Tanmesék - igényes meseimádóknak!

Isten sohasem téved

2011-11-08T14:28:00.001-08:00

Egyszer történt egy hajótörés, amit csak egy ember élt túl. Őt a víz egy lakatlan sziget partjára vetette. Azon imádkozott nap mint nap, hogy jöjjön és mentse meg valaki. Mindennap kémlelte a horizontot, hátha meglát egy hajót, ami megmentheti, de hiába. Végül, beletörődve sorsába, épített magának egy kis kunyhót a szigeten.
Aztán egy napon, amikor elment halászni, hogy legyen aznapra is mit ennie, szörnyű dologra ért vissza. Az egész kunyhó lángokban állt! Teljesen elégett, úgy, hogy csak hamu maradt belőle. A hajótörött teljesen elkeseredett. Nemcsak hogy hajótörést szenvedett, de mire beletörődött sorsába és épített magának egy kis zárt menedéket, az is oda lett.
"Hogy tehetted ezt velem Istenem? Mivel érdemeltem ki ezt a rosszat? Pedig már kezdtem megbarátkozni az egyedüllét gondolatával, és olyan jól éreztem magam ebben a kis kunyhóban, miért kellett ezt is elvenned tőlem?" - kiáltott Istenhez.
Másnap kora reggel, amikor kisírt szemét kinyitotta, arra ébredt, hogy kiköt egy hajó. Nem hitt a szemének! Amikor felszállt a hajóra megkérdezte a kapitányt, hogy honnan tudták, hogy ő ott van.
"Abból a nagy füstből, amit csináltál. Abból láttuk, hogy van itt valaki a lakatlan szigeten." - felelte a kapitány.
Az ember életében vannak olyan időszakok, amikor mindent elveszettnek érez, mert annyi rossz dolog történik vele. De az életnek minden negatív történésre van egy pozitív válasza!
(ismeretlen szerző)

Figyelj és hallgass meg!

2011-11-08T14:26:00.001-08:00

Agnes Beguin: Figyelj és hallgass meg
Ha arra kérlek, hogy hallgass meg
és Te tanácsot adsz
nem teljesíted kérésemet.
Ha arra kérlek, hogy hallgasd meg érzéseimet
és Te elmagyarázod miért rossz, hogy így érzek,
akkor rám tiportál.
Ha arra kérlek, hogy hallgass meg
és te úgy érzed, hogy valamit tenned kell,
hogy a problémám megoldódjon,
bocsáss meg, de úgy érzem,
hogy süket vagy.
Nem kértem mást, csak hogy figyelj rám
és hallgass meg.
Nem kértem, hogy tanácsolj, sem hogy tegyél,
nem kértem mást, csak hogy hallgass meg.
Nem vagyok tehetetlen,
csak gyönge és elesett.
Amikor teszel valamit helyettem
amit nekem kell megtennem,
csak megerősíted a félelmemet és gyöngeségemet.
De ha elfogadod, hogy úgy érzek, ahogy érzek
még ha ez az érzés számomra érthetetlen is,
lehetővé teszed, hogy megvizsgáljam
és értelmet adjak az érthetetlennek.
Ha ez megtörténik a válasz világossá válik
és tanácsra nincs szükség.
Talán azért használ sok embernek az imádság
mert Isten nem ad tanácsot, sem megoldást,
figyel és meghallgat, a többit ránk bízza.
Tehát Te is, kérlek figyelj rám és hallgass meg.
Ha szólni akarsz, várj egy ideig
és akkor már én is tudok Rád figyelni.

A kút és a szamár tanmeséje

2011-11-08T14:25:00.001-08:00

Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni mit is tehetne.
Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat.

Áthívta a szomszédjait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet lapátolni a kútba. A szamár megértette, mi történik és először rémisztően üvöltött.
Aztán, mindenki csodálatára, megnyugodott. Pár lapáttal később a paraszt lenézett a kútba. Meglepetten látta, hogy minden lapátnyi föld után a szamár valami csodálatosat csinál. Lerázza magáról a földet és egy lépéssel, feljebb mászik. Ahogy a paraszt és a szomszédai tovább lapátolták a
földet a szamárra, lerázta magáról és egyre feljebb mászott. Hamarosan mindenki ámult, ahogy a szamár átlépett a kút peremén és boldogan elsétált!

Az élet minden fajta szemetet és földet fog rád lapátolni. A kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést.
Minden probléma csak egy lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg! Rázd meg magad és lépj egyet feljebb.

