donkardos

Lipót környéki kerékpártúra

2014-09-27T22:28:00.000+02:00

Öt jelentkezőből végül hárman maradtunk, így egy autóra kényelmesen fel tudtuk pakolni a bringákat. Késéssel indultunk, a felpakolás is tovább tartott, mint gondoltam.

Az autópályán Bábolna környékén esni kezdett az eső. Az időjósok szerint a hidegfront kelet felé halad, éjjel már Budapesten volt, nyomában pedig érkezik az idős hölgyek nyara, ezért nem számítottam ilyen zord időre.

Tizenegyre értünk Lipótra, a nyári sátorozásból már ismert kempingbe. Most kihalt volt, csak a személyzet lézengett benne. Megkaptuk a kulcsot és a belépőórákat és beparkoltunk a 12-es konténerház mellé. Az egyesben csehek laktak, de csak az autójuk látszott. Gyors kipakolás és átöltözés után bringára ültünk és kigurultunk a kapun a Duna irányába. Kalandot keresve nem az aszfaltot választottuk, hanem a gáton vezető kavicsos utat, bár a GPS folyton vissza akart fordítani. Ahogy közeledtünk a célhoz, egyre nőtt a hátralévő út, de nem érdekelt, nagyjából a fejemben volt az útvonal.

Első ötletem az volt, hogy Szlovákia felé megkerüljük a nagy félszigetet, de az 109 km, az időbe biztos nem fért volna bele, és az edzettségünk sem biztos, hogy elég lett volna hozzá. Így a körtúráról le kellett mondani, maradt a csicsói erdő célpontnak. Ezt egy útleírásban találtam, jobb ötlet híján választottam, a távolsága mindenesetre pont megfelelő volt.

A gáton túl nagy kavicsokkal borították az utat és túl vastag rétegben, elég nehéz rajta tekerni. Hűvösebb volt a kellemesnél, szélálló felsőben és sapkában volt csak elviselhető. Az út eseménytelen volt, ha nincs a jó társaság és a beszélgetés, unalmas lett volna. A medvei hídon való átkelés elég vacak, elég hosszan kell vigyázni a szűk úttest, magas szegély és erős teherautó-forgalom miatt. A híd után jobbra fordulva már tökéletes kerékpárúton suhantunk a gát tetején, sima aszfalton. A hátszél is erősödött, ennek nem örültünk, hiszen nemsokára megfordulunk, hazafelé megnehezíti a dolgunkat.

Egy tó partján kiépített pihenőben álltunk meg először enni, préselt gyümölcs-szeletet. Megnéztem, milyen geoládák vannak a környéken, érdemes-e megnézni valamelyiket, találtam is egyet 10 km-re, de a többiek az eredeti célpontra szavaztak, így pár kilométer után lekanyarodtunk Csicsó felé. A faluba érve egy “meleg étel” táblát követve jutottunk el a kocsmáig, de végül mégsem ebédeltünk, láttam a Foursquare-en, hogy van itt cukrászda, ahhoz több kedvünk volt. Nem akartam roaming-gal navigálni, gondoltam, a központban lesz a cukrászda, de ott csak a benzinkút és a vegyesbolt volt, a cukrászda kicsit odébb. Kedves helyiek útba igazítottak. A cukrászda udvarára betoltuk a bicikliket, aztán visszafogott süteményezést csaptunk.

Túl sokat beszélgettünk, kihűltek a meghajtó-izmok, nem volt vidám az elindulás. A társaság leszavazta a Szlovák oldalon történő további csalinkázást, a gps szerint a legrövidebb úton jó esélyünk volt visszaérni a lipóti fürdő 18 órás zárása előtt, hogy egy kellemes levezető szaunázással zárjuk a napot. A hídig nem is volt más választásunk, mint amerre jöttünk. A híd után megpróbáltuk elkerülni a kavicsos gát-tetőt, továbbmentünk a 14-es főúton Győr felé pár kilométert, de annyira utáltuk, hogy egymás után kell haladnunk az eldübörgő teherautók árnyékában, hogy végül mégis lekanyarodtunk az első ígéretes földútra. Rögtön egy hatalmas dagonyával indult, rossz irányba vezetett és egyáltalán nem volt biztos, hogy nem tűnik el egy cserjésben, de ezek a lehetőségek is mind vonzóbbnak tűntek a főútnál. Nemsokára valóban eltűnt az út, nem cserjésben, de egy kukoricaföld mellett. Ismert jelenség, hogy a föld művelője egyszerűen hozzászántja az utat a földjéhez, itt is ez történt, szerencsére a kukorica már a magtárban pihent, így a hajdani út nyomvonalán sáros traktornyomban döcögtünk két kilométert. Társaim régóta ismerik jellemem minden hibáját, megadóan tűrték a sorsot, amelyet felkészületlenségem rájuk mért.

Amint újra rendes (értsd: létező) földút porzott a kerekeink alatt, a fagyos hangulat felengedett kissé. Újra kezdtünk reménykedni, hogy elérjük az Eurovelo 6 kerékpárutat. Az egyik elágazásnál csaknem tragédia történt: nem tudtuk eldönteni, hogy jobbra vagy balra kell-e kanyarodni, egyikünk erre ment, a másik arra, a harmadiknak már csak a rend kedvéért is a kukoricásba kellett fúródnia középen, demonstrálva az “arany középút” közhelyes mondás tarthatatlanságát.

Győrladamérnál elértük a kerékpárutat. A hátralévő út és idő alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy ha szaunázni akarunk, kissé meg kell nyomni a pedált, vége a beszélgetős-röhögcsélős lötyögésnek. Beálltunk egy tartható utazósebességre, és szótlanul gyűrtük a kilométereket. A hideg szél ellenünk volt, az eső is szemerkélni kezdett, de ez csak fokozta a forró fakunyhó iránti vágyunkat, és még elszántabban tekertünk. Csak a “mennyi van még” kérdés és a kurta válasz törte meg a hallgatást úgy öt kilométerenként.

Hirtelen eszembe jutott, hogy egy üres fürdőben vajon meddig tartják felfűtve a szaunát, ezért felhívtam a recepciót, hogy jövünk, tartsák melegen a kályhát. Azt felelte a hölgy, hogy a szauna sajnos automatikusan lekapcsol zárás előtt 15 perccel, nem tehet semmit, de ha sietünk, még odaérünk. Ezt mutatta a gps is, így megnyugodtam. Fél hatkor értünk a kempingbe, gyorsan lekötöttük a járműveket, felkaptuk a törölközőnket és sietve vágtunk át az esőtől nedves, kihalt strandon egyenesen a szaunaház felé. Egy fiatalember épp matatott valamit a ház oldalán, reméltem, hogy amint meglát bennünket, megkegyelmez, de csalódnunk kellett. Szép komótosan lekapcsolta a szaunát, belakatolta és eltolta a biciklijét. Próbáltunk vele szót érteni, de elutasítóan viselkedett, láthatóan nem érdekelte semmi, csak hogy időben hazamehessen, pedig talán 10 percig még el tudta volna foglalni magát mással. Elmagyarázta, hogy hatkor zár a fürdő. Tudjuk, mondtuk, messze nincs is még hat óra. De ez azt jelenti, hogy fél hatkor mindenkinek ki kell mennie, hogy be tudjanak zárni hatkor. Nem hagyott időt arra, hogy elmagyarázzam, mennyire ostoba és ügyfél-ellenes szabály ez, egyszerűen elment, mi meg dúlva-fúlva elmentünk zuhanyozni.

A vacsorát a falu valamelyik éttermében terveztük elkölteni. A közelebbi nem tetszett, tovább sétáltunk, végül egy kedves hölgy tanácsára a Kék Duna mellett döntöttünk. Itt sem voltak sokan, de nagyon jó vacsorát adtak, egyedül a hal nem volt jó.

Ilyen túrákon mindig meglep, milyen korán eljutunk az alvás gondolatáig. Most is már negyed tízkor úgy éreztük, hogy minden szükséges tennivalót elvégeztünk mára, kellően el is fáradtunk, ideje lefeküdni. Kicsit még beszélgettünk a mobilház aprócska konyhájában, aztán a három helyiség mindegyikét kihasználva elmentünk aludni.

Szombaton arra ébredtem, hogy az eső dobol a bádogdobozunk tetején. Kifejezetten napos, kellemes időt jeleztek előre, de megszoktam már, hogy ne hallgassak az ilyesfajta bosszantóan megbízhatatlan találgatásokra, így azon kezdtem gondolkodni, hogy mi legyen a mai program. A Futura érdekes, de inkább gyerekekkel és már háromszor láttam, most nem volt kedvem. Városnézés Mosonmagyaróváron vagy Győrben? Esőben nem a legjobb program. Esetleg Pozsony? Az picit messzebb van, hátha ott nem esik, de még belefér az időbe. A társaság végül ezt szavazta meg, autóval Pozsonyba, két óra városnézés biciklivel, ebéd, aztán haza.

Nem siettünk, reggeli után még megpróbáltuk kihasználni a szállásdíjban lévő fürdőbelépőt. A termál medence kellemes hőmérsékletű volt, de fedetlen, még jó, hogy közben elállt az eső. Egy szaunázás is belefért. Kár, hogy téli üzemre nem igazán alkalmas a fürdő, a termál medencétől csak az öltözőkig vezet fedett folyosó, a szaunaházhoz jó sokat kell gyalogolni a hidegben, ott meg nincs öltöző, csak pár fogas a ház falán. Most nem volt hideg, simán átmentünk törölközőben, de hóban azért nem lehet kellemes.

A szauna fel volt fűtve, de sehol egy lélek. A figyelmeztető tábla szerint kötelező fürdőruhában szaunázni, de ezt a butaságot most a kihalt fürdőben semmi nem indokolta, figyelmen kívül is hagytuk. A lehűlést vicces eszköz szolgálja, magasan függő hatalmas favödrökből lehet kötélhúzásra hideg zuhanyt csinálni, de ez csak a bevezetés. Amint a vödrök megtelnek, átbillennek és az egész tartalmuk az alattuk állóra zúdul. Mókás dolog.

Amint így elégtételt vettünk a tegnap esti csalódásunk miatt, összepakoltunk, kifizettük a szállást és Pozsony felé indultunk. Az eső megint esni kezdett, mintha el akarná venni a kedvünket a városnézéstől, de nem ijedtünk meg. A vasútállomás parkolójában hagytuk az autót óránként egy euróért, és legurultunk a várhoz. Itt a durván meredek macskaköves utcákon feltekertünk egy pontra, ahonnan látszik a város, kicsit bámészkodtunk, aztán egy kis hídon átkelve az óvárosban folytattuk a nézelődést. Fura, hogy erről csak gyalog lehet megközelíteni a történelmi városrészt, lépcsőkön és szűk átjárókon kellett cipelnünk a bringát, de nem bántuk meg. Az egész hely barátságos és ismerős volt.

Egy téren találomra választottunk egy éttermet, ahol megebédeltünk. Próbáltam a Foursquare-t is segítségül hívni, de annyira lassú volt a net, hogy meguntam. Így is jól választottunk: nagyon finom volt a kaja, elfogadhatók az árak, és kellemes volt a turistáktól nyüzsgő téren üldögélni.

Visszafelé más utat kerestünk. Valami futóverseny miatt szalagokkal volt lezárva néhány utca, ezekbe többször is belegabalyodtunk, de végül egy pont akkora kerülővel jutottunk vissza az autónkhoz, hogy egy pici ízelítőt kapjunk az óvárosból. Egyhangúan elhatároztuk, hogy ide még visszatérünk.

Itt a többi kép.

Philter - Pi, vagyis Harry Gregson-Williams - Smiling

2014-05-03T18:25:00.000+02:00

Pár éve Magpet tanulságos és szórakoztató kis filmecskéiben hallottam először Philter, azaz Magnus Gangstad Jørgensen zenéit. A filmszerű hangzás, könnyed dallamvilág, modern hangszerelés, elenyésző mennyiségű szöveg ideális háttér- és aláfestő zenévé teszik. A norvég rádió egyik projektje keretében ingyenesen letölthetővé tette jó néhány dalát.

a művész személyesen

Amikor a National Geographic műsorra tűzte Carl Sagan felújított Cosmos sorozatát Neil deGrasse Tyson-nal, sokszor feltűnt benne az Omega óragyár reklámja. Az animáció díjnyertes, a zene nagyon ismerős. Először nem tudtam, honnan, rákerestem a neten, az egyik video alatt meg is találtam, hogy norvég barátunk, Philter igen tömör és semmitmondó című dalát használták fel, a "Pi"-t. Meghallgattam, tényleg, nagy volt az öröm, lám, milyen remek dolog az internet és hogy befutott a névtelen északi muzsikus, mint a szegényember legkisebb fia.

Később próbáltam hozzá kottát keresni, az alsó szólam nem ment hallás után. Ekkor ért a meglepetés. Nem találtam kottát a Pi-hez. Visszaléptem egyet, megint az "Omega ad music" keresés felől közelítettem, és így legnagyobb megdöbbenésemre kiderült, hogy a zene eredeti szerzője nem a norvég ifjú, hanem egy angol profi filmzene-szerző, Harry Gregson-Williams és a 2004-es Man on Fire c. film zenéjéről, a "Smiling"-ról van szó. Magnus simán lenyúlta a dallamot, hozzárakott egy kis kompjúteres szkeccselést és kiadta a forrás megjelölése nélkül.

Törlés, aztán már kezdem is felejteni.

kora tavaszi túra Gemencen

2014-03-22T23:44:00.000+01:00

Pénteken 5:50-kor keltem, még pár dolgot össze kellett pakolnom. Á hétre jött értem kocsival, bedobtam a hátizsákot meg a bakancsot a csomagtartóba és mentünk Gy-ért. Mivel egyikünk sem evett még, az első szakasz meglehetősen rövidre sikerült: száz méter után a Pannónia utcai játszótér törött padjain ülve reggeliztünk.

