Az elmúlt években azonban nagyon lelassult a fejlesztése, ami elsősorban azért okozott gondot, mert az időközben megjelent OS X verziókkal már nem volt 100%-os. Tökéletesen működött ugyan, de nem volt az a natív, pörgős kis program mint amilyennek a Tiger alatt megismertem. Sokáig az is kérdéses volt, hogy az új, 2-es verzió elkészül-e valaha. Nagyon húzódott a fejlesztése és már közel jártam ahhoz, hogy másik editorra váltsak, a Sublime Text személyében. Tegnap végül bejelentették a TextMate 2 Alpha-t. Még ismerkedem az újdonságaival, de az már látszik, hogy érdemes volt várni rá, hozza a korábban megszokott minőséget.

A tegnapi napom másik fontos felismerése volt szoftveres szempontból, hogy évtizedes szoftverfejlesztési tapasztalattal a hátam mögött ideje lenne valami kis kódbázist építenem, amelyben a gyakran használt, vagy ismétlődő kódrészleteket tudom gyűjtögetni és rendezni. Ezidáig mindig a korábbi forráskódokból kerestem elő azokat a kódrészeket amelyekre épp szükségem volt és tudtam, hogy van rá korábbi megoldásom. Ez azonban semmiképpen sem nevezhető hatékony megoldásnak. Ebből az apropóból kezdtem neki a keresésnek, és találtam rá a CodeBox nevű alkalmazásra, amely pontosan azt tudja amit szerettem volna: kódrészletek tárolását, keresését és rendezését. Ezen túlmenően van egy remek tulajdonsága, melyet csak a megvásárlását követően fedeztem fel, mégpedig, hogy teljes mértékben kiváltja a TextExpandert. Lehet benne létrehozni ún. rövidítéseket, melyek segítségével egy meghatározott karaktersorozatot egy másikra cserél. Ez kódolásnál is nagyon jól jön – bár ezt a TextMate beépített és kiegészíthető csomagjaival szoktam alkalmazni – de más esetekben is alkalmazható, mikor egy gyakran használt hosszabb szövegrészt szeretnék gyorsan, pikk-pakk létrehozni, pl.: aláírás, bankszámlaszám, telefonszám, link, státuszüzenet.

Végezetül, az Apple tegnap jóváhagyta az iMunin nevű iOS alkalmazásomat, melynek segítségével szervererőforrásokat lehet monitorozni iPhone-ról és iPad-ről.

A könyv tele van olyan jelzőkkel, melyeket sosem hallottam még angolul, ezért kicsit nehézkesen indultam neki. Lassacskán aztán belejöttem, az utolsó 150-200 oldalt egy nekifutással olvastam végig, szinte megállás nélkül. Azt a célt tűztem ki, hogy a magyar kiadás megjelenéséig befejezem a könyvet, így kb. egy hónapom volt, hogy elolvassam, szabadidőmben, amiből meglehetősen kevés van. Nem volt könnyű olvasmány, de ma hajnalban, a magyarországi megjelenés előtt néhány órával teljesítettem a kitűzött célt.

Tartottam attól, hogy csak a géniuszt, a látnokot, a zsenit fogja bemutatni a mű, egyfajta tisztelgésként a személy előtt, akiről szól. Ezzel ellentétben a könyv bepillantást enged egy nagyon komplex személyiség gondolataiba és világnézetébe, amely a normális emberi értékeket valló olvasó számára gyakran megkérdőjelezhető. A könyvből megismerhető, hogy Steve Jobs hogyan bánt az emberekkel, hogyan viszonyult azokhoz akiket tisztelt és szeretett illetve akiket egyszerűen csak hülyének tartott. Valamint, az is ahogyan ezen viszonyai az egyik végletből a másikba csaptak át. Bemutatja a személyt, akiről meglehetősen keveset lehetett tudni: az örökbefogadott gyermeket, a férjet és családapát, a betegséggel küzdő embert.

