Prücsök naplója

Szenvedni a semmiért

2024-02-13T01:40:00.004+01:00

Manapság ismét fellángolt a téma az eutanázia, vagyis a gyógyíthatatlan beteg halálának meggyorsítása. Neresztény kormányunk hallani sem akar a dologról, az általuk pénzelt egyházak pedig azt hangoztatják, hogy ez ellentétes a kereszténységgel. Valóban az?

Az élet védelme szent, és az emberi élet a legtökéletesebb Isten teremtő erejében, ez tény. Isten az embert azért teremtette, hogy őt szolgálja. Persze, ilyenek például az angyalok is, azonban a szabad akarat megkülönböztet minket. Mint ahogyan az is, hogy kaptunk egy múlandó világot, amelyekben vannak jó és rossz dolgok. Ezeket mind Isten teremtette azért, hogy élvezzük őket - bizonyos határokon belül természetesen. A földi életet nem lehet leírni úgy, hogy alapból jó vagy alapból rossz - ez attól függ, hogy hogyan éljük a mindennapokat. Mindannyian meghívást kaptunk ugyanakkor a lelki, örök boldogságra, amely a szeretet által az Istenben gyökerezik és végződik. Ezzel szemben nem kaptunk elhívást a szenvedésre és a halálra. Amikor Ádám és Éva az Édenkertben találta magát, minden létezett, kivéve a halál. Utóbbi azonban mégis létrejött úgymond, mert az ember ezt akarta. A lelki halál és az ezzel járó következmények tehát nem Istentől valók.

Ugyanakkor, a Református és Evangélikus Énekeskönyvek egyik közös énekében ezt énekelük:

S ha szenvedések kelyhét adod inni, Mely színig töltött, keserű s nehéz, Te segíts békén, hálával elvenni, Hisz áldva nyújtja hű atyai kéz!

Istentől való volna a szenvedés? Jézus is szenvedett értünk, a próféták is szenvedtek, sőt, alig van néhány olyan szent vagy boldog, aki nem szenvedett élete során. Sőt, a szenvedés talán nem is a legjobb szó erre... ugyanakkor felvetődik a kérdés, hogy el kell-e viselnünk, egyáltalán jelen kell-e lennie az életünkben? A keleti filozófia szerint igen, hiszen így van egyensúly. A keresztény teozófia szerint is szükség van rá, noha nem az egyensúly fenntartása végett, hanem azért, hogy megmutassa, hol tartunk az üdvösség útján. Ha a keresztény ember azért szenved, mert hite vagy szeretete miatt kínozzák, azt az Isten kárpótolni fogja; ha azonban saját hibájából, az - ahogyan a szállóige is tartja - egyéni szoc probléma.

Az éremnek azonban van még egy oldala. Noha országunkat neresztényként aposztrofálják, nem szabad elfeledni, hogy ez nem igaz. Egyrészt azért, mert a mai egyházak jó része elvesztette az Isten-kapcsolatát, másrészt pedig azért, mert próbálunk mindenkit rákényszeríteni a keresztény értékrendre. Ezt nem hogy nem lehet, hanem egyenesen ellenkezik a hittel. A hitet nem lehet parancsra megszerezni, sőt, Jézus pont azért küzdött, hogy a politika és a vallás ne keveredjen, ergo a teokrácia bármilyen formája létre ne jöjjön. Soha, senkit nem kényszerített a hitre, hiszen a szabad akarat a legnagyobb ajándékunk az Istentől, amit maga az Isten is tiszteletben tart - akkor az ember miért nem?

Bűn-e tehát saját életünk eldobása? Nincsen erre se bibliai, se logikai magyarázat. Ugyanakkor, ha valaki gyógyíthatatlan betegséggel szenved, amiről tehát az eutanázia szól, akkor igen is meg kell adni a lehetőséget arra, hogy véget érjen. Mint fentebb írtam, Isten senkit sem teremtett a szenvedésre, ebből kifolyólag azt állítani, hogy a szenvedőt hagyni kell szenvedni a vallás nevében nonszensz.

Legyünk Paddingtonok!

2022-06-19T20:21:00.000+02:00

Gyermekkoromban nem minden mesét ismertem, még a nagyok közül sem. Noha nem is tudom, hogy Michael Bond mennyire ismerős (volt)-e Magyarországon, azt viszont igen, hogy manapság egyre többen ismerik meg a nevét. Paddington. Nem, itt most nem a londoni kerületről vagy a pályaudvarról beszélek, bár utóbbinak van köze a történethez. Egy medvéről, aki az emberek világába tévedve próbál meg boldogulni. Története szívszaggató, néha sírásra, néha pedig eufória késztet; és nem mellesleg rendkívül tanulságos. Paddington egy kölyökmackó, akit Peru sötét világában talált meg egy idősebb medve pár, és később ők nevelték fel az árvát. Aztán egyszer csak a londoni Paddington pályaudvaron találta magát kék kabátjában, piros kalapjában, kezében egy bőrönddel, a kabátján pedig egy cetlivel az alábbi szöveggel: kérem, gondoskodjanak erről a medvéről! A II. világháború számos, árva gyerek járta az utcákat hasonló felirattal ellátva, hiszen szülei vagy meghaltak, vagy a háborúba mentek. Paddington szüleiről nincs információ, csak annyi, hogy a megmentője, akit Lucy nagynéninek hív, elküldte őt egy jobb élet reményében. Később aztán egy emberi család találja meg és adják neki a nevet, és mondhatni innen kezdődik a történet lényege.

Egy kissé ügyetlen, kissé nehéz felfogású, de rendkívül szeretettel teli és önzetlen lélek. Bármit is csinál, mindig bajba keveredik. Azonban az emberekkel önzetlenül jót tesz, mindenkihez van egy kedves szava és úgy segít másoknak, hogy nem vár viszont semmit. Néha azonban kicsit túlságosan is bajba kerül, de ekkor is felemelt fejjel és a Lucy nénitől tanult bölcsességeket felhasználva kecmereg ki belőle. Irigylésre méltó nem? Összefoglalva tehát van egy fiatal (medve), aki számára ismeretlen az anyai szeretet, ennek ellenére mindenkit szeret, mindenkihez van egy jó szava, önzetlenül segít másokon. Ritka-e az ilyen? Medvében valószínűleg igen, de emberből nem. Számos Paddington él vagy próbál élni köztünk, akármelyik tulajdonságát is nézzük. Sajnos, sokan vannak olyanok, akik nem tapasztalhatták meg az anyai szeretet mivoltát, helyette jobb esetben családtagok vagy nevelőszülők nevelték fel. Sokan vannak olyanok, akik próbálnak jót tenni másokkal, még akkor is, ha nem kapnak cserébe viszonzást. Mégis, úgy gondoljuk, hogy ők annyira ritkák, hogy még az irodalom is úm. megemlékezik róluk. Itt a probléma inkább a nézőponttal van.

A mai világunkban a jó ritka és a rossz gyakori. Utóbbihoz hozzászoktunk, míg az előbbit idegennek érezzük. Ha valaki valami jót cselekszik, felkapjuk a fejünket, rögtön feltesszük a Facebookra és hősként ünnepeljük, pedig ez lenne a normális - a jó cselekedet. Néha mi is megpróbálunk jók lenni, de a világ és az a rengeteg rossz, ami benne van, nagyon könnyen felülkerekedik a próbálkozásokon. Mondhatni egyedül egy hadsereg ellen. A Paddington lelkűek is érzik ezt, és előbb vagy utóbb meghasonulnak a világgal, mert nem győzik a szembenállást, a folyamatos támadásokat. Márpedig, amikor egy ilyen lelket elvesztünk, eggyel kevesebb fény életünk egén, ami a jó útra terelhetne minket. Azonban aki képes kitartani, ő lesz a mi példaképünk.

Amikor megpróbálunk valami jót tenni, az még meg egy ideig. Aztán egyszer csak a világ észreveszi, hogy valaki megpróbálja megváltoztatni és ránk zúdítja még azt is, amit elképzelni sem szeretnénk. Ilyekor úgy érezzük, hogy ellenünk van az egész világ, és legszívesebben csak sírva elbújnánk a sarokba vagy ne adj' Isten még rosszabb gondolatok kerítenek hatalmunkban. Ilyenkor azonban tudnunk kell, hogy a jó úton járunk. A világ észleli, hogy a jó előre akar törni, megtörni a rossz egyhangúságát, nekünk pedig pontosan ez a célünk. Nem szabad engedni, hogy a rossz történések hatására elveszítsük hitünket, kitartásunkat és meghasonuljunk ezzel a világgal! Ahogyan Jézus mondja: aki mindvégig kitart a hitben, az üdvözül. S hogy' jön ide Jézus? A keresztény tanítás központja a szeretet. Noha a mai ember számára a keresztény szó hallattán közel sem a szeretet szó jut az eszébe, ennek ellenére a jézusi tanítás alapja ez. Szeressük Istent, szeressük a másikat és szeressük magunkat! Tegyünk jót másokkal önzetlenül, a kölcsönt ne várjuk vissza és ha bántanak, alázzuk meg magunkat! Erről szól az igazi keresztény tanítás, erről szól Paddington lelkülete is.

Legyünk mindannyian egy kicsit Paddingtonok! Még ha élet folyamatosan is csak a rosszat teszi ellenünk, mi soha ne adjuk fel a jót! Mindig legyünk jók a másikhoz, adjuk át az isteni szeretetet és segítsünk feltétel és viszonzás nélkül! Ha pedig a sok rossz hatalmába kerítene minket, ne adjuk fel a reményt, és jusson eszünkbe, hogy a jó úton haladunk! Legyünk gyerekesek, ügyetlenek, de tisztaszívűek!

London 2018

2018-09-17T02:44:00.000+02:00

Unalmas óráimban, amikor normális ember zenét hallgat vagy filmet néz, én a különböző közlekedési társaságok jegyárait szoktam böngészni, hátha találok valami nekem tetszőt. Pontosan ezt történt valamikor tavasszal, amikor szembejött velem a FlyBe ajánlata: alig 8 font (~2.800 Ft) Budapestről Londonba. Először azt hittem, hogy lemaradt a tizedesvessző, de aztán láttam, hogy nem, valóban ennyi. Rögtön el is kezdtem keresni visszafele jegyet: óriási meglepetésre a British Airways adta a legjobb arát, alig 49 fontért. Rögtön le is csaptam mindkét jegyre, hiszen ennyi pénzért a hülyének is megéri, hát még nekem.

1. nap

Pár évvel korábban, amikor Londonban jártam, rossz tapasztalatokat szereztem a repüléssel kapcsolatban: nem éppen vékony testalkatom miatt voltak problémáim a Ryanair akkori járatán, így most is félve szálltam fel a gépre, de örömmel láttam, hogy elférek. Hülyeségnek hangzik, de az olyan pehelysúlyú egyéneknek, mint nekem, igenis számít. Odafelé 20 perc késés, landolás már csak 10 perc késéssel. Vonattal irány Southend-on-Sea, hiszen a tengert egyszer mindenképpen látni kell: igaz, nem aranyhomokos parton, pálmafákkal szegélyezve, de legalább láttam. Ezt követően indultam Londonba. Nem igazán megdöbbenve konstatáltam, hogy ott sem ismeri senki sem a FIP szabadjegyet, így mindenhol el kellett magyarázni, hogy mi is az. Viszont itt senki sem kötekedett, csak nézett nagyokat és nyitotta a kapukat. A belváros helyett én inkább a külvárosban kezdtem a túrát, kihasználva a TfL (helyi BKV) adta lehetőségeket. A szállás elfoglalása után estünk neki a belvárosnak, avagy felpattantunk az emeletes buszra, de szigorúan csak a felső szintre. Trafalgar Sq, St. James Park, Downing Street (természetesen lezárva), Big Ben (természetesen átépítés alatt), Westminster Abbey (természetesen akkor már zárva), London Eye.

