Első dolgom tisztázni, hogy magukat a vonatokat nem Shinkansennek hívják – aki tud japánul, és ránéz a Shinkansen írásjegyeire (新幹線), könnyedén megmondja, hogy az elnevezés magára a pályára, a vonalra utal. Azonban mégsem állítok helytelent, mikor azt mondom, hogy „shinkansennel utazok”, hiszen ezt a megkülönböztetést maguk a japánok sem igen használják.

Mi is az a shinkansen?

300-as

Sokan gondolják úgy, hogy a japán shinkansenek a leggyorsabb vonatok a világon. Sajnos ez egy tévhit, hiszen bár gyorsak, Kínában és Spanyolországban mégis gyorsabb vonatok közlekednek. Amiben viszont Japán egyedülálló: a vonat kétségkívül a legbiztonságosabb közlekedési eszközök egyike, de kisebb-nagyobb balesetekről mégis hallani. Azonban ami a shinkanseneket illeti, (az öngyilkosságokat leszámítva) még sosem történt olyan baleset a shinkansenek történetében, mely személyi sérüléssel járt volna!

Zárt pályán mennek, ami azt jelenti, hogy semmilyen szintbeli kereszteződés nincs a pályával, és normál vonat nem „léphet” a shinkansenek által használt pályára. Nincsenek jelzőtáblák, sem jelzőlámpák, hiszen a vonatok akár 320km/h-val is közlekedhetnek (és a közeljövőben terveznek egy vonalon átállni a 360km/h-ra), ekkora sebesség mellett pedig semmilyen tábla vagy lámpa nem olvasható le. Mindezt a feladatot egy fedélzeti számítógép látja el.

Földrengésbiztosak, hiszen képesek előre jelezni egy földrengést, amikor is azonnal megállnak.

A vonalak és a vonatok

500-as

Jelenleg 6 vonal létezik, a leghíresebb Tōkaidō Shinkansen, a Tōhoku Shinkansen, a Sanyō Shinkansen, a Jōetsu Shinkansen, a Nagano Shinkansen és végül a legújabb Kyūshū Shinkansen. (Építés alatt áll jelenleg is a Hokkaidō Shinkansen.)

Ezeket mind jellemezni szinte lehetetlen vállalkozás, ezért egyet választok a vonalak közül, amelyről egy kicsit többet írok. Bár a szívemhez a Tōhoku Shinkansen áll a legközelebb, hibát követnék el, ha nem a Tōkaidō Shinkansent választanám.

A Tōkaidō Shinkansen a legelső shinkansen volt: 1964 óta üzemel Tokió és Oszaka között. A vonal 553 km hosszú, bár a legtöbb vonatnak nincs végállomása Oszakában, hanem folytatja az útját a Sanyō Shinkansen vonalon, Hiroshimán át Fukuokáig. A leggyorsabb vonat 300km/h-val közlekedik, az út 2 és fél órán át tart a megállásokkal együtt. A túlterheltség komoly probléma: csúcsidőben kb. 5 percenként indulnak 16 kocsis shinkansenek, amelyek mindig tele vannak. Éppen ezért vágtak bele a két város között a maglev, azaz a mágnesvasút megépítésébe, amely azonban nem tárgya a mostani cikkemnek – később a maglevről külön bejegyzés kerül majd ki az oldalra.

700-as

Háromféle vonat közlekedik a vonalon. Az első, a Kodama, mely lassabban is megy, mint a többi („csak” 260 km/h a sebessége), és minden megállóban megáll, és sosem megy tovább Fukuoka felé. (Shinkansen megálló természetesen nincs minden városban , csak a nagyobbakban.) A második, a Hikari néhol 285km/h-val, néhol 300km/h-val közlekedik, kevesebb helyen áll meg, és általában tovább megy Fukuoka felé. A leggyorsabb, a Nozomi nagyon kevés helyen áll meg, szinte végig 300km/h-val közlekedik, és szinte az összes továbbmegy Fukuoka felé a Sanyō Shinkansen vonalon, ahol még följebb kapcsol, 320km/h-ra. A Shinkansen alapból sem egy olcsó mulatság, de a turisták számára pedig szinte elérhetetlen, hiszen nem érvényes rá a Japan Rail Pass (erről szintén később).

(művészi) N700-as

A képeken látható vonatok közlekednek a vonalon. Érdekesség, hogy az 500-as már képes a 320km-h sebességre. Az 500-as vonatok továbbfejlesztése, a 700-as és az N700-as vonatok ennél nem gyorsabbak, csak kijavították az 500-as egyik nagy hibáját, azaz sokkal energiatakarékosabbak.

A következő videók abból az időből készültek, amikor még az 500-as Nozomiként közlekedett.

