Mobi blogja

Nekünk is van tengerpartunk :)

noreply@blogger.com (Mobi) — Fri, 20 Jan 2012 18:49:00 +0000

Egy 1920-ban Párizsban kötött egyezmény szerint – melynek 38 másik ország mellett mi is részesei vagyunk (Magyarország az 1927. évi XXIX. törvénycikk-el ratifikálta ) – Magyarországnak és minden magyar állampolgárnak is lettek jogai a Spitzergákon. (A szigetek továbbra is a Norvég Királyság része). Ilyen például a vadászás, halászás joga, de a magyarok – bármely okból és célból – szabadon beléphetnek, letelepedhetnek és tartózkodhatnak a Spitzbergákon. Ezen felül az egyenlőség alapján szabadon űzhetnek és művelhetnek mindenféle hajózási, ipari, bányászati vagy kereskedelmi vállalkozást úgy a szárazföldön, mint a parti vizeken.

Azért annak, aki élete nagy lehetőségét látja a szigetben, és már zsebében érezné a nagy profitot, érdemes tudnia, hogy egy 1995-ös helyi rendelet értelmében nem engedik be az országba azokat a külföldieket, akik nem rendelkeznek elég pénzzel ahhoz, hogy magukat eltartsák, ugyanis a Spitzbergákon nincs szociális ellátás, az ingatlan vásárlása – ha egyáltalán sikerül – csillagászati összegbe kerül. ))))
A szigeteken nincsenek utak, így a városok között hajóval, repülővel, helikopterrel vagy hómobillal lehet csak közlekedni.

Arról nincs hír, hogy magyarok élnének e lehetőségekkel, de számos más nemzet rendelkezik bázissal itt, többek között Norvégia, Oroszország, Anglia, Lengyelország és Ausztria. Oroszország jelentős bányászati tevékenységet folytat.
Mit érdemes tudni „szigetünkről”
A Spitzbergák (vagy norvég nevén: Svalbard) a Jeges-tengerben található szigetcsoport az európai kontinenstől északra, körülbelül félúton Norvégia és az Északi-sarkpont között, Norvégia és Európa legészakibb földterülete. Területe 62 050 km², 3 legnagyobb szigete: Spitzbergák, Nordaustlandet és Edgeoy. A Spitzbergák területének 60%-a gleccserekkel és hómezőkkel borított.

Az Észak-Atlanti Áramlat kellemesebbé teszi a sarkvidéki éghajlatot, így a környező vizek az év legnagyobb részében hajózhatóak. a Golf-áramlat meleg hatásának köszönhetően a nyári hőmérséklet 0-10 fok között ingadozik. Partjai nyáron jégmentesek, virágok, mohák és zuzmók teszik a tájat hihetetlen színessé.

A fővárosban, Longyearbyenben április 20-tól augusztus 23-ig süt a Nap, de október 26-tól február 15-ig teljes a sötétség.
A ma már védelem alatt álló jegesmedve több ezer egyeddel képviselteti magát a szigeten. A Spitzbergák az egyetlen olyan hely Európában, ahol ezeket a lenyűgöző állatokat saját környezetükben lehet megcsodálni.

A szigetre naponta indulnak repülőjáratok az észak-norvégiai Tromsóból.

Január 12

noreply@blogger.com (Mobi) — Thu, 12 Jan 2012 09:39:00 +0000

Kik is ünneplik ma születésnapjukat. Biztos sokan, de a legfontosabb Örsié.

Boldog szülinapot :)

És még néhányan, akik szintén ezen a napon születtek:

Jack London (1876)

Azt mondják, a világirodalmi értékrend Amerikában vele kezdődik. Élete olyan kalandos és néha szívszorító volt, mintha csak ő írta volna meg valamelyik regényében. Tulajdonképpen nem volt olyan társadalmi réteg, amelynek ne lett volna tagja Jack London. 1876. január 12-én San Franciscoban született egy asztrológus törvénytelen gyermekeként. Nem sokkal ezután édesanyja feleségül ment John Londonhoz, egy kétgyermekes özvegy férfihez. Egészen iskolás koráig John Griffith Chaneynek hívták. Nevelőapja után vette fel a London nevet, a Jack-et pedig ő választotta magának. Tizenöt évesen miután meghalt nevelőapja, csavargónak állt és körbeutazta Amerikát, sőt még Japánba is eljutott. Útközben túlélt egy tájfunt és ez volt az az esemény, ami írásra késztette.

Első sikerét az Északi Odüsszeia című novellás kötete hozta meg. Első regénye 1900-ban jelent meg A vadon szava címmel. Világhírnevet szerzett a nehéz sorsú kutya történetével, sok nyelvre lefordították. Olyan tiszteletdíjat kapott az író A vadon szaváért, amiből egész életében megélhetett volna. Viszont a századforduló aranyláza őt is megbabonázta, Alaszkába utazott. Végül egy gramm aranyat sem talált. Lenyűgöző sikerei és világhírneve ellenére harmincnégy éves korában felmerült az öngyilkosság gondolata váltakozó kedély állapota hatásaként. Alkoholizmusa egész életében végigkísérte. Az egykori társasági emberből visszahúzódó, magányos gondolkodó lett. Egyre kevesebbet írt. Ennek ellenére ez az időszak nevezhető pályafutása csúcsának. Ekkor írta meg utolsó két regényét, Az éneklő kutyát és A beszélő kutyát. Jack London 1916. november 22-én, negyven éves korában méreg segítségével véget vetett saját életének. Jack London közel ötven regényt és számtalan novellát írt tizenhat év leforgása alatt.

Molnár Ferenc (1878)

Molnár Ferenc nagypolgári családba született, apja jómódú orvos volt Budapesten. Tanulmányait a fővárosban folytatta, 1896-ban Genfben hallgatott jogot, egy évvel később pedig már hírlapíróként dolgozott Budapesten. Első színdarabját, A doktor úr című darabot 1902-ben mutatták be, s akkor már íróként is kezdték egyre inkább elismerni. Prózáját már a kezdetektől szellemesség és szatirikus humor jellemezte, színdarabjaiban pedig az ütős, pörgős dialógusokra törekedett. Gyors írói sikereit A Pál utcai fiúk (1907),

színpadon pedig A testőr (1910) tetőzte be. Az első világháborúban haditudósítóként jelentette meg írásait, majd Bécsbe, Svájcba, végül Amerikába emigrált, és a fasizmus előtörése után csak "vendégként" tért vissza hazájába. 1952. április elsején New York-ban halt meg, 74 éves korában.

Szergely Koroljov (1907)

Ukrán-szovjet mérnök, rakétatervező. A XX. század derekán a Szovjetunió rakétafejlesztéseinek fő felelőse. A Szputnyik műholdak, a Luna-, a Vosztok– és a Voszhod-űrprogramok vezető koordinátora. Munkáját teljes titoktartás közepette végezte: a szovjet sajtó csak "Főkonstruktőr" néven emlegette. A Nobel-díj bizottság annak idején megszavazta a Szputnyik főkonstruktőrének a Nobel-díjat, azonban nem tudták, név szerint ki az. Amikor hivatalos felkéréssel fordultak ez ügyben a Szovjetunióhoz, maga Hruscsov volt, aki megtagadta a válaszadást, azzal ütve el a kérdést, hogy a Szputnyikban nagyon sok ember munkája van. És Koroljov nem lett Nobel-díjas … nevét is csak halála után (1966) ismerhette meg a világ. Koroljov a fékevesztett sztálini „tisztogatás” áldozataként megjárta a Gulágot is. Tíz évre ítélték. Koroljov később tudta meg, hogy feljelentője Valentyin Glusko (a világ későbbi legnagyobb tolóerejű rakétájának, az Enyergijának megalkotója) volt. Ez a későbbi rakétaprogramok során nyílt ellenségeskedésbe torkollott közöttük – utóbb ugyanis Koroljov évekig Glusko beosztottja volt.
Egészsége ezzel összefüggésben erősen megromlott. Munkássága elismeréseként Koroljov 1953-ban beléphetett (!) az SZKP-ba. Ugyanebben az évben a Szovjet Tudományos Akadémia levelező tagja lett. 1957. április 19-én rehabilitálták, megroppant egészségét azonban már nem adhatták vissza.
Elhunytával a szovjet űrprogram a legjobb szervezőt veszítette el, és ennek következtében a Szovjetunió az űrkutatásbeli kezdeti elsőbbség után alulmaradt a holdraszállás elsőségéért és a vezető űrhatalom szerepéért folytatott küzdelemben.
Hogy életműve az emberiség egyetemes kultúrájának része, azt seregnyi kitüntetés mellett az is jelzi, hogy nevét a Hold túloldalának egy krátere, egy marsi kráter, számos utca, és egy város is viseli. A sors – illetve inkább az emberi igazságérzet – úgy akarta, hogy az Enyergija Rakétagyártó Vállalat ls Koroljovról kapta nevét, jóllehet az Enyergija rakétát az örök rivális Glusko fejlesztette.
Róla és az amerikai űrprogram vezetőjéről, Werner von Braunról a BBC készített egy nagyszerű filmet Space Race címmel, mindenkinek csak ajánlani tudom.

