Eldugott zugblog. Vagy blogzug?

Kéne írni

noreply@blogger.com (Altair) — Wed, 19 Jun 2013 19:21:00 +0000

Nem tudom, hogy ti többiek hogy csináljátok, de nekem nem megy mostanában ez a blogírás. Nem mintha fejben nem fogalmaznék alvás előtt, de reggelre már nem is emlékszem rá, mit akartam.

A szakfordító suliban csupa ötöst kaptam, de ez nem is tűnt annyira nagy eredménynek, mint hogy az egyik tanárnő megdicsért, hogy milyen segítőkész vagyok az órán is és látja, hogy a többiekkel is, és hogy úgy látja, van hozzá érzékem. Azért is esett annyira jól, mert én néha hajlamos vagyok azt nézni, hogy egyik-másik lány mennyivel jobb fordítást eszközölt ugyanarra a mondatra, mint én.

Aztán beköszöntött a vakáció, megkaptuk a biziket, amit egyetlen matekjegytől eltekintve igazságosnak tartok, de ezen már nem rugózunk, a középiskola (is) az életre nevel.

Közben horgolgatok, tervezgetek, ilyesmi. (Be van ragadva az y-billentyű, erősen kell lenyomni, mert nem mindig adja ki a betűt.)

És a horgolás tényleg meditációként hat amúgy teljesen kisimult idegeimre, és mivel semmi stresszt nem kell feldolgoznom, ezért olyan megfigyeléseket végzek magamon, hogy rengeteget változtam azokhoz az időkhöz képest, amikor még én voltam a huszonéves libus, akiken néha elképedek, bevallom. Semmi ítélkezés, csak rácsodálkoztam, hogy ők mostanában követik el azokat a hibákat, amiken én már túl vagyok. És előre agyalok rajta, hogy a következő húsz évben vajon mennyit fogok változni, és mit fogok hülyeségnek tartani azok közül a dolgok közül, amiket ma követek el.

Talán azt, hogy mostanában úgy érzem magam, mint Berzsián, miután szakított az emberiséggel. Olyan jó volna azt hinni, hogy tévedtem, de sajnos még abban a stádiumban vagyok, hogy a csengőt szerelem a tűzfalra, és nem gondolok rá, hogy az agyafúrt Sróf mester mindjárt megkerüli a házat, ha nem találja a csengőt, Violin egyenesen kerengélni fog a ház körül, nem beszélve a locska-fecske Zsebenci Klopédiáról aki egyszerűen kitalálja, hogy a csengő a tűzfalon van.

Vajon elmúlik? Elmúlik, hogy utálom az emberiséget, mielőtt én is elmúlok?

Másrészt itt van ez a blog. Régen olyan szívesen kikürtöltem a gondolataimat (mintha bárkit, beleértve magamat is érdekelne), miközben most sok dolgot egyszerűen kitörölnék. Leginkább mindent. Mi szükség van rá, hogy itt álljanak. A bloggeres útmutató idejétmúlt, már új frissített felület van, újat kéne írni. És mégsem megy, mert közben tudom, hogy olyanok is olvassák, akik nekem – jó esetben – nem akarnak jót, rossz esetben viszont egyenesen rosszat akarnak. Miért írjam, amikor a legközelebbi alkalommal, hogy Jeti összeveszik 1/3-mal, majd idézgessen innen?

Néha tényleg úgy érzem, hogy tele a hócipőm. Viszont nálunk Jetié a lelkizés joga, így én inkább virtuális életet élek, blogokat olvasok vagy a kötés rejtelmeit. Régen is így volt, ha valami bajom volt, olvastam vagy aludtam. Ja, igen! Folyton álmos is vagyok. Persze amúgy mindenért én vagyok a hibás is, még a matek négyesért is, mert Jeti megmondta. Én meg ráhagyom, mert szeretem, és mert tudom, hogy nem gondolja komolyan, és végül ki is engesztel persze, de aktuálisan rosszul esik, mert mi van, ha tényleg az én hibám? Miért is nem ültem le vele és tanítottam meg, mondjuk, tanulni? Ezért a kicsik is szívnak, mert most naponta egy-egy órát olvasnak, jövő héttől meg apránként kikérdezem az idei tananyagot, hogy jövőre ötössel indítsanak. Mert jövőre minden másképp lesz. :) Majd adok én nekik Y-generációskodást! Öröm az ürömben, jól választottam nekik könyvet. Mert most az a célom, hogy megszeressék az olvasást, és kíváncsiak legyenek a könyvekre a polcon. Szóval Fiam-15 P.G. Woodhause-t olvas, Fiam-10 pedig a Hogyan győzte le a teknős a jaguárt c. örökbecsű állatos mesekönyvet, amit én is nagyon szeretek.

Megfigyeltem, hogy anyunak mindig akkor kell vigyáznia újabban az unokahúgomra (született egy öccse, és a családi jószokás szerint mindig a legkisebb a kedvenc, a nagyobb pedig mehet a nagyihoz, sógornőm igazán genetikusan a családunkba való), amikor jönne hozzánk. Meg fogom kérdezni, ha mégis ideér (túl az ötödik elhalasztáson), hogy kitöltene egy rövid kvízt az én gyerekeimről: Hova jár iskolába Fiam-15? Milyen nemű az ofője? Milyen fokú nyelvvizsgája van? Hány versenyt nyert idén? Mi a kedvenc játéka Fiam-10-nek? Hogy hívják a tanár nénijeit? Hánykor szokott végezni az iskolában? Mert én mindent végig kell hallgassak a csodagyerek unokaöcséimről és húgaimról, és a gyerek felsőfokú angol nyelvvizsgája egyenértékű azzal, hogy unokahúgom be tudja kötni a cipőjét... Sőt! Utóbbi sokkal nagyobb mérföldkő.

Jobb, ha nem folytatom, de higgyétek el, oka van annak, hogy szakítok az emberiséggel. Majd itt morgok. Talán. De nem mondom meg, hogy hova teszem a csengőt!

Általános anyagkiszabatok

noreply@blogger.com (Altair) — Sat, 18 May 2013 06:30:00 +0000

A facebookon értekeztünk a piskóta hozzávalóinak arányairól, és ez eszembe juttatta a jó főiskolás éveket, pontosabban az akkor készült kézi puskámat. Természetesen nem dolgozat esetén használtam, hanem volt nekem egy "kedves" tanárnőm, aki valamiért nagyon utált, azóta se tudom, hogy miért. Az összes tanulmányaim egyetlen tanára volt, aki pikkelt rám, ha ő nincs, akkor én soha el nem hiszem, hogy van olyan, hogy egy tanár utálja valamelyik diákját. És mivel volt egy szokása, hogy kiadta a feladatot, amin dolgozni kellett (étrend összeállítás, brossúra készítés, mikor mi), és míg mi kidugott nyelvvel igyekeztünk a lehető legjobban elvégezni a feladatot, random felszólítgatott embereket, hogy gyorsan mondja el, hogy mi az alap anyagkiszabata pl. a sűrített leveseknek (ha nem világos, később megértitek). Mivel rám pikkelt, általában legtöbbször engem vett elő, és így nem tudtam se a feladatra, se a hülye kérdésre se figyelni. Mert ha valamivel foglalkozom, körülöttem megszűnik a külvilág, sokszor azt se hallottam, hogy engem szólít, ilyenkor persze gúnyolódott. Engem ez annyira zavart, hogy nem restelltem az időt ráfordítani, és egy kis lapozgatós füzetet állítottam össze, amit a megfelelő helyre pörgetve csak felolvastam a választ.

És ha már ez felmerült, Strugamanó kérésére, előkerítettem, és kenetteljesen szólván: íme, megosztom véletek: :oD

Általános anyagkiszabat
(A feltüntetett mennyiségek 1 főre értendők)

A következő táblázat soraiban az első négy elem vagy-vagy módon értelmezhető, az utolsó négy meg a választott sűrítés függvényében értendő (rántás=liszt+zsiradék vagy habarás=liszt+tejfel, hintés=zsiradék+liszt+tej és/vagy levesbetét, ha kell):

LEVES

Tisztított hús	80-100 g
Tisztított színesfőzelék (vagy gyümölcs)	80-100 g
Gomba	30 g
Száraz hüvelyes	50 g
Liszt	8 g
Zsiradék	6 g
Tejfel vagy tejszín vagy tej	20-30 cm³
Levesbetét	10 g

Kis magyarázat: Ha pl. egy gulyáslevest főznénk, akkor a húsból ennyit vennénk személyenként — a zöldséget nem szabad itt figyelni, mert nem az a fő nyersanyagunk — levesbetét a csipetke lenne; ha zöldséglevest terveznénk, akkor pl. karfiolból vennénk a fenti mennyiséget, és ehhez jönne hozzá ízesítőnek a vegyeszöldség (de mivel ez jóval kevesebb, max. a levesbetét mértékéig kell számolni vele), és a vajasgaluska, mint levesbetét.

A következő táblázatban vagy színesfőzelék vagy száraz hüvelyes az alapanyag, a sűrítés nélküli főzelék pl. lengyeles karfiol, párolt vegyes zöldköret, gőzben párolt zöldbab stb. Az utolsó három elem, úgy mint a levesnél, a sűrített főzelékek esetében figyelembe veendő:

FŐZELÉK
250-300 g

Tisztított színesfőzelék
.....sűrítettnél	200-250 g
.....sűrítés nélkülinél
Száraz hüvelyes	100 g
Liszt	12-16 g
Zsiradék	10 g
Tej, tejszín vagy tejfel	30 ml

MÁRTÁS
Úgy készül, mint egy főzelék, de a sűrítést a levesek és a főzelékek közötti határmezsgyére állítjuk be. :o)

A következő táblázatban az első négy vagy-vagy, a zsiradék az elkészítés jellegétől függően kellhet (pl. párolás):

KÖRET

Tisztított színesfőzelék	250-300 g
Burgonya	250-300 g
Száraztészta	80-100 g
Rizs vagy búzadara	80-100 g
Zsiradék	10 g

GALUSKA
(köretmennyiség; a receptben nem szerepel a víz, amivel galuska állagúra hígítjuk a tésztát.)

Liszt	100 g
Tojás	1/5 db
Zsiradék

Száraz tészta házi készítése során ugyanezek lennének az arányok, csak több tojással, hogy ruganyos tésztát tudjunk gyúrni, és természetesen a tésztába kerülhet egy kis só is (a galuskáéba is). Ha nem szárítani akarjuk, hanem pl. derelyét készítenénk, akkor kevés víz is kell bele, kevesebb, mint a galuskánál, de több, mint a köretnek való tésztánál.

A következő táblázatban vagy a tisztított nyersanyag összmennyisége vagy a fejes saláta az alapanyag, a másik három hozzátevő otthon készült savanyúságok esetében jön szóba:

SALÁTA
(mint savanyúság)

Tisztított nyersanyag vagy kimért kész savanyúság	100 g
Fejes saláta	fél db
Ecet vagy kefír/joghurt vagy olaj	10 ml
Cukor	5 g
Só	2 g

PALACSINTA

Liszt	30 g
Tej	70 cm³
Tojás	1/4 db

PISKÓTA
Az arányai: liszt:cukor:tojás=1:1:1

Liszt	20 g
Cukor	20 g
Tojás	1 db

SODÓK

Tej	150-200 cm³
Cukor	10-15 g
Tojássárga	1 db
Tojáshab!
Ízesítők

+liszt vagy zselatin= krémek

KELT TÉSZTA

Liszt	100 g
Élesztő	4 g
Tej	60 ml
Cukor	10 g
Zsiradék	10 g
Tojássárga	1/5-1/3 db.
Só	0,5 g

GYÜMÖLCSTURMIX

Folyadék (tej vagy gyümölcslé)	150-200 ml
Gyümölcs	30-50 g
Porcukor (vagy méz)	10-15 g

OMLÓS TÉSZTA
Arányai: Liszt:vaj:cukor=3:2:1

Liszt	30 g	15 g
Vaj	20 g	10 g
Porcukor	10 g	5 g
Tojás	1/10 db	1/20 db
Citrom (reszelt héja, és kevés leve)

LEVELES TÉSZTA
Arányai: Liszt:vaj=1:1

Liszt	15 g
Vaj	15 g

A vajas tésztánál kétféle tésztával kezdjük a munkát:
1. Vajtészta: A vaj 80%-át és a liszt 15%-át gyúrjuk össze, ezt fogjuk a másik tésztába belegöngyölni az első nyújtás előtt.
2. A maradék anyagokat egy kevés ecetes sós vízzel gyúrjuk össze, és ráhajtogatjuk a vajtésztára.

ÉGETETT TÉSZTA

Tej	20 ml
Vaj	10 g
Liszt	20 g
Tojás	1/2 db
Cukor (csak édestésztába)	+
Só	+

RÉTESTÉSZTA
Ez nem volt nekem kigyűjtve, így a netről raktam be (http://nagymamamkonyhajabol.hupont.hu/47/retes-teszta), kb. három rúdra lesz elegendő, egy főre nem érdemes macerálni vele. :o)
(Megjegyzem, a fenti sütemények egy részével se.)

Liszt	1 kg
Tojás	1 db
Zsiradék	2-3 dkg
Ecet	2-3 ml
Langyos víz	+
Só	+

Hát, ennyi! Remélem, hasznát veszitek ti is! :o)

Tegnapi menü

noreply@blogger.com (Altair) — Fri, 17 May 2013 09:19:00 +0000

Addig is, amíg nem jut eszembe új téma, vagy nem történik valami újabb említésre méltó a napjaimban, megosztom veletek a tegnapi menü képeit. :o)

Szerintem Thea nem fogja bánni, ha itt is leírom, hogy az ő tippjei alapján (http://jokischbergiregek.blogspot.hu/2013/04/gondoltam-lefoglalom-magam.html) hosszú idők sikertelen próbálkozásai után végre újra sikerült összehoznom mindjárt elsőre egy olyan piskótát, amilyet már régen nem: se nem rántottaszagú, se nem lapos, se nem fura kinézetű, hanem majdnem tökéletes. És a majdnem se a piskótatészta hibája, hanem egyszerűen szépen feljött a triplájára, így aztán a piskótekercs nem valósulhatott meg belőle, de a mennyei ízélményen a forma egyáltalán nem rontott! :o)

Aztán itt a menzakaja, Jeti kedvence:

És végül az ars poetikám - mint kiderült hiányos - változata a hűtőnkön, közöttük a sokat emlegetett, kedvenc gin-tonicosommal:

Hát, egyelőre ennyi, később jelentkezem a horgolásokkal, kötésekkel, lebontott kötésekkel (abból lesz a legtöbb, ha jól emlékszem). :oD Legyen szép napotok!

Jajmitisírjak?

noreply@blogger.com (Altair) — Thu, 16 May 2013 11:40:00 +0000

Marisz kedves sürgetésére, beláttam, hogy nem kéne így elhanyagolni ezt a jó kis blogot. Tervem rengeteg van, a megvalósítás már kicsit neccesebb, mert a leglehetetlenebb helyeken jutna időm a blogírásra, amikor csak a telefonba pötyögtethetném be, de ehhez elég régimódi vagyok, a telefonom csak hívásokra, sms-ekre és ebook-olvasásra használom. Meg néha vészfényképek készülnek rajta. :o)

Az elmúlt időszakban sok dolog történt velünk, nem is tudnám összeszedni. Voltunk Németországban is, de erről sok beszélnivaló nincs, kicsit lődörögtünk a városban, még képeket se készítettem. :o) Aztán levizsgáztam a szakfordítóin, és csupa ötösöm van, de esküszöm, hogy ennél is jobban estek az utolsó vizsgán (tegnap) a tanárnő kedves szavai, hogy milyen ügyes vagyok, és látja, hogy sokat segítek a többieknek is, meg látja, hogy készültem óráról-órára, és jó, hogy aktív vagyok. Megdicsérte az angolomat is, amiről persze tudom, hogy ejtek bőven hibákat (meg a visszakapott dogában is látom), de ha ő úgy látja, hogy megy ez nekem, akkor ennek örülök, és büszke vagyok. :o)

Ma se sok időm van, blogolni, mert már el kezdett terrorizálni a kicsi, hogy éhes, szóval csak beharangozom, hogy elkészült két kendőm, vettem szépséges új fonalakat és kötőkészletet, és majd később jövök képekkel, lehet, hogy csak holnap. Délután ünnepi kaját főzöcskézek: marhahúst cseresznyemártással (friss meggy híján) és főtt burgonyával, mert Jetivel már olyan régen vagyunk házasok, hogy megfeledkeztünk reggel az évfordulónkról is. :o) Délben hívtam fel, hogy felköszöntsem, mert estig Debrecenben van. :o)

Nem csak morgok, horgolok is

noreply@blogger.com (Altair) — Sat, 06 Apr 2013 16:13:00 +0000

És persze kiderült, hogy így a korom előrehaladtával horkolok is. :o) Legalábbis Jeti azt állítja, hogy a múlt héten valamelyik este úgy horkoltam, hogy felébredt rá. Mondtam is neki, hogy legalább fordult a kocka, mert új asszony koromban én nem tudtam aludni őtőle. :o) Persze az első terhességemben az egyik éjszaka nem horkolt szegény, mire én belelovaltam magam, hogy valami baja van (azok a fránya hormonok), és felráztam, hogy él-e még. :oP Na, azóta szeretem, ha horkol, sőt nem is tudok elaludni, ha nem horkol mellettem.