Mester és tanítványai

2011-11-08T14:24:00.001-08:00

( A képen Michaelangelo )
Egyszer élt egy nagyon különleges alkotásokat készítő szobrász mester. A szobrai majdnem megmozdultak és rengetegen jártak alkotásainak csodájára messze földről.
Ahogy az már ilyenkor csak lenni szokott, néhányan nagyon szerették volna megtanulni ezt a művészetet és könyörögtek neki, hogy fogadja őket tanítványaivá. A mester egy ideig gondolkodott, de aztán, nehogy tudása vele szálljon a sírba, úgy döntött, hogy elfogadja a jelentkezőket.
Először csak pár tanítványa volt, akikkel teljesen az alapoknál kezdte. Első lépésként megtanította nekik, hogyan kell jó drótvázat csinálni a leendő szoborhoz, aztán azt, hogy miként kell rátapasztani erre az agyagot, és így tovább…
Telt múlt az idő és szép lassan egyre több tanítványa lett, mivel igen sokan megszerették kedves modoráért és különleges alkotásainak készítését egyre többen, szerették volna magukévá tenni.
Aztán egy nap, sok-sok év tanítás után a mester úgy érezte, hogy már minden tudását át adott tanítványainak és azt mondta, hogy akkor mától nem tanít többet, hanem vissza vonul és úgy ahogyan kell, elkészíti élete fő művét.
Így is tett.
Mikor elkészült, egy valóban monumentális és különleges szobrot készített el, ami méltán volt életének fő műve. Mikor befejezte, érezte, hogy akkor már mindent megtett ebben a világban, és pár napra rá eltávozott. Meghalt.
A tanítványai nagyon sajnálták, hogy szeretett mesterük nincs már velük ebben a világban, és jó ideig szomorkodtak emiatt… Viszont mivel sokan voltak, kezdett a csoport a fejetlenség sűrű erdeje felé tévedni, így arra az elhatározásra jutottak, hogy választaniuk kell maguk közül egy utódot a mester helyére.
Azt találták ki, hogy a mester összes tanítványa készítsen egy alkotást, és akkor azok elbírálása alapján választanak maguk közül vezetőt.
Minden tanítvány nagyon kitett magáért és végül el is készült az összes mű.
Némelyik nem sikerült olyan jól, lettek közöttük teljesen átlagosak, de kiváló is készült szép számmal.
Volt azonban köztük kettő, amelyek nagyon különlegesre sikerültek és végül minden tanítvány ezen két szobor közt gondolkodott.
Az egyik tökéletes mása volt a mester életének fő művének, a legapróbb részletekig megegyezett azzal és ugyan olyan fantasztikus élmény volt rátekinteni.
A másik viszont egészen mást ábrázolt, de nagyon aprólékosan el volt készítve, a mester tanította elvek alapján és a szobrászat összes, csínját-bínját alkalmazta készítője megalkotásánál. Erre is nagyon fantasztikus volt rá nézni.
A tanítványok egy ideig vacilláltak, aztán végül úgy döntöttek, hogy azt a tanítványt választják meg utódnak, aki a tökéletes mását készítette el a mester fő művének…
Ekkor a másik versenyben maradt tanítvány így szólt:
- Mindannyian ostobák vagytok és semmit nem értettetek meg a mester tanításaiból. A mester nagyon sokáig tanított bennünket, hogy kiváló művészekké válhassunk. Nagyon sokat tanította az elveket, és rengetegszer hangsúlyozta azoknak az elsajátításának, megvalósításának fontosságát. Erre most azt választanátok meg utódjául, aki tökéletesen lemásolta őt. De a mester nem tanított egyikünket sem arra soha, hogy utánozzuk őt, vagy bárki mást.
Azt tanította, hogy önálló és valódi művészekké váljunk, ne pedig tökéletes másolókká…
Hát körülbelül a tanulság is ennyi. Nem utánoznunk kell a mesterünket, hanem megérteni és megvalósítani a tanításait, majd a saját életünkben alkalmazni a megszerzett tudást…
Persze ha egy mester azt várja el, hogy tanítványai őt utánozzák és mindent pontosan, úgy csináljanak, mint ahogyan ő, akkor érdemes elgondolkodnunk, hogy vajon valóban jó mestert választottunk-e magunknak…

Az ablak tanmese

2011-08-09T15:20:00.000-07:00

Két súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben. Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét. Az ágya a kórterem egyetlen ablakához közelebbi volt. A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, a plafont bámulva. Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, a katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben. Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült, azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból. A másik ágyban fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben, már alig várta őket, ez volt minden változatosság az életében.

Az ablak egy kellemes, tavacskával díszített parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak távirányítós játékhajókkal rajta. Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve. Miközben az ablak melletti beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti világot, a másik, folyton fekvő behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt. Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon átvonuló karneváli menetről beszélt. Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészek, maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján. A napok és hetek teltek. Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre. Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat.

Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső ágyon fekvő beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen. A nővér szívesen segített, kényelembe helyezve őt azon az ágyon, majd magára hagyta. Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és megdöbbenve látta: az ablak egy tűzfalra néz. Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot.

A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta a falat sem. Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt!- mondta a férfinak.

Tanulság: igazi boldogság boldogabbá tenni másokat, nem törődve saját helyzetünkkel. Bajainkat megosztva csökkenthetjük őket, de ha derünket és boldogságunkat osztjuk meg másokkal, megsokszorozzuk azt. Ha gazdagnak szeretnéd érezni magad, számold össze azokat a dolgokat az életedben, melyeket nem vehetsz meg semmi pénzért.

Minden nap ajándék az élettől, így becsüld meg a napjaidat, melyek száma- bármilyen sok is jusson- véges.

Az ibolyacsokor

2011-08-09T15:07:00.000-07:00

Egyszer az Úristen színe elé került egy ember, aki a halála előtt becsomagolta egy nagy bőröndbe mindazt, amit az életében értéknek tartott. Az autóját, a házát, a személyes kapcsolatait, a takarékbetétkönyveit.

Az Úristen azt mondta neki:

- Mutasd meg, mit hoztál át az életedből!

Az ember kinyitotta a bőröndöt, s megdöbbenve látta, hogy az szinte teljesen üres.Mindössze egy csokor ibolya hervadozott benne.

Kérdezte az ember az Úristentől:

- Hol vannak az értékeim? Mindent át akartam hozni... nem értem, hová tűntek, és hogy kerültek ide ezek a hervadozó ibolyák?

- Nem emlékszel erre a kis virágcsokorra? – kérdezte az Úristen.

- Nem emlékszem.

- Hát tudd meg, hogy ez volt az egyetlen igazán önzetlen cselekedeted egész életedben, amelyért nem vártál viszonzást vagy köszönetet, amikor ezt a csokor ibolyát egy kirándulás alkalmával egy ismeretlen katona sírjára tetted.

Tanmese oldalak

2011-08-09T15:04:00.000-07:00

Mialatt hétröl-hétre kutatom a szebbnél szebb tanulságos történeteket, találok néhány különlegesen igényes és jó oldalt.
Ha megengeded, megosztom Veled öket (-:

Klassszikus kínai tanmesék
Aiszóposz tanulságos állatmeséi
Ezoterikus tanmesék
Tanmesék a lelkednek

Mécs László : A gyermek játszani akart

A vonat futott. A kupé-dobozok
szűkek voltak. A gyermek unatkozott.
Tavaszi csermely-életnek szűk volt a part.
A csermely áradt. A gyermek játszani akart.

A gyermek szeme tükröt keresett:
anyjára mosolygott s várt egy keveset,
az anya arca nem tükrözte vissza,
szomorú volt. A tükör nem volt tiszta.
A gyermek szeme tükröt keresett:
a bankárra mosolygott s várt egy keveset,
a bankár arca nem tükrözte vissza,
börzét böngészett. A tükör nem volt tiszta.
A gyermek szeme tükröt keresett:
egymást tükrözték a szerelmesek,
a gyermek rájuk mosolygott. Nem tükrözték vissza.
Vágy fátyolozta. A tükör nem volt tiszta.
A gyermek szeme tükröt keresett:
a kalauz orcái veresek,
a gyermek rámosolygott, szürke szolga volt,
nem tükrözhette vissza. Dolga volt.