HEIDI

noreply@blogger.com (Mobi) — Mon, 02 Jan 2012 17:57:00 +0000

Ma épp az olasz televízióban láttam Heidi, a svájci kislány történetét, erről jutott eszembe, hogy írhatnék róla egy posztot. )) Azt hiszem kevés olyan felnőtt van, akit gyerekkorában elkerült ez a regény (mese), igy Heidi történetét nem is részletezném.
Heidi kitalálója Johanna Spyri 1827-ben született a sváci Hirzelben Johanna Louise Heusse néven. Gyermekként néhány nyarat töltött Chur környékén, Graubünden kantonban, az itt szerzett élményeit később felhasználta gyermekeknek írt könyveiben. 1852-ben feleségül ment Bernhard Spyri ügyvédhez és Zürichben telepedett le.

Spyri férjével 1852-ben.

1871-ben jelent meg első műve. 1884-ben férje és fia halála után még több mint 50 művet írt. 1901-ben halt meg Zürichben.
A Heidi történet első része először 1880-ban jelent meg, majd 1881-ben követte a folytatás. Rövid időn belül nagy sikere lett. Azóta több mint 50 nyelvre fordították le. Érdekesség, hogy az eredeti könyv teljes magyar fordítása csak 2008-ban készült el.
Nemcsak könyv alakban lett sikeres, készült belőle képregény, mozi és TV film, rajzfilm, TV-sorozat, DVD, musical.
Filmvászonra először 1920-ban Amerikában került, akkor még némafilmként. 1937-ben szintén az amerikaiak filmesítették meg, a főszerepet Shirley Temple alakította.

1952-ben és 1955-ben Svájc következett Elsbeth Sigmund főszereplésével.

1968. Hollywood. Heidi szerepét Jennifer Edwards alakította ( A nagypapa Maximilian Schell)

1978-ban megint svájc következett egy 3 részes filmmel, ennek főszerepét Katia Polletin játszotta.

1993-ban ismét Amerikában dolgozták fel, a címszerepre Noley Thorntont választották. Talán ez a leggyakrabban játszott változat.

Az eddig utolsó filmet az angolok forgatták és mutatták be 2005-ben, Heidi szerepében Emma Bolger mutatkozott be. ( Max von Sydow és Geraldine Chaplin mellett.)

Mi is lett az egykori gyerekszínészekkel ?
Csak Jennifer Edwards és Noley Thornton lett felnőttként is színész.
Shirley Temple 2008-ban volt 80 éves. Utolsó sikeres filmjét 1939-ben forgatta. Felnőttként diplomata lett, 1989-1992 között az USA csehszlovákiai nagykövete volt. Elsbeth Sigmund a Heidi filmeken kívül másban nem játszott, pedagógusként dolgozott nyugdíjazásáig, jelenleg is Svájcban él. Katia Polletin szintén polgári foglalkozást válaszott, építész lett, az osztrák Alpokban él családjával. Emma Bolger – mivel még csak 16 éves – az iskolapadot koptatja.
Elárulom, nekem van egy Heidi gyüjteményem, magyar, angol, német, francia, olasz, spanyol, román, lengyel és japán kiadványokból, amerre megfordulok, mindig benézek egy antikváriumba, és néha ismerőseim is meglepnek egy-egy különlegességgel.

2012

noreply@blogger.com (Mobi) — Mon, 02 Jan 2012 07:27:00 +0000

„Ismét egy esztendő hanyatlik a sírba,
Nézhetünk utána nevetve vagy sírva.
Sokan bár örömmel búcsúznak el tőle,
Azt várják, hogy különb lesz a követője.
Itt állok magam is, azt óhajtom éppen:
Jobb időket érjünk, mint az elmúlt évben.
A mezőkön áldást, a hazában békét,
Az emberek szívében boldog egyetértést,
Ezért fohászkodunk, ezért ver a szívünk,
Adjon az Úr Isten Boldog Újesztendőt nékünk!”
(Erdélyi mondóka)

Karácsony 2011

noreply@blogger.com (Mobi) — Sat, 24 Dec 2011 11:01:00 +0000

Két dolog, ami gondolom mindenki karácsonyán főszereplő :)

Szaloncukor
XIV. századi francia édesség a kizárólag nálunk népszerű szaloncukor őse. Sok kis műhelyben még a második világháború után is kézzel rojtozták a csomagolópapírt, csavarták a sztaniolt. Akár hungarikum is lehetne a szaloncukor, amelynek készítésével a XIX. század első harmadában kezdtek foglalkozni a magyar cukrászok.

A fára akasztható, selyempapírba és csillogó sztaniolba csomagolt édességet azóta is kizárólag a magyarok készítik. Ha a világban bárhol szaloncukorral találkozunk, az feltehetően Magyarországon készült, s ha mégsem, akkor előfordulása csak az ott élő magyaroknak köszönhető. Pedig a fondantcukor – túltelített oldatból kikristályosított cukormassza –, amely minden szaloncukor őse és alapja, Franciaországból származik. Első említése a XIV. századból maradt ránk. Innen vitte a XVII. században Berlinbe egy oda települt francia cukrász az akkor már népszerű csemegét. Más források szerint a törökökkel Magyarországra érkezett édességkészítők kínálatában már ott volt a gyümölcsökkel ízesített fondant-szerű cukorka, de legfőképpen a sörbet, a fondanthoz hasonló, higított cukormassza, esetleg gyümölcsökkel dúsítva, hidegen szervírozva: amit ma vizes fagylaltként ismerünk.

Mégis, ha a fondant magyarországi elterjedését kutatjuk, arra találunk adatokat, hogy német bevándorló cukorművesek hozták magukkal a fondantkészítés tudományát. Hogy mikor lett a fondantból szaloncukor? Nos, erre nincs pontos adat. Az azonban tudható, hogy a fát díszítő szaloncukor valamikor a XIX. században jelent meg az üzletekben. A század második felében már keresett karácsonyi idényterméke volt a hazai cukrásziparnak. Az első fondant-t készítő gépeket a híres Stühmer csokoládégyár és a Gerbeaud cukrászda használta a XIX. század végén. Aztán fokozatosan gépesítették a szaloncukor készítésének valamennyi műveletét (gépi táblázás, öntés, csomagolás). A leghosszabb ideig a csomagolásban őrizték meg a kézi munkát. Sok kis műhelyben még a második világháború után is kézzel rojtozták a csomagolópapírt, csavarták a sztaniolt a dekoratív édességre.

Beigli
A bejgli eredetileg Szilézia vidékéről származik és ez a sziléziai kalácsfajta a 14. század óta ismert Európában.
Egyesek szerint a pozsonyi sütők 1376-ban céhet alapítottak. A városias fogyasztási szokások és igények hatására 1559-ben a céh elhatározta, hogy mesterei diós és mákos patkókat sütnek és árusítanak. Itt kezdődött a híres pozsonyi patkó (kifli) sikere, ami más vidékeken is elterjedt, de nevében őrzi a készítés kezdeteinek emlékét.

