A félév tulajdonképpeni gerincét azonban a Digitális dokumentumok című kurzus adja, amely a két elméleti jellegű bevezető kurzus után merőben gyakorlati módon tekinti át a digitális dokumentumkezelési eljárások és szabványok világát (indexelési eljárások, ontológiák, szemantikus web, tématérképek, repozitóriumok létrehozása és kezelése stb.). Itt norvég mesterképzéses hallgatókkal vagyunk együtt, sőt mivel a távoktatási programnak is részei ezek az órák, ezért élő internetes közvetítéssel is követhetőek, illetve visszanézhetőek felvételről is. A számonkérés formája itt egy 6 óra hosszú vizsga lesz a félév vége felé (ami itt december elejét jelent, idén Mikulás napját, december 6-át), méghozzá három 2 órás blokkban, kisebb szünetekkel. Az értékelés ugyanúgy mint Dániában a kurzusért feleős oktató és egy külső bíráló szakember közreműködésével történik majd meg. Ha valaki netalán nem lenne elégedett majd az eredménnyel (ilyen a kurzus történetében nem nagyon fordult még elő, mert olyannyira szemléletesek az órák és szorgalmasak a diákok) az majd Tallinnból javíthat online februárban.

Persze az órákon kívül is zajlik az élet. Kovács Ferenc segítségével újabb magyar rendezvényen vehettem részt, ezúttal a Norvég-Magyar Baráti Társaság szervezésében. Egy itteni partnereket kereső gyerekek környezetvédelmi szocializációjával foglalkozó szabolcsi civil szervezet mutatkozott be. A hivatalos program után mód nyílt egy érdekes beszélgetésre, régóta itt élő magyar fiatalokkal a  magyar-norvég mentalitásbeli, életvezetésbeli különbözőségekről, a mindennapi élet struktúráinak eltéréseiről. Később egy országismereti fakultatív bevezető kurzusunkon is elhangzott, hogy az itteniek általában rendkívül naívak, imádják a természetet, nagyon individualisták s néha zavarba jönnek a spontán dolgoktól, sőt ha valakire bejelentés nélkül kopogsz rá, könnyen fenyegetésként élheti azt meg. Itt nem divat előreengedni a hölgyeket az idősebbeket, mert úgy tartják, hogy ez nem udvariasság hanem egyfajta lenézést,beskatulyázást jelent. Érzelmi téren az átlag norvégokhoz nehéz közel kerülni, az a fajta felszabadultság, a rengeteg érzelemteli beszélgetés amely oly gyakori nálunk, itt igazán ritkaság. A sivárabbnak tűnő érzelmi életet egyensúlyozza azonban, hogy itt senkinek sem akarnak beleszólni az életébe, s általában úgy gondolják, hogy alakítsd szabadon a sorsod, s ne másoknak akarja megfelelni. S ez feltétlen felszabadító ahhoz a rengeteg típusú frusztrációhoz képest,amit otthon tapasztalni. S itt a kapcsolati háló mellett bizony elengedhetetlen a saját teljesítmény felmutatása a boldoguláshoz, önmagában a kapcsolat nem elég. Végül is mindkét világ a maga értékrendjében működik, de számomra az itteni sokkal szabadabbnak, fesztelenebbnek, kellemesebben átélhetőnek tűnik így első pillantásra, még a néhány negatív ellentmondással együtt is.

Minden vasárnap este fantasztikus és ingyenes élőzenei koncert van a Blaa nevű jazzklubban állandó zenekarral és szólistákkal valamint  alkalmi vendég fellépőkkel egyaránt. A hely ilyenkor zsúfolásig telik, érdemes időben odaérni. A Lonely Planet szerint egyébként a zenei szaksajtó a világ legjobb klubjai közt tartja számon ezt az egykori gyárépületből átalakított helységet, ami parádés természeti  környezetben park szélén, folyóparton terül el, habár a megközelítése unalmas lepukkant ipari területen át lehetséges a szállásom felől.

