Túrakölyök

Fülöp-szigetek családi nyaralás 1.rész

2017-06-08T14:33:00.001+02:00

A Fülöp-szigeteken töltöttünk közel 3 hetet, két család, összesen 6 gyerekkel, 2016. márciusában. A baráti család ázsiai elsőbálozó volt, kicsit izgultam, hogyan fog nekik tetszeni, hiszen ez az ország azért keményebb, mint az első ázsiai célpontnak általában választott Thaiföld. De minden rendben ment, függők lettek ők is!

A Fülöp-szigetek 7107 szigetből (ebből kb. 800 lakott) álló ország. A turisták által látogatott főbb szigetek: Luzon, ahol Manila (főváros) is található. Ugyanezen szigeten Manilától északra találhatóak az UNESCO világörökséget élvező rizsteraszok Banaue, Batad, Hapao falvakban. Ez a Cordillerák hegyvidéke, rengeteg jó túrázási lehetőséggel, eldugott falvakkal, kulturális látnivalóval.

A több 'legszebb beach' közönségszavazáson elsőnek bizonyult Boracay sziget a legnépszerűbb a gyönyörű partja miatt.

Boracay

A Borneóhoz közel lévő Palawan sziget szintén népszerű, annak is leginkább az északi része, El Nido és a közel-távoli Coron, a tengerből kiemelkedő, különleges alakú, zöld növényzettel borított mészkősziklák világa miatt.

Big lagoon - El Nido

Cebu és Bohol szigetek, ahol a kis koboldmakik élnek, és szintén szép tengerpartja van.
Suriago, Dumaguete-Apo, a vulkánok, Ilocos (UNESCO világörökség része-Vigan) mind érdekes, felfedeznivaló helyek a Fülöp-szigeteken.

A mi útvonalunk a következőképpen alakult: Manila-Banaue(rizsteraszok)-Palawan (El Nido, Puerto Princesa)-Manila
A költségvetésünk hasonlóan alakult, mint az eddigi ázsiai utunk alatt: a kaja nagyon olcsó, a szállást sikerült 50euro/nap/4fő átlagban tartani, az országon belüli utazás (AirAsia, éjszakai busz, taxi) normál ázsiai árszinten mozgott. El Nido árai magasabbak voltak, de ez várható is volt, hiszen az egyik legismertebb hely.
A repülőjegyünket a Türkish Airlines-tól vettük, retúr Velence-Hong-Kong-Manila útvonalra kb. 100.000 Ft/fő áron.

Az ország gyönyörű, nagyon kedvesek, sokan beszelnek angolul. Szerintünk, az eddigi ázsiai tapasztalatainkhoz képest, nagyobb a szegénység (főleg északon a hegyekben), nagyobb a kosz, rengeteg a szemét és sok a tetű:-)
Luzon északi része, a Cordillerák, a rizsteraszok egyszerűen gyönyörűek, oda visszamennénk még pár hétre túrázni. Kulturájában is sokkal érdekesebb, mint a többi "strandolós" sziget.

Gasztronómia:
A kaja nem olyan fantasztikus, mint Thaiföldön, de finomakat ettünk. Fülöp-szigeteki ismerőseink már előre mondták, hogy mit kell megkóstolni.
Chicken Adobo: csirke szójaszósz-ecet-fokhagyma pácban, megsütve
Halo-halo desszert: jeges-tejes shake szerű innivaló, de lehet benne kukorica, bab, kókusz, rizs, színes gumicukor-szerű valamik
Balut: street food kaja, egy csirke- vagy kacsatojás, amiben benne van egy 17 napos embrio, amit meg kell enni...

Balut

Halo-halo

A legjobb street food feeling Puerto Princesaban volt a kikötőben. A leghangulatosabb vacsoráink El Nidoban a Greenview resortnál voltak. A legfinomabb watermelon shake-t pedig Las Cabanas beach-en ittuk, El Nido-ban. A legfinomabb kaják északon voltak, a rizsteraszoknál. A legszebb strand Papaya beach, El Nido. Leghangulatosabb strand Tapik beach, El Nido. A legérdekesebb napok Banaue és környékén voltak, a rizsteraszok meseszépek.
A leghangulatosabb szállásunk Puerto Princesaban a Hibiscus Garden Inn volt, a legcsaládiasabb pedig Banaue-ban a Sanafe Lodge.

A szállásaink:
Banaue - Sanafe Lodge
El Nido - Telesfora Beach Cottages (mert nem volt hely a mellette lévő Greenview-ban)
Port Barton : Toby and Thema's camping
Puerto Princesa - Hibiscus Garden Inn
Manila - Casa Bocobo

És akkor jöjjön a részletes leírás a következő bejegyzésben.

Dolomitok, Val Canali, Fiera di Primiero

2016-11-02T16:59:00.001+01:00

San Martino di Castrozza-ból átruccantunk Val Canale-ba, egy icipici faluba (a Wiki szerint Olaszország második legkisebb faluja), Fiera di Primiero-ba. A cél az I Suoni delle Dolomiti (nyári előadás sorozat, hangversenyek a hegyekben, a hüttékben, a csúcsokon) egyik előadása volt. Illetve lett volna, de mások is így terveztek, ezért a kijelölt 3 parkolóból egyikben sem sikerült helyet találni. Végül leparkoltunk valahol az egyik út melletti parkolóban, ahol volt egy hely, és le lehetett menni a völgyet átszelő patakhoz. Tényleg festői hely! Nem volt túl sok víz most a mederben, ideális volt egy kicsit pancsolni, napozni.

Amikor már nagyon melegünk lett, felkerekedtünk és elsétáltunk egy étteremhez (talán 1000m). Az elsőknél teltház volt, mentünk tovább. Végül a La Ritonda Ristorante-ban megebédeltünk. Kellemes, békebeli hely.

Ebéd után kitaláltam, hogy ne az úton, hanem a patakmederben menjünk vissza az autóhoz. Ez persze mindenkinek tetszett:-) El is indultunk, az elején teljesen jól lehetett haladni a köveken ugrálva, az egészen kevés vizet kerülgetve.

Aztán bedurvult a helyzet. Na, nem vészesen, csak annyira, hogy a bakancsokat már le kellett venni, amikor a jéghideg vízen átmentünk. És ezen a szakaszon már irtó erős volt a sodrás, hirtelen sok lett a víz is, beszűkült a meder. Egy két helyen már rendesen figyelni kellett nekünk is (szülők), de nem volt életveszélyes természetesen, hiszen a víz nem volt mély, csak gyors és hideg.

Leküzdöttük ezt a kalandos szakaszt, és szépen visszaértünk az autóhoz. A gyerekek persze másnap is ide szerettek volna jönni.
Végezetül egy kis videó a patakozásról. Remekül hallani, ahogy az ugráló gyereket instruáljuk, a "ne ugrálj" vezényszavakkal. Persze eredménytelenül, és nem értem, hogy miért mondtuk egyáltalán:-)

Megközelítés: Fiera di Primieron keresztül kell menni a Villa Welsperg irányába, majd a villától tovább, és valamelyik útmelletti parkolóban lehet parkolni (fizetős parkolók vannak).

Térkép: Kompass 622. Pale di San Martino 1:25000
Táv: gyalogoltunk kb. 1000 métert az autótól az étteremig
Szint: elhanyagolható
Időtartam: az étteremtől az autóig a mederben kb. 50-60 percet sétáltunk, ugráltunk
Hogyan: gyalog a mederben, a kis forgalmú úton akár babakocsival is

Dolomitok, Colverde-Rosetta, San Martino di Castrozza

2016-10-30T16:39:00.001+01:00

A San Martino di Castrozza fölé magasodó sziklákra felnézve, hihetetlen magasságban közlekedő felvonót látunk. Józan ésszel ember nem ül ilyenre, legalábbis első ránézésre, aztán persze megy boldogan. Mentünk mi is. A szállásról elgyalogoltunk a felvonóhoz, ami meglepetésre egy mozgójárdával (is) volt megközelíthető (télen síeléshez is használható).

Két részletben lehet feljutni a csúcshoz. Az első etap után át kell szállni a Funivia Rosetta-ra, ami felvisz 200 méterről 2700 méterre. Természetesen gyalog is fel/le lehet menni, de kisgyerekkel nem ajánlom, pedig láttunk sportcipős családokat.

Mi a következő túrát csináltuk: felmentünk a két felvonóval 2700 méterre, ott bóklásztunk a fennsíkon. Elsétáltunk a Rifugio Rosetta-ig, ahol az ebéd gondolatát gyorsan elvetettük, mert annyian voltak, hogy csak egy óra múlva adtak volna asztalt. Bóklásztunk a holdbéli tájban, tényleg földönkívüli élmény volt.

Innen pedig véletlenszerűen mászkáltunk, játszottak a gyerekek a havas foltokban.

Visszamentünk a felvonóhoz, és a köztes megállónál a Rifugio Colverde-ben kajáltunk. Innen újra felvonó, majd a lenti állomástól egy kerülővel sétáltunk le a faluba.

Megközelítés: Colverde-Rosetta felvonó parkolója, San Martino di Castrozza.

Térkép: Kompass 622. Pale di San Martino 1:25000

Hogyan: gyalog, hátihordozóban

Fülöp-szigetek beharangozó

2016-08-17T20:02:00.002+02:00

Lassan, de biztosan elkészítem a márciusi nyaralásunk leírását, addig is pár kép előzetesnek, mert éppen nosztalgiázom.

Készíts egyedi kirándulós karkötőt!

2016-06-06T13:28:00.000+02:00

A Pinteresten jött valahol szembe velem ez a nagyszerű ötlet! Most ki is próbáltuk. A siker egyértelmű volt, gyerekeknek nagyon tetszett.

Elkészítése rém egyszerű:

1. Egy széles ragasztószalagból levágunk egy karkötőnyi darabot. Ragadós felével kifelé rátesszük a gyerkőc karjára.

2. A gyerkőc amit talál a parkban, erdőben, kertben ráragasztja a ragasztószalagra. Kész is az egyedi karkötő.

Jó szórakozást!

Dolomitok, San Martino di Castrozza, Baita Segantini

2016-05-30T12:49:00.002+02:00

A nyaralás legszebb túrája volt. De megkockáztatom, hogy a Dolomitok egyik legszebb túrája ez. Könnyű, alpesi séta, babakocsival is nyugodtan teljesíthető. Útközben tehenek, virágok, patak és fantasztikus panoráma. A célban pedig egy kis tó, és az étterem, a Baita Segantini (2170m).
A túra a Passo Rolle-tól indul. Ide fel kell küzdeni magunkat autóval vagy a városból (San Martino di Castrozza) induló busszal (navetta). Ha autóval jövünk, arra figyelni kell -főleg főszezonban és hétvégén-, hogy időben érkezzünk, mert hiába nagy a parkoló,
11-kor már tele lesz.
A parkolóból egyértelmű jelzés vezet a Baita Segantinihez, nem lehet eltéveszteni. Kissé meredek emelkedővel kezdődik a túra, de nem tart sokáig. Aztán kellemesebb lesz, enyhén emelkedik vagy szintben megy az út. Normál ütemben kb. 20 perc alatt elérkezünk a Rifugio Capanna Cervinohoz. Ez nekünk majdnem egy óra volt. A magunkkal hozott alpesi virágok növényhatározó tetemesen lassította a gyerekeket.

Több helyen le lehet vágni a kanyarokat, nálunk ez nagy kedvenc (megengedett kispistázás:-), mert így lehet köveken mászkálni, patakon átugrálni, fák gyökereiben kapaszkodni. Végül is ezért járunk kirándulni!

Az úton gyakorlatilag végig előttünk vannak az eszméletlen szép hegyek, a Pale di San Martino. Leírhatatlan érzés benne lenni egy képeslapban.

Aztán egyszer csak megérkezünk a Baita Segantinihez! Mesés! A Baita Segantinit Alfredo Paluselli építette 1936-ban (előtte a Capanna Cervinot is ő építette), és egy neves trentinói festőről, Giovanni Segantiniről nevezte el. Paluselli bronzszobra a baita melletti kis dombon található, szembeállítva a hegyekkel, mintha állandóan szeretett hegyeit nézné.

Megközelítés: A Passo Role parkolótól indulva kitáblázott, eltéveszthetetlen úton egyenesen a Baita Segantinihez.

Térkép: Kompass 622. Pale di San Martino 1:25000

Táv: kb. 3 km

Szint: 220 m

Időtartam: 1 óra nettó idő, fotózás, bámészkodás, pihenés, játék nélkül (nekünk 2,5 óra volt)

Hogyan: gyalog, biciklivel, babakocsival

Dolomitok, San Martino di Castrozza, Tognola

2016-05-10T18:10:00.003+02:00

San Martino di Castrozza (1487m) igazi olasz hegyi városka. Itt még nem érvényesül az osztrák hatás, teljes az olasz dolce vita. Jólöltözött emberek sétálnak, kávéznak, fagyiznak, sütkéreznek a napsütésben. Drága boltokban márkás ruhák várják a vásárlókat. Mindez gyönyörű hegyekkel körülvéve, a Pale de San Martino lábainál. Az egyik legszebb város, ahol eddig voltam a Dolomitokban.

Az első túra nagyon egyszerű volt: elsétáltunk a felvonóhoz, felmentünk a Tognola-ra és onnan lesétáltunk a városkába.

A felvonó a Rifugio Tognola-hoz (2147m) érkezik, és egészen fantasztikus már innen is a kilátás. Ha bicajozni van kedv, azt is lehet. Itt van egy szuper bikepark, kölcsönözni is lehet kerékpárt.
Itt a hütténél fagyiztunk egyet, hintáztak a gyerekek. Kicsit felmentünk a csúcshoz, fotózkodtunk, visszajöttünk és elindultunk a Malga Tognola felé.

Útközben koszorút fontunk és patakon ugráltunk. A Malga Tognolaban pedig megebédeltünk. Innen a 352-es úton indultunk tovább lefelé.

Az út lassan beért az erdőbe, gombákat kerestünk, és ugráltak a gyökereken, köveken. A San Martino di Castrozza felé vezető utat követtük, 9-es jelzés.