A gyermek szeme tükröt keresett:
a gyermek rám mosolygott, s arcát, a kedveset
tükröztem mint kék tó a teli holdat
s ringattam. Valahol angyalok daloltak.
Ó én ráérek. Nincs semmi dolgom itt a Pénzzel.
Nincs semmi dolgom a szerelmi mézzel,
sem a kenyérrel. Ha megharcoltam a bűnnel a harcom:
a tükör tiszta, tiszta gyermek-arcom.
Én tükre vagyok minden mosolyoknak,
én azért élek, hogy visszamosolyogjak
virágra, lepkére, bokorra, rengetegre,
farkasra, bárányra, szivárványra, fergetegre,
fényre, holdra, csillagokra, szegényekre, gazdagokra,
szenvedésre, vidámságra, jó napokra, rossz napokra,
rózsafára, keresztfára, visszamosolyogjak mindenre,
visszamosolyogjak az Istenre.

Isten létezik? tanmese

2011-07-27T13:25:00.000-07:00

Egyszer egy ember elment a fodrászhoz, mert már nagyon hosszú volt a haja, és a nyár közeledtével kezdte zavarni. Hajvágás közben sokat beszélgettek a világ dolgairól, és amikor Isten is szóba került a fodrász ezt mondta:

„Én nem hiszek Istenben. Hinnék, ha létezne. De Isten nem létezik!”
„Miért mondod ezt?” – kérdezte a vendég.
„Nos, elég annyit tenned, hogy kimész az utcára vagy bekapcsolod a híradót, és egyből rájössz, hogy Isten nem létezik. Szerinted, ha Isten létezne, lenne ennyi beteg ember? Történne ennyi szörnyűség a világban? Lenne ennyi elhagyatott gyerek? Ha Isten létezne, nem lenne ennyi fájdalom és szenvedés. Nem tudom elképzelni, hogy az a szerető Isten, akiről szoktak beszélni, megengedné ezt a sok rosszat. Ezt a kérdést ilyen egyszerű megválaszolni.”
A kuncsaft elgondolkozott egy pillanatra, de végül nem mondott semmit.
Amikor készen lett az új frizura és fizetés után távozott a férfi, meglátott egy koszos, büdös, igénytelen, tetves hajú embert a fodrász üzlete előtt. Hirtelen visszafordult az üzletbe és ezt mondta:
…„Tudod mit!? Fodrászok nem is léteznek!” – mondta a fodrászának.
„Te meg hogy mondhatsz ilyet? Szerinted akkor ki csinálta meg az előbb a hajadat, ha nem egy fodrász?”
„Nem! Ha létzenének fodrászok, akkor nem látnék koszos, ápolatlan és tetves hajú embert az utcán, mint például az, aki az üzleted előtt álldogál.”
„Jaj, ne fárassz! Persze, hogy látsz ilyeneket! De szerinted mit kezdjek vele, ha egyszerűen arra nem veszi a fáradtságot, hogy bejöjjön hozzám? Nem fogok kimenni és beráncigálni, hogy levágjam a haját, és rendbe tegyem. Nem kényszeríthetem!”
„Pontosan ahogy mondod!” – vágta rá a választ a férfi – „Ez itt a lényeg! Isten létezik! De a legtöbb ember nem keresi, nem megy hozzá, hanem elzárkózik előle. Maximum, kiált egy „Jaj Istenemet!” és kész. Ezért van a világban sok szenvedés és fájdalom, mert Isten senkit sem kényszerít arra, hogy őt kövesse!”

Aiszóposz meséi: A megdagadt hasú róka

2011-07-27T13:17:00.000-07:00

Az éhes róka, amikor egy faodúban meglátta a pásztoroktól otthagyott kenyeret és húst, bemászott és megette. A hasa azonban megdagadt, és mivel így nem tudott kimászni, sóhajtozott és siránkozott. Egy másik arra járó róka, amint meghallotta jajveszékelését, odament hozzá, és megkérdezte, mi a baja. Mikor megtudta, mi történt, így szólt: "Maradj csak itt, amíg újra olyan leszel, mint amikor bementél, és akkor könnyen kijöhetsz."

A mese azt bizonyítja, hogy a nehéz kérdéseket az idő oldja meg.

Aiszóposz meséi: A jégmadár

2011-07-27T12:52:00.000-07:00

A jégmadár magányt kedvelő állat, amely mindig a tengeren jár. Róla beszélik, hogy az emberek üldözése elől menekülve, a tengerparti szirteken szokott fészkelni. Mikor költeni akart, egy hegyfokra ment, felfedezett egy parti sziklát, s ott költötte ki fiókáit. Egyszer azonban, amikor zsákmány után járt, az történt, hogy a heves széltől hullámzó tenger kicsapott egészen a fészekig, elöntötte azt, és elpusztította a fiókákat. A jégmadár, mikor megjött, és észrevette, mi történt, így szólt: "Én szerencsétlen! a földet kerülve ide menekültem, s ez a szikla még sokkal hűtlenebb volt hozzám."

Ugyanígy némely emberek, miközben az ellenségtől őrizkednek, észre sem veszik, hogy az ellenségnél veszélyesebb barátok közé kerülnek.

Tanmese a gyógyító virágokról

2011-07-19T03:50:00.000-07:00

Van tizenkét lelki állapot, amihez tizenkét gyógyító növény létezik. Heal Thyself 1933 februárjában azt írta: érdemes volna a hatásukat a lehető legegyszerűbben megfogalmazni. És ahogy őseink annak idején a csillagos ég tanítását, Dr. Edward Bach a növények gyógyerejét fogalmazta meg egy kedves mesében.

Egyszer tizenhat vándor elhatározta, hogy átvág az erdőn. Kezdetben minden rendben is ment. Ám egyszer Apróbojtorján

aggódni kezdett, hogy vajon a helyes úton vannak-e. Késő délután, amikor már mélyebben jártak az árnyékok között, Bohócvirág

is félni kezdett, hogy talán tényleg letértek a jó útról. Napvirág

akkor esett pánikba, amikor lement a nap, teljesen besötétedett, és megszólaltak az erdő éjszakai hangjai. Az éjszaka közepén, a legnagyobb sötétben Sülzanót

elvesztette minden reményét, és azt mondta: „Nem megyek tovább. Ti folytassátok az utat, de én itt maradok, amíg a halál elér és enyhíti szenvedésemet.”

