B-oldal

Foo Fighters @ Sziget 2019

Interstellar Overdrive — Thu, 22 Aug 2019 16:14:19 +0200

Az, hogy majd' 10 nappal a koncert után tudom megosztani élményemet veletek, talán válasz arra a kérdésre, hogy milyen nehéz is munka és család mellett (jó minőségben...) blogolni. Nosztalgikus pillanatokat élek át, hiszen anno a mindent jelentette, hogy egy koncertélmény beszámolót kapjon "kedves naplóm" hasábjain. Éppen Foo Fighters-t hallgatok, pedig csak úgy mentem ki a Szigetre (több mint) egy hete, hogy „oké, csak a barátaim miatt belehallgatok”. Szóval emlékezzünk vissza egy picit.

A helyzet az, hogy nem tévednek a beszámolók és koncertértékelések, ez a koncert tényleg óriási élmény volt. Nem hiszem, hogy valami olyat tudnék mondani, amit eddig egyetlen cikk sem érintett, de kikívánkozik belőlem ez a cikk, talán ezzel is újraéljük az élményt. Azt tudtuk, hogy Dave Grohl minden idők egyik legjobb fej zenésze/előadója/rockere/jelensége, mely már önmagában is felkeltette az érdeklődésemet, ugyanakkor a koncert után azt is be kell látni, hogy a banda piszkosul ért a koncertélmény megteremtéséhez. Nekem különösen tetszettek az elnyújtott dalvégek, az oda nem illő szólók, vagy kiállások, melyek kitöltötték a 2,5 órát, de egyszer sem úgy, hogy unalomba fulladjon. Egymás után jöttek a dalok (egyből a legnagyobb slágerek), majd a számok közötti közvetlen ugratások és sztorizások. Hiszem, hogy ez az éjjel a zenekarnak is fantasztikusan sikerült és nem csak egy hakni volt, legalábbis az arcokról ez jött le.

Dave kifejezetten a koncertnek, az aktuális élménynek, kedvenc munkájának élt, a zenekar pedig csodásan megadta a körítést. Egy időben divat volt a hangosítást ócsárolni, nos erre most nem lehetett panaszunk, valamint külön kiemelném a kivetítőkre „rendezett” képek minőségét, melyben minden zenész megkapta a figyelmet, nem csak a frontember és a csapat másik „húzóneve”, a dobos Taylor Hawkins. Nyilván volt Queen-dal is, ezúttal az Under Pressure-t adták elő a srácok, korábbi években rendre előkerült a Tie Your Mother Down is.

A koncert baráti hangulatát koronázta meg mikor a „bubble girl”-t és a tolószékében végig a nézők feje fölött bulizó srácot Dave felhívta a színpadra az Everlong alatt. Dave szép szavait az anyatermészet is meghajolva hallgatta, és szinte hihetetlen de az első esőcsepp csak az utolsó taktus és az elköszönés után esett le az égből. A tömeg egy része átszellemülten sétált át a Nirvana tribute zenekar koncertjére a Tribute színpadhoz, ahol folytatódott az őszinte elszállás és Dave és persze Kurt legendás múltjának felidézése. Csak remélhetem, hogy a srácok nem végig a beállással foglalatoskodtak a Foo koncert alatt és látták kedvencüket.

Nem tudom, mennyire sorsszerű (nyilván full véletlen....), de eme sorok írásakor a Sziget Youtube csatornája nagyszerű minőségben tett ki pár nótát, mellyel csak erősítik érzésemet, ez bizony egy piszok jó rockbuli volt.

Sziget: hommage á David Bowie

Interstellar Overdrive — Tue, 09 Aug 2016 23:54:07 +0200

Nincs a kirakatban a sok sztárfellépő mellett, de egy nagyon érdekes koncerttel kezdődik augusztus 10-én 23 órakor az idei Magic Mirror programja a Szigeten.

Színészek és zenészek tisztelegnek David Bowie életműve előtt egy ígéretes főhajtással: Blackstar, Absolute Beginners, China Girl, Fashion, Rebel Rebel, Wild is the Wind, Tonight, Modern Love, Heroes és más klasszikusok csendülnek majd fel ezen az estén, emlékezve a tragikus hirtelenséggel elhunyt legendára.

„Ashes to Ashes” – Bowie legendás dalát választottuk a koncert címadójának. Porból lettünk, porrá leszünk” – meséli Salamon András, az előadás rendezője.” És az alcím: hommage – tehát egy főhajtás a XX. század ikonja előtt, akinek életműve műfajokon ível át, és akinek talán a legnagyobb hatása volt mindannyiunkra, akik ezen a produkción dolgozunk attól a naptól kezdve, hogy január 10-én a halálhírére ébredtünk.”

Bowie legendás dalait az alábbi előadók fogják tolmácsolni: Ónodi Eszter, Hámori Gabriella, Jónás Vera, Németh Juci, Varga Zsuzsa, Másik János, Müller Péter Sziámi, Gyabronka József, Thuróczy Szabolcs, Kamarás Iván, Kiss Llaci, Nina Josephs, valamint Frank Scuderi, de említsük meg a kísérő zenekar tagjait is: Juhász Gábor – gitár, Nagy Ádám – gitár, Gátos Iván – zongora, Gátos Bálint – basszus és Gerendás Dániel – dob.

IAMX koncert vasárnap - TOP5 élőben várható dal

B-vendégszerző — Sat, 12 Mar 2016 05:27:00 +0100

A sötét elektronika rajongói ezen a hétvégén sem pihenhetnek, az IAMX negyedik alkalommal is fellép Budapesten. Aki korábban már járt a koncertjükön, tudja, hogy Chris Corner ripacs vándorcirkuszához még csak hasonlót sem látni minden héten. Pávatollak, koszos papírcsákó, a zsinórokban felbukó Chris és egyéb kabaré elemek, pofoznivaló modoroskodás és a karakteresen beteges IAMX hangzás lesznek aznap az A38 hajó g-pontjai. Illetve a dalmenet ismeretében részünkről az alábbi, "TOP 5 élőben várható IAMX dal"-ra fogunk vasárnap este a leginkább megőrülni.

Front Line Assembly koncert Budapesten

B-vendégszerző — Tue, 01 Mar 2016 19:57:19 +0100

Nagyot változott a világ az utóbbi 10 évben. 1994-ben a fél kezünket adtuk volna, ha fellépnek nálunk, de hiába... Az utóbbi 10 évben viszont menetrendszerűen látogatnak el hozzánk: csütörtök este rendezik az ötödik FLA koncertet Magyarországon! Nem is akárhogy, eleve a turné itt indul majd, a zenekar idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját, ennek örömére a turnéhoz állítólag végre a legendás Rhys Fulber is csatlakozik! A hazai rendezvényen leginkább az ipari zenék magyarországi hódolói teszik majd tiszteletüket, pedig lényegében az egyik legnagyobb, a világon mindenki által ismert trance slágert is "nekik" köszönhetjük, vagy legalábbis DJ Tiesto:

Szerda este a már megszokott hatalmas bugi várható, reméljük az idei műsor még az elsöprő erejű 2013-as koncertet is túlszárnyalja majd, még kevesebb gitárt és még több elektronikát várunk, pláne, hogy már Rhys is eljön! Továbbá minél többet az alábbi 5 nótából:

Sziget 2015 – Világzenei ajánló

Horváth Oszkár — Tue, 11 Aug 2015 06:29:00 +0200

A Világzenei színpad mindig is a Sziget ékkövének számított és bár az utóbbi években mintha picit mostohagyerekként lenne kezelve, idén is számos érdekes koncert várja az eklektikus muzsikára ropni vágyókat. B-oldal 2015-ös világzenei ajánlója - avagy minden napra egy kis világzene:

Szerda - 19:45 Che Sudaka (ES)
Melyik világ? Barcelona rezidens argentin és kolumbiai utcazenészek.
Milyen zene? Utcazene punkkal, reggea-vel, skaval vegyítve.

Csütörtök - 19:45 Roy Paci & Aretuska Allstars (IT)
Melyik világ? Szicília.
Milyen zene? Trombita-központú ska.

Péntek - 21:15 Mariza (P)
Melyik világ? Portugália, mozambiki felmenõkkel.
Milyen zene? Fado, jazz, flamenco.

Szombat 21:15 - Goran Bregovic Wedding and Funeral Band (SRB)
Melyik világ? Szarajevó.
Milyen zene? Rézfúvos roma muzsika temetések és mennyegzõk aláfestésére.

Vasárnap 18:15 HK & Les Saltimbanks (F)
Melyik világ? Algériai gyökerû franciák.
Milyen zene? Francia sanzon, hiphop és pop.

TOP10 Robbie Williams-dal EVÖR

Interstellar Overdrive — Mon, 10 Aug 2015 06:29:00 +0200

Kezdõdik a Sziget! A mínusz nap beharangozásában nincs nehéz dolgom, hiszen azt hiszem Robbie Williams-et nem kell senkinek bemutatnom. Kicsi a valószínûsége, hogy a rajongók zsebeiben nem lapulna már több hete, hónapja jegy, mely a Take That egykori fenegyerekének "szigetes" bulijára szól. Statisztikusoknak és azoknak, akik átaludták az elmúlt 20 évet: Robbie a Take That-bõl való kiválása után szépen fokozatosan szivárgott be a (fõleg) európai slágerlistákra, a fiúbandás gyökereket ledobva a 2000-es évek elejére Nagy Britannia elsõ számú pop bálványa lett, melyet az is bizonyít, hogy az eladott albumok és a rádiós játszások tekintetében is a brittek legsikeresebb szólóénekese lett.

Robbie 2006-ban 1 nap alatt adott el 1,6 millió koncertjegyet, most pedig a Let me entertain you turné keretében érkezik a legnagyobb hazai fesztiválra, mely turnét egyébként nem sokkal kisfia megszületése után jelentett be a rajongóknak. A koncertkörút Robbie eddigi pályafutását ünnepli, igazi greatest hits megmozdulás Európán Ázsián és Ausztrálián át, mely érint több fesztivált is, köztük a Szigetet. Ha nem is a modern zene legkifinomúltabb zenei eseménye lesz ma, de kiváló szórakoztatás várható, igazi standion pop-rock-ra lehet számítani, mely koncertrõl nagy bizonyossággal a lenti hergelõ TOP10 dalból sem fog sok hiányozni.

