Éva anya-könyve

Harc

2019-10-23T06:47:00.001+02:00

A szívemben öröm, bánat játszik,
hol egyik, hol másik van fölül,
örömöm könnyű, vékony, fényes,
tömör bánatom rápenderül.
Talán csak hiszem megtettem mindent
s az egész egy fáradt illúzió,
egy megszokás, mert ezt mondják mások,
és ami jó volt, csak nekem volt jó.
Hiányzik valami ellenőrzés,
szavakba öntött szóáradat:
- ezt vagy azt másként kellett volna
s örömöd akkor felül marad!-
Várnom kell tétlen nézve
a harcot,a mely most bennem egyre dúl,
egyikőjüknek sem segíthetek,
nekik kell rendet tenni itt bent,
remélem bánatom marad alul.

A csend és a zene

2018-11-12T15:22:00.001+01:00

Mikor a csend és a zene
alázattal összeérnek,
békesség lel lágy otthonra
hálát adva Istenének.
Könnyek szöknek vén szemekre,
múltba révedez az elme,
porrá omlik szomorúság,
elillan a lét küzdelme.
Ifjú, kerek gyermek szemek
énekelve angyalt várnak,
éppen ahogy mi is tettük
hódolva szent éjszakának.
Csillagszórók, gyertyalángok
árnyékában lelkendezünk,
dicsőség a menny Urának,
imára kulcsoljuk kezünk.
Szálljon dallam hálát adva
megköszönve csöppnyi éltünk,
áradjon ránk égi áldás,
mert időben ideértünk.
Reményt hoztunk, jó emberek,
ne mondjuk nincs, elveszett,
viruljon fel zeneszóra
szíveinkben a szeretet.

Lélekhalászás

2018-11-11T12:11:00.003+01:00

Zsoltárokkal, énekekkel
telik meg most kicsi házunk,
hisszük, hogy e bús mocsárból
egy-két lelket kihalászunk.
Csengő csendül, égők gyúlnak,
fények játsznak a falakra,
a jó Isten nagy nyugalmát
néhány percre kölcsönadta.
Kamatozzunk neki hálát,
hitet, reményt, szeretetet,
mutassuk fel buzgalommal
jászolában a Gyermeket.
Ne legyen több veszekedés,
ne legyen több sötét lárma
ezt a termő, égi csöndet
mindannyiunk nagyon várta.
Jézus talán hozzád érnek,
fohász száll fel minden szájból,
felsejlik a szemek előtt
csillagod, s a szegény jászol.
Bocsáss meg a vak világnak
sűrű ködben botladoznak,
nem látják meg szent bölcsődet,
nem örülnek illatodnak,
Értük is szól minden zsoltár,
értük csendül fel az ének,
bocsáss meg vak fiaidnak,
míg bűnbánattal utolérnek.

Uram, itt vagyunk!

2018-11-10T18:14:00.003+01:00

Gyűrötten, kissé megkopottan,
nézd el nekünk elmúlt varázsunk,
lelkünkben láng él, gyertya lobban
világítva szent találkozásunk.
Áradjon dalunk, keresünk Téged,
örvendezz velünk fenn a mennyben,
Mi Atyánk Isten vezesd kis néped
fényed felé e rengetegben.
Csak Reád nézünk, néked zenélünk,
hangunknak húrja csodát remél,
így imádkozunk karácsonyt várván
elkószált, árva juhaidért.

töredék

2018-08-13T09:43:00.001+02:00

előbb csak megfakult köztünk a tükör
majd eltörött ezernyi szúrós szilánkra
bezárult körötted végleg a kör
én seprem az üveget lesve ki látja
s megszakad a szívem is bele
nehéz lapátnak törött a nyele
visszahullik minden törött üvegdarab
vérzik a lelkem is öreg ingem alatt

Pária

2017-12-29T06:24:00.000+01:00

tudjátok, én, kéretlen lettem
valahogy mégis világra születtem
szüleim akarták
én élni nem vágytam
harmadik báránynak
e kicsinyke nyájban

szerény legelőn kóboroltam
részem volt bántásban
részem volt jóban
most, hogy felástam rögös emlékem
jövőm elé is egyedül értem

mint megvetetett, eltolt,
olykor előkapott
játékszer, bohóc,
vagy még az sem vagyok...

