Japánban, már régóta kapcsolatot fedeztek fel az ijime és a gyermekkori öngyilkosság között. Van egy igen érdekes adalék, talán a mi kultúránkban szocializálódottaknak hihetetlen, de a legtöbb ijime áldozat inkább évekig tűr, mintsem elmondja a szüleiknek, hogy mi történik vele. Úgy gondolják, hogy ez a saját problémájuk és nem terhelik a gonddal a szüleiket.

Már az elmúlt évtizedben feltűnt a hatóságoknak, hogy az interneten adják-kapják a tanácsokat, az érdeklődök, hogy miként, mekkora fájdalommal lehet egy öngyilkosságot elkövetni. Erre specializálódott weblapok vannak a világhálón. Itt biztatják is egymást a névtelenség és arcnélküliség mögé bújva. Sőt, itt keresnek maguknak társat, hogy ne legyenek egyedül, esetleg többen tömeges öngyilkosságot követnek el. A repertoár változatos, de általában a valami féle mérgező gáz belélegzésével végeznek magukkal. Mintegy így keresve menekülést a terrorizált életükből. Sok, a társadalomba beilleszkedni nem tudó fiatal is véget vet az életének így, hisz nagyon nagy a nyomás rajtuk, hogy szégyent hoznak a szüleikre. A Japán hatóságok igen erőteljesen fellépnek már az efajta honlapok ellen.

2001-ben megjelent egy számítógépes játék felnőtteknek, melynek címe: „ジサツのための101の方法”. Az volt a lényege a játéknak, hogy a felhasználó a saját magát mintázó karaktert, 101 módon tudta meggyilkolni, mintha a saját kezével tenné.

Érthető módon igen nagy port kavart, nagyon sokan nem tetszésüket fejezték ki az üggyel kapcsolatban, hisz arra hivatkoztak, hogy attól, mert csak 20 éves kortól lehet legálisan játszani vele, sok fiatal is visszaélhet vele, és természetesen sokan azt hozták fel, hogy a labilitás nem korkérdés. Voltak, akik egyenesen úgy vélték, hogy a szakadék szélén egy utolsó lökés ez a játék.

2004-ben 9 japán fiatal lett öngyilkos Tokió mellett. Nem egyedi eset, először ugyan erre a jelenségre is Japánban figyeltek fel, de mára messzemenőleg nem egyedi a világban. Egyre több ország fiataljai döntenek úgy, hogy így vetnek véget az életüknek. Egy 2009-es kimutatás alapján azért itt megelőzzük távol-keleti barátainkat, miszerint nálunk minden százezer emberre 21 ember jut – így, az előkellő első hely a miénk — , míg Japánban ez 19 fő évente és ugyanúgy százezer főre vetítve a második helyre elegendő. Sajnos ennek egyre nagyobb aránya fiatal, sőt néha megdöbbentő módon egyenesen gyermekkorú. Japán kampányt indított, hogy felhívja a szülők figyelmét az előjelekre. különböző társadalmi hirdetéseket adnak közzé, hogy megelőzzék, vagy legalább a veszélyeztetetteket kiszűrjék még időben a szülők és a környezet segítségével. A deviáns fiatalok mindegyike veszélyeztetettnek mondható.

Források:

http://ja.wikipedia.org/wiki/%E8%87%AA%E6%AE%BA

1985-ben figyeltek fel Japánban az iskolában megszaporodott és napvilágot látott erőszakoskodások egyre nagyobb számban való felbukkanására. Ekkor választották el az egyéb viselkedési devianciáktól, azaz ekkortól nem „csak” rosszalkodásként könyvelték el, hanem felismerték a probléma valódi súlyát. A zaklatásnak igen sok formájával szembesültek hirtelen: ami lehetett verbális, akár szóban vagy írásban, sőt számtalan esetben tettlegességig is fajult.

Mivel meglehetősen rejtetten zajlanak ezek az események , a tanárok, nevelők nem is vagy igen megkésve szereznek róla tudomást.

1996-ban, egy az Oktatási Miniszter által közzétett beszámoló szerint „az ijime nem válogat, bármelyik iskolát, bármelyik osztályt, sőt bármelyik tanulót elérheti.