2. nap

Számomra kicsit furcsa, miért kell teljes kontinentális reggeliként reklámozni egy olyan étkezést, ahol az összes kínálat: kenyér, sajt, sonka, corn flakes. Eléggé egyhangú volt három napig ezt enni, ráadásul pihenni sem lehetett, mert a szállodának papírvékony falai voltak. Szóval, a második nap: Buckingham Palace, Millenium Bridge, Shakespeare's Globe, The Shard, London Bridge, HMS Belfast, Tower Bridge. Utóbbinál külön apropó, hogy aznap este pont felnyitották a hidat, amit mi a partól néztünk premier plánban.

Még délután, nem sokkal fél hat előtt értünk a Szent Pál székesegyházhoz. Itt sietősre fogtuk, mert 5-kor kezdődött az evensong (énekes esti imádság), mondván a végére még talán odaérünk. Megdöbbenésre nem az volt, hanem rendes szertartás, Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén. Ráadásul a szertartást Dr. David Ison vezette, aki a katedrális esperese, ráadásul nagyon jó prédikációi miatt már régóta figyelemmel követem. Sőt, a szertartás végén még tudtam is vele pár szót váltani, ami külön öröm volt számomra. A legjobb akkor is a beszélgetésünk legvége:
- You really follow me from Hungary?
- Yes Father, I do.
- Hm...

3. nap

Itt már kezdtük érezni, hogy noha mi fel akarjuk a fedezni a várost, a lábunk viszont már unja, ennek ellenére nekiestünk a Portobello piacnak. Nagy bevásárlás helyett csak végig mentünk rajta, majd a fél várost megkerülve mentünk: British Museum, Westminster Abbey (már megint zárva), London Eye, Waterloo. Itt már tudtuk, hogy a másnap nagyon hosszú és fájdalmas lesz, hiszen a lábunk egyre inkább pihenőért ordított. Mindeközben hosszú évek után végre sikerült találkoznom egy ismerőssel, akit egy Team Fortress szerveren ismertem meg: együtt csavarogtunk, majd kaptunk ajándékba egy nagy doboz igazi angol teát, ami szigorúan tejjel fogyasztandó.

4. nap

Vasárnap és (jó) anglikán lévén nem volt kérdés, hogy a napot a templomban kezdjük: 11 óra, Southwark Cathedral. Őszintén szólva már NAGYON hiányzott, hogy végre ismét egy igazi templomban legyek, körülöttem sok-sok emberrel, énekelve orgonakísérettel. Lelkileg teljesen felfrissültem. Ezt és egy ebédet követően körbejártuk a Towert, majd megnéztük a Leadenhall Marketet (lásd Harry Potter), valamint még a korábban a 9 3/4 vágányt, és természetesen beszereztünk pár Harry Potter cuccot is: csokibékát és minden ízű drazsét. Hát, nem tudom hogyan, de azoknak a cukorkáknak nagyon jól eltalálták az ízvilágukat, hiszen még a hányás ízű is kimondottan jóra sikerült... Délután aztán irány a Heathrow, majd pedig haza. A reptérre természetesen Piccadilly, hiszen ha már van Oyster-kártyánk, akkor használjuk ki! Útközben megálltunk párszor vörös jelzőknél, ilyenkor a vezető nem győzött elnézést kérni, és kb. percenként adott utastájékoztatást, hogy most éppen miért vörös a jelző. Arról nem is beszélve, hogy a St. Pancras környékén mókoltak valamit a vonalon, három metró(vonal) ki is esett emiatt, amit már számos állomással korábban folyamatosan mondogattak, hogy még időben tudj magadnak egérutat keresni. Na, ezt nevezem én utastájékoztatásnak!

Összességéban
Alig vagyok itthon, de máris hiányzik London. Annyira színes, főleg az emberek: mindenféle rassz, bőrszín, kultúra, nyelv. Szabályosan jól éreztem magam ebben a multikulti környezetben. Mindenki odafigyel a másikra, miközben telibe leszarják a szabályokat, legalábbis ami a közlekedést illeti. Jó volt látni, hogy az anglikán templomokban valóban nem csak prédikálják, hogy segítsünk a szegényeken.

London egy negatív dologban nem változott az elmúlt években: a szemét. Még mindig tele van szeméttel a város, ami nem is meglepő, hiszen szabályosan vadászni kell a kukákat az utcákon, tereken.

Londont lehet szeretni, lehet utálni, egy dolog azonban biztos: MIND THE GAP!

Keresztény karácsony

2017-12-20T12:33:00.003+01:00

Őszintén szólva engem undorral tölt el az, hogy még meg sem ünnepeltük az Isten szentjeit vagy elhunyt rokonainkat, ismerőseinket, máris mikulás csokikkal, szaloncukrokkal és ajándékhalmazokkal találhatjuk szembe magunkat az üzletekben. Ez aztán idővel folyamatosan erősödik: szabályosan az ember képébe nyomják a dolgokat, hogy nesze, vedd meg, jön a karácsony. A karácsony, amely évről-évre egyre inkább olyan hamis jelszavak köré épül, mint ajándékok, család, szeretet. Kérdezem én, hogy hol van az ünnep valódi értelme, jelentése?

Azt szokták mondani, hogy egy születésnapi buli akkor a legjobb, ha mindenkit meghívunk rá, kivéve az ünnepeltet - röviden ez a karácsony maga is. Egy olyan buli, amit már lassan az egész világ ünnepel, de anélkül, hogy tisztában lennének az ünnep valódi értelmével. A mai kapitalista világ olyan jelzőket aggatott ezekre a napokra, mint a család és a szeretet ünnepe, és ha szereted a családodat, akkor elhalmozod őket ajándékokkal, mert ez a szeretet jele és ennyi. Azé a szereteté, ami megakadályoz abban, hogy felebarátodat tiszteld, vagy akár csak egy jó szót szólj hozzá. Azé a szereteté, ami menekülésre késztet akkor, amikor szóba kerül a közös családi karácsonyi vacsora vagy ebéd. Azé a szereteté, ami azt súgja neked, hogy még véletlenül se nézz le a földre az utcán, nehogy észre vedd a nélkülözőt és a segítségért kiáltót. Azé a családé, akiket mindennél jobban utálsz, és azt kívánod, bárcsak másik családod lenne. Azé a családé, akiket naponta bántalmazol akár fizikailag, akár lelkileg. Tényleg ezt ünnepelnénk ilyenkor?

Természetesen nem. Sokan hisznek még abban a mesében, hogy a karácsonyi szellem megérinti az embereket, és ilyenkor megváltoznak. Baromság. Szokták volt mondani, hogy minden csoda három napig tart, és ez tökéletesen észrevehető ekkor. Ha valaki ilyenkor mégis segíteni próbál a másikon, akkor karácsony után már rá sem ismer arra, akinek adott egy szelet kenyeret vagy némi süteményt. Isten azonban látja mindezt, és nem hülye, hogy elfelejtse. Nem úgy működik, mint egy automata, hogy bedobálok pár imádságot, az majd úgyis elfeledteti vele a rosszat. Vagy miért ne tenném ezt meg azt, a gyónás során úgyis feloldozást kapok. Mi emberi ésszel ezekre következtetünk, de az Isten nagyobb nálunk, és pontosan tudja mindezt. Hiszen amit a legkisebbel teszünk meg, az olyan, mintha vele tennénk meg; de amit a legkisebbel nem teszünk meg, az olyan, mintha vele nem tennénk meg (vö. Mt 25:40-45). Tény, hogy Isten a mai ember számára semmit sem jelent mindaddig, amíg valami baj nincs, vagy nem fekszünk a halálos ágyunkon, de kérdezem én, mi lenne karácsonykor, ha Ő ne lett volna?

Merthogy karácsony az Ő fiának, Jézusnak születésnapja. Az Ő ünnepe. Nem az ajándékoké, a családé, a szereteté meg ki tudja még mié. Ez az ünnep Jézusé. Elénekeljük a Mennyből az angyalt, elmegyünk éjféli misére, majd mint aki jól végezte dolgát, letudjuk az idei évre kötelezendően megteendő dolgunkat az Isten felé. Pedig a dolog itt közel sem ér véget, sőt! A karácsonyi csodának nem csak 2-3 napig kellene tartania, hanem egész évben. Igenis emlékezzünk meg az ünnepeltről a tanításaival, avagy szeressünk ajándékok és viszonzás nélkül, segítsük embertársainkat ellenszolgáltatás nélkül és nyissuk ki a szívünket Isten felé - de ne csak karácsonykor!

CzechTour 2017

2017-08-08T12:13:00.000+02:00

Élménybeszámoló az éves cseh túrámról:

1. nap:

Hát igen, a MÁV-Start újfent kitett magáért. Több mint 40 perce benn áll a szerelvény a Keletiben, de indulás előtt 2 perccel jönnek rá vonatfelvétel közben, hogy hoppá, nincs mozdony. Na, akkor gyorsan kerítettek egy 380-ast. Aztán jön a szokásos melódia: fékpróba, eVTK, egyéb nyalánkságok; 20 perc késéssel el is indultunk. Nem sokkal a Brnoba való megérkezés előtt odajött hozzám a kalauz, hogy nagyon sajnálja, de a vonat utolsó 4 kocsijának ajtajait lezárta, mert a peron az állomáson túl rövid, és legyek olyan kedves, sétáljak előrébb pár kocsit. Na, ilyet sem hallottam még: mármint hogy tájékoztat, és elnézést kér, holott nem is az ő vagy a ČD hibája. Sebaj, előrébb mentem. Leszálláskor szembesültem vele, hogy újfent esik az eső. Akárhányszor várost akarok nézni Brnoban, kivétel nélkül mindig esik az eső - természetesen nem volt ez másként most sem. A belvárost megnéztem, bár a dolgok nagy részét sajnos nem láttam.

Hagyományos B kocsikból összeállított szerelvénnyel mentem tovább később Ostrava felé. Komolyan mondom, kezdek egyre jobban megbarátkozni a szláv vágányszámozási-rendszerrel. Egy magyarnak első körben teljes káosznak tűnik, de van logika benne egyébként. Szóval, két és fél óra út Ostrava felé, hagyományos kocsikban, egyvágányú pályán, tehát jó szokás szerint bő 10 percet késtünk.

Ostrava még mindig gyönyörű. Rájöttem, hogy én valahogy' vonzódom az ipar-, azonbelül pedig a bányászvárosokhoz. Vítkovice városrészben, a volt bánya és fémolvasztó nagyon jó állapotban van, nyitva a nagyközönség részére, szabadon bejárható. Hátborzongatóan gyönyörű - mintha az ember hirtelen a Fallout világába csöppent volna.

2. nap:

Szeretvén a kalandokat és a vasutat, úgy gondoltam, próbáljuk ki mit is tudnak azok a bizonyos magánvasutak, amiktől a hazai szakszervezetek rettegnek. Ostrava-Svinov – Olomouc hl.n. táv nagyon durván megfelel a Budapest – Győr távnak. 2. osztályon, fedélzeti felszolgálással, HÁROM főnek összesen átszámítva 2.000 forint. Itthon ugyanez a táv EGY főnek, 2. osztályra 2.520 forint mindenféle extra nélkül. Elgondolkodtató, nem?

Olomouc városa érdekes. Óriási érdeklődéssel vágtam neki, és meg is volt az élmény, de valahogy' nem olyan szinten, mint amire számítottam. Rájöttem arra a túra során, hogy noha a csehek manapság már nem túl vallásosak, ám olyan templomaik vannak, hogy az valami eszméletlen! Egyik szebb mint a másik! A belvárosa gyönyörű, régi és mégis élhető. Valahogy a cseheknek sikerül eltalálni minden városban azt az összhangot, ami az épületeket és a zöldterületeket élhetővé teszi.

