Eldugott zugblog. Vagy blogzug?

Figyelem! Gusztustalanságok

noreply@blogger.com (Altair) — Sat, 11 Feb 2012 21:03:00 +0000

Nem is tudom, hogy maradt el, de most egy gusztustalan témát fogok elővenni. Akinek hánynia kell, ha pattanások és mitesszerek kinyomkodásáról hall, az máris kapcsoljon el egy másik blogra, de a videókat semmiképpen se nyissa meg (nekem is forog tőle a gyomrom).

Már régebben írtam róla, de most sehogy se találom, hogy belinkeljem, én nem járok kozmetikushoz arckezelésre. Az utolsó alkalom túl emlékezetes maradt, amikor ilyesmin estem keresztül holmi félreértelmezett társadalmi konvenció miatt. [A nő ne legyen ragyás és a havi egyszeri krémmel való gusztustalankodás jót tesz a bőrnek, noha én nem győztem lemosni a kezelés után, mert annyira utálom azt a ragacsos érzést, továbbá hiába hárítottam a (tényleges, nem kamu) krémallergiámra való hivatkozással, azért nem spóroltak rajtam a hipoallergén krémekkel, amik még büdösek is, legalábbis nem jó szagúak.] Visszatérve az utolsó inkvizíciós kínzásra, amelynek alávetettem magam: a kozmetikus (nem a mostani, hanem az akkori) véres sebet passzírozott az orromra, aminek mai napig látszik a helye. Ezt követően meglátogattam a bőrgyógyászt (már ragyásan, de házilag el nem kapirgált állapotra időzítve), aki a seborrheás dermatitisemen túl az arcomra is ajánlott egy szuszpenziót, amit patikában lehet kapni készen: a Lubexylt. Ez egy benzoyl-peroxidos krém, amelyet úgy kell használni, mint a folyékony szappant. Vagyis egy kis adagot el kell oszlatni az arcon, és megmosakodni vele, alaposan dörzsölve a bőrt. Amikor elégnek érezzük a mosdást, akkor bő vízzel le kell öblíteni. Aztán egy száraz törölközővel alaposan átdörzsölni az arcot. Érdemes az esti fürdés idejére időzíteni, mivel eléggé kipirosodik a kezeléstől a bőr, és tényleg bő víz kell a lemosásához. Akinek száraz a bőre, az érezhet feszülést a kezelést követően, ezért be is lehet krémezni. Én nem szoktam a fent említett okok miatt. A kezelést azért tartom jónak, mert nagyon szépen leszedi az elhalt hámsejteket, a benzoyl-peroxidnak fertőtlenítő és faggyúoldó hatása van, és a dörzsölés hatására a mitesszerek felnyílnak, és kiürülnek. A bőröm pedig alvás után sima és ragyogó. Amíg csúnya volt a bőröm, naponta használtam, mostanában már csak kéthetente, havonta jut eszembe.

Ennyit rólam, most már tudjátok, hogy szép vagyok. (Ez csak vicc volt, valójában nem vagyok szép.) Viszont van egy kamasz fiam, akinek a Lubexyl használata, meg a törölközős dörzsölés teljesen ellenére van, mert neki szörnyen „marja a bőrét”. Mivel ő a körömvágástól is irtózik, ezt nem muszáj annyira komolyan venni. :oP Eleinte hivatalos ellátást kapott a háziorvosától (Jeti) vagy a házidietetikusától, akinek ez egyáltalán nem szerepel a munkaköri leírásában, pláne, hogy utálja a látványt is: Fertőtlenítés, steril injekciós tűvel megnyitás, papírzsepibe csavart ujjakkal megnyomás (bloá!), újra fertőtlenítés. Ezt természetesen csak és kizárólag sárga tetejű példányokra alkalmaztuk, amúgy a fertőtlenítés vonatkozik az összes többi előállapotra. Na, de! Miután az ember jól elmeséli a gyerekének, hogy ha nyomorgatja, lap szerint terjed meg befertőződik, sőt bele is lehet halni a pattanások nyomkodásába (milyen jó orvos hozzátartozójának lenni, ugye?), csak rajta-rajtakaptuk drága magzatunkat, ahogy a sima fekete tetejű ragyákból csinos sebhelyeket barmol. Így aztán a házidietetikus hajlott rá, hogy ezeket is megnyissa tűvel, és eltávolítsa. De a gyerek a tűt utálja. A tű fáj, a tű szörnyű, így hát egyre ügyesebben rejtőzött el egy kézitükörrel és saját, tíz mocskos ujjával...

Már-már bele kellett törődnünk, hogy amíg a hormonok be nem fejezik a hülyeségeiket, addig pont olyan randa lesz, mint anyja az utolsó kozmetikai arckezelése után. De aztán jött a megvilágosodás, ami egy olcsó motel queen size méretű ágyán ért minket, amikor Miamiban kapcsolgattuk a tévét. Egy kifejezetten ijesztő kezelést néztünk végig (ld. második videó, ha erős a gyomrod), amelyben egy amerikai expert (szakértő, de hogy kozmetikus vagy bőrgyógyász, az nem jött le) hölgy egy vákuumos szörnyű ketyerével szivornyázza a pattanásokat egy súlyosan aknés nő arcáról, és a szivornyázás szüneteiben egy hurokkal távolítja el a „zaccot”. Hát, mondom Jetinek, ilyet láttam lógni a szempillagöndörítő mellett a Wallgreenben, vegyünk már egyet kipróbálni. És vettünk egy ilyet:

Meg egy msáik márkájút is, mert rájöttünk, hogy ebben van üzleti potenciál, és majd jól behozzuk Magyarországra is, de annak nem emlékszem a márkájára. Kipróbáltuk a kamaszunkon, és kiválóan működik. Seb nélkül kiszedi a fekete fejűeket, a fejetlen, fehér mitesszereket és még a rusnya ragyákat is.

Sajnos, kiderült, hogy ebből sem leszünk gazdagok, mert kapható nálunk. A patikában árulják a Solingen cég ollóival egyetemben, de a patikus nem is tudta, mire való. Azért kiderült, hogy a kozmetikusok ismerik, a fülből szokták a segítségével eltávolítani a mitesszereket. Ez számomra legalább olyan újdonság volt, mint az eszköz maga. De most komolyan: a fülből??? Na, mindegy! Végül is hepienddel zárul a történet, mert a kamaszom sokkal szebb azóta, amióta fertőtleníti a bőrt és a hurkot, kiszedi a ragyáját és újra fertőtlenít mindent.

Íme a videók:

Az expert nő: (Csak erős idegzetűeknek! Én szóltam!)

Megy a gépem vándorútra

noreply@blogger.com (Altair) — Thu, 09 Feb 2012 14:45:00 +0000

Holnapra egy rockert és egy íjászt kell előállítanom, szóval nem is baj, hogy ötkor leadom a laptopomat újrahúzásra. Ha valakinek valamivel tartozom utána, akkor nyugodtan írjon rám, mert megint elvesznek a leveleim a thunderbirdből, és még ki tudja, milyen hátrányok fognak érni.

De már olyan hangja van a kicsikének, mint egy helikopternek felszálláskor. Nem beszélve arról, hogy időnként misztikus dolgok történnek, elhal ez meg az a funkció, de a legújabb nyalánkság a firefox rendszeres összeomlása.

Viszlát holnap, világ! Ma csak a tévéből látlak...

Egészen rövid...

noreply@blogger.com (Altair) — Wed, 08 Feb 2012 20:25:00 +0000

...bejegyzés: A meggybor jó! Bővebben: nagyon jó!

(Ennél is bővebben holnap! Most legyen elég annyi,hogy pl. a holnapot is hosszú ó-val gépeltem le először...)

Tanulmányok

noreply@blogger.com (Altair) — Wed, 08 Feb 2012 10:27:00 +0000

Ha ma írhatnám a politológiai szakdolimat, a vezércikkek alatti kommentek elemzéséből írnám. Nagyon érdekel azoknak az embereknek a motivációja, akik megkérdőjelezik pl. Gyurcsány véleményalkotáshoz való jogát – miközben ők is véleményt nyilvánítanak. Akik lehazugoznak a facebookos adatlapjuk nyilvánossága alatt egy miniszterelnököt (most Orbánra gondolok). Akik okosabbnak tartják magukat, mint egy általam nagyra becsült politikai elemző (Kiszely Zoltán vagy Török Gábor)...

Kiábrándítóak az emberek, de ugyanakkor nagyon szórakoztatóak is. Néha jobban élvezem a kommenteket, mint magukat a cikkeket. Elképzelem, hogy milyenek lehetnek az emberek a furcsa profilképeik mögött. Ilyenkor nem vagyok kedves hozzájuk. Az ostobák még viccesebbek. Néha válaszolok is nekik, aztán pedig nem küldöm el. Új vallások is alakulnak, már nem csak Orbán-hívők vannak, hanem Stohl Buci-hívők is, akik szerint példátlanul kemény büntetést kapott a kedvencük. Furcsa, szerintem nem a mi feladatunk eldönteni, hogy mire ítéli a bíró és hogy milyen kártérítésre tart igényt az áldozata. Speciel, ha az én nagyapám lett volna, most Buci is sántítana és ennyi. Pénz nem kell: szemet szemért, fogat fogért. Thaifölddel meg nincs kiadatás, aztán el is évül a súlyos testi sértés egy idő után. ;o) No, persze, ezt nem írom meg, csak röhögök pro és kontra. Azokat, akik szerint meg kellett volna lincselni a bírósági tárgyalása alatt és egy önelégült majomnak tartják, Stohl Buci-ateistáknak hívom és ők is nagyon mulattatnak. Csak így tovább a szórakoztatásomra fel! :oP

Gázkészülék

noreply@blogger.com (Altair) — Wed, 08 Feb 2012 09:37:00 +0000

Most olvastam, hogy egy székesfehérvári lány meghalt szénmonoxid-mérgezésben és a helyi politikus felhívja a figyelmet a jól záródó új nyílászárók és a beltéri gázkészülékek közötti kapcsolatra. Utóbbiak ugyanis (ahogy a meggyújtott gázrózsák is) a lakásban lévő oxigént használják az égéshez (általános iskolás kémia). Sokan viszont, elsősorban spórolásból, lecserélik a régi és jól bevált, bár nem légmentesen záródó faablakaikat műanyagra. Ebben is az alacsonyabb ár érdekli őket, tehát gyakran kutyaütők által olcsón árusított, olykor purhabbal berakott ablakokat kapnak, amiből a szellőzőrendszert is kihagyja a szaki, hogy olcsón adhassa. Persze a beszerelt termék veszélyeire nem hívja fel a figyelmet előre, mert akkor senkinek sem kéne, de sajnos utólag se mondja, amit egyébként a háztartástan tanfolyamon már az első világháború előtt is tanítottak az a jövendő háziasszonyoknak, hogy napjában legalább egyszer szellőztetni KELL.