TOP10 Robbie Williams-dal EVÖR

1. Feel

2. Eternety

3. Supreme

4. Angels

5. Come Undone

6. Road To Mandarlay

7. Me and my Monkey

8. She is the one

9. Let me entertain You

10. No regrets

Björk – Vulnicura (2015)

B-vendégszerző — Tue, 28 Apr 2015 06:49:00 +0200

A 2015-ös év első nagy albuma Björk sorban következő kilencedik dobása, a Vulnicura, amellyel kapcsolatban nagyon sok mindent érdemes és kell elmondani, amely útmutatóul szolgálhat annak értelmezéséhez, úgyhogy csapjunk is bele.

Björk nagyon nehéz eset. A szó szoros értelmében vett Kemény Dió. Személyéről, megjelenéséről a milleneumi generáció minden tagjának van véleménye, negatív oldalon a legmegengedőbb megfogalmazás szerint is ELÉG FURA A NŐ. Az idén 50. születésnapját ünneplő énekesnő számos szerepbe bújtatta magát és zenéjét is pályafutása során, de az, hogy biztos kézzel választ magának témákat, melyeket teljes lényén átszűr és nagyon eredeti végeredményre jut, elvitathatatlan. Eddigi munkássága zeneileg nagyjából 2 részre osztható: az első korszakban számos hangszerrel, zenei világgal (közel-keleti, nyugat-afrikai), műfajjal kísérletezett (Debut, Post, Homogenic), majd figyelme egyre inkább összpontosult, amellyel hangzása is karakteresebbé (Vespertine), puritánabbá (Medúlla), elektronikusabbá, ütemvezéreltebbé (Volta) vált. Legutóbbi, Biophilia albumát egy komplett filozófiai koncepció kontextusába ágyazta (ember - technológia –zene –természet - univerzum egymásra hatása mentén), ami kétségkívül nagyon eredeti ötlet, de egyesek szerint jócskán túlméretezett dimenzió egy albumnak. Azt viszont mindenképp el lehet mondani, hogy Björk a Homogenic jelentette fordulópont óta újra és újra következetesen igyekszik ellenszegülni annak az eltelt időben folyamatosan gyengülő dogmának, mely szerint az elektronikus zene lélektelen. Ezzel párhuzamosan igyekszik azt is bizonyítani, hogy zenéjével a természet, valamint az érzelmek leírhatóak, érzékeltethetőek, az elemek ereje a zenén keresztül közvetíthető. Egy olyan ország leányának, amely geológiailag vad, zabolátlan, de legfőképp független, ezek teljesen magától értetődő ambíciók.

A Vulnicura album mondanivalóját nem jellemzi az a sajátos (tágabb értelemben vett) politikai állásfoglalás, amely úgy általában minden Björk projektet szokott. Nincs globális mondanivaló (pl: feminizmus), nincs regionális, vagy lokális misszió (a Dániához tartozó autonóm területek függetlenségének bátorítása- Declare Independence a Voltáról). Tulajdonképpen az irányvonal már a borítóról kiderül: Björk ezúttal a saját belső világát teszi közszemlére. Az album a kritikusokat is meglepő módon nagyon személyesre sikerült, a 3 részre bontott szerkezetnek megfelelően egy kapcsolat végének 3 szakaszát taglalja: nyugtalanság, trauma, felépülés. A téma maga, de főleg ez a fajta feltárása a manapság az összes művészeti ágban megfigyelhető keményvonalas realizmus (truism) nyomvonalán halad, amelytől az album eléggé kortárs és aktuális (zenei kivitelezésében pedig a jelenen is túlmutat), de sokkal nagyobb erénye, hogy őszinte, és érthető.

Azok, akik alapvetően nem fogékonyak Björk zenéjére, de kíváncsiak rá, keresik a fogást az albumon, vegyenek erőt magukon és figyeljenek meg egy pár alapvető tényezőt.

A HANGULAT: A hármas tagolásnak köszönhetően az albumon három különböző minőségű, de külön-külön is nagyon erős atmoszféra teremtődik meg, amely teljes odafigyelést, és odaadást kíván. Vagyis ne csináljunk mást közben, vegyük fel a lemez ritmusát. Elképzelhető, hogy napokig tart mire gyökeret ver bennünk, de meg fogunk érkezni. Fontos leszögezni, a Vulnicura (sem) egy péntek délutáni „feelgood” album - hétfőn pedig hajlamos végképp agyonnyomni -, szóval az időzítés sem mindegy.

A SZÖVEG: Minden dalnál erős személyes utalások, költői képek jelennek meg, kár ezekről lemaradni. Björk esetében nagyon kell figyelni még az edzettebbeknek is, mert az izlandi akcentus néha akcióba lendül (egyébként az egy külön mise, hogy ez mennyire harmonizál az alapvetően szikár dalelemekkel), és ennek okán kell egy szövegkönyv is az egész mondanivaló megértéséhez.

A KONTEXTUS: Általában is - és Björknél is - nagyon igaz, hogy megéri kicsit feltérképezni a dalok indíttatását. Az eredő ebben az esetben egy zátonyra futott kapcsolat, de ha értelmezzük a dalok szövegét, ne adj isten az énekesnővel készült ritkaságszámba menő interjúkat is elolvassuk, és megfeleltetjük azt a hallottaknak, jóval többet kaphatunk, mint egy tucat motivációs jó tanácsot.

A VONÓSOK: Az egész Björk jelenségben személyes kedvencem, a hazai folklórban is eléggé hangsúlyos (következésképp talán számunkra könnyebben befogadható), és általában az ember szívéhez elég közel álló vonóstémák. Ezek minden albumon nehezek, részlet gazdagok, kivilágítják a legfontosabb mondanivalót. Az énekesnő saját bevallása szerint is sokszor sikerül sziruposra vennie a vonóstémákat (főként hegedűre és csellóra írja őket), de azok mindig tökéletes ellenpontjai a néhol vad és nyers, néhol baljós ütemeknek. Utóbbi tökéletes példája (a Homogenic album húzódalának, a Jógának egyenes ági leszármazottja) a Stone Milker, a Vulnicura nyitódala.

AZ ÜTEMEK: Björk azok közé az előadók közé tartozik, akik nem veszik félvállról a dalok alapjait. Számos helyen olvasható, hogy minden dal minden ütemkészletét az épített, vagy a természetes környezetben keletkezett (és rögzített) hangminták adják, amelyekkel izlandi házi stúdiójában Björk hónapokon át kísérletezik, míg olyanná nem formálódik, amely eléggé tápanyag dús ahhoz, hogy a megszelídítésére képes dallamvezetést magába fogadja. Mint ahogyan a dalok minden elemében, az ütemekben is visszaköszönnek az izlandi tájak neszei, a lassan csúszó tektonikus lemezek és gleccserek morajlása, a vulkanikus működés atipikus zajai.

Végezetül pedig AZ ÉNEK: Hát igen. Björk szenvedélyes énekstílusa néhol - nincs mit kertelni- artikulálatlan ordítás a sarki télbe. Viszont a szövegek alapján ez mindig alátámasztódik; célja, funkciója van. Ráadásul erről maga a művésznő is sokszor nevetve csak annyit mond: „jó-jó tudom, hogy ordítok, de úgy elkap a hév”. Mi meg nem vitatkozunk ezzel. Na, a Vulnicurán ilyen nincs. Helyette viszont van suttogás, némi recitálás, mindenféle játék a hangképzéssel. Az effajta változatosság gyökere az izlandi történelemben keresendő, mivel a szigetországban a múlt század közepéig tilos volt (az összetartozás-tudat kialakításában kulcsfontosságú szerepet betöltő) népdalok éneklése. Ezeken kívül viszont nagyon nem volt mást mit énekelniük az izlandiaknak, így amikor feloldották a korlátokat, az első „szabad” generáció, ha kellett, ha nem, zenélt meg énekelt. Na ezért énekel Björk teli torokból, meg úgy általában mindenféleképpen, ahogy tud. Egy nagyon jó oka biztosan van rá.

A közreműködők kiválasztásában vasakarattal bíró Björk, az album programozási munkálataiba főként a venezuelai származású, undergroundban ünnepelt Arcát, valamint a londoni Haxan Cloakot (Family) vonta be, de feltűnik Antony Heagarty (Atom Dance) is. Így együtt sikerrel tették le a jövő hangzásának kísérleti alapköveit, amelyekre Björk a rá jellemző megfontoltsággal építi fel saját koncepcióját, és így válik az egész koherens, de főként tartalmas egésszé. Az egyébként is rettenetesen erős albumról szinte lehetetlen bármelyik számot külön kiemelni, de a Stone Milker, és a Black Lake a Björk életműhöz képest is nagyon erős víziót közvetítenek.

Björköt szeretni nem könnyű, és nem is mindenki képes rá, még akkor sem, ha nagyon (nagyon!) kinyitja magát. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ez nem baj! Vannak előadók, műfajok akiket stílusuk, egyéniségük alapján egyszerűen képtelenek vagyunk befogadni. Ugyanakkor én a zene miatt mégis bátorítanék mindenkit, hogy tegyen egy próbát, tekintve, hogy manapság kicsit kevesebb olyan album jelenik meg, amire szánnak időt. A Vulnicura pedig ilyen. Következésképp mélysége, rétegei, részletei vannak; el lehet vele bíbelődni. Azt pedig már rég tudjuk, hogy amivel sokat lehet foglalkozni, az hosszabb távon jól a szívünkhöz nő.