Mások szerint a pozsonyi patkó története egy névtelen, adakozó, pozsonyi cukrászmesterhez fűződik, aki a karácsonyt megelőző Miklós-napi ajándékozásra készítette el a karácsonyi bejgli kicsinyített változatát és ezzel ajándékozta meg a gyerekeket. Az elmaradhatatlan karácsonyi sütemény neve német eredetű és eredeti hajlított, patkó alakú formájából származik. A bejgli (németül beugen = meghajlít) osztrák közvetítéssel érkezett hazánkba és terjedt el a 19. század második felében.

Magyarországon ekkortól kezdték német divat szerint ünnepelni a karácsonyt. Diós vagy mákos patkó változatban is ismert. Kezdetben családi ünnepek süteménye volt, majd a reformkortól kezdve fokozatosan felváltotta a hagyományos karácsonyi kalácsot.

És egy szép vers Dzsida Jenőtől.

Itt van a szép, víg karácsony,
Élünk dión, friss kalácson:
mennyi fínom csemege!
Kicsi szíved remeg-e?

Karácsonyfa minden ága
csillog-villog: csupa drága,
szép mennyei üzenet:
Kis Jézuska született.

Jó gyermekek mind örülnek,
kályha mellett körben ülnek,
aranymese, áhitat
minden szívet átitat.

Pásztorjátszók be-bejönnek
és kántálva ráköszönnek
a családra. Fura nép,
de énekük csudaszép.

Tiszta öröm tüze átég
a szemeken, a harangjáték
szól, éjféli üzenet:
Kis Jézuska született!

Minden olvasómnak BÉKÉS BOLDOG KARÁCSONYT !

Szépség

noreply@blogger.com (Mobi) — Wed, 23 Nov 2011 19:33:00 +0000

Idén a karácsonyi kaktuszom kicsit elnézte a naptárt, már most teljes pompájában virágzik.

Hever kastély, Kent

noreply@blogger.com (Mobi) — Tue, 22 Nov 2011 19:47:00 +0000

Október közepén pár napra Angliába utaztam. Az idő nagy részét a gyerekekkel és unokákkal töltöttem,

de sikerült eljutni Londontól dél-keletre, Kent megyébe is, Edenbridge mellé és Zsoltival megnézni a XIII. századi Hever kastélyt. Örsi vitt el minket. Gyönyörű időben indultunk, alig fél óra autózás után már a bejáratnál voltunk. Áthaladva a kapun dimbes-dombos park fogadott, telis-tele virágokkal,

kedves formákra vágott bokrokkal

távolabb pedig büszkén állt a még ma is vízesárokkal körbevett, kőből épült kastély.

A ma már magántulajdonban lévő kastély több mint 700 éves múltra tekint vissza. A látogató ma nagy részben William Waldorf Astor amerikai mágnásnak köszönheti a látványt.

A huszadik század elején vagyona nagy részét fektette a kastély felújításába, megtartva a Tudor-kori építészet jellegzetes vonásait, kis házakat is épített a vízesárkon túl, amit Astor-szárnynak neveznek. Ezek mai napig családi házakként szolgálnak, sőt vannak házak, melyek szállodaként üzemelnek.

Waldorf Astor 1919-ben meghalt, de utódai folytatták a kastély helyreállítását, majd 1963-ban megnyitották a látogatók előtt.
A kastélyt az 1270-es években építették, erős várfallal és kapuházzal. 1462-1539 között a Bullen (Boleyn)-család birtokába került. A kastély leghíresebb szülőtte (1509) és lakója Boleyn Anna,

aki először VIII. Henrik első feleségének, Aragóniai Katalinnak volt az udvarhölgye, majd Henrik 1533. január 25-én titokban feleségül vette a már terhes Annát, aki a királynak mindössze 1000 napig volt a 2. felesége. Egy élő gyermeke volt, a későbbi I. Erzsébet királyné, akinek hosszú uralkodása alatt Anglia nagyhatalommá emelkedett.. Fiú örökös hiányában Henrik igyekezett Annától megszabadulni ( hogy újra házasodhasson) 1536 május 2-án letartóztatták és a Towerba zárták, majd hazaárulás vádjával lefejezték.
A Boleyn-család kegyvesztettsége után a király saját tulajdonába vette a kastélyt, majd odaajándékozta negyedik feleségének Cleve-i Annának. Az 1557-es évtől a kastély több főúri család tulajdona volt, majd mint lakatlan, teljesen lepusztult. 1903-ban az amerikai Astor család vásárolta meg.
Délelőtt érkeztünk a várlátogatásra, így volt időnk bebarangolni a csodaszép kerteket is. Felfedeztük a tiszafából készült labirintust, és a római kertet,

ami a mai napig W.W. Astor római kori szoborgyűjteményének ad otthont. A kerteket 1904-1908 között telepítették. Évente húszezer virágpalántát és gumót ültetnek le itt. Zsolti kipróbálta a vizilabirintust is.

Visszatérve a parki sétánkról, áthaladtunk a vízesárok feletti hídon

és belecsöppentünk a Boleyn-család korabeli környezetébe. Az alagsorban találjuk a fogadószobát, ahol korabeli családi festmények díszelegnek a fatáblákkal borított falon. A Great Hall – az ebédlő – óriási gobelinekkel díszített falai, és lakomára megterített asztala. A nyitott kandalló előtt középkori ruhába öltözött zenész ült, és lanton játszotta a kor zenéjét. Az emeleti szobákban használati tárgyak, fegyverek, festmények számolnak be a kor mindennapjairól. Az egyik szobában Boleyn Anna személyes holmijai között megtalálható az imakönyve is (Book of Hours). Szerelmük delén Anna és VIII. Henrik
imakönyvükben írtak üzeneteket, és az istentisztelet alatt így üzengettek egymásnak. A díszes, krónikához hasonló imakönyvvel ment fel Anna a vesztőhelyre is. A kastély további részében az Astor családi története valamint a kastély felújítási munkáinak fotói láthatók. ( A kastélyban nem lehet fotózni.)

Felújítás télen

noreply@blogger.com (Mobi) — Fri, 18 Nov 2011 19:29:00 +0000

Munkahelyemen régóta szóbeszéd volt emeletrészünk felújítása. Augusztus óta többször hozzáfogtunk csomagolni aztán mégsem lett semmi, míg végül szombaton nekiláttak. Pénteken rohamban mindenki zsákolt, költözött, az informatika hurcolta a gépeket, 7 embert kellett valahol ideiglenesen – előreláthatólag 5 hétre – elhelyezni úgy hogy üres iroda alig van az épületben. Képzeljetek el egy folyosót, ahol egyik oldalon 5, a másikon 4 iroda van.
A munkák az 5 irodában kezdődtek, miközben a szemközti 4-ből háromban dolgoznak, egyben bútorokat tárolnak. Nem sima festés mázolásról van szó, villanyszerelési munkák, ablakjavítás, parkettázás stb. Közben, akik maradtunk, mindent ellepő porban, zajban, festékszagban dolgozunk, ügyfeleket fogadunk. Ablakok hiányában a fűtés sem ér túl sokat. Félidőben jön a helycsere, de a munkák tovább folynak a másik oldalon. Akik elkerültek erről a részről, azok más irodákban a kollégák „vendégszeretetét” élvezik. Biztos nagyon szép lesz, ha elkészül, de talán egy teljes felújításra nem a november-december a legideálisabb időpont.

Jobb oldalon dolgozunk, ügyfeleket fogadunk...

...bal oldalt folyik a felújítás.

Ideiglenes kis kuckóm.

