Lénárd Gábor

2011-es örömeim

Mon, 20 Feb 2012 16:53:00 +0100

Hardware:

Shure SRH840 fejhallgató. Ha csak egy valamit szabadna mondanom, akkor ez volna az, mert nincs még egy dolog ebből a listából, amely annyi örömöt okozna, mint egy jó fejhallgató. Rajongok a zenéért és a minőségért, de egy high-end rendszer kiépítésére nemcsak a pénzt sajnálnám, hanem a család miatt ki sem tudnám használni (hacsak nem a pincében rendezkednék be, mint Sándor). Egy jó fejhallgató viszont mindent megold: sokkal kedvezőbb árú, és akárhol használhatom, még az irodában is. Azóta egyébként a Shure mellé beszereztem egy félig nyitott Philips Fidelo L1 fejhallgatót, amelynek nemcsak szebb a hangja, de könnyebb is, és még távirányítós headset is van hozzá alapból. (Időközben egyébként megjelent a Shure SRH940 is.)
Fujitsu ScanSnap S1300: Évek óta sajnáltam kiadni a pénzt egy ilyen szkennerre, olyan drágának tűnt. Pedig volt már olyan helyzet, amikor elég sokat ért volna, ha elérhető egy dokumentum másolata, amely ezer kilométer távolságban hever. A ScanSnap valami csoda: beteszem a papirokat, megnyomom rajta a kék gombot, és nem sokkal később megjelenik a PDF a gépemen, kétoldalasan, kereshető szöveggel (OCR végrehajtva a háttérben). Az így beszkennelt fájlokat átnevezés nélkül időnként (egy-két havonta) egyetlen mélységű folderstruktúrába dobálom, anélkül, de mindennek nincs is igazán nagy jelentősége, mert a szöveg úgyis kereshető, tehát a Spotlight kihozza, akárhol van. Nem pazarlom az időm címkézésre.
Áprilisban írtam, hogy új, négy magos, 8 gigabájtos MacBook Prót vettem, matt nagy felbontású képernyővel. A gép alapvetően teljesen néma és nagyon gyors, élmény vele dolgozni. Bárcsak használhatnám a munkahelyemen is! Ugyanakkor nem tökéletes minden, mert úgy tűnik, elméretezték ennek a szörnyetegnek az áramellátását: nagy igénybevétel alatt (pl. játék vagy fényképfeldolgozás) nemcsak hogy hangosan pörögni kezdenek a ventillátorok, hanem képtelenné válik az akkumulátor a GPU és a CPU áramigényét ellátni, és szép lassan merülni kezd, még bedugott töltő mellett is. Remélem, hogy az Intel következő generációs rendszere gazdaságosabb lesz, vagy az Apple beépít majd valami még erősebb akksit, hogy bírja. Ami jobban zavar az az, hogy a gép egy-két havonta lefagy egyszer, mindig mikor éppen 10-15 perce hagytam magára. Az elején a képernyővédő és a videókártya akadására gondoltam, de hiába tiltottam le a képernyővédőket, a probléma még így is jelentkezik időnként.
