Zavarbaejtően hosszú listákat lehetne öszerakni azokról a tudósokról, feltalálókról, matematikusokról, hackerekről, akik ha nem lettek volna, most nem gépelnék a kanapén fekve. Az összes ilyen listán bérelt helye van Alan Turingnak, aki pont ma lenne 98 éves, ha úgy általában szokás lenne ilyen sokáig élni, és ha a britek nem döntenek úgy, hogy addig cseszegetik a meleg zsenijüket, amíg az öngyilkos nem lesz.

Information Pioneers: Alan Turing from Information Pioneers on Vimeo.

1086-ban, harminc évvel a normann invázió után Hódító Vilmos úgy gondolta, nem lenne hülyeség pontosan tudni, tulajdonképpen mi mindenen uralkodik, és főleg mennyi adót tud kicsikarni abból, ameddig a szeme ellát. Hatalmas, addig nem, és azóta is csak ritkán látott alaposságú földrajzi és statisztikai felmérést rendelt el, az elkészült kötetben megtalálható 13418 település összes birtoka, gyakran jószágok darabszáma-szintű pontossággal. Innen a mű neve is, Domesday Book (ejtsd doomsday persze, mert rég volt és azóta egy párszor átszabták az angol nyelvet): a szándék szerint úgy mutatja meg az országot, ahogy ítéletnapkor látná az Úr maga. A könyv máig fennmaradt, egy példányát a National Archive-ban őrzik, nemrégiben digitalizálták is.

A meghatározó jelentőségű mű elkészültének kilencszázadik évfordulója 1986-ban volt. Az eseményre emlékezve a BBC egy grandiózus projekttel készült: huszadik századi technológiával kívánták megismételni a Domesday Bookot, ám ezúttal nem a hódító uralkodó számára, hanem a brit nemzetnek gyűjtve az adatokat, explicit oktatási szándékkal, melyből a jelen, s majd a jövő diákjai (iskolásai és akár kutatói) megismerhetik a nyolcvanas évek Nagy-Britanniáját. Rengeteg technológiai újítást igénybevéve több mint ötvenezer fényképet, több tízezer térképrészletet, a legfrissebb népszámlálási adatok, szabadon mashupolható demográfiai, gazdasági statisztikák és egyéb felmérések kerültek rá az elkészült kétlézerlemezes termékre, mára mégis teljesen elfeledett a projekt. Ha egyáltalán, csak mint tanmese kerül szóba, amiben a levonandó tanulság az, hogy mennyire könnyen avul el a technológia. Pedig a Domesday Projectért megéri ennél jobban megállni egy szóra.

A BBC 1984 májusában kezdett neki a projektnek, eredetileg egy interaktív dokumentum-sorozatként vízionálva a kettőpontnullásított művet. Az interaktivitás végül egy multimédiás rendszert szült, aminek szinte minden elemét a két éves fejlesztési időszak alatt a BBC-nek és alvállalkozóinak kellett kifejleszteniük. A cél az volt, hogy a BBC, a közszolgálati céljainak megfelelően egy mindenki számára hozzáférhető adatbázist hozzon létre a kor Nagy-Britanniájáról.

Sajnos nagyon rosszkor jött az évforduló: mostanra már bőven beérett volna a technológia, de fontos észben tartani, hogy a projekt szűk évtizeddel a multimédiás CD-ROM-ok előtt született. Ezért annyira nem meglepő, hogy Domesday Project hardvere annyira a kanyar előtt és a vérző élen volt, hogy mára minden komponense zsákutcás fejlesztésnek bizonyult. A rendszer szíve az Acorn által korábban a BBC Computer Literacy projektjére fejlesztett BBC Master 8-bites mikroszámítógép kicsit átbütykölt változata volt, ami egy segédprocesszorral és egy akkor még standardizálás előtt álló SCSI-vezérlővel kommunikált egy Philips lézerlemez-olvasóval. Menet közben mutatták be a CD technológiát, ami bár minden szempontból jobb megoldás lett volna — jelentősen olcsóbb és sokkal több adat fér rá, sőt még sokkal kisebb is, de már nem tudtak váltani rá, többek között a Philips jelentős anyagi támogatása miatt. Csak hogy még nagyobb kuriózumnak tűnjön a mai szemlélőnek, a rendszert egy hanyattegérrel lehetett irányítani.

