Épitinfó logo
Nyomtatás Küldés e-mailben Gyorshír szolgáltatás
 

Több mint 64 milliárd forint jut településfejlesztésre

2007.12.06, Forrás: MTI

Több mint 64 milliárd forintot tesznek ki a december 3-án megjelent városrehabilitációs pályázati programok megvalósítására fordítható összegek - mondta Varju László csütörtökön Budapesten egy sajtótájékoztatón.

A programok három fejlesztési területre koncentrálnak: a funkcióbővítő, a szociális célú városrehabilitációra, illetve a kisléptékű településfejlesztésre.

Mint Varju László elmondta, funkcióbővítés keretében valósulhat meg többek között mozik, múzeumok, piaccsarnokok, szadadidős létesítmények, közigazgatási épületek rekonstrukciója, valamint kis- és középvállalkozások kiskereskedelmi és szolgáltató egységeinek külső felújítása.

A szociális városrehabilitációs pályázati pénzek többlakásos lakóépületek közös részeinek felújítására, szociális bérlakások kialakítására, felújítására, parkok kialakítására használhatóak fel. A kis léptékű településfejlesztésre fordítható összegből a régiók kisebb településeinek egy-egy közterülete, utcája és épülete fejleszthető.

A szocialista képviselő kitért arra, hogy a civil szervezetek, vállalkozások és az önkormányzatok együttműködésén alapuló úgynevezett Leader-programok keretében a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben a kétmilliárd forintot is meghaladhatja a felhasználható összeg.

Vitafórum



KAPCSOLÓDÓ TERMÉK