Szabadka

noreply@blogger.com (Mobi) — Wed, 16 Nov 2011 20:32:00 +0000

Októberben elején, egy szombati napon Szabadkán jártam.
A munkahelyemen szerveztek egy kirándulást. Nem szeretek csoporttal menni, az útjaimat általában magam szervezem meg. Ilyen társas útnál mindig van valaki akire várni kell, nem talál vissza a buszhoz , vagy nem jutok el oda ami engem igazán érdekelne.
Szabadkára korábban is szerettem volna eljutni, de valahogy mindig elmaradt, igy gondoltam kihasználom ezt az egy napot. Csak az utazás előtt közvetlenül derült ki, hogy ez nem annyira városnézés, hanem vásárlás a szabadkai piacon. Délután két óra lett mire buszunk bevitt a városba. A vasútállomás mellől indult a városnézés. Szerencsére egy nagyon agilis szabadkai fiatalember volt az idegenvezetőnk, sok érdekeset mesélt a város múltjáról és jelenéről. Sajnos a régi szép házak bontását megkezdték, így tűnt el 2007-ben az 1853-ban épült korinthoszi oszlopos Szabadkai Népszínház is. Itt kezdte pályafutását Blaha Lujza.

Megnéztünk néhány szép szecessziós épületet,

majd vezetőnk ismerőse révén sikerült bejutni a városházára is.

Hazafelé a szerb határon buszok hosszú sora várakozott, másfél óra elteltével mi is elindulhattunk Szeged felé.
Egyszer még biztosan elmegyek Szabadkára, érdemes a városban hosszabb időt is eltölteni. Az monarchiabeli fürdővároskát, Palicsot is érdemes felkeresni, most csak a buszból láttuk néhány szép épületét.

Pár nap a Zemplénben

noreply@blogger.com (Mobi) — Thu, 03 Nov 2011 18:40:00 +0000

Az elmúlt hosszú hétvégén túrázni és kirándulni indultunk a Zemplénbe.

Igaz, hogy ez az ország keleti csücske, így aztán egy fél nap el is ment az utazással. A vonatunk reggel fél 8-kor indult és már dél volt mire kétszeri átszállással Boldogkőváraljára értünk. A vonatpótló busz lerakott a faluba vezető bekötőútnál. Itt várt ránk szállásadónk, aki nagy csomagjainkat elvitte az erdészházba.

Kb. 2 km séta után értük el a falut, majd indultunk felfelé a várba.

Fentről a gyönyörű napsütésben csodás kilátásban volt részünk. Tobzódtak az ősz színei.

A vár tövében egy „középkori” étterem üzemel.

Megkóstoltuk a mézes furmintot, majd bejártuk a romokat. ( Belépődíj: 750 Ft felnőtt, 350 Ft nyugdíjas. A jeggyel a tájház is látogatható, de erre nekünk nem volt időnk )

Megnéztünk egy ciszternát és egy régi szárazmalmot is.

Hirdettek egy kiállítást, fel is másztunk oda, de csak üres tárlókat találtunk. Visszafelé az étterem melletti pihenőhelyen hátizsákból megettük az ebédünket. Közben egy középkori jelmezes társaság is gyülekezett, jó fotótémát biztosítva :)

A pihenő után megkezdtük a leereszkedést egy meredek ösvényen a faluba,

majd azon átsétálva bevetettük magunkat az erdőbe, hogy folytassuk utunkat szálláshelyünk, az aranyosfürdői vadászház felé.

Aranyosfürdő Abaújkértől 2 km-re, az Erdőbényére vezető országút északi részén épült. A második világháború előtti időktől a Bagoly-kút nevű forrás közelében 10 fürdőszobás, 20 káddal felszerelt, a köznép által látogatott, elsősorban a csúzos bántalmakat enyhítő fürdő működött egészen 1950-ig, amelyből az 1970-es évekre csak rom maradt.

Forrása 16-18°C-os, Az ún. parasztfürdő vizét tűzben forrósított kövekkel melegítették, hatását gyógynövényekkel fokozták.
5 évvel ezelőtt már jártunk a környéken, akkor is sokat tévelyegtünk, most is :) A Zemplén nagy részén nincsenek jelzett turista utak ( kivéve az országos kék jelzés és a Kossuth 500 túraút ), a térkép még mindig legtöbbször köszönő viszonyban sincs a valóságos tereppel. Iránytű segítségével, árkon-bokron, az éppen elénk kerülő hegyet megmászva, majd fák, bokrok között ereszkedtünk le. Kalandnak kiváló volt :)

Mivel a tervezettnél lassabban haladtunk, az utolsó szakaszt már sötétben araszolva tettük meg. Az elől haladónak volt elemlámpája, ő kurjantott ha veszélyesebb helyre értünk. Én csak lépkedtem köveken és gallyakon át csak sejtve az irányt és meresztettem a szemem, hogy legalább az előttem imbolygót ne veszítsem „szem” elől :) Elérve az országutat, már csak pár száz méter volt hátra és este 7 körül a vadászházhoz értünk, ahol már várt a finom vacsora. Végül a félnapos túrán 17,5 km-t tettünk meg. Előkotortuk csomagjainkat, elfoglaltuk a szobákat és nekiláttunk a szarvashúsból készült húsleves, vaddisznópörkölt galuskával és „desszertként” túrós és káposztás sztrapacska elfogyasztásához. A fiúk még iszogattak vacsora után, a lányok többsége bedőlt az ágyakba :)
Másnap Baskóra – egy kedves zsákfaluba – buszoztunk, innen indultunk megmászni a hegyeket, hogy délutánra Erdőbényére érjünk. Az út nagyon szép volt,

de elég nehéz terepen haladtunk megint. Itt-ott megálltunk nézelődni, a Borz-tavi vadászháznál előkerült elemórzsiánk is.

Már lefelé ment a nap mire 17 km után elértük Erdőbénye határát.

A Vivamus pincészetnél borkóstolóra vártak.

Fél órát késtünk, így a tervezett pincelátogatást – a kóstoló javára – le kellett rövidítenünk. A 10 perc csak arra volt elég, hogy bepillantsunk a Rákóczi pincerendszer 1-2 szegletébe.
Tokaj-hegyalján imádnak mindent a Rákócziakhoz kötni. Ezer legenda kering, hogy a sok hosszú több kilométeres pincerendszerben menekült Rákóczi az üldözői elől, ami akár igaz is lehet, de Erdőbényén van, aki azt is megkockáztatja, hogy a bényei pincék valamikor egész Sárospatakig értek, és így könnyű volt Rákóczinak megszökni. :) A pincéről már az 1300-as évek elejéről írásos feljegyzések szólnak, majd mintegy 500 évig tartó, folyamatos bővítés után érte el mai nagyságát. Így vált a borvidék egyik legnagyobb érlelő pincéjévé 6000 hl- es tárolókapacitásával. A háromszintes pincerendszer 3,5 km hosszúságával az ország egyik legnagyobb látogatható pincéje.
A gyors pincelátogatás után négyféle bort kóstoltunk, köztük egy 6 puttonyos tokaji aszut.

Este 6-kor indult a buszunk vissza Aranyosfürdőre, mondanom sem kell az út igen vidám hangulatban telt :)
Vacsoránk szarvashúsos, vargánya gombás zöldségleves, sertés és szarvashúsból készült töltött káposzta valamint almás és túrós sütemény volt.

Harmadik napunk már csak fél nap volt a hazautazás miatt. Hárman inkább a pihenés mellett döntöttünk, a többiek még elindultak egy rövid túrára a környéken. Egy óra felé értek vissza. Összecsomagoltunk, átadtuk a szobákat. Két autós társunk és szállásadónk elvitt minket Abaújszántóra, ahonnan vonatunk 3-kor indult Szerencsre. Gondoltuk a vasútállomás környékén ebédelünk-vacsorázunk, de még bent a városban sem volt nyitva egy étterem sem. Néhányan vásároltak az egykori csokoládégyár ( ma valamilyen kft ) mintaboltjában. Mivel majdnem két órán volt a vonat indulásáig, a váróteremben megvacsoráztunk :) Mindenki előadta ami még a hazaiból 3 nap után megmaradt :) 2,5 órás vonatozás után este fél 9-kor érkeztünk meg Budapestre.

