Ősi forrásból

2014-09-19T11:13:00.001+03:00

A HETI SZAKASZ CHASZID SZEMSZÖGBŐL -. NICÁVIM(2)

NEM AZ ÉGBEN VAN!

"Nem utólérhetetlen neked és nincs messze, nem az égben van----és nem a tengeren túl..."

(5. Mózes, 30, 11-13)

Szakaszunk közli minden korok zsidó emberével milyen könnyü a Tórát megtanulni, elsajátitani és betartani. Nem kell felmenni érte az égbe vagy tengeren túlra, hanem "nagyon közel van hozzád ez a dolog, a szádban és a szivedben hogy megtegyed"(uo).

Vannak helyek ahol a Tóra rébuszokban beszél, illetve túlzásra ragadtatja magát, mint az ahogy a kiküldött kémek ábrázolták Erec Jiszráélt, mondván hogy ott láttak "nagy és megerősitett városokat az égben"(vagyis égig érőket"), amire Rási már a helyszinen mondja, a Midrást idézve, hogy ez túlzás –guzmá(5.Mózes,1,28).

Itt azonban n em beszél a Tóra a túlzás nyelvén és akkor mit jelentsen az hogy a Tóra nem az égben van? Hát gondolhatnánk hogy ott van_

A GALUTI ZSIDÓK

Ezek a versek itt az előző passzushoz kapcsolódnak ahol a Tóra elörevetiti a zsidó nép száműzetését. Ott is megjelenik a "ég" mint a nagy távolság kifejezője:"Ha eltaszitottjaid az ég szélén is lesznek..."(uo. 30, 4) ami azt jelentheti hogy nagyon távol, messze lesznek. Igy az "ég" a nagy távolságot jelzi, mint a távolság az ég és a föld között-

Ebből az tünik ki hogy szakaszunk azokhoz a zsidókhoz szól, kik messze távoli számüzetésben vannak. Ezek azt hihetik, hogy mivel olyan meszira vannak az Országtól mint az ég a földtől – előbb fel kell menniék az égbe, vagyis erecbe kell jutniuk és csak azután és csak ott , rudják tartani a Tórát és parancsolatait. Ezeknek mondja a Tóra hogy "nem az égben van", a Tóra és parancsolatai betartsának lehetősége, nemcsak messze, Erecben van, hanem az közel van minden zsidóhoz, még aki a legtávolabb galtban van, ahhoz is.

MESSZE ÉS KÖZEL

Elméleti sikon és mélyebb értelemben azt lehet mondani, hogy ez áll arra a zsidóra is, aki távol van szellemi szempontból. Ő olyan mélyen belesülyedt a galut mocsarábam hogy az ő szemében a Tóra és a parancsolatok mintha az "égben lennének", vagy legalább a "tengeren túl"

Ezeknek mondja a Tóra, hogy "ez a micva" vagyis a megtérés micvája, ami az előző versben van(uo, 10) "...ha megtérsz az Örökkévalóhoz, a te Istenedhez, teljes sziveddel és lelkeddel" – ez egyáltalán nincs messze tőled. A megtérés, még akinek aki lehanyatlott és eltávolodott is – nem az "égben van" és nem "tengerentúlon", hanem "nagyon közel van az hozzád!"

LERÁNTANI A LEPLET

Mindazonáltal, ez az ember annyira eltávolodott, hogy lehet azt mondani neki hogy ő közel van?

Ez abból kifolyólag, hogy igazából a Tóra és a parancsolatok nincsenek – nem is lehetnek – messze a zsidó embertől. Minden zsidó ragaszkodó kapcsolatban van az Örökkévalóval. Tórájával és parancsolataival. Ez az ő igazi énje.

Az egyetlen dolog amit tennie kell, az levenni a leplet, az álarcot, ami elválasztja őt igazi, valós mibenlététől. Ekkor kiderül neki,, hogy igazából soha nem volt "messze", hanem ellenkezőleg, a Tóra és a parancsolatok mindigis is közel voltak hozzá "nagyon"; igencsak közel hiszen ez az igazi énje. Ha lerántja a leplet igazi énjéről, ami elválasztja őt attól – akkor látni fogja mennyire könnyü visszatérni az Örökkévalóhoz, és akkor "azonnal meg lesznek váltva" (Maimonidés, Hilchot Tsuvá 7,5) az igazi és teljes megváltással.

(Likuté Szichot, 34. kötet, 167 ol')

2014-09-08T13:34:00.001+03:00

A HETI SZAKASZ CHASZID SZEMSZÖGBŐL – KI TÁVÓ(2)

ZSIDÓNAK LENNI ÉS AKKÉNT VISELKEDNI

"Az Örökkévalóval megmondattad ma - - - és az Örökkévaló megmondatta veled----"

(5.Mózes, 26, 17-18)

Az idézett két vers szakaszunkban kifejezi azt a csodálatos kapcsolatot amely az Örökkévaló és a zsidó nép között fennáll. Az első azt mondja:"Az Örökkévalóval megmondattad (vagy megigértetted )ma, hogy Ő lesz a te Istened, és te jársz az Ő útjain, megtartod törvényeit,parancsolatait és rendeleteit---"

Az utána következő vers pedig azt mondja, hogy "az Örökkévaló megmondatta (vagy megigértette) veled ma hogy te leszel az ő tulajdon népe amint megigérte neked és hogy megtartod minden parancsolatát" (5.Mózes, 17-18).

Ezt a szakaszt – Ki Távó – mindigis Elul havában olvassuk fel szombaton a templomokban. Elul számértékben az Áni Lödodi Vödodi Li אני לדודי ודודי לי

kezdőbetüit adja. Ez egy vers az Énekek Énekéből( ) amely azt jelenti szószerinti forditásban "én a szerelmesemé (vagyok) és a szerelmesem az enyém". (Ez persze, mint az egész "Énekek" a zsidó hagyomány szerint allegórikus formában értendők). A Máhárs"á (középkori talmudista ( )erre megjegyzi, hogy a fenti versek is ebben a formában értendők: először mi mi fordulunk az Örökkévalóhoz ("megmondattad) és azután fordul Ő felénk (megmondatta) veled.

ERŐS KAPCSOLAT

Ezekben a versekben nyilt utalás van az ember küzdelmére rossz ösztönével és az élet csábitásaival, kihivásaival és ebben fokozatokkal, kérdés és felelettel.

Előfordul hogy a zsidó ember megfeledkezik magáról és az Örökkévalóval való kapcsolatáról,elfeledi zsidóságát migcsak kivülről nézve úgy tünik, hogy semmi különbség közte és egy gój között.

Azonban mikor elérkezik Elul, a megtérés és a könyörület hónapja, eszébe juttatják elsősorban a kapcsolatát az Örökkévalóval, Izrael istenével. "Az Örökkévalóval megmondattad ma - - - és az Örökkévaló megmondatta veled----"

(5.Mózes, 26, 17-18. Rási helyszini értelmezése szerint a "megmondattad" האמרת szószerint elválasztást, elkülönülést (is) jelent, vagyis azt mondják ("Fentről") a zsidó embernek: te el vagy kükönitve a népektől. Te örökre az Örökkévalóé vagy.

BENSŐ VÁGYAKOZÁS

Azonban van úgy hogy ez nem elég. A rossz ösztön képes továvv sábitani az embert a világ hivságaira, még ha a zsidó ember már tudja is, hogy el van választva a gójoktól. "Igaz, mondhatja a rossz ösztön – igaz hogy te zsidó vagy és kapcsolatban állsz az Örökkévalóval" –folytatja – oké, de ez nem jelenti azt hogy nem élvezheted a világ kinálta gyönyöröket!"

Erre jön a válasz a vers második részében "Ő lesz a te Istened, és te jársz az Ő útjain" - - - - - valamint "te leszel az ő tulajdon népe...".

Kell hogy a zsidó ember erős vágyakozást érezzen az Örökkévaló iránt, sóvárgást mindig vele lenni és ha igy van – magától alakul úgy hogy rajta kivül nincs helye semminek.

"ÚTJAIN HALADNI" – NAP MINT NAP

Azonban még ez az erős kötelék sem lehet elág, mivel hiányzik belőle a gyakorlati elkötelezettség. Mivel a lelkesedés és az Örökkévaló iránti sóvárgás maradhat az elméleti szinten és elmulaszhatja annak átvitelét a mindennapi, gyakorlatba.

Lehetséges hogy valaki erős kapcsolatot érez zsidó identitásával, de nem érzi szúkségét hogy kifejezésre jusson mindennapi életében a nem idológiai, hanem gyakorlati sikon.

Ezért folytatja a Tórafenti verset úgy hogy "---te jársz az Ő útjain és betartod parncsolatait...." (uo), azaz, a megtérési hajlandóságot le kell "forditani" a gyakorlar nyelvére. Nap mint nap kell "útjain haladni", ami nem filozófia, hanem valóság.

Ugyanez a gyakorlat jelenik meg, utalás formájában, abban a zsoltárversben is, amit Elul havában mondunk. Először maga a kapcsolat az Örökkévalóval –"Az Örökkévaló fényem és segitségem---". Utána – a vágyakozás együtt lenni Vele:"Csak egyet kértem Tőle- - - -hogy az Ő házában tartózkodhassam örök életemben---", majd a végén, részletekre menően "lássam jóságát és felkereshessem szentélyét..." (Zsolt, 27, fejezet).

(Likuté Szichot, 9.kötet, 169 ol

2014-09-04T20:48:00.001+03:00

77 micvA A HETI SZAKASZBAN

AZ ANYAMADÁR -ÉS A JÓ VISELKEDÉS

Micvákban különösen gazdag szidrát olvasunk a héten, hiszen nem kevesebb, mint

hetvennégy parancs (27 tevőleges, 47 tiltó) található a hetiszakaszban. Ezek közül

kiemelkedik az anyamadár elküldésének előírása, éspedig azért, mert az evilági jutalom

lehetősége merülhet fel az olvasóban:

"Ha madárfészek kerül eléd az úton, valamelyik fán vagy a földön, fiókák vagy tojások,

és az anya ül a fiókákon vagy a tojásokon, ne vedd el az anyát a fiókákkal együtt.

Bocsásd el az anyát, a fiókákat elveheted, hogy jó dolgod legyen és hosszú életű légy".

Vagyis – hihetnénk - a parancs végrehajtása jó és hosszú életet garantál. A Talmud

(Kiddusin 39b) ennek kapcsán ezt tanítja:

"Rabbi Jákov mondja: nincs egyetlen olyan micva sem írva a Tórában, amely mellé le

van írva a jutalma is, de nem a holtak feltámadásától függ. Az apa és anya tisztelete

kapcsán írva van: "hogy meghosszabbodjanak napjaid és jó legyen neked". Az

anyamadár elküldése kapcsán írva van: "hogy jó dolgod legyen és hosszú életű légy".

Mit jelent a "holtak feltámadásától függ" kitétel? Azt, hogy Rabbi Jákov nézete szerint a

micvák teljesítésének nincs evilági jutalma. Megindokolja:

"Ha valakinek az apja azt mondja: menj a tetőre és hozz nekem fiókát! A fiú felmegy a

tetőre, elküldi az anyamadarat, megfogja a fiókát, visszafelé jövet leesik és meghal, akkor

ugyan mitől jó és hosszú az élete?

Valójában így kell érteni: "hogy jó legyen neked" – abban a világban, ahol minden jó.

"Hosszú életű légy" – abban a világban, ahol az élet végtelen hosszú".

Ez természetesen az olám hábá, az eljövendő világ. A Gemárá nem nyugszik bele,

megkérdezi:

De talán nem így van? Esetleg csak Rabbi Jákov hipotéziséről van szó? Nem, Rabbi

Jákov látta megtörténni.

De talán a leeső fiúnak bűnös gondolata támadt ekkor, és ezért kapott büntetést? Nem,

mert a rossz gondolatot Isten nem számítja a cselekedetekhez.

De talán bálványimádáson, az egyetlen fejben elkövethető bűnön gondolkodott? Amint

írva van: "hogy megragadjam Izrael házát a szivükben".

Rabbi Jákov erre azt mondhatná: ha úgy véled, hogy a micváknak van evilági jutalma,

akkor miért nem védik meg az ilyen gondolatoktól?

A Gemárá máshogy próbálkozik:

"Azonban Rabbi Elázár azt mondta: aki micvával foglalkozik, nem éri sérelem.

Ott (Rabbi Elázár esetén) olyanról van szó, amikor mennek, hogy micvát végezzenek,

ezért különbözik esetünk, mert itt a micva végrehajtását követően érte végzetes sérelem".

Ennyivel nem intézhető el a kérdés, a Gemárá nem engedi:

"Rabbi Elázár azt mondta: aki micvával foglalkozik, nem éri sérelem, se mentében, sem

jöttében". A Gemárá erre is válaszol:

Rossz állapotban lévő létra volt, ahol a sérelem bekövetkezése valószínű volt. Ahol

valószínű a sérelem bekövetkezése, ott nem számíthatunk csodára, amint írva van: "Azt

mondta Smuel: hogy mehetnék? Meghallja Saul és megöl!"

A talmudi elbeszélés számos eleme jól használható Elul hónapban, amikor a tfilá (ima),

tsuvá (megtérés) és a cedáká gyakran említésre kerül.

1. Nem vagyunk és soha nem is leszünk kereskedelmi kapcsolatban az

Örökkévalóval. Ha bármilyen micvát végrehajtunk, akkor Istenért és magáért a

micváért tegyük, ne azzal a várakozással, hogy jobb lesz tőle az életünk! Bár

imádkozhatunk, megtérhetünk és adakozhatunk is ennek reményében, de

ügyeljünk rá, hogy a remény ne silányodjon elvárássá!

2. Noha fejben nem lehet - a bálványimádást leszámítva - bűnt elkövetni, mégis

próbáljunk meg Elulban a fejünkben is rendet tenni, mert a helytelen gondolatok

könnyen helytelen cselekedethez vezethetnek!

3. Isten szeretete nem jelenti azt, hogy próbára tehetjük türelmét. Ha előreláthatóan

veszélyes helyzetekbe megyünk bele, akkor várhatóan baj ér minket, ezért józan

eszünk használata nem opcionális, hanem kötelező!

Sábát sálom!

2014-08-31T20:18:00.001+03:00

HETI SZAKASZ CHASZID SZEMSZÖGŐL -KI TÉCÉ 2014

A TENGERENTÚLI VÁLÓLEVÉL

„Ha valaki elvesz egy nőt feleségül…" (5Mózes 24,1)

Szakaszunk, többek között, a zsidó házasság és válás törvényeit is tárgyalja. A halacha megállapítja, hogy tilos valakinek elvenni egy nőt, ha eleve szándékában áll elválni tőle. Ennek egyik oka az az Írásvers (Példabeszédek 3,29), amely kimondja, hogy „ne forralj rosszat embertársad ellen, aki gyanútlanul lakik melletted". Ez mindenkire vonatkozik, különösen a feleségre, aki bízik férjében.

Ez oknál fogva azonban, ha előre megmondja, hogy majd elválik tőle és az asszony beleegyezik – a tilalom nem áll fenn.

Van azonban egy másik ok is, ami miatt az ilyen házasság nem kívánatos akkor sem, ha az asszony eleve tudja,hogy majd elválnak és mégis beleegyezik. Mivel maga a házasság egy örökös kötelék a férj és felesége között, ahogy ezt a teremtéskor a Teremtő kinyilvánította: „...így a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és egy testté válnak". (1Mózes 2,24) Egy olyan házasságban, ahol előre tudják, hogy válás lesz a vége – eleve meghibásodik a ragaszkodás elve, és már kezdettől fogva nincs az, amit örökös köteléknek lehet nevezni.

/Zárójelben: a zsidóság ismeri és elfogadja a válás elméleti lehetőségét, de csak abban az esetben ha a kötelék menet közben meghibásodik oly módon, hogy az együttélés lehetetlenné válik. Ekkor is mindent elkövetnek a hibák kijavítására, és a „slom bájit" (házi béke) helyreállítására./

HOGY TEHETTE EZT?

Ennek kapcsán felmerül a kérdés:hogy lehet az, hogy az Örökkévaló száműzetésbe, galutba küldte a zsidókat, kiválasztott népét?

Ugyanis köztudott, hogy a zsidó hagyomány szerint az Örökkévaló és a zsidó nép egymásra találtak, és úgymond frigyre léptek a szináji tóraadás fennkölt alkalmával, és azóta mint „házastársak" vannak számon tartva, ahogy azt a Talmud és a Midrások állítják, egy Írásversre (Énekek 3,11) hivatkozva, amely Salamon királyra vetíti a verset, amely így szól: „Jertek ki, Jeruzsálem lányai, és nézzétek Salamon királyt… nászának napján, szíve örömének napján". Az allegorikus verset a hagyomány a szináji jelenésre applikálja, ahol az Örökkévaló kvázi elvette feleségül Izraelt. (BT Táánit 26,b)

A galut ennek az ellentéte, a válás, ahogy azt a Midrás az Örökkévaló szájából idézi. (Jálkut Hoséá 6,523)

Mivel az Örökkévaló előre tudta, hogy majd száműzi népét – „feleségét" –, vagyis elválik tőle, hogyan léphetett frigyre vele Szinájnál. Hiszen abban a Tórában, ami Szinájon adatott, írva vagyon a jövendölés, mely szerint „… és elszór benneteket az Örökkévaló a népek közé ..." (5Mózes 4,27), tehát az Örökkévaló tisztában volt azzal, mi vár a zsidó nép– ami nem más, mint a „válás". Ezzel a Jóisten kvázi megszegte saját tilalmát: úgy venni el egy "nőt", hogy eleve tervben volt a válás?!

