Az előző 4  év kiállításairól itt a bologon is beszámoltam. Itt olvashattok róla: 2008 , 2010

Az idei látogatásunk legfőbb célja, hogy külföldi partnereinkkel végre személyesen is találkozhassunk, továbbá árgus szemmel figyeljük az idei “trendek”  alakulását

2010-es "divat"

A technika a röpke 2 év alatt annyit fejlődött, hogy akár online is tudnék posztolni. Bár idő hiányában ezt szerintem nem fogom megtenni, de a Facebook oldalra mindenképp dobálok fel fotókat. Amint hazaértem, akkor pedig jön a részletes élménybeszámoló.

jah és remélem a nyanya megint kint lesz

Az egész úgy kezdődött, hogy LGA az akvakertész fórumról, bejelentkezett a boltba, hogy hozna egy fénymérőt. Gyere mondtuk és ő jött. Amikor kicsomagolta a fénymérőt kikerekedett szemmel konstatáltam, hogy follpackkal tekeri be a fénymérő érzékelőjét. Mikor kérdeztem tőle, hogy nem félti-e. Azt mondta, a jó ügy érdekében beáldozza, ha esetleg tönkre megy. Előre elárulom, hogy a fénymérő szárazon megúszta. Pedig úszott eleget

A méréseket dokumentáltuk és egy rövid videót is készítettünk róla.

Néhány mondatban gyorsan összefoglalom, hogy mit is mér ez a szerkezet. Arra hivatott, hogy az emberi szem számára érzékelhető tartományban mérje a fény erősségét. Ennek mértékegysége a lux.

1 lux = 1 lumen/m2

Viszonyításképp a kapott eredmények értelmezéséhez.

1 lux – Teljes Holdtölte a trópusokon

100 lux – Egy nagyon borús esős nap

400 lux – napfelkelte, vagy naplemente

1000 lux – borús nap

10.000 – 25.000 lux – teljes nappali fény

32.000 – 130.000 lux  - direkt napfény

A számokból jól látszik, hogy komoly eltérés van egy borús nap és egy nappali, felhőmentes fény közt. Az általunk használt fénymérő nem egy nagyon drága típus, szóval a leírt eredmények nem 100%-osak és persze a ráhelyezett fólia is levesz a fényből. Viszont a teszt arra nagyon jó, hogy a lámpákat viszonyíthassuk egymáshoz.

A tesztben a következő lámpák szerepeltek: 

A TMC csíkledje. Teljesítménye 12W

Mint ahogy az várható volt, ő az egyik leggyengébb fényforrás. A víz felszínén 3000 luxot tudott úgy, hogy az akvárium fölött 20 centire volt lógatva.

Persze ez az érték egy garnélás akváriumba tökéletesen megfelelő sőt, a low-tech növényeink, moháink remekül fejlődnek alatta. A vízközt mért érték 1800 lux a víz fenekén 1350 lux. (A luxméter értékeihez mindig adjatok egy nullát). Azonban ez a fény nem elégséges egy növényes akvárium esetében.

Ezután következett a TMC csempe, ami alatt már komoly növényes akváriumot csináltunk. A mérések alapján 6700 luxot mértünk a víz felszín közelében kb 30 cm magasra emelt lámpával A két csempe teljesítménye papíron 60W.

Itt tapasztaltuk először, hogy egyes helyeken félvíz mélységben a led fénye megközelítette a vízfelszíni értéket. Vízközt 4600 és 5900 lux közötti értékeket mértünk. Az értékek hasonlóak voltak 36 cm-el lejjebb az aljzatnál is. Minimális gyengülést tapasztaltunk.

Ezt követte az ATI T5-ös lámpája, amitől sokat vártunk. Nem is nagyon csalódtunk. 14.000 lux körüli értéket mértünk kb 40 cm magasra emelt lámpánál a vízfelszínen. Persze az akvárium szélei felé közelítve a fénymérőt ezt az értéket 8500-9000-ig is le lehetett csökkenteni, de így is nagyjából mindent ver.

A víz közti érték is nagyjából 10.000 lux ami az aljzatnál 7000 lux körül állapodik meg. Ebben az esetben a víz 45 cm magas volt.

Ezt követte az ADA HQI lámpája, mely kb 50 cm magasságból világít.