De nem is ez a lényeg, csak ma nyugi van nálunk, Fiam-14 Fiam-15-té váltott ma, fincsi tortát ettünk, volt vendégeskedés, jöttek a tesók, tesó barátnője, egy barátnőnk meg még anyukám is beugrott egy órácskára. Mostanra mindenki elment, teleettük magunkat tortával és punnyadunk. Szóval pont akad időm, hogy a morgós bejegyzést értelmesebbre váltsam, ne ez legyen már a nyitó bejegyzésem. :o)

Íme, az elmúlt idők vékonyka termése:

1. kép: Még januárban kezdtem el ezt az elfet. A Rise of the Guardians c. mesében a Mikulás segítői voltak ezek a kis kúp alakú elfek, csengettyűs sapkában, és nekem annyira tetszettek, hogy úgy döntöttem meghorgolom őket. Így is lett, de csak az elmúlt héten vettem rá magam, hogy egybevarrjam a darabjait. Még a száját nem varrtam rá, de ami késik, sosem jön időben, ahogy mondani szoktam.

2. kép: A kezére meg a lábára külön büszke vagyok, de a lábáról homályos lett a fotóm.

Itt a videó, hogy miért annyira cukik:

3. kép: Aztán a facebookon láttam egy helyes táskát mintarajzzal, és úgy döntöttem, hogy három elfekvő gombóc fonalam (Drops Cotton Viscose a Barkától), amit muszáj volt megvennem a csodás fénye miatt, pont jó lesz ilyenekre. És majd ezzel megyek színházba, mert ebbe elfér a bérletem és a telefonom. :o) Kettő is készült, itt láthatóak együtt.

4. kép: Itt meg külön az egyik.

5. kép: És külön a másik.

6. kép: Aztán volt húsvét is, idén ilyen maroknyulat kaptak a locsolóim (kisfiaim).

7. kép: Ezek pedig egy barátnőm kislányának készültek hozott fonalból (két gombóc sötét rózsaszín, egy gombóc világos rózsaszín Drops Muskat a Barkától), először is egy színházi táska.

8. kép: A maradék fonalat pedig elhasználtam Megankiwi rózsájára.

9. kép: Közelebbről.

10. kép: És végül, ez egy idegen földön készült csirkepaprikás, melyet Fiam-15 utólag ízesített a némi photoshoppal. :)

Rossz gyerekek, jó gyerekek

noreply@blogger.com (Altair) — Wed, 03 Apr 2013 07:13:00 +0000

Eredetileg eszem ágában se volt leírni, hogy múlt hétfőn volt egy rendkívüli szülői értekezlet a három kis troll miatt, akik Fiam-10 osztályába járnak. De ma megváltoztattam a döntésemet, mert a kisfiam ma reggel sírt mindenért. Tudni kell róla, hogy hihetetlen érzékeny, és nagyon nem bírja a feszültséget, a veszekedést. Ha valami miatt rá kell szólni, azonnal sírni kezd. És nem is kell, hogy rosszaság legyen, már óvodában is, amikor az óvónéni azt mondta neki, hogy segítsen ő is elpakolni a játékokat, akkor is sírni kezdett, mert azt hitte, hogy rosszaságot csinált és haragszik rá. Amikor a harmadik dologért pityeredett el, az ölembe vettem, és beszélgetni kezdtem vele, hogy mi is a baj. És azt gondolom, hogy gondolatébresztőnek mégis megírom ezt a blogon.

A múlt hétfői szülőin az egyik troll anyukája illegalitásba vonulva egy mukkot se szólt, a másik anyuka próbált konstruktívnak lenni, lehelletnyi vádaskodással, a harmadik anyuka viszont arról beszélt, hogy milyen kegyetlenül vannak korlátozva „ezek a szegény gyerekek”, mi az hogy, nem lehet hangosan nevetni ebéd közben és nem lehet dobálni a sapkát. (Amúgy az egyik általam beküldött autó kerekét szerelték le, mintegy 7 cm átmérőjű, 2 cm magas merev gumikorong - ezt is dobálták, nemcsak a sapkát.) A gyerekek nagyon ügyesek megtévesztésben és félrebeszélésben amúgy, mert ez a legutolsó anyuka egyenesen megvádolta a tanár nénit, hogy a gyerek osztályzatát is lerontja, mert nem bírja. Részemről nem tudtam mit kezdeni a dolgaikkal, mert egyes számú anyuka gyereke egy másik iskolában bukott elsőben, ahol csak a káromkodást és a verekedést sikerült magas színvonalon elsajátítania, és mivel egy évvel idősebb a többinél, nyilván erősebb is. Kettes anyuka szerette volna úgy feltüntetni drága magzatját, mint aki sokat fejlődött és javult az elmúlt év alatt, de fiamtól tudom, hogy továbbra is piszkál és bökdös mindenkit, amikor meg odacsapnak, ő az áldozat. Ez a drágaság már elsőben fellökte az udvaron a neki háttal álló gyerekemet, mert egy kislány azt mondta neki, hogy a Dávid csúnyát mondott neki, és azt hitte, hogy az én fiam a Dávid. Nem kis megütközéssel fogadtam Fiam-10 üzenőjében a beírást, hogy figyeljem a gyereket, nincs-e agyrázkódása. Máskor pedig húsvéti kézműveskedés volt az osztályban, aztán legóztak, és egy legódarabot találtam a földön, és odanyújtottam neki, hogy tessék, amire kiütötte (!) a kezemből, mert nem az övé volt... Mert egy csodagyerek, értem én! A harmadik gyerek már az első nyílt napon is olyan benyomást keltett bennem, hogy megváltozott nevelési igényű gyerek lehet (mint a sajtkukac izgett-mozgott és zajongott), de azóta rájöttem, hogy csak simán nevelési igénye lenne, amit a szülei nem biztosítanak számára. Eleinte még panaszkodott az anyuka, hogy nem értik, kitől örökölte a sajtkukacságot meg a zsizsegést, amit meg is értek, mert két marha szelíd embert kell a szüleiknek elképzelni, szerintem simán a fejükre nőtt, és mivel van már kistesó, gyakorlatilag vehetjük úgy, hogy egy újabb szörnyeteg van kinevelődőben.

Később a levelezőlistán megírtam a hiányzó anyukák kedvéért, hogy a szülőin miről volt szó:

Fontos, hogy ellenőrizzük naponta az üzenőt, még ha a gyerek szerint nincs is benne semmi.
Nézzük meg, és alkalmanként írjuk alá a magatartásjegyeket is, és beszélgessünk el róla, hogy miért lett ötösnél rosszabb, és beszélgessünk el a jó és rossz viselkedésről.
Tévémegvonás helyett más büntetéseket kéne kipróbálni, elvonás helyett inkább büntetésfeladat adásával, pl. mossa fel a konyhát
Az osztályban megszaporodtak a magatartásproblémák, ez a harmadikosságból adódik.

a gyerekek csúnyán beszélnek
nem tisztelik sem egymást, sem a tanáraikat
van, aki rángatja a vállát, dobálózik, dühöng - ezek nem tolerálható viselkedésformák, esetenként veszélyesek lehetnek (az eldobott tárgy által betört ablak megsebezhet másokat - nem fordult még elő, ez csak példa)
okostelefonnal pornónézés az interneten (wifi van a suliban)

Mobiltelefon tilos, igazgatói engedéllyel lehet bevinni az iskolába, és a portán le kell adni tanítás előtt, tanítás vége után visszakapják.
Személyes konzultáció kérhető a tanár nénikről, ahol bővebben értesülhetünk csemeténk viselt dolgairól.

Személyes megjegyzésként hozzáfűztem, hogy

„most kéne megoldani az osztályon belüli feszültségeket, mert felsőben nagyon durva meglepetések fognak érni minket, ahogy D. néni is említette, most az ötödik bében verekedések stb. robbannak ki, hiszen ott már vannak holtpercek, amikor a tanárok éppen egymást váltják, és senki nem felügyel rájuk. Ha nem beszélgetünk el gyakran otthon a gyerekekkel, akkor ezek a gondok csak nőni fognak, ahogy a gyerekeink is, és elérhetünk abba az állapotba, amikor már úgy utáltak bejárni a nagyfiam osztályába a tanárok, hogy a legkisebb rendetlenkedésre vagy zajongásra is ugrottak, még az után is, hogy a hangadó rossz gyereket/gyerekeket eltanácsolták. Ezzel senkire se akarok utalni, egyszerűen azt szeretném, ha mindannyian belátnánk, hogy közös érdekünk, hogy ez a kis csapat a lehető legtöbbet hozza ki magából. Természetesen a magam részéről én is elbeszélgettem a fiammal a fentiekről, és tudatosítottam benne, hogy elvárom, hogy gondolkodjon, mielőtt követné valakinek az utasításait, hogy »menőzzenek«.”

Fiam-10 barátjának anyukája, akinek szintén felsős a nagyobbik gyereke, megírta, hogy náluk mi minden fordult elő (mobillal facebookozás, egymás jelszavával való visszaélés, lányok alá fényképezés tesin, kéztörés, ékszerlopás, büfépénz ellopás), és hogy szerinte se érezzük úgy, hogy a tanárnénik túlzásba esnek, mert felsőben már csak arra építkezhetnek a gyerekek, amit addig megszoktak és megtanultak.

Erre az egyik hiányzó anyukától, akinek a gyereke jónak számít, az a teljesen képtelen és váratlan válasz jött, hogy a tanárnők indokolatlanul és túl keményen korlátozzák ezeket a szinte szent gyerekeket, mert

„a rengeteg szabály, amit a gyerekeknek nap mint nap be kell tartani, magában hordozza a rossz magatartást. Csak gondoljatok bele: az osztályt szünetben sem hagyhatják el, bmilyen füzet/könyv otthon hagyása magatartás-pontot vesz el. Ha más iskolákat nézek,ahova ismerősök gyerekei járnak,ilyen durva korlátozások nincsenek.”

Majd kifejtette, hogy a trollok közül kettőből az egyik milyen érzékeny, intelligens kedves gyerek, a harmadik meg hatalmas fantáziája van. Na, erre mondom én, hogy az én gyerekemnek is hatalmas fantáziája van, sokkal érzékenyebb, mint az egyik troll és bőségesen intelligensebb, mint a három hülyegyerek együttvéve, aztán mégsem szeret miattuk suliba járni. Az én gyerekem sírt reggel suli előtt, mibe, hogy az egyik, a másik és a harmadik troll szüleinek nem kellett kedvetlen, szomorú gyerekeket rávenni, hogy éljenek túl még egy napot az iskolában. Erősen kétlem.

De mert volt gyerekszobám, ezért inkább ezt írtam meg:

„Nem vitaképpen, de nekünk vannak történeteink: már elsőben volt olyan beírás az üzenőben, hogy az udvaron fellökte valaki [második troll – a szerk.], figyeljem, nincs-e agyrázkódása. Mondhatom, nagy élmény volt. És idén második hete járt suliba, amikor két napig lila volt az orra hegye, mert egy másik gyerek megcsavarta. Ezektől függetlenül nem érzem úgy, hogy jelentős probléma volna, azt gondolom, hogy ilyenek anno a mi osztályainkban is előfordultak.

Abba azért érdemes belegondolni, hogy nem csoda, ha feszültek a tanárok, azt is beleszámítva, ami már politika: az új iskolarendszer, ami miatt számos tanár barátom és ismerősöm panaszkodik, hogy nincs papír a fénymásolóba, délután már nincs fűtés takarékosságból, képtelenség időben kivenni az anyanapokat és a többi. Az egyik középiskolában tanító barátnőm, aki tankönyveket is írt, jövőre már nem szeretne tanárként dolgozni, mert az osztályai elviselhetetlenek (visszaszólnak, facebookoznak órán stb.), ő is a legelemibb tisztelet hiányától van a legjobban kiakadva. És persze, a mieink még kicsik, el se tudjátok képzelni, de lesznek kamaszok is, és elviselhetetlenek. Felsőben a magatartásjegyük lesz a legkisebb gondunk...

Ne értsetek félre: én sem gondolom, hogy rosszak a gyerekek, sőt azt sem, hogy a magatartásjegyet annyira komolyan kell venni, ha például sapkadobálásról van szó. Csak abba kell belegondolni, hogy amíg itthon nekünk két gyerek dobálja a sapkáját, milyen káosz lesz, ha mind a 20 dobálja a suliban... És megértem azokat, akik nehéz helyzetbe kerültek, mert úgy érzik, hogy mindenért az ő gyerekeik vannak elővéve. A nagyobbik gyerekemet másik osztályba vittem ugyanebben az iskolában, mert elegem lett abból, hogy az a nő állandóan az én gyerekemet cseszteti minden miatt (nem volt rossz, csak trehány és álmodozott órákon). Borzalmas érzés, minden együttérzésem. :/

A füzet, vonalzó stb. otthonhagyása felsőben az osztályzatot fogja rontani. Akkor már inkább a magatartást rontsa. Persze ideális esetben a szorgalmat rontaná.”

De itt még nem volt vége, jött harmadik troll anyukája, aki megköszönte hiányzó anyuka levelét és sajnálta, hogy nem volt ott a szülőin, majd visszautalva az én levelemre,

„ne a gyerekeken töltse már ki! Menjen el futni, vagy mozogjon, vagy váltson munkahelyet. Oldja meg! Ha viszont nem tesz semmit, akkor nyugodjon bele és ne csesztessen 2-3 kiszemelt gyereket folyton. Ja és mi van a dícsérettel motiválással? Azt nem lehetne "tesztelni"? Nálunk 30 beírásra jut 1 dícséret, de az is egy jellegtelen dolog ( pl. Ma a legrendesebb asztalnál ültem) puff neki. Majd itthon elbeszélgetek vele, hogy máskor is a legrendesebb asztalhoz üljön.”

Igazán érzékeny és megértő, nem? Mindenki változtasson munkát, aki nem ismeri el az ő csodálatos fantáziájú gyerekét, hát tök jó. Ezen a ponton elhatároztam, hogy szarok rájuk, ha nincs eszük, én hiába görcsölnék rajta, hogy rávegyem őket a gondolkodásra. Fiam-10 barátjának anyukája még próbálkozott, de hiányzó anyuka megint előugrott, és már nemcsak a fegyelmezéssel volt baja, hanem az egyéni képességek fejlesztésének hiányával is. Így aztán nem bírtam ki, megint írtam:

„Remélem, senki se fog megsértődni, ha leírom, én így a negyedik gyereknél már azt gondolom, hogy senki annyi kárt nem okoz a gyerek »szocializációjában«, mint a kortársak... Egymást hülyítik, vadítják, és nem csak ez a generáció, a 27 éves nevelt fiamnál is megfigyelhető volt. Nyilván nálunk is, csak akkor a másik oldalon álltunk. :) A férjemmel mi már nem hiszünk a szocializáció fontosságában, sőt!

És tökmindegy, hogy hova jár a gyerek, minden politikát félretéve a teljes társadalmunk rohad az alapjaitól. A tanárok kedvetlenek, hát keressenek más munkát? Azon túl, hogy hova vennének fel tanárokat (az eddigi leépítések miatt a piac már telített a bölcsészdiplomás munkanélküliekkel), ki maradna az iskolákban? R. néni így is félállásba ment, de nem csodálkoznék, ha úgy döntene, hogy Érden is talál megbecsültebb munkát. És pedig voltam most benn párszor napközi idején megbeszélni fiam pótlását, mert igenis veszik a fáradságot, és segítenek visszarázódni, pedig megránthatnák a vállukat, hogy szarnak rá, minek vitte el anyuka, most szopjanak csak szépen. Szerintem lehet velük beszélni, velem nagyon segítőkészek voltak.

A nagyobbik gyerek napközis tapasztalatain okulva (ugrókötéllel fojtogató gyerek), mi nem hagyjuk a napköziben a gyereket. Így mindjárt csak fele idő marad a magatartásjegye lerontására, és a leckét is jobban meg tudom tanulni vele, mint ahogy a napköziben tenné. Nyilván egy erősen eltúlzott véglet az az Amerikában divatos keresztény gyereknevelési elmélet, miszerint a gyerek eredendően bűnös és gonosz, és a jó kereszténnyé verésének helyes módjairól népszerű könyv is készült, de szerintem a másik irányzat is túlzó, ami csak jutalmazással és képességfejlesztéssel nevelné a gyerekeket. Részemről ezt is inkább magántanárral oldom meg, aki képes egyéni foglalkozás keretében elmélyíteni az érdeklődését a gyerekemnek.

Az viszont tény, hogy nagyobbik fiamnál a hatodikban kivett négy gyerekből kettő visszajött, mert más iskolában sincs kolbászból a kerítés. Például a rákosvalaholi meixner iskolában elsőben elhagyták a keresztfiam bátyját a Tizenegyforrás völgyében (Zebegény és Nagymaros között a hegyoldalban, az erdőben), és még őket oltotta le a tanárnő, hogy a gyerek túl lassú, azért maradt le, máskor jobban igyekezzen. Egy idegen vette pártfogásába Zebegényben, mert volt annyi esze, hogy amint megtalálta a turistajelzést, követte. Folyamatosan csesztették a tanárai, hogy lassú, és mára utál iskolába járni, pedig megegyezhetünk, hogy a meixner pont arra van, hogy a gyerekek élvezzék a tanulást, nem? Most pedig felvették a konziba, mert nagyon tehetséges. :)

Szerintem ne várjatok semmit egy iskolától se, mert csak csalódni fogtok. És nem kellemesen.”

Erre még írt hiányzó anyuka, kvázi visszaszíva, a kritikáinak egy részét, de nekem teleszállt a hócipőm, és úgy döntöttem, hogy ha ennyire fafejek, akkor szarok rájuk, inkább azon agyaltam egy sort, hogy járjon-e az én gyerekem a három trollal egy osztályba „szocializálódni” vagy már eleget szocializálódott, és legyen inkább magántanuló a következő évtől. Szívem szerint amúgy kirúgatnám a picsába mindhármat, de nem teszem, bár tarthatatlan, amit művelnek.

