hagyományos blog

#116

jf — Thu, 05 Jan 2012 02:33:07 GMT

Múltkor egy Facebook alkalmazást kellett összekalapálnom. Nem, nem az indián neveset. Ízléses, elegáns, csajos dizájnja volt, olyan, mintha egy kastélyban volnál. (Kuplerájban?) És ez az egész, ami egyébként valahol egy alkalmazott grafikusnak az önkifejezési formája, (úristen mekkora vérre menő viták szoktak lenni köztünk, ha csak egy kicsit is eltér a végeredmény attól, mint amit megálmodtak, mintha lenne értelme az egésznek, mintha bárki is jobb emberré válna általa, vagy bárki is emlékezne rá akár csak egy év múlva is.) egy bárgyú, buta játéknak volt a kerete. Ki fogja ezt használni? Mert egy ízléses, elegáns, tanult nő az biztos, hogy nem.

Hát persze, hogy nem, mert nem is nekik szánták, hanem olyanoknak, akik ilyenek szeretnének lenni. Ostoba proliknak, akik elöl elmenekültünk a wiwről a facebookra, de ide is utánunk jöttek. Én vagyok a hülye, hogy egy percig is megtévesztett a cukros máz. (És, hogy ennyi ideig tartott rájönni erre.)

(És jé, a pornófilmeket se az olyan embereknek csinálják, mint amilyenek szerepelnek benne.)

Szeretnék hasznos, az értékes információk tárolására, rendszerezésére, és átadására szolgáló; értelmes, gondolkodó embereknek szánt weboldalakon dolgozni.

Vagy kerékpárvázakat hegeszteni.

Na például ezért utálom a munkám.

#115

jf — Tue, 03 Jan 2012 14:47:41 GMT

Idén nem fogadtam meg semmit. Mindent elértem, hahaha.

Azért volna még hova fejlődni – gondoltam, miközben a tucatnyi összegyűjtött big mac menüs ajándék kávéscsészémről, és kóláspoharamról mosogattam le a gyári koszt. Igen, például élhetnék takarékosabban, és egészségesebben, ha főznék néha magamra, és nem mindig menzákon, és gyorsbüfékben étkeznék. Még egy ok, hogy miért is utálom a mostani albérletem: az egytálcás mosogatós, sütő nélküli, tenyérnyi főzőfülke nem a legmotiválóbb hely a főzőcskézéshez. Aztán a rezsi sem túl kedvező, magas a közös költség, és távfűtéses a lakás. Nem azt mondom, hogy túl drága, mert az alacsony bérleti díj kompenzálja ezt, de azért összességében mégse az a jóljárós, kivételes lakás, amit csak ismerősökön keresztül talál az ember. És mindennek az eredménye az, hogy a félretett pénzem, ha lassan is, de biztosan fogy. Ha most lenne egy munkanélküli időszakom, nem tudom hogyan vészelném át. Amíg másokkal laktam, addig szépen gyűlt, anélkül, hogy különösebben odafigyeltem volna mire költök.

Tulajdonképpen csak aludni járok haza. Havonta egyszer kitakarítok, amikor jön a tulaj a pénzért. A fregolimról öltözködöm. Kb. egy hónapja rá tudtam szánni magam, hogy vegyek egy matracot a hálógalériára, azóta már nem a kihúzható vendégágyon alszom.
Vendégeket nem szoktam hívni.

És legtöbbször még ehhez a minimális létfenntartáshoz is alig érzek erőt magamban.

A teljes képhez hozzátartozik, hogy van lakás-előtakarékossági betétem, oda is megy pénz, nem is kevés. Ha kivehetem majd, akkor jó lesz lakáshitel kezdőrészletnek, hogy eladósíthassam magam egy életre. Amúgy mire lejár, vagy nagyon keveset fog érni, vagy a lakásárak fognak megugrani.

Összességében nem vagyok rossz helyzetben másokhoz képest, tudom. Nem szeretek panaszkodni. Ezért is ilyen nagy a csönd itt mostanában. Jópofa, vidám dolgok viszont nem történnek velem, de még olyanok sem, hogy volna kedvem röhögni magamon.

Csak az idő telik. Félelmetesen gyorsan.

#114

jf — Sun, 25 Dec 2011 14:51:18 GMT

Akkor egy gyors helyzetjelentés:

Van új telefonom, androidos.
Tanulok angolul, és egyelőre még élvezem.
Hetente kétszer sportolok.
A jövőmre vonatkozó terveim: túlélni.
Utálom a munkahelyem.
Lehet, hogy a szakmám is (máshoz viszont nincs tehetségem).
Utálom az albérletem.
Már hosszabbodnak a nappalok!