Az út az M6-os autópályán egyhangú volt, bele is feledkeztünk a beszélgetésbe annyira, hogy a bátaszéki lehajtót elvétettük, jó nagy kerülővel tudtunk csak megfordulni. Így már jókora késéssel érkeztünk meg a Bárka Pihenőház udvarára. Házigazdánk, Balázs kedvesen fogadott minket, végigvezetett a házon, mindent megmutatott. Egyszerű, tiszta, otthonos ház, régi nyaralókra emlékeztető hangulattal, hatalmas, cserépkályhás társalgóval, meredek lépcsőkkel. A felújítás folyamatos, a két zuhanyzós fürdőszoba teljesen újnak látszik, a szobák festése is, a mennyezet nádburkolata is, máshol egyáltalán nem kellemetlenül régies, patinás az épület. A szokásosnak mondható kutya és macskák mellett a házhoz tartozik egy gyalogvarjú is, aki repülni nem tud ugyan, de félénknek nem nevezhető viselkedésével meglehetősen előkelő helyet vívott ki magának a rangsorban.

A kipakolás után Balázs gondosan eligazított bennünket, egy térképet terített az asztalra és elmagyarázta, merre milyen látnivalókra számíthatunk. Mint mondta, vezetést is szokott vállalni, de most nem tud velünk jönni, mert természet-filmeseket kísér a helyszínekre. Megemlítette, hogy örülne, ha valaki be tudna számolni arról, hogy kijelölték-e már a kék túraútvonal új nyomvonalát a Cserta-Duna mellett, ha belefér az időnkbe, megnézhetnénk. Pár kilométer kerülő akkor is, ha nincs még kijelölve, ezért ráálltunk, legfeljebb visszamegyünk a piroson, és folytatjuk tovább a "régi" kéken.

Két órás csúszással, tizenegy után indultunk útnak, észak felé a kék jelzésen. Nagy tervünk nem volt, nagyjából a Malomtelelőig akartunk eljutni, aztán vissza. Sajnos, körtúrát nemigen lehet szabályosan bejárni, legfeljebb a kisvasúttal, amihez most nem akartunk igazodni. Kimondottan meleg tavaszi idő volt, felhőtlen ég, 22-24 fok. A lombosodás, rügyezés-virágzás már megindult, szép arcát mutatta az erdő. A sarkam fájt egy kicsit, örültem, hogy a sík vidéket választottam, a szintemelkedést nem bírtam volna, de így vízszintben épp csak bicegtem egy kicsit. A talaj lehetett volna puhább is, néhol kifejezetten kőkeményre száradt sár kopogott a bakancs talpa alatt, az árnyékosabb területen volt csak nedves, lágy, de nem ragadós. Fakitermelés folyt a környéken, a munkagépek hatalmas keréknyomokat hagytak maguk után. Kisebb tócsákat kerülgettünk, jöttünkre mindegyikbe tucatnyi béka próbálta magát beásni.

A tervezett kék túraútvonal nyomvonala még se kitűzve, se járhatóvá téve nem volt, sőt, egy "fokozottan védett terület" tábla tette egyértelművé, hogy vissza kell fordulnunk. Egy horgászt kérdeztem, merre vezetnek az utak, de nem volt nagy segítség, csak annyit mondott, hogy ez itt egy "nemzetközi park", mehetünk mindenfelé. Nyilván nemzeti parkra gondolt, ahol ugye pont nem mehetünk bármerre, de mindegy, pecázáshoz ennyi is elég. A híd mellett egy fatörzsön ülve megebédeltünk. Gy egy fotó kedvéért a gorillapodra állította a gépét a vízparton. Veszélyesen nézett ki, és valóban, az exponálás annyira megrázta a gépet, hogy felborult és bucskázott egyet a víz felé. Gy barátom irodai életmódját meghazudtoló ruganyossággal szökkent utána, de szerencsére nem élesben ment a verseny, megállt a gép a fűben, nem gurult tovább.

A Rezéti-Holt-Duna partján láttunk egy sast, amint a túlparton a zsákmányából falatozott, három dolmányos varjú pedig biztonságos 60 centiről figyelte az étkezést, mintha pincérek volnának, és a becses vendég óhaját lesnék, pedig csak a maradékra fájt a csőrük. Érdekes, hogy amikor a sas visszaszállt a szemközti fa tetejére, a varjak akkor sem nyúltak a kajához, tartották a távolságot. Talán tudták, hogy sas még nem végzett, csak elugrott valahová.

Kicsit távolabb szürke gémek fészkelőhelye mellett haladtunk el, itt is csak az én teleobjektívemmel lehetett egyáltalán felismerhető képeket készíteni. Nemsokára elértük a kisvasút vágányát, annak mentén mentünk még néhány kilométert a Malomtelelő-tónál lévő madármegfigyelő toronyig. A tó most teljesen száraz volt, egy magányos őz baktatott a mederben, de a part menti apró pocsolyákban rengeteg béka ugrándozott. Találkoztunk a vonattal is, de most nem kirándulókat, hanem négy fával magasan megrakott teherkocsit vontatott, hallhatóan nem könnyedén.

Rövid pihenő után elindultunk vissza a szállásunkra. A Rezéti-Holt-Duna mellett a gps egy rövidebb utat javasolt, mint idefelé a kék, örültünk a változatosságnak és nem bántuk meg, ezen a szakaszon találkoztunk egy népes vaddisznó kondával. Vagy 10-12 csíkos malacot terelgettek a felnőttek. A kan messziről észrevett minket, de amíg nem mentünk közelebb, nem riadtak meg. Próbáltam jobb rálátást keresni a fotózáshoz, de így, hogy minden lépésemet szigorú tekintetek követték, ez csak pár lépésig sikerült. Egy hangos, mély dobbanó hangra szaporán eltűntek a sűrűben.

A házhoz érve láttuk, hogy Balázs és a filmesek még nem értek vissza. Megbeszéltük Hajnalkával, hogy a csárdában vacsorázunk, ilyen későn már nem érdemes elővenni a bográcsot. Amíg lecuccoltunk, cipőt cseréltünk, megérkeztek Balázsék is. Nem gonoszságból, de megemlítettük, hogy láttunk sokféle vadat, disznót is, mire Balázs nagy izgalomba jött, újból kihajtogatta a térképet az asztalon és kérte, mutassuk meg, hol, mert ők nem találkoztak eggyel sem, pedig kifejezetten vaddisznót filmezni mentek ki. Kezdők szerencséje, vagy a disznók cinikus rosszindulata, ki tudja.

A megállás és újbóli elindulás nem tett jót a lábamnak, a Potyka-csárdáig vezető kanyargós úton rendesen sántítottam. Pont sötétedéskor ültünk le vacsorázni. A berendezés finoman szólva nem hivalkodó, egyesek még lepukkantnak is nevezhetnék, de az étel kiváló, a kiszolgálás barátságos. Szarvaspörköltet, egész kecsegét és libacombot ettünk, meg palacsintákat, és nagyon elégedettek voltunk a sorsunkkal. Utolsónak távoztunk, de nagyon kedvesen nem éreztették velünk, hogy a terhükre lennénk.

Sötétben, vakító fejlámpával bandukoltunk a szállásunk felé, közben emelkedett dolgokról társalogtunk. Gyors zuhany, fogmosás, kis telefon-nyomkodás, aztán alvás.

***

Szombaton korán ébredtem, hétkor, elsőként. Nyomkodtam kicsit a telefonomat, aztán leereszkedtem a létraszerű lépcsőn. Hűvös volt, de szépen sütött a nap, jó időt remélhettünk. Kicsivel később Balázs beköszönt a társalgóba, hogy kész a reggeli, hozhatják-e. Lementünk a konyhába, és már hozták is a hidegtálat és a rántottákat, még egy bónusz füstölt olajos halat is kaptunk. Finom volt.

Reggeli után Balázs levett egy kenut a tartóról, evezőket hozott és adott egy műanyag hordót is a fotós felszerelésnek. Abba pakoltam minden értéket, de azért a hátizsákot is vittem. Feleveztünk a Vén-Dunán a Koppányi-sziget felső végébe, körülbelül 4,2 km-t. A szűkületnél csak harmadik nekifutásra tudtunk fölevezni az erős sodrásban, kétszer kifordította a hajó orrát a víz, nem pont középen próbálkoztunk, pedig Balázs felhívta erre is a figyelmünket. A holtág felső torkolatánál egy öblöcskében kikötöttünk, egy hatalmas vízbe dőlt fa mögé rejtettük a kenut. Ágakkal nem tudtuk teljesen betakarni, de a víz felől nagyjából takarásban volt, több védelem nem tűnt szükségesnek. Átraktam a fényképezőgépet a hátizsákba, és nekivágtunk a szigetnek.

Út nem volt sehol, majdnem érintetlen erdőben haladtunk dél felé. A nagy Duna partjához közel sok partra sodort szeméttel találkoztunk, csak ezeken látszott az emberi kéz nyoma: egy kerti asztalra például valaki feltett egy kidobott fazekat. Más jelét nemigen láttuk az embereknek. A gps természetesen csak zöld felületet jelölt, az alapján próbáltam a sziget közepét megközelíteni, de először kimentünk a zúgó melletti lapos homokos partszakaszra. Igazi strand-hangulata volt, az erdőkkel körülvett kiszélesedő víz és a fehér homok maradásra csábított. Ledobtuk a hátizsákokat és egy órát pihentünk, napoztunk a parton. A vízbe is belegázoltam, de csak bokáig, annyira hideg volt, hogy fájt. Csak egy horgászt láttunk, aki motorcsónakkal keresett helyet, kicsit körözött az öbölben, majd pont velünk szemben telepedett le. Gy kárhoztatta ezért, nem értette, miért tolakszik bele a látómezőnkbe, miért nem megy egy pár száz méterrel arrébb. Később, a visszaúton láttuk, hogy pont azon a parton szeretett volna horgászni, ahol mi heverésztünk, úgyhogy az ő szempontjából nyilván mi voltunk a betolakodók.

Továbbmenve egy nyiladékban láttunk szarvasokat, vaddisznókat. Lefényképeztem őket, inkább csak a dokumentálás kedvéért, mert elég messze voltak, távcsővel lehetett csak rendesen látni őket. Kis felkészüléssel, lesből viszont elfogadható képeket lehetne csinálni, meg is beszéltük, hogy legközelebb így készülünk.

Még egy órát barangoltunk a szigeten, majd a nagy Duna partján visszatértünk a kenuhoz, és visszaeveztünk a szállásra. Fáradt voltam, sokszor kellett oldalt váltanom, a szél is szembe fújt, de mégis gyorsabban haladtunk, mint idefelé, igaz, a gyengécske sodrás most nekünk dolgozott. Kacsákat fényképezni sem álltunk meg annyiszor. Felvittük a hajót a helyére, Hajnalkától kértünk szivacsot, ki is mostuk rendesen, visszaemeltük a tartóra. A holmink nagyjából be volt pakolva, kifizettem a szállást meg a kaját meg a kenut. Még egy ideig beszélgettünk, Hajnalkától megkérdeztük, hogy jöhetnénk el ide gyerekekkel, sátorozni, aranyat mosni, ilyenek. Balázs visszatértét nem tudtuk megvárni.

Baján még cukrászdáztunk egyet a Galériában, tényleg jó a fagyijuk, a sütik is rendben voltak, majd a srácok még egy lángost is utána toltak a Sugó-parton. Hat körül indultunk haza.

A többi képet itt találod.

az első nap útvonala

a második nap útvonala

feladatkövetés és csoportmunka Trello-val

2013-11-11T20:37:00.000+01:00

A munkám során nagyon összetett, sok feladatból álló projekteken dolgozom. Otthon a családban is teendők várnak, és szerencsére a barátaim is annyi programot szerveznek nekem, hogy úgy éreztem, a hatékonyság kulcseleme egy jól használható feladatkezelő rendszer megtalálása és használatba vétele. Az alábbiakban bemutatom azt, amelyikre a választásom esett, hátha neked is hasznodra lesz.

Mi a Trello?

A Trello egy online csoportmunka-támogató szoftver, amely a projekteket, ötleteket, teendőket és fájlokat táblákon (boards) jeleníti meg. Röviden: a Trello megmutatja, mi a következő teendőd, melyik csoporttag min dolgozik éppen és hogy hol tartasz a teljes folyamatban.

Főbb jellemzői:

online felület
többféle mobil applikáció
akárhány projekt
szabadon beállítható munkafolyamat
tagok és szervezetek kezelése
csatolmányok kezelése Dropbox-ból és Google Drive-ból is
naptár-integráció
email-értesítők
ingyenesség

Táblák, listák és kártyák

A tábla a projektnek vagy a terméknek felel meg, használatukkal a feladatok témákra, csoportokra oszthatók. Lehet példul projektenként egy tábla a munkahelyi feladatoknak, egy újabb meg a családi teendőknek. Minden tábla több listából áll, a listákon pedig kártyák sorakoznak. A listák a feladatok előrehaladását, a folyamat fázisait jelképezik. A kártya a rendszer legkisebb eleme, ami szinte bármit jelképezhet: akár egy új funkciót, egy ötletet, egy ügyfelet, egy lehetséges alkalmazottat, egy ügyfél által bejelentett hibát vagy bármi mást, amit fontosnak tartunk a rendszerben megjeleníteni. A kártyákat egyik listáról a másikra mozgatva jelezhetjük az ügyek előrehaladását. A tagok sok egyéb mellett feliratkozhatnak egy kártyára, hogy értesüljenek a változásairól, beszélgetéseket kezdeményezhetnek egy kártyáról vagy részfeladat-listát készíthetnek hozzá. A kártyákhoz

határidő rendelhető ("Due date..."),
felelősök tartozhatnak hozzájuk ("Assign members..."),
részfeladatokra bonthatók ("Add checklist..."),
címkékkel láthatjuk el ("Edit Labels...") és
állományokat csatolhatunk hozzájuk akár Dropbox-ból vagy Google Drive-ból is ("Attach File...").