Annyit beszélünk arról, hogy mennyi szegény meg nem értett gyerek van a suliban, de én inkább úgy látom, hogy a tanárnéniket sokkal többen „nem értik meg”, és őértük nincs is senki, aki kiálljon. Szerintem amúgy, ha valakinek nem értik meg a gyerekét, ki kell venni abból az osztályból. Nem ismerjük a gyerekeinket, másképp viselkednek otthon és a suliban, de mégis hagyjuk, hogy legyen, aminek lennie kell a suliban. Tiszta hülyeség egy gyereket olyan tanár keze alatt hagyni, aki „pikkel rá”, én se hagytam. És az osztályváltással varászütésre megoldódtak a gondjaink. Ha kivennék ezt a három gyereket az osztályból, nem csak a többi vétlen és ártatlan gyerek megkönnyebbülne, de szétválasztva ezeket a főkolomposokat, ők is jobban járnának, tiszta lappal nyitva egy másik iskolában/osztályban. És persze, ha az új iskolában is csak a gond volna vele, akkor valahányadik pikkelő tanárnéninél csak megértené az anyja: talán mégis az ő készülékében van a hiba...

A nagyobbik gyerekkel megtapasztaltam, hogy milyen, amikor egy tanárnő nem bírja a szülőket, és a gyereken tölti ki az ellenszenvét, de én nem hagytam ott a gyereket abból a félreértelmezett álláspontból kiindulva, hogy „nem szakítom ki az osztályközösségből”, mert én is voltam gyerek, és tudom, hogy a tanár kedvenceit és bűnbakjait az osztályközösség is kedvencként és bűnbakként kezeli. Pedig az én gyerekem nem is volt rossz, csak trehány (mindig mindent itthon hagyott és órákon álmodozott). De most a másik oldalon állok, egy olyan gyerekem van, aki feszült, többször hányt is reggelente. Itthon is tartottam pár alkalommal, de múlt csütörtökön már gyanús lett, és mivel nem volt láza, így beküldtem a suliba. Ma hajnalban is felébresztett minket, hogy hányingere van, az apja ilyenkor felezett famotidint ad neki, amitől jobban lesz, mert egyszerűen sok a sava, gyomortájéki fájdalma van, és sír, ha iskolába kell menni a hétvége után. Nem érzem úgy, hogy sajnálnom kellene a három kis trollt, aki egy teljes osztály életét megkeseríti ennyire. És hiába ők a rosszak, hiába rájuk van a legtöbbet szólva, ettől a tanárnénik is feszültek és idegesek lesznek, ami megint odavezet vissza, hogy az én gyerekem nem szeret iskolába járni... Miért értsem meg, hogy rossz a hatalmas fantáziájú harmadik trollnak, hogy a magatartásjegye le van rontva, amikor az én gyerekem meg a gyomorfekély előszobájában van, amiért nem képes megfékezni a viselkedését senki?!

És milyen már, hogy a második troll basztatta a harmadikat, mire az gyomorszájon vágta, aztán ész nélkül ütötte-verte, hogy fel kellett hívni hozzá az iskolaorvost, mert alig tudták leszedni róla és még akkor is üvöltött, hogy ollóval ki fogja szúrni a szemét — az én szelíd gyerekem és még 16 normális gyerek szeme láttára... És basszus! Nem csapták ki! Azt hiszem, hogy az ilyen megváltozott nevelési igényű vagy csak nevelési igényű gyereknek semmi keresnivalója nem lenne egy ilyen akció után az osztályban. Legalább tegyék át a másik osztályba!

Színházazásaink

noreply@blogger.com (Altair) — Sun, 31 Mar 2013 16:14:00 +0000

Az elmúlt időben rákaptunk a Ma este színház biztosította lehetőségre, és számos este során mentünk színházba. :o) Ez az oldal zseniális: kiválasztható a megmaradt székekből egy kedvünkre való előadásra egy megfelelőnek tűnő hely. Nincs hónapokra előre tervezés, hanem beülhetünk bárhova, ami tetszik. Nagyon sokat járunk moziba, mert kényelmesek vagyunk, és a mozikban nem kell eltervezni, hogy majd egy hónap múlva mit nézünk meg, csak választani egy műsort és választani egy mozit, ami épp jó időben adja. Ezzel az említett weboldallal a moziválasztás kényelmét hozták el a színházválasztásba is. Megmondom őszintén, hogy én már évek óta nem voltam színházba, az utolsó előadásra a jegyünk a Vígszínházba szólt, a Padlásra, amit az egyetemi jegyüzértől vettem a büfében. De azt kívánom neki, hogy ő se üljön sose jobb helyre, mint amit nekem hozott (holott előre kértem, hogy a legjobb helyre hozza, ami csak létezik, mert a gyerekeimet viszem). Előtte a Sárga liliomot néztük meg utoljára az új Nemzetiben, aminek az elején Schell Judit levetkőzik, és bár gyönyörű teremtés, azonban – megengedem: talán a darab jellegéből fakadt –, úgy éreztem magam, mint ha engem is megerőszakolnának/megaláznának éppen. Pedig ismertek: nem vagyok prűd. :o) Viszont ez a hortista hangulatú szánalom (kicsapongó nemesről szólt, aki megjavul, de én nem hittem neki) évekre visszavetette a színházba járás utáni vágyunkat. :o)

Pedig előtte olyan szépen indult minden, rávettem Jetit, hogy nézzük meg a Fekete Pétert, amit én kiskoromban is úgy szerettem, hogy négyszer láttam addig is. :o) És Jetinek is tetszett (bár ő nem tervezi négyszer megnézni). Még megnéztünk két másik előadást, amit most sehogy se találok (megszűnt a színház), majd anyám vett nekünk jegyet a Nemzetibe a Sárga liliomra. Hm! Kár volt. :o)

Csak, hogy ne felejtsem el, leírom, hogy miket néztünk meg az elmúlt időben (és továbbra se lettem kultúrsznob, nem is értek én a kritikához, nem is szeretem más munkáját kritikával illetni, de hátha kedvet csinálok valamihez). :o)

Egyelőre a Vígszínházért vagyunk oda, jó előadások vannak, és a körülmények se vonják el a figyelmet. Az Örkényben hihetetlen gáz a széksor, bár kétségtelenül szép, a Magyar Színház elég lepukkant, és kényelmetlen, hogy a jegyekért sorba kell állni az előadás előtt, nem lehet előre kinyomtatni őket otthon.

A Vígszínházban kezdtük újra a színházba járásunkat, Kern András koncertjét láttuk a Pesten születtemet. Imádtam. :o) Annak, aki nem ismeri (mert számomra kiderült, hogy a baráti körben szinte csak én nem hallottam róla), vannak meghívott előadók is, más oldaláról ismerjük meg Heilig Gábort is. A „lányok” pedig lenyűgözőek. Az is járt az eszembe, hogy itt énekel három magyar női ikon (Hegyi Barbara, Kútvölgyi Erzsébet, Hernádi Judit), és senkit se érdekel a súlyuk, öröm rájuk nézni, és merő élvezet hallgatni őket énekelni.

Aztán a kisfiammal megnéztük a Katona József Színházban a Pinokkiót, hát, komolyan: behalás. :o) Persze Pinokkiót inkább csak nyomokban tartalmaz, a vége teljesen furcsa, de így legalább felnőttek számára is élvezetes, "kiszólogatós" darab, nem mentes némi politikától. ;o)

Következőnek Jeti egy komolyabb darabot nézett ki, a Jóembert keresünket. Ez nem annyira vidám darab, de jó volt, elgondolkodtató.

Március 15-én megnéztük a Hegedűs a háztetőnt, ami még komolyan jobb volt, mint a film. :o) Mivel én még csak a filmet ismertem, először furcsa volt persze, gyakran eszembe jutottak a filmbéli jelenetek, de aztán volt dal, ami nem is volt a filmben (vagy ha volt is, én aztán nem emlékszem rá), és teljesen elfogott a film varázsa, külön beleszerettem Kútvölgyi Erzsébetbe, aki Jentét játszotta. Az egész darab legoltáribb poénja az a párbeszéd a film elején, amikor a férfi nehezményezi, hogy a lány, akit a fiának ajánl, szinte vak, és Jente odavágja: Miért a te fiadon tán annyi a látnivaló?! :o)

Aztán elmentünk az Örkény Színházba, ahol a székek olyanok, hogy Jeti előre közölte, nagyon jó előadásnak kell következnie, hogy ne menjünk haza. :o) Szerencsére a Macskajáték nem okozott csalódást. Nagyon élveztem az előadást, Pogány Judit zseniálisan tette a dolgát, de a többiek is nagyon jók voltak. És külön vicces volt, hogy egy sorban ültünk azzal a kolléganőnkkel, akivel szerelmünk hajnalán egy irodában dolgoztam, és nagyon kedveltem. Ő az anyukáját kísérte, és szünetben kibeszéltünk mindent és mindenkit, aki eszünkbe jutott. Ez még a borzalmas helyeinkért is kárpótolt. Amúgy az is érdekes, hogy a színházak közönsége is teljesen más. A Vígszínházban mindenki időben a helyén ül, az ültetőnéni oldalra irányítja, aki a szélén ül, így nem kellett egyszer sem felállnunk (pedig moziban és színházban is mindig a sor szélén ülünk, mert ez a heppem: közel a kijárathoz), az Örkényben viszont már fenn volt a függöny, a Gizát játszó Molnár Piroska már ült a színpadon, amikor még mindig jöttek dilinyósok a sor KÖZEPÉRE (!). Szerintem felháborító figyelmetlenség nem csak a többi nézővel, de a színészekkel szemben is. :o( Egy-két késő ember még elmegy, de itt sokan jöttek.

Kitartás, már nincs sok hátra: Szerdán a My fair Ladyt néztük meg a Magyar Színházban. Hát, ez lesz az első, amit nem fogok dicsérni: vacak helyünk volt (vacakabb, mint az Örkény Színházban), és az előadás se kárpótolt. Amikor kiment a színről a főszerepet játszó, Auksz Éva, akkor kifejezetten lapos és élettelen lett a színpad. Bár az apját és a részeg cimbiket játszó színészek is jók voltak, sőt jobbak, mint a filmben, mert nem is emlékeztem, hogy abban egyáltalán énekelnek. :o) Meg a nyihogós fiú a lóversenyről, hihetetlen szép hangja van, sajnáltam, hogy már nem ő énekel. :o) Talán neki kellett volna lennie Higgins professzornak is. Ami még tetszett: a professzor anyukáját játszó színésznő is jól játszott, és volt a tánckarban egy barna ruhás, fehér alsószoknyás, francia fonatú lány, aki úgy nyomta a táncot, hogy le voltam nyűgözve, le se tudtam venni róla a szememet. :o) Eddig még sohasem tűnt fel, hogy a mellékszerepeket is ilyen tűzzel játszotta volna valaki. Persze, nyilván játszanak más színházakban is, de a Magyar Színházban a mellékszereplők jobbak mint némelyik főszereplő. Bocsánat, hogy ezt mondom, lehetséges, hogy más szerepekben zseniális színészek voltak, de ebben nem tudtak kitűnni. Ha nem lett volna olyan meseszép hangja a A. É-nak, szerintem simán elbambultam volna, vagy hazajövünk.

Csütörtökön egy stand up comedyt néztünk meg élőben egy hideg bisztróban. Meg kellett állapítanom, hogy nekünk a női előadók tetszenek (nem csak mert a rokonom lépett fel egyetlen hölgyként), mert a pasasok poénjai elég altájiak voltak, nehezen szakadtak ki a recskázás, fingás témakörből, ami sajnos engem inkább undorít, mint megnevettet. Persze volt ott egy profi humorista is, na, ő sem a fingást tartotta a legviccesebb dolognak, szóval alapvetően élveztük. Viszont volt ott egy család, a színpadhoz közel, ahol apa kicsit sok sört fogyasztott, így az utolsó előadónak úgy beszólogatott, hogy szegény totál leblokkolt, és baromi kínos volt a szenvedése. :o( Kár, hogy nem dobták ki azt a barmot, mert így egy csomó ember élményét tette tönkre. :o(

Így aztán tegnap elmentünk és megnéztük a Vígszínházban a Zöld kilencest. A mellettünk ülőnek nem tetszett, mondta is, de én nagyon jól mulattam, és szívesen megnézném még akár háromszor. :o)

Mindenkinek csak ajánlani tudom a Pesten születtemet és a Zöld kilencest!

Lila, acélszürke, fekete és egy kis ciklámen

noreply@blogger.com (Altair) — Thu, 14 Mar 2013 18:59:00 +0000

A fenti színek kavargása írná le legjobban az elmúlt hetemet/heteimet. Ezt szánom kifogásnak vagy mentegetőzésnek, ahogy tetszik. Nem is merem megnézni, hogy a múltkori nagy ígéret ellenére, milyen sokáig nem jelentkeztem.

Dióhéjban, nagyon élvezem a szakfordító képzést, egy csomó új dolgot tanulok, amire még sose gondoltam, miközben sokszor – nyilván emiatt – elkövettem őket. :o) Próbálok tovább fogyókúrázni, de a diéta nem megy, hiába vagyok dietetikus, az önuralmam ételek terén egyáltalán nem működik. :o) Az elmúlt hét, és az az előtti is a menyeinkről szólt, akikkel szerencsére jó a viszony jelenleg. Vagy legalábbis úgy tűnik. :o) Aztán a többi persze rajtuk és a fiúkon múlik, nekik kell boldogan élniük, amíg csak bírnak. :o)

Visszatérésem oka, hogy mivel egy kis időm volt, megint ledolgoztam pár wordpresses témajavaslatot, és találtam egy tök jó kérdést: “You’re given a plot of land and have the financial resources to do what you please. What’s the plan?” vagyis: „Ha kapnál egy helyet és megfelelő anyagi források állnának rendelkezésedre, hogy azt hozz ki belőle, amit csak szeretnél, akkor mi lenne a terved?”

És mivel álmodozni jó, minek örülnétek? :o) Megmondom őszintén, hogy nekem nincs komoly tervem ilyesmire, de ha csinálnék valamit, akkor az valami olyasmi közösséget teremtő dolog lenne, mint a Barka fonal vagy egy kicsit mint a Barnes&Nobles, de leginkább élelmiszerekkel foglalkozna. Nem az én álmom, de van egy barátnőm, aki olyan teaházat akart, ahol könyvespolcok vannak, és kényelmes kis zugok, ahol netezhetnek, olvashatnak az egyetemisták. Ez nekem is tetszene, de még hozzáfűzném, hogy az enyém nem Magyarországon lenne, mert nem akarok csődbe menni rövid úton. ;o) Ja, és nem akarnék ott élni, ezért olyan alkalmazottakat is szívesen foglalkoznék, akik nem lopnák ki a szemem se jószándéktól, se zsiványságból.

Még jobb lenne, ha ez egyenesen egy közösségi ház lenne, ahol több helyiség is nyílik, amiket bérbe adhatnék nyelvoktatás, kötőklub, patchwork oktatás, számítástechnika oktatás idősek számára stb. részére. Esetleg ha bővülnék lehetne benne kardió- és fitneszterem is (gyurmaterem nem, izmos fiúkat és lóistálló szagot nem akarok oda), öltözővel persze, és gyerekmegőrző. De ide nem jöhetne csinos, sovány lány, csak és kizárólag duci vagy kismama vendégek! Jó, azokból fiúk is. :o) Semmi bajom a soványakkal, de ahol ők kerülnek többségbe, ott a fitneszoktatók megvadulnak, és olyan órákat tartanak, amire nem jön el még egyszer az izomlázas vendég. Ha lehet, éppen ezért gyógytornász/fitneszoktatóknak, jóga és pilatesoktatóknak örülnék a legjobban, mert már bocs, de még életemben nem voltam olyan (step)aerobik/erősítő/kondi/zsírégető tornán, amire visszakívánkoztam.

Az én közösségi házamra főleg állami és magántámogatásokat próbálnék megszerezni, hogy alacsonyan tarthassam az áraimat, és így azok számára is vonzó legyen a közösség, akik vágynak a szépre vagy jóra, csak a pénztárcájuk szűkre szabja a lehetőségeiket. És lehetőség volna rá, hogy nem lejárt élelmiszereket vagy ruhákat is leadhassanak azok, akik mégis megengedhetik maguknak, esetleg lennének az általunk szervezett klubokhoz vagy az élelmiszerekhez termékbemutató napok, ahol igaz, hogy a reklámé volna a főszerep, de elvárnám, hogy legyen nagyon akciós megvásárolható termék is. És lenne évente több vásár, ahol a kész termékeiket árulhatnák a klubtagjaim és ismerkedhetnének egymással.

Hát, ilyenekről ábrándozhatnék, ha nem volnék sokkal racionálisabb az életem többi részében. Mivel azonban a pénz azokhoz jut, akik megbecsülik, és nem azokhoz, akik – mint én – elszórják, ezért így jártam én is, és a lehetséges vendégeim is.

Ötlet innen: http://dailypost.wordpress.com/2013/02/20/daily-prompt-land/

Inspiráció az ellenségtől

noreply@blogger.com (Altair) — Fri, 22 Feb 2013 18:52:00 +0000

Egy időben gondolkodtam Tris Hussey könyvét olvasván, hogy nyitok egy új, extratitkos blogot (új nick, új blogcím, hogy senki se találjon rám az ismerősök közül, mert elég feszélyező, hogy a nagyfiaim és a barátnőik is tudják ezt a blogcímet, de főleg azt utálnám, ha az exnejünk is olvasna), ahol majd jól leírom, hogy miket csináltam odakinn, de aztán felhagytam vele, főleg idő híján. Ami az egészből megmaradt, hogy feliratkoztam egy blog hírlevelére, ahonnan a wordpresses bloggerek inspirációt és jó blogírótippeket kapnak, és amit Tris Hussey is ajánl a könyvében.