Két kétoldalas lézerlemezen volt maga a tartalom, a lemezek két oldalán Lancashire magasságában kettéosztva Nagy-Britanniát. A National Disc-en egy hierarchikus menürendszeren keresztül lehet hozzáférni 9700 adatkészlethez, 60 percnyi hírműsor-összeállításhoz és 2000(?) újságcikk-kivágáshoz, plusz 23000 fényképhez, részben profi fotósoktól, részben pályázatokon begyűjtve. (Hihetetlenül eltúlzottnak tűnnek ezek a számok, de a legtöbb forrás hasonló adatokról számol be. Nem jövök rá, hol a turpisság, azt leszámítva, hogy a használt tévékijelzőnek nincs akkora durva felbontása…).

Az adatkészletek között mindenféle helyrajzi adatok, geológiai, kőzettani és meteorológiai információk, statisztikák a területek növény- és állatvilágáról, plusz egy vagon, a népszámlálásból származó társadalmi és gazdasági mutató volt megtalálható, azzal a csavarral ráadásul, hogy a változókat nem csak térképre lehetett vetíteni, hanem kereszttáblát is lehetett belőlük generálni. Mindezt, tegyük hozzá, egy olyan országban, ahol egészen idén áprilisig az irányítószám-adatbázist is külön kellett licenszelni a postától. Plusz a Fal lebomlása előtt vagyunk és mégiscsak nemzeti információkat szolgáltatnak ki.

A Community Disc-nek a National menürendszerével ellentétben térkép e táj. 4 x 3 kilométeres téglalapokra szelték fel az országot, s a környékbeli iskolákat kérték meg, hogy számoljanak be a környékükről. A sűrűbben lakott déli területek nagy részét sikerült így lefedni, a ritkábban lakott északról kevésbé, így összesen a mezők 45%-áról van mezőnként max. 3 színes fénykép és 20 teletext-képernyőnyi esszé. Az esszéket témamegkötés nélkül írták a tanulók, s a BBC se szerkesztette őket, hogy élethűbben mutassa be a nyolcvanasok brit világát.

Mire elkészült, a Domesday-készülék az eredetileg tervezett £1000 helyett négyszeresébe került, emiatt az eladások kicsit elmaradtak a tervezettől, aztán az évek során az egész valahogy feledésbe merült. Bedőlt a brit számítógépipar, a lézerlemezt leváltotta a CD, majd a DVD, egy ideig divat volt a projektre nagyon hasonlító multimédia CD-ROM, aztán hamar kipukkadt az is (most meg megint úgy tűnik, hogy egy ideig ez lesz az új hype, de ez már más tészta). Az archiválandó nyers adatokat pedig bár leadták a National Archives-ba, valahogy sikerült nyom nélkül elkavarni.

A századforduló környékén kaptak észbe a restaurátorok, hogy ha nem csinálnak valamit, örökké el fog veszni ez a kincs. Egymástól függetlenül két projekt is indult a Domesday megőrzésére, bár lényegesen eltérő célkitűzésekkel. A leeds-i egyetem CAMiLEON adatmegőrzéssel foglalkozó kutatócsoportja egy hatvanas évekbeli mainframe vas felújítása után 1999-ben állt neki a Domesday megőrzési lehetőségeinek vizsgálatának. A rendszer multimédiás jellegéből fakadóan arra a következtetésre jutottak, hogy nem elég csupán a lemezeken rejlő információt hordozhatóbb formába átmenteni, a hardver működését is át kell menteni. Erre a célra a BeebEm emulátort bővítették ki a szükséges funkciókkal, majd archiválták mellé a lemezeket magukat. 2002-ben bemutatták, körbeéljeneztették magukat, majd annak rendje s módja szerint nyom nélkül el is tűntek.

