Humanista koholmány a rovás?

Tudományközi eredmények sora üt egyre nagyobb rést a délibábos amatőr elképzeléseken és a “hivatalos” tudomány szkeptikus kánonján egyaránt.

Puskaporos levegő

Ezt a kifejezést használja Sándor Klára az általa “székely írás”-nak nevezett székely-magyar rovás körüli helyzet jellemzésére. Ezzel nem okozott meglepetést, hiszen ma valóban háborús hangulat határozza meg a teljes magyar közéletet, ahol a szélsőséges pártoskodás már rég felülírta a józan ész világát. A hivatalos “megélhetési” tudomány sem kivétel ez alól, ahol a pártpolitika mellett a szakmapolitika és zsírosbödön körüli tolongás is jócskán borzolja a kedélyeket. Ki beszél itt független szellemi teljesítményről?

Azonban a Nyest.hu cikke mégis figyelemreméltó, mert – talán a szerző akarate ellenére is, de – végigköveti a rovástagadás ideológiai vérvonalát Hunsdorfer (Hunfalvy) és Réthy korától egészen napjaink Horváth Iván fémjelezte közegéig. Tanulságos bepillantani a rovásellenes világnézeti érvrendszer fokozatos kimúlásába, de nem szabad elfelejteni, hogy az alkalmazott módszerek ma sem változnak … legfeljebb csak a külső máz tűnik másnak!

A szerző az SzDSz volt parlamenti képviselője.

Humanista koholmány-e a székely írás? (Nyest.hu)

Egyre több helyen találkozhatunk székely írással írt helynévtáblákkal – és azok körében, akik ezt ellenzik, egyre gyakrabban bukkan föl az a nézet, hogy a székelyek betűit csak a 16. századi humanisták ötlötték ki. Milyen érvekre hivatkoznak e nézet képviselői? És igazuk van-e?

A székely írás körül puskaporos a levegő. Nemcsak a tudományos életben elfogadott nézetek állnak nagyon távol a laikus elméletektől, de ez utóbbiak között is nagyok a különbségek. Vannak, akik a magyarság ősnép eredetét bizonyító több tízezer éves reliktumnak tekintik a jeleket, a visszafogottabbak szkítának, hunnak vallják. Háború dúl a székely írás szabványosítása körül is. A hétköznapokban leginkább érzékelhető ellentét azonban abból fakad, hogy a gyorsan szaporodó helynévtáblákat – ezért magát a székely írást is – igen sokan a szélsőjobb politikai térnyerésével azonosítják (a szélsőjobboldal akaratával egyébként egyezően), és politikai beállítódástól függően vagy örülnek ennek, vagy egyáltalán nem.

Az utóbbi csoportba tartozók között egyre gyakrabban bukkan föl – például közösségi portálokon, műsorokhoz írt fórumbejegyzésekben – az a nézet, hogy a székely írás használata csak afféle magyarkodás: ez az írás nemhogy nem ősi, de egyenesen valamiféle ?hamisítvány?, a humanisták alkották meg, korábban nem létezett. Ennek a terjedő vélekedésnek az alapjául olykor egy tudományos kézikönyvre hivatkoznak – de mi áll ebben valójában? És igazolhatók-e az ott kifejtett érvek? Ez a most kezdődő sorozat fő kérdése. Az első részben néhány alapinformációt olvashatnak, és magát az elméletet mutatjuk be.

A székely írásról szerecsendió-héjban

A nyest.hu ugyan foglalkozott már a székely írással kapcsolatos alapismeretekkel, mégis hasznos lehet nagyon röviden összefoglalni, mit tudunk az írás történeti használatáról, hiszen kevesen vannak, akik a székely írás tudományos irodalmában otthonosan mozognak. Az írás betűírás, jobbról balra halad, betűformái eredetileg szögletesek voltak, a magánhangzókat a legkorábbi emlékekben csak meghatározott esetekben írták ki. A székely írás a magyar nyelv hangkészletéhez illeszkedett, de nem voltak külön betűi a rövid és hosszú magánhangzók jelölésére. Helyesírása fonetikus volt, azaz valóban úgy írták le a szavakat, ahogyan ejtették.

Az írás emlékeinek egyik része székelyföldi templomokban található kőbe vésve, téglára vagy freskóba karcolva, falra – az egyik a mennyezet egyik kazettájába – festve. Nem teljes listával: láthatunk székely írásos feliratot többek között Homoródkarácsonyfalva, Vargyas, Derzs, Gelence, Bögöz, Dálnok, Székelydálya, templomában. Általánosan elfogadott nézet szerint a templomfeliratok betűformái arról tanúskodnak, hogy még a kései, 17. századi feliratoknak (ilyen a rugonfalvi és az énlaki) sincs közük Telegdi János híres, 1598-ban készült tankönyvecskéjéhez, amelyből a kései, már papírra írt, kéziratos emlékek szerzőinek zöme a székely írást tanulta. Van néhány olyan emléke is a székely írásnak, amely eredetileg más hordozóanyagon volt, de csak kéziratos másolatban maradt fenn: ilyen talán a több részből álló Bolognai Rovásemlék naptári része, ezt közvetett bizonyítékok alapján a 15. század második felére datálhatjuk, ilyen az 1501-ben keltezett Csíkszentmihályi Felirat és az 1515-ös évszámot tartalmazó Isztambuli Felirat. Igen nevezetes az eddig ismert első ábécé, ez Nikolsburgból került elő. Templomi feliratot eddig kizárólag Székelyföldön, elsősorban az egykori Telegdiszék területén, Székelyudvarhely környékén találtak, egyértelműen Székelyföldhöz kötődik a Bolognából előkerült naptár is. Telegdi említett tankönyvének ismertté válása után némiképpen megszaporodnak a kéziratos bejegyzések, szerzőik között egyre több a nem székely származású – Telegdi tankönyvének első méltatója, a könyvhöz előszót író Baranyai Decsi János sem volt székely.

A székely írás eredete körül igen sok még a tisztáznivaló. A 19. század végén Nagy Géza az orhoni feliratok keleti türk betűkészletével rokonította a székely ábécét, s ezen az úton ment tovább a turkológus Németh Gyula is. Arról azonban szó sincs, hogy ma a turkológusok közvetlen leszármazási kapcsolatot föltételeznének a székely és a keleti türk írás között. Az utóbbi évtizedekben ugyanis nagyon sok felirat – tárgyakra karcolt, sziklára írt egyaránt van köztük – került elő az egykori Kazár Birodalomból, illetve a dunai bolgárok és az avarok területeiről. Ezek a feliratok láthatóan többféle ábécével készültek, de abban azonosak, hogy rövidek, ezért egyelőre kitartóan ellenállnak a megfejtési kísérleteknek. A székely írás elődjének az eredetét valahol ezek között az ábécék között kereshetjük.

Hunfalvytól a Villanyspenótig

Lássuk akkor ezt a bizonyos koholmány-elméletet. 2007-ben jelent meg Szegedy-Maszák Mihály főszerkesztésében A magyar irodalom történetei – a korábbi, zöld borítós, ezért Spenótnak becézett magyar irodalomtörténet utódaként a Neospenót nevet kapta. Ennek elektronikus változata a Villanyspenót, s az ikermunkák egyik fejezete, A székely rovásírás és a latin-magyar ábécé című fogalmazza meg azt a gyanút, hogy a székely ábécét a Mátyás udvarában élő, vagy talán még inkább a 16. századi humanisták találták ki. A fejezetet az irodalomtörténész Horváth Iván írta (a szöveget már egy évvel korábban, Gépeskönyv című tanulmánygyűjteményében is közölte).

Ez a meghökkentő állítás azonban nem egészen új: kísértetiesen hasonlót fogalmazott meg 1888-ban Réthy László, az elmélet bizonyos elemei pedig már Hunfalvy Pálnál is megjelentek 1881-ben. Hunfalvy szenvedélyesen tagadta a székelyek hun származását, s úgy gondolta, a székely írást a 17. század tudósai ötlötték ki, hogy alátámasszák vele a székelyek hun eredetét. A székelyek eredetére vonatkozó nézetét érvvé visszafordítva jutott arra, hogy ha a székelyek nem a hunok utódai, akkor az írásuk sem lehet hun eredetű – azaz pusztán hamisítvány.

Hunfalvyhoz hasonlóan Réthy kiindulópontja is az volt, hogy a székelyek nem önálló etnikumként csatlakoztak valamikor a magyar törzsekhez, hanem “ugyanolyan magyarok”, mint a többi magyar néprész, ezért aztán, ha van külön írásuk, akkor az már csak Erdélyben, későn alakulhatott ki. Úgy vélte, a krónikások híradásai nem tekinthetők bizonyítéknak a székely írás létét illetően, mert valójában a pásztorok közt használatos számrovásról meséltek. A székely ábécé megalkotója szerinte valami teológiai végzettségű székely lehetett, aki a pásztoroktól látott számjeleknek és tulajdonjegyeknek hangértéket adott, kibővítette az ábécét a glagolita ábécéből vett betűkkel, s mivel abból indult ki, hogy minden nyelv őse a héber, annak mintájára jobbról balra írt az újonnan megalkotott ábécével.

“Humanista csinálmány”

Horváth Iván kevésbé kategorikus, mint Réthy, óvatosabban vonja le a következtetéseket, több és alaposabban kifejtett érvet használ, de gondolatmenete mégis sok ponton azonos Hunfalvyéval, illetve Réthyével. Bár állításként nem fogalmazza meg, tanulmányának nemcsak lehetséges, hanem – retorikai eszközök segítségével – kifejezetten sugallt olvasata, hogy a székely írás a humanisták alkotása. Nem véletlen, hogy sokan értelmezik így.

Horváth kiindulópontja egyrészt az, hogy a középkori krónikások egymás munkáit másolták, így aztán említéseik nem egymástól független bizonyítékok a székely írás használatára. Valamennyien Kézait követték, és elképzelhető, hogy “deduktívan” jártak el, azaz ismerték azt a hagyományt, hogy a hunoknak volt írásbeliségük, a székelyeket a hunoktól származtatták, így aztán úgy vélték, hogy a székelyeknek örökölniük kellett a régi hun írást. Másrészt Horváth szerint a székely írásnak nincs olyan hitelesen datálható emléke, amely a 15. század vége, a 16. század előtt készült volna, sőt, a korai emlékek körül is vannak gyanús körülmények. A 15. század végére datált Nikolsburgi Ábécé megtalálása körül szerinte túl sok a tisztázatlanság, akár még hamisítvány is lehet. A szintén korai Isztambuli Feliratot azért tartja gyanúsnak, mert egy olyan követség találta meg, amelynek négy tagja rajongott a régi feliratokért, így ez a felirat afféle ?célba érő palackposta?. Mindezek alapján Horváth Iván azt veti föl, hogy a székely írás keletkezhetett a 16. században: a korabeli humanisták jóhiszeműen megalkottak volna egy ábécét a hun-utód székelyeknek tulajdonítva, s minthogy az akkori általános vélekedés valamennyi nyelv ősének a hébert tartotta, az is természetes, hogy ehhez a nézethez illesztették az írás irányát, ezért haladnak a székely írás betűi jobbról balra.

Mindez persze csak akkor lehetséges, ha a székely írás eredetére vonatkozó korábbi, a tudományos körökben elfogadott nézetet is föladjuk: nevezetesen azt, hogy a székely írás kapcsolatban volna a nyugati törökség – kazárok, dunai bolgárok, avarok – egykori területein talált emlékek ábécéivel, s távolabbi kapcsolatban állna az orhoni és jenyiszeji feliratok jól ismert keleti türk írásával. Horváth Iván tanulmánya összegzésében éppen ezt mondja ki, nevezetesen hogy a Kelet-Európában talált emlékek és a székely írás kapcsolata nincs még bizonyítva, s hogy a székely ábécé és a keleti türk ábécé egyezéseit a véletlen is létrehozhatta. Abban nyilvánvalóan igaza van, hogy a székely írás és a nyugati törökség írásainak, illetve a keleti türk írásnak a kapcsolata nem nevezhető bizonyosnak – a keleti türkkel való közvetlen kapcsolatot már senki nem állítja, a kazáriai, a dunai bolgár és az avar ábécék pedig megfejtetlenek. Ez azonban nem dönti el, hogy a székely írás lehet-e a humanisták találmánya – ehhez a többi érvet kell majd megvizsgálnunk. Legközelebb ezzel folytatjuk majd.

(Nyest.hu – Sándor Klára – eredeti cikk)

 

Kapcsolódó cikkek:

• Liberális rovástalanítás
• Nem magyar, nem rovásírás
• Sándor Klára és a rovás 1.
• Sándor Klára és a rovás 2.