Lénárd Gábor

Did I say, I love targeted ads? This just happened to me

Tue, 29 May 2012 09:46:41 +0200

Did I say, I love targeted ads?

This just happened to me

Tisztelt FKF Ügyfélszolgálat (hirtelen felindulásból)

Fri, 11 May 2012 12:43:00 +0200

Tisztelt FKF Ügyfélszolgálat

(hirtelen felindulásból)

A rendőrök nem kívántak semmit Újra május elseje, újra...

Wed, 02 May 2012 21:22:07 +0200

A rendőrök nem kívántak semmit

Újra május elseje, újra teljesítjük a felvonulók kívánságait. Rózsi, techno, Markos-Nádas, csak a Kádár-korszakot nem tudtuk visszahozni.

The Dirty Little Secret Of Overnight Successes

Wed, 25 Apr 2012 00:02:00 +0200

The Dirty Little Secret Of Overnight Successes:

In your life, you’ve probably had a setback or two. When you stumble, it’s tempting the throw in the towel and accept defeat. There’s always an attractive excuse waiting eagerly, hoping you’ll take the easy way out. But the most successful people forge ahead. They realize that mistakes are simply data, providing new information to adjust your approach going forward.

The ubiquitous WD-40 lubricant got its name because the first 39 experiments failed. WD-40 literally stands for “Water Displacement—40th Attempt.” If they gave up early on like most of us do, we’d sure have a lot more squeaky hinges in the world.

Miklósi Gábor: Tulassay megy, Schmitt marad

Mon, 02 Apr 2012 13:08:34 +0200

Miklósi Gábor: Tulassay megy, Schmitt marad:

„…És itt a plágium a kisebbik baj, azt ebben az országban, ahol virtus az adócsalás, talán még megbocsátották volna neki. Az igazi gond az, hogy a mindinkább saját nagyszerűsége téveszméjének rabjává váló Schmitt már az ügy kipattanásának legelején nem a szembenézést választotta, hanem hazudozni kezdett, a vasárnapi rádióinterjúja alapján pedig úgy tűnik, kezdi elveszíteni a kapcsolatot a valósággal…”

lvnte: lvrbrd-9: fnyrzkny: Kolosy tér | Budapest dead can...

Fri, 30 Mar 2012 17:31:21 +0200

lvnte:

lvrbrd-9:

fnyrzkny:

Kolosy tér | Budapest

dead can dance

Ezen röhögtem én is ma

dkitzinger: Reggelt!

Wed, 28 Mar 2012 07:54:06 +0200

dkitzinger:

Reggelt!

Szegény sícipőm nem bírta a versenyt. De azért végigmentem a...

Sat, 24 Mar 2012 12:16:04 +0100

Szegény sícipőm nem bírta a versenyt. De azért végigmentem a pályán.

Ma van a síklubunk szokásos versenye, és ilyenkor mindenki indul, a mi családunkból is.

Hétfő óta tartogatom, most végre elmondom: az új iPad képernyője...

Thu, 22 Mar 2012 15:39:00 +0100

Hétfő óta tartogatom, most végre elmondom: az új iPad képernyője egészen elképesztő, és lenyűgöz, valahányszor csak ránézek. Mintha elektromossághoz, számítástechnikához köze sem lenne, mintha villámgyors, láthatatlan kezek festenék ezeket a csodaszép betűket és gyönyörű képeket a legfinomabb tintákkal. Minőségi ugrásként éli át az ember.

(Gyönyörű a 27 colos Thunderbolt Display is, és az iPhone 4/4S még nagyobb sűrűséget pakol egy kisebb területre, mégis soha nem láttam még egyetlen eszközben ehhez fogható felbontást, méretet és minőséget. Pláne nem ilyen kedvező áron.)

Ez a lenyűgöző képernyő abba a készülékbe került, amelyet a maga negyedekkora felbontásával is már életem legkedvesebb kütyüjének neveztem, mert ezt használtam a szabadidőmben könyvek, cikkek, hirek, weboldalak, tweetek, egyebek olvasásra, videókra és játékokra. Ezzel a képernyővel pedig végképp az lett.