Az első videómmal az 500-as vezetőfülkéjébe pillanthatunk be menet közben (a videó a Sanyō Shinkansen vonalon készült):

Mivel az 500-as a személy szerint kedvenc vonatom, így egy „őt” bemutató videóval búcsúzom. Aki eljutott idáig a cikk olvasásával, annak érdemes rászánnia 5 és fél percet

Források:

http://www.japan-guide.com/e/e2018.html

http://www.hyperdia.com

www.bullet-train.jp/

Fehér tigris

A tigris Kínában az állatok királya. A harc isteneként, sőt a démonok ellenségeként tiszteltek. Szinte valamennyi nagy démonűző varázslót tigrisen ülve ábrázoltak. A tigris yang típusú, azaz a férfi princípiumhoz kapcsolódó állat. A jáde tigris ékszerek speciálisan a hadvezéreknek volt fenntartva.

A tigrist ezenkívül a betegségdémonok rémeként is tisztelték, így bizonyos értelemben az egészség patrónusa lett. Művészien ezüstbe foglalt agyarai és karmai igen értékes amulettként szolgáltak; a porrá őrölt tigriscsontot vízbe vagy teába elkeverve orvosságként adták hideglelősöknek vagy más betegségben szenvedőknek. A kisgyermekek cipőjére is tigriseket szokás hímezni, amely a rontásoktól hivatott megvédeni a kicsiket. A tigris a zodiákus harmadik állata is egyben. A népi elképzelés szerint, akit tigris fal fel démonná változik, és addig bolyong a tigris mellett, míg ő maga is fel nem fal egy embert. Az irodalomban szereplő nagy hősök általában a tigris-nyűvő jelzőt is kiérdemlik, számos esetben elmesélik bátor küzdelmüket a rettenetes állattal.

A legenda szerint a tigrisek 1000 évig élnek és 500 éves korukban lesznek fehérek. Úgy tartják, a fehér tigris akkor jelenik meg, ha az uralkodó teljes erényességgel uralkodik, vagy az egész világon béke van.

Fehér tigris

Kínában és Japánban ugyanazzal az írásjeggyel írják: 白虎

Kínában Bái Hǔ (白虎)

Japán: Byakko (白虎)

Korea: Baekho (백호)

A Fehér Tigris a Nyugat védelmezője, az évszakok közül az ősz tartozik hozzá. Színe a fehér, és a becsületesség erényét tulajdonítják neki. A Vénusz a hozzátartozó bolygó, és a szervek közül a tüdő és a vékonybél őrzése a feladata.

A Fehér tigrist a Kék sárkány mellett a Taoista templomok védelmezőjének tartották, ezért alakját gyakran festették templom kapukra.

Fekete teknős

Kína: Xuán Wǔ (玄武)

Japán: Genbu (玄武)

Korea: Hyeonmu (현무)

A teknős már a Shang-Yin-kortól kezdve megkülönböztetett tisztelet tárgya volt: hasi páncélját természetfölötti világgal történő kapcsolatteremtéshez használatos jósláshoz használták. Később a hosszúélet szimbóluma lett, az erő és az állóképesség jelképe. A kőből faragott teknősszobrok kedvelt talpazatul szolgáltak a feliratos emlékkövekhez, erre talán befolyással voltak az indiai legendák, amelyek szerint a világot a vállukon hordozó elefántok teknősökön állnak. Ennek egyfajta előzménye Kínában is fellelhető, a korai elképzelés szerint, Ao, a tengerben úszó roppant méretű teknős hordozza hátán a három szent hegyet. Később ugyanilyen teknősszobrokat állítottak fel a folyópartokon is: a teknőst a folyami rakodópartok védőszellemeként tisztelték. Olyan hiedelem is élt, miszerint a nőstény teknős a hím részvétele nélkül is képes utódokat létrehozni, e tulajdonsága miatt, meglepőmódon felfokozott kéjvágyat tulajdonítottak neki, azzal a képességgel felruházva, hogy nőalakot öltve elcsábítja a férfiakat. Egyes legendák szerint a teknősbéka, ha betölti az ezer éves kort képes lesz beszélni, sőt a jövőt is meg tudja mondani.

A Fekete teknőst ábrázolása általában egy teknős és egy kígyó együtt, általában a kígyó a teknős köré tekeredik. A teknős páncélja a harcos páncélzatot is szimbolizálja, így a Fekete teknőst gyakran Fekete harcosként is emlegetik.

Taoista legendák szerint Xuanwu egy herceg volt, aki nem vágyott a trónra, inkább a Tao útját tanulmányozta. 16 éves korában elindult, hogy megkeresse a megvilágosodást a Tao szerint. A monda szerint elérte, hogy istenné váljon és ő lett a nyugati égbolt istene.

A Fekete teknős az észak védelmezője és hatalma van a tél felett. Színe a fekete, eleme a víz. A bölcsesség erényét társítják hozzá, a bolygója a Merkúr. A szervek közül a vese és a húgyhólyag működését felügyeli.