És ha visszaolvassátok az előző bekezdést, akkor látjátok, hogy az olcsó és spórolás szót többször is használtam. Ha elgondolkodok ezen, arra jutok, hogy bizony ebben az országban mindent a politika irányít és mindenért a politika felel. Nem nevesítek én senkit, de azért ha egy egész ország szinte minden lakosa állandóan spórolni akar olyan alapvető dolgokon is, mint a meleg lakás, az felháborító és ott nagy baj van a vezetőkkel, akik olyan intézkedéseket hoznak, amelyek elszegényítik a lakosságot. Márpedig nálunk ez a helyzet. Amikor az távfűtésről egyedi fűtésre állt át néhány ház, jó pár anomália lépett fel. Talán két vagy három éve hallottam a rádióban, amikor egy ilyen ház lakója panaszkodott, hogy ő fizeti szinte az egész ház fűtését, mert a szomszédai lecsavarják a saját fűtésüket, és az ő falán keresztül érkező hőveszteségen élősködnek. Ő pedig, kisgyerekes apaként, nem teheti meg, hogy szintén levigye a fűtést, így fizet. Aztán az is kiderült, hogy a hőmennyiségmérőket vizes ruhával manipulálják a kedves lakók, tehát amikor felviszik a termosztátot, a hőmennyiségmérőt letakarják egy vizes ruhával, mert a víz párolgáskor hőt von el, és az becsapja a műszert. Megkérdezték erről a svájci gyártó céget, aki először nem is értette a kérdést. Amióta fennáll a cége, ilyesmiről még nem hallott, hogy valaki a műszer manipulálásával meglopja a LAKÓTÁRSAIT... No komment! Azt is mondta a svájci úriember – és ebben teljesen igaza volt – hogy minden mérőműszer manipulálható. A mi házunkban egyébként a vízórákat manipulálják a kedves lakók, mert azt nehezen tartom hihetőnek, hogy negyedébe kerül a vízfelhasználásunk, mint a vízóra felszerelésünk előtt... A többi vízóra nélküli lakó se hagyja nyitva a csapot egész napra nyilván, tehát csak úgy jöhet ki az éves különbözet, hogy buherált vízórája van néhány kedves lakótársunknak. Erről ennyit! A mások megkárosítása akkor is lopás, ha nem közvetlenül a zsebemből lopja ki a pénztárcámat, ma Magyarországon ez mégis robinhoodi dicső tett. Hát nem a szolgáltatót (ELMÜ vagy akár BKV) lopja meg az ilyen ember, hanem minket, így tartsa bárki is királynak őket!

Akárhogy gondolkodom, nem tudom felidézni, hogy külföldi barátoknál járva láttam-e kazánt a lakásukban (a családi házak más tészta) meg kéményerdőt a tetőkön (kivéve Rovinj, ami erről (is) híres). Általában vagy az egész társasháznak van közös központi fűtése, vagy távfűtést használnak. Normális esetben a távfűtésnek olcsóbbnak kellene lennie, mint az egyedi fűtésnek, és az az igazság, hogy ha már egyszer rendesen kiépítették és gazdaságosan üzemeltetik, akkor az is. A szocialista építészei a panelházaknak nem voltak buta emberek, haladtak a korral. A baj az, hogy a panelházak lakói nem haladtak a korral, és a távfűtést drágállották, mindenki a téglaházba vágyott vissza, ahol nem függ a távfűtéstől. De a gáz- és elektromos készülékek karbantartására (a szerelő sincs ingyen) már nem költenek, csak ha baj van és leáll a fűtés.

A gázzal fűteni egyelőre még olcsóbb, mint villannyal, de a gáz veszélyesebb és kényesebb üzem, mint a villanybojler. Jó esetben a villamos árammal működő készülékeknek megfelelő az érintésvédelme, és mivel az áramütéstől szinte mindenki fél, nem bütykölgetik otthon. Így ha a villanybojler elromlik, legfeljebb csak folyni fog vagy egyáltalán nem fűt, bár kókányolt bojler leégetheti az egész lakást, mint az egyik kedves tanár néninknek az albérletében – pedig nem is ő tehetett róla, mégis mindenük odaveszett. Szerencse, hogy nem voltak otthon. Azért azt javasolom, hogy a legközelebbi karbantartáskor érdemes megkérni a szerelőt, hogy egy villanykapcsolót iktasson be a körbe, így hosszabb távollét esetén akár ki is lehet kapcsolni, ami – különösen régi készülékek esetén – nem árt.

A gázbojler meg a gázkazán viszont más tészta. Erős szélben a nem megfelelő kéményekből nem kihúzza a légáramlat a használt levegőt, hanem visszanyomja, így nem elég, hogy a lakás oxigéntartalmát használja, de ráadásul a káros és veszélyes égéstermékek visszakerülnek a levegőbe (pl. szénmonoxid = tökéletlen égés; akkor keletkezik, amikor már nincs elegendő oxigén az égéshez). És a szénmonoxid irreverzibilis vagyis visszavonhatatlan, visszaváltoztathatatlan kötésbe lép a vér oxigénszállító molekulájával, a hemoglobinnal. Ha valaki szénmonoxidot lélegzik be, akkor meghal. A normál légzés során a hemoglobin oxigént szállít a sejtekhez és széndioxidot a sejtekből a tüdőbe, ahol az ún. parciális nyomásnak hívott mechanizmus során a széndioxidot leadja és helyette újra oxigént vesz fel. De a szénmonoxid közel háromszázszor erősebben kötődik a hemoglobinhoz, így nem tud oxigénre cserélődni, kiesik a szállításból. Ami a kockázatot növeli, hogy a szénmonoxid nem látszik. Egy villanybojler szikrázhat, és nem megyünk a közelébe, lecsapjuk a villanyórát és segítséget hívhatunk. A szénmonoxid viszont színtelen, szagtalan gáz, belélegezzük, és mire érezni kezdjük a hatását, már nem lesz időnk segítséget hívni...

Ha ráadásul a lakás nem szellőzik, mondjuk egy igénytelen műanyagablak miatt, akkor az oxigén se tud bejutni. Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy ha az ablak benntartja a meleget (vö. a meleg levegőt) és nem engedi be a hideget (vö. hideg levegőt), akkor ott nem valósul meg a légcsere, vagyis a széndioxidban dús, elhasznált levegő és az oxigénben gazdagabb kinti levegő nem cserélődik. Vannak olyan szobanövények, amelyeknek erősebb légtisztító hatást tulajdonítanak, mint pl. az anyósnyelv (fácánnyelv, tigrisnyelv, sanzevieria), a szobai futóka, a dracéna, a fikusz, a filodendron és a vitorlavirág, de ahhoz, hogy hatásosak legyenek műanyagablak mellett, dzsungelt kellene telepíteni belőlük. :o) Így praktikusabb a kinti dzsungelek által készített oxigént beengedni. Na, de most, aki kemény pénzeket fizet a jól szigetelő ablakáért, vajon kinyitja-e az ablakot télvíz idején? Őszintén szólva még attól is nagy elvárás, akinek régi, rosszul szigetelő ablakai vannak. :o)

Egy szónak is száz a vége:

A cirkókat évente legalább egyszer ellenőriztessük szakemberrel még a fűtési szezon előtt. (És a kéményseprőket is engedjük be!) Ezen NE spóroljunk!!!
Szereltessünk fel szénmonoxid-érzékelőket azokba a helyiségekbe, ahol a kazán van. Évente cseréltessük, mert lejár a szavatossága (egyébként úgyis sípolni fog, közriadalmat okozva).
Legyünk körültekintőek mind a készülék furcsa zörejeinek kivizsgáltatásakor, mind az elaludt őrláng esetén, a kémény fütyülését illetően és persze a kazánt karbantartó vagy a nyílászárókat lecserélő szakemberek kiválasztásának tekintetében is.
A szomszéd Norbi, aki ugyan villanyszerelő, de a fég-kazánt vagy a gázbojlert is képes megbütykölni, nyilván tök jó fej, de nem szakember, ami a kazánokat illeti!
Ha politikusok vagyunk sürgősen kezdjünk azon agyalni, hogy hogyan lehetne jóvátenni a jelenlegi és volt, illetve a saját és az ellenzéki képviselőtársaink által okozott károkat. Persze dumálhatunk is, hogy veszélyes a nyílászárók szigeteltetése együtt a gázkazánok/bojlerek üzemeltetésével, de valami személyes pluszt is elvárok. Ahogy mondani szokás: A tett halála az okoskodás és a tettek beszéljenek, ne a szavak!

Haditerv

noreply@blogger.com (Altair) — Mon, 06 Feb 2012 16:30:00 +0000

Drága harcostársaim! Bátor katonák!

Semmiképpen se ijedjetek meg, nem lesz csata. :o) Tegnap éjjel egy herkulesszerűen öltözött pacákkal Minotaurusz labirintusát látogattam meg, de menet közben romos toronnyá változott, és a végén pedig egy matrózkocsma várt, ahol tapast rendeltünk meg ouzot és tequilát (így nem tudom beazonosítani, hogy hol voltam álmomban: görögben vagy spanyolban), és arra ébredtem, hogy mozzarella rudat eszek paradicsomszósszal és jól esik. :o)

Mondták a tévében, hogy hideg van, ezért beöltöztem: idén először cicanadrágot vettem a farmer alá, térdzoknit a csizmába (a csizmát már tegnap beüzemeltem a hó miatt) és még a rózsaszín termopulóvert is felhúztam. Mit mondjak? Pesten talán még sincs annyira hideg, majd megfőttem az iskola előtt, alig vártam, hogy hazaérjünk és leszórhassam a göncöt... Borzasztó volt. Még nem döntöttem el, hogy a cicanadrág vagy a pulcsi volt felesleges, de az biztos, hogy a sherpa-kabát egy kincs. Amióta megvan én még nem fáztam sose, pedig ritkán veszek bele pulóvert (cicanadrágot meg sose hordok, legfeljebb, ha szoknyát veszek, mert a harisnyanadrág nekem nem válik be, méreten kívüli méretem van. Aminek a lába hosszú, a dereka pöndörödik, ami derékban nem bő, az lecsúszik és hidat képez a két lábam között, ami állati kényelmetlen. Mindegy is!

A rózsaszín pulcsimat egyébként szeretem, késő őszig ki lehet benne húzni. Rózsaszín, termoanyagból van, tartozik hozzá egy rózsaszín-fehér csíkos kapucnis mellény is. Az aljára meg hópihe van hímezve. Jeti ezért hópihés pulcsinak hívta, amíg Fiam-13 ki nem fejtette neki, hogy mi az, hogy hópihés? Talán lavinás, anya méreteit tekintve. :o)

A mai napomat durván ellézengtem, csak szendvicset készítettem ebédre, különben meg a neten lógtam, a volt angol tanárnénimmel váltottam levelet, és – ciki még bevallani is – még a facebookot is megnyitottam, mert egy volt osztálytársam teleteccikelte a hírszerző cikkeit, amit én látok valamiért a hírek oldalán, így megnéztem. Nagyon helyes kisfia van. :o)

Túléltük a bulit

noreply@blogger.com (Altair) — Sun, 05 Feb 2012 18:20:00 +0000

Na, aki esetleg aggódott, hogy reszkető és gyenge szívem elvisz a buli alatt, most megnyugodhat, hogy még itt vagyok. Ahogy sejtettük, a két Zsombi égető rossz volt, előszedték az elpakolt pontütőkesztyűket és pontrúgókat (karate) és azzal verekedtek. Szerencsére a medicinlabdás kidobós elmaradt. :o) A galéria ajtaját eltörték, de még működőképes, szóval mindegy. Ahogy a két rossz gyereket hazavitték, a maradék három gyerek (még kettő nem jött el, egyiküknek apás hétvége volt, de nem szóltak ide, a másik meg beteg volt, csak mivel mi se voltunk iskolába csütörtök-pénteken, ezért nem tudtuk) már tök aranyos volt, társasjátékoztak és ilyesmi.

Az utoljára maradt két kisfiú pedig nagyon megtetszett Jetinek, mert okosak voltak. A kisebbik, Marci jövőre lesz iskolás, Fiam-13 volt alsós tanárnénijének osztályába készül, és én nagyon irigylem őket, mondtam is nekik. :o) De végül is így igazságos, egy-egy gyerekünknek lesz tündéri osztályfőnöke. Később rájöttem, hogy bár nem igazságos, de mivel az ő nagyobbik fiúk és az én kisebbikem egy osztályba járnak, ezért – bár nem igazságos –, de lehetett volna úgy, hogy nekem két fiam is jár Kinga nénihez, nekik meg egy. ;o)

Persze egyébként a mostani alsós tanárnénikre sincs panaszom, de nem alakult ki az az összhang és összekacsintás, mint a nagyobbiknál, ahol a szülők is jóban vannak, emiatt tartunk maratoni, az utcára is meghosszabbított szülői értekezleteket. ;o) És Kinga néni a rossz gyerekeket is szereti, nem úgy, mint Szilvi néni. ;o) Persze az enyém nem rossz gyerek – az iskolában.

