ellenére a maga érdeméből kontinens legyen, amikor meg tudta termelni a maga kenyerét. Erre először a Frank Birodalom volt képes.

Ez volt az alapja néhány jelentős reformja mellett annak, hogy a kis Nyugat-Európa nemcsak kontinens, hanem a következő 1.200 évben a fajunk történelmének a motorja is legyen. Ez a kis térség azért lehetett fajunk történelmének utat mutatója ez az alig 5 millió négyzetkilométeres félsziget, mert minden fontos előrelépés itt született.

Itt tenyésztették ki a fagyálló és a természetes csapadékkal megelégedő kenyérgabonát, ami nélkül ma sem lehetne táplálni a jelenlegi 7.5 milliárdos emberiséget.

Ezzel szinte párhuzamosan ez a kis kontinens építette ki a kiscsaládos jobbágyrendszert. A kiscsaládban élés volt fajunk történetének az egyik legnagyobb forradalma. Először ez fékezte le a még eltartható szintre a túlnépesedést.

Ennek köszönhetően ezer évvel később itt született meg az ipari forradalom. Aminek a világgazdaság gyors kialakulása volt köszönhető. Erről most divat lett azt hangsúlyozni, hogy ez indította útjára a bolygónkon a klíma felmelegedését. Ez ugyan is igaz, de nélküle tizednyi ember sem élhetne ma.

Alig kétszáz évvel később csak itt, a kis Nyugat-Európában valósulhatott meg a tudományos és technikai forradalom is.

Ennek keretei között oldották meg először a fajunk számára a fogamzásmentes szexuális élet lehetőségét, Ezzel a háromszorozódott a lakosság életének hossza ellenére is a túlnépesedés megfékezhetősége.

Nem csak Marx, de máig egyetlen társadalomtudós sem ismerte fel az osztálytársadalmakban élő fajunk túlnépesedésének a veszélyét. Fajunk szaporodó képessége a 25 év körüli várható életkornak felelt meg. Jelenleg ez a magukat a munkájukkal eltartó társadalmakban háromszoros, az elmaradottakban kétszeresre emelkedett. Ma a fogamzásgátlók használata nélkül a nők termékenysége megfékezhetetlen lenne.

Ennek ellenére nemcsak Marx, de 1990 előtt egyetlen marxista sem gondolt arra, hogyan alakul a népszaporulat a fejlettebb, jobban és tovább élő társadalmakban. Azt, hogy a túlnépesedés eleve lehetetlenné teszi a társadalmi fejlődést, máig még az ezt leállító kínai kommunisták sem vallották be. De ezek leállították, és a bekövetkező eredmények minden várakozást messze meghaladtak.

1990 előtt az évente mintegy 3 százalékos lakosságnövekedés mellett, azaz negyven éves marxista Kínában sem nőhetett az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon, az élet várható hossza, és az iskolázottság, nem csökkent a nagyon szegények aránya. Ennek ellenére, most a 70 éves születésnapot mégis úgy ünneplik, mintha annak az első negyven éve is hasonlóan sikeres lett volna. Ehhez legfeljebb még azt is hozzá lehet tenni, hogy 1990 előtt Kína példátlan eredményeket ért el a felhalmozásban, a közlekedési hálózat modernizációjában és az urbanizációban, az urbanizációba, az oktatásban és az egészségügyben. Ezek nélkül ugyan az 1990 után elért eredmények lehetetlenek lettek volna, de ezek nélkül ma sokkal kevesebb oka lenne az ünneplésnek.

Az 1990 óta elért eredményei nemcsak Kínán múltak.

Marx nélkül nem lett volna marxizmus. Legalábbis az emberiség történelme lényegesen másként alakult volna. Ahogyan Krisztus szerepe nélkül nem érhetjük meg a Nyugat történelmi szerepét, Marx nélkül nem érthetnénk meg az utóbbi százötven év történelmét sem.

Az, hogy a marxizmus eddigi eredményei nem egyértelműek, nem lehet vitatni. Erre Max Weber tanított meg, aki már a bolsevik forradalom lőtt felismerte, hogy a kor viszonyai között csak a puritán erkölcsű népek képesek másoknál hatékonyabb társadalmi felépítményt építeni és működetni.

Mivel a marxizmus először egy ortodox keresztény birodalomban győzött, a felépítménye nem is lehetett versenyképes a protestáns Nyugattal. Ezt ugyan a bolsevik megszállásunk alatt gyorsan megtanultam, azt azonban csak felnőtt fejjel értettem meg, hogy Roosevelt Jaltában világosan látta, hogy a bolsevik Szovjetunió nem lehet a nyugati demokráciákkal versenyképes, de ha katonai téren elég erős, sokat nyerhet a kor, ha a gyarmattartók féljenek tőle.

A 20. század történészei mégis csak a marxista Szovjetunió borzalmait, hibáit látják, a történelmi érdemeit figyelmen kívül hagyják.

A bolsevik Szovjetunió erejét meghaladó fegyverkezése nélkül Németország és Japán nem lett volna az Egyesült Államok hűséges szövetségese. Ez azt is jelenti, hogy a gyarmatok ilyen gyors, és következetes felszabadulása nem történhetett volna meg, ha ezt nem támogatja a náluk nagyobb haderővel rendelkező bolsevik Szovjetunió. Ezt Roosevelt alapozta meg Jaltában azzal, hogy Sztálin számára felügyeletet biztosított Németország keleti harmadától keletre. Ehhez az is hozzá kell tenni, hogy a Szovjetunió felügyelete alá tartozó társadalmakban a szovjet megszállás lerombolta a társadalmi fejlődést fékező társadalmi erőket. Ezzel ugyan nem teremtett polgári demokráciát, de elpusztította a feudális erőket.

Máig nem akadt egyetlen európai történész, aki hangsúlyozta volna, hogy a bolsevik Szovjetunió széthullása után a volt csatlósok azért lehettek demokráciák, mert előtti a szovjet megszállás kiirtotta a feudális erőket.

A Fidesz is annak köszönheti példátlan népszerűségét, hogy a bolsevik megszállás felszámolta nemcsak az arisztokrácia, de az úri középosztály társadalmi befolyását is. A jelenkor magyar történészei figyelmen kívül hagyják, hogy a rendszerváltás után hatalomra került Antall kormány, ami lényegében az úri középosztály és a kisgazdák háború előtti politikai erők restaurációját jelentette, a bolsevik megszállás alatti állampárttal szemben, ami balliberális vonalra állt át, szemben példátlan vereséget szenvedett. Ezt a helyzetet mérte fel a Fidesz elnöke, Orbán Viktor, és liberális pártját gyorsan közép-jobb párttá alakította át. Ezzel már megnyerte ugyan a következő választást, de egyedül nem alakíthatott kormányt, amint a kalandor kisgazda szövetségese lejáratta.

A következő választást el is veszítette a balliberális volt állampárttal szemben. Ez után a két cikluson keresztül kormányra került bal-liberális kormányok után a Fidesz már példátlan győzelmet aratott, megnyerte a körzetek 99 százalékát és a nagyszámú listás törvényhozó ellenére, ez óta és a belátható jövőben is kétharmados győzelemre számíthat. Hazájában az EU tagországok között harmadik ciklusban a legnagyobb szavazói támogatást élvező tagállam.

A marxista Kína előnye.

A jelenkor világtörténészei figyelmen kívül hagyják, hogy az Egyesült Államok a négy óceánokon túli angolszász társa mögött lemaradt a társadalmi fejlődésben. Az ENSZ mutatók alapján Kanada, Ausztrália, Új-Zéland megelőzik, mert azokban lényegesen kisebb a négerek és a latin-amerikaiak aránya. Kína viszont lényegében egyetlen kultúrájú nép nemzeti állama. Az Egyesült Államokban lényegében két közel azonos súlyú párt vezetői között dől el, ki lesz egy ciklusra az elnök. Kínában viszont hetven éve a Kommunista Párt belügyek, hogy ki legyen a szinte korlátlan politikai hatalom birtokosa. Ez a Szovjetunió széthullása óta azt is jelenti, hogy a marxista pártok között is a vezető.

Ennél is többet jelent, hogy 1990 óta nemcsak a marxisták, de a világ minden országa között a leggyorsabban fejlődő hatalom birtokosa is. Ez szinte csak annak köszönhető, hogy az első olyan állam, amelyikben a lakosság puritán, a népesség nem nő gyorsan, mert 1990-ben leállította túlnépesedését.

A politikai hatalom minősítése a második világháború után

2019-10-08T08:58:00.001-07:00

Kopátsy Sándor EH 2019 09 03

A politikai hatalom minősítése a második világháború után

A magyar történészek még nem vették a bátorságot arra, hogy minősítsék a második világháború utáni lényeges politikai változás hozókat. Ez azért válhatott jellemzővé, mert egyik kormányzatunk sem vette tudomásul, hogy a magyar társadalom képtelen volt az arisztokrácia és az úri középosztály hatalmát leváltani, és a 20. századi európai demokrácia társadalmává átalakulni.

Az első világháború elvesztése után, az ország területének kétharmadát leválasztását jelentő Trianoni Szerződést és az ezzel járó alig tízmilliós nemzeti állammá való átalakulását nem vették tudomásul. Ez azért volt meglepő, mert a Bécsi Udvar számára már 1849 áprilisán egyértelmű felismerés volt, hogy az egész Kárpát Medence nem maradhat osztatlanul a Magyar Királyság. Ezért 1848 ravaszán a csehországi Olmützbe menekült Császári Udvar leváltotta az alkalmatlanak tartott császárt, I. Ferdinándot, és utójává emelte a még kiskorú Ferenc királyi herceget azzal, hogy vegye fel a hatvan éve elhunyt, reformer József császár nevét is. Így lett a Ferencz királyi főhercegből Ferenc-József császár azzal a feladattal, hogy a Habsburg Birodalom egészének átalakításán belül, a már vesztésre álló Magyar Szabadságharc után fel kell osztani az egész Kárpát Medencét uraló Magyar Királyságot is. Az Olmützi Alkotmányt ugyan nem írta alá az ifjú császár, mivel a konzervatívoknak sok, a liberálisoknak kevés volt. Ez 1848 áprilisában történt. A Kossuth által vezetett szabadságharc csak hat hónappal később fejeződött be, közben azonban az észak-itáliai osztrák örökös tartomány elszakadt a Habsburg Birodalomtól, és létrejött az olaszok egységes Olaszország szerves részévé vált. Ezt a Bécsi Udvar úgy értelmezte, hogy a szabadságharcát vesztett Magyar Királyság feldarabolása veszélyeztetné a Habsburg Monarchiában maradását. Ezért a Császári Udvar a Világosi Fegyverletételben megelégedett azzal, ha nem a fellázadt Magyarországot ítélik bűnösnek, hanem csak császárnak tett esküjüket megszegő katonákat minősítik hazaárulóknak. Ezzel az egész Kárpát Medencét uraló Magyar Királyság egysége fennmaradt. Az Olmützi Alkotmányt elfelejtik, Kossuth pedig Magyarországban a nacionalizmus jelképe maradhat. Ez a kompromisszum nemcsak a Bécsi Udvar jól felfogott érdeke volt, hanem a magyar nacionalizmus is élvezhette a császár bizalmát.

Az annál nehezebben érhető, hogy a magyar történészek is örömmel hunytak szemet a felett, hogy az egész Kárpát Medencét uraló Habsburg császár már hetven évvel Trianon előtt, 1848 áprilisában felosztotta a történelmi Magyarországot. Az még érthető, hogy a Horthy rendszer is mélyen hallgatott az Olmützi Alkotmányról, de az érthetetlen hogy ezt teszik ma is nemcsak a magyar történészek, de a magyar kormányok is.

Az Olmützi Alkotmány felosztotta a Magyar királyságot.

A határőrvidék, a Bácska és a Bánát az osztrák Hadügyminisztérium felügyelete alatt maradt. Ez volt az országnak azon része, ami már a szabadságharc előtt nem volt a történelmi Magyarország része. Ebben szűnt meg először az analfabetizmus. Ezt sem tanítja a történelmünk.

Horvátország örökös tartománnyá válásával megvalósult Jellasics álma. Ráadásul hozzá tartozott, nemcsak Szlovénia, de az Adria partvidéke is.

Az Erdélyi Fejedelemség ugyancsak a császár alá rendel örökös tartomány lett. De az ott élő románság is egyenjogúságot kapott.

Trianonhoz képest két jelentős különbség volt.

A Felvidék, vagyis a mai Szlovákia és a Partium Magyarország marat. A Bécsi Udvar nem akarta a legfejlettebb tartományt, a Cseh Királyságot Szlovákiával még jobban megerősíteni.

Azt nemcsak a magyar közvélemény tudja, de még a magyar történészek sem tudatják, hogy a Bécsi Udvar 1849 áprilisában a történelmi Magyar Királyságot közel annyira az elemire bontotta, mint ami hetven évvel később, az első világháborút lezáró Trianoni Békeszerződésben történt. Most száz évvel később, még mindig azt tartja a közvélemény, hogy az ezer éves országuk nemzeti államokra történő felosztása váratlanul esemény volt. Ma sem tudatosítjuk, hogy előtte hetven évvel már maga a Habsburg Birodalom is idejét látta annak, hogy nemcsak a történelmi Magyarország, de még a sok etnikumot, kereszténységet, nyelvet beszélő, házasságokkal épült Habsburg Birodalom ideje is lejárt.

Nemcsak a magyar közvélemény, de a magyar történészek is azt hiszik, hogy a Habsburg Birodalomban a jelentős, néhány milliónál nagyobb létszámú etnikumai számára nem várva várt esemény volt a nemzeti államokká válás. Ez a várakozás csak a csak a szlovákok és a ruténok esetében az olmützi alkotmányban, 1889 áprilisában még nem, csak a Trianoni Szerződésben valósult meg. Az Olmützi Alkotmányt azért tartják titokban, mert annak ismeretében a trianoni megcsonkítást nem lehet váratlan eseménynek beállítani. Ez érthető volt a Horthy rendszerben, de érhetetlen lett a második világháborút követő szovjet megszállás után, és ma.

De a bolsevik Szovjetunió tudomásul vette a Trianon utáni helyzetet. A történészeink úgy állítják be, hogy Trianon váratlan, előzmények nélküli meglepetés volt, azt csak a bolsevik Szovjetunió nyomására kellett tudomásul venni.

Ez a megítélés a rendszerváltás óta sem változott.