Egyszer élünk alapon, illetve szombat lévén ne várjunk sokat a következő vonatra című hozzáállásból kiindulva ismét a magánvasutat választottam Pardubice felé. Ismét megmutatta a magánvasút, hogy mennyire gonosz: a távolság kicsivel több, mint fent, ám most Business osztályon utaztunk, ahol olyan felszolgálást és kényelmet kaptunk, hogy jóformán csak a hátsónkat nem nyalták ki. HÁROM főnek 5.000 forintot fizettem. Itthon egyanez még mindig 2.520 forint, EGY főnek, 2. osztályon. Csak hogy érezzük az összhangot:

Üdvözlő italként jár egy fél literes ásványvíz és egy három decis 100%-os narancslé. Emellett a menüből lehet választani enni- és innivalókat. Kávé és tea korlátlan számban, ingyen kérhető, a többi dolog ára azonban a bolti ár töredéke.

3. nap:

Kutná Hora neve nem mond sokat egy átlagos embernek; nemhogy a magyarnak, de még a csehnek sem. Egy teljesen átlagos kisváros az ország közepén, ami azonban a turisták kedvenc célpontja. Már maga az út is érdekes volt: Kutná Hora főpályaudvaráról az iker Bz (RegioNova) úgy jár ki, hogy az első vezetőálláson csücsül a vezető jegyvizsgáló, hátul pedig a motorvonatvezető. Kihúznak az állomásról, majd az első váltó után a vonat megáll, menetirányt vált, és elindul hátra. Delta vágány híján csak így lehet megoldani a közlekedést. Eszméletlen megoldás!

A város érdekességét, mondhatni ékét a jezsuiták gondozásában lévő Szent Barbara katedrális adja. A neogótika egyik gyöngyszeme, nem csak kívül, de belül. A poén az, hogy bentre kapunk egy kétoldalas túravezetést ingyen, ami számos nyelven elérhető, köztük magyarul is. Nem, nem gugli fordítóval készült, hanem teljesen helyes, érthető, összefügő magyar mondatok vannak benne. Őszintén megmondva nincsenek szavak a magyar nyelvben arra, hogy leírjam, mennyire gyönyörű a templom.

Visszafelé a vonat megáll Kutná Hora - Sedlec megállóhelyen. Egy feltételes megálló (értsd: jelezni kell a leszállást előre vagy le kell inteni a vonatot, ellenkező esetben megállás nélkül áthalad) a semmi közepén. Van itt azonban egy osszárium, ahol MINDEN csontokból van: igazi, emberi csontokból. 40.000 ember temetkezési helye, ahol még az osszárium tetején a tornyokon is halálfej van kereszt helyett. Hátborzongató: sétálni egy temetőben, ahol igazi emberi csontok vesznek körül.

Visszafelé Ostrava felé egy kisebb kitérőt tettünk: a csehek nagyon szeretik a thermálfürdőket, de csak nagyon kevés forrásuk van. Az egyik ilyen Poděbrady. Egy aranyos kis fürdőváros a semmi közepén. Sajnos nem időztünk sokat, mert rohantunk tovább Hrádec Královén át Pardubicébe, hogy aztán 2 perc híján lekéssük a Pendolinot Ostrava felé. De keine Panik, hiszen a magánvasút most is kihúzott minket a bajból. A kabinban, ahol voltunk, nem működött a világítás. Jeleztük ezt az utaskísérő felé, és alig 5 percen belül hárman is odajöttek, hogy megnézzék, mi a baj. Na, ezt nevezem szolgáltatásnak!

4. nap:

A hazaút napja. Valahol fáj az, hogy vissza kell térni a megszokott kerékvágásba, de valahol jól is esik. Fura kettősség, ami meg nem határozható érzéseket kelt az emberben. Az eredeti tervek szerint Pendolinoval mentem volna Kassa felé, de lekéstem, így Přerov és Břeclav felé indultam haza az EuroCityvel.

Összefoglalásként annyit tudok csak elmondani - és ebben a cseh barátaim is megerősítettek -, hogy Csehország és Magyarország szinte teljesen ugyanaz, egyedül a nyelv különbözik: ugyanaz a mentalitás, az emberek hozzáállása, az állami rendszerek működése, stb. Én ennek ellenére továbbra is gőzerővel tanulom a nyelvet, és jövőre már sokkal hosszabb időt kívánok kint tölteni.

500 év süketség

2016-11-03T19:00:00.001+01:00

500 év a világ történetében szinte smafu: a sok milliárd évhez képest semmiség. Ezen időszak alatt megváltozhat akár a teljes világ, és benne minden ember, ám mi van akkor, ha egy változás elkezdődik, de még ezen idő alatt sem tud végbemenni? 499 éve Luther Márton megírta az azóta elhíresült pontjait, ami alapjaiban rengette meg a Katolikus Egyház addigi dominanciáját. Egyesek átkozzák ezért, mások dicsőítik - álljunk akármelyik oldalon is, el kell ismerni, hogy munkássága említésre méltó. A kérdés azonban az, hogy eme 499 év alatt miért nem tanult semmit a római egyház?

Maga a reformáció kérdése véleményem szerint sokkal korábban kezdődik. 1054-ben félig politikai, dőntően azonban vallási kérdések miatt kettészakadt az Egyház: míg a keleti oldal jobban ragaszkodik a hagyományos, imádságban teljes, a személyes megélésen alapuló vallási élethez, addig a nyugati oldal intézményesít, sokszor elhagyja saját magát és még mindig a hatalom űzi. Ez a szakadás olyan értéket képvisel, amit Róma semmibe vett. Aztán 1517-ben jött Luther a maga 95 tételét: Róma pedig ahelyett, hogy elgondolkodott volna rajta, inkább harcolt ellene. 1534-ben inkább politikai okokból ugyan, de Britannia is elszakadt Rómától. Amíg ezer éve csupán egyetlen egyetemes egyház létezett, addig mára már a lutheránus egyházak és az Anglikán Közösség tagjai összesen elérik a katolikusok számát.

Persze el lehet játszani a gondolattal, hogy mi lett volna, ha Konstantinápoly lenyeli a problémáit?! Vagy Luther nem áll ki a tételeivel és nem hozza őket nyilvánosságra? Vagy mi lett volna, ha VIII. Henrik beletörődik a pápa válaszába? Egységes lenne a kereszténység, ha a fentiek nem történnek meg? Kötve hiszem. Emberek vagyunk, tehát természetünkből adódóan tévedünk, bár ezt Róma nem hajlandó elfogadni (lásd pápai tévedhetetlenség). A Bibliát isteni sugallatra írták ugyan, de emberek. Ezekből tehát következik, hogy időről-időre felül kellene vizsgálni az ismereteinket, tudásunkat, hitünket, amikor valami új tézis nyer tanúbizonyságot!

Ezután így folytatta: „Vajon azért gyújtanak lámpát, hogy a véka vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért, hogy a lámpatartóra tegyék? Mert nincs elrejtve semmi, amire fény ne derülne, és nincs titok, amely nyilvánosságra ne jutna. Akinek van füle a hallásra, hallja meg!”

/Mk 4:21-23/

Konstantinápoly, Wittenberg, London - három olyan város, három olyan név, három olyan történés, ami intésként szolgált a keresztények számára, nagyrészük azonban ahelyett, hogy elgondolkodna rajtuk, azon nyomban elítélik. Holott ha csak egy kicsit is használnánk az elménket, és nem játszanánk bólogató kutyát a vasárnapi miséken/istentiszteleteken, nagyon könnyen rájöhetünk, hogy bizony az isteni megtapasztalás, a Jézushoz való ragaszkodás sokkal több, mint egy intézményes hitrendszer.

Ex-katolikusként nagyon szomorú vagyok, hogy az Egyház sem az idők folyamán, sem pedig manapság nem tanul a mondhatni isteni jelekből. Még mindig ugyanazokat a dolgokat súlykolják, amiket több száz vagy akár ezer évvel ezelőtt; aztán meg csodálkoznak, hogy nincs se hívő, se pap, a magukat kereszténynek nevező gyülekezetek pedig gombamód szaporodnak. Tény, hogy az ember alapjában véve nagyon nehezen fogadja el a saját hibáit, mégkevésbé nyit a változásra, de amikor már lassan létkérdéssé válik (mert pár évtizeden belül azzá fog), akkor talán el kellene dobni a bekövült dogmákat, és el kellene kezdeni imádkozni azzal, hogy Istenem, valóban ez a Te tanításod? Ha Isten válaszolna, már pedig válaszolni fog, akkor a nyitott füllel rendelkezők nagyon erősen meg fognak rendülni a szó minden értelmében.

Természetesen senkinek sincs joga megkérdőjelezni a másik ember hitét, hitvilágát, és jómagam sem teszem azt, csupán szeretném elérni azt, hogy az emberek megnyissák a lelki füleiket! Isten szól minden emberhez, hogy személyesen is megtapasztalhassa Őt és a szeretetét, nem pedig csak vasárnap a templomokban. Nyissuk ki a fülünket! Engedjük, hadd járja be lelkünket Isten szava! Tapasztaljuk személyesen az Ő szeretetét és szavát! Ámen

Bólogassunkk tovább?!

2016-08-09T14:52:00.002+02:00

Amikor Ferenc pápát megválasztották, mindenki óriási reményeket fűzött hozzá (mint általában bármilyen választás alkalmával), köztük azt, hogy megreformálja az Egyház belső romlottságát és szétesőben résző elemeit. Mindezt elkezdte megtenni, manapság egyre nagyobb léptékkel, erre mindenki támadja őt. Vége lenne a Katolikus Egyháznak?

Szokták volt mondani: a fejétől bűzlik a hal. Hát, ez most kivételesen nem igaz.

Kongatják a vészharangot a katolikus közösségek világszerte, hogy egyre kevesebb ember jár a szentmisékre vasárnaponként, ám még kevesebb fiatal vállalja a papi hivatást. A katolikusok száma (egyelőre) kis mértékben ugyan, de folyamatosan csökken - ez kimutatott tény. Mi lehet ennek az oka? Na, itt viszont már tényleg a fejétől bűzlik az a bizonyos hal. A papok, püspökök (tisztelet a kivételnek) bort isznak és vizet prédikálnak. Az Egyház belső működésében olyan szinten elharapózott az evilági javak szolgálata, hogy sokszor valóban elcsodálkozom azon: a reverende tényleg az Isten szolgájának a jele vagy csak egy álca, hogy ezt elrejtse. A mai egyházi vezetőknek illetve papoknak a hívő, az átlag ember lelke az utolsó a fontossági listájukon; minden más előbbre kerül. A papok a püspökök kegyeiért versengenek, közben az egyházközségek pénztárából olykor-olykor eltűnik egy kis pénz, esetleg megjelenik egy új autó a paplak előtt. A templomok jókora része eközben omladozik, mondván nincs pénz a felújításra. Ám vajon van-e keret a lelki megújításra?

Egy szolga sem szolgálhat két úrnak. Mert az egyiket gyűlöli, a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, a másikat megveti. Nem szolgálhattok az Istennek és a mammonnak (Lukács 16:13)

Tény, hogy egyházat emberek vezetik és koordinálják, és emiatt lehetetlenség függetleníteni a munkat a földi dolgoktól, mint például a pénz. Ám egyszerűen elképzelni sem tudom, hogyan tud egy ilyen ember a saját lelkiismeretével elszámolni, már ha van neki olyan? Mit fog mondani azon a bizonyos napon, amikor Ő előtte fog állni? Emberből vagyunk, hibákat követünk el, amiket ha megbánunk, Isten megbocsájtja. Azonban Isten nem hülye, és nem fog mindent megbocsátani, ha alapból úgy állunk hozzá, hogy miért ne tehetném meg, ha úgyis meg lesz bocsájtva?! Vegyük már észre, kedves paptestvérek, hogy amit csináltok az rossz, nem Istentől való. A ti feladatotok a hívek szolgálata, nem pedig a püspök hátsójának nyalása és a pénz mámorában való élet!