Aztán a Nagy Laptop Rendrakás keretén belül feldolgoztam az összes hírlevél elmaradást a levelezőszoftverben, szép üresek lettek az emailcímeim fiókjai, meg elolvastam a feedlyben az összes blogot, amit követek, és már a merevlemezen mentett dokumentumaim is nagyjából rendben vannak egy könyvtár híján (ahol a hobbijaim miatti mentések vannak összegyűjtve szerintem kábé ezer alkönyvtárba), és pihenésképpen minden alkönyvtár után (amiben a dietetikus főiskola cuccai is szerepelnek, pedig akkor még közös asztali PC-nk volt, bizony!) olvashatok valamit. Ja, kábé eltiltottam magam közben a Facebooktól, de ezzel a rendrakással úgy repül az idő, hogy igazából fel se tűnik két napja, hogy mikor lesz este. Na, és mivel már mindent kiolvastam a blogokból meg a hírlevelekből, ezért sort kerítettem az első bekezdésben említett blog hírleveleire is (saját könyvtáruk van a Thunderbirdben), és onnan szedtem a 16 éves korra vonatkozó kérdést. Most újabb néhányat olvastam tovább, de nincs kedvem hajótörött kannibálokról moralizálni. A másik két kérdés meg egyenesen hülyeség: milyen szerepet játszik a zene az életemben (Hát milyet, bakker?! Hallgatom.), illetve az írjak magamról dicshimnuszt (Seriously, dude?) nem annyira vonz.

Ami viszont vicces (és ezért született ez a bejegyzés): Végy elő egy stoppert vagy konyhai órát! Nyisd meg a blogod szerkesztő felületét! Indítsd el az órát, és kezdj írni! Amikor az idő lejár, tedd közzé, amit írtál!

És most igyekeznem kell, hogy beleférjen: Ez a bejegyzés nem jöhetett volna létre, a http://dailypost.wordpress.com/2013/01/24/daily-prompt-free-write/ nélkül.

Hó, tea és elmélkedések

noreply@blogger.com (Altair) — Fri, 22 Feb 2013 09:32:00 +0000

Odakinn havazik, idebenn meg ezerrel iszom a teát az influenza ellen.

Írtam már, hogy szakfordítást kezdtem tanulni? És hihetetlenül élvezem. Na, de mindig is szerettem tanulni, pláne nyelveket. És most nem csak a fordítást magát tanulom, hanem a két nyelv szövegírásban mutatkozó különbségeit is, ami nagyon érdekes. Például az angol szövegben mindig több bekezdés lesz, mint a magyarban, mert náluk egy gondolat = egy bekezdés, tehát amit mi egy bekezdésbe zsúfolnánk, azt gyakran ketté kell venni. Meg - amire még nem figyeltem fel soha - náluk az alárendelt mondatok beleintegrálódnak a főmondatba, de sosem kerülnek külön mondatba, ami nálunk pedig lehetséges. Ja és nincs olyan mondatuk, ami egyszavas lenne. Nem is tudom, hogy lehetne angolra fordítani egy ilyet: „Nem árulom el. Soha. Sehol. Senkinek.”

Másrészt mindig mindenki azzal jön, hogy a magyar nyelv mennyire csodálatos és kifejező. Persze, hogy az. Nekünk. Viszont amit az angol akar kifejezni, nálunk néha csak körülírással lehetséges, mert egyszerűen nincs rá magyar megfelelő. És nem kell ennyire leragadni, én a múltkor a shetlandi gyapjúnál akadtam ilyen érdekességre. Megvettem ugyanis a Fair Isle kötésminták könyvét (http://www.libri.hu/konyv/200-szines-fair-isle-kotesminta.html), és érdekelni kezdett a shetlandi gyapjú, aminek annyi árnyalata van, hogy önmagában a festetlen gyapjúból készült fonalból is lehetséges színes munkát kötni (http://en.wikipedia.org/wiki/Shetland_%28sheep%29, amiben az a vicces, hogy egyes színeknek nincs is más nyelvben pontos megfelelője, így az angol nyelvbe is a helyi nyelvjárásból átvett szavakat lehet rá használni, vagy persze körülírni, pl. emsket = dusky bluish-grey = füstös kékesszürke, musket = light greyish-brown = világos szürkésbarna, shaela = dark steely-grey = sötét fémesszürke, moorit = reddish brown = vörösesbarna, mioget = honey-toned, yellowish-brown = mézes árnyalatú sárgásbarna. Hát, azt hiszem, hogy valahol mélyen bennem szűköl egy bölcsész, hogy engedjem ki, úgy tudok örülni az ilyen nyelvészeti dolgoknak. :oD

Most megyek és megírom a házijaimat, és iszok még teát.

Legyen szép napotok és csodás hétvégétek!

Dicsekvés

noreply@blogger.com (Altair) — Fri, 22 Feb 2013 08:56:00 +0000

Nem nagyon szoktam reklámozni, de a legkisebb fiunk keresztapja volt katona és jelenleg magánnyomozó. Olyan magánnyomozó, aki állt már bíróság előtt jogosulatlan adatkezelés miatt (amit nem tudtak végül ráverni).

Csak mondom.

A megjegyzéseket mostantól moderálom, és névtelen megjegyzések nem lesznek. Még sose kaptam kedves névtelen megjegyzést (kivéve Elianától, de vele meg más fórumon is találkozunk).

Sweet sixteen

noreply@blogger.com (Altair) — Tue, 19 Feb 2013 19:45:00 +0000

Nagyon kaotikus hétvégén vagyunk túl. :o) Nagy a család, sok a gond vagy Kisgyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond vagy ilyesmiket írhatnék, ha akarnék egyáltalán foglalkozni a kérdéssel. De inkább úgy döntöttem, hogy balekségem története itt fejeződjön be, inkább magamra koncentrálok, és végre életemben először úgy döntöttem, hogy azzal foglalkozok eztán, ami szórakoztat, nem pedig azokkal, amik aggasztanak, ráadásul változtatni se tudok rajta. Majd a sors megold mindent, amit pedig nem, az legyen azok gondja, akiké valójában, nem veszem magamra.

Aztán befejeztem egy munkát (ingyenes sajnos, de legalább nagyon élvezem), és nem is írtam, hogy elkezdtem a szakfordító képzést a régi sulimban. Nagyon-nagyon jó! Bár továbbra se tudom, hogy miért véreztem el májusban a vizsgán, ahhoz be kéne mennem, és kikérni.

Meg járok tornázni is, ha minden igaz, meggyógyultam a nőgyogyós gondból, de majd megyek kontrollra két hét múlva. Ma egy másik lány tartotta a Pilatest, és bár eleve el akartam sumákolni, csak vonakodva mentem be, de nagyon jó volt az óra, mert mindent rendesen elmondott, hogy miért és hogyan kell csinálni. És szólt, hogy melyik az a pont, ahova vissza lehet térni, ha nem megy a nehezebb rész. A másik lány csak akkor szól, amikor már látja, hogy feladtam. :oD

Nem igazán tudtam, mit írjak, és úgy döntöttem, hogy élvezetből írok, tehát nem erőltetem. De ma jött az ihlet az email postafiókomból, mert rendet raktam a levelezőben, feldolgoztam az összes hírlevelet, amik felgyűltek, és rátértem a blogírással foglalkozó hírlevelekre, amik időközben felgyűltek 57 db-ra. Mindjárt az első feltette a kérdést: Hogyan láttam magam 16 éves koromban, hogy milyen leszek ennyi idősen?

Hát, hogyan is? Először is gyerekkoromban úgy gondoltam, hogy soha nem fogok fogyókúrázni, inkább megdagadok, mint a kelt tészta és boldog leszek ennek ellenére is. Nos, a megdagadás bejött, meg a boldogság is, de a fogyókúrát mégis elkezdtem. :o) Aztán azt gondoltam, hogy lesz egy cukorfalat, pocakos, nagydarab férjem, aki imád és nem iszik. Mondhatni kipipálva. Aztán azt gondoltam, hogy szeretni fogom a munkámat, és sok nyelvet tanulok majd, mert szeretek nyelvet tanulni. Ebből annyi igaz, hogy szeretNÉM a munkámat, ha lenne, és szeretek nyelvet tanulni. Csak nem sokat tudok, de ezen még bármikor változtathatok. Aztán azt is gondoltam, hogy öt fiam lesz, bár 16 évesen pont úgy gondoltam már, hogy egy fiút szülök magamnak, egy lányt az apjának, és egyet meg csak úgy. De azért tökéletesen megteszi a két saját fiú és a három nevelt is, épp elég velük a kalamajka.

Viszont nagyon érdekes kérdés, hogy hogyan képzelném el a tökéletes 16 éves kort, ahelyett, amilyen volt. :oD Először is, nem szeretnék bele abba pasasba, aki miatt évekre tönkrement az életem (1 héttel a 16. szülinapom előtt), aztán a megcsalás első jelére elhagynám a következő pasasomat (a 17. szülinapom előtt két hónappal), és harmadjára az érettségije után mindjárt szakítanék az ex-vőlegényemmel, mielőtt megkéri a kezemet. Persze ez már 18 éves koromban lenne, szóval ne szaladjunk előre.

Na, jó! Bár a hét kérdését nem újítom fel, de ti tudjátok, hogy milyennek képzeltétek az életeteket 16 évesen?

Elmaradások

noreply@blogger.com (Altair) — Wed, 13 Feb 2013 08:08:00 +0000

Már jó sok horgolt, sőt kötött holmi bemutatásával le vagyok maradva, most ezt pótolom. Idősorrendbe már nehezen tenném, így inkább az aprajától haladok a nagyja felé.

1. Készültek hópelyhek, a http://szeretekhorgolni.com/ oldal közös horgolásával.

2. És készültek szívek az egyik Diana újságból. Karácsonyfadísznek szántam őket, de végül a fára piros-zöld gömbök kerültek (naaaagy csomagban vettük), így a szíveket nem tettük fel.

3. Egy jótékonysági horgolásra készültek könyvjelzők, de azok a postaköltség nálam maradtak. És őszintén szólva, egy picit megbántott, hogy bár írtam levelet az illető hölgynek, hogy miért nem tudom feladni, mégis azok közé lettem besorolva, akik „letojták” az ügyet. Szóval még nem döntöttem el, mit kezdek velük. A képen egyébként látszik, hogy a bullion-mintás szívecskékből is készült jó pár, amit pár bejegyzéssel hátrébb találtok.

4. Kaptam egy klassz új ketyerét is, aminek azonnal tok kellett, hogy mindig a táskámban lehessen sérülés nélkül, ezért készült ez a kütyütartó, aminek az a különlegessége, hogy a csak hátsó szálba öltött rövidpálcák egységességének megőrzésére, a nyílásnál egy sort jobb-, egy sort balkézzel horgoltam oda-vissza. Az eredménnyel elégedett vagyok. :o)

5. Készült amigurumi cica is Fiam-10-nek: Gatito. A leírást itt találjátok: http://www.tejiendoperu.com/amigurumi/gatito/

6. És Fiam-14 is kapott saját cicát. Elsőre a kép alapján Kukabúvárnak neveztem, jelzem a modell beállítását az új tulaj végezte. Mégis ellenezte a névadást, így a macska neve ugyanaz lett, mint kék barátjának, csak franciául: Chaton (jelentése Cicuka).

7. Mint látható az új cimbik együtt italoznak, székrekedésük kúrálására tamarindlevet fogyasztanak.

8. Készült egy babatakaró is, amit azonban célszerűbb lenne babaalátétnek hívni, lévén egy kiló hetven deka lett, így az újszülött, aki kapta még sokáig nem takarózhat bele. A technikája érdekes, ún. interlock horgolással készült, aminek az a lényege, hogy két receháló van egymásba horgolva, így a takaró két oldala különböző mintájú, mint az alábbi képen is látszik. A technikáról itt találtok videókat: http://www.interlockingcrochet.com/

9. Első kötéseim így festenek. A sötétkékről kezdetekor tettem fel fotót, hát ilyen lett elkészülve. Nekem nagyon tetszik, és gyorsan készítettem egy nyakmelegítőt is, ami nem tökéletes, mert a mintáját emlékezetből próbáltam rekonstruálni, és hát nem annyi szemszámra, mint eredetileg szólt, másrészt a nyakán a szalaghoz a nyílások eggyel többre vagy kevesebbre sikerültek, így a megkötés béna. Viszont össze lehetne húzni sapkának is. Az inspirációt innen vettem: http://fonalbolt.blogspot.hu/2012/10/egy-kis-inspiracio-hetvegere-15.html#. A hetedik részben a piros Honoré Cowl and Hatra hasonlító végeredmény volt a terv.

10. Ezután készült egy kendő, amit én csak Átkozott Wingspannak nevezek, a mintája megtalálható a Ravelryn: http://www.ravelry.com/patterns/library/wingspan-2. A kötését nagyon utáltam, a leírást, amiből dolgoztam, nagyon utáltam, és a fonalat is nagyon utáltam (bár gombócban még tetszett), de már kezdem megszokni a végeredményt, hovatovább tetszik is. :o) Az volt a leírással a bajom különben, hogy rövidített sorokkal készül, csupa lustakötéssel, és szerintem a tervezője nagyon pongyola munkát végzett. Először is nem adott semmilyen pontos utasítást, hogy mekkora tűvel hány szemre kezdjük. Így hatalmas lett a kendőm, mert a „worsted” fonalhoz 109 szemre kezdtem, amit már nem tudom hogy találtam ki. Két cakkra volt elég egy gombóc fonal. A rövidített sorokat nem ismertem, mint kezdő kötő, így a tanácsa, hogy nem kell körülcsavarni a forduláskor, csak később világosodott meg előttem, hogy lyukakat képez forduláskor a munkában. Másrészt a lustakötés miatt elég haladós volt. A fonalat meg azért utáltam, mert a rózsaszínes részben akkora bumszlik voltak, amikhez a 12-es kötőtű is kicsi lett volna, miközben az egész 5-ös tűvel készült. Nekem olyan rendetlen, eleve bolyhos, viseletes hatású ez a fonal, bár a szürke részével totál szerelembe estem. :o) Viszont arra jó volt, hogy eztán a maradék fonalaimat szemrebbenés nélkül csatlakoztatom én is russian joininggal vagy összesodrással, és kipróbálom, milyen lesz a végeredmény.

11. Próbálkozás a knook nevű eszközzel, ami a képen is látható horgolótűféleség, amibe selyemzsinórt lehet fűzni, és horgolás közben a kötést utánozni. Na, ezzel a cuccal az a gond, hogy aki tud kötni, annak macerás ezzel bénázni, szóval mondjuk úgy, hogy van ilyen bigyóm is, de nem lesz állandóan munkában. ;o)

12. A fenti kókányolást lebontva kezdtem el a stólám. A minta neve My Nature's Peace, és ebben a könyvben van: http://www.amazon.com/Knit-Prayer-Shawls-Leisure-Arts/dp/1609000013. Már elkészült, majd lefényképezem egyben. Mivel készült egy bozontos sapka is a maradék fonalból. Hihetetlen meleg, annyira, hogy negyedórát is kibírtam frissiben érkezve a hóba-fagyba, úgy hogy ebbe burkolóztam és alatta csak egy háromnegyedes ujjú műselyemblúz volt.

„Most következik a Csók és szerelem 104. része…”

noreply@blogger.com (Altair) — Tue, 12 Feb 2013 15:43:00 +0000

„…Na, ettől most elmenekültek a pasik és nyugodtan beszélhetünk a hüvelygombáról!” És most ezt nem viccből idéztem ám, hanem mert tényleg erről akarok írni. Sokáig agyaltam róla, mert ez elég intim téma, de úgy gondolom, hogy ami velem megesett nagyon tanulságos, és hátha más is hasznát veszi a tapasztalataimnak és a végkövetkeztetésnek.

Nem tudom a statisztikát, csak azt tudom, hogy engem is utolért ez a nyalánkság, és ráadásul sem Jetinek, sem nekem nem esett jól, mert kórházi fertőzést szedtem össze, feltehetőleg még régebben. Hogy honnan tudom ezt ennyire biztosra? Leírom a történetet, aztán mindenki vonja le a megfelelő következtetéseket!

Fiam-10 születése után gondok kezdtek lenni, Jeti és én is elmentünk a megfelelő orvosokhoz, nálam semmit se találtak, Jetinél viszont latexallergiát állapítottak meg, így kapott rá krémet, amit azóta is használ érintkezések után. Én viszont, hogy a latexet kizárjuk a történetből spirált kaptam. Ezt ötévente kell cserélni, de mivel nem okozott semmilyen panaszt, ezért hétévig használtam és 2010 novemberében cseréltük ki. Mielőtt feltette volna a nőgyógyász az újat, vártunk egy (!) hetet (a szokásos másfél hónap helyett), és kaptam fertőtlenítő kúpot, amit használtam is, bár minden bajom volt tőle, csípett meg felborította a hüvely kémháztartását. Mindegy, megkaptam az új spirált, és évente jártam továbbra is rákszűrésre.