A VÉTKEK ÉS A SZABAD VÁLASZTÁS

Erre egy kis megerőltetéssel, azt lehetne válaszolni, hogy ez nem "előre tudott", hiszen a galut a zsidók vétkeinek „eredménye"; szabad választásuk volt és van, és ha nem vétkeznek és nem veszik semmibe a Tóra törvényeit – akkor nincs száműzetés. Ha élnek a szabad választás jogával, és a jót választják – nincs galut!

Ez azonban csak első látásra logikus. Az Örökkévalóra nem érvényes a mi gyarló, emberi logikánk. Hiszen ő, áldott legyen a neve, tudta előre a Tóra adásakor, hogy a zsidók vétkezni fognak – annak ellenére, hogy szabad választásuk alapján választhatnák a jót –, és ennek következtében száműzetnek.

Ebből az következhet, hogy a „házasság", legalábbis az Örökkévaló részéről, nem volt tökéletes örök kapcsolat, és így Isten ments, abban valami hiba esett…

CSUPÁN ELREJTŐZÉS

Az igazság azonban az, hogy az Örökkévaló egyáltalán nem tervezte a "válást", és valóban nem is volt az. Hiszen az Örökkévaló azt mondja prófétája, Jesája, által (50,1): „Hol van anyátok válólevele, akit (úgymond) elküldtem!?"

Ha nincs válólevél – akkor nincs válás.

A galut idején is fennáll az örök szövetség és a szoros kapcsolat az Örökkévaló és a zsidó nép között. Ami van, az nem más, mint elrejtőzés, az Örökkévaló elrejti arcát, amivel azt akarja elérni, hogy a zsidók keressék őt, és legyenek egyek vele.

Ha a zsidók így viselkednek, akkor az Örökkévaló felfedi, hogy kedveli őket még a galut idején is és rövidesen, azonnal elhozza az igazi és teljes megváltást.

(Likuté Szichot, 34. kötet, 138. o.)

2014-08-29T10:00:00.001+03:00

A HETI SZAKASZ(2) –SOFTIM - 2014

Irja: Smuél Glitsentein, rabbi

"A testem az egyém?

A „testem az enyém" eszméje fontos tényezője volt a modern élet szekularizációjában és szabadosabbá válásában. „A testem az enyém – mondják némelyek –, tehát azt teszem vele, amit akarok, amíg másnak nem ártok vele."

Eléggé logikusnak is hangzik. A testünk folyton velünk van. Azt könnyen megértjük, hogy azt szabályok rendezik el, mit tehetünk másokkal és mit nem. De a testem „az én vagyok", miért volna rá gondja másnak? Miért foglalkozik vele a Tóra? Mi köze a Tórának ahhoz, mit kezdek én a testemmel?

Ehhez képest a Tóra tanításainak és rendelkezéseinek igen komoly része éppen a tulajdon testünkkel foglalkozik. A kóserság szabályai határozzák meg, miféle étellel tápláljuk a testünket. Vannak speciális áldások az evés előttre, az evés utánra. Vannak szabályai és ideáljai a szeméremnek, a személyes moralitásnak. Vannak törvények a tulajdon testünk fizikai megkárosítása ellen. Még a tetoválást is szabály tiltja.

Azt is megérthetjük, hogy az Örökkévaló az egész univerzum ura, így hát megteheti, hogy szabályokat ad nekünk a Tórája által, és ezek a mindennapi életünk minden részletét érintik. Az Örökkévaló teremtette a világot, a mi testünk pedig része a világnak, tehát nagyon is természetes, hogy vannak Tóra-tanítások és rendelkezések arról is, mit tehetünk a fizikai testünkkel, és mit nem. Van azonban még ennél is tovább.

A Tóra szerint ugyanis a testünk valóban nem is a mienk – mindenesenestúl isteni tulajdon.. Ebben a tekintetben különbözik minden más birtokunktól, amit magunkénak mondhatunk, a pénzünktől, a számítógépünktől, a házunktól, a kocsinktól. Általánosságban véve igaz, hogy „az Örökkévalóé a föld és teljessége" de azért ugyancsak Ő juttat nekünk olyan anyagi tulajdonokat, melyek valóban a birtokunkba kerülnek, noha természetesen megfelelő módon kell élnünk velük, ahogy a Tóra arra utat mutat. Ezzel szemben a fizikai testünk nem is tartozik hozzánk.

Bölcseink szerint a testünket az Örökkévaló „kölcsönzi" nekünk, és megmarad neki a spirituális minősége is egész életünkben. Ez éppen az eheti zsinagógai Tóra-hetiszakasz (Softim; 5Mózes 16:18 – 21:9) egyik törvénykommentárjából vezethető le.

A Tórából ismerjük az ősi zsidó jogrendet, melynek a halálbüntetés is része volt a legsúlyosabb vétkekért. Azt mondja a Tóra, hogy az ilyen büntetést csakis úgy lehet kiszabni, ha több tanú is a vádlott ellen vall. Maimonidész magyarázata szerint ennek az az értelme, hogy a zsidó törvény nem engedi az ilyen büntetést senki fejére háramlani csak a saját beismerése alapján. Ha a gyanúsított azt állítja, hogy megölt valakit, és nincsen tanú, nem büntethető gyilkosként. Maimonidész azt mondja: „Ez isteni rendelés." Ezzel szemben a mindennapi jogügyletek, birtoktárgyak és pénzek körüli vitákban, ha valaki beismerést tesz, hogy ő vétett, azt a lehető legerősebb bizonyítékként ismerik el. A Talmud szavaival: ilyen esetekben „a peres fél vallomása száz tanúéval felér".

Miért van ilyen különbségtevés a tulajdon testünk és az anyagi javak birtoklása körüli törvények között? Az egyik magyarázat szerint éppen azért, mert az anyagi javakkal ellentétben a testünk nem a miénk. Megmarad isteni tulajdonnak. Nincsen jogunk kárt okozni a testünknek, úgy sem, hogy vallomást teszünk magunk ellen a bíróságon. Csakis a legteljesebb jog eljárás, amit a Szentély idejében igen ritkán alkalmaztak, vezethetett halálbüntetés kiszabásához.

Ha a testünk megmarad isteni tulajdonnak, és csak kölcsön kapjuk az Örökkévalótól, megérthetjük ebből, miért szól annyi szabály róla. Kivételesen szent a testünk.

Az életünk feladata, hogy ezt a szent voltát a testnek tiszteletben tartsuk, és végül – a Tóra törvényeinek megtartása által – szentséget vigyünk az anyagi javaink birtoklásába is, s az egész világba. S akkor mi és mások is láthatják majd, hogy a létezés egészében és minden részletével együtt is az Örökkévaló dicsőségének megnyilvánulása.

(Nagyfuvaros Press)

2014-08-26T13:12:00.001+03:00

היגעו כיסוייי היבלות. תודה רבה.

2014-08-26T12:01:00.001+03:00

KI A GYENGÉBB; KI AZ ERÖSEBB?

320 MILLIÓNYI ARAB VAGY 8 MILLIÓNYI ZSIDÓ?

Nem mindig a

gyengébbnek

van igaza

Az írás a Népszabadság
2014. 08. 25. számában
jelent meg.

Szántór T. GáboR

Népszabadság

Az izraeliek méltányos önvédelmi akciókkal próbálják fenntartani a közel-keleti békét a terrorista Hamasszal szemben, ügyelve arra is, hogy minél kevesebb civil áldozata legyen akcióiknak, míg a Hamasz saját népének asszonyait és gyerekeit sem átallja élő pajzsként bevetni, hogy aztán a médiának mint áldozatokat mutogassák őket – hangzik a másik oldal ellenérve a meg-megújuló konfliktusokban.

HIRDETÉS

Az igazság mindig árnyaltabb a küzdők politikai vezetői által hangoztatottaknál. Sok évtizedes konfliktus új és új fejezeteit látjuk a Közel-Keleten. Lényegében egy percre sem szűnt meg a háborús fenyegetés, mióta az arab államok 1948-ban lerohanták a frissen kikiáltott Izraelt. A világ nagy része kettős mércével mér. Miközben nem is említik Ázsia és Afrika más válságövezeteit, ahol emberek ezreit éri napjainkban is erőszakos halál, antiszemita atrocitásokba torkolló módon tüntetnek a palesztinok jogaiért szerte Európában Londontól Törökországig iszlám fundamentalisták és szélsőbalosok, neonácik és emberjogi szószólók – változó összetételben.

Izrael az erősebb, tárgyalóképesebb, Nyugat-kompatibilisabb, neki kell engednie – gondolják sokan a mainstream politikai mezőben is. A palesztinok áldozatként jelennek meg a világ szemében, annak ellenére, hogy a konfliktusokat rendre ők robbantják ki. Igaz, az ő helyzetük humanitárius szempontból évtizedek óta egyre aggasztóbb, ám ennek maguk is okai. Az 1947-es ENSZ-döntést követően nem hozták létre államukat, ehelyett Izrael államát akarták, és akarják közülük sokan ma is elpusztítani.

Nem teremtettek virágzó gazdaságot, városokat, ipart, oktatási rendszert, ezzel szemben el akarják pusztítani, amit az izraeliek létrehoztak, miközben a Hamasz uralta terület orvosi, energia-, élelmiszer- és vízellátását is jórészt Izraelnek köszönhetik. Népességük gyarapodása fordítottan aránylik gazdasági teljesítményükhöz, ami szociális válsággal fenyeget. Gázában a humanitárius segélyeket, támogatásokat sok esetben nem a lakosság megsegítésére, hanem fegyverekre, csempészalagutak építésére, a terror céljaira használják.

Míg Izraelben erős szószólói vannak a megbékélésnek és a palesztinok jogainak is, a palesztin (s általában az arab) nyilvánosságban nyomát sem látni az Izrael iránti megértésnek, megsemmisítésére való törekvésnek annál inkább.

Romba dőlt otthonokat, földönfutóvá vált családokat, és különösen gyerekhalált látni mindig tragikus. Palesztin oldalon gyakran szembesülünk e fájdalmas jelenséggel. De tudnunk kell, hogy a Hamasz harcmodorának lényege az emberi pajzs.

HIRDETÉS

Gyerekek, asszonyok testével fedezett rakétakilövő állások, amelyeket olykor ENSZ- és más nemzetközi humanitárius intézményekbe (kórházakba, iskolákba) helyeznek, és a Hamasz által szigorúan ellenőrzött nemzetközi médiát úgy irányítják, hogy az áldozatokat lehetőleg a keresztény ikonográfiára rájátszó krisztusi helyzetben fotózzák, mely a nyugati világ tudattalanijára hat. A harcokban győztes izraeliek ezért a médiaháborút rendre elveszítik. Erre Ámosz Oz író is utalt a Deutsche Wellének adott interjújában.

Ő most a másik, ikonikus baloldali, békepárti íróval, David Grossmannal együtt nem ellenezte a célzott izraeli válaszcsapásokat, habár Grossman a New York Timesban sürgette a megszállás megszüntetését, és a tárgyalásokat mind a Hamasszal, mind a mérsékeltebb arab erőkkel. Erre azért is szükség lenne, mert egyes megfigyelők szerint nem kizárt, hogy a nyugati parton újabb intifáda fenyeget. Szinte senki nem beszél arról palesztinbarátok között, hogy a palesztin nép a XX. század közepi politikai konstrukció, nem történeti képződmény.

Az arab lakosság, mely Palesztina/Izrael földjén élt, csak akkor kezdte kinyilvánítani önálló népi, nemzeti jellegét, és akkor kívánt államot, amikor a zsidók államalapító törekvéseivel szembesült. Tucatnyi arab állam nyelve, etnikai háttere nem különül el a palesztinokétól. A palesztinok mint nép akkor váltak az arab világ előretolt helyőrségévé, majd a Nyugat-ellenes, pánarab törekvések eszközévé, amikor a zsidó állam létrejött. Az arab országok sok mindent elkövettek, hogy a palesztinok ne az ő területükre meneküljenek/vándoroljanak, hanem maradjanak ott, ahol vannak.

Alkalmasint ők maguk mészárolták le a területükre lépő palesztinokat. A később feltámadó iszlám fundamentalizmus és a terror csak a korábbi kudarcos háborúk és politikai törekvések folytatása, a nyugati világ, benne Izrael sikereinek és a globalizációs törekvések szellemi ellensúlyozása. Természetesen a palesztinoknak is van önrendelkezési joguk. Az 1948-as izraeli függetlenségi háború tragikus fejezete, elűzésük és elmenekülésük, majd fél évszázad konfliktusai megerősítették őket népi mivoltukban, territoriális jogaik iránti elkötelezettségükben, amit tudomásul kell venni.

Ahogy azt is, hogy Izraelnek területekről kell lemondani a békéért cserébe. A palesztinoknak azonban látniuk kell, hogy az a kompromisszumképtelen mód, ahogy jogaikat próbálják érvényesíteni, nem vezet sehova. A terror, a megújuló rakétatámadások Gázából csak megerősítik Izrael társadalmát a keményvonalas politika iránti elkötelezettségében. Az izraeliek már nem gondolnak olyan kormányra, mely békülékenyebb politikát folytatna a palesztinokkal, mielőtt garanciákat kapnának, hogy békéért békét kapnak cserébe.

Amíg a palesztinok oldalán nincs megértőbb tárgyalópartner, meg kell védeniük magukat a civileket támadó palesztin rakétáktól, Izraelbe behatolni kész terroristáktól. A konfliktus megoldása látszólag az, hogy az erősebbnek kell engednie. Izrael többször megtette ezt, például a Barak-kormány történelmi ajánlatával az ezredfordulón, amit Arafat visszautasított, kirobbantva helyette az újabb intifádát, vagy amikor 2005-ben a keményvonalas jobboldali Saron vezetésével az izraeliek egyoldalú engedményt tettek: kivonultak Gázából, és átadták a területet a palesztin önkormányzatiságnak.

HIRDETÉS

Ám nem azt eredményezte a kivonulás sem, amiben a világ reménykedett. Nem haladt előre a konfliktus megoldódása, csak a Hamasz-terror. Ez nemcsak Izraelt fenyegette és fenyegeti, hanem a palesztinokat is: Nyugat-barátokat, emancipálódni kívánó nőket, rakéták elé hajtott, és élő pajzsként feláldozott gyerekeket. A biztonsági fal ugyan megakadályozza már a testükre erősített bombával érkező terroristák beszivárgását Izraelbe, ám a Gázából indított rakéták, alagutakon érkező fegyveresek, vagy újabban emberrablók veszélyeztetik izraeli városok, falvak lakóinak életét.

Nincs más választása Izraelnek, mint megvédeni polgárait, miközben igyekszik fenntartani a dialógust a hol látható, hol eltűnni látszó, mérsékelt palesztin erőkkel. A békefolyamat kulcsa ezúttal nem az erősebb fél kezében van, hanem a palesztinokéban. Izrael eddig is önkorlátozó módon folytatta katonai műveleteit. Célzott akciókat hajtott végre a terror irányítóival, hadászati központjaival, fegyverraktáraival szemben, előre figyelmeztetve a palesztin civil lakosságot, ha támadásra készült, hogy megóvhassák életüket – szemben a Hamasszal, mely nem válogatott célpontjaiban.

A palesztinok legveszélyesebb ellenfele nem Izrael, hanem a Hamasz, az iszlám dzsihád, mely a nem szűnő agresszióval sok olyan izraelit is elfordított a békülékenyebb politikától, akik korábban annak elkötelezettjei voltak. S akkor még nem is beszéltünk a fekete zászlók alatt Nyugat felé nyomuló, keresztényeket is gyilkoló Iszlám Államról, mely azt híreszteli, hogy Gázában is jelen van immár.

A szerző író, a Szombat főszerkesztője

2014-08-25T09:53:00.001+03:00

A HETI SZAKASZ CHASZID SZEMSZÖGBŐL – SOFTIM

AZ EMBER NEM URA MAGÁNAK

"Két vagy három tanu alapján végezzék ki---"

(5.Mózes, 17,6)

Heti szakaszunkban találkozunk azzal a parancsolattal amely azt mondja hogy "Két tanu vagy három tanu alapján végezzék ki a halálraitéltet"(5.Mózes, 17,6), vagyis csak érvényes tanuvallomások alapján lehet halálra vagy megkorbácsolásra itélni a vádlottat – de semmi esetre sem saját vallomása alapján. (BT, Szánhedrin 37,b).

Igy dönt a Tóra nyomán, Maimonidés is (Jád, Hilchot Szánhedrin, 28. fejezet végén): "Az Irás, (vagyis a Tóra) rendelete szerint, a Bét Din (biróság) nem végezhet ki és nem korbácsoltathat meg senkit a saját bevallása alapján, csak két tanu egybehangzó vallomása által".

Ez a szabály azonban csak sulyos bünügyekben érvényes. Anyagi, üzleti szférában az elv az, hogy az alperes vallomása többetnyom a latban, mint más emberek tanusága, ahogy a Talmud ezt statuálja: "A peres fél (akitől követelnek) vallomás annyit ér mint száz tanu!" (BT, Gitin, 40, b).