Nyáron kipróbáltam, majd vettem egy FUJIFILM X100 fényképezőgépet, amelyet azóta is nagy elégedettséggel használok. Két dolgot kéne gyorsítani rajta: egyrészt alvásból pár másodperces töltődés nélkül azonnal kapcsoljon be, másrészt az autófókusz lehetne kicsit gyorsabb. Esetleg még nem ártana egy valamivel erősebb akkumulátor sem bele. (A pro-kategóriás 1D után nyilván nagyok az igényeim.) De alapvetően nagyon elégedett vagyok, mert ilyen kis méretű gépnél akár gyenge fénynél is ilyen fantasztikus képminőséget még nem pipáltam. Egy vakut szeretnék majd még venni hozzá, de a nagy fényérzékenysége és a beépített vakuja miatt olyan ritkán kell, hogy még vonakodom. A Fuji nemrég bejelentette az X-Pro1 gépet is, amely külsőleg az X100-re hasonlít, de cserélhető objektíves, és még szuperebb minőség (érdemes megnézni az eddig megjelent hivatalos és nem hivatalos tesztképeket). Jó választás egy tükörreflexes gép helyett, mert élvezi annak előnyeit, viszont jóval kisebb (ugyanakkor nem olcsóbb). Az X-Pro1 nagyon vonzó gépnek tűnik, de tény, hogy még a legkisebb objektívvel is nagyobb, mint az X100, és nincs beépített vakuja sem.
Ősz végén írtam az iPhone 4S-ről is, amellyel azóta is roppant elégedett vagyok. Annyit tennék még hozzá, hogy magam sem hittem volna, milyen ideális kompakt fényképezőgépnek. A zsebemből pár másodperc alatt a lövésre kész állapotba kerül, és a legtöbb esetben olyan képeket készít, amelyre egy nagyobb gép is büszke lehetne.
Állitható magasságú IKEA asztal: A munkahelyemen már hónapokkal előtte volt ilyen asztal, és annyira megkedveltem, hogy szerettem volna otthonra is egyet. Az IKEA-féle sokkal olcsóbb és egyszerűbb, de azért elfogadható minőségű. Jó szívvel tudom ajánlani mindenkinek, aki próbálja némileg csökkenteni az ülőmunka számos káros hatását. Akárcsak a munkahelyemen, most végre otthon is rendszeresen váltogatom az ülést és az állást.
Apple Thunderbolt Display: Azóta vágytam egy ekkora monitorra, mióta először kipróbáltam Handrás ilyen felbontású monitorát: 2560 × 1440 pixelen már kezd valahogy elférni az ember, nem annyira szűkös minden. Bár itt is igaz, hogy nincs az a terület, amit be ne lakna az ember. Fantasztikus, hogy első ránézésre mennyivel több részletet látok egy fotóból, vagy hogy végre kényelmesen elfér egymás mellett fejlesztés közben a TextMate és a böngészőablak. Csodaszépek a színek. Egyelőre nem kalibráltam, de így is egyértelműen jobb, mint a régi Samsungom kalibrálás után. Üveg és aluminium, csupa minőségi anyag. Egy Y-alakú kábel jön ki belőle, amelynek egyik vége MagSafe, hogy árammal lássa el a MacBookot, a másik végződés pedig a Thunderbolt (amely gyakorlatilag egy külső PCI Express Bus), ezen keresztül csatlakozik a számítógép a monitor hátuljába dugott FireWire Drobóba, gigabites hálózatra, USB-s nyomtatóra, és a monitorba épített hangfalakra, mikrofonra, illetve HD kamerára. A képernyő tehát egy kényelmes dokkolóállomás is egyben. Nem tudok rosszat mondani róla. Viszont az tény, hogy ekkora felbontásban nem tudja már a videókártya meghajtani a StarCraft II-t. A Thunderbolt segítségével megoldható lenne, hogy egy erősebb GPU, amely képes lenne ennyi pixelt meghajtani, magában a monitorban foglaljon helyet, vagy akár egy külső dobozban, mint amilyet az MSI mutatott be nemrég.