Ozric Tentacles az Akváriumban

Interstellar Overdrive — Mon, 27 Apr 2015 20:42:07 +0200

Van egy listám, melyen zenekarok / előadók szerepelnek, akiket még látnom kell élőben. Az egyik név az Ozric Tentacles, akiket már simán láthattam is volna, hiszen felléptek pár éve az A38-on, sőt, ha jól emlékszem, Ozorán is.

A legendás banda új albumával április 28-án az Akváriumban lép fel, így itt az újabb alkalom, amit már nem kéne kihagyni. Aki nem ismerné őket, azoknak csak túlvilági effekteket ígérhetek, miközben ambient, groove és dub elemek keverednek pszichedelikus rock-kal. Igazi stíluskavalkád, amit az "Ozrics" ad, hiszen élő hangszerek segítségével kapunk tőlük elektronikus hangzást és teljes elszállást.

A zenekar több, mint 30 éves múltra tekinthet vissza, ellenben mostani koncertjük nem csak múltidézés lesz, hanem lemezbemutató is, hiszen májusban jelenik meg a banda tizenötödik lemeze, a Technicians of the Sacred, ami ugyanúgy duplalemez, mint az 1990-ben megjelent Erpland című album.

Az "Ozrics" kb. 22 órakor fog színpadra állni, előtte a turnét végigkísérő - és természetesen hasonló hangzásvilágú - dán Natan Lenski aka MantisMash kép fel. Az estét a magyar Óperentzia együttes nyitja, szóval szerdán pszichedelia túladagolásra lehet számítani. Menjünk.

Martin Gore új szólóalbuma

B-vendégszerző — Mon, 27 Apr 2015 06:15:00 +0200

Martin Gore anyazenekara már rendszeresen négy évente jelentkezik friss anyaggal, így a két lemezmegjelenés közötti szünetekben kénytelen szólóanyag formájában a világra szabadítani kreatív energiáit. A rémült rajongók ilyenkor természetesen megpróbálnak a közelgő (állítólag már dolgozik rajta…---> 2017) DM anyag hangzására következteni, többnyire tévesen. Legújabb korongja, az MGxMG pont a mai napon lát napvilágot, hallgassunk hát bele!

Ha volna még, aki most is egy újabb „Somebody”-t vagy „A Question Of Lust”-ot várt, azt azonnal ébressze csókkal a vándorló királyfi a Csipkerózsika-álmából! De ha nincs ekkora szerencséje, akkor úgyis megteszi helyette az első 5 szám rideg, minimalista, dallamtalan, vészjósló ambient-zajszobrászkodása. Az utóbbi Mode albumokon Gore megmutatta már, hogy ilyen vérfagyasztásra is képes, néhány b-oldal, bonus, filler tétel formájában. Pontosan ezek azok a DM néven kiadott track-ek, amikre amúgy a kutya sem szokott emlékezni. Egyetlen meglepetés, hogy bár Mart pont nem egy nagy „studio-jedi”, ezek a zörejek most mégis dúsabban, atmoszferikusabban szólnak, mint amit a fő-zenekar hasonló maszatolásainál megszokhattunk.

A ricsajozást csupán az „Elk” szakítja meg két percre. A jól ismert Martin féle melankólia, egy kis Twin Peaks-el (már megint), az album egyetlen dala, amit akár vokális résszel is el tudnánk képzelni. Nem véletlenül, ez az egyik olyan szerzemény, amit a zenész az előző Depeche album felvételeinél is már megmutatott a srácoknak, hogy ők aztán megvonják tőle a megjelenés jogát. Ezidáig!

Nehezen indult a lemez, nem könnyű letolni az első ötöst. De ha sikerült, akkor most is jár a megérdemelt jutalom: egy igazán fülbemászó, dallamos mű csendül fel, végre! Szerintem mostantól csalni fogok és eleve innen indítom majd a CD-t. Az „Europa Hymn” egy kitalált, kidolgozott, kellemesen hangszerelt darab. Van eleje, közepe és vége. Tart valahonnan valahová és az előzetesen beígért „űrutazás” bullshit is beigazolódni látszik. Hallgassuk is meg:

Igen, kifejezetten atmoszferikus lemezzel van dolgunk. Nagyon ajánlatos fülessel hallgatni, minden bizonnyal környezetünk amúgy sem tolerálja majd máshogyan. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a „Creeper”. Tetszik, ahogy ez az elnevezés jelzi a korong „creepy” hangvételét. Martin egyébként semmit sem hajlandó elárulni a dalok címeinek eredetéről, de ennél egészen biztosra veszem, hogy 12 éves fia sokat játszik a MINECRAFT c. videójátékkal.

„Spiral”, most vált magasabb sebességre a lemez. A bevállalósabb darabok következnek, ez az etap a kedvencem. A hangzás ismerős lehet, Mr. Gore szokása újabban a DM koncertre várakozó közönségét ilyen nem evilági zenékkel ijesztgetni. Tökéletes kontrasztot képezve így az egyre korszerűtlenebbre, olcsóbbra butított, fantáziátlan élő rock-dm hangzással. Sőt, hősünk néha még DJ munkákat is vállal (igen, van olyan hely a világon, ahol ezekre TÁNCOLNAK!), ez itt egy az egyben az az absztrakt zenei világ. „Stealth”, „Hum”, „Islet” és „Crowly”, zenei sznoboknak mind-mind kiváló hangok, hangzás és kellemesen feszülő elektronika. Folytatódik az űrutazás és néhány pillanatra az Aphex Twin: Selected Ambient Works lemezeinek legjobb momentumai is mintha megidéződnének. Remek percek. Ahogy az elmúlt 35 évben már számtalanszor, úgy Martin most is a kortárs elektronika felé integet. Meg kell emlírsem azt is, hogy szemben pályatársaival, MG nem duzzasztja feleslegesen 6-8 percesre műveit, a leghosszabb munkák sem tartanak tovább 4 percnél.

"Csak azért hallgatjátok, mert a Martin Gore név alatt jelent meg!" Mondják majd lekezelően, sokan. De ez nem igaz! Ha például az "Islet"-et Magnar Delacroix (most találom ki) névvel hallottam volna először, akkor is biztosan kíváncsi lettem volna a kitalált előadó egyéb alkotásaira. Az album közepe egy különleges zenei kirándulás, nagyon érdemes arra, hogy a modern elektronikára nyitott füleket megtalálja.

Hangulatilag mint egy jó fogalmazás, három fő részre bontható a korong. Az izgalmas tárgyalást a „Trysting” zárja. Reméljük lesz olyan Depeche Mode rajongó, aki kibírta idáig, ugyanis ez a dal lebegteti tovább őket a számukra kétségtelenül legkedvesebb 10 percbe, vagyis a befejezéshez! MG állítólag néhány sokkal korábbi, befejezetlen/kiadatlan DM nótát is talált titkos zenés ládikájában. A „Southerly” egészen biztosan az első, vagy a második DM albumról maradt le és férne vissza most bármelyikre mégiscsak. De még a Jean Michel Jarre/Vangelis rajongók is elégedetten fognak csettinteni a hallatán.

Az album végén még további két kedves kikacsintás a hűséges módosokhoz és vége is. Megvallom, én pont még szívesen hallgatnám tovább!

Sok depeses fogja megvenni a lemezt, a gyűjteménybe, hogy „legyen meg!” és teszi majd fel, -jó esetben legalább egy hallgatás után- a polcra. Pedig a 15-ből legalább 4 dal már megint nekik szól! De szerencsére nem is ez a lényeg. A szokatlan, különleges zenei élményekre nyitott vájtfülűek járnak majd a legjobban. És állítólag van még egy kisebb marék lemaradt track, amik valamilyen kísérő kiadvány formájában fognak előkerülni, tehát hamarosan folytatódik az utazás! Ettől függetlenül már most belátható, hogy a szerző nem az MGxMG projektből fog még jobban meggazdagodni. A lemezeladásból származó bevétel jó, ha Mart santa barbarai házikójának fél havi rezsijét fedezi majd… (szegény…)
Örömzene ez! Öröm neki és öröm nekünk, rajongóknak, hogy az 54 éves kedvenc még mindig nyitott az új és izgalmas zenék, zenei formák iránt. Sőt, aktuális munkája a nevesebb IDM előadók lemezei mellett sem fog szégyent vallani!

Ha kedvet kaptál hozzá, az anyagot mától megrendelheted itt:

http://martingore.com/

vagy sétálj be ide és vedd át személyesen:

https://www.metro-nom.eu/

A 21. század legjobb zenekarai

B-vendégszerző — Fri, 24 Apr 2015 06:34:00 +0200

"Ma már nincsenek jó zenekarok, bezzeg a nyolcvanas, kilencvenes satöbbi években" Ezt a sokat koptatott kijelentést szeretnénk cáfolni alábbi összeállításunkkal. Elővettük popzenei almanachunkat, kikerestük az 1999 decembere után aktiválódott zenekarokat és mérlegre tettük őket. 73 db toplistát nyálaztunk át, meghallgattunk 169 db, 2000 után megjelent nagylemezt, miközben tudományosan csak a klasszikus értelemben vett, közérthető, mindenki számára emészthető popkultúrára koncentráltunk (tehát heavy metalra és eurotrance-re, hip-hop-ra és még sorolhatnánk milyen vadhajtásokra nem). Igyekeztünk tartani magunkat az évjárat-szabályhoz, ezért meglepetésünkre olyan fontos brigádoktól voltunk kénytelenek utólag megvonni az indulás jogát, mint a Placebo, a Muse, az Interpol, a Kasabian, a Röyksopp, a Goldfrapp vagy a Coldplay! Természetesen az 1-2 slágeres, tipikus "egyalbumos" üdvöskéktől is idő előtt búcsúztunk. Majd ha eladtak annyit lemezt mint Madonna, majd akkor... :) Előre is elnézést kívánunk, ha pont a TE kedvenced maradt most ki, biztos pont az volt a tizenhatodik! :) Lássuk hát, melyik az a 15 új csapat, amelyekre majd a mi gyerekeink fognak úgy emlékezni, ahogyan mi a Blondie-ra, a Bee Gees-re vagy a The Cure-ra.