Múlt szombaton a város Majorstuen negyedének fő ütőerének számító sugárutat lezárták a forgalom elől s hatalmas piacnapot hirdettek. Az összes környékbeli bolt az Oslo környéki parasztok, a messzi távoli északról érkező kézművesek mind kivonultak portékáikkal, 30-80%-os akciókat hirdetve. Volt ott minden, ruha, műszaki cikk, minőségi norvég enni és innivalók (lehetett ingyen kóstolni norvég tortákat-nagy kincs az itteni árak közepette). Aznap a Városháza előtti tengerparti téren tömegközlekedési nap volt, így buszokat és villamosokat is csodáltunk. Nosztalgia villamosoztunk a belvárosban, s kihasználtuk hogy szombaton ingyenes volt a Nobel Peace Centerbe való belépés. Itt áttekintést kaphattunk földünk legkínzóbb humanitárius, menekültügyi problémáiról valamint áttekintést a Béke-Nobel díjasok életútjairól a díj történetéről. Bárki beállhatott egy fotó erejéig Fridtjof Nansen élethű képmása mellé, s egy elmés info-kioszk a fénykép mellé még egy újságoldalt is készített, hogy támogatod a Béke-Nobel díjasok humanitárius erőfeszítéseit. Az oldalt megkaptad kinyomtatva s el is küldhetted magadnak e-mailen.

Másnap vasárnap a Nemzeti Galériába látogattunk el, (a belépés szintén ingyenes e napokon) amelynek állandó kiállítása csodálatos tér és időbeli utazást tesz lehetővé az egyetemes és a norvég festészet történetében. A reneszánsz, barokk, expresszionista világnagyságok képei mellett külön szobája van Münch alkotásainak köztük a híres Sikoly egy példányával. Az időszaki kiállítás pedig a norvég naturalista tájkép és portréfestészet iskolateremtő alakjának Erik Werenskioldnak az életútját dolgozta fel, s mi épp az utolsó nap tekintettük meg.

E hétvégén pénteken kirándulás Droebak szigetére (ha feliratkoztam időben a nemzetközi irodánál a túrára) majd este oslói Múzeumok Éjszakája. Hétvégén pedig Norvég Könyvfesztivál Oslo szerte tele programokkal. Mozgalmasságban tehát az órák mellett a következőkben sem lesz bizony hiány. Majd a jövő hét második felében jön a Svéd Nemzetközi Könyvfesztivál (Bokmässan) Göteborgban, illetve azon hét utolsó napján utazás Berlinbe a TPDL 2011 konferenciára.  Unatkozni nem fogok, minden a jó előkészítésen a tanulás-munka egyensúlyának megtalálásán s az elegendő alváson múlik.

A könyvtári s oktatási infrastrukturális háttér egyébként a szokott északi színvonalon parádés.  Vadonatúj géppark a termekben és a könyvtárban, az egyetemen kívülről is elérhető számos adatbázis, gazdag dokumentumanyaggal ellátott könyvtár, éjjel-nappal használható munkaszoba (számítőgépekkel, nyomtatókkal felszerelve).  A belső hálózati meghajtókon tárolt anyagok távolról is elérhetők és migrálhatók a saját számítógépre SFTP kapcsolattal. Az e-learning rendszert pedig most üzemelik be az évfolyamunk számára Tallinnból. Egyelőre így e-mailen kapjuk az órákon bemutatott prezentációkat, de a jövő héttől már minden fent lesz ott is.

Részt vettünk továbbá egy új könyvkereső interfész felhasználói ergonómiai képességeit kutató kísérletben Három felület közül véletlenszerűen jött be egy a bejelentkezés után. Az adatbázis amelyik kiszolgálta őket közös volt. S ezt követően kellett különféle keresési feladatokat végrehajtanunk,majd kérdőíveken értékelnünk a személyes benyomásainkat. Két feladatot egy 3 opciós listából kellett kiválasztani (feladatonként 3 opcióból 1-1) a harmadik pedig egy szabadon választott témakeresési művelet lefuttatása volt. Az adatbázist alapvetően az Amazonból származó adatokkal (könyvleíró metaadatok, könyvismertetők) töltötték fel.  A kísérletben való részvétel önkéntes volt, de szinte mindenki bevállalta ezt az élményt.