#113

jf — Wed, 29 Jun 2011 23:09:06 GMT

Igazából rohadtul szeretnék már egy androidos telefont. Tök jó lenne becsekkolni néha, hogy hol vagyok, vagy megszerezni a major rangot valahol. Vagy közvetlenül a telefonból elmenteni egy időpontot a Google Calendarba, és nem úgy, hogy felírom egy cetlire, aztán majd felviszem ha gép előtt vagyok. Vagy nem vinnék mindig egy Budapest térképet magammal, hanem ott lenne a telefonomban, és ráadásul még azt is mutatná hogy hol vagyok. Meg tudnék Angry Birdsözni. Meg lenne fingóalkalmazásom. Meg úgy általában képben lennék, hogy hol tart ma a technika, ha már egyszer ebből élek.

Ki is néztem magamnak, hogy melyik kéne. Az egyetlen okostelefon amire nem kell vigyázni, mert víz-, és ütésálló, és nem is kerül sokba.

Már csak az a baj, hogy a mostani telefonom az istennek nem akar meghalni. Márpedig nem fogok lecserélni egy jól működő készüléket csak azért, mert nem tud olyan funkciókat, amelyeknek a létezéséről pár éve még nem is tudtam. Na, de szerencsére elromlott az egyik gombja, és még ha nem is lehetetlen, de nagyon idegesítő lett a használata.

Azért még megkérdeztem egy haveromat akinek ilyen telefonos boltja van, hogy tud-e kezdeni vele valamit, mert ha nem, akkor nyugodt szívvel cserélem le, én megtettem minden tőlem telhetőt:

Csá!

Te meg tudsz javítani egy Nokia 3510i-t, úgy hogy van hozzá egy donortelefonom is? Tudom, tudom, egy őskövület, de annyira hozzám nőtt, hogy nem szívesen cserélem le.

Amire a válasz:

Hagyjál már! 2011-et írunk! Ehhez már utángyártott alkatrészt se lehet kapni. Te komolyan egy ilyennel ki mersz lépni otthonról?? LOOOOLLLL :D:D XD XD XXXXDDD

helyett ez volt:

Persze
Behozod es csinalom nem kell donor
Oskovulet, de az egyik legjobb telefon!:)

És tíz perc alatt megcsinálta. Még pénzt se fogadott el érte.

Soha nem lesz okostelefonom. :(

#112

jf — Sun, 17 Apr 2011 23:30:52 GMT

A katasztrófákat soha nem egy esemény, hanem hibás döntések, és szerencsétlen történések láncolata szokta előidézni.

Ha nem kéne kifesteni anyám előszobáját, akkor most nem lett volna szükség egy normális létrára, elég lett volna az a kicsi is ami van. Ha nem lopták volna el tíz éve a kertünkből a szuper, háromrészes alumínium létránkat, akkor most nem kellett volna egy újat venni. Ha nem lenne olyan megmagyarázhatatlanul drága a házhozszállítás bármelyik áruházból, akkor eszembe se jutott volna, hogy taxival vigyük haza. (Na és persze ha lenne autóm akkor se.) Vagy ha lennének a taxitársaságoknak normális, kombi járműveik, mint amilyen apámnak volt (Peugeot 405), aminek a csomagterébe simán belefért annak idején egy pontosan ugyanilyen létra; akkor is simán ment volna minden. Vagy ha a Tele 5 Taxi diszpécsere a bicskanyitogató stílusban előadott kioktatásom helyett körbekérdezett volna CB-n, hogy tényleg nincs-e olyan gépkocsijuk amivel el lehet vinni egy létrát, (ha már egyszer annyit sírnak, hogy válság van, meg a WB tragédia óta megcsappant a forgalmuk); vagy ha nem pont akkor, az összes többi naphoz képest két órával korábban zárt volna az áruház, és még tudtunk volna rendelni házhozszállítást, (bár nem is, mert az vasárnap amúgy sincs, azt mondták), nos...

Nos akkor nem álltunk volna ott anyámmal a bezárt OBI előtt, hogy na most akkor mi van?

Egyébként ismételten megbizonyosodtam arról, hogy a fővárosi lakosok a magyar nemzet legbizalmatlanabb, legindividualistább, leg-agymosott-zombi-proli-szőröstalpú-román-jetibb alja rétege.