A TEST MINT LETÉT

Ámbár Maimonidés úgy definiálja ezt a halachát, mint az Irás rendelete (Gzérát Hákátuv), vagyis egy olyan rendelet, amelynek nincs logikus magyarázata –a Maimonidést értelmező tudósok megpróbálják a lehetetlent és itt-ott egy kevés indokot szolgáltatnak. Szerintük a dolog magyarázata abban rejlik, hogy mig az ember ura a vagyonának és igy beismerő vallomása kötelezheti őt a követelő kielégitésére.

Azonban, élete, vagyis a teste nem az ővé, ő nem ura annak, aki azt teheti vele amit akar – egyszóval a test csak letétben van nála – és nem tehet vele ami akar. Igy vallomása alapján nem lehet őt megkorbácsolni, vagy pláne halálta itélni.

Az ember teste és lelke nem az ő privát tulajdona – csak letétben, mintegy zálogként – vannak nála. Ennek alapján az ember kötelessége vigyázni testére és lelkére. Ennek értelmében tilos egy ember ütni saját magát és ezzel kért okozni testének – pláne hogy tilos öngyilkosnak lenni.

A teste nem az övé – hanem a teremtőé és neki semmi joga abban kárt tenni, vagy büntetésre kötelezni,

MIKOR VAN FELHATALMAZÁS?

A különbség amit látunk az ember teste és vagyona között – magyarázatra szorul. Hiszen a világon minden az Örökkévaló tulajdona, ahogy a Zsoltáros mondja(24,1) "Az Örökkévalóé a föld és mindaz ami betölti..." – maga az ember is és természetes vagyona is; ahogy azt Chágáj próféta mondja(2,8):"Enyém az ezüst, enyém az arany – mondja a Seregek ura".

Akkor meg miért teszünk különbséget az ember teste és vagyona között?

A válasz a különbségben rejlik ami a felhatalmazást illeti. Valóban minden az Örökkévalóé, de Ő felhatalmazza az embert, hogy azt csináljon saját pénzével/vagyonával amit akar. Ezzel szemben a testét nem adta neki, az csak letétben van nála és azzal nem tehet amit akar. Innen hogy nincs joga ahhoz saját vallomásával diszkriminálja magát.

NINCS – RAJTA KIVÜL – SEMMI!

Mindezzel együtt még a pénzügyekben is meg kell az embernek érteni , hogy az Örökkévalő teljhatalma teljes, egyedi és tökéletes. A felhatalmazás ellenére – az Örökkévalóé az utolsó szó.

Mesélik az Öreg rebbe, a chábád megalapitója, rabbi Sbéor Zálmán egyik lelkes hivéről, egy gazdag fakereskedő volt. Egyszer irodájában űlt és az üzleti számadást csinálta és amikor befejezte odairta "összesen" :- - - - - majd hozzátette: "Nincs rajta kivül semmi"! ("ÉJN od milvádó" – 5-Mózes,4,35) vagyis – az Örökkévalón kivül nincs semmi!

Ez volt egy igazi chaszid őszinte érzése, akkor is amikor üzleti számitásait csinálta és összegezte: összesen semmi, mert rajta kivül – minden semmi!

Ezzel a tudatos felismeréssel felfedezzük a teremtés való igazát és előkészitjük a világot feladatára a megváltás pillanatában, amikor mindenki látni ls érzékelni fogja hogy "nincs rajta kivül semmi".

(Likuté Szichot, 34 kötet, 106 ol').

2014-08-17T22:17:00.001+03:00

HETI SZAKASZ CHASZID SZEMSZÖGBŐL -RÖÉ -2014

MIÉRT NEM ESZÜNK VÉRT?

A vér fogyasztásának tilalmáról már többször beszéltünk, de a témának különböző aspektusai vannak. Szakaszunkban is megjelenik a tilalom, sőt itt a Tóra megerősíti a már eddig is többször megjelenő tilalmat, amikor azt mondja itt, hogy „légy erős, ne edd a vért, mert a vér a lélek…" (5Mózes 12,23)

A kifejezés, illetve az aláhúzott felhívás, hogy „légy erős" (vagy légy állhatatos) – ami egy micvával kapcsolatban egyedi a Tórában –, felkelti érdeklődésünket: mi okból/célból tartotta a Tóra ennyire fontosnak aláhúzni a vér tilalmát?

Rási, a Midrás alapján, két választ is hoz erre a kérdésre. Az első, rabbi Jehuda nevében, azt mondja, hogy miután belemerültek a vérivásba – szükséges volt a tilalmat súlyosbítani a „légy erős" által.

A másik válasz Simon Ben Ázzájt idézi, aki azt mondta, hogy a súlyosbított tilalom a többi micvát célozza: „Ha a vér, amitől könnyű tartózkodni – mert az ember általában nem vágyakozik rá –, ilyen szigorú elbírálás alá esik, akkor a többi micve még sokkal inkább". (Kál váchómer)

NEGYVEN ÉV UTÁN

Az első válasz úgy néz ki, hogy logikusabb és jobban értelmezi a kapcsolatot a vérivás és a „légy erős" felhívás között: mivel Izrael fiai „belemerültek", vagyis beleszoktak, hozzászoktak a vér élvezetéhez – szükségesnek mutatkozott az erősítés, a tilalom aláhúzása, hogy hagyjanak fel ezzel a rossz szokással.

Ezzel együtt meg kell mondanunk, hogy ez a magyarázat is „sántít". Először is már korábban, kb. negyven évvel ezelőtt, a tóraadás idejében, meg lett tiltva a vér élvezete, és ott nincs az itteni „erősítés". Ezen felül nehéz feltételezni, hogy az elmúlt negyven év alatt nem volt a Tóra figyelmeztetéseinek semmi foganatja, és a zsidók ennyire a vér „hívei"maradtak..

NINCS VITA

Ezért hozza Rási a másik értelmezést is, amely szerint a „légy erős" nem vonatkozik a vér tilalmára; az nem szorul külön erősítésre, mivel az emberek nem vágyakoznak utána. Hanem? Utalnia kell a többi micvára, az „annál inkább" elve alapján. Vagyis, mint Ben Ázzáj mondja: „Az Írás figyelmeztetni jön, mennyire kell ügyelni a micvák szigorú betartására".

Ezzel együtt nincs kizárva, hogy a kettő között nincs vita, már ami a valóságot illeti. Vannak emberek, akik nem vágyakoznak a vér után, hanem egyenesen undorodnak tőle, és vannak, akik „elmerülnek a vér élvezetében", vagyis különböző okokból használnak vért, akár orvosi okokból vagy akár azért, mert abban a hitben vannak, hogy az segíthet, mint egy amulett.

KÉT FOKOZAT

Ez a kétféle értelmezés két fokozatot jelez az istenszolgálatban. A belső, szellemi jelentősége a vér-használat tilalmának, megtisztítani az ember lelkét az állati ösztönöktől. Az első fokozat a lélek „tisztításában" akkor van, amikor az ember még ott tart, hogy „elmerül a vér élvezetében". Az ember állati ösztöne erős és működik, és az embernek erőt kell vennie magán, vagyis „erősnek kell lennie", hogy megzabolázza szenvedélyes vágyait.

Ezután érkezik el a második fokozathoz, ahol már „nem kívánja a vért", vagyis az állati ösztön már nem merül el és nem vágyakozik a világi dolgok iránt. Ebben a fejlődési szakban azért kell erősnek lennie, hogy megerősödjön a parancsolatok betartásában; hogy egyre feljebb és feljebb menjen a Tóra és a micvák tanulásában, elsajátításában és gyakorlásában, amíg a világ dolgai eltörpülnek a szemében, és a lelke az isteni fényben ragyog.

(Likuté Szichot, 14. kötet, 45. o.)

2014-08-14T21:14:00.001+03:00

HETISZAKASZ(3)- Ékev – 2o14

irjaGlitsenstein Smuel Rabbi

A KENYÉR, A PÉNZ = A MEGÉLHETÉS

„Nem csak kenyéren él az ember." Híres mondat (néhány éve történetesen egy hamburgerlánc hirdetésében is szerepelt), na de mit is jelent?

A vers az eheti Tóra-szakaszból való, utalás a manna csodájára, hogy az az égből hullott a zsidó nép pusztai vándorlása során. A vers végén a konklúzió így hangzik: „hanem az Örökkévaló ajkának minden nyilatkozásán él az ember". Az ember életének igazi forrására emlékeztet tehát.

Az általános vélekedéssel ellentétben nem a mi erőfeszítéseink, fáradozásunk, konferenciáink, találkozóink és tanfolyamaink biztosítják a sikert. A valóságban az Örökkévaló az, aki megtart minket, aki gondoskodik rólunk, eléggé hasonlatosan ahhoz, ahogy a pusztában vándorló őseink függtek a szó szoros értelmében teljesen tőle, mindennapi megélhetésükért. A vagyon az Örökkévaló ajándéka. A nap végén látható tisztán, hogy nem az üzleti zsenialitásunk a kenyér egyedüli biztosítója, hanem a fentről való áldás ruház fel minket a sikerrel.

Kérdezzünk csak meg bátran bárkit az üzleti életben, hány gondosan kitervelt vállalkozása lett semmivé, viszont teljesen váratlanul befutott egy nagyobb megrendelés, erőfeszítés nélkül. Persze nem ez a szabály, és nekünk meg kell tennünk azt, ami rajtunk áll, a sikerért. De mikor az eljön, emlékeznünk kell, hogy itt magasabb erők vannak munkában, melyek működése kívül esik az ellenőrzésünkön.

Van azonban ennek a versnek más jelentése is. Az ember nemcsak kenyéren él. Az emberi lélek olyan, hogy többre vágyik a kenyérnél. Az emberi lény sosem elégszik meg a pénzzel és materiális javakkal egyedül.

A pénz fontos dolog, de nem élhetünk egyedül általa. Mi a helyzet a munkából származó kielégüléssel? Sokakat ismerek magam körül, akik bátra feladnak jövedelmező állásokat kevésbé jövedelmezőekért, mert nem találják a feladatukat eléggé ösztönzőnek. Pénzt kerestek vele, de hiányolták az érzelmi jutalmat.

Olyanokat is ismerek, akik anyagi tekintetben sikeresek, de egyébként látványosan boldogtalanok. Sikeresek és szerencsétlenek egyszerre. A siker, amit elérünk, nem garantálja a boldogságunkat. Miután megszereztük álmaink házát, a legfantasztikusabb sportkocsit és a legújabb telefont, laptopot, DVD-ket, azon kapjuk magunkat, hogy bele is fáradtunk. A megelégedésnek, hogy tartós legyen, több kell materiális alapnál, a spirituálisban kell gyökereznie. Szükségünk van a kenyérre és a pénzre, de ösztönző erőre és arra a tudatra is, hogy fontos, amit teszünk. Tudnunk kell, hogy az életünknek célja van, és számít, amit teszünk. Szeretnénk meggyőződni afelől, hogy a fáradozásunk gyümölcsöző, és az értékei tartósak.

Mesélnek egy rabról valamelyik orosz munkatáborban, akinek egy nehéz kereket kellett hajtania, amit a falra szereltek. Huszonöt éven át végezte ezt az inaszakasztó munkát. Gondolta, hogy a kerék nyilván valami malomszerkezethez csatlakozik a fal túloldalán, lisztet őröl vagy vizet hajt, öntözésre. Látta a lelki szemei előtt a bőven öntözött földek termését, a zsákokban álló lisztet. Huszonöt év után, mikor elengedték, azt kérte, mutassák meg neki, mi van a fal mögött. Nem volt ott semmi. A kerék csak kerék volt – az ő „munkája" semmiféle értelmes célt nem szolgált. Ájultan esett össze. Az élete munkájáról derült ki, hogy hiábavaló volt.

Mélyen bennünk él az igény, hogy az életünk értelmes legyen, fizikailag és spirituálisan is. Ha átlátjuk, hogy minden jócselekedetünk egy komplex spirituális rendszer része, hogy minden lépésünk egy kozmikus jelentőségű struktúrával áll összefüggésben, akkor az életünknek mindjárt lesz értelme, jelentősége és célja.

Erre kétségbeesetten nagy szükségünk van, hogy lássuk, a fáradozásunk mások javára szolgál – hogy hozzájárulunk mások jóllétéhez a magunk céljain túl is. Akkor nevezhető életnek az életünk. Akkor lehetünk boldogok.

Az ember nemcsak kenyéren él. Az nem megy neki-------

(Nagyfuvaros Press)

2014-08-12T20:16:00.001+03:00

HETI SZAKASZ(2) - É K E V - 2014 -

JO B B - VAGY ROSSZABB?

„Mert az ország, ahová most bemégy, hogy birtokba vedd nem olyan, mint Egyiptom földje, ahonnan kijöttetek. Ott, ha elvetetted a magot, a lábaddal kellett öntöznöd, mint a zöldséges kertet. Az a föld pedig, ahová most átkeltek (a Jordánon), hogy birtokba vegyétek, hegyes-völgyes föld, az égből hulló eső vize itatja. Az Örökkévaló, a te Istened viseli gondját annak a földnek, állandóan szemmel tartja azt Istened, az Örökkévaló, az év elejétől, az év végéig" (DVÁRIM, 11, 10-13).

MÓZES,EZEN utolsó beszédeinek egyikében, ismét összehasonlítást tesz Egyiptom és Kánaán között. Most már nem arról van szó, hogy visszasírja a nép az ottani életet, hiszen már eltelt a 40 év, kihalt a rabszolgasorban született generáció, de Mózes azért nem mulasztja el, hogy kidomborítsa Erec Jiszráél előnyeit Egyiptommal szemben. A Nílus országában soha sem esik az eső, a mezőgazdaság létalapja az öntözés. Izrael országában pedig az esőtől függ, van-e mit enni.
Melyik a jobb?
A Midrás egyértelműen az ereci éghajlatot tartja annak.
„Nem olyan, mint Egyiptom földje" – idézi Rási a Szifré nevű midrásgyűjteményt, majd hozzáteszi: hanem jobb.
Málbim szerint, az Írás magyarázatot ad arra vonatkozóan is, az Örökkévaló miért nem Egyiptomot adta a zsidóknak, hiszen az egyiptomiak, akik évszázadokon át elnyomták és kihasználták Jákov fiait, rászolgáltak volna, hogy elűzzék őket földjükről.
Igen ám – mondja az Írás – de Egyiptom nem olyan jó, mint Kánaán. Ott sohasem esik az eső, a földeket öntözni kell. Erecben viszont a mezőgazdaság természetes úton, a csapadék ciklikussága révén működik.
Rási a gondolatot tovább viszi. Az, hogy „nem olyan, mint Egyiptom" nem jelentheti azt, hogy rosszabb, mint az. Coán városa, a legjobb fekvésű egyiptomi település sem annyira jó, mint a legrosszabb, a szinte csak temetkezési helyként használható Hebron, Erecben.

* * *

Nachmanides szerint, azonban, az Írás egyszerű, nem aggádikus értelmezése éppenséggel ennek az ellenkezőjét sugallja. „Nem olyan, mint Egyiptom" – hanem rosszabb. Ezt a mózesi figyelmeztetés részeként kell értelmezni, miszerint, ha betartjátok a parancsolatokat – egy tejjel-mézzel folyó országot kaptok, ahol az Örökkévaló biztosítja számotokra az esőt, ezáltal a jó termést, De ha nem, akkor országotok olyan sem lesz, mint Egyiptom, ahol végül is a Nílus vizével termővé lehet tenni a földet. Erecben csak akkor van víz, ha esik az eső. Így, ha nem viselkedtek a isteni elvárásnak megfelelően, Isten nem áldja meg az országot életet adó esővel, s akkor az Ország nagyon rossz lesz számotokra, mert nem terem majd meg földjén semmi és még fű sem nő a hegyek lankáin.

* * *

Smuél ben Meir (Rásbám), az ismert racionalista kommentátor, a Midrástól függetlenül, az egész gondolatmenetet feltételes módban folytatja.
– A Tóra vonatkozó fejezetein végighúzódik az az eszmeáramlat, miszerint feltétlenül be kell tartani az isteni parancsolatokat – ugyanis Erec valóban jobb, mint a többi ország – de csak akkor és azoknak, akik Isten útját járják. Azok számára, akik az isteni törvényeket elvetik – rosszabb, mint a többi ország. Ugyanis Egyiptomban – mondja – mindenkinek van kenyere, aki nehéz és fáradságos munkával megműveli a földeket, lett légyen az érdemdús vagy vétkes ember. Nem úgy Erecben, ahol az isteni Gondviselés csak akkor küldi az életet adó esőt, ha az emberek megfelelően viselkednek. Ha nem – akkor jön a szárazság...
És valóban. Mindjárt, a fentebb idézett versek után következik a Smá második fejezete, ami úgy kezdődik: „Ha engedelmesen hallgattok parancsolataimra, amelyeket ma parancsolok nektek, ha szeretni fogjátok az Örökkévaló Isteneteket és teljes szívvel szolgáljátok őt, akkor esőt adok földetekre a maga idejében, korai és kései esőt... vigyázzatok, hogy szívetek el ne csábítson benneteket, el ne hajoljatok és ne szolgáljatok más isteneket, mert akkor fellángol az Örökkévaló haragja ellenetek, bezárja az eget és nem lesz eső és a föld nem hozza meg termését..." (uo. 11, 13-17).
Egyértelmű, hogy ez esetben nem tudományosan meghatározható időjárásról van szó, hanem az isteni bűn és bűnhődés megnyilvánulásáról. Ezek után nem csoda, hogy a korabeli zsidók között is voltak olyanok, akik vissza-visszavágytak abba az országba – Egyiptomba – ahol ugyan vízzel és verejtékkel kellett a földet öntözni, de nem voltak „kiszolgáltatva" az isteni hatalomnak, amely számon kérte tetteiket...