A kutatás mögött egyébként az európai tudományos könyvtárak digitális könyvtári fejlesztéseit összefogó TPDL konzorcium áll, melynek idei konferenciájára Berlinbe ha minden jól megy mind a két DILL évfolyam eljut (mi Oslóból, az eggyel felettünk lévők Pármából). Így találkozhatunk a nálunk már sokkal tapasztaltabb felsőbb évfolyam tagjaival (néhányukhoz legutóbb a szombathelyi Bobcatsss-en volt szerencsém), megismerhetjük az olasz főkoordinátort is, miután a képzés másik olasz főszereplője már tartott nekünk órát Osloban.  A DILL konzorcium egyébként egy önálló workshopot is rendez majd, melynek témája a digitális könyvtári kutatás- fejlesztési programok integrálása az oktatási programok keretei közé. Jellemző oktatóink hozzállására, hogy e kivételes találkozási lehetőség kedvéért mindkét évfolyam számára felrúgták azt a szabályt, hogy konferenciára csak az mehet a konzorcium illetve külső támogatók pénzén diákként aki elő is ad. Persze nagyon megéri nekik is a dolog, hiszen számos téma közvetlen érintkezési pontokat kínál a Digitális Dokumentumok főkurzusunk témaköreihez.

S ha már az oktatókról beszéltem.  A decensen barátságos örrökké  kissé elvarázsolt Ragnar Audunson, a talpig gentleman Ragnar Nordlie, a végzőfélben lévő phd-s kitűnő webfejlesztő szakember Tor Arne Dahl, s a szája szegletében mosolygó szabadidejében zenélgető Niels Pharo, no meg a fáradhatatlan koordinátor Kersti André-Heloe alkotja a norvég csapatot, akik nem túlzás hamar a szívéhez tudnak nőni az embernek (s nem gondolnám, hogy a következő vizsgák, számonkérések alapvetően változtatnának e pozitív összképen). S megismertük még a parmai csapatból Vittore Casarosát is, aki kívül áll a könyvtári világon informatikai szakember, de épp ezért a saját egyéni látásmódjával vitt színt az  előkészítő órákba, egy teljesen másfajta megközelítésmódból járva végig a digitális könyvtárak világát, mint bölcsész képzettségű norvég kollégája Ragnar Nordlie.

Mint már utaltam rá részt vettünk két külső kiránduláson. Az első a nemzeti adatbázismenedzselő és az Open Access mozgalom minél szélesebb körű norvégiai népszerűsítésén munkálkodó Cristin szerkesztőségébe történt. Itt megtudtuk, hogy mostanában bár intenzív konzultáció zajlik köztük, de az északi országok nemzeti alapú konzorciumokban tárgyalnak s fizetik elő a szükséges adatbázisokat. A Cristin mint menedzselő és lebonyolító szervezet kettős minisztériumi alárendeltségben (tudományos-oktatási illetve egészségügyi) működik. begyűjti az egyes intézmények igényeit, majd lefolytatja a tárgyalásokat az adatbázis szolgáltatókkal, s ha sikeres az alku, akkor elszámol a minisztériumokkal s az egyes intézményekkel, illetve rendelkezésükre bocsátja a hozzáférést. A hozzáférési felülete minden intézménynek egyedi, nincs olyan egységes hozzáférési felület mint pl. a dániai DEFF-é, ahol be lehet egy helyen a különféle intézményi azonosítókkal jelentkezni. A beszerzés tehát központosított, a szolgáltatás azonban nem.