Egy hónapja

noreply@blogger.com (Mobi) — Thu, 13 Oct 2011 06:11:00 +0000

nem írtam új postot, ez persze nem jelenti azt, hogy nem történt semmi :) Sőt.
Volt pár nap Genfben,

kirándulás Szabadkára,

a Börzsönybe,

Örsi is hazaruccant egy éjszakára :)

Előttem egy hét Anglia

és egy hosszú hétvége a Zemplénben.

Közben gyötrődöm az angollal és még dolgozom is :)
Amint mindenen túl leszek, jönnek a beszámolók, csak győzzétek olvasni :)

Tegnap

noreply@blogger.com (Mobi) — Sun, 18 Sep 2011 17:38:00 +0000

a Kulturális Örökség Napja alkalmából terveztem,hogy egy-két helyre elmegyek, de F-nek nem volt kedve sorban állni, meg egyébként is inkább kirándulni szeretett volna, így aztán elindultunk a Budai hegyekbe, ezen az úton:
Szépjuhászné, Hárshegy,

Hűvösvölgy

Vitorlázó repülőtér

Hármashatárhegy

– Szépvölgy, határkő

Innen leereszkedtünk Hűvösvölgybe
A gyönyörű időben sokan döntöttek így mások is, sok kirándulóval találkoztunk.

Balatonfelvidék

noreply@blogger.com (Mobi) — Sun, 18 Sep 2011 12:45:00 +0000

A múlt hétvégén barátainkkal – mint már pár éve – Balatonszepezdre utaztunk és kirándultunk egyet a Balaton-felvidéken.
A szeptember hónap az, amikor már érdemes elindulni túrázni, vége a nyári kánikulának ( no ez idénre nem igaz ) és nagyon hiányzik, hogy összejöjjünk és mozogjunk kicsit. Általában ez egy kicsit lazább túra, a lényeg nem a megtett kilométerek és a megmászott magasságok.
Idén is arra számítottunk, hogy részt veszünk a szepezdi szüreti mulatságon, de sajnos elhalasztották a következő hétvégére. Viszont hírét vettük, hogy ezen a hétvégén lesz a badacsonyi szüret. Így egy kicsit módosítottunk és a megérkezés napján Badacsony felé indultunk. Ábrahámhegyig vonatoztunk, onnan kb. 10 km-es séta után Badacsörs és Badacsonytomaj érintésével meg is érkeztünk.

Mint kiderült az igazi szüret másnap lesz, a tóparton csak kirakodóvásárt és egy nagy sátrat találtunk ahol különböző noname zenekarok léptek fel. Inkább a part menti büfékhez indultunk. 

Megkóstoltuk a badacsonyi borokat, sétáltunk egyet a tóparton, majd visszautaztunk Szepezdre. A vasútállomásról egyenesen a már jól ismert Öreg Halász Vendéglőhöz vettük az irányt, a vacsorában most sem csalódtunk.
Vasárnap egy valódi túrára készültünk. Révfülöpről busszal mentünk Balatonhenyére.
Innen az országos kék túra vonalán indultunk Nagyvázsonyba.

Az út kb. 15 km volt. Elhaladtunk a Kis-Bükk hegy oldalában majd keresztül a Csicsó erdőn, míg elértünk a Csicsói erdészházhoz. Itt tartottunk egy kis pihenőt, majd a Szentjakabfai erdőn át elértük a Szent Mihály kolostor romjait.

Egy kis pihenő után folytattuk az utat a Kinizsi forrás érintésével Nagyvázsonyba.

Megnéztük a várat, sétáltunk egyet a városban, majd a Kanizsa sörözőben vártuk buszunk indulását vissza a szállásunkra.

Vacsorára megint az Öreg Halászban gyülekeztünk 
Hétfőn már csak bő fél napunk volt. Reggel elhagytuk a szállást, a csomagokkal és Balatontördemic-Szigliget vasútállomásig utaztunk. Az állomáson hagytuk a csomagokat és indultunk egy kis túrával vegyes városnézésre. Ugyanazt az utat jártuk be, mint tavaly, csak ellenkező irányban, megnéztük az avasi templomromot,

elsétáltunk a kikötőbe, felmásztunk a Szűz Mária templomhoz majd letértünk a Kamon-kő tanösvényre.

Ez egy nagyon szép, kb. 6 km-es ösvény, vége a szigligeti vár lábánál van.

Itt volt kb. másfél óránk majd busszal visszamentünk a vasútállomásra. Nemsokára megérkezett a közelben lakó J.Feri is családjával – ő szervezi majd az októberi zempléni túránkat – kicsit elbeszélgettünk, majd indultunk hazafelé. Mi autóval 5-re már otthon voltunk, akik vonattal jöttek, csak fél 8-ra értek Budapestre.
Számomra továbbra is érthetetlen, hogy az alig 170 km megtételéhez a vonatnak miért kell 4 óra ???

Tordai hasadék

noreply@blogger.com (Mobi) — Sat, 27 Aug 2011 12:05:00 +0000

(románul Cheile Turzii),mészkő-hasadék a Torockói hegységben, az Erdélyi Érchegység részeként nem messze Tordától, odajutni Mészkő falu felől lehet. 1938 óta védett terület. Ma 125 hektár. A 3,5 km hosszú szakadékon az Aranyos folyóba ömlő Hesdát patak folyik át.

A hasadék két oldalán Peterdi-gerinc és a Kövesbérc-Szindi mészkőgerinc húzódik, ezen sziklafalak 250-300 méter magasak. A falakban 32 feltárt barlang van, ezek közöl a legnagyobb a Porlik-barlang (75 méter hosszú, 19 méter széles és 11 méter magas). A barlangokban található legelső falfelirat 1563-ból származik. 1983-ban természeti rezervátumnak nyilvánították, mivel növény és állatvilága olyan egyedi példányokat őriz, amelyek Európában ritkán vagy egyáltalán nem fordulnak elő. A Tordai hasadékban több mint 997 fajta növény él, amely a Romániában ismert növények több mint egy negyede. A legritkább növény az Allium obliquum nevű jégkorszaki hagymaféle, amely e lelőhelyén kívül csupán a Volgán túl, az Uraltól délre és Közép-Ázsia hegyein található meg. A hasadékban több védett állatfaj él, pl. a szirti sas, a fülesbagoly, valamint több különleges pillangóféle. A Tordai-hasadék első kutatója a botanikus Lerchenfeld József volt,1780-ban.

A legenda szerint Szent László király Torda mellett harcolt a kunokkal. A túlerővel szemben vissza kellett vonulnia a hegy irányába, de a kunok üldözőbe vették a magyar sereget. Szent László feltekintett az égre, és Istenhez fohászkodott; ebben a pillanatban a hegy kettéhasadt. (Szent László lovának patkónyomai a hasadék felett állítólag ma is látszanak.) A természettudományos magyarázat szerint a hasadék egy víz által kivájt mészkőbarlang tetejének beomlása következtében jött létre.
A hasadékba vezető első utat a vármegye és Torda városa építette 1890-1893 között. Nekem úgy tünt, még ma is ezen az úton lehet odajutni, nemigen nyúltak hozzá azóta :))) A hasadékban az út jól kiépített, függőhidak és sziklaperemek váltogatják egymást a kanyonban.

A veszélyesebbnek tűnő kitett részeken láncok biztosítják a továbbjutásunkat. A hasadék végén a meredek sziklaszirtek elfogynak, lankásabb, barátságos kis rétre érünk.

Ma már a hasadék mindkét végénél belépőjegyet kell venni. 3 RON személyenként. ( de ha visszafelé is ugyanarra jön valaki, nem kell újabb jegyet vásárolnia)

Új kenyér

noreply@blogger.com (Mobi) — Sun, 21 Aug 2011 15:26:00 +0000

Életemben először nekiláttam kenyeret sütni, gép nélkül, csak a sütőben. Böbe küldte a receptet és tényleg egyszerűnek tűnt. Neki különösen szépre sikerült :) Az enyém "csak" ilyen lett.