Japánul: 白沢 (hakutaku = „fehér völgy”)

A legenda szerint, amikor a Sárga császár, Huáng Dì keletre utazott, a Huán hegyen megjelent előtte egy isteni szerzet, a Baí Zé. A lény emberi nyelven beszélt és mindent tudott az összes teremtményről a világon. Baí Zé elárulta mind a 11.520 féle youkai nevét, ismertető jegyeit és a módszereket, amikkel le lehet ezek győzni. A hallottak alapján a Sárga császár elrendelte, hogy az összes démonról, szellemről és szörnyetegről készítsenek rajzokat és leírásokat, melyeket azután egy Baí Zé Tú (白澤圖) nevezetű könyvben gyűjtöttek össze. Ez a mű sajnos nem maradt fenn, de egyes részletei fellelhetőek egyéb szövegekben. Íme pár darabkája különféle forrásokból:

„ Az elhagyatott sírdomb szellemét Farkasdémonnak (láng gui 狼鬼) nevezik. Harcba bocsátkozik az emberekkel és nem hátrál meg. Készíts barackfából íjat, jujube nyilakat, amikhez erősíts kánya tollakat. Ezzel lődd meg. Ha a Farkasdémon Forgószéllé (piāo fēng 飄風) változik, vedd le az egyik cipődet és vágd hozzá, így nem tud átváltozni.”

„ A jáde szellemét Daì Wei-nek (岱委). Gyönyörű nő alakját veszi fel és kék (zöld) ruhát visel. Ha találkozol vele és ledöföd egy barackfából készült tőrrel, majd kimondod a nevét, a Tiéd lesz.”  

Érdemes még megjegyezni, hogy egyes Tang– és Su –dinasztia korából származó historiográfiákban (Táng új könyve – 新唐書, Szuj könyve - 隋書) is említést tettek egy elveszett „démon enciklopédia” legendás létezéséről. Maga Baí Zé pedig a Hegyek és tengerek könyvében (Shan hai jing) is említésre kerül.

            Japán megfelelője, a hakutaku szintén ismerte az emberi beszédet és csak a leghatalmasabb uralkodók előtt jelenik meg. A mondák szerint szintén felkeresett egy császárt, akinek elárulta, hogy hol található a 11.520 youkai és megtanította, hogyan tudja legyőzni a rosszakat és mit tegyen a jókkal. A császár ezt lejegyezte egy „youkai enciklopédia” formájában.

Japánban azonban van még egy teremtmény, akit hakutaku–nak illetve hozzá hasonlónak tartanak. Ez a lény a kutabe, akiről az Edo-korban esik először említés. Toyama tartományban, a Tateyama hegyen tűnt fel és előre megjósolt egy halálos járványt, ami rengeteg ember vesztét fogja okozni. Azonban azt is elárulta, hogy ha az ő képével ellátott talizmánt kiragasztják a házaikra, akkor megmenekülnek a haláltól. Ettől kezdve a hakutaku/ kutabe a gyógyfüvek istenségeként tisztelték.

Kinézete:

• A kínai Baí Zé eredetileg oroszlánhoz hasonló lényként volt ábrázolva.

• A japán hakutaku egy fehér színű ökör vagy óriási macskaszerű teremtmény ember-arccal, 9 szemmel és szarvakkal (a két oldalán 3–3 + a horpaszán 2). Más verzió szerint oroszlán teste van 8 szemmel és egy vagy több szarv a fején és a hátulján. A szemek száma azonban változó, néha a homloka közepén elhelyezkedő egyetlen egy szemmel ábrázolják.

• A kutabe „arca” egy kopaszodó szakállas öregemberre emlékeztet, a feje tetején egy púppal. Borjú teste van, hosszú karmai és a hátulján két szeme. A hakutaku–val ellentétben nincsenek szarvai és a színe fekete.

Forrás:

• http://en.wikipedia.org/wiki/Bai_Ze
• http://www.obakemono.com/obake/hakutaku/
• http://obake.wikispaces.com/Kutabe
• http://obake.wikispaces.com/Hakutaku
• http://touhou.wikia.com/wiki/Hakutaku