Kis intermezzo: mikor mentünk a buszon odafelé, arra lettünk figyelmesek, hogy egy fiatal férfi, a pulcsijával kötöz előttünk a korláthoz egy rózsaszín gyerekbiciklit. Utána leült mögénk, és mondta a feleségének, hogy nem akarja végigállni az utat. Anyámmal egyszerre találtuk ki, hogy cseréljünk velük helyet.

- Nem akarnak átülni ide inkább?
- ???
- Hát hogy cseréljünk helyet... hogy tudják tartani a biciklit - az egész busz minket nézett.
- Hát... végül is átülhetünk.
- HÁT MÉG SZÉP, HOGY ÁTÜLHETSZ TE ISTEN BARMA, KÖSZÖNÖM, HOGY SZÍVESSÉGET TEHETEK NEKED PARASZT! - de ezt már csak gondoltam.

Miközben én próbáltam végigtelefonálni az ismerőseimet, anyám odament egy fiatal, értelmiségieknek kinéző párhoz, akik csomagtartós kocsival voltak, hogy nem vállalnának-e egy fuvart, kb. tíz percre innen. - Nem, nem, hát izé, mi másfele megyünk, meg sietnünk kell... - mindezt olyasmi arccal, mintha anyám tartós elemet akarna rájuk sózni százé'. Még fél óra múlva is ott voltak.

Végül csak sikerült szereznem autót, egy gyerekkori barátom révén, nem hiába ott nőttem fel a környéken. Egy gyerekkori barátom révén, akivel az utóbbi időben kicsit elhanyagoltam a kapcsolattartást, és annyira kínos, hogy mindig csak én kérek tőle szívességet, de soha nem tudom viszonozni. Őt akartam utoljára hívni, de megint csak ő segített ki a bajból. Jövök neked eggyel, Ricsi.

#111

jf — Mon, 11 Apr 2011 20:43:06 GMT

A Célpont stáblistájában lehet felfedezni a legmenőbb elektronikus zenéket.

#110

jf — Fri, 08 Apr 2011 18:21:54 GMT

Éppen most próbáltam ki az új áruházat, ami tegnap nyílt, egy saroknyira innen. Annyira tele volt emberekkel, hogy már kezdtem ingerült lenni. Kellett már ide egy normális bolt, mint egy falat kenyér, mert csak kis közértek vannak a közelben, drágán, és minimális választékkal. Hazafelé találtam egy átjárót a ház aljában, így nem kell megkerülnöm a tömböt, ha vásárolni megyek. Azon az oldalán még nem is nagyon jártam, mert nem volt semmi dolgom arra, ezért is nem tudtam erről.

Ez egy érdekes nap volt.

Photoshop top secret easter egg!!

jf — Mon, 21 Mar 2011 19:41:37 GMT

(Éérted!? Hahaha.)

Na például ilyenek miatt nem szeretem a távmunkát

jf — Tue, 01 Mar 2011 10:38:39 GMT

Fürdőköpenyben kódolok, miközben a fejem felett dugnak.

#107

jf — Wed, 09 Feb 2011 22:22:53 GMT

Több éves fáziskéséssel eljutottam oda, hogy letöltöttem a How i met your mother-t. Röhögök kínomban. Mintha csak magamat látnám, annyira életszerű. Megnyugtató érzés, hogy előbb-utóbb minden jóra fordul. (A történet szerint egy apa meséli a gyerekeinek a jövőben, hogy sok-sok csalódáson átvergődve hogyan ismerte meg az anyjukat.)

Ma kezdtem el az első évadot, ami 22 részes. A sorozat most tart a hatodik évadnál.

Visszaszívom amit a megnyugtató érzésről írtam.

#106

jf — Sat, 25 Dec 2010 14:10:16 GMT

Minden évben rácsodálkozom, hogy az éjféli mise milyen szép szokás. Egy templom szomszédságában van a házunk, és akarva-akaratlanul is részesei szoktunk lenni a szertartásnak, mert az ablakunk előtt megy el a körmenet. A szenteste egy zártkörű ünnep, nem szoktuk körbelátogatni az ismerősöket, mint mondjuk szilveszterkor. A magányos embereknek ez nagyon rossz lehet, de ha gyakorló hívő, még mindig ott van az éjféli mise, ami enyhíti az egyedüllétet.

Amióta apám nem él, nem állítunk fenyőfát, mert kinek? Anyám mindig idegbajt kapott a karácsonyi készülődéstől, aminek veszekedés lett a vége, mint minden valamirevaló családban. Én nem igénylem a felhajtást, más meg nincs, akihez igazodni kéne. Ez a tizedik ilyen karácsonyunk volt.

