kisvilág

Online viselkedéskultúra - Oktatás-Informatikai konferencia kerekasztal beszélgetés

noreply@blogger.com (jnc) — Tue, 25 Jan 2011 05:15:00 PST

Néhány héttel ezelőtt lezajlott a III. Oktatás-Informatika konferencia, amelynek pénteki napján az online viselkedéskultúra témakörében lebonyolított kerekasztal beszélgetés meghívott vendége voltam, azaz lehetőséget kaptam, hogy a feltett kérdésekben elmondhassam a véleményem. A beszélgetésről felvétel készül, megtekintését javaslom mindenkinek :)

Video streaming by Ustream
Ugyanakkor mindenképpen fontosnak tartom, hogy az ott elhangzottakon kívül röviden itt is feleljek a kérdésekre. Már csak azért is, mert talán így válik sokkal teljesebbé a kép, sokkal direktebb választ adva a kérdőjeles mondatoknak.

Hagyományos viselkedés vagy új szabályok kellenek az elektronikus világban?
Az online világot szeretjük egyfajta plusz világként értelmezni. Valahogy úgy, mintha kiterjesztenénk aktuális, fizikai világunkat valamiféle virtuálisra. Fordítsuk meg a gondolatot, és ne válasszuk szét a két világot. Sőt, tekintsünk úgy erre az egészre, mint a valós világunk részére. Ebben az esetben (már csak a halmazelmélet okán is) igaznak kell lennie annak a feltételezésnek, hogy a tágabb értelmű (való)világban érvényes viselkedési szabályok érvényesek az elektronikusban is. Ugyanakkor persze az elektronikus eszközök és alkalmazások kötelező érvényűen bevezetnek új szabályokat is. Minden új eszköz, amely megjelenik világunkban befolyásolja viselkedésünket, és használatuk, alkalmazásuk új szabályokat hoznak létre. (Bár ezek nagy része a korábban is létező, más eszközök használata közben már kialakult viselkedéskultúrához köthető, abból – vagy azt teljesen átvéve – alakul ki.) Az online eszközök ugyanakkor hatást gyakorolnak a társadalmi viszonyainkra, közösségi szerveződéseinkre, kapcsolatainkra, akárcsak annak idején a televízió, a telefon, a pattintott kőparittya vagy bármely más eszköz. Ráadásul az eszközök funkcionális felhasználásának összeolvadása (pl. okostelefonok) egyre inkább eltörli az éles határokat az eszközök felhasználási szerepkörei között. Mindezek tehát kiegészítik hagyományos ismeretségi hálózatunkat, ahol a kapcsolat milyenségét befolyásolja, hogy a kapcsolattartás milyen eszközökön keresztül történik. Az eszköz pedig befolyással van a kapcsolattartás kommunikációjára, amely meghatározza az alapvető viselkedéskultúrát is. Fontos megjegyezni, hogy ahogy ezek az eszközök megengedik (technológiailag lehetővé teszik), hogy az eszközön keresztüli identitásunkat meghatározzuk. Mutatott személyiségünket minden esetben az adott környezethez próbáljuk igazítani a belső identitásunknak megfelelően, és ez is befolyásolja viselkedésünket. Az online világban korábban óriási lehetőségünk volt teljesen más ruhába bújni, napjainkra azonban a közösségi szolgáltatásoknak hála egyre közelebb kerül az online énünk a valóshoz, amelynek következményeképpen online viselkedésünk is várhatóan hasonlatos lesz a valóshoz. Persze online viselkedésünk kihat a valós viselkedésünkre. Gondoljunk csak a nyelvben történő változásokra, a kommunikáció stílusának átalakulására.

Elrontottunk valamit? Nyitottság, szabadság, szabadosság? Mi jellemzi a kapcsolatainkat? Térjünk ki a kulturális különbségekre.
Nem hinném, hogy bármit is elrontottunk volna. Viselkedésünk nagy része utánzáson alapul. Akiket viszont utánozni lehet, a jól ismert abc végi generációs (x, y, z) különbségek okán és a nagyütemű eszközváltozás miatt (félév alatt a megismert alkalmazások elavulttá válnak) képtelenek a lépéstartásra. Ez azonban teljesen természetes folyamat, és ha ezt elfogadjuk, akkor máris tudunk logikus lépéseket tenni. Az alapvető emberi normák ugyanis teljesen eszköz és környezetfüggetlenek. Nincs más dolgunk tehát, mint megtanulni (megtanítani) az új eszközöket és az általuk biztosított környezetek tudatos használatát. Ezen a ponton pedig kapcsolódunk a nyitottság kérdéséhez. A kulcsszó pedig itt is a tudatosság, a tudatosan felépített nyitottság. (Érdemes ez ügyben fellapozni Barabási Villanások könyvében Hasan Elahin nevéhez kapcsolódó történetet.) Magam mindig is úgy gondoltam, hogy ismereteink megosztása építi társadalmunkat. De magát megosztás is befolyásolja online viselkedésünket. Fontos tehát, a nyitottság (annál rejtettebbek vagyunk, minél nyitottabbak lettünk), de akárcsak Hasan történetéből kiolvasható, ezt tudatosan kell tennünk.
Magáról a kulturális különbségekről sokkal nehezebb írni, hiszen jómagunk annyira az európai kultúrában élünk, hogy nehezen tudunk ebből a cipőből kilépni. Ugyanakkor a globalizáció hatása várhatóan itt is érvényesül (hiszen már magának az európai kultúrának a létrejöttében is ez segít). Az azonban nyilvánvaló, hogy amennyiben vannak viselkedésbeli különbségek a mindennapi életben, akkor azok megjelennek az online környezetben is. Persze egyáltalán nem biztos, hogy a mindennapi életbe beépülő eszközhasználat mennyire terjed, és milyen módon. Az önmotivált tanulás folyamatában például óriási lemaradásban vagyunk (szemléletváltásra van szükség!), de ez nem online viselkedéskultúránkat, hanem a mindennapi életben megjelenő viselkedésünket befolyásolja. (Izgalmas kérdés lehet ezen a témakörön belül az mmo programok, amelyeket egy adott kultúrkör készít, van, hogy egy adott kultúrkörnek, online mivoltuk miatt mégis globálisan kerül használatba vételre (a föld bármely pontján bárki játszhat velük)). Azonban itt is meg kell, hogy jelenjen a tolerancia és a mások tisztelete, és ezzel máris alapvető emberi normákról beszélünk.

Mivel tudjuk jobbá tenni, hogy másképpen viselkedjünk az elektronikus világban?
A válasz többnyire már benne van a fentiekben. Úgy gondolom, hogy friss szülőként éppen úgy, mint tanárként feladatom, hogy egyrészt utánozható példaként éljem az online életemet, másrészt megfelelő kommunikációval, nevelő munkával tudatosan erre koncentrálva kialakítsam a megfelelő szemléletet. Ennek a szemléletnek pedig van kihatása az online világon kívüli életünkre is, hiszen talán megtanulunk egymás felé nagyobb nyitottsággal, bizalommal viszonyulni.

Néhány kérdés Twitteren keresztül is érkezett:

Tényleg el kell különíteni az online és az offline viselkedéskultúrát?
Röviden és tömören nem és igen. Amennyiben az alapvető emberi normákat vesszük, amennyiben ahogy az elején írva volt az online viselkedésünk mindennapunk viselkedésének része, semmiképpen sem. Ugyanakkor ezek szoros kölcsönhatása miatt, ugyan nem elkülönítve, de mindenképpen érdemes vele foglalkozni.

Illik vagy nem illik? Kinek akar megfelelni a netgeneráció? Mit jelent számukra a tisztelet?
A netgeneráció keresi kinek akar megfelelni. Keresi az utánozható példát, amit viszont nem talál. A védőnő úgy fogalmazott az akkor még pár hetes lányomnál, hogy ne rakjuk le rögtön etetés után a kiságyba, babusgassuk egy kicsit, mert ha rögtön lerakjuk, az olyan a gyereknek, mintha kiraknánk a dzsungelbe, és nem adnánk neki bozótvágót. Nos, hasonló lehet a helyzet a netgeneráció tekintetében. A rengeteg, gyorsan fejlődő új eszköz, a rettentően ingergazdag környezet és a többi a netgeneráció számára a dzsungel, amelytől ugyan nem ijed meg (mert bele született), de nem tudja mit kezdjen vele, hiányzik a számára a bozótvágó, és annak használatának a betanítása is. Ennek következtében maga kezdi el felfedezni a világot, és egyáltalán nem garantált, hogy az ebben a helyzetben egymás példaképeivé váló generáció olyan szabályrendszert, kultúrát alakít ki amely más társadalmi normákkal összeegyeztethető. (Különösen, ha ez utóbbiakkal sincsenek különösebben tisztában)

Azt hiszem mindenképpen izgalmas téma ez, és lehet, a fenti sorokkal még csak túl mély választ sem adtam a kérdésekre, de a gondolkodást mindenképpen beindítja, különösen, ha átmegyünk a Pedagógia-Online oldalára, ahol a konferenciát követően további eszmecsere folyt ebben a témában.

Rekreáció BA, Oktatástechnológia - 5. óra

noreply@blogger.com (jnc) — Tue, 18 Jan 2011 01:03:00 PST

A félév során a rekiseknek volt egy nagy feladatuk, mégpedig a honlapépítés. Itt volt tehát az ideje az 5. foglalkozás alkalmával, hogy megismerkedjenek egy online honlapszerkesztő alkalmazással. Mivel jómagam mindig is preferáltam a Google eszközeit (ez meglátszódott a teljes kurzus folyamán), ezért a hallgatók a Google Sites rendszerébe nyertek bepillantást. Az óra keretei alatt létre kellett hozniuk egy website-ot, amelyet ha ügyesen csűrtek csavartak, akkor már a féléves feladatukat készíthették elő.

Az óra folyamán megismerkedtek az egyszerű werboldal szerkesztésének, illetve bemutatásra került a további három előre kész oldaltípus is. Az egyes médiaelemek beillesztésére nem itt, hanem mindig azon az órán került sor, ahol azok készítését gyakoroltuk. A hallgatók ezen az órán megismerkedtek a honlap tartalmi hierarchiájának módosításával, illetve a honlap megjelenésének befolyásolásának módjaival.
A heti feladatuk nem volt más, mint leadni azt a website-ot, amelyet majd a féléves munka alapjául szánnak. Példája ez annak, hogyan igyekeztem elérni azt, hogy biztosan készen legyen a féléves feladat, és ne az utolsó (ahogyan jó felsőoktatásbelihez illik) három napban álljanak neki a munkálatoknak.

Rekreáció BA, Oktatástechnológia - 4 .óra

noreply@blogger.com (jnc) — Mon, 17 Jan 2011 00:06:00 PST

Az elmúlt félévben nagyon elmaradtam, elég sok minden történt az év végén, és szép vagy nem szép, de a tennivalókra koncentráltam, azok maximális minőségére, semmint a publikálásra. Persze ami késik nem múlik...
Itt is a következő óra rövid tartalma:

A negyedik órán magáról a képzési keretrendszerekről volt szó, ennek kapcsán is az e-learning fogalomkörét jártuk körbe. (Ez nem azt jelenti, hogy számomra az e-learning egyenlő a keretrendszerekkel!) Az óra különlegességét az adta, hogy ők, mint tanulók már találkoztak a Moodle rendszerrel.
Az óra második felében csoportmunka következett, amelynek keretein belül a hallgatóknak papír alapon kellett Moodle kurzust tervezniük. Minden egyes A4-es lap egy Moodle témakeretnek felelt meg, ezeket kellett tartalommal feltölteni, majd sorba rendezve a falra ragasztania minden csoportnak. A téma szabadon választható volt, azzal a megkötéssel, hogy rekis témának kellett lennie. Természetesen minden csoport szóban is bemutatta a kurzustervét. A tanulók egyöntetű jelzése volt, bizony nem is olyan egyszerű egy ilyen kurzus összeállítása...
Az egyes kurzustervek itt érhetőek el: http://oktinf.elte.hu/blog/?p=5191

Természetesen heti feladat is volt, amelynek keretében minden hallgatónak írnia kellett egy szakmai javaslatot egy képzeletbeli iskola képzeletbeli igazgatójának képzési keretrendszer bevezetését támogatva, kihangsúlyozva, hogy milyen előnyökkel járnia az iskola számára, illetve a rekreáció témakörében mire tudná használni.

Legszebb karácsonyi ajándék

noreply@blogger.com (jnc) — Fri, 14 Jan 2011 00:50:00 PST

Megmondom őszintén elég morcosan indult a számomra december 26-a. Végül életem legszebb és minden bizonnyal legemlékezetesebb karácsonya lett.
Azóta megértettem, miért mondja minden apuka, hogy az ő lánya a legszebb lány a világon. Elfogultság-mentesen állíthatom, hogy ez így van :)
Ugyanakkor az új szerepkörömnek (apa) köszönhetően sok olyan érzést gondolatot megértettem, amelyről a szüleim beszéltek, viszont most már értem is.
És aki mindezért felelős:

Rekreáció BA, Oktatástechnológia - 3. óra

noreply@blogger.com (jnc) — Tue, 05 Oct 2010 22:48:00 PDT

Itt az ideje a harmadik óra tematikus beszámolójának is. Ezen a héten a blogok kerültek volna fókuszpontba, azok használatát bemutatva. Ez egyrészt okafogyottá vált, hiszen a múlt órán az Oktatási-Informatika Szakcsoport WordPress blogjának ismertetése megtörtént, és a hallgatók teljes magabiztossággal kezelték a rendszert. Éppen ezért a múltórához kapcsolódóan a web2 témakörben merültünk el. Ennek köszönhetően ez az óra sokkal előadás jellegűbb volt. Ugyanakkor az előadás alatt igyekeztem felhasználni, és visszacsatolni az általuk feltöltött fogalomgyűjteményre.

Ezen a héten a hallgatók feladata, hogy gyűjtsenek rekreáció témakörébe tartozó blog oldalakat, és ezekhez írjanak rövid ajánlásokat.