Lépésről lépésre a gyakorlatban

Bejelentkezéskor az alábbi egyszerű áttekintő kép fogad minket, ahol a tábláink sorakoznak:

A jobb felső sarokban az értesítések száma elég feltűnően látszik, de szerencsére nem ez az egyetlen módja annak, hogy a fontos tennivalókról és a közelgő határidőkről értesüljünk.

A tábla

A "My Boards" alatt az egyik tábla nevére kattintva lehet a táblát megnyitni. Egy tábla például így nézhet ki:

A példában külön listán gyűjtöttem össze az ötleteket, a még megoldásra váró teendőket, az éppen folyamatban lévő feladatokat és az elkészülteket. Természetesen akárhány listát használhatunk, bármilyen nevet adhatunk nekik, ahogy a munkafolyamat megkívánja.

Listák létrehozása

Új listát a táblán a listák fejléce mellett jobbra látható "Add a list..." gombra kattintva hozhatunk létre. A listákat húzással átrendezhetjük.

Kártyák hozzáadása a listákhoz

Minden lista alján látható egy "Add a card..." gomb, ezzel lehet a listára új kártyát készíteni. A kártyákat a listán húzással átrendezhetjük.

Kártyák mozgatása a listák között

A kártyákat egyszerűen fogd-és-vidd módszerrel áthúzhatjuk egyik listáról a másikra. Ha mondjuk elkezdünk vele foglalkozni, a "teendők" listáról áttehetjük a "folyamatban" listára.

Tagok

A jobb felső sarokban látszik a táblához tartozó tagok névsora a "Members" felirat alatt.

Tagok hozzáadása a táblához

Az "Add Members..." gombra kattintva beírhatjuk az illető email-címét vagy felhasználónevét. Ha még nem használja a Trello-t, egy email-t fog kapni, amelyen keresztül regisztrálhat.

Tevékenységnapló

A jobb oldalsávban a táblán végrehajtott módosítások látszanak időrendben. A Trello minden változtatást megjegyez és láthatóvá tesz a tagok számára.

Kártyák szűrése

Ha már nagyon sok kártya van a táblán, könnyebb eligazodni közöttük a szűrés ("Menu | Filter Cards...") használatával. Szövegrészlet, címke, határidő vagy felelős szerint lehet szűkíteni a táblán megjelenő kártyákat. Egy kattintás a személy nevére, egy másik a "Due in the next week" feliratra és máris előttünk vannak a megjelölt személy jövő héten esedékes feladatai. A szűrőfeltételek kombinálhatók egymással.

Archivált elemek keresése

Ha egy kártyára nincs már szükség, archiválni kell. Az ilyen archivált kártyákat is meg lehet nézni az "Archived items..." menüpont alatt.

Matricák, ikonok (“Stickers”)

A kártyákra matricákat, azaz előre gyártott kis ikonokat ragaszthatunk egyszerű rádobással, hogy kiemeljük a többi közül. A matricák jelentését magunknak kell kitalálni.

Kiegészítők ("Power-Ups")

Itt néhány olyan funkció aktiválható a táblára vonatkozóan, ami csak bizonyos célra használt táblák esetén szükséges, mint például

a szavazás,
az öregedés és
a naptár.

A szavazás ("Power-Ups | Voting") bekapcsolásával lehetővé válik, hogy a tagok szavazzanak a kártyákra. Ez olyan tábláknál lehet hasznos, ahol például egy tervezett termék jellemzőit tartalmazzák a kártyák, a tervezésben részt vevők pedig szavazatukkal jelezhetik, hogy mely tulajdonságokat tartják fontosnak.

Az öregedés ("Power-Ups | Card Aging...") a kártyák áttetszővé vagy rojtossá válásával jelzi, ha a kártyával már nagyon régen foglalkoztunk.

A naptár ("Power-Ups | Calendar...") a sok határidőt tartalmazó összetett projektek esetén lehet hasznos. Egyrészt megnyílik a "naptár" ("calendar") nézet a tábla jobb felső sarkában a menü mellett, másrészt a Google Calendar-ba is beágyazhatjuk a táblán szereplő határidős feladatokat. Ehhez a naptár engedélyezésén kívül az "Enable iCalendar Feed?" opciót is be kell kapcsolni a naptár lapon a "Settings" alatt.

Feliratkozás a tábla változásaihoz kapcsolódó értesítőkre

Ha bekapcsoljuk a "Menu | Subscribe" kapcsolót, akkor a táblán történő változásokról email-értesítőt fogunk kapni. Beállítható, hogy a változáskor azonnal küldje vagy óránként egybecsomagolva.

Jó tudni, hogy a kártyák felelőse ettől függetlenül is kap értesítőt, általában nem kell mindenkinek az egész táblára feliratkoznia.

A kártya

Egy kártyán a következőket láthatjuk, ha rákattintunk:

Határidő hozzárendelése egy kártyához ("Due date...")

Ha a kártya feladatot tartalmaz, itt adhatjuk meg a határidőt dátummal és óra:perccel. A határidő bármikor módosítható vagy törölhető.

Felelősök hozzárendelése egy kártyához ("Assign...")

Egy vagy több tagot rendelhetünk hozzá a feladathoz, akik ettől kezdve értesítést kapnak a változásokról.

Címkék hozzárendelése egy kártyához ("Edit Labels...")

Színekkel jelölhetjük meg a kártyát, egy kártyát egyszerre több színnel is. A színek jelentésének meghatározása a mi feladatunk. A szűrésnél is használhatók a címkék.

Részfeladatok hozzárendelése egy kártyához ("Add checklist...")

A kártyához készíthetünk egy belső feladatlistát, ha a feladatot több lépésben kell végrehajtani. A részfeladatok egyesével kipipálhatók, az előrehaladást a kártyán egy folyamatjelző csík mutatja.

Állományok csatolása egy kártyához ("Attach File...")

Feltölthetünk a számítógépünkről tetszőleges formátumú állományokat a kártyához, de a legjobb, hogy a Dropbox vagy Google Drive felhőtárhelyünkön lévő fájlokat is csatolhatjuk, kártyánként akár többet is.

Kártya átmozgatása másik táblára, másik listára vagy a listán másik pozícióba ("Move...")

Az egérrel történő húzással csak a táblán belül a listák között vagy a listán belül tudjuk mozgatni a kártyákat, ezzel a gombbal viszont áthelyezhetjük egy másik táblára is.

Feliratkozás a kártya változásairól szóló értesítőkre ("Subscribe")

Ha nem vagyunk felelősként hozzárendelve a kártyához, de szeretnénk email-értesítőt kapni a változásairól, akkor azt ezzel a gombbal kérhetjük.

A kártya archiválása ("Archive")

Ha egy kártyára már nincs szükség, törlés helyett archiválni kell. Az archivált kártyákat a menüből később bármikor elő lehet hívni.

A kártya története ("Activity")

A kártyák alján időrendben látható minden változás, amit a kártyán bármelyik tag végrehajtott.

***

A Trello Joel Spolsky cégének, a Fog Creek-nek a terméke. Joel sokat tud a szoftverfejlesztésről, számtalan hasznos cikket írt a témáról (Joel on Software, ha emlékszel), és több remek eszközt adott már a világnak. Köszönet érte.

Futura tudományos játszótér

2013-10-15T19:00:00.000+02:00

Tavaly augusztusban nyílt Mosonmagyaróváron a régi magtár épületében egy interaktív természettudományos játszótér. A családban mindenki akár Salzburgba is képes volna elmenni egy ilyenért, így a vasárnapi (amúgy nem gyakori) későnkelést gyors készülődés és szintén gyors autópályázás követte Mosonmagyaróvárig.

Pont délben parkoltunk le a szépen felújított, jellegzetes épület előtt, így talán érthető, hogy első élményünk a büfé négytenyérnyi melegszendvicsével volt kapcsolatos. Amíg a gyerekek a végét próbálták legyűrni, megvettem a belépőt. Ekkor még látótávolságban voltak, de amint átjutottunk a beléptető-kapun, szétszéledtek az épület négy szintjén és onnan kezdve csak hébe-hóba találkoztam velük, beszippantotta őket a felfedezés és a játék izgalma.

A víz szintjén én is leragadtam egy időre. Barnabással gátat építettünk kis acél-elemekből egy acél folyómederbe, hogy a turbinára irányítva a vizet, végre megforgassuk. Labdákat dobáltunk egy átlátszó falú örvény-kamrába, aztán persze hamar meguntuk a "szabályos" játékot, és megállítottuk, visszafordítottuk a tartályban a vizet, még a kifolyónyílást is elzártuk a kezünkkel, hogy magasabb víztölcsért lássunk. És a demonstrátorok az ő végtelen türelmüknek köszönhetően nem szóltak ránk, csak rendületlenül törölgették a lábunk alatt a kifröcskölt vizet. A gátat persze hamar átköltöztettük más folyószakaszra, kicseréltük a felülcsapott lapátkereket a kanalas turbinával, és a hallépcső-építésre szánt műanyag-elemet is a gátba építve akkorára duzzasztottuk a vizet, hogy gátszakadáskor komolyan aggódtam, elbírja-e nyelni a lenti tálca kifolyónyílása a lezúduló áradatot.

Nehéz volt elszakadni innen, de a lányok már valahol fönt jártak, és engem is hajtott a kíváncsiság, hogy mindent megnézzek, kipróbáljak, és ha lehet, megváltoztassak.

Egy váratlan hang a hangszórókban mindenkit a legfelső szintre hívott, ahol naponta kétszer villámokat gerjesztenek egy Tesla-transzformátorral. Látványos volt, és meglepően hangos.

Megpróbáltunk földrengés-álló épületeket összerakni fa építőelemekből. A rengő asztal elindításakor persze mindig összedőltek, de egyre tovább bírták. Nem állítom, hogy bármire is alkalmasak lettek volna azok az épületek, sőt, az "extravagáns non-funkcionális" irányzatot képviselték, de mi örültünk, hogy némelyik több másodpercig is dacolt az asztalrengéssel.

Játszottunk egy kicsit a Coriolis-erőt bemutató asztalon, keltettünk állóhullámokat egy tízméteres rugóban, feküdtünk szöges-ágyon, aztán a kicsiknek szánt játszószőnyegen golyópályát építettünk, amíg fel nem hívtak minket a tetőtérbe a mobil planetáriumba. Vicces szerkezet, felfújható a kupolája, mint egy ugrálóvárnak, bent polifoam-matracokon lehet körben heverészni, középen egy zsúrkocsi méretű projektor egy számítógép képét rajzolja az "égre". A program itt is interaktív, a demonstrátor bármilyen égitestre rá tud közelíteni, bármilyen időpontban meg tudja mutatni az égképet.

Nem sorolok föl mindent, van még egy csomó eszköz és kísérlet, amit érdemes kipróbálni. Néhány jól ismertet kihagytunk, de így is fél hat lett, mire megtaláltuk a kijáratot.

Szerintünk van olyan jó, mint a Csodák Palotája Budapesten vagy a Haus der Natur Salzburgban.

A többi kép.

Tihany ősszel - geotúra

2013-10-05T23:50:00.000+02:00

A túra nevében a "geo" ezúttal nem a geocaching játékra utal, hanem a geológiára. A Bakony-Balaton Geopark által szervezett geotúrán a Tihanyi-félsziget földtani érdekességeit jártuk végig szakvezetéssel.

Az útvonal hossza 12 km, dimbes-dombos, de gyerekekkel is simán végigjárható. Kilométerenként meg is álltunk, hogy meghallgassuk a különböző alakzatok kialakulásának történetét. Nagyon sokat számít, ha egy kicsit jobban ismerem a tájat, amin járok, ismerősebb, szerethetőbb lesz, pedig a Tihanyi-félsziget eddig is az egyik kedvenc kirándulóhelyem volt, mint gondolom, sokaknak. Vezetőnk, Gabi kifejezetten jól ötvözte a tudományos ismereteket a laikusok által is könnyen befogadható megfogalmazással, még a legvégén is érdekes tudott maradni, pedig így visszagondolva elég hosszú volt a hat óra, amit vele töltöttünk, de nem unatkoztunk.

Hogy pontosan miket mesélt, azt nem mondom el, biztos utána tudsz olvasni, de legjobb, ha benevezel egy ilyen geotúrára és meghallgatod magad.

Persze a ládázás sem maradhatott el, a félsziget tele van remek multival, többet is bejártunk közben, mintegy mellékesen.

Képek itt.

Explore Hungary - az Iparművészeti Múzeum padlása

2013-06-02T21:01:00.000+02:00

Az Explore Hungary klubbal bejártuk az Iparművészeti Múzeumot pincétől a padlásig.

Képek itt.

9. Dél-dunántúli Regionális Kessertalálkozó

2012-12-08T23:07:00.000+01:00

A geoládák keresgélése mindenkinek másképp okoz örömet. Van, aki arra hajt, hogy minél többet megtaláljon a megjelent ládák közül, egyet sem hagy ki, ha valamelyik nem tetszik neki, legfeljebb bosszankodik, de megszerzi a pontot. Van, aki ha már éppen ott van valahol, szétnéz a környékbeli ládák között, van-e számára érdekes, csak hogy elüsse az időt. Van, aki a gyerekeket mozdítja ki ezzel az erdőbe kirándulni: a kisebbek észre sem veszik, hogy kilométereket gyalogolnak a kincsesládában rejtőző apró játékok kedvéért. Van, aki a rendszeres sportolás, edzés mellett vadássza le az útjába eső ládákat, vagy pont az edzőköreit osztja meg másokkal ilyen formában. Néhányan a keresésnél is jobban szeretnek új ládát elrejteni, felkutatni kevéssé ismert érdekes helyeket és egy geoládával megmutatni azt másoknak, és várni a megtalálók hálás visszajelzéseit a logokban. A pirosegyesezőknek nem csak a megtalálás számít, de az is, hogy ők jegyezzék be elsőként a megtalálást egy újonnan megjelent láda naplójába. Van, aki a családtagjait és a barátait is próbálja megfertőzni és van, aki magányosan szürkíti a térképet.