Most novemberben is kellett volna menni, de nem akartam külföldi doki kezére adni magam, így vártam a sajátomra. Aki megvizsgált, mondott egy-két fideszes kedvességet (Jeti ismerőse a nőgyógyászom, aki köztudottan nem fideszes, és szoktak vitatkozni is ezen, de eddig nem tűnt fel, hogy ez az én rovásomra lenne), amik között a legkevésbé sértő az volt, hogy minek jöttünk haza, mert ezt én sem értem utólag. Majd közölte velem, hogy egy kicsit gyulladt a méhszáj, ír rá receptet. Aztán kurtán-furcsán elbúcsúztunk. Ez azért fontos, mert ha kedves lett volna, ahogy szokott, ezúttal se hallgatok a férjemre, hogy miért nem járok másik nőgyógyászhoz, szerinte az ismerősünk kiégett, és nem volna szabad úgy beszélnie a betegeiről, ahogy Tanyafalván beszélt előttünk, meg hogy szerinte amióta leszakvizsgázott, egy betűt se olvasott. Most is elmondta ezeket, ahogy már évek óta mindig, de ezúttal a receptre azt mondta, hogy neki sehogy se áll össze, hogy miért egy patikai kevert trutyit kapok, amiben fertőtlenítő van és gombaölő szer. Ha ugyanis gombára gyanakszik a nőgyógyász, akkor miért nem kapok rendes kezelést, gyógyszerrel.

Hát, jó, hogy megnyugodjon, bejelentkeztem egy drága magánklinikára is. Az ottani nőgyógyász egy mogorva férfi volt, akinek nem tudom, hogy pontosan mi baja volt velem vagy az élettel, de teljesen kiakadt, miközben anamnézist vett fel, hogy ha már két hónapja van pecsételő vérzésem az együttlétek után, akkor miért nem mentem el odakinn is nőgyógyászhoz. Ebben amúgy igaza volt, de tekintve, hogy mi nők milyen mániákusan ragaszkodunk a nőgyógyászunkhoz és a kozmetikusunkhoz, szerintem mindannyian megértitek, hogy miért nem mentem el egy idegen ország idegen orvosához. Mindegy is, felfeküdtem a vizsgálathoz, és itt jött a para… Esküszöm, hogy ha nem hanyatt fekszem eleve, akkor ott dobtam volna egy hátast, amikor a doki közölte, hogy a szülésektől van egy nagy repedés a méhszájon, és nem mellesleg krónikus gombás fertőzésem van. Kérdezte, hogy nincs-e folyásom és nem viszket-e, hát egy pillanatig köpni-nyelni nem tudtam, aztán válaszoltam, hogy semmi ilyesmi tünetem nem volt és nincs is. Mindenesetre még közölte velem – hátha az eddigiek nem bizonyulnának elégnek a gyenge idegzetem számára –, hogy a méhszájamat meg kellene plasztikázni, ő fel se rakta volna a spirált nekem…

Kaptam tablettát, amit szépen feleznünk kell Jetivel, meg Canesten kombit kell használnunk, a kúpot csak nekem. Szóval most már megmaradok, de azért nem ez az a hír, amit derült égből villámcsapásként vár az ember, amikor csak biztonsági rákszűrésre érkezik a rendelőbe.

És ezzel kapcsolatosan nagyon elgondolkodtam. Aki ismer engem és Jetit, az tudja, hogy kettőnk esetében a félrelépés egészen biztosan – még ilyen extrém távollét esetén is – kizárt. Magamról egészen biztosan tudom, hogy csak Jetivel voltam együtt közel 16 éve, és őérte is tűzbe tenném a kezem, hogy nem csalt meg. Antibiotikumot nem is emlékszem, mikor szedtem utoljára, nem szoktam beteg lenni, az éves nátha idején meg beérem az Aspirin C-vel. Tehát ezt a fertőzést nagy valószínűséggel szülés idején kaptam, esetleg valamelyik nőgyógyászati vizsgálat alkalmával. És tudjátok mit? Könnyen lehetséges. Amilyen higiénés állapotok uralkodnak az István kórházban és a Heimpálban (amikben megfordultam), ezek után azon se csodálkoznék, ha a vizsgálóbigyó fertőtlenítését se oldanák meg megfelelően. Úgy értem, hány ilyen „kacsája” van egy rendelőnek? És hány betege? És jut-e idő tökéletesen sterilizálni őket két beteg között? Mert ezek nem eldobható eszközök, autoklávban kéne kifőzni őket – gondolom. Legalábbis az alkoholos vattával letörlés gyér megoldásnak hangzana. Szóval nem elég, hogy hüvelygombám van, de ráadásul egy trisome volt: egy hüvelygombás pácienstől, akit ott vizsgáltak, és a tulajdon nőgyógyászomtól kaptam…

Szóval azt gondolom, hogy mostantól minden egyes nőgyógyászati kezelést követően azonnal Canesten combit vagy Betadine kúpot fogok használni, és soha többet olyan helyre nem megyek, ahol nem kapok számlát a vizsgálatról!!! Mert azt számon lehet kérni, ha utólag ilyesmi merül fel.

És azt javaslom Nektek is, hogy bár nyilván ragaszkodtok a bevált nőgyógyászotokhoz, de menjetek el egy magánrendelésre valaki más nőgyógyászához, mert több szem többet lát!

Újra itthon!

noreply@blogger.com (Altair) — Sat, 26 Jan 2013 21:59:00 +0000

Most nem is írok többet, mert pakolok szét! :o)

Szülők és gyerekek

noreply@blogger.com (Altair) — Sun, 20 Jan 2013 01:45:00 +0000

Ha lenne időm (sajnos nincs, mert mindjárt itt a vendég), akkor arról írnék, hogy egy jópofa megmondós blogot láttam valamelyikőtöknél, és majd meg is osztom én is, és leírom a gondolataimat ide, amiket közvetve kiváltott.

Mert persze a téma a családban hever: szülők és gyerekek, nagyszülők és szülők. És ilyesmik járnak a fejemben, talán nem is érdemes leírni.

Na, jó megpróbálom röviden, még úgyse ért ide. Szóval van énnekem Nagyfiam-26, kicsit zűrös szerelmi élettel, amelyet az édesapja szeretne, ha egy bizonyos irányban (értsd: egy bizonyos lánnyal) rendezne. És Fiam-25 megemlítette, hogy ha így nyomjuk a dolgokat, abból nem fog jó kisülni, mert csak ellenállást szül. :oD

Én meg nyugtatgatom a Jetimet, hogy a fiaink már elég nagyok, hogy jó vagy rossz döntéseket hozzanak, és ahhoz pedig túl nagyok, hogy a jó vagy rossz döntéseket mi hozzuk meg helyettük. Gondoljon csak arra, amikor ő bejelentette, hogy eljegyezte az exfeleségünket, és akkor apósom a hír hallatán földhöz vágta a vasárnapi húslevest a herendi levesestállal egyetemben. (Mert mindig az anyák szívják meg, ha a gyerekük hülyeségre készül – fűzöm hozzá halkan.) És ő még most se hajlandó elismerni, hogy a házasság végkimenetét tekintve igaza volt az apjának, hogy valamit jobban látott, mint ő a dacos 21 évével. Ő azt mondja, hogy tízévig „normális” volt az exnejünk, és milyen csodás gyerekeik vannak. A gyerekeken nem is vitatkozom, én is örülök, hogy vannak, szeretem őket, sőt, ha ők nem lennének, valószínű nem szeretném Jetit, mert fel se merült volna, hogy elhívjon randira, ha előzőleg nem jövök ki olyan jól a srácokkal, amíg vigyázok rájuk. És el se mentem volna vele, mert egyszerűen öregnek tűnt hozzám, kivéve, amikor apaként is megismertem.

A valóság azonban az, hogy mindketten túl fiatalok voltak, és dacból (mert a szülők tiltották talán mindkét, de legalábbis az egyik oldalon) összeházasodtak. És mindkettőjüknek voltak eszményképeik, hogy hogyan szeretnék a házasságot. De amíg Jeti mindent megtett, hogy a saját elképzelt ideáljához hasonlítson, exnejünk – feltételezem, mert nem voltam ott – eljátszotta Jetinek azt ideált, amit Jeti várt, miközben nőttön nőtt benne a frusztráció, mert Jeti nem azt az ideált játszotta mellé, amit exnejünk várt el. Néha elég egy házaspárnak egy példakép, amit próbálhat megvalósítani, és néha nem. (És mivel nem voltam ott, az is lehet, hogy tévedek.) Mindenesetre ez tűnik logikus magyarázatnak, annak tükrében, hogy Jeti az együttlétük utolsó pár évében úgy érezte, hogy nem is ismeri azt a nőt, aki mellett él, és nem értette, hogy hova lett az a kedves lány, akit elvett (vö. megmentett a csúnya családjától) annak idején.

Szóval visszakanyarodva a gyerekneveléshez, mert ezt most nem a házasságról szerettem volna írni, mindenkinek vannak eszményképei, hogy ő milyen ember, milyen házastárs vagy éppen milyen szülő szeretne lenni. Csakhogy bármennyire is szeretnénk sose tudjuk levetkőzni, amit a családunkból hozunk. Mert vagy pont fordítva akarjuk csinálni, mint ahogy velünk csinálták, vagy éppen hogy elégedettek vagyunk azzal, ahogy minket neveltek, és mi is úgy akarjuk a gyerekeinket nevelni. És mivel a gyerekeink is különbözőek, amit az egyik szeretetteli közegnek él meg, azt a másik úgy ítélheti meg, hogy szinte csak megtűrik otthon. Pedig lehet, hogy a szeretetteli közeg simán csak egy lusta közeg volt: elfogadlak úgy, ahogy vagy, mert nem veszem a fáradtságot arra, hogy megpróbáljalak sikeresebbnek/kötelességtudóbbnak/önállóbbnak/függetlenebbnek/ambiciózusabbnak nevelni, mert én szeretlek, és az elég, az mindent felülír (mint az én anyám). Hát, miért, miért nem elég, hogy szeretlek szép szavakkal?! És ez a szeretet egy gyenge, motiváció nélküli felnőttet nevel, akit a világban csak sodródik, és keresi, hogy mi romlott el, hát őt senki se szereti?

És akinek nem elég otthon a szeretet, aki úgy érzi, hogy őt nem becsülték meg a szülei, sőt nem is szerették, az meg azért boldogtalan. És csak bizonyít és bizonyít, egyre feljebb hág a munkájában, sikeres és keményen dolgozik (vagy éppen alkoholista lesz, mint az apám, és lecsúszik teljesen, mert nem akar többé megfelelni senki másnak, mint magának), de ugyanúgy boldogtalan lesz, és ugyanúgy nem fogja érteni, hogy mi romlott el a világgal, hogy őt senki se szereti. Őszintén: Ki a franc szereti a sikeres embereket? Nyilván irigyek vagyunk rá, mert neki összejött, és nem látjuk (nem akarjuk meglátni) a belefektetett munkáját.

Aztán neurotikus meg depressziós lesz mindkettő, mert egyrészt az úgyis divat, másrészt meg minden egyéb esetben kéne tenni valamit az életével. És néha sóhajtozik is, szintén tök divatosan, hogy mert a szülei így meg úgy…

Ó, hát nagyon divatos a szülőket hibáztatni vagy más esetekben a külvilágot, azokat a szemét férfiakat vagy éppen léha nőket, csak egyetlen dolgot nem tesz meg senki: Senki se néz magába, hogy vajon ő mit tehetne, hogy továbbléphessen. Nemrég az a vád ért, hogy én haragszom még mindig az anyámra, amiért olyan, amilyen. Ez nem igaz! Én régesrég megbocsátottam anyámnak, amiért Seholszigeten érzi jól magát, ahol nem kell igazán felnőni sose, és régesrég elfogadtam, hogy az apám sokat iszik. És az az igazság, hogy még a motívumait is látom, ami miatt ilyenek, amilyenek. Sőt, én kamaszkoromban rajongásig szerettem a szüleimet és csak akkor kezdtem kritikus lenni velük szemben, miután gyerekeim lettek, akiért én lettem felelős. Ráadásul mindjárt kiskamaszok. :o) És akkor arra gondoltam, hogy sose akarom, hogy a nevelt fiaim úgy érezzék, hogy őket kevésbé szeretem, mint az „édeseket”, mert egyrészt a szeretet nem ilyen, nem osztályozza az embereket, másrészt mert velem is csodálatosan viselkedtek a nevelőszüleim, és velük könnyebb is volt néha megosztani dolgokat, mint a biológiaiakkal.

Úgyhogy amikor azt hallom, hogy valaki a szülőket hibáztatja, mindig felmegy bennem a pumpa. Mert nem a szülők tehetnek arról, hogy milyenek vagyunk. Követnek el hibákat, nyilván, de ha őszinték vagyunk, mi is sok hibát követtünk el gyerekként, mégse mondják a szüleink, hogy azért lettek ők ilyenek vagy olyanok, mert mi tönkretettük az életüket. Pedig mi aztán mondtuk: nem szeretlek, nem tiszteltük a tulajdonukat, számtalanszor belerondítottunk a rendbe, amit raktak, összetörtük a porcelánlányt, összekaristoltuk a bútort, rajzoltunk a falra vagy éppen téptük a hajukat, földhöz vertük magunkat, nem ettük meg a szeretettel készített ebédet, nem köszöntünk a szomszédnak, megaláztuk a szüleinket, visszaszóltunk vagy éppen ítélkeztünk, panaszkodtunk rájuk, nem tanultunk az iskolában és nem tanultunk a hibáinkból sem, megsértődtünk, ha ki kell vinni a szemetet, ha krumplit kell pucolni, egyenesen tönkretettük, az egész délutánt, mert az utálatos szüleink voltak annyira türelmesek, hogy nem vágtak minket mindjárt szájba.

Hát, nem lenne tök igazságos, ha a szülők panaszkodnának: Életem legszörnyűbb 18 évét töltöttem veled, édes gyermekem?! Nálad önzőbb és szeretettelenebb lényt a föld nem hordott a hátán, tönkretetted az egész életemet!

És nem! Nem ezt mondják, hanem azt: Emlékszel, amikor virágot hoztál anyák napjára? Nem emlékszel, de az első dal, amit megtanultál a Söprik a Pápai utcát volt. Egyszer elvesztetted a hattyús locsolókannádat, és úgy sírtál, hogy a papa elment és vett neked másikat. És te még ekkor se kapcsolsz, ekkor se szégyelled el magad, hanem folytatod a panaszkodást: engem sose szerettek, velem sose törődtek. Pedig ha akarsz visszaemlékezhetsz, amikor anyád főzött otthon, apáddal és öcséddel hóembert építettetek a Népköztársaság téren, és mire hazaértetek, ott járt a „Gézuska”, aki az ajándékot hozza. Vagy amikor egy másik télen karácsonyfadíszeket készítettetek papírból az iskolai karácsonyfára, és a tietek lett a legszebb az ezüst és aranyszínű matricákkal, nemhiába nyomdász az apád. Vagy amikor bevitt a nyomdába, és énekelt neked a munkatársnője, egy keramikus néni, adott is egy kerámiabékát, és te onnantól keramikus akartál lenni. Már felnőtt voltál, amikor megtudtad, hogy később operaénekes lett az a néni, csak sajnos mindig elfelejted a nevét, bár az élményt sose. :o( Vagy amikor szitázni tanított az az alkoholista apád. Másnapos volt, az élettársára is ráförmedt, de neked mégis türelmesen magyarázta, hogy mi történik az emulzióval, ha a kvarclámpával átvilágítod.

Lusta voltam a hét játékához, de ez egy jó téma lenne. Írd meg, hogy mit szeretnél, ha a szüleid másként csináltak volna, és aztán gyűjtsd össze az emlékeket! Hát nem tetted tönkre az életüket?! :oD

És közben mégsem, mert a részükről nem volt áldozat, és a te részedről se áldozat, amit teszel a saját gyerekeidért. Mert mi tehetünk az életünkről, és mi tehetünk arról, hogy hogyan állunk az életünkhöz. És mennyivel könnyebb annak, aki képes az élet jó oldalát látni. Én képes vagyok, úgy érzem. Nem gondolom persze, hogy mindenkinek az én utam a jó, de azt gondolom, hogy mindenki csak akkor fogja jól érezni magát, ha a saját útján jár. Ha nem próbál meg másoknak megfelelni (úgyse lehet, a mese is megmondja: A molnár, a fia meg a szamár). Felelj meg magadnak! ;o)

Tölcsértorta

noreply@blogger.com (Altair) — Wed, 16 Jan 2013 21:42:00 +0000

Kép forrása: http://wherethewildthingis.wordpress.com/2009/08/24/where-the-wild-thing-is-indiana-state-fair/state-fair-strawberry-funnel-cake/

Angolul funnel cake, és jellemzően a mini-vidámparkok büféjében lehet kapni. Azért tölcsér, mert egy tölcsérben végződő vagy csőrös kancsóból öntik a forró olajba, mégpedig úgy, hogy egy nagy összegabalyodott kukac legyen a végeremény, vékonyabb és vastagabb részekkel.

A kancsót és a helyes csurgatási technikát bemutató videót is megnézhetitek ezen a linken: http://www.drivinganddining.com/wp-content/uploads/2010/02/funnel-cake.jpg, ide csak egy recept magyar fordítását írom le:

Hozzávalók:
1 tojás
2/3 csésze tej
2 evőkanál cukor
1 1/4 csésze liszt
1/4 teáskanál só
1 teáskanál sütőpor

1. Egy mély serpenyőben forrósítsunk fel két sécsze olajat. Akkor jó az olaj, ha beleszórunk egy csipet lisztet, és az sisteregni kezd, de nem füstöl.

2. Amíg az olaj melegszik, verjük fel a tojást a tejjel, majd keverjük össze a többi hozzávalót egy másik edényben, és lassan öntsük hozzá kevergetés közben a tojásos tejet. Keverjük simára!

3. Egy tölcsér segítségével csöpögtessük, folyassuk a forró olajba a tésztát, középről kifele haladva, pókhálószerű mintát létrehozva. (Lehet kivágott csücskű fagyasztózacskót is használni erre a célra.)

4. Süssük 2-3 percig, és amikor már aranybarna és ropogós a külseje szűrőkanállal szedjük ki.

5. Szórjuk meg porcukorral és rögtön fogyasszuk.

Recept forrása: http://www.momswhothink.com/cake-recipes/funnel-cake-recipe.html

Amit mi kóstoltunk, arra valami lekvárszerűséget tettek, amiben egészben voltak az eperszemek vagy almaszeletek, de kérhettük volna csokihabbal is.