Rekreáció BA, Oktatástechnológia - 2 .óra

noreply@blogger.com (jnc) — Tue, 05 Oct 2010 00:44:00 PDT

Az elmúlt időszak jelentős hajtása miatt igen kevés idő jutott arra, hogy a második rekreációs óráról beszámolja, de most igyekszem pótolni. Az óra tematikája alapján a digitális generációval és információs társadalmunkkal kellett volna foglalkozni, de vállalom ez nem annyira jött össze.
Ennek több oka volt. Egyrészt az óra elején elég sok idő elment az adminisztrációval. A féléves munkához írott szerződést majdnem mindenki aláírta, és visszahozta. Ugyanakkor ekkor került sor az Oktatás-Informatika Szakcsoport blogjába történő regisztrációra, hiszen a hónap végéig a hallgatóknak el kellett követniük az első bejegyzéseket.
Ennek ellenére maga az e-learning kurzusbanaz alábbi feladatok vártak ezen a héten a rekreáció szakosokra.

Ugyanakkor az óra második felébe megpróbáltunk fogalomtérképet építeni. Fogalomvadászatba fogtunk, és számos a rekreáció illetve az IT világban működő fogalmat gyűjtöttünk, majd megkerestük a köztük lévő kapcsolatot. Sajnos a terem flipchart táblája nem a legalkalmasabb méretekkel szolgált ehhez, de azért lett végeredménye a dolognak, melyet később lefotóztam, és a Moodle kurzuson belül minden hallgató által elérhetővé tettem. A cél az volt, hogy együtt fedezzük fel, bizony ez a két világ nagyon is összekapcsolható. A legérdekesebb számomra az volt, amikor az egyik hallgató egyszer csak megszólalt, hiszen ez egy hálózat!
A hallgatók következő hétre történp felada az volt, hogy kaptak egy fogalomlistát, amelyből minden hallgatónak három egyedit magának kellett meghatározni. Az így létrejövő fogalomtárak esetében maguk hozták létre azt a háttér tudásbázist, amelyhez bármikor visszanyúlhatnak a képzés során.

Rekreáció BA, Oktatástechnológia - 1 .óra

noreply@blogger.com (jnc) — Sat, 18 Sep 2010 05:56:00 PDT

Megtörtént az első óra az ELTE-n. Szegény Rekreáció szakos hallgatók szembesültek a félév során reájuk váró kihívásokkal, és rá kellett jönniük, hogy itt bizony sok munka vár rájuk Oktatástechnológia címszó alatt.
Elképzelésem szerint ebben a blogban igyekszem majd minden egyes héten megírni az egyes foglalkozások felépítését, úgy is mondhatnánk, egyfajta óravázlat light kerül ide. Magáról a csoportokról és az egyes órákhoz kapcsolódó gondolatokat majd az Oktatás-Informatika szakcsoport blogjában teszek közzé, igyekezve ezzel becsatlakozni a hallgatók munkájába, velük együtt dolgozni. A blog itt lelhető fel: http://oktinf.elte.hu/blog/

A féléves tematikát tekintve erre a hétre a következő témakör jutott:

„1. alkalom - A kurzus céljának és követelményrendszerének ismertetése: A tanulók megismerik a félévi munkához szükséges képzési környezetet, és kialakítják a munkához szükséges azonosítókat.”

Ennek megfelelően, és persze mert úgy illik, no meg még így tanították a nagykönyből, megtörtént a bemutatkozás, melynek rövid de velős keretében elmondtam ki vagyok, mi vagyok, mit keresek itt. Ezt követően arra kértem a hallgatókat, mutatkozzanak be ők is, de ezen felül röviden foglalják össze, hogy miért választották a rekreáció szakot, azon túl, hogy kötelező volt felvenni (és ebből kifolyólag kötelező túlélni) mit értenek a tárgy címe mögött, mit gondolnak mi vár rájuk, mi a célja ennek a tantárgynak, és főleg látnak vagy gondolnak e már valamilyen kapcsolatot eme tárgy és a saját szakjuk ismeretei között. A hallgatók válaszoltak is, és meglepően kevés volt a csatlakoznék az előttem szólókhoz felkiáltás, sőt volt, aki vélt látni kapcsolatot, és ez úgy gondolom jó kezdet.

A sor végén levetítettem számukra az alábbi filmrészletet, és megkérdeztem miről szólt, és vajon milyen célból vetítem.

A kulcsszó nálam a tapasztalás volt. Elmondtam, számomra fontos, hogy megtapasztaljam a tárgyuk kulcsszavai mögött rejlő világot, és szeretném, ha ezt az általam ismertebb információs technológia világán keresztül tennék. Ugyanakkor arra kértem őket, hogy egyrészt cselekedjenek hasonlóan, és merjék megismerni azt, amiről éppen véleményt fognak alkotna. Márpedig ez csak tapasztalás útján megy. És ezzel meg is volt az átkötés ahhoz, miért fognak nagyon utálni, mégpedig a minden hétre való feladatok miatt, melyek megoldására pontosan 1 hetük van, azaz a következő foglalkozás előtti nap éjfélig a munkájuk eredményét fel kell tölteni a képzési keretrendszerbe. Na, ekkor már sokkal kevesebb mosolygós arc volt.

Kicsit feldobva a hangulatot ideje volt megismerkedni a képzés hátteréül szolgáló felülettel. Megnéztük az ELTE Moodle rendszerében a felépített kurzust, amelyben minden alkalom minden témaköréhez egy témacsoport tartozik. Ezek felépítése:

állnak egy elvégzendő feladatkiírásból,
egy szorgalmi fórum felületből, ahol a témához kapcsolódóan már elhelyeztem vitaindító kérdéseket,
illetve egy blogbejegyzéshez témaajánlóból. A hallgatóknak ugyanis a szakcsoport blogjában (lásd fentebb) havi egy blogbejegyzést és egy kommentet el kell minimum követniük.

Az első alkalom témacsoportja az alábbiakat tartalmazza.

A gmail fiókra a túlnyomórészt G-alkalmazások miatt lesz szükség, a profilkép feltöltésre és a csoportnév javaslásra a munka barátságosabb okán, a szerződésre pedig azért, hogy komoly legyen a munkavégzés, és már most elkezdjenek gondolkodni, tervezni a féléves feladattal kapcsolatosan. Látva ezen feladatok „komolyságát” már azért kezdtek megnyugodni a kedélyek. Kezdték remélhetőleg megérteni, hogy itt tényleg a tapasztaláson, az átélésen van a hangsúly.

Zárszóként pedig megkapták egyik kedvenc filmből az alábbi jelenetet, és arra kértem őket használják ki az alkalmat, hogy megtapasztalhatnak olyan dolgokat, melyek körülöttük vannak, a digitális mindennapok része, csak mégsem élik át, mégsem veszik esetleg észre. Éljenek a lehetőséggel és merjenek elég bátrak lenni, hogy együtt felfedezzük egymás világát az IKT, mint eszközt, csatornát felhasználva.

Út a vadonba

noreply@blogger.com (jnc) — Wed, 01 Sep 2010 04:17:00 PDT

Adott egy fiatal kölyök, aki befejezve az iskolát hátat fordít a világnak, és megindul. Persze könnyű dolga van, hiszen Amerikában meg lehet indulni, van hova menni. Ugyanakkor cselekedete teljesen értelmetlen. Hátrahagyva mindent (családot, pénzt, miegymást) magasztos eszméket hangoztatva útnak indul, és bejárva a kontinenst alaszkai vadonban leli halálát. Logikus ésszel persze nincs értelme a dolognak, hiszen romantikus eszméket követve meddig maradhatunk életben? Mégis a bejárt út szépsége és élménye több, mint ami sokunknak megadatik. Persze ez az út mégis felemás, és ezt leginkább a főszereplő fiatalember utolsó felkarcolt mondata tudatja velünk: Mit ér ennyi élmény, ha nincs kivel megosztani?

Arra már rájöttem, hogy Sean Pennt nagyon kedvelem, mint színészt. Tehetséges az ürge, az biztos. Most azonban rendezőként láthatjuk, és bizony itt is nagyszerű munkát végzett. Lehet, hogy néha picit művészi képeket látunk, mégis rettentően bele tudjuk élni magunkat a történetbe. A legnagyobb plussz pont pedig a kamera mögötti embert illeti. Ilyen szépen fényképezett filmet nagyon régen láttam. Öröm elmerülni a természeti képekben.

A film alatt rengeteg gondolatot kapunk. Gondolatokat, amelyek magunkkal viszünk, és amelyek miatt biztosan újra kell nézni egy idő tán a filmet. Persze ehhez előbb egyszer legalább látni kell, mert ennyiszer biztos meg kell nézni. Olyan film ez, amely után nagyon szívesen elolvasnám az alapjául szolgáló könyvet. Majd egyszer, ha végre újra lesz időm egy regényt kézbe venni...

Didaktikai alapelvek - A szemléletesség elve

noreply@blogger.com (jnc) — Thu, 19 Aug 2010 02:46:00 PDT

Egyszer volt, hol nem volt egy sorozat, amelyben a lassan 10 évvel ezelőtti szakdolgozatból idézgettem mai gondolataimmal kiegészítve, nos, itt az ideje, hogy blogba kerüljön egy újabb fejezet a témában.

""… az érzékek elé kell tárni mindent, mégpedig a láthatókat a látás elé, a hallhatókat a hallás elé, a szagolhatókat a szaglás elé, az ízlelhetőket az ízlelőszerv elé, a tapinthatókat a tapintás elé. És a mi több érzékszerv által egyszerre érzékelhető, azt több érzékszerv útján kell érzékeltetni.” (Comenius)
A virtuális egyetem talán legnagyobb hátránya, hogy nem képes az összes érzékszervünkre hatni. Leginkább a látásunkat, másodlagosan pedig hallásunkat képes foglalkoztatni. Szerencsére a mai hálózatok sebessége már elégségesnek mondható a jó minőségű audio-vizuális állományok letöltésére. Mivel a többi érzékszerv teljesen használhatatlan, éppen ezért erre a kettőre kell alapozni az elektronikus oktató szoftveren belül. A mai multimédiás segédeszközök segítségével ezek létrehozása nem túl bonyolult, és mindenképpen ajánlott."

Naná, hogy ajánlott. Persze ma már ezek többségét nem kell letöltenünk, online kapcsolat útján, streaming módon bárhol, bármikor megtekinthetőek, alkalmazhatóak. Ugyanakkor maguk a multimédiás eszközök is a böngészőn keresztül állhatnak a rendelkezésünkre. Természetesen jól látható, hogy a fenti sorok is abban a szellemben íródtak, a tanár dolga a tartalom előállítása, de már nagyon jól tudjuk, hogy nincs ez így. Az internet egyrészt televan tartalommal, azokat elegendő egyszerűen rendeznünk, rendszereznünk, másrészt mivel a tartalmat bárki előállíthatja (egyrészt a tartalom előállítás egyre egyszerűbb módja miatt, másrészt, mert egyszerűen csak lehetőség van rá) így az egyes tanulók, tanulócsoportok is létrehozhatják azokat. Tehát fontos dolog a fentebb megemlített oktató szoftver, de ennek ma már egyrészt nem kell egyértelműen elkülönülő programnak lennie, másrészt közösségi módon is előállítható. Az így létrejövő ismeretanyag esetében is fontos az elv lényege, azaz a szemléletesség. Egyrészt a tanulást is megkönnyítheti különösen a vizuális vagy auditív tanulási stílussal rendelkezők esetében. Másrészt az alkotó tanulási folyamatban kiemelt motiváló tényező lehet.

A korábbi részek:

Bombák földjén

noreply@blogger.com (jnc) — Wed, 11 Aug 2010 12:38:00 PDT

Pár héttel ezelőtt arról beszélgettünk édesapámmal, hogy neki bizony nem tetszett a Bombák földjén, picit csalódás volt. Akkor én még nem láttam a filmet, azóta pótoltam, és bizony ellentétes véleményen kell, hogy legyek. A téma számomra amúgy is érdekes, meg valahol egy csöppet személyes, hiszen ugyan csak levelezőn végeztem a kötelező katonai szolgálatot (az utolsó félévesek egyike voltam), de a tűzszerészek állományát erősítettem, még ha, mint számítógépet már messziről látott ember, írnoki minősítésben. Persze nem mi mentünk hatástalanítani, és csak társaimnak kellett megtanulni az alapvető robbanószerkezeteket (az én feladatom pl. a tűzszerészeti katalógushoz az eszközök fotóinak szebbé, újabbá retusálása volt), de ott voltam, amikor kivittek minket a fagyott földre, amely keményebb volt a betonnál, és a hatalmas kráterekben tartottak a számunkra bemutatót. Félelmetes volt látni saját szememmel, hogy egy hüvelykujjnyi gyurmadarab mekkora pusztításra képes.

A film azoknak a mindennapjaiba enged bepillantást, akik ezt az élmény testközelből mindennap átélik. Éppen ezért nem mondhatnánk, hogy bonyolult cselekménye van dolgunk. Nem is a trükkös csavaron van a hangsúly, sokkal inkább egy történetbe bújtatott dokumentumfilmről van itt szó. Bepillantást nyerhetünk abba az életformába, ahol a centiket tényleg vágják, ahol a mennyi idő van még hátra szolgálatból valós kérdés, és egyáltalán nem biztos a hazajutás módja. Láthatjuk az idegtépő, sokszor egyáltalán nem logikusan viselkedő katonát, katonákat. A főszereplő bolond fanatizmusa őrültségnek tűnhet, logikátlan, bolond hősködés, másokkal nem törődés, könnyen azt mondja az ember ilyen csak a forgatókönyvírók fejében születik. Pedig nem. Magam is találkoztam ilyen emberrel, ott és akkor a tűzszerészeknél. És másfajtákkal is. Érezhető volt a pattanásig feszült idegállapot közöttük, a sok furcsa szokás. Az ember azt hihetné a magyar tűzszerészeknek nincs sok dolguk, pedig de. Munkájukat nem látjuk, de két-három naponta mentek, mert jött a riasztás. Szörnyű volt látni azt a statisztika adatot, amelyben a riasztások 80-90%-a II. világháborús robbanóanyaghoz szólította őket. Több, mint 60 évvel a háború vége óta még mindig a lábunk alatt több tonna puskapor rejlik. Gondoljunk akkor Irakra. Egyik trükkös bomba a másik után. Ahol élő és holt emberből is bomba lehet.