Ugyan ebben a tanulmányban a statisztika szerint 1000 diákból, 7,1-et ér ijime. A legérintettebb korosztály és így a legveszélyeztetettebb az ijime felbukkanásában, az általános 4.-osztályától az alsó középiskola 3. osztályáig, (japánban az angolszász mintára 6+3+3 év az iskola, úgymint 6 év általános iskola (小学校), 3 év alsó középiskola (中学校) 3 év középiskola (高校)) 6 évet felölelve.

De a jelenség már nem csak az iskolákban létezik, felütötte a fejét a munkahelyi ijime is, sőt már a neten, vagyis a világhálón is felfigyeltek erre a jelenségre.

Manapság már a mobiltelefonon és számítógépen elkövetett verbális erőszakot is az ijime-’hez sorolják.

A japánok mára tudják, hogy először ők fedezték fel és nevezték el magát a jelenséget, de nem egyedül álló a problémájuk. Az egész nyugati világra jellemző lett, és igen nagy problémát okoz a kezelése. Angol megnevezése: bullying.

2007-ben több mint 84 ezer esetet regisztráltak, így jött ki az az eredmény, hogy 1000 diákra 7,1 ijime jut. Az ijime jelenlétét az iskolák 40%-a ismerte, vallotta be, természetesen az Oktatási Minisztérium ennél sokkal többre becsüli az iskolákban előforduló ijime jelenséget.

A legtöbb ijime az alsó középiskola első osztályában történik, mintegy 17063 eset. Az általános 6. osztályban 4264 eset, míg a középiskola első osztályában 3701 esetben szenvedtek el a diákok ijimének nevezett atrocitásokat. A nemek közötti megoszlás: 54,8%-ban fiúkat, míg 45,2%-ban lányokat ért.

      Bevallott ijime esetek számszerűsítve, 2007-ből (Japán Oktatási     Minisztérium felmérése szerint)

Ebből a táblázatból is látszik, hogy valóban az általános iskolák és alsó középiskolák a leginkább érintettek.

Sajnos, egyre több esetben végződik halálesettel egy-egy ijime. Vagy a tettlegesség annyira elfajul, hogy a zaklatott belehal a sérüléseibe, vagy önön keze által vet véget szenvedéseinek és öngyilkos lesz.

A gyerekkori ijime lehet az egyik lehetséges oka a fiatal felnőttkori NEET-é , hikikomori-vá válásnak.

Források:

Csaplár Zita: “Az olajozottan működő rendszer hátulütői:
Japán fiatal munkanélküliek” — 2009 Kül-Világ

http://ja.wikipedia.org/wiki/%E3%81%84%E3%81%98%E3%82%81

A Visual Kei a ’80-as évek közepén alakult ki, olyan zenekaroknak köszönhetően, mint az X-Japan vagy a Color, és a ’90-es években vált igazán népszerűvé. Utcai divatként is megjelent, mégpedig azok körében, akik ebben a szubkultúrában jelen lévő zenekarokat preferálják. Ők olyan vagy hasonló stílusú ruhákat hordanak, amiket a kedvenc bandájuk tagjai is viselnek. Manapság egyre több a Visual stílust képviselő zenekar, most csak egy párat említenék meg közülük, ilyen például a Dir en Grey, the GazettE, Alice Nine, Vidoll. A VK igen erősen befolyásolta a Harajuku divatot, gyülekező helyük a Jingu Bashi, amely egy gyalogos híd és a Harajuku negyedet köti össze a Meiji-szentéllyel. Természetesen ezt a stílust követők a bandák koncertjein is ilyen öltözetben feszítenek és élvezik a zenét, valamint kitombolhatják magukat. Sajnálatos módon a divat szempontjából a Visual Kei-t nem lehet behatárolni és konkrétan megmondani, hogy csak ez és ez tartozik ide. Tehát a választék igen sokszínű. Vannak olyanok akik öltönyben flangálnak elképesztő hajszerkezettel a fejükön, míg mások egy viszonylag egyszerűbb hajkoronával és a kívülállóknak néha sokkoló ruhakölteményekben jelennek meg. Természetesen az egyszerűbb alatt valamilyen színűre festett, kicsit tupírozott és nagy gonddal megtervezett, valamint elkészített frizurákról van szó. A ruhák színvilága leginkább a sötét színekre helyezi a hangsúlyt, de persze azért akadnak kivételek is, mint például az égővörös, fehér, pink. A sminkkel gyakorlatilag ugyan ez a helyzet, ahol szintén a sötét színek dominálnak leginkább. A szemet feketével emelik ki, hol jobban, hol kevésbé, valamint találkozni feketére festett  ajkakkal is. Végül, de nem utolsó sorban említést kell tettünk a fekete körmökről, amire nem mondanám, hogy minden egyes Visual rajongó feketére festi a körmét, de azért szép számban megfigyelhető. Többet nem igazán lehet beszélni a kinézetről, ugyanis véleményem szerint ezek alapján, ha alaki szembe találkozik egy ilyen fazonnal, tudni fogja, hogy az illető VK-s vagy sem. Ha érdekel a téma és szeretnél többet megtudni a Visuak Keiről, akkor az interneten rengeteg képet, cikket és zenét találhatsz.

