OSZK

Jelentős japán nyelvű hungarikumokkal gazdagodott gyűjteményünk

nemzetikonyvtar — Tue, 27 Oct 2026 06:00:00 +0100

2026. szeptember 1-jén a könyvtárunkba látogatott Haba Kumiko professzor asszony, a Josai International University oktatója, a nemzetközi kapcsolatok elismert szakértője és a Közép- és Kelet-Európa-kutatás vezető japán szaktekintélye. A professzor asszony két kiemelkedően értékes japán nyelvű művel ajándékozta meg könyvtárunkat.

Haba Kumiko professzor asszony az Országos Széchényi Könyvtár két munkatársával, Szádeczky-Kardoss Zsófiával és Bajtai Tiborral. Fotó: Szarka László

Az Országos Széchényi Könyvtár köztudottan minden Magyarországon kiadott művet gyűjt, hiszen a hazánk mindenkori területén megjelent kiadványok hungarikumnak számítanak. Talán kevesebben tudják, hogy a külföldön kiadott dokumentumok is tartozhatnak a nemzeti könyvtár gyűjtőkörébe, amennyiben magyar nyelvűek, szerzőjük magyar, illetve témájuk Magyarország lakosságával, gazdaságával, történelmével, irodalmával vagy kultúrájával kapcsolatos. Eszerint megkülönböztetünk területi, nyelvi, szerzői és tartalmi hungarikumokat.
A Haba Kumiko professzor asszony által adományozott két kiadvány ebbe az utóbbi kategóriába tartozik, vagyis tartalmi hungarikumnak számít.

Az egyik adománykötet, egy japán nyelvű enciklopédia – Törzsgyűjtemény

A fenti képen is látható egyik ajándékkötet címének magyar fordítása: Közép- és Kelet-Európa kulturális enciklopédiája (中欧・東欧文化事典). A mű 2021-ben jelent meg a tokiói Maruzen Kiadó gondozásában, főszerkesztője maga az ajándékozó, Haba Kumiko professzor asszony. Az enciklopédia átfogó képet nyújt a régió, s ezen belül Magyarország történelméről, kultúrájáról, irodalmáról, művészetéről és társadalmi viszonyairól. A kötethez Magyarország tokiói nagykövete, Aulner-Bálint Anna írt ajánlást, amelynek teljes szövege magyarul és japánul alább olvasható.

Ajánlás Haba Kumiko professzor asszony kötetéhez

A professzor asszony egy, az általános iskolai korosztály számára készült országismereti tankönyvet is ajándékozott a könyvtárnak, amely szintén az ő szerkesztésében jelent meg. Tájékoztatása szerint a sorozat, amelyhez az adományozott tankönyv is tartozik, mindössze húsz országot mutat be a japán diákoknak, és e kiválasztott országok között Magyarország is helyet kapott. A kiadvány a magyar kultúra japán közoktatásban való jelenlétének figyelemre méltó dokumentuma.

Japán nyelvű, Magyarországról szóló általános iskolai tankönyv – Törzsgyűjtemény

Az adományozott kötetek különösen hasznosak lehetnek a Magyarországon élő japán közösség, a hungarológia és közép-európai tanulmányok iránt érdeklődő japán kutatók és hallgatók, a japán szakos magyar diákok, valamint a magyar-japán kulturális kapcsolatok kutatói számára. Az Országos Széchényi Könyvtár az ajándékba kapott kiadványokat állományba veszi, feldolgozza, majd az érdeklődők számára helyben hozzáférhetővé teszi, biztosítva ezzel, hogy az adomány a jövőben is szolgálhassa a kutatást és az ismeretszerzést.

Szádeczky-Kardoss Zsófia
(Állománygyarapítási és - nyilvántartási Osztály)

Egyenként és összesen I.

nemzetikonyvtar — Thu, 22 Oct 2026 06:00:00 +0200

A Széchényi-könyvest részeként 2026. október 22-én mutatják be Horváth Barna református lelkész, esperes és teológiai tanár életműsorozatát. Ehhez kapcsolódik ez a kétrészes blogbejegyzés, amelynek első fejezetében a szerző életét, a másodikban pedig az életműsorozat tartalmát és keletkezéstörténetét mutatjuk be.

Horváth Barna teológus a Budapesti Református Teológiai Akadémián a Hétfői Hírek 1958. május 26-i számát olvassa

Horváth Barna 1936. március 14-én született Budán, az új Szent János Kórház előző évben megnyílt szülészeti osztályán. Már e tényben is megmutatkozik, hogy a szülei milyen gondossággal várták érkezését, a legjobb körülményeket igyekeztek nyújtani számára, hiszen kései és egyetlen gyermek volt. Édesapja, Horváth István, a székesfővárosi pénzügyőrség javadalmi őre Pestszentlőrincen épített házat a családnak. Édesanyja, Simon Katalin Erzsébet képesített varrónő volt, házassága előtt Erdélyi Mici színésznő háztartását vezette. Az újszülött keresztelője sem akárhol volt, a Szilágyi Dezső téri református templomban, ahol Boncza Berta 21 évvel korábban kimondta a boldogító igent Ady Endrének. Négy évvel később, 1940-ben pedig Edelsheim-Gyulai Ilona Horthy Istvánnak.
A családfő életének két meghatározó korszaka volt. Az egyik az első világháború, ahová szinte gyerekként került, és megjárta mind a galíciai, mind az isonzói frontot, amit Károly-csapatkereszttel jutalmaztak. A másik élménye a tarcali és kecskeméti borászati szakiskola elvégzése volt. Végül azonban a pénzügyőrséghez került, ahonnan 13 év után betegség miatt nyugállományba került. A II. világháború elején, 1941-ben döntöttek úgy, hogy visszavonulnak a család hátországába, a tokaj-hegyaljai Mád községbe, ahol évszázadok óta élt a família.
A Horváth család vásárolt egy 1830-ban épült kúriaszerű nagy házat. Szőlőjük addig is volt a rokonság segítségével távművelésben. A családfő ettől kezdve teljesen a borászkodásnak szentelte életét, amellyel kiegészítette szerény köztisztviselői javadalmazását. Horváth Barna egy impozáns épületben, a mádi elemi népiskolában kezdte meg tanulmányait, Kiss Erzsébet, Hegyaljai Kiss Géza író, politikus testvére volt az első tanító nénije.
Szegénységben nevelkedett, a maga erejéből, munka mellett tanult édesapja a fiú tanulmányait is kiemelten kezelte. Hívő kálvinistaként református papnak szánta. A Sárospataki Állami Angol Tagozatú Általános Iskolába íratta felső tagozatra (1948–50). Ezt elvégezve a Sárospataki Református Kollégium Általános Gimnáziumának humán tagozatú osztálya (1950–52), illetve a Sárospataki Állami Rákóczi Általános Gimnázium humánus tagozata (1952–54) következett, mert közben az iskolát államosították, akárcsak korábban az általános iskolát, így ő elmondhatta magáról, hogy kétszer államosították az iskoláiban. A gimnáziumban irodalmi érdeklődésével, önképzőköri tevékenységével tűnt ki, sokat olvasott és írogatott, és egy színdarabot is előadtak az osztálytársaival Leonyid Szolovjov A csendháborító című Naszreddin Hodzsa-történetét, amit ő rendezett. Kezdetben inkább a vallási megújulás, az ébredés vonzotta, gyakori résztvevője, sőt lelkesült szereplője volt az összejöveteleknek. Az irodalmi sikerei azonban egyre inkább a bölcsészet felé irányították érdeklődését, így a középiskola végére már határozott a jövőjéről, egyetemre készült, és az írói ambíciók egyre erősebben mutatkoztak meg életében. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemre felvételizett először magyar–angol szakra, ám helyhiány miatt nem vették fel, azt az ajánlatot kapta, hogy próbálja meg Debrecenben a magyar–orosz szakot, ahol már csak oroszból kell vizsgáznia. A család erről hallani sem akart, hiszen abban reménykedtek, hogy nem tart ez a rendszer örökké, és majd jönnek az amerikaiak… Bár még később is próbálkozott az egyetemmel, 1954 őszén végül a debreceni Református Teológiai Akadémiára adta be a jelentkezését, ahol a felvételin kerek perec bejelentette, hogy nincs hivatástudata, és csak jobb híján jelentkezik. A bizottság azonban megállapította alkalmasságát, és egyikük nagy derültséget okozva azt találta mondani, hogy a legjobb papok pontosan az ilyen fiatalemberekből lesznek. A tanulással nem is volt gond, s mellette az irodalom is művelhető volt, Koczogh Ákos és mások is felfigyeltek rá. Recenziókat írt az Alföldbe, és máshol is jelentek meg írásai. Koroda Miklós íróval még gimnazistaként összebarátkozott, akárcsak Tóbiás Áronnal, aki Déry Tibort egyszer Mádra vitte szüreti riportra, amikor Horváth Istvánékat is meglátogatták.
A teológián jó közösség volt úgy általában, ám ő úgy érezte, hogy nincs a helyén, és a második év végén otthagyta Debrecent, és felköltözött Budapestre, ahol a nagymamája élt egy lányával és fiával, a Lenin körút 51.-ben, de nem hozzájuk, hanem a keresztapjához, Bodzák Ferenc úri szabóhoz költözött a XIV. kerületi Miskolci utcába, Alsórákosra. A felvételire és írói érvényesülésre várva valamiből élni is kellett, így nyáron az albertfalvai kőfaragó vállalathoz került. A fárasztó munka, a sok utazás miatt ez azonban egy pár hét múlva fenntarthatatlan volt. A szülei kérésére átjelentkezését kérte a budapesti teológiára. 1956 szeptemberét írjuk ekkor.
A tanulmányok folytatódtak, az írói kapcsolatok szaporodtak. Lázár István gimnáziumi barátja az Irodalmi Újságnál volt, és sorban mutatta be neki az írókat, Varga Domokostól Kuczka Péterig.
Keresztury Dezsőről ezt írja Pályánk emlékezete című memoárjában:

„Bárczay Gyula ajánlásával meghívást kaptam akkoriban Dezső bácsiékhoz azzal a gondolattal, hogy segítsek neki az Arany János-bibliográfia kutatásában. Néhányszor megfordultam akkor a költő-miniszter Semmelweis utcai lakásán, és örültem annak, hogy az elismert irodalomtudós szellemi sugárzásának – mint afféle kis samesz – részese lehetek. Akkortájt jelent meg Dunántúli hexameterek kis verseskönyve, amit kérésemre a ma is tudott kis bökverssel dedikált: »Horváth Barnának, ki bár hegyaljai, Balatonról is szeret hallani, s akit, ha nem lesz szorgalma hiányos, még megdicsér az égből Arany János.« Erre bizony nem került sor, és a kutatás is hamar leállt, mert mindenkinek volt annyi esze, hogy rendőri felügyeletét a megfigyelt kapcsolattartások által ne terjessze. Évek múltán egyszer az utcán találkoztunk, és akkor elmondtam neki: nem cserbenhagyás volt részemről az, hogy az uzsonnás beszámolókról elmaradtam. Tartoztam ezzel neki azután, hogy nevét, illetve személyét további megfigyelésre ajánlották.”

Horváth Barna: Emlékezni tilos, [szerk. Horváth Barnabás Dávid], Budapest, Amfipressz, 2014, 92–93. – Törzsgyűjtemény

Ugyanis Horváth Barna kihallgatásakor Keresztury Dezsőt is szóba hozta a nyomozó. „Ebből lett világos, hogy mindent tudnak súgás nélkül is” – írja visszaemlékezésében. (Uo. 92.)
Hívták az akkor induló, Életképek című irodalmi laphoz, amelynek bölcsőjénél a szintén húszéves Konrád György is ott volt. Horváth Barna Csepeli Szabó Béla verseskötetéről írt az első számba, és megbízást kapott egy hegyaljai riportra is. Az újság azonban már nem jelent meg, azt is elsodorta a „tisztító vihar”.
Írói kapcsolatai miatt október 23-án ő volt az, aki javasolta a budapesti teológusoknak, hogy menjenek az írószövetség székházához, hogy a magyar írókkal együtt vonuljanak. Így is történt, együtt élték meg a mámorító nap történéseit. A következő napokban a műegyetemi forradalmi központban másokkal együtt azt a megbízást kapta, hogy menjenek a miskolci egyetemre, és ott tájékoztassák az egyetemistákat a fejleményekről. Ekkor Kisgyőrben meglátogatta lelkész barátját, Mészáros Istvánt (aki 1990-től 2002-ig tiszáninneni püspök volt). Azután hazament Mádra, és otthon is maradt, mert a szülei nem engedték vissza egyetlen fiukat. 1957 februárjában újraindult a teológia, amelyet megtépázott a történelem, több halálos áldozata, sebesültje volt az intézménynek, sokan elhagyták az országot. Erre neki is lehetősége lett volna, de nem akarta egyedül hagyni idősödő szüleit.
Évek óta volt egy baráti társaságuk, amely volt pataki diákokból állt, rendszeresen összejártak. Egy alkalommal, 1957 őszén Balás-Piri László gyógyszerészhallgató általa készített röplapokkal állított be, azokat osztogatta. A szövegük arról szólt, hogy a forradalom első évfordulóján emlékezzünk meg az áldozatokról, tegyünk gyertyát az ablakba, ne menjünk moziba, szórakozóhelyre. Nem bírta tétlenül nézni, hogy az emberek felejteni akarnak, fel akarta rázni a társadalmat. A röpcédulákat mindenhová ragasztgatta, ám a Vörösmarty-gimnázium faliújságjánál elkapták, s ezután összeszedtek mindenkit, aki kapcsolatban állt vele.
Horváth Barnát a Ráday-kollégiumból vitték el a Gyorskocsi utcába, 1957. november 12-én. Megkezdődtek a kihallgatások. Nagy Imre és köre is oda került abban az időszakban. A röpcédulákat gépelő Klimkó Ágnes, Balás-Piri unokatestvére Wittner Mária cellatársa is volt később. Horváth Barnát szimpatikusnak tarthatta a kihallgatótisztje, ez abból is látszik, hogy arra kérte, hogy segítsen neki az angollecke elkészítésében. Ez a nexus jól jött akkor, amikor be akarták szervezni, és a főhadnagy megsúgta neki, hogy nem kötelező aláírni semmit, csak mondja azt, hogy ő erre nem alkalmas. Így is lett.
Aztán átkerültek a Nagy Ignác utcába. Ott már egy nagy „hodályban” voltak, szabadabb volt az életük. A politikai foglyok létrehoztak egy kis „egyházközséget”, ahol Baranyi Ferenc költő édesapja volt a gondnok, Horváth Barna pedig a lelkész. A börtönben hirdette az evangéliumot, és neki mint református teológusnak „gyóntak” az elítéltek. Négy és fél hónap után őt 1958. március 25-én kiengedték a fogságból. Tanárainak köszönhetően évvesztés nélkül folytathatta a teológiát. Szolgálatokat végzett több pesti gyülekezetben és a nagykátai járásban is. Hátra volt azonban a tárgyalásuk a Fővárosi Bíróságon júniusban. A vád: a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel bűntette. Ő volt a hatodrendű vádlott. Június 20-án is volt tárgyalásuk, azon a napon, amikor Nagy Imrét kivégezték. Június 27-én megszületett az ítélet. A bíróság az ő esetében a büntetést a vizsgálati fogsággal letöltöttnek tekintette. A teológián továbbra is kitűnő tanuló volt, 1959. március 15-én az ünnepségén ő mondta el az ünnepi beszédet Isten szabadítása a történelemben címmel. (Horváth Barna: Emlékezni tilos, 331–335.)
Ettől az ügytől függetlenül a következő időszakban is rá volt állítva egy Tóth József fedőnevű ügynök, aki jelentéseket írt róla. Rendőri felügyeletre is járnia kellett. A közállapotok is siralmasak voltak, ezért aztán a teológia befejezése után átkérte magát a Tiszáninneni Református Egyházkerületbe, a Zempléni Egyházmegyébe.

Horváth Barna első palástjában Mádon 1959 őszén

1959-ben előbb Mádon, majd Szerencsen lett segédlelkész, a szomszédos Bekecsen és Ondon is szolgált. Az első lelkészképesítő vizsgát 1959. szeptember 25-én jó, a másodikat 1960. szeptember 15-én jeles eredménnyel teljesítette Budapesten. Összeházasodott volt pataki osztálytársával, Perjéssy Mártával, aki a sárospataki nagykönyvtárban volt alkönyvtáros, ezután pedig ondi beosztott lelkész az ottani esperes mellett. Szerencsen három és fél évet töltöttek, ott született első gyermekük, Ádám. A fogságban született hivatástudata egyre erősödött, megkedvelte a vidéki életet, írogatott, és elkezdett publikálni is a lehetőségekhez képest. Nyelvórákat adott, ápolta a kapcsolatokat a környékbeliekkel és a szétszóródott diáktársaival. Egy idő után azonban szűkösnek bizonyultak a keretek, és Darányi Lajos püspöknél kérvényezte áthelyezését.
A szomszédos borsodi egyházmegyében éppen akkor ürült meg az 1200 lakosú zsákfalu, Igrici község parókiája, amit örömmel fogadtak el mint önálló lelkipásztori lehetőséget. Egy évig Hejőpapiban is helyettesített, később a légvonalban 8, autóval 17 kilométerre lévő Gelejen is ők látták el a szolgálatot. Igrici Miskolctól délre 27 kilométerre található, Mezőcsát mellett. Már a bronzkorban is lakott volt. A hagyomány szerint a muhi csata IV. Béla vándor énekmondókat telepített erre a királyi birtokra. 1548-ban a török elpusztította, de pár évvel később újra benépesült, színmagyar község, úgynevezett kisnemesi falu. Egy, az egyházban őrzött 1573-as úrvacsorai kehely mesél a reformáció koráról.
A parókiát fel kellett újítani. A templomot renoválni kellett, a torony egy viharkár miatt 1943 óta csonka volt. Istók Miklós volt az utolsó lelkész, aki Nyékládházára került 1964-ben.

Az igrici református gyülekezet istentisztelet után, 1971. november 7-én

A parókián rengeteg ember megfordult, köztük lelkészkollégák, utazók és ismert emberek is: Cseres Tibor író, Béres Ferenc énekművész és Pécsi Sándor színész, aki Horváth Barnáné édesapja, Perjéssy László barátja volt, úgy is mint sajószentpéteri születésű volt pataki diák. Gyakran vendégeskedett náluk Márkus István szociográfus, aki az „alföldi úton” fekvő paraszti kultúrát tanulmányozta, több könyvéhez ott gyűjtött anyagot. Megfordult a parókián Demeter István (1914–1977) író, festő, szentpéteri plébános, akinek pár éve a Műcsarnokban volt kiállítása. A parókián látogatást tett Elizabeth Cleaver, egy sárospataki diáktárs, aki Kanadában és az USA-ban világhírű könyvillusztrátor lett, még díjat is elneveztek róla. A régi barát, Lázár István, aki sokáig a Valóság folyóirat főszerkesztője volt. Sok zenész: Gárdonyi Zoltán zeneszerző, Berkesi Sándor Kántus-karnagy, Sepsy Károly, Kovács Endre, Raymond Auquier orgonaművészek, Csikos Sándor színművész, Tóth-Máthé Miklós színész-író. Détshy Mihály építészettörténész, klasszika-filológus és még sokan mások.
A szomszédos gyülekezetek (Hejőpapi, Nemesbikk, Hejőbába, Bőcs) fiatal lelkészházaspáraival szoros barátságban működtek, egy énekkart is alakítottak. Ezenkívül tagjai voltak a Tiszáninneni Református Egyházkerület Sztárai Mihály Lelkészkórusának is, és az ehhez kapcsolódó irodalmi műsorok összekötőszövegét Horváth Barna írta, és ő is vezette ezeket.
Egyre többet utaztak a szomszédos országokba, s 1973-ban egy nagy nyugat-európai körút is megvalósult. Ezek anyagi alapját a kert adta, amit megműveltek, s a terményt a miskolci kofáknak adták el rendszeresen. Az évtizedek során bejárták fél Európát, kétszer a Szentföldön is megfordultak, Horváth Barna pedig két alkalommal volt kiküldetésben az Egyesült Államokban.

Horváth Barna mint vendég igehirdető az Egyesült Államokban, a Missouri állambeli Parisban 1985. szeptember 1-jén

Az egyházmegyében műemlékügyi, békeügyi, ökumenikus, tanulmányi és missziói előadói posztjaira választották. A tanulmányi munka is beindult. Rendszeresen publikált a Reformátusok Lapjában, a Református Egyház folyóiratban, a Theologiai Szemlében és világi orgánumokban. A bibliográfiája kéziratban 600 oldalas Word dokumentumot tesz ki, amely Horváth Barna honlapján elérhető.
A Studia et Acta sorozat kutatási munkálataiban is részt vett. A Zsinat Elnöksége a Református Egyház 1968. decemberi számában pályázati felhívást tett közzé a Studia et Acta V. kötete anyaggyűjtésére. A kötet az egyház legutóbbi száz esztendejének teológia- és egyháztörténetét dolgozza fel. Harminc pályázat közül Horváth Barna többed magával II. díjat kapott.
A Honismereti Mozgalom 1969. évi Országos Néprajzi Pályázatán Adalékok a népi hivatalviselés kezdeteihez című dolgozatával az egyik III. díjat ő kapta. Ez a dolgozat könyvként is megjelent, Adalékok Igrici község önkormányzatának és művelődéstörténetének kezdeteihez címmel, Szabad György lektorálta. Az Egyházi épületek és műtárgyak gondozása című, 1971-ben kiadott kötetben tanulmánya jelent meg. 1973-ban a Magyar Néprajzi Társaság rendes tagjává választotta. Ugyanebben az évben megnyert egy igehirdetés-sorozatra kiírt pályázatot is, amely később Egy év a szószéken címmel jelent meg.
Köztudomású, hogy a rimaszombati születésű Tompa Mihály a nagyszüleinél, Igriciben töltötte gyermekéveit, innen került Sárospatakra, a kollégiumba. Horváth Barna több írásában foglalkozott a költővel, műsorokat szervezett, beszélt a rádióban, s halálának 100. évfordulóján nagy ünnepséggel emlékeztek meg a költőről.
Gombos Ferenc, alias Simándy Pál pedig Igrici szülötte volt. Nemcsak lelkész és író, hanem a Trianon után Felvidéken ő szervezte a magyar szellemi életet, dolgozott a művelődési minisztériumban, és Németh László vallástanára volt. Így alakult, hogy az igrici lelkész levelezni kezdett a már nyugdíjas íróval, akinek haláláig tartották a kapcsolatot.

A Horváth család mezőcsáti műtermi képe, hetvenes évek eleje

1975-ben Horváth Barna apósa, Perjéssy László nyugdíjba ment, és a helyére őt hívták sajószentpéteri lelkésznek, a nagytemplomi gyülekezetbe. Ez egy nagy múltú gyülekezet, a reformáció idején, 1550 körül a település teljes lakossága lutheránus, később kálvinista hitre tért. Superintendesek (mai szóval püspökök), seniorok (ma: esperesek), vezető lelkészek voltak minden időben itt a parókián. Vadászy Pál például 1875 és 1927 között. Ő Lévay Józsefnek a rokona volt, így a költő mindig elvitte hozzá az 1740-ben épült, ma is álló parókiára az őt látogató barátait: Tompa Mihályt, Arany Jánost, Gyulai Pált, Jókai Mórt és még Görgey Artúrt is.
A sajószentpéteri parókián is sok nevezetes ember megfordult abban az időben. Karasszon Dezső orgonaművész, Zoltán Péter író, újságíró, Morvay Péter, Halász Péter néprajzos, Vargha Balázs író, Arnóth Ádám műemlékügyi szakértő, Lipcsey Edit előadóművész, Hegedűs Valér, Darányi Lajos orgonaművész, Magyar Balázs, Derszib Eti képzőművész, Petrőczi Éva költő, Szabó András, Czine Mihály irodalomtörténészek, Kósa László etnográfus, Vlagyimir Blok orosz zeneszerző, Lakatos Géza (1890–1967) miniszterelnök családja Ausztráliából, a szintén diáktárs Asbóth Erzsébet, az OSZK munkatársa férjével, Szűcs Jenő történésszel. Püspökök, esperesek, lelkipásztorok, filmesek, tévések, rádiósok, előadóművészek és sok-sok külföldi, akik részben a templomot jöttek megcsodálni. A Horváth család vendégkönyve megőrizte ezeknek a látogatásoknak az emlékét.

A sajószentpéteri református presbitérium Kürti László tiszáninneni püspökkel és Ablonczy László borsodi esperessel 1983-ban

Ez az ősi parókia ma is áll, de fel kellett újítani, a költözés pedig nagy változást hozott a család életébe. Ez a pozícióváltozás az egyházmegyében, az egyházkerületben is új feladatokat hozott. A fordítói munkacsoport és az egyházkerületi ökumenikus szakcsoport vezetője, egyházkerületi tanácsbíró, ökumenikus, békeügyi előadó lett. Itt is adódtak pluszfeladatok. 1975-től a feleségével Alacska községben is szolgálatot láttak el évtizedekig. Sok helyen hirdették az igét belföldön és határon túl, evangelizáltak, konferenciákon, lelkészértekezleteken, rádióban.
Akkoriban csak kevesen kaptak lehetőséget külföldi tanulmányútra. Horváth Barnának ez sikerült. 1980 őszétől a Genfi Egyetem Bossey Ökumenikus Intézetében folytatott posztgraduális tanulmányokat, ahol angol nyelvű dolgozatot írt a magyarországi bibliakiadásokról, 1981 tavaszától pedig szabad hallgató volt a Zürichi Egyetem teológiai fakultásán. Bossey-ban egy 18. századi kastélyban lakott, Zürichben pedig egy villában, ahol a főbérlője Helene Roesli pszichiáter volt, Carl Gustav Jung egykori munkatársa.
Részben a svájci tanulmányok folyományaként foglalkozott ökumenikai és szociáletikai témákkal. Teológiai tanulmányai mellett irodalomtörténeti, helytörténeti, művelődéstörténeti, műemlékvédelmi kérdések is kedvelt témái voltak. A parókiák és templomok renoválása folyamatosan adott munkát egész pályáján. Sajószentpéteren egy 14. századi építésű templomot kellett felújítani. Alacskán egy 18. századit. Szentpéteren akkor épült a bányai gyülekezet parókiája, ahová 1994-ben átköltöztek, és Alacskán is abban az időben épült új paplak.
A női lelkészek 1981-ben váltak egyenjogúvá, onnantól végezhettek palástos szolgálatot. Horváth Barnáné 1983-tól a másik sajószentpéteri református gyülekezet, a Sajószentpéter-Bányai Református Egyházközség helyettes, 1987-től pedig megválasztott, beiktatott lelkésze lett.
Horváth Barna írta meg 1986-ban a Tájak korok múzeumok kiskönyvtára sorozat 264. darabját, amely Sajószentpéter műemlékeiről szól.
A nyolcvanas években kezdett el foglalkozni a sajószentpéteri születésű Lévay József költő életével és munkásságával. Könyveket szerkesztett és adott ki a műveiből, és halálának 70. évfordulóján, 1988-ban egy nagyszabású ünnepséggel alapozta meg az azóta is virágzó Lévay-kultuszt. 1999-ben egy locarnói nyaraláson írta meg Utolsó idők című könyvét, amit a Kálvin Kiadó adott ki 2000-ben. Ez volt egyben a doktori dolgozata.
2000-ben adták ki második kiadásban az Adalékok Igrici község önkormányzatának és művelődéstörténetének kezdeteihez című munkáját. 2001-ben jelent meg Kegyeleti ügyelet címmel válogatott írásainak gyűjteménye. 2002-ben a korábban említett Egy év a szószéken. 2006-ban pedig az esperes utódjával közösen írt, Borsod-gömöri „református papok” történelemkönyve.
1988-ban megválasztották a borsodi egyházmegye esperesévé, és még kétszer újraválasztották, így a rendszerváltozás alatt 13 évig ő vezette a mintegy száz településből álló legnagyobb református egyházmegyét. Ez együtt járt a zsinati képviselőséggel és a zsinati tanácsi tagsággal. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a Doktorok Kollégiuma tagja lett.
1991-ben a Theologiai Szemle szerkesztőbizottságának tagja lett, 1993. januártól 2003. decemberig az elnöke volt.

Horváth Barna szolgálata a Soli Deo Gloria tábor záró-istentiszteletén a balatonszárszói református templomban 1998 nyarán

Óraadóként bibliaismeretet adott elő a Miskolci Bölcsész Egyesületben több mint tíz évig. Ennek a magánegyetemnek az alapító tagja volt, tiszteletbeli, örökös taggá választották. A Sárospataki Református Kollégium Teológiai Akadémiáján szintén óraadó tanár volt az újraindulástól, 1991-től 2002-ig az egyház mai élete, egyházi zene, egyházismeret és egyházjog témákban, az egyházkerületi katechétaképzőben pedig egyházismeretet és egyházi éneket oktatott.
1991-től volt tagja a Sárospataki Református Kollégium Igazgatótanácsának.
Társadalmi munkásként is számon tartották, a Hazafias Népfrontban is, bár nem volt jellemző rá a pártpolitikai szerepvállalás, egy alkalommal, 1994-ben harmadik volt a KDNP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei listáján mint országgyűlési képviselő-jelölt.
2003 nyarán a feleségével nyugállományba vonultak, Miskolcra költöztek. 2003. október 22-én Sajószentpéter város díszpolgára címmel tüntették ki. Ezután is végeztek különböző szolgálatokat, gyermekeikkel és unokáikkal több időt töltöttek, mint a korábbi időszakban.
2009. szeptember 15-én halt meg Miskolcon. A Deszkatemplomból temették a „felső-magyarországi Házsongárdon”, a Tetemváron az egyházmegye közösségének részvételével, kétórás búcsúztatással. 2010-ben kezdődött hagyatékának feldolgozása, amelyből életműsorozata is készült, de ez már a következő fejezet témája.

Horváth Barnabás Dávid
(Főigazgatói Kabinet)

„Könyvtár, ami összeköt” 2026

nemzetikonyvtar — Mon, 19 Oct 2026 06:00:00 +0200

A „Könyvtár, ami összeköt” ösztöndíjprogramot az idén 2026. szeptember 13-a és 27-e között rendezték meg. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy az Országos Széchényi Könyvtár delegáltjaként vehettem részt rajta, aminek köszönhetően két tartalmas hetet tölthettem együtt határon túli és magyarországi könyvtáros kollégákkal. A program fő célja a Kárpát-medencei fiatal könyvtárosok szakmai kapcsolatainak kialakítása, emellett pedig lehetőséget biztosít arra, hogy megismerkedjünk a különböző könyvtártípusok működésével, menedzsmentjével és munkatársaival, miközben egy határokon átívelő szakmai hálózat részévé válunk.
A program első három napját az Országgyűlési Könyvtár (OGYK) megismerésére és a kollégákkal való ismerkedésre fordítottuk. Részletes betekintést nyertünk a könyvtár munkafolyamataiba, szervezeti struktúrájába és mindennapi működésébe. Magát az Országházat is bejárhattuk egy vezetett séta keretében – és mivel az épület szimmetrikus, elég volt az egyik felét körbejárnunk ahhoz, hogy teljes képet kapjunk. Ezt követően felfedeztük az OGYK olvasótermét, megismertük a kézikönyvtár állományát és az intézmény történetét. A Ghyczy Ignác Kiállítótérben Zágoni-Bogsch Gergely mutatta be a muzeális gyűjteményt. A második nap a résztvevők, valamint saját intézményeik és munkaköreik bemutatkozásáról szólt. A harmadik napon Szigeti Gáborral, az Országgyűlési Hivatal Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóságának vezetőjével beszélgettünk az igazgatóság, a Közönségszolgálat és a Látogatóközpont munkájáról. A nap hátralévő részében az Olvasószolgálati és Tartalomszolgáltató, a Gyűjteményszervezési, valamint a Szakreferensi Osztály feladatait tanulmányoztuk. Külön kiemelném a Gyűjteményszervezési Osztályt, ahol a rövid bemutatkozást követően afféle „árnyékmunkatársként” (job shadowing) csatlakozhattunk a kollégákhoz, akik végigvezettek bennünket a dokumentumfeldolgozás gyakorlati lépésein.

Az Országgyűlési Könyvtár olvasóterme

A két hét során számos további intézmény működését is lehetőségünk nyílt mélyebben megismerni. Csütörtökön a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárába látogattunk, ahol átfogó képet kaptunk a gyűjtőkörről, az állományról, az olvasóterekről és az aktuális szolgáltatásokról. A könyvtárbemutatót követően az MTA Könyvtár és Információs Központ (MTA KIK) Borúra derű – A 200 éves Akadémia kincsei című tárlatot bemutató vezetésen vettünk részt. Különleges élmény volt eredetiben látni Széchenyi István három meghatározó művét (a Hitelt, a Világot és a Stádiumot), Gutenberg 42 soros Bibliájának egy lapját, valamint Vörösmarty Mihály Gondolatok a könyvtárban című filozofikus versének kéziratát. A délutánt a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola könyvtárában, illetve a Piarista Gimnázium könyvtárában töltöttük.

Széchenyi István: Világ. A mű kézirata a Borúra derű – A 200 éves Akadémia kincsei című kiállításon – MTA Könyvtár és Információs Központ (MTA KIK)

A hét további részében nagyobb lélegzetvételű, egész napos tanulmányúton vettünk részt a kecskeméti Katona József Könyvtárban, valamint az egri Bródy Sándor Könyvtárban. Kecskeméten a kollégák lelkesedése és a közösségépítés iránti elköteleződése azonnal kézzelfoghatóvá vált, az intézmény valóban a város közös „nappalijaként” funkcionál. A terek tudatos elrendezése, a gazdag programkínálat és a proaktív közösségi jelenlét rendkívül inspirálóan hatott. Még a legújabb szabadulószobájukat is kipróbálhattuk, ahol bekötött szemmel, kizárólag egymásra és a többi érzékszervünkre hagyatkozva kellett felgöngyölítenünk egy gyilkossági ügyet.
A második hetet „hazai pályán” kezdtük, az Országos Széchényi Könyvtárat, a Könyvtári Intézetet és a Könyvtártudományi Szakkönyvtárat jártuk végig. Elbe István vezetésével tekinthettük meg az épületet, aki részletesen mesélt az intézmény tereiről és szolgáltatásairól, majd Mészáros Tamás általános főigazgató-helyettes mutatta be a nemzeti könyvtár raktárait és legérdekesebb dokumentumait. A délutánt a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) Teréz körúti tagkönyvtárában töltöttük. Itt betekintést nyertünk a hálózat strukturális felépítésébe, az I., II. és III. szintű könyvtárak közötti különbségekbe, valamint az olvasók kényelmét priorizáló modern szolgáltatásokba.
Meghatározó élmény volt a Ceglédi Városi Könyvtár, amelynek infrastruktúrája és szolgáltatásai valóban rászolgálnak a város jelmondatára: „Több, mint gondolnád”. A közösségi igényeknek megfelelően korszerű olvasóteremmel, logikusan szervezett raktárral és igényes rendezvényterekkel várják a látogatókat. Szintén rendkívül inspiráló volt az ifjúság számára kialakított dedikált részleg, amely gazdag klubkínálattal és programokkal teremt valódi közösséget. A könyvtár, mint „harmadik hely” funkciójának megerősítéséhez ugyanis elengedhetetlen a fiatalok aktív jelenléte – ezek az ifjúsági terek és klubok jelentik a bázisát a későbbi, tudatos felnőtt olvasóközönség kialakulásának.

