Prosecco and Pálinka

Torkos Toszkána - Toscana golosa II.

2013-05-12T22:04:00.001+02:00

Jó hosszú kihagyás után akkor jöjjön a toszkán torkoskodás második felvonása.

Bistecca alla Fiorentina

Tipikus toszkán étel. Kihagyhatatlan! Bár lehet, hogy ez az én számból hiteltelenül hangzik a sokadik "ez annyira jó" felkiáltás után.

Hiteles avagy sem, a Bistecca alla Fiorentina Porterhouse vagy T-bone steak. Vagyis egy olyan hússzelet, amelybe egy T-hez hasonló alakú csigolyarész kerül, ami két részre osztja a húst. Egy nagyobb darab lapos hátszínből és egy kisebb bélszínből álló részre (mivel az én hentes-tudományom igencsak hiányos a tudományos magyarázatot a Kispad blogról silabizáltam ki).

A Fiorentina steaket kizárólag a chianina marha húsából készítik, ami húsmarha, így a húsa is sokkal finomabb mint a tejelő tehéné. A hagyományos Fiorentina steak 1-1,5 kilogrammot nyom és 5-6 cm vastag. A húst a feldolgozás előtt hűtőben 2 hétig érlelik, sütéskor azonban szoba-hőmérsékletűnek kell lennie. A húst magyalfa vagy olajfa fatüzelésű grillen készül. Először mindennemű fűszerezés nélkül kérget kap, majd ezután sózzák és enyhén borsozzák. Az eredmény lenyűgöző!

Mint szinte mindenhova, Firenzébe is úgy érkeztünk, hogy előre beszereztünk néhány címet, ahol érdemes egy-két falatot bedobni. Az kollégám azt mondta Az Antico Ristoro di Cambi trattoriába menjünk. Egyszerű, csak a hídon kell átmenni és már ott is vagyunk. Így is tettünk. Nagyjából fél óra gyaloglás után az Olasz kezdett nyűgössé válni és más lehetőség után akart nézni. Én csak bizonygattam, hogy a kollégám (aki mellesleg brit) esküszik a helyre. Láttam az Olasz arckifejezésén, hogy a szigetországi ajánlása nem hatja meg őt különösebben. Nem mellesleg az útbaigazításnál az az infó elmaradt, hogy az utolsó hídon kell átmenni, nem az elsőn. Vagyok annyira makacs, hogy végül kihajtottam belőle, hogy nagyjából 30 perc gyaloglás után (ez éhesen sokkal többnek tűnt) meg is találtuk a helyet. Rendeltünk. Chiantit, Bistecca Fiorentinát. Hozták a szokásos kenyéradagot, amire egyszerre vetettük rá magunkat. Tipikus sótlan toszkán kenyér, de az éhhaláltól megmentett minket. Kortyolgattuk a kikért egy liter Chiantit és közben azon viccelődtünk, hogy az összes asztalon csak fél literes kancsók vannak. Puhány olaszok. A vacsora után viszont rájöttünk, hogy lehet, a fiatal Chiantiból fél liter is elég :).

Kihozták a sültet. Szerintem vagy öt percig csak néztük az egykilós húsdarabot. Tökéletesen fűszerezett, szaftos, omlós, nem túl nyers és nem túl sült. Persze mindez szubjektív, de egy falatnyi sem maradt belőle. Köret, olasz módi szerint, nem volt mellékelve, de nem is kellett. Majszoltuk a kenyeret, tunkoltuk vele a hús szaftját. A hely egyértelműen felkerült "az ide vissza kell jönni" listára és az Olasz is megnyugodott, hogy megérte elmászni ide, no meg hogy lehet, hogy a Britnek nincs is olyan rossz ízlése.

Torkos Toszkána - Toscana golosa I.

Csokoládé mágia

2013-02-12T23:38:00.001+01:00

Ragacsos, csokoládés, illatos, fergeteges... és nagyon egyszerű! Elronthatatlan.

Valentin napra meg különösen jó választás :)

Ezt a receptet egész jól lehet variálni. Süthetjük tepsiben, muffin formában, vagy ahogy én csináltam mini tortaformában. Az eredeti mennyiségek egy kisebb méretű (kb. 28x22 cm) tepsihez valók. Kettőnknek csak megfeleztem az adagokat és így két szép tortácska lett belőle.

30 perc alatt elkészül

Hozzávalók:

50 g liszt

3 evk kakaópor (cukrozatlan)

csipet só

150 g étcsokoládé - 130 g durvára vágva, 20 g apróra vágva *

115 g vaj (nem margarin!)

2 tojás

1 tojás sárgája

6 evk cukor

Elkészítés:

1) Melegítsük elő a sütőt 200 °C fokra.

2) Vajazzunk és lisztezzünk ki egy tepsit, vagy a muffin formákat. Ha szilikon formát használunk, erre nincs szükség.

3) Egy tálban keverjük össze a lisztet, a kakaóport és a sót.

4) Vízgőz felett olvasszuk meg 130 g csokoládét és a vajat. Nagyon kell vigyázni, nehogy túlhevítsük a csokoládét, mert az tönkreteszi.

5) Egy nagy lábasban verjük fel a tojásokat, majd keverjük bele a cukorot.

6)Adjuk hozzá a száraz hozzávalókat.

7) Keverjük bele az olvasztott csokoládét. A keveréstől kicsit be fog sűrűsödni, de ez normális.

8) Öntsük tepsibe, vagy sütőformákba. Szórjuk a tetejére a 20 gr apróra vágott csokoládét.

9) Süssük 13 percig. Tesztelni nem lehet, mert amíg a sütemény meleg addig a belseje folyékony. De Inkább kevésbé legyen sült, minthogy túlsüssük, mert akkor kiszárad.

Tálalhatjuk vaníliafagylalttal, vagy tejszínhabbal és lekvárral. Bármilyen bogyós lekvár tökéletes párosítás.

Ha valaki egy kicsit egzotikusabbá szeretné varázsolni, egy csipet csiliporral megbolondíthatja.

*Bevallom, én nem szoktam elosztani a csokit, hanem az összeset beleteszem a tésztába. Valóban szebb a teteje a rászórt csokival, de engem nem zavar ha nem tökéletes. Ha használunk díszítésnek csokit, akkor ha lehet jéghideg kézzel (szorongassunk egy kicsit bármi mélyhűtöttet) szórjuk a sütire, különben mind a kezünkre olvad :).

A csokoládé megolvasztásánál nagyon észnél kell lenni. Én azt szoktam csinálni, hogy a lábasban felforralom a vizet úgy hogy még nincs felette a csokoládé, csak a tál, amiben majd felolvasztom a csokoládét. Amikor felforrt a víz, elzárom, beleteszem a vajat majd a csokoládét. Ez a hő elegendő szokott lenni az olvasztáshoz. Ha netán mégsem olvadna fel egészen a vaj és a csoki, akkor kicsit melegítek a vízen.

Szerintem egyszerűen zseniális!

San Valentino - Valentin nap

2013-02-12T21:39:00.000+01:00

Annak ellenére, hogy szent Valentin az ókori Róma mártírja volt, és Olaszországhoz olyan szerelmes párok köthetők mint Shakespeare Rómeó és Júliája, vagy Paolo és Francesca az Isteni színjátékból, a Valentin nap Olaszországban is inkább importált ünnep, mint sem igazi hagyomány. Persze itt is elözönlik a kirakatokat a szívecskés dekorációk, és rózsasziromban és lufiban úszik minden. Mint ahogy otthon is, Olaszországban is jobbára csak a szerelmesek, párok, házastársak ajándékozzák meg egymást. Ami talán az olasz Bálint napok elengedhetetlen kelléke az a baci csokoládé. Az utóbbi néhány évben pedig Veronában, hol máshol, megrendezésre kerül a "Verona in Love" nevű fesztivál.

Mi Amoréval nem valentinnapozunk. Otthon sem rajongtam érte, ezen Olaszország sem változtatott. Ellenben szeretem a meglepetéseket. Nem kell hatalmas dolog, egy kicsi apróság is tud mosolyt csalni az ember arcára. Mondjuk egy egyszerű csokoládés sütemény kicsit felturbózva.

És aki pedig különösen romantikusra akarná venni a figurát, annak segítségül néhány szerelmes szó olaszul :):

szerelmesek ünnepe - Festa degli innamorati
csók - bacio
drágám - tesoro
szerelmem - amore
szeretlek - ti amo (csak szerelmesek között)
kedvellek, szeretlek (családtagok, barátok) - ti voglio bene, tvb

Ti ünneplitek a Valentin napot?

Szemét ügyek

2013-01-30T15:16:00.000+01:00

A szelektív szemétgyűjtés jó dolog. Otthon még nem annyira elterjedt, mert szerintem mindenki arra vár, hogy majd a szomszéd elkezdi. Nekem is meg kellett szoknom, amikor ide kerültem. Háztartási, papír, műanyag. Szorgosan szelektáltam, bár utáltam, hogy a házban nincs kuka és a szomszéd utcába kell gyalogolni vele. Nem is a távolság, hanem inkább az, hogy én valahogy nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy szemetes zacskóval a kezemben járkáljak az utcán. Kellemetlenül éreztem magam a szombati, pármai fergetegben (Gucci, Prada, D&G, Chanel, Louis Vuitton mindenkin) a szemetemmel az utcán lófrálni. Ellenben nemrég változtattak a rendszeren. Porta a porta, vagyis háztól házig. Meghatározott napon és időben, csak kirakjuk a szemetet a ház elé és a szolgáltató elszállítja. Szuperjó! Az eddigi három helyett most 5 verzió van, ezért vagy három napig tanulmányoztam a cukin megrajzolt brossúrát, hogy memorizáljam, mi melyik zacskóba megy. Sajna az üveget még mindig az utcára kell hordani, ráadásul egyenként kell beledobálni a kukába. A mi háztartásunkban elfogyasztott alkoholmennyiség esetén ez kicsit kellemetlen.

Azonban nem is emiatt jutott az egész az eszembe. Ez is egy olyan sztori, amire Erika barátnőm azt mondaná, ilyen is csak veled történik meg :).

Újonnan szerzett szelektálási tudományommal felszerelkezve beüzemeltem az organikus szemétnek dukáló barna kis dobozkát. Cuki, egyszemélyes háztartásnak való, kicsit nagyobb csak mint egy homokozó vödör. Nem bízom saját magamban, ezért, hogy az ürítés után nehogy valaki más vödörkéjét vegyem el, rákötöttem a Corné Port-Royal pralinébolt szalagját. Amikor kiraktam a szemetest még néztem is, hogy nahát, mindenkinek nagyobb van (vagyis senki más nem él egyszemélyes háztartásban), de azért nem bántam, hogy ott díszeleg rajta a szalagom. Így mégsem csak egy ócska szemetesvödör :D.

Saját magam miatt kötöttem rá a szalagot, ennek ellenére, amikor hazaértem a veder hűlt helyét találtam csak. Valaki meglovasította. Nem hiszem el! Nem tűnt fel neki, hogy kis se rakta a vödrét? vagy, hogy nem kötött rá szalagot és most van rajta???? Komolyan nem értem az embereket! Egy hétig azon morfondíroztam, hogy vajon kinek kellett egy szemetes, amit egyébként a szolgáltató ingyen osztogat? Hosszan háborogtam rajta és minden egyes alkalommal vizslattam a vödrömet a sarkon, majd egy hét elteltével újra felbukkant. Azóta féltve őriztem a lakásban. Most újra használnom kell. Rettegek... a nevemet is ráírtam :) és most a másik bejárathoz tettem, hátha ott nem kell senkinek.

Ha hazaértem kiderül.

Panetone, Pandoro... Olasz karácsonyi sütemények

2012-12-22T17:51:00.000+01:00

Az olasz karácsonyok elképzelhetetlenek panettone vagy pandoro nélkül. Nem is lehet az év többi részében kapni, hiszen szeptemberben kezdik gyártani és csak a karácsonyi időszakban kerül a boltokba. Ugyan hasonló a két sütemény, de mégsem ugyanaz. Családja válogatja, ki melyiket szereti.

A panettone milánói születésű, henger alakú sütemény, ami akár 30 cm magas is lehet. Minden boltban kapható, de a jó-nevű cukrászdák saját receptből sütött panettonét kínálnak. Mostanra a milánói panettonenak már van piedmontei és egyéb változata is. A pineroloi Galup például laposabb és szélesebb verziót készít.