A Tölgy

viszont arra gondolva, hogy minden elveszett, és többé nem látják a napfényt, azt mondta: „Én az utolsó leheletemig harcolni fogok”. Szikárka

reménykedett eleinte, hogy kijutnak a rengetegből, ám idővel ő is szenvedni kezdett a bizonytalanságtól, és hol erre, hol arra indult volna. Iszalag

némán és türelmesen vonszolta magát, és a legkevésbé sem érdekelte, hogy végleg elalszanak-e, vagy kijutnak az erdőből. Tárnics

időnként ugyan fel tudta deríteni a társaságot, de rajta is gyakran vett erőt a csüggedés.

A hangafű ismerte az utat

A többiek viszont egyáltalán nem féltek attól, hogy nem jutnak át az erdőn, és a maguk módján segíteni akartak társaiknak. Hangafű

nagyon biztos volt abban, hogy ismeri az utat, és az egész társaságot rá akarta venni, hogy kövessék. A Katángkóró

nem az utazás végével foglalkozott, inkább amiatt aggódott, hogy társai lábát feltörte-e a cipő, fáradtak-e, vagy ettek-e eleget. Kékgyökér

nem volt biztos az ítéleteiben, ezért minden ösvényt ki akart próbálni, hogy biztosan tudja, nem tévednek el, és a szegény Kisezerjófű

olyannyira könnyíteni akart a többieken, hogy kész volt cipelni bárkinek a csomagját.
Forrásvíz, aki mindig kész volt segíteni, kissé elkeserítette a társaságot, mert azt hangoztatta, hogy eltévedtek, és ő tudja a helyes utat. Vasfűnek

szintén eléggé ismernie kellett a járást, s bár kissé zavartnak tűnt, hosszú beszédet tartott az erdőből kivezető egyetlen helyes útról. Nebáncsvirág

szintén jól ismerte a haza vezető utat, ezért egyre türelmetlenebb volt a lassabbakkal. Békaliliom

már járt arra korábban, és ő is tudta, merre kell menni, ezért egy kicsit le is nézte a többieket, akik még nem ismerték a járást.

Végül mindannyian kijutottak az erdőből. Immár más utazók vezetői lettek, akik még nem mentek keresztül az erdőn, s mivel már tényleg ismerték az utat, és tudták, hogy az erdő sötétje nem más, mint az éjszaka árnyai, nem féltek többé.

A fenti mese arra az alapelvre épült, hogy van tizenkét lelkiállapot, és mindegyikhez egy-egy gyógynövény tartozik.

1. NAPVIRÁG - Nagy veszély, erős félelem, pánik vagy depresszió esetén – minden rendkívüli helyzetben, amikor a helyzet kétségbeejtőnek tűnik.
2. BOHÓCVIRÁG – Félelem (nem rémült, hanem nyugodt félelem) esetén
3. APRÓBOJTORJÁN – Ha a beteg nyugtalan, szorongó, megkínzott
4. SZIKÁRKA – Határozatlanság esetén, amikor egyszer az egyik, majd a másik lehetőséget választaná a beteg.
5. ISZALAG – ha a beteg álmos, bágyadt, kedvetlen, nem mutat érdeklődést, nem tesz erőfeszítést a gyógyulás érdekében.
6. KATÁNGKÓRÓ – Önsajnálat esetén, ha a beteg elhanyagoltnak érzi magát, vagy úgy érzi, méltánytalanul bánnak vele.
7. KÉKGYÖKÉR – Aki bolondságokat akar tenni, és minden tanácsot, minden ajánlott kezelési módot megpróbál követni.
8. TÁRNICS – Aki csüggedt, s bár jól halad, mindig csak a dolgok rossz oldalát látja, és lehangoltnak érzi magát.
9. VASFŰ – Az akaratos, nehezen kezelhető betegnek, aki mindig mindent jobban tud, és a saját útját akarja járni.
10. NEBÁNCSVIRÁG – Türelmetlenség, erős fájdalom és bosszankodás esetén, amikor az ember rögtön meg akar gyógyulni, és türelmetlenné válik a környezetével szemben.
11. BÉKALILIOM – Azoknak a csendes, nyugodt és bátor betegeknek, akik soha nem panaszkodnak, és még betegen sem akarnak másoknak a terhére lenni.
12. KISEZERJÓFŰ – Akik gyengék, fáradtak, sápadtak, erőtlenek vagy bágyadtak.

Ajánlott irodalom: Dr. Edward Bach: Virágterápia Filosz Kiadó 2004.

Hogyan választott a férfi 3 nő közül? Tanmese

2011-07-03T10:35:00.000-07:00

Egyszer volt, hol nem volt, nem is olyan rég, volt egyszer egy férfi, aki három nővel randevúzott párhuzamosan. Egy ideig élvezte a helyzetet, aztán eljött a nap, amikor úgy érezte, illő lenne választani közülük. De hát hogyan? Törte a fejét egy darabig, aztán úgy döntött, próba elé állítja őket. Mindegyiknek ad egymillió forintot, és megnézi, melyikük mit csinál a pénzzel.
Az első nő magára költötte a pénzt. Divatos frizurát csináltatott, drága sminkeket rakatott fel, menő szépségszalonokba ment, csodálatos ruhákat és cipőket vett. Azt mondta, mindez azért, mert szereti a férfit, és szeretne még vonzóbb lenni számára. A férfi el volt bűvölve.
A második nő a pénzt a férfire költötte. Megcélozta a boltokat, és ajándékokat vett a férfinek: márkás öltönyöket és hozzá való cipőket, kütyüket a számítógéphez, egy hatalmas lcd-tévét, melyeken jól lehet meccset nézni, és pluszban néhány üveg drága whiskyt. Amikor mindezt átadta a férfinek, hozzátette, hogy mindezt azért vásárolta, mert nagyon szereti. A férfi el volt bűvölve.

A harmadik nő a jövőt tartotta fontosnak. Az egymillió forintot befektette a tőzsdén, és próbálkozását siker koronázta, mivel rövid időn belül a pénz a sokszorosát fialta. Ebből egymillió forintot visszaadott a férfinak, a maradékot egy közös számlára tette, mondván, jól jön ez még később a közös életükben. Amikor beszámolt a fejleményekről a férfinak, hozzátette, hogy mindezt azért tette, mert nagyon szereti. A férfi – mondani is felesleges - el volt bűvölve.
Alaposan fel volt hát adva a lecke a férfinak, aki törte is sokáig a fejét, hogy akkor hogy legyen, mint legyen. Meghányta vetette magában, hogy melyik nő mit kezdett a pénzzel, majd feleségül vette azt, akinek a legnagyobb melle volt.

A Reddit.com nyomán

A hernyó és a cicus...