Mi azok közé tartozunk, akiknek ez a játékon, a csavargáson kívül főleg a társas szórakozást jelenti. A geocaching közösség-építő jellege egy szombaton megjelenő könnyű városi ládánál kialakult spontán kesser-csődületben is érezhető, de ha valaki jól megszervezett közös programokra vágyik, ahol a régi cimborák mellett újakat is szerezhet, az is biztosan talál magának ilyen lehetőséget két hónapon és száz kilométeren belül. Az egyesület évente kétszer rendez "hivatalos" geocaching-versenyt, ezen kívül van geo-karácsony, geo-szilveszter, geo-nyúl, geo-pacal és teljesítmény-túra. A műanyagdobozos stílustól néha elszakadni vágyók számára létrehozott, mindenféle kreatív gps-es játékokkal megrakott társoldal, a gpsgames.hu is minden nyáron szervez nekünk sétálós-biciklizős-evezős könnyed, mókás versenyt, a geocaching eszközöket és relikviákat forgalmazó geobolt.hu pedig még merészebb programokat szervez: éjszakai gyalogos pontkereső versenyt zuhogó esőben vagy rejtvény-fejtős paintball-ozást. És ezek csak az országos rendezvények! Azok kedvéért, akik nem szeretnének vagy nem tudnak az egész országon átutazni egy találkozó miatt, Debrecen és Pécs környékén vannak regionális találkozók is, a helyi ládavadászok tiszteletreméltó erőfeszítéseinek és szervező-képességének köszönhetően. A felsorolás nem teljes, ezek csak azok, amiken már részt vettünk.

A Dél-dunántúli találkozók rendszerint before-partyval kezdődnek péntek este, a messziről érkezők elfoglalják szállásukat és színtelen, ám illatos italokat kínálnak körbe a magukkal hozott vékonyka üvegekből. A szombat a játékos versenyé. A feladat könnyű és mókás, a rendezők szigortalanok, a cél az, hogy mindenki jól érezze magát, mászkáljon kicsit a környéken. A gps-re az induláskor feltöltött pontokon nem jelszót kell leolvasni, hanem egy apró tárgyat lehet találni, minden helyszínen mást. Egy tárgy magában 5 pontot ér, de ha kettőt sikerül értelmesen összepárosítani, akkor már 20-at, ha pedig hármat illeszt össze valaki, akkor 45 pontot kap érte a célbaérkezéskor. Tavasszal csavar-anyacsavar-alátét volt a sor, most fadarab-termés-falevél. Aggódva várjuk a további ötleteket, a nem korhatárosak lassan elfogynak.

A pénteket általában ki szoktuk hagyni a gyerekeinkre való tekintettel. Az időkép.hu radarképét nézegetve még a szombati részvétel is bizonytalanná vált, ugyanis épp a déli országrészben jeleztek szombatra erős havazást és viharos szelet. A havazással nincs bajunk, ha a talajra közel merőlegesen érkezik, de a szél nagyon nem hiányzott. Szombaton reggel kértem is egy friss időjárás-jelentést a helyszínen lévőktől, akik megnyugtattak, hogy a Delta-főcímből ismert hóviharról szó sincs, épp csak fújdogál. (Eszembe is jutott egy hasznos funkció: az okostelefonok automatikusan hozzátehetnék a twitter- és egyéb bejegyzésekhez a feladó tartózkodási helye mellett a pillanatnyi véralkohol-szintjét.) No, nem mintha csalódtunk volna a helyszínre érkezve! Dehogy.

A gpsgames-buszt már korábban megtöltötte az egyesület vezetősége, ezért külön kocsival mentünk, de mivel ígértek nekünk hóláncot, gps-t meg egy utast, ezért Siófoktól előttük haladtunk, mint egykor a kormányzati előfutógép a Kádár-vonat előtt. Az M7-est elhagyva nemsokára havazni kezdett, persze vízszintesen, és nem a mi haladási sebességünk miatt. Bárdudvarnokot már 8-10 cm hóban értük el, aszfaltot nem láttunk, de gond nélkül haladtunk. A Bányai Turisztikai Centrum egy pici dombocskán van, de előre jelezték, hogy a felvezető úton nem tudunk majd kocsival feljutni, lent parkoljunk. Az a fél kilométer volt a legrosszabb egész nap. A viharos szél fagyott havat csapott az arcunkba, ráadásul nem kevés cuccot cipeltünk. Fent viszont a szokásos jó hangulat és nagyon sok régi ismerős fogadott minket. Meglepett, hogy milyen sokan eljöttek a zord idő ellenére.

Elintéztük a nevezést, kaptunk nyomtatott térképet és pontokat a gps-ünkre, majd szép kényelmesen újra beöltöztünk és egy kisebb csapattal útnak indultunk. A minimális követelmény egy pont megtalálása volt, de mi elhatároztuk, hogy annyit teljesítünk, amennyit ilyen időben szenvedés nélkül meg tudunk találni, aztán visszatérünk a bázisra. A gyerekeket akár ott is hagyhattuk volna, nyugodtan eljátszottak vagy rajzoltak volna a melegben, karnyújtásnyira a süti-hegyektől, de végül mindketten úgy döntöttek, hogy velünk jönnek. Szerencsére hamar viszonylag szélvédett terepre jutottunk, a fák között már alig volt érezhető a szél, a hóesés így már élvezhető volt.

A pontok közel voltak egymáshoz és a tárgyakat megtalálni sem volt nehéz. A fényképezőgépem sajnos nem időjárás-álló, így csak a mobilommal tudtam fotózni, az mindennek ellenáll, az érintőképernyője a vizes kezemnek is, úgyhogy folyton a kezemet kellett törölgetnem. Valaki mondjon egy trükköt, hogy a hangerőgombbal lehessen exponálni a Motorola Defy-n! Az egyik versenypont egy igazi geoláda mellé került, így ezt is leszedtük, vasútrajongó fiam nagy örömére. 6,3 kilométert mentünk mindössze, de a gyerekek már fáradtak, így hét pont után a bázist jelöltük be a gps-en, és visszatértünk a melegbe. A büfében megkaptuk a geomenüt: gulyáslevest és tejfölös kenyérlepényt. A gyerekek kimentek szánkózni a dombra, valahogy megsejthették, hogy ez a rengeteg hó csak itt és most élvezhető, ki kell használni minden percet. Baliagy-nek külön köszönöm, hogy figyelt rájuk, amíg mi bent a jó melegben beszélgettünk.

Lassan sötétedni kezdett, többen a hazaindulást fontolgatták, és a hóhelyzetet figyelték. A szervezők közvetítették is az útinform jelentését, miszerint Kaposvártól Pécs felé csak hólánccal szabad közlekedni, és több környékbeli utat lezártak a havazás miatt. Északra még szabad volt az út, mi pedig arrafelé, Pápára készültünk, de az eredmény-hirdetést még mindenképpen meg akartuk várni. Most mondhatnám, hogy "akkor még nem sejtettem...", de persze, hogy nem a legtöbb pontot összegyűjtőnek járó elismerésre pályáztunk, hanem a rengeteg ajándékra, amiket a szponzorok jóvoltából kisorsoltak a résztvevők között. Néhányan azt suttogták, hogy annyi ajándék van, hogy senki nem megy haza üres kézzel, és valóban: mindenki kapott valamit, Ági a BaLee és Andi által készített édességes-batyukat nyerte meg, én pedig a Levin és a klimabox.hu által felajánlott egyik fődíjat, egy Lumix fényképezőgépet! Nagyon jól jött, a gyerekeim is kezdenek rákapni a fényképezésre.

A nyeremények összepakolása után a többiekkel együtt újra beöltöztünk és elindultunk hazafelé. Nem tudom, hányan kényszerültek maradni a hó miatt, remélem, mindenki talált valami megoldást. Én csak az árokbéli parkolóhelyemről nem tudtam segítség nélkül kiállni, de szerencsére sokan parkoltak mellettünk, pillanatok alatt kilökték a kocsit a gödörből.

Kösz mindenkinek! Izgalmas volt az ítéletidő, remek volt a szervezés, finomak voltak a sütik, de -- több más, nem geocaching rendezvény tapasztalata alapján -- az a legjobb a DDRKT-ban, hogy bár sok a régóta összetartó barát a társaságban, mégsem belterjes, egy újonnan csatlakozó játékos sem érzi úgy magát, mintha kívülálló lenne.

A többi képet itt találod.

6. GARMIN GPSGames Műhód Fesztivál - Sarud

2012-07-21T22:00:00.000+02:00

A többi kép.

nyílt nap a MH Pápa bázisrepülőtéren

2012-07-01T22:09:00.000+02:00

Képek szöveg nélkül. A fő látványosság a C17A kívül-belül.

A többi kép.

csopaki pincetúra

2012-06-23T23:58:00.000+02:00

Az idei csopaki pincelátogatós verseny szinte pontosan olyan volt, mint a tavalyi, annyi változott csak, hogy ellentétes irányban jártuk végig a pontokat és megnyertük az egyéni kategóriát. (A gyerekeket most nem hoztuk. Ágival azonos időt mentünk, mivel együtt csináltuk, így 1. és 2. helyen végeztünk.)

A fordított sorrendnek nagy előnye volt: amit tavaly vaksötétben zseblámpa nélkül tapogatózva szinte nem is láttunk, azokat a pincéket most szép alkonyi fényben láthattuk. A borozgatás lehetősége nem izgatott, Papa velőspirítósára vártam csak, inkább a séta és a nézelődés vonzott, meg a találkozás a barátokkal, akik meg a családi kategóriát nyerték meg.

Este hét előtt indultunk, kicsivel tíz után értünk célba, aztán fél egyig vártuk az eredményhirdetést. Ha ezt előre tudom, egy kis bor is befért volna az elején. Ezt a várakozós részt valami programmal fel lehetett volna dobni, de valahogy így is eltelt az idő. A Borgaléria hatalmas zsírosdeszkái legalább némi vigaszt nyújtottak.

Volt ajándéksorsolás is, apróságok, üveg borok, szerintem mindenkinek jutott valami.

a Continental biciklibelső-automata nem ér semmit

2012-06-19T07:30:00.000+02:00

Nemrég kaptam a hírt, hogy országszerte jó pár biciklibolt tömlő-automatákat szerelt föl az éjszaka defektet kapott kerékpárosok megsegítésére. Annyi derült csak ki, hogy mindenféle méretű bicikli-belsőt ad a gép akkor is, ha minden bolt és szerviz zárva van éppen.

Az egész úgy hülyeség, ahogy van, jobb, ha gyorsan elfelejted a létezését, de még jobb, ha meg sem jegyzed.

Volt "szerencsém" kipróbálni az egyiket, a Budaörsi útnál. Este hazafelé kaptam defektet, nem volt nálam javítókészlet. Elővettem a korábban elmentett listát a tömlőautomatákról, de annyira lehetetlenül messze van mindegyik, hogy inkább hazatoltam a biciklit. Késő este autóba ültem (!), hogy még éjjel kicserélhessem a lyukas belsőt, mert a munkába indulással nem érek rá megvárni, míg a bringaboltok 10-kor kinyitnak.

Csak 8 km-t autóztam fölöslegesen. Nem tudtam, hogyan működik az automata (az eredeti hírben linkelt oldalon semmi használható információ sincs), mennyibe kerül egy belső és milyen címletű pénzt fogad el, ezért egy csomó százast és kétszázast markoltam föl. Ez biciklizés közben természetesen soha nincs nálam, és persze éjszaka váltani sem lenne könnyű.

Az viszont teljesen kiakasztott, hogy a zsebemben lévő 12 db kétszáz-forintos érme közül egyet sem fogadott el az automata. 1200 Ft-ot kellett volna bedobnom, de egyetlen érmét sem sikerült! Százasból csak 7 db volt nálam, és mivel az automata mellé ragasztott tájékoztató szerint, ha kevesebbet dobok be 1200-nál, akkor sem ad vissza, így a százasokkal meg sem próbálkoztam.

Az automata kihelyezőjét természetesen csak nyitvatartási időben szabad zavarni (ezért szerelte föl, ugye), így hát csalódottan távoztam.

Az egész tömlő-automata ötletnek így semmi értelme. Látszik, hogy két percet sem gondolkodtak el rajta, hogy hogy is kell egy ilyet megvalósítani. Ki fogja használni? Mikor? Hogyan fog eljutni az automatához? Gyalog? Mennyit hajlandó gyalogolni egy új belsőért? Tömegközlekedéssel? Miért nem haza megy inkább? Aztán milyen lehetőségei lesznek a fizetésre? (Tényleg csak az aprópénz jutott az eszükbe? Amikor egyre kevesebb embernél van bármennyi apró, nem hogy 1200 Ft 50-100-200-as címletekben?) Ha tömlő nincs nála, akkor lehet, hogy szerszáma sincs? Lógassunk az automata oldalára láncon pár szerelővasat? Írjuk rá többféle számozás szerint a méreteket? Minek? Legfeljebb rosszat vesz, és még egyszer fizet!

Én ezentúl hordok magammal javítókészletet meg egy tartalék belsőt, és felőlem feltölthetik nyalókával az összes haszontalan automatát.