Itt nagyon érdekes eredményeket kaptunk. Bár a fényereje a felszínen épp csak 5000 lux körül mozgott, de a víz alatt folyamatosan emelkedett és a fenéken is csak a sötétebb helyeken csökkent valamelyest. Ez igen érdekes, hisz a lámpa magasságának megfelelő beállításával itt komoly eredmények érhetők el.

A tesztben őt követte a Vertex 60 cm-es 36W-os ledlámpája. Az akvárium felszínétől 20 cm-re lógatva 6000 lux fényerőt mértünk.  Középen 3600 luxot míg a fenéken (36cm) kb. 3400 luxot.

Azt követően a Wave lámpák következtek. Bár csak 30 cm-t kell bevilágítaniuk, a 2x13W-os lámpák ezt tisztességgel megtették. Kb. ez az eredmény volt elvárható tőlük.

A felszín közelében 4800 lux, félvízen 3000 alul 2800 lux.

Ezután következett a másik “árértékharcos”, a Quad 4x24W-os lámpája. Ő is hozta az átlagot .

A 36 cm magas medencében a felszínen 6000 lux körül, félvízen 5000-5500 lux körül, míg az aljzaton 3800 luxot produkált.

Rámértünk a másik Vertex ledlámpára is, ami szintén 60 cm-es és 36W-os volt, viszont nem volt lógatva, hanem az akváriumra volt ültetve. Az eredmény igen meggyőző volt a 36 cm magas akváriumban.

A felszíni méréseknél többször kiakadt a műszer, ami 20.000 lux fölötti értéket takar. Vízközt 10000-8000 közt produkált míg az aljzaton 6000 és 3000 közt. Viszont a mérések egymástól pár centire jöttek ki ennyire változóan. Tehát elmondható a lámpáról, hogy bika erős, azonban nem tudja olyan egyenletesen hozni a fényét, mint az ATI. A másik kérdés, hogy mit produkált volna egy 45-50 cm magas akváriumban. Ezt majd még ki kell próbálni.

Még mindig nem fogytunk ki a ledekből! Az Eheim low-tech nano akváriumok fölött is ledfény van. Itt is sikerült kiakasztani a műszert közvetlenül a led alatt, de az akvárium széle felé haladva az érték 4000 luxig csökkent. Középen félvízen hozta a jónak mondható 5000 luxot, míg az aljzatnál 2900-3000 körül állapodott meg. Következésképp, egy ilyen mélységű akváriumra ez a led megfelelő, de az aljzat felé haladva az erejéből sokat veszít.  Végül próbából rámértünk egy nagyobb ATI lámpára (4x54W) de az eredmények megegyeztek a 4x39W-os változatéval.

Összességében tehát elmondható, hogy high-tech növényes akváriumot olyan lámpa fölött lehet készíteni (legalábbis ezek biztos működnek) ahol a vízközt 3-4000 lux fölött van a fény ereje és az aljzaton sem csökken nagyon 3000  alá Másrészről most már azt is értem, hogy miért lettek a stemek az ATI lámpa alatt annyira színesek, mint nálam otthon soha. Valószínű, hogy az én lámpám fényereje is kb a Quad lámpa közelében van. Márpedig az ATI-k 2-3X erősebb fényt nyomnak a felszínre és félvízen is minimum a dupláját. Ez az , ami megkülönböztet két fénycsöves lámpát egymástól (na meg az ár.. ). Viszont őket azért könnyű összehasonlítani, mert ugyanaz a fénycső van mindkettőben, tehát a fényspektrum is megegyező.  Viszont nehéz összehasonlítani pl a HQI ADA-val, ami láthatóan más színt produkál és nem is különösebben erős. Továbbá a fényerő is érdekes módon emelkedik a várható csökkenéshez képest vízközt. Éppen abban a középső rétegben erős, ahol a növények lombja található. A ledek erősek, de fényük nem egyenletes (ahogy a HQI-é sem) tehát az elhelyezésük kíván némi ügyeskedést, de ha sikerül, akkor akár ATI magasságokba ugranak. Első nekifutásra nekem ezek jutottak eszembe a teszt után. Ha valami következtetést nektek is sikerült levonni, ne tartsátok magatokban

Jah! És íme egy rövid videó is a mérésekről. Enjoy!