Bródy Sándor Könyvtár, Eger. Élménykönyvtár-foglalkozás Komló-Szabó Ágnes vezetésével

Csütörtökön szabadon választhattunk, melyik budapesti könyvtárat szeretnénk megismerni; két kollégámmal egyetemben az Országos Idegennyelvű Könyvtárra (OIK) esett a választásunk. A szakmai programot Juhász István, az OIK olvasószolgálati koordinátora és Pancsosz Alexandra, a Nemzetiségi Dokumentumellátási Osztály vezetője tartotta. A bejárás során Juhász István mesélt az épület roppant érdekes történetéről, így például arról is, hogyan működött a könyvtár azokban az időkben, amikor az épület egy részét még bérlakásokként hasznosították. Megtekintettük és ki is próbálhattuk a tömörraktárat, majd megismerkedtünk a Zeneműtárral, ahol bakelitlemezeket hallgattunk, zongorázni tudó kollégánk pedig feleleveníthette tudását és eljátszotta nekünk Lukas Graham 7 Years című dalát. Ezt követően elmélyedtünk a nemzetiségi dokumentumellátás rejtelmeiben, valamint áttekintettük a könyvtár állományának összetételét és a terek elrendezését. A nap fénypontját kétségtelenül a rendkívül izgalmas eszperantó hagyaték jelentette, amely az olvasóterem galériáján kapott helyet.

Országos Idegennyelvű Könyvtár. Juhász István, Deák Zoltán, Torda Dorina, a szerző

A „Könyvtár, ami összeköt” ösztöndíjprogram számomra jelentős, nemcsak szakmailag, de emberileg is inspiráló élményt jelentett, melynek során nyitottságot, tenni akarást és a folyamatos fejlődést tapasztalhattam. Mindezt a meglátogatott könyvtárak vezetői, könyvtárosai, a programot szervező kollégák attitűdjén és az ösztöndíjas csapatban egyaránt tapasztaltam. Kifejezetten jó volt látni és érezni, hogy annak ellenére, hogy a Kárpát-medence különböző pontjairól érkeztünk, az elhivatottságunk és a tapasztalatok iránti őszinte kíváncsiság közös.
Ezúton is szeretném megköszönni az ösztöndíjas kollégáknak, hogy élményekben és jókedvben gazdag, igazán tartalmas két hetet tölthettünk együtt. Külön köszönettel tartozom Torda Dorinának, a topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár (Biblioteka Eržebet Juhas) munkatársának, akivel rendkívül inspiráló szakmai eszmecseréket folytathattunk a tapasztalatainkról.

Bata Boldizsár
(Könyvtári Intézet, Könyvtártudományi Szakkönyvtár)

A korábbi évek beszámolói a „Könyvtár, ami összeköt” ösztöndíjprogramról: 2022, 2024, 2025.

A tömegsír mélyéről szóló költészet – Radnóti Miklós és egy megrendítő könyv a Csevejben. Kincsespolc 4.

nemzetikonyvtar — Sun, 18 Oct 2026 06:04:00 +0200

Mi történik, ha egy kortárs román költő több mint nyolcvan évvel Radnóti Miklós halála után párbeszédbe kezd a magyar irodalom egyik legnagyobb alakjával? Hogyan válik a költészet az emlékezés, a gyász és az emberi méltóság őrzőjévé?

A Csevej legújabb, 57. adásában Madarász Tímea vendége Juhász István, vagy ahogyan sokan ismerik, Pityu, irodalomterapeuta, az Országos Idegennyelvű Könyvtár munkatársa. A beszélgetés apropója Radu Vancu Kaddis Radnóti Miklósért című kötete, amely Radnóti életének tragikus végéből, verseiből kiindulva teremt különleges irodalmi párbeszédet.

Szó esik Radnóti életéről és költészetéről, a versek továbbéléséről, valamint arról, hogyan szólíthatja meg egy mai szerző a múltat úgy, hogy az a jelen olvasójához is közel kerüljön. Egy kötet, amely egyszerre megrendítő és elgondolkodtató, és amely után talán másként olvassuk majd Radnóti sorait.

🎙️ Madarász Tímea műsorvezető beszélgetőpartnere Juhász István, a hangzásért pedig Solymosi Ákos hangmérnök felel.

📚 A kötet az Országos Idegennyelvű Könyvtárban is megtalálható és kölcsönözhető.

Tartalom:

00:00 Intro
01:35 Iratkozzanak fel
02:20 Hetedik ecloga, részlet
04:03 Podcastos irodalomóra Radnóti Miklósról

Források + ajánlott olvasmányok: André Ferenc, [Puskás Panni (rip.)]: Miért ír a leghíresebb román költő Radnóti Miklósról verseskötetet? | ÖT.

Radnóti Miklós | Magyar Életrajzi Lexikon | Arcanum.

Radnóti Miklós: 1944 és Bori notesz. [Budapest], Magyar Helikon, 1970. OIK-katalóguslink (közös kötet adatok):

Radu Vancu | Wikipédia.

Radu Vancu, [ford. André Ferenc]: Kaddis Radnóti Miklósért. Budapest, Prae, 2025. OIK-katalóguslink:

Szentirmai Mária: A holtak feltámasztása – Radu Vancu Kaddis Radnóti Miklósért című kötetéről | Litera.

Nemzetközi bizantinológiai kongresszus Bécsben

nemzetikonyvtar — Wed, 14 Oct 2026 06:00:00 +0200

2026. augusztus 24. és 29. között rendezték meg a 25. nemzetközi bizantinológiai kongresszust, amelynek idén a Bécsi Egyetem adott otthont. A négyévenként megtartott hatalmas szimpózium, a tudományterület rangos eseménye immár centenáriumát ünnepelte: az első kongresszusra 1924-ben került sor, kimondottan az Oszmán Birodalom hivatalos felbomlására reflektálva.

2026. augusztus 24. és 29. között a Bécsi Egyetemen rendezték meg a 25. nemzetközi bizantinológiai kongresszust

A bölcsésztudományok között kevés akad, amelyben még napjainkban is ilyen gyors a fejlődés, a korszak sokáig elhanyagolt területe volt a kutatásoknak, főleg a bizánci kultúrát övező előítéletek miatt. Ezen a területen még manapság is nagy számban jelennek meg alapvető munkák: szövegkiadások, sőt kéziratokból készült első nyomtatott kiadások, összefoglaló kézikönyvek stb. A szakterületen zajló munka élénkségét jelzi, hogy a hatnapos kongresszuson 1600 előadás hangzott el.
A 2026-os kongresszus meghirdetett témája Byzantium beyond Byzantium volt, és a bizánci világ határterületeivel foglalkozott a szó szoros és metaforikus értelmében is.

Konstantinápoly ostromának ábrázolása egy moldvai kolostor freskóján. A kép forrása: Wikipedia

Előadásom címe Konstantinápoly elestének írott és szóbeli forrásai volt. Mostani beszámolómban az elhangzott témát szeretném kissé közérthetőbben kibontani, hangsúlyozva néhány magyar vonatkozását is.
Pár évvel ezelőtt került kezembe egy vékony kis kötetecske, amely a Constantinapoly várossának és ahoz tartozando részeinek az ö veszedelmének az Görög Birodalommal együtt rövid leirása címet viseli és Lőcsén nyomtatták 1688-ban. A két, nyolclapos füzetből álló, magyar nyelvű füzetke nagy részletességgel számolt be Konstantinápoly 1453. évi bevételéről, valamint a város nevezetességeiről. A magyar kutatás meglepően kevéssé foglalkozott vele. A szöveg 19. és 20. századi kiadásai csonkák: csak a várost leíró részeket közölték, míg elhagyták a történeti részeket, és a kutatásban így megfogalmazódott a gyanú, hogy magyar szerző művéről van szó, így mindenképpen érdemes lett volna az alaposabb vizsgálatra. A teljes szöveg ismeretében nyilvánvaló, hogy fordításról van szó, amelynek forrása egy 1687-ben Würtzburgban megjelent Descriptio novissima imperii Turcici című könyv. A terjedelmes illusztrált kötet az Oszmán Birodalom régióit mutatta be, ennek néhány részlete jelent meg magyar fordításban Lőcsén. A német eredeti sem nevezte meg szerzőjét, aki bizonyára azonos volt a kiadóval, egy fiatal, Quirin Heyl nevű könyvkereskedővel. Ez a név adott kulcsot a magyar nyelvű könyvecske megjelenésének körülményeihez. Quirin Heyl neve korábban is ismert volt a magyar kutatásban, ugyanis egy évvel később kérvényt nyújtott be a bécsi udvarnál: anyagi segítséget kért, hogy nyomdát alapíthasson a frissen visszafoglalt Budán, és ígéretet tett egy háromnyelvű magyar országleírás megjelentetésére. Amúgy reménytelen terve mögött a komoly szándékot mutatja, hogy mondhatni tesztelte a magyar fordítók és tipográfiák lehetőségeit, ennek lett eredménye a Lőcsén megjelent kötetecske. Az erre vonatkozó kutatás eredményei megjelentek a Magyar Könyvszemle 2025/2. számában, ez azonban csak a keletkezési körülményeket fejtette fel. A mű azonban tartalma miatt is vizsgálatra érdemes, és ez alkotta Bécsben tartott előadásom gerincét.

Tóth Anna Judit előadása a 2026. augusztus 24. és 29. között a Bécsi Egyetemen megrendezett 25. nemzetközi bizantinológiai kongresszuson

A 18. század még nem ismerte a szerzői jogok fogalmát, Quirin Heyl kötetei anyagát más művekből ollózta össze, oldalakat emelve át változtatás nélkül saját kiadványába. Forrásai között éppúgy akadt földrajzi szakmunka, mint történelmi regények – amelyek a saját anyagukat szintén a copy-paste módszer gyakori alkalmazásával bővítették.
A szöveg Konstantinápoly eleste kapcsán megemlékezett néhány olyan eseményről, amelyek történetisége kétséges, sőt cáfolható, azonban ugyanezek a történetek igen elterjedté váltak a 18. században – részben éppen amiatt, mert a szerzők gátlástalanul kölcsönöztek egymás műveiből.
A Bizánci Birodalom végső megsemmisülése, amelynek császára valószínűleg uralkodói jelvényeit levetve halt hősi halált a város falain, a felfoghatatlan mértékű pusztítás emberéletben és kulturális értékekben, ami az ostromot követte, mindez olyan témát jelent, amely képes érdeklődést kelteni a potenciális olvasókban ma is, de még inkább egy olyan korban, amikor az oszmán veszély még élő valóság volt. Quirin Heyl a pusztulás és az emberi tragédiák bemutatásakor nem érte be a történetíróknál megőrzött tényekkel, hanem olyan történeteket is közölt, amelyek valóságtartalma erősen kétséges: beszámol a császárné és lányainak rettenetes sorsáról, valamit egy Gertuka nevű görögről, aki elárulta a várost Mehmednek, cserébe a szultán lányát kérte feleségül. Az azonban kegyetlenül megbüntette arcátlan kéréséért, az árulót élve megnyúzták.
Ezek a történetek gyakran megjelennek a 17–18. század kiadványaiban, sőt, még a 19. és 20. században is fel-felbukkannak. Annak ellenére, hogy az igazságtartalmuk első pillantásra is kérdéses: a császár, XI. Konstantin özvegy volt, gyermeke sosem született. Mehmed pedig aligha ajánlhatta fel a lánya kezét bárkinek, mert ő maga is épp csak betöltötte a huszonegyedik évét a város elestekor.

XI. Konstantin császár korabeli ábrázolása. A kép forrása: Wikipedia

Első feltételezésem az volt, hogy ezek a történetek fokozatosan, lassan formálódtak ki a Konstantinápoly elestét követő évszázadokban, életbehívójuk pedig a dramaturgiai szükségszerűség volt: egy nagy vereség igényli az aljas árulót, csakúgy, mint a női mellékszereplőket. A forrásadatok azonban mást mutattak: ezek az adatok nem lassanként formálódó legendák voltak, hanem mögöttük olyan rémhírek állnak, amelyek Konstantinápoly ostroma idején keletkeztek, és amelyeket a menekülők vittek szét a szélrózsa minden irányában Európa és Ázsia felé. A rémhírek mögött pedig egyetlen valós esemény állt: Lukasz Notarasz megasz dux kivégzése.
Notarasz az akkorra egyetlen várossá zsugorodott birodalom második embere volt. Megosztó személyiség, aki kiváló nyugati kapcsolatokkal rendelkezett, vagyonát Velencében tartotta, ugyanakkor ellenezte az egyházi uniót. Úgy tűnik, hogy a város eleste után a szultán tárgyalásokba bocsátkozott vele, azonban három nappal később váratlanul kivégeztette idősebb fiával és vejével együtt. Ez a görögök utolsó reményeit is romba döntő esemény és annak okai számtalan találgatást indítottak el. Örmény kódexek még abban az évben árulónak nevezik Notaraszt. Lengyelországba eljut egy furcsa, eltorzított hír, amely szerint a szultán kivégeztette a város árulóját, egy bizonyos Gerlukát – a név a kyr Lukas, Lukas úr félrehallásából született. A hír még azt is hozzáteszi, hogy a szultán megnyúzatta Gerluka fiát, amiért az orvul megölte a Konstantinápolyt védő olasz szövetségesek kapitányát – a hírhozóknak sem a kapitány nevét, sem származási helyét nem sikerült eltalálnia. Ezeket a híreket Jan Długosz jegyezte fel később krónikájában. Felbukkan egy olyan híradás, hogy Notarasz görög foglyokat kezdett kiváltani a fogságból, és amikor a szultán látta az erre fordított hatalmas összeget, számonkérte, hogy miért nem hazája megvédésére fordította e pénzt, és kivégeztette. Chiosi Leonard püspök, aki a pápának írott beszámolójában aránylag pontosan számol be Notarasz haláláról, feljegyzett egy vitát Notarasz és Giustiniani, a genovai parancsnok között, ahol a vita hevében az olasz árulónak nevezte Notaraszt. Aeneas Sylvius Piccolomini magánlevélben számol be egy menekültektől hallott történetről, miszerint a szultán egy császári vérből származó leányt és öccsét nyilvánosan becstelenített meg. Hogy mindezek a mendemondák egyetlen valós forrásból táplálkoztak, egyértelművé teszi az a Lukasz Notarasz haláláról szóló beszámoló, amelyet elsőként a Konstantinápolyból hazatérő velencei diplomata, Nikolaosz Szekundinosz adott elő a velencei Nagytanácsnak, és tőle valószínűleg függetlenül ezt ismertették a görög történetírók is. Eszerint Notarasz feleségével, fiaival, egyik lányával esett fogságba. A szultán először barátságosnak mutatkozott, majd pár nappal később azt követelte, hogy Notarasz híresen szép tizennégy éves fiát küldje a háremébe. Miután ezt Notarasz megtagadta, kivégezték a család felnőtt férfi tagjaival együtt. A mai kutatás azt feltételezi, hogy a szultán csak késve ismerte fel Notarasz politikai és gazdasági hatalmát, így indokot kellett keresnie a kivégzésére. Mások szerint a szultán egyszerűen túszt akart kapni biztosítandó a megasz dux együttműködését, Notarasz viszont, talán felidézve a román fejedelemfiak, a Szép Radu és Vlad sorsát, akik ekkor már egy évtizede éltek a szultáni udvarban, megtagadta a parancsot. A történet folytatását illetően: több évvel később a fiú és Notarasz lánya is kiszabadult, a Velencében élő családtagok kifizették értük a váltságdíjat, ami a legmagasabb volt, amit konstantinápolyi fogolyért fizettek.
A történtek nagy visszhangot keltettek, hiszen az ostrom túlélői számára, amíg Notarasz élt, úgy tűnhetett, hogy van remény valamiféle kompromisszumos kiegyezésre; váratlan és minden előjel nélkül kivégzése kioltotta ezt a reményt, egyúttal gyanút ébresztett a megasz dux becsületessége felől. Hiteles információkhoz azonban csak kevesen juthattak az ostromot követő zűrzavarban, ezek helyét rémhírek, találgatások, kósza pletykák vették át, s a menekülők ezeket vitték szét a szélrózsa minden irányában.
Ha az ostrom csak egy évszázaddal korábban történik, e hírek talán elenyésztek volna, és csak néhány kódex, magánlevél őrizte volna nyomukat poros levéltárak mélyén. Azonban az 1453-as év az információk terjedését illetően is nagy változások nyitánya volt: Gutenberg beüzemelte nyomdagépét. A nyomtatás a következő évszázadokban alapjaiban változtatta meg az információ terjedésének útjait és egy újfajta nyilvánosságot hozott létre, amely sokkal egalitáriánusabbá vált, amennyiben az írásbeliség már nem egy szűk elit privilégiuma volt – mindeközben a „hír” eladható termékké vált.
A 17. század végén az oszmán veszély, Bécs második ostroma, majd a török kiűzése fenntartotta, sőt növelte az érdeklődést a téma iránt, és a könyvkiadók gyakran minden kritika nélkül küldtek sajtó alá bármilyen érdekfeszítő, az olvasói érdeklődést felkeltő anyagot. Azonban szakmai igényességük megkövetelte, hogy nem találtak ki híreket a semmiből, egyszerűen a megfelelő háttértudás, és talán a szándék is, hiányzott a történeti forráskritika alkalmazásához. A kutatás tanúsága tehát a konkrét történetek hátterén túl abban áll, hogy a források legfurcsább, leghiteltelenebb állításai mögül is gyakran kihámozható valamilyen valós történeti mag.

Tóth Anna Judit
(Régi Nyomtatványok Tára)

Mit üzen számunkra a régi korok diákjainak szókincse?

nemzetikonyvtar — Tue, 13 Oct 2026 06:00:00 +0200

Könyvtárunk tudományos munkatársa, Vasné dr. Tóth Kornélia „A régi magyar diáknyelv szótára” (2026) című könyve bemutatóján, október 1-jén Kiss Gábor, a TINTA Könyvkiadó igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, majd a szerző tartott vetített képes előadást a kötetről, annak keletkezéséről, forrásairól, szerkezetéről, számos példát hozva a szótár szócikkei közül, emellett nyelvi játékra is sor került. Ezt követően prof. dr. Balázs Géza egyetemi tanár méltatta a könyvet, és beszélt a diákok gyorsan változó nyelvéről, szemléletes példákkal. Kornélia előadásának a szerző által rövidített változata olvasható a következőkben.

Prof. dr. Balázs Géza egyetemi tanár, Kiss Gábor kiadóvezető és Vasné dr. Tóth Kornélia, a kötet szerzője a könyvbemutatón. Fotó: Vas Barnabás

A régi magyar diáknyelv szótára. A diákélet közel 1900 szava, kifejezése korabeli helyesírással és magyarázatokkal, jelentés- és szinonimamutatóval (2026) című kötetet a nyelvészet, a nyelvápolás, a szótárkiadás terén elkötelezett TINTA Könyvkiadó jelentette meg Az ékesszólás kiskönyvtára sorozatban. A most ismertetett szótár időutazásra invitálja az olvasót, egyrészt csatlakozik a többi, a régi korok nyelvét, szókincsét bemutató szótárhoz, másrészt elkülönül abban, hogy hiányt pótolva egy sajátos társadalmi csoport, a diákság – főként 19. századi – szókincsébe ad betekintést. Ahogy a mű alcíme is utal rá, a diákélet közel 1900 ránk maradt szava, kifejezése szerepel benne korabeli helyesírással és magyarázatokkal, jelentés- és szinonimamutatóval. A diáknyelv a csoportnyelvek közé tartozik, egy bizalmas nyelvhasználati forma, megalkotásának célja a közös csoporthoz tartozás, az elkülönülés kifejezése, szókészlete az élet szinte minden területére kiterjed, jellemzője a játékosság, az ötletesség, a humor.

Vasné dr. Tóth Kornélia előadást tart a könyvéről. Fotó: Tóth Péter (OSZK)

Az első önálló magyar diáknyelvi szótárat Dobos Károly szerkesztette A magyar diáknyelv és szótára címmel 1898-ban, mintegy 900 címszóval. Munkámhoz e mű adta a kiindulópontot, emellett jelentős forrásként szolgáltak még Barcza Józsefnek a Tanulók Lapjában és a Magyar Nyelvőrben ekkoriban (1895–1896-ban) megjelent diáknyelvvel foglalkozó cikkei, illetve a Dobos-szótár kiadását követő országos hatókörű szógyűjtések, melyek anyagát a Tanulók Lapja tette közzé 1898–1900. évi számaiban. Nagy munka volt a többféle forrás anyagának egységes szemléletű szótárrá szerkesztése, melynek során az összegyűjtött kb. 1900 szót, kifejezést mintegy 1700 szócikkbe rendeztem. Így jött létre az idén megjelent A régi magyar diáknyelv szótára.

A régi magyar diáknyelv szótára (2026) című kötet címlapja – Törzsgyűjtemény

A szótárat részletes előszó vezeti be, ebben a szócikkek felépítése mellett beszámolok a mű készítésének indítékairól, céljairól. Korábbi diáknyelvi kutatásaim főként a 20–21. századi diáknyelvre irányultak, köztük elsősorban a sárbogárdi és érdi diákok beszédére, de országos hatókörű szótárat is szerkesztettem.
A sárbogárdi diáknyelv szótára (1990) anyagát középiskolásként, a Sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium diákjaként gyűjtöttem, ez az Eötvös Loránd Tudományegyetem gondozásában jelent meg a Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok sorozatban.

A sárbogárdi diáknyelv szótára (1990) című könyv címlapja – Törzsgyűjtemény

Húsz év elteltével, Érden élve újra elővettem a témát, és 2010-ben az ott élő diákok által használt nyelvet górcső alá véve szerkesztettem szótárat, melynek szóanyagát összevetettem a korábbi sárbogárdi gyűjtésemmel, így született meg az Élő diáknyelv. Két város, húsz év tükrében (2010) című kötetem.

Az Élő diáknyelv Két város, húsz év tükrében (2010) című kötet címlapja – Törzsgyűjtemény

Az Anyanyelvápolók Szövetsége 2018-as Diáknyelv – diákszótár témában kiírt pályázatán a hagyományőrzés, értékmentés jegyében a régi korok diáknyelvére visszatekintő pályamunkával indultam Diáknyelvi időutazás. A magyar diáknyelv és szótára (1898) értelmezéséhez címmel.

A Diáknyelvi időutazás. A magyar diáknyelv és szótára (1898) értelmezéséhez című tanulmányt tartalmazó Diáknyelv – diákszótár (2018) című könyv borítója – Törzsgyűjtemény

E tanulmányban a terjedelmi korlátok miatt csak részben volt módom bemutatni az általam újra felfedezett régi diáknyelv gazdag szókincsét, és már akkor elhatároztam, hogy Dobos Károly sokak számára ismeretlen művét – kiegészítve a nyomában kibontakozó diáknyelvi szógyűjtések anyagával – egy bővített szótár formájában eljuttatom a mai kor emberéhez. Napjaink diáknyelvi szavainak feltárása, gyűjtése mellett ugyanis legalább olyan fontos az elmúlt évszázadok nyelvhasználatának vizsgálata, az akkori diákok szókincsének megőrzése, továbbörökítése az utókor számára, felidézve régi korok hangulatát, az iskolák, a diákkollégiumok világát, szokásrendszerét.
Az idén megjelent szótár külön értéke, hogy a jelentések megadása mellett minden egyes szócikkben a szakirodalmi forrásokat és az általuk közölt használati helyet is feltüntetem, mely révén a szavak területi megoszlása is feltérképezhetővé válik. A legtöbb diáknyelvi szó, kifejezés a debreceni kollégiumból származik, de például Budapest, Székesfehérvár, Sárospatak, Kiskunfélegyháza, Nyíregyháza, Rimaszombat, Késmárk térségéből is sok szó szerepel a műben, mindez mutatja a szótár országos hatókörét az akkori Magyarországra nézve. Az iskolák vonatkozásában többféle típusú, felekezetű középfokú intézmény megtalálható.

Feledy Gyula: Debrecen, I. (a régi debreceni kollégium előtt beszélgető diákok, professzorok)

A szótár sokszínű szókészlete bizonyítja, hogy a diáknyelv nem specifikusan iskolai nyelv, kiterjed az iskolai tevékenységeken túl a hétköznapi élet tágabb körére, a diákok mindennapi ténykedéseire. Megtudhatjuk, hogy aki elmarad az órákról, az fugál, magánszünetet tart. A puccmájszter a táblatörölgető, az explorator az élelem- és italszerzési lehetőséget felkutató diák, aki fenszterez, az az ideál ablaka körül sétálgat.
Felfedezhetünk a mai napig ismert, átörökített szavakat, kifejezéseket, melyek ugyanabban a jelentésben használatosak korunk diáknyelvében is, ilyen a gólya kezdő, kisdiák, a bunkó és a szekunda elégtelen osztályzat értelemben. Aki megbukik, az hasal, repetál, aki meg nem engedett írásos iskolai segédeszközt vesz igénybe, az kipuskáz valamit. Régente is jellemző volt – részben a megrövidült szóalakokhoz hozzákapcsolva – az -i kicsinyítő képző gyakori használata, a bizonyítvány így lett bizi, a cukrászda és a szálloda cuki, illetve száli; az ételnevek közül a galuska gali, a dobostorta dobi, a pattogatott kukorica patti.
Ugyanakkor azzal is szembesülhetünk, mennyi szó, kifejezés kihalt, feledésbe merült, vagy más jelentésben használatos – azaz mennyi változás következett be a diákok nyelvében, mely az egyik legváltozékonyabb szókinccsel bíró csoportnyelv. A tanrendben azon órára, melyben a diáknak, egyetemi hallgatónak nincs előadása, ma is alkalmazzuk a lyukas óra kifejezést, de a szótárban fellelhető ablakos óra szerkezet napjainkra feledésbe merült. Hasonlóképpen ma már nem használatos a diáknyelvben számos, a latinos műveltséget őrző szó: az étkezőhelyre az alumneum, az alvóteremre a dórmitorium, a pipázóteremre vagy pipatartóra a pipatorium megnevezés. Érdekes az alma mater kifejezés, melyet a kollégium mellett az alma- és általában a gyümölcsáruló kofára is mondtak. Az utczafutás egy régi büntetési mód volt, amikor a tanító többeket kiállított pálcával a kezükben, és a büntetendőnek közöttük kellett átszaladnia, közben amelyik tanuló bírt, ráütött.
Az ötletességükkel kiemelkedő szavak közt említhető a búböffenet nem sikerült mondás és a tintanyaló gimnáziumi tanuló értelemben. Ha valaki tréfából becsenget a házmesterhez, az kongatyázgat. Aki könyvet padon húzva hangoskodik, az bőgőzik, brüggözik, az értelem nélkül tanuló, magoló diák a monograf és a vágó-gép. A szegény diák dárdás, garasos malacz, koplos. Aki biliárdozik, az bilizik, a bizonytalankodó személy baczillál. A beképzelt emberre – az ókori görög színjátszást idézően – találóan alkalmazták a kothurnusban jár szófordulatot. Azt a diákot, aki órák alatt ki szokott menni, aranykulcsos lovagnak, a kereskedősegédet a rőf lovagjának hívták. Kárörvendően használt kifejezés olyankor, ha valaki rosszul felelt: Fogadd nemzetközi mosolyomat! A debreceni vonatkozások közül egy érdekes szóösszevonás, mely Jókai Mór műve, az És mégis mozog a föld nyomán íródott Diákok regényében is szerepel, a hálpaklacs szó, amit akkor mondtak tréfásan, ha valaki összevissza hadart, és elnyelte a szó végét. Ebből a szerkezetből vonódott össze: Hála a papnak, más világon is van kulacs. A játszi szóferdítésekre, betűcserékre példák: a fizikus vizikos, a filológus filelógós, a nyelvész nyűvész.
A régi diáknyelv olykor ragadványnevekkel élt, a rendőr így lett Málé János, a kövér fiú a Budapesti Állatkert első vízilovára utalóan Jónás. Irodalmi vonatkozású a pedellusra és segédjére a Robinson, illetve a Péntek, a zömök, erős fiúra pedig a Toldi elnevezés.
A régi magyar diáknyelv szótára használatát segíti, hogy kétirányú szótárként működik, azaz a szótári rész után jelentés- és szinonimamutatót is tartalmaz, melyben a diáknyelvi szavak köznyelvi jelentései, illetve témakörök szerint lehet keresni.

Vasné dr. Tóth Kornélia előadása közben a jelentés- és szinonimamutatóból szemléltet részleteket. Fotó: Vas Barnabás

A nagyobb témacsoportokat tekintve szorosan az iskolai élettel kapcsolatos a tantárgyak, illetve az érdemjegyek elnevezése. A tantárgyak közül aránylag kevésre szerepel diáknyelvi szó az általam vizsgált forrásokban, ezek az algebrára a gida-tan, az állattanra a dögtan, átfogóan az elsőévesek tantárgyaira használt a balektárgyak megjelölés, a filozófia a tudományok zsiradéka, a fizika fizis, a növénytan pedig dudva-tan. Az osztályzatok kapcsán tudvalevő, hogy akkoriban a négyes volt az elégtelen, tehát a legrosszabb jegy a hazai oktatási rendszerben, erre a diákok állatneveket, emellett egyéb képzettársításokat is alkalmaztak: bika, brüge, buci, buger, bugris, bukti, bumszti, bunda, bunkó, cseszi/cseszkó/cseszku, csikó, csuli, csunda/csundi, daci/dacza/daczi/doci, disznó, drityó, dúci/duczi, dutyi, fekete csikó, fene, fordított szék, füstös, hasas jeles, kacsa, kampecz, kötőfék, kvart, malacz, másodrend, medve, négyesfogat, ó trityi, öreg, pincs, potyka, quartli, rutyi/rütyi, suszter, szekunda, szent ló, szotty/szottyka, tertia, tropa/trotya, tunikás egyes, varga, vinkus, zab.
Az italok fogalomköréből csak párat említve: a bor bánatszalasztó, czankó, ne rángass!, vinum Hozsekiánum, a kávé koromlé, a pálinka akadémikus snapsz, Áron lé, blegyoresz, geberdusz, gugyi, itóka, ne búsúlj!, snabulesz. Az ételek közül is néhányat kiemelve: az aprókása gricza, a bab viharmag, semper, a birkapaprikás csokesz, a cipó debak, debó, marczi, a csirke czipa, a disznótoros disznóság.
A mindennapi életben használt eszközökre példák: a boroskancsó csizma, a jegyzőkönyv fekete könyv, a kés, bicska budli, bugyli, kanyi, a kis pohár finak, a kulacs az iváskor hallható kotyogás miatt, hangutánzó szóként klipitroklapatorium, a lámpa lampex, petrás, pulujlámpa, a mindenes füzet omnibus, az óra krumpli stb.
Az említett példák is mutatják, hogy a feledés homályából életre keltett diáknyelvi szavak sokszor archaizáló jellegük ellenére is képesek megszólítani századunk emberét, fontos kultúrtörténeti értéket képviselnek. Aki megismerkedne további ötletes, leleményes régi diáknyelvi szavakkal, kifejezésekkel, lapozza fel a szótárat!

A könyvbemutató közönsége. Fotó: Vas Barnabás

Vasné dr. Tóth Kornélia
(Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A könyvbemutatón elhangzott előadásokról készült videófelvétel hamarosan megtekinthető lesz online, az eseményről kisvideó is hírt ad.
A könyvről bemutatóvideó is elérhető az interneten.
A szerzővel a kötetről folytatott interjú a Tinta Könyvkiadó blogján olvasható Hogyan beszéltek a diákok a 19. században? címmel, melyet 2026. március 16-án adtak közzé.
A Magyar Nemzet napilapban 2026. június 3-án jelent meg Petrovics Gabriella recenziója Időutazás a fugálástól a szekundáig, Vasné Tóth Kornélia szótára régi diákszavak nyomába ered címmel, mely online Hogyan beszéltek a magyar diákok több mint száz éve? – egy új könyv meglepő szavak nyomába ered címmel olvasható.
A könyvről hosszabb recenziót közöl még a Magyar Szó Szekunda, matura, puccmájszter címmel, Hódi Éva szerzőségével.

A színész, újságíró, grafikus Rozsnyay Kálmán – Ex libris gyűjtők, gyűjtemények. 76. rész

nemzetikonyvtar — Tue, 06 Oct 2026 06:00:00 +0200

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat száznegyvenkettedik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Rozsnyay Kálmánt és gyűjteményét mutatja be.

Rozsnyay Kálmán (1872–1948) színész, újságíró, grafikus Hoschke Kálmán néven született 1872. június 22-én Aradon. (Egyes internetes források 1871-et jelölnek születési dátumaként.)
Munkácsy Mihály festőművész tanácsára 1889-ben az Országos Mintarajziskola növendéke lett, színvaksága miatt azonban pályát kellett változtatnia. Színészi pályára lépett, emellett írással, könyvillusztrálással, fordítással és lapszerkesztéssel foglalkozott. 1898-tól néhány évig külföldön élt, bejárta Európa nagyvárosait. A grafika új irányzatait kijelölő angol Walter Crane (1845–1915) titkáraként Van der Hoschke néven (Van der Hoske névváltozatban is) vált ismertté a művészvilágban Európa-szerte. Londonban Sydney Carton álnéven színészkedett, bizalmas barátságot kötött Oscar Wilde-dal. Később Párizsban élt. Hazatérve lakásában állandó művésztársaság látogatta. 1905-ben Budapesten feleségül vette Prielle Kornélia színésznőt, majd annak halála után újabb házasságot kötött Dapsy Gizella írónővel. Ady Endrére vonatkozóan értékes könyv- és rajzgyűjteménnyel rendelkezett. A korabeli lapokban (Aradi Közlöny, Arad és Vidéke, Ellenzék, Magyar Hírlap, Magyar Nők Lapja, Uj Idők, Magyar Iparművészet) számos irodalmi és művészeti tárgyú cikke jelent meg, nemegyszer álnéven.
Az ex libris készítéssel Walter Crane ismertette meg, de a gyűjtésre müncheni útja hatására szánta rá magát. Ekkor megismerkedett gróf Leiningen-Westerburg Károllyal és feleségével, a gróf kollekcióját látva ő is gyűjteni kezdett.

Walter Crane grafikája. Jelzet: Exl.R/426 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Rozsnyay művészeti íróként is sokat tett az ex libris népszerűsítéséért a századforduló, századelő Magyarországán. Ujabb magyar ex librisek címmel a Magyar Iparművészetben 1904-ben hírt adott többek között az Iparművészeti Múzeum 1903. évi kiállításáról, de már 1902-ben írt Ex libris című cikkében – a külföldi példa nyomán – könyvjegyek alkotására biztatta a magyar grafikusokat, és a készítésben, sőt a gyűjtésben is élen járt. Az új szellemű ex libris megteremtését szorgalmazta, melynél nem az az elsődleges, hogy illeszkedjék a könyvbe; szerinte ez egy önálló műfaj. A német, angol, francia, spanyol gyűjtőegyesületek mintájára magyar ex libris kör szervezését szorgalmazta.