Van egy visszatérő gondolatom, és tegnap is eszembe jutott, mégpedig az, hogy arra az időszakra, amikor apám meghalt, nem tudok egyértelműen rosszként visszagondolni. Jó-jó, persze, megsirattam, de mégis csak egy despota volt; amíg élt, gyakorlatilag nem volt saját akaratom. Talán csak az utóbbi egy-két évben kezdtem el azt érezni, hogy már nem sodródom, hanem én irányítom az életem. És nem kell egy rokonnak se magyarázkodni, hogy mikor házasodom már meg, és hasonlók, mert nagyon gyorsan lekoptak. A féltestvérem szokta még hívni anyut néha, de nem szoktam viszonozni, mert jókora tüske maradt bennem a hagyatéki eljárás óta.

– Hívott a Józsi, kérdezte van-e munkád, mondom megvan még, persze. (Nem kell tudnia, hogy nincs.) Meg meséltem neki, hogy megtaláltad a Katit a Facebookon, ő meg mondta, hogy nyugodtan írjál rá, biztos örülne neki.
– Te anyu. Igazából a Facebookon megtalálni valakit, és nem bejelölni, az olyan, mintha egy ismerősöddel találkoznál az utcán, és elfordulnál. Na mindegy. Legalább érzik, hogy nem vágyom a társaságukra.

Azért legbelül érzem, hogy hiányzik az az igazi, fenyőfás karácsony, és szerintem anyunak is. Mindenesetre idén már vettem szaloncukrot és bejglit, talán jövőre a többi is összejön.

#105

jf — Fri, 10 Dec 2010 20:34:21 GMT

Amióta a gyakornoklány kedden visszautasított, szar vele egy szobában dolgozni, de szerencsére ma kirúgtak.

#104

jf — Thu, 09 Dec 2010 20:17:44 GMT

Ma tudtam meg tizen sok év után, hogy a Hajtók dala, az nem is úgy van, hogy

Nem akadt jobb nekem, ezért vagy mellettem

hanem

Nem akadt jobb neked, ezért vagy mellettem

Így már mindjárt más az egész. Sosem értettem, hogy egy ekkora sértés hogy kerül ebbe a szövegkörnyezetbe. Mondom én, hogy nem szabad olyan zenét hallgatni amiben szöveg is van.

#103

jf — Tue, 07 Dec 2010 22:57:18 GMT

Nálam már csak Julian Assange-nak volt szarabb napja ma.

#102

jf — Mon, 06 Dec 2010 12:19:54 GMT

Ez most a kedvenc slágerem. Először csak viccesnek találtam, – most is annak tartom – de most már rendszeresen meghallgatom minden nap, legalább egyszer, mert felvidít.

Egy hónap múlva már utálni fogom. Arra az időszakra emlékeztet majd, amikor kikosarazott az x.y., aki éppen akkor zavarta meg törékeny nyugalmamat, amikor ez volt a kedvenc számom. Tudom, mert mindig ez szokott történni.

Ha meg nem, akkor az azt jelenti, hogy megtaláltam a lelki békémet. Ez eddig, várjunk csak... hányszor is? Igen, megvan... Körülbelül nullaszor fordult elő. Tudom pesszimista vagyok, meg a negatív gondolatok teremtő ereje, blablabla.

Fantom VB

jf — Sun, 12 Sep 2010 23:40:33 GMT

Az egész főváros szenved a Triatlon VB által okozott közlekedési káosztól, a hármas busz is terelőúton jár, pedig az aztán még csak nem is érinti a belvárost. A szervezők szerint 200 millióan nézik világszerte a versenyt. Nem semmi. Szívesen megnézném hogy mutatnak az ismerős dél-budai helyszínek, mikor egy ilyen nagyszabású rendezvénynek adnak otthont, de eddig még egy nyamvadt fényképet se sikerült találnom az eseményről. Az Index főoldalon az a vezető hír, hogy Tarantino az exét díjazta Velencében, mellékesen halálra szúrták a Nagymező utcában a triatlon-vb egyik versenyzőjét. De semmi percről-percre, vagy legfrissebb eredmények. Attól tartok, ezek után én sem tudok mást mondani mint, hogy:

„Má' megint le van zárva minden bazmeg valami hülye futóverseny miatt. Mé' nem viszik ki az egészet inkább a pusztába azt szaladgálnak ott bazmeg, ahol nem zavarnak senkit!?”

