Spitzer Noémi Fruzsina

A Szegedi Tudományegyetem Vizuális Kultúratudomány mesterszakán, Filmkultúra szakirányon végeztem. 2007-től készítek experimentális rövidfilmeket, animációkat, galériák, múzeumok részére pedig művészportrékat, videóinstallációkat. 2017-től kurátorként, majd később alelnökként kapcsolódtam be a Magyar Elektrográfiai Társaság munkásságába. A kurátori tevékenység mellett alkotóként szerepelek hazai és nemzetközi kiállításokon, filmfesztiválokon. 2019-2021 között részt vettem a Széchenyi István Egyetem VR Learning Center projektjeiben.

Grafikáimban a természet elemei, ember alkotta tárgyak és technomédiumok töredékei kapcsolódnak össze. 2021 óta kutatom a mesterséges intelligencia és a képzőművészet kreatív együttműködésében rejlő lehetőségeket. A gép számomra kreatív alkotótárs, igaz néha túlzásba viszem az antropomorfizáló gesztust és nevet adok a kettes számrendszerből felépülő „munkatársaimnak”, teszem persze mindezt szigorú koncepció alapján. Például Eliza, a számítógépem G. B. Shaw drámájának főszereplője után kapta a nevét, hiszen a médiakonvergenciának köszönhetően nagyon sok potenciális „személyiséggel” rendelkezik, néha szórakoztató,de a legtöbb esetben fáradhatatlan és gyakorlatias alkotótárs.

 Fontos számomra, hogy az egyetemtől olyan elméleti tudást és felkészítést kaphattam, amely egyrészt segítséget nyújtott abban, hogy reflexiókat fogalmazzak meg a digitális vizuális kultúrával kapcsolatban, valamint nagyban inspirálta gyakorlati tevékenységemet is. Hozzásegített egy kutatói, kritikai, elemzői szemlélethez, lényeges kérdések feltevéséhez. Öröm és megtiszteltetés volt számomra, hogy a közel két évtizedes múlttal rendelkező, a filmtudomány számára kiemelkedően jelentős Apertúrában közölhettem tanulmányomat. Nagyon örülök, hogy a diploma átvétele után sem szűnt meg a kapcsolatom az egyetemmel, hanem folytatódhat szakmai fórumokon, közös projektekben.

Válogatott szakmai szereplések, publikációk:

A gép mint kreatív alkotótárs. A mesterséges intelligencia alkalmazása a mozgóképek készítésében. Apertúra, 2023. tavasz.

Arcok és algoritmusok. A portré műfajának továbbgondolása. ÚjMűvészet, 23/6-7-8.

Neumann 120 – Hommage à Neumann János (A22 Galéria, Kepes Intézet, FUGA, 2023-2024)

Pixelkrónikák (Ruzsa Dénes és Spitzer Fruzsina kiállítása, Artézi Galéria, Budapest, 2023)

Miskolci Grafikai Triennále (Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria, 2020)

DIGITAL ART BUDAPEST (THE BOX Galéria, Athén, Görögország, 2019)

1 kék pixel (Ruzsa Dénes és Spitzer Fruzsina kiállítása, MET Galéria, Budapest, 2018)

Carmarthen Bay Film Festival (Llanelli, Egyesült Királyság, 2017)

Madatac Contemporary Audio & New Media Arts Festival (Madrid, Spanyolország, 2017)

Uránia Filmnapok – A montázs (Uránia Nemzeti Filmszínház, Budapest, 2017)

CURRENTS – New Media Festival (Santa Fe, USA, 2016)

Generate – Festival für elektronische Künste  (Tübingen, Németország, 2015, 2016, 2017)

Athens Animfest (Athen, Görögország, 2015, 2017)

Filmklub az Akadémián (Magyar Tudományos Akadémia, 2017)

Environmental Project International Exhibition (Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2016)

Portobello Film Festival (London, UK, 2013, 2015)

Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál (Szolnok, 2012, 2016, 2018, 2020)

Pauló-Varga Ákos

2011-ben kezdtem az egyetemet az SZTE bölcsészkarán, magyar alapszakon. Nem is volt kérdés, hogy minornak a filmelméletet választom. Már az egyetem előtt próbálkoztam filmkritikák írásával, érdekelt ez a világ, szerettem volna tovább bővíteni a történeti és elméleti ismereteimet. Aztán persze ahogy ez lenni szokott, minél többet beszélgettünk az órákon a filmművészetről, annál inkább nyomasztott, hogy milyen keveset tudok. Így aztán az is egy magától értetődő döntés volt, hogy az akkor még Vizuális Kultúratudomány néven futó mesterképzésre jelentkezem 2014-ben.

A Vizkult tanszék oktatói és kutatói fontos alapköveit rakták le a filmes műveltségemnek és szemléletmódomnak. Olyan filmeket szálaztunk szét, mint A nagy zabálás, az Eszkimó asszony fázik vagy a Dr. Caligari, de Milián Orsi jóvoltából a videoklipek elemzésébe is belekóstoltunk, Tóth Zolival műfajelméleti eszmefuttatásokba bonyolódtunk, Sághy Miklós pedig az adaptációs stratégiákat tárta fel. 2016-ban diplomáztam és még azon a nyáron sikerült elhelyezkednem.

Pár hónapot lehúztam egy nagyon kellemetlen műsorgyártó cégnél, majd felvettek a Viacomhoz, ahol televíziós műsorszerkesztéssel foglalkoztam programme plannerként az akkor induló RTL Spike csatornánál. 2020 nyarától pedig az HBO-nál dolgozom, hasonló pozícióban. Itt az HBO MAX (hamarosan már csak MAX) tartalmainak mozgatásában segédkezem és különféle operátorokat szolgálok ki a kontinens több pontján a Baltikumtól a Balkánig. A multis főállás mellett egyéni vállalkozóként igyekszem olyan munkákat vállalni, amik közelebb vannak az önmegvalósításhoz. Ennek megfelelően hobbiból, szerencsésebb esetben mellékállásban végezhetőek.

A filmes újságírás megmaradt az életemben, jelenleg a Kulter.hu-n, a Filmvilágban és a Film.hu-n jelennek meg cikkeim és előfordul, hogy a Filmvilág podcastben vendégeskedem, vagy épp közönségtalálkozókat moderálok. Emellett büszke magyarhangya vagyok, egy kicsi, közösségi mozifilm-forgalmazó csapatnál dolgozom, olyan, általában obskúrus szerzői filmeket juttatunk el a magyar mozikba, amiket mások nem mernek bevállalni, mi viszont nagyon szeretjük őket és fontosnak tartjuk, hogy eljussanak a hazai közönséghez.

A fentiek mellett elkezdett érdekelni a filmkészítés gyakorlati oldala. 2019-ben néhány barátommal alulról szerveződve forgattunk egy rövidfilmet. 2021-ben pedig jelentkeztem a Lumiere Filmiskola rendező szakára. Az első rövidfilmes rendezésem, a Reklámzaj a 2023-as Malter filmfesztiválon mutatkozott be (ennek társrendezője Vrbaski Viktor volt). Lumieres vizsgafilmünket pedig jelenleg is igyekszünk eljuttatni fesztiválokra. Ezek korai zsengék, de nagyon sokat tanultam belőlük, külön izgalmas, ahogyan a gyakorlati részét megismerve átértékelődik az elméleti tudás és ez fordítva is igaz: megfelelő elméleti alapok nélkül is biztosan lehet filmet csinálni, de nem feltétlenül érdemes. Így az én feladatom most az, hogy az SZTE-n megszerzett biztos elméleti és történeti tudással felvértezve megtanuljam folyékonyan beszélni a filmnyelvet. Egyelőre még kicsit dadogok, de majd hátha alakul.

A Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszék TDK fordulót rendez 2016. április 20-án 14.00-tól a 107-es teremben.

Az esemény során a hallgatók 20 percben bemutatják diákköri dolgozatukat, melyet aztán a hallgatók és az oktatók közösen vitatnak meg.

Előadnak:

Török Katalin: A kimeríthetetlen Monroe-imázs: Marilyn Monroe reprezentációi

Berényi Csaba: A rekurzivitás, illetve a fikcionálás mint performatív aktus kérdése, valamint az önreflexivitás különböző funkciói

Kéri-Keller Szilvia: Újmédia, remedializáció, nézői pozíció

Szeghő Kata: Poszthumánon innen, feminizmuson túl

Borbiró Aletta: Az adatbázis logika megjelenése a fantasy irodalomban

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

2008-ban végeztem magyar, filozófia és irodalomelmélet szakokon, jelenleg az Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék harmadéves PhD-hallgatója vagyok. Szakmai érdeklődésem középpontjában a technikafilozófia, a dekonstrukció és a popkultúra áll. Disszertációmat Fogarasi György és Sutyák Tibor irányításával William Gibson technikafelfogásáról írom, emellett két éve kurzusokat is tartok. Képzéseim révén több tanszékhez kötődöm, s ez megóvott attól, hogy bezárkózzak a témámba: a nyitottság és a tájékozottság a legfontosabb bölcsész erények – a nyelvtudás mellett.

A 2009-es OTDK-n irodalomelmélet tagozaton első helyezést értem el. 2011-ben Vancouverben az American Comparative Literature Association konferenciáján tartottam előadást, s az ott-tartózkodás lehetőségét kihasználva találkozót kértem William Gibsontól, aki volt olyan jó fej, hogy beleegyezzen ebbe (a fotón ő az, akinek több a haja). Bár megkért, hogy ezt ne híreszteljem, de már akkor jeleztem neki, hogy ez nem fog menni. Ezután kerültem a „Komparára”, ahol rengeteg segítséget kapok.

2004 óta foglalkozom kritikaírással. Kezdetben az egyetemi lapoknak dolgoztam, az egyiknél korrektor is voltam. 2010-ben indítottam el a Próza Nostra nevű, populáris irodalommal foglalkozó online irodalmi lapot (www.prozanostra.com). 2012 óta a József Attila Kör irodalmi egyesület tagja vagyok, melynek támogatásával irodalmi esteket (Próza Nostra Irodalmi Estek) szervezek Szegeden.

2013-ban elnyertem a Nemzeti Kiválóság Program Apáczai-ösztöndíját, jelenleg pedig Nápolyban folytatom kutatásaimat. Nappal többnyire magányosan dolgozom a disszertációmon, míg este a populáció más tagjaival kisebb csoportba verődve járjuk a várost. Pizzával, apróbb péksüteményekkel táplálkozom.

Szerettem és szeretem Alma Materem, mert megélhettem az SZTE-n a szabadságot, amely változatos kötelességekkel, és gyakran megbújó, ám fontos lehetőségeket tartogatott. Így kerültem az egyetemi lapokhoz, és az SZTE Médiacentrumhoz is, miután, egy hasraütéssel döntöttem a kommunikáció, majd a vizuális kultúratudomány szakok mellett. Ott alkalom adódott írni, és esély betekinteni Szeged lelkébe, ami a kulturális élete. Ezek a lehetőségek elvezettek a Délmagyarország szerkesztőségébe, a Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) kulisszái mögé, a Rádió Mi stúdiójába, és még sok olyan helyre, amelyeket – ha már Szeged minden négyzetcentimétere az otthonom – a nappalimnak tekintek.Nem untatnék senkit tovább a “lakás” többi helyiségének és berendezési tárgyának ismertetésével, még ha szívemnek oly kedvesek is, hiszen aki a megfelelő kulcsszavakkal guglizik, az talál – elég ennyit tudni. És hogy én honnan tudom? Hát megtanultam, mert megtanították.

Apertúra jubileum

2015. december 4.

Az Apertúra folyóirat 2015-ben ünnepli alapításának 10. évfordulóját. A tíz év negyven számot és – belegondolni is sok − több mint 400 írást és több mint 200 szerzőt gyűjtött maga köré. Örömmel számolhatunk be arról is, hogy az Apertúrában megjelent cikkek tudományos jelenléte idézettség, egyetemi kurzusok kötelező és ajánlott irodalmában való listázása szempontjából nem csak számunkra, de szerzőink számára is valódi siker. Bár jubileumról van szó, nem csak a számok a fontosak, sokkal inkább az a közösség, azok a szerzők és olvasók, akiknek köszönhetően, és akikért az Apertúra létrejött és működik. Az Apertúra tizedik évfordulója alkalmából ezt a közösséget ünnepeltük a 2015. december 4-én délutánra tervezett jubileumi eseményekkel.

A rendezvény keretében levetítettük Nemes Jeles László díjnyertes filmjét, a Saul fiát. A vetítés után a filmről előadást tartottak: Gelencsér Gábor (ELTE BTK), Kiss Erika (Princeton University) és Rajk László (SZFE, a film látványtervezője).

2015. október 15-16.

A Reklám és vizuális kommunikáció workshopunk megrendezését két ok miatt tartotta nagyon fontosnak a tanszékünk. Egyrészről a kortárs vizuális kultúra jelenségeinek egyre erősebb értelmezési kontextusát jelenti a fogyasztói társadalom és a marketingkommunikáció.

Ez a tendencia pedig nem független attól, hogy a hallgatóink egyre nagyobb számban helyezkednek el a kreatív ipar ágazataiban, amely Európában az egyik legtöbb munkahelyet kínáló szektor. Mindig is fontosnak tartottuk, hogy olyan tudást és látásmódot adjunk a végzőseinknek, mellyel bátran fordulhatnak a kreativitást igénylő pályák felé. A workshop második napját ezért annak szenteljük, hogy karrier tanácsadással és motivációs tréninggel készítsük fel a pályakezdőket az álláskeresés kezdeti nehézségeire. Meghívtuk azokat a kreatív iparban dolgozó volt hallgatóinkat, akik a tapasztalataik megosztásával fogják segíteni az érdeklődőket.

Mindkét napon a reklámelmélet kiváló szakemberei tartottak előadásokat kurrens témákban.