Rögtön első nap azzal jött haza, hogy a „Szilvi néni mondta, hogy nem szereti a rossz gyerekeket, és tééényleg nem szereti.” Aztán egy történet jött Leventéről a rossz gyerekről, hogy milyen rossz volt és milyen büntetést kapott. Már nem emlékszem, csak a gyerek nevére, mivel később is többször megerősítést nyert, hogy az osztály rossz gyerekei közül a legrosszabb a Levente (és az anyja is elmebeteg, ezt már magam fűzöm hozzá). Szerencsére Fiam-9 se szereti a rossz gyerekeket, így kerüli, ha tudja, nem kellett lebeszélnem arról, hogy meghívja. Zsombikat meg én javasoltam, mert az egyik Zsombi anyukájával nagyon jóban vagyok, a nagyfiaink most nyolcadikosok egy osztályban, viszont egyik Zsombi nem jön a másik (hiperaktív) Zsombi nélkül el, Fiam-9 szerint. Ahhoz képest egyébként, amire számítottam, egészen jók voltak, csak egy kis verekedés és összezördülés volt a két klikk között. A verekedés ráadásul a pontütőkesztyűkkel, ami egyrészt ki van párnázva, másrészt mivel alkarra kell szerelni, nehéz vele célzott és erős ütéseket bevinni. ;o)

Egyébként eljött anyám is kerékkötőnek. Elvileg úgy volt, hogy 11-re jön, segít szendvicset készíteni (bakker, elfelejtettem lefényképezni!), és hoz dán krémsajtot. Ehhez képest 15:10-re jött, amikor az egyik kisfiú már ott is volt, a krémsajtot meg otthon felejtette... Utána kifejtette, hogy a bkv metrótüzek szabotázs miatt vannak, és hogy ő negyven év munkaviszony után (meg nem érdemelt) nyugdíjba megy (hála viktátornak), de szemetek, mert nem adják neki oda a 40 éves törzsgárda pénzét (hála viktátornak, aki felmondatta a kollektív szerződést, de ezt nem hagyta, hogy elmondjam neki), bezzeg azoknak, akik továbbra is ott dolgoznak, majd fognak negyedévi prémiumot adni. És mennyire szemetek a metrós kallerek, mert balesetveszélyes válltáskákat hordanak magukkal, hogy ő majd átesik rajta (ingyen bérlete van persze, és tarthatná a zsebében is, de a táskájából veszi elő, amiben még római kori településre is lehetne lelni előbb, mint a bérletére), ráadásul szendvicset zabálnak a kallerek. Igazi bajtársias hozzáállás, nem igaz? Még szerencse, hogy csak a metrókarbantartókat és a jegyellenőröket utálja, mert éppen utálhatná a buszvezetőket is. De sajnos elmondtam neki, hogy én már évekkel ezelőtt kirúgtam volna őt és a többi léhűtőt is, és az IGAZI dolgozóknak adnék csak prémiumot meg törzsgárdapénzt, nem az irodai léhűtőknek, mint ő. ;o) Ez nem tetszett neki. Pedig az igazság az, hogy a nagy lét a közlekedési társaságokból (malév, bkv) a pártfinanszírozás veszi ki. Elmondhatatlan számú ember van kamuból bejelentve, és vesz ki el nem végzett megbízásokra pénzt számlával. Lehet Hagyót meg Hagyó 2-t (nem jut eszembe a hetedik kerületi rabosított expolgármester) utálni, de nem maguknak loptak, mert akkor már rég vissza lehetne venni tőlük és kalap-kabát. De erről nem fognak beszélni, mert nyilván fityiszes politikusok is vannak benne. ;o)

Azt is mondtam neki, hogy hihet a viktátorában, mint új messiásban, lelke rajta, de a politikusok csak gazdasági érdekcsoportok közvetítői, ha úgy tetszik, színészek, aki lenyomják a torkunkon, amit a piramis felső csúcsán levő gazdasági „elit” (erre nincs más szó, viszont nálunk ez a csürhe nem nevezhető elitnek) akar. Érdekes kérdés ez, ma már úgy gondolom, hogy a politikusok csak simán seggfejek, de ezt az elitet ki kéne csinálni, mert így csak kárt okoz. Magyarországnak az a baja, hogy nincs igazi elit. A hortisták elzavarták egy részüket, aztán a kommunizmus idején ment a maradék. Pedig egy felelősen gondolkodó társadalmi elitre szükség van. Szükség lenne olyan emberre, aki egy család tizedik generációja és van már elég intelligens és tanult ahhoz, hogy felismerje: ő is lehetne lenn, ha nem szerencsésen születik, és hogy kötelessége a társadalmi rangjával és a vagyonával támogatni a társadalmat, amelyben él, mert a vagyon nem csak kiváltság, de felelősség is. Hol van ma egy Széchenyi? Megmondom, sehol!

Visszatérve a tegnapra, szóval anyám hozta a formáját, de végül azzal idegesített fel, hogy rászólt a vendéggyerekekre. Szerintem ha engem – mint a rend leendő helyreállítóját – nem zavar, hogy kiborítják a legót a galérián (igen, két dobozt azok közül, amit színek szerint szétválogattam), akkor másnak, pláne egy vendégnek, nincs joga rászólni a többi vendégre. Meg megjegyzést tenni, hogy a mai gyerekek... Kifejezetten aranyosak voltak egyébként, én bírtam őket. Persze volt ricsaj, összezördülés, de játék is és nevetés. Szörnyű is lett volna, ha valami gyerekkápó gardírozza őket, irányított buliszerűséggel. Nekem pont ez tetszett, hogy hagytuk őket játszani. És persze észrevettem, hogy az egyik kisfiú legódarabokat lopott, de őszintén szólva, jut is, marad is, miért sajnálnám? Persze jobb lett volna, ha elkéri, maga a gyerekem adta volna oda neki, de így se zavar. És ne szóljon már rá anyám az én vendégeimre, na!

Szendvicset nem csinált, de bezzeg fogyasztotta, miközben hülyeségeket beszélt és feltartott. Nem hiszem, hogy ha azt kérdezte volna kedden, hogy „feljöjjek, kislányom, hogy felbosszantsalak, miközben a vendéggyerekekkel szeretnél társasozni, és felbosszantsam a férjedet is a szülinap alatt?” ahelyett, hogy „eljöjjek segíteni szendvicseket készíteni?”, akkor azt mondtam volna, hogy „persze, szeretettel látunk”. Nyilván nem tiltottam volna ki, de inkább mára hívtam volna, égessen inkább le a mai ismerősök előtt, akik egyrészt felnőttek, tehát vissza tudnak szólni neki, másrészt volt köztük fideszes és vele seggcsókot válthattak volna, összeborulva a „de nagyszerű ember ez a mi Viktorunk” (alapvetően téves) premissza mentén. Mindegy, mert lassan az emberek és a zemberek hócipője is tele van, és ha még nem is volt verekedés a mexikói kaja felett, azért már némi burkolt „ti tehettek róla, hogy mindjárt Argentína” elhangzott. Köszi, Heni a linket! Generátorunk már van, most már csak egy zacskó aranygyűrűt és némi lőfegyvert kell beszereznünk Fernando tanácsára. :o)

Ma viszont kislányoztam. :o) Réka az ölembe ült, Ojszinak hívott, és megmondta, hogy a kedvenc színe a rózsaszín és a narancs finom, a kivi is finom, a citrom is finom. :o) Aranyos volt nagyon, és most nem volt olyan félős, mint a múltkor. Aztán mivel kislányunk sose lesz, bár most is elhangzott, hogy miért nem vágunk bele, ki is babáztam magam. :o) Mindenféle tévesen értelmezett nosztalgia ellenére nem vicces a kiboruló poharak után kapkodni, és az elszaladó gyerekek után szaladni a mondat közepén. :o) Legfeljebb majd utólag. Mindenesetre megmondom az anyjának, hogy növesszenek neki hosszú hajat, mert úgy még jobb kislánybabázni. ;o)

Majdnem közzétettem, mielőtt leírtam volna, hogy óriási világfájdalmam és megmentési akcióterveim ellenére kiválóan alszom éjjelente és zseniális álmaim vannak. Nemcsak hogy kis híján beléptem valami kémszervezetbe egy rusnya pacákhoz, de tegnap éjjel női szélhámosként egy nagyon jó albérletet szereztem, falbontással széfet képeztünk, mert a ház úrnőjét kisemmizte az előző albérlő és pasija, de aztán valahogy megcsókoltam és még a blúzát is kigomboltam, mert rájöttem, hogy beleszerettem és meg akarom védeni az olyasféle pacákoktól, mint az exe. Később még arra is rájöttem, hogy bakker, leszbikus vagyok, de szerencsére felébredtem, mielőtt még az élettársi regisztrációig eljutottunk volna. A lakás pedig fel volt díszítve karácsonyra, tisztára mint egy giccsmagazinban, de sajnos tetszett. :o)

Majd – ha rájövök – megírom, hogy melyik színésznő volt, egyelőre ez a fejlemény (álombéli leszbikus csók) még egészen új. Általában ugyanis azt szoktam álmodni, hogy férfi vagyok, esetleg, hogy autós üldözésben veszek részt, néha meg azt, hogy kiesik a gyerek egy gyerekkori barátom (sose létezett) erkélyéről, de rájövök, hogy álmodom és visszatekerem a zuhanást, hogy újra mellettem legyen a kisfiam. Ha esetleg a következő bejegyzésemben a waterloo-i haditervet ismertetném veletek, akkor az egyetlen lehetséges magyarázat valóban igaz: kezdek megőrülni. Ha esetleg valakit érdekel, milyen a női zsánerem: Sötétbarna kleopátrafrizura, kicsit hegyes áll, barna szem és mosolygáskor két helyes griberli van az arcán. A szája szépvonalú, csókos, a teste karcsú, a melle normál, inkább kicsit kicsi. Kalandorok kíméljenek! :oP

Szegény kis keserű ember

noreply@blogger.com (Altair) — Sat, 04 Feb 2012 10:20:00 +0000

Meghalt Csurka István. Tegnap olvastam, hogy a kórházból üzent az Új színházba, és az jutott rögtön eszembe, hogy nem fog kijönni onnan. Nem tudom, miért gondoltam ezt, de ijesztő, hogy ilyen hamar bekövetkezett.

Szegény, kis keserű ember volt, mindig azt gondoltam, hogy nyilván oka kell legyen az ekkora gyűlöletnek, amit ő érzett. De végül minden keserűség (és öröm is) eltűnik - remélem! A legtöbb, amit mondhat az ember, hogy nyugodjon békében! Bárcsak ez a korszak is elmúlna vele és a hasonló gondolatok!

Folyamatjelentés

noreply@blogger.com (Altair) — Fri, 03 Feb 2012 20:46:00 +0000

Kérem szépen, ma nagyon ügyes voltam és az elpazarékolt délelőtt ellenére most gyönyörű rend van a lakásban. Még a szekrények lemosására is időt szakítottam, minden csillog-villog, a sok ~~szemét~~ limlom bőröndben (ld. előző bejegyzés), és bevásárolni is voltam. Nem is értem, hogy minek őrzök ennyi vackot, újabb selejtezési hullám fog indulni hétfőn. :o) Azt hiszem, hogy sokáig hajlamos vagyok gyűjtögetni a barátaink utazásairól kapott és saját útjainkon harácsolt kacatokat, de aztán eljön a netovább és durva selejtezés következik. Valami olyasmi indokkal is, hogy ami felesleges, az másutt is az, tehát mehet a kukába. Ami pedig értékes, az kerüljön olyan baráthoz/ismerőshöz/vöröskereszthez, ahol még hasznát veszik. Egyedül a könyvekkel nem bírok, de mivel kifele áll a szekér rúdja, lesz újabb könyvselejtezés is.