A film persze nem gyors folyású, és a rendezés is előszeretettel él a lassított felvételekkel, amely ugyan nagyon egyszerű megoldás, de valljuk be kellően látványos is tud lenni. Persze ez a megoldás is egyfajta dokumentarista szemléletet tükröz. A színészekről nem kell sokat mondani. Nem arra figyelünk, mert a helyzet, az adott szituáció, annak a másik kultúrának figyelése, hogy valamit próbálunk megérteni belőle ezt nem teszi lehető. Persze, hogy a film túlértékelt, mint legjobb film, és érezhető az amerikai csalódás benne. Biztos vagyok benne, fog még jönni további vietnami, akarom mondani iraki kudarcot csalódásként megélő nemzetábrázolás. Persze, hogy ez is az igen gombra irányította a szavazók kezét. De ha mindettől eltekintünk, és a filmre úgy tekintünk, mint egy másik világ – a tűzszerészeké – megismerése, akkor akár kellemesen is szórakozhatunk a film alatt.

Mindaz, mit akarok, Te vagy

noreply@blogger.com (jnc) — Sat, 24 Jul 2010 23:00:00 PDT

Azt mondod
Szeretnél
Egy gyémánt aranygyűrűt ujjadra
Azt mondod
Szeretnéd
Ha a múltad elmondatlan maradna
De bármit is ígérünk egymásnak
A bölcsőtől a sírig
Mindaz
Mit akarok
Te vagy

Azt mondod
Adsz nekem
Országutat, melyen nem száguld senki
Kincset, mit nekem tartogatsz
Az éjszaka minden gazdagságát

Azt mondod
Adsz nekem
Szemet a vaksötétben
Folyót szárazság idején
Kikötőt ha vihar tombol
De bármit is ígérünk egymásnak
A bölcsőtől a sírig
Mindaz
Mit akarok
Te vagy

Azt mondod
Szeretnéd
Ha szerelmed kitartana
Az utolsó velem töltött éjszakáig

Azt mondod szeretnél
Egy gyémánt aranygyűrűt ujjadra
Ha a múltad elmondatlan maradna
Ha szerelmed soha el nem múlna.

De bármit is ígérünk egymásnak
A bölcsőtől a sírig
Mindaz, mit akarok, Te vagy

Te vagy
Mindaz, mit akarok...
Te vagy
Mindaz, mit akarok...
Te vagy
Mindaz, mit akarok...

Rockhajó

noreply@blogger.com (jnc) — Wed, 21 Jul 2010 13:36:00 PDT

Úgy tűnik, bejönnek nekem a kalózrádiós filmek. Ifjonc koromban rá voltam kattanva az Adj rá kakaót! című filmre, és szerintem a magyar Kalózok sem volt olyan rossz. A napokban azonban volt szerencsém megnézni a Rockhajót.

Hatvanas évek, Anglia, a rock’n’roll nem a BBS hullámhosszán érkezik, hanem valahonnan a tenger közepéről. A merev angolság szembekerül a laza angolsággal. És ez utóbbi vicces. Nagyon vicces. Számos különleges figurát ismerünk meg a film folyamán akik rettentően különböznek (talán az egyetlen közös pont az életükben tea), mégis képesek együtt, egymás mellett élni.

A film készítői a már jól ismert (és korábbi filmjeikben – Négy esküvő és egy temetés, Sztárom a Párom, Igazából szerelem, stb.) használt angol bájjal vezetnek végig a történeten, amely ugyan néha picit leül, de így is maradandó szórakozást nyújt.

MoodleMoot 2010 - 2. nap

noreply@blogger.com (jnc) — Wed, 07 Jul 2010 23:52:00 PDT

Gyomorgörccsel ébredés, egy egyenrangú kereszteződés benézése dudálással és egy elsőbbség megadása forgalomfeltartással ott, ahol nem kellett volna. Aztán végül megérkeztem újra Gödöllőre. A fenti események pedig annak voltak betudhatóak, hogy 2db előadás+1db kerekasztal beszélgetés várt rám. Egyszóval különösen izgalmas volt, hogy befordulva az egyetem felé, már el is irányítottak szigorú tekintetű ballagásszervezők, így valahol az egyetem háta mögött az első szabad helyen parkoltam le, ahonnan sietős léptekkel indultam megkeresni a helyszínt, bár éppen azt sem tudtam hol vagyok. Különösen lendületessé tette lépteimet a tény, hogy az eső is elkezdett esni. Végül pár perccel a szekció kezdése előtt megérkeztem, és egy gyors kávét követően sikerült a mogorva technikus előtt megoldanom a pptx problémát az első előadó számára és már kezdődött is az előadása.

Dr. Miskolczi Ildikó arról mesélt nekünk mit ért felhőpedagógia alatt. A szolgáltatók összessége adja a felhőt, és a szolgáltatott szolgáltatásokat igénybe véve történő képzés adja a pedagógiát. Az előadó bemutatta a kutatócsoport résztvevőit, akiknek egyes képzési oldalait a szekció utolsó előadásában (keretet adva így a szekciónak) részletesen be is mutatott. Fontos megjegyeznünk, hogy a csoport a web2 világ szinte összes ismert eszközét használja: Vimeo, Youtube, Picassa, Prezi, Slideshare, GoogleApps, WiZIQ, USTREAM, Twitter, FaceBook, Iwiw és blogok.

Moodle keretrendszer az Adóhivatalban on Prezi

A második előadás az APEH berkeiben használatos Moodle rendszer és a használatához vezető rögös útról szólt. Az előadóról inkább ne is tegyünk említést…

A szekció harmadik előadója dr. Dancsó Tünde volt, aki a Kodolányi János főiskoláról jött és az IST betűszó rejtelmeibe avatott be minket, ami annyiban szűkíti az IKT fogalmát, hogy a társadalmi célokat kiszolgáló, a társadalom számára kifejezetten hasznos technológiákat tartalmazza. Sejtésem szerint párhuzam vonható az egy nappal ezelőtti könyvtáros előadással, a könyvtár új szerepéről.

A szünetet követően következett a konnektív szekció második felvonása. (Az elsőről sajnos lemaradtam érthetetlen okokból… :) ) Mivel az első felvonás elhúzodott dr. Ollé János szekcióelnök szigorú szemöldökkel indította a másodikat, ahol az idő és a közölt tartalom optimális kihasználásához szükséges kompetenciák nagymértékben elvárt követelményként jelentkeztek az előadók irányába.

Első előadóként Klötzl Ferenc kereste a választ arra, vajon vállalati környezetben mennyire valósítható meg a hálózati tanulás. Előadása elméleti síkon kereste a választ: szigorúan szabályozott környezetben egy sokrétű eszközt és újfajta képzésmódszertant igénylő tanulási forma egyáltalán megvalósítható-e. A válasz elég szkeptikus volt, és röviden talán úgy foglalható össze, ugyan a lehetőségek adottak, a (szervezeti) kultúrák még nem elég érettek erre.

Tanulóközpontúság a hálózati tanulás során on Prezi

A második előadás során az előadó azt próbálta bemutatni, hogy milyen szemléletben kell, hogy történjen a tanulás-tanítás hálózati tanulás során. Izgalmas felvezetés volt, hogy az előadó tanulói szerződéssel indított, gyakorlati irányba is kiterjesztve a mondanivalót, de sajnos a gyakorlat nem valósult meg, mert egyetlen szerződés sem íródott alá a konferencia ideje alatt. Ennek oka valószínűleg abban keresendő, hogy az előadó nehezen tudta annak szerepét, célját kifejteni. Mi más lehetne az oka???

A szekciót Tóth-Mózer Szilvia zárta az ELTE PPK-n végzett konnektivista szemléletben szervezett egyetemi kurzusok tapasztalatát osztotta meg a hallgatósággal. A képzés során a hallgatók feladata volt az önálló online profilok kialakítása, blogvezetés és blogkövetés RSS segítségével, twitter használata, gondolattérképek rajzolása. A konnektív tanulási forma választható opció volt, de kevesen választották a hagyományos képzési formát. Összességében elmondható, a képzés sikeresen zárult, de az IKT kompetenciák hiánya és az újfajta tanulási módszertan erőteljes tanári facilitálást igényelt.

A szünetet követően kerekasztal beszélgetés jött a konnektív szemléletről. Az itt történtekről beszéljen inkább a mozgókép, ahol jelen sorok írója sajnos csak néha fért bele kamera látószögébe… (Persze, lehet ez mindannyiunk szerencséje :) )

Az ebédet követően a tananyagtárházaké és az ePorfólióé volt a főszerep. Személy szerint első körben a tananyagtárházakat választottam, egyrészt mert abban a teremben a netbook megtalálta a wifit (a másikban egyszerűen ez nem jött össze), másrészt a melóhelyen egyszer már kellett ránéznem az Alfesco-ra az ePortfólió tekintetében pedig nem kaptam pozitív visszajelzést a főnökeimtől. Mivel ekkor már agyilag eléggé elfáradtam (idegesség+előadói okoskodásaim), ezért csak fél füllel figyeltem. Minden esetre izgalmas a Corvinuson ez irányba folyó fejlesztések.

A délutáni részlegen tehát már nem sokat időztem, így olyan délután 4 és 5 között hazafelé indultam, illetve előbb a 2x7 ördög keresztikreimhez, ahol picit feltöltődtem.

Összességében izgalmas két nap volt, melyet az új helyszín és a meleg kicsit megbolondított. Ugyanakkor rettentő sok tapasztalattal szolgált a számomra, hiszen életem első konferencia előadását tartottam, majd rögtön utána a másodikat is, és a szervezőknek hála, még a kerekasztal beszélgetésbe is bekerültem.

Ezúton köszönöm nekik mindehhez a lehetőséget. Ígérem, amint legközelebb adódik mód, még jobb előadást tartok... hiszen ennél már csak jobbat lehet, nem? ;)

(A képeket mindkét bejegyzéshez innen loptam, ahol további izgalmas fotók még fellelhetők!)

MoodleMoot 2010 - 1. nap

noreply@blogger.com (jnc) — Wed, 07 Jul 2010 13:14:00 PDT

Fogmosás, reggeli, csók a kis feleségemnek, majd lifttel le a kilencedikről, riasztó kikapcsolása, kulcs elfordítása és már úton is voltam Gödöllő felé. A nemrégiben vett kis piros Suzuki először hagyja el Budapest határát. Gödöllőn persze tettem egy felesleges kört, de még időben érkeztem. Regisztráltam, majd kézfogás a szervezőkkel (szegények nem nagyon értek rá), majd éppen leültem volna, amikor észreveszem, hogy a sor végén nagyon néznek rám, hát odamentem és bemutatkozom leendő kollégáimnak akikkel együtt fogok tanítani az ELTE-n, majd leültem melléjük, és már kezdődött is a konferencia.

A konferenciát dr. Szabó István a SZIE Gépészmérnöki karának vezetője nyitotta. A felvezető során röviden bemutatta az egyetemet, és kiemelte mennyire fontos, hogy a rendezvény immár Gödöllőn került megrendezésre az egyetemi könyvtár szervezői munkájának hathatós segítségével. Kiderült, az egyetem e-learning szolgáltatását a Könyvtár látja el. Ők üzemeltetik az egyetemi Moodle rendszert, amely már számos tananyagot tartalmaz. Ugyanakkor saját bevallása szerint vannak még gondok ezek előállításakor. A jó minőségű tananyag előállításához már minden adott, azonban még mindig várat magára a kultúraváltás a fejekben. Kell idő az áttörésre, kell idő ahhoz, hogy az e-learning integrálódjon az oktatási szokásunkba. Megfogalmazása szerint a „tudást” digitalizálni kell, és a digitalizációt az egyetemeknek kell elvégezniük. Ha nem ők viszik végre, akkor mások fogják, és úgymond kikerül a szakma irányítása alól. Bevezetőjét tehát azzal zárta, hogy ez a feladat az egyetemeknek kötelező házi feladata, és semmiképpen sem szorgalmi.

Ezt követően Koósné Török Erzsébet a SZIE könyvtár főigazgatója mondott köszönetet a szervezésben való részvételért. Köszöntője igazi könyvtáros köszöntő volt, hiszen számos idézettel fűszerezte mondanivalóját. Véleménye szerint egy könyvtár több, mint egyszerű információgyűjtő intézmény, a hagyományos feladatok ápolás mellett lépni kell egy új irány, az e-learning világa felé. Az, hogy az e-learning támogatja a könyvtárat vagy a könyvtár támogatja az e-learninget még nem eldöntött kérdés, de az egyértelműen látszik, hogy az egyetemi könyvtár életébe jól beépült ez az új funkció, amely egyelőre egyedülálló idehaza.

A délelőtti plenáris előadásokat Sinka Róbert nyitotta E-szolgáltatások integrációja intézményi szinten címmel. Az előadás arra kereste a választ, miért nem elégséges, ha rendelkezünk egy tanulmányi rendszerrel, egy e-learning keretrendszerrel, stb. Hiába vannak különálló rendszereink, azokat egységessé kell formálni. Természetesen léteznek (?) böszme nagy és drága rendszerek, amelyek a teljesség igényével kecsegtetnek, de az előadó szerint rengeteg egyszerű, célfeladatot ellátó rendszer fellelhető (ezek nagy része free), így ezekbe igazán invesztálni nem szükséges. Az egyetlen, amire költeni kell, az a know how. Márpedig mi az, ami biztosan előfordul egy egyetemen, ha nem ez. Ha élünk ezzel a lehetőséggel, máris összeraktunk egy szolgáltatás-portfóliót. A hangsúly pedig a portfólión van, azaz a felhasználó válogathat a neki szükséges szolgáltatásokból úgy, hogy mindezt egyetlen felületen keresztül éri el.
Az egyetemen integrált elemek:

LDAP
Webmail
Neptun
E-portfólió

Az integrációs folyamat persze nem megy egyik napról a másikra. Az I. szakasz során az oktatók és hallgatók 20-25%-át sikerült átterelni az intergrált környezetbe. A másfél éves munka során a múlt év végén ez a szakasz sikerrel zárult. A II. szakasz már erre az évre vár, de itt már nehezebb újabb 20-25%-os részvétel elérése, ugyanis a digitális bennszülöttek és bevándorlók közötti szakadék már láttatja magát. A III. szakasz még várat magára.