A 15. helyen a Crystal Castles. Az egyszer már Robert Smith-el is kollaboráló duónak ezidáig három albumot köszönhetünk, kemény lo-fi elektronika és sokkoló élő fellépések, nagyon trendi hangzás és hisztérikus siker.

Meghatározhatatlanul egyedi stílust képviselő, Beach Boys szörfös zenék hangzását idéző elméleti tánczene. Van bennük valami megmagyarázhatatlanul ellenállhatatlan. Animal Collective, a 14. helyezett.

13: A kétezres évek diszkókirályai (vagy királynői), a Scissor Sisters.

A 12. helyezett a Justice. A két büdös bunkóból álló formáció pusztító erejű élő műsorokkal, fülbemászó elektronikával vagy éppen brutális zúzással riogatja közönségét, nagy sikerrel.

Fleet Foxes, végre egy valóban zenét játszó banda, akiket bármikor szívesen hallgat az ember. 2006-os albumuk óta picit kimerülni látszanak, de nagyon várjuk a harmadik dobásukat. Ez a teljesítmény most a 11. helyre elég.

A 10. pozíciót az elképesztően menő The Knife foglalhatja el. Hihetetlen hangzású zenéikkel átlagosan 5 évet vernek az azévi mezőnyre. Csúcstermékük a 2006-os Silent Shout címet viselő korong. Sokkal előrébb is végezhettek volna, ha a 2013-as próbálkozásukkal egy kicsit kevesebbet markolnak és nem akartak volna élvezhetetlenül innovatívan, minden ismert popzenei motívummal teljes mértékben leszámolni. Talán majd egy olyan 14 év múlva újra nekifutunk, nagyjából addigra leszünk "érettek" ezekre is.

Biztos marhára unják már, de Ian Curtis óta embernek nem állt még ilyen jól a Joy Division, mint az Editorsnak. Cserébe vígasztalódjanak azzal, hogy ők a kétezres évek kilencedik legkiválóbb zenekara.

Vampire Weekend. Három nagyon jó album, állandó minőség, rádióbarátság és nyolcadik hely.

7. Franz Ferdinand. A kétezres évek legnagyobb slágerei, a már haldokló dance-rocknak szereztek újabb 10 szép évet.

A pszichedelikus rockot nagyon szeretjük, a Tame Impalától még nagyon sok jó albumot várunk, bizalmunk jeléül legyen övék a hatodik hely

Ritmusorientált, elektronikus punk tánczene. Sajnos már nem aktívak, három kiváló korongjuk emlékét szívünkben örökké őrizzük. LCD Soundsystem, az ötödik!

Picit ma már egy helyben toporognak, de a 2005-ös Silent Alarm c. lemezük olyan őrületesen jó és friss és okos, hogy már csak amiatt is megérdemlik a negyedik helyet ezen a listán. Illetve élőben is "bárhol, bármikor" kategória. Őszintén bízunk abban, hogy előbb-utóbb sikerül újra beletenyerelniük a tutiba és megismétlik a debüt album színvonalát.

Következzék a dobogó harmadik foka: MGMT. Reméljük, hogy őket már bemutatni sem szükséges.

A második helyen a búval-baszottság koronázatlan királyai, a kettő darab tökéletesen azonos minőséget képviselő albumukkal, a The XX.

És akkor íme a XXI. század legmenőbb, az asztalra a legtöbbet letevő, legemlékezetesebb formációja, az Arcade Fire! Megbízhatóan, három évente jelentkeznek új lemezzel. Ezek szinte minden mértékadó zenei albumlistán a jól megérdemelt első helyen végeznek. Az itt felsoroltak közül ők az egyetlen zenekar, akik minden aktuális albumukkal felül tudták múlni az azt megelőzőt. A Sziget fesztivál legnagyobb szégyene, hogy a mai napig nem hozták még el őket hozzánk.

Varázszene az otthonodban

Interstellar Overdrive — Sat, 27 Dec 2014 09:56:10 +0100

A Quimby már jó ideje hagyományt csinál abból, hogy december 31-én kiabálós, január 1-én pedig üldögélős évzáró koncertet tart, ez pedig idén sem lesz másképp. A banda - természetesen a dunaújvárosi ugyancsak tradicionális Karácsonyi fellépés után - Szilveszterkor és újév napján is a MOM Kulturális központban lép fel.

Utóbbi koncert már teltházas, de ha mégis a Quimby-vel szeretnéd nyitni a 2015-ös évet, erre minden esélyed meglesz, ugyanis a Telekom az ország legnagyobb 4G hálózatán keresztül közvetíteni fogja a zenekar Varázszene névre keresztelt előadását, mely korábban a Gödör, a Trafó, vagy éppen a Merlin színpadát megjárta az adott év első napján.

A régebbi rajongók pontosan tudják, ezek az újévi koncertek a Quimby legszemélyesebb előadásai, hiszen a zenekart itt nem szorítják be a koncertek hagyományos keretei és talán pont emiatt tudják ők is legjobb, önfeledt formájukat hozni. A hangulat baráti, néha próbatermi (lehetnek kendőzetlen rontások), vagy színházi, bármikor előkerülhet egy Livius standup, vagy egy 10 perces Kiss Tibi sztori, esetleg egy dal teljes újrajátszása. Aki járt már ilyen koncerten, az tudja, hogy akár 3 órán felüli műsoridő is elképzelhető, de hiába a zsibbadó láb, a Varázszene minden perce elbűvöl, hiszen a közönséget is bevonva egyszeri és megismételhetetlen dolgok történnek. Nem kizárt, hogy bekiabálással idén is lehet számot kérni, egy idő után szétfeszül a hagyományos setlist és a nézők akarata számít, melyik dal következzen. Így előkerülhetnek hagyományos koncerteken kevesebb alkalommal előadott, vagy már a zenészek számára is "elfeledett" dalok. A Quimby tagok jókedvét pedig csak növeli, hogy régi dalaikon csavarhatnak egyet, jó érzékkel újravarázsolva azokat.

Számomra kifejezetten kedves ez az esemény, hiszen pontosan 5 éve, hogy egy Gödör-beli január elsejei Quimby koncertre még előző nap, egy szilveszteri bulin hívtam el mostani kedvesemet. Véletlenül 2 jegyem volt a másnapi koncertre, neki pedig véletlenül megszólalt a telefonja, melynek csengőhangja a "Hol volt, hol nem volt" volt. Mindenkinek más-más okból lehet akár ugyanennyire feledhetetlen és jelentős élmény az évkezdés a zenekarral, hiszen a többi már nálunk is történelem.

Épp úgy, ahogy a zenekar 2015-ös koncertje is történelmi lesz, ugyanis a mostani eseményt nem csak a helyszínen, hanem a Telekom jóvoltából online is követni lehet. Ennek módja a Telekom Youtube csatornájához, vagy az www.origo.hu/Quimby streaming oldalhoz való csatlakozás, míg megfelelő internet-kapcsolattal a Telekom 4G szolgáltatásának köszönhetően okostelefonon, táblagépen, vagy otthoni számítógépen is kiváló minőségben lesz élvezhető a Quimby újévi zenés ajándéka.

A Showder Klub elérte mélypontját

Horváth Oszkár — Tue, 18 Nov 2014 14:29:37 +0100

Ez most komoly? Több hónap szünet után jelentkezik a SHOWDER KLUB őszi évadának első adása, és papírból olvasó, bohózatos, rádiókabarés szkeccseket adnak elő? Mi ez a szégyentelen mélybevetődés? 1950-et írunk?! Semmi nem definiálja, hogy a Showder Klub szükségszerűen egy stand up műsor, de én úgy tartottam számon. További problémám, hogy tegnap szinte minden fellépő dobott egy kötelező politikai viccet. A "politikai humor", Nagy Bandó, Hócipő, teljesen máshová való. Mi ez a Trunkó Barnabásos, Selmeczi Tiboros, Farkasházys, Hahotás szerkesztés? Mi?

Az "1db ember áll, és vicceseket mesél látszólag fejből" szórakoztatáshoz nem kell gitár, papír, jelmez, báb, hangutánzás, és senkiházi politikusként rajtunk élősködőkre való emlékeztetés. A magyar munkás, és a magyar paraszt ennél többet érdemel, ha már ugyanez a műsor ide felemelte. Ez mindenkié kellene, hogy legyen, és nem szabadna kettéosztani a nézőket azzal, hogy olcsó politikai személyeskedéssel, Orbán és Gyurcsány hangutánzással szórakoztatnak, még ha szelep is ez az osztályon aluli műfaj a társadalom feszült halántékán. Akkor már jöhet az állatidomár, meg az erőművész is legközelebb, meg minden szar a XIX. és XX. századból.

Eddig sem volt egységes a fellépők színvonala, de legalább a hozott anyagból a műsoré igen, ami Litkai Gergely részéről jó stratégiai húzás volt. Tudomásul vette, hogy van 5-6 igazán tehetséges stand up előadó, és őket arányosan kell keverni a másik 20-szal. De ez az adás... eddig Bruti volt az abszolút mélypontja a műsoroknak, a gitáros viccesjóska, aki a XXI. századba próbálja átrángatni Ajala és Brindisi holttestét, a Voga-Turnovszkyt koporsójában. De semmit nem tett hozzá, elavult, a mai kor Voga-Turnovszkyja az YLVIS, nem ez a City Grill előtt gitárdobozba aprót gyűjtő művicc, a humor meleg alkoholmentes söre és elsózott szójafasírtja.