Amikor a pápa kikelt az Egyházban eluralkodó intézményesített korrupció ellen, a melegek és a menekültek elfogadása mellett, az egész világ össztűzként zúdította rá: magánvélemény. Holott pont a Katolikus Katekizmus mondja ki:

A hatályos jog szerint tévedhetetlen tanítóhivatali döntést hozhat a pápa, ha:

1) egy hitbeli v. erkölcsi tanítást,

2) mint az összes hívők legfőbb pásztora és tanítója,

3) véglegesen elfogadandónak jelent ki (DS 3074; LG 25; 749.k. 1.§).

Az ilyen megnyilatkozásokat - akár ünnepélyes formában, akár rendes és egyetemes tanítóhivatal gyakorlásaként kerül rájuk sor - az összes hívőknek hitbeli engedelmességgel (assensus fidei), vagyis isteni és kat. hittel kell fogadniuk. Ebből következik, hogy kötelesek elkerülni minden olyan tanítást, mely ezekkel ellenkezik (DS 3011; 750.k.)

Ezek után tehát erősen megkérdőjelezhető a hívők egy részének, de ami még fájóbb, hogy a papok, püspökök nagy részének hite is. Nem tisztem megítélni ezt, de ha egyszer valakit elfogadunk Krisztus földi helytartójaként, és ő kihirdet valamit az Isten nevében, akkor hogy' jön ahhoz bárki is, hogy megkérdőjelezze? Nem, nem vagyuk csőlátású katolikus, de ha már egyszer hiszünk valamiben, akkor azt tegyük rendesen! Meg különben is: nézzük már meg, hogy mit mondott a pápa, és mit a Biblia. (...) Jé, a kettő egyezik. Micsoda véletlen, nemde? Szeretni kell a felebarátot, még akkor is, ha az éppenséggel külföldi, muszlim vagy akár menekült - és még sokáig lehet folytatni a sort. Azért, mert a politikai beállítottság mást mond, az egy dolog. Ám egy kérdés: ha a szeretett politikusod azt mondja, hogy utáld őket, ám Isten ugyanakkor azt, hogy szeresd őket, kinek hiszel? Ha a politikusnak, szíved joga, de akkor ne merd magad kereszténynek nevezni! Ha alárendeled az Isteni parancsot holmi ideológiáknak, akkor te nem keresztény vagy, hanem politikai aktivista.

Egy amerikai lelkész mondta egyszer: a vakhit épp olyan veszélyes, mint a hitetlenség. Milyen igaz, nemde? Ezek után felmerül az az elsőnek hülyén hangzó, de nagyon komoly kérdés, hogy a katolikusok (hívők, papok, főpapok) hívők vagy csak szimplán olyanok, mint a bólogató kutyák? Nem egész egy évtizede a Magyar Püspöki Konferencia szeretett volna titokban egy olyan kezdeményezést indítani, aminek célja az lett volna, hogy legalább a templombajárók 10%-át hívővé tegyék. Nem, ez nem vicc, ez így volt. Ebből aztán idővel nem lett semmi, hogy miért, azt lehetne találgatni. Jómagam is sokszor tapasztalom, hogy amikor hallgatom a homíliát, és a pap mond valami bődületes marhaságot, akkor a padokban ülők csupán bólogatnak: mint ahogyan azt teszik az elejétől a végéig. Katolikus szemmel az, hogy a pápa tévedhetetlen, oké. Ám egy pap nem az. Ő (is) tévedhet, és ha teszi ezt a homíliában, lényegesen nagyobb súlya van, mintha mondjuk négyszemközt tenné. Ne úgy járjunk tehát templomba, hogy mindenre csak bólogatunk, hanem használjuk az agyunkat! Isten teremtette, hogy képesek legyünk vele gondolkodni. Pontosan ezért tart ott a világ, ahol: mert az emberek nem gondolkodnak, csak mennek előre, és követik a mézes madzagot.

Noha pontosan a fentiek miatt szakadtam el az Egyháztól, ám teljes szívemből remélem, hogy Isten képes lesz újraformálni a kősziklára alapított közösségét, ami egyszer talán mentes lesz mindenféle erkölcsi fertőtől!

Több mint ember

2016-07-09T22:49:00.002+02:00

Augusztus 3-án New York Cityben egy egynapos, nagy figyelemmel kísért rendezvény kerül megrendezésre, amelynek fő témája a humánaugmentáció lesz. Volt több hasonló próbálkozás is ilyen rendezvények megszervezésére, és többségük sikerült is, ám eddig még egyik sem kapott ekkora visszhangot, mint ez: amellett, hogy több nagy vállalat is támogatja, még a CNN is élőben fog sugározni róla. Elértük volna a jövő határát?

Képzeljük el, hogy egy baleset során elvesztjük valamelyik vagy akár mindegyik végtagunkat. Az orvosoknak még éppen hogy sikerül minket megmenteni, ám életünket kezek és lábak nélkül kellene leélnünk. Ám jön ez az új technológia, ami nem csak, hogy úgymond visszaadja őket művégtagokkal, de ezek az idegrendszerbe és az agyba bekötve ugyanúgy tudnának érezni, mint az eredetiek. Irányíthatóak lennének, éreznénk velük, ám mindezeken túl adnának némi pluszt: hiszen az emberi test és a csontok sérülékenyek, ám ezen művégtagok olyan anyagból készülnek, ami azokhoz képest sokkal erősebb és ellenállóbb. Azáltal tehát, hogy megkapjuk őket, nemcsak ismét "teljesen ép" emberek leszünk, hanem annál kicsit többek.

Egy másik balesetben egy robbanás történik mellettünk: a szétrepülő szilánkok és repeszek szitává szaggatnak bennünket. Közel lennénk az elvérzés határához, a mai orvostudomány nem tudna minket megmenteni, hiszen vagy elvéreznénk, vagy pedig a fertőzések vinnének el. Ám jön ez az új technológia, aminek segítségével nemcsak, hogy életben maradnánk, de teljesen fel is épülnénk. Eme újítás miatt a testünk kapna valami pluszt; valami olyasmit, amivel többé válhatna, mint korábban volt. Többé, azaz kevésbé sebezhetővé az evilági dolgok ellen, mint például lőszerek vagy betegségek. Az egész testünk elektronikus idegpályákon lenne összekötve, az ereinkben pedig szinte kimutathatatlanul kicsi méretű nanorobotok járkálnának azért, hogy ezt a védelmet fenntartsák. Azáltal tehát, hogy megkapjuk őket, nemcsak ismét "teljesen ép" emberek leszünk, hanem annál kicsit többek.

A fentiek alapján az első kérdés, ami az ember számára felmerül, hogy ezzel nem válunk-e cyborggá?

A cyborg egy olyan robot, ami kizárólag emberi tulajdonságokkal rendelkezik. Mi azonban továbbra is emberek maradnánk. A határ az ember és a gép között maga az agy. Az emberi agy képes gondolkodni, új dolgokat megalkotni, fantáziálni; egyszóval megalkotni egy saját személyiséget. A gépek (jelen állás szerint) ilyet nem tudnak, csak azt, ami beléjük van programozva. Az ember ezzel tehát nem géppé válna, és még csak nem is gépiesedne el, csupán a technikát használná fel egy olyan szinten, amiről korábban csak álmodott. Gyógyítható betegségek, erősebb szervezett, ellenállóbb csontok - s ez a felsorolás még messze nem ért véget.

A második kérdés az lehet, hogy ezzel le kell-e mondanunk az ember természetességéről, hiszen az egységek, szenzorok tönkre teszik mindezt?

A mai modern világban nem beszélhetünk természetes emberről. A nap minden percében a különböző gyárak, létesítmények mérgeznek minket akár tudunk róluk, akár nem. Az ételek, amiket eszünk; a gyógyszerek, amiket szedünk; az italok, amiket iszunk - s még sokáig lehetne sorolni. Ezek mind-mind mérgeznek minket, tehát az ember természetessége már akkor elveszett, amikor ezek megjelentek. A tény pedig, hogy az ember többé válhat azáltal, hogy kap egynéhány technikai egységet vagy szenzort, melyek méretei egészen parányiak... nos, úgy vélem ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. Nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy mindez jó, mert ahogyan a mondás tartja az érmének két oldala van, így ennek is megvannak a hátulütői, ráadásul nem is kevés. A kormányok képesek lennének szuperkatonákat létrehozni, felborulna a világrend és megjelenne egy új bűnözési forma. Folyamatos viszály lenne az augmentáltak és a nem augmentáltak között, ami könnyen háborúkba vezethet.

A humánaugmentáció tehát egy erősen vitatott dolog, még annak ellenére is, hogy jóformán még csak gyerekcipőben (se) jár. A lényeg az, hogy ha elterjed a világon, az alapjaiban fogja megváltoztatni az emberiséget, és létrejön egy új fogalom: transzhumán.

Szeretet bezárva

2016-01-14T20:07:00.000+01:00

Most érkezett a hír, hogy az Anglikán Kommunió (továbbiakban AK) vezetése 3 évre felfüggesztette az amerikai Episzkopális Egyház (továbbiakban EE) tagságát. Hogy őszinte legyek, ez sokkol. Sokkol. Főleg az ok: az EE pár éve bevezette az azonosneműek közötti házasságot, amit szentségi szintre emelt. Mivel az AK tagságának túlnyomó részét az afrikaiak teszik ki - akik még véletlenül sem akarnak ilyenről hallani -, ezért született meg ez a megállapodás. Egyszerűen nem tudok leírni azt, hogy most mit érzek: haragot, dühöt, elkeseredést - nem tudom. Talán mindet egyszerre.

Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymás (Jn 13:34) - tanít minket Jézus. Felmerül tehát a kérdés, hogy azok az emberek, akik őt hivatottak képviselni, milyen alapon közösítenek ki valakit (vagy jelen esetben valakiket) csak azért, mert ők ezt a fajta szeretetet teljességében értelmezik? Milyen alapon közösít valaki egy komplett közösséget a saját előítéletei alapján az Isten nevében? Sajnos a mai világban nagyon sok hamis, magát kereszténynek nevező egyház/gyülekezet létezik, akik úgy próbálják hirdetni a Bibliát, hogy a tanításukból kihagyják a fenti jánosi idézet lényegét. Nem hiába nevezik a keresztényésget a szeretet vallásának, bár a mai világot elnézve lassan, de biztosan az utálat és a megvetés vallása lesz. Hívő hívő ellen fordul, egyház egyház ellen, és jóformán a Biblia fog harcra kelni saját magával. Elkeserítő az, ami itt folyik. A mormonok megmondták: az eredeti tanítás elveszett - s most látom csak, hogy milyen igazuk van!

Tény, és meg is van írva, hogy a világ vége akkor fog eljönni, ha az utolsó keresztény ember is elveszti a hitét, de kérlek Istenem, addig ne tedd meg, amíg élek! Szeretlek, imádlak, szolgálni akarlak, ha kell nehézségek árán, de mutass utat papjaidnak, hogy visszataláljanak a helyes útra! Tudom, hogy szavam/kérésem csak csepp a tengerben, de azt is tudom, hogy Te meghallgatsz. Imádkozom a papokért, püspökökért, hogy ne csak prédikáljanak a tanításaidról, hanem higyjenek is abban, és úgy pasztorálják nyájadat!

Párizs margójára

2015-11-14T18:44:00.004+01:00

Tegnap (11.13.) késő este felnéztem Facebookra, és hiába pörgettem percekig a hírfolyamot, mindenhol csak egy dolgot láttam: vérengzések Párizsban. Több helyszínen történtek támadások egy időben, az áldozatok száma folyamatosan növekszik. Franciaország szükségállapotot hirdetett, és persze rögtön megjelentek a muszlim- és menekültellenes megnyilatkozások úgy, hogy még nem is tisztázott, kik állnak a dolgok hátterében. Az én meglátásom az esetről az alábbi:

Az ún. modern kori népvándorlás, ami manapság is zajlik, teljesen érthető, hiszen az USA agresszorként viselkedve (közben magát jófiúként bemutatva) szétveri az egész Közel-Keletet, most éppen Szíriát és a környező országokat. Így az ottani emberek teljesen jogosan indultak útnak annak érdekében, hogy mentsék az életüket. Hasonló a helyzet Eritreában (katonai diktatúra) és Maliban (szintén katonai diktatúra) is, ahonnan szintén menekülnek az emberek. Őket más országoknak igen is be kell fogadni, bár nem feltétlenül Európának. Akik a jobb élet reményében érkeznek ide, haza kell küldeni, hogy legyen hely azoknak, akiknek valóban szükségük van a segítségre. Úgy vélem, ezzel mindenki maradéktalanul egyetért.