A magyar történészek a következetes magyar földreformot ugyan természetes magyar kívánságnak minősítik, de azt fel sem vetik, hogy ez 1919-ben miért nem történt meg. Azért, mert a magyar arisztokrácia és az úri középosztály hatalma a második világháború után is fennmarad, ha nem kerülünk bolsevik megszállás alá. Semmi jele nem volt annak, hogy az arisztokraták és az úri középosztály hatalmát akkor is felszámolja a háborút követő első általános és titkos választás, ha minket is a tőkés demokráciák szállnak meg. Ezzel szemben a bolsevik megszállás és az általános és titkos szavazás ellenére is a korábbi társadalmi állapotok maradtak volna fenn. Az ország legnépszerűbb politikusa az ultrakonzervatív Mindszenty bíboros, és a legtöbb szavazatot kapó párt a következetes földosztás kerülgető Kisgazdapárt maradt. Még egyetlen magyar történész sem merte kimondani, hogy a végrehajtott radikális földreform csak azért valósulhatott meg, mert a bolsevik Nagy Imre volt a földművelésügyi miniszter, és a Jaltai Szerződés Magyarországot is azok közé az országok közé sorolta, ahol a Szovjetunió érdekei érvényesülnek. Ennek következtében a Szövetséges Felügyelő Bizottság döntései is a szovjet elnökének döntésein múltak. Ennek ellenére az első parlamenti választáson, a titkos szavazásnak köszönhetően, olyan kormány alakult, amelyiknek a miniszterelnökét a Kisgazdapárt adta. A Szovjetunió befolyása csak 1947-ben valósult meg, amikor a Magyar Kommunista Párt főtitkára, Rákosi Mátyás lett a miniszterelnök, és a baloldali blokkal, a Szociáldemokrata Párttal és a Nemzeti Parasztpárttal közös kormány alakult. A koalíciós pártok azonban gyorsan megszűntek. A Szociáldemokrata Pártot beolvasztották a bolsevik állampártba, a Nemzeti Parasztpártot pedig felszámolták. Az állampárt diktatúrája egészen a rendszerváltásig, a Jaltai Szerződés megszűnéséig fennmaradt annak ellenére, hogy a közvélemény óriási többsége nem értett ezzel egyet.

Ezt mindennél világosabban bizonyította az 1956-os forradalom, ami alig két hét alatt bebizonyította, hogy a Rákosi rendszer diktatúrájával nem értett egyet a közvélemény néhány százaléka sem. A forradalom először a bolsevik Nagy Imrét emelte a miniszterelnöknek, de ő sem a tényleges világpolitikai helyzetet, sem a lakosság óriási többségének a bolsevik diktatúra elutasítottságát nem értette meg. Ezért engedett a forradalom elvárásának, a több pártos demokrácia követelésének.

Rákosi megítélése.

Rákosi Mátyás legnagyobb érdeme az arisztokrácia és az úri középosztály hatalmának felszámolása volt, amit csak durva erőszakkal, és következetesen megvalósított. Ezt a feladatot talán senki nem lett volna képes megoldani, mivel az ország közvéleményének nagy többsége ezt elutasította. Rákosi csak a Szovjetunió támogatására támaszkodhatott. Ezt pedig csak úgy lehetett biztosítani, ha szinte csak az első világháború utáni proletárdiktatúra leverése után a Moszkvába menekült néhány tucat káderre támaszkodik. A magyar értelmiségben nem voltak olyan kommunista szerepet vállaló káderek, kivéve a megmaradt zsidó értelmiség biztonságot kereső értelmiségieket. Ha ezek nem vállalják el a védelműket biztosító együttműködést Rákosival, szinte képzett káderek nélkül maradt volna. Ezt látva a magyar nem zsidó értelmiség messziről kerülte a Kommunista Pártot.

Ezzel szemben én egyetértettem azokkal, akik a Parasztpáron belül a kommunistákkal való szövetség, a Baloldali Blokk híve voltak, mert egyrészt felmértem, hogy tudomásul kell venni, a Szovjetunióhoz kötöttségünket, másrészt az erőltetett iparosítást az egyetlen megoldásnak tekintettem annak érdekében, hogy a lakosságnak a mezőgazdaságból való megélésre kényszerítettek kétharmadát nagyon gyorsan az iparban és a szolgáltatásokban kell foglalkoztatni. Ezt pedig csak a Kommunista Párttól lehet elvárni. Azt a Horthy rendszer alatt megtanultam, hogy az arisztokrácia és az úri középosztály alig lép túl a hadiipar fejlesztésén, és a semmi lényeges változást nem hozó földreformon. A Jaltai Szerződés fenntartása pedig a fegyverkezési versenyben erőtleneknek bizonyult tőkés demokráciák rá voltak szorulva az Egyesült Államok katonai védelmére. Az pedig fontosabbnak tartotta a gyarmatok felszabadítását, mint a Szovjetunió erejének a korlátozását.

Ezért az Egyesült Államoknak érdeke volt, hogy a Szovjetuniónak Európában létrehozott katonai fölénye fennmaradjon. Ezt nemcsak az antikommunista értelmiség, de a bolsevik Nagy Imre sem értette meg.

Roosevelt volt az egyetlen amerikai elnök, aki felismerte, hogy a bolsevik rendszer versenyképtelenebb, mint a tőkés társadalmak, ezért az elsődleges világpolitikai feladat a gyarmatok és az elnyomott népek szabadsága, a Szovjetunió társadalma pedig eleve versenyképtelen a polgári demokráciákkal szemben. Ez ugyan csak 1990-ben a szétesése után vált a bolsevik Szovjetunió felügyelete alá rendelt országokban nyilvánvalóvá.

Ezt már a század elején felismerte Max Weber, amikor a Nyugat társadalmai között csak a protestáns kultúrájú népeket minősítette arra, hogy a tudományos és technikai forradalom alépítményét képesek másoknál hatékonyabb felépítménnyel működtetni. Ez alatt azt értette, hogy a latin népek nem elég puritánok arra, hogy a protestánsokkal versenyképesek legyenek. Ezt ő sem tette hozzá, hogy az ortodox keresztény és az arab országok erre még képtelenebbek.

A Rákosi rendszer objektív mércéje.

Diákkorom óta igyekeztem a társadalmak fejlettségnek objektív mérésére. Ezért fogadtam örömmel, amikor az ENSZ rátért a tagországainak az objektív sorrendjének mérésére. Ezt megelőzően az volt a nagyobb ország, aminek több lakosa volt. Ezt ugyan a világpolitika alakulása nem vette tudomásul, mivel a hatalmi erőviszonyokat a haderők ereje alakította, vagyis a haderő erejével történő sorrend javítása volt az elsődleges.

A közgazdászok pedig azzal mérték, az országok nagyságát, hogyan alakul az országok nemzeti jövedelme. Ez a mérce továbbra is elsősorban az országok lakosságának nagyságától függött.

Az országok társadalmi fejlettséget a lakosság azonban azzal mérte, hogy a lakosság hol érezte jobban magát, hol volt magasabb az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon. Ezt a társadalomtudományoknak is tudomásul kellett venni. Az volt a fejlettebb társadalom, ahol magasabb volt az egy lakosra jutó jövedelem. Ez a mérce azonban nem vált alkalmas a tényleges társadalmi erőviszonyok sorrendjére.

Ezt felismerve az ENSZ statisztikusai modernizáltak, és a tagországok társadalmi fejlettségét három adat, az egy főre jutó jövedelem, a várható életkor és az átlagos iskolázottság eredőjével mérik. E mutató alapján a városállamok kerültek volna az élre. Ezt azzal oldották meg, hogy a társadalmak összevetését csak 5 millió lakosúak felett veszik figyelembe. Ezzel az európai törpeállamok kikerültek, a 7 milliós Szingapúr viszont rangsorolt állam maradt.

Ez az ENSZ mutató még jobb lenne, ha az egy lakosra jutó vagyont is figyelembe vennék, az egy főre jutó jövedelmet és vagyont összeadnák.

Ez a mérce azonban leleplezte, hogy a gyorsan növekvő lakosságú országok versenyképtelenek. Ez igazán az 1990-es kínai reform után vált nyilvánvalóvá.

A Rákosi rendszer objektív felmérése.

Minden politikai hatalom reális felmérésének megvannak a módszerei.

A társadalomtudományok a demokráciákkal, vagyis az általános és titkos szavazásokon elért támogatással mérik a politikai hatalom minőségét. Ez a mérce azonban csak a fejlett polgári társadalmak minősítésére használható. Ennél minőségileg magasabb rendű, általánosabban használható mérce az említett ENSZ rangsor lett. A legáltalánosabb mérce azonban az átlagos testmagasság. Ez a mérce számomra már a középiskolás koromban megjelent. A kaposvári gimnáziumban az egyészség ügyet egy zsidó gyermekorvos tanította, akinek az érdeklődése központjában az átlagos testmagasság alakulása volt. Ezt a helyi ezred besorozási adatai alapján figyelte a Kiegyezés óta. Megállapította, hogy a 18 éves sorkatonák testmagasságának alakulásával az életminőség változása mérhető. Adatai azt bizonyították, hogy ebben a rövid időszakban példátlanul gyorsan nőtt a sorkatonák testmagassága. Ez volt az első lecke számomra abban, hogy a társadalmi fejlődés, a jólét nemcsak a politikától függ. Nem a Horthy rendszer volt jobb politikai rendszer az előzőnél, hanem az élet technikai feltételei javultak. A vasúti és a közúti közlekedésnek, a termelékenység növekedésének köszönhetően javultak az életviszonyok, nőtt a lakosság testmagassága.

Ez még inkább egyértelművé vált a Rákosi rendszerben. Nem a politikai rendszer lett jobb, hanem megszűnt a munkanélküliség, minden falusi lakosnak föld vagy ipari munkalehetősége lett. Erről győztek meg az elérhető vált háború utáni sorozási adatok. Ezek azt bizonyítják, hogy a sorozásra kerülő katonák testmagassága azoknak nőtt a leggyorsabban, akik 1946 és 1956 között születtek, vagyis a legkeményebb politikai diktatúra éveiben. Ez azt magyarázza, hogy a lakosság testmagasága a nagyobb politikai szabadság, hanem a jobb táplálkozás, az egyenlőbb jövedelemelosztás eredménye. Márpedig ezen a téren volt a legnagyobb a változás. Egyelőbb lett a jövedelmek elosztása, eltűntek a nagyon gazdagok, és megszűnt a nagyon sokak szegénysége. Ekkor volt a legtöbb családnak saját gabonája, szinte mindenkinek volt annyi jövedelme, hogy megvegye az olcsó kenyeret.

A nők egyenrangúsága.

A magyar közvélemény a leghangosabban az erőszakos kollektivizálás ellen tiltakozott. Azt pedig máig nem írta le senki, hogy a nagyüzemi mezőgazdaságban a nők és férfiak egyenrangú keresők lettek. Azt, hogy a kisárutermelő parasztcsaládokban, nálunk a családok többségében a családon belül nem volt egyenrangúság, sem Marx, sem a népiek nem vették tudomásul. Pedig a kollektivizálás ezt a legtöbb személyt érintő elnyomást számolta fel.

Számomra örök élmény maradt, amikor egy traktorossá lett fiatalasszony dicsekedett, hogy a havi fizetése nagyobb, mint a férjnek.

A Rákosi rendszer a fentiek tudata ellenére mégis irritált, és örömmel fogadtam, amikor Nagy Imrét Moszkvában emelték a miniszterelnöki székbe. Ő azonban a forradalom első két hete után szembefordult Moszkvával, és kiprovokálta a szovjet hadsereg bevonulását.

A Kádár rendszer értékelése.

Történelmünk talán legnagyobb szerencséje, hogy Kádár János elvállalta a Moszkva barát kormány vezetését. Ennél népszerűtlenebb feladat kevés volt a történelemben. A magyar lakosság 99 százaléka hazaárulónak tartotta. Ennek ellenére úgy öregedett ki a hatalomból, mint a történelmünk egyik legnépszerűbb magyar politikusa. Sikerült elhitetni a közvéleménnyel, hogy akkor a legnagyobb a politikai mozgásszabadságunk, ha azt a Szovjetunióban tudomásul veszik. Ma senki nem vonja kétségbe, hogy neki köszönhetjük, hogy országunk lett a legvidámabb barakk.

A Kádár rendszer után.

A Kádár rendszer harminc évig folyamatosan működött. Lényeges változások csak akkor kezdődtek, amikor Németh Miklós lett a miniszterelnök, és kormánya jelentős lépéseket tett. Kádár eredeti csapatából átmentette a legjelentősebb személyeket, elsősorban a gazdaság piacosításában vezető szerepet játszó Nyers Rezsőt és külpolitikai változást sürgető Horn Gyulát és Pozsgai Imrét. Felfogásom szerint, ez volt a legjelentősebb szellemi vagyonú kormányunk. Ráadásul, mintha megérezték volna a Szovjetunió széthullását és a hidegháború végét. A közelmúltban ünnepelhettük a vasfüggöny első megnyílását, azzal, hogy a kelet-német menekülteket átengedtük Ausztriába.

A rendszerválás első két kormánya.

Az első, már a Szovjetuniótól független választás igazolni látta félelmemet azzal, hogy Antall József lett a miniszterelnök, aki a Demokrata Forum elnökeként alakított kormányt a Kisgazdapárttal koalícióban. Ebben az úri középosztálynak az arisztokráciával kötött szövetséget, vagyis a két háború közti társadalom mérsékelt restaurációját láttam.

Ezt a veszélyt a szavazók is megértették, és a következő választáson csúfosan megbuktatták, és ritkán előforduló vereséget mértek a kormányra, és még ritkábban előforduló bizalmat adtak a volt állampártnak. Ezt főleg Horn Gyulának köszönhettük, aki hamar autóbaleset okán kiesett a hatalomból. Vele kifogytak az állampárt tehetséges politikusai, a vezetői a liberálisok, Gyurcsány és Bajnai lettek. Amíg a volt állampár politikusai liberálisok lettek, Orbán felismerte, hogy a magyar társadalomban maximálisan 5 százalék liberális szavazó van, akiket a zsidó értelmiség vezet. Ennek zászlóshajója az SZDSZ. Ezzel a liberális Fidesz nem versenyezhet. Ugyanakkor a közép-jobb MDP vezetői alkalmatlanok a többség vezetésére. A Fidesz csak akkor számíthat választási győzelemre, ha átalakul liberálisról közép-jobb párttá. Ezt az átalakulást eredményesen megvalósította. A kormányt alakító többségét már a rendszerváltást követő harmadik választáson megnyerte azzal, hogy koalíciót kötött a kisgazdákkal, akik többet ártottak, mint segítettek. Ezért aztán el is vesztették a következő választást, az ügyesebb bal-közép került újra a kormányra. Ezt a bal-liberális kormányt aztán olyan fölényben verte meg a Fidesz, ami talán példátlan a demokráciák történelmében, a körzete 99 százalékában a jelöltjei győztek, és ez óta a még mindig aránylag sok listán bekerülő törvényhozó ellenére is megamaradt kétharmados többsége. Ez a belátható jövően is biztosnak látszik. Ezért lehet biztosnak tekinteni, hogy Orbán Viktor lesz a leghosszabb időn keresztül szolgáló magyar miniszterelnök. Kálvinista létére a római katolikus klérus bizalmát is élvezheti. Ráadásul az EU 18 miniszterelnökei között neki van, és neki is marad a legnagyobb szavazói támogatottsága.