Ami miatt most billentyűzetet ragadtam az a tavalyi autóvásárlásunkkal függ össze. Hosszabb ideje spóroltunk már egy új, nagyobb és biztonságosabb autóra és elérkezettnek láttuk az időt, hogy a meglévőt lecseréljük. Alapvetően használt autóban gondolkodtunk, így hosszas keresgélés vette kezdetét. Megnéztünk jópár autót, de előbb-utóbb mindig kiderült, hogy a kiszemelt járgányok előélete nem nevezhető makulátlannak. Márpedig a mi elsődleges elvárásunk az volt, hogy egy kifogástalan és hosszú távon is megbízható, biztonságos autót vásároljunk. A sok kudarc után ugyanoda jutottunk mint amikor az előző autónkat vettük, történetesen, hogy nem merjük bekockáztatni a használt autó vásárlását, inkább egy új autóra mozdulunk rá.

Mivel a márka és a típus már megvolt, így bementünk egy jónevűnek tűnő helyi márkakereskedésbe érdeklődni. Hosszas alkudozás után szóban sikerült megállapodni a kereskedővel, és amint részünkről is zöld utat kapott a projekt, felkerestem őket, hogy szerződésben is rögzítsük mindazt amiről szóban korábban megállapodtunk. Látszólag minden rendben ment a szerződéskötéskor, egyetlen problémám a teljesítésre vonatkozó határidő volt. A szerződésben ugyanis több hetes szállítási határidőt kötöttek ki, míg a fizetési határidő a szerződéskötéstől számított egy hét volt. Mikor ezt szóvá tettem megnyugtattak, hogy természetesen ez csak biztonsági kitétel a szerződésben. Bármi történhet az autóval szállítás közben, így nem kockáztathatják, hogy nem tudják szerződéses határidőre teljesíteni az átadást. Tudom, naív voltam, de akkor és ott számomra elfogadhatónak tűnt a szóbeli kiegészítést és aláírtam a szerződést.

Pár napon belül értesítést kaptunk, hogy az autónk meg is érkezett a telephelyre. Boldogan mentünk megtekinteni a járgányt és határidő előtt teljesítettük a szerződés ránk eső részét. Persze nem ok nélkül. Abban bíztunk, hogy minél hamarabb rendezzük az anyagiakat, annál hamarabb megkapjuk az autót is. Úgy emlékszem hétfő volt amikor részünkről megtörtént a teljesítés. Rákérdeztem a kereskedőre, hogy ugye a héten le is bonyolítják a papírmunkát és a hét végére már vihetjük a kocsit. Ekkor ért az első meglepetés. A kereskedő ugyanis elkezdett halandzsázni a bürokratikus ügyintézés pokláról és közölte, hogy ebből a héten már biztos, hogy nem lesz autó.

Titkon azért bíztunk még benne, hogy péntekig megcsörren a telefon, de sajnos ez nem történt meg. Egy hét elteltével érdeklődtem, hogy mi a helyzet, de a dolgok csak bonyolódtak. Érdeklődésemre azt a választ kaptam, hogy talán három héten belül meglesznek a papírok. HÁROM HÉÉÉT??? Egyszerűen nem akartam elhinni. Mi tarthat három hétig egy új autó forgalomba helyezésén? Ekkor a kereskedő felvilágosított, hogy az autóikat finanszírozó bankkal történő ügyintézés eltart egy darabig. Persze erről korábban szó sem esett, és határozottan állították, hogy egy héten belül meglesz az átadás. Innentől kezdve már tudtam, hogy itt komoly gondok vannak és kézbe kell vennem az ügyet. Beszéltem egy ügyvéd barátommal aki felvilágosított, hogy jó nagy fasz voltam, hogy aláírtam a szerződést, nem igazán tehetek semmit, de legalább próbáljak meg nyomást gyakorolni a kereskedőre.