A National Archives egy másik irányból ment neki a problémának 2003-ban: a csapatuk célja a lemezeken tárolt adatok lehúzása volt, s majd e köré gyúrtak egy korszerűbb, hordozhatóbb megjelenítőt. Térkép nélkül indultak neki a feladatnak, kézzel fejtették meg a tárolt adatok összes rejtélyét: annyira Indiana Jones-os a történetük, amennyire az adatmentés lehet, bebarnult jegyzetfüzetestül meg minden.

Szóval akkor hol nézhetjük meg ezt a különlegesen érdekes dokumentumot? Leginkább sehol. Van még pár működő gép, meg most már a National Archive-nak is van olyan mentése róla, amiről azt is tudja, hol van. Egy ideig a második, Adrian Pearce vezette csoport interneten elérhetővé tette a Community Disc tartalmát, de mára — halála után — ez is nyom nélkül eltűnt. A sikeresen áthidalt technológiai akadályokon túl a kikerülhetetlen copyright miatt nem lehet újra publikálni a Domesday-t: annó közel kétmillió ember küldött be fényképeket és szövegeket, s őket (és esetleg jogutódjaikat) levadászni közel lehetetlen kihívás. Becslések szerint 2090 előtt nem is számíthatunk arra, hogy a jogok lejárta miatt nyugodtan bemutathatóvá válik a lemezek tartalma, ha addig kitartanak az adatok. Addig maximum a tanulságokat vonhatjuk le.

• Bónusz track-ként pedig álljon itt egy vagon, mindenhonnan összegereblyézett forrás.

A Cyberculture.hu szerkesztői sem látták még élőben a cuccot, ha tudsz kontaktot esetleg, stb, igazán járna a csoki.

A WELL-ről (Whole Earth ’Lectronic Link) mindig csak zárójelben emlékeztünk meg, pedig az egész internetes közösségesdit ott találták ki 1985-ben. A történet, amit már egyszer tényleg el kell mesélnünk, természetesen az internet mindenütt jelenlévő nagy öregjéve, Stewart Branddel kezdődik, de gyorsan feltűnik benne az összes olyan figura, aki valami nyomot hagyott a hálózaton. Ugyan hol máshol találkoztak volna az EFF alapító atyjai, ha nem a WELL-en?

A Howard Rheingold szintén az öregfiú klub tagja - által előásott felvételeken a WELL partikról beszélnek, illetve arról, hogy kezdetben volt a vas, és ráhagyták az emberekre, hogy kialakítsák magunknak a környezetet.

Zárójelben jegyezzük meg, hogy a WELL is igazolja azt a sejtésünket, hogy a siker/felnövé egyik jele, ha egy közösségi szolgáltatás felhasználói sörözést szerveznek.

(via John Naughton)

Ma volt tíz éve, hogy a NASDAQ 5132.52 pontnál tetőzött, ez volt az a pillanat, amikor kifogyott a lendület a kilencvenesek végét meghatározó dotcom-lázból. Innen már csak lefele vezetett az út, a piac összehúzta magát, kiszáradt a kockázatitőke-szökűkút és hosszú évekre szitokszóvá, de legalábbis gúnyolódás tárgyává vált a „dotcom cég” kifejezés és minden, ami a jelenséghez tartozott.