Nem rég

2017-12-22T06:43:00.000+01:00

Nem túl rég, ha keltem,
tudtam.
virág vár az ablakomban,
most csak pár szó,
-szálló pihék
köszöntik a napfelkeltét
s benne az én jeles napom,
csak nekem szép,
-egy alkalom
szálló pihék,
illem szavak,
üresek
s már így is marad.
Nem jár több,
-az emlék ócska
beburkolódzik a hóba,
így talán még tiszta marad,
míg sárba gyurja tavaszi nap.
Nem rég még úgy ittam e szót,
részeggé tett,
- a vén kotlót,
nem melenget mára egy sem,
fagyos szalma,
tüzem nincsen,

a szikrád volt minden kincsem.

Hagyj...

2017-12-09T07:04:00.004+01:00

hagyj csak magamra, jó ez így
köröttem minden hallgatag
nem értem fel a szívedig
ki kevés volt mindig az marad
nálam már többet ne időzz
menekülök, ha árnyad jő
megvadult bennem a szelíd őz
kezedben szívedből ott a kő...

Este...

2017-11-26T08:33:00.003+01:00

ha keresnél, nem találnál,
megragadtam bénán a mánál,
szavam elakadt, szemem oly fáradt,
magasztos meleg ízt adtam szádnak,
édeset, finoman gőzölőt,
de elárult, engem a szeretőt.

E hőben elégett mindenem,
dúsra nőtt gazok a szívemen,
elszívták konok erőmet.
Száműztem végleg magam előled.

Semmiben szűköl a gyönyöröm.
Itt a csend haldoklón reszket,
suttog, de szava oly éles,
- bolond szél szalad göröngyökön,
úgy hiszem lábnyoma véres.

Rátapos szürke égi útra,
a sötétet magával vonva
lepelbe göngyöli a mát is,
csoda nem esett, semmi sem számít.

Távolban...
jönnek-mennek megrakott hajók,
egyik sem kapott mellettem léket.
Üresen nézek vissza a partra,
sok édes szavam ott maradt,
olyanok voltak, mint szép csecsemők:
rózsaszínek és békésen kékek.

Őszintén szólva...

2017-11-02T08:07:00.003+01:00

Őszintén szólva nem tudom miért
tekerem tovább a lét kerekét
egyforma csámpás hétköznapok
úsznak, mint folyón szürke habok
partot sem érnek elillannak
vihar támad és jön újabb hab.

Ilyenkor anyámra gondolok
s lehajtom fejem én bús konok
emlékezem, hogy estefelé
mint rakta lábait egymás elé
s haladt a láthatatlan végbe
csak ment és nem tudtuk: vége.

Olyan ez már, mint rossz álmodás
fájdalmat őriz a végállomás
sok évre hordott avart a szél
nem simogat már az a tenyér
magamra utalt kis hab vagyok
úsznom kell míg csendben elillanok...

Nincs harag

2017-06-18T12:42:00.003+02:00

Sorsommal lehetnék elégedett,
megszoktam, hogy a jó elengedett,
járjak, keressek, ássak, ha kell,
- irigy szemekbe öröm szökell.
Van ugyan asztalom, öreg darab,
szobám a cellám, itt vagyok rab,
kenyerem finom, magam kenem
zsírral, ha délfelé megéhezem.
Család is van, ki itt, ki ott,
utamon ő értük botladozok,
magam felől csak gondolkodom,
mi történt volna egy másik úton?
De ezen már lassan végig megyek,
láttam kék folyót, szőlő hegyet,
szerettem, csalódtam éppen, mint más,
álom maradt sok elgondolás.
Bölcs az ki fentről irányított,
elém rakva sok kőgrádicsot
elestem néha vérzett szívem,
szerzett sebeim majd elé viszem.
Elcsorog lassan minden remény,
gondom visz ráncos, vén tenyerén,
kitart mellettem társam marad,
míg rám virrad majd az utolsó nap.

Szívemben mindezért nincsen harag.

Éjszaka

2017-01-01T14:46:00.001+01:00

Az éjszakának ereje nincsen
Nem vesz ölbe gyönge karja
Rágódom ezernyi emlék-kincsen
Sötétek akár fák öreg varja

Nem ringat el meg sem nyugtat
Előkerül egy parányi mákony
Az mi létemből álomba ugrat
S hirtelen már a hajnalt látom

Búcsú

2016-12-31T14:42:00.000+01:00

2016 !