Forrás:

Wikipédia 

Harajuku Style

Sound Of Japan

A ruhák jellege a viktoriánus és a rokokó öltözet gyermekruháira emlékeztet, azzal a különbséggel, hogy a szoknya rövidebb, térdig érő, valamint rengeteg alsószoknyát hordanak alatta, térdzoknival vagy a térd fölé érő zoknival. A blúz ugyan olyan csipkés fodros darab, mint a szoknya. Általában kerek orrú cipőt, télen ezek csizma változatát hordják. Újabban elterjedt a Vivienne Westwood által tervezett rockinghorse shoes viselete is. Nélkülözhetetlen kiegészítők a különféle kis kalapok és egyéb fejdíszek, kis táskák, valamint vannak olyanok akik csipkés ernyőket is tartanak maguknál. Nagyon ügyelnek a a ruhák anyagának minőségére, nem felel meg mindenféle szedett-vetett olcsó holmi. Azt se felejtsük el, hogy a színeknek összhangban kell lenniük egymással, hogy a ruha elegáns benyomást keltsen. Fontos, hogy a vállak általában fedettek, hiszen a cél az ártatlan és aranyos kinézet, természetesen ez alól kivételt képez az Ero Lolita stílus, amely természetesen nem obszcén módon mutassunk meg mindent amink van ruhákról van szó, mivel alapjában véve a ruhák nemigen térnek el a többitől, pusztán rövidebbek a szoknyák, a vállak nem fedettek és az erotikus jelző csakis viktoriánus értelemben veendő. Mint már említettem sokféle irányzat létezik a Lolita divaton belül, ezekből néhányat a cikkem további részében ismertetek.

Sweet Lolita
Ahogy a neve is mutatja édes, aranyos Lolitát jelent. Ez az irányzat Ama-loliként (甘ロリ) is ismert. Nagy hatást gyakorolt erre a stílusra a Rokokó, a Viktoriánus és az Edward korabeli öltözködés. Itt nem az elegancia a lényeg, hanem gyermeki és ártatlan kinézetre helyezik a hangsúlyt. A sminkjükben inkább világos színeket használnak, mint a rózsaszín és a barack. Ruhájukon rengeteg a masni, a fodor és a csipke. Előszeretettel használnak gyümölcs (eper, cseresznye), virág (rózsa, cseresznye virág, liliom) és állat (nyuszi, cica) és egyéb olyan motívumokat, amelyek még “cukibbá” teszik az összképet. Szívesen merítenek ötletet az Alice Csodaországban és más hasonló klasszikus tündér mesékből. Kiegészítő gyanánt gyakran használnak kis kalapokat, főkötőket és nagy masnikat, valamint kis táskákat és csipkés, fodros ernyőket. Vannak olyan Sweet Lolik, akik különböző plüss állatokat is hordoznak magukkal, ezek általában macik és nyuszik. Népszerű Sweet Lolita márkák: Angelic Pretty, Baby The Stars Shine Bright, Emily Temple Cute, Metamorphose temps de fille, Jane Marple… stb.