Software:

Áprilisban még játszottam a StarCraft II-vel. Nagyon élveztem. Ráadásul magamhoz képest szokatlan módon végig is játszottam, mert mindegyik küldetés annyira más volt, bár maga a sztori sajnos kevés izgalmat tartogatott. Elképesztően gyönyörű és csodaszép hangja van. Nagyon várom, hogy végre játszhassam a többi fajjal is az új kiegészítőkben). Ugyanakkor zavar, hogy nem fogom tudni a nagy felbontásű képernyőn játszani.
Fontos új szolgáltatás számomra az iCloud, a MobileMe erősen kiterjesztett utódja. Végre az Apple termékek esetében nem a számítógép a digitális központ, hanem a felhő. Bizonyos dolgok (naptár, kontakt-szinkronizáció stb.) már eddig is működtek, de végre ez lett az alapelv mindenben, és az új iOS és OS X verziókkal egyre inkább így lesz. Az iCloud része az iTunes Match, melynek révén végre nem nekem kell az otthoni gépemen a zenéim hostolni, hanem mindent a felhőben, és az egyes eszközeimen (beleértve a számítógépet is) annyi zenét tartok, amennyit akarok, és mégis hozzáférek az összeshez. Az szolgáltatás eleinte akadozott, és nem indult be egy-egy letöltés vagy streaming egyből, de mostanra már általában jól működik. Rettenetesen hiányozni fog viszont a MobileMe Gallery, mert nem ismerek hozzá fogható szolgáltatást, amely ennyire jól lefedné az igényeim.
The Hit List — GTD app Macre és iPhone-ra, amely leváltotta az OmniFocus-konfigurációmat, mert egyszerű, szép és nagyon-nagyon kézre áll, főleg a Maces program. A fejlesztő már dolgozik az iPad-változaton, de nekem igazán egy webalkalmazás hiányzik nagyon, hogy az irodai Windows-dobozról is használni tudjam. Addig is készítettem magamnak egy buffert: https://thl-buffer.appspot.com/ A THL egyébként azért tetszik sokkal jobban, mert egyszerűbb. Az OmniFocus annyira túlzásba viszi a flexibilitást a mindenféle nézeteivel, ki-bekapcsolható opcióival, hogy elveszem benne, ráadásul viszonylag merev a felfogása arról, hogyan tároljam benne a dolgokat, pl. nem szereti, ha kontextus nélkül írok be dolgokat, amit pl. a “Kölcsön adott dolgok”, “Mit csináljunk hétvégén” jellegű listáim vagy az otthoni projektem esetében teljesen indokolatlannak tartok. THL-ben elég akkor díszítenem az adataim, ha van értelme. Nem pazarlom az időm címkézésre. [The Hit List]:
Apple Mail — Sok-sok év után leváltottam a Gmail webes felületét, mert kiderült, hogy a Lionban érkezett Mail elég jó már. Úgy tűnik, hogy ami a legjobban hiányzott nekem, az egy jó thread view, meg a gyors keresés. Mindkettő funkció jobban működik az Apple szoftverében. Ráadásul sokkal egyszerűbb a több account használata. (És az új iOS-változatokban végre megy a zászlócskázás is, bár sajnos csak egyetlen színben.) Persze az Apple Mail nem támogatja a többszörös címkézést, de ez nekem nem is hiányzik, mivel nagyon ritkán címkézek, hiszen annyira jó a keresés, státuszjelölésként pedig inkább a zászlókat használom, mert az mindenhol működik. Nem pazarlom az időm címkézésre.

A korábbi évek beszámolói:

Why I Love Apple

Mon, 20 Feb 2012 07:41:54 +0100

Why I Love Apple

Miért fog rettenetesen hiányozni a MobileMe Gallery

Fri, 17 Feb 2012 16:50:31 +0100

Sokáig MobileMe-előfizető voltam évi 100 eurórért, mielőtt az ingyenes iCloud leváltotta. Ma már az iCloud segítségével mindenki ingyen szinkronizálhatja a naptárait és címtárát, és 5 gigáig ingyen tárolhat dokumentumokat. Az iCloud emellett arra is alkalmas, hogy a telefonunkkal készített képeinket ideiglenesen tárolja, és ezáltal a számítógépünkön és a többi eszközön is kényelmesen elérhessük.

A MobileMe azonban véglegesen megszűnik 2012. június 30-án, és vele együtt a csodálatos Gallery szolgáltatás is, amelyet nagy megelégedéssel használtam az elmúlt években, mert mindezeket tudja:

Ha engedélyezem egy albumnál, letölthető az összes kép, egyenként vagy egyben (ZIP-fájl). Ez nálam kulcs, mert időnként fotós szolgáltatást nyújtok, legutóbb pl. egy kétnapos síversenyről, amelynek képeit ezrek töltötték le.
Könnyedén rakhatok jelszavas védelmet az egyes albumokra, és újrahasználhatom a meglévő felhasználónév/jelszó párosokat. Senki sincs rákényszerítve, hogy regisztráljon, mégis kényelmesen titokban tarható, ami kell.
Mások is tölhetnek fel fényképeket, ha engedélyezem az adott albumra. Mindezt regisztráció nélkül, ami túl sok lenne a legtöbb anyukának, apukának, akikkel képeket osztok meg.
Rejtett albumok, amelyet csak az lát, akinek elküldöm a linket. (Bár sajnos messze nem olyan elegánsan, mint a Flickren vagy a Picasán.)
Tökéletes integráció és szinkronizáció az iPhotóval és iOS eszközökkel. Akárhonnan bővíthető az album általam vagy más által, de minden átmásolódik a gépemre is.
Szép. (A Picasa még mindig szörnyen néz ki, pedig már sokat javítottak rajta.)

Létezik hasonló szolgáltatás, amely legalább a fontosabbakat tudná a fentiek közül? Mert az elég reménytelennek tűnik, hogy Apple ingyen odaadja mindezt a jelenleg több mint százmillió és egyre növekvő iCloud-előfizetői tábornak, és abban sem hiszek, hogy fizetős szolgáltatásként megtartanák. :(

"Some years ago, I had an interesting experience in delegation with one of my sons. We were having a..."

Thu, 09 Feb 2012 23:07:16 +0100

“

Some years ago, I had an interesting experience in delegation with one of my sons. We were having a family meeting, and we had our mission statement up on the wall to make sure our plans were in harmony with our values. Everybody was there.

I set up a big blackboard and we wrote down our goals — the key things we wanted to do — and the jobs that flowed out of those goals. Then I asked for volunteers to do the job.

“Who wants to pay the mortgage?” I asked. I noticed I was the only one with my hand up.

“Who wants to pay for the insurance? The food? The cars?” I seemed to have a real monopoly on the opportunities. As we went down the list, job by job, it was soon evident that Mom and Dad had more than sixty-hour work weeks. With that paradigm in mind, some of the other jobs took on a more proper perspective.

My seven-year-old son, Stephen, volunteered to take care of the yard. Before I actually gave him a job, I began a thorough training process. I wanted him to have a clear picture in his mind of what a well-cared-for yard was like, so I took him next door to our neighbor’s.

“Look, son,” I said. “See how our neighbor’s yard is green and clean? That’s what we’re after: green and clean. Now come look at our yard. See the mixed colors? That’s not it; that’s not green. Green and clean is what we want. Now how you get it green is up to you. You’re free to do it any way you want, except paint it. But I’ll tell you how I’d do it if it were up to me.”

“How would you do it, Dad?”

“I’d turn on the sprinklers. But you may want to use buckets or a hose. It makes no difference to me. All we care about is that the color is green. Okay?”

“Okay.”

“Now let’s talk about ‘clean,’ Son. Clean means no messes around — no paper, strings, bones, sticks, or anything that messes up the place. I’ll tell you what let’s do. Let’s just clean up half of the yard right now and look at the difference.”

So we got out two paper sacks and picked up one side of the yard. “Now look at this side. Look at the other side. See the difference? That’s called clean.”

“Wait!” he called. “I see some paper behind that bush!” 

“Oh, good! I didn’t notice that newspaper back there. You have good eyes, son.”

“Now before you decide whether or not you’re going to take the job, let me tell you a few more things. Because when you take the job, I don’t do it anymore. It’s your job. It’s called a stewardship. Stewardship means ‘a job with a trust.’ I trust you to do the job, to get it done. Now who’s going to be your boss?”

“You, Dad?”

“No, not me. You’re the boss. You boss yourself. How do you like Mom and Dad nagging you all the time?”

“I don’t.”

“We don’t like doing it either. It sometimes causes a bad feeling doesn’t it? So you boss yourself…Now, guess who your helper is.”

“Who?”

“I am,” I said. “You boss me.”

“I do?”

“That’s right. But my time to help is limited. Sometimes I’m away. But when I’m here, you tell me how I can help. I’ll do anything you want me to do.”

“Okay!”

“Now guess who judges you.”

“Who?”

“You judge yourself.”

“I do?”