* * *

Az Ígéret Földje nemcsak klímájában különbözik Egyiptomtól. Amikor Mózes megáldja a népet és kilátásba helyezi, hogy „nem lesz benned és közted magtalan, sem ember, sem állat között", és azt is, hogy „eltávolít az Isten tőled mindenfajta egyiptomi nyavalyát és betegséget, amiket jól ismertél" (uo. 7, 14-15), akkor olyan konkrét betegségekről beszél, mint a trachoma, különféle bőrbajok, vagy a lepra, a dizantéria.
S amikor a nép fél a honfoglaló háborútól, a válasz erre ismét csak Egyiptom. „Emlékezz vissza – mondja Mózes a népnek – mit tett az Örökkévaló Fáraóval és egész népével..." (uo. 7,18).
Figyelemre méltó, hogy Mózes – példaként- mindig Egyiptomot említi, soha nem Szichont, vagy Ógot, nem Ámálékot, netán Midjánt. Ennek oka az, hogy az említettekkel vívott háborúk un. természetes harcok voltak, amit a saját érdekükben vívtak, s győzelmüket a saját erejüknek és ügyességüknek tulajdoníthatták, míg Egyiptomban nyilvánvalóan „az Örökkévaló tette", az ő akarata szerint történtek e dolgok.
A Szidra tele van Erec Jiszráél dicséretével. Az egyik ilyen idézet SzánheriVől, Asur királyától származik. Amikor Jeruzsálemet ostromolta, egy renegát zsidó, Rávsáké révén, megpróbálta a nép Istenbe és királyába vetett hitét és bizodalmát megingatni. Tette ezt olymódon, hogy megüzente ellenfeleinek, ne higgyék, hogy megmenekülhetnek tőle, ahogy a környező népek sem voltak képesek támadását kivédeni. Majd azt mondta: „...várjatok, amíg elviszlek (deportállak) benneteket egy hozzátok hasonló országba..." (Jesája, 36,17).
Bölcseinknek feltűnt, miért nem azt mondta-ígérte, hogy egy jobb, vagy szebb országba száműzi őket? Azért – válaszolták – mert akkor biztosra vették volna, hogy hazudik. Hiszen ilyen – szebb, jobb ország Erecnél – nincs...

Amikor a gazdag koplal

„Áldottabb leszel minden népnél..." (Deuteronomium, 7,14).
Mózes ezen ígéretét N. Z. Berlin, a híres Náciv, akként értelmezi, hogy „ámbár a népek nyugalomban élnek és dolgoznak, te pedig állandóan háborúra kényszerülsz – mégis áldottabb leszel náluknál".
Mások szerint az áldás szó szerinti szövege úgy is értelmezhető, hogy a népek maguk fogják Izraelt áldani.
A jeruzsálemi Talmud azt mondja, „ha egy nem-zsidó megáldott, mondjál rá Áment", mert a fenti vers erre feljogosítja őt (Jeruzsálemi Talmud, Bráchot, 8,8). Még azt is hozzáteszi, hogy ha egy nem-zsidó Istent áldja, arra is Áment kell mondani.

* * *

Báál-Sém-Tov egyszer éppen előimádkozóként tevékenykedett a zsinagógában, amikor hirtelen félbeszakította imáját. Kisietett az utcára, ahol egy paraszt éppen fát árult. A cádik megvett tőle egy szekérnyit, s utasította, szállítsa a tanházba. Ezt követően szólt tanítványainak, hogy a fa árán felül adjanak az embernek pálinkát, annak fejébe, hogy elszállította tüzelőnek valót a tanházba.
Az eladó meghatódva hálálkodott.
– Áldva legyen a zsidók Istene, akinek ilyen szent népe van. Biztos vagyok benne, ha nem egy zsidó veszi meg tőlem a fát, nem kaptam volna semmit sem a szállításért.
A tanítványok nagyon meglepődtek azon, hogy Báál-Sém-Tov félbeszakította imáját, s ráadásul olyan mindennapos dologgal foglalkozik, mint fa vásárlása. Nem is hagyták szó nélkül és megkérdezték, hogy' tehetett ilyet?
– Tudtomra adták, hogy az egekben felettébb haragszanak azokra a falusi zsidókra, akik a mérésnél és számolásnál becsapják a parasztokat. Kénytelen voltam befogni az égi vádló száját azzal, hogy elértem, hogy ez a nem-zsidó ember áldja a zsidók Istenét...

* * *

Reb Sneor Zálmán, kit a mai napig Öreg Rabbi néven tisztelnek, egyszer éppen egy olyan városban tartózkodott, ahol tűz ütött ki. Kérésére a tűz helyszínére kisérték. Ekkor ő, botjára támaszkodva, ott állt egy rövid ideig – és a tűz magától elhamvadt.
A környék helyőrségének katonái – akiket az oltáshoz rendeltek ki – szemtanúi voltak a csodának, később el is mesélték parancsnokuknak. Az pedig meghívta a rebbét, mondván, szeretne vele megismerkedni.
A parancsnok udvariasan fogadta a rebbét és aziránt érdeklődött, nem áll-e valamilyen rokonságban Báál-Sém-Tovval?
– Vérségi rokonságban nem vagyunk – felelte – de én az ő szellemi unokájának tekintem magam, mivel tanítványának tanítványa vagyok.
– Akkor nem csodálkozom azon, amit hallottam felőled – jegyezte meg a generális, majd hozzátette: – Engedd meg, rabbi, hogy elmeséljem, mi történt Báál-Sém-Tov és édesapám között. Apám tábornok volt a cár hadseregében. Egyszer hadosztálya Mezibus városában táborozott. Ekkor már hosszú ideje nem kapott levelet otthonról és nem tudta, mi van a feleségével, aki akkor éppen várandós volt. Környezete is észrevette, mennyire aggódik, ezért felhívták a figyelmét Báál-Sém-Tovra, mondván, miért is ne fordulhatna parancsnokuk a csodatevő rabbihoz.
Apám megfogadta a tanácsot. Küldöncöt menesztett Báál-Sém-Tovhoz, és arra kérte, fogadja őt – a generálist.
Báál-Sém-Tov azonban megtagadta a kérés teljesítését, s az ismételt kérésnek sem tett eleget.
Apám haragra gerjedt és megüzente, ha a rabbi nem fogadja, akkor parancsba adja, hogy Mezibus lakói kötelesek lesznek elszállásolni katonáit. Az eset éppen Pészach előtt történt, s nyilvánvaló volt, ha ez bekövetkezik, akkor kenyér, hómec kerül be a házakba...
A fenyegetés hatott. Báál-Sém-Tov fogadta apámat, aki adjutánsa kíséretében látogatott hozzá.
Beléptek a házba, ahol az első szobából látták, amint a rabbi a belső szobában ül, egy könyvbe mélyedve – később mondták meg neki, hogy ez a Zohár könyve volt.
Amíg a külső szobában várakoztak, apám a nagy fali- tükörben meg akart fésülködni, mielőtt belép a cádikhoz. Döbbenten észlelte azonban, hogy ott a városába vezető utat látja, hozzá még a házukat is. Odahívta adjutánsát is, aki szintén ugyanazt tapasztalta. Kisvártatva a tükörben feltűnt a felesége, amint az asztalnál ülve levelet ír. De még a levél szövege is megjelent, ebben az állt, hogy nem volt módjában írni, de most tudatja, rendben kihordta gyerekét, meg is született, s mindketten – mama és fia – jól vannak.
Apám könnyekig meghatódott, s nagyon szépen megköszönte Báál-Sém-Tovnak a tükör közvetítette „üzenetet".
Nem telt bele sok idő, meg is érkezett a levél, melynek tartalma szóról szóra megegyezett azzal, amit a tükörben olvasott.
Apám az egész történetet feljegyezte a naplójában.
– Én vagyok az a gyerek, aki akkor született – fejezte be a parancsnok elbeszélését – és itt van apám naplója is, amit meg is mutatott reb Sneor Zálmánnak.

* * *

„És enni fogsz és jóllaksz és áldani fogod az Örökkévalót, a te Istenedet, azért a jó országért, amit neked adott" (uo. 8, 10).
Enni és jóllakni. A zsidóságban található, más nézetekkel szemben, a haszid felfogás ellenzi az önsanyargatást, az önkéntes böjtöket.
Reb Baruch, a mezibusi rebbe szerint, ha egy zsidó, ahelyett, hogy helyes irányba terelné cselekedeteit, fékezné indulatait vagy csapongó gondolatait, inkább böjtökkel sanyargatja testét, az olyan, mintha a paraszt, aki a kocsmában leissza magát, miközben hagyja, hogy a lova éhezzen...

* * *

A wurkai cádikot, reb Jichákot, meglátogatta egy igen gazdag híve. Amilyen jómódú volt, legalább annyira volt fösvény, zsugori, aki maga is szegényesen, komisz-kenyéren és sós heringen élt. Szinte minden falatot sajnált, amit szájába vett.
A beszélgetés során a rebbe nagyon megmosta a fejét, szidta, hogy akinek az Isten jómódot ad, az köteles is e szerint élni, jól táplálkozni. Húst, halat enni és bort is inni.
A hívek módfelett csodálkoztak azon, mit érdekli a rebbéjüket, hogy a haszid eszik-e naponta húst vagy sem.
A rebbe kénytelen volt megmagyarázni nekik:
– Egy percig se gondoljátok, hogy engem a gazdag napi étrendje érdekel. Engem a szegények sorsa aggaszt. Ha a gazdag naponta fogyaszt húst, halat, bort, akkor van valami esélye, hogy a szegényeknek legalább kenyeret és sós heringet juttat. De ha maga is csak azt eszi – mit lehet remélni egy ilyen embertől?

* * *

Egy szegény lengyelországi rabbi útnak indult, hogy családja szűkös megélhetését – és férjhez adandó lányának kelengyéjét – zsidók jótékonysága révén biztosítsa. Eljutván egy németországi kisvárosba, rádöbbent, hogy egy kopek sincs a zsebében. Így hát elhatározta, felkeresi a helyi „rabbinert" (modern főrabbi), de kiderült, hogy az csak egy héten kétszer tart fogadóórát, azt is délután 2-3 között.
Nem volt mit tennie, előjegyeztette magát, s a kitűzött időpontban meg is jelent. Miután előadta jövetele okát, a rabbiner egy pénzdarabot nyújtott át neki, egyúttal arra kérte, mondjon valami Tóra-magyarázatot.
A kérelmező nem hagyta magát sokáig kéretni:
– Az étkezés utáni imában (bencsolás) többek között azt mondjuk. „Te, Örökkévaló, etetsz és ellátsz bennünket, mindig, minden nap, minden időben és minden órában" . Soha nem értettem – mondta a vendég – miért kell ennyire részletesen erről beszélni? Nem lett volna elég, ha azt mondjuk, hogy ellátsz és etetsz bennünket mindig? Minek kell a napokat és az órákat is kiemelni?
Most értettem meg. Azért adunk hálát a jó Istennek, amiért nem a főtisztelendő rabbiner úr útján jár, nem tart fogadóórákat, egyszer vagy kétszer hetenként, hanem színe elé lehet jutni „naponta, minden időben és minden órában".

(nk)

2014-08-12T12:21:00.001+03:00

Terroristák segélyezéséből

nem lesz kapitalizmus

2014. augusztus 11., 12:44
Szerző: neocohn(HVG)

Tisztelt Európai Bizottság,

mindenekelőtt hadd gratuláljak ahhoz, hogy valamikor augusztus elején, több mint három héttel a gázai háború megkezdése után Barroso elnök úr az Európai Tanács elnökével együtt nyilatkozatot adott ki arról, hogy most aztán már ideje véget vetni a vérontásnak. És tényleg, ebben önök és én, mi európaiak, teljesen egyetértünk: a vérontás rossz dolog.

Ideje volt már egy ilyen kemény hangú, senkit semmire nem kötelező közlemény kiadásának, amely bár valamiért kihagyta az "erőszak spirálja" szokott fordulatot, azért találtak más módot arra, hogy elkenjék a különbséget tettes és áldozat, ok és okozat között. Most a "körfolyamat" szót használták arra, hogy a szokott szigorral arányos fellépésre szólítsák fel a megtámadott Izraelt, miközben nyilván bele sem gondoltak abba, hogy ha Izrael arányosan válaszolt volna a rakétatámadásokra, akkor Gáza most csak egy rosszul kihasználható, nagy tengerparti autóparkoló lenne.

Az mikor volt, amikor önök utoljára belegondoltak valamibe? Hm?

"Nem szabad több életet elvesztegetni"– írják közleményükben, amely a támadót és a védekezőt, a palesztinokat és az izraelieket egyaránt felszólítja, hogy "legyenek bátrak, s vessenek véget az értelmetlen erőszaknak." Bátorság – ez régi európai uniós erény, szemben a sunyisággal, a tények elhallgatásával, a politikailag korrekt relativizálással, a "szegény elnyomott" palesztinok felkarolásával. Anélkül, hogy megkérdeznék, tulajdonképpen ki is nyomja el a palesztinokat, ki gyakorol hatalmat felettük, ki hagyja a palesztin civileket évtizedek óta menekülttáborokban vegetálni? Tipp: ne Izraelben keressék az illetőket.

Ahhoz is csak gratulálni tudok, hogy kevés szabadidejükben időnként arra szólítják fel Izraelt, oldja már fel Gáza blokádját (most nem is emlékszem, Egyiptomot is felszólították-e erre valaha), hadd fejlessze az "ostromlott város" a tengeri kikötőjét, hogy beinduljon végre a javak szabad mozgása. Hogy tehát legyen valamiféle kapitalizmus ott is, meg remélhetőleg Ciszjordániában is, nyilván. Mert egyelőre csak a szó szoros értelmében vett földalatti vircsaft virágzik Gázában, alagutakat ásnak ezek a derék, ostromlott emberek, hogy szervezett formában izraeli területre másszanak be, és ott kisvárosokban, kibucokban kisebb-nagyobb mészárlásokat hajtsanak végre. Például az önök pénzéből.

Akcióban a palesztin civil szféra: terroralagutak, akár uniós pénzekből is:

Nem, ez így nem igaz. Önöknek nincs pénze, az csak nekünk, európai adófizető polgároknak van, önök ugye csak azt tudják szétosztani palesztin humanitárius és a jóég tudja, még milyen segélyek formájában, amit mi előtt befizettünk a kasszába. Na ennek viszont ideje véget vetni, és ezzel a kívánalmammal nem vagyok egyedül.

Néhány hete írtam egy petíciót, amelyet azóta több mint 1200 ember aláírt, Magyarországtól Izraelig, a Felvidéktől Erdélyig, ha van kedvük, még önök is aláírhatják. Azt a tiszteletteljes kérést fogalmaztam meg benne, hogy "függesszék fel a 'mérsékelt' Fatah és a nyíltan terrorista Hamász által közösen kormányzott Palesztin Hatóságnak nyújtott bármiféle anyagi támogatás, infrastrukturális stb. segély folyósítását mindaddig, amíg a Hamász be nem fejezi a zsidó állam fenyegetését, alá nem ír egy tűzszüneti megállapodást, és el nem ismeri Izrael létét." Nem gondolom, hogy ez akkora kérés lenne, végül is ha jól látom, önök sincsenek teljesen tisztában vele, mire is megy el az oda öntött sok száz milliárd euró. Egészen hasonlóan érvel egy amerikai petíció is, amely ráadásul arra hívja fel Washington figyelmét, hogy a PH amerikai támogatása (ez évente úgy 500 millió dollár) jelenleg törvényellenes is.

Az önök és az amerikaiak által folyósított közpénzek nyilvánvalóan nemes szándékot tükröznek, végül is ki szereti a halott vagy szenvedő gyerekek látványát este a híradóban, de azért lássuk be, ez kevés. Az Európai Számvevőszék tavaly decemberi jelentéséből kiderült, hogy önök anélkül küldték át ezeket a pénzeket, hogy akár korrekt elszámoltatást, akár néhány európai alapérték garantálását (szabadság- és tulajdonjogok, béke, kisebbségek védelme, stb.) követelték volna meg érte cserébe. Nonszensz, amit önök művelnek.

A gázai térséget uraló, Izraelt elsöpörni akaró iszlamofasiszta Hamász egy ideje ugye közösen kormányozza a PH-t a Fatahhal, úgyhogy mostantól fokozottan kéne érvényesülnie a pénzek feletti kontrollnak, kőkemény feltételek szabásának, ilyenek. Már ha valóban a gázai és a ciszjordániai (nyugati parti) gazdaság fellendítése a cél. Netanjahu miniszterelnök ezt szorgalmazza hosszú évek óta, a "gazdaság békéjét" reálisabb opcióként látva a politikai kiegyezésnél - de az ugye mindenki számára világos (csak az önök számára nem), hogy terrorista kormányzatokkal nehéz gazdasági fellendülést tervezni.