Gothic Lolita
A késő ’90-es évekre vezethető vissza. A nevéből is kiderül, hogy a goth és a lolita divat keveredése. A stílusra jellemző a Viktoriánus és a romantikus Gótikus viselet. Ez az irányzat a sötét színeket preferálja, mind sminkben, mind öltözetben. Leggyakrabban a feketét egy kis fehéret, királykéket és bordót használnak. Kedvelt motívumok a denevérek, pókok és pókhálók, különféle keresztek, rózsák. Népszerű alfajai az Elegant Gothic Lolita (EGL) és az Elegant Gothic Aristocrat (EGA), melyeknek viselői csak és kizárólag Moi-même-Moitié márkájú ruhákat viselnek. Ennek kapcsán fontos megemlíteni Mana nevét, akié  a Moi-même-Moitié. Mana a Malice Mizer Visual Kei banda gitárosa, de ruhákat is tervez ebben a stílusban. A Gothic Lolita irányzat nagy hatást gyakorolt a Visual Kei feminin kinézetet képviselő bandáira is.
Gothic Lolita márkák:  Antique Beast, Atelier Boz, Maxicimam, Miho Matsuda, Moi-même-Moitié, Little Chili… stb.

Classic Lolita
Ezt is, mint a legtöbb loli irányzatot a Rokokó és a Viktoriánus divat inspirálja. A Classic Lolita egyfajta átmenet a Goth Loli és a Sweet között. Kevesebb fodrot, masnit és csipkét használ, valamint a szoknyára jellemző rá az “A” vonalú szabás, amely által inkább kelt Viktoriánus hatást, mint aranyosat és cukit. A kiegészítők terén nem tér el a többitől, azonban a cipők és a táskák tekintetében törekszik a praktikusságra. A smink hasonló a Sweet Lolita megjelenéséhez, azonban természetesebb és kevésbé harsány.
Kedvelt Classic Lolita márkák:  Juliette et Justine, Innocent World, Victorian Maiden, Triple Fortune, Mary Magdalene… stb.

A fent említett Lolita irányzatoknál még jóval több van, amelyekről órákig lehetne még mesélni, mint például a Punk, Guro, Wa Lolita… stb. Ezzel szemben én szeretném ezzel zárni a cikkem, ami egy kis ízelitőt ad a Lolita divatról.

Forrás:
Wikipédia
Sweet Lolita

Az otaku （おたく/オタク） kifejezést azokra az emberekre használják, akik mániákus érdeklődést tanúsítanak különböző témák, leggyakrabban az animék, mangák vagy videó játékok irányába. A kifejezés jelentése “a te házad/otthonod”, valamint tiszteletteljes névmásként is használatos. A modern japán nyelvben szleng kifejezésként használt változatát úgy különböztetik meg tiszteletteljes formájától, hogy csupa hiraganával vagy katakanával, ritkábban romajival írják. Az 1980-as években jelent meg a kifejezés ilyen téren való alkalmazása, tiszteletteljes megfelelője már a ’70-es évek végétől forgalomban van.

A modern japánban az otaku kifejezés sokkal inkább hordoz olyasmi jelentéstartalmat, mint „pancser”, habár utalhat bármely témában, hobbiban fanatikusan elmerülő egyénre. Szó szerinti értelemben az otaku olyan valaki, akinek van valamilyen hobbija. Szélesebb körben az animék és mangák szerelmeseire való alkalmazásuk terjedt el. Léteznek azonban önmagukat csak „wotának” (ヲタ) tituláló „idol fanatikusok” (a pop ikonok, fiú bandák, pop dívák, stb. otakui), a japán történelembe temetkező női otakuk (reki-jo), vagy például a hadseregért és harcászatért fanatikusan rajongó military otakuk, és még sok egyéb kategóriák.