No, persze nem ezt akartam írni. Hanem azt, hogy lefényképeztem a szépséges rendet és rájöttem, hogy nem csak a minimalista lakás berendezések tetszenek, hanem hajlamos vagyok magam is arra hajlani, hogy nem kell túlreagálni egy lakás berendezését és otthonossá tételét. :o) Pár zárt bútor a ruháknak, ágyneműknek és a hobbinkhoz való cuccoknak, pár egyszerű könyvespolc és semmi porfogó, még akkor se, ha sajnos bagoly. Olyan helyen lenne jó élni, ahol ha a kezembe veszek egy tárgyat takarításkor, ne gondoljak rá, hogy mennyire sajnálnám, ha itt kéne hagynom. Csak semmi felesleges ragaszkodás tárgyakhoz. Mert persze itthagyja az ember, ha kell, de csak eszébe fog jutni és elszomorítja a hiánya. De egyszerűen képtelenség egy fél élet hordalékát vinni magunkkal, ahova megyünk. És ha meghalunk, úgyis minden itt marad. A mennyországban vagy a semmiben (ld. nirvana és materialista felfogás) nyilván nem gond, de ha pl. reinkarnáció van, akkor szívás. ;o)

Most pedig megosztok veletek egy régen, fénymásolással sokszorosított szöveget, amit találtam a sok kidobált papírlom (régi garanciák és egyéb ostobaságok) között.

Az alábbi történet a Koppenhágai Egyetem egyik fizika vizsgáján történt. A kérdés így hangzott: „Írja le, hogy egy barométer segítségével miként mérhető meg egy felhőkarcoló magassága!”

Az egyik hallgató a következőket válaszolta: „Fogsz egy hosszú zsinórt, rákötöd a barométer tetejére, majd a barométert a felhőkarcoló tetejéről lelógatod a földig. A zsinór hosszúságának és a barométer magasságának összege megegyezik a felhőkarcoló magasságával.”

Ez a magyarázat azonban a vizsgáztatót meglehetősen feldühítette, így a diákot megbuktatta. Ám a diák nem hagyta magát, mivel szerinte a válasza abszolút helyes volt.

Az egyetem vezetősége így kijelölt egy független bírát, aki megállapította, hogy a válasz valóban helyes volt, de nem tükrözött semmiféle fizikai ismeretet. A probléma megoldására behívatta magához a hallgatót, és hat percet adott neki arra, hogy szóban bebizonyítsa, birtokában van a kellő fizikai alapismereteknek. A diák öt percig némán ült, ráncolta a homlokát, gondolkodott. Mikor a vizsgabiztos figyelmeztette, hogy vészesen fogy az idő, a diák azt válaszolta, annyi megoldás jutott az eszébe, hogy nem is tudja melyiket válassza. Végül aztán belekezdett:

„Nos, az első ötletem az, hgoy megfogjuk a barométert, felmegyünk a felhőkarcoló tetejére, és ledobjuk onnan. Megmérjük mennyi idő alatt ér földet, majd a kérdéses magasságot kiszámítjuk a »H = 0,5g×t²« képlettel. Viszont ez a módszer nem túl szerencsés a barométer szempontjából.

A másik lehetőség akkor jöhet szóba, ha süt a Nap. Megmérjük a barométer magasságát és az árnyékáét is. Ezután megmérjük a felhőkarcoló árnyékának a hosszát, és aránypárok segítségével kiszámíthatjuk a magasságát is. D eha nagyon tudományosak akarunk lenni, akkor egy rövid zsinórt kötve a barométerre, ingaként használhatjuk azt. A földön és a tetőn megmérve a gravitációs erőt, a »T = 2π×√(1÷g)« képlettel kiszámíthatjuk a kért magasság értékét. Ha esetleg a felhőkarcolón van tűzlétra, akkor megmérhetjük, hogy a barométer hosszánál hányszor magasabb, majd a barométert megmérve egyszerű szorzással megkapjuk a kívánt eredményt.

De ha Ön az unalmas, bevett módszerre kíváncsi, akkor a barométert a légnyomás mérésére használva, a földön és tetőn mérhető nyomás különbözetéből is megállapítható a felhőkarcoló magassága. Egy millibar légnyomáskülönbség egy láb magasságnak felel meg.

De mivel itt az egyetemen mindig arra buzdítanak bennünket, hogy próbáljunk eredeti módszereket kidolgozni, ezért kétségtelenül a legjobb megoldás a felhőkarcoló magasságának megállapítására az, ha a hónunk alá csapjuk a barométert, bekopogunk a portáshoz, és azt mondjuk neki: »Ha megmondod, milyen magas ez az épület, neked adom ezt a szép, új barométert«.”

A történet csattanója, hogy ezt a renitens diákot Niels Bohrnak hívták, és a mai napig ő az egyetlen fizikai Nobel-díjas dán fizikus.

(Az utolsó bekezdést persze nem muszáj komolyan venni, az anekdoták nem mindig igazak.)

Lomok

noreply@blogger.com (Altair) — Fri, 03 Feb 2012 17:07:00 +0000

Tegye fel a kezét, aki arra szavaz, hogy ezeknek biztosan a polcaimon van a helye és tegyem majd vissza hétfőn! :oP

Azért még megjegyzem, hogy baromira poros volt a szekrény teteje, holnap négy erzsébet-kenyeret kell szendvicsnek feldolgoznom, és a disszidálás gondolatát ez is erősíti. :o) Azért remélem, hogy ha már ennyit dolgozok, akkor néhány gyerek eljön, végül is senki sem mondta le. Nem is értem én ezt, ha minket meghívnak, mindig odatelefonálok, hogy minek örülne a csemetéje, meg hogy számíthat ránk. Mindegy, úgy veszem, hogy mivel nem érkezett egynél több lemondás, nyilván jön mindenki, akit nem zár el a hó.

Az izgalmat fokozza, hogy egy Dávid nevű kisfiú bejelentette már a múlt héten, hogy neki is ekkor lesz a születésnapja. Már majdnem átszerveztem mindent, amikor kiderült, hogy ő nem hozott senkinek meghívót. Gondoltam, kivárásra játszok, és tényleg. Dávidnak is holnap lesz a szülinapja, de csak családi körben, iskolai buli nélkül. :o) Szegénynek az anyukáját nagyon nem kedvelem, még az óvodából, mert ellenszenves lánya a nagyobbik csoporttársa volt, és anyuka undorítóan kavart a ballagáskor. Ha utálja valaki az óvónőket, okés, de legyen már az ő magánügye, nem igaz? És különben is zseniális óvó nénijeink voltak, sokszor visszasírom az óvodát. :o)

Robot vagy nem robot

noreply@blogger.com (Altair) — Fri, 03 Feb 2012 12:31:00 +0000

Az előbb egy kommentdobozban olvastam: Please prove that you are not robot! (Kérlek, bizonyítsd be, hogy nem vagy robot!)

Beírtam az ellenőrző szöveget, és az járt a fejemben, hogy az életben hogyan lehetne ezt bebizonyítani? Például megkérnének, hogy adjak össze két háromjegyű számot, én meg lassan számolnék és ráadásul hibásan is?

Mai napságok

noreply@blogger.com (Altair) — Fri, 03 Feb 2012 12:27:00 +0000

Tegnap begorombultam. Nem igaz, hogy mennyit szopok ezzel a hülye három nyelvvel, amit szeretnék egyszer folyékonyan beszélni. Idéntől már nincs keret az én egyedi nyelvtanulásomra, a társasági nyelvtanulást (vö. nyelviskola) meg nem nekem találták ki, mivel hullámzó teljesítményt nyújtok... Vagyis ha mániás periódusomban vagyok, akkor túl lassúak a többiek, ha meg nem vagyok mániás, akkor én nem írok leckét. :o) Viszont nem igaz, hogy ha már egyszer az alapokat jól-rosszul megtanultam, akkor ne lennék képes önállóan haladni, elvégre csak gyakorolni kell(ene). Már azt is jól kitaláltam, hogy két- vagy három- vagy négy nyelvű (angol-német vagy angol-német-spanyol vagy angol-német-spanyol és magyar) blogot indítok a wordpressen. Ezt két okból akartam: egyrészt megtapasztalni a wordpress blogok működését és tovább mélyülni a html vagy css csodálatos világába, másrészt hátha rám találnának más reménytelen nyelvtanulók, akik esetleg ki is javítanák a hibáimat (persze ingyen vagy kölcsönös alapon). A blogból semmi se lesz, mert – mint már többször kifejtettem – én egyblogos szerző vagyok, még ezzel az egy bloggal se megy a rendszeres frissülés, nem hogy megspékelve a többivel, ahol legalább névleg társszerzőként vagyok jelen. A Horgo-blogot legnagyobb fájdalmamra le is fogom adni, csak még meg kéne írni a búcsút.

Ezzel szemben, mint minden rendes blogoló nyelvtanuló, először is letöltöttem (illetve még most is töltöm) egy rakás német nyelvtankönyvet, másodszor posztot írok róla (folyamatban), harmadszor hétfőn kezdem. Dátumot azért még nem írok. ;o) A három nyelvtanfolyásból talán a spanyolt bevállalom (bár már arra is találtam király podcastokat) a Cervantes Intézetnél, mert sajnos csak jelen időben tudok egyelőre spanyolul ragozni és még át is kell ismételnem az eddig megtanultakat, mert a három évvel ezelőtti szintfelmérést nyilván meg kell ismételni. De ezt is csak a jövő héten döntöm el.

Angolból is magam fogok haladni, bár nagyon szeretem az angol tanár nénimet, de meghagyom őt a ma középfokúzó Fiam-majdnem-14-nek és Fiam-9-nek, mert végül is én már minden nyelvtant tudok, legfeljebb nem használom. A legfőbb probléma egyébként, amin változtatni szeretnék, hogy az egyes szám harmadik személyű egyeztetés nálam nem működik, mindig lemarad az a fránya -(e)s mindenhonnan. Erre való az EGU (Raymond Murphy: English Grammar in Use – háromféle változata van meg itthon: Elementary, Intermediate és Advanced), majd szépen végigcsinálom. Ehhez már kitaláltam, hogy a nemrég hallott Pomodoro módszert ültetem át majd gyakorlatba, vagyis napi 20-20-20 percig fogok nyelvet tanulni: reggel angolt (mert akkor MÉG álmos vagyok), délben németet (mert akkor MÁR álmos vagyok ebéd után), és este frissen, fiatalosan spanyolt, mert akkor fog a legjobban a fejem.

És még majd más teendőimet is ezzel a módszerrel beosztom a napba, mert csak elkezdeni nehéz, nem igaz? Hétfőn reggel meg majd kiveszem a biliből a kezemet, addig hadd tartsam már benne, jó?

Most megyek és takarítok, amit a könyvek letöltése helyett kellett volna eddig elvégeznem, különös tekintettel a törékeny cuccok bőröndbe csomagolására és a szekrény tetején való portörlésre, amit kéthetente szoktam megejteni, de érthető okokból tavaly december közepe óta elsumákoltam. Ami nem azt jelenti, hogy nem szoktam port törölni a szekrényen, csak azt, hogy nem szoktam port törölni a plafon alatti három polcról és a szekrény tetejéről (meg a csillárról), mert ehhez elő kell venni a létrát.

