justnetman.com

Thu, 19 Aug 2010 20:35:00 +0200

A blog történetének első költözése zajlott le az elmúlt napokban. A következő néhány sorban leírom a változásokat, tapasztalatokat, Wordpress blogmotorról Tumblrre való költözéssel kapcsolatos élményeimet.

A Tumblr mint blogmotor

Az elmúlt években soha nem látott ütemben növekedett a népszerűsége ennek a microblogging szolgáltatásnak. Ennek oka valószínűleg — a Twitterhez hasonlatosan — az egyszerűségében rejlik. Nem elhanyagolható tényező az sem, hogy a Wordpress-szel ellentétben a Tumblr egyfajta közösségi hálóként is működik: mi írjuk a saját naplónkat, amit más Tumblr tagok követhetnek, az írásainkat egy kattintással átvehetik, s megoszthatják saját blogjukban, de kedvelhetik is írásainkat. Ezen hasznos tulajdonságok egész sora, meg a tény, hogy elegem lett a Wordpress-ből vezettek el végül a döntéshez: térjünk át Tumblrre!

Ami lett, ami maradt és ami eltűnt…

A legszembetűnőbb változás talán a doménnév. Kibújva a netman.sk bugyrából, s örökre elfelejtve, magunk mögött hagyva a .sk végződésű címet a blog mostantól a justnetman.com cím alól érhető el. Ennek megfelelően az RSS csatorna (Mi az az RSS?) elérhetősége is változott. Mostantól a feeds.feedburner.com/justnetman lesz az alapértelmezett, s bár a régi címek is működnek még egy darabig, kérnélek Titeket, iratkozzatok fel/át az újra.

Meg kell említenem azt is, hogy bár a régi naplóból jónéhány bejegyzést átemeltem az újba, annál többet azok professzionalitásának hiánya miatt kihagytam. A hozzászólás lehetőségét a közösségi hálók és a Twitter egyre népszerűbb jelenléte miatt jobbnak láttam száműzni a blogból — ami így a definíció szerint már nem is igazi blog — cserébe viszont lett egy kedves Tetszik gomb a bejegyzések mellett, amivel azonnal meg is oszthatjuk az írást Facebookos ismerőseink közt.

Az oldal sablonja a két kezem munkája, s a cél a lehető legnagyobb minimalizmus elérése volt, ezzel ösztönözve magamat is arra, hogy tényleg tartalmas bejegyzéseket írjak. :)

Konklúzió

Összességében elégedett vagyok a Tumblr nyújtotta szabadsággal és sokoldalúsággal, bár halkan megjegyzem, a posztok importálása nem volt egyszerű, ezen a területen lenne még hová fejlődni.

Remélem, tetszik a blog új koncepciója. Ha igen, nyomj egy lájkot!

Harmincöt esztendő

Sat, 10 Jul 2010 17:17:00 +0200

Elmesélek nektek valamit.

1975-öt írunk, hétfő reggel van. Egy kis felvidéki faluban a tizenkét éves Ági leány épp az iskolába igyekszik. Akkor még nem tudja, de erre a hétfő reggelre élete végéig emlékezni fog. Ma kapnak levelezőtársat. Ági egy kárpátaljai magyar kislány, Erzsi címét kapja. Hazaérve Ági boldogan meséli anyukájának, mi történt az iskolában, majd még azon a héten levelezni is kezd Erzsivel.

A két kislány, annak ellenére, hogy a köztük lévő távolság közel 400 kilométer, nagyon rövid idő alatt nagyon sok mindent tud meg egymásról, kapcsolatuk igazán bensőségessé válik. A nyolcvanas évek elején járunk, mikor a leveleken túl már ajándékokat is küldenek egymásnak, javarészt olyan dolgokat, amik az egyik országban beszerezhetőek, a másikban nem, vagy csak nehézkesen. Így lesz Áginak többek között lemezjátszója abban az időben, mikor még egy ilyen eszközért egyhavi fizetést kellett kifizetni.

A két kislányból szép lassan két felnőtt, Ágiból eladónő, Erzsiből tanárnő lesz. Mindketten férjhez mennek, de a levelezéssel nem hagynak fel. Erzsinek egy fiú, majd egy lánygyermeke is születik, Ági egy fiúgyerek édesanyja.

A hosszú múltra visszanyúló levelezés 1992 környékén, a Szovjetunió felbomlása után szakad meg a levelek kézbesítésének hiánya miatt.

Vágás.

Egy átlagos, kissé hűvös szombati nap van, valamikor 2007-ben. Ági ilyenkor délig dolgozik. Munkából hazaérve általában a tévékészülék mellett teszi-veszi a dolgait. Ezen a napon is így történt. A helyi csatornán egy találkaszervező műsor megy, benne két barátnővel, akik 20 éve nem látták egymást. Áginak azonnal eszébe jut saját sorsa, benne Erzsivel, akiről immáron több, mint tizenöt esztendeje nem tud semmit.

Számítógépet ragad, hogy valami jelet, információt, egy kis morzsát, bármit találjon. És talál. Egy újságcikkre bukkan a kis ukrán falu középiskolájának ballagásáról, benne Erzsivel mint osztályfőnökkel. Áginak sem kell több, felkeresi emailben a szerkesztőséget a helyi iskola telefonszáma után érdeklődve.

Megvan a szám. Kicsöng.

— Tessék, Erzsébet.
— Szia, itt Ági.
— Kicsoda?
— Ági, Szlovákiából.
— Úristen!

Mindkettőjük szeme könnybe lábad, miközben életükben először hallják egymás hangját, így, sokszáz kilométer távolságból, 35 év után.

Hosszas beszélgetés után emailcímet cserélnek, hogy levelezésüket modern módon folytassák. Itt derül ki, hogy életútjaikban több a hasonlóság, mint eddig gondolták. Még gyermekeik is ugyanabban a városban, Budapesten élnek.

Már két éven át küldözgetik egymásnak az elektronikus leveleket, mikor Erzsi meghívást kap egy ‘pesti továbbképző tanfolyamra. Itt a lehetőség, végre találkozhatnak!

Sok-sok email és telefonhívás árán végül 2010 egy nyári délutánján, 35 év után végre összejött a találkozó, amiről lehet, sosem gondolták, hogy egyszer össze fog.

Tudjátok, mindezt miért meséltem el? Mert Ági az édesanyám.

Ez a bejegyzés megjelent a mefiblog vakációs kiadásában is vendégírásként.

Kipróbáltam az iPadet!

Sat, 10 Apr 2010 14:25:00 +0200

Kipróbáltam az Apple vadiúj, egy hete kapható táblaszámítógépét, az iPadet. Íme a tapasztalataim videóban:

A videó HTML5 verziója iOS eszközök számára »

A készülékért köszönet Seres Lászlónak, az érdeklődők megtekinthetik, hogyan fest ezen blog az iPaden.

Magyarországon mindenki politizál?

Sun, 21 Mar 2010 18:18:00 +0100

A politika azon területek egyike, amikhez nagyon nem értek, és hogy őszinte legyek, nem is érdekel. Ha egy baráti társaságot látok vagy hallok felőlük, az első gondolatom nem az, hogy milyen a politikai nézetük, s hogy ezért nekem most le kéne néznem őket. Mióta azonban Budapesten lakom, napi szinten találkozom politizáló emberekkel. Nyilván több emberrel is találkozom, mint azelőtt. Nagy számok törvénye. Szóval értitek…

Mégis furcsa számomra, mennyire törődnek az emberek a politikával, ahelyett, hogy hagynák a hozzáértőknek meghozni az adott pillanatban legjobb döntést. (Ja hogy a hozzáértők nem értenek hozzá? Tanulság: Legközelebb olyat kell választani, aki tényleg ért hozzá.)

iJoe írta még nagyon régen — nem is biztos, hogy pontos az idézet, ezért elnézést kérek —, hogy „felelőtlen, aki nem törődik a politikával”. Nos, lehet, hogy az vagyok. Vállalom, de példának okáért a környezetvédelemmel sem törődöm többet, mint azt tőlem elvárják. Külön rakom, amit külön kell rakni, kész. Onnantól a hozzáértők dolga, mi történik a hulladékkal. Úgysem tudom befolyásolni.

Az én egyszerű logikám azt sugallja — lehet persze, hogy rosszul —, hogy a politikának is így kéne működnie. Ha kell, elolvasom, melyik párt/képviselő/politikai személy mit ígér, vegyítem ezt azzal, hogy mik a tapasztalatok (mennyit valósított meg ígéreteiből régebben), s döntök. Ennyi. Ennyi ideig foglalkoztat a politika.

Túl egyszerű lennék?

Numerikus funkciók az új MacBook gépeken

Fri, 08 Jan 2010 20:45:00 +0100

Korábban már elmondtam, mennyire gyökér dolognak tartom az Apple részéről a mobilgépeik numerikus funkcióinak lehagyását azzal az indokkal, hogy „a felhasználók kevesebb mint 10 százaléka használja őket.”

Most azonban Rebnek hála ráleltem egy kis System Preferences-be panelként beépülő úgynevezett utility-re, aminek alapvető feladata a billentyűk átcímkézése („remap”), mindemellett azonban arra is képes — 10.6 alatt méghozzá minden további beállítás nélkül —, hogy visszaadja az új, numerikus funkciókkal már nem felvértezett Mac laptopoknak az őket megillető featúrákat.

A neve találóan KeyRemap4MacBook.

#NGK09

Sat, 05 Sep 2009 06:40:00 +0200

Mint azt Twitter-követőim bizonyára tudják, augusztus végén kilencedmagammal egy nagyszabású négynapos kiránduláson vettem részt a Tátrában. Bálint, Encsi, Gabi, krys, Moncs, Rudi, Verka és XT társaságában grilleztünk, másztunk hegyet, vagy épp csak hülyültünk.

Íme a harmincperces élménybeszámoló videó:

A videó HTML5 verziója iOS eszközök számára »

A kiránduláson készült fotókat pedig, mint mindig, most is a Flickrön tekinthetitek meg.

Nio születésnapi házibulija, Székesfehérvár, 2009. július 3.

Mon, 06 Jul 2009 13:46:00 +0200

Kezdjük rögtön a lényeggel:

A videó HTML5 verziója iOS eszközök számára »

És akkor a részletek röviden: Monccsal, Rudival és Krisztivel délután fél 7 körül pattantunk autóba. Két órás utunk végén még egy kicsit megvárakoztattak minket, de aztán nem sokkal 9 előtt azért csak elindult a buli.

Volt medencében fürdéses lehetőség, amit a társaság nagy része igénybe is vett. Zenékből sem volt hiány: Pepe kezdte a mókát, de játszott még a Baali & Dava páros, egy exkluzív, csak-itt-csak-most liveacttel eljött Barni is, a sort pedig Rotate zárta. Mint az minden házibulin lenni szokott, itt sem hiányozhatott az erősen alkoholtartalmú italok ipari mennyiségű felvonultatása, amiből én sofőri tevékenységeim ellátása miatt most kimaradtam.

A justnetman.com szerkesztője a videó mellett néhány képet is készített, melyek a Flickrön tekinthetőek meg.

Juditnak ezúton is köszönjük a meghívást, és boldog születésnapot kívánunk!

Rotate – Live @ Equinox 5, Clubbing Complex, Érsekújvár, 2009. május 8.

Tue, 12 May 2009 15:41:00 +0200

Clubbing Complex. A hely, ami kapcsán megfogadtam, csak akkor megyek oda, ha megfelelően nagy és érdekes nevet hoznak el. Hát, pár hónapja Krisztián barátom meghívást kapott a klubtól egy estére, így nem volt kérdés, nekünk is ott a helyünk.

A szűk baráti körrel kocsival nagyjából nyitásra érkeztünk a helyre. Nem meglepő módon a kommersz zenétől hangos Discoteque teremben már akkor is elég sokan voltak. Ennek ellenére (meg azért, mert kevés dolog van, amit jobban utálok attól a zenétől) mi a szemben lévő Club Zone terem felé vettük az irányt, ahol épp az Equinox partisorozat rezidense, Mathias Wolf játszott. Ami poén volt, hogy elvileg warmuppolnia kellett volna, mégis olyan zenéket játszott olyan tempóban, hogy főműsorszámnak is elment volna. :)

Eljött az éjfél, Rotate csapott a lovak közé, s most hű volt „azt játszom, amit szeretek” ígéretéhez. Végig vérbeli Rotate-hangzást (értsd: plafonleszakítós zenéket) kaptunk az arcunkba. A nép pedig — meglepő módon — tűrte, és megkockáztatom, még élvezte is. Buli közben írtam a tracklistet, amit itt screenshotolva adnék közre.

A bulin nem készült videó, se azt megelőzően promóvideó, mint a múltkor, de a hanganyag rögzítésre került, amit archiválási célokkal feltöltöttem ide jól. A klub honlapján szétnézve pedig még partyfotókat is találhatunk.

A kemény zenék kedvelőinek kötelező darab.

Honnan ismered? Hát a netről!

Sat, 02 May 2009 14:36:00 +0200

István: Ismered netmant, nem?
Amiel: Persze… hisz blogja van.

Érdekes dolog ez az internet. Főleg a magamfajta nördnek, aki napjai számottevő részét a gép előtt tölti. Általában a neten izélek valamit, ami néha olvasás, tanulás. Van, hogy a napi hülyeségeimet vetem SMS hosszúságú üzenetekbe, van, hogy az annál lényegesen hosszabb gondolataimat írom le ebbe a blogba. Olyan is előfordul, hogy csak úgy beszélgetek ismerősökkel. Avagy ismeretlenekkel. Ismerős ismeretlenekkel. Olyanokkal, akiket még az életben nem láttam. Nem tudom, milyen a mimikájuk, fogalmam sincs, milyen a hangjuk, de valamiért ismerősöknek tekintem őket. Olyanoknak, mintha minden nap találkoznánk. Hiszen találkozunk is, csak épp nem személyesen.

Vicces dolog az ilyen, s elgondolkodtató, hogy meggyorsult ez az egész dolog. Édesanyám mesélte, hogy kiskorában levelezett (értsd: klasszikus postai levélben) egy ukrajnai lánnyal. Egy idő után a levelezés valamiért abbamaradt, s soha többet nem hallott róla, mígnem egy éve megkereste. Azóta emaileznek!

Ez egy sztori. Számottevő, fontos sztori, mert egyedi és — akkori szemmel nézve — „nagy cucc”. Ma már ez mindennapos. Olyanokkal beszélgetünk, akiket nem ismerünk, s nagy részüket sose fogjunk megismerni. Ráadásul tesszük mindezt személyes kapcsolat nélkül.

Nem tudom, miért írok a témáról, s nem is igazán tudom, hová fogok kilyukadni, sőt az se biztos, hogy ki fogok. :) Mindenesetre érdekes, hogy egy tőlem tizen kilométerre lakó srácot hamarabb ismertem meg a netről, mint személyesen. Mondhatnám közhelyesen, hogy „ez a 21. század”, és tényleg. Ennek a blognak (e poszt írásakor) RSS-en keresztül 118 olvasója van, akiknek legalább a 80 százalékát nem ismerem személyesen, mégis nem egyet közülük ismerősnek tekintek. Ott van pl. ez az Andy srác, akivel két éve tervezzük, hogy beülünk valahova egy sörre. Egyszer majd csak összejön. :)

De említhetnék még sok nevet. Suicid, wyctim, stro-B, krys, and the list goes on and on. Sőt, ha már itt tartunk, egy egész raklapnyi embert ismerhettem meg a TranceTream fórumából, a Propono nevű designközösségből, ill. e blog kapcsán. Aztán nem szabad kifelejtenem az olyan közösségi hálókat sem, mint a Plurk vagy a Twitter. A Plurkről ismerem pl. Niót, aki — mint kiderült — Zozee TranceTream fórumos exbarátnője, és wildgica volt osztálytársa. Azé a Gicáé, akit teljesen véletlenül Twitteren ismertem meg.

Egyszerű példámból is látható, hogy míg anyámnak egyetlen távoli baráti kapcsolata volt (ami akkoriban talán több is volt, mint a megszokott), én a számát sem tudom megmondani azoknak, akiket így ismeretlenül ismerek. Hogy ez jó-e vagy sem, mindenki döntse el maga.

(A posztban szereplő nevek listája nem teljes. Elnézést azoktól, akiket kihagytam, de szerettek volna szerepelni, ill. azoktól is, akik nem szerettek volna szerepelni, de bekerültek.)

Képes-videós beszámoló az általános iskolás ötéves osztálytalálkozónkról

Sun, 22 Feb 2009 16:49:00 +0100

A blog történetének egyik leghosszabb című posztjában szeretném megosztani (nem csak) az általános iskolás osztálytársaimmal a tegnapi, 2009. február 21-i osztálytalálkozónkon készült videót és képeket. Íme:

A videó HTML5 verziója iOS eszközök számára »

A fotók pedig kedvenc fotómegosztó oldalamon leshetőek. Néhány darabot azért beszúrok ide is eyecandy gyanánt:

Köszönet Évinek, hogy megszervezte a talit, és a jelenlévőknek, hogy el tudtak jönni. Némelyikőtökkel öt éve nem találkoztam. Jó volt újra látni az arcokat!

Adobe szoftverek „Error 150:30” hibája adatköltöztetés után és a megoldás Mac-en

Tue, 20 Jan 2009 11:10:00 +0100

Mivel tegnaptól új gépem van, s abban egy új 300 gigás lemez, mindent át kellett költöztetnem a régi merevlemezről az újra. Szerencsére ezt a Mac nagyon kényelmessé teszi, egy Migration Assistant nevű programot kell csupán elindítani hozzá, ami minden Macen alapból fenn van, méghozzá az /Applications/Utilities könyvtárban.

Van azonban egy Adobe nevezetű cég, aki a termékeinek licenszelését elég szigorúan veszi. Olyannyira, hogy a migráció után azok nem hajlandóak elindulni, hiába másolódott át az összes ehhez szükséges fájl.

A megoldás

Egy új Finder ablakban keressük ki a /Library/Application Support/FLEXnet Publisher/Service mappát, és húzzuk ki tartalmát az asztalra. (Ne másoljuk! Helyezzük át!) Ha ez megvan, menjünk a /Library/Preferences/FLEXnet Publisher mappába, melyben lesz egy FLEXnet könyvtár. Húzzuk ki őt is a Desktopra.

Zárjuk be az összes futó alkalmazást. Indítsuk el a Disk Utility-t (őt is a Utilities könyvtárban találjuk), az oldalsávban válasszuk ki a rendszerlemezt, majd klikk a Repair Disk Permissions gombra.

Ha ez is megvan, jöhet egy restart, ami után már a szoftverek készen állnak a használatra. (Ha minden rendben van, az asztalról természetesen törölhetjük az oda kirántott fájlokat.)

Köszönjük Adobe!

„Nálunk jó kezekben van a számítógépe!” (2. rész)

Tue, 20 Jan 2009 05:39:00 +0100

(előzmény)

2008. november másodika. Az a nap, amikor hősünk gépe negyedik alkalommal kerül szervizbe, és az a nap, amikor ez a bizonyos szerviz ígéretet tesz, hogy legfeljebb 1-2 hét alatt kijavítanak minden egyes hibát.

Hősünk ez idő tájt nagyon nyugodt volt, már-már rutinosan kezelte a helyzetet, azonban hatodikán véletlenül a kezébe akadt hányatott sorsú gépének jótállási jegye, melyen emberünk az apróbetűs részre lett figyelmes: „Ha a termék a jótállás időtartama alatt több, mint három alkalommal szorul a jótállás hatálya alá tartozó javításra, akkor Ön jogosult a készülék cseréjét kérni.”

Történetünk szereplőjének se kellett több, azonnal küldött egy üzenetet viszonteladójának, melyben kérte gépének cseréjét. Joe, a viszonteladó tovább is küldte az üzenetet felsőbb szintre, ahonnan az „igyekszünk minél hamarabb megjavítani a gépet” választ kapta.

November 14-e van. Csörög a telefon. Péter Dávid úr, az Almárium ügyintézője hív. Ígéretet tesz, hogy néhány nap múlva kész a számítógép. Eltelik egy hét. Semmi. Hősünk Majoros Miklóshoz, a magyar Apple képviselet vezéréhez fordul, akitől még aznap kap is választ: „Az inkriminált mondatot sajnálatosan egy hibás fordítás alapján szerepeltetjük a garancia levélen.”

„Gyenge kibúvó,” — gondolta magában emberünk — „és különben is, miért kéne, hogy engem érdekeljen, honnan van a mondat?!” A gondolatból aztán egy válaszlevél lett, melyre Majoros úr sosem válaszolt…

December 11. Közel egy hónap telt el azóta, hogy az Almárium megígérte, pár nap múlva kész a számítógép. Péter hősünk megunta a várakozást, s ismét Józsihoz fordult. Ezúttal arra kérte, szóljon oda, hogy igyekezzenek. Még aznap jön a válasz: „Cserélem a géped saját zsebből új fehérre, ha megfelel neked, vagy ráfizetéssel alura”. Főhősünk három nap gondolkodás után végül elfogadta az igen-igen nagylelkű ajánlatot, közben azonban — a sors iróniája, ugye — megjött a fél életét a szervizben töltő gép. Tizennyolcadikán Péter szalad a boltba, Joe mutatja a régi gépet, de az csak nem akar túljutni a kérdőjeles mappán. Úgy néz ki, 5. alkalommal is megy az Almárium-Pro Kft-be. Közben Joe rendeli az új angol billentyűs MacBookot.

2009-et írunk, egész pontosan január 16-át. Rövid email iJoe-tól: „Hétfőn megjön a fehér 2,1-es új MacBook. 15 órától tudod átvenni.” Történetünk szereplője a megadott időpontra meg is jelenik a boltban, Józsi épp az új gépét csomagolja ki, majd mutatja a régit is: „Visszajött ez is. Megnézzük mit csináltak vele?” „Nézzük” — hangzik Péter válasza. Mindketten meglepődnek, mert a gép elindul. Igaz, a kijelző még mindig foltos, a top case elszíneződött, de mindez nem érdekes. Megy. Félévnyi szervizelés után ez már eredmény. „Na, akkor melyiket kapom?” — kérdezi Péter mosollyal az arcán. „Nyilván az újat szeretnéd.” — válaszol viccesen Joe.

Némi papírmunka, merevlemez- és dobozcsere után hősünk az új gépével távozott a boltból. Még kérdés, miért ajánlja mindenkinek iJoe boltját?

Csengőhang iPhone-ra. Hogyan is?

Sun, 14 Dec 2008 12:39:00 +0100

Első lépésben a kiválasztott zenét behúzom az Ableton Live nevű okos zenebuherátor programba, majd jól megvágom, ügyelve arra, hogy az iPhone csengőhang legfeljebb 40 másodperc hosszú lehet. A végeredményt WAV formátumba mentem, amit az iTunesba importálok.

Az iTunes-ban a muzsikát AAC formátumba konvertálom, majd az AAC formátumú (M4A kiterjesztésű) verziót kihúzom (drag-and-drop) az asztalra. Az iTunes-ban lévő mindkét (WAV és AAC formátumú) fájlt törlöm, az asztalon lévőt pedig átnevezem fájlnév.m4r-re.

Az M4R fájlt visszahúzom (ismét drag-and-drop) az iTunes-ba, ahol az szépen meg is jelenik a Ringtones szekcióban. Szinkronizálok egyet, s a cucc már rajta is van a telefonon.

Full disclaimer: Természetesen rengeteg más módja is van az iPhone-os csengőhangok elkészítésének (pl. az erre specializálódott programok vagy a GarageBand, ill. azt se felejtsük, hogy az iTunes Store-ban is vásárolhatunk csengőhangot), de a szerző e módszert használja, mert ez vállt be.

„Nálunk jó kezekben van a számítógépe!”

Wed, 05 Nov 2008 19:11:00 +0100

Történetünk 2008. március 31-én kezdődött, amikor is hősünk (aki nyilván én vagyok) nagyon apró repedésekre lett figyelmes a fél éves Apple márkájú laptop számítógépe hátulján, s mivel a viszonteladója honlapján olvasott erről a hibáról, s arról, mit érdemes ilyenkor csinálni, megtette a szükséges lépéseket: értesítette a viszonteladót iJoe személyében, aki azonnal meg is rendelte a szükséges hátlapot.

Teltek, múltak a hetek, mígnem három hónappal (!) később, június 30-án meg is érkezett az alkatrész. Hősünk (aki még mindig én vagyok) másnap le is utazott Budapestre kocsival, hogy a gépet a szervizbe elvigye jól. A szervizben egy kedves hölgy azt mondta neki, ott kell hagyni a számítógépet, majd másnapra kész is.

Így is lett. Másnap hát emberünk visszavonatozott a masináért, majd úton hazafele használatba is vette azt. „Remek!” — kiáltott fel, mikor meglátta a fényesen csillogó újszagú fehér hátlapot. Mikor Esztergom városában a vonatról leszállt, úgy döntött, meglátogatja a Párkányban élő keresztszüleit, hogy megmutassa nekik az új színében tündöklő gépét. Meg már amúgy is régen látta őket, na. Mikor azonban majd’ egy órás gyaloglás után a nénikéjének mutatni akarná a gépet, az nem kapcsolt be. Egy mappa kezdett villogni a képernyőn, rajta egy kérdőjellel. „Mi a fene?” — kérdezte emberünk saját magától, hiszen ilyet még sosem látott. Nem kicsit lett ideges.

Hazaérve az első dolga volt, hogy édesanyja számítógépén egy böngészőt nyitva a beszeljukmac.com honlap fórumát keresse fel. „Nem látja a vinyót, nyomd le az Altot induláskor!”, „PRAM reset!”, „Ha egyik se segít, akkor bizony elromlott a vinyó.” — ezek a hozzászólások valahogy nem sok jót sejtettek, de üsse kő, hősünk csinált PRAM resetet, nyomva tartotta az Altot, de a gép csak nem indult. „Nabasszus! Bekrepált a hárdiszk. Már csak ez hiányzott!” — sóhajtozott, mélyen belül persze tudva, hogy azért fontos adat nem veszhetett el, hála a Time Machine-nek.

Ezzel a lendülettel történetünk szereplője egy újabb emailt írt Józsinak (aki még mindig a viszonteladó, ugye), aki konstatálta, hogy hát nagy valószínűséggel tényleg a merevlemez lesz a ludas, de ha van biztonsági mentés, akkor nincs ok aggodalomra, a lemezt garanciában cserélik, amennyiben valamikor emberünk beugrik vele hozzá.

Így is történt. Történetünk szereplője bevitte a gépet az iJoe.hu boltjába, ahol Józsi és csapata megállapította, hogy a lemeznek kutya baja, hiszen azt áthelyezve másik Mac-be az elindul. „Hmm, akkor mi lehet a gond?!” — töprengett emberünk magában. „Valószínűleg a SATA vezérlő a bűnös. Mivel az része a hátlapnak, a szervizesek ezt is cserélték, s valószínűleg rosszat tettek vissza.” — szólalt meg Joe. Ezzel a megállapítással senki sem tudott vitatkozni, így a gépet ismét a szervizbe kellett küldeni. A munkalapra sejtelmesen felkerült egy „Nagy valószínűséggel a SATA vezérlő a rossz” felirat, hősünknek pedig a bolt egy cseregépet biztosított a szervizelés idejére, ami a törvény szerint nem a bolt, hanem a szerviz kötelessége lenne. Lenne…

Augusztus 11-ét írunk, egy hónap telt el a másodszori szervizbe szállítás óta. A gép megérkezett a boltba mint tökéletesen működő laptop. Hősünk elment érte, visszavitte a cseregépet, megkapta a sajátját, ami végre ment. Öröm, boldogság, tánc, mulatság.

Három nap sem telik el, s a gép lefagy. „Hö?” — néz meredten maga elé emberünk, mikor ezt látja, s ráismer a tünetre, de valahol mélyen bízik benne, hogy ez most nem az, ez most nem lehet az. Restart, kérdőjeles villogó mappa ikon, email írás iJoe-nak, sok-sok anyázás (a szerviz fele címezve, természetesen), meg minden, ami ilyenkor kell. Hősünk gépe ismét a szervizben, a cseregép — úgy néz ki — nem akar megszabadulni emberünktől.

2008. október 31-e, péntek van. Egy rövid email jön Józsitól: „Szia, megjött a MacBook az Almáriumból”. Hétfőn hősünk rohan a boltba, hogy végre átvegye az összesen több mint három hónapig szervizben heverő gépét. Vissza is kerül a már picit poros gépbe az akksi, a merevlemez és a RAM-ok, de az már a boot hangig sem jut el. Fekete képernyő, álló ventilátor, semmi reakció. A boltban megfagy a levegő, majd egyszer csak: „Biztos jó RAM-okat tettük vissza?” — kérdi Joe, de a kérdést igazából saját magának szegezi, majd emberünk minőségi Kingston memóriamoduljait két gyári Apple-félére cseréli. A gép még mindig nem indul. „Hmm, csak nem az egyik RAM slot romlott el?!”, majd kihúzza az egyik RAM modult, s a gép elindul. Egészen a merevlemez keresésig, ahol megint bedobja a kérdőjeles mappás manővert. Mindeközben figyelmesek lesznek még valamire: a kijelző fényereje valamiért durván egyenetlen lett.

Elmondhatjuk tehát, hogy hősünk gépével az elmúlt két hónapban nem sok jót csináltak, rosszat viszont annál többet. „Hát, akkor úgy néz ki, a cseregépünkön még mindig nem lesz fedlap cserélve.” — viccelődik Joe, majd megállapodnak abban, hogy személyesen viszi vissza a szervizbe a június óta használhatatlan masinát, s az asztalra csap, ha a szerviz be meri dobni a „bocsi, de a számítógép már nem garanciás” poént.

(folytatás)