#100

jf — Mon, 06 Sep 2010 22:30:28 GMT

Még nem volt időm belakni az új albérletem. Zsákokból öltözöm, dobozok mindenfelé, a szekrényem a szoba közepén. Alapvető dolgok hiányoznak úgy, mint hűtőgép, mosógép, polc. Porszívóm az van, de felmosni, elmosogatni már nem tudok.

Szerencsére kaptam mobilnetet, úgyhogy most már otthonosan érzem magam.

#99

jf — Tue, 31 Aug 2010 21:54:56 GMT

Hosszas keresgélés után – legalábbis nekem hosszúnak tűnt – megtaláltam álmaim albiját. Az első amit megnéztem egy nagyon aranyos hely, kedves főbérlővel, de egy ijesztően keskeny körfolyosóra néző ablakkal, egy lehangoló bérházban.

Ja nem. Nem is ez volt az első. Az első amit megnéztem a belváros kellős közepén van, de mégis csendes, és napfényes. Csak kicsit drága, és amikor elhatároztam magam, akkor mégsem adták ki végül.

Aztán láttam egy bazi nagy, de rossz elrendezésű, és lelakottat. Utána ugyanazon a környéken beszéltem meg egy másik találkozót. Amíg vártam, kicsit körbenéztem, és nagyon úgy tűnt, hogy én vagyok az egyetlen fehér ember a környéken. Azért még megvártam az amúgy szimpatikus, fiatal tulajdonost ha már odarendeltem; és megnéztem a környék hangulatához kiválóan passzoló sötét, és büdös garzont.

Volt még egy ósdi bútorokkal berendezett, kopottas kecó, antipatikus bérbeadóval, akit nem tudtam rávenni, hogy ne vasárnap 9-kor találkozzunk. A nap hátralevő részét kómában töltöttem, minden ásításnál elmormolva egy halk anyázást.

Na és ezek után, mikor már teljesen el voltam keseredve, találtam meg ezt a kedvező árú, parkra néző, jó környéken lévő bérleményt. Az érdeklődők egymásnak adták a kilincset, de végül én voltam a legszimpatikusabb a tulajdonosnak, (hja, végülis jófiú vagyok) aki egy korrekt, fiatalos, kedves ötvenes.

Valahogy mégis rossz érzésem van. Nyomasztó az a szintű atyáskodás amit mutat irányomba. Meg talán egy kissé controlfreak is (vagy mi). De egy rossz szavam nem lehet, teljesen tisztességes, és segítőkész, és nem kéne elszalasztani egy ilyen lehetőséget, csak azért, mert a főbérlőnek fura stílusa van.

Mégis, valahol a hatodik érzékem legmélyén egy nagy piros lámpa villog DANGER felirattal. Ráadásul 13-as a száma a lakásnak. Istenem, add, hogy ne legyen igazam, mert már nincs visszaút.

Nem szeretnék egy Stephen King regény főszereplője lenni.

#98

jf — Fri, 20 Aug 2010 10:07:56 GMT

Tegnap este a Normafán (valami tingli-tangli technoparti) tök jól elterveztem, hogy kinézek egy helyes lányt magamnak, akinek odaadhatom a reklám hawaii nyakfüzéremet. Valami hosztesz akasztotta a nyakamba, mikor már kezdtem feloldódni a második kör után. Én nem sokat tudtam vele kezdeni, bár a vécében jól elszórakoztattam egy társaságot, oda is jött hozzám az egyikük, hogy milyen tündér vagyok ezzel a nyakbaakasztóval, de nem, nem ez a fajta ismerkedés az amire vágyom egy buliban.

Tehát eldöntöttem, hogy majd keresek valakit, aki tetszik, és egyedül van, és füzére sincs. Majd, mert nálam a terv és a megvalósítás között jelentős fáziskésés szokott lenni, de aztán szóltak Zoliék, hogy mennek, és én se akartam maradni, mert annyira nem volt jó. Ők elindultak kifelé, én kicsit lemaradva még kutattam, hátha mégis. És meg is találtam! Látszott az izgalom rajta mikor rájött, hogy igen, hozzá megyek oda, és szó nélkül a nyakába akasztom a koszorút.