  Szóval helyszín a 2012-es nyári olimpia: London, ahol Hoketsu Hiroshi　(法華津寛) japán díjlovagló is megméretteti magát a legjobbak közt. Ebben természetesen még semmi különös nincsen, azonban pillantsunk csak bele az önéletrajzába és már rögtön az elején meg is akad a szemünk: „Hoketsu Hiroshi született Tokióban, 1941. március 28-án.” 1941? Akkor ez azt jelenti, hogy 71 éves? Igen valóban,  Japán díjlovaglója, Hoketsu Hiroshi valóban 71 évesen kvalifikálta magát az idei olimpiára is, ezzel pedig már most ő lett a legidősebb japán versenyző akinek ez sikerülhetett. Egyébként a jelenlegi csúcstartónak az 1920 as Antwerpeni Olimpián 72 évesen versenyző Oscar Swahn svéd sportlövő sámít.  Na de nézzük kicsit részletesebben is pályafutását!  Hoketsu már a Pekingi Olimpián is részt vett , ahol már akkor a világ legidősebb japán olimpiai versenyzőjének tudhatta magát. Az 1964-es Tokiói olimpián és az 1988-as Szöuli Olimpián is részt vett már, az előbbin 40. helyezést szerzett díjugratásban egyéniben (csapatával 12. helyezést) , az utóbbin pedig lova sérülése miatt nem tudott versenybe szállni. Hoketsu egyébként 12 éves korában kezdett el lovagolni, a díjugratást pedig felesége szeretette meg vele. Cégvezetőként dolgozott, de nyugdíjazása után még többet szeretett volna a sportnak szentelni, így 2003-ban Németországba, Aachenbe utazott, hogy olyan intenzív edzéseken vehessen részt, amellyel visszakerülhetett a nemzetközi élvonalba. Egy nyilatkozatában a következőt mondta: „Ha kérdezik, mindig azt mondom, hogy én még 80 évesen is lovagolni fogok, ezért kicsit mindig őrültnek tartanak.” Hoketsu lovát, Whisper-t Németországban vásárolta, több mint 100 millió yenért, akinek mellesleg kedvenc eledele a banán. A világospej hannoveri kanca 15 éves, akiről gazdája úgy nyilatkozott: „ egy kissé öreg már, de még mindig jó formában van.” Habár a kvalifikálás előtt súlyos betegség jelentkezett a ló mellső lábain, és emiatt gazdája már le is mondott a Londoni Olimpián való szereplésről, egy barátja révén sikerült egy jó állatorvost találniuk, akinek a kezei közt csodálatos módon egy hónap alatt meggyógyult. Az idei megmérettetésre vonatkozóan csak annyit közölt, reméli, hogy jobban teljesít majd, mint Pekingben, ahol a hatalmas kivetítők miatt, lovát karanténba kellett zárni.

Tehát az idei nyáron, ha másért nem is , de ezért minimum ragadjunk a képernyőre és szurkoljunk a világ majdnem legidősebb olimpikonjának! Akit esetleg jobban is érdekel, belinkelek pár képek és videót is.

Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/Hiroshi_Hoketsu

http://www.guardian.co.uk/sport/2012/mar/06/hiroshi-hoketsu-oldest-london-2012-olympics

http://oriens.hu/magyarhirek/2008februar/67_evesen_indul_az_olimpian_a_japan_lovas

http://www.huffingtonpost.com/2012/03/04/70-year-old-london-olympics_n_1319472.html

Watanabe Noboru és Takahashi

1945-öt írunk. Népes japán közösség éli mindennapi életét Brazíliában: bár emigránsként számtalan tiltás vonatkozik rájuk, igyekeznek megőrizni hagyományaikat, szokásaikat, nyelvüket. A helybéli fotográfus japánul utasítja vendégeit, pontosan merre álljanak, az iskolaként használt épületben tucatnyi gyerek tanulja a különféle kandzsik írásmódját. Tanítójuk egy fiatal asszony, Miyuki, a fényképész Takahashi felesége. Az asszony őszinte szerelemmel szereti férjét, mindenben próbál segítségére lenni. Gyakori vendég a fotószalonban Akemi, Miyuki tanítványa is, aki az üzletbe betévedő braziloknak fordítja az elhangzottakat portugál nyelvre. A kislány nem igazán érti, Takahashi miért nem szólal meg portugálul, hiszen ő is beszéli a nyelvet. A válasz így hangzik: „Én japán vagyok.” A kis közösségben a legmagasabb rangot Watanabe Noboru, a Japán Császári Hadsereg ezredese viseli. Az ezredes odaadóan hisz a japán nép felsőbbrendűségében, a tennō (császár) isteni mivoltában, Japán verhetetlenségében, és minden japántól el is várja, hogy hasonló nézetet valljon. Vezetésével a férfiak a napot a nemzeti lobogó felvonásával és tiszteletadással kezdik.