Először nem akart megkelni, aztán melegebbre tettem és elindult felfelé :)
A külalakján lehetne még javítani, de majd legközelebb szebb lesz :) Az íze és az állaga viszont kifogástalan.

Várfalva

noreply@blogger.com (Mobi) — Wed, 17 Aug 2011 13:14:00 +0000

Torockóról visszafelé jövet bekanyarodtunk Várfalvára , ebbe az Erdélyi Érchegység lábánál, az Aranyos folyó jobb partján fekvő festői falucskába.

Lakói nagyobb rész ma is magyarok, unitárius vallásúak. A falu feletti meredek dombon emelkedett valaha a vármegyének és városnak nevet adó Torda vára. Várfalvát is a rendszerváltás mentette meg a teljes pusztulástól: a faluromboló program keretében tucatnyi ház helyébe tömbházakat építettek volna, már a tervek és makettek is elkészültek.

Valamikor olvastam a faluban épült Jósika kastélyról, itt volt az alkalom megnézni.
Először felmásztunk a falu feletti dombon épült templomhoz.

A 14. század elején román stílusban épült unitárius templomot részben a 13. században elhagyott vár köveiből építették, később gótikus stílusban átalakították, majd a 17. század második felében teljesen felújították.
A kastélyt néhány vargabetű után találtuk meg, mert egy romos, elhagyott épületet kerestünk.

Mint megtudtuk, a Nyugat Európában élő Jósika örökös – Bánffy-Jósika Imre - a kastélyt visszaigényelte, saját pénzén teljesen helyreállította, visszaadva annak és a parknak a két világháború közti szépségét. A kaput zárva találtuk,

de ha a tulajdonos épp ott tartózkodik, beengedi az érdeklődőket.
A kastély kertjében található a feltárt avar és honfoglalás kori temető is.

A falun vezet keresztül a Tordai-hasadéktól a Torockó melletti Székelykőhöz vezető turistaút ahová Várfalváról kb. négy óra gyaloglással eljuthatunk. A Várfalva és Torockó közötti határt a Székelykő egyik sziklájára festett piros-fehér-zöld zászló jelzi.
Várfalva határában található az Aranyos folyó festői sziklaszorosa, ennek közelében a Berkesi-hasadék a Berkes-pataknak szurdoka szép vízeséssel. A Leánykő és az Örvénykő festői sziklacsúcsához mondák is fűződnek.

Érmindszent

noreply@blogger.com (Mobi) — Wed, 17 Aug 2011 10:37:00 +0000

Mentem már Nagykároly felől Erdélybe, de betérni Ady szülőhelyére nem volt idő. Múlt héten ez is belefért, és letértünk a csaknem 5 km-es, hepe-hupás bekötőútra. Anno úgy tanultam, hogy Ady Érmindszenten született. Ilyet ma már ne keressetek :) 1957-ben Adyfalvára keresztelték, a 180 lelkes falu ma Ady Endre teljes nevét viseli.

Szülei – diósadi Ady Lőrinc és Pásztor Mária – két telket és földeket vásároltak Érmindszenten. A nádfedeles, szabadkéményes, sárral tapasztott paticsfalú házat a költő anyja örökölte. Itt született a költő 1877-ben.

A házba középen belépve, a konyhába jutunk. Balra a tiszta-, jobbra a lakószoba. Mindkettő földes. Az udvari szobában áll az ágy, amelyben Ady Endre született.

A ház utcai homlokzatán a két kicsi ablak között a költő félalakos domborművét 1935 szeptemberében leplezték le. Sebő Zoltán alkotása.

A telek másik végében áll a családi kúria. Ady Endre építtette szüleinek 1900-ban. Az üvegezett verandás épületben ma kiállítás van Ady életéről, művei eredeti kiadásaiból és sok személyes tárgyából.

A szülők aranylakodalma idején 1924. július 21-én a ház falán emléktáblát helyeztek el. Kós Károly készítette, aki a domborművön így ír: „Itt született 1877. nov. 22-én ADY ENDRE a magyar költészet új korszakának teremtő géniusza, útmutató világító fárosza. A régi magyar balvégzetnek halhatatlan énekese. Meghalt Budapesten, 1919. január 27.”

A két ház közötti parkban magas márványoszlopon a költő mellszobra áll.

Haller kastély

noreply@blogger.com (Mobi) — Wed, 17 Aug 2011 08:45:00 +0000

A múlt héten Erdélyben jártam, eljutottunk Kerelőszentpálra is. A község Marosvásárhelytől 19 km-re a Maros partján található. Legjelentősebb épülete barokk kastélya, a gödöllői Grassalkovich-kastély mintájára épült. A birtokot Haller István kapta hozományul feleségével és így lett a település és környéke Haller-birtok 400 éven át. A család Nürnberg környékéről származik, a XV. század második felében kerültek Magyarországra.

Haller István 1610-ben kezdte meg az 1575-ös csatában tönkrement Alárdi-kastély helyén egy új várkastély építését. Az emeleti rész ablakainak kerete díszesebb, gazdagabb volt, míg a földszintiek egyszerűbbek. Az előcsarnokból tölgyfalépcső vezetett fel az emeleti ebédlőbe, amelyet kétoldalt szalonok sora fogta közre. A földszinten voltak a cselédszobák, konyhák, kamrák, raktárak, az emelet északi szárnyában a vendégek, a déli szárnyon a családtagok szobái. Petróleumlámpákkal világítottak, díszes cserépkályhákkal fűtöttek.

A kastély körül öthektáros kert is volt, ami az 1930-as évekre már ötven holdas díszparkká bővült tavacskákkal, hintákkal, padokkal, teniszpályával, virágházakkal.
A II. világháború után már csak a kastély földszinti helyiségeit használták, a családot 1949. március 2-án kitelepítették, a bútorokat,( rokokó, klasszicista, biedermeier, neoreneszánsz és neobarokk stílusúak ), értékeket ellopták, az építőanyagot elhordták, a porcelán és cserépkályhákat szétszedték, csak két fehér porcelánkályha cserepeit sikerült megmenteni, újra felépíteni, amik jelenleg a marosvásárhelyi múzeumban találhatók.

A kastély utolsó tulajdonosai Haller István gróf, - aki Budapesten szerzett agrármérnöki oklevelet - és felesége br. Schell Bauschlott Mária, akik fiukkal Gézával ( ma Budapesten él,lányukkal Ilonával és annak férjével, Harmath Ferenccel lakták a kastélyt az államosítás előtt.
Hosszas huzavona és pereskedés után 2001-ben a Hallerek leszármazottai visszakapták a kastélyt. A Marosvásárhelyen élő Harmath Ferenc nyugdíjas tanár és neje, Haller Ilona a kastélyt az Erdélyi Római Katolikus Egyházmegyének ajándékozta. Pénzük nekik sincs a felújításra, befektetőt nem találtak. Bár az egyház bekerítette a kastélyt és környékét, mégis lopkodják az épületanyagot. A kastély ma tetőzet nélkül áll, emeleti falain méteres a gaz, a vakolat omlik.

Könyvek

noreply@blogger.com (Mobi) — Thu, 28 Jul 2011 04:23:00 +0000

Tegnap az Alexandra könyvesházban jártam.

Óriási akciók vannak, egy csomó könyv 70-80 %-al olcsóbb. A mai könyvárak mellett ez nem semmi. Aki teheti, érdemes ide benéznie.

Virágaim

noreply@blogger.com (Mobi) — Wed, 20 Jul 2011 17:45:00 +0000

Már azt hittem az orchideámnak vége, olyan siralmas állapotban volt, de végül magához tért. Most így néz mi :)

A ciklámen is kivirágzott

Bár nem virág, de chilipaprikából is meglesz az idei szükséglet :)

És Emesének üzenem, már ekkora az Aloe Vera :)

(A dátum ellenére a képek ma készültek :) )

Hétköznapok

noreply@blogger.com (Mobi) — Fri, 15 Jul 2011 14:46:00 +0000

Majdnem egy hónapja, hogy hírt adtam a blogban.