– Ja de jó, ezt miért kapom? – kérdezte.
– Azért, mert te vagy a legszebb a buliban.
– Azért, mert egy ilyen csinos lányon jobban áll, mint rajtam.
– Azért, mert olyan helyes vagy.
– Azért, mert megyek. – mondtam. Feltartotta a kezét, hogy csapjak bele. Én belecsaptam, de nem sikerült teljes tenyérel, úgyhogy belefontam az ujjaimat az övébe, és így álltunk egymásra mosolyogva pár másodpercig. Aztán elengedtem és mentem tovább.

És még csodálkozom, hogy nincs csajom.

#97

jf — Tue, 17 Aug 2010 16:14:42 GMT

Már érezhetően rövidülnek a nappalok, mindjárt itt az ősz. Eleinte még csak egyre hűvösebb lesz, aztán napról-napra elviselhetetlenebbé válik a hideg ahogy közeledik a tél, míg végül

(Éérted!? Hahaha.)

#96

jf — Sat, 07 Aug 2010 22:39:23 GMT

„WELCOME TO PARADISE” – fogadja a felirat az érkezőket az Ozora fesztiválon, pedig mekkora tévedés ez! A hely maga a pokol. Vagy talán nem is, csak nem vagyunk rá méltók, hogy ott legyünk, ezért próbál meg onnan elűzni a természet, minden erejével.

Amikor süt a nap, elviselhetetlenül éget, de ahogy lebukik a dombok mögött, már egyből nyirkos lesz minden a párás levegőtől. Nem sokkal később köd ereszkedik a völgyre, és úgy meglátszik az ember lehellete, mint a lovaké a szibériai télben. Ha esik az eső, percek alatt felázik a talaj, kis tavak, és sártenger alakul ki mindenhol, a fesztiválozók pedig bokáig tapicskolnak az iszapban, ami néhány órával később felszárad majd az őrjítő napsütésben.

De ott ez nem okoz gondot, meg lehet szokni. A kosz csak akkor zavar ha nem élvezzük. Különben is meg lehet teremteni a kényelmet. Neki lehet esni a fáknak baltával, hogy tüzet rakjunk, vagy árnyékolót építsünk. Lehet ásni gödröt az aggregátornak, hogy ne nyomja el annyira a hangja a saját zenénket. Mert goának mindig muszáj szólnia valahonnan. Csak egy nagyobb autót, vagy egy kisbuszt kell szerezni amiben elfér minden hozzávaló, és máris felhúzhatunk egy komfortos kis tábort.

Fasza sátorhelyet találtunk egy félreeső völgyben. Igaz messze volt az eseményektől, a vizet is legalább egy kilométerről kellett odavinni, de leárnyékolta a domb a nagyszínpad hangját. A fák susogása, a tücskök ciripelése, és a fényzennyezéstől mentes, csillagos égbolt ideális feltételeket teremtett a nyugodt pihenéshez. (Ha a szomszédok is ezt akarták, és nem zenét hallgatni.) És a madárcsicsergés. Valami érdekes, ismeretlen madárnak a hangja. Éjszaka is. És hangosan. És egy kicsit talán idegesítően is.

Másnap jöttem rá, hogy a táborhelyünk felett pár méterrel egy madárfészek van a domboldalba vájt lyukban. Onnantól igyekeztem elkerülni őket, és reménykedtem, hogy az anyjuk így is tudja őket gondozni. Egyszer észre is vettem egy fejet a lyukban, ami rögtön vissza is bújt, mikor közeledtem, de túl nagy volt ahhoz, hogy fióka legyen. Megnyugodtam, itt nagy madarak laknak, csak kicsit zavarjuk őket, de túl fogják élni.

Másnap szertefoszlott ez a reményem mikor a sátram körüli neszezésre ébredtem. Óvatosan kimásztam, és ott vergődött egy kölyökrigó nagyságú, gyönyörű, színes madár. Nem volt beteg, csak még túl fiatal volt ahhoz, hogy repülni tudjon. Valószínűleg az anyja elhagyta őket, vagy elpusztult; és annyira éhes volt már, hogy inkább vállalta a kockázatot és kimászott a fészekből. Ez volt az a pillanat ami után már nem tudtam felhőtlenül bulizni. Pánikba estem, nem tudtam mit tegyek vele.

Támadt egy őrült ötletem. Nem hittem benne, hogy beválik, de ki kellett próbálnom. Azt találtam ki, hogy fogok neki egy szöcskét. El is kaptam egy szép kövér példányt, és odatartottam a csőréhez. Szegény ördög, látszott, hogy fél tőlem, és többször belémcsípett, hogy elijesszen. Az egyik csípésnél sikerült pont belerakni a csőrébe a szöcskét. Meglepetten állt egy darabig, nem tudta mire vélni a dolgot. Aztán rántott egyet a vállán, és megcsócsálta az ízeltlábút. Utána már a kezemből evett. Az elkövetkező kb. egy óra azzal telt, hogy szöcskéket fogdostam neki, de miután patakokban folyt rólam az izzadtság, látni lehetett, hogy ez nem egy hosszú távú megoldás.