A másik kirándulás a mai folyamán a Norvég Tudományos Akadémia főépületeként szolgáló díszes villába vezetett, amelynek egyik melléképületében lakozik a Norvég Lexikon szerkesztősége, de minket a főépület dísztermében láttak vendégül. Maga az épület egyébként Oslo legelegánsabb nagykövetségekkel teli villanegyedének kellős közepén terül el, közel a tengerhez. A Norvég Lexikon eredtileg a legnagyobb norvég kiadók (Aschehoug, Gyldendal, Kunskapforlaget) közös vállalkozása volt, amíg az internet elterjedése ki nem kezdte a hagyományos papíralapú üzleti modellt.  A kiadók tehát kiszálltak, s a lexikont immár a virtuális térbe költöztetve egy konzorcium viszi tovább, melynek tagjai többek közt a Norvég Tudományos Akadámia és a Nemzeti Könyvtár is. Igen izgalmas kezdeményezésről van szó. Válogatott író és szerkesztőgárdával dolgoznak, viszont a  lexikon közösségi felületei nkeresztül bárki javasolhat átdolgozást. Nagyobb partnereik )például a norvég Statisztikai Hivatal, vagy a Nemzeti Könyvtár) külön űrlap felületeket (template) alakítottak ki, ahol gyorsan nagy mennyiségű speciális adattal lehet időről-időre frissíteni a lexikon állományát. Együttműködnek a norvég Wikipediával is, főleg azokon a népszerű területeken, amelyek kevéssé tudományosak, annál inkább izgatják azonban az ifjúság figyelmét. Egy videojátékokról szóló megfelelő színvonalú szócikk tehát mindkét felületen megjelenhet. S a Norvég Lexikon Creative Commons alapú anyagából is vehet át a Wikipedia. A kettő összevetéséből az derül ki, hogy a Norvég Lexikon ellenőrzöttebb, jobban el van látva metaadatokkal, a speciális template-ek segítségével gyors és megbízható adatszolgáltatásra képes földrajzi, bibliográfiai illetve statisztikai vonatkozásban.  A tudományos témák kapcsán fő forrásként szolgál a Wikipedia adatainak pontosításában. A kettő tehát a kicsiny norvég piacon inkább kiegészíti egymást, mint sem versenytárs lenne. A fő gond az, hogy a financiális háttér egyelőre csupán 4 évre biztosított (főként az egyik legnagyobb norvég bank alapítványa révén). S egyelőre senki sem tudja, hogyan lesz ebből fenntartható üzleti modell a jövőre nézve. A norvég kultúra és tudomány számára  számára mindenesetre a virtuális világban szinte létfontosságúnak tűnik a megfelelő hosszútávú működési keret feltalálása, így aztán remélhetőleg megbirkóznak ezzel is.

S akkor jöjjön az elején említett másik front, az órákon kívüli világ. Igen sokszínű és kellemes társaságban telnek itt a napjaim, ahol mindenki önálló színes egyéniség, másfelől viszont jól együtt tud működni a többiekkel. Oktatóink véleménye szerint a mi társaságunk a Brazíliától, Vietnamon, Németországon és Litvánián át Indiáig és Bangladesig terjedő származási sokféleség ellenére sokkal homogénebb, mint az előző évfolyamok voltak. Oslo kulturális kínálata igen pezsgő, különösen ebben a késő nyári-kora őszi időszakban tele van a város programokkal. Az egyetlen gond abból adódik, hogy 4 különféle kollégiumban vagyunk szétszórva, így a programszervezés e-mailen és facebookon zajlik (privát csoport keretében, ahol mondjuk a tanáraink is látják hová megyünk bulizni, de ebből még semmi probléma nem adódott:))). A brutális norvég élelmiszerárakat kijátszandó néhányan akciós vonatjeggyel ellátogattunk várost nézni majd végül vásárolni a svédországi Karlstadba. Az időjárás bolondos volt, a kisvároska viszont igen bájos és szép, remek múzeummal és boltokkal. A fő áruházláncok ugynazok mint Osloban, csak éppen 30-50%-kal olcsóbb minden…

Magam is meglepődöm azon, hogy a z alapvetően dános és kicsit svédes előképzettségemmel mennyire megy a norvég. A legviccesebb az volt, mikor a Radisson SAS szálloda melletti villamosmegállóban az egyik svéd konferenciaturista svédül kérdezte, hogy melyik villamos megy a főpályaudvarra, én meg svédül válaszoltam neki, hogy mindegyik vonal érinti azt, ő is meglepődött rajta:)). Miközben persze alapvetően minden norvégul meg angolul zajlik körülöttem. Néha van is egy kis zűrzavar azért, hogy most épp melyik nyelven kell előtolakodnia egy-egy szónak. De élvezem ezt a nyelvi sokszínűséget. Amit persze tovább színez, hogy elmentem a Fáskerti Mária vezette Norvégiai Magyarok Baráti Köre augusztus 20-i ünnepségére, (kitűnő hangverseny, magyarországi fiatalokkal)  s Kovács Ferenc kitűnő ismerősöm is ellát programajánlatokkal, így aztán persze bekeveredik a magyar szál is.

Hirtelen most ennyit, aztán majd ha lesz időm és energiám újra jelentkezem.