Japánban az otaku kifejezés mellé járuló negatív mellékzönge eredetileg egy japán sorozatgyilkos, Tsutomu Miyazaki miatt alakult ki, aki „a gyilkos otaku” néven vált híressé 1989-ben. Az általa elkövetett bizarr gyilkosságok egyfajta morális pánikot keltettek a japán polgárokban az otakuk irányába. A kifejezés lenéző mivolta onnan is ered, hogy szociálisan alkalmatlan, a társadalomból kilógó egyénnek vannak bélyegezve. Persze az „otakuságnak” is vannak fokozatai. Akik kevéssé süllyedtek még mélyre az otakuság ingoványában, azoknak vannak barátaik a saját érdeklődési körükön belül, idejüket kreatívan, rajzolással, alkotással töltik, esetleg informatikai zsenik is akadhatnak közöttük. Hobbijuk miatt viszont már ők is kellőképpen kilógnak a sorból ahhoz, hogy az átlagember úgy viszonyuljon hozzájuk, mint holmi csodabogarakhoz. Beszédükben, önkifejezésükben is megnyilvánul a hobbijuk iránti fanatikus imádat, egyfajta otaku zsargonban kommunikálnak egymással, amibe beleszövik kedvenc animéikből és mangáikból való utalásokat, és különböző jellemző szófordulatokat. Ennek eredményeként a laikus – mivel gondjai adódnak az értelmezéssel -, húzódozni fog a további kontaktus kialakításától is. Az otaku egy „kiteljesedett”, a végletekig elfajult formájaként pedig meg lehet nevezni akár a hikikomorit is, tehát a két jelenség nem teljesen idegen egymástól.

Általában a tizen-huszonéves fiatalokra jellemző többnyire, akik életének a média, a virtualitás ad értelmet. A fogyasztói társadalom szerves részét képezik, képregényeket, miniatűr figurákat gyűjtenek, vagy épp bármi olyan, más számára értelmetlen kacatot, ami a kedvenc sorozatukhoz, könyvükhöz, stb. kapcsolódik, és számukra felbecsülhetetlen eszmei értékkel bír. Egyes felmérések alapján 350 000 főre becsülik az interaktív junkie-k ezen táborát, ennél azonban valószínűleg jóval többen vannak. Olyannyira elidegenedtek a hétköznapi élettől és a társadalomtól, hogy már tegezni sem képesek a másikat, valószínűleg ennek következtében ragadt rájuk az otaku szó, mint a magázó szófordulat nyelvészeti elnevezése.

Az otakuk különc viselkedésére jó például szolgálnak azok, akik oly mértékben bálványozzák például a Naruto animét, hogy minden mondatuk végére beszúrják az említett anime főszereplő karakterének jellegzetes „dattebayo” szófordulatát, vagy minden különösebb indok nélkül konohai homlokvédőben mászkálnak. Ők azok a mániákusok, akik betéve tudnak minden információt kedvenc sorozatukról és ezt nem mulasztják el minden adandó alkalommal hangoztatni.

Az irányukba tanúsított lenéző magatartásforma napjainkban talán enyhülőben van, az újfajta szemlélet alapján egyszerűen csak a japán kultúra részeként tekintenek rájuk, a szó mégis igencsak sértő, hiszen megkülönböztető jelzésként szolgál, Japánban pedig mindenki „rossz”, aki nem tekinti céljának a tömegbe való belesimulást.

A mindennapi életet és ennek hagyományos értékeit ők is ugyanúgy elutasítják, mint hikikomori, vagy egyéb deviáns viselkedési formát mutató társaik, esetükben annak érdekében, hogy a lehető legtöbb időt szentelhessék függőséggé fajult hobbijuknak, míg e miatt a munkát, iskolát, és egyéb kötelességeiket rendszerint elhanyagolják. Ez az álomvilágban tengődő állapot is csak egy újabb formája a társadalom terhes elvárásai elől való menekülésnek.

Források:

http://en.wikipedia.org/wiki/Otaku

http://kvtlinux.lib.uni-miskolc.hu/ali/story/akk/otaku.html

http://wiki.answers.com/Q/What_is_an_otaku

http://www.articlesbase.com/television-articles/what-is-otaku-415839.html

Egy népszerű karakter, melyet Tôyama Kagemotoról mintáztak. Több filmsorozat, és kabuki előadás készült az ő főszereplésével. Egy férfi, aki elhagyta családját, hogy az egyszerű nép között éljen, és segítse őket, ezzel szinte legendás figurává válva. Vállára egy virágzó cseresznyefáttetováltatott. A filmsorozat 1970 és 1996 között volt látható a televízióban.