A probléma ott kezdődik, hogy (természetesen a médiának köszönhetően) elindult egy amolyan iszlamofób kampány az egész kontinensen, mondván a menekültek Európát muszlimmá fogják téríteni, és akkor jaj mi lesz az itteni emberekkel. Először is, a kontinens jelenlegi vallási összetételében a muszlimoknak mindössze 2% (!) jut. Ez körülbelül másfél magyarországnyi (~15 millió) embert jelent. A maradék nagyobb része keresztény, ám ebből csak elenyészően kevés a vallását gyakorló. Tehát Európa túlnyomó része kereszténynek vallja magát, de nagyban lesz*rja a hitét. Kérdezem én, hogy akkor ezeknek az embereknek nem mindegy, hogy melyik vallásnak van több hívője? Másodszor, az iszlám közel sem olyan agresszív, mint amilyennek a média és a politika próbálja mutatni. A Korán világosan kimondja, hogy az, amit a mai terrorszervezetek művelnek, bűn. Mindamellett, még az iszlám háborús törvényeket sem tartják be. Ebből tehát következik, hogy valójában bűnös emberek próbálnak téríteni (a bűnre). A világ több mint 2,5 milliárd muszlimához képest a terrorszervezetek tagjai alig pár század vagy ezred százalék, de mint tudjuk, a világ a kollektív bűnösség elvén gondolkodik. Az igazi iszlám hívők rendesek, törvénytisztelőek, felebaráti szeretettel teliek - tapasztalatból mondom mindezeket. Harmadszor pedig, a világ igazán leállhatna már a kollektív bűnösség elvével. Ha egy csoport tagja elkövet valami rosszat, azt mindjárt az egész közösségre ráhúzzák, megbélyegezvén így azokat az embereket is, akik még véletlenül sem úgy gondolkodnak, mint az elkövető. Hitler korában mindez menő volt, de könyörgöm, 2015-öt írunk. Mindenki emberiességről meg hasonlókról beszél, miközben a legalapvetőbb dolgokkal sem vagyunk tisztában!

Összefoglalva tehát: igen is el kell ítélni az elkövetőket, a törvény legsúlyosabb eszközeivel! Nem szabad ezt ráhúzni az iszlámra és a muszlimokra, mert nem minden muszlim terrorista, és fordítva! S nem utolsó sorban a világ most is megmutatta, hogy az előítéleteknek most is nagyobb erejük van, mint az igazságnak...

Muszlim Jézus

2015-09-17T18:49:00.006+02:00

Sokat hallani manapság arról, hogy a menekültek miatt Európa iszlamizálódhat, azaz az iszlám olyan mértékben elterjedhet és megerősödhet, hogy annak katasztrofális vallási következményei lennének. Nézzük akkor meg Európa vallási térképét!

Európa országainak túlnyomó részében a keresztények vannak többségben - nem "keresztény országok", hiszen a modern multikulti miatt ez ma már nem lehetséges. A kereszténységen belül is három ág: katolicizmus, ortodoxia, protestantizmus. A 720 milliós kontinens lakosságának közel 3/4-e keresztény, ám a vallásukat gyakorlók száma jóformán meg sem haladja a 72 milliót (10%). Az egyházak kongatják a vészharangokat, hogy Úristen, jönnek a menekültek, és veszélyeztetik a kereszténységet, holott az már így is a veszélyzónában van, hiszen évről-évre egyre kevesebben keresztelkednek meg. Jelenleg 3,6 millió muszlim él Európában, ami az összlakosság 5%-a. Ha őket és a vallásukat gyakorló keresztényeket leszámítjuk, akkor a maradék több mint 640 millió ember mitől fél? Ha közük sincs Istenhez, akkor nem mindegy, hogy a környezetük milyen valláshoz tartozik?

Iszlám, a brutális vallás - mindenki így ismeri. Igen, mivel a média így mutatja be. Holott az Iszlámban olyan előírások vannak a hívők számára, amelyek a keresztényeknél jóformán ismeretlenek (adomány, mások segítése, stb.). Tehát mielőtt véleményt nyílvánítanánk valami olyan dologról, amiről fingunk sincs, akkor előtte érdemes lenne utánanézni, nem pedig hülye amerikai módjára a médiából tanulni meg a világ működését. Ezért tart ott a világ, ahol...

Szóval, ha nem jársz vasárnaponként templomba és nem imádkozol rendszeresen, akkor nem rohadtuk tökmindegy, hogy az ország, ahol élsz, keresztény vagy muszlim?

Menekülj!

2015-08-14T22:13:00.000+02:00

Fura dolog ez a menekült illetve bevándorlás mizéria. Mindkét oldaltól hallani pro és kontra érveket, az átlagember pedig úgy alkot véleményt a kérdéssel kapcsolatban, hogy életében nem találkozott még menekülttel, így az ő véleménye megegyezik azzal, amit a legjobban próbáltak belésúlykolni. Azt szokták mondani, hogy minden ember két dologhoz ért: a politikához és a focihoz; bár úgy tűnik, ezt a migrációval ki kell bővíteni. Szóval van pár millió ember, akik ide jöttek Afrikából illetve Keletről több ok miatt: egyesek háborúk elől menekülnek, mások pedig csak szimplán jobb életet szeretnének. Na akkor elmélkedjünk!

A média a menekült és bevándorló szavakat - a tőle elvárható módon - annyira összemosta, hogy az átlagember számára mindkettő ugyanazt jelenti, holott a különbség ég és föld. Menekült az az ember, aki valamilyen üldöztetés (háború, megkülönböztetés, éhínség, stb.) elől szó szerint menekül, azaz azért kel útra, hogy egyáltalán esélye legyen az életre. Bevándorló az az ember, aki azért érkezik más országba, hogy részesüljön az ott lévő jobb életkörülményekből.

A legtöbb menekült Maliból, Szíriából, Líbiából, Szíriából, Afganisztánból és Pakisztánból érkezik. Ezek - az utolsót leszámítva - igen erősen háború sújtotta országok. Hol az Iszlám Állam ellen folynak a harcok, hol a politika nem képes normális rendet teremteni, hol pedig a katonai diktatúra egész egyszerűen kivégzi az embereket. Ők azért mennek több ezer kilométert, hogy egyáltalán esélyük legyen megélni a holnapot. Ők azok, akiket be kell fogadnunk. Nem azért jönnek ide, hogy többet kereshessenek, vagy hogy jobb állásaik legyenek: hanem hogy esélyük legyen az életre. Óriási a különbség!

Bevándorló... mielőtt bármit is írnék, ne felejtsük el, hogy ~2 millió honfitársunk hasonló címet visel más országokban. Ha őket onnan kidobnák, mindenki fel lenne háborodva, de mi nyugodtan kidobhatjuk a bevándorlókat, nem? Magyarországon kongnak a vészharangok, ugyanis a legtöbb szakképesítést igénylő szakmában emberhiány van, akárcsak az egészségügyben. Minden magyar tanulni akar vagy 0 tudással elmenni külföldre, de a munkát azonban el kéne valakinek végezni. Példa: oké, küldjük haza a bevándorlókat. Az egészségügyi ügyeleti rendszer már össze is omlott, mivel az ügyeletekben túlnyomó részt külföldi orvosok és ápolók dolgoznak. (...) A probléma persze a médiánál kezdődik - hol máshol? -. Mindenhol azt látni ugyanis, hogy a menekültek verekednek, félelemben tartják az embereket, lopnak, rabolnak, stb. Nagy részük nem ilyen. Vannak köztük azonban ilyenek is, tény, de ezeket ki kell szűrni, a maradékot pedig fel kell mérni, és ha hiányszakmában akarnak elhelyezkedni, akkor igenis engedélyezni kell a maradásukat!

Szent István is megmondta már több mint ezer éve, hogy az egynyelvű ország esendő. Természetesen ezt a viktatúrában az emberek másként értelmezik, hiszen a gyűlöletpropaganda, amit nem mellesleg a mi adóforintjainkból fizetnek, tökéletesen működik, mivel egyre jobban megszaporodnak a migránsok elleni támadások. A közkép egyre negatívabb lesz, a magyar ember pedig anno híres volt vendégszeretetéről - most híres arról, hogy kerítést épít és nulla értelmi szinttel rendelkezők irányítják az országot, akik kedvükre költik el az adóforintokat, miközben az oktatás és az egészségügy a csőd szélén áll, és az ország lakosságának legalább harmada mélyszegénységben él. Azért, mert egy elmebeteg és csapata irányítja az országot, még ne felejtsünk el embernek lenni - és 2018-ban jó helyre tenni az X-et...

(...)

Brüsszelben megállapodtak, hogy valahogy' kezelni kell a helyzetet. Megoldás: vonjuk be a NATO-t, teremtsünk rendet a fent említett országokban és minden rendben lesz. Ja, hogy az USA nem engedi? Akkor nem inkább az USA ellen kelleni összefogni? Ja, hogy azzal sok milliárdos csődbe menne? Na kérem, ezért tartunk ott, ahol: mert az egész rohadt világot a kapitalizmus és az amerikaiak uralják. Bárcsak eljönne egyszer a világméretű kommunizmus kora, ahol minden ember egyenlő lenne, és nem lenne többé se gazdag, se szegény; ahol a milliárdosok közmunkát végeznének, a politikusokkal együtt; ahol nem az számítana, kinek-mennyi pénze van, hanem hogy ki-mit tud...

Pride 2015

2015-07-08T00:16:00.000+02:00

Elkezdődött az idei Pride időszaka, vagyis egész Magyarországon (öhöm) vannak különböző programok, amik arra szolgálnak, hogy mintegy megismertessék a nagy világgal a melegséget. Ennek fénypontja pedig a szombati felvonulás lesz Budapesten keresztül, amit nálunk évről-évre atrocitások kísérnek. De mi is a Pride és kell-e nekünk egyáltalán?

A mai társadalomban nagyon sok úgynevezett minoritás (magyarul: kisebbség) él. Ezek a csoportok általában faj, rassz, bőrszín, vallás vagy bármi más alapján jönnek létre és működnek annak érdekében, hogy együtt, egy közösségbe tartsák az odatartozókat. Amikor egy ilyen minoritás bármikor egy kicsit megpróbál kitörni a határai közül, akkor rögtön azzal szembesül, hogy az oda nem tartozók nem tetszésüket fejezik ki nem csak a terjeszkedés, hanem úgy alapból a létezés miatt is. A melegek ezen minoritások egyike. Amikor megpróbálják kiterjeszteni a megismerés határait, rögtön jönnek a homofób megnyilvánulások a szélrózsa minden irányából. Ám miért van erre szükség? Isten végtelenségét mutatja az, hogy az embert a saját képmására teremtette, tehát minden ember rendelkezik csak őrá jellemző tulajdonságokkal. Noha nincs két egyforma ember a földön, ennek ellenére vannak olyan tulajdonságok, amelyek másokban is megtalálhatóak. Olykor az ember elkezdi keresni ezen társait, hogy velük egy közösségbe tartozzon. Ebből kifolyólag tehát minden ember bizonyos szemszögből kisebbségnek, más nézőpontból pedig többségnek tekintendő. Amikor szóbakerül bármilyen ilyen kisebbség (pl.: cigányság, melegség, bevándorlás, stb.) problémája, az ún. többség azt mondja, hogy nem kell velük foglalkozni, hiszen ők nincsenek sokan, a kutyát sem érdekli az ő helyzetük. Na pontosan ez az, amiért a Pride létrejött: hogy a melegvilág megmutassa, mi is itt vagyunk, és mivel kisebbségben vagyunk, nem szeretnénk, ha elnyomnának minket; ellenkezőleg, a többséggel egy szinten szeretnénk élni. Így tehát ahelyett, hogy az átlagember azon rágódik, miért van erre szükség, inkább adjon hálát azért, hogy neki nincs szüksége ilyenre...!