Azért gondolhatjátok, hogy ez mit jelent, egy olyan ember szájából, aki a fél életét Brazília őserdejeiben töltötte, tehát némi elképzelése van az érintetlen dzsungelekről. Ami például módfelett érdekes, hogy gyakorlatilag nincs olyan nap, hogy ne esne az eső. Még a csapadékban igen gazdag Amazonas vidékéhez képest is sokkal több, 3-4 szeres mennyiség hullik alá évente.

Bleher ázik...

Amit a szigetről tudni kell, az az, hogy a Föld második legnagyobb szigete és 6-10 ezer éve még összeért Ausztráliával, így az ottani állat és növény fajok egy darabig ide is eljutottak, majd néhány ezer évig elszigeteltem fejlődtek itt tovább. Ezáltal igen különös evolúciós formák alakultak ki. Íme pl egy erszényes kenguru, aki fán él. Azért különleges, mert itt szinte minden élőlény a fán él, míg Ausztráliában egy erszényes sem. Néhány ezer év alatt így alkalmazkodtak az itteni viszonyokhoz. Ugyanis ez az őserdő a Dél-Amerikai őserdőhöz képest szinte teljesen járhatatlan. Az élőlények leginkább a fákon közlekednek.

A fajok változatosságát tetézi, hogy a sziget közepén egy 5000 méter magas hegyvonulat húzódik, így az északi oldal teljesen elszigetelten fejlődött a déli résztől.

Érdekes módon az őslakosok is hasonlóan elszigetelten éltek egymástól több mint 100 nyelv alakult ki, melyek teljesen különböznek a másiktól. Bleher elmondása szerint 60 ezer éves emberi jelenlét tapasztalható itt.

Azonban a civilizáció szele hacsak kicsit is, de elérte őket. Nézzétek a fazon sapkáját.  A bennszülöttek közt sokan viselnek tetoválást, ami az adott törzs sajátja.

A bal oldalon látható kisfiún pedig jól látható a gyarmatosító hollandok “hatása”. A civilizácós hatásokra jó példa az alábbi kép, ahol a jobb oldali ember egy Spice Girls fényképes baseball sapkát visel.

Noh, de hogy keveredett Bleher ide a világtól távoli szigetre? Elmondása szerint Gerald R. Allennel megbízást kaptak a 80-as évek elején, hogy kutassák az itteni halfaunát.

Gerry feladata volt a halak leírása, míg Heiko a begyűjtésért és a szaporításért felelt. Hasonlóan közeli barátságról számolt be, mint az előző posztban Fockeval. Láthatóan ő szintén meghatározó társa volt a halazásban. A tisztelet kiérződött szavaiból.

A szigeten szinte nulla volt az autóval járható utak száma. Egyedül az a 60 km volt járható, melyet a holland gyarmatosítók építettek ki. Jármű sem nagyon volt éppen ezért, azonban egy régi Wolksvagent sikerült találniuk. Sajnos egy lejtős szakaszon a fék bemondta az unalmast és az autó felborult.

Mókának fogták föl, szerencsére bajuk nem esett. Jót nevettek rajta és otthagyták az enyészetnek az öreg járgányt. A kutatás gyalog folyt tovább.

Szinte minden folyóból és patakból kerültek elő újabb és újabb kalászhalak, melyeket még soha senki nem írt le.

Expedícióik során számos népcsoporttal találkoztak. Talán ez a legkülönlegesebbek egyike. Tudjátok mitől függ, hogy kinek mekkora a szerszámos-táskája…?

Attól, hogy reggel éppen milyen kedve van. Minél boldogabb, annál hosszabbat vesz fel. Bleher látott egy nagyon öreg embert, akinek 70 cm-es volt. Fülig ért a szája és láthatóan a legboldogabb ember volt a környéken…

A sziget érintetlensége mindenhol tapasztalható. Hiába a civilizációs behatások, a helyiek ragaszkodnak a több tízezer éves szokásaikhoz. Lakhelyüket is így alakítják ki.