Irezumi (1966)

Junichirô Tanizaki rövid története alapján készült dráma. Otsuya, egy előkelő hölgy, viszonyt kezd egy nála társadalmilag alacsonyabb szinten álló férfival, és együtt bujkálnak, reménykedve, hogy összeházasodhatnak. Azonban egy árulás következtében Otsuyát gésának adják, miközben egy hatalmas pókot tetováltatnak a hátára. Kedvese elkeseredetten próbálja őt visszaszerezni,miközben ennek érdekében több embert is meggyilkol.

Irezumi – Spirit of Tattoo

A film egy fiatal tokiói titkárnőről szól, aki két év alatt teletetováltatja a hátát, pusztán azért, mert középkorú kedvese a tetovált bőr után vonzódik. A két év alatt beleszeret a tetováló mester fiatal, jóképű asszisztensébe, de nem hagyja ott kedvesét, akiért elvállalta a fájdalmas tetováltatást.

Shisei Nioizuki no Gotoku

Egy erotikus fim, melyet Junichiro Tanizaki erotikus regénye alapján készítettek.

–N.

Források:

http://en.wikipedia.org/wiki/T%C5%8Dyama_no_Kin-san 

http://www.list.co.uk/article/4362-irezumi/

http://www.nytimes.com/1983/03/19/movies/japanese-spirit-of-tattoo.html

http://www.cdjapan.co.jp/detailview.html?KEY=BIBJ-7440

Az 1970-es években jelentkezett a városiakban az igény a régi épületek megőrzése iránt. Az a koncepció, hogy egy akár száz évnél is régebbi épületnek olyan kulturális értéke lehet, amely vonzóvá teszi többek között a turisták számára, és megőrzésre érdemessé teszi, nehezen talált termőtalajra az újat értékelő és folytonos lakás– és helyhiánnyal küzdő Tokyoban. Egy idő után azonban a városvezetés is átlátta a történeti épületek vonzerejét és napjainkra körülbelül 150 épület kapott műemlék-státuszt a városban, és ezzel együtt anyagi támogatást felújításra és fenntartásra. Közülük is említésre méltó a Ginzai „Wako” épület és a Tanakawai tűzoltóság épülete.

A fentiekkel együtt egy érdekes jelenségre figyelhetünk fel ugyanebben az időben. A háború előtti építészet elemeit tanulmányozva fedeztek fel a városban számos olyan épületet, amelyek kis, egyszerű lakó– vagy más célú épületek voltak, amelyek rendelkeztek valamilyen egyedi dizájnelemmel. Ezeket jellemzően nem neves építészek, hanem egyszerű ácsok-építőmesterek alkották, akik a nyugati stílust a saját elképzeléseikkel és a japán hagyományokkal ötvözve hoztak létre megannyi egyedi épületet. Ezek közös jellemzője, hogy táblaszerűen egy nyugati homlokzattal és külsővel fedik el a tradicionális japán belső teret. Tokyo városlakói között népszerű elfoglaltság és szabadidős időtöltés ezekre vadászni városnézés közben.

 Új irányok a 80-as években.

A Tokyo-i városkép változását bemutató sorozat végén érdemes szemügyre vennünk még egy tulajdonságát a városnak. A házak, utak, dombok és csatornák ugyanis nem maga a város. Egy város kialakítása mindig csak a hátteret adhatja, a színpadot az ott élők mindennapjai számára. Ezért éppúgy hozzátartoznak a Tokyo-i városképhez az utcai árusok, a nyílt tereken tartott színelőadások, és a nagyobb tömegek részére rendelkezésre álló gyülekezőhelyek, mint a számtalan felhőkarcoló.

Éppen ezt a sajátos varázst fedezte fel a 80-as években a fiatal generáció. Ezzel párhuzamosan a térségek is reagáltak az új igényekre: Shibuya ekkor vált a divatos főutcája mellett a sok domb és kis utca miatt népszerű sétálóhely. Hasonlóképpen váltott Harajuku is. Itt az ember sokszor labirintusszerű sétákat tehet, így válik a térrendezés tervszerűsége élménnyé az emberek számára is.