2011-07-03T10:11:00.000-07:00

Hernyócska ül az ágon és látja, hogy ott van előtte egy szép nagy zöld
levél.
Arra gondol, nem eszem még meg, megvárom míg tovább süti a nap, jobban
megérik és finomabb lesz.
Arra repül egy veréb, meglátja a hernyót.

Gondolja a veréb, megvárom, míg a hernyó megeszi a levelet, mert akkor szép
dundi lesz és sokkal laktatóbb.
Arra kószál egy macska, meglátja a verebet.
Arra gondol, megeszem ezt a verebet, de előbb megvárom, amíg megeszi a
hernyót, mert akkor nagyobb lesz.

Egyszer csak elindul a hernyó és megeszi a levelet, odarepül gyorsan a veréb
és bekapja a hernyót. A macska is ugrik, ám a veréb gyorsabbnak bizonyult,
így a macska a fa alatt lévő pocsolyában végzi.

Mi ebből a tanulság??

Az, hogy minél hosszabb az előjáték, annál nedvesebb a cicus.....

Lábnyomok tanmeséje

2011-06-13T01:58:00.000-07:00

Egy ember éjszaka azt álmodta, hogy az Úrral sétál a tengerparton. Jelenetek villantak föl az életéből.
Minden egyes jelenetnél két, párhuzamos lábnyomsort látott a homokban: az egyik az övé volt, a másik az Úré.
Amikor élete utolsó jelenete is véget ért, visszafordult, és szemügyre vette a homokban látható lábnyomokat.
Meglepődve vette észre, hogy élete során több alkalommal csak egyetlen lábnyomsort lát. Arra is rájött, hogy ezek éppen élete legnehezebb és legszomorúbb időszakaira esnek. Nem hagyta nyugodni a dolog, és megkérdezte az Urat:
"Uram! Azt ígérted, ha úgy döntök, hogy követlek, akkor mindig velem leszel. Mégis, azt látom, hogy épp a legnehezebb időkben csak egyetlen lábnyomsor maradt a fövényen! Nem értem, miért hagytál el épp akkor, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rád?"
Az Úr így felelt: "Drága gyermekem! Szeretlek, és soha el nem hagynálak. Azért látsz néhol csak egyetlen lábnyomsort, mert amikor a legnehezebb időszakokat élted át, amikor igazán szenvedtél, akkor a karjaimban vittelek."

Az almafa tanulságos története

2011-06-13T01:55:00.000-07:00

Egy kis erdő közepén élt egy gyönyörű almafa, boldogságban és békességben. Minden évben bőségesen termett rajta száz meg száz piros alma. Ám egy nap féreg fúrta be magát a fa törzsébe hatalmas fájdalmat okozva ezzel a fának. Szegény nem tudta megvédeni magát, így a féreg napról napra egyre beljebb és beljebb jutott a fa törzsében. Az almafa kínok kínját élte át, s a szenvedés annyira úrrá lett rajta, hogy lassan azt is elfelejtette, hogy ki is ő valójában. Kétségbeesetten próbált szabadulni a fájdalomtól, és egyre azon törte magát, hogy hogyan tudna véget vetni a szenvedéseinek. Akkor megpillantott egy rókát, amint az szabadon futott a fák között.: -Én is szabad akarok lenni és úgy akarok futni mint ő! Akkor majd semmilyen féreg nem érhet utol! -gondolta magában a fa, és ezzel minden erejét bevetve megpróbálta kitépkedni a gyökereit a földből. A keserves munka ellenére csak nagyon lassan tudta mozgatni a gyökereit, de nem adta fel a küzdelmet. Minden erejét szabadulásába vetette, s ahogyan gyengült, egyre kevesebb és silányabb termést hozott. Ám egy nap egy kis alma megérezte, hogy valami nincs rendben a fával. -Miért-e szenvedés? Miért-e fájdalom? Miért-e hiábavaló küzdelem? Almák ébredjetek, a fánk szenved! Hát nem érzitek? Azzá akar válni, ami sohasem lehet, s ezáltal megöli önmagát, s vele együtt minket! -összefogtak az almák, és próbálták szólongatni a fát, de az rendíthetetlenül fojtatta keserves küzdelmét. Nem tudták mit tegyenek szegény almák, utolsó reményük volt az imádság. A hatalmas égtől kérték, hogy küldjön egy angyalt, ki majd segít. Minden nap imádkoztak, és reménykedve várták a megváltást, ám a remény egyre csak fogyott.
Míg végül egy szép napon apró pici szárnyakon repült feléjük egy kis fakopáncs.

Leszállt a fa törzsére, és hegyes csőrével kopogtatni kezdte azt. Kis idő múlva a féreg már ott tekergett a kismadár csőrében. Ujjongtak az almák, a fakopáncs jóllakottan szállt vissza az égbe, és az almafa végre újra boldogságban és békességben élt tovább.

A vízhordozó tanmeséje

2011-06-13T01:49:00.000-07:00

Kínában egy vízhordozónak volt 2 nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ez így ment, minden nap -a vízhordozó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba. Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta a dolgát, de a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak feleannyit tudott teljesíteni.
A két év keserűség után, egyik nap megszólította a vízhordozót a pataknál.
- Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.
A vízhordozó így válaszolt a cserépnek:
- Észrevetted, hogy virágok az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk.

Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.
Tanulság: Mindannyiunknak megvan a saját különleges hibája. Mi mindannyian törött cserépedények vagyunk. De ezek a törések és hibák, amik mindannyiunkban megvannak teszik az életünket olyan nagyon érdekessé és értékessé. Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen, s a jót meglátni másokban.

A három öregember

2011-05-18T03:12:00.000-07:00

Egy asszony kijött a házból, és három hosszú, fehér szakállú öregembert látott üldögélni az udvaron.

Nem ismerte őket. Így szólt:

- Nem hinném, hogy ismernélek benneteket, de éhesnek látszotok.

Kérlek benneteket, gyertek be, és egyetek valamit!

- A ház ura itthon van? - kérdezték.

- Nem - válaszolta az asszony. - Nincs itthon.

- Akkor nem mehetünk be - felelték.

Amikor este a férje hazaért, az asszony elmondta neki, mi történt.

- Menj, mondd meg nekik, hogy itthon vagyok, és hívd be őket! - válaszolta a férj.

Az asszony kiment, és újra behívta az öregeket.

- Együtt nem mehetünk be a házba - felelték.

- Miért nem? - kérdezte az asszony.