Most viszont elérkezett a műsor a "Szombathy Gyula - Csala Zsuzsa előadja Ihos József jelenetét" szintre. Ezen már egyszer túlléptünk. Szerettük, vele éltünk, eltemettük, az nevetésből jövő könnyet 30 éve felitattuk Zamat keksszel. Talán megköszönni felejtettük el, és ezért támad büntetésként. Ez a műsor amit tudott, megtett, hogy újféle tálalással legyen a "humorista" foglalkozás értékmentője, ami a viccmesélés halálának évtizedében még néhol képes fényesebben világítani, mint az internetes mémek. Még akkor is, ha nem mindenki zseni a műsorban, de miért lenne, a ripacs Gilbert Gottfried sem lesz soha Louis CK, a cukivideókat nyomorult kommentárokkal tüzdelő Bob Saget nem lesz Sacha Baron Cohen, Éles István nem Russel Peters, Maksa Zoltán nem Mitch Hedberg, és Mikó István vagy Forgács Gábor nem lesz Ricky Gervais és Jimmy Carr. Van még feljebb, ne menjünk lefelé!

Most mit kaptunk? MIKROSZKÓP SZÍNPAD? Mi jön legközelebb, operettrészleteket fog előadni Bereczki Zoltán, vagy Pintér Tibor lóháton? Hová lett a felelősség, az újító szellem, a küldetéstudat, és változtatni akarás a készítők szívéből? És ezt még követte egy beszélgetés Erdei Zsolttal... OK, keresztpromóció, említik a másik műsort a csatornáról. Ez eddig is volt, 2 mondatban. De interjú? Ez most egy late night talk show, vagy szilveszteri szuperbola Árkus Józseffel, vagy Rádiókabaré, vagy összeszedik magukat, és kitartanak amellett, amit elkezdtek: stand up? Ez egy kínos átverés volt, kirabolva érzem magamat, és a műfajt. Biztos vagyok benne, hogy sokan fogják még elsírni, hogy anyám, én nem ilyen lovat akartam. De ez nem mézeskalács, és nem is faló, hanem talán már a koporsókísérőé. Az a műsor, ami tudott szállítani Bödőcsöt, Kőhalmit, és még oldva is sűrű volt, most lecsúszott a közízlés színvonalára. Ahelyett, hogy formálná, szemlesütve zuhan bele az új Sas József generáció tömegvonzásába. Szégyellem magamat.

Én felcsapom a YouTube-ot, és azt nézek eredeti nyelven, ami jól esik. De követelem, hogy akinek a szórakozás a televízió, az ülhessen olyan örömmel előtte, amit megérdemel.

Te milyen Quimby koncertre mennél?

Interstellar Overdrive — Fri, 14 Nov 2014 05:59:00 +0100

Arra gondoltam, kicsit formabontó módon nem egy klasszikus toplistában, hanem egy "kedvenc koncert setlist"-ben gondolkodom a Quimby zenekarral kapcsolatban. Több mint egy éve összeszedtem a zenekar általam kedvelt TOP30 dalát, de a dicsőítés mellett egy kicsit ekéztem is a zenekart. Nem tehetek róla, a legjobb családban is megesik, nálam a Quimby partvonalra került és a kukoricán térdepel a sarokban. A Quimby-gépezet az én rajongásomtól függetlenül túlnőtt magán és ma már mindenkihez szól (pontosabban olyan 3-4 éve van ez), a diákoktól a háziasszonyokon át, a lakodalmak és fesztiválok közönségéig. Népszerűségük és megjelenésük Ákos-magasságokban, mely lehet dícséret és egyben szörnyű elmarasztalás is, ki melyik nézőpontot választja. Túlvagyunk már egy Sziget dedikált napon is, kisebb külföldi körútakon már belga és holland fiatalok is oda tudják tolni a biciklit a legendássá nőtt magyar zenekar koncertjére. Eközben én majd’ másfél éve azt mondtam, “viszlát, Aranykor”.

Mit szeretnék én a Quimby-ben? 2009-ben 9 Quimby koncerten voltam, nekem az volt a csúcs. Valószínűleg ekkor túl is adagoltam magamban a zenekart, ugyanakkor ezekben az időkben nem gondoltam volna, hogy valaha úgy fogok tekinteni egy Quimby-re, hogy majd “nem izgat a koncertjük” és unom őket. Kerestem magamban az okokat és – nyilván ízlésháborút nem elindítva – arra jöttem rá, hogy a koncert setlistjükkel van a legnagyobb bajom. Nyilvánvaló, hogy egy több mint 20 évet megélt zenekarnak már van annyit a tejbe aprítania, hogy ne kelljen ugyanazt játszania, mint 1996-ban, vagy 2009-ben, ugyanakkor szerintem az új albumok/dalok minősége felhígította a korábban nagyon masszív, ügyesen építkező koncerteket. Az új dalok üresjáratokat vittek az én általam hallott koncertekbe, ugyanakkor körülöttem mindenki ugrál és élvezi ezt. Velem van a baj?! Nem gondoltam, hogy a Quimby egy nap közönséget énekeltet és azt sem, hogy a zenészek között 15-20 méter távolság lesz a színpadon. Valahogy ők nem ilyen zenét játszanak. Persze nem ez egy zenekar értékmérője, de akkor is: hol van már a színpadon leejtett csilingelő tárgy, mely elég volt a varázszenéhez? Eltűnt, mint a zenekar svájci frank hitele. (Utóbbinak nagyon is örülök!)

Nem akarom a hájp antihájpja lenni és azt sem mondom, hogy ami sikeres, az szar is. Tulajdonképpen 1,5 éve semmit sem változott a véleményem a zenekarral kapcsolatban, kapcsolatunk stagnál. A Quimby egy szövegvilágában nagyon egyedi, áthallásos, néha pszichedelikus, kísérletező zenekar. Volt. Kiss Tibi egy igazi költő. Ma is. Ellenben ő sem a metaforák és érdekes képek végtelen tárháza, így az új lemezeik mélységben már nem tudják megközelíteni a korábbiakat, 1-2 jó dalocskán kívül laposabb az egész. Ha ízlés kérdése ez, ha nem, ezt akkor is kimondom. A Kilégzés óta a Quimby egy gép, mely forog, hiszen igény van rá. Az új lemezek minősége lehet ezért kevésbé érdekes (zenésznek és rajongónak egyaránt…?), hiszen a fesztiválon még mindig „jó buli” a Quimby, hiszen lehet dülöngélni az „Ajjajaj”-ra, lehet kiabálni a „Sehol se talállak”-ot és azért a „Fekete Lamoure” is odabasz a végén. A zenekar a könnyebb ellenállás irányába ment, vagy lehet úgy is fogalmazni, hogy végre learatják a babérjaikat? Végül is melyik Quimby-tag nem örül annak, hogy már nem az 2000-es évek eleje van, amikor társuk, barátjuk az elvonón volt, a zenekar sorsa pedig kérdéses volt, hanem 2013, amikor is akárhol-akármivel is lépnek fel, sikerük lesz. Szóval tulajdonképpen minden rendben van, csak nekem nem tetszik az új (rádióbarát) Quimby-korszak és ezzel el is lehet intézni az egészet.

Mi hiányzik nekem? A pszichedelia, a sötét hangulat, melyek elképesztően jó régi lemezeiket áthatották, egyedi hangulatot teremtve a klubkoncerteken. Szóval a gyökérok az új albumokban keresendő, melyek nem tetszenek nekem, ellenben a tömegeknek így is tetszik és ezáltal az új koncertek dallistáját is tematizálták. Ez akkor el is dőlt, hiszen én meg játszom kicsit a nosztalgikus öregembert és elmondom, milyen Quimby-koncertre mennék, már ha lehetne választani. Ülős, varázszenés, január 1-i, 3 órán át zsibbadó lábas, ilyen setlist-es Quimby koncertre szeretnék menni.

Az én álom Quimby koncert setlist-em:

1.   Zéró dal
2.   Egónia
3.   Hoppá
4.   Androidő
5.   Libidó
6.   Olé
7.   Parafenomén
8.   Kaviár és Bor
9.   Mennyből az angyal
10.   Ventilátor Blues
11.   Legyen vörös
12.   Autó egy szerpentinen
13.   Lovakkal jöttél Viszockij
14.   Hol volt hol nem volt
15.   Nyina
16.   As Perfect Strangers
17.   Otthontalanság otthona
18.   Fekete Lamoure
19.   Sehol se talállak
20.   Don Quijote ébredése
21.   Magam adom
22.   Halleluja
23.   Majomtangó
24.   Unom
25.   Álmatlan dal

Elvis Costello a MüPában - Három dalért jöttem, egy életművet kaptam

Bukott Rockzenész — Mon, 27 Oct 2014 17:36:28 +0100

A létező legszakszerűtlenebb koncertbeszámoló következik egy avatatlan szem- és fültanútól, aki csak néhány felületes zenei benyomás és az azokhoz kapcsolódó jóval mélyebb és tartósabb élmények okán vett jegyet hirtelen felindulásból az eseményre, de ezt egyáltalán nem bánta meg.

Mit keresek én egy Elvis Costello-koncerten? A singer-songwriter előadókkal alapvetően szimpatizálok, lévén Tesco gazdaságos vidéki kivitelben én is hasonló műfajban utaznék, ha egy kicsit több energiát fektetnék bele, bár ez egy külön történet. Az eredetileg Declan Patrick MacManus néven anyakönyvezett úriember pedig akkor is a szívem egyik csücske, ha óriási életművéből mindössze három dal érintett meg igazán, ráadásul abból kettő feldolgozás.

Természetesen Sebők János rocktörténeti könyveiből és a sajtóból már régóta tudtam, hogy ki ő, de igazán 2002 végén érintett meg zenéje, amikor is teljesen véletlenül láttam a tévében a Halálos szenvedély (I want you) című filmet, melynek főcímdalát Elvis Costello írta és énekelte. A monoton, majdnem hét perc hosszú, ugyanakkor szenvedélyes dalt akkoriban nem tudtam elégszer meghallgatni ahhoz, hogy meg tudjam unni. Az I want you pár évvel később életem filmjének is fontos betétdala lett, mivel egy fájdalmasan szép és viharos kapcsolat másik fele is tökéletesen azonosulni tudott vele. Románcunkat a Notting Hill-ben (Sztárom a párom - újabb fantáziadús magyar filmcím!) újrahasznosított és újra felfedezett She és a talán egyetlen magyar világsláger Szomorú vasárnap (Gloomy Sunday) is fémjelezte, természetesen mindkettő Elvis Costello előadásában. Bármennyire is külön utakon jártunk is ezután, ez a három dal finom utalásféleképpen valahogy mindig előkerült az elmúlt évtized során. Mi sem természetesebb (?), mint hogy október 25-én az illető hölggyel együtt hallgattuk a hatvan éves Mestert a Nemzeti Hangversenyteremben. Megállapítottuk, hogy erre a bulira egyikünk sem ment volna el mással, de ettől függetlenül életünk útjai továbbra is másfelé tartanak.