A 80-as években végzett kutatások során ilyen garnélákat találtak. Akkoriban még nem kellett senkinek. Bezzeg manapság…

Bizonyára sokan látták a Stiphodonos videót amit a Youtube-ra felraktam. Nos a kis algafalók szintén Bleher által lettek ismertek. Állítása szerint, a Waigeo folyóban óvatos becslések szerint is legalább 20 millió egyed élhet, melyek folyamatos vándorlásban vannak a torkolat és a felső szakasz között.

A legtöbb tóhoz csak gyalogszerrel lehetett eljutni. Ide 80 km-t kellett a dzsungelen keresztül evickélni.

Ha az ember a megfelelő helyen keresi a halakat, rá is talál…

A képeket nézegetve nem csodálom, hogy Heiko Bleher-t örökre magához láncolta a táj és elmondása szerint a bennszülöttek is nagyon kedvesek. (Sőt, tréfásan megjegyezte, hogy az IQ-juk magasabb egy átlag amerikainál… )

Szívesen hallgattam volna végig a délutáni előadást is, de sajnos programom volt. Heiko Bleher a ma élő legnagyobb akvaristák egyike. Az elkövetkezendő jó néhány évben nem valószínű, hogy hazánkba látogat. A hétvégi előadássorozat olyan vissza nem térő alkalom volt, ami egy akvarista életében csak egyszer-kétszer adatik meg. Szerencsés vagyok, hogy ott lehettem.

Az első fogságban sikeresen tenyésztett diszkoszhal Otto Wagner nevéhez kötődik.

Heiko Bleher diszkoszos munkássága összefonódik Dr Schmidt Focke nevével. Focke elképesztő maximalizmussal tenyésztette és szelektálta diszkoszait. A mai napig alig van tenyésztő, aki hozzá hasonló minőségű halakat képes csinálni.

Ezután betekintést nyerhettünk első saját tenyészetébe, mely a hetvenes években úttörőnek számított a maga 400, majd nem sokkal később további 1000 akváriumával.

Az előadás tematikája szerint végigmentünk a kontinenseken és a fontosabb tenyésztők kulisszái mögé is betekinthettünk. Ki milyen módszerekkel érte el a sikereit és kinek milyen kudarcai voltak. Bleher kiemelte, hogy a 70-es években sok diszkosztenyésztő alkalmazott központi szűrőrendszert.

Látszólag nagyon hatékony volt, de volt egy hatalmas hibája. Ha katasztrófa van, akkor az egész tenyészet lepusztulhat. Sajnos ezt több tenyésztőnél meg is említette.

Európa:

A mai napig az egyik legnagyobb tenyésztőnek számító Stendker.

Egy ilyen tenyészetnek havi 30 ezer diszkosz körül van a teljesítménye. Érdemes egy gyors szorzást végezni pár ezer Ft/db-al Persze a legtöbb tenyésztő sokkal kisebb mennyiségekkel működik.

Günter Weissflog egy svájci tenyésztő, aki “civilként” fogorvos. Meglehetős jómódban él, de mivel a házában nem talált megfelelő helységet a diszkoszainak, így a wellness szobát alakította át. A képen, a hidromasszázs kádban is diszkoszok ívnak …

A képen az is jól látható, hogy komoly automatizálás van az akváriumok körül.

A cseh Josef Pejsa tenyészete is komoly szűrésen alapszik. Azonban itt a kertben található tavak és – gondolom a háziasszony “örömére” – a medence van befogva biológiai szűrésre. Az egész rendszer be van kötve a természetes bioszűrőbe, ami igen hatékonyan végzi is a dolgát

Amerika:

Az alábbi képen látható farmon Peter Thode tenyészt. Az akváriumok külön szűréssel és fentről belógatott növényekkel vannak szűrve.

Az úriemberé a DISCUS rendszám Amerikában. Már többször akarták megvenni tőle. Volt, hogy 50.000 dolcsit ajánlottak érte, de ő nem adta el. Egyébként még soha nem láttam ilyen csíkos tehenet sem…

Ázsia:

Heiko itt kiemelte, hogy a világ legnagyobb piacáról beszélünk. Téves az a megállapítás, hogy Kína a világ második legnagyobb gazdasága. Torony magasan az első.

Elmondta azt is, hogy Kínában 50.000 diák tanul díszhaltenyésztést pillanatnyilag. Szóval a világnak nem sok esélye van …

Picit furcsának tűnik, de ez a tenyészet pl. a 30. emeleten található

Bleher Tájföldön találkozott ezzel az érdekes megoldással. A diszkoszpárok egy nagy medencében vannak és mindenkinek van egy saját “szobája” ahová elvonulhatnak és leikrázhatnak.

