Kikötő Online

A diktátor

Fri, 25 May 2012 13:35:37 +0200

Kezdetben volt egy tisztes amerikai filmipar, amelyben senki fehér ember fiának nem szúrta a szemét, hogy a sötét bőrű, nem protestáns, hovatovább szexuálisan eltévelygett karakterek helye a vásznon ugyanott volt, ahol az életben, a buszok hátsó felében, a város külső kerületeinek utcakövén, a rács mögött.

A holló - filmkritika

Fri, 18 May 2012 12:22:57 +0200

Az amerikai irodalom gót-romantikus fenegyerekét, a 19. század underground-celeb rímforgatóját, Edgar Allan Poe-t sokféleképpen képzelhetjük magunk elé. Lehet ő egy az élet csikorgó fogaskerekei alatt deformálódott lélek és lehet egy a korízlésre remekül ráérzett zseni is, aki már csak a hitelesség kedvéért is igyekezett magáról egy fél lábbal egész életét a szellemvilágban töltő feketeruhás gyászhuszár képét kialakítani.

Minden jó, ha vége jó

Wed, 09 May 2012 08:50:06 +0200

Mi lesz abból, ha egy kis kolonializmus keverünk egy néhol túl meseszerű történettel? Egy könnyed, egyszer nézhető film.

Örkény 100

Fri, 04 May 2012 12:57:34 +0200

100 éve született a groteszk irodalom „nagymestere”, úgyhogy ahogy illik: a PIM remek életrajz-életmű kiállítást rendezett.

Disz iz tímvörk!

Wed, 02 May 2012 13:37:24 +0200

Pár napja volt a vetítés, de még mindig ott a kabátomon a kvázi belépőként kapott Avengers-kitűző. Eléggé szimpla, viszont valahogy jó érzés viselni. Mint ahogy végül a Bosszúállók is jó film lett – nem azt mondom, hogy nem lehetett volna ütősebb, viszont ahhoz képest, hogy mennyire fel volt mindenki spanolva – na meg látatlanban is félő volt, hogy a sok szuperhíró majd letaszigálja egymást a vászonról, legyen az akár IMAX-méretű, a látvány meg háromdé -, teljesen kellemesen elüldögéltem rajta. Marvelre mondom, egészen odarakták a világmegmentős-aranyköpéses-szarháziakatorrbavágós csúcstalálkozót.

I. Zsolnay Fesztivál Pécsett

Mon, 30 Apr 2012 11:05:01 +0200

Minimum két év késéssel végre átadásra került a pécsi EKF egyik legnagyobb beruházása, a Zsolnay Kulturális Negyed. Az ötlet tulajdonképpen jó: egy, a nemzeti örökségünk fontos kincsét méltatlan körülmények között örző városrész rehabilitációja kulturális innovációval. Láttunk erre már számos példát kezdve a párizsi La Vilette-től, amely Párizs észak-keleti részének meglehetősen elhanyagolt negyede helyén jött létre, ami mára a város egyik legdivatosabb kerülete lett. Vagy, hogy messzebb ne menjünk, Budapesten a Millenáris, amely az egykori Ganz Művek helyén kulturális komplexumot hozott létre.

Oslo, augusztus - filmkritika

Wed, 25 Apr 2012 10:59:05 +0200

A Szerzők rendezője második filmjében újra előszedi az öngyilkossággal kacérkodó figuráját, aki időközben persze öregedett s ha lehet, még kevésbé ragaszkodik az élethez.

A fal - filmkritika

Wed, 18 Apr 2012 08:14:56 +0200

A Titanic fesztiválon látott A fal alapjául szolgáló Marlen Haushofer-regény sajnálatos módon a mai napig nem kapott magyar fordítást és került itthon forgalmazásba, így az átlagolvasó kénytelen a film megtekintése előtt (vagy után) a német szöveg ismerőinek véleményére hagyatkozni, ha a mozival kívánja összevetni a könyvet.

Csak az az üvöltés! - csak azt tudnám feledni...

Wed, 11 Apr 2012 09:28:22 +0200

A kiskorúak bántalmazása egyszerre lehet hálás és hálátlan téma. Hálás, mert ezzel szinte bárkit meg lehet szólítani, viszont hálátlan, mert nagyon nehéz elkerülni a giccset, a hatásvadász megszólalásokat és a konzumérzelmeket. Maiwenn Le Basconak mindez sikerült.

Csak a szél - filmkritika

Wed, 04 Apr 2012 17:17:57 +0200

Általában dühít, ha egy filmnek olyan mondanivalója van, amelynek direkt értékelését alig-alig lehet kikerülni ahhoz, hogy a filmről beszéljünk, pedig alapvetően e hasábokon tényleg csak a filmről kellene beszélnünk, annak filmségéről, nem pedig ideológiájáról. Ebből a szempontból persze sokkal rosszabb volt a helyzet a Magyarország 2011 esetében, „még szerencse”, hogy ott elég nyugodt szívvel írhatta le az ember, hogy nézhetetlen, függetlenül attól, hogy egyébként mit gondol a témáról, a motivációkról.

2011 képekben

Mon, 02 Apr 2012 11:00:02 +0200

Azt mondják, sajtófotóban jók vagyunk, mondhatni „hungaricum”; a magyar zeneszerzőkkel, tudósokkal együtt. „Az elmúlt években számos hazai és külföldi kiállítás bizonyította, hogy a magyar fotográfia - többnyire külföldre távozott - mesterei, klasszikusai mellett az itthon maradt 20. századi alkotók és mai utódaik is milyen sokat tudnak hozzáadni a magyar és nemzetközi művészet- és kultúrtörténethez” – olvasom a Magyar Nemzeti Múzeum honlapján.