A lebegő állomány ideája első pillantásra nagyon jónak tűnhet. Mindenki a könyvtár bármely könyvét előjegyezheti bárhonnan (leginkább online módon), s a gép által rögzített sorrendben kölcsönözhető a dokumentum az előjegyzést kérő olvasó számára, a hálózat bármely részlegéből. Így tehát az olvasó helyett a dokumentum utazik. Másik feltűnő sajátossága e gyakorlatnak, hogy a lebegő állomány állandóan hálózati szinten forog. Tehát a rendszer legtisztább alkalmazása esetén mondjuk egy városi könyvtári hálózat egyik tagjának sincs saját kölcsönözhető állománya, hanem az állományt a hálózatot alkotó fiókkönyvtárak és a központi könyvtár könyvtárosai együtt gyarapítják. A beszerzések a hálózatot gyarapítják annak egyes szegmensei helyett.  A közös érdekeknek így nem tehetnek keresztbe a partikuláris intézményi érdekek, s a beszerzés koordinációja révén a használati adatokra támaszkodva minden eddiginél hatékonyabb olvasóbarát szolgáltatást lehetne nyújtani.

Azért beszélek feltételes módban, mert az idea a valósága átültetve igen ellentmondásos végeredményt szül.  A göteborgi könyvtári hálózat fenntartója ugyanis nem elégszik meg csupán a lebegő állomány koncepciójának bevezetésével, hanem hozzátesz egy olyan ösztönző tényezőt, hogy a nagyobb forgalmat bonyolító fiókkönyvtárak magasabb összegű költségvetésből gazdálkodhatnak (illetve magasabb összeget érintve tehetnek beszerzési javaslatokat) mint alacsonyabb forgalmú társaik. A rendszer egyelőre az audiovizuális médiaállományt illetően működik, de kiterjesztenék a könyvekre is.  Ez viszont így brutális eredményekkel jár, hiszen nem számol az egyes városrészek közti szociológiai, iskolázottságbéli különbségekkel. Lényegében a gazdagabb iskolázottabb lakosokkal rendelkező városrészek lakóit jutalmazza a rendszer, a szegényebb alacsonyabb kulturális igényű bevándorlók lakta városrészek kárára. Ebben a rendszerben semmilyen helye sem marad a kulturális integrációs programoknak, nem lehet a helyi igényekre testreszabott speciális állományrészeket, szolgáltatásokat elkülöníteni az egyes tagintézményekben (hiszen azoknak lényegében a modell kiforrása után szinte  nem is lesz önálló állományuk).  Egyáltalán semmilyen tere nincs a fizikai könyvtári térhez kötődő szolgáltatásoknak, a kézikönyvtári állomány funkciójának, gyarapítási kérdéseinek.

A szépnek tűnő szakmai idea ürügyén tehát az értelmezésem szerint úgy érvényesülhet akár pénzkivonás is a könyvtári szférából, hogy még jól egymásnak is ugrasztják az egyes városrészek fiókkönyvtárait, miközben a könyvtárak számos társadalmi, szociális funkciójának betöltésére nem nyílik tér.  A lebegő állomány rendszerének védelmezői azt mondják például, hogy 2012-2013-ban felújítás miatt úgyis bezárják a központi könyvtárat, ezt megelőzően kell tehát olyan gyakorlatot kialakítani, mely révén a központi médiaállomány is elkezd lebegni,  a kölcsönzési előjegyzések révén a fiókkönyvtári hálózatban. A fent említett negatív szociális hatásokkal, a helyi szint potenciális kiüresedésével azonban így is számolni kell, ha automatikusan ráhúzzák a modellt egyéb dokumentumtípusokra is. Ráadásul ha minden beszerzés (a könyveké is) központilag megy, akkor a könyvtárak kézikönyvtári állománya hogyan fog gyarapodni? Ki fogja képviselni, a könyvtárhoz mint fizikai térhez számos szolgáltatás kapcsán odanőtt felhasználók érdekeit? S egyáltalán hogyan lehet a könyvtárakat mint vonzó szociális tereket (lásd harmadik hely koncepció) a helyi szakmai mozgástér végzetes leszűkítésével hatékonyan működtetni? Mi lesz a helyi szolgáltatási arculattal (ha nincs mögötte megosztható helyi tartalom, csupán hálózati alapú)?