A Fatah és főleg a Hamász politikai agendájának egészen biztos nem része egy olyan társadalom előmozdítása, ahol természetes a piac és a kereskedelem szabadsága, a verseny, a termelők és fogyasztók békés, önkéntes együttműködése, etnikai, vallási és politikai hovatartozásra tekintet nélkül. Hiszen akkor fel kéne adni a "cionista ellenségről" alkotott hazug mítoszt, abba kéne hagyni egy totalitárius társadalom rékényszerítését a dolgozó népre, és be kéne látni, hogy a palesztinok, ha békén hagyják őket, igenis éppúgy szabadságra és prosperitásra vágynak (és ez meg is illeti őket), mint bármely más nemzet.

Ugye egyetértünk abban, drága Bizottság, hogy ebben a kívánalomban semmi anti-európai nincsen, sőt? És ugye önök is pontosan tudják, csak éppen pont leszarják, hogy a Hamász eltérítette az európai közpénzeket, katonai infrastruktúrára és földalatti alagutakra, terror-hálózatokra költötte a pénzünket? (Egy alagút építési költsége hosszától függően tízezer és kétmillió dollár között van.) Nem kéne sürgősentenni valamit ez ügyben?

Esterházy Péter legutóbbi szavaival köszönök el önöktől, egy szebb, boldogabb európai jövőt kívánva mindannyiunknak: "Van elvi jelentősége időnként, hogy igent vagy nemet mond az ember." Én pedig ezt a levelet mailben is elküldöm majd önöknek, amint kiderül számomra, kinek kell levelet küldeni, ha az ember Európával akar kommunikálni.

Seres László

(neocohn)

2014-08-10T09:57:00.001+03:00

A HETI SZAKASZ CHASZID SZEMSZÖGBŐL - ÉKEV - 2014

A SIVATAG = GALUT

„…a nagy és félelmetes sivatagban ,tüzes kígyók és skorpiók között, szomjas földön, ahol nincs víz…" (5Mózes 8,15)

Mielőtt elfoglalnák Kánaánt, Izrael fiainak át kellett menni a nagy sivatagon, amit az Írás (lásd fent) úgy aposztrofál, mint valami félelmetes és szörnyű dolgot. Ez a részletes ismertetése a pusztaságnak nemzedékekre szóló tanulsággal szolgál, és vezet bennünket mindennapi életünkben.

A nagy és félelmetes sivatag, a zsidóság száműzetését jelképezi, a hoszu galutot amelyben leledzünk évezredek óta – egészen a megváltásig. A részletek, amelyekkel a Tóra leirja a pusztaságot, a galut mibenlétére, „minőségére" és okaira utalnak. Innen adódik, hogyha tudjuk az okokat – könnyebb nekünk javítani a javítandót, és így érdemesülni a megváltásra.

A GALUT KIVÁLTÓ OKAI

A sivatag – egy olyan hely (mondja Jeremiás prófétánk – 2,6), „ahol ember nem lakik", és ezért frappáns a hasonlat a galutra, ahol Izrael népe senyved a gojok között. A sivatag egy óriási terület, sokkal nagyobb, mint a lakott terület; a népek is sokkalta többen vannak, mint a zsidók, sőt még a zsidók körében is sokkal több azok száma, akik – egyelőre – nem tartják be a Tóra törvényeit.

Sugallja nekünk a Tóra, hogy maga az a tény, hogy a sivatagot nagynak látjuk, ez az első oka a galutnak. Ha a világot és a népeket nagyra tartjuk – nagyobbnak mint a zsidóságot –, ez lehetőségét képezi annak, hogy a világ eluralkodjon rajtunk. Egy zsidó embernek mindig is emlékeznie kell az ünnepi ima szövegére, amely úgy szól, hogy „Te választottál ki bennünket minden nép közül… és felemeltél bennünket..." – és ebben a tudatban, hogy a zsidó nép feljebb van minden más népnél – a zsidó ember ragaszkodik az Örökkévalóhoz és Tórájához, és ebben az esetben a galut, vele szemben, érvényét veszti.

FÉLELEM ÉS „FORRÓ MÉREG"

További lépcső lefele, a galut bugyrába a „félelmetes" jelzőben fejeződik ki. Ez a goj világtól való félelem. A galut és a velejáró bajok tornyosulnak és a zsidón egyszerre csak pánikhangulat vesz erőt. Fél – nehogy a goj észrevegye, hogy ő istenfélő és betartja a Tóra parancsolatait. Szégyelli a mezuzát az ajtaján, és attól tart, hogy bajt hoz rá, pedig éppen az védi a zsidó lakásokat.

Ez a félelem, ami elkíséri a zsidót otthon, a négy fal között is – elmélyíti és fokozza lelkén a galut (el)uralkodását.

Ez a fokozatos eltörpülés okozza a harmadik állomást a lefelé menetben: a mérges kígyó. Erre mondták, hogy mérge – „forró". Ez arra mutat, hogy a goj világnak sikerült a zsidó embert megfertőzni lelkesedéssel idegen dolgok iránt, érdeklődést kelteni a világ hamis élvezetei iránt, ami automatikusan csökkenti érdeklődő lelkesedését a szentség iránt.

Innen már nincs messze a „száráf", a tüzes kígyó, a negatív lelkesedés, amely „eléget" minden felbuzdulást a szentség felé.

Még ennél is rosszabb a "skorpió", amire az mondják, hogy „mérge hideg" (BT, Bava Kamma 17a). Ez a nemtörődömség, a hűvös közömbösség. Ez rosszabb, mint a „forró méreg", mivel lelkesedést, akár rossz irányba, meg lehet fordítani és pozitív irányba terelni. Azonban, amikor az ember élettelen, hideg és közömbös minden irányba, mint a skorpió – akkor nagyon nehéz őt felébreszteni.

SZOMJUSÁG – VIZ NÉLKÜL

Ebben a helyzetben eljuthatunk oda, ahol a helyzet úgy definiálódik, hogy az „szomj – víz nélkül". Van úgy, hogy az Örökkévaló felébreszt a zsidó emberben egy bizonyos vágyódást, „szomjat" valami zsidó dolog iránt – de mivel olyan messze van mindentől, „nincs víz" (ami a Tóra szinonimája) és az ember azt sem tudja, mi után szomjúhozik, mi hiányzik neki.

Ez a galut teteje. Ennél mélyebb pont már nincs.

Amikor mindennek tudatában vagyunk, és őrizkedünk már az első fázistól – hogy a világnak nagy jelentőséget tanusitsunk–, akkor elhagyjuk a galutot, és jön a megváltás, minél hamarabb.

(Likuté Szichot, 2. kötet, 372. o.)

2014-08-07T21:49:00.001+03:00

HETISZAKASZ:(4) – VÁETCHÁNÁN - 2014

Irja:GLITSENSTEIN SMUÉL rabbi

PÉNZT VAGY ÉLETET?

A judaizmus legnevezetesebb imája az eheti pársából származik. Smá Jiszraél, háSém Elohénu háSém echád. „Halljad, Izrael, az Örökkévaló, a mi Istenünk, az Örökkévaló egyetlenegy!" (5Móz. 4:6) „Szeresd az Örökkévalót, Istenedet – folytatódik a vers – egész szíveddel, egész lelkeddel és mindeneddel!"

Rási, a nagy bibliakommentátor az utolsó félmondatot – „minden meododdal" – így értelmezi: „minden erőforrásod bevetésével", azaz például az összes pénzünkkel. Ez persze felveti a kérdést: ha már elhangzott a parancs, hogy szeressük az Örökkévalót „egész lelkünkkel" – ami a kommentárok szerint azt jelenti, hogy akár az életünket is kész kell legyünk feláldozni az Örökkévalóért –, miért következik utána még ez a földies parancs a pénzről? Ha egyszer kész vagyunk az életünket adni az Örökkévalóért, a pénzünk nemde csekélyke dolog ahhoz képest?

Rási szerint bizony vannak olyanok, akik a pénzt többre értékelik az életüknél is. Az ilyeneknek mondatott, hogy szeressék az Örökkévalót teljes vagyonukkal is.

Jack Benny, ismert amerikai üzletember szokott a pénzhez való viszonyáról egy önironikus anekdotát mesélni. Egyszer késő este sétált a New York-i utcákon, mikor hirtelen hideg fém nyomódik a hátába, s egy nyers hang azt vakkantja a fülébe: „Pént vagy életet!" Nem válaszolt azonnal, az idegen tehát még egyszer a bordái közé bökött a stukkerrel, és a hangja, ha lehet, még fenyegetőbbé vált: „Pénzt vagy életet, nem hallotta?!" Benny azt felelte: „Jól van na! Még gondolkodom a válaszon." Ami azt illeti, nem egy élethelyzet manapság azt mutatja, hogy ez a vicc nem is vicc. Nincsen hiány olyanokból, akik az üzletben, karrierben képesek az életüket is kockáztatni – nemzetközi magánvállalkozók a mai Irakban, fehér farmerek Zimbabwében stb.

A Tóra tehát arra int minket, hogy szeressük az Örökkévalót teljes szívünkből, teljes lelkünkből és minden erőforrásunk bevetésével – azaz mindazzal, amit értéknek tartunk az életben, álljunk készen az Örökkévaló szeretetére.

Erről beszéltem többször is már pidjon hábén ceremóniákon („az elsőszülöttek megváltása"), ahol is az apa és a kohén között furcsa párbeszéd zajlik. A Tóra szerint minden elsőszülött az Örökkévalóé, illetve az Ő képviselőjéé, a papé. A pap tehát megkérdezi az apától: „Hogyan szeretnéd? Az elsőszülött fiadat adod át nekem, vagy öt ezüst sékelt a megváltásáért?"

Miféle abszurd kérdés az ilyen? Mint valami tévés vetélkedőben: válassz a biztos pénz vagy a lezárt bőrönd közül? Melyik normális apa adná oda a fiát, ha meg is tarthatja öt ezüstpénz árán? Aligha várjuk ilyenkor visszafojtott lélegzettel, mi lesz a válasz.

Valójában azonban nagyon is komoly kérdés ez. Az Úristen papja kérdezi az apát a fiáról: újszülött fiad életében mi lesz a legfontosabb? A gyerek vagy a sékel? Mié lesz az első hely, a pénzé vagy a családdal töltött időé? Az anyagiasságra neveljük őt vagy értelmesebb dolgokra? Ez egy nagyon is jó kérdés, s a szülőnek józanul meg kell fontolnia, mielőtt választ ad rá.

Hányan, de hányan vannak azok a munkaalkoholisták, akik úgy el vannak foglalva a megélhetésük biztosításával, hogy elfelejtenek élni közben? Melyikük mondja azt a halálos ágyán: „Ó, bár töltöttem volna még egy kicsivel több időt a munkahelyemen!"

A Smá tehát arra figyelmeztet minket, hogy legyen bármi az alapérték az életünkben, azt is az Örökkévalóra és az Ő szolgálatára kell irányítanunk.

A pénz azoknak is fontos, akik nincsenek különösebben elfoglalva vele. Nem olcsó dolog zsidónak lenni, zsidó életet élni. Akár a drágább kóser ételek, akár a zsidó iskoláztatás, akár a peszách előkészületeinek költsége, a szukká építése, tfilin és mezüze vásárlása: ezek mind anyagi áldozatot is követelnek tőlünk. Ha meghozzuk ezeket az áldozatokat, szeretettel, nem panaszkodva a zsidó élet drágaságáról, akkor teljesítjük be az Örökkévaló szeretésének micváját minden meodunkkal – vagyonunkkal, anyagi erőforrásunkkal.

De ne aggódjunk! Az Örökkévaló is szeret minket, nemcsak

mi őt---

2014-08-04T10:22:00.001+03:00

HETI SZAKASZ (2) –Veetchánán – 2014

Irja:Köves Slomó, rabbi

A mintaházasság

Nehéz az életet frissen kezdő ifjú házaspároknak egy pár bekezdésben jól összefoglalható használati utasítást adni a sikeres házaséletről. Még nehezebb évekkel később egy megromlott házasságot egyszerű receptekkel meggyógyítani. Az alábbiakban mégis kísérletet teszünk mindkettőre.
S hogy miért vetemedünk ilyen merész vállalkozásra, hogy a „kevés, ami a sokat magában foglalja" elvén egy - tizenkét pont helyett - tíz pontos kiáltványt papírra vessünk arról, hogy „Mit kíván a jó házasság"? Azért mert a héten, Mózes utolsó könyvében idén másodszor is elolvashatjuk a Tóra és a Biblia szubsztanciáját, a Tízparancsolatot (5Mózes 5:6-18.). Azt az isteni kinyilatkoztatást, amely nemcsak akkor és ott, a Sínai hegy lábánál volt minden más korábbi és későbbi kinyilatkoztatáshoz képest is minőségben isteni, hanem azt is mondhatjuk, hogy ez a tíz tétel a zsidó nép és az Örökkévaló esküvői frigyének házassági szerződése.

Isten és a zsidók frigye –

A zsidó liturgia és homiletika szerint a zsidó nép egyiptomi kivonulása és a tóraadás, a héberek és Isten szövetségkötése házassághoz hasonlítható, melyben a Mindenható a büszke vőlegény és Ábrahám népe a boldog ara. Bölcseink szerint a szövetség e felettébb intim minőségét jellemzi Salamon király költeménye, az Énekek éneke, melynek néhol erotikus töltetű szakaszai a zsidók és Isten érzelmekkel is telített kapcsolatát jelenítik meg, így aztán „minden Írás szent, az Énekek éneke, viszont szentek szentje" (Talmud, Meszechet jádájim 3:5.).
Isten és a zsidók házassága metaforájának kiterjedt filozófiai és kabbalisztikus irodalma van, de jelen írásunkban nem ezzel, hanem a metafora talpára állításával fogunk megpróbálkozni. Méghozzá úgy, hogy feltételezzük: amennyiben a sínai kinyilatkoztatás ábrázolására alkalmazható a házasság képe, úgy ez visszafelé is igaz lehet. A kinyilatkoztatás alkalmával elhangzott Igék a férfi és nő között köttetett – a szó szoros értelmében vett - házasságokra is használhatók metaforaként, lefordíthatóak a házasélet profán hétköznapjaira.

Az első parancs: Biztosan ő az!

1. „Én vagyok az Örökkévaló, a te Istened, aki kivezettelek téged Egyiptom országából, a rabszolgák házából."

A kétely még egy jó házasságot is tönkretehet. Abba pedig még belegondolni is rossz, hogy milyen hatása lehet egy amúgy is gyenge lábakon álló frigyre. Sokan évekkel az esküvő után is – mások pedig éppenhogy - furcsa módon - megannyi év után telnek el kétségekkel: „Biztos, hogy ő az igazi? Nem lehet, hogy elhamarkodottan döntöttem, tévedtem és egészen másra lenne szükségem?"
Az első parancs: „Én vagyok…". Ő az. Ne hallgass a kételyekre! Legyél biztos a döntésedben, és ha problémák adódnak, tekintsd azokat megoldandó feladatnak, s ne a kételyek általi menekülés útját válaszd! A Talmud tanítása szerint (Szotá 2a) „Negyven nappal a magzat fogantatása előtt kikiáltják az égben: »ennek az illetőnek a lánya, ennek az embernek lesz a felesége«".
Persze ettől még lehet, hogy elhamarkodtad a döntést. De nem biztos, hogy olyan nagy baj ez, hiszen egy ilyen nagy döntést valójában nem is lehet másképp meghozni. A lényeg nem ez. Hiszen ha más mellett döntesz, feltehetőleg vele is akadt volna probléma és nehézség, és a kételyek akkor is elkezdtek volna szurkálni. Hiszen a jól működő házasságok éppen attól gyümölcsözőek, hogy a két fél javítja és fejleszti egymást.
Ez a gondolat vezet el minket az első parancsolat egy újabb tanulságához. A kommentárok ugyanis fennakadnak azon (Ibn Ezra, 2Mózes 20:2.), hogy Isten itt miért az Egyiptomi kivonulást hangsúlyozza... Miért nem inkább a Teremtés csodájára helyezi a hangsúlyt? Miért nem úgy fogalmaz: „Én vagyok az Örökkévaló, aki a világot teremtettem"? Nachmanidesz szerint (2Mózes Uo.) Isten azt az alaptételt szögezte le, hogy Ő nem csak a teremtés, hanem a folyamatos alkotás istene, a történelem folyamatos formálója. És bizony ez az igazság a házastársi kapcsolat dolgában is. Férjünkkel, feleségünkkel folyamatosan alakítjuk egymást, és folyamatosan alakulunk, egymáshoz idomulunk.
És ha már itt tartunk, nem véletlen az emlékeztetés sem: „kivezettelek Egyiptom országából, rabszolgák házából". Nem árt emlékeznünk a múltra, arra hogy honnan is jöttünk. Mindannyian hozunk magunkkal egy otthon megrakott csomagot, amely rejthet magában a jelenlegi életünket fenyegető aknákat is. Érdemes tudatában lennünk, hogy rosszul működő házasságunkat nemigen tudjuk megoldani, ha nem oldjuk meg személyes életünk múltba visszanyúló zavarait.

2. „Ne legyenek neked más isteneid az én színem előtt."