A cél nem a felvonó állomása volt (oda a Malga Fratazza felé vezető utat kell követni), hanem a falu széle (a kalandparkhoz érkeztünk) ahonnan visszasétáltunk a szállásra. A falu szélén elsétáltunk a Camping Sass Maor mellett, onnan tovább a központ felé. Itt van egy óriási játszótér ( Via Laghetto) és mini golf pálya, ahol elidőztünk addig, amíg el nem eredt az eső. Akkor spuriztunk a szállásunkra.

Ez abszolút slow trekking volt. Virágot szedtünk, koszorút fontunk, ettünk, gombát kerestünk és egyszer csak lent voltunk. Jó volt.

Megközelítés: San Martino di Castrozza-ban az SS50-es út mellett található a felvonó, nagy parkolóval, de a falu déli részéről gyalog sincs messze. A felvonótól a 352-es úton Malga Tognola irányába (ez kb. 30 perc) kell sétálni szekérúton. Onnan tovább szintén szekérúton az erdőig, a 9-352-es utat követve San Martino di Castrozzaig. Malga Tognolatol a falu széléig, a kalandparkig kb. 6,3 km, kb. 2 óra (gyerek nélkül).

Térkép: Kompass 622. Pale di San Martino 1:25000

Táv: kb. 7 km

Szint: kb. 750 m lefelé
Időtartam: kb. 2 óra. Nekünk 6,5 óra volt ebéddel, pihenéssel, virágszedéssel együtt
Hogyan: gyalog, hordozóval, babakocsival (az erdős részen jobb a sportkocsi)

Dolomitok, Alta Badia, Piz Sorega

2016-04-14T13:53:00.004+02:00

Alta Badia gyönyörű része a Dolomitoknak. Ismerősként üdvözöltük a városkákat, jártunk erre pár évvel ezelőtt, akkor is nagyon tetszett. Mostanra viszont kialakítottak egy jó kis családbarát helyet, Moviment néven. Rengeteg lehetőség van a mozgásra, mind gyalog, mind biciklivel, vagy akár fitnesszgépeken a nagyobbaknak. Van sok játszótér, lehet mászni, vizeskedni, ügyességi játékokat játszani, tényleg szuper.
Három parkot alakítottak ki: Piz Sorega, Piz La Ila és Pralongia, mindhárom ugyanazon a fennsíkon, a fennsík három különböző pontján található.
Mi a Piz Soregat választottuk, ide érkeztünk a felvonóval (2003m).

A felvonó San Cassiano-ból rögtön a Moviment parkhoz érkezik. A felvonónál közvetlenül található egy hagyományos és egy szuper vízi játszótér. Jó időben simán egy-két órás elfoglaltság. Nekünk nem volt szerencsénk, lógott az eső lába, de így is jóideig ittragadtunk.

A játszótér mellet van egy mini golf pálya, vicces fa ütőkkel. Nagyon népszerű, az ütőkért sorba kellett állni.

A felvonó lábánál alakítottak ki egy medvebarlangot, utalva a közeli hegyekben 1987-ben felfedezett Ursus ladinicus-ra. Különféle játékok várják a barlangban a gyerekeket. Kint pedig a homokozóban a medve csontjait lehet kirégészkedni.

A játszóterezés után célba vettük a másik parkot, a Pralongiat (2109m). Kellemes, nem megerőltető séta, gyönyörű panorámával útközben.

Babakocsival, biciklivel is járható az út. És kutyahúzta rollerrel is, amilyet eddig én még sosem láttam.

Útközben érdekességeket, legendákat, meséket bemutató táblák vannak, ha jól emlékszem

többnyelvűek.

Megebédeltünk az egyik rifugio-ban (Ütia de Bioch, 2079m), majd az égre nézve sajnos feladtuk, és nem mentünk tovább a Pralongia-ig (2135m), mert szemerkélni kezdett az eső. Legközelebb

végigcsináljuk!

Megközelítés: San Cassiano-ban csak követni kell a Cabinovia Piz Sorega feliratot. A felvonónál elég nagy parkoló van, de szezonban gyorsan tele lesz.

Útleírás: Piz Sorega felvonótól követni a táblákat Pralongia irányába. Először a 21/A utat kell követni az Ütia de Bioch-ig (30perc), majd innen a 24-es utat Pralongia-ig (40perc). Eltéveszthetetlen.
Térkép: Panoramakarte, Alta Badia, 1:25000

Táv: 3,5 km egy irányban

Szint: 130m

Időtartam: Piz Sorega felvonótól Pralongia parkig 70 perc, gyerekkel bármennyi

Hogyan: gyalog, babakocsival, biciklivel

Dolomitok, Hochpustertal, Lago di Dobbiaco

2016-03-08T15:56:00.000+01:00

A Lago di Dobbiaco, vagy németül Toblacher See, a Fanes-Senes-Braies nemzeti parkban található, gyönyörű alpesi tó. Az azonos nevű település, Dobbiaco (Toblach) mellett található, 1179 m magasan. Az előző túrázós nyaralásunk pont ezen a környéken volt, de nem volt időnk eljönni a tóhoz. Most bepótoltuk. Nem teljes sikerrel, mert alighogy odaértünk, eleredt az eső.

Mielőtt a tóhoz értünk, a tó közelében lévő kalandparkot próbáltuk ki. Ez persze teljes siker volt a gyerekeknél, de az Apjuknál is, akinek kísérnie kellett Lackót, mert nem mehetett fel a magasabb részekre kísérő nélkül. A baby pálya pedig unalmasnak találtatott Julcsinak, miután ötször-hatszor végigment rajta.

Kalandparkozás után elautóztunk a tóhoz. A parkolóból lesétáltunk a partra. Itt már látszott, hogy nem ez a nap lesz az, amikor körbesétáljuk a tavat. Mindenesetre elindultunk, és amíg nem kezdett nagyon esni, addig sétáltunk.

A tó egyszerűen gyönyörű. A közeli Pragser wildsee még mindig vezeti a rangsort, de nincs szégyenkeznivalója a Toblacher See-nek sem.

A tó körül fut egy tanösvény, információs táblákkal. Babakocsival is járható a 4,5 km-es ösvény a tó körül. Érdekesség, hogy öt II. világháborús bunker is található itt, amit Mussolini építtetett, de ezekhez már nem jutottunk el.

Kicsit etettük a kacsákat, fotóztunk és már esett is.

Visszasiettünk az autóhoz, és elindultunk Toblach-ba ebédelni. Persze, mire beértünk a faluba, kisütött a nap. A falu is szép, erre már ismerősként jártunk, egy hetet töltöttünk itt a közelben három évvel ezelőtt.

Megközelítés: Dobbiaco-ból Cortina felé kell menni az SS51-es úton, egészen a tóig. Itt az út mellett, a Hotel Bauer al Lago-nál lesz a parkoló, ami fizetős.

Térkép: Kompass: Bruneck/Toblach/Hochpustertal - Brunico/Dobbiaco/Alta Pusteria WK 57
Táv: 4,5 km körtúra
Szint: nem jelentős, kb. 30m
Időtartam: 2 óra
Hogyan: gyalog, babakocsival

Dolomitok, Bressanone,Plose, Woody walk

2016-02-22T13:45:00.000+01:00

Ezt a helyet egy olasz anyuka blogján találtam, és már akkor eldöntöttem, hogy megnézzük valamikor. Kellett rá várni két évet, de sikerült.
Tökéletes családi túra célpont, kb. 5 km hosszú séta a Dolomitokban, Bressanone mellett. A neve Woody Walk. A panorámás úton kb. 10 állomás van, mind fából készült, és vagy aktivitásra, vagy tapasztalatszerzésre buzdítja a gyerekeket. Tényleg szuper!

San Vigilio di Marebbeből elautóztunk Sant-.Andreaba. A faluból a Plose felvonójáig felküzdöttük magunkat (autóval persze) a szerpentinen, gyakorlatilag a függőleges hegyoldalban.
Lógott az eső lába, de így is voltak a felvonó pénztáránál, többségében gyerekes család.

Felértünk, egy kicsit csöpögött is az eső, de szerencsére percek alatt elállt.
Már a felvonó állomása szuper (2050m), bicikli és babakocsi kölcsönzővel, napágyakkal.

Reggeliztünk egyet a bárban, aztán elindultunk a 2 km-es kalandtúrára. Az első méterek után elakadtunk jó 20 percre, mert egy vizeskedős játék és egy óriási mászóka került az utunkba.

Óriásbagoly után kitárult a tér, és ha szép idő lett volna, gyönyörű lett volna a panoráma. Így csak szép volt, és odaképzeltük a Sasso Lungo és a környező hegyek csúcsait.

Az egyik legnagyobb sikere ennek az óriás csúszdának volt, rengetegszer csúsztak le.

Ennél az állomásnál köveken kellett beugrálni az oszlopon lévő kolompokhoz. A váltóruhára nem lett szükség szerencsére.

Az ökrös szekér volt az én kedvencem, nagyon ötletes volt.

Telefon is volt. Két, egymástól kb. 30 méterre lévő állomás között lehetett telefonálni. És persze a "telefonfülke" tetejére felmászni.

Ez a vízimalom is nagy siker volt. A malom hajtotta a fakalapácsot, ezzel lapították szét a fakérget fáradhatatlanul.

Az óriási fa, forgatható szék is mókás dolog, és a kilátás sem utolsó innen.

A séta utolsó állomása egy igazi nagy dobás. Kis tavacskán lehet tutajozni. Egy probléma volt csak, hogy minden gyereknek ez tetszett a legjobban, mindenki egyszerre akart a tutajra kerülni. Kis szervezés után a mieink is felkerültek és élvezték nagyon.

A tutajozás után a túra zárásaként beültünk a Rossalm hüttébe, és egy jót ebédeltünk, A hütte udvara teljes siker a gyerekes családoknak, de ilyen helyre nem is lehet másmilyen hüttét tervezni.

A túra innen folytatható tovább, a távolabbi hütték felé, vagy visszatérhetünk a felvonóhoz. A felvonóhoz vezet a domboldalban egy szép panorámás út, így egy szép körtúrát lehet csinálni.

Vagy marad a másik megoldás, mint ahogy nálunk is történt, a Woody walk-on kell visszatérni a felvonóhoz. Így aztán oda-vissza kipróbáltuk az összes állomást.

Ez a környék is megért volna még pár napot, de legalább van hová visszatérni.

Megközelítés: Bressanone-tól autóval Sant.Andrea faluba. Itt követni a jelzést a Plose felvonóig (Cabinovia Plose).

Térkép: a felvonónál kapható ingyenes térkép
Táv: 4-5 km körtúra
Szint: 100m
Időtartam: min. egy óra, de igazából bármennyi lehet
Hogyan: gyalog, babakocsival

Olaszország, Dolomitok, San Vigilio di Marebbe, Ciamaur strand

2016-02-03T15:59:00.000+01:00

A hegyekben nem csak túrázni lehet, de strandolni is. Szerencsénk volt az időjárással, sikerült pancsolni a gyerekekkel, igazán festői környezetben. Háttérben a Dolomitok sziklái. A kis folyó strandja San Vigilio di Marebbe szélén található, pár perc a faluközponttól, úton a Pederü hütte felé, neve Spiaggetta Ciamaur.

Az út melletti parkolóban megálltunk és kipakoltuk a homokozó felszerelést a kocsiból (ami egyébként kötelező eleme az autónknak az elsősegélycsomag mellett). Innen lehet besétálni a folyóhoz. Iszonyú hideg a vize természetesen, de ez a gyerekeket egyáltalán nem zavarta. A nap sütött, a víz folyt, a többi nem volt érdekes. Nagyon jól elszórakoztak, mi közben napoztunk egyet.

A strandocska előtt, az út mellett fagyis kocsi és kis büfé is van.

Megközelítés: A faluközpontból a Pederü hütte felé vezető úton található, jobb oldalt. Autóval, busszal vagy akár gyalog is el lehet sétálni a strandig. Kb. 1,5 km a faluközponttól.

Olaszország, Dolomitok, San Vigilio di Marebbe, Senes hütte

2016-01-25T15:28:00.001+01:00

A Pederü hüttétől a két legnépszerűbb útvonal a Fanes, illetve a Sennes hüttéhez vezet. A Fanes hütte meghódítását az előző bejegyzésben leírtam, most jöjjön a Sennes hütte (2126 m).

A Pederü hüttéhez (1548 m) most időben érkeztünk, 10:20-kor indultunk a már ránézésre is megerőltető mászásra. Annyira meredeken ment fel az út, hogy igencsak kellett az érveket gyűjtenem magamnak is, hogy elinduljunk arra. Szerencse, hogy van Apja is a gyerekeknek és még túrázni is szeret, és ha egyszer elhatározza, hogy felmegy a hegyre, akkor felmegy. Így aztán az apai határozottságnak nem mondhattam ellent, hiába vártam valami jó kis indokra, hogy forduljunk inkább vissza. Julin láttam, hogy nem kellene neki kétszer mondani, de Lackóban feltámadt a versenyszellem, mikor megtudta, hogy itt újra szintkülönbség rekordot dönthet.

Elindultunk. Már az első lépésnél elfáradtam.

Aztán belejöttem. Lassan bandukoltunk a bazi meredeken felfelé. Úgy éreztem, mintha függőleges falon kellene felmenjek. Aztán hátranéztem és láttam egy családot, ahol Apuka könyvet olvasva gyalogolt felfelé. Azt hittem rosszul látok. De nem. Olvasott mászás közben. Na, ezen úgy elméláztunk, hogy már el is felejtettem, hogy nem bírok menni.

Leküzdöttünk rengeteg, végtelennek tűnő hajtűkanyart, és lassan, de biztosan felértünk a barátságosabb fennsíkra. Itt kicsit megpihentünk, miután átkeltünk egy pici patakon.

Ennél a résznél volt egy elágazás, jobbra az út a Fodara Vedla hüttéhez vezet, balra pedig felfelé, a Sennes hüttéhez. Mi erre folytattuk az utunkat. Ez már sokkal barátságosabb rész volt, gyönyörű sziklaképződmények mellett.