Kozma Lajos grafikája. Jelzet: Exl.R/429 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Rozsnyay gondolataival összecseng a Lyka Károly szerkesztette Művészet című folyóiratban olvasható megállapítás 1903-ból:

„Most végre eljött az ex-libris országa. Kiállítást rendeznek belőle, pályázatot írnak ki (első volt a Nemzeti Kaszinó-é) s művészi lapjaink egyremásra ösmertetik írásban és képben a grafikai művészet ezen faját.”

S C: Magyar ex-librisek. In: Művészet, 1903/2. sz., 140. – Törzsgyűjtemény

A dán Nordisk Exlibris Tidsskrift folyóirat 1995-ben Rozsnyay Kálmánt úgy mutatja be, mint akinek a nevéhez fűződik az ex libris magyarországi elterjesztése és népszerűsítése. Az általa készített ex librisekre a szecessziós stílus, az indás ornamentika jellemző, tusrajzainak, kliséinek gyakran alkalmazott motívumai az idilli táj, a rózsa- és a nőábrázolás, az olvasó ember alakja. Első könyvjegyét 1899-ben rajzolta Angliában Katherina Winifred Grier részére, ezen is nő látható könyvvel. Az 1920-as évek elejéig (amíg foglalkozott az ex libris művészettel) kb. 200 könyvjegyet alkotott, erről így vallott a MEGE Kisgrafika hasábjain 1938-ban:

„Kedvet kaptam magam is a rajzolgatáshoz, fabrikáltam is vagy 200-at. Hogy az átlagnál jobbak voltak, bizonyítja, hogy közölt belőlük a Studio, Magazin of Art, Art and Crafts és itthon az Iparművészet. Leiningen gróf nagyszerű lapja, az Ex-libris Zeitung, nagy cikket hozott rólam és egész légió rajzomat.”

Rozsnyay Kálmán: Levél a modern magyar könyvjegy gyermekkoráról. In: MEGE Kisgrafika, 1938/2–3. sz, 13–14. – Törzsgyűjtemény

Ex librist alkotott többek között Magda gräfin zu Leiningen-Westerburg, Battlay Géza, Berényi László, Hammerschlag Gusztáv, Klein Henrik, Schanzer Margit, Sebők Zsigmond, Szabó Aurél, Szepessi Fülöp, Tevan Rezső, Zilahi Dezső és Zilahi László részére.

Rozsnyay Kálmán grafikája. Jelzet: Exl.Sz/28 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az általa 1899–1913-ig készített könyvjegyek felsorolása a MEGE Kisgrafika folyóirat 1938-as évfolyamában olvasható, Pinterits Tibor – a lap szerkesztője – összeállításában. Pinterits a Rozsnyay-grafikák felismerhetőségéről a következőket írta:

„Sok ex librisen nincs a művész kézjegye feltüntetve, nagyrészük azonban vagy a rajzban vagy a szövegben beszurva látható sziv alaku diszítő elemről felismerhető. Körülbelül 1903-ig több lapon »C. v. H. R.« vagy »C. v. H. de R.« betükkel jelzi magát a művész. A későbbi lapokon elvétve található kézjegyek »de R«, »Kálmán«, »R. K.«, »Rozsnyay« és a sziv motivum. Rozsnyay összes könyvjegyei klisék.”

P[interits] T[ibor]: Rozsnyay Kálmán könyvjegyeinek felsorolása. In: MEGE Kisgrafika, 1938/2–3. sz., 14. –Törzsgyűjtemény

Nemcsak készítette, hanem gyűjtötte is az ex libriseket. Rozsnyay Kálmán kb. kétezres ex libris kollekciója a saját korában Magyarországon az egyik legnagyobbnak számított, figyelme kortárs hazai és külföldi grafikákra is kiterjedt. Az Iparművészeti Múzeum 1903. évi ex libris kiállításához jelentős mértékben járult hozzá gyűjteményével és maga alkotta könyvjegyekkel.
Kollekciójában a szecesszió grafikusai közül főként a brit anyag emelkedik ki, köztük Gordon Craig és Harold Nelson munkái; továbbá jelentős a német, osztrák, cseh és spanyol lapok száma, mások mellett Max Klinger, Gustav Klimt és Alphons Mucha művei. Számos grafikustól rendelt saját névre szóló ex librist, például Simay Imre, Kozma Lajos, Nagy Sándor és Walter Crane művészektől. Ezeken gyakori a virág- és az emberábrázolás. A Nagy Sándor által Rozsnyay számára alkotott ex librisen (1905) ars poeticája olvasható, mely szerint a művészet hivatása, hogy életünkbe színt, szépséget, értéket hozzon: „A Nap színt ad a virágnak, a Művészet az Életnek.”

Nagy Sándor grafikája (1905). Jelzet: Exl.R/430 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Rozsnyay 1905-ben vette feleségül Petőfi Sándor egykori ideálját, az akkor 79 éves Prielle Kornélia (1826–1906) színésznőt, aki a következő évben elhunyt. Rozsnyayné Kornélia részére is készült ex libris, melynek grafikusa a magyar származású, Münchenben letelepedett Ade Matild. A könyvjegy a biedermeier polgári idilljét, a színésznő fiatal korát idézi.

Mathilde Ade grafikája (1905). Jelzet: Exl.R/432 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A világfi Rozsnyay Kálmán 1948-ban hunyt el. Ex libris kollekciója a budapesti Iparművészeti Múzeumba került, a gyűjtemény darabjai fellelhetők a múzeum honlapján elérhető, folyamatosan bővülő digitális adatbázisban is.

Irodalom:

Galambos Ferenc: Rozsnyay Kálmán 1872–1948. In: Kisgrafika Értesítő, 1970. december, 753–758.
Horváth Hilda: Partage Plus projekt: ex librisek digitalizálása az Iparművészeti Múzeumban. In: Kisgrafika, 2014/4. sz., 7–8.
P[interits] T[ibor]: Rozsnyay Kálmán könyvjegyeinek felsorolása. In: MEGE Kisgrafika, 1938/2–3. sz., 14–17.
Rozsnyay Kálmán. In: Magyar életrajzi lexikon 1000–1990, szerk.: Kenyeres Ágnes
Rozsnyay V. H. Kálmán: Ex libris. In: Magyar Iparművészet, 1902/6. sz., 265–267.
Rozsnyay V. H. Kálmán: Ujabb magyar ex librisek. In: Magyar Iparművészet, 1904/5. sz., 232–234.
S C: Magyar ex-librisek. In: Művészet, 1903/2. sz., 140.
Soós Imre: Szemle. In: Kisgrafika, 1995/4. sz., 12.
Vasné Tóth Kornélia: A Nap színt ad a virágnak, a Művészet az Életnek. In: Kisgrafika, 2013/2. sz., 2–3.
Vasné dr. Tóth Kornélia: Rozsnyay Kálmán (1872–1948). In: Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 158–159.

Vasné dr. Tóth Kornélia
(Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A blogbejegyzésben idézett szövegek korabeli helyesírással szerepelnek.

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész; 89. rész; 90. rész; 91. rész; 92. rész; 93. rész; 94. rész; 97. rész; 98. rész; 99. rész; 100. rész; 101. rész; 102. rész; 103. rész; 104. rész; 105. rész; 106. rész; 107. rész; 108. rész; 109. rész; 110. rész; 111. rész; 112. rész; 113. rész; 114. rész; 115. rész; 116. rész; 117. rész; 118. rész; 119. rész; 120. rész; 121. rész; 122. rész; 123. rész; 124. rész; 125. rész; 126. rész; 127. rész; 128. rész; 129. rész; 130. rész; 131. rész; 132. rész; 133. rész; 134. rész; 135. rész; 136. rész; 137. rész; 138. rész; 139. rész; 140. rész; 141. rész

A kabátos ember

nemzetikonyvtar — Mon, 05 Oct 2026 06:00:00 +0200

„Ditrói erős egyéniség volt. Önálló utakon járt. Akaratának érvényesítésében az erőszakosságig erélyes, kitűnő szemű, önérzetes és heves természetű.”

Janovics Jenő: A Farkas utcai színház, Budapest, Singer és Wolfner, 1941, 180. (A magyar irodalom jelesei) – Törzsgyűjtemény

Hasonlóan jellemzi Ditrói Mórt Bródy Sándor.

„Kíméletlen kézzel és nem a legkedvesebb modorral, amint színészét beigazítja a helyes érző és néző pontba – akárhányszor láttam. Bizonyos, hogy az emberi méltósággal ilyenkor nem bánik valami csínján és ő maga, éppen nem divatos télikabátjában, borotválatlan képével, nem valami vidám jelenség.
– Savanyú Józsi megint haragszik! – mormog valami sötét helyen egy megkínzott színésze, aki egy pillanatban megölné, de sokkal állandóbban tűzbe menne érte.”

Bródy Sándor: Ditrói: Amikor Jászai Mari a Vígszínházban játszott. In. Uő.: Komédia, Budapest, Singer és Wolfner, 1911, 70. – Törzsgyűjtemény

Ditrói Mór neve a Vígszínház alapításával kapcsolatos írásokban, beszélgetésekben gyakran felmerül, joggal. A színház első, alapító társulata részben Ditrói szervezése, „teremtménye”, és a Lipót körúti intézmény Ditrói pályájának egyik fontos állomása volt. Ötven, tevékeny színházi évéből húszat töltött a Vígszínházban. 1896-ban, a megnyitás évében azonban már gazdag színházi pálya állt mögötte. Nem véletlenül választotta (néhány, másokat érintő, kudarcba fulladt próbálkozás után) éppen őt művészeti igazgatónak a Vígszínház Bérlőtársaság.

Ditrói Mór az 1880-as években, ismeretlen fényképész felvétele. Jelzet: KC 5.037/1 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Ditrói Mór 1871 és 1874 között egyszerre volt a Színészeti Tanoda növendéke és hallgatott bölcsészetet a pesti egyetemen.

„Bánk bánt, Othellót én játszottam. Nagy reményt fűztek az iskolában jövendőbeli színészi működésemhez. Egy ideig Paulay is bennem látta a Nemzeti Színház leendő tragikus színészét. […]
Bánk bánban a tőrjelenésnél: »Hitvány, ne bántsd hazámat!« – oly bősz tekintettel és gesztussal indultam Gertrudis (Szigligeti Ferike) felé. hogy ez – Jaj Isten!-t kiáltva, lefutott a kis háziszínpadról növendéktársai közé.
A művészi hatás felolvadt a nagy kacagásban.
Hanem hát én nem voltam magammal megelégedve. Gyötört a kétség, megszállt a mélabú.”

Ditrói Mór: Komédiások: Ditrói Mór emlékiratai, Budapest, Közlekedési Ny., [1929], 30–31. – Törzsgyűjtemény

Ditrói nem lett a 19. század utolsó negyedének nagy magyar tragikus színésze.
Kétségei önmagával és az akkori Nemzeti Színház nagyjaitól ellesett, akadémistaként még csak külsőségeiben elsajátított játékstílussal kapcsolatban beigazolódtak.
1874-ben a Kolozsvári Nemzeti Színházhoz szerződött. Négy évet töltött itt, majd szinte évente váltott színtársulatot és színigazgatót. Arad, Gyula, Nagybecskerek, Kassa, Budapest (Népszínház), Debrecen, Nyíregyháza, Szeged, Nagyvárad, Sopron, Székesfehérvár voltak – többek között – a vándorszínészi évek állomásai. 1878-tól Aradon még gyakran volt színpadon (például Henrik Ibsen A társadalom támaszai című színművében – a dráma első magyarországi előadásában – Lundt [az eredeti szövegben: Rörlund] rektort játszotta), de már ekkor elcsábította a rendezés. Mestere mégsem az aradi művészeti vezető, Mátrai-Betegh Béla (később Ditrói alatt a Vígszínház egyik rendezője), hanem Krecsányi Ignác lett.

„Engem pedig Krecsányi befogott rendezőnek. Én már akkor sem úgy rendeztem, mint a többi vidéki rendező – én betanítottam a darabot. Mindjárt a második rendezésemmel olyan összjátékot produkáltunk, hogy a kassai sajtó legnagyobb dicsérettel honorálta előadásunkat. A fővárosba is beillett volna.”

Ditrói Mór, Komédiások: Ditrói Mór emlékiratai, Budapest, Közlekedési Ny., [1929], 66. – Törzsgyűjtemény

Krecsányi Ignác, 1880-as évek, Fekete Sándor felvétele – Színháztörténeti és Zeneműtár, KB 4.152/1

Két évadot töltött a kiváló társulatvezető Krecsányinál, az 1880–81-est és az 1882–83-ast, főleg Kassán, illetve Debrecenben játszottak. Ditrói Krecsányitól tanulta a társulat- és műsorszervezés csínját-bínját, a rendezés alapjait, az előadás megtervezésének és megszervezésének fogásait. 1880-tól későbbi igazgatói már nem elsősorban színészként, hanem rendezőként és/vagy művészeti vezetőként számítottak rá.
1887-ben – egy, a székesfehérvári társulaton belüli konfliktus miatt – első színigazgatói vállalkozásába vágott bele, egyelőre még nem önállóan: Ditrói művészeti és Breznay Géza gazdasági irányításával a társulatot elhagyók megalakították a Thália Színészszövetkezetet.

„Társulatot vezetni, amelyben minden tag direktor is, fölötte nehéz dolog. Erre a köztársasági rendszerre még ma sem értek meg a színészek. Nem is tudok társulatot, mely konzorciális alapon még csak egy szezont is kihúzott volna. Olyan ez, mint a lengyel parlament »nyepozvolim«. Hanem én vasmarokkal fogtam a gyeplőt.”

Ditrói Mór: Komédiások: Ditrói Mór emlékiratai, Budapest, Közlekedési Ny., [1929], 83. – Törzsgyűjtemény

A liberum veto mellett a korabeli színtársulati szövetkezetek működésében időzített bomba volt még az is, hogy a társult tagok a tiszta bevétel után fizetett osztalékra szerződtek, és csekély bevétel mellett egzisztenciájuk könnyen megroppant, sem maguk, sem a társulat nem tudott megélni. A Thália Színészszövetkezet 1888 februárjáig élt, nem sokkal tovább annál, hogy az erőskezű és határozott Ditrói 1887 őszén a Kolozsvári Nemzeti Színház bérlő-igazgatója lett.

„Bölöny, Nagyváradról jó barátom – azzal a hírrel fogadott, hogy a kormány őt fogja kinevezni a kolozsvári Nemzeti Színház intendánsává. Ebben már megállapodtak. Ő arra gondolt, hogy én legyek a bérlő-igazgató – a kormánynál az anyagi garanciát és a rizikót ő vállalja értem. Ő lesz az intendáns, én az igazgató. Rendelkezésemre bocsátja a szükséges tőkét, viseli az esetleges deficitet, felerészben osztozunk a nyereségen, – ha lesz. A színház művészi vezetésében szabad kezet enged.”

Ditrói Mór: Komédiások: Ditrói Mór emlékiratai, Budapest, Közlekedési Ny., [1929], 84. – Törzsgyűjtemény

Bölöny József (1850–1930) 1886 és 1892, majd 1897 és 1902 között volt a Kolozsvári Nemzeti Színház intendánsa. A képeslapot második megbízatása idején adták ki. Kolozsvár, Dunky Fivérek, [1896 és 1902 között] – Színháztörténeti és Zeneműtár

A feltételek gálánsak voltak, de mégsem ennyire. A kolozsvári színház magánvállalkozásként működött évi 20.000 forint kormánytámogatással (magánvállalkozón nem az intendáns értendő, ő a szubvenció felhasználásáért és a színház gazdálkodásának egyensúlyáért felelt), a színház és a társulat fenntartásához szükséges összeget a bérlő-igazgatónak kellett megkeresnie, igaz, befektetéseiért némi kárpótlást kapott.

„… a színház szerelvényeit évi 1500 frttal gyarapítja, a megszerzett darabokért és anyagokért a szerződés lejártával 33 1/3 % kárpótlást kap az alapból s díszlet- és ruhatári szerzeményeit a színház 50% kárpótlással megtarthatja. Így kezdődött Bölöny intendánssága és Ditrói igazgatása, kik alatt érte meg a színházunk, illetve színészetünk 1892. nov. 11-én fönnállása 100-ik évfordulóját.”

Ferenczi Zoltán: A kolozsvári színészet és színház története, Kolozsvár, Jubileumi Rendező Biz., 1897, 340. – Törzsgyűjtemény

A kolozsvári jubileumi előadás színlapja – Színháztörténeti és Zeneműtár színlapgyűjtemény

Hosszú volt az út a 100. évforduló ünnepségsorozatáig. Ditrói először is „rendet tett” a színházban. Átszervezte, felfrissítette a társulatot. A régi kolozsváriak, E. Kovács Gyula, Szentgyörgyi István, Várady Miklós, Gerő Lina mellé az első években szerződtette Fenyvesi Emilt, Hunyady Margitot, Ivánfi Jenőt, Szakács Andort, Delly Emmát. Másodszor: bevezette saját rendezői és próbamódszerét.

Ecsedi Kovács Gyula William Shakespeare Othellójának címszerepében, bemutató: Kolozsvár, 1873. Jelzet: KB 5.058/6 – Színháztörténeti és Zeneműtár

„– Holnapra urak teljes szereptudást kérek. Szereptudás nélkül nem lehet játszani. – Rendezői tisztemhez híven, utasításokat adtam a szereplőknek, hogy ide vagy oda lépjenek, meg hogy milyen kifejezéssel mondják szerepüket. Egyik-másiknak meg is magyaráztam, hogy milyen alakot személyesít. Összenéztek, csodálkoztak, mosolyogtak. Furcsállották a dolgot, kicsit komikusnak is találták.”

Ditrói Mór, Komédiások: Ditrói Mór emlékiratai, Budapest, Közlekedési Ny., [1929], 91. – Törzsgyűjtemény

Ditrói kilencéves igazgatói, rendezői működése a kolozsvári színjátszás egyik aranykora volt. 1891-ben magyar drámasorozatot rendezett, 1894–95-ben Shakespeare-ciklust mutatott be, ezt kevesebb sikerrel. Kiváló kolozsvári együttesének számos tagja (Hegedűs Gyula, Góth Sándor, Delly Emma, Fenyvesi Emil, Szerémy Zoltán, Ráthonyi Ákos, Hunyady Margit) vele tartott a Vígszínházba. A budapesti társulat új korszakot nyitott a magyar színjátszás történetében. A „vígszínházi stílus” átélésre és őszinteségre törekvő, tökéletesen összehangolt színészi játékra épült.

Varsányi Irén mint Elise és Hegedűs Gyula mint Croche Paul Gavault és Robert Charvay A csodagyermek című bohózatában, Vígszínház, 1903, ismeretlen fényképész felvétele. Jelzet: KC XIV. 95 – Színháztörténeti és Zeneműtár

„Ha a régi színészek játékmodorát akarom jellemezni, azt mondom róluk, hogy alakjaikat erősen stilizálták. Pathetikus volt az előadásuk, szavaltak. Drámában szerették elnyújtani a szavakat – énekeltek.
A ma színésze természetes előadásra törekszik, keresi az egyszerűséget, a közvetlenséget. Ez azonban csak a forma kérdése. A színész értéke, lényege: a lelki tartalom, az érzések igazsága. Hiába az egyszerűség, ha a színész nem tudja beleélni magát teljesen az általa személyesített alak lelkivilágába. Ha a lobogó szenvedély helyett siránkozik, érzeleg – akár régi stílusban, akár modernül cselekszi azt – egyformán hamis. Az igazán jó színész, lelke tüzével, a szenvedélyek igazságával magával ragadott a régi formában és magával ragad ma, egyszerűbb stílusával. Melyik értékesebb, azon nem érdemes vitázni. Akkor az volt jó (ha jó volt) és ma ez jó (ha jó). A színészetnek is van divatja.”

Ditrói Mór: Komédiások: Ditrói Mór emlékiratai, Budapest, Közlekedési Ny., [1929], 40. – Törzsgyűjtemény

Felhasznált irodalom:

Fesztbaum Béla: Aki Budapestet mulattatja, de Kolozsvárról álmodik…,: Ditrói Mór színházi életrajza, Budapest, Corvina, 2017.
Magyar Bálint: A Vígszínház története alapításától az államosításig: 1896–1949, Budapest, Szépirodalmi, 1979 (Műhely)
Mészöly Tibor: Színház a század küszöbén: Ditrói Mór és a Vígszínház stílusforradalma, Budapest, Múzsák, [1986.] (Szkénétéka)
Piroska Katalin–Piroska István: Az aradi magyar színjátszás 130 éve, 1818–1948, [1.] 1818–1905, Arad, Concord Media Jelen, 2012 (Irodalmi jelen könyvek)

Rajnai Edit
(Színháztörténeti és Zeneműtár)

„Írom vers, ahogy jön” – Féner Tamás kiállítása. Második rész

nemzetikonyvtar — Wed, 30 Sep 2026 06:00:00 +0200

Szerkezeti játékok, konstrukciók. Konstrukciós játékok, szerkezetek

A Féner Tamás konstruktív szemléletű fotográfiáit bemutató tematikus tárlat „Írom vers, ahogy jön” címmel 2025. november 25. és 2026. május 15. között Történeti Fénykép- és Interjútárunk rendezésében valósult meg. Féner Tamás életművében 2014-től újabb és újabb absztrakt fotóprojektek láttak napvilágot – az évente gyarapodó tárgymontázs fotósorozatokból készült válogatás a könyvtár Kápolnaterében került bemutatásra. A képi szerkezetiségben megnyilvánuló absztrakt gondolkodás korábbi példáit Előzmények címmel a Fényképtár folyosóján lehetett megtekinteni. Erről szólt bejegyzésünk első része.
A Kápolnatérben kiállított tárgymontázs fotográfiák között a Történeti Fénykép- és Interjútárunkban készített interjúrészletek is helyet kaptak. A felvételeken megjelenő személyes hangvételű emlékek, a kiállított képekhez kötődő humoros történetek új értelmezési réteggel gazdagítják a kiállítási anyagot. Az absztrakt kompozíciókhoz és címekhez gyakran kapcsolódó „mit is akart ezzel mondani a művész?” műbefogadási bizonytalanság elkerülése végett Féner beavatja a nézőt az elkészítés és a tárgyválasztás folyamatába, rávilágít olykor az esetlegesség, vagy a véletlen meghatározó szerepére. A felvételeket a hozzájuk tartozó képcsoportokhoz kapcsolva közöljük a blogbejegyzésben.

Kiállításlátogatók. Fotó: Füri Katalin, 2025. 12. 16.

Tárgyfotó, tárgymontázs, 2014–2026

A kiállításon minden fotósorozatból került néhány alkotás a falakra, paravánokra az első konstruktív fotóktól kezdődően egészen az akkor még nem megvalósult – Ding An Sich magánvaló tárlatig (Artphoto Galéria, 2026 március 10. – április 2. Megnyitotta: Haász István festőművész). Féner Tamás életművében 2014-től a A Fotó-toposzok című kiadványhoz kapcsolódó Fotoposzok kiállítással kezdődik az az új alkotói időszak, melyben az absztrakció, a geometrikus komponálás, a szerkezetiség válik hangsúlyos motívummá (Art Galéria, 2014. december 4. – 2015. január 20. Rendezte: Fábián Zoltán, Szlabey Zoltán. Megnyitotta Juhász Ferenc). Geometrikus formák, síkok képezik a fotográfiák szerkezetét, Féner olykor korábbi képeihez, fotósorozataihoz nyúl vissza, részleteket, szimbolikus tárgyakat emel be az új geometrikus szerkezetbe. Albertini Béla így ír az első tárgymontázs kiállításról:

„...amíg az új tárgyias fényképezés a tárgy minél hűbb megjelenítését célozta, addig a Féner-féle »új tárgyiasság« valójában – és itt ismerhetünk rá újra az »ismeretlen« fotográfusra – alapvetően nem a tárgyról szól….”

Albertini Béla: Féner Tamás kiállítása “fotoposzok”. In: Fotóművészet, LVIII. évf. 1. sz. 2015/1.

Vajon miről szól a fotótoposzok sorozat és az utána következő összes, ha nem a tárgyakról? Féner tárgymontázsnak, nevezte el ez utóbbi alkotói periódus képeit, olyan tárgyfotóknak, melyekhez jelentések és szövegek is kapcsolódnak. A kép értelmezése nem független a tárgyakhoz fűződő kontextustól. Legalábbis sok esetben a képi motívumok újabb és újabb jelentésréteggel ötvözik a geometrikus, szerkesztett látványt. A hal, a tojás, a tálesz, a rugó és a spirál, a gömbakvárium, a betű és a szövegek mind személyes tartozékai, profán és szakrális kiegészítései a kompozícióknak.

„Kezdtem ezzel a nyelvvel kísérletezni. Van a tojás, és van az a mondás ab ovo, vagyis a kezdettől fogva, és akkor az alakja, ugye az ovális... És mindenfajta holmikat szedtem össze, amik látványban izgatnak, aztán van, ami kikopott. Itt már a rugók megjelennek, van egy nagyon szép lyukacsos felület, akkor még be lehetett menni ócskavastelepre, már tíz éve tilos bemenni… állítólag, vagy nem tudom… A lényeg az, hogy vettem fillérekért egy gázkonvektort. Szétvágtam a fűrésszel a kertben, lecsiszoltam róla a festéket, ezek a szögletes felületek így alakultak ki. A papírokat, nagy 70x100-as papírokat befestettem csíkosra, azzal vacakoltam. Tükröt tettem rá, itt a halfej, a hal, az is erősen vallási szimbólum.”

Féner Tamás-interjú. 2025. 05. 25. – Budapest, OSZK-stúdió. Leltári szám: 1479/05. 68.

Minden kiállítás, minden sorozat esszenciális. Visszaemlékezések, felismerések, asszociációk, megérzések kikristályosodott formái. Visszaköszönnek korábbi képsorok, mint az Attributált portrék kiállításnál, ahol a szerző által kiemelt régebbi arcképek folynak össze a tárgyakkal egy újabb montázzsá (2B Galéria 2021. október 13 – november 22. Megnyitotta: Parti Nagy Lajos). Értelemszerűen Féner tárgyai itt a személyeket definiáló attribútumokká alakulnak. Féner Tamás játszik a kiválasztott elemekkel, kísérletezik. Egy ötlet felbukkan valahonnan és egy év alatt egy fotósorozatban ölt formát. A Fotoposzok-at követő kiállítások a Jelképhalászat (Mansfeld Galéria 2015. szeptember 15 – október 16. Megnyitotta Fábián László), a Jelképek erdején át – Charles Baudelaire (2B Galéria, Budapest 2017. március 13 – április 7. Kurátor: Jerger Krisztina. Megnyitotta: Parti Nagy Lajos), a Jákob létrája (2B Galéria, 2018. augusztus 28 – szeptember 28. Megnyitotta Parti Nagy Lajos) és Az Írás is Isten írása vala (Fészek Művészklub, Galéria, 2019. november 5–29. Rendezte: Jerger Krisztina. Megnyitotta Passuth Krisztina) hasonló mintázatot követnek. Ezekben a fekete-fehér sorozatokban Féner a Fotoposzokban használt tárgyait bővíti, egészíti ki, tovább alakítja, a régi eszköztár újabbakkal társul.

Jelkép-halászat 21. – 2015. FFT 3777
Jelkép-halászat 9. Hommage á Pécsi József. 2015. FFT 3765
Jelkép-halászat 18. – Elmozdulás 2. 2015. FFT 3774

Hal, szóda, pászka, tálesz. Válogatott videórészletek Féner Tamás fotográfus 2025–2026-ban készült életműinterjújából. Történetek, magyarázatok az „Írom vers, ahogy jön” Szerkezeti játékok, konstrukciók. Konstrukciós játékok, szerkezetek címmel megrendezett Féner kiállítás képeihez (OSZK Történeti Fénykép- és Interjútár, 2025. november 25 - 2026. május 30. Kurátor: Füri Katalin)

1. A Jelképek erdején át sorozat többek közt zsidó hagyományokhoz, emlékekhez kapcsolódik. „Kérlek ez rituális konstruktivizmus” – idézi Parti Nagy Lajos Féner Tamást a megnyitó szövegében és hozzáteszi, jellemző alcím a Baudelaire-i cím alatt, komoly és ironikus…” A sorozatcím Charles Baudelaire Kapcsolatok című versének részletét idézi.
Megjelenik a tálesz mint új motívum. A fotósorozat a 2B Galéria falain hat nagy egységre lett bontva, ebből a Morásá (örökség) címmel sorakoztak fel az imasálra és fehér-fekete csíkos alapra helyezett tárgyfotók. A kiállított fotócsoportok címei: Morásá, Tükör által, Erősen őrzött pászka, Kemény idők, Hommage á Pécsi József, Hommage á Moholy, Jerüse. A címek híven tükrözik a konstruktív csendéletekhez fűzött további jelentésrétegeket. A jelképként használt és jelképpé sűrűsödő elemekben:

„ott az ember, az ecce homo, ott a rugó szorította haltestben feltámadó Jézusként, ott a tojásban. A tálesz, az imasál szigorúságában és bolyhosságában, a bennfoglalt időben ott az ember, aki hajdan imádkozott alatta, és ott van a pászkában, aminek szintén nagyon erős az emlék-előhívó képessége.”

Parti Nagy Lajos: Féner / Jelképek erdején át. Kiállításmegnyitó. 2B Galéria, Budapest 2017. március 13 – április 7. Megnyitotta: Parti Nagy Lajos. A kiállítás kurátora: Jerger Krisztina. Részlet

Jerüse 10. – Jelképek erdején át. 2016. FFT 3718
Jerüse 5. – „Nagyanyám nak MÉH-es – (Melléktermék és Hulladékhasznosító Vállalat) gyüjtő pincéje volt” – Jelképek erdején át. 2016. FFT 3713
Morásá 3. – „Nagyapám imasálja (talesz)” – Jelképek erdején át. 2016. FFT 3687

2. A Jákob létrája sorozatban a fehér-fekete papírcsíkok váltak meghatározó kompozíciós elemekké, melyek a síkban-térben való eligazodás felelősei a háttér és a tárgyak viszonyrendszerében. A szövegdarabok, jelentésük mellett formai, esztétikai hangsúlyt is biztosítanak. A sorozatban fontos szerepet kap egy üveggömbbel felnagyított héber szó története:

„...szereztem gömbakváriumot, és letettem a Biblia elé, lefényképeztem. És akkor… nekem soha nem jut eszembe semmi, mindig kell valakit keresni, akit meg tudok szellemileg fejni, tudod? És akkor éppen a Komoróczy Géza volt az áldozatom, a szerencsétlen. Bementem a Gézához az egyetemre, és mondtam, hogy hát itt van ez a, ez az izé, ez a dolog, ez az üveg, meg mögötte a szöveg, és azt mondja, – de szép! Mondom, – mi? – Hát ott a tetragrammaton. Isten neve, héberül négy betűből áll. Ott a közepén. – Hát ez, hú, – mondom, – Géza nagyon szép. És akkor lett hat kép, ami a tetragrammatonnal foglalkozik. Ötszázszor volt rátéve, eltorzítva, hát szóval a szöveg manipulálásáról szólt. Abból indult ki, hogy ez benne van a Bibliában, de például a teljes folyamatos biblia szöveg nemigen van.”

Féner Tamás-interjú. 2025. 02. 23. – Budapest, OSZK-stúdió. Leltári szám: 1479/01. 17.

Istenes 11. – „Az Isten nem kockajátékos” (Albert Einstein). Szerzői cím: Csjornobog – Jákob létrája 2018. FFT 3749
A szöveg 2. – „A Tóra, Mózes öt könyve szövegében a Tetragrammaton, az , Adonáj, az Elochim, az Úr kimondhatatlan neve”. Szerzői cím: Panteizmus – Jákob létrája 2018. FFT 3723
A szöveg 12. – „Plexik”. Szerzői cím: „A rend mégis sivár volt, mint a Hold Gyűrten sima akár a rettegés, sejtelem - titok” (Juhász Ferenc: Az őrangyal és a szél) – Jákob létrája 2018. FFT 3843

A Jákob létrája sorozat címei bibliai és szépirodalmi idézetek. A teremtéstörténettől kezdve a Tízparancsolat egyes szakaszait idézve, Albert Einsteinig: „Isten nem kockajátékos”. A komoly nehézkes bibliai idézetek közt egy jól elhelyezett humoros utalás. Egy kis csínytevés. Féner Tamásra jellemző módon a vicc, a mókázás, a súlyos tartalmak mellől sem hiányozhat. A héber írásmezőben fekete-fehér ugyancsak kalligrafikus betűkkel írott kockák lebegnek. A formai elrendezés a semmi és a végtelen érzetével engedi játszani a nézőt. „A rend mégis sivár volt, mint a hold, Gyűrten sima akár a rettegés, sejtelem – titok” – Juhász Ferenc Az őrangyal és a szél című verséből idéz Féner – két áttetsző műanyag rúd egy fekete-fehér csíkos lapon. A tárgyak a világegyetem részévé alakulnak a szöveg és vizualitás kontextusában, egyben Féner Tamás esendő és humoros mikrokozmoszát tükrözik.

Jákob és a tetragrammaton. Válogatott videórészletek Féner Tamás fotográfus 2025–2026-ban készült életműinterjújából. Történetek, magyarázatok az „Írom vers, ahogy jön” Szerkezeti játékok, konstrukciók. Konstrukciós játékok, szerkezetek címmel megrendezett Féner kiállítás képeihez (OSZK Történeti Fénykép- és Interjútár, 2025. november 25 – 2026. május 30. kurátor: Füri Katalin)

3. Az Írás is Isten írása vala című kiállítást a Fészek Galériában egy konkrét társadalmi válsághelyzetre szociális érzékenységgel megfogalmazott koncepció keretez. Féner Tamás próbál válaszokat keresni a megnevezett problémára, illetve üzenni a tárgyfotók, elvont szövegek vizuális nyelvén.

„Amire elkészült, akkor már nem volt annyira égető probléma. Amikor elkezdtem csinálni ezeket a szöveges dolgokat, akkor volt fénykorában a menekültválság. És akkor én azt mondtam, hogy nem fogok szerencsétleneket fényképezni a pályaudvaron. Inkább nekiálltam a Bibliából kikeresni azokat a szövegeket, amelyek arra vonatkoznak, hogy mint hívő embert mire kötelez a Biblia.”

Féner Tamás-interjú. 2025. 05. 25. – Budapest, OSZK-stúdió. Leltári szám: 1479/05. 66.

A jelképes szöveg (tetragrammaton) mellett, helyett írások, idézetek olykor önálló tárgyi objektumok válnak részévé a kompozíciónak. A tórából és a bibliából válogatott feliratok belekerültek a fotócsendéletekbe, tárgyak, csíkok, geometrikus elemek társai lesznek. Passuth Krisztina kiállításmegnyitó beszédében többek közt El Liszickijt példaként hozva a szövegek képzőművészetben való alkalmazását hangsúlyozta. Hogy válnak képpé a szövegek:

„s mint képek kínálják fel vizuális értelmezhetőségüket.”