“That’s right. Twice a week the two of us will walk around the yard and you can show me how it’s coming. How are you going to judge?”

“Green and clean.”

“Right!”

I trained him with those two words for two weeks before I felt he was ready to take the job. Finally, the big day came…

“Is it a deal, Son?”

“It’s a deal.”

“What’s the job?”

“Green and clean.”

“What’s green?”

He looked at our yard, which was beginning to look better. Then he pointed next door. “That’s the color of his yard.”

“What’s clean?”

“No messes.”

“Who’s the boss?”

“I am.”

“Who’s your helper?”

“You are, when you have time.”

“Who’s the judge?”

“I am. We’ll walk around two times a week and I can show you how it’s coming.”

“And what will we look for?”

“Green and clean.”

At that time I didn’t mention an allowance. But I wouldn’t hesitate to attach an allowance to such a stewardship.

Two weeks and two words. I thought he was ready.

It was Saturday. And he did nothing. Sunday…nothing. Monday…nothing. As I pulled out of the driveway on my way to work on Tuesday, I looked at the yellow, cluttered yard and the hot July sun on its way up. “Surely he’ll do it today,” I thought. I could rationalize Saturday because that was the day we made the agreement. I could rationalize Sunday; Sunday was for other things. But I couldn’t rationalize Monday. And now it was Tuesday. Certainly he’d do it today. It was summertime. What else did he have to do?

All day I could hardly wait to return home to see what happened. As I rounded the corner, I was met with the same picture I left that morning. And there was my son at the park across the street playing.

This was not acceptable. I was upset and disillusioned by his performance after two weeks of training and all those commitments. We had a lot of effort, pride, and money invested in the yard and I could see it going down the drain. Besides, my neighbor’s yard was manicured and beautiful, and the situation was beginning to get embarrassing.

I was ready to go back to gofer delegation. Son, you get over here and pick up this garbage right now or else! I knew I could get the golden egg that way. But what about the goose? What would happen to his internal commitment? So I faked a smile and yelled across the street, “Hi, son. How’s it going?”

“Fine!” he returned.

“How’s the yard coming?” I knew the minute I said it I had broken our agreement. That’s not the way we had set up an accounting. That’s not what we had agreed.  So he felt justified in breaking it, too.

“Fine, Dad.”

I bit my tongue and waited until after dinner. Then I said, “Son, let’s do as we agreed. Let’s walk around the yard together and you can show me how it’s going in your stewardship.”

As we started out the door, his chin began to quiver. Tears welled up in his eyes and, by the time we got out to the middle of the yard, he was whimpering.

“It’s so hard, Dad!”

What’s so hard? I thought to myself. You haven’t done a single thing! But I knew what was hard: self-management, self-supervision. So I said, “Is there anything I can do to help?”

“Would you, Dad?” he sniffed.

“What was our agreement?”

“You said you’d help me if you had time.”

“I have time.”

So he ran into the house and came back with two sacks. He handed me one. “Will you pick that stuff up?” He pointed to the garbage from Saturday night’s barbecue. “It makes me sick!”

So I did. I did exactly what he asked me to do. And that was when he signed the agreement in his heart. It became his yard, his stewardship. He only asked for help two or three more times that entire summer. He took care of that yard. He kept it greener and cleaner than it had ever been under my stewardship. He even scolded his brothers and sisters if they left so much as a gum wrapper on the lawn.

”

- Stephen Covey, The 7 Habits of Highly Effective People, 173 (via aaronsw)

Photo

Sun, 29 Jan 2012 07:20:00 +0100

Index - Belföld - Hogy kerültünk ekkora bajba?

Sun, 08 Jan 2012 21:28:30 +0100

Index - Belföld - Hogy kerültünk ekkora bajba?:

(via Instapaper)

Index - Belföld - A hazugság örökkévalósága

Wed, 21 Dec 2011 11:58:04 +0100

Index - Belföld - A hazugság örökkévalósága:

(via Instapaper)

Mi értelme az iTunes Match szolgáltatásnak

Tue, 20 Dec 2011 17:46:00 +0100

Amikor megjelent, rögtön szóvá tettem, hogy nem értem, mire jó az iTunes Match. Hiszen a teljes zenegyűjteményem már most is tökéletes szinkronban van a számítógépem, a 64 GB-os iPhone és a 64 GB-os iPad között.