Az egyik öreg magyarázatba kezdett: -Az ő neve: Jólét - mutatott egyik barátjára, majd a másikra mutatva azt mondta: - Ő a Siker, és én vagyok a Szeretet.

-Majd így folytatta: - Most menj vissza a házba, és beszéld meg a férjeddel, melyikünket akarjátok behívni.

Az asszony bement a házba, és elmondta a férjének, amit az öreg mondott.

A férj megörült. - Ez nagyszerű! - mondta. - Ebben az esetben hívjuk be Jólétet!

Hadd jöjjön be, és töltse meg a házunkat jóléttel!

A felesége nem értett vele egyet: - Kedvesem, miért nem hívjuk be inkább a Sikert?

A menyük eddig csak hallgatta őket, és most előállt saját javaslatával:

- Nem lenne jobb a Szeretetet behívni? Az otthonunk megtelne szeretettel.

- Hallgassunk a menyünkre! - mondta a férj a feleségének.

- Menj, és hívd be Szeretetet, hogy legyen a vendégünk!

Az asszony kiment, és megkérdezte a három öreget: - Melyikkőtök a Szeretet?

Kérlek, gyere be, és legyél a vendégünk!

Szeretet felállt, és elindult a ház felé.

A másik kettő szintén felállt, és követték társukat.

Az asszony meglepve kérdezte Jólétet és Sikert:

- Én csak Szeretetet hívtam, ti miért jöttök?

Az öregek egyszerre válaszoltak:

- Ha Jólétet vagy Sikert hívtad volna be, a másik kettőnek kint kellett volna maradnia.

De mivel Szeretetet hívtad, ahova ő megy, oda mi is vele tartunk.

Ahol Szeretet van, ott megtalálható a Jólét és a Siker is!

Szerencse és Balszerencse Tanmeséje

2011-04-15T14:00:00.000-07:00

Élt egy kis faluban egy nagyon szegény öreg özvegy ember az egyetlen fiával. Volt egy piciny földjük és egyetlen sovány lovuk, így meg tudták művelni a földecskéjüket annyira, hogy éppen hogy meg tudjanak élni.
Egy napon a ló megszökött és elkóborolt. A szomszédok szánakozva mondogatták:
– Ó, micsoda balszerencse!
Az öreg ember azonban csak ennyit mondott:
– Várjuk meg a holnapot.
A következő napon az elbitangolt jószág visszatért, és hozott magával még tíz gyönyörű erős vadlovat. A szomszédok most ezt mondták:
– Milyen nagy szerencse!
Az öreg ember azonban most is azt mondta:
– Várjuk meg a holnapot.
Eltelt egy-két nap és az öreg ember fia igyekezett betörni a vadlovakat. Az egyik ló azonban ledobta a hátáról és a fiú eltörte a lábát. A szomszédok nagyon sajnálkoztak és azt mondogatták:
– Milyen borzasztó baleset!
Az öreg azonban csendesen csak így szólt:
– Várjuk meg a holnapot.
Ismét eltelt egy-két nap. Katonák érkeztek a faluba és újoncokat toboroztak, nem éppen szelíd módszerekkel. Így azután minden fiatal embert besoroztak katonának, kivéve a törött lábú fiút.
A szomszédok akkor azt mondták az öregnek:
– Milyen szerencsések vagytok!
Az öreg ember azonban most is csak ezt válaszolta:
– Várjuk meg a holnapot.

Karácsonyi tantörténet

2011-04-12T12:27:00.000-07:00

Egyszer volt egy jómódú család, ahol anya, apa, nagypapa, és 1 gyerek élt együtt egy fedél alatt. A családi étkezések mindig közösen, az asztalnál zajlottak. Karácsonykor mindig szép terítő, friss virág, és drága étkészlet került az asztalra, úgy, ahogy illik.A nagypapa már öreg volt, reszketett a keze, sokat betegeskedett. Ezért kilötyögtette az ételt a drága asztalterítőre. Rossz szemmel nézte ezt a menye, és ezért korholta az idős embert. Karácsonykor azonban megelégelte a dolgot, és nem engedte a családi asztalhoz ülni. Így a nagypapa a sarokban ült le egy sámlira, ölbe vette a tányérját, és úgy evett. Egy óvatlan pillanatban azonban kiesett az öléből a gyönyörű tányér, és tartalmával együtt leesett a konyha kövére, ami darabokra tört. Nagyon mérges lett az asszony, és a férje is, hogy a drága étkészletből eltört egy tányér, amit nagyon sajnáltak. Rá is ripakodtak az idős emberre az ügyetlensége miatt. Ezért karácsony másnapján elővettek egy csorba, megkopott cserépedényt, és az volt a nagypapa tányérja. Ő nem ellenkezett, beletörődött a sorsába, és elfogadta az ócska holmit. Finom vacsora került bele, a nagypapa pedig könnyes szemmel evett. Szeretett volna ő is az asztalnál ülni a családjával. Újra megismétlődött az eset. Ez a kopott kis cserépedény is kiesett a nagypapa remegő kezéből, és ripityára tört össze a konyha kövén. Az anya már készült, hogy ismét leszidja a nagypapát, amikor felugrott az asztaltól a gyermekük, és odasietett a cserepekhez. Elkezdte összeszedegetni óvatosan, egyenként. Erre az apja ráripakodott, hogy üljön le. A gyerek ránézett, és azt felelte. – Nem ülök le. Összeszedem, és összeragasztom a cserepeket, hogy amikor ti lesztek öregek, akkor ti is ebből a tányérból egyetek!

A pacsirta tanmeséje

2011-04-05T12:28:00.000-07:00

Amikor a világ teremtése befejeződött, az Öregisten szemlét tartott a kicsi teremtményei fölött. Kíváncsi volt reá, hogy hogyan sikerültek. Először es összeparancsolta a madarakot, jöjjenek azok mindenfelől, kicsik s nagyok, s szeretné őköt megnézni.

Na, jöttek es: ott sűrüsödtek az ég kapuja előtt, s mikor az Öregisten végignézett rajtuk, akkor látta, hogy hát ez mind egyforma színű, egyszínű tolla van!

"Há', ez így nem jó" - gondolta magába' az Öregisten. "Szép, színes tollruhákat kell adni nekik" -, s máris kezdte festegetni őköt.