Most olyan vagyok, mint börtönőr a halálsoron. Egy napod van hátra, mondogatom magamban, és nem kárörvendésből, de szeretnék szabadulni tőled. Lehettél volna jobb is!
Távolról szemléllek, és nem állok szóba veled. Azon viszont elgondolkodtam vajon mi lenne utolsó óhajod?
Még jobban kínozni vágynál, vagy jóvá tenni szeretnéd hibáidat?
Visszaadnád talán lopott dolgaimat, vagy lehet engem is elvinnél? Van hatalmad erre is, arra is. Még egy nap.
Gyakran megloptál, ezt nem tagadhatod el, jóformán semmim nem maradt míg veled voltam. De mégis, a fájdalmak. Azokat viszem is tovább, hogy emlékezzem rád. De eltemetlek.
Gyöngülsz már, érzed, hogy szorít az idő. Olyan nagyon senki nem törődik veled, csak az utódodat várják és ez szánalmat ébreszt bennem, de ez nem változtat a tényen, hogy meg kell halnod, lassan lejár az időd, és az új születni készül.
Így van ez! Elmúlunk átadva helyünket, aztán vagy jobb lesz a következő, vagy még ilyen sem.

Gondolkodtam. Felmentelek. Én vagyok a bűnös. Hűtlen voltam hozzád, jobban is megbecsülhettelek volna, és megköszönöm, hogy nem voltál hozzám kegyetlenebb. Isten veled!

Verkli

2016-12-27T10:26:00.003+01:00

...és nem zökkent ki semmi sem
nincs az a síp, nincs az a pálya,
egyhangú merev létem szabálya
némának lenni egy verkliben...

Kopott szalag fut körbe-körbe,
hiába érik el könnyű szelek,
nem zümmög tovább.
(mint légy a sörben)
kicserélése elérkezett.

Ha lenne valami borzongató,
valami üde, kellemes,
valami másabb a megszokottól,
megpengethetnék a kis szegek.

Így csak forog üresen, unalmasan,
szeretne bár egy új dallamot,
belepte rozsda, lejárt lemezzel,
kintornás nélkül elhagyatott.

Nem ilyen csendre vágytam

2016-12-03T19:00:00.000+01:00

Békém óvtam száz dologgal,
korán keltem el ne vétsem,
el ne tűnjön az álmommal,
hirtelen sárga napkeltében.

Terveztem nyugalom-glóriát,
hittem megérdemeltem,
de nem látta azt senki már,
mikor fejem fölé emeltem.

Elbújtam néma szavak mögé,
mintha e csendben békém lenne,
de ez a csend a lelkemet
nem gyógyította. Felsebezte.

Azt hittem állok, de sodor az ár,
felkap a szél, mint fűmagot,
valahol letesz egy bokor alá,
vagy kicsírázom, vagy meghalok.

Süketen, némán nő a fű,
talpad alatt sem lenne zaja.
hozzád érnék, s ez oly gyönyörű!
De méhében tart a csend maga.

Isten tudja...

2016-11-26T17:52:00.000+01:00

Fehér mezőn fekete sorok, egyenes, erős kéz hagyott nyomot,
konok a sors, ő húzza, vonja, ember megy ott, míg tart a szufla,
ki látja, ki nézi milyen e munka? Senki, csak Isten, ő mindezt tudja.
Miféle kegyetlen, mély szántás vonul e papíron! Soraid sötét árkai fájnak
a papírnak is, mely elhozta ide, hogy eső helyett könny oldja sárnak.
Sziréna-éles hangon reped szilánkjaira, ami maradt, egymáson nyugvó
emlékek hullnak, de összeállnak, mint kővárfalak.
Egy töredék sem tűnt el belőlük, áll a vár, csak rejti egy erdő,
mi köré nőtt egyszer, s csendesen, ráborul néha fekete felhő.
Olykor tiszta fehér az ég, madárnak csattog fenn a szárnya, s magában

motyog a várban élő, magányosan bolyongó vén nő: - A madárkák lám

mind nyugatra szállnak.- Szemében csillogó könny az ékkő.

Kívánja,vinnék csak el oda, hol nem szánt ily mélyen a szó vasa,
hol puha, illatos tintába mártja tollhegyét szegény, deres Tatjána...
Másoknak szaval csak fényt az ég?
Nem ír már szerelmes sorokat, sem vádlókat, s nem oszt ki lapokat.
Mindenét asztalfiókba zárja, míg folytatni tudja Anyegint várva.

(Bent eldőlt az üveg és pohár vitája. Megcsalva, vagy megcsalatva.
aki ürül, az a vesztes, de esélyadás egy létkezdethez.)