Az ország gazdasági sikereinek a gazdasági az alapja, hogy az euró övezetbe lépésünk sikertelen volt, és maradt. Ennek köszönhetjük, hogy közel harmadával leértékelhettük a forintunkat, javult a külkereskedelmi és a turisztikai mérlegünk, jelentően csökkent a külföldiekkel szembeni adósságunk, egyre több tőke jött az országba, egyre többen vállaltak munkát a magasabb bérű országokban, és ennek köszönhetően itthon is megszűnt a munkanélküliség, emelkedtek a reálbérek. Ennek ellenére Szlovéniában, Szlovákiában és Horvátországban magasabb az egy lakosra jutó jövedelem, mint hazánkban. Ez talán ezer éve először fordult elő. Legalábbis ezt nem említik a magyar történészek. Ez legfeljebb a két világháború közti Csehszlovákiban lehetett először. Pedig az utóbbi tíz évben mi is viszonylag sikeresek vagyunk.

Ha nem volnának listáról bekerülő törvényhozók.

Az EU tagországok alkotmánya szerint nem csak azok lesznek törvényhozók, akiket a választók megválasztanak, hanem jelentős hányaduk azoknak is, akiket a pártjuk vezetése felvett a listájára. A rendszerváltás óta az EU tagországok alkotmánya a törvényhozói jelentős hányadát kiegészítette azokkal is, akiket a pártjuk vezetése felvett a listájára. Ezzel biztosítják, hogy a pártvezetők ne eshessenek ki a törvényhozók közül, akiket a körzetükben nem választottak meg. Ez a rendszer azt eredményezi, hogy a pártvezetők akkor se essenek ki a törvényhozásból, aki nem nyertek, sőt esetleg nem is indultak a körzeti megmérettetésben. Ezt a választási törvényt jól jellemzi a tény, hogy 2010-ben a Fidesz megnyerte a körzetek 98 százalékát, ez mégis csak a kétharmados törvényhozási fölényt jelentette. Ez is elég tett volna a választási törvény módosítására, de ezzel az alkalommal nem élt a pártjában tejhatalommal rendelkező Orbánnak, mert ezzel elvesztette volna azt a hatalmát, hogy a pátjából kikerülő törvényhozók közül a számára legfontosabb híveit ő jelölhesse a törvényhozásba.

Az ellenzéki pártok támogatására is számíthatott, hiszen azok többsége csak a listáról számíthatott törvényhozói képviseletre. A Fidesz így is megtarthatta a kétharmados többségét, így is az EU tagországok között a legnagyobb bizalmat kapott. Orbán mégis kockáztatott, mert megtartotta így is a kétharmados többségét. Orbánnak ugyanis sikerül a kis liberális pártból olyan közép-jobb pártot létrehozni, ami garantálja a kétharmados győzelmeit. A magyar választók többsége ugyanis közép-jobb, és várhatóan száz év múlva is az marad, nacionalista és klerikális. Templomba ugyan egyre kevesebben járnak, de nacionalizmussal és a vallás üldözésével száz év múlva sem fognak egyetérteni.

Száz évet ugyan Orbán sem élet meg, ezért az általa választott utódját neki kell, megválasztani. Ez sem lesz könnyű feladat, mert az ót is túllépőt nem tud választani.

A következő generáció első 1.800 napja

2019-08-19T07:54:00.000-07:00

Kopátsy Sándor EH 2019 08 13

A következő generáció első 1.800 napja

Amennyire lázadok a gyermekvállalás előzetes társadalmi támogatottsága ellen, annyira örülök annak, hogy ezzel párhuzamosan élen járunk a bölcsődék és óvodák kapacitása bővítésének. A születést vállalók előzetes társadalmi támogatottsága kontraszelekciót gerjeszt. A szókincs növelésének fejlesztés leghatékonyabb eszköze a bölcsődék és az óvodai helyek gyors növelése fontos feltétele a mégy éves korig elérhető szókincs maximalizálására. Ez előbbit károkozónak, az utóbbit értéktermelőnek tartom.

A tudományos és technikai forradalom legfontosabb eredménye a szexuális ösztön fogamzásmentes kiélésének megoldása lett. Ezt Harari egyértelműen bebizonyította azzal, hogy a magát a termelőmunkával eltartó Homo sapiens az életterét az elmúlt tízezer év során a szexuális ösztöne alakította. Ez azonban elviselhetetlen túlnépesedést okozott, ami azt jelentette, hogy a saját, és háziállatainak a mennyisége a még elviselhető évente egyetlen ezreléknél sokszorosan gyorsabb népességnövekedést okozott volna, ha ezek a társadalmak nem fékezték volna a többség fokozott nyomorával, egymás közti háborúzással a tudásvágy üldözésével a halálozást. Ezzel az ember olyan csúcsfaj lett, aminek növekedése a háziállatok gyarapításával szűkítette a vadon élhető állatok életterét.

Tízezer éve még nagyon ritka, jelentéktelen állat volt a homo sapiens, és a hozzá szelídült néhány tucat vadkutya közössége. Érdekes módon a homo sapiens emberré válásának első megjelenése volt a néhány tucat ember és néhány tucat kutyája beépült a sokezres rénszarvas csordákba. A rénszarvas csorda örömmel eltartotta és segítette az embert abban, hogy biztosította számára az állati fehérjét, a néhány járásképtelen ember, és a vagyontárgyainak a szállítását.

Ez még nem volt pásztorkodás, csak annak az előfutárja, mivel nem az emberek irányították a rénszarvasok ezreit, hanem azok ösztönösen járták az évmilliók alatt kialakult több ezer kilométeres vándorlással biztosított megélhetését, és a néhány emberről és kutyáról való gondoskodást.

Ez az életmód azonban csak a fajtestvérek több ezerszer nagyobb létszáma számára továbbra is csak a gyűjtögetésből tartotta el magát. Ekkor még csak egy elhanyagolható kisebbség lehetett a fajunk élcsapata. Ez a rénszarvasokkal és a kutyákkal tartott kooperáció, ez az életmódja nem volt a kor emberiségének tíz ezredére átvehető. A sarki tundra volt a legkisebb létszámú vadállatot eltartó élettér. Ezen a több tízmillió négyzetkilométernyi területen alig néhány tízezer rénszarvas, és hány tucat ember és kutyája élt. Ez a nagyon gyér állatállomány is csak azért élt meg, mert évente több ezer kilométert vándorolva, hogy folyamatosan elég legelőt találjon.

A rénszarvasok azonban sok millió négyzetkilométernyi életterükön ki voltak szolgáltatva a térség két nagyon hatékony ragadozójának, a jegesmedvének és a farkasok csordáinak. Ez a két sikeres ragadozó kényszerítette a kisebb testű vadkutyákat arra, hogy az ugyancsak alacsony hatásfokú vadásszal, a homo sapienssel társuljanak.

A kutya volt évezredeken keresztül az egyetlen háziállat.

A gyűjtögető kor történészei máig nem hangsúlyozzák, minek volt köszönhető, hogy az első háziállat a kutya volt, mert tízezer évvel előbb fogott össze a vadászatban nélküle nem boldoguló emberrel. Ez a társulási lehetőség azonban nagyon korlátozott létszám eltartását biztosította. De ez az életforma kis népesség számára máig hatékonynak bizonyult. Ma is néhány tucat norvég él a rénszarvasok csodáival, de viszonylag nagyon gazdagon, és nagyon modern felszereléssel. Ez az életmód nemcsak akkor, de máig is csak nagyon kevés ember számára lehetőség. Akkor, és most is nagyon kevés ember és csak a sarkköri tundrán társulhat a rénszarvasokkal. E kor történészei sem vették tudomásul, hogy az életterek eltartó képességéhez kellett minden fajnak alkalmazkodni.

Az első kiscsaládos kultúra.

Az emberi fajnak jelentős hányadát, az osztálytársadalmat eltartó, első élettere a nyugat-európai kiscsaládos feudális társadalom lett. Hetven éve hiába keresem a nyomát eredménytelenül, hogy a természetes csapadékkal termelt kenyérgabona termelés milyen társadalmi erő alakította olyanná, hogy fajunk életében először a kiscsalád legyen a jobbágytelkét művelő család. Harari az első történész, aki felismerte, és hangsúlyozza a nagycsalád hátrányát a kiscsaláddal szemben. A nagycsaládban a gyermekvállalást nem lehet a munkavégzést szervező apához kötni. Az európai történészek máig nem vették tudomásul, hogy a kiscsaládos társadalom adta az egyetlen megoldási lehetőséget arra, hogy a gyermekvállalás apajogú legyen.

A 9. század küszöbén a Frank Birodalom volt az első apajogú kiscsaládos társadalom. Ezt csak azzal lehetett megoldani, ha a nyugat-európai kereszténység a házasságkötés feltételnek nyilvánította, hogy legyen számukra biztosítva a jobbágytelek. A telekkel nem rendelkező család gyermekét nem fogadta be a római katolikus egyház. Ezt azzal oldották meg, hogy a házasság előfeltétele volt a jobbágytelekkel rendelkezés. Ez lett a római katolikus vallás egyetlen szentsége, amit a vallás csak olyan házaspárnak szolgáltatta ki, amelyik előzőleg a földesurától már jobbágytelket kapott. Vagyis csak annyi gyermek születhetett, amennyi házaspárnak jobbágytelke volt.

Mivel a földesúr érdeke nem engedte meg, hogy a jobbágytelek kisebb legyen, és a szántóföld nagysága pedig alig egyetlen ezrelékkel nőtt, a gyermeket vállalható házasságok egyre jobban kitolódtak. Az még érthető, hogy ez lett az egyetlen szentség, ami a család gyermekvállalását csak akkor ismeri el, a római katolikus egyház nem hangsúlyozta, de az nem, hogy a történészek sem vették tudomásul.

Ennek ellenére az életkörülmények megjavulása túlnépesedést okozott. Erre az első figyelmeztetést a keresztes hadjáratokat meghirdető pápai mozgósítások jelentették. Ezek egyértelműen közölték, hogy a keresztes hajáratokban a jobbágycsaládok elsőszülött fiai nem vehettek részt. Még árulkodóbb volt az a keresztes hadjárat, amelyikbe már a kiskorú, nem elsőszülött fiúgyermekeket is részt vehettek. Bármennyire egyértelmű volt a keresztes hadjáratok férfipusztító célja, ezt máig nem mérte fel egyetlen történész sem. A hadjáratban résztvevők elhalálozási hányadát nem közlik a történészek. Nyilvánvalóan ez sem volt elég, mert a felesleget igyekezett az egyház kolostorokban elhelyezni, ahol eleve kizárt volt a gyermekvállalást.

A római katolikus klérus minden igyekezete ellenére, a házasságkötések egyre jobban kitolódtak. Ezt a legfontosabb tényt a történészek máig is igyekeztek elhallgatni. Pedig a 13. században már a házasságkötő férfiak 30, a nők 28 évesek voltak, vagyis a nemi érettséget tíz évnél is későbbre kitolódott. Vagyis a nyugat-európai feudális társadalmakban potenciálisan három-öt szülés kimaradt. A középkori társadalom viselkedésének megértése lehetetlen, ha nem vesszük tudomásul, hogy a kamaszkori szexuális ösztön ki nem élhetősége mekkora társadalmi feszültséggel járt, és mennyivel csökkentette a nők termelékenységét.

A városi lakosság magas halandósága.

A történészek szinte nem is érintik, mekkora volt a falvakban és a városokban élők halandósága, várható életkor közti különbség. A háborús emberveszteségeket túlhangsúlyozzák, de említést sem tesznek arról, hogy mekkora volt a közművek kiépítése, és a járványok legyőzése előtt a városokban a várható életkor. Azt ugyan közlik, hogy a járványok idején a városi lakosok, ha megtehették, időlegesen vidékre költöztek. Ma a társadalomtudományok fontos adatnak tartják a várható életkort, de a történészek figyelmen kívül hagyják, a múltban mekkora volt a városokban és a vidéken a várható életkor.

A jelenkorban a városi élet lett az egészségesebb.

Fontos, de még a történészek által sem emlegetett tény, hogy a jelenkorban az egészségvédelem a városokban lett hatékonyabb. Ott épült ki jobban a közművek, az egészségügyi hálózat és lett iskolázottabb a lakosság. Fajunk korábbi életében ott volt hosszabb a várható életkor, ahol ritkább volt a lakosság és egészségesebb a táplálkozás. Jelenleg ott hosszabb, ahol jobban kiépült az egészségügyi hálózat, kiépültek a közművek, és iskolázottabb a lakosság.

Száz éve az egyetemi városok százezer lakosúak voltak, a nagyobb országok fővárosai voltak néhány milliósak, ha az elmaradt szegény társadalmakban tízmilliósoknál is nagyobbak.

Nem találtam adatot arra, hogy jelenleg évente mennyivel nő a milliósnál nagyobb városok lakossága, de érzésem szerint legalább 200 millióval. Amennyire élénk téma a világ viszonylag szegény népességének évi százmillióval gyarapodása, és a fejlett társadalmakba menekült milliók beköltözése, szinte szó sem esik arról, hogy a szegény országokon százszor többen költöznek a városokba.

A tudományos és technikai forradalom demográfiája.

Diákkorom személetét a legjobban Németh Lászlónak a Minőség forradalma címmel a múlt század harmincas években megjelent esszégyűjteménye alakította. Ennek hatására vallom ma is, hogy korunkban már nem a lakosság számával, hanem annak minőségével kell mérni a társadalmak fejlettségét. A viselkedési kultúra és az iskolázottság az elsődleges, nem a létszám. Ma már a lakosság minőségéhez viszonyítva mellékes a létszám. Az elérhető minőség elsősorban a fogamzást követőé közel 1.800 nap a döntő. Ennek az első szakasza az újszülöttek kihordása. Ezt Finnország nyolcan éves tapasztalata bizonyítja. Ott a múlt század harmincas évei óta rögzítik az újszülöttek életpályájának alakulását. Egyértelműen bebizonyosodott, hogy az újszülöttek kihordásától minden családpolitikai támogatásnál jobban függ az életteljesítmény. Ebből az követezik, hogy a következő generáció értéke alapvetően a magzati kilenc hónapon múlik.

Ennek alapján minden társadalomnak a magzatok minőségi kihordását kellene jutalmazni.