Persze nem csak szép diszkoszok készülnek Tájföldön… Az alábbi gén-kezelt és mesterségesen színezett halak szintén ebből az országból kerülnek ki.

Japánban a diszkoszok természetes formái és színei elfogadottak csak. Náluk a kitenyésztett színváltozatokat nem lehet eladni.

Bleher itt találkozott Takashi Amano-val is, aki szintén nagyon szereti a diszkoszokat.

Itt pár szóban kitért Amano munkásságára. Bleher szerint az Amano féle aquascaping nem helyes. Bleher az igazi biotóp akváriumokra esküszik, a víz alatti kertek nem a valódi víz alatti látványt hozzák, hanem a Zen kert víz alatti leképezései. Természetesen ebből a megközelítésből igaza van, ezzel senki nem vitatkozik, inkább a kérdés az, hogy mit nézünk szívesebben. Egy valódi biotópot, vagy egy szép víz alatti kertet.

Japánban nagy hagyománya van a könyveknek, képes kiadványoknak. Sehol a világon nem lehet annyi könyvet eladni, mint ebben az országban. Bleher is kiadott egy diszkoszos évkönyvet néhány éven keresztül.

Tony Tan a világ másik nagy diszkosztenyésztője. Talán ő képes annyi minőségi diszkosz előállítására, mint Stendker.

Betekintést nyerve a tenyészetébe, az egyik titka abban rejlik, hogy nincs az akváriumoknak szűrése. A víz napi 2x teljesen le van cserélve.

A víz hatalmas tárolótartályokban az udvaron vár a cserére. Minden akváriumhoz külön halháló van. A hálók sterilizálását a Nap végzi

Ezzel nagyjából körbeértünk a világon, bár Bleher megjegyezte, hogy a könyvében leírta, hogy összesen 700 (kisebb-nagyobb) tenyésztőt látogatott meg a világban az évek során, akik a könyvben meg is lettek nevezve. Sajnos Magyarországról még egy sem került bele. A több mint 3 órás előadás ezzel véget ért, de a következő napon jön a  folytatás…

Jól megveregettem a vállam, hogy ismét apa lettem és nekiláttam a sórák keltetésnek. A sórák a leggyakrabban használt ivadékindító eleségek közé tartozik, mivel kikelésük után nem érik el az 1mm-es méretet sem. Tápláló és sokáig életben marad a vízben, így nem rongálja a vízminőséget. A természetes élőhelyei a magas sókoncentrációjú tavak, melyekben viszonylag kevés a természetes ellensége.

Legnagyobb számban az Egyesül Államokbeli Nagy Sóstóban találhatók meg.  A tónak a jégkorszak végén megszűnt a gleccserek által biztosított hatalmas vízutánpótlása. Ekkor még 5 millió hektár és 300 méter mélységű volt. Lassan elkezdett kiszáradni és a párolgás miatt iszonyat magas sókoncentráció alakult ki.

Végül nem száradt ki teljesen, mert némi vízutánpótlást azért kapott. Most sem kicsi, mert a Balatonnál 9-szer nagyobb és 3-szor mélyebb, de töredéke régi önmagának. A tóban szinte alig van élet leginkább a sórákok és algák képesek ilyen sókoncentrációban megélni. (15-28%). Nos innen érkezik a sórákpete, amit kikeltettem.

Bár eddig fejre fordított műanyag petpalackból gyártottam a keltetőt, most kipróbáltam végre a JBL gyári keltetőjét. Régóta szemeztem vele, mivel hasonlít egy kémia laborban használatos titrálóra. Kémia fakultáción imádtam vele szórakozni…. Tehát a sórák keltetésének menete a következő:

Szükség van egy tartályra, melybe egy csövön keresztül légpumpával levegőt juttatunk be. Lehetőleg viszonylag zárt legyen a rendszer, hogy ne párologjon a víz könnyen el. Ideális méret az 1 literes tartály, melybe 0,5 liter vizet kell önteni. Ehhez 20 gramm jódmentes konyhasót kell adni, így meg lesz a megfelelő  sókoncentráció. Mellesleg elterjedt az a nézet, hogy csak a jód mentes konyhasó a megfelelő, de nem találtam sehol leírást arra, hogy pontosan miért is. Sőt, inkább arra találtam utalást, hogy bármelyik sóval működik.