Egy ismerősömmel nekiláttunk ismét angolt tanulni. Igaz egy héten csak egyszer megyünk, de az mindjárt 4 óra. Fiatal tanárunk szerint egy hét nagy idő, így aztán nem kímél az előírt feladatokkal, valamennyit minden este foglalkozni kell vele. Egyelőre nem bántam meg, hogy belevágtam, egyből kibuktak a hiányosságok, pontatlanságok, és hiába a sok olvasás, az értés nem elég, beszélni is kéne, főleg úgy, hogy azt mások is megértsék :)

Egy másik – az angolnál több időt rabló – dologba is kezdtem. Kezembe akadt egy doboz, tele régi iratokkal, fényképekkel. A közvetlen „ősöket” még beazonosítottam, de sok olyan személyről szóltak iratok, készültek régi fotók, akikről korábban nem is hallottam. Megpróbáltam valami rendszerbe szedni a megismerteket és lassan kezdett kialakulni egy családfa. Aztán úgy, mint az igazi fa, egyre több és újabb ágat növesztett :) Mára már több mint 100 közeli és távoli családtag ismert, persze sok adat hiányzik még róluk, de napról napra kiderül valami. Ebben nagy segítségemre van Amerikában élő testvérem, aki szintén felkutatta a nála levő iratokat és e-mailben folyamatosan elküldi nekem. A család kivándorolt tagjairól is több információja van. Közben elutaztam Erdélybe, unokatestvéremmel elmentünk apám családjának falujába is. Egy napot töltöttünk ott, találkoztunk 80-90 éves emberekkel, akik emlékeiket még el tudták mesélni, és értékes iratokra is bukkantunk. A legérdekesebb az volt, hogy találtunk egy rokont is a faluban, bár ő már alig beszél magyarul.

Most már csak Zsoltit várom, hogy jöjjön nyaralni pár hétre:)

Van akinek már csak történelem

noreply@blogger.com (Mobi) — Sun, 19 Jun 2011 05:19:00 +0000

Húsz éve már üresen álltak a szovjet laktanyák, az utolsó orosz katona is elhagyta Magyarországot. Húsz éve még ünnepeltük, hogy bő négy évtized után elmentek, ma meg lassan arra sem emlékszünk, hogy egyáltalán itt voltak.
"Az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet csapatokról" - ahogy akkor a hírekben említeni illett őket - biztos, hogy mindenkinek, aki akkoriban már élt és gondolkodott, van egy-két személyes története. Mert bár a legénység tagjai egyedül nem hagyhatták el a kaszárnyákat, a tisztek és katonai járművek mindennapos látvány voltak a települések utcáin, a közutakon.
1991. június 19-én délután 3 órakor lépte át az akkori magyar-szovjet határt Záhonynál Viktor Silov, a Déli Hadseregcsoport parancsnoka, aki hivatalosan az utolsó hazánkban állomásozó szovjet katona volt.

( A ma 71 éves férfi,katonai szolgálata után Kárpátalján telepedett le) Valójában június 13-án már elbúcsúztatták a szovjeteket, az utolsó katonavonat pedig június 16-án távozott.

A csapatok kivonása már 1989. április 25-én megindult, bő két évig tartott. Először még csak az itt állomásozó csapatok létszámának csökkentéséről beszéltek, 1990. március 10-e után - amikor az utolsó állampárti kormány és a Szovjetunió külügyminiszterei aláírták a megállapodást - azonban már teljes kivonásról. Ami nem volt kis munka, hiszen 1956 és 1989 között, 60-100 ezer szovjet katona állomásozott állandóan Magyarországban.

Néhány évig még ünnepeltünk aztán szép lassan ezek is elkoptak. Talán mert megszoktuk, hogy nincsenek az országban külföldi katonák.

Magas Tátra

noreply@blogger.com (Mobi) — Tue, 14 Jun 2011 18:20:00 +0000

A múlt héten négy napot a Magas Tátrában töltöttünk. Talán egy éve olvastam a neten, hogy a Gerlachfalvi csúcs alatt egy havasi mezőn tátrai mormoták élnek.

Mivel „mormota bolond” vagyok és párszor már sikerült őket közelről is meglesni, el is határoztuk, hogy a Kárpátokat sem hagyjuk ki. Már márciusban lefoglaltuk a szállást és nagyon vártuk az indulást. Kedden korán indultunk, Somoskőújfalu, Fülek Tiszolc, Poprádon keresztül Tátraszéplakra.(Tatranská Polianka) Itt elég nehezen találtuk meg azt erdei utat ami felvitt a szállodához. A 7 km-es út már a Tátrai Nemzeti Park területén kanyarog, csak azok vehetik igénybe autóval, akik fent szállást foglaltak.
A Szilézia Ház ( Sliezsky dom ) 1650 m magasan, a Felkai-völgyben (Velická dolina) a Felkai-tó (Velické pleso) partján található.

Az 1871-ben kőből épült első házat 1874-ben egy hólavina semmisítette meg. 1878-ban a tótól délnyugatra építettek egy kis faházat. A faház megmaradt 1895 után is, amikor a Magyarországi Kárpátegyesület Sziléziai osztálya a tó nyugati partján felépítette az első Sziléziai-házat - ez egy földszintes faépület volt. A házat állandóan bővítették és modernizálták. Különösen az 1957-1960 közötti felújítás volt lényeges, de a ház 1962-ben porrá égett.

Helyén 1968-ban egy azonos nevű modern hegyi szállót építettek. 2010-ben a szállodát uniós pénzből szuperül rendbehozták. Decemberben nyitották meg újra.

10 fokra és borult égre érkeztünk. Kipakolás után körbesétáltuk a tavat

és pár métert felkapaszkodtunk az egyik turistaúton, hogy közelről is megnézzük a vízesést.

Finom vacsorával zártuk a napot.

Szerdára leszakadt az ég, sűrű felhők rohantak ide-oda. Néha kitisztult, már kezdtünk reménykedni, de 10 percenként változott a helyzet, hol rosszabbra hol még rosszabbra :)

Csütörtök reggelre még a nap is kisütött, igaz már csak +5 fok volt. Gyorsan megreggeliztünk, és elindultunk felfelé a Kvetnicára (Virágoskert), ahol a mormoták élnek.

A Virágoskert a Felkai-völgynek az „Örököseső” feletti része, 1820-1840 m tengerszint feletti magasságban, úton a Lengyel nyereg felé. Itt valamikor tó volt, ma már inkább egy havasi mező, a környező hegyekból lezúduló vizek iramodnak a Felkai tó felé. Alig mentünk vagy 15 percet, elkezdett szakadni az eső . Épp az Örökeső sziklapárkányánál jártunk, (itt állandóan csepeg a víz, de most ömlött ), még menekülni sem volt hová.

Amikor kicsit csendesedett, indultunk tovább, ekkor meg a felhők kezdtek felfelé, felénk rohanni.

Talán volt egy fél óránk amikor nem esett és a felhő is felszállt. Gyorsan készítettünk pár fotót és elhelyezkedtünk egy szikla mögött várva, hogy a mormoták előbujjanak. Sok sok mormotalakást találtunk,

de megérkezésünkkor csak mormotafüttyöt hallottunk, ami figyelmeztette a többieket, „vigyázat itt betolakodók vannak” :) A figyelmeztetésnek meg is volt az eredménye, egyetlen mormota sem jött elő.

(Ezt láttuk volna, ha szerencsénk van)
Közben eleredt az eső is, a felhő egyre alacsonyabbra ereszkedett. A szikla mögött kucorodva pásztáztuk a katlant, hátha megpillantunk valamit. 3 óra múlva már teljesen átázva és átfagyva, úgy döntöttünk elindulunk lefelé. ( Mint később kiderült, jól tettük ) Az út lefelé jóval tovább tartott, a vizes, csúszós sziklákon csak lassan haladtunk.

Útközben a hegytetőn egy zergét pillantottunk meg, de mire előkaptam a fényképezőgépet, a felhő majdnem teljesen betakarta.