Ezt azonban egyetlen táradalom sem jutalmazza. A fejlett társadalmak százszor többet költenek a gyengén születettek megmentésére, mint a legjobban kihordottak anyáinak jutalmazására. Nem károkozó ugyan a gyengén kihordottak megmentése, de társadalmi károkozás a jól kihordó anyák jutalmazásának elmulasztása. Ez történik annak ellenére, hogy a gyermekvállalásunk jelenleg is a társadalmi érdekünkkel fordítottan arányos. A nem cigány nők termékenysége 1.3, a cigányoké 2.3. A jelenleg gőz erővel folyó jutalmazás csak tovább fogja rontani a kontraszelekciós tényeket. A közel harminc éves kínai tapasztalatok azt bizonyítják, hogy az egyetlen gyermekvállalás példátlan mértékben javítja a felnevelés minőségét.

Közel hatvan éve, mint a Nemzeti Parasztpárt megyei titkára, mértem fel, hogy a néhány kisebb kálvinista, egykéző faluban az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon, a várható életkor, valamint az iskolázottság nemcsak a katolikus magyar, de a svábfalvak lakosságát is megelőzte.

1990-ben a közel másfélmilliárd lakosú Kínában egyetlen gyermek vállalhatóságát vezették be, és ott a fenti egy lakosra vetített négy mutató olyan mértékben javul, amire nem volt még példa a történelemben. De sokat elárul az egyetlen gyermeknevelésről az is, hogy 25 év után Kína lett az első az egy millióra jutó lakosra jutó kórházi gyermekágyak számával. Megelőzte azt az Egyesült Államokat is annak ellenre, hogy ott hatszor annyit költenek az egészségvédelemre.

A két adat azt bizonyítja, hogy a gyermekvállalás állami támogatásánál sokkal fontosabb feladat a kevesebb gyermek gondosabb nevese még akkor is, ha csökken a lakosság száma.

Mitől függ a gyermeknevelés eredménye.

Jelenleg tudományos megalapozottsága van annak, hogy a gyereknevelés eredménye elsősorban a magzat kihordásától, és a négy éves korig megszerzett szókincstől függ.

Azt az orvostudomány száz éve is tudta, hogy a gyenge kihordásnak mik a jellemző okai. A terhes anyák nehéz fizikai igénybevétele, a gyenge táplálkozása, dohányzása, alkoholizmusa. Ezek ellen azonban szinte semmi ellenérdekeltség nem történik. Az egészségügy tehetetlen. Ugyanakkor a gyenge szülési eredmény korrekciójára sokat áldoz a társadalom. Ez ugyan olyan károsodás, ami ellen társadalmi kötelesség az egészségügy elhárítása. De a megelőzés lenne az elsődleges feladat. A sikeresen kihordott magzatú anyák anyagi és erkölcsi megbecsülése az egyetlen sikert biztosító módszer. Például, a legjobban kihordott szülések tizedét kitüntető címmel, adókedvezménnyel kellene jutalmazni. Ez tizedébe sem kerülne annak, amibe az egészségügynek a gyengén született csecsemők megmentése kerül.

A következő generáció minősségének javítása.

A történészek sem hangsúlyozzák, hogy a jóléti társadalmakban az egészségvédelem ellátása az egyik legnagyobb költségvetési feladat lett. Az máig mégsem tudatosult, hogy a következő generáció várható éréke a fogamzás utáni első alig öt évben dől el. A magzati korban töltött kilenc hónap jelentőségét már kifejtettem. Az, hogy a következő négy évben szerezett szókincsnek milyen fontos a szerepe, az Egyesült Államokban tárták fel.

A számítógépek fejlődése lehetővé tette, hogy az agykutatók felmérjék négyszázezer négy éves gyermekek szókincsét. Az első meglepetést az okozta, hogy minden várakozást felülmúlóan nagyok a különbségek. Kiderült, hogy a nagyobb szókincsüket nem a családi körben, hanem inkább az óvodában és a bölcsődében szerzik. Az élvonalba pedig azok kerülnek, akiknek széleskörű a korosztályukon belüli kapcsolatuk. Az észak amerikai társadalom rugalmasságára jellemző, hogy a következő évben már a négy éves korosztály egészét mérték, és gyorsan bővítették az óvodai és a bölcsődei férőhelyek számát. Az elért eredményeket elsősorban a távol-keleti országok vették át, ahol a társadalmi elitet a mandarinok képzése szolgáltatta.

Itt meg kell állnom, mert hazánkban nagyon felgyorsult az iskolába kerülés előtti gyermekközösségek kapacitásának a növelése. A leggyorsabb kapacitásnövelés az elmúlt két évben történt. Az a gyanúm, hogy amíg a minél több gyermekszületést vállalók támogatása a kormányunk célja volt, a négy év előtti közösségeket pedig az EU támogatja. A közmédia ugyanis sokszorta többet foglalkozik a több gyermek vállalás támogatásával, mint az óvodai és a bölcsődei kapacitások bővítésével. Pedig a következő generáció éréke sokkal nagyobb arányban függ attól, hogy a négy évesnél fiatalabb korosztály mekkora hányada vett részt a közösségi nevelésben, mint hányan születtek.

Még volna egy további javaslatom. Az óvodák és a bölcsődék állományát keverni kellene. A tapasztalat ugyanis az, hogy a Szókincset az gyarapítja, ha a korosztály személyi összetétele keveredik.

Első királyunk érdeme

2019-08-19T07:25:00.000-07:00

Kopátsy Sándor EH 2019 08 18

Első királyunk érdeme

Az Európa egész térségére általános volt, hogy keresztény és földműves lett minden nép. A fontos döntés csak az lehetett, hogy a feudális Európa két kereszténységéből melyiket választja az Etelközből érkezett magyarság. A Kárpát Medence térségében élő népek a magyarság érkezésekor már a két kereszténység közti választás előtt álltak. A kiscsaládosok római katolikusok, a nagycsaládosok pedig az ortodoxok lettek. Az máig nincs egyértelműen feltárva, hogy a Honfoglalás előtt milyen arányban éltek a Kárpát Medence népei. Az egyértelmű, hogy a nyugatra élő osztrákok már századokkal az érkezésünk előtt római katolikusok voltak, dél-keletre pedig ortodox keresztények lettek. A két kereszténység közti választási helyzetben csak Lengyelország és a Kárpát Medence térségében élő népek voltak. Ezt a római pápaság is felmérte, és fontos történelmi lépésnek tekintette.

Ismereteim szerint lengyelek a két szláv etnikum között voltak. A csehek a germánokhoz csatlakoztak, és a római pápák mellett döntöttek. Az ukránok sem haboztak, a nagy testvérükkel, az oroszokkal együtt akartak maradni. Bizonytalanok csak a Kárát Medencében élő lakosság, etnikai tekintetben tarka, ezért a két kereszténység közti döntése bizonytalan volt.

A honfoglaló magyarok egyértelműen nagycsaládosok és kelet-európaiak voltak. Ezért a spontán választásuk az ortodox kereszténység lett volna. Ugyanakkor a római katolikus vallás felvételén múlt, hogy nyugat európaiak lettünk. Ez nyilvánvalóvá vált, amikor Géza fejedelem fiának feleséget a katolikus, germán fejedelmi családból választott. A római katolikus vallás melletti döntés tehát nem István, hanem az apja érdeme. Ez azért nem vált egyértelművé, mert Géza meg sem keresztelkedett, tehát nem lett keresztény. A történelem tudománynak azonban a döntéshozót, és nem az apai parancsot megvalósítót kell tisztelni.

A nyugati kereszténység melletti öntés, és nem annak a végrehajtása a fontos. Ez mégsem jelenti azt, hogy a megvalósító fiú nem volt történelmi nagyság, mert István is az volt. Az is tudott, hogy a középkorban a szentté avatásnak kemény szabályai voltak. Ez ugyan érthető, de az már nem, hogy a csodatevésekhez ma is ragaszkodjunk. középiskolás koromban tanultuk, hogy egyik keresztes hadjárat átvonulását kérő pápa ezt azzal jutalmazta, hogy három szentet kap az ország. Számunkra az első királyunk, István szentté avatása volt a fontos. Őt ugyan nem a csodatevés jellemezte, ezért tárgyi csodát kellett találni. Találtak is egy mumifikált kezet, amit Istvánénak minősítették, ezt lett a Szent Jobb.

Probléma ments szent Gellért volt, mert az ő megölése a kereszténységét büntette, tehát mártírhalál volt. István fiát, Imrét állítólag egy vaddisznó ölte meg. Az ő csodáját azonban egy a sírjánál meggyógyult nő bizonyította. Megkaptuk az ígért három szentet, és átvonulhattak a keresztes hadak. Nem volt olcsó a szentté avatás, mert sok kárral járt a százezrek készletek nélküli átvonulása.

Mindezt tizenévesként már megtudhattam, és közel száz évig kellett élnem, hogy még mindig ezt ünnepeljük.

Ráadásul a fő ünneplő a kálvinista miniszterelnökünk, aki az idén ünnepelte a reformáció 500. évfodulját.

Mit tanultunk a svájci franktól

2019-08-11T00:43:00.003-07:00

Kopátsy Sándor EH 2019 08 07

Mit tanultunk a svájci franktól

(Mivel koromnál fogva képtelen lettem a MKT Nyíregyházán
rendezett konferenciáján ott maradni, leírtam a mondandómat.)

Minden sikerünket annak köszönhetjük, hogy minket nem
fogadtak be az euró övezetbe. Az ország akkori balliberális
kormányunk ezen elszomorodott, de azzal vigasztalta magát,
hogy akkor bevezetjük a még az eurónál is keményebb valutát,
a svájci frankot. Ezzel olyan útra léptünk, ami meghozta a
Fidesz példátlan fölényét. Orbán bölcs volt ahhoz, hogy ne
fedje fel sikerének titkát. Azt tanultuk meg, hogy közös
valutájuk csak a legfejlettebb társadalmú országoknak lehet,
de azoknak meg minek. Márpedig az EU tagállamai között
Magyarországban az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon,
valamint az átlagbér különbségek egy a négy arányban eltérő
sávban különböztek. A fejlett jóléti társadalmakénak négyszer
gazdagabbak voltak, mint a legszegényebbek. Márpedig az ilyen
arányban gyengébb tagállamok számára a szuverenitásuk csak
akkor tartható meg, csak akkor nem zuhannak az eladósodás, a
viszonylagos lemaradás csapdájába, ha a valutáját jelentősen
leértékelt szinten tarthatják. Ezt meggyőzően
tapasztalhattuk, amikor a svájci frankkal játszadoztunk. Ez
ugyanis olyan közös valuta volt, amitől, ha nem is olcsón, de
meg lehetett szabadulni, ha a létrejött veszteséget
megosztjuk a svájci frankban eladósodottak, a hitelező
bankok, és a kormány között, a forintunkat pedig az euróhoz
képest közel harmadával alacsonyabb szinten tartjuk.
Az euró övezetet kitaláló brüsszeli bürokraták azonban olyan
euró övezetet hozták létre, amibe önkéntes volt a belépés, de
gyakorlatilag lehetetlen a kilépés. Ezt nemcsak jogilag
tették lehetetlenné, hanem azzal is, hogy a kilépő
tagországnak a meg nem fizethető adóssága a fejlett
tagállamokkal szemben elveszett lett. Jelenleg az euró övezet
eladósodott négy mediterrán országa kétezer milliárd euróval
tartozik a gazdag tagországoknak. Ezt a veszteséget a
hitelező országok közvéleménye nem tűrné el.
Orbán jól megértette, hogy a forintunk közel harmadával
történő leértékelődésének eredményeit nem szabad nagydobbal
meghirdetni, elég az, ha a vállatok exportja harmadával
jövedelmezőbb, az importja pedig harmadával drágább lesz, a
hazai jövedelmekhez viszonyítva a fejlettebb országokban
dolgozó magyar munkaerőnk a hazaküldött jövedelme pedig
harmadával nagyobb lett. Ennek hatására a hazai
foglalkoztatási ráta minden várakozásnál magasabb lett, a
munkanélküliségünk pedig még a nálunk fejlettebb államokénál
is alacsonyabb szintre csökkent. Arról hallgatnak az
illetékesek, hogy az eredményeket annak köszönhetjük, hogy a
valutánk a fejlettségünkhöz puhult. Ha minket is felvettek

2

volna az euró övezetbe, ott lennénk, ahol a négy mediterrán
állam van. Akkora lenne az adósságunk, a munkanélküliségük,
mint nekik.
A tanulság az, hogy szuverén állam csak az lehet, amelyiknek
saját valutája van, és annak keménységét a viszonylagos
fejlettségéhez tudja igazítani. Most a négy reménytelenül
eladósodott mediterrán ország is csak abban az esetben állhat
talpra, ha kilépnek az euró övezetből, és mintegy harmadával
leértékelik a visszaszerzett nemzeti valutájukat. De már ez
is csak akkor lehet sikeres, ha a hitelezők is hozzá járulnak
a meg nem fizethető hitelek rendezéséhez.
Milyen következményekkel járna, ha a négy mediterrán állam
kilépne az euró övezetből, és visszatérne a harmadával
leértékelt nemzeti valutájára? Ezek exportja is harmadával
jövedelmezőbbé, az importja meg ennyivel drágábbá válna, a
turizmusukból származó bevételük pedig jelentősen megnőne. A
négy mediterrán állam devizabevételének jelentős hányadát
annak köszönhette, hogy a gazdagabb északi államok turistái
nálunk töltötték a szabadságukat. Ez az euró övezetbe lépésük
óta harmadával drágább lett, a kilépésük után pedig ennyivel
olcsóbb lenne. Ezt a magyar turizmus is megérezné. A
kormányunk a turizmusunk fellendülését csak a saját munkánk
eredményének minősíti, hallgat arról, hogy a beáramoló
munkaerő rontja a közbiztonságot, azok pedig csak átjáró
háznak tekintik a mediterrán országokat, azokba nem akarnak
megtelepedni, hiszen számukra ez csak harmad annyi eltartást
jelentene, mint Németországban és a skandináv államokban. Az
EU brüsszeli vezetése nem karja tudomásul venni, hogy a
közel-keleti és afrikai bevándorlók hol akarnak élni. Nem
veszik tudomásul, hogy a kevésbé fejlett tagországok több
milliós munkaereje is csak a fejlettebb tagállamokban vállal
munkát. Még egyetlen brüsszeli bürokrata sem gondolt arra,
hogy Lengyelországból, Magyarországból és Romániából ötmillió
munkás dolgozik azokban a jóléti államokban, akik ezeket az
országokat is arra akarják kényszeríteni, hogy fogadják be a
Közel-Keletről és a fekete Afrikából érkező képzetlen és az
asszimilálódás nem akar, nyelvünket nem beszélő munkaerőt.
A valuta övezet bevezetése végzetes hiba, sőt a világgazdaság
történelmében elkövetett legnagyobb bűn volt. Minden elért
sikerünket annak köszönhetjük, hogy minket az euró övezetből
kihagytak, és 800 ezer magyar munkásunkat a jóléti államokban
foglalkoztatják.
Az Európai Unió mindaddig versenyképtelen lesz, nemcsak a
Távol-Kelettel, de még a négy óceánokon túli volt angol
gyarmattal szemben is, amíg a tagállamok szuverenitását nem
garantálja. Ennek elsődleges feltétele a közös valuta
felszámolása, a tagállamok saját valutákra való visszatérése.