Miyuki, a gyerekek tanítója

Ez a tett azonban törvényellenes, hiszen a japánok a brazilokkal ellentétes oldalon harcolnak a háborúban. A brazil sereg véget vet a gyülekezésnek, vezetőjük pedig lábbal tapossa el a szentként tisztelt zászlót. Ez a japánok számára szörnyű vétek: annak, aki megszentségteleníti a zászlót, pusztulnia kell. Az elszánt férfiak csapata, az ezredes vezetésével, köztük az előbb megismert Takahashival, felfegyverkezve indul el a helyi brazil őrség irányába, a zászlót eltaposó tiszt fejét követelve. Az atrocitás eldurvul, a zendülőket az őrsre viszik. Ott azonban senki nem hajlandó portugálul válaszolni a feltett kérdésekre, így a japán közösség egyik tagja, Aoki tolmácsol. Ez a tett viszont szintén a nemzetellenes tettnek minősül: Aokit kollaboránsnak, „mocskos szívűnek” titulálják. Watanabe ezredes kiadja a parancsot: mivel Aoki nem méltó a japán nemzethez, meg kell ölni. A feladat végrehajtója pedig nem más, mint Takahashi. Megkezdődik a terror, amely önmagát gerjeszti: Takahashi kardja egyre több „mocskos szívűre” sújt le. Ezzel párhuzamosan az ezredes befolyása nőttön-nő, Miyuki szerelme azonban egyre inkább elhalványul, és egy ponton túl a nő már nem tudja, ki is az az ember, akivel eddig élt.

Yamatodamashii a filmvásznon

Tiszteletadás a zászló előtt

A yamatodamashii nem más, mint a japán néplélek. A kifejezés gyökerei a Heian-korba nyúlnak vissza, ekkor a kínai kultúrával való különbözőség kifejezésére használták; az Edo-korban a szamurájerényeket, a bushidōt (a harcos útja) kötötték hozzá; Shōwa császár idején pedig nacionalista propagandával itatódott át. A film nagyszerűen mutatja be a yamatodamashii minden értelmét: a háború idején élő japánok lelkivilágát, a bushidō hatását a kultúrára, illetve a fanatikus nacionalizmust is. Így például Takahashi felettese parancsára köteles elvégezni a rábízott feladatot, a gyilkosságot, hiszen ez erkölcsi kötelessége: a 20. században is próbál a harcos útjához ragaszkodni.

Takahashi elvégzi feladatát

A film egyik tételmondata is a szamuráj erényekhez kapcsolódik: ha egy japán elvesztette a méltóságát, válassza inkább a halált, semmint hogy tovább éljen a szégyenben. A filmbéli japánok számára a vereség beismerése is hatalmas szégyen lett volna: számunkra talán elképzelni sem lehet, mekkora sokk lehetett a vereség egy olyan nép számára, amely ősidőktől fogva (az imperializmus korában pedig fokozottan) hitte uralkodója isteni mivoltát, területét mindig is az istenek földjeként definiálta, melyet soha nem igázott le idegen hatalom. Ez a fájdalom tökéletesen leolvasható a karakterek arcáról.

Mocskos szívek?

Watanabe szájharmónikán játssza el a Kimi ga yót

A Mocskos szívek nem az amerikai filmekre gyakran jellemző szájbarágós módon sulykolja a nézőnek, hogy kivel kell egyetértsen. A néző eltöprenghet azon, mit gondoltak a brazilok a hazájukba érkező japánokról; mit érezhetett az a japán, aki tudta az igazságot, és azt ki is merte mondani, amiért pedig a biztos halál várt rá. Mit gondolhatott a férfi, aki legbelül tudta, hiábavaló küzdenie, tudta, hogy országát legyőzték, mégis kegyetlenül leszámolt a másképp gondolkodókkal? Hogyan érezhetett a nő, aki egyszer csak azzal szembesült, hogy a férfi, akit mindeddig szeretett és tisztelt, valójában sorozatgyilkos? Mi járhatott az ezredes fejében: valóban elhitte, hogy Japán megnyerte a háborút, vagy csak saját érdekében hirdette ezt? És végül mire gondolhatott a kislány, aki nem értette, mi történik körülötte, és miért nem hajlandó senki sem elmagyarázni neki annak a két írásjegynek a jelentését, amely időről időre feltűnt bizonyos házak falán? Azon is elmélkedhetünk, tulajdonképpen kire vonatkozik a film címe. Valóban az a mocskos szívű, aki beismeri az igazat? Vagy esetleg Takahashi az, hiszen a saját népéhez tartozókat gyilkolja? Talán a portugálok a mocskos szívűek, amiért korlátozták a japánok jogait, és beavatkozásukkal ők is szították a feszültséget? Vagy az a Watanabe ezredes a mocskos szívű, aki a végsőkig ragaszkodott az általa tökéletesnek vélt ideológiához? Sok hasonló kérdés kavaroghat a néző fejében a film megtekintése során. A néző ítélete is sokféle lehet: egy nyugati, a japán kultúrában kevésbé jártas személy másként ítélheti meg a látottakat, mint egy olyan néző, aki jobban ismeri a kultúrát és a kapcsolódó történelmi eseményeket (hisz a film valós alapokon nyugszik, ld. a keretes írást).