A közönség abszolút heterogén képet mutatott. Rengeteg helyről hallottam angol szót, valószínűleg a főváros expat közössége szép számmal képviseltette magát. A korösszetétel a gyenge húszasoktól a hatvanasokig terjedt, ezzel is jól illusztrálva Elvis Costello zenéjének beskatulyázhatatlanságát. A színpadra egy rakás akusztikus, elektro-akusztikus és elektromos gitárt, valamint egy fekete vászonnal bevont elektromos zongorát pakoltak ki, rádiós "On Air" és "Detour" feliratok jelentették az egyedüli díszletet. A színpadra lépő kalapos, sötétkék öltönyös-mellényes úriember olyan lendülettel csapott a húrok közé, hogy komolyan aggódtunk az egészségéért. Már az első dal (Red Shoes) alatt kövér izzadtságcseppek gördültek le az arcán, de egy pillanatra sem lazított, gyakorlatilag ugyanezzel az intenzitással és átéléssel tolta végig az egész műsort. A kísérőzenekar egyáltalán nem hiányzott ezen az estén, egymaga betöltötte a teret, akár gitározott, akár zongorázott. Hangja mindvégig erőteljes és szenvedélyes volt, sokszor kihasználta a terem kiváló akusztikáját és a mikrofonoktól eltávolodva, ami még személyesebbé tette előadásmódját. A negyedik sorból kimondottan élveztem a műsor e részeit, bár a karzatról nem tudom, mennyire lehettek hallhatóak a halkabb részek. Örömmel fedeztem fel, hogy nótáinak túlnyomó többségét a tábortűzi gitározás kedvenc hangnemében, G-dúrban játszotta. Ez a hangnem nem igényel különleges hangi bravúrokat, ugyanakkor lehetővé teszi a fájdalmasan átélt éneklést, amely amúgy is Elvis Costello egyik védjegye.

Klasszikus módon képes volt megénekeltetni a közönséget a God's Comic alatt, időnként pedig az effektpedál segítségével ismétlődő akkordokra szólózott hatalmas feelinggel. Egy "Elvis" feliratú kézi sziréna is szerepet kapott a Watching the Detectives-ben. A dalok között közvetlenül sztorizgatott, enyhe stand up comedy jelleget kölcsönözve előadásának. A legkedvesebb története szintén énekes apjáról szólt, aki az 1963-as Royal Variety Performance (gálaműsor, melyet az uralkodóház tagjai is megtekintenek) alkalmából az If a had a hammer című, az adott korban és környezetben lázadó hangvételűnek számító Pete Seeger-dalt adta elő. Az anyakirálynőnek mindenesetre tetszett, akárcsak az a liverpooli fiúzenekar, akiknek a pimasz énekes-ritmusgitárosa nem átallotta a páholy közönségét ékszereik zörgetésére biztatni a Twist and Shout alatt... Természetesen a Beatles előtti tisztelgés sem maradhatott el, a New Amsterdam a You've Got To Hide Your Love Away-ben folytatódott.

Miután a She és a Gloomy Sunday elhangzott (kötelezően megemlítve, hogy magyar, sőt budapesti dalról van szó), megátalkodott divatrajongóként már csak az I want you elhangzását vártuk, hiszen ezekért a dalokért, sőt ezért A Dalért jöttünk. Valamivel több mint egy óra játék után Costello lement a színpadról, hogy aztán - valószínűleg előre eltervezetten - visszatérjen az ütemes vastaps hallatára. A setlist.fm tanúsága alapján a standard koncertrész 16 dalos volt, míg a ráadás (Encore) 11 nótát, illetve egyveleget foglalt magában! Jöttek is a klasszikusok, ahogy kell: Oliver's Army, Alison, Watch Your Step, Peace, Love and Understanding, csak az I want you nem akart elhangzani, pedig ott volt az a Fender Jazzmaster gitár is a színpadon, amivel ez a dalt általában játszani szokta. A sokadik visszatapsolásnál aztán bekövetkezett a várva várt csoda: egy "mezei" akusztikus gitárral a nyakában egy hölgyről mesélt, aki szerint ez a legszebb szerelmes szám, amit valaha hallott, majd elkezdte A Dalt, Amiért Jöttünk, minden erősítés nélkül. Próbáltuk olyan halkan énekelni, ahogy csak tudtuk, és teljesen készen voltunk az élménytől, pedig a java még ezután jött: trubadúrként kisétált a nézőtérre (egy túlbuzgó road vagy biztonsági ember kissé bepánikolva követte, némi nevetésre okot adva ezzel), körbejárta a termet, mindenhol játszott egy kicsit, volt, ahol le is ült a kevés üres hely valamelyikére, majd visszatért a színpadra. Standing ovation, természetesen. Ilyenkor kellenek hogy jöjjenek a közhelyessé koptatott nagy szavak. Én sem tudok mást mondani, mint azt, hogy ilyen hangulatot teremteni csak a legnagyobb előadók képesek. Megvette a közönséget, a jegy áránál jóval többet adott és bő két órára elfeledtetett minden nyomasztó, bennünk élő problémát. Mindezt egy fájdalmas hangú, idősödő énekes-gitáros-dalszerző tette velünk.

Jól tette.

The Endless River - az utolsó Pink Floyd album

Interstellar Overdrive — Fri, 10 Oct 2014 21:22:21 +0200

In medias res kezdem: nem értem miért jó belerúgni ebbe az „új” Pink Floyd albumba (újszülötteknek: The Endless River) és az arról debütált első dalra (Louder than words). A magyar zenei sajtó persze mindig jobban tudja, de alapvetően a rajongói oldalról is furcsa hangok jönnek át, ami számomra végképp érthetetlen. A nagy acsarkodások, Waters-Gilmour viták és egyéb disszonáns hangok mintha csupán elégedetlen és megkeseredett rajongót teremtettek volna és már senki sem tud örülni annak, hogy kedvenceitől akár egy új hangot is hall. Lehet, én vagyok fordítva bekötve, de én mindig úgy voltam vele, ha szeretek egy bandát, akkor mindennel együtt szeretem és örülök, ha bármit (bármi újat) kapok tőlük. Persze kritika nélkül nem fogadom el őket, de jelen esetben annak is örülök, hogy újra hallom a "Gilmour-kliséket" (ugyebár már a Momentary Lapse és a Division Bell albumok is inkább Gilmour-szólóknak vannak minősítve), ami eleve csúnya és rossz megfogalmazás, hiszen többek között ebbe szeretettek bele sokan, persze most ugyanők azzal bizonyítják rajongóságukat, hogy beletörlik a lábukat a zenekarba, hiszen nekik a Wish you were here az ultimate album.

Én örülök az új albumnak és örülök, hogy Gilmour és Mason úgy érezte, emléket kell állítaniuk Rick Wright-nak. Erről szól ez. Senki nem mondta hogy a The Endless River brand new dolog lesz, senki nem mondta, hogy feltaláltak valami újat, hiszen minden interjúban, sajtóközleményben jelezték, 1993-as anyagot adnak ki és nem újat. A Louder than words dal persze szövegileg/énekileg új, 1993-ban nem volt még vokál rajta, most került rá, csakúgy mint a többi dal esetében, ahol állítólag ugyanúgy van jelenkori kiigazítás, nem véletlenül, hiszen ezek a dalok nem lettek befejezve, tehát hozzájuk kellett nyúlni, hogy ne csak demo-ként legyenek kiadva. Miért nem a Division Bell újrakiadás mellékleteként került szóba a The Endless River? Ez az egyetlen értelmes kérdés amúgy. Nyilván van a hivatalos válasz, melyet ugyancsak lenyilatkoztak: Rick Wrightnak és hármojuk muzsikájának állítanak emléket. A nem hivatalos, de általam vélt válasz pedig: kibaszottul lelkifurdiuk van, hogy anno asszisztáltak Rick Wright zenekarból történő kipenderítéséhez (á lá The Wall időszak, Roger Waters és az ő egója szétbarmolja a bandát). Mindenki hibás, hogy ez a csodabanda ilyen "mélyre" jutott és több szó esik az állandó kakaskodásról, viszályról, gőgről, mint arról, milyen csodás zenét is alkottak. Felháborító, hogy Waters is inkább sajtóközleményt ad ki, hogy semmi közöm ehhez az egészhez és a bandához sem 35 éve, ahelyett, hogy inkább gőg nélkül azt mondja, valóban, Rick Wright nagy mágus volt négyünk/ötünk zenéjében és örülök, hogy az emberek hallhatják őt utoljára. Egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy ezek az elvileg géniusz emberek ennyire buta vénemberre öregedtek és még azt is elbaszták, hogy már nem tudnak legalább négyen együtt meginni egy sört és örülni annak, hogy anno összefújta őket a szél. Így fognak majd meghalni is, gőggel, legalábbis úgy tűnik, Waters és Gilmour biztos, Mason pedig sosem nyitotta ki rendesen a száját, csak sodródott az árral.

A The Endless River november 10-én jelenik meg, de legalább várjuk meg az aznapot, hogy elmondhassuk, ezt felesleges volt kiadni, mi szóltunk előre, ez csak egy értelmetlen kiadvány az anno szebb napokat megélt zenekartól. Persze aki ma azért veri a mellét, mert neki a The Meddle, meg a Dark Side, esetleg az Atom Heart Mother a Pink Floyd, az november 11-én is ezt fogja mantrázni. Aztán vannak az olyan „barmok” mint én, akiknek az az élmény, ha muzsikát hallhat Gilmouréktól, akár olyan élménydús jam session-öket, mint amit például Wright és Gilmour produkál a Remember that night DVD bónusz anyagai között. Valami ilyesmi lesz a The Endless River is, hangok-dallamok, melyek persze nem teremtenek már új legendát, de bizonyosan kiegészítik a régit. Nyilvánvaló, hogy ezt Watersnek is minimum így kéne gondolnia és akkor talán frusztrált PF rajongóból is kevesebb lenne.