Ha ti nem lennétek

2016-05-01T09:05:00.001+02:00

Elé járulnak, mint hálás alattvalók,
csókokkal, virággal, s míg bomlanak a szók
szemeik csillognak, Isten is jelen van,
nem érezhet senki nála boldogabban.

Koronázás folyik, zengnek a madarak,
hajladoznak a fák zöldellő súly alatt,
vörös szőnyege tulipán szirmai,
egekbe röpülnek áldások szavai.

Egy napra az anya királynőként áll itt,
felemeltetik, míg csillaggá nem válik,
erőtlen lesz ettől, könny csillan meg szemein,
s pihen tekintete csodás gyermekein.

- Köszönöm, - s könnyekkel öntözi szavait,
sóhajtva öleli drága apródjait,
- Ha ti nem lennétek, csak egy asszony lennék,
koronát fejemre senkitől sem kapnék.

Vége lesz tán...

2016-02-06T10:00:00.005+01:00

Vége lesz tán ennek a télnek,
szívemre vastag bilincset rakott,
bezárva szorít, s az igék félnek
csapongva szállni, gyengék
akár pillangó szárnyak,
bábjához túlságost hozzászokott.
Csak jégvirág nyújt olvadó otthont,
kihűlt virág, acél merev,
korai még szél hátán várva
illatok csendjéből tarkává válni.
Goromba tél ez, szürkén hideg.

Vége lesz tán ennek a télnek,
s páncélos szívem szárnyra kap,
valami jóért fogok még élni,
s olvadásom, ha könnyet nedvez
kezem e vízből is tüzet fakaszt,
reményt kérve bús emberekre.
Bontogassunk még sok édes tavaszt...

Mint az árnyék...

2016-01-26T19:22:00.001+01:00

Mint az árnyék rád tapadtam,
követtelek hajthatatlan,
nap sütött ránk, véled léptem,
senkivel én nem cseréltem.

Elbújt a nap, nem visz senki,
fény nélkül az árnyék semmi,
vagyok, holott nem vagyok,
elmúltam mielőtt meghalok.

Újév reggelén

2016-01-01T08:06:00.002+01:00

Istenem, Te látod könnyeim,
imák azok, csendes imák,
szívemből felbuggyanók,
öntöznek bennem egy melódiát,
gyenge lelkem mélyén nyíló
zene a csend, átölel,
szememre rak kis takarót,
ne láthassam a cél közel.

S visz, hol nem volt ingatag
az indulás, az érkezés,
hosszú tisztású éjszakán
megtermett a pihenés,
a kínokat nem ismertem,
most pirosra festik a reggeleket,
mégis kérlek, Istenem,
készíts még nekem ily éveket!

Régi nóta

2015-12-17T15:37:00.001+01:00

Ablakom tárva állt,
vártalak,
mint napsütést bolyongó
árnyalak,
szél hozott el,
felkavart mindent,
titkaim rád szálltak,
magaddal vitted,
lukakat hagytál, te kósza szél,
körém gyűlt millió őszi levél,
zizegett, zörgött, megfagyott,
hideg van bent,
s ki elhagyott,
valahol távol tavaszban él,
csak ide jár vissza
mogorva tél,
még nyáron is fúj,
nyáron is hideg,
egy évszak köt,
akár egy zsineg.

Tűz után

2015-12-12T13:56:00.000+01:00

A bűn lángjából kimentettél,
vagyok kormos fadarab,
égetett a tűz uralma,
odaszántam magamat.

Rám hintve ezernyi sercegő szó,
égjek, s taszítsak lelkeket,
közelembe nem jöhetett,
ki nem táplálta tüzemet.

Sok idő telt, de kimentettél,
értem nyúltál, Istenem!
Vérrel mostál, a korom alatt
megkerested hitemet.

Csoda, hogy vagyok még,
nem égtem el, s felmértem a károkat,
temérdek időm feketült meg
tőlem veres láng alatt.

Vissza nem adja senki sem,
nem is kell, maradt éppen elég,
Neked ketyegjen minden óra!
Maradék magamat viszem eléd.

Tudom

2015-12-05T16:13:00.001+01:00

A Menny, fent adventre készül,
lent egy pásztor jászolt farag,
szalmát és rongyot keres belé,
szívére terítve fehér damaszt.

Fent az Úr igazítja Fiát,
mikor és hová kell születnie,
mi várja lent, s még lejjebb is tudják,
hogy érkezik meg közénk ide.

A sötét, világi lét fejedelme
elfoglaltatja a szíveket,
ne legyen hely, ne legyen ágy,
világra hozni a Kisdedet.