A recept feltalálásáról két különböző legenda is kering. A romantikusabb egy szerelmi történet, miszerint Messer Ughetto degli Atellani solymász beleszeretett egy pék lányába, Adalgisába. A szerelmesek a társadalmi különbségek miatt nem találkozhattak, ezért a solymászfiú Toni, elszegődött cukrászinasnak. A konkurencia miatt a pékség nem ment valami fényesen, ezért Toni az ünnepek közeledtével, az gondolta, kicsit feljavítja a pékségben árusított kenyér receptjét. A liszthez élesztőt, vajat, cukrot, tojást, kandírozott citronádot és narancsot adott. A kenyérnek nagy sikere lett. Hogy még különlegesebb legyen a karácsonyi kenyér még mazsolát is adott a recepthez. A legenda szerint néhány sólymot is eladott, hogy a hozzávalókat beszerezhesse. Az új kenyér hatalmas sikert aratott és "Pan del Ton" vagyis panettone lett a neve. A szerelmesek ezután természetesen egymáséi lehettek.

http://www.mottamilano.it

A másik történet szerint Ludovico il Moro szakácsa egy hatalmas karácsonyi összejövetelen elégette a desszertet. A kukta, hogy mentse a helyzetet, a kamrában talált hozzávalókból, lisztből, vajból, mazsolából és citronádból improvizált desszertet. Az eredmény mindenkinek nagyon ízlett. A szakács bevallotta, hogy az általa készített sütemény elégett és a desszert Toni kuktának köszönhető az új receptúra a "Pan del Toni" nevet kapta.

A hagyományos kandírozott gyümölcsös verzió mellet kaphatók, az aktuális trendeknek megfelelő, modern ízesítések is. Mivel én nem rajongok különösebben a cukrozott gyümölcsökért inkább ez utóbbiakat kóstoltam eddig. Aktuális kedvencem a Motta Zabaiones változata. Aki szeretné tudni, hogy magyar "szemmel" melyik hagyományos panettone a befutó, az olvassa el az Olasz meló bejegyzését.

http://www.melegatti.it

A pandoro vagyis arany kenyér (pan d'oro) csillag alakú édesség, amit porcukorral vastagon megszórva tálalnak, hogy az olasz Alpokra emlékeztessen karácsony idején. Szárított gyümölcsöket sosem tartalmaz, emiatt is szeretik sokan.

A középkorban a fehér kenyér, illetve a tojással, cukorral gazdagított kenyerek a nemesség számára voltak megfizethetők, részben innen is ered a kenyér neve, ami utal a hétköznapi barna kenyértől merőben eltérő, sárgás-aranyos színére.

Mint szinte minden olasz étel ez is földrajzilag jól behatárolható. Veronához kötődik, ahol is Domenico Melegatti benyújtotta a szabadalmi hivatalhoz a pandoro receptjét. Így a pandoro hivatalos születésnapja 1884 október 14.

Mind a panettonét mind pedig a pandorot fogyaszthatjuk magában, de mascarpone- vagy zabaione krémmel. Mellé fehér habzóbor: Prosecco, Franciacorta, Asti vagy Moscadello dukál.

Valaki próbálta már? Van kedvencetek?

Pan di Natale - Karácsonyi kenyér

2012-12-18T17:34:00.000+01:00

A Pan di Natale a modenai gasztronómia tipikus desszertje. Ezt a kalóriadús süteményt Pan ed Natalként is emlegetik és ez melegíti és melegítette az Emilia-Romagna tartomány nyirkos telein az itteniek lelkét. Mint minden hagyományos recept ez is az idénynek megfelelő terményekből készül és az itteni téli klímát ismerve nem meglepő, hogy nem egy habkönnyű sütemény.

Elkészítési idő: 60 perc

Hozzávalók:

50 g hántolt dió

50 g fenyőmag

50 g mandula

50 g mazsola

50 g kakaó por (nem cukrozott)

Sassolino likőr*

2 tojás

70 g vaj

1 cs élesztő

350g süteményliszt, vagy finomliszt

170 g cukor

késhegynyi őrölt édesköménymag

Sapa**

*Sassolino
Jellegzetes modenai édes, ánizsos likőr. Más édes likőrrel is helyettesíthetjük, de igyekszem hamarosan megosztani a házilag elkészíthető Sassolino receptjét.

**Sapa

Tulajdonképpen forralt must, elkészítését szintén igyekszem majd idővel megosztani veletek. Addig is édes fehérbor és méz keverékével fogjuk helyettesíteni.

Vegyünk 2 dl édes fehér bort és nagyon lassú tűzön melegítsük, amíg a süteményünk sül, vagy amíg nagyjából a fele elpárolog. Ezután adjunk hozzá 1 evk mézet, de így már ne melegítsük.

Elkészítés:

1) Az elkészítés előtt vegyük ki a vajat a hűtőből, daraboljuk fel, hogy megpuhuljon.

2) Hámozzuk meg a diót és blansírozzuk a mandulát.

3) Tegyük a lisztet, tojásokat, a cukrot, kakaót, a vajat, a sütőport valamint a Sassolino, (vagy egyéb) likőrt egy nagy tálba és jól dolgozzuk el. Amikor sima tésztát kaptunk, adjuk hozzá a diót, mandulát, fenyőmagot és a mazsolát.

4) Adjuk mindehhez az őrölt édesköményt.

5) Formázzuk meg henger alakúvá (vagy tegyük kivajazott formába) sütőpapírral bélelt tepsiben süssük 175 °C fokon 40 percig, vagy amíg a közepe is átsült.
6) Amikor kisült, kenjük meg a Sapaval, vagy a saját kis mézes-boros mázunkkal.

Megj.:

A diót úgy hámozhatjuk meg a legegyszerűbben, hogy egy tepsin egyenletesen elegyengetve kb. 10 percre 180 °C fokos sütőbe rakjuk. Figyelni kell, nehogy megégjen! Amikor picit megpirultak, érezni a dióillatot és a héja kezd felpöndörödni, akkor jó. Vegyük ki a sütőből, hagyjuk egy percet pihenni. Ezután konyhai törlőkendőbe, vagy törölközőbe téve, óvatosan morzsolgassuk tenyerünkben a diókat. Ezután borítsuk szitába és szitáljuk ki a héjat.

A receptet http://www.cucinaericette.it/cucina-italiana oldalról származik.

Áfonyás-mandulás

2012-12-15T15:49:00.000+01:00

Az eredeti receptet egy amerikai szakácskönyvben találtam és zseniális. Az egyetlen baja az, hogy őrületes kalóriabomba, ami a karácsonyi nagyevések mellé nem feltétlenül kell. Kicsit átvariáltam a receptet, hogy kisebb lelkiismeret-furdalással élvezhessük.

Hozzávalók:

150 gr vaj

200 gr barnacukor

100 gr almaszósz

1 ek méz

1 ek vaníliaesszencia

2 tojás

100 gr teljes kiőrlésű liszt

70 gr mandulaliszt

250 gr liszt

csipet só

2 tk sütőpor

150 gr mandula, durvára vágva

150 gr szárított vörösáfonya*

150 gr fehércsoki durvára vágva

* Nem kell a világ végére menni vörösáfonyáért, szárított meggyel is nagyon finom Ezt is egy kicsit meg szoktam aprítani, hogy jobban eloszoljon a tésztában.

Elkésztés:

1) Melegítsük elő a sütőt 160-180° C fokra

2) Keverjük össze a vajat és a cukrot, verjük habosra. Adjunk hozzá a mézet, az almaszószt és a vaníliaesszenciát.

3) Adjuk hozzá az egész tojásokat egyenként, minden tojás után jól elkeverve a masszát.

4) Adjuk hozzá a liszteket, a sót és a sütőport majd keverjük el. Adjuk hozzá a többi hozzávalót.

5) evőkanálnyi tésztából csináljunk golyókat majd egymástól kb. 2 centiméterre rakjuk sütőpapírral bélelt sütőbe. A golyókat kicsit lapogassuk meg sütés előtt, mert a tészta nem terül el teljesen magától.

6) Süssük 15-20 percig, amíg aranysárga lesz a teteje.
7) Picit hagyjuk hűlni a tepsiben, majd tegyük át süteményrácsra és ott hagyjuk teljesen kihűlni.
Légmentesen záródó dobozban egy hétig eltartható.

Megj.:
Természetesen ez a recept is válhat ajándékká. Akár elkészítve, akár "üvegbe zárva", mint a tavalyi zabsüti. Rétegeljük a liszteket és a csokit, áfonyát, mandulát felváltva.

Vanília eszencia

2012-12-10T22:57:00.002+01:00

A vanília eszencia házi elkészítése nem az én találmányom, az Interneten több helyen, több nyelven is megtalálható. A művelet egyáltalán nem igényel különösebb készségeket, mondhatnám nem agysebészet. Persze vanília eszencia, aroma a boltokban is megvásárolható, de akkor megfosztjuk magunkat az izgalomtól, a szenzációs vaníliaillattól és a bolti nem is mutat olyan jól karácsonyi ajándékként. Meg persze nincs cukrozva, színezve és az egyéb adalékoktól is megkíméljük magunkat. Egyébként meg miért nem jó szimplán a vaníliarúd? Mert a vanília magvainak valamiben fel kell oldódnia és hát lássuk be alkoholban könnyebb mint süteménytésztában.

Hozzávalók:

3 Vaníliarúd

250 ml alkohol - ez lehet tiszta szesz (ami 100 ml-ként beszerezhető a patikákból) de vodka is megteszi. Ha lehet ne a legolcsóbb vodkát válasszuk, hanem annál egy kicsit jobbat.

6 hét türelem (minél tovább áll, annál aromásabb lesz)

Ha valaki ezt jövő karácsonyra gondolja elkészíteni, akkor több adagot is készíthet egy nagy üvegben és 6 hét letelte után palackozhatja kedvére. Ellenben ha, mint én, kicsit kevésbé összeszedett akkor kis üvegekben akár félkészen is elajándékozható. Ez esetben kis kártyákon jelezzük, mikortól lesz felhasználható.

Az eszencia fogyásával időnként után kell töltenünk az alkoholt. Ilyenkor hagyjuk ismét érni. Ha az eszencia felét elhasználtuk adjunk hozzá újabb vaníliarudakat.

Crostini di fegatini - Toszkán májpástétom

2012-11-11T22:00:00.002+01:00

Tipikus toszkán előétel a Crostini di fegatini, ami tulajdonképpen májpástétom. Egy icipici csalással mi is elkészíthetjük otthon és (halkan mondnom nehogy az Olaszok zokon vegyék) szerintem a mi jó kis Szamorodnink is megteszi ha épp, valami miatt, nem lenne Vin Santo a házban.

Hozzávalók:
300 gr csirkemáj
100 gr lép - elhagyható
1 pici fej hagyma apróra vágva
fél sárgarépa apróra vágva
4 darab sózott szardella
1 teáskanál kapri bogyó
1-2 dl erőleves
0,5-1 dl száraz Vin Santo (fehér toszkán desszertbor) vagy némi Szamorodni is megteszi :), de akár erőlevessel is helyettesíthető
1-2 levél zsálya
1 ek vaj
só
bors
kevés olaj
kenyér pirítósnak (hagyományosan sótlan toszkán kenyérrel kínálják)

1) Kevés olajon megfuttatjuk a zsályát, majd a zsályát eltávolítva az olajban üvegesre pirítjuk a hagymát.
2) Adjuk hozzá a megtisztított és felvágott májat és a répát. Enyhén pirítsuk meg.
3) Adjuk hozzá annyi bort, hogy épp ellepje, majd fedő nélkül pároljuk, amíg a bor el nem párolog.
4) Ezután vegyük le a tűzhelyről majd adjuk hozzá a szardellát és a kapribogyót. Öntsük fel egy kis erőlevessel, annyival, hogy éppen hogy ellepje.
5) Főzzük lassú tűzön kb. 10 percig, amíg a kapri meg nem puhul.
6) Aprítsuk finomra a májat (használhatunk turmixot is), majd ízesítsük sóval, borssal és adjunk hozzá egy evőkanál vajat.
7) Tálaljuk pirítóssal.

Torkos Toszkána - Toscana golosa I.

2012-10-11T10:34:00.004+02:00

Amikor a hosszú hétvége után az ember visszamegy dolgozni egymást kérdezgetik a kollégák, hogy na, milyen volt, mit csináltál, voltatok valahol, hol voltatok? Amikor a toszkán körutunkról visszajöttünk, valahogy a "mit csináltatok" nem adta vissza igazán az út hangulatát. A Toszkánában ettem valahogy sokkal helytállóbbak tűnt.