~°~

Innentől politika:
Persze nem sietek, sok minden közölni való jut eszembe. Például, hogy nem tudom, mi lesz ezzel az országgal, de részemről össze vagyok csomagolva: ha úgy alakul csak a laptopomat bedobom a hátizsákjába (amiben minden műszaki kütyüm már benne figyel), a fotónegatívokat (bár már digitalizáltattam jelentős részét és hdd-n tartom, de azért mégis elvinném, ha lehet) és a horgolótűimet egy szatyorba, felragadom az ékszeres dobozomat és az útleveles-pénzes dobozt, megfogom a család kezét, és már itt se vagyunk. Most jut eszembe, még el kell raknom a táskámba a szemüvegem napszemüveg klipszét. És most azt hiszitek, viccelek, de nem. Jól végiggondoltam. Az élet az első, és ezek a legfontosabb dolgok, amikre szükségem lehet vagy érzelmi okból fontosnak tartom, hogy ne maradjon itt a lakásomba költöző nyilasoknak. Minden mást (könyvek, dvd-k, varrógép, ruhák, ha elfelejtem: akár a fényképezőgép is) fogok tudni nélkülözni vagy meg tudom venni, ha kell. És a bankban már nincs sok pénzünk, most hogy kicsit lejjebb ment a forint, beváltottuk euróra. Ez van. Szívem szerint fel is gyújtanám a lakást, mielőtt indulunk, de nem akarom kicsinálni a lakótársainkat is. Jó mulatást, kétharmadosok!

Akit érdekel, hogy miért jár ilyen az eszemben, olvasson utána Argentínának és Kambodzsának. És igaz, hogy igyekeztem névtelen maradni a neten, és keveset politizálni. De az igazság:
„És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.”
(József Attila: Levegőt!)

És én nem várom meg, amíg OV bal lábbal ébred és kitalálja, hogy mezőgazdasági állam vagyunk, mint Pol Pot (Kambodzsa) vagy zárolják a magánbankszámlámon a megtakarításomat (Argentína). És nem várom meg, amíg elveszik az életünket, hogy rátehessék a kezüket a vagyonunkra és szétoszthassák a csürhe között, mint a zsidókét és később a népellenes elemekét annak idején.

Már nem hiszek abban, hogy 2014 után jó lesz ebben az országban, már abban sem hiszek, hogy eljön a 2014 utáni időszak. És ha jó is lenne, leváltanák őket, mások jönnének helyettük, akár maga Jézus Krisztus is... Azok, akik még ma is tapsolnak a jobboldalnak és kormánypártiak maradtak és zsidóznak meg komcsiznak a fórumokon, nos, azok itt maradnak közöttünk. Nyilván más országban is vannak ilyen sérült elméjű emberek, csak azok számomra idegenek maradnak, és nem fáj, hogy hülyék, mit is várnék egy *-tól (kívánt nemzetiség behelyettesíthető). Majd egy pótSoros leszek, aki kívülről támogatja a viktátorizmus ellenfeleit. És ha méltatlan lesz a választottam, mint Sorosé (OV és társai), akkor azokat, akik demokráciát akarnak megteremteni.

Hát, itt tartunk. Oda a pihenés utáni jókedv, csak elvágyakozás és kötelességtudat maradt a helyében. És elég volt hozzá két hét ebből az országból.

Betojás

noreply@blogger.com (Altair) — Thu, 02 Feb 2012 16:45:00 +0000

És tényleg el lehet olvasni! :o)
35 73NYL3G 3L L3H37 0LV45N1!

Csütörtök!

noreply@blogger.com (Altair) — Thu, 02 Feb 2012 14:46:00 +0000

Tegnap egész nap csütörtököt mondtam, de ma van csütörtök, így tehát van még egy napom a buliig. A kisebbik is elkapta a náthát, de őt nem viseli meg annyira, mint a nagyot, ahogy megtudta, hogy nem kell mennie suliba, már jobban is lett. :o) A nagy felülfertőződött és végre nekem is folyt az orrom tegnap. De ezt nem számítom betegségnek, mert ami meggyógyul két aszpirin-cétől, az nem betegség. :o)

Megint rákaptam a photoshopra, mert már untam a hátteret. Ezt egy régi naptárból készítettem, a hóember saját gyártmány, a többire nem emlékszem. Az almát tuti valahonnan vettem, de mindegy is. Hihetetlen jól el tudok szórakozni egy laptoppal az ölemben. :o)

Közben megnéztünk több filmet is az elmúlt héten. A Cowboyok és űrlények pont olyan szar volt, mint amit a nevéből gondoltam, teljesen felbosszantott, hogy lopták vele az időmet! A Suszter, szabó, baka, kém ezzel szemben zseniális volt, imádtam. Különös tekintettel a benne szereplő magyar színészekre és helyszínekre. :oP Nekem nagy meglepetés volt, mert még Amerikában néztem ki a plakátját kizárólag Gary Oldman kedvéért, aki a kedvenc színészeim közé tartozik (nem csak nekem - gondolom), mit sem tudtam Mucsi Zoltánról és a többiekről... Nem könnyű a története, oda kellett figyelni rendesen, de cserébe azt álmodtam, hogy egy randa, himlőhelyes csávó (egyik ismerősünk szánalmas pasija, aki csalja őt) megpróbált beszervezni kémnek egy híd alatt egy kocsiban ülve. Pedig csak az igazán jó filmekkel szoktam álmodni, szóval ez bizonyítottan nagyon tetszett. :o) És végül megnéztük a Tetovált lány amerikai változatát, az is tetszett. Jó kis rejtélyes film volt, szintén figyelni kellett. Szerintetek direkt csinálják olyanra a filmeket, hogy könnyű kitalálni, ki a hunyó? Utóbbiban azért egy csavar volt a végén, ami meglepett, ha már a gyilkos kiléte nem annyira.

Na, jó! Nem untatlak titeket tovább. Elég, ha én unatkozom.

Szülinap remix

noreply@blogger.com (Altair) — Wed, 01 Feb 2012 11:20:00 +0000

A félig nagykorú (9 éves) kisfiam élete második szülinapi bulijához ragaszkodott. Most szombatra halasztottuk, mert csak így tudtuk egy héttel előre, időben beküldeni a meghívókat a kiválasztott ~~három~~ öt ~~hat~~ hét gyereknek, akik közül szerencsére egy már biztosan nem jön el. :o) Mivel csak itthon rendezhetjük, szemben a tanyafalvi bulikkal, ahol sokan elférnek, be kell látnunk, hogy 46 m² nem kompatibilis ennyi gyerekkel, pláne, hogy a sajátjainkat se csaphatom ki a legelőre. :o)

Egy szónak is száz a vége: örömmel fogadom azokat a parti ötleteket, amellyel, egy visszahúzódó, más gyerekére nem szívesen rászóló anyuka is el tudja érni, hogy a férje ne rejtse a mellényzsebébe az útlevelét és „szaladjon át” Ausztriába a kifogyó kóla helyett új üveggel hozni, továbbá a lakása többé-kevésbé egyben maradjon. Vagy legalább a falak, ha már a szekrényeket muszáj beáldozni...

Terveim szerint háromra jönnek és ~~négykor~~ hatkor, de legkésőbb hétkor már elmennek, de ez általában úgy működik, hogy a múltkor a négytől hétig tartó buli esetén még nyolckor ott ültem egy idegen nappaliban, kínosan éreztem magam, és nem tudtam, hogy jöjjek el, mikor a többiek is még javában pletykálnak a háziakkal. És az vasárnap volt, nem szombaton, amikor nincs másnap suli.

Nem vagyok egy animátor alkat, saját gyerekkori emlékeim alapján is úgy gondolom, hogy a kisgyerekek is jobban szeretnek egyedül játszani, mint irányítva. Nem is bánom, még ha ez azzal is jár, hogy a pattogatott kukoricát utóbb össze kell porszívózni, mert a galériáról azzal dobálnak célba egymásra. Egyedüli ötletem, hogy ha lesz hó, elvisszük őket hócsatázni a játszótérre. Viszont meg kellett hívni egy olyan gyereket, akinek a bátyja egy osztályba jár a nagyobbikkal és az évi rendes április végi kerti partin tapasztaltak alapján kicsit tartok tőle, hogy itt kő kövön nem marad. :o)

Már kiterveltem, hogy a három porcelánbaglyomat és az egyetlen kristály gyertyatartómat (félreismert, akitől kaptam) meg azokat a játékokat, amiket nem akarom, hogy szétszórjanak és szedegethessem (dobókockák, üveggolyók, babajátékok a vendégbabák kedvéért), leviszem egy ikejás szatyorban a tárolóba. A legó marad, ettől is rosszul vagyok előre. :o) És nem tökölök semmi extrával, csak szendvics és torta lesz, punktum.

A partit színesíti, hogy tegnap este kiütötte a vírus Fiam-13-at, ma reggel is 38°C-os láza volt, a tizedeket lefele kerekítve, csak felkelt meginni a facsart narancslevét (a Lidl-ben nagyon finom a narancs, Jeti hozta neki) és most is alszik, pedig nem sokára mehetek Fiam-9-ért a suli elé. Meg nekem is megfájdult a torkom, szóval nagykonyhai mennyiségű citromos teát fogyasztok (csakis igazi citrommal!).

Központi felvételi

noreply@blogger.com (Altair) — Tue, 31 Jan 2012 09:50:00 +0000

Nem tudom, hogy kit érint, de nekem már a hócipőm tele van vele. :o) Csak megjegyzem...

Ma néztük meg a nagyfiammal, mit barmolt, hát valószínűleg mentességet kap a szóbeli alól, de ha az embernek a szülei maximalisták, akkor nem könnyű az élete. Mondjuk nem vártam tőle, hogy maximum pontot ír, de magyarból csak éppen az átlag fölé (22 pont a suli statisztikája szerint) írta meg, matekból meg két hülyeséget is elkövetett: egy dl és l tévesztés meg a tengelyes tükrözést is elszúrta, nem is értem, hogyan. Jó, így is 44 pontost írt, de azért ha figyelmesebb, lehetett volna az több is és ez bosszant, mert nem tudom, hogy az elszúrt magyarral (29 pont) elég-e a mentességre. Még jó, hogy a bizonyítványával legalább a maximumot viszi, most már megértem Jeti hisztijét. :o)

A magyar nagyon gáz lett, eltökölt egy feladattal az elején, amit ráadásul meg se oldott (b.k. - magánhangzó behelyettesítések és a béke eszébe se jutott) rendesen. Így aztán a 9-es szövegértős feladatot egyáltalán meg se oldotta (11 pontért), hanem átugrott a fogalmazásra, ami sikerült, ahogy sikerült, befejezést nem is írt... Megkérdőjeleztünk egy pontot, valószínűleg meg is kapjuk (helyesírásra), de azért jobban örültem volna, ha ugyanolyan jóra írja meg, mint a gyakorlás ideje alatt, amikor – legalábbis eleinte – jobbakat írt, mint matekból.

Na, mindegy! Túl vagyunk rajta! Remélem, egyszer és mindenkorra megjegyezte, hogy a felvételi megismételhetetlen, és hogy megéri előtte rendesen készülni... Talán a középfokú nyelvvizsgája jobban sikerül, mert most rendesen tanul rá.