A bevezetés során fontos módszertani elem volt a buksisimogatás, azaz a pozitív megerősítés technikája, hiszen a legaktívabb oktatókat és tanulókat jutalmazták. Természetesen a folyamatos belső képzéseket is tartanak.

A második plenáris előadást Dr. Kimmel Magdolna tartotta, aki a portfóliók lényegét próbálta megragadni, elvonatkoztatva az „e” előtagtól. Mindenek előtt tisztázta magát a fogalmat: Hosszabb időn keresztül célirányosan gyűjtött dokumentumok összessége. Ahogy említette, a hosszabb idő szinte mindig megvalósul, a probléma leginkább a céllal van. Természetesen ez az a cél, ami lehetővé teszi, hogy a portfóliókat kategorizálhassuk:

Munkaportfólió: Teljes (tanulási) folyamat dokumentálása (ebből indul ki a többi portfólió).
Bemutató portfólió: Legjobb eredmények, legjobb munkák megjelenése. Fontos, hogy saját termékek is jelenjenek meg benne, azaz nem szimpla (munka)igazolásgyűjtemény. A kompetencia bizonyítékának is jelen kell lennie, azaz szükséges, hogy munkákra adott reflexiók tömegét is tartalmazza.
Értékelési portfólió: Szintén válogatott csomag, ahol a cél az eredmények bemutatása. Ezért az eredményeket azok értékelésével együtt kell tartalmaznia. Mivel a folyamat eredményeit tartalmazza, ezért a külső irányító (tanár) határozza meg milyen dokumentumok kerülnek bele. Magának a portfólió tulajdonosnak erre kevés a befolyása. (Nincs tanulói szabadság, ellentétben a bemutató portfólióval)

A plenárisok második felének első előadója Könczöl Tamás volt az Educatio Kht-tól, aki a közoktatás és a felsőoktatáshoz tartozó számos projektet vázolta, sok-sok TÁMOP számmal.

A negyedik és egyben utolsó előadó Dr. Mayer Erika volt, akitől az online világ és a jogszerű tartalom közötti részletes ismertetést kaphattunk érthető nyelven arról, hogy mi mit véd, és mi minek a tulajdona, meg ehhez hasonlóak. Különösen fontos megjegyezni, hogy az internetes linkek idézetnek minősülnek, ugyanakkor a beépülő tartalom nem link. Ez különösen érdekes lehet, hiszen számos internettartalom lehetővé teszi, hogy beágyazzuk egy másik oldalba.

Ekkor már bőven dél lett, és tessékeltek minket az ebédlő felé. Közben megérkezett Klötzl Feri is, gyors összefoglaló a számára, majd tovább a hasam után, ami persze rossz irányba vitt, így körbejárva az épületet sikerül megérkeznem.

Ezt követően feltérképeztem a szekció helyszíneket, de Feri kicsábít, hogy megmutassa új motorját. Kétgyerekes családapa motorral… De megnyugtattam, ahhoz még fiatal, hogy kapuzárás előtti pánik legyen. Közben találkozunk Fekete Robival és megismertem Nagy Dénest is az Eduverzumtól.

Az előadások közben persze elkezdődtek. Payer Barbara prezentációjára értünk be, majd szolidan (?) helyet foglaltunk. Különösen érdekes volt az előadás, hiszen könyvtáros szemmel láthattuk az IKT felzárkóztatás bizony nem csak az iskolák feladata, hanem óriási hangsúly helyeződik a könyvtárakra is. Számos példát láthattunk ahogyan ez megvalósul. Digitalizálódó világunkban a szolgáltatások is digitalizálódnak, így ezekhez nem csak a hozzáférést kell biztosítani, hanem a felhasználókat is fel kell készíteni azok tudatos és egyben helyes használatára. A távoktatás ezen a területen pedig óriási lehetőség, hiszen a Moodle alá szervezett kurzusokkal ez is megvalósítható.

A szekció utolsó előadója Nyújtó Imre volt, aki a SZIE-n tartott könyvtárhasználati kurzusok Moodle alatt megvalósuló képzéseit mutatta be. Láthattuk, hogyan és milyen tapasztalatok alapján nyerték el jelenlegi formátumukat ezek a képzések. Bepillantást nyerhettünk a kialakult kurzusszervezési módszertanba, az elsajátított ismeretek ellenőrzésére használatos teszttípusokba. A tananyagok többnyire pdf és swf alapúak, a tanulók feladata pedig a teszteken kívül állományok feltöltése illetve online válaszadás, választás.

A szünetben tartottunk egy gyors munkaértekezést Ferivel, majd ő jobbra én meg balra. Hosszú és meleg volt a nap, ideje volt hazaindulni.

Nyelvi est

noreply@blogger.com (jnc) — Wed, 19 May 2010 06:53:00 PDT

Nem is olyan régen a Budapest X. kerültében lévő Fekete István Általános iskola nyelvi műsort rendezett, melynek keretében a diákok rövidebb jelenetekben keresztül bemutathatták milyen az idegennyelvi tudásuk a szüleiknek és minden más érdeklődőnek. Kedves feleségem, három jelenet betanításában és rendezésében vett részt. Egy egyszerű fényképezőgéppel rögzítettem ezeket a műsorszámokat, és most be is illesztem ide lentebb.

Problémamegoldó-készség fejlesztése párhuzamos algoritmusokkal

noreply@blogger.com (jnc) — Mon, 10 May 2010 12:18:00 PDT

A mindennapi életben rengeteg feladat áll előttünk. Ezeket szinte képtelenség lenne megoldanunk úgy, ha azokat egymás után szeretnénk végrehajtani. Kénytelenek vagyunk párhuzamosítani az elvégzendő munkafeladatokat, és azokat helyesen ütemeznünk kell.

A számítógépes világban a programok nagy része már párhuzamosan fut. Ezek algoritmikus működésének a megértése nagymértékben elősegítheti a problémamegoldó készségek fejlesztését, az algoritmikus gondolkodás fejlődésével. Körülbelül a 70-es években jöttek rá, hogy egy feladat megoldását nem csak szekvenciális módon lehet meghatározni. Bonyolultabb feladatok esetén azok komplexitását párhuzamos feldolgozással lehet hatékonyabban megoldani. Mind az algoritmusok terén, mind a programozási nyelveknél megkezdődtek a párhuzamos feldolgozást lehetővé tevő munkálatok. A nyelvek tervezői számára az egyik legfontosabb szempont volt a szinkronizáció kidolgozása. A párhuzamos programozás napjainkra különösen fontossá vált, hiszen a mostani processzorokban dolgozó többmagos feldolgozó egységek valódi párhuzamosságot tesznek lehető.

Ugyanakkor miért ne feltételezhetnénk, hogy ennek mintájára gondolkodásunk is párhuzamosítható. Az algoritmikus gondolkodás során sokszor a szekvenciális tervezés készségét fejlesztjük, de bizonyos eredményesség fölött ez a folytonosság párhuzamosítható, így fejlesztve tovább a gondolkodás eme típusát az egyénen belül.

Az algoritmikus gondolkodás átszövi mindennapjainkat. Számtalan feladat előtt állhatunk, amelyet valamilyen módon meg kell oldanunk, és a megoldás lépéseire módszereket keresünk, algoritmikusan gondolkodunk. A tanulás során a problémafelvető tanulás módszerével az algoritmikus gondolkodás készsége fejleszthető. Nem véletlen, hogy a programozás oktatásakor nem elsősorban az alkalmazásalkotás a cél, hanem az algoritmikus gondolkodás, a problémamegoldó készség fejlesztése. Az algoritmusok elsajátításával a tanuló olyan megismerési, ismeretszerzési műveletek birtokába jut, amelyek elősegítik az eredményes önálló tanulást, a gondolkodás fejlődését.

Amennyiben egy algoritmusra úgy tekintünk, mint egy gondolkodó gépre, amely a szimbólumok megfelelő összekapcsolásával műveleteket végez, akkor láthatjuk, hogy egy adott rendszer szerinti összekapcsolását kapjuk a szimbólumoknak. Amennyiben mind a szimbólumkészletet, mind az azokat összekapcsoló szabályrendszert megfelelően választjuk meg, akkor a szimbólumok által helyettesített dolgok úgy kezelhetők, mintha azok maguk a dolgok lennének.

A fentiek alapján tehát, a párhuzamos algoritmussal leírt gondolatmenet, amelyben a programozási nyelv egyfajta szimbólumkészlettel bír, teljesen megfeleltethető a valóságnak, azaz egy valós problémának a megoldásmenetének.

Egy programozói feladat esetén először előkerült a problémaszituáció, amely a gondolkodás tevékenységét váltja ki. Ebben az esetben megfelelő motiváció esetén a tudáshiányos állapot megszűntetésére igyekszik késztetni a tanulót. A legtöbb feladat megoldására többféle megoldási menet is adódik, de egy adott megoldási módon belül is lehetnek eltérések. Ezek az eltérések a problémaszituáció és a megoldás közötti többféle gondolatmenetet reprezentálják. Az egyes megoldások közel sem rendelkeznek azonos hatékonysággal, tehát ezek a gondolatmenetek egyáltalán nem egyenértékűek egymással.

Problémamegoldás tehát a gondolkodási tevékenység központi funkciójának tekinthető.
Tökéletesen adódik tehát az algoritmikus gondolkodás menete, azaz a gondolatmenet elemekre bontása (gondolkodás műveletek), melyek felismerése és végrehajtása a tanuló gondolkodását igényli. A tanuló gondolkodása azonban bizonyos alapokra kell, hogy támaszkodjon.

Az alábbiak szükségesek a gondolkodási menet végrehajtásához.

Analízis: Egy egész adott szempontok szerinti alkotórészekre bontása.
Rendezés: A problémateret alkotó elemi műveletek teljes körű feltárás.
Absztrakció: Lényegi elemek kiemelése, kategóriák alkotása.
Összehasonlítás, összefüggések megértése: Két megoldási folyamat azonossága alapján összefüggések megértése.
Szintézis: A problémák során szerzett tudás elemeinek felhasználásával új tudás birtokába jutás.
Általánosítás: Egyedi jelenségek általános érvényű jegyeinek kiemelésére törekszik.
Konkretizálás: Az általános ítélet felől közelítünk a részítélet felé.
Analógia: Korábban tanult relációk felismerése által következtethetünk egy adott jelenséghez tartozó másik jelenségre.

Az alábbi ábra azt próbálja bemutatni ezek a tevékenységek milyen párhuzamos gondolkodási folyamattal valósíthatóak meg.

Az egyes fázisok párhuzamosíthatóak, de a párhuzamos elemek között is kell lenni egyfajta kapcsolatnak. A fenti sor végére jutva az adott problématéren belül történő tudásszerző gondolkodás legmagasabb szintjén mozgunk.

A probléma megoldásakor, ahogyan fentebb láttuk, az egyes gondolkodási meneteket alkalmazzuk. Ezek során azonban számos olyan elem előkerül, amelyen belül valamilyen algoritmus szerint végezzük az adott művelet illetve a művelet végeztével egy algoritmust kapunk a feladat megoldásához.
A feladat felbontásakor mindig meg kell vizsgálnunk a probléma megoldása nem-e bontható részfeladatokra, és az adott részfeladatok párhuzamosíthatóak-e.

Triviálisan szétbontható feladatok: Az egyes feladatrészeknek semmi közük sincs egymáshoz, egymástól teljesen függetlenül megoldhatóak.
Funkcionálisan szétbontható feladatok: Az egyes részfolyamatok függhetnek egy vagy több másik (előtte esetleg utána következő) folyamat eredményétől.
Adatok szerint felbontható feladatok: Ugyanazt a műveletet kell végrehajtani egy adathalmaz minden elemén.

A probléma megoldásakor, amikor az egyes megoldási meneteket összehasonlítjuk, ha azokat párhuzamosság szempontjából vizsgáljuk, akkor megtehetjük aszerint, hogy adatpárhuzamosságról vagy folyamatpárhuzamosságról beszélünk. Előbbi esetében a feladatmegoldás egyes elemeinek kialakításakor az azokban keletkező eredmények szerint történik meg a felbontás, míg a folyamszemlélet esetén az elvégzendő feladatok a döntőek, és ilyenkor az egyes folyamatok között komoly párbeszédre (szinkronizációra) van szükség. Nem véletlen, hogy ez utóbbi esetében az algoritmus dinamikusan alakulhat.

Analogikus szintre jutva az addigi párhuzamos algoritmus minták ismételt (újrafelhasznált) alkalmazása történik.

Egy kezdő és egy szakértő közötti probléma-megoldásbeli különbség éppen abban nyilvánul meg, hogy a szakértők egyrészt gyorsabban, másrészt teljesebb reprezentációt létrehozva, míg a kezdők szaktudás hiányában általános, szakterülettől független stratégiák alkalmazása által oldják, illetve kísérlik megoldani a problémákat. A szakértők átlátják a problémát, míg a kezdők a felszíni jellemzők alapján próbálják meg a korábban tanult ismereteikből kiszűrni a megoldáshoz releváns módon kapcsolódó ismereteket. Feltételezhető tehát, hogy a szakértő problémamegoldó készsége jelentősebb a kezdőéhez képes, sőt, már a jártasság szintjén jár az elsajátított ismeretekben. Ugyanakkor feltételezhető az is, hogy a szakértő probléma megoldási készsége fejlettebb algoritmikus gondolkodásából ered, amelyben a mind a gondolkodás folyamatában, mind pedig az egyes folyamatelemekben utolérhető a párhuzamosság.

Minden egyes algoritmikus problémamegoldás esetén különösen fontos reproduktivitás és produktivitás kérdése. A fenti példák alapján a tanulók megkapják az általános produktivitáshoz szükséges ismereteket, és a bemutatott példák segítségével a reproduktív gondolkodás is elősegíthető.

A párhuzamos algoritmusok ugyanakkor a gondolkodás egy másik síkját is megnyitják. Annak a lehetőségét, hogy életszerű helyzetben a képesek legyünk felismerni a párhuzamosan megoldható feladatokat, és azokat képesek legyünk megfelelő módon szervezni.

A fentiek egy beadott dolgozat részlete, amely a párhuzamos programozás tárgy alapján okoskodtam össze. Ehhez a bejegyzéshez innen "nyúltam" gondolatokat, infókat:

Bertalanffy, Ludwig von: …ám az emberről semmit sem tudunk. (Robots, Men and Minds) Budapest, 1991, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó
Frohner Ákos: Párhuzamos programozást támogató nyelvi eszközök összehasonlítása, Budapest, 2001, ELTE dolgozat
Lénárd Ferenc: A problémamegoldó gondolkodás, Budapest, 1978, Akadémiai kiadó
Nyékyné Gaizler Judit(szerk): Java 2 Útikalauz Programozóknak 1.3, Budapest, 2001, ELTE TTK Hallgatói Alapítvány
Pentelényi Pál: Az algoritmikus szemléletmód kialakítása és fejlesztése a tanítás-tanulás folyamatban, Budapest, 1999, BDMF Tanárképző Tanszék
Tóth Péter: Gondolkodásfejlesztés az informatika oktatásában Budapest, 2004, BMF Mérnökpedagógiai Intézet

Fáj

noreply@blogger.com (jnc) — Thu, 29 Apr 2010 04:42:00 PDT

Ma megsebzem magam
hogy érezzem, még érzek

A fájdalomra koncentrálok
Az egyetlen dologra, amit nem képzelek

A tű lyukat hasít
A régi, jól ismert szúrás
Megpróbálok végezni ezzel az egésszel
de mindenre emlékszem.

Mi lett belőlem?
Legédesebb barátom
Mind, akit ismerek
végül mind elmegy
és neked minden kell
a mocskos birodalmam

Cserben hagylak
S megsebezlek

Ezt a töviskoronát hordom
hazugságaim trónján

Gondolataim darabokban
S összerakni nem tudom őket

A megszégyenülő idő alatt
az érzések tovatűnnek
Valaki mássá válsz
de én még itt vagyok

Mi lett belőlem?
Legédesebb barátom
Mind, akit ismerek
végül mind elmegy
és neked minden kell
a mocskos birodalmam

Cserben hagylak
S megsebezlek

Ha újra tudnám kezdeni
millió mérfölddel arrébb
Vigyáznék magamra
s egy másik úton indulnék

A konnektívizmus helye a tanuláselméletek között (személyes gondolat)

noreply@blogger.com (jnc) — Wed, 10 Mar 2010 01:52:00 PST

Bevallom őszintén az elmúlt időszakban sokat gondolkodtam azon, vajon hol helyezkedik el a konnektivizmus, mint tanuláselmélet. Már amennyiben ugye tanuláselmélet!

Gondolkodási folyamataimból valószínűleg hiányzik az akadémikus rész. Szememre vethetik sokan, hogy írásaimban nagyon kevés a hivatkozás. Ennek oka talán, hogy túl hamar továbbgondolom azokat a dolgokat, melyeket olvasok, és valljuk be nem sokat olvasok. Nem sokat, legalábbis a pedagógiai szakterületről. Tapasztalatból építkezem. Így lehet, néha feltalálom a spanyolviaszt, de nem baj.

Mivel így az elején már sikerült eléggé eltérnem a kitűzött témámtól, gyorsan megpróbálom megmagyarázni, miért is írtam a fentieket (amelynek bővebb kifejtése akár egy teljes postot is megérne).

Nincs mögöttem nagy szakirodalom, nincs mögöttem az, az elolvasott több százezer oldal, ahonnan hivatkozhatnék. Nem sok elméleti okosságot mesélhetnék a tanuláselméletekről. (Gyakorlatban ismerkedtem az e-learning világával, a későbbiekben ismertetett tanárszemmel.) Éppen ezért, amikor először találkoztam a konnektivizmus fogalmával azzal a körítéssel, hogy 4. tanuláselmélet, készséggel elhittem. Aztán a II. Oktinfen ezt megkérdőjelezték. Első pofon, de a személyek hitelesek, készséggel hiszek nekik is. Majd az Osztálytermi közösségi munka során további számos kérdés merült fel. Itt volt az ideje összegezni, végiggondolni a dolgokat.

Mindenek előtt, ha tanuláselméletről beszélünk, akkor mindegyik esetén találhatunk olyan közös pontokat, amelyek alapján vizsgálódhatunk. Mindegyik elmélet hangsúlyt fektet a tanuló helyére a tanulási folyamatban, mindegyik vizsgálja a jelentés, a tudás létrejöttét, annak leképzését, és nem utolsó sorban rengeteg módszertani elemet biztosítanak.

Ugyanakkor megfigyeltem az utóbbi időkben egy nagyon erős jellemzőjét mindegyik tanuláselméletnek: Éles határokkal igyekeznek elhatárolódni a többitől. A tanuláselméletek kirekesztőek, fajgyűlölőek.

Azt hiszem az előző mondat vége kellőképpen provokatív volt ahhoz, hogy most egy picit magára hagyjuk, és valami másról is szót ejtsünk. Lógva hagyom tehát a gondolatot, szándékolt provokációval.

A számítógépes játékok terén sokszor kategorizálunk. Régen ezt nagyon jól meg is tehettük: akció és ügyességi játékok, kaland és szerepjátékok, stratégiai és menedzser játékok, logikai játékok, szimulátor játékok.

Napjainkra azonban ezek a kategóriaelemek egymásba csúsztak, nehéz éles határokkal megmondani, hogy egy-egy kész alkotás melyik klasszikus elemből építkezik (leginkább mindegyikből). (Ez utóbbi mondatot innen idéztem, szerintem megéri majd elolvasni, ha fent lesz ;) )

Ez a fajta dobozolásmentes gondolkodás, az univerzalizálódás az élet más területein is megfigyelhető. Gondoljunk csak mobiltelefonjainkra, ahol a telefon már csak egy megszokásból használt szófordulat.

Világunkban nagyon érzékelhető, hogy kétféle megközelítés kezd uralkodóvá lenni, és ebből az univerzális sokkal szélesebb körben terjed. Természetesen ennek ellentéte is életben van, azaz a specializálódás. Ez utóbbiak egyre kisebb területre fókuszálnak, és annak minden speciális igényét igyekeznek kielégíteni.

No, de mi köze ennek az oktatáshoz? Nos, nagyon egyszerű. Nincs olyan tanuló, akit specifikusan taníthatunk, aki specifikusan tanul.

Na, nemár? Minden tanuló specifikus!

Egyén szintjén specifikus. De nem írhatjuk le őket egyetlen jól kezelhető sémával, így nem lehetünk specifikusak egy adott sémával.

A tanárnak tehát univerzálisnak kell lennie!

És a tanár univerzális. Fel is hozom itt rögtön az én kis feleségemet, aki, amikor hazaérek akkor éppen papírokat vagdos, táblázatokat rajzol, feladatokat gyűjt és alkot, képzeletben csoportokat képez, kooperatív és kollaboratív feladatokat talál ki, interaktív táblára készít egyszerű szösszeneteket, a youtube-ról német gyerekdalokat töltet le velem (a tantermekben nincs internet), szóval tanárként dolgozik. Tehát módszereket használ, méghozzá tanulásmódszertanok által biztosított módszereket. Csak éppen nem gondol rá! Nem gondolkodik azon, most behaviorista vagy kognitív esetleg konstruktív pedagógiai elemet használ. Egy dolog érdekli, márpedig nagyon, a célközönség, és annak a kérdésköre, hogy az adott ismeretanyagot miképpen tudja a célközönség számára leginkább befogadható (érhető) módon ismertetni úgy, hogy az számukra minél könnyebben jelentéssé alakuljon át. Tehát célcsoportot elemez. A végeredménye az lesz, hogy a célcsoporthoz igazítja az alkalmazott módszertári elemeket.

Ha nekiállnánk elemezni, hogy egy tanár milyen módszertani elemeket használ, és azok mely tanuláselmélethez köthetőek, láthatnánk, bizony mindegyikből csemegézik, és annak arányát, mikor melyikből mennyit, azt a célcsoport határozza meg. (és a célcsoport lehet most 1 személy is (bár az nem csoport, de ezen most lépjünk túl), attól függően, milyen formai körülmények között valósul meg a képzés)

(Zárójelben jegyzem meg, hogy éppen most olvastam a II. Oktinf tanulmány kötetét, amelyben ugyan más szempontok alapján, de a tanárok által alkalmazott módszerekről Lakatosné Török Erika a Kecskeméti Főiskoláról szinte pontosan ugyanezt állítja.)

A tanár tehát nem kirekesztő, nem fajgyűlölő!

Kezd körbeérni a dolog… Legalábbis azok számára, akik még nem kattintottak tovább „Ez megőrült/bolond/zseni!” felkiáltással. (A kihagyott rész szabadon kitölthető, de a területet kijelölve segítséget is kaphat.) Kitartó olvasók már kezdhetik sejteni, mire megy ki a játék.

Az iPhone ugye arra célra készült, hogy ne készüljön semmilyen célra azon kívül, hogy mindenre. Ott vannak a különböző alkalmazások, amelyeket egy közös platform foglal magába. Az egyes, akár azonos célt szolgáló programok fölé egy közös felület épül.

Talán jobb példa erre az annak idején az ország vezető távközlési cégénél történt fúzióból adódó ügyfélszolgálati programok összemosása. Volt ugyebár a vezetékeseknek egy ügyfélszolgálati programja, annak saját adatbázissal és az összes többi ehhez szükséges dologgal, meg ugye volt a mobilosoknak is. Aztán a két „céget” összevonták, egy ügyfélszolgálat lett. Volt két program, azonos célra, de különböző működési logikával és részleges adatátfedéssel. A megoldás: létrehoztak egy harmadik alkalmazást, amely elfedte a két régi ügyfélszolgálati alkalmazást, azokra épült, azokra támaszkodott, de egységes felületet biztosított. Ugyanakkor lehetőséget adott új, a régi kettőben nem létező dolgok megvalósítására is. Azaz a két régi egymással párhuzamosan meglévő réteg fölé egy mindkettőt lefedő réteg került.

Akkor gyűjtsük össze tehát azt, amink van. Vannak a kirekesztő, kockásodó, azonos célt megvalósító egymás mellett párhuzamosan futó tanuláselméleteink, és vannak a tanáraink, akik ebből is és abból is mazsoláznak. Tehát a tanárok használnak valamilyen „fedőalkalmazást”, amely a tanuláselméletek fölött helyezkedik el? Igen!

Vannak nekünk ezek a kedvenc hálózataink.

A konnektivizmus tehát szerintem egy olyan szemléletmód, amely a hálózatok tudományát hívja segítségül, hogy megmagyarázza a tanulási folyamatokat, kapcsolatot biztosítson a módszertanok között. Ugyanakkor pont ez a lepel vagy fedő szerep ad biztosítékot arra, hogy az egyén és a közösség szintjén is vizsgálható legyen a tanulási folyamat, a létrejövő tudás.

Ebből kifolyólag tehát lehet egy külön szemlélet, és lehet akár 4. elmélet is. Olyan elmélet, amely a hálózatok szemszögéből vizsgálja a tanulást, és így nézetében a másik fölé emelkedik. (Ez csak vizsgálati szemszöget jelent, nem pedig bármiféle értékrend szerinti többletet.)

A hálózatos szemlélet ugyanúgy magyarázattal szolgál a tanulási folyamatra, a létrejövő tudáselemekre, és ugyanúgy kínál módszertanokat, még akkor is, ha ez utóbbiak terén merít a korábbi elméletek tárházából, azokat szemléletében azonban átalakítva alkalmazza.

Azt hiszem, ez jó záró bejegyzés lesz a htk01-re :)

Irányított tudásháló?

noreply@blogger.com (jnc) — Fri, 05 Mar 2010 02:41:00 PST

Már megint gondolkodom, az olvasó meg fogja fejét, és közben azt mormogja magában: De minek?

Hát, mert vagyok ugyebár... Na, de a gyenge felütést folytassuk azzal, mi is jár mostanság a fejemben a kedvenc hálózataimmal kapcsolatosan.

Bizonyára mindenki találkozott már olyan rajzokkal, amelyekben vannak valamilyen alakzatok (kör, pont, négyszög, stb.) és ezeket vonalak köztik össze. Persze, csap fejbe hátulról már mindenki, hiszen hetek óta hálózatokról beszélünk, és ezek azok. Csomópontok, és közöttük a vonal a kapcsolat. Minek erről akkor újabb blogbejegyzés, és minek gondolkodom ezen. Mert ezeknél a rajzoknak amiket rajzolgattunk már életünkben biztos volt olyan verziója, amikor a fent említett két rajzelemet (csomópontot) nem egyszerű vonallal kötöttük össze, hanem a vonal végére illesztettünk egy maximum 90 fokban kapcsolódó két rövid vonalkát, így próbálva meg egy nyilat szimbolizálni, amely ebben a felállásban immár valamiféle iránymeghatározással bővített jelentéstartalmat hozott létre.

Gráfot (hálózatot) rajzoltunk, de immár irányított gráfot.

Ugyanakkor furcsán működik az ember. Amikor a tudáshálónkról értekeztem, annak felépítéséről, elemeinek sokféleségéről, azok moduláris szerkezetéről és az őket érő zajokról, amelyek akár egy másik állapotba is átrendezhetik a kapcsolati térképet, végig csak csomópontokról és kapcsolatokról beszéltem. A kapcsolatnak azonban soha nem volt iránya. Két csomópont között a kapcsolat oda-vissza irányúnak feltételeztem, azaz bármelyiktől a másikig történő eljutás megadatottnak véltem. Ugyan felrémlettek előttem a gráfok irányított verziója, de egyszerűbb volt nyilak nélkül gondolkodni (igen, már akkor is próbálkoztam ezzel), mint egy újabb tényezőt figyelembe venni.

Most azonban, hogy a hazai szerzőktől származó hálózatisággal foglalkozó szakirodalmat a megszokott sorrendtől eltérően olvastam, és a Barabási könyvet hagyva mostanra, szembesülnöm kellett az arculcsapás tényével. A hálózatok bizony irányítottak. A bennük található kapcsolatok tekintetében legalábbis biztosan.

Barabási az internetet vizsgálva rájött, hogy annak tartalmi hálózatának csak kevesebb, mint 30%-át látjuk. Vagyis egy tetszőleges dokumentumról (csomópontról) elindulva még az 1/3-át sem járhatjuk be az interneten található dokumentumoknak. A többi egyszerűen láthatatlan a számunkra, barangolással elérhetetlen. Rá is vágja mindenki, hát persze, hiszen a weboldalak linkjei (kapcsolatai) iránnyal rendelkeznek.

Ennek eredményeképpen arra a következtetésre jutott, hogy az internet, mint hálózat, kontinensekre bontható, amely kontinensek a kapcsolatuk alapján jellemezhetőek. Három főkontinenst határozott meg és további három kisebb hálózatelemmel, melyek közül most csak egyre fogunk fókuszálni.

A központi magban minden egyes pont bármelyik másik pontból elérhető, azaz találhatunk közöttük olyan útvonalat, amelyen keresztül egyik pontból eljuthatunk a másikba.

A BE kontinens már izgalmasabb, ugyanis méretében megegyezik a központi maggal (ezért hívjuk kontinensnek, magyarán mert nagy, nagyon nagy), de az itt található csomópontokból adott útvonalakon ugyan elérhetjük a központi magot, de a központi mag egyik elemétől sem tudunk visszajutni a BE kontinens csomópontjaira.

A KI kontinens pontosan ellenkezően működik, azaz a központi magból el tudunk jutni a KI csomópontjaira, de onnan visszajutni a központi magba, már nem lehet.

Végül mindenképpen meg kell említeni az elszigetelt szigeteket (milyen furcsa szókapcsolat, a sziget szó önmagában nem lenne elegendő?). Ezek olyan hálózatok, hálózati minták amelyek egyik kontinenssel sem állnak kapcsolatban. Léteznek még csövek (BE és KI közötti kapcsolat) illetve indák, de ezekkel most nem foglalkozunk, tessék fellapozni a Barabási könyvet (bár őt se nagyon foglalkoztatják abban :) ).

Ez a fajta hálózati földrajz Barabási szerint nem minden hálózatra igaz, hiszen a hálózatok többsége nem irányított. Nem irányítottra ő például felhozza a szociális hálózatot is. Ugyanakkor, ha a szociális hálózatra, mint ismeretségi hálózatra tekintek... Pontosítok! Mint nem-közvetlen ismeretségi hálózatra tekintek?

Gondoljunk (a post kedvenc tevékenysége) bele. Jómagam már akkor olvastam sőt ajánlottam Kulcsár Zsolt írásait különböző előadásaimban, amikor ő még azt sem tudta ki vagyok. Én már tudtam róla számos ismérvet (pszichológus, helyes gyermekei vannak, stb.) de ő azt sem tudta, hogy a világon vagyok, nemhogy tudta volna, e-learningel foglalkozom. Mi ez, ha nem irányított gyenge kapcsolat? Várhatóan nem én voltam egyedül ilyen kapcsolatban kulcsival, rajtam kívül még sokan. Mivel szerintem ő amúgy is egy igen erős csomópont (különösen a hazai konnektivista fogalomkörben), kijelenthetjük, hogy az ilyen típusú kapcsolatok csak tovább erősítették csomóponti mibenlétében.

És akkor egy mellékesen leszűrődő gondolat: Tudjuk ugye, a csomópontot a nem-irányított (kölcsönös) kapcsolatok száma központosítja (erősíti, stabilizálja). Ugyanakkor kimondhatjuk azt is, a nem-irányított kapcsolatokon túl a csomópont irányába mutató kapcsolatok tovább erősítik a csomópontot, helyzetét a hálózaton belül még jobban stabilizálják.

Na, de mi a helyzet a tudáshálónkkal. Vajon a tudáshálónk is irányított hálózat? Személyes tudáshálónk is felbontható kontinensekre?

Mérni kellene és igazolni persze az állítást, de ugyebár ez a bejegyzés csak egy gondolatsor eredménye, így a tudományos bizonyítástól eltekintek, és azt mondom, miért ne lehetne a tudáshálónk irányított hálózat.

Mindennapi ismereteink, állandó fókuszban lévő ismerethálónk természetesen a központi mag része. Sőt, mindaz, amit így nagy hirtelenjében fel tudunk idézni memóriánkból szintén itt helyezkedik el.

Az izgalmasabb kontinensek ugyebár azonban a BE és a KI.

A BE - emlékszünk - olyan csomópontok hálózata, amelyeket ha beindítok, akkor onnan be tudok jutni a központi magba. Azaz olyan fogalom amelyet már letároltam, csak nincs a fókuszban. Ezek lehetnek azok a ráismerés szintjén elsajátított fogalmak, amelyeket magamtól biztos, hogy nem érnék el, azonban ha egy külső tényező (pl. a tanár) rákérdez, akkor rajta keresztül el tudok jutni olyan ismeretekhez, amelyekről viszont bármikor bármennyit tudok értekezni, használni, alkalmazni, stb. (személyes példát mondani ugye azért nehéz, mert ahhoz valakinek be kellene izzítania egy ilyen csomópontokat.)

A KI talán ennél egyszerűbb. Ezek olyan fogalmak hálózata, amelyeket a központból elérhetek, de visszafelé már nem biztos, hogy eljutnék a központba. Tehát ha a tanár a KI kontinensen levő fogalmat kezdené birizgálni, akkor nem tudnék hozzá kapcsolódóan a központi magból felidézni fogalmakat, míg ha a központi magban birizgálna meg egy csomópontot, akkor a kapcsolatokon keresztül elő tudnám húzni azt a fogalmat is.

Talán a két kontinensre lehet egy példa a nyelvtanuláskor a szótanulás, amikor azt veszi észre magán az ember, hogy vannak szavak, amelyeket ha egyik nyelven hall, kapásból megvan a másik nyelvi párja, fordítva viszont nem. (Persze, lehet, hogy ez nagyon le lett egyszerűsítve, de hát mégiscsak kellett valami példa, nem?)

A szigetek már izgalmasabb területek. Mivel ezek önmagukban léteznek önmagukért, ezért a bennük található pontokat megbirizgálva, csak az adott fogalomkört tudjuk körbejárni, de ettől még nem tudjuk ezt az egészet komplex rendszerünk más elemeihez kapcsolni. Olyasmi lehet ez, mikor bemagolom az adott tételt, vissza is tudom mondani szóról szóra, de fogalmam sincs hova és mint köthető ez az egész. Vagy szélsőségesebb esetben ilyenek lehetnek azok az emlékcsomópontjaink amelyek álmainkban agyunk rak össze vagy amikor a pszichológus hipnózis alatt a felszínre hoz.

A kérdés persze még fennáll, maximum a kérdőjel halványodik. A tudásháló irányított hálózat? Végül is, miért ne lehetne, nem?

kooperatív <> kollaboratív

noreply@blogger.com (jnc) — Tue, 02 Mar 2010 06:16:00 PST

A főiskolai tanulmányaim alatt a napokban előkerült, hogy össze kellett hasonlítani a kooperatív illetve a kollaboratív tanulást. Ha már ott megtettem, akkor miért ne tenném itt közre, hogy ott mit írtam.

Mindenek előtt tisztázni kell, mit is értünk a két fogalom alatt. Aki részletesebben kíváncsi, annak javaslom Dorner Helga írását, de azért röviden összefoglalnám:

A kollaboráció olyan szervezett, szinkron tevékenység, amely egy adott problémára vonatkozó közös elgondolás kialakítására és fenntartására irányul. Csoporttanulás esetén a csoporttagok kölcsönösen részt vesznek a munkában, amely egy közös probléma megoldására irányul. A munkamegosztás spontán, a kiosztott szerepek cserélődhetnek attól függően, hogy milyen tudáselemmel járulhat hozzá az adott munkafolyamathoz.
A kooperatív tanulás folyamata során a tanulás az egyén szintjén valósul meg. A tanulók egymaguk dolgoznak fel egy-egy témát, és a tanulás eredményét, a leszűrt tanulságokat egyenként prezentálják. Csoporttanulás esetén a csoporttagok egymás között megosztják a feladatokat, ahol az egyes feladatok jól elkülöníthető részfolyamatok. A csoporttagok ezeknek a részfolyamatoknak lesznek felelősei. A munkamegosztás során a szerepek előre kiosztottak, azok nem változnak, fixek.

Amennyiben a tudásra mint hálózatra tekintünk, fontos különbség, hogy az egyén szintjén létrejövő jelentést hordozó tudásháló (adott fogalomhoz, fogalomkörhöz tartozó hálóminta - fogalommodul) kialakítása másféle folyamatok mentén történik.
Kooperatív esetben minden egyes tanuló maga alakítja ki saját hálózatát, így létrehozva az adott fogalomhoz egyfajta hálómintát, amelyet a későbbiek folyamán a többiekkel történő megosztás során ismertet a többiekkel. Így, a többiek már a tanuló személyes hálómintájával találkoznak. A hálózatot ekkor érik az első reflexiók, amelyek befolyásolhatják annak szerkezetét. Egy kész hálóminta átalakításához azonban sokkal nagyobb hatás szükségeltetik. (visszautalva a zajra :) )

Kollaboratív esetben magának a csoportnak lesz egy hálómintája, amelyet minden egyes csoporttag igyekszik a saját tudáshálójába illeszteni. Ilyenkor a csoport tudáshálóját érik a reflexiók, így annak kialakítása, építése során könnyebben, rugalmasabban alakítható annak szerkezete, és a személyes tudáshálóba illesztéskor sokkal stabilabban és az egyes tanulók számára sokkal egységesebb mintával történik.

A fentieket figyelembe véve megpróbálok bemutatni pár eszközt, melyeket felhasználhatunk az elektronikus képzések során. (ezek egy részét picit bővebben az itt fellelhető anyagban lehet megtalálni, akárcsak a lentebb található felsorolást.)

Wiki

Kooperatív tanulás esetén: Alkalmazható arra, hogy a tanulók létrehozhassák saját jegyzeteiket, és azt megosszák a többi tanulóval. A tanár létrehozza a tanulók számára körüljárandó fogalomkör, fogalomrendszer vázát, majd annak az egyes elemeinek kifejtését, definiálását a tanulókra bízva, megadva nekik a lehetőséget, hogy szabadon megválasszák mely témakörért melyikük lesz a felelős.
Kollaboratív tanulás esetén: Csoport vagy osztályprojektek esetén munkafelületként és menedzsmentfelületként is szolgálhat. A feladat során kifejtendő téma inkrementálisan növekszik, a tanulók által feldolgozandó anyag publikálása dinamikusan változik. Ekkor minden tanuló egyforma szereppel bír. A tanár és a diákok nem csak a tartalmat bővíthetik a munka során, hanem állományokat csatolhatnak az egyes oldalakhoz, sőt visszajelzésekkel, megjegyzésekkel is elláthatják azokat.

Blog

Kooperatív tanulás: Tanulók egy csoportja saját blogjukat felhasználva hoz létre egy tudásbázist. A tanár támogató és ösztönző szerepben van.
Kollaboratív tanulás: A tanár kurzuskövetelményként írja elő, hogy hozzanak létre egy blogot a tanulók adott témában, és azt bejegyzésekkel és hozzászólásokkal gazdagítsák.

Médiamegosztó alkalmazások

Kooperatív tanulás: A tanár kijelölhet adott témaköröket, amelyben az egyes diákok személyesen gyűjthetik a médiaelemeket, melyeket végül megoszthatnak egymással.
Kollaboratív tanulás: Adott médiumokból kialakítható egy osztálymunka-galéria. A munkában résztvevők kommentálhatják, elemezhetik egymás munkáját, amelyet a tanár moderálhat, menedzselhet. Az így létrehozott felületek ösztönözhetik a diákokat az alkotó munkára.

Közösségi könyvjelzők

Kooperatív tanulás: A tanulók és a tanár saját könyvjelzőit megosztva segíthetik egymást az információkutatásban, felhasználva az így kapott tartalmat például egy projektmunka során.
Kollaboratív tanulás: A tanár a tanulók segítségével létrehozza egy adott témakör könyvjelzőhalmazát, felépítve ezáltal az adott téma hivatkozásjegyzékét. A címkék segítségével az egyes forrásokat kategorizálhatjuk is.

Fogalomtérkép építő alkalmazások

Kooperatív tanulás: Az egyes tanulók maguk készítik el a fogalomtérképeket, amelyeket később megoszthatnak a csoporttal.
Kollaboratív tanulás: A tanár megadhat egy adott témakört, amelynek fogalomtérképének elkészítését a csoportra bizza.

Természetesen a fentiek csak ízelítő lehet az egyes használható eszközökből, és a legalapvetőbb eszközöket még nem is említettem (pl. fórum, chat, stb.). A fenti eszközöket természetesen nem csak önmagukban, hanem azokat vegyesen alkalmazva is használhatjuk.

Picit távolabbról vizsgálva (nem eszközszinten) a tanulási folyamatokat, pár olyan a tanulást serkentő módszert próbálok bemutatni amely kooperatív vagy kollaboratív alapokon nyugszik.

Projektmunka: A projekt megvalósulhat kooperatív illetve kollaboratív alapokon. (lásd az egyes eszközöknél a különbséget).
Egymást tanító tanulók: Amennyiben csak egyszerű tudásmegosztás történik az egyes alkalmazásokkal, akkor még kooperatív tanulás történik. Abban a pillanatban, hogy a tanulók egymás tutorává válnak ez átmegy kollaboratív tanulásba.
Együttműködő csoportok: Ahogy a kiírt feladatok egyre komplexebbek lesznek, a csoportmunka kooperatív szemléletből úgy mehet át kollaboratívba.
Kutatás: A kutatás történhet egy személyben kooperatív módon a visszajelzésekre hallgatva, illetve kollaboratív módon egy témát csoportosan kutatva.
Értékelés: Kooperatív értékelés esetén a munka végeztével a csoporttagok szolgálják, míg kollaboratív esetben az értékelés már a munkafolyamat közben megtörténik, hiszen az együttesen alakított tudásháló kialakítás folyamatos átértékelést kíván.

Mind a kollaboratív, mind pedig a kooperatív csoportos munka során fontos megjegyezni, hogy a tanárnak fent kell tartani a tanulók esetén a csoportválasztás szabadságát. Értelmetlen dolog ráerőltetni a szabadságot valakire, aki nem igényli azt. A tanulás szabadsága azt jelenti, hogy azok, akik nem akarnak élni a felkínált szabadsággal, "hagyományos", irányított oktatásban részesülhessenek. Azokat sem szabad kizárni, akik kényelmetlenül érzik magukat a szabadság légkörében. Mindamellett a "kaput" folyamatosan nyitva kell hagyni a számukra, mivel ők is a közösség, a tanulócsoport részei.

(A tanulást serkentő módszereknél Carl Rogers – A tanulás szabadsága című könyvét használtam.)

A htk01 (konnektivista) képzés nevelő hatása

noreply@blogger.com (jnc) — Mon, 01 Mar 2010 02:25:00 PST

A képzés során bár észrevétlenül ugyan, de észre kell vennünk magunkon annak nevelő hatásait.

A csoportos jelenlét és közösségi tényezők alapján, a közös munkavégzés okán az alábbi tényezők jelennek meg:

Ellenőrzés (a tömegek felügyelik a leírtakat, alakítják a tartalmat)
Segítségadás (a közösségi szemlélet növeli a bizalmi tényezőket és mélyíti a tudást)
Ösztönzés (a mentorok és a tanulók egymást is ösztönzik)

A fenti hármas óriási befolyással bír a szokásainkra, így ezeknek szokásformáló ereje van.

Gondoljunk csak bele nem változtak meg információszerzési szokásaink? A kurzus nem befolyásolta a kapcsolatkialakítási szokásainkat? Netalántán tanulási szokásainkat?

Ugyanakkor a kurzus során, a személyes blogokon, az élő közvetítéseken, a csatolt irodalmakon illetve a reflexiókkal ellátott témafelvetéseken keresztül szembesülhettünk azzal, ahogyan megpróbálják a résztvevők egymást meggyőzni. És ebben tevékenyen magunk is részt vállalunk, saját bejegyzéseket hozunk létre, gondolatokat közlünk, igyekszünk befolyásolni (még ha a jó értelemben is) a másikat, a közösséget. Hatalmas meggyőzésformálás történik.

Magatartásunk is változik, fejlődik empatikus készségünk, nyitottabbak leszünk, jobban megbízunk másokban.

A lista persze nem véges. Előre hát, lehet folytatni :)

A tanár, mint zavaró tényező

noreply@blogger.com (jnc) — Thu, 11 Feb 2010 23:30:00 PST

FIGYELMEZTETÉS: Az alábbiakban elméleti fejtegetés következik, egy agyműködés bizonytalan működésének terméke.

Induljunk ki az alapokból. Vannak ugyebár ezek a hálózatok. A hálózatok rendelkeznek csomópontokkal és kapcsolatokkal. Értelemszerűen ezek a hálózatok kisvilágok, a benne található kapcsolatok száma skála független. És így önmagában nagyon szépen elvan, mondhatnánk, de mint tudjuk az élet nem habos torta, így léteznek a zavarok is, amelyeknek különleges szándéka, hogy picit beletúrjanak ebbe a hálózatba. Ha az eddigi olvasataim kapcsán hihetünk a gondolatnak, akkor ez a zavar nem sok vizet (vagy hálót) zavar, hiszen a (gyenge) kapcsolatok mentén keresztülrohan a hálózaton. Persze, a zavar nem rohanna, leginkább fennakadna, de a hálózat ügyes, és szépen továbbtereli. Viszont ugye ismert a régi mondás a disznóról (hálózat) és sok lúdról (zavarokról). Amennyiben a kapcsolatok mentén a zavarok sokasága tömörülést okoz, azaz a kapcsolat nem elég széles, és a sok zavar nem tud továbbmenni, akkor ott bizony feszültség keletkezik, a felszabaduló feszültség pedig energiát szabadít fel, amely szétkapja a hálózatot.

A hálózatok szerencsére újjá tudnak épülni. Az újjáépülés true vagy false mivolta függ a szétesettség mértékétől. Azaz, ha a zaj akkora szétesést okoz, hogy felgyűlő feszültség (energia) teljesen szétzilálja a kapcsolatokat, akkor a hálózat megszűnik. De adott feszültség esetén a hálózat átrendezéssel a megpróbálja a feszültséget levezetni. Tehát, létezik a feszültségnek egy olyan mértéke, amely már elég nagy ahhoz, hogy kiváltsa az átrendeződést (kapcsolatok átszervezését, esetlegesen új csomópontok illesztését), de annyira nem nagy, hogy a hálózatot szétzilálja teljesen. Különösen, hiszen az átrendezés is időbe kerül.

Most mondjuk azt, hogy egy hálózat akkor stabil, ha normál körülmények között, átlagos zavarterhelés mellett képes a zavarokat átengedni önmagán, nem történik dugulás. Elméleti alapokon el tudjuk képzelni, hogy egy hálózatnak lehet több stabil állapota is, azaz több olyan szerveződése a kapcsolatoknak, amelyben maga a hálózat nem veszíti el stabilitását. Ezekben az állapotokban a hálózat energiája alacsony. Ha ezeknek az alacsony energiájú állapotokat tekintem most egy csomópontnak, akkor ezeket az állapotokat összeköthetem, és a kapcsolat erősségét az egyes állapotok közötti váltáshoz szükséges energia jellemzi. Minél alacsonyabb energia szükséges a másik állapotba lépéshez, annál erősebb a kapcsolat.

A fenti sorokat Csermely Péter – A rejtett hálózatok ereje könyv alapján szültem, és azt tükrözik, ahogyan bennem leszűrődtek, egyszerűsödtek a dolgok.

Az elméleti alapokat követve jöjjön azonban a gondolat, amelynek leginkább szólt az első bekezdés nagybetűs figyelmeztetése.

A blog korábbi bejegyzésében és a hasznald.hu oldalról elérhető hosszabb publikációban is azt fejtegettem, hogy tudásunkat egyfajta hálóba rendezzük, így teremtjük fogalmaink jelentéstartalmát. A tanulás folyamata során hálózatot építünk. Viszont van, hogy a meglévő hálózaton változtatni kell, átstrukturálni, szervezni a kapcsolatokat. Sőt, nagyon sokszor egész hálózatdarabokat kell teljesen átalakítanunk.

Ez utóbbihoz példaként álljon itt egy önmagamat ugyan lehet, hogy "égető", de a fenti gondolatot nagyon jól példázó eset. Koromból kifolyólag a 1945 után történelmi eseményeket nem nagyon tudtam. Mármint csak nagyvonalakban. Amikor 8-adikos voltam a töritanárom közölte, ő inkább erről még nem beszél, nem tudja mi a hivatalos álláspont. Amikor a szakközépbe jártam, a tanárnő (értelem szerűen immár egy másik) szintén nem ment bele az eseményekbe, megmondta, az ide tartozó tételek bal oldalt lesznek. Senki nem tanult, mindenki jobbról húzott. Aztán jött a média, a szülők, a pártok, és valahogy összeállt bennem egy hálózat, amelyben volt egy forradalom, meg kommunisták, meg jobb oldaliak, élükön a hős vezérrel, Nagy Imrével. Aztán egyszer - immár túl a húszon - leültem, és azt mondtam. Nekem ez már zavaros. Rendszerezzük, térképezzük fel, mint mondanak erről a hivatalosabb szervek, elő a törikönyv, a történelmi portálok, stb. Tehát elkezdtem feltérképezni a fogalmat, és annak kapcsolatrendszerét, majd kapásból ledöbbentem, és a hálózatom összeomlott. Nagy Imre kommunista volt. Zavar, hatalmas energia, a régi háló kapcsolatrendszere felbomlott, viszont nem szűnt meg maga a fogalommodul, annak csomópontjai, csak a kapcsolatrendszert kellett egy másik struktúra szerint felépíteni. Azaz a hálózatomat egy másik stabil állapotba hoztam. Korábban is abban volt, hiszen ha nem veszem rá magamat, nem kezdem el önmagam hálózatát zavarokkal bombázni, akkor nagyon szépen eléltem volna ezzel a stabil (bár eléggé buta) hálózatommal.

Kész, lebuktam. Lehet rajtam mosolyogni, de remélem, a példa brutalitása eléggé nyomatékosítja a vele példázott mondanivalót. Tehát jöttem én, mint egy irtó nagy zavar, és felkutatott információkkal zavart okoztam a rendszerben. Ugyanakkor tanár is voltam. A magam tanára. Tehát, mint tanár az zavar voltam. Vagyis inkább zavargenerátor, aki újabb és újabb zavarokkal szétbombázta a régi hálózatot. Ugyanakkor nagyon figyelnem kellett, hogy a megfelelő ütemben és mennyiségben küldjem azokat a zajokat a rendszerbe, hiszen a túl sok, túl nagy zaj akkor streszt okoz, hogy az azt követő hálózati relaxáció teljesen tönkretette volna a hálózatot, megszüntetve azt, és nem pedig egy másik stabil állapotba helyezve.

Ugyan nem állítom, hogy hálózatom éppen a legkisebb energiaminimummal rendelkező (azaz a legtökéletesebb stabil állapotban) van, de valószínűleg sokkal közelebb áll az egyetemes jelentéstartalomhoz. Ez persze azt is jelenti, valószínüleg az ennél stabilabb állapothoz már sokkal nagyobb energiára lenne szükség, tehát erősebb zavarra. Ennek a "józavarnak" hálózatátalakító intervalluma pedig várhatóan sokkal kisebb lesz.

Értelem szerűen a tanár a diák hálózatépítésének menedzsere. Mint menedzser fontos feladata, hogy segítse új csomópontok és kapcsolatok rendszerének kialakítását. A kapcsolatrendszer persze a meglévő hálózatba illesztést feladatát is jelenti, ahol nem biztos, hogy a fenti példához mérhető szélsőséges lépésekre van szükség, de a zavar nem kizárható tényező. Tehát a zavarkeltés módszertani feladat, eszköz.

Mondjuk hívjuk fogalommodulnak...

noreply@blogger.com (jnc) — Thu, 11 Feb 2010 05:20:00 PST

Valljuk be, keresztülutazni a városon roppant unalmas, így sok polgártársamhoz hasonlóan olvasgatni szoktam a hosszú út alatt, elütve így az ásítós, fejbólogatós időt. Ilyenkor szokott történni, hogy olvasunk valamit, az megindít bennünk egy gondolatsort, azaz szöget üt a fejünkbe. Igen ám, de mire olyan környezetbe kerülünk, ahol rendelkezésre áll a megfelelő eszközrendszer a gondolat rögzítéséhez, kifejtéséhez már késő, más dolgunk támad, a gondolat örökre gondolat, egy szándék marad.

Most viszont éppen szerencsém volt, és úgy alakult, hogy van időm feljegyezni gyorsan amit éppen a Csermely Péter a Rejtett hálózatok ereje című könyvében ír:

„Ahhoz, hogy az idegen szó jelentésmezejét megismerjük, feltérképezzük, begyakoroljuk azt, hálózat-felderítésbe kell fognunk. Ilyenkor megvizsgáljuk az idegen szó jelentéstartalmát számos kifejezésben, elemezzük a rokon értelmű szavakat mindkét nyelven stb. Ahhoz, hogy az idegen szó tényleges értelmét megfejtsük, mindez nem elég. A jelentésmező ismeretében vissza kell helyeznünk az idegen szót az eredeti környezetébe, a szó ottani (gyenge) kapcsolatainak elemzésével kell meghatároznunk, hogy az addig felderített (gyenge) kapcsolatok által kifeszített jelentésmező mely elemét kell a konkrét esetben alkalmaznunk (Deacon, 1997).”

Amikor kisiskolásként a másnapi dolgozatra készültem, anyukám mindig azt mondta: Próbáld meg kisfiam a saját szavaiddal megfogalmazni! Később a tanáraim is ezt mondták. A Didaktika vizsgán a tanárnő jelezte: Mind ültek már iskolapadban, képzeljék el a helyzetet, próbálják megfogalmazni saját maguk, ha már a felelevenítés nem megy.

Miért is fontos ez? A Csermely által példaként felhozott idegen nyelv tanulás akár általánosítható is. Véleményem szerint a tudásháló személyre szabott. Tudáshálónkat a környezetből érkező visszacsatolások, reflexiók alakítják, létrehozva egyfajta hálómintát. A hálóminta adja számunkra egy fogalom jelentését. A fogalom lehet többünk számára ugyanaz, mégis a mögöttes hálóminta egyénileg kódolt. A kódolás milyensége, azaz az egyes csomópontok és azok kapcsolatából felépített struktúra személyes. Ez a személyes minta pedig kinevezhető egy adott fogalom jelentésének moduljaként.

Amikor tanulunk, akkor igyekszünk felépíteni ezt a kapcsolati struktúrát. Próbáljuk felderíteni az elénk tárt csomópontok kapcsolatrendszerét (megvizsgáljuk a szó jelentését), igyekszünk észrevenni a hálózatban fellelhető reprodukciókat (szinonimákat keresünk). Tehát próbáljuk a magunk hálózatába „másolni” a kész mintát. Ez azonban szinte lehetetlen, mivel a saját tudáshálónk biztos, hogy eltérő szerkezetű. Igyekszünk tehát alakítani rajta, bizonyos elemeit beilleszteni a saját hálózatunkba, van amit másolunk, van amit formálunk, alakítunk. Két tanuló ugyanazt az elé tárt mintát másképpen illeszti a saját rendszerében, hiszen a kapcsolatrendszerét befolyásolják például az érzelmek, a korábbi tapasztalatok, a hálózatépítési kompetenciák, stb.

Végeredményképpen kialakul bennünk egy olyan hálózatminta, amelyet mi az adott fogalom jelentéseként fogalmazunk meg. Létrejött tehát a teljes tudáshálónkban egy modul, hívjuk mondjuk fogalommodulnak. A fogalommodulra igaznak kell tehát lennie annak a megállapításnak, hogy a belső mintázattól eltérően ugyanazt a jelentést kell kiadni két vagy több tanuló esetén. Kérdés persze, hogy két belső felépítésében különböző modul mikor ad ki egy jelentést, tehát mikor mondhatjuk mindkettőre, hogy fogalommodul.

A válasz a fenti idézetekben benne van. Fogjuk a modulunkat, és visszahelyezzük az eredeti környezetbe, abba a tudáshálóba, ahonnan kiemeltük és a magunkévá tettük, helyettesítve általa azt az elemet, amelyet éppen vizsgáltunk. Vagyis az eredetileg feltérképezett fogalomhoz tartozó elemeket eltávolítjuk (azaz az „ősnek” vélt modult) és behelyettesítjük a rendszerbe a sajátunkat. Amennyiben a nagyobb, bővebb jelentéstartalommal bíró hálózatba ez beilleszthető úgy, hogy az eredeti jelentéstartalom nem változott meg, akkor úgy gondolom sikeresen elsajátítottuk az adott fogalmat. Lehet örülni, jeles dolgozatot írni, eredményesen elértük aktuális célunkat, fejünket nyújthatjuk egy kis buksi simogatásra. (És egyben meg is értettük az objektum orientált programozást :) )

Első érzések az első hazai konnektivista tanfolyamról (#htk01)

noreply@blogger.com (jnc) — Thu, 04 Feb 2010 06:04:00 PST

Csütörtök van (mármint amikor a blogbejegyzés íródott, amikor Te, kedves Olvasó éppen olvasod, már valószínűleg valamilyen más névre hallgató nap lesz), azaz már 4 napja dübörög az első hazai konnektivista kurzus.

A dübörgés persze több szempontból is hangosan dobban. Egyrészt, mert sorra merülnek fel az érdekes kérdések, és tényleg kezd kialakulni egyfajta szakmai közösség, bár még nagyon az elején járunk a dolognak. Másrészt ez a közösség tagjai korábban is léteztek már, ezzel foglalkoztak, félek jelenleg kevés új szereplőt szólított meg a kezdeményezés. Ennek oka talán az alábbiakban keresendő:

Ez a fajta tudásközvetítés és tudásszerzés nagyon intenzív részvételt igényel, amit ugyebár nem biztos, hogy egybe fog esni a kurzus időtartamával. Vagyis a mindennapi élet mellett nagyon nehéz (inter)aktívnak lenni, alkotó munkát végezni. Ennek eredményeképpen szerintem egyfajta közösségépítést is kell facilitátorainknak (kulcsi és pp) végezniük.
Másik ok lehet az eszközkezelési készségek hiánya. Nem vagyunk még webnemzet. Ugyan szerintem a konnektivizmus nem egyenlő a web2-es eszközökkel történő képzéssel, de az tény, hogy ezen eszközök nagyon jól használhatóak az ilyen típusú képzés során. Viszont hiába kérik, hogy vágjak fát, ha nem tudok a baltával bánni.

A kurzus olyanfajta háttér nélkül indult, amely ha alapból biztosított a résztvevők számára, akkor ilyen gond nincs, vagy sokkal kisebb. Persze, nem lehet a szervezőknek felróni ezt, hiszen egyrészt ők is ingyen csinálják, másrészt teljesen komolyan veszik az elméletet, azaz a közösség építsen fel egyfajta tudáshálót. Ez utóbbi azonban egyrészt az előző pont miatt nem megy egyik napról a másikra (és az idő teltével hallgatót lehet veszíteni), másrészt a kurzus egyben egy kísérlet is, amely alatt a módszer finomodik. Én jelenleg azt látom, hogy a következő kurzus (már ha lesz htk02) már rendelkezni fog egyfajta tapasztalati úton szerzett módszertani háttérrel (amit kidolgozott technika fog támogatni), illetve készen lesznek azok az ismertető anyagok amelyek támogatják a tanulókat a képzés során.
A hallgatóknak az átállás nagyon nehéz. A berögzült "fejembe töltik a tudást" nézet helyett nagyon nehéz átállni arra a szemléletre, hogy utánanézek, végiggondolom, elemzem, végül magam alkotom meg illetve kapcsolom össze a már korábbi ismereteimmel és osztom meg másokkal, amelyeket aztán ők is bekapcsolhatnak és így tovább. Sorra jönnek a "Kérlek, mondjátok meg, áruljátok el mi ez, mire használjuk, stb." felszólítások És el is áruljuk, árulják. Persze ez nem baj, és az se baj, ha valaki kérdezi. DE! Nagyon fontos, hogy ilyenkor a kapott választ ne mintaként átvegyük, hanem önálló jelentéssel felruházva építsük a saját tudáshálózatunkba. Persze ez a pont, és az előző megint összefügg. Hiszen alapok nélkül, támogatás, mentorállás nélkül nagyon nehéz elindulni az ismeretlen felé.

Összefoglalva tehát úgy érzem, hogy eszközismeretre építkezve nagyon nehéz az adott eszközre épülően képezni. Kicsit olyan, mint amikor az internet használatáról készítettem a régi melóhelyemen becses kollégáimmal megrendelésre online e-tananyagot. Az ilyenfajta képzést tehát úgy lehet elindítani, ha már rendelkezésre áll egy olyan tudásbázis, amely az adott eszközök használatát ismerteti. Persze ettől még nem lesz készségszinten használva a tanulók részéről, de nyújt a számukra egy biztos pontot, támasztékot, kapaszkodót, nem fogják elveszettnek, másokkal szemben kevesebbnek, e-analfabétának érezni magukat. Mert a kurzusnak nem az adja az igazi mérőszámát, mennyien regisztráltak, hanem az, mennyien építik a hálózatukat rajta. A másik tanulság, hogy vagy az időt kell megnövelni, vagy a témát kell kisebb szeletekre osztani, mert ez így időben nagyon intenzív jelenlétet követel, ami szerintem ennek a típusú képzésnek a hatékonyságának az egyik kulcsa, de így mellékesben végezve szinte kivitelezhetetlen.

Most így a végén úgy tűnhet, ej, ez a csávó de negatív, pedig ez nem így van. Én nagyon élvezem a részvételt, és látom, sok hasznos gondolat fog itt születni, és igazi kutató közösség alakulhat. Na, meg miért mondanék olyan kezdeményezésre rosszat, ahol az agyszüleményemet kiteszik "olvassátok" felirattal? Tehát csak lelkesíteni tudom a facilitátorainkat, mentorainkat, tanárainkat, kinek mint tetszik, ne veszítsék lelkesedésüket, mert óriási potenciál van a munkájukban, amely nem rövidtávon fog gyümölcsözni, és szinte biztos, eleinte a csalódás érzését adja, de ha kitartó Zavar urak maradnak, akkor a jelenlegi stabil állapotból át lehet minket billenteni egy másik fajta stabil állapotba :) (Ők biztos értik mire gondolok)

II. Oktatás-Informatika konferencia - 2. nap

noreply@blogger.com (jnc) — Mon, 25 Jan 2010 05:33:00 PST

Természetesen a második nap sem maradhatott ki a II. Oktatás-Informatika konferenciából. A kezdés korábbi, mint a konferencia első napján, és persze a zárás is sokkal korábban következett be, mondván szombaton azért már a családdal is kell foglalkozni, az oktatás és az informatika hétfőn is megvár...

Ezen a napon számos szekció között választhattunk, így értelemszerűen több előadásról is lemaradtam, ezek remélhetőleg az internetről majd elérhetőek lesznek, bár a kapott kiadványban is olvasható ezek közül nem egy tanulmány, amelyeken majd biztos átrágom még magam.

Első körben az e-learning technológia alapjai szekciót választottam, és ez a döntés nem bizonyult rossznak.

A szekció felvezetéseként Dr. Forgó Sándor tartott előadásában kellő hangulatot teremtett, hiszen felvázolta a mások szerkesztenek - én szerkesztek – mi szerkesztünk tartalmat életutat, többször is kikacsintva Kulcsár Zsoltra és a konnektivizmusra. Szintén előkerült a hol ér véget a tanári munka kérdése, amely egyenesen rávilágított arra, hogy napjaink M-nek nevezett generációja intenzívebb, rövidebb idejű lökésszerű inputcsomagokat fogyaszt, így számukra a munka (tanulás) nem az iskolában, és főleg nem behatárolt időkeretek között történik, tehát a tanárnak mentorálnia (én még mindig menedzsernek gondolom) kell hallgatóit, amely úgyszintén nem idő és térbeli keretek közé szorítható tevékenység.

A szekciót Paksi Attila folytatta, aki a videotartalmak plusz tartalommal történő kiegészítését vizsgálta tanár szemmel. Bemutatta a YouTube és BubblePly oldalak, amelyek esetében a feltöltött videofolyamot kiegészítő információkkal láthatjuk el. Minkét webalkalmazás hátránya, hogy csak egy dedikált személy készítheti el az annotációt, és a közösség ereje kimaradt. Erre nyújthat megoldást a Viddler, amely ugyan már egy sokkal nehezebben kezelhető és kevesebb buboréklehetőséggel bíró felület, de a videó tulajdonosán kívül bárki (csoportok alkothatóak!) a timeline adott pontjához megjegyzést fűzhet. A fantáziákat rögtön megmozgatta a lehetőség, hiszen a tanárképzés során nagyon fontos az úgynevezett mikrótanítások, amelyek során a tanárnak készülő diák próbatanítását felvételre veszik, és később tankörtársai és egy vezető pedagógus segítségével kielemzik. Ha belegondolunk, ezt meg lehet csinálni ezen a felületen, sőt, mivel a felvételek beágyazhatóak, az adott mikrótanítás elhelyezhető a tanuló e-Portfóliójában, csak hogy kapcsolódjak az első naphoz.

A következő előadásban Papp Gyula felvázolta az e-learning szabványok fejlődési útját, amelyben szomorúan említettek, hogy Nyugat-Európában a tanulási tér sokkal személyesebb, mint hazánkban, sokkal nagyobb szerepet kap a közösségi szerep és a web2, míg idehaza mindenki SCORM bűvkörébe szorult, pedig a szabványok is továbbléptek már. Jó példa erre az ismertetett IMS Common Cartridge, amely magában hordozza az elődök minden előnyét (így pl. egy hagyományos SCORM lejátszóban is futtatható), ugyanakkor sokkal nagyobb szabadságot nyújt (ezzel persze veszít pl. nyomon követhetőség részletességén). A szabvány magába foglalja az IMS tesztszabványát, illetve a rugalmas (SCORM 2004-hez is adoptált) szekvencia-navigációs leíró elemeket. A cél azonban mindenképpen a nagyobb rugalmasság volt. Mellékesen megjegyzendő, hogy az eXe képes ilyen exportra, és a Moodle 2.0 már teljes támogatással fog bírni a szabvány felé.

Horváth Cz. János az új generációs IKT eszközökről tartott előadást. Felvillantva néhány olyan jövőbeli(?) eszközt, amely a jövőben(?) alkalmazható akár az oktatás területén is: 3D eszközök, ebook olvasók, érintőképernyős alkalmazások.

A szekciót Vigh György zárta, aki az elektromos hálózaton keresztül elérhető internetről tartott előadást, mint a wifi lehetséges alternatívájaként, hiszen állítólag fejlődésben lévő gyermekekre kimutatták azok káros hatását, így egyes iskolákban a levegőben terjedő biteket átterelték a konnektorba.

A szünetet követően a Web2.0 szekcióban folytattam, ahol először Fehér Péter tartott előadást a tanárblogokról. Láthattuk, hogy a tőlünk nyugatra – ahogy korábban Papp Gyula is megemlítette – sokkal közösségibb az oktatás, mint olyannak a hozzáállása, hiszen a számos edublog létezik, amelyeket szaktanárok, pedagógusok írnak. Sőt, a magyar GoldenBloghoz hasonlóan az edublogok versenyeznek több különböző kategóriában. Azért magyar példát is láthattunk (Szertár, Tanárblog, H2SO4). Reméljük, a helyzet javulni fog, mert nagy szükség van az ilyenfajta tematikus blogokra. Nem csak szakmai vita és publikációs felület lehet, de növelheti egy tanár úgymond „menőségét” is a diákok szemében, és a „menőség” jelentős motiváló tényező.

Palócz Istvántól megtudtam, hogy internetfüggő vagyok. Legalábbis az 5 pontból 3 (vagy 2,5) passzolt rám. Ezt persze nem szabad negatív értékként felfogni, sokkal inkább hasznosítani kell, mint az információ megszerzése, szűrése, szelektálása szempontjából. Az előadó is ebbe az irányba vitte a témát, hiszen az RSS és azok online olvasóit, illetve a közösségi könyvjelzők erejéről és használatáról tartott nagyon oldott hangulatú előadást. Megnyugodtam, használom ezeket az eszközöket, tehát a függőségemet igyekszem jól kihasználni.

A következő előadók (Lévai Dóra, Virányi Anita) viszont nagyon érdekes tényre hívták fel a figyelmet. A sajátos nevelési igényű gyermekek esetében is használható a web2-es gyakorlat. A hölgyek gyakorlati példát is mutattak, egy ning oldalt, ahol a tanulók rettenetesen élvezték a munkát és tevékenyen részt vállaltak a virtuális osztályteremben végzett munkához. Tehát nem csak, hogy kezelni képesek ezeket a rendszereket, de önálló tartalmakat is képesek létrehozni, így alkotva tanulnak.

A nap végét pedig a twitter zárta. Bárdi Csilla, Tóth Tímea, Varga Adrienn felmérése nagy érdeklődést, és kíváncsiságot váltott ki. Az eszköz használhatóságát és értelmét ugyanis nagyon sokan megkérdőjelezik, mégis viharos gyorsasággal terjed. Az előadás alatt gyorsan megismerhettük a technológiát, és annak lényegét. Természetesen nem maradhatott el az alkalmazási lehetősége a oktatásban sem, ahol a megkérdezett tanárok többsége az anyanyelv negatív megújítása melletti (amelyet a 140 karakteres korlát is elősegít) hátrányon kívül kiemelték a gyors információszerzés, csapatmunka koordinálás, a közhangulat megismeréséből fakadó előnyöket is.

Összefoglalva tényleg nagyon jó volt a konferencia. A címek mögött volt tartalom is. Remélem jövőre ugyanitt, és lehet, akkor már magam is küldök be valami anyagot, hiszen a jót meg kell ismerni a másik oldalról is...