17. KMGT és 4. Renatúra

2012-06-02T23:30:00.000+02:00

Budaörs - Budakeszi ládatúra

2012-05-25T23:00:00.000+02:00

Ha Bástya elvtárs a Budai hegyekbe vágyik, jól teszi, ha nem hétvégén indul útra, hanem mondjuk pénteken, amikor csak nagyon kevesen. Összesen egy emberrel találkoztam egész nap, ha nem számítom a Budaörs határában elkerült óvodai kirándulást, ami a főváros közelségét és a szép napos időt figyelembe véve elég meglepő. Hívtam ugyan a barátokat, de elég későn, így nem tudtak szabadnapot szerezni, ezért mentem egyedül.

A helyszín kiválasztásánál fő szempont volt, hogy tömegközlekedéssel megközelíthető legyen, hogy az autó miatt ne kelljen körtúrát tennem, hanem ott tudjam befejezni, ahol épp elfogy a lendület. Budaörsről indultam észak felé, így végig a város széléhez közel haladhattam.

Az útvonalat az eddig még meg nem talált geoládák (5) és gpsgames.hu-pontok (3) jelölték ki, ráadásul egy nem túl értelmes algoritmussal: az első pont után egyszerűen a hozzá légvonalban legközelebb eső lett a második, és így tovább. Ezért lett az útvonal ilyen:

Végezetül néhány kép:

XXIV. Geocaching Fesztivál és Verseny, Bükkszentkereszt

2012-05-19T22:37:00.000+02:00

GeoBond Dabas

2012-04-22T21:37:00.000+02:00

Tizenvalahány évvel ezelőtt néhány alkalommal kipróbáltam már a paintball-t. Akkor újdonság volt nálunk, sokan kipróbálták, néhányan megszerették, én nem lettem függő, akkor jó volt, elég is volt. Az viszont tagadhatatlan, hogy olyan életreszóló tapasztalatot szereztem, ami miatt mindenki számára kötelezővé tenném, hogy legalább egyszer próbálja ki, milyen a fegyveres tűzharc. Nem moziban, nem plazmatévén, hanem résztvevőként.

Két fontos dolgot tapasztaltam: az egyik, hogy bár csak játék, nincs számottevő kockázata, mégis meglepően erős izgalmat, félelmet és dühöt vált ki a játékosokból. Elkapja őket a harci láz, és gyakran egészen más viselkedést mutatnak, mint játékon kívül. (Kamaszkori élmény, hogy akár egy táblás stratégiai játék során is vadállattá változhat egy amúgy csupa szív, bájos fiatalember, ha meghallja a harci dobókockák csörgését az ellenfél markában.) Tanulságos belenézni a bennünk lakó gorilla szemébe.

A másik megfigyelésem, hogy az akciófilmek jeleneteivel ellentétben a valódi tűzharc meglepően rövid lefolyású, és a kimenetele csaknem teljesen véletlenszerű. Persze nem állítom, hogy elegendően nagy számú ismétlés esetén a statisztikából nem rajzolódna ki egyértelműen a felkészültebb, ügyesebb vagy erősebb csapat fölénye, de ebben a műfajban (és most a valódi, vérre menő küzdelemre gondolok) ugye pont az ismétlés az, ami megoldhatatlan. Elég egy szerencsétlen mozdulat, egy botlás, egy pillanatnyi figyelem-kihagyás, és vége.

Azt már csak a rend kedvéért említem, hogy ami filmen olyan könnyűnek tűnik, hogy sokaknak az az érzése támad, hogy "ezt én is meg tudnám csinálni" (és ettől jó a film), a valóságban már nem olyan egyszerű. A fedezékek rossz helyen vannak, a rések túl kicsik ahhoz, hogy ki lehessen látni rajtuk, de túl nagyok, hogy ne lőhessenek le rajtuk keresztül, a terep túl sík az elrejtőzéshez, de túl egyenetlen ahhoz, hogy ne törjem ki a bokámat futás közben, az ellenfél túl ügyesen taktikázik, az én csapatom meg azt sem tudom, él-e egyáltalán. Álljunk le! Ki írta ezt a forgatókönyvet?!

A tanulságot mindenki hallotta már, de paintball közben a saját bőrén érezheti: kerülni kell a fegyveres konfliktust. Meg kard által vész... Tényleg.

Ez járt a fejemben, amikor olvastam a Geobolt hírlevelében, hogy paintball-lal egybekötött geocaching játékot szerveznek. Én biztos voltam benne, hogy nem fogom kihagyni, azt is tudtam, ki az a barátaim közül, aki velem fog tartani. Nagyon érdekelnek az ilyen összetett, több ismertből kikevert új játékok.

Előző este kicsit sokáig ünnepeltük egy barátunk születésnapját, így kissé álmosan, de a megadott időpont előtt értünk Dabasra, a Rosszcsontok bázisára. Szokatlan volt, hogy mindössze két autót láttunk, abból is az egyik a szervezőké, tehát vagy elnéztük az időt, vagy ketten fogjuk lőni egymást. Mint utóbb kiderült, valóban családias létszámban jelentkeztünk a versenyre, de a nap végére már hálásak voltunk ezért: így ennyien ideális létszámmal játszhattunk egész nap, nem volt üresjárat, nem kellett a menetek között üldögélni, és volt alkalmunk összeszokott csapattá válni.

Az elején nagyon vártuk az eligazítást. Kíváncsi voltam, hogy mi sül ki a gps-es kincskeresés és a festékgolyóval lövöldözés összeházasításából. Szinte láttam, ahogy a megadott koordinátán egy tuskó mögé kuporodva remegő kézzel bontogatjuk a hengeres műanyag dobozt, miközben a közelből heves golyózáport zúdítanak ránk a később érkezők, akik még nem sejtik, hogy a dobozban nem kódok vannak, hanem egy gránát...

Sajnos, főleg biztonsági okok miatt (a bázison kívül nem szabad lövöldözni) a két játék időben elvált egymástól, csak az kötötte össze őket, hogy a fejenként 200 db lőszert egy hat rejtvényből álló küldetés során kellett megszereznünk a bázis körüli réteken. Laciék sok rejtési trükköt bevetettek, nagyon izgalmas volt a keresgélés, bár legtöbbet azon nevettünk, hogy milyen idétlen trükkökkel próbáltuk a másik, látótávolságban kószáló csapat elől elrejteni, amit már összegyűjtöttünk. Mivel hamarosan már egy 10 literes locsolókannánk és egy full-size ásónk is volt, ez nem volt annyira egyszerű, bár a végén kiderült, hogy teljesen fölösleges volt az erőlködés, nem számított, látják-e vagy sem, el is dobtuk a nagy köteg álcanádat.

A keresésben mi voltunk gyorsabbak, így elsőként nyitottuk ki a kódzáras lőszeres dobozt, és elsőként választhattunk ruhát is, így mi a terepszínű overallokban harcra kész kommandósoknak néztünk ki, a másik csapat tagjai viszont a kék színű kezeslábasban inkább autószerelőkre emlékeztettek, ami az ő bevetés előtti lelki-szellemi felkészülésükre erősen rányomta a bélyegét.

Rövid technikai-biztonsági eligazítás után elfoglaltuk a helyünket az egyik fedezékekkel és ládaszerű elemekből összeszerelt épületekkel tarkított pályán, felkerültek az arcvédő maszkok és nemsokára elkezdődött a harc. Sokkal kisebb volt bennem az adrenalin-szint, mint sok éve az első alkalommal, a maszkomat sem lihegtem rögtön párásra, így volt időm figyelni, kivárni, taktikázni, kerülni. Ennek ellenére nem éreztem, hogy jól menne a játék, legtöbbször elég hamar kiestem, csak egy alkalommal maradtam egyedül talpon egy ellenféllel szemben. Remélem, nem látszik majd a videón, hogy ennél a résznél, hogy elkerüljük a vég nélküli állóháborút, amikor mindkét fél a fedezéke mögött csak várja, hogy a másiknak kifogyjon a lőszere, Clint Eastwood-osan kiléptem a fedezék mögül a nyílt terepre, és lassan közelítve inkább pszichésen, mint fizikailag próbáltam felőrölni ellenfelem ellenállását. Nem csoda, hogy nem sikerült, bár, amikor eltalált, már csak két golyó volt a tárában. Ha pár másodperccel tovább bírom szerencsével, kifogy a lőszerből, és nyertem.

A menetek, mint említettem, gyorsan pörögtek, 3-5 percnél nem lehettek hosszabbak. Volt épületvédés, -elfoglalás, zászló-megszerzés, személy-védelem (egy láthatósági mellénnyel megjelölt fegyvertelen játékost kellett a csapattársainak élve egyik pontból a másikba juttatnia), és "utolsó emberig" típusú küzdelem is. Sérülés nem történt, csupán egy szerencsétlen esés miatt kényszerült pont az egyik profi kiállni a játékból.

Néha, amikor két menet között átnéztünk a szomszéd pályán játszó rendőrök látványosan összeszokott és képzett csapatára és láttuk a lehengerlő rohamokat, már bántuk, hogy hetekkel ezelőtt a jelentkezési lapon olyan bátran beikszeltük, hogy szívesen játszanánk ellenük is egy menetet. A mi társaságunk hozzájuk képest leszázalékolt cserkészcsapatnak tűnt, és talán csak úgy lehettünk volna számukra méltó lőtárgyak, ha egymás vállára állva gúlát alkotunk, mint a konzervdobozok, arra talán szívesen lődöztek volna. Berezeltünk, na.

Nemsokára megjött az ebéd, egy akkora tartály finom babgulyás, hogy a felét sem tudtuk megenni. Evés után úgy éreztük, hogy legjobb lenne a délutánt a pihenő melletti kis tó partján a fűben elnyúlva tölteni, de mindenkinek volt még lőszere, a pálya is a miénk volt késő délutánig, így lassan elkezdtünk visszabújni a terepruhákba. Ekkor derült ki, hogy a pálya tulajdonosa már meg is beszélte a rendőrökkel, hogy kiállunk ellenük egy igazságtalan küzdelemre, így aztán erőtlenül szabadkoztunk még egy kicsit, de annyira kedvesen biztattak ők is, hogy végül ráálltunk. Ilyen előzmények után kimondott őrültség volt, hogy amikor összeszámoltuk, hogy melyik csapat hány főből áll, és kiderült, hogy ők 11-en vannak, mi 12-en, tehát nagyjából kiegyenlített a csapatok létszáma, az én drága barátom hangosan átszólt az ellenfél táborába, hogy "akkor beteszek tizenegy golyót a tárba". Azt hittem, elsüllyedek, annyira kínos volt, de szerencsére mindenki értette a tréfát...

Mivel az ellenük játszott mindkét menet zászlószerzés volt, így egyik alkalommal élve fejeztem be a játékot, sőt, az egyik menetet meg is nyertük, amit az erőviszonyok alapján elég meglepő fordulatnak éreztem. Ez az egyik oka, ami miatt a bevezetőben azt írtam, hogy túl sok múlik a véletlenen.

Nem is számoltam, hogy mennyit játszottunk még, újra az eredeti felállásban, egyik menet jött a másik után. Az egyik profi kiállása után a két csapat nagyjából egy szintre került, így hol nyertük, hol vesztettünk, de ettől volt izgalmas. Az utolsó pár menetnél kifogytam a lőszerből, és nem akartam újabb 100-at venni, így én is letettem a fegyvert, és beálltam játékvezetőnek. Sok teendőm nem volt, álltam a pálya közepén egy tető nélküli épület egyik falának a tetején, az elején visszaszámoltam majd figyeltem, hogy elfogyott-e valamelyik csapatból minden ember, és akkor lefújtam a játékot. Nagyon érdekes volt felülnézetből követni az eseményeket, ahogy alattam szaladgálnak és keresik egymást a játékosok.

Amikor mindenki kilőtte az utolsó golyót is, "leszereltünk", beszélgettünk még egy jót (sok érdekeset mesélt a pálya tulajdonosa), elültettünk egy fácskát a pálya mellett a föld napja alkalmából (ehhez kellett a keresgélés során talált kanna és az ásó!), és lassan hazaindultunk.

Másnapra remek izomlázam lett a sok legugolás-felugrástól, meg néhány alig látható véraláfutás emlékeztet a találatokra, de a jó társaságban remek játékkal eltöltött nap minden fáradtságért kárpótol.

A többi képhez ide kattints.

Frissítés: itt olvashatsz erről a szervezők blogján.

DDRKT Light - Melegmány

2012-04-14T23:58:00.000+02:00

A DDRKT a Dél-Dunántúli Regionális Kesser-Találkozó nevű évente többször is megrendezésre kerülő vidám játékos-kirándulós-bulizós összejövetel, ami a geocaching játékosok között egyre népszerűbb. Nem is olyan régen volt az utolsó a Gemenci-erdőben, és máris itt a következő, igaz, a szervező-páros örömteli elfoglaltságai miatt ezúttal "light", azaz könnyített változatban.

A helyszín a Pécstől északra fekvő Melegmányi-völgy volt, a panoramio.com képei alapján előre sejtettük, hogy gyönyörű hely. Szállást nem kerestünk, egy naposra terveztük a programot, és elég hosszú az út a gyülekezőhelyként megadott kulcsosházig, ezért látszott, hogy korán kell majd kelnünk, ha kilencre oda szeretnénk érni, de azt hittem, hogy még alhatunk a buszban.

Most először ugyanis a Geobuszt választottuk a saját autó helyett, a gpsgames.hu erre az alkalomra bérelt 9 személyes kisbuszát. A többi utas egy kivétellel régi ismerős volt, így aztán az alvásból nem lett semmi, de legalább gyorsan telt az idő a beszélgetéssel.