Kicsit olyan ez, mint amikor felteszem a jó fejhallgatómat, és hirtelen eláraszt az új hangzás, és újabb, meg újabb részleteket veszek észre, holott a régin is “ugyanez” a zene szólt. Ami a fejhallgatónak a hang, az az iPadnek a tartalom: hétfő óta minden szebb lett, és olyan részleteket veszek észre, amelyeket eddig nem. És a legjobb, hogy akárcsak egy jó fejhallgatónál, maga a közvetítőeszköz egyre inkább eltűnik, és egyre közvetlenebbé válik a kapcsolat.

(És ez a jövőben nyilván egyre inkább így lesz. A képernyő minőségére most már nem lehet panasz, de napfényben azért még csillog és nehezen olvasható. Jól működik a kézzel manipulálás is, de azért jó lenne, ha az ujjammal nem pusztán egy merev, lapos üveglapot éreznék. És lehetne az eszköz még könnyebb és strapabíróbb, valamint töltse magát fény, mozgás, (test)meleg segítségével. És használhassam póniként is.)

Az én esetemben az eredeti iPadhez képest persze még döbbenetesebb a különbség, mert hihetetlen gyors lett a készülék, és a RAM negyed gigabájtról (vagy iPad 2 esetén fél gigabájtról) 1 GB-ra emelkedett, így messze több alkalmazás elfér: négy ujjal simán lapozgatok a legutóbbi négy-öt, sőt, néha 7-8 app között, és mind a memóriában van még, nem kell újratöltődniük. Emiatt még több dologra tudom használni, és még ritkábban kell berogynom a számítógép elé. (De ezen a téren is telhetetlen vagyok, és egy jövőbeli iOS-verzióban szeretnék majd egyszerre több alkalmazást látni egy képernyőn, legalább kettőt.)

Örömteli, hogy végre megoldották, hogy az iPhone appok retina-változatát jelenítse meg. Sosem értettem, hogy ez miért nem természetes (lehet, hogy eddig ezzel is ösztökélni akarták a fejlesztőket egy iPad-változat elkészítésére?). Én kényszerűségből használok pár ilyet (pl. The Hit List, plusz ezt a bejegyzést is a tumblr app segítségével teszem ki), és értékelem, hogy ha nem is használják ki a képernyőméretet, most végre normálisan néznek ki.

Még egy dolgot említenék: fehéret vettem, mert igazat adtam Fazekas Dánielnek abban, hogy jobban passzol az én elsődleges használati módomhoz, az olvasáshoz, amely szinte kizárólag fehér háttéren zajlik. (Ha főleg filmekre és játékokra használnám, akkor nyilván feketét választottam volna.) A fehér nemcsak remekül illik az olvasáshoz, de karakteresebb is, mint a fekete. Ráadásul van még egy apró előnye a feketével szemben — amely engem is meglepett —, mégpedig az, hogy nem látszanak rajta az ujjlenyomatok. A feketén is csak bizonyos fényben látni, és csak ott, ahol nem világít a képernyő, de a fehér kereten soha.

A frissen trágyázott földtábla mögött a reptéri fogda

Tue, 20 Mar 2012 11:15:30 +0100

A frissen trágyázott földtábla mögött a reptéri fogda

The Rise of the New Groupthink - NYTimes.com

Fri, 24 Feb 2012 12:40:05 +0100

The Rise of the New Groupthink - NYTimes.com:

SOLITUDE is out of fashion. Our companies, our schools and our culture are in thrall to an idea I call the New Groupthink, which holds that creativity and achievement come from an oddly gregarious place. Most of us now work in teams, in offices without walls, for managers who prize people skills above all. Lone geniuses are out. Collaboration is in.

But there’s a problem with this view. Research strongly suggests that people are more creative when they enjoy privacy and freedom from interruption. And the most spectacularly creative people in many fields are often introverted, according to studies by the psychologists Mihaly Csikszentmihalyi and Gregory Feist. They’re extroverted enough to exchange and advance ideas, but see themselves as independent and individualistic. They’re not joiners by nature.

