http://www.prherald.hu/2012/02/erezni-az-erejet/

http://www.bama.hu/baranya/kozelet/ferling-jozsef-egyertelmuen-ugy-veli-mara-a-parbeszede-lett-a-foszerep-426883

Hogy miért?

Készítettem sajtólistát, médiaajánlatot, kutattam telefonon közvéleményt, írtam sajtóközleményt, honlap szöveget, részt vettem ügyféltalálkozón és rájöttem, hogy nem tudok semmit. Három évig minden óránk arról szólt, hogyan legyünk jók, mit, hogyan kell csinálni a való életben. Minden feladatra megtanultunk egy sémát, amit alkalmaztunk egy elképzelt szituációban és már kész is voltunk. A gép forgott, az alkotó pihent.

Ebben a bizonyos való életben azonban mindig becsúszik egy „de”, egy „mi lesz ha”, vagy egy elégedetlen ügyfél, amit az órán nem tudnak megtanítani. Becsapva éreztem magam, és rádöbbentem, hogy nagyképű voltam, mikor úgy gondoltam, egyenes út vezet a sikerhez. Ebben a szakmában ez az út bizony, rögös, kanyargós, és akadályokkal tarkított.

Nem lenne jobb egy nyugodt irodai állás, ahol nem kell kreatívnak lenni, ahol a munkaidő mindig nyolc óra, ahol szabadok a hétvégéim, és nincs felelősségem?

A Ferling PR-nél töltött másfél hónap alatt minden segítséget megkaptam a fejlődéshez, és tudom, hogy többet tanultam, mint az iskolapadban bármikor. Tetszett, hogy nem fénymásoló kisdiákként néztek rám, hanem igazi kollegaként. Őszintén érdekelte őket a véleményem, miközben megtanítottak arra, hogy a rossz kritika nem mindig jelent rosszat, hibátlan munka nem létezik, tévedni lehet, de nem szabad, és csapatmunka nélkül boldogulni lehetetlen.

Most, miközben ezeket a sorokat gépelem azon gondolkozom, hogy min is gondolkozom. Hisz én még mindig szeretek írni, szeretek beszélni, érvelni, és én igenis szeretem a rögös, kanyargós, akadályokkal tarkított utakat. Hajlandó vagyok még többet tanulni, és képes vagyok legyőzni önmagam.

Eldöntöttem. PR-es leszek.

Orbán Orsolya

Tudnunk kell, hogy hol tartunk, hová akarunk eljutni, kik tartanak velünk, kiket akarunk megszólítani, mik az ő médiahasználati és információszerzési szokásaik, mik az előítéleteik, … Éppen úgy, mint amikor listával a kezünkben vásárolunk. A térképet és a járást persze ismerni kell, néha érdemes felnézni, hogy ne ütközzünk össze másokkal, de ha dolgunk végeztével hátra szeretnénk dőlni, érdemes szem előtt tartani, hogy miért is tértünk be “az üzletbe”.

Hétről hétre nekigyürkőztem ezeknek a feladványoknak. Néha könnyen sikerült a megoldás, néha nehezen. Tíz-tizenkét évesen még persze nem tudhattam, hogy ezekkel a próbálkozásokkal nem sakkozói karrieremet építgetem, hanem a hatékony pr-munka alapjait sajátítom el. Életkorom és tapasztalatlanságom mellett mentségemre szól egyébként az is, hogy akkoriban abban a szakmában Karakas Éva nem volt akárki. Nem arra gondolok, hogy négy különböző néven versenyzett pályafutása során, mert több férje is volt, sokkal inkább arra, hogy a neve mellett még 1993-ban is 2125 Élő-pontszámot jegyeztek, s nem mellékesen kétszer senior világbajnokságot is nyert. Szeretem ezt úgy leegyszerűsíteni, hogy a „világos gondolkodik, indul és határozottan lép” stratégia alapvetően sok sikert ígér, és ezt tanulhattuk meg akkoriban, ha nem is az iskolában, de szabadidős foglalkozásként.