Az évforduló alkalmából remek retrospektív cikket állított össze a lufi felfújásában annó jelentős szerepet játszó Wired, s még úgy is, hogy igyekszik mosdatni a szerecsent, hogy egy csomó akkor felmerült ötlet simán koraszülött volt, elképesztő visszaolvasni, hogy mennyire naívak és technooptimisták voltak a startup-alapítók, de a befektetők méginkább. Azok a cégek túlélték, amikben valódi érték volt, amikben viszont csak egy vicces név, Aeron székekben és babzsákokban, ingyenmenzán élő fejlesztők, nagy álmok és —ha egyáltalán létrejött valami— szándékosan veszteséges szolgáltatás, nyom nélkül tűntek el a süllyesztőben.

Apropó, emlékeztet a fenti leírás valamire?

Ezek után szerintem kicsit legalábbis vicces, hogy pont ma van Budapesten az ingatlanválságban kipukkant webkettes lufi utolsó morzsáiban még hinni akaró üzletemberek konferenciája, a Barcamp. (Az elnevezés és a szervezés közötti feloldhatatlan feszültség már egy egészen másik mese, pedig jellemző a helyi szcénára).

• Ajánlott esti film a Startup.com, egy legendásan bebukott cégről. Nekem is most csurog le, de ígéretesnek tűnik

A számítógép nem egy rettegnivaló szörny, amellyel csak kínaiul lehet kommunkálni, ami kizárólag fohászkodásra és szitkozódásra működik. Dehogyis. Csupán egy gép a sok közül, amelyik pontosan azt csinálja, amit mondunk neki.

Kezdetben volt a magyar internet, és a nem geekeknek nem volt rajta sok minden. Meg aztán ijesztő is volt, idegen, tanulást igénylő valami. A Matáv először tartalmat kezdett el gyártani, így jött létre a Matáv Tartalom Projekt eredményeként az Origo.

A lap valamikor 2001 táján döntött úgy, hogy mellékletet készít a frissen számítógépet vásárlóknak és az internetre felmerészkedőknek. A tanulni vágyók két vezetőt is kaptak: Stohl Buci és Mézes Csaba kalauzolta végig őket a PC részein, a netre kapcsolódáshoz szükséges összetevőkön, és a net használatán. Már lehetett kapni Windows XP-t, de menő böngésző az Internet Explorer 5.5 volt. A szélessáv már kulcsszó volt, sőt rebesgették azt is, hogy jön a 3G-s mobilnet, de a biztonság kedvéért minden magyarázat azzal kezdődik, hogy ’ez itt a gép, nem harap’. Akkora kordokumentum, hogy megszólal.

• [origo] Kezdőknek - számítástechnikai és internetes lecket Stohl Bucival és Mézes Csabával.

This brochure outlines, in general terms, the future role of Western Union as a nationwide information utility, which will enable subscribers to efficiently, immediately, the required information flow to facilitate the conduct of business and other affairs.

Ezzel az egy szép mondattal kezdődik az utóbbi év leglenyűgözőbb dokumentuma. A szöveget 1965-ben írták, jóval azelőtt, hogy az ARPANET első gépét bekapcsolták volna. Ennek ellenére az írás nem igazán szól a hálózat kiépítéséről. A legnagyobb geek mítoszt, az internet teremtéstörténetét, egészen más megvilágításba helyezi ez az ötletelős üzleti dokumentum. A héroszaink - Baran, Licklider, Taylor stb - hőstette egyszercsak szükségszerűséggé válik.

Nagy teljesítményű számítógpek vannak, létezik nagysebességű adatátvitel, minden más csak mérnöki probléma, mint annak idején a villamosenergia-hálózat kialakítása volt. Az áramos hasonlatot tovább is viszi a szöveg. Az energiát termelő turbina folyamatosan fejlődött, de a lényege nem változott meg soha. Hasonló a Western Union szerint a számítógép is. Gyorsabb lesz, erősebb, hatékonyabb, de a lényege marad. Ha belegondolunk, a személyi számítógépekig ez az állítás igaz is marad.