A bázison a korai érkezés dacára elég sokan gyülekeztek már, biztos volt olyan is, aki már ott aludt. A máskor oly bőkezű támogatókat most a résztvevők helyettesítették: az ebédhez mindenki hozott két szem krumplit, egy hagymát és egy darab kolbászt, sőt, az elmaradhatatlan ajándékokról is mindenki maga gondoskodott. Úgy láttam, nem csak nekem tetszett ez a megoldás, szépen gyűlt is a konyhában a krumplikupac.

A túrázás mellé most is kaptunk feladatot, a térképen megjelölt pontokon talált titokzatos tárgyakat kellett összegyűjteni, és szerencsés esetben egymással összepárosítani, sőt, összehármasítani, progresszíven emelkedő pontok reményében. Az első kis műanyag doboz megtalálásakor kiderült, hogy csavarokról, anyákról és alátétekről van szó, de persze nem egyforma méretűek, így nem is volt olyan egyszerű, mint elsőre hinnéd. Az első "full" majdnem a túra végén állt csak össze, amikor már vagy 10 bigyó csörgött a zsebünkben. Ja, és volt még műanyag tipli is, az joker-nek számított.

A Mecseknek ez a része nekem tetsző hely. Mély, minden irányba futó patakvölgyek, patakok, vízesések és források, no meg ilyenkor tavasszal végtelen medvehagyma-mezők. Nem vicc, térdig gázoltunk a medvehagymásban, minden talpalatnyi helyet betöltött -- az orrunkat is beleértve. A végén persze mindenki szedett egy nagy kosárral, gondolom, a fülükön jött ki a következő napokban is. Mi sajtkrémes mártogatóssá alakítottuk a másnapi vetítéses bulira.

Nagy csapatban mentünk, így sokkal vidámabb, meg a gyerekek is jobban bírják a távot, ha mindig másnak a kezét foghatják. A kötelező pontokon kívül még jó néhány rendes geoládát is megkerestünk a környéken, a szervezőknek még arra is volt idejük, hogy a rendezvény előtti napokban telerakják állandó ládával a völgyet.

A távunk 14,4 km lett, ráadásul előnytelen magasságprofillal, ugyanis fentről indultunk és leereszkedtünk a völgybe, ebből következően a végén megint fel kellett másznunk a bázishoz. Örültünk, amikor beértünk a célba, és már csak a kötőelem-gyűjteményünk darabjait kellett összecsavargatni ahhoz, hogy megkapjuk a megérdemelt paprikás-krumplit, ami a műfaj korlátait szétfeszítően finom volt, és nem csak az éhség miatt.

Az ajándéksorsolást is egyedi módon oldották meg: az első kisorsolt játékos az általa hozott ajándékot adta az általa kihúzottnak, az pedig újabb nevet húzott a kalapból, így szépen körbeértek az ajándékok.

Ja, nem is tudom, hány pontunk lett, de remekül éreztük magunkat. Köszönjük a szervezőknek, a játékosoknak, akik ezúttal tényleg nagyban hozzájárultak a sikerhez és a Geobusznak, hogy háztól-házig vitt minket.

Itt a többi kép.

álbarna kenyér

2012-04-04T16:56:00.000+02:00

Nem most tudtam meg, hogy a barna kenyér valójában malátával színezett fehér kenyér, de ilyen látványos bizonyíték láttán mégis meglepődtem.

A fehér folt a kenyér belsejében felületes pillantásra akár lisztcsomónak is tűnhet, de amint a közelképen látható, ugyanolyan szerkezetű tészta a fehér is, mint a többi, csak éppen a színezőanyag nem érte el.

Mielőtt félreértenéd, azt is tudom, hogy nem a pék a hibás. Én vagyok a hibás, aki megveszem, én kényszerítem a szerencsétlen gyártókat, hogy silány minőségű termékeket állítsanak elő, mert ugyan szeretek a tudatos és igényes vásárló szerepében tetszelegni, de csak addig, míg ki nem derül, hogy a jobb minőség többe kerül. A pénztárnál ugyanis már árérzékeny vagyok.

gemenci DDRKT

2011-12-06T23:25:00.001+01:00

Gemenc valahogy eddig kimaradt az életemből, pedig több szempontból is nekem való: van itt erdő, ártér, evezhető víz, keskeny nyomtávú vasút, vadon élő állatok, szervezett túrák, programok.

Idén már annyi geocaching rendezvényen voltunk, hogy alig maradt idő másra, de mivel mindegyik más egy kicsit, nem érzem unalmasnak. A helyszín is mindig más, így a társaság is.

A dél-dunántúli játékosok már nyolcadik alkalommal gyűltek össze egy 2,5 napos közös játékra. (A rendezvény hivatalos oldala.) Az általam szervezett nyári baráti családos sátorozás nehézségeit extrapolálva kalapot emelek a szervezők előtt. Száznál több ember egész hétvégi szórakozását, szállását valamint mértéktartó alkoholfogyasztását előre eltervezni nem kis teljesítmény. Mondhatod, hogy persze, az évek meg a rutin, de akkor is.

Amint kikerült a twitterre a helyszín, elkezdtem szállást keresni a közelben. Ilyenkor rossz, hogy se a Google Maps, se a Tripadvisor nem magyar találmány, nem sok találatot dobnak a "szálloda Pörböly közelében" keresésre. Mivel csapatunk meg nem nevezett tagjai nem látták magukat az erdei iskola emeletén kialakított (amúgy meglepően rendezett) sokágyas szobákban, így végül a bajai Duna Hotelben szálltunk meg. A nevében szereplő wellness szótól nem vártam sokat, mert bár hideg téli estéken jól szokott esni túra után a szauna melege, sok helyen csak azért erőltetnek valami medencét-szaunát, hogy benne maradjon a nevük a találati listában, amikor az igényes vendég bepipálja a "wellness"-t a szálláskereső oldalon.

Péntekre szabadságot vettem ki, hogy az esti before-party előtt odaérjünk, és nyugodtan össze tudjam pakolni a felszerelést. Még az is belefért, hogy délelőtt vegyek egy egynapi túrafelszerelést és akár laptopot is elnyelő fotós hátizsákot. A tanítás végét azért meg kellett várni, meg valahogy Szekszárdnál meg is éheztünk, a köd is egyre sűrűbb volt, így aztán sötétben értünk Bajára. Kis város, nagy főtér, mindkét szálló a közepén, jól kitáblázva, nem tekeregtünk sokat. Az adventi vásár a téren épp bezárt, vagy még meg sem nyitott, de amúgy sem volt már időnk ilyesmire, a gyerekek miatt nem nyújthattuk késő éjszakáig a találkozót, bejelentkeztünk, ledobáltuk a cuccainkat a szobában és indultunk vissza Pörbölyre, az Ökoturisztikai Központba.

A bázison a létszámmal együtt a hangulat is lassacskán emelkedett. Valahogy előkerült egy forraltbor-készítő szett, rengeteg doboz házi sütemény, meg egy nagyobb adag zsírban sült máj hagymával. Éreztem, hogy ha mindegyiket megkóstolom, egy órán belül rosszul leszek, de azért megtettem minden tőlem telhetőt. Most is jót beszélgettünk a régi ismerősökkel, és igyekeztünk jobban megismerni az eddig ismeretleneket. A gyerekek kilenc előtt kezdtek kidőlni, összetolt székeken próbáltak valahogy aludni, ezért inkább elbúcsúztunk az egyre vidámabb társaságtól, és visszatértünk a szállásunkra.

Szombaton korai kelést, gyors reggelit és kilenc órai rajtolást terveztünk, hogy a kora délutáni kisvasutazás előtt célba érjünk. A mi tempónkkal (tervezés nélküli bolyongás a pontok között, szörnyen érdekes mohák és erdészeti gépek hosszadalmas fotózása, vasúti sínszállító kocsik működési elvének tanulmányozása és hasonlók miatt) a kilenc órai rajt is már behozhatatlanul későnek tűnt nekem, de még ezt sem sikerült tartani: jó egy órával később hagytuk el a bázist, hogy összerakjunk egy ötbetűs szót, amelyhez a megadott pontokon kellett betűket gyűjteni. A szervezőknek még arra is volt idejük, hogy az egyik közeli ponton magyaros fortune cookie-ként lekváros buktába sütött betűt kínálgassanak.

Enyhe ködben vágtunk neki az erdőnek, de az is nemsokára felszállt, később még a napot is láttuk. A terep nagyon könnyű volt, sokat mentünk a gáton, se sár, se emelkedő, se bozót nem nehezítette a haladást. Persze ha nyerésre játszottunk volna, azaz hogy a legrövidebb utat járjuk be, akkor két pont között nem mehettünk volna a járt úton, hanem csak légvonalban, ami azért küzdelmesebb. A szervezők által a szórakoztatásunkra megrendelt hajtóvadászatból nem láttunk semmit, még távoli pukkanásokat sem hallottunk. Nem vicc: a helyiek állítólag nem csak nekünk adták ki a területet, egy részén a vadászok játszották az ő szívüknek kedves játékot, néhány arra a területre rejtett pontot reggel kellett sebtében áthelyezni biztonságosabb helyre.
(Egyik korábbi élménybeszámolóm némi félreértést okozott, most ne legyen: semmi problémánk nem volt sem a vadászokkal, sem az Ökoturisztikai Központ munkatársaival, mindannyiuknak és az összes szponzornak Allah növessze hosszúra a szakállát!)

Ez a játéktípus felidézi a régi mondást: "akinek nincs a fejében, legyen a lábában". Ha az ötödik betű megszerzése után megvan az értelmes szó, irány a gulyás-rétes kombó, ha nincs, akkor még gyalogolhatsz tovább. Nekünk ötből meg is lett, így amikor visszaértünk a bázisra, még maradt időnk a kisvasutat körbejárni ebéd előtt.

A délutáni program vonatozás volt. Nem a teljes 31 km-es hosszon, nem értünk volna vissza sötétedésre, csak a Malomtelelőig. Szerettem volna nagyvadakat mutatni a gyerekeknek, láttunk is néhány szarvast meg pár vaddisznót a sínek közelében ácsorogni, de sötét volt már ahhoz, hogy le is fényképezhessem őket.

Szinte minden rendezvényen felbukkan egy új geoláda valahol a közelben, amire a résztvevők csapatostul úsznak rá az elsőségért. Az erdei vasút egyik megállóhelyénél a kilátóba került az új láda. Az egész csapat a vonaton ült, így nem sok lehetőség nyílt az előnyszerzésre. A tömeges logolást követően épp csak akkora sétát tettünk a közelben, hogy a szerelvény meg tudjon fordulni valahol, és már indultunk is vissza Pörbölyre, az eredményhirdetésre. Fáradtak voltunk, ezért elég korán leléptünk, visszamentünk a szállóba Bajára pacsálni és vacsorázni.

Vasárnap végigjártuk a "bajai séta " (képek) nevű multit, nem volt rossz, bár nyáron biztosan szebb a város, a Sugovica partja és a Petőfi-sziget is. Sajnos, az előző esti vacsoránál szerzett kellemes emlékektől megtévesztve a szálloda éttermében ebédeltünk, de az egy óránál hosszabb várakozás és a személyzet elképesztő ügyetlensége meggyőzött róla, hogy máskor jobban járunk valami gyors műanyag zsírburgerrel.

Itt a többi kép.

megérkezett a 70-210 f/4

2011-11-09T07:00:00.000+01:00

Az 550D-hez a 18-55-ös kitobjektívet vettem, hozzáértők szerint az egy jól sikerült konstrukció. Én az öreg Sony F717 optikája után kissé elégedetlen voltam ennek ~~életlensége~~ lágysága miatt, meg aztán hamar rövidnek bizonyult, most már inkább a 18-135-öt vagy még inkább a 18-200-at választanám. Képminőségben az én igényszintemen nincs jelentős különbség, de utazgatáshoz praktikusabb lenne a nagyobb átfogás.

Egyelőre azonban leginkább tapasztalnom és tanulnom kell, és nem vásárolni, bár a gyártóknak és forgalmazóknak biztos megfelelnék tudatlan vásárlóként is, azért az objektívek beszerzését egy kis időre elhalasztottam.

A fórumokat olvasgatva találtam viszont egy érdekes antik darabot: az első telezoom 1988-ból még mindig sokak kedvence, és a használtpiacon nagyon olcsón (100-150 USD között) lehet hozzájutni. Ennyit azért megkockáztatok még akkor is, ha később tévedésnek bizonyulna amatőr lelkesedésem. Az Ebay-en sem vettem még soha semmit, célszerűnek láttam először egy kisebb összeggel próbálkozni.

Gond nélkül meg is jött a csomag, gondosan kibélelve texasi levegővel. Az objektívsapkán volt egy vágás, és a lencsék között látható némi por, de ettől eltekintve nagyon szép állapotban van a szerkezet. Nincsenek látható kopásnyomok, karcok, nem lötyög és nem akad a mozgórész. Ha nem lenne rajta az 1988. augusztusi dátumkód, újszerűnek mondanám, még a kis japán MEO-matrica is rajta van.

A fókuszmotor hangos és egyenetlen mozgású, de ezt pontosan tudtam már a beszerzés előtt. A tolózoomolás viszont nagyon kézreáll, már szeretem is.

Szabadban kipróbálni majd a hétvégén fogom, ha lesz időm, talán tesztképeket is csinálok, hogy lássam a minőségi különbséget a 18-55-höz képest.

További részletek itt.

Bakonybél - Kőris-hegy - bakonyi Gyilkos-tó

2011-10-01T23:23:00.000+02:00

Szakítva a hagyománnyal, őszi gyalogtúránk kiindulópontját nem vonattal, hanem kocsival közelítettük meg. Egyrészt némiképp olcsóbb, másrészt Budapestről Bakonybélbe eljutni vonattal és busszal sokkal tovább is tartott volna. A baráti ajánlásra kiválasztott Bakony Hotel parkolójában pihenő autó ugyan jelentősen csökkentette a túra abból fakadó izgalmasságát, hogy vajon legalább a szállásunkat elérjük-e sötétedés előtt, de ennyi puhányságot most elnéztünk magunknak.