Lehet, hogy némileg túlzóan sarkítottak a kérdéseim, ám a göteborgi példa számomra arra utal rá, hogy egyetlen szakmai idea sem csodaszer, ha nem megfelelő fenntartói hozzáállással és doktriner módon alkalmazzák azt, nem véve számot a könyvtári hálózat egyes tagjainak funkcionális sajátságaival akár individuális, akár hálózati megközelítésben. A szakmai doktrinerség helyett egyensúlyt kell találni a lokális és a hálózatos szolgáltatási paletta elemei között. Reménykedni lehet abban, hogy a lebegő állomány gyakorlatának kiterjesztése a könyvek irányába talán átgondoltabban történik majd, mint ahogyan azt az AV-média állomány példája mutatja.

S ha már itt tartunk, akkor felhívom kedves olvasóim figyelmét, hogy miután nagyon rendszertelenül tudok blogolni, a legfrissebb híreket (melyekről értesülök) megírom, illetve másoktól továbbítom röviden a twitter mikroblog rendszeren . Lenne rá lehetőség, hogy belinkeljem ide a blogfelületre is a twitter hírcsatorna tartalmát. Miután azonban sokan feedolvasóval követnek s amúgy sem csak a blogot érintő könyvtáros dolgokról van feltétlen szó benne, így úgy gondolom, inkább érdemes a követőmmé válni, vagy rendszeresen látogatni a megadott oldalt illetve weben fellelhető számos alkalmazás segítségével használni a twittert (böngészőből ilyen a címsorból behívható. a turulcsirip vagy a yamm, de ha nem akarunk folyton egy twitter fület nyitva tartani a böngészőn, akkor kiegészítőként telepíthető például a Yoono is).

Most továbbítottam  a twitteren például, hogy a Helsinkiben lezajlott The New Library konferencia prezentációi már elérhetővé váltak. Érdemes böngészgetni köztük, hiszen a konferencia a különféle könyvtári funkció és feladatok valamint a könyvtári design különféle összefüggéseit járta körül. Sajnos  az oslói városi könyvtár vezetője Liv Saeteren prezentációja hiányzik a sorból, remélem azért fel fog bukkanni majd…

Végül egy technikai jellegű értesítés: A blogom klogos felülete az új WordPress MU alapú klog hálózat része lett Takács Dani segítségével. A sablon is várhatóan hamarosan verziófrissítésen esik át, ez viszont azt jelenti, hogy az összes manuális betoldásról újra gondoskodnom kell majd (javascriptes kódrészletek s RSS widgetek). Ha nem néz minden úgy ki, mint ahogyan eddig, s eltűnnek időlegesen, vagy véglegesen egyes kiegészítő elemek, annak ez a magyarázata. A bejegyzések tartalmát viszont ez semmilyen módon nem érinti, s amúgy az eddigi design, minimális módosulásokkal a másik felületen is megtalálható. Ezt a címet  jó eltárolni arra az esetre is, ha a klog szolgáltatónál esetleg kiesés lenne a szolgáltatásban (természetesen fordítva is érvényes a dolog).

Az Északi Könyvtári Hétről Marika is írt a blogján, s én is írtam már e blogon róla. A Palles Gavebod dán gyermekkönyvtári portálról is már ejtettem szót korábban.  A svéd Läskonster projekttel való találkozásomat a göteborgi IFLA-kongresszusnak köszönhetem. A Swedish Library Arenában hallottam róla egy lelkes előadást, s mire hazaértem, már itthon várt az OSZK-ban a svéd nyelvű összefoglaló könyvalakú projekt beszámoló.  A poszterek böngészésekor futottam bele a digitális átállással együtt megszületett új dán közszolgálati gyermekcsatorna könyvtári műsorának ismertetésébe (mely egyébként ezer szállal kötődik a vázolt gyermekkönyvtári portálhoz). Sikerült elkerülnöm, hogy bármit megismételjek Marika OSZK-s és OIK-os előadásaiból, viszont Mátéval együtt úgy gondolom kellemes perceket szereztünk a kicosny, de lelkes nézőközönségnek. Az MR győri stúdiójának riportere még rövid interjút is csinált velünk, de az MR Hangtárban nem sikerült rálelnem arra, hogy leadták-e.

Maga a Könyvszalon is tele volt jobbnál jobb programokkal. Igen jó kezdeményezés, melyhez ideális helyszínként kínálkozik a Győri Nemzeti Színház épülete.