Passuth Krisztina: Az írás is isten írása vala. Kiállításmegnyitó. Részlet. Fészek Művészklub, Galéria, 2019. november 5–29.

Jerger Krisztina portréja – Attributált portrék. 2021. FFT 3857
„A Tóra is a Biblia is megemlékezik a menekülőkről” – Az Írás is Isten írása vala. 2019. FFT 3803
Jerger Krisztina – S megint elölről. 2023. FFT 3887

4. 2021-ben az Attributált portrék sorozat a 2B Galériában volt és jelenleg egy online kiállítótérben is megtekinthető.

„Egy portré lehet attributált vagy nem attributált. Nem attributált portréról akkor beszélünk, ha az ábrázolt személy közismertségére bízzuk képünk felismerhetőségét. Amennyiben az ismert személyről kialakult képet meg akarjuk másítani, vagy ki akarjuk egészíteni, attribútumot alkalmazunk... Féner felhasznált tárgyainak, vagy ahogy ő szereti hívni őket: a jeleknek, adott kultúrkörben könnyen dekódolható jelentésük volt és van. A jel a valóság egy olyan, érzékszerveinkkel felfogható darabja, amely az elme számára egy másik valóságdarabra, jelenségre utal.”

Féner Tamás saját tárgykollekciójából, illetve régebbi fotóiból rendelt a válogatott portrék mellé. Az elkészült fekete-fehér fotómontázsokhoz személyes történetek társulnak. Erre a kollekcióra létrehozott honlapon a szövegekkel együtt a képek még egy jelentésréteggel gazdagodnak.

Színek. Válogatott videórészletek Féner Tamás fotográfus 2025–2026-ban készült életműinterjújából. Történetek, magyarázatok az „Írom vers, ahogy jön” Szerkezeti játékok, konstrukciók. Konstrukciós játékok, szerkezetek címmel megrendezett Féner kiállítás képeihez (OSZK Történeti Fénykép- és Interjútár, 2025. november 25 – 2026. május 30. kurátor: Füri Katalin)

5. Az Ami történt, ugyanaz, ami ezután is történik című tárlat (Mai Manó / Magyar Fotográfusok Háza, Budapest, 2023. augusztus 30. – 2023. október 1. Kurátor: Baki Péter. Megnyitotta Passuth Krisztina) négy termében három különböző sorozat került bemutatásra: a Tárgymontázsok, a S megint elölről (Babits) és az Architektúrák. A S megint elölről fotósorozatban a 2021-es Attributált portrék eldobják rájuk ruházott tárgyaikat és új köntösben színes papírcsíkokba burkolóznak. Ez a 2023-as kiállítás egy újabb évforduló alkalmából, Féner Tamás 85. születésnapja tiszteletére jött létre. A visszatekintés gesztusa itt is jelen van, a korábbi fekete-fehér tárgymontázsokat is felsorakoztatja Féner a kiállítótérben Baki Péter kurátorral közösen. A tárgyakhoz rendelt jelek, kódok, attribútumok egy visszatekintő, a konstruktív alkotó szemlélet kontinuitását erősítik, míg a következő képcsoportok már színes síkba szerkesztett geometriai elemek játékát mutatják, mind a fekete-fehér portrékkal vegyítve, illetve a vegytisztán színes kompozíciókban is. Megint megjelenik valami új! Az Architektúra fotósorozatnál az előzőektől merőben eltérő új irány. A tiszta geometria fotóalapú átfogalmazása.

Architektúra 3. – „Csík Rend” Féner Tamás – Architektúrák 2022–2023. FFT 3896
Architektúra 24. – „Jelző, forgalmi lámpa, jelzőlámpa, közlekedési jelző, szemafor” – Architektúrák 2022–2023. FFT 3908
Architektúra 18. – „Könyvtámasz” Architektúrák 2022–2023. FFT 3905

6. A rózsa rózsa az rózsa az rózsa című kiállítás (2 B Galéria 2024 november 23. – december 23. Megnyitotta Fábián László) újabb mérföldkőnek számít Féner pályáján. A színes papír felületekből összeállított fotókonstrukciók az absztrakt művészet mércéjével vizsgálandók. A korábbi 2023-as tárlaton az Architektúrák sorozat ugyan már erről szólt, de önálló egységes kiállítás formájában itt a 2B Galériában jelent meg először.

„Hát annyi, hogy vettem a bátorságot, és kivettem mögüle teljesen az ábrázoló fotót, és csak a színekre hagyatkoztam. – És milyen érzés volt ez? – Hú, nagyon jó. Nagyon jó.”

Féner Tamás-interjú. 2025. 05. 25. – Budapest, OSZK-stúdió. Leltári szám: 1479/05. 63.

Fényképtárunkban 2025 novemberében Németh Gábor író, dramaturg nyitotta meg e kétrészes blogban bemutatott kiállítást. A szerkezetiségről, a konstruktív alkotói attitűdről is szó esett beszédében. Egyáltalán, hogy vesszük a bátorságot, hogy egy alkotó életútjában a szerkezetiség kezdőpontját kutatjuk?

„Igen ám, de ha rájössz, hogy nincs el semmi szerkezet nélkül, talán még a káosznak is van, csak megismerhetetlen, onnantól fogva ez, a struktúra, a struktúra elemeinek egymáshoz való viszonya, ennek a viszonynak a dinamikája, tehát az úgynevezett lényeg kezd el foglalkoztatni, mert az összes többiről kiderült, hogy csak felszín, meg néma csend. Ha a fény foglyul ejtése izgat, előbb-utóbb észreveszed, hogy valójában nem a »mit«, hanem a »hogyan« kérdése ejtett rabul. Nincs mese, értsd jól, maga a történet, az úgynevezett narratíva vált érdektelenné, kiderül például, hogy az emberábrázolás például csak bezavar, ha körülnézel, itt is maximum egyet találsz valahol a grafikus ködbe borult perspektíva mélyén…”

Németh Gábor: „Írom vers, ahogy jön” kiállításmegnyitó. Részlet. 2025. november 25. – Történeti Fénykép- és Interjútár

Színes formák 20. – „Rend és etlenség” – Színes formák. 2024. FFT 3921
Ding an sich 1. – „Tisztelettel a Szürkék Hegedőse” – Ding an sich. 2025. FFT 3939
Ding an sich 2. – „Síkból a térbe” – Ding an sich. 2025. FFT 3940

7. Féner Tamás kihívásként tekint arra, hogy tud hagyományos eszközökkel létrehozni érvényes esztétikai látványt, amely megtévesztőleg hasonlít generált képi felületre. Úgy gondolja, hogy azért mégis az elképzelés a döntő. A konkrét látványt kisebb nagyobb bajlódás árán manuálisan is elő lehet állítani. A jövőre nézve így fogalmaz 2025 februárjában:

„Most már tovább léptem, és azt próbálom meg, hogy a színes papírcsíkok helyett, színes testek jelennek meg. Tehát vettem egy csomó farudat, befestettem minden fajta színekre, és különböző szituációkat hozok létre ezekből a színes rudakból, meg a rugókból. Az ambíció ugyanaz, amit ott látsz, ezen a színes képen, csak most megpróbálom kihozni a térbe.”

Féner Tamás-interjú. Budapest, 2025.05.25. – OSZK-stúdió. Leltári szám: 1479/05. 62.

Féner Tamás a kiállításmegnyitón. Fotó: Visky Ákos, 2025. 11. 27.

Ez a jövő most már a múlté. A Ding an Sich kiállításon 2026-ban a térbeli kísérletek is beteljesültek. Féner Tamás megelőlegezett a könyvtár számára e jövőbeli sorozatból két darabot. Jelenleg pedig egy újabb anyag készül Féner Tamás pákozdi otthonában. A vers folytatódik…

Irodalom:

Baki Péter: Féner, Budapest, Magyar Fotográfiai Múzeum, 2009.
Karinthy Ferenc: Baracklekvár és más történetek, Budapest, K.U.K. Kiadó, 2001, 211. [A címben szereplő idézet: forrása: „Írom vers, ahogy jön”]

Füri Katalin
(Történeti Fénykép- és Interjútár)

A kiállítás ismertetőjének első része itt olvasható.

„Executio Divinae voluntatis”

nemzetikonyvtar — Tue, 29 Sep 2026 06:00:00 +0200

A szent angyalok igen népes seregéből, amelynek száma Aquinói Szent Tamás tanítása szerint minden emberi képzeletet felülmúl (Summa Theologiae, Pars I. q. 50. art. 3.), Johannes Trithemius német bencés apát (1462–1516) szerint számos trillió (Trithemius: Steganographia... Darmbstadii [!], Ex Officina Typographica Balthasaris Aulaeandri, 1621, 49.) mindössze három angyal neve olvasható a Bibliában: Szent Mihály, Gábriel és Rafael főangyalé. Őket ünnepli a mai napon a katolikus egyház. A II. Vatikáni Zsinat előtti, régi rítus és az ehhez tartozó tridenti naptár szerint ez a nap csak Szent Mihály arkangyal ünnepe.

Hieronymus Wierix (1553–1619): Szent Mihály arkangyal. Rézmetszet – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Szent Mihály, a mennyei seregek fejedelme

Szent Mihály főangyal nevét és csodálatra méltó, természetfölötti személyiségét régtől fogva elsősorban a Jelenések könyvéből ismerik a keresztények:

„És nagy harcz lőn az égben: Mihály, és az ő Angyali harczolnak vala a’ sárkánnyal, és a’ sárkány harczol vala, és az ő Angyali: és nem vehetének erőt, se helyek nem találtaték azoknak többé az égben. És le-vetteték ama’ nagy sárkány, a’ régi kígyo, ki ördögnek hívattatik, és sátánnak, a’ ki el-hiteti az egész világot: és a’ főldre vetteték, és az ő Angyali ő-véle le-vettetének. És hallék nagy szózatot az égben, mondván: Most lött az üdvösség, és az erő, és a’ mí Istenünk országa, és az ő Kristusának hatalma: mert le-vettetett a’ mí atyánk-fiainak vádolója, ki vádollya vala őket éjjel és nappal a’ mí Istenünk színe-előtt. És ők meg-győzték azt a’ Bárány véreért, és az ő bizonyságtételének igéjeért, és nem kíméllették az önnön lelkeket mindhalálig. Az-okáért vígadgyatok egek, és a’ kik azokban laktok.”

Et factum est praelium magnum in caelo: Michael, et angeli eius praeliabantur cum dracone, et draco pugnabat, et angeli eius: et non valuerunt, neque locus inventus est eorum amplius in caelo. Et proiectus est draco ille magnus, serpens antiquus, qui vocatur diabolus, et satanas, qui seducit universum orbem: et proiectus est in terram, et angeli eius cum illo missi sunt. Et audivi vocem magnam in caelo dicentem: Nunc facta est salus, et virtus, et regnum Dei nostri, et potestas Christi eius: quia proiectus est accusator fratrum nostrorum, qui accusabat illos ante conspectum Dei nostri die ac nocte. Et ipsi vicerunt eum propter sanguinem Agni, et propter verbum testimonii sui, et non dilexerunt animas suas usque ad mortem. Propterea laetamini caeli, et qui habitatis in eis.

Apoc. 12. v. 7–12.

Láthatjuk Szent János leírásából, hogy Szent Mihály az ő angyalaival együtt nem saját erőből, hanem a Bárány, azaz Jézus Krisztus véréért és az ő bizonyságtevő szavaiért győzték le a sátánt és az ő seregeit, és vetették le őket az égből a földre. Lucifer nevének jelentése fényhozó. A teremtés kezdetén ő volt ugyanis a leghatalmasabb, legtündöklőbb angyal, ő volt a mennyei seregek fejedelme. Mivel ő állt a teremtmények hierarchiájának csúcsán, elbizakodott, gőgös lett, és azt képzelte magáról, hogy teremtményként legyőzheti a Teremtőt. Ezen bűn folytán seregeivel együtt elszakadt az igaz Istentől, minden élet forrásától, és kárhozott, halott szellemmé lett. Legyőzetését követően helyébe, az angyali hierarchia csúcsára Szent Mihály került. Joggal kérdezhetjük: hogyan lehetséges az, hogy Szent Mihály arkangyal és az igaz Isten iránti hűség próbáját kiálló, jó angyalok már a teremtés kezdetén a Bárány véréért és az ő bizonyságtételének igéjéért voltak képesek a sátánt az ő seregeivel együtt legyőzni? A válasz az idő tradicionális keresztény felfogásából kiindulva fogalmazható meg. Az Isten létezése idő fölötti, időn kívüli; az angyalok létezése is hasonlóképpen. Ők nincsenek bezárva az időbe, mint mi, emberek. A mi emberi felfogásunkat annyira meghatározza az időbeli létezésünk, hogy azt, hogy van idő fölötti, időn kívüli, időtlen létezés, csak filozófiai és teológiai fogalmak segítségével tudjuk leírni, de a maga ténylegességében nem vagyunk képesek felfogni. Még kevésbé vagyunk képesek felfogni azt, hogy az időtlen létezők hogyan kerülnek kapcsolatba az időben létezőkkel. Leggyakrabban úgy szoktunk fogalmazni, hogy a történelemben minden az Isten örök terve szerint történik, oly módon, hogy ebbe az örök tervbe az értelmes teremtmények szabad akarata is beletartozik. Tehát az csak számunkra, emberek számára ellentmondásos, hogy Szent Mihály már az idők kezdetén a Bárány véréért győzte le a sátánt: azért a drága vérért, amely csak akkor ontatott ki, mikor eljött „az idő teljessége” (plenitudo temporis – Gal. 4. v. 4–5.). Illusztrációnk nagyon szépen szemlélteti ezt az egyetemes üdvtörténeti mozzanatot: erre utal Szent Mihály jobb kezében és homlokán a dicsőséges szent kereszt, illetve azt is láthatjuk, hogy a keresztet könnyedén tartja jobbjában a szentséges angyal, vagyis nem saját erejében bízik, hanem Krisztus erejében, továbbá a tekintete elárulja, hogy nem gyűlöli, hanem inkább szánja a bukott angyalt, aki bűnbe esése előtt neki szolgatársa, az igaz Istennek pedig legszebb, leghatalmasabb teremtménye volt.
Szent Mihály személyének kivételes jelentőségét az egyetemes üdvtörténetben nem csupán a Szentírásból, hanem a szenthagyományból is ismerjük. Énók próféta első könyvében (más néven: Virrasztók könyve) arról olvashatunk, hogy miután az özönvíz előtti korban az Isten fiai (bukott angyalok) és az emberek leányai közösüléséből óriások születtek, és a bukott angyalok mindenféle gonoszságra tanították az embereket, amelynek következtében az emberiség és a természet is romlott, züllött állapotba került, Michael (szent nevének jelentése: Kicsoda olyan, mint az Isten?) kapott parancsot az Úrtól, hogy börtönözze be Szemjáza démont és társait, akik megrontották az embereket és a földet, továbbá ezt követően Isten erejével újítsa meg a földet, tisztítsa meg minden romlástól és bűntől, minden csapástól és gyötrelemtől. Szent Mihály az isteni parancsot híven teljesítette, ezt követően pedig az Úr megígérte, hogy többé nem küld özönvizet egyetlen nemzedékre sem, a világ végezetéig. (1 Henoch 10. v. 22. Genes. 9. v. 11.)

Gábriel arkangyal. Rézmetszet. Nagyszombat, Akadémiai Nyomda, 1755. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Gábriel: Isten erőssége

Szent Gábriel arkangyalnak (nevének jelentése: Isten erőssége) Szent Lukács evangéliumából ismert egyetemes üdvtörténeti és dogmatikai jelentőségű tette volt az, hogy a fölséges Isten parancsára hírül adta a boldogságos Szűz Máriának, hogy méhében a Szent Lélektől fiúgyermeket fogant, és ő lesz Jézus, az igaz Messiás anyja. Mária ezt a híradást engedelmes szívvel fogadta: „Légyen nékem a’ te igéd-szerént.” (Fiat mihi secundum verbum tuum. (Luc. 1. v. 38.) Ezért az engedelmességért, alázatért szent Fia az ő édesanyját az angyali karok fölé emelte, leghatalmasabbá tette minden teremtmény között.
Gábriel főangyal személyének különleges üdvtörténeti jelentőségéről szintén tudósít bennünket a szenthagyomány is. Énók próféta első könyvében olvassuk, hogy az özönvíz előtt romlott, züllött állapotba jutott földön az Úr parancsára ő kellett, hogy elpusztítsa az óriásokat:

„Gábrielhez így beszélt az Úr: »Menj a fattyak, az elvetettek és a paráznaság fiai ellen; pusztítsd ki a paráznaság fiait és a Virrasztók ivadékait az emberek közül! Ereszd őket egymás ellen, hadd pusztuljanak mind egymás kezétől, hiszen nem adatik számukra hosszú élet! Könyörögni fognak hozzád, de atyáik irántuk való (kérésének) nem lesz (foganatja), bár mindnyájan örök életet remélnek, és azt (hiszik), hogy ötszáz évig fognak élni.«”

1 Henoch 10. v. 9–10. In: Fröhlich Ida – Dobos Károly Dániel (szerk.): Henok könyvei. Fordította Dobos Károly Dániel, Fröhlich Ida, Hollós Attila, Piliscsaba, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, 2009, 33. – Törzsgyűjtemény

Johann Samuel Hötzendorf (1694–1742): Rafael főangyal és Tóbiás. Oltárkép, pesti szervita templom. Szerző felvétele

Szent Rafael, az Isten orvosa

Szent Rafael főangyal nevét egy helyen említi a Szentírás. Így mutatkozik be Tóbiás előtt:

„És most az Úr kűldött engem, hogy meg-gyógyítanálak téged, és Sárát a’ fiad feleségét az ördögtől meg-szabadítanám. Mert én vagyok a’ Rafaël Angyal, egy a’ hét-közzűl, kik az Úr-előtt állunk. És midőn ezeket hallották vólna, meg-háborodának, és reszketvén a’ földre esének orczájokra. És monda nékik az Angyal: Békeség néktek, ne féllyetek. Mert midőn veletek vólnék, az Isten akarattya-által vóltam: őtet áldgyátok, és néki énekellyetek. Láttatom vala ugyan tí-veletek enni és innya: de én láthatatlan étellel, és olly itallal élek, melly az emberektől nem láttatik.”

Et nunc misit me Dominus ut curarem te, et Saram uxorem filii tui a daemonio liberarem. Ego enim sum Raphael Angelus, unus ex septem, qui astamus ante Dominum. Cumque haec audissent, turbati sunt, et trementes ceciderunt super terram in faciem suam. Dixitque eis Angelus: Pax vobis, nolite timere. Etenim cum essem vobiscum, per voluntatem Dei eram: ipsum benedicite, et cantate illi. Videbar quidem vobiscum manducare, et bibere: sed ego cibo invisibili, et potu, qui ab hominibus videri non potest, utor.

Tob. 12. v. 14–19.

A tradicionális bibliamagyarázat szerint a hal epéje, amellyel az angyal utasítására a fiú megkente öreg édesapja szemét, nem önmagától, hanem az Isten Lelke, a Szent Lélek ereje által gyógyította meg a hályogot (Tob. 11. v. 8.). Ez szép összhangban áll azzal a kijelentéssel is, amelyet a Kivonulás könyve 15. részében olvashatunk:

„Mert én az Úr [vagyok] a’ te gyógyítód.” Ego enim Dominus sanator tuus.

Exod. 15. v. 26.

Ez a történet néhány más, ide illő bibliaverssel együtt képezte a régi, felvilágosodás előtti zsidó-keresztény orvostudomány eszmei alapját. Rafael főangyal igen fontos üdvtörténeti szerepéről szintén értesülhetünk a szenthagyományból is. Énók első könyvében olvashatjuk, hogy az Úr parancsára ő vetette börtönbe örökre Azázél démont az özönvíz kezdete előtt (1 Henoch 10. v. 4–8.)
Szent Mihály, Gábriel és Rafael csodálatra méltó, természetfölötti személyisége elsősorban arra tanítja a keresztény hívőket, hogy a világ nem egy lélek nélküli gépezet, hanem annak kormányzásában értelmes teremtmények, hatalmas, szent angyalok működnek közre. Az elsődleges ok minden esetben az Isten, az angyalok másodlagos okok (causae secundae). Méltó ugyanis az Isten hatalmához, hogy az alacsonyabb rendű dolgokat a magasabb rendűek által kormányozza, de nem saját erejének fogyatékossága, hanem túláradó jósága miatt (non propter defectum suae virtutis sed propter abundantiam suae bonitatis – Summa Theologiae, Pars I. q. 22. art. 3.). Ez a hitigazság a hívő ember számára igaz megnyugvást, lelki békét ad. Szent Mihály, Gábriel és Rafael főangyal hivatása a többi szent angyallal együtt, amint Gábriel angyal szentképén olvashatjuk: az isteni akarat végrehajtása (executio Divinae voluntatis).

Csobán Endre Attila
(Régi Nyomtatványok Tára)

Intuíciók, ceruzarajzok, festmények egy félork harcos-papról, Hunyadi Jánosról és János vitézről

nemzetikonyvtar — Wed, 23 Sep 2026 06:00:00 +0200

Festmények egy félork harcos-papról, Hunyadi Jánosról és János vitézről. A kép forrása: Szendrei Tibor művei alapján a szerző által készített montázs

Évekkel ezelőtt a magyar népmese napjára írt blogbejegyzésemben megemlítettem azt az örvendetes tényt, hogy napjainkban gomba módjára elszaporodtak a Benedek Elek meséit feldolgozó kiadványok. A tengernyi mennyiségű és meglehetősen változatos küllemű művek kapcsán megemlítettem:

„A sok igényes kurrens kiadvány közül én most egyet emelnék ki személyes kedvenceim közül. Ifjúkorom nagy könyvfavoritjai voltak a fantasy műfaj képviselői. A rendszerváltás körüli időkben nemcsak a kálvinista hitnek, de a műfaj hazai fellegvárárának számító Debrecenben működött a sci-fi és fantasy könyvek tucatjait megjelenítő Cherubion Kiadó (ma Delta Vision néven működik). Ezen könyvek színes, kavalkádos, a fantázia világát jól megfogó borítóinak és illusztrációinak jelentős részét Szendrei Tibor festő- és grafikusművész készítette. Később, a történelemkönyveket is megszeretve, örömmel fedeztem fel a művész alkotásai között a magyar történelem nagy alakjairól, jelentős eseményeiről készített műveit, valamint a történelmi témákkal együtt, azoknak a természet- és egyéb ismeretterjesztő képeknek a tucatjait, melyek befurakodtak még az iskolai tankönyvek lapjaira is. De nem kerülte el az eredetileg felnőtteknek szóló meséket illusztráló művész ecsetjét a (kortalan) gyerekeknek szóló mesék, vagyis a népmesék világa sem. Így örömmel fedeztem fel azt is, hogy A Csillagszemű juhász. Válogatott mesék című kiadványban csak tovább fokozza az élvezeteket, hogy a sci-fi és fantasy műfajban fogalommá vált, emellett történelmi és egyéb ismeretterjesztő képeiről ismert festő- és grafikusművész ízlésesen és szépen megrajzolt, jópofa színes rajzain keresztül is nyomon követhetjük a furfangos meseszereplők kalandjait.”

Hamvai-Kovács Gábor: Elek nagyapó, a mesemondó bácsi. In: OSZK-blog. 2023. 09.30.

Szendrei Tibor neve a fantasy műfaj által vált ismertté. A kép forrása: Szendrei Tibor művei alapján a szerző által készített montázs

Amikor először találkoztam Szendrei Tibor művészetével, lelki világomat – a körülöttem zajló események kavalkádjában – egy általa illusztrált, nagy sikerű fantasy könyvsorozat címe jellemezte, mely a Káosz-ciklus néven ismert a rajongók körében. Nagyjából ez idő tájt ülepedett le bennem, hogy átéltem azt, amikor – az 1980-as és 90-es évek fordulóján – az ország lakossága nemcsak egy évtized váltásának, de a politikai államrend váltásának is részese lett. Ezt a két – a társadalom egészét érintő – váltást megfejelte két másik, személyes életemet érintő, igen markáns váltás is. Az egyik az iskolaváltás volt. Ugyanis a nyolc általánost elvégezvén középiskolába kerültem. Ennek kapcsán negyedik váltásként megjelent az is, hogy lakóhelyem is megváltozott. Ugyanis édesanyámmal vidékről Budapest vonzáskörzetébe költöztünk. Ezen hatások következtében lelki világom nem igazán hasonlított egy kristálytiszta vizű tó, szélcsendes időben tükörsima felszínéhez. Ez az időszak igazi káosz időszaka volt az életemben. De mindenképpen egy tarka kavalkád sok szempontból, így a szellemi táplálékomat képező könyvtáram és azok olvasása szempontjából is. Egy korábbi bejegyzésemben említettem, ebben ez időben tökéletesen boldog voltam az egyre bővülő – NDK-ban kiadott – Mozaik képregény-kollekciómmal, mígnem az abban szereplő három manó idő- és történelemben való bolyongása – magyar nyelven – hosszú időre megszűnt létezni. Ráadásul a költözés során a gyűjteményemnek is nyoma veszett. A csodálatos kalandokat nyújtó képregény eltűnése miatt érzett gyász azonban nem tartott sokáig, mert ekkoriban ismerkedtem meg egy számomra teljesen új irodalmi műfajjal, a fantasy-vel. Előzményeként már ‘89 késő tavaszán – a nyári vakációra egyre inkább hangolódó lélekkel – birtokomba kerültek az Ian Livingstone és Steve Jackson angol szerzőpáros által írt A Tűzhegy varázslója és a csak Livingstone szerzőségéhez köthető Halállabirintus című lapozgatós-játékkönyvek. De az igazi – regényformában is megírt – kalandokkal csak akkor ismerkedtem meg, mikor a forgalmas közterületeken gombamód elszaporodott könyvárusok gyalulatlan nyersfalábakon álló, szabad ég alá kihelyezett pultjaikról – hetekkel a könyvesboltokban való megjelenés előtt – elkezdték árusítani az addig mind küllemében, mind tartalmában ismeretlen műveket. Így a csöpögős szerelmesregények, a Scherlock Holmes, vagy Poirot kalandjaihoz hasonló klasszikus krimik, a pokol különböző bugyraiból előkerült szörnyekkel riogató okkult horrortörténetek, az egyházak által hivatalosan elfogadott és el nem fogadott vallási témájú művek, az ezoterikus tanokat bemutató könyvek, a paranormális jelenségeket ismertető gyűjtemények, a negyven évig mellőzött szemléletű történelemkönyvek, és a mentális önfejlesztő művek között megjelent a fantasy-műfaj is. Ekkoriban tűnt fel két, tollát a fantasy műfajban koptató író, John Caldwell és Jeffrey Stone neve is. A köztudatban évek múlva derült csak ki, hogy az angolszász hangzású nevek tulajdonképpen egy embert takarnak, a Debrecenben élő Nemes Istvánt. Ez utóbbi tényt azért tartom fontosnak megemlíteni, mert Nemes István művei kapcsán találkoztam először Szendrei Tibor festőművész nevével, aki a John Caldwell néven megírt Káosz sorozat és a Jeffrey Stone nevéhez köthető Éj- és Hajnal-trilógia könyvek borítóit és – amelyiknél ilyen is volt – a belső grafikáit készítette. Persze nem mindegyiknél volt ez így, hiszen az első kötetek első kiadásinál (A káosz szava; A káosz szíve; Harc az Éj kövéért; Éj kardja; Éj istene) még mások készítették a borítóképeket és illusztrációk sem voltak. Ezeknek a borítóképeknek is megvolt a maguk bája, hiszen – ahogy az a ‘90-es évek kezdeti zűrzavaros idejében megjelent legtöbb könyvnél általános jelenség volt – nem sok közük volt a könyvben szereplő tartalomhoz. Ezzel a jelenséggel szakított Szendrei Tibor, mikor a Jeffrey Stone által megteremtett, a sci-fi és a fantasy határmezsgyéjén mozgó fantáziavilág nevét viselő, debreceni Cherubion Könyvkiadó vette kezébe az eredetileg asztali szerepjáték karakterből fantasy-regényhőssé vált félork, káoszhívő harcos pap, Skandar Graun és a kiadónak nevet adó álomvilágban bolyongó, átlagpolgárból félelmetes harcossá vált Leon Silver kalandjainak megjelentetését. A káosz éve és A Hajnal lovagja kisregényeknél találkozhatott a rajongó olvasótábor azzal az örvendetes ténnyel, hogy a borítón lévő festmény a könyvben olvasható egyik jelenet alapján készült. Ahogy a művész a Ceruzavázlatok című művében visszaemlékezik:

„Pályafutásom kezdetén ismerkedtem meg a fantsasy műfajjal. Sci-fit ugyan már olvastam korábban is, de ez valami más volt, számomra sokkal izgalmasabb. Azonnal beszippantott.”

Szendrei Tibor: Ceruzavázlatok. Rajzok, tervek, skiccek, Debrecen, Szerzői kiadás, 2025, 6. – Törzsgyűjtemény

A Nemes István által írt Káosz történetek illusztrációi menthetetlenül összekapcsolódtak Szendrei Tibor nevével. A kép forrása: Szendrei Tibor művei alapján a szerző által készített montázs

A Livingstone–Jackson-szerzőpáros Fighting Fantasy (magyar nyelven Kaland Játék Kockázat címen megjelent) lapozgatós szerepjáték könyveinek népszerűségét a Cherubion kiadó is felismerte, és 1992-ben elindították a saját sorozatukat Harcos Képzelet címmel. Ennek első köteteiként az Éj trilógia részeit dolgozták fel. A játékkönyvvé átdolgozott kalandoknak megvolt az a bájuk, hogy a regények olvasói a történetfolyam mentén könnyen végigjátszhatták. Viszont aki nem olvasta, vagy kíváncsi volt a mi lett volna ha eseményekre is, és nem a regény cselekménye szerint haladt, az rövid időn belül elbukott benne. A Küzdelem az Éj kövéért már egy olyan magyar szerzők által készített kiadvány volt, mely küllemében – Szendrei Tibor illusztrációinak köszönhetően – hozta azt a szintet, melyet eddig csak Russ Nicolsontól, Bob Harvey-től, Ian McCaig-től vagy a többi Kaland Játék Kockázat könyvillusztrátortól láthattunk. Ez a színvonal aztán később több mint félszáz kötetnél folytonossá vált.

Szendrei Tibor történelmi témájú könyveket is szép számmal illusztrált. A kép forrása: Szendrei Tibor művei alapján a szerző által készített montázs

A Cherubion kiadónál és később más kiadóknál is készített borítóképei és illusztrációi miatt a legtöbben (és a legbelsőbb rajongókör) Szendrei Tibort mint fantasy és sci-fi festőt ismeri. Így voltam ezzel sokáig én magam is. Bár emlékszem, hogy már 1993-ban, egy bizonyos, Győrben megrendezett Sárkányszív roham nevet viselő szerepjátékos találkozón egyik munkatársa, a szintén ismert (dark) fantasy és sci-fi író, fordító Kornya Zsolt – amikor a Cherubion kiadó újonnan kiadandó (és természetesen illusztrálandó) könyveiről beszélt – mellékesen megemlítette, hogy „Tibornak most van elég munkája, mert a Debreceni Püspökség is felkérte egy bibliai témájú képregény elkészítésére”. Bár akkor ennek még nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, de ez már felvázolta előttem sokoldalúságát. Később, az évek során és a fantasy műfajtól eltávolodva azt vettem észre, hogy neve a változó és változatos témákhoz köthető bibliofil beállítottságú életemben folytonosan jelen maradt. Vagyis a fantasy illusztrációi mellett készült egyéb képei mindig megjelentek valamelyik aktuális, általam olvasott, történelmi, szépirodalmi, vagy természettudományos témájú műben, képes Bibliában, néphez, állathoz, illetve klasszikus szerzőkhöz köthető mesegyűjteményekben. Ezt alapul véve talán nem túlzás azt állítanom, hogy Szendrei Tibort kár lenne „csak” fantasy (esetleg még sci-fi) festőnek tekinteni.

Történelmi témájú képek. (Nándorfehérvár, Kenyérmező, Munkács). A kép forrása: Szendrei Tibor művei alapján a szerző által készített montázs

Az illusztrátor festőművész az Intuíciók című könyvében, ekképp számol be első komolyabb művéről, melynek elkészültét nagyban meghatározta (az internet megjelenése előtti korszakban) a vasfüggöny korlátozta információáramlás.

„Gyermekként nem volt kedvenc témám, mindig azt rajzoltam, ami éppen érdekelt. Aztán az egyik barátom kölcsönadta a Tarzan-regények első két részének korai kiadását. Akkoriban ritkaságnak számított a mű, mert nálunk, ahogy hallottam, gyakorlatilag tiltva volt a megjelenése. Kamaszként nem értettem ezt, de gyakorlatilag nem is érdekelt. Kezemben tartottam és annyira beleszerettem a történetbe, hogy nem nagyon akaródzott megválnom a könyvektől. Újra és újra el akartam olvasni. A barátom azzal nyugtatott, hogy neki nem sürgős, ráérek visszaadni. Ekkor határoztam el, hogy mielőtt végleg búcsút mondok e két kötetnek, megrajzolom képregény formában. Gyakorlatlanságom miatt, s mivel az idő is sürgetett, szereplőim külsejét francia és amerikai képregényekből mintáztam. Így tudtam haladni, és közben az eszközhasználatom is gyorsan fejlődött. Semmit sem terveztem előre, nem írtam forgatót, nem vázlatoztam, hanem ahogy olvastam az oldalakat átgondoltam, majd egyből tollal rajzoltam tele a paneleket, s írtam bele a szövegeket. Több mint 4 évig dolgoztam rajta tanulás mellett, sőt gyakran helyette is. Így született meg életem első komolyabb műve, kizárólag saját örömömre.”