A szálló minden eddigi kényelmünket felülmúlóan szálloda-szerű. Az esti izomlazításhoz medencéje ugyan nincs, de a szaunát még reggel lefoglaltuk estére, hogy mire visszaérünk a sétából, felfűtve és üresen várjon minket.

Barátaim azóta is szánakozva gondolnak vissza rá, milyen átlátszó és gyerekes trükkel próbáltam rábírni őket, hogy a környéket behálózó kényelmes erdei turistautak közül a legmeredekebb és a száraz időjárás dacára a lehető legsárosabb útvonalra tévedjünk.

Az történt ugyanis, hogy a Garmin Basemap szoftverben gondosan megtervezett útvonalak kinyomtatott terveit egyszerűen otthon felejtettem, de a tekintetükből arra következtettem, hogy egy szavamat sem hiszik. Az útvonaltervek persze a GPS-ben is megvoltak, azon a kis képernyőn viszont nem könnyű áttekinteni a magasság-diagramokat és kiválasztani azt, amelyik ideális esetben Escher-esen folyton lefelé tart, mégis visszatér a kiindulási ponthoz. Nem volt más választásuk, mint elfogadni az általam javasolt útitervet.

Könnyű reggeli a falu határában, majd nekivágtunk az emelkedőnek a Likas-kő felé. Ott nem időztünk sokat, csak megkerestük a ládát, és mentünk keveset le, sokat föl a Kőris-hegyhez. Az úton ropogott a talpunk alatt a rengeteg bükkmakk, megtömtük vele a zsebünket és útközben eszegettük. A héj lefeszegetése valószínűleg ugyanannyi energiát emészt fel, mint amennyit a belsejének az elfogyasztása jelent, de szerencsére nem erre alapoztuk a tápanyag-pótlást.

A csúcs előtt kissé csalódottan fordultunk rá az aszfaltozott útra, méltatlannak éreztük, de láttuk már a légi irányítás radarjának túlméretes golflabdáját a fák fölött, innen tudtuk, hogy nem kell sokat menni rajta. Hamarosan az Ördög-lik nevű víznyelőhöz vezető út bőven ellensúlyozta a sima út kényelmét. Ez volt a legmeredekebb szakasz, méltóságunk megőrzésében nagy szerepe volt a velünk szemben lefelé ülve-araszolva ereszkedő osztálykirándulásnak, hozzájuk képest még mi is majdnem komolyan vehető túrázóknak látszhattunk egy időre. Kőről kőre szökellés azért nem volt, de valahogy felnyomtuk magunkat a víznyelő szájához. Egyikünk a váratlan adrenalin-lökettől hajtva jó ötven méterrel túl is mászott, nem vette észre a háromarasznyi lyukat a sziklák között, ő az elvesztegetett magasságot és kalóriákat átkozva jött vissza hozzánk. Itt is megkerestük a ládát és pihentünk egy kicsit, miután az utolsó gimnazista is eltűnt a lejtő alján.

A radar és a közvetlen közelébe épített kilátó innen már csak egy ugrás volt. A radar feltehetőleg egészségtelen kisugárzását a kilátóra erősített sűrű szövésű dróthálóval igyekeztek leárnyékolni, bár az évek vagy inkább vandál látogatók már nyitottak a hálón egy széles rést, ami gyermektelen férfiakat biztos meghátrálásra késztetett volna, mi viszont még örültünk is a fényképezési lehetőségnek. Valahogy előkerült egy üveg csúcs-grappa is, meg poharak. Érdekes, ezt nem bánja cipelni senki.

Innen már lefelé haladtunk nyugati irányban, következő célunk a bakonyi Gyilkos-tónak nevezett Hubertlaki-tó volt. Az ösvény helyenként teljesen eltűnt a lábunk alól, csak a GPS-re hagyatkozva törtünk előre hatalmas kidőlt fák között. Bizonyára még a tavalyi nagy esőzéseknek estek áldozatul, csak azóta sem tudták megtisztítani az erdőt.

Félúton az Odvaskő Hotel közelében kereszteztük a főutat, innen én már ismerős terepen haladtam egészen a tóig, nem sokkal előbb a gyerekeimmel ládáztam ezen az útvonalon. A társaság növekvő szűkszavúságán látszott, hogy már fáradunk, mindenki látni akarta végre a különös tavat, amely erdélyi másához hasonlóan arról kapta komor nevét, hogy derékban kettévágott fatörzsek meredeznek ki a feketés színű vízből.
A tóparton hosszabb pihenőt tartottunk, majd a szállásunk felé fordultunk. Bakonybél határában két muflon került el minket jó nagy ívben, miközben végig rajtunk tartották a szemüket.

A tervezett időre értünk vissza a szállóba, ahol forró szaunára és jó vacsorára számítottunk. A vacsora váratlanul előrébb ugrott az időben egy órát, épp annyit, hogy ne maradjon idő kényelemesen felmelegedni a szaunában (vacsora után nem szaunázunk, ugye), ami ráadásul nem is volt felfűtve, épp csak pislákolt benne a villany. Elégedetlenkedni sem kedvünk, sem okunk nem volt, így rövid beszélgetés után hamar elmentünk aludni.

A második nap Devecser környéki ládázgatással telt.

A többi képet itt találod.

A túra adatai:

geocaching verseny Kővágószőlősön

2011-09-24T23:59:00.002+02:00

A geocaching rendezvényekre általában az egész országból érkeznek a résztvevők, akik a verseny napján szeretnének minél korábban elrajtolni. Érthető, hogy sokan már előző nap megérkeznek, és a bázis közeli szálláshelyeken töltik az éjszakát.

Papíron.

Mert valójában a bázison buliznak késő éjjelig.

Most először mi is már pénteken délután megérkeztünk Pécsre. Kővágószőlősön, a bázis közelében már nem kaptunk szállást, néhány száz ember hamar megtölti az amúgy nem kevés szálláshelyet, de a pécsi Makár Hotel is, ahol sikerült szállást találni 3 családnak, csak pár percnyi távolságra van.

házigazdánk megrakja a kemencét

A before-party ezúttal nem csak a gyümölcspárlat-kedvelők számára volt vonzó. Pár éve nyaraltunk már pont itt, a közeli Kemencés Vendégházban, most ők voltak a házigazdák a verseny előtti éjjelen, és a plébánia kertjében mindenki kipróbálhatta a kemencében sült tejfölös-szalonnás kenyérlángos (pompos vagy langalló néven is ismert) készítését. Gyerekbarát program volt, mindenki remekül szórakozott, csak aztán kiderült, hogy meg is kell enni, amit sütöttünk. A minőséggel semmi baj nem volt, mindegyik nagyon finom lett, de a mennyiséget nagyon durván túlbecsülték. Laktató egy kaja, én egy felet bírtam megenni, és volt, aki akkor még dagasztott egy újabb adagot.

A szombat reggel kissé álmosan indult, pedig nem is maradtunk későig, a gyerekek miatt viszonylag korán leléptünk, utána még hosszasan érkeztek az egyre töredékesebb, egyre nehezebben értelmezhető twitter-üzenetek a maradóktól. Egy korai, de még csak nem is hajnali budapesti indulással simán hoztuk volna ezt a majdnem tizenegy órai verseny-rajtot. Családi kategóriában kevesebb pontot kell begyűjteni, így egyikünk sem sietett, meg aztán a valódi versenyszellem nyomokban sem fedezhető föl bennünk, inkább a jó társaság és a közös túrázás miatt járunk ilyen találkozókra.

Az indulásnál kissé elkedvetlenített minket a szervezőknek az a kis tréfája, hogy a családosok számára is kötelezően érintendő pontként jelölték meg a Jakab-hegyen lévő Pálos kolostort. A szerzetesek nyilván nem voltak terhesek, meg 3 éves kezdő túrázó gyerekeket sem vittek kézenfogva, ezért építették a kolostort a hegy tetejére, de a mi csapatunkban mindkét nehezítő körülmény is jelen volt, így nem tartottuk annyira viccesnek. Sietek leszögezni, hogy ez volt az egyetlen apró "hiba" a szervezésben, minden másban nagyszerű versenyt és igazi fesztivált rendeztek nekünk, amit nagyon köszönünk.

cabrio rakodógép

Egyik barátunk számára nagyon kellemes meglepetés volt a bányamúzeum, rajong ugyanis a nagy sárga vasakért. A gyerekek már rég elunták a gépeken mászkálást, csörlőfékkar-rángatást, rakodókanálban bujkálást, amikor ő még mindig izgatottan fényképezte a ritka gépipari emlékeket.

a mozgópont személyesen

A kolostor, mint kötelező pont nem hagyott sok választási lehetőséget, bár voltak pontok bőven a hegy körül, mégis a helytörténeti múzeum után szépen nekivágtunk az emelkedőnek. Szerencsére legalább az időjárás nem nehezítette a feljutást, gyönyörű napsütésben, 23-25 fok körüli melegben, száraz ösvényen bandukolhattunk fölfelé. A Jakab-hegy vörös homokkövét nem is nagyon szeretném eső után kipróbálni. Az út a fennsík előtti kb. száz méterig egész jól járható volt, több lélegzet-elállító kilátóponttal. Szokás szerint most is sok ismerőssel találkoztunk és rövidebb-hosszabb szakaszokat tettünk meg együtt kellemesen beszélgetve. Sok időt nyertük azzal, hogy szerencsésen összefutottunk a mozgó ponttal, aki egy a versenyzők által bejárandó útvonalakon folyamatosan mozgásban lévő ember, a pólójára hímzett multimátrix-szal. Senki nem tudja, hol jár éppen, de ha valaki meglátja és leolvassa, akkor egy ponttal kevesebbet kell már csak begyűjtenie, így rövidítheti az útvonalat.

Fent a kolostor romjai között a szervezők jóvoltából folyadék- és energia-utánpótlás vár minket. Jó volt látni, hogy nem csak mi ellenezzük az energia-italok puszta létezését is, a folyamatosan érkező játékosok közül sokan elborzadva nézegették a karcsú alumínium dobozon a feliratot, majd visszatették az asztalra.

a Zsongorkő-lelátó

Lefelé sem volt könnyebb, a gyerekek egyre fáradtabbak lettek, és a meredek, sziklás talajon néha akkora szintkülönbséget kellett átlépni, hogy csak mászva tudtak haladni. Sokak szerint a lábat és a térdet is jobban igénybe veszi a lejtmenet, bár a térd túlterhelését jó lépéstechnikával, a lábfej és a lábujjak előrecsúszását pedig jól megkötött magasszárú bakanccsal meg lehet előzni. Én most törtem be az új bakancsomat (Keen ez is, széles lábhoz való, árához képest nagyon jó), különösebb gond nélkül. Szárazon bírta volna még a régi is, annak csak a vízállósága múlt el, meg felszakadt a varrása oldalt, de a következő heti bakonyi kétnapos előtt be akartam járatni az újat.

Mindig jó a bázisra visszatérni, de ez a papkert volt mind közül a legkellemesebb. Nagy sátorban rendes asztaloknál lehetett megenni az ebédet (jó levest és szalonnába tekert csirkét kaptunk, nem lehetett rá panasz), de legtöbben a hatalmas füves területen pokrócokon elterülve élvezték a késő őszi napsütést. A gyerekeknek volt külön foglalkozás, papír-szélforgót, gesztenye-emberkét és ilyesmiket szereltek össze szakavatott felügyelet alatt.

újra a bázison

Mi is elnyújtóztunk a fűben, beszélgettünk, majdnem el is aludtunk, amikor éles hangra rezzentünk föl: egy öregasszony kereplővel és hangos kiabálással toborozta a közönséget az előadásra. Olvastunk valami "Zsuzsi néni és a táncoló kecske" című műsorról, de hogy elkezdődik csak így, bele a délutáni sütkérezésbe, az egy kicsit váratlan volt. Ijedtemben felpattantam, aztán amikor láttam, hogy a gyerekek már félkörben ülnek a diófa körül, és a fa alatt egy lány hegedül, összegyűjtöttem a gyerekeimet, és leültünk mi is.

Kicsit jobban megnézve, az "öregasszony" kábé velem egyidős lehetett, de nagyon meggyőzően alakította Zsuzsi nénit, a kissé bolondos falusi asszonyt, aki egy táncoló kecskével akarja átverni a hiszékeny közönséget. Nem akarok spoilerezni, ezért csak annyit mondok, hogy zseniális volt, én is végigizgultam a sztorit és már rég nevettem annyit.

Zsuzsi néni és a táncoló kecske

A kecskés buli után időbe telt, míg a gyerekek kissé lecsillapodtak és visszatértek a valóságba. A jól értesültek már a sátor mellett gyülekeztek, hogy első sorból nézhessék az eredményhirdetést. Mi valahogy a leghátsó sorba keveredtünk, ami nem lett volna nagy baj, ha a verseny helyezettjeinek díjazását követő ajándék-sorsoláson nem nyerünk mindhárman (három családdal indultunk) valamit, így aztán furakodhattunk előre. Ez legyen a legnagyobb baj!

már a háttérvilágítást is bekapcsolták

Köszönjük még egyszer minden szervezőnek és résztvevőnek, hogy összehozták ezt a fantasztikus hétvégét!