S ott tolakodtak elöl a nagyok s az erősek, hogy minél előbb reájuk kerüljön a sor, és annál színesebbek, szebbek legyenek. A kicsikék félénken összebújtak, s vártak a sorukra. Köztük volt a kicsi búbos pacsirta es. S amint ott várakozott, egyszer csak meglátta, hogy egy szegény öregasszony menyen az úton, a hátán egy nagy zsákval. Megbotlott a kicsi öregasszony, elesett s a zsákból szerteszét gurultak a magvak, amelyeket összegyűjtögetett. Alig tudott feltápászkodni szegényke.

A kis pacsirta odareppent hozzá:

- Majd én segítek néked! Te csak ülj le s pihenj! Majd én esszecsipegetem az eleséget.

Elkezdte csipegetni a magvakat, vissza a zsákba. Sok vót s bizony öreg este lett, mire elkészült mindenvel. Akkor azt mondja az öregasszonynak:

- Gyere, édes lelkem, majd én mutatom neked az utat, hogy el ne tévedj, biztosan hazatalálj.

S ott röpködött előtte s kísérte egészen hazáig.

Így bizony csak másnap reggel ért vissza az ég kapujához. Addigra a madarak már mind ott páváskodtak, begyeskedtek, egyik szebb vót, mint a másik, olyan szép tollruhákat kaptak.

A kicsi parcsirta szégyenkezve béállt közéjük, s amikor az Öregisten meglátta, a tenyeribe vette s azt mondta:

- Kicsi pacsirtám, elkéstél. Má' elfogyott minden égi festék, egy mákszemnyi nem maradt. Nem tudok neked színes tollruhát festeni. De jótett helyébe jót várj: Te segítettél a kicsi öregasszonynak, én meg adok neked olyan kincset, ami más madárnak nincsen: legyen nagyon-nagyon szép a hangod, sokkal szebb, mint a többié, és tudj a magasba röpülve szépen énekelni.

Azóta a kicsi pacsirta az emberek egyik legkedvesebb madara.

(székely népmese, Budai Ilona gyűjtése)

Tanmese: Marcsi kedvencei

2011-03-19T03:31:00.000-07:00

Marcsinak volt két kedvenc malaca. Apja el akarta vinni őket a vásárra, hogy eladja, de Marcsi sírt, könyörgött; hadd tarthassa meg őket.

Apja elkomorodott. - Ez nagy felelősség - mondta. - Ha megtartod őket, neked kell gondoskodnod róluk: elkészíteni az ételüket, tisztán tartani őket, takarítani az ólat.

- Rendben van - mondta Marcsi.

Ígérni könnyű, megtartani nehéz. A kellemes őszi melegben még nem esett nehezére Marcsinak a koránkelés. Megkeverte a malacok moslékját, és kivitte nekik az ólba. Úgy karácsony táján azonban nagyon hidegre fordult az idő. Marcsi keze kékre fagyott, amikor az ólat takarította vagy a malacokat mosdatta.

- Muszáj ezt mind nekem csinálni? - kérdezte az apját.

- A te malacaid - válaszolt apa. - Ha akarod, el is vihetem őket a vásárra...

- Ne! - mondta Marcsi, és megint elsírta magát. Könnyes szemmel ment malacot etetni.

Karácsonyreggel a hó is leesett. Marcsi amikor fölébredt, megborzongott. Vágyakozó pillantást vetett az ajándékokra. De nem, elsők a malacok, gondolta.

Amikor visszajött, a jó meleg szobában hamar elfelejtkezett kedvenceiről. Csodálatos karácsony volt, sok ennivaló, ajándékok, minden, amit csak kívánni lehet: új babakocsi, tűzoltóautó, óriási plüsskutya, amit olyan jó átölelni, együtt aludni vele.

Este fáradtan, boldogan és jóllakottan bújt be Marcsi az ágyba. Nem is gondolt a malacokra.

Ahogy lehunyta szemét, anya jött be a szobába, és megkérdezte:

- Elláttad a malacokat?

Marcsi kis se dugta az orrát a puha, meleg dunna alól. - Ühüm - mondta álmosan.

Másnap Marcsi korán ébredt. Általában addig aludt, amíg apa ki nem ment megfejni a teheneket. Ma azonban már előbb fölébresztette valami. Vékony, boldogtalan visítás ütötte meg a fülét.

Hirtelen eszébe ötlöttek a malacok.

- Jaj, szegények! - kiáltott fel, és már ugrott is ki az ágyból. Tele volt aggodalommal. Lehet, hogy megdöglött valamelyik! De ha nem, apa akkor is olyan mérges lesz, eladja mind a kettőt. Jaj, már nagyon éhesek lehetnek!

Rohant le a földszintre, ki a hátsó ajtón, meg sem állt az ólig.

A két vacogó malac felháborodott visításba tört ki, amikor meglátta. Nemcsak éhesek voltak, de nagyon szomjasak is, mert a kemény hidegben még az itatódézsájuk is befagyott. Marcsi egy kővel feltörte a jeget, aztán elindult az ételükért.

A malacok egészen a konyhaajtóig követték éhségükben. Amíg ő a moslékot keverte, könyörögve visítottak odakint. Anya meglátta a reszkető kis jószágokat.

- Hát nem etetted meg őket tegnap este? - fordult Marcsihoz. - Te micsoda jó karácsonyi ebédet kaptál! Ezek a kis szerencsétlenek meg nem ettek egy falatot sem.

Odalépett az ajtóhoz, gyöngéden a karjára vette a malacokat. - Azt hiszem, ők is megérdemelnek egy kis karácsonyi bánásmódot - mondta. Engedjük be őket a konyhába, ide a kályha mellé, amíg jobbra nem fordul az idő.

Marcsinak nagyon tetszett az ötlet.

(Ford.: Oláh János)
(Forrás: Linda Jenings: Kedvenc karácsonyi könyvem - Officina Nova, 1993.)

Az élet nagy kérdéseiről...