Ekkor vettem fel a kapcsolatot a márka magyarországi importőrével. Azonnal kézbe vették az ügyemet, tájékoztattak az ügyintézés menetéről és nonszensznek nevezték a kereskedő időhúzását. Másnap kaptam egy visszahívást, hogy egyeztettek a kereskedővel és azt az ígéretet kapták, hogy még a héten rendezik a papírmunkát és vihetjük is a kocsit. Kérték, hogy – lehetőség szerint – jelezzek nekik vissza, hogy minden rendben ment-e az átadással és kaptam egy közvetlen elérhetőséget is. Egy hét csendet követően ismét érdeklődtem a helyi kereskedőnél, hogy mi a helyzet, de természetesen semmi előrelépés nem történt. Közben azonban hallottam a pletykákat, hogy a kereskedőnek komoly anyagi problémái vannak és mostanában teljesen megszokottá vált náluk a csúszás és az időhúzás, örüljek neki, ha egyáltalán lesz autóm. Mit is mondhatnék, nem voltam valami boldog. Az utca embere szerint az általános eljárás a következő volt: az aktuálisan befolyt összegekből finanszírozták a várólistán lévő ügyfelek autóit, míg az új belépőket váratták amíg új ügyfél érkezett.

Ekkor aztán elgurult a gyógyszer, és elkezdtem minden követ megmozgatni, nehogy hoppon maradjunk. Természetesen az importőr volt a legnagyobb adu a kezemben, de közben folyamatosan konzultáltam ügyvéddel is. Az erőfeszítésemnek hamarosan meglett a részeredménye. Telefonált a kereskedő, hogy elhozhatom az autót P-s rendszámmal, majd pár napon belül meglesznek a papírok is és mehetek a saját rendszámért. Ekkor már tényleg úgy tűnt, hogy sínen vannak a dolgok. A bibi az volt, hogy P-s rendszámmal nem vezethettem az autót, arra csak a kereskedés alkalmazottjai voltak jogosultak. Persze ők állították az ellenkezőjét. Részben már örültem, hogy legalább az autó megvan, de nem lehettem nyugodt, hogy az nálam is fog maradni.

Újabb hetek teltek el és nem lett rendszám, nem került a nevemre az autó. Bár szerződés szerint a kereskedő még belefért a szállítási határidőbe, az vesse rám az első követ, aki nem aggódott volna a helyemben és nem forszírozta volna, hogy mielőbb rendeződjön az ügye. Főleg annak tudatában, hogy reális esélye volt annak, hogy a kereskedő csődöt jelent, miközben az autó nincs a nevemen. Ekkor ismét a importőr vette kézbe az ügyet és biztosítottak afelől, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy megtörténjen a hivatalos átadás. Pár nap telt el és hívtak, hogy minden akadály elhárult, megvan a rendszám és rendben vannak a papírok is. Az importőr a nyomásgyakorláson túl egy jelképes kompenzációt is kialkudott a részünkre, le a kalappal!

Miután az ügy lezárult, még blogolni sem volt kedvem az esetről, örültünk, hogy megúsztuk az esetet. Ami miatt – így egy év távlatából – mégis aktuális lett ez a bejegyzés az az, hogy a kereskedés a napokban végelszámolás alá került. A honlapjukon feltüntetett információk szerint ügyfeleiket a cég vagyonából fogják kompenzálni. Őszintén sajnálom azokat akiknek esetleg folyamatban lévő ügyük volt a céggel és érinti őket a végelszámolás. Tudom, hogy könnyedén lehetnénk most mi is a károsultak között és talán csak hajszálon múlott, hogy nem jöttünk ki rosszul az esetből.

• Egy darab új iPhone kerül bemutatásra, vélhetően iPhone 4S néven.
• Nem lesz új iPhone design, maximum ráncfelvarrás – 1mm itt, egy kis kerekítés ott – de semmi extra.
• Lesz viszont hardverfrissítés a készüléken belül: A5-ös processzor, memória bővítés és nagyobb felbontású kamera.
• Demózni fogják az iOS 5-öt. Itt el tudok még képzelni apró újításokat, de semmi jelentős változtatást röviddel az iOS 5 GM megjelenése előtt.
• Bemutatják és demózzák majd az új hangfelismerő rendszert, melyet természetesen csak az új iPhone tudhat majd magáénak.
• Kinyírnak pár régi iPodot, a maradékból pedig bemutatják a ráncfelvarrott verziókat.

