Hétköznapi Ínyenc

Sült kolbász, Sherryben és kakukkfűves - vörösborban

noreply@blogger.com (Hinyenc) — Tue, 24 Jan 2012 08:20:00 +0000

Ezt is meg kellett élni, hogy már egy blogbejegyzésben "két recept" is bemutatásra kerüljön. Nincs mit tenni, válság van a világban, így ez a blogomon is érződik most.
Persze ez csak egy rettentően gyenge vicc volt, a jövőben sem lesznek dupla receptek egy bejegyzés alatt, csak ez az egy most ilyen, a jellegéből fakadóan!
Címnek adhattam volna azt is, hogy Magyarosch Tapas, mert ha nem sima sütnivaló kolbászból csinálja ezeket a falatkákat az ember, hanem mondjuk az oly méltán nagyra tartott chorizoból, akkor pedig már egyértelműen ráhúzható, hogy ez egy spanyol tapas, de jelen esetben nem.
A recept kiváltó oka pedig nem más volt mint, hogy pár hete elkészült az idei első kolbász- és szalámiadag, köszönhetően Édesapámnak. Aztán persze jó úgy enni ezt a kolbászt, hogy megsüti az ember és mustárral vagy savanyúsággal magába teszi, de én ennél valamivel többet szerettem volna. Ezért is készítettem kétféle módon el, mégpedig az egyik serpenyőben kakukkfűvel és vörösborral - persze a bor ugyancsak házi -, a másik verzió pedig egy sherrys, fokhagymás volt, amit pedig már régóta ki szerettem volna próbálni.
Mindkettő remek volt, de ezzel a házi kolbásszal akadt egy probléma: annyira finom és intenzív íze van alapból, hogy a fenti körítés nem tudott méltón érvényesülni. Legközelebb mindenképp a "tompább" ízekkel rendelkező chorizoval fogom készíteni, a házi kolbászt pedig meg hagyom magába, hisz úgy is lenyűgöző!

Hozzávalók:
1-2 pár sütnivaló kolbász
1dl vörösbor
1dl száraz sherry (Barbadillo Manzanilla Extra Dry például)
1ek szárított kakukkfű
5-6 gerezd fokhagyma
1 csokor friss petrezselyem
1tk fűszerpaprika (elhagyható)
1ek sertészsír
olívaolaj

A két receptnek nyilván a kolbász a gerince. A lényeg, hogy vágjuk kétujjnyi vastag darabokra a kolbászokat és süssük meg őket a következőképpen: a vörösboros verziót én úgy csináltam, hogy egy evőkanál sertészsírban megsütöttem. Okay, nem éppen egy fitness megoldás ez, hanem inkább fatness, de így sokkal finomabb íze lesz az egésznek! Néha ér bűnözni így is, jólvan?!
Aztán amikor kezdenek megsülni a kolbászdarabkák, szórjuk meg az egészet a szárított kakukkfűvel és öntsük fel a vörösborral. Borból használjunk minimum közepes minőséget, de semmiképp ne a legrosszabb tablettás vöröset. Utána pedig hagyjuk alacsony lángon, hogy a bor "besűrűsödjön", azaz szép elegyet alkosson a zsírral.
A sherry verzió pedig hasonlóképpen készül, de ez egy fokkal kifinomultabb. Olívaolajon süssük körbe a kolbász darabokat, majd adjuk hozzá a félbevágott fokhagyma gerezdeket, amiket ugyancsak pirítsunk meg rendesen. Majd a végén öntsük fel a sherryvel és nagy lángon hagyjuk elpárologni belőle, az íze úgyis benn marad. A végén pedig szórjuk meg apróra vágott petrezselyemmel és lehet is fogyasztani. Plusz ha van finom fűszerpaprikánk még azzal is meghinthetjük, de ez igazán elhagyható.
Természetesen a friss, puha kenyér dukál ehhez a könnyű kis ételhez, mert hát a kisült és koncentrált zsírokat is ki kell valamivel tunkolni majd a serpenyőből. Értelemszerűen fogyasszunk, az egyikhez erős és testes vörösbort, a másikhoz pedig valamilyen száraz sherryt jó hidegen!

Melanzane alla Parmigiana (Parmezános rakott padlizsán)

noreply@blogger.com (Hinyenc) — Fri, 20 Jan 2012 08:03:00 +0000

Újabb klasszikusnak számító recept a blogon! Plusz jelentem minden emberkének, aki megszokott azon lepődni, hogy 10-20 perc alatt elkészülnek a receptjeim: itt egy, amivel sokkal több időt el lehet szöszölni. Szerintem cirka egy órát is bohóckodtam vele a konyhában, de természetesen a végeredmény tekintetében azt kell, hogy mondjam, abszolút megérte! Rettentő egyszerű kis étel, de a padlizsánszeletek egyenkénti megsütése sajnos kitolja a főzés időtartamát.
Ajánlatom pedig a következő: ha elkészítitek ezt az ételt, hozzá mindenképp pattintsatok ki valamilyen minőségi vörösbort. Csempésszetek az otthonotokba ti is így télvíz idején egy kis dél-olaszországi édes élet-érzést.

Hozzávalók:
1db padlizsán
1-2 maréknyi reszelt parmezán
1 fej vöröshagyma
3-4 gerezd fokhagyma
1 doboz paradicsom
1tk oregano
1 csokor friss bazsalikom
1ek balzsamecet
frissen őrölt bors
só
sok olívaolaj

Mindenki kénye-kedve szerint kezdje a műveletet, a végkifejletet úgysem befolyásolja. Lehet kezdeni a paradicsom szósszal vagy a padlizsánok megsütésével.
Az én esetemben a paradicsomszószt készítettem el először, amit a télnek köszönhetően most paradicsom konzervből kellett megoldani. Sajnos nincs nyár, amikor az otthoni kertből finom és friss paradicsomokat tudnék használni.
A hagymát vágjuk apró kockákra és a fokhagymát is szeleteljük fel. Egy serpenyőben kevés olívaolajon pároljuk őket üvegesre, só és a szárított oregano társaságában.
Amikor ezzel megvagyunk, adjuk hozzá a paradicsomkonzervet. Amennyiben tehetjük, használjunk mindig valami minőségi és drágább paradicsom konzervet, aminek az íze közelít a frisséhez.
Adjunk egy löttyintés balzsamecetet az egészhez, plusz az apróra vágott bazsalikomot is szórjuk rá és lassú tűzön hagyjuk főzni körülbelül negyed órát, hogy jól besűrűsödjön.
Közben van időnk megcsinálni a padlizsánt, amiket vékony, körülbelül fél centis szeletekre vágtunk. Aki akarja, előtte sózza be és hagyja állni 1-2 órát, hogy levet eresszen, de én nem szoktam. Nyilván ez ilyen szakbarbárság, de vállalom!
A legjobb lenne persze faszén parázs felett meggrillezni a szeleteket, de én jelenesetben csak vasserpenyőben sütöttem meg, a padlizsánszeletek oldalait kissé megkenve olívaolajjal és sütés közben megsózva. Mire megsütjük a padlizsán szeleteket, addig biztos, hogy kész a szószunk is.
Fogjunk egy hőálló edényt és kenjük ki az alját a szósszal, majd fektessünk le egy réteg padlizsánt, amit szórjunk meg reszelt parmezánnal és locsoljunk meg picit olívaolajjal. Bár tény, hogy így kicsit olajosabb lesz a vége, de fincsi olívaolajról beszélünk, engem meg ez nem zavar - de akit igen, az hagyja el a locsolást a rétegeknél.
A fenti rétegezést ismételjük még meg párszor, amíg az edény adta lehetőségünk van rá. A legvégén zárórétegként szórjuk meg az egész tetejét parmezánnal és mehet is a 180 fokra előmelegített sütőbe a padlizsánunk, körülbelül 15 percre.
Illik azt elmondanom, hogy ez az egy darab padlizsán, amit a hozzávalókban leírtam, körülbelül két fős adag! Szóval ha egy csapatnak készítünk melanzane alla parmigiana-t, akkor a hozzávalók mennyiséget értelemszerűen növeljük, akárcsak a sütési időt!
Amikor készen vagyunk, szórjuk még meg az egészet friss bazsalikommal és locsoljuk meg olívaolajjal, ha még nem lenne elegünk belőle.
Bor, a vörösbor pedig elhagyhatatlan kellék, de a kölyökpezsgő és a Kubu is biztosan egészen különleges ízélményeket tud produkálni.

Shakshuka

noreply@blogger.com (Hinyenc) — Thu, 19 Jan 2012 08:14:00 +0000

Egy olyan recepttel jelentkeznék ma, amit már régóta el szerettem volna készíteni, de valahogy eddig kimaradt az életemből. Viszont az utóbbi időkben két kedvenc bloggeremnél is láttam, és egyből arcon vágott a csordaszellem, ezért nekem is muszáj volt elkészítenem. Nem is akartam írni róla, de a fotók elég klasszak lettek, úgyhogy gondoltam, álljon itt az én blogomon is ez a recept. A fentebb említett két blogger Zizi és Angéla shakshuka verziói a nevükre kattintva elérhetővé válik. Mondjuk szégyenszemre csak most olvastam el őket, mert idáig csak a fotókat néztem meg, viszont a gerince mind a három változatnak a paradicsomos alap és a tojás. Aztán nyilván mindenki az egyedi igényeinek megfelelően úgy üti fel az egészet, ahogy azt akarja és így tettem én is.
Míg el nem felejtem: szerintem ez az étel tökéletes kiegészítője egy masszív italozást követő éjszakának, bár tudom, ilyenkor arra kell törekedni, hogy minél könnyebb feladat elé állítsuk a szervezetünk, de én akkor is teljes mértékben ajánlom ezt "másnaposság ellen".

Hozzávalók:
1 doboz paradicsom
1-2 db friss paradicsom
3 db tojás
2ek szárított paradicsom (elhagyható)
1 db zöldpaprika
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1ek fűszerpaprika
1tk zúzott római kömény
1tk darált erős paprika vagy cayenne bors (elhagyható)
1tk zaatar fűszerkeverék
1 csokor petrezselyem
olívaolaj
frissen őrölt bors
só

Most kezdjem megint a szokásos szöveggel, hogy "de 15 perc alatt kész ez az étel is és akkor most mindenki boldog"? Most mit csináljak, tényleg ez a helyzet, hogy rettentő gyorsan elkészül ez a kaja is. Olyan embereknek, mint én, akik hétköznap nem szeretnek esténként a konyhában állni, azoknak biztos nagy kedvencük lesz ez, akárcsak nekem.
A lényeg, hogy a kockára aprított hagymát kevés olívaolajon üvegesre pároljuk egy serpenyőben, a fokhagymák társaságában. Adjuk hozzá az ugyancsak kis kockára vágott zöldpaprikát és a paradicsomot. Közben sózzuk, borsozzuk kicsit. Ide muszáj közbe ékelnem azt, hogy mindenhol magas falú edényt ír a szakirodalom a shakshuka készítéséhez, ami bohócság, mert serpenyőben is prímán elkészíthető.
Amikor üvegesre párolódott a hagyma, húzzuk le a serpenyőt a tűzről, szórjuk meg az egészet a fűszerpaprikával és keverjük jól át.
Mehet vissza a tűzre és most adjuk hozzá a konzerv paradicsomot. Érdemes valami minőségibbet használni, lehetőleg a kockázott verziót. Bár igaz, hogy van benne friss paradicsom, ami megteszi a hatását és kissé darabos marad a "szószunk".
Szórjuk meg a paradicsomos alapunkat a frissen őrölt borssal, római köménnyel, darált erős paprikával -akik szeretik a csípőset- és a zaatar fűszerkeverékkel, mely a legtöbb fűszeres boltban kapható, de az Ázsia Bt. a Vámház körúton tuti lelőhely!
Lassú tűzön hagyjuk körülbelül 10-15 percet rotyogni az egészet, majd kis mélyedéseket készítve a szószban, üssük bele a tojásokat és hagyjuk addig még az egészet a tűzön, amíg a tojásfehérje megszilárdul. Ekkor már lehet is tálalni. Ahogy néztem, van, aki összezúzza a tojásfehérjét és úgy tálalja; van, aki egyben hagyja - én az utóbbi verziót preferáltam.
Még szórjuk meg kevés zaatarral és friss petrezselyemmel, plusz mehet még rá egy löttyintésnyi olívaolaj is.
Kenyérrel, lepénnyel vagy bármi hasonlóval tálaljuk.
Mondjuk legközelebb nem leszek béna és előtte a Sonkásnál beszerzek valami finom kis chorizo vagy római köményes sütnivaló kolbászt; az lesz ám a Kánaán, én mondom!

Carbonara Spagetti Videó-recept

noreply@blogger.com (Hinyenc) — Tue, 10 Jan 2012 15:42:00 +0000

Videó-recept a Carbonara Spagetti részvételével. Ezek után és ezzel a videóval igazán könnyedén már bárki elkészítheti otthon, a leginkább valódi Szénégető spagettit. Természetesen részemről, azért van benne egy kis apró csúsztatás, de ez azt hiszem belefér!

PastaCarbonara from Hinyenc on Vimeo.

(A videó HD minőségben a Vimeo oldalán elérhető.)

New York American Bistro

noreply@blogger.com (Hinyenc) — Fri, 06 Jan 2012 08:46:00 +0000

Pár napja több forrásból is láttam, hogy újabb hellyel gyarapodtunk, ráadásul olyan emberektől, akiknek általában szoktam adni a véleményére. Első blikkre egy sima hamburgerezőnek tűnt az egész, bár mondjuk ahhoz meglehetősen impozáns helyen található, mégpedig a Bazilika és a Gödör közti területen, a régi MO étterem helyén. A hamburgerező tehát túl degradáló lenne erre az egységre, mivel itt azért sokkal többről van szó; az étlapot átnézve nem a burgerek a dominánsak, inkább minden más, erősen amerikai specialitás. A bisztró egy kis amerikai érzést próbál becsempészni az emberek lelkivilágába. Már találkoztunk ilyennel, például a T.G.I. Fridays képében, ahol sikerült is átadni ezt a tengerentúli feelinget: minden baromi nagy és ehhez mérten rettentően drága, bár az igazság az, hogy azért a minőséggel sincs gond! A New York Bistro talán ezt próbálja követni, némi keleti parti visszafogottsággal - több-kevesebb sikerrel.

Mivel nemrég nyílt a hely, van még pár kezdeti nehézsége, úgymint egy-két dolog még nem elérhető az étlapról, vagy hogy a kiszolgálás egyelőre eléggé döcögős, ellenben rettentően lelkes és érdeklődő!

Választásunk elsőként egy fűszeres csirkeszárnyra esett, a szokásos körítéssel, ami a klasszikusnak számító kéksajt mártással és angol zellerrel érkezett. A hús és fűszerezése kiváló volt, a kéksajt mártás pedig ugyancsak szuperjó! Ráadásul úgy, hogy egyikünk nem is szereti a kéksajtot, még így is kiválóan teljesített az egész.

Ami engem illet, én még rendeltem egy New England-i kagylólevest előétel gyanánt, mert rettentően felkeltette a figyelmemet. Ahogy a képen is látszik, kagylóból akadt benne azért komolyabb hiány. Ellenben a lé íze fantasztikus volt, igazán csak azt sajnálom, hogy ennyire ki lett spórolva belőle ez a tengeri kütyü. Legyen akár drágább ez a leves, de akkor tegyenek bele bőven kagylót, mert nem egy krumplilevesre vágytam! Viszont érdekes, de nagyon finom volt a sült bacon, krumpli és kagyló keveréke ebben a lében.

Főételek gyanánt rendeltünk egy New York Burgert, ami az étlap tanulsága szerint Dél-Amerikai marhából készült és ehhez pedig járt még egy házilag készült steak burgonya. A másik főétel pedig sajtos steak szendvics képében érkezett, melyhez pedig egy bébispenót saláta volt a kísérő.

A hamburgerre nagyon szeretném rásütni, hogy csodálatos volt, ellenben ezt így teljes mértékben nem tudom kijelenteni. Maga a lényegi részek, a hús és a "buci" valóban figyelemreméltó, de a többi adalék felejthető. A húsnak valami fantasztikusan jó íze volt, csak úgy magában is remekül megállta a helyét. A buci a másik dolog, ami megint csak kedves emlékeket hagyott: kinézetre is gyönyörű és közben nagyon omlós és ízletes. Ellenben a zöldségek és az öntet semmi extrát nem adott. Zavart, hogy ebben a remek - és viszonylag drága - hamburgerben egyszerű, sima, hétköznapi saláta levél volt, és két milliméter vastag hagymakarikák. Okay nekem mindent meg lehet magyarázni, de egy ilyen remek hús és buci mellé igazán dukálna valami minőségibb megoldás, ami a saláta részt illeti - és a többit. A házi steak burgonya finom volt, a maga mekis szintjén.

A sajtos steak szendvics újabb remek tétel volt. Nekem csak egy bajom volt vele, mégpedig hogy igazán kevés hús érkezett benne, amit talán nem éreztem volna hiánynak, ha ma reggel nem futok bele egy New York-i gasztrotrip fotóiba, ahol a hasonló szendvicsekből omlott kifelé a nagy halom hús! Viszont az ehhez a tételhez tartozó baguette is nagyon finom volt. Omlós, jóízű - nem tudom tovább ragozni, hogy milyen jó. Egyedül kicsit azt hiányoltam, hogy a hölgy, aki a szervizt bonyolította az asztalnál, előre szólt, hogy ebben a szendvicsben korianderes-majonéz van, aminek ugye mondanom se kell, hogy mennyire örültem én koriander addikt. Aztán sajnos ízben sehol nem köszönt vissza, az imádatom tárgya, a koriander.

A bébispenót saláta a kis szalonnapörcökkel jó volt - egyszerű, de tette a dolgát. Kicsit lazította a málhás terhet, amelyet a steak szendvics az emberre rátestált.

Összességében egy egészen kellemes hely lesz ez, ha beindul és túllendül a kezdeti nehézségeken.
Idővel remélhetőleg kissé kiforrottabb lesz az egész, ami az alapanyagokat és kombinációjukat illeti, gondolok itt a csodálatos hamburger hús és a hozzáadott salátalevél esetére, vagy esetleg a bumfordi kinézetű asztalvédő papírokra. Mondjuk számomra egy kissé talán túlárazott, bár valószínűleg a tökéletes elhelyezkedés - a Bazilika vonzáskörzete és turisták jelenléte - az, ami indokolja ezeket az árakat. Az izmos amerikázás tekintetében pedig még jócskán van hova fejlődniük, a T.G.I. vagy Sunny Diner perspektívájában.
Hoppá, míg el nem felejtem: van burger amúgy Angus marhából is, ha valaki igazán komoly ínyencségre vágyna!

Malloreddus pancettával, szárított paradicsommal és pecorinoval

noreply@blogger.com (Hinyenc) — Thu, 05 Jan 2012 08:10:00 +0000

Gyorsan tisztázzuk is, miről van itt szó, mert a címből nem biztos, hogy egyből kiderül. Szóval egy csigatésztás ételről, ami szalonnával, szárított paradicsommal és sajttal készült, többek között végül sütőben.
Nagyon egyszerűnek hangzik és tényleg az is, hisz ez a Hétköznapi Ínyenc blog, ahol legtöbbször ilyen gyorsan elkészíthető receptek vannak. Meglehet, az újév alkalmából valami lencsés sztorival kellett volna előrukkolnom, de nézhetjük úgy is az egészet, hogy igazából csak egy újabb hét van és nem történt semmi komolyabb.
No de térjünk vissza az ételhez! Nekem különösen azért is tetszett, mert - a csigatésztának hála - ilyen igazán tömör és masszív dolognak néz ki a végeredmény. Nem szálakról beszélünk, mint a spagetti esetében, vagy darabokról, mint mondjuk a fusilli vagy penne, hanem kis tésztadarabkák, amit nagykanállal lehet magunkban dönteni.
Ellenben a sok szövegelést elhagyva lássuk inkább a receptet, mely annyira egyszerű és a végén csodálatos!

Hozzávalók:
10-15dkg csigatészta
10dkg pancetta (vagy más húsos szalonna)
10dkg pecorino
1 csokor friss bazsalikom
1 marék szárított paradicsom
3-4 gerezd fokhagyma
1 doboz minőségi paradicsom konzerv
1tk erős darált paprika (elhagyható)
1tk majoránna
1tk oregano
1ek vaj
frissen őrölt bors
olívaolaj

Tegyük oda először is a tésztát főzni, a csomagoláson előírtak szerint. Viszont, mivel ilyen apró tésztáról van szó, akármennyire is bűn, de egy kis olívaolajat tegyünk a főzővízbe, mert ezek a pici szemek elég könnyen összeállnak, az meg nem annyira cél jelenesetben.
A szalonnát vágjuk fel kis kockákra és lassú tűzön süssük meg úgy, hogy minden zsír kisüljön belőlük és ropogósak legyenek. Majd szedjük ki a sült szalonnát egy kis tálra és felhasználásig tegyük félre. A szalonna zsírjába dobjuk bele a vajat és erre reszeljük rá a fokhagymagerezdeket. Vagy azzal a csodálatos szerszámmal, melyet fokhagyma-nyomónak neveznek, nyomjuk rá - remélem, érzik a tapintható rosszallást a kedves fokhagyma-reszelést ellenző rajongóim!
A vajat azért teszem rá, mert ettől majd a végén sokkal selymesebb lesz az egész, nem pedig olyan túl karcos.
Amikor a fokhagyma megpárolódott, adjuk hozzá a konzerv paradicsomot. Utána vágjuk rá a friss bazsalikomot, majd szórjuk meg az egészet a darált paprikával, oreganoval és majoránnával.
Szárított paradicsomainkat pedig nekünk tetszőleges formára vágjuk fel, legyen szó vékony csíkokról vagy bármilyen más megoldásról és ezt is szórjuk a serpenyőbe.
Plusz természetesen eljött az ideje a sózás-borsozásnak, amit mindenki tegyen saját szájízének megfelelően.
Lassú tűzön főzzük a szószunkat minimum 10 percig; a lényeg, hogy az állaga a végén jó sűrű legyen. Eközben a tésztánk is kész, amit szűrjünk le és nagyon kevés főzővíz társaságában adjunk hozzá a paradicsomszószhoz. Jól keverjük össze az egészet, majd kevés olívaolaj társaságban adjuk még hozzá a szalonnapörcöket és a lereszelt pecorino felét.
Keverjük jól össze az egészet, majd egy hőálló kerámia - vagy tök mindegy, milyen - tálba oszlassuk el szépen a tésztánkat. A tetejét szórjuk meg a maradék pecorinoval és tegyük sütőbe nagyjából 10 percre, de elég neki csak olyan 150 fok. A lényeg, hogy egybe álljon a tésztánk a végén és a ráreszelt pecorino kicsit megsüljön.
Tálalásnál mehet egy kis friss bazsalikom még a tetejére és egy löttyintés finom olívaolaj.
Valami jófajta vörösbort dobjunk mellé és meg is van a dolce vita!
Vegáknak is no para, mert ha kihagyják a szalonnát, akkor egy remek húsmentes ételt kapnak és őket is utolérheti az instant édes élet.
Boldog újévet Mindenkinek!

Dzsem Pékség

noreply@blogger.com (Hinyenc) — Wed, 28 Dec 2011 21:18:00 +0000

Egyre jobban el vagyunk látva jó reggeliző helyekkel Budapesten, habár a pesti oldal még mindig több hellyel büszkélkedhet, mivel sajnos Buda erősen le van maradva(mentségére legyen mondva: van egy remek Szendzsója!).
Pestet tovább erősítendő, a Dzsem pékség a város központjában található - igaz, ehhez képest kissé eldugott helyen, de ezt az egy kis "kellemetlenséget" leszámítva mást nem lehetne felróni nekik. Mondjuk olyan szomszéddal, mint a Mák Bistro, talán kicsit felelőtlenség is bírálni az elhelyezkedését, és egyébként nagyon hangulatos kis helyiséggel várják a közeli minisztériumok derék dolgozóit vagy éppen a CEU egyetemistáit.
Rettentően finomak a péksüteményeik, plusz található még itt mindenféle bagelvariáns vagy olyan remek dolgok, mint például a sonkás croissant.
Minden remek volt az általunk kóstolt dolgokból, legyen szó a lazacos bagelről vagy a fentebb már említett croissant-ról.
Ugyanezt mondhatom el a juharszirupos csavartról esetleg a nem igazan édességnek számító, de mégis ide sorolandó vajas croissant.

Mind-mind csodálatos volt, ahogy azt már korábban más blogok is megírták. Jelen esetben csak a sor végére tudnék csatlakozni és bólogatni, hogy igen, minden rendben van a hellyel!
Baráti árakon ehetünk nagyon finomat, buzdítok mindenkit arra, hogy ha még nem is a közelben lakik, dolgozik vagy él, de egyszer mindenképp látogassa meg a Dzsem pékséget, hogy tudja, miről is beszélnek a népek már jó ideje oly magasztosan.
Oh, és ami számomra a legnagyobb jó pont és fantasztikus dolog, hogy a kávéba vagy bármihez lehet kérni szójatejet!!! Erről van szó, lehetne sokkal több ilyen egység, ennyire nyitott szemmel a világra!

Dzsem Pékség
1051 Budapest,
Vigyázó Ferenc utca 7.
www.facebook.com/dzsem

További fotók még a blog Facebook oldalán.

Csalogány 26

noreply@blogger.com (Hinyenc) — Wed, 21 Dec 2011 08:35:00 +0000

Egy tétellel megint kevesebb van a listámon, mert a Csalogány 26 is pipálva immár. Körülbelül a legrégebb óta kerülgetett hely, pedig kézenfekvő volt, hogy kipróbáljam, de mégsem történt meg idáig. Sokáig tartott vele a petting, de bevallom, a végjáték miatt teljes mértékben megérte! Mióta tudtam, hogy megyünk a Csalogányba, rettentően vártam. Sajnos a legutóbbi ilyen nagyon várt gasztro élmény nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket - gondolok itt az Olimpiára, ahol az élmény ilyen erősen felemás maradt. Részben nagyon jó volt, részben pedig nem. Pont ezért inkább úgy álltam a Csalogány 26-hoz, hogy lesz, ami lesz, mert az emberek is vagy szuperlatívuszokban beszélnek róla, vagy épp az ellenkezője.
Szerencsére a csalódásnak a halvány árnyéka sem fedte be a vacsorát, amit itt fogyasztottam el. Pont ennek az inverze; az egész három órás vacsora maga volt a csodálatos utazás a gasztro-mennyországba! Utána hazaérve és az egész vacsorára visszagondolva is csak hatalmas nagy mosollyal tudtam nyugtázni az estém.

Az utazás kezdete már a pincérek segítőkészségével kezdődik, amint belépve az ajtón érzékeltetik, hogy itt bizony a vendég az első és ezért mindent meg is tesznek. Több kritikát olvastam, melyekben lehúzzák a pincéreket a viselkedésük miatt, velünk viszont semmi negatívum nem történt, sőt egész este kiváló szervizben volt részünk. Külön dicséret illeti a fiatal sommelier-t; a munkájához nyilván kiválóan értett, de ahogy az egész vacsora ételeihez párosított borokat is felszolgálta és információkkal látott el minket, az bámulatos volt. Innen is külön köszönet, hogy abból a mennyei és egyben utolsó Tokaji Cuveé-ből kaptunk repetát, hogy az ő szavait idézem "Mert látom az urak szeretik a jó bort.". Így van és újfent köszönjük!

Cimborámmal a két párhuzamos menüsort rendeltük, így gyakorlatilag végigkóstoltuk az étterem teljes aktuális repertoárját, legnagyobb örömünkre (és kicsit a bánatunkra is, mint azt majd később kifejtem).

A welcome falatoknak számító kenyér és sós francia vaj az egész estét végigkísérte, mivel egyszerűen annyira finom volt ez a roppant egyszerű kis étel, hogy nem lehetett vele betelni. A tökéletes kenyér és a vaj együtt megunhatatlan párost alkottak.

A másik előétel egy hajszálvékony kenyérkén érkezett lazac szelet volt, pár szelet cukkinivel, megszórva egy kevés snidlinggel. Kezdetnek éppen megfelelt!

Aztán érkeztek a komolyabb előételnek számító tételek is. Ami engem illet, borjúfejhús-carpacciot kaptam lencsesalátával. Az egész meg volt locsolva valami kissé csípős olajjal, amit nem tudok pontosan, hogy mi lehetett, viszont remek összhangot teremtett a hús és a lencse között. Bár mondjuk magának a borjúhúsnak is nagyon finom íze volt és a lencse igazán passzolt hozzá, nekem rettentően ízlett.

A másik, egyidejűleg érkezett tétel egy hízott kacsamájterrine volt vilmoskörtével. Érdekes módon sokkal visszafogottabb zamattal rendelkezett, mint azt egy ilyen összeállítástól várni lehetne, mégis roppant kellemes érzést váltott ki, leginkább a kiváló, friss állagok miatt.

A következő ételpárosként egy leves és egy rozéra sült hússzelet érkezett asztalhoz.
A vadkacsaleves daragaluskával azért volt érdekes, mert alapból nem szeretem ezt a daragaluskás megfejtést, de persze az egész levesben ez volt a legfinomabb. Jó, jó az íze is remek volt a lének meg tetszett, hogy a zöldségek nagyon apróra kockázták bele, de a daragaluska íze annyira passzolt az egészbe, hogy az elképesztő!

A rozéra sült galambmell gyönyörű zöld kelbimbók társaságában ücsörgött a tányéron, és valójában inkább csak asszisztált a zöldségekhez, mert ők aratták le a babért: az est további részét előrevetítve ontották magukból a szuperintenzív növényzamatot. Egyikünk sem egy nagy kelbimbó-rajongó, de abban megegyeztünk, hogy ez most valahogy összejött.

Ezután mindketten egy halas tételt kaptunk. Volt itt egy norvég lazacfilé, tintahalas rizottóval és egy balatoni fogas valamilyen karalábés megfejtéssel. Nekem a tintahalas rizottó örök nagy kedvencem, és most sem csalódtam benne. Nagyon finom krémes állagút kaptam, amihez a lazacfilé, a ropogósra sütött kis bőrével tökéletesen illett. Itt már jelentkezett az egész este nagy szívfájdalma, tudniillik hogy az adag pont arra volt elég, hogy sokkoljon és ízorgiát okozzon, pedig ebből a tételből - is - meg tudtam volna enni egy szép nagy tányérral!

A balatoni fogas végre valóban a klasszikus fogasízzel rendelkezett, roppant-omlott, ahogy kell neki. A köretként felszolgált, valamilyen különleges módszerrel megpárolt karalábékarikák pedig nemhogy csak a karalábé, de egy komplett konyhakert teljes ízspektrumát hordozták. Vacsorapartnerem egészen oda volt érte, pedig ő aztán tényleg egy húsfasiszta, mégis egész este a zöldségeket dicsérte. Már megérte!

Persze aztán a következő ételpárosban azért megkapta az estjének fénypontját. Annyira az volt, hogy véletlenül sem adott belőle még egy kis kóstolót se! Megjegyeztem, haver, ez örök szálka lesz a szememben!!!
Szóval a fentiekben említett imádat jelképe egy friss, panko morzsában sült bébi csirke burgonyapürével, amit meg én kaptam, az egy vadvízi ponty volt gombás házi tésztával.
Az első ételt az irigy cimbora zavaros elmondása alapján "a Mennyország kirántott húsa" és "a Paradicsom vasárnapi krumplipüréje" jelzőkkel említhette, és biztos nem lehetett rossz, mert majdnem főbe lőtte magát, amikor végzett a két falattal. Rendben, nem kárhoztatom, tényleg nem a Bécsiszeletben megszokott adagot kapott. Többet sajnos nem tudok hozzátenni, de talán vissza kéne mennem enni egy ilyet, látva a sokkot, amit okozott az a pici husi.

A vadvízi ponty is amúgy remek jó volt. Bár itt is felmerült, hogy nem a hal dominált igazán, hanem az a gombás házi tészta! Annyira finom és komplex ízzel rendelkezett; kicsit olyan igazi otthoni érzést hozott elő, de mégis, a benne megtalálható gomba íze teljesen új értelmezést adott a már megszokott zamatnak. Remek volt tényleg remek, bár sajnálom, hogy a hal íze annyira semleges és a háttérben meglapuló maradt a tésztához képest. Úgy látszik, a Csalogány 26 a mesebeli körítések étterme, ami lássuk be ha így is lenne nagy szó.

A következő tételek mondhatni a főételek voltak. Speciel én ezt vártam a legjobban! Mivel én az 1-es menüt ettem, haverom meg a 2-est és így neki jutott a bárány, ezért kicsit szomorkodtam - persze feleslegesen. Szóval a két főételszerű megfejtés a már említett tejesbárány sült , belsőségraguval és zabkásával, a másik étel pedig a szopósmalac volt kolozsvári káposztával. Természetesen a vége az lett, hogy ételt cseréltünk cimborámmal, mert én jobban bírom a bárányos dolgokat és a belsőségeket, ő meg egy disznóaddikt török. Mivel mindkettőt kóstoltam, ezért azt kell, hogy mondjam: a szopós malacsült remekelt, főleg a bőre, ahogy szépen pirult - jaj de csodálatos íze volt! Az alatta található káposzta viszont nekem olyan semmilyennek tűnt, leginkább a helyet foglalta a tányéron és aztán a hasamban is, de a hús íze kárpótolt ezért. Ez legalább egy kivételt jelentett a sok köretsztár között.

Viszont a báránysült csodás volt, a belsőségraguval együtt, melyben vesét, szívet és hasonló, csíkokra vágott apróságokat találtam. A zabkása ízét szerintem kaprosnak éreztem, de nem mondanám 100%-ra, viszont ez az egész tál remek és komplex volt! Nagyon imádtam és egy újabb tétel, amiből egy masszív nagy tányérral is meg tudnék enni.

Aztán érkezett egy kis áfonyás sorbet, amit pincéreink amolyan kis frissítőként definiáltak. Ennél a pontnál is instant orgazmus volt, mert azon filóztunk, hogy megint hogy a fenébe lehet az, hogy egyszerre érezzük az áfonya ízét, de mellette meg mindenféle más földes ízeket is. Mint például cékla, málna és hasonlóak. Hmm.

Nos, végre elérkeztünk ahhoz a részhez, ami pedig szerintem volt az est csúcsa. Ez nem más, mint a marhastefánia kétféle fehérrépa-pürével. Ja,mellesleg volt itt egy sajtos szelekció is, de azt nem én ettem, meg ugye a marhastefánia mellett legfeljebb csak próbálkozhatott labdába rúgni, de iszonyatosan erőlködnie kellett volna. Szóval ez a marhás tétel azért volt fantasztikus, mert a puha hús egyszerűen szétolvadt az ember szájában és az íze?! Az pedig valami fenomenális volt! A kétféle fehérrépa-püré remekül adta az ívet a hús alá, de igazából csak azt a nagyon finom és masszív ízt puhította be, amit a marhahús adott - de szó se róla, kellett hozzá.

A sajtos tál pedig állt egy morbier sajtból, ami mellett helyet foglalt még vilmoskörte, diópüré és mézzselé. Az igazság az, hogy persze így egy falat az összes felsorakoztatott tételből, egy villán azért elég őszinte meglepetéseket tudott szolgálni. Nekem mondjuk kicsit a sajtból több kellett volna, hogy ne maradjon annyira a háttérben a többi tételhez képest, de tény, hogy az egész együtt egy nagyon kerek és kifinomult ízvilágot képzett. Bár mondjuk egy nagy leveses kanállal, ha betudtam volna venni ebből a számba, biztos sokkal őszintébb lett volna a boldogságom.

A levezetés következett egy friss házi bonbon képében, mely sós-karamellel volt töltve. Az ehhez felszolgált, a legelején említett csodálatos limitált szériás Tokaji Cuveéről nem szeretnék írni, mert mély sebeket tépne fel hiánya, de ha azt most leszámítjuk, a bonbon így is rettenetesen jó volt! A töltelék állaga hibátlanul folyós és az íze, ez a sós-karamellás dolog meg maga egy újabb csoda.

A desszertek máktorta meggysorbet-val és gesztenyekrém rumos aszalt szilvával voltak. A máktorta jó helyre érkezett, cimbora kedvenc süteménye, tehát értő módon és élvezettel csemcsegett a nem túl vastag, viszont borzasztóan tömény és zamatos mákmasszán. Egyetlen problémája akadt csak, miszerint a hosszú nyelű fagyiskanállal nehezen boldogult a tortával, de talán túl sok bort szolgáltak fel neki addigra.

A gesztenyekrémről azt hittem, hogy semmi extra nem lesz. Finom volt meg minden, eszegettem belőle illedelmesen, viszont nem történt semmi nagy durranás, míg le nem kanalaztam a pohár aljára, ahol valamilyen kis golyócskák lapultak, majd harapásra "szétrobbantak" és valami hihetetlen finom ízt képeztek a számban. Azt kell írjam, hogy ezek a kis golyócskák meghágták a számat, mert annyira finom volt, hogy az elfogyasztásuk után csak gyönyörű csillagokat láttam. Mik lehettek ezek?!

Zárásként kaptunk pár tésztás süteményt, de a nevükre már nem emlékszem, mert a borok megtették a hatásukat. Azt viszont tudom, hogy a kis kerek baracklekvárral volt töltve, de úgy, hogy a teteje a lekvárnak dermedt volt, viszont harapásra szétfolyt az egész az ember szájában, de abba is fejezem itt a desszertrajongást, mert nem vagyok én ám ilyen típus.

A borokról nem írtam külön, pedig tényleg csodálatos, tiszta magyar sort kaptunk. Igazán illett volna megjegyeznem őket, de hát az agyam nem rendelkezik ilyen kapacitással. Viszont a három bor, ami megmaradt, az a következő: az egyik a Gedeon birtokról az Arany Sárfehér, a másik kettő pedig az Úri Borok holdudvarába tartozó sárga muskotály és tokaji cuveé voltak; nem egészen pontosan emlékszem a készítőre, úgyhogy nem szeretnék pontatlan infót leírni.

Végezetül annyit, hogy rettentően boldog vagyok, hogy ilyen pozitív élményekkel gazdagodtam itt! Azt kell mondjam: jó, hogy ez a Csalogány 26-os gasztro élmény idáig váratott magára, mert így nem egy friss és túlhype-olt hellyel találkoztam, hanem egy már bejáratott és kiforrott egységgel. Mindennel tökéletesen elégedett voltam, mindenképp visszafogok még térni. Meglehet, hogy egy menü itt a Csalogányban, a borsorral együtt nem túl olcsó, de megéri gyűjteni rá vagy ajándéknak ezt kérni!

Csalogány 26
1015 Budapest,
Csalogány utca 26.
+36 1 201 78 92
www.csalogany26.hu

További fotók a Facebook-on...

Zsályás-chilis sütőtök krémes tagliatelle, pancetta kockákkal

noreply@blogger.com (Hinyenc) — Fri, 09 Dec 2011 07:54:00 +0000

Nocsak! Egy újabb sütőtökös recept, amit egyszerűen hívhatnánk úgy is, hogy sütőtökös széles metélt szalonnapörccel.
Hát azt hiszem, egyre nehezebb fent tartani a látszatot, hogy nem szeretem ezt a zöldséget. Pedig az igazság az, hogy tényleg nem rajongok még mindig érte, de vannak ételek, amikben igazán jól működik - sőt még finom is. Így van ez a következő recepttel is, aminél csak annyit tudtam, hogy valamilyen pastat szeretnék készíteni sütőtök közreműködésével, mert ez, annyira jól hangzik. Aztán utánanéztem és láttam, hogy a zsálya és a sütőtök elég jó barátok, tehát innen már nem volt nehéz összetenni egy kiváló receptet.
A végeredmény, kérem szépen, egy igazán masszív és semmiképen nem fitness, inkább fatness megfejtés lett. Tehát csak okosan válasszuk meg, mikor is fogyasztjuk a következő ételt, mert nem biztos, hogy mindenkinek a munkahelyén szívesen tolerálják, ha az alkalmazott a csuklójával támasztja a homlokát, azaz "éppen órát szerel". Magyarán alszik, na!
Amúgy ha valaki a vega vonalat erősíti, a szalonna mellőzésével remek vegetáriánus ételt kaphat!

Hozzávalók:
1db sütőtök
3-4ek doboz mascarpone
3 ág friss zsálya
2db piros chili paprika
1 bögre alaplé
2 gerezd fokhagyma
1 fej vöröshagyma
10-15dkg pancetta (helyettesíthető más húsos szalonnával)
10dkg pecorino vagy parmezán
1 csomag tagliatelle
2ujjnyi vaj
frissen őrölt bors
só
olívaolaj

Először is a tököt süssük vagy főzzük meg, hogy jó puha legyen. Én a főzést választottam, mert nekem az gyorsabbnak tűnt. Félbevágtam a tököt, kikapartam a magjait, majd kockákra felvágtam és sós vízben megfőztem. Mikor megfőtt, hagytam kihűlni és utána lehúztam a héját, majd robotgépben, a kimagozott chilik társaságában lepürésítettem.
Közben a szalonnát szépen megsütöm úgy, hogy minden zsír kisüljön belőle. Jelen esetben én úgy csináltam, hogy kevés vajon megpirítottam pár zsályalevelet és erre dobtam a szalonna kockákat, így intenzívebb zsályás ízt kapott a pancetta.
Majd egy másik serpenyőben a kisült szalonnazsíron megpirítottam az apró kockára vágott vöröshagymát és az egyik szeletekre vágott fokhagymagerezdet.
Ehhez tettem hozzá a sütőtök pürét, az apróra vágott zsályának a felét, amihez hozzákevertem a mascarponét és felöntöttem az alaplével. Felforraltam az egészet és utána közepes lángon, körülbelül tíz percig főztem, közben sóztam, borsoztam és a másik gerezd fokhagymát még belereszeltem.
Ezalatt kifőztem a tésztát és és összekevertem a sütőtökkrémmel, hozzászórva egy tenyérnyi pecorinot és egy kevés olívaolajat. Az egészet elkevertem és viszlát!
Tálalásnál, aki akarja, szórja meg egy kevés pecorinoval és adjuk hozzá a maradék zsályát is frissen, plusz természetesen a csodálatos pancetta kockákról se feledkezzünk meg. Na ez a dolce vita!

Chilis sütőtök pite

noreply@blogger.com (Hinyenc) — Tue, 06 Dec 2011 08:28:00 +0000

Van egy kedves barátnőm, akivel a novemberi hónapunk körülbelül, azzal telt nagyjából, hogy Budapesten valahol találjunk pumpkin pie-t, azaz sütőtök pitét. Több dolog miatt is kissé körülményes vállalkozás volt ez.
Legelőször is azért, mert én például a sütőtökkel továbbra sem állok baráti viszonyban, bár egészen jól haladok a helyes irányba. Próbált meggyőzni engem, hogy hát ez a pite legalább olyan finom, mint az általam hőn imádott cheesecake (azért persze ezt nem sikerült bebizonyítani, annak ellenére, hogy tényleg finom dologról van szó).
Aztán a második probléma az volt, hogy véget ért a halloween időszak, így a helyenként felbukkanó pumpkin pie szinte teljesen eltűnt. Nem maradt tehát más hátra, mint házilag elkészíteni. Amúgy persze jól behúztak a csőbe, mert igazából úgy volt előadva a sztori, hogy a fentebb említett kedves hölgy majd elkészíti nekem a pitét, ami a valóságban úgy nézett ki, hogy én csináltam meg, csak közben kaptam az utasításokat. Ennyit arról, hogy végre egyszer a saját konyhámban csak nyugodtan borozgatva nézném, ahogy főznek rám, de bízom benne eljön az idő!
Sok a szöveg, inkább lássuk ennek a sütinek a receptjét, amit még én is képes voltam elkészíteni, aki igazán antitalentum, ami az édességek művészetét illeti!

Hozzávalók:
1db sütőtök
25dkg teljes kiőrlésű keksz (Leibniz vagy Barilla a legjobb)
15dkg vaj
5-6ek méz (barna cukorral helyettesíthető)
1 narancs héja
1dl tejszín
1-2db piros chili
3db tojás sárgája
2 rúd fahéj
1kk őrölt gyömbér
1-2tk fahéj
1ek kukoricakeményítő
1kk szegfűszeg

A sütőtöket magozzuk ki és nagyobb kockákra vágjuk fel majd tegyük fel főzni. Körülbelül 10-15 perc alatt megfő, de ezt tudjuk közben ellenőrizni. Amíg a sütőtök elkészül, addig megcsinálhatjuk a piténk alapját. Ehhez a kekszet zúzzuk össze - a legjobb megoldás egy konyharuhában, a sodrófa segítségével, de természetesen működik minden robotgépben is a sztori.
Addig a vajat olvasszuk meg és majd keverjük jól el a zúzott kekszben. Aztán fogjuk a formánkat, amiben sütni szeretnénk és kenjük ki egy kevés vajjal, majd a kekszet szórjuk bele és szépen osszuk el az egészet, de úgy, hogy sehol ne maradjon "lyukas rész". Az egész mehet a 160 fokra előmelegített sütőbe nagyjából 5 percre csak, hogy egy kissé megsüljön/összeálljon a tésztaalap.
Eddigre nagyjából a tök is kész, amit szűrjünk le és a héjukat húzzuk le. Majd egy botmixerrel turmixoljuk le és a mézet keverjük hozzá, a fűszerekkel szórjuk meg és hagyjuk kihűlni. Ennél a pontnál a chilit magozzuk ki és nagyon apróra vágva adjuk hozzá még a masszához.
Míg a tökpüré hűl, addig a vaníliarúdból nyerjük ki egy kés segítségével a számunkra értékes belsejét és a tejszínt forraljuk fel, majd adjuk hozzá az előbb kinyert vaníliát, keverjük el és ezt is hagyjuk kihűlni. Közben a tojások sárgáját egy kevés cukorral verjük körülbelül habosra.
Amikor a tökpüré kihűlt, adjuk hozzá a tojássárgáját és keverjük jól össze, majd öntsük rá a vaníliás tejszínt is és keverjük jól el. Szinte készen is vagyunk, csak a kukoricakeményítőt keverjük még az egészhez, és mehet a massza a már elősütött kekszalap tetejére.
Tegyük a 180 fokra előmelegített sütőbe a piténket, és körülbelül 10-15 perc alatt süssük meg.
Amikor kész, akkor hagyjuk kihűlni, mert ugyebár hidegen a tökéletes. Sőt másnap reggel nyújtja a legnagyobb élményt!
Örömmel jelentem, hogy elkészült tehát életem első igazi sütije. Ezenkívül még maximum a cheesecake elkészítésre vagyok hajlandó és itt az édességes pályafutásom ki is fújt, függöny!

Krémes Gombás Spagetti

noreply@blogger.com (Hinyenc) — Tue, 29 Nov 2011 08:15:00 +0000

Egy rendkívül egyszerű recepttel jelentkeznék ma, amiben nem szerepel egy kimondhatatlan nevű fűszer sem és igen gyorsan elkészíthető. Bár nálam elég sokat szerepel a konyhában, eddig eszembe sem jutott, hogy írjak róla, mert tényleg rettentően egyszerű: egy krémes gombás spagetti. Viszont a napokban kaptam a kérdést, hogy miket szoktam akkor készíteni, ha nem akarok előadni semmi hősködést a konyhában, és akkor került elő ez az étel.

Jó pohár bor társaságában remek vacsorát tud produkálni, és nem mellékesen pénztárcabarát is. Természetesen a végletekig lehet csűrni-csavarni az egészet, ha mondjuk megfejeljük egy kis pecorino vagy parmezán sajttal. Esetleg ha valaki a csípősebb ízű sajtokat kedveli, akkor egy karcosabb kéksajttal is lehet ügyködni, a végeredmény ugyanolyan fincsi lesz.
Viszont jelen esetben álljon itt egy alap változat, egyszerű csiperke gombával, amit aztán tovább lehet spékelni mindenféle erdei gombával, ha annak éppen idénye van vagy a fentebb említett sajtokkal. Ebben a verzióban a hangsúly természetesen a friss ízeken lesz és azon, hogy gyors vacsoránk legyen.

Hozzávalók:
30-40dkg gomba
1 doboz tejszín
1 csokor friss petrezselyem
1/2 csomag spagetti
2 ujjnyi vaj
2 gerezd fokhagyma
frissen őrölt bors
só
olívaolaj

Amíg a spagettink megfő, addig a mártást is el tudjuk készíteni, ami szerintem elég korrekt tényező.
A gombákat vágjuk fel vékony szeletekre és egy száraz serpenyőben kezdjük el megpirítani őket egy kevés só és bors társaságában. Amikor már kezd helyenként megpirulni a gomba, akkor locsoljuk meg egy kevés olívaolajjal és dobjuk rá a vajat. Majd a fokhagymagerezdeket is vágjuk fel vékony szeletekre és adjuk az egészhez. A vaj "besűrűsödése" jelzi, hogy eljött az ideje a tejszínnek. Öntsük rá és keverjük jól át, hogy mindenhol átjárja és pár percig lassú tűzön hagyjuk még a mártást főni. Nagyjából készen is vagyunk; húzzuk le a tűzről a serpenyőt és egy nagy halom frissen felvágott petrezselyemmel szórjuk meg.
Tálalásnál az igazán bevállalósak locsolhatnak még rá egy kis frissen facsart citromlevet olívaolaj társaságában. Úgy az igazi, de természetesen anélkül is fogyasztható.
Most, hogy már meg van egy basic recept, lehet hősködni tovább, hajrá!

Laci Csárda Marosvásárhely

noreply@blogger.com (Hinyenc) — Thu, 24 Nov 2011 07:54:00 +0000

A következő helyről már volt szó itt a blog hasábjain, de csak egy apró kis lábjegyzet képében. Viszont az elmúlt napokban is voltam itt és újfent rettentően finomakat ettem és kezdem úgy érezni, hogy ha megkérdeznék, melyik a kedvenc éttermem, akkor egyből rávágnám: a Laci Csárda Marosvásárhelyen. Ezért gondoltam, illene róla írni egy saját bejegyzést és kicsit bővebben megemlíteni.

Egyetlen egy problémám van a hellyel, hogy jelenlegi tartózkodási helyemtől egy komolyabb kilométer-mennyiség választja el. Viszont, ami mondjuk Bécsben a Ra'mien, azaz a kihagyhatatlan, ha kint jár az ember, annak a megfelelője Marosvásárhelyen a Laci Csárda, amit amúgy a lokál közönség is előszeretettel látogat/ajánl!

A hely általában szinte mindig tele van és belépve élő zene fogadja az embert. Aztán első meglepetésként az asztalhoz ülve egyből érkezik a welcome pálinka és egy kis háromszög lila hagymás-zsíros kenyér. Azért ez a pálinkás történet is mennyivel őszintébb kezdet, mint Magyarországon a házi kenyér és vaj kombója? A pálinka mindig nagyon finom és a zsíros kenyér pedig kellően felkavarja az ember érzelmeit, melyet az éhség iránt táplál és már várja, hogy lefojtsa valamivel.

Jelenlegi látogatásom alkalmával kipróbáltuk a Ciorba de Burta nevezetű levest. Már annyian regéltek róla csodákat, hogy most már nem lehetett elkerülni!
Idáigi ellenállásom csak annak köszönhető, hogy ez a leves pacalból készül, a pacal pedig az én fejemben úgy szerepel, mint nem embernek való étel. Tudom, milliók élnek-halnak érte, de kérem szépen, míg mások a koriandertől tudnának a föld alá menekülni, addig nekem ez a pacal. Mindenkinek meg van a maga keresztje, ellenben én képes voltam megkóstolni így is ezt a levest, ami - csodálatos volt. Nagyon finom tejföllel érkezett, olyan sűrű állaggal, hogy el se hittem, hogy tejföl volt. Plusz még kaptunk csípős savanyú paprikát is, mert így kell fogyasztani autentikus verzióban.
Már maga a lé is mennyei volt, a benne megtalálható pacal pedig teljesen fogyasztható. Gondolom a pacaladdiktok biztos azt mondanák, hogy egyszerűen lehengerlő volt, de azért én kitartok amellett, hogy mégiscsak egy pacalról van itt szó ezért nem is hypeolnám túl.

Természetesen az ember már egy ilyen leves után kellően jól lakott, de hát a mi gyomrunk helyén valószínűleg egy fekete lyuk tátong, szóval fojtásnak rendeltünk még egy cigánypecsenyét is. Ettem én már sok helyen cigánypecsenyét és általában, ha van az étlapon, akkor meg is kóstolom. Voltak már az életemben jobbak és rosszabbak, de olyannal, mint amilyet itt adtak, még nem találkoztam. A cigánypecsenyék királya részemről Marosvásárhelyen található meg. A hús rozéra grillezve foglalt helyet a tányéron rajta fokhagymás muzsdé (szósz) volt, parádésra sült baconnel betakarva az egész. Tényleg csak szuperlatívuszokban tudnék róla írni, de az is az igazsághoz tartozik, hogy nekem egy picit hiányzott a finom piros őrölt paprika az egészről. Ez van, így szoktam meg.

A pecsenyéhez kapott savanyúságok és sült paprikák pedig mind-mind külön tökéletesek voltak.
Természetesen mondanom sem kell, hogy "rettentően sokat" fizettünk - körülbelül annyit, mint Budapesten egy főételért, de mondjuk ezt ketten.

A következő ételeket nem most fogyasztottuk, hanem máskor, de úgy illik, hogy ha már szenteltem egy bejegyzést ennek a helynek, akkor szerepeljenek ők is itt.
Természetesen ettünk egy Erdélyi Fatányéros kódnevű tételt, a mindent tartalmazó tálat, ami a szem-szájnak ingere. Csirkének mindenféle alkatrésze volt itt meggrillezve egy halom sült krumpli és savanyúság társaságában. Finom volt meg minden, de szerintem annyi sok csodálatos tétel szerepel ezen a rettentően hosszú és tradicionális étlapon, hogy kár elpazarolni életünkből azt a pár percet is ilyen máshol is fellelhető válogatásokra.

Az én sztorimról azóta is remek jó viccek keringenek a baráti társaságban, ami a választásomat illeti. Mivel a pincér kérdésre, hogy én mégis mit választanék, belenyúltam a mélybe. Kértem egy Székely Gulyást és Betyárpörköltet. Tény és való, hogy egy zabagép vagyok, ezt aláírom, de akkor se értettem, hogy a pincér miért kérdez vissza vagy háromszor, hogy biztos szeretném a kettőt együtt kikérni? Én teljesen meglepetten és kissé sértődötten mondtam, hogy naná persze, hogy kérem!

A megfejtés és a baromi nagy tantusz leesése akkor érkezett el a tudatomig, amikor megkaptam a székely gulyásomat. Én abban a hitben éltem, hogy az egy gulyásleves lesz, amit kaptam, az pedig egy nagyon masszív káposztás-húsos egytálétel volt, aminek a felénél már kitehettem volna magamra a "megtelt táblát"! Persze megettem, mert roppant finom volt, bár én ezt székelykáposztaként ismerem és nyilván akkor nem lettem volna ilyen idióta, hogy még kérek mellé bármit is.

Ellenben a nagy nehezen elfogyasztott gulyás után megérkezett a Betyárpörkölt, ami maga volt a csoda, még néha mostanában is vele álmodok.
Képzeljünk el egy hatalmasnál hatalmasabb tányért, közepén egy nagy halom puliszka gúlával, aminek a tetejét valamilyen olvadt juhtúró lepi be, és az egészet - mint egy várat a várárok - körbefogja a lecsós szűzérme és máj társasága. Nincs rá szó, hogy milyen finom volt!
Persze a puliszkát se szerettem soha, de itt azt is megettem. Szóval valamit tudhat ez a hely, hogy már az életemben két nem igazán kedvelt ételt le tudott tolni a torkomon.

A grillezett báránybordáról már szinte felesleges is írnom, mert az a fenti csodálatos ívet vitte végig. Én mindenkit csak arra buzdítanék, hogy ha Vásárhelyen jár vagy esetleg a környéken vagy esetleg bárhol Erdélyben, az látogasson el ide. Teljes szívemből ajánlom és szinte ezer százalékig biztos vagyok benne, hogy itt senki nem fog csalódni. Tény, hogy tudnék pár olyan embert, akiknek - mivel soha semmi nem tetszik - ez se tetszene, de azok meg egyenek kukoricapelyhet kólával vagy kovászos uborkát tejszínhabbal!

A végére pedig csak egy apró lábjegyzet, amit kedves ismerősünktől tudtunk meg: az étteremben a környék faluiból összegyűjtött családok és kistermelők állatai, zöldségei és gyümölcsei kerülnek a asztalra. Elviekben nem a nagy multi beszállítok adják az alapot az egészhez, hanem a kisemberek. Amennyiben ez így van, akkor az meg maximálisan dicsérendő és nem véletlen, hogy ennyire rettentően finom házias ízekkel találkozunk itt!

Laci Csárda
Marosvásárhely, 540321
Morii utca 27.
www.tempo.ro

Csicseriborsós, oregánós kolbász, gombával és olívával

noreply@blogger.com (Hinyenc) — Wed, 16 Nov 2011 08:45:00 +0000

Végre egy recept tőlem és ráadásul egy csicseriborsós megfejtés! Élhetnék a drum'n'bass pápa Goldie szavaival, hogy "Bak again!" mint ahogy azt megteszi az egyik csodálatos főzős videójában. Talán túl sok volt az utóbbi időben a különféle éttermi beszámoló, ezért hadd kárpótoljam minden kedves olvasómat a következő, rendkívül gyorsan elkészíthető recepttel, ami mondjuk már a védjegyem is lehetne, tudniillik, hogy gyors ínyencségek. Gyínyenc, nem pedig Hínyenc!
A következő étel elfogyasztása után arra a megállapításra kellett jutni, hogy igazából olyan komplex ízhatású, mintha egy csodálatos pörköltesszencia lenne. Szinte semmi fűszer nem került bele - kivéve az oregánót - és mégis valami elképesztően sokszínű ízorgiát produkált.
Elkészítése roppant egyszerű; a jó alapanyagokon kívül nem is kell semmi extra hozzá. Természetesen ki nem hagynám azt, hogy ezeken az egyre hidegebb téli estéken milyen jó szolgálatot tud tenni egy ilyen egytálétel, ami az embert rendesen feltölti energiával és átjárja melegséggel!

Hozzávalók:
1 doboz csicseriborsó
2 pár sütnivaló kolbász (merguez, chorizo vagy bármi)
30-40dkg gomba
10db koktélparadicsom
1 maréknyi olívabogyó
1ek szárított oregánó
1ek friss oregánó
2-3 gerezd fokhagyma
2dl alaplé
1tk erős darált paprika
frissen őrölt bors
olívaolaj

Az egész ételnek a gerincét a remek kolbász adja meg, szóval szerintem érdemes valami nagyon finomat választani. Az én választásom egy marokkói merguez kolbászra esett, abban a reményben, hogy a belőle kisülő fűszeres zsír már alapból megadja majd az étel ívét és a várakozásom bejött. A kolbászt olyan két ujjnyi vastagságúra felszeleteljük és kevés olívaolaj társaságában közepes tűzőn megsütjük. Azt tanácsolom, hogy süssük meg rendesen, mert amúgy is főzzük még majd az egészet, így akkor majd jobb állaga marad.
Amikor megsültek a kolbászok, vegyük ki őket egy tányérra és a forró zsíros-olajba dobjuk bele a vékony szeletekre vágott fokhagymát, amit szórjunk meg a szárított oregánóval. Ekkora keletkeznek a csodálatos illatok a konyhában és ezzel egyidejűleg a hatalmas elégedett mosolyok az arcon, hogy jó irányba haladunk.
Dobjuk rá a negyedekbe vágott gombákat és süssük egy pár percig őket, ezután pedig adjuk hozzá a csicseriborsót és az olívabogyókat. Érdemesebb az olíváknál is áldozni a minőségibbre, mert meghálálja. Jelen esetben kalamata olívát használtam, ami miatt nem kellett az ételt sózni, mert a remek olíva pont annyira volt sós, hogy az egész ételt szépen átjárta.
Nincs más dolgunk, mint hogy a kolbászokat visszarakjuk a serpenyőbe, és az alaplével szépen felönteni az ételünket, de csak addig, ameddig éppen ellepi. Aztán közepes lángon körülbelül negyed órát hagyjuk főzni, de tíz perccel a vége előtt tegyük bele a koktélparadicsomokat is, majd még szórjuk meg a friss oregánóval és ha szeretjük a csípőset, akkor dobjunk rá egy kis darált erős paprikát.
Aztán ne babráljunk vele, nincs más dolgunk, mint teríteni és várni a pillanatot, hogy kész legyen. Valami jó puha kenyérrel a legjobb fojtani ezt a fenséges ételt és ha már ilyen téli idők vannak, akkor valami igazán testes és erős vörösborral öblíteni a falatokat.

Innio

noreply@blogger.com (Hinyenc) — Mon, 14 Nov 2011 07:48:00 +0000

Innio, ennio, elnio! Tökéletes szlogen; teljes mértékben egyezik az én saját krédómmal is. Az előbb említett oly hangzatos és kacifántos szavak pedig nem máshol olvashatóak, mint egy nemrégiben megnyílt borbár bejáratánál, és aztán még találkozunk vele itt-ott. Lassan, de biztosan gyarapodnak a borbárok a fővárosban és ez így nagyon is jól van. Először a Drop Shop volt, amivel én találkoztam, és nekem a nagy kedvencem, aztán jött a DiVino, ami hát igazából létezik és sokan szeretik is. Minap viszont információt szereztem arról, hogy a Mák bisztróhoz és a Laci!Konyha!-hoz oly közelálló Benkő Zoltán egy újabb egységgel fogja gyarapítani a budapesti kínálatot, mégpedig egy borbár képében, és lám, a szóbeszédek igazak voltak: itt van nekünk az Innio!

Ami igazából egy remek borbár, de annál sokkal több, mert fantasztikus falatokkal is várják az oda betérő közönséget. Mondjuk azt azért előre illik tisztázni, hogy elsősorban itt a borok adják az egész hely ívét, de az ételek sem szorulhatnak háttérbe. Mondjuk két olyan komoly "kulináris kapcsolattal a háttérben", mint a Mák és a Laci!Konyha!, szerintem ez elvárható.
A borokról nem is igazán írnék mert egyrészt elég széles volt a választék, így alig jegyeztem meg valamit a borokról, kettő pedig, hogy ez nem egy bor blog, tehát ezt a kiváltságot meghagyom másoknak, hogy elemezgessék a borkínálatot. Mi egyébként elsősorban enni mentünk ide.
Az étlap igazán szofisztikált és egyszerű, van reggeli és ebéd-vacsora része az egésznek. Nem egy terjengő, hanem bisztróhoz méltóan csak pár tételt felvonultató választékról van szó.
Kolbász-, sonka-, sajttál és ezek kombinációjának a válogatása természetes, hogy szerepel rajta. Bár ezekre simán ugye rá lehet fogni, hogy borkorcsolyákként is megállják a helyüket.
Aztán a "főételek" részleg is szépen fel van építve, mint leves, saláta, könnyed főétel, őszinte főétel és egy kis osztriga, az igazán pajzán ínyenc borbarátoknak.

Természetesen muszáj volt egy kolbászválogatásba beleválasztanunk, ami a képen is látható, hogy egy igazán szép szelekció.
Speciel az én kedvencem a kacsa rillett volt - ami igaz, hogy nem kolbász - és egy kulen kolbászra emlékeztető csemege, de a többi tétel is mind ízlett. A társaság egyik tagjánál régi időket feltépő ízek törtek elő az egyik kolbász kóstolásánál. Tényleg prímára sikerült a válogatás és a hozzáadott kenyerek meg ugyancsak remekbe szabottak voltak.

Aztán ugyancsak meg kellett kóstolni a céklalevest, ami créme fraichesel és snidlinggel érkezett. A vicc az egészben az, hogy nagyjából senki nem szerette, az asztalnál a céklát, de a társaság egyetlen vega hölgy tagját is sikerült meggyőznie ennek a levesnek arról, hogy van létjogosultsága ennek a zöldségnek a világban Szovjet-Oroszország határain túl is. Épp csak a háttérben volt érezhető egy enyhe céklás íz és külön tetszett, hogy a leves tetejét egy vékony habréteg tarkította, aminek a fogyasztása plusz selymességet vitt az egészbe.

Főételnek pedig, ha már akadt rib-eye az étlapon, akkor muszáj is volt rendelni belőle. A pontosság kedvéért úgy szerepelt a menüben, hogy osztrák rib-eye, ratte burgonyával és házi ketchuppal. E mellé még érkezett egy rizottó, rukkolával és kápia paprikával.
A rib-eye igazi erősségét a csodálatosan megsült zsíros részek adták, viszont igazán maradandó élményt nem nyújtott a tányér ezen felül. Amennyiben nagyon bele szeretnék menni ebbe a steak sztoriba most itten, akkor azt írnám, hogy azért közel 4000Ft ezért a tételért szerintem nem igazán korrekt. Egy Prime-ban vagy Pampas-ban is közel ilyen árért kap az ember rib-eye-t, de ezt csak mint egy kis lábjegyzetként említeném meg.

A rizottó, mint másik főétel ugyancsak nagyon finom volt és tökéletes állagú. Még sose csináltam rukkolával, pedig nagyon harmonizáltak az ízek - igaz, a kápia paprika egy hangyányit elveszett az egészben, de a rizottó ízre tényleg annyira finom volt, hogy kárpótolt mindenért.

Aztán már nem is maradt más hátra, mint valami édessel lefojtani az egészet. Ehhez a tippet a pincérünktől kaptam, hogy egy dark csokoládés forró csokit próbáljak ki. Nem rajongók annyira az ilyesfajta dolgokért, de kérem szépen, ezt kár lett volna kihagyni. Valószínűleg teljes homályban éltem idáig, de most találkoztam először ezzel a megfejtéssel, hogy a forró tejbe egy kockányi csokoládét el kell kevernem és magamnak csinálom meg a forró csokit. Roppant jó móka, utólag is köszönöm ezt a tippet, remekül elszórakoztam vele!
A borok, amit a pincérünk ajánlott, ugyancsak mind tökéletesek voltak, hasonlóan magához a szervizhez is.
Tehát ha valaki nem éri be a Drop Shop remek borkínálatával és az ott fellelhető borkorcsolyákkal, plusz borozás mellé szeretne valamilyen komolyabb meleg ételt is fogyasztani, akkor irány az Innio.
Vagy hát férfi társaim: a barátnők és a feleségek is igazán örülnének szerintem, ha egy ilyen helyre vinnétek el őket vacsorázni és borozgatni alkalomadtán. Mivel az enteriőr egészen vagány és a sejtelmes, tüzes fények, plusz a borok remek afrodiziákumnak is beillő hatásai szerintem megalapoznak egy emlékezetes estét!
A következő randimat én teljesen biztos, hogy ide szervezem!

Innio
1051 Budapest
Október 6. utca 9.
Tel.: +36-70-311-10-10
www.innio.hu
www.facebook.com/innio

Sertéshús és udon tészta wok

noreply@blogger.com (Hinyenc) — Fri, 11 Nov 2011 09:49:00 +0000

Ez egy nagyon gyors és pénztárca-barát étel receptje, melyet tegnap már Facebook-on előttem. Egzotikus ízeket csempészünk az asztalunkra úgy, hogy ezzel senkit nem döntünk romba se anyagilag, se munkában. Bár mondjuk a legtöbb receptem ilyen, mert igyekszem a fenti dolgokat szem előtt tartani, de ez nem biztos, hogy mindig átjön.
Az egész ételnek az adta az ihletet, hogy a napokban beszereztem életem első kókusz vaj/zsír/olaját és muszáj volt minél előbb kipróbálnom. Úgy gondoltam, egy ázsiai ételnél nincs is jobb opció a tesztelésre.
Amit be kell még szerezni hozzá: egy jó minőségű szójaszósz, ami rettentően jól harmonizál ugye a sertéshússal, plusz - ami kicsit körülményesebb - az a friss udon tészta, ami persze már a legtöbb boltban elérhető, de ha nem találunk ilyet, nincs veszve semmi, mert pótolható más hosszú tésztával. Alább a hozzávalók és az alatt pedig a gyors elkészítés leírása.

Hozzávalók:
2 szelet sertéskaraj
1 csomag friss udon tészta
4ek szójaszósz
2 gerezd fokhagyma
2 ujjnyi friss gyömbér (elhagyható)
1ek hoisin szósz (elhagyható)
2-3 szál újhagyma
1db piros kaliforniai paprika
2ek szezámmag
frissen őrölt bors
olaj vagy kókuszvaj

A sertéskarajt legelőször is tegyük bele a szójaszószba és pácoljuk legalább 20 percig, de mondjuk ha egy éjszakát úgy hagyjuk, az se baj.
Addig készítsük el az udon tésztát a csomagoláson leírtak szerint és közben a többi hozzávalót vágjuk fel, hogy ne kelljen velük bajlódni, csak dobálni kelljen mindent a wokba vagy serpenyőbe.
Majd a sertéskarajt vágjuk fel vékony csíkokra és kevés zsiradék társaságában, magas hőfokon pirítsuk meg. Közben adjuk hozzá majd a lereszelt fokhagymát és gyömbért is, amennyiben szükséges, egy kevés vizet öntsünk a húshoz, hogy ne ragadjon le egy idő után. Majd dobjuk rá az apróra vágott újhagyma fehér részét és a kaliforniai paprika darabokat. A végén pedig a pácnak használt szójaszószt keverjük el egy kevés hoisin szósszal - de ez elhagyható - és öntsük rá a húsra. Egy kevés vizet is öntsünk még rá és nagy hőfokon süssük az egészet. Pár perc múlva szórjuk meg az újhagyma felvágott zöld részével, kevés szezámmaggal és borsozzuk meg. Készen vagyunk; keverjük hozzá az udon tésztát és lehet is tálalni! Juppi!!

Black Cab Burger

noreply@blogger.com (Hinyenc) — Wed, 09 Nov 2011 08:18:00 +0000

Pár napja kaptam az infót erről a helyről, ami mondjuk erősen kiesik a pixisemből helyileg, viszont nagyon kíváncsivá tett a honlapja alapján. Mivel még semmi írást nem találtam róluk az interweben, ezért mindenképp meg kellett látogatnom őket.
Egy olyan gyorsétteremről van szó, mely kizárólag a hamburger és hotdog párosra van bepozícionálva. Vannak ilyenek azért még bőven a városban, de szerintem egyik sem olyan kiemelkedő, hogy arról külön megemlékezzen az ember. Sajnálom, hogy nem előbb nyílt ez a hely, mert akkor például az Egy nap a városban blog igazán szerencsétlenre sikeredett "Budapest legjobb hamburgere" toplistáján legalább egy tényleg jó egység is szerepelt volna.
A megállapításunk dióhéjban az elfogyasztott hamburgerek után annyi volt, hogy végre egy hely, ahol az ember hamburgert kap úgy, ahogy azt elképzeli! Nincs semmi hősködés, hogy ilyen buci és olyan ciabatta és a többi. Csak egy egyszerű hamburger, de az legalább tisztességesen elkészítve minden ízigényt kielégítve.
Már a legelején leszögezném azt is, hogy az árak itt tényleg a földön járnak! Komolyan felfoghatatlan, hogy a legdrágább hamburger is csak 1200Ft-ot kóstál és ezért finom alapanyagokból egy őszinte burger élményével leszünk gazdagabbak.

Választottunk több dolgot is, hogy legyen átható képünk mindenről. Voltak itt hotdogok majd két hamburger, az egyik egy kisebb, a másik pedig, amit a hölgy ajánlott, a Cabbie Burger, amiben tényleg volt minden, amit én úgy elképzelek, hogy legyen egy hamburgerben: jalapeno paprika, grillezett hagyma, grillezett bacon, angol cheddar sajt és a többi velejáró, mint mustár, ketchup.

Első blikkre megfogott, hogy a zsemle meg volt pirítva. Ezzel a húsokból kisült finom zsiradékot magába szívta és a kissé megpirult zsemle íz kettőse tényleg működött. A hús egyébként házilag készült 100% marhahús egyveleg volt.
Tényleg annyit tudok csak írni, mint feljebb, hogy ezek őszinte hamburgerek és igazából ilyennek kellene lennie az összesnek. Sajnálom, hogy ez nem így van és nem ez a standard Budapesten.

Aztán próbáltunk még ugye hotdogot is, amire ugyancsak bármilyen feltétet lehet kérni. Élve a lehetőséggel én bónusznak egy kis jalapeno paprikát kértem, ha már ez a csípős vonal úgy is be volt lőve nálam. A hotdogról kettős kép alakult ki, mivel nekem igazából teljesen ízlett, nem akadt vele különös gondom. Viszont haverom szerint a benne található frankfurti virsli nem volt olyan igazi, azaz nem volt az a roppanós/ízletes forma. Ez tény és való, de nekem ennek ellenére nagyon ízlett. Egy kis hiányérzetünk csak amiatt maradt, mert igazából fehér grillkolbásszal szerettük volna megkóstolni a klasszikus kiflis megfejtést, de az jelenleg nem volt elérhető a helyen.
Mivel a hely egyik erős jelképe ez a Black Cab, ami a logóban és úgy az egész helyiségben felfedezhető, ezért az alkohol fronton is jelen van az angol beütés. Remek brit ciderek és sörök várják az embereket és szerencsére a cider felhozatal se az a Magyaroszágon klasszikussá váló Somersby féle édes almabor, hanem az annál keményebb és karakteresebb ízvilágú.
Igazából rettentően meg voltunk elégedve mindennel - leszámítva pár kis negatív élményt. Kettő komolyabb és egy, ami bárhol megeshet velünk. Az egyik, hogy míg az étteremben tartózkodtunk, kicsit (nagyon) hideg volt -nyilván ez a szellőztetés miatt van, de így tél közeledtével szerintem ez nem túl nyerő és lehetne rajta változtatni. A másik, hogy miután távoztunk, a non-stop szellőztetés ellenére erősen olajszagunk volt, ami ott nem volt annyira feltűnő, de utána mégis. Tudom én, hogy nem egy étteremről van szó, hanem egy büféről és ne sírjon a szám, de szerintem ezen a kis apróságon is könnyen lehetne javítani. Az utolsó negatívum, de ez igazából valószínűleg csak véletlen volt, hogy az egyik ételünkre elég sokat kellett várni; mint kiderült, megfeledkeztek róla. Tény, hogy miután szóltunk, pár percen belül elkészült, szóval ez igazából egy apró malőr volt csak.
Amennyiben a hely a fentebb említett apróságokon is tud a közeljövőben változtatni, szerintem elég nagy lehetőség áll előttük, bár nyilván ettől függetlenül is. Igazából már most a környék egyik kedvenc helye lehet, mert míg eszegettünk, rengetegen jöttek be. Plusz erény, hogy aki nem szeretné helyben elfogyasztani a választott ételét, annak szállítható formában is megcsinálják.
Remélem beindul nekik, és Budára is terveznek majd egy újabb egységet nyitni, mert így nagyon messze vannak számomra. Azért pár A38 buli előtt biztos kötelezően látogatandó egység lesz!

Mindenkit arra buzdítok, ha szeretitek a hamburgert és abból egy tisztességes példányra vágytok, remek alapanyagokból, csodálatos ízekkel látogassátok meg a Black Cab Burgert! Aztán fojtásnak igyatok valami igazi cidert, ne ezeket a cukros löttyöket, amiket minden boltban már el lehet érni, cheers!

Black Cab Burger
1095 Budapest
Mester utca 46.
www.blackcabburger.hu
www.facebook.com/blackcabburger

További fotók a Facebook-on...

Momotaro Ramen

noreply@blogger.com (Hinyenc) — Mon, 07 Nov 2011 09:02:00 +0000

Egy klasszikus és jól bevált helyről írnék most, ami egyáltalán nem új és én se szeretnék róla sokat regélni, mert aki meghallja ezt a nevet, egyből tudja, hogy miről van szó. Viszont biztos akadnak még olyan emberek, akik nem hallottak róla és hátha felkeltem az érdeklődésüket, plusz engem zavart, hogy a csodálatos keresőóriást segítségül hívva se találtam szép fotókat az ételeikről.
A Momotaro Ramen elég régi múltra tekint vissza és ez a múlt - nyugodt szívvel állíthatom - elég gazdag is. Anno egy kis "lyukban" voltak elérhetőek, amit szerintem mindenki imádott. Még én is, aki azért annyira nem lelkesedik, hogy baromira szocializálódjon étkezés közben. Értsük ezt úgy, hogy nem voltak nagyon különálló asztalok, mindenki odaült, ahol épp helyet talált és hozzá alkalmi étkező társakat.
A helyzet annyiban megváltozott az idő folyamán, hogy a hely "kinőtte magát", így a régi Nimród étterembe költözött át. Nekem mondjuk ez baromira abszurd; soha nem fogom megszokni, hogy szarvasagancsok és kipreparált vaddisznófejek között étkezek keleti csodákat.
Bár tudom én, hogy az Olimpia is ezen a vonalon mozog, hogy nem változtatták meg az enteriőrt, mikor megcsinálták az éttermet, de azért egy vadászterembe illő miliőben étkezni rament és párolt kínai gombócokat több, mint érdekes!

A hely erőssége a ramenben rejlik, ami igazából egy hatalmas nagy adag és forró levest takar. Van húsos, zöldséges, tengeri herkentyűs, ami mind egytől-egyig remek. Bár azért annyit közbevetnék, hogy például nem igazán lehet közös nevezőre hozni ezt a helyet például a bécsi Ra'mien-nel, de hát az Ausztriában van ez meg itt. Egy Pelikán idézett passzol szerintem ide eléggé jól, hogy "Kicsit sárga, kicsit savanyú de a mienk."

Természetesen most is egy ramennel indítottam, ami a hely nevét viseli magán. Klasszikus sertéshúsos, tojásos, káposztás leves nagy adag tésztával és kiváló alaplével. Egyszerű, de nagyszerű. Mellékesbe kap az ember szójaszószt és darált csípős paprikát. Igazából rendszeresen megszívatom magamat a Momotaroban, mert mindig úgy gondolom, egy levessel nem lakom jól, és ezért még valamit kell rendelni. Közben a leves elfogyasztásának a felénél már annyira tele vagyok, hogy körülbelül levegőt venni is alig tudok és ez a helyzet természetesen megismétlődött.

Kedves ebédpartneremmel azért még rendeltünk jó pár húsos és zöldséges töltött gombócot, melyek láttán már egyből még jobban tele lettem. Persze ételt soha nem hagyunk ott asztalon!

A gombócok felemás benyomást tettek, mivel a zöldséges verzió egyszerűen szuper volt, ellenben a húsos megfejtés nem igazán volt nyerő. Ezért is mentünk elsősorban, hogy a gombócokat teszteljük, későbbi otthoni felhasználásra.

Mily meglepő de nálam kimaradt a desszert, ami mondjuk egy csodálatos pontot rakhatott volna arra a bizonyos i-re, ha én is próbálkozok vele. Ellentétben velem a fentebb említett hölgy azért még elvállalt egy édes szezámmagos gombócot (kókuszba forgatva). Nos, erről nincs szubjektív véleményem, de elmondása szerint remek volt, csak a kókuszreszelék felesleges velejárója az egésznek. Ja és ki ne hagyjam, hogy amúgy kis fókákra emlékeztet az egész gombóc kinézete! Leszögezem, hogy ez sem a saját megállapításom.

Végeredményben minden a szokásos jó volt! Finomakat ettünk újfent és - ami nem elhanyagolható - mindezt elég baráti áron. És persze az adagok is baromira nagyok voltak - mert ez annyira számít!
Tehát akiknek új volt az információ erről a helyről, azok kerekedjenek fel és próbálják ki a Momotarot, akik pedig visszajáró vendégek, azoknak úgyse kell semmi nyüstölés, hogy újra ellátogassanak ide. Talán a fotók a gombócokról és a ramenről, azért mégis beindítja a fantáziájukat.
Oh, jut eszembe: akik még nem jártak itt, keressék a bejáratot a Nimród Étterem cégére alatti és klafa keleti lampionokkal közrefogott ajtónál!

Momotaro Ramen
1054 Budapest,
Széchenyi utca 16.
www.momotaroramen.com

Siesta Café Dunabogdány

noreply@blogger.com (Hinyenc) — Wed, 02 Nov 2011 08:58:00 +0000

Kép forrása

Nagyon régóta szerettem volna már eljutni "A Pisztrángoshoz" Dunabogdányban, amire többször is lett volna lehetőségem, mivel nagyon jó barátom lakik ott, de valahogy idáig sose jött össze. Viszont a múlt héten céltudatosan érkeztem a Dunakanyarba. Elsősorban egy kirándulás volt az apropó és végcélként pedig végre eljutni a Siesta Caféba, ahol a csodálatos pisztrángokat meg lehetett végre kóstolni. Dióhéjban annyit, hogy a helyről szóló mendemondák nem hazugságok, mert egyszerűen fantasztikus kis egységről van szó!
A helyről az első, amit megállapítottunk, hogy tény és való az a mondás, hogy ne ítélj külsőről! Mivel így első blikkre kívülről nem az volt az első gondolatom, hogy itt most mennyire fantasztikusan jót fogunk enni, hanem inkább ilyen kis útszéli büfére asszociáltam, de a látszat csalt, mert a belbecs csodálatosnak bizonyult!

Ami a legelső csodálkozást okozta, az a fenti képen látható tea volt. Baromira jó móka, ilyet mindenkinek ki kellene próbálnia. Egy zöld teáról beszélünk, ami gomba formára van összegyúrva és a forró víz hatására idővel szétnyílik, mint egy virág és mindenféle dolgokat ereget ki magából, színektől kezdve, formákon át. Szerintem mindenképp érdemes inni egy ilyet, ha már itt jár az ember, hatalmas élmény!

Az ételek méretét látva kedves ebédpartnerem megfutamodott és amiből lehet, csak fél adagot kért. A pisztrángnál meg külön jelezte, hogy egy nagyon kicsit nézzenek neki - azért az gondolom a fotón is látszik, hogy mit jelent a fél adag és a kicsi pisztráng!
Az ő választása egy szezámmagokba forgatott pisztrángra esett, az enyém pedig a házi pestos megfejtésre, de csak azért, mert nagyon éhes voltam és képtelen lettem volna kibekkelni a füstölt pisztrángot, amire 45 percet kellett volna várni! Viszont legközelebb felkészülve érkezek és csak azért is meg fogom végre kóstolni.

Mindkét hal egyszerűen hibátlan volt, a szezámmagos a pirult magoktól valami fantasztikusan jó ízt adott ki magából. Az én pestosom pedig ugyancsak csodálatos volt és most, hogy így eltelt már jó pár nap, nagyon úgy tűnik, nem kínai fenyőmagok voltak a pestoban, amitől aztán aggódtam, hogy most megint másfél hónapig szenvedhetek a fémes íztől a számban, de semmi jele ennek. A hal ropogott és tényleg nagyon finom szaftos maradt a húsa - nem volt teljesen szárazra sütve.
A pisztrángokra tényleg nem lehet semmi kivetnivalóm, csak szuperlatívuszokban tudnék róluk beszélni és ehhez a maximálisan pozitív ívhez hozzácsapnám még a szervizt is, ami annyira fantasztikus volt, hogy még a nagy csúcsgasztronómiát vivő helyeken se találkoztam ilyennel!
Az árak sem túl vészesek, főleg ha azt nézzük, hogy pisztrángot eszünk és akkor az adagokat nem is figyeltem.
Tehát ha valaki finom halas ebédre vágyna egy kellemes kirándulás után, az látogasson el a Siesta Kávézóba Dunabogdányba. Higgyétek el, megéri!

Siesta Café
2023 Dunabogdány
Kossuth Lajos út 129.

Moo Nam Tok

noreply@blogger.com (Hinyenc) — Tue, 25 Oct 2011 07:42:00 +0000

Esetleg ha van valaki, aki nem érteni a fenti címet, annak álljon itt nyers fordítás: "disznó vízesés"! Na jó, igazából meg csak annyiról van szó, hogy egy masszív korianderes-mentás grillezett sertéshús saláta lesz a mai recept egyenesen az olcsó Thaiföldről. Kár is a fellengzős disznós-vízeséses asszociáció vagy a thai nyelv erőltetése tőlem úgy, hogy egy szót se tudok. Viszont azt tudom, hogy Budapesten van egy Parázs Presszó és a Kisparázs, melyek nagyon finom thai ételeket produkálnak. Nagyon régóta nem voltam a Presszóban, mert pár évvel ezelőtt rettenetes volt a kiszolgálás. Ellenben most, hogy elköltöztek, adtam nekik egy újabb esélyt és annyira örülök, hogy nem csalódtam! Az ízek a régiek, amik anno is csodálatosak voltak, viszont jelentem: a kiszolgálás is tökéletes, de ez most nem egy éttermi beszámoló, hanem a Parázsból a kedvenc ételem receptje.

A legtöbben a citromos-csípős leveseikre esküsznek - amik amúgy tényleg rettenetesen jók-, de én a voksomat erre a csodálatosan friss ízű "sertés salátára" tenném, ami az ő étlapjukon Naam Tok Muu néven található, de a Google mint legjobb barát nekem mégis a címben szereplő verziót dobta ki.

Amúgy az ételhez egy apró kis adalék: van egy jó barátom, aki ősi anti-koriander liga tag volt. Nagyon sokáig kitartott amellett, hogy ő bizony utálja és rosszul van a friss koriandertől, de lám! Keresztes hadjáratom a koriander égisze alatt elérte azt az eredményt, hogy most már ő mondja, hogy ha baráti vacsora van, akkor olyan helyre menjünk, ahol lehet kapni korianderben gazdag ételeket. Azt hiszem, egész jól haladok ezzel a projekttel; idáig már van pár ember, akit sikerült megvilágosítanom. Amennyiben Édesanyámat is sikerül, akkor azt hiszem, célba értem és leteszem a "fegyvereket", bár erre egyelőre vajmi kevés esélyt látok!

Hozzávalók:
2-3 szelet sertés karaj
2-3 ek szójaszósz
1 csomag friss koriander
1 csomag friss menta
1ek osztrigaszósz
2-3db piros chili
1 csomag újhagyma
2ek halszósz
1db lime
1ek barna cukor
1/2dl víz
2ek pirított rizs

Első körben fogjuk a sertéshúsunkat és pácoljuk be minimum fél órára, de ha több lesz belőle az egyáltalán nem baj. A pácunk pedig álljon fél evőkanál barna cukorból, szójaszószból és az osztrigaszósz keverékéből. Forgassuk át jól ebben a szószban a húsokat és tegyük félre őket pácolódni. Addig megfőzhetjük a rizst, amiből tudunk majd pirított rizst készíteni. Nos az igazság az, hogy én nem tudom ennek a rizsnek az autentikus változat, hogy készül, lehet-e kapni kinn Thaiföldön alapból pirított rizst, de a kedvenc fűszereseim az 1000 fűszerben a Fény piacon se tudtak ebben segíteni most.
Tehát megfőztem a rizst, amit amúgy a köretnek szántam és abból vettem ki pár kanállal, amit kilapítottam egy serpenyőben és nagy láng felett megpirítottam az egyik oldalát - mert ugyebár időközben egybe áll majd a rizs -, aztán pedig a másik oldalát is. Csak barnulásig kell ez a folyamat. Aztán nincs más dolgunk, mint egy mozsárban összezúzni - vagy bármilyen más eljárással - és félretenni, addig míg szükségünk nem lesz rá.
Egyébként simán lehet, hogy ha kihagyja az ember az ételből, akkor sincs semmi probléma, de én most hű szerettem volna lenni az eredeti leírásokhoz.
Mikor a húsunk bepácolódott, vasserpenyőben hozzáadott zsiradék/olaj nélkül megsütjük. Legjobb lenne faszén-parázs felett, de hát ahhoz szűkösek a lehetőségeink ilyen gyönyörű őszi időjárásban. A lényeg, hogy süssük meg a húst mindkét oldalán majd rakjuk félre és hagyjuk állni körülbelül öt percig. Így benne maradnak azok a finom és értékes levek a húsban, amitől kellemes szaftos marad.
Majd nincs is már más dolgunk, mint a húst vékony csíkokra felvágni és egy nagyobb serpenyőben - például wokban - kevés víz társaságában felhevíteni.
Az eredeti receptek nem írják sehol, hogy mást is kellene ilyenkor hozzáadni, de basszus - itt élünk a nyugaton, ahol a szójaszósz és az osztrigaszósz nem a csapból folyik, ezért én a megmaradt pácot ráöntöttem a felcsíkozott húsra! Ha ez megvan, nagy lángon addig sütjük az egészet míg a víz el nem párolog.
Ezután levesszük a tűzről a serpenyőt és nem is tesszük vissza a melegre már.
Majd hozzáadjuk a húshoz a maradék barna cukrot, halszószt, lime levét, felkarikázott chilit és az összezúzott pirított rizst. Keverjük jól össze az egészet és kóstoljuk meg, ha valami még hiányzik számunkra, akkor abból adjunk még hozzá.
A felaprított újhagymát, koriander zöldet és a menta felét aprítva hozzákeverjük az egészhez.
Nincs is más dolgunk, mint tálalni a rizzsel csodásan illatozó ételünket, aki pedig addikt, az még tálalásnál küldje meg az egészet a maradék mentával. Ízorgia lesz a szánkban, én mondom; egyszerre égett a chili, miközben a menta és koriander hűsít.
Egyszerűen csodálatos egy játék ez az étel!

Baldaszti's Kitchen

noreply@blogger.com (Hinyenc) — Mon, 24 Oct 2011 07:28:00 +0000

Lekerült arról a bizonyos képzeletbeli listámról egy újabb "tétel", nevezetesen a Baldaszti's Kitchen egysége. Most, hogy megnyílt a Grand, erős késztetést éreztem, hogy végre elvessem magamat ide is és kipróbáljam, mit tud a "kistestvér", melyet azért bőven értek dicséretek a közelmúltban. Mondjuk olyan felütés mellett, hogy a helyhez köze van Segal Viktornak és Mautner Zsófinak is, természetesen felkelti az érdeklődését az embernek.
Aztán jött a nagy izgalom és várakozás, hogy vajon életem újabb nagy katarzissal fog-e gazdagodni - de jelen esetben ez most elmaradt. Félreértés ne essék; igazán korrekt volt minden a Kitchen-ben, csak hát például múltkor a Nostro-ban is nagyobbat "élvezkedtem". Bővebben lássuk itten alább, hogy miről is volt szó.

A hely maga enteriőr designra igazán pompás. Haveromnak nem jött be annyira (főleg a falakon található tapéta), de nálam ült az egész, nagyon tetszett. Igazából úgy éreztem magamat, mintha a Culinarisban lennék, de annak valami még emelkedettebb deluxe változatában, köszönhetően a szomszédban és az alagsorban található delikátesznek. A welcome falatként érkező és igazából elmaradhatatlan házi kenyér és vaj duója sokat sejtetően jó kiindulást adott az egész ottlétnek.

Apró kóstolónak rendeltünk egy kis házi körözöttet, Ortiz tonhalat és egy kis Osvaldo sonkát. Mindegyik tétel csodálatos volt, de közülük is a tonhal emelkedett ki legjobban. Megkóstolni ezt a halat olyan érzés volt a számomra, mintha mondjuk valaki Észak-Koreaból kijut a foci világbajnokságra és világot lát. Azt kell, hogy mondjam "idáig nem ettem" tonhalat, pedig általában ha konzervet veszek, mindig a drágábbat keresem, de azok is mind kritikán alulinak számítanak, legalábbis ezután. A körözött és a sonka ugyancsak kifogástalan volt. Mondjuk az a fantasztikus kenyér sajnos az asztalon maradt, ami újabb és újabb szelet elfogyasztását követelte meg. Tudjátok ez olyan, mint amikor sunyin eléd raknak egy tál mogyorót vagy pisztáciát és kényszeresen nyúl érte az ember mindaddig, míg fogja magát és arrébb nem teszi.

Főételek gyanánt első körben levessel indítottunk, amivel próbáltuk a kinti "gyönyörű" időt kissé feljavítani magunkban. Haverom egy zöldborsó krémlevest kért ricottával töltött raviolival, én pedig egy egyszerű kolbászos burgonya ragu levessel próbálkoztam.

A zöldborsó leves már az érkezésével is meghozta a gyanút, hogy valami igazán komoly dologról van szó. Ugyanis a leveses mélytányér lé nélkül érkezett, csak egy darabka ravioli foglalt helyet benne, amire aztán a pincérünk kancsójából ráöntötte a krémlevest. Szép szertartásos megoldás volt és az ízekről pedig csak a szuperlatívuszokban lehetne írni. Cimborám szerint olyan élmény volt a leves, mint amikor kölyökként nagymamája megkínálta a kertben frissen szedett zöldborsóval. Elmondása szerint rendkívül intenzív zöldborsó íze volt a levesnek és a raviolival tökéletesen harmonizált. Untam is hallgatni, hogy mennyire baromira finom az övé, mert az én tételem csak elsőre tűnt lehengerelőnek, aztán az élmény meredek esést produkált.

Az első kanál burgonyaleves csodálatos volt, ki is jött belőlem, hogy ez ízre olyan, mint amit Édesanyám szokott otthon készíteni. Rajongtam érte!
Aztán gyorsan bekanalaztam egy kolbászdarabkát, ahol elkapott az örvény. Konkrétan a kolbásznak nem volt semmilyen íze. Reménykedtem egy kis füstös zamatban legalább, ha már nem volt meg a várt kolbászíz, de semmi. Az állagával nem akadt bajom, de tényleg semmi íze nem volt; nagyon letört ez az egész mizéria, így aztán azon már meg sem lepődtem, hogy a zöldségek, melyek a levesben voltak, tényleg csak olyan darab-élményt nyújtottak: ízük nem lévén csak azt éreztem, hogy valamilyen darabokat fogyasztok. Annyira nem értem én ezt az egészet, mikor a lé íze tényleg ennyire finom, akkor hogy lehetnek a benne megtalálható alkatrészek ennyire íztelenek?! Eh...

Hatalmas reményekkel vártuk ezután a második fogásokat, mivel olyan tételekről volt itt szó, mint egy grillezett vajhal, parajos rizottóval és egy rozé kacsamell, narancsos céklával és édesburgonya pürével.
Egy pillanat: némi filozofálásba csúsztunk bele az étteremben is, hogy miért van az, hogy Budapesten a legtöbb helyen, ha kacsát talál az ember az étlapon, akkor az szinte mindig valamilyen édeskés párosításban szerepel? Sehol egy jó kis fokhagymás-rozmaringos megoldás, hanem általában ilyen gyümölccsel és olyan édes szósszal van kínálva e nemes szárnyas! Oké, passzol a kacsahúshoz az édes, de nem kéne beskatulyázni ennyire. No de térjünk vissza a Baldaszti's-ban kapott ételekhez.

Ez nem az én estém volt az tuti, mert az ételem újra csak egy jól elkészített, de semmilyen pluszt nem nyújtó étel lett. Csodás választásom a kacsamellre esett, amit tényleg imádok. A tökéletes rozé állapotot maximálisan abszolválta a konyha, viszont a körítés kérem szépen... Nos, szerintem az túl egyszerűre sikeredett, hogy szofisztikált maradjak. Mint a képen is látható, a narancsos cékla nagyjából azt takarta, hogy a cékla szeleteken egy-egy gerezd narancs foglalt helyet. Hmm, hát én ennél azért sokkal több fantáziát képzelnék el. Mondjuk valamilyen mézes redukciót, melyben narancshéjat kandíroztak és ebben lett volna átforgatva a cékla. Sokkal intenzívebb íze lett volna az egésznek és ez adhatta volna nagyjából a gerincét az egész ételnek, ami tökéletesen harmonizált volna kacsával és az édesburgonya pürével is, ami amúgy remek volt, de basszus - azt már bűn lett volna elrontani!
Természetesen a másik étel, amit nem én ettem, az bezzeg tökéletes volt!

A grillezett vajhal állagra és ízre is beállította a vajhal-mércét, a parajos rizottó pedig annyira finom volt, hogy meg tudtam volna enni belőle egy nagy edénnyel is akár. Így persze baromira nem értem, hogy akkor a kacsa hogy lehetett annyira egyszerű. Nem tudom, mi történt aznap este, hogy rosszul álltak-e a csillagok felettem vagy mi a fene, de az én tételeim mind olyan "egynek elmegy"-kategóriába estek, viszont nem ezt várnám egy deluxe csúcsgasztronómiai helynek kikiáltott étteremtől. Na jó, azt elismerem, hogy haverom összes rendelt étele tényleg fantasztikus volt, de a fentiek tekintetében nem tudok egyszerűen objektív maradni!

Aztán gondoltam, hogy ha már van cheesecake az étlapon, megpróbálkozok vele. Ráadásul mint "New York Cheesecake" volt hirdetve. Ugyebár ez a kedvenc édességem, és ha valahol lehet kapni, akkor mindenképp rendelek. Budapesten idáig a Szendzsóban ettem a legjobbat, melynek a túrókrémje tökéletes volt, viszont a Nostroban csinálták a legfinomabb piskótarészt. A helyzet az, hogy ez a két hely továbbra is a csúcsot képviseli nálam, ami a budapesti cheesecake jelenlegi helyzetét jelenti. A Baldaszti's-ban kapható ízre és állagra nem nevezhető jelentéktelennek, ami a krémet illeti. Viszont a piskóta nagyon vékony volt és túl tömör, de nem abban a jó értelemben véve, mint mondjuk a Nostro-é. Ráadásul itt sem eperszósszal kaptam, de ez már egyéni szociális problémám, hogy mással nem annyira kedvelem.

A helyzet az, hogy nem tudok teljesen objektív képet festeni a helyről mert mint fentebb olvasható, azért nekem voltak problémáim az ételekkel. Viszont nem hagy nyugodni a dolog, hogy én mért voltam ilyen szerencsétlen a választásokkal aznap este, ezért muszáj lesz a jövőben visszamennem, mert így nem kerek nekem az egész.
Mindenkit arra buzdítok, hogy próbálja ki - nem lehet mindenki peches, mint én aznap -, mert egy csodálatos helyen fekvő, káprázatos belsővel megáldott étteremről van szó, ami ezen a szinten elvárható árakat tekintve meglepően olcsó, ráadásul még a nyájas kiszolgálás is teljes elégedettségre adhatna okot.

Ja és míg el nem felejtem, hogy amíg tart ez a forralt boros időszak, menjetek és próbáljátok ki a Baldaszti's-ban található forralt bort, mert az este folyamán arról is ódákat kellett hallgatnom, hogy mennyire elképesztően finom és a többi...

Baldaszti's Kitchen
1013 Budapest
Lánchíd utca 7/9.
www.baldasztis.com

További fotók a Facebook-on...

Goji bogyós-szezámos sertés wok

noreply@blogger.com (Hinyenc) — Fri, 21 Oct 2011 07:24:00 +0000

Mindig is érdekelnek a különféle, még általam nem kóstolt ehető-iható dolgok. Ezért volt külön nagy öröm, amikor a GojiMestertől kaptam pár csomag goji bogyót, hogy találjak ki belőlük pár receptet.
Dióhéjban annyit kell tudni erről a csodabogyóról, hogy meglehetősen széles spektrumon mozognak azok a dolgok, amelyekre kifejezetten használható és jó hatással van, kezdve a látás javításától a magas antioxidáns tartalomig vagy említhetném még a bőséges C-vitamin tartalmát és a többit - aki bővebben szeretne róluk olvasni, azoknak ajánlom a GojiMester honlapot, ahol részletesebben és mindenre kiterjedően le vannak írva dolgok a bogyeszról.
Amikor találkoztam a tulajokkal és arról beszéltünk, hogy csinálnom kellene néhány ételt ezekből a bogyókból, már ott egyből egy sertéshúsos recept kezdett előttem körvonalazódni. Mivel amúgy is enyhén fanyar íze van, ami pedig tökéletesen passzol a kínai ízvilágba, így tehát adott volt, hogy valamilyen wokban készült recepttel szeretnék majd elsőként operálni.
Aki tehát szereti a picit fanyar, de mégis édeskés ízeket, bolondítva egy kissé a pörkölt szezámmag zamatával, azoknak egy telitalálat ez a recept!
Ilyen megfázásos, influenzás időszakban meg külön áldás ez a bogyó, köszönhetően a sok jó dologért, amit tartalmaz!

Hozzávalók:
30-40dkg sertés karaj
1 nagy marék goji bogyó
2ek szezámmag
1ek hoisin szósz (elhagyható)
2ek szójaszósz
1ek méz
1ek rizsecet
1tk darált erős paprika
2-3 gerezd fokhagyma
3-4cm gyömbér
3-4ek víz
2tk szezámolaj (a pörkölt a legjobb)
frissen őrölt bors
díszítéshez: újhagyma

A sertéshússal hatalmas szerencsém volt, mivel hétvégén kaptam friss disznóvágás eredményeként olyan gyönyörű húsokat, hogy a hipermarketekben sokat látott szemem gyanúsan méregette azokat a csodálatos, telt színű karajokat.
Nosza, fogjuk meg a húsunkat és vágjuk kockára, majd egy kevés szójaszósz társaságban negyed órát pácoljuk. Közben megpucoljuk a fokhagymát és a gyömbért, mindkettőt lereszeljük és keverjük össze.
Ezután magas hőfokon felhevítjük a wokot és kevés mogyoróolaj társaságában elkezdhetjük megsütni a húst. Amikor szép kérget kapott, hozzáadjuk a fokhagymás-gyömbéres keveréket és jól összekeverjük, plusz egy kevés vízzel felütjük az egészet. Így egy kicsit párolódik is a disznó.
Azután hozzákeverjük az előzőleg beáztatott és most kinyomkodott goji bogyókat és kis ideig együtt sütjük őket - körülbelül annyit míg minden folyadék elpárolódott.
Közben egy kis tálkában összekeverjük a szójaszószt, a hoisint, a rizsecetet, darált paprikát és a mézet. Próbáljuk meg feloldani teljesen a mézet ebben a szószban, de ha nem megy, akkor sincs nagy probléma.
Majd mikor már a wokban szinte minden folyadék elpárolgott, öntsük hozzá a szójás öntetet és keverjük jól el. Itt már érdemesebb lassú tűzön ügyködni, nagyjából úgy tíz percig. Közben a megpirított szezámmagot is szórjuk rá a húsra és keverjük össze, plusz én egy kevés kis szezámolajat is öntöttem még a wokba.
Akkor van kész az ételünk, ha gyönyörűen besűrűsödött, de előtte még egy kevés goji bogyót szórjunk bele. Igaz, hogy benne vannak amúgy is, de így a még kissé ropogós és intenzívebb íz is megmarad majd a tálalásnál.
Köretként én most rizst csináltam, de szerintem mondjuk üvegtésztával ugyanúgy működik a dolog. Szórjuk még meg az egészet egy kis apróra vágott újhagymával, hogy adjunk egy kis frissességet az egész ételnek.
Aztán meg lehet neki örülni, hogy milyen baromi finomat eszünk, de közben meg milyen rettentően egészségeset is.

A goji bogyókért hatalmas köszönet a GojiMester társaságnak; aki szeretne vásárolni vagy csak érdeklődik ez iránt a bogyó iránt, keresse fel őket a honlapjukon!
www.gojimester.hu

Nostro Gastronomy

noreply@blogger.com (Hinyenc) — Wed, 12 Oct 2011 11:02:00 +0000

Szeretem úgy kezdeni a bejegyzéseim, hogy "megint egy újabb remek hellyel bővült Budapest" és ez tényleg nagy öröm az embernek legalábbis például nekem biztos. A következő hely igazából egy kis kávézó, de természetesen ennél azért sokkalta több. Mivel a kávékon kívül -amik formában komoly és széles spektrumban választhatóak- remek süteményekkel és ropogtatni valókkal várják az arra nagyérdeműt. Sőt a nagyon közeljövőben mindennap lesz délben menü is, amit már így látatlanban úgy gondolom, hogy muszáj lesz kipróbálni majd.
A helyet fiatalok viszik, magyar és olasz kooperációban, de a pontos háttérinfókkal nem vagyok tisztában és valótlanokkal pedig nem dobálóznék. Viszont ha valakit ez a része is érdekelne a dolognak, annak nagyon szívesen ajánlom, hogy szóban kérdezze meg őket. Mivel rettentően segítőkészek, amivel az amúgy is imádni való kis egységet még tovább emelik.
Amit a kóstolt ételek előtt szeretnék minél előbb leszögezni és megdicsérni, az a hely enteriőr és a hozzákapcsolódó designja. Remek volt érezni azt, amit remélem a fotók is visszaadnak, hogy minden olyan friss és tiszta. Külföldi utakon szoktam ezt érezni olyan helyeken, amiben túlsúlyban van a fehér szín és, ahol a fények is nagyon szépek és "tiszták". Első blikkre olyan érzésem volt mintha Amszterdamban járnék egy kis kávézóban, de szerencsére ez a hely itt van Budapesten nem kell messzire menni érte. Amúgy akit bővebben és szebben megfogalmazva érdekelne a helyről készült enteriőr designnal kapcsolatos eszmefuttatás, annak előszeretettel ajánlom figyelmébe a hg.hu oldalán található írást, ahonnan én is értesültem a helyről.
Viszont én szeretnék azért az ételekről egy kicsit beszámolni bár igazából dióhéjban, annyit is írhatnék minden ajnározás nélkül, hogy tökéletes volt minden. Menjetek el és próbáljátok ki!
A helyzet az volt, hogy rendeltünk panna cotat, csokoládé tortát és egy cheesecake-t.

A panna coták csodálatosak voltak mondom ezt úgy, hogy málnavelő volt a tetejükön, amit én annyira igazából nem szeretek de jelenesetben csodálatos volt. Tökéletes méretű volt az adag és az ára is remekül passzolt az egészhez.

Volt itt még egy csokoládé torta, ami speciel nekem ugyancsak ízlett. Haverom is teljesen megvolt vele elégedve, de végig azt hajtogatta, hogy friss töpörtyű ízét érzi benne! Nos ezt muszáj volt leírnom, mivel amúgy se ferdítem a dolgokat tehát álljon itt ez is. Természetesen neki ez az íz nagyon tetszett benne -aktív húsevőről van szó- bár, azért vannak kétségeim efelől, hogy tényleg volt e a tortának töpörtyűre emlékeztető íze. Mivel speciel én nem éreztem benne semmi ilyesmit.

Az én választásom az örök kedvencemre esett, ami nem más mint a cheesecake, akárhová megyek mindenhol ezt kérem. Mindenkinek kell egy favorit, amihez tud viszonyítani másokat.
Nos a véleményem az, hogy csodálatos volt itt is ez a tétel. Utoljára a Szendzsóban ettem nagyon finom házi cheesecake-t, de ez a Nostro-ban található majdnem überelte azt. Egyedül nekem a tetején megtalálható málnavelővel volt problémám, de ugyebár ez teljesen szubjektív dolog. A helyzet az, hogy én az epres megoldást preferálom inkább, de ez csak az én saját problémám, hogy nem kedvelem a málnát.
Viszont az a kis vékony tészta, ami a töltelék alatt volt megtalálható az eddigi életem egyik legnagyobb élménye! Csodálatos állagát és ízét csak nagyobb szintekre emelte a benne megtalálható "mindenféle" magvak.

Természetesen minden házi készítésű mint azt végül megtudtuk. Szerintem én a héten még visszamegyek mielőbb, mert volt jó pár olyan dolog, amit még nem próbáltam ki és nagyon ínycsiklandozóan nézett ki. Mondom ezt mind úgy, hogy mi már később este voltunk, amikor is a készletek már eléggé megcsappantak. Mi lehet itt a korai órákban?!
Ajánlom mindenkinek a helyet aki egy kis szelet nyugati érzést szeretne a hétköznapjaiba belecsempészni vagy, akár first date randisoknak is tökéletes hely lehet. Természetesen a finom kávéra vágyóknak és sütemény imádóknak legyen elsődleges célpontjuk.
Ja és azt hiszem nekik van a legszebb névjegykártyájuk, azok közül amiket idáig Magyarországon szereztem éttermekből! Ez most már a Miénk!

Nostro Gastronomy
1088, Budapest
Krúdy Gyula u.4.
www.nostrogastronomy.hu

Fotógaléria a Facebook-on...

Marokkói sült sütőtök krémleves, rukkolával és tökmagolajjal

noreply@blogger.com (Hinyenc) — Thu, 06 Oct 2011 07:17:00 +0000

Lassan beköszönt az igazi ősz, tehát én is jelentkeznék egy, az évszakhoz illő leves receptjével, mely a hidegebb napokon remek szolgálatot fog tenni. Bár óvatosan kellene dobálóznom ezekkel az évszakos utalásaimmal, megjegyzéseimmel, mivel haverom a múltkor már megjegyezte, hogy mi van velem, miért vonzódok ennyire az évszakokhoz és azok említéséhez (egész pontosan így mondta: "Te amúgy ilyen évszakbuzi vagy, vagy mi?!").
Most mit csináljak, ha tényleg kezdődik az ősz és a sütőtök is most kapható mindenhol, szinte fillérekért. Amúgy a fentebb említett zöldség megint csak egy olyan dolog az életemben, amit rettentően nem szerettem soha. Gondolom kölyökként próbálták belém erőltetni, kevés sikerrel, és az eredmény pedig csak annyi lett, hogy felnőtt fejjel megutáltam. Most kísérleti időszakom van viszont, tehát kipróbáltam, ennek az eredménye ez a marokkói hatású, jól átmelegítő leves. Próbáljátok ki, hisz roppant egyszerű és hátha nektek is van a környezetetekben egy hozzám hasonló sütőtök-ellenes személy, akivel sikerül a végén megkedveltetni ezt a tököt.

Hozzávalók:
1db sütőtök
2-3db vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1db piros chili paprika
1tk harissza paszta
3tk ras-el-hanout fűszerkeverék
2 ujjnyi vaj
1-1,5l alaplé
2ek tejföl
1 csomag rukkola
1/2 csokor friss koriander (elhagyható)
frissen őrölt bors
sópehely vagy nagy szemű só
olívaolaj
tökmagolaj a díszítéshez

A sütőnket melegítsük elő 180°-ra; amíg ez megtörténik, a tököt vágjuk félbe és kanalazzuk ki belőle a magjait. Majd kenjük be a húsát az olívaolajjal, szórjuk meg sóval és a ras-el-hanouttal, fektessük egy tepsire őket. Tegyük be a sütőbe és körülbelül 40-45 percig süssük. Közben majd ellenőrizhetjük, hogy készen van-e - egy villa segítségével.
Amikor kész a tök, vegyük ki a sütőből és hagyjuk hűlni. Akkor jó a végeredményünk, ha a héja nagyon könnyen elválik a hústól.
Közben pedig egy lábosban kevés olívaolajon olvasszuk meg a vajat és adjuk hozzá a felkockázott hagymát, amit pároljunk üvegesre. Majd dobjuk rá a lereszelt fokhagymát és a kockára vágott sütőtök felét, amit aztán sózzunk-borsozzunk és szórjuk meg ras-el-hanouttal és a harissza pasztával majd pár percig pároljuk együtt az egészet. (Amúgy azért a vége felé raktam a levesbe a másik felét a töknek, mert szerintem így jobban érvényesül majd a kissé friss, karakteresebb íze a levesben.)
Ezek után öntsük fel az alaplével, amit majd forraljunk fel és vegyük aztán alacsonyabb hőmérsékletre. Az alaplével tudunk játszani, hogy mennyire legyen majd híg a levesünk. Azaz mennyire szeretnénk igazán komoly krémlevest kapni vagy szimpla levest.
Körülbelül 10-15 percig közepes fokozaton főzzük a levesünk, amihez időközben rakjuk bele a másik felét a sütőtöknek és opcionálisan egy fél csokor friss koriander zöldet.
Amikor letelt a fenti idő, kóstoljuk meg, ha kell még sózzunk-borsozzunk, majd keverjük a levesbe a tejfölt - vagy tejszínt - és nincs más dolgunk hátra, mint botmixer segítségével lepürésíteni az egészet vagy megtehetjük ugyanezt turmixgéppel is. Amennyiben túl pépes állagot kaptunk, akkor azon még korrigálhatunk az alaplé segítségével.

No és ennyi volt a nagy hadművelet most már jöhet a tálalás, amit én a következőképpen csináltam. A levest egy halom rukkolára mertem majd a piros chili paprikát frissen vágtam a tetejére. Vigyázzunk: a harissza pasztától már amúgy is elég csípős a levesünk, szóval csak akkor próbálkozunk a chilivel, ha szeretjük a fájdalmat és nem vagyunk Jedik!
Még egy kevés tökmagolaj mehet rá - főleg a férfiak porciójába - és már kész az élvezet. A fűszereknek, a kis csípősségnek és a forró levesnek köszönhetően pillanatokon belül úgy reagál majd a szerveztünk, mintha egy kazán robbant volna fel bennünk. Szóval várom már, hogy essen az eső és ezt a levest szürcsölve nézzem, miközben kint tombol a zord idő, bennem meg épp tombol a hőség és korrekten verejtékezik majd a homlokom. Próbáljátok ki ti is.
Amúgy csak én nem szeretem ezt a sütőtöket vagy vagytok még páran?!

Fügés-gorgonzolás-sonkás pizza, balzsamecettel

noreply@blogger.com (Hinyenc) — Tue, 04 Oct 2011 07:47:00 +0000

Legyen ez egy rettentően gyors és rövid bejegyzés. Személy szerint én nem is akartam volna közzétenni, ám mivel olyan nagy volt rá a visszhang anno, úgy gondoltam, mégis megosztom az ötletet veletek. Tehát igazából nem is egy recept lenne ez itt alant, hanem inkább csak egy kis ötletcsokor, amivel így az ősz kezdetén mindenki tud kezdeni valamit. Egy nagyon egyszerű pizza, amivel viszont bárkit meg lehet hökkenteni vagy esetleg elbűvölni. Sok egyéb dolgunk sincs az egésszel, mint minden alkatrészt feldobálni a tésztánkra, majd megsütni - mint általában az a pizzáknál lenni szokott.

Hozzávalók:
1db friss pizza tészta (vagy vegyetek boltban, vagy csináljatok magatok otthon)
4-5db füge
20dkg gorgonzola
10dkg prosciutto sonka
pár csepp balzsamecet
olívaolaj

A tésztánkat gyúrjuk ki valamilyen formára, ami nekünk tetszik - jelen esetben én teljesen formátlanra készítettem, így adva egy rusztikus érzést neki. Aztán a sütőnket a lehető legmelegebbre fűtsük fel. Közben a kinyújtott pizzatésztát szórjuk meg a gorgonzolával, egy kevés olívaolajjal és pár csepp balzsamecettel locsoljuk meg. Majd tegyük a sütőbe és körülbelül 5-6 percig süssük így az egészet.
A lényeg, hogy a tészta egy picit kezdjen el megsülni és a sajt pedig ráolvadni. Ezalatt az idő alatt a fügéket vágjuk fel karikákra, majd az 5-6 perc letelte után vegyük ki az egészet a sütőből és rakjuk rá a fügét és halmozzuk a tetejére a sonkát. Vissza az egész a forró sütőbe és plusz 3-4 perig még süssük egybe a pizzánkat.
Amikor kész, nincs más hátra, mint tűzforrón elfogyasztani. Na jó, persze azért óvatosan, mert nem azbesztből van a legtöbb ember szája belülről!
Természetesen valamilyen kellemes fehérborral öblítsük le a finom falatokat, mondjuk egy jó Chardonnay formájában.

Pácolt Camembert

noreply@blogger.com (Hinyenc) — Wed, 21 Sep 2011 07:19:00 +0000

Az egész történet még Prágában kezdődött, amikor életemben először ettem nakladany hermelint, ami végülis erősen hasonlít a pácolt camembert-re. Bár gondolom minden bennszülött csehnek ettől kinyílt a zsebében az a bizonyos láthatatlan bicska, hogy degradálni mertem az ő tradicionális ételüket, holmi camembert félékkel. Mivel az eredeti Nakladany Hermelin mily meglepő, de hermelin sajtból készül, ami tényleg hasonlít a már többször említett camembertre.
Szóval megvolt Prága és imádtam ezt az ételt kint, ami rettentően jól csúszott a remek cseh serekkel. Már akkor rajta voltam az ügyön, hogy ha hazajövünk, én is megcsinálom, de hát eltelt egy kis idő és csak most realizálódott az egész.
Így elöljáróban pár dolgot azért tudni kell erről az ételről. Inkább olyan pasis kaja - sorry, hölgyeim - mivel a masszív fokhagyma-hagyma illat kétséges, hogy egy meghitt randit be tudna aranyozni. Bár ha a kis hölgy szereti a focit és legurít mellé pár üveg sört is és mindezt kis, kellemes torokból előtörő hangokkal is kíséri, akkor szerencséje van az emberünknek és kínálja meg az ilyen típusú nőt ezzel a csodával.
Amúgy meg maradnak a haveri összejövetelek, amikor épp valamilyen sportesemény zajlik a televízióban és nem számít, hogy a pácolt camembert illata hogyan keveredik a válogatott égetett szeszek és sörök illatorgiájával.
Ja és arról nem is írtam, hogy amíg pácolódik a sajtunk a hűtőben, kerüljük annak nyitogatását vagy készüljünk fel érdekes, csípős illatokra a lakásban.

Hozzávalók:
2-3 csomag camembert (szerencséseknek hermelin)
6-7 gerezd fokhagyma
2 fej vöröshagyma
frissen őrölt bors
chili pehely
só
rengeteg napraforgóolaj

(+ opciónális: babérlevél, borókabogyó, rozmaring, kakukkfű, egész bors)

Az elkészítésnél nincs más dolgunk, mint a camemberteket félbe vágni, majd a fokhagymákat lereszelni, a hagymákat felvágni. Egy-egy sajt szeletet helyezzünk hagymaágyra, majd ezeket dörzsöljük be őrölt borssal és fokhagymával és szórjuk meg chilipehellyel. Egy kicsit sózzuk is meg őket, majd fordítsuk rá a másik részüket, de előtte kövessük el azzal is a fentebb leírtakat. Amikor összeraktuk őket, nyomkodjuk meg és fedjük be az egészet hagymával és fokhagymával. Végül nem maradt más hátra, mint lelocsolni az egészet olajjal. Azért ajánlatos a napraforgóolaj, mert nincs jellegzetes íze, ellenben az olívaolajjal.
Már csak annyi maradt hátra, hogy jól csomagoljuk be az egészet de higgyétek el, hogy nagyon jól be kell csomagolni! Különben a hűtőnket nem merjük majd nyitogatni.
Aztán 7-10 napig hagyjuk pácolódni a camembert-eket és csak utána bontsuk meg. Friss, ropogós kenyérrel, sörrel kínáljuk. Plusz - ha vagányok vagyunk - akkor szórjuk még meg az egészet ecetes jalapeno paprikával.
Amúgy mondanom sem kell: ha ilyen hagymás-fokhagymás étket lefojtunk majd jó pár sörrel, akkor azok után bizony lesznek nem kívánt és rettentő bűzös böfögések!
Na de jól van már, nem kell annyira megbotránkozni ezen, hisz férfiak vagyunk vagy mi!