2011-03-09T14:10:00.001-08:00

‎1. kérdés: Ha ismernél egy nőt, aki épp terhes, már van 8 gyermeke, akik közül 3 süket, 2 vak, egy szellemileg visszamaradott, neki magának pedig szifilisze van, ajánlanád-e neki az abortuszt? 2. kérdés: Itt az idő, hogy megválasszák a világ új vezetőjét, és a Te szavazatod számít a döntésben. Az alábbiakban olvashatsz néhány tényt a vezető-jelöltekről: A - jelölt: Tisztességtelen politikusok veszik körül, és asztrológussal konzultál döntései előtt. Két szeretője van. Zsinórban dohányzik és napi 8-10 Martinit iszik. B - jelölt: Hivatalából kétszer elbocsátották, délig alszik, az egyetem alatt ópiumot használt és minden este egy üveg whisky-t megiszik. C - jelölt: Kitüntetett háborús hős. Vegetáriánus, nem dohányzik, néha megiszik egy-egy sört, és soha nem volt házasságon kívüli kapcsolata. Melyik jelöltre esne a választásod? Valóság a kérdések mögött: A - jelölt: Franklin D. Roosevelt B - jelölt: Winston Churchill C - jelölt: Adolf Hitler És mellesleg: ha az abortusz-kérdésre igennel válaszoltál, akkor épp megölted Beethovent.... Ne feledd: amatőrök építették Noé bárkáját - profik a Titanicot!

Menny és Pokol itt a Földön

2011-03-09T14:09:00.000-08:00

Istennel beszélget egy ember.- Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol?
Isten odavezeti két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi az embernek, hogy betekintsen.
A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt é...s az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval. Az embernek elkezdett csorogni a nyála.
Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak. Az összes éhezett.
Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez. Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal.
De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni.
A szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva. Isten ekkor azt mondta:- Amit most láttál, az a Pokol volt.
Majd mindketten a második ajtóhoz léptek. Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz volt, mint az előző szobában.
Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől ismét elkezdett folyni a szent ember nyála.
Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben.De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve beszélgettek egymással.
A szent ember ekkor azt mondja Istennek:- Én ezt nem értem!- Ó, pedig ez egyszerű - válaszolja Isten - ez igazából csak "képesség" kérdése, ők megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek csak magukra gondolnak.- "Amikor csak magunkra gondolunk... a Pokol van itt a Földön."

Mese egy kislányról...

2011-02-28T13:52:00.000-08:00

Valamikor hajdanán, mikor még az utcán köszönt egymásnak ismerős és ismeretlen is egyaránt, élt egy kicsiny kisleány.

Egy szántó-vető házaspár gyermekeként látta meg a napvilágot. Nem voltak játszótársai, mert környezetükben csupa gazdagok éltek, akik nem engedték a szegény gyermek közelébe csemetéjüket. A kislány távolról figyelhette csak a többiek életét. Fájdalmai elől egy képzeletvilágba menekült. Kopott ruháján a foltokat ékszernek látta. Kukoricababáját hercegnőnek nevezte. A Nap izzó hevét simogató aranyzuhatagként élvezte, és amíg más árnyékba menekült, ő azt mondta:
- Én a Nap leánya vagyok, és azért süt ilyen forrón rám, mert rettentő nagy szeretettel akar átölelni engem Napanyukám.
Lassan-lassan megtanulta, hogy mindent a maga javára fordítson, mindenből hasznot kovácsoljon. Ha langyos nyári zápor hullott, szappannal a kezében, kiszaladt házuk udvarára és kacagva mosakodott, miközben vidám hangon kiabálta be édesanyjának:
- Nézd, Anyu! Nekem is van zuhanyozós fürdőszobám.
A szomszédok közül sokan bolondnak tartották őt, nem értették, miért tud mindennek örülni. Azt mondták róla: ennek a gyereknek visszájára fordította Isten az eszét.

Teltek az évek. A kislány felnőtté vált. A falu bírója kihirdette, hogy vásárt rendeznek. Mindenki hozza el egy batyuban azt, amiből úgy érzi, olyan sok van neki, hogy másnak is szívesen adna át belőle. Megjelentek a gazdag szomszédok felnőtt gyerekei is. Batyujuk betegségtől, válópertől, könnyektől, és elégedetlenségtől duzzadt. A mi leánykánk csomagjában kacagás, boldogság, elégedettség volt található. Megkérdezték tőle:
- Téged elkerültek a bajok, hogy nem tudtál hozni belőlük?
- Nem. Csupán azokból nem tartok számon mást, mint a betegség után a gyógyulást. A vitákból a békülést. Vagy ha elveszítettem valamit, megőriztem afeletti örömömet, hogy pótolhattam veszteségemet. Az én batyumban is ugyanazok találhatók, melyek a tietekben, csak - tudjátok, én mindent a visszájára fordítva használok.

Anyu

2011-01-31T22:10:00.000-08:00

Egy napon a gyermek így szólt Istenhez:

- Azt beszélik, holnap leküldesz a földre. De hogyan fogok ott élni,
hiszen olyan kicsi és védtelen vagyok?
Az Isten azt válaszolta:
- A sok angyal közül kiválasztottam egyet neked. Várni fog téged és
vigyáz majd rád.
- De - mondta a gyermek - itt a Mennyországban nem csinálok semmi
mást, csak énekelek és mosolygok. Erre van szükségem, hogy boldog
lehessek.
Az Isten így szólt:
- Az angyalod mindennap fog énekelni neked, és érezni fogod az
angyalod szeretetét, és boldog leszel.
- És - mondta a gyermek - hogyan fogom megérteni az embereket, ha nem
értem a nyelvüket?
- Könnyű - mondta az Isten. - Az angyalod meg fogja tanítani neked a
legszebb és legédesebb szavakat, amiket valaha is hallani fogsz és az
angyalod türelemmel , gondossággal meg fog tanítani beszélni is.
A gyermek felnézett Istenre és így szólt:
- És mit fogok tenni, ha veled akarok beszélgetni?
Isten rámosolygott a gyermekre és azt mondta:
- Az angyalod össze fogja tenni a kezeidet és megtanít imádkozni.
- A gyermek azt mondta:
- Úgy hallottam a földön rossz emberek vannak. Ki fog engem megvédeni?
Az Isten megölelte a gyermeket és azt mondta:
- Az angyalod óvni fog téged akkor is, ha ez az élete kockáztatásával jár!
A gyermek szomorúan nézett és így szólt:
- De mindig szomorú leszek, mert nem láthatlak téged!
Isten megölelte a gyermeket.
- Az angyalod mindig beszélni fog neked rólam, és meg fogja mutatni,
hogy hogyan juthatsz vissza hozzám. Habár én mindig melletted leszek.
Ekkor nagy békesség volt a Mennyben, de már hallani lehetett a földi
hangokat. A gyermek sietve megkérdezte:
- Istenem, ha most mennem kell, kérlek áruld el nekem az angyalom nevét!
- Isten így válaszolt:
Az angyalod neve nem fontos...Egyszerűen csak így fogod hívni:
A N Y U !!!