A 4 napos utazás állomásai Firenze - Siena - Monteriggoni - San Gimingano - Volterra. Legalábbis földrajzi tekintetben. Ellenben ha visszagondolok akkor nekem sokkal inkább Lampredotto - Finocchiona - Bistecca alla fiorentina - Crostini di fegatini - Pici cacio e peppe - Panforte Fichi e Noci - Salame cinghiale - Cantucci e vinsanto.... vagyis egy újabb gasztro-vásrosnézés következik, és ahogyan azt a legutóbb is tettem, most sem fogok sokat időzni a nevezetességek bemutatásával.

Az első rész Firenze

Nagyjából amióta Amorét ismerem téma a lampredotto. A megszállottja. Előre bocsánatot kérnék a gyengébb gyomrúaktól, de én mindenevő vagyok és szeretem a manapság már nem annyira népszerű dolgokat is! Mint például a pacalt. Ja. És bár engem kicsit meglepett de az Olaszok is pacaloznak. Másképp fűszerezik mint mi, de trippa néven több régióban is fogyasztják.

És akkor hogy is jön ide a lampredotto? Hát úgy, hogy végeredményben az is pacal. Firenze hotdogja, amit minden második utcasarkon beszerezhetünk az éppen "szembejövő" bodegából.

Régebben a firenzei szegények étele volt, akik próbálták az állatnak azon részeit is fogyaszthatóvá tenni, amit a gazdagok meghagytak nekik. A lampredotto a marha 4. gyomrából vagyis az oltógyomorból készül. Egy soványabb, bordázott felületű, lilás színű, karakteres ízű és egy zsírosabb ám lágyabb ízű részből áll. A pacalt paradicsomos, hagymás, petrezselymes, zelleres lében puhára főzik majd salsa verdevel, (zöld szósszal) vagy anélkül jellegzetesen sótlan tokszkán zsemlében szervírozzák. Zseniális! Én is lampredotto megszállott lettem.

Finocchiona, szeretem - nem szeretem...

A finocchio = édeskömény (mellesleg meleget, buzit is jelent - vigyázzunk pejoratív!). Nem szeretem. Az olaszok ellenben előszeretettel használják. Főzve, párolva köretnek, nyersen salátában... engem meg a hideg ráz tőle.

A finocchiona édeskömény maggal ízesített felvágott, aminek a híre a lampredottóéhoz hasonlóan már igen hamar elért hozzám. Többen ódákat zengtek róla, ellenben nekem, akárhányszor meghallottam ezt a szót, a hideg futkosott a hátamon. Mondanom sem kell, hogy az Olasz ezt is imádja :). Olyan nincs, hogy nem kóstoljuk, kóstolom meg.

A finocchiona pont annyi édesköménymagot tartalmaz, ami ad neki egy érdekes ízt, de még nem szalad ki tőle a világból az olyan aki nem annyira rajong az édesköményért. Sótlan zsemlében városnézve vagy aperitivonak kiváló.

Ha már apritivo, akkor legyen Crostini di fegatini -

Csirkemáj-pástétom... vágtam volna rá én. Aztán jobban utánanéztem, hogyan is van a recept. Szardella és fehérbor! Nem tudom, hogy ez-e a titok vagy sem de ez a pástétom hihetetlenül selymes és ízletes és az ég világon semmi nem utal halra, szardellára. Leginkább pirítóson kínálják, innen a crostini di fegatini elnevezés.

Folyt. köv...

Ferragosto - Augusztus 15.

2012-08-12T21:07:00.000+02:00

Nekünk magyaroknak Nagyboldogasszony napja, bár ezt jobbára csak a katolikusok tudják. Az olaszoknak viszont (szerintem) a legnagyobb nyári ünnep. Katolikus és pogány ünnepek keveredése, amelyet először Augustus császárhoz idejében ültek meg. Akkoriban még az Isteneket, a termékenységet és a nyári betakarítási munkálatok befejeztét ünnepelték vele. A neve is innen a latin Feriae Augusti kifejezésből ered, ami augusztusi pihenést jelent.

Nem gondolom, hogy az olaszok vallási okokból ünnepelnék és valószínűleg a betakarításban is relatíve kevesen fáradnak ki manapság. Az viszont tuti, hogy a népesség 80%-a ekkorra időzíti a szabadságát. Olyan mintha ilyenkor kötelező lenne nyaralni menni. Mindenki, aki teheti a tengerhez vagy a hegyekbe utazik. A boltok, kávézók, éttermek bezárnak. Még a hotel ajtaján is a "chiuso per ferie", vagyis szabadság miatt zárva tábla lóg. A város kihal. Teljesen.

Citromos Charlotte Russe

2012-07-30T15:05:00.000+02:00

40 fok napközben, éjjel 34 meg egy meghívás a teraszra a Lengyelhez. Annak ellenére, hogy a lakásban uralkodó forróság miatt minden egyes mozdulat kihívás, nem tudok üres kézzel vendégségbe menni. Normális ember ezt a helyzetet megoldaná egy zacskó chipsszel, vagy keksszel, de az nekem túl snassz lenne. Persze nincs ezekkel semmi baj, de ha már az ember tud, a zacskós keksznél, sokkal finomabbat kanyarítani, akkor miért ne?! És persze az egómnak is jobban esik egy húeznagyomfinom, mint a kösziakekszet. Így jutott eszembe a Charlotte Russe, amit először nagyon régen, a 100. angolóránkra csináltam. Senki nem hitte el, hogy én csináltam, pedig egyáltalán nem olyan nehéz. Csak gyönyörű :).

http://retrogastro.blog.hu/2010/05/17/joghurthab_2

A Charlotte sütemények sokfélék és sok-ízűek lehetnek. Hagyományosan a formát vajba mártott állott kenyérrel bélelték ki de ma már inkább kekszet, piskótát, babapiskótát vagy piskótatekercset használnak erre a célra. Ebbe jön gyümölcshab vagy sodó, illetve puding. Én a babapiskóta és gyümölcsfelfújt kombó híve vagyok. Friss, habkönnyű. Fantasztikus. Ráadásul kicsit olyan, mint a régi citromos joghurthab luxuskivitelben :).

A Charlotte Russe-t a francia szakácsnak, Marie Antoine Carême-nek köszönhetjük, aki a babapiskótát használt és a desszertet munkaadója a I. Sándor orosz (russe=orosz franciául) cár után nevezte el. A piskótatekercset használó változatot Charlotte Royale-nak hívják.

És akkor a sok mellébeszélés után a recept:

Charlotte Russe

6 fő részére

Dupla adagot szoktam csinálni, több okból is. Az egyik, hogy 24 cm-es formám van, abban szinte elveszik az egy adagnyi krém. A másik pedig, hogy mindig hatalmas sikere van és gyorsan elfogy.

Azoknak akiknek van otthon "cup" mérőeszköze,, azoknak zárójelben cupban is megadtam a mennyiségeket.

Charlotte

2,5 dl (1 cup) tej

1-1,5 lap ízesítetlen zselatin (a csomagoláson ellenőrizni kell, mennyi folyadékhoz ajánlják! - por-zselatinnal is helyettesíthető, szintén konzultáljunk a csomagolással)

hideg víz

4 tojás sárgája

100 g (1/2 cup) cukor

csipet (1/4 mokkáskanál) só

1 citrom reszelt héja (ha kicsi a citrom, akkor inkább kettőé)

0,6 dl (vagyis bő féldeci vagy 1/4 cup) citromlé

babapiskóta (mennyiség a forma nagyságától függ)

2,5 dl (1 cup) tejszín

Díszítés

1 citrom hajszálvékony karikákra vágva

1 citrom héja csíkokban

2 citrom leve

2 evőkanál víz

4 evőkanál cukor

1. Forraljuk fel a tejet és hagyjuk langyosra hűlni.

2. Áztassuk be a zselatin lapokat a hideg vízbe.

3. Keverjük össze a tojássárgáját, a cukrot és a sót, majd állandó keverés mellett lassan adjuk hozzá a visszahűlt tejet.

4. Lassú tűzön, állandó kevergetés mellett (vagy még jobb, ha gőzfürdő fölött - így persze jóval tovább tart de biztosan nem ég oda) addig melegítjük, amíg besűrűsödik. A krémnek simának és enyhén sűrűnek kell lennie.

5. A lángról levéve egyenként adjuk hozzá a vízben megpuhult, kinyomkodott zselatint. Kavarjuk addig, amíg a zselatin teljesen fel nem oldódik.

6. Adjuk hozzá a citromlevet és a citrom lereszelt héját. Tegyük hűtőbe. Hűtsük vissza de csak annyira, hogy ne szilárduljon meg!

7. Eközben a babapiskótákat vágjuk olyan hosszóságúra, hogy azok a formából épp hogy kilógjanak. A levágott végeket morzsoljuk össze. Béleljük ki a formát, kerítésszerűen, a babapiskótával, majd az összemorzsolt végeket oszlassuk el a forma alján. (Én kicsit türelmetlen vagyok, ezért a felvert tejszínhabba mártom a babapiskótákat, amik így könnyen odaragadnak a forma falához. Így nem lesz annyira gyönyörű a látvány, de nem is leszek ideges az elkészítés közben, mert ötvenszer leborult a megépített piskótakerítés.)

8. Verjük fel a tejszínhabot és óvatosan keverjük a kihűlt citromos keverékbe.

9. Kanalazzuk a krémet az előkészített formába. Kifejezetten javaslom a kanalazást, különben a formába ömlő krém lyukat fúr a gondosan elegyengetett "piskóta-por" alapunkba.

10. Tegyük hűtőbe és legalább 3 órán keresztül hűtsük, de legjobb ha éjszakára a hűtőben hagyjuk.

Charlottunk így tulajdonképpen készen is van, de a díszítés sokat dob rajta!

1. Karikázzunk fel egy citromot olyan vékonyra, amilyenre csak bírjuk.

2. Hámozzunk meg nagyon vékonyan egy másik citromot (a fehér rész nélkül) és vágjuk vékony csíkokra (vagy használjunk citruscsíkozója, az használja azt). Facsarjuk ki a levét majd adjuk hozzá egy másik citrom levét is.

3. A citromlevet, a vizet és a cukrot lassan főzzük sziruppá, majd adjuk hozzá a citromkarikákat és a citromhéjat. Főzzük 2-3 percig.

4. Díszítsük a torát a lecsöpögtetett citromkarikákkal és citromhéjjal.

A dekoráció kicsit megnehezíti a szép szeletelést.

(A képek elég ócskák lettek, de talán legközelebb több idő marad a felfalás előtti fotózásra.)

Jó étvágyat!

Caprese

2012-06-18T23:28:00.003+02:00

Insalata Caprese (ejtsd: kápreze), vagy ahogy otthon emlegetjük, mozzarella (ejtsd: /mottsaˈrɛlla/ és nem mozarela) saláta. Nevét feltételezett származási helyének, Capri szigetének köszönheti. Ezt a salátát először az 50-es években szolgálták fel Nápoly környékén, az olasz szokásoktól eltérően előételként. Az Olaszok ugyanis a salátát nem előételnek vagy köretként fogyasztják, hanem az étkezést zárják vele.

Eredetileg bivaly-mozzarellából készül ez a fenséges trikolór de sima mozarellából is nagyon finom. Persze aki teheti, legalább egyszer próbálja ki milyen is bivaly-mozarellából.

Ez a saláta hihetetlen egyszerű! Nem is a "recept" miatt jutott eszembe. Az egész nem más, mint paradicsom, mozzarella, bazsalikom, só és olívaolaj. Nem igényel nagy tapasztalatot, vagy különösebb kézügyességet. Nem is igazán kellenek hozzá beszerezhetetlen hozzávalók, azonban van mégis valami, amin elbukhat ez a rém egyszerű saláta. És ez a paradicsom. Érett paradicsom nélkül szerintem bele se kezdjünk. Arra locsolhatunk méregdrága olívaolajat, várhatjuk, hogy összeérjenek az ízek, nem lesz olyan, amilyennek lenni kell. Rossz nem lesz, de jó se. Ha viszont a sokszoknyás falusi nénitől olyan paradicsomot sikerült vennünk a piacon (az etiléngázon érlelt paradicsom sosem lesz az igazi), hogy hazaérvén mindennek paradicsom illata van, akkor azon nyomban rohanjunk vissza a piacra bazsalikomot venni és bármilyen sorsot is tervezünk eredetileg a paradicsomnak, azt felejtsük el. Az illatos, zamatos, nem túl puha paradicsom capresenek van teremtve! A másnap, vagy még a nagy lendületben aznap beszerzett mozzarellával mennyei capreset kanyaríthatunk percek alatt.

