SZÖGEK A VILÁG KOPORSÓJÁBA

2011 legjobb lemezei

2012-01-19T20:39:00.000+02:00

1. Saturnalia Temple: Aion of Drakon
2. Oranssi Pazuzu: Kosmonument
3. The Cosmic Dead: self-titled + Psychonaut
4. Earth: Angels of Darkness, Demons of Light I
5. Hateful Abandon: Move
6. Aosoth: III
7. Reverorum ib Malacht: Urkaos
8. TV Ghost: Mass Dream
9. Colin Vallon Trio: Rruga
10. Ripper: Into Oblivion
11. David Lynch: Crazy Clown Time
12. Kreng: Grimoire

zárójel:

13. Omega Massif: Karpatia
14. Hexis: X + XI
15. Sourvein: Black Fangs
16. Young Widows: In and Out of Youth and Ligthness
17. Peste Noire: L'Ordure à l'état Pur
18. Ravencult: Morbid Blood
19. Cindytalk: Hold Everything Dear
20. Deadbeat: Drawn and Quartered
21. Religious Knives: Smokescreen
22. The Twilight Singers: Dynamite Steps
23. Anna Calvi: self-titled
24. Skullflower: Fucked on a Pile of Corpses
25. The Men: Leave Home
26. Tommy Guerrero: Lifeboats and Follies
27. The Cutmen: Seconds Out
28. Tartar Lamb: Polyimage of Known Exits
29. Sarke: Oldarhian
30. Arctic Flowers: Reveries
31. Faust: Something Dirty

rövidek:

Big Business: Quadruple Single
Psychic Blood: demo tape

csalódás: Diapsiquir

Circus Lupus

2012-01-03T15:50:00.001+02:00

Super Genius (1992)

Solid Brass (1993)

A Circus Lupus az Ian MacKaye által alapított, dicsőségesebb időket is megélt Dischord egyik legalulértékeltebb együttese volt. A négyest az a Chris Thomson hívta életre, aki olyan kultikus kiadványokon szerepelt, mint amilyen a Machination az Ignitiontől vagy a Resurrection a Fury-tól. A fenti, megunhatatlan lemezek a post-hardcore első hulláma idején születtek, még a színtér elbuzulása előtt, vagyis, ha zeneibbek is, mint az ősrégi hc punk cuccok, de legalább ugyanolyan nyersek és dögösek. Az együttes romjain jött létre a kilencvenes évek közepén a The Monorchid, ami még nem szerepelt itt, de már foglaljuk annak is a helyet.

Haarp: The Filth (2010)

2011-12-19T16:09:00.000+02:00

Valószínűleg ez a kvartett sokkal kevesebb bizalmat kapna a hallgatóktól, ha nem Mr. Philip Heroin Anselmo hízlalná őket a Housecore Rec. disznószaros iszaptól bűzlő istállójában, és nem ajnározná őket úton-útfélen. Első hallásra ugyanis csak annyi jön le, hogy elég OK sludge tételek szólnak egymás után, de már az ilyen zenekarokkal legszívesebben marhavagon szerelvényeket szeretnénk megtölteni. Egyszerűen kizártnak tartottam, hogy egy ilyen egyszerű album kibírjon bárkinél is mondjuk harminc hallgatást, ehhez képest én lepődtem meg a legjobban, hogy nálam milyen simán megvolt. Az album fogódzói az első pillanattól adottak, azonban az itt-ott elvetetett néhány apróság megmenti a lemezt attól, hogy unalomba fulladjon, és hosszabb távon is kellemes szórakozást nyújthat, legalábbis nekem nyújtott. Az énekes meg egy pszichopata vadállat.

Kuolleet Intiaanit

2011-12-19T15:05:00.000+02:00

Puuluuranko (2005)

Silinteritie (2006)

Az Oranssi Pazuzu nemrég egy nagyszerű lemezzel jelentkezett; gondolom a blog olvasóinak meghatározó része már rendszeresen pörgeti is, úgyhogy ahelyett most egy bekezdés erejéig inkább az énekes faszi, Jun-His korábbi zenekarával foglalkozunk. Kuolleet Intiaanit egyenlő Oranssi Pazuzu mínusz black metal, és, ha ki is lóg picit a lóláb, nem orbitális baromság a kettő között párhuzamot húzni. A két album alapjáraton nyers punkot tartalmaz, de a zenében jelen van az OP-ra is jellemző eklektika - pszichedelia, avantgarde, garázsrock, finn népzene, sőt, úristen, még ska is keveredik benne. Ez alapján most egy elbaszott teniszcipős, csiricsáré karkötős, alternatív, bölcsész faszság jut eszetekbe, de ezek a korcs szukák ahhoz túl veszetten csaholnak, hogy az olyan srácok kedvencei legyenek. Ja, és az imidzsük is fasza.

Kangding Ray: OR (2011)

2011-09-14T18:16:00.000+03:00

Ez egy ilyen nap.

Cyclo: Id (2011)

2011-09-14T17:58:00.000+03:00

Alva Noto és Ryoji Ikeda tíz teljes év után újra közös albummal jelentkezik.

Alva Noto + Ryuichi Sakamoto: Summvs (2011)

2011-09-14T17:47:00.000+03:00

A páros negyedik nagylemeze. Kultblogék is írtak róla.

Alva Noto: Univrs (2011)

2011-09-14T17:27:00.000+03:00

Carsten Nicolai idei első szólólemeze, ami hivatalosan október 17-én fog megjelenni, természetesen a Raster-Notonnál.

Doomstone

2011-09-14T14:58:00.001+03:00

Those Whom Satan Hath Joined (1994)

Satanavoid (2000)

Ezzel a két elfeledett albummal én is felülök az okkult rock/metal iránt megnövekedett érdeklődésnek. A Doomstone King Fowley egyik bandája volt a kilencvenes években. Az első lemezen horror heavy/doom metalt nyomtak egy kis death metalos ízzel meg black metalos énekkel. Így leírva elég furcsának tűnhet ezeknek a stílusoknak az összeházasítása, és első blikkre tényleg picit szokatlan, de ha elkapjuk a fonalat, attól kezdve nagyon szórakoztatóvá válik, és azokra az időkre emlékeztet amikor az extrém metal alműfajai még nem váltak el egymástól. A 2000-ben kiadott Satanavoidból már kigyomlálták a black/death témákat, és eléggé elmentek trad doom metalba; ettől függetlenül szintén egy nagyszerű albumról van szó, bár nem annyira különleges mint a Those Whom Satan Hath Joined.

Mongoloid Village: Folly (2011)

2011-09-14T12:33:00.000+03:00

Ismét egy új portlandi (OR) csapat, akik egybegyúrják az egzakt módon meghatározhatatlan, Melvins típusú alt/grunge/sludge/doom metalt, a NoMeansNo-féle, húzós hc/math rockot és a kilencvenes évekbeli AmRep illetve Touch and Go által propagált noise rockot. Amúgy olyanokkal koptatták az országutat mint a YOB meg a Dark Castle.

No Made Sense: New Season/New Blues (2011)

2011-09-13T14:57:00.002+03:00

Általában nagy ívben szoktam kerülni a progresszív metal lemezeket, de ezúttal tettem egy kivételt, mivel annyira ajnározták mindenhol a londoni csapat mindkét lemezét. Hasonlították már őket a Mastodonhoz, a Neurosishoz, a Toolhoz meg a Meshuggah-hoz, ami érvényes is a The Epillanic Choragira, de az új lemeznek sokkal több köze van a canberrai Alchemisthez, főleg a Spiritech-korszakhoz, mint a fentiek bármelyikéhez. Szóval, ha szereted az amúgyis parkolópályán pihenő ausztrál csapatot, akkor, a már nulla fontért tölthető New Season/New Bluest is fogod.

Lasso: The Return of Lasso (2011)

2011-09-12T11:50:00.000+03:00

Egy új kalamazoo-i (MI) label, az Already Dead Tapes kérte, hogy tegyem ki ezt az albumot. Elnézve a kiadó boltját, abszolút old school, analógbuzi irányelveik vannak, ami szerintem király dolog. Kizárólag kazettákat dobnak piacra nagyon underground példányszámban; ebből a Lassóból is mindössze száz darab készült, szóval nem egy Alive Records szinten respektált vállalkozásról van szó. A szűk fél órás játékidőben egy nagyon jól működő, hálószoba-zenét hallunk, főleg éteri/lo-fi country-t folkkal, pszichedéliával, sok zongorával meg visszhanggal. Itt találod a kiadó által terjesztett hivatalos linket. (aif formátum, kibontva 449,9 MB)

Helheim: Heiðindómr ok mótgangr (2011)

2011-09-12T10:33:00.001+03:00

Érdekel ez valakit? Nem? Pedig nem lett rossz.
És még videóklipp is van hozzá.

Asian Women on the Telephone (AWOTT): ICanT (2011)

2011-09-12T09:32:00.000+03:00

Már majdnem fél éve ülök ennek az orosz szextettnek a negyedik lemezén. Tiszta hülye voltam, hogy eddig nem hallgattam bele, mert kibaszott jó muzsikát tartalmaz. A lassú, drone tempóban hömpölygő lo-fi freak folk tételekben örvénylenek a pszichedelikus, krautrock, ipari és tribal témázgatások, free jamek és avantgarde hangkollázsok. Mintha a Master Musicians of Bukkake Faust feldolgozásokat játszana. Ingyér vihető az FMA-ról és a Bandcampről.

Bosse-De-Nage: II (2011)

2011-09-11T18:12:00.000+03:00

Vagy két éve, még Aesop Dekker, a Ludicra dobosa fedezte fel ezt a négytagú csapatot, és tette ki a blogjára a felhívást, miszerint, aki csak tudja, szerződtesse le őket, amit a San Fran/Bay Area black metalért felelős Flenser Records tavaly meg is tett. Magáról a formációról szinte semmit nem tudni, úgyhogy kizárólag a zenéjükre hagyatkozom, ami, valószínűleg az atipikus borító miatt, többek érdeklődését fogja felkelteni. Maga az album azonban közel sem világmegváltó alkotás, de azért nagyszerűen hozza az atmoszférikus, hipnózisba ejtő, ambienttel, shoegazezel és post-rock-kal kacérkodó kaszkád black metal feelinget.

Seven That Spells: Acid Taking and Sweet Love Making (2011)

2011-09-11T15:22:00.000+03:00

Horvátország legnagyobb büszkeségének új albuma az Albin Julius-féle (Der Bluthrasch) Hau Ruck! gondozásában.

The Cutmen: Seconds Out (2011)

2011-09-11T11:46:00.000+03:00

A The Cutmen Tony Wakeford (ex-Death in June, Sol Invictus, Tursa label, stb.) pacsipajtásának, Reeve Malkának (M) a projektje, amit Z'EV-vel hozott össze, de csatlakozott hozzájuk még két jazz zenész is, akik elvileg nagy nevek, de én nem ismerem őket. A The Cutmen experimental zenét játszik, és ugyan van benne elektronika, de az összhatás nagyonis organikus. A dalok vázát tribal dobtémák alkotják, erre jön egy kis amon tobinos hangkollázsolás meg tribes of neurot-féle atmoszféra, amit Z'EV időnként megbolondít egy csipetnyi zajjal, meg power electronics vokállal. Ami zseniális az egészben az az, hogy általában az ilyen típusú lemezeket a mezei hallgató legfeljebb egyszer vagy kétszer hallgatja meg, és a széteső témákban tobzódó, dalokra csak nagyon homályosan emlékeztető, koncepciótlan tételeket küldi is a kukába, de jelen esetben abszolút élvezhető és követhető dalokat hallunk, úgyhogy én szívből ajánlom a mindössze 350 példányban megjelent Seconds Outot mindenkinek.

Ume: Phantoms (2011)

2011-09-10T17:48:00.001+03:00

Ez az austini, csaj énekes/gitárossal nyomuló trió az amerikai indie szcéna hamvassegű üdvöskéje. Nagyszerűen hányják össze egy kupacba a bársonyos, matekolt noise rock témákat (à la utolsó Young Widows lemez), az indie elektronikás dallamokat, gondolok itt olyanokra, mint a HEALTH vagy a Four Tet, a dream pop elemeket meg a Muse-ra emlékeztető drámaiságot. Ugyanakkor punkosan oda is tudnak baszni, ld. a YouTube-on fellelhető koncertfelvételeket. Wavves, Don Caballero, PVT, stb. arcoknak kötelező. Vigyázat, flac formátum. (Ha véletlenül rendelkezel az Urgent Sea c. első lemezükkel, tolj már egy linket a hsz-ek közé. Köszi.)

Toxic Holocaust: Conjure and Command (2011)

2011-09-01T15:48:00.000+03:00

Kedvenc black/thrash revival bandánk friss lemeze.

Sarke: Oldarhian (2011)

2011-09-01T13:57:00.000+03:00

A Sarke a Khold dobosának (itt jelenleg bőgőn játszik) és Nocturno Cultonak a projektje, amit legkézenfekvőbb az újféle, punkos/rocknroll Darkthronenal párhuzamba állítani. Emellett itt is érezhető Nocturno Celtic Frost-mániája; de vannak dögivel thrash metalos és old school doom metal riffek, gondolok itt a Black Sabbath, de még inkább a régi Candlemass hatására, meg ízes heavy metal szólók és témák is, de nem olyan fajsúllyal, mint mondjuk Demonaz szólólemezén. Azt azért hozzátenném, hogy hiába soroljuk a hatásokat vég nélkül, Nocturno Cultonak van egy olyan távolról felismerhető, markáns stílusa, amitől bármilyen zene amit csak alkot az elsősorban nocturno cultós lesz, és csak utána következik minden egyéb. Amúgy, a 2009-es debüt egyenes folytatásáról van szó, ezúttal viszont, a szextetté bővült duónak (ennek ellenére vagy épp ezért) sikerült egy konzisztens összképet megteremteni. Negyven perc feelgood metalt hallunk, a lemez egyszerre tradicionális és mai, emellett érett is, amire egyáltalán nem lehet rásütni, hogy ciki.

The Men: Leave Home (2011)

2011-09-01T11:19:00.000+03:00

A The Men egy kurva zajos, kegyetlen hardcore punk csapat, akik ebbe a zenei világba beolvasztanak minden stílusidegen témát is, leginkább a neo-pszichedeliát, a shoegazet meg garázsrockot, természetesen DIY lazaságban. A sok nagyokos velük kapcsolatban sokszor emlegeti a Neu!-t, a Spacemen 3-t, vagy a Dinosaur Jr.-t, de ennél távolabb már nem is lehetne járni az igazságtól. Ja, és a Ramoneshoz sincs sok közük. A zenéjük olyan, mint amikor a Shit and Shine farkalja a kutyapózban pucsító Sonic Youth-t, a háttérben meg egy recsegő szar VEF 206-ból felváltva szól a Pissed Jeans meg a Butthole Surfers; néha a szomszédból meg átszűrődik egy kis szenzitív sludge, mint amilyen pl. a Khanate. Az biztos, hogy az én képzeletbeli, 2011-es toplistámon a Leave Homenak stabil helye van.

Helms Alee: Weatherhead (2011)

2011-08-31T17:55:00.000+03:00

ZSÍÍÍR. Ha véletlenül nem vágnád őket, de odavagy a HydraHead melodikus heavy rock/post-hc/sludge csapataiért, akkor ez is a te zenéd.

Anna Calvi: Anna Calvi (2011)

2011-08-31T14:45:00.001+03:00

Az olasz származású, de az Egyesült Királyságban született és mai napig ott élő/alkotó Anna Calvi lemeze hatalmas kört futott be ebben az évben. Gondolkodtam is azon eleget, hogy kikerüljön-e egyáltalán ide azután, hogy már boldog-boldogtalan leírta a véleményét róla. Végül az az érv döntött, hogy a lemez minősége megköveteli ezt. Anna Calviról rengeteg találó dolgot írtak, többek közt azt, hogy ő PJ Harvey gótikus változata, vagy azt, hogy ő az a zenében ami Wong Kar-wai a filmben. A művésznő maga azt vallotta, hogy nagy hatással volt rá Debussy és Ravel impresszionizmusa, Angelo Badalamenti filmzenéi valamint a könnyűzenében David Bowie és a Siouxsie and the Banshees. A helyzet az, hogy mindenkinek igaza van. Anna Calvi zenéje igen, gótikus, igen, drámai, igen, érzelmekkel telített, és szerencsére nem, nem lépi át azt a határt, ami elválasztja a lucsogó giccstől, és, ami talán a legfontosabb, a rengeteg hatás ellenére a dalok illeszkednek egymáshoz egy nagyobb egésszé állva össze, amit albumnak nevezünk. Ez talán annak is köszönhető, hogy mind a tíz dalt maga Calvi írta, és a dobokon kívül minden egyéb hangszeren, zongorán, bőgőn, hegedűn és orgonán, ő játszik. További érdekes adalék, hogy a rajongói között a legkülönfélébb kreatív elméket tudhatja, mint amilyen például Brian Eno, Karl Lagerfeld vagy a Grinderman.

TV Ghost: Mass Dream (2011)

2011-08-31T11:57:00.000+03:00

Hm. Úgy emlékeztem, hogy a TV Ghost ezelőtti lemezét, a Cold Fisht anno kiraktam, de sehol nem találom. Végülis kurva mindegy, szerintem a hajógerendára fel van vésve, meg különben is, a Mass Dream annál sokkal jobban sikerült. Ha tetszett a Factums tavalyelőtti lemeze, akkor mindenképp húzd le ezt is, de amúgy akkor is, ha az már túl sok volt, és annak a zenei világnak egy dallamosabb, dalcentrikusabb, post-punkos, introvertált verzióját tudod csak megemészteni. (Az alábbi klipp nem a Mass Dreamről van.)

Young Widows: In and out of Youth and Lightness (2011)

2011-08-31T11:19:00.003+03:00

A Young Widows eléggé eltért a korábbi két album irányvonalától, az In and out... nyugisabb és melodikusabb adult rockot tartalmaz, ugyanakkor a trió nem feledkezett meg arról, hogy honnan is származik, nem tűnt el nyomtalanul a noise rock, se a matekozás vagy a hangsúlyos basszustémák. Ezt tökéletesen kifejezi a lemezcím is. A csúnya Quart leszólta az irányváltást, én viszont pozitívan értékelem, szerintem ez az eddigi legjobb lemezük.