Felkelnek mind az emberek,
ki jászolt, ki fényes létet készít,
az egyik hajnalcsillagra vár,
a másik hajnalig csillogva szépít.

Ma is élnek hű pásztorok,
s akadnak bukott angyalok,
Jézus meg jön, felveszi sorsát,
hiszem, reményünk felragyog.

Tanács

2015-11-23T16:47:00.002+01:00

Az embernek jobb ösztönből élni,
lenni, mint őszbe szájaló szél,
mint gomba csend-avar harmatján: érni,
nem gondolkodva ki mennyit ér.

Ítélni kár, ostoba szokás,
ésszerűtlen, semmire való,
kárt okoznánk saját malmunknak?
Temérdek sok az őrölni való.

Az időről és a házról...( a majdnem felolvasott írás)

2015-11-16T17:36:00.002+01:00

Gyakran nézem az időt. Nem az időjárást, hiszen az van és elfogadjuk, nem befolyásolhatjuk semmiféle eszközzel.
Saját múlt, vagy jelenidőnk viszont nem tőlünk függetlenül telik. Részesei vagyunk, alakíthatjuk. Megtagadhatjuk másoktól, oszthatjuk, vagy egyszerűen céltalanul leélhetjük. Nem tudom melyik a legbölcsebb választás, mert az ember úgyis elkopik közben és a múltra egyre gyakrabban tekint vissza, ami egyik irányból nézve gyorsan eltelt, a másik irányból nézve meg nehéz, súlyokkal megrakott mókuskeréknek látszik.
Felváltva volt öröm az ürömmel, volt születés, temetés, voltak jelentéktelennek tűnő csendes napok, aztán mire az ember megszokná az egyiket, már át is lépett egy másik állapotba és kezdhet mindent elölről.
Életünk hasonlíthat egy házhoz, amit önnön kezünkkel építgetünk míg nem jön egy viharos esemény, ami lerombol valami fontos elemet, amit pótolni már nem lehet.
Mivel fel akarjuk építeni, ilyenkor vagy újratervezünk és beérjük kevesebbel, vagy beleszakadunk, mert ragaszkodunk a régi tervhez.
Valamennyien így élünk. Jó vagy rossz sorsunk vár ránk egy-egy kanyar után, amin élve túljutottunk.
Gondoltad volna, kedves hallgatóm, hogy idejutsz éppen, ahol most jársz? Nincs előre megírt saját forgatókönyved, csak szereplő. de főszereplő vagy saját életed lapjain.

Voltak gyerek, serdülő, bohó, ifjú szerepek, anya, feleség, dolgozó nő aztán egyre több bölcsesség, tudás jött velem a sok szerep elmúltával.
Legtöbb emlékem emlék maradt, vagy még az sem, egyszerűen elfelejtettem dolgokat, nem volt, nincs jelentőségük. Ami viszont fel tudta szántani lelkem talaját, és vagy felsértette, vagy szépen csak vetést készített elő az mind megmaradt a mélyben. Ezeknek az eseményeknek és mélységes hitemnek, köszönhetem életem, illetve házam alakulását.

Mikor verset írtam egy laza, felhasgatott talaj volt a lelkem. Könnyű volt megtalálni benne a verseket, szinte kilógtak a földből, csak fel kellett szedegetnem őket. Minél gyakrabban jártam vissza saját lelkembe, annál mélyebbre ástam, és egyszer elértem arra a szintre, amit már nem mertem tollam hegyével feszegetni, beletört, mert rájöttem valamire. Nem láttam ott bent igazán jó dolgokat, mert, ami jónak látszott az is sok szenvedéssel járt, és jár, mert áldozatokat kell mindenért hozni.
Csak újabb kérdések merültek fel bennem, hogy mi is az élet? Talán egy oltár?
Ha oltár lenne, az csodálatos dologgal érne fel. Hófehér virágos jókedvvel, tiszta folt nélküli terítővel, és elképzeltem, de sajnos nem lehet. Tele vagyok hibákkal, amelyek nem illenek az oltárra, így csak maradok háznak, amit bár megvisel az idő, nem makulátlan, nem lett valami kristálypalota, de még áll és befogad, elrejt, meleget nyújt, vannak ablakai, elenged, de visszavár.
Ásni pedig már egyre ritkábban szoktam. Talán megkeményedett a lelkem, talán más oka van, de az is lehet, hogy túl buzgó voltam és gyorsan hoztam fel napvilágra lelkem kincseit, de amit felhoztam, olvassátok szeretettel.