(via Instapaper)

Brainstorming Doesn’t Really Work : The New Yorker

Fri, 24 Feb 2012 11:30:05 +0100

Brainstorming Doesn’t Really Work : The New Yorker:

Brainstorming seems like an ideal technique, a feel-good way to boost productivity. But there is a problem with brainstorming. It doesn’t work.

(via Instapaper)

» 9 Essential Skills Kids Should Learn

Fri, 24 Feb 2012 10:57:45 +0100

» 9 Essential Skills Kids Should Learn:

How then to prepare our kids for a world that is unpredictable, unknown? By teaching them to adapt, to deal with change, to be prepared for anything by not preparing them for anything specific.

(via Instapaper)

2011-es örömeim

Mon, 20 Feb 2012 16:53:00 +0100

Hardware:

Shure SRH840 fejhallgató. Ha csak egy valamit szabadna mondanom, akkor ez volna az, mert nincs még egy dolog ebből a listából, amely annyi örömöt okozna, mint egy jó fejhallgató. Rajongok a zenéért és a minőségért, de egy high-end rendszer kiépítésére nemcsak a pénzt sajnálnám, hanem a család miatt ki sem tudnám használni (hacsak nem a pincében rendezkednék be, mint Sándor). Egy jó fejhallgató viszont mindent megold: sokkal kedvezőbb árú, és akárhol használhatom, még az irodában is. Azóta egyébként a Shure mellé beszereztem egy félig nyitott Philips Fidelo L1 fejhallgatót, amelynek nemcsak szebb a hangja, de könnyebb is, és még távirányítós headset is van hozzá alapból. (Időközben egyébként megjelent a Shure SRH940 is.)
Fujitsu ScanSnap S1300: Évek óta sajnáltam kiadni a pénzt egy ilyen szkennerre, olyan drágának tűnt. Pedig volt már olyan helyzet, amikor elég sokat ért volna, ha elérhető egy dokumentum másolata, amely ezer kilométer távolságban hever. A ScanSnap valami csoda: beteszem a papirokat, megnyomom rajta a kék gombot, és nem sokkal később megjelenik a PDF a gépemen, kétoldalasan, kereshető szöveggel (OCR végrehajtva a háttérben). Az így beszkennelt fájlokat átnevezés nélkül időnként (egy-két havonta) egyetlen mélységű folderstruktúrába dobálom, anélkül, de mindennek nincs is igazán nagy jelentősége, mert a szöveg úgyis kereshető, tehát a Spotlight kihozza, akárhol van. Nem pazarlom az időm címkézésre.
Áprilisban írtam, hogy új, négy magos, 8 gigabájtos MacBook Prót vettem, matt nagy felbontású képernyővel. A gép alapvetően teljesen néma és nagyon gyors, élmény vele dolgozni. Bárcsak használhatnám a munkahelyemen is! Ugyanakkor nem tökéletes minden, mert úgy tűnik, elméretezték ennek a szörnyetegnek az áramellátását: nagy igénybevétel alatt (pl. játék vagy fényképfeldolgozás) nemcsak hogy hangosan pörögni kezdenek a ventillátorok, hanem képtelenné válik az akkumulátor a GPU és a CPU áramigényét ellátni, és szép lassan merülni kezd, még bedugott töltő mellett is. Remélem, hogy az Intel következő generációs rendszere gazdaságosabb lesz, vagy az Apple beépít majd valami még erősebb akksit, hogy bírja. Ami jobban zavar az az, hogy a gép egy-két havonta lefagy egyszer, mindig mikor éppen 10-15 perce hagytam magára. Az elején a képernyővédő és a videókártya akadására gondoltam, de hiába tiltottam le a képernyővédőket, a probléma még így is jelentkezik időnként.
Nyáron kipróbáltam, majd vettem egy FUJIFILM X100 fényképezőgépet, amelyet azóta is nagy elégedettséggel használok. Két dolgot kéne gyorsítani rajta: egyrészt alvásból pár másodperces töltődés nélkül azonnal kapcsoljon be, másrészt az autófókusz lehetne kicsit gyorsabb. Esetleg még nem ártana egy valamivel erősebb akkumulátor sem bele. (A pro-kategóriás 1D után nyilván nagyok az igényeim.) De alapvetően nagyon elégedett vagyok, mert ilyen kis méretű gépnél akár gyenge fénynél is ilyen fantasztikus képminőséget még nem pipáltam. Egy vakut szeretnék majd még venni hozzá, de a nagy fényérzékenysége és a beépített vakuja miatt olyan ritkán kell, hogy még vonakodom. A Fuji nemrég bejelentette az X-Pro1 gépet is, amely külsőleg az X100-re hasonlít, de cserélhető objektíves, és még szuperebb minőség (érdemes megnézni az eddig megjelent hivatalos és nem hivatalos tesztképeket). Jó választás egy tükörreflexes gép helyett, mert élvezi annak előnyeit, viszont jóval kisebb (ugyanakkor nem olcsóbb). Az X-Pro1 nagyon vonzó gépnek tűnik, de tény, hogy még a legkisebb objektívvel is nagyobb, mint az X100, és nincs beépített vakuja sem.
Ősz végén írtam az iPhone 4S-ről is, amellyel azóta is roppant elégedett vagyok. Annyit tennék még hozzá, hogy magam sem hittem volna, milyen ideális kompakt fényképezőgépnek. A zsebemből pár másodperc alatt a lövésre kész állapotba kerül, és a legtöbb esetben olyan képeket készít, amelyre egy nagyobb gép is büszke lehetne.
Állitható magasságú IKEA asztal: A munkahelyemen már hónapokkal előtte volt ilyen asztal, és annyira megkedveltem, hogy szerettem volna otthonra is egyet. Az IKEA-féle sokkal olcsóbb és egyszerűbb, de azért elfogadható minőségű. Jó szívvel tudom ajánlani mindenkinek, aki próbálja némileg csökkenteni az ülőmunka számos káros hatását. Akárcsak a munkahelyemen, most végre otthon is rendszeresen váltogatom az ülést és az állást.
Apple Thunderbolt Display: Azóta vágytam egy ekkora monitorra, mióta először kipróbáltam Handrás ilyen felbontású monitorát: 2560 × 1440 pixelen már kezd valahogy elférni az ember, nem annyira szűkös minden. Bár itt is igaz, hogy nincs az a terület, amit be ne lakna az ember. Fantasztikus, hogy első ránézésre mennyivel több részletet látok egy fotóból, vagy hogy végre kényelmesen elfér egymás mellett fejlesztés közben a TextMate és a böngészőablak. Csodaszépek a színek. Egyelőre nem kalibráltam, de így is egyértelműen jobb, mint a régi Samsungom kalibrálás után. Üveg és aluminium, csupa minőségi anyag. Egy Y-alakú kábel jön ki belőle, amelynek egyik vége MagSafe, hogy árammal lássa el a MacBookot, a másik végződés pedig a Thunderbolt (amely gyakorlatilag egy külső PCI Express Bus), ezen keresztül csatlakozik a számítógép a monitor hátuljába dugott FireWire Drobóba, gigabites hálózatra, USB-s nyomtatóra, és a monitorba épített hangfalakra, mikrofonra, illetve HD kamerára. A képernyő tehát egy kényelmes dokkolóállomás is egyben. Nem tudok rosszat mondani róla. Viszont az tény, hogy ekkora felbontásban nem tudja már a videókártya meghajtani a StarCraft II-t. A Thunderbolt segítségével megoldható lenne, hogy egy erősebb GPU, amely képes lenne ennyi pixelt meghajtani, magában a monitorban foglaljon helyet, vagy akár egy külső dobozban, mint amilyet az MSI mutatott be nemrég.

Software:

Áprilisban még játszottam a StarCraft II-vel. Nagyon élveztem. Ráadásul magamhoz képest szokatlan módon végig is játszottam, mert mindegyik küldetés annyira más volt, bár maga a sztori sajnos kevés izgalmat tartogatott. Elképesztően gyönyörű és csodaszép hangja van. Nagyon várom, hogy végre játszhassam a többi fajjal is az új kiegészítőkben). Ugyanakkor zavar, hogy nem fogom tudni a nagy felbontásű képernyőn játszani.
Fontos új szolgáltatás számomra az iCloud, a MobileMe erősen kiterjesztett utódja. Végre az Apple termékek esetében nem a számítógép a digitális központ, hanem a felhő. Bizonyos dolgok (naptár, kontakt-szinkronizáció stb.) már eddig is működtek, de végre ez lett az alapelv mindenben, és az új iOS és OS X verziókkal egyre inkább így lesz. Az iCloud része az iTunes Match, melynek révén végre nem nekem kell az otthoni gépemen a zenéim hostolni, hanem mindent a felhőben, és az egyes eszközeimen (beleértve a számítógépet is) annyi zenét tartok, amennyit akarok, és mégis hozzáférek az összeshez. Az szolgáltatás eleinte akadozott, és nem indult be egy-egy letöltés vagy streaming egyből, de mostanra már általában jól működik. Rettenetesen hiányozni fog viszont a MobileMe Gallery, mert nem ismerek hozzá fogható szolgáltatást, amely ennyire jól lefedné az igényeim.
The Hit List — GTD app Macre és iPhone-ra, amely leváltotta az OmniFocus-konfigurációmat, mert egyszerű, szép és nagyon-nagyon kézre áll, főleg a Maces program. A fejlesztő már dolgozik az iPad-változaton, de nekem igazán egy webalkalmazás hiányzik nagyon, hogy az irodai Windows-dobozról is használni tudjam. Addig is készítettem magamnak egy buffert: https://thl-buffer.appspot.com/ A THL egyébként azért tetszik sokkal jobban, mert egyszerűbb. Az OmniFocus annyira túlzásba viszi a flexibilitást a mindenféle nézeteivel, ki-bekapcsolható opcióival, hogy elveszem benne, ráadásul viszonylag merev a felfogása arról, hogyan tároljam benne a dolgokat, pl. nem szereti, ha kontextus nélkül írok be dolgokat, amit pl. a “Kölcsön adott dolgok”, “Mit csináljunk hétvégén” jellegű listáim vagy az otthoni projektem esetében teljesen indokolatlannak tartok. THL-ben elég akkor díszítenem az adataim, ha van értelme. Nem pazarlom az időm címkézésre.
Apple Mail — Sok-sok év után leváltottam a Gmail webes felületét, mert kiderült, hogy a Lionban érkezett Mail elég jó már. Úgy tűnik, hogy ami a legjobban hiányzott nekem, az egy jó thread view, meg a gyors keresés. Mindkettő funkció jobban működik az Apple szoftverében. Ráadásul sokkal egyszerűbb a több account használata. (És az új iOS-változatokban végre megy a zászlócskázás is, bár sajnos csak egyetlen színben.) Persze az Apple Mail nem támogatja a többszörös címkézést, de ez nekem nem is hiányzik, mivel nagyon ritkán címkézek, hiszen annyira jó a keresés, státuszjelölésként pedig inkább a zászlókat használom, mert az mindenhol működik. Nem pazarlom az időm címkézésre.

A korábbi évek beszámolói:

Why I Love Apple

Mon, 20 Feb 2012 07:41:54 +0100

Why I Love Apple

Miért fog rettenetesen hiányozni a MobileMe Gallery

Fri, 17 Feb 2012 16:50:31 +0100

Sokáig MobileMe-előfizető voltam évi 100 eurórért, mielőtt az ingyenes iCloud leváltotta. Ma már az iCloud segítségével mindenki ingyen szinkronizálhatja a naptárait és címtárát, és 5 gigáig ingyen tárolhat dokumentumokat. Az iCloud emellett arra is alkalmas, hogy a telefonunkkal készített képeinket ideiglenesen tárolja, és ezáltal a számítógépünkön és a többi eszközön is kényelmesen elérhessük.

A MobileMe azonban véglegesen megszűnik 2012. június 30-án, és vele együtt a csodálatos Gallery szolgáltatás is, amelyet nagy megelégedéssel használtam az elmúlt években, mert mindezeket tudja:

Ha engedélyezem egy albumnál, letölthető az összes kép, egyenként vagy egyben (ZIP-fájl). Ez nálam kulcs, mert időnként fotós szolgáltatást nyújtok, legutóbb pl. egy kétnapos síversenyről, amelynek képeit ezrek töltötték le.
Könnyedén rakhatok jelszavas védelmet az egyes albumokra, és újrahasználhatom a meglévő felhasználónév/jelszó párosokat. Senki sincs rákényszerítve, hogy regisztráljon, mégis kényelmesen titokban tarható, ami kell.
Mások is tölhetnek fel fényképeket, ha engedélyezem az adott albumra. Mindezt regisztráció nélkül, ami túl sok lenne a legtöbb anyukának, apukának, akikkel képeket osztok meg.
Rejtett albumok, amelyet csak az lát, akinek elküldöm a linket. (Bár sajnos messze nem olyan elegánsan, mint a Flickren vagy a Picasán.)
Tökéletes integráció és szinkronizáció az iPhotóval és iOS eszközökkel. Akárhonnan bővíthető az album általam vagy más által, de minden átmásolódik a gépemre is.
Szép. (A Picasa még mindig szörnyen néz ki, pedig már sokat javítottak rajta.)

Létezik hasonló szolgáltatás, amely legalább a fontosabbakat tudná a fentiek közül? Mert az elég reménytelennek tűnik, hogy Apple ingyen odaadja mindezt a jelenleg több mint százmillió és egyre növekvő iCloud-előfizetői tábornak, és abban sem hiszek, hogy fizetős szolgáltatásként megtartanák. :(

"Some years ago, I had an interesting experience in delegation with one of my sons. We were having a..."

Thu, 09 Feb 2012 23:07:16 +0100

“

Some years ago, I had an interesting experience in delegation with one of my sons. We were having a family meeting, and we had our mission statement up on the wall to make sure our plans were in harmony with our values. Everybody was there.

I set up a big blackboard and we wrote down our goals — the key things we wanted to do — and the jobs that flowed out of those goals. Then I asked for volunteers to do the job.

“Who wants to pay the mortgage?” I asked. I noticed I was the only one with my hand up.

“Who wants to pay for the insurance? The food? The cars?” I seemed to have a real monopoly on the opportunities. As we went down the list, job by job, it was soon evident that Mom and Dad had more than sixty-hour work weeks. With that paradigm in mind, some of the other jobs took on a more proper perspective.

My seven-year-old son, Stephen, volunteered to take care of the yard. Before I actually gave him a job, I began a thorough training process. I wanted him to have a clear picture in his mind of what a well-cared-for yard was like, so I took him next door to our neighbor’s.

“Look, son,” I said. “See how our neighbor’s yard is green and clean? That’s what we’re after: green and clean. Now come look at our yard. See the mixed colors? That’s not it; that’s not green. Green and clean is what we want. Now how you get it green is up to you. You’re free to do it any way you want, except paint it. But I’ll tell you how I’d do it if it were up to me.”

“How would you do it, Dad?”

“I’d turn on the sprinklers. But you may want to use buckets or a hose. It makes no difference to me. All we care about is that the color is green. Okay?”

“Okay.”

“Now let’s talk about ‘clean,’ Son. Clean means no messes around — no paper, strings, bones, sticks, or anything that messes up the place. I’ll tell you what let’s do. Let’s just clean up half of the yard right now and look at the difference.”

So we got out two paper sacks and picked up one side of the yard. “Now look at this side. Look at the other side. See the difference? That’s called clean.”

“Wait!” he called. “I see some paper behind that bush!” 

“Oh, good! I didn’t notice that newspaper back there. You have good eyes, son.”

“Now before you decide whether or not you’re going to take the job, let me tell you a few more things. Because when you take the job, I don’t do it anymore. It’s your job. It’s called a stewardship. Stewardship means ‘a job with a trust.’ I trust you to do the job, to get it done. Now who’s going to be your boss?”

“You, Dad?”

“No, not me. You’re the boss. You boss yourself. How do you like Mom and Dad nagging you all the time?”

“I don’t.”

“We don’t like doing it either. It sometimes causes a bad feeling doesn’t it? So you boss yourself…Now, guess who your helper is.”

“Who?”

“I am,” I said. “You boss me.”

“I do?”