Kinn a farkas, kinn az ember

Wed, 28 Mar 2012 09:41:16 +0200

Liam Neesont bárki szívesen elfogadná apukájának. Az a típus, akivel büszkén passzolgatnak a fiúk a focipályán, a lányok pedig előszeretettel riogatják hűtlen barátjukat. A hitelesség árnyéként kíséri, orgánuma a habszivacs és tésztaszűrő szavaknak is shakespeare-i mélyéséget kölcsönöz. Ha belegondolok, hogy ezt a szerepet valójában Bradley Coopernek szánták, akkor egy halovány mosoly azért átszalad az arcomon.

Szeretettel: Angelina Jolie

Wed, 21 Mar 2012 10:59:42 +0100

Sokak szerint A vér és méz földjén egy halva született ötlet, vagy még inkább maga a temetés. Szerintem egy csúnyán elhibázott lehetőség, amit a Návai Anikó nézzen sokat.

(Ha fáj az élet:) Aszpirin! – Mr. Vonnegut ajánlásával

Mon, 19 Mar 2012 11:32:09 +0100

Csendes környéken visz az út a KOMA Bázisra, ahol a bemutató másnapján újra az Áldja meg az Isten Mr. Vonnegut című darabot játsszák. Belépve Petőfi szobra fogad – nem is olyan meglepő, hiszen az épület régebben iskola volt –, kardján egy Vonnegut kötettel. Az előtérben pedig mindenhol paravánok, Vonnegut elhíresült szentenciáival - például ezzel: „Igazából sohasem akartam mást, csupán megadni az embereknek a nevetés jelentette megkönnyebbülést. A humor gyógyszer lehet, akár az aszpirin.” – melyek teljesen ráhangolnak az előadásra.

Rém hangosan és irtó közel - filmkritika

Wed, 14 Mar 2012 11:45:07 +0100

Minél többet látok az Oscar-jelölt filmek közül, annál inkább undorodom ettől az egész koktélos, frakkos pereputtytól, mert ennyi szentimentális mesét összeszedni az utolsó fordulóra gyomrot próbáló tett. Épp ezért meglepő, hogy olyan folyóba léptem, amibe eddig sosem, történetesen, hogy egy a legtöbbek által leübergiccsezett filmet kicsit magányosan ugyan, de annál jobb kedvvel emeljek fel jól látható magasságba, hadd lássák meg minél többen. Mert szerintem meg remek.

Cinema Scorsese

Wed, 07 Mar 2012 08:45:25 +0100

Szerelembe esni a legizgalmasabb dolog, ha a moziba eddig nem voltál, akkor elérkezett a pillanat.

Majd mi, szülők elrendezzük...

Mon, 05 Mar 2012 10:14:20 +0100

Adott két gyerek, akik összeverekszenek a játszótéren. Ezután adott négy szülő, akik megpróbálják megbeszélni az ügyet. Végül adott 80 percnyi mosolygás.

Szóljon hangosan a néma

Fri, 02 Mar 2012 08:26:56 +0100

Van, aki szerint már a posztmodernhez sem vagyuk elég eredetiek, ezért ha minden kötél szakad, felakasztom magam-alapon kölcsönvettem a magyarhangya zenés rendezvény-sorozatának címét, mert itt pont ül, s végül úgyis egy win-win játszma kerekedik ki belőle. Ha valaki a Holdról jött, akkor összefoglalom neki, mi a pláne ebben a filmben: 2011-ben Michel Hazanavicius leforgatott egy fekete-fehér némafilmet, mert hogy maga a története is a némafilm-korszak alkonyára repít minket vissza, vagyis forma és tartalom itt öleli át egymást kéjjel sóhajtva fel, jóllehet e sóhajt mi nem halljuk, viszont a kor szellemének megfelelően feliratok segítenek a tájékozódásban. De természetesen nem egyszerűen a dátum lényeges, hanem az a mozitörténelmi folyamat, amikor forradalmi újításként megjelenik a hangosfilm, fokozatosan kiszorítva ezzel a tátogó, vagy ahogy a filmben el is hangzik… bocsánat: „el is hangzik”, grimaszoló sztárokat. Mert laikus nézőnek ezzel természetesen nem kell foglalkoznia, de a The Artist – A némafilmes sztorijából kiderül, hogy e két formanyelvet mély szakadék választja el s rajta a kötélből fonott híd csak kevesek számára jelentett menekülő útvonalat, a legtöbben belezuhantak a felejtésbe, mint valami statiszta bennszülöttek egy Indiana Jones-filmben.

Alzheimer és a történelem

Wed, 29 Feb 2012 11:11:39 +0100

Valószínűleg mindenki egyetért azzal, hogy Meryl Streep megérdemelten kapott Oscart Margaret Thatcher alakjának megformálásáért. Ugyanis olyan átütő erővel, szuggesztíven testesíti meg a brit konzervatív politikusnőt, ami meredten odaszögezi a nézőt székbe.

Shame – A szégyentelen filmkritika

Fri, 24 Feb 2012 12:35:08 +0100

Valamikor az Elemi ösztön utáni években olvastam pletykalapokban, hogy Michael Douglast frankón szexfüggőséggel kezelik és már akkor sem tudtam értelmezni a hírt, míg legutóbb David Duchovny kapcsán lehetett ilyesmiről hallani, hogy, hogy nem, hamarosan pedig megindult a Kaliforgia.