És akkor a precízebbek kedvéért a recept. Legalábbis megközelítőleg...
Személyenként
1 paradicsom
1 mozzarella
4-5 levél bazsalikom
só
olívaolaj

A paradicsomot és a mozzarellát nagyjából fél cm vastagra szeleteljük (vagy ahogy épp sikerül). Rétegesen egymásra halmozzuk a paradicsomot, a mozzarellát és a bazsalikomot. Sózzuk, nem kell óvatoskodni, és jó minőségű olívaolajjal bőven meglocsoljuk.
Ha valaki a képen látható módon mini-mozzarellából és koktélparadicsomból szeretné, alakkor legalább 2-2 paradicsommal és mozzarellával számoljon fejenként.

Buon appetito! ;)

Richter a barátom

2012-06-12T00:26:00.000+02:00

Ha az ember egy helyben éli az életét fel sem tűnik neki, hogy egy-egy része a világnak milyen "különleges" képességeket kíván az emberektől.

Amikor Floridában voltam, kiképződtem hurrikán esetére. Tudom, hogy az ablakokat be kell reteszelni; gázt, elektromosságot el kell zárni, le kell kapcsolni. Be kell szerezni elsősegély dobozt és fel kell szerelkezni palackozott vízzel és tartós élelmiszerrel. Mindemellett az a tuti, ha bebújsz a beépített szekrénybe mert Floridában az tűnik a legbiztonságosabbnak. Otthon megtanultam gyorsan összepakolni, ha netán a Duna annyit emelkedne, hogy költözni kell.

Amikor Olaszországba költöztem nem gondoltam, hogy itt újabb készség-szettre teszek majd szert és kiképződök földrengés ellen. A cég próbál minket felkészíteni mindenféle "Mit kell tenni földrengés esetén" listákkal, amiben van egy csomó hasznos dolog, de van egy sor másik is, amire ezek nem adnak választ.

Persze az sem segíti különösebben a helyzetet, hogy mivel az agy (legalábbis az enyém) ezekkel az irányíthatatlan természeti jelenségekkel nem tud mit kezdeni, különböző rém-szcenáriókat gyárt. A legutóbbi rengés után napokig a leglehetetlenebb helyzeteken agyaltam. A tanultak szerint a rengést legjobb ha az asztal alatt vészeljük át, majd amikor a rengés véget ért, akkor kell a házból kimenekülni. Azon már túltettem magam, hogy nekem nincs asztalom ami alá be lehetne bújni. Az álmatlanul töltött éjszakákon viszont rájöttem, hogy nekem a rengés utáni menekülés se olyan triviális mint először gondoltam. Pláne nem, ha rám omlik a lakás. Na jó, mondjuk nem omlik rám, de akkor is! Amikor az ágyban fekve azt éreztem, hogy mozog a föld egyszerre ötven dolog zúzott át az agyamon: Hol a szemüvegem? Anélkül ugye menekülhetek, csak épp semmi értelme. Hol a telefon, jajj pénzt is kéne magamhoz venni, vagy hát legalábbis egy bankkártya jó lenne. Bugyiban és atlétában mégsem rohanhatok ki az utcára. Nem hiába mondja anyukám, hogy legalább egy rendes pizsamámnak lennie kell/kellene (mondjuk ő hálóinget mond de én abban nem tudok aludni, ráadásul vészhelyzet esetén lehet, hogy az alsó felemet nem is takarná). Pizsamában kéne aludnom. Áh, képtelenség 26 fokban. Mit tudok magamra rántani hirtelen. Huh, megint elfelejtettem a listát megcsinálni, hogy ha netán valami történne velem, akkor a családomnak egy kicsit egyszerűbb legyen utánam rendet rakni. Ezen lehet háborogni, hogy morbid vagyok, meg mi történne, de én tuti nem akarok extra feladatokat a családom nyakába varrni. Elég szar ügy az magában ha az ember idő előtt eltávozik.

Miután évezredeknek tűnő perceket töltöttem ezekkel, az ágy mellé készítettem a zseblámpát, meg egy nadrágot és egy kardigánt. Vészhelyzetre való felkészülés kipipálva. Újra megpróbáltam elaludni. Ment a listagyártás: nadrág, pulcsi megvan, szemüveget megtalálom sötétben is. Elemlámpa pipa. Jajj, lehet túl kicsi. Mi van, ha elgurul. Akasszam a nyakamba? Ja, hogy jól megfulladjak.. na jó tiszta hülye vagyok, nyugalom, alvás van....

A Görög azt mondta vesz mindenkinek sípot... nekem nem kel, tudok fütyüli. Ja de csak két kézzel. Mégis kell a síp. Nem gyantáztam le a lábam. Jesszus ha rám omlik a ház és ki kell menteni a szőrös lábamat kell majd szegényeknek fogdosni. Már fél kettő van? Nem baj leborotválom. Mi van ha épp a zuhany alatt vagyok meztelen és akkor omlik rám a ház.... Na jó tiszta hülye vagy. A kiszámíthatatlant nem sakkozhatod ki... szóval így jól elbeszélgettünk magammal. Aztán úgy döntöttem, hogy legfontosabbak megvannak. Szemüveg, telefon, elemlámpa, ruha az ágy mellett - praktikus, a túléléshez fontos dolgok. Kereszt a nyakamban... és a karkötő - mert ezek meg nekem fontosak.

Az előzmények ...

Folytatásos rémtörténet - újabb felvonás

2012-05-30T22:28:00.003+02:00

Nem gondoltam, hogy ez a történet még folyatódni fog. És mégis. Cichókám ismét alakított. Persze az én hibám, miért állok még vele egyáltalán szóba... csak hát Florence, Florence marad.

Miután nem írták alá a szerződését a próbaidő végén (nem csoda, egyszer még a német főnököt is leordította), igencsak maga alatt volt szegény. Én meg nem tudok nemet mondani az elesetteknek. Sajnáltam, mert az osztályunkon senki nem szerette, senki nem beszélt vele... csak én. Hazaköltözött, aztán Németországban kapott munkát. Időnként felhívott, én meg meghallgattam. Aztán bejelentette, hogy jön. Meglátogat minket, mert hiányzik neki a város. Ezt azóta sem bírtam megfejteni, mert amíg itt volt mindenre csak panaszkodott. Összecsődítettük a német-ajkú bandát, akik még szóba álltak vele, hogy majd ha jön jól megeszünk együtt egy pizzát. Sara fel is ajánlotta neki, hogy nála alhat. Persze ő nem volt ott azon a bizonyos estén... Most nézem, hogy ezt nem is regéltem el.

http://www.eggextractor.com/sigmundfreud/sigmundfreud.jpg

Aztán vártuk. Sokáig nem jelentkezett. Aztán az érkezés előtt néhány nappal bejelentette, hogy egy újdonsült kolléganőjével jön és esetleg el tudnánk-e őt is szállásolni. Valahogy senki nem ugrált, hogy egy vadidegen nőt (pláne Cichót ismerve!) magához vegyen 4 napra. Ráadásul Sara férje épp kórházba került.

Hívtam az indulás előtti este, semmi. Hívtam az indulás reggelén az irodában (a délutáni géppel érkezett), írtam neki emailt semmi. Üzentem neki egy közös ismerősünkkel, akivel egy gépen utazott. Semmi. Aztán délután kaptunk egy email tőle, hogy mivel nem jelentkeztünk úgy döntött, inkább Firenzébe megy az utazótársával.

Mindenki értetlenül állt a dolog előtt, de hát Cichókám már csak ilyen. Ha nem borul a lába elé mindenki, akkor abból tuti sértődés van.

Konklúzió? Legalább nem nekem kell neki megmondani, hogy ne hívjon többet. Bár, Cichónál azért sosem lehet biztosra menni.

Kapcsolódó epizódok: 1 * 2 * 3 * 4

Kalcium, magnézium, patika

2012-05-13T19:24:00.003+02:00

Nem vagyok egy fitnesz mániás, de az olasz étrend valahogy nem tud összeegyezkedni a szervezetemmel. Jó nem is csoda, ha az ember pizzával, tésztákkal, meg hasonló egyéb szénhidrátbombákkal van körülvéve. Megspékelve ezt azzal, hogy itt este nyolc előtt vacsorázni egyenesen ciki. Ez nem zavarna annyira, de Amórét nem nagyon tudom rávenni, hogy hamarabb vacsorázzunk. "Hogy lehet 19:00-kor (nekem már szinte ez is késő) vacsorázni????" szokott hőbörögni.

Mindegy is. Lényeg, hogy egy ideje nyomom a bodyrock őrületet. Szuper jó, most nem részletezem, ellenben gondoltam nem árt, ha időnként bekapok egy-egy kalcium és magnézium tablicskut. Pláne, hogy időnként az edzések után négykézláb próbálok magamhoz térni.

Fel is kerekedtem, hogy beszerzem ezeket a "csodaszereket". Itt olyanforma drogéria mint a DM, vagy a Rossmann nem létezik. Az itteni Acqua e sapone csupán halovány utánzata ezeknek. Persze az üzlet rohadásig tele van, de ugyanaz a termék van kipakolva nyolc polcra. Itt pl. nem lehet, legalábbis az én környékemen, Ariel mosószert kapni. Van persze más de én szeretem ha a fehér ruha fehér marad. Az öblítőkkel is vannak fenntartásaim. Minden Marsiglia, vagyis Marseille szagú. Bocsánat Marseilles szappan illatú, ami (elnézést kérek az idősebb hölgy olvasóktól, tisztelet a kivételnek de) egyszerűen öregasszony szagú. Akinek ez nem mond semmit .... hát ..... amolyan mosószappan féle illat. Én a falnak megyek tőle. És ezt bírják minden formában. Mosópor, öblítő, kézmosó.... Őrület! Most is itt van az orromban.

No de nem is ezt akartam mesélni, csak hát márszejszag eltérített.

Szóval mivel semmi valamire való drogéria nincs megközelíthető távolságban, gondoltam a patikában próbálok szerencsét. Egyáltalán nem gondoltam, hogy ez egy kihívást jelentő feladat lenne. A magnézium és kalcium szavak latin/görög eredetűek, egy gyógyszerésznek ez értenie kell. Mellesleg hatalmas olasz szókincsemben egészen véletlenül szerepel a calcio /'kaltʃo/ vagyis foci, vagy kálcium szó (azt még nem bírtam mondjuk megfejteni, hogy hol az összefüggés). A sorszámomat gyűrögetve, teljes nyugodtsággal nézegettem a polcra kipakolt illóolajokat. Ezzel korábban voltsztorim. Akkor persze, amikor nekem kellett, nem voltak kirakva. Lehet miattam rakták elérhető távolságba, hogy még egyszer ne kelljen velem egyezkedniük? Bemondják a számomat. Settantadue. Erre egy nő odarohan a soros eladóhoz (legalább 4 van belőlük). Nézem a számom 72. Pedig ez az én számom. Biztos rosszul hallottam. De ha jól hallottam is nem tudom kulturáltan lebaltázni a nőt aki elém tolakodott, és egy vaffa*t meg nem gondoltam azért mégse kéne elnyomni a patikában. Pláne, hogy tervezek még máskor is jönni.

Aztán kisebb bonyodalmakkal ugyan, de sorra kerültem. Mondom a nőnek, hogy kalciumot szeretnék. Teljes nyugalommal és elégedettséggel. Az meg csak néz rám. Én meg vissza rá. Oda vissza dobáltuk egymásnak a calcio szót egynéhányszor. Fogalmam se volt mit nem ért. Erre megkérdezi, hogy solo calcio, márminthogy csak kalciuot? Totálisan értetlenkedve. Mit még??? Kész. Elvesztem. Erre nem voltam felkészülve. Otthon ez egy teljesen hétköznapi kérdés, amire max. olyan kérdés jöhet, hogy az 5 különböző fajtából melyiket, milyen kiszerelést vagy ilyesmi. De semmiképp nem egy értetlen gyógyszerészarc néz rád vissza cserébe. Mikor kinyögte, hogy azt recept nélkül nem lehet, kissé meglepődtem. Egy egyszerű étrend-kiegészítő receptre? Ennek hangot is adtam, bár ezt már angolul. Aztán hárman összedugták a fejüket és előrukkoltak mégiscsak valami kalcium tablettával. Az nem derült ki, hogy ez-e a vényköteles verzió de mindenesetre ez alkalommal az egészségügyi kártyámat sem kérték el, amit pedig még a kontaktlencse folyadék vásárlásánál (szemüvegboltban veszem) is elkérnek.