A Western Union jövője csak kicsit hasonlít napjainkra. Nincsenek például olyan számítógépes telefonfülkék, ahonnan adatokat lehetne lekérni a digitális közművet használni. Vannak közös könyvtári katalógusok, azonnal frissülő tőzsdei adatok, sőt a netről még azt is meg lehet tudni, mennyit késik a vonat. Számítási kapacitást akár ma is tudunk bérelni, de ’65 óta párszor megjárta az útját az inga az erős felhő és az erős munkaállomás között.

• Western Union Strategic Plans (PDF)

A hetvenes évek legelején a bőven fejlődő országnak számító Chilében szocialista elnököt választottak, Salvador Allendét. Az elnök a neki jutott három év alatt telexvonalba és kibernetikába próbálta önteni a demokráciát - aztán jött a CIA, csúnya sztori - felépítve a Cybersyn nevű gazdasági ellenőrző, döntéssegítő információs rendszert.

A megtervezésére Stafford Beer angol kibernetikust és operációkutatót kérték fel, aki megépítette a Cybersyn nevű készüléket. A mostani internethez hasonlóan az egész országot behálózó rendszer gyakran frissülő, zoomolható adatokat szolgáltatott volna az állam gazdaságáról, egészen az egyes üzemek szintjéig lemenve.

A Cybersyn-be több szinten be lehetett nyúlni. Lett volna irányítóterem a gyárakban, és minden szinten egészen a chilei elnöki palotáig, a La Monedáig. A valóban megépített irányítószobával azonban voltak apróbb gondok Greg Borenstein lentebb beágyazott videoesszéje szerint. A helyiséget a mindentudás szolgálatába állították, az állam összes információját lehívni képes vezetőségnek nem volt eszköze a folyamatokba való beavatkozásba. A fennmaradt fotókon se papír, se kimenő információk küldésére szolgáló gép, még egy telefon sem figyelhető meg.

Borenstein előadásának hozzászólásai között akadnak olyan Cybersyn-kutatók, aki vitatják a kutató értelmezését. Barry Clemson szerint a rendszer nem központi irányításról szólt, ezért is nincs telefon a La Mondeda vezérlőjében telefon. Első blikkre az elmélet és a megvalósult berendezésben foglalt elvek különbségét vitatják. Érdemes beleolvasni.

Hasonlókat ír a rendszer mögötti elvekről a Cybersn.cl is. Ideális, kész állapotában a rendszer a helyi, üzemszintű autonómia megőrzéséről szólt volna. Csak azok a döntések kerültek volna magasabb szintre, amit helyben X ideig nem tudtak megoldani. Egyébként kizárólag az adatok mennek a legfelsőbb irányítószoba felé.

IBM 360/50, ilyen vas szűrte az adatokat Chilében (fotó: (IBM)

A rendszer mögötti munka egy részét emberek végezték. A távoli helyekről nem digitális adatokat kapott a rendszer, hanem egy ad hoc telexes megoldással küldték be. A vonal másik végén más emberek betáplálták az adatokat a rendszerbe, ami a központ közelében már tartalmazott igazi számítógépeket is, ezek valósították meg a statisztikai funkciókat.

A Cybersyn nem bizonyíthatta be, hogy valóban működőképes. Az irányítóközpont, a Cyberstride számítógépes szoftver, a helyi gazdaság kibernetikus modellje elkészültek, az előző kormány által beszerzett telexeket pedig használatba vették. Hogy pontosan mi működött is, és mi volt csak kész, azt nehéz eldönteni. 1972 októberében a napi kétezer üzenetet küldő telexhálózat segítségével a chileiek ki tudták kerülni a sztrájkoló fuvarosok által elfoglalt pontokat, mozgásban tartva a gazdaságot. A folytatás tartalmazott volna „digitális bázisdemokrácia” modult is, amin az emberek jelezhették volna elégedettségüket, illetve véleményezhettek volna szavazásra bocsátott kéréseket. Ezt a Project Cyberfolk nevű ötletet csak két városban tesztelték, és ott is nagy volt a gyanakvás vele kapcsolatban.

