sarnyai.eu

Sarnyai Tibor (1954–2018)

noreply@blogger.com (Sarnyai Tibor) — Wed, 28 Mar 2018 07:19:00 +0000

Sarnyai Tibor 1954. május 18-án született Maroslelén Sarnyai Mihály és Hegedűs Erzsébet elsőszülött gyermekeként. Első öccse, László szintén Maroslelén, a második, Gábor, Szegeden született.

A család Szegedre költözése után az itteni tejipari szakmunkásképzőben szerzett tejipari szakmunkás képesítést, az érettségit csak később teljesítette levelező képzésben. Tervezte, hogy ez után beiratkozik a jogi karra, de addigra a munka és család már sokkal fontosabbnak bizonyult.

Már 14 éves korában, külön szülői engedéllyel a vendéglátóiparban kezdett dolgozni, rövid ideig biztosítási ügynök volt, játéktermet vezetett, de végig sokat pincérkedett. Ez a foglalkozás hosszú évekig kísérte el életét, a szegediek talán jó szívvel emlékeznek a rendszerváltozás előtti Éva presszó üzletvezetőjére, az egész ottani miliőre.

Katonai szolgálatának teljesítése után a Polgári Védelemnél kezdett el főállásban, előadóként dolgozni. A közszolgálati munkát 2012-ben fejezte be, ekkor jött el rokkantnyugdíjba a Katasztrófavédelem kötelekéből. Sok jó kollégát, barátot őrzött emlékeiben innen.

Első, sikertelen és rövid házassága után elvált, 1975-ben ismerte meg Szekeres Évát, akivel 2013-ig, az ő haláláig együtt élt. Harmincnyolc éves kapcsolatukat mindvégig szeretet, megértés és a határtalan tolerancia jellemezte. Egyetlen gyermekük 1979-ben született. Mindenben támogatta, segítette gyermeke életét, azt szerette volna, amit minden szülő, hogy a gyereknek könnyebb és sikeresebb élete legyen, mint az övé volt.

Élete mindig a legszűkebb családja körül forgott, szigorú, de igazságos, valamint megértő társként, apaként támaszkodhatott rá a család. Kevés barátja volt, és igen kevés maradt nyugdíjas éveire, de a megmaradt kapcsolatait a maga módján ápolta, odafigyelt a másik emberre. A kapcsolattartást megnehezítette, hogy az évek során szinte teljesen megsüketült, így egyre inkább fordult az online, emailes kapcsolattartás felé.

Egyetlen öröme, időtöltése utolsó éveire a kiskert maradt. Napokat töltött Bordányban, szeretettel és nagy odafigyeléssel gondozta a fákat, bővítette, gondozta a birtokot.

Tavaly szembesült azzal, hogy teste már nem kap elég oxigént, egyre kisebb feladatok után fárad el. Orvosai oxigénpalack felírásával igyekeztek a több mint negyvenéves dohányzás mellékhatását enyhíteni. Március 10-e után nem jött több levél tőle. Rányitva az ajtót már csak testét találtuk a szobában, ő időközben eltávozott közülünk.

Úgy tudjuk, azt reméljük, nem szenvedett sokat. Nyugodjék békében.

Bolsevik volt-e Szentmihályi Szabó Péter?

noreply@blogger.com (Sarnyai Tibor) — Tue, 22 Jul 2014 08:01:00 +0000

Apámat a nyolcvanas évek elején megbuktatták, amikor azt találta mondani, hogy a szociáldemokrata párt század eleji programjának sok eleme még ma is aktuális. A gulyáskommunizmusban arról beszélni, hogy a nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás jelszavával ismerős programnak még vannak megvalósításra váró részei, utóvizsgát ért. Ez a félmondat nem forradalmi ellenállás, nem bátor ellentmondás, mindössze pimaszság volt. Fricska, amelyet nem minden oktató fogadott örömmel.

A HVG Online Szentmihályi Szabó Pétert 1977-es versével abban a hamis színben szeretné feltüntetni, hogy bolsevik volt. A 77-es szövegből azonban nem ez derül ki.

Olvasni sosem egyszerű, de pártállami viszonyok között, a legvidámabb barakk kulisszái között egy fokkal talán még nehezebb. Azért próbáljuk megtenni.

Szentmihályi ebben a versben két ikonikus, erősen kanonizált, munkásmozgalminak mondott költő, Petőfi és József Attila soraival kéri számon a valóság és a párt retorikája közötti különbséget. Azt mondja, mint az egyébként párttag apám, hogy a kommunista programpontok közül még volna mit megvalósítani. Hogy nem értünk oda, bármennyire is ezt állítjuk.

Szentmihályi verse nem a rendszer mellett tesz hitet. De nem is bátor ellenállás, nem heroikus kiállás. Mindössze pimaszság. Sem túl, sem alulértékelni nem kell.

Persze a gyors kattintások és átlós olvasások korában a hatszor egymás alá írt kommunizmus pont elég súlyos ahhoz, hogy valakit tökéletesen diszkreditáljon – legalábbis a HVG Online szerint.

Update, aznap 10:33-kor:…és a Cink szerint is.

Update, aznap 19:30-kor:… Pető Péter linkelte nekem a Twitteren. Ez alapján a versbéli pimaszságot tartom, de arról már másképp is lehet vélekedni, bolsevik volt-e a hetvenes években Szentmihályi.

Bejegyzés sarnyai pont hu által

Pimp my Vona

noreply@blogger.com (Sarnyai Tibor) — Thu, 23 Jan 2014 08:22:00 +0000

Andrew Dismore nyilván kevesli Vona Gábor hétvégi londoni eseményének eredetileg várható 100–150 fős látogatottságát, ezért fordult hazája belügyminiszteréhez. A mínuszos hírből így lett címlapsztori. Fontos lépés ez, hogy akár ezren is ott legyenek a Jobbik miniszterelnök-jelöltjének kampányeseményén. Amit a mainstream politika nagyon utál, az nyilván igen szexi.
Az akkor még létező, kormányzati tényező SZDSZ nagyon remekül cselekedett már így: jó drága óriásplakátokon népszerűsítette a Jobbikot az EP-választás előtt. Kiváló kampányeszközök voltak ezek, nemhiába alkalmazott a párt remek szakértőket. Az addig nem túl izmos Jobbik így EP-képviselethez jutott, az SZDSZ nem. A Jobbik bejutott a Parlamentbe is, az SZDSZ nem.
Sok sikert kívánok a londoniaknak Vona Gábor pimpeléséhez!

Türelmetlenek a fiatal munkavállalók

noreply@blogger.com (Sarnyai Tibor) — Tue, 29 Oct 2013 11:50:00 +0000

Sajtóközlemény – azonnal közölhető – Budapest, 2013. október 29.

Egy friss magyar felmérés szerint a 18-30 év közötti fiatalok a gyorsabb karrier elérése érdekében hajlamosak a gyakori munkahelyváltásra. A kutatásból az is kiderült, hogy a 1982-95 között született, úgynevezett Y generáció tagjai számára a munkavégzés közbeni szabadság és a munkahelyi légkör oldottsága kiemelkedően fontos. A Coaching Team által végzett felmérés elgondolkodtató eleme, hogy a válaszadók több mint egyharmada külföldön képzeli el az álompozíció elérését.

A kutatás fókuszában álló korosztály jól akarja érezni magát a munkahelyén. Számukra fontos, hogy az ne csupán egy hely legyen, ahova bejárnak, mert muszáj. Olyan helyen szeretnének dolgozni, ahol azon kívül, hogy értelmes dolgokkal foglalkoznak, még jó is ott lenni. „Ehhez kapcsolódik, hogy a munkavégzés során igénylik a szabadságot, a szabad kezet. Azonban az is kiderült, hogy igenis kedvelik, és tisztelik, ha egy nagy tudású, tapasztalatú kollégával tudnak együtt dolgozni, hiszen belőlük nem az életkor, hanem a szaktudás vált ki elismerést. Azt nézik, hogy ki mit ért el, ki mit tett le az asztalra, nem azt, hogy ki milyen idős vagy hány évet töltött már el az adott cégnél” – mutat rá a felmérés eredményeire Lerf Andrea kutatásvezető. A szakember elmondása szerint a fiatalok kifejezetten igénylik a visszajelzéseket, és erős bennük a megfelelési vágy, szeretik a precíz kommunikációt, sőt amennyiben indokolt, akkor felvállalják a konfliktusokat is. Ha úgy érzik, hogy nincsenek a helyükön, vagy nem látják a számukra megfelelő karrier lehetőséget, akkor könnyen váltanak munkahelyet, bevállalva ezzel akár a munkanélküliséget is.

Ezt a korosztályt különösen jellemzi a türelmetlenség, mind a szakmai „beérés”, előrelépés terén, mind az anyagi juttatások tekintetében, valamint a munkavégzéssel kapcsolatban, derül ki a Coaching Team kutatásából. Ez az általános türelmetlenség azzal is magyarázható, hogy ők egy rendkívül felgyorsult világ gyermekei, számukra az internet közelsége (főként az okostelefonokkal a zsebükben) minden kérdésre szinte azonnali választ eredményez. A munkahelyen azt látják, hogy naprakész friss tudással érkeznek, tisztában vannak az értékeikkel, el tudják látni a magasabb szinten dolgozók feladatait is. Türelmetlenek, hogy megkapják a magasabb pozíciót, a magasabb fizetést, jobb juttatásokat, és így hamar feloldódik bennük az alázat a munka iránt. Fontos megjegyezni, hogy ez a generáció a fogyasztói társadalom szülötte, azaz „ha valami elromlik, dobd el és cseréld újabbra, jobbra” szellemben nevelkedett és él, ami érvényes a munkahelyekre és a kapcsolataikra is.

„Érdekes, hogy saját meglátásuk szerint könnyen motiválhatóak, a HR szakemberek viszont pont ellenkezőleg, inkább nehézségként élik meg a fiatalok motiválását” – hívja fel a figyelmet Lerf Andrea. Mivel az elemzők korábban a HR szakértők véleményét is megkérdezték a fiatal munkavállalókkal kapcsolatban, ezért a felmérés egyedisége, hogy az eredményeket összevetve jól láthatóak a hasonlóságok és különbségek a munkakínálat és a kereslet oldaláról is. Ami mindkét oldalnak kimagaslóan a legnehezebb, az a megfelelő megtalálása, azaz a megfelelő fiatal munkavállaló megtalálása az adott pozícióra, illetve a megfelelő cég megtalálása az Y generáció számára. Szintén fejtörést okoz a HR szakembereknek, hogy miként lehet megtartani őket, főleg hosszabb ideig egy cégnél, egy pozícióban, ez viszont a másik oldalon nem mutatkozik nehézségként, közel feleannyira érzik azt gondnak, hogy miként tartsák meg a megszerzett beosztásukat. A motiváció, motiváltság kérdéskört mindkét oldal nehézségként éli meg. A szervezetbe való integrálásukat szignifikánsan nehezebben élik meg a HR-esek, mint maguk a fiatalok.

A válaszadók több mint egyharmada (35%) külföldön képzeli el a számára ideális álompozíciót, jellemzően USA és Németország a két leggyakoribb célország, de Anglia, Svájc, Ausztria és Ausztrália is sokszor említett. A két legnépszerűbb pozíció a saját cég vezetőjeként dolgozni, illetve egy multinacionális cégnél alkalmazottként tevékenykedni. Negyedük úgy gondolja, hogy három éven belül el is éri saját kitűzött célját, összesen 60%-uk mondta, hogy maximum öt évet ad magának ehhez. A generáció türelmetlensége tehát itt is megmutatkozott.

„A mai fiatal korosztály fejtörést okoz a munkahelyen. Másként szocializálódott, mint elődeik, az internet és a technikai vívmányok közelsége és ennek használata teljes mértékben beépült a mindennapjaikban ennek minden előnyével és hátrányával együtt. A végtelen szabadságvágyhoz párosul hazánkban egy erős megfelelési kényszer (ami a szülői nevelésből és munkahelyféltésből eredeztethető). Ez vezet gyakran a „work hard, play hard” életformához is” – mutat rá Lerf Andrea kutatásvezető.

A kutatásról:

Coaching Team kezdeményezésére, Lerf Andrea vezetésével és független szakértők (dr. Bernschütz Mária és Klaba Márk) bevonásával egy 499 fős mintavételű on-line kutatás készült 2013 őszén, amelyben fiatalokat (1982-1995 között születettek), az úgynevezett Y generáció képviselőit kérdezték meg a munkavállalással kapcsolatos témákról. A kutatásnak külön érdekessége, hogy a kutatók egy éve a HR szakemberek körében folytattak megkérdezést, hogy ők miként látják a fiatalokat, fiatal vezetőket, így a jelen eredményekkel összevetve, látható az asztal mindkét oldala; hogy mit vár el, milyen nehézségei vannak a HR szakmában dolgozóknak egy fiatallal szemben, illetve a fiatal miként éli meg jelen helyzetét a munka világában.

A Coaching Team Kft.-ről:

A fiatal vezetők személyre szabott fejlesztőjeként támogatnak coaching és tréning tevékenységekkel ifjú vezetőket, komplex vezetőfejlesztő- és tehetségprogramok lebonyolításával. Egyik népszerű programjuk, a harmadik éve működő Fiatal Vezetők Akadémiája, amely moduláris, nyílt képzés koruk szerint, illetve a pozíciót frissen betöltők számára. A három éve alakult tanácsadói team tagjai kvalifikált szakemberek, különböző szakmai területekről sokéves vezetői tapasztalattal, multinacionális háttérrel rendelkeznek. Erősségük a különböző cégkultúrák és eltérő iparágak ismerete. A Coaching Team a fiatal vezetők szakértőjeként együttműködött több meghatározó multinacionális vállalat vezető- és munkatárs fejlesztő programjaiban. A cég ISO minősítéssel rendelkezik a vezető- és munkatársfejlesztés területén.

Háttérhatalom

noreply@blogger.com (Sarnyai Tibor) — Tue, 22 Oct 2013 07:16:00 +0000

A miniszter komótosan begombolta öltönyét, és a mikrofonhoz lépett. Idefelé, a kocsiben elolvasta a számára jó előre pontokba szedett gondolatokat. Alig kellett tehát rápillantania a papírokra, így rövid beszéde közben a közönség első sorát nézhette végig. Egyszer pillantott csak hátra a fiatal szőke nőre, aki hóna alatt vaskos dossziéval a mobiltelefonját figyelte.

Taps után visszaült az elnökségi asztalhoz. Közelebb hajolt az egyik előadóhoz, két szót akart vele váltani. A terem végében személyi titkára igyekezett szemkontaktusba kerülni vele. A fiatal nő aprókat lépett balra-jobbra. Gondterhelten nézett mobiljára, a hasztalan múló időt figyelte. A miniszter súgott valamit az előadónak, az mosolygott. Belekezdett a válaszba, miközben a fiatal nő a minisztert szuggerálta.
Idő van – jelezte szemével, amikor főnöke végül rápillantott. A miniszter bólintott, miközben a mellette ülő férfit hallgatta. Azt is látta, hogy asszisztense pofákat vág. Elkésünk, uram – formálta némán a mondatot a nő kisvártatva. A miniszter kényszeredetten mosolygott, és lassan felállt. A konferencia első előadója már köszöntötte a hallgatóságot, amikor a miniszter csatlakozott a terem végében munkatársához. – Mi jön most? – kérdezte. A nő az akták közé nyúlt, és újabb, pontokba szedett gondolatsort adott a miniszter kezébe.

A rezsimcsökkentők hiteléről

noreply@blogger.com (Sarnyai Tibor) — Fri, 20 Sep 2013 17:42:00 +0000

Tökéletes támadási lehetőséget látott az ellenzék, amikor kiderült, anyagi gondokkal küzd a Pető Intézet. Több tízezer, a magyar közélet iránt még mindig érdeklődő ember állásfoglalását, érzelmét csikarták ki, akiknek ma azzal kell szembesülniük, hogy az intézmény azért van bajban, mert az ott dolgozók marakodnak.

Tényleg ki kell fizetniük az adófizetőknek 40 millió forintot, mert a főnök ki akar mindenképpen rúgni valakit? A közszférában ez a dermesztő helyzet annyira nem meglepő (bár vannak sokkal kifinomultabb, és nem mellesleg sokkal olcsóbb megoldások arra, hogy valakit kicsináljunk), de valahogy naivul az képzeltem, több lélek és értelem van ott, ahol a hírek szerint világszínvonalúan foglalkoznak sérült emberekkel.

Számomra az első perctől kezdve nehéz volt elhinni, hogy annyira szívtelen és ostoba kormányunk van, hogy hagyja kivérezni a Pető Intézetet. Nem értékelem felül sem a miniszterelnököt, sem emberi erőforrásainak miniszterét, vagy államtitkárát, de ennyire önellenhatóan ostoba és öngyilkos tettet még róluk sem tudtam elképzelni.

Hezitálásuk érthető – 40 millió forint végkielégítésre, egy munkatárs peres igényének kielégítésére elképesztően magas összeg. Nem ezért adózunk (nb. az is minimum véleményes, hogy épp a számtalan stadion érdekében-e).

Nem kellett volna előterjesztés helyett, vagy épp annak indoklásában – nőként és anyaként is – ezeket a tényeket Szabó Tímeának elmondani? Értem, hogy látszólag sikeresebb volt legyilkolni, könyörtelennek, aljasnak beállítani a kormányt, de most, amikor tisztábban látunk, nem üt ez vissza? Marad elég hitel ahhoz, hogy a felbőszülteket, megbántottakat megnyugtassuk és lehűtsük? Marad elég hitel ahhoz, hogy a következő ügyben az ellenzék mellé álljak? Vagy jobb őket is, ahogy a kormányt, mindig távolságtartó kritikával szemlélni? (Igen, jobb.)

És persze: még mindig verni kell a palávert, még mindig csatlakozni kell a Pető Intézet megmentéséért indult petícióhoz? Még mindig azt kell gondolni, hogy rendben van, hogy a számtalan vezető öli-gyilkolja egymást, és ennek a számláját nekem kell állni? Hogyan van ez? Normális dolog ez?

A most divatos műértelmezés kapcsán

noreply@blogger.com (Sarnyai Tibor) — Wed, 21 Aug 2013 08:21:00 +0000

Semmilyen művészet nem kötelező. Idegesít a könyv? Leteszed. Nem tetszik a zene? Felállsz, csendben kimész. A neked nem tetsző festmény sem kell ájultan nézni. Arrébb állhatsz csendben. Nem működik az előadás neked? Nem veszel jegyet, nem kapcsolsz oda a tévén. Béke van.
Ha kéjesen borzongsz, ha felháborodsz, ha utálkozol, ha frenetikusan gyűlölöd, vagy ha szereted és megérted a művet – hatást keltett, elérte a célját, működik, minőségi munka.
Ha le sem szarod, akkor az alkotás megbukott.
A politikának semmi köze a művészethez (hiszen a művészet megtörténik, jellemzően a szubjektumban, lásd fenti pontok), véleménye nem releváns, természetesen elmondhatja, ha van neki és a sajtó, amelyet ez a vélemény valamiért érdekel, közvetítheti, de a legtermészetesebb módon szarom le a politika bármilyen véleményét bármilyen műalkotásról.
Ha nem láttad az előadást, lehetőleg ne mondj (politikai) véleményt.

Szekeres Éva (1944–2013)

noreply@blogger.com (Sarnyai Tibor) — Sun, 21 Jul 2013 08:27:00 +0000

Édesanyám, Szekeres Éva 1944. február 7-én született Szegeden Szekeres János és Bárkányi Eszter második gyermekeként.
Ilia Mihályné osztályában érettségizett 1962-ben. Felvételizett a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar-orosz-testnevelés szakára. Nem nyert felvételt, így az Utasellátónál kezdett el dolgozni. Rövid ideig orvosírnokként dolgozott a II. Kórházban, majd a vendéglátóiparban kezdett dolgozni.
Több szegedi vendéglátóhelyen üzletvezető-helyettes, később üzletvezető volt. A kilencvenes évek közepén került a Megyeház Étterembe, ahonnan üzletvezetőként ment nyugdíjba 2006-ban.
Első, sikertelen házassága után elvált, 1975-ben ismerte meg Sarnyai Tibort, akivel élete végéig élt. Harmincnyolc éves kapcsolatukat mindvégig szeretet, megértés és határtalan tolerancia jellemezte.
Egyetlen gyermekük 1979-ben született.
Élete a legszűkebb családja körül forgott, aggódó, gondoskodó társként, anyaként támaszkodhattunk rá bármikor. Másokkal nehezen alakított ki bizalmi viszonyt, ha viszont sikerült, kapcsolatait ápolta, odafigyelt a másik emberre.
Tavaly szembesült azzal, hogy testét megtámadta a halálos kór. Szeretett volna még élni, ezért – sajnos – mindenben alávetette magát az orvosok utasításainak. Úgy tűnt, sikeresen szállt szembe a rákkal, a tünetek enyhültek. Jókedvűen élte meg gyermeke házasságkötését.
Július 8-án légzési nehézségekre panaszkodott, majd a kórházban, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Nyugodjék békében.

Mese a hvg.hu harmincezres weblapjáról

noreply@blogger.com (Sarnyai Tibor) — Fri, 14 Jun 2013 16:52:00 +0000

Idegesít a hvg.hu eszetokjainak harmincezres weblapja. Hogy azért túlzás a nyíltan fideszes nők civil szervezetének a tízmilliója, mert a portál, amit létrehoztak, harmincezerből is megvalósítható.
Nem, nem valósítható meg. Persze, le lehet ingyen tölteni a Joomlát egy zip fileban, és meg lehet venni harmincezerért a sablont, de e kettőből még nem lesz weblap önmagától.
Értem én, hogy minél egyszerűbben és erősebben kell megírni a történetet, hogy száz olvasóból éppen száznak kéljen káromkodni kedve attól, hogy nyíltan pártkötődésekkel rendelkező civil szervezetnek talicskázzák azt a pénzt, amelyet valóban működő, valóban közcélű más civilektől vesznek el. Kél is a kedv káromkodni.
De nincs harmincezres honlap. Nem lehet, még egy civil szervezetnek sem harmincezerből kihozni egy jó honlapot. Sőt, egy olyat sem, mint ez a polgári portál.
Egyfelől a száz káromkodó olvasóból nem mind a száz tudná szintidő alatt feltenni a Joomlát egy webszerverre. Azt merem gondolni, hogy ez egy szakma. Egy kicsit nem árt érteni hozzá – még úgy is, hogy a CMS rendszerek valóban egyre egyszerűbbek.
De nem a CMS-rendszer, nem a feltelepített és megvett sablon kezd el működtetni egy honlapot. Emberek kellenek hozzá, koncepció, ötlet és ebből következően tartalom. Ezek együtt lesznek honlappá jó esetben. Harmincezer egyszerűen kevés – legfeljebb akkor lehet elég, ha a civil szervezet, vagy a cég a szükséges feladatok egy jelentős részét saját belsőssel végezteti el. De akkor is csak a kifizetendő külsős számla lesz harmincezer, nem a weblap teljes bekerülési költsége.
Nem kérdés, a tízmillió sok azért a produktumért, amely ma a neten látható ettől a civilnek hazudott szervezettől. De a harmincezres kalkuláció (hogy alaposan nyíljon ki a bicska az olvasó zsebében) szerintem csaknem súrolja a demagógiát.
Kár egy ebben a kérdésben teljesen ártatlan szakmát besározni a tipikus fideszes pénzszivattyú alávalósága miatt.

Ez így alma

noreply@blogger.com (Sarnyai Tibor) — Fri, 31 May 2013 19:18:00 +0000

Ha az Apple magyar oldalán Szeged közelében keresek értékesítési helyet, az Árkádban lévő Media Marktot ajánlja.

A gyakorlatban ez úgy van, hogy a hatalmas üzlet legeldugottabb sarkában, üres fehér polcok között, két lépésnyi helyen található egyetlen régebbi iMac, meg néhány Mac-tartozék odahányva. Nincs túlzás, szó szerint egymásra dobálva hever egy Apple TV, egy AirPort Extreme, egy Magic Trackpad, két Mobiee Magic töltő és néhány Thunderbolt–Gigabit Ethernet adapter.

Csodálkoznék, ha bárki egyáltalán eljutna ahhoz a sarokig, de ha mégis, útja ízlésesen kipakolt számítógépek, laptopok, tévék és tabletek között vezet. Semmi ingerenciája nincs Apple-terméket vásárolni. Főleg, hogy ezek itt sokkal drágábbak, mint az Apple weboldalán lévő boltban, vagy bármelyik nevenincs viszonteladónál, amelyek természetesen Szegeden is hoznak neked iMacet, Minit vagy bármilyen tartozékot. Pedig nincsenek rajta a cég magyar honlapján.

Értem én, hogy a nevezett cég más országokban rendesen viselkedik, és teljesíti az Apple egyébként valószínűleg igen szigorú feltételeit. Szegeden ez nem mérce?

Hivatalos Apple bolt a Media Marktban Szegeden. pic.twitter.com/E2qaYYZKCX
— Tibor Sarnyai (@sarnyait) August 30, 2013

Fürdőtemplom

noreply@blogger.com (Sarnyai Tibor) — Wed, 15 May 2013 12:19:00 +0000

Nincs irónia, ez most nem szarkazmus, hanem a Hagymatikum facebookos játékához a jelszó. Fürdőtemplom (update: kisbetűvel írandó: fürdőtemplom ). Most 50%-os kupont adnak. Hajrá!

Elegancia

noreply@blogger.com (Sarnyai Tibor) — Sun, 12 May 2013 19:09:00 +0000

Azt mondta a Hagymatikumban Turi Attila, Makovecz Imre egyik tanítványa, hogy a mester azért szerette Makót, mert elegáns. Nem csak az épületek, az utcák, de az emberek is, akikkel ott kapcsolatba került.

Szegedről például tudom, hogy nem elegáns város. Szülővárosom mindig egészen nagyszerű szeretne lenni, de közben nem enged a kisszerűségéből, a vidéki kispénzűségéből, ábrándozó csöndjéből. Ennek legeklatánsabb szimbóluma a közművelődésnek emelt múzeum, amely csak kulissza, a grandiózus homlokzat mögött a semmi (vagyis egy üres park) tátong.

Kedves makóiak, amikor kél káromkodni kedvetek, gondoljatok Makovecz dicsérő mondataira.
Olyan szegediként, aki 2001 óta dolgozik Makón, azt gondolom, méltónak lenni ezekre a szavakra nagy érdem.

Picsa vagy, ember?

noreply@blogger.com (Sarnyai Tibor) — Sat, 04 May 2013 08:12:00 +0000

Csányi Gábor, a fiatalember, aki Szeged utcáin gyakorolja ártalmatlan művészetét, az internet sztárja lett legalább negyedórára. Nem hangjával, hanem a boldogabbik felével szerzett annyi rajongót, amennyiről egy magát szeriőznek tartó művész csak álmodozik. A fikaizmus ismét tort ül, végre megint talált egy olyan témát, amely pártokon, világnézeteken felül hat egyformán, újra erős és egységes nemzetté teszi a magyart.

A szegedi picsaembernek nevezett fiatalember váratlanul a kulisszák mögé enged tekinteni. Mennyi szájjal liberális, szájjal toleráns, szájjal szolidáris ember él közöttünk. És milyen könnyű ebből a hazug pozíciójukból kibillenteni őket. Milyen könnyű harsány lesajnáló röhögésre fakasztani egy gyengébb, egyszerűbb, az ő hatalmas intellektusukhoz, hatalmukhoz, társadalmi pozíciójukhoz mérten törpe ember fényképével.

Az iszlám tisztelettel tekint a bolondokra, mert úgy tartja, lelkük már életükben a mennyországba került. Bár köztünk vannak testileg, életük nagy részében számunkra elérhetetlen világokban időznek.

A szegedi picsaember viszont egy egész beteg társadalmat nyugtat meg és emel fel. Lám, minden nyomorommal, devizahitelemmel, elkefélt házaságommal együtt is mennyivel több vagyok, mint ez a szerencsétlen, hiszen még nem látszanak ki a heréim köztéren.

Heroikus győzelem a picsaember a hétköznapjainkon. És látlelet arról, amit egyre többször ki is mondunk: a hajléktalan önmagát tette földönfutóvá, megérdemli a sorsát. A meleg is magának köszönheti üldözött helyzetét, tartotta volna titokban, a négy fal között szodomita hajlamait. A cigány is azért utálatos, mert lop (a magyar sosem lop, ő szerez).

Meg ez a szegedi picsaember is. Hát kérte tőle bárki is, hogy tegye közszemlére a seggét? Most, hogy kivan a segge, mit panaszkodik, ha ezen röhög mindenki?

Három frissítés május 5-én az itt és a Facebookon kapott visszajelzések alapján:

Nemcsak az iszlám, hanem a többi világvallás is tisztelettel tekint a bolondokra, lelki szegényekre. Ez az írás nem akarta a toleráns iszlám képzetét erősíteni.
Azért nem vicces a szóba hozott Facebook-oldal a szegedi fiatalemberről, mert minden humorhoz, különösen pedig a paródiához kell valamilyen szellemi, vagy legalább nyelvi erőfeszítés. Itt viszont nincs semmi ilyen teljesítmény.
Van különbség, ha én nyomom meg az internetet a 'közzétesz' gombot, vagy ha valaki más nélkülem teszi ezt meg. Mindenki joga van megmutatkoznia az interneten, ez után pedig viselnie kell a kritikát, amit a nyilvánosság jelent. De ha valaki azt választja, hogy mindössze egy város közösségének mutatkozik meg, és saját szándékai szerint nem az interneten, akkor felelősséget jelent helyette, a nevében internetes oldalt létrehozni.

Szomorú

noreply@blogger.com (Sarnyai Tibor) — Thu, 10 Jan 2013 17:46:00 +0000

Minden sintértelep szomorú hely. Ide kerülnek a megunt, a szándékosan eldobott, a gazdának már nem kellő kutyák. A jogszabályok szerint 14 napig felügyel (nem gondoskodik, felügyel!) rájuk a sintér, majd végleg elaltatja őket. Testüket fehérje feldolgozó üzemek hasznosítják.
A felelőtlen állattartás következményeivel szembesülni nagyon nehéz. Felvételek, amelyek elhullt, haldokló kutyákról készülnek, sokkolóak, az indulatok és érzelmek viharát megértem. Nem kell szenvedélyes állatvédőnek lenni ahhoz, hogy megrázónak lássuk hű társaink méltatlan halálát.
Egy kutyát nem lehet eldobni, mint a megunt játékot. Felelősséggel tartozunk, mert ők értő, érző lények. Nagyon sok kutya van családnál, vagy épp magányos embernél, akik e felelősségnek tudatában vannak. Ezek a kutyák oltási jegyzőkönyvvel, vezetett állatorvosi papírokkal és ma már kutyachippel is rendelkeznek. Mert ez is a felelős állattartás része.
Ugyanakkor nem kevés esetről lehet tudni, amikor szabadon hagyott, kóbor ebek járókelőket, kerékpárosokat fenyegetnek. Ezekért is a sintér a felelős? Ezekért is a sintért kell megkövezni?

Érzek-e hálát a magyar közéletért?

noreply@blogger.com (Sarnyai Tibor) — Fri, 28 Dec 2012 16:27:00 +0000

Botrányt okozott, hogy egy kortárs magyar művész tizenkét tálon egy-egy darab szart mutatott be például Szegeden, a Reök Palotában. Győrffy László Nem érzek hálát, amiért részt vehetek a teremtésben című installációja – naná, hogy ez botrány – nagyon pontosan felmutatja, hogy a szegedi és az országos kulturális, gazdasági és közigazgatási politika milyen nagyszerű és fontos produktumot tud felmutatni az elmúlt két, és az elmúlt nyolc esztendőben egyaránt a mindenkori választópolgárnak.

Szar szegedinek, szar Csongrád megyeinek, szar magyarnak lenni az elmúlt tíz év koherensen csapnivaló színvonalú teljesítményét elnézve, annak minden áldását és gyümölcsét élvezve. A művész csak megfoghatóvá, észlelhetővé teszi, mit kaptunk ebben az évtizedben a szegedi közgyűléstől, a szegedi színház rendezőitől és művészeitől, vagy például a Reök Palota sok gyalázatos és csalódást nyújtó kiállításától (megnézhettük Picasso, Monroe, Lennon gyerekkori koponyáját is többet között).

A művelt keresztény publikum azt követelte, hogy az utolsó vacsorával is mérjük össze a művész installációját, ahol a legszentebb misztérium mellett bizony akad szar is jócskán. Kiderül, hogy a kőszikla éppen háromszor kívánja megtagadni mesterét, majd Júdás megkapja a parancsot, hogy alávaló, de a történelem kerekét kimozdító tettével árulja el Jézust.

De nem érdemes a művelt publikum óhaját követni akkor, amikor a kortárs művész az itt és most kézzelfogható és mindenkinek nyilvánvaló szarát mutatja fel, és azt mondja, nem érez hálát, hogy részese lehet ennek megteremtésében. Én sem érzek semmilyen hálát az alibi kiállítások, az odakent színházi előadások, a hazug, alávaló tettektől hangos közélet láttán. Nem érzek hálát, hogy a legszentebb kádárizmus jegyében államosítanak, hazudnak, kegyelteket favorizálnak és üldözik a minőséget Szegeden és az országban egyaránt.

A szar megteremtésében való közreműködésért senki sem hálás, legföljebb a napi betevőért, a devizahitelért, a család megmaradásérét fogcsikorgatva megteszi. Ha ezt a szart a művész időnként az arcunkra keni, kár lenne rá haragudni. Persze elhiszem, szívesebben dalolnánk el e helyett egy megnyugtató népdalt és innánk meg egy szar, de bizonyítottan magyar borból készült fröccsöt valamennyien.

Szeged Time Lapse 2012 on Vimeo

noreply@blogger.com (Sarnyai Tibor) — Tue, 25 Dec 2012 07:33:00 +0000

[vimeo http://www.vimeo.com/56191818 w=500&h=283]

via vimeo.com

Jó lett

A rothadó pangás

noreply@blogger.com (Sarnyai Tibor) — Thu, 29 Nov 2012 06:25:00 +0000

A közszféra, de főleg az oktatás, az egészségügy és a kultúra területéről kivont adóforintok csupán a szereplők közötti versenyt erősítik, az érintettek a legjobb formájukat mutatják majd, ez pedig jó az embereknek. Ez a kormánypárt fényes eszméje, amellyel a praktikus államcsődöt takargatják. Én azonban azt látom, hogy a szűkülő lehetőségek az arroganciát, a spicliséget, a sunyiságot, az ócska hatalmi játékokat, a házmesterek országának rothadó pangását erősítik, ami több mint száz éve bénítja meg a haladást.

Lehetett volna másként. A trend, hogy az iskolák, színházak, kórházak élére saját megbízható embereit ülteti a kormánypárt, elveszi még azt a kevés, az élhető ország megteremtésébe vetett hitet is.

Sajtóközlemény: pontgyűjtő kártyák tesztje

noreply@blogger.com (Sarnyai Tibor) — Thu, 22 Nov 2012 09:07:00 +0000

sajtokozlemeny_pontgyujto kartyak tesztje.doc

Mindig a kereskedő jár jól

Teszt: pontgyűjtő kártyák

A Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) pontgyűjtő kártyákat hasonlított össze. Az eredmények nem igazán örömteliek. Vajon van értelme ennyi kártyával telezsúfolni pénztárcáinkat?

Miközben a pontgyűjtögető vásárlók a gyakran kétes minőségű ajándékokért cserébe jókora összegeket hagynak a kasszákban, addig a cégek úgyszólván ingyen jutnak vagyonokat érő fogyasztói adatbázisokhoz.

Minden ponton nyer! – állítja az egyik legelterjedtebb, talán a legtöbb céget felsorakoztató – multibrand hűségprogram, a SuperShop szlogenje. És ez bizony tény – még akkor is, ha azt a reklámban már nem teszik hozzá, hogy a szlogen elsősorban a cégre és nem a vásárlóra igaz. Természetesen ez nemcsak a SuperShop, hanem az összes többi, az utóbbi években elterjedt hűségprogram sajátja is: csúnyán kibillen a mérleg, ha sorra vesszük, hogy a hűségprogramokkal mit nyernek a cégek és mit nyer a vásárló.

A teszt eredménye szerint az utóbbi években Magyarországon a kasszákban otthagyott összeghez képest a visszatérítés vagy juttatás aránya többnyire jóval 1% százalék alatt van a hűségkártyáknál.

A levásárolható (cashback) kártyáknál – ilyen pl. a Tesco ClubCard – tény, hogy a vásárló néhány ezreléket visszakap a pénzéből. A vásárló azt azonban nem tudja felmérni, hogy közben a kereskedő az esetek többségében vélhetően arra is ráveszi, hogy jóval többet vegyen, mint azt eredetileg tervezte.

Kártya neve	Kibocsátó/elfogadó	Költés/visszajuttatás aránya
Egyetlen márkára kibocsátott hűségkártyák/programok
AGIP-TIGÁZ Premio Club Kártya	Eni Hungária (AGIP kutak) TIGÁZ hűségkártyával	1,1% (csak benzinre számolva)
Auchan Bizalomkártya	Auchan áruházak	1,4 – 1,1 %
Brendon	Brendon babaáruházak	2%
Drogerie Markt Active Beauty program	Drogerie Markt	nem kiszámítható
Nivea Vásárlói Kártya	Nivea Szépségpont üzletek	3,3 – 2%
Tesco Clubcard	Tesco áruházak	0,5%
Multibrand (sok márkás) kártyák
ClubSmart	Shell benzinkutak, shopok, McDonald’s	0,2 – 0,3%
Multipont	MOL, CBA, KFC, OTP	0,4%
Supershop	SPAR, OMV, OBI, Burger King, Wellness-Szállás.hu	0,4%

A TVE összehasonlításában szerepel még, hogy

· mennyi pénzt kell elkölteni, hogy 1000Ft-nyi ajándékot kapjunk,

· milyen fogyasztóvédelmi furcsaságokra kell számítanunk,

· mi a módja a pontszámításnak,

· hogyan lehet beváltani a pontokat.

A részletesebb táblázat letölthető itt.

További problémaként értékelte a TVE, hogy a különféle hűségprogramok működési szabályzatai alapján a legtöbb esetben az ajándékkatalógusokban feltüntetett áruk képe csak illusztráció, a céget ez nem kötelezi arra, hogy pontosan azt az ajándékot adja, amit a vásárló kiválasztott magának.

A vizsgálat során kiderült, hogy a hazai pontgyűjtő rendszerek működési szabályzatai meglehetősen hézagosan szólnak az adatvédelemről. A legtöbb esetben egy szó sem esik bennük arról, hogy mi lesz az így begyűjtött adatok sorsa, vagy annyival intézik el, hogy piackutató cég vagy akár külföldi együttműködő cég is megkaphatja ezeket az adatokat.

Összefoglalva megállapítható, hogy a vásárlói hűségért cserébe sok esetben többet vásárolunk, mint szeretnénk, a hűségért kapott termék csalódást okozhat, valamint a törzsvásárlók személyes adataiból és vásárlási szokásaiból rendkívül részletes, akár pszichológiai személyiségprofilt is képes összerakni a kereskedő által megbízott piackutató.

Az teszt eredménye és a részletes táblázat letölthető itt.

Jogbiztonság

noreply@blogger.com (Sarnyai Tibor) — Fri, 09 Nov 2012 12:13:00 +0000

A fentieket egészen új színbe helyezi egy keresésem, rákerestem, az országunk alaptörvényében nem szerepel az a szó hogy jogbiztonság.

via jabjab.posterous.com

Jó vicc :)

Miniszterelnököm!

noreply@blogger.com (Sarnyai Tibor) — Fri, 05 Oct 2012 12:07:00 +0000

Kisebb felzúdulást váltott ki a közönség soraiban, hogy Orbán Viktor magyarul tartotta meg beszédét mondván, ha már Magyarországra látogattak a külföldiek, nem hagyhatják ki a magyar nyelv megismerését.

via index.hu

Értekezés a barátságról és a pedagógiáról

noreply@blogger.com (Sarnyai Tibor) — Sun, 23 Sep 2012 09:55:00 +0000

Müller tanár úrnak elmondták, hogy a fiúk „szadizzák” egyik társukat. Miután kiderítette a szó jelentéstartalmát, azt a feladatot adta nekik, hogy minden németórára (heti öt volt a héten a gimnáziumban) írjanak egyoldalas fogalmazást a barátságról.

A tizedik fogalmazás után az egyik fiú odament hozzá óra után, a teste megfeszült, szeme haragosan izzott.

– Tanár úr! Én nem tudok többet írni! Már nem alszom, csak a szavakon gondolkodom egész éjjel!

– Róbert, ha én mondom el, miért kell dolgozatot írniuk, nem ér az egész semmit – felelte a tanár úr.

Még öt nap és öt fogalmazás után a fiú újra odament Müllerhez. Teste már nem volt feszült, szeme csillogott.

– Tanár úr! Én rájöttem!

– Igen?

– Nem helyes dolog betenni Pétert minden nagyszünetben a kukába!

Élni, enni kell – @zencsaj

noreply@blogger.com (Sarnyai Tibor) — Sun, 09 Sep 2012 01:02:00 +0000

Lukács György utolsó felesége Az esztétikum sajátossága kötet keletkezésének idején halt meg.

Mesélik, hogy az első nélküle töltött reggelen asztalhoz ült, és a bejárónőtől reggelit kért. A nő, aki régóta Lukácsék körül élt, megbotránkozott.

– Hogy képes most az evésre gondolni? – kérdezte.

– Nézze – felelte Lukács, – a legszívesebben utánahalnék én is. De nem tudok, bármennyire is szeretnék. Következésképpen nekem élnem kell. Ahhoz pedig, hogy éljek, zabálnom kell. Szóval, lenne szíves, és felszolgálná végre a reggelit?

A balta gyerekkora

noreply@blogger.com (Sarnyai Tibor) — Sun, 02 Sep 2012 17:09:00 +0000

Engem leginkább az a lélektani pillanat érdekel, amikor okos, művelt, szakterületükön jártas emberek meghozzák a döntést, amelyről tudják, hogy helytelen, de valami pátoszos, homályos magasabb célnak megfelel. Amikor lesújt a Párt megfellebbezhetetlen akarata.

Amikor Rajk László bevallja, hogy imperialista kém a kommunizmus érdekében.

Amikor Kádár felfogja, hogy az azonnali államcsőd és pusztító anarchia elkerülése érdekében Nagy Imrének meg kell halnia.

Amikor Navracsics hazaindítja az elítélt azeri gyilkost, aki ott nemzeti hős.

Ahogy Lázár fogalmaz Hódmezővásárhelyen:

„Ha Budapesten mondok valamit, azt biztos nem hajtják végre másnapra, sokszor csak kifogásokat hallok a minisztériumokból, itt viszont másnap minden úgy van, ahogy megbeszéltük" - mondta Lázár.

Az idézet sokkal bővebb jelentéstartalmú – látjuk, hogy nap a napra vesznek azok, akik józan eszükkel állnak ellen a homályos, közelebbről meg nem határozott, önsorsrontó nagy cél megvalósításának.

A nap poénja

noreply@blogger.com (Sarnyai Tibor) — Mon, 27 Aug 2012 11:47:00 +0000

@varsanyimartina Szia! Miben segíthetünk?
— Telenor Hungary (@Telenor_HUN) August 27, 2012

Borravaló

noreply@blogger.com (Sarnyai Tibor) — Wed, 22 Aug 2012 14:46:00 +0000

Nem most volt, talán 1992-ben, talán 1993-ban, amikor Commodore Plus4-esem elromlott. Nem volt semmi komoly, csak a billentyűzet néhány nyomógombja ment tönkre. Nagymamám elkísért a szervizbe, amely épp akkoriban szakított az addig megszokott, tekergő kábelektől zegzugos tévészervizes műhelyhangulattal. Bőrbútorok, elegáns asztalok, nyakkendős munkatársak vártak.
Számlával 1400, nélküle 550 forint – mondta a fiatalember nagymamámnak, miután átnézte a gépet. Nagymamám először meglepődött ezen, de másodjára már az olcsóbb megoldást választotta (elévült az ügy, a buzgóknak mondanám). Már rég otthon használtam a gépet, amikor egyszer bejött a szobámba, ránézett a szürke nyomógombokra, és azt mondta: az egész borravaló volt.

Soha nincs állandó fodrászom, ide-oda beugrom, ahol épp elvállalnak. Ezért mindig kapok nyugtát a szolgáltatásról, hiszen nem ismernek. De várakozás közben látom, hogy akikkel hosszan beszélget a vállalkozó (vagy alkalmazottja), ritkán távoznak kis kék papírossal a kezükben.
Ismerek egy vendéglőt, ahol a fizetőpincér sosem fogad el borravalót. De az is ritka, hogy a kézzel írt számolócédulánál komolyabb számlát adjon ki. Az a borravaló.
Egész világunk borravaló.