A magnéziumot ezek után már meg se kérdeztem.

Igazi tavaszi saláta

2012-05-04T15:23:00.001+02:00

Végre ide is elért a tavasz és abbamaradt a napok óta tartó randa esőzés. Lekerült a lábakról a téli csizma, és előkerülnek a balerinák, no meg az itt nagyon népszerű nyári csizmák.

De ami nekem még fontosabb, hogy az articsóka meg a spárga mellett már bébi spenótot is lehet kapni. Nem úri allűr a bébi spenót... vagy lehet mégis??? de hát mit tehet az ember ha a kedvenc salátájába az kell?!

Ez megint egy olyan recept, aminek láttán, hallatán sokan megborzonganak. Nem egy szimpla, uborka vagy paradicsomsaláta. Hagyma és eper, mákos öntet... tovább is van mondjam még?

Hozzávalók 4 személyre (nyomtatható verzió):

2 maroknyi zsenge spenótlevél

1 fej kicsi lila hagyma

100 gr eper

2 mandarin

marék dió

mézes-mákos-mustáros öntet

1) A spenótot megmossuk, ha kell lecsipkedjük a szárakat (ha tényleg zsenge, erre nincs szükség),

2) a hagymát megtisztítjuk, majd karikákra vágjuk,

3) az epret megtisztítjuk, negyedeljük,

4) a mandarint megtisztítjuk (én még a hártyákat is le szoktam fejteni),

5) a diót durvára vágjuk, majd az összes hozzávalót összekeverjük.

6) Hozzáadjuk a salátaöntetet.

Mézes-mákos-mustáros öntet

3 teáskanál mustár

2 teáskanál méz (ízlés szerint édesebbre is készíthetjük)

3 teáskanál oliva olaj

2 teáskanál mák (nem darált)

A mustárt elkeverjük a mézzel, majd hozzáadjuk az olajat és a mákot. Jól összekeverjük.

Jó étvágyat a bátraknak!

Az olasz reggeli 10 pontja

2012-04-27T23:16:00.000+02:00

Az Olaszok étkezési szokásai merőben eltérnek a mieinktől, vagy legalábbis attól amit én eddig megismertem. Ez alól a reggeli sem kivétel, pedig a reggeli nem egy komplex dolog; gondolná az ember.

Pirítós, sajt, szalámi, rántotta, vajas-kenyér, kifli és kefir (bár ez amióta itt vagyok nem jellemző) és hasonlók. Eszem mindezt nagy komótosan. Nem szeretek (semmikor) rohanva enni. Édeset csak nagyon ritkán. Sőt legtöbbször kínzásnak érezném ha valami cukrosat kellene magamhoz vennem reggeli gyanánt. Az olaszok pont fordítva csinálják. Náluk az a normális, ha még csukott szemmel megiszik az ember egy feketét, majd ezután munkába menet útba ejtenek egy bárt ahol isznak egy kapucsínót vagy kávét és esznek mellé egy croissant. Vagy más egyéb édes péksüteményt. Persze rohanva, mert ugye a kávé tűzforrón a legjobb.

Amikor otthon nincs időm enni és az irodai kávézóban ejtem meg a reggelit, az Olaszok forgatják a szemeiket, hogy hogy birok sonkás focacciat enni reggelire. És ha ezzel nem vertem volna még ki a biztosítékot, akkor a skandalum sós reggelim mellé rendelt kapucsínó biztosan megteszi a kellő hatást. Nem baj, engem nem zavar, én így szeretem.

www.trattoriadamartina.com

Ha valaki azonban nem akar kitűnni az olaszok közül, akannak bizonyos szabályokat szem előtt kell tartania!

10 dolog, hogy a reggeli ne buktasson le minket

Amit semmiképp sem szabad:

1) bármi sóssal sokkolni a környezetet

2) ülve, komótosan eszegetni

3) kávénkat hosszan kevergetni

4) 11:00 után (ha netán későire sikeredett a reggeli felkelés) kapucsínót rendelni

5) ha netán mégis sonkás zsömlét kértünk, akkor a mellé bármilyen tejes italt (tejeskávé és társai) inni

Amit szabad/kell:

6) amit szinte kötelező: kávézni (persze csak a "sós nem párosítható tejes-kávéval" szabály betartásával)!

7) a pultnál állva felhörpinteni a kávénkat

8) gyümölcslevet inni

9) croissant és egyéb édes péksüteményt enni, lehetőleg extra adag Nutellával

10) újságot olvasni

www.pandistelle.it
Mulino Bianco

Ha netán valaki nem tudna túllépni a rántottán, annak néhány variáció lehetséges olasz reggelihez:

brioche - briós

cornetto (croissant) – üres, krémes, csokis, nutellás, lekváros, teljes kiőrlésű, mézes...

bombolino - a német típusú fánk pindurka változata vanília-krémmel vagy Nutellával. Nem is baj, hogy iciri piciri, mert a Nutellás változat igen gyilkos (fenséges) kombináció.

biscotti - vagyis keksz, bármilyen. A Mulino Bianco egész kimerítő választékkal rendelkezik.

Flauti - Mulino Bianco

Pan di stelle - jellegzetes csillagos kakaós keksz.

Flauti - nem reggelire ugyan, de nekem ez a kedvencem.

Egy kis àttekintés a Mulino Bianco kínálatából:

A keksz képek jobb minőségben, egyenként itt találhatók.

"Friss hírek": A legújabb Mulino Bianco reklámokban Antonio Banderas szerepel. A flauti reklámja ezen a linken található.

La Città eterna - Róma II.

2012-04-12T01:03:00.005+02:00

Róma folytatás
A recepción másnap reggel ugyanaz a mami volt, mint előző nap este, és a szokásos gyér olasz reggeli várt minket. Bocsánat, ha ezzel valaki lelkébe gázolok, de én nem tudom megszokni ezeket a reggeli süteményeket. Ha legalább egy jó kis briós lenne, azt nem bánnám, de ezek a becsomagolt, ezer E-vel dúsított lufik nem jönnek be. Délelőtt 11 körül érkeztünk a Piazza Barberinire, ahol is sikerült egy rémes kapucsínót inni a Pepy's bárban. Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy ha már kritizálod a kávét, akkor kezdesz olaszosodni. Nem tudom, hogy ez valóban így van-e, de az mindenestre biztos, hogy ennyire rossz kapucsínót még sosem ittam, mint amilyen ez volt. Igazából pisilési célzattal tértünk be, de mivel az emeleten volt a pisilde, kellett rendelni valamit. Én ittam egy szörnyű kávét, aminek fejében ketten pisilhettünk. Szuper volt.

Ott jártunkkor a Trinitá dei Monti templomban, ami a Spanyol lépcső tetején található, épp mise volt (Amikor mise közben lődörgő turistákat látok, mindig elgondolkozom, hogy nem zavarja a papot meg a misén résztvevőket.). Egy maroknyi ember énekelt valami gyönyörűségesen.

Trévi kút - anyukám sokszor mondja, hogy nem lenne rossz, ha nem csak épületeket fotóznék, hanem néha én is rajta lennék a képeken. Nem szeretem odaadni a kamerát vadidegeneknek. Egyrészt nehogy elszaladjanak vele, másrészt meg ezekből az alkalmakból legtöbbször használhatatlan képek születnek. Életlen, lemarad a lábam, stb. Éppen ezért ha netán mégis megkérek valakit, akkor olyan embert keresek, akinek jobb kamerája van mint nekem. Így feltehetően nem fog kelleni neki a gépem, másrészt meg valószínűleg van valami affinitása a képcsináláshoz. Így esett meg, hogy a Lengyel unszolására egy japán lányra bíztuk magunkat. Cuki volt, meg segítőkész. Aztán egyszer csak azt vettük észre, hogy mi vagyunk a díszlet a Trévi kutas képeiken. Vajon őket milyen instrukciókkal engedték el otthonról? „Kislányom, mindenképp fotózz le nekünk néhány európai turistát!” ?

Ghetto di Roma – ha jól tudom ez volt Európa első gettója és egyáltalán nem a második világháborúhoz köthető. IV. Pál pápa 1555-ben kiadott bullája rendelte el a zsidók egy helyre költöztetését. A római gettót a mai Via del Portico d'Ottavia, a Lungotevere dei Cenci, a Via del Progresso és Via di Santa Maria del Pianto utcák határolják. Szerintem a hely kihagyhatatlan. Itt ebédeltünk, kétszer is. Azért kétszer, mert a Görögre (megint) várni kellet, mert a Giggettoban nem volt azonnal asztal (nem is csoda); és mert mi már
megint halálosan éhesek voltunk. Nem bántuk meg! Egyik ebédet sem :)!
Az egyiket a Kosher Bistrot Café-ban költöttük el, itt nem csaptunk nagy evészetet, csak egy aperitivot nyomtunk. Ittunk egy bort (izraeli fehér) meg ettünk egy vegyes-tálat falefellel, olajbogyó krémmel, sajttal… ketten. Sok FINOM kenyérrel. Közben néztük, ahogy egy népes olasz(os) család megebédel, ahogy az amerikaiak vizslatják az olasz étlapot és figyeltük a szemben levő sarki üzletből/be kígyózó sort. El is döntöttük, hogy bármit árulnak ott, olyan nekünk is kell. Ez volt a Pasticceria Ebraica -Il Boccione , a méltán híres zsidó cukrászda. Ellenben most senki ne az otthoni cukikat vizualizálja. Pici, kicsit koszlott helyiség, idősödő asszonyokkal, és valami mennyei mézes, ragacsos, gyümölcsös illatfelhővel. Mesés!

http://www.nessundove.net/leccornie-
kosher-tra-memorie-e-suggestioni/

Kicsit későn érkeztünk, mert már csak maradék volt, ami a rutinosabbaknak nem kellett. Nincs viszonyítási alap, nekünk jó lesz az is. Mivel nem tudtuk mit árulnak, mi lehet a specialitásuk ezért az asszony kérdésére, hogy mit szeretnék simán rávágtuk, hogy azt, amit a legtöbben visznek. Így tettünk szert egy Pizza Ebraica-ra, amiről egy időre, a második ebéd miatt, meg is feledkeztünk. Csak a nap végén került elő a táskám aljáról. Bár kicsit égett volt az alja, mégis úgy faltuk fel, mintha egész nap semmit nem ettünk volna. Nem túl édes, ropogós, tele mandulával, szárított gyümölcsökkel. Zseniális! Pont nekem való.

Az eredetileg ebédnek tervezett Giggetto del Portico d'Ottavia gasztro-kalandunk az asztalfoglalás miatt du. háromra tolódott. Az étteremben még ez idő tájt is akkora nyüzsgés volt, hogy nem bírtam egy normális képet csinálni, mert állandóan útban voltam valakinek és lökdösött, miközben arra várakoztunk, hogy megkapjuk a nekünk kiosztott asztalt. Az étlapot ki se kellett szinte nyitnom ahhoz, tudjam mit szeretnék. Két dolog is szerepelt a kötelező listámon:
Carciofo alla giudia - sült articsóka. Jó nehéz, mindenképp kell mellé valami alkoholt inni, különben belehal az ember, de nagyon finom.
Fiore di zucchina ripieno - sajttal töltött cukkinivirág. Ezt a két előételt ketten ettük. Jobb is különben már itt beállt volna a halálra ettem magam állapot.Abbacchio - bárányhús. A pontos nevére nem emlékszem de fínom, szaftos bárányragu. Olaszország ezen részén ugyanis a bárányt (hivatalosan agnello), illetve a bárányhúst abacchionak hívják.
Hogy a Lengyel mit evett, arra már nem is emlékszem annyira el voltam varázsolva. Nem mondom, hogy diétás kaja de mindenkit rábeszélnék, hogy próbálja ki. Mindezekhez a ház borát ittuk. Szinte mindig azt isszuk, azzal, Olaszországban, általában nem nyúl mellé az ember.
Ezután még a maradék tiramisut is megkaptuk ajándékba (ugyanis zárt az étterem az esti hajtás előtt), pedig azt már tényleg nem kellett volna megennünk. De az is elfogyott.