Abba a hibába estem, mint sokan: annyira elvakít, ha megszoktam egy probléma megoldásának egyfajta módját, hogy nehezen fogadok be egy másfajta megoldást, hiába járna számos előnnyel.

Az iTunes Match név ráadásul megtévesztő, mert csupán egyetlen szempontot emel ki a szolgáltatásból: hogy az innen-onnan összeszedett zenéinket felismeri, és megfelelteti az iTunes zeneboltban található tartalommal, amelyre aztán ingyen le is cserélhetjük a régi fájljainkat. Ez a megfeleltetés persze igen fontos jellemzője, hiszen emiatt tud a szolgáltatás ennyire olcsó lenni (két ebéd ára a munkahelyem kedvezményes menzáján). Még belegondolni is félelmetes, mennyivel több tárhely és sávszélesség kellene az Apple adatközpontjaiban, ha szinte ugyanazokat a zenéket sok milliószór újra és újra feltöltögetnék az egyes felhasználók, a szerverek meg mindet külön letárolnának. Ügyes húzás az Apple részéről, és a felhasználók is igen jól járnak, hiszen az Apple érdeke is, hogy jogi ellenőrzés nélkül végezze el ezt az egyeztetést. Sokan kizárólag erre a “zene-amnesztiára” koncentrálnak, mikor az iTunes Matchről írnak.

Az iTunes Match igazi lényege valójában az, amit Steve Jobs mondott júniusban: a számitógép “lefokozódik”, közönséges eszköz lesz belőle; az új digitális központ mostantól az iCloud. Évente két ebéd áráért online hostolják a zenéinket, amelyeket azután kényelmesen letöltögethetünk az egyes eszközeinkre, amikor éppen kedvünk támad.

Milyen előnyei vannak, ha a számítógép helyett az iTunes Match szolgáltatásra bízzuk a zenegyűjteményünket?

Nem nekünk kell tárolnunk. Végre nem kell a drága SSD-n fenntartanom a sok gigás helyet (vagy külső merevlemezzel vacakolni). Csak amire éppen szükségem van.
Nem kell backup. Többé nem az én felelősségem a biztonsági mentések készítése (ettől függetlenül megteszem). Ha el is veszítem minden eszközöm és tárolóeszközöm, a zenegyűjteményem biztos helyen akkor is megvan.
Nem kell előre eldönteni, mit szinkronizálunk. Nem kell gondosan előre megterveznem, hogy az 50 GB-os (és bővülő) gyűjteményem pontosan mely részeit szinkronizálom az egyes eszközeimre. Mit szenvedtem annak idején a 32 GB-os telefonommal! Honnan tudnám mindig előre kitalálni, hogy mit szeretnék magammal vinni? Sync is hard, nem csupán technikailag, de szervezésileg is. Ezentúl bármelyik eszközön bármikor törölhetek vagy letölthetek zenéket. Csupán internet-kapcsolat kell, és bármikor letöltök a gyűjteményemből akármit, ha éppen azt van kedvem hallgatni. És ha nincs elég helyem, akkor törölhetek bármit, mégsem vész el. Nem kell otthon lennem, hogy a wifin keresztül a számitógéppel szinkronizáljak, nem kell a tárhelyet előre “elköltenem” arra, amit lehet, hogy soha meg sem hallgatok. Dinamikusan, az aktuális igényeim szerint szervezem az eszközeim tárhelyét, beleértve a számítógépét is. Ettől jó a felhő. Ahogy mondani szokták: your data anytime, anywhere, on any device.
Zene-amnesztia. Járulékosan ez a “Match” fent emlitett, számunkra kellemes része. És miért ne cseréljem le a régi, gyűrött ripet a szép gyárira, ha már felajánlják? (Ugyanakkor fontos elmondani, hogy ez nincs “ránk erőltetve”. Amig nem nem csinálunk semmit, addig marad minden a régiben. Először törölnünk kell, majd újra letöltenünk, ha meg akarjuk kapni az iTunes Store-féle változatot. Azt is fontos tudni, hogy sajnos nem minden zenét ismer fel a jelenlegi algoritmus.)