Ahogy minden régen szerzett tudással, ezzel is az a legnagyobb baj, hogy a modern világban nehezen ismerjük fel azokat a helyzeteket, amelyekben az egyszer már megtanult sémákat egyszerűen csak alkalmazni kell. A fenti szabály a pr-munkában, legyen szó médiakommunikációról, konfliktuskezelésről, vagy éppen egy formálódó projekt társadalmi elfogadottságának erősítéséről, nem jelent mást, mint azt, hogy kezdeményezni kell. És mert az életben, meg az üzletben nincs olyan szabály, mint a sakkban, hogy a játékosok felváltva lépnek a figuráikkal, elébe kell menni minden lehetőségnek. A Ferling-nél mi ugyanazt szoktuk javasolni az ügyfeleinknek, amit a sakknagymester mondott mindig a feladványok elé: „világos kezd, és három lépésben…” Hiszen ha tudjuk, hogy hol állunk, és hová akarunk eljutni, nincs mire várni. Meg kell határozni, hogy mit fogunk tenni ezért, és lépni kell. Tapasztalataink szerint, ha így teszünk, a következő néhány lépésben el fogjuk érni a kitűzött célt. Megvédjük ügyfeleinket, vagy erős pozíciókat építünk ki számukra a „táblán”, és bár a pr jellemzően nem a másik fél legyőzéséről, hanem a kölcsönösen előnyös helyzetek kialakításáról szól, kár lenne elhallgatni, hogy a gyakorlatban, ha kell, akkor mattot is adunk.

“Józsi, egy éve halt meg Laci

Szia Józsi!

Egy éve halt meg Laci az M1-esen, és tudom, hogy már nem hozhatom vissza, de legalább másnak ne kelljen elveszítenie a párját elalvásos autóbalesetben! Amióta megvettem az elalvásblokkolót, nagyobb biztonságban érzem magam, bárcsak hamarabb rátaláltam volna. Ráadásul úgy tudom most féláron adják, Józsi, erre ne sajnáljátok a pénzt,a szeretteink élete megfizethetetlen! Én innen rendeltem:

http://www.kihagyhatatlan.eu

Többet ne induljatok el e nélkül!”

Hotel Kikelet – 1937

Részlet a filmből

Részlet a filmből

Nyilván nem ez a hivatkozás lesz az, amelyre kattintva megtudhatja ország és világ, hogy mi nemcsak lógunk a közösségi hálón, hanem szép tudatosan szövögetjük is azt. Pillanatnyilag a facebookon, ahol a Baranya megyei napilap eseti összeállítása szerint az Gazdaság, üzlet kategóriában a barátok és ismerősök száma tekintetében egy pr-szakember vezeti a listát. Azt a listát, amelyről éppen szakmánkból kifolyólag tudjuk igazán, hogy csak nagyon-nagyon-nagyon-nagyon hozzávetőlegesen tükrözi egy adott személy kapcsolati hálójának erejét.

De úgy tűnik, hogy 2011 augusztusában, a hírszegénység kellős közepén itt most még minden a facebookról szól. Hogy aztán november 5-e után mi lesz és hogyan, azt majd megtudjuk akkor.

Van, hogy a konyhában hagyott sajtós pogácsa fogyasztására invitál a munkatársaknak címzett köremail, és van, hogy egy kiállításra hívja fel  a figyelmet. Ez utóbbit szeretném idézni a szerző engedélyével:
“Aki még nem látta, ma délutánig még megnézheti a műanyag ételdobozokból rögtönzött kiállítást a pr-ügynökségi étkezőben, mert a műtárgyak tulajdonosai a kiállított darabokat sajnos nem tudják tovább rendelkezésünkre bocsátani, és hazaviszik, ami az övék.
Ugye?
fg”

Ma a facebook-on 18 órán belül előkerült egy Bakonyban felejtett fényképezőgép gazdája. Már a fényképezőgép megtalálása, és a visszajuttatási szándék se kis szó egyébként (bár állítólag a facebook terjedésével egyre becsületesebbek az emberek – mégiscsak arccal és névvel kell vállalni minden aktivitást). A  megtaláló nem tett mást, mint a fényképezőgép memóriakártyájáról feltöltötte az alábbi képet, megosztotta az üzenőfalán, és kérte ismerőseit, hogy ők is tegyenek így. Szívesen állunk nemes ügyek mellé, főleg akkor, ha azt ismerőseink is látják, így rengetegen megosztották a feltöltött fotót, és délután már jelentkezett is a fényképezőgépért tulajdonosa.

A hat lépés távolság elmélete szerint a földön bármely két ember között átlagosan öt másik ember van. A fenti példa alapján az elméletet kiegészíteném: ideális esetben bármely két ember között 18 óra van.