A folyamatos üzemet azonban megakadályozta a CIA által támogatott Augusto Pinochet 1973 szeptemberében végrehajtott puccsa. Allendét vagy megölték vagy öngyilkos lett, Beer vagy elmenekült vagy nem is volt az országban, az általa kiképzett emberek egy része túlélte az államcsínyt, az irányítóterem viszont nem, azt szétkapták Pinochet emberei.

Források:

• Z. Karvalics László: Adalékok és szempontok az Internet előtörténetének vizsgálatához (PDF), vitaindító dokumentum az Információs Társadalom Szakmai Napok 2002 konferenciára.
• Jem Axelrod és Greg Borenstein: Free As In Beed: Cybernetic Science Fictions (videó)
• Alexei Barrionuevo: Before ’73 Coup, Chile Tried to Find the Right Software for Socialism
• Cybersyn.cl
• Az irányítószoba modellje
• Eden Medina: Designing Freedom, Regulating a Nation: Socialist Cybernetics in Allende’s Chile(PDF)

Jason Scott töltötte fel a Vimeójára az idei Defcon egyik informatikatörténeti előadását. A phreakmonkes és dr. kaos urak tartotta bemutató során egy időszámításunk előtti akusztikus modemet keltenek életre. A kütyüt 1964-ben építették a Livermore Data Systemsnél, és kis hackerkedés után még most 2009-ben is fel lehet használni jelek küldésére, csak ember kell, aki kimazsolázza a tartalmat a zajból.

A páros előadása különösen azért érdekes, mert a modemek és a távközlés történelmét is tárgyalja. Erről meg olyan téma, amiről az indokoltnál sokkal kevesebbet van szó, lehet például arra tippelni, hogy mekkora feladat volt összeszögelni az internetet.

• Old Skool Brought Back: A 1964 Modem Demo diasor
• Hasonló berendezés a Computer History Museumban

Magyarországon két területen van jelenleg igazi verseny, igazi konkurencia, az egyik a taxizás, a másik, azt hiszem a számítástechnika. Közös jellemzőjük az, hogy viszonylag kis tőkével, az elmúlt években kis tőkével lehetett indulni, így sokan elkezdtek itt egy munkát. Saját eszközeikkel, saját fejükkel, saját tehetségükkel.

Így kezdi a mondókáját Vadász Péter, a Microsystem Kisszövetkezet elnöke 1988-ban, a Magyar Filmhíradó Krónikájában. Az 1983-ban alapult cég a műsor készítésének évében 1 milliárdos forint forgalmat bontolított, vagyona 200 millióra rúgott. A cég gépeket épített alkatrészekből, szoftvereket írt, célrendszereket szállított, például a kórházak számára. A cég készíti el a Híradó 1988-ban elkészülő új, direkt híradós célokra épített hatos stúdiójának számítógépes rendszerét, adásszerkesztő rendszerrel együtt.

A Microsystem később részvénytársasággá alakult, és az egyik legnagyobb magánkézben levő, magyar tulajdonú céggé nőtte ki magát. A Könyvtári Figyelő szerint a cég még 1993 júliusában behozta az országba az amerikai Compuserve internetszolgáltatást, amin számos külföldi lapot és szolgáltatást lehetett elérni, majd még ugyanabban az évben csődbe ment.

A lenti mobilos etiketthez, ha egy mód van, egy szó kommentárt sem fűznénk. Az eredeti, 1999-ből származó verziója még megtekinthető a Wayback Machine-on, a CyberCulture.hu-ra archiválási céllal került fel.

Tisztelt Mobiltelefon-használó!

A mobiltelefonok elõnyei nyilvánvalóak: gyorsaság és kapcsolattartás, folyamatos elérhetõség, üzenetrögzítés, küldés. A mobil a társadalmi és üzleti érintkezés eszköze: emberi kapcsolat.