Ma csak ezt sikerült

noreply@blogger.com (Altair) — Wed, 16 Jan 2013 02:10:00 +0000

Az a bizonyos hármas szabály, avagy szavaink titkos jelentése

noreply@blogger.com (Altair) — Mon, 14 Jan 2013 00:18:00 +0000

El is felejtettem már, de ma ismét megláttam a feedlyben a blogját valakinek, akire ráuntam, nem kedvelem többé, talán mert átlátok rajta, talán mert át akar látni rajtam (nem nehéz, átlátszó vagyok, nem teszek úgy, mintha más lennék, mint ami vagyok). Mert bizony a távolság nem csak a szerelmek lángját oltja el vagy szítja fel, érvényes ez a blogbarátságokra is.

Valakiről gondolunk valamit, a blogja alapján olyat képzelünk bele, ami nincs ott. Nézzük csak, mi nincs bennem: vallás például nincs. Legalábbis úgy, ahogy egyesek a vallást veszik, úgy nincs. És köszönöm szépen, nem is akarom, hogy bárki a maga képére és hasonlatosságára formáljon. Attól, hogy becsülettel lerovom a pénzbe konvertált kötelességemet a református egyháznak, attól még nem szeretnék álszent, bigott, szemellenzős hívővé válni (pedig hiszek Istenben, csak sajnos az Anyaszentegyházban nem tudok), aki csak a vallása mentén ítél meg dolgokat, köszöni szépen, ha megmondják neki, mit gondoljon, mert az kényelmes. Bocsánat, ha valaki félreértett, és ezt képzelte. Lehet, hogy a gondolataim tévesek és kifacsartak, de az enyémek. Nem cserélem le őket még egy egyház kedvéért sem, nem hogy egy szar kis pártelnök miatt. Akinek ennyire fontos, hogy ki mit gondol O.V. Őszentségéről, az vegye fel a facebookon őt, olvasgassa az ő blogját, de ne jöjjön ide, és ne próbálja nekem megmagyarázni, hogy tévedek, és igenis jó lesz az nekem, hogy a gyerekeim (és a barátaim, az ismerőseim meg az ismeretlenek gyerekei) nem jutnak be az egyetemre, mert helyes kis kormocska lenne belőlük, de disznóvá is változtathatják őket, ha nem fejezik be az igényeik kifejezését (by Chihiro). És nem érdekel, hogy mi hogy volt az őskorban vagy akárcsak ötven-száz évvel ezelőtt, nem akarok úgy élni, mint ősanyáim. Ami jó volt nekik (kétlem), az nem jó nekem.

Én sokat olvasok, szinte a mániám, hogy amibe belekezdek, azt nem hagyom félbe (kivéve az Alkimistát Coelhótól, de bakker, az is erőszakosan, sőt szájbarágósan sugallta, hogy mit kell gondolnom, mikor én szerettem volna magam eldönteni, hogy mit gondoljak). Így szívesen elolvastam egy Nyugaton felnőtt muszlim fiú írását is, hogy pontosan miért csalódott a hagyományos női szerepmodellt hozó marokkói nejében: egyszerűen mert társat akart, nem egy robotot, akik takarít és szül, és főz és takarít és szül. Munka után beszélgetni akart vagy közösen főzni a konyhában, nem gyereket nemzeni vagy meccsnézés közben kiszolgáltatni magát a nejével. Azt akarta, hogy a neje mellette menjen az utcán, és rámutasson a kirakatra, ha tetszik neki valami, és nevessen felszabadultan, ha hátrafújja a haját a szél. Nekem ugyanilyen férjem van, iszonyatos mázlista vagyok, nem igaz?

Szóval, ha valaki a fentiek után úgy érzi, hogy megtévesztettem, vagy úgy érzi hogy felsőbbrendűnek tartott véleményemet stílusban vagy tartalmában sértően fejezem ki, ami őt megbántja, nincs harag: töröljön ki! Előfordulhat, hogy a simulékony toleráns modorom megtévesztett valakit, sebaj, most itt az idő korrigálni.

Mert elég idősnek érzem magam, hogy saját véleményem legyen a politikáról, a törvényekről, sőt a törvények alkotóiról is. És úgy érzem, hogy a saját felületemen jogomban áll a saját véleményemet kifejezni, mások számomra kedves véleményét megosztani és helyeselni nekik, ameddig a szólásszabadságot nem korlátozzák valami ügyes kis törvénnyel (aki a vezért szidja, annak vétessék feje).

Tehát lassabban: Továbbra sem fogom elhinni a cukrozott szarról, hogy finom desszert.

Na, bocsánat, de ez kikívánkozott még, ha már eszembe jutott. És leírom a címadót is:

Nem azért, hogy sajnáltassam magam, de elég sok csalódás ért fiatal koromban. Nem voltam még 17, amikor elhatároztam, hogy mostantól – dacára a balek képemnek – nem leszek balfácán, akivel bármit meg lehet tenni. Eredetileg a teljes kapcsolat megszakítás lett volna az első után, de hiszek abban, hogy az emberek képesek legalábbis egy kicsit megváltozni. Így életbe léptettem a hármas szabályt: bárki háromszor palira vehet, leégethet, lehülyézhet stb., de csak háromszor! Nincs negyedik esély. Apámnak sincs, ha valakit érdekel. Nem azt jelenti, hogy nem bocsátok meg, mert nálam kevésbé haragtartó ember nincs a földön, én még az ördögöt is megsajnálnám, nem hogy egy embert, aki valamikor kedves volt nekem. De az esélyét se adom meg többet, hogy visszaéljen a bizalmammal. Ma már öregszem, gyakran a hármat se várom meg, mivel egyre távolabbiak az ismeretségeim, és őszintén szólva, akit életemben egyszer látok, miért kéne újabb esélyét adnom, hogy kvázi ismeretlenül hülyeségeket irkáljon. Úgy tűnik, hogy kezd rajtam úrrá lenni a vallási türelmetlenség, amit úgy értek, hogy bizonyos típusú vallásos emberekkel szembeni türelmetlenség, akik gyerekkorom rémnagyijára emlékeztetnek (szerencsére az unokatestvéreimnek volt csak a nagyija, szerencsétlenségemre néha el kellett viselnem az öreglányt).

A blogon még felelős is vagyok azért, hogy mit kommentelnek, mert felügyelnem kell (helyett kéne), hogy ne legyen gyűlöletbeszéd meg ki tudja mi minden a kommentekben, de amíg itt csak kemény módszerekkel érhetnék célt (megjegyzés hagyás megtagadása, moderálás stb.), addig a facebookon sokkal egyszerűbb: letiltás és korlátozott listába tevés áll rendelkezésemre. És élek is vele. :oD

A szavaink titkos jelentése? Hát, végül is ez nem olyan fontos, de ugyanabban a sorozatban, amiben a Test-beszéd c. könyv megjelent, volt egy Szó-beszéd című is (http://www.libri.hu/konyv/szo-beszed-1.html). Abban pedig az volt, hogy ha valaki azzal kezdi a mondanivalóját, hogy Őszintén remélem, hogy nem... vagy Legmélyebb tisztelettel, de..., Nem akarok tolakodó lenni, de..., az egyszerűen egy támadást vezet be. A kérdező maga is érzi, hogy nem adja meg a kellő tiszteletet vagy nem őszinte, esetleg durván tolakodó a megjegyzése, ezért érzi szükségesnek nyomatékosítani, hátha beveszem az ellenkezőjét. Hát, nem! Nem veszem be! Aki Legmélyebb tisztelettel kérdez tőlem valamit, aminek az a vége, hogy O.V. Őszentsége milyen okos, Hof(f)man(n) néni mennyire rátermett, és én meg hülye vagyok, mit foglalkozok azzal, hogy diákok ezrei esnek ki a felsőoktatásból (mindezt úgy, hogy hitoktatóként a gyerekek pártján illene állnia, nem egy szirszar pártén vagy pártfunkcién), azt egyszerűen mint tiszteletlent kivágom, mint macskát szarni a kommentelési lehetőségből. Capisci?

(Stílszerűen mondhatnám, hogy „Őszintén remélem, hogy értve vagyok!”, miközben úgy érteném, hogy „Szarok rá, hogy mi a véleményed erről, és felfogtad-e!”

Jelszavas bejegyzés bloggerben

noreply@blogger.com (Altair) — Fri, 11 Jan 2013 17:30:00 +0000

Talán emlékeztek még, hogy játszottam a jelszóval itt: http://zugblog.blogspot.com/2012/08/jelszoval-jatszom.html

Akkor persze nagy mellénnyel megígértem a magyarítást, de persze – mivel nem kérte senki se számon, én meg hanyagra vettem a figurát a neten, nem úgy mint a mosogatás terén, sajnos! – nem csináltam meg aztán. Hát, most mindjárt pótolom ezt az elmaradást is, és ha valakinek még jövök valamivel, az bátran szóljon rám ez alatt a bejegyzés alatt, vagy bárhol máshol a blogon, mert olyan rég nem jártam itt, hogy a belépés is nehézségeket okozott elsőre (megváltoztattam a gmailem jelszavát). :o)

A lecsóba csapás előtt egy kis magyarázat, szóval ez az ügyes kis programocska nem titkosítja az egész blogot, csak egy-egy bejegyzést. Mikor jó ez? Hát akkor, ha olyan dolgot érzünk szükségesnek megírni, amit az egész világgal ugyan nem, de egy-két bizalmas baráttal, vagy megbízható olvasóval azért megosztanánk. Mivel minden alkalommal más és más jelszót lehet adni egy-egy bejegyzésnek (vagy ugyanazt), így akár az adott titok más olvasókhoz juthat el, mint a régebbi, és az újonnan bevont olvasók nem érik el a régi titkos bejegyzéseket, amire nem is emlékszünk már, hogy olvashatják-e egyáltalán.

Aki gyorsan akar haladni majd az érdemi résszel, az most megírhatja előre az első jelszavas bejegyzését is, de ne tegye közzé, csak mentse piszkozatként! ;o) Hogy az egész végén egyből azt ossza meg, amit szeretne, ne csak egy összecsapott próbatitkos bejegyzést, mint én.

Nyissátok meg a Szerkesztőt (http://www.blogger.com/home). Egy ideje nem érhető el a régi szerkesztő a laptopomról még a trükkös módon sem, így feltételezem, hogy kényszerűségből már mindenki újat kell használjon, így arra írom.

A blog sávjában a legördülő menüből (papírlapok vannak mellette), válasszátok ki a Sablon opciót. A megjelenő oldalon először is mentsétek a sablonotokat, mert ha valami félresikerülne, mindig visszatölthetitek az előző állapotot. Ezt a jobb felső sarokban a 'Biztonsági mentés/visszaállítás' gombra kattintva tehetitek meg. A felugró ablakban a narancssárga gombra kell kattintani: 'Teljes sablon letöltése'. Figyeljetek, hova mentitek, legyen meg később is! Mert ugyanebben a kis felugró ablakban tudjátok a Tallózás…-on kattintással visszatölteni, ha valami félresikerül. (Nem fog, de jobb az óvatosság!) Zárjátok be ezt a kisablakot!

Aztán pedig kattintsatok a 'Jelen van a Blogban' képecskéje alatt a 'HTML-kód szerkesztése' gombra. Nálam örvendetes fejlemény, hogy nem hisztizik, hanem mindjárt megnyitja, de ha neked kiír mindenféle ijesztő fenyegetést (nem fog működni meg ilyenek), akkor csak simán a folytatásra kellett régen kattintani.

Felnyílt egy újabb kisablak az oldalon, tele gyönyörűséges krixkraxokkal és értelmetlen szöveggel. Szerencsére nem kell lefordítanunk, elég ha azt tudjuk, hogy meg kell keresni benne az alábbi szöveget:
]]>

Mozilla Firefoxban és Internet Explorerben tutira működik a Ctrl+F billentyűkombináció, ami egy vízszintes, halványkék keresősávot nyit meg. A Firefoxban alul, az IE-ben felül a menü alatt valahol keressétek. Chrome-ban nem vagyok otthon, de utóbbiban működik a billentyűparancs és szintén fenn nyit meg egy kis rövid keresőmezőt jobbra, Safari meg nincs a gépemen, szóval passz. De általában a menüben megtalálható (Fájl/Keresés vagy Keresés az oldalon, ilyesmi fedőnevek alatt. Firefoxban pl. Firefox/Keresés, vagy menünézetben File/Keresés, IE-ben a Szerkesztés/Keresés (ezen az oldalon)… menüparanccsal hívható elő).

Ha megtaláltuk a ]]> részt a blogunk kódjában, akkor alá kell másolni az alábbi kódot:

Ha mindezzel megvagytok, akkor nincs más dolgotok, mint menteni a sablont, és bezárni az ablakot. Látni még nem fogtok semmit, ahhoz előbb kell egy titkos bejegyzés is. :o)

Szorgalmasak vegyék elő a már megírt első titkos bejegyzésüket, kevésbé szorgalmasak írják meg a szokásos módon (lap tetején balra, a cerkára kattintva előhívható az új bejegyzés írása vagy a baloldali linksávban a Sablon felett párral a Bejegyzésekre kattintva meg lehet keresni a titkosítandó bejegyzést).

Amikor kész a bejegyzés, akkor először is menteni kell piszkozatként, aki még nem tette meg. Vincent miatt nem kell eltárolni, szóval a titkos bejegyzés közzététele után akár törölhető is, én azonban azt ajánlom, hogy őrizzétek meg piszkozatban, mert ha Vincent többé nem akarja ingyenesen adni, vagy egyszerűen máshova költöznétek a bloggal, akkor a titkosított bejegyzéseket szerintem nem lehet majd importálni, mert a sablonkód és a bejegyzéskód együtt dolgozik. És elfér piszkozatban. A másik, hogy ha kép van benne, akkor azt vagy külön tárhelyre kéne feltölteni, vagy a picasa webalbumba, amit a blog használ. Ennél egyszerűbb, ha piszkozatban mentjük és kész! Ha viszont nyilvános az albumunk, akkor a titkos bejegyzésbe szúrt képet mások is láthatják, szóval csak óvatosan! Ilyen esetben jobb előbb egy tárhelyre privátként feltölteni, és linket kérve hozzá beszúrni a titkos bejegyzésbe. Ha viszont titkos a blogos webalbumunk, akkor simán beszúrhatjuk a piszkozatba és elmenthetjük (ez esetben ne töröljük a piszkozatot!), semmi macera, csak ahogy szoktuk!

Szóval ez után a bejegyzés írásnál balra fenn az Írás és a HTML közül álljunk át a HTML-re (feltéve, ha eddig nem ott álltunk), és a bejegyzés teljes HTML-kódját jelöljük ki és másoljuk vágólapra (Ctrl+C). Azért ne az Írás módban, mert úgy a formázások elvesznének. A formázásokat, a kép elérési útvonalát stb. a HTML rész tartalmazza.

Majd nyissátok meg ezt az oldalt egy új lapon:
http://www.vincentcheung.ca/jsencryption/

Ha több bejegyzést is tervezünk később kódolni, akkor érdemes a könyvjelzők közé menteni, mert nem biztos, hogy könnyen meg fogjátok találni később. :o) Minden alkalommal üres mezőt fogunk kapni, Vincent nem tárolja a dolgainkat, csak kódolja a kedvünkért.

Négy mezőt fogunk találni:
A 'Key' sárga mezőjébe kell a választott jelszót beírni, de lehet generálni is, értelmetlen szöveget ad. Majd a Plain Text zöld mezőjébe be kell szúrni a vágólapról a kimásolt bejegyzés HTML-kódját (Ctrl+V), és alatta az Encryptre kattintani.

A rózsaszín mezővel nem törődünk, de az Encrypt megnyomása után, a HTML Code liláskék mezőjében megjelent a kódolt bejegyzésünk HTML-kódja. Most ezt kell kijelölni, – ügyelve arra, hogy minden ki legyen jelölve! – és visszamenni a bloggerbe.

Itt ismét egy új bejegyzést kell írni, amibe (HTML módban, nem Írásban), be kell másolni a kapott kódot. Elé és mögé is tudtok minden gond nélkül, képet is lehet pluszban beszúrni, vagy csak annyit írni, hogy Coki nektek, nem bejegyzés! :o)

Még annyit, hogy van a kódolt bejegyzés végén egy rövid szöveg: 'Show encrypted text' Ezt és CSAKIS EZT megváltoztathatjátok benne, én is átírtam anno, hogy 'Kattints ide, ha tudod a jelszót!'. És CSAKIS ITT HTML módban írhatjátok át, mert ha előbb az Írás módra váltotok, akkor azzal a teljes linket (vagyis a teljes HTML-t) írjátok át sima szövegre!!! Természetesen mást is írhattok, lényeg, hogy egyetlen picurka kacsacsőrt vagy mást se töröljetek, mert akkor nem fog működni a kódolás!!!

Jó szórakozást, eredményes titkosítást! :o)

Eredeti, angol nyelvű tutorial: http://www.mybloggertricks.com/2011/06/password-protect-posts-in-blogger.html

Új év meg ilyenek

noreply@blogger.com (Altair) — Thu, 10 Jan 2013 00:40:00 +0000

Én már nem is mentegetőzöm, hogy mennyi kimaradás volt a blogon, hát elvégre nem vagyok ütemezett gép, nem igaz? :oD Bár némiképpen úgy érzem néha, hogy jobb lenne, ha gép volnék, mert néha már magamnak is elegem van belőle, hogy az este eltervezett nagy blogvisszatérésből reggelre nem lesz semmi.