A megvalósítás ellenben már más dolog. Jöjjön a klasszikus példa, a külföld: ott a Pride a buliról és az együttlétről szól. Arról, hogy úgy érzem jól magam mások társaságában, hogy konkrtétan leszarom, hogy ő most éppen fiúval vagy lánnyal van együtt, mert csak egy dolog számít: hogy mind emberek, mind egyformák vagyunk. Ott talán a propagandának, talán a szimpla nyitottságnak köszönhetően az emberek megtanulták és megtapasztalták ezt. Nálunk ezzel szemben évről-évre unatkozó nácik járnak ki, hogy megpróbálják szétverni a tömeget és meglincseljenek egy-két felvonulót, mondván a kisebbségnek nincs joga élni. Kisebbségek mindenhol vannak, a probléma nálunk nem is ez, hanem az, hogy úgy próbáljuk a nagyközönség tudtára adni a Pride értelmét, hogy az emberek nagy része még azt sem tudja, mi az, hogy valaki meleg vagy leszbikus. Statisztikailag minden 10. ember meleg vagy leszbikus, így mindenkinek van legalább egy ilyen ismerőse, ennek ellenére sokan még nem szembesültek azzal, hogy milyen ismerni egy ilyen embert. Így tehát a meleg- és emberjogi szervezeteknek sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetniük abba, hogy megismertesség a melegséget az átlagemberrel, mielőtt bulizni hívják őket! Tény, hogy ez Magyarországon napról-napra nehezebb, köszönhetően a politikának, de nem lehetetlen feladat. Amíg ez a változás nem történik meg, nem látom értelmét a felvonulásnak.

Választás 2018

2015-06-14T18:55:00.000+02:00

Kicsit unatkoztam, és összegyüjtöttem, mit tennék, ha én nyerném a következő választásokat. Ki tudja, még talán indulni is fogok?! :D

Külügy:

Minden diplomácia kapcsolat megszakítása Izraellel, a magyarországi nagykövet kiutasítása, szigorított vízumkényszer bevezetése, az EL-AL kitiltása a légtérből
Népszavazás Magyarország ENSz, NATO és EU tagságáról
Csökkenő együttműködés az USA-val
Kiállás a menekültkérdés magbéli problémáinak megoldásáért

Gazdaság:

Több kulcsos (15%, 30%, 45%), igazságos adórendszer bevezetése
Egyszeri 50%-os vagyonadó a gazdagok számára
Közalkalmazotti és állami foglalkoztatási bérplafon leszállítása 500.000 forintra (juttatásokkal együtt), amely vonatkozzon minden almazottra (a legegyszerűbb munkástól a miniszterelnökig)
A minimálbér és a minimálnyugdíj nettó 100.000 forintra történő emelése
Napi 8 órás munkarenddel foglalkoztatott ne kereshessen kevesebbet a minimálbérnél; egyéb munkarenddel rendelkező pedig időarányos fizetést kapjon
Törvényi szabolyáz bevezetése annak érdekében, hogy a szolgáltatók a fenti pontok miatt ne rughassanak ki dolgozókat
20%-os nyereségadó bevezetése a külföldi vállalatok részére
A GDP ~10%-a fordítódjon az egészségügyre és az oktatásra (külön-külön)

Belügy:

Az elmúlt 25 év szigorú elszámoltatása, sikkasztott pénzek kamatos visszafizettetése
Új Ptk, Btk és Mtk megírása
Közpénz sikkasztásáért életfogytiglani börtönbüntetés kiszabása
Korrupció megszüntetése, az állami kiadások minimalizálása
A kórházak és közintézmények támogatási rendszerének újragondolása, adósságuk átvállalása

Közlekedés:

3-as metró felújítása
Ferihegyi gyorsvasút megépítése
Vasúti fővonalak korszerűsítése, mellékvonalak rekonstrukciója
Párhuzamosságok megszüntetése a vasút javára
Állami támogatás létrehozása az új, külföldi légitársaságok számára (támogatás az új budapesti járatok megnyitására)
Autópálya-matrica leváltása használatarányos díjfizetésre

Menekülj!

2015-06-11T00:20:00.001+02:00

Orbán és társai újfent unatkoznak odafent; mi sem mutatja ezt jobban, mint a legújabb mizéria, azaz a menekültellenesség és az ehhez kapcsolódó kampány. Plakátok és propaganda-anyagok árasztják el az országot, délen pedig határzár van készülőben. Ahogy anno az osztrákok mondták: a kivándorlás országa a bevándorlással küzd. Eléggé internacionális felfogásom és személyiségem van ahhoz, hogy ne menjek el emellett szó nélkül.

A menekültek potenciális veszélyt jelentenek. Amióta az ember él, azóta keres magának olyan helyet, ahol megvan minden, ami szükséges a túléléshez. Mi is így indultunk el anno az Uráltól egy jobb helyre, amelyet később Kárpát-medencének, majd pedig Magyarországnak neveztek.Aztán a későbbi történelmek során nagyon nehéz volt megőrizni az aranyvért (tiszta magyar), hiszen a folyamatos betelepítések miatt nagyon is keveredtek a nációk egymással. Így tehát majdnem mindekiben van egy kis menekült, tehát ilyen tekintetben saját magunkra is veszélyt jelentünk... Nekem egyébként volt már személyes interakcióm itt élő menekültekkel számos alkalommal, de akarva sem tudok róluk rosszat elmondani. Mind közül az abszolút leg egy ügyeletes orvos volt, aki rekordidő alatt diagnosztizálta nálam a perforáció közeli vakbélgyulladásomat - így tehát jóformán egy menekültnek köszönhetem az életemet.

A menekültek száma egyenesen arányos a terrorizmus növekedésével. Visszakeresve közel 100 év sajtóanyagát, egyszerűen nem találtam olyan terrorcselekményt, amelyet menekültek követtek volna el a befogadó országukkal szemben; de még közvetett kapcsolatot sem! A párizsi esetet pedig kár felhozni, hiszen ott sem menekültek követték el azt az esetet, ami még véletlenül sem számít terrorizmusnak. Ide kapcsolódó másik dolog a vallás, azonbelül pedig az iszlám. A nem muszlim vallásúak nagy része csupán a médiából ismeri azt, aminek következtében a lehető legnegatívabb kép él bennük ezzel szemben. Egy normál muszlim (csúnyán fogalmazva) teljesen ártalmatlan, sőt, a Korán olyan dolgokra tanítja a hívőket, amelyek a nyugati világban egészen egyszerűen ismeretlenek: önzetlen felebaráti szeretet, vagyonmegosztás a szegényekkel, stb. Sajnos az iszlámnak van egy szélsőséges ága, ami folyamatosan erősödik, köszönhetően többek között a külföldi (elsősorban amerikai) beavatkozásoknak; ők amúgy nem terroristák, csak szimplán elegük van abból, hogy más országok akarják megszabni nekik, hogy mit csináljanak. Ebből kifolyólag egy átlag menekült, aki azért menekül, hogy egyáltalán esélye legyen az életre, eszében sincs nekimenni annak az országnak, amely ezt az esélyt megadja neki.

A menekültek elveszik a munkát és sokat kell rájuk költeni. Ha jön egy olyan ember, aki nem beszéli a nyelvedet, nincs végzettsége, iskolája, tapasztalata, de mégis elhappol előled egy állást, akkor ott nem a menekülttel lesz a baj... Ez is egy hülye magyar felfogás amúgy: teljesen normális, hogy mi elmegyünk Németországba és az Egyesült Királyságba a jobb élet reményével, de akik hozzánk jönnek hasonló indítatással, azok már mindjárt rossz emberek. Sajnos a magyar nép nincsen és nem is lesz hozzászokva ahhoz, hogy szembenézzen a valósággal és elfogadja azt, ehelyett mindig megpróbálja a saját malmára hajtani a vízet, de a végeredmény kivétel nélkül mindig teljes bukás. Amúgy meg gondolkozzunk! Konganak a vészharangok a munkaerőhiány miatt az egészségügyben - abban az ágazatban, ami megteremti az élet legalapvetőbb feltételét. Az élelmes magyar orvosok nyugatra mennek a sokszoros fizetés és a sokszorosan jobb munkakörülmények miatt, helyükbe pedig külföldi, elsősorban keleti kollégák jönnek. Ha tehát most őket egytől-egyig visszatoloncolnák, akkor konkrétan összeomlana a magyar egészségügy. S ez csak egy a sok példa közül. Ez a menekültek elveszik a munkát akkor lenne csak hangzatos és igaz, ha az ilyen és ehhez hasonló ágazatokban nem munkaerőhiány, hanem -többlet lenne. Ám amíg ez nincs így, addig ez a megfogalmazás egymerő hazugság. Mintahogyan az is, hogy sokat kell rájuk költeni. Annyi pénzt költ a Kormány alig pár hónap alatt ezekre a propaganda kampányokra, amelyből 2-3 évig lehetne biztosítani a menekültek ellátását. Amúgy meg nem kellene rájuk ennyit költeni, ha egy kicsivel gyorsabban bírálná el a menekültügyi kérelmeket a magyar bürökrácia, de mint tudjuk, ez nálunk éveket vesz igénybe. Tehát a probléma itt sem a pénzzel van, hanem a bürokráciával, amely rákényszeríti azt.

Egyébként pedig: ha egy keleti idejön Magyarországra, az számára milliószor jobb, mint az ottani világ. Paradicsomnak nevezik, imádják, élnek-halnak érte, hiszen itt olyan életük lehet, amiről korábban álmodni sem mertek. El kellene tehát gondolkodni azon, hogy ha nekik ennyire bejön ez a hely, akkor mi - a politikai és a gazdasági dolgokat leszámítva - miért akarunk innen mindenáron elmenekülni?!

Társ(nem)keresés

2015-05-22T22:12:00.001+02:00

Péntek este van. Ülők a gépelőtt, a vacsorát már megettem, és előre félek a holnapi, 6. munkanapomtól, ami ráadásul 12 órás lesz. Aztán vasárnap hajnalban kelés, irány a templom Pesten, majd munkahelyi parti Ercsiben. Pihenésra az esély tehát nulla. Szóval, ülök a net előtt, hallgatom Luke Bryan egyik legjobb dalát, miközben a társkeresőt böngészem. Profilokból álló hosszú listák, több száz tag. Megnézem a kisképet, s aki tetszik, azt megnézem közelebbről, és ha normálisnak tűnik, írok neki. Aztán persze jön a "bocsi, nincs" válasz a "van-e kedved ismerkedni?" kérdésre, és ez így megy estéről-estére immáron elég hosszan. Majd hirtelen elgondolkodom azon, hogy csak azért, mert nem vagyok olyan, mint az újkor standard pasija (vékony, izmos, kigyúrt), már mindjárt senki sem akar velem ismerkedni, ahogyan ők mondják "max haverság". Az égvilágon nincs ezzel semmi problémám se, mert az egyedüllétnek sokkal több előnye van mint a társasnak, csak valahogy mégis fura. Mindenki egy partnerről álmodik, akivel összekötheti az életét, mégis olyan kvótákat állít fel az illetővel szemben, hogy azon kb. senki sem tud átjutni. Aztán hisztizik, hogy ő senkinek sem kell és nem képes találni egyetlen normális pasit sem. S ez így megy napokon, hónapokon, éveken át. (Nem) Oké, hogy a mai világ egyre butábbá igyekszik nevelni az embert, ám ez sajnos látszik is. Mindenkinek csak szex kell, mindenki csak a standard pasit akarja, és természetesen a nagy többség fejében még most is olyan valami van, amit semmiképpen sem lehet észnek nevezni. Kérdem én, hová tűnt az emberekből a józan ész? Hol az intelligencia, amit azért az emberek nagy része egykoron birtokolt? Soha sem fogom megérteni, miért jó butának lenni...

