• Szonda
  Ha szeret szavazni, véleményt nyilvánítani a fejlesztést, humánerőforrás-fejlesztést érintő kérdésekben.
• Kérdőív a HR-szerepvállalásáról
  Ha kíváncsi arra, hogy az Ön vállalatánál az iparági környezethez és a vállalat méretéhez mérten kellő felhatalmazást kap-e a HR az elvárt eredmények eléréséhez.
• Kompetencia-felmérés

• Active Competence Training – A.C.T.®
  Amikor a hagyományos tréningmódszertan már nem elég

• Williams életkészségek
  Egészségmegőrzés másképpen

• Fiatal Tehetség Program (PL-3417)
  Ha nyüzsögnek Ön körül a tehetségek, és van lehetősége arra, hogy támogassa fejlődésüket.
• Vezetői Kiválóság Program
  Ha úgy gondolja, hogy a közlekedés csapatjáték… Ha azt szeretné, hogy szívesen üljenek be Ön mellé… Ha a vezetés élménye hajtja…
• Vezetési alapismeretek (PL-2086)
  Ha gyerekcipőben jár a vezetés területén, és támogatást szeretne kapni a fejlődésben.
• GooDMorning
  Gondolat-ébresztő a reggeli kávé mellé.

Egy darab és egy előadás mércéje számomra az utórezgése, amit kivált belőlem. Akkor vagyok boldog, ha teljesen a hatása alá kerülök, és napokig elkísér az élmény, akár kellemes, akár hátborzongató, ha önkéntelenül felidéződnek bennem hangulatok és mozdulatok, és gondolataimat újra és újra visszaterelik az előadásra.

Így éltem meg „A vadkacsa” című előadást is a Katonában. Naponta újra felbőszít Hjalmar tehetetlenkedése és Gregers demagóg elfogultsága, és a szívem szakad meg Hedvigért, a lányért, aki mindennek áldozatául esik. De mindezek felett nem telik el nap, hogy a fülembe ne csengne egy mondat: „Mert aki megfosztja az átlagembert az élete nagy hazugságától, a boldogságát veszi el tőle!” Napok óta töprengek az önbecsapás és a boldogság összefüggéseiről, de azt, hogy mire jutottam nem árulom el.

Inkább mindenkinek azt javaslom, menjen el egy jó darabra, ami napokra elfeledteti vele, hogy tél van, vagy ha ez nem lenne elég, ismételgessük magunkban, naponta százszor, hogy nincs is olyan nagyon hideg – hátha sikerül önmagunkkal elhitetnünk. :D

Hosszú hónapok óta szorgoskodunk már együtt. Bár ritkán találkozunk személyesen, a kommunikáció is leginkább e-mailen, néha telefonon történik, mégis …. mindenki tudja a feladatát; tudjuk, mit várhatunk a másiktól; egyikünk sem szégyell segítséget kérni; merünk és tudunk kérdezni egymástól; merjük megosztani a problémákat (anélkül, hogy bárkinek összeszorulna a torka); megoldásokat keresünk együtt, olyan igazi – tréning-nyelven szólva – nyertes-nyertes helyzeteket kutatva és mindezt remek hangulatba burkolva.

Szóval, ezennel ünnepélyesen is elfoglaltátok a legfelső helyet a GD dicsőségfalán (bár tudom, ez aprócska plecsni a megtisztelő „legjobb munkahely” cím mellé). Gratulálok! Legyen ez az én ajándékom mindkettőtöknek – születésnap ide vagy oda! :)

Kívánok mindenkinek hasonló üzleti kapcsolatokat a közeli és távoli jövőben.

“Baj van”- felelem, – és egy pillanatra el is szégyellem magam önzésemtől, de ki kell szakadnia: “Nem tudom én megtartani a Prezentációs tréninget. Nem érek rá.“ Magamba roskadva bámulom a naptáramat, mint ha attól bármi is változna. Évi persze, aki tudja, hogy ez a kedvenc témám együtt érzően sóhajt, és lemondóan azt mondja: “Muszáj lesz odaadnod valaki másnak.”

Hát ilyen az, amikor a hóhért akasztják: hányszor mondtam időgazdálkodás tréningen a résztvevőimnek, hogy meg kell tanulni elereszteni a szeretem-feladatokat, és átadni valaki másnak. Az eszemmel én is tudom, értem, belátom.

De akkor is jahaj.

Kezdjük egyszerűen a nevemnél, hiszen az sem nevezhető szokványosnak. Sajnos sokan, amikor először meghallják, elkezdenek viccelődni (na, ezt nem igazán szeretem). Nem várom el, hogy szó nélkül hagyják, de egy sima érdekes, kedves, nahát éppen elég, sőt asszertív lenne.

Szeretetteljes és óvó légkörben eltöltött gyermekévek után elkezdődött a kellő tudásanyag megszerzésének időszaka – középiskola, egyetem, diploma francia szakon. Hogy miért pont a francia nyelv? Egyszerű a válasz, mert szép a hangzása, és mert azt mondták, hogy nehéz megtanulni. Na, ez a két dolog tud motiválni, legyen szó az élet bármely területéről: a szépség és a kellő kihívás.

Némi kitérő után a nebulók oktatása-okítása terén (hamar rájöttem, hogy fiatal vagyok én még a tizenévesek neveléséhez) áttértünk a dolgos hétköznapokra és a felnőttoktatásra. Mondhatjuk, hogy immár több mint 12 éves tapasztalattal a hátam mögött sikeresen végigküzdöttem a tréningpiac kialakulásának, megerősödésének és enyhe visszaesésének korszakát. Na persze nem trénerként, arra még mindig nem érzem magam elég felnőttnek, de biztos háttérjátékosként. Tapasztalataimat és megérzéseimet hasznosítva elég jól megérzem, hogy ki a jó tréner, melyik tréningprogram használható és melyiket nem érdemes még elolvasni sem, mit jelent a valós tréningeket megelőző előkészítés és melyiket kell a csak duma kategóriába sorolni, hogyan kell kezelni az ügyfeleket, hogyan lehet elérni azt, hogy ne beszállítóként, hanem partnerként kezeljenek. És remélem, hogy akad még néhány, amivel pár év múlva szívesen folytatnám a sort.

Mit gondol, nem lenne valóban érdekesebb ezzel kezdeni egy ügyféltalálkozót? Egyszer talán kipróbálom!

Nos, mi is készültünk, és nem felejtettük el! Igen, a nyár a fejlesztésekről szólt, készültünk új tartalmakkal, új gyakorlatokkal, új módszertanokkal. És lelkiismeretes diák módjára több ízben teszteltük magunkat – egyénileg, kollégákkal közösen, esetenként ismerősökkel, külsős kollégákkal megbeszélve. És úgy érezzük, felkészültünk. Felkészültünk az új kihívásokra, a régi ügyfelek új igényeire, és felkészültünk az őszi tréning szezonra.

Most pedig izgatottan megyünk elébe a „vizsgáknak”, hogy végre megmutathassuk: mivel, milyen új gyakorlatokkal, tartalommal, vagy éppen módszertannal, hogyan készültünk.

Nos, eddig nem panaszkodhatunk… :)

Gyakorló szülőként, a még korábbi kelés és pontos reggeli indulás, a tízórai, a szükséges könyvek, füzetek, tolltartó és még sok egyéb el nem felejtendő kellék becsomagolása, gyerekkel iskolába, óvodába, bölcsödébe indulás, nagy puszival búcsúzás…

Dolgozó emberként a fővárosi dugó-mizéria, az egy csapásra megkétszereződő forgalom és ingázási idő, az alternatív útvonalak taxisokat megszégyenítő feltérképezése és a fejben történő automata újratervezés, ha mégis bedugulunk…

Általános iskolásként, középiskolásként a vegyes érzelmekkel várt suli, az osztálytársakkal-barátokkal való újra-találkozás, tanulás.

Trénerként a tréningszezon kezdetét jelenti. A nyár a feltöltődés, a kreativitás, fejlesztések ideje, no meg ideje a tervezésnek és az őszi fejlesztési programok előkészítésének. Az ősz a tréningszezon nyitánya. Az egyre jobban betelő tréning-naptárak, a jóleső adrenalin felpörgés jelzi, hogy mindenki visszatért a szabadságról és újult erővel veti bele magát a munkába. A szeptember a szüret ideje, no meg, a borfesztiválok, gesztenye-, színes falevél gyűjtés és gombászás ideje is, hogy a munka mellett a magánéletnek is legyen helye. Nekem ezt jelenti az ősz.

Nem értem, hogy miért kell folyton változtatni az elszámolás feltételeit…

Nem értem, hogy évekig miért a szakmai képzéseket részesítik előnyben az elszámolásnál, aztán hirtelen miért váltanak át az általános jellegű képzések nagyobb mértékű támogatására…

Nem értem, hogy miért nem tájékoztatják a felnőttképzési intézményeket arról, hogy változnak a tevékenységüket alapvetően befolyásoló jogszabályok…

Nem értem, hogy miért a nyár közepén kell ilyen horderejű döntéseket hozni…

Egyszerűen nem értem. Persze biztosan én gondolkodom ezekről a dolgokról helytelenül.

Mindenesetre mi igyekszünk képben lenni és képbe kerülni: kívülről fújni az érvényben lévő jogszabályokat, rendeleteket; elfelejteni azokat, amelyeket hirtelen hatályon kívül helyeztek; eljárni a Munkaügyi Központ ügyfélszolgálatára, hogy meggyőződjünk arról, hogy valóban jól értelmezzük-e a jogszabályokat; tájékoztatni ügyfeleinket a változásokról és a lelkükre csomózni, hogy érdemes újra átnézni az éves képzési büdzséjüket az új megközelítések fényében.

Szóval kedves Olvasó, keressen rá gyorsan a 15/2009. (VII. 24.) SZMM rendeletre, hogy Ön is képben lehessen!

Bár nagyon szeretem a szakmánkat, mégis jó egy kicsit megpihenni, és másik kedvenc elfoglaltságunknak a fejlesztéseknek szentelni az időt.

Ezzel nem vagyok egyedül. Ahogy most körülnézek az irodában, látok néhány gondolkodásban ráncolódó homlokot, néhány munka alatt sistergő klaviatúrát, és mindjárt felharsan az a mondatkezdés, amit ilyenkor a leggyakrabban hallok: “Azt találtam ki…”

Izgalmas ez az időszak: az ebéd utáni kávézások egyre gyakrabban alakulnak át spontán brainstorminggá, gyűlnek az ötletek módszertanban és témákban, és néha egy-egy beszélgetés izgalma elfeledteti velünk, hogy beesteledett.

Így történt ez a múlt héten is. Az ötlet, ami kipattant egy megbeszélés alatt annyira magával ragadó, hogy szinte pihenni sem engedett a hétvégén: befurakodott a főzésbe, a takarításba és a baráti beszélgetésekbe, kiugrasztott éjjel az ágyból, és velem keverte a reggeli kávémat.

Nehéz nem világgá kiáltanom, hogy mi az, mégis, talán megbocsátja nekem a Kedves Olvasó, ha egyelőre nem teszem.

Ősszel, egy teljesen új, kidolgozott koncepció formájában itt fog tündökölni a honlapunkon, ígérem.

Szeretnék ezúton minden, ilyen gondolatokkal küzdő felnőtt-társamat megnyugtatni. Létezik ilyen eszköz, sőt – jobb helyeken – használják is. Ott, ahol fontos az emberek fejlesztése, ahol nem csak egy kipipálandó tétel a költségkeretben a tréningbüdzsé, ahol nem szeretik kilapátolni a pénzt olyan fejlesztésekre, amelyekre a munkavállalóknak igazából nincs is szüksége. Ott használják a kompetencia-felmérést, mint a meglévő, viselkedési szinten megjelenő készségek vizsgálatára alkalmas eszközt. Nem egy bonyolult dologra kell gondolni. Igazából egy – külső szem számára – egyszerű, ám jól átgondolt, és felépített kérdőívről beszélünk, amelynek kiértékelése, elemzése alapján mondható meg, hogy egy adott készséggel milyen mértékben rendelkezünk. Leginkább munkahelyi környezetben használják, jó esetben a fejlesztést megelőző (majd lezáró) szakaszban. Hasznos. Próbálják ki, ha alkalmuk nyílik rá! Nem bánják meg – simán felér egy önismereti kurzussal. :)

Másnap tréninget tartottam. Minden ment a maga menetében. 1. blokk: tréning, szünet. 2. blokk: tréning, kiadós ebéd. 3. blokk: tréni…kaja-kóma…! A jelenség mindenki számára ismerős – erősen küzdünk az ébren maradásért, miközben szemhéjunkra egyre erőteljesebben hat a gravitáció. Látván ezt résztvevőimen, éreztem, hogy az eredetileg eltervezett „forgatókönyvvel” nem fogunk eredményre jutni. És akkor beugrott a varázsszó: Újratervezés! A csoport éberségi szintjéhez igazítva az egyik feladatot teljesen másként közelítettük meg, mint az eredetileg szerepelt a terveimben. Az eredmény magáért beszélt: a csoport feléledt, addig nem látott aktivitással ugrott neki a megoldásnak, ami végül még a szünetre is jó témát szolgáltatott.

Mindeközben észrevétlenül elmosolyodtam. Az előző esti elmerengésem kapcsán hirtelen egy analógiát véltem felfedezni a GPS és a mindennapi emberi működés között. Ha tudjuk, hogy konkrétan hova szeretnénk eljutni, az utat megválaszthatjuk, azt szükség esetén bármikor újratervezhetjük. Nem szabad mereven ragaszkodnunk az eredeti elképzeléseinkhez, tudni kell alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, hiszen bizonyos esetekben csak ez vezethet megoldáshoz. (Elképzelem, annak a következményeit, ha azt a bizonyos gyakorlatot nem igazítom a csoport akkori állapotához, vagy azt, ahogy a mai napig kétségbeesetten ott állok a lezárt utcácska előtt, csak mert a GPS azt mondta… :)

Sokáig szenvedtem én is azzal, hogy hiába a fél-egyórás dugóban töltött idő, egy-egy nehéz nap eseményeit letenni/félretenni még mindig kevésnek bizonyult. Több módszert kipróbáltam, de tartós leszokást nem sikerült elérnem. Nálam az igazi áttörést az apaság jelentette :). Tanultam és elvileg tudtam is, hogy a pre-verbális korszak (kb. 1 éves korig) milyen sajátosságokkal jár, hogy mennyire fogékonyak gyerekeink arra, hogy milyen hangulatban vagyunk, hogy átérzik és átveszik, ha éppen nyugodtak, idegesek, rosszkedvűek, vagy letörtek vagyunk. Hanna lányom, aki akkor még alig volt 2 hónapos, a maga 4 és fél kilójával és kb. 60 centijével kemény és következetes oktatómesteremnek bizonyult. Szavak nélkül, a sírás hathatós eszközével és az Apának szóló mosoly lefegyverző erejével villám-sebességgel szoktatott le régi rossz szokásomról és követelt magának 100%-os figyelmet. Ha itthon vagy, légy itthon. Ha figyelni akarsz rám, akkor tényleg figyelj! A módszer bevált, és azóta is működik. Lehet-e ennél jobb stressz-menedzsment módszer? Nekem bevált, próbálják ki Önök is :).