Rengeteg pozitív tapasztalatom volt, ezért inkábba negatívumokkal kezdem. Csúszott a program a kezdéskor, nem is kicsit, bár ez nem a szervezőkön múlt hanem a meghívott protokollvendégek egyikén-másikán. Ők viszont jól kibabráltak a programra időben érkezőkkel, s nem emlékszem, hogy bocsánatot kértek volna tőlük (bár a szolgálatkészség, az őket eltartó adófizetők iránti alázat és az önreflexió készsége állami hivatalnokok körében még a rendszerváltás után 20 évvel sem jött divatba, sajnos…). Igen örvendetes volt, hogy rengeteg fiatal jött be Kosztolányi egyik Esti Kornél novellájának többnyelvű felolvasására (közülük többen később rendhagyó angol nyelvű irodalomórán vettek részt). Az viszont már kevésbé volt felemelő, hogy néhányuk köhögési rohamai és állandó sugdolózása lerontotta kissé a rendkívül különleges vállalkozás élvezeti értékét.  Így aztán sajnálatos módon a közönség egy részének viselkedési kultúrája csatlakozott, a fentebb említett protokoll vendégekéhez . S még annyit a negatívumokról, hogy a bejárat mellett több helyen is ki lehetett volna tenni a napi programokat, mert így aki már egyszer bejött, annak is le kellett mennie 1-2 emeletet, ha az aktuális dolgokról tájékozódni kívánt, még akkor is, ha érdeklődése egyébként mondjuk az olvasóteremhez, vagy a nyelvstudióhoz fűzte. S még az vetődött fel bennem, hogy az itthon nemzetiségi léttel rendelkező kultúrák bemutatkozása mellett az évről-évre megrendezett programsorozat vendége lehetne olyan EU tagállam kulturális bemutatkozása is, mely nem rendelkezik nemzeti és etnikai kisebbségi jelenléttel nálunk.  De ezek a megjegyzések inkább csak az objektivitás kedvéért kerültek ide, amúgy eléggé szőrszálhasogatónak tűnhetnének.

Annál is inkább így van ez, mert én bizony nagyon jól éreztem magam. Fullajtár Andrea nagy átéléssel és színészi játékkal olvasott fel Kosztolányit és fordításban Ingo Schulzét. Nádori Lídia műfordító nagyon érdekes tömör, ámde tartalmas előadást tartott az előbb említett német íróról. Kicsit talán nagyobb teret adhattak volna ennek a blokknak fél óránál,  pláne hogy a program is csúszott. Bár másfelől tudom, hogy több kapcsolódó rendezvény is lesz majd a német újraegyesülés kapcsán az intézményben. A házi könyvtáros finomságokkal üzemeltetett büfé nagyon jó ötlet volt (mindenki annyit fizetett a minimum 100ft-on felül, amennyit gondolt, ezzel is támogatva a könyvtár állománygyarapítását). Ideális helyszíne volt ez a rendezvény a hivatalos programok mellett kellemes beszélgetéseknek is (pl. Lackfi Jánossal csevegtem a büfé melett, s végül le is késtem a szerb emlékek nyomában tett belvárosi séta indulását).  A legjobb és legszórakoztatóbb program azonban Kocsis Zsivka szerb bemutató nyelvórája volt. Zsivka közvetlen személyisége, s az alapos felkészültsége járult ehhez a leginkább hozzá. Terítékre került a bemutatkozás, a számok 1-től 10-ig, s néhány a magyarba átkerült szláv jövevényszó szerb nyelvű megjelenési módja. S akkor még (az időrendet kissé felrúgva) nem beszéltem a Sóron Ildikó által vezetett könyvtári túráról, aki igen jó áttekintést adott a a nagy olvasóterem és a szabadpolcos kölcsönzési tér állományáról, s egyáltalán a könyvtár működéséről, életéről, dilemmáiról.  Érdekes volt az alkotó könyvtáros programsorozat darabjaként a csipkekiállítás is.  Én nagyjából ezen a  ponton telítődtem s fáradtam el, de tudom, hogy volt még a műfordítás pályázat eredményhirdetése, jelnyelvi produkció és koncertek is, de ezeket már nem volt energiám megvárni. Összegzésként tehát elmondhatom, hogya  több éve magas színvonalon megrendezett programsorozat idén sem hazudtolta meg önmagát.  Ebben az adott könyvtári térben,ennél több programot ennél nagyobb változatossággal, már nehezen lehetne beilleszteni.