Ezek után én már csak vonszoltam magam, de a két édesszájú egy pár óra múlva már nyalta a hatalmas fagyit, amit a híres Giolittiben vásároltak.

A kettőésfeledik napon próbáltam rávenni a Lengyelt, menjünk el a Campo de Fiori piacra. Szeretek piacozni, lődörögni, nézelődni, nézni, hogy az emberek mit raknak a kosarukba. Ez persze imádom nézni a csillógó, színes zöldségeket, gyümölcsöket. El is indultunk de aztán menet közben meggondoltuk magunkat, és nekivágtunk a római Katakombák felderítésének. Busszal könnyen megközelíthető a San Giovanni Laterano melletti kisebb buszpályaudvarról. A Katakombákban nem szabad fényképezni, de nem is baj, mert a gépkattogtatás sokat elvenne a látogatási élményből. A Katakombákat is másodszorra néztem meg és ha úgy alakul, harmadszorra is biztosan megnézem. Van belőle 5, így van mit látni bőven.

Ebédidőben a szintén római specialitásnak számító Pizza al tagliot választottuk. Ez a pizza annyiban ás, hogy nem kerek, illetve egyszerre nem csak egy ízesítésű lehet. Pizza méretre vágva. Az ember csak rábök, hogy ebből ekkorát, abból akkorát szeretne. Lemérik, a jónép fizet, majd falatozik.

A pizzázóval szemben volt egy cukrászda és mivel ma még semmi édeset nem ettünk, a Lengyelnek mindenképp be kellett ide térnie. A Ciuri Ciuri pultjában zömében (számomra ehetetlenül) gej szicíliai édességek. Ellenben kíváncsi voltam és én is megkóstoltam őket. Kettőt választottam, telhetetlen vagyok, de mindkettő felét a pajtásom ette meg.

A Campo de Fiorira mindezek után került sor. Naná, hogy addigra már bezárt. Sajnálom, de talán majd legközelebb.

A vonatunk este hétkor indult. Két verzió volt. Vagy lehetetlen időpontban vacsorázunk, vagy "éhen halunk" a vonaton. Az a verziót választottuk. Egy tipikus turistavadász étterembe tértünk be. Milyen normális olasz étterem szolgál ki vendégeket du. 5kor??? Gnocchi all'Amatricianat ettem. Paradicsom, mozzarella. Most is érzem az orromban az illatát. Lehet holnap csinálok is.

Első rész

La Città eterna - Róma

2012-04-10T18:16:00.000+02:00

Egy nem szokványos útinapló.

Ez a sztori tavaly decemberben kezdődik, amikor is összefutottam otthon egy barátommal...

- Februárban Rómában leszek, nem futunk össze? - mondta ő

- De jó ötlet, miért is ne! - mondtam én, közben szegény anyukám meg csak nézett ránk, hogy ez nem gyengén bizarr párbeszéd a mínusz két-fokban, egy magyar kisvárosban, a piacra menet.

Ennyiben maradtunk. Minek is a részletekkel vesződni manapság, amikor mobiltelefonnal és internet vagyunk felszerelkezve.

Aztán jött a február és a barátom tényleg Rómában volt. Amórénak haza kellet mennie mindenféle ügyeket intézni, így csajos római vakáció lett tervbe véve.

Elég szar kimondani, de tíz évvel ezelőtt, egy katolikus zarándoklat során, már jártam Rómában (és inkább a tíz év, mint a zarándoklat zavar). Akkor kipipáltam a híres látnivalókat, nevezetességeket ezért most egy kicsit másra vágytam. Na, nem mintha nem lenne elég látnivaló Rómában vagy, hogy a Vatikánt, a Kolosszeumot vagy bármit ne lehetne kétszer megnézni! Engem azonban mindig is izgatott az, hogy hogyan élnek az emberek, hova mennek a helyiek, mit esznek, mit isznak... Rómában élj úgy, mint a rómaiak! Ezt szerettem volna.

Igazi gasztro-kalandot terveztem. Kifaggattam mindenkit, akiről tudtam, hogy közelebbi szálak fűzik Rómához, hogy mit, hol és mikor.

A szállást a hrs last minute oldalon foglaltuk. Meglepően olcsó volt. A szálloda oldalán levő ár felét fizettük, ezért a megérkezésig picit aggódtunk, nehogy valami felültetés legyen. A reggel hetes freccia rossával indultunk (amolyan gyorsvonat), ami 10 körül gördült be Róma Terminire. A vonaton kiderült, hogy hacsak nem akarok egész nap egyedül bolyongani, akkor a gasztromániának lőttek. Legalábbis abban a formában, ahogy én szerettem volna. A lengyel barátom hagyományos városnézést tervez. Ráadásul az "egyszer élünk" mottómat sem feltétlenül osztja. Mindegy, majd valahogy megoldom, enni mégiscsak kell!

Az állomáson gyorsan kellett egy kapucsínót innunk, hiszen aznap még nem ittunk - igen, kezdünk olaszosodni ebben a tekintetben-, aztán irány a szállás.

A szállás elsőre kicsit Bates Moteles volt. A pályaudvar közelében, nem annyira barátságos környéken, egy nagyival a recepción. Ettől függetlenül minden rendben volt, a szoba tiszta, fürdő kicsit kopott, de rendben. Aztán irány a város.

Akkor most jön a nem annyira hagyományos útinapló. Nem hagyományos, mert az egyes látnivalókat nem fogom elemezni. Több okból sem. Nem értek hozzá, nem vagyok történész, se idegenvezető, se nem hihetetlenül tájékozott. Ráadásul nálamnál sokkal hozzáértőbbek írtak már mindenfélét, ami Interneten fellelhető, így nem látom értelmét annak, hogy élménybeszámoló jelszóval összeollózzak egy útikönyvre való tudományt. Helyette inkább arról írok, mit éreztem, gondoltam és leginkább ettem, vagy enni terveztem Rómában.

Nekünk ezek fértek bele a két napba:

1. nap

Giardini Piazza Vittorio - Piazza Santa Maria Maggiore - ebéd - Santa Maria ai Monti templom - Kolosszeum és környéke - Basilica di San Clemente - Arco di Costantino - Circo Massimo - S. Gregorio Magno - Santi Giovanni e Paolo - Piazza Cavalieri di Malta és A kulcslyuk – Giardino degli Aranci (Narancsfakert) - Pillantás a Tevere folyóra - Sancta Cecilia in Trastevere- Vacsora - Szent Péter Bazilika éjjel

2. nap

Piazza Barberini és Fontana del Tritone - rémes kapucsínó a Pepy's bárban - Trinitá dei Monti - Piazza di Spagna (a kettő között a Spanyolépcső) - Chiesa di S. Andrea delle Fratte - Trévi kút - Pantheon - Palazzo Madama - Piazza Navona - Area Sacra - Chiesa del Jesú - Palazzo Venezia - Monumento a Vittorio Emanuele II. – A Gettó (Ghetto) - ebéd (kétszer) - Piazza di Montecitorio - fagyi a Giolittiben - Via del Corso - Piazza del Popolo - Salita del Pincio

3. nap

San Giovanni Laterano - Katakomba - Ciuri Ciuri Pasticceria - Szent Péter Bazilika - Castel Sant' Angelo - Piazza Farnese - Campo de Fiori - estebéd - visszaút.

Aki Rómát veszi útba az, ha teheti, a tél végén menjen. Az idő arrafelé már nem annyira barátságtalan ilyenkor (bár idén Róma teljesen megbénult a havazások miatt) és szerintem sokkal kevesebb turista van mint nyáron, vagy a jeles katolikus ünnepek környékén.

Tömegközlekedés - Szerintem a város gyalog is jól bejárható és lépten-nyomon van valami látnivaló, így szinte fel sem tűnik, hogy egész nap gyalogol az ember. Mi egyszer buszoztunk, mert addigra elegünk lett az egész napos gyaloglásból. Ha valaki mégis inkább tömeg-közlekedne, akkor javaslom a napijegyet, mert azzal Olaszországban szinte mindenhol olcsóbb közlekedni. Amennyiben valaki hosszabb időre látogat Rómába, érdemes elgondolkozni a Róma pass-on. Ez nem csak tömegközlekedésre jogosít, de 2 múzeum ingyenesen látogatható vele.

Ami a tipikus útikönyvekben nincs benne:

Első napi ebéd - bármennyire is gondolkozom rajta, nem jut eszembe az étterem neve. Ha jól emlékszem a Via Cavouron van. Nem volt tervbe véve, hogy itt eszünk de az a helyzet, hogy Olaszországban nem akkor eszik az ember, amikor kedve támad. Ebédelni 12 és kb. délután három körül illik. És nem csak, hogy ekkor illik, de ilyenkor lehet. Ennél később már nem nagyon találunk olyan éttermet, trattoriát, ahol enni adnak. Ráadásul a szieszta idejére a boltok is bezárnak így még egy darab kenyeret se tud venni az éhes ember. Az idő nyomása alatt beültünk az első szimpatikus helyre. A hely teljesen bizarr volt, telezsúfolva mindenféle kacattal és étellel. No meg egy udvarlós pincérrel, aki földrajzból nem annyira jó. Kokketált velünk ugyan, de amikor kiderült, hogy a barátosnőm lengyel, mondta, hogy ja, persze a Szovjetunió. Próbáltuk megmagyarázni, hogy vakvágányon van, de nem értette, hogy Lengyelország önálló állam. Nem erősködtünk.

Basilica di San Clemente - Az egyik kollégám ajánlotta azzal a felvezetéssel, hogy a Kolosszeum szomszédságában van, nem sokan ismerik, de mindenképp érdemes megnézni. Naná, hogy megnéztük :). Tényleg nem túl felkapott, de szerintem mindenképp érdemes ellátogatni ide. Fényképezni sajnos nem lehetett. Három különböző korszakban létezett templomot láthatunk egymásra építve.

Piazza Cavalieri di Malta és A kulcslyuk – ha valaki szervezett csoporttal megy Rómába, ide valószínűleg nem fogják elvinni. Logikus, hiszen egy busznyi emberrel órákon át sorban állni a kulcslyuknál nem annyira jó móka. Szerintem érdemes megnézni, de kizárólag tiszta időben élvezhető. A lyukon keresztül a Szent Péter Bazilika kupolája látható tiszta időben. Idén másodszor is megnéztem, és másodszorra is nagyon tetszett. Próbáltam lencsevégre kapni, de a mögöttem álló sor kissé stresszelt, így nem tudtam a megfelelő beállítást kiokoskodni. A végeredmény így csak egy „ott lenne látható” kép lett.

Vacsora – Jajj, nagyon izgultam emiatt. Végre valami evős kaland. Ráadásul helyi erővel felszerelkezve indulunk neki. Gondoltam. Mivel a Görögnek római pasija van sokat vártam a vacsorától. Valami jó kis bennfentes hely, ahova csak olaszok járnak, jó a kaja, ismerik a pincért/szakácsot. Lehet, hogy lett volna ilyen hely, de annyira olaszosra vették a figurát, hogy végül 2,5 órát várunk rájuk és az éhhalál küszöbén, no meg félve attól, hogy nem lesz sehol hely, végül a Lengyellel mi foglaltunk asztalt. Kockás-terítős, hívogató kis hely, gondoltuk. Rosszul. A hely annyira pocsék volt (La Ciurma del Pescatore, via di S. Cecilia 31.), hogy még fotózni is elfelejtettem. Az étterem új részében kaptunk asztalt. Kb. 10 fok volt, kabátban ültünk. Miután a pincér nagy nehezen észrevett minket (ami azért fura, mert ő ültetett le minket) legalább fél óra eltelt. Aztán a rendelésfelvételnél kiderült, hogy az étlap fele még/már nincs. Jó, akkor kérünk mást. Aztán egy óra várakozás. A „fagyban”. Mikor végre előtápászkodtak a kajával kiderült, hogy a módosított étlap szerint megrendeltek sincsenek. Hogy? Amíg beért a konyhára a rendelésünkkel elfogyott a kaja??? Na mindegy! Illetve nem, mert a kaja is szar volt. A tészta annyira „al dente”, hogy majdnem beletört a fogam. Szidtuk is a Rómait, hogy erről mind ő tehet, mert elb*szta az időt és miatta jöttünk ide, és nem mentünk máshova, ahol meleg van és finom az étel. A vacsorát gyorsan belapátoltuk, amolyan, „csak szabaduljunk innen gyorsan” módon. Aztán jött a számla, ami a Rómainál is kiverte a biztosítékot. Előre ment, gondolom cirkuszolt. Nem hallottunk de a pincér mélyen hajbókolva ajánlgatta a desszertjeiket. Mondtuk, hogy annyira szar volt minden, hogy köszi inkább semmit nem szeretnénk már, csak hazamenni. Aztán kaptunk valami engedményt. Persze azért annyit nem, hogy jól éreztük volna tőle magunkat.