A férfiak a portugálok ellen vonulnak

A színészek játéka, főleg az arcmimikájuk, fantasztikus, egyik karaktert sem érezzük feleslegesnek, erőltetettnek. A főszereplők között találjuk Ihara Tsuyoshit, aki a a Levelek Iwo Jimából c. filmből lehet ismerős. Érdemes megemlíteni, hogy a szereplők között van egy a valóságban is Brazíliában élő színész, Kaneko Ken, aki a legidősebb és legismertebb japán színész az országban. A rendező, Vicente Amorim gondoskodik arról, hogy a kevés párbeszéd ellenére se unatkozzunk: a beállítások, vágások tökéletesen illeszkednek a mű hangulatához, a csodálatos aláfestő zene pedig már csak hab a tortán. A Mocskos szívek lenyűgöző, megrendítő, magával ragadó film – csak ajánlani lehet.

A film zenéjéből hosszabb részlet hallható a teljes hosszúságú filmajánlóban:

A filmet 2012. augusztus 17-én mutatják be Brazíliában; egyelőre nem tudni, Magyarországon forgalomba kerül-e.

JTöri: A Shindō Renmei (臣道連盟)

A Shindō Renmei

A 19. század végétől kezdve egyre több japán emigrált Brazíliába azzal a céllal, hogy ott vagyonra tegyen szert, és néhány év múlva visszaköltözzön Japánba. Épp ezért a legtöbben nem voltak hajlandóak megtanulni portugálul, nem akartak asszimilálódni a brazil kultúrába. A 20. század folyamán ez az emigrációs tendencia tovább nőtt. Amikor azonban német tengeralattjárók elsüllyesztettek egy brazil hajót a partok mentén, a brazilok a japánokat vádolták meg kémkedéssel. Egy határozatban megtiltottak a japánoknak mindenféle önszerveződést, többek között a gyerekek japán nyelvű oktatását is. Ez persze ellenszenves volt a japánok számára, akik próbálták a tiltásokat kijátszani. Tovább élezte az feszültséget az, hogy Brazília a Japánnal ellentétes oldalon lépett be a háborúba, így a japánoknak szinte minden kapcsolatuk megszakadt az anyaországgal. A háború Japán vereségével záródott: Japán kapitulált, a császár rádióbeszédében bejelentette a megadást, és lemondott isteni származásáról. Ezek a hírek a brazíliai japánokhoz csak brazil vagy amerikai források által juthattak el. Voltak, akik elfogadták a vereséget, de a fanatikusabbak úgy vélték, a vereségről szóló hírek csak az ellenség propagandájának részei. Vallották, hogy Japán soha nem veszíthet, továbbra is istenként tisztelték a császárt, és hirdették a japán felsőbbrendűséget. Ők alapították meg a Shindō Renmeit (臣道連盟 – „Az Alattvalók Útjának Szövetsége”). A szervezet tagjai az emigránsokat két csoportba osztották. Magukat a kachigumihoz, azaz győzelempártiakhoz sorolták, azokat a jobb módú és jobban informált japánokat pedig, akik elismerték a vereséget (makegumi – vereségpártiak), lekicsinylően „mocskos szívűeknek” nevezték, házukat megjelölték (ez a felirat, a 國賊 – kokuzoku: ’hazaáruló’ szó visszatérő motívum a filmben is), majd levelet küldtek nekik, melyben szeppuku (rituális öngyilkosság) elkövetésére biztatták őket. Ha ezt nem tették meg, a Shindō Renmei fiatalabb tagjai gondoskodtak a hazaárulónak titulált személy haláláról: lőfegyverekkel vagy katanával ölték meg őket. A Shindō Renmei vezetői valójában tudták az igazat Japán vereségéről, ám rájöttek, hogy a fanatikus japánok segítségével a helyzetből előnyt kovácsolhatnak. Hogy mindenkivel elhitessék Japán győzelmét, képeket és bankjegyeket hamisítottak: például a MacArthur tábornokot és Shōwa császárt ábrázoló képet úgy feliratozták, hogy úgy tűnjön, az amerikai tábornok adja meg magát a japán császárnak. Ezenkívül „Japán kormánya” felirattal ellátott holland, amerikai és mexikói bankjegyeket hamisítottak, hogy a japánok azt higgyék, Japán meghódította ezeket az államokat. A közösség hiszékenyebb tagjait meggyőzték, hogy adják el nekik teljes vagyonukat értéktelen jenért cserébe (a háborút követő hatalmas infláció következtében a japán jen teljesen elértéktelenedett), és hajón utazzanak vissza Japánba. A pórul járt japánokat általában semmiféle hajó nem várta, de ha mégis, a drágán vett jen hazájukban fabatkát sem ért. A Shindō Renmei által kirobbantott terror 1946–1947-ben érte el tetőpontját, ezt követően a brazil rendőrség több száz brazíliai japán után kezdett nyomozni, és többeket le is tartóztatott. A gyilkosok közül azonban csak tizennégyet ítéltek halálra, a szervezet legtöbb tagja amnesztiában részesült. A Shindō Renmei tevékenysége mindenképp visszaütött a brazíliai japánokra, hiszen a brazil lakosság többsége a szervezettel azonosított minden japánt, nacionalista fanatikusoknak tartva őket.