Az idő is nagyon kedvező volt, gyerekek is jól bírták az utat. Egyszer csak feltűnt, hogy nagyon sok a lepke. Kicsit jobban figyeltünk, és megláttuk, hogy egy kb. 2 m2-es részen rengeteg pillangó röpdös. Amikor közelebb mentünk kiderült, hogy nem is félnek, rászálltak a kezünkre, sapkánkra, ruhánkra. Ezzel elszórakoztunk egy darabig, próbáltuk kitalálni mi lehet az oka, hogy pont itt vannak ennyien, de nem jöttünk rá.

Egyre feljebb értünk, és hirtelen kinyílt a táj. Körbe-körbe a gyönyörű hegyek, a kék ég, napsütés. Csodaszép részre értünk ismét! Nem győztünk bámulni, fotózni. Tényleg az az érzés, mintha az ember belekerülne egy képeslapba.

Végre megláttuk a Sennes hüttét is a távolban, épp időben, már korgott a gyomrunk. Útközben még mormotát is láttunk sütkérezni, megvolt a tökéletes nap már ebéd előtt, nyugodtan mentünk enni.

Ebéd után még ugrándoztak a gyerekek a köveken, rohangáltak az oldalban, és tisztes távolból megszemlélték a hütte szabadon bóklászó malacait is.

Végül ugyanazon az úton, amin feljöttünk, vissza is sétáltunk az autóhoz. Igazán megérte megtenni reggel az első lépést felfelé, mert mesebeli helyen túráztunk. És megvolt Lackónak a rekord, amit büszkén dörzsölt a továbbiakban Julcsi orra alá, aki inkább Apja nyakában küzdötte le a szintet.

Megközelítés: San Vigilio di Marebbe faluból a Rifugio Pederü-ig autóval, vagy busszal vagy gyalogosan, kb. 10 km. A Pederütől a 7-es jelzésen balra, fel a hegynek.

Térkép: Kompass:Pragser Dolomiten/Dolomiti di Braies, vagy a helyi turista iroda kiadványaiban lévő térképek
Táv: 5,5 km egy irányban
Szint: 578m fel, 578m le
Időtartam: 1 óra 30 perc hivatalosan, nekünk 3,5 óra volt felfelé, és 3 óra lefelé
Hogyan: gyalog, babakocsival (a szekérúton), mountain bike

Olaszország, Dolomitok, San Vigilio di Marebbe, Fanes hütte

2016-01-19T13:03:00.001+01:00

A 2015-ös nyári szabadság újra a Dolomitokba szólított minket. Most San Vigilio di Marebbe és San Martino di Castrozza volt a két bázis. Innen indultunk minden nap túrázni. Egy-egy hetet töltöttünk mindkét helyen. Kezdem időrendben San Vigilio di Marebbe-vel. San Vigilio di Marebbe 1201 m magasan fekszik, Plan del Corones/Kronplatz közelében. Fő vonzereje (azon kívül, hogy csodálatos hegyi falu), a Fanes-Senes-Braies nemzeti park.

Már jártunk ebben a nemzeti parkban, a Pragser Wildsee-nél , de akkor ezen a részen nem túráztunk. Sőt, a szomszédos völgyben Alta Badiaban, a Heiligkreuz-nál is jártunk, akkor még egyetlen gyerkőccel. Mindkét célpont megközelíthető egyébként egy napos túrával a fennsíkról is.
A Fanes-Senes-Braies nemzeti park a Dolomitok egyik gyöngyszeme, a Pragser wildsee mellett a 2000 méteres magasságban lévő fennsík a csúcspontja. Gyönyörű hegyek között fekszik, sok patakkal, folyóval, legelésző tehenekkel.
Eredetileg úgy terveztük, hogy fent alszunk a fennsíkon valamelyik hüttében, de annyira nem volt hely és/vagy annyira drága volt, és még az időjárás is borzasztó bizonytalan volt, hogy nem vállaltuk be.
Így aztán maradt a napi kirándulás a faluból indulva. Első célunk a Fanes hütte volt.
Először is San Vigilio di Marebbebol el kellett autózni, buszozni (van shuttlebus a faluból egész nap) vagy gyalogolni a Pederü hüttéig (1548m). Autóval a park területére a behajtás díjköteles, de a parkolás (óriási parkoló van, de kell is) már díjmentes a hütténél.

Innen indul a két legnépszerűbb túra is. Az egyik a Fanes hüttéhez (2060m) jobbra fel, míg a másik a Sennes hüttéhez (2106m) balra fel.

Pederü

Későn érkeztünk, mert hirtelen ötlettől vezérelve változtattam a "ma nem csinálunk semmit" hozzáállásomon, és csak 11:30-ra értünk fel a Pederühöz. Ez persze már késő egy normális túra indításához, de kimagyaráztam:-) Szerencsére később az élet engem igazolt, mert egész sokat esett az eső azon a héten, így jó, hogy felmentünk a legelső nap.

A Fanes hüttéhez két út vezet a Pederütől, az egyik egy ösvény, kicsit rövidebb idő alatt, de meredekebb út. A másik pedig egy szekérút, ahol a jeep-ek is közlekednek. Mi felfelé az ösvényt választottuk, de visszafelé már a szekérúton jöttünk.
Az út végig gyönyörű, az ösvény kis része kitett, ott jobban kellett figyelni a gyerekekre, de nem túl vészes. A szekérút pedig autópálya, semmi gond, babakocsival is teljesíthető.
A szintkülönbség 500 méter, ez a mi gyerekeinknek még nem a séta kategória, így kellett egy kis motiváció. Julcsinál nem jött be, az Apja sokat vitte, de Lackó mindent megtett a Pokemon kártyákért (gyűjthető, mint a focis kártya) és a dicsőségért, hogy rekordot dönt szintben, így ő végignyomta rendesen.

Az út eleje kicsit meredek, lépcsőzős volt, a gyerekek ezt szeretik jobban valamiért, a sima utat unják. Ahogy elhagytuk a kitettebb részt, onnantól már semmi extra technikailag. Sok helyen lehet levágni a kanyarokat, jó kis mászós ösvényeken. A panoráma mesés tényleg.

Amikor felértünk a fennsíkra, már azt hittem a tehenek után a cél hüttét látom, de nem az volt. Még csak ahhoz az elágazáshoz érkeztünk, ahonnan a két közeli hütte a Fanes és a Lavarella megközelíthető. Balra a Fanes, jobbra a Lavarella. Mi indultunk balra a Fanes felé.

Meg is érkeztünk és beültünk ebédelni. A hivatalos szintidő a Pederütől a Fanesig 1 óra 20 perc. Nekünk 3 óra volt...
Sajnos mire vége lett az ebédnek, az idő is elromlott, lógott az eső lába, így a nagy tervem, miszerint még elmegyünk innen a Grand Fanes hüttéig, az csak terv maradt. Pedig az az igazán gyönyörű rész ezen a fennsíkon, de legalább van miért visszajönni. És egész biztosan fent alszunk valamelyik hüttében, mert egy hétre elegendő túraútvonalból lehet választani. Ezt szeretném én is lefotózni legközelebb:

Elugrándoztunk a Lavarella hüttéig. Sajnálkoztam, hogy nincs szép idő, nem süt a nap, de annak azért örültem, hogy az eső nem esik. A Lavarella hütte melletti sziklás hegyoldalt a Mormoták parlamentjének nevezik (Il Parlamento delle Marmotte), a képződmény alakjára utalva. Mi itt sajnos nem láttunk mormotát, pedig nagyon figyeltünk.

Innen aztán visszagyalogoltunk a Pederüig, a szekérúton. A tábla szerint lefelé az út 1 óra 30 perc, nekünk 2 óra 45 perc volt.

Oda kell lemenni, jól látjátok...

Este hétre értünk vissza a Pederühöz.

Megközelítés: San Vigilio di Marebbe faluból autóval (vagy busszal, vagy gyalog) a Pederü hüttéig (kb. 10 km a falutól). Majd innen gyalog a Fanes hüttéig a 7. sz. turistaúton. Nyáron a Fanes hütte vendégei kérhetik a transzfert a parkolóból, külön díj ellenében. A hütte jeepjeivel viszik fel őket a fennsíkra.

Térkép: Kompass:Pragser Dolomiten/Dolomiti di Braies, vagy a helyi turista iroda kiadványaiban lévő térképek
Táv: kb. 6 km egyirányban
Szint: 500m fel, 500m le
Időtartam: Hivatalos szintidő: Pederü-Fanes hütte:1:20 perc
Hogyan: gyalog, babakocsi, mountain bike

Expo 2015 Milánó - világkiállítás gyerekekkel

2015-09-18T14:56:00.003+02:00

Az idei év milánói attrakciója természetesen az Expo volt. Illetve még az október 31-ig. Most már senki ne induljon el, kibírhatatlan tömeg van, volt amikor 200ezer ember volt kint egy nap. Egy pavilonhoz akár 4 órát is kell sorban állni. Voltunk júniusban, amikor eszméletlen jó volt kint és kimentünk múlt szombaton újra, de ez a tömeg miatt élvezhetetlen volt már. A nagy pavilonokba esélytelen volt a bejutás, egy szendvicsért 40 percet kellett sorban állni egy eldugott helyen.

Előzetesen én felderítettem a terepet, kimentem nélkülük, jó sok pavilont sikerült megnéznem. Összeállt a kép, mi érdekelheti őket. Amit nem sikerült felmérnem, hogy mennyire fogják bírni. Azt gondoltuk az apjukkal, hogy kb. 5 óra alatt elfáradnak. Ez nem jött be, 12-re értem ki velük és 22:30-ra értünk haza. A lakásunk és az Expo közötti távolság 30 perc. Óriási élmény volt nekik, nagyon jól érezték magukat és napokkal később is téma volt, hogy mi mindent csináltak, mi mindent láttak.

A népszerű pavilonokba nagyon sokat kell sorban állni. Ami könnyítő körülmény, ha babakocsival megy az ember, és 3 év alatti a gyerkőc. Ebben az esetben beengedik soron kívül. Vagy akkor, ha jó fej a staff, és előre enged. Nem mindig jófej. A gyerekeim 7 és 4,5 évesek, babakocsi nélkül voltunk, így inkább azok a pavilonok jöttek szóba, ahol nem volt túl nagy sor. Illetve azok a programok, amik nem a pavilonokhoz kötődtek.

Az első dolgunk az Expo útlevél beszerzése volt. A bejárat után egy kis standon lehet megvásárolni, vagy az OVS boltban is, az expos merchandising paradicsomban.
Az útlevélbe minden pavilonban, de még az Intesa bankfiókban is lehet pecsétet kérni, úgy, mint ha igazi útlevél lenne. Az útlevél ára 5 euro, de az egész napra jó szórakozás, gyerekek imádták.

Első utunk a cseh pavilonhoz vezetett, itt le is ragadtunk egy ideig. A kép magáért beszél, a Pilsner Urquell-es úszógumik és a spriccelő madár, teljes strand feeling. A váltás ruha nálam volt, felkészülten érkeztünk.

Strandolás, napozás és átöltözés után továbbindultunk. A belgáknál ettünk egy nagy adag sült krumplit, aztán bementünk a dél-koreai pavilonba. Itt rögtön egy kis falfirkálási lehetőség, a kedvenc étel nevét lehet megörökíteni a lépcsőknél.

Bent pedig megfelelően mozgalmas attrakció volt, az első pavilonlátogatás teljes siker volt.

Benéztünk Kambodzsába, a bangladesi pavilonnál megnéztük, hogyan nő a rizs és hol termelik belőle legtöbbet. Az első kép júniusban készült, a második a múlt szombaton.

Kis fotózkodás után bementünk a maláj pavilonba.

Kihagytuk az első részt, és oldalt felmentünk az esőerdőkhöz. Nagyon jópofa, kár, hogy műanyag minden, de érthető, nem megfelelő a klíma. Illetve, nem tudhatták, hogy ezen a nyáron éppen megfelelő lenne...

A pavilonban megnéztük, milyen egy esőerdő, milyen egy kaucsukfa és hogyan folyik belőle a gumi. Van egy kis prezentáció az olajpálma termesztés igazáról (ez inkább a szülőknek érdekes), és sok érdekesség a maláj gyümölcsökről, növényekről. Szórakoztak kicsit egy képernyő előtt a pavilon 3D-s épületével, és amikor kijöttünk a pavilonból, pont nem volt főzőbemutató. Így megnéztük az image filmet Malajziáról, pihentünk egyet.

Átszaladtunk a belorusz pavilonon, megnéztük az aranyos szalmabábukat, az óriási kereket (Wheel of life).

Aztán elmentünk Thaiföldre. Itt álltunk a legtöbbet sorba, kb. 15 percet, sokkal többet nem nagyon bírtak volna.

Ez az egyik legprofibb pavilon (a honlapjuk is jó), ezt tudtam, hogy szeretni fogják. A thai pavilon nagyon mozgalmas, először egy gyönyörű filmmel indítanak, ami több pavilonhoz hasonlóan körpanorámás óriási felületre van vetítve (nem tudom, hogyan mondják ezt szakszerűen), és nagyon megindító. A film a thai mezőgazdaságot mutatja be, rizstermesztést, halászatot, az úszó piacot, a mindennapjaikat. Gyönyörűek a képek. Ahogy várják a száraz évszak végén a megváltó esőt, hát az igazán érzelmes. Gyerekeknek is egyik kedvence lett.

A második teremben a thai konyháról van egy szuper vetítés, a harmadik teremben pedig egy újabb film. Ez egy kicsit meglepő, arról szól, hogy a király mennyi projektet hozott létre a thai mezőgazdaság érdekében. A király ültet, a király locsol, a király megnézi ahogy ültetnek, a király esőben is dolgozik a népért, a király négy ezer valamennyi projektet vezényelt le. Érdekes propaganda film, de hát a thaiok szeretik a királyukat és igazából az expo témájához kapcsolódik abszolút.