Szendrei Tibor: Intuíciók. Fantázia és fantasztikum, Debrecen, Szerzői kiadás, 2023

A ‘90-es évek közepén több történelmi témájú könyvben találkozhatunk képeivel. Személy szerint először a Benedek Elek által írt A magyar történelem nagyjai, a Hazánk története és a Honszerző Árpád című művek borítójánál és belső illusztrációinál találkoztam az általa megfestett történelmi eseményekkel és személyekkel. Visszaemlékezései szerint közel húsz évet várt további komolyabb történelmi témájú megbízásokra. Ahogy a fantasy témájú képeinél, úgy történelmi adaptációknál is reménytelen vállalkozás lenne e cikk keretin belül számba venni az összeset. Ezért nem is vállalkoznék erre. Viszont néhány jelentősebb művet mindenképpen megemlítek. A Kenyérmező 1479 című képen a középkori Magyarország egyik legvéresebb csatájának azon eseményét láthatjuk, mikor Kinizsi Pál a töröktől igencsak megszorongatott Báthori István seregének segítségére megérkezik. A Nándorfehérvár 1456 képen pedig a Duna–Száva összefolyásánál álló vár egyik bástyájának irányából, madártávlatból láthatjuk a – filmsorozatból sajnálatos módon kimaradt – Dunán zajló hajócsatát. A Munkács 1685–1688 képen a magyarság egyik amazonjának, Zrínyi Ilonának vezetésével védik a mindössze egy vár területére zsugorodott hazájukat a kuruc felkelők. A nemzetünk egyik legnagyobb vesztes csatáját ábrázoló Mohács 1526 kép heroizmusa azokat a magyar hősöket mutatja be, akik ötszáz éve ottvesztek a Duna partjánál. Még ennél is jóval szomorúbb összhatású kép a Budapest 1944–45, melyen egy kiégett Panzer IV-es harckocsi mögött a leomlott Lánchíd csonka pillérje uralja a jégtábláktól zajló Duna piszkosszürke víztükrét. Ezek a képek többek között a Nemzetünk nagy csatái című kiadványban szerepelnek. A Benedek Elek művei mellett megemlíteném (a szintén fantasy-gyökerekkel rendelkező) Bán Mór ikonikussá vált és megfilmesített Hunyadi sorozatának legújabb, Túl a tűz és érc falán című részének a borítóképét is. A Hercegnők könyve ugyan nem történelmi témát dolgoz fel, hanem egy tinilányoknak készült bájos, félig ismereterjesztő, félig mesejellegű kiadvány, de a benne szereplő képek gyakorlatilag nagyon jól tükrözik a török kiűzésétől az I. világháborúig tartó, főként barokkos, később romantikus elemekkel kevert Magyarországra jellemző környezetet. A Balaton partjáról származó kincs történetét feldolgozó, Kiss Ferenc által írt Seuso-mozaikban a képregényszakmából jól ismert Sarlós Endre, Sváb József és Tebeli Szabolcs mellett már ott szerepel Szendrei Tibor neve is, akinek rajzeszköze a kincs eredeti történetét mutatja be, mintegy kifejezve, hogy a művész neve legalább annyira köthető a történelmi témájú művekhez, mint a fantasy világához.

Szendrei Tibor történelmi témájú könyveket is szép számmal illusztrált. A kép forrása: Szendrei Tibor művei alapján a szerző által készített montázs

Újabb, bár a történelemhez sok szállal kötődő műfajként említendő az először 2009-ben megjelent Képes biblia történetek gyermekeknek. A kötet nem szigorú értelemben vett képes biblia, mint például a magyar nyelven először 1974-ben, az egykori Jugoszláviában megjelent Képes Biblia, inkább hasonlítható a Szántó Piroska által írt és rajzolt Bibliai képek gyerekeknek című mű tematikájához. A bibliai képek ábrázolásánál több érdekes megjegyzést is olvashatunk a művésztől. Ha a korábban említett Kenyérmező 1479; vagy a Mohács 1526 című képeket nézzük, nagyon nehéz elhinnünk, amit a tömegábrázolás kapcsán a Ceruzavázlatokban olvashatunk:

„Sokáig kerültem a tömegjelenetek ábrázolását, mert nehéznek, túl nagy falatnak gondoltam. Ha mégis elkerülhetetlen volt valamelyik illusztrációnál, megoldottam valahogy a tömeg éreztetésével, de továbbra sem tettem hozzá többet a kelleténél, pedig a vágy megvolt bennem. Aztán [a Képes bibliai történetekkel] jött ez a nagy kihívás, és tudtam, hogy itt már nem fogom »megúszni«, itt már kihagyhatatlan, elkerülhetetlen a sok ember egy képen. Egyből beugrottam a mély vízbe, és olyan jelenettel kezdtem, amit filmen már láttam korábban. Ez volt a Tízparancsolat, ebből a neten több képet is találtam. Ezek a referenciák segítettek átlépni az első, főleg mentális akadályokat. Megrajzoltam, és ez sokat erősített az önbizalmamon.”

Szendrei Tibor: Ceruzavázlatok. Rajzok, tervek, skiccek, Debrecen, Szerzői kiadás, 2025, 145. Törzsgyűjtemény

Bibliai témájú képek Szendrei Tibortól. A kép forrása: Szendrei Tibor művei alapján a szerző által készített montázs

Az idézett műben bemutatott vázlatok alapján nagy bánatomra sajnos nem lehet nem észrevenni, hogy a Képes bibliai történetekből jócskán kimaradtak képek. Például a teremtéstörténet részletei, József álomfejtése, Mózeshez köthető több esemény, Bálám szamara, Elizeus gyógyítása, Dániel az oroszlánveremben, Jézus csodái és sorolhatnám. Mózes tengeren való átkelése is csak a borítón szerepel. Viszont nagy örömömre az egyik kedvenc történetem, a Jónás könyve nem maradt ki. Abból is a legismertebb jelenetet láthatjuk, amikor a (cet?)hal bekapja a tengerbe dobott prófétát. A felszínen látható, ókori föníciai jellegű vitorlás kereskedőhajó realisztikusnak látszik, a tengeri óriás ábrázolása pedig, úgy tűnik, két elképzelés, a bálna (általában ámbráscet) és a nagy hal (a Hannah-Barbara rajzfilmben például óriás sügér) elméletének határmezsgyéjén helyezkedik el.

Mesekönyv-illusztrációk. A kép forrása: Szendrei Tibor művei alapján a szerző által készített montázs

Ha az összes Szendrei fantasy és sci-fi képek számát összeadnák a történelmi témájú műveivel, valószínűleg akkor sem kaptánk meg azt a mennyiséget, melyet a mesekönyv illusztrációi tesznek ki. Mind a népmesék, mind a klasszikus szerzők által írt műveknek van egy sajátságos jellemzőjük, amiben eltérnek például a fantasytől (persze, mint említettem, klasszikus mesékről van szó, nem korunk groteszk, pattogó, vinnyogó figurának semmitmondó történeteiről). Ugyanis, míg ez utóbbi meseműfajt kifejezetten felnőtteknek szánták, addig a klasszikus mesék célközönsége általában kortalan. Talán ezért is vetette bele magát a művész ennyire ebbe a témába.

„Az első meseillusztrációkat 1994 és 95 között készítettem egy kis létszámú grafikuscsoport közreműködésével. Több mint tíz év telt el a következő hasonló megbízásig. A színezéshez beszerveztem még néhány grafikust. Az illusztrációk Zelk Zoltán, Móra Ferenc, Andersen, Grimm írásaihoz készültek, de magyar és más népmesék, sőt gyerekversek is szerepeltek a palettán.”

Szendrei Tibor: Ceruzavázlatok. Rajzok, tervek, skiccek. Debrecen, Szerzői kiadás, 2025, 236. –Törzsgyűjtemény

Az összes mesekönyvet megemlíteni szintén parttalan vállalkozás lenne, így csak néhányat említenék meg ezek közül: Benedek Elek meséinek A csillagszemű juhász címmel megjelent válogatását; Miklós Malvina Az égig érő paszuly és más mesék vagy Csürkiné Tóth Dóra A kis gömböc vagy az Állatokról szóló népmesék című magyar népmesegyűjteményeit; Dönsz Judit Tanulságos magyar népmesék válogatását; A farkastanya és más mesék vagy Fekete Annamária Mesék a Kristály-tó partjáról című művét (a félreértések lekerülése végett ez a Kristály-tó nem azonos egy populáris okkult horrorfilmsorozat helyszínével).

„Afrikai kalandok” Szendrei Tibortól. A kép forrása: Szendrei Tibor művei alapján a szerző által készített montázs

Az újabb parttalan vállalkozás elkerülése végett a Szendrei Tibor által illusztrált, elsősorban az ifjúság számára készült természettudományos ismeretterjesztő művekből is szemelvényeznék. Ezt a témát „afrikai kalandokkal” kezdem, mely rövid, egyoldalas képregénnyel kezdődött, melyet még két rész követett, majd önálló füzetté bővült, és a folytatás reményében így jelent meg 2015-ben a Pepi és Tapiton Afrikában című ismeretterjesztő kiadvány. Ez amolyan Wagner-opera jelleget öltött, vagyis ahogy Richard Wagner operáinál – az általa komponált zenéhez – maga írta a szöveget, úgy Szendrei Tibor a rajzaihoz, festményeihez szintén maga írt egy aranyos történet keretébe foglalt, játékos rejtvényekkel teletűzdelt ismeretterjesztő szöveget. A képregényekre jellemző karikatúrák mellett megjelenő állatábrázolásokról első látásra azt hittem, hogy fényképeket látok és a művész megspórolta a dolgát azzal, hogy elment az állatkertbe fotókat készíteni. Csak, amikor a Ceruzavázlatokban felfedeztem a hiéna, a csimpánz, az orrszarvú, a víziló, az elefánt és még sok más állat ugyanabban a pózban ábrázolt vázlatát, jöttem rá, hogy a fotónak tűnő képek valójában festmények.

Színes és élettel telt képei hozták kézközelbe és szerettették meg az ifjúsággal a természetet és hazánk állatvilágát. A kép forrása: Szendrei Tibor művei alapján a szerző által készített montázs

A Graph-Art kiadó jóvoltából úgy kerültek ki a nyomdából a Szendrei Tibor által is illusztrált természetismeret-könyvek, tankönyvek, mint a Magyar népmesék sorozat Selyemrét című epizódjában a vasorrú banya szövőszékéről az ördögkatonák. Ezek közül is néhányat megemlítenék. Színes és élettel telt képei hozták kézközelbe és szerettették meg az ifjúsággal a természetet, valamint hazánk és földünk állatvilágát. Társillusztrátorként szerepel a Dönsz Judit által írt és szerkesztett a Nagy képes állatenciklopédiában és találkozhatunk – a fantasy világból magával hozott misztikus légkörrel átjárt, de szigorúan szakszerű – képeivel a Mobilos varázslattal sorozat részeiben, mint A nagy kékség. A vizek világa, melynél az volt az érzésem, hogy a tenger szinte kifolyik a könyv lapjairól; de elvarázsolt az Extrém környezet. Szélsőséges élőhelyek és a Zöldellő tájak. Erdők és fűtengerek című rész is. Természettudományos műveinek kavalkádja közül személyes kedvencem a Bagoly Ilona szerkesztette Magyarország állatvilága, melynek lapozgatása közben szinte hallom az erdő fáinak, vagy a mezei fűtengernek a zsongását, érzem a talpam alatti réten elterülő tarló szúrását, vagy az erdei patak hűvös, tiszta vizének ízét.

Színes és élettel telt képei hozták kézközelbe és szerettették meg az ifjúsággal a természetet és földünk állatvilágát. A kép forrása: Szendrei Tibor művei alapján a szerző által készített montázs

Végezetül szeretném megemlíteni személyes kedvencemet. Ez pedig nem más, mint a magyar irodalom egyik hallhatatlan klasszikusának, Petőfi Sándor János vitézének amolyan igazi Szendrei-féle képi adaptációja. Talán azért is szeretem legjobban ennek a műnek az illusztrációit, mert a téma miatt a képek egyfajta eklekticizmust hordoznak magukban. Egymás mellett vagy egymást kiegészítve jelenik meg a fantasy misztikus világa, a történelmi témájú képek alakjainak heroizmusa, a természettudományos és néprajzi témájú ismeretterjesztő művek aprólékossága, és a mesefigurák bájos és mókás groteszksége.

A János vitéz legszebb illusztrációi Szendrei Tiborhoz köthetők. A kép forrása: Szendrei Tibor művei alapján a szerző által készített montázs

„A könyv elkészítését magam kezdeményeztem. Régi vágyam volt, hogy illusztrálhassam gyerekkorom nagy kedvencét, amely már az első olvasásnál elvarázsolt. Legnagyobb örömömre a kiadó azonnal rábólintott az ötletre. Megállapodtunk, és már kezdődhetett is a munka. [...]
Életem egyik meghatározó élménye volt illusztrálni Petőfi elbeszélő költeményét. A könyv 2010-ben jelent meg. Jóleső érzés visszahallani, hogy milyen sok gyerek veszi elő ezt a könyvet az iskolában, amikor a János vitézt olvassák.”

Szendrei Tibor: Ceruzavázlatok. Rajzok, tervek, skiccek, Debrecen, Szerzői kiadás, 2025, 200., 234. – Törzsgyűjtemény

Az idézet utolsó mondatában szereplő gyerekeket irigylem. Az eddig megjelent János vitéz kiadások és illusztrációk között ezt tenném első helyre. Azt is lehetne mondani Petőfi által elmesélt jelenetek és a színes, élettel telt egész oldalas, vagy a (szövegelrendezés miatt) fordított L-alakú képek pontosan viszonyulnak egymáshoz. A Ceruzavázlatokban a legtöbb képnél olvashatunk inspirációkról, modellként szolgáló alakokról, tárgyakról vagy tájakról. Például a mohos törzsű fákkal, bedőlt sírokkal és ijesztő, főhősünket magukkal ragadni akaró szellemekkel telt temető képe sem csak a művész fejében létezett:

„Gyerekkoromban egy régi, lepusztult temető feküdt a közelünkben. Már rég lakótelep »ékeskedik« a helyén, de még mindig emlékszem a gyommal, bozóttal és fákkal benőtt régi sírhelyek rejtekére. Persze mi, gyerekek csak fényes nappal futkároztunk, bújócskáztunk az omladozó sírkövek között, az éjszaka rejtelmeivel nem foglalkoztunk”.

Szendrei Tibor: Ceruzavázlatok. Rajzok, tervek, skiccek. Debrecen, Szerzői kiadás, 2025, 230. – Törzsgyűjtemény

De egészen biztos, hogy a fogyó Hold alatt elterülő szalmatetős tanyaépületektől körülölelt gémeskútnak, a cikázó villámok alatti tarka pusztának, az erdő mélyén megbújó, zsiványok lakta vityillónak, vagy a János vitézt bogárnyi méretűnek láttató óriások erdejének is megvolt a maga inspirációja. A tárgyi objektumok mellett személyes inspirációk is hathattak erre a műre, hiszen a művész saját bevallása szerint Würtz Ádám János vitéz-rajzait már gyerekkorában sokszor lemásolta.
Ha valakiben esetleg felkeltettem az érdeklődést Szendrei Tibor művészete iránt, akkor művei mellett javaslom még a művész által írt és kiadott két albumot. Az Intuíciók. Fantázia és fantasztikum sajnos nem hivatalos (ISBN-számmal nem ellátott) kiadvány így könyvtárunk polcain sem található meg. Viszont a Ceruzavázlatok Rajzok, tervek, skiccek már igen. Zárszóként pedig hadd idézzek Nemes Istvánnak az Intuíciókhoz írt előszavából:

„Szendrei Tibit tulajdonképpen a pályája kezdetétől ismerem. Akkoriban képregényeket rajzolt, de közben reklámgrafikusként is tevékenykedett. 1988-óta dolgozik szabadúszóként. Előtte főállásban utcai moziplakátokat festett hatalmas méretben, de volt gyári munkás, újságkihordó, dekoratőr, munkanélküli, és dolgozott állatkertben is. Nem bírván a kötöttségeket, úgy döntött önállósítja magát. Azóta több mint ötszáz címlapot festett, és számtalan illusztrációt készített, fekete-fehéret és színeset egyaránt. Én íróként is külön hálás vagyok neki, mivel az évek folyamán grafikái, jelentős szerepet játszottak írásaim bemutatásakor. Néha a képei adták meg egy-egy regény alaphangulatát, ugyanis nem egyszer előfordult, hogy hamarabb elkészült vele, mint maga a regény. Némelyik festménye pedig annyira eltalált, hogy nem bírom eleget nézegetni.”

Szendrei Tibor: Intuíciók. Fantázia és fantasztikum. Debrecen, Szerzői kiadás, 2023.

A sokoldalú festő-illusztrátor Szendrei Tibor. A kép forrása: Szendrei Tibor közösségi oldalra feltöltött képei alapján a szerző által készített montázs

Köszönjük Szendrei Tibornak és a Graph-Art kiadónak a képek közlési engedélyét!

Felhasznált dokumentumok:

Bagoly Ilona: Magyarország állatvilága, [Debrecen], Graph-Art, 2021
Benedek Elek: A csillagszemű juhász. Válogatott mesék, Debrecen, Graph-Art, 2023
Benedek Elek: Hazánk története. Történelmi olvasókönyv, Budapest, Esély Kvklub, 1995
Benedek Elek: A magyar történelem nagyjai. Történelmi olvasókönyv, Budapest, Esély Könyvklub, 1997
Caldwell, John: Káosz. A káosz szava. A káosz szíve, Debrecen, Cherubion, 1993
Caldwell, John: A káosz papja. Három regény egy kötetben, Debrecen, Cherubion, 1994
Csürkiné Tóth Dóra (szerk.): Képes bibliai történetek gyerekeknek, [Debrecen], Graph-Art, 2025
Dönsz Judit (szerk.): Nagy képes állatenciklopédia, [Debrecen], Graph-Art, 2025
Dönsz Judit: A nagy kékség. A vizek világa. Mobilos varázslattal, Debrecen, Graph-Art, 2025
Fekete Annamária: Mesék a Kristály-tó partjáról, Debrecen, Aquila, 2026
Intuíciók. Szendrei Tibor illusztrátor művészete. Találkozzunk Torozonnál! YouTube videomegosztó. 2023.
Káosz és rend. Fantasy antológia, Debrecen, Cherubion, 2006
Kész Barnabás: Nemzetünk nagy csatái, Debrecen, Graph-Art, 2013
Kiss Ferenc: Seuso-mozaik, Pécsudvard, Vitanum, 2019
Molnár Orsolya (főszerk.): Tudorka magazin, Debrecen, Graph-Art Kft., 2017–2021
Miklós Malvina (összeáll.): Magyar népmesék. Az égig érő paszuly és más mesék, Debrecen, Graph-Art, 2024
Nemes István (író). Wikipédia-szócikk
Nemes István (szerk.): Fantasy kisregények és novellák, Debrecen, Cherubion, 1995
Petőfi Sándor: János vitéz, [Debrecen], Graph-Art, 2025
Stone, Jeffrey: Az Éj trilógiája. Három regény egy kötetben, Debrecen, Cherubion, 1996
Stone, Jeffrey: A hajnal trilógiája, Debrecen, Cherubion, 2000
Szendrei Tibor: Ceruzavázlatok. Rajzok, tervek, skiccek, Debrecen, Szerzői kiadás, 2025
Szendrei Tibor: Ceruzavázlatok – rajzok, tervek, skiccek. Találkozzunk Torozonnál! YouTube videomegosztó. 2025
Szendrei Tibor: Intuíciók. Fantázia és fantasztikum, Debrecen, Szerzői kiadás, 2023.
Szendrei Tibor Intuíciók. Fantázia és fantasztikum kötet bemutatója. Szegedi képregényfesztivál. 2024.január 12.
Szendrei Tibor: Pepi és Tapiton Afrikában, Debrecen, Graph-Art, 2015
Szendrei Tibor FaceBook közösségi oldala
Szilágyi Zita (szerk.): Hercegnők kézikönyve, Debrecen, Graph-Art, 2012

Hamvai-Kovács Gábor
(Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

Láthatóbbá tenni a könyvtárak társadalmi szerepét

nemzetikonyvtar — Tue, 22 Sep 2026 06:00:00 +0200

Idén az MKE és az IKSZ által felkért kuratórium döntése alapján a Kovács Máté Alapítvány által felajánlott Az év fiatal könyvtárosa különdíjat Szőnyegi Zsanett, az OSZK Könyvtári Intézetének munkatársa nyerte el. A díj átadására az MKE 57. Vándorgyűlésén került sor Kecskeméten. A díjazottal a beadott pályamunkájáról és a könyvtáros szakma jelenéről is beszélgettünk.

Az Év Fiatal Könyvtárosa díj 2026-os különdíjazottja, Szőnyegi Zsanett. A díj átadói: Dr. Bartos Éva kuratóriumi elnök és – az Alapítványt létrehozó család nevében – Kovács Máté

Beszélgessünk picit az indulásról. Milyen indíttatás vezette a könyvtári szakma közelébe?

A könyvtári pályára nem egyenes út vezetett. Alapszakon andragógiát, mesterszakon pedig összehasonlító irodalom- és művelődéstudományt tanultam, így a tanulás, a kultúra és az emberekkel való foglalkozás már korán meghatározó volt számomra. A diploma megszerzése után négy éven át egy nyelviskolában dolgoztam, ahol szintén sokat foglalkoztam emberekkel, tanfolyamszervezéssel és a tudás átadásával.
2020-ban azonban egy változás következett be az életemben, amire visszatekintve már pozitívumként élek meg, mert arra ösztönzött, hogy új szakmai irányt és kihívást keressek. Tudtam, hogy továbbra is olyan területen szeretnék dolgozni, ahol az emberek támogatása, a tanulás és a tudáshoz való hozzáférés fontos szerepet kap. Ekkor találkoztam a Könyvtári Intézet álláspályázatával, amely azonnal felkeltette az érdeklődésemet.
Úgy érzem, hogy a könyvtári szakterület természetes módon kapcsolódott a korábbi tanulmányaimhoz és tapasztalataimhoz. A könyvtár számomra nem csupán dokumentumok gyűjteménye, hanem olyan közösségi tér és tudásközpont, amely segíti az embereket a tájékozódásban, a tanulásban és a fejlődésben. A 2020-ban kezdődött szakmai út mára hivatássá vált, és örülök, hogy ezen a területen dolgozhatok.

Hogyan tud napjainkban egy szakmai közösség online és offline is hatékony lenni?

Egy szakmai közösség akkor tud hatékonyan működni, ha az online és offline jelenlétet tudatosan és egymást kiegészítve alkalmazzák a szakmai kapcsolatépítésre és a tudásmegosztásra. Az online kommunikáció növeli az interaktivitást, az események széleskörű láthatóságát, egyszerűbben hozzáférhetők a szakmai tartalmak. Míg a személyes találkozások (konferencia, workshop) erősítik a szakmai kapcsolatok kialakítását és lehetőséget teremtenek a tapasztalatcserére.

A beadott pályamunka a Könyvtárosok dolgozószobája projektet mutatja be. Kapcsolódva az előző kérdésünkhöz: miként működik ez a kezdeményezés a könyvtárosok közösségében?

A Könyvtárosok Dolgozószobája egyrészt szakmai platformként működik, de egy olyan kapcsolódási pontként is, amely a könyvtáros közösség különböző szereplőit – gyakorló szakembereket, nyugdíjas kollégákat, hallgatókat és intézményeket – egy közös szakmai térben kapcsolja össze. A kezdeményezés különböző kommunikációs csatornái (a Facebook-csoport, a hírlevél, a kerekasztal-beszélgetések és a kiadványok) eltérő módon, de egymást kiegészítve szolgálják a közösség működését. A Dolgozószoba ereje abban is rejlik, hogy a résztvevők új ismeretekkel való találkozása mellett a saját tapasztalataikkal és kérdéseikkel maguk is alakítják a beszélgetéseket.

Mennyiben tud túlmutatni a Könyvtárosok Dolgozószobája a szakmai közösségen? Milyen továbblépései lehetnek még a kezdeményezésnek?

A Könyvtárosok Dolgozószobája éppen attól meghatározó, hogy nem pusztán szakmai információs felület, hanem sokkal inkább olyan közösségi tér, tudás- és kapcsolati hálóként funkcionál, amelynek középpontjában a közös gondolkodás, a tapasztalatcsere és a fejlődés áll. A könyvtárosok nagyszerűsége abban rejlik, hogy számos területen képesek helytállni, ami túlmutat a könyvtár fizikai terein, hiszen sokféle szerepben kell otthonosan mozogni. A Dolgozószoba is jól tükrözi ezt a sokrétűséget, mert a szűken vett könyvtárszakmai területeken túl a tágabb párbeszédeknek is teret ad. A jövőben lehetőséget látok abban, hogy tovább mélyítsük a szakmai kapcsolatokat, különösen a mentorálás esetében a pályakezdők és a tapasztaltabb kollégák között; hiszen ezek a tapasztalatok jelentősen hozzájárulnak a pályakezdő fiatalok beilleszkedéséhez és szakmai fejlődéséhez. Emellett fontos szerepe lehet a jógyakorlatok összegyűjtésének és a KSZK honlapján egy külön menüpontban minden érdeklődő számára elérhetővé tételének. A Könyvtárosok Dolgozószobája számomra azt bizonyítja, hogy a szakmai fejlődés nemcsak képzéseken és konferenciákon történik, hanem sokat tanulhatunk egymástól a mindennapi tapasztalatok megosztásán keresztül is.

Idén végzett az ELTE-n informatikus könyvtárosként, korábban segédkönyvtáros képzést is elvégzett. Dolgozatában ír a könyvtáros szakma átalakulásáról. Miként látja a szakmánk formálódását az elmúlt éveket tekintve?

Ha már az ELTE szóba került, akkor szeretnék egy egyetemi példával élni. 2023 szeptemberében prof. dr. Kiszl Péter, az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézetének igazgatója tanította nekünk a „multifunkciós könyvtár” kifejezést, ami jól kifejezi a könyvtárak jelenlegi szerepének és feladatainak összetettségét, hiszen a könyvtárak ma már jóval többek a dokumentumok megőrzésére szolgáló intézményeknél. A 21. századi könyvtárak információszolgáltatók, oktatási, kulturális és közösségi funkciókat látnak el, miközben prioritásként kezelik a digitális tartalomszolgáltatást és az élethosszig tartó tanulást.
Az elmúlt években a digitalizáció szerepe jelentősen felértékelődött, és átalakította a könyvtári munkafolyamatokat. Ezzel párhuzamosan a könyvtárak közösségi szerepe is erősödött: olyan nyitott terekké váltak, amelyek mindenki számára biztosítják a tudáshoz és a hiteles információkhoz való hozzáférést. Emellett jelentős szerepet töltenek be a közösségi kapcsolatok erősítésében, a hátrányos helyzetű csoportok támogatásában és az esélyegyenlőség előmozdításában. Véleményem szerint ezek is hozzájárulnak ahhoz, hogy a könyvtárakat ma is nélkülözhetetlen intézményeknek tekintjük.

Saját szempontját tekintve milyen szakmai céljai vannak a következő évekre?

A következő években szeretném tovább fejleszteni a tudásomat, és aktívan részt venni azokban a kezdeményezésekben, amelyek erősítik a könyvtáros közösséget és a szakmai együttműködéseket. Fontos számomra a tudásmegosztás, az egymástól való tanulás és az, hogy a könyvtárosok minél több lehetőséget kapjanak a kapcsolódásra és az ismereteik bővítésére.
Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a szakmai fejlődés nem kizárólag egyéni teljesítmény. Nagyon sokat köszönhetek dr. Hangodi Ágnesnek és dr. Szüts Etelének, illetve azoknak a kollégáknak és szakmai közösségeknek, akik a kezdetektől támogatnak, segítenek, és akiktől rengeteget tanulhattam. A könyvtáros szakma egyik legnagyobb értékének éppen ezt a nyitott és támogató közeget tartom.
Emellett szeretném, ha a könyvtárak társadalmi szerepe és értéke még láthatóbbá válna. Hiszek abban, hogy a könyvtáraknak a jövőben is fontos szerepük lesz a tudáshoz való hozzáférés, a közösségépítés és az esélyegyenlőség támogatásában, és örülnék, ha a munkámmal én is hozzájárulhatnék ehhez.

Szeifer Csaba
(Háromká, főszerkesztő)

Az interjú eredetileg a Háromká. Könyv. Könyvtár. Könyvtáros, (2026) 4. évf. 4. számában jelent meg.

Egyének és intézmények ex libriseiből nyílt kiállítás Szegeden. 2. rész

nemzetikonyvtar — Thu, 17 Sep 2026 06:00:00 +0200

Munkatársunk, Vasné dr. Tóth Kornélia tárlatot bemutató előadásának második része, mely 2026. szeptember 10-én a szegedi Somogyi-könyvtárban az „Egyének és intézmények ex librisei. Válogatás Vasné dr. Tóth Kornélia művelődéstörténész könyvjegygyűjteményéből” címmel nyílt kiállítás megnyitóján hangzott el.

A következőkben a tárlaton szereplő nem nevemre szóló – a Kisgrafika Barátok Köre történetét, az intézményeket mint megrendelőket és a könyv motívumát középpontba állító – grafikák kapcsán főként a szegedi vonatkozásúakra fókuszálok, azokba adok rövid betekintést. A kiállításmegnyitó véges keretei miatt a művészek és a megrendelők vonatkozásában is csak néhány példát említek, de remélem, hogy e válogatás kellőképpen gondolatindító lesz a téma iránt érdeklődők számára, és már ennyi „grafikai mozaikból” is összeáll egy teljesebb egész.
A Budapesten megalakult Kisgrafika Barátok Körének az 1960-as években vidéki fiókhálózata is létrejött Szeged, Pécs, Debrecen, Cegléd, Tatabánya, Eger, Hajdúböszörmény, Veszprém, Ajka és Szombathely központokkal. E települések nemegyszer fontos kisgrafikai találkozók, kiállítások helyszínei voltak – a grafikák egy része erről tanúskodik. Sajnálatos módon napjainkra már csak a szegedi és az ajkai kör maradt fenn.
Szeged, „a napfény városa” (ahogy Csiby Mihály egy kisgrafikája is hirdeti) mindig meghatározó szerepet töltött be hazánk kulturális, ezen belül grafikai életében. A KBK itteni csoportja 1961-ben – idén 65 éve – alakult meg Kopasz Márta művész-tanár vezetésével. A 20–21. századi szegedi kisgrafikaélet a művésznő mellett olyan neves alkotókat tudhatott magáénak, mint például Buday György, Vadász Endre, Bordás Ferenc, Kass János, Dinnyés Ferenc, Varga Mátyás, Tóth Rózsa, László Anna, a kiskundorozsmai születésű Diskay Lenke. Bakacsi Lajos festő- és grafikusművész munkásságával a mai napig szolgálja a kisgrafika ügyét. A már elhunyt művészeknek in memoriam lapok állítanak emléket, ezek közül több látható a tárlaton, Bakacsitól például a László Anna tiszteletére a KBK szegedi csoportja számára alkotott grafika. Külön értéke ezeknek az hommage-lapoknak, hogy többségükben tartalmazzák a művész portréját, valamint munkásságára is utalnak. Érdekes módja az emlékállításnak, ahogyan az 1958-ban elhunyt Dinnyés Ferenc (1886–1958) szegedi festőművész és grafikus eredeti grafikáiból – a művész lánya, Dinnyés Éva beleegyezésével – Bakacsi Lajos ex libriseket és egyúttal Dinnyés Ferencre emlékező in memoriam lapokat készített. E típusból példaként Rácz Mária és Zenei József nevére szóló egy-egy ex librist mutat be a tárlat.

Bakacsi Lajos grafikája. A kép forrása: magángyűjtemény

A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának egyik megalapítója, a fametsző Buday György (1907–1990) kiállításon szereplő grafikái – Klein Sándor nyomdász, illetve Kozocsa Sándor, az Országos Széchényi Könyvtár könyvtárosa részére – a könyv és nyomdászat témaköréhez kötődnek. A Klein nevére szóló ex libris megszületésében szerepet játszott az, hogy Buday hazai és nemzetközi ismertséget hozó Boldogasszony búcsúja (1931) című fametszetsorozatának könyvben való kiadását nyomdász barátjának, Klein Sándornak köszönhette. A kötet elnyerte az 1931. év legszebb magyar könyve címet.

Buday György fametszete (1932). A kép forrása: magángyűjtemény

A jelen tárlat anyaga is mutatja, hogy nemcsak szegedi művészek készítettek helyi vonatkozású ex libriseket, hanem például a várossal jó kapcsolatot ápoló, ide gyakran ellátogató ceglédi Nagy László Lázár, a szerencsi Fery Antal és a budapesti Csiby Mihály. Grafikáik részben Szeged híres épületeit, neves alakjait mutatják be, illetve a szegedi kisgrafikakör fennállásának kerek évfordulóira, például az 50 éves jubileumra emlékeznek.

Nagy László Lázár fametszete (2011). A kép forrása: magángyűjtemény

Tulajdonosjelölő funkciójából adódóan az ex librisek alkotói mellett fontos a megrendelők, a gyűjtők személye, nélkülük nem születhetnének meg e művek. A kiállítás főcíme (Egyének és intézmények ex librisei) is a könyvjegyek készíttetőire utal, akik lehetnek magánszemélyek és intézmények egyaránt. A szegedi kisgrafikagyűjtők bemutatására összeállítottam egy kifejezetten nevükre szóló ex libriseket tartalmazó tárlót, továbbá a kiállítás egyéb részein is számos rájuk vonatkozó kisgrafika, cikk, érdekesség szerepel. Ezekből nyújtok most ízelítőt.
A 20. század első felében kibontakozó hazai ex libris élet kiemelkedő alakja volt Szegeden Lustig István (1903–1944) ügyvéd, akit Soó Rezső és Arady Kálmán mellett kora legnagyobb gyűjtőjeként tartanak számon, gyűjteménye élete végére mintegy 40 ezresre gyarapodott. Baráti viszonyban állt Vadász Endre grafikussal, sok kisgrafikát rendelt tőle, többek között a kiállításon is szereplő műveket. 1936-ban adományával részint Lustig alapozta meg a Somogyi-könyvtár ex libris kollekcióját. Gyűjtői tevékenységének a második világháború vetett véget, nem élte túl a deportálás embertelen körülményeit.

Vadász Endre grafikája (1927). A kép forrása: magángyűjtemény

Szerencsésebb volt Déry Ernőné Herz Ilona (1886–1972) sorsa, akinek idén ünnepeljük születése 140. évfordulóját. A neves gyűjtő Déry Ernő kereskedővel való házasságkötése után került Szegedre, 1913-ban. Így fogalmazta meg a könyvjegyek iránti vonzalmát: „Az ex libris gyűjtés nem szerzési és birtoklási vágy, hanem a legnemesebb sóvárgás a művészetek ezen legkisebb, és így legkedvesebb műfajának megszerzése után.” 1944-ben egész családjával őt is deportálták, de túlélte a tragikus eseményeket. Gyűjteményét a világháború idején a Somogyi-könyvtárban helyezte letétbe, így az anyag elkerülte a pusztulást, és Déry Ilona hazatérve tovább gyarapíthatta ex libris kollekcióját. A gyűjtőről a Kisgrafika folyóirat 2022/4. számában megjelent írásommal emlékezem, mely a jelen tárlaton is szerepel.
Magyar Mária (1933–1998) könyvtáros 1955–1977 között a Somogyi-könyvtár munkatársa volt, foglalkozott az intézmény ex libris állományával, cikkeket írt, kiállításokat szervezett, és saját gyűjteményt is létrehozott. A jeles éremexportőr, kisgrafikagyűjtő Szigeti Istvánnal való házasságkötésekor költözött fel Szegedről Budapestre, ahol a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főkönyvtárosa lett. Több tízezres könyvjegygyűjteményt hívott életre. Egy nevére szóló, Fery Antal által készített ex librisen Fischhof Ágotának,* az első szegedi könyvtárosnőnek állított emléket a portréjával és a Móra Ferenc Múzeum épületével, ahol eredetileg a Somogyi-könyvtár is működött. (*Fischhof Ágota helyesen két h-val írja a nevét, mely a grafikán tévesen egy h-val szerepel.)