A Shindō Renmeiről egy rövid dokumentumfilm-részlet német felirattal:

A cikk a Mondo Magazin májusi számában is olvasható — hogy minél többen megismerhessék a filmet, a Japánfelderítőre a hivatkozásokkal és beágyazott Youtube-videókkal bővített változat a Mondo engedélyével került fel (a szerző azonos). A Titanic Filmfesztivál további keleti témájú filmjeiről a júniusi számban olvashattok majd.

Felhasznált irodalom:

http://www.variety.com/review/VE1117946237/

http://en.wikipedia.org/wiki/Dirty_Hearts#cite_note-0

http://blogs.montrealgazette.com/2011/08/21/world-film-festival-a-great-drama-from-brazil-dirty-hearts/

http://en.wikipedia.org/wiki/Yamato-damashii

http://vimeo.com/4124707

Jeff Lesser: Searching for Home Abroad: Japanese-Brazilians and Transnationalism

Mi is az az LM.C és miért írok most róluk?

Röviden: az LM.C egy japán electro-rock banda, akik másodszorra látogatnak el hozzánk 4 nap múlva (05.17).

Kicsit bővebben:

Ahogy már említettem, az LM.C egy japán electro-rock banda, melynek két tagja Maya (vokál) és Aiji (gitár) , akik mindketten komoly zenei háttérrel rendelkeznek. Mayát többen is ismerhetik régebbről, mint Miyavi gitárosa, illetve Aijit is, mint az egykori Pierrot tagja. Ahogy látszik, eleinte mindketten gitárosok voltak, még akkor is, amikor összeálltak, de végül Maya mégis énekesi pozícióba került, és így 2006-ban ezzel a felállással debütáltak. Saját bevallásuk szerint nagyon szeretik azt csinálni, amit és örülnek, hogy az LM.C-vel teljesen önmaguk lehetnek. Bár a banda hivatalosan két tagú, azért rajtuk kívül vannak még háttérzenészek is. Az LM.C név egy rövidítés: Lovely Mocochang.Com (vagy sokszor csak Lovely Moco-Chang). Első hallásra sokaknak egy kicsit furcsa lehet a zenéjük: kicsit össze-visszának tűnő dalszövegek, ugrálás, gyerekes dolgok, habos-babos körítés, ám ha megpróbáljuk megérteni a számokat, rájövünk, hogy sokkal több van bennük, mint amennyit elsőre észreveszünk.

Hogy is alakult az LM.C története eddig?

2006. október 4-én egyszerre két debüt single-t adtak ki: a “Trailers[Gold]”-ot és a “Trailers[Silver]”-t. Ezt követően számos zenei magazin címlapján feltűntek. Ugyan ebben az évben megtartották az első fellépésük a Shibuya O-EAST-ben, amire az összes jegy elkelt.

A sikeres debütálás után japán turnék következtek és a rajongótáboruk rohamosan nőtt. Megjelent az “Oh my Juliet” és a “Boys&Girls” single is, melyek még nagyobb sikert arattak és ezeknek

köszönhetően a hírnevük a tengeren túlra is eljutott, és 2007 nyarán meghívást kaptak Taiwan legnagyobb rock fesztiváljára, a FORMOZ fesztiválra.

Szintén 2007-ben kiadták a “GLITTER LOUD BOX” névre hallgató mini albumukat, ami már Európában is kapható volt.

2008-ban a “Club Circuit” turné részeként sikeres koncerteket szerveztek Taiwanon és Koreában is.

2008. június 4-én a japán boltokba került az új single, a “88”, mely az ORICON heti listájára is felkerült és megszerezte a 3. helyet. Maga a szám (88) openingje lett a “Katekyo Hitman REBORN!” című animének, de a szám nem az animéhez íródott, hanem már sokkal hamarabb készült. Ez a szám már a második szám volt tőlük, ami ennek az animének a zenéjévé vált. Az első a BOYS&GIRLS volt.

Ezek után az év júliusában felléptek Los Angelesben az Anime Expon, majd a Crash Mansion-ben.

Szintén júliusban felléptek a C.C. Lemon Hall-ban (Shibuya). A jegyek a koncertre  2 perc alatt keltek
el. Az évben ismét felléptek a FORMOZ fesztiválon.

2008. november 5-én két albumot is kiadtak: az egyik a “SUPER GLITTER LOUD BOX” volt, a másik a “GIMMICAL IMPACT”.