Nincs annál rosszabb helyzet, mint amikor „idegen istenekhez" mérjük saját „istenünket". A fű mindig zöldebb a túloldalon, és így aztán hajlamosak vagyunk mások isteneinek külső szemmel látható erényeire és előnyeire irigy szemmel felfigyelni. „Az ő férje előzékenyebb, nagyvonalúbb, gyengédebb, műveltebb"; az „ő felesége szebb, csinosabb, lazább és még jobban is főz". Különösen egy olyan világban, ahol a médián keresztül torz képet kapunk a tökéletes férfi és a tökéletes nő fixa ideájáról, ügyelnünk kell arra, hogy ne essünk az „idegen istenek" csapdájába.

Ne beszélj hiába!

3. „Ne ejtsd ki az Örökkévaló, a te Istened nevét hiába!"
Minden házasságnak és tulajdonképpen minden élethelyzetnek lehetnek válságosabb időszakai. Így mindanyiunknak szüksége lehet arra, hogy otthoni gondját-baját, feszültségeit kibeszélje és valakivel megossza. Egy dologra azonban nagyon ügyeljünk! Ne „ejtsük ki istenünk nevét hiába"! Ha meg kell is beszélnünk gondjainkat, nagyon vigyázzunk arra, kivel és mikor osztjuk meg fájdalmainkat. A meggondolatlan szívkiöntéseknek káros locsogás-fecsegés lehet az eredménye.

Emlékezni, megszentelni és tisztelni

4. „Emlékezz meg a szombat napjáról, [Itt: Őrizd meg a szombat napját,] hogy megszenteljed azt!"

Emlékezz!

Gyakran igencsak szelektív memóriánkat igyekezzünk megerőltetni és emlékezni a meghitt családi pillanatokra, melyekből erőt és bizalmat nyerhetünk a nehezebb időszakokban is. Persze a meghitt emlékek nem mindig jönnek maguktól. Igyekezzünk meghitt és emlékezetes pillanatokat teremteni. A szakaszunk megfogalmazását használva „Őrizzük meg!" Tartsuk meg frigyünk varázsát! Ne hagyjuk elveszni! Ahogy időt tudunk szakítani munkánkra, sportra, barátainkra, úgy ügyeljünk férjünkre, feleségünkre is! Ne hagyatkozzunk egyedül a romantikus impulzusokra, hanem tudatosan is ápoljuk kapcsolatunkat!
„… hogy megszenteljed azt!"
A zsidó tanítás szerint a házasság intézménye szent dolog, s nemcsak a férfi és a nő kettős kapcsolata. Istennek is helyet kell kapnia benne. Ha a férfi איש is és a nő אשה isá héber kifejezéséből elvesszük azt, ami különbözik a két szóban, akkor יה Já-t kapunk, ami Istent jelent, marad viszont az אש és, ami nem más, mint a tűz. Bölcseink úgy tanítják (Talmud, Szotá 17a), hogy ha „a férfi és a nő érdemesek, Isten van közöttük", ha viszont nem azok, akkor marad a tűz. A tűz melege pedig lehet kezdetben nagyon vonzó és kényeztető, de egyhamar pusztító gyilkossá is válhat.
Istent házasságuk részévé tenni annyit jelent, hogy nemcsak arra gondolunk, hogy mit akarok én és mit akar a párom, hanem arra is, mit akar Isten – vagy közvetlenebb kifejezéssel: mit szól a lelkiismeretem. Isten jelenléte feltétlenül szükséges a sokszor romboló egónk kordában tartásához. Ha Isten kielégítésére törekszünk, végül is magunk is elégedettek leszünk s párunk is az lesz...

5. „Tiszteld atyádat és anyádat!"
Ez bizony szó szerint értendő! A szülői tisztelet kötelessége nemcsak az esküvő napjáig szól! Tiszteljük szüleinket és párunk szüleit! Ezzel nemcsak nekik, hanem magunknak és gyermekeinek is jót teszünk. Mindig megvan persze a veszélye a mindenbe belefolyó anyósnak, a határokat tehát meg kell húzni, de a köteles tisztelet megadása ettől független. Ne teremtsünk olyan érzést párunkban, hogy köztünk vagy szülei között kell hogy válasszon, vagy igazságot tegyen.
Tisztelni pedig annyit jelent, hogy ne azt adjuk nekik, amit mi tartanánk fontosnak, ha a helyükben lennénk, hanem azt, amit ők tartanak lényegesnek. Ez a fajta tisztelet amúgy férjünkkel-feleségünkkel szemben sem elhanyagolható. Tartsuk tiszteletben életünk társának vágyait és gondolatait, ne igyekezünk mindig saját képmásunkra formálni őt.

Szavakkal ölni, lopni és hűtlenkedni is lehet

6. „Ne ölj!"
Ibn Ezra értelmezésében ez a parancs nem csak a fizikai gyilkosságra vonatkozik. Ölni szóval is lehet. „Halál és élet a nyelv kezében" (Példabeszédek 17:8.).
Egy szerető férj és egy tiszteletteljes feleség a mennyekbe emelheti társa önbizalmát. Elismerő szavakkal, dicsérettel magabiztossá és sikeressé teheti. De ugyanígy le is rombolhatja, bizonytalanná és gyengévé roncsolhatja. A családon belüli erőszak nemcsak fizikai jellegű lehet. Az erőszak verbális formája ugyancsak tönkretesz.

7. „Ne törj házasságot!"
A hűség nemcsak a nemi hűséget jelenti. Férjünkkel, feleségünkkel remélhetőleg életünk legintimebb dolgait osztjuk meg. Ehhez az intimitáshoz sok-sok bizalom kell. Ne éljünk vissza párunk bizalmával! Nagyon ügyeljünk arra, mit teszünk „közkinccsé" kapcsolatunkból!

8. „Ne lopj!"
Ne fosszuk meg párunkat attól, ami jár. Az elismerés nem kerül egy fillérbe sem, ha viszont elmulasztjuk, olyan mintha elbirtokoltunk volna valamit.

9. „Ne vallj felebarátod ellen, mint hamis tanú!"
A hazugság tilalma arra emlékeztet bennünket, hogy mennyire fontos a nyílt és őszinte kommunikáció házastársunkkal. Ne hajszoljuk bele magunkat az olyan leányálmokba, hogy „ha a férjem valóban szeretne, tudná, hogy ez meg az mennyire fontos nekem"! A házasság által egyikünk sem válik prófétává. Ha valami zavar minket, akkor beszéljünk róla társunkkal, s ne gondoljuk, hogy magától rájön. Minden kibeszéletlen fájdalom egy további tégla abba a falba, ami társunk és miközöttünk épül szívünk kamrájában.

Sikereink legyenek közösek

10. „Ne kívánd meg […] és ne vágyakozzál felebarátod […] semmire, ami felebarátodé!"

Furcsa, de irigység házastársak között is kialakulhat. A legkézenfekvőbb és leggyakoribb ilyen típusú probléma akkor jelentkezik, amikor az asszony a világ természetes rendjéből adódóan az otthon karbantartásával és a gyermekek nevelésével van elfoglalva, míg a férj naphosszat távol van, sikereket ér el, köztiszteletnek örvend és társasági életet él. Nem meglepő, ha a ház asszonyában irigység alakul ki és úgy érzi, az ő – semmivel sem könnyebb – napi feladatai nem nyernek kellő elismerést, mindeközben pedig szabadságát is elveszíti.
Hasznos dolog mindennek elébe mennünk és folyamatosan arra törekednünk, hogy egyrészt saját sikereinket közös sikerként mutassuk fel, másrészt minél több és színesebb lehetőséget teremtsünk életünk párja számára is az önmegvalósításra.

2014-08-03T11:05:00.001+03:00

HETI SZAKASZ CHASZID SZEMSZÖGBŐL - VÁETCHÁNÁN 2014

VAN MENTSVÁRUNK

„Ekkor Mózes kijelölt három menedékvárost - - - -hogy oda fusson, aki embert ölt." (5Mózes 4,41–42)

Heti szakaszunkban a Tóra beszél a menedékvárosokról, melyeket Mózes kijelölt. Ezek arra voltak hivatva, hogy befogadják azt, aki nem szándékosan kioltotta egy ember életét, és mentsvárként szolgáljanak a vérbosszút forraló rokonok ellen – addig is, amíg bíróság elé állítják.

A Talmud tudtunkra adja, hogyan néztek ki és miként gondozták az utakat, amelyek egy ilyen menedékvárosba vezettek. Minden utat, amely a hat menedékvárosba vezetett ,kötelező volt karbantartani, és útjelzőket kitenni, amelyekre az volt írva, hogy „MENEDÉK" (miklát). Ezeknek a tábláknak minden útkereszteződésen ott kellett lenni, és az utaknak kb. tizenkét méter szélesnek kellett lenniük, hogy a menekülő kényelmesen oda érhessen. (BT, Bava Bátra 100,b és Mákot 10,b)

Mint tudjuk, a Tóra törvényei és utasításai örökkön örökké érvényesek és aktuálisak. Innen vezetődik le, hogy a menedékvárosok szellemi jelentősége fennáll ma is, annak ellenére, hogy fizikai értelemben ezek már rég megszűntek létezni. Vagyis: ma is van „menedékvárosunk", amely adva van, hogy bocsánatot nyerjen az ember a„gyilkosságra" –szellemi értelemben.

SZELLEMI „EMBERÖLÉS"

Ilyen is van.

Bölcseink szerint „a Tóra szavai befogadók" ( BT, Mákot,10 a), mint a menedékvárosok, amelyek definíciója, hogy „befogadják" (קולטים) az odamenekülő emberölőket. Míg hat menedékváros befogadta a nemszándékos emberölőket - amíg a bíróság kivizsgálta ügyüket – addig a szellemi értelemben vett „gyilkos" saját magára van utalva, hogy megtérjen.

De mit jelent a „szellemi gyilkosság"?

Azt, hogy egy zsidó ember megszakítja a kapcsolatot élete igazi forrásával, a Tórával és parancsolataival, amelyek „életünk és napjaink hossza" (az esti imából). Vagyis aki vétkezett és áthágta a Tóra tilalmait, elvágta a szálakat, amelyek lelkét az élethez kötik. Ennek az embernek mondja a Tóra: Ne essél kétségbe! Ne mondj le életedről! Van menedék! Mindig lehet a Tórához (vissza)menekülni, és így elkerülni a büntetést!

A kitaposott és karbantartott utak a menedékvárosokhoz arra utalnak, hogy a Tórához vezető út is rövid és könnyű. Az útjelző táblák azt jelzik, hogy az Örökkévaló mutatja a zsidó embernek az utat, amerre fordulnia kell, és jelzi: „menedék" –"menedék", "miklát – miklát" és "válaszd az életet"!(5Mózes 30,19)

KIMENNI A KERESZTÚTRA

Hogy érdemesüljünk az Örökkévaló egyenes útmutatására – nekünk is kell tenni valamit: kimenni a „keresztútra", ahol sok zsidó van, akik szellemileg „embert öltek", vagyis elszakadtak életük forrásától – előállni mint egy élő útjelző, és hangosan közhírré tenni: „menedék – menedék", jobbra hajts az élet és a Tóra útjára! „Lássátok és érzékeljétek (szó szerint: "kóstoljátok"!), hogy jó az Örökkévaló!" (Zsolt 34,9)

Mondhatná valaki, hogy nem akar kimenni a keresztútra, az élet sűrűjébe, mivel ott fennáll annak a veszélye, hogy valaki a nem jó irányt választja, és „balra" fordul. Ennek az embernek emlékeznie kell arra, hogy ez a feladata a világban, ez a küldetése – megmenteni akárcsak egy zsidót is és gondoskodni arról, hogy elérje a „menedéket".

ÉRDEMES IGYEKEZNI

Ismert Báál-Sém-Tov azon mondása, miszerint „egy lélek lejön erre a világra, leél 70-80 évet és mindez csak azért, hogy egy zsidónak szívességet tegyen; materiális vagy főleg spirituális, szellemi segítséget adjon".

Érthető tehát, hogy érdemes kiállni az utca sarkára, a „keresztútra", hogy csak egy zsidót is megmentsünk, és közelebb hozzuk a Tórához!

Úgy kell állni, mint egy fénylő tábla, még ha nem is látunk azonnali és nyílt eredményeket. Nekünk azt kell tenni ami a feladatunk és a többi az Örökkévaló dolga. Ő érdem szerint fizet nekünk, és nem marad adósa senkinek. Ő segít nekünk elmenekülni a vérbosszútól, ami nem más, mint a rossz ösztön, és azon van, hogy mindig az élet útját válasszuk.

(Likuté Szichot 2. kötet, 363. o.)

2014-08-01T11:34:00.001+03:00

A HETI SzAKASz(4) - dvárim -2014

A TANULT BÉKE

Szerző: Bodó Réka Eszter

Mózes visszatekint a történtekre, és ezért minden más nézőpontból tárul a szeme elé. A sivatagban felnőtt gyerekeknek nem kell harcot tanítani – nekik azt kell megtanulni, hogyan ne harcoljanak, hogyan éljenek békében a szomszédaikkal. (Devárim/Mózes második törvénykönyve 1:1 – 3:22)

Devárimban Mózes megismétli a negyven éves sivatagi vándorlás történetét. A Tóra ötödik könyvét héberül ezért hívják Misné Tórának is, vagyis a Tóra ismétlésének.

A beszédek időpontja a negyven éves vándorlás vége, vagyis Mózes visszatekint a történtekre, és ezért minden más nézőpontból tárul a szeme elé. Kirkegaard mondta: Az életet csak visszafelé lehet megérteni, de csak előrefelé lehet élni. Vajon milyen narratíva bontakozik ki az eseményekre visszatekintve?

A történet kezdetén Mózes és a zsidó nép elhagyja Egyiptomot és az Ígéret Földje felé veszik az irányt. Az Örökkévaló megparancsolja nekik, hogy harcoljanak az emoriakkal, hogy birtokba vegyék a földet, amit az Örökkévaló nekik ígért: És szóltam hozzátok: elérkeztetek az Emóri hegyéig, amelyet az Örökkévaló, a mi Istenünk, nekünk ad. Lásd, az Örökkévaló, a te Istened elébed adta az országot, menj föl, foglald el, amint mondta neked az Örökkévaló, őseid Istene; ne félj és ne remegj! (Devárim 1:20-21) A zsidók azonban túlságosan félnek a harctól, ezért kémeket küldenek maguk elé. A kémek azonban még nehezebben bevehetőnek írják le az országot, és a zsidók megijednek, nem akarnak harcolni. Az Egyiptomban felnőtt és rabszolgaságban szocializálódott zsidó nép mentalitásába nem fért bele a kellő önbizalom a hódító háborúhoz. Mózes értelmezésében ez az ijedtség és az, hogy nem bíztak az Örökkévaló védelmében volt az oka annak, hogy büntetésből nem mehettek be az Ígéret Földjére: És az Örökkévaló meghallotta beszédetek szavát, megharagudott és megesküdött, mondván: Nem fogja látni egy sem ez emberek közül, e gonosz nemzedék azt a jó országot, amelyről megesküdtem, hogy őseiteknek adom. (Devárim 1:34-35)

A negyven évig tartó sivatagi vándorlás után már más társadalmi helyzetet ír le Mózes. A sivatagban született gyerekek már szabadságban és önbizalomban nőttek fel. Nem félnek a harctól és alig várják, hogy meghódíthassák azt a földet, amit az Örökkévaló az őseiknek ígért. Éppen ezért ők más parancsot kapnak: menjenek el békével a Széir mellett, ami Ézsau földje, és a Moábiták és az Ammoniták földje mellett is.

Ti átvonultok testvéreitek, Ézsau fiainak határán, akik Széirben laknak, és ők majd félnek tőletek, de ti óvakodjatok nagyon: ne támadjátok meg őket, mert nem adok nektek országukból egy talpalatnyi földet sem, mert örökségül adtam Ézsaunak a Széir hegységet. (Devárim 2:4-5);

És szólt az Örökkévaló hozzám: Ne szorongasd Móábot és ne támadd meg háborúval, mert nem adok neked országából birtokot, mert Lót fiainak adtam Árt birtokul. (Devárim 2:9);

és ha közeledel Ammón fiai felé, ne szorongasd és ne támadd meg őket, mert mit sem adok Ammón fiainak országából neked birtokul, mert Lót fiainak adtam birtokul. (Devárim 2:19)

Ez a megkötés, hogy ne támadjanak meg szomszédos népeket, háromszor is szerepel egymás után a hetiszakaszunkban, ami azt jelenti, hogy nagyon fontosnak tartja a Tóra az emlékezetünkbe vésni. A sivatagban felnőtt gyerekeknek nem kell harcot tanítani – nekik azt kell megtanulni, hogyan ne harcoljanak, hogyan éljenek békében a szomszédaikkal. A Honfoglalás története azzal kezdődik, hogy az Örökkévaló azt parancsolja, hogy a zsidók tartsák meg a békét a szomszédaikkal.

Izrael jelenleg kicsit hasonló helyzetben van. 1948-ban szinte hihetetlenül gőgös tervnek tűnt Izrael Államának megalapítása: senki sem hitte, hogy ez valóban működhet. A Diaszpórából beáramló zsidók, akik az évszázados antiszemitizmus, üldöztetés és a Soá által nem csak lelkileg, de testileg is meg voltak nyomorítva, alig hittek abban, hogy valóban meg tudják védeni az országukat. A Függetlenségi Háború egyes történetei tényleg csak csodával magyarázhatóak – hogyan tudta egy maroknyi zsidó megvédeni magát az őket megtámadó országokkal szemben. Akkoriban a legfontosabb az volt, hogy megtanuljunk harcolni és megvédeni magunkat.