Szintén nagy jelentőségre tettek szert a korai Edo korszaktól megjelenő Meisho-k. Ezek az európai városok emlékműveihez hasonló jelentőségű, de teljesen más jellegű helyek. Ezekben a terekben az épített környezet találkozik a természetessel, és organikus egységet alkot, innen nyerve Meisho jellegét. Ez akkor sem változik, ha az épületet újjáépítik, mint történt az Asakusa-i Sensoji templommal a háború után. Tokyoban számos Edo-kori Meisho található meg mind a mai napig, de a 80-as években a városvezetés újakat is ilyen területté nyilvánított. Ilyen például az Akasaka palota is. Ugyanakkor a Meisho-státusz sem biztosíték egy épület fennmaradására; számos háború utáni Meisho tűnik el napjainkra, hogy újaknak adja át a helyét. Az Edo-koriak azonban –amelyek a természethez is jobban kapcsolódnak – napjainkig megmaradtak.

Zárásképpen elmondhatjuk, hogy a mai Tokyo városképe sokat örökölt Edo-kori gyökereitől, azokat soha meg nem tagadta, szervesen azokra építkezik. A város így szerves ötvözete réginek és újnak, szervesnek és organikusnak. Új külső a régi beltereket takarja, a felhőkarcolók tövében lévő kis utcák mind a mai napig egy 200 évvel ezelőtti utcaelrendezést követnek. Mint a japán nép, ez a város is próbálja megtalálni az egyensúlyt a régi hagyományok és a modern igényeknek való megfelelés között.

Forrás: Jin­nai Hide­nobu: The Moder­ni­za­tion of Tokyo during the Meiji Period

A bonszájok hatalmas mennyiségben előfordulhatnak, mind fafajtában, formában, méretben és kialakításban. Ez teszi őket végtelenül érdekessé. A bonszájok nagyjából három kategóriába sorolhatók: típusuk szerint, stílusuk szerint és méretük szerint.

A fák típusai:

1 ) Örökzöldek

Ezek a fák megtartják leveleiket, évszaktól függetlenül, mint az általános örökzöld növények. Főleg dekorációként használják őket vagy különböző alkalmakkor, amikor is ezek a növények számítanak a fő díszeiként a helyiségeknek. A legismertebb ilyen fák: japán fekete fenyő, japán fehér fenyő, saghalien lucfenyő és a japán ciprus.

2 ) Lombhullató fák

A bonszáj-nevelők általában lomhullatónak hívják azokat a fákat, amelyek nem örökzöldek. Ez nem mindegyik fácskánál jelenti azt, mint a rendes nagy fáknál, hogy eljön az ősz és egyszerre lehullajtják az összes levelüket és majd tavasszal újranöveszti őket, hanem szép lassan egy-egy levél néha lehullik, de mellette már nő a másik. A lombhullató bonszájok 3 kategóriába sorolhatóak:

a) Vörös őszi levelesek. Ezek a fák tavasztól nyár közepéig teljesen zöld színben pompáznak, de ahogy közeledik az ősz, úgy váltanak át a levelek gyönyörű vörösbe és sárgába. Persze megvan a maguk szépsége is „meztelenül” télen. (Ezen én is mosolyogtam) Ebbe a kategóriába tartozik: japán juhar, gyertyánszil, bükk, tölgy és a ginko biloba.

b) Virágzó fák. Ezek a gyönyörű fák főleg a virágaik és az eleganciájuk miatt olyan értékesek. Ide tartozik pl: japán barack, virágzó birs, téli jázmin, cseresznye, magnolia, kamélia és az azálea.

c) Gyümölcsfák. A főbb fajták a következők: körte, datolyaszilva, gesztenye, citrom és a vörös szantálfa.

Stílusok:

A bonszájok nagyjából 10 féle típusba sorolhatóak. Ezek a következők:

1) Szabályos-függőleges. (Chokkan)

A törzs ebben a stílusban úgy van „nevelve”, hogy egyenes legyen, és fölfelé nőjön egyenesen. Ebben a tökéletes formában a gyökerek a földben egyenletesen oszlanak el minden irányban, mely azt az érzést váltja ki, hogy ez a fa nagyon stabil. (Mint a hatalmas fák melyek egyenesen nőnek felfelé, csak itt kicsiben.) A törzs egyfajta erőt sugároz. Az ágak minden oldalról nőnek, és szimmetrikusak. A fenyőfélék zöme alkalmas erre a stílusra, a lombos fák közül a juhar, bükk, gyertyán.