Fery Antal fametszete (1980). A kép forrása: magángyűjtemény

Krier Rudolf (1910–2000) jogász a KBK szegedi csoportja élén Kopasz Márta elnök mellett a titkár szerepét töltötte be 1989-ig. Megrendeléseivel ő indította el a Szeged város nagyjai – köztük Móra Ferenc, Sík Sándor, Cserzy Mihály, Kerkai Jenő, Somogyi Károly, Bálint Sándor és a Nobel-díjas Szentgyörgyi Albert – emlékét őrző Szegedi Pantheon-sorozatot. Ezeknek a részben a kiállításon is szereplő lapoknak az alkotói közt említhető Fery Antal és Csiby Mihály. Krier Rudolf kigrafikai hagyatékának nagy részét a Somogyi-könyvtár őrzi, a többezres anyagból tavaly, a gyűjtő születésének 115. évfordulóján egy szép kamarakiállítást tekinthettek meg az érdeklődők.

Csiby Mihály linómetszete (1984). A kép forrása: magángyűjtemény

A Szegedi Pantheon-sorozatba grafikákat készíttető személyek közt sok nevet említhetnék, kiemelem még Giday Kálmán (1919–1989) pedagógust, várostörténészt, aki Fery Antal mellett Bakacsi Lajostól is több, ebbe a tematikába tartozó ex librist rendelt az 1980-as években.
A magyar–történelem szakon végzett Zenei Józsefet (1937–2021) a művészet több ága, a zene, a képzőművészet és az irodalom egyaránt érdekelte, emellett természet- és sportrajongóként a tiszai kajakozás is a kedvelt időtöltései közé tartozott. A zene és a sport iránti vonzódása kapcsolódik össze Várkonyi Károly egy grafikáján, mely a muzsika hullámain evező Zenei Józsefet jeleníti meg. Ez a lap a vezetéknevére utaló ábrájú, ún. beszélő ex libris is egyben.

Várkonyi Károly linómetszete (1988). A kép forrása: magángyűjtemény

Szilágyi Magdolna (1940–2015) műszaki rajzoló és szerkesztő az 1980-as, 1990-es években a Somogyi-könyvtárban jelentős grafikai missziót betöltő Mini Galériákon rendszeresen szerepeltette ex libris gyűjteményét. Az országos kisgrafikai találkozók szegedi rendezésében többször is nagy szerepet vállalt. Növények, virágok iránti vonzalma összefüggött egyik legfőbb hobbijával, a természetjárással. Ez tükröződik a nevére rendelt ex librisek témavilágában is, melyekből többet bemutat a tárlat. Ezek közül Kopasz Márta linómetszetét emelem ki, melyen női fej látható virágokkal, könyvvel, valamint – a megrendelő szakmájára utaló attribútumként – körzővel és vonalzóval.

Kopasz Márta linómetszete (1982). A kép forrása: magángyűjtemény

Magdolnát szoros barátság fűzte az egészségügyben dolgozó Rácz Máriához, aki 1981 óta kapcsolódik szorosabb kötelékekkel a KBK szegedi csoportjához, rendszeres résztvevője a rendezvényeknek, és gyűjtőként is aktív. 1989-től vette át a titkári feladatokat Krier Rudolftól, azóta a szegedi kör motorja, tevékenységével sokaknak példát mutat. A Rácz Mária részére készült ex librisek motívumkincsében Szeged nagyjai (többek között József Attila és Juhász Gyula költők, Somogyi Károly kanonok, Beretzk Péter orvos-ornitológus, Buday György grafikus, Endre Béla festőművész), emellett a város neves épületei fordulnak elő leggyakrabban. Kedveli még a természetábrázolást, könyvjegyein nemegyszer megjelenik az egyházi, illetve – foglalkozására utalóan – az orvosi tematika. Több neves szegedi grafikusnak in memoriam lapokkal állíttatott emléket, ezek közt a jelen kiállításon is látható a nevére szólóan Dinnyés Ferenc-, Varga Mátyás-, Kopasz Márta- és Kass János-emlékgrafika. 2023 szeptemberében, 80. születésnapja alkalmából gazdag gyűjteményi tárlata volt megtekinthető a Somogyi-könyvtárban, melyen jómagam is örömmel vettem részt.

Bakacsi Lajos számítógépes grafikája (2011). A kép forrása: magángyűjtemény

A gyűjtők közt még számos nevet említhetnék, így Miseta Máriáét, akinek szakmájára utalóan gyógyszerészeti vonatkozású ex librist készített Nagy László Lázár. A ceglédi grafikus a Szegedhez sok szálon kötődő Ujszászi Róbert csongrádi muzeológus, numizmatikus rendelésére pedig a gyűjtő kedvelt irodalmi hőse, Münchhausen báró kalandjait témául vevő könyvjegyet alkotott. Nagy Ádám szegedi történész-numizmatikus Tordán élő nagyapja, Kovrig Károly hozzá került ex libris hagyatéka révén vált könyvjegygyűjtővé. Maga és a család tagjai számára is készíttetett ex librist. Az édesanyja, Nagy Györgyné Kovrig Emma, a népművészet mestere részére szóló egyik könyvjegy, Imre Lajos kalotaszegi hímzésmintát bemutató alkotása a kiállításon is látható az Ex libris és képkultúra című album népművészeti ábrázolásai között.

Imre Lajos fametszete (1986). A kép forrása: magángyűjtemény

Az általam szerkesztett kötet egyébként számos más szegedi vonatkozású ex libris reprodukcióját is tartalmazza, köztük Kolumbán Katalin szegedi paprikát megjelenítő könyvjegyét, melynek grafikusa Kósa Bálint. Tudvalevő, hogy a szegedi fűszerpaprika-őrlemény fontos nemzeti érték, a hungarikumok egyike.
Az egyéni megrendelők után röviden kitérek az intézmények részére szóló ex librisekre, melyek a tárlaton és általánosságban véve is kisebb mennyiségben lelhetők fel. Ezek készíttetői lehetnek például városi, megyei és iskolai könyvtárak, múzeumok, iskolák, amint ezt a kiállításon szereplő több ilyen tematikájú tabló is bizonyítja. Az ábrázolásokon gyakori az intézménynek helyet adó épület bemutatása, a címer vagy a könyv motívuma, illetve a névadó portréja. Csiby Mihály egy Krier Rudolf részére alkotott könyvjegye ugyan magánszemélynek készült, de a könyvtáralapító Somogyi Károly arcképét mutatja be. Intézményi ex libris Szekeres Ferenc alkotása, mely a Somogyi-könyvtár nevére szól könyv- és épületábrázolással.

Szekeres Ferenc linómetszete (1974). A kép forrása: magángyűjtemény

A kiállításon bemutatott művek tanúsítják, hogy Kopasz Márta, Diskay Lenke és Kékesi László grafikusművészek is alkottak az Egri Megyei Könyvtár számára könyvjegyet, de különböző, linó-, fametszet-, illetve rézkarctechnikával. E három, egymás mellett elhelyezett grafika jó lehetőséget ad a többféle megformálási és kidolgozási ötlet összevetésére.
Múzeumi ex librisekre példa a szerencsi Zempléni Múzeum, a keszthelyi Balatoni Múzeum és a budapesti Iparművészeti Múzeum (kisgrafikai gyűjteménye) részére készített könyvjegy. Ezen közgyűjtemények mindegyike rendelkezik jelentős ex libris anyaggal, de hazánkban a legnagyobb kisgrafikai állomány az Iparművészeti Múzeumban található.
Az intézmények közül a kiállításon szereplő grafikák tanúsága szerint könyvesboltok, iskolák, sőt még állatkertek nevére is készülhet ex libris, ezekre is láthatunk példákat a tárlaton. Az 1948-ban államosított, majd hosszú időre működésének beszüntetésére kötelezett szegedi piarista gimnázium részére Csiby Mihály 1983-ban linómetszetű emlékgrafikát alkotott „In memoriam Scolae [!] Piae Szegediensis, 1720–1948” felirattal, melyen az iskola épülete felett a gimnázium címere, a névadó Dugonics András és a piarista rendet alapító Kalazanci Szent József portréja szerepel. Több évtizednyi szünet után 1991-ben indulhatott újra a tanítás az újjászerveződött egyházi iskolában.
Ezzel zárom szavaimat. Remélem, a kiállítás anyaga a szegediek és a távolabbról érkezők számára is gondolatindítóul szolgál, ezek a számtalan titkot, értéket, kultúrkincset rejtő kisgrafikák mindannyiunknak maradandó esztétikai és kulturális élményt nyújtanak. A Somogyi-könyvtárnak még egyszer megköszönve a lehetőséget, és az érdeklődőknek a részvételt, jó időtöltést kívánok a tárlat megtekintéséhez!

A kiállítás érdeklődő közönsége. Fotó: Somogyi-könyvtár, Szeged

Vasné dr. Tóth Kornélia
(Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az 1. rész itt olvasható.

A kiállításmegnyitóról a Délmagyar, Csongrád-Csanád vármegyei hírportálon és a Szeged365 hírportálon olvashatók beszámolók. A tárlat október 9-ig tekinthető meg.

Egyének és intézmények ex libriseiből nyílt kiállítás Szegeden. 1. rész

nemzetikonyvtar — Wed, 16 Sep 2026 06:00:00 +0200

2026. szeptember 10-én a szegedi Somogyi-könyvtárban „Egyének és intézmények ex librisei. Válogatás Vasné dr. Tóth Kornélia művelődéstörténész könyvjegygyűjteményéből” címmel nyílt kiállítás, melyre szép számú érdeklődő közönség érkezett. A könyvtár igazgatónője, Sikaláné Sánta Ildikó köszöntője után a Kisgrafika Barátok Köre szegedi csoportjának vezetője, Rácz Mária mondta el bevezető gondolatait, majd könyvtárunk munkatársa, Vasné dr. Tóth Kornélia mutatta be a tárlatot. A következőkben az ő előadásának szövegét idézzük.

Kedves Grafikabarátok!

Szeretettel köszöntök minden kedves jelenlévőt ezen a kisgrafikai tárlaton, melynek címe: Egyének és intézmények ex librisei. Válogatás Vasné dr. Tóth Kornélia művelődéstörténész könyvjegygyűjteményéből. Hadd fejezzem ki köszönetemet a Somogyi-könyvtárnak, valamint a Kisgrafika Barátok Köre szegedi csoportjának, hogy segítséget nyújtottak a rendezvény megszervezésében.

Sikaláné Sánta Ildikó és Rácz Mária bevezető gondolatokat mond a tárlatmegnyitón. Fotó: Somogyi-könyvtár, Szeged

A gyűjtés nem öncélú tevékenység, hanem felelősségteljes kultúrmunka, művelődéstörténészként ezért határoztam el, hogy ex libris gyűjteményemet kiállításokon is szerepeltetem. Örömömre szolgál, hogy Ajka, Budapest és Törökbálint után ezúttal Szegeden is lehetőségem nyílik erre, értő és érdeklődő közönség előtt. A Somogyi-könyvtárban több grafikai tárlat látogatója voltam már, emellett 2019-ben itt mutattam be a Múltunk neves ex libris gyűjtői című kötetemet, az ebben szereplő több száz könyvjegygyűjtő közül kiemelve a szegedi kötődésű személyek ex libris irányú tevékenységét. A jelen kiállítás keretében többezres könyvjegygyűjteményemből válogatást nyújtva szintén törekszem felhívni a figyelmet jó néhány helyi vonatkozásra, és a tárlat ezen túlmenően is számos érdekességet hordoz.

Vasné dr. Tóth Kornélia bemutatja a tárlatot. Fotó: Somogyi-könyvtár, Szeged

Az ex libris (könyvjegy) sokszorosító grafikai eljárással készített képi dokumentum, kis méretű grafika, mely eredeti funkciójában a könyv kötéstáblájának belső oldalára ragasztva jelölte annak tulajdonosát. Kezdetben szoros volt a kapcsolódása a könyvvel, a könyvgyűjtő, bibliofil emberrel, majd a 19–20. század fordulójától fokozatosan önálló gyűjtés tárgyává vált. A műfaj népszerűsítésére gyűjtőszervezetek alakultak. Hazánkban az 1909-ben létrejött Szent György Céh grafikai szakosztálya vállalta magára az első ex libris egyesület funkcióját. A későbbiekben 1932-ben alakult meg a Magyar Exlibrisgyűjtők és Grafikabarátok Egyesülete (MEGE), majd ennek megszűnése után 1959-ben a Kisgrafika Barátok Köre (KBK), mely a mai napig fennáll. 2009-től én is e kör tagjaként, 2011-től már mint vezetőségi tag köteleztem el magam az ex libris gyűjtés és az ezzel járó készíttetés irányába. Erre ösztönzött munkahelyem, az Országos Széchényi Könyvtár ez irányú gyűjteményének megismerése, feldolgozása is. E kisgrafikai műfaj, túlmutatva önmagán, a nemzeti és egyetemes kultúra releváns része, az emlékezet helye és eszköze, mely a grafikusok és a műgyűjtők mellett a laikus érdeklődők számára is fontos kultúrtörténeti adatokat rejt, esztétikai élményt nyújt. Ezért is kezdtem gyűjteni, és lett célom a kisgrafikák kiállításokon való bemutatása.
Több mint másfél évtizedes ex libris gyűjtői tevékenységem révén jelentős kollekciót hívtam életre, melynek gyarapításához nagyban hozzájárultak a nevemre készíttetett könyvjegyek. Eddig mintegy 150 különféle ex librist rendeltem grafikusoktól, ezek duplumpéldányai megkönnyítették a cserét más gyűjtőkkel. Ily módon saját kisgrafikai anyagom napjainkra meghaladja a 9000 darabot.

Réti András linómetszete (2020). A kép forrása: magángyűjtemény

Gyűjteményemből vándorkiállítás-szerűen több száz grafikát állítottam ki 2024-ben a Városi Múzeum és Fotógalériában Ajkán, 2025-ben Budapesten a H13 Kultpontban, majd a Törökbálinti Falumúzeumban. A Somogyi-könyvtár jelen ex libris tárlatán tizenhat tablón és négy asztali tárlóban, illetve egy álló vitrinben ennek az anyagnak egy részét mutatom be, összesen 210 kisgrafikát, melyekből 80 a nevemre szóló ex libris, a többi mások megrendelésére készült. Kisgrafikai irányú szakirodalmi munkásságomba is betekintést adok, válogatást nyújtva az általam írt több mint 500 ex libris témájú cikkből, emellett katalógusokból, alkotásjegyzékekből és eddig megjelent könyveimből. Utóbbiak közül kiemelkedik az Ex libris és képkultúra. Modern magyar ex librisek (2016) című album és a Múltunk neves ex libris gyűjtői (2019) című lexikonszerű kötet.
A nevemre szóló ex libriseken érdeklődési körömnek megfelelően dominál az irodalmi-történelmi tematika, a könyv motívuma, az épület- és a virágábrázolás. Tóth Rózsa szegedi művésznő 2011-ben meglepetésként alkotott a számomra egy virágot ábrázoló ex librist. Az irodalom témacsoportjába tartoznak a híres költők, írók portréinak ábrázolásai, illetve szépirodalmi művek illusztratív megjelenítései. Bakacsi Lajos szegedi festő- és grafikusművész 2013 óta egész sorozatot készített a rendelésemre nagy költőink, íróink arcképével. Ezeket – a többségében a városhoz kötődő személyeket bemutató ex libriseket – részint a Dóm téren található Nemzeti Emlékcsarnok szobrai és domborművei, részint egyéb szegedi szobrok, épületrészletek ihlették. Például a Juhász Gyula születésének 130. évfordulójára, 2013-ban alkotott linómetszetű ex librisen a költő portréja mellett számos motívumtöredék utal Szegedre: a szeged-alsóvárosi ferences templom kupolája, a szegedi dóm tornyai, a Dömötör-torony és a Dóm tér boltívei. „Dugonics András nézi, hogyan épül, / Magasba hogy tör házad, szellemed, / Hogy szebb lettél, mint voltál, nagy Szeged!” – írta Juhász Gyula a Szonett Szegedhez című versében.

Bakacsi Lajos linómetszete (2013). A kép forrása: magángyűjtemény

József Attila születésének 120. évfordulójára, 2025-ben készült Bakacsi Lajos a költőt bemutató portréja, melynek különlegessége, hogy nem a legismertebb ábrázolások, hanem Varga Imre Szegeden található egész alakos szobra inspirálta.
Az általam rendelt ex libriseknél előnyben részesítem a hagyományos grafikai technikákat (fa- és linómetszet, rézmetszet, rézkarc, hidegtű, foltmaratás, mezzotinto stb.), így az ezen eljárásokkal készített művek képezik a nevemre szóló lapok többségét. Emellett persze a napjainkban egyre terjedő számítógépes grafika is képviseltetve van a tárlaton, melyek közül kiemelem József Attila A kozmosz éneke című szonettkoszorúját felidéző ex libriseket, melyek alkotója Palásti Erzsébet. Ezeken a versben leírt külön világokat, a makrokozmoszon belüli mikrokozmoszokat láttatja a grafikus. József Attila szavait idézve: „Külön világot alkotok magam. / Mert mint baktériumnak csepp is tenger, / Idegen, messzi bolygó minden ember, / Kinek csak vágya, álma, gondja van.” (József Attila: A kozmosz éneke) Az ifjú költő pártfogójának, „a melegszivű Költőnek, / a nagyszivű Embernek, / JUHÁSZ GYULÁNAK” ajánlja ezt az 1923-ban írt versét, melynek középpontjában a világteremtő gesztus áll.

Palásti Erzsébet számítógépes grafikája (2020). A kép forrása: magángyűjtemény

Az irodalmi mellett másik fő gyűjtési területemet a történelmi vonatkozású grafikák jelentik, ezek közül a reformkor és az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kapcsán kiemelem a Széchenyi Istvánt és a Kossuth Lajost ábrázolókat. Széchenyit, „a legnagyobb magyart” a Tisza-szabályozás és a gőzhajózás terén végzett tevékenységéért 1833-ban Szeged első díszpolgárává választották. A szlovéniai Salamon Árpád grafikája hűen adja vissza Széchenyi arcvonásait, Jáger István montázsszerű rézkarca pedig az államférfi ábrázolása mellett bemutatja az általa életre hívott Magyar Tudományos Akadémia épületét és a Lánchidat, az előtérben a lovak az angoltelivér-tenyésztés és a lóversenyzés meghonosítására utalnak.

Jáger István rézkarca (2021). A kép forrása: magángyűjtemény

Salamon Árpád sűrű sraffozású grafikája Kossuth Lajos portréját tárja elénk, aki az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején az Országos Honvédelmi Bizottmány elnökeként, majd mint kormányzóelnök járt Szegeden, az ittenieket többször a nemzet büszkeségének nevezte.
Idén emlékezünk a törökök ellen vívott vesztes mohácsi csata 500. évfordulójára. Az emlékévre rendelt ex libriseim közül is láthatók példák a kiállításon. Bakacsi Lajos és Bugyi István József grafikái az 1526. augusztus 29-i csata helyszínén létrehozott Mohácsi Nemzeti Emlékhely egy részletét, a szimbólumok sokaságát rejtő sírkert kopjafáit idézik fel II. Lajos magyar király portréjával, illetve Bugyi István alkotásán a szembenálló fél, I. Szulejmán török szultán alakja is megjelenik. A tárlaton e lapok a dúcaikkal együtt szerepelnek.

Bugyi István József linómetszete (2025). A kép forrása: magángyűjtemény

A nevemre szóló könyvjegyek közül külön érdekességet jelentenek a külföldi ex libris kongresszusok, találkozók alkalmából készített grafikák. Ezek képi világa – legtöbbször a helyszínre utaló ábrázolással – elvezet minket többek között Törökországba, Spanyolországba, Csehországba és Németországba. A legutóbbi nagy élményt számomra a német ex libris egyesület éves ülése, nemzetközi találkozója jelentette 2024-ben Neustadt an der Orlában és Schloss Burgkban. Ez alkalomra Havasi Tamás és Bugyi István mellett a német Utz Benkellel is készíttettem ex librist. Nagy megtiszteltetésként éltem meg, hogy ezen az eseményen ex libris irányú munkásságomért jelentős nemzetközi elismerésben, Walter von Zur Westen-éremben részesültem.

A 2. rész itt olvasható.

Vasné dr. Tóth Kornélia
(Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Aki figyelmeztető táblát tűzött le a zsákutcák elé

nemzetikonyvtar — Tue, 15 Sep 2026 06:00:00 +0200

Ma lenne 103 éves. 11 éve, 2015. augusztus 25-én a XIII. kerületi, Dráva utcai kikötőben búcsúztatták, majd hajóról szórták hamvait a Dunába. 92 éves volt. Már évtizedekkel halála előtt csendes, nyilvánosságtól elzárkózott életet élt svábhegyi otthonában, majd Pestújhelyen, a Thököly úton. De szülőhelye, gyermekkorának helyszíne a műveiben megörökített „ezerszer áldott nyolcadik kerület”, pontosabban a Tisza Kálmán tér (a mai II. János Pál pápa tér), a Nagyfuvaros utca és a Mátyás tér környéke.
Műveiben ennek a városrésznek a lakóit örökítette meg, pátosz és torzítás nélkül, az emberi természet szakadékba vezető útjait, a szenvedély fékezetlen, pusztító erejét a maga végletes csupaszságában. De emellett novelláiból, regényeiből és drámáiból előbukkanó sötét józsefvárosi éjszakában, alig észrevehetően ugyan, de pislákolnak a jóság, béketűrés, szorgalom, becsület fényei is, a szelíd, bár reménytelen segítő szándéktól a szerelmét életénél is jobban szerető önfeláldozás példájáig.

Fejes Endre a négy polgári elvégzése után először szabónak, majd vasesztergályosnak tanult. Kalandos, fordulatos ifjúságot mondhatott magáénak: 1944-ben katonaszökevényként bujkált Budapesten, majd kétkezi munkás volt Nyugat-Európa-szerte. Visszatért Magyarországra, de először itt sem karolta fel a szerencse. 1951-ben disszidálás kísérlete miatt internálták, s ezután nagy nehezen az Épületelem Gyárban kapott munkát. S bár később visszatalált eredeti szakmájához, a vasesztergályossághoz az angyalföldi Bosch Gyárban, ezzel sem tudott megelégedni: szabadidejében elkezdett novellákat írogatni.

Fejes Endre: Drámák, Budapest, Magvető, 1989 [!1990]. A borító hátlapja a szerző fotójával. Fotós ismeretlen – Törzsgyűjtemény

1955-ben az írást választotta kenyérkereső foglalkozásául. 1958-ban jelent meg első önálló kötete A hazudós címmel. A bíztató indulás után megjelenő második műve, a Rozsdatemető című regény váratlanul, meglepetésszerűen kirobbanó közönségsiker lett. A könyvet a Magvető Kiadó adta ki 1962-ben, Csernus Imre illusztrációival. Címe a fémfeldolgozó üzem roncstelepére utal, ahol egy munkás, ifj. Hábetler János megölte sógorát – a könyv ötlete valós események alapján született.
Az első világháborútól az 1960-as évek elejéig ívelő családregény az alapvetően jó szándékú, de fejlődésre, önreflexióra, önmagával való szembenézésre, szellemi felemelkedésre képtelen embert mutatja be – abban a megvilágításban, hogy valójában ezekre lenne lehetőség, ha tudnának vele élni.
Fejes törzshelye ebben az időben, a hatvanas évek elején a Rákóczi út 15. szám alatti Marika Presszóban volt. Így emlékeztek rá kortársai, Szakonyi Károly:

„Itta a dupla feketét, szívta a cigarettát, füstjétől hunyorogva, kemény szavakkal mesélt Józsefváros lakóiról is, embereiről, akik között élt, akiket olyan jól ismert utcákról, terekről, műhelyekből, mesélt róluk szóban és mesélt remek novelláiban, regényeiben is. Szerette őket, fájt neki életük nyomorúsága, perelt értük örökké a világgal. Perelt, mert látta a sorsukat, s perelt, mert nem azt ígérték nekik a háború utáni Magyarországon, amit élniük kellett a szocializmusban.”

Szakonyi Károly: Aki ismerte Józsefváros népét. Fejes Endre, Budapest, 1923 – Budapest, 2015. In: Írók lámpafénynél, Budapest, Magyar Írók Egyesülete, 2020, 360. – Törzsgyűjtemény

és Csukás István:

„Mi vonzott hozzá? Először is nagyon kedves ember volt! Derűje úgy világított, mint egy lámpa. Szinte kapcsolásra tudott mosolyogni. A sok mogorva, lázas félőrült vagy éppen véresszájú pofák között maga volt az eleven, fölényes derű. És az áradó mesélőkedv! […] Mit mondjak? El voltam bűvölve! Csüggtem Fejes ajkán. Minden dühömet, keservemet megfogalmazta és persze sokkal jobban, mint én valaha is tudtam volna. Fenegyerek volt, gyilkos humorú, és vakmerő és feddhetetlen, és csavaros eszű és világlátott.”

Csukás István: A Nagyfuvaros utcától a világhírig. Fejes Endre hetvenötödik születésnapjára In: Mi az adu? Prózai írások, Budapest, Könyvmolyképző, 2011, 127. – Törzsgyűjtemény

A megjelenését követő csupán három évben öt hazai kiadást, százezres példányszámokat megért Rozsdatemető hírneve nem állt meg az országhatároknál, sőt a kommunista blokk szélénél sem. Ha térképen akarjuk elhelyezni, az Atlanti-óceán nyugati partjától, Japántól a Csendes-Óceán nyugati partjáig, New York-ig, északi-déli irányban pedig Finnországtól Spanyolországig tanulmányozhatták az olvasók a Hábetler-család történetét.

Fejes Endre Rozsdatemetőjének New York-ban, Helsinkiben, Madridban kiadott fordításai és Tokióban megjelent két különböző japán nyelvű kiadása. A következő művek láthatóak a képen: Fejes Endre: Generation of rust. Novel. Transl. Sanford J. Greenburger, Teranece Brashear, New York, McGraw-Hill, 1970; Endre Fejes: Cementerio de chatarra: [novela], trad. Zoltán A. Rónai, Madrid, Aguilar, 1974; Fejes Endre: Romutarha: romaani. Suomentanut Olavi Metsistö, Helsinki, Otava, 1966; Fejes Endre: Kuzutetsu hakaba. Karinthy Ferenc: Budapesuto ni haru ga kita, Tokyo, Obunsha, 1966; Karinthy Ferenc: Budapesuto ni haru ga kita. Fejes Endre: Kuzutetsu hakuba: shosetsu, Tokyo, Kobunsha, 1978.

Fejes következő, 1966-ban Vidám cimborák címmel megjelenő kötete ismét novellákat tartalmazott, melyeket még a Rozsdatemető előtt írt.
De első regénye megjelenését követően rögtön megkezdődött műveinek színpadi pályafutása is, a Rozsdatemető című regény színpadra való alkalmazásával. Az ősbemutató 1963-ban volt a Thália Színházban. Kazimir Károly ezért a rendezéséért Kossuth-díjat kapott – Fejes Endrének, valószínűleg politikai okokból, a Kossuth-díjra 1975-ig várnia kellett.
Az évek során más, eredetileg elbeszélésként, kisregényként, regényként megjelenő művei is sikeresen debütáltak a színpadon, említhetnénk például a Mocorgó (1966) és a Vonó Ignác (1969) című művek színpadi bemutatását. Cserepes Margit házassága című, 1976-ban színpadra vitt játékos, önironikus műve ezzel szemben már eleve drámai formában íródott. Jó estét, nyár, jó estét szerelem címmel 1969-ben megjelent népszerű regénye musicalváltozatát pedig Presser Gábor megzenésítésében 1977-ben mutatták be a Vígszínházban, Marton László rendezésében.

Presser Gábor, Fejes Endre: Jó estét nyár, jó estét szerelem [hangfelvétel], Hungaroton, 2002.

Mocorgó, Vonó Ignác és a Jó, estét, nyár, jó estét szerelem „sötétkék ruhás fiú”-ja másképpen ugyan, de egyaránt ábrándok rabja. Mocorgó rögeszmésen ragaszkodik egy karrierhez, melyhez sem tőkéje, sem tehetsége; Vonó Ignác a nemesi rang és a művelt társaság bűvöletében él, a tört magyarsággal beszélő „görög diplomat” pedig a józan felemelkedési lehetőséget megvetve a leggazdagabb körökbe és a legcsinosabb lányok közé vágyik. A valóságalapot nélkülöző vágyak talajtalan álomvilágában élő, a mindennapok banalitása, a társadalom torzulásai elől menekülő kisember különféle válfajainak bemutatása – sajnos – napjainkra sem évült el.
Fejes legidőtállóbb, örökzöld színművének a Jó estét, nyár, jó estét szerelem musicalváltozata bizonyult: a Színházi Adattár tanúsága szerint húsz alkalommal mutatták be a magyar színházakban 1977 és 2024 között. 2026 október végén pedig a szegedi Nemzeti Színház műsorában szerepel.
A szép lányokat szédítő-hódító, bájosan esetlen görög ál-diplomata gyilkossággal végződő történetét 1972-ben fimváltozatban is megörökítették, Szőnyi G. Sándor rendezésében, Harsányi Gáborral, Tordai Terivel, Halász Judittal és Törőcsik Marival a főszerepben. Fejes Endre több más művéből is született tévéfilm.

Jó estét nyár, jó estét szerelem I–II. 1972. Raktári jelzet: 2216 – Történeti Interjúk Tára

A Fejes műveiből készült tévé- és rádiójátékok közül számos elérhető a NAVA kínálatában és megtekinthető az Országos Széchényi Könyvtár hálózatán.
A hetvenes, nyolcvanas években születtek utolsó jelentős művei. Szerelemről bolond éjszakán (1975) címmel írt regénye a második világháború erőszakosságát, üldöztetéseit túlélő, de azt elfeledni nem tudó gyökértelen fiatalokat mutatja be a szerző saját nyugat-európai kalandjai alapján.
Az utolsó nagy mű, A fiú, akinek angyalarca volt című regény (színpadra alkalmazva címe Angyalarcú), addigi életművének összegzéseként, zárszámadásként értelmezhető. Ezután még a Népszabadságban megjelent újabb novelláit gyűjtötték össze két kötetben (Szegény Vivaldi, 1992; Lemaradt angyalok; 1993). A témaválasztás, a történetek fordulatossága még a régi, de a derűs mesélőt már hiába keressük ezekben a késői sorokban.

„Egyszer dolga akadt a napnak, így szól a régi mese, és megkérte a holdat, világítson helyette, amíg visszatér. […] Amikor végzett dolgával a nap, visszament. Szomorú holdat talált, aki keservesen panaszolta mindazt a szörnyűséget, melyet a rövid helyettesítés alatt látott. […] Az éjszaka gyilkosai, rablói kegyetlenek, de tettüket vállalják. Amikor a nap az ég ura, minden bonyolult, alattomos és nem kevésbé kegyetlen. Csak hosszadalmasabb. Mire megérted, hogy melletted rabolnak, ölnek, már semmit se tehetsz. A hold szájából áradt a panasz. Akkor a nap iszonyú haragra gerjedt. Gorombán ráripakodott az elkeseredett holdra. […] Azt kiáltotta: nem az a dolgod, hogy panaszkodj, hanem hogy világíts. Én csak panaszkodni tudok. Talán már azt sem.”

Fejes Endre: Angyalarcú. In: Drámák, Budapest, Magvető, 1989 [!1990], 443. – Törzsgyűjtemény

Fejes Endre műveinek újabb kiadásai: Rozsdatemető, Budapest, Magvető, 2025; Fejes Endre – Presser Gábor – Sztevanovity Dusán: Jó estét nyár, jó estét szerelem, Nemzeti Színház, 2010; Rozsdatemető, Budapest, Magvető, 2018; Vonó Ignác: In: 1956. Magyar írók novellái, Budapest, Noran, 2006; Fejes Endre – Tasnádi István: Rozsdatemető 2.0. A Hábetler-család 100 éve. In: Kortánc. Mai magyar színdarabok. Selinunte, 2020.

A Rozsdatemető, 2017-ben megjelent arab fordításának borítója. Első arab kiadása még 2009-ből való. A kép forrása: The University Bookstore for Readers

Fejes Endre műveit olvashatjuk kortörténeti érdekességként, egy társadalmi réteg irodalmi eszközökkel megjelenített szociológiájaként, vagy felismerhetjük benne örök sorskérdések megvilágítását. A közvélemény sem mindig teljesen igazságos Fejes Endrével: így lehetett a józsefvárosi író egykor talán túlságosan felkapott, napjainkban talán méltatlanul elfeledett. De egy biztos: ahogy Budapest városképéből soha nem lehet eltüntetni Józsefvárost, úgy a magyar irodalomból sem lehet kitörölni Fejes Endre munkásságát.
Mert kell valaki, aki szelíden, mégis könyörtelenül szembesít minket azzal, hogy lehetnek bármennyire embert próbálóak a körülményeink, mégis a mi felelősségünk, hogy a legrosszabb vagy a legjobb énünk kerül-e ki győztesen a megmérettetésből.

Szádeczky-Kardoss Zsófia
(Állománygyarapítási és -nyilvántartási Osztály)

Léteznek Mohácstagadók? A történelemről olvashatóan – Szőts Zoltán Oszkár és az Ujkor.hu

nemzetikonyvtar — Sun, 13 Sep 2026 06:19:00 +0200

A Csevej 56. epizódjában dr. Szőts Zoltán Oszkárt, az Újkor.hu főszerkesztőjét láttuk vendégül, aki 2008 és 2015 között az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa volt. Mint történész PhD-fokozattal rendelkezik és rendszeresen publikál, de sokan tudománykommunikátorként, újságíróként, szerkesztőként, szervezőként és közgyűjteményi szakemberként is ismerik. A beszélgetés idején főállásban a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum munkatársa volt. De hogyan lett történész abból a gyerekből, akit nagyapja eredetileg matematikusnak szánt? Tóth Péter és Solymosi Ákos készítette a műsort.

A beszélgetésben természetesen szóba került az OSZK-ban töltött hét év is: hogyan került a nemzeti könyvtárba, mit adott számára az itteni munka, és milyen kutatási lehetőségeket jelentett az OSZK egykori első világháborús gyűjteményével való foglalkozás. Beszélgettünk a kutatás és a szerkesztés kapcsolatáról, az első világháború magyar történetírásáról, valamint arról is, hogyan változott az idők során a történelmi emlékezet. Közben természetesen egészen más témák is előkerültek: szó volt a „lapos banánokról”, a pornóbirodalom emlékezetéről, és arról is, hogy milyen történelmi filmet készített volna Zoli, ha egyszer lehetősége nyílt volna rá – például egy életrajzi filmet egy civil életéből az első világháborús frontjára kerülő értelmiségiről, aki az összes bajtársát elvesztve kerül haza, és kell visszailleszkednie a családjába.

Az Ujkor.hu történetét is végigvettük az ötlettől a 2014-es induláson át a tízéves jubileumig. Szó esett az első világháború centenáriumáról, az oldal önálló szakmai műhellyé válásáról, valamint arról, hogyan alakult át az elmúlt években a történelmi ismeretterjesztés. Megbeszéltük azt is, hogyan illeszkedtek egymáshoz az oldal különböző rovatai – a Magyar történelemtől és Világtörténelmen, a Portrén és az Oktatáson át a Mozgóképig és a TheHistoryGeekig –, kikből állt az Újkor.hu szerzői közössége, és mit jelentett a gyakorlatban a szerkesztői szabadság. Szó esett az Újkor.hu mögött álló alapítványról is, amelyet az olvasók támogatásukkal segíthettek, hogy a lap még több és még jobb tartalmat készíthessen.