Forrás: thai pavilon honlapja

Innen elsétáltunk a Children parkba. Itt több kis állomás van kialakítva, szintén az expo témájához kapcsolódó tematikával. Minden kis állomáson animátorok segítenek az eligazodásban. Az első állomás az orrot teszi próbára. Be kell állni egy nagy harangalakú vmi alá, ami leereszkedik a fejünk fölé, és közben egy illatot érzünk. Ha felemelkedett a fejünkről a harang, akkor a mellette lévő kis növényes üvegházban kell szagolgatni a fűszernövényeket és összepárosítani a harangban szaglászott illattal. Ha ügyesek voltunk, és a megfelelő növénynél nyomtuk meg a gombot, akkor taps, ha nem, akkor sajnálkozós hang a jutalmunk.

Forrás: www.expo2015.org

A következő feladat az esővíz begyűjtése, és újrafelhasználása a locsoláshoz. Tölcséreket kaptak, és ezekkel kellett a véletlenszerűen eső vízcseppeket összegyűjteni, majd beleöntötték egy tartályba, és abból locsolták, vízpermetezték a kiültetett virágokat.

Forrás: www.expo2015.org

A következő attrakció egy kis interaktivitás volt. Fák lettek a gyerekek. Szemben álltak a fallal, és ahogy a kezüket mozgatták, a fának ágai nőttek, és ahogyan mozgatták a kezüket, törzsüket, úgy hajlongott a fa, lengedeztek az ágai. Itt is elszórakoztunk egy jó ideig.

A legizgibb a gyerekeknek a biciklizés és a horgászás volt. A biciklizés rendhagyó volt, ugyanis egy kis fizika volt a dologban. Minél gyorsabban tekertek a bicajjal, annál magasabbra lövellt az előttük lévő vízsugár. Minden méretben volt kerékpár, a triciklitől a felnőtt bicajig.

A horgászás pedig egy kis szociális élmény is volt. A kihalászott golyókban üzenet volt egy korábban itt horgászó gyerektől. Nekünk is rajzolni kellett egy üzenetet, üdvözlést, jókívánságot és beletenni a golyóba, majd visszalőni egy szerkezettel a golyót a vízbe.

Forrás:www.expo2015.org

Levezetésnek ugráltak még egyet az óriás zöldségeken, és végére értünk a kb. egyórás programnak.

Megérkeztünk a következő lefárasztó állomáshoz. Ez a Ferrero (Kinder) ajándéka az Expo-nak, Joy of moving szlogennel. Ez is telitalálat.

Összegyűlt 8 gyerek, kaptak egy narancssárga mellényt, és már indultak is a különböző állomásokhoz. Itt a négyéves csak szurkoló lehetett, ő mellény helyett kapott egy zászlót, így ő is boldog volt.

Volt itt minden. Kezdésnek egy kis fizika, ahogy a pörgetett rajzok mozgóképpé alakulnak, aztán óriási földgömb pörgetés, majd az igazi izgalom, az ügyességi játékok.

Lovaglás, falmászás, ugrálás, szörfözés és végül sorverseny.

A sok szaladgálás után a kürtős kalács bódé volt a következő cél. Így aztán átmentünk a magyar pavilonhoz, ettünk egy kalácsot és megnéztünk egy néptánc előadást.

A magyar pavilon mellett az angol pavilon van, ez sem maradhatott ki. A pavilont a méhek ihlették, szép üveges, magas, érdekes.

Irány Izrael! Az egyik legjobb pavilon. Érdekes, informatív, meglepő, szórakoztató. Megtudtuk, hogy az izraeliek találták ki a csepegtető öntözést és a koktélparadicsomot. Mindezt ötletes videóból, és látványos panorámavetítésből. Kívül pedig bemutatták, hogyan lehet függőlegesen növényt termeszteni... Találtam egy látogatói felvételt a youtube-on, nézzétek meg a pavilonban rögzített videót, érdemes.

Nagyon látványos az Élet fája (Albero della Vita), legalábbis a naponta többször kezdődő kb. negyedórás műsor. Zene, szökőkutak, buborékok, színes füst, minden van, ami kell. A zene amire a műsor megy, előadásonként változik. Mi a Mambo Italiano változatot láttuk, igazán érzelgős lett a végére a trikolór füsttel és a felfújhatós kokárdával:-)

Megtaláltam ezt is a youtube-on, nézzétek, hallgassátok, habár ez nem adja vissza az igazi hangulatot.

Érdekesség, hogy a fát az Expo után behozzák Milánóba, és felállítják azon a téren, ahol Mussolinit felakasztották. Emiatt többen tiltakoztak, hogy micsoda dolog az Élet fáját ilyen helyre tenni...Szerintem jó üzenete van az elképzelésnek, és egyébként is el tudom képzelni a téren (Loreto).

A kolumbiai pavilon a nagy kedvencem lett, gyerekeknek is tetszett a zenés videó és a mintha-liftezés. Az országot bemutató gyönyörű film után egy óriási liftbe kell beszállni. természetesen nem az, csak egy terem, ahol a falra vetítik a különböző tengerszint feletti magasságokon lévő városokról, természeti szépségekről szóló képeket. Ezeket függőlegesen görgetik, ettől az egész olyan, mintha lifteznénk 2000 méter magasból a tenger fenekére. Ötletes és szép. Ezek után pedig egy videóklipet lehet megnézni az ország híres előadóitól, amit a híres helyszíneken forgattak. Ez is szuper volt! Itt lehet megnézni. Ahogy kijöttünk a pavilonból én már azon gondolkodtam, hogy ha hazaérek beállítom a repjegyfigyelőt Bogotába.

Gyerekek egyik kedvenc pavilonja a brazil pavilon lett. És másnak is, mert ez az egyik pavilon a legnépszerűbbek közül, alig lehet bejutni. Nekünk szerencsénk volt, megszánt a biztonsági ember és előreengedett. Így mi is kipróbáltuk az óriási hálón való menetelést, kapaszkodást, bukdácsolást. Tériszonyosoknak nem ajánlott. A háló alá pedig a Brazíliában honos növényeket ültettek. Gyerekekről nincs fotó, mert kapaszkodtam.

A német pavilonhoz is állandóan tömegek várakoznak, így mi meg sem próbáltunk bemenni. Ellenben a tetőteraszra sorban

állás nélkül is fel lehet menni és egy hosszú csúszdán lecsúszni. Én ezt észre sem vettem, amikor gyerekek nélkül voltam, barátaink mondták, hogy ki ne hagyjuk, ha gyerekkel megyünk. Nem hagytuk ki, és nagyon szuper volt. Vannak rongyszőnyegek a csúszda aljánál, azzal lehet lecsúszni.

Nem csak országok, de cégek is készültek pavilonokkal az expóra. Az egyik ilyen a New Holland Agriculture traktorgyár. A pavilont könnyű megismerni, mert kívül, kvázi a tetején van egy traktor. Bent pedig fantasztikus óriási gépek, amikre fel lehet lépcsőn mászni, és beülni a vezetőfülkébe. Sőt, júniusban még a szimulátort is kipróbálhatták, most szombaton már nem engedték használni, gondolom, túl sokan voltak. Mondanom sem kell, ez a pavilon is élmény volt.
Ezen a linken meg lehet nézni belülről a pavilont.

Az Alitalia-Etihad pavilon tökéletes. Sok interaktív játék, videójáték van a repüléssel kapcsolatosan. Szimulátort is ki lehet próbálni, azt sajnos csak időpontra, és hát nem is igazán a gyerekek, hanem az apjuk akarta, de nem sikerült bejutni.

Kicsit bóklásztunk és pecséteket gyűjtöttünk a kisebb pavilonoknál, karib tengeri és afrikai országoknál.

Az észt pavilonnál rácsodálkoztam, hogy ők fejlesztették a Skype-ot. A gyerekeket ez nem dobta fel, a hinta annál inkább. A pavilon falában voltak a hinták, kettesével elosztva. Nagyon vicces, ahogy kívülről mindig csak egy felröppenő gyermeket látni, belülről pedig egy-egy felröppenő lábat.

Az útlevelükbe 34 pecsét került, azt hiszem átfogó képük lett a világkiállításról, még akkor is, ha a legnépszerűbb kazah, emirátusok és japán pavilon kimaradt.

Legközelebb, 2020-ban Dubaiban lesz Expo. Reszkess Dubai, jövünk!

Iskolába járni Milánóban

2015-09-17T11:00:00.000+02:00

Ez itt most offtopic, de hátha érdekel benneteket ez a téma.

Most, hogy már a második osztályt kezdtük, van egy év tapasztalat mögöttem, amiről tudok írni. Olaszországban régiónként, de talán még megyénként is máshogy működnek az iskolák (van, ahol szombaton is járnak iskolába pl. Toscana), de még megyén belül is van eltérés a privát és az állami között, és az alsó tagozat (1-5 osztály) és a felső tagozat (6-8) között.

Mi állami iskolába járunk, Milánóban(Lombardia), így az írásom csak a mi iskolánkról (és egy kicsit rólunk) szól.

Iskolaválasztás:

Hatéves kortól mennek iskolába a gyerekek. Abban az évben kell iskolát kezdenie, amelyik évben betölti a 6. évét. Tehát ha decemberben lesz 6 éves, akkor még mielőtt betöltötte volna a hatot, szeptemberben kezdi az iskolát.

Itt nincs akkora hisztéria, mint otthon, hogy ki melyik iskolába menjen. Általában mindenki megy a legközelebbibe, az államiak általában egy színvonalon mozognak. Ez a színvonal olyan, amilyen, de nagyjából egységes. Az iskolai nyílt napokon nagy érdeklődés van, mi is megnéztünk hármat a környékről, aztán döntött a józan ész és a logisztika. A két percre lévő iskolába jár, semmivel nem jobb-rosszabb, mint a másik kettő. Az állami iskolák itt is lepukkantak általában, mindent mi viszünk: papírzsepi, wc papír, tanszerek a tanárnak, ha vmi extrát szeretne (pl. 10 euros mágnestábla betűkkel, ez extra), fénymásolópapír. Van olyan iskola Milánóban, ahol pottyantós wc van. De mondjuk nem lep meg, mert a dóm mellett is van ilyen wc. A mi iskolánkban rendes wc van, de nincs ülőkéje. De ez sehol sincs, se az ovikban, se az iskolákban (ritka a kivétel), és nem számít, hogy magán vagy sem.

Ha nem tetszik az állami, akkor lehet választani magániskolát, rengeteg van. Nagyon sok az egyházi, és kevés a nem egyházi, ezek sokszor nemzetközi iskolák vagy montessori, waldorf iskolák. Árak kb. 3000-10000 euro/év.

Az állami iskolába jelentkezni az interneten kell egy központi oldalon, tök egyszerű.

A mi osztályunkba 24-en járnak. Szép vegyes az osztály: olasz, perui, filippínó, bangladesi gyerekekkel jár egy osztályba az én magyar gyerkőcöm. A legjobb haverja egy filippínó kissrác lett.

Időbeosztás:

Lehet választani: van a teljes napos (40 óra/hét) és van a nem teljes napos (30 óra/hét), tempo pieno es tempo modulare. Iskolája válogatja, hogy melyiknél melyik van. Van ahol csak az egyik, van ahol mind a kettő. A fullosok 16:30ig vannak, a nem fullosok néha 16ig, néha korábban mehetnek haza. A többség természetesen a 40 órás változatot választja.

Mi is fullosok vagyunk, azt írom részletesebben.

Iskolakezdés 8:30. Ez azt jelenti, hogy 8:25-kor nyitják ki a kaput, és gyakorlatilag bármeddig be lehet érni, lehet, hogy szólnak, hogy máskor korábban illene, de ennyi. Nincs ellenőrzőbe beírás, ellenőrző elvétel, semmi. De be is ér általában 8:45-re mindenki.

Ebéd:12:00-14:00 ig. Ebben az időszakban nincs tanítás, ebédelnek és játszanak.

14:00-16:30-ig újra tanórák.

16:30-kor jönnek ki, gyereket csak az előre bejelentett személyeknek adják oda. Másodikban már lehet kérni, hogy egyedül menjen haza a gyerek.

Szombaton nincs tanítás.

Vannak foglalkozások iskola után is (sportok, kódolás, sakk, tánc, színház), ezeknek általában 18:00-kor van vége.

Lehet igényelni külön térítés ellenében ügyeletet reggelre (7:30-8:30) és délutánra is (16:30-18:00). Reggeli 36 euro/hó, esti 42 euro/hó. Tanári felügyelet van, nem a portás mellett ülnek, foglalkoznak velük. Erre is központilag lehet jelentkezni, online.

Pedibus:

A mi iskolánk is részt vesz a Pedibus-Milano mozgalomban. A gyerekek viszonylag kis távolságról járnak ide, mindenki a környéken lakik.

Ezért meg lehetett oldani, hogy a gyerekek gyalog járhassanak iskolába. Van három útvonal, három színnel jelölve. Mindegyiknek vannak állomásai, ahol a gyerek megadott időpontban csatlakozhat. A gyerekeket önkéntesen jelentkezett szülők kísérik minden nap, ha esik, ha fúj. Láthatósági mellényt magukra kapják és már indulnak is. Így a szülőnek csak az adott ponthoz kell elvinni a gyerekét, és onnan már egyedül, de mégis felügyelettel érkezik be az iskolába. Ez óriási ötlet szerintem.

Menza:

Van, nekem tetszik. Interneten kell igényelni a kaját év elején. Csak ebédről beszélünk. Bankkártyával lehet fizetni az oldalon. Az igénylés olaszul, angolul, arabul, spanyolul, kínaiul is fel van töltve. 24-féle menüből lehet választani! Erre a vallási szokások miatti különbségek és az egészségügyi diéták miatt van szükség (gluténmentes, vegetáriánus stb). Van téli és nyári étrend, 4 heti ételsor váltakozik. Sok a zöldség, de persze a tészta is. A gyümölcs szezonális, van minden nap. Az, hogy mi az adott napi kaja, iskolánként listázható a menza oldaláról.