Röviden szerintem ennyi, ezeket várom az eseménytől (a szokásos piaci elemzéseken és számmisztikán túl). Hamarosan minden kiderül.

UPDATE: 6-ból 5.5 talált. Felet azért nem adtam meg magamnak, mert az iPodokkal kapcsolatban nem történt érdemben frissítés. Lehet fanyalogni, hogy az Apple nem váltotta meg a világot, de egy évvel az iPhone 4 után ezt egy tissztességes frissítésnek gondolom. Ennyi!

Nemrég meg is lett a motor, úgyhogy elkezdtem helyszín után nézelődni, ahol megcsinálhatjuk a fotókat. A környéket körbeautózva egyhamar találtam két helyszínt amely alkalmasnak tűnt és az időpontot is sikerült belőni a 6 és 7 óra közötti (golden hour) időablakra. Már csak egy alkalmas napot kellett találni, amikor az időjárás is megfelelő és mind a ketten ráérünk egy pár órára a kitűzött időpontban.

A múlt héten minden összeállt és megcsináltuk a fotósorozatot. Teljesen üres fejjel indultam el a helyszínre. Megfigyeltem, hogy gyakran elkövetem azt hibát, hogy fejben kialakul egy elképzelés amelytől a helyszínen képtelen vagyok elszakadni. Lehet ez egy ideálisnak tűnő fénybeállítás vagy egy fejben kigondolt kompozíció, amely valamely oknál fogva nem működik, én pedig erőltetem, de csak nem akar összeállni. Így a mostani fotózás alkalmával a helyszínen dőlt el minden, ezért – a legnagyobb szerencsémre – vittem magam minden lehetséges eszközt és fényformálót, hogy szükség szerint bármelyiket lehessen alkalmazni. Végezetül egy rendkívül egyszerű összeállítással, egy fehér áteresztő ernyő, egy fényformálók nélküli rendszervaku és egy átmenetes ND4-es szűrő segítségével készült a fotók túlnyomó része.

Az ND4-es szűrőre azért volt szükség (és ez csak a helyszínen derült ki), mert szerettem volna kiemelni a naplemente gyönyörű lilás, narancsos színeit, a rádiós vakukioldót azonban nem tudtam 1/100-as záridőnél rövidebbel használni. A Phottix Aster vakukioldóval egyébként is meggyűlt a bajom, mert mint a legtöbb hasonló eBay-es kioldónak, úgy ennek is megvannak a maga betegségei. Most sikerült megtapasztalnom, hogy kültérben mennyire használhatatlanná tud válni az eszköz, mikor 3 méteres távolságból a vevő már nem érzékeli a vezérlő jeleit.

Összességében azonban remek hangulatban és eredményesen zárult a fotózás, és nagyszerű képeket sikerült rögzíteni.

Idén május végén már írtam a TwitterTop elhanyagolt helyzetéről. A szolgáltatást Vbalival közösen készítettünk a Nagy Twitter Verseny alatt. Utána az történt, hogy átadtuk az egészet a Yamm!-osoknak, akik ma el is indították a megújult TwitterTop-ot. Nagyon frankó lett:


Kicsit sajnálom, hogy nem tudtunk megvalósítani semmi komolyat vele, ha már annyit dolgoztunk vele, de ilyen a webszakma.