Be is kapcsoltam a szolgáltatást. Sajnos sok mindent nem ismert fel, de a feltöltés megvolt így is pár óra alatt. Aztán engedélyeztem a szolgáltatást a telefonon és az iPaden is. A meglévő fájlok ettől nem változtak sehol: ehhez előbb le kellett törölnöm valamit, majd újra letöltenem. Kipróbáltam ezt is: 128-as, 192-es, 320-as MP3-fájlokat cseréltem le 256-os AAC-re.

A 64 GB-os iPhone-on továbbra is megtartok szinte mindent, mert az a fő zeneforrásom, de a számitógép SSD-jén végre sok helyet felszabadíthatok, és az iPad tárhelyét is tudom inkább könyvekre, videókra, játékokra használni. Mégis, amikor csak akarom, akármit elérhetek a zenegyűjteményemből.

Féllábon síznek a gyerekeink

Sun, 18 Dec 2011 10:36:49 +0100

Féllábon síznek a gyerekeink

Miért kell a tisztességes irodai dolgozót ezzel mérgezni, és...

Thu, 15 Dec 2011 14:40:50 +0100

Miért kell a tisztességes irodai dolgozót ezzel mérgezni, és hogy lehet a méreg ilyen finom?

Zürich, ma reggel, dupla szivárvány

Thu, 15 Dec 2011 00:45:07 +0100

Zürich, ma reggel, dupla szivárvány

Zürich, ma reggel, munkába menet

Thu, 15 Dec 2011 00:37:00 +0100

Zürich, ma reggel, munkába menet

Laax pályáin sincs túl sok hó, de a ragyogó napsütés, a kék ég...

Sun, 11 Dec 2011 11:43:47 +0100

Laax pályáin sincs túl sok hó, de a ragyogó napsütés, a kék ég és a kilátás innen, az étterem teraszáról megfizethetetlen.

Kétezer méter magasságban is alig van hó. Állítólag 150 éve a...

Sat, 10 Dec 2011 13:01:06 +0100

Kétezer méter magasságban is alig van hó. Állítólag 150 éve a legmelegebb év az idei.

Nem rossz a kilátás a vendéglőből.

Sat, 10 Dec 2011 11:54:06 +0100

Nem rossz a kilátás a vendéglőből.

A Brief Rant on the Future of Interaction Design

Fri, 09 Dec 2011 18:30:05 +0100

A Brief Rant on the Future of Interaction Design:

(via Instapaper)

When in doubt, blame the Hungarians | The World | International affairs blog from the FT – FT.com

Fri, 09 Dec 2011 15:00:05 +0100

When in doubt, blame the Hungarians | The World | International affairs blog from the FT – FT.com:

(via Instapaper)

10 steps to better blogging – SplatF

Fri, 09 Dec 2011 11:30:06 +0100

10 steps to better blogging – SplatF:

(via Instapaper)

Why Android’s UI Is Laggy Compared to iOS and Windows Phone

Thu, 08 Dec 2011 21:33:10 +0100

Why Android’s UI Is Laggy Compared to iOS and Windows Phone:

(via Instapaper)

2010-es örömeim: az iPad

Sat, 26 Nov 2011 19:50:00 +0100

Azt hiszem, az iPad volt az egyetlen jelentős új kütyüm tavaly. (A StarCraft II is tavaly jött, de nem volt olyan gépem egészen idén tavaszig, amelyen egyszerre szép és gyors lett volna.)

Mielőtt Steve Jobs bejelentette az iPadet, elterjedt nézet volt, hogy valami elképzelhetetlen csodának kell lennie, nem csupán egy nagy iPod touchnak, hiszen különben ki venne ilyet, mikor mindenkinek van már okostelefonja és laptopja. A bejelentéskor Jobs maga is kitért a problémára: csak akkor van létjogosultsága a két termékkategória között egy újabbnak, ha sokkal alkalmasabb néhány jelentős dologra.