Fülinap tegnapról

noreply@blogger.com (Altair) — Fri, 27 Jan 2012 14:12:00 +0000

Tegnap lett 9 éves a kisfiam. Nem tudom, írtam-e már valaha, hogy hogyan született, de az biztos, hogy nem sokat lacafacázott, mikor végre elhatározta magát. :o)

A nyákdugó már jó ideje (értsd: egy hónapja) eltávozott, mindenféle aggodalmakra okot adva a dokiknak (nőgyógyászom és férjem), és rendszeres jóslófájásaim voltak, szerencsére az elsőnél se indultunk neki szíre-szóra. Nem nagyon akartam a szülés megindítását, ezért halasztgattuk, de akkor már valamiért a nőgyógyásznőm is aggódott (azt hiszem, nyitva volt a méhszáj is kétujjnyira a heti vizsgálatnál, miközben a gyerek még meg se fordult), de hál'Istennek nem is sikerült elintéznie, mert kellett a hely a főorvos betegeinek, így (a megvizsgálásom nélkül) úgy döntött a doktor úr, hogy az ő betegei sürgősebbek. Nem mintha bántam volna, csak a pontosság kedvéért teszem hozzá. :o)

Szombat délelőtt nagy hancúrozást csapott odabenn, és mivel a nagyobbik is egy nappal előtte fordult meg, sejtettem, hogy hamarosan buli lesz. Vasárnap reggel korán ébredtem, fél nyolckor, mert pisilni kellett. Az volt a furcsa, hogy olyan volt, mintha csak felfáztam volna és ingajáratban ballagtam vissza a reterátra, mire Jeti gyanút fogott: te, csak nem szülünk? És tényleg, rájöttem, hogy nem pisilni kell, hanem egészen enyhe fájásaim vannak. Az egészen enyhék nem is változtak, de délre berendelt a nőgyógyásznő, hogy azért mégis menjek be: nyitott méhszáj, fájások - nincs apelláta, ma szülünk, lesz, ami lesz. Amikor beértem, burkot repesztett. Egyáltalán nem fájt, pedig ráparáztam, mert az első orvos belémcsípett odabenn és azt nem kívánom senkinek, milyen érzés. Egyébként egyik gyereknél se ment el a magzatvíz, nyilván burokban akartak születni. :o)

Jeti, mint aki jól végezte dolgát, leadott szülni és Fiam-13-mal meg Fiam-23-mal (mínusz 9-9 év) elment ebédelni egy közeli étterembe. Fél kettőkor benéztek, de hiába mondtam, hogy maradjon, mert én menten szülök, hazavitte a fiúkat, hiszen a szakértők csak háromra ígérték a babát. Hát jó, ha nem, hát nem! Kettő előtt 10 perccel szépen megszültem Jeti nélkül is, miközben a videókamerát igyekeztem a gyerekre irányítani. A nővérke meg is sajnált és átvette tőlem kis időre, amikor a hasamra került a baba. :o)

Hogy őszinte legyek, engem szegény férjem az első vajúdás alatt is idegesített, haza is küldtem a nagyokhoz, én nem vagyok alkalmas a papás szülésre. Megkockáztatom, szívesen szülnék az erdőben egyedül, mint állítólag az indián nők, mert mindenki csak idegesít. :o) Szeretek egyedül fájni, na!

Jeti azért kettőre vissza is ért, ahogy ígérte (közel lakunk a kórházhoz) és kamerázott, meg örömködött a kisfiának. Később tisztáztuk a szülésznővel, hogy tapasztalata szerint feltehetőleg a labdán rugózás vette le azt az egy órát a tágulásból, szóval én mindenkinek ajánlom azóta is.

Aztán otthagytak minket a szobában, és mivel ezúttal egy klassz franciaágyon szülhettem (a hiperszuper szülőágy szerencsére kellett egy ikres mamának), nem egy keskeny és magas hencseren (vö. szülőágy), és álmos se voltam, mert éjjel alhattam, így nem féltem attól, hogy legurulunk az ágyról. A kis bélgép azonnal szopott is, és utána nem aludt el, csak nézett a meseszép kék szemeivel, és – ha nem velem történik, el se hiszem – mosolygott. :o)

A hangulatingadozásai azóta se változtak, képes sírni és utána mindjárt kuncogni is még könnyes szemmel – mint eső után a szivárvány.

Nyan cat

noreply@blogger.com (Altair) — Fri, 27 Jan 2012 13:24:00 +0000

Megint képek következnek, ezúttal csak részben van közük Amerikához, amennyiben a fonalakat ott vettem és a sálak szivárványrészei még ott készültek. A macska egy lassan kultúrikonná váló játék főszereplője, mely messze alulmarad – szerintem – bármelyik 20 évvel ezelőtti játékkal szemben, de éppen ezért vicces. A játék nem bonyolult, ezzel a döggel lehet fel és alá lebegni, mint Pom-pom a fa ágán és sütiket enni, miközben a hátuljából szivárvány távozik. A youtube-on végtelenített változatban is látható, tekintettel rátok, nem ezt linkelem, csak egy hagyományos hosszúságút: nyan cat. Külön felhívom a figyelmet a szörnyű zenére, amellyel együtt kell élnem. És aki már szinte megszereti, az a magyar változatot még élvezni is fogja: szürkemarhás, nem beszélve a kissé megrázó orbánviktorosról.

1. kép: Az idősebbik geek teljesen autentikus nyan catre vágyott, így neki sáveltolással született meg a szivárványa, a kilógó részek utólagos ráhorgolásával és a fonal rejtett vezetésével a pálcák lábánál, minden második sorban. A macska teste és végtagjai sorokban készültek rövidpálcákkal, a lábak legömbölyítését az utolsó sorban egy rövidpálca, egy pálca, egy rövidpálca móddal oldottam meg. A macska feje körökben készült, a füleket külön-külön fejeztem be. Az arca kicsit beszívott lett. :o)

2. kép: A kis geeknek a hullámminta megfelelt, mivel bátyja ragaszkodott hozzá, hogy a sál ne csak rövidebb, de még másmilyen is legyen. Félpálcákkal készültem, a sál vastagsága 10 cm lett, de a pici nyakakra ez az ideális méret, én mondom. :o) A körbehorgolást muszáj volt rövidpálcákkal megoldani, ami kicsit vastag keretnek tűnt a modellhez képest, így a végtagokról (tényleg a macskafarok most végtag vagy sem?) és a fejéről lehagytam, így helyesebb lett. Sajnos az iskolában beszívott sütizabáló macskának nevezték, ami megbántotta Fiam-9-et legszentebb érzéseiben, de a sálat továbbra is viselni szándékozik, annál is inkább, hogy a nyaralásunk két nagy vesztesége Jeti "Loro parkos" (Tenerife) fehér pulóvere, ami a hazaúton hagyott el minket és az ő 2 éves kora óta vele növő kék macifüles sísapkája lett, amiről még azt se tudom felidézni, hogy végül felvette-e vagy sem a reptérig.

A következő napirendi pont a sapkák horgolása (legyen meglepetés a minta), mert ha végre sálat hordanak, hátha a sapka is beválna. :o)

Úri muri

noreply@blogger.com (Altair) — Thu, 26 Jan 2012 08:30:00 +0000

Az iskola előtti várakozás lassan az életem olyan részévé válik, hogy talán hiányozni is fog egyszer. :o) Előbb várakozok, idegenekkel összevigyorgunk lemondóan: hát, igen, még mindig nem jönnek le hamar a csengetés után, felvilágosítok mindenkit egy közeli közintézmény bejáratáról, esetleg utálkozva nézem a pitbullos pacákot, aki rendszeresen két kutyát is elsétáltat oda-vissza póráz nélkül az iskola előtt, persze nem harapnak – mondta is Mózi anyukájának, aki elég bátor volt szóvá tenni, hozzáteszem a magam részéről ha meg majd igen, remélem, nem az enyémeket, vagy éppen elolvadok egy bölcsődéből hazacsászkáló családon, bosszankodom, hogy nincs nálam fényképezőgép, mikor pedig az ég olyan lehetetlenül kék felettünk, mintha a nyári égbolt véletlenül télen mutatkozna.

Aztán kijön a kisebbik, mert ő még nem szereti annyira a sulit, hogy röhögcsélni ottmaradjon a társaival órák után, és beszélgetünk. Tegnap például felállt a korlátra, én rögtön megöleltem, mert fixa ideám, hogy majd jól leesik és kitöri az egyik maradó metszőfogát, mint a lökött anyja 10 évesen. Belehajolt az arcomba és szuszogott. Nagyon büdi volt a szája, ezért megkérdeztem:

– Hú, de szörnyű szagú a szád. Mi volt az ebéd, kiscica?
– Bolognai spagetti szarvasgombával.

Én mondom, nincs semmi baj az iskolai menzánkkal.

(Amikor ezt délután meséltem röhögve az apjának, a nagy pontosította az ebédet: Milánói makaróni volt csiperkével.)

Útjaink

noreply@blogger.com (Altair) — Wed, 25 Jan 2012 10:07:00 +0000

Azt hiszem, új szenvedélyt gyűjtöttem be az ablakfotózás mellé, mostantól útfotózási mániám is van. Bár mi esős évszakban jártunk Miamiban (és tudom, hogy van más város is, de ha egyszer nekem ez jön most be Amerikából, nincs mit tenni), mégis esett az eső egy kicsit. Egyébként részemről az esőt is imádom, bár azt nem egyszerű fotózni. Szóval képek következnek.

1. kép: Esős út Everglades-ben egy nemzeti parkban.

2. kép: Ugyanott készült, csak oldalra egy ösvényen.

3. kép: Mivel itt sok a mocsaras vidék (meg rusnya hüllők is vannak), gyakran a tanösvények cölöpökön állnak.

4. kép: Vagy kenu szükségeltetik hozzájuk. Mivel itt aligátorok is vannak, számomra furcsa, hogy valaki miért akarna végigkenuzni a pokol öblébe, a Hell's bay fantázia nevű kenuúton. De becs'szóra vannak ilyen emberek!

5. kép: Ez a kép a színei miatt tetszik nagyon. Verőfényben talán nem lenne ennyire hangulatos, a narancsos aljnövényzet a fehér fával, de ezzel az ezüstszürke éggel, annyira őszi, amennyire csak lehet.

6. kép: Amúgy is bejöttek ezek a fehér facsontvázak, de az ég felhőinek mintázata se kutya.

7. kép: Nem is vettem észre, hogy hármat is beszúrtam belőlük.

8. kép: Megint út.

9. kép: Ez pedig az út mellett van. Azért szúrtam be, hogy látszódjék, az út mellett volt az az aligátorfészek, ami a következő képen lesz.

10. kép: Cuki, kis, mosolygós aligátorfiókák.

11. kép: Sajnos párducot nem láttunk szabadon, pedig teljesen rá voltam készülve, mert ezen a nyaraláson egyszerűen minden tökéletes volt, olyan dolgokat láttunk, amiket már régen szerettem volna és így tovább.

12. kép: Mert példának okáért csörgőkígyót az láttunk és igaziból csörgött is. Nna! Az úton napozott, de egy nyugdíjas, hawaii inges pacák lepiszkálta egy nagy bottal, hogy ne üsse majd el senki. Miközben a gyenge szívű nők (nem csak én) távolabbról videózták és kamerázták.

13. kép: A Gumbo-limbo tanösvény.

14. kép: A növényhatározóval beazonosítottunk ezt-azt.

15. kép: Figyelmeztetés a visitor centerben: 5 méternél ne menjünk közelebb az aligátorokhoz és ne etessük őket, mert levetkőzik a gátlásaikat és nem fognak félni az embertől, ami maga után vonja, hogy megesznek majd valakit. Erre majd visszatérünk a következő - állatos - bejegyzésemnél.

16. kép: Száraz évszakban locsolnak a földeken. Ahogy már említettem, hihetetlen sok mezőgazdaságból élő embert láttunk dolgozni a földeken.

17. kép: Így néz ki a locsolóautó.

18. kép: Ez pedig egy cukornádültetvény, aminek nagyon fellelkesültem, mert még sose láttam.

19. kép: Természetesen kipróbáltuk az airboatot is. Aki nézi a Miami helyszínelőket, az biztos látta már a főcímdal alatt, hogy egy nagy légcsavaros csónakkal nyomulnak a mocsárban. Na, az az airboat és iszonyat hangos. Kaptunk fülvédőt is, de a füldugót megint elfelejtettük vinni, pedig vettünk is a Walgreenben direkt. Nem baj, megéri a fülzúgást az érzés és a balra látható öt méternél nem közelebbi aligátorok és vízimadarak látványa.

20. kép: Végezetül egy börtön, csak úgy! Nagyon érdekesnek találtam a kerítések közé szorított, félelmetes szögesdróthurkákat.