Végül arról is beszélgettünk, mit jelentett történésznek lenni egy olyan korban, amikor a történelem nemcsak könyvekben és tanulmányokban jelent meg, hanem a YouTube-on, Instagramon, podcastokban és rövid videókban is. Hol húzódott a határ történettudomány és ismeretterjesztés között? Lehetett-e politikamentesen történelmet írni? És természetesen az is kiderült, hogy az Újkor.hu kiknek szólt, illetve lehetett-e a történelmet egyszerre komolyan és játékosan, akár „geekesen” is megmutatni.

https://Ujkor.hu Az Újkor Alapítvány bankszámla száma: 11714013-20001649-00000000 (OTP Bank).

Szőts Zoltán Oszkár első zsengéi az OSZK-ban:
A Széchényi Könyvtár útja az alapítástól a Budavári Palotáig
A trianoni békeszerződés kortárs szemmel
A mesekedvelő Hóman Bálint

Tartalom:
00:04 Mohács: vereség, amit nem lehet megúszni
02:45 Bucó, Szetti, Tacsiból indult a történelem iránti rajongás
08:00 Egy első világháborús gyűjtemény, ami mindent megváltoztatott
13:10 Így született meg az Ujkor.hu ötlete az OSZK-ban
17:14 Garázszenekar, csak éppen történészekkel
21:10 Milyen az élet egy tudománykommunikációs főszerkesztő fejében?
25:30 „Azért gyártjuk a tartalmakat, hogy el is olvassák”
28:45 Nincs honor, mégis írnak – mi hajtja a szerzőket?
32:05 Mi köze van a világtörténelemnek a magyar történelemhez?
35:04 „A pontatlan történelmi filmek is lehetnek jó filmek”
38:07 Nem csak az újkor létezik – tényleg?
39:40 Pornópápa a történelmi magazinban?!
42:00 Amikor a kutatás és az írás flow-ba kerül
45:40 A világuralomra törő banánok története
49:10 A szerzők dicsérete: a tudománykommunikáció léleksütije

Virágot az ünnepeltnek! Második rész

nemzetikonyvtar — Thu, 10 Sep 2026 06:00:00 +0200

Hevítő virág, illatos rizóma

Az írisz azon kevés dísznövény közé tartozik, amelyeknek – ahogyan az eddigiekből is láthattuk – nemcsak gazdag kultúrtörténeti hagyományuk van, de orvosi és gazdasági jelentőséggel is bírnak. Éppen ezek miatt is válthatott olyan komplex jelenséggé kultúrákon és korokon átívelően.
Az íriszfajták használatát már az ókortól kezdve kettősség jellemezte. Nemcsak dekoratív dísznövények, de gyógynövények is voltak. Már Theophrasztosz is említi az íriszből készített kenőcsöt görvélykór gyógyítására. Idősebb Plinius szerint pedig számos mágikus és gyógyászati tulajdonság köthető az íriszekhez. Historia naturalis című természetrajzi művében az Illíriában élő népek isteneiknek olyan írisz hagymákat adnak áldozatként, amelyeket szüretelés előtt három hónappal mézes vízzel öntöztek körbe, kiengesztelve ezzel a földet, amiért az értékes virágot kiszakítják belőle (lásd a virág kapcsolatát Perunnal). Karddal három kört húztak a virág köré, majd a gyökér kiemelésekor az ég felé tartották azt.
Az írisz azért is volt olyan értékes az ókori ember számára, mert számos gyógyászati hatását ismerték. Plinius egyenesen negyvenegyet. Köhögés, légzési nehézség, gyomorgörcs elleni szer, hánytató és hashajtó készítmény, de sebtisztító is készült belőle. Mindennek alapját az ókori humorálpatológiai rendszerben a virágnak tulajdonított melegítő/hevítő hatása adta. (Ennek ismertetését és más, a könyvtárunk állományához köthető növények gyógyhatásáról lásd a Régi Nyomtatványok Tárának kétrészes írását Répalekvár és kerti ruta címmel: első és második rész)
Az írisz rizómájából készült ókori illatszerekről már volt szó, ez a hagyomány azonban napjainkig tovább él. Az illat alapját az ironoknak nevezett vegyületek adják, amelyek a rizóma többéves szárítása és érlelése során, az iridálok oxidatív lebomlásával képződnek. Elsősorban ezeknek köszönhető a szárított íriszrizóma (orris) jellegzetes, ibolyára emlékeztető illata. A szárított és porított íriszrizóma a kora újkori európai illatszerkészítésben is fontos alapanyag volt: parfümök és illatos púderek készítésére, valamint illatos kesztyűk parfümözésére is használták. Erre a valós történeti hagyományra reflektál a 19-20. századi angolszász okkult és amerikai hoodoo hagyomány is, amely a gyöktörzset Erzsébet királyné-gyökérnek (Queen Elizabeth Root) nevezi. A 16. században uralkodó I. Erzsébet ugyanis nemcsak a ruhák és ékszerek, hanem a kozmetikumok és az illatszerek kedvelője is volt.

Az íriszt nemcsak az európaiak tartották gyógynövénynek, hanem Észak-Amerika őslakosai is. Kifejezetten közkedvelt gyógyszer volt a foltos nőszirom (Iris versicolor) hashajtó és hánytató hatása miatt. A fajt még a 19. század második felében is hasznos gyógynövénynek tartották a kontinensen. Egyaránt ajánlották vízhajtónak, féreghajtónak, máj- és vesebetegségek kezelésére. A szárított és őrölt magvaiból pedig kávépótlót készítettek.
Toszkánában a mai napig termesztik az olasz íriszt (Iris florentina) illatos rizómájáért. Ugyanakkor a tradicionális felhasználás öröksége tovább él Ázsiában is. A japán és kínai íriszekből kinyert vegyületeket kozmetikai célokra használják. A növényben lévő sóskasav (más néven oxálsav, etándisav) enyhe bőrirritációt okoz, ezért arcpirosítónak kiváló.

A Brit-szigetek íriszei

Az Egyesült Királyságban két őshonos íriszfaj él: a bűzös nőszirom (Iris foetidissima) és a mocsári (vagy sárga) nőszirom (Iris pseudacorus). Előbbi gladden, gladdon, gladwyn és gladwin néven is ismert. Ezek az elnevezések az óangol glædene (más alakban gledene) szóból származnak, és valószínűleg a növény kard alakú leveleire utalnak. Devon grófságban a bűzös nőszirom termését adder's meat (viperahús) néven is ismerték; az efféle elnevezéseket mérgezőnek vagy mérgező hatásúnak tartott termésekre alkalmazták. A mocsári nőszirom (Iris pseudacorus) népi elnevezései között pedig a Jacob's sword (Jákob kardja), a dragon flower (sárkányvirág) és a yellow fleur-de-lis (sárga heraldikai liliom) is megtalálható. E változatos névanyag is mutatja, hogy a kontinentális Európához hasonlóan az írisz a brit népi kultúrában is régóta jelen van. A virág a képzőművészetben is feltűnik: egyik legismertebb 19. századi példája John Everett Millais Ofélia (1851–1852) című festménye, amelynek gazdag növényvilágában írisz is helyet kapott.

Az íriszek gyógyhatásait a britek is ismerték. A 16. század jelentős herbalistái mind említést tesznek erről. Az első angol nyelvű füveskönyv, az 1525-ös az 1525-ös Banckes' Herbal görcsök, légúti panaszok, mérgező csípések és harapások kezelésére ajánlotta. John Gerard zúzódások gyógyítására javasolta, míg Henry Lyte (1529?–1607), aki Rembert Dodoens (1517–1585) németalföldi orvos híres herbáriumának angol fordítója és átdolgozója volt, valamint a 17. századi Anglia nagy orvosbotanikusa, Nicholas Culpeper (1616–1654) egyaránt általános csodaszerként írták le. Műveikben az íriszből készült orvosságok különféle bőrbetegségek kezelésére, sebek tisztítására és vízhajtásra alkalmasak.

Írisz a brit kertépítészetben

Az írisz ahogyan láthattuk hosszú és gazdag európai múltra tekint vissza. Bizonyos fajok (elsősorban Iris germanica, I. pallida, I. pseudacorus és I. foetidissima) már a középkori Angliában is jelen voltak kolostorok és főúri rezidenciák kertjeiben. Ugyanakkor egészen a 19. századig gyógynövényként és haszonnövényként (a már említett parfümgyártás) tekintettek rá, noha már ekkor is színpompás szirmai és különleges formája miatt dísznövényként is használták. A 19. század azért fordulópont az írisz nagy-britanniai történetében, mert ekkor válik az angol díszkert egyik kedvenc évelő növényévé. Népszerűségét nemcsak az esztétikus és sokszínű virágainak köszönhette. Az írisz könnyen nevelhető, hosszú életű és jól alkalmazkodik az angol típusú évelő szegélyágyás rendszerébe. Az elsősorban William Robinson (1838–1935) és Gertrude Jekyll (1843–1932) munkássága révén elterjedő évelőágyás (herbaceous border) a 19. század második felében kialakuló brit naturalista kertművészet sajátos eleme. A gyakran cserjék vagy sövény előtt húzódó, rendszerint 2–5 méter széles növénysávban főként évelő lágyszárú növények találhatók, amelyeket magasság, virágzási idő és színharmónia szerint rendeznek el.

Íriszek és csillagfürtök Gertrude Jekyll júniusi kertjében. Illusztráció Gertrude Jekyll Colour in the Flower Garden című művéből, 1908. A kép forrása: Project Gutenberg

A Royal Horticultural Society (Királyi Kertészeti Társaság), az ország kertészeit tömörítő legfontosabb – az uralkodóház támogatását élvező – szakmai grémium már a 19. század közepén rendszeresen foglalkozott íriszekkel. Ez az az időszak, amikor a kertészetben a fajtagyűjtemények, a bizonyos fajokra specializálódott faiskolák és a kertészeti kiállítások intézménye meghonosodik. A botanikai ismereteken nyugvó hobbikertészkedés a művelt arisztokrata és polgárság társadalmi státuszának szimbóluma volt.
A botanizálási láz különböző időszakaiban más-más növényfajok nemesítése került előtérbe. Míg a 17. században a tulipán, a 18. században a szegfű, addig a 19. században már a tarka évelővirágok és az algák, moszatok is divatos dekorációs elemei voltak a polgári és főúri élettereknek. A különleges növények és az esztétikus kerti virágok iránti érdeklődés a nők körében különösen jelentős volt. A felvilágosító mozgalom kifejezetten buzdította is a hölgyeket kertészkedésre, virágkötésre.
A különféle egynyári és évelő virágok gondozása a 19. század végén virágkorát élő Arts and Crafts mozgalom részét képezte. A kertépítésben ekkoriban Jekyllnek köszönhetően a kék és a lila szirmú íriszek alapvető darabokká váltak. A viktoriánus virágszimbolika ezzel a női kertészkedő lázzal párhuzamosan alakult ki. Ebben a metaforikus jelrendszerben minden virág és szín az emberi viselkedés, a morál és erkölcs középkortól jelenlevő fogalmaihoz, ugyanakkor a polgári értékrend és életmód elemeihez is kapcsolódik. A lila a bölcsesség, a kék a remény és a hit, a sárga a szenvedély, míg a fehér a tisztaság és ártatlanság metaforája. A korszak egyik népszerű illusztrátora, Kate Greenaway a virágszimbolikát gyermekeknek bemutató kiskönyvében (Language of Flowers) például a hírvivő Írisz istennő alakja köszön vissza, hiszen a virágot az üzenet metaforájaként említi.
A 20. század elejére végül Nagy-Britannia vált az írisznemesítés európai központjává. Az amatőr és hivatásos kertészek elhivatottsága 1922-ben intézményes kereteket öltött a British Iris Society (Brit Írisz Társaság) formájában. A társaság célja azóta is a fajtagyűjtés, a történeti fajták megőrzése és a nemesítések felügyelete. Az Egyesült Királyságban ugyan már a század elején növekedésnek indult a nemesítési láz, azonban fénykorát az 1950-es években élte. A festő Sir Cedric Morris (1889–1982) a kor egyik úttörő nemesítője volt, aki saját kertjében több mint 90 fajtát hozott létre. Az íriszek Morris művészetében is markánsan megjelentek. Egyik leghíresebb képe a Tate Modernben őrzött Iris Seedlings (1943), amelyen saját nemesítéseit örökítette meg. Az 1970-es és 1980-as években szintén népszerű volt az autodidakta írisztermesztés, de az ebből a gyakorlatból származó hibridek nem kerültek kereskedelmi forgalomba. Az 1980-as években jött létre a Doddington Hall híres íriszkertje is, amely az egyik legismertebb brit íriszgyűjtemény.

Írisz a brit popkultúrában

Az írisz annak a kerttípusnak jellegzetes növénye, amely a brit film és televízió révén az angol kert nemzetközi ismertetőjegyévé vált. Az Agatha Christie regényeiből készített Miss Marple tévésorozat kiváló példája ennek. A Joan Hickson-féle sorozat nagyon tisztán közvetíti azt a 20. századra hagyományos angolként rögzült, virágokkal teli vidéki kertképet, amely a késő viktoriánus és edwardiánus kertkultúra meghatározója volt. Christie világában nagyon leegyszerűsítve három társadalmi csoport három kerttípusát láthatjuk. Az arisztokrácia és a nagybirtokosság formális tájkertjét (parkland), a felső középosztály és a középosztály cottage-garden jellegű virágágyásokkal, cserjékkel és gyeppel borított kertjeit, amelyeknek az íriszek is részei, valamint a munkásosztály apró haszonkertjeit, ahol egy-egy dísznövény is előfordul. A Miss Marple látszólag spontán, rózsás-évelős, burjánzó kertje a tipikus angol kert képét kelti. Történetileg azonban a filmekben megjelenő hagyományos falusi kert nem spontán kialakult kerttípus, hanem az Arts and Crafts mozgalom, a Robinson-féle naturalista kertstílus és az Edward-kori cottage garden esztétikájából táplálkozó, gondosan megkomponált kertideál, amely mára a brit vizuális kultúra szerves részévé vált.

Íriszek és más évelők a Hidcote Manor Gardenben, amely az Agatha Christie Nemesis című regényéből készült 1987-es Miss Marple-adaptáció egyik forgatási helyszíne is volt. Fotó: David Dixon, 2013. A kép forrása: Wikimedia Commons, CC BY-SA 2.0.

Botanofil uralkodók: II. Máriától III. Károlyig

A kertépítés alapvető része az uralkodói reprezentációnak már az ókor óta. Ha egy uralkodó díszkert, illetve a királyi háztartást ellátó gazdasági és haszonkert építésébe kezd, alapvetően még nem jelent kertészeti és/vagy növénytani érdeklődést. A kertépítés finanszírozásának mértéke azonban már sokkal változatosabb képet mutat. A kifejezetten a növényeket és a kertészkedést kedvelő koronás fők köre pedig még ennél is szűkebb. A brit szigetek uralkodói is ennek megfelelően különböző mértékben mutattak érdeklődést a növényvilág és a kertek iránt.
Az első növényekért személyesen rajongó koronás főnek II. Mária (1662–1694) tekinthető. A dicsőséges forradalom után férjével, a németalföldi Egyesült Tartományok főkormányzójával, az angol trónon III. (Orániai) Vilmossal (1650–1702) együtt uralkodó Mária a 17. század végének legnagyobb magán-növénygyűjteményét hozta létre Hampton Courtban. A mintegy kétezer fajt számláló gyűjtemény a világ minden táját reprezentálta. Az élő egyedekből álló egzotikus gyűjteménynek saját botanikusa is volt. A kollekció nagyságát nemcsak fajgazdagsága mutatja: Mária uralkodása alatt csak narancsfákból mintegy ezer példányt neveltek Hampton Courtban. A fák különösen érdekes asszociációt teremtettek III. Vilmos származásával is, hiszen a narancssárga már a 16. század végétől az Orániai-ház dinasztikus színe volt és idővel a holland identitással is szorosan összekapcsolódott. Maga az Orange név azonban eredetileg nem a narancsból származik: a dél-franciaországi Orange városának neve az ókori Arausio helynévre vezethető vissza. A dinasztianév és a gyümölcs közötti kapcsolat tehát későbbi nyelvi egybeesés eredménye.

Hampton Court palotája és kertjei 1700 körül, III. Vilmos és II. Mária kertátalakításai után. Johannes Kip metszete Leonard Knyff rajza után, Britannia Illustrata, 1707. A kép forrása: Wikimedia Commons, CC BY 3.0.

A brit uralkodócsalád első igazi botanofil – növénytani tudással rendelkező és botanizáló tevékenységet folytató – tagja Szász-Gothai Auguszta walesi hercegné (1719–1772) volt. A Hannoveri-házból származó III. György (1738–1820) édesanyja alapította Kew-ban férjével együtt a híres botanikus kert alapját 1759-ben. A világ egyik legjelentősebb botanikus kertjének számító Kew Gardens III. György alatt vált világhírű intézménnyé. György felesége Mecklenburg-Strelitzi Sarolta királyné (1744–1818) pedig aktív botanizáló tevékenységet is folytatott a kertben. Lányaival, Sarolta (1766–1828) württembergi királynéval és Erzsébet (1770–1840) Hessen-Homburg-i tartománygrófnéval együtt tudományos illusztrációkat készítettek és a kert anyagát rendszerezték. Sarolta tehát III. Károlyhoz hasonlóan őszinte szakmai érdeklődéssel foglalkozott a növényekkel. Méltán nevezte el róla Sir Joseph Banks, a 19. század elejének nagy brit botanikusa kedvenc virágát a dél-afrikai papagájvirágot Strelitzia reginae-nek, azaz a Strelitzi királyné virágának.

Papagájvirág (Strelitzia reginae). Margaret Meen akvarellje, 1790 körül. Royal Horticultural Society, Lindley Library. A kép forrása: RHS Lindley Collections

A II. Erzsébet (1926–2022) 70 éves uralkodása után trónra lépő Károly szenvedélyes kertész. Elsősorban a szarkaláb, a hóvirág, a történeti rózsafajták és a réti vadvirágok kedvelője, azonban számos kertjében található írisz is. A király organikus gazdálkodásra és biodiverzitásra építő szemléletét tükröző Highgrove Gardens évelőágyásaiban szakállas íriszek (Iris germanica hibridek), míg a vízpartokon az őshonos mocsári (sárga) nőszirmok (Iris pseudacorus) élnek. Sőt, a birtok növényeit botanikai illusztrációkon keresztül bemutató képesalbumában, a The Highgrove Florilegiumban az 1960-ban nemesített Black Swan (fekete hattyú) nevű szakállas írisz is látható. A The Highgrove Florilegium a Kitaibel-féle Icones Plantarumhoz hasonló botanikai díszmű, azzal a különbséggel, hogy fókuszában nem a tudományos leírás, hanem a művészi (de tudományosan hiteles) illusztráció áll. Műfaja ugyanis florilegium (virággyűjtemény). A 16–17. századtól elterjedő könyvtípus elsősorban dísz- és kerti növényeket mutat be gazdag botanikai illusztrációkon keresztül. A 2008–2009-ben két kötetben megjelent highgrove-i florilegium 72 kortárs botanikai illusztrátor 124 alkotását tartalmazza. Mindössze 175 számozott példány készült belőle, jelenlegi, 12 950 fontos ára pedig mintegy hatmillió forintnak felel meg. Az összegben a botanikai illusztrációk tudományos és művészi értéke mellett a kötetek különleges kivitele, kézműves előállítása és exkluzivitása is tükröződik. Az első, 1/175. számú példány természetesen a kert tulajdonosáé, III. Károly királyé.
Íriszekkel londoni közparkokban is találkozhatunk. A II. Erzsébet királynő parkban például sárga íriszek élnek a vízparti területeken. Ennek a brit íriszfajnak egyébként több fajtája is viseli a Royal Horticultural Society Award of Garden Merit címét, amely azt jelenti, hogy a legnagyobb presztízzsel bíró kertészeti társaság kiváló minőségű, ültetésre és szaporításra ajánlott fajtaként ismeri el őket. Ilyen például az említett Black Swan írisz is.
Ugyan a király beszédeiben és könyveiben inkább a vadvirágokat, gyümölcsfákat és gyógynövényeket említi, kertfilozófiájába mégis kiválóan illeszkedik az írisz is. Károly ugyanis a hagyományos brit kertészeti örökséget, az organikus és sokszínű fajálománnyal dolgozó kertépítést támogatja. Az évelő íriszek ebbe a koncepcióba jól illeszkednek, hiszen kevés gondozást igényelve is hosszú ideig élnek és sok beporzót vonzanak, természetes hatású ültetésekben szépen mutatnak.

Zárszó

Az íriszek színes története korokon és országhatárokon átível. Az ókortól napjainkig volt illatszerek és orvosságok alapanyaga, istenségek virága, erények szimbóluma. Szépsége azonban nemcsak ebben a gazdag kultúrtörténeti hagyományban rejlik. A magyar és a brit vadonban, a tudományos kutatást szolgáló botanikus kertekben, de királyi, főúri és polgári kertekben is előforduló virág. Nemzeti könyvtárunk ajándéka, Kitaibel Pál füveskönyvének magyar nőszirmot ábrázoló 1812-es botanikai illusztrációja a vadvirágok és a termesztett növények világát, a kertészkedés, a tudományos és művészi munkát köti össze a természet felfedezésének és megóvásának nemes ügyével. Fő üzenetét pedig maga az ajándékozott foglalja össze a legpontosabban:

„A kertben végzett munka, vagy éppen az a törekvés, hogy akvarellen ragadjuk meg egy növény lényegét, nemcsak a léleknek tesz jót, hanem egyfajta alapvető alázatra is megtaníthat bennünket, amely napjaink világában különösen fontos. Arra emlékeztet, hogy valójában részei vagyunk a természetnek, nem pedig elkülönülünk tőle.”

Charles, H.R.H. The Prince of Wales: Preface. In: The Highgrove Florilegium: Watercolours Depicting Plants Grown in the Garden at Highgrove. Vol. I. London: Addison Publications, 2008. Digitalizált előszóoldal: Russell Kaplan Auctioneers. Az idézet online szöveges közlése: Vorstelijk geschilderd: blauw bloed, groene vingers. In: BRUZZ, 2013. június 16.

Mi már csak annyit tudunk hozzátenni, hogy a digitális paradigmaváltás korában élő 21. századi ember természethez való visszatalálásában a nemzeti könyvtárak is részt tudnak venni azáltal, hogy megőrzik, feltárják és megosszák különleges természettudományos gyűjteményüket a széles nyilvánossággal tudományos és ismeretterjesztő, digitális és hagyományos formában egyaránt.

Szentkereszti Máté
(Digitális Bölcsészeti és Metaadat-kezelő Főosztály)

Felhasznált források

Greenaway, Kate: Language of Flowers. London: George Routledge and Sons, [1884]. Project Gutenberg
Lippay János: Posoni kert. I. Virágos kert. Nagyszombat: Akadémiai Nyomda, 1664; II. Veteményes kert. Bécs: Matthäus Cosmerovius, 1664; III. Gyümölcsös kert. Bécs: Matthäus Cosmerovius, 1667. Lippay János: Posoni kert – Hungaricana
Pliny the Elder: The Natural History. Translated by John Bostock and H. T. Riley. London: Henry G. Bohn, 1855–1857. Online: Perseus Digital Library
Theophrastus: Enquiry into Plants and Minor Works on Odours and Weather Signs. Translated by Sir Arthur Hort. I–II. London: William Heinemann, 1916. Online: Biodiversity Heritage Library
Waldstein, Franz Adam von – Kitaibel, Pál: Descriptiones et Icones Plantarum Rariorum Hungariae. I–III. Viennae, Typis Matthiae Andreae Schmidt, 1799–1812. Vol. III. Viennae, Schmidt, 1812. 250–251.

Felhasznált szakirodalom

Beaux-Grimal, Nathalie: Le cabinet de curiosités de Thoutmosis III: plantes et animaux du « Jardin botanique » de Karnak. Orientalia Lovaniensia Analecta 36. Leuven, Peeters, 1990.
Charles, H.R.H. The Prince of Wales: Preface. In: The Highgrove Florilegium: Watercolours Depicting Plants Grown in the Garden at Highgrove. Vol. I. London, Addison Publications, 2008.
Doddington Hall: „The West Garden.” Doddington Hall & Gardens
The English Iris Company: „History of British Irises.” The English Iris Company
Gombocz Endre: Kitaibel Pál: Iter Bereghiense 1803. A Hegyaljára vonatkozó naplórészletek. In: Botanikai Közlemények 36, 5–6. sz. (1939), 278–296.
Herbarium Croaticum: Fun Facts. In: Herbarium Croaticum, University of Zagreb, Faculty of Science, Department of Biology
Historic Royal Palaces: National Plant Collections. Hampton Court Palace
Hobhouse, Penelope: The Story of Gardening. London–New York: Dorling Kindersley, 2002.
Horvat, Ivo – Horvat, Marija: Iris croatica – nova vrsta perunike u Hrvatskoj. In: Acta Botanica Croatica 20–21, 1. sz. (1962), 7–20
Houghton, Hannah: „Cedric Morris: artist, educator and iris breeder.” Royal Horticultural Society
Lyte, Charles: The Iris in History. In: The Species Group of the British Iris Society (ed.): A Guide to Species Irises: Their Identification and Cultivation, Cambridge, Cambridge University Press, 1997, 4–8.
Natter-Nád Miska: Virágoskönyv. Kerti és szobanövényeink származása, története és ápolása, Budapest, Pallas, 1939.
Radenković, Ljubinko: Perunika – cvet nebeskog ili htonskog sveta? / German Iris – The Flower from the Heavenly or Chthonian World? In: Studia Mythologica Slavica 16 (2013), 105–116. DOI: 10.3986/sms.v16i0.1547.
Roger, B. – Fernandez, X. – Jeannot, V. – Chahboun, J.: An alternative method for irones quantification in iris rhizomes using headspace solid-phase microextraction. In: Phytochemical Analysis 21, 5. sz. (2010), 483–488. DOI: 10.1002/pca.1223.
Royal Botanic Gardens, Kew: „History of Kew.” Royal Botanic Gardens, Kew
Royal Botanic Gardens, Kew: „Iris aphylla” Plants of the World Online. Royal Botanic Gardens, Kew
Sümeginé Tóth Piroska: Virágirodalom, Budapest, Corvina, 2017.
Tocher, Ian: Reviving Mary II’s Citrus Collection at Hampton Court. In: Historic Royal Palaces, 2024. augusztus 23.
Wilson, Ellie: Who was the real Queen Charlotte? In: Royal Botanic Gardens, Kew, 2023. június 2.

Virágot az ünnepeltnek! Első rész

nemzetikonyvtar — Wed, 09 Sep 2026 06:00:00 +0200

Az Iris hungarica ábrázolásának reprodukciója Kitaibel Pál és Waldstein Ádám Ferenc Descriptiones et Icones Plantarum Rariorum Hungariae című művéből (III. kötet, 226. tábla), a III. Károly hivatalos születésnapja alkalmából készült kísérő szöveggel. Budapest, 2026. Fotó: Tóth Zsuzsanna

A brit uralkodó születésnapját kétszer ünneplik: tényleges születésnapját szűkebb körben, míg hivatalos, nyilvános születésnapját minden év júniusában tartják. Ez utóbbi a királyság évszázados intézményét, az alkotmányos monarchiát is ünnepli, és a King’s Official Birthday (a király hivatalos születésnapja) néven ismert. Hagyománya a 18. századra vezethető vissza: 1748-ban, II. György uralkodása alatt kapcsolták össze először az uralkodó hivatalos születésnapjának megünneplését a Trooping the Colour katonai parádéval, amely III. György 1760-as trónra lépésétől vált évenkénti eseménnyé. A nyári időpont hagyománya később alakult ki, napjainkban mindig egy júniusi szombatra esik. A nagyszabású katonai parádé során a király a Buckingham-palotából a St. James’s Park mellett található ceremoniális térre, a Horse Guards Parade-re vonul, ahol megszemléli a díszegyenruhába öltözött csapatokat, és megtekinti a Trooping the Colour szertartását. Ezt követően a királyi család a Buckingham-palota erkélyéről üdvözli az összegyűlt tömeget.
Az eseményt természetesen a brit külképviseletek is megünneplik. A budapesti brit nagykövetség idén június 10-én tartotta III. Károly király és a brit-magyar kapcsolatok tiszteletére rendezett fogadását, amelyre a könyvtárunk is meghívást kapott. A meghívás azért is volt különleges, mert a 2025-ös évben az Országos Széchényi Könyvtár a Skót Nemzeti Könyvtárral partnerségben nyerte el az Európai Nemzeti Könyvtárak Konferenciája (CENL) Erland Kolding Nielsen Ösztöndíját, amelynek keretében az intézmények webarchiválási és digitális bölcsészeti tevékenysége került előtérbe. A digitális örökségvédelem és innováció iránt elkötelezett partnerség, valamint a nemzeti könyvtár és a nagykövetség brit–magyar kulturális kapcsolatokat erősítő, régóta tartó együttműködésének jegyében a könyvtár különleges ajándékot adott át a királyt képviselő Justin McKenzie Smith nagykövetnek.
Az ajándék a hazánkban őshonos magyar nőszirom (Iris hungarica) 1812-es botanikai illusztrációjának reprodukciója. A digitalizáló és restaurátor munkatársak által készített dísznyomat a Régi Nyomtatványok Tárában őrzött, App. H. 2932 jelzetű Kitaibel Pál (1757–1817) által készített botanikai díszmű, a Descriptiones et Icones Plantarum Rariorum Hungariae (a továbbiakban: Icones Plantarum) harmadik kötetének 226-os tablója. Az eredeti dokumentumról először nagy felbontású digitális felvétel készült a Digitalizációs Osztály fotólaborjában. Az elkészült nyomatot pedig Balaványné Albert Edit papírrestaurátor kasírozta az általa készített díszmappába.

A III. Károly brit uralkodó hivatalos születésnapja alkalmából készült Iris hungarica-nyomat díszmappája, Budapest, 2026. Fotó: Tóth Zsuzsanna

Az ajándékötletet a környezetvédő és természetbarát király személye adta. III. Károly már walesi hercegként is elkötelezett támogatója volt a természeti kincsek megóvásának. Gloucestershire-i Highgrove Gardens nevű birtokán az 1980-as években ökogazdaságot hozott létre, ahol a mai napig hagyományos kertészeti technikákkal gondozzák a brit szigetek őshonos növényeit. A magyar nőszirom 1812-es nyomatával a könyvtár nem csupán gyűjteményének egy ritka és értékes dokumentumára hívja fel a figyelmet, hanem azon keresztül a brit-magyar kulturális kapcsolatok sokrétűségére is. Az íriszek az angolkert fejlődésében, a magyar botanikatörténet és természetvédelem történetében egyaránt emblematikus szerepet töltenek be, így az ajándék tudomány- és kultúrtörténeti háttere is kapcsolódik Károly király természet- és kulturális örökségvédelem iránti elkötelezettségéhez.
A következőkben nemcsak a magyar nőszirmot mutatjuk be, hanem áttekintjük az íriszek egyetemes kultúrtörténetét és a brit kertkultúrában betöltött szerepüket is.

A magyar nőszirom

Magyarországon több íriszfaj él vadon. A pázsitos, korcs, szibériai, sárga, homoki, apró és tarka (Iris variegata) írisz mellett dísznyomatunk magyar nőszirma csupán az egyik, de minden bizonnyal legfontosabb. Az orosz és kis-ázsiai sztyeppéktől egészen Közép-Európáig előforduló magyar nőszirom latin nevét, az Iris hungarica-t azért kapta, mert első tudományos leírását Kitaibel Pál adta az Icones Plantarumban. Később a botanikai kutatások kimutatták, hogy a növény nem önálló, kizárólag a Kárpát-medencéhez kötődő faj, hanem a Közép- és Kelet-Európában elterjedt Iris aphylla fajkörébe tartozik. Az aphylla név görög eredetű, jelentése ’levéltelen’ és arra utal, hogy a növény levelei télre visszahúzódnak. A magyar természetvédelmi nomenklatúrában ma Iris aphylla subsp. hungarica néven szerepel, míg a Kew Gardens nemzetközi taxonómiai adatbázisa (POWO) az Iris aphylla önálló faj részeként kezeli; az Iris hungarica Waldst. & Kit. nevet annak szinonimájaként tartja nyilván.

Magyar nőszirom (Iris aphylla subsp. hungarica) a Lublini Maria Curie-Skłodowska Egyetem Botanikus Kertjében. Fotó: Salicyna, 2016. A kép forrása: Wikimedia Commons

Az ibolyás-lilásvörös virágú magyar nőszirom természetes élőhelyei száraz tölgyesek, erdőszegélyek, sziklagyepek, sziklafüves lejtők, de az Alföld és a Nyírség savanyú homokja, valamint homoki tölgyesei is. Kitaibel Tokaj-Hegyalján fedezte fel 1803-as ún. beregi gyűjtőútján, amely során nem csak a mai Észak-Kelet Magyarországot, de Kárpátalját is bejárta. A botanikus többfelé is a virág egyedeire bukkant:

„Dombok és hegyek füves helyein él; a tokaji bort termő, Hegyaljának nevezett híres hegyeken: így az Ond fölötti szőlők felett, a Nagy-Sátor-hegyen, a tállyai Vár-hegyen és a Tokaji-hegyen.”

Kitaibel Pál: Descriptiones et Icones Plantarum Rariorum Hungariae. Vol. III. Viennae, Schmidt, 1812. 252. Az eredeti latin szövegből fordította a szerző – Hungaricana

A nőszirom fokozottan védett növényünk, természetvédelmi értéke százezer forint. A fajhoz nem kapcsolódik olyan széles körű és önálló kulturális hagyomány, mint például a tulipánhoz, a rózsához vagy a szegfűhöz, az íriszre és a liliomra emlékeztető stilizált, háromtagú virágmotívumok azonban a magyar művészettörténetben is megjelentek. A szecessziós ornamentikában az írisz például kifejezetten kedvelt, visszatérő motívummá vált. Tárgyi emléke például Horti Pál 1900 körül tervezett kaspója, amelyet az Iparművészeti Múzeum őriz. A tokaji kultúrtáj részeként, a történelmi borvidéknek fontos flóraalkotójaként, mint a természetes élőhelyét fokozatosan elvesztő és ezért védetté nyilvánított faj a húsz forintos érmék hátoldalára került 1993-ban. Az azóta is mindennapi fizetőeszközünkön látható virág tehát a magyar természeti örökség egyik fő szimbólumává vált.

Kitaibel Pál és az Icones Plantarum

Kitaibel Pál a kémia és a botanika tudományának nemzetközi hírű képviselője volt. A Linné-féle rendszertan egyik első hazai alkalmazójaként, a magyar flóra nagy kutatójaként tartjuk számon, aki a Pesti Királyi Tudományegyetemen (a mai ELTE) a botanika professzora és az egyetemi füvészkert igazgatója is volt. A Magyar Királyság szinte teljes területét bejárta Fiumétól Tokajig, a Mátrától a Temesi Bánságig 1792 és 1817 között. Életcélja a hazánkban élő összes növényfaj tudományos leírása volt. Mindezt azonban a növények élőhelyének, azaz a talajviszonyok, az éghajlat és kőzetállomány leírásával együtt egy átfogó természetrajzi műben szerette volna összegezni. Ez végül nem készült el halála miatt, de így is több ezer darabos herbáriumgyűjteménye és flóraleírásai révén a magyar botanika meghatározó alakjává vált. Munkáját az országot kormányzó Helytartótanács és egyes patrónusok is finanszírozták, mert a felfedező munkájától gazdaságilag is hasznosítható információkat reméltek.