Úgy tűnik, ez sikerült. Amióta megvan az iPad, jelentősen visszaesett az otthoni számitógépem és a telefonom használata is (amint erről már be is számoltam áprilisban). Sokkal szivesebben nyúlok az iPad után, ha olvasni vagy játszani szeretnék:

Ha olvasásról van szó, akkor az iPad messze vonzóbb, legyen szó akár e-maileikről, könyvről, blogokról, webes cikkekről, twitterről, szinte akármiről, beleértve a kisebb videókat is. Az előny alapvetően a telefonhoz képeset nagyobb képernyőnek, és a számitógéphez képest az érintőképernyőnek és a mobilitásnak (kisebb, könnyebb, folyamatos internet-kapcsolat) köszönhető.
Hasonló a helyzet a játékokkal. Ritkán játszom, és akkor is leginkább a fejtörős, rejtvényes játékokat kedvelem, néha a stratégiaiakat. Az iPaden nem fut még a StarCraft (csak egy orcátlan klónja), de minden mást szivesebben játszom az iPad nagy érintőképernyőjén, mint akár a telefonon vagy számitógépen.

Az otthoni számitógép azóta sokkal inkább munkaállomásként működik. A fényképek, videók, az e-mailek feldolgozása, internetes “kutatás”, feladatok rendezése még mindig hatékonyabb a fizikai billentyűzet, és az óriási képernyőn egymás mellett futó alkalmazások segitségével, de ha közben valamit rendesen el szeretnék olvasni, akkor inkább fogom az iPadet, és leülök vele a kanapéra. Az iPad a maga “single-taskos” kultúrájával sokkal alkalmasabb az elmélyülésre.

Az iPad jelentőségét növeli még a jelenlegi élethelyzetem is. Ebben a nagy svájci bankban remekül megkimélnek minket a külvilág minden csábitásától. Az iPad az én ablakom a szabad világra. Persze a telefonom is ilyen, de az értelemszerűen kisebb ablak. Az iPad az asztalomon hever, a billentyűzet mögött, sokkal jobban kézre áll. Nem az agyonkorlátozott céges wifivel használom, hanem az EPAM-tól kapott 3G-kártyával, amely havi 10 gigás forgalomig korlátozás nélkül működik (utána lassitják). A 3G-kapcsolat meglepően gyors, minden jól megy, még az otthoni, nagy monitoros gépemet is kényelmesen tudom használni a Screens alkalmazáson keresztül. A munkahelyemre és vissza tömegközlekedéssel járok, és legtöbbször ilyenkor könyvet vagy hireket olvasok az iPaden.

Ami zavar, hogy ha külső (bluetoothos) billentyűzettel használom, akkor nem tudom a saját kiosztásomat hozzárendelni, ami a magyar nyelvű irásnál rettentően zavar, különösen az Y és a Z megcserélése miatt (ami viszont a szoftveres magyar billentyűzet átkapcsolható, amiért nagyon hálás vagyok). Ha ez megoldódna valahogy, akkor jóval többet használnám e-mailezésre és chatre.

Még mindig az eredeti iPadem van, nem cseréltem le az iPad 2-re, mivel minden elég gyors rajta, és nem igazán hiányzik sem a két beépitett kamera, sem a megnövekedett 3D-s teljesitmény. Nagyobb felbontású képernyőnek viszont örülnék, mert a kis szövegméret pixeles az iPaden (miközben iPhone 4S-en minden csodaszép).

Összességében az iPad életem eddigi talán legkedvencebb kütyüje. Rajta végzem a kedvenc elfoglaltságaim egy jókora részét. (Ugyanakkor persze a telefon mégiscsak fontosabb, hiszen mindig a zsebemben van, és ugyanúgy folyamatos internettel, hasonló alkalmazásokkal, viszont kisebb képernyője miatt nem nyújtja ugyanazt a mélységet és felszabadultságot.)

A korábbi évek beszámolói: