In my story I'm a hasty heroine

Csúfosan elbuktam

noreply@blogger.com (colorful_monkey) — Thu, 25 Dec 2014 12:32:00 +0000

Ugyan még tart az év, a Goodreads olvasás kihívásomban csúfosan elbuktam... 80 könyvet szerettem volna elolvasni, jelenleg 64-nél tartok. Még van egy hét hátra ugyan, de négy napig 12 órában fogok dolgozni, meg tanulni is kéne, így azt határoztam el, hogy rövidebb olvasmányokkal (kötelezők Contemporary Lit-re) 70-re fel kéne azért húzni, szóval ezeket tervezem még a maradék egy hétben olvasni:

Fall Time Cozy Time Book Tag

noreply@blogger.com (colorful_monkey) — Thu, 06 Nov 2014 22:11:00 +0000

Még sosem csináltam Book Taget, de most Nalina barátnőm megjelölt, aminek nagyon örültem, ugyanis így legalább van miről írnom… én nem jelölnék meg senkit, de vigye tovább, akinek van kedve.:)

Száraz falevelek - A világ tele van színekkel:
Válassz egy őszies (piros/narancs/sárga) borítót!

Maggie Stiefvater: Forever

Áhhá! Azt hittem nem találok semmit, aztán ráleltem. Az első részhez képest elég nagy csalódás volt nekem a sorozat, de a borítók mindig is gyönyörűek voltak.

Egy meleg pulóver - Végre elég hideg az idő ahhoz, hogy kényelmes, meleg ruhákat vegyél fel:
Melyik az a könyv, ami megmelengeti a szíved?

Ann Brashares: Négyen egy gatyában

Ez most egy nagyon old school választás, de ahogy nézegettem az olvasott könyveim listáját, rájöttem, hogy ez tinédzserkoromnak abszolút meghatározó élménye volt. És végső soron, tényleg a családos, barátos dolgok tudják tényleg nagyon megmelengetni a szívem!

Őszi vihar - Süvít a szél és szakad az eső:
Válaszd ki azt a könyvet vagy műfajt, amit egy esős napon szeretsz olvasni!

Szerintem MINDEN könyvet esős napon a legjobb olvasni, amikor kicsit sötét van kint, hallod, hogy esik az eső, de tudod, hogy nem kell sehová sem menned, csak bekuporodsz az ágyikódba és olvasol. De hozzátesz, ha egy kicsit misztikusabb a sztori. Vagy romantikus! Mert eső az ugye kell minden nagy romantikus gesztushoz.

Hideg, csípős szél:
Melyik a legcoolabb karakter, akivel helyet cserélnél?

Nagyon sok karakter bőrébe belebújnék, mondjuk nem feltétlenül azért, amilyenek, hanem a regény körülményei miatt… lássuk csak… Talán kettő is van, aki csak amúgy is nagyon „cool” csajszi: Bianca a The DUFF-ból, és Rose a Vampire Academyből. Biancának bírom a humorát és a hozzáállását, Rose-nak is kb. hasonlóan, ráadásul ő még nagyon badass is!

Meleg almabor:
Melyik az a könyv, ami szerinted nem kap elég figyelmet és szeretnéd, ha az lenne a legújabb bombasiker?

Egy sorozat: Michelle Hodkin: Mara Dyer sorozat

Molyon nagyon kevés az értékelés meg az olvasás, ezen igazán meglepődtem… januárban befaltam a két első részét, és most fogom kezdeni a harmadikat. Vicces, izgalmas, kicsit paranormális, olyan X-Menes/Misfitses stílusban, néha egészen ijesztő is tudott lenni, mindenesetre mindenképp több figyelmet érdemelne. Ha jól tudom, hamarosan jön magyarul.

Egy önálló könyv: Kody Keplinger: The DUFF

Kody Keplinger könyvét a gimi utolsó évében olvastam, és teljesen úgy érezem, hogy na, én most megtaláltam A Nagybetűs Tökéletes YA Könyvet. Egy szórakoztató, könnyed ifjúsági regény, de valahogy mégis olyan bájos és aranyos. Jövőre kijön a belőle készült film, talán akkor több figyelmet kap.

Kabát, sál és kesztyű - Hidegre fordult az idő és ideje rétegesen öltözködni:
Melyik a legcikibb könyvborító, amit legszívesebben elrejtenél, ha nyilvános helyen olvasnál?

Szerencsére még nem igazán találkoztam ilyenekkel. Annyit tudok mondani, hogy bár imádok habosbabos tinikönyveket olvasni, 20 évesen (bölcsészként!) már nem feltétlenül vállalom ezt fel, így a rózsaszín, cukormázas borítókat kerülöm. De szerencsére ott van nekem a drága kis Kindle, amin bármilyen guilty pleasure könyveket olvasgathatok az emberek megvetése nélkül. :D

Pumpkin spice
Melyik a kedvenc őszi ételed/italod?

Nem vagyok túl szezonális ember, így csak azt tudom mondani, hogy az általam imádott kávé még jobban esik egy hűvös őszi délutánon.

Grecsó Krisztián: Megyek utánad

noreply@blogger.com (colorful_monkey) — Sat, 25 Oct 2014 15:50:00 +0000

„Ő is csak egy a falusiak közül. És Eszter sajnálja magát, amiért ez jut. Beletörődött, megértette, elfogadta, hogy ilyenek a faluban a férfiak, melegítőhöz veszik föl a makkos cipőt.”

Daru felnövésének történetét követhetjük figyelemmel, a szerelmein keresztül. Egészen az óvodában kezdődött, méghozzá egy viszonzatlan szerelemmel, majd a már-már középkorú Darutól veszünk búcsút a történet végén.

A szokatlanul rövid történetismertetőt azzal szeretném indokolni, hogy egyszerűen nem szeretnék többet megosztani róla… meg igazából nem is nagyon lehet, mert nem a fordulatokon van a hangsúly.

Grecsót először két éve, az érettségi előtt olvastam, ugyanis a Mellettem elférsz érettségi tételünk volt. (Sajnos nem ezt húztam.) Abszolút megragadott a regény, ugyanis a szintén akkor olvasott Száz év magány után teljesen családregény fan lettem. A Megyek utánad valahogy mégis jobban tetszett.

Két eshetőség van:

a) azóta két évet eltöltöttem a bölcsészkaron, ami kicsit megművelte az ízlésem, és jobban tudom már értékelni azokat a könyveket is, amik nem csak piff-puff, csitt-csatt

b) mostanában nagyon le vagyok maradva az olvasás kihívásommal, szóval jellemzően pánikomban inkább a mennyiségre, mint a minőségre mentem… tudom, tudom. Persze jó az az irodalom is, ami csak pár óra szórakozást jelent, nem tagadom, na de azért azokhoz az olvasmányokhoz képest Grecsó gyönyörűen megfogalmazott sorait olvasni hatalmas élvezet volt, és faltam is a tömény oldalakat.

Akárhogy is legyen, Darut a szívembe fogadtam, bár néha persze ráztam a fejem a tettein, azért mégiscsak végignéztük az életét, a tragédiákat és apró örömöket, bár inkább az utóbbit.

A koncepció abszolút érdekes volt. A századik oldal körül már kezdett leesni, hogy Daruval valószínűleg nem most először találkoztunk, hanem a Mellettem elférsz elbeszélője is ő volt. Nem tudtuk meg pontosan, de a családtagok nevéből, közös eseményekből erre jutottam. (Ezerrel próbáltam meg lelki szemeim előtt felrajzolni a Mellettem elférsz belsejében található családfát, több-kevesebb sikerrel, mindenesetre igencsak Sherlock Holmesnak éreztem magam 15 perc erejéig.)

Míg abban a családjának a történetét ismertük meg, és hogy ez hogy hatott az ő életére, ebben a regényben rajta van a hangsúly, külső szemlélőként elemzi magát, tetteit, lelkivilágát, párkapcsolatainak történetén végigfutva.

Habár szeretem a felnövés történeteket, főleg ha nem mindennapi a megvalósítás, mégis inkább tényleg a szavak miatt faltam az oldalakat. A regény maga nagyon tömény, alig vannak benne párbeszédek, sőt, inkább nincsenek is, inkább valami Daru tudatán átszűrt társalgást kapunk olykor-olykor. A történet nem kerek egész, nincs lezárása, inkább csak életképeket kapunk, de azt gyönyörűen megfestve.

Elmélkedtem, hogy négyes vagy ötös legyen, és habár tényleg jól jött a szürke hétköznapokba, mégis inkább csak négyest kap: olykor azért voltak lyukak a sztoriban, amiknek a kitöltése nem lett volna rossz. Ettől függetlenül, ha egyszer elfogy a várólistám (~~majd soha napján kiskedden~~), biztos, hogy elolvasom Grecsó többi művét is!

David Levithan: Every day

noreply@blogger.com (colorful_monkey) — Tue, 04 Feb 2014 21:38:00 +0000

„A túl sok boldogság csak elszomorít.”

Narrátorunk, A egy nem mindennapi tinédzser. Születésétől kezdve ugyanis minden egyes nap valaki más testében ébred. Nem tudja mitől lett ilyen, nem tudja kik az igazi szülei. Nincsenek saját barátai, családja, emléktárgyai, csak a gondolatok, érzések, és tudás, amit napról napra, testről testre magával visz a legkülönbözőbb életekbe. Egy nap, mikor a szintén 16 éves Justin testében ébred, megismeri a fiú barátnőjét, Rhiannont, és akaratlanul is beleszeret. Tudja, hogy másnap reggel nem lesz már vele, mégis próbál rá módot találni, hogy találkozhatnának újra.

Hú. Ez a könyv olyan hú. Nagyon régóta várólistás, és most pont nem volt semmi a Kindlin, így sor került rá. Komolyan mondom, a legek legje nálam… egyszerre édes szerelmi történet és szívszorító sztori, szürreális és valóságos, kiszámítható és kiszámíthatatlan… Miután befejeztem, szóhoz sem tudtam jutni, habár számítottam valami ilyen végre.

Kezdjük a sztorival: baromi jó ötlet! Az elején nehéz belerázódni, hiszen vizualizálni akarjuk a főhőst. A most akkor fiú vagy lány? Mégis mik az előzményei annak, hogy… ilyen? De a pozitívum, hogy mivel egy napot kapunk mindenki életéből, sosem válik unalmassá a történet.

Ez az egyik legnagyobb ütőereje a könyvnek: itt van ez az iszonyatosan furcsa szerelmi szál A és Rhiannon között, A alapvetően furcsa állapota, ugyanakkor az „átlagos”, de hihetetlenül különböző tinédzseréletek: megismerünk partiarcokat, vallásosokat, nagymenőket, focistákat, szerelmeseket, depressziósokat… és hiába van A egy idegen testbe bezárva, ahogy ő, mi is elkezdünk törődni ezekkel a srácokkal, hiába látunk csak egy napot az életükből.

A szereplők: A természetesen a szívemhez nőtt. Nagyon. Habár a sorsa természetesen szürreális, annyira valósan van megírva, hogy iszonyú belegondolni is, mennyire rossz lehet neki. Kötelékek nélkül sodródni az életben, úgy, hogy soha nem avatkozhatsz be igazán.

SPOILER

Ezért is volt számomra egyértelmű, hogy a végén A nem fogja elnyerni Rhiannon szerelmét, de segíteni fog rajta. Az „igazi” boldogság nem illett volna nyomorult sorsához.

SPOILER VÉGE

Rhiannon karaktere kicsit ingadozó teljesítményt mutatott. Az elején valahogy túl szendének és fiatalnak tűnt a karaktere, A-t viszont úgy oktatta ki, mintha legalább valami nagymama lenne. Néha nem kedveltem, de végig bíztam benne, hogy nem fog rosszul bánni A-vel.

A könyv maga: gyönyörűen van megírva. A élete mintha egy metafora is lenne. Vagy szimbólum. Vagy egy iszonyatosan omnipotens elbeszélő. Ahogy tetszik. Levithan gyönyörűen bánik a szavakkal, és nagyon mély gondolatokat ültet A fejébe. Ha a sztori nem is kötne le, a könyv stílusa maga simán elvinné a hátán.

Többet nem is szeretnék mondani. Mert igazából nincs is mit, ezt át kell élni, el kell olvasni, ahhoz, hogy megértsétek, miért érintett meg annyira, amennyire.

Csillagos ötös.

Yay! Paperwhite tulajdonos lettem!

noreply@blogger.com (colorful_monkey) — Tue, 26 Nov 2013 15:49:00 +0000

Kicsivel több, mint egy hete én is beléptem a büszke Kindle Paperwhite tulajdonosok közé. Erről fogom megosztani nagyon friss élményeimet, a számokat, adatokat többnyire mellőzve, mert az igazán nem érdekel senkit sem.

Tavaly májusban szereztem be az első Kindle-ömet, egy harmadik generációsat, más néven Kindle Keyboardot. Egyszerűen imádtam. Előnye a többivel szemben az volt, hogy lehetett rajta zenét/hangoskönyvet is hallgatni, no meg a billentyűzet, ami azért kellett, mert nem volt okostelcsim, és azért e-mailekre meg alkalmi tweetelésre nagyon is jól jött, fekete-fehérben netezni meg amúgy is marhára extrém. Először furcsa volt, de aztán már el sem tudtam képzelni nélküle az életemet. Több száz könyvet cipelhettem magammal, az egyetemen a kötelezőkhöz és egyéb dokumentumokhoz nélkülözhetetlen volt, mert ki a fene akar mindig könyvtárba rohangálni?

Teljesen elégedett voltam, de azért valami nem hagyott nyugodni, mikor kijött a Paperwhite: a háttérfény. De akkor még csóróbb voltam, mint most, ~~a Paperwhite pedig,ahogy most is, indokolatlanul drága,~~ így kósza gondolat maradt.
Egy-két hete viszont nagyon belemászott a tudatalattimba, hogy beszerezzem. Netezésre már nem nagyon használtam a Kindle-t, hangoskönyvet pedig talán kétszer, ha hallgattam rajta. Hála az ösztöndíjnak meg a keményen megkeresett forintoknak eldöntöttem, hogy azért én megérdemlem ezt, és szerencsére a régi drága kis Kindle-ömtől sikerült jó áron megválnom, és remélhetőleg jó kezekbe is került.

A Paperwhite bár tényleg drága volt, a rendeléssel szerencsére minden zökkenőmentesen ment. Csütörtök éjjel megrendeltem az Amazonról, kedden pedig hozta is a UPS futára. (Habár én sajnos nem voltam otthon.) Mivel az Amazon a tokot hozzánk nem szállítja, az eBay-ről szereztem be, és mire hazaértem, már otthon várt mindkettő.

Nos, Paperwhite… szerelem első látásra. De tényleg. A dizájn valami gyönyörű. Fekete, kicsi, elegáns, mondjuk jobban szerettem az írók portréit látni a képernyővédőn, mint ezeket.

Belül nem nagyon más, mint a Keyboard, pici változtatásokat látok a menüben, pl. a wi-fi kikapcsolás helyett olyan van, hogy repülős mód bekapcsolása, és akkor kapcsol ki a wi-fi.

Különbséget próbál tenni könyvek és dokumentumok között, ami nem mindig sikerül, így ilyenkor húzom a számat kicsit.

Éééés akkor beszéljünk a két legszembetűnőbb újításról, a legfontosabbal kezdve: háttérvilágítás! Ami kikapcsolhatatlan, de ha minimumra veszed, nem is látod, hogy van. 100%-ra sosem kell felvinni, így azt mondom, hogy ha felnyomjuk, nyilván nem él annyira az e-ink kedvező hatása, de meg sem közelíti a tabletből szűrődő háttérvilágítást, így a hatása sem annyira szemrongáló. A kijelző képe szebb, élesebbek a képek, betűk.

Amit pedig imádok, az pedig a borítók megjelenése! Ugyan kevésbé átlátható, de sokkal szebb lesz a könyveid listája tőle. Akinek pedig nem tetszik, könnyedén visszaválthat listanézetre.

Egy másik fejlesztés, amit észrevettem, hogy a Paperwhite böngészője egy fokkal már okosabb: a ProjectGutenberg nevezetű oldalt felkeresve egyből Kindle-ünkre tölthetjük a könyveket, amit észrevéve jó anglisztikáshoz híven egészen összefutott a számban a nyál, és le is töltögettem a kötelezőket a Modern angol irodalom vizsgámra.

A gombok hiányát még egy picit szoknom kell. A lapozógombot nem nehéz nélkülözni, hiszen egy koppintás és megy is tovább a következő oldalra a könyv, a PDF-eket pedig egyszerűen, két ujjal nagyíthatjuk és mozgathatjuk, elhagyva a primitív módszert, ami eddig volt. A rossz inkább az, hogy nem juthatok egy gombnyomással vissza a főmenübe – de ez csak szimpla lustaság.

A kedves molyok segítségével kiderült, hogy Paperwhite II-vel rendelkezem, így a szoftverfrissítéssel egy baromi jó újítás is jött, mégpedig a beépített Goodreads app! ~~Már csak egy moly app kéne!~~ Tesztelni még nem sikerült sajna wi-fi híján, de kétlem, hogy nagyon más lenne, mint a netes vagy mobilos verziója. (Reméljük.)

Hátrányokat nagyon nem tudnék megnevezni a jelenleg magas ára mellett. Az akksit még figyelgetem, hogyan merül. Látszik, hogy gyorsabban, mint a sima, de ez igazából magától értetődő. Azt szoktam figyelgetni, hogy a tokja miatt néha random bekapcsolódik, és félek, hogy ez meríti, de valahol azt írták, csak a lapozások merítik. Majd meglátjuk.

Szóval akiknek szüksége van a háttérvilágításra, mert mondjuk mint én, sok kilométert buszoznak hazafelé, ahol a világítás luxus, olvasni meg létszükséglet, az nyugodtan ruházzon be rá, mert megéri.

Aki viszont tényleg csak olvasni akar, és jó neki a lámpa is, valószínű nem fogja úgy látni, hogy érdemes lenne beújítani egy Paperwhite-ot. Nekem szerelem, a döntés a tiétek.

Veronica Roth: Allegiant (Divergent #3)

noreply@blogger.com (colorful_monkey) — Tue, 29 Oct 2013 16:07:00 +0000

„Vele maradok, mert őt választom, minden nap, amikor felkelek, minden nap, amikor veszekedünk vagy hazudunk egymásnak vagy csalódást okozunk a másiknak. Újra és újra őt választom, ő pedig engem.”

Habár kezd darabokra hullani a világ, amit Tris, Tobias és a többiek az otthonukként ismertek, úgy tűnik, végre fény derül az igazságra. Miután sikerült megosztani a féltve őrzött titkot az emberekkel Edith Prior videóján keresztül, semmi sem lesz ugyanaz. Tobias anyja, Evelyn mindenkit a csoport nélküliek zászlója alatt akar egyesíteni, egyesek pedig semmiképp sem tudják elképzelni életüket a megszokott tradíciók, vagyis a csoportok léte nélkül. Természetesen mindenki szeme előtt ott lebeg a kérdés: Vajon mi van a kerítésen túl? Még nagyobb lesz a káosz az emberek közt, az igazsággal pedig új problémák és ellenségek jelennek meg.

Röviden: A könyv, amiben senki sem halott, akit eddig annak hittünk, mindenki meghal, akiről nem hittük volna, és alapjáraton a „MI VAAAN?” kérdés lebeg lelki szemeid előtt.

Imádok disztópiát olvasni, de tényleg. Lenyűgöző nézni, ahogy az író kibont előttünk egy izgalmas, új világot. Viszont a disztópikus sorozatok hátulütője, hogy a befejező kötetük egyszerűen egy séma alapján készül, sajnos még nem sok kivétellel találkoztam. A séma a következő: lázadás, tervszövögetés az elnyomók ellen, a kormány megdöntése, áldozatok, senki sem az, akinek látszik, újabb akciók, bla bla bla. Ezt a részt egyszerűen annyira nem szeretem, hogy szemforgatva, türelmetlenül lapozom át. Nagyjából ezért nem szerettem annyira a Hunger Games trilógia befejező kötetét, a Mockingjay-t sem.

Ez akkor jutott eszembe, mikor újraolvastam az Insurgentet, hiszen szinte semmi nem maradt meg belőle. Már azon is picit nehéz volt újra átrágnom magam, de reméltem, hogy Veronica Roth nem esik bele ebbe a hibába, hiszen a Divergentet annyira imádtam.

Pedig sajnos Roth is egy szövögetős, tipikus lázadós sztorit tárt elénk, ami sajnos nagyon hidegen hagyott. Az, hogy gyorsan kiolvastam csak annak köszönhető, hogy nagyon kíváncsi voltam a sztori végkimenetelére, na meg mert iszonyatosan hosszú a várólistám.

Nem ez volt az egyetlen oka annak, hogy nem igazán tetszett a könyv, de ez volt a fő. Nem tudom, hogy én emlékeztem jobbra, vagy Veronica Roth most tényleg nagyon alulmúlta-e magát… mindenesetre, lejjebb folytatom SPOILEResen!

---

Valahogy a második problémám a könyvvel az lenne, hogy nehéz volt szeretni. Egyrészt, mert Roth most valahogy nem fektetett túl nagy hangsúlyt az érzelmekre, inkább a cselekményre akart fókuszálni, ami szerintem visszafelé sült el.

Másrészt a szereplők. A mellékszereplőknél valahogy jelen volt a karakterfejlődés, kíváncsian figyeltem a sorsukat. Christinát, aki eddig rendkívül közömbös volt, nagyon megszerettem. Uriah szinte kisétált a lapokról, annyira sikerült őt megeleveníteni. És akkor ott voltak a főszereplőink, Tris és Tobias… már-már fizikai fájdalmat okozott a kommunikáció hiánya köztük. Egy örökös körforgásba kerültek, amiben Tris felelőtlenkedik, hatalmaskodik, és ő hordja a nadrágot a kapcsolatban, Four pedig beemózik, hisztizik, és teljesen kifordul magából. Újra és újra. Sokszor feltettem magamban a kérdést, hogy hol van a Divergentes Tris és Four, azzal a hihetetlen dinamikával és szerethetőséggel? Mondhatnánk, hogy a körülmények tették őket ilyenné, de sajnos én inkább írói gondatlanságnak nevezném. Ennek ellenére volt pár kedves jelenetük, de sajnos, az ő szempontjukból azt kívánom, hogy ezt a könyvet hadd töröljem az agyamból, és inkább valami fanfiction befejezéssel helyettesítem.

Szólnom kell a formáról is: váltott nézőpontos a kötet! Először a trilógiában. De akár maradhatott volna csupán Tris nézőpontja is, annyira megkülönböztethetetlen volt a számomra, hogy kinek is a fejében vagyunk. Mert Tris és Four tényleg olyan, mintha egy személy lennének? Vagy ismét egy írói gondatlansággal állunk szemben? Nagyon szeretném hinni, hogy az első, de mindenki döntse el magának.

És a váltott nézőpont problematikájával el is jutunk A Könyv Végéhez. A naiv rajongó azt gondolta, hogy most jól belelátunk Four lelkébe, ami kellett is, hogy megtudjuk min emózik már megint. Én is ezt gondoltam. Aztán megvilágosodtam.

Miért pont a trilógia utolsó részébe ékeli bele az írónő ezt a technikát? Talán mert nem mehetne tovább a regény, ha a narrátora kileheli a lelkét? Bizony… Veronica Roth meglépte, amit eddig nem sokan mertek, és ezért becsülöm, habár jobban is tehette volna. Tris Priort, főszereplőnket és narrátorunkat bizony kivégezte Roth, így Tobiasnak kellett továbbvinnie a narrátor-szerepet és a történetet.

Tudtam, hogy Tris lételeme a felelőtlenség és önfeláldozás, de ez a csavar meglepett. Tudtam, hogy valami gubanc lesz a végén, de azt hittem valamelyikük emlékezete törlődni fog, nem ilyen drasztikus vége lesz. Egy ponton felzaklatott, bevallom, amikor Four visszajön, és megtudja mi történt, egy kicsit el is pityeredtem. Másfelől viszont nem jött át teljesen. Először is a tény, hogy Tris milliószor került veszélyesebb helyzetbe. A beavatáskor majdnem megölték többször is, menekülés közben, nem hatott rá a halálos gáz, majd ezek után szimplán az okozza a halálát, hogy LELÖVIK? És ekkor ismét cikáztak bennem a kérdések. Ez most direkt volt? Mert ha igen, akkor tényleg inkább szomorú, mint furcsa, hiszen a regényben szerintem pont a brutalitás, és az értelmetlen halálok voltak iszonyatosan tragikusak. De pont ez volt a furcsa, hogy egyszerűen nem csak Trisé, hanem összeadódva például Uriah halálával.

Ennek ellenére tetszett, hogy a vége pozitív jövőt sejtetett, a szereplők a sok tragédia után nem összeroskadtak, hanem tudták egymást segíteni.

Engem is meglep, hogy nem Tris halála, hanem a regény minősége rázott meg jobban, és emiatt kell lepontoznom. Sajnálom, hogy így kell búcsúznom ettől az ígéretesnek indult sorozattól, ennek ellenére a Divergentet valószínűleg még sokszor újraolvasom majd, és bérelt helye van a szívemnek. Éééés várom a filmet is!

(A bejegyzést visszaolvasva elég jószívűen pontozok. De sebaj.)

Szemezgetés a várólistámról, avagy molygondok

noreply@blogger.com (colorful_monkey) — Fri, 30 Aug 2013 11:54:00 +0000

A molyok fő ismertetőjele: kilométer hosszúságú várólista. Több száz könyv a kindle-ön, roskadozik polc az olvasatlanul árválkodó könyvekkel, de azért "véletlenül" betévedünk a Libribe, Alexandrába, kedvenc second hand idegennyelvű könyvesboltunkba, vagy elcsábulunk a bookdepository.co.uk emailjeitől, és valamilyen rejtélyes módon valaki becsempész újabb és újabb könyveket abba a fránya bevásárlókosárba.
Ez olykor idegesítő, de hát reméljük hosszú életünk lesz, és mindent elolvasunk. Majd egyszer.

A fő probléma az újraolvasás. Minél több könyvet olvasunk, annál több kedvencünk lesz, amiket MUSZÁJ újraolvasnunk. A minap is ránéztem a polcomra, ott virított a Clockwork Princess, és egészen megremegett felé a kezem, de nem tehettem... mert éppen az Insurgentet, a Divergent folytatását olvasom újra. Azt meg kell, mert hamarosan kijön a harmadik rész, és semmire nem emlékszem szinte belőle... ugye már értitek?
És tök mindegy, hogy mennyire jó a könyv, amit éppen olvasol. Az Elveszett Próféciákban például most született meg az Antikrisztus, és nagyon bejön a könyv stílusa, mégis... az újraolvasások vágya leküzdhetetlen.

Viszont nagyon jó kis könyvek várnak rám a közeljövőben, így gondoltam szemezgetek erről a bizonyos várólistáról, hátha nektek is megjön a kedvetek valamihez!

Sorozatok folytatása:

Richelle Mead Bloodlines sorozatának negyedik része... az Indigo Spellben végre minden szép és jó volt, aztán BUMM, vége is... megölsz, te nő! (2013. november 19.)

Sarah Rees Brennan The Lynburn Legacy c. sorozatának második része. Az első rész, az Unspoken meglepően feelgood olvasmány volt, csodálkozom is, hogy nem írtam róla... Remélem a második rész is méltó lesz hozzá. (2013. augusztus 29.) (MIIII EZ MÁR MEGJELENT??? *eldobja az Elveszett Próféciákat* *majd visszaveszi a kezébe mert előbb BE. KELL. FEJEZNI.*)

És az emlegetett Divergent sorozat 3. és befejező része, az Allegiant, Veronica Roth tollából. Egyszerűen epikus befejezést várok és kész, nem érem be kevesebbel, túl nagyra tette a mércét Roth néni. (2013. október 22.)

Számomra új könyvek:

Ez persze csak pár a sokból... ti hogy álltok?

Shannon Hale: Austenland

noreply@blogger.com (colorful_monkey) — Thu, 29 Aug 2013 21:37:00 +0000

„Ha nő lennél, csak annyit kellene mondanom, hogy ’Colin Firth vizes ingben’ és azt mondanád ’Ah’.”

Jane Hayes harmincas karrierista new yorki nő. Valószínűleg ez az oka, hogy az összes kapcsolata tönkrement, de nagyban közrejátszik rajongása is egy bizonyos Mr. Darcy iránt. Főleg, ha a BBC-s Mr. Darcy-ról van szó. A Büszkeség és balítélet főhőse Jane számára a tökéletes férfi, aki még visszautasítani sem tudja őt, hiszen fiktív karakter, Jane pedig minden eddigi barátját hozzá hasonlította.
Gazdag nagynénje, miután felfedezi a lány rajongását a történettel, végrendeletében angliai nyaralásra küldi Jane-t, ahol három hétig Jane Austen korában élhet, kosztümös fiatalemberekkel incselkedhet, de legfőképpen, elgondolkodhat azon, hogy tényleg kell-e ez neki.

Egy újabb könyv, amit annak a hatására olvastam el, hogy láttam a film előzetesét. Nem mintha annyira Oscar gyanús filmnek tűnne, de kellemes kis limonádénak megteszi, maga az ötlet meg elég humorosnak látszik.

Habár a Büszkeség és balítéletért annyira nem rajongok (habár a Lizzie Bennett Diariest imádtam!), a kosztümös drámák világa engem is beszippant, szóval ki ne akarna egy olyan helyen nyaralni, ahol ezt át is élheti? Elveszik az elektromos kütyüjeid, megtanítanak a korabeli etikettre, és bele is vetheted magad a mókába.

Ez volt a bajom a könyvvel. Adott volt ez a nagyon jó ötlet, lehetőség jó poénokra, valamennyire pezsgő cselekményre is, de sajnos, egészen a végéig eléggé unalmas volt. Tényleg pár órás, könnyed olvasmány, nem is vártam sokat, és a szórakozást tulajdonképpen megkaptam, de az írónő egyszerűen nem aknázta ki a rengeteg humorforrást.

Ami még fura volt, hogy mennyire kevés a szereplő. Ezt az üdülést a tulajdonos nagyon nagy biznisznek tüntette fel, ahhoz képest elég kevés színész játszott a parkban.

A szereplőket nagyon nehéz bekategorizálni. Jane-t csíptem, bár kicsit ellentétes volt a személyisége. Nagyon szkeptikus volt a környezetével, a parkkal szemben, és nem nagyon figyeltem meg a személyiségében mélyen elrejtett BB rajongót, inkább a karrierista csajt. Ennek ellenére akárcsak egy valamirevaló Austen hősnőnek, pörgött a nyelve rendesen.

A parkban dolgozókat még nehezebb bekategorizálni, hiszen a kosztümben parádézó színészekről sosem tudtuk, hogy mennyire üt át valódi személyiségük.

Ami nagyon tetszett az a vége volt. Volt a történetben egy kis csavar, ami után egy ideig nem tudtuk mi fog következni, de szerencsére megkaptuk az austeni boldog véget.

Spoileresen a végéről:

Nagyon kedveltem Martint a történetben, és le voltam döbbenve, mikor kiderült róla, hogy ő is színész. Már azért is, mert így amennyire jónak tűnt ez a park az elején, annyira visszataszító lett a végére. Mert az oké, hogy odamennek a nők, akik tudják, hogy "el fogják őket csábítani" a színészek, de így, hogy Jane nem tudta, szimplán genyóság. És azért adja a pénzét, hogy csalódjon? Becsapják? Ráadásul ez már-már prostitúció...

Viszont ez arra volt jó, hogy Jane belássa: kár üldöznie ezt a fantáziát, hiszen még Austen világában sem volt minden tökéletes, mindenkinek a maga idejében kell élnie, és nem a múltba tekinteni vagy egy idealizált alakot keresnie...
Ennek ellenére természetesen mégis megkapta az álompasit, hogy azért happy endünk legyen!;)

A film egy fokkal várósabbnak tűnik!:)

Richelle Mead: Vámpírakadémia sorozat (Kedvcsináló)

noreply@blogger.com (colorful_monkey) — Thu, 29 Aug 2013 14:06:00 +0000

„Nekem volt egy határozatlan idejű megállapodásom Istennel: én hajlandó vagyok hinni benne – már úgy nagyjából –, amíg ő hagy engem aludni vasárnaponként.”

Rose Hathaway és legjobb barátnője, Lissa Dragomir szökésben vannak, mióta két éve otthagyták a montanai Szent Vlagyimir Akadémiát. Sikeresen elrejtőztek a gonosz vámpírok, vagyis strigák elől, de két év után az Akadémia őrei rájuk találnak, és visszahurcolják őket az iskolába, ahol egész életüket töltötték.

Így kezdődik a hatrészes Vámpírakadémia sorozat, ami már mondhatni nem mai gyerek, hiszen az első rész 2007-ben jelent meg, és 2013-ra már a spin-off sorozat, a Bloodlines harmadik részénél járunk.

Jogos kérdés, hogy akkor mi a fenéért most fedeztem fel? A válasz nagyon egyszerű. A Twilight után elkapott a vámpír láz, mára viszont már herótom van egyszerűen tőlük. Na meg, ha valaki egy pillantást vet a borítóra, azt hiszi valami gagyi szoftpornót kap a pénzéért, a címéről pedig ne is beszéljünk… ugyanakkor ott van az a nem túl nagy, de kemény mag, akik imádják a sorozatot, és molyon is 90%+-os az értékelése. Ez gyanús volt.

Szóval kezembe kaptam a régóta várólistás kötetet… és hét nap múlva arra eszméltem fel, hogy ki is végeztem a sorozatot.

Természetesen az is segített, hogy a kötetek nem Trónok harca hosszúságúak, de a folyamat fő mozgatórugója az volt, hogy Richelle Mead egy hihetetlen akciódús sztorival ajándékozza meg olvasóit, hogy csak lesünk, a vége pedig szinte kivétel nélkül izgalmas cliffhanger, szóval jobb is, hogy rendelkezésünkre áll az összes kötet.

Annak ellenére, hogy a többi ifjúsági regénnyel szemben tényleg azért győz kiütéssel (~~no pun intended~~), mert izgalmas a cselekménye, rendkívül szerethető benne a szerelmi szál, ami sosem megy át a nyálas kategóriába, a főszereplők jól kidolgozottak, nem nehéz őket megkülönböztetni, és külön imádom a főszereplő és narrátor, Rose szarkasztikus humorát, és tetszik, hogy az alapvetően komoly történésekbe azért vegyül egy kis középsulis dráma is.

De az igazán döntő tényező számomra az volt, hogy bár alapvetően vámpírkönyvről beszélünk, ez alig észrevehető. Ez furán hangzik, de igaz. Vázolom Mead vámpíruniverzumát:

Kétféle vámpír létezik a világban: a Moroi (morák) és a Strigoi (strigák). Mindkét csoport az emberektől elzártan él, de több lényeges különbség is van köztük, így ellenségek.

·         A morák: - születnek, két mora szülőtől
                 - ritkábban isznak vért
                 - csak olyanokból isznak („Etetők”), akik önként vállalkoznak rá
                 - nem élnek örökké, csak valamivel tovább, mint az emberek
                 - különleges képességeik vannak: tudják ~~idomítani~~ uralni az elemeket
                 - a társadalmukban van egy uralkodó, és 12 mondhatni nemesi család

·         A strigák: - önként vállalkoznak, vagy teremtik őket
                 - gyakran és sok vért isznak…
                 - …amiért leginkább ölnek
                 - örökéletűek

Rajtuk kívül még léteznek a dhampirok, vagyis félvámpírok. Ők egy mora és egy dhampir szülő gyermekei, vagy ritkább esetben ember és mora viszonyból születnek, de ezt eléggé megvetik, mert nem keverednek emberekkel.
A Szent Vlagyimir Akadémián a dhampirok együtt nőnek fel a morákkal, ám belőlük 18 éves korukban őrzők válnak, akiknek a feladatuk, hogy életük árán is megvédjék a morákat a strigáktól, akiket nem éppen harcra képeznek ki.

Kedvenc szereplők:

· Rose Hathaway: A dhampir lány végre egy igazi BAMF, ami nagyon ritka manapság a tehetetlen hősnők világában. A sorozat elején még felelőtlen és vakmerő, de a történet előrehaladtával tanul egy kis alázatot is, ami szerintem nagyon jó karakterfejlődés a részéről. Bírom a humorát, és tetszik, hogy az esetek többségében tudta mi a helyes, és képes volt áldozatokat is hozni érte. (Spoiler: Valószínűleg a sorozat legszomorúbb kinyilatkoztatása volt, mikor kijelentette, hogy és most elindul megölni a szerelmét.)

· Dimitri Belikov: A szintén dhampir ~~és orosz isten~~ Dimitri a Szent Vlagyimir Akadémián őrző, később Rose instruktora, és néhány szempontból szöges ellentéte. Mindig igyekszik megőrizni komolyságát és tekintélyét. Imádja a western regényeket és ragaszkodik híres-neves malaclopójához.

· Adrian Ivashkov: Adrian egy mora, akinek különleges képessége van. A királynő másodunokaöccse (vagy mi), az egyik nemesi család sarja, igazi playboy, kacér humorral. Természetesen hatalmas szíve van, és már csak ezért is imádjuk, és adnánk neki minden részben egy nagy ölelést. (Mert megérdemli.)

Ennyi a legfontosabb tudnivaló. Ha izgalmas YA fantasyt olvasnátok, amiben van szerelem, barátság, de néhány segget is szétrúgnak – ne keressetek tovább! :)

u.i.: Február 14-én jön a belőle készült film is, aminek előzetesével kapcsolatban vegyes érzelmeim vannak. Egyrészt pont azt emelik ki benne, hogy vámpíros, amikor ezt a könyvekben, mint már említettem, észre sem lehet venni. Másrészt kissé komolytalanabb a hangulata, mint a könyvnek, de végülis mondhatjuk, hogy az első könyv után lesz inkább sötétebb a hangulata.

Cassandra Clare - Clockwork Princess (The Infernal Devices #3)

noreply@blogger.com (colorful_monkey) — Mon, 01 Apr 2013 17:47:00 +0000

SPOILER, ergo cselekményleírás az egész posztban!

„- Nem hiszed, hogy képes vagyok harcolni, csak mert lány vagyok.

- Nem hiszem, hogy képes lennél harcolni a menyasszonyi ruhádban. Ha ez számít valamit, még Will sem tudna ebben a ruhában harcolni.
- Talán nem. Viszont ragyogó menyasszony lennék.”

Az Intézet lakóinak Jem és Tessa közeledő esküvőjére kellene készülnie, ám a látszólag nyugalmas időszak csupán két hónapig tartott. Mortmain ugyanis újra felbukkan, hogy magával vigye Hercegnőjét, és a ’pokoli szerkezetek’ segítségével eltöröljék a Föld színéről az Árnyvadászokat.

Ez a bejegyzés rendkívüli megszakítása a lusta-vagyok-olvasni-ezért-blogolni-se-tudok hiatusnak. A különleges alkalom pedig abból adódik, hogy végre valahára, több mint egy év várakozás után, megjelent, megjött és el is olvastam a Clockwork Princesst, a szívemben különleges helyet foglaló Infernal Devices trilógia harmadik és egyben befejező részét.

Voltatok már úgy, hogy egyszerre imádtatok és gyűlöltetek is egy könyvet? Mert ezzel pontosan ez volt a helyzet. Már-már remegtem a várakozástól, és rettentően élveztem az olvasást, de nem tudnám azt mondani, hogy ötöst érdemel. Ha nagyon elfogult lennék, persze azt mondanám, de ha igazságosak vagyunk, akkor nem. Mert egy óriási érzelmi hullámvasút a könyv: a közepén és a végén konkrétan zokogásban törtem ki, de néha nagyon mérges voltam, és persze voltak aranyos részek is, de látszott, hogy itt nem azon van a hangsúly, ez a „sötét” rész a trilógiában.

Haladjunk kívülről befelé! A könyv gyönyörű. De tényleg. Nem csak a borítókép, hanem a színe, ahogy csillog, szép vastag, satöbbi. Ráadásul, az általam is birtokolt keményborítós kiadás védőborítójának belsejében egy igen keszekusza, ámbár részletes családfa van, ami ISZONYATOSAN spoileres, így mindenképpen le kell győzni a kísértést, hogy még a könyv kezdete előtt elolvassuk. 568 oldal csoda, a legvastagabb a trilógiában.

A történetről. Azt kaptam-e, amit vártam? Nos, igen is meg nem is. Egyrészt mindenki megkapta a maga happy endjét, ezt nagyon pozitívan ítélem meg – valaki persze sziruposnak tartja, de ha pl. a Da Vinci kódnak lehetett szappanopera vége, ennek miért ne lehetett volna? Ennek ellenére az nem tetszett, hogy mindenkit össze kellett párosítani mindenkivel.
Több csavart szerettem volna látni a történetben, váratlan fordulatokat. Itt jön a képbe Jem. Gondolom az lett volna a nagy durranás a sztoriban, hogy a mi szeretett Mr. Carstairsünk mégsem halt meg, hanem Silent Brother lett. Hadd idézzek saját, CoLS-ról írt bejegyzésemből: „A kedvenc elméletem, hogy Brother Zachariah a jövőből visszatért Jace… a könyv alatt én Jemre tippeltem, de úgy érzem nem lesz ennyire kiszámítható.” PEDIG DE! Na persze, ha valaki nem agyal rajta sokat, nem olvas teóriákat, stb., az talán meglepődött, de még így is voltak buktatók.

· már elnézést, de milyen szereplő hal meg a könyv felénél?

· nincs komoly gyász, temetés, stb., de oké, Jessie se kapott

· Charlotte mormolása arról, hogy reméli jó döntést hozott

· satöbbi

De nem mondanám kimondott problémának, az Infernal Devices ugyanis mindig is inkább az érzelmekről szólt, mint az akcióról, talán ezért is áll közelebb a szívemhez, mint a Mortal Instruments).

A szereplőkről, és amik velük történtek:

Kezdjük is mindjárt Jemmel. James Carstairs az egyik legszerethetőbb figura, aki valaha is élt a lapokon. Eszeveszetten imádom az első kötet óta, már ott is kifejtettem, hogyha meghal, tüntetek! Nálam nem létezik Team Will vagy Team Jem, hihetetlen, de Clare-nek sikerült két olyan férfiút teremtenie, akik teljesen ellentétei egymásnak, mégis száz százalékig ugyanolyan fontos helyet foglalnak el az olvasó szívében. Tudtuk, hogy meg fog halni, de halálhíre mégis összetörte a kis lelkem. Nem egyszer, nem kétszer könnyeztem meg a beszélgetéseit Willel vagy vegyük azt, amikor Charlotte Jemmynek hívta… A Parabatai című fejezeten konkrétan bömböltem. Akkor még nem gondoltam volna, hogy a halálnál történhetnek rosszabb dolgok is vele. Mert ekkor elkezdtem gyanút fogni: mi van, ha beigazolódott a gyanúm, és tényleg Jemből lesz Brother Zachariah? Ez sokkal, sokkal rosszabb érzés volt, mert tudtuk, hogy Jem NEM AKAR Silent Brother lenni, értitek, NEM AKAR, és én annyira megszerettem ezt a szegény srácot, hogy konkrétan fájt a szívem érte. Mert végül mégis úgy döntött, hogy inkább megszakítja a kapcsolatot mindenkivel, akit szeret, nem csinál soha többé olyat, amit szeret (lsd. hegedű), csakhogy segítse Tessát, Willt, és a többieket. (!!!) Igaza volt Tessának abban, hogy holtan sem tudna zenélni, satöbbi, de azt látni, hogy Jem, aki már annyit szenvedett, most ismét, sok száz évig szenvedni fog önfeláldozóan összetörte a szívemet. Bevallom, ezután iszonyatosan keserű szájízzel folytattam a regényt, és egészen az epilógusig nem tudott nyugodni az igazságérzetem, tudta, hogy itt valami nagyon nincs rendben. Na de az epilógus! Ez volt az a rész, amire tényleg nem számítottam: hogy Jem Silent Brothersége visszafordítható, és új esélyt kaphat egy egészséges életre, Tessával az oldalán. Máshogy tényleg nem lehetett volna megoldani úgy, hogy tényleg mindenki elégedett legyen: Tessát nem vádolhatjuk semmivel, hiszem Will akkorra már nyolcvan éve halott volt, és ő nem szeretett senki mást, szabadon segíthette és szerethette Jemet. ÉS EZ TUDJÁTOK MIT JELENT, UGYE? Na jó, nem biztos. Szóval, ez jelentheti azt, hogy Jemet láthatjuk még később a TDA-ban, ugyan az spoileres lenne az Infernal Devicesra. Viszont mivel Tessa nem tudott arról, hogy Jem „meggyógyult”, sajnos azt kell feltételeznünk, hogy Tessa nem lesz benne a City of Heavenly Fire-ben.

Will és Tessa. Ugyanolyan mértékben szeretem őket, mint Jemet. Tessa nagyon jó hősnő, nem idegesítő, bátor, érdekes. Will pedig a legsötétebb időkben is megnevetteti az olvasókat, és lehetetlen nem szeretni. Mindenki megkapta a maga happy endjét, DE muszáj megemlítenem a Bizonyos Tizenkilencedik Fejezetet. A szituáció: Will Tessa keresésére indul, útközben megszakad a parabatai kapcsolat és tudja, hogy Jem halott. Rátalál Tessára, de béna módon bent ragad vele. Kisírják magukat Jem miatt, és végül úgy határoznak, együtt töltik az éjszakát. Na, itt voltam úgy, hogy ne. Mert én értem, hogy

· tényleg SZERETTÉK egymást

· a gyász furcsa dolgokat művel az emberrel

· Will másnap valószínűleg meghalt volna

· Tessa pedig hozzáment volna Mortmainhez, és ez lett volna az egyetlen, első és utolsó rendes, szerelmes szexuális élménye

· és Jem is tudta, hogy Will szereti Tessát és áldását is adta rájuk

Ennek ellenére egyszerűen nem hiszem el, hogy ennek pl. a Wessa rajongók maradéktalanul tudtak örülni, ráadásul lelkendezve. Mint teljesen pártatlan emberke, azt kell mondjam, hogy a fentieket is megfontolva, mégis úgy éreztem, hogy ez így furcsa és keseredés és nem igazán helyes. Mert Jem, Will lelkének másik fele, Tessa vőlegénye MOST „HALT MEG”. Persze a lelkiismeretek utána dolgoztak, de… én nem tudtam teljesen örülni. ~~De mit számít, hogy én mit gondolok.~~

Mellékszereplők:

Túlságosan megnövekedett a populáció, ergo megosztott volt a figyelem. Tulajdonképpen csak Will kishúgával, Cecily Herondale-el volt problémám. Rettentően idegesítő volt, Isabelle-hez hasonlítják, de őt sokkal jobban szeretem. Na meg persze egyből összeboronálták a kicsi Gabriel Light~~worm~~wooddal.
Akiket imádtam az Sophie és Gideon. Nagyon reméltem, hogy legalább ők egymásra találnak, és habár érdekes volt a nagy drámában Gideon bénázása, belépett a kedvenc karaktereim körébe.
Persze Henry, Charlotte, Magnus semmit sem változtak, ugyanúgy rettentően szerethetőek.

Ami külön tetszett:

· A Herondale csillag! Elfelejtettem, hogy ki kéne derülnie mikor is találkoztak a Herondale-ek egy angyallal. Valami olyasmit vártam, hogy simán megidézi vagy szívességet kér vagy ilyesmi, de az, hogy Tessa angyala miatt lett ott a jegy, aaaaannyira szép és megható… (*gyenge idegrendszer, elnézést*).

· James! Alig várom, hogy olvassunk még róla… Jem nevét viseli, Tessa és Will a szülei, érdekes egy kölök lehet.

· Will esküvői beszéde Gabriel és Cecy esküvőjén (epilógus)

· a kalácsok az ágy alatt, amikor Gideon megdobja Gabrielt kaláccsal

Ami nem tetszett:
Szerencsétlen Ithuriel! Úgy sajnáltam.

Végeredményben azt kell elmondanom, hogy hihetetlenül szerettem ezt a sorozatot, és talán nem lett grandiózus vége, de szeretetteljes vége lett. Ave atque vale, Infernal Devices!

+1, ami tetszett:
Cassandra Jean rajzai, amiket a könyvhez készített… a tarot kártyák, a fanartok. CSODÁLATOSAK!

Leiner Laura - Útvesztő (Szent Johanna Gimi #7)

noreply@blogger.com (colorful_monkey) — Sat, 03 Nov 2012 16:30:00 +0000

„Te jó ég, mi történt? Várj. Nem sírós a hangod, tehát nem álmaid hercege dobott ki. Nem tűnsz riadtnak, úgyhogy nem a kedvenc könyved esett bele a fürdőkádba. Nem vagy megdöbbent, ergo nem az történt, hogy végre rájöttél, mennyire unalmas vagy. Hm. Tippem sincs, mi lehet a bajod. Eredetileg nem érdekelt, hogy mit akarsz mondani, de így, hogy ezeket a lehetőségeket kilőttem, tulajdonképpen egészen izgatott lettem.”

Eljött a már sokak által vágyott végzős év Reniéknek, de csak most kellett rájönniük, hogy talán nem is lesz olyan könnyű elhagyni a Szent Johannát.
Nem csak a barátok, ismerősök miatt, de néhányan még azt sem tudják hogyan tovább. Köztük van Reni is, akit több minden is érdekel, de nem tud maga dönteni, viszont befolyásolni sem akarja magát hagyni. Végül, mikor már sikerül dönteni, váratlan szerencse éri…

Kicsit nehéz most az SZJG7-ről írni, mert még augusztus végén olvastam és nem túl friss az élmény, de megpróbálom összeszedni a gondolataimat.

Ez volt az első Szent Johanna Gimi, amit nem úgy összekunyeráltam, hanem végre megvettem. Aztán miután elolvastam, el is adtam. Igen. Sajnos nem ez volt a sorozatnak az a kötete, amire azt mondtam, hogy na, ezt mindenképp újra akarom olvasni, és végül nyelvészet könyvre cseréltem. Ez van.

Szerény véleményem szerint tényleg ez volt a sorozat leggyengébb láncszeme, az is mutatja, hogy eddig minden kötet öt pontot kapott nálam, a molyon ez most csak 3 és felet.

De miért is van ez? Ráfoghatnám a tényre, hogy iszonyatosan vártam, és valami nagy durranást képzeltem el, de tényleg nem ez a helyzet.

Az igazság az, hogy sosem voltak a könyvekben nagy fordulatok, váratlan meglepetések, vagy különösebb izgalom, mégis tele volt fantasztikus humorral és kedves, jól kitalált jelenetekkel.
Na, ezt hiányoltam most. Nem is volt talán olyan rész, amin hangosan felnevettem volna, és az egész kissé vontatott volt, még a végére is igazán számíthattunk. De! Mondjuk azt, hogy a nyolcadik és utolsó rész a sorozatban valami frenetikus volt, és ez a felvezetés azért kellett, hogy még nagyobbat üssön.

A szereplők még mindig valami imádnivalóak. Az egyetlen, amin nem tudom túltenni magam az, hogy mennyire éretlenek. Nem úgy értem, hogy állandóan csak a szórakozáson jár az eszük vagy ilyesmi, de a komoly témák még nagyon nem jutnak el a tudatukig – még Reninek sem. Aki olvasta tudja, mire gondolok.

A kedvencem persze Kinga, a terminátor. Az ő jelleme hozza a legtöbb poént, és bármennyire kemény is tud lenni, azért valljuk be, mindenkinek szüksége lenne egy ilyen barátra, aki próbál minket terelgetni az életben.

Főhősnőnk, Reni még mindig nagyon kis tesze-tosza. De nem baj, így szeretjük. Bár az elég furcsa, hogy ő az éltanuló az osztályban, mégis ennyire nem tudta, hogy mi legyen vele a gimnázium után.

Cortez, Cortez, Cortez. Róla még mindig nem tudunk meg eleget, és ez nagyon irritáló. Remélem az utolsó részben legalább többet fog makogni, és kicsit jobban belelátunk majd a fejébe, mert ez így nem állapot!

Mivel a molyon még anno jelentkeztem a „A Szent Johanna Gimi – Folytatás a rajongóktól” kihívásra, így a következőkben azokat a már előre tudott tényeket szeretném kommentálni spoileresen, amik alapján teóriákat kellett gyártani.

– Szerintetek hogy folytatódik a történet?

Ez nagyjából bejött, ugyanis a továbbtanulási parát mondtam, ami azért elég egyértelmű volt.

– Cortez és Reni együtt maradnak?

Itt mindkettőre láttam esélyt: szakításra és boldogságra is. Lehet, hogy egy ideiglenes szakítás feldobta volna a sztorit, de nem, Cortez és Reni már szinte nyugdíjas házaspárnak számítanak, nem szakítgatnak csak úgy, maximum az utolsó részben a továbbtanulási problémák miatt.

– Tami összejön Dave-vel?

Itt is azt válaszoltam, hogy esélyes, de hát HMMM. Ugye mégsem történt meg. Vélemény lejjebb kifejtve.

– Na és Edinát végre lekoptatja valaki?

Már nem emlékszem mi volt a könyvben Edinával, de biztos valaki lekoptatta, ahogy mindig. :D

– Kingával és Zsoltival mi lesz? Lesz egy TÉNYLEG végleges szakításuk?

NA MOST MÁR KIAKADHATOK? Fffúúú. Arra tippeltem, hogy nem fognak végleg szakítani, legalábbis az egyetemig biztos nem. Hát, itt jó nagyot koppantam, mert a könyv egyetlen igazán nagy meglepetése a Kinga és Dave páros megszületése volt. Imádom őket külön-külön, de Zsolti és Kinga afféle SZJG-s OTP-m volt, még Reniéknél is jobban szurkoltam nekik. Így hát összetört a szívem, mikor végleg szakítottak. Lehet, hogy bennem van a hiba, de a Kinga-Dave páros egy kicsit erőltetettnek tűnik.

– És a legfontosabb kérdés: Virág kutyájának mi lesz a neve? :D

Ez valóban nagyon fontos. Hát a „Kutya” névre tippeltem, nem jött be.

– A pár aki szakítani fog:

Tulajdonképpen mindegy volt nekem, csak ne Virág és Ricsi, Kinga és Zsolti vagy Reni és Cortez, de ha muszáj, akkor már Reni és Cortez legyen. Nem. Jött. Be.

– Kik jönnek össze:

Arnoldot és Justine-t mondtam, mert miért ne. Az egyenlet fele be is jött.

Elégedetlenségem ellenére már elmondhatatlanul várom az utolsó részt, de rossz is lesz tudni, hogy ezután maximum újraolvashatom a történetet.

Hiába a legjobb magyar tini könyvsorozat, sőt, simán megállná a helyét a kategóriában amerikai társaival is, ez a kötet sajnos csak egy jóindulatú négyes alát kap ma tőlem. :(

Jamie McGuire - Beautiful Disaster

noreply@blogger.com (colorful_monkey) — Wed, 31 Oct 2012 08:00:00 +0000

“- I’m not trying to bag you. I just wanna hang out.

- Bag me? How do you ever get laid talking like that?”

Abby Abernathy-nak egyetlen vágya van, mégpedig az, hogy elfelejthesse múltját és új életet kezdhessen. Nincs több szerencsejáték vagy ivászat, a benne lévő vadócot mélyen elzárta és megpróbál belejönni a szende jó kislány szerepébe.
Egészen addig sikerül is, míg meg nem ismeri Travis Maddoxot egy illegális bunyón az egyetemen. Travis iszik, verekedik és minden éjjel más hölgy boldogítja, vagyis a mostani Abby szöges ellentéte.

A lány menekülne előle, de szerencsétlenségére Travis teljesen rászáll, Abby álcája pedig kezd megfakulni…

Szintén new adult könyv, és pont az Easy után olvastam. Nos, voltak hasonlóságok természetesen, de különbség is rengeteg volt.

A Beautiful Disasterben adott Abby, aki rejtegeti a múltját, nem szívesen gondol rá vissza, a könyv során persze kiderül, hogy miért.
Aztán ott van Travis, aki igazából jelenleg egy nagy tuskó, de természetesen übernagy változáson megy keresztül.
Az útjukat az egyik legnagyobb tinikönyves klisé, egy fogadás keresztezi. Bár bevallom, nekem a fogadásos téma különösen tetszik, még akkor is, ha tényleg klisé.
Persze ebben az esetben kissé eltúlzott lett. Ugyanis ha Abby veszti el a fogadást, egy hónapra be kell költöznie Travishez. Nos, igen, alig ismeri, de persze azért bevállalja. Ezt nem igazán tudtam komolyan venni.

A karakterek néha már-már túl impulzívak, olykor egészen a Fifty-re emlékeztetett a dolog. (És nem, ez nem jó.) Ez főként a végében nyilvánul meg, amin igazából csak röhögni tudtam.
Sajnos egyik karakter sem sikerült igazán kidolgozottra, Abbybe is, de főleg Travisbe túl sokféle személyiségjegyet akart belesűríteni az írónő, aki így kicsit skizofrén hatást kelt.

A mellékszereplők ellátják feladatukat, vagyis segítik főhőseinket, de sajnos ők sem elég érdekesek.

Na, most nagyon úgy hangzik, mintha ez egy rossz könyv lenne, pedig egyáltalán nem az. Az egész könyv olyan igazából, hogy nagyon jó kikapcsolódás, de nincs meg benne az a plusz réteg, mint az Easy-ben.
Ennek ellenére kíváncsi vagyok a folytatásra is, pontosabban a BD-re Travis szemszögéből, ami jövőre fog megjelenni.
És még arra is kedvet kaptam, hogy az írónő többi könyvét is elolvassam… hát, majd arról is beszámolok, maradjunk annyiban, hogy több kínos pillanatot tartalmazott, mint emlékezeteset.

Összességében jó szórakozást nyújtott, aki ilyen hangulatban van, annak mindenképpen ajánlom, szóval egy erős négyest megérdemel!

Érdekes módon végig a Hedley Storms c. albuma pörgött a fejemben, nagyon ment a regényhez, (főleg a Hot mess, de nagyon durván! :D) be is rakok egy lassabb és egy pörgősebb számot, hallgassátok meg. :)

u.i.: November 5-én magyarul is megjelenik a Maxim kiadótól, Gyönyörű sorscsapás címmel!

Hedley - I won't let you go http://www.youtube.com/watch?feature=endscreen&NR=1&v=dt0b-rkVZnM&noredirect=1

Hedley - Hot mess ("You're a disaster in a dress" :) http://www.youtube.com/watch?v=1PzpHQ5K2Og

Tammara Webber - Easy

noreply@blogger.com (colorful_monkey) — Tue, 30 Oct 2012 08:00:00 +0000

"Love is not the absence of logic
but logic examined and recalculated
heated and curved to fit
inside the contours of the heart"

Jaqueline nem úgy tervezte egyetemi pályafutását, hogy második évében barátja mondvacsinált okkal szakít vele, neki pedig rá kell jönnie, hogy csak őt követte vakon, pedig talán konzervatóriumban lenne a helye.
A szakítás teljesen felemészti, ráadásul a tananyagban is lemarad, majd az első estén, mikor kimozdulna, csak egy titokzatos idegennek köszönheti, hogy nem lesz erőszak áldozata.
A lány legszívesebben elfelejtené az egészet, de az eset utána mindenhol megmentőjébe botlik…

Az Easy volt az első „mature young adult/new adult” könyv amit olvastam, ami kb. olyan, mint a YA, csak például ez is már egyetemen játszódik. Viszont tetszik ez a kategória, mert a YA már kicsit uncsi tud lenni.

Az év egyik legjobb könyve volt, minden sorát élveztem, pedig a számomra ismeretlen szerző miatt kicsit bizonytalan voltam vele az elején.

Ahogy elkezdtem olvasni elszállt minden aggodalmam, iszonyatosan olvastatja magát a regény. Főleg mert szép, mert hát, van két eléggé komplikált fiatalunk akik egymásra találnak.

Jaqueline nagyon kedvelhető női főszereplő, ami nem túl gyakori manapság. Tetszettek a gondolatai, dilemmái, a kapcsolata a barátnőivel és persze Lucasszal.
Lucas abszolút idealizált férfi karakter. Bonyolult élettörténet, néha már-már túlzóan drámai múlttal, de ő is teljesen jól kidolgozott szereplő.
Mindketten nagyon a szívemhez nőttek, és egyszerűen letehetetlenné tették a regényt a kedves jelenetek.
A mellékszereplők is igazán jók, főleg a negatív karakterek, akiket tényleg úgy istenesen orrbavágnál.

Egyáltalán nem felszínes könyv, van benne egy kis oktatójelleg is, gondolok itt az erőszakos részre. Váltakoznak a szép, drámai részek és a humorosak, méghozzá nagyon jó arányban.
Igazán meglepő fordulatok nincsenek benne azok számára, akik már valaha olvastak könyvet életükben, valahogy mégis izgalmas és végig szurkoltam a szereplőknek. Én imádok szenvedni, de nagyon örültem, hogy itt a végén nem kell, mert happy endet kapunk. Ráadásul bírom a könyveket, amikben értelmet nyer a cím!

Az egyetlen negatívum számomra a borító. Nem igazán tetszik, kissé nyálas, és a gyerek úgy néz ki rajta, mint valami pedofil emo.

Összességében viszont bekerült a kedvencek közé, szóval csiiiiiiillagos ötös!:)

John Green - Katherine a köbön

noreply@blogger.com (colorful_monkey) — Mon, 29 Oct 2012 21:47:00 +0000

„Colin nem nevetett. Helyette eltöprengett. A tamponnak van zsinórja? Miért?

Az emberiség legfőbb misztériumai közül – Isten, a világegyetem természete stb. – a tamponokról tudott a legkevesebbet. Colin számára a tampon egy kicsit olyan volt, mint a grizzly medve: tudott a létezéséről, de még egyet sem látott a vadonban, és nem is akart.”

Colin Singletonról a következőket érdemes tudni: gyerekzseni, pontosan tehetség, de nem tud továbblépni, és mindenképp akar valami jelentőset tenni az életében. Emellett megvan az a fura szokása, hogy csak Katherine nevű lányokkal randizik, és minden alkalommal ő az, akit kidobnak.
Az érettségi után például 19. Katherine rúgja ki Colint. Legjobb barátja, Hasszán a segítségére siet, és együtt indulnak útnak az ismeretlenbe a Sátán hullaszállítója nevezetű autóval.
Egészen Gutshotig, ahol a nyári álomállás hullik az ölükbe, köszönhetően Lindsey-nek és Hollisnak, a helyi tamponzsinór-gyár tulajdonosának.

Megtörtént! Felköltöztem Budapestre, persze csak ideiglenesen, az egyetem miatt. A lényeg a lényeg, beiratkoztam egyből a Szabó Ervinbe is, és ez a könyv volt az első áldozatom!

De meg kell, hogy mondjam, lehet, hogy mégis inkább angolul kellett volna olvasnom a Kindle-ön. Nem is csak azért, mert John Green nagyon jól ír, és eredetiben élvezhetőbb, de azért ebben a fordításban volt némi kivetnivaló…például az elején nagyon meg voltam zavarodva, mert a fordító a high schoolt főiskolának fordította, így nem bírtam eldönteni, hogy Colin most akkor hány éves is. Ez akkor kezdett gyanús lenni, mikor azt írták, hogy 17 éves.
Számomra felfoghatatlan, hogy hogy tud valaki egy egész könyvet lefordítani, egy rémesen egyszerű szót viszont nem. Vagy ha nem biztos benne, miért nem guglizza le? Hiába csak ennyiről van szó, ez is rontja az olvasásélményt.

A magyar kiadásról még annyit, hogy tipikusan az a kötés, ami valami rémes, esnek ki belőle a lapok is rendesen, ráadásul a borító is elég kis rusnya.

Amúgy a Katherine a köbön nagyon szépen olvastatja magát, mégis azt mondom, hogy a „semmi különös” kategóriába tartozik.
Ennek ellenére benne van minden, amit szeretünk a John Green regényekben. Vegyük például a főszereplőnket, Colint. Imádom, hogy Green regényeiben mindig olyan főhősöket kapunk, akikne van valami életfilozófiájuk, vagy kicsit más a gondolkodásuk. (Pl.: Hazel Grace, Augustus Waters vagy Miles)

Akihez természetesen jár a hűséges, jó poénokat durrogtató társ, ez esetben Hasszán, akinek tényleg nagyon jó a szövege.
Ehhez jön még John Green személyisége, ami tökéletesen meglátszik például a rengeteg lábjegyzeten, amin nagyon jókat derültem.

Kiszámítható, de kedves sztori, és most újra meghozta a kedvem az olvasáshoz!

Liebster Award

noreply@blogger.com (colorful_monkey) — Sat, 18 Aug 2012 20:49:00 +0000

Végül a nagy díjazási hullámnak én is áldozata lettem. Na , ez rosszul hangzott, mert igazából nagyon is örülök, hogy többen is gondoltatok rám!

Köszönöm @dreamorreality7 , Míra és Boti! :)

SzabályokMindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról.

A jelölő mindegyik kérdésére válaszolnia kell.

11 kérdést kell feltenni a jelölteknek.

11 embert kell jelölni és linkelni.

Nincs visszaadás/visszajelölés.

Igen, egy kicsit csalnom kell, hiszen nem igazán tudom ki nem kapta még meg, így nem szeretném továbbadni...

11 dolog magamról:

1. Szeptemberben kezdek az ELTEn, ami egy iszonyatosan új és egyben félelmetes dolog lesz számomra. Rossz lesz itt hagyni a családi fészket és belevágni a bizonytalanba, félek, hogy nehéz lesz barátkozni, ismerkedni, megszokni... de egyben azért izgatott is vagyok, mert tudom, hogy nagyon sok lehetőség is rejlik számomra a fővárosban.

2. Mindjárt kezdődik az m1-en a kedvenc Sherlock részem, a Scandal in Belgravia, és most azt fogom nézni.

3. Krónikus késő vagyok. Futok a buszra, a találkozókra és idegesítem vele a barátaimat. De tényleg, szörnyű, de egyszerűen nem bírok időben elkészülni sosem.

4. Imádom a kosztümös filmeket, meg azokat, amik annyira unalmasak másoknak, hogy végig sem bírják nézni - na, én ezekért élek.

5. Nagyon sokáig akartam az írással foglalkozni, és régen rengeteget írtam, amit most is imádok visszaolvasni, akármilyen is legyen. Egy ideje azonban már - akármennyire is szeretnék - egyszerűen nem megy az írás. Csak küszködök és már nem okoz örömet, ezt nagyon utálom.

6. Megszállott toll- és írószergyűjtő vagyok.

7. Sosem volt háziállatom.

8. Nagy vágyam, hogy olyan szobám legyen, amiben van egy óriási könyvespolc, telis tele könyvekkel - sajnos ehhez szegény vagyok, de a lottóban még bízom.

9. Imádom a filmek előzeteseit. A moziba járásnak is egyik legfőbb oka. Egyszerűen lenyűgöz, hogy milyen jól bele tudnak sűríteni egy filmet két percbe, milyen hangulatosra csinálják stb. :)

10. Nagyon bánom, hogy anyukámék anno nem írattak be valami zeneórára, nagyon jó lenne valami hangszeren játszani.

11. Szeretnék többet blogolni, de nagyon lusta vagyok.

@dreamorreality7 kérdései:

1. Ha nyaralni mész, mennyit szoktál olvasni?

Sajnos nem szoktam nyaralni menni, de szerintem nem vinném túlzásba, egy könyv elég lenne, hogy a családdal, barátokkal is tudjak egy kis időt tölteni.

2. Mennyire tudsz buszon/metrón/autóban stb. olvasni?

Teljesen jól! Már készülök is rá, hogy a hosszas pesti buszozásokon, metrózásokon stb. olvasni fogok, az elmúlt egy hónapban, mikor mentem dolgozni akkor is olvastam és teljesen jól kitudtam zárni a külvilágot. :)

3. Melyik könyv volt az A KÖNYV, amelyik után már szívesebben olvastál akármit?

Nem tudom mi indította el bennem az olvasási vágyat, nem is hiszem, hogy volt ilyen áttörés, hiszen mindig is szerettem olvasni. Viszont igazán sokat akkor kezdtem el olvasni, mikor már tudtam angolul, vagyis olyan négy éve.

4. Hogy állsz/álltál a kötelezőkkel?

Szinte az összeset elolvastam, főleg tizenegyediktől, hiszen magyarfakton nem is nagyon lehetett máshogy túlélni. Voltak bűnrosszak (A kőszívű ember fiai, Vörös és Fekete), de voltak olyanok is, amiket egyszerűen imádtam, és tuti, hogy újraolvasom majd őket, pl.: Bűn és bűnhődés, Száz év magány, Goriot apó

5. Olvastál már olyan könyvet, amire a magyar tanárod hívta fel a figyelmedet?

Ha a nem kötelező, hanem ajánlott olvasmányok számítanak, akkor igen. Az Üvegburát Sylvia Plath-tól.

6. Mennyire függ az évszakoktól, hogy mennyit olvasol?

Elméletileg nyáron több időm lenne olvasni, de tulajdonképpen inkább attól függ, van-e mit olvasnom.

7. Megnézed azokat a filmeket, amiket egy általad már olvasott könyvből készítettek?

Ha tetszett a könyv és a film is szimpatikus, akkor természetesen igen.

8. Mit jelent neked a Moly?

Mivel a környezetemben nincsenek olyanok, akik igazán szeretnek olvasni, iszonyatosan jó érzés ilyenekkel találkozni a molyon, ráadásul nagyon jó könyvekre bukkanok mindig - nem nagyon tudnék nélküle élni. :)

9. Előfordult már, hogy valakit te vettél rá az olvasásra?

Egy-egy könyv elolvasására igen, de életeket még nem változtattam meg :)

10. Könyvvásárláskor fontos, hogy milyen a könyv borítója?

Igen. De természetesen nem az elsődleges szempont. Ha van több kiadás is, azt veszem meg, amelyik jobban tetszik, és ha igazán ronda a borító inkább hanyagolom a vásárlást.

11. Mit csinálsz legszívesebben a szabadidődben? (az olvasás mellett, persze :D)

Mozizok, barátokkal vagyok, koncerten, netezek - semmi extra. :)

Míra kérdései:

Melyik korban élnél a legszívesebben? Miért?

Erről a kérdésről nagyon a Midnight in Paris c. jó kis filmecske jut eszembe - mindenkinek más az aranykor.

Szívesen ott lettem volna a hatvanas években, hogy Beatles fangirl legyek, vagy a viktoriánus korban. Bálozni, férjre vadászni... Esetleg valamelyik forradalomban.

Ez mind romantikusan hangzik, de igazából furcsa lenne, hiszen nagyon más volt például a nők helyzete is, így talán a legjobb kor a pont most.

Melyek a kedvenc filmjeid a következő kategóriákban: thriller, horror, vígjáték, romantikus, háborús és/vagy történelmi?

Thriller: Nem tudom pontosan mi számít annak. A 23-as szám esetleg?

Horror: Beszari vagyok, nem nézek horrort.

Vígjáték: A kilencvenes évek végének romantikus vígjátékai a legjobbak, az alpári humort nem szeretem. Az egyik kedvenc a 10 dolog amit utálok benned. :))

Romantikus: Bright star, Ház a tónál ééééés minden más :)

Háborús: Star Wars. xD

Történelmi: Szeretem ezeket is, de hirtelenjében egy sem jut eszembe. :/

Mi a legfurcsább szokásod?

Nem hiszem, hogy van egyáltalán furcsa szokásom :)

Ha eltölthetnél egy rövid időt egy filmben/sorozatban/játékban/könyvben, melyik lenne az és miért?

Biztos, hogy könyv lenne, és valószínűleg az Infernal Devices sorozat - kielégíthetném viktoriánus vágyaimat is, és Árnyvadászkohatnék is.

Mi az, amit jelen pillanatban a leginkább vársz?

Jó gyerekként azt kellene mondanom, hogy az egyetem, de igazából a március 19-én megjelenő Clockwork Princess, ami az Infernal Devices utolsó része és iszonyatosan kíváncsi vagyok már rá!

Legjobb könyv, amit valaha olvastál és bármikor újra kézbe vennéd?

Sok ilyen könyv van, az egyik ilyen pl. a The fault in our stars John Greentől. Annyira szomorú, mégis pozitív, nem tudsz egyszerűen továbbmenni mellette.

Ha választanod kellene egy hírességet, akivel le kellene élned az egész életedet, ki lenne az?

Valószínűleg Ben Whishaw - egy perc alatt hozzámennék. Annyira kedvesnek tűnik, a hangja meg, hmmm. :)

Melyik az a szám, amelyik a mostani érzéseidet leginkább tükrözi?

Ha filmet rendeznének az életedből és te választhatnád ki, hogy ki játsszon téged, ki lenne az? Melyik 5 számot választanád a film betétdalainak?

Ez milyen jó kérdés. :)

Játsszon mondjuk Emilia Clarke - habár sokkal szebb, mint én, meg idősebb is, azért erre a filmre beülnék!

A számok:

Újabb csalás: Nem mondok öt számot, csak annyit, hogy Hans Zimmer komponálja a zenéjét! :)

Ki volt a gyerekkori szerelmed?

Te szemét, tudom, hogy ezt direkt miattam kérdezed.

Egy fiú az oviban, már akkor is rém rossz volt az ízlésem.

Mi volt a legjobb és a legrosszabb dolog, ami valaha történt veled?

A legjobb mostanában természetesen az volt, hogy felvettek az egyetemre. A legrosszabb... ilyen téren viszonylag szerencsés vagyok, nem történt ilyen. Múlt decemberben volt egy hét, ami nagyon nagyon rossz volt, de erről inkább nem akarok beszélni.

Boti kérdései:

1. Van kedvenc filmed és dalod? (Ha nincs, akkor többet is felsorolhatsz.)

Ez mindig változik, a kedvenc filmjeim általában kosztümös drámák. A kedvenc dalom jelenleg a Runaways a Killerstől, a koncert óta rongyosra hallgattam.

2. Milyen terveid vannak a jövőre? (klisés kérdés foreva)

Egyelőre annyi, hogy tanári diplomát szerzek, aztán meglátjuk. Lehet, hogy hozzámegyek egy brit herceghez, vagy a TESCO-ban fogok dolgozni, még akármi lehet.

3. Mi lenne az utolsó vacsorád?

Valami gyorskaja. Mekis kaja vagy kebab sültkrumplival. Talán húsos palacsinta, mert az a kedvencem!

4. Olvastál-e Agatha Christie könyveket? Ha igen, akkor melyikeket, melyik tetszett legjobban?

Egyedül a Tíz kicsi négert olvastam, ez nagyon jó volt, tervezem, hogy még mást is fogok.

5. Top 10 sorozat of all time? (Elég felsorolni 10-et.)

Glee, One Tree Hill, Szívek szállodája, Legend of Korra, Jóbarátok, Misfits, Grey's anatomy, Desperate Housewives, HIMYM, Once upon a time

6. Hova mennél el szívesen nyaralni/telelni/lakni?

Skóciába vagy máshova Nagy-Britanniába, esetleg Svájcba, mert gyönyörű lehet.

7. Két nagy kedvencemről (Rihanna és Cheryl) mi a véleményed?

Tehetségesek, főleg Rihanna, de nem az én stílusom, amit csinálnak. Jobban tisztelem azokat az előadókat, akik saját maguk írják a szöveget meg a zenét.

Cherylé csak kis egyszerűek, Rihannáé viszont gyakran iszonyatosan obszcénok, és nem tudom őket hova rakni - egy nő ne legyen ilyen, én ezt mondom.

8. Milyen szupererőt választanál?

Gondolatolvasás vagy láthatatlanná válás.

9. Ha tudnád, hogy már csak 1 napig élhetsz, mit csinálnál ebben a 24 órában?

Könyörögnék Cassandra Clare-nek, hogy mondja el mi lesz a Clockwork Princessben, ezen kívül kipróbálnék mindent, amit eddig nem, és akarok.

10. Kedvenc (vagy legalábbis top 10) Rihanna dal?

Only girl.

11. Kedvenc kártya- és/vagy társasjáték?

Őőőőő, makaó gondolom. :D

Mára ennyi, amint beállítgatom az új laptopom és mindent elintézek, remélhetőleg végre visszatérek több bejegyzéssel is! Addig is, olvassatok sokat! :-*

Mit olvasok nyáron?

noreply@blogger.com (colorful_monkey) — Sat, 02 Jun 2012 12:30:00 +0000

A válasz: remélhetőleg sok mindent.

Első ok: Átmentem gyűjtögetőbe és nagyon sok saját könyv kezd gyülekezni a polcon, van, ami már karácsony óta. Ezek:

Kathryn Stockett - A segítség (barátaimtól kaptam karácsonyra...)
Kristin Gashore - Graceling (szintén)
Julie Orringer - Láthatatlan híd (osztályfőnökömtől kaptam karácsonyra és nagyon ég a pofám, hogy még olvasatlan, de nem tudtam rá időt szánni :( )
Jodi Picoult - My sister's keeper (turkáltam)
Lionel Shriver - We need to talk about Kevin (ezt is)
Kate Morton - The house at Riverton (meg ezt is!)
David Nicholls - Egy nap (az Alexandráról, -40%)
Simone Elkeles - Du oder das ganze Leben (Igen, ez a Perfect chemistry németül, német szóbeli előtt még átlapozom az tuti)

Második ok: Könyvtár. Ki fogom fosztani őket. Most nálam van Kevin Brooks Lucasa (már olvastam régen, de akkor nagyon tetszett és kíváncsi voltam idősebb fejjel milyen lesz) és Thomas Hardy Egy tiszta nője. Mivel vissza kell vinnem őket június végén ők prioritást élveznek.

Harmadik ok: Az újévi fogadalom. Vagyis hogy sok klasszikust olvasok idén, igazi irodalmat. Jó lenne bevállalni egy Háború és békét (Tolsztoj), de még nem tudom összejön-e, Dickenset akarok mindenképpen (Két város regénye, Szép remények, A Pickwick klub stb.). Emellett Marquezt is beszerzek és Victor Hugot.

Negyedik ok: Lesz itt újraolvasás is. Jelenleg a Burok (Stephenie Meyer) jut eszembe, amit mindenképp újra kell olvasnom még a film előtt. (Tudom, tudom, hol van az még.)

Ötödik ok: Kindle! Igen, végre, végre véget ér a mobilon olvasós korszak, már Kindle tulajdonos vagyok. Már javában megpakoltam könyvvel, csak idő kéne.
Valószínű az elsők között lesz John Green, akire már a The fault in our stars óta éhezem. Rick Riordan Percy Jacksonja is várós, emellett amit már régóta szeretnék olvasni az valami Holly Black könyv, most speciel a Curse workers trilógia(?) van meg.

Nem lesz itt unalom. :-)

Jay Asher, Carolyn Mackler - The future of us

noreply@blogger.com (colorful_monkey) — Tue, 29 May 2012 13:27:00 +0000

Josh Templeton
Helped my son put together a model of the solar
system today.
May 8 at 10:26pm · Like · Comment

Terry Fernandez We did that last year. Made me feel nostalgic for Pluto. That was always my favorite planet.
May 9 at 8:07am · Like
Josh Templeton Poor Pluto! :-(
May 9 at 9:13am · Like

I flinch. “What the hell happens to Pluto?”

Emma shrugs. “That, I’m guessing, wasn’t our fault.”

1996-ot írunk, amikor az internet még nem volt olyan mindennapi, természetes része az életünknek, mint manapság. Így van ezzel a tinédzser Emma is, aki most kapta meg élete első számítógépét, és legjobb barátja CD-jének köszönhetően 100 óra ingyen internetet is.

Azonban mikor Emma kipróbálja, különös dolog történik: rátalál a Facebookra, azon belül is 15 évvel idősebb önmaga adatlapjára. Először azt hiszi, hogy valaki gonosz tréfát űz vele, ugyanis amit lát nagyon nem tetszik neki. Kénytelen hát legjobb barátja, Josh segítségét kérni, akivel azonban az elmúlt fél évben nagyon eltávolodtak egymástól.

A könyv alaptörténete nagyon eredeti, persze kicsit abszurd is, hiszen tudományos magyarázata nincs annak, hogy Emma hogy talál rá a Facebookra.

Ha ezt kizárjuk azonban egy rettentően szórakoztató könyvet kapunk, a fő mókát természetesen az alaphelyzet adja. Túl komoly, fajsúlyos történetet persze ne várjunk, de nem is hinném, hogy ez a célja. Természetesen a vége is kiszámítható, de az odavezető út egy nagyon kedves kis történet.

Mindig vonzanak azok a könyvek, amikben időutazás van vagy ilyesmi. Itt Emma csak belepillanthat a jövőbe, de hamar rákattan arra, hogy alakítgassa.

Szerencsére némi fejlődésen keresztülment Emma karaktere, ugyanis nagyon hisztis, önző egy leányzó volt.

Josh pontosan az ellentéte: kedves, segít a bajban és ő nem igyekszik beleavatkozni a jövőbe, ugyanis tökéletesen elégedett vele. Kettőjük között Emma a forrófejű, míg Josh két lábbal a földön jár.

Természetesen vannak itt még barátok, szerelmek, szülők, meg amúgy is, azok a csodálatos kilencvenes évek.

Ennyi a fő tudnivaló. Aki egy könnyű, humoros, de olykor szívet melengető olvasmányt keres, annak csak ajánlani tudom.

Alex Flinn - Bewitching

noreply@blogger.com (colorful_monkey) — Thu, 24 May 2012 20:28:00 +0000

SPOILEREK!

„Ha tündérmesét olvasol – és ki nem olvas? – azt hihetnéd, hogy vannak boszorkányok szerte a világon – boszorkányok, akik mézeskalácsot sütnek a gyerekekből, több száz éves álomra ítélnek hercegnőket, sőt, szörnnyé változtatnak átlagos tinédzserfiúkat, csak hogy móresre tanítsák őket. De igazándiból csak néhány van belőlünk.”

A tündérmesékben valahogy elfelejtik az emberek mekkora szerepük is van a boszorkányoknak. De ez a történet most egy boszorkányé, Kendráé, akivel már megismerkedhettünk, mikor Kyle-t szörnyeteggé varázsolta. A módszer kissé nyers volt, de hatásos.

Kendra szeret segíteni az embereknek, de a varázslat néha rosszul sül el, de szerencsére a hosszú évszázadok óta tartó élete során tanult a hibáiból.

A helyszín most Miami, ahol a tinédzser, könyvimádó Emmának van szüksége segítségre, amikor a tökéletes, gyönyörű mostohanővérének érkezése felbolygatja életét.

Kedves Alex Flinn!

Egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy szeretlek-e vagy sem.

De komolyan. Imádom, hogy meséket dolgoz fel, jó ötlet, viszont ahogy olvasom a könyveit, egyre csökken a színvonal.

A Beastly újdonság volt, egy kis fordulattal, hangulatos is, jól megírt.

A Kiss in time (Csók, pont jókor) azért volt jó, mert a Csipkerózsika az egyik kedvenc mesém, és a történet se volt rossz, de a vége übermegagagyi volt és ez feldühített.

A Cloaked békává változott királyfinak indult, aztán egy csomó mese őrült keverékévé vált. A fordulatok kiszámíthatóak, a cselekmény unalmas, a mesék összevisszasága pedig felesleges, és amúgy is, szimplán gagyi és csalódás volt a könyv.

Ennek ellenére nem mondok le Alex Flinn könyveiről, mert látom bennük a potenciált, mint pl. a Bewitching. Ennek ellenére a Beastly színvonalát nem közelíti meg, de hál’ Istennek a többiére meg nem süllyed le.

Hol volt a probléma?

Kendra történetét vártam, erre megkaptam, hogy hogy kezdődött az egész boszorkányosdi és néhány olyan részletet az életéből, amire kb. úgy reagáltam mint az előző könyvekben. Felesleges egyszerűen ez a mesehalmozás. A Once upon a time c. sorozatban véleményem szerint nagyon jól csinálják a mesék összefűzését, de itt egyszerűen nem jött át, kissé erőltetettnek hatott. Kendra gondolatai, motivációi pedig nem jelentek meg annyira kidolgozottan, mint vártam.

A két megjelenő epizódot – mesét – ezért szinte csak gyorsolvasással olvastam, annyira nem kötött le, egyedül az tetszett bennük, hogy történelmi vonatkozásúak voltak, és hogy a második, hableányos történet nem ért igazán meseszerű véget.

Ott volt még Warner karaktere. Nagyon nem hittem el, hogy mennyire megváltozott. Egyáltalán nem felszínes a gyerek, tök jó fej, Emma lelkitársa kb. de megjelenik Lisette és hoppá, Emma ejtve van. Ilyen egyszerűen nincs, mégha egy olyan súlyos esemény is következik be Emma életében, mint az apjának a halála, ami azért felforgatja a dolgokat. Persze lehet, hogy csak nagyon megkedveltem a gyereket és happy endet akartam neki meg Emmának, de nem, ez nagyon… valótlan volt.

A végén lévő színészgyerek jellemét és cselekedeteit sem tartottam túl reálisnak, viszont a fordulatnak örültem.

Pozitívum:

Minden negatívum ellenére a fő szál, vagyis ez a kifordított Hamupipőke történet nagyon élvezetes volt a számomra.

Emma rendkívül szerethető karakter, végig szurkoltam neki, hogy minden összejöjjön, míg Lisette érdekes, szinte kiismerhetetlen gonosz.

Róluk olvastam volna még többet szívesen, de az ő történetük egy egész regényt nem tett volna ki valóban, így viszont kicsit kusza volt.

~~Sajnos nem volt túl értelmes a bejegyzés, de azért szerettem volna írni a könyvről.~~

Cassandra Clare - City of Lost Souls (The Mortal Instruments #5)

noreply@blogger.com (colorful_monkey) — Sat, 19 May 2012 14:22:00 +0000

“- Eddig sosem érdekelt téged, hogy a húgod vagyok.
- Valóban? Az apánk halott. Nincs más rokonunk. Te és én, mi vagyunk az utolsók. Az utolsó a Morgensternek közül. Te vagy az egyetlen, akivel egy vér folyik az ereimben. Te vagy az utolsó esélyem.”

Sebastian, vagyis Jonathan Christopher Morgenstern felszívódott. A gond csak az, hogy vele együtt eltűnt Jace is, és amíg az Árnyvadászok azon dolgoznak, hogy felkutassák a fiút, Jace és Sebastian gonosz kis duója európai turnéra indult.
A barátok természetesen magánakcióba kezdenek, amint kiderül, hogy a Klávé nem tesz meg mindent Jace visszaszerzésének érdekében. Clary bátrabb és elszántabb, mint valaha, megy a saját feje után, hogy megmentse szerelmét, a Lightwoodok pedig Simon és Magnus segítségével keresik a megoldást.
Ez viszont csupán a vég kezdete, az Árnyvadászokra ugyanis az eddiginél sokkal nagyobb veszély vár, és rengeteg áldozatot kell hozniuk fajuk és az emberek megmentése érdekében…

Megőrjített a postásra való várakozás, ugyanis arra számítottam, hogy az utolsó írásbeli érettségimről – német – hazajőve már itt vár rám a kis drágám és olvashatom. Hát a nagy francokat. De tegnap előtt szerencsésen megérkezett, és tegnap estére már be is fejeztem.

Őszintén szólva a Clockwork Prince után sokkal jobban érdekelt az Infernal Devices folytatása, mint a Mortal Instrumentsé, de a City of Lost Souls előtt újraolvastam ezt a sorozatot is, és az, hogy újra az Árnyvadászok világába csöppentem kellően meghozta a kedvet hozzá.

A CoLS jobb, mint az előző rész, ennyit már az elején leszögezhetek. Nekem nem volt semmi bajom azzal sem, ez viszont izgalmasabb, humorosabb és érzelmesebb is volt, és az olvasása után egy igen hatásos befejezésre számítok a City of Heavenly Fire-ben – amit valószínű meg is fogunk kapni, KÉT év múlva…
Emellett a borítója is gyönyörű, és több, mint száz oldallal vastagabb is! Legalábbis az én kiadásom, amit sikerült úgy olvasnom, hogy ne gyűrődjön meg a gerince, hálleluja!

A legszembetűnőbb változás számomra a helyszínek változása volt. Az Intézet nagyon kevés szerepet kapott, a főhadiszállás Magnus brooklyni lakása, emellett jártunk több európai városban és metróaluljáróban is, Jordan és Simon lakásában és a Praetor Lupus házában.

Clare sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett a mellékszereplőkre, aminek én rendkívül örültem, hiszen néha már kicsit sok tud lenni a Jace-Clary szerelmi évődés, persze szeretem őket együtt, meg külön-külön is, de sok lehetőség van a többi szereplőben is.

Magnus az abszolút kedvenc. Ő a legőrültebb, legtitokzatosabb figura, habár sajnos a komoly oldalát is megismerhettük. Szerencsétlen warlockot valóban kicsit kihasználják hőseink, és habár örülök, hogy kulcsszereplővé lépett elő, és érdekel a története is, néha gondolkozhatnának is ezek a kis tinédzserek ahelyett, hogy Magnus Bane-nek füttyentenek.

Alec nagyon sok fejlődésen ment keresztül a kötetek során, de mindig is közel állt a szívemhez, mert érzékeny, de bátor és bármit megtenne a szeretteiért. Ennek ellenére csinált néhány nagyon buta dolgot, de meg lehet érteni.

Azon gondolkodtam, hogy Simont mindig is ennyire szerettem-e. Mert az újraolvasás során és a könyv során is egyszerűen imádtam. Habár már nem egyszerű halandó, mégis ő és Clary képviselik azokat, és irtó vicces tud lenni, amikor Simon groteszk helyzetet teremt egy-egy oda nem illő, „földi” poénjával.

Izzyben a szeretnivaló, hogy igazi kemény csaj, megérdemli a figyelmet.

Maiát és Jordant nagyon nem tudtam hova tenni. Örültem, hogy örülnek, de ez nagyon tölteléksztori volt a számomra.

Claryt jó hősnőnek tartom, örülök, hogy nem nyáladzott túl sokat. Jace és Jace-de-azért-nem-teljesen között látható volt a különbség, habér mindketten szarkasztikusak voltak, a gonosz én inkább olyan volt, mint Jace a könyvek elején, nem pedig a hősszerelmes kiadás.

Sebastian NAGYON jó gonosz. Egy beteg állat a gyerek, szarkasztikus, hataloméhes, de azért szegénynek egy kis szeretethiánya is van valószínűleg. Sok problémát fog még okozni! (Remélem. Ha-ha.) Talán nem úgy kéne BFF-eket szereznie, hogy démoni erővel magához köti őket, de ha más nincs! Jace és az ő kapcsolata is kissé groteszk volt, de a legjobb formában. Azért örülök, hogy az én bátyám nem ilyen.

A végén teljesedett ki igazán a sztori, de végig szórakozató volt. Az eleje ugyan kicsit vontatott volt, főleg, mert tomboltak a hormonok. Néha olyan volt, mintha a Gossip Girl egy részébe csöppentem volna, a szereplők hirtelen rájöttek, hogy tinédzserek és triviális tini problémáikkal is foglalkozni kell, nem lehet állandóan démonokat idézgetni meg öldökölni!

Clary meg Jace meg nehogy azt csinálják, mint a Beautiful creatures végén Ethan meg a lány, akinek nem jut eszembe a neve, mert behalok. Pár hónapja ismerik egymást, nem hiszem, hogy az lenne a legnagyobb problémájuk, hogy mikor csinálják már azt.

Az epilógus ütött. Először érzelmileg – bár sajnos ezt már elspoilereztem magamnak… - de azért egy-két könnycseppet mégis hullattam (az OTP az OTP), majd pedig kaptunk egy erős cliffhangert, ami azért igencsak felkeltette kíváncsiságunkat. Furcsa belegondolni, hogy már csak egy kötet a TMI-ből, meg az Infernal Devicesból is.

Apropó, Infernal Devices. Én imádtam a kis utalásokat: Will könyve Jace-nél, Brother Zachariah, a női warlock, aki Claryn elvégezte a rituálét…Emellett az is sejtetett valamit, hogy ismerős középső neveket ismertünk meg: Clarissa Adele Morgenstern, Alexander Gideon Lightwood, Stephen William Herondale.
Sajnos valószínűleg lényegesen nem fog kapcsolódni a két sorozat, hogy külön-külön is lehessen olvasni (brühühü), de elméleteket gyártani nagyon jó elfoglaltság. Ebben a legjobbak a tumblr-ös TMi fandom, de komolyan. A kedvenc elméletem, hogy Brother Zachariah a jövőből visszatért Jace… a könyv alatt én Jemre tippeltem, de úgy érzem nem lesz ennyire kiszámítható. Mekkora poén lenne, ha Valentine lenne?

Mr. Keats megérdemel egy bejegyzést

noreply@blogger.com (colorful_monkey) — Tue, 24 Apr 2012 16:28:00 +0000

Nagyon régen írtam már. Nem mondom, hogy azért, mert két hét és érettségi, mert ez nem igaz, egyszerűen csak nem olvastam olyan könyvet mostanában, amiről szívesen írnék bejegyzést. Emellett vagy öt könyvet olvasok most egyszerre, és azt sem tudom melyikben mi van.
De most itt vagyok egy rövid bejegyzés idejére, ami nem igazán kapcsolódik a főként YA regényeket feldolgozó bloghoz, de irodalom. Hát még milyen!

Éppen azon gondolkodtam, hogy a rohamosan közeledő német érettségin milyen filmről is beszéljek, ha esetleg a kedvenc filmem kerül szóba. Végül a Bright starra esett a választásom. Egyrészt azért, mert iszonyatosan nagy kosztümös film fan vagyok. Az én kis érzékeny lelkemnek olyanok kellenek, amiken bőghetek sokat, ez pedig tökéletes példánya. Csodaszép történet. Szomorú, de tényleg nagyon szép.
Másrészt Ben Whishaw nagy kedvencem, és ahogy Keatset szaval még az ember térde is beleremeg.

Ja, még nem mondtam, hogy a film Keatsről szól? Pontosabban John Keats és Fanny Brawne szerelméről. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Szóval rákerestem a filmre németül, meg is találtam a német előzetest, ami szerintem nagyon durván jó - mármint ameddig meg nem szólalnak benne németül.

Ez arra buzdított, hogy Keats verseket olvassak németül. Habár első hallásra tényleg kicsit úgy hangzik, hogy ezzel az otromba némettel megerőszakolják ezeket a gyönyörű verseket, mégis van bennük valami költői. Tóth Árpád, Radnóti vagy Szabó Lőrinc fordításainak nyomába sem érnek, de azért érdekes, hogy egészen jól hangzanak a versek németül.
De főleg angolul és csodás anyanyelvünkön. Egy kis ízelítő. :)

Des Dichters letztes Sonett

Strahlstern! könnt ich gleich dir beständig sein!

Nicht einsam prangend in der nächtigen Herde,

Nicht offnen Lides wandern im Verein

Mit dem geduldigen Eremit der Erde,

Dem Strom des Wassers, der mit Priesterhand

Der Menschen Lande wäscht in ewigem Wachen,

Nicht starrend auf der Berge Schneegewand

Und dunkler Moore grün verschlossne Rachen –

Nein – doch beständig: immerdar gebettet

Auf der Geliebten reifend wache Brust,

Wie Schwellen sich mit Sinken zart verkettet,

Sanft fühlend, süßer Unruh stets bewußt,

Noch hörend, noch, des Atems lindes Wehen –

So ewig leben – oder tot vergehen!

Utolsó szonett

Bár volnék, mint te, Csillag, oly örök -

Nem a magas ég magányos tüze,

Hogy türelmesen a világ fölött

Vigyázzam, mint ártatlan remete,

A mozgó tengert, mely papként szelíden

Mossa a föld emberi partjait

Vagy nézi a friss havat, melynek ingyen

Fehérébe hegy s mocsár öltözik -

Nem - én kedvesem érő kebelén

Vágynék lenni szilárd s változhatatlan

Hogy annak lágy, lélegző melegén

Őrködjem örök-édes izgalomban:

Azt szeretném, azt hallgatni, örökkön,

Ott élni mindig - vagy meghalni rögtön.

Bright star

Bright star, would I were stedfast as thou art--
Not in lone splendour hung aloft the night
And watching, with eternal lids apart,
Like nature's patient, sleepless Eremite,
The moving waters at their priestlike task
Of pure ablution round earth's human shores,
Or gazing on the new soft-fallen mask
Of snow upon the mountains and the moors--
No--yet still stedfast, still unchangeable,
Pillow'd upon my fair love's ripening breast,
To feel for ever its soft fall and swell,
Awake for ever in a sweet unrest,
Still, still to hear her tender-taken breath,
And so live ever--or else swoon to death.

John Green - The fault in our stars

noreply@blogger.com (colorful_monkey) — Sat, 24 Mar 2012 17:25:00 +0000

"Ott ültem vakon, összetört szívvel, és semmit nem akartam csinálni, aztán Gus beviharzott a szobámba és azt kiáltotta: „Remek hírem van!” Én meg úgy voltam, hogy „Most nem igazán akarok remek hírt hallani.” és Gus azt mondta: „Ezt a remek hírt hallani akarod.” és azt kérdeztem tőle: „Rendben, mi az?” és azt mondta: „Hosszú életet fogsz élni, ami telis tele lesz csodás és szörnyű pillanatokkal, amit még csak elképzelni sem tudsz.”

Hazel 16 évesen túl van a csodán: két évvel ezelőtt, a halál küszöbén összezsugorodott a tüdejében lévő tumor, ennek ellenére mégsem tud normális életet élni, hiszen betegsége miatt mindenhová oxigéntartállyal kell járnia, nem jár iskolába, legjobb barátainak pedig szüleit tekinti és kedvenc íróját, akinek a könyvét bálványozza és már rongyosra olvasta.
Élete akkor vesz 180 fokos fordulatot, mikor a rákkal élők csoportjában megismeri Augustus Waterst. Habár a fiú szintén túlélő és lábát amputálni kellett, életfelfogása lenyűgözi Hazelt. A lány kezdetben nem érti, mit lát benne a fiú, de sodródik az árral.

Mit mondjak erről a könyvről? Hogy imádtam, de összetörte a szívemet? Kb. ez a pontos meghatározás. Miután kiolvastam szinte csak meredtem magam elé, és morcos voltam, ha valaki csak hozzám szólt.

Már az első oldalak során kiderült, hogy John Greent nem véletlenül istenítik. Mesteri szóforgató és léleksimogató.

Hazelből nagyon jó narrátort kreál és fantasztikus szereplőket hoz létre. Említhetném például Isaacet is, akit a végére nagyon megkedveltem, de természetesen a fő kedvenc Augustus… ritka az ennyire szerethető, humoros, eredeti karakter, ezért az ő változása viselt meg a legjobban, szinte fizikai fájdalmat érzett olvasni.

Ez egy csupa szív könyv, amit mindenkinek el kellene olvasnia, hiszen annyi minden van benne! Nem mindig tudom elmondani, hogy egy könyvtől rengeteget kaptam, de ez egy ilyen eset… annak ellenére, hogy gyakran elszomorított, van egyfajta pozitív üzenete.

A bejegyzés elején lévő kis összefoglalón kívül nem mondanék semmit a cselekményről, hiszen nem akarom elrontani az olvasást, így rövid – de szeretetteljes – kis posztom véget is ért… ha szerettek, dobjatok meg még John Greennel, de ha csak elolvassátok ezt a könyvét, annak is nagyon örülök.

Leiner Laura - Szent Johanna Gimi #1 - Kezdet

noreply@blogger.com (colorful_monkey) — Sun, 04 Mar 2012 13:27:00 +0000

„ – Mi történt? – néztem körbe csodálkozva.
- Lerendeztük – vette át a szót Ricsi.
- De hogyan? – pislogott nagyokat Virág.
- Simán. Megmondtuk, hogy senki nem röhögheti ki a barátunkat, csak és kizárólag mi. Mert nekünk szabad. Nekik nem.”

Reni most kezdi a középiskolát, még pedig a franciára szakosodó Szent Johanna Gimnáziumban. Egy kissé tart tőle, ugyanis az olvasni és tanulni szerető lánynak sosem voltak igazán barátai, ráadásul az ismerkedős gólyatáborról is lemarad költözésük miatt. Nem kell sokáig aggódnia, hiszen egyből két remek barátra is talál: az álmodozó, kissé butuska Virágra és Arnoldra, aki pedig túl komolyan veszi a dolgokat. A félév pedig nem telik eseménytelenül, és az osztályközösség is egyre jobban összekovácsolódik.

Igen, elért engem is az SZJG láz. De már egyszerűen muszáj volt belekezdenem, mert molyon nem láttam semmi mást, csak hogy SZJG így, SZJG úgy, meg hogy mennyire jó az összes könyv értékelése (90% +).

Persze először érdekes volt, mint ahogy szerintem sok kortársam sem, így én sem igazán olvasok magyar szerzőket, ami egy kissé sznobizmus, tudom, de hát ez most legyőztem, és megérte, mert a Szent Johanna Gimi tényleg jó kis sorozat lesz.

Tulajdonképpen olyan könyv ez, amit akár mi is írhatnánk, mégis valahogy magával ragadó. A szereplők egy kicsit viccesek, kissé esetlenek, de mindenképpen nagyon a szívünkhöz nőnek, ezért is fogok még valószínűleg a következő hét rész során is érdeklődni sorsuk felől.

Talán az is volt az előnye annak, hogy magyar szerző írta a könyvet, hogy végre nagyjából saját iskolai életünket láthatjuk benne, feleléssel meg mindennel.

Egészen megható volt látni mennyire jó a 9/b osztályközössége, szerintem ez lenne az ideális, bár persze ezt könnyebb megoldani tizenakárhány fővel. (Bár én sem panaszkodhatok, hiszen a 25 fős osztályomban elég jó az osztályközösség, valószínűleg azért, mert már 8 éve együtt vagyunk, ez más osztályokban annyira nincs meg.)

A főszereplő Renivel félig tudtam azonosulni, félig meg nem. Igazából nagyon szimpatikus, de egy kissé talán túlbuzgó, bár ezt irigylem is benne, hiszen én… na inkább hagyjuk. :’D
A szülők viszont leginkább iszonyatosan idegesítőek voltak. Egyrészt nagyon gáz, hogy könyvekből tanulják a szülőséget, másrészt szerintem iszonyú szigorúak és nagyon gyerekként kezelik Renit. Én komolyan elítélem azokat a szülőket, akik azt sem tudják hol van a gyerekük meg fiatalabb korban minden péntek este részegre isszák magukat a gyerekek és ők szemet hunynak felette, na de hogy egy majdnem 15 éves lány azt megkérdezze a szüleitől, hogy kimehet-e a ház elé gördeszkázni, meg hogy elmehet-e a sulival korizni, iszonyatosan durvának tartom. Vagy én vagyok ennyire liberális?
Reni gépkorlátozását még megértem, mondjuk úgy, hogy színötös a gyerek nem tartom túl szükségesnek.

Ezen kívül igazából aranyosak a szülei, meg az egész család is, csak kicsit túlzásba viszik, na, de mondjuk Reni és az apukájának kapcsolata kifejezetten tetszett.

A legjobb barátnő, Virág nagyon szerethető karakter, igaz barát, mindenesetre szerencsétlen valóban végtelenül sötét, kicsit már el is van túlozva szerintem, lehetetlennek tartom ugyanis, hogy valaki, aki ennyire buta egy ilyen elit gimnáziumba járhasson…

Habár Arnold néha elég lenéző másokkal szemben, őt is nagyon szeretem. Kissé távolságtartó, de ő is jó barát.

Az osztály: remélem történik valami előrelépés Cortezzel. Kingát megütném, de jó rendesen. Néhány szereplőnél még nem tisztult le számomra teljesen, hogy ki-kicsoda, de már csak kötetek kérdése!

Sztori: 5/4 – valljuk be, azért nem történt semmi különleges

Összességében azért: 5/5 – mert valóban nagyon szórakoztató, és már hiányzott valami jó kis tinikönyv

Zeneküldés a rádióban: 5/5 – hahaha

Ricsi – 5/5* - Imádom! :D Főleg azt a részt, amikor Kinga szétveri a vonalzóval.

Az érzés, ami eltölt, mikor olvasom, hogy Reni mennyit olvas és tanul: 5/1 – SZÉGYEN! Utálom magam ilyenkor, példát vehetnék róla…

Szép remények: 5/5 – Én is ezt olvasom! Vagyis olvasnám, ha lenne kedvem egyáltalán olvasni.

A negyedik rész: 5/1 – Még nem tudom, hogy szerzem meg! :( Na jó, még csak a második jön, de akkor sem tudom.

Sims: 5/3 – Nagyon belefájdult a szívem, mert az én gépem nagyon nem tolerálja, pedig szeretem, de azért vicces volt olvasni róla, Reni mit összeszenved velük.

Denise Grover Swank - Here (On the otherside #1)

noreply@blogger.com (colorful_monkey) — Sun, 26 Feb 2012 13:46:00 +0000

„Helytelen volt felkutatnom téged. Helytelen volt beleavatkoznom az életedbe. Sosem bocsátom meg magamnak, hogy ide hoztalak.”

Julia nem tudja feldolgozni legjobb barátnője, Monica halálát. A lány autóbalesetben halt meg és Julia vezette a kocsit, azóta minden megváltozott. Nem csak egyetlen igazi barátját vesztette el, de bűntudata és az események miatt teljesen tönkre ment a családja, az iskolában rosszul teljesít és összesúgnak a háta mögött.
Ő maga is megváltozott, ám a furcsa események tetőpontja mégis az, amikor Evan hirtelen elfelejti barátnőjét és iránta kezd érdeklődni, Julia kívánsága pedig, hogy Monica éljen helyette nem is tűnik olyan elérhetetlennek.

Azért esett a választásom épp erre a könyvre, mert egyrészt a kubai rakétaválsággal kezdődik, így gondoltam, na ez biztos nem lesz gagyi, másrészt Goodreadsen durván jó pontot kapott egy számomra ismeretlen műhöz képest (atyaég de egy sznob vagyok).

Próbáltam nem túl spoileres lenni, de ahhoz, hogy valaki figyelmét felhívjam erre a könyvre, el kell árulnom, hogy ez lényegében egy párhuzamos univerzumos regény és az elején lévő rakétaválságos rész azért fontos, mert a két univerzumban itt válnak ketté az események. Az egyik a mi világunk, a másik pedig egy katasztrófa sújtotta Egyesült Államok.

Őszintén szólva, már el is felejtettem mi volt az elején, mire elérkeztem ehhez a részhez a történetben, ugyanis az első felében nagyon lassan halad a cselekmény, meg nem is nagyon volt kedvem olvasni.
Attól rettegtem, hogy ebből valami Beautiful creatures maszlag fog kisülni, de hál’ Istennek a könyv második felét sikerült gyorsan ledarálnom, mert az viszont igencsak érdekesre sikerült és gyorsan el is hessegettem magamban a BC feltételezést.

De nagyon látszik rajta, hogy sorozat része, hiszen kidolgozatlan ilyen szempontból, viszont a vége felkeltette az érdeklődésemet, vagyis ígéretesnek tűnik ez a sorozat, meg amúgy is, párhuzamos világok, disztópia, szerelmi háromszög, a tiéd vagyok, baby.

Nagyjából ennyit érdemes megemlíteni róla anélkül, hogy igazán spoileres legyek. Ha ti is szeretitek a fentebb említett dolgokat, nektek is tetszeni fog.

u.i.: Team Reece.

u.i.2: Egy világ ~~napfény~~ gyorskaja nélkül? APOKALIPSZIS.

A borító alapján ítélném meg a könyveket?

noreply@blogger.com (colorful_monkey) — Wed, 15 Feb 2012 18:42:00 +0000

Avagy random poszt a várólistás könyveimről, amiknek gyönyörű a borítójuk.

2. nap – A könyv, amit háromnál többször olvastál el

noreply@blogger.com (colorful_monkey) — Sat, 11 Feb 2012 17:09:00 +0000

Hihetetlen, hogy először elkezdtem olvasni a sorozatot (kisgyerekként), de nem tetszett, aztán egyszer mégis, varázsütésre elolvastam. A tűz serlege film után lehetett. Valamiért talán az tett kíváncsivá, ezért kölcsönkértem az egyik barátnőmtől a Főnix rendjét és az akkor épp megjelent Félvér Herceget, és elkezdődött a szerelem, amit a fanficek és az utolsó részre való várakozás mélyített el.

Erre azt kell mondanom, hogy feltehetőleg bármelyik Harry Potter rész. A kedvencem a Főnix rendje, azt legalább hatszor olvastam el.

(Amúgy rossz emlék is kapcsolódik hozzá: ez a kedvenc részem, és ez volt az első film, amit már úgy láttam, hogy olvastam a könyvet... és a film borzalmas volt és nagyon, nagyon, nagyon csalódott voltam. Történet vége.)