November 16-án indul az első világkörüli turnéjuk, az “LM.C TOUR 08–09″. A turné 12 országot érintett, 34 fellépéssel. Felléptek Európában, Észak-Amerikában és Ázsiában is. Az érdeklődést mi sem mutatja jobban, mint hogy a Finnországi koncertre a jegyek fél évvel a koncert előtt, 2 nap alatt teljesen elfogytak. A turné 2009.
februárjában ért véget.

2010. március 3-án megjelent az LM.C következő albuma, a “WONDERFUL WONDERHOLIC”. Az év áprilisában újabb világkörüli turnéra indultak, melynek egyik állomása Budapest volt, ahol április 10-én léptek föl. A koncert hatalmas siker volt, mind a banda, mind a közönség nagyon élvezte, és Aiji megígérte: látjuk majd még őket itt. A turné sokkal nagyobb szabású volt, mint az előző, csak Európában 12 helyen léptek föl, bejárták egész Ázsiát és Amerikában is felléptek.

A Seibu Ikebukuro vonal bár magánkézben van, ez nem jelenti azt, hogy csak Seibu vonatok járhatnak rajta. Nagyon jellemző egész Japánra, hogy más társaságok vonatai is „kilátogatnak” a konkurencia területére, hogy összegyűjtsék onnan azokat az utasokat, akik amúgy is átszállnának.

Tokyo Metro Fukutoshin metró a Seibu Ikebukuro vonalán

A képen például egy metrószerelvény látható (név szerint a Tokyo Metro társaság Fukutoshin vonaláról, mely Tokió legújabb metróvonala), amely a Seibu Ikebukuro külvárosi szakaszáról indul, majd egy idő után lemegy a föld alá és végig megy a metró vonalon is. Erre számtalan további példa is létezik csak Tokión belül – néhány Yokohamai metró is ellátogat Shibuyába…

A díjszabás azonban ilyen esetben sem változik. Vegyük példának az elsőként felhozott Fukutoshin metrót a Seibu Ikebukuro vonalon (az egyszerűség kedvéért chipkártyával). Amikor egy ember belép a Seibu területére, a Seibu alapdíját fizeti ki. A Seibu megállóban azonban ha metróra száll az ember, ami elviszi Tokió egy teljesen másik részére, akkor a metróból kilépéskor még levonják az embertől a metró alapdíját is, és mind a Seibu, mint a metró területén utazott kilométerdíjat is. Olcsóbbnak tehát nem olcsóbb, csak egyszerűbb.

De térjünk vissza Shinjuku és Ikebukuro területére, hiszen rengeteg vonat jár arrafelé. Kiemelném példának a Shonan Shinjuku vonalat, mely több szempontból is világrekordokat döntöget.

Shonan Shinjuku vonal

Japán híres a nagy sebességű vonatairól, a Shinkansenekről. Azt azonban kevesen tudják, hogy a helyi, kisebb vonatok sebességében is a világelsők között van. A hosszáról is el lehet mondani: bár nincs olyan szerelvény, amely egyszerre végigjárná az egész vonalat, de a teljes vonal több, mint 180km hosszú. Ezen a vonalon a képen látható, metrókocsiszerű vonatok járnak 120km/h-val. Észak felé az első Tokión kívüli Shinkansen állomásig, Ōmiyáig megy el, majd Tokión keresztül, érintve Ikebukurot, Shinjukut és Shibuyát, először Yokohamába, majd végül Kozuba megy. Sok vonal mellett halad el, pl. Tokióban a Yamanote vonal mellett, ott expresszvonatként funkcionál (amíg egymás mellett haladnak, a Shonan Shinjuku ötször áll meg, míg a Yamanote tizenkétszer).

Ez a gyors, és rendkívül nagy kapacitású vonat hatalmas lehetőségeket nyit meg a Tokióhoz közeli városban élők körében – erre a legjobb bizonyíték a vonal túlterheltsége. Nem csak a Seibu és a Yamanote szenved a csúcsidő alatt a túlterheltséggel, a Shonan Shinjukura sem nagyon lehet felférni csúcsidőben. Mindezek ellenére nagy élmény egy teljesen telepakolt, metrókocsi elrendezésű könnyűvonattal száguldozni Tokió egyik külvárosa felé.

Ahogyan más legendás lényeknél is megszokhattuk már, Kagutsuchi-no-kamit sem kerülte el a populáris kultúra.
Az egyik leghíresebb felbukkanása a Shin Megami Tensei III: Nocturne játékban esett meg. A másik nagyon híres Kagutsuchi ábrázolás a My-Hime sorozatból ismeretes. Itt a kamit hatalmas, sárkányszerű, tűzokádó lénynek ábrázolják. Hatalmas pofája karddal át van döfve, mintegy utalva a legendabéli eseményekre, amikor az apja belé mártotta a kardját vak dühében.

Források:

• http://en.wikipedia.org/wiki/Kagutsuchi
• Michael Ashkenazi — Handbook of Japanese Mythology