Elgyalogoltam az információs sátorhoz, hogy segítsenek keresni nekem valami állatvédő szervezetet akik fel tudják nevelni a kölyköket. Arra számítottam, hogy ez amúgy is egy természetközeli, hippi fesztivál, és a nők amúgy is fogékonyabbak az ilyen kisállatos dolgokra, biztos, hogy lelkesen segíteni fognak. Hát egy faszt. Átküldtek a mentősökhöz, hogy tavaly ott volt valaki, aki egy ilyen állatvédő szervezetnek a tagja. A mentősök tipikus magyar, kiégett, paraszt egészségügyisek voltak nyilván, és kiröhögtek, gondolván, hogy mit akar itt ez a pesti hülye ilyen kismadarakkal, hagyjál minket békén, van fontosabb dolgunk is. Inkább ragtapaszt ragasztottak valami drogos tinipicsa tyúkszemére.

Visszasomfordáltam a sátramhoz, fogtam még pár szöcskét. A kismadár a nagy jólétben odahívta a tesóját is. Őt nem tudtam megetetni, mert bizalmatlan volt, de legalább képes volt úgy-ahogy repülni. Nem tudom mi lett vele, eltűnt a szemem elől. Kifogytam az ötletekből, és leheveredtem a fűbe. A másik fióka tovább próbálkozott a repüléssel. A fejem mellett landolt, vagy azért, mert annyira megkedvelt, vagy csak azért, mert még nem tudta irányítani a mozgását. Ekkor a fák koronájának magasságában megjelent egy madár, aki válaszolt a csipogására. Remélem az anyjuk volt, vagy egy pótszülő aki befogadta őket. Nem tudom, mert elaludtam, és mikor felébredtem a fióka már nem volt ott.

A többiek próbáltak megnyugtatni, hogy biztos csak valami tök közönséges madár volt. Sajnos nem. Gyurgyalag, fokozottan védett, eszmei értéke 100.000 Ft. Több helyen hallottam utána a hangjukat a fesztivál egész területén.

Zoli holnap küld egy levelet a szervezőknek, aztán meglátjuk mi lesz. Én nem vagyok biztos benne, hogy akarok még Ozorára menni.

Kiegészítés, 2008.08.08.: „A magányosan kóborló fiókák szinte soha nem árvák, hanem a faj túlélése szempontjából fontos "szétszóródni és túlélni" biológiai parancsnak tesznek eleget.” Forrás: mme.hu

#95

jf — Sun, 01 Aug 2010 11:45:51 GMT

Egyedül vagyok azzal a gondolatommal, hogy egy jó ideje már rohadtul irritál a Kétfarkú Kutya Párt? Egy nihilista, enervált társadalomban, ahol már senki nem hisz semmiben, tényleg jó (és egyedi, muhaha) ötlet, és előremutató, és társadalomjobbító szándékú egy kamu kampányt indítani, bankszámlaszámmal meg minden?

#94

jf — Thu, 29 Jul 2010 21:00:34 GMT

Ma majdnem úgy indultam el munkába, hogy rajta maradt az "XXL XXL XXL XXL..." feliratú ragasztócsík az új pólómon, de szerencsére még időben észrevettem.

Nem mindig vagyok ilyen szerencsés.

Tárgyfetisizmus

jf — Sun, 25 Jul 2010 22:34:04 GMT

Nokia 3510i. Az utolsó típusok egyike abból az időből, amikor még tartott a Nokia fénykora. Nagydarab, zömök készülék. Kényelmesen lehet rajta tárcsázni, és már fel se szisszenek amikor kiesik a kezemből, tudom, hogy úgysem lesz semmi baja. Nem vigyázok rá, mert nem kell rá vigyázni. Az külön öröm számomra, hogy nem a szokásos „MADE IN CHINA” felirat van a belsejében, hanem „MADE IN HUNGARY”.