Utólagos útinapló: Ételek

noreply@blogger.com (Altair) — Fri, 20 Jan 2012 19:32:00 +0000

Az ételek alapvetően ilyen helyekről származnak, szóval mutatok egy képet az ottani termőföldről. És bár a parlagfű amerikai özönnövény nálunk, megvallom, én sehol se láttam egy szálat se. Ezzel szemben jól karban tartott, minőségileg művelt ültetvényeket annál inkább, persze nyilván volt közöttük GMO termény is, de azért nem elképzelhetetlen, hogy ezt simán Robival (a motoros kapával) vagy annak amerikai autószerű továbbfejlesztésével megkapálják rendszeresen. Ennyi embert földeken dolgozni, mint itt, nem nagyon láttam, és nemhogy itthon nem, de még Európában sem... Most lusta vagyok megkeresni, de kaktuszfügét is láttam állványokon (mint nálunk a szőlő) és cukornádültetvényt, amiért rajongtam, mert még nem láttam cukornádat. :o) A zöldségkertészetek közül van olyan, amit meg is lehet látogatni, de nekünk elég volt a puszta látvány és a Fruit&Spice Park.

Az ételekről kérdezett Marisz, ezért ezzel kezdem az utólagos útinaplómat. Az amerikai ételek hihetetlenek. Nem tudnám semelyik európai konyhához hasonlítani, de tény, hogy sok pizzázó van, amit legnagyobb sajnálatomra nem próbáltunk ki. Ezzel szemben kipróbáltuk az Applebee's és a Denny's éttermeket, meg az IHOP-ot, ami az International Hause of Pancakes rövidítése (ahogy a TGI Friday a „Thanks God It's Friday”-é).

A magam részéről mindenhol elővigyázatosságból az 500 kalória alatti menüket választottam, és milyen jól tettem. :o) Aki nem szereti egyébként a grillen sült húsikat meg a zöldségeket, az nyilván elkönyvelné, hogy milyen rossz a konyha, mivel a nálunk (nem) méltán közkedvelt és elterjedt Caesar Salátánál csak jóval ötletdúsabb salátákat lehet enni. :o) Az egyetlen bűnözés az utolsó napokban lett úrrá rajtam, mert ugyan én itthon sose eszek chipset (de tényleg sose, mert nem szeretem), de ott rákaptam a Tostitos tortillacsipszére és a Denny's étterem Zesty Nachos (csak görgessetek le a Denny's linken az Appetizers-ig és ott megnézhetitek, sajnos a féladagos lehetőséget akkor még nem esett le, vagy az étlapra nincs rá írva) nevű kísértésének nem bírtam tovább ellenállni, így többször is fogyasztottam utazás előtt. Ez tortillachips, amire a Chili con Carne-ban a carnéra (húsra) emlékeztető csípős, darált húsos cuccot kanalazzák és kétfajta darált sajtot (cheddar és mozzarella, de náluk nem ez a puha sajt a mozzarella, hanem az a trappistájuk és kész, csak mozzarella ízzel, amit rúdformában rántva előételként is kínálnak paradicsomszósszal). A tetejére sour cream kerül (mint a tejföl csak krémesebb). Mint azt gyorsan kikalkulálhatjátok, nem az a kifejezetten fogyókúrás étel. :o) Igyekeztem nem gondolni arra, hogy a Winndixie-ben (ottani interspár, a tescojuk meg a Kmart meg a Wallmart, csak persze mind amerikai léptékben és minőségben [dicséret]) láttam Tostitos Natural (Yellow Corn) tortillacsipszet, amire rá volt írva, hogy garantáltan GMO mentes kukoricából. Lehet, hogy a többi is az, csak arra nem volt ráírva. És volt Blue Corn változat is, ami konkrétan lila volt (a fekete tulipán is lila, a természetben nincs igazi fekete növény), a kezdeti idegenkedés után ezt is megnassoltuk a gyerekekkel. Egyébként több étteremnek is van tortillát tartalmazó étele (pl. némelyik Skillet a Denny'sben), és itt jegyzem meg, hogy a Praktikák sok gyerekhez oldalon találtok jó tortilla recepetet is. A titka, hogy nem szabad hagyni kiszáradni, tehát vagy letakarod egy konyharuhával, vagy folpackkal vagy zacskóba kell rakni. Ha chipset akartok belőle, akkor meg csak kukoricalisztből készítsétek és a világért ne takarjátok le, ropogós és törős lesz. :o)

Jeti kedvence náluk [a Denny's-ben] a Caramell Apple Crisp (csak görgessetek le az előbbi Denny's linken a Desserts-ig és ott megnézhetitek, Amerikában egyébként az ételek tényleg úgy néznek ki a tányéron is, ahogy a képen) volt, ami darált kekszből és vajból készült pirított morzsa (még nem néztem meg a pontos receptet, erre hasonlít), fahéjas, főtt alma, karamell és vaníliafagyi egy tányérra halmozva, ebben a sorrendben. És igen, pont olyan isteni finom, mint ahogy hangzik, de mivel az adagja levesestányérnyi, sose mertem berendelni, mert én úgy vagyok az édességekkel, hogy pár kanállal eltelek és akkor pocsékba menne a sok finom falat. A másik elméletem, hogy ha Jeti desszertjéből kanalazok, akkor ő nem hízik tőle, de én se, mert ami az ő tányérján van, az nem hizlal. (Családi fogyókúrás szabály: Ha más tányérjáról csened, akkor nem hizlal.) Az Applebee's-ben sok finomság volt, de mivel csak én lelkesedtem például a Under 500 calorie kínálatában szereplő dijoni csirkéért, de a Bruschetta Chicken is nagyon jó volt, meg az előételeknél az Ultimate trio (ahol mi a Quasedilla torony meg a tacot választottuk és én ettem meg, mert a gyerekek nem szerették és összevesztek a kb. 5-7 cm átmérőjű mini cheeseburgereken (hármat lehet választani), máskor meg a honey-barbecue szárnyakon és akkor a mozarella rúdakat én ettem meg, a rántott hagymát meg Jeti) és a desszertek közül a Strawberry Cheesecake. Sajnos Jetit megrázta első alkalommal, hogy a burgonyapürében a héj is benne van, így oda nem mentünk gyakran. Az IHOP-ban (diétás) halat és palacsintát ettünk. Ami még tanulság náluk, hogy nem tudnak rántani. A rántás az ételeiken egy kemény burkot jelent, amiből leginkább célszerű kifejteni a kaját, mert úgy ropog a fog alatt, mint a csipsz. Másik érdekesség, hogy a hamburger és a pizza mellé is adnak sült krumplit a tányérra a gyerekmenükben.

És akkor térjünk rá Homestead gyöngyszemére a Gator Grillre, ahol isteni jó kajákat ettünk - aliGÁTORból. :o)

Én természetesen tacot:

Jeti természetesen rablóhúst (kabob):

(A villát papayába szúrták, a másik pedig sült banán valami fűszeres joghurttal leöntve és nagyon jó!)

A legkisebb gyerekünk nemes egyszerűséggel először Gator basketet (gátor kosár: sült krumpli és húsdarabok a joghurtos szósszal, plusz coleslaw (ejtsd: kólszló - nekem fejtörést okozott, hogy mit értenek alatta) káposztasalátával), a következő alkalommal ugyanebből kettőt és a hasábkrumplit meghagyta. Ínyenc gyerekünk maradt az itthon is jól bevált békalábnál. Hozzáteszem, az iskolában franciául is tanul és egyes elméletek szerint ott is készült (vagy a spanyoloknál, határeset).

Gondolom, alig várjátok, hogy megtudjátok: az aligátorhús olyan, mint a kissé halízű csirkehús, de a tenyésztett aligátor húsa még a halízt is csak sok fantáziával hozza. :o) Később jövök aligátortenyészettel meg ilyesmikkel, most elfáradtam a sok linkelésben. ;o)

Kiegészítés: Még elfelejtettem a nagy kedvencemet a Winndixie készétel pultjából vett finom, friss Tamale-t, ami leginkább húslevesben kifőzött, töltött puliszkára hasonlít. A pépet banánlevélbe csavarják, de kukoricahéjba is lehet és amit én ettem, az darált hússal volt töltve. Annyira jó volt, hogy amikor Winndixie-s (olcsó) vacsorát tartottunk, én mindig egy ilyet ettem, és ha lesz kukoricahéjam, fogok is főzni. Bár már gondoltam rá, hogy az anno sajtruhának legyártott batisztkendőimben készítem majd el, azt ki lehet mosni, sajtot meg úgyse készítek. Viszont várható, hogy letesztelek egy-két kenyérreceptet, mert az nincs Amerikában és nagyon tud hiányozni. Mikrós kenyérreceptje nincs valakinek? Na, jó ez csak vicc volt, de csak félig, mivel Amerikában a legolcsóbb szállodák szobáinak is alapfelszereltsége a hűtő (nem minibár, hanem néha fagyasztórekeszes kis lehelszerűség is), a kávéfőző, a jégtartó (jég a portán) meg a mikró.

Vendégmarasztaló

noreply@blogger.com (Altair) — Wed, 18 Jan 2012 19:20:00 +0000

Csak megjegyzem, hogy túl vagyok életem első kényszerleszállásán. :o) Nagyon kalandos volt, hogy mekkora feneket kerítenek egy sima leszállásnak a légitársaságok, mert minden előzetes várakozásunk ellenére, se nem égtünk halálra, se nem használhattuk a mentőmellényt, de még csak nem is csúszdán szállhattunk ki. :o) Azért nem panaszkodom, de a csúszda ennyi idegeskedés után már igazán járt volna!!!

Öröm az ürömben: a lemaradt bőröndjeinket hazaszállították nemrégiben. Legalább nem nekünk kellett cipelni négyszer 23 kilót. Már vizualizáltam, hogy a szecuritisek a csempész cseresznyénket, meg a müzlinket eszik, miközben a szuper új hajkefémmel beigazítják a sérójukat, aztán felveszik a sálamat és a bicskámmal felnyitnak egy másik utas bőröndjéből szerzett üveg bort, de az amerikai reptéri hatóság legyorskötőzte mindet, meg leragasztotta és hagyott benne üzenetet, hogy hogyan csomagoljunk legközelebb, ha nem akarjuk, hogy átnézzék. Így aztán se a párizsi arab vendégmunkások, se a pesti jó munkásemberek nem férhettek a bicskámhoz és az új szuper sálamhoz meg a király hajkefémhez ezúttal, más értéket meg már rég nem szállítunk bőröndben. És képzeljétek! A cseresznye mégsem romlott meg!

Valójában persze még kiszálláskor is remegett a lábam, újra felszálláskor meg a pótgépen azzal nyugtatgattam magam, hogy csak nem romlik el egyszerre két gépe egy légitársaságnak ugyanazon a járaton. Az új gépre várakozás közben pedig még élcelődtünk is, hogy ismert okok miatt hajóval se utazhatunk... A reptéri tévében ugyanis a hajószerencsétlenségről számoltak be. Itt már bemondták, hogy a kapitány meg akarta mutatni a csajának a szigetet, ahonnan származik? Meg egy helyi hatósági személy maliciózusan nyilatkozott (ezt többször is bevágták a több órás várakozás alatt is), hogy lehet, hogy a műszerek nem jeleztek, de a tengerészeti navigációs térképeken világosan fel vannak tüntetve hajózható és nem hajózható részek.