Emberség brazilul

2015-05-16T00:14:00.003+02:00

A cím persze hibás, hiszen nincs olyan, hogy brazil nyelv, de hogy a brazilok miként fejezik ki az emberséget, az már merőben más kérdés. Tavaly megjelent egy független film, ami pár középiskolás tinédzser hétköznapjait meséli el egy kicsit fura történetben. A mű természetesen nem kerülhet a magyarországi mozikba, hiszen nem amerikai és még köze sincs Hollywoodhoz (hál' Istennek!), ennek ellenére az internet egyes bugyraiban még fellelhető.

Ebből a rövidfilmből készült a mű

Sao Paolo egyik részében lakik Leonardo és legjobb barátnője Giovanni. Teljesen átlagos középiskolás srácok, annyi plusszal, hogy Leo vak. Egyik nap egy fiú, Gabriel érkezik az osztályba, aminek köszönhetően fenekestül felfordul kettejük illetve hármójuk kapcsolata. Leo álma, hogy egyszer szerelemből megcsókolhasson egy embert, majd amikor nagy nehezen ráveszi magát, hogy elmenjenek egy házibuliba, félig megtörténik a csoda. Később pedig egy közös házidolgozat hozza össze a szerelmes szíveket, de szándékosan nem akarom lelőni a poént! :)

Nagyon tetszik a filmben, hogy egy idő után a néző számára teljesen értékét veszti az, hogy Leo vak. Annyira jól meg van írva a történet, annyira jók a párbeszédek! Még Leo családi életébe is betekintést nyerhetünk, szembesülve a vak gyermek - látó szülők kapcsolatába, jobban mondva ellentétébe. Sok, a témába vágó filmet láttam már, de talán még egy sem volt, ami ennyire magával ragadott volna - még úgy is, hogy portugál nyelven angol felirattal néztem. Ennek ellenére remélem, hogy a film ha akár csak egy kicsit is, de hozzájárul ahhoz, hogy az emberek elfogadóbbak legyenek a sérült embertársaik felé!

Szerelem?!

2015-05-11T14:01:00.003+02:00

Létezik ugyebár az a bizonyos mézesmadzag, amit az élet mindig elhúz előttünk, majd mi naív módunk ráugrunk (még akkor is, ha tudjuk mi vár ránk), majd amikor pofára esünk, akkor nagy szemekkel pislogunk, hogy na most akkor meg mi van?! Fura dolog ez az egész. Az ember akarva-akaratlanul is hisz a csodákban, ezért esik bele a fenti csapdába, de az esetek legnagyobb részében pórul jár. Tudja ezt ő is, de mégis megteszi, mert mi van, ha a mostani lesz az, amikor minden szép és jó lesz - és nem csak egy kis időre, hanem nagyon sokáig. Ez a szerelem.

Azt szoktam mondani, hogy a szerelem olyan, mint a drog: beveszed, mert az érzés, amit ad, felülmúlhatatlan, de amikor ez elmúlik. a pokol legmélyebb bugyrában kötsz ki, így hogy ezt orvosolni tudd, megint kezdődik az egész előlről. S ez így megy folyamatosan. Nem jó ez a körforgás. Isten egy dolgot rontott el a teremtésnél - azt, hogy az embert társas lénynek teremtette. Vagy azt, hogy az emberek egy része túl hülye... ezt már soha sem tudjuk meg.

Istenítettem anno a cölebsz életmódot, avagy az örök magány világát, ám mégis, amikor olykor-olykor rám talált a szerelem, mindent képes lettem volna megadni azért, hogy az az érzés örökké tartson. Aztán persze a rózsaszín köd elmúlt, én pedig visszaestem a valóságba egy újabb "csalódással" a nyakamon. Hogy miben illetve kiben csalódtam, az már egy más kérdés: egyrészt az életben, hogy ilyen hülyén működik, másrészt pedig magamban, hogy ilyen hülye voltam, hogy belementem egy kapcsolatba. Sajnos az ember vágyik egy másik ember társaságára, és ezalól senki sem kivétel. Pedig olyan jó lenne, ha én lehetnék az egyik...!

Április 14

2015-04-14T15:58:00.002+02:00

Jó ideje nem írtam ide, pedig nap mint nap a gép előtt lógok. Na mindegy, megpróbálom összegyűjteni az elmúlt időszak történéseit:

Kicsivel több mint egy hete kivették a mandulámat. Évek óta gondolkodtam rajta, de az internetes fórumokon olvasottak mindig elvették a kedvemét. Most begyulladt rendesen, a főnököm nem engedett betegszabira, így addig húzódott, amíg be nem tályogosodott és ki nem kellett venni sürgősségivel. Fura mód most már egy kicsivel jobban alszom és jobban kapok levegőt is
Hosszú idő után végre van egy kapcsolatnak nevezett valamim: 18 éves, Siófoktól nem messze lakik. Azért csak annak nevezett valami, mert kb. egy hónapja láttam utoljára, beszélni is csak hetente egyszer ha tudunk. Sokat dolgozik, szülei még fogják. Szeretnék vele komolyabb kapcsolatot, de ez így nagyon nem megy nekem. Tervben volt az is, hogy nyárra összeköltözünk Siófokra, de a munkája miatt bukni látszik ez a terv
Jelentkeztem a májusi kínai nyelvvizsgára, mert idén már lejár a 2013-ban tett. Sőt, már csak útlevelet kell szereznem és zöld az út a kínai ösztöndíjig, amit már hosszú évek óta próbálok megpályázni. Istenem, bárcsak összejönne...!
Márcsak egy hónap van az Eurovízióig, és még mindig nem választottam kedvencet! :D Az idei mezőny siralmasabb, mint a tavalyi, de azért Izland, Olaszország és Azerbajdzsán erősen esélyes nálam. Utóbbinek itt a klipje, ez most az abszolút kedvencem:

Nullház

2015-03-11T20:56:00.002+01:00

Fura dolog a vallás és a teizmus (istenhit). Egyesek nyíltan hisznek benne, mások rejtőzködve, míg megint mások kézzel-lábbal tiltakoznak ellene. Szent Ágoston óta tudjuk azonban, hogy az ember capax dei, azaz nagyon csúnya fordításban minden ember képes az Istenre - minden ember keresi az Istent, akár nyíltan, akár titokban, akár tudatalatt, de nincs kivétel. Felmerül ezek után a kérdés, hogy szükségesek-e a vallások ahhoz, hogy az ember egyáltalán higyjen? Nagyon sok vallás létezik a világon: monoteista, politeista, ateista. Ezeknek aztán rengeteg alfaja, egyháza, felekezete, gyülekezete van, mindenki megtalálhatja tehát a neki megfelelőt. S pontosan itt kezdődnek a problémák: honnan tudjuk, hogy melyik az "igazi" vagy az úgymond "nekünk való" vallás/egyház?

Nézzük meg a világvallásokat! Volt kezdetben a judaizmus, amire jött a kereszténység, amire jött az iszlám. Az érdekessége az, hogy elismerik az előttük valót: a kereszténységben a Biblia a Tórával teljes, míg a Koránban rengeteg utalás van mind a Tórára, mind pedig az Evangéliumokra. Ezek mindegyike monoteista, azaz egyetlen Istent imád. Mind a mai napig harcolnak egymással, mondván az enyém az igazi isten, pedig belegondolva mindegyik monoteista vallás egyazon istent imádja, csak másként. A judaizmus az ősi szokásokat követi, a kereszténység egy fokkal modernebb, míg az iszlám valahol a kettő között van. Mindegyiknek megvan a maga prófétája: Mózes, Jézus és Mohamed. Az egyetlen különbség az, hogy a keresztények Jézusra nem csak úgy tekintenek, mint próféta, hanem mint isteni személy. A kérdés még mindig adott: melyik az igazi, ha csak ezt a hármat nézzük? S ha meg is van az igazi, azonbelül melyik egyház/felekezet/gyülekezet?

A mai világnak köszönhetően már mindenki számára elérhetővé váltak a szent könyvek, amelyek alapján az istenkeresők megpróbálhatják megtalálni az útjukat. Téves lenne azt állítani, hogy a sok vallás közül csak egy az igazi, hiszen ha azt valljuk, hogy Isten a saját képmására formált minket, akkor láthatjuk, hogy mind egyediek vagyunk; tehát ebből következően az Istenhez sem csak egyetlen út vezet. Ha a Kedves Olvasó is hasonló, Istent kereső helyzetben van, azt ajánlom, hogy olvassa el mind a Tórát, mind a Bibliát, mind pedig a Koránt, majd válasszon: melyik a neki legszimpatikusabb. Ha ez megvan, tegye ugyanezt az abban a hitben működő egyházakkal, és ha megvan a megfelelő, kutasson rá, van-e a közelében. Ha nincs olyan egyház, akkor pedig higyjen Istenben egyház nélkül!

Fegyver vs Isten

2015-02-11T22:31:00.000+01:00

Köztudott, hogy az USA-ban még a csapból is a kereszténység folyik. A probléma ezzel ott kezdődik, hogy megszámlálhatatlanul sok egyház és gyülekezet van, akik mind a saját tanaikat hirdetik. Aztán, amikor két különböző világnézetű ember összetalálkozik, vérre menő harcot vívnak egymással annak érdekében, hogy kinek van igaza Istennel kapcsolatban. Egyszerre nevetséges és szánalmas.

Az előbb egy keresztény Facebook csoportban egy amerikai illető kiposztolt egy képet arról, hogy az USA-ban hol vannak feltételezett muszlim kiképzőbázisok. Rögtön oda is írta, hogy készülni kell, mert hamarosan az iszlám világ felemelkedik és megtámadja az USA-t. Én odaírtam, hogy a hit és a szeretet kettőse mindent képes legyőzni, mire ő visszaírta, hogy én hülye vagyok, mert a golyók simán megölnek, mielőtt elkezdenék imádkozni. Szeretem az ilyen fajta elbutított csőlátást! Ez is mutatja, hogy a mai világ miért tart ott, ahol. Tipikus példája ez annak, hogy a kereszténységet miként tegyük a szeretet vallásából a gyülölet vallásává. Ilyenkor sír a szívem és szánakozik az agyam.

A ma emberének sajnos nehéz felfognia, hogy a világ bajaira van gyógyír: az Isten. Az imádság és a szeretet feltétele egymásnak, de együtt olyan erejük van, ami leírhatatlan. Több ízben is megtapasztaltam már Isten dicsőségét és csodatévő erejét, ezért tapasztalatból mondom, amit mondok. Lelki boldogságomat pedig pont ennek köszönhetem. Ha bármi problémám van, ott az Isten, aki nem csak képes orvosolni, hanem meg is teszi azt. Ahhoz pedig, hogy valaki higyjen és imádkozzon, nem kell az ég világon semmi: csak nyitottság és jóakarat.

Deus Ex

2015-01-31T01:13:00.002+01:00

Képzeljük el a helyzetet: valamikor vagyunk valahol, amikor is egy baleset során jóformán meghalunk. Elvesztjük pár végtagunkat, van egy lyuk a fejünkben és a mellkasunkban is. Mi lenne erre a reakció? A mai, modern orvostudomány valószínűleg rögtön feladná, mondván annyi beavatkozást kellene elvégezni, hogy kétségtelen: a beteg szervezete nem élné túl a beavatkozást. Ám mi történik akkor, ha a technikát hívjuk segítségül? Mondjuk úgy létezik (jobban mondva: erősen kifejlesztés alatt áll) egy technológia, amit magyarul (egy rosszul átvett fordítás révén) augmentációnak hívnak. Ennek lényege, hogy a páciens az elhalt, de létfontosságú szerveinek feladatát olyan gépi testrészek veszik át, amelyek egy hálózat keretében az aggyal kommunikálnak. Ezzel konkrétan az agyat leszámítva valamennyi szerv helyettesíthetővé válna. Kérdés persze, hogy akarjuk-e?