Az emberi kapcsolatok szokásokon alapulnak, melyeket az elfogadott társadalmi normák szabályoznak. A jó ízlés: egyezmény, melyet az adott társadalom fogad el. Láthatatlan törvénykönyv, mely eddig éppen az új technológiák kapcsán nem szilárdulhatott meg a társadalomban.

Az Internet már kialakított bizonyos önkéntes szabályrendszert. A NETIKETT, a hálózat etikettje valóságos jelbeszéd, amelyben még a mosolynak, a haragnak és a kételynek is egyezményes jele született.

A mobiltelefon használói sürgették, hogy ideje kialakítani a mobil illemtanát, mert nem szívesen vállalják, hogy „bunkófón” felhasználóként illessék õket. Így született meg a MOBIL-LEMTAN, a NETIKETT mintájára.

A MOBIL-LEMTAN igazából WESTIKETT. Mozaikszó, a WESTEL és az ETIKETT összevonásából. Nem szabályrendszer ez, csupán ajánlás, mely a mobiltelefonálás hasznán túl annak rangját adja meg. A mobiltelefonálás nemesi címere: a WESTIKETT.

A WESTIKETT Tízparancsolata

1. A mobiltelefon egy világhálózat tagjává avatja használóját. A közlés új világrendjének lovagja szerény és nem hivalkodó. Jelvényét, a mobiltelefont ezért rendeltetésszerûen használja: zsebben, övcsipeszen vagy derékszíjon hordja készülékét. Mindenképpen kerüli, hogy másokat irritáljon.
2. A mobiltelefon használója mindig elérhetõ: közvetlen beszélgetéssel vagy hang- és írott üzenettel. Õ maga azonban õrködik a mások nyugalmán. A WESTIKETT figyelembe veszi a mások elérhetõségét. Reggel kilenc és este kilenc között hanghívást, máskor a kapcsolattartás egyéb szolgáltatásait: az üzenetrögzítést és -küldést, az elektronikus levelezést ajánlja.
3. A világhálózat polgára a WESTIKETT szerint nevesíti hívását s bemutatkozik. Megkérdezi, alkalmas-e a hely és az idõpont a hívásra.
4. Ezzel arra ösztönzi a hívott felet, hogy az is bemutatkozzék. Fogadja el a WESTIKETT ajánlását s így tisztázzák, a MOBILTELEFÓNIA szabályai szerint, alkalmas-e a hely s az idõ a közlésre. A közlés: a hírcsere ajánlata. Éppoly körültekintõen kell eljárnunk, mint bármely közlés és kötés kezdeményezésekor.
5. A WESTIKETT a társadalmi tapintat ajánlása. Társaságban csak akkor kezdeményezzünk és fogadjunk hívást, ha megbizonyosodtunk arról, hogy másokat nem zavarunk. A közlés diszkréciója: WESTIKETT.
6. A közlés tartalma is kívánhat diszkréciót. A WESTIKETT kíméli mások érzékenységét, jó ízléssel különbözteti meg a közösségre tartozó és a magánélet körébe tartozó közleményeket. A WESTIKETT abból az általános társadalmi parancsból indul ki, hogy egyének és csoportok érzékenységét kíméli, elismeri a magánérdek és a közjó egyeztetésének szükségét. A mobiltelefon mozgóképessége lehetõvé teszi, hogy elvonuljunk, ha másra nézve közlendõnk sértõ, vagy nem tartozik rá.
7. A világhálózat nem teremt mindenütt egyenlõ vételi lehetõségeket. A MOBIL-LEMTAN önkéntes híve, MOBILTELEFÓNIA polgára türelmes. Megkeresi a jobb vételi lehetõségeket.
8. Gépkocsiban a WESTIKETT jó szóval ajánlja a kihangosítót, vagy a rögzíthetõ tartót. Nemcsak azért, mert ezek nélkül a mobiltelefon használata balesetveszélyes. A mobiltelefon használata is figyelmet követel, miként a gépkocsivezetés. A WESTIKETT mindkettõt megkönnyíti.
9. A WESTIKETT az idõ jobb kihasználását sugallja. A sürgõsség józan megítélését. A MOBIL-LEMTAN értekezleten, megbeszélések közben a GSM Táviratot ajánlja, a csendes és gyors közlés eszközét. A WESTIKETT a figyelem és a közlés önkéntes törvénykönyve, a jóízlést társítja a hatékonysággal. Testvér-erényeket kovácsol a szükségbõl.
10. Ne zavarj senkit, hogy téged se zavarjanak. A WESTIKETT elfogadásával légy a MOBIL-LEMTAN híve, MOBILTELEFÓNIA világpolgára, a mobiltelefon lovagja.