A nyaralás szuperkirályság volt, vettem könyveket is (azt nem lopnak a szekuritisek, így nem aggódtam), meg fonalat. Mindig furcsállva néztem a törölközőre behorgolható ilyen-olyan szegélyeket, ki a fene akarja az arcát karistoltatni horgolással, de most megértettem: az AuntLydia márkájú horgolófonal olyan puha, mint az álom. Gyártottam is egy csomó karácsonyfadíszt, mert feltett szándékom volt, hogy lesz fánk, de náluk ilyen vészkarácsonyfát is lehet a Home Depot-ban kapni, előre feldíszítve, 19 dollárért. Azért a haza utánunk nyúlt és a magyar gazdaságpolitika körmei belevájtak a bőrünkbe: a dilis amerikaiak utólag vonják le a hotel díját, így két teljes plusz napot buktunk. Nagyon jólesett. :oP A karácsonyra feldíszített szobafenyő ára is pénzkidobás volt, de az legalább a saját döntésünkön alapult. Jellemző a helyre, hogy igazából nem zavart az árfolyambukásunk sem, már régen mulattunk ilyen jól.

Most persze furcsa időkben vagyunk álmosak, illetve ma hajnalban 3-kor családi össztalálkozót rendeztünk a nappaliban, mert senki se tudott aludni, pedig az már Amerikában is alvásidő volt, szóval vicces. Szerintem a gyerekek már átálltak, én meg egész nap álmos vagyok és fáj a fejem. Jeti viszont egész nap nem álmos, még este se. A jókedv viszont egyelőre kitart mindannyiunknál.

Mostanra elolvastam minden kimaradást a blogokban (a gyűjtemény- és karikatúrablogokat ezúttal kihagytam), nem valami sok bejegyzést írt senki, nyilván a január sosem kedvez a blogoknak. A helyi hírekről (még) mit sem tudok, pedig becs'szó néztem híradót is. Annyi jött le belőle, hogy két idős asszony megégett: az egyik gyertyával világított, a másik kályhával fűtött... Az fel sem merült a híradó munkatársaiban, hogy ugyan hogy jutottunk odáig, hogy így kell éljenek és meghaljanak idős emberek vénségükre.

A vasalnivaló látványával zárom soraimat. :o)

Azért is :oP

noreply@blogger.com (Altair) — Mon, 02 Jan 2012 02:49:00 +0000

Először is mindenkinek nagyon boldog új évet kívánok, de legalábbis nem rosszabbat az előzőnél.

Nekünk - remélhetőleg - boldogabb lesz, bár vannak arra utaló jelek, hogy nem otthon.

Az elmúlt napok csodásak voltak, pedig volt részünk vitában is meg aggodalmaskodásban (Jeti alaptermészete), és még nem mondhatnám, hogy nagy előrehaladást értünk volna el álmaink megvalósulásában, de még nem biztos, hogy nem sikerül és az sem, hogy sikerül. Erről többet nem is tudok írni, azért is nem jelentkeztem napok óta. Ha sikerül, amit szeretnénk, akkor talán felszabadultabb leszek és írok is valamit. :o) Nem sokat fényképezek, de sokat eszek (sajnos), sokat olvasok, sokat mászkálunk és sokat horgolok mindeközben.

Azt szerettem volna leírni, hogy milyen furán sikerült a mikulás és a karácsony, de tulajdonképpen nem fontos ez sem. Mert most itt, ebben a szállodai szobában együtt van mindenki, akiért felelős vagyok és akihez tartozok és olyan furcsa hangulatba kerültem, hogy azt kívánnám, bárcsak örökké tartana ez a pillanat, hogy mind együtt vagyunk. A nagyok is olyan gyorsan eltűntek és már önállóak, nem tartozom értük felelősséggel, és igazából talán nem is tudtam átadni nekik sok mindent abból, amit fontosnak tartottam volna, de utólag (most) úgy érzem, talán nem is voltak rá(m) kíváncsiak. Na, mindegy! Holnap világosban nyilván elmúlik minden rossz gondolat és furcsa érzés. Csak nézem őket, ahogy alszanak... Azt hiszem, most tört rám az Új-év-van érzés, kissé megkésve.

Különben meg késő van és álmos vagyok, idáig tartott, amíg a napok termését kiolvastam a feedlyben. Majd holnap...

Karácsonyi jókívánság

noreply@blogger.com (Altair) — Sat, 24 Dec 2011 16:07:00 +0000

Itteni "karácsonyfánk" képével kívánok mindenkinek nagyon boldog, nyugodt karácsonyt, sok-sok ajándékot (mert a Grincs óta tudjuk, hogy ez a karácsony lényege), megértő és szerető rokonokat, kellő mennyiségű savkötőt és Bilagitot az ízletes karácsonyi étkezésekhez!

Énekelek is:
♪♫ Kis karááácsony, nagy karááácsony,
Kisült-e mááár a kalááácsom?
Ha kisült mááár ide véééle,
Hadd egyem meg melegééébe.♪♫

Jaj, de széép a karácsonyfa,♪♫
ragyog rajtaaa a sok gyertya,
♪♫ itt egy szééép könyv, ott egy labda,
jaj, de széép a karááácsonyfa.

♪♫ Kezem-lááábam, jaj, de fááázik,
csizmám sarka, jégszikrááázik.
ha szikrááázik, hadd szikrááázzon,♪♫
azért van maaa szép karácsony.

♪♫Áldás szááálljon minden hááázra,
kis csalááádra, nagy csalááádra!♪♫
Karácsonyfaaa fenyőááága,
hozzon bééékét a vilááágra!♪♫♪

Sekélységeim

noreply@blogger.com (Altair) — Sat, 17 Dec 2011 23:36:00 +0000

Na, jelentkezem ismét.

Mi már letudtuk a ledolgozott szombatokkal (és egy szem vasárnappal) a jövő heti sulinapokat, így hétfőtől meg(nem)érdemelt szabadságunkat töltjük távol kicsiny hazánktól, politikusainktól és a családtól és persze teljesen távol Afrikától is. Csak semmi moralizálás, melegbe megyünk. :o) Lehet örülnöm. Igazából most még a csomagolás réme se tűnik olyan fenyegetőnek, inkább csak egy morgós, nagy szakállú manó. Mondjuk az Üveghutás, aki jószívű, de móresre is tanít.

A ledolgozott szombatok egy részét a szülők is ledolgozták. Először ugyanis két kilométeres iskolai futás volt a szombati program, mert minden kezdet nehéz. Ezt sose fogom megbocsátani nekik! :oP Másodjára már jobb volt, akadályokon küzdöttük fel magunkat a Szabadság szoborig a Gellért tértől (a Verejték utcán másztunk fel, az elnevezés beszédes). Harmadjára a Normafánál találkoztunk a Mikulással, akitől kaptak a szülők is szaloncukrot. Negyedjére az osztálykarácsonyon vagyunk túl, de arra szülők nem voltak hivatalosak. A nyolcadikosok fel is bosszantották az ofőt (nem csak az osztálypénz ellopásával, bár kétségtelen, hogy karácsony előtt durva), úgyhogy rövidített karácsonyt tartottak. A másodikosok jobban élvezték.

Az adventi koncert múlt csütörtökön volt, szörnyű helyen: egy befagyasztott, katolikus templomban kuporogtunk a padokban, illetve mi személy szerint műanyag hokedliken, majd megfagytunk, a végére már a fényképezéstől is elment a kedvem, de nem volt szívem otthagyni az énekkart. A sapkámat anyunak adtam, hogy arra üljön, mert hisztizett és kapucniban ültem, mint egy bandita. Egy órát minden gond nélkül kibekkeltem, de utána minden perc csak kín volt. Jövőre kölcsönzök óriási gázzal működő hőlégsugárzókat és viszem magammal, ha ugyanott rendezik...

Délelőtt egy kedves barátnőnk jött fel elbúcsúzni az út előtt (fejébe vette, hogy szerinte nem akarunk hazajönni, ami tény, de végül úgy is haza kell jönnünk). Elvittük magunkkal a Mezcalba ebédelni, mert mindenféle kedvezmény van, és egészen odaszoktunk mexikói kosztra (az elmúlt két hétvégén is jártunk ott egyszer-egyszer). De Jeti mindig marhapörköltet eszik, mi meg mindig Fajitát, bár ma az Olmék lazacszték mangósalsával se volt semmi. És az újításuk, a kukoricakrémleves, nyami-nyami...

Háromtól pedig keresztfiamék jöttek. Három fiú, a legkisebb a keresztgyerekünk, három nap eltéréssel ünneplem vele a szülinapomat, kis locsi-fecsi, bátor ikrek-fiú. :o) Neki Ninja-got vettünk, mert nagy legófan, a bátyjainak meg két-két csüszögős játékot PC-re és PS2-re. Nagy sikerünk volt, a középső gyerek többször is megjegyezte, hogy mikor mennek már haza. :o) Ki akarta próbálni a játékot. Azért maradtak fél kilencig, kaptunk szépséges mézeskalácsházikót meg jópofa logikai játékokat, amivel mindannyian jót játszottunk és röhögcséltünk. Például olyanokon, hogy komaasszonyomról ma kiderült, hogy nem tudja, mi az univerzális vásárlási utalvány (magyarán: pénz), ezen jót röhögött Jeti, mert gonosz.

Szerdán keresztlányoméknál „karácsonyoztunk”, ott öt gyerek van. A két nagy utalványt kapott (Alexandra a fiúnak és festőbolt, mert a nagylány szépen rajzol), a legközépső lány FIMO gyurmakészleteket kapott, amivel figurákat vagy nyakláncnak való kiégethető gyöngyöt is tud csinálni, keresztlányom varázspapíros festőkészletet (Crayola), amiben színtelen festékek vannak, csak a papírra kenve színesednek meg, a legkisebb fiúcska meg szirénázó, dupló rendőrautót. Csak hátha valakinek adok ötletet. Az Alexandrás vásárlási utalványhoz adnak egy 10%-os pótkupont, szóval jó fejek.

Holnap a Kanadába disszidáló barátaink jönnek fel, mert hazajött karácsonyra a kinn dolgozó férj, és januárban apránként kimegy az egész család, szóval valószínűleg egy jó időre utoljára találkozunk. Pedig már megállapodtunk, hogy a nagylányukat elveszi a nagyfiúnk, a kislányukat meg a kisfiúnk, és a fiainknak nincs is kifogása a terv ellen. :o)

Újabb veszteség érte a cégünket, megint egy újabb partner nem fizetett... Jeti lesztornózta a számlát, mert 20-án nem tudunk áfát fizetni hozomra. Szépen zárul az évünk, még jó, hogy a telelésünket nem érinti. Bár, ha tényleg nem lesz jövőre munkánk, akkor igazán nem tudom, miért jönnénk haza, utcasöprőre mindenütt szükség van.

Hétfőn pedig elutazunk, ujjé! Január ötödikén meg lesz új rész a Vámpírnaplókból. ;o) Kár, hogy ezek a vámpírok mind ilyen kis fiatalkák, hogy mind az öcsém/fiam lehetne. Persze, ha fizetnének se lennék újra tinilány. Elég volt egyszer, az akkori tini srácokba belezúgni.

Anyu vesztét érzi, az elmúlt két hétben többet volt fenn nálunk, mint az azt megelőző egy évben (előző decembert is beleértve). Időnként hülyeségekkel fáraszt, de hát végül is mégiscsak az anyám. Jövőre nyugdíjba megy, remélem, hogy sok lesz a nyugdíja, mert nem szeretném, ha továbbra is gyakran jönne. ;o) Ez is a disszidálás mellett szól. Kár, hogy csak utópia.

A legújabb őrület ezoterikus körökben egy horvát szupermen (valami Bronco vagy ilyesmi nevű, nem jegyeztem meg), aki nem szól semmit, csak egy emelvényről nézi az eufórikus hangulatú látogatóit, akik úgy érzik, többek lesznek a szeánsszal. Állítólag a pénztárcájuk se lesz vékonyabb, de ezt nehéz elhinni. Anyu egy termoszt kért karácsonyra, mert éjjel kiautóztak Zágrábba és abban vitte a kávédózisát. Másnap a horvát muki jól megnézte őket, aztán hazaautóztak.