Az EU nem az Egyesült Államokkal közös vámmentességet akart

2019-07-28T11:28:00.000-07:00

Kopátsy Sándor EH 2019 07 20

Az EU nem az Egyesült Államokkal közös vámmentességet akart

Az Európai Uniót két alapítója, Adenauer német kancellár és De Gaulle francia elnök azzal a szándékkal alapította, hogy ennek a közösségnek az élén az Egyesült Államokkal egyenrangú szuperhatalom vezetői lesznek. Vagyis a két alapító eleve nem az Egyesült Államokkal közös vámuniót akartak, hanem azzal párhuzamosan, versenytársa akartak lenni. Ezt a szándékukat nem akarták azonnal a leendő tagok tudtára adni, megelégedtek azzal, hogy kezdetben vámunió lesznek. Ezért aztán a nyugat-európai országok özönlöttek tagságért, annak ellenére, hogy a maastrichti követelmények már ezt világosan jelezték. Az EU tagok számára azonos költségvetési hiányt, inflációt követeltek, és ezeket be nem tartókat súlyos büntetéssel fenyegették. Ezeknek a szigorát a fontos tagokkal, például Franciaország esetében elfelejtették, és a közös követelményeket betartani képtelen mediterrán és közép-európai országok esetében államkötvényeik felvásárlásával segítették, hagyták őket fizetésképtelen kibocsájtók esetében azok számukra alacsony kamatokkal felvásárolni. Ezért aztán a kemény pénzügyi követelményeket elviselni képtelen országok eladósodását finanszírozták.

Ez bármennyire nyilvánvaló volt, a hitelminősítők sem vették tudomásul, mert tudták, hogy ez a hitelezők számára kedvezően magas kamatú, magas jövedelmet könyvelhető üzlet volt. Ezek a hitelezők azonban arra kényszerültek, hogy a nem törleszthető hitelek kamatait a mérlegeiben elkönyvelhetik. Ez be is bizonyosodott. Annak ellenére, hogy a négy mediterrán ország adóságának fizetésképtelensége nyilvánvalóvá vált, ezt nem vették tudomásul.

Ezzel szemben a viszonylag kis, nem euró övezetbe tartozó Magyarország azzal, hogy jelentősen leértékelte a valutáját, a külföldiekkel szembeni adósságát jelentősen csökkentette.

Ezért vált egyértelművé, hogy a négy, nálunk is jobban eladósodott mediterrán ország kilépne az euró övezetből és visszatérne a nemzeti valutájára, amit 40-50 százalékkal leértékelné, jelentősen javulna mind a külkereskedelmének, mint a turizmusának a mérlege, kifelé ezzel fizetőképesebbé válna, csökkentené az adóságát. Azt nem állítom, hogy minden hitelét és annak kamatait képes volna visszafizetni, de ezek a külső adósságok viszonylag felértékelődnének. Ez esetben a hitelezők is hajlandók lennének engedményeket adni. Vagyis az euró övezet okozta eladósodás csökkenése megindulhatna.

Az Egyesült Államok és Mexikó tapasztalata alapján fel kell számolni a közös valuta övezetet, és megelégedni a vámmentességgel.

Ennek realitása az utolsó EU választás tükrében javult, mivel Merkel kancellár asszony politikai súlya jelentősen meggyengült. Ő volt ugyanis a szimbóluma az Egyesült Államokétól alapvetően eltérő politika szimbóluma. Ez is lesz a veszte, Ahogyan az ENSZ az lett azzal, hogy a jelenlegi vezetése szembefordult a világ egyetlen szuperhatalmával, és a tagjainak a véleményét nem a gazdasági súlyuk, hanem a darabszámuk aránya alapján szolgálja annak ellenére, hogy azok nemzeti jövedelem termelése 1:1.000-hez arányok között mozog.

Most, hogy a német hadügyminiszter asszony lett az EU elnöke, annak mindenkinél jobban tudni kell, hogy a Visegrádi Négyek, a balti és a balkáni tagállamok tudják a legjobban, hogy az Egyesült Államok nélkül a NATO tagság értéktelen.

A vámmentesség áldás az olyan államok számára, amelyek szuverének a valutájuk értékelésben, de átok a közös valutával.

Ezzel szemben Németország a két világháborúba és majd az euró övezetes Európai Unióba létrehozását azért kezdeményezte, mert az Egyesült Államokkal párhuzamos szuperhatalom akar lenni.

Az első világháborút azért vívta Vilmos császár, hogy az legnagyobb gyarmattartó akart lenni. Nem vette tudomásul, hogy a szuperhatalommá vált Egyesült Államokkal nem lehet versenyezni, aminek elsődleges stratégiai célja az idejét lejárt gyarmati rendszer felszámolása volt.

A második világháborút a náci Német Birodalom példátlan diktátora, Hitler sem értette meg, hogy a legerősebb gazdasági és katonai szuperhatalom, az Egyesült Államok örömmel nézte, hogy Hitler fölénybe került a gyarmattartókkal szemben, és azok erejét roppantja meg. Roosevelt nem a fasizmusokat és a marxista Szovjetuniót látta veszélyesnek, mert hitt a polgári demokráciák fölényében, hanem a gyarmattartó demokráciák meggyengítését látta elsődleges céljának. Hitler ostobaságának köszönhetően, hadat üzent az Egyesült Államoknak. De nemcsak a náci Németország volt ostoba, hanem a távol-keleti imperialista Japán is, mert az is leértékelte az Egyesült Államok és felértékelte a náci Németország katonai és gazdasági erejét.

A 20. század történészei máig nem veszik tudomásul, hogy Németországot és Japánt az európai demokráciák képtelenek lettek volna legyőzni, ezt csak az Egyesült Államok tehette meg. Mind Nagy Britannia, mind a Szovjetunió csak azért érezhette a győztes szerepét, mert az Egyesült Államok nekik is megszerezte a győzelmet. Mindez Jaltában vált egyértelművé azzal, hogy Roosevelt a Szovjetuniónak adta Európa keleti felét, és a Marshall-segéllyel támogatta a veszteseket is. Kisemmizte a gyarmattartókat, és gyarmattartóvá tette a bolsevik Szovjetuniót.

A Szovjetunió csatlósai között csak Németország érezhette megbüntetettnek magát azzal, hogy az ország keleti harmadát a Szovjetuniónak adták. A csatlós országok közül egyedül Csehszlovákia volt annyira polgárosult, hogy önerőből is polgári demokrácia lehetett volna.

Ezt talán a legkevésbé a jelenlegi magyar kormány veszi tudomásul, mert a bolsevik csatlós állapotunknak csak a negatívumait látja. Abban a hitben él, hogy a Fidesz kétharmados többsége létrejöhetett volna akkor is, ha nem éltünk volna a Szovjetunió gyarmata 65 éven keresztül. Ezért a tévhitért a magyar történészek is felelősek. Az első világháború után nem voltunk megszállva, mégis az arisztokrácia és az úri középosztály félfeudális állama lettünk. A második világháború után Trianoni Békével harmad akkora területű és fele akkora lakosságú nemzeti állammá lettünk, de nem volt az országunkban olyan politikai erő, ami demokráciát akart. Megmaradt a magyar arisztokrácia Európában példátlan gazdagsága és politikai tekintélye. Nem volt olyan politikai erő, ami képes lett volna a következetes földreformra, a katolikus klérus Európában példátlan politikai és vagyoni hatalmának korlátozására. Fel sem merült az iparisítás, sőt azonnal hozzálátunk a polgárok többségét jelentő zsidóságtól történő megszabadulásra. A rövid életű, kis társadalmi támogatottságú bolsevik rendszerünk céljai eltűntek, nem volt mögöttük tényleges társadalmi erő.

A két világháború közti időben egyetlen területen léptünk előre, az analfabétaság felszámolásában. Ezt is egy arisztokrata, és antiszemita kultuszminiszterünknek köszönhettük.

Máig nem akad senki a magyar történészek közül, aki bemutatná, hogy társadalmi tekintetben a Habsburg Monarchiához képest is visszafelé léptünk. Ezt azért kellene tanítani, mert az idő alatt Európában óriási társadalmi előrelépések történtek, nemcsak a már iparosodott polgári demokráciákban, de még a fasiszta országokban is. Például még a fasiszta és a bolsevik diktatúrákban is, ahol nem volt a politikai ellenzéknek hatalmi lehetősége, a választások titkosak voltak, ott az arisztokraták birtokait és politikai hatalmát már felszámolták. Mi voltuk Trianon után Európa legfeudálisabb társadalmú országa. Ez még az utódállamokkal szemben is igaz.

Az országunkban királyság volt, de azt kormányzónak hívták. Nem volt tengerünk, a kormányzónk egy nagyon közeped képességű tengerész lett. A minisztereink többsége arisztokrata nagybirtokos volt, aki miniszterként is díszmagyarban, karddal járt. Máig nem írta le egyetlen magyar történész, hogy Trianon után csak az ország burgenlandi keskeny sávja lett nyugat-európai értelemben vett jóléti társadalmú. A megmaradt magyar nemzeti állam ugyan a legiskolázottabb, de a legkevésbé modern társadalommá vált. Senki sem tudta elképzelni, hogy a Habsburg Monarchiából a fejlett Nyugat-Európához viszonyítva fejlettebb társadalmú állam csak Ausztria lett, mert a Trianon előtti Habsburg Birodalom leg fejlettebb tagországa Csehország volt. Ez azonban azzal, hogy a nála lényegesen lemaradt keleti fele, Szlovákia és a többségében ortodox ukránok által lakott Kárpátalja lényegesen lejjebb húzta. Azt azonban talán még az általunk tótként lenézett szlovákok sem képzelték el, hogy mára megelőzik a Trianon után megmaradt magyar nemzeti államot. Ezt annak is köszönhetik, hogy egyrészt a két háború között Csehország szerves része voltak, másrészt utána megszabadultak a keleti elmaradt részében élő ortodox keresztény ruténektől.

Azt is mélyen elhalltatjuk, hogy a független Horvátország jelenleg velünk egy szinten van. Jelenleg a Trianon előtti országrészekből mögöttünk csak az Erdélyt öröklő Románia és a Kárpátalján öröklő Ukrajna van. A kettős magyar állampolgárágnak csak a két országban van értelme, de ez esetben is csak akkor, ha ezzel az anyaországba áttelepülés lehetővé válik. Erről azonban a kettős állampolgárságot kitalálója, a Fidesz kormány hallani sem akar, csak azt akarja elérni, hogy a szülőföldjükön őrizzék meg a magyarságukat. Ez is revizionizmus.

Az Economist utolsó lapján táblázatot közöl

2019-07-28T11:11:00.002-07:00

Kopátsy Sándor EH 2019 07 23

Az Economist utolsó lapján táblázatot közöl

Ez a legjobb közgazdasági hetilap, hetven éve a legjobb olvasmányom. Ezt a táblázatot is érdeklődéssel olvasom pedig nincs a kiválasztott negyven ország között Magyarország, és az első rovatával, az országok nemzeti jövedelmének változásával nem értek, a foglalkoztatás adatait, munkanélküliséget azonban figyelemmel kísérem. Ami óta közel 70 éve olvastam Rácz Jenő és Bródy Andrásnak a tőkés társadalom vagyonigényéről írott könyvét, csak az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon változásának adatait kísérem figyelemmel. A közgazdaságtudomány sokat nyert azzal, hogy az ENSZ statisztika a tagállamainak fejlettségi rangsorát három mutató, az egy főre jutó nemzeti jövedelem, a várható élekor és az iskolázottság erdője alapján méri. Ez miden más mércénél ez sokkal jobb annak ellenre, hogy az egy lakosra jutó vagyont figyelmen kívül hagyja. A Rácz-Bródy könyvet azért tartom nagyon jelentősnek, mert az egy lakosra jutó vagyont ugyan olyan fontosnak tartja, mint a jövedelmet. Sőt azt is bizonyíja, hogy a jövedelemhez viszonyított vagyon aránya elsősorban a lakosság viselkedési kultúrájától, nem a jövedelmétől függ. Ez a tény adott bizonyítást arra, amit a múlt század elején Max Weber felismert, hogy a tudományos és technikai forradalom olyan társalmi alépítményt hozott létre, amit hatékonyan csak a puritán erkölcsű népek képesek másoknál hatékonyabban működtetni. Ez mára egyértelműen bebizonyosodott. A puritán népek mindegyike vagy már gazdag, vagy gyorsan gazdagodó. Ugyanakkor az elmúlt száz évben miden nem puritán nép egyre jobban lemarad.

Ezt igyekeztem felmérni a könyv olvasása után. A múlt század közepi Magyarországon a jövedelméhez viszonyítva is a legtöbb vagyona a zsidóságnak volt, négyszeres. Őket követték a svábok és a protestánsok háromszoros vagyonnal. A katolikus magyarok vagyona kétszeres, a cigányoké egyseres sem volt. Ezt mutatta az is, hogy melyik etnikumot milyen időben hatékony megfizetni. A zsidó polgárokat az éves profitjukkal, az értelmiséget havonta, a munkásokat hetente, a cigányokat naponta. Vagyis a munkát olyan időnként kell megfizetni, ami a kultúrájuknak megfelel.

Pár éve olvastam, hogy az Egyesült Államokban az etnikumoknak mekkora a jövedelmükhöz viszonyított vagyona. A legmagasabb az európai zsidóké és a kínaiaké, négyszeres annak ellenére, hogy a tudásvagyonukat figyelmen kívül hagyják. A protestánsoké háromszoros, a katolikus latin-amerikaiaké kétszeres, a fekete afrikaiaké egyszeres. Vagyis a tízszer nagyobb jövedelem ellenére a vagyon viszonylagos aránya nem változik.

A jövedelemhez viszonyított vagyonigény 0.8 és 4 között mozog. A puritán népeké négyszeres, a latin népeké háromszoros, a lemaradó népeké kétszeres, az őslakosoké egyszeres közelében mozog. A puritán, homogén nemzeti államoké viszonylag egységes. A vegyes kultúrájú lakosságú államoké, amilyen az egész Kárpát Medencét uraló Magyar Királyságé egyszeres és a négyszeres szorzó között mozgott. Ilyen az óceánokon túli négy volt angol gyarmat, amik között a legvegyesebb az Egyesült Államoké a leginkább ilyen. A megmaradt őslakosságé és a négereké egyszeres, a latin amerikaiaké kétszeres, a protestáns európaiaké háromszoros, az európai zsidóságé és a távol-keleti népeké pedig négyszeres.

Ebből az következik, hogy az egy főre vetített nemzeti jövedelem változása csak olyan társadalmak esetében mutatja a reális változást, ahol az egy főre jutó jövedelemmel együtt arányosan nő a vagyon is. Jelenleg azonban a Nyugat és a Távol-Kelet népei, amelyek jelenleg a fejlődés és a megtermelt jövedelmet és vagyon jelentik óriási többségét jelentik, azok számára az egy főre jutó jövedelemmel párhuzamosan négyszer annyi vagyont is létre kell hozni.

Jelenleg a Nyugaton csak a kis puritán nemzeti államok kulturálisan szinte homogének, ezek Norvégia, Dánia, Svédország, Finnország, Svájc és Hollandia. Az európai nagyhatalmakat alkotó népek, az angolszászok, a germánok jelentős többsége puritán. Ezeknek mellet az Alpok övezetében élő franciák, olaszok, sőt még a szlávok is puritánok.

A Nyugaton belül az óceánokon túli négy volt angol gyarmat, az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland társadalmi felépítménye és a lakosságnak is a jelentős része puritán. Mivel ezek ma még alulnépesedettek, de ennek és a fogamzásgátlók általános használatának és gazdagságuknak köszönhetően vonzók szinte minden még szegény társadalom lakossága számára, és ezek ezerszer annyian vannak, mint amennyi befogadására, asszimilálására képes ez a négy alulnépesedett ország társadalma képes. Tekintettel arra, hogy az a kontinens az északi és a déli sarkkör térsége között helyezkedik el, a betelepülők megtalálhatták a hazájukéhoz hasonló éghajlatú életteret. Az Európa északi felén élő protestánsok többsége az Egyesült Államok északi felébe, és attól északra települt.

A néger rabszolgák nem betelepültek, láncra verve az amerikai gyapot, dohány, cukornád ültetvényekre vitték őket, és csak a 20. században történt meg a társadalomba való beépülésük első feltétele, a rabszolgastátuszuk megszüntetése, az állampolgárokká válása. Ez azonban nem jelentett teljes beépülést, mert a viselkedésük lényegében afrikai vonalon maradt. Az Egyesült Államok társadalmi elmaradása a három társa mögött, abból fakad, hogy mind a latin-amerikai, mind az afrikai lakossága magas arányú, és visszahúzza az országos átlagot. Ennek következménye, hogy mind a három társa megelőzi az Egyesült Államokat. Történik ez annak ellenérre, hogy a lakosság mindkét átlag alatti etnikuma ott él a legjobban, ott a magasabban iskolázottak, de a nagyobb arányukkal lenyomják az országos átlagot.

15 százalékkal többen mennek idén a Miskolci egyetemre

2019-07-28T11:07:00.002-07:00

Kopátsy Sándor EH 2019 07 25

15 százalékkal többen mennek idén a Miskolci egyetemre

Amennyire bosszant, hogy a kormányunk minél több gyermek vállalását ösztönzi, annál jobban örülök annak, hogy több gyermek megy bölcsődébe, óvodába, végez középfokon, és megy egyetemre. Nekünk nem több lakosra, hanem képzettebb, hatékonyabb nemzedékre van szükségünk.

A mai megyei újság büszkén közli, hogy a Miskolci Egyetemre az évben 15 százalékkal többen iratkoznak, mint egy évvel előbb. Ez nem a kormány érdeme, hanem a közvélemény felébredése. A kormány minél több gyermekvállalást akar, a lakosság pedig egyre magasabb képzettséget tekinti elsődlegesnek. Ezt most alkalomnak tekintem arra, hogy felmérjük, kik kerülnek egyetemekre. Kik a szülők, milyen az iskolázottságuk, hol élnek, az új diákok hol jártak iskolába. Egy ilyen felmérés nagy segítséget jelenthetne arra, hogy kik azok, és hol éltek azok, akik az értékesebb, jobb minőségű generációt neveltek. Egy ilyen felmérés bizonyítaná, hogy a következő generáció értékét meghatározó első feltétel a minél sikeresebb utódnevelés első feltétele. A biológusok mulasztása, hogy nem hangsúlyozzák a magzati állapot fontosságát, pedig a következő generáció éréke elsősorban a magzati állapot minőségétől függ.

Csak 98 évesen emlékeztem anyán szavaira, hogy a négy szülése között én voltam a legnagyobb súlyú, közel öt kiló. Anyám 170 centi körüli sovány asszony volt. Ezért nem értettem a súlyos újszülötteket. Ennek a jelentőségét csak most érttettem meg, azt is, hogy mély vallássága ellenére miért használtak óvszert. Azt az orvosa mondta meg neki, hogy törekedjen a kisebb súlyú újszülöttekre. Utánam ezt a tanácsot igyekezett megvalósítani, de ennek ellenére öcsém és húgom sem lényegesen kisebb súllyal születtek. Ezzel feladták az újabb gyermekvállalást. Azt már kamaszkorban felmértem, illetve megtapasztaltam, hogy ennek is az lett a következménye, hogy családomban az egy személyre jutó jövedelem a tört része volt annak, ami a szüleim testvéreinek a családjában volt. Mi négyen voltunk testvérek, ezért a család jövedelméből hat személynek kellett megélni. Apámék öten, anyámék hárman voltak testvérek. A hét családból csak nálunk vállaltak négy gyermeket, egyben kettőt, kettőben egyet, négyben egyet sem. Ez azt jelentette, hogy a mi szüleink jövedelméből hatan osztozkodtunk. Ez azt jelentette, hogy a szüleimnek volt a legtöbb feladata a gyermekneveléssel, és a legkevesebb jövedelem jutott egy családtagra. Ennek ellenére csak közülünk lett három diplomás, az unokatestvéreim csak középfokon végeztek.

Levél a kormánynak

2019-07-26T11:13:00.002-07:00

Kopátsy Sándor EH 2019 07 26

Levél a kormánynak.

A jó szándékában nem kételkedem, de a megoldás módjával annál inkább vitatkozom. A magyar társadalomnak nem nagyobb számú, hanem jobb minőségű generációra van szüksége. A tudományos és technikai forradalom nem nagyobb létszámot, hanem jobb minőséget követel. Ennek a célnak csak olyan társadalmi támogatás felel meg, amelyik a létrehozott felnevelési eredményt nem előre, hanem utólag, az elért eredménnyel arányosan fizeti meg. Jó harminc éve azért harcolok, hogy az öregkoriak többségének ellátásról a gyermekének felnevelésének minősége, értéke arányában gondoskodjon. Nyugdíjbiztosítást csak az kössön, aki nem akar, vagy nem is képes a gyermekvállalásra. A házaspárok nagy többség egy, maximum két gyermeket vállaljon, de azt, illetve azokat minél értékesebb munkavállalóvá nevelje fel. Aki a maximális öregkori ellátást akarja biztosítani, az minél több diplomás gyermekeket neveljen fel. Az egy diplomás gyermek után nagyobb öregkori ellátás járjon, mint két középszintű, és akár hány alsó minőségi ötödbe tartozót nevelt fel. Ennek érdekében csak az dolgozhat ki jó ösztönzési rendszert, aki legalább negyven évvel előre képes megbecsülni, milyen végzettségű és értékű munkaerőt fog termelni. Ha az erre irányuló információt nem kapják meg a gyermekvállalásra képes szülők, nem lehetnek képesek dönteni abban, hogy hány és milyen minőségű gyermeket érdemes vállalni.

Becslésem szerint a gyermeknevelésre fordításhoz viszonyított ráfordításhoz mit kellene tenni, hogy a maximális öregkori ellátásban részesüljön. Általában a szülők számára az egy diplomás gyermek nevelése a reális cél. Legfeljebb a felső jövedelmű és iskolázott tizedbe tarozó szülők képesek egynél több diplomás gyermek felnevelésére. Ezt azért állítom, mert nem csak jövedelem szükséges ahhoz, hogy a gyermek diplomát szerezzen, hanem sok szülői gondoskodás is.

Az egyetlen gyermek nevelésének hatékonyságával jó hetven éve foglalkozom. A dél-dunántúli egykéző református falvak nemcsak azért kerültek fölénybe a katolikus falvakkal szemben, mert az egyetlen gyermekre több vagyont hagytak, az iskolázottságra több figyelmet fordítottak és anyagi áldozatot hoztak.

Az egyetlen gyermekvállalás fölényét 1990 óta Kína bizonyítja. Ebben a birodalomban fordítanak a szülők és a társadalom a legtöbbet a gyermekek oktatására, egészségének védelmére. Ennek következménye, hogy itt nő a leggyorsabban a követező generáció jövedelme, vagyona, iskolázottsága, és a várható életkora. Az egyetlen gyermek vállalhatóságát kikényszerítő kínai reform bevezetésén botránkozott a demokráciák közvéleménye, és társadalom tudománya. Ez máig nem változott meg annak ellenére, hogy mit bizonyítanak a tények. Ma már nem lehet vitatni, hogy e század közepére Kína azért éri utó az Egyesült Államok színvonalát, és lesz a másik szuperhatalom, mert megállította alakossága növekedését. Ennek a senki által nem várt eredménynek az elengedhetetlen feltétele volt a népszaporulat erőszakos megállítása.

Ezzel a ténnyel szemben a jelenlegi kormányunk a minél több gyermek vállalását erőlteti. Ezt az érdekünkkel ellentétes stratégiát számos tény csökkeni. A kormány bővíti a bölcsődék, az óvodák, de még az egyetemek kapacitását is. Ebben nemcsak a közvélemény, de még az EU támogatását is élvezhetjük.

Ezen az úton alig húsz éve indult el az Egyesült Államok, amikor felmérte 400 ezer négyéves gyermekek szókincsét. Ennek eredményén az agykutatók is megdöbbentek. Nem csak azon, hogy már ebben a korban is milyen nagyok a különbségek abban, mennyi szót használnak, de babban is, hogy a szókincsük többségét a kortárs gyerekek egymástól szerzik. A szülők, az óvónők és a testvérek igyekeznek a gyerekek szókincséhez igazodni. Ugyanakkor a tények azt bizonyítják, hogy az első négy év szókincs nagysága determinálja a felnőtt kori agykapacitását. 15 éve már az összes négyéves szókincsét felmérik, és rangsorolják. Az elmúlt évben már felmérhették az érettségi eredmény és a négy éves szókincs közötti hatást. Megdöbbentően nagy a 4, és a 18 éves két korcsoport sorrendjében a hasonlóság.

Nem kevésbé megdöbbentő, hogy a nyelvek a használt szavak számát kincsnek minősítik, annak ellenére, hogy tudták volna, ez valóban kincs.

Ezt a módszert már átvette néhány távol-keleti ország is. A közelmúltban értesültem arról, hogy a 7 millió lakosú Szingapúrban felmérték a négyéves korosztály szókincsét, és a legnagyobb szókincsű gyerek nevét hozták az újságok. Az oktatási miniszter pedig gratulált a szülőknek és közölte, a gyermek szabad iskolaválasztását, és az angol nyelv ingyenes állami oktatását.

Ennek tükrében örök annak, hogy a magyar kormány is gyorsan bővíti a bölcsődék, az óvodák, de még az egyetemek kapacitását is. A Miskolci Egyetemen ebben az évben 15 százalékkal több fiatal kezdi meg az egyetemi tanulmányait. A növekedés elsősorban a szülők oktatási vágyához igazodik.

Nem vitatom, hogy a kormány gyermekvállalási támogatása hatására néhány százalékkal nőni fog a gyermekvállalás, de meggyőződésem szerint a többlet rontani fogja a minőséget, mert a szegényebb és a képzetlenebb szülők kevésbé tudják reálisan felmérni sem a kapott támogatást, sem a gyermekneveléssel járó ráfordításokat. Ezért mondhatjuk, hogy a jelenlegi gyermekvállalás támogatása ugyan több születést okoz, de rontani fogja a jelenlegi minőséget. Ez olyan, mint az lenne, ha a munkásokat előre fizetnénk, és nem a munka elvégzése után, és annak elvárható mennyisége arányában. Életem során megtanultam, hogy a munkát az elvégzése után kell fizetni. De minél képzetlenebb a munkavállaló, annál rövidebb időszakokként. A múltban a képzetlen munkaerőt napszámosnak hívták, mert naponta kifizették. A képzetlen munkaerő hetente kapott fizetést, a szakmunkás hetente, az értelmiségi havonta, a vállalkozó pedig az éves nyereségét igyekezett maximalizálni. Mivel a gyermekvállalás élete szóló feladat, azt a munkaképesség megszűnése után kell megfizetni.

A kormány gyermekvállalást úgy támogatja, hogy előre fizet, és darabra, nem pedig a nagyon eltérő eredménye elérése után, és azzal arányos mértékben.

AMIBŐL KEVÉS VAN, AZ ÉRTÉKES

2019-07-23T22:49:00.002-07:00

Kopátsy Sándor EH 019 07 12

AMIBŐL KEVÉS VAN, AZ ÉRTÉKES…

Marx és a marxisták a legnagyobb művének a Tőkét tartják. Pedig abban fogalmazódott meg leginkább, hogy az árul árát az értékük határozza meg. Ő sem vette tudomásul, hogy az áruk ára csak akkor lehet az értékük, ha a keresletük és kínálatuk egyensúlyban van. Azt ugyan Marx sem tagadta, hogy a munkaerő is áru, de azt nem vette tudomásul, hogy mivel a tőkés társadalomban a munkaerő áru, annak az ára csak akkor lehet az értéke, az újratermelésének a költsége, ha a kereslete és a kínálata egyensúlyban van. Még kevésbé vette tudomásul, hogy a munkaerő kínálata minden tőkés országban nagyobb volt, mint a kereslete, ezért az áruk az értékük alatt volt.

Marx Tőke című művében meg sem említi, hogy a munkaerő olyan áru, ami akkor is bővítetten termeli újra önmagát, ha az ára az értéke alatt is bővítetten termeli úja magát. Ez annak a következménye, hogy az osztálytársadalmakban a gyermekvállalás nem racionális döntés, hanem ösztönünkből fakadó volt. Fajunk szaporodási ösztöne a létszámunk gyorsan bővítetten újratermelő volt, holott az osztálytársadalmak érdeke a létszámunkat egyszerű újratermelő lett volna.

A tőkés osztálytársadalom már arra kényszerült, hogy olyan halandóságot teremtsen, amiben a népszaporult tízezer éves átlaga nem halta meg az éves egyetlen ezrelékes átlagot. Ez is olyan túlnépesedést eredményezett, aminek következtében a bolygónkon kialakult ember és állat állománya tizedére szorította vissza az eredeti vadállat állományt. De még ennyi sem volna, ha a természetvédelem nem védené a kipusztulással fenyegetett fajokat.

Ennél is sokkal fontosabb szerepe van a fejlett világ jótékonykodásának, és az odavitt egészségvédelemnek. A fajunk elmaradt többségében az általában a halandóság, de főleg a gyermekhalandóság csökkenése elsősorban a fejlett világ egészségügyi támogatásának köszönhető. Még senki nem mérte fel, hogyan alakult volna az elmaradott társadalmak lakossága, ha nem kapott volna a fejlett társadalmaktól egészségvédelmi segítséget. Becslésem szerint 2-3 milliárddal kevesebben lennénk.

Ugyanakkor a puritán erkölcsű társadalmak lakossága fejlett közel ennyivel csökkent a fogamzásgátlók spontán és erőszakos használatának köszönhetően.

A demográfiai változásokkal Harari sem foglalkozik, pedig mind az osztálytársadalmak, mind a jólétének sorsát elsősorban a demográfia játszotta a fő szerepet.

A marxista vallás rövid története.

A Szovjetunió létrejötte előtt a marxizmus egy szinte minden társadalomban jelenlévő politikai tényező volt, amit a nemzetközi szervezete fogott össze. Az 1917-es bolsevik forradalom után a Szovjetunió irányítása alá került, de a Jaltai Egyezményig csak a tőkés társadalmú országok kommunista pártjainak a politikáját alakította.

A marxizmusok három ágának csak a nyugati tagoltságát ismerem. A Szovjetuniót létrehozó bolsevik formáját a Nyugat három kereszténysége alapján tagoltam. Az ortodox keresztény kultúra marxizmusa a bolsevik, a protestánsoké a szociáldemokrácia, a katolikusoké az euró kommunizmus volt. Már ez a tagolódás is egyértelművé teszi, hogy a marxizmus nem tudomány, hanem a kultúrához igazodó vallás volt. Ismereteim szerint, a kínai marxisták lényegében bolsevikok voltak egészen 1990-ig.

A Jaltai Egyezmény után, ami Európa keleti felét Roosevelt nyomására, és Sztálin igényére a Szovjetunió befolyási övezetének minősítette. Ennek alapján alakult ki a hidegháború, amiben a Szovjetunió katonai szuperhatalom lehetett.

Viszonylag gyorsan Jalta után elkezdődött a hidegháború, ami nemcsak a Szovjetunió, de az Egyesült Államok érdekét szolgáló volt. A Szovjetunió megkapta Közép-Európát és a Balként, az Egyesült Államok pedig megnyerte az imperialista háborús ellenfeleit, Nyugat-Németországot és Japánt. Ezt nem értették meg sem 1956-ban a magyarok, és 1968-ban a csehek. Mindkét ország forradalmi erői abban bíztak, hogy az Egyesült Államok támogatni fogja őket abban, hogy a Szovjetunió uralmától megszabaduljanak. Azt nem értették meg, hogy a második világháborús ellenségei az Egyesült Államok védelme alá csak azért menekültek, mert saját katonai erejük gyenge volt arra, hogy a bolsevik Szovjetunióval az Egyesült Államok nélkül ellenálljanak. Roosevelt azzal lett a 20 század legnagyobb politikusa, hogy Jaltában a bolsevik Szovjetuniót katonai szuperhatalommá emelte azzal, hogy megkapta Európa keleti felét, és a tőkés demokráciáknál sokkal nagyobb katonai hatalom lehetett. Roosevelt zseniális terve mindaddig működött, amíg a bolsevik Szovjetunió szét nem bomlott.

Arra azonban senki, Roosevelt sem gondolt, hogy amíg a Szovjetunió sokkal nagyobb katonai hatalom volt, mint a kommunista Kína, az sem merte a gazdaságát piacosítani. Csak a Szovjetunió szétesése után piacosította a gazdaságát, és korlátozta a túlnépesedését. Ezt azonnal meg is tette. A kínai reform azonban váratlan helyzetbe hozta az Egyesült Államokat, mint egyedüli szuperhatalmat. A kelet-európai Oroszország a maga alá gyűrt tagállamaival esélytelen volt arra, hogy ne csak katonai, hanem gyorsan fejlődő gazdasági szuperhatalom is legyen.

Kína a világ egyetlen milliárdnál több lakosú, keményen puritán kultúrájú nemzeti állam volt, és maradt, a Szovjetuniót a nem puritán lakosú oroszok uralták, és a lakosság másik fele tucatnyi elmaradt, nem puritán nép állama maradt.

Azt a jelenkor történészei is elhallgatják, hogy az Egyesült Államok lakosságának kétötöde nem puritán, hanem latin-amerikai és afrikai fekete, akik eleve képtelenek a puritán lakossággal lépést tartani. Még senki sem mondta meg, hogy az Egyesült Államok a latin-amerikaiak és a négerek nélkül harmadával kisebb lakosságú, de a világ legfejlettebb országa lenne, ha a fejletségét az egy lakosra jutó jövedelemmel és vagyonnal. az iskolázottsággal, valamint a vagyonnal mérnénk. A jelenlegi vegyes kultúrájú lakosságával csak tízedik, megelőzi hat kis európai nemzeti állam és a másik három óceánokon túli társa, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland. Kína 1.500 millió puritán lakosságával szemben az Egyesült Államoknak csak hatod annyi puritán lakosa van, mint Kínának. Mivel az életterük közel azonos, a túlnépesedett Kína számára a gyermekvállalás drasztikus csökkentése elengedhetetlen volt, az Egyesült Államok lakossága évente növelhető. Ezt a jelen elnöke előtt a politikai vezetés nem vette tudomásul, nem fékezte le a négerek népességnövekedését, és a latin-amerikaiak beözönlését. A befogadás hivatalos formája ugyan a második világháború óta bölcsen működött, igyekezett a befogadottakat a nyelvismeretre, és a munkaerő piaci igényekhez szabni. A beáramlók nagy többsége azonban az állam nyelvét nem ismerő, képzetlen közép-amerikai volt. Jelenleg az országban 12 millió illegális közép-amerikai és arab bevándorlót tartanak nyilván. Ennek többszöröse lehet azok száma, akiket a liberális befogadás politikai legalizált.

Az Egyesült Államok az elmúlt húsz évben a legtöbb bevándorlót adó Mexikóval rendezte a kapcsolatát, a két ország közti áruforgalom vámmentes lett. Ennek hatására Mexikó Kínához hasonlón a tömegáruk beszállítója lett. Jelenleg a mexikói export 80 százaléka az Egyesült Államokba megy. Ehhez hasonló külkereskedelmi kapcsolat csak a gyarmattartók és a gyarmataik között fordulhatott elő.

Ebből tanulhatna az EU vezetése, amelyik a vámmentességet az egységes valutával kapcsolta össze. figyelmen kívül hagyta, hogy a vámmentesség csak akkor működhet hatékonyan, ha a tagállamok a saját valutájuk értékét a külkereskedelmi érdekükhöz igazítják, a kevésbé fejlettek valutájukat ennek megfelelően olyan leértékelt szinten tartják, ami féken tartja a fejlettek felé történő eladósodásukat.

Magyarország szerencsés volt azzal, hogy az euró övezetbe való belépésünket elutasították. Mi sértődötten, ha nem lehet közös eurónk, a hitelpiacunkat svájci frankra építettük át. Ennek hatására még gyorsabban kint és bent eladósodtunk.

Ennek az lett a következménye, hogy a közép-jobb Fidesz két-harmados választási győzelemmel került hatalomra. Ugyan nem verte dobra, hogy leértékeli a forintot, de megtette. Akkor az euró 260 volt, jelenleg 325 forint. Minden sikerünket ennek köszönhetjük. Jelentősen javult a külkereskedelmi mérlegünk, fellendült a turizmusunk, csökken a külső államadósságunk, 400 ezerről 800 ezerre nőtt a magasabb bérű tagországokban dolgozó munkásaink száma. A viszonylag alacsonyabb bérünknek és adónknak köszönhetően megnőtt külföldi befektetések aránya.

Mivel a kormány az elért eredményeket mással magyarázza, a leértékelésünk okozta sikert is a kormány döntéseivel magyarázza.

Büszkén hirdetjük, hogy megszűnt a munkanélküliség, de nem tesszük hozzá, hogy ezt is elsősorban a forint leértékelésének köszönhetjük, hiszen a munkaerőhiány elsősorban annak köszönhető, hogy emelkedett a kint dolgozók euróban kapott jövedelme és a haza jutatott megtakarítás is. Fel sem veti a kormány, hogy mekkora volna a munkanélküliségünk, ha továbbra is fele ennyi munkásunk dolgozna külföldön. A magyar történelemben még nem fordult elő, hogy a munkaerőnknek ilyen magas hányada dolgozott külföldön. A kormány fel sem teszi a kérdést, mi lenne, ha 260 forint maradt volna az euró ára, ha nem dolgozna a munkaerő ötöde a magasabb vérű EU tagországokban. A turizmusunk megjavult mérlegét azzal magyarázzuk, hogy nálunk nagyobb lett a közbiztonság, mint ott ahol befogadják a főleg képzetlen és nyelvet sem ismerő mohamedánokat.

A határon épített kerítéssel és annak rendőri és katonai kiszolgálásának előnyét én sem vitatom, de ennek semmi lényeges eredménye nem lenne, ha az euró 260 forint maradt volna.

Az euró övezet tagjai számára azonban nincs lehetőség arra, hogy a mienkéhez hasonló eredményt elérjenek. Amíg az euró övezet a közös, a bankárok mániája, valuta fennmarat, semmi remény a jobb szereplésre. Az euró övezet azért merült fel az EU vezetői számára, mert ők eleve nem a szuverén államok vámunióját akarták, hanem az Európai Egyesült Államokat, ami Amerikában az Egyesült Államok. De az akkora területen, mint egész Európa és nagyon kis őslakossága maradt meg, ahol Nagy Britannia volt a gyarmattartó. Annak a területe északi kétharmadán olyan volt az éghajlat, ami megfelelt a többségében Európa északnyugati térsége éghajlatának. Ezért oda elsősorban a puritán európai népek parasztsága vándorolt, és angol gyarmatként működött. Mivel Amerika és Óceánia felfedezése után csak az britek voltak puritán gyarmatosítók, csak ott volt sikeres gyarmatosítás, ahol az angol törvények működtek. Ezért a puritán európai bevándorlók az angol gyarmatokra települtek. A melegebb éghajlatú térségeket a spanyolok és a portugálok gyarmatosították. Oda nem annyira a munkájukból megélni akarók, főleg a vallásos térítők és kalandorok települtek.

A sikeresen iparosodó Nyugat-Európának azonban olyan nyersanyagok kellettek, amelyek termelése viszonylag melegebb éghajlaton, képzetlen munkaerőt igényeltek. Erre a puritán kultúrájú nyugat-európai parasztság nem vágyott, azok a saját földjükön termelt gabonát akartak termelni.

Az európai piacnak azonban gyapotra, cukorra, dohányra volt szüksége, ami melegebb éghajlatot, és sok képzetlen munkással dolgozó ültetvények feleltek meg. Ez az igény keltette új életre a rabszolgaságot, amire csak az afrikai fekete rabszolga, és a melegebb éghajat voltak alkalmasak. Ez az új igény szülte meg azt, hogy az Egyesült Államok Mexikótól megszerezte a mai déli államait, és aminek hatására jelentősen megnőtt a latin-amerikai és a néger lakossága, és a legnagyobb gyapot és dohánytermelő lett. Ez a helyzet máig megmarat, az ország lakosságának harmada latin-amerikai és néger lett, akik képtelenek felvenni a puritán farmerek, valamint az ipari tőkések, farmerek és munkások puritán viselkedését.

Az Egyesült Államok latin-amerikai és a néger lakossága ugyan viszonylag szegény maradt az országában, de sokkal jobban él, mint a latin-amerikai országokban. Ez szülte azt, hogy jelenleg a latin-amerikai országok lakosságának a többsége ma a gazdag Egyesült Államokban örömmel vállalja a lakosság alsó tizednek a sorsát. Ezt a veszélyt csak a jelenlegi elnök, és a puritán lakosságú északi államok lakossága ismerte fel, és akarja megállítani a latin-amerikai, az afrikai és a dél-ázsiai képzetlen és angolul nem beszélő bevándorlók áradatát. Ez minél jobban sikerül, annál nyilvánvalóbbá válik, hogy az EU befogadás politikája annál közveszélyesebb lesz Nyugat-Európára.

A konfuciánus Ázsia nem ismeri a befogadást.

Ez az ősi kultúra nem ismeri az idegen népek befogadását éppen úgy, mint az idegen kultúrákba való beépülést sem. Ennek első klasszikus példája Japán. Ez volt a Távol-Kelet Nagy Britanniája. A két világháború között kedvet kapott a gyarmatosításra. Koreát, Tajvant és Mongóliát gyarmatává tette. Az első kettőt, mivel puritán népek lakták, sikerült fejlődési pályára tenni. Mongólia azonban sikertelen maradt. Japánok a sikeres két gyarmatukban az oktatási rendszert, valamint a vasutak és a közutak hálózatát modernizálták. Korea északi részét a felszabadulása után sztálinista bolsevikok uralma követte, ami a század második felének legnagyobb társadalmi kudarca lett, ma a Távol-Kelet legszegényebb és legelmaradottabb országa lett. Ennek az országnak a társadalmi csődjét jól jellemzi, hogy az európai szovjetmegszállás 3:1 arányú különbséget okozott a megosztott Németországban a hidegháború ideje alatt. Ezzel szemben a demokratikus Dél-Korea 16:1 arányú fölénybe került a bolsevik Észak-Koreával szemben. A másik japán gyarmat Tajvan demokráciaként Dél-Koreával azonos szintjére emelkedett.

Japánok a gyarmataikon csak megszálló katonák és politikai vezetők voltak, de japán lakosság nem települt oda.

A második világháború alatt Japán több millió koreait szállított kényszermunkára, de azokkal a japánok nem keveredtek, azokat alacsonyabb rendűnek tekintették. A hidegháborúvégére mind Dél-Korea, mind Tajvan felzárkózott Japánhoz, de társadalmilag továbbra sem keverednek.

Vietnám az 1986-os csak gazdasági, Kína pedig az 1990-es kettős reformja óta még a hidegháború három távol-keleti csoda országnál is gyorsabban fejlődik. Egyetlen kapcsolatról tudok, hogy Kínában az egyetlen gyermek vállalhatósága okán több házasodni akaró férfival, mint nővel rendelkezik. Ezért a kínai gazdag nősülni vágyó férfiak a két szomszédtól is vásárolnak feleséget. Ezek aránya azonban viszonylag elenyésző. Mégis elhallgatott tény maradt, hogy a nőhiány komoly szerepet játszik a nők egyenrangúságában. Amiből kevés van, az értékes.

Az alkalmazottaknak nem az előállítási költségét fizetik meg, hanem a hozadékát. Marx még azt hitte, hogy a munkaerőt a gonosz tőkés zsákmányolja ki. Nem vette tudomásul, hogy két szakmában nincsen szerepe a képzés bekerülésnek. Ez a művészet és a sport.

A legmegbízhatóbb mutató a foglalkoztatás.

Nagyon hamar rájöttem, hogy a foglalkoztatás, illetve a munkanélküliség a legfontosabb mutató. Ennek alapján azonnal rájöttem, hogy ahol magas a munkanélküliség ott fel van értékelve a nemzeti valuta. Ezért eleve szakmai ostobaságnak tekintettem az euró övezetet. Arról már az euró övezet létrehozása előtt rájöttem, hogy a latin népek országainak nagyobb inflációra van szükségük, mint a puritánoknak, ahogyan Max Weber mondta, a protestánsoknak, a kevésbé fejletteknek, mint a már gazdagoknak. Az EU tagországok között a latinok inflációja mindig lényegesen magasabb volt, mint a németeké és a skandinávoké. Ennek két oka volt, egyrészt a puritánok már fejlettebb társadalmúak, másrészt takarékosabbak és szorgalmasabbak.

Ezért reális oka volt annak, hogy a bankárok mániája a stabil közös valuta szakmai ostobaság volt. Mi, magyarok legjobban ezt a különbséget Németország és Olaszország között láthattuk. De ez nemcsak az országok között, de az eltérő fejlettségű és viselkedésű országokon is így van. A hatvanas évek közepén egy fél évet Olaszországban tölthettem, és közelről tapasztaltam, hogy mekkora a lakosság magatartásában, viselkedésében a különbség az ország északi és a déli felén élők között. Ez az ország a közös nyelve alapján nemzeti állam, az északon és a délen élők kultúrája között a különbség. A Tirolban élő olaszok viselkedése olyan, mint a svájciaké és az osztrákoké, a délen élők pedig úgy viselkednek, mint Andalúziában élők. A köztisztviselők azonos fizetést kapnak, a vállalkozók jövedelme pedig többszöröse északon, mint délen. Ez a különbég ma sokkal nagyobb, mint százötven éve volt, annak ellenére, hogy a háború óta a gazdagabb észak többször akkora támogatást adott, mint amekkora a háború után a Marshall-segély volt. Ezek a tények arról győztek meg, hogyha Olaszország észak és déli fele két szuverén állam lenne, mindkettő többre ment volna.

Ezért aztán az EU tagállamainak többsége számára a közös valutát szakmai ostobaságnak tartottam, és tartom. A megalakuláskor a magyar kormány liberális volt, és örömmel fogadta a közös stabil valutához csatlakozását. Szerencsére, Brüsszelben minket nem találtak alkalmasnak, és azt mondták, várjunk. Ezt tudomásul vettük, de a gyakorlatban bevezettük a svájci frankot. Ez is elég volt ahhoz, hogy a fejlettebb tagállamok felé gyorsan eladósodtunk. Ekkor még 260 forint volt az euró, fejlettségünkhöz és kultúránk hoz viszonyítva a forintunk is nagyon keménynek bizonyult. Akkor azt állítottam, hogy az euró övezethez tartozásunkhoz az euró árát 260-ról 350-re kellene emelni.

Szerencsénkre, a bal-liberális kormányunkat elseperte a közép-jobb Fidesz. Ennek köszönhetően, a svájci frankos hitelezési mániánkból azonnal, ha nem is könnyen, kimásztunk. Ez sem lett volna elég, ha nem indult volna be a forint leértékelődése. Ma már 325 forint az euró.

Az egyértelművé vált, hogy ezen az áron gyorsan javult mind a külkereskedelmük, mint a turizmusunk egyenlege, csökken az adósságunk és a magas munkanélküliségünk eltűnt. A sikerünk ezt az okát ugyan nem hangsúlyozzuk. Pedig a tárgyilagosság azt kívánná, hogy bevalljuk minden sikerünk az euró árának az emelkedése volt, és maradt.

Még mélyebben hallgatunk arról, hogy a leértékelés felértékelte a munkaerő kiáramlását is. Jelenleg 800 ezer magyar munkás külföldön dolgozik, a forintban mért keresetük még egyszer annyi, mint a Fidesz kormányzása előtt volt. Ehhez járult az is, hogy a forint leértékelése és az adók csökkentése következtében a nyugati tőke is százezerrel több munkahelyet teremtett.

Szinte minden, amire a Fidesz kormányzása büszke lehet, az euró forintban mért árának emelkedésének köszönhető.

Mi lesz, ha a négy mediterrán kilép az euró övezetből?

Már máshol is leírtam, hogy számomra a legfontosabb mutató a munkanélküliség. Ez fokozottan igaz az euró övezetre. Jelenleg a munkanélküliség Görögországban 18, Spanyolországba13.6, Portugáliában 10, Olaszországban 9.9 százalék. A nem mediterrán, de latin Franciaországban 8.6 százalék. Az euró övezet átlaga 7.5 százalék. A fejlett protestáns tagállamokban az átlag alatt van. Csak megjegyzem, Oroszországban is csak 4.5 százalék, Svájcban a legalacsonyabb 2.3 százalék. Amerikában is hasonló a helyzet, az Egyesült Államokban 3.7, Kanadában 5.5. A latin-amerikai államokban 10-en felül, kivéve Mexikót, ahol a külkereskedelem 80 százaléka az Egyesült Államokba meg és onnan jön, a munkanélküliség 3.5 százalék.

Az euró övezet mediterrán népei között nemcsak a legnagyobb, de a legtürelmetlenebb Olaszország lett, ahol az utóbbi választáson a legerősebb párt az Északi Liga lett, a legnépszerűbb politikus a befogadást legkövetkezetesebben elutasító belügyminiszter, Matteo Salvini lett. A sikerét világosan mutatja, hogy előtte éveken keresztül 150 ezerről az elmúlt évben 18, ennek az évnek az első felében pár csak száz bevándorlója lesz.

Franciaországban pedig az EU választások során a legtöbb szavazatot Mari Le Pen szélsőjobbja kapott.

A bevándorlást fékezni akaró Visegrádi Négyek is még erősebbek lettek.

Az EU legsúlyosabb politikusa Merkel kancellárasszony pedig nagyon meggyengült. Macron francia elnök támogatottsága is csökkent.

Az EU versenyképtelensége csak az euró övezet felszámolása után valósulhat meg. A négy mediterrán országnak vissza kell térni a saját valutára, amint mintegy 40 százalékkal le kell értékelni. E nélkül a válságuk meg sem állítható. Az inflációjukat a jóléti államoknál nagyobbnak kell engedni. Csak így lendülhet fel a korábbi szintre a turizmusuk és vállat törleszthetővé az adósságuk. Ez is csak akkor, ha a hitelezők is engedményeket tesznek.

Az EU gyors lemaradását a távol-keleti államokkal, és lassú lemaradását a négy Óceánokon túli volt angollal szemben csak akkor lehet megállítani, ha az EU nem az Európai Egyesültállamok, hanem a Szuverén Európai Államok vámuniója lesz. Amíg az Európai Egyesült Államok rémálma lesz az EU célja, Európa nyugati fele egyre jobban lemarad nemcsak Kelet-Ázsiához, de a négy óceánokon túli, volt angol gyarmattal szemben is.

A blog olvasottsága + Facebook

2019-07-14T23:54:00.000-07:00

Oldalmegjelenítések száma tegnap

Oldalmegjelenítések száma az elmúlt hónapban

604

Oldalmegjelenítési előzmények (összes)

95 299

Az írások egy része megtalálható facebook.com/kopatsysandorgondolatai

Változik a háziállatok összetétele

2019-07-14T23:52:00.001-07:00

Kopátsy Sándor EH. 2019 07 01

Változik a háziállatok összetétele

Harari

Harari fajunk történelmének egyik legtöbbet mondó adatait az
ember és a háziállatainak a vadállatokhoz viszonyított
súlyának összevetésével ábrázolja. Nem kevesebbet állít, hogy
a bolygónk alig tíz ezer év alatt a Homo Sapiens igényeit
szolgáló égitest lett. Ma már tízszer nagyobb az emberek és a
háziállatok súlya, mint a vadállatoké. Ez azt jelenti, hogy a
biológiai fejlődés közel egymilliárd éves spontán folyamata
átváltozott a spontán fejlődésről a legfejlettebb faj
igényéhez idomulásra. Ezt a minőségi fordulatot néhány év
alatt több millió ember olvashatta, mégsem vált általánossá,
hogy a bolygónkon jelenleg minőségi változás követezett be,
már nem a fajok spontán fejlődése folyik, hanem a
legfejlettebb faj, a Homo sapiens igényéhez igazodik a
bolygónkon a biológiai szelekció. Ez eddig spontán volt,
jelenleg pedig már a Homo Sapiens igényeihez igazodik.
Darwinnak a Fajok eredete címen 1859-ben, 160 éve megjelent
könyve előtt, a fajok létrejöttével szinte csak a vallások
foglalkoztak, és azt az isten feladatának tekintették. Azt,
hogy a biológia története csak a tudományok által feltárható
folyamat, minden vallás istenkáromlásnak minősítette, és még
ma is általában annak tekinti.
Az állatok domesztikációja kezdettől fogva érdekelt. Jelenleg
a domesztikációk idejét megbízhatóan tárja fel a tudomány, és
ebből egyértelmű, hogy a kutya jelentősen megelőzte a többi
háziállatot. Ezt az magyarázza, hogy a kutya viszonylag
hátrányos helyzetű ragadozó volt. Vadon ott élt, ahol
viszonylag ritka volt a zsákmányállat, és a térség két
ragadozója a jegesmedve és a farkas a vadkutyánál sokkal
hatékonyabb ragadozó volt, és máig az is maradt. Sok
évtizedes vadász megtanultam, hogy a hidegben a dögevők
nehezen boldogulnak. Kedvesen veszik tudomásul, hogy a
hidegben az élő állat szaga erős, a melegben pedig a dögöké.
A sarkokhoz közeli életterekben nincsenek dögevők, mert eleve
kevés a zsákmányállat, a trópusok közelében a nagy macskáknak
bőven van zsákmányállatuk, de viszonylag sok a dögevő, a
sakál, a hiéna, a keselyű.
Vadászként ismerten fel, hogy fajunk kevés zsákmányt ejtő
volt, de százszor annyi friss dögöt fogyasztott el azzal,
hogy a nagy macskákat tűzzel zavarták el az általuk elejtett
zsákmánytól, és a dögöt megsütötték, megfőzték, ezzel
fertőtlenítették, és emészthetőbbé tették.
A vadkutya azért állt az ember szolgálatába, mert a jeges
medvéhez és a farkashoz képest másodrangú ragadozó volt. A
vadkutyának is kiváló volt az ébersége, a szaglása. Két
hátránya volt. A kutya eleve megugatta az általa

elejthetetlen méretű állatokat is, még akkor is, ha nem volt
éhes. Az energiájával nem takarékoskodott.
Tévednek, akik a kutyák emberszolgálatát a vadászatban
tartják elsődlegesnek.
A kutyák sokáig elsősorban őrzést jelentettek. Hangra, szagra
gyorsan ébresztettek. Gyakorlati segítséget, munkavégző
hatékonyságot igazán csak a pásztorkodásban adtak. Azt, ki
milyen sikeres pásztor, elsősorban a kutyájától függött. A
kutya ugyanis, mint a legtöbb háziállat megérzi, mit vár el
tőle a gazdája. Nincs nagyobb öröme, mint amikor a gazdája
megelégedettségét elnyeri. Ebbe az írásba azért fogtam, mert
tegnap az olvastam, hogy a jóléti társadalmakban a kutyák és
macskák száma nő. A kölyökkutyák ugyan a gyerekekkel is
szívesen eljátszanak, de ez hamar elmúlik. A kutyákra főleg
feleségük után az öregeknek, a nem dolgozóknak van szükségük.
Márpedig ezek aránya a 90 év körüli várható életkorú
társadalmakban ezek aránya gyorsan nő. Az öreg férfiaknak, az
őket sétáltatásra kényszerítő kutyákra, az az öreg nőknek
mivel inkább megmarad a munkájuk, macskára, hízelgésre van
szükségük.
Amíg a technikai fejlődéssel egyre nő az öregek aránya, nő a
kutyák és a macskák száma. Ugyanakkor a korábban legfontosabb
háziállatra a munkavégzésben, a fuvarozásban, a tej, a gyapjú
termelésében volt szükség. A gépek felváltották a szállítás,
a közlekedés és a mezei munkákat a gépek.
Évezredeken keresztül a talajerő megtartása, és növelése
érdekében az igásállatok trágyáját forgatták a termőföldbe.
Ezt a természetes trágyát jelenleg a műtrágyák pótolják, és
ennek köszönhetően többszörösére nőttek a terméshozamok.
Jelenleg azonban a legnagyobb változást az hozta, hogy a
földművelés leghatékonyabb formája a családi farm, ahol
magasan képzett, viszonylag nagy tőkeértékű felszereléssel a
családtagok dolgoznak. Sokáig a bolsevik Szovjetunió
szétesését csak az erejét meghaladó fegyverkezésével
indokoltam. Közben Oroszország a mezőgazdaságában
visszaállította a családi farmokat, amelyek gépesítve a világ
legnagyobb gabonaexportálóivá váltak. A klímaváltozásnak csak
a negatív következményeit látó tudósok, nem számolnak azzal,
hogy Oroszország és Kanada óriási területén a magasabb
hőmérsékletnek köszönhetően megnőnek a hozamok. A tíz
milliárdot meghaladó emberiség gabonával történő ellátása
megoldható marad.
Ugyanakkor a trópusok közeli sivatagok népesség eltartó
képessége megnő, mert az olcsóvá vált napelemekkel nemcsak a
lakások és a munkahelyek levegőjét hűtheti, de a tengervízből
pedig ivóvízhez is juthat.
Száz éve még senki sem gondolt arra, hogy az emlősállatok
rovására a dinoszauruszok utódai, a baromfijak adják a
legolcsóbb állati fehérjét. Most meg már ott tartunk, hogy a
halfarmok termelése nő a leggyorsabban. Azt még nem mérte fel

senki, hogyan lehet a nyílt tengereken halfarmokat építeni,
de száz éve azt sem látta senki, hogyan lehet a partközeli
tengereken sósvízi halfarmokat építeni.
A század első felében még azt sem jósolta senki, hogy a
nagyüzemekben termelt baromfi lesz a legolcsóbb hús. Én akkor
még jövőben a gombatermelés fellendülését jósoltam. Sötét
pincékben, barlangokban lótrágyán termelték a gombát. Mára ez
eltűnt, mivel eltűnt a lótrágya is.