Az ára az ingyenestől az évi 680 euróig terjed, rászorultsági foktól függően, amit igazolni kell.

Ami érdekes, hogy eldobható tányérból esznek. Az evőeszközök viszont fémek. Ennek értelmét nem látom, de itt ez a szokás.

Évkezdés:

A nyári szünet iszonyú hosszú, június 8-tól szeptember 11-ig tartott idén.

Szeptember 14., hétfő volt az első nap az iskolában. Tavaly szeptember 12., péntek, no comment...(magániskolák általában korábban kezdenek, és a felső tagozat is korábban kezd)

Nincs évnyitó. Az első hét rövidített az elsősöknek, a másodikosoknak az első 3 nap. Az elsősök az első nap tudják meg, hogy melyik osztályba fognak járni. Bemegy mindenki a tornaterembe a szülőkkel együtt, az igazgatónő mond pár mondatot (max.5 perc), amit érzelmi túlfűtöttség jellemez egész biztosan (toleranciáról, elfogadásról, az együtt megcsináljuk mottóról szól, örülünk, hogy itt vagytok), érzékenyebb szülők könnyeznek (én). Aztán osztályonként (szülőkkel együtt) elvonulnak a saját termeikbe. Itt minden osztálynak van egy jele. Mi lettünk tavaly a macska osztály, egyébként B. Gyerekek kaptak kis ajándékot a tanároktól és a nagyobb gyerekektől, plusz megkapták az iskola pólóját is. Kis üdvözlés, mini-beszéd a tanároktól, és szülőket útjukra bocsátják.

A másodikosok már első nap az osztályukba mennek, értelemszerűen.

Évzáró sincs. Tavaly az utolsó nap, az iskola udvarán vártam a gyerkőcöt, az ablakok kinyitva, napsütés, és mielőtt megszólalt volna a csengő, felhangzott bentről, az osztálytermekből a rengeteg gyerek visszaszámlálása 5-4-3-2-1 Vakáció!!!! és özönlöttek ki az udvarra örömtől ragyogó arccal! Ennyi volt. Sokkal meghatóbb volt, mint bármilyen évzáró a kötelező ünneplőben sorakozó unott arcú gyerekekkel.

Ünnepek:

Kaotikus iskolai ünnepségek vannak. Inkább rendezvények, mint ünnepségek. Már egész jól megszoktam az év végi bulira. Elsődleges célja ezeknek a rendezvényeknek, hogy pénzt szerezzenek az iskolának. Az összegyűlt pénzből szervezik pl. a délutáni foglalkozásokat, amik ingyenesek a gyerekeknek.

Az első az szeptember végén van, ez az elsősöket köszönti és a délutáni foglalkozásokat lehet megismerni és ezekre beiratkozni. Van büfé, amit vállalkozó szellemű és kedvű anyukák üzemeltetnek, palacsintát sütnek, szendvicseket, aperol spritzet kevernek és eladják a közönségnek. A befolyt összeg az iskoláé. Az alapanyagok ára is hozzájárulás a szülőktől, ezt zsebből fizetik.

Halloween és farsang. Ugyanaz, mint az év eleji, csak beiratkozás nélkül és beöltözve. A szülők is beöltözhetnek. Óriási kavalkád, üvöltözés, hangos zene, rohangálás a tornateremben. Mindez úgy, hogy este 20:30-kor kezdődik! Elsősöknek is. Mi a farsangot egy órát bírtuk és eljöttünk.

Karácsonyi vásár. Bent az épületben, a folyosón és a termekben szervezik. A termekben vállalkozó kedvű szülők kézműveskednek, mindenféle játékokat játszanak az érdeklődő gyerekekkel. A folyosón büfé, a szokásos felhozatallal, használt és új könyvek értékesítése. Még a vásár előtt gyűjtenek használt játékokat, ezeket be kell vinni és egy tanárnő egy standon árusítja őket. Én bevittem 3 dolgot, amit nem egyeztettem a gyerekekkel (óriási hiba volt), mert úgysem engedték volna bevinni, de játszani meg már rég nem játszanak vele. Persze kiszúrták a standon és vissza kellett vásároljam a saját cuccainkat!

Évzáró buli. Ez év vége előtt egy-két héttel van. Az udvaron mindenféle játékokat szerveznek a szülők, büfé a szokásos. Illetve idén kitalálták, hogy legyen multikulti stand is. Szuper volt! A bevándorló anyukák (én is) készítettek mindenféle nemzeti kajákat, és azt lehetett kóstolni egy euróért. Volt egyiptomi, kolumbiai, perui, kínai, japán, amerikai, brazil, sri lankai, equadori, filippínó és persze magyar. Na, ez szuper jó buli volt. Kaotikus ez is, de az udvaron mindig kibírhatóbb, mint a tornateremben.

Tanárok:

Ezt sem lehet előre tudni. Olaszországban tanárhiány van, központilag osztják el, hogy ki hová kerül. A tanárok kis része van határozatlan munkaszerződéssel az iskolában, a többiek határozottal. Évről évre hosszabbítva, vagy nem.

Nálunk az első év így alakult: egy idősebb tanárnő, aki a matekot és környezetet tanítja, ő az osztályfőnök. Októberre megérkezett egy fiatal tanárnő Szicíliából, ő lett az olasz és az angol. Az angoltanítás kihívásokkal küzd, az hogy angoltanár valaki, nem jelenti, hogy tud angolul. Ez a mi, egyébként nagyon kedves tanárnőnkre is igaz volt (és még sokra, akiket anyukáktól hallottam, és ez sajnos magániskolában is előfordul). Még egy tanárnő történelemre, földrajzra és énekre. Illetve egy tanárnő hittanra és egy képzett tornatanár.

Ez a felállás nem biztos az 5. év végéig, bármikor változhat. Ahogy meg is változott nálunk is, mert a szicíliai tanárnő elment, új tanárt kaptunk másodikra. Új lett az olasztanár és új lett az angoltanár is. Az olasztanárnak örülünk, mert ő a kedvenc a szülők között, mindenki hozzá akarja járatni a gyerekét. Angol tanárnőről semmit nem tudunk, azon kívül, hogy meglepetésünkre az a nő a házunkból, aki 3,5 év alatt egyszer sem volt hajlandó köszönni (eddig azt se tudtam, hogy tanár). Ettől még lehet jó angoltanár, meglátjuk. Sőt, lehet, hogy most már köszönni is fog.

Tananyag, könyvek, módszerek:

A könyvek ingyenesek, de nincsenek meg iskolakezdésre és ez nem zavar senkit. Felsőben a könyvek mar nem ingyenesek, iskolától függően 240-300 euro közötti összeget kell otthagyni a könyvesboltban, vagy az amazonon, vagy a közértben (igen, az itteni közértláncnál - na, jó szupermarket -, az Esselunga-nál is meg lehet rendelni a könyveket). Ezek se lesznek meg az első napra, de ez nem érdekes.

Ahogy az alsó tagozat hozzájut a könyvekhez, az olaszos. Az iskola küld egy papírt haza a gyerekkel (nem az első nap, hanem valamikor az első hetekben), amit ki kell tölteni és aláírva leadni a legközelebbi írószer boltba (ez rajtam kívül mindenkinek egyértelmű volt, csak én akartam aláírva az iskolának visszaadni a papírt). Az írószerboltos megrendeli a könyveket, és elszállítja az iskolába. Tavaly a kitöltött papírral bevonultam az írószerbe, h akkor viszem a könyveket haza, néztek rám bután, hogy ok, de majd ők viszik valamikor az iskolába, ne izguljak. Idén nem fogok mar izgulni, de még nincs aláírnivalóm se. De hogy minek ez a macera az aláírással, meg papírral, amikor úgyis ingyen van, és mindenkinek ugyanazok a könyvei és nem is nekem kell átvenni, hanem egységesen viszik az iskolába, fogalmam sincs.

A könyvek egyébként nagyon szépek. Szellősek, sok szép grafikával, színesek, képesek, értelmesek, nekem tetszenek.

Második évkezdésre kellett venni 8 füzetet, 6 különböző színű füzetborítót, két ragasztót, színes ceruzát, filctollat, radírt, üzenőfüzet helyett iskolai határidő naplót. Ezért összesen fizettem az itteni írószerben 37 eurót, és az otthon megvett dolgokért 3000 ft-ot. Az első osztályos cucc a hátizsákkal, a tolltartóval, és pár dossziéval több volt. A tolltartó fantasztikus, három emeletes monstrum, alig fér a táskába, de mindenkinek ez volt, vennem kellett egy bat man-est.

Az első év célja az volt, hogy megtanuljanak olvasni és írni. Írni csak nyomtatott nagy és kisbetűkkel. Folyóírást nem tanultak elsőben, majd most fognak másodikban.

Szépírás nem számít, írhat bármilyen fura betűket, a lényeg, h írjon. Nem számít, ha kimegy a vonalból. Külön szóltak a tanárok, hogy ne toljuk le a gyereket, ha csúnyán ír. Nem ez a lényeg most. Nagykockás füzetbe és vastag csíkos füzetbe írnak. Első osztályban még rengeteget színeztek, nagy színes ceruza fogyasztók voltunk. Állítólag másodiktól komolyabb lesz, és harmadiktól durvul a dolog.

Házi feladat elvileg nincs, de hétvégére van amelyik tanár ad, de nem baj, ha nem csinálja meg a gyerek, inkább szorgalmi jellege van a dolognak. Mi megcsináljuk. A könyvek bent vannak az iskolában, a füzetek is csak hétfőn és pénteken mozognak.

Tornaóra heti egyszer van. Nincs kötelező tornaruha. Abba megy, amibe akar. Illetve abban megy tornaórára, amiben aznap iskolába ment. Ugyanis nem öltöznek át tornaórán más ruhába (csak a tornacipőt kell átvenni). Ez van, ez olasz sajátosság.

Nincs feketepontozás, nincs sok kis pirospontgyűjtés azért, hogy legyen egy nagy pirospontja. Felmérő van, de nem mondanám igazán felmérőnek. Inkább arra való, hogy kövesse a tanár, hogy mennyit tudnak a gyerekek, hetente egy kis minifelmérő. De ezek folyamatosan vannak, és nem stresszel tőle a gyerek. Általában mindenkit dicsérnek, mindenki ügyes, okos. Persze itt is ordibálnak a tanárok, ez sem az oktatás netovábbja. De az én gyerekem nagyon szeret iskolába járni, szeret tanulni, és ez a legfontosabb. Ez volt az egyetlen, amit elvártam az iskolától: ne utáltassa meg a tanulást a gyerekkel.

Osztályozás van. Ezt tavaly vezették be, eddig nem volt elsőben csak szöveges értékelés. 1-10-ig osztályoznak. A bizonyítvány egy A4-es lap. Én nagyon büszke voltam a gyerkőcre, mert magyar gyerek létére (apja-anyja magyar), 3,5 év itt tartózkodás után három 9-ese volt, a többi 10-es. És direkt megkérdeztem, hogy mindenkinek ilyen lett-e a bizonyítványa, de lett rosszabb is:)

Fine

Hat gyönyörű játszótér a Dolomitokban

2015-04-19T20:59:00.000+02:00

Közeledik a nyár, egy kis kedvcsináló azoknak, akik olaszországi hegyekbe tervezik a nyaralásukat. A Dolomitok ideális úticél gyerekekkel is, rengeteg szép magashegyi kirándulást tehet együtt a család.

Kiválasztottam 6 gyönyörű játszóteret, ami gyönyörű környezetben fekszik a Dolomitokban, és még az olyan, nem kifejezetten játszótér-fanokat is elvarázsolja, mint én. A lista szubjektív, kifejezetten az én ízlésemet mutatja.

1. Vallongia hütte, Val Gardena, Wolkenstein

A legszebb a 2050 méteren lévő játszótér a Vallongia hütte sajátja, használata ingyenes. Megközelíthető gyalog egy kis túrával Wolkenstein faluból, vagy a Ciampinoi felvonó végállomásától egy könnyebb sétával. Képeslapra illő környezetben lehet relaxálni, és gyönyörködni a Sella csoport hegyeiben.

2. Riese Haunold hütte, Hochpustertal, San Candido

A felvonó hegyi végállomásánál, 1500 méteren lévő játszótér érdemelte ki a második helyet. Nagyobbaknak tubing pálya is van. A felvonó San Candido/Inninchen-ből indul. A játszótértől kellemes a túra lefelé, vissza a parkolóhoz.

3. Rudi hütte, Hochpustertal, Sesto-Moso

A harmadik helyezett az 1950 méteren található építkezős játszótér. A Rudi hütte játszótere nem a megszokott. A homokozás és csúzdázás mellett lehet csörlőzni, vödörbe pakolgatni fa építőkockákat és még kisautózni is.

A játszótér megközelíthető Sesto-Moso-ból, a Croda Rossa felvonóval. A játszótértől gyönyörű túrát lehet tenni a Rotwand mezőn.

4. Kinderpark Ciampedie, Val di Fassa, Vigo di Fassa

Negyedik helyre a 2000 méteren lévő fizetős játszótér, a Kinderpark Ciampedie érkezett. Ugrálóvárak, trambulin, homokozó irányítható markolóval, kötélpálya. Körben a Catinaccio hegyei, lélegzetelállító panoráma. Szép túra indul a játszótértől a Rifugio Gardeccia-ig.

A játszótér a Vigo di Fassa-ból induló Catinaccio/Rosengarten felvonó végállomásánál található.

5. Odles hütte, Val Gardena, Santa Cristina

Ez a játszótér is lehetne dobogós, mert mesebeli környezetben található. A Seceda fennsík az egyik legszebb hely a Dolomitokban, rengeteg könnyű túraútvonallal. A kis játszótér a Col Reiser felvonó melletti Odles hütténél található. A felvonó St.Christina-ból indul.

6. Promenadenweg, Val Gardena, Ortisei

Val Gardena szerintem a Dolomitok legszebb völgye. A völgy három falucskáját összekötő Promenadenweg biciklis és gyalogosút is igazán szépséges. És a kisgyerekesek örömére több játszótér is tarkítja. A három falu: Wolkenstein, St.Christina és St.Ulrich.