Lent a szállodában épp megszabadultunk vizes cuccainktól, mikor átláthatatlan sűrűségű zuhé kezdődött, orkán erejű széllel és kitartott egész estig. (Még rágondolni is rossz, mi lett volna ha ez a hegyen ér )

Eljött a péntek, utolsó napunk. Az orkán nem csillapodott, de délelőtt legalább az eső abbamaradt. ( Már itthon olvastam egy fiatalember beszámolóját, aki a pünkösdi hétvégén a Virágoskert feletti Lengyel nyereghez igyekezett, de miután egy széllökés csak úgy, másfél méterrel odébb rakta, jobbnak látta, ha visszafordul) .
Megreggeliztünk, összepakoltunk, fizettünk és jobbnak láttuk lefelé indulni. A négy napból kettőt gyakorlatilag a szálloda „fogságában” töltöttünk. 600 m-t ereszkedtünk, Tátraszéplakon, se az esőnek, se a szélviharnak nyoma sem volt. Ezúttal nyugat felé indultunk, Breznóban megebédeltünk, majd Losonc, után Litkénél hazaértünk Magyarországra.

Elég kalandosra sikeredett ez a kirándulás, de a hegyek még így is gyönyörűek voltak.
Talán máskor szerencsésebbek leszünk.

Rendhagyó túrára

noreply@blogger.com (Mobi) — Sun, 12 Jun 2011 20:14:00 +0000

készültünk múlt hétvégén. Nem lehetett megerőltetőnek nevezni :) Szombaton a Vácrátóti Botanikus Kert előtt találkoztunk néhányan.

Ki autóval, ki vonattal, ki busszal érkezett. A kertben jó másfél órát sétáltunk.

A vácrátóti kertről az első említés 1827-ből, a Géczy család 1846-ig tartó földbirtokosságának idejéből származik. Valószínűleg egy egyszerű, átlagos angolkert lehetett itt, a Sződ-Rákos patak baloldali völgybevágódásának lankáin, olyan mint a többi középnemesi kastély parkja a XIX. század elején. Az 1842-es katonai térképen már jól látható a kert kacskaringós útrendszerrel, tóval, tisztásokkal, nagyjából a mai kert méretének megfelelően. Többszöri tulajdonosváltást követően 1871-ben Vigyázó Sándor vásárolta meg a birtokot összes felszerelésével, állatállományával, ingóságaival együtt.

Vigyázó Sándor (1825-1921) széles látókörű, szigorú erkölcsű, nagyszerű hazafi volt. Hatalmas vagyonát tovább növelte felesége, Podmaniczky Zsuzsanna hozománya is. Az ifjú házaspár kezdetben Bécsben élt, de Vigyázó Sándor haza kívánkozott, ezért új birtokán levő régi kastélyt eklektikus stílusban átépítette és bebútoroztatta. Nagyon szerette a természetet is, fiatal korában végig látogatta Nyugat-Európa számos jelentős parkját. Rátóti kastélykertjének átalakítására a legjobb hazai kerttervezőt, a József főhercegnek is dolgozó, Jámbor Vilmost hívta meg. Néhány évtized alatt Band Henrik főkertész irányítása mellett, óriási költségekkel létrejött a kor stílusának megfelelő szentimentális tájképi kert, pontosan a mai kert kiterjedésén. Ennek stíluselemeit és a kerti építményeket mindmáig láthatjuk. A kerten átfolyó Sződ-Rákos patak vízének felhasználásával összefüggő tórendszert alakítottak ki.

A Vác fölötti Naszály hegyből több éven át szekerekkel szállították a kert építéséhez szükséges többmázsás köveket, s természetesnek tűnő sziklás oldalakat alakítottak ki. A patak partjára 1890-ben vízimalmot építettek. A Sziklás-tó feletti keskeny szurdokvölgyben mesterséges vízesést létesítettek, 1904-ben pedig felépült a szigeten a gótikus stílust utánzó műrom.

A XIX. század végére már hódított az új kertstílus az ún. gyűjteményes kert, amely minél több élőnövényt felvonultató gyűjtemény volt. Ez a gyűjtemény szolgáltatta a mai botanikus kert alapját.

1921-ben, 96 éves korában elhunyt Vigyázó Sándor. Végrendeletében roppant vagyonát, könyvtárát, értékes műtárgygyűjteményét, kastélyait, városi palotáit, sok ezer kataszteri hold földjét a Magyar Tudományos Akadémiának ajándékozta. Az örökösök közti civakodást követően 1936-ban a kert egy pesti ügyvéd birtokába került. Az új tulajdonos felszámolta az üvegházakat, lebontatta a 28 szobás, emeletes kastélyt, s helyette felépítették a ma is látható udvarházat.

A kert felét kivágatták, hogy gyümölcsöst telepítsenek a helyébe. A második világháború borzasztó pusztítást hozott. 1945 nyarán több száz orosz katona állomásozott itt, földbe ásott bunkerekben, sátrakban. . Az udvarház minden ajtaja, ablaka hiányzott, az épületet kifosztották, feldúlták, a szobák trágyával voltak tele, mivel azokat istállónak használták. A kert útjait felverte a gaz, tavai feliszapolódtak, fáit folyamatosan tüzelte a lakosság. Az újjáépítés során több mint 200 kocsi szemetet és hulladékot kellett elszállítani területről. 1952-ben végre megvalósult az örökhagyók szándéka, a kert a Magyar Tudományos Akadémia birtokába került és itt alakult meg a MTA Botanikai Kutatóintézete január elsején. Rövid időn belül sikerült a kertet olyan állapotba hozni, hogy 1961. május 1-én hivatalosan is megnyithatta kapuit a nagyközönség előtt. Az ezredforduló óta a látogatók tájékoztatására új térképek, ismertetőtáblák kerültek kihelyezésre és Tanséta ösvényt jelöltek ki. Megépült a Berkenyeház, az új pozsgás- és kaktuszház és jelenleg is folyik az üvegházak átépítése.

A kertlátogatás után gyalog indultunk Veresegyházra. A nagy melegben a rátóti halastó mellett tartottunk egy kis pihenőt.

Őrbottyánban épp egy ünnepség zajlott a Nemzeti Összefogás Napja kapcsán.

Egy kis séta után hamarosan feltűnt Veresegyház templomának tornya.

Az irányt turistatársunk Julika háza felé vettük, ahol már várt a bográcsban készült pörkölt.

Estig beszélgettünk, iszogattunk, majd felvertük a sátrakat a kertben.

Másnap reggel senki sem sietett felkelni :) Mire megreggeliztünk, kávéztunk, összecsomagoltunk, lebontottuk a sátrakat, már 11 óra lett :) Ekkor indultunk gyalogosan a HÉV felé, hogy hazajussunk.

Az autópályához érve elkapott egy zápor is.

Szentjakab megállónál vonatra szálltunk és fél óra alatt beértünk az Örs vezér térre.

Sűrű napjaim

noreply@blogger.com (Mobi) — Sat, 28 May 2011 05:02:00 +0000

voltak mostanában, így aztán a blog kimaradt az életemből :)

Még a cserháti túrán kaptam értesítést egy tragédiáról, így a múlt hétvégén Erdélybe utaztam. A két éjszakai buszozás kipihenéséhez is kellett pár nap. Közben meglátogattam a csaknem 100 éves rokonomat is. Mivel időközben egy családfát is próbálok összeállítani, ő talán az utolsó, akinek még emlékei vannak a régi időkről. Szerencsére teljesen friss szellemi állapotban találtam.

Emellett nyakamba vettem egy érettségi találkozó megszervezését is, ennek ma a végére jutottam, már csak a dínom-dánom van hátra :)

Még előttem van egy hétvégi sátorozás és rögtön utána egy tátrai túra.

Na és persze közben dolgozni is kell. Ha mindezeken túl leszek, tervezek még egy hétvégi utat Erdélybe, aztán már csak Zsoltit várom egy kis nyaralásra :)