Képek és folyt köv...

Kenyér 5 perc alatt

2012-03-26T18:00:00.002+02:00

Valami egészen másról akartam írni, de egy jó ideje kísért ez az ötperces kenyér ügylet. Ez annyira trendi most Amerikában, hogy szinte lépten-nyomon belebotlik az ember az Interneten. Mivel az olasz kenyér nem annyira nyerte el a tetszésemet, pedig van belőle néhány fajta, elkezdtem kísérletezni. Na jó az elején csak a Lidlben kapható kenyér-keveréket használtam, de azt kell, hogy mondjam, hogy kifejezetten jó (nem vagyok híve a félkész termékeknek). Aztán elkezdtem keresgélni, olvasgatni. Sok dagasztás nélküli recepttel találkoztam de valahogy az agyam nem akarta befogadni. Hiába minden! Akárhova tévedtem a világhálón, ez a dagasztás nélküliség nem hagyott békén. Mit lehet ilyenkor tenni, kipróbáltam.

Perce a napi 5 perc azért kicsit erős túlzás, mert nem úgy van azért, hogy kipattan az agyunkból a de jó lenne egy kis friss kenyér gondolat és bedobjuk a sütőbe a kenyértésztát. Az egész lényege az, hogy a dagasztás elhagyásával lelassítjuk a gluténképződést ezért tud a folyamat működni.

A recept, amerikai eredetű lévén (az eredeti itt található) csészére írodott, ami egy 2,5 dl-es űrmértékű "bárakármivel" helyettesíthető.

Amire szükség lesz:

méretes műanyag doboz (hogy legyen hely a kelő tészténak)

fakanál vagy spatula a keveréshez

A recept (nyomtatható verzió):

3 csésze langyos víz (vigyázzunk, nehogy túl forró legyen és meggyilkoljuk az élesztőgombákat)

1,5 evőkanál szárított élesztő (friss élesztő is jó, abból 37 gr = 1,3 oz)

1 - 1,5 evőkanál só

6,5 csésze liszt

1) A liszten kívül minden hozzávalót összekeverjük a dobozban, majd lassan hozzáadjuk a lisztet. Egyáltalán nem kell dagasztani, ezért elég ha egy fakanállal összekeverjük. Fontos viszont, hogy ne maradjon a dobozban száraz liszt.

2) Ha jól összekevertük, tegyük rá a doboz tetejét de ne zárjuk rá, hogy a keletkező gázok távozhassanak a dobozból.

3) Hagyjuk 2 órán át kelni. Ezután a tésztát tegyük hűtőbe. Két hétig tárolható.

4) Amikor sütni akarjuk, szórjuk meg a tészta tetejét egy kis liszttel és vágjunk le egy darabot a tésztából. A tészta meglehetősen száraznak fog tűnni de ez normális.

5) Lisztes kézzel formáljuk meg úgy, hogy a tészta tetejét simítsuk mindig a tészta aljára. Ez néhány perc alatt elvégezhető. A recept kitalálói adnak egy kis videós segítséget.

6) Tegyük a tésztát sütőpapírra vagy jól belisztezett deszkára. Letakarva hagyjuk 60-90 percet kelni.

7) Miután a kenyér megkelt (ne várjunk hatalmas változást) vágjuk be a kenyeret, hogy a sülés közbeni kelést elősegítsük. A kenyér mindenképp tovább fog terjeszkedni és a bemetszéssel irányíthatjuk, milyen irányba tegye azt. Amennyiben nem vágjuk be, abban az esetben a kenyér be fog repedni.

8) 220 fokon süssük 30-35 percig.

9) A megsült kenyeret kenjük meg vízzel és rácson hagyjuk kihűlni.

Megjegyzés:

Aki teheti, süsse a kenzeret öntöttvas lábasban. Így a kenyér jól átsül és ropogós lesz a héjja, hiszen az öntöttvas fokoyatosan adja át a kenyérnek a hőt, a fedő pedig gondoskodik a megfelelő gőz-mennyiségről.

Öntöttvas nélkül is lehet jó kenyeret sütni. Korábban a kenyeret egy kerámia tálba tettem (tepsi helyett) és a sütés előtt kb 10 percre, egy hőálló tálban vizet tettem a sütőbe párologni.

Az utolsó kép egy nem annyira jól sikerült darab. Lapos lett, mert túl sokáig hagytam kelni a sütés előtt. Az ízén azonban nem rontott.

Pässe, bitte...

2012-03-06T23:02:00.000+01:00

Egy kicsit hanyagoltam mostanában az írást, de eléggé sok minden történt az elmúlt két hétben. Először is a csapat eddigi három darab titkárnője kettőre csökkent. Sajnos a munka ezzel nem egyenes aranyban változott, mint ahogyan az általában lenni szokott. Ebből kifolyosólag többet vagyok az irodában. Mire hazaérek, váltok 2 szót Amóréval, eszünk valamit, már este 11 van. Ezen felül még készültem a versenyvizsgára, így esténként a tesztkönyvvel randiztam. A vizsga után pedig úgy döntöttünk, hogy idén igazán elmehetnénk síelni. Persze nálam ezt sem lehetett szimplán elrendezni azzal, hogy elugrunk valamelyik olasz síterepre, ami tőlünk kb. 2-2,5 óra autózásra van. Nem, nekem ezt is meg kellett variálnom. Legalábbis külső szemlélő számára ez így tűnhet. Merthogy azt találtam ki, hogy menjünk Ausztriába. Mintha Olaszországban idén nem lenne elég hó. Van. Nekem azonban más terveim is voltak a síelés mellet. Az ausztriai célpont elég messze van tőlünk ahhoz, hogy a családomnak elég közel legyen. Így a síelés egyben családi találka is lett.
Schladmingot kiáltottuk ki Ágnessel kettőnk közötti félútnak. Az utolsó utáni percben szerveztük 7 személyre a szállást, így "csak" a városon kívül kaptunk szabad apartmant de utólag nem bántuk, mert a Villa Max remek kis helynek bizonyult.
Persze nyilván gondoljátok, hogy ha minden simán ment volna, akkor valószínűleg nem is kalapálnám a billentyűzetet most :).
A "megyünk Amóréval síelni" bejelentésre a csajos-hármas másik két tagjának a szeme is felcsillant, így egyből négyen lettünk.
A 600 km-es távolság miatt péntek délutánra és hétfőre szabadságoltuk magunkat. A tervek szerint dél körül akartunk indulni. Ebből a "körül" az stimmelt is. Kezdve azzal, hogy Amóre idegesen azzal hívott, hogy azonnal mondjam meg, kell-e hólánc Ausztriába. Történt ugyanis, hogy hiába kérdeztem rá 2 héttel korábban, hogy van-e, valahogy a Panda hólánca keveredett az ő kocsijába. Ja és persze ő egyáltalán nem volt hibás. Mindegy. Aztán meg én nem bírtam időben elszabadulni, mert valahogy a kollégáim nem tudnak nélkülem létezni és pánikrohamot kapnak ha távozni látnak. Nagy nehezen kettőkor elindultunk. Az egyik tankoláskor szert tettünk három liter Faxe sörre (Amóre üzeni, hogy prémium dán láger), ami bekerült az agyontömött csomagtartó tetejére. Aztán megálltunk egy Rosenbergernél harapni valamit. Elkötöttük az első osztrák Mahlzeitunkat, leöblítettük egy kis sörrel, majd jóllakottan indultunk tovább. métert sikerült megtennünk, mert a parkoló kihajtójánál egy marcona rendőr intett le minket. Állítom, külön tanfolyamra járatják őket.
"Pässe bitte" mondta a bácsi, mi meg megszeppenve adogattuk ki az ablakon az igazolványainkat. Amóre a fura kis "játékigazolványát", a görög meg én az útlevelünket a lengyel meg a személyiét. Amikor a harmadik náció igazolványát adtuk az ember kezébe, németül mondtam neki, hogy ne lepődjön meg, különbözőt fog kapni. Addig se mosolygott de ettől meg végképp bekeményített. Hosszasan nézegette az igazolványokat, hol a papírokra, hol pedig a kis görög arcába világítva. Pedig szerintem közülünk ő néz ki a legkevésbé veszélyesnek. Aztán a sok világítás után a központtal is leegyeztették, hogy nem vagyunk-e félelmetes terroristák, vagy netán embercsempészek. Az autópálya-matricát is vagy 3-szor leellenőrizte. És akkor jött a "Gepäckraum Kontrolle" felkiáltás. Amóre csak rettenten nézett rám, hogy mit akar a faszi, mondtam maradjon intézem. Kiszálltam, az ember megörülvén, hogy velem tud beszélni egyből nekem szegezte a kérdést, hogy mi az, hogy négyen négyfélék vagyunk. Mondtam EUs alkalmazottak vagyunk, ha akarja mutatom a "tagságimat", és csak a hétvégére jöttünk az ő csudaszép országába síelni. Igazolvány nem kellett neki, mert időközben felnyitottam a csomagtartót, ami szinte hányta ki magából a csomagjainkat. A kupac tetején pedig ott figyelt a 3 liter Faxe. Megihlethette rendőrünket, mert azonnal meg is szondáztatta az Olaszt, aki előtte kóstolt bele a helyi sörbe. Engem levert a víz. 0,0. Huh, ez jó hír. Közben mintha a rendőrbácsi megenyhült volna, mondta, hogy minden rendben van. Mi is felengedhettünk menet közben, mert a Görög elnyomott egy fél mondatot, hogy azért nézegetik a papírjainkat ennyi ideig, mert felírják a nevünket és megnéznek minket a Facebookon. Így a nagy ijedtség nagy röhögésbe torkollott.

Folytatásos rémtörténet IV/IV

2012-02-18T17:02:00.003+01:00

...

Másnap se jött, de legalább telefonált és mondta, hogy hétvégén megpróbál hazamenni Ausztriába, elrendezni az anyja körüli dolgokat.

Aztán hétfőn újabb fordulat. Sara Dalens, akitől a lakást átvette, azzal a hírrel érkezett a munkába, hogy a hétvégén Cichó átment hozzá, hogy rosszul van. Sara asszisztálásával orvos, kórház meg egy sor vizsgálat. Kiderült, hogy 3 cm–es epeköve van. Operálni kell. Egy hét betegállomány.

Miss Marple: Akkor tehát nem ment haza a hétvégén? Ki fogja anyu temetését intézni? … Túl sok a kérdés. Az epekő mizéria látszólag mindenkivel feledtette a furcsa viselkedést, vagy legalábbis betudták annak. Én ennél azért kicsit gyanakvóbb vagyok.

Telt, múlt az idő, látszólag teljesen normálisan, aztán újra az ebédünk fölött ülve beszélgettünk. Semmi különös dolgokról. És akkor egyszercsak a következő mondatot hallom. „Amikor anyukámmal beszéltem a hétvégén...”. A kivel??? Hogy??? Médiumnál voltál? Próbáltam egyszerre ezer dolgot koordinálni az agyamban. Nem ráköpni az ebédemet, ami meglepetésemben rossz irányba indult, rendezni az arcvonásaimat, eldönteni, hogy ezt vajon tényleg mondta-e, vagy az én fejebnem uralkodik már valami hatalmas káosz, meg még milliónyi más egyéb gondolat tombolt a koponyámban. Be kell, hogy valljam, a legutóbbi szituáció annyira belémrakta frászt, hogy nem volt merszem neki mondani, hogy bocs, de egy hete sírtad el anyukád halálát, mostakkormivan??? Így csak hümmögtem a falattal a számban és azon gondolkoztam, hogy hova keveredtem.

A későbbiekben anyuról (akinek mellesleg a ribizlis sütemény a kedvence) úgy beszélgettünk, mintha sosem halt volna meg. Illetve mintha sosem hallottam volna a halálhírét. Aztán egy idő után be kellett látnom, hogy igencsak különleges padtársra tettem szert, ugyanis nem csak, hogy modellkedett a '80-as években – ezt annyira nem bírtam elhinni, hogy egy egész délutánt töltöttem a régi AXE reklámok felkutatásával – de számos prominens embert személyesen is ismer. Például találkozott Karajannal és Pavarottival is. meg még biztos sok mindenki mással is csak már nem is emlékszem.