A Samyang nagyon jó kis obi volt az árához képest, de az 5D vázon sajnos nem rajzol teljes kört, mi több a napellenző erősen belelóg a képbe, ahogyan azt írtam is korábban. Az 500D-n elég gyakran használtam a halszemet, de mivel a váz eladósorba került így végül úgy döntöttem, hogy ettől is megválok. Egy szó mint száz, gondolkodtam rajta, hogy beruházok egy 17-40 vagy 16-35-re, de mivel az utóbbi időben a 70-200 f/4-et használtam a leggyakrabban így inkább a fényerő mellett döntöttem, annak ellenére, hogy elégedett voltam a korábbi f/4-es lencsével is. Ment tehát a 70-200 f/4 is és jött helyette az f/2.8. Persze dilemmáztam, mint a legtöbben akik f/4-től váltanak f/2.8-ra, hogy az az egy fényérték megéri-e a beruházást, de végül arra jutottam, hogy nekem mindenképpen megéri és ha a téma nem követel nagy mélységélességet akkor inkább nyitom nagyobbra a blendét, minthogy az érzékenységet kelljen magasabbra állítanom. Kacérkodtam még az f/4L IS illetve a f/2.8L IS gondolatán is, de a képstabilizátoros verziókat hamar elvetettem a következők miatt. Az első és legfontosabb ellenérv az f/2.8L IS ellen az ár volt, azt hiszem ezt nem is kell ecsetelni, majd’ duplájába kerül az IS nélküli verziónak. A második, hogy elsősorban portrézáshoz használom a telét és bár – a reciprok szabály alapján – 200mm-es állásban nem illik 1/200-as záridő alá menni, de mivel vakut használok így nyugodtan tudok akár 1/60-as záridővel is dolgozni úgy, hogy tűéles maradjon a kép. Harmadrészt van egy izgága, örökmozgó kislányom akit gyakran fotózok, képstabilizátor ide vagy oda, esély sincs rá, hogy 1/30-as záridő mellett éles képet készítsek róla az IS-re hagyatkozva (vaku nélkül). Persze szó sincs arról, hogy nem tartanám jó dolognak a képstabilizátort, hisz életet is tud menteni, csupán mérlegeltem a lehetőségeket és ezek voltak az ellenérveim.

Visszakanyarodva a portrézáshoz, megkértem Anitát, hogy álljon modellt nekem. A főfényem egy 60x60cm-es softbox volt. Készítettem pár képet, hogy belőjem a megfelelő expozíciót a softboxhoz és a háttérhez. Ezután a főfénnyel ellentétes oldalra beállítottam egy másik vakut élfény gyanánt. Csak egy flag-et tettem az élfényre, hogy az objektív számár kitakarjam a villanást és csak Anitát érje a fény. A Phottix Astert használtam vakukioldónak. Ez a cucc pont annyit tud amennyibe kerül: manuális módban elsüti a távoli vakukat. A doksi szerint az Aster 1/200-as sync speedet tud, de saját tapasztalatom szerint 1/125-ös záridőnél gyorsabbal csak ritkán birkózik meg, de még jobb ha 1/100 fölött nem erőlteti az ember. Maradtam is az 1/100-as záridőnél, de sajnos még így is lett jópár kép ahol a redőny belógott a képbe. Persze ezért az árért nem lehet csodákat várni

Elkattintottam pár képet és egy nagy adag tapasztalattal lettem gazdagabb. Rengeteg hiba van amit időről-időre elkövetek, hol a kapkodás/figyelmetlenség/felületesség miatt, hol csak simán a lámpaláz teszi ezt velem. Az ilyen gyakorlások segítenek abban, hogy ezekre a hibákra fényt derítsek (stílszerűen) és rutinszerűvé alakítsak jól bevált, illetve kiiktassak rosszul vagy hibásan rögzült dolgokat.

A hosszas bevezető után néhány fotó. Tudom, hogy messze nem tökéletesek a képek és sok hibát magam is felfedeznem utólag, az “előhívás” során, de úgy gondolom, hogy vállalható minőségű fotókat sikerült készíteni. A profikat kérem, hogy ne kövezzenek meg a fenti kijelentéseimért, de örömmel veszem az építő jellegű kritikákat! Motorosoknak széles utat, fotósoknak jó fényeket!