Easel.ly

Az egyik élharcos az Easel.ly szolgáltatása, tulajdonképpen az elsők között ismerte fel azt a tömegigényt, hogy mindenféle szakértelem nélkül bárki pofás infografikát tudjon kreálni minimális időráfordítással. Ennek megfelelően előre elkészített sablonok, vektor képek, drag and drop felület várja a felbuzdult szerkesztőket. A beta állapotban lévő szolgáltatás egyelőre nem nyújt túl sokat, viszont aki valahol el szeretne indulni, vagy nem túl bonyolult, segítőkész alapról kíván indulni, annak mindenképpen érdemes próbát tennie errefelé. Majd kiderül persze, hogy merre és miként mozog a fejlesztés – ha komolyan vesszük az infografikát, akkor annak egyik lényeges kitétele az egyediség (no és az adatok pontos vizualizációja, ami azért az easel.ly esetében néhol hagy némi kívánni valót maga után…).

Infogr.am

Itt van aztán a domain-jében a menő instagr.am-ra utaló Infogr.am (vajon ismét eljött az ideje a néhol túlzottan is erőltetetten viccesnek szánt domain nevek ideje?), ami már interaktív infografika készítését ígéri. Sőt, ezen túlmenően már képes rendesen gereblyézett adatbázis vizualizációjára is, tehát az adat megjelenítésben jóval megbízhatóbb és pontosabb az easel.ly-nél, és megtalálhatóak a hagyományos diagramok is, kiegészítve néhány egészen jópofa megoldással. Mivel interaktív infografikáról van szó, az elkészült műveket be lehet illeszteni blogokba, meg lehet osztani őket, és ha kell, saját url-t is kapnak, ami nem rossz mondjuk nyomtatott cikkek esetében, ahol bátran elküldhetjük az érdeklődőket a permalinkre további vizsgálódás ürügyén.

Venngage

A minap landolt az emailek között a CV-k vizualizációjával hírnevet szerzett visualize.me (itt az én egyszerűsített, vizuális CV-m, ha valakit érdekel) újabb szolgáltatása, a Venngage, ami továbblép a hagyományos diagramszerű megjelenítéseken, és egészen kreatív megoldásokat kínál, ráadásul a beágyazott, vagy online megjelenített, szintén adathalmazokból táplálkozó, interaktív grafikát sima HTML-elemekként adagolja, ami keresőoptimalizálás szempontjából nem elhanyagolható. Itt is van lehetőség a megosztásra, beágyazásra, valamint a képként való mentésre is, így nagyjából minden megjelenítési lehetőséggel számolhatunk az infografika létrehozásakor.

Ha tehát valaki úgy érzi, szüksége van arra, hogy az általa felkínált-felkutatott adatokat minél látványosabban tudja bemutatni, mindenképpen érdemes valamelyik szolgáltatást kipróbálnia, hiszen akárki akármit is mondjon a megoldásról, tény, hogy egy ügyesen megtervezett, értelmesen kivitelezett képi reprezentáció csodát tud tenni az adatok, adatbázisok értelmezésének terén!

Irány az e-könyvhöz »

Valamiféle Google-ilag kimunkált fő értő megnyilvánulása lenne sajgó netizen lelkemre gyógyír csupán, merthogy vannak a gugliverzum dimenzióiban olyan anomáliák, amelyek kicsit felforralják, pixelizálják az agyvizemet. Adva van egy Google Apps által kiszolgált fiók, amihez még a nagy (?) Apps-átalakítások előtt tartozott is egy aktív YouTube-fiók. Egy ideje azonban arról tájékoztat ez a fantasztikus szolgáltatás, hogy én bizony Apps-fiókkal ide be nem teszem a digitális lábam, merthogy ez nekem nem jár. Magyarázat: csak azokban az országokban lehet Apps-szal bűvészkedni a YouTube-on, ahol az ország nyelvén is működik a szolgáltatás. Csakhogy ugye magyarul működik, ez a magyarázat tehát nem magyarázat. Pláne úgy nem, hogy ha a szintén a gugliverzumból importált Chrome-ot hátrahagyva – és itt tessék vigyázni – Internet Explorerben navigálok a YouTube oldalára, belépést kísérlek meg, amit élből elutasít, viszont az ismételt főoldali látogatásnál, nicsak, azt mutatja, szépen be volnék jelentkezve, ráadásul működik is minden, tudom a profilt is csinosítani, ésatöbbi.