(Mondjuk a Coelho-s/Pi életés borítót én sem értem.)

TOP20 zenerokon EVÖR

Horváth Oszkár — Thu, 18 Sep 2014 07:50:00 +0200

A Telekom idén több, a zenéhez és a fesztiválszezonhoz közvetlenül kapcsolódó aktivitással készült. Előbb a Zenekocsi alkalmazásról olvastunk a Lángolón, ami egy olyan telekocsi (car sharing) applikáció volt, amelyben a Balaton Soundra igyekvők találhatták meg egymást az alapján, hogy kinek van szüksége, vagy ki tud fuvart felajánlani, DE hallgasson normális zenét, hogy ne kelljen az első benzinkútnál kiszállni walkmanezni.

Aztán júliusban itt is beszámoltunk a Zenetesóról. Ez a Facebook alkalmazás életed meghatározó pillanataihoz, iskolák elkezdéséhez, elhagyásához, költözéshez, nagy szerelmekhez, utazásokhoz és családi pillanatokhoz rendelt címkéket, amely élmények legtöbbünk életében közösek. Ami azonban nem közös, hogy ki milyen zenék formájában emlékszik ezekre a pillanatokra. Azokat segít megtalálni az alkalmazás, akiknek a leginkább hasonló zeneszámok jelentik ezeket a fordulópontokat, mint neked.

Mint az adatbányászatban és a statisztikában gyönyörködni képes emberek, megkérdeztük a készítőket, hogy mindez hogyan sikerült. Több mint 32.000* egyedi felhasználó kapcsolódott az alkalmazáshoz! :) Ahogy gyülekeztek, nekem is hétről hétre egyre nagyobb metszettel rendelkező Zenetesókat küldött. Érdekes, hogy nem az érettségi, gólyatábor, meg szalagavató, de még csak nem is az utazás címkék voltak a legnépszerőbbek. Az élen a tombolás és a lazítás áll, fej-fej mellett (ahogy kell), utána a boldogság és a haverok. Ezeket a címkéket több mint 2x annyian rendelték egy-egy számhoz, mint az "utazás"-t. (*: Forrás: Zenetesó admin, 2014. július 18-tól augusztus 21-ig vizsgált adatok. - köszönjük!). Ha szerinted kimaradtál, jó hír, hogy nem maradtál ki:

Az applikációhoz egy játék is tartozott - azok, akik a bevont zenészek - Ákos, a Hősök és a Mary Popkids - lejátszási listájával a legnagyobb egyezést mutatták, azaz Zenetesók egymás számára, részt vehettek a zenészek egy-egy napjában. A Hősök szeptember elején egy közös stúdiózásra invitálta a nyerteseket Diazhoz, ahol a nyertesek is felmondhattak 1-2 szöveget. Egy ismert szám saját átiratát készítették el. A Mary Popkids szintén ezekben a napokban bevonta a nyerteseket egy zenekari próbába a Keleti Blokkban, ahonnan együtt mentek át egy fellépésre :) Ákos készülő videoklipjeinek felvételeihez hívta meg azokat, akik a legjobban betaláltak a zeneőrült Jethro Tull, ABBA, Dire Straits, LGT, Motörhead, Phil Collins, Hobo, Jacko és mások által határolt sok stíluson átívelő lejátszási listájának velejébe.

TOP20 ZENEROKON EVÖR

Mi így zárásként arra gondoltunk, hogy ha már zenetesóink lettek, akkor összegyűjtjük az egész családot és szomszédságot. Azaz: milyen családi kapcsolattal és milyen generációs távolságokra vajon milyen zeneszámot körzőzhetnénk ki metszéspontnak az érintettekkel :) Arra gondoltunk, hogy végigszaladunk egy elképzelt életen, aztán a lista végén meghalunk kicsit.

Zenetesó: Paul McCartney and Stevie Wonder - Ebony and Ivory
Zeneöccs: Eszményi Viktória és 100 Folk Celsius - Szia, Öcsi!
Zenehúg: Cyndi Lauper - Girls Just Wanna Have Fun
Zenecsalád: Sister Sledge - We are Family + Griswald's Holiday Road
Zenefater: Zorán - Apám hitte
Zeneanyu: BeatKOHO - Édesanya
Zene-ex: Eric Carmen - All by Myself
Zenekocsi: Kavinsky & Lovefoxxx - Nightcall
Zenegimiszerelembénázás: - Huey Lewis - Power of Love
Zeneföldszintihangoslakóhalkfeleséggel: Pavarotti & James Brown - It's a Man's World
Zeneanyós: Johnny Winter - Mother-in-Law Blues
Zenenagymama: Tina Turner - We Don't Need Another Hero
Zeneszomszéd: Káva - Szomszédok
Zenezöldséges: Yann Tiersen - La Valse D'Amelie
Zenecsaj: Natalie Imbruglia - Torn
Zenepasi: Claude Debussy - Claire de Lune
Zeneröntgenorvos: Xzibit - X
Zeneápolónő: Army of Lovers - Obsession
Zenesírásó: Sia - Breathe Me (extended Six Feet Under version)
ZeneahalálutánIDDQD: Michael Jackson - Thriller

Egy éves a Halott Pénz élő felállás - koncert, BeatKOHO, A38

Horváth Oszkár — Tue, 09 Sep 2014 08:20:00 +0200

Halott Pénz tavalyi lemeze éppen 1 éve jelent meg "Szólj anyunak, hogy a városban vagyok" címmel, ennek megfelelően 1 éve szóltunk anyunak néven fut Facebook event a most péntekre, 2014. szeptember 12-ére meghirdetett koncertről. Halott Pénz, azaz Marsalkó Dávid nem csak az 1 éves lemezt ünnepli, hanem ugyanebben a hónapban kezdtek el együtt koncertezni az élőzenekarral, szintén egy évvel ezelőtt.

Az albumon olyan, az MR2-ről ismerhető slágerek találhatók, mint a Four Tet hangmintájára épülő Ugyanúgy hallasz, vagy a Hello lányok, vagy a figyelmet diszkréten lekötő vizuális tartalmú klippel rendelkező szám, A feneked a gyengém, vagy egyszerűen olyan jól megírt, hosszú életútra alkalmas refrénnel felvértezett nagyon jó számok, mint a Kamával (Mary Popkids) felvett Farkasok dala, vagy a Benned minden megvan (feat. Eckü, Tej), ami élőben szerintem még erősebb is, mint az albumon, Járai Márk hangja jellegzetesen mást hoz ki ebből a zenéből.

Halott Pénz élő formációja előtt a BeatKOHO lép fel - a 2010 óta két lemezzel megjelent hiphop felállás már eredetileg is élő formációként vállalkozott a műfajra, 2012-ben Fújd ki!, idén pedig (letölthető) Hibátlan című lemezük jelent meg. A VIVA két éve a csapból is folyatta Augusztus című számukat, amely igen találó címadás, mert ez a hónap idén is volt, és előre láthatólag jövőre is meg lesz tartva. Klip ügyben elég erős még a Mr. Joeker (Hősök) alapjából élőre feldolgozott Édesanya, az idei albumról pedig előbb a Kiss Flórával (Budapest Voices) felvett Szabad akarat volt sokáig hallható a Petőfin, pár hete pedig a Marge-zsal és Ecküvel (Hősök) felvett közös számuk, a Tükör jelent meg. A tervek szerint a pénteki koncerten Marge és Kiss Flóra is tiszteletet teszi az említett 2 szám erejéig! A zenekar mind saját falán, mind a Facebook eseményben hirdetett nyerhető jegyet a koncertre, ami komoly mentőöv lehet, mert elővételes jegyek még vannak, viszont többen igazolták vissza az eseményt, mint ahány embert az A38 kapitánya szállítani szokott a világ legjobb hajófenekében. (A hajófeneked a gyengém.)

Facebook: https://www.facebook.com/events/811141272250555/
Halott Pénz: https://www.facebook.com/HalottPenzOfficial
BeatKOHO: https://www.facebook.com/beatkoho
A38: http://www.a38.hu/hu/

Be a múzeumba: filmtörténelem régi és új effektjei

Interstellar Overdrive — Wed, 03 Sep 2014 05:55:00 +0200

Nézve mostanában a filmeket, nektek nem jut folyamatosan eszetekbe a kérdés, miszerint hová tűntek a díszletek? A Great Gatsby "making of" video-ját látva tulajdonképpen maga a díszlet szó kap új értelmezést, azaz tulajdonképpen mit is keresünk. Minek tökéletes helyszínt találni és preparálni, ha bárhol fel lehet venni a jelenetet és utólag még a falmintázatot is át lehet rajzolni, mint ahogy tették az Only god forgives-ben? Jön a visszakérdés.

Manapság már olyan mennyiségű CGI-vel (és egyéb effektekkel) van megtömve a filmgyártás, hogy hajlamosan vagyunk azt is elfelejteni, hogy valaha ezeket a jeleneteket makettekkel, jelmezekkel és igazi díszletekkel oldotta meg Hollywood.

Az alábbi videó segít emlékezni egy múzeumi időszakra, kontrasztba állítva a fent csupán példaként említett két nem olyan régi filmre.

Queen - Live at the Rainbow 1974

Interstellar Overdrive — Mon, 01 Sep 2014 05:57:00 +0200

Szeptember elején jelenik meg a Queen egyik legrégebben rögzített koncertfilmje, a Live at the Rainbow. Az 1974-ben tartott koncert a jelenkor elvárásainak megfelelő csomagolásokban jelenik meg, hiszen a legnagyobb dobozban a lemezek mellett korabeli plakát, újragyártott koncertbrossúra, kitűző, újragyártott eredeti jegy (Brian May szülei által használtak...) ha és egyéb szuvenír is megtalálható lesz a márciusi és a novemberi koncertekkel kapcsolatban.