A WESTIKETT tiltásai

Ahol a WESTIKETT NEM AJÁNLJA a mobiltelefon használatát:

• Temetésen, egyházi szertartáson, mert mások érzékenységét sértheti a mobiltelefon használata.
• Kórházban, más egészségügyi intézményben, mert a betegek pihenését, a kórházi gyógyító munkát zavarhatja a mobiltelefon használata (kivéve, ha a társalgóban vagyunk, vagy elõzetesen engedélyt kértünk rá).
• Színházban, moziban; általában kulturális rendezvényeken, mert megzavarhatjuk mások szórakozását.
• Konferenciákon, mert a közönséget nem kényszeríthetjük a mi közlendõnk kéretlen meghallgatására.
• Étteremben, hiszen az intézménynek nem a telefonálás a rendeltetésszerû használata. Ha mégis fontos hívásra várunk, állítsuk a telefont néma üzemmódba. A beszélgetést egy csendes, félreesõ sarokban folytassuk, miután ebéd-, illetve vacsora-partnereinktõl udvariasan elnézést kértünk.

Mit ajánl a WESTIKETT, ha a beérkezõ hívásokat nem tudjuk fogadni?

Az idõben kikapcsolt mobiltelefon a WESTIKETT elõzékenysége. Mindannyian kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor nem áll módunkban válaszolni a beérkezõ hívásokra. Ilyenkor mindig kapcsoljuk ki idõben a telefonunkat. Ebben az esetben udvariatlanságnak számít ugyanis, ha a készüléket egyszerûen csak akkor kapcsoljuk ki, amikor az meglepetésszerûen csörögni kezd. Ilyenkor használjuk inkább a Hangpostást, s üzeneteinket késõbb, megfelelõ idõpontban hallgassuk meg.

A Hangpostás WESTIKETT-je

Bejelentkezõ szövegünk rövid, megnyerõ legyen. A nevünkkel azonosítsuk magunkat, s a hívószámunkkal. A visszahívás ígérete a MOBIL-LEMTAN követelménye, teljesítése a WESTIKETT ajánlása.

Üzenethagyáskor mi beszélünk a Hangpostással. Ne feledjük el a nevünk és a hívószámunk bemondását. A tömör, pontos és egyértelmû üzenet a WESTIKETT további ajánlása - gyorsítja a kapcsolattartást, hasznosítja az idõt üzenet hagyására.

A WESTIKETT ajánlások gyûjteménye, melynek önkéntes vállalása a szolgáltatás emberi minõségét biztosítja. Az udvariasság és mértéktartás a kapcsolattartás színvonalát emelheti, a mobiltelefonálás rangját és hasznát egyaránt elõsegíti. A WESTEL 900 partnernek tekinti elõfizetõit. A WESTIKETT közös nyelve megszilárdítja a partnerkapcsolatot.

Vállalja velünk a WESTIKETT ajánlásait, a MOBIL-LEMTAN rendjét!

Köszönettel:
Westel 900 GSM Mobil Távközlési Rt.