Térképen a játszóterek:

Sri lankai körutazás: 22-23. nap Negombo - hazaút

2014-12-27T19:04:00.003+01:00

22-23. nap: Negombo és hazaút

Hikkaduwaról taxival indultunk reggel Negombo-ba. A taxinál lehet választani, hogy az autópályán megy-e vagy a normál úton, ennek tükrében változik az ár. Mi az autópályát választottuk, biztonságosabb, mert gyakorlatilag senki nem közlekedik rajta, és gyorsabb is. Megérkezett a kisbusz, és közölte az ember, hogy ugye nem baj, ha még két cimborája is jön velünk. Hát erre mit lehet mondani? Elférni elfértek, nem szóltak egy szót se, de hát azért na. Puffogtam magamban először, aztán persze arra jutottam, hát hadd jöjjenek, ne legyek már szemét nyugati turista. Meg ilyenkor nem a pénz miatt puffogok, hanem mittudoménmiért, mert egyébként meg elfértek, mi meg ezt a pénzt a taxira szántuk. Elindultunk, de nem a legközelebbi felhajtón mentünk a pályára, hanem a távolabbin, közben megálltunk egy templomnál, ahol kiszállt imádkozni a sofőr. Jól imádkozhatott, mert minden esemény nélkül értünk Negombo-ba, abba a guest house-ba (Lodge19), ahol érkezésünkkor is megszálltunk. Már ismerősként üdvözöltek minket, a szakács bácsi finomakat főzött, jól éreztük magunkat.

Délután sétáltunk egyet a városban, gyerekek már nem akartak tengerpartozni. Az egyik kis büfében közös nyelv lett a tulaj kisfiával a youtube-on valami mese.

Aztán kerestünk még nekem kaját, mert nem sikerült egg hopperst ennem (szingalézül appa). És megtaláltuk! Tipikus street food kaja, reggelire, vacsorára is eszik. Rizstésztás a kehely, ebbe ütnek egy tojást, só, bors, kész is. Elvitelre beletette emberünk egy kis zacsiba, amiből a gyerekek gyakorlatilag elették előlem. Anyukám ezt sem nézte volna jó szemmel, azt gondolom...

Aztán összepakoltunk, megettük az utolsó vacsoránkat és lefeküdtünk aludni. Másnap reggel jött értünk Tony, az ismerős sofőr, ismét jókedvűen, és elfuvarozott minket a reptérre. A repülőút hosszú volt, mert volt egy 12 órás layoverünk Jedda-ban. És megint azt kell mondjam, hogy szerencsénk van a két gyerekünkkel, mert az égvilágon semmi problémát nem találtak maguknak a várakozásban. Sőt, mivel én tuningoltam őket, hogy piknikezünk a reptéren, még várták is. A hálózsákok előkerültek, és amikor már nagy volt a fáradtság a sok rajzolás, olvasás, társasjáték, nézelődés, szaladgálás után, akkor elaludtak.

Jedda-ból késés nélkül indultunk Milánóba, ahova fáradtan, de jó hangulatban érkeztünk. És rögtön indultunk is volna vissza....szuper nyaralásunk volt!!!!

Sri lankai körutazás: 21. nap Unawatuna beach és tengeri teknős nevelde

2014-12-27T15:42:00.003+01:00

21. nap: Strandolás Unawatunán és egy teknős nevelde meglátogatása

A reggelt szokás szerint a kis reggelizőben kezdtük, épp jött az újságos is (az ilyenek miatt (is) annyira jó hely Sri Lanka (és Ázsia:-)

Reggeli után buszra szálltunk és elszáguldottunk Unawatunáig, ami egy szintén jólmenő strandolós falvacska.

Sokáig vaciláltunk, hogy akár ide is foglalhattunk volna szállást, de aztán Hikka mellett döntöttünk. Így utólag mindegy lett volna, mert ez sem volt annyival jobb hely. Az öböl nyugati oldala kifejezetten hangulatos volt a szűk kis kacskaringós utcákkal, de a part itt sem volt csodaszép. Később mondta egy ismerős, hogy ők a gyerekekkel a keleti oldalon voltak, ahol kifejezetten jó volt a part, természetes hullámtörő miatt, mintha medencében fürödtek volna.

Mivel ez az infó már csak itthon jutott a tudomásunkra, így mi az óriási szélben, hullámokban kínlódtunk a napernyők alatt.

Nem is bírtuk sokáig, elmentünk ebédelni. Itt is valami autentik helyet kerestünk, és találtunk is. Anyukám innen villámgyors mozdulattal fordult volna ki, de mi bírjuk az ilyen hangyás, koszos, családi kifőzdéket, ahol isteni a kotu-roti és csokis-roti, és nagyon kedvesek, miközben teregetik a vizes ruhát a kertben, ahol az "étterem"is van.

Innen tuktukkal elmentünk Galléba, ahol átszálltunk a Hikka felé tartó buszra. Majd ott egy kis pihenés után újra tuktukra szálltunk, és elmentünk a Lonely Planet által jónak tartott teknős neveldéhez. Ezt a programot nyugodtan kihagyhattuk volna. Akit érdekel, állítólag ingyenes cucc is van ebből a témából valahol Mirissa-Una útvonalon.

Maga az elképzelés okés, a teknőstojásokat összegyűjtik, kikelnek és szépen kiviszik őket az óceánba, így nem eszik meg őket a madarak, illetve nem szedik fel a helyiek. Emellett a beteg teknősöket ápolják, illetve menhelyként is üzemelnek pl. az albínó teknősnek, akinek esélye nem lenne a vízben.
Ami kicsit visszatetsző, az a pénzlehúzás. Van belépő, ez okés, ez nem is kevés, a két gyereknek is kellett fizetni. Van egy 20 perces vezetés, ahol mindenféle érdekeset elmondanak a teknősökről, félidőben finoman felszólítva az adakozásra (adtunk is), majd végignéztük a különböző medencékben úszkáló különböző korú teknősöket. És tényleg jól szórakoztnk, sok mindent megtudtunk a teknősökről.

Egynapos teknős, ultracuki.

Nem tudom hány hetes teknős, ultracuki.

A vezetés végén, kérdezem, hogy megnézhetjük-e, ahogy engedik a kicsiket vissza az óceánba. Merthogy a Lonely szerint ez nézhető, nem fizetős. Azt mondja ember, hogy hogyne, de fizessünk érte. Mondom, nem etetni szeretnénk őket, csak annyit szeretnénk, hogy a gyerekek lássák, ahogyan kitogyognak a teknősök a vízbe. Azt mondja, érti, de fizetni kell érte. Mondom, mennyit? És erre mondott egy akkora összeget, ami a belépő és az adakozás duplája volt. Mondtuk, hogy köszi. Na, ez tiszta rablás. nem igazán jó országimázs, mert hiába a jószándék, ha hülyén közelítik meg a kérdést.
Gyerekeknek megmagyaráztuk, hogy még sincs nézelődés, volt kis elkeseredés, de aztán mentünk vissza tuktukkal Hikkara.

Kicsit nagyobb, nem tudom hány hónapos teknős.

Albínó teknős

Az élmény persze jó volt, nem igazán lehet csak úgy egynapos tengeri kisteknőst és teknőstojást fogdosni, de én nem gondolok vissza rájuk jó szívvel. Nem tudom eldönteni, hogy ez tényleg jó így, vagy nagyszerű marketingfogás.
Már sötét volt mikor hazaértünk, az út a Tsunami (2004. december 26.) emlékmű mellett haladt el, sőt van egy kis múzeum is, ezt nagyon sajnálom, hogy nem néztük meg.

Folyt.köv.

Sri lankai körutazás: 20. nap Galle

2014-10-24T15:20:00.002+02:00

20. nap: Galle Reggeli után elsétáltunk a buszállomásra, és megvártuk a Galléba tartó járatot. Imádtunk buszozni, ez az egyik legjobb Sri Lankán:-) Galléba van gyorsjárat és van lassú járat is, ami mindenhol megáll. Nekünk mindegy volt melyik, amelyik hamarabb érkezett, arra szálltunk fel.

Galle buszvégállomástól elgyalogoltunk az erődig, közben benéztünk egy iskolaudvarra, köszöntünk a gyerekeknek, megkérdezték tőlünk hogy hívnak minket, angolul persze, és aztán jókat nevetgéltek. Édesek voltak.

Útközben megnéztük a halpiacot, fogalmam sincs milyen hal volt némelyik. Gyerekekkel végignéztük, ahogy "szeletelik" a halakat, egész jól bírták.

Galle kikötőváros, az UNESCO világörökség része. Az egyik kedvencünk lett nekünk is a sri lankai utunk alatt. A várost védő erődítményt portugál telepesek kezdték el építeni, majd holland telepesek fejezték be a 18. században. A városfalak ma is állnak, a tetején szép sétát lehet tenni. A városfalon belüli óváros nagyon hangulatos, szép példája az európai és dél-kelet ázsiai építészet együttélésének.

Az óváros nagyon hangulatos, autómentes. Rengeteg étterem, ajándékbolt, kávézó, fagyizó van és persze sok turista, de ennek ellenére tökéletesen visszaadja az óváros a 18. századi hangulatot (legalábbis, ahogy mi elképzeltük, hogy milyen lehetett itt a hangulat akkor). Ez a fogadóiroda akár egy film díszlete is lehetne, de nem az. Ez működik.

Sétáltunk, ettünk, aztán tuk-tukkal visszamentünk a buszvégállomásra, kiderítettük melyik busz megy Hikkara, és hazabuszoztunk.

Folyt.köv.

Sri lankai utazás: 19. nap Hikkaduwa

2014-08-25T16:13:00.001+02:00

19. nap: Strandolás folytatódik, Hikkaduwa
Mirissán a főutcán egy irodában foglaltunk taxit, amivel átjöttünk Hikkaduwara. Ezt nyugodtan meg lehet tenni busszal is, de mi kényelmesek voltunk.Útközben megálltunk a helyi hírességet lefotózni, a halászokat (stilt fisherman). Ez régen tényleg működött, ma már inkább a marketingről szól a dolog, bár állítólag néhány kis faluban még halásznak így. A következőképpen készültek a fotók. Megálltunk az út szélén, Zoli kiszállt, hogy lefotózza a halászokat. Rögtön odajött egy srác, hogy ez nem úgy megy, ezért fizetni kell. Zoli adott pénzt, csinált
pár fotót, és visszaült a taxiba. Ha nagyon akartuk volna, akkor mi is felmászhattunk volna egy ilyen botra, és külön pénz mellett, azt is lefotózhattuk volna. Nem akartuk. Persze, egyébként érthető a dolog, így tudnak egy kis pénzt keresni, hiszen ez egyik legtöbbet fotózott témája Sri Lankának. Arról is beszélnek persze, hogy akik egész nap tényleg ott ülnek a boton, semmit, vagy csak nagyon keveset kapnak abból a pénzből, amit a parton beszednek a turistáktól. Maffia? Ha nem is az, de nem szép történet...

Megérkeztünk a szállásunkra, amit a Tripadvisoron találtam. Mr. Geegenaga, a tulaj egy szakács, aki régen hajókon dolgozott, most otthon van már és saját éttermet (Aroma restaurant) üzemeltet a főutcán. És kiadja a saját házuk melletti épületben lévő két apartmant.

A ház tökéletesen helyi design, a berendezés, a kert, minden. A házaspárnak három fiúk van, kettő Németországban él, a harmadik pedig velük, de ő is dolgozott Németországban. Angolul, németül beszélnek, nagyon kedvesek és az éttermükben nagyon-nagyon finomakat főznek (főzőiskolát is tartanak).

Közel a házhoz volt két-három reggelizős hely, helyi kajákkal, potom pénzért, itt kezdtük mindig a napot. A tengerpart itt szerintem felejtős, se nem szép, se nem üres:-) A helyiek miatt viszont itt is nagyon jól éreztük magunkat.

A déli parton Hikkaduwa a legfelkapottabb hely, itt a legtöbb a turista. Itt vannak vegyesen package turisták a sokcsillagos szállodákban, és vannak hátizsákosok is a guesthousokban. Rengeteg az étterem, a bár. Sok varrodás üzlet van. A menőség itt a saját szörfnadrág varratása. Ugyanis Hikkaduwa szörfös hely is. Lackónak sikeresen vettünk is egy szörfnacit, Julcsinak pedig egy elefántos buggyos nacit. Volt boldogság.

Az egyetlen értelmes dolog azok a teknőcök, akik itt laknak, hozzászoktak az ember jelenlétéhez és lehet etetni őket hínárral. A hínárral is üzletelnek, lehet venni helyi arcoktól, és azzal etetni a teknőst. Megetettem én is, a gyerekek féltek tőle, szerintem eszméletlenül helyes volt, egy élmény mindenképp. Szegény teknősök persze találkoznak a legalja turistákkal, mint pl. azzal a 120 kg-os orosz férfival, aki szerint az teljesen normális, hogy ráfekszik a teknősre egy fotó erejéig....Még jó, hogy a helyiek csúnyán néztek rá, és lemászott szegény teknősről.

Hikkaduwa is a főút két oldalán koncentrálódik, emiatt ez sem igazán andalgós falu, figyelni kell a közlekedésre. Mi a teknősök és egy, a you tube-on látott sznorizós videó miatt választottuk. A sznorizás elmaradt, mert nem volt túl jó idő, inkább kirándulgattunk.

Folyt.köv.

Sri lankai körutazás: 17-18. nap Mirissa

2014-08-23T14:01:00.000+02:00

17-18. nap Mirissa, strandolás

A szafari után fájó szívvel elbúcsúztunk a sátraktól, és a szállás által szerzett taxival elindultunk az óceánpartra, Mirissába. Az út nem hosszú, de megint csak bonyolult lett volna tömegközlekedni, így maradt a taxi. Persze megint volt egy kis öklendezés szünet, de egyébként eseménymentes volt az út. Megálltunk az egyik, már nem emlékszem melyik városban pénzt felvenni az automatából, mert Mirissában nincs
automata. Megérkezve Mirissába, kis kérdezősködés után megtaláltuk az előre lefoglalt szállásunkat (a tuktukosok mindent tudnak).