Majdnem pontosan negyven év telt el a '67-es háború óta, amikor az erőviszonyok jelentős változásokon mentek át Izrael és a szomszédai között. Izrael mai fiai már egy magabiztos, erős és önmagát megvédeni képes országban nőttek fel. Egyik kedvenc történetem, hogy egy amerikai hadseregben szolgáló vadászpilóta azt mondta, minden vágya, hogy Izraelben és az izraeli hadseregben tölthessen el pár hetet, és részt vehessen az itteni kiképzésen.

Most, amikor három hete háborúban állunk, nem tudok másra gondolni. Az elmúlt hetekben annyi véleménycikket olvastam el a témáról, hogy egy kerekasztal beszélgetésben bármelyik véleményt gond nélkül tudnám képviselni: szélsőbaltól a szélsőjobbig. Majdnem minden barátom megkapta a behívóját, rettegve várjuk este az aznapi „számot": hány izraeli és hány palesztin halt meg aznap és a whatsapp körüzenetet: „Minden rendben, nem tudok beszélni". A telefonom „Vörös riadó" alkalmazása, amely minden alkalommal megszólal, ha Izraelben valahol légiriadó van, majdnem folyamatosan szól, és már elgondolkoztam rajta, hogy letörlöm, mert szinte idegesít, amikor hajnali fél háromkor arra riadok fel, hogy Tel Aviv teljes környékén riadó van------.

Nem vagyok szakértő, nem tudom a választ arra, hogy mi lenne a helyes lépés, eltúlzott-e a válaszcsapás, ki követ el háborús bűnöket, kinek a hibája, és ki kezdte és azokra a kérdésekre, amik mostanában minden címlapon ott vannak. De azt tudom, hogy Izrael megtanult harcolni, és megvédeni önmagát. Most annak jött el az ideje, hogy megtanítsuk a gyerekeinket arra, hogyan ne harcoljanak. Nagyon remélem, hogy hamarosan megadatik a helyzet arra, hogy azt a tórai parancsot gyakorolhassuk, hogyan éljünk békében a szomszédainkkal.

Nechama Leibowitz Tóra-magyarázata alapján

2014-08-01T11:14:00.001+03:00

A HETI SzAKASz(4) - dvárim -2014

A TANULT BÉKE

Szerző: Bodó Réka Eszter

És szólt az Örökkévaló hozzám: Ne szorongasd Móábot és ne támadd meg háborúval, mert nem adok neked országából birtokot, mert Lót fiainak adtam Árt birtokul. (Devárim 2:9);

és ha közeledel Ammón fiai felé, ne szorongasd és ne támadd meg őket, mert mit sem adok Ammón fiainak országából neked birtokul, mert Lót fiainak adtam birtokul. (Devárim 2:19)

2014-07-31T12:48:00.001+03:00

HETISZAKASZ(3) chászid szemszögből:DVÁRIM

Irja:GLITSENSTEIN SMULIK, RABBI

EMLÉK, NEM TÖRTÉNELEM

A tisá beáv, a zsidó nemzeti gyásznap előtti szombaton halljuk a híres háftárát „Jesájá látomását" (Cházon). Tisá beáv napján pedig felidézzük a Szentély közel 2000 évvel ezelőtt bekövetkezett pusztulását, böjttel, gyásszal, a szent nap egyéb rítusaival.

De miért emlékezünk? A világ már azt sem érti, miért emlékezünk a holokausztra – és az csak 60 éve történt! Tizenkilenc évszázadon át emlékeztünk és ültük meg ezt a napot, és lett belőle a legszomorúbb nap a naptárunkban. Miért? Miért nem hagyjuk, hogy a múlt a múlté legyen? Ez már történelem. Történt, ami történt. Miért ismételünk régi és fájdalmas látomásokat?

Azt mondják, Napóleon egyszer épp Párizs zsidónegyedén kelt át, és hallja ám, hogy a zsinagógából sírás és jajveszékelés hallatszik. Megállt, megkérdezte, mire föl a lamentálás. Megmondták neki, hogy a zsidók a szentély pusztulását gyászolják. „Mikor történt az?" – kérdezte a császár. – „Valami 1700 esztendeje" – mondták neki. Napóleon erre állítólag nagy meggyőződéssel kijelentette: annak a népnek, amelyik sose felejti el a múltját, örök lesz a jövendője.

A zsidóságnak nincsen történelme. Emlékei vannak. A történelem lehet könyv, múzeum, feledett régiségek. Az emlék eleven. Az emlékezés garantálja a jövőt. A romok közt sem vagyunk hajlandók felejteni. Az első szentélyt a babiloniak rombolták le. A zsidóságot fogságba vitték, a zsidók pedig ültek, és sírtak. „Babilon folyóinál ültünk, és Cionra emlékeztünk." Mit sirattunk? Az elveszett vagyont, otthonokat, üzletet? Nem. A Ciont és Jeruzsálemet. „Ha felednélek téged, ó, Jeruzsálem, felejtsen el engem az én jobbkezem. Ha nem Jeruzsálemet tartanám legfőbb örömömnek, tapadjon a nyelvem az ínyemhez." Nem magunkat és a vesztett szabadságot sirattuk, hanem a mennyei várost és a szentélyt. A fogságban arról álmodtunk, hogy újjáépítjük, a romok közt arról, hogy visszatérünk.

És mert nem voltunk hajlandók felejteni Jeruzsálemet, azért tértünk oda vissza. Mert nem voltunk hajlandóak elfogadni a száműzetést, mint a történelem teremtette kész helyzetet, újjáépítettük büszke közösségeinket világszerte, míg a legyőzőink eltűntek az időben. Ma már nincsenek babiloniak, és a Rómában élő nép se abban az államformában él, amely alatt elpusztult a második szentély. Az említett államok történelemmé lettek, míg mi, az emlékezéstől inspirálva újból megerősödve, újjászületve kerültünk elő az időből, és örökké igaz lesz, hogy ám Jiszraél cháj – Izrael népe él!

Emlékezem egy holokauszttörténetre, a főszereplők egy Tóra-tudós és az unokaöccse. A koncentrációs táborban tanultak együtt Talmudot. A Moéd kátán traktátussal foglalkoztak, a Talmudnak azzal a részével, ami – a sors iróniája – a gyász törvényeivel foglalkozik. És amikor eljött az idő, hogy a nagybácsi közel érezte a halált, azt mondta unokaöccsének: „Ígérd meg nekem, hogy ha túléled ezt, befejezed a Moéd kátán tanulmányozását." A nyomorúság, elhagyatottság és tragédiák közepette mivel volt ő elfoglalva? Hogy a Talmudot akkor is tanulmányozni kell. Ez volt az utolsó kívánsága a földön. Őrültség volt ez, vagy a túlélés titka éppenséggel?

Csak ha nem vagyunk hajlandók felejteni, csak ha megtartjuk a tisá beávot, akkor remélhetjük, hogy egy nap újjáépítjük a szentélyt. Sőt, a Talmud maga bátorít minket: „Aki Jeruzsálemet gyászolja, megérdemli, hogy tanúja legyen a város örömének." Ha sikerült visszajutnunk Cionba, ha a népünknek már kezében van a remény, hogy helyreállítják és újjáélesztik, akkor nem engedhetjük meg magunknak a felejtést. Meg kell tartanunk nemzetünk gyásznapját. Hagyjuk az éttermet és a mozit ilyenkor: leülünk, alacsony székre, és együtt gyászolunk, és, ami még fontosabb: emlékezünk. Tessék az Örökkévalónak, hogy helyreállítsa a dicsőséges napokat, és újjáépítse örökkévaló házát. Történjen meg hamar, napjainkban.

Jeruzsálem és Judea erkölcsi züllése miatt. A fejezet a „cházon" szóval kezdődik és ezért hívják a Tisebeáv gyásznapja előtti szombatot „sábbát cházon"-nak.

Az Első Szentély pusztulásának napja (Áv hó 9-e.) mind a mai napig gyász -és böjtnap.

A hagyomány szerint erre a napra esik a Második Szentély pusztulása (i.sz. 70), a Bár Kochbá féle lázadás leverése (i.sz. 135), sőt a spanyolországi kiűzetés is (i.sz. 1492). Ugyanakkor a midrási legenda úgy tartja, hogy ezen a napon fog születni a Messiás, aki Izráel végső megváltását van hivatva meghozni.

(Nagyfuvaros Press)

2014-07-29T13:24:00.001+03:00

HETI SZAKASZ (2)- DVÁRIM - 2014

15 féle fegyver és… vereség

Mózes ötödik könyve – a Dvárim - egyfajta visszapillantó tükör, amelyben a sokat látott, sokat megélt törvényhozó és néptribun emlékezik és emlékeztet. A negyven esztendős vándorlás végén történik ez. Testvérei, Áron és Mirjam, már meghaltak és Mózes tudja, hogy napjai meg vannak számlálva.Nem udvarol a népnek, hanem a szemébe vágja viselkedését – a tiz kisértést amivel bosszantották az Örökkévalót – és sejtetni engedi hogy miattuk, vétkeik miatt, nem tetőzheti be életművét és nem viheti be a népet az Igéret Földjére.

A szakasz elején felsorolt helységnevek egy-egy állomásai a negyven esztendős vándorlásnak. Az uj nemzedék szemében ez már történelem és Mózes, csak remélheti, hogy ez a nemzedék jobb lesz mint elődje volt. Ebben mintha csalódnia kellene, amikor a peori orgia során sok ifju héber beleesik az erkölcstelenség és bálványimádás kettős hálójába. Mózes megbocsájt, mivel meg kell hogy bocsásson. Ha azt akarja hogy Isten elnézze a nép félrelépését – neki kell jó példával elől járni.

* * *

Első nagy beszédében Mózes elmondja hogyan választotta ki a vezetőséget, akik segitségére voltak a közigazgatásban és igazságszolgáltatásban, miután belátta hogy egyedül nem birja a terhet viselni. Igy kiválasztott egyenes, okos, istenfélő, igaz embereket, akiket kinevezett "ezredesek"nek, századosoknak, stb. A kifejezések ne tévesszenek meg bennünket: itt nem katonai rangfokozatokról van szó, hanem különböző birósági fokozatokról. Érdekes, hogy itt Mózes nem emliti, hogy ezt a tanácsot, apósa, Jitró, adta neki, aki figyelmeztette: bele fog fáradni, ha maga akarja viselni a nép terhét.

Itt derül fény arra is, hogy a szerencsétlen kém históriát a nép maga kezdeményezte. Olyanok akartak lenni mint a többi népek; hittek is meg nem is az igért isteni segitségben, de az Igéret Földjét önerőből akarták elfoglalni, nem csodák által. A népek szoktak háboru előtt kémeket kiküldeni – vagyunk mi is olyan okosak mint a többi nép, hadd küldjünk mi is kémeket. Az eredményt tudjuk: nemzedékekre szóló sirás-rivás lett belőle.

A kém-sztori epilógusa igencsak szomoru volt. Miután a nép értesült a büntetésről ("ebben a sivatagban fogtok meghalni" 4. Mózes, 14, 29)), hirtelen ellenkező irányt vett a hangulat: mig eddig azt mondták – a defetista kémjelentés nyomán, hogy nem tudják elfoglalni az Országot – most ugymond erőt vettek magukon és azt mondták: gyerünk fel (a hegyre), kezdjünk harcba az emoritákkal, és kezdjük el a honfoglalást.

Mózes figyelmeztette őket: ne tegyék ezt, mivel már elhangzott az itélet és Isten nincs velük. Azonban a nép egy része erőszakkal felment a hegyre, ahol csufos vereséget szenvedett az ottani emorita lakosságtól, akik "megverték és üldözték őket Chormáig"(4. Mózes, 14).

Itt beszédében Mózes hozzáteszi, hogy "úgy üldöztek benneteket ahogy a méhek teszik" (5 Mózes, 1, 43-44).

* * *

Lehet ebben a kifejezésben irodalmi szóvirágot látni. Azonban a hagyományos exegéták igencsak komolyan veszik a mózesi jelzőt, és ki-ki a maga módján értelmezi-magyarázza azt. Rási magyarázata (a midrás nyomán) jelképes: ahogy a méh, amikor megszúr valakit, azonnal meghal – igy az emoriták is belehaltak a harcba.

"Lekách Tov" még részletesebb: Ha a méh megszúr valakit, fullánkja benne marad a sebben, a megcsipettnek fáj, de a fullánkja szegett méh nem éli túl a kalandot – igy az emoriták megverték a hébereket de végülis ők húzták a rövidebbet ahogy Ámosz próféta mondja "én pedig megsemmisitettem az emoritákat előletek" (Ámosz, 2).

Tanchuma midrása aggádikus módon mágikus erőt tulajdonit a megtámadott emoritáknak: ahogy a méhek repülnek – úgy szálltak rátok az emoriták. Mivel azok a hegytetőn voltak, a támadó héberek meg lentről jöttek – úgy tünhetett, hogy az emoriták a levegőben repdesve támadtak rájuk.

Azonban Ibn-Ezra, a realista, itt sem tagadja meg magát. Egy, a természetből, ellesett hasonlattal azt mondja, hogy ha valaki közeledik a a méh-kashoz, a méhek kirajzanak és megtámadják őt. Eszerint az emoriták védekeztek mint a méhek és ez megfelel a Psátnak, hiszen a héberek voltak a támadók.

***

Eredeti rabbi Joszéf Bchor-Sor, a toszafista, véleménye. Szerinte ahogy a méhek össze-vissza csipik szurkálják a megtámadott embert, de nem őlik meg - itt is az emoriták csak "megverték és megsebesitették" a támadókat, de nem öltek meg közülök senkit, "mivel nem akarta az Örökkévaló őket ellenségeik kezére adni, hogy kardélre hányják őket, nehogy nagy szájat nyissanak és fokozzák Isten nevének meggyalázását". B"S bizonyitéka: ebben a háboruban a Tóra nem közöl veszteséglistát mint rendesen, igy nem tudjuk hányan haltak meg; B"S szerint egy sem, de volt sok sebesült.

Hasonló értelemben nyilatkozik a volozsinyi gáon, a Neciv is ("Háámék Dávár" cimü kommentárjában): Kétféle üldözést külömböztetünk meg. Az egyik: az üldöző elkergeti a ellenséget, nem őli meg csak eltávolitja a szinhelyről. A másik: utoléri és megöli vagy fogságba ejti. Itt az történt hogy a hegyről lefelé kergették őket, megverték, megsebesitették, de nem ölték meg őket – ahogy a méhek teszik.

A königsbergi rabbi, r' Jákov-Zvi Mecklenburg, forradalmi ujitással szolgál "Háktáv Vöhákábálá" cimü kommentárjában: az emoriták nem karddal és dárdával verték vissza a támadó hébereket, hanem hangos csatakiáltással, akárcsak a méhek, akiknek idegesitó zümmögése félelmet kelt az általuk körülrajzott és megtámadott emberekben. A hadi zaj által megfélemlitett héberek menekülni kezdtek és ekkor csaptak le rájuk az emoriták.

A méhek támadását a zsoltáros is szinesen irja le: "Körülrajzottak mint a méhek, de leégtek mint a bozóttüz" (Zsolt. 118, 12). A darázs mint a zsidók titkos fegyvere a honfoglalásban többször is emlitve van a Tórában ( 2. Mózes, 23, 28 és 5. Mózes 7, 20, valamint Jósua könyvében 24, 12), de a darázs csipése lehet halálos

***

A zsidó haditechnikáról nagyon kevés adatot találunk a Tórában. Ugyan Egyiptomból "felfegyverkezve" vonultak ki a héber törzsek (lásd az egyik értelmezését a Chámusim szónak a kivonulás elbeszélésében (2 Mózes, 13,18), de arról nincs értesülésünk, honnan szerzett a tegnap még elnyomott és üldözött rabszolgasereg elegendő és megfelelő fegyvert. Mindenesetre a jeruzsálemi Talmud szerint (Sábbát, 6,8) 15 féle fegyver volt a kivonuló héberek kezében.

Az első védelmi háborut a támadó amalékiták ellen, a zsidók nem nyerték meg, csupán "meggyengitették Amálékot kard élével" ( 2 Mózes, 17,13). Ebből azt láthatjuk hogy kardjaik voltak. Pinchász a zelóta, amikor ment megtorolni Zimri pimasz, hivalkodó paráználkodását, "dárdát vett a kezébe" (4.Mózes, 25, 7).

A két emorita királyt, Szichont és Og-ot, a zsidók lerohanták. A Tóra nem számol be a háboru lefolyásáról, de arról igen, hogy Mózes félt Ógtól, az óriáskirálytól és külön isteni igéretre volt szükség, hogy ki merjen állni ellene. (N/K

2014-07-28T09:28:00.001+03:00

SEMMI NEM TÖRTÉNT-----

CSAK BOMBA A Dohányra

Nem tudni, ki és pontosan mit. Az eset vasárnap délután történt, miközben a Békés demonstráció Izraelért című rendezvény zajlott.

Az ismeretlen személy a Dohány utcai zsinagóga lépcsőjére dobta az eszközt. A police.hu közlése szerint sem személyi sérülés nem történt, sem anyagi kár nem keletkezett. A történtek nem zavarták meg a templomban folyó rendezvényt.

A rendőrség garázdaság miatt inditott eljárást "forró nyomon".

2014-07-27T18:37:00.001+03:00

ֲ"EGET-FÖLDET MEGMOZGATNI"!