2 ) Ferde/elterülő. (Kengai és man-kengai)

Ezek a fák értelemszerűen ferdén nőnek, vagy jobbra vagy balra dől a törzsük. Ezeket a fákat néha úgy is értelmezik, hogy ezek a „változás” fái.  Ebben a stílusban nevelt fáknak a gyökereik csak egy oldalra húzódnak, még az ágaik velük ellentétesen a másik oldalra húzódnak, azt a hatást keltve, mintha egy hatalmas sziklaszirt tetején lenne a fa és kinyújtózna a semmibe.

3) Spirális. (Bankan)

Ezt a stílust is egyetlen törzsből „nevelik”, de nem egyenesen, hanem „spirálisan”. (foggalmam sincs, hogyan csinálják). A fa így azt a hatást kelti, mintha egy hatalmas vihar lenne körülötte. Ezeknek a fáknak általában nagyon erős és vastag a gyökerük, kérgük érdes/durva. Az ágak ugyancsak úgy vannak vágva, hogy spirálisan nőjenek.

4 ) „Zuhatagos”. (Shakan)

Ezek a fák úgy vannak vágva (egy törzsről), hogy az ágaik kilógnak az edényből, sőt túllógnak rajtuk és lefelé lógnak. Ez a stílus manapság már nem populáris.

5 ) Ikertörzs. (Sokan)

Ezek a fák úgy voltak nevelve a fiatal hajtásokból, hogy két erős törzset növesszenek, egy fő– és egy melléktörzset. Teljesen harmonizálnak mind vastagságban mind magasságban. Néha úgy is szokták hívni őket, hogy „együtt felnőni”(mint az ikrek). Az ikertörzs stílusban, noha egy hajtásból indult ki a bonszáj fejlődése, maga a kész fa igazából két külön fa, külön gyökerekkel.

6 ) Többszörös törzs. (Kabudachi)

Egy növényből nő ki sok törzs. A törzsek száma lehet három, de akár tizenhárom is. Általában aki ilyen bonszájt csinál, az erdő-hatást akarja elérni. Sokszor az „álló katonák” becenévvel illetik ezeket a bonszájokat.

7 ) Összekapcsolt gyökerűek. (Netsuranari)

Ez a stílus abban nyilvánul meg, hogy egy hatalmas gyökérből több fa nő ki, ami azt a hatást kelti, mintha mindegyik fa önálló lenne.

8 ) Tutaj. (Ikadabuki)

Ennél a stílusnál a törzs az oldalára van fektetve a földön, és ebből nőnek ki fölfelé az ágak. Később az oldalára fektetett törzs fogja betölteni a gyökér szerepét.

9 ) Többszörös fa/Erdőcske. (Yose-ue)

Ez a bonszáj-fajta kilenc vagy annál több fából áll, általában mindegyik fa ugyan ahhoz a fajhoz tartozik. Egyszerre ültetik őket ugyanabba az edénybe, és úgy nevelik őket, hogy egy miniatűr erdőt alkossanak. A fajták kombinálhatóak, de „karbantartásuk” időigényesebb lesz ez által, hiszen mindegyik faj más-más törődést igényel.

10 ) „Kőhöz-ragadt”. (Sekijoju és Isitsuki)

Ehhez a stílushoz mindenféleképp egy nagy kőre van szükség, mely erős, és nem tudják a gyökerek összeroppantani. Több fát is lehet rá „ültetni” amivel olyan hatást lehet elérni, mintha az egész egy hegy tetején lévő kis erdő lenne, vagy az egész egy magányos sziget a tenger közepén (ezt azzal is szokták fokozni, hogy a követ egy laposabb edénybe teszik és vizet töltenek bele, ezzel szimbolizálva a tengert).

Méretek

A bonszájok méretei általában a fák magasságából állnak. Nincsenek kimondottan hivatalos méretek, de a megfelelő magasság megállapítható a szoba méretéből, melyben a bonszájt később elhelyezik.
Nem szabad 90cm-nél magasabbnak lennie egy bonszájnak, és az átlag méretük nagyjából 45cm. A  bonszájok lehetnek nagyok (90cm), közepesek (45cm) és kicsik (10cm és alatt).

Források:

Kenji Murata & Keiji Murata — Bonsai ( Hoikusha kiadó, 1974–1990, Japán)
Wikipedia