A nyári hőkupola és vízhiány olyan válsághelyzetet teremtett, amivel még soha nem találkoztunk. A paksi erőmű vészleállítása komoly jelzéssel szolgált infrastuktúránk elhanyagolt állapotáról.

Még a levérmesebb jobboldaliak is a stratégia ágazatokról kezdtek hisztériázni.

Mikor 1995-ben az EDF (Électricité de France), ami egy francia állami tulajdonú, tőkepiaci alapon működő energetikai vállalat bevásárolta magát a magyar energiaszektorba, a rendszerváltás utáni várakozások gyorsan füstbe mentek. A „nyugati” befektetők nem óriási beruházásokat hoztak, hanem kemény megszorításokat és profitmaximalizáló változásokat. Eszük ágában sem volt hosszú távú, lassan megtérülő befektetésekkel felfejleszteni az elavult hazai hálózatot. A magyar állam pedig tehetetlenül szemlélte a hazai energiapiac letarolását és a lakosságra terhelt profitnövekedést. Miután a franciák lefölözték a piacot, eladták a német EON-nak a magyar infrastruktúrát. Az EON részvényeseit pedig pont hidegen hagyja a magyarországi energiaszegénység. A cég értéke csak úgy lesz értékálló, ha folyamatos nyereséggel a tőkebefektetők osztaléka folyamatosan biztosított. A nagy megmentő szerepében tetszelgő miniszterelnökünk pedig kijelentette, hogy visszaszerzi állami tulajdonba a magyar villamoshálózatot. Kerül, amibe kerül. Láthatóan még életében nem járt piacon és gőze nincs a gazdaságról. Ha egy eladóhoz odamegyek a piacon, hogy csodálatosan szép ez a paprika, és bármennyit is kér érte, megveszem, majd ezután rákérdezek az árra, szerinted mit fog mondani? Ahogy sejted, az EON is vett már paprikát, ezért ők is azzal kezdték, hogy hát igazából nem eladó, valójában nem is adhatjuk el, mert a részvényesek ragaszkodnak hozzá stb. Végül a piaci ár háromszorosáért visszavásároltuk.

De ugye mi itt a parlamentben csak a joghoz értünk, az erősáramhoz nem. Ki fogja ezt üzemeltetni? Hát természetesen a magyar géniuszunk ehhez is ért, féláron eladtuk Lölőnek.

Nézzük a Mátrai Erőmű történetét!

Lölő 5.9 milliárd forintért megvásárolta. Ehhez az állam hitelezett neki. Vagyis szinte ajándékba megkapta. Majd gyorsan kivett belőle 11,2 milliárd forint osztalékot. Eladott belőle minden használhatót és teljesen eladósította a céget. Ezután az állam gyorsan visszavásárolta 17,4 milliárd forintért úgy, hogy átvállalt még több tíz milliárd adósságot.

Mennyivel jobb hogy magyar befektető rabolt ki minket?

Mennyiben más az életem attól, hogy az Adrián hullámzó szuperjacht nem egy francia vagy német, hanem egy felcsúti gázszerelő nevén van bejegyezve?

A kapitalizmus, ami a piac szabályai szerint működik, nem nemzeti alapon differenciálódik. A profit az profit, tök mindegy, hogy ki a haszonélvezője.

Ok, erre azt mondod, hogy az energiaszektort nem szabad privatizálni. Stratégiai fontosságú, így csak nonprofit gazdálkodással, a nemzet energiaellátását szem előtt tartva működtethető.

Való igaz, ha áram van, minden van, ha nincs, akkor megáll az ország.

Ha az energia ilyen fontos, akkor az élelmiszer-ellátás milyen kategória? Mi fontosabb, hogy tudjam a telefonomat tölteni vagy hogy ne haljak éhen?

Az Európai Unióban is belátták, hogy nincs fontosabb annál, hogy a tagországok meg tudják termelni a saját élelmiszer-szükségletüket. Ezért földtámogatást nyújtanak a gazdáknak.