Egyszer azt is elmesélte, hogy amikor a másik uniós országban élt, betörtek hozzá és hazaérvén megzavarta a betörőket, akik rátámadtak. És eddig én azt hittem, hogy az én életem kalandos.

Tulajdonképpen az a szörnyű az egészben, hogy egy intelligens emberről van szó, akivel mindezek valóban megtörténtek, csak amiatt a bizonyos bizarr látogatás miatt valahogy semmit nem hittem el neki. Később kiderült, hogy nagyobb a baj mint egy szimpla füllentési mánia. Elkezdett kezelésekre járni, de késő volt. A cég nem tolerálta a viselkedését. Nem csodálom, mert a főnökkel eljátszotta ugyanazt a karbatevős-falnézős műsorszámot, amit velem. Neki annyival jobbat alakított, hogy még ordított is vele.

Hazaköltözött. Időnként felhív. Úgy tűnik jobban van, de a mama (megint) haldoklik.

Kapcsolódó epizódok: 1 * 2 * 3 * 4

Folytatásos rémtörténet III/IV

2012-02-17T08:44:00.002+01:00

...

Másnap nem jelent meg a munkában. 10-ig senki nem aggódott különösebben rajtam kívül, de hát nem mondhattam nekik, hogy még tegnap igencsak furán viselkedett. Azon gondolkodtam, hogy lehet valami baja esett. Mivel délig sem jelent meg, a főnököm mondta hívjam fel. Az nem fog menni, mondtam, mert nincs telefonja. És a mobilján? Az meg végképp nincs neki. Aztán bevillant, hogy a minap beszéltük, hogy az előző lakó vezetékes telefonja még ott van. Megszereztem a számot és hívtam is vagy 5x, de semmi. Erre mondta a főnököm, hogy hívjam a férjét (aki csak az élettársa, vagy még az se, mert Cichó az egyik EUs országban élt, a pasija meg egy másikban). Sebaj, hívtam. Az élettárs nem tud semmiről és ő különben sincs a környéken. Erre a főnökömnek az a zseniális ötlete támadt, hogy menjek el a lakására, nézzem meg mi van Cichóval. Na ez azért zseniális ötlet, mert ha bármi baja van, nem tudok vele semmit csinálni és még a mentőt sem tudom hívni, mert nem tudom olaszul elbrekegni mi a baj Még egyszer elmondom, csütörtök volt!). Tehát valóban remek ötlet. Elballagtam C-hez, miközben azon gondolkodtam, hogy az élet, hogy lerendez dolgokat. Csak ezért tudom, hogy hol lakik, mert 2 nappal korábban együtt mentünk haza, mert a tőle nem messze levő boltba mentem vásárolni, így megmutatta melyik házban bérel lakást. Elballagtam hát hozzá ebéd után. Vagy ötször csöngettem. Időnként hallottam, hogy felveszi a kagylót, nyitja az ajtót. Felmenni nem nagyon akartam, csak szerettem volna megkérdezni mi a helyzet. Aztán a hatodik sikertelen próbálkozás után, hogy kaputelefonon keresztül megtudjam mi van, felmentem. Sötét folyosó, lifttel fel az ötödikre (még erre is emlékeztem) a folyosó végén nyitott ajtó. Ja, még mielőtt beléptem a házba, írtam a hazaiaknak egy sms-t, hogy felmegyek Bolondkámhoz, ha estig nem jelentkezem, akkor… . Szóval ott álltam a sötét folyosón és sejtettem, hogy a nyitott ajtó nekem szól. A mutatóujjammal benyomtam az ajtót és közben már a címlapokon láttam magam „Gyanútlan magyar lány…”. Erre a semmiből előkerül a padtársam. Hogy az a…. a frászt hozta rám.

- Szia Cichó, jól vagy?

- Jól, gyere nézd meg a lakást. - ??????? mi van? Ezt most komolyan mondja? Tudja vajon, hogy milyen nap meg hány óra van. És azt, hogy melyik bolygón van?

- Tessék? Nem ezért jöttem. Csütörtök délután van, munkaidő. Nem jöttél ma dolgozni. Valami baj van?

Ilyen és ehhez hasonló mondatok hagyták el a számat gyors egymásutánban és egy számomra teljesen bizarr szituációban. Egy egyértelműen más dimenzióban levő nőből próbáltam kiszedni, mi baja, miért nem jött dolgozni, meg hasonlók. Zavart volt, úgy beszélt, mozgott mint egy kisgyerek. Hosszas kérdezősködés után kinyögte, meghalt az anyukája. Hájlige Maria, Szent József! Édes Istenem, miért teszel velem ilyet? Most mit kezdjek szegény nyomorulttal. Zokog, reszket. Próbáltam megölelni, hátha attól kicsit jobban érzi majd magát (na azért a címlap sztorit nem bírtam kiverni a fejemből). Ennek nem nagyon örült és szabadulván nekidőlt az ajtónak. Remek, oda a menekülési útvonalam. Aztán próbáltam belőle kiszedni, hogy miért nem telefonált.

- Miért nem szóltál, hogy nem jössz be ma dolgozni? Nincs már itt a telefon? – azokban a napokban várta, hogy az előző lakó vonala helyett, egy másik szolgáltató bekösse az ő vezetékes telefonját.

- Nem, nincs.

Nem telt bele 30 másodperc, megcsörrent a telefon. A nem létező vezetékes, hiszen mobilja elvből nincsen. Azt hittem, összeszarom magam. Tisztára úgy éreztem magam, mint egy rossz horrorfilmben. A telefon csörög, mi meg csak nézzük egymást. Hosszan. Mondom neki, nem akarod felvenni a telefont? Ja, de. Odacsoszog a készülékhez. Még néztem is, hogy mint aki be van tojva, úgy ment. Próbáltam pontosan megfigyelni az eseményeket, ha netán egyszer be kellene róla számolnom nagy részletességgel (túl sok krimit nézek) akkor a lehető legtöbb részletre emlékezzek. A telefonba bűbájosan szólt bele, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. A pasija volt, aki elregélhette neki, hogy hívtam, csak nem érthette jól a nevem, mert Bolondka visszakérdezett, hogy milyen Anna. Ezt már olyan hangnemben tette, hogy legszívesebben elszaladtam volna. A következő ördögűzős filmbe lehet be is ajánlom. Ellenben ha már Miss Marple a helyszínen van, megpróbál valamit kideríteni. Cichó szépen végigmutogatta a lakást, mintha ez az adott helyzetben, és időben teljesen normális lenne, én meg mindeközben üres üvegek, vagy más egyéb árulkodó jelek után kutattam a szememmel. Semmit nem láttam. Az, hogy az ágy nem volt bevetve, nem jelent semmit, attól még normális lehetne. Aztán megint sírni kezdett anyukája miatt, én meg próbáltam megint vigasztalni. Aztán mondtam, hogy mennem kell, de még megpróbáltam vele egyezkedni, hogy jön-e másnap a dolgozóba. Persze jön.

Kapcsolódó epizódok: 1 * 2 * 3 * 4

Folytatásos rémtörténet II/IV

2012-02-16T08:38:00.000+01:00

...

Nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget ennek a kis epizódnak. Persze gondoltam, hogy felnőtt nő, hova izgul ennyire (mondom pont én!), de ennyi. Aztán a fél háromra meghirdetett megbeszélés előtt kezdtek egyre furcsábbá válni az események. Már kb. fél kettőtől csinálta a fesztivált. Szuszogott, sóhajtozott, mint akinek nem is tudom mi baja van. Próbáltam nyugtatni, mindhiába. Aztán annyira felhergelte magát, hogy szinte csak a földhöz nem verte magát olyan stresszes volt. Időközben csúszott a ½ 3ra tervezett megbeszélése, mert a főnöke az én főnökömmel - vagyis mindannyiunk főnökével - ült egy megbeszélésen. Cichókám már szinte magán kívül volt. Vergődött, csapkodta a mappáját az asztalhoz, meg ilyenek. Hisztizet, hogy nem ezért készítette elő a dolgokat éjszakába nyúlóan (mellesleg fejből megtanulta a költséghelyeket; normális???). Olyan pofát vágott, hogy rossz volt nézni. Mondtam neki, ne idegeskedjen, mert az nem segít. Már egyébként attól féltem, hogy annyira felhergeli magát, hogy rosszul lesz. Szipogott (akkor azt hittem azért, mert mindkettőnkre rátelepedett a 17 fokra állított légkondi). Egy idő után, megelégeltem és mondtam neki, persze barátságosan és segítőkészen, hogy ezzel szerintem csak ront a helyzeten. Aztán kitalálta, mert már vagy ½ órás csúszásban volt a megbeszélése, hogy ő márpedig bemegy és szól a két főnöknek, hogy már rég az ő megbeszélésének kellene zajlania. Mondtam, hogy szerintem ez nem annyira jó ötlet az első héten azzal indítani, hogy kioktatsz egy halom főnköt. A csapkodás szipogás, meg egyéb szcénák csak egyre rosszabbak lettek és kezdett az agyamra menni. Még egyszer próbáltam értelmesen beszélni vele, de semmi foganatja nem volt. Erre mondta neki, hogy úgy viselkedik, mint egy óvodás. ERRE mit csinál?!?!?! Vágott egy grimaszt, a száját összecsücsörítette, karba fonta a kezét, majd HÁTATFORDÍTOTT. Viccesen mondom neki, hogy ne bolondozz már. Semmi reakció, csak nézte a tőle 30 cm-re levő falat. Nem ragozom, lényeg, hogy én azt hittem viccel, ő viszont halálosan komolyan gondolta, hogy megsértődik és nem szól hozzám. Próbáltam kiengesztelni (bár irreálisnak tűnt már akkor is a szitu), semmi. Aztán hagytam a pitlibe, nekem nincs időm és leginkább idegzetem ilyenekkel foglalkozni. Egyszer csak gondolt egyet és mégis bement a főnököm irodájába, hogy akkor most vele mi legyen. A főnöke nagyon kedvesen mondta, jaj, bocs, stb., stb. mindjárt jövök. Nem telt bele 5 perc végeztek is és mondta Cichókámnak, hogy akkor kezdhetnek. Gian Vino visszament az asztalához, ellenben kis Brühü-hildánk nem indult utána. Csak nézte a monitort. Mondom, te nem mész? Ez a hülye mit válaszol? „De csak még felkészülök.” Neked el ment az eszed barátom???? Mostanáig volt időd készülni, bemagoltad a költséghelyeket, mit akarsz még??? Meg különben is rámeditálsz vagy hogy??? Aztán nagy nehezen elindult….

A megbeszkóról, fülig érő mosollyal tért vissza. Hála a Magasságosnak! Minden rendben volt, és azon áradozott, hogy milyen jó fej a főnöke meg miegymás. Ez a nő még engem is túlszárnyal parázásban. Cichókám kicsit teljesítménykényszeres. Lépten, nyomon azt hangoztatta, mert elég sokat beszel magáról, hogy ő az előző helyen ennyire meg annyira jó volt, meg hogy az összes létező tréninget megcsinálta, meg, hogy ő volt az ABAC (azt hiszem számviteli rendszer) Queen. Ezek után nem is furcsa ha betegesen ideges ha valamit nem tud 150%-osan. Nem valami pihentető jelenség.

Mire mindezeket elregélte az elem lemerült. Leült az asztalához és csak bámult maga elé. Egy idő után nem tudtam eldönteni, hogy még ébren van-e vagy alszik. Csukott szemmel ült a monitor előtt. Aztán mikor magához tért alfából, akkor próbáltam vele néhány kurta mondatot váltani, nem sok sikerrel. Már azon gondolkoztam, hogy be van rúgva? Furcsán nézett, furán beszélt. Nem értette mit mondok. Pedig az anyanyelvén beszéltem hozzá. Lehet, vodka van a vizespoharában??? Ezek a gondolatok cikáztak az agyamban, amikor felvette a földről a hátizsákját (mellesleg ma egész nap ezzel ment a mosdóba) és üvegcsörömpölés szakította meg gondolatrohamaimat. Lehet, hogy tényleg be van b*szva?

...

Kapcsolódó epizódok: 1 * 2 * 3 * 4