Kedves Google, a kérdésem már csupán annyi, hogy vajon egy ilyen bonyolult megoldás helyett nem lenne egyszerűbb simán engedélyezni a Chrome-ban is használt, folyamatosan aktív Apps-fiókos használatot? Nem ciki, hogy a redmontiak lehurrogott böngészőjével úgy játszom ki a tiltást, ahogy csak óhajtom? Már megint az Apps-felhasználókkal kell szórakozni? Végtére is így kell leszoktatni a mit sem sejtő netizent a Google ökoszisztéma kiterjedt használatáról…

Tulajdonképpen első látásra olyan a szerkesztőfelület, mint anno a csupasz Prezi volt: néhány, intuitívan használható menüpont, és a végtelen online vászon, amin kedvünkre garázdálkodhatunk – oda és olyan formában helyezhetjük el a szöveget vagy a képet, hangot, videót, ahová és ahogyan szeretnénk, és ha tetszik, minden bekezdésünk más betűtípussal készülhet. Olyan hátteret és dizájnt kreálhatunk kifejezésre szabottan, amilyet csak hangulatunk megkíván, vagyis kreativitásunk és képzelőerőnk szab határt megnyilvánulásainknak, semmi egyéb. Nincs olyan, hogy méretre vágott kép, megszabott méretű videó, kicsinyítésre kényszerülő ikon, vagy átméretezendő szöveg: itt mindent pont úgy lehet felvinni a felületre, ahogy azt szeretnénk.

Érdekes koncepció, és valóban hiánypótló, hiszen nem a megszokott Tumblr-Posterous, vagy blog.hu-WordPress vonalon kíván versenyezni. Persze az is igaz, hogy egy-egy kinyilatkoztatás így talán kicsit nagyobb odafigyelést, tervezést, kreativitást igényel, hiszen ha már csinál valamit az ember, akkor nekiáll valamiképpen különlegessé, de legalább egyedivé varázsolni az adott közleményt. Különleges eszköz, valódi nóvummal megspékelve, érdemes kipróbálni, aztán az idő majd eldönti, milyen közösség épül mögé, mennyire lesz életképes a mai státuszüzenetté zsugorodó világban a web ezen csücske. (Itt próbálkozom én is: dragonweb.thenewhive.com)

A korábban beharangozottaknak megfelelően megérkezett az AMERICANA – E-Journal of American Studies in Hungary legújabb száma, ami a nemrég megjelent e-könyv testvérkiadványa: míg akkor a magyar nyelven íródott tanulmányok jelentek meg e-könyves formátumban, addig most az angolul készült írások olvashatóak online. A forrás mindkét esetben azonos: a már emlegetett, tavaly megrendezett szegedi konferencia. Bár az AMERICANA korábban is vállalkozott már konferencia kötetek kiadására, olyasmire nem volt még példa, hogy e-könyv és online felület is megjelenjen, pláne két nyelven, márpedig úgy gondolom, ez lenne a jövője a konferencia kiadványoknak: míg korábban, kis túlzással egy-egy ilyesféle kötet maximum egyetemi könyvtárakba jutott el egy-két példányban (a többi az előadók tiszteletpéldányaként landolt az illetők polcain), addig most ki lehet, és ki is kell használni az új megjelenési felületek adta lehetőséget arra, hogy ezek a publikációk tényleg elérhessék igazi közönségüket, tényleg kilépjenek a konferenciák keretein, és képesek legyenek valóban teljesíteni eredeti feladatukat, mégpedig azt, hogy nyilvánosságra kerülhessenek azok a tudományos beszámolók és eredmények, amelyek csakis ilyen rendezvények során bukkannak fel. Remélem, hogy ezzel a dupla publikációs stratégiával sikerül szélesebb körű érdeklődést indukálni!

• Az AMERICANA Volume VIII, Number 1, Spring 2012 folyóiratszáma online »
• A magyar nyelvű e-könyv letöltési helye »

A CinemaConon részt vett Devin Faraci színész például azt írta a Twitter-oldalára, hogy “Ó, ne! Nem vagyok nagy rajongója a 48fps-nek (fps = frame per second = másodpercenkénti képkocka). A felvételek szörnyűek. Őszintén szólva, nem néz ki filmszerűnek.”

