siraly

Ki vagyok én?

2011-10-18T15:42:00.000-07:00

Ki vagyok én?

Ki vagyok én, hogy megmondjam mi a helyes,

És hogy megmondjam, hogy ki a jó, és ki a tettes.

Csak álmodozz, ha azt hiszed, hogy a világ jó,

Ebben a életben nincsen több igaz szó.

Ki vagyok én, hogy megmondjam, mik vagyunk,

Mert szinte ezért minden embert szidhatunk.

De az ember ember marad,

És így az élet csak korai halált arat.

Keresztem.

2011-10-18T14:48:00.000-07:00

Keresztem
A harag,
Ami gúzsba köti lelkem.
Megszorít,
És megfeszül a testem.
Próbáltak
Segíteni rajtam,
De a kereszt ott maradt,
Mindig a nyakamban.

A harag,
Bennem újból fellobban.
Rejtegetni?
Nem lehet titokban.
Más
Már nem segíthet rajtam.
A kereszt ott marad,
Marad a nyakamban.

A harag,
Mitől irtózik a lelkem.
Szembeszáll,
És megszégyenít engem.
Felállok,
S ha nem is bírja testem,
Te hordod
Az én keresztem.

A levél a szélben..

2011-10-18T14:40:00.000-07:00

A levél a szélben
Levél vagyok:
Játéka a szélnek.
Kacérkodik velem,
Nem sejti, mit érzek.
Hatalmas fának apró pici szíve,
Levél vagyok;
S te nem is veszel észre.
Hangom oly gyönge,
Erőtlen a szóra.
S ha álmodom is,
Felkél a nap újra.
Egyedül szállok
Karod erejével,
Apró pici levél,
Utazhat a széllel.
Ketten röpülnek:
A levél és a bánat,
Hisz megszakadt a szíve
A hatalmas fának.
S most siratja a szívét,
Szerelme a szélnek:
"Ó, ha tudnád, Szellőm,
Szerettelek Téged!".

Érted.

2011-10-18T03:39:00.000-07:00

Érted
Leszek felhő,
Hogy megőrizzem fényed.
Leszek szellő,
Mi enyhet ad, ha kéred.
Leszek vadász,
S ha kell áldozat is egyben.
Leszek a gyász,
Bájos, bús szívedben.

Leszek madár,
Hogy égbe repülj rajtam.
Leszek vad ár,
Hogy tomboljak, ha baj van.
Leszek álom,
Mely éget, ha nem lehet enyém.
Lelked lángom,
Te vagy minden, ami remény.

Bármi legyen,
Lelkem szárnyal a suttogó széllel.
Hozzád röppen
Édes bókom, szívem melegével.
Harmat ágyán,
Lélek nyelve, csókot fest az égre.
Neked adnám
Mosolyodért, ha felragyogna érte.

Szelíden

2011-10-17T13:55:00.000-07:00

Szőkén, szelíden, mint a szél,

nem erőszak s akarat által,

ó, szinte mozdulatlan szárnnyal

áradtam a világon által,

ahogy a sas körözve szárnyal:

fény, magasság sodort magával,

szinte elébem jött a cél.

Húsz év múlva.

2011-10-17T01:12:00.000-07:00

Húsz Év Múlva.

Mint a Montblanc csúcsán a jég,

Minek nem árt se nap, se szél,

Csöndes szívem, többé nem ég;

Nem bántja újabb szenvedély.

Körülöttem csillagmiriád

Versenyt kacérkodik, ragyog,

Fejemre szórja sugarát;

Azért még föl nem olvadok.

De néha csöndes éjszakán

Elálmodozva, egyedül -

Múlt ifjúság tündér taván

Hattyúi képed felmerül.

És ekkor még szívem kigyúl,

Mint hosszú téli éjjelen

Montblanc örök tava, ha túl

A fölkelő nap megjelent…

Van az úgy.....

2011-10-17T01:07:00.000-07:00

Van az úgy....

Fejem fölött csak a csillagos ég.

Ennyi jutott, de ez is elég.

Hűvös eső az arcomhoz ér.

Ezerfelé sodor a szél.

Tovább fut az idő és nincs, mi visszatart.

Ne félj, talán rád találok majd.

Van az úgy, hogy senki se vár.

Visz az út, ahol senki se jár.

(És) Van az úgy, hogy akad egy hely.

Ahol végül otthon leszel.

Ne is remélj, soha nem leszek más!

Ez egy örök nagy utazás.

Ahogy jövök, úgy megyek tovább.

Visz az utam a szíveden át.

Tovább fut az idő és nincs, mi visszatart.

Ne félj, talán rád találok majd.

Van az úgy, hogy senki se vár.

Visz az út, ahol senki se jár.

(És) Van az úgy, hogy akad egy hely.

Ahol végül otthon leszel.

Bolyongsz.

2011-10-17T00:52:00.000-07:00

Bolyongsz, mint árva szél

a száj néma, csak a szem beszél

ez érdek és a békesség

csak belül vérzel

könnyed is csak belül égnek.

Ne lássák, hogy sírsz

ha kérdezik

mit mondanál,

hiszen úgysem érthetik.

Körbevesz álnok jószándék

és sok őszintének hazudott szó

gyakran úgy érzed

valahol máshol volna jó.

Néha a szívedbe mar

talán Te sem vagy különb

ilyenkor önmagad is

messze elkerülöd.

Ne higgy a reménytelen pillanatnak!

Ne higgy, adj esélyt még magadnak!

Csak néhány év az élet,

csak néhány pillanat a boldogság.

Virágok beszélgetése

2011-10-17T00:41:00.000-07:00

Külön indákon tekeregve bús virág voltam, bús virág voltál,

Köszönöm, hogy nagy bolyogásodban mégis-mégis hozzám hajoltál.

Ideges, keringő kacsokkal akkor futottál mellém éppen,

Mikor már-már alákonyultam sötét levelek hűvösében.

Külön indákon tekeregve bús virág voltam, bús virág voltál,

Köszönöm, hogy nagy magányodban mégis-mégis hozzád karoltál.

Már-már sírósan becsukódó kelyhedet rám nyitottad önként,

S lelked lelkembe átejtetted, hogy ott forogjon csípős könnyként.

Egymás mellett és egymás ellen nyílunk mi, nyugtalan virágok,

Kergetőzve s összeborulva, mint tengeren játszó sirályok,

Rázkódva forgó viharokban, bukdosva pergő jégesőkben,

Idegenül tán mindörökké, de mindöröktől ismerősen.

Egymás mellett és egymás ellen nyílunk mi, nyugtalan virágok,

Megtört gőgben összeakadva, mint száműzött, koldus királyok,

S úgy nézzük egymást szomorúan, kíváncsian s mindent tudóan,

Mint hulló csillagok figyelnek egymás útjára lefutóban.