Tageschlictprojektor

20 és feledik fejezet - Arról, hogy mi minden érte még a tengeren Candide-ot és Martint

noreply@blogger.com (Duchon Jenő) — Wed, 29 May 2013 06:57:00 +0000

A hajó villámsebesen szelte a hullámokat, s nyelte a mérföldeket, hogy utasait minél előbb kitehesse a francia partokon. Az utasok alatt persze nem csak Candide-ot és Martint kell érteni. Két nő is utazott még hőseinken kívül a hajón. A sors furfangja, hogy mindkét asszony teherbe volt esve.
- Látja kedves Martinom azt a két hölgyet ott a hajóorrban? – kérdezte utazótársát Candide.
- Látom – válaszolt a kérdésre Martin.
- Ugye beismeri kedves barátom, hogy mégiscsak szép és jó e z a világ. Nincs szebb, mint látni, vagy legalábbis tudni, hogy nemsokára egy új élet születik.
- Ne legyen ennyire jóhiszemű, barátom. Még nem születtek meg a gyermekek – vágott vissza Martin.
Hőseink ekkor abbahagyták a vitatkozást. Késő volt, s mindannyian visszamentek a kabinjukba, hogy ott töltsék az éjszakát.
Candide-nak már éppen sikerült volna elaludnia, amikor Martin berontott a kabinjába.
- Megindult a szülés! – ordította.
Hősünknek sem kellett több. Gyorsan felkapkodta magára ruháit, és barátja után futott.
A két nő irtózatosan sikoltozott a szülés közben, Irtózatos kínokat éltek át. Martin meg is jegyezte Candide-nak:
- Ha Isten tökéletes, miért nem tudta a szülést fájdalom mentesebben megalkotni
- Talán azért, hogy így még nagyobb legyen az anya öröme, amikor kezébe veheti újszülött gyermekét – próbálta megőrizni optimizmusát Candide.
A szülés azonban nem úgy zajlott le, ahogy azt Candide remélte. Fájdalmasan be kellett látnia, hogy barátjának megint igaza volt.
Az egyik nő egészséges gyermeket hozott a világra, azonban ő maga belehalt a szülésbe. A másik anya ugyan életben maradt, de gyermeke holtan született.
- Belátja-e már kedves Candide-om, hogy a maga elmélete sehogyan sem akar beigazolódni?! Itt volt egy élet, ami mielőtt megszületett volna, elveszett. S ez a másik élet – mutatott a halott nő karjaiban fekvő újszülöttre – él ugyan, de minek. Elvesztette az életet adó földet, elvesztette az anyaföldjét, s így ős halálra van ítélve.
- Nincs igaza kedves barátom. Annak az anyának akinek meghalt a gyermeke, Isten adott egy másik gyermeket, és annak a gyermeknek, akinek anyja meghalt, Isten adott egy másik anyát. Mégiscsak rendben van minden ezen a világon.
Ebben maradtak. Mind a ketten túl fáradtak voltak vitatkozni. Visszatértek a kabinjukba, és lefeküdtek aludni.
Candide aznap nyugodt szívvel aludt el. Hiszen ha két elveszett lélek személy egymásra talált, talán még ő is megleli Kunigundáját.

Emberközeli riport

noreply@blogger.com (Duchon Jenő) — Thu, 16 May 2013 06:56:00 +0000

Ez a riport azért készüt – szólt a riporter -, hogy megmutatcsa, hogy millyen emberségesek a hagyseregben a fogászok, vagyis a fodrászok.
- Maga fogász?
- Nem, én fodrász vagyok a hadseregben.
- Beszéljen valamit az új munkájárór?
- Én a rövid haj specialistája vagyok itt. Már legalább 70 éve vágok itt hajat, s eddig itt még semmi panasz itt nem volt itt.
- És mongya, élvezi?
- Persze, tudja micsoda öröm, ha bejön ide egy hosszú hajú, ápolatlan hülye, és aztán, hogy megkopasztom egész normális lesz.
- És mongya, mikór vólt a legjobb dólgozni. Régen vagy mocst?
- A hatvanas, hetvenes években volt az igazi fiacskám. Az a sok bunkó, aki ide akkor bejött, és mindet csak kopasztani, csak kopasztani, óriási volt!
- És mi a vágya, amiről álmodni szokott?
- Azt álmodom, hogy én vagyok Claudia Schiffer fodrásza.
- Köszönöm az inyterjút.

Első forgatókönyvem

noreply@blogger.com (Duchon Jenő) — Tue, 14 May 2013 06:53:00 +0000

2018 március: az emberiség már épphogy túlélte az ötödik atomháborút, és z UFO-k ellen vívott szörnyű háborút. (Nem is említve a szúnyogok és egyéb kártevők elleni szüntelen harcot.)
Az ég tiszta volt, fényesen tündöklött a hold, a sark- és a halálcsillag.
Olyan kor volt ez, ahol nem volt szabad éjszaka az égben járni, a gaz éjszakai manguzok mindenkire lecsaptak. Ők voltak a legkártékonyabb kártevők a Föld felszínén. Minden vegyi ellenanyagnak, minden permetezésnek ellenálltak, ám amikor már a küzdelem kilátástalanra fordult, támadt egy utolsó ötlete az emberiség védelmezőjének, Bálint Gazdának: egy katonát küldött vissza a múltba, keressen ott új védelmet a kártevők ellen.
Történetünk a múltban, azaz a jelenben játszódik:

Egy ember ment az utcán, s szemlátomást zavart volt. Nem tudni miért, de akivel szembe találkozott, annak tett valami furcsa megjegyzést, aztán továbbment. Például ilyet: Ferrari 280! Fiat 170! Vagy mondjuk: Trabi 100! No, és ehhez hasonlóakat.
Mivel a többi ember nem szemlélte ezt jó szemmel (sőt nagyon is rossz szemmel néztek rá) elhatározták, hogy bevitetik a diliházba. A diliházi ápolók örültek is neki, hiszen ilyen tüneteket még senkinél nem észleltek, így mondjuk tanulhattak is egy kicsit, ám nem lett szerencséjük. Ugyanis a diliházban (miután magára hagyták a gumiszobában) már nem produkálta a fenti tüneteket, és úgy mutatkozott, mint aki éppen egy 14-es villamosra vár, vagy buszra.
Miután két hónapra rá eldöntötték, hogy emberünk inkább úgy fest, mintha buszra várna (és nem villamosra), kiengedték.
Az utcán azonban rögtön szembetalálkozott egy emberrel: Jaguár 225! – szólt izgatottan emberünk.
-Ferrari 280! Mindenvivő! – szólt vissza az ismeretlen jövőből érkezett férfi.
- A fenébe vesztettem! – szólt a diliházból frissen szabadul főhős, aztán továbbment.
A jövőből érkezett férfi is továbbment, s kereste az új ellenanyagot a manguzok ellen…

Az új technológia

noreply@blogger.com (Duchon Jenő) — Fri, 10 May 2013 06:49:00 +0000

Mai műsorunkban ellátogatunk Paksra, az atomerőműbe, ahol tegnap szereltek be egy új műszert, amellyel még biztonságosabbá és gazdaságosabbá vált az ország energia ellátása. Megkérdezünk egy munkást.

(férfi, aki valamit lapátol egy óriási kazánba, és világít a feje)

- Megkérdezhetem, hogy mit csinál itt?

- Nem, az szigorúan titkos.

- Ötvenezer?

- Befűtök. Lapátolom az atomot a reaktorba.

- Ez lenne az, az új technológia?

- Nem tudok semmiről.

- Ötvenezer?

- Ez.

- És mi volt a régi módszer?

- Nem tudom.

- Harmincezer?

- Azelőtt kézzel dobáltuk bele az atomdarabkákat a reaktorba.

- És ez nem veszélyes az országra, a környezetre? Harmincezer?

- Óh, nem! Ez az eljárás teljesen környezetbarát.

- De… Hiszen a terem teljesen tele van ablakokkal, és mindegyik nyitva. Háromezer?

- Hát persze, hogy nyit van! Kurva meleg szokott itt lenni. A szenny úgyis a kéményen távozik. Így ez az eljárás teljesen környezetbarát.

- És Önöknek, itt dolgozó munkásoknak nincs semmi bajuk? Ezer?

- Semmi. Teljesen egészségesek vagyunk Haza is mehetünk mindennap.

- De… Hiszen magának világit a feje a rádióaktivitástól!!!

- Hahaha! Már a magáé is.

Az időkapu

noreply@blogger.com (Duchon Jenő) — Tue, 07 May 2013 07:18:00 +0000

A kurva életbe! Tiszta baromság ez az egész. Ki volt az a barom állat, aki ezt kitalálta! - és kidobta az ablakon a fent megnevezett jeles művet.
A könyv zujant, zuhant, zuhant, zuhant... s az egész világ azt várta, hogy leessen, hát meg persze Newton is, mivel jól jött volna neki, ha elméletét a gyakorlat is igazolná (legalább egyszer az életben), de mindegy, hiszen Newton már meghalt. Még szerencse, mert lássanak csodát, a könyv, ami csak zuhant, zuhant, zuhant és zuhant, egyszer csak egy nagy robbanással és fényáradattal, gömbvillámbecsapódással és áramkimaradással eltűnt. (Szegény Newton, he-he!)

Látván a nagy fényt és hangzavart az 500 évvel ezelőtt élt paraszt igencsak megijedt, s hát amikor meglátta, hogy belőle egy könyv is ki akar esni, akkor sápadt csak el igazán (mert, hogy a helyi káplár már régen meg akarta tanítani olvasni, de hát mindig csak a B betűig jutottak: B, mint balta!).
Még szerencse a dologban, hogy emberünk nem volt az az ijedős fajta, mint a felesége, aki egy egér láttán múltkor is a szomszéd vármegyéig futott. Szóval emberünk - mit tehetett hát - megnézte a nagy fehér fényből kiesett könyvet, s látta ám, hogy olyan zöld színe van, mint a fáknak, meg a fűnek, meg a békáknak, meg a hányásnak... hát, szóval látta, hogy zöld. Gondolta, hát, ha ezt hazaviszi, az asszony úgy megijed (merthogy a zöld színt, még az egereknél is jobban utálta), hogy két hónapig biztos nem látja viszont.
Imigyen okoskodva rájött, hogy csoda történt, és hát akkor nem tehetett mást, minthogy elvitte a könyvet egy asztrológushoz (akkori nevén paphoz), aki azonnal látta, hogy írva is vagyon bele. Ugyan olvasni eltudta, de nem értett mit is jelenthet ez. Gondolta, ez istenül van, és valószínűleg az Isten akart ezáltal a "szent" zöldkönyv által üzenni a földi halandóknak, hogy éljenek úgy, ahogy az ebben írva vagyon.
Ám volt egy apró problémája. Mivel megérteni nem tudta, nem mondhatta meg az embereknek, hogy Isten elmondta hogyan éljenek, de ő nem érthette. Így inkább arra az álláspontra helyezkedett, hogy ez egy istennyelven írt imádság Istenhez. Nyilvánvaló ugye, hogy az Isten megunta a sok latin imádságot, és most a saját nyelvén akarja hallani. Ez a megoldás nagyon tetszett is neki, így a következő misén már így imádkoztak:
"Kedves Testvéreim, Isten elküldte nekem imáját, hogy hogyan imádjuk az Urat. Most felolvasom nektek, hogyan imádkozzatok eztán: A 10cm sugarú, 15kg tömegű tömör korong a vízszintes helyzetű szimmetriatengelye körül, súrlódás nélkül foroghat..."

X-files from FBI secret documents

noreply@blogger.com (Duchon Jenő) — Mon, 18 Feb 2013 07:56:00 +0000

Ez a történet olyan valóságos és olyan hihető, hogy akár meg is történhetett volna, itt nálunk. Talán éppen most...
... egy ember -egy nőnemű egyed - lépett ki egy egy ajtón, valahol a mesebeli ajtósoron, és elindult a frissen - pár éve - betonozott úton. Gondolatai - ha voltak egyáltalán - az éppen szembe jövő ember -egy hímnemű egyed - vállain, mellkasán és .... jártak. Arról ábrándozott, hogy felismeri benne a nőt, és kéz a kézben mennek tovább. De a pasi csak közeledett, közeledett, és amikor szembe kerültek, egy jelképes mondat hangzott el: "Deák tér".

Óh, Deák tér - suttogta a lány, és úgy gondolta egy randevúra mégis föl kéne vennie majd valamit, így röppályáját némileg korrigálva az irányt egy boltba irányította, no meg az éppen szembe jövő, ugyancsak HÍM egyedre.
Újabb szóváltás eredménye az "Arany János utca" lett, majd a "Nyugati Pályaudvar", "Lehel tér", "Dózsa György út", "Forgács utca".
- Forgács utca? - ripakodott rá a sorban hatodik HÍM egyedre, de még mielőtt visszafordulhatott volna, már hallotta is a háta mögül a lihegő hangot: "Árpád híd".
- Na azé, húzzá bele! -szólott biztatóan a 7. HÍMhez.
Utána még jöttek sorban a "Gyöngyösi utca" és az "Újpest-Városkapú", de utána jó ideig semmi. Az utca kiürült. Egy lélek sem volt sehol.
Na, és a Központ? Az Újpest-Központ? Mi lesz? Valaki?
- Újpest-Központ! Újpest-Központ! - kiabálta végig az utcát.
Egyszer csak a Múlder ügynök ugrott elé: Állj, végállomás! - és feltartotta a kezét, amelyben egy pisztoly volt, és lelőtte a nőnemű egyedet. Utolsó szavai ezek voltak: "Újpest-Központ, végállomás". Aztán meghalt.
Szkáli ügynök a boncolás során kisebb napszúrást állapított meg, amely nem földi eredetű volt.
"Talán a Napból jöhet" -gondolta Múlder.

(A film alkotói elnézést kérnek a rasszista Hím-Nöstény megnevezésekért - Charles Darwin.)

Halotti beszéd és könyörgés

noreply@blogger.com (Duchon Jenő) — Thu, 14 Feb 2013 07:40:00 +0000

Kedves egybegyűltek! Köszöntök mindenki ezen az örömteli alkalomból, mikor is testvérünk és rokonunk testét felajánljuk a természet újrahasznosító gépezetének.
Látjátok feleim, mik vagyunk: szén és víz, mely a szerves bomlás eredménye. Ennek lehettek most kedves barátaim szemtanúi, s csak az vigasztalhat bennünket, hogy szerettünk teste, szíve tovább él a transzplantációs intézet révén.

Köszönjük nektek, szent orvosok és boncmesterek, kik szemeit másokba örökítitek, s őt eme fekete humusszá égettétek, hogy a természet gépezete majdan erjedő folyamatok révén olajat bomlasszon porrá égett testéből, s így egy benzinkútnál vagy egy olajkazánnál majd mindig rád emlékezzünk szeretett testvérünk. Élj boldogul valamely robbanómotor dugattyúiban, hogy aztán átalakulva gáz halmazállapotú égéstermékként okozz savas esőt vagy rongáld az ózonlyukat. <>
Búcsúzunk tőled, kedves testvérünk! Reméljük, valamely szerves táplálék folytán majd visszatérsz hozzánk, és egyesülve véled törhetünk át ellenfeleinken életünk során.
Ámen.
<<Áhitatos zene szól: Mr. Prezindent: "kokodjámból">>

Le az arisztokráciával

noreply@blogger.com (Duchon Jenő) — Mon, 17 Dec 2012 07:59:00 +0000

(Szereplők: Bíró, 3 arisztokrata, 3 polgár, Adolf Hitler, Arisztotelész, Hot-dog árus, Jegyárus)

(függöny fel)

Bíró: A tárgyalást megkezdem. Azért jöttünk mai itt össze, hogy egy szemét, strici, faszfej népséget eljuttassunk oda, ahol méltó helyük leend. Ez a faszszopó, gennyesképű népség pedig nem más, mint az arisztokraták.
3. polgár: (be) Le az arisztokratákkal! (ki)
Bíró: Álljon fel kérem arra a satnya, visszértől duzzadó, gombafészkes lábára, és azt a retkes pofáját mozgatva kérem feleljen a következő kérdésre. Maga arisztokrata?
3. polgár: (be) Le az arisztokratákkal! (ki)
1. arisztokrata: Hát, kérem az úgy volt, hogy...
Bíró: Ne térjen ki a válasz alól maga ganéjképű! Válaszoljon egyenesen a kérdésre. Maga arisztokrata?
3. polgár: (be) Le az arisztokratákkal! (ki)
1. arisztokrata: Igen, az vagyok!
Bíró: Halál! Kivégezni! (1. arisztokratát elviszik) Következő vádlott! Maga ariszt... (megáll)
2. arisztokrata: Tessék, hogy én mi vagyok?
Bíró: Hát, tudja... Valami, ami A-val kezdődik és risztokratával végződik.

2. arisztokrata: Nem teljesen értem miről beszél.
Hot-dog árus: (be, keresztül) Hot-dogot tessék! Itt a friss, finom hot-dog! (ki)
Bíró: Arra céloztam, hogy ön egy olyan személy, akit itt ki szoktunk végezni.
2. arisztokrata: Ja, hogy arra céloz, én arisztokrata vagyok-e?
Bíró: Igen, arra céloztam, hogy Ön arisztokrata.
3. polgár: (be) Le az arisztokratákkal! (Bíró lelövi, meghal)
Bíró: Arisztokrata volt. Ez a másik is az. Vigyék! (2. arisztokratát kiviszik) Következő! Maga arisztokrata?
3. arisztokrata: Nem. Kérem, engem nem így hívnak.
Bíró: Nem a nevét kérdeztem! Maga arisztokrata?
3. arisztokrata: Ja, hogy arisztokrata. Nem, kérem. Az anyám, az arisztokrata volt. De ő már meghalt. Tegnap nyakazták.
Bíró: De hát, akkor Ön is arisztokrata!
3. arisztokrata: Nem, kérem. Én Lajos vagyok.
Bíró: Minden Lajos arisztokrata. Vigyék! (3. arisztokratát elviszik)
Adolf Hitler: Hei Hitler! Egy fajtiszta német-juhászt keresek.
1. polgár: Fúj! Rohadt nácista disznó! Takarodj innen!
Adolf Hitler: Oppá! Most látom, eltévesztettem az ajtót. (ki)
Bíró: Milyen állás után érdeklődött ez a jóvágású fiatalember? Olyan helyes kis kis bajusza volt.
2. polgár: Egy pásztort keresett.
Bíró: Áh, értem! Kérem a következőt! Maga arisztokrata?
Arisztotelész: Nem, kérem. Én Arisztotelész vagyok.
Bíró: Akkor mégiscsak arisztokrata. Aki bármi módon arisznak vallja magát, az arisztokra. Ráadásul Önnél még egy "to" is járul hozzá.
2. polgár: Öööö! Elnézést, szólhatok valamit?
Bíró: Igen, tessék!
2. polgár: A feleségedet Arisznak hívják.
Bíró: Az más. Vannak kivételek. De ha jól tudom, a te fiad neve Aramisz. Abból is ki lehet hozni az Arisz szót.
Arisztotelész: Elnézést! Én egy görög filozófus vagyok.
Bíró: Ja, az más. Ráadásul, ha görög is.... (csend) De azért kivégezzük. Teljesíteni kell a napi adagot. (Arisztotelészt elviszik)
Jegyárus: (be) Van néhány jegyem a Manchester-Liverpool meccsre.
Bíró: De ezek angol csapatok!
Jegyárus: Tudtam, hogy eltévedtem. (el)

(függöny le)

Köszönetnyílvánítás

noreply@blogger.com (Duchon Jenő) — Mon, 24 Jan 2011 10:01:00 +0000

Köszönöm! Köszönöm! Tényleg, igazán nagyszerű ez a film! Köszönöm a rendezőnek, akinek sikerült rávennie, hogy lefeküdjek vele és így most én lehetek a film hősnője. Köszönöm a férfi főszereplőnek, akivel igazán jó volt az ágyban. Köszönöm a sminkeseknek akiknek sikerült eltüntetniük, elrejteniük rajta a zöld, gomba szerű foltokat. Köszönöm a producereknek is, hiszen ő pénzelte az egész filmet, bár a végére már fényesre nyaltam a seggét. Köszönöm anyukámnak, akinek a film jövedelmének 0,000000001%-át már átutaltam, hogy megsegítsem őt a strichelés leszoktatásáról. Köszönöm apukámnak, aki anyámat futtatja. Köszönöm legújabb élettársamnak, aki elődjén minden szó nélkül eltüntette a folyóban. És végül köszönöm a közönségnek, akik együtt élveznek velem az egész film folyamán. Köszönöm! Köszönöm!

Tehát az új Oscar kategória, a pornófilm legjobb női főszereplőjének köszönetnyilvánítását hallották.

Kettős élet (dokumentumok alapján)

noreply@blogger.com (Duchon Jenő) — Mon, 17 Jan 2011 08:46:00 +0000

A kocsma nagy üzlet. Persze, nem kocsmának hívják. A neve: bár, és ahogy a mondásból ismerjük: ha bár legyen kövér (vagy valami ilyesmi). Ezért szoktak belerakni játékgépeket is. A neve így már játékbár. Vasárnap viszont minden zárva van. Legalábbis majdnem minden, de a játékbárok mindenesetre bezárnak. A tulajdonos baromira nem tud mit kezdeni magával és a sok pénzzel amit egy hét alatt keresett a játékbárral. Ezért sürgősen valami anyag után nézett. Miután mocskosul belőtte magát azonnal templomba ment. Furcsa módon pont vasárnapokon szokott mise lenni, ami a play-báros nélkül elmaradna.

95-ben minden lehetséges

noreply@blogger.com (Duchon Jenő) — Thu, 23 Dec 2010 09:20:00 +0000

- Nagypapa, miért ezt a képet raktad be a Windows 95 hátterébe?
- Jaj, kisunokáim! Ez a kedvenc képem. Tudjátok ez éppen azt ábrázolja, amikor az öcsémnek leszakadt a feje. Még a balta is jól látható. Csak azt sajnálom, hogy az a nyomorult Taskbar eltakarja a kilógó beleket. Tudjátok, utálom eltüntetni a Tálcát.
- Nagypapa, és mi lóg ki abból ott, ott, igen, abból?
- Ja, hát az a Szemeteskosár. Tudjátok, ha letörlök valamit Windows 95 alól, akkor az idekerül, így esetleg még valamikor visszaállítható. Ez szerintem hülyeség. Ja, hogy mi akar maga az ikon lenni? Ahogy most elnézem, van valami a Szemetesben, mert jól meg van tömve Nagyanyátok ottan.
- Nagypapa, és mik ezek a fura hangok amiket a Soundblaster 16 AWE32 hangkártyád kiad?
- Csak a volt magyartanárnőm hörgései.
- Nagypapa, miért választottad a Control Panel Display pontjából a Képernyővédő funkcióban azt, amikor a Jockey feje röhögve végiggurul a képernyőn?

(De a nagypapa már nem tudott válaszolni, mert hirtelen leállt a szívműködése, és 95 évesen elhunyt.)

A Lógóember

noreply@blogger.com (Duchon Jenő) — Tue, 21 Dec 2010 09:13:00 +0000

Lógok! Nem tudom miért. De most lógom egy kicsit... és nézelődöm. Nézem a világot. Nézem... Kár érte, de én csak itt lógom. Hogy hol? Fogalmam sincs. Nem olyan régen még az ebédemet fogyasztottam valahol egy kellemes kis vendéglőben, udvarias kiszolgálás közepette, de most itt lógok ezen a kötélen, és az utolsó szellők, fuvallatok, melyek ma még erre járnak, forgatják, lengetik lógó testemet.
Nem vagyok túl magasan, de ha esetleg leesnék, nem tudom, barátom lenne e a gravitáció, és anyaföldem úgy ölelne magába, mint mikor megszülettem és értelmet nyertem. Akkor is leejtettek. De aztán, ha felépülnék biztos, hogy újra lógnék. Nem tudom miért, és hogyan teszem, de tudom, hogy nekem ez rendeltetett. Lógni valahol, és hagyni, hogy a gravitációs erő megpróbáljon szembeszállni a kötélerővel. Fizika. Sohasem szerettem. Csak lógni. A lógás megnyugtatja az embert. Lógni, lógni és lógni.

Persze a lógás művészete igen összetett és nehéz művelet. Nem lehet akárhogyan lógni. Sokan nem is tudják megcsinálni. Nem egy embert hallottam, akinek a csomó már az első rántás során eltörte a nyakcsigolyáját. Ők még a szerencsésebbek. Vannak, akik órákon, sőt, egykét esetben napokig tudnak fulladozni a kötélen. Ezek egyszerűen amatőrök. Több száz elcseszett barom. Hát, tessék! Tessék megnézni ezt a hülyét itt mellettem. Egy órával ezelőtt még itt rúgkapált össze-vissza, s tessék, most itt lóg, mint egy rossz rongy a kerítés fájára szúrva. Hülye béna! Lógni tudni kell. És én tudok lógni. Sőt, szeretek lógni. Nem is tudom mit csinálnék, ha egy nap nem lóghatnék.
Lehet, hogy ez már beteges? Elvonókúrára kellene járnom vagy pszichiáterhez? Miért? Mert szeretem amit csinálok? Nem! Én lógni fogok! Itt fogok lógni az idők végezetéig, mert én vagyok... Igen, én vagyok... Én vagyok a Lógóember!

Strucc!, avagy a mennyország alulról

noreply@blogger.com (Duchon Jenő) — Fri, 08 Oct 2010 07:16:00 +0000

A dagadt feleség élvezettel nézte a TV-t. A férj közben undok megjegyzéseket tett, és szidalmazta a Kötés magasiskolája című magazinműsor műsorvezetőnőjét.
Szerencsére éppen vége volt, s a feleség elrakta a TV nézéshez elengedhetetlen kötőtűket és horgoló tűket, fonalakat és mintapulóvereket. A férj kedvenc percei voltak, ekkor kezdte ugyanis előpakolni a fűrészeit és szerszámait, merthogy a Fűrész-ötperc műsor következett. A kedvence volt.

A műsorvezető rákezdett: Jó napot fűrésztársak, kezdjük hát el! Fűrészeljen! Fűrészeljen! Fűrészeljen! (És ekkor valamilyen vibráló hatás is érezhető volt a TV felől.) A férfi amit ért fűrészelt; a széket, a kanapét, a függönykarnist, a kakukkos órát, az ablaküveget, egyszóval mindent.
A műsornak vége volt, de a férfi csak mosolygott, és fűrészelt, és mosolygott…
A felesége nem mert neki szólni, merthogy múltkor is alig bírták összevarrni a lábát, meg különben is, a fűrész sem igazi, úgyhogy mit érdekelte őt, és kiment a konyhába mosogatni.
A TV-ben eközben:
…mond csak Samanta mi van mostanában Jokival, mert olyan… - Megszakítjuk adásunkat, hogy egy fontos hírt közöljünk: A Szovjetunió ma reggel atomtámadást indított országunk ellen. A rakéták elhárítására nincs mód, a lakosságot megkérjük kerüljék a pánikot, és aki tud készítsen elsősegély csomagokat… (és hírtelen megszakadt az adás)
A férfi fűrészelés közben semmire és senkire nem figyelt, csak fűrészelt, csak fűrészelt. Az asszony meg mosolygott…
…Amikor véget értek a koszos edények, és a szék karfáját is elreszelte már az életlen fűrész, akkor odaszólt az asszony az urának: Menjünk ki a friss levegőre, de zárd le előbb a TV-t, már vége az adásnak.
Ahogy kinyitották az ajtót, hirtelen nagy fény lepte el a szobát, és bevilágította még a kikapcsolt TV képernyőjét is. Az égen angyalok szálltak, és a földön rajzfilmszerű alakok feküdtek boldogan, szépen; ahogy kell!!!!
A patakok helyén méz és tej folydogált, és a bárányfelhők az égbolton csodálatos képet nyújtottak. Mindketten úgy érezték: de szívesen felszállnának a felhők közé.
És valóban: szárnyik kezdtek nőni (rajzfilmszárnyak) és csapkodva felszálltak a rajzfilmfelhők közé, s örökké boldogan éltek…

Gyerekvers: Az apa bement a boltba vásárolni

noreply@blogger.com (Duchon Jenő) — Mon, 30 Aug 2010 07:07:00 +0000

Az apa bement a boltba vásárolni,
én meg kint döglöttem a téren.
A Sport nevű csokoládét nyomta a pofámba
miközben a mászókára másztam éppen.

Tornáztam. Föl-le húztam magamat a korláton
a lányok pedig néztek - voltak kicsik, nagyok.
Az egyik odajött hozzám, és azt mondta:
Édesem, ötezerért a tiéd vagyok.

Amúgy sem tetszett nekem,
és apa is kijött a boltból,
így átpasszoltam a nőt neki,
s ő később azt mondta: Jó volt!

Buszmegálló

noreply@blogger.com (Duchon Jenő) — Sun, 22 Aug 2010 07:57:00 +0000

Ott volt az a buszmegálló. Már régen ugyanazon a helyen állt; ott, az Árpád Üzletházzal szemben. Először csak egyszerű betonnal öntötték fel, de aztán előléptették, és szép, díszes kockaköveket kapott. Meg is érdemelte. Keményen állta a sokat, hiszen el kellett viselnie jó pár busz reá nehezedő nyomását. Ráadásul a 96-os sűrűn járt.
Ott volt az a buszmegálló, de csak volt, mert egy hirtelen jött gombafelhő végleg elnyelte.

Állj!!!

noreply@blogger.com (Duchon Jenő) — Thu, 19 Aug 2010 13:44:00 +0000

Állj! Elég volt! Nem megyünk tovább! Meg kell, hogy álljon a világ. Úgyis a végzete felé halad. Stop! Hova ez a rohanás? Nyugalom! Nyomjunk be a féket. Ebben a rohanó világban mindenki GSM-el rohangál, a szomszéd baltát vág a felesége hátába, Csernobil ötödször is felrobban, a számítógép beférkőzik a bőrünk alá mint egy parazita, az élővilág a kihalás szélén áll… Állj!!! Ebből elég! Valakinek fel kell szólalnia. Ne tovább! Most a másik irányból jönnek . – gondolta Kovács P. István közlekedési rendőr, és most a Rózsa utcán engedte tovább a forgalmat.

Vetélkedő

noreply@blogger.com (Duchon Jenő) — Mon, 16 Aug 2010 15:44:00 +0000

Belép a műsorvezető valamilyen rendkívül idétlen arccal, és azt mondja:
- Üdvözlöm önöket kedves nézőink és kedves hallgatóink. Új vetélkedőnk indul mától. A „Hallgasd végig a kérdést, találd ki a választ rá, nyomjad meg minél hamarabb a jelzőgombot, mond meg a műsorvezetőnek – azaz nekem – a választ, én megmondom, hogy jót vagy rosszat mondtál és ha rosszat akkor vesztettél, ha jót akkor meg nem, és akkor azután örülhetsz neki, hogy győztél, hiszen ennyi jár neked – mármint az, hogy örülsz – mert mást úgysem kapsz, és a nézők is boldogok, hogy minden este ilyen jó vetélkedőt nézhetnek a tévében” című műsorunkkal minden este találkozhatnak a nézők a tévében.
Mivel ez az első műsor, röviden elmondanám a szabályokat: Én felteszek egy kérdést, és aki először nyomja meg a gombot az válaszolhat rá.
Mai három csapatunk: István, László és az Állatvédő Liga. Rövid bemutatkozás után kezdjük is a játékot. István!
- Istvánnak hívnak – mondja István.
- Köszönjük! László!
- László vagyok – mondja László.
- Köszönöm. Az Állatvédő Ligát pedig azt hiszem be sem kell mutatnom. Akkor talán kezdjük el. Kezeket a gombokra! … Tehát: Hány gyereke van Istvánnak?
(Lászlónak jelez a gép)
- Igen, László?
- Talán három?
- Nem, nem jó a válasz.
(Állatvédő Liga jelez)
- Önök tudják a választ?
- Mi sajnos nem tudjuk.
- Hát akkor már csak István játszik.
(Istvánnál jelez a gép)
- Mondja István!
- Kettő! Ja, nem egy.
- Na, jól van, ez közel van, elfogadom. A helyes válasz a „Nincsen gyereke” lett volna. Most egy könnyebb kérdés következik. Hogy hívják Istvánt?
(István jelez)
- Péternek.
- Nem, ez sajnos nem jó válasz. Felteszem még egyszer a kérdést. Hogy hívják Istvánt?
(Állatvédők jelez)
- Istvánt?
- Úgy van, eltalálták. Istvánnak hívják Istvánt.
(Lászlónál jelez a gép)
- Nem, nem! Most ne nyomjon, mert nem kérdeztem semmit. A következő kérdés következik. Nős-e István, vagy nem?
(István jelez)
- Tessék, István!
- Igen.
- Ez sajnos rossz válasz.
(Állatvédőknél jelez a gép)
- Igen, mondják csak!
- Igen.
- Sajnos ezt sem tudom elfogadni. László, maga sem tudja választ?
- Nem.
- Így igaz – örvendezik a műsorvezető – Így van, István nem nős. Nagyon szoros a küzdelem. Döntetlen az állás. Rövid reklám után következik a döntő forduló.
(Idegesítő zene közben elkezd beúszni a „REKLÁM” felirat a képernyőre jobbról balra, aztán mielőtt még az utolsó „M” betű is megjelenne eltűnik az egész, és visszatérünk a stúdióba.)
- Itt vagyunk a döntőben a rövid reklám után. Az nyer, aki meg tudja mondani, hány éves István.
(Állatvédők jeleznek)
- Mondják csak!
- Ööö… ööö… nyolcvan…
- Nem jó! – szakítja félve a műsorvezető. – Már csak István maradt. Gyerünk István, gyerünk!
- Egy és száz között.
- Úgy van! Nagyszerű! Pontosan nyolcvannégy éves. Gratulálok, apa!
(Mindenki nagyon örül)
- Jövő héten Vilmos, Bertalan és a Növényvédő Liga játszik, és Vilmossal kapcsolatos kérdések lesznek – mondja, majd az orra alatt motyogva folytatja – Majd meglátod Vili fiam, hogy megszívatjuk a Növényvédő Ligát, meg Bertalan bácsikádat.
Viszlát jövő héten, és ne felejtsék: Minden este a tévében: „Hallgasd végig a kérdést, találd ki a választ rá, nyomjad meg minél hamarabb a jelzőgombot, mond meg a műsorvezetőnek – azaz nekem – a választ, én megmondom, hogy jót vagy rosszat mondtál és ha rosszat akkor vesztettél, ha jót akkor meg nem, és akkor azután örülhetsz neki, hogy győztél, hiszen ennyi jár neked – mármint az, hogy örülsz – mert mást úgysem kapsz, és a nézők is boldogok, hogy minden este ilyen jó vetélkedőt nézhetnek a tévében”.
(A nézőközönség együtt üvölti a vetélkedő címét, és „egyik idiótább mint a másik” fejjel bámul és integet a kamerába, de a leghülyébb a műsorvezető az összes közül.)

A Himalája meghódítása

noreply@blogger.com (Duchon Jenő) — Tue, 10 Aug 2010 10:55:00 +0000

Kora délelőtt volt, és a hó vakítótan fénylett a hegygerincen. A három férfi – akik éppen felfelé kapaszkodtak a nehéz terepen - persze erre is készültek, mielőtt nekivágtak volna ennek a minden emberi erő igénybevevő útnak.
- Te, Joe, messze vagyunk még a csúcstól?
- Nem Billy, már nincs sok.
És kapaszkodtak tovább.

Sokat nem beszéltek, mert odafönt már nagyon hideg volt, és még megfáztak volna. Már pedig ez ilyen távol az otthontól végzetes hiba lenne. Csákányaikkal utat törve és megkapaszkodva jutottak lassan előre, amikor hirtelen az egyik szakadék szélén megfeszült a derekuk köré kötött kötél, mely együtt tartotta őket.
- Te, Joe!
- Igen!
- Karl leesett! Csak a kötél tartja.
- Te Karl!
- Igen?
- Kösd ki magad! Csomózd ki a kötelet a derekad körül!
- De akkor leesek!
- Tudom! De meg kell értened. Mi nem tudunk felhúzni, és akkor veled együtt esünk le mi is. Márpedig ha leesünk, akkor meghalunk, ás úgy, akkor nem lehetünk a száz-huszonnyolcadikok, akik megmásszák ezt a hegyet. Országunk dicsősége elszáll, és sárba hull a fejünk. Persze ezt csak átvitt értelemben kell érteni.
- Szegény Karl! Leesett.
- Nem baj. Menjünk!
Ezután már csendben maradtak. Nem szóltak egymáshoz egy szót sem. Jeget törtek, sziklát másztak, és végül felértek a csúcsra.
Nagyon örültek, ám hirtelen egy selymes, lágy női hang érintette a hegygerincet, és futott végig rajta: Rakjátok el a bábukat gyerekek, és menjetek aludni!

Válás

noreply@blogger.com (Duchon Jenő) — Mon, 09 Aug 2010 06:24:00 +0000

1 pár megy az utcán. Egyszercsak a fiú lehányja a lányt. Erre a lány megmérgesedik, és lecsapja a fiú fejét a táskájában lévő baltával.
Tanulság:
- Egy válás mindig közösen történik,
- avagy egy 3 soros novellának nem lehet semmi értelme.

Háztartási pszichológia

noreply@blogger.com (Duchon Jenő) — Thu, 05 Aug 2010 06:23:00 +0000

A 9 éves kisfiú éppen lefekvéshez készült. Fogat ugyan nem mosott, de azt nem is szerette, így 1-2 méterről már érezhető volt visszataszító bűze.
Mint mondtam már, lefekvéshez készült, amikor hirtelen nagy fényesség támadt a szobában, és megjelent ott valaki. A fiú – tájékozottságát e téren nem vitatjuk – rögtön tudta: ez egy UFO.

Először azt gondolta: de jó, lesz saját UFÓ-ja, majd háziasítja, ahogy a kishercegben olvasta, és akkor ős is fölvághat vele az osztályban, mint a verekedős Jancsika, akinek egy ugró varangyos békája és még hősünknél is bűzösebb szája volt. Majd azonban azt gondolta: lehet, hogy nem örülne az UFO, ha háziasítanák, hiszen ő vad UFO-nak született, és nem arra, hogy egy lakótelepi lakásban tengesse életét, meg akkor mindig le kén vinni a parkba vizelni. Nem tudta ugye, amit a mai kor embere már tud, hogy az UFO-k szobatiszták, no persze a háziasabb fajták.
Aztán meg arra gondolt, hogy interjút készít vele, mert az apukája is riporter, és ő is jól keres, biztos adna neki az UFO egy kis pénzt…
Ekkor pedig az UFO váratlanul közbevágott, s a 9 éves gyerek csak csüngött a szavain.
- Péter!
- Igen.
- Moss fogat!
- Nem, azt már nem. Egy kutyának sem engedjük meg ugye, hogy az ágyra feküdjön.
- Ha nem mosol fogat, akkor fölrepítelek a plafonra.
- Azt szeretném én látni! – és csakugyan, egy szempillantás alatt a plafonon találta magát.
- Állj! Állj! Inkább fogat mosok. (Okos gyermek, mi?!)
- Jó! – és eltűnt az UFÓ.
(Egyébkén az UFÓ átment a kisszobába, és átöltözött édesanyának, de közben valami olyat mormogott, hogy milyen jó is a gyermekpszichológia, meg hogy a hipnózis lehetőségei korlátlanok. )

Vadnyugati történet

noreply@blogger.com (Duchon Jenő) — Thu, 29 Jul 2010 07:01:00 +0000

Vadnyugati mesét mondok én most nektek,
Csodájára járni gyertek, csak gyertek.
Szörnyű Vad Johny-ról szól e mese mostan,
Azt mondom el, hogy patkolt el, türelem, nyomban.
Torkomon lecsúszott már pár üveg Whyky,
Egy pókerarcot a temetőbe két ember viszki .
Johny egyszer Azott városába érkezett,
Hol egy lány –ki volt csak 12 – tőle élvezett.
A pisztolyát is elsütött az utcán jópárszor.
A bankot sem kímélte hétszer, vagy hányszor.
Estéjét, mint rendes vadnyugati emberhez méltó,
A kocsmában töltötte, és kurváját tömködte, de jó!
Hasztalan mutatta fegyverét a deli férfi,
Egyszer jött a városba, s ott egy ajtón nem fért ki.
Dühösek lettek rá ezért az ott lakó emberek.
„Közfalat bontsunk miattad, te szemtelen?”
Szörnyű Vad Johny meg csak pislogott,
És pisztolyával fejbelőtt kettőt ottan nyomban.
Megrémült a tömeg, futott szerteszét,
Johny meg röhögött, kiröhögte a belét.
Ottan halt meg, abban a városban.
Szájából lógott a bele, furcsállták számosan.
Így esett hát Szörnyű Vad Johny esete,
Forgatókönyvbe ha jó, ha nem jó
Ott eszi meg a fene!

Kezelési útmutató

noreply@blogger.com (Duchon Jenő) — Mon, 26 Jul 2010 06:52:00 +0000

Veszély esetén a két piros kart fordítsa balra, majd a szürke gombokat nyomja be sorban balról jobbra haladva (ne jobbról balra). Miután végzett mind a 100 darab gombbal, a bal oldalt látható piros-fehér keresztcsíkos kart rántsa meg úgy, hogy mindeközben csak fél lábon áll (mert csak így éri el). Ha sikerrel járt, a feje feletti vészkijárat kissé megmozdul. Ezután a jobboldalt látható bíbor-világoskék hosszában csíkozott kart nyomja fel. Hatására kinyílik a kijáratnak háttal állva látható: „Vigyázat 360V feszültség!” feliratú szekrény ajtaja. Odabent talál sok-sok vezetéket. Puszta kézzel rángassa ki az összeset, és ha még életben van olvasson tovább! (Ha véletlenül mégis agyonüti a feszültség, kérjük jelezze a legközelebbi Állami Temetkezési Vállalatnál!) A vészkijárat feliratú ajtónak most már sokkal jobban ki kellett nyílnia. Ezek után a falba épített mini-szintetizátoron (Roland 5428C*) játssza le a Boci-Boci Tarka című nagysikerű dal ritmusát, és böfögjön bele a baloldalt található hangazonosító mikrofonba (Technics 8029C*), hogy a központi számítógép (IBM 100MHz PC) azonosíthassa Önt, hogy megállapíthassuk Ön valóban cégünk dolgozó munkatársa e. Ha a mintavétel sikerült, egy „Hipp-Hipp Hurrá!” szöveg fogja tájékoztatni a falba épített 27” Sony MultiSync/LRW monitoron*, és a vészkijárat ajtaja teljesen kinyílik. Kérjük, hagyja el a veszélyzónát!**

*Fizetett reklám
**Ha túl bonyolultnak tűnik az ajtó kinyitása, az ablaküvegből készült ajtó be is rúgható! Ebben az esetben az okozott kárt és annak helyrehozatalához szükséges összeget rózsaszín csekken a cég bankszámlaszámára kérjük átutalni!

Harc a legbelső érzések ellen, avagy a diák a tanár ellen

noreply@blogger.com (Duchon Jenő) — Mon, 19 Jul 2010 06:53:00 +0000

A tanár újra felszólította a diákot.
- Nem készültem! – kezdte az ártatlan gyermek.
- Ez egy egyes, fiam. Ülj le!
- De, kérem, én… - folytatta, de a tanár beléfojtotta a szót.
- Csönd legyen, mert adok még egy egyest, és kiküldöm igazolatlan órával.

A tanuló arca felismerhetetlenül eltorzult, vörös lett, és összeszorított foggal visszaült a helyére. Észrevétlenül benyúlt a táskájába, és egy vadonatúj gyönyörű piros színű rottringceruzát húzott elő.
Szemében gyilkoló láng lobbant, és tekintete a tanárra szegeződött. Ezt a tanár is észrevette, és félve nézett a diákra. A gyermek szíve hevesen kezdett verni, és olyan erővel szorította a rottringceruzát, hogy verejtékcseppek kezdtek gyöngyözni a homlokán. Nagyon-nagyon szerette volna megtenni, de a tanár rémült tekintete eszébe juttatott valamit, ami talán megállíthatja végzetes tettét.
- Mi van, ha összevérzi az a szemét a szép új rottringomat? – kérdezte magától.
Azonban azt is be kell vallani, megsajnálta egy kicsit. Mert mi van, ha nem hal meg? Életben marad szegény, és egész életét tolókocsiban kell leélnie. Kár egy tolókocsit így elpazarolni, miközben a szegény négerek éheznek Afrikában.
Így aztán lerakta a rottringceruzát, a tanár pedig megkönnyebbült.
Ez azonban csak rossz álom maradt.
A diák föleszmélt gondolatai elmerüléséből, és kihúzta a tollat a tanár fejéből: - Még szerencse, hogy nálam volt a régi jó tollam.

Riport egy különleges emberrel

noreply@blogger.com (Duchon Jenő) — Fri, 16 Jul 2010 08:16:00 +0000

Riporter: Elmesélné, hogyan történ az eset?
B. úr: Kinéztem este az ablakon, és láttam, hogy baj van.
Riporter: Csernobilre gondol?
B. úr: Igen, odáig elláttam. Láttam az atomerőműből szivárgó radioaktív sugarakat. Még a rövidhullámú sávban is befogtam a zsebrádiómon. Aztán egy hét múlva éppen a Balatonról futottam haza, és nagyon elfáradtam, mert két óráig tartott az út. Amikor beléptem a kapun, azt hittem képzelődöm. Azonban valóban ott csipegette a búzaszemeket a földről az udvar közepén a háromlábú csirke.
Riporter: Hát, ez tényleg érdekes történet. És mikor történt mindez?
B úr: Körülbelül a nyolcvanas évek közepén. Azért emlékszem rá ilyen pontosan, mert akkoriban nyomtattak nekem külön tankönyvet az általános iskolában.
Riporter: A jövőre nézve milyen tervei vannak?
B úr: Most estére például az a legnagyobb problémám, hogy melyik barátnőmnél aludjak a sok közül.
Riporter: Én Ibolyát javasolnám.

Szeretem a gyerekeket

noreply@blogger.com (Duchon Jenő) — Mon, 12 Jul 2010 07:05:00 +0000

Gondolataimból riadok fel, amikor a busz nagyot fékezve megállt a megállóban. Kíváncsian nézek körül – mert, hát az emberek is így szokták. Egy öregasszony tántorog fel remegő lábbal a két lépcsőfokon, és fáradtan ugrik le az egyik üres helyre. A következő artista, aki figyelemfelkeltő mutatvánnyal (két apró ugrással) jut fel a buszra, egy fiatalember, aki aktatáskáját előre dobva lefoglalja az utolsó üres széket is. A felszállók sorát egy jó húsban lévő fiatalasszony zárja, aki kisgyermekét mellén szorongatva, a leülés vágyát a szemében hordozva lépett fel a járműre.
A jármű elindult, és én nem tudtam visszamerülni mélyen szántó gondolataim közé, mert jóneveltségem (?) szörnyen hasogatta a fejemet kis kézi baltájával, hogy ugyan engedjem már át a helyemet annak a szegény asszonynak , aki azzal az édes, aranyos kisgyermekével még mindig üres ülések után vadászott.
Na, oké. Felállok. Az asszony vékonyka kis hangján megköszöni kedvességemet, és helyet foglal azon a helyen, ahol néhány perccel ezelőtt még ültem kényelemben, és bámultam kifelé az ablakon.
A gyereknek, aki az ölébe ültetett, valami nem igazán tetszett, mert keserves sírásba kezdett. Az asszonyt azonban ez egyáltalán nem zavarta. Nyugodtan elővette a kecses kis szemüvegét – amely nem igazán segített arcának szépítésében – és egy könnyed mozdulattal olvasni kezdett. A gyerek pedig bőgött.

Én szeretem a gyerekeket. Ez is itt olyan édesen sír. A könnyek lassan csurognak végig az édes kis arcán. Aranyos, fogatlan kis szája ferdén görbül lefelé… és bőg.
Olyan aranyos így, csak kicsit idegesít. Szeretem a gyerekeket, csak ne bőgne már ez itt. Elhallgathatna egy kicsit. Csak egy kicsit. Nem kell, hogy örökké csendben maradjon, csak most. Egy kicsit. Sírjon nyugodtan, de ne most. Sírjon, mert joga van hozzá, csak most hallgasson egy kicsit. Csak egy kicsit.
És az asszony? Az csak olvas. Le nem veszi szemét az olcsó kéjszerelmes regényecskéről, és vadul nyeli a csöpögő cukros betűket. A gyerek pedig ott bőg az ölében, és a nő csak olvas.
Tényleg aranyos ez a kisgyerek, de most már kussolhatna. Nem értem én ezt a nőt. Most már igazán rászólhatna arra kisördögre, hiszen már úgy ordít, hogy kiköpi tüdejének utolsó darabjait is.
Na, most már fogd be a pofád, te rühes gyermek! Ha nem kussolsz el most rögtön, kihúzom a nyelvedet és nyakad köré tekerem. Hát nem érted? Most már igazán lejárhatna a lemez. Az a hülye anyád is leragaszthatná már azt az óriási fogatlan pofádat.
Én tényleg szeretem a gyerekeket, de már több a soknál. Nincs valakinél egészen véletlenül egy pisztoly? Rendben, ha nincs, hát nincs. Legalább egy nyomorult kést adjatok! Kiskanál? Még műanyagból készült sincs? Ez már őrület.
Kussolj már te dög!
Megfojtom!
Ne! Ne! Eresszenek! Hagyjanak békén! Tudom én, hogy kell felvenni egy inget. Eresszenek! Hova visznek maguk? Segítség! …