A szállásadó egy kedves idős házaspár, ahol a néni valamikor Rómában tanult egy szemesztert az egyetemen, ha jól emlékszem pszichológiát. A szoba szép nagy volt, nagy terasszal. Kis probléma csak Lackó ágyában az ágybolha-rengeteggel akadt, merthogy másnap reggelre sza..rrá lett csípve a keze-lába. A másik bajom, a reggelizőasztallal volt, merthogy tiszta kosz volt. Egész biztos nem látott vizet és tisztítószert hetek óta. Ázsia egyébként is koszosabb az európai standardnél, aki ezt nem bírja, nem fogja magát jól érezni (4-5 csillagos helyekre ez általában nem vonatkozik). De ez a reggelizőasztal engem is meglepett. És az udvaron lévő kosz sem zavarta a tulajokat, annak ellenére nem, hogy tele voltak külföldi turistákkal.

A fórumok, a Tripadvisor és LonelyPlanet szerint Mirissa az egyik legszebb parti rész, kevésbé felkapott, hangulatos, romantikus. Na, szerintem nem. A part semmi extra, persze szép, de nem ez az igazi trópusi tengerpart.

A forgalmas főút két oldalán vannak a szállások, minden kategóriában, és ugyanitt a boltok, szuveníresek is. Nem egy sétálóutca feeling.

Amiben nem tudnak hibázni, az a kaja a tengerparton, a friss, grillezett hal. Ott volt a helyünk mindkét este.
A másik nagyon jó, amit a Lonely is ajánl, a parttól beljebb lévő rotis. Igazi helyi hely, finom csokis és bármilyenes rotival.

Térkép:

Folyt.köv.

Sri lankai körutazás: 16.nap Udawalawe Nemzeti park

2014-07-27T16:48:00.002+02:00

16. nap Udawalawe nemzeti park
Ellából taxival indultunk tovább a kb. 100 km-re lévő Udawalawe nemzeti parkba, egy újabb szafarira. Ellából bonyolult lett volna buszozni vagy vonatozni, ez volt a legegyszerűbb megoldás. A taxisok Ellában az út szélén állnak, másnapra már simán lehet szerezni autót. Amelyik sofőrt mi megkérdeztük, hogy mennyiért visz el a nemzeti parkba, mondta az árat és rögtön mutatott még egy vendégkönyv szerű kis füzetet. Ez tele volt az utasaitól kapott ajánlásokkal, nagy ötlet szerintem! Nagyon
szimpi volt, megadta a telefonszámát is, hogy hívjuk, ha kell az autó. Végül nem vele mentünk, mert elvacakoltuk az időt, és a szállásadónk taxijával mentünk, árban ugyanaz volt. Tájékoztatásnak az árak, ebből lehet alkudni, mi 7000-et fizettünk (2014. február. Az árakról majd írok külön egy bejegyzést):

Reggeli után esőben indultunk, a szokásos útviszonyok között. Kanyarogtunk jó sokat, párszor megálltunk hányni Lackónak (na jó, csak öklendezni), aztán még mindig csöpögő esőben megérkeztünk a szállásunkra.

Ez volt az utazás alatt a legdrágább szállásunk, a Wild Trails Udawalawe resort, annak ellenére, hogy sátorban aludtunk. Na, de milyenben:-) A luxus-safarikat idéző sátrai vannak a szállodának. Van medence, szép design, és talán hat sátruk saját fürdőszobával, rendes ágyakkal, szőnyeggel.

Az egész helyen aznap mi voltunk az egyetlen vendég, vicces volt. Nagy élmény volt, természetesen a gyerekeknek ez tetszett a legjobban minden szállás közül, itt akartak volna még maradni. Sőt, Lackó örökre itt akart volna maradni, később ezt módosította arra, hogy elég lesz, ha Sri Lankán maradunk örökre, nem muszáj ebben a szállodában. Ez rendes volt tőle, jól nevelt gyerek, nincsenek irreális elvárásai.

Megérkezéskor egyeztettük a programot a staff-al: elmegyünk a közeli Elephant Transit home-ot megnézni, aztán az előre megrendelt ebédünket megesszük, pihenés után a szállás saját dzsipjével megyünk szafarira.

Az Elephant transit home a vadon élő, sérült elefántok gyógyításával foglalkozik, leginkább pici elefántokkal. Ha meggyógyultak, mehetnek vissza a vadonba. Sajnos, van olyan elefánt, aki már soha nem tud visszamenni, mert ott nem maradna életben, ők itt maradnak végleg. A bemutatkozó oldaluk szerint az elefántok nem szoknak hozzá az emberekhez, mert csak akkor kerülnek velük kapcsolatba, ha szükséges, így vissza tudnak térni a természetes környezetükbe. A kis elefántok etetése a fő attrakció, ekkor érkezik a legtöbb turista. Van lehetőség az egyes állatokat örökbe fogadni, vagy egyszerűen csak pénzadománnyal segíteni őket. Ételre, gondozásra, orvosi, kórházi ellátásra használják fel az adományokat. Nekem ők szimpatikusak voltak, nem úgy, mint a pinnawalai elefánt árvaház.

Visszamentünk a sátorhoz, megebédeltünk. Fürödtek egyet a medencében, a nap nem sütött, de meleg volt persze, jól szórakoztak. Aztán indultunk a szafarira. Szuper dzsipje van a resortnak, nagyon vagány volt autózni. Mondjuk, én minden nap elmentem volna egy ilyen szafarira...

A nemzeti park teljesen más, mint a Minneriya volt. Ez sokkal nagyobb, vadabb, szárazabb, az állatokat keresni kellett. Mentünk sokat, kipróbáltunk több utat, míg sikerült elefántokkal találkozni. Persze közben több másik állatot láttunk, egy percig sem volt unalmas.

A krokodilokat alig vettük észre, a vezetőnk mutatta, hogy hol van. Mondom, nem látom. Közben gyerekek, Zoli is mondja, hogy de hát ott van. Mondom, hol? Erre a vezető olyan kedves-türelmesen, mint amikor értelmi fogyatékossal beszélnek, egy hangsúlyos Madame (értsd: vak európai nő, hát nézzé már oda, ott van) újra megmutatta, de itt már nem mertem mondani, hogy még mindig nem látok semmit. De aztán egyszer csak elvált a krokodil rajzolata a kőtől, és én is megláttam, amit meg kellett. Volt vagy két méter....végül is alig nagyobb, mint egy hangya. Innentől már profin vettem észre a krokodilokat. Rengeteg volt.

Át kellett kelni folyón is, tiszta Indiana Jones feeling.

Már kifelé mentünk a parkból, amikor hirtelen megállt a sofőr, és hátra tolatott. Nem tudtuk mi van, kérdőn néztünk a guide-ra. Ő csak kimutatott a mellettünk lévő bokorba....Ja, így már más.

Óriási élmény volt ez a nap is, gyerekek (is) újra menni akartak, kevés volt a 3 óra. A parkból hazafelé, az útról is láttunk elefántot búcsúzóul.

Térkép:

Folyt.köv.

Sri lankai körutazás: 15. nap Lipton's seat

2014-07-16T13:00:00.000+02:00

15. nap Lipton's seat
Reggel megérkezett a tegnapi srác a megbeszélt hajnal 8-as időpontra. Mi addigra megreggeliztünk, és már ugrottunk is be a tuktuk-ba. El lehetett volna jönni picit bonyolultabban és sokkal olcsóbban, ha a helyi buszjárattal mentünk volna a Lipton's seat-hez közeli faluba, Badulla-ba (Bandarawela vagy Haputale érintésével) és csak onnan tuk-tukozunk fel a hegyre. De nem ezt választottuk, kényelmesebbek voltunk, és szeretünk tuk-tukozni.

Másfél órás volt az út, ebből a vége komoly emelkedő a teaültetvényen keresztül, tényleg szépséges helyen.

A lényeg, hogy ezen a helyen üldögélt Sir Thomas Lipton, és nézte a birtokát, a rengeteg teát és a teaszedő munkásokat. Hát, nem csodálom, hogy itt üldögélt naphosszat. Majd 360 fokos panoráma, állítólag az óceánig ellátni, ha nincs párás idő.

A csúcsig fel lehet jönni tuk-tukkal, motorral, talán taxival is (díja van a belépésnek, két kapunál is kellett fizetni), de persze gyalog is. Ha gyerek nélkül vagyunk, akkor is lehet, hogy tuk-tukozunk felfelé ezen a 6 km-en. A csúcson van egy kis teázó, hát, betojtunk, de komolyan. Kedves-rámenősen invitált minket a tulaj, hogy igyunk meg egy teát nála. Persze, mentünk volna magunktól is, de így aztán pláne. Kérdezi, honnan jöttünk. Mondjuk, Magyarország. Azt mondja, magyarul: Isten hozott! Elájultunk. Mi van? Honnan tudja ezt? Kiderült, hogy a teázó falára felíratja minden nyelven, hogy Isten hozott, és járt itt egy magyar hölgy (a fickó szerint eddig ő egyedül, így mi voltunk a másodikok, ezt eléggé kétlem azért), aki felírta a falra, ő pedig megtanulta. Hát, döbbenet.

Ezután elindultunk lefelé, gyönyörű a hely, lépten-nyomon lehet fotózni, tea mindenütt, teaszedők is sokan. Lipton tea, de tényleg, az igazi Lipton tea, 1890-ben épült a Dambatenna Teagyár, ennek megfelelő áhitattal jöttem le a hegyről fényképezőgéppel a kezemben.

A séta közben tanulhatunk is...:

Kétórás séta után, ez 3,3 km volt, észrevettük a tuk-tukos srácot, aki elvileg a túra végén, 6 km után várt volna minket, és vitt volna haza. De annyira helyes volt, és tudhatott valamit, mert pont itt, ebben az elágazásban, ahol el lehet téveszteni a lefelé vezető utat, megvárt minket.

A gyerekeknek persze több sem kellett, rögtön vele akartak azon nyomban továbbmenni (a srácnak is volt egy 4 éves kisfia, képben volt). Mi is beadtuk a derekunkat, és hazadöcögtünk a tuktukkal. Ellában pedig újra egy jót ettünk. Julcsi pedig ivott, persze macskástól, napszemüvegestől, mert anélkül egy tapodtat nem megyünk...

Térkép:

Folyt.köv.

Sri lankai körutazás: 12-14. nap, Ella - hegyvidéken

2014-07-15T23:07:00.000+02:00

12. nap Ella Irány a hegyvidék, négy nap túrázás! Ez a napunk a vonatozásról szólt. Ettől egy kicsit tartottam, hogyan fogja bírni a két gyerek a hét-nyolc óra vonatozást. De Ellába mindenképpen menni kellett, autóval viszont nagyon szerpentines, amit Lackó nem bír, és különben is, állítólag ez a világ egyik legszebb vasútvonala. A rizsföldek és a teaültetvények között kanyargó vonatról rengeteg szép képet láttam, úgyhogy belevágtunk. Vettünk négy jegyet (hogy legyen ülőhelye a gyerekeknek is, és a csomagok is elférjenek) két nappal az indulás előtt, már csak a harmadosztályra volt szabad hely.

Reggell elbúcsúztunk húgomtól, aki ment vissza Colomboba dolgozni. Mi pedig vártuk a vonatot, ami egy órácskát késett, ami errefelé teljesen normális. A vasútállomás lett az egyik kedvencünk Sri Lankán, mert teljesen olyan, mintha egy filmben lettünk volna, ami az angol gyarmati időkben játszódik. Nem volt arcunk befényképezni a vasutasok irodájába, inkább csak vaktában fotóztuk őket. Nagy élmény ez a gyarmati feeling tényleg!

A várakozást a gyerekek nem unták, játszottak, ismerkedtek.

A Kandy-Ella távolságot meg lehet tenni az állami társasággal, ahol a Lonely Planet infói ellenére is (a Sri Lanka LP nagyon nem aktuális, se ár, se szállás, se menetrend tekintetében, pedig 2013-as kiadás) lehet foglalni az első-, másod és harmadosztályra is jegyet. A másik lehetőség, a magántársaság vonatára jegyet venni. Ez jóval drágább, interneten is foglalható a jegy, és csak egy kocsi, azaz kb. 45 helyről van szó. Viszont van étterem, pincér az extra árhoz. Két társaság is van, az egyik a Rajadhani Express, a másik az Expo Rail. Korrekt honlapjuk van, minden szükséges infóval.

Szóval, elindultunk. Aki nem vesz helyjegyet, ahogy a helyiek többsége is, az a filmekből és fotókról ismert módon, kilógva a tömött vonatból utazhat. Mi kényelmesen ültünk, Julcsi rögtön 3 óra alvással indított, aztán játszottunk, beszélgettünk, ettünk. Minden félelmem ellenére semmi sem történt a vonatút alatt. Se egy összeveszés, se egy unatkozom roham, semmi! Le a kalappal a gyerekek előtt, simán vették az akadályt.

Útközben pedig tényleg szép a táj a teaültetvényekkel. Sajnos a legszebb részeknél már sötét volt (itt nagyon korán sötétedik) és esni is kezdett, de azért ez sem volt rossz.

Megérkeztünk Ellába, már nem sokan maradtak a kocsinkban, egy idősebb angol házaspár, franciák és egy ausztrál család szintén két gyerekkel. Velük persze találkoztunk a következő napokban a városban. A szállásadónk is kint volt a vonatnál, szerzett is nekünk egy tuk-tukot, amibe ugye először csak egy nagy hátizsák, a két gyerek és jómagam ültünk be. Ment, mint az állat, pedig olyan sötét volt, nem lehetett látni semmit. Helyi arc volt, minden kanyart ismert, persze. Aztán fordult még egyet Zoliért is. Mint később kiderült, Zoli közben még a vasútállomáson ledumálta a vacsoránkat a tulajjal, természetesen rice and curry, gyerekeknek plusz sült krumpli, naná. Így aztán nem sokkal a kipakolás után már ettünk is. A szállás egyébként szupi volt, pedig a kilátást a sötét miatt nem is érzékeltük. A tulaj még felhozott nekünk egy térképet a környéken lévő túralehetőségekkel, ki is néztük a következő napok programjait.