Itt az összes kép.

sarudi műhód fesztivál

2011-08-14T23:44:00.000+02:00

Pénteken este érkeztünk Sarudra, a Tisza-tó észak-nyugati, csendesebb partjára. A bázisnak helyet adó kempinget nem könnyen találtuk meg, dacára annak, hogy egy gps-es tájékozódási versenyre neveztünk be. A főbejáratot nem csak határozott behajtani tilos tábla, de egy közelben álldogáló rendőrautó is megközelíthetetlenné tette az önkéntes jogkövetők számára. Amikor végre bejutottunk, láttuk, hogy itt az előzetes "foglalás" ellenére nem fogunk négy sátrat felállítani, egyet is csak úgy, ha a köteleket keresztbefeszítjük a szomszéd sátoréval. Fojtott káromkodás, hátramenet, öt perccel és száz méterrel odébb másik kempingben zseblámpás sátorverés.
Az Adler ugyan méterekkel távolabb van a víztől, viszont hatalmas területű, szépen gondozott fűvel, sátor melletti hűtővel van felszerelve, és abban az időben rajtunk kívül még vagy 4 társaság lakott ott, ami azt jelentette, hogy a mi négy sátrunknak kb. egy hold szabad gyep jutott.

Szombaton reggel sietség nélkül egy kis kertkapun átballagtunk a gpsgames.hu átmeneti bázisára, hiszen azért jöttünk előző este, hogy ne kelljen hajnalban kelnünk. A nevezés és a felkeresendő pontok koordinátáinak feltöltése a gps-re gyorsan ment, de a barátaink megérkezéséig még volt időnk meggysörözni a cimborákkal és végignézni a szponzorok árukínálatát. Majdnem dél volt, mire elrajtoltunk.

A szárazföldi rész a táj visszafogott változatossága miatt nem volt nagyon emlékezetes, szerencse, hogy nagy baráti társasággal sétáltuk végig a távot és volt még utána egy evezős versenyszám is. A feladat egyszerű volt, simán érinteni kellett a megadott ellenőrzőpontokat és ezt tájfutó-lyukasztó által a versenylapunkra bökött pici lyukakkal igazolni. A gyalogos résszel viszonylag hamar végeztünk, a bázison kaptunk új versenylapokat, a kikötőben pedig három négyes kenut, és végre vízre szálltunk.

A feladat ezúttal is a megadott pontok becserkészése volt, a lyukasztók egy felszeletelt polifoam-kukac darabjaihoz voltak erősítve, legtöbbször valami nádas-hínáros terület szélén. Nem volt nehéz, igazi levezető örömevezés volt, kiskorú gyermekekkel nem is vágytuk ennél bonyolultabb rejtvényre. Szépen sorban levadásztuk a pontokat, mártogattuk az evezőket a sűrű hínárba, lendületes evezőcsapásokkal rontottunk át néhány keskenyebb nádason, remélve, hogy egyrészt nincs ennyire pontos térképük a szervezőknek sem, másrészt most sem lesz tracklog-razzia a célbaéréskor. A vége felé kicsit aggódtunk egy közelgő viharfelhő láttán, de szerencsére elkerült minket.

A bázisra visszatérve megállapítottuk, hogy a büfében egész rendes lángost és palacsintát adnak, bár ugyanazzal a logisztikai problémával küzdenek, amit a Csata utca környékén hírhedt Romus kocsmában tapasztaltam először: az elkészült ételeket kikiáltással jelzik a várakozók felé, és nem az kapja meg, aki előbb rendelt, hanem aki előbb ért oda a pulthoz. Vízilabdázók előnyben, némi morgolódás folyamatosan garantált.

Az eredményhirdetésnél nem csak a sorsolásra volt érdemes figyelnünk, ugyanis a BBBBNET csapat igazi kupát kapott a remek időeredményért. Mi inkább a szerencsejátékban villogtunk, nyertünk is mindenféle ajándékot.

Még néhány kép.

csóri nyulak!

2011-07-16T19:20:00.173+02:00

Valamikor tavaly, akkortájt, amikor kiiratkoztam az íjászfórumról, rebesgettek valamit arról, hogy megszigorítják az íjászversenyeket: csak orvosilag ellenőrzött, egyesületbe tartozó, komoly emberek indulhatnak, a magamfajta örömíjász meg inkább ne is legyen. Szokás szerint befogtam a fülemet, hogy ne halljam ezt a sok marhaságot, és reménykedtem, hogy azért majd csak lesz valahogy, még ha illegális kakasviadalokhoz hasonló körülmények között is, de fogok még lőni.

Nem is csalódtam, idén már a második íjászversenyen indultam, ezúttal nem a megszokott csapat, hanem a Csóri Baj-Nock Íjász Klub szervezésében.

T nemrég elkészült íja javításra szorult, ezért az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy egyáltalán el tudnak-e indulni. Az ötletet, hogy darts-ként kézzel hajítsa a vesszőket, nem tartotta annyira viccesnek, nem is csoda, engem is megölne a bánat, ha megsérülne az íjam.

Ezúttal Á barátom és fia is csatlakozott hozzánk, nekik ez volt az első versenyük. Fél tíz előtt két perccel értünk a helyszínre, baleset volt az M7-esen, Kajászótól Fehérvárig a kertek alatt hatalmas kerülőt tettünk. A regisztráció gyorsan ment, de talán másokra még várni kellett, mert fél órás késéssel kezdődött a verseny.

Az eddigi versenyeken B révén mindig a kiváltságos csapatba kerültünk, azaz nekünk kellett a legkevesebbet gyalogolni az első célhoz. (Általában annyi csapat van, ahány cél, a csapatok a kezdéshez felállnak egy-egy célhoz, és onnan egy megadott útvonalon körbejárnak. Aki a legközelebbi célnál kezd, az a mellette lévőnél fejezi be, a pechesek az elején is, a végén is túráznak.) Most nem volt hátszelünk, puszta szerencse, hogy a majdnem legközelebbi célnál kezdtünk.

Már a cél felé sétálva látszott, hogy szép a táj, napsütéses, panorámás a verseny helyszíne, de egyúttal nagyon költséges is lesz a magamfajta amatőr számára. Mindenfelé kövek, sziklák rejtőztek a fűben, ami jó eséllyel megöli a célt tévesztett vesszőket.

A Fix Pont versenyeihez képest kicsik voltak a távolságok, igaz, a gumiállatokat is a kisebbek közül válogatták. Medve sehol, nyúl-kategóriájú annál több. Az egyre apróbb vadakat látva már egy felsorszámozott és vesszőfogóval hátterezett gumiszúnyog sem lepett volna meg. A híres bakonyi krokodilnak is a kistestvére, a csóri kajmán volt terítéken. Hiányoztak a szívatós célok is, egy állat bújt csak két fa mögé, gusztustalan tócsa nem volt sehol, a lövési szög is szinte mindig közel volt a vízszinteshez. Hiába azonban a szervezők visszafogottsága, a hat vesszőmből öt esetében kellett terven felüli értékcsökkenést elkönyvelnem (letört a hegye a sziklán), de ahogy láttam, ezzel nem voltam egyedül.

A 20 cél nem volt sok, 28-hoz, negyvenhez szoktunk, nem is fáradtunk el, de azért nagyon jól esett a teherautó-platón felszolgált zsíros kenyér és szóda féltávnál, köszönet a hölgyeknek!

Délután kettőre végeztünk is, befaltuk a gulyást, aztán mi elbúcsúztunk a többiektől, mert vártak már minket Balatonvilágoson. (Nem azért ültünk az úttesten, mert nem jutott hely az asztalnál, hanem mert ott volt árnyék.) Később kiderült, hogy kár volt lemaradni az eredmény-hirdetésről, így most nincs fénykép, ahogy B és Zs fent állnak a dobogón!

A többi kép a picasaban.

facebook események szinkronizálása google naptárral

2011-07-13T01:34:00.000+02:00

A facebook egyik hasznos szolgáltatása az, hogy eseményeket, találkozókat (túrát, koncertet, sörözést, osztálytalálkozót, hajóavatást, szaunapartit, holdfogyatkozást, stb.) lehet szervezni a segítségével. A facebook-használók számára ez bizonyára nem újdonság, azt viszont talán nem mindenki tudja, hogy hogyan jelenítheti meg a google naptárban a facebook eseményeket.

ha még nem ismered

Az eseményeket a bal oldalon találod a hírek, üzenetek, ismerősök, stb. listában valahol. (Ez egy alkalmazás, ha véletlenül nem lenne telepítve nálad, a keresőben megtalálod "Események" vagy "Events" néven.)

Bárki létrehozhat új eseményt, elég megadni az időpontot (a kezdetét feltétlenül, a végét csak akkor, ha fontos), a helyszínt, és az esemény leírását, ami általában egy link szokott lenni arra a weboldalra, ahol az esemény részleteiről lehet tájékozódni. Ha van ilyen oldal, akkor ajánlatos csak a linket megadni, hogy ha változik valami a hivatkozott weboldalon, akkor még véletlenül se legyen a facebook esemény leírása annak ellentmondó.

A szélesebb nyilvánosság előtt vállalhatatlan elfoglaltságaink számára privát eseményt is készíthetünk, ezt (a facebook rendszergazdáin kívül) csak azok láthatják, akiket név szerint meghívunk.

Ha nem te vagy az esemény szervezője, akkor érdemes kicsit keresgélni az események között, hátha valaki létrehozta már. Ha megvan, és rákattintottál az esemény oldalára, akkor jelezheted a részvételi szándékodat a jobb felső sarokban látható három gomb egyikével. (A magyarítás néha kissé elhomályosul, de ne zavarjon.)

Az eseménynek van saját üzenőfala is, ide minden résztvevő megírhatja örömét-bánatát, felteheti a kérdéseit, az esemény után pedig megoszthatja élményeit, fényképeit a többi résztvevővel.

A legnagyobb előnye az ilyen program-szervezésnek, hogy rögtön látszanak a visszajelzések. Ha sokan jelentkeznek, az mások kedvét is meghozhatja, ezért érdemes vagy a "vendégek meghívása" (ha már jelentkeztél) vagy a "megosztás" gombbal terjeszteni a hírt.

A facebook-ra bármikor bejelentkezve jobbra fent egy dobozban látszanak azok az események, amikre jelentkeztem, de mivel a google naptárban van minden más, jó lenne, ha ezek is megjelennének ott.

a legegyszerűbb: facebook export

A legegyszerűbb a facebook saját export funkcióját használni: ez az Események oldal legalján egy "Export" szövegű link mögött található.

Ez megmutatja azt az URL-t, amit a google naptárban a "Más naptárak / Hozzáadás / Hozzáadás URL-cím alapján" lépéseket követve be kell másolni, és máris megjelennek a facebook események egy új naptárban.
Ennek a megoldásnak van hátránya is: azok az események is megjelennek a naptárban "elfoglalt" szöveggel, amelyekre nem is válaszoltunk. Ezeket a "nem leszek ott" válasszal vagy a facebook eseményekből történő eltávolítással lehet csak eltüntetni a naptárból.

bonyolult módszer extrákkal

Mivel már korábban használtam a plancast.com hasonló esemény-szervező szolgáltatást, ezen keresztül is összekötöttem a facebook-ot a google naptárammal.

A rossz hír, hogy ehhez a plancast-ra is regisztrálni kell. Igaz, rögtön beléphetsz a facebook vagy twitter azonosítóddal is, ha van, így ez gyorsan letudható. Ha félsz összekötni a fiókjaidat, akkor ezt a módszert el is felejtheted, ez a lényeg.
A plancast ugyanazt tudja önállóan, mint a facebook események, csak még össze is lehet kötni néhány másik szolgáltatással, pl. facebook-on és twitteren és google buzz-on (zümm) kicsipogja, ha új eseményt hozol létre vagy valamire jelentkezel.

Ahhoz, hogy a facebook eseményeket a plancast automatikusan átvegye, nem kell mást csinálni, mint a Settings / External services oldalon az Import my activity from Facebook events pipát bekapcsolnod. A szikronizálás nem azonnali, de ha türelmetlen vagy, akkor egy linkre kattintva soron kívüli frissítést kérhetsz.

Ezen a ponton az események láthatóvá válnak azok számára is, akik valamiért nem szeretnék használni a facebook-ot.

Tapasztalatom szerint meglepően sok ilyen ember van, és csak egy részük idegenkedik általában a közösségi hálóktól. Jó részük még mindig az iwiw foglya, teljesen érthetően nem akar párhuzamosan két rendszert használni, és az ismeretségi körében még nem jött össze a kritikus tömeg, ami átsodorná őt a facebookra. A többieket pedig sikerült a techbulvárnak elriasztania a "facebook a szoknyád alá is benéz, ha nem vigyázol!" jellegű hírekkel.

Nekik elég csak a plancast-ra regisztrálni, hogy megkapják email-ben az értesítést az eseményekről. Visszajelzést is tudnak küldeni (az esemény melletti "count me in" gombbal), de ez természetesen csak itt lesz látható, a facebook-on nem.

A google naptár bekötése itt is ugyanúgy megy. Az export nem a Settings-ben van, hanem a "My plans" oldal jobb alsó sarkában "Sync Personal Calendar" szöveg alatt. Az itt kapott linket kell a google naptáradban új naptárként hozzáadni.

A plancast-nak az az előnye, hogy facebook-szkeptikusok is megszólíthatók általa, és csak azokat az eseményeket másolja át, amelyekre "ott leszek"-et válaszoltál. Ezen kívül be lehet ágyazni más weblapokba az eseménylistát, ahogy itt jobb oldalon is láthatod a "tarts velem" dobozban.

Hátránya, hogy a "talán ott leszek" eseményeket nem viszi át a google naptárba, külön regisztrációt igényel és egyelőre nincs magyar felülete.

Találtam még néhány külső cég által készített facebook-alkalmazást erre a célra, de valamiért mind üzemen kívül vagy éppen eladás alatt van. (http://www.fbcal.com/, Interlusion Google Calendar Sync)

Pontosításokra és további ötletekre nyitott vagyok, és érdekel, hogy használod-e az eseményeket, és ha igen, mik a tapasztalataid.