Domain adás-vétel. Tippek, trükkök, praktikák 1.

A cim egy szakácskönyv címe is lehetne, de nem az. Észrevettem, hogy egyre nagyobb a “domain üzlet” iránti érdeklődés, ezért gondoltam én is megosztom a tapasztalataimat. Lassan egy éve benne vagyok a “domain körforgásban” szóval tapasztaltam és tanultam ezt meg azt.

Előszöris tisztázzuk mi is a domain adásvételben az üzlet. Röviden arrol szóll az egész, hogy elhalászni más előll a kiszemelt domaint, majd eladni neki egy nagyobb összegért. Természetesen ez csak kis százalékot tesz ki, nagyrészt az igy eladott domainekek ugyancsak olyanok veszik meg, akik hasznot akarnak húzn ibelőlle.
Van aki kivárja mig eljön a megfelelő vásárló, más meg kisebb nyreséggel eladja a megvásárolt domaint. Ha megtartassz magadnak egy domaint mindaddig amig eljön a megfelelő vevő és hajlandó adni érte egy szebb összeget. Természetesen ez nem annyira munkaigényes hiszen megveszed egy jópár évre majd vérsz amig jön a vevő.

A második viszont annál munkaigényesebb de it is van nyereség ha jóll csinálod. Itt annyi a lényeg, hogy megveszed a domaint majd pár nap mulva eladod. Nem akkora nyereséggel de nem is igényel akkora befektetést, hiszen nem kell fizessed az éves fenttartást.

Mindkét esetben nagyon fontos, hogy joll meggondóld mielőtt megvásárólnál egy domaint. Mondjuk egy rosszul választott .com domain esetén nem annyira rossz a helyzet, hiszen egy .com domain most 10 Dollár körül mozog, regisztrátórtóll függően. Ha elbukot nem halsz bele abba a 10 dollárba. De ha mondjuk veszel egy .va (Vatikán) domaint az már pár száz dollár, szóval az már szép összeg. Természetesen ez az ujonnan beregisztrált domainek esetében van, ha mástóll vásárolod meg ugyanazzal a szándékkal, hogy  tovább add az árban a határ a csillagos ég, és óriási összegeket veszthetünk. Vegyük példának a POKER.DE domain esetét amely utoljára több mint 2 millió dollárétt kelt el. Ez a közzétett ára de azt suttogják, hogy ennél jóval nagyobb összegrőll van szó. Szóval ahogy gazdát cserélt pár hónap mulva a németeknél betiltották az online szerencsejátékot, vagyis a poker.de domain nem használható fel online szerencsejátékok reklámozására vagy éppen szolgáltatására. Szóval a vásárló egy óriási összeget bukott egy jónak tünő üzletben. Természetesen HA majd ujra legális lessz az online szerencsejáték németórszágban akkor nagyot szakithat vele, de addig ÁLL A PÉNZ egy 5 karakteres domainben.

Napjainkban a legértékesebb nevek a minél rövidebbek, vagyis 1,2,3 maximum 4 karakteres domainnevek. Természetesen az árat tovább növelik a következő tulajdonságok: Google PageRank, Alexa TraficRank, a domain életkora (minél régebb volt regisztrálva annál jobb), mennyire könnyü az adott domain olvasna, és megjegyezni. példáull ha egy iljent vásárólsz, hogy jhgn.com az nem ér annyit mint mondjuk a good.com hiszen a good-nak van normális jelentése és szótárban szereplő szó vagyis valószinü, hogy nagyobb rá a kereslet is.

Amióta ezt a bejegyzést irom több száz domain cserélt gazdát világszerte és mégtöbb uj domaint regisztráltak be. Jelenleg sokkal több domain van megvásárólva eladásra mint amenyi abból a célból, hogy valami hasznos weboldal müködjön rajtuk. Mindaddig nem lehet fölfogni amig be nem szálsz a körforgásba, csak akkor jössz rá igazán, hogy rengeteg domain van parkoltatva.

Hamarosan fojtatom, a legbisztosabb befektetésekkel, és a legforgalmasabb domain piacokkal ahol igazán könnyü egy jó domaint eladni, csak kevés türelem kell hozzá és egy csekély befektetés amivel a domaint megvásárolod. A legolcsóbb domain lelphelyek is jönnek, ahol minimális a befektetés igy biztos a nyereség, és még sorolhatnám, de egyet szögezzünk le, ne számits arra, hogy egy domainbőll meggazdagszól, ha pedig igy van akkor vagy óriási szerencséd van, vagy csak jókór voltál jó helyen

Ha tetszett amit olvastál akkor szólj hozzá vagy iratkozz fel kedvenc hirolvasoddal a hireinkre.



Comments

No comments yet.

Leave a comment

(required)

(required)