1974-ben a Queen a harmadik lemezénél járt, született már slágere (Killer Queen) és a világ totális meghódításától 1 év távolságban volt. A koncerten levő dalok érthető módon a zenekar első három lemezéről vannak (Queen, Queen II, Sheer Heart Attack), üdítő hatást keltve a Radio Gaga-hoz, vagy I want to break free-hez szokott rádióbarát fülek számára. A laikusok valószínűleg meglepődnek majd e koncertet látva (feltételezem, hogy nem csak a hardcore rajongókhoz jut el az anyag), miszerint a Queen milyen piszkosan kemény rockzenekar is volt annak idején. Amúgy a novemberi koncert anno, 1992-ben egy Box of Tricks című kiadványon, a VHS adta lehetőségeket kihasználva (megvágva) már megjelent, de teljes egészében (és a márciusi koncert hanganyagával kiegészülve) igazi csemegének igérkezik.

Ami pedig a dolgok üzleti vonalát illeti, a Queen menedzsmenttől mocsok dolog volt eddig húzni ezen csemege megfelelő minőségben való tálalását. Szépen kivárták a marketing szempontból hangzatos 40. évfordulót, mely előirányozza, hogy innentől évente fognak megjelenni azok a koncertek, melyeket a rajongók már legalább 10 éve várnak. 2015-ben jöhet az 1975-ös Hammersmith Odeon, 2016-ban az 1976-os Hyde Park, 2017-ben az 1977-es Houston, vagy az Earls Court, majd lélegzetvételnyi szünet után ki lehet adni az 1978-1979-es Live Killers időszak képi anyagát is, hiszen számos európai és japán helyszínről maradt fenn anyag. Mi maradt ezután? Jöhetnek az 1981-es dél-amerikai koncertek (Sao Paolo, Buenos Aires, Caracas), hiszen ezekről is készültek felvételek, melyek természetesen nekem is megvannak, csak nem tökéletes minőségben. Szóval lehet készíteni a pénztárcákat és a következő években megismerni a Queen talán kevésbé mainstream oldalát.

A Live at the Rainbow kiváló kezdés, igencsak méltatlanul elfeledett dalokkal. Jó lesz őket újra napirendre helyezni.

Most akkor jobb lett a Sziget?

Interstellar Overdrive — Thu, 21 Aug 2014 23:12:46 +0200

Idén csak három nap jutott nekem az Szigetből, de úgy gondolom, ez elég reprezentatív volt ahhoz, hogy a tavalyi poszthoz hasonlóan kicsit elmerengjek a legnagyobb hazai fesztivállal kapcsolatban.

PROGRAM. Tavaly, mint egy pohár víz, úgy ment keresztül rajtam a Sziget, idén viszont azt gondolom, főleg az A38 felhozatala mutatta meg, hogy a Sziget tud aktuális és érdekes lenni, hiszen számos "éppen hogy nyugaton befutott" / aktuális bandát kaptak el (pl. Stromae, Darkside, Kavinsky, Deadmau5). A Nagyszínpadra is rá lehetett mondani, hogy a tavalyihoz képest érdekesebb volt a felhozatal, ugyanakkor az egyéb helyszínek színtelen-szagtalansága miatt nagyon-nagy hiányérzet alakult ki benne. A Világzenei színpad pár éve a legnagyobb kultúrsokk és partiérdekesség volt, most sajnos ezt már nem lehet róla elmondani. A Colosseum nem pótolja a régi Parti Arénát, éjfél után pedig az A38-ra kellene beférni. Az egész programszervezés ez óriási egyensúlyozás lehet, ezt tudjuk, kiegészítve például azzal, hogy a Sziget költségvetése továbbra sem engedheti meg a Metallica-RHCP szintű előadókat és csak az épp Európában koncertező bandákat tudják szerződtetni, egyedi megrendelésre nincs esélyük. Valószínűleg jövőre is marad a "legyen magyar, legyen régi, legyen új, férjen bele a budget-be" gondolkodás, mely nem kedvez annak, hogy egy, vagy több világraszóló dobása legyen a Szigetnek.

MÉRET. Valahogy nekem kicsit kisebb lett a fesztivál, ismét. Persze ezért én is felelős vagyok, hiszen idő hiányában nem fért bele nagy séta és a hosszabb elmélázás a kisebb helyszíneken és sajnos egyetlen színházi műsort sem láttam, a korábbi évekkel ellentétben. Ugyanakkor mivel a "fő" programok a Nagyszínpad-A38 környékére koncentrálódtak, önkéntelenül (és önkényesen) is felültem az ingajáratra és a két helyszín között ingáztam. Kaptam érte tömeget.

TÖMEG. Csütörtökön, mikor először ki tudtam menni, egyszerűen az jutott eszembe: itt még ennyi embert nem láttam. Nem értettem. Odasétáltam a Bastille koncertre (fogalmam sem volt kik ők), szólt a Rythm of the night (eleve) feldolgozása és a Nagyszínpad környékén még oldalt sem lehetett egy gombostűt sem leejteni. Pedig volt nálam. A Stromae-balhéról mindenki olvashatott... az A38 melletti kivetítőt pedig nem gondolhatták komolyan, hogy gyógyírként fog szolgálni a felhevült és nyilván nem szomjas bulizni vágyó tömegnek, hát még azoknak, akik pont Stromae, vagy Kavinsky miatt pengették ki az aznapi napijegy árát... Érdekes volt még, hogy a legtöbb kajás-piás helyen is többet kellett sorban állni, mint az elmúlt években hozzászoktunk. Pedig az árak ismét emelkedtek.

ÁRAK. Nincs kedvem ezen hosszasan merengeni, a Sziget a magyar pénztárcának drága és csak drágább lesz. Az EUR/HUF árfolyamról nem a Sziget tehet. Vállalja a Sziget, vagy sem, a vidámpark-feeling viszont továbbra is hangsúlyosabb (szemben a koncertekkel), a külföldiek hetijegyes dominanciája jelzi, nyaralásra és fékevesztett bulira tökéletesebb helyszínt nem talál egyetlen holland, vagy belga sem, miközben pénze napról-napra több magyar sört ér. Az átlag magyar pedig megszívja a fogát a napjegy, vagy a sör árát hallva, negatív érzéseire pedig ráerősít, hogy úgy érzi, megint nem érkezett olyan előadó, akiért megérné kipengetni a drága jegyárat. Vajon hány rocker marad távol az árak és hány a program nem tetszés miatt?

NULLSZALDÓ. Az én Szigetem mínuszos lett.

ROCKZENE. Az index-es Gerendai-interjúban nagyon vészjósló az a rész, miszerint szerintük az idei rock irány ismét bebizonyította, hogy egyre kisebb az igény a keményebb zenére. Vitatkoznék ezzel, hiszen talán nem a Blink 182 és a Korn lenne hivatott a hazai (és külföldi) rockerek megmozgatására. Nyilván felesleges elgondolkodni egy Black Sabbath fellépésen (bár ugye július 4-én a Hyde Park-ban volt valami...), ami talán reprezentatív mérce lenne, ráadásul egy dedikált rock színpad nélkül nem is hiszem, hogy valós képet kaphatnánk e zenei iránnyal kapcsolatos érdeklődéssel kapcsolatban. Azt gondolom, ez programszervezési kérdés, a vásárlói igényt fel kell tudni kelteni... Szociológiai fejtegetésbe is belemehetünk, hiszen a rocker közönség nyilván jellemzően nem a 20-as korosztály és talán azzal is egyetért mindenki, hogy a vérrockerek árérzékenyebbek, mint a rózsaszín napszemüveges nagyon menő partiarcok, vödörrel a kezükben.

JÖVŐ. Jövőre a Foo Fighters-t kell elcsípnie Karcsiéknak, ezt gondolom már ők is tudják (új album, turné) és izzadnak rendesen. A másik nagyobb név a Muse lehetne, akik ugyancsak koncertezni fognak Európában. Most betippelem, hogy a parkos fellépés után jövőre a Szigetre jön a Pet Shop Boys is ("legyen egy régi" elv), majd figyeljétek. Aztán ott az Arcade Fire, melynél kevesebb trendi zenekar van mostanában, persze a pénztárca igényük is ehhez igazodhat. Személyesen én egy Sigur Rós-nak örülnék, meg jöjjön újra a Gotan Project, esetleg Lykke Li, akit most már megnéznék. Általánosságban a Sziget Kft. (nem a fesztivál) jól csinálja, hiszen, akit nem tudnak elhozni a fesztiválra, azt elhozzák a Parkba, vagy az Akváriumba (pl. Pet Shop Boys, Gus Gus, Manu Chao), ahol egyedi árazással ügyesen tudnak profitálni. Engem ez az irány nem zavar, jöjjön mindenki akkor, amikor tud. A Sziget legnagyobb baja részemről, hogy továbbra sem tud megfelelő éjfél után programról gondoskodni, mely ugyancsak aláhúzza az igényt, miszerint az A38 mellett egy másik helyszínen is kellene műsorral szolgálni. Ezen kéne változtatni.

JOBB LETT? Ezt kéne befejezni, nem kell a múlton merengeni. A SZIGET JÓ. Ha nem lesz jó, majd szólok. Amúgy jellemzően 30-on túl fanyalgunk. Kérdezzük meg a 20 éveseket, nekik hiányzik-e a gitárzene, zavarja-e őket a por, fáj-e nekik, hogy csak a hangszórókból hallatszik fel a Killing in a name of, valahol egy ismeretlen piázóhelyen, mely után jöhet akár egy Skrillex is. 20 évesen minden jó és semmi sem zavar. Még a felső légúti megbetegedés sem, melyet ugyancsak rosszabbul bírunk 30-on túl...