Szulej

Marcipán

2012-02-01T21:29:00.002+01:00

Film

2011-04-15T09:50:00.012+02:00

A közelmúltban nagyok kevés idő jutott film nézésre, függetlenül attól, hogy sikerült egy igazán szép hangú szerkezetet abszolválni. A mozik felhozataláról inkább nem is beszélnék... azonban egy két jövőbeni címet szeretnék most megosztani. Például egyik kedvenc filmem előzményét

vagy ha a beágyazott video nem indul a film itt elérhető.

és a bemutató

Állatok világnapja

2010-10-06T21:12:00.003+02:00

Az alábbi cikket egy másik általunk szerkesztett blogba írtam és megosztom itt is.

Tegnap volt az állatok világnapja.

"Tényleg? Nem is tudtam!" - hangozhatna el még egy kisállat tulajdonos szájából is. Nem is szoktunk rá gondolni, ugyanis nap mint nap annyi örömet nyújtanak a kis rosszcsontok, így nekünk tulajdonosoknak minden nap a kedvencünk napja. Az is elhangzik, hogy ha nagyon, de tényleg NAGYON szeretjük a kedvencünket, Ő bizonyosan jobban szeret minket még ennél is. És ez így van, bizonyosságot ad róla minden nap.

Mégis miért lehet számunkra fontos a világnap?

Talán mert ezen a napon olcsóbban kapunk számos dolgot kutyánk, macskánk részére? Még egy ajándék neki, vagy egy új póráz, hogy nélküle sétáltassuk, finom falatkák?

Megítélésem szerint sokkal fontosabb, hogy tudatosuljon bennünk, ez nem csak a háztartásokban élő több mint 3 millió házi kedvenc napja. Ez minden állat vadon élő állat világnapja is. Azon halaké, amelyek elpusztulnak a lúgos szennyeződés következtében, vagy azé a kutyáé akit az út mentén látunk bóklászni, nem állunk meg felvenni, elvinni menhelyre, fel sem merül bennünk... de amikor már visszafelé jövünk ugyanazon az úton és látjuk a tetemét, szembesülünk vele, hogy mit nem tettünk meg. Azon kacsáké, hattyúké akik mérgesen sziszegve úsznak kutyusunk felé a tó partján vagy Ödönke a gyermek hattyúé akit kukoricával magukhoz édesgetnek a horgászok. A világnap arról is szól, hogy megint hálásak legyünk egy új, huncut morgásáért.....

vagy egyszerűen csak azért, hogy átugorja a palánkot, hogy teljesíteni akar nekünk a kiképzés során, vagy csak boldogan fül lobogtatva rohan hívásunkra.

Mindenkinek boldog világnapot.

Ui: ti mért vagytok hálásak kedvenceteknek?

Megjegyzést a kutyaszervíz blogba tegyétek.

Iskola

2010-06-15T20:10:00.000+02:00

Egyre jobban megy az iskola, Marzineg-nek.

Átállás

2010-05-12T19:57:00.002+02:00

Itt van a tengerpart 10 km-re de sajnos most úgy tűnik nem sikerül lemenni.
Miért is?
Másként vagyunk berendezkedve. Ami az egyik helyen teljesen megszokott máshol kívánni valót hagy maga után.
Ezzel minden alkalommal szembesülök, az átállás időszakában. Itt megszokott, hogy mindenkinek van autója.

Sőt, itt rengeteg kis autóval találkoztam, nem csak smartokkal, de nálunk is egyre többet látható kisautóval (mopedcar).
Főleg lányok ropják vele a köröket, és parkolnak le vele a járda mellé, függetlenül a forgalomtól, csak hogy shoppingoljanak egy picurkát. De használható, a városban jó, és főleg elvisz mindenhova. A partra, a városba, a boltba.
Igen a boltba. Ott ahol a szagok mindig ugyanazok. A nyers halszag keveredik a boltban a szeletelt sonka, és fürtös paradicsom szagával. Semmivel össze nem téveszthető. Mint ahogy a reggeli illatok sem. Még a szállodában is ugyanazt érezni, mint a benzinkúton, az iskolában, vagy bárhol... a frissen főzött kávé, és forró kalács illata átitat mindent. És ez mindig meglep. Mint ahogy a külsőségekbe vetett hitük is, ami nem csak az öltözködésben nyilvánul meg. Persze elsődlegesen abban. A városban késő este is öltönyben sétálnak, és nem csak az idősebbek. Már az is szokatlan, hogy az idősebb férfiak együtt sétálgatnak a városban, megvitatva a megvitatnivalót, de mindezt este hét órakor és öltönyben teszik. Szép zakó, divatos nyakkendő, és látszik, hogy nem munkából hazajövet maradt rajtuk a ruha. Persze a zakó viselete hatványozottabban igaz a fiatal, középkorú férfiakra. Divatos, karcsúsított zakóból, gyönyörű színes ingekből, és színben illeszkedő nyakkendő, cipő, derékszíj hármasból kimeríthetetlenek. Persze a keresetnek egyenes következménye az ár is. Rengeteg ruhabolt, sok-sok férfiruha bolt, és 40-től a csillagos égig terjednek az ingárak, zakót pedig kettő háromszázért lehet találni. És ezek még csak nem is az igazán csinos zakók, sokkal inkább a fiatalos, gyűrt, rojtos, divatosnak hitt irányzatot képviselő zakók. A „munkábajárós” kék, szürke, fekete öltönyök árát meg sem néztem.
De be is fejezem a divatot, mert a végén, még a tanár által a kék öltönyhöz viselt narancssárga óránál lyukadok ki, holnap pedig a kávéval folytatom.

Marcilába

2010-03-27T16:37:00.006+01:00

Igen, megtörtént a baj. És a baj mindig váratlanul jön, most még fájt is.
Marcipán bicebóca kalózkapitány lesz még legalább 4 hétig. Sajnos így az aggility leckék és az élhetőbb szőr rövidítés is elmarad, de legalább jól van, és most csak ez a fontos.
Három nappal az események után, már az a gondunk, hogyan lassítsuk a futását, hogy biztosítsuk az előírt nyugodtságot (ketrecnyugalmat), ugyanis három lábbal és a "falábával" úgy szalad mint egy kis őrült.
Az első éjszaka borzasztó volt, a dokiról nem is beszélve, aki rögtön ébresztette a röntgen után, így a fáslizás iszonyat fájdalommal járt, a kutyáját szerető ember anyagi nyomorgatásáról már nem is beszélve.
Az élmény természetesen nyomot hagyott, így másnap már morgással "köszöntötte" a dokit, és a harmadik napon már szaladt.
Jobbulást

Első napok

2010-02-24T19:31:00.019+01:00

Most pedig jöjjenek az első napok társszerzőmtől, fotók később:

…Szentnap. Egy van az évben. Bár én már felnőttem, mégis örömteli várakozással tekintek a várható meglepetés-ajándék elé. Van egy titkos vágyam, reménykedem, hogy ma teljesül – nem sok rá az esély, de az ember mindig remél. Adni jobb, mint kapni- örök igazság, én most önző módon mégis inkább azt várom, hogy megkapom-e amit úgy szeretnék…

Eljött a pillanat. Egytesóm kezembe nyomott egy méretes kartondobozt, csomagolás nélkül… A feszültség bennem a tetőfokára hágott: „Mégis?!, Csak nem?!” – kérdezgettem, majd félve belekukkantottam a dobozba, s ott volt Ő. Nézett rám fekete gombszemeivel félénken, csodálkozón. Na ez volt a pillanat amikor elvesztem, kiemeltem Őt a dobozból és magamhoz öleltem. Egytesómnak párás szemmel mondtam köszönetet, hogy teljesítette egy régi-régi kívánságomat.

Hogy ki „Ő”? Egy törpe schnauzer kisfiú. A neve? Marcipán. Nem is kérdéses, a szépemlékű rajzfilm a Pityke őrmester után szabadon. Miközben újdonsült családtagomat dédelgettem – aki ezt halk nyöszörgésekkel konstatálta – záporoztak felém a fontos információk, 8 hetes, oltása van, mit és mikor és hányszor eszik stb. Én azonban nem tudtam levenni róla a szemem. A kutyagyerek pedig mintha megérezte volna a belőlem felé áradó mérhetetlen örömet és szeretet, egy percre sem tágított mellőlem, mindenüvé követett. Bozontos fekete szőre, és fehér zoknijai, fehér kis szakállkája, és viccesen hosszú kissé melírozott szemöldöke mindenkit elbűvölt. Természetesen nagyon félénk volt, bátortalanul, de kíváncsian tekintett a rá váró ismeretlen jövőre. Azonban bizonyos vagyok benne, hogy azt tudta, érezte, hogy ha velem/mellettem marad, semmi rossz nem érheti.

„U-COO”

.-.-.-.-.-.-.-.-

Marcipán kutya félénken fedezte fel új otthonát. Eleinte csak ott nézett körbe, ahol a lábamtól nem került túl távol. Bemutattuk a barátainknak, akik persze elolvadtak a hihetetlenül aranyos külsejétől. Marci is örült, látszott, hogy természete szerint kedves, barátkozó kölyök, azonban tőlem túl távol nem mert kerülni.

Az első éjszaka? – Hát sem mi, sem Ő nem aludtunk. Kijelöltük a helyét, ráhelyeztük a tenyésztő által tartozékként mellékelt törülköződarabra, de ő csak nyüszögött, reszketett, nagyon félt egyedül maradni. Hát nem volt mese, vele kellett aludnunk. Leterítettük a földre a polifómokat és leköltöztünk kis lakótársunk mellé, hogy ne féljen. Ez hatott, pár órát sikerült aludnia, nekünk már kevésbé….

„U-COO”

-.-.-.-.-.-.-.

Ahogy teltek-múltak a napok, Marcipán egyre bátrabb lett, szaglászott napokig, bútorokat, papucsokat, cipőket, azonban a biztonságos zúgot, amit számára kijelöltünk még nem szívesen hagyta el. Akkor ivott, amikor az ujjammal finoman fröcsköltem felé a vizet az edényéből, nyilvánvalóan megviselte az elválasztás.

Még több nap múlva már lehetett vele játszani, játék közben morgó hangokat hallatott, és lényegében mindent a szájába vett és megrágta. Később már természetesen ő is a család teljes jogú tagjának érezte magát és bizonyos jogokat követelt magának, ami főleg a játékidő hosszában és a dédelgetése idejének hosszában merült ki.

A megfigyelésem szerint azonban mellőlem továbbra sem tágított, folyton a sarkamban volt, s ha olyan helyre mentem, ahol nem látott engem, panaszosan nyüszögött. Aggódtam emiatt, és szakirodalom után néztem. Párom bíztatott ezügyben, és azt mondta, hogy büszke rám, hogy tudatosan akarom nevelni a kölyköt, hogy jó társunk legyen a velünk töltendő várható évei alatt.

A könyvből megtanultam, hogy mi vagyunk a falkája és szigorúan le kell szögezni, hogy nem ő, hanem én vagyok a falka vezére. A könyv utasításait betartva teszteltem rajta a módszert, s Marcipán bámulatosan jól és gyorsan reagált. Úgymond „papírforma” szerint. Kiderült róla, hogy nagyon okos, a figyelme élénk, bár még könnyen terelhető. Ezen információk birtokában megtanítottuk ülni, valamint arra, hogy az eldobott játékot visszahozza, s pár nappal később a két feladatot már össze is tudta kapcsolni. Élvezetes volt őt tanítani, s ő is élvezettel tanult.

„U-COO”

.-.-.-.-.-

Az utcai világ eleinte idegen volt a számára. Egy járdapadka láttán vad sírásba kezdett, nem tudta, hogy menjen rá, vagy le róla. A lépcső még nagyobb mumus volt a számára, ádáz hisztibe kezdett mondván „Ez biztos veszélyes, ne kényszerítsetek engem oda!” Hát nem kényszerítettük, arra azonban megpróbáltuk rávenni, hogy a lépcső mellett kialakított rámpán haladjon fel-le. Ezt háromszori ismétlés után már profin végezte és nagy örömmel, s lobogó fülekkel szaladgált föl-le.

„U-COO”

.-.-.-.-.-.-

Az érzelmi kötődésünk hamar kialakult, nem is lehetett Őt nemszeretni, vagy tartósan haragudni rá, ha nem a kijelölt toilettbe piszkított. Sűrűn fotóztuk, különböző pózokban, később a vicces játékidőkről videofelvételek is készültek.

Általa én is és a párom is jobb emberek lettünk, úgy érzem kialakult bennünk valamiféle kutyás érzékelő. Máig csupán kicsivel több mint 1 hónap telt el, hogy velünk él, de mi is megtanultunk az ő nyelvén, egy kicsit „kutyául” ő pedig érzi/érti a hangulatainkat, szándékainkat, parancsainkat. Úgy értékelem, hogy rövid távú célunkat elértük, boldog kiskutya-életet él, s vele mi is többet kacagunk.

„U-COO”

.-.-.-.-.

Társszerzőnek kértek fel a bloghoz, s én boldogan vállaltam.

Az egyes fontosabb fordulópontokat Marcipánunké letében szöveggel és képi anyaggal is dokumentálni fogjuk, a magunk örömére, s reméljük másokéra is….

„U-COO”

.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.

Egyik cuki szokása a dagasztás. Mi így hívjuk, szerintem hamar bedagasztana pár vekni kenyeret ha ilyenkor tésztába raknánk a kis lábait. Természetesen fel akarja hívni magára a figyelmet, azt akarja, hogy foglalkozzunk vele. A mellékelt video magáért beszél.

video

Hát nem ennivaló???

„U-COO”

Marcipán

2010-02-02T21:17:00.006+01:00

Ma voltunk megint dokinál a soron következő oltásért, és le is mázsálták a kölyköt.

3,2 kg, az egész rosszcsont.

Így, hogy meglett az összes oltása, le lehet vinni barátkozni másik kutyákkal, nem csak az ismerősökkel mint Dárdó.

Megpróbálom rávenni vendégszerzőmet, hogy felidézze Marcipán nálunk töltött picivel több mint egy hónapját.

2009 követő

2009-04-24T20:07:00.007+02:00

Az amerikai áttörést, és párbalyt követően, a nyertesnek már több mint egymillió 300 ezer követője van a twitteren. Ez párbalyre ihlette a magyar blogszféra legismertebb képviselőit, így ma reggel 10-től elkezdődött a 2009-es verseny.

Verseny 2009 követőért.

A verseny kiagyalója Angalday kihívta Doransy-t és Hírbehozót a nagy menetre.

Az aktuális állás alakulását és a pontos állást is követheted.

Mégha jópáran (jogosan) sznobizmus netovábbjának tartják a versenyt, annyit bizonyosan elér, hogy egyre többen ismerik meg a szogáltatást, és egyre több érdekes személyt lehet majd megtalálni rajta.

Géplovag

2009-03-10T12:38:00.019+01:00

Most hogy tavaszodik megint kezdenek előjönni a motorosok.

Miért is veszem rögtön észre Őket? Egy ~~vagyok~~ voltam közülük.

A párom kérdezte még a kapcsolatunk elején, hogy honnan jött a motorozás kedvtelésem.

Nem tudtam rögtön választ adni. Talán azért mert annyira régről fakad az érzés, és nem is kedvtelésnek inkább érzésnek nevezném.

Amióta az eszem tudom volt a családban motor. Édesapámnak is volt még „legény” korából, és ez nem változott meg a család alapítást követően sem.

Halvány emlékeim vannak arról, ahogy vendégségbe, vagy vásárolni megyünk és az oldalkocsiban ülök, pontosabban ülünk húgommal. Talán ezért van neki is manapság motorja. Már csöpp korunktól belénk ívódott a motor közelsége, a használttal együtt járó kellemetlenségeket észre sem vettük. Mindig kint parkolt az udvaron, köztünk volt, velünk, értünk. Ez hosszú éveken keresztül nem is változott. A különbség csak a motor típusa volt. Pannónia volt sokáig. Amikor már csak apum használta a motort, a Simson Start nyúzta. Ezzel járt dolgozni, vagy bárhová. Szinte nem is használta a keróját, csak ha együtt ment a család valahová: ekkor 4 kerékpárral mentünk a mi kis mezővárosunkban a rokonokhoz, vagy máshová. A motor hangját tökéletesen ismerte kutyánk Rexi, már messziről jelezte, ha meghallotta: és mi is tudtuk rögtön: apu jön haza a munkából. Hétvégén néha elmentük a határba… igen már motorozni. Először csak a kormányt foghattam, majd a gázt is húzhattam. Hatalmas élmény volt. Ekkor még tizet sem töltöttem be, de már vezetni akartam. A válasz a lábam rövidségére hivatkozott. De ígéretet kaptam, amint leér a lábam a motorról, vezethetem. Így is lett. Amint a váltóig leért, már megtanultam a váltást, fékezést, de még apum tartotta a motort mögöttem ülve. És amit leért a lábam már vihettem is.

Nagyon sokáig nem volt saját motorom. Barátokéval, apum Simójával mentem a haverokkal túrázni, de a jogosítványom rögtön megszereztem amint lehetett. Természetesen a vezetéssel (gyakorlati vizsgával) nem volt problémám.

Innen már csak idő kérdése volt a saját motor. Már ekkor 14 évesen sajátot szerettem volna. Először Babetta jutott kizárólagos használatra, még az a típus, amelynek nem volt hátsó rugózása. Utána MZ. Az egyik osztálytársam MZ 250-ével szereztem meg a nagymotor vizsgát, a személykocsi jogosítvánnyal egy időben.

Ekkor iskola következtében elkerültem a városból 3 évre, ahogy visszajöttem dolgozni, elkezdtem gyűjteni a saját motoromra. Az első igazán saját igazán nagy motorra. Aprilia Tuareg Wind 350-es enduro lett. Szerettem, sokat utaztunk együtt. Ezt egy Honda VT 750 követte, majd megvettem a mostani gépem: RST 1000.

Úgy gondolom, ha valaki motorost lát, nem szabad rögtön ítélni, vagy elhinni más ítéletét, ugyanis a többségnél ez nem hirtelen fellángolás, sokkal inkább egy érzés.

De még milyen jó érzés, amikor saját kezű javítása után kerülsz vele egy jóízűt!

Februári hó

2009-02-01T14:16:00.009+01:00

Ahogy a reggeli hóra felébretdtünk eldöntöttük, hogy ki kell használni ezt a mesés időt... irány a Sárpentetlei erdő.

Az erdei tornapályán mentük körbe, közben jókat hógolyózva, és nagyokat ö(ő)rülgettünk, milyen szép tud lenni a hóesés...

Igaz már nagyon várom a tavaszt, főleg májust, - végre elő lehet venni a motort, és jó kis koncertek - de azért a tél is tud igazán szép lenni. Az idei az volt: volt benne hideg jócskán, volt benne hóesés, és szép lezárása volt az idei évnek, még ha tarkítva is volt a vége vizsgaidőszakkal, és világválsággal. (igazán szépen mutat a két válság egymás mellett )

Azért mondhatom, hogy idén sikerült a sok fagyos éjaszka eredményének is örülnük: kimentük egy igazán jót csúszkálni a Velencei tóra. Rengetegen voltak. El sem hinné az ember, hogy télen is annyi kocsi áll a parton mint nyáron. A társaság egy része hokizott, a többség viszont csak csúszkált a maga jókedvére mint mi is tettük. Sikerült fakutyát is bérelnünk és mondhatom nagyon élveztük a kint eltöltött perceket.

Visszafelé pedig természetesen egy kalasszikust hallgattunk az autóban:

Futás

2008-08-09T11:25:00.000+02:00

Párommal futni voltunk a héten több alkalommal is. Részemről a futás kimerült a biciglivel kikísérésben és egy kör lassú kocogásban....sajnos.
Most ~~kezdem újra a futást~~ helyesebben: próbálom újra kezdeni és sajnos még fájdalommal teli élmény nem úgy mint egy évvel ezelőtt amikor az alábbi számra róttam, húztam meg a felmérés utolsó köreit....

Összezavarodva

2008-07-23T09:05:00.000+02:00

A hét végén orvosnál voltam ismételten. A decemberi műtétem óta "rendszeres" orvoslátogató vagyok, de megint csak elbizonytalanítottak.

A műtétet végző orvosom blogjában is olvasható és még számos más helyen a gyógytorna fontossága, melyet mind a megelőzésben mind az utókezelésben fontosnak vélnek. Sok oldalt találni a derékfájással, gerinctornával kapcsolatban, melyek igyekeznek leírni a felépítését, működését.
A megelőzésnél a tartóizmok erősítését, a gerinc tehermentesítését hangsúlyozzák, így a kiboltosodás is tehermentesülhet. Már ekkor is furcsállottam, hogy az egyik orvos szerint gerincnyújtó gyakorlatokat végezzek, akár csigolya tehermentesítést, eltávolítást elősegítő szerkezetekkel, melyet be is gyakoroltatott. Így szerintük a sérv vissza tud húzódni, az eltávolodás következtében a nyomás megszűnik, nagyobb lesz a porckorong helye, csökken a porc ellapultsága ennek következtében boltosodása és akár a több hely birtokában több vizet is fel tud venni, csökken a dehidráltsága, ennek következtében nőhet rugalmassága. (persze mindez csakis teljesen ideális esetben)
Eközben a másik orvos, gyógytornász inkább az izmok erősítését javasolta, így azok jobban meg tudják tartani a sérves részt, a csigolyák eltávolítása nem javasolt szerintük, mert meggyengül a teljes szerkezet tartása, így a kiboltosodás visszatartása is - egyenes következményként - nőhet a sérv.

Mindez még a műtét előtt...ami sajnos elkerülhetetlenné vált.
Most az operációt követően igyekszem "mobilizálni" a gerincem, ahogy a gyógytornász javasolja. Ilyenkor újra működésre kell bírni a csigolyákat, melyek a műtét előtti állapot - ami a sérv kialakulásához vezetett - és a műtét következtében nem igazán hajlanak rendeltetésszerűen. Természetesen a kórház műtét utáni gyógytornáját végigjártam, azt követően is minden nap az ott tanult tartásjavító tornát csinálom.
A műtét előtti fájdalom mondhatni teljesen megszűnt, de mivel igyekszem fokozottan figyelni a gerincem visszajelzéseire - tanulva a hibámból - meglepődve tapasztalom, hogy most a lapockák közötti szakasz kezd fájdalmassá válni, ellenben a lumbális szakaszban végzett műtéttel. Mivel a fájdalom nem szűnik a fentebb leírt tornák ellenére sem, hétvégén orvosnál voltam.
Egy vietnámi professzornál, akit szintén egy doki ajánlott. Ő a gyógytornát feleslegesnek ítélte (összezavarodottságomat fokozandó). Egy gyakorlatsort mutatott be, mellyel javíthatom a gerincem mozgását, az ellapult porckorongok ellenére. A torna elemei sokkal inkább hasonlítanak a műtét előtti gerinc-mobilizáló gyakorlatokhoz, mint a műtétet követő tartást erősítő, javító gyakorlatokhoz.

Tehát ismételten ott tartok, hogy mindaz, amit műtét előtt megpróbáltam megtenni a derekam mozgásának javítása, a sérv visszahúzódása érdekében sikertelenül(függeszkedés, gyógytorna, táplálék-kiegészítők, akupunktúra, csontkovácsok, gerincsebészek) és amit most igyekszem megtenni, hogy javítsam a mozgását, elkerüljem a jövőbeni műtéteket, az egyik orvos szerint hasznosak, a másik szerint kevésbé.

Akkor most kinek a javaslatára hallgassunk? Vagy csináljuk mindkettőt, biztos ami biztos.

Már megint Google

2008-07-04T17:07:00.000+02:00

Holographic Google Earth from Nicolas Loeillot on Vimeo.