Az erős levegőztetés az üveg aljáról fontos momentum! Minél jobban mozognak a sórák peték, annál jobb a kelési arány. Egy ilyen fél literes adagba 1-2 teáskanál sórákpete való. Most egy előre bekevert verziót próbáltam, mert a leírása szerint ezzel a sóval hatékonyabb a kelés és egyéb összetevőket is tartalmaz, ami a kikelt lárvák életben maradását segíti. Sőt, a pH-t is stabilizálja. Szóval biztató.

A kelés ideális hőmérsékleten (24-25 C )  24-36 órán belül bekövetkezik. Ha a frissen született kishalakat idejében észre vesszük, akkor ennyi kelési idő nem gond, mivel az ivadékhalak néhány napig még a szikzacskójukból táplálkoznak. Amint ez eltűnik, azonnal eleség után néznek. Ha nem találnak, akkor hamar elpusztulnak. De persze ezt nem hagyjuk és sórákkal kínáljuk őket Noh de vissza a keltetéshez!

Amint elérkezik az idő, el kell választani a vízben lebegő sórákpete burkát az élő állatkáktól. Meg kell állítani a levegőztetőt és néhány perc után a kis rákok az üveg aljára gyűlnek, míg a burkok és a még ki nem kelt sórákok a vízfelszínre. A házi keltetőknél ilyenkor egy levegőztető csővel át kell “szippantani” az üveg aljáról az élő artémiát, míg itt a gyári megoldásnál egy csap segítségével egész egyszerűen leereszthetjük alá, egy pohárba. Én a pohárra egy teaszűrőt szoktam helyezni, amin a sórákok fennakadnak a pohárba kifolyt vizet pedig visszaöntöm a keltetőtartályba. De használhatunk vászonzsepit, harisnyát is. A sórákot ezután bele lehet mosni az ivadékok medencéjébe. A sórák keltetőt újra el lehet indítani és amíg van lecsapolható  sórák addig működtethetjük a készüléket és folyamatosan etethetünk vele. Mivel a keltetőben 1-2 hét alatt elég nagyra nőhetnek a sórákok, elképzelhető, hogy túl nagyok lesznek a legkisebb ivadékhalaknak. Éppen ezért érdemes újabb adag sórákot keltetni. Előfordulhat, hogy akár négy öt keltető is megy párhuzamosan, ahol más-más méretű (életkorú) artemiák nevelkednek.

A kikelt sórákokat (nauplius) akár fel is nevelhetjük. Ha ez (is) a cél, akkor etetni kell őket és nagyobb akváriumba (10 l.) áthelyezni. Létezik kifejezetten az ő számukra kialakított folyékony eleség, mellyel akár 13-15 mm-es (sőt beszámoltak 5cm-es egyedről is.) méretet is elérik.  Nagyon jó megfigyeléseket lehet rajtuk végezni és persze nem utolsó sorban nagyon jó móka

Íme pár jó videó sórák keltetés témában:

Az esemény apropóján kicsit utána olvastam Bleher-nek, akit ismertem ugyan, hisz munkásságába lépten-nyomon belebotlik az akvarista, de az életéről csak annyit tudtam, hogy nagyrészt valamelyik Dél Amerikai patakban áll derékig és új növény és állatfajokat fedez fel.

A valóság a wikipédia szerint is nagyjából ez… 4 éves korától fogva (1944-ben született) édesanyja révén bejárta az egész világot halak és vízinövények után kutatva. 1958-ban Bleher családja végleg letelepedett Brazíliában és egy halszaporító farmot hoztak létre. 1962-ben az Egyesült Államokba költözött, hogy a Dél Floridai Egyetemen ichthyológiát, biológiát, vízrajzot, oceanográfiát tanuljon.  Két év múlva visszatért Brazíliába és saját céget alapított (Aquarium Rio).  Megkezdte a halak gyűjtését Brazília belsőbb területeiről is. 1964-ben fedezte fel a mára igen népszerűvé és közkedveltté vált Vörösfejű pontylazacot (Hemmigramus bleheri). Jó tudni, hogy ez a faj nem azonos a Petitella-val ( Petitella georgiae).