“That’s right. But my time to help is limited. Sometimes I’m away. But when I’m here, you tell me how I can help. I’ll do anything you want me to do.”

“Okay!”

“Now guess who judges you.”

“Who?”

“You judge yourself.”

“I do?”

“That’s right. Twice a week the two of us will walk around the yard and you can show me how it’s coming. How are you going to judge?”

“Green and clean.”

“Right!”

I trained him with those two words for two weeks before I felt he was ready to take the job. Finally, the big day came…

“Is it a deal, Son?”

“It’s a deal.”

“What’s the job?”

“Green and clean.”

“What’s green?”

He looked at our yard, which was beginning to look better. Then he pointed next door. “That’s the color of his yard.”

“What’s clean?”

“No messes.”

“Who’s the boss?”

“I am.”

“Who’s your helper?”

“You are, when you have time.”

“Who’s the judge?”

“I am. We’ll walk around two times a week and I can show you how it’s coming.”

“And what will we look for?”

“Green and clean.”

At that time I didn’t mention an allowance. But I wouldn’t hesitate to attach an allowance to such a stewardship.

Two weeks and two words. I thought he was ready.

It was Saturday. And he did nothing. Sunday…nothing. Monday…nothing. As I pulled out of the driveway on my way to work on Tuesday, I looked at the yellow, cluttered yard and the hot July sun on its way up. “Surely he’ll do it today,” I thought. I could rationalize Saturday because that was the day we made the agreement. I could rationalize Sunday; Sunday was for other things. But I couldn’t rationalize Monday. And now it was Tuesday. Certainly he’d do it today. It was summertime. What else did he have to do?

All day I could hardly wait to return home to see what happened. As I rounded the corner, I was met with the same picture I left that morning. And there was my son at the park across the street playing.

This was not acceptable. I was upset and disillusioned by his performance after two weeks of training and all those commitments. We had a lot of effort, pride, and money invested in the yard and I could see it going down the drain. Besides, my neighbor’s yard was manicured and beautiful, and the situation was beginning to get embarrassing.

I was ready to go back to gofer delegation. Son, you get over here and pick up this garbage right now or else! I knew I could get the golden egg that way. But what about the goose? What would happen to his internal commitment? So I faked a smile and yelled across the street, “Hi, son. How’s it going?”

“Fine!” he returned.

“How’s the yard coming?” I knew the minute I said it I had broken our agreement. That’s not the way we had set up an accounting. That’s not what we had agreed.  So he felt justified in breaking it, too.

“Fine, Dad.”

I bit my tongue and waited until after dinner. Then I said, “Son, let’s do as we agreed. Let’s walk around the yard together and you can show me how it’s going in your stewardship.”

As we started out the door, his chin began to quiver. Tears welled up in his eyes and, by the time we got out to the middle of the yard, he was whimpering.

“It’s so hard, Dad!”

What’s so hard? I thought to myself. You haven’t done a single thing! But I knew what was hard: self-management, self-supervision. So I said, “Is there anything I can do to help?”

“Would you, Dad?” he sniffed.

“What was our agreement?”

“You said you’d help me if you had time.”

“I have time.”

So he ran into the house and came back with two sacks. He handed me one. “Will you pick that stuff up?” He pointed to the garbage from Saturday night’s barbecue. “It makes me sick!”

So I did. I did exactly what he asked me to do. And that was when he signed the agreement in his heart. It became his yard, his stewardship. He only asked for help two or three more times that entire summer. He took care of that yard. He kept it greener and cleaner than it had ever been under my stewardship. He even scolded his brothers and sisters if they left so much as a gum wrapper on the lawn.

”

- Stephen Covey, The 7 Habits of Highly Effective People, 173 (via aaronsw)

Photo

Sun, 29 Jan 2012 07:20:00 +0100

Index - Belföld - Hogy kerültünk ekkora bajba?

Sun, 08 Jan 2012 21:28:30 +0100

Index - Belföld - Hogy kerültünk ekkora bajba?:

(via Instapaper)

Index - Belföld - A hazugság örökkévalósága

Wed, 21 Dec 2011 11:58:04 +0100

Index - Belföld - A hazugság örökkévalósága:

(via Instapaper)