Semjén: MAGYARORSZÁG

számára Izrael a követendő példa

A magyar miniszterelnök-helyettes a Vasárnapi Újság című rádióműsorban beszélt erről.

Magyarországnak Izraelről kell példát vennie nemzetpolitikáját illetően – erről Semjén Zsolt beszélt a Vasárnapi Újság című rádióműsorban. A miniszterelnök-helyettes és a KDNP elnöke úgy fogalmazott, Izrael felelősséggel tartozik a zsidók után, bárhol is élnek a világban. Minden zsidó tudhatja, hogy Izrael a hazája, ahová mindig hazamehet. Bármi történik, Izrael eget-földet megmozgat a zsidó diaszpóráért.

– A világon bárhol, ahol a magyar közösséget támadás éri, akkor eget-földet meg kell mozgatnunk a védelmükben. Minden magyarnak, bárhol él a világban, tudnia kell, ide bármikor hazajöhet, megvédjük, segítjük – hangoztatta a politikus.

Semjén szerint most leginkább a kárpátaljai magyarság van veszélyben. Magyarországnak az Európai Unióban és valamennyi nemzetközi fórumon mindent meg kell tenni amellett, hogy Ukrajna ne pusztán független és demokratikus, hanem az európai normákat a nemzeti kisebbségek tekintetében maximálisan betartó ország legyen.

– Erre rá kell szorítani – tette hozzá. Majd azzal folytatta, Magyarországnak mindent meg kell tenni, hogy a kárpátaljai magyarokat ne hívhassák be egy olyan háborúba, amihez semmi közük. Az etnikai arányokat is meg kell őrizni. Ebben minden formális és informális módon segítjük a kárpátaljai magyarságot – szögezte le a miniszterelnök-helyettes.

2014-07-27T17:46:00.001+03:00

A HETI SZAKASZ CHASZID SZEMSZÖGBŐL –DVÁRIM – 2014

HETVEN NYELVEN

Kevesen tudják, hogy a Tóra első fordításait Mózes mesterünk készítette, mielőtt Izrael fiai elfoglalták Kánaánt, az ígéret földjét.

Hogyhogy?

Azt a verset értelmezve, hogy (Mózes) „hozzáfogott magyarázni ezt a tant…" (5Mózes 1,45), azt mondják a Midrás bölcsei, hogy „hetven nyelven magyarázta nekik". (Tanchuma, Ágádát Brésit16 és Brésit rábbá 49,2)

Ez nem volt elég, hanem Mózes megparancsolta nekik, hogy miután átkeltek a Jordánon, írják le a Tórát hetven nyelven – kövekre. Lásd Mózes ötödik könyvében (27,4 és uo. 8), ahol a parancs úgy szól, hogy „tisztán és érthetően" (báér hétév) kell ezt leírni, hogy a népek saját nyelvükön tudjákolvasni.

Igen ám, de Szofrim traktátusában (BT, Szofrim 1,7) azt találjuk, hogy „amikor Ptolemaiosz(Tálmáj) összegyűjtött hetven zsidó tudóst, és rájuk testálta, hogy fordítsák le a Tórát (az egész Bibliát) görög nyelvre – a nap olyan tragikus volt Izraelre nézve, mint az a nap, amikor az aranyborjút csinálták"!

Miért?

A magyarázat szerint azért, mert „nem lehetett a Tórát tisztességesen (pontosan) lefordítani".

Ezt meglehetősen körülményes és nehéz értelmezni, mivel mint látjuk, már Mózes maga lefordította a Tórát hetven nyelvre, közöttük a görögre is!

A BORJÚ – MÓZES HELYETT

A megoldás a bölcsek pontos szövegében rejlik, amennyiben nem azt mondták, hogy „ez (a fordítás) olyan volt, mint az aranyborjú v é t k e", hanem hogy a nap volt olyan – tragikus, nehezen elviselhető –, mint az a nap, amikor az aranyborjút csinálták. Ez volna tehát az összehasonlítási alap: sem az aranyborjú készítése, sem a fordítás nem történt negatív szándékkal, és veszélyük abban van, hogy valami rossz, negatív származhat belőlük.

Az aranyborjúval kapcsolatban több neves exegéta,ezt úgy magyarázza, hogy a borjút nem az Örökkévaló „helyett" készítették, hanem - Mózes helyett! Hiszen úgy érveltek, hogy „Nem tudjuk, mi lett ezzel a Mózessel…" (2Mózes 32,1), miután felment a hegyre, és késlekedett visszajönni.

A nép látta és érzékelte, hogy az Örökkévaló egy hús-vér embert állított összekötőként, közte és a nép között – ahogy Mózes mondta a tóraadás előtt: „Én ott állok ] álltam[ köztetek és az Örökkévaló előtt" (5Mózes 5,5), és amikor látták, hogy késlekedik és esetleg nem jön vissza – akartak helyette egy új közvetítőt – egy borjút...

JÓ SZÁNDÉK – NAGY TÉVEDÉS

Az elgondolás, magában véve, jó volt. Tulajdonképpen ez volt a célja a Hajlék építésének is – lehozni és „letelepíteni" az isteni dicsfényt ebben a materiális világban. A két ember készítette kerub közül hallatszott az Örökkévaló hangja, és érzékelhető volt a sechiná (lásd Náchmánidés vonatkozó magyarázatát a Tórára).

Ez volt az elgondolás – az alapelv – amely szerint Izrael fiai a borjút csinál(tat)ták, hogy legyen lent valami az égi, isteni „szekér" mintájára, és ők az ott látható ökörfejet használták mintának.

Azonban – tévedésük fatális volt. Amikor az Örökkévaló választ egy „közvetítőt" – nem érezzük és akár észre sem vesszük a "közbenjárót", akinek nincs önálló léte, és egyetlen feladata közvetíteni a néphez az Örökkévaló szavát. Azonban amikor az ember maga „gyárt" magának közvetítőt közte és a fenti világ között, előállhat egy olyan helyzet, mintha kettősség (dualizmus) állna fenn, ami a pogányság jellemzője. Ezért volt annyira súlyos és veszélyes az a nap, amikor az aranyborjút csinálták.

A FORDÍTÁS VESZÉLYEI

Ez történt a Tóra görög fordításával is. Amikor Mózes fordította a Tórát – az Örökkévaló utasítása alapján –, az egész munkán Isten szelleme nyugodott, és nem kellett aggódni , hogy félremagyarázzák. Nem ez volt azonban a helyzet,amikor Tálmáj (Ptolemaiosz) követelésére fordították le, és nem isteni sugallatra. Ezúttal lehetett tartani attól, hogy félre forditják és ezért kellett a bölcseknek egy sor változtatást eszközölni.

Gyakorlatilag nem okozott a fordítás (a Septuaginta) semmi kárt, sőt – általa terjedt el az egyistenhit a népek körében, és megállapíttatott, hogy az egyetlen nyelv, amire a Tórát le szabad fordítani, az a görög, mivel azon lehet a legjobban kifejezni a Tóra tartalmát és értelmét. (BT Megilla 9,1)

(Likuté Szichot, 24. kötet, 1. o.)

2014-07-25T13:06:00.001+03:00

Zsidó Tudományok Nyári Szabadegyeteme

- DIÁKOKNAK INGYEN!‏

דואר נכנס

Oberlander Baruch‏

ZSTSZ Nyári szemeszter - Judaizmus gyorstalpaló

2014. augusztus 17.-29.

Minden nap 13.30-19.30

Ebben a szemeszterben egy különleges lehetőség adódik a tanulni vágyó fiataloknak! A programon minden DIÁK teljes INGYENESEN részt vehet.

A Zsidó Tudományok Szabadegyetemének nyári két hetes programjának minden napján más-más témával ismerkedhetnek meg az érdeklődők mélyrehatóan, tabuk nélkül, jó társaságban.

A program két hétig tart, mégis egy egész szemeszternyi tanulnivalót
sűrítettünk bele,
héber olvasás, zsidó történelem és vallás, zsidó hagyományok
témakörökben.
A Zsidó Tudományok Szabadegyetemének lényege a tanulási módszer: a
témának vitával és közös beszélgetéssel történő megértetése,
elemzése.

Részletes progra

AUGUSZTUS 17. VASÁRNAP:
Zsidó történelem • Héber olvasás

AUGUSZTUS 18. HÉTFŐ:
Tóra: Biblia és Talmud • Héber olvasás

AUGUSZTUS 19. KEDD:
Háláchá – Zsidó jog • Héber olvasás

AUGUSZTUS 20. SZERDA:
Zsidó filozófia és Kabbala • Héber olvasás

AUGUSZTUS 21. CSÜTÖRTÖK:
Izrael • Héber olvasás

AUGUSZTUS 22. PÉNTEK:
Szombat

AUGUSZTUS 24. VASÁRNAP:
Antiszemitizmus • Héber olvasás

AUGUSZTUS 25. HÉTFŐ:
Zsidó naptár és ünnepek • Héber olvasás

AUGUSZTUS 26. KEDD:
Kóser étkezés • Héber olvasás

AUGUSZTUS 27. SZERDA:
Házasság, szexualitás • Héber olvasás

AUGUSZTUS 28. CSÜTÖRTÖK:
Ima • Héber olvasás

AUGUSZTUS 29. PÉNTEK:

Zsidó kegytárgyak

Minden nap 13.30-19.30

Regisztrációs díj: 8000 Ft, DIÁKOKNAK INGYENES!

Tankönyv: 3500 Ft

Jelentkezés Országné Fribert Hajnalkánál a 268-0183-as telefonszámon,

illetve a titkarsag@zsido.com e-mail címen.

Helyszín: Keren Or Központ, Károly krt. 20.

2014-07-25T12:00:00.001+03:00

A HETI SZAKASZ(4) - M Á S Z É - 2014

IRJA: KÖVES SLOMÓ, rabbi

kő ne váljon sírkővé!

Akinek száza van, az kétszázat akar, akinek kétszáza, az pedig négyszázat. (Midrás, Kohelet rábá 1:13.)

Nem számít, hogy hol tartasz az életben, mindig az elérhetetlenre kell törekedned! (Alexander Korda)

Megelégedni, vagy előretörni?

Mi a jobb, megelégedni, vagy mindig többet akarni? Mi az igazi boldogság kulcsa: ha életünk utolsó napjáig sem elégedünk meg azzal, amit elértünk, vagy ha nem vagyunk mohók, és elégedetten örömünket leljük abban, amink van?

A kérdéssel kapcsolatban több egymással ellentétesnek tűnő útmutatásra lelhetünk a zsidó forrásokban. Egyes helyeken például a Talmud azt mondja: „Ki mondható gazdagnak? Aki elégedett azzal, amije van." (Talmud, Atyák tanításai 4:1.). Más helyeken viszont azt találjuk, hogy az embernek sohasem szabad megelégednie azzal, amit elért: Haladnak erőről erőre, megjelennek Isten előtt Cionban. (Zsoltárok 84:8.) „Az igazaknak soha nincs nyugtuk, sem ezen a világon, sem a túlvilágon…" (Talmud, Bráchot 64a)

A választ a kérdésre a lubavicsi rebbe adja meg, a rövid napi útravalókat tartalmazó Hajom jom című könyvében. A kérdés lényege az, hogy milyen típusú dologról beszélünk. Ha fizikai, anyagi dolgokról van szó, akkor érdemes örömünket lelnünk abban, amit elértünk. Ne azokat nézzük, akik felettünk vannak, hanem azokat, akik még nálunk is rosszabb helyzetben tengődnek. Ha igazán boldogok akarunk lenni, akkor jelentsen nekünk elégtételt az, ami a rendelkezésünkre áll. „A gazdagság csak a fejben létezik" (Talmud, Nödárim 41a), tanítják bölcseink. És valóban, nem ritka hogy a leggazdagabb emberek a legboldogtalanabbak: kiszolgáltatottnak, becsapottnak érzik magukat.

Ha viszont szellemi, spirituális dolgokról beszélünk, soha se elégedjünk meg azzal, amit elértünk. Ne érezzük magunkat tudósnak azért, mert vannak nálunk is műveletlenebbek! És ne tartsuk magunkat morális példaképnek csak azért, mert vannak nálunk is erkölcstelenebb emberek. Mindig újabb és újabb célokat tűzzünk magunk elé a szellemi gyarapodás és az erkölcsi önfejlesztés végtelen országútján, és az elért mérföldköveket a következő cél startkövének, ne pedig egy hosszú út végállomásának tekintsük.

•••

Mit jelent a siker?

Történt egyszer, hogy egy eredményes fiatal iskolaigazgató büszke beszámolót írt a lubavicsi rebbének saját munkájáról, tételesen felsorolva sikereit, eredményeit. A Rebbe magára a levélre írt válasz kommentárjaiban áldásokkal és jókívánságokkal árasztotta el a fiatalembert, de a sorok között bekarikázta a „siker" szót és egy nagy kérdőjelet tett mellé. A megdöbbent igazgató nemsokára a Rebbe szobájában ült személyes kihallgatáson. Nem állta meg, hogy ne kérdezzen rá, mit jelentett a nagy kérdőjel. „Siker lehet-e az a tény, hogy egy adott zsidó iskolába, egy pár tucat gyerek jár, amikor sok ezer helybéli gyerek, még csak azt sem tudja, mit jelent zsidónak lenni…?" – kérdezte a Rebbe. „De hát megháromszoroztam a hallgatói létszámot!" – vágott vissza a fiatal rabbi. „A siker annyit tesz" – felelte a Rebbe – „hogy folyamatos erőfeszítést fejtünk ki és állandóan küzdünk azért, amit helyesnek ítélünk."

•••

Állomás vagy vonulás?

Hetiszakaszunk, Mózes negyedik könyvének utolsó porciója a negyven év vándorlás végéhez közeledve felsorolja a zsidó nép vándorlásának negyvenkét állomását. A hosszú felsorolást a következő mondat vezeti be:

„Ezek Izrael fiainak vándorlásai, ahogy kivonultak Egyiptom országából seregeik szerint, Mózes és Áron vezetésével." (4Mózes 33:1)

Két látszólagos fogalomzavar is feltűnik ebben az egy mondatban:

1. Miért nevezi a Tóra, a vándorlás negyvenkét állomását, „vonulásoknak"?

2. A megfogalmazásból úgy tűnik, mintha az összes állomás-„vonulás" „Egyiptom országából" történt volna. Ez tárgyszerűen azonban, csak az első vonulásra igaz, hiszen ezt követően minden egyes vonulás az azt megelőzőt hagyja maga mögött…

A haszid filozófia megalapítója, a Bál Semtov értelmezése szerint az Egyiptom és a Szentföld közötti vándorlás - és annak negyvenkét állomása - minden egyes ember életutazását fejezi ki. Mindannyiunk élete állomásról-állomásra való haladás. E haladásnak pedig elsődleges célja, hogy egyre fejlettebbek, egyre kifinomultabbak, jobbak és tisztábbak legyünk, hogy minden egyes alkalommal legyőzzük saját korlátainkat, és túllépjük véges mivoltunk éppen aktuális határvonalait. Nem véletlen tehát, hogy a Tóra mind a negyvenkét vonulást az egyiptomi kivunolás részeként jellemzi. Az Egyiptom מצרים - micrájim kifejezés ugyanis, közismerten a מצרים – mécárim„korlátok" kifejezéssel rokon. Amikor Bölcseink arra tanítanak (Talmud, Pszáchim 116b), hogy „minden egyes nemzedékben (és minden nap) kötelességünk Egyiptomból kivonulni", arra gondolnak, hogy az embernek folyamatosan arra kell törekednie, hogy túllépje saját önzésének, kishitűségének, lustaságának, irigységének és a többi szerencsétlen jellemvonásának és rossz szokásának korlátait: hogy legyőzze saját Egyiptomát. Ebben az értelemben pedig a sok-sok vonulás valójában egy nagy életút, egy nagy „kivonulás" része kell, hogy legyen.

Ha pedig ezt a gondolatot tovább visszük, akkor szinte magától adja magát még egy jelentős útmutatás: nagyon ügyeljünk arra, hogy a tegnap eredményei ne legyenek a ma sikerének korlátaivá. Ne váljanak az eredményes utazás egyes mérföldkövei a további haladás sírköveivé.

Nemegyszer előfordul, hogy a siker mámorában, a rég óhajtott cél elérésének üdítő érzésében olyan fokú megelégedés hatása alá kerülünk, hogy szinte megbénulunk, ha a továbbhaladásra kell gondolnunk. Soha ne felejtsük el, hogy a ma kitűzött célokhoz képest a tegnap eredményei már „Egyiptomnak" számítanak. Így is érthető tehát, hogy miért használja a Tóra az „egyiptomi kivonulás" kifejezését mind a negyvenkét vonulásra. Itt ugyanis az egyes vonulások közötti viszonyra is utal, nem pedig csak a nulladik állomásra, az eredeti nagy Egyiptomra.

Választ ad ez a gondolatmenet arra a kérdésre is, hogy miért nevezi az állomásokat a Tóra „vonulásoknak". Ha azt akarjuk elérni, hogy kirándulásunk mérföldkövei ne váljanak utunk sírköveivé, akkor mindvégig abban a tudatban kell haladnunk, hogy az egyes állomások tulajdonképpen a vonulás részei. Az egyes eredmények nem nyugtázandó sikerek, hanem mindig csak a következő utazást megalapozó startkövek.