Hemigrammus bleheri

Petitella georgiae

Számos egyéb felfedezése közt érdemes még megjegyezni a “Royal Blue” diszkoszt és a Heckel diszkoszt.

1970-ben begyűjtéseit kiterjesztette Afrikára Ázsiára és Óceániára is. 1965 és 1997 között számos vad diszkosz variánst hozott az akvaristáknak és ez idő alatt közel 5000 halfajt vagy (szín)változatot fedeztek fel.

Bleher nevéhez fűződik a kalászhalak népes családjának leírása is. 1974-ig szinte alig ismerték őket az akvaristák. Mára számos változatot tartanak előszeretettel.

Talán a leghíresebb felfedezése egy édesvízi fűrészhal, melyet 1982-ben fedezett fel egy távoli Ausztrál tóban.

1970-től munkásságát és felfedezéseit előadásokon népszerűsítette, melyre mindig nagy érdeklődéssel figyeltek az akvaristák. Beszámolóiban egyre többször tér ki arra, hogy mekkora károkat okoz az emberi civilizáció a természetes élővilágra. Ha valaki, hát ő az aki ezt valóban napi szinten meg is tapasztalta, a több évtizedes kutató és gyűjtő munkája során.

A ’80-as ’90-es években számos filmet készített a diszkoszhalakról. Napjainkban elismert vendége a nagyobb kiállításoknak, akvarisztikai rendezvényeknek. Gyakran kérik fel bírának diszkosz szépségversenyeken világszerte.

Heiko Bleher gyakran hangoztatja, hogy a hiteles másolatát kell kialakítani a halak eredeti élőhelyének. A biotópok kialakítása olykor igen nagy kihívás és komoly utánaolvasást igényel.

Heiko-t Man of the Year díjjal jutalmazták 1993-ban Angliában később Franciaországban is. 2009-ben Scientist of the Year díjjal tüntették ki. 2010 elejére 166 országban 850 helyszínen végzett kutató munkát.

Nos tehát ő készül Magyarországra, hogy nekünk tartson előadásokat. Azt gondolom nem érdemes elszalasztani ezt a ritkán adódó alkalmat és érdemes ellátogatni az előadásokra. Heiko úr angolul fogja tartani, de magyar tolmáccsal azok is élvezhetik, akik nem járatosak az angol nyelvben.

A jegyek ára:

Felnőtt: 3850 Ft/előadás

Diák: 2850Ft/előadás

Az előadások időpontja és témája:

- Amerika nagytestű sügérei március 31.  Előadás kezdete: 10:45
- A diszkoszhal tenyésztése március 31.  Előadás kezdete: 14:15
- Új Gínea és Ausztrália kalászhalai április 1. Előadás kezdete: 10:45
- Akvaristák a nagyvilágból április 1. Előadás kezdete: 14:15

Cím:

1061 Budapest Paulay Ede utca 9

Jegyek rendelhetők a http://www.amazonas.hu/ oldalon valamint az info@amazonas.hu mailcímen

Mindeközben az idelátogatók szombaton megtekinthetnek egy díszhalversenyt, valamint  vasárnap egy  díszhalbörzén is részt vehetnek, melyre a belépés teljesen ingyenes.

Jó rég, itt a blogon is volt róla szó, de azóta nagyon sokat fejlődött a hobbi ezen része is. Nemrégiben Tündik Andrisnak (Schruz) akiről ma Magyarországon nyugodtan kijelenthetjük, hogy a legmagasabb szinten műveli a “wabizást”, lehetősége nyílt, hogy előadás formájában elmondhassa a TerraPlazan, hogy mit tart szépnek a “wabizásban” és egyáltalán, hogyan kell szép wabi tálat készíteni.

Az alábbi videó az ő előadásán készült (köszönet érte lakly-nak) és bár nem tökéletes a kép és hangminőség, mégis érdemes végighallgatni ezt az egyedül álló előadást. A filmben látható prezentációt külön belinkeltem így talán még élvezetesebb lesz Andris előadása.

(Klikk a kép közepére a teljes képernyős módra. ESC gombbal kilépsz a fullscreen-ből.)