Most különös apropója van a bejegyzésnek, mert ma először éreztem úgy, hogy hiányzik a blogolás. Van ez így, hobbik jönnek és mennek, újak kerülnek a régiek helyére, és néha régiek az újakéra. Vannak terveim, vannak elmaradásaim, majd meglátjuk, mi lesz belőle.

Amit elmondhatok, nem sokára hazamegyünk, a karácsony békében és boldogságban telt. Az eredeti terv szerint is hazamentünk volna, szóval Jetit nem rázta meg, hogy

Azt is elmondhatom, hogy a facebook felszippantott egy időre, de azért némiképp kezd múlni a varázsa. Pontosabban inkább mostanra kezdem ijesztőnek tartani, hogy mennyi időmet töltöm ott, mikor pedig mást is csinálhatnék. Csak sajnos, erre mindig este döbbenek rá. Pedig milyen sokáig ellenálltam, igaz? Azért azt nem hiszem, hogy befellegzett volna a blogolásnak vagy a közösségi médiának, mert szerintem annyira eltávolodtunk egymástól a valóságban (legalábbis én úgy érzem most), hogy mindig szükség lesz egy helyre, ahol megállapíthatjuk, hogy mekkora egy barom valaki. :o) De az is lehet, hogy csinálok egy csoportot a Zugblognak is, mert azokat a blogokban nem maradtam így le csak, akik figyelmeztettek a facebookon is a frissülésre. Tudom-tudom, szégyen-gyalázat.

És persze a filmnézésre, pontosabban a sorozatnézésre is rákaptam, gyors egymásutánban kivégeztem pár sorozatot, már nem is mindre emlékszem, de most a Cold Case-t gyűröm (Döglött akták, Viasat 3-on ment régebben).

Na, mindegy! Majd igyekszem mihamarabb benézni, most egy elmaradást jöttem pótolni először is:

Durván megkésve, de csatlakozva az előttem szólókhoz:

Nagyon boldog új évet mindenkinek!

Közérdekű közlemény!

noreply@blogger.com (Altair) — Mon, 17 Dec 2012 16:35:00 +0000

Szószos lábasba (aminek hosszú nyele van) feléig-kétharmadáig vizet kell tenni. Két kb. 12 cm hosszú ágacska rozmaringot (vagy ennek megfelelően 2-3 ek. rozmaringot), 1 ek. vaníliakivonatot, 1 ek. citromkivonatot, vagy egy felkarikázott citromot tegyetek bele, aztán mehet fel a gázra és forraljátok fel. Amikor már forr, állítsátok takarékra, és szimatoljatok! :o)

Nem tudom, mit árul a William Sonoma Home bolt, amiben állítólag ugyanilyen illat van, de azt tudom, hogy én ki se jönnék belőle, amíg meg nem szokom az illatot. :oD Fiam-14 szerint olyan finom illat van, mint a szaunában (amit dicsérőleg kell érteni), szerintem meg valami finom, könnyű, friss illat, ami egyszerre hasonlít a lenyírt fűre, egy csokor fűszernövényre és a habcsókra. Nyami! :o) Ha megszagolnám a Harry Potterből ismerős Amortentia nevű bájital egészen biztosan ilyen illatú lenne számomra. :o)

Megint régen jelentkeztem, hiába nem tudom megoldani a folyamatos facebookozást és a blog írását egyszerre. A fentit is egy zárt csoportba írtam. :oD

Hamarosan hazamegyünk, minden a régi kerékvágásba zökken. Egyszerre örülök, és egyszerre bánkódok. Megszerettem itt, minden sokkal egyszerűbb, őszintébb, egyértelműbb, könnyebb. De azért már hiányoznak a barátaink, hiányzik a hó, a karácsonyi vásár, még a lökött rokonaim is. Csak tudom, hogy ha hazamegyek ez fog hiányozni, ami itt van, és mindenben csak a különbséget veszem majd észre: ez is jobb volt Odaát, az is jobb volt Odaát. :o( Ez egy élhetőbb világ. És bár nem fogok magyarkodni, sőt! De Mo. mégis az otthonom, éppen ezért nagyon megutáltam a jobboldaliakat, akik elérték, hogy rosszabb hely lett Mo, mint 14 éves koromban. :o( De ne politizáljunk. Én örülök neki, hogy nem vagyok fideszes, mert emlékszem, amikor a kórházba a vizitdíjat be akarták vezetni, hogy égett a képem. DE! Én nem magyaráztam meg senkinek, hogy ez miért jó ötlet, mert sose voltam annyira fanatikus, hogy a szarra azt mondjam, cukorka, edd meg szépen!

Ha tudtok élelmiszermérnöki munkát (bármilyet) Pest közelében (akár 1 óra autóútra is), szóljatok!

Az ijedtségre

noreply@blogger.com (Altair) — Thu, 08 Nov 2012 13:46:00 +0000

Megint nem jelentkeztem pár napig, de ezúttal igazoltan. Hétfőn ugyanis hazaküldték Fiam-9-et, mert hányt a suliban. Jeti doktor skype-on rendelt, és felmerült a vakbélgyulladás gyanúja. Képzelhetitek!

Másnap estig aszaltam itthon a gyereket (kis híján szó szerint, mert a hányás/hasmenés ellenére nem akart inni), de akkor felszökött a láza 39 fölé, és nagyon megijedtem. Így a kedd éjszakát kórházban töltöttük, CT-vel megvizsgálták. Szerencsére nem kell műteni, csak a nyirokcsomói nagyobbodtak meg, így a szombati hotdogtól (amit csak ő evett) kapott vírusos enteritis és egy ismeretlen eredetű felfázás együttesen okozták az ijesztő tüneteket.

Ideírom azért, hátha másnak is segíthet:

Több mint 0,5°C eltérés a fenékben és a kar alatt mért testhőmérsékletek között. Hasi fájdalom esetén érdemes megmérni a gyerek fenekében is a testhőmérsékletét. Ugyanazt a hőmérőt kell használni mindkét helyen, különösen, ha digitális hőmérőink vannak. A digitális hőmérőket érdemes „kalibrálni” egy hagyományos higanyossal, nekem a négy digitális hőmérőmből (ami felgyűlt az évek alatt), egyedül az OMRON mér pontosan ugyanannyit, mint a higanyosak. A DM-ben és itt-ott nyaraláson összevásárolt többi közül van olyan is, ami 0,7°-kal mér kevesebbet (ez a rosszabbik eset, mert így a hőemelkedés is tűnhet enyhébbnek), a többi 0,3-0,5-tel többet, de ezt alkeszfilccel ráírtam. Azért nem dobtam ki őket, mert bőröndbe, utazáskor, vagy a táskámban levő gyógyszeres neszesszerbe így is jó irányadónak.
A köldöktől 2-3 ujjnyira, jobbra ferdén a csípő felé fájdalom nyomásra. Miután hanyattfekve felhúzta a térdeit (mint a pilatesnél), az egyik kezünket a dereka alá kell tenni, a másik kezünk ujjaival pedig óvatosan kell nyomogatni a hasat, hogy hol fáj.
Ha akkor fáj jobban, amikor elengedjük, az gyanús tünet.
Ezt eddig nem ismertem, de ha megkérjük a gyereket, hogy ugorjon párat a jobb lábán, a balt felemelve, és fáj neki, az is gyanús tünet.

Még van hőemelkedése, de már nem hány és csak a hólyagja nyomásérzékeny a felfázás miatt, és a vizeletében még van fehérje.

Az amerikai egészségügyről dióhéjban: egyágyas vizsgálókban kell ülni a gyerekkel, amíg a doktor megnézi, ahol egy liftes, minden igényt kielégítő betegágyon fekhet, nem pedig huzatos várótermekben kell kuporognia. A szobában az ágy körül rengeteg elérhető kütyü van: fülhőmérő, fül-, szemtükör, újraélesztős dolgok (fali defibrillátor, lélegeztető, kézi lélegeztetős sterilcsomagok), steril kesztyű (négy különböző méretben dobozban), ultrahang. Rengeteg nővér van, akik a rutindolgokat (branül behelyezése, vérvétel, vizelet, előírt gyógyszerek beadása a branülön) elintézik. Ami itt is kevés van: doki. Így ha egy másik gyerek életéért küzdenek, akkor bizony három órát kell várni. De az összbenyomásom továbbra is változatlan: mindenkinek minden országban jogában kéne álljon, hogy ilyen körülmények között élhessen. Vagy ilyen ellátást kapjon, ha beteg.

Vissza a múltba!

noreply@blogger.com (Altair) — Sat, 03 Nov 2012 08:30:00 +0000

Segíts magadon, Isten is megsegít avagy egyre több helyről köszön vissza az a tetszetős elképzelés, miszerint mindenkinek meg kellene termelnie az élelmét. Közösségi kertek létesülnek a városokban, jelentős számban költöznek városi emberek kertesházba, és az életszínvonal romlásával végre újra művelik a kerteket, veteményest csennek az addig gonddal ápolt gyep róvására, és lopják a gyümölcseinket, kaszálják az árokpartot. Nyilván senkit se érdekel, de le fogom írni erről a véleményemet.

A közérdeklődést meglovagolva a bukott unortodox gazdaságpolitika áldásos hatásai mellett az elméletileg jobboldali Fidesz is átvette a retorikát, miszerint gondoskodjunk magunkról, ne az államtól várjunk el mindent. Ez nagyon helyes, szimpatikus gondolat, jól teszi a Fidesz, ha ezt kimondja, csak kicsit furcsa az ő szájukból hallani. Az öngondoskodás eszméje ugyanis az egyik alapelve a liberális életszemléletnek. Ha már átvesznek ilyen „bolsi-libsi” vezérelveket, jó lenne, ha mellé azt is átvennék, hogy az államnak jóval kevesebb adót kéne szednie, és ez utóbbit nem csak retorikailag, mint eddig, hanem a gyakorlatban is kezdhetnék megvalósítani, kezdve az elmúlt pár év indokolatlan és tök hülye adóinak visszamenőleges eltörlésével. Addig is, amíg eljutnak erre a szintre, lássuk, mi a baj az öngondoskodással – legalábbis szerintem.

A fenti kissé eltúlzottan általánosító kép felirata szerint, mi szegény civilizált városiak éhen fogunk halni, mert nem termeljük meg magunknak az élelmünket. Egy feltételezett társadalmi-gazdasági válság esetén ezzel szemben, amilyen Argentínában is bekövetkezett, nem lehet így általánosítani, mert egy hiteles forrás szerint a városiak bizonyos tekintetben jobb helyzetben voltak az összeomlás után, mint a vidékiek, bizonyos tekintetben pedig rosszabban. (Magyar fordítás elérhető itt: http://mitkereselitt.blogspot.com/2007/10/ismerd-meg-ferfal-t.html és itt: http://varositulelo.blog.hu/2012/09/02/tulelni_az_argentin_allamcsodot) Nem tudom felbecsülni hiteles adatok híján, hogy Magyarországon mi lenne a helyzet, de például egy téli válság esetén a kis hűtő se tart ki sokáig, csak haladékot biztosít. Tavasszal még van idő felvásárolni a vetőmagokat, keltetni csibét, de nyár közepén már szinte csak azzal lehet gazdálkodni, ami eleve adott, ősszel pedig már szintén csak a jövő évre lehet készülni. Benzin meg vidéken se lesz több (a traktorba, meg a Robiba), mint a városban.

Ezért (is) felelőtlenség, hogy az egymást követő kormányok nem fordítottak gondot a magyar mezőgazdaság valós igényeinek felmérésére és a rendszerváltás utáni földosztások miatt szükséges kármentésre. Mert a tsz-ek szétverése – mondhat bárki bármit – iszonyatos hülyeség volt ebben a formában, legalább akkora, ha nem nagyobb, mint az erőszakos államosítás. A tsz ugyanis egy jól szervezett egység volt, dolgoztak benne szakemberek, akik pontosan tudták, mi a dolguk. Az államosítással megszakadt családi hagyományokat nem lehet kárpótlási jegyen visszavásárolni. Mit tegyen az a bkv-menetirányító, aki földet vehetett a kárpótlási jegyén? Kiesett az életéből cirka 45 év, amíg megtanulhatta volna a szüleitől a gazdálkodást, és saját kárán kitapasztalhatta volna, hogy azon a tájon mit lehet és mit érdemes vetni vagy nevelni. Vagy eladja a földet, vagy jól-rosszul megműveli.

Tetszik, nem tetszik, amit most fogok írni, szerintem a magyar mezőgazdaság termékei egyszerűen nem versenyképesek. Kis parcellákon elkapirgálnak jórészt más szakmákban kiváló szakemberek, mert a földhöz nem kell tudás. De bizony, hogy kell! Megtanulják a saját kárukon azt, amit megtanulhattak volna egy idősebb tapasztalt embertől, vagy esetleg az agrármérnöktől a tsz-ben. Szerintem még az se garancia rá, hogy hasznot fog termelni a földjén, ha traktoros volt a tsz-ben, de mindegy. Természetesen vannak/voltak hozzáértők is, akik földhöz jutottak, csak arra szeretnék rávilágítani, hogy ez se olyan egyszerű, hogy veszek egy földet, aztán vetek bele kukoricát és lesz sok kukoricám. Tudni kell hozzá egy csomó mindent: milyen földet szeret az adott fajta, mikor kell vetni, kapálni, locsolni, permetezni, esetleg címerezni. És ha már ezen túl van az ember fia vagy lánya, akkor még mindig kiderülhet, hogy rosszul választott, mert az adott fajta senkinek se kell a piacon, mert igaz, hogy olcsó volt a vetőmag, igaz, hogy sok csövet hozott, de konzervnek való minőség, és a konzervgyáraknak nem kell, mert másnak is volt ilyen kukoricája, másnak is sokat termett, és ő gyorsabb volt, jó időben eladta a konzervgyárnak a várható termést, többre meg nincs kapacitása. A fagyasztóiparnak meg nem jó az a fajta. Mi legyen hát most vele, ugye? El lehet adni erősen áron alul disznótakarmánynak, mert sajnos nem csemegefajtát választottunk.

De a kiskertekkel sincs ám kevesebb gond. Soha nem felejtem el az első és egyben utolsó gazdálkodós nyaramat, amikor 1 kg vetőborsóból 3 (azaz három) szál borsó kelt ki, amiből egyet véletlenül ki is kapáltam. Mit mondjak, nem untunk rá a saját borsóból készült főzelékre?! A gazdálkodás lutri. Nem lehet kiszámítani, hogy milyen nyár lesz, bár lehet karácsony és újév között hagymahéjjal vuduzni, hogy milyen idő lesz jövőre, de azért ennek a hatékonysága nem az igazi. Nem tudjuk kiszámolni, hogy a következő nyár minek fog-e kedvezni, és még ha jól is választottunk, egy rosszkor jött kései fagy vagy jégeső tönkreteheti az egész munkánkat. Ez még akkor is bekövetkezhet, ha amúgy elvégeztünk egy ezüst vagy arany okleveles gazdaképzőt, és van róla halvány segédfogalmunk, hogy mit hogyan kellene csinálni. Hát, még ha nincs ilyen tudás a birtokunkban. Mert akkor aztán kikapáljuk azt a nyamvadt borsót véletlenül, túl mélyre vetjük a dinnyemagokat, összekeverjük a körömvirág magját mondjuk a répáéval és szomszédaink derültségére répát nevelünk a virágoskertben, míg a körömvirág rendezett sorokban bújik elő a padlizsánunk mellett. Brr! Hagyjuk is!

Aztán ott vannak a gyümölcsfák, amiken a gyümölcsök már évek óta elfagynak, ami nem fagy el, az a szorgos permetezés ellenére folyton van valami velük, hol a tetű jön át a szomszédból, hol a monília, és amikor végre megterem, akkor lelopják hétvége előtt, amikor le akartuk szedni. Nem panaszképpen mondom, legalább nem megy pocsékba, mint az elmúttnyócévben, amikor a fa alatt rohadt meg a gyümölcs, mert cefrének se akarta senki se összeszedni. Bezzeg most! Még a lugasunkról is lelopják a szőlőt. Olyan szép a szilvafáink alja, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva. Bár metszeni és permetezni nem jöttek, a betakarítást tökéletesen végrehajtották. :o) Bár ez a távolsági kertészkedés sajátossága, elismerem, nyilván, ha folyton ott lennénk (és ki mernénk menni, amikor zörgést hallunk), akkor nem lopnák le a termést.

Ha feltesszük, hogy termett gyümölcsünk, akkor lefagyaszthatjuk, megaszalhatjuk vagy lekvár, befőtt is készülhet belőle, de ez sajnos nem fogja az étrendünk gerincét képezni, mert ez csak nassnak jó (lekváros kenyér, befőtt a hús mellé, aszaltszilva a sütibe, pulykatekercsbe), önmagában nem elég a család jóllakatására, pláne nem rendszeresen, mert tavaszra el is fogy. Vermelhetünk el répát is, ha jó volt a termés. De itt az is fontos, hogy mekkora terület állt rendelkezésre, mennyi répa termett. Egy átlagos falusi ház kertjében sajnos nem terem annyi, amivel ki lehet húzni az egész telet (még szárított répával sem, és persze nyáron is fogyott belőle), megfelelő méretű kis vagy nagyobb kertben pedig a munka is jóval több lesz, ami – ha van egy polgári foglalkozásunk is mellette – nagyon megterhelő lehet. Szerintem még akkor is, ha a főfoglalkozásunk nem tűzoltó, katona vagy vadakat terelő juhász, hanem éjjeli őr. De szóljatok, ha tévedek.