Elérkeztünk tehát arra a történelmi pontra, amikor a film már nem a hagyományos értelemben vett filmképet, filmszerű esztétikát jeleníti meg: kénytelenek vagyunk ezt a meghatározást, ezt az esztétikai kategóriát is átgondolni. Eddig ugyanis nagyjából az történt, hogy az egyre tökéletesedő digitális képalkotás által létrehozott képeket downgrade-elni kellett ahhoz, hogy idomuljon a filmkép tökéletlenségéhez, ami egészen egyszerűen annyit jelentett, hogy bár a technológia előrefelé lépdelt, a megjelenítésnek vissza kellett fognia magát, most azonban végre beindul az a folyamat, ami igyekszik felzárkóztatni a képi reprezentációt a létrehozás minőségéhez. De itt egy másik, a fentivel egybevágó vélekedés is:

Jeff Wells filmes blogger Faracihoz hasonlóan úgy vélekedett, hogy “egyáltalán nem olyan, mint a megszokott szűrt, fátyolos filmlátvány”. Amellett, hogy le volt nyűgözve a filmtől, hozzátette, hogy a “48 kép/másodperces 3D-s látvány inkább csak egy nagyfelbontású videóhoz hasonlít”.

Nincs ebben semmi új: az újmédiával és a filmmel foglalkozó szakemberek és kutatók már régen mondják, hogy azzal, hogy a technológia, a mindennapokhoz használt interfészek fejlődnek, ha lassan és talán kevéssé érzékelhetően, de mindenképpen változni fog az is, ahogyan látunk. Amint arra Jackson is rámutat: maga a mozi látványvilága sem volt olyan egységes, mint amilyennek most hinni szeretnénk – a 24 képkocka per másodperces sebesség standardja előtt például más látvány tárult a néző elé, mint amit mi már eleve megszoktunk, hát most itt az ideje a váltásnak, hiszen a technológia már lehetővé teszi, a digitális háttér már szinte meg is követeli, ráadásul lassan lépten nyomon ilyen felbontással és képi reprezentációkkal találkozunk, és nem kell túl nagy jóstehetség ahhoz, hogy lássuk, ez egyre inkább így lesz.

Lev Manovich már 2001-es, The Language of New Media című kötetében arra a következtetésre jutott, hogy amint a digitális képalkotás egyre magasabb fejlettségi szintre ér (ezalatt a fotorealisztikus ábrázolás tökéletesedését érti ebben az esetben), a befogadó elvárásai is meg fognak változni: a jövő képe a kiborg látását fogja tükrözni (vagyis egy digitálisan és technológiailag fejlettebb humán látásmódot prognosztizált). Pontosan ennek a lépésnek vagyunk most tanúi: talán nem kell nagyon magyarázni, hogy az újabb generációknak ez a váltás olyan természetes lesz, hogy észre sem fogják venni, hiszen a multi- és hibrid mediális közegben, amiben felnőnek ez a fajta vizuális reprezentáció számít “valósághűnek” – minden hétköznapi interfész, ami körülveszi őket (televíziótól a táblagépekig) erre a reprezentációra törekszik. A mozi (ami technológiai és mediális értelemben már eleve nagyon problematikus terminussá vált az elmúlt két évtized során) pedig jól észrevehetően egyre több ponton adja fel mérvadó kulturális interfészbéli pozícióját, és olvad bele abba a hibrid medialitásba, amitől egyesek féltik, és amelyben mások üdvözlik jelenlétét!

És bár nem kifejezetten erről az aspektusáról vitatkoztunk sorozatban Sághy Miklóssal, azért mindenképpen hozzátenném, hogy a képi reprezentáció ezen változása pontosan beleillik abba a trendbe, amelyet inspiráló vitánk során igyekeztem jelezni. Akkori meglátásomat továbbra is fenntartom, és úgy gondolom, ez az eset csupán még látványosabban mutatja be azt, ahogyan a digitális technológia esztétika, reprezentáció mechanizmus tekintetében is átformálja azt, amit ma még filmnek, mozinak hívunk. Ahogyan egyre inkább megszokjuk a technológiai fejlesztések indukálta formai, esztétikai változásokat, úgy egyre természetesebbnek tűnnek majd a narratív aspektust érintő elmozdulások, variációk is.