Visszatérve a fent említett helyzetre: tegyük fel, hogy az orvosok kommunikációképes állapotba hoznak, ám sorsunkról nekünk kell döntetnünk: augmentáció vagy halál? Maga az irányzat, ami ezzel foglalkozik, a transzhumanizmus nevet kapta. Szó szerinti fordításban annyit tesz, hogy "az ember utáni". Hiszen amikor az ember biológiája felmondaná a szolgálatot, akkor jönnének a gépek, amik e szerepet átvennék. Képzeljük el, hogy ismét látnánk, hallanánk, beszélnénk, szaladnánk, érinthetnénk, kommunikálhatnánk. Ennek csupán egyetlen ára lenne: a gépesítés. A negatív teóriákkal ellentétben ezzel nem válnánk se cyborggá, sem pedig robottá, csupán egy emberré, akin a technika segít (vagy mondjuk úgy tart életben).

Teológusok szerint az eljárás nem helyénvaló, hiszen meggyalázni az Istentől kölcsön kapott emberi testet a legnagyobb bűnök egyike. Szerintük ugyanis eme művelettekkel a test becstelenné válna és elvesztené természetességét. Tény, ám ha ez lenne az egyetlen esély az életben maradásra, akkor mondjak le róla, csak mert a vallásom azt mondja, hogy...? Isten azért hívott minket életre, hogy éljünk. Egy embernek pedig egész egyszerűen nincs joga ítélkezni más ember élete (vagy halála) felett. Ne más szabja meg, hogy úgymond jogosult vagyok-e az életre! Ha megszülettem, akkor Isten azt akarja, hogy éljek.

Valószínüleg futurisztikusan hangzik ez az egész, ám a valóság az, hogy noha még eme technológia gyerekcipőben jár, ám egyre jobban terjed. Sőt, az USA-ban már külön politikai párt is létrejött, hogy képviselje a transzhumanista embereket és azok nézeteit. Pár év(tized), és az ember megújul; ahogy a mondás tartja: jobb lesz, mint újkorában.

Könny itt, sivatag ott

2015-01-15T22:42:00.002+01:00

Komolyan mondom, kezdem egyre inkább nem érteni a világot. Kb egy hete ugyebár világot megrengető eseményként lett elkönyvelve, hogy Párizs belvárosában egy magazin szerkesztőségét iszlamista szélsőségesek megtámadták, megölve 17 embert azért, mert leközöltek egy Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrát. Ezt követően az egész világ egyként fogott össze, mondván a szólásszabadság és a demokrácia mindennél előrébbvaló. Na akkor elmélkedjünk!

Először is nem tudom nem politikai oldalról megközelíteni az egészet: miért van az, hogy ha a nyugat kigúnyolja az iszlámot, az elfogadható, de fordítva már égre kiáltó bűn? Miért van az, hogy a nyugat bármit megtehet, míg a magukat védő arab, iszlám államok egyetlen lépése is háborús bűnnek van elkönyvelve? Merthogy a nyugat a zászlóvivője a demokrációnak és a szólásszabadságnak, nemde? L**aszt! A demokrácia olyan, mint a kommunizmus - jó az alapötlet, de soha nem fog igazán megvalósulni. Ahhoz, hogy egy ország demokratikus legyen, először is a saját háza táján kellene sepregetnie; továbbá, egy olyan ország, ahol valaki különbözik a standardtől, mindjárt meg van bélyegezve, mindenhonnan kitagadva, stb. - ja, és pont ennek az országnak a himnuszában van benne, hogy Land of Freedom...

Másodszor: hol volt a világ, amikor több ezrek haltak meg és halnak meg ma is Palesztínában, Szíriában, Ukrajnában, Afrikában? Tény, hogy Sztálin szerint egy ember halála tragédia, millióké statisztika, de ha azért a 17 emberért az egész világ felemelte a szavát, akkor emlékezzünk meg azokról is, akiknek talán nevük sem volt akkor, amikor meghaltak az életért! Azért, hogy éljenek. Igenis gyűljenek össze a világ vezetői, és rendezzenek hasonló, milliós tiltakozást a fenti országokban elesett ártatlanokért. Ja, hogy az USA ezt nem engedi? Ki gondolta volna...?!

Komolyan mondom, felfordul a gyomrom a mai világtól: csak a pénz és a hatalom számít, az emberi élet pedig csupán mellékes a nagykutyák játszmájában, ahol az nyer, akinek a leghosszabb a nyelve. Ama 17 ember meghalt egyrészt a saját hülyeségükért, másrészt pedig a modern világ által beléjük táplált eszmék miatt. Milyen kár, hogy az emberiség csak akkor döbben rá bármire is, mikor az már megtörtént...

Szeretni vagy szeretni?

2015-01-12T01:39:00.001+01:00

Love is the cure for all illness - tartja egy angolszász mondás. Ha ezt megpróbálom magyarra fordítani, kapásból megütközöm az első szónál, hiszen a love kétféleképpen fordítható magyarra: szeretet és szerelem. Melyik fordítás tehát a helyes?

Szerelem - olyan, mint a drog: tudod, hogy árt és káros, de minél jobban megismered, annál inkább akarod. Kezdetben minden szép és jó, aztán amikor véget ér, az egyenlő a lelki apokalipszissel. Ám ilyen súlyú traumát csak egy újabb szerelem képes elmulasztani, elkezdvén ismét az ördögi kört. A probléma ott kezdődik, ha ugyanabba az emberbe leszünk ismét szerelmesek, ám ezúttal ez bármilyen ok miatt plátói marad. Szoktam volt mondani, hogy Isten létezése óta egyetlen hibát követett csak el: mégpedig azt, hogy az embert társas lénynek teremtette. Több ízben volt alkalmam már belekóstolni ebbe, ezért is írtam a drogos hasonlatot: fáj a hiánya, de mégis akarom. Pár éve mérföldkőhöz érkeztem: papság vagy szerelem; s akkor az utóbbi mellett döntöttem. Nem telt el sok idő és mindkettő füstbe ment. Akkor tájt emlélkedtem azon, hogy miként lehetne összekötni a szerelmet és a papságot? Az Anglikán Egyház erre egy nagyon jó példa, de próbáljuk meg körüljárni a dolgot belülről is: miként lehetek szerelmes úgy, hogy közben teljes szívemből és elmémből az Istennek élek? Néhány évnyi gondolkodás után aztán rájöttem: az Istenbe kell beleszeretni. Katolikus körökben a pap nem házasodhat, és annak érdekében, hogy minden szentséget képes legyen elnyerni, azt szokták mondani, hogy a felszenteléskor Jézussal köt házasságot. Az Isten iránt érzett szerelem soha nem lesz plátói, soha nem lesz viszonzatlan, csupán egy kicsit más - csúnyán kifejezve anyagtalan. Ám belegondolva, végtelenszer jobban megéri, hiszen Isten soha nem fog elhagyni egy másikért, a távolságért vagy más okok miatt.

Szeretet - az egész keresztény vallás alapja, még akkor is, ha egyes gyülekezetek, felekezetek nem ezt prédikálják. Jézus sok mindenre megtanított minket, de ezek közül a legfontosabb a felebaráti szeretet. Feltétel nélkül, mindig és mindenhol, bármiféle körülményre való tekintet nélkül. Nagyon nehéz ezt megtartani a modern világban, ahol minden pillanatban szinte minden irányban ott a gyűlölet, a harag, a harc. A feltétel nélküli szeretet pedig lehetetlen Isten nélkül, hiszen Isten mindenkit úgy és olyannak fogad el, amilyen, tehát ha maga a Mindenható elfogadja, akkor én miért ne tenném?! A világ leggyönyörűbb dolga a megbocsátás, az elfogadás és a szeretet háromsága. Ahogyan Jézus mondja: "szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket!". Bocsássunk meg a másiknak! Fogadjuk el őt olyannak, amilyen! S szeressük őt teljes szívünkből, hiszen valahol mind testvérek vagyunk!

Szóval, melyik fordítás a helyes? Mindkettő illetve egyik sem, ugyanis Isten az, aki minderre képessé tesz minket!

Változik a világ

2014-12-17T22:59:00.001+01:00

Immáron két hónapja nem írtam ide. Többek között a lustaság és az időhiány miatt. Ám manapság annyira változnak a dolgok, hogy muszáj egy bejegyzést összehoznom. Na nem körülöttem, hanem a világban. Elmélkedjünk balról-jobbra!

USA: ismét fellázadtak a rasszok közötti ellentét csoportok. Tetszik, hogy az USA a szabadság hazájának hirdeti magát, ennek ellenére az elmúlt 50 év alatt még mindig nem sikerült megvalósítani Martin Luther King álmát. A színesbőrűek még mindig elnyomásban élnek, életszínvonalúk jóval a fehérek alatt vannak. Öröm az ürömben, hogy lassan már minden tagállamban elfogadják a melegházasságot. Már csak a bevándorlási törvénybe kéne beiktatni a beházasodás részbe... (...) Washington újra nagykövetség nyit Kubában. Nocsak! Rájöttek, hogy ha a Miami repülőtéren nem semmesítik meg a szivarokat és piákat, hanem megvámoltatják, azzal mindenki jobban jár? Végülis, jobb később, mint soha - ahogy szokták volt mondani. Ráadásul Kuba gazdasága az elmúlt években igen erősen megindult felfelé, amiből talán az USA is profitálni akar. A "probléma" csak az, hogy a kommunista nem barátja a kapitalistának (hál' Istennek, hogy nem!)!

Közel-Kelet és EU: egyre több európai ország, sőt, már az Európai Parlament is elismerte Pakisztánt, mint önálló államot. Természetesen izrahell minden eszközzel tiltakozik, fenyegetőzik össze-vissza - egyre inkább kezdik érezni a vesztüket. A világ ugyanis a propaganda ellenére látja, hogy a vérontás, a mészárlások és a területfoglalás háborús cselekmények, amikért felelni kell. Megpróbálnak az USA mögé bújni, de mintha már ők is kezdenék elhagyni zsidó barátaikat. Palesztína igenis szabad állam. Izrahell mindig a két állami megoldással jön: Izrael már létezik, hol van Palesztína?

Magyarország: vasárnap zárva lesznek a boltok. A kormány egyetlen értelmes döntése az elmúlt 4 évben. A vasárnap igenis legyen a családé, ne rendelkezzen senki sem az amúgy is piros betűs nappal. A bevásárlás nem családi program, és a kereskedőnek is van családja. A probléma az egésszel az, hogy a magyar ember kurva kényelmes, és a 168 órából nem elég neki 144 arra, hogy bevásároljon. Hát, most szar világ jön nekik. Itt az ideje, hogy egyesek visszaszálljanak a föld felszínére!

Oroszország: jóformán államcsőd közelébe került az ország, ugyanis a rubel enyhén szólva is a béka segge alatt van. A nemzetközi vállalatok sorra hagyják el az országot, emellett még mindig aktuális az ukrajnai helyzet. Nem épül meg a Déli-áramlat sem, ami újfent bevétel kiesés. Elbukik az orosz medve?

Ami pedig engem illet: befejeztem az ír nyelvtanfolyam első kurzusát, így már be tudok mutatkozni, el tudom mondani a tel.számomat és a lakcímemet. Januártól párhuzamosan fogom folytatni a kínaival, majd jövő nyártól a HSK után áttérek a spanyolra. Márciustól a vasárnapi boltbezárásnak köszönhetően végre elkezdhetek katekézisre járni, így kb 2 éven belül végre elkezdhetem az anglikán szemináriumot. Addig azonban minél előbb szeretnék megszabadulni a Spartól és valami emberibb helyen dolgozni. Bárcsak összejönne...!