Szóval leszögezhetjük, hogy a tömegek önellátását megakadályozó tényezők: az ismeret hiánya és az idő hiánya mindenképpen, de sokszor a távolság vagy a pénz hiánya is közbeszól, nem beszélve arról, hogy aki egy mostanra eladhatatlan panelben él, az megművelhető földben sem bővelkedik. És nem jó dolgában él senki sem panelben, hanem nyilván azért, mert amikor családot alapított, akkor éppen a panelházak voltak elérhetőek. Van, amikor sodornak az események, nincs választási lehetőség. És egy lehúzott tanítási nap után, sokkal kényelmesebb is egy panelba hazatérni, mint egy kertesházba, ahol behordják a sarat, és folyton fel kell mosni. (Ezt utálom egyedül Tanyafalvában!)

Az öngondoskodás tehát fontos liberális elv, de náluk is úgy működik, hogy aki nem képes magáról gondoskodni, az rászorultság alapján kap támogatást. A tőkések is belátták idővel, hogy a munkásaikról gondoskodni kell, az első munkaerőre vonatkozó biztosításokat (nyugdíj-, eü, munkanélküli járulékok) a kapitalizmusban hozták létre.

De tegyük fel, hogy valóban, az ősemberek is gondoskodtak magukról (bár szerintem a gyerekekről, a nőkről és az idősekről is gondoskodtak a vadászok és a gyűjtögetők/termelők, szóval az ember vérében kéne legyen, hogy az elesettekre gondot visel), tehát gondoskodom én majd magamról. Csak akkor nem akarok ennyi pénzt befizetni az államháztartásba. Ha nem kapok gyógyszert, ad abszurdum egészségügyi ellátást, akkor nem akarok tb-t fizetni, ha nem lesz nyugdíjam, ne szedjék be a járulékot, ha nem lesz munkám és nem gondoskodnak rólam, akkor ne kérjék el azt a pénzt kamu foglalkoztatási programokra. Ha a lakásomat bármikor kirabolhatják, mert annyit romlott a közbiztonság, akkor ne szedjenek be adót, hogy fenntartsák a rendőrséget meg az igazságszolgáltatást. Majd én önbíráskodok azzal szemben, akit a lakásomban találok! Ha nem támogatják az iskolákat és egyetemeket, akkor ne szóljanak bele az oktatásba! És még sorolhatnám, hogy mit indít el ez a mondat, hogy ha drága az élelmiszer, termeljek magamnak. Mert esetleg úgy döntök, hogy ha erre se jó a kormány, akkor nem kell nekünk kormány. Vissza az ősközösségbe, és csereberéljünk? De most komolyan! Akkor mi végre volt az elmúlt húszezer év?

A kormány (ez és az előzőek egészen a gengszterváltásig visszamenőleg) és a törzsszavazók, a klientúra igenis tehet arról, hogy ma hogyan élünk, ti és én is. Eszméletlen mennyiségű pénzt hordtak ki talicskával a Vegyépszerbe, Közgépbe, Ezüsthajóba meg Josip Tothba és Kaja Ibrahimba. A másik oldalról is vannak ilyenek, lehetne sorolni, de döglött lóba nem rúgok, és mivel ott nem egyszemélyi vezetés van, így nem is egyetlen ember hibás döntésén múlt, tehát a párton belüli érdekütközések miatt sokkal kevesebbet és sokkal ügyesebben kellett lopni, mert különben kiürült a tér a tolvaj körül. Egy államigazgatásban dolgozó barátnőmnek a helyi képviselő férjét a saját pártja csinálta ki a körzetéből. Nagy szemét patkány alak volt, de utólag sajnálom, hogy kicsinálták a lakáspanamái miatt, mert most Hagyóval ülhetne (same kerület), és a barátnőm végre megszabadulna tőle. :o) És akármit mondtok, igenis hiányzik az a pénz, mert ha már ellopták, akkor nem adriai meg balatoni vitorlásra kellett volna költeni, hanem munkahelyeket létrehozni, amik még több pénzt termelnek. Szerintem szégyen, hogy Csányinak (az ellopott OTP-ből) annyi pénz jut, hogy magánrepülője van, szégyen, hogy a miniszterelnökünk beleül és meccsre repül vele, miközben bankadóról szónokol.

Ennek kapcsán egy hónapja volt egy cikk, amit én is olvastam, és a Tudatos vásárlóéktól egy kis hölgy nyilatkozatát olvasva, azt gondoltam róla, hogy nem ezen a földön él. Gondolkodtam is rajta, hogy megkérem, állítson össze egy étrendet, amit városi lakásban tárolható élelmiszerekből készít, és számolja már ki, hogy mennyi munkaóra: kenyeret sütni az időben eltett lekvár alá, amiből 10 g fogy el egy kenyérre. És hogy mennyit kell eltenni, hogy hetente egyszer legyen lekváros kenyér, lecsó stb. Szívesen tájékoztatok bárkit, hogy a magyar ember étrendje nem lekvárból, lecsóból és csemegeuborkából/csalamádéból áll. Az általa felsorolt, eltett cuccok házi feldolgozása munka-, energia- és időigényes voltán túl leginkább csemegék tartalékolására jók, nem az étrend gerincének tartalékolására. Persze meg sem említette a krumpli és más gyökérzöldségek vermelését, aminek meg mondjuk több értelme van, mint a szinte minden hasznos vegyületétől megfosztott lekvárnak. Amiben még nincs is vegyszer, csak cukor... Kurva drága cukor, aminek az előállítása házi módszerekkel nem is lehetséges. Ecet - a házi ecet nem alkalmas tartósításra, borkősav - nem egészséges, szalicilsav - még kevésbé egészséges, mint a borkősav. Becsapjuk magunkat, ha azt hisszük, hogy egy lekvárral többet készítettünk, mintha sütöttünk volna egy jó süteményt. Nagyon jó és finom is a házi lekvár, nekem is van, de nem helyettesíti az almát, amit persze pincében vagy más hűvös helyen kellene tárolni, mint keresztanyámék. Hetente egyszer legalább fél nap átmozgatni az összes almát, kiszedni a romlókat, pakolgatni a rekeszeket. Mit mondjak, nem voltunk sose lelkesek, és a mai napig utálom az almát, mert egész télen azt ettük, és mindig a rosszat szétfarigcsálva, mert ne menjen pocsékba, meg almás süteménybe. Még a saját máglyarakásomat se eszem meg, pedig mindenki dicséri. :o)

Higgyétek el nekem, aki rengeteget utazik: a világ többi részén ebből az ún. válságból semmit se érezni!!! Itt cseresznyét veszek a Spar szintű üzlet polcáról meg kétféle cukkinit (sárga és zöld), hatféle tököt (otthon a rendes sütőtökre tavaly hónapokig vadásztam, mert csak sonkatök volt mindenhol), meg almát vagy nyolcfélét. Van rendes piros burgonya sütni és van sárga főzni. A húsnak meg a nyomába nem érhet a hazai hal- meg húsliszttel tömött „magyar disznó/csirke”. Itt ha csirkét sütök, tutira nem lesz halíze. :o/

És most lehet megsértődni, meg pfújolni, de már jól leírtam, és elszállt a mérgem! :o)

És továbbra is várom olyan társadalmi szervezetek, vö. pártok létesülését, amelyek tagjai, vö. képviselők, csak úgy emberszeretetből vállalják a munkát, és eszükbe se jut a lassan nem létező tortából a saját javukra hasítgatni a szűkös szeleteket. Mert így már csak egy polgárháború után újjáépülő országban lehet remény. És a fene akar polgárháborút! De már annak is örülnék, ha valódi plurális demokrácia valósulna meg, nem csak ez a duális rablógazdálkodás, ahol a két fő párt érdeke a társadalom megosztottsága. Gyerekek, ne adjunk többet ennyi hatalmat senkinek. Legyen odabenn öt párt, és marakodjanak ők, ne mi!

Megvagyunk

noreply@blogger.com (Altair) — Thu, 01 Nov 2012 16:32:00 +0000

Jeti itt volt, tegnap hazament, most megint nem tudok mit kezdeni magammal. :o) Jeti az én animátorom, most kiderült. Egy csomót csavarogtunk, megnéztük a kis település legrégebbi szállodáját meg ilyesmiket a környéken. Nem tudom, hogy találja ezeket a megnéznivalókat, nekem eszembe se jutott volna.

Már csak egy iskolanap van hétvégéig, talán elég lesz, hogy belerázódjak a saját napirendembe újra. Ma túróstészta lesz, mert találtunk valami túrószerűséget, csak elsózta Jeti, amikor tejfölöstúrót készített belőle. De a tészta majd segít rajta. :oD

Sandy nem vitt el bennünket, köszönöm a kedves érdeklődéseket blogon és emaileken keresztül. :o) Egy kis trópusi viharon túl semmit nem érzékeltünk belőle, bár egy rendelésünk beragadt miatta, csak holnapra ér végre ide.

Jeti hazaútja miatt, vagyis még inkább a halloween miatt totálisan bedugult autópályák miatt nem mentünk cukrot koldulni, bár hazafele jót mosolyogtunk a jelmezes családokon, meg a csicsákon. Eredetileg nagyfiam vitte volna el kéregetni őket, mert mi nem pontosan tudjuk, hogy mi ennek a menete a kéregetős oldalról (az adományozóét azért el tudtuk képzelni), mit illik mondani, és érdemes-e eleve klotyópapírral készülni a sóherekre (ez csak vicc volt), de ő az új csajával halloweeni partira ment, a kicsi meg nem akarta, hogy elvigyem a házban. Pláne, hogy mi öregek között lakunk, nem sok gyerek van az udvarban. Egyes házakban tilos is a gyerekek „tartása”, és minden házban tilos a kutyáké, bár a földszinten Barbarának van egy Patrick nevű kis selyemszőrű díszkutyusa, nagyon cuki, mindig a hóna alatt tartja. Egy kicsit fura persze, mert Barbara úgy néz ki, mint egy nyugdíjas éjjeli őr, csak onnan tudni, hogy mégis nőből van, ha figyelmesen megszemléljük a papucsát. Az ugyanis női papucs. A sok cigitől a hangja is olyan, mint Joe Cockernek, szóval nehéz ügy. :o) De nagyon kedves hozzánk, főleg, amióta simogatóviszonyba kerültem Patrickkal. Eleinte nem tolakodtam ugyanis, mert úgy vagyok vele, hogy a kutyásnak olyan a kutyája, mint a saját gyereke, és én se örülnék, ha állandóan simogatnák kvázi idegenek a fiaimat.

Visszakanyarodva a Halloweenhez, csak egy árva ninja kopogott be hozzánk este, neki adtunk is egy nagy marék cukrot a két hatalmas zacskóból, de ezzel ki is fújt. Szerencsére az iskolában meg hétvégén az állatkertben is volt Halloweenezés, szóval a buliból azért nem maradtunk ki teljesen. Az állatkertben gyerekbarát kísértetösvény volt, lelkes, és unottabb szörnyekkel. Az iskolában viszont volt hotdog, süti meg valami jégkrémszerűség (azt kihagytuk az időjárásra való tekintettel), meg arcfestés, táncóra, jövendőmondó és kísértetház az egyik melléképületben. A jövendőmondó (pontosabban: balszerencsemondó) vicces volt, hogy ne felejtsem el, majd kijavítom, hogy milyen kártyákból jósolt:

Fiam-9: szarvas, tigris, róka
Fiam-14: gorilla, oroszlán, bálna, krokodil
Én: delfin, bagoly, ló

Fiam-9 a szarvas miatt …, a tigris miatt … és a róka miatt nagyon okos. Fiam-14 a gorilla miatt szupererős szuperszuper, az oroszlán miatt zseniálisan csodálatos vagy csodálatosan zseniális, a bálna miatt jó úszó és bölcs és megfontolt és végül a krokodil valamiért a barátságost jelenti (mégiscsak itt van a közelben egy krokodilrezervátum). :o) Ezek amúgy valami gyerekjáték kártyái voltak, nem jóskártyák értelemszerűen, és a jósnő civilben tanár ebben az iskolában. :oD Az egyik kislány biztos fog majd C-t kapni, mert kijött és hangosan méltatlankodott: She's lying! :o) Az én jóslatom szerint szeretek úszni (előtte beszélgettünk Mo-ról például, és hogy nálunk kötelező az úszás), és jól is úszok, bölcs vagyok a bagoly miatt, és kell is bölcsnek lenni két ilyen okos gyerek felneveléséhez (a fiúk előbb mentek be), és a ló pedig azt jelenti, hogy segítőkész vagyok, és örömmel segítek kérés nélkül is mindenkinek. :o) Azért így, hogy játék volt, nem semmi, hogy milyen sokat levett arc és egy kis small talk után, mert a kártyák nem random jöttek, ő választotta őket, miközben úgy tett, mintha keverné a lapokat. :oD

A kísértetház volt a legjobb. Fenyegettek minket a bejáratnál, hogy biztosan készen állunk-e a szörnyűségekre, és baromi jól volt megcsinálva. Először is, itt lehet kapni készen olyan ponyvákat, amik egy kicsit olyanok, mint a viaszosvászon, kicsit mint a bélésanyag, kicsit pedig, mint a csomagolópapír, és egyaránt lehet az asztalra teríteni, mert nem ázik el, és díszletként fellógatni is, mint az itt is történt. Tehát ilyen vékony műanyagponyvákkal elkerítettek egy egyszerű labirintust egy szobányi négyzeten. Néhány kanyarba műanyagszörny (zombi, csontváz, elátkozott madárijesztő stb.) került díszítéssel, nem csak úgy behajítva. A fekete falakra az itt szintén kapható műpókháló volt kihúzgálva, meg lelógatva, ami amúgy vatta, széthúzgálva, de van belőle zöld, sárga és más szín is, nem csak fehér. Itt zöldeset használtak, és egy UV-lámpával tették kísértetiessé. Rejtett lámpákból amúgy halvány fénnyel a lábak magasságában is megvilágították a padlót meg az installációkat, így lehetett látni, hogy merre megyünk, de ahhoz nem volt elég világos, hogy elrontsa az illúziót és a sűrű félhomályt. De nem ez volt a legjobb, hanem a papírból székekre ácsolt koporsó például, amiben az egyik vámpírnak öltözött tanárnő hirtelen felült, ahogy melléértünk. De volt benn zombi tanárnő, meg múmia tanárnő, aki csak azt mondta, hogy Beware!, de előtte tök mozdulatlan volt, így jó nagyot ugrottunk, ahogy megszólalt, és mivel a mi kis rendőrfiúnk ment legelöl, ő jól megijedt a sima csúcsos sipkás banyától is. :o) Sajnos későn jutott eszembe, hogy képet is készíthettem volna, így azzal nem szolgálhatok, de nagyon jó kis kísértetkastély volt, higgyétek el! :oD Aztán ettünk hotdogot (az amerikai hotdog sehol sincs az otthoni kiflibe fűzötthöz vagy a Németországi virsli zsemlévelhez), ittunk műanyagot (fura színű üdítőket: zöld, kék), meg elfogyasztottunk jelentős mennyiségben mini brownie-kat is. És mivel még mindig volt egy csomó ticketünk, Fiam-9 bement egy Sarah nevű kreol osztálytársával a kísértetházba. Sarah ugyanis 6-ig tutoringon volt, és aztán is vitte haza az anyukája, valószínű nem lehetnek túl gazdagok. Szóval, hogy Sanyi a túl sok jegyünkkel spontán behívta a kislányt, nagy örömet okozott neki, előtte és utána is nem győzte megköszönni a kislány, amivel engem zavarba is hozott, mert nekem természetes volt, hogy Fiam-9 elhívta, nem a hálálkodásért csináltuk, csak láttuk, hogy ő tanult, amíg a többiek már rég buliztak. Nem is tudtam, hogy nem fognak ottmaradni az anyukájával, ha megjön érte (mert a tanár nem engedte el előbb). Ők haitiek lehetnek, Sarah is franciául beszél jobban. Fiam-9 ugyanis a külföldiek osztályába jár, vannak olyan osztálytársai is, akik csak spanyolul tudnak vagy keveset angolul, van egy indiai kisfiú is. De különórára jár már matekból, nem a többiekkel van, mert túl gyorsan van kész a feladatokkal, és az advanced osztályba kell átmennie, ahol 6-an vannak. Ha ilyen okos lesz továbbra is, akkor átrakják a gifted csoportba, és én el vagyok ájulva a „pici babámtól”.

Szegényke a legkisebb, és mivel a bátyjai nagyok és okosak, mindig olyan kisfiúnak tűnik. De meg is beszéltük Jetivel, hogy ha belegondolunk, a nagyok az ő korában nem beszéltek ilyen jól egy nyelvet, és mivel Fiam-14 kifejezett matektehetség (a magántanár rá akarja beszélni, hogy biztosításmatematikus legyen), a matek iránt nem olyan érdeklődő jó képességű szegény legkisebbre nem is fordítottunk olyan figyelmet e téren (értsd: nem futtattuk a matekot nála, mert még kisfiú). De ne olvadjak el, amikor jön haza a gyerek, 9 évesen, és közli velem, hogy megtanult átlagot számolni, mert az egyik feladat olyan volt az advanced matekon? És nem ám megtanították rá, hanem gondolkodnia kellett a feladaton, és rájött a megoldásra. Erre mondta neki Ms. Botswain, hogy átkerülhet a giftedbe. Science-ből is javított, már csak éppen nem A-t kapott a dolgozatára, hanem B-t, de mivel teljesen más dolgokat tanulnak, és könyvet se hoz haza belőle (más tantárgyból se, a leckét, a könyvből kitépett lapon kell megoldják), ezért nem tudok segíteni neki, oda kell figyelnie az órán, és ha valamit megkérdez, azt megválaszolom. De bevallom, volt egy D is belőle, a sok C és B mellett, szóval én büszke vagyok rá, nyilván nem könnyű helytállni idegen nyelven, 9 évesen.

Egyelőre ennyi, most mennem kell.