Kitaibel Pál portréja, 1790. Ismeretlen festő. A kép forrása:: Wikimedia Commons

Kitaibel fő műve a magyar nőszirom (Iris hungarica) metszetét is magában foglaló Descriptiones et Icones Plantarum Rariorum Hungariae (Magyarország ritkább növényeinek leírásai és képei) számít, amelyben 280 faj botanikai bemutatása és tudományosan pontos illusztrációja található. Az 1799 és 1812 között megjelent háromkötetes munkát osztrák patrónusával, a szintén botanizáló gróf Franz Adam von Waldstein-Wartenberggel (1759–1823) együtt adta ki.
Kitaibel az Icones Plantarumban több fajnak, köztük a termáltavirózsának és a magyar nősziromnak is első tudományos ismertetését adja. Emiatt és a könyv ábrázolásainak élethű, művészi kivitelezése miatt a korabeli tudományos közeg Európa legszebb flóráskönyvei között tartotta számon. Olyan tudományos műként, amely botanikailag egy a korban még felfedezetlen régió, a Magyar Királyság első jelentős növénytani ismertetését nyújtotta. A nagy fólió formátumú kötetek rézmetszeteit Karl Schütz készítette fia, Johan Schütz rajzai nyomán. A rajzokat Johann a Kitaibel által gyűjtött élő példányokról rajzolta. A korban a rézmetszeteket egyenként kézzel színezték, ami jelentősen növelte értéküket. Mivel a színes metszetek készítése időigényes és költséges munka volt, a botanikai szakkönyvek többségébe semmilyen rajzot nem tettek. Az Icones Plantarumhoz hasonló nagy méretű, illusztrált művek ritkának számítottak még ekkor, a 18–19. század fordulóján.
A botanikai illusztrációk tudományos segédletek és dekorációs tárgyak is. A nőszirom esetében is a növény minden testrésze méretarányosan, a lehető legpontosabb színezéssel, árnyékolással és kontúrozással került a papírra. Az illusztráció ugyanis általános, sematikus és hiteles vizuális reprezentációja, képviselője az adott fajnak. Segít eldönteni az újonnan gyűjtött példányok rendszertani besorolását. Ugyanakkor ezek a növénytablók reprezentatív dísztárgyak is voltak az arisztokrácia és a polgárság számára. Az Icones Plantarum még diplomáciai ajándék szerepét is betöltötte. A második, bécsi kiadású Magyar Hírmondó tanúsága szerint Napóleon első feleségének,
Joséphine de Beauharnais-nak, aki a növények nagy szerelmese volt, 1801-ben külön példányt adtak az első kötetből.

Szivárvány és villámlás: az írisz ókori öröksége

Ugyan a modern európai virágszimbolikai és kertészeti irodalomban elterjedt hagyomány szerint az íriszt az ókori egyiptomiak az ékesszólás és a hatalom jelképének tekintették, azonban az első tudományosan is alátámasztható íriszábrázolás III. Thotmesz fáraó karnaki Amon-Ré templomkomplexumában látható. A Kr. e. 1481 és 1425 között uralkodó Thotmesz a Retenu (a kánaániták földjének óegyiptomi neve, a mai Szíria, Palesztina és Izrael területe) ellen indított háborúi során a térség természeti kincseiből is zsákmányolt. Az egyiptológusok által karnaki botanikuskertnek hívott Akh-menu templom növényreliefes termének falain íriszek láthatók. A botanikusok szerint ráadásul ezeken a reliefeken két szakállas íriszfaj is azonosítható. Az Iris atropurpurea, amely a szír-palesztin vidéken őshonos és az Iris albicans, amelynek az Arab-félsziget az otthona.
Az íriszek szépsége nemcsak az egyiptomi XVIII. dinasztia uralkodóját ragadta meg. A virágot leíró első európai forrás a görög természettudós, Theophrasztosz (Kr. e. 371 k. – 287 k.) által a Kr. e. 4–3. század fordulóján írt Historia Plantarum (ennek virtuális Corvina példánya megtekinthető a Bibliotheca Corvina Virtualis oldalunkon). Ebből megtudhatjuk, hogy az Illíria hegyvidékein termő növénynek nádszerű levelei vannak és nyáron virágzik. Rizómája (magyarul gyöktörzs, föld alatti vagy a talajfelszín közelében növő, megvastagodott, tápanyag-raktározó módosult szár) illatszerek kedvelt alapanyaga. Nemcsak az illír írisz, hanem a már említett közel-keleti fajok is a szivárvány minden színében pompázó virágszirmaik és gyöktörzsük illóolaj-tartalma miatt a nőiesség és a szépség, valamint a szivárvány fogalmaival kapcsolódtak össze. Ennek legismertebb megnyilvánulása a görög mitológiában és kultúrában Írisz istennő alakja. Írisz az olümposzi istenek (elsősorban Héra és Zeusz) hírnöke volt, aki égi utazása során szivárványt húzott maga után (azon utazott) és ahol földet ért, írisz sarjadt. Az istennő tehát a földi és az égi szféra között járt-kelt. Emiatt a határátlépés miatt az élet-halál közötti átmenet kultuszába beépült a vele társított virág is. Mivel Írisz kísérte a női lelkeket a túlvilágra, az íriszek kedvelt sírnövényekké váltak.

Írisz istennő. Attikai vörösalakos léküthosz, Kr. e. 480–460 körül, a Bowdoin-festő műhelyének tulajdonítva. A kép forrása: Princeton University Art Museum, ltsz. y1993-133

Az íriszhez kapcsolódó hasonló, égi eredetű történetet a délszláv hagyományban is találunk. Perun, a szláv mennydörgés- és villámisten villámcsapásainak helyén a horvát néphagyomány szerint különböző színű íriszek, perunikák sarjadtak. Perun közeli párhuzamai a balti mitológiában is megtalálhatók: a litván Perkūnas és a lett Pērkons ugyancsak a mennydörgéshez, a villámláshoz és a termékenyítő esőhöz kapcsolódó istenség volt. A horvát kultúrában különösen erős az írisz jelenléte. Egyfelől feltehetően az Adria keleti partvidékéről származott a Theophrasztosz által említett illatos illír írisz, amelyet a mai Iris pallida fajkör valamely dalmáciai képviselőjével szokás azonosítani. Másfelől az Ivo és Marija Horvat által 1962-ben új fajként leírt Iris x croatica (horvátul hrvatska perunika) a Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia kezdeményezésére 2000-ben Horvátország nemzeti virága lett.

Vlagyimir kijevi fejedelem Perun bálványánál. Miniatúra a Radziwiłł-krónikából, 15. század vége. A kép forrása: Wikimedia Commons

Színek és formák labirintusa: a keresztény íriszkép

A középkori és kora újkori virágszimbolika alapvető külső alaktani megfigyelésekre épül. Ezen elsősorban a virágszirmok színét, alakját, de ugyanakkor a növény más testrészeinek külső megkülönböztető jegyeit is értjük.
A keresztény íriszkép középpontjában Szűz Mária áll. A késő középkori és kora újkori művészetben az írisz Mária egyik virágszimbólumává vált, egyes ábrázolásokon a hagyományosan tisztaságára és szüzességére utaló fehér liliom mellett vagy annak helyén jelent meg. A spanyol festészetben a Szeplőtelen Fogantatás ábrázolásain is szerepet kapott. Ezzel párhuzamosan az írisz hosszú, hegyes, kard alakú levelei Mária fájdalmával és Krisztus szenvedéstörténetével kapcsolódtak össze a középkori és kora újkori ikonográfiában. Erre sok példa említhető a 15–17. századi németalföldi és itáliai festészetből is (az idősebb Jan Bruegheltől kezdve Düreren át egészen Leonardo da Vinciig), de a leghíresebb talán Hugo van der Goes által a 15. században festett Portinari-oltár középső jelenete. A triptichon, avagy szárnyasoltár középső festményén, a Pásztorok hódolatán a Szűzanya lábánál egy vázában fehér liliom (szüzesség, tisztaság) és ibolya (alázat, szerénység, engedelmesség) mellett a szenvedést jövendölő virágok is megjelennek: a vörös szegfű Krisztus kereszthalálát, míg Mária fájdalmát kék írisz vetíti előre. A kék és lila egyébként a leggyakoribb íriszszínek a Mária-ikonográfiában.

Hugo van der Goes: Portinari-triptichon, 1473–1478. Részlet a Szűz Mária lábánál látható kék íriszekről. Galleria degli Uffizi, Firenze. A kép forrása: Wikimedia Commons

Szivárványos liliom és nőszirom

A világi szimbólumok szintén gazdag tárházából érdemes megemlíteni a liliom-írisz vitát a francia uralkodói jelvény, a fleur-de-lis kapcsán. A kék alapon három stilizált, hosszúkás virágtagból álló aranyvirágot egyes kutatók szerint nem liliomról, hanem íriszről mintázták a kora középkorban. A Loire folyó mocsaras vidékein ugyanis nem liliomok, hanem íriszfajok éltek. Ráadásul létezik az első frank király, I. Klodvig (466–511) megtérésének egy íriszekkel mesélt változata is. Eszerint Klodvig éppen azért vette fel a keresztséget, mert felesége Klotild királyné egy olyan pajzsot adott neki 496-ban az alemannok ellen vívott Tolbiac-i (zülpichi) csata előtt, amelyet az asszony egy remetétől kapott. A remete egy angyal ajándékának mondta a pajzsot, amelyen kék mezőben három arany írisz állt. A pajzs megvédte a királyt, aki ezért a csata után megkeresztelkedett. Ennek a középkori hagyománynak liliomos verziója is létezik, s valójában nem is áll rendelkezésre olyan történeti bizonyíték, amely alapján a liliom-írisz vitát el lehetne dönteni.

V. Károly francia király fleur-de-lis motívumokkal díszített öltözetben, IV. Károly császár és IV. Vencel cseh és római király társaságában. Részlet a Grandes Chroniques de France V. Károly számára készült kéziratából, 1375–1379 körül. Bibliothèque nationale de France, Département des Manuscrits, Français 2813, fol. 473v. A kép forrása: Gallica

A liliom–írisz vita azért is érdekes, mert rámutat a növénynevek történeti változékonyságára. Linné előtt nem létezett egységes botanikai nevezéktan, a köznyelvi szóhasználatban pedig a mai taxonómiai határok még kevésbé érvényesültek: ugyanazt a növényt különböző nevekkel illethették, egy-egy elnevezés pedig mai szemmel eltérő növényeket is jelölhetett. A liliom és az írisz közötti névhasználati átjárásnak magyar példája is van. Az első magyar nyelvű kertészeti műben, Lippay János Posoni kertjében (1664–1667) az esztergomi érsek testvére ötféle íriszt említ „szivárványos liliom” néven. Míg számos európai nyelvben az iris vált a növény általános megnevezésévé, a magyar botanikai nevezéktanban a nőszirom honosodott meg. A Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály által írt, 1807-ben megjelent Magyar Füvész Könyv a növény sziromszerű bibeszálai nyomán alkotta meg a máig használatos nőszirom nevet.

Folytatjuk…

Szentkereszti Máté
(Digitális Bölcsészeti és Metaadat-kezelő Főosztály)

Id. Reuter Camillo, a művészlelkű orvos – Ex libris gyűjtők, gyűjtemények. 75. rész

nemzetikonyvtar — Tue, 08 Sep 2026 06:00:00 +0200

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat száznegyvenegyedik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal id. Reuter Camillót és gyűjteményét mutatja be.

A gyermekkorában botanikusnak készülő id. Reuter Camillo (1874–1954) pécsi orvos, egyetemi tanár fontos szerepet töltött be a város első világháború utáni szellemi és tudományos életében, értékes közéleti tevékenységet folytatott.

Ifj. Richter Aladár grafikája. Jelzet: ELT 128.122. A kép forrása: Iparművészeti Múzeum

Resicabányán született. Elemi iskoláit e településen és Aninán, a gimnáziumot Temesvárott, majd Budapesten végezte. Orvosi diplomát a Budapesti Tudományegyetem Orvostudományi Karán szerzett 1901-ben. 1901–1914 között a Moravcsik Ernő vezette Ideg- és Elmekórtani Klinikán tevékenykedett. Az első világháború alatt Zágrábban praktizált főorvosként. A háború után egyetemi tanárként dolgozott Pozsonyban az Erzsébet Tudományegyetemen (ETE), majd néhány évig Budapesten helyezkedett el. Az egyetem Pécsre költözésével az ETE Ideg- és Elmeklinika alapító igazgatója (1924–1946), több éven át orvoskari dékánja volt (1925–26, 1943–44). A pszichopatológia és klinikai pszichiátria neves művelőjeként rendszeresen publikált a témában, például az Orvosi Hetilapban. 1945-ben vonult nyugdíjba.

Ifj. Richter Aladár grafikája. Jelzet: Exl.P/550 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az orvosi pálya mellett jelentős helytörténeti, turisztikai munkásságot tudhatott magáénak. Természetszeretetét bányamérnök apjától örökölte. A Mecsek Egyesület választmányi tagja (1927–1930), 1935 és 1948 között az egyesület alelnöke volt, ő vezette a természetvédelmi szakosztályt. Túrákat szervezett, előadásokat tartott, célul tűzte ki, hogy minél több emberrel megismertesse a Mecsek természeti és helytörténeti értékeit. Számos írása, tanulmánya jelent meg e tárgykörben. Érdekelték a régió különleges növényei, otthonában többet termesztett is ezek közül. Beszerezte a Pécsre és Baranyára vonatkozó könyveket, nyomtatványokat, összeállította a térség bibliográfiáját, gyűjtötte helyneveit. Ezt a munkát a későbbiekben fia, ifj. Reuter Camillo (1920–1987) erdőmérnök, helynévkutató folytatta.

Kertes-Kollmann Jenő grafikája. Jelzet: Exl.R/298 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Id. Reuter Camillo széles körű gyűjtőtevékenysége a növények, könyvek mellett kiterjedt a térképekre, bélyegekre és képeslapokra egyaránt. A több mint 3000 darabból álló képeslapgyűjteményéről készült online adatbázis napjainkban elérhető a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjteményének részeként. A lapok Európa számos országának híres üdülőhelyeit, természeti szépségeit és nevezetes tájait mutatják be.
A Magyar Bibliophil Társaság, a századelőn a berlini Exlibris Verein és a budapesti székhelyű Szent-György-Czéh Magyar Amatőrök és Gyűjtők Egyesülete tagjaként sokat tett a könyvszeretet, műkedvelés, műpártolás hazai előmozdításáért.

Gábor Jenő grafikája. In: Farkas Judit Antónia: „Pécs legszebb magánkönyvtára Reuter Camillo orvosprofesszoré”. Egy elfeledett XX. századi bibliofil és műpártoló portréjához. In: Dr. Reuter Camillo, egy XX. századi pécsi polgár és elmegyógyász munkássága, Pécs, Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar (PTE ÁOK), 2021, 253. – Törzsgyűjtemény

Fitz József a pécsi Egyetemi Könyvtár igazgatójaként került közeli barátságba Reuterrel. Kapcsolatuk akkor sem szakadt meg, miután Fitz Budapestre költözött és átvette az Országos Széchényi Könyvtár vezetését. Kettejük levelezése tanúsítja, hogy Reuter többször kért szakmai segítséget Fitztől egy-egy könyvvel kapcsolatban, Fitz pedig kiadványokat küldött neki. Reuter sokrétű gyűjtőtevékenysége és mára szétszóródott értékes könyvgyűjteménye rekonstruálásában a Fitzcel folytatott levelezés és Fitz 1934-es Könyvtári Szemle-beli cikke nyújt támpontokat.

„Ma Pécs legszebb magánkönyvtára Reuter Camillo orvosprofesszoré. Kertektől körülvett klinikáján lakik, s itt van tágas, csöndes könyvtárszobája is, falai mentén köröskörül magas könyvállványokkal, melyeken legalább öt-hatezer kötet sorakozik. A szoba egyúttal dolgozószobája is. Az egyik sarokban, a dohányzó asztalka körül, olvasásra hívogató karosszékek állnak, az íróasztal előtt kerevet, egy ablakmélyedéses külön fülkében orvosi szakkönyvtárát állította fel. Az ablakok előtt aquáriumok, furcsa növények, a fülkében kanári madár.
Könyvtára specialitásai? Egész sereg specialitása van. Mindenek előtt itt van a Baranyiensia-gyüjtemény. Tudni kell, hogy Reuter mint lelkes turista kitűnően ismeri a baranyai tájat, s számos cikket írt baranyai várromokról s egyéb emlékezetes helyekről, megírta Baranya és Pécs bibliográfiáját, minden érdekli, amit itt a természet és az ember alkot, gyűjti is tehát azt, ami erről a kedves témájáról szól. De nemcsak a Pécsre és Baranyára vonatkozó irodalmat gyűjti. Lakásának folyosója tele van a régi Pécset ábrázoló metszetekkel; a szobák falát Pécsre és Baranyára vonatkozó festmények, vagy idevaló művészek alkotásai díszítik. Kertje egyik részében »kis Mecsek«-et rendezett be, melyben a Mecsek különleges növényeit termeszti. […] Amint a »kis Mecsek«-en túl parkja tele van botanikai ritkaságokkal, vagy legalább is a növények legszebb és szeretetteljesen ápolt példányaival, úgy gyarapszik könyvtára a magyarországi és azon túli növényekre vonatkozó botanikai művekkel, s széttágulnak a turisztika keretei is, mappák, földrajzi szakkönyvek és útleírások elviszik a világ legrejtettebb zúgáig. […] Amint tekintetünk egyéb könyvei során s egyéb tekintélyes lexikongyüjteményén végigsíklik, tudatunkba jut, hogy e könyvtár tulajdonosának érdeklődése nem ismer határt.”

Fitz József: Dr. Reuter Camillo könyvtára. In: Könyvtári Szemle, 1934/7. sz., 53–54. – Elektronikus Periodika Archívum

Reuter gazdag, sokoldalú grafikai gyűjteményre is szert tett. Műgyűjtőként egyedi grafikák, ex librisek és grafikai mappák egyaránt érdekelték. Ezek közül kiemelkedő Sassy Attila a századforduló korszellemét, életérzését és művészi stílustörekvéseit magába sűrítő Ópium-álmok (1909) című szecessziós mappája. Reuter levelezéséből kiderül, hogy Conrad Gyulától (1877–1959) és a szolnoki művésztelepen alkotó Patay Mihálytól (1910–1956) is vásárolt művészi sokszorosított grafikákat; utóbbi alkotó átmeneti jelleggel, rövid ideig tartózkodott Pécsett a harmincas évek végén, aztán Szolnokon telepedett le. A pécsi grafikusok közül Gebauer Ernőtől (1882–1962), Martyn Ferenctől (1899–1986), Havas Lászlótól (1895–?) és Gábor Jenőtől (1893–1968) szerepeltek művek Reuter gyűjteményében. Az alkotások sok esetben Pécshez kötődtek.
A kisgrafika, ex libris iránti elkötelezettségét mutatja, hogy Reuter több magyar és külföldi képzőművésszel saját nevére szóló könyvjegyet is készíttetett, és ezeket – igazi könyvbarátként – sokszor be is ragasztotta könyveibe. Ex libriseinek alkotói közt említhető Sassy Attila, Menyhárt József, Kertes-Kollmann Jenő, Markó Lajos, Patay Mihály, Gábor Jenő és ifj. Richter Aladár. Az ex libriseken gyakori motívum a könyv- és a természetábrázolás, az emberalakok.
Reuter pártoló és választmányi tagja volt a Pécsi Képzőművészek és Műbarátok Társaságának (PKMT), mely 1926-ban alakult. A társaság több látványos kiállítást szervezett működése során, melyeken a tagtársak értékes, ritka, országos és nemzetközi szinten is híres gyűjteményeit mutatták be. Az ünnepi könyvhét pécsi programjai között 1929 májusában Reuter A szép könyvről címmel adott elő, az esemény keretében rendezett könyvkiállításon az egyetemi könyvtár legértékesebb darabjait állították ki, a tárlat záró anyagát Reuter ex libris gyűjteménye adta.
Reuter egyik alapítója lett a két világháború között Pécsett 1938-ban megalakuló Ex libris Gyűjtők és Grafikabarátok Körének, rendszeresen részt vett havi összejöveteleiken a Virágcsokor vendéglőben. Egy év múlva az asztaltársaság beolvadt a Pécsi Képzőművészek és Műbarátok Társasága Grafikai Osztályába, amely az orvosprofesszor kezdeményezésére jött létre 1939. június 5-én. A szakosztály elnökeként sokat tett a pécsi ex libris művészet népszerűsítéséért, elismertetéséért, grafikai gyűjteményét többször is bemutatta a nyilvánosság előtt.

Gebauer Ernő grafikája. In: Romváry Ferenc: Az ex libris története Pécsett, Pécs, 1966. (Különlenyomat a Janus Pannonius Múzeum 1965. évi évkönyvéből), 309. – Törzsgyűjtemény

Reuter közvetlen kapcsolatban állt Sassy Attilával, Csáth Géza és több klinikai orvos társaságában néhányszor megfordulhatott Sassy műtermében is. A művész 1911-ben két ex librist készített a számára. Az alábbi az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményében is fellelhető.

Sassy Attila grafikája. Jelzet: Exl.R/293 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Fennmaradt az orvosprofesszortól egy levél, amelyben Réthy István ex libris gyűjtőn – az 1930-as években a debreceni Ajtósi Dürer Céh tagján, később titkárán – keresztül megbízást adott Menyhárt Józsefnek, hogy készítsen a számára egy fametszetű és egy rézkarctechnikával készült könyvjegyet. Reuter szabad kezet adott a képzőművésznek, csak annyit kért tőle, hogy a rajzból derüljön ki orvosi foglalkozása, és a feliraton „Ex libris Reuter Camillo Dr.” szerepeljen. Az alábbi ex libris – amelynek ábráján a halálra utalóan virágos kalapot viselő koponya látható könyvvel – e rendelésre készülhetett 1937-ben.

Menyhárt József fametszete (1937). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Ugyancsak ebben az évben keletkezett egy másik fametszetű Menyhárt-grafika, melyen akt szerepel könyvekkel. Az ilyen típusú erotikus ex librisek külön csoportot alkottak Reuter gyűjteményében.
Reuter Camillo nyugdíjas korában érmekkel is foglalkozott, 1948-tól belépett a Magyar Numizmatikai Társulatba. Munkájához kapcsolódóan gyűjtötte pszichiátriai ápoltak művészeti alkotásait is. Gyűjtőszenvedélye, szerteágazó érdeklődési köre továbbörökítődött a családban. Fia, ifj. Reuter Camillo erdőmérnök, helynévkutató, földrajzinév-gyűjtő édesapja könyv-, könyvjegy- és térképgyűjteményét gyarapította tovább. Lánya, Reuter Carmen pedig az ideg- és elmegyógyászatot választotta hivatásául.

Irodalom:

Farkas Judit Antónia: „Pécs legszebb magánkönyvtára Reuter Camillo orvosprofesszoré”. Egy elfeledett XX. századi bibliofil és műpártoló portréjához. In: Dr. Reuter Camillo, egy XX. századi pécsi polgár és elmegyógyász munkássága, Pécs, Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar (PTE ÁOK), 2021, 87–117., Képmelléklet: 253–259.
[Fitz József]: Dr. Reuter Camillo könyvtára. In: Könyvtári Szemle, 1934/7. sz., 53–54.
Menyhárt József 1901–1976 ex librisei és alkalmi grafikái, Hajduhadházi „Földi János” Nagyközségi Könyvtár Kisgrafikai füzetei 4., Bev., összeáll. Dr. Lenkey István, Hajduhadház, 1986, 19.
Pálmai Dóra: Reuter Camillo közéleti tevékenységének megjelenése a korabeli sajtóban II. In: TGYO-blog (A PTE Egyetemi Könyvtár Történeti Gyűjtemények osztályának blogja), 2025. június 3.
Polgárdy Géza, Dr.: Dr. Reuter Camillo, a Mecsek Egyesület alelnökének kettős évfordulója. In: A Mecsek Egyesület évkönyve a 2009-es egyesületi évről, Pécs, Mecsek Egyesület, 2009, 166–177.
Reuter Camillo. In: Pécs lexikon, N–Zs, II. kötet, főszerk. Romváry Ferenc, Pécs Lexikon Kulturális Nonprofit Kft., Pécs, 2010, 178.
Reuter Camillo. In: Baranyai Digitár
Reuter Camillo. In: Magyar életrajzi lexikon, főszerk. Kenyeres Ágnes, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1967.
Reuter Camillo. In: Wikipédia
Romváry Ferenc: Az ex libris története Pécsett, Pécs, 1966. (Különlenyomat a Janus Pannonius Múzeum 1965. évi évkönyvéből), 309., 314.
Vasné dr. Tóth Kornélia: Reuter Camillo, Id. (1874–1954). In: Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 157–158.

Vasné dr. Tóth Kornélia
(Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A blogbejegyzésben idézett szövegek korabeli helyesírással szerepelnek.

BBB & BBBB, azaz a keresztény Victoria és a B betűk

nemzetikonyvtar — Wed, 02 Sep 2026 06:00:00 +0200

Buda várának 1686. szeptember 2-i visszavételéről számos beszámoló született. Ezek egyike az An Historical Description Of the Glorious Conquest of the City of Buda című, Londonban nyomtatott angol nyelvű röplap, amelynek egyik példányát könyvtárunk Apponyi-gyűjteményében őrizzük (App. H. 1236). A mű részletesen tudósít az ostrom napjairól, és egy, a törökök kiűzésével kapcsolatos négysoros epigrammát is közöl, amelyet a röplap szerzője közismert, szájról szájra járó rigmusként idéz a 67. oldalon.

Integra de Victis foret ut Victoria Turcis,
Littera Christicolis, B, capienda ter est.
Buda prius, posthanc Belgradum, Regia demum
Moenia Bysanti, caetera lusus erunt.

A rigmus Deák Farkas történész 1886-ban megjelent fordításában így hangzik:

Hogy a győzelem a törökök felett teljes legyen,
Háromszor kell a keresztényeknek elfoglalni B-t.
Először Buda, aztán Belgrád, s végre a királyi
Bizáncz falait; a többi gyerekjáték.

A három B betű bevétele tehát egyértelmű feladatként várt a keresztény világra. S íme, Buda visszavételének napján az első B betűt sikerült megszerezniük a keresztény seregeknek.
A röplapban az idézett latin vers angolul is olvasható:

O’re conquer’d Turks the Victory to compleat,
The Christians thrice must Letter B repeat.
First Buda, Belgrade next, the third Effort
Bysantium’s Walls, the rest will be but Sport.

Az angol fordítás a latin lusus (játék, szórakozás) megfelelőjeként a sport szót hozza. A 17. századi angol sport elsődleges jelentése még nem a mai értelemben vett sporttevékenység volt, hanem játék, szórakozás, kedvtelés, időtöltés. A testi ügyességet vagy erőkifejtést igénylő játék már beletartozott ebbe a körbe – ez a jelentés az 1520-as évektől adatolható –, de nem uralta úgy a szót, ahogy ma. Maga a szó is a szórakozás jelentéskör felől érkezett az angolba, a középangol disport rövidülése, amely az ófrancia desport/deport (= plaisir, divertissement), vagyis öröm, szórakozás, felüdülés jelentésű szóból ered.
A sport jelentéskörében így a játék mellett a legkülönfélébb kedvtelések is helyet kaptak, köztük a vadászat és a madarászat is. Sport lehetett továbbá az is, ami, vagy éppen aki derültségre adott okot, amin vagy akin jól lehetett mulatni, azaz a szórakozás tárgya. Sőt, Ámor mezején éppúgy lehetett sportolni, mint Marsén. A 16–17. században a szó a testi szerelemre is vonatkozhatott, míg az 1660-as évektől a hadviselést a „királyok sportjaként” (sport of kings) is emlegették. A sport szó választása hasonlóan a lusushoz így sajátos, fölényes árnyalatot ad a vers utolsó sorának: a három stratégiai jelentőségű város bevétele után a még török kézen lévő keresztény területek felszabadítása már szinte csak szórakozás lesz.
Deák Farkas nem csupán a rigmust, hanem a teljes művet lefordította, majd 1886-ban előszóval és kiegészítő tanulmányokkal ellátva adta közre. Feltételezése szerint a röplap szövegét egy olyan szemtanú írhatta, aki a keresztény szövetséges hadak főparancsnoka, V. Károly lotaringiai herceg közelében tartózkodott.
Könyvtárunk e tanulmányokkal ellátott fordítás második kiadásából őriz egy példányt, amelynek címlapján a Budapesti VII. Kerületi Külső Magyar Királyi Állami Főgimnázium, a mai Szent István Gimnázium elődjének pecsétje látható. Diákkéz nyomát őrzik a kötet lapjai: a „nagyon szép”, az „éljen”, „remek” és „le vele!” széljegyzetek egy lelkes olvasóra utalnak, aki a keresztény sereg egyik alezredesének, Starhemberg grófnak az arcképét bajusszal és szakállal is kiegészítette.

Guido von Starhemberg gróf. In: An historical description of the glorious conquest of the city of Buda ... Budavára visszavétele, írta egy szemtanú, ford., előszóval és jegyz. ell. Deák Farkas. Második kiadás, Budapest, Franklin, [1886 után], 50 – Törzsgyűjtemény

Apponyi Sándor katalógusa szerint a műnek egy eredeti, francia nyelvű kiadását is feltételezték. Deák Farkas is úgy vélte, lehetséges, hogy Lotaringiai Károly herceg táborában az eredeti szöveg franciául készült, és csak néhány nappal később fordították le más nyelvekre, így a fordítások szinte az eredetivel egy időben készülhettek el. „Máskülönben aligha volna lehetséges – írja előszavában –, hogy a Budán szeptember 2-án befejezett ostrom francia nyelven megírt történetének angol fordítását már ugyanazon év október 1-jén, a sajtóhatóságot is megjárva, Londonban sajtó alá bocsáthatták.”

A röplap Apponyi Sándor gyűjteményéből. Jelzet: App. H. 1236 – Régi Nyomtatványok Tára

Buda visszavételével az első B keresztény kézre került, a rigmus története azonban ezzel nem ért véget. A második B-re sem kellett sokáig várni, 1688. szeptember 6-án II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem seregei Belgrádot is visszafoglalták. A győzelem alkalmából I. Lipót német-római császárhoz és magyar királyhoz írt latin költemény végén a szerző az 1686-ból ismert négysoros verset idézi, majd két új sorral egészíti ki, beemelve a B-betűs történetbe a bajorok harci sikerét, mely szintén a B-betűkkel játszik, méghozzá néggyel. Így egyazon költeményben olvasható a régi 3B-s és az új 4B-s rigmus is. Maga a teljes alkalmi költemény is a három B-s epigramma gondolatmenetét viszi tovább: Belgrád visszavételét a második lépcsőfokként ünnepli Buda után, majd I. Lipóthoz fordulva azt a reményt fogalmazza meg, hogy ő és fia, I. József megteszik a harmadik lépést is, és Bizáncot is elfoglalják, hogy végül mindhárom B beteljesedését ünnepelhessék.

A költemény végén a 3B-s és 4B-s rigmusok:

Integra devictis nempe ut Victoria Turcis,
Littera Christicolis B capienda ter est.
Buda prius: post hanc Belgradum; Regia demum
Moenia Byzantii; caetera lusus erunt.
Sic tum: nunc canimus B. B. B. pellitur a B.
Bello Belgrado Barbarus a Bavaro.

Hogy a győzelem a törökök felett teljes legyen,
Háromszor kell a keresztényeknek elfoglalni B-t.
Először Buda, aztán Belgrád, s végre a királyi
Bizánc falait; a többi gyerekjáték.
A dal így szólt egykor, s most B. B. B.-t kerget B.
Bajvívással Belgrádból Barbárt űz a Bajor.

A B betűk játéka a nyomtatványban ezzel még nem ér véget. Alább, Belgrád visszavételének évszámát kiadva kronosztikonként újabb változatban tér vissza:

BARBARVS A BAVARO BELGRADO EXPELLITVR ARMIS,
TOTAQVE HVNGARIA.

A Barbárt a Bajor fegyvere kiűzi Belgrádból
S egész Magyarországról.

Belgrád azonban alig két évig maradt keresztény kézen, 1690. október 8-án az oszmán seregek visszafoglalták a várost. A három B-re épülő vers így ismét időszerűvé vált, Buda már keresztény kézen volt, Belgrád és Bizánc viszont ismét, illetve továbbra is az Oszmán Birodalomhoz tartozott.
A négysoros verssel 1701-ben, az Acta Sanctorum júniusi kötetében találkozunk újra. A kötet elején lévő ajánlás az akkor 23 éves I. József magyar és római királyhoz szól. A szöveg felidézi apja, I. Lipót uralkodásának törökellenes sikereit és Buda visszafoglalását, majd I. József további hadisikereinek reményét fogalmazza meg. Ezt követi a jól ismert epigramma egy variánsa, melyben Buda bevétele már nem feladatként, hanem sikerként van elkönyvelve.

Integra devictis ut sit victoria Turcis,
Littera Christicolis B capienda ter est.
Capta Buda est: superest Belgradum & Regia magni
Moenia Byzanti: cetera ludus erunt.

Hogy a győzelem a törökök felett teljes legyen,
Háromszor kell a keresztényeknek elfoglalni B-t.
Buda már visszavétetett; hátra van Belgrád s végül
Bizánc királyi fala – a többi csak játék.

A 3B-s epigramma szerzője, akit az angol nyelvű röplap csupán úgy mutat be, hogy „an ingenious person”, azaz egy „ötletes, zseniális ember”, valóban maradandót alkotott. A három B betűre épülő szellemes játéka túllépett az 1686-os budai győzelmen, és a következő évek eseményei újra meg újra életre keltették. A rigmus minden alkalommal hozzá tudott igazodni a változó hadihelyzethez, olyannyira, hogy még tizenöt évvel később is idézték.

Felhasznált irodalom:

Acta Sanctorum Junii …, Tomus III, Antwerpen, apud viduam Henrici Thieullier, 1701.
Apponyi Sándor: Ungarn 0betreffende im Auslande gedruckte Bücher und Flugschriften…, München, Rosenthal, 1903, I. Band, p. 250–251.
An historical description of the glorious conquest of the city of Buda ... Budavára visszavétele / írta egy szemtanú, ford., előszóval és jegyz. ell. Deák Farkas. Második kiadás, Budapest, Franklin, [1886 után]
BeLgraDVM a ChrIstIanIs sVb BaVaro eXpVgnatVr. Ad Leopoldum Caesarem semper Augustum, [S. l.], [s. typ.], [1688]
„sport”. In: Dictionnaire de l’Académie française, 9e éd.
„sport”. In: Online Etymology Dictionary

Túri Klaudia
(Régi Nyomtatványok Tára)