13.nap Little Adams peak
Másnap reggelre már elállt az eső, ideális idő volt egy túrához. Sri Lanka híres szent hegye az Adam's peak, 2243m magas, és mind a buddhisták, mind a keresztények, hinduk, muszlimok szent hegyként tisztelik. Ennek megmászása kisgyerekkel nem opció, majd ha megnőttek visszajövünk. Helyette a Little Adam's peak Ella mellett már simán vállalható. Ez ugyanis inkább egy kis séta, mint hegymászás. Reggeli után el is indultunk. Nem mentünk egyedül, ha nem is sokkal, de találkoztunk útközben turistákkal. Az út teaültetvényeken vezet keresztül. Itt találkoztunk először az igazi teabokrokkal. Ez meg is határozta innentől a nyaralást, mert Lackó ettől kezdve folyton tealeveleket szedett, amit hazavittünk és nagy türelemmel szárítgattunk. És őriztük, mert a Mamának kellett hazavinni, aki majd teát főz belőle az egész családnak.

Az út nem nehéz, séta csak. Az út elején van egy kis büfé, frissítőt venni. A teaszedő hölgy pedig igazi kisiparos, egy kis rúpiáért pózol a fotóhoz. Édes volt, természetesen készült kép.

A csúcson gyönyörű a kilátás a közeli sziklákra, teaültetvényekre.

Visszasétáltunk a városba, és egy kicsit nézelődtünk. Nekünk Zolival ez a falu-kisváros nagyon-nagyon tetszett. Pici, hangulatos, minden egy helyen.

Nagyon jókat ettünk mindenhol. A legjobb kotu rotit is itt ettük, gyerekek (is) élvezték, ahogy a bácsi készítette az ebédünket, a jellegzetes csattogással.

14. nap Teagyár, Ella rock
Reggel besétáltunk a városba, tuk-tukkal szerettünk volna elmenni a Halppewatte teagyárba és onnan tovább, hegyet mászni az Ella rock-hoz. Az Ella rock (szikla) egy viszonylag könnyű séta a közeli hegyekben, gyönyörű kilátással útközben, gyerekkel is simán vállalható.
Nagy sokára találtunk egy tuk-tukost, aki megértette, hogy mit szeretnénk. Megegyeztünk a sráccal az árban, és elindultunk. Jó kis kerülőutakon zötyögtünk, élveztük nagyon. Teagyárhoz felküzdöttük magunkat. Bementünk a gyárba, nincs kiírva semmi, de a srác ismerte a járást és vezetett minket egyenesen a látogatóközpontba, az emeletre. Ott már több tuk-tukos és taxis aludt-heverészett babzsák fotelekben, várták, hogy a kliensek befejezzék a teagyári túrát. Mi is várakoztunk a következő csoport indulásra. Julcsi marhára nem bírta, nem volt jó hangulatban. Lackót érdekelte, minket is, bár én inkább Julikával voltam elfoglalva.
A teagyártás érdekes folyamat. A környékről szállítják minden nap a friss leveleket, amit aztán forró levegővel szárítanak meg. A szárított tealeveleket szortírozzák, fermentálják, majd megszárítják és végül csomagolják. Mindez vegyszermentesen történik!! A tea minőségétől függően különböző számozást kap, ez a teaimádóknak a világon mindenhol egyértelműen elmond mindent az adott termékről. A sri lankai teákból is van kevésbé jó minőségű, de még finom, azt kapjuk mi a boltban. Annál jobb a tea, minél magasabban termesztették. Ella, Kandy és Nuwara Eliya környéke már egész magas, az innen származó teák tutti jók.

Muzeális korú gépekkel dolgoznak a teagyárban

A teagyár után eltuktukoztunk a hegymászás kiindulási pontjához. A sofőr srác nagyon képben volt, valahol a világ szélének tűnő helyen kitett minket, mondta, hogy menjünk balra, ott lesz a vasútállomás, és kövessük a síneket, elvisz a szikla felé. Még mielőtt elment volna, megegyeztünk vele, hogy másnap reggel eljön értünk, és elvisz a kicsit távolabb lévő Lipton's seat-hez. De erről később.
Elindultunk a síneken, ahogy a helyiek. Egy idő után fogalmunk sem volt, hol kellene letérni a sínekről. Szerencsénkre pont ott beszélgetett egy helyi férfi, és útba igazított minket. Aztán követett minket a szemével és látta, hogy bizonytalanok vagyunk, hiába a térkép a kezünkben. Így aztán hallgatólagosan guide-unkká fogadtuk, és végigkísért minket a szikláig. Valószínű, hogy tudta ő, merre kell várakozni, sokan ebből is élnek a helyiek közül, hogy vezetőik lesznek béna turistáknak.

A csúcs előtt mi lányok megpihentünk, a fiúk pedig felmásztak a csúcsra. Erről fotó nem készült, de állítólag nagyon szép a kilátás.

Lefelé is elkísért minket a guide-unk, aki nem volt szószátyár, mindig előttünk ment pár méterrel, nem akart zavarni. Egyedül a csúcsra menet fogta Lackó kezét, és együtt másztak fel a tetőre:-) Kifizettük őt, amikor visszaértünk a sínekhez, és elindultunk vissza a városkába. Ott még egy jót vacsoráztunk, mielőtt visszaértünk a szállásunkra, ahol kidőltünk:-)

Térkép
Természetesen nem igaz az autós időtartam, a helyi viszonyok miatt 40 km/órát kell számolni...

Folyt.köv.

Sri lankai körutazás: 9-11. nap: Dambulla, Kandy

2014-04-21T16:06:00.001+02:00

9. nap Dambulla-Kandy
Reggeli után jött értünk a sofőrünk, és elindultunk következő úti célunk, Kandy felé. Útközben megálltunk Dambulla városában, ahol újabb UNESCO világörökséget, egy barlang templom-együttest néztünk meg.
Ikonikus jelképe Sri Lankának, öt külön barlang van a szikla oldalában, kb. 150 buddha szobor és festmény található itt. Itt is sok lépcső visz fel a barlangokhoz, és itt is sok a majom. Itt lakott Valagamba király i.e. 1. században, mert elüldözték Anuradhapurából. Amikor visszanyerte a
trónját, templommá alakította a barlangokat, amit azóta is folyamatosan használnak. Belépés cipő nélkül, a cipőt vagy a táskánkba, vagy a cipőmegőrzőbe kell beadni.

Dambulla után, mielőtt még Kandy-be értünk, bementünk egy fűszerkertbe. Rengeteg fűszerkert van ezen a környéken, oda mentünk, ahova a sofőrünk ajánlotta. Egyébként óriási turistaforgalom van ezeken a helyeken, futószalagon mutatnak meg mindent, aztán persze lehet vásárolni is. Érdekes volt, mert sok fűszert még nem láttam eredetiben.

A legjobb az volt, amikor a fahéjat mutatták, miből lesz az a kis faforgács szerű a fűszeresüvegben. Itt a videó:

Végül megérkeztünk Kandy-be, ahol egy Airbnb-n foglalt szállásunk volt, amit nem igazán talált a sofőrünk, pedig már majdnem folyamatosan telefonozott a tulajdonos hölggyel. Egyik sikátorból ki, a másikba be a kisbusszal... De végül aztán eltaláltuk a kereszteződést, és beértünk egy utcácskába...ahol egy nagyon magas kőfal és egy fémajtó előtt állt egy elegáns hölgy, ő volt a tulaj (a képen már Zoli, nem az elegáns hölgy:-).

A fal és a kapu

Húúú, hát ez az igazi város volt tényleg. A környék európai szemmel szörnyű, a ház pedig európai szemmel is tökéletes. Kipakoltunk, aztán elmentünk enni és szétnézni a városban. Sokan lelkesedtek Kandy-ért a fórumokon, hogy mennyire hangulatos, mennyire jó hely. Több nap után sem értettük, hogy mi lehetett a lelkesedésük oka, nekünk nem jött be egyáltalán. Szerintem a kötelezők megtekintése után nem érdemes itt lenni egy percet sem. De ízlések...
Este megérkezett a Húgom is, volt öröm, két napig együtt voltunk.

10. nap Kandy: Peradeniya botanikus kert, Szent fog temploma, krikett meccs
Délelőtt elmentünk a Peradeniya botanikus kertbe, sétáltunk egyet. Ez a program nyugodtan kihagyható, de mi lazulni akartunk. Persze azért ez is érdekes volt, ennyi denevért még egy rakáson életemben nem láttam, gyerekeket alig lehetett onnan elimádkozni, nézegették és hallgatták őket. A fákból ez a pálmasor mindent visz, és a kolbász fa pedig pont eléggé rusnya:-) Julcsi és Lackó pedig pont az ellenkezője, lépni nem tudtunk, mindig megállították őket lefényképezni:-)

Délután pedig újabb UNESCO világörökség volt a cél, Kandy belvárosában, a Szent fog temploma. Itt található Sri Lanka legfontosabb buddhista relikviája, Buddha egy foga. A fogat ténylegesen nem lehet látni, az egyik teremben, aranyból készült sztupa alakú dobozban van. Nagyon népszerű zarándokhely a helyiek körében, amikor mi voltunk, akkor is rengetegen voltak, nagyon hangulatos volt.

Este hatkor levezetésnek elmentünk egy krikett meccsre ( kb. 13 km a várostól, tuk-tukkal vagy busszal érdemes menni). Sri Lankán mindenki és mindenhol krikettezik, ennek megfelelően a világranglista elején is vannak. Éppen az English Lion játszott Kandy-ben, úgyhogy nem hagyhattuk ki. Egyik lány ismerősöm mondta, hogy felesleges kimenni, ilyen unalmas játék nincs még egy, de nekünk beszélhetett. Rajtunk kívül még kb. 10 ember ült a lelátókon, de ők legalább értették, amit láttak:-) Mi nem értettünk egy mukkot sem az egészből, de megettük a kis kajánkat, próbáltuk kitalálni, hogy ki melyik csapatba tartozik, és jól elszórakoztunk a napsütésben. Akkor villanyozódtunk fel igazán, amikor észrevettük, hogy az eredményjelző táblán a számokat élő emberek változtatják, nem pedig elektronikus a kijelző.

11. nap Kandy-Millenium elefánt árvaház
Sri Lankán minden turistacsoportot elviszik valamelyik elefánt árvaházba. A legfelkapottabb a Kandytől nem messze lévő Pinnawala. Itt kb. 80 elefánt él, akik vagy betegek vagy sebesültek vagy elhagyta a gazdájuk. Bébik és idősebbek vegyesen. Ma már inkább turista attrakció, mint árvaház. Az etetés és a fürdetés a fő attrakció. Kétszer egy nap etetik őket, ezt lehet nézni. A bébiket cumisüvegből tejjel. Aztán mennek fürdeni a folyóba, ezt is lehet nézni. És persze lehet elefántolni is, és kézből gyümölccsel etetni őket. Ezekért persze fizetni kell. Mindeközben az elefántok lábán lánc, és elefántonként egy mahut (elefánt-idomár, gondozó) egy kampós vasbottal felügyeli az eseményeket. Igazi turistagyár. A Lonely szerint a Pinnawala mellett lévő Millenium kevésbé gázos, itt igazán az elefántokért dolgoznak, önkénteseket is várnak. Itt nyugdíjas elefántok és a gonosz gazdáiktól megmentett elefántok voltak. Emiatt ide mentünk. Kár volt. A gyerekek féltek az elefántoktól, lehangoló volt itt is a lánc az állatok lábán, és a sok idióta turista, ahogy ülnek az elefántokon, és majd befosnak, de az ipaddel fotózkodnak azért. Kigyúrt kelet-európai férfiak félmeztelen fürdetik az elefántot, miközben ezt a harmadik társuk videózza. Mindig elképzelem, mit gondolhat az elefánt...és persze a szingaléz mahut. Aki viszont elefántolni szeretne az ide jöjjön, mert itt az elefántolás elefántbarát módon történik, szőrén ülik meg az elefántot, nem pedig vaskosárban.

Vettünk persze gyümölcskosarat, megetetni az elefántot, ha már ott voltunk. Gyerekek továbbra is féltek, Húgom kezéből kapkodta ki fél pillanat alatt az elefánt a cuccost.

Ez teljesen kihagyható program, aki megy nemzeti parkba, felesleges ide bejönni, fogalmam sincs, miért mentünk mi is egyáltalán. Ami viszont kihagyhatatlan és mégis nagyon örültünk, hogy eljöttünk, az az elefántkaka-papírgyár.

Igen, az elefánt kakájából papírt készítenek! Az árvaház mellett van a gyár. Kis manufaktúra, igazi gyöngyszem. A főnök bácsi kalauzol végig a gyáracskán, dolgozó lányok mosolyognak a gyerekekre, mi ámulunk-bámulunk, és a végén a kis boltocskában aranyárban veszünk füzeteket. Valamiért volt olaszul egy pici könyvecske az egész gyártásról, kifejezetten gyerekeknek szóló, meg is vettük, hogy Lackó bevigye az oviba. Be is vitte, volt ott is álmélkodás.

A Millenium elefántjainak kakájából készül itt minden. Az elefántok rengeteget esznek, és napi 16-szor kakilnak. Van alapanyag bőven. A fiatal elefánt jól rág, ezért az ő kakája kevésbé rostos, vékonyabb papírt lehet belőle készíteni, ellenben a fogatlan, idősebb elefántokkal, az ő kakájukból vastagabb papír lesz. És az sem mindegy, hogy mit esznek, mert a kaka színétől függ a papír színe is. Persze, a nagyon színeseket természetes színezéssel állítják elő.

Nagyon élveztük a látogatást, a bácsi óriási arc, az egész egy élmény volt!

Folyt.köv.