Az egyik gombja egyszer kiszakadt. Vettem hozzá új billentyűzetet, úgy egy hét alatt lekopott róla a felirat, és nem is olyan kényelmes nyomkodni. Azóta tudom, hogy mit jelent az a szóösszetétel, hogy „gyári alkatrész”. A fene gondolta volna, hogy még egy darab műanyagot is el lehet szúrni. Sajnos már az akksija is gyengül, de még mindig elég jól bírja. Addig szeretném használni ameddig csak lehet, mert nagyon hozzám nőtt. Így néz ki.

Ő pedig az új szerzeményem, az agyhalott donor, megkímélt állapotban, hölgy tulajdonostól. Használatra alkalmatlan, de hibátlan a hátlapja, a billentyűzete, és valószínűleg az akkumulátora is ugyanilyen állapotban van. Ha pedig a kettőt összerakom lesz egy új telefonom! Be kéne még szerezni egy készüléket alkatrésznek, vagy akár többet, addig amíg még van belőlük. Kéne csinálni egy klubot is. A klubtalálkozókon fel lehetne szerelni az egyedi, színes előlapokat. Ehhez a készülékhez még olyan billentyűzetet és előlapot is gyártottak, ami direkt a játékra van optimalizálva! Gyönyörűen nézne ki a sok színes telefon összegyűjtve. De persze lehetne olyan irányzat is, ami inkább az eredeti gyári álapot megőrzésére törekedne. És lehetne ericsson-hajító verseny is. (Azoknak milyen szar akksijaik voltak, blöe...)

Azt sajnálom csak, hogy ezután már vigyázni kellene rá, elvégre egy ilyen jó állapotban lévő 3510-es már kuriózum. Be kellene fektetni egy mindennapi használatra szánt telefonba, amit nem sajnálnék ütni-vágni, leejteni, berakni a kulcscsomó mellé. Mondjuk egy iPhone megfelelő lenne erre a célra.

#92

jf — Sat, 17 Jul 2010 22:41:18 GMT

A legjobb gyerekkori barátommal már jó pár éve rájöttünk arra a törvényszerűségre, hogy olyan nem lehet egyszerre, hogy van biciklink, a számítógépünk sincs elromolva, és barátnőnk is van. (Tulajdonképpen ez a szabály még most is működik.) Vagy azt is mondhatnám akár, hogy olyan nincs, hogy a magánélet és a munka is rendben van. (Ez a felnőtt verzió.)

Az imént kaptam egy e-mailt arról, hogy betöltötték az álomállásom. Remélem most már nagyon be fogok csajozni.

Zen

jf — Tue, 13 Jul 2010 23:14:34 GMT

Az új ventillátorom fújja rám a levegőt. (Prémium kategória, tengerparti szellőszimulátorral!) A szúnyogok egyre halkuló zümmögéssel kóvályognak a párologtatós rovarirtóval átitatott légtérben.

Minden tökéletes.

Csak Jeszi meg ne tudja

jf — Wed, 07 Jul 2010 21:33:51 GMT

Tök jó mixet találtam, már napok óta végtelenítve hallgatom. Jellemző, hogy miután utánajártam a számlistának, kiderült, hogy ahol a kedvenc számom beindul, az már egy másik zene. Na ilyen amikor egy mix jól össze van keverve. Kár, hogy énekelnek is benne, de attól még jó. (A Richard touch me óta elvből nem hallgatok olyan zenét amiben szöveg is van.)

jf szájbarágó (megtörtént eseményeken alapul)

jf — Sun, 04 Jul 2010 11:03:17 GMT

– Faszé' nem irtják má' a kurva szúnyogokat.

Irtják.

– De mé' nem irtják rendesen? Most mit védik? Félnek, hogy kipusztulnak? A szúnyognak mi haszna van egyátalán?

Például táplálékul szolgál a fecskéknek. A fecskék élelem hiányában nagyon hamar elpusztulnak. Az elmúlt hetekben tapasztalt rossz időjárás megtizedelte az állományukat.

– Most pár fecske miatt nem irtják rendesen? Faszomatmá'

A fecske egy kedves, aranyos állat. Nem formálja a saját képére a környezetét, nem csinál Magyarország méretű olajfoltokat, meg ilyenek. És kellemes hangja van. Paraszt.

#88

jf — Thu, 01 Jul 2010 19:43:52 GMT

Aki nem vesz fel melltartót, és a formás, feszes cicijeire mindössze egy áttetsző, szoros, fehér felsőt húz; az csak ne nézzen rám szemrehányóan, mikor rajtakap, hogy csorgatom a nyálam.

#87

jf — Mon, 28 Jun 2010 08:28:59 GMT

Szervusz délelőtt! Rég láttalak.