Wikipédia: Kiemelt szócikk

20. hét / 2.: Magas vérnyomás

Vérnyomásmérő készülék, amely magas vérnyomásra jellemző értékeket (158/99) mutat

A hipertónia, más néven magas vérnyomás (néha: artériás hipertónia) egy olyan, gyakori krónikus kóros állapot, amelynek fő tünete, hogy megnő a vérnyomás az artériákban. Ennek eredményeként a szívnek a szokásosnál több munkájába kerül a vér keringetése. A vérnyomást két számmal, a szisztolés és a diasztolés nyomással jellemzik attól függően, hogy a szívizom éppen összehúzódik-e (szisztolés nyomás) vagy ellazul a szívverések között (diasztolés nyomás). A normál vérnyomás nyugalmi állapotban 100–140 Hgmm szisztolés (felső érték) és 60–90 Hgmm diasztolés (alsó érték) közötti. A magas vérnyomás ismérve, hogy az artériás vérnyomás tartósan túllépi a 140 Hgmm szisztolés, illetve a 90 Hgmm diasztolés értéket.

A magas vérnyomás az érrendszeri, szív- és vesebetegségek kialakulásának jelentős kockázati tényezője. A hipertónia a szélütés, a szívinfarktus („szívroham”), a szívelégtelenség, az artériatágulat (aneurizma) (pl. főverőér-tágulat aorta-aneurizma) és a perifériás artériás betegség egyik legfontosabb kockázati tényezője, a krónikus vesebetegség egyik kiváltó oka. Már a vérnyomás enyhe emelkedése is károsíthatja a szervezetet, főleg, ha egyéb érrendszeri kockázati tényezőkkel jár együtt. Már az artériás vérnyomás mérsékelt emelkedése is csökkenti várható élettartamot.

Becslések szerint évente 7 millió ember halálát okozza és további 1,5 milliárd ember életét nehezíti meg a túlságosan magas vérnyomás, illetve annak szövődményei. A magas vérnyomás az egyik vezető halálozási ok világszerte. A betegség megelőzését, diagnosztizálását és kezelését elősegítő információk minél szélesebb körű terjesztése, illetve a társadalom figyelmének felkeltése érdekében 2007 óta minden év május 17-én megtartják a Hipertónia Világnapot (World Hypertension Day). Magyarországon ezen a napon a Magyar Hypertonia Társaság szervez programokat, konferenciákat, ingyenes szűrővizsgálatokat.

20. hét / 1.: Adolf Hitler politikai végrendelete

Hermann Göring és Hitler az egyik utolsó csapatszemlén, 1945 áprilisában

Adolf Hitler politikai végrendelete az az írás, amelyet „Politikai végrendeletem” („Mein politisches Testament“) címmel látott el Hitler, és az abban foglaltakat 1945. április 29-én a személyes végrendeletével együtt, az öngyilkosságát megelőző napon fogalmazta meg. Az írás „Hitler politikai végrendelete” címen vált ismertté és mint az ő végérvényes akaratának kinyilvánítása került be a német hadsereg főparancsnokságának háborús naplójába. Ebben a második világháborúért a zsidókat teszi felelőssé, amivel igazolni kívánja a holokausztot. A Harmadik Birodalom Führere tervezett öngyilkosságát a Führer-kultusznak megfelelő önfeláldozásnak deklarálta, kijelölte az őt követő kormányt, azt kötelezve a háború feltétlen folytatására. A német néptől a nemzetiszocializmus folytatását és az ehhez fűződő célok beteljesítését várta el, mindenekelőtt a nürnbergi faji törvények (Nürnberger Rassengesetze) betartását és a „valamennyi nép megmérgezői” elleni „kíméletlen ellenállást”. Mindezzel körülírja, hogy a németeknek a zsidók teljes megsemmisítése az ő halálát követően is kötelessége.

Azonos címmel megjelent egy könyv is, amely a Bormannak diktáltakra épül, utóbbit Hitler február 4. és 26. közötti időben diktálta titkárának és keltezése 1945. április 2. Ez utóbbi írást azonban Hitler nem jelölte meg mint politikai végrendeletét.

19. hét / 2.: Miskolc képzőművészete

A Miskolci Galéria épülete a Széchenyi utcán

Miskolc képzőművészete – miként az egész hazai képzőművészet – jelentős késésben volt a nyugati művészeti alkotások, kiemelkedő festő, szobrász egyéniségek tekintetében, bár mindig is volt egy-egy környezetéből kiemelkedő, de egyedül álló személyiség vagy alkotás. A térség első említésre méltó festője egy testőrtiszt, Szathmáry Király Pál volt. Fontos egyéniség volt az 1818-ban érkező jeles festő, Wándza Mihály, aki egész festődinasztiát alapított a városban. Névtelen, de feltehetően helyi faragók készítették a Mindszenten felállított Mária-oszlopot, valamint a Diósgyőrben lévő másik Immaculata-oszlopot. A barokk–biedermeier korszak után a helyi művészek a plein air, a nagybányai hagyományok szerint alkottak, gyakorlatilag a miskolci festőtársadalom ezen elv szerint festett. Ezzel a stílussal a 20. század közepén a Feledy Gyula és Kondor Béla vezetésével induló Miskolci Grafikai Műhely szakított. Tevékenységük nyomán Miskolc a magyar grafika központjává vált.

A 19–20. század fordulója után a miskolci művészeti élet mozgatója Balogh Bertalan volt, aki a Borsod-Miskolci Közművelődési és Múzeumi Egyesület titkáraként sokat tett a képzőművészeti élet felpezsdítéséért, a Borsod-Miskolci Múzeum létrehozásáért és annak gyűjteménye megalapozásáért. Az első világháború után a Meilinger–Bartus–Nyitray-féle szabadiskolából létrejött a Miskolci Művésztelep, ami hosszú évtizedekre lendületet, sőt keretet adott a helyi képzőművészeti életnek.

A Borsod-Miskolci Múzeum volt a jogelődje a Herman Ottó Múzeumnak, amelynek festészeti részlege 1980-ban került mai, Görgey úti épületébe, és mára az ország egyik legjelentősebb képzőművészeti gyűjteménye lett. A Miskolci Galéria – a vidék első kiállítási intézményeként – 1974-ben jött létre, amit 1996-ban a Széchenyi utcai Rákóczi-házban helyeztek el. A Szalay Lajos- és a Kondor Béla-gyűjteménynek a Hunyadi utcai Petró-ház ad helyet, Feledy Gyula gyűjteményes kiállítása pedig a Deák téri Feledy-házban tekinthető meg. A Mission Art Galéria fő profilja a kortárs művészet és a nagybányai festészet.

19. hét / 1.: José Antonio Páez

José Antonio Páez

José Antonio Páez (teljes nevén José Antonio Páez Herrera; Curpa, Acarigua mellett, Új-Granada Alkirályság, 1790. június 13. – New York, Amerikai Egyesült Államok, 1873. május 6.) új-granadai születésű venezuelai katonatiszt, politikus, Venezuela köztársasági elnöke. Kortársai a Kolumbia függetlenségéért folyó harcok során „a Llanos kentaurja” (El Centauro de los Llanos) néven emlegették. A venezuelaiak nemzeti hősként tisztelik és országuk alapító atyjának tartják.

A latin-amerikai függetlenségi háborúkban (1810–1825) harcolt a spanyol függés alatt álló Új-Granada Alkirályság venezuelai területeinek szabadságáért. Részt vett az önálló Kolumbia megalakulásához (1819) vezető harcokban, majd 1829-ben Venezuela a vezetésével megvívott harc eredményeként önállósította magát Nagy-Kolumbiától. Három ízben volt hazája köztársasági elnöke, összesen tizenegy éven keresztül (1830–1835, 1839–1843, 1861–1863), de az 1830–1848 közötti időszakot általában is a Páez politikai és gazdasági befolyása alatt álló konzervatív oligarchia korszakaként ismeri a történettudomány (páezizmus, paecismo). Utolsó elnöki mandátuma idején diktátorként irányította az országot. Páez a 19. századi caudillók, a helyi hadurakból, katonai vezetőkből lett dél-amerikai államfők egyik tipikus képviselője volt. Venezuela első szabadkőműves nagymestere volt.