A NER kedvezményezettjei ezért fillérekért juthattak szántóhoz, ami után tekintélyes EU-s támogatást lehet igényelni. Aztán valakinek kiadják bérbe, az meg termeljen rajta, amit akar…

Láthatóan az agrárszektor stratégia elvárásának sem felel meg ez a gazdasági szerkezet.

Vagyis ezt is nonprofit módon kellene üzemeltetni?

És akkor nem beszéltünk a vízgazdálkodásról, az erdőgazdálkodásról, a környezetvédelemről és a többi stratégiai elemről.

Ha ezeket végigvesszük és rámondjuk hogy nem műküdhetnek profitorientált keretek között, akkor viszont ismét eljutunk az ötéves tervekben meghatározott szocialista gazdasághoz, ahol csak a mellékszereplő kis szolgáltatók, a „maszekok” lehetnek nyereséghajhászok.

A korlátlan növekedésre és a haszonszerzés mellett minden szempont ignorálására épített rendszer bizonyítottan halálra van ítélve. Ezt a rendszert nem a bolygóval együtt kaptuk. Ezt mi magunk csináljuk. Ha ez a nyolcmilliárd ember tényleg gondolkodó és alkotó elmével rendelkezik, akkor csak rajtunk múlik a megváltoztatása is.

Mi, akik ezt kialakítottuk, elfogadjuk és működtetjük képtelenek vagyunk a szemléletváltásra. Azonban felnő most egy olyan generáció, akik már az AI, a robotizáció teljes eszköztárával rendelkeznek egy klímakatasztrófába rohanó világban. Bízzunk bennük!

A Stratégiai ágazat bejegyzés először Tusiblog-én jelent meg.

Pár évvel ezelőtt kipróbáltuk a SUP kissé elvarázsoltnak tűnő lehetőségeit. A vízen állás egy vékony kis levegővel felfújt deszkán teljesen irreális ötletnek tűnik annak, aki próbált már egy gumimatracon fölállni a Balatonon.
Bár semmi előnyöm nem származik abból, hogy reklámozom Zoliékat, de igazából náluk ismerkedtünk meg ezzel a csodálatos játékkal.

https://www.outdoormaffia.hu/

https://supdunakanyar.hu/

Visegrádtól Dunabogdányig szervezett oktatással egybekötött laza evezés és békés meditáció a naplemente alatt leírhatatlan élmény.
A minimális súrlódással a víz felszínén lebegő deszka mitől maradna alattam, ha a súlypont sokkal följebb van? A gyakorlás valójában egy fürdőzéssel egybekötött játék: nem is szabad rágörcsölni. Az agyunk ezt a fajta koordinációt nem ismeri, így az első egyensúlyozás feszülő izmok, remegő vádlik és hatalmas csobbanások vízi-játéka.

Miután ráérzel, pont olyan egyszerű, mint biciklizés. Ami kívülállónak ugyan olyan érthetetlennek tűnik, hiszen láthatóan semmi nem indokolja az eldőlés elkerülését.

Egy haladó túrát szerveztek az ős-Duna egyik ágán. A Vajas-fok valójában egy zsilipekkel szabályzott csatorna, ahol a vízszint folyamatosan tartható. Most, amikor a Dunának csak a meder alján „csörgedezik” valamennyi víz, itt a zsilipeknek köszönhetően egy normál, magasabb vízállást sikerült megtartani. Persze a lezárt zsilipek miatt a csatorna sodrása is leállt most.

Úgy gondoltam, hogy most már olyan magabiztosan állok a deszkán, hogy bátran vihetek magammal a túrára innivalót, szendvicseket, törülközőt és még egy telefont is. De azért annyira nem vagyok felelőtlen, a telefonnak vettem egy vízhatlan tokot, amit összepattintva szárazon tartja a drága készüléket.
Felfújtuk a deszkát (min 12 bar(!)) és elindultunk a part felé.
A vízreszállás manőveréhez Zoliék mutattak egy lankásabb partszakaszt.
Mondom szakaszt. Aminek vége van, azért hívják szakasznak.
Persze én már alig vártam, hogy ráüljek, így egy kicsivel arrébb én is vízre tettem a deszkát. Gondoltam beállok mellé a vízbe, és szépen rákötöm a hátizsákomat a tetejére, rögzítem a lezárt telefontokot majd szépen elhelyezkedem rajta.

Ok a deszka a vízen, zsák a hátamon, telefon a nyakamban, belelépek és majd….

Blub…

Ott a sekélységről szó sem volt. Azonnal elmerültem a fejem búbjáig. A deszka balra úszott, a hátizsák jobbra. Elúsztam előbb a hátizsákért, hogy ne ázzon el teljesen, majd utolértem a deszkát és fölcihelődtem. Rögzítettem a zsákot majd ránézek a telefontokra. Ami ugyebár vízhatlanul zár. Ha bezárom. Így viszont látom, hogy vízben áll benne a teló!

Eddig az Apple termékeiről nem írtam túl nagy elragadtatással, de ez a tízéves készülék észre sem vette. Kiöntöttem a vizet a tokból, kiráztam a készüléket és minden funkciója hibátlanul működött! Jó, azért volt egy vartyogó torzítása a hangszórónak, amíg ki nem száradt.

Mivel nem telefonálni meg netezni mentem oda csak néhány fotót készítettem, amivel talán vissza tudnám adni a tiszta, élő víz varázsát.

A hínárról alkotott véleményem itt egy percről a másikra megváltozott. Az a csoffadt, tapadós zöld trutymó, ami a Balatonban a lábamon marad itt mutatta meg nekem igazi szépségét. A víz alatt a hínár levelei mint rengeteg selyempamacs fodrozódnak az aranyszínű vibrálásban:

E selyemsimogatás a lábamon a hűvös vízben itt olyan érzést váltott ki, mintha cirógatnának, simogatnának, hogy a bársonyos víz felüdülésének élményét még tovább fokozzák.

Ijedt kis békák nem a vízbe menekültek ha megláttak, hanem a tavirózsa levelein ugrálva tudtak pillanat alatt menedéket találni.

Mindfulness. Ezzel tudnám leírni, amikor árnyékos fák lombjai alatt halkan, finoman evezve haladok, átbújok az ágak alatt és látom a vizes élővilágot. Bár ez társas program, de mégis önkéntelenül elhallgat az ember. Csak figyel és hagyja, hogy magával ragadja a földi élet lenyűgöző csodája.

Persze, jó amikor megpihenünk, eszegetünk és gyerekkorunk vadságát visszaidézve együtt ugrálunk a hídról a folyóba.

Epilógus

A telefon kameráján belülről lecsapódó páracseppek jelentek meg.

A hivatalos Apple-szerviz diszpécsere elmondta, hogy nekik céges policy tiltja ilyenkor a javítást. Csak új készüléket ajánlhatnak helyette.

Most beadtam az iSamurai-hoz, akik ultrahangos tisztítás, a kontaktusok védelme és a modulok tesztelése után mondanak árat. Várom az eredményt…

A Vajas-fok bejegyzés először Tusiblog-én jelent meg.

Elképzeltem egy fiktív történetet.

A Tik-Tok egyik influenszere elkezd gyufákból szebbnél-szebb tárgyakat építeni. Mivel rengeteg követője van, egyik napról a másikra eltűnik boltokból minden gyufa. Mi lenne ha gyorsan gyufát gyártanék? Ráadásul olyan gyufát, aminek nem gyúlékony a vége, így biztonságosabb lesz az ebből készült építmény. Találok olyan gyufagyártó gépet, amit a tulaj fillérekért eladna. (Ő nem követi a Tik-Tok-ot.) Lecsapok rá, megveszem. Hol állítsam üzembe? A nagyi hátsókertjében pont elférne. Nagyi beleegyezik, hogy felhúzzak egy épületet oda, de elvárja, hogy tüntessem el egy év múlva úgy, hogy megint tudjon oda paradicsomot ültetni. Ok, számolnom kell a költségeket.
Indulásnál:
– a gép ára
– betonozás a nagyinál
– sufni építése
– a gép odaszállítása
Üzemeltetésnél:
– faanyag a gyufákhoz
– festék a piros gyufafejhez
– villanyszámla
– szállítások, stb.
Projekt végén:
– gép elszállítása (eladásra már nem játszom)
– sufni lebontása
– beton feltörése
– termőfölddel feltöltés
E költségeket kalkulálva már lehet látni a nyereséget vagy a hibás üzleti vállalkozásom veszteségét.
A történetnek csak egy tanulsága van. A projekt költségeinek teljes időtartamára vetített összege. Amiben benne van a rekultiváció is. Azaz nem hagyok magam után borzalmas ipari hulladékot és utólag eltakarítandó szemetet.

A Duna alacsony vízállása miatt ismét láthatóvá vált az Óbudai Gázgyár veszélyes anyagainak szivárgása a Dunába. Abba a Dunába, ami több millió ember ivóvízkészletét adja. 200 ezer tonna rákkeltő anyag eltávolítása kb 40 milliárd forintba kerül.

Ha ezt a 40 milliárdot hozzácsapták volna az akkori gázszámlákhoz, lehet hogy erősen veszteséges lett volna az egészbe belekezdeni.

Egy kultúrnép nem hagy maga után helyreállítandó, lerombolt környezetet.

Aktuális az éppen zajló Sziget-fesztivál. A rendezők úgy kapták meg használatra az Óbudai-szigetet, hogy minden nyomot fel kell számolni, amit a tömeg okozott és helyreállítani a letarolt növényeket is. Ezért a jegy ára már a rekultiválás költségeit is tartalmazza.

De nézzünk meg egy nagyobb volumenű vállalkozást!

Az elektromos energiára a kereslet folyamatosan növekszik, építsünk egy erőművet!

Szén, olaj és gáz kizárva, mert iszonyú drágán tudjuk beszerezni és a termelt CO miatt olyan büntetést kell fizetnünk, amivel már nem tudjuk nyereséggel eladni a megtermelt áramot.

Ok, legyen atomerőmű. Nincs CO, tiszta energiát tudunk termelni. Egy atomerőmű építése horribilis pénz tud felemészteni. Hitelt kell felvenni, így annak kamataival is emelkedik a beruházás költsége. Az üzemanyag-beszerzés és üzemeltetés költségeit most nem számolom. 10-20 év mire a döntéstől kezdve áramot fog termelni az erőmű. Működik 50-70 évig. Aztán 10-20 év jó esetben az erőmű lebontása. A lebontás költsége háromszor annyi mint az építés, mert a reaktor működése során rengeteg elem radioaktivvá válik, aminek a bontása és elszállítása rettentően körülményes és drága. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség úgy kalkulál, hogy egy reaktor leszerelése 500 millió és 2 milliárd dollárba kerül. Jó esetben. A Greifswaldi erőmű leszerelését 30(!) éve kezdték el és jelenleg már 10 milliárd eurót fizettek ki a német adófizetők. És még szinte teljes egészében ott áll az erőmű! A reaktortartályok darabolását 2060-ban kezdik csak el!

De lebontottuk az erőművet. Elvittük a sugárzó anyagokat és a kiégett fűtőelemeket egy tárolóba. Milyen tárolóba? Egy olyan mély bányát kell átalakítani, ami kilométeres mélységben, vastag beton és ólompajzs mögött van, hogy a sugárzás ne tudjon a felszínre jönni. Valamint hűteni kell folyamatosan mert a fűtőelem nem olyan, mint a gyertya, amit csak el kell fújni. A maghasadás folyamata és ezáltal a melegedés még néhány évtizedig komoly kihívást jelent. 50-100 év múlva azonban már nem melegszik, csak radiaktívan sugároz. Ami roncsolja a DNS-t, tehát semmilyen élő szövettel nem találkozhat. Ez a veszély pedig 100-300.000 évig áll fenn. E sugárzó anyagokat ezért katonai biztonságú védelemmel őrizni kell.
Ok számoljunk akkor a teljes költséggel a rekultiválással együtt. Benne a lebontás, a tároló építés és katonai őrzés legalább 100 00 évig. Adjuk össze így a költségeket és tegyük rá a megtermelt villany árára. Miért is lett a piaci ár tíz-ezerszerese az így megtermelt áramunk?

Paks 2 építésének a költségeit jelenleg 27 milliárd euróra becsülik. Mire felépül nem lesz annyi víz a Dunában, amivel hűteni lehetne. Sebaj, azért begyújtjuk azt az atommáglyát, hogy amikor éppen árad a Duna, akkor rövid időszakra áramot is tud termelni. Aztán még 100 milliárdért lebontjuk, utána pedig hipp-hopp elszáll az a 300 ezer év…

https://en.wikipedia.org/wiki/Greifswald_Nuclear_Power_Plant

https://youtu.be/60aPNOvFrys?si=xapt8vE6bFrNsgYM

A Befektetés bejegyzés először Tusiblog-én jelent meg.

„Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.”

Jó pár évtizeddel ezelőtt beleszülettem Európa közepén egy kis ország kis városába. Megláttam a napvilágot és elkezdtem megismerni a környezetemet. A nap reggel fölkel és este lenyugszik. Nyáron meleg van, télen esik a hó. Ebéd után pedig aludni kell. Az összes felnőtt — akik már mindent tudnak a világról — egy jól körbehatárolt valóságot mutattak. Láthatóan igazuk volt, így fel sem merült senkiben, hogy megkérdőjelezzen olyan tényeket, amit a saját bőrünkön is megtapasztaltunk. Nincs ráhatásom arra, hogy mikor megy le a nap. Az ég kék lesz, a fű pedig zöld függetlenül attól, hogy bukfencet vetek vagy éppen alszom. A fák pedig zöldek és az égig érnek. Már Árpád is a hullámzó búzamezők miatt maradt itt a Kárpát-medencében.

Az erdő a második otthonom. Az az életközösség és az itt körbeölelő, áradó bioenergia engem teljesen beszippant. Itt érzem, hogy VAGYOK, hogy élek. Együtt ővelük. Én is.

2026 augusztus

Az erdő haldoklik. A kétségbeesés, és a gyász szomorúságát érzem a pusztuló fák között.

Nem csak az erdő eltűnése fáj. Amit szinte lehetetlen feldolgozni, az az alapok elvesztése. Amit öröknek és megváltoztathatatlannak gondoltunk az egyszerűen eltűnik. Amiről azt hittem, hogy biztos talajon állok, arról kiderül hogy csak egy légballon, ami most éppen leereszt. Nincs négy évszak. Nincs tavasz, nincs ősz. Amiről ezer év művészei áradoznak, mára eltűnt. Már nem nyílnak a völgyben a kerti virágok és nem zöldell a nyárfa szeptember végén.

Mit tettünk? Mit rontottunk el?

Minél több összefüggésre csodálkozom rá, annál jobban megértem, hogy milyen sérülékeny és komplex ökoszisztéma tart minket életben. Az ember és teremtett környezete csak apróságnak tűnik egy bolygó viszonylatában. De a teremtett és átalakított környezet mára olyan mértékűvé duzzadt, ami már komoly változásokat okoz csillagászati méretekben is anyabolygónkon.

El tudtunk tüntetni 50 balatonnyi vizet. Bravó. Nem, nem a „tudjukkik” és a háttérhatalmak aknamunkája volt. Mi kotortunk, lecsapoltunk, gátak közé tereltük folyóinkat és letaroltuk erdőinket és kazánokban elégettünk mindent, ami él. A fizika pedig megint közbeszólt.

Egy érdekes összefüggést megpróbálok elmagyarázni:

A víz három halmazállapota a szilárd jég, a folyékony víz és a légnemű gőz. A vízgőz magasabb hőfokon kevésbé hajlamos folyékony állapotra átalakulni, azaz lecsapódni. A Földet borító levegővel teljesen el tud keveredni. Ezt a meteorológusok a páratartalom kifejezéssel illetik. Magasabb hőfokon több vízgőz lehet a levegőben azaz magasabb a páratartalma. Egy ilyen hőkupola alatt, ahol 42°C van árnyékban, ott 60-70°C égeti, szárítja a felszínt. Gyakorlatilag minden létező vízmolekula gőzzé válik. Nem tűnik el a víz, csak ott lesz a légkörben. És amikor ez a hatalmas, több balatonnyi víz, ami a levegőben van találkozik egy hidegfronttal, akkor ez a rengeteg vízgőz egyszerre lecsapódik. És rövid idő alatt lezuhan mondjuk két balatonnyi vízmennyiség egy kis területre. Egy része ebből fagyott állapotban, azaz jégként. Ha a tengerbe zuhan ez a mennyiség, észre sem vesszük. De ha lakott területen történik mindez, akkor már főoldalas hírként látjuk, ahogy elsodor házakat és hidakat.

Nézzük az eseményeket egy hegyen vagy egy dombon állva. A tarvágással simára gyalult hegyoldalra érkező víztömeg szabályosan lemossa a termékeny földet, a maradék humuszt. A víz nem marad meg egy sima, meredek lejtőn. Egy ilyen dézsából öntött zápor után ott maradnak a nagyobb kövek, sziklák amit a víz nem tudott elsodorni, de az éltető talaj az már ott úszik valahol az árral a tenger felé. Egy pár óra múlva pedig víznek már nyoma sem lesz, hiszen a talaj nem tudott semmit eltárolni a korábbi zuhatagból. A hegyoldal ismét hetekig, akár hónapokig csapadék nélkül, csak az égető szárazságra lesz ítélve.

Az erdő pedig mára egyet jelent a dombokkal és a hegyekkel. Hiszen minden olyan vízszintes területet, ahová egy traktor és egy kombájn el tud menni, azt már szántófölddé degradáltuk vagy lebetonoztuk akkumulátorgyárnak.

A hegyoldalak pedig millió évek alatt, a csendes tavaszi esők és lassan olvadó hó körülményeihez alkalmazkodva népesültek be. A 80°C-on izzó köveken, ahol a víznek nyomát sem lehet felfedezni, a DNS-alapú élet nem tud megmaradni. Néhány tetszhalott baktérium vagy zuzmó porlad a kő alatt, várva azt a percet, amikor vizet kaphat és élhet fél órát. Ha akkor le nem mossa a zuhatag.

A globális felmelegedés nem azt jelenti, hogy 18,5°C helyett 20°C fok van áprilisban. Az a másfél fok ezen a kontinensen olyan szélsőségeket produkál, amiről nem beszéltek a dédszüleink. Nem tapasztalták meg őseink, mi sem tudjuk mit fogunk kezdeni vele. Hiába halljuk, hogy már száz éve így működött: az ma már nem jelent megoldást. Olyan helyzethez kell alkalmazkodnunk, ami az írott történelemben még nem volt.

Alkalmas-e társadalmunk ilyen gyökeres szemléletváltoztatásra? Van-e az alfa és béta generáció annyira öntudatos, hogy nem vezérként tekintenek önjelölt politikusokra? Lesz-e olyan összefogásra alkalmas társadalom, amelyik szembe tud menni a nagytőkével?

A Víznagyhatalom bejegyzés először Tusiblog-én jelent meg.