Kreatív Nomád

Rajzos játék: Geometrikus rajzsablonok

2012-10-04T21:06:00.000+02:00

A geometrikus rajzsablonok olyan műanyag minták, amik segítségével könnyen lehet szabályos síkidomokat rajzolni - inkább a mérnöki pontosságú szerkesztés eszközei, mint érdekes és izgalmas gyerekjátékok. De a látszat ellenére a száraz, matematikai formák is lehetnek ötletes gyermekrajzok alapjai.

Egy korábbi cikkben már volt arról szó, hogy hogyan lehet kreatívan használni a figurás sablonok sokszor hamar megunható egyformaságát. Most bemutatjuk, mit lehet kihozni azokból a sablonokból, amelyeken játékos ábrák helyett csak szabályos sokszögek vannak.

A geometrikus sablonok a figurásokhoz hasonlóan nagyon sokfélék lehetnek. Általában a legfontosabb szabályos síkidomok megrajzolására használhatók: egyenlő szárú háromszögek, rombuszok, négyzetek, öt-, hat- és nyolcszögek szerepelnek rajtuk, időnként téglalapok, és más matematikailag jellemző formák, pl. ellipszisek, hullámvonalak, spirálok, nyilak, néha szívecskék, csillagok és virágok is. Először fedezzük fel ezeket a gyerekekkel együtt! Mutassuk meg, hogy hogyan kell használni! Ha egy olyan sablonunk van, amin sok különböző minta van, akkor már az alakzatok felismerése is komoly feladat lehet a gyerekeknek. "Milyen síkidomok vannak ezen a sablonon? Ezek miről ismerhetők fel?" - ezt már 3-4 éves gyerekekkel is játszhatjuk. Ha a kicsi már azonosítani tudja a formákat, akkor adhatunk neki egyszerű rajzfeladatokat: "Rajzolj egy sárga négyzetet!", "Rajzolj egy kört, utána színezd ki kékre!" stb.

A gyerekek hamar felismerik, hogy a különböző formák kombinációiból könnyen lehet figurákat készíteni. A legegyszerűbbek ezek közül a körökből és sokszögekből készített virágok, házikók és emberkék. Három különböző méretű körből például könnyen lesz hóember, egy négyzet és egy szabályos háromszög ház, több különböző méretű háromszög egymás tetején pedig egy fenyőfa - és kész is a téli tájkép.

Nagyobb gyerekek (6-7 éves kortól) ennél bonyolultabb képeket is megpróbálhatnak "átültetni" geometrikus formákra. Ez egy különleges gondolkodásmódot vár el a rajzolótól: ahelyett, hogy a körvonalakra koncentrálna, a figura egyes részeibe bele kell látnia a szabályos formákat. Néha nem is olyan könnyű, hiszen a szabályos síkidomok összevisszaságából álló részeknek végül egységes képpé kell összeállnia - hasonlóan a kubista festményekhez.

Titkosírás - 4. rész (5 éves kortól)

2012-09-08T13:30:00.001+02:00

A titkosírások egy része úgy dolgozik, hogy az üzenetet megkeveri vagy "elrejti a sorok között" - ilyen volt a már bemutatott módszerek közül a Szótagoló és az Összeolvasó titkosírás. A másik felük valamilyen egyezményes kódrendszeren alapul - például amikor egy kép, szimbólum vagy számsor helyettesít egy betűt (ld. A= Alma módszer). Végül létezik egy olyan válfaj is, amelyik nem kódok vagy megállapodások segítségével rejtjelez, hanem egyszerűen láthatatlanná teszi az üzenetet.

Amikor rejtjeleket használunk, akkor a kívülálló olvasók láthatják az üzenetet, csak éppen nem ( vagy nem mindig) tudják megfejteni. Ám amikor láthatatlan írást használunk, akkor a harmadik fél még csak nem is sejti az üzenet létezését. Ezt nevezzük "szteganográfiának", vagy rejtett írásnak ('steganos' = elrejt, 'graphia' = írás).

Ahhoz, hogy ilyen láthatatlan üzenetet hozzunk létre, nem kell vegyésznek lennünk, de még csak boltban kapható UV-tollra sem lesz szükség. A rejtett írások néhány egyszerűbb formáját otthon, a háztartási eszközök segítségével is ki lehet próbálni.

1. Eltakart írás

Az írás elrejtésére a legegyszerűbb módszer, ha azt befedjük valamivel, amitől a külső szemlélő nem férhet hozzá. Ha például az írott oldalakat egymásnak befelé fordítva összeragasztjuk (mint ahogy pl. a bankszámlák vagy pin-kódok borítékai érkeznek), akkor biztosak lehetünk benne, hogy nem azt senki sem bontja fel, amíg a címzetthez ér. Hasonló célt szolgált régebben a pecsétviasz is. Ha kartonpapírra írunk, magukat a betűket is elfedhetjük lecsöpögtetett viasszal.

2. Fény felé tartva olvasható írás
Ez a megoldás jár talán a legkevesebb bonyodalommal: vékony mártsunk ecsetet tejbe, és ezzel írjuk fel a papírra a titkos üzenetet. Hagyjuk megszáradni, ha szükséges, préseljük ki! Így az írás teljesen láthatatlan lesz, és csak akkor tűnik fel, ha gyertya elé vagy napfény felé tartjuk a lapot. Ezt akár óvodás korú gyerekekkel is ki lehet próbálni.

3. Hőre előtűnő írás
Sok olyan tippet találtam, ami hőhatással előhívható tintákról szól: használhatunk vörösbort, almalét hígított Pepsi kólát, citromlét (ez a leghatásosabb) de akár pitypang vízzel kevert tejét vagy hagymalevet is.Ha ezekkel az anyagokkal írunk egy lapra, az száradás után szinte láthatatlan lesz (sárgás színű lapon teljesen eltűnik). Az íráshoz használhatunk ecsetet vagy fültisztító pálcikát. Ahhoz, hogy elolvashassuk, egy (nem gőzölős!) vasalóval kell kivasalni a papírokat. Vigyázat, csak szülői felügyelettel!

4. Színezve előhívható írás
Ehhez egy kis kotyvasztásra lesz szükség: Keverj össze egy evőkanál szódabikarbónát két evőkanálnyi vízzel! A keverékbe mártott ecsettel lehet papírra festeni. Ha kész, várd meg, míg megszárad.
Úgy lehet olvashatóvá tenni, ha vízben feloldott ételszínezéket kenünk a lapra.

5. UV-fényben olvasható írás
Csak nagyon elszánt, vegyész-hajlamú szülőknek és idősebb gyerekeknek ajánlom ezt a módszert!
Az egyik fűszer, a kurkuma segítségével házilag is el lehet készíteni egy olyan oldatot, ami ultaviola fényben világít. Egy kávéskanálnyi kurkumát áztassunk tiszta etilalkoholba egy éjszakára, majd szűrőpapír segítségével szűrjük le. (Ez az oldat nehezen bőrről nehezen mosható le, de nem veszélyes). Akár így, akár desztillált vízzel hígítva alkalmas láthatatlan tintának, de ne használjuk vakítóan fehér nyomtatópapírokon, csak sárgásabb színű, optikai fehérítőt nem tartalmazó papírokra írjunk vele! UV-fény hatására a szövegünk narancssárgán fluoreszkál majd.

Források:
Sümegi András: Titkos tinták, InterPress Magazin, XXX. évfolyam 2. szám, 2010
A kriptográfia története - Wikipedia
Juggling with kids angol nyelvű kreatív blog

Titkosírás - 3. rész (7 éves kortól)

2012-09-05T21:29:00.000+02:00

Az előzőleg bemutatott titkosírásaink egyike betűkre, a másik szavakra és szókapcsolatokra épült. A most következő rejtjelezés a szótagok segítségével zavarja meg az illetéktelen olvasókat.

A másodikosok nagy része megszenved a szótagolással, mint tananyaggal. Ha ezt a titkosírást gyakoroljuk, azzal tovább nehezítjük a feladatot - így a "sima" szótagolás talán már nem is tűnik olyan bonyolultnak!

Mielőtt belekezdünk, egy kis ismétlés a szótagolás szabályairól (a gyerekek kedvéért):

A szótagok száma a szóban található magánhangzók számától függ. Azok a szavak, amikben csak egy magánhangzó van, egyetlen szótagnak számítanak, függetlenül attól, hogy hány mássalhangzó van bennük, pl.: bolt, strucc, kulcs
A szavakat úgy választjuk el, hogy a szótagok mindig (amikor csak lehet) mássalhangzóval kezdődjenek: bú-tor, bé-ka, ma-lom stb. Ez akkor nem lehetséges, ha egy szó magánhangzóval kezdődik, pl. e-mu, á-só, u-gat stb, vagy ha két magánhangzó kerül egymás mellé a szóban, pl.: te-a, ko-a-la
Ha két mássalhangzó kerül egymás mellé, akkor az egyik az egyik szótaghoz, a másik a másikhoz kerül, pl.: al-ma, szek-rény, csiz-ma stb. Ugyanez vonatkozik a hosszú mássalhangzókra: puk-kan, ket-tő, más-sal, stb.
A kettős mássalhangzók nem válnak szét az elválasztásban, pl.: e-dző, ko-csi, de a hosszú kettős mássalhangzók igen: csusz-szan, egy-gyel,rogy-gyon
Az összetett szavakat mindig a szavak határainál választjuk el, pl.: juh-ól, fém-asz-tal, kis-em-ber, ahogy az igekötős igéket is: ki-ír, meg-esz, el-ejt stb.

Ha ez eddig megy, akkor lehet elkezdeni a kódolt üzenetek gyártását: A szabály az, hogy az üzenetet szótagokra kell darabolni, és a szótagokat fordított sorrendben kell elhelyezni, mint ahogy azok eredetileg szerepelnek. Íme egy példa:

Tök|sü ked|ne egy tát|tor a ra|pod|na|tés|le|szü= Sütök neked egy tortát a születésnapodra

Ennek a titkosírásnak a gyakorlásához használhatunk papírcetliket is: ha ezekre felírjuk a szavakat és elvágjuk ott, ahol a szótagok határai vannak - ezzel remekül berögzülnek a szóelválasztás szabályai - akkor a szóelemeket szó szerint pakolgathatjuk ide-oda. Felragasztjuk egy papírra, és kész a titkos üzenet!

A többi titkosírásos cikk:

1. rész: A= alma
2. rész: Olvasd össze!
4. rész: Láthatatlan tinta

Csoportmunka szabályok (A H2O oktatás)

2012-09-05T12:44:00.001+02:00

A most következő elvekkel a H2O Program honlapján találkoztam. Ez az oldal a hátrányos helyzetű, beteg vagy rossz társadalmi körülmények között élő gyerekek felzárkóztatására szolgáló iskolai módszereket mutatja be. Hogy ez hogyan használható olyan családokban, ahol jómódban élnek, és nincsenek beteg gyerekek? Egyszerű: a program arra nevel, hogy tanuljunk meg heterogén csoportokban dolgozni. És bár az alma nem esik messze a fájától, azért a családtagok közötti különbségek is elég nagyok tudnak lenni...

Azért is segíthetnek a heterogén közösségeket támogató elvek egy hétköznapi családban is, mert meg kell találni az egyensúlyt a különböző korú gyerekek között. Egy idősebb és egy fiatalabb gyerek társaságában gyakran hallani, hogy "ne azt játsszuk, az dedósoknak való!". Ilyenkor többnyire veszekedés, sértődés vagy egyedül maradás lesz a vége, ami sem a gyerekeknek, sem a majd szétszakadó szülőnek sem jó.

De ha nem is nagy a korkülönbség, a kicsik akkor is különbözőek, és nem vehetők egy kategóriába. Sokszor előfordul, hogy csak úgy elküldjük a gyerkőcöket: "menj szépen játszani a többi gyerekkel" - de sok olyan apróság van, aki nem tud egyszerűen beilleszkedni még a kortárs csoportban sem.

Íme azok az elvek, amit a hétköznapi életben is hasznosíthatunk:

"A felelősség megosztásának elve" - annyit jelent, hogy a csoport munkájáért mindenki egyénileg felel., és fordítva, a csoport felel az egyénekért is. Nincs olyan, hogy "de hát ő tehet róla", "ő kezdte", "miatta rontottam el". Ha baj történt, együtt kitaláljuk a megoldást, és mindannyian segítünk helyrehozni, nem okoljuk egymást..

A gyerekeket a csoportos tevékenységek közben normák kötik - ezeket mindenki ismeri (ki vannak téve a falakra is), és mindenkinek be kell tartania.

„Jogod van a csoporton belüli segítségkérésre bárkitől.”
„Kötelességed segíteni bárkinek, aki segítségért fordul hozzád.”
„Segíts másoknak, de ne végezd el helyette a munkát.”
„Mindig fejezd be a feladatod.”
„Munkád végeztével rakj rendet magad után.”
„Teljesítsd a csoportban kijelölt szereped.”

(Ezeket a normákat bizonyos helyzetekhez kötve lehet betartatni. Én például a házi feladatoknál szoktam vért izzadni, mire sikerül rávennem a kicsiket, hogy megírják. Ha ezeket a szabályokat életbe tudnám léptetni - saját magamra is érvényesen - az bizony sokat segítene)

Meg kell értetni a gyerekekkel, hogy szükség van az együttműködés gyakorlására, hiszen csoportosan mindig többre jutunk, mint magányosan. "Egyedül senki nem olyan tájékozott, mint a csoport együttesen". A csapatmunka - legyen az közös főzőcskézés, vagy játék - segít, hogy a részfeladatokkal könnyebben boldoguljunk.

Amikor csoportmunkát végzünk, legyenek világosak a szerepek. Az, hogy milyen szerepek adódnak, mindig a feladatoktól függ, de próbáljunk meg nevet adni nekik. (Egyszerű példa a főzésből: "szeletelő". "hámozó", "kavargató", "rendfelelős" stb.) Egyvalakinek lehet több szerepe is, vagy lehet menet közben cserélni, de mindig legyen egyértelmű, hogy ki milyen feladatot lát el. Fontos a rotáció (cserélődés) is, hogy mindenki kipróbálhassa magát mindenben, míg kialakul a legjobb megoldás. (A lehetőséget kell megadni, de nem kell kötelezővé tenni, ha mindenki jól érzi magát a helyén.)

Hierarchia mindig ki fog alakulni a csoportokon belül. Arra figyeljünk oda, hogy a felnőtt ne beavatkozzon és irányítson, hanem terelgessen, és biztassa a gyerekeket az önállóságra. Sőt, a hagyományos felnőtt-szerepeket át is ruházhatja valamelyik gyerekre (ezt otthon csak játék szinten javaslom kipróbálni! :) ). A konkrét rangsornál fontosabb az egymás iránti tisztelet, függetlenül attól, hogy ki milyen "hatalommal" bír.

Senki sem tökéletes, de mindenki jó valamiben: "Nincs olyan [gyerek], aki minden képességben kiváló, de mindenki számára van olyan feladat, melyet maradéktalanul meg tud oldani." Ez azért fontos, mert a felnőttek olykor hajlamosak kiemelni egy-egy gyereket a sorból ("bezzeg ő, de te csak..."), ami ellentéteket, kudarcélményt, irigységét szül. Minden gyerek érezze a saját erősségeit és gyengeségeit, senkit se emeljünk a többiek fölé.

Titkosírás - 2. rész (7 éves kortól)

2012-09-05T11:17:00.003+02:00

A titkos üzenetek most következő formáját én a szépirodalomból ismertem meg, még általános iskolás koromban, az alábbi példán keresztül:

"Kedves, ezüstös, drága dádém!

Ezer nemes arany tizedét örömmel ropogtasd örök keserűség keservét ivó magzatodért.

Egészségem gyöngy. A vaj árt. Ritkán óhajtom sóval, borssal.

Ócska lepedőben szárítkozom álmomban, zivataros estén.

Matyi bátyám, egypár rózsát, rezet, ezüstöt, libát egy lapos leveleddel eressze hajlékomba.

Erzsi, tűt, faggyút, ollót, gombot, levendulát adj! Laci, nefelejts!

Imre"

A szövegrészlet Gárdonyi Géza "Egy magyar rab levele" c. novellájából származik. Első olvasásra zagyvaságnak tűnik, de azért rá lehet jönni a turpisságra!

Csak akkor olvass tovább, ha tudod a megoldást, vagy ha már nem akarod törni a fejed! :)

Íme a megfejtés: a szavak első betűinek összeolvasásával derül ki a titkos üzenet:

Kedden a török kimegy a városból.Száz emberrel el lehet foglalni.

(Ha érdekel a teljes történet, kattints ide!)

Ennek a titkosírásnak a megértéséhez már elég jó olvasókészségre van szükség, gyakorlásához pedig nemcsak az írás ismeretére, de jó adag furfangra is. Sokat kell gondolkodni rajta, mire meg tudunk fogalmazni akár egy rövidebb üzenetet is... Azért mutattam be mégis ezt a módszert, mert érdekes, kreatív, és egy kiadós agytornának sem utolsó.

Persze hasonlóan bonyolult üzeneteket otthon nemigen fogunk tudni készíteni. A játékhoz az is elegendő, ha csak felsorolásosan egymás után írt szavakkal, kifejezésekkel készítünk titkos üzenetet. (Mondattá fogalmazni őket olyan feladat, ami egy felnőttnek is komoly kihívás.) Szokásos módon azt javaslom, hogy kezdetben próbáljunk meg neveket rejtjelezni a fenti módszerrel. Megkönnyíti a gondolkodást, ha csak bizonyos kategóriákon belüli szavakat választhatunk, pl.: csak növényeket (Mályva, Aranyág, Rózsa, Iringó, Amarillisz, Napraforgó, Nárcisz), állatokat (Béka, Egér, Nerc, Elefánt, Dongó, Eb, Kecske), ételeket (Méz, Ivólé, Kenyér, Leves, Óbor, Süti) stb.

Ha jelzőket használunk, ez a "kódolás" személyek jellemzésére is alkalmas lehet, pl.:

Kedves, Aranyos Testvér, Apró Lányka, Izgága, Nevetgélő = Katalin

ZSibongó, Okos, Mókás Barát, Olykor Rendetlen = Zsombor

A többi titkosírásos cikket itt találod meg:
1. rész: A = alma
3. rész: Szótagoló
4. rész: Láthatatlan tinta

Titkosírás - 1. rész (5 éves kortól)

2012-08-27T11:22:00.002+02:00

Örömmel jelentem, hogy egy új sorozat indul a blogon, amelyben sorra vesszük a titkosírások néhány egyszerű válfaját. Ezeket a gyerekek is könnyedén gyakorolhatják - akár a szülőkkel közösen!
Titkosírást általában a felnőttek "ellen" fejlesztenek ki a gyerekek. De miért ne képzelhetnénk el egy titkos, családon belüli kódrendszert, amit a kívülállók nem érthetnek? Ez egy összetartó erő is lehet a szülők és a gyerekek között.

A mostani titkosírásnak az alapja az lesz, hogy minden betűt egy olyan szó képe helyettesít, ami az adott betűvel kezdődik. Például az "A" betűt helyettesítheti egy alma, asztal vagy ablak rajza, a "B"-t egy bástya, bogár vagy bagoly, a "C"-t egy cica vagy cipő, és így tovább. A lényeg, hogy egyszerűen megrajzolható és egységes ábrák legyenek (mint amilyenek az óvodások jelei).

A játék elején tehát alakítsuk ki az egységes jelkészletet a gyerekekkel együtt. Ha a gyerekek közül valamelyik már ismeri a nagybetűs írást, csinálhatunk egy táblázatot, amin szerepel a teljes "titkos ábécé" a valódi betűk mellett. Ezt a táblázatot tegyük olyan helyre, ahol a családtagok jól láthatják, ha időnként ellenőrizniük kell egy-egy betűt! Utána a jelkészlet gyakorlásához írjunk kis üzeneteket, képeslapokat, leveleket egymásnak!

Ezt a titkosírást azok a kisgyerekek is nyugodtan kipróbálhatják, akik még nem ismerik a betűk világát, hiszen akár segíthet is az írástanulásban. Hogy hogyan? A titkosírás ugyanúgy egyedi kategóriákba rendezi a szavakban használt hangokat, mint a valós betűírások, használatuk tehát úgy segít az írás gyakorlásában, hogy közben a "titkosság" varázsával teszi érdekessé azt. (Hasonló elveken alapult az egyik korábbi játékunk is, az "O, mint oroszlán")

A germán rúnaírás ("Futhark") néhány betűjének
eredete

A most bemutatott titkosírás logikája több valódi, ősi íráskészlet kialakulásában is megfigyelhető. Ezeknél a betűk kezdetben nem hangokat jelöltek, hanem szavakat, fogalmakat, amelyekre képileg hasonlítottak is. Később az ilyen fogalomjelölő írásokból kialakultak a hangjelölő írások, melyekben a betűképek már nem azt a szót jelentették, amire formájukkal utaltak, hanem csupán egy hangot. Ez a hang általában az adott szó kezdőhangja vagy más "domináns" hangja volt. A betűkép eredeti jelentése ilyenkor néha megmaradt, mint a betű kiejtésének szava (pl. az "alfa", "béta", "gamma" stb. kiejtések, melyek egytől egyig jelentéssel bírnak). Ezt a jelenséget akrofóniának nevezik.

A többi titkosírásos cikket itt találod meg:
2. rész: Olvasd össze!
3. rész: Szótagoló
4. rész: Láthatatlan tinta

Rajzos játék: Rajzsablonok kreatívan!

2012-08-26T17:33:00.003+02:00

A rajzsablonok célja, hogy sokszor egymás után is egyforma, szabályos formákat készíthessünk velük. Ám az egyformaság és a szabályosság éppen ellentétei a kreativitásnak és az újat alkotás vágyának. Sok gyerkőcnek a figurás rajzsablonok tökéletessége elveszi a kedvét a szabadkézi rajzolástól, mondván "én nem tudok ilyen szépet". Pedig ezek az eszközök is használhatóak izgalmasabbnál izgalmasabb módokon. Erre mutatunk néhány példát a következő cikkben.

Egy rajzsablon akkor jó, ha nem elfojtja, hanem előhívja a gyerekekből a kreativitást. Ebből a szempontból a legrosszabbak a tökéletesen kidolgozott, figurás stenclik (ld. a cikk tetején), amikkel a gyerekeknek már igazán semmi dolguk sincsen. Az ilyen sablonokkal készült rajzokat is fel lehet dobni, méghozzá úgy, hogy a díszítéseiket variáljuk meg: Mi lenne, ha a zsiráfot zebra-csíkosra színeznénk? Vagy az elefántot foltosra? Esetleg csináljunk fantázialényeket, amiken a legkülönbözőbb csíkok, pöttyök, csigabigák, esetleg virágminták is megtalálhatók! (Ugyanezt megtehetjük autós, virágos vagy bármilyen más sablonnal is.) Ezzel a csavarral a formáknak többé nem az lesz a szerepük, hogy helyettesítsék a kézi rajzolást. A gyerekek "perszonalizálják" (vagyis a saját személyiségük kifejezésére használják) a sablonos alakokat, tehát szükségük lesz az alkotóképességükre.

Egy másik lehetőség, ha nem körvonal-sablont használunk (stencil), hanem "rajzos alapot" (template) nyújtunk, aminek továbbgondolásához már kézi rajzra lesz szükség.

Példaként a bal oldalon látható lóhoz hasonló egyszerű vonalrajzból készített másolatok remek template-ként szolgálhatnak. A feladat az lesz, hogy a gyerekeknek a saját kedvük szerint kell kidíszíteniük a lovat: lehet belőle foltos indiánló, csillámló szárnyú pegazus, ahogy fogatot húzó pejló vagy fekete versenyló is - és persze kerülhet rá egy hozzá illő lovas is (indián, cowboy, zsoké, hercegnő, tündér stb.), nem is beszélve a háttér kidíszítéséről.

Nagyon jó ötletnek találtam az alábbi megoldást is, amihez hasonlót talán házilag is el lehet készíteni: ennek a sablonkészletnek a variálásával arcokat lehet rajzolni. Néhány különböző fej-, haj-, szakáll- és szemforma segítségével sok-sok érdekes karakter alakítható ki. A lehetőségek tárháza elég széles ahhoz, hogy ne váljon egyhamar unalmassá a játék, sőt, akár arra is késztethet, hogy saját elképzelésekkel egészítsük ki a meglévő elemeket, vagy hozzá illő testet adjunk a megalkotott figurának.

Vokális játék: "Ritmuslabda" - 2. rész (7 éves kortól)

2012-08-23T14:40:00.002+02:00

Az előző részben úgy fejeztük be a cikket, hogy a ritmuslabda játék alkalmas arra, hogy a gyerkőcök megértsék a szavak, mondatok ritmusát.

Mit értünk a szavak ritmusa alatt? A hosszú és rövid szótagok által kialakított ütemsorokat - ez azonos az időmértékes verselésből ismert verslábak váltakozásával. Minden szótagot más hosszúságban ejtünk ki, attól függően, hogy azt milyen hangzók alkotják.

A következők alapján tudjuk megállapítani, hogy egy szótag hosszú vagy rövid:

A rövid szótagok ("ti") olyan szótagok, amelyekben rövid magánhangzó szerepel (a, e, i, o, ö, u, ü), és a magánhangzót csak egy mássalhangzó követi (ide tartoznak a kettős mássalhangzók is: cs, dz, dzs, gy, ly, ny, sz, ty, zs). A rövid szótag jele: ∪
Hosszú szótagot ("tá") tehát akkor ejtünk, ha a szótag magánhangzója hosszú (á, é, í, ó, ő, ú, ű), VAGY ha a rövid magánhangzó után több mássalhangzó áll. (A sorok vagy mondatok utolsó szótagja is hosszúnak számít, kivéve, ha magánhangzóra végződik!) A hosszú szótag jele: -

A fenti szabályok szerint minden magyar szó, szókapcsolat és mondat ritmusa leírható, és ugyanezen elvek alapján le is tapsolható. Kell egy kis idő, míg az ember füle rááll, de ezek a ritmusok hallás alapján is megállapíthatók.

A ritmuslabda játék nehezített változatában tehát ahelyett, hogy azt mondanánk: "Tapsold vissza azt az ütemet, amit én is letapsoltam" adhatjuk azt a feladatot, hogy "Tapsold le a hallott szó (mondat, verssor stb.) ritmusát!"

Először csináljuk együtt a gyerekekkel! Ki lehet próbálni például, hogy az ismerősök nevei milyen ritmust adnak. Most teljesen egy teljesen véletlenszerűen választott osztálynévsorból mutatok példákat:

Agócs Andrea ∪ - - ∪ ∪
Barát Emil ∪ - ∪ -
Berényi Bence Gyula ∪ - ∪ - ∪ ∪ -

Borsi Henrik - ∪ - -
Czagány Máté ∪ - - -
Császár Máté - - - -
Darócz Enikő ∪ - ∪ ∪ -
Felföldi Klaudia Mónika - - - ∪ ∪ ∪ - ∪ ∪
Király Eszter Tünde ∪ - - - - ∪

(stb.)

Ez a játék azért hasznos, mert a segítségével a gyerekek sokkal érzékenyebbé válnak a ritmikus mintázatokra - legyen szó mondókákról, verselemzésekről, zenéről vagy akár táncról!

Vokális játék: "Ritmuslabda" (3 éves kortól)

2012-08-22T00:02:00.001+02:00

A ritmuslabda játék talán nem ismeretlen a szülők előtt, hiszen sok óvodában játsszák a gyermekekkel. A feladat az, hogy a kicsiknek egy letapsolt ütemet kell megjegyezniük, és utána pontosan vissza kell tapsolniuk azt - tehát "el kell kapni és vissza kell dobni a ritmuslabdát".

A képlet egyszerű: a szülő szembeáll a gyermekkel, és rövid, 2-4 ütemből (tapsból) álló ritmusokat tapsol le. Ezeket a kicsinek vissza kell játszania, szintén tapsolással vagy másfajta hangadással (ütögetéssel, hangszerekkel stb.) is lehet. Ha egyszerre több gyerkőccel akarjuk játszani, akkor lehet körben haladni (tehát mindenki az utána következőnek "dob tovább" egy ritmust), lehet egyszerre tapsolni, vagy lehet úgy, hogy a szülő felszólítja a soron következő játékost. Ahogy növekszenek a gyerekek, egyre hosszabb és hosszabb ritmusokat lesznek képesek "visszaadni", de 7-8 ütem fölé ne menjünk.

Feladat: Tapsold le ugyanazt az ütemet, amit hallottál!
3 éves korban még előfordul, hogy csak a válaszul kapott tapsok száma egyezik meg, az ütem viszont nem. Ez nem baj, hiszen a játék gyakorlásával fokozatosan fejlődni fog a gyerekek ritmusérzéke - de persze ne erőltessük a játékot!

A ritmuslabda a látszat ellenére nemcsak arra jó, hogy a ritmusérzéket fejlessze: A tapsolós játékok fejlesztik a mozgáskoordinációt, javítják a rövid távú memóriát ("munkamemória"), és (ha egy kicsit nehezítjük a játékot) hozzájárulnak ahhoz is, hogy a gyerekek ráérezzenek a szavak ritmusára.

Tanulási segítség: az elmetérkép (6 éves kortól)

2012-08-18T13:56:00.002+02:00

Míg a felnőttek általában fogalmi keretek között, szövegekben vagy más nyelvi egységekben fejezik ki a világot, a gyerekek gondolkodása inkább képekre támaszkodik. Az elmetérképezés (angolul mind map) egy összekötő eszköz a nyelvi és a vizuális természetű gondolkodás között, aminek a segítségével a fogalmakat és szavakat képpé alakíthatjuk. Ez a módszer segít átlátni az összefüggéseket és a részletek továbbgondolására ösztönöz, ezért hasznos lehet az iskolás gyerekeknek is, amikor például egy iskolai feladatot, fogalmazást vagy előadást kell készíteniük.

Az elmetérkép a rajz eszköztárát egyesíti a szavak logikájával. Úgy kell elképzelni, mint egy ágrajzot, amelyben nyugodtan használhatunk színeket, kis ábrákat vagy mókás figurákat, és amelyben az összekötő vonalak bármilyen irányban kapcsolódhatnak egymáshoz. A módszernek több különböző változata van. Kezdjük az egyszerűbbel:

1. "Gondolatsün" (6 éves kortól)

A "gondolatsün" (angolul spider map, vagyis "póktérkép") egy olyan gondolatfelhő, ami egy központi fogalomból indul ki - abból a témából, amivel foglalkozni szeretnénk. Ez a módszer tehát akkor hasznos, ha egy dologról kell minél több kapcsolódó tényezőt összegyűjteni. (Jó gondolatsüni lehet például egy ember jellemzéséből:, ha középre írjuk a nevét, és köré felírjuk a jó tulajdonságait)
A feladat tehát a következő: Írjuk le a kiválasztott fogalmat (lehetőleg egy szóba sűrítve) egy nagy, fektetett lap közepére! Rajzoljuk körbe ezt a szót valamivel: ez lehet egy forma, olyasmi ami a szó jelentésére utal, vagy egy sima karika is. Ez után el lehet kezdeni gyűjtögetni azokat a fogalmakat, amik a központi szóhoz kapcsolódnak. Húzzunk a süniből "tüskéket", azaz egyenes vonalakat! Ezek végére is egy-egy szót kell írni. A feladat az, hogy minél több ilyen, a központi dologhoz kapcsolódó szó kerüljön az ábra köré.

2. Ágrajz (7 éves kortól)

Az ágrajz logikája abban különbözik a szósüniétől, hogy több "emeletből" állnak, tehát a bennük szereplő fogalmak egymás alá és fölé rendezhetőek. Azért "ágrajz", mert egy fa ágaihoz hasonlóan itt egy-egy fogalomból több kisebb fogalom is "sarjadhat".

Ágrajzokra a legkézenfekvőbb példa a családfa-ábrázolás, de alkalmas lehet más kapcsolati összefüggések leképezésére is, például összefoglaló ábrát készíthetünk vele egy történet szereplőiről és az ő viszonyaikról.

Ebben a megoldásban is használhatunk olyan elemeket, amitől az ábra nem csak egy száraz diagram, hanem egy valódi rajz lesz. Használjuk ki a fával való hasonlóságot, színezzünk, vagy díszítsük a képet levelekkel, virágokkal, gyümölcsökkel vagy fán lakó kisállatokkal!

3. Elmetérkép (8 éves kortól)

Végül elérkeztünk a legbonyolultabb gondolat-vizualizációs eszközhöz, az elmetérképhez. Ennél a fajta ábrázolásnál mindent szabad! A rajz bármilyen témát ábrázolhat, a vonalak össze-vissza futhatnak, egy vonal akárhány irányba ágazhat, és bármelyik rész bármelyikkel összefüggésben lehet.

Persze nem szabad, hogy az elmetérkép összevisszasága teljesen értelmezhetetlen legyen. A módszer célja a fogalmak közötti rend megteremtése, és a továbbgondolás serkentése.

A kiindulás legyen ugyanaz, mint a gondolatsüninél: írjuk fel egy fektetett lap közepére a központi témát! (A fektetett lap azért jó, mert megtöri a hagyományos, állított lapforma fogalmazásos, egyenes vonalú logikáját.) Ebből ágaztassuk le a téma főbb részeit, és ezekhez alakítsunk ki újabb és újabb elágazásokat! Az ágak között nyugodtan használhatunk összekötőket vagy színkódokat, hogy további összefüggéseket ábrázoljunk.

Hogyan használható mindez a tanulás segítésére?

Rendszerbe helyezi a részeket, így könnyebben átláthatóvá válnak a fő- és altémák, hogy melyik hová tartozik, és hogy azokat milyen sorrendben lesz majd érdemes leírni pl. egy fogalmazásban.
Javítja az emlékezést. Az agyunk sokkal könnyebben emlékezik olyan dolgokra, amiket kapcsolni tud valamihez. Itt ez a kiegészítő elem maga a kép, a színek, a formák, és maga a rajzolás élménye.
Rámutat a "láthatatlan" összefüggésekre. Az elmetérképen a szemünk szabadon kalandozhat, nem úgy, mint egy egyenesen olvasott szövegnél, így könnyebben megmutatkoznak a hasonlóságok. Ezeket össze is köthetjük, így új logikai szálak és egymásra utalások jelennek meg, ami segít árnyaltabban megérteni a témát.
Segít az arányok egymáshoz igazításában. Ha a rajz az egyik téma irányában nagyon nagy, míg a többi felé túl kicsi, akkor tudni fogjuk, hogy ezeket még ki kell dolgozni, vagy megmutatja, hogy ezek kisebb fajsúlyú kérdések, amiknek nem feltétlenül kell nagyobb részt szentelni.

Montázs vagy Kollázs - mi a különbség?

2012-08-11T22:02:00.001+02:00

A montage és a collage szó is francia eredetű, az előbbi jelentése "összeillesztés", míg az utóbbié "ragasztás". Az emberek többsége az olyan alkotásokat nevezi egyik vagy másik néven, amelyek papírképekből kivágott, összeillesztett és egy újabb lapra felragasztott elemekből állnak. Akkor mégis mi a különbség? Nézzünk néhány példát, hogy egyértelmű legyen a helyzet!

A montázs technikája a fotózásnak köszönhetően alakult ki. A fotómontázsok lényege az volt, hogy több fotót úgy "montíroztak" össze (tehát úgy illesztették őket egymásba), hogy azok továbbra is egységes képet alkottak. A montírozás lényege az volt, hogy az illesztések nyoma ne látszódjon, mintha az valóban egy fotó volna, ezért a különböző képek határoló vonalait teljesen elmosták. A kép így valóságos hatást keltett, ugyanakkor látszott rajta, hogy a fotó látványa ilyen formában a való életben nem állhatott elő. Emiatt a montázs a szürrealizmus kedvelt eszköze lett.

Philippe Halsman fotómontázsa ("Dalí Atomicus")

A montázs tehát törekszik arra, hogy a végleges kép valószerűnek látszódjon, ezért tökéletesen összemossa az alapanyagául szolgáló képeket. Ezzel szemben a kollázs-technika arra törekszik, hogy kiemelje a saját "ragasztottságát".

Hanna Höch kollázsa

A kollázsokon feltűnően elkülönülő képelemek alkotnak egy képet. Ezek a képek közel sem egységesek, és egyáltalán nem valósághűek. A technika lényege az, hogy megmutatja: az eredeti képek bár különböző forrásból valók, mégis van valami kapcsolat közöttük. Így az összevisszaság ellenére a kollázsnak mégis van valamilyen mondanivalója. A módszer egyébként elsősorban a dadaista művészethez kötődik.

A két műfaj közötti határvonalat nehéz pontosan meghúzni, hiszen vannak olyan képek, amelyeknél nem tudjuk megítélni, hogy a határok elmosása hangsúlyosabb-e, vagy pedig a különböző források kiemelése. Ma egyébként montázsnak nevezik az olyan képeket is, amelyek több fotóból állítják össze egy adott tárgy képét...

...és kollázsnak hívják azokat a képeket, amelyeken az egységes látvány sok kicsi, különböző dolgokat ábrázoló képből áll össze:

Rajzötlet: Rajznapló (4 éves kortól)

2012-08-07T21:33:00.001+02:00

Naplót vezetni azért jó, mert a fényképekkel ellentétben nemcsak a látványt, hanem a gondolatainkat és egyéni élményeinket is leírhatjuk. A rajzos napló segítségével pedig azok a gyerkőcök is megörökíthetik az emlékeiket, akik még nem ismerik tökéletesen a betűk világát.

Egy rajznapló elkezdéséhez a legjobb alkalom egy nyaralás vagy kirándulás lehet, hiszen a hétköznapokban ritkán adódik olyan újszerű élmény, amit érdemes megörökíteni, az utazás viszont bőségesen szolgál majd újdonsággal.

Ha tehát vakációra indulunk, vigyünk magunkkal egy teljesen üres rajzfüzetet! Ebbe a füzetbe kerüljön bele minden olyan érdekesség, amivel utunk során találkoztunk. Ami összegyűjthető és elfér a lapok között (pl. egy falevél, madártoll, szórólap vagy belépőjegy), azt nyugodtan be is ragaszthatjuk a füzetbe, de ami nem, azt le kell rajzolni. Ez a feladat a gyerekekre vár! A lényeg, hogy minél részletesebben és ha többen vannak, közös megegyezéssel rajzolják le az emlékeket. Ha pedig elkészültek a rajzok, a felnőttek segítségével a megmaradt helyekre kisebb jegyzetek, megjegyzések is kerülhetnek.

A rajznapló azért is jó, mert utólag a gyerekeknek az élménybeszámoló meséléshez is alapot nyújthat. Biztos sok szülő tapasztalta már, hogy betűket nem ismerő gyermeke könyvekből "olvas", improvizál a képek alapján. Ugyanezt a mutatványt a rajznaplóval még könnyebben végre lehet hajtani, hiszen a naplót közösen készítettük el, így a rajzok és a tárgyak alapján könnyen visszatérnek az emlékek.

Sajnos a rajzos naplóvezetés nálunk nem ment zökkenőmentesen - ebben főleg én vagyok a hibás, hiszen a nap végére semmi erőm nem maradt a gyereket felügyelni, maguktól pedig nagyon nehezen tudtak együtt rajzolni, végül pedig egyáltalán nem. Azért írtam le mégis a részleteket, mert a nyaralás során beeső holtidők kitöltésére (pl. eső esetén, vagy ebéd után, amikor a felnőttek még beszélgetnének de a gyerekek már unatkoznak) szülői felügyelet mellett a rajznapló tökéletesen alkalmas.

Ha már internetezik...

2012-07-26T17:28:00.002+02:00

A gyerekek internethasználatáról általában lesújtó véleményeket hallani: A legtöbben egyértelműen elítélik és egy újabb függőség forrását látják benne, nem is beszélve a "nemkívánatos tartalmak" veszélyeiről. Ám gyakran elfelejtkezünk a lényegről: a számítógép és a világháló csupán eszközök, melyeket jól és rosszul is használhatunk. Egy kis odafigyeléssel és megfelelő iránymutatással az internet fejlesztő, értékes és hasznos tudások forrása lehet.
Jöjjön most négy olyan kérdéskör, amit érdemes átgondolni, mielőtt a kicsiket a gép elé ültetjük.

1. "Nektek kell, nekem tilos?"
Minden kisgyermek a látott viselkedési mintákat utánozza. Azok a kicsik, akiknek a szülei éjjel-nappal a számítógép előtt ülnek, nagy valószínűséggel követik majd a példát. Sokan emlegetik úgy a digitális technológiát, mint a modern világ "nélkülözhetetlen" elemét. Sokkal jobb, ha mi nem ezt a hozzáállást sulykoljuk a gyerekbe! Mutassuk meg, hogy a számítógép a felnőtteknek sem "függőség", hanem munkaeszköz, ha pedig kikapcsolódásra használjuk, ne töltsünk előtte túl sok időt! A számítógép hasznos, de nem nélkülözhetetlen, és véletlenül sem kizárólagos, csupán egy a sok szórakozási vagy ismeretszerzési lehetőség közül.

2. "Csináljuk együtt!"
Aki az internetre panaszkodik, az alapvetően abból indul ki, hogy a gyermek egyedül fogja használni az. Természetesen előbb-utóbb ez tényleg így lesz, de jobb, ha az első lépéseknél ott vagyunk. Próbáljuk meg vele együtt felfedezni a lehetőségeket, vagy a közelében lenni, amikor a számítógépet használja. Nem felügyelet alatt kell tartani, hanem inkább megbeszélni vele, hogy mi az, ami jó, és mi az, ami nem. Ne csupán korlátozzuk, hanem segítsük a boldogulását! Így elérhetjük, hogy ha a későbbiekben kérdése lesz, hozzánk forduljon.

3. "Mit játszunk?"

A gyerekeknek ajánlott online játékok közül a legnépszerűbbek:

ügyességi játékok: a net a mászkálós-pontgyűjtős-lövöldözős játékok kifogyhatatlan tárházát nyújtja. Ezek egyetlen előnye, hogy fejlesztik a reakcióidőt, hátrányuk viszont, hogy teljes koncentrációt igényelnek, ezért kirekesztik a külvilágot. A gyermek ilyenkor se lát, se hall, ráadásul ezek a játékok tényleg képesek bizonyos szinten függővé tenni: A játékos a helyes lépésekért minden percben több tucat "pozitív visszacsatolást" kap (villódzó fények, vidám hangok, gyülekező pontok), ami a valóságban elképzelhetetlen (nem tudjuk ennyiszer megdicsérni a gyermekünket). Ezért vigyázni kell az ilyen játékokkal, és helyettünk inkább olyanokat választani, amik a logikát teszik próbára.
virtuális színezők: ezekben a painthez hasonlóan egy-egy kattintással lehet egy egész területet kifesteni. Ezek helyett inkább a nyomtatható színezők keresését ajánlom, amiket aztán kézzel lehet színezni. Ez azért jobb, mert a gyerkőc így maga választhatja ki a színezni kívánt figurát (interaktív tevékenységet végez), mégis fejlődik a kézügyessége.
öltöztető játékok: főleg a lányok kedvence a meglévő ruha- és frizurakínálatból való válogatás, variációk készítése. Az ilyen játékoknál nem az öltöztetés menete fontos, hanem a végeredmény: kislányunk általában örömmel ráncigál a géphez, hogy megmutassa, milyen szépet csinált. ("Ez a hercegnő Te vagy!" "Pont ilyen kutyust szeretnék!") Szánjuk rá az időt, hogy megdicsérjük a munkákat, ha pedig szeretnénk, buzdítsuk a lánykákat arra, hogy maguktól, papírra készítsenek hasonló képeket.

A fent bemutatott játékfajták helyett én mindenképpen a logikai játékokat ajánlanám. Sok számolást gyakoroltató, szókirakó vagy más rejtvényjáték van, ami fejlesztheti a gyerekek képességeit, ráadásul ezek nagy része angol, így a nyelvtanulásra is van lehetőség.
Amikor van időnk közösen internetezni a gyerekkel, játszunk olyan játékokat, amik mindkettőnket szórakoztatnak. Ilyen lehet például egy kvízjáték, aminek az elolvasásához a gyerek még nem elég gyors, de ha felolvassák neki, akkor tudhatja a jó választ. (Biztos vagyok benne, hogy pl. egy rajzfilm-kvízben hasznos kis segítőnek bizonyul majd! :) ) Így a kicsi úgy érezheti, hogy a szülővel kiegészítik egymást, ami az összetartozás tudatát is erősíti.

4. "Ez nem neked való!"

Valószínűleg elkerülhetetlen, hogy a gyermekünk olyan oldalakra tévedjen, amelyeket mi elítélünk. Ez ellen egy bizonyos szintig fel lehet készülni a böngésző és a keresők beállításaival, pl. figyeljünk oda, hogy a keresőoldal biztonsági beállításai "szigorú"-ra legyenek állítva, tiltsuk le a reklámokat és tegyünk elérhetetlenné bizonyos oldalakat stb. De bármit teszünk is, mindig számítanunk kell arra, hogy mégis előfordulnak olyan dolgok, amiket nem kellene látnia. Épp ezért kell arra törekedni, hogy a gyermek megbízzon bennünk, és velünk akarja megbeszélni azt, amit látott. Soha ne ítélkezzünk fölötte, érezze úgy, hogy bármit megoszthat velünk. Ha ez a bizalom adott, nincs mitől félni.

(Mellesleg a gyerekek és velük együtt a szülők többsége az "ártatlannak" nyilvánított oldalaknak is a csapdájába esik, amelyeken játékokat, meséket, a korcsoportnak megfelelő vicces dolgokat mutatnak. Ezeket többnyire reklámoldalaknak hozzák létre, és kizárólag a márkák "beültetésére" szolgálnak. Ha a gyermek ezeken az oldalakon időzik, sokkal nagyobb valószínűséggel választja - könyörgi ki vagy követeli - azokat a termékeket, amiknek a logójával itt találkozott. Ezzel kapcsolatban is érdemes észnél lenni, de talán a legjobb az, ha egyáltalán nem hallgatunk a gyerekek hisztijére.)

Kalandos szövegértés: Kincskereső

2012-07-25T17:39:00.003+02:00

A felfedezés öröme és a meglepetés előtti várakozás könnyen megmozgatja a gyerekeket. A Kincskereső játékban ezt a kíváncsiságot használjuk ki arra, hogy a picik gyakorolják az olvasást és a fejtörős problémamegoldást - és nem utolsósorban a játék izgalmas és színes módszer lehet egy ajándék átadására is!

Bevallom, sokáig gondban voltam ezzel a játékkal, hiszen egy felnőtt számára rengeteg macerával jár. Ha ő készíti elő a feladatot a gyerekeknek, akkor az ezzel járó gondolkodás és pakolászás nagyon időigényes, és ez alatt a gyerekek nem lehetnek a szobában, tehát kell valaki, aki vigyáz rájuk. Ezt a problémát kétféleképpen lehet megoldani: Vagy úgy kell időzíteni a játékot, hogy készen álljon, amikor az apróságok éppen hazaérkeznek valahonnan, vagy pedig - ha már ismerik a játék menetét - a gyerekek készítsék el egymásnak a feladatsort!

De mi is pontosan a játék? Nagyon egyszerű: Jó alaposan el kell rejteni egy szobában egy tárgyat (ez lesz a "kincs"). Olyasmi legyen, aminek a gyerekek örülhetnek - ha többen vannak, akkor valami elosztható vagy közös játék, édesség, vagy más meglepetés. Ez után olyan üzeneteket kell hagynunk a szobában, amik fokozatosan elvezetnek a következő állomásig, majd végül a kincshez. Az üzeneteket kis cetlikre írjuk meg, úgy, hogy a gyerekek olvasási képességéhez igazodjon: kisebbeknek csupa nagybetűvel, nagyobbaknak írott, iskolai "gyöngybetűkkel".
Ilyesmi utasításokat írhatunk rájuk: "Nyisd ki a szekrényed ajtaját!" (az ajtóra ragaszthatjuk a következő üzenetet), "Vedd le a polcról a legnagyobb könyvet!" (a könyv lapjai között lehet a cetli), vagy "Fújd fel az asztalon lévő zöld lufit!" (így láthatóvá válik a lufira írt szöveg, egy újabb "nyom"). Beszélhetünk "rejtvényekben" is, persze olyan szinten, amit a gyermek még könnyen meg tud fejteni: "Menj oda, ahol a játéklovak laknak!", "Mivel mérjük az időt? Nézd meg a hátulját!" stb. (Bár én nem vagyok a találós kérdések híve, aki szeretne, nagyobb gyerekeknél azt is felhasználhatja).
Rejtsünk el így legalább 6-8 cetlit, amik végül a célhoz vezetnek. Ha ez megvan, behívhatjuk a kicsiket.

Feladat: Találd meg a titkos üzeneteket, és kövesd a rajtuk található utasításokat! Ha mindet megtalálod, Tiéd a kincs!
Fontos, hogy aki készítette a feladatsort, az mindig legyen jelen a keresgélésnél is, hogy tudjon segíteni, vagy hogy nehogy véletlenül túl korán találjanak meg valamit.

A játékban az a jó, hogy kooperatívan játszható, tehát ha több gyerek van, egymást segítve kell, hogy elvégezzék a feladatokat. Ha izgalmasabbá szeretnénk tenni a dolgot, és nem akarjuk, hogy a gyerekek egymás kezéből húzgálják ki a cetliket, vagy versengve rohangáljanak egyiktől a másikig, miközben az egyik mindig lemarad, adhatunk apróbb részfeladatokat is, pl.: "Akkor mehettek tovább, ha mindannyian elmondtok egy-egy verset!" vagy "Most minden játékos tapsoljon kettőt és forogjon körbe!". Ezek a kis mozgásos feladatok mindenkit megdolgozatnak majd, így akár kisebb, olvasni nem tudó testvérek is beszállhatnak a játékba.

Ha sikerült megtalálni az eldugott kincset, akkor szánjunk időt arra is, hogy a gyerekeket megdicsérjük. Érezzék úgy, hogy érdemes volt végigcsinálni a játékot! Ha az első körön túl vagyunk, lehet, hogy maguktól is szeretnének majd ilyen kincskereső kalandot készíteni. Próbáljuk meg úgy, hogy a gyerekek egymásnak gyártanak feladatot. Amíg az egyik tesónak dolga van, pl. leckét ír, a másik előkészítheti a terepet (esetleg anya vagy apa segítségével), vagy ha van több, egymástól elzárható szoba, akár egyidejűleg is gyárthatják az utasításokat. (Ez akkor sem rossz, amikor egy kicsi időre külön akarjuk választani a gyerekeket, mert már civakodáshoz közeli volt a hangulat!)

A Kincskereső játék előnye, hogy nem lehet kinőni belőle. Akár felnőtteket is meglephetjük egy ilyen feladatsorral, aminek a végén egy kis kedvességet rejtünk el. Ha jól csináljuk, ez a játék segít erősíteni a családi kapcsolatokat, és sok-sok örömet fog szerezni :)

Készségek: problémamegoldás, írás-olvasás, logika, utasítások követése, együttműködés
Eszközök:
Játékosok: első alkalommal legalább egy felnőtt és akár több gyerek, később több gyerek

Néhány érdekesség a rajzelemzésről

2012-07-24T15:17:00.000+02:00

Mindenki, aki már látott "igazi" (tehát valamilyen külső befolyástól független) gyermekrajzot vagy -festményt tudja, hogy ezeknek különleges varázsuk van: nem olyanok, mint a felnőttek valóságra törekvő rajzai, nincsenek bennük berögződések, sem pedig szándékos torzítások. A gyerekek rajzaiban nem konkrét látványok, sem pedig előre megtervezett, tudatos gondolatok, hanem érzések és sejtések képeződnek le. Ezek segítségével a kicsik megmutatják, hogy hogyan látják a világot, és benne saját magukat. A rajzelemzés ezt a rejtélyes nyelvet próbálja feltárni. Most következzen néhány kérdés és válasz a gyerekrajzok megfejtéséről.

Miért szeretnek annyira rajzolni a gyerekek?

Azért, mert a rajz egy ösztönös kifejezőeszköz, ami nem csak valaminek az ábrázolására szolgál, hanem segít értelmezni a világot: ha valamit megjelenítünk, képpé teszünk, azzal érthetőbbé, átláthatóbbá változtatjuk. (Ezen alapul az elmetérkép vagy "mindmap" módszere is). Ez a "világmagyarázó" funkció az, ami miatt a gyermekrajzok elemzések tárgyává válhattak.

Miért nem hasonlít a gyermek rajza a valóságra?

A gyerekrajzok torzsága, aránytalansága, nem következetes színhasználata vagy más furcsasága gyakran aggodalmat kelt a szülőben. "Hogy lehet, hogy a rajzon több nap van?" "Miért van anyának földig érő haja, apának hatalmas füle?" Az apróságoktól valószínűleg hiába várjuk majd erre a választ, mégsem kell azt gondolnunk, hogy a rajzi "hibák" valamilyen pszichés problémát jelentenek.

A gyermek nem a világot másolja. Azt rajzolja le, amit előhív belőle az adott dolog vagy látvány, tehát a felszín alatti lényeget. Nem pillanatképeket alkot, hanem a világ egységes képét festi meg, amelyben minden elem szimbolikus erővel bír. A nőalakra boruló nagy sátorhaj a nőiség, az anyai szeretet ősképe ("kapu" forma), a nagy fülek a hősies, nemes férfi attribútumai ("szárnyas" fej). Ugyanezért lehetnek "oda nem illő" elemek a képen. Ez nem ügyetlenség, de nem is gúny, csupán a gyermek ösztönös fantáziája. A kép egyes elemei újabb és újabb asszociációkat hívnak elő belőle, így építi fel és rendezi egységbe a saját elképzeléseit a világról. (Ezt "rokonító" gondolkodásnak is nevezzük.)

Létezik egy egységes szimbólumtár a rajzok elemzésére?

Sokan és sokféleképpen elemezik a gyermekek rajzait. Van, aki művészeti-szimbolikus alapokra helyezi a rajzok jelképrendszerének értelmezését, mások pszichológiai elemzésekkel vetik össze a rajzokon található elemeket. Ezek valószínűleg eltérő magyarázatokhoz vezetnek.

(A rajzelemző "iskolák" módszereikben is eltérnek: előbbi a szabad rajzolást részesíti előnyben, hiszen ez elősegíti, hogy hogy a gyermek maga módján fedezze fel a világot és fejezze ki az érzéseit, míg utóbbi az irányított rajzolást tartja hatékonyabb diagnosztikai eszköznek.)

A kép Molnár V. József előadásából származik

A gyerekrajzok egyik sajátossága, hogy állandó, ismétlődő motívumok jelennek meg rajtuk, függetlenül attól, hogy a kicsi hol és mikor született. Ezek olyan "archetipikus", ősi szimbólumok, amik általában a legtöbb nép művészetében megjelennek, és jelentésüket inkább csak érezzük, mintsem egy az egyben át tudnánk fordítani. Úgy is mondhatjuk, hogy a gyermek "belső tudásából", az ember eredendő gondolkodásából fakadnak. Rajzolás közben a gyerekek szinte révületbe esnek, így válik számukra elérhetővé ez a tudatalatti motívumkincs.

Íme egy példa: A gyermekrajzokon legtöbbször a rajzból nézett jobb oldal (tehát a néző szemszögében a bal oldal) lesz a férfi minőségeké, itt hegyes, szálkás formák jelennek meg. A bal oldalon (a nézőnek jobb oldal) jelennek meg a nőies vonalak, köríves, gömbölyded formákkal.

Számtalan hasonló, összetett jelkép létezik, ám ezeket nem önmagukban, hanem a rajz teljességében és a gyermek személyiségének tükrében kell vizsgálni.

Ez nem csak belemagyarázás? Van bármilyen tudományos alapja a rajzelemzésnek?

A rajzelemzés ugyanolyan elfogadott pszichológiai feltáró eszköz, mint például az írásképelemzés (grafológia) vagy a Rorschach-teszt (nonfiguratív képértelmezés). A rajzokból bizonyos személyiségjegyekre és a rajzoló gondolkodására vagy az őt foglalkoztató problémákra lehet belőle következtetni. A közös szimbólumrendszer, az ún. "kollektív tudatalatti" megtalálható a pszichoanalízis-elméletben is. Tény, hogy a gyermekek belső késztetésre rajzolnak, ám hogy ezt misztikus hittel tekintjük vagy tudományosan magyarázzuk, az legyen saját döntésünk.

A szakértők óva intenek attól, hogy messzemenő következtetéseket és drasztikus lépéseket tegyünk, ha valamilyen "gyanús" jelet látunk a gyerekek rajzain. Ha valami számunkra nem logikus, vagy nem értelmezhető, az nem azt jelenti, hogy a gyerkőc "butaságot" rajzolt, hanem azt, hogy a saját világlátásából, eredendő ("ősképi") gondolkodásából mutatott meg nekünk egy részletet. Ugyanakkor a rajz soha nem függetleníthető a konkrét rajzolótól. A gyerekek a saját rajzaik legjobb megfejtői, csakhogy éppen azért választják a képi kifejezést, mert a gondolataikat nem tudják szavakba foglalni (tehát megfeleltetni a felnőttek konvencióinak).

források:

Vass Zoltán honlapja: http://rajzelemzes.hu/rajzelemzes/A_rajzvizsgalatrol.html

Molnár V. József előadása: Eredendő világkép: http://www.youtube.com/watch?v=QQGW_YLyFGQ

Betűtanulás: Papírbetűk (4 éves kortól)

2012-07-03T18:21:00.001+02:00

A legtöbb gyerek számára a papírral való játék, a hajtogatás és vagdosás önmagában is izgalmas. Ha mindezt megfűszerezzük a betűk gyakoroltatásával, akkor észrevétlenül csempésztünk hasznos tudnivalót az egyébként elsősorban papírszemetet termelő szórakozásba. A most következő játék a betűkkel való ismerkedéshez és a betűk formai jellegzetességeinek gyakorlásához ideális. Nem kell erőltetni benne a hangalakok megjegyzését is, ez a feladat nem erről szól, sokkal inkább a kreativitásról - ha mégis sikerül egy-két betűt így megtanítanunk, az csak külön haszon.

A papírbetűk készítéséhez egy kis előkészületre lesz szükség: vagdossunk egyforma hosszúságú és vastagságú papírcsíkokat! (A hosszuk legyen legalább 12-15 cm, vagy egy A5-ös méretű lap rövidebb oldalával azonos hosszúságú!) A csíkok készülhetnek különböző színekből. Ha ez megvan, vegyük magunk mellé a gyerekeket - kicsiket és nagyokat egyaránt, hiszen mindenkinek érdekes lehet a játék - és mondjuk el a feladatot:

Feladat: Hajtogassátok meg a papírcsíkokat úgy, hogy egy betűt formázzanak!

A nagyobb gyerekeknek, akik már ismerik az ábécét, elég elmondani, hogy csináljanak pl. N, M, V, J, G, S, Z stb. betűket, vagy hogy rakják ki a saját nevük betűit sorban a csíkok felhasználásával. Lehet hajtani, levágni belőle, vagy másik csíkból betoldani a betűbe (pl. ékezetek vagy keresztirányú vonalak kialakításához). Egyes betűk értelemszerűen inkább két csík felhasználásából fognak létrejönni, ilyenek a K, P, B, R, T és társaik, de próbáljunk meg inkább minél kevesebb alapanyagból dolgozni, hogy ne kelljen sokat ragasztgatni.

A kicsiknek kelleni fog egy kis segítség: rajzoljuk le egy papírra a meghajtogatni kívánt betűt. Mondjuk el, hogy ez milyen betű, majd hagyjunk egy kis gondolkodási időt: hogyan lehetne ezt egy csíkból, hajtások segítségével kialakítani? Engedjük, hogy saját ötletekkel induljanak el, de ha nem megy, asszociáltassuk őket a betűk formája alapján, (pl.: "az A betű olyan, mint egy sátor. Tudjátok, hogyan lehet sátor-formát hajtani?")

Ha már megvan néhány betű, próbáljuk meg rögzíteni őket úgy, hogy egyesével mozgathatóak maradjanak: Ragasztózzuk meg a hajtásokat, vagy tegyünk minden betűt egy papírkártyára (ez azért is jó, mert így nem fordulhatnak meg a betűk a tengelyük körül). Ezek után lehet őket használni szavak kirakására. Mint már mondtuk, nem az a legfontosabb, hogy a betűkhöz tartozó hangalakot memorizálják a gyerekek, ez inkább csak arról szól, hogy megértsék a szavak leírásának logikáját.

A gyerekek számára azok a felismerések is megdöbbentőek, amik számunkra teljesen megszokottak, mint például hogy az egyes betűk egy-egy hangot jelölnek, és hogy ezek összességéből áll össze egy szó. Ez egy olyan kódnyelv, ami cseppet sem magától értetődő, hiszen a szavaknak olyan képszerű megjelenése lesz, aminek semmi köze nincsen a jelentéséhez. Ha erre játékosan tanítjuk meg a kicsiket, akkor sokkal könnyebben fognak később boldogulni az írásosság világában.

Családom, és egyéb állatfajták

2012-06-28T14:53:00.001+02:00

A cím ellenére ez a cikk nem könyvismertető (bár Gerald Durell könyveit bátran ajánlanám minden szülőnek), hanem egy olyan feladat, ami szóban és rajzban elvégeztetve is érdekes és aranyos élmény lehet a családnak. A kérdésfeltevés amilyen egyszerűnek látszik, olyan bonyolult: ki milyen állat lenne?

Persze nem arról van szó, hogy a családtagok viselkedése "állatias", vagy hogy állatjelzőkkel sértéseket és gonoszkodásokat akarunk egymás fejéhez csapkodni (lásd "hülye barom" vagy "mocskos patkány"). Talán jobb lenne így feltenni a kérdést:

Szerinted melyik családtagnak mi lenne a "totemállata"?

Ez a kifejezés arra utal, hogy melyik állat tulajdonságai állnak a legközelebb az ember "szelleméhez". A totem fogalmát - különböző nevekkel illetve, pl. sámánállat, címerállat, bálvány, ainó - rengeteg kultúrában megtaláljuk (ezek legtöbbször kezdetben egy őshöz kötődő állatok, melyeket utána egy egész csoport vagy nemzet a saját jelképeként használ). Sok modern ifjúsági regény is feldolgoz hasonló állati formát öltő lélek-leképezéseket (gondoljunk csak a Harry Potter-sorozatok patrónusaira, vagy Az arany iránytű daimónjaira). Amikor tehát valakit állatként akarunk elképzelni, a cél az, hogy a személyiségét minél jobban leíró állatot találjunk.

A feladat innentől kezdve egy közös ötletelés. Végigmegyünk egyenként a családtagokon - a gyerekeken, a szülőkön, nagyszülőkön, és mindenkin, aki fontos szerepet játszik a kicsik életében (akár a barátok is), és megpróbáljuk kitalálni, hogy melyik állat illik hozzá a leginkább. El lehet indulni tág körökből: ragadozó vagy növényevő? Emlősállat lenne, vagy inkább madár? Vízben vagy szárazföldön élő? Háziállat vagy vadállat? Egzotikus vagy inkább itteni faj? Ezek a kérdések azért is érdekesek, mert a családtagok között időnként hatalmas eltérések lehetnek, de az is lehet, hogy mind egyetlen csoportba sorolhatók.

Egy másik módszer az ötletelésre valamilyen külső tulajdonság lehet: a vörös hajról például könnyen asszociálhatunk ravaszdi rókára, erős oroszlánra vagy cserfes papagájra. Nem véletlenül fogalmazunk így: az állatokat inkább a belső tulajdonságok alapján válasszuk ki, mintsem a külső alapján, és mindig a jó tulajdonságok legyenek túlsúlyban. Bár a gyerekek pufi arca könnyen előhívhatja a különböző rágcsálók képét, próbáljuk meg mi magunk sem megsérteni őket vagy lekicsinylően gondolkodni róluk. A gyerekek ötletei legyenek az elsődlegesek. Szóba jöhetnek a kedvenc állatok és az együtt látott, házi és ház körüli állatok is.

A következő kérdések segíthetik a gondolkodást:

melyik állatot választanád magadtól? melyik állatot szereted a legjobban?
milyen tulajdonságokban illik hozzád ez az állat? össze tudunk gyűjteni legalább hármat?
van ebből az állatból olyan színű, amelyik hasonlít a te hajad és bőröd színére? pontosan hogy nézne ki a totemállatod?

stb.

Ha készen vannak az ötletek, akkor lehet nekikezdeni a rajzolásnak. Mindenki ábrázolja a saját totemállatát, vagy képzeljük el az egész családot egyben. Hogyan férnek meg együtt a felsorolt állatok? Ki kivel tud jól játszani, és ki az, aki "majd fölfalja" a másikat? Ezekből a kapcsolati rendszerekből újabb és újabb dolgokat tudhatunk meg, és lehet, hogy tovább kell igazítani az elképzeléseken, de a végeredmény mégiscsak egy jó kis önismereti gyakorlat lesz.

Készségek: kreativitás, önkifejezés, önismeret, személyes és családi identitás fejlesztése, elvonatkoztatás

Eszközök: semmi, esetleg rajzeszközök

Játékosok: minél több családtag, legalább egy szülő

Rajzos játék: Térkitöltés (6 éves kortól)

2012-06-11T12:25:00.003+02:00

Sok régi népcsoport művészetére jellemző az ún. "horror vacui"-ábrázolásmód, amely a rendelkezésre álló felület egészének kidíszítését jelenti. (Szó szerint annyit tesz, az "ürességtől való félelem"). Ebben a játékban visszatérünk ehhez az ősi szemlélethez. A cél az, hogy egy megadott területen belül egyáltalán ne maradjanak üres, kitöltetlen helyek.

A mai gyerekek, és általában a modern emberek nagy többsége ezzel szemben úgy rajzol, hogy elég nagy üres helyeket hagy meg a papíron. A fő téma (néhány figura és a környezet) kidolgozása után mindig maradnak kitöltetlen részek, néha talán túl nagyok is. Ha a gyerkőcünk túl sok üres helyet hagy meg a lapon, abból a motiváció és a kreativitás hiányára következtethetünk, vagy a monotóniatűrés gyengeségére. Ezek javíthatók, ha a következő feladatot tényleg lelkesedéssel végeztetjük el vele:

Feladat: Rajzolj egy nagy formát a papírra! Töltsd ki ezt a formát olyan mintával, ami neked tetszik!

A "forma" igazán sokféle lehet: egy nagy, szabálytalan kör ("krumpli"), egy geometrikus alakzat (háromszög, négyzet, trapéz, vagy bármilyen vonalzóval húzott, szabálytalan sokszög), egy nagy, vastag betű, vagy akár a gyermek körberajzolt keze is.

Indiai henna-minták - jó ötleteket adhatnak például a kéz-forma díszítéséhez

Ami a mintát illeti, a lehetőségek tárháza szinte végtelen! Díszíthetünk figurákkal - pl.: emberekkel, állatokkal, mesefigurákkal (ezt nagyobb gyerekeknél ajánlom) - tárgyakkal, tájképekkel vagy bármilyen tetszőleges, ismétlődő mintával, pl.: csíkokkal, cirádákkal, cikkcakkokkal, hullámvonalakkal stb. A legjobb az, ha a gyereknek a szülővel együtt sikerül kitalálnia valami teljesen egyedi mintát, ami valami módon utal a személyiségükre, vagy egy közös élményre épít. Ha a kicsi rajong a cicákért, akkor próbáljuk cicákkal telerajzolni a felületet, vagy ha nemrégiben kirándulni volt valahol a család, megpróbálhatjuk az ott látott dolgokat (hegyeket, növényeket, vagy más emlékeket) beleépíteni a rajzba.

Ausztrál őslakosok mintái

Egyáltalán nem fontos, hogy kizárólag egyféle kitöltő motívum jelenjen meg. Minél változatosabb a díszítés, annál jobb! Ki lehet próbálni például azt is, hogy néhány központi figura megrajzolása után a fennmaradó helynek találunk ki valamilyen nonfiguratív díszítőmintát - ezt láthatjuk az ausztrál törzsek művészetében is.

Olyan mintára törekedjünk, amellyel minden egyes centimétert be lehet borítani. A lényeg, hogy a körbehatárolt területen egyáltalán ne maradjon üres folt. Ha ez megvan, akkor az alakzat körvonalát akár ki is lehet radírozni, így kizárólag a mintából áll majd össze az eredeti forma. Így a végeredmény szép és különleges lesz.

Mese vagy hazugság? A konfabuláció

2012-05-20T20:21:00.000+02:00

A mesék legtöbbször a gyermekektől idegen, fiktív világban játszódnak ("az Óperenciás tengeren is túl..."), kitalált szereplőkkel, akik gyakran teljesen személytelenek (királyfi, szegény legény, öreganyó stb.). A konfabuláció ezzel szemben azt jelenti, hogy az általuk ismert vagy megélt eseményeket illetve valós személyeket kapcsoják össze kitalált, nem megtörtént vagy akár földtől elrugaszkodott, csodás történetekkel.

A konfabuláció (magyarul: "meseszövés") jelensége minden 3-5 éves kor közötti gyermeknél megfigyelhető. Lényege, hogy a kisgyermekek úgy mesélnek el kitalált eseményeket saját magukról vagy az ismerőseikről, mintha azok a valóságban megtörténtek volna. Ezt a helyzetet sokan hazugságként könyvelik el, esetleg megszidják érte a gyermekeket, ám ez hibás hozzáállás. A konfabulációval a gyermekek csupán a vágyaikat kapcsolják össze a valósággal, tehát olyan dolgokat mesélnek el megtörténtként, amikről szeretnék, ha megtörténtek volna. Ezért sem jó hozzáállás, ha megdorgáljuk őket, vagy ha csak legyintünk az egészre. Akár fontos tanulságokat is levonhatunk a dolgokból: ha például a gyerek arról mesél, hogy mennyire megdicsérték őt az iskolában/óvodában, vagy hogy ajándékot kapott valakitől, valószínűleg tényleg szeretné, ha több dicséret vagy kedvesség jutna neki.

A képtelen történetek előadásának másik oka lehet a figyelem kivívása. Nem egyszerű hencegésről van szó, inkább arról, hogy a gyerek szeretné, ha ő is valami érdekeset mesélhetne magáról, ahogy azt a felnőttektől is látja. A felnőttek anekdotái, viccei és pletykái felcsigázzák a hallgatót - ezt a példát látva a gyerekek úgy érzik, ha elég izgalmas sztorival állnak elő, ők is hasonlóan pozitív visszacsatolásokat kapnak majd. Ez teljesen természetes folyamat, ezért amikor azt halljuk, hogy a csemeténk valamilyen fabrikált történettel állt elő, nem árt, ha tényleg odafigyelünk. Mutassunk érdeklődést, tettethetünk nagyon erős meglepődést, sőt, akár le is buktathatjuk a mesét ("biztos, hogy ez így volt? én azt hallottam..."), és megbeszélhetjük, hogy pontosan mi áll a dolgok hátterében. Tudatosítsuk a kicsiben, hogy nekünk a valós események is éppen eléggé érdekesek és fontosak!

Ha tehát a gyerekünket valamilyen "hazugságon" mindig gondolkozzunk el azon, hogy mi állhat a hátterében. A konfabuláció egészen más, mint a különböző érdekhazugságok (például amikor valaki letagad valamit, hogy megússzon egy büntetést). A meseszövés hozzájárul a jó elbeszélőkészség kialakulásához és az erkölcsi érzék formálásában is segít, úgyhogy egy kis tudatossággal ez a látszólag kellemetlen jelenség a gyermekünk javára válhat.

Idegőrlő időszakok - 2. rész: Dackorszak

2012-05-17T23:33:00.003+02:00

A gyerekek öntudatra ébredése többlépcsős folyamat, kezdve a saját test megtapasztalásától az érzelmek felfedezésén át az akarat kialakulásáig. Ennek a kicsúcsosodása a dackorszak (kb. 3-4 éves kor között), mely során a gyermek a saját akarat érvényesítésére szolgáló eszközök legszélesebb skáláját vonultatja fel: hiszti, kiabálás, toporzékolás, elvonulás, duzzogás, és a többi... De akárcsak az előző részben, most sem hagyjuk szó nélkül a dolgot. Következzen néhány tipp a durcás apróságok megbékítésére!

Ne legyünk partnerek a játszmában!

Az akaratoskodás alapja mindig egy olyan esemény (pl. felszólítás vagy szidás), amitől a kicsi úgy érezheti, hogy valamilyen sérelem érte, bántották, korlátozzák valamiben vagy nem törődnek vele. Ilyenkor ha mi is kiabálni kezdünk, kiborulunk vagy bármilyen módon erőszakoskodunk, azzal csak megerősítjük ezt az érzést. Maradjunk nyugodtak, hogy ne erősítsük meg a gyerekeket a hisztériázásukban! A picik látványos sértődései üzenetek felénk, ami gyakran el is hangzik: "engem senki sem ért meg", "mindenki csak bánt", "soha nem csinálhatom, amit szeretnék", vagy egyenesen "engem senki sem szeret". Ezek persze legtöbbször túlzóan hatnak, főleg, ha egy hétköznapi kérés hozza ki őket a gyerekből, mégis tudatosítanunk kell benne, hogy ez egyáltalán nem igaz. Ha idegesek vagyunk, azzal csak megerősítjük a félelmeiket, amik a dacosságban csapódnak le.

Nem biztos, hogy jó módszer, ha a durcás gyereket ölelgetni, babusgatni kezdjük. Meg kell értenünk, hogy pontosan mi az oka az akaratrohamnak. Lehet, hogy a hiszti a figyelem és a törődés hiányából fakad, de az is előfordulhat, hogy a gyerkőc éppen a szabadságot, az egyedüllétet hiányolja, vagy elege van az állandó felügyeletből. Ez ki fog derülni a gyerek viselkedéséből, ezért fontos, hogy mindig alkalmazkodjunk a kicsihez, ahelyett, hogy saját szabályokat hozunk.

Van egy taktika, ami a legtöbb esetben jól beválik: Tereljük el a gyermek figyelmét! A gyerekek kíváncsisága mindig erősebb a dacosságuknál. Ha egyedül vagyunk a tiltakozó csöppséggel, akkor kezdjünk valami olyan látványosan végezhető tevékenységbe, ami őt is érdekelheti, például főzőcskézés,

valaminek a pakolása, vagy egy társasjáték, stb. Ha ezt jól eltaláljuk, nem kell sokáig várnunk: épp csak elkezdjük az előkészületeket, a kicsi máris odadugja majd az orrocskáját, hogy megnézze, mi történik.

Nehezebb az ügy, amikor több gyerek is ott van, akikre figyelni kell. Ilyenkor őket is bevonhatjuk a figyelemelterelésbe: kérjük meg, hogy segítsenek felvidítani a sértődött testvérkét vagy játszótársat. Bármi, ami hangos gyerekzsivajjal jár, felébreszti a kis duzzogó érdeklődését, és hamar odavonzhatja a többiekhez, de akár ők is kezdeményezhetnek. Remekül működnek ilyenkor a különböző szerepjátékok - erről hamarosan még lesz szó :)

Tehát ne feledjük: a cél nem az, hogy "hagyjuk a gyereket kitombolni magát" - persze időnként talán ez sem árt -, és pláne nem az, hogy vitába szálljunk vele. Törekedjünk inkább arra, hogy a dackorszakát élő gyereket kibillentsük a rosszkedvből, és újra mosolyt csaljunk az arcára, így mi is sokkal könnyebben megússzuk majd ezt az idegőrlő időszakot.

Rajzos játék: Kavicsfestés

2012-05-16T21:25:00.000+02:00

Ismerős az a helyzet, amikor a gyerkőcöd nem hajlandó tovább menni az utcán, mert talált egy halom szép kavicsot? Vagy előfordult már, hogy a pici kabátja a zsebébe rejtett kövektől hirtelen háromszor nehezebbé vált? Sok gyerek annyira ragaszkodó, hogy az utcán összeszedett "kincseket" nem hagyja kidobni, ezért akár több vödörnyi kavics is összegyűlik otthon.

Ha a Te gyereked is mániákus kavicsszedő, akkor biztosan lesz alapanyagod a következő játékhoz!

A kavicsfestés először is egy alapos válogatással kezdődik: olyan kavicsokat kell keresni (akár az otthoni készletből, akár a játszótérről vagy a kertből), amelyek aránylag laposak, és nem túl fényes a felületük. Általában a szemcsés, szürkés színű kacsázókövek a legjobbak.

Ha sikerült kiválogatni a megfelelő kavicsokat, akkor készítsük elő a terepet: borítsuk be újságpapírral az asztalt, és vegyünk elő minél sűrűbb festéket (vízfesték is jó, de legjobb a tempera, az akril hobbifesték, vagy végső esetben az alkoholos filctoll).

Feladat: Fessétek ki szép mintákkal a köveket!

Nem kell arra törekedni, hogy figurák, vagy jól felismerhető tárgyak legyenek a köveken, hiszen az apró festőfelületen ezek nehezen kidolgozhatóak. Érdemes sormintákkal, csíkokkal, pöttyökkel kezdeni. A megfelelő minta kiválasztása már csak a fantáziától függ: felhasználhatjuk inspirációként különböző állatok (zsiráf, zebra, párduc, esetleg jellegzetes halak) mintáját, szivárványt vagy virágokat, de készíthetünk szabályos geometriai formákat (négyzet, kör, háromszög, szívecske stb.), vagy nagyobbakkal akár elvontabb szimbólumokat is (betűket, zászlókat, jin-jang jelet stb.). Az egyforma méretű vonalak, pöttyök, foltok megfestése a nagyobb iskolásoknak is kihívást jelent majd.

A kavicsok megfestése egy alapvető tervezői logikát igényel, ami munka közben magától alakul ki - tehát nem kell előre tervrajzokat készíteni -, de azért odafigyelést igényel. Pl.: egyszerre csak egy oldalt lehet festeni, az alapszín megfestése után ki kell várni a száradást, a háttérnek és a rajta lévő mintának összeillő színűnek kell lennie stb. A feladat során a gyerekek megtapasztalhatják ezeket a szabályokat illetve lehetőségeket, és megtanulják előre átgondolni a következő lépéseket.

A festett kavicsokat kezelhetjük kiállítási tárgyakként: ha találunk nekik egy megfelelő tárolót, például mélyített képkeretet vagy üvegtetős, rekeszekre osztott dobozt, akár még a gyerekek polcának díszeivé is válhatnak. Ha vízálló festéket használtunk, a köveket tehetjük növények cserepébe vagy balkonládába is. Ha viszont azt szeretnénk, hogy a kavicsok ne csak "porfogóként" üldögéljenek valahol, akkor felhasználhatjuk őket játékok alapanyagaiként is. Készülhet belőlük betűkirakó (minden kőre egy-egy betűt írva), domino, vagy akár sakkfigura is, ha megfelelő jelölést találunk ki rá.

Készségek: kézügyesség (finom mozgások), tervezőlogika, színérzék, kreativitás
Eszközök: kavicsok, sűrű festékek (tempera, akril, filctoll)
Játékosok: egy felnőtt, akár több gyermek

Rajzos játék: Négyzetrácsos akvárium (5 éves kortól)

2012-05-01T15:02:00.002+02:00

A Négyzetrácsos akváriumban minden állat és növény a "kockás" füzetek vonalaihoz igazodó, szögletes formájú. A négyzetrácsok mentén történő rajzolás egy megváltozott gondolkodásmódot kíván a gyerekektől, ez fejleszti a szabálykövetési készséget, a logikát és a kreativitást.

Feladat: Végy egy A4-es négyzetrácsos lapot! Ez a lap mostantól egy akvárium.Töltsd meg az akváriumot olyan vízi élőlényekkel, amik csak egyenes vonalakból állnak!

Az egyetlen szabály, hogy a vonalak töréspontjai mindig a négyzetrácsok találkozásainál legyenek. A vízi állatok azért különösen jók ehhez a feladathoz, mert a formaviláguk egyszerű, és mert sokféle szimmetria jelenik meg rajtuk, pl.: a halak teste vízszintesen lehet tengelyesen szimmetrikus, egy rák vagy egy kagyló pedig függőlegesen, míg a középpontos szimmetria a buborékok rajzolásánál kerülhet elő. Ezek megszerkesztésében segítséget nyújtanak a négyzetrácsos lap segédvonalai: A kockák számolásával mérni lehet a két oldal egyformaságát magasságban, hosszúságban és az átlós vonalak meredekségében is.

A Négyzetrácsos akvárium egy fantáziaakvárium, ami azt jelenti, hogy nem csak olyan állatok kerülhetnek bele, amik otthon, a kis akváriumban is elférnek. Nyugodtan kerülhetnek bele cápák, teknősök, piranhák, ráják stb., bármi, ami csak a gyerekek eszébe jut, sőt, akár vízi emlősök, pl. fókák vagy vidrák is. Az A4-es méretű lap elég nagy ahhoz, hogy többféle állatfaj is helyet kapjon benne.

A nagyobbaknak akár azt a feladatot is adhatjuk, hogy különleges halfajokat próbáljanak meg leképezni ebben a szögletes stílusban. Ez elég bonyolult, még a jól ismert akváriumi halfajtáknál is, mint amilyen a vitorláshal, a guppi vagy a neonhal, de még ennél is nehezebb például egy gömbhal vagy egy csikóhal megrajzolása. Ezekhez kereshetünk segítségül képeket különböző enciklopédiákból vagy az internetről.

Készségek: számolás, logika, kézügyesség, kreativitás

Eszközök: négyzetrácsos lap, rajzeszközök, határozókönyvek

Játékosok: akár több gyerek

Számolós játék: "Tárgybújócska" (3 éves kortól)

2012-04-23T12:29:00.000+02:00

A "Tárgybújócska" a rendrakás és a klasszikus Hideg-meleg, vagy más "kincskereső" játékok furfangos keveréke. A tárgyak, különösen a gyerekek játékai, ruhái, cipői stb. sajnos maguktól is hajlamosak bújócskát játszani, de ezzel a játékkal semmi perc alatt a helyükre juttathatjuk őket!

A játékhoz szükség lesz egy egész szobára, ahonnan egy kis időre kiküldhetjük a gyerekeket. (Ahogy az az előzőekből már kitűnhetett, ennek a szobának nem kell makulátlanul tisztának lennie, hiszen a játék részben a rendrakásra való tanításról szól.) Válasszunk ki egy olyan tárgykategóriát, aminek jól meghatározható helye van, és amiből legalább 4-5 darabot el tudunk helyezni a szoba különböző pontjain - ez lehet például egy zsákra való labda, néhány plüssmaci, egy doboznyi játékautó, építőkocka vagy póniló. A lényeg, hogy összetartozó és jól azonosítható játékok legyenek. Rejtsük el őket, de úgy, hogy ne legyen túl nehéz megtalálni, például a takaró alá, hogy kidomborodjon, a polcra valami mögé, vagy az ágy széle alá. Ha ez megvan, hívjuk be a gyerekeket, és mondjuk el nekik a feladatot:

Feladat: Találjátok meg az elrejtett tárgyakat! (A feladat szövegébe mindig fogalmazzuk bele, hogy milyen tárgyakról van szó - labdáról, plüssjátékról stb. - illetve azt, hogy legalább hány darabot kell összeszedniük!)

A keresgélést segíthetjük a hideg-meleg-játék utasításaival. (Minél közelebb járnak a kicsik, vagy minél jobb irányban kutakodnak, annál "melegebb" kifejezést kell mondani, pl.: "fagyos", "hideg", "langyos", "melegszik", "nagyon meleg" stb., míg el nem érünk a "tűzforróig", vagyis a célig.) Miközben a gyerekek sorra megtalálják a játékokat, számolniuk kell, hogy mennyinél tartanak, és a helyükre kell tenniük őket. A legjobb, ha a tárgyak helye ilyenkor mozgatható, például egy zsák vagy egy doboz, amivel a felnőtt körbejárhat, és a hozzá hozott tárgyakat gyűjtögetheti.

Ha előkerült a tárgyakból a kellő mennyiség, akkor a tárolót tegyük arra a helyre, ahol általában tartani szoktuk, és kezdődhet a következő keresgélés. Itt már ügyesebbnek kell lennünk, hiszen most olyan játékokkal vagy más tárgyakkal kell dolgozni, amit nem mi rejtettünk el. Mondjunk ismét egy olyan tárgykategóriát, ami jól beazonosítható, és válasszunk hozzá egy reális számot, hogy mennyit kell belőle összegyűjteni - ilyenkor hozzátehetjük azt a szót, hogy "legalább", és a cél lehet a "minél több" elérése ugyanebből a tárgyból. Azt is variálhatjuk (sőt, érdemes variálnunk), hogy hová kell vinni az összegyűjtött darabokat. Cipők a cipőszekrénybe, babák a babaházba, játékállatok a kosarukba, ruhák a szennyestartóba stb.

Addig folytassuk a játékot, amíg a gyerekek élvezik. Persze a cél az, hogy teljes rend legyen, de mit sem ér, ha ez a szokásos nyűggel jár. A legjobb, ha a gyerekek ezen a játékon keresztül megtanulják, hogy a rendrakás jó dolog. Próbáljuk ösztönözni őket: dicsérjünk meg minden egyes darabot, amit összegyűjtöttek, tapsoljunk, ha egy-egy kategória minden tárgyát sikerült összeszedniük, és végül, ha már az egész szobában legalább viszonylagos rend van, ajnározzuk az eredményt, amit sikerült elérni ("milyen szép rend van!" "mennyivel gyönyörűbb így ez a szoba!" stb.), és akár valami jutalmat is adhatunk.

Vigyázat: túl nagy gyerekekkel ez a játék nem működik! Az iskoláskorú gyerekek könnyen rájönnek a feladat mögött rejlő cselre. Számukra sem a keresgélés, sem a számolás nem jelent nagy kihívást, ezért hamar kedvüket vesztik, és esetleg a kisebbek lelkesedését is elveszik. A kisebbek viszont (3-6 éves korig) nemcsak kötelezően végzik majd el, hanem élvezni is fogják ezt a megoldást, és az önbizalmukat is növeli majd a jól megérdemelt dicséret.

Könyvajánló: Gerlinde Ortner: Gyógyító mesék

2012-04-22T22:38:00.000+02:00

A mesék, függetlenül attól, hogy miről szólnak, hihetetlenül fontos kapcsot teremtenek a gyermekek belső világához. Érdemes megtanulnunk tudatosan kezelni ezt a kapcsolatot, azért, hogy szükség esetén segíteni tudjunk

Gerlinde Ortner könyve azt bizonyítja, hogy a gondolatok és a törődés, amellyel mesélés közben a felnőtt megajándékoz egy gyermeket, segíthet a hétköznapokban adódó gyakorlati és lelki problémák leküzdésében.

A mesélés fantasztikus. A mesék kaput nyitnak a képzelet felé, szórakoztatnak, miközben közös élményt és bensőséges kapcsolatot jelentenek a beszélő és a hallgatók között. Ugyanakkor a történetek tanítanak is, nem csupán erkölcsi tanulságaikon keresztül, hanem állandó "szabályaik" révén: a jó legyőzi a rosszat, a hős felülkerekedik a nehézségeken, majd boldogan élhet, amíg meg nem hal - ezzel a gyakran ijesztőnek és rendetlennek látszó világ újra rendet nyer.
(Lásd még: Jankovics Marcell: Az aranyhajú kertészbojtár)

A Gyógyító mesék c. könyvben olyan történeteket találunk, melyek nem (csak) a külvilágban rejlő nehézségek és félelmek leküzdéséről szólnak, hanem sokkal inkább a gyerekek belső konfliktusait rendezik. A cselekmény főhősei (gyakran hétköznapi kisfiúk és kislányok) nem sárkányokat győznek le, hanem saját félelmeiket, szorongásukat, vagy szüleikkel való ellentéteiket. A mesék életszerűek, nem erőltetettek vagy sulykoltak, hiszen úgy árulják el a különböző problémák megoldásait, hogy példát állítanak a gyermekek elé. Minden cím előtt egy rövid mondat utal ara, hogy melyik gondra jelent gyógyírt a történet. (Pl.: Ha a gyerek húzza az időt, Ha a gyerek rendetlen, Ha a gyerek csúnyán beszél stb.) Bár ezeknek a problémáknak egy része nem klasszikus értelemben vett betegség, gyakran mégis "gyógyításra" van szükség, hiszen minden "rosszaság", "hiba" és "butáskodás" mögött valami olyasmi áll, amiről beszélni kell. És a beszédnek nincs jobb módja, mint a mesélés...

Ortner gyűjteménye azért is nagyszerű, mert megvédi az erre hajlamos gyermekeket a szélsőséges tettektől. A Gyógyító mesék szereplői úgy viselkednek és olyan döntéseket hoznak, mint amelyek az igazi gyerekek fejében is megfordulnak, vagy extrém esetben ők maguk is megtesznek, és gyakran nem hallgatnak a szülői tanácsra. Csakhogy amikor a főszereplő engedetlen, kiabál, irigykedik, lusta vagy elszökik otthonról, utána mindig megbánja a történteket, és rá kell jönnie, hogy nem ez a helyes megoldás. Így a mesealakokon keresztül a kicsik maguk is megérthetik, mit kell tenniük, anélkül, hogy ők is butaságot csinálnának.

Ajánlom, hogy mindenki kutakodjon a mesegyűjteményben, olvasgasson, és ha úgy látja, hogy az ő gyermeke számára is hasznos lehet, akkor meséljen bátran - nem erőszakosan, és mindenképpen megszokott, kényelmes környezetben. A könyv teljes szövege elérhető itt, néhány részlet pedig letölthető innen. (Szintén ajánlom az idősebbeknek szóló Új gyógyító mesék c. könyvet, amelynek szövegét ezen a linken érhetitek el.)

Rajzötlet: Dal-illusztráció

2012-04-19T21:53:00.002+02:00

Bár az otthon éneklés (sajnos) már egyre kevésbé divat, a kicsik nagyon szeretik a különböző mondókákat, gyerekdalokat, sőt, gyakorlatilag mindent, ami dallamos - erre utal az ún. "dajkanyelv" is, az a megváltoztatott hanglejtés, amellyel a legtöbb felnőtt ösztönösen beszél egy csecsemőhöz vagy kisgyermekhez. Az óvodában-iskolában tanult dalok azért is fontosak, mert összekötő kapcsot jelentenek emberek között. Érdemes a szülőknek is feleleveníteni, vagy akár együtt énekelnie ezeket a picivel, a közös tudás élménye miatt. Ám ha az évek során már megkopott az énektudásunk, akkor is foglalkozhatunk dalokkal, a következő rajzos játék segítségével.

Feladat: Készíts rajzot egy dal szövegéről!

A dalok illusztrálása azért is jó feladat, mert nem annyira magától értetődő, mint például egy történet ábrázolása. A dalokban nincsenek konkrét, időben egymást követő események, sokkal inkább érzésekről, állapotokról szólnak, melyeket egy-egy szóképben ragadnak meg. A szóképek valódi képpé formálása pedig - ahogy az már a közmondásos feladatból is kitűnhetett - gyakran nehezebb, mint gondolnánk.
A dalok illusztrálásakor sok minden kiderül arról, hogy a gyerekek hogyan értelmezik (vagy hogyan értelmezik át) a nekünk sokszor magától értetődő szövegeket. A feladathoz szükséges kreativitás alkalmat ad arra, hogy a picikkel együtt gondolkodjunk a szavak mögött rejlő történeteteken és szimbolikus jelentéseken. (Pl. a "Gólya-gólya gilice" vagy a "Katalinka szállj el" c. dalokban megbúvó török-magyar ellentét kapcsán akár egész történelemórákat tarthatnánk)

Mindenkit óva intenék attól, hogy a gyerekdalokhoz szolgáló szokásos illusztrációkat vagy videókat keressen a feladat kapcsán. Bízzuk az apróságok fantáziájára a dolgot! Így sokkal jobb, érdekesebb képet alkothatunk a gyerekek gondolkodásáról, és másolás helyett önállóságra tanítjuk. Ugyanakkor ha mi magunk nem szeretünk énekelni, és kizárólag a hanganyagot használjuk fel, érdemes lehet rákeresni egy-egy dalra az interneten, hátha a hallgatás segít a rajzolásban. Persze a legjobb továbbra is a közös éneklés!

Megkérhetjük a gyermekünket, hogy az általa ismert dalok közül a kedvencét rajzolja le, de ha nincs ilyen, vagy ha ez már unalmassá válna, arra az esetre íme néhány dal, amit rajztémának ajánlhatunk:

kisebbeknek:

Boci-boci tarka
Cirmos cica haj
Csigabiga gyere ki
Csip-csip csóka
Esik az eső, hajlik a vessző
Én elmentem a vásárba
Ha én cica volnék
Kiskacsa fürdik
Süss fel nap
Tekeredik a kígyó

nagyobbaknak:

A juhásznak jól van dolga
A part alatt
Egy boszorka van
Egyszer egy királyfi
Elvesztettem zsebkendőmet
Házasodik a tücsök
Három szabólegények
Hol jártál báránykám
Hová mégy te kis nyulacska
Most viszik, most viszik
Sárga csikó, csengő rajta

Készségek: szövegértés, rajzkészség, képi